david wilcock - trillió dolláros per 34p - vilaghelyzete.com

34
1 David Wilcock – A Trillió Dolláros Per Magyar forrás: VilagHelyzete.com Eredeti forrás: DivineCosmos.com Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem.... Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ...... Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör.... Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül. Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha) 2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt ! David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek.... A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez...

Upload: exopolitika-magyarorszag

Post on 18-Aug-2015

188 views

Category:

Law


2 download

TRANSCRIPT

Page 1: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

1

David Wilcock – A Trillió Dolláros Per

Magyar forrás: VilagHelyzete.com

Eredeti forrás: DivineCosmos.com

Oroszországban 3 órás főműsoridőben lement és Indiában tart éppen az ügy, de hatalmas hullámairól a globalista médiában mégsem fogunk hallani... Megértitek mindjárt, hogy miért is nem....

Pedig biztos, hogy kiverné a biztosítékot, ha megtudnák az emberek.... Mert nem történhet másként, ha utánanéztek a linkeken lévő bizonyítékoknak ...... Egyre inkább érezzük, hogy az egész hazug történelem, amit az oktatás és média, a szabadkőműves-tudomány ...azaz az Elit által írt és irányított propaganda

évtizedek óta táplál, mostanában eléggé recseg-ropog és hatalmas "robbanás" is lehet belőle, ha az igazság a felszínre tör.... Épp ezért nélkülözhetetlen megosztani az információt. A témát itt már többször pedzegettem, bár a teljes igazságot elmondani sosem fogom tudni, mivel annyira összetett és aki megteszi, azonnal a célkeresztbe kerül. Viszont a lehetőség mindenki számára adott, hogy az igazságkutatást tovább vigye.... Kérlek, a belefektetett munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete.com blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta, fordította és szerkesztette: SBG Buddha) 2013. Január 30-án az orosz televízió (REN-TV) 3 órás főműsoridőben mutatta be a "SHADOW GOLD" című dokumentumfilmet, mely a "Financial Tyranny" - a globális pénzhatalmi elitet röpítette (képletesen) a levegőbe, annyira nyílt és tényfeltáró volt... Témája az elmúlt hetekben az Illuminati kezében lévő FED (Federal Reserve) volt ! David Wilcock is megszólalhatott benne, Ő általa kaptam meg én is az információkat és fordítom gyorsban magyarra nektek.... A saját oldalán eredetiben is olvasható mindez...

Page 2: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

2

Önmagában hatalmas dolog a műsor létezése is és elég ha csak belenéztek az elejébe, láthatjátok, hogy mindaz, amiről a Világ Helyzetén már olvashattatok az szerepel benne erről a globális és az egész világtörténelmet meghatározó összeesküvésről. Ami hangsúlyozom, nem elmélet, hanem kőkemény valóság kilométernyi vastag hazugsággal és hamis propagandával betemetve. De attól az igazság még ott van és előbb-utóbb felszínre tör ... Több millió orosz ember követte figyelemmel a műsort, aminek videóját most ide is feltettem. Ez az utóbbi rész, melynek címe "SHADOW GOLD" hatalmasat robbant és annyira friss, hogy az angol feliratozása is csak most készül. A sztorit India is átvette egy ideje és terjed. Tudni kell, hogy ez utóbbi tény azért rendkívül fontos a történetben, mert India indított egy több milliárd dolláros pert a Nielsen Ratings ellen a nézettségi adatok világszerte történő meghamisítása miatt és mindez megtörheti a FED média manipulációt és propagandát is... (Teljes vádirat, hogy lássátok komolyan beszélek). Néhány nappal a per kirobbanása után Indiát 2 igen hatalmas "elsötétülés", áramszünet rázta meg, melyben 1,2 milliárd ember maradt áram nélkül. A FED tulajdonban lévő média Indián gúnyolódott az áramszünet miatt. Aztán az USA-ban következett indiai szikhek ellen merénylet: egy katonai psy-op (elmeprogramozott) veterán lövöldözése. Gondolhatnánk, hogy szimpla lövöldözés, de... A díjnyertes rendező Amardeep Kaleka édesapját is megölték a lövöldözésben, ami azért érdekes, mert éppen egy héttel apja megölése előtte jelentette be Kaleka csapata, hogy sikerült megszerezniük egy teljesen érintetlen földönkívüli testet, amit filmen fognak bemutatni, előtte még vizsgálatoknak alávetni - de ez nagyon veszélyes dolog, ezért aprólékosan szeretnének eljárni és kis türelmet kértek...

Page 3: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

3

Mindez benne lenne a tervezett SIRIUS filmben ennek a kis lénynek a bemutatásával, röntgennel, filmfelvételekkel, DNS-vizsgálatokkal együtt.... David Wilcock folyamatosan frissített cikke itt olvasható A képek már kint vannak egy ideje, mert két teljesen azonos tetem is előkerült, az egyik még 1996-ban Oroszországban, a másik pedig ez a legfrissebb Dél-Afrikában ! A DISCLOSURE (a felfedés) most történik David Wilcock szerint és az igazság napfényre fog kerülni. De ez a szál is "mellékes", ahhoz képest, ami utána következett.... Ezért visszatérek most az eredeti kérdéshez, ami még mindig ugyanaz :

HOL VAN AZ ARANY ?

Képforrás: http://demonocracy.info/ , Economic Infographics

Page 4: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

4

Mindez már a blogom indulásakor is fő téma volt és ha emlékeztek a Trillió Dolláros Történet és Per ügyében megint a FED-hez vezettek a szálak, amikor az olasz határon két ügynöknél 500 millió dolláros kötvények tucatjait foglaltak le - ami az Ázsiából ellopott aranyról szólt....

Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !

A MODERN TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB TITKA A fenti képen lévő grafika azt mutatja, ami a hivatalos statisztikákból és könyvekből tudható: Hogyan néz ki a történelem során kitermelt arany mennyisége egyetlen hatalmas kockába összeolvasztva. Oto Gofrey készítette azon erőfeszítések részeként, hogy vizuális metaforaként szemléltetni lehessen ezt az egész "Financial Tyranny"-t. (ennél kifejezőbb szót nem tudok magyarul sajnos) .

A súlya ennek az aranynak összesen: 166.500 tonna Az ő oldalára klikkelve láthatjátok, hogyan lehet egyáltalán ezt elképzelni és mennyi ez aranyrudakban kifejezve. Kérdezhetnénk, hogy akkor összesen egy ekkora kocka lenne a kitermelt és aranytartalékként őrzött arany mennyisége a Földön ? Hivatalosan igen...

A valóságban : 14 és fél ilyen hatalmas

kockányi arany létezik !!!

A teljes mennyiség - amit a Federal Reserve mind ezidáig a hivatalos adatokból elrejtett - az ún. BIS valójában

2.420.937,4 tonna !!!

Ez a szó legszorosabb értelmében a világtörténelem legnagyobb titka !

Ráadásul bekövetkező történelmi események egész sorát határozta meg !

Az I. és II. VILÁGHÁBORÚ ÉS A REJTETT CÉL - A világháborúk hamisak voltak.

- Mindkét oldalt ugyanazon emberek irányították, ugyanazzal a céllal.

- Több mint 100 millió ember halt meg teljesen más okokból, mint gondolták volna.

- Ezekben a háborúkban harcoló mindkét oldalt - tengelyhatalmakat és szövetségeseket - ugyanazon erők, nemzetközi bankárok irányították.

Ez a leghatalmasabb és legcsúfabb igazság, amivel szembe kell néznünk, ha ezt az emberiséget és bolygót rendbe akarjuk tenni !

Page 5: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

5

A világháborúkat arra használták fel, hogy mind a központi bankokat, mind a privát tulajdonosokat világszerte megfosszák aranytartalékaiktól és mindez a FED tulajdonosaihoz és irányításuk alá kerüljön. Így gyakorlatilag ők a világ urai... Mindez kiegészül még a háborúk előtti kötelező aranybeszolgáltatásokkal és elkobzással is... Nézd, tudom ez mennyire borzasztó és minden képzeletet felülmúl. Az olvasóközönség 1%-a azonnal nevetésbe és támadásba kezd, mikor ilyet hall (vagy azért mert külön fizetik ezért vagy csak a tudatlansága miatt), de nevetés és szarkazmus egyáltalán nem segít, hogy ezt az ügyet végigvigyük ! Persze néhány embernek csak egyszerűen nagyon kellemetlen szembenézni egy másfajta igazsággal.

Most viszont rendelkezésre áll kb. 6 órányi dokumentumfilm és a REN-TV elismerte, hogy a Trillió Dolláros Per Történetéről a Pénzügyi Zsarnokságról szóló nyomozás teljesen úttörő volt és épp ezért segítik a további kutatást.

A BOLSEVIK FORRADALOM OROSZORSZÁGBAN 1917-ben szintén FEDERAL RESERVE PROJEKT VOLT Az alábbi linken bárki elolvashatja a Yale egyetem kutatásaiban a Bolsevik arany megszerzéséről írt tanulmányt. A google kereséseiben jelenleg is tör felfelé a"bolshevik gold 1917"... Az egész bolsevik forradalmat, amelyből a majdani Szovjetunió kialakult (1917-22) nem is annyira titokban FED bankárok pénzelték !

Az itt látható Robert Minor által 1911-ben a St.Louis Dispatch-ben rajzolt karikatúra ezt ábrázolja és a következő linken hatalmas cikket is olvashattok arról, hogy kik pénzelték Lenint és Trockijt (pl. Jacob Schiff a Kuhn, Loeb and Co. feje, aki személyesen fizette Trockij New-Yorkba utazásait). Ha nekem nem hisztek üssétek be bármelyik keresőbe, hogy "bolshevik revolution federal reserve" és kezdjetek el olvasni !

Page 6: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

6

EXECUTIVE ORDER 6102

1933. Április 5-én a 6102-es azonnali rendeletet használták fel, hogy illegálissá tegyék az arany birtoklását az USA-ban. Arany felhalmozásának jogsértése 10.000 dolláros bírsággal, 10év börtönnel vagy mindkettővel volt büntethető.Mindezt az Nagy Világválság legrosszabb időszakában - amikor amúgy is tömegeket fosztottak meg vagyonuktól - a postamestereknek kellett jól láthatóan mindenki tudomására hozni. Teljesítésére 1 hónap állt rendelkezésre. Unciánként 20$-ért vásárolták fel. És hozzá kell tenni, hogy az ár rögtön utána már 35$-ra ment fel, ahogy a begyűjtés véget ért.

Page 7: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

7

A FEDERAL RESERVE ÁLTAL PÉNZELT NÁCI NÉMETORSZÁG

A FED olyan entitásokon keresztül, mint a Royal Dutch Shell (ma Shell olajipari vállalatként ismert) építette fel és finanszírozta Hitler hatalomra jutását az 1930-as évektől kezdve. (Egyébként a holland királyi család nácikkal való kapcsolata mai napig is történelmi tény, érdemes rákeresni...) A nácik kitűnő munkát végeztek az általuk megszállt országok központi bankjainak kifosztásában, majd az arany eljuttatásában az igazi "játékmestereknek". Ez a korabeli karikatúra azt ábrázolja, hogy a Royal Dutch Shell nyíltan Hitlert támogatja

AZ 1939-es SZÖVETSÉG A FEDERAL RESERVE és a "TENGELY" KÖZÖTT

Page 8: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

8

1939-ben a Sztálin alatti Szovjetunió paktumot írt alá a Hitler alatti náci Németországgal. Ez a korabeli karikatúra anno ennek apropóján született... Ez kulcs momentuma volt a FED tervének - egyesíteni az ellenfeleket és megteremteni a terepet egy valódi világháborúhoz. Csak nagyon kevesek tudják, hogy ugyanazok, akik pénzelték Sztálint és Hitlert is, egyben az USA pénzügyi rendszerének is irányítói. Mindez része annak a tervnek, ami egy jövőbeni világuralom kialakításáról szól és amit a Vilag Helyzete látogatói elég jól ismernek. Tehát valójában a nemzetközi pénzhatalmi elit urai támogatták a Szovjetunió és a totális kontroll létrehozását, de a náci Németországot is. A FED támogatta és finanszírozta Japánt is a Meiji Restauráció idején. Meiji jelentése : illuminated ones = Illuminati Az USA teljes pénzügyi rendszerének megszerzésével 1913-tól a FED olyan forrásokhoz és hatalmas háttérhez juthatott hozzá, mely bőven biztosította terveik kivitelezését... (és hozzá kell tennem: biztosítja ma is...)

NUKLEÁRIS TITKOK ÉS KATONAI FEJLESZTÉSEK CSERÉJE Még a II.Világháború után sem szűnik meg a FED urainak kapcsolódása a globális folyamatokhoz, beleértve információk átadását az USA és Szovjetunió között. 2012. Aug.07. : a tudós, krikett-játékos, MI5ügynök, bombaszakértő Victor Rothschild nukleáris titkokat árult el az oroszoknak (eredetileg 1994.Okt.23-án megjelent) és az Independent is leközölte, bár igyekeztek nem nagy publicitást adni a dolognak. /Az ausztrál író Roland Perry The Fifth Man, Az Ötödik Ember című könyve teljesen erről a témáról szól majd/. Konkrétan azt állítja, hogy a fenti befolyásos emberke a II.Világháborús brit és amerikai katonai fejlesztéseket átadta az oroszoknak....beleértve a biológiai hadviselést, atombombát vagy radarrendszert érintő anyagokat is... Még a háborút követő 20 évben is szabotált minden nyugati hírszerző tevékenységet....

Page 9: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

9

LINCOLN MEGPRÓBÁLT VELÜK SZEMBESZÁLLNI, DE MEGGYILKOLTÁK

Ugyanezen bankárok ölették meg valószínűleg Lincolnt, amiért megpróbált velük szembeszállni. Például közismert, hogy az 1863-ban kezdődő polgárháború idején önkényesen elkezdte nyomtatni a "greenbacks -zöldhasú" 5 dollárost, amit az amerikai kincstár bocsátott ki és nemesfémfedezettel rendelkezett. Épp

ezért idegen bankárok nem adóztathatták meg a pénzkibocsátást.... Ezen nagyon felbőszültek akkoriban és óriási viták folytak, majd a bankárok megparancsolták Lincolnnak, hogy 24-36% adót fizessen nekik minden kibocsátott pénz értéke után... Ezért volt kulcsfontosságú számukra 1913-ban Jekyll Islanden a FED megkaparintása és mai napig a pénzkibocsátás monopóliumának a saját kezükben való tartása, amibe még az amerikai kongresszus sem nyerhet betekintést napjainkban sem ..... A Lincoln elleni politikai támadást reprezentálja ez a korabeli karikatúra: (itt egyéb képeket is találtok azokból az időkből)

Page 11: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

11

EGY ÚJ VILÁGREND MEGTEREMTÉSE

2.420.937 tonna aranyat szereztek meg 1895 és 1945 között azzal a céllal, hogy a majdani új világrend kialakításához a nélkülözhetetlen hátteret biztosítsák, ahogy ez a Financial Tyranny dokumentumokban is szerepelt már. Ahogy ott már olvashattátok, fontos leszögezni, az arany 85%-át eredetileg Ázsiában termelték ki és őrizték (rejtegették). A létezése és a "hol-léte" egyaránt a legmagasabb titoknak számított és számít ma is. Erről szól a Yamashita-arany amerikaiak általi megszerzése (Gold Warriors:America’s Secret Recovery of Yamashita’s Gold), ami szintén olyan hatalmas történet, hogy lehetetlen röviden elmesélnem.... A nemzetek, akiknek aranyára rátették a kezüket, vagy csak egyszerűen ellopták tőlük, tudták, hogy

az mind a FED-nél kötött ki. Azóta ez már feledésbe merült.... Gyakorlatilag ebből hozták létre a mai világgazdaságot : A FED által kibocsátott csillagászati értékű kötvényeket (amik a Trillió dolláros sztoriban a határon is előkerültek) kaptak cserébe, amiért az aranyat "letétbe" helyezték az ún. Bank for International Settlements-ben, mai nevén BIS. Létrehoztak egymás között - nem tudom másként mondani - Global Collateral Accounts - számlákat, amiken csillagászati pénzeket teremtettek a "belső emberek" számára... Ezekből egyetlen dollárt sem osztottak meg a Federal Reserve klikk belső körén kívül.... Ez a legnagyobb és legmagasabb szinten titkosított információ, ami messze felülmúlja még az UFO-titkokat is..... ! Az apropó, az volt, amikor a Dragon Family-féle per előjött. Akkor szereztem tudomást ezekről a

belső számlákról, hiszen meghívást kaptam, hogy én is profitáljak belőlük... Egy ex-CIA operatív tiszt mondta ezt nekem: "Semmi sem értékesebb ezen belső kör számára, mint az a képesség, hogy milliónyi ember életét befolyásolhatja, ezt soha ne feledd David..." Folytatása következik, legalább is remélem.....mert szeretném.... Kapcsolódó ELŐZMÉNYEK ÉS TUDÁSANYAG : 1.RÉSZ Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán? 2. RÉSZ TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása 3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER Az ILLUMINATI ELLENI TRILLIÓ DOLLÁROS PER Teljes vádirata - IGAZ !

Page 12: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

12

1.RÉSZ Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?

Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét

hatalom.

Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és acsoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg. Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre! Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. Köszönöm! (Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio) Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...) Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne:

Page 13: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

13

"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos

kulcsembereivel konspirálva1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az

Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta.

Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5

milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,

mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $

Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenek. A kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. "Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték." Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban... Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.

Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz. /Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is,

Page 14: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

14

amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája / Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk:

DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD

Miért pont ők? Mivel az ügy David Wilcock kutató és Benjamin Fulford oldalán jelent meg először. Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön. (Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.) Kezdjük Benjamin Fulforddal!

Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.). Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el

Page 15: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

15

ultimátumukat(valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást. (D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.) A lényeg, hogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot. Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki. 2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen. Blogján többször is ír a Cabal-ról és ezekről az erőkről. A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek) Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki. Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk. Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja

David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról. Részletesen is olvashatsz Róla a kifejezetten vele foglalkozó oldalunkon. Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt,

zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot.

Page 16: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

16

”Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netre, felhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet.

Így kezdődött a beszélgetés.".

6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:

"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat !

A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó",

az EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.

Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit".

Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot.

Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE.

Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva. A birtokomban van ez a dokumentum.

Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !

Page 17: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

17

A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...

Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra

Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...

Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."

"Nos ezek az emberek....Itt a történet: Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.

Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.

Ez az egyik legnagyobb titok!

Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből.

Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "

- De miért támadt ez a rendszer Önökre?

"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta

Page 18: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

18

ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)

Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.

2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "

Page 19: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

19

2. RÉSZ TRILLIÓ DOLLÁROS PER és a Nemzetek Aranyának ellopása

Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina... /A háttéranyag, amin a nyomozást elindítottam Wilcock oldalán PDF formátumban megtalálható / A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései: "Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi

perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük

összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai

színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy

felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."

Page 20: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

20

" [UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete. Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem ! Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem. Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a ""The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.) Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza. Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot. Dec.17. UPDATE Szombat 5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró. Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."] Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!

Page 21: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

21

AZ ÜGY általában ezen a néven található most:

"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"

Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik

mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé....

De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. Itt egy áttekintés erről.

Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.

Ahogy az előző részben már szerepelt,

"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal

és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami

humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

A 111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)

Page 22: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

22

A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá - köztük a FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet, 2 japán kormány államkötvényt,

melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár, és egy amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár. A megbízást egy magát "Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. A Dragon Familytartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világért.Állandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan. Fennállása során a múlt században a Dragon Family hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről. Kennan azt mondja, hogy a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár (1 Trillion $). Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon kibizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében. Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.

Page 23: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

23

Az egész összeesküvés 2 japán állampolgár (Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi Watanabe) illegális őrizetbevételével és a 134,5 milliárd $ értékű papírok lefoglalásával kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt. (Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)

A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti

tevékenységet folytathatnak.Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz. A perirat szerint 1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok(Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban... Továbbá az irat szerint Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal. Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban. Ezt követően kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek) munkatársa, aki"képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.

Page 24: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

24

Az irat nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel. Keenan elmondásában ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on és elrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic (szabadkőműves) Lodge kincstárnoka ! Keenan elmondta, hogy ennek eredményeként,bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket. Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja. Keenan állításában az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását.Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva. A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben: az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon (balra), volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi (középen), Giancarlo Bruno (jobbra), aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini (alul), Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.

Page 25: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

25

Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt. Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y

És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne. Minél jobban kutatom, amiket Fulford és Wilcock dokumentumként

megkaptak, annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

Page 26: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

26

3. RÉSZ Az évszázad botránya lehetne -J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER

A mostani 3.rész David Wilcock halálos fenyegetése után készült interjú átirata lesz, amit magyarul is megosztok veletek. Ennek az interjúnak az első felét az 1. rész végén már olvashattátok, melyben megtudtuk, hogy: Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte

minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik./ Az országoknak nemzeti szuverenitásuk van azáltal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard egy veszélyt jelent./ A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kínát lerohanják és megszerezzék kincseit. A 2. részben megtudtuk, hogy Ázsia csúcsgazdag családainak titkos társasága a Dragon Family is hatalmas mennyiségű aranyat adott megőrzésre a FED-nek, amit azóta sem tudott visszaszerezni és ráadásul a kiállított kötvényeket el is lopta a Vatikáni Illuminati vagyis a Vatikáni Kincstár szabadkőműves vezetője. Ez is tárgyát képezi annak a Trillió Dolláros Pernek, melyben mindez vádként szerepel és ez robbantotta ki az ügyet, melynek köszönhetően kikerültek dokumentumok. Az interjú folytatása :

"Nos a világ országai letétbe helyezték az aranyat. Az arany okozta azt a fenyegetést, ami a második világháborúhoz is vezetett. Az arany jelentős része már elkobzott arany volt, főleg az USA által mikor bevezették, hogy tilos aranyat birtokolni, hanem letétbe kell helyezni.

Page 27: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

27

Európa aranyainak jelentős részét viszont a zsidók birtokolták. Nos, 1938-ban 7 hatalmas amerikai hadihajó vitte az USA-ba az aranyat, ami ázsiaiak birtokában volt és helyezte letétbe a Federal Reserve-nél, aminek ellenértékeként államkötvényeket állítottak ki. Ez része volt a tervnek, annak, amit 1944-ben a Breton-Woods konferencián tetőztek be, azaz a II. világháborúval az aranyelkobzást teljesítették. (Csak érdekesség, hogy ezen egyezmény keretén belül létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma a Világbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve.Érdekes az is, hogy 1971-ben felbomlott ez a rendszer, miuán Nixon elnök a vietnámi háború után eltörölte a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Szerk.megj. ) Egy bennfentes mondta el, hogy Ő maga egy ilyen létesítményben dolgozott és kb. 1mérföld hosszan, mindkét oldalra kosárlabda-csarnok méretű termek nyíltak és azok tele voltak plafonig téglába rendezett aranyrudakkal. A hivatalos álláspont szerint a világ aranykészlete kb. 120ezer tonna (egyes adatok szerint 167ezer tonna), de a valóságban túl van a 2 millió tonnán, melynek jelenlegi értéke 11millió billió dollár. Ez határozza meg az árfolyamokat, a világ valutáinak értékét. Van arany Fort Knox-ban, bázisokon, de a lényeg, hogy el van kobozva, így ha senkinek sincs aranya, akkor nincs lehetősége a felemelkedésre a buborék-pénzrendszerrel szemben. Hiszen csak a computer-en lévő számok jelennek meg úgy, mintha az pénz lenne. Ez volt a tervük, végre is hajtották, nem is akarok erről túl sokat beszélni, hogyan is tárolják ezt a sok aranyat,...földalatti bázisokon, de van ilyen Taivan szigete alatt is, ahová 1920-30 között a kínaiak kimenekítették a kincseiket. Itt van 7 emelet mélyen egy 14-15 mérföld széles raktár, melynek egyik felében csak arany van, másik felében Kína drága kincsei. Ez semmilyen publikus domain címen nem található meg. Az UFO-aktákhoz sokkal egyszerűbb hozzáférni, mint ezekhez az adatokhoz.

Page 28: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

28

Ezekről én (David Wilcock) sem hallottam addig, míg a 90-es években nem kezdtem el nyomozni és kapcsolatba nem kerültem bennfentes kongresszusi emberekkel. Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogyigen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot. Az ázsiai 7 hadihajónyi arany és más nemesfém volt a világgazdaság és a dollár letétje. 1944-ben még az is az egyeszséghez tartozott, hogy ezért a pénzért cserébe vállalják, hogy a világ jobbá tételére fordítják, illetve az ázsiai és afrikai gazdaságot majd fellendítik belőle, de 1954-re kiderült, hogy ez nem történt meg. Ezért fellázadtak és meg akarták ezt változtatni. Ez vezetett el a tervhez, amibe John F. Kennedy és Suharto elnök Indonéziában is be lett vonva és melynek eredményeként Kennedy kiadta azt a saját rendeletet, mely 11110 kódnéven található, (és egy ezüstön, mint nemesfémen alapuló pénzt, valutát szeretett volna, hogy megakadályozza az eladósodást és lehetővé tette volna visszafizetni az adósságot anélkül, hogy a FED kamattal terhelt pénzére szükség lett volna./Erről a linkről fordítottam Szerk/. Ez viszont lefejezte volna a FED-et. Ezután 11 nappal meg is ölték Kennedy-t. Akkor az ázsiaiak nem voltak akkor képesek bármilyen katonai lépésre, hogy ellenállást fejtsenek ki. Kötvényeik 1944-ben lettek kiállítva, aminek 1994-ben volt a lejárata. Szerették volna visszakapni az aranyat.Gyakorlatilag 30évet vártak és mikor a Breton-Woods felbomlott, akkor sem. Hanem beperelték a FED-et, hogy változtassanak a FED-en és az egész világgazdaság rendszerén. A FED-et vezetői NEM-et mondtak. Ez vezetett el egy másik perhez 1998-ban, amikor Kína megpróbálta visszaszerezni az aranyakat, amit -ahogy ők mondják már - elloptak tőlük 1938-ban és lejárt a 60év.

Page 29: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

29

A PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-

ben és az a határozat született,

hogy az aranyat vissza kell adni

2001. Szeptember 12-én.

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11. Ezután még volt egy másik per is a FED ellen, amikor küldtek ugyan a kínaiaknak aranyat, de hamisat. Kívül arany volt, belül viszont értéktelen. Ezek után a kínaiak stratégiát váltottak. Ez igazából nem a jelenlegi kínai vezetők, a kommunisták, hanem Csang Kaj-sek nemzeti pártja a Guomindang idejére megy vissza. Ők küldték a FED-be az aranyat. A kínaiak megpróbáltak szervezni egy nemzetközi szövetséget a dollár összeomlására, de 2008 sok amerikai vállalat összeomlását és a pénzügyi válságot is okozta, mert senki nem számított arra,

Page 30: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

30

hogy kiderül, mennyi légből kapott pénzzel kereskednek, ami mögött semmi fedezet nincs. Így a kínaiak a tervet elhalasztották. Így jött létre ez a szövetség, melyben 117 nemzet fogott össze ebben a perben (úgy tudom már 122-re nőtt azóta a számuk.) Ők lehet, tudják, ki a bennfentes, aki az egészet kiszivárogtatta, mert felhívott reggel a forrásom és mondta, hogy ketten is felhívták ma és két különböző személy mindegyike ugyanazt mondta: Akkor járnék a legjobban, ha minél előbb feltenném az ügy többi részét, mert lehet holnap késő lesz és nagyobb biztonságban leszek, ha már kikerül az infó és többen fognak tudni róla.

A G5 országok vezetőinek ugyanis egyáltalán nem tetszik, ahogy a dolgok

alakulnak és tudják, hogy az emberek fel fognak lázadni, mikor kiderül, hogy az

egész gazdaságot ellopták.

Ami önmagában akár még jót is tehet, hiszen kiderül, hogy az egész légből kapott pénzt és ezt a buborékot csak úgy tudták előidézni, hogy elkobozták a Földön fellelhető aranyat."

Ezek után David Wilcock úgy döntött felteszi az ügy második részét és részleteit is.....

Page 31: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

31

EZ MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB LELEPLEZÉSE !!!

Ebben a pillanatban érkezett és "olyan friss, hogy még meleg"az a 111 oldalas anyag, ami igazolja, hogy mindaz, amiről 3 részben írt a Világ Helyzete 2011.december 18-tól kezdve, az úgy igaz, ahogy akkor kiderült, bármennyire fantasztikusnak is tűnt első olvasásra. A megírt fejleményekkel foglalkozott az EnigmaTV és a HunTV is! Nekik is köszönöm, hogy sokakhoz eljutott az infó!

A TRILLIÓ DOLLÁROS PER TELJES VÁDIRATA DAVID WILCOCK-tól LETÖLTHETŐ (PDF) Megérte gőzerővel fordítani a nemzetközi dokumentumokat, mert érezhető volt, hogy

nem légből kapott az ügy, hiszen Benjamin Fulford volt a fő forrás és amiért David Wilcock is halálos fenyegetést kapott... (bár bizonyos források szerint meg is ölték)....az interjú, amit magyarul is feltettem önmagáért beszél. Ahogy Wilcock írta: " Így kaptam meg én is a "Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per,

amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van. Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot. "

Page 32: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

32

"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi

teljes pénügyi összeesküvést."

Mindenkinek javaslom az ügy tanulmányozását, mert nagyon érdekes és a geopolitikai színtéren sok, jelenleg folyó esemény is összefügg vele! Csak nagyon röviden: Megtudtuk, hogy a római birodalom óta összeharácsolt hatalmas mennyiségű arany volt felhalmozva ázsiai birodalmak kezében (Kína, Japán), akik ebből jelentős mennyiséget adtak oda Hirohito-császáron keresztül a Rotschild-családnak és az aranyból került Londonba a Bank Of England-be, de jelentős része (kb 2millió tonna) az USA-nak (és a FED-nek) lett kölcsönadva, hogy a majdani dollár tartalékvaluta szerepét megerősítendő biztosítson hátteret.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a modern kori világgazdaság beindítását ez az aranytartalék tette lehetővé.

"Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik, amiben leírta, hogy magánszemélyek és államok sem birtokolhatnak aranyat, mert veszélyt jelent, ha erre alapozva valaki fejlődésnek indul. A fedezet nélküli papírpénz kibocsátásával és mennyiségének szabályozásával viszont az irányítás és a hatalom folyamatosan kézben tartható !"

Az aranyért az ázsiai családok államkötvényeket kaptak (amit a fotón is láthattunk) - 1944-ben állították ki és 1994-ben jártak le! - és az aranyat vissza kellett volna adni. Csakhogy az USA és a Rotschildok ellopták és a mai napig nem adták vissza az aranyat, melynek mai értékéből a világgazdaság összes adósságát ki lehetne

Page 33: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

33

fizetni és teljes jólétet biztosítani a Föld lakóinak. Ha ez kiderülne..... Ezért jött létre az a 117 nemzetből álló szövetség, mely Fulford információi szerint is harcban áll a Földet uraló, de uralmának végén lévő ILLUMINATI ELIT-tel, melyek története évszázadokra megy vissza...és láthatóan pusztulásba, háborúkba taszítja a világot. Háborúkat és járványokat tervez, mellyel köztudottan jelentős népességcsökkentésre, majd az Új Világrend felállítására készül. Dragon Family néven találjuk ezeket a tehetős ázsiai erőket, melyek megbíztak egyKeenan nevű ügynököt az államkötvények kezelésével. Ő az, aki az egész pert indította. Mert nem elég, hogy az aranyat nem adták vissza, hanem amikor két japán ügynök az egyenként 500millió $ értékű kötvénnyel (összesen 124,5 milliárd $) Svájcból tartott Olaszországba, ezeket a kötvényeket tőlük az olasz hatóságok lefoglalták, majd a Vatikán kincstárnoka, Dal Bosco Propaganda Due magas szintű szabadkűműves ellopta. A CIA és más magas rangú tisztviselők próbálták 100millió dollárral megvesztegetni Keenan-t, hogy ne szóljon a Dragon Family-nek a kötvények ellopásáról, de Ő ebbe nem ment bele, sőt a "TRILLION DOLLAR LAWSUIT" per felperese is egyben !

Mivel mindezen tények részét képezik a Trillió dolláros pernek és vádként jelennek meg a periratban, ezért óriási

jelentőségű az ügy!

A hab a tortán pedig a vádlottak listája, akik az egészben benne vannak:

az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon, volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi, Giancarlo Bruno, aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője, Olaszország ENSZ nagykövete : Cesare Maria Ragaglini, Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke és David A. Sale az OITC tanács és cabinet

helyettes vezetője.

Page 34: David Wilcock - Trillió Dolláros Per 34p - VilagHelyzete.com

34

A Dragon Family által indított PERT

ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, hogy az aranyat vissza kell adni 2001.

Szeptember 12-én.

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Ma már tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11.