Download - Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
1/76
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
2/76
Könyvmolyképző Kiadó, 2015
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
3/76
Írta: Cassandra Clare és Robin Wasserman
A mű eredeti címe: The Lost Herondale
(Tales from the Shadowhunter Academy Book 2)
A művet eredetileg kiadta: MARGARET K. MCELDERRY BOOKS
An imprint of Simon & Schuster Children’s Publishing Division
Text copyright © 2015 by Cassandra Claire, LLC.
Cover photo-illustration copyright © 2015 by Cliff Nielsen
Fordította: Kamper Gergely
A szöveget gondozta: Szabó Katalin
A sorozatterv, annak elemei és az olvasókhoz szóló üzenet
a borítóbelsőn Katona Ildikó munkája.
© Katona Ildikó, 2014
ISSN 2060-4769
ISBN 978 963 399 426 9
© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2015-ben
Cím: 6701 Szeged, Pf. 784
Tel.: (62) 551-132,
Fax: (62) 551-139
E-mail: [email protected]
www.konyvmolykepzo.hu
Felelős kiadó: Katona Ildikó
Műszaki szerkesztők: Zsibrita László, Gerencsér Gábor
Korrektorok: Gera Zsuzsa, Széli Katalin
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető: Bördős János ügyvezető igazgató
mailto:[email protected]://www.konyvmolykepzo.hu/http://www.konyvmolykepzo.hu/mailto:[email protected]
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
4/76
em is olyan régen Simon Lewisnak még meggyőződése
volt, hogy a testnevelő tanárok egytől egyig démonok,
akik valamelyik pokoli dimenzióból szöktek meg, és a
koordinálatlan mozgású diákok gyötrelmeiből táplálkoznak.
Nem is sejtette, hogy majdnem telibe talált.
Az Árnyvadász Akadémián persze nem tartottak
testnevelésórákat, vagyis nem igazán. Az edző, Delaney
Scarsbury egyáltalán nem démon volt, hanem árnyvadász, de
feltehetőleg ideális szombat esti kikapcsolódásnak tartotta, ha
egy pokolbéli szörnyeteg fejét haraphatja le - Simon ezeket az
apróságokat részletkérdéseknek tekintette.
− Lewis! - kiáltotta Scarsbury. Megállt a hason fekvő Simon
fölött, aki minden akaraterejét összeszedve igyekezett még egy
fekvőtámaszt kipréselni magából. - Mire vársz? Gravírozott
meghívóra?
Scarsbury combjai felértek két fatörzzsel, és a bicepsze
mérete sem volt kevésbé lehangoló. Ez legalább valóban
komoly különbségnek bizonyult az árnyvadász és Simon
mondén tesitanárai között, akik közül a legtöbben valószínűlegegy zacskó csipszet sem tudtak volna kinyomni. Továbbá
egyetlen mondén tesitanár sem kötötte be kalózok módjára a
fél szemét vagy hordott magánál vésett rúnákkal teli, angyalok
által megáldott kardot.
Ami azonban a lényeget illeti, Scarsbury éppen ugyanolyan
volt.
N
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
5/76
− Figyeljétek Lewist! – kiáltotta oda az osztály többi tagjának,
miközben Simon reszketegen kinyomta magát, minden erejével
arra koncentrálva, nehogy hasra vágódjon a porban. Aztán
megint. – A mi hősünknek még a végén sikerül legyőznie a
gonosz spagettikarjait!
Még jó, hogy csak egyetlen ember nevetett. Simon a
kuncogásáról egyből felismerte Jon Cartwrightot, aki egy
előkelő árnyvadászcsalád legidősebb fia volt (és ezzel
előszeretettel dicsekedett is).
Jon szentül hitt benne, hogy nagy embernek született, és
láthatólag bosszantotta, hogy Simon, a balfék mondén előbb
ért célba. Még akkor is, ha csak alig valamire emlékezett az
egészből. Persze Jon volt az, aki először kezdte el „a mi
hősünk” -nek nevezni Simont. És mint minden gonosz tesitanár,
Scarsbury is készséggel követte a népszerű izomagy példáját.
Az Árnyvadász Akadémiának két futópályája volt. Az egyiket
árnyvadász diákok részére tartották fenn, akik ebben a
világban nőttek fel, és a vérük a démonok elleni harcra
predesztinálta őket, a másikat pedig tehetségtelen, a megfelelő
géneket teljes mértékben nélkülöző mondénok számára, akik
zihálva igyekeztek tartani a tempót.A két társaság a napja java részét külön töltötte. A mondénok
a harcművészetek alapjait tanulták, és részletekbe menően
megismerkedtek a nephilimek törvényeivel, az árnyvadászok
ellenben a magasabb szintű ismeretekre koncentráltak:
dobócsillagokkal zsonglőrködtek, a cthulhu nyelvet tanulták, és
a visszataszító felsőbbrendűség meg ki tudja még, mi más
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
6/76
rúnáit rajzolták magukra. (Simon továbbra is abban
reménykedett, hogy az árnyvadász használati utasításban
valahol rátalál a vulkáni halálfogás titkára. Végül is az oktatóik
folyton ugyanazt ismételgették: minden történet igaz.)
Reggelente azért mindenki együtt kezdett. A legtapasztaltabb
és a legtapasztalatlanabb diákok napkeltekor közösen töltöttek
el egy gyötrelmes órát erősítéssel. De legalább a
fekvőtámaszokat együtt csináljuk, gondolta Simon, miközben
makacs bicepsze megtagadta az engedelmességet.
Amikor otthon bejelentette, hogy katonai akadémiára készül,
mert keményebb akar lenni, az anyja furcsán nézett rá.
(Annyira azért nem furcsán, mintha Simon azt jelentette volna
be, hogy egy démonvadász-iskolába jelentkezik, ahol végül inni
fog a Végzet Kelyhéből, felemelkedik az árnyvadászok közé, és
talán még a Pokol egy környékbeli dimenziójában elvesztett
emlékeit is visszakaphatja. De majdnem.) A pillantás azt
sugallta: Az én fiam, Simon Lewis egy olyan helyre készül, ahol
száz fekvőtámaszt kell lenyomni reggeli előtt?
A fiú ezt részben onnan tudta, hogy jól tudott olvasni az
anyja arcából, de onnan is, hogy amikor a nő végül megint
szóhoz jutott, azt mondta:− Az én fiam, Simon Lewis egy olyan helyre készül, ahol száz
fekvőtámaszt kell lenyomni reggeli előtt?
Aztán ugratni próbálván Simont, megkérdezte, hogy valami
ördögi lény szállta-e meg, mire a fiú erőltetetten felnevetett, és
kivételesen igyekezett nem törődni az emlékfoszlányokkal az
előző életéből; a valódi életéből. Abból, amelyikben vámpírrá
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
7/76
lett, az anyja szörnyetegnek nevezte, és kizárta a házból.
Simon néha úgy érezte, bármit megtenne, hogy visszaszerezze
az elvesztett emlékeit, de időről időre felmerült benne, hogy
talán jobban jár, ha bizonyos dolgok végleg feledésbe
merülnek.
Scarsbury többet követelt, mint bármelyik kiképző őrmester,
és minden reggel kétszáz fekvőtámaszt csináltatott... Viszont
legalább annyit megengedett, hogy előbb reggelizzenek.
A fekvőtámaszok után jöttek a körök. A körök után jöttek a
sprintek. És a sprintek után...
− Csak utánad, hős! - vigyorgott Jon, és előreengedte Simont
a mászófalon. - Ha adunk neked egy kis előnyt, talán nem kell
annyit várnunk, hogy utolérj bennünket.
Simon túl fáradt volt hozzá, hogy visszavágjon. Ahhoz pedig
végképp túl fáradt volt, hogy felkapaszkodjon a falra az
egymástól lehetetlenül távol elhelyezett fogódzók után
tapogatva. Egy-két méternyit felmászott, de aztán megállt,
hogy pihentesse hevesen tiltakozó izmait. A többi diák sorra
elhaladt mellette, egyikükön sem látszott, hogy ki lenne fogyva
a szuszból.
− Legyél hős, Simon! – mormogta magában a fiú keserűen, ésarra az életre gondolt, amit Magnus Bane villantott fel előtte az
első találkozásukkor. Vagy legalábbis az első olyan
találkozásukkor, amit Simon fel tudott idézni. – Kalandra fel,
Simon! Mi lenne, ha az egész életed egyetlen hosszú,
gyötrelmes tesióra lenne, Simon?
− Ecsém, te már megint magadban beszélsz. – George
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
8/76
Lovelace, Simon szobatársa egyetlen hű barátja húzta fel
magát mellé. – Nem bírod már tartani magad?
− Magammal beszélek, nem kis zöld emberkékkel - tisztázta
Simon. – Amikor utoljára csekkoltam, még épeszű voltam.
− Nem, úgy értem... – George a fejével Simon izzadó ujjai
felé intett, amik elfehéredve küszködtek, hogy elbírják a fiú
súlyát. – Bírod még tartani magad?
− Ó! Ja, igen, minden szupi – felelte Simon. – Csak adok
nektek egy kis előnyt. Arra jutottam, hogy a csatába is mindig
a piros egyenruhások mennek először.
George összeráncolta a homlokát.
− A piros egyenruhások? De hát a mi ruhánk fekete.
− Nem, a piros egyenruhások. Az ágyútöltelékek. Mint a Star
Trek ben. Fogalmad sincs, miről... – Simon felsóhajtott George
üres tekintetét látva. Szobatársa ugyan egy isten háta mögöttiskót vidéken nőtt fel, de azért ott sem kábeltévé meg internet
nélkül telt a gyerekkora. Amennyire Simon meg tudta
állapítani, a problémát inkább az jelentette, hogy Lovelace-ék a
tévében kizárólag focit néztek, a wifit pedig jóformán csak arra
használták, hogy utánanézzenek a Dundee United
statisztikáinak, meg néha birkaeledelt vásároljanak nagytételben. – Felejtsd el. Semmi gond, odafent találkozunk.
George vállat vont, és folytatta a mászást. Simon barna bőrű,
izmos, modellalkatú szobatársa után nézett, amint az olyan
könnyedén fogott át egyik műanyag kapaszkodóról a másikra,
mintha a Pókember lenne. Nevetséges volt: George ereiben
még csak nem is nephilimek vére folyt. Árnyvadász családja
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
9/76
úgy fogadta örökbe, ami azt jelentette, hogy éppen olyan
mondén volt, mint Simon. Kivéve, hogy a legtöbb itteni
mondénhoz hasonlóan – és Simon szöges ellentéteként – az
emberi faj szinte tökéletes példányának hatott.
Gyomorforgatóan sportos, ügyes, erős és fürge volt, annyira
közel állt az árnyvadászokhoz, amennyire az angyal vére nélkül
ez egyáltalán lehetséges. A gimiben az ilyet izomagyúnak
hívták.
Az Árnyvadász Akadémián jó pár olyan dolog hiányzott, ami
nélkül korábban Simon el sem tudta volna képzelni az életét:
számítógépek, zene, képregények, hideg-meleg folyó víz. Az
elmúlt pár hónapban nagyjából megszokta a helyzetet, mégis
akadt valami, aminek a hiányát egyszerűen képtelen volt
feldolgozni.
Az Árnyvadász Akadémián nem voltak kockák.
Simon anyja egyszer azt mondta, hogy zsidónak azért
különösen jó lenni, mert ha az ember bárhol a világon belép
egy zsinagógába, máris otthon érezheti magát, legyen bár
Indiában, Brazíliában vagy Új-Zélandon. Sőt, akár a Marson is,
ha hinni lehet a Salom, űrhajós! című házi készítésű
képregénynek, ami Simon harmadikos héberóráinakcsúcspontját jelentette. A zsidók szerte a világon ugyanazon a
nyelven imádkoztak, ugyanazokat a dalokat énekelték
ugyanazzal a szöveggel. Simon anyja (aki, jegyezzük meg, az
államot sem igen hagyta el, nemhogy az országot) arról
győzködte a fiát, hogy amíg talál embereket, akik a lelke
nyelvét beszélik, soha nem lesz magányos.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
10/76
És mint kiderült, igaza lett. Amíg Simon talált embereket,
akik az ő nyelvét beszélték – a Dungeons & Dragons, a World
of Warcraft, a Star Trek meg a manga és a Han lőtt először -féle
számokat előadó indierock-zenekarok nyelvét –, addig úgy
érezte, hogy barátok között van.
Viszont ezek az Akadémiára járó árnyvadászok? A legtöbben
feltehetőleg azt hitték, hogy a manga valamiféle démoni
lábgomba. Simon megtett minden tőle telhetőt, hogy kitanítsa
őket az élet fontos dolgait illetően, de George meg a hozzá
hasonlók nagyjából annyira bizonyultak tehetségesnek a
tizenkét oldalú kocka kezelésében, mint Simon a... nos,
bármiben, ami összetettebb tevékenység volt, mint a járás
közbeni rágózás.
Ahogy Jon előre megjósolta, Simon ért fel utoljára a fal
tetejére. Mire a többiek felkapaszkodtak, megütötték a kis
harangot oda fent, aztán kötélen visszaereszkedtek a földre,
Simon még csak úgy tízméternyi magasra jutott. Amikor
legutóbb ugyanez történt, a szadizmus terén lenyűgöző
jártassággal rendelkező Scarsbury az egész osztállyal
végignézette, ahogy Simon rettenetes kínok közepette felküzdi
magát a harangig. Az edző ezúttal megkönyörült rajta, és rövidúton véget vetett a szenvedéseinek.
− Elég! – kiáltotta, és összecsapta a kezét. Simonnak eszébe
jutott, hogy talán létezik rúnás síp, és hogy ha igen, akkor vesz
egyet Scarsburynek karácsonyra. – Lewis, kímélj meg
mindannyiunkat, és gyere le onnan! A többieknek irány a
fegyverszoba, mindenki válasszon magának egy kardot, aztán
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
11/76
álljatok fel párban! – Vasmarka összezáródott Simon válla
körül. – Ne olyan gyorsan, hős! Te itt maradsz.
Simon azt hitte, ennyi volt, eljött a pillanat, amikor
reménytelen jelene végleg elfeledteti hősies múltját, és
kirúgják az iskolából. Csakhogy aztán Scarsbury kiáltott még
pár nevet – Lovelace, Cartwright, Beauvale, Mendoza –,
leginkább árnyvadászokét, méghozzá közülük is a legjobb
diákokét, úgyhogy a fiú megnyugodott valamelyest. Akármi is
volt Scarsbury mondanivalója, nem lehetett annyira szörnyű,
ha Jon Cartwrightnak, a benyalás világbajnokának is szánta.
− Üljetek le! – mennydörögte a férfi.
Leültek.
− Azért vagytok itt, mert benneteket találtunk az Akadémia
húsz legígéretesebb diákjának – folytatta Scarsbury, majd
kivárt, hogy mindenki megemészthesse a dicséretet. A
legtöbben ragyogtak a boldogságtól. Simon legszívesebben
felszívódott volna. Inkább a tizenkilenc legígéretesebb diák,
meg egy, aki még mindig a múltbéli dicsőség farvizén lavíroz.
Úgy érezte magát, mint nyolcéves korában, amikor az anyja
addig erőszakoskodott a baseballedzőjével, amíg az végül
engedte, hogy ő is megpróbálkozzon az ütéssel. – Van egyalvilágink, aki megszegte a törvényt, ezért gatyába kell ráznunk
– folytatta a férfi. – A felsőbb hatalmak úgy döntöttek, itt a
tökéletes alkalom, hogy a fiúkból végre férfiak legyenek.
Marisol Rojas Garza, egy vézna tizenhárom éves mondén, aki
az arckifejezéséből ítélve legszívesebben mindenkinek szétrúgta
volna a seggét, hangosan megköszörülte a torkát.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
12/76
− Ööö... a lányokból meg nők – tisztázta Scarsbury nem épp
lelkesen.
Mormogás futott végig a diákok között, az izgatottság
riadalommal keveredett. Senki nem számított valódi küldetésre
ilyen hamar. Simon háta mögött Jon ásítást tettetett.
− Uncsi. Egy törvényszegő alvilágit álmomban is meg tudnék
ölni.
Simonnak, aki valóban ölt törvényszegő alvilágiakat álmában,
sőt rémisztő csápos démonokat, sötét árnyvadászokat és
mindenféle rémisztő szörnyetegeket is, nem támadt kedve
ásítani. Közelebb állt hozzá, hogy elhányja magát.
George felemelte a kezét.
− Tanár úr, néhányan még... – Nyelt egyet, és Simonnak nem
először támadt az a benyomása, hogy a fiú megbánta az
őszinteségét. Az Akadémia sokkal nyugodtabb hely volt, ha az
ember az elit árnyvadász kurzusra járt, és nemcsak azért, mert
az elitnek nem kellett az alagsorban aludnia. – ...mondénok
vagyunk.
− Magam is észrevettem, Lovelace – közölte szárazon
Scarsbury. – Képzelheted, hogy meglepődtem, amikor kiderült,
hogy a resztliben is akadnak páran, akik érnek valamit.− Nem, úgy értem... – George habozott. Jóval könnyebben
hagyta magát megfélemlíteni, mint azt egy majd kétméteres
skót szexistentől (Beatriz Velez Mendoza személyleírása a
nagyszájú legjobb barátjáról) várta volna az ember. Végül vett
egy mély levegőt, és tovább folytatta. – Úgy értem, hogy
mondénok vagyunk. Nem kaphatunk rúnákat, nem
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
13/76
használhatunk szeráfpengéket, boszorkányfényt és semmi
hasonlót, nem vagyunk szupergyorsak, és nincsenek angyali
reflexeink. Pár hónapnyi kiképzés után alvilágiak ellen
harcolni... nem túl veszélyes?
Scarsbury nyakában lüktetni kezdett egy ér, és a férfi
megmaradt fél szeme annyira kidülledt, hogy Simon azt hitte,
mindjárt kipukkan. (Könnyen lehet, gondolta, hogy valami
ilyesmi történt a másik szemével is.)
− Veszélyes? Veszélyes? – mennydörögte. – Van még itt más
is, aki fél egy kis veszélytől?
Ha akadtak is ilyenek, azok Scarsburytől sokkal jobban féltek,
így inkább tartották a szájukat. A férfi egy hosszú, gyötrelmes
percig nem törte meg a sűrű, dühös csendet. Aztán megvetően
pillantott George-ra.
− Ha félsz a veszélytől, fiam, rossz helyen vagy. Ami pedig a
többieket illeti a resztliből, jobb, ha idejekorán kiderül, elég
kemények vagytok-e. Ha nem, akkor meg fogtok halni, miután
ittatok a Végzet Kelyhéből. És higgyétek el nekem, mondénok,
ha egy vérszívó kivéreztet benneteket, az még mindig sokkal
kellemesebb halál. – Simonra szegezte a tekintetét, talán mert
ő tényleg vérszívó volt valaha, vagy talán mert ő festett úgy,mint akit a legkönnyebben ki lehet véreztetni.
Simonnak az jutott eszébe, hogy Scarsbury talán pont ebben
reménykedik, és azért választotta ki őt is erre a küldetésre,
mert abban bízik, hogy így megszabadulhat a legproblémásabb
diákjától. Bár ilyen mélyre azért csak nem süllyedhet egy
árnyvadász. Még egy árnyvadász tesitanár sem.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
14/76
Valami távoli emlékfoszlány azt súgta Simonnak, hogy ne
legyen olyan biztos a dolgában.
− Megértettétek? – kérdezte Scarsbury. – Van köztetek olyan,
aki szeretne sírva hazafutni anyuhoz meg apuhoz? „Légyszi,
mentsetek meg a csúnya vámpírtól!”
Halálos csend lett.
− Kiváló – bólintott Scarsbury. – Két napotok van edzeni.
Közben végig arra gondoljatok, hogy felnéznek majd rátok a kis
barátaitok, miután visszajöttetek. – Kuncogott egy sort. – Ha
visszajöttök egyáltalán.
*
A diákok társalgója sötét volt és dohos, körben gyertyák
világítottak reszketegen, a falakat egykori árnyvadászok
képmásai díszítették. Herondale-ek és Lightwoodok néztek le az
aranyozott keretekből, sőt itt-ott még egy Morgenstern is,
véres diadalaikat megőrizte a fakuló olajfesték. A helyiség
számos előnnyel rendelkezett Simon szobájához képest: nem
az alagsorban volt, a falakat nem pettyezte fekete nyálka, nem
terjengett az a halvány bűz, ami talán penészes zoknikból
áradt, de az is lehet, hogy régi diákok padló alatt oszló
holttestéből, nem neszeztek nagy és féktelen patkánycsaládok
a falak mögött. Aznap éjjel, miközben George-dzsal kártyázott
az egyik sarokban, Simon arra jutott, hogy a szobája bizonyos
szempontból mégiscsak jobb hely: Jon Cartwright meg az
árnyvadász cimborái soha, de soha nem vetemedtek volna
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
15/76
arra, hogy bedugják oda az orrukat.
− Nincs adum – mondta George, amikor Jon, Beatriz és Julie
bevonult a társalgóba. – Ez a kör a tiéd.
Ahogy Jon meg a két lány közeledett, Simont hirtelen nagyon
érdekelni kezdték a lapok. Vagy legalábbis igyekezett úgy
tenni, mintha nagyon érdekelnék. Más bentlakásos iskolákban
tévé volt a társalgóban Jonathan Shadowhunter gigantikus
portréja helyett. Az első árnyvadász szeme éppen olyan
fényesen ragyogott, mint a kardja. Máshol a kollégiumi
szobákból kiszűrődő jóféle meg gagyi zenék összevisszasága
töltötte be a folyosót, volt e-mail, SMS meg netes pornó.
Az Akadémia nem sok kikapcsolódási lehetőséget kínált az
órák után: az ember vagy a Kódexet tanulmányozta, vagy
aludt. A kártyázás emlékeztetett leginkább a megszokott
játékaira, márpedig ha Simon sokáig nem játszhatott,
nyugtalanság vett rajta erőt. Ha az ember az egész napot azzal
töltötte, hogy a valódi szörnyetegek elleni csatározásra készült,
a Dungeons & Dragons küldetései valahogy elvesztették a
varázsukat – vagy legalábbis George meg az összes többi diák,
akiket Simon megpróbált beszervezni, ezt állította –, így hát
maradtak a nyári táborok klasszikus, félig elfeledettkártyajátékai, a fekete dáma, a makaó meg persze a romi.
Simon elfojtott egy ásítást.
Jon, Beatriz meg Julie megálltak mellettük, és várták, hogy
észrevegyék őket. Simon remélte, hogy ha elég sokáig nem
szól hozzájuk, egyszerűen elmennek. Beatrizt nem találta olyan
gázosnak, legalábbis akkor nem, ha egyedül volt. Selymes
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
16/76
szőke Barbie baba haja, kozmetikumreklámok modelljeit
megszégyenítő porcelánbőre és az Erik garázsában kitűzött
posztereken pózoló lányokat lepipáló idomai gyanúsan
tökéletesek voltak, a tekintetével pedig mintha folyamatosan
mások gyengeségeit kutatta volna, hogy lecsapjon rájuk.
Mindezek tetejébe még kardot is hordott magánál.
Jon persze Jon volt.
Az árnyvadászok nem foglalkoztak mágiával – ez volt a hitük
egyik alapvetése –, így hát Simon nem tanulhatta meg az
Akadémián, hogyan repítse át Jon Cartwrightot egy másik
dimenzióba. Azért a remény halt meg utoljára.
Nem mentek el. Végül az udvariatlanságra alapvetően
képtelen George az asztalra dobta a lapjait.
− Segíthetünk? – kérdezte. Skót beszédébe jeges hűvösség
kúszott. Jon és Julie kedvessége azonnal semmivé foszlott,
amikor megtudták, hogy George valójában mondén, és bár a
fiú sosem beszélt erről, láthatólag nem felejtett el semmit, és
nem is bocsátott meg.
− Ami azt illeti, igen – felelte Julie. Simon felé bólintott. –
Pontosabban te segíthetsz.
Nem mondhatni, hogy a közelgő vámpírvadász-küldetés híreszép sárga pántlikát kötött volna Simon napjára. Az
árnyvadászok morcos kedvében találták a fiút.
− Mit akartok?
Julie zavartan pillantott Beatrizre, aki a cipője orrát stírölte.
− Te kérd meg – motyogta Beatriz.
− Inkább te! – vágott vissza Julie.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
17/76
Jon a szemét forgatta.
− Ó, az Angyalra! Majd én. – Kihúzta magát, hogy teljes,
lenyűgöző magasságában pompázzon, aztán csípőre tette a
kezét, és fejedelmi felsőbbrendűséggel a tekintetében nézett le
Simonra. Olyan volt, mintha tükör előtt gyakorolta volna be a
pózt. – Azt akarjuk, hogy mesélj nekünk a vámpírokról.
Simon elvigyorodott.
− Mire vagytok kíváncsiak? A legfélelmetesebb Eli, az Engedj
be nagyon jó. A legbénább a késői Lestat, a legalulértékeltebb
David Bowie Az éhségben. A legszexibb tutira Drusilla, bár ha
egy lányt kérdeztek, ő nyilán Damon Salvatorét vagy Edward
Cullent fogja mondani. De... – vállat vont. – Tudjátok, milyenek
a lányok.
Julie-nak és Beatriznek elkerekedett a szeme.
− Nem hittem, hogy ilyen sokat ismersz – kiáltott fel az
utóbbi. – Ők... ők a barátaid?
− Hát persze! Drakula gróffal ilyen cimborák vagyunk. –
Simon két ujját összeakasztva demonstrálta a mondanivalóját.
Számherceg meg a puszipajtásom. Ó, és Borscsula gróf a
legjobb haverom! Igazi sármőr... – Hirtelen feltűnt neki, hogy a
többiek nem nevetnek vele, ezért elhallgatott. A jelek szerintsenki nem jött rá, hogy viccel. – A tévében vannak – segített. –
Ja, meg egy orosz étteremben.
− Ez meg miről beszél? – érdeklődött fintorogva Julie.
− Kit érdekel? – kérdezett vissza Jon. – Mondtam, hogy csak
az időnket vesztegetjük vele. Mintha érdekelné bármi más saját
magán kívül!
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
18/76
− Hát ez meg mit jelentsen? – Simon kezdett kijönni a
sodrából.
George megköszörülte a torkát, láthatólag feszélyezve érezte
magát.
− Jaj már, ha nem akar róla beszélni, az az ő dolga.
− Nem az, ha a mi életünk forog kockán! – Julie sűrű
pislogásba kezdett, mintha valami belement volna a szemébe,
vagy... Simon visszatartotta a lélegzetét. A könnyeivel
küszködött talán?
− Mi ez az egész? – kérdezte. Még elveszettebbnek érezte
magát, mint máskor, márpedig az nem volt semmi.
Beatriz felsóhajtott, és félénken Simonra mosolygott.
− Nem személyes dolgokra vagyunk kíváncsiak, szóval...
semmi fájdalmasra. Csak szeretnénk, ha elmondanád, amit
megtud tál a vámpírokról, amikor... khm....− Amikor vérszívó voltál – segítette ki Jon. – Merthogy, mint
talán emlékszel, az voltál.
− De hát pont hogy nem emlékszem – közölte Simon. – Vagy
nem figyeltél?
− Ezt szoktad mondani – vitatkozott Beatriz. – De...
− De azt gondoljátok, hogy hazudok? – kérdeztehitetlenkedve Simon. Az emlékeiben tátongó fekete lyuk
annyira központi része lett a személyiségének, hogy nem is
értette, hogyan kérdőjelezhetik meg egyáltalán a létezését.
Miért hazudna erről? És milyen ember lenne képes ilyesmire? –
Mind ezt gondoljátok? Tényleg?
A többiek sorra egymás után bólintottak. Még George is, de
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
19/76
benne legalább volt annyi tisztesség, hogy láthatólag szégyellte
magát.
− Miért tettetném, hogy nem emlékszem? – kérdezte Simon.
− Miért engednének be ide egy ilyen alakot, mint te, ha
tényleg fogalmad sem lenne semmiről? – vágott vissza Jon. –
Mi értelme lenne?
− Hát, nagyon úgy fest, hogy őrült egy világban élünk –
csattant fel Simon. – Mert azt kapod, amit látsz.
− Szóval a büdös nagy semmit!
Julie Jon oldalába könyökölt. Szokatlanul dühös volt a hangja,
általában lelkesen értett egyet bármivel, amit Jon mondott.
− Azt mondtad, kedves leszel.
− Mi értelme? Vagy semmit nem tud, vagy nem akar róla
beszélni. És különben is, kit érdekel? Csak egy alvilágiról van
szó. Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?− Te tényleg nem is sejted, igaz? – kérdezte Julie. – Jártál
valaha csatában? Láttál embereket megsebesülni? És meghalni?
− Árnyvadász vagyok, nem igaz? – dörmögte Jon. Simon nem
tudta nem észrevenni, hogy ezzel voltaképpen nem válaszolt a
kérdésre.
− Nem voltál Alicantéban a háború alatt – mondta komoranJulie. – Fogalmad sincs, milyen volt. Semmilyen veszteség nem
ért.
Jon ráförmedt a lányra.
− Te csak ne akard nekem megmondani, mit vesztettem. Nem
tudom, te hogy vagy vele, de én azért jöttem ide, hogy
megtanuljak harcolni, és legközelebb...
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
20/76
− Ne mondd ezt, Jon! – kérlelte a fiút Beatriz. – Nem lesz
legközelebb. Nem lehet.
Jon vállat vont.
− Mindig van legközelebb. – Olyan volt, mintha szinte
reménykedne benne, és Simonnak leesett, hogy Julie
valószínűleg nem tévedett. Jon úgy beszélt, mint akit biztos
távolságban tartottak a halál minden formájától.
− Én láttam már döglött birkákat – közölte kedélyesen
George, nyilvánvalóan azért, hogy feldobja a hangulatot. – De
nagyjából ennyi.
Beatriz összeráncolta a homlokát.
− Nem igazán vágyom rá, hogy egy vámpírral harcoljak. Talán
ha tündér lenne...
− Semmit sem tudsz a tündérekről – mordult fel Julie.
−
Azt tudom, hogy szívesen megölnék párat közülük.Julie hirtelen leeresztett, mintha valaki megbökte volna egy
tűvel, és az összes levegő elillant volna belőle.
− Én is. Ha olyan könnyű lenne...
Simon nem sokat tudott az árnyvadászok és az alvilágiak
kapcsolatáról, de arra gyorsan rájött, hogy mostanság a
tündérek számítanak első számú közellenségnekÁrnyvadászföldén. A valódi első számú közellenség, Sebastian
Morgenstern, aki kirobbantotta a háborút, és egy rakás
nephilimet Sebastian-imádó zombivá változtatott, rég meghalt,
így hát titkos szövetségesei, a tündérek viselték a
következményeket. Még a Beatrizhez hasonlóan gondolkodó
árnyvadászok is, akiknek a szemében a vérfarkasok olyanok
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
21/76
voltak, mint bárki más, csak talán kicsit szőrösebbek, és akik a
híres boszorkánymester, Magnus Bane lelkes és kicsit
szerelmes rajongóinak mondták magukat, úgy beszéltek a
tündérekről, mint a csótányokról, a békéről meg egy rövid
pihenőről a kiirtásukhoz vezető úton.
− Igazad volt reggel, George – mondta Julie. – Nem kéne így
elküldeniük bennünket harcolni. Senkit sem közülünk. Nem
állunk készen.
Jon felhorkant.
− A magad nevében beszélj!
Miközben ők ketten azon huzakodtak, hogy pontosan milyen
nehéz is megölni egy vámpírt, Simon felállt. Máris rosszulesett
neki, hogy a többiek hazugnak hitték, az pedig csak nehezítette
a helyzetet, hogy a dologban volt némi igazság is. Semmire
sem emlékezett a vámpírként töltött időkből – legalábbis semmi
hasznosra de annyit azért fel tudott idézni, hogy ne fűljön a
foga más vámpírok megöléséhez.
Már annak a gondolata is megijesztette, hogy egyáltalán
bármit megöljön. Simon vegetáriánus volt, és soha nem
pusztított el semmit, hacsak nem számítjuk a pixeles
sárkányokat meg a tengeri sárkányokat a képernyőn. Nem igaz, emlékeztette egy hang a fejében. Rengeteg vér
tapad a kezedhez. Simon elűzte a gondolatot. Ha az ember
nem emlék szik valamire, attól még nem biztos, hogy az a
valami meg sem történt, de néha azért minden könnyebb, ha
elhiteti magával, hogy így van.
George megragadta a karját, mielőtt elmehetett volna.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
22/76
− Ne haragudj... tudod. Hinnem kellett volna neked.
− Igen. Hinned kellett volna – sóhajtott Simon, aztán
biztosította a szobatársát, hogy nem vette zokon a dolgot, ami
többé-kevésbé igaz is volt.
Már odakint járt a folyosón, amikor lépéseket hallott a háta
mögül.
− Simon! – kiáltotta Julie. – Várj egy kicsit!
Az elmúlt hónapokban Simon felfedezte a mágiát és a
démonokat, megtudta, hogy az emlékei olyan rövid életűek és
hamisak, mint a nővére régi papírbabái, aztán pedig otthagyott
mindent, hogy elköltözzön egy varázslat által láthatatlanná tett
országba démonvadászatot tanulni. Mégsem lepte meg úgy
semmi, mint azoknak a csinos lányoknak az egyre növekvő
tömege, akik akartak tőle valamit. Bár ez közel sem töltötte el
akkora boldogsággal, mint illett volna.
Megállt, hogy bevárja Julie-t. A lány pár centivel magasabb
volt nála, arannyal pettyezett mogyoróbarna szeme mindig más
árnyalatot vett fel, ahogy változott a fény. Itt a félhomályos
folyosón borostyánszínűnek tűnt a gyertyák tompa
ragyogásában. A lány könnyedén mozgott, mint egy balett-
táncos, ha eltekintünk attól, hogy a balett-táncosok nemszoktak miszlikbe aprítani senkit ezüst rúnákkal ellátott
kardokkal.
Szóval inkább úgy mozgott, mint egy árnyvadász, és az
edzőpályán látottak alapján Simon úgy sejtette, hogy a
legjobbak közé fog tartozni.
És mint minden jó árnyvadász, ő sem szívesen barátkozott
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
23/76
mondénokkal, főleg nem olyanokkal, akik valamikor alvilágiak
voltak – olyanokkal sem, akik az előző életükben, amit
időközben elfelejtettek, megmentették a világot. Amióta
azonban Isabelle Lightwood beállított az Akadémiára, hogy
bejelentse az igényét Simonra, Julie megbabonázva nézett rá.
Nem úgy, mintha az ágyra akarná dobni, inkább úgy, mintha
meg akarná vizsgálni egy mikroszkóp alatt, miközben
egyesével letépi a végtagjait, kikaparja a belsőségeit, és
megkeresi, mi lehet az, ami annyira vonz egy ilyen lányt, mint
Isabelle Lightwood.
Simon nem bánta, hogy a lány így néz rá. Tetszett neki a
kíváncsiság a tekintetében, az elvárások nyilvánvaló hiánya.
Isabelle, Clary, Maia, a New York-i lányok, mind azt állították,
hogy ismerik és szeretik, ő pedig hitt nekik – de közben azt is
tudta, hogy valójában nem őt szeretik, hanem valami bizarr
világbeli változatot, egy Simon formájú imposztort. Amikor
ránéztek, nem láttak mást, mert nem is akartak mást látni,
csak azt az idegen fiút. Julie talán gyűlölte – oké, egyértelműen
gyűlölte de ő legalább a valódi lényét látta.
− Igaz? – kérdezte a lány. – Tényleg nem emlékszel
semmire? Arra sem, hogy vámpír voltál? A démoni dimenzióra?A sötét háborúra? Semmire?
Simon felsóhajtott.
− Fáradt vagyok, Julie. Nem tehetnénk úgy, mintha még
egymilliószor megkérdezted volna ugyanezt, én meg minden
egyes alkalommal ugyanazt válaszoltam? Akkor mehetnénk
aludni.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
24/76
A lány megtörölte a szemét, Simonnak pedig ismét az a
gyanúja támadt, hogy Julie Beauvale-nak valódi emberi érzései
vannak, és valami oknál fogva valódi emberi könnyeket próbál
visszanyelni. De a folyosó félhomályában nemigen látott mást,
mint a lány arcának körvonalait meg az arany villanását, ahol a
nyaklánca eltűnt a dekoltázsában.
Simon megérintette a saját nyakát, hirtelen egy kő súlyának
emlékét érezte, szívverést idéző egyenletes lüktetést, látta
maga előtt a lány arcát, aki búcsúzóul átadta neki a követ,
hogy vigyázzon rá. Képtelen volt összeilleszteni a zavaros
emlékfoszlányokat, de még meg sem kérdezte magától, kinek
az arcát, kinek a riadt búcsúját látja, máris tudta a választ.
Isabelle.
Mindenre Isabelle volt a válasz.
− Hiszek neked – mondta Julie. – Nem értem ezt az egészet,
de hiszek neked. Igazából csak abban reménykedtem...
− Miben?
Volt valami szokatlan a lány hangjában, valami
bizonytalanság, ami láthatólag őt magát is ugyanúgy meglepte,
mint Simont.
− Azt hittem, ha valaki, hát te megérted – mondta Julie. –Hogy milyen az életedért harcolni. Alvilágiak ellen. Hogy milyen
a halált várni. Hogy milyen végignézni mások halálát. – Nem
remegett a hangja, az arckifejezése sem változott, de Simon
szinte érezte, ahogy megfagyott az ereiben a vér, miközben
kipréselte magából a szavakat.
− Sajnálom – mondta Simon. – Úgy értem, tudom, mi történt,
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
25/76
de...
− De az nem ugyanaz, mint ott lenni – fejezte be a mondatot
Julie.
Simon bólintott, és az ágyban fekvő apja mellett töltött
órákra gondolt, arra, ahogy a kezét fogta, és nézte, amint
elenyészik. Amikor a szülei leültették őt meg Rebeccát, és nagy
nehezen kimondták azokat a félelmetes szavakat – „áttétel”,
„elfekvő”, „végzetes” –, azt gondolta: Jól van, tudom, hogy
megy ez. Rengeteg olyan filmet látott, amiben meghalt a főhős
apja. Eszébe jutott Luke Skywalker arca, amikor rátalált a
bácsikája meg a nénikéje holttestére a tatuini romoknál. Akkor
azt hitte, már tudja, mi a gyász.
− Bizonyos dolgokat csak az érthet meg, aki átélte őket.
− Elgondolkodtál már rajta, mit keresek az Akadémián? –
kérdezte Julie. – Hogy miért itt vagyok, miért nem Alicantéban
vagy valamelyik intézetben?
− Igazából... nem – vallotta be Simon. Talán kellett volna. Az
Akadémia évtizedek óta zárva volt, és a fiú tudta, hogy ez idő
alatt az árnyvadászcsaládok maguk képezték ki a gyerekeiket.
Azt is tudta, hogy a sötét háború után sokan továbbra is
ragaszkodtak ehhez, mert nem akarták, hogy a szeretteik túlmessze kerüljenek tőlük.
A lány elfordította a tekintetét, és összefűzte az ujjait, mintha
jobb híján a saját kezébe próbált volna kapaszkodni.
− Elmondok neked valamit, Simon, de nem fogod továbbadni
senkinek. – Nem kérdésnek szánta. – Anyámat az első
árnyvadászok között változtatták át. – A lány hangjából eltűnt
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
26/76
minden élet. – Szóval már nem él. Aztán Alicantéba
menekültünk, ahogyan mindenki más is. És amikor
megtámadták Alicantét... minden gyereket bezártak a
Szövetség Termébe. Azt hitték, ott biztonságban leszünk. De
aznap sehol nem lettünk volna biztonságban. A tündérek
bejutottak, és a sötét harcosok... mindannyiunkat megöltek
volna, Simon, ha te meg a barátaid nem léptek közbe. A
nővérem, Elizabeth az utolsók között halt meg. Láttam azt az
ezüst hajú tündért, és annyira gyönyörű volt, Simon. Olyan,
mint a folyékony higany, erre gondoltam, amikor lesújtott a
kardjával. Hogy milyen gyönyörű. – Julie egész testében
reszketett. – Apám használhatatlan. Ezért vagyok itt. Hogy
megtanuljak harcolni. És akkor legközelebb...
Simon nem tudta, mit mondjon. Egy „sajnálom” olyan
elcsépeltnek hatott volna. De a jelek szerint Julie is kifogyott a
szavakból.
− Miért mondod ezt el nekem? – kérdezte halkan a fiú.
− Mert szeretném, ha valaki megértené, hogy nem kirándulni
küldenek bennünket. Ha egyetlen vámpírral fogunk
szembeszállni ennyien, akkor sem érdekel, mit mond Jon.
Minden megtörténhet. Az emberek... – Élesen megrázta a fejét,mintha nemcsak a fiúval számolna le, hanem minden egyébbel
is, ami kettejük között történt. – Aztán meg köszönetet
akartam mondani neked azért, amit tettél, Simon Lewis. És az
áldozatodért.
− Tényleg nem emlékszem semmire az egészből – mondta
Simon. – Nincs mit megköszönnöd. Tudom, mi történt aznap,
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
27/76
de olyan, mintha valaki mással történt volna.
− Talán úgy tűnik, de ha árnyvadász leszel, meg kell tanulnod
olyannak látni a dolgokat, amilyenek valójában.
Elfordult, és a szobája felé indult. Otthagyta Simont.
− Julie? – szólt halkan a lány után. – Jon és Beatriz is így
került az Akadémiára? Mert elvesztették a családjukat a
háborúban?
− Őket kell megkérdezned – felelte Julie anélkül, hogy vissza
fordult volna. – Mindenkinek megvan a maga története a sötét
háborúról. Mindannyian elvesztettünk valamit. Sokan közülünk
mindent elvesztettek.
*
Másnap a történelemtanár, Catarina Loss boszorkánymester
bejelentette, hogy vendéget hívott az órára.
Simonnak majd megállt a szíve. Az utolsó vendégelőadó, aki
megtisztelte a diákokat a jelenlétével, Isabelle Lightwood volt.
Maga az „előadás” pedig nem állt másból, csak egy mogorva és
megalázó figyelmeztetésből, miszerint húsz kilométeres
körzetben minden nőnemű lény jobban teszi, ha távol tartja a
mocskos kezét Simon dögös testétől.
Szerencsére a magas, sötét hajú férfi, aki bevonult az osztály
terembe, nem úgy festett, mint aki akár csak a legcsekélyebb
érdeklődést is mutatni kívánná Simon meg az ő dögös teste
iránt.
−
Balogh László – mondta. Magabiztos hangja azt sugallta,hogy nem is lett volna szüksége bemutatkozásra. Persze talán
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
28/76
Catarina is lehetett volna olyan udvarias, hogy szól róla pár
szót.
− A Budapesti Intézet vezetője – súgta Simon fülébe George.
Mielőtt megérkezett volna az Akadémiára, bevallott lustasága
ellenére az összes intézetvezető meg a történelem összes
nevezetes árnyvadászának a nevét bemagolta.
− Azért jöttem, hogy elmeséljek nektek egy történetet. –
Balogh homlokára kúszó szemöldöke dühös V-t formázott.
Sápadt bőrével, sötét, háromszög alakban a homlokába nyúló
hajával és halvány magyar akcentusával Balogh jobban
hasonlított Drakulára, mint bárki, akivel Simon valaha is
találkozott.
Gyanította, hogy a férfi nem lelkesedett volna az
összehasonlításért.
− Többen az osztályból az első csatájukra készülnek.
Tájékoztatnom kell benneteket, mi is forog kockán.
– Inkább a karó forog majd a vámpír szívében – szólt közbe
vigyorogva a hátsó sorban ülő Jon.
Balogh átható, dühös pillantást vetett rá.
− Jonathan Cartwright! – Akcentusa baljós hangulatot
kölcsönzött a szavainak. – Ha a te szüleid fia lennék, én inkábbtartanám a számat a nálam jobbak között.
Jon falfehér lett. Simon érezte a fiúból áradó gyűlöletet, és
valószínűnek tartotta, hogy Balogh életre szóló ellenséget
szerzett magának. Mint ahogy talán mindenki más is az
osztályteremben, mert Jon bizony nem az a típus volt, aki
szerette, ha a megaláztatásának közönsége is akadt.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
29/76
Kinyitotta a száját, aztán vékony, határozott vonallá préselte
össze. Balogh egyetértőleg bólintott, mintha csak azt akarta
volna mondani, hogy igen, Jon jobban teszi, ha befogja a
száját, és megszégyenülve, csendben emészti magát.
A férfi megköszörülte a torkát.
− Gyerekek, kérdeznék én tőletek valamit. Mi a legrosszabb,
amit egy árnyvadász tehet?
Marisol felemelte a kezét.
− Ha megöl egy ártatlan embert? – Balogh úgy tett, mintha
rettenetes bűz facsarná az orrát. (Ami, tekintve, hogy a termet
ellepték a büdösbogarak, nem volt teljességgel valószínűtlen.)
− Te mondén vagy – mondta.
Marisol dacosan bólintott. Simonnak ez tetszett legjobban a
szívós, tizenhárom éves lányban: nem volt hajlandó szégyellni
ma gát azért, aki volt. Éppen ellenkezőleg. Láthatóan büszke
volt rá.
− Annak idején egyetlen mondént sem engedtek be Idrisbe –
mondta Balogh. Az osztályterem sarkában meghúzódó
Catarinára pillantott. – És alvilágiakat sem, ami azt illeti.
− Változnak a dolgok – jelentette ki Marisol.
− Valóban. – Végignézett a diákságon, mondénokon ésárnyvadászokon egyaránt. – Szeretne valaki esetleg
próbálkozni a... tájékozottabbak közül is?
Beatriz lassan felemelte a kezét.
− Édesanyám mindig azt mondta, hogy a legrosszabb, amit
egy árnyvadász tehet, ha megfeledkezik a kötelességéről. Arról,
hogy az emberiséget kell védenie és szolgálnia.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
30/76
Simon észrevette, hogy Catarina szája halvány mosolyra
görbül.
Balogh látványosan a másik irányba fordult, aztán a jelek
szerint arra a következtetésre jutott, hogy a szókratészi
módszert érdemtelenül ajnározzák, így inkább megválaszolta a
saját kérdését.
− A legrosszabb, amit egy árnyvadász tehet, ha elárulja a
társait csata közben – jelentette ki ünnepélyesen. – A
legrosszabb árny vadász a gyáva árnyvadász.
Simon önkéntelenül is úgy érezte, hogy Balogh egyenesen
hozzá beszél – mert olvasott a gondolataiban, és pontosan
tudta, mennyire vonakodik csatában forgatni a fegyverét egy
másik élőlény ellen.
Illetve egészen pontosan nem is élő, emlékeztette magát.
Annyit tudott, hogy harcolt már démonokkal, és gyanította,
hogy nem forgolódott emiatt álmatlanul éjszakánként. De a
démonok szörnyetegek, a vámpírok pedig még emberek: nekik
van lelkük. A videojátékokban szereplő lényekkel ellentétben a
vámpírok éreztek fájdalmat, a sebeikből vér folyt, és meg is
halhattak – de harcolni is tudtak. Az előző tanévben
irodalomórára Simonnak el kellett olvasnia A bátorság vöröskokárdája című dögunalmas regényt az amerikai polgárháború
egyik katonájáról, aki csata közben dezertált. A könyv még
értelmetlenebbnek tűnt, mint a matek, és többször is elaludt
rajta, az egyik sora mégis befészkelte magát a fülébe.
„Nyúlszívű bolond volt.” Erickel pár hétig azt tervezték, hogy
Nyúlszívű Bolondoknak nevezik el a zenekarukat, de aztán
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
31/76
megfeledkeztek az egészről. Újabban viszont Simon képtelen
volt kiűzni a fejéből a szavakat. Bolond volt, amiért azt hitte,
hogy valaha is harcos és hős lehet belőle. És nyúlszívű a
gerinctelensége, a félelmei, a bizonytalansága miatt. Gyáva
alak volt, no.
− 1828-ban történt – szónokolt Balogh. – Ne feledjük, hogy
akkor még nem kötöttük meg a szövetséget, nem zaboláztuk
meg az alvilágiakat, és nem tanítottuk meg őket civilizáltan
viselkedni.
Simon a szeme sarkából látta, hogy történelemtanáruk
mozdulatlanná dermed. Nem tanácsos megsérteni egy
boszorkánymestert, még akkor sem, ha azt olyan nehéz kihozni
a sodrából, mint Catarina Losst. A férfi, mit sem törődve ezzel,
folytatta.
− Európában káosz uralkodott. Nyakas forradalmárok
elégedetlenséget szítottak a kontinensen. A német államokban
boszorkánymesterek titkos szövetsége kihasználta a
felfordulást, és szörnyűségeket szabadított az ottaniakra. A
mondénok a Grimm testvérek meséiből ismerhetik ezt a
tragédiákkal és zűrzavarral terhes időszakot. – A diákok
meglepett arcát látván Balogh most először elmosolyodott. –Igen, Wilhelm és Jacob benne volt a sűrűjében. Ne feledjétek,
gyerekek, minden történet igaz.
− Miközben Simon igyekezett megbarátkozni a gondolattal,
hogy valahol Németországban létezik egy égig érő paszuly egy
dühös óriással a tetején, Balogh folytatta a történetét.
Árnyvadászok kis csapatáról mesélt, akiket a helyszínre
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
32/76
küldtek, hogy leszámoljanak a boszorkánymesterekkel. Beszélt
egy utazásról a sötét mágiától szinte élő, sűrű bajor erdőbe,
ahol elvarázsolt madarak és vadak védték a területüket az
igazság erői ellen. Az erdő sötét szívében a
boszorkánymesterek megidéztek egy nagyobb démont, és azt
tervezték, hogy minden gonoszságát rászabadítják Bajorország
népére.
− Miért? – kérdezte az egyik diák.
− A boszorkánymestereknek nem kell külön ok az ilyesmihez
– felelte Balogh, újabb pillantást vetve Catarinára. – A sötét
mágia a gyengék fegyvere, akik könnyen kísértésbe esnek.
− Catarina mormogott magában valamit, amiről Simon erősen
remélte, hogy átok.
− Öt árnyvadász volt – folytatta Balogh. – Több mint elég
három boszorkánymester ellen. A Nagyobb Démon azonban
meglepetésként érte őket. A jó még így is
győzedelmeskedhetett volna, ha a csapat legfiatalabb tagja,
egy Tobias Herondale nevű árnyvadász nem olyan gyáva.
− Mormogás futott végig a termen. Minden diák ismerte a
Herondale nevet, árnyvadászok és mondénok egyaránt. Így
hívták Jace-t is. Ezt a nevet hősök viselték. − Igen, igen, mindannyian hallottatok a Herondale-ekről –
mondta türelmetlenül Balogh. – Méghozzá talán jó dolgokat.
William Herondale-ről például, esetleg a fiáról, Jamesről vagy
újabban Jonathan Lightwood Herondale-ről. De még a
legerősebb fának is lehet egy gyenge ága. Tobias fivére és
felesége hősi halált haltak még abban az évtizedben. Néhányak
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
33/76
szemében ennyi elég is volt, hogy letöröljék a Herondale név
becsületén esett foltot. De nem vívhatnak ki annyi dicsőséget,
nem hozhatnak annyi áldozatot a Herondale-ek, hogy
elfelejtsük Tobias tettét. És ez így is van jól. Tobias
tapasztalatlan volt, máshol járt az esze, és kényszerítették,
hogy részt vegyen a küldetésben. A felesége gyereket várt, és
ő valamiért azt az ostobaságot vette a fejébe, hogy ez
felmentést ad neki a kötelezettségei alól. Amikor aztán a
démon rájuk támadt, Tobias Herondale, legyen a neve átkozott
az idők végezetéig, sarkon fordult, és elfutott. – Megismételte
az utolsó szót, közben öklével irtózatosat csapott az asztalra. –
Elfutott!
− Könyörtelen, fájdalmas részletességgel ecsetelte, mi történt
ezután. A démon hárommal végzett a megmaradt
árnyvadászok közül: az elsőt kibelezte, a másodikat élve
elégette, a harmadikat savas vérével fröcskölte le, ami porrá
marta. A negyedik csak azért maradhatott életben – soha nem
múló égésnyomokkal az arcán –, mert a boszorkánymesterek
közbeavatkoztak, és visszavitték az övéihez figyelmeztetésül,
nehogy ismét próbálkozni merjenek.
− Természetesen ezek után komolyabb erőkkel támadtunkrájuk, és a boszorkánymesterek tízszeresen is megfizettek
azért, amit a falusiakkal tettek. De Tobias Herondale ennél is
nagyobb bűne nem maradhatott megtorlatlanul.
− Nagyobb bűn? Annál is nagyobb, mint egy csapat
árnyvadász meggyilkolása? – kérdezte Simon, mielőtt vissza
tudta volna fogni magát.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
34/76
− A démonok és a boszorkánymesterek nem bújhatnak ki a
bőrükből – felelte komoran Balogh. – Az árnyvadászokkal
szemben magasabbak az elvárások. Annak a három embernek
a halála Tobias Herondale lelkén szárad. Meg is kapta volna
érte a méltó büntetését, de volt annyi magához való esze, hogy
soha többé ne mutatkozzék. Mindazonáltal az adósságot
törleszteni kellett. A távollétében elítélték, és a büntetést végre
is hajtották.
− De hát nem azt mondta, hogy nem mutatkozott többé? –
szólt közbe Julie.
− De igen. Ezért a büntetést a feleségén hajtották végre
helyette.
− Aki éppen terhes volt? – Marisol úgy festett, mint aki
rögtön elhányja magát.
−
Sed lex, dura lex – mondta Balogh. A latin mondatot azAkadémián töltött első napjuk óta igyekeztek beléjük sulykolni.
Simon már a hangzását is mélységesen gyűlölte, annyiszor
mentegettek vele valakit, aki szörnyetegként viselkedett.
Balogh összeillesztette az ujjbegyeit, körbenézett a diákokon,
és elégedetten konstatálta, hogy sikerült célba juttatnia a
mondanivalóját. Így bánik el a Klávé azzal, aki gyávánakbizonyul a csatamezőn. Így működik a nephilimek
igazságszolgáltatása. – A törvény szigorú – fordította le a férfi a
döbbenten hallgató diákoknak. – De a törvény az törvény.
*
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
35/76
− Bölcsen válasszatok! – figyelmeztette Scarsbury a
diákokat, akik éppen a fegyverszobában található számos
hegyes tárgy között igyekeztek számukra megfelelőt találni.
− Hogyan válasszunk bölcsen, ha még azt sem hajlandó
elárulni nekünk, mivel állunk szemben? – panaszkodott Jon.
− Azt tudjátok, hogy vámpírról van szó – közölte Scarsbury. –
Amint megérkezünk, többet is megtudtok róla.
Simon átvetett a vállán egy íjat, és kiválasztott egy tőrt
közelharc esetére. Úgy érezte, ezzel a fegyverrel fogja a
legkisebb valószínűséggel megszűrni magát. Az árnyvadászok
az erő és az agilitás rúnáit rajzolták magukra,
boszorkányfényeket gyömöszöltek a zsebükbe, Simon pedig
vékony zseblámpát akasztott az egyik övére és egy hordozható
lángszórót a másikra. Megérintette a Jordan medálja mellett
ugyanazon a láncon lógó Dávid-csillgot a nyakában. A talizmán
nem segített sokat, hacsak a vámpír nem zsidó, de Simon egy
egészen kicsikét jobban érezte magát a gesztustól. Olyan volt,
mintha vigyázna rá valaki.
A levegőt megtöltötte a várakozás feszültsége. Simonnak
eszébe jutott, milyen volt, amikor kisgyerekként
osztálykirándulásra készült. Persze a bronxi állatkertbe meg aszennyvíztelepre tett látogatás során lényegesen kevesebb volt
az esélye, hogy kibelezik.
Iskolabusz helyett ezúttal egy mágikus portál előtt álltak
sorba, ami egy szemvillanás alatt képes volt akár több ezer
kilométernyire is elrepíteni a diákokat.
− Felkészültél? – kérdezte mosolyogva George. Teljes harci
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
36/76
öltözetet viselt a vállán átvetett hosszú pengéjű karddal. Simon
szobatársának minden porcikájáról sütött, hogy igazi harcos.
Simon egy kurta pillanatra elképzelte, milyen lenne, ha
nemet mondana. Ha felemelné a kezét, és engedélyt kérne a
távozásra. Be kellett vallania, fogalma sincsen, hogyan került
ide, hogy minden elsajátított harci taktika elillant a fejéből,
hogy legszívesebben bepakolná a bőröndjét, hazamenne egy
portálon keresztül, és úgy tenne, mintha ez az egész soha meg
sem történt volna.
− Fel én – válaszolta, és átlépett a portálon.
Simon emlékei szerint a mindig mocskos, rettenetes
szagokkal, nyálas papírgalacsinokkal és a pár felfordult gyomor
visszaöklendezett tartalmával teli iskolabusszal utazni nem volt
éppen kellemes kaland.
Portállal utazni viszont sokkal rosszabb volt.
Miután visszanyerte az egyensúlyát, és megint levegőhöz
jutott, Simon körülnézett – és fennakadt a szeme. Azt senki
sem mondta, hová viszi őket a portál, de Simon azonnal
felismerte a környéket. Hazatért New Yorkba. Nem is csak New
Yorkba, hanem egyenesen Brooklynba. Egészen pontosan
Gowanusba, egy szennyezett vizű csatorna partján kiépült, ipariparkokból és raktárakból álló környékre, ahonnan alig tíz perc
alatt elsétálhatott volna az anyjához.
Hazatért.
A hely pontosan olyan volt, mint amilyennek emlékezett rá –
mégis teljesen más. Vagy talán csak ő változott meg. Alig két
hónapot töltött Idrisben, de máris elfelejtette, milyenek a
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
37/76
modern világ zajai és szagai: a mély, elektromos zümmögés, az
autók kipufogógázának sűrű köde, a dudáló furgonok, a
galambszar meg a szemétdombok, amik tizenhat éven át
hozzátartoztak a mindennapjaihoz.
Másfelől viszont most már átlátott az álcavarázslatokon, és
nem maradtak rejtve előle a Gowanusban úszó sellők.
Otthon volt, de közben mégsem. Ugyanolyan elveszettnek
érezte magát, mint a hegyekben lévő táborban töltött nyár
után, amikor képtelen volt elaludni a kabócák ciripelése meg a
felső ágyon alvó Jake Grossberg horkolása nélkül. Talán,
gondolta, az ember nem is tudhatja, mennyire változtatta meg
a távoliét, amíg haza nem ér.
− Ide figyeljetek, fiúk! – kiáltotta Scarsbury, miután az utolsó
diák is átjutott a portálon. Egy elhagyatott gyárépület előtt
gyűltek össze, a falakat graffitik borították, az ablakokat
bedeszkázták. Marisol hangosan megköszörülte a torkát, mire
Scarsbury felsóhajtott. – Ide figyeljetek, fiúk és lányok! Ebben
az épületben egy vámpírnő él, aki megszegte a Szövetség
törvényeit, és megölt számos mondént. A feladatotok az, hogy
keressétek meg, és végezzetek vele. Azt javaslom, még
napnyugta előtt essetek túl rajta. − Nem kellene megengedni a vámpíroknak, hogy maguk
között intézzék el a dolgot? – kérdezte Simon. A Kódex
egyértelművé tette, hogy az alvilágiak illetékesek a saját
ügyeikben. Simon kíváncsi lett volna rá, ebbe az is beletartozik-
e, hogy megtárgyalják a bűnös vámpírok ügyét, mielőtt
kivégzik őket.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
38/76
Hogy kerültem ide? – értetlenkedett. Még csak a
halálbüntetésben sem hitt.
− Nem mintha bármi közöd lenne hozzá – mondta Scarsbury –
, de a klánja átadta nekünk, hogy ti, gyerekek kicsit
összevérezhessétek a kezeteket. Gondoljatok rá úgy, hogy ez a
vámpírok ajándéka nektek.
Csakhogy ez az ajándék nem egy kedves semmiség, gondolta
Simon.
− Sed lex, dura lex – dörmögte mellette feszülten George,
mintha csak győzködni próbálná magát.
− Húszan vagytok egy ellen – mondta Scarsbury –, és ha még
így sem lennétek elegen, tapasztalt árnyvadászok is
készenlétben fognak állni, hogy közbelépjenek, ha elszúrjátok.
Ti nem látjátok majd őket, de ők látnak benneteket, így
senkinek nem eshet bántódása. Valószínűleg. És ha valaki
esetleg kísértést érezne, hogy menekülőre fogja, ne feledjétek,
mit tanultatok. A gyávaságnak ára van.
*
Amikor a járdaszegélyen álltak a szikrázó napsütésben, a
küldetés igencsak sportszerűtlennek hatott. Húsz állig
felfegyverkezett árnyvadásztanuló indult harcba egyetlen
vámpír ellen, akit az acélfalak és a napfény az épület foglyává
tettek.
A régi gyár belsejét uraló sötétben, ahol minden árnyékos
szegletben mozduló ellenséget, villanó fogakat sejtettek,
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
39/76
egészen más volt a helyzet. Már nem érezték úgy, hogy
tisztességtelen előnyhöz jutottak volna ebben a játékban – sőt
azt sem érezték, mintha az egész csupán játék lenne.
A diákok párokat alkotva járkáltak a sötétben. Simon önként
jelentkezett az egyik kapu őrzésére, és erősen remélte, hogy ez
is olyan lesz, mint a testnevelésórák, amikor foci közben hosszú
időt töltött a kapuban, és csak néha kellett felemelnie a kezét,
hogy félreüsse a felé száguldó labdát.
A labda persze minden egyes alkalommal átszállt a feje fölött,
és a hálóban kötött ki, ami általában elég volt hozzá, hogy a
csapata elveszítse a meccset. Erre most azért inkább igyekezett
nem gondolni.
Jon Cartwright mellette állt az ajtónál, kezében
boszorkányfény ragyogott. Telt az idő, ők pedig megtettek
minden tőlük telhetőt, hogy ne kelljen tudomást venniük
egymásról.
− Kár, hogy te nem használhatsz ilyet – mondta végül Jon, és
felemelte a rúnakövet. – Vagy ilyet. – Megütögette a
derékszíjáról lefelé lógó szeráfpengét. Az Akadémián még nem
tanították, hogyan kell bánni velük, de sok árnyvadász diák
saját fegyvert hozott magával otthonról. – Ne aggódj, hős! Hamegjelenik a vámpír, itt leszek, és megvédelek.
− Nagyszerű! Elbújhatok majd az irdatlan egód mögé.
Jon feléje fordult.
− Vegyél vissza magadból, mondén! Ha nem vigyázol... –
Elakadt a hangja. A fiú addig hátrált, amíg a falnak nem
ütközött.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
40/76
− Mi lesz akkor? – érdeklődött Simon.
A hang, amit Jon kiadott, gyanúsan nyüszítésnek hatott. Keze
a derékszíja felé indult, ujjai a szeráfpenge markolatát
keresték, de a semmiben záródtak össze. Tekintetét egy pontra
szegezte Simon válla fölött.
− Csinálj valamit! – cincogta. – Kinyír bennünket!
Simon elég horrorfilmet látott ahhoz, hogy leessen neki a
tantusz. Ennyi elég is volt, hogy kedve támadjon kirohanni az
ajtón a napfényre, egészen hazáig futni, bezárni maga mögött
az ajtót, aztán elbújni az ágy alá, ahol annak idején a
képzeletbeli szörnyetegek elől rejtőzött el.
Ehelyett lassan megfordult.
Az árnyékból kibontakozó lány nagyjából vele egykorúnak
tűnt. Barna haját lófarokban hátrakötötte, klasszikus stílusú
sötét rózsaszín, szarukeretes szemüveget viselt, pólóján pedig
egy vörös egyenruhás Star Trek-tiszt virított egy ÉLJ A MÁBAN,
HALJ MEG PIROSBAN felirat kíséretében. Száz szónak is egy a
vége, a lány éppen Simon esete volt – eltekintve a zseblámpa
fényében megvillanó vámpírfogaktól és az emberfeletti
sebességtől, amivel átsuhant a helyiségen, és fejbe rúgta Jon
Cartwrightot. A fiú némán rogyott össze.− Kettesben maradtunk hát – szólt elégedett mosollyal a
vámpír. Simonban eddig fel sem merült, hogy a vámpír annyi
idős lehet, mint ő, vagy legalábbis ránézésre annyinak tűnhet.
– Jobb lesz, ha vigyázol azzal az izével, napjáró! Azt
pletykálják, megint élsz. Felteszem, szeretnéd, ha ez így is
maradna.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
41/76
Simon lenézett, és rádöbbent, hogy a kezében tartja a tőrét.
− Akkor most kiengedsz, vagy mi lesz? – kérdezte a lány.
− Nem mehetsz ki.
− Nem-e?
− A napfény miatt. Tudod, hogy van ez, a vámpírok
elfüstölnek tőle. – Simon hihetetlennek találta, hogy nem
remeg a hangja. Igazság szerint már az is meglepte, hogy nem
pisilte össze magát. Egyedül volt egy vámpírral. Egy helyes
vámpírlánnyal... akit elvileg meg kellett ölnie. Valahogyan.
− Nézz rá az órádra, napjáró!
− Nem hordok órát – közölte Simon. – És már nem vagyok
napjáró.
A lány egészen közel lépett, és végigsimította Simon arcát.
Az ujja hideg volt, bőre sima, mint a márvány.
−
Igaz, hogy nem emlékszel semmire? – kérdezte, kíváncsianméregetve a fiút. – Rám sem?
− Is... ismertelek?
A vámpír végighúzta az ujja begyét Simon ajkán.
− A kérdés az, hogy mennyire ismertél, napjáró. De soha nem
árulom el.
Clary és a többiek egyáltalán nem említették, hogy Simonvámpírokkal is barátkozott – sőt talán nem is csak barátkozott.
Talán puszta kíméletből nem meséltek el neki mindent életének
abból a szakaszából, amikor vérre szomjazott, és árnyak között
járt. Vagy talán neki volt annyira kínos az egész, hogy eleve
nem is beszélt róla a többieknek.
Vagy talán csak a lány hazudott.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
42/76
Simon gyűlölte a bizonytalanságot. Úgy érezte magát, mintha
futóhomokon járna, és minden megválaszolatlan kérdés, a
múltja minden újonnan felfedezett részlete mélyebbre rántaná.
− Engedj ki, napjáró – suttogta a lány. – Soha nem bántottad
volna a saját fajtádat.
Simon azt olvasta a Kódexben, hogy a vámpírok képesek
megbabonázni az embert. Tudta, hogy óvakodnia kellene, de a
lány tekintete olyan volt, mint a mágnes. Képtelen volt
elfordítani a fejét.
− Nem lehet – mondta. – Megszegted a törvényt. Megöltél
valakit. Méghozzá sok valakit.
− Honnan tudod?
− Onnan, hogy... – Elhallgatott, amint rájött, mennyire
szerencsétlenül hangzik az, hogy: mert azt mondták nekem.
A lány is kitalálta a választ.
− Te mindig azt teszed, amit mondanak neked, napjáró?
Sohasem használod a saját fejedet?
Simon ujjai szorosra záródtak a tőr markolata körül. Egészen
mostanáig borzasztóan félt, hogy végül gyávának bizonyul,
hogy fél majd harcolni. Most viszont, ahogy szemtől szemben
állt az állítólagos szörnyeteggel, nem félt. Ellenben vonakodott.Sed lex, dura lex.
Talán nem volt a dolog ilyen egyszerű. Lehet, hogy a lány
egyszerűen hibázott, vagy talán nem is ő, hanem valaki más,
és Simon eleve téves információt kapott. Másfelől viszont az is
lehet, hogy a lány hidegvérű gyilkos. De akkor is, ki ő, hogy
megbüntesse?
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
43/76
A lány megpróbált elosonni mellette az ajtó felé. Simon
gondolkodás nélkül az útjába állt. Tőre veszélyes ívet írt le a
levegőben, közvetlenül a vámpír füle mellett fütyült el. A lány
nevetve táncolt hátra, aztán az ujjait karmokká görbítette, és
nevetve nekirontott a fiúnak. Simon most először érezte, amiről
annyit beszéltek neki: áramlott a vérében az adrenalin, a csata
hevében megfeledkezett minden másról. Nem gondolt
technikákra meg trükkökre, sőt, egyáltalán semmire sem
gondolt, csak cselekedett. Elugrott a támadás elől, a lány
bokája felé rúgott, hogy kisöpörje alóla a lábát, tőre
megkarcolta a sápadt bőrt, a mozdulat nyomán vér serkent ki.
Egy lépéssel lemaradva a teste mögött Simonnak az agya is
életre kelt. Csinálom. Harcolok. Nyerésre állok, gondolta.
Amíg aztán a lány vasmarokkal meg nem ragadta a csuklóját,
a hátára nem dobta, mint valami kisgyereket, és terpeszben rá
nem ült. Csak játszott vele, döbbent rá Simon. Úgy tett, mintha
harcolna, amíg el nem unta magát.
A vámpír lehajolt, amíg az arca már majdnem Simonét
érintet te. A fiú érezhette volna a lélegzetét – ha lélegzett
volna.
Simonnak hirtelen eszébe jutott, milyen hideg volt a teste,ami kor ő sem élt. Eszébe jutott a mozdulatlanság a
mellkasában, ahol többé nem vert a szíve.
− Mindent visszaadhatnék neked, napjáró – suttogta a lány. –
Az örök életet.
Simonnak eszébe jutott az éhség és a vér íze.
− Az nem élet volt – felelte.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
44/76
− De nem is halál. – A lány ajka hidegen érintette Simon
nyakát. Mindene hideg volt. – Megölhetnélek, napjáró. De nem
teszem. Nem vagyok szörnyeteg, bármivel is tömték tele a
fejed.
− Megmondtam, hogy már nem vagyok napjáró. – Simonnak
fogalma sem volt róla, miért vitatkozik a vámpírral, de
fontosnak érezte hangosan is kimondani, hogy él, hogy ember,
hogy megint ver a szíve. Igen, ezt most különösen fontosnak
érezte.
− Valaha alvilági voltál – mondta továbbra is rajta ülve a lány.
– Ez mindig a részed lesz. Még ha te el is felejtetted, ők sosem
fogják.
Simon tovább vitatkozott volna, amikor csillogó ostor csapott
le az árnyékból, és a lány nyakára tekeredett. A vámpír
elvesztette az egyensúlyát, és eldőlt a földön, feje keményen a
betonpadlóhoz csapódott.
− Isabelle? – kérdezte zavartan Simon, ahogy a Lightwood
lány karddal a kezében rárontott a vámpírra.
Eddig fogalma sem volt róla, milyen rettenetes, természet
elleni vétek, hogy elvesztette minden emlékét a harcoló
Isabelle-ről. Nyilvánvaló volt, hogy ez a lány igazi lételeme. Egyhelyben állva is gyönyörű volt; a levegőben szökellve, halált
faragva a hideg húsba, nem is e világi látványt nyújtott.
Fényesen izzott, mint saját arany ostora. Olyan, mint egy
istennő, gondolta Simon, de aztán helyesbített magában. Olyan
volt, mint egy villámsebes, halálos bosszúálló angyal. Mielőtt a
fiú akár csak felkönyökölhetett volna, Isabelle átvágta a vámpír
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
45/76
torkát. Az élőhalott szempár kifordult, és ezzel vége is lett
mindennek. A lány egyszerűen elporladt.
− Szívesen. – Isabelle kinyújtotta a kezét.
Simon nem foglalkozott vele, segítség nélkül állt talpra.
− Ezt meg miért csináltad?
− Hm, talán mert éppen meg akart ölni?
− Nem, nem akart – közölte hűvösen Simon.
Isabelle tátott szájjal meredt rá.
− Ugye nem komoly, hogy haragszol rám, amiért
megmentettelek?
Simon csak a kérdést hallva döbbent rá, hogy de igen,
haragszik. Haragszik, amiért Isabelle megölte a vámpírlányt,
haragszik, amiért feltételezte, hogy szüksége van megmentőre,
és mert ez alapvetően igaz is volt, haragszik, amiért a sötétben
bujkálva várta, hogy megmenthesse, pedig ő világossá tette,hogy nem lehet már közöttük semmi. Haragudott Isabelle-re,
amiért olyan földöntúlian szexi, hollóf ekete hajú harcos istennő
volt, aki a józan észnek ellentmondva továbbra is szerelmes
volt belé. A jelek szerint megint szakítania kellett vele.
− Nem akart ártani nekem. Csak szeretett volna elmenni.
− És akkor? Hagynom kellett volna? Azt tervezted, hogy futnihagyod? Nem csak te vagy a világon, Simon. Gyerekeket is
meg ölt. Kitépte a torkukat.
A fiú képtelen volt felelni. Nem tudta, mit érezzen vagy
gondoljon. A vámpírlány gyilkos volt. Hidegvérű gyilkos, a szó
minden értelmében. Mégis úgy érezte, összef űzi őket valami.
Amikor odahajolt hozzá, egy hang azt súgta a fejében: együtt
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
46/76
vagyunk elveszett gyerekek.
Nem tudta, van-e hely Isabelle életében egy elveszett
embernek.
− Simon? – A lány összenyomott rugóra emlékeztetett. Simon
látta rajta, mekkora erőfeszítésébe kerül, hogy ne remegjen a
hangja. Az arcán semmiféle érzelem nem látszott.
Honnan is tudhatnám? – elmélkedett a fiú. Ha Isabelle-re
nézett, úgy érezte, kettőt lát belőle egyszerre: egy idegent, akit
alig ismer, meg egy másik lányt, akit a korábbi, jobb Simon
annyira szeretett, hogy mindent feláldozott volna érte. Valahol
a lelke mélyén az emlékekkel és a józan ésszel mit sem törődve
oda akart rohanni Isabelle-hez, hogy a karjába vegye,
végigsimítsa a haját, elvesszen a szeme feneketlen
mélységében, az ajkában, a tüzes, védelmező, mindent elsöprő
szeretetében.
− Nem csinálhatod ezt! – ordította, bár maga sem tudta, hogy
a lánnyal kiabál-e vagy saját magával. – Nem feladatod, hogy
dönts helyettem, hogy kitaláld, mit tegyek vagy hogyan éljek!
Hogy ki legyek! Hányszor kell elmondanom, hogy meghalld? Én
nem ő vagyok! Soha nem leszek ő, Isabelle! Az a Simon a tied
volt, ezt értem. De én nem vagyok a tied. Tudom, ti,árnyvadászok megszoktátok, hogy az van, amit akartok, ti
hozzátok a szabályokat, mert tudjátok, hogy mi a legjobb a
többieknek. De ezúttal nem így lesz, világos? Nem hagyom
magam!
Isabelle hűvös nyugalommal tekerte fel az ostort a
csuklójára.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
47/76
− Simon, azt hiszem összekeversz valakivel, akit ez érdekel.
Nem a hangjából áradó érzelmek törték össze a fiú szívét,
hanem éppen ellenkezőleg: az érzelmek teljes hiánya. A szavak
mögött nem volt semmi. Sem fájdalom, sem elfojtott harag,
csak a semmi.
Üresség és hideg.
− Isabelle...
− Nem miattad jöttem, Simon. Ez a munkám. Azt hittem, te
is ezzel akarsz foglalkozni. Ha még most is így gondolod, azt
javaslom, gondolj át egy-két dolgot. Például, hogy hogyan
beszélsz a feljebbvalóiddal.
− A... feljebbvalóimmal?
− És jut eszembe, ha már felhoztad. Igazad van, Simon.
Egyáltalán nem ismerem ezt a verziódat. És elég biztos vagyok
benne, hogy nem is akarom. – Megkerülte Simont, egy kurtapillanatra a válluk súrolta egymást, aztán kilépett az éjszakába.
Simon utánabámult, felmerült benne, hogy talán követnie
kellene, de képtelen volt mozgásra bírni a lábát. Az
ajtócsapódás hangjára Jon Cartwright pislogni kezdett, aztán
kábán felült.
− Elkaptuk? – kérdezte Simontól, amikor megpillantotta a kiskupacra való port a vámpírlány hűlt helyén.
− El – felelte fáradtan a fiú. – Úgy is mondhatjuk.
− Igen! Ezt kapd ki, vérszopó! – Jon a levegőbe csapott az
öklével, aztán az ujjaival ördögvillát mutatott. – Ha egy
Cartwright-bikával kezdesz, felnyársalnak a szarvai.
– Nem azt mondom, hogy nem szegte meg a törvényt –
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
48/76
magyarázta Simon vagy századszorra. – Csak az érdekel, hogy
ha így is történt, miért kellett megölnünk? Miért nem lehetett
inkább, nem is tudom, börtönbe zárni?
Mire a portál visszavitte őket az Akadémiára, a vacsora rég
véget ért, de erőfeszítéseik jutalmaként Penhallow dékán
megnyitotta az étkezdét meg a konyhát a húsz hazatérő diák
kedvéért. Körülültek két hosszú asztalt, és éhesen falatozták az
állott tojástekercseket meg a gyrost, ami ízetlenségével
könyörült meg rajtuk. Az Akadémia visszatért a
hagyományaihoz, és felváltva szolgálta fel különböző nemzetek
ételeit, sajnos azonban mindent ugyanaz a szakács készített,
aki Simon sejtése szerint boszorkánymester lehetett, ugyanis
gyakorlatilag az összes fogás olyan volt, mintha kutyatápízűvé
varázsolták volna.
− Mert ez a dolgunk – felelte Jon. – Ha egy vámpír, vagy bár
milyen alvilági, megszegi a Szövetség szabályait, valakinek
meg kell ölnie. Nem figyeltél?
− Akkor miért nincsenek alvilági börtönök? – kérdezte Simon.
− Miért nem rendeznek tárgyalásokat?
− Ez nem így működik, Simon – felelte Julie. Simon azt hitte,
a minapi beszélgetésük után a lány barátságosabb lesz vele, decsak még gorombábban viselkedett, és még inkább kereste az
összetűzéseket. – Ezek itt nem a ti hülye mondén törvényeitek.
Ez a mi ősi törvényünk. Az Angyaltól kaptuk, és minden másnál
magasabb rendű.
Jon büszkén bólintott.
− Sed lex, dura lex.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
49/76
− Még akkor is, ha rosszul van így?
− Hogyan lehetne rosszul, ha ez a törvény? Baromság!
Barom, aki mondja, gondolta kissé talán gyerekesen Simon,
de visszafogta magát, mielőtt hangosan is kimondta volna.
Hogy Jon irdatlan nagy barom volt, ahhoz nem férhetett
kétség.
– Ugye ti is érzékelitek, hogy úgy beszéltek, mintha valami
szektához tartoznátok? – panaszkodott Simon. Megérintette a
nyakában lógó Dávid-csillagot. A családja sosem volt
különösebben vallásos, de az apja mindig szívesen segített
neki, hogy megfejtse, mi tekinthető helyesnek vagy
helytelennek a zsidók világnézete szerint. „Mindig van egy kis
mozgástér – fejtegette. – Sok minden a belátásodra van bízva.”
Megtanította Simonnak, hogyan tegyen fel kérdéseket, hogy ne
hódoljon be a tekintélynek, hogyan értse meg és fogadja el a
szabályokat, mielőtt követi őket. Apja szívesen beszélt arról a
nemes zsidó hagyományról, hogy bárkivel vitába lehet szállni.
Még Istennel is.
Simon elgondolkodott rajta, vajon mit gondolna róla az apja
most, hogy egy fundamentalistáknak fenntartott iskolába jár,
ahol hűséget kell esküdnie egy magasabb törvénynek.Egyáltalán mit jelent zsidónak lenni egy olyan univerzumban,
ahol kardforgató, csodatevő angyalok és démonok járnak a
földön? Vajon az önálló gondolkodás jobban működött abban a
világban, ahol az isteni létezésnek nem volt kézzelfogható
bizonyítéka?
− A törvény szigorú, de a törvény az törvény – tette hozzá
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
50/76
undorodva Simon. – És akkor mi a franc van? Ha a törvény
rossz, miért nem lehet változtatni rajta? El tudjátok képzelni,
milyen lenne a világ, ha még most is mindenki a sötét
középkorban hozott törvényeket követné?
− Tudod, ki beszélt még így? – kérdezte baljóslatúan Jon.
− Hadd találgassak: Valentine? – Simon elhúzta a száját. –
Mert a jelek szerint az árnyvadászok hosszú története során
egyetlen embernek jutott eszébe kérdéseket feltenni. Igen,
pont olyan vagyok én is, egy karizmatikus gonosztevő, aki
forradalmat fog kirobbantani. Jobb, ha gyorsan feljelentetek.
George figyelmeztetően rázta meg a fejét.
− Simon, nem hiszem, hogy...
− Ha annyira utálod az egészet, miért vagy itt egyáltalán? –
vágott közbe Beatriz, tőle szokatlanul ellenséges hangon. – Te
megválaszthatod, milyen életet akarsz élni. – Hirtelen
elhallgatott, valami kimondatlanul lebegett a csendben. Simon
sejtése szerint a lány legszívesebb hozzátette volna: Nem úgy,
mint mi.
− Jó kérdés. – A fiú letette a villáját, és hátratolta a székét.
− Ne már, még be sem fejezted a... – George a tányér felé
intett, mintha nem tudná rávenni magát, hogy ezt a valamitvacsorának nevezze.
− Elment az étvágyam.
Simon kifelé tartott a katakombából, amikor Catarina Loss
megállította a folyosón.
− Simon Lewis! – szólt. – Beszélnünk kell.
− Nem beszélhetnénk inkább reggel, Ms. Loss? – kérdezte a
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
51/76
fiú. – Hosszú volt a nap, és...
A boszorkánymesternő megrázta a fejét.
− Tudom, milyen napod volt, Simon Lewis. És most fogunk
beszélni.
•
Az égbolt világos volt a csillagoktól. Catarina kék bőre
ragyogott a holdfényben, haja ezüstszínben világított. A
boszorkánymester váltig állította, hogy mindkettejüknekszüksége van friss levegőre, és Simonnak el kellett ismernie,
hogy igaza van. Máris jobban érezte magát, elég volt beszívni a
fű, a fák, az ég illatát. Idrisben is voltak évszakok, de nem
olyanok, amilyeneknek Simon megszokta őket. Illetve egészen
pontosan minden évszak a saját legjobb valójában mutatkozott.
Minden őszi nap friss volt és napos, a levegő égetett avar ésalmáskertek illatával telt meg, a tél közeledtét csak a
lenyűgözően tiszta égbolt meg az újonnan támadó jeges szél
csípése okozta fájdalom jelezte. A hűvösség mégis kellemesnek
tűnt.
− Hallottam, amit vacsoránál mondtál, Simon – szólt
Catarina, miközben odakint sétáltak.Simon meglepetten és kissé riadtan nézett a tanárra.
− Az meg hogy lehet?
− Boszorkánymester vagyok – emlékeztette a nő. – Sok
mindent meg tudok tenni.
Ja igen. Varázsiskola, gondolta elkeseredetten Simon. Tartott
tőle, hogy soha többé nem lesz magánélete.
-
8/17/2019 Cassandra Clare Robin Wasserman Az Elveszett Herondale Történetek Az Árnyvadász Akadémiáról 2.
52/76
− Szeretném, ha meghallgatnál egy történetet – mondta
Catarina Loss. – Csak pár közeli barátomnak meséltem el
eddig, és remélem, te is úgy döntesz, hogy nem adod tovább.
Különösnek tűnt, hogy a nő így megbízik egy szinte
ismeretlen diákban, de persze mégiscsak boszorkánymester
volt. Simon nem sejtette,