Download - Interjú
Önputtyban a pikk dáma 13+1 Presszókérdés és válasz Pölöskei Petrától
Mi kell ahhoz, hogy konfrontálódj az utcán? – kérdeztük Pölöskei
Petrát, akivel beszélgettünk még fogadásról, polgárpukkasztásról,
kukkolásról, pofonokról, valamint Toldi Miklós büntetéséről.
Megtudtuk azt is: a barátságaiból az őszinteséget és egymás
segítését, valamint a jó beszélgetést tartja a legfontosabbnak.
– Mit rendelnél egy falusi kocsmában?
– Elsőként egy forró levest, amit ahogy kihoztak, visszaküldöm
melegítésre. A leves ugye csak úgy jó, ha lobog. Falusi kocsmában
valószínűleg nem próbálkozom meg a borral, így hogy elvegyüljek,
biztos kérek egy Cuba Librét, duplát. A többi már a társaságon
múlik.
– Tettél valamit fogadásból?
– Soha, de tök jó lenne, ha ráfoghatnám valamire, hogy fogadásból
tettem. Például végre vehetnék magamnak egy barbie-s mp3
lejátszót, vagy hordhatnék parókát, esetleg tetethetnék Berzsián
köldökébe piercinget.
– Hol van a város szíve?
– Melyik városé? Na jó, csak vicceltem. Számomra természetesen a
Váralja. Itt töltöttem a kamaszkoromat.
– Mi kell ahhoz, hogy konfrontálódj az utcán?
– Á, tulajdonképpen szinte semmi. Konfrontálódni nagyon könnyű
és szórakoztató elfoglaltság. Az ember odamegy például egy
faszihoz, aki mondjuk szép, és lekever neki egy jó nagy pofont,
plusz, ha van az ember kezében kóla, benne szívószál, akkor az
egészet a faszira önti, úgy, hogy a szívószál hegye pont beleálljon a
faszi lábába. Erre a faszi visszakézből szájon csókolja az embert.
Erre az ember azt mondja, pardon, uram, csak vicceltem. Én férjes
asszony vagyok, á, megint csak vicceltem. És akkor a faszi csak
néz bután, csöpög le róla a kóla, az ember pedig harsányan kacagva
továbbsétál.
– Hogyan szoktál polgárpukkasztani?
– Az, ha valaki megpukkad mérgében, ha valamit nincs kedvem
csinálni, vagy pont hogy mást van kedvem csinálni, attól még nem
én pukkasztok, pukkad az magától. Az meg, hogy dél-amerikai
drogfőzeteket iszom, az sem polgárpukkasztás, azt a megtisztulás
érdekében csinálom, kinek mi köze. Igen, a kártyapaklit is hozzá
szoktam vágni a partnereimhez, de ha egyszer utálom azokat a
játékokat; kitervelsz jól mindent, és aztán mégis te szívod meg
önputtyban a pikk dámát! Elismerem, hogy az öcsémet fojtogattam,
meg gyepáltam kiskorában, szegény Andris, de ez egyrészt nem
polgárpukkasztás, mert akkor még Andris minden volt, csak nem
polgár. Másrészt akkor kibújt belőlem Eta. Igen, hát ő a másik
énem, de ez jó kis metamorfózis! Elismerem, néha necces a motyó
vele kapcsolatban, mert ő szeret provokálni, meg mosogatórongy
lenni, meg gonoszkodni... robbantgatni csak Baszkföldön
robbantgat. Sőt, most már ott se, nem olvastad, hogy letette örökre
a fegyvert? Igen, úgy érzem, 40 éves koromra felülkerekedtem
rajta.
– Mi áll távolabb tőled, a bliccelés vagy a kukkolás?
– Régen sokat blicceltem, most már a kukkolás közelebb áll
hozzám. De régen nemcsak a BKV-n potyáztam, hanem színházi
előadásokra is belógtam. Ma már inkább a Kibicelés az, ami
jellemző rám.
– Büntetnéd gyilkolásért Toldi Miklóst, János vitézt, valamint Jancsit
és Juliskát?
– Nem hiszek a büntetésben. A megértésben és a tettekben
megnyilvánuló szeretetben hiszek. Különben is, a gonosz legyőzése
ki szerint gyilkosság?
– Mit tartasz a legértékesebbnek a barátságaidban?
– Őszinteség és egymás segítése, jó beszélgetés.
– Melyik királyhoz mennél feleségül?
– A pikkhez, de vele már jegyesek vagyunk.
– Mi zavar abban, ha valamihez nem értesz, hogy te nem tudod
megcsinálni vagy az, hogy más jobban tudja?
– Csak akkor zavar az, hogy valamihez nem értek, ha érdekel is az
a dolog. Egyébként, ugye, hidegen hagy. Ha érdekel, akkor naná,
hogy az a bosszantó, hogy nem tudom megcsinálni. Hiszen épp az
lenne fontos, ha valami motivál, akkor abban legyél jó. És
természetesen innentől fogva zavaró, hogy más esetleg jobban
tudja nálad.
– Mit csinálsz, ha egy olyan beszélgetésben ülsz, ahol egyáltalán
nem érdekel, amit a többiek beszélnek?
– Attól függ, hogy kikkel ücsörgök egy asztalnál. Ha olyanokkal,
akiket szeretek, akkor elég gyorsan engem érdeklő téma felé
terelem a beszélgetést. Persze olyanokkal eleve nem szeretek
együtt lenni, akik nem izgatnak.
– Mit teszel azokkal az ajándékokkal, amelyek nem tetszenek?
– Attól függ, mi az. Ha ruhanemű, és tudom, hogy valaki másnak jól
állna, odaadom neki. Ha tárgy, megpróbálom valami kézműves
termékem részévé tenni. Csak arra kell figyelnem, hogy aztán ne
annak ajándékozzam a kész művet, akitől az alapanyagot kaptam...
Ha teljesen használhatatlan, megy a kukába. Ebben a házban sem
végtelen a hely.
– Melyik parancsolattal nem tudsz azonosulni?
– Most hirtelen nem emlékszem az összesre, de ateista lévén, ne
parancsolgasson nekem senki. Épp elég necces, ha magamnak se
tudok parancsolni. De akkor már inkább én parancsolok magamnak,
mint egy vadidegen. Na de jó, nézzük meg azokat a
parancsolatokat. Az ötöstől fölfelé elvben nincs is velük bajom, bár
azért na, az első négy meg ma már vicc, túlhaladott. Egyébként
nagyon jól tudjuk, elég bonyolult az élet ahhoz, hogy adott esetben
bármelyik parancsolatot igenis jogos dolog legyen megszegni.
Komolyan mondom, néha nem is tudom, miért nem egy jogvédő
szervezetnél vagy olyan helyen dolgozom, ahol az emberi
szabadságokat istápolják. Na látod, azoknak lenne jó
parancsolgatni, akik másoknak akarnak parancsolgatni.
– Mi kell ahhoz, hogy higgyél az angyalokban?
– Egy szárnysuhogás a kertben.