December 24. Ádám és Éva bûnbeesése

Ádám és Éva volt az elsõ emberpár, akiket Isten megteremtett. A Paradicsom kertjében laktak.Mindent megkaptak a Teremtõtõl, amire szükségük volt. Egy dolgot azonban megtiltott nekik az Isten:a jó és rossz tudásának fájáról nem ehettek.

Egyszer egy kígyó tekeredett le a fáról, és megszólította Évát:– Egyetek nyugodtan errõl a fáról, mert akkor többet fogtok tudni,

mint az Isten.S az elsõ emberpár hitt a sátánnak (mert õ volt a kígyóbõrben), s evett

a tiltott fáról. Ezzel estek bûnbe, s ekkor észrevették, hogy meztelenek.Vagyis szégyenkeztek bûnük miatt.

Ádám és Éva bûnétõl a közénk születõ kis Jézus vált meg minket, hogy a mi lelkünk is olyan tisztalehessen, mint a születõ Gyermeké.

Kalotaszegi (Erdély) köszöntõt olvashatsz itt:

„Az elsõ Ádámban lett igen nagy estünk,Isten kegyelmébõl mert akkor kiestünk.Szörnyû veszedelmet magunknak kerestünk,Amelyben fetrengett mind testünk, mind lelkünk.A második Ádám de a hatalmas lõn,Hogy ördögön, poklon egész hatalmat võn,És így az Atyának már kegyelmébe tett.Magához is veszen, majd mikor jõ utolsó órátok,Forduljon a Jézus akkor tihozzátok,Kegyes tekintettel nézzen tireátok,Hogy ne ártson nektek amaz örök átok.Vigyen fel titeket az egek egébe,A szent angyaloknak dicsõ seregébeFogadjon s juttasson szentséges keblébe. Elmondám!”

(Bálint Sándor gyûjtése)

December 24-e karácsony böjtje, az esztendõ legsötétebb napja. Ekkor van a legnagyobbszükségünk a fényre. Ezért születik közénk ekkor Jézus, a Fény.

Ezen a napon s az ezt megelõzõ adventi hetekben járnak a betlehemesek, hogy a születõ Fényörömhírét vigyék mindenhová, ahol az emberek szívükbe fogadják.

Egy betlehemes köszöntõ:

„Megjött a karácsony veres paripáján,Fagylelõ szelet fúj zúzmarázott száján.Jézus, a megváltó e napon született,Azért szent nevével kívánom hát nektek,Kolbász alatt nyögjön a vén kakasülõ,Bõséggel teremjen búza, málé, szõlõ,Bojtosfarkú bornyú tíz-húsz az udvaron,Csikó, tinó, bárány, birka az udvaron.Tiszta jó szívembõl kívánom ezeket,Adjon az Isten boldog ünnepeket.”

20

december 24.

Ádám és Éva a Paradicsomban (pásztorfaragás rajza)

Ádám és Éva (pásztorfaragás rajza)

21

december 24.

E napon szigorú böjtöt tartott a régi ember: három szem búzát evett s egy pohár vizet ivott egésznap. Késõbb jött szokásba a mákos guba fogyasztása.

Kislányok jártak kántálni fehér ruhában e nap estéjén, lámpagyújtáskor a bukovinai székelyeknél.Járták a házakat, s ezt az imát mondták:

„Paradicsom közepibe’Aranyszõnyeg leterítve;Azon vagyon rengõ bölcsõ,Abba’ fekszik az Úr Jézus.Bal kezibe’ aranyalma,Jobb kezibe’ aranyvesszõ.Megzuhintja vesszejét,Zeng a mezõ, zúg az erdõ.Sosem láttam szebb termõfát,Mint Úr Jézus keresztfáját,Mert az vérrel virágozik,S Szentlélekkel gyümölcsözik.”

(Bálint Sándor gyûjtése)

A kántáló énekben karácsony-, húsvét- és pünkösd ünnepének titka is szerepel, hiszen mindháromünnep alkalmával újjászületik lelkünk.

Ezen a napon jártak a gyerekek ostyát hordani. Az ostyát a kántor készítette. (A kántor vezetiaz énekeket a templomban.) Az ostyán Jézus képe volt. A szoba közepén, a mestergerendárafüggesztették föl. Nógrád megyében ezzel a köszöntõvel járták az ostyahordók a házakat:

„Én nagy vigasságot, örömet hirdetek,Merd a kisded Jézus egy szûztõl született.Betlehem városában jászolba tétetett,Ökör és szamártól õ megismertetett.Sok karácsony napját maguk is érhessék,Krisztus születését örömmel szenteljék.Több jeles napokkal vígan énekeljék.A szent angyalokkal vígan énekeljék.Ugyanazon angyal szálljon be ide is.A szent békességet osztogassa itt is.Mivel a kis Jézus rejtezik ostyába’,Én is azért hoztam ostyát e hajlékba,Mert a kisded Jézus ebbe’ rejtezkedik,Eledelül adja magát, ki kéredzik.Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

(Bálint Sándor gyûjtése)

22

december 24.

Szokás volt még ezen az estén, hogy a szoba négy sarkába diót dobtak. Az angyalokat ajándé-kozták meg ezekkel, s erõt, egészséget kértek tõlük. Ezt az imát mondták:

„Benn a házban négy szög van,Minden szögben egy angyal.Közepibe Krisztus,Ablakban Szûz Mária.Fiát kotlázgatja,Odaszáll egy angyal,Szárnya alá kapja,Viszi a mennyekbe.A mennyek megnyílnak,Az angyalok szépen énekelnek:Dicsõség a magasságban az lstennek! Amen”

(Bálint Sándor gyûjtése)

A karácsonyi asztalt nem e napon, hanem 25-én készítették el, hiszen a mai nap böjtös nap,elõkészület a holnapi ünnepre.Késõbb alakult úgy, hogy karácsony napjának elõestéjén már elkezdõdik az ünneplés.

E napról, karácsony böjtje napjáról olvashatsz itt egy matyó asszony elmondásából: (Régi- ésújabb szokásokat is találsz majd.)

Karácsony böjtje

„Böjt van ugye, nem ettünk. Haldoklott a gyereksereg éhen. Nem eszünk. Kisjézus jön, teli hassalnem várhatjuk. Hej, néztük, nem baj mán, kiszedte édesanyánk a gubát. Egy nagy szakajtónyitkihúzott a szénvonóval (a kemence földjén sült, nem tepsiben). Megsült! Nem baj, már nem tart soká.Akkor már hajnali mise sincs, éjféli mise van. Tizenegyre kisült a guba. Édesanyám bedagasztott,fel volt téve vagy bableves vagy rizskásaleves vagy tojásos leves. Azt mondta édesanyám, majdmeghányjátok a gyomrotokat mézesgubával! Volt az a nagy cseréptálunk, háromszínû csíkkal – ezegy háztól sem maradt el. Beletette édesanyám (a gubát), rá meg egy fazék forró vizet, a megsültgubára. Mikor látta, hogy most már jól el van ázva, kiszedte csíkszedõ kanállal és beletette a haluskástálba. A méz már ott forrott. Szegény méz. Hát mit? Vettünk egy kis bádoggal (bögre) vagy két decit.Jól felolvadt, olyan volt, mint a víz. Mikor megettük a levest, körülültük azt a nagy tálat, végig-csurgatta így ni, körbe-körbe. Akár a cérnaszál, magasról. Hát egy nagy tálra annyi mézet! A felitmeg el is lopkodtuk, ahogy beledugdostuk az ujjunkat. Akkor aztán: egyétek. Belenyúltunk kézzel– villát nem adtak, mert sok volt olyan, aki kiszúrta a szemit. Kézzel biztosabb volt. Van öt ujjad,azt mondták, oszt kész. Édesanyám, adjon már villát! Van neked ötágú. De még így se eshettünkneki, pedig bizony már szakadt érte a szívünk, de mondani kellett elõbb:„Kisjézuska gyere nálunk, mézesgubát sütnek nálunk.Adunk Neked mézesgubát, csak Te vegyél nálunk szállást.”

Akkor aztán ehettünk, mindenki jóllakott, de estig megint nem ehettünk, mert karácsony böjtje volt.Hanem sült mákoskalács is, meg az a nagykalács húsvétra is, minden ünnepre, az asztalra. Abból

tudtak szegni nagy karajt a koldusnak. Mert akkor egyik koldus a másiknak adta a kilincset. Jöttekkérni karácsonyi ajándékot a Kisjézus jászolához. Édesanyámék meg még szétnéztek, hogy mit istudnának még adni, tojást is, pénzt is, meg ha egy kis hús is volt. Mert azt gondolták, hogy vajonaz a szegény tudott-e egy kis húst venni? Hogy a Kisjézus örömbe születik-e meg annál?

23

december 24.

Aztán ez az öröm most de nagyon hiányzott, mert most nincs koldus. Igaz, fájdalmas volt nézni,hogy dideregtek azok a szegény gyerekek, meg azok az öregek, de azért valahogy ez nekünk szépvolt. Gyerekek voltunk, kinéztük a szájukból a szavakat: „A Kisjézus megszületett, jaj szegény defázik, könnyeitõl de ázik” – így volt valahogy az énekükbe. Mert a nép azt tartotta, hogy az Úrjézusa maga képében küldte azt a szegényt. Meg azt mondták, hogy majd odaát milyen korona vár ezért(az alamizsnáért).

Mikor délután lett, ki volt takarítva a ház, feltette édesanyám a húslevest. Meg kellett fésülködnünk.Nem ám, hogy majd karácsony vagy húsvét elsõ napján fésülködünk..., akkor csak megigazítottuk.Megmosakodtunk merejû, mert karácsonykor még sepregetés sem volt, kézzel szedtük fel a szemetet.A gazdáknál az istállóban nem vitték ki a ganajt, nem pucolták az állatot. Pihent minden.

Este aztán, lámpagyújtáskor gyûlt a nép imádkozni, a szomszédok. Az emberek kinn maradtaka pitarban kártyázni, míg éjféli misére nem mentek, az asszonyok meg imádkoztak.

A karácsonyfát az imádkozó háznál meg kellett csinálni. Az asztal fel van díszítve, volt az a kisBetlehem. Akik be vannak gyûlve, kezdik a betlehemi pásztorok énekével: „Pásztorok keljünk fel”vagy a „Hej, víg juhászok, csordások” – szóval víg, pattogós ének, majd szétvetette a házat. Mertmikor az édesanya díszíti a karácsonyfát, teszi rá az alsó almát, az már öröm, öröm! De míg kötõzia fát (díszíti), mindig énekel. Mikor a borókát felakasztotta az átalfára, szól a gyerekeknek: itt vana szép karácsonyfa! Szaladunk be. Édesanyánk meg elkezdi:

„Itt van a szép karácsonyfa, az égbõl egy angyal hozta.”Kérdeztük, hogy hozta az angyal? Hát az ablakon berepült véle. Aztán akkor mondták édesanyámék:Tudjátok-e, mikor a pásztorok meghallották, hogy megszületett a Kisjézus, mert az elsõ angyala pásztorokhoz szállt: „Pásztorok, megszületett a világ megváltója, az elsõk tik vagytok, a szegényemberek, akiknek hírül adom”. Mert õ is istállóba született, hogy nékünk példát adjon, hogy nezúgolódjunk a szegénység ellen. Meghallották a hírt az erdõben a vadak. A fák az erdõben egymásnakhajladoztak, köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdõben, az is kinyújtotta a derekát, mertmegszületett a Kisjézus.

Hogy a csillagok milyen szépek voltak! Olyan fényesen sütöttek, hogy az angyalok útját be-ragyogják, hogy hát lássák, hol vannak a pásztorok. Hogy a Fiastyúk hogyan vezette az égen acsirkéit, az is menni akart a Kisjézust köszönteni. Meg a Kaszás csillag, meg a Sánta lány, hogybillegett, milyen fénybe volt! Jaj! Az Esthajnalcsillag! Mária csillaga! Az meg olyan fényesenmutatta a szeplõtlen Szûzanya tisztaságát! Az azóta olyan fényes, mióta a szeplõtlen Szûz Szent Annaméhében megfogant, a fényességnek a ruháját pedig karácsonykor öltötte föl, mikor a Szûzanyavilágra hozta az õ Szent Fiát. Meg a Tejút! Az volt mondva, hogy az az országút. Azon jönnek leaz angyalok a Kisjézus születésire. Aztán olyan sok volt a csillag, hogy, mint az aludttej, egybeolvadt.Jaj, és a hold! Mutatták mindig: nézd csak–, milyen fényes, hogy világít, mert a Szûzanyának nemvolt gyertyája, nem volt lámpa az istállóban, csak a hold meg a csillagok. Az (a hold) szenteste mindigolyan fényes, mert telihold van, még olyat nem értem, hogy nem (telehold lett volna). Hát nem voltnekünk könyvünk, nem tanítottak minket… Nekünk édesanyánk mondta a csillagok járását, meghogy a Tejúton jöttek lefelé az angyalok, az egyik oldalon a zöld ruhásak, az a hit, a remény pirosbament, a szeretet meg kékben a középen jött. Aztán váltották egymást. Meghajtották magukat aKisjézus elõtt, aztán már mentek is felfele a másik oldalon.

De nemcsak a csillagok, hanem a vadak az erdõben, hogy táncoltak örömükben! Ez el nemmaradt, mert szenteste van. A farkas azon a napon behúzódott az odújába, nehogy valakit mérgibemegtámadjon. A madarak meg egész éjszaka csicseregtek.

De hát a vizek is! Mert a háborgó tenger ezen az estén lecsendesült. Mert addig háborgott, demeghallotta a Kisjézus születésit, õ is kinyújtotta derekát, lesimult, lelapult a medrébe, nyugodtanfolydogálni kezdett – evvel adta õ meg a tiszteletet. Nem mehetett közelibe a jászolnak, mert nem

December 25. Karácsony

Karácsony napján Jézus születését ünnepeljük. Az ünnepet az elõzõ napokban hetekben a betle-hemezés, kántálás, bõ-kovács játék, szentcsalád-járás, vezette be.

Karácsony ünnepe az éjféli misével kezdõdik (katolikusoknál). Egyes vidékeinken az éjféli misérea pásztorok dudaszóval vonultak be, ketten kecskegidát és bárányt hoztak, s azokat a papnak adtákénekkel:

24

december 24-25.

mehetett, de azt mondta, hogy én is behúzom a derekamat, mert nekem is megszületett az, akiparancsol a tengernek, szélnek, mindennek. De a többi is! Jaj, úgy mondta édesanyám, mikor estebevittük a kútról a vizet, még ez is lágyabb, hogy nyugszik ebben a vederben a víz. Még ez is tudja,hogy meg lettünk váltva. Mert – már fel van írva – hogy nálunk úgy oda nem mentek volna a kúthoz,hogy ne köszöntek volna: „Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék”. De ez a szokásmég a mai napig is (fennáll). Lágyabb a víz, mert örül – úgy mondták, mert minden örült.

Hát azt én úgy tudom, hogy mielõtt az éjféli misére akart menni (valaki), a malac elé is lökött –ámbár el volt készítve a moslék holnapra is. Tettek enni a nagyjószág elé is. De én azt úgy hallottam,hogy mikor az éjféli misérõl hazamennek, még a jószág, az is feláll az istállóban, oszt nagyot sóhajt,hogy végre megszületett.

Mi mindig vetettünk adventba búzát cserépbe. Ez azt jelképezi, hogy a határba való vetés, máraz mind, a hó alatt is felfelé nyújtja magát, hogy a Kisjézust az is úgy várja. A gyümölcsfáról megazt mondták, ha deres, zúzmarás volt: nézzétek csak, hogy felöltözött, milyen szép fehér ruhába vana Kisjézust várni. Felöltöztek a fák is. Ünneplõbe. De aztán, ha fekete volt a fa, nem volt zúzmara,sárba mentünk. Jaj, nincs hó, nem ropog a csizma alatt! Nem bizony, mert bûnösök vagyunk, ajászolba is töviseket raktunk, azért sirat a föld. Sár van, sár van, mert sírnak az angyalok, nem fénybeszületett meg a Kisjézus, mert nem igazán vártuk. Nem tiszta lelket viszünk a jászolhoz.

Hát a szél? Én karácsonykor szelet még nem értem, nem volt olyan, hogy pusholt volna. Mert akkormég ha hó esett is, olyan szépen esett, mintha az angyalok igazgatták volna. Mert megállt a széla Kisjézus köszöntésire. Megállt. Mert mindenki a jászol felé siet, mert mindenkit vár a világmegváltója, legyen az fehér, legyen az fekete, legyen az víz, legyen az szél, Õ mindennek parancsol.”

(Fél Editnek elmesélte Gari Margit)

„Nosza tehát hagyjuk, hagyjuk ittNyájat és csordát.Betlehembe induljunk.Muzsikákkal ballagjunk.Fogd meg András a dudát,Én fogok furulyát,Menjünk Jézuskának köszöntésire.De üresen ne menjünk, ne menjünk,Ajándékot vigyünk:Egy kis tarka gedácskát,Fehér göndör báránykátVigyünk Jézuskának.

Báránykával JézushozMenj be te elõre,Térdet hajtva üdvözöljed,Velünk együtt tiszteljed.Áldását nyájunkra,Malasztját szívünkreKérjed és mezõnkre.Ale, aleluja.”

(Bálint Sándor gyûjtése)

25

december 25.

A jószágok átadását napfordulati tánc követte, amelyet mindenki dudaszó kísérettel járt.(Napforduló van ezekben a napokban: eddig a nappalok rövidültek, az éjszakák hosszabbodtak,mostantól pedig lassan hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák. Úgy is szokták mondani:minden nappal egy tyúklépésnyit hosszabb.)

Az éjféli mise harangszava elõtt a régi ember nem lépett a templomba, mert úgy tartották, akkora falu régi-, meghalt papja misézik a lelkeknek.

A templomban az éjféli mise alkalmával láthatta meg a rendezett lelkû ember a lucaszékrõl a papszoknyája után kapkodó ördögöt vagy boszorkányt. Ennek jelentése az, hogy a lucaszék készítésévelaz ember lelke rendezõdött, s a lelkében rendezett ember megláthatta a rendezetlent.A misén, az Úrfelmutatás idején az istállókat, amelyekben friss búzaszalmán állt a jószág, égi fénytöltötte be. A hagyomány szerint, ha e percben szénát adtak a lónak, az táltossá válhatott.

A kutak, források és patakok vize egy pillanatra borrá vagy aranyos vízzé változott, amibõlegészséget, szépséget ihattak az emberek. A kútba ekkor három almát eresztettek le, megmár-tották az aranyos vízben. Az egyiket az állatok ivóvizébe tették, ebbõl ittak egészséget a jószágok.A második almát a mosdóvízbe tették, ebbõl mosakodtak egészséget az emberek. A harmadik almaa karácsonyi asztalra került.

A misérõl hazatérve terítették meg a karácsonyi asztalt. Három abrosz került az asztalra: ezeketaz asszonyok advent csöndjében fonták, szõtték, hímezték. A három terítõt Mária lelke méhéneknevezték. (A leterített asztal olyan, mint édesanyánk öle, ezért is szeretnek a gyerekek alatta üldö-gélni, játszani.)A családi asztal nagyon fontos része a háznak. Régen olyan volt ez, mint az oltár, s minden étkezésáldozatbemutatás volt Istennek.A karácsonyi asztal alá szalmát tettek. (A nyári aratás kezdetekor kicsi kévét kötöttek szalmából,ezt Jézusnak nevezték, és eltették, hogy majd a karácsonyi asztal alá kerüljön.) A Jézuskévét tettékide: a kis Jézusnak Jézusszalmával ágyaztak meg.Az asztal alá kerültek a gazdasági eszközök is: az ekevas, a disznóölõ kés s azok a szerszámok,amelyekre áldást kértek. (Azért kértek a szerszámokra áldást, mert ezek vasból voltak, s a régi embernem szívesen sértette vassal az anyaföldet.)

A karácsonyfa nem volt szokás hazánkban, csak a XIX. században terjedt el német hatásra. A magyarember élõ örökzöld fát nem vágott ki, hanem örökzöld ágat függesztett a mestergerendára, s aranydi-ót, almát akasztott rá. Ezekkel az egészséget is varázsolta.

Régi karácsonyi szokásainkat ma is tarthatjuk. A karácsonyi asztalt is megteríthetjük, s ünnepel-hetünk hagyományunkat tartva.

Mit tegyünk az asztalra?Az asztalon állt a lucabúza, közepén a szentelt gyertyával. Az asztalon

ott voltak a termények, amelyek az elmúlt évben termettek. Ezekreáldást kért a család.Itt volt az aranyos vizû kútban megmártott alma, tört dió s méz is.A méz szeretni tud, ízében, illatában Isten kegyelme van jelen. Ebbemártogatták az almát és a diót. Mézbe mártották a fokhagymát (ez abetegség távoltartója) és a borsot is (az erõt jelenti).Az asztalra kétféle rétes került: diós és mákos. (A mák a szaporaságot-,a dió a rendet varázsolja, a csigavonalban összetekert rétestészta pedigaz életet jelképezi.) Késõbb a rétes helyébe a kalács került, ma is eza szokás.A hal is az ünnepi asztalra került, a halálból, áldozatból támadó élet jelképe. (hal – halál: hasonlóanis hangzanak)

Az ünnepi asztalnál õsi rendben állt a család: dél felõl a családfõ, jobbja felõl a férfiak, balra azasszonyok, szemben a gyerekek álltak. A családfõ, mint egy pap, úgy beszélt. Az asztalnál állvamondta el az imát:

„Begyütt Jézus a házamba,Házam közepén megálla.”

Ez a karácsony ünnepének lényege. Mit jelent? A házunk a mi szívünk, s Jézus a szívünkbe született bele. Az Õ fényejött a szívünkbe.Ebben az ünnepi pillanatban mindenki arca a Teremtõ képmása lesz,hasonló lesz Jézus arcához. Mindenki arca örömet sugárzik, mert meg-született a Fény.A családfõ az aranyos vízben megmártott almát annyi felé vágta, ahányan körülállták az asztalt,s ezt mondta:

„Ne felejtsétek el, hogy egyazon almának gerezdjei vagyunk, ez az alma a mi családunk, a mifalunk, a mi hazánk.”A család ünnepet ülve költötte el a karácsonyi vacsorát.

Székelyföldön úgy tartják, hogy karácsonykor a fehér ló aranycsitkót szül. Nincs is a Jóistennekvidámabb teremtménye, mint az ugráló csitkó!

A karácsony örömünnep, régen a templomban dudaszóra táncoltak is az emberek örömükben.Karácsony napján meglátogatják egymást a családtagok, a haragosok bocsánatkérés nélkül is

kibékülnek egymással. Az ilyenkor bennünk megszületõ Jézus bocsát meg és kér bocsánatot a minevünkben.

Karácsonyi hagyományos ebéd a finom töltöttkáposzta.

A matyó asszony így mesél gyermekkorának karácsony éjjelérõl:

„Az éjféli mise, jaj, de szép volt! Már a második harangszókor a mi áldott kántorunk elkezdte,mert a nép annyi volt. De ha azt mondom, hogy arra az énekszóra a Tejúton az angyalok ne jöttekvolna le a mi templomunkba – hát majd szétvetette az a sok matyó legény. Hát már akkor a garatonis volt egy kevés. Az a csoda, hogy meg nem repedt a mi templomunk! Amikor a mise elkezdõdött,elkiáltotta magát a mi kántorunk, hogy tizenkettõt ütött az óra – akkor csengetett a ministráns gyerek.De azt a szépséget! Idáig sötétség volt a templomba’. Csak amikor a pap bejött, mikor mondta, hogyglória – ami csak volt villany, csillárjaink, az mind felgyúlt, oszt az az öröm, hogy az emberbõlmajd kiszakadt a lélek! Mert még a talpából is jött az ének. Sokat kivert a haló verejték – hányatvittek ki a templomból, összeesett. Hát az a melegség, ami volt! Erre úgy mondom, hogy táncolhat-tak a vadak az erdõbe, mikor olyanokat láttunk az oltárnál, aki egész esztendõn át templomba’ nemment, de az éjféli misére õ volt az elsõ. Mert ez olyan volt, hogy akinek kõbõl volt a szíve, az islángra lobbant.

Utána úgy két óra felé hazaértünk. Akkor édesanyánk hozta be a hurkát. Mert a hurka a leg-felségesebb étel volt a matyóknál mindig. Meg a kocsonya. De azt húsvétra hagyták. A hurkát azangyalok hozták az égbõl. Kisasztalt hoztak be a ház közepére – nem bontottuk volna meg a nagyasztalt (azon volt a nagykalács, a Betlehem stb.) körülültük. Jól meghánytuk a gyomrot, mert egészadventon nem ehettünk. No, drága jó Istenem, jól tartottál. Volt esetleg olyan kicsi, hogy nem mehetettaz éjféli misére, felkeltették: No, az angyalok meghozták a hurkát. Hej! Keltünk fel, alig láttunka szemünkkel, kezünkbe egy darab hurkát adtak, akkor meg volt engedve, hogy a tepsibõl magunk

26

december 25.

Mária Jézussal (pásztorfaragás rajza)

27

december 25.

vehettünk, nem volt akkor porció. Terített asztal van, mert megszületett a Kisjézus. Utána lefeküdtünk.De már a pásztorok miséje ötkor kezdõdött. Arra az öregjei felkeltek, vitték a kicsinyeket, mert

a kántorunk gyönyörûen tudott tilinkózni. Azt mondták: halltok, ezen a tilinkószón a kisbárányokmost táncolnak odakinn a határba.

Hát ilyen volt nekünk a karácsony.”(Fél Editnek elmondta Gari Margit)

Honnan ered „karácsony” szavunk?Vegyük ki a magánhangzókat a szóból! Marad: k r cs ny. Tegyünk a mássalhangzók közé „e” betûket:

kerecsen(y). Karácsony szavunk a kerecsensólyom szóból eredhet, annál isinkább, mert a Székelyföldön szokás volt, hogy karácsony napján kerecsen-sólymokat eresztettek szabadon.A kerecsensólyom nálunk, magya-roknál õsidõk óta szent madár,fényhozó madarunk, a turul.Turul madarunk a Szentlélek jelö-lõje is. Fényhozó madár, a Fénypedig maga Jézus.

Karácsonykor a kunok sólyomavatási ünnepet is tartottak.A sólyomeresztés emléke lehet, hogy az éjféli misén madarakat engedtek el a templomban. Egy dunántúli betlehemezõ dal így szól:

„Te kis madárkák, szálljatok ide:Itt fekszik Jézus jászolba téve,Fülemile, stiglicke,Szép kanári, csízecskeSzóljatok ékesen.Kik vannak e háznak drága lakosi,Kik Betlehembe jött pásztori,Itt született Isten fia,Egy kis gyermekecske,Angyaloktul származottEgy szép kisdedecske.Annyi gyöngyök, annyi könnyekÉrte hullanak,A mennyei drága vizekLelkünkre folynak.”

Rakamazi korongok Turullal (Pelbárt J. f.))