Transcript
Page 1: V Hírhozó Kampányzáró Demjén-koncerttel · Demjén Ferenc, a ma-gyar pop ikonikus fi-gurájának megakon-certje a sportpályán, már több ezren gyûltek össze a nem éppen

HírhozóVVVV ÁÁ LL AA SS ZZ TT ÁÁ SS –––– 2222 0000 1111 000012

Kampányzáró Demjén-koncerttelTöbb ezren vettek részt a húsvéthétfõi rendezvényen

Folytatás az 1. oldalról >

A nagyszínpadon aPiccolino fúvószenekarkoncertjével kezdõdötta mûsor, majd a Kolom-pos együttes jól ismertdalokkal köszöntötte atavaszt és húsvét ünne-pét. A koncert végén aszínpadra hívták a sokesõkabátos, gumicsiz-más apróságot, hogyközösen, ráadásul amágikus nádduda se-gítségével elõcsalogas-sák a tornyosodó felhõkmögül a napot, sajnosnem sok sikerrel. Lui, amágus, üveggömbök-kel, kártyatrükkökkelpróbálta bebizonyítani,hogy a gondolatátvitelitt Rákoskeresztúron, asportpályán is mûkö-dik.

A Mozgás ÖrömSportegyesület tagjai –Holl Bence, Csanádi Ben-ce, Szalai Boldizsár -Ujvári László vezetésé-vel már hajnalban el-kezdték építeni a többméter magas, négy ol-dalú mobil mászófalat,amit legelõször egyötéves kisfiúnak, Ba-logh Ákosnak sikerültmeghódítania ügyesmászótechnikájával.Igen népszerûnek bi-zonyult az Egészsé-günk hét próbája csalá-di interaktív társasjá-ték, ahol minden állo-máson környezetvéde-lemmel kapcsolatosügyességi feladatokat

kellett a versenyzõk-nek megoldaniuk. So-kan próbálkoztak a fá-ból készült térbeliamõba játékkal, a kéz-mûves-foglalkozáso-kon kivétel nélkül,csak természetes anya-gokkal folyt a munka,volt folyami kavicsfes-tés, gyöngyfûzés, báb-készítés, hennafestés.Igen vicces feladatnakbizonyult az egykere-kû, illetve a fordítottkormányú bicikli meg-lovaglása, aminek ki-próbálását a vizes, csú-szós fû még inkább ne-hezítette.

Közben a sátorbanLõrincz Adrián újságíró-tól megtudtam, hogyPozsonyból érkezett –a Tyzden, konzervatívszlovák hetilap mun-katársaival –, és Szlo-vákia egyetlen magyarnyelvû újságjának, azÚj Szónak készített in-terjút Riz Levente pol-gármesterrel, a Fideszországgyûlési képvise-lõjelöltjével.

A szitáló esõ ellenéresokan megcsodálták azRTK íjász szakosztá-lyának a versenyzõit –Erdész András, BudaSzilvia és Hassan Adham–, amint vadász rend-szerû csigás íjakkal tar-tottak bemutatót, deakinek golfozni, vagyakár szkanderozni tá-madt kedve ezen asportnapon, az sem üt-között különösebb aka-dályba.

A szabadtéri prog-ram Riz Levente és ba-rátai koncertjével foly-tatódott, ahol a zenekartagjai felidézték az el-múlt évtizedek külföl-di és hazai rock ked-venceit, a Bikini együt-testõl a Uriah Heepig.Ezután a zsúfolásigmegtelt sörsátorbanLázár Vilmos hatszorosvilágbajnok fogathatjó,Rákosmente díszpolgá-rának élménybeszámo-lójával folytatódott aprogram, amelyenrészt vett Demjén Fe-renc, az esti megakon-cert fõszereplõje is, aki-rõl közismert, hogynagy rajongója a lovak-nak. A kötetlen beszél-getés során Lázár Vil-mos elmondta, hogy2000-ben költöztek Rá-koshegyrõl Domony-völgyébe, de mindenideköti Rákosmenté-hez, itt nõtt fel, itt jártiskolába, innen indulttizenhét évesen élete

elsõ versenyére, és ti-zenegy évvel ezelõtt ittlett testvérével, Zoltán-nal díszpolgár. Meg-tudtuk, öccse azértnem tudott eleget tennia meghívásnak, mivelIzsákon, edzõtáborbankészül húsz lóval a kö-zelgõ fogathajtó világ-bajnokságra. „Akik ittélnek a Kárpát-meden-cében, azok a génjeik-ben hordozzák a lószeretetét. Én szenve-délybetege lettem en-nek a sportnak!” –ezzel a gondolattal zár-ta a világbajnok ven-dég a beszélgetést,majd a résztvevõk egyrövid filmet nézhettekmeg a Lázár testvéreklegnagyobb sikereirõl.Lázár Vilmosné Piroskakísérte el fiát Rákos-mentére, aki elmesélte,már unokái, Zolika,

Zsófi és Vili is ügyesenmegüli a lovat, de aztis megosztotta velünk,hogy kisebbik fiának,Zolinak a versenyeitvakmerõsége miatt – alovas szakma csak „ör-döglovasként” tartjaszámon – a mai napigcsak háttal bírja „vé-gignézni”.

Mire elkezdõdöttDemjén Ferenc, a ma-gyar pop ikonikus fi-gurájának megakon-certje a sportpályán,már több ezren gyûltekössze a nem éppen ta-

vaszt idézõ idõben,hogy élõben hallhas-sák az elmúlt évtize-dek legjobb Rózsi-slá-gereit, illetve a tavalybemutatott album leg-újabb nótáit.

Rózsi most sem oko-zott csalódást, a régi,mindenki által ismertzenéstársakkal – ZávodiGáborra, Solti Jánossal,Menyhárt János Me-nyussal és a többiekkel– eljátszották a várvavárt slágereket, A sza-badság vándorát, a Da-rabokra törted a szí-vem, az Elveszett gyé-mántok, a Jégszív, aFekszem az ágyon és atöbbi jól ismert nótát.Persze ez az este semmúlhatott el a Szere-lem vonat, illetve aHonfoglalás gyönyörûdallamai nélkül.

Végezetül Demjén

Ferenc a színpadra hív-ta a nap házigazdáját,Riz Leventét, hogy egyközösen elõadott nótá-val - Sajtból van a Hold– búcsúzzanak Rákos-mente, esõben is kitar-tó közönségétõl.

A Fidesz kampány-záró családi napjánrészt vett Fohsz Tivadar,Horváth Tamás alpol-gármesterek, DunaiMónika, Hatvani Zoltán,Rózsahegyi Péter, PiláthKároly, Virág Mihály,Fejér Gyula és BényiZsolt képviselõk.

Reka
Highlight
Page 2: V Hírhozó Kampányzáró Demjén-koncerttel · Demjén Ferenc, a ma-gyar pop ikonikus fi-gurájának megakon-certje a sportpályán, már több ezren gyûltek össze a nem éppen

HírhozóOOOO KK TT AA TT ÁÁ SS18

Polgári védelmi ifjúsági versenyA Fõvárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XVII. Kerületi Kirendeltsége áp-rilis 13-án 9 órai kezdettel rendezi meg a kerületi szintû Katasztrófavé-delmi Polgári Védelmi Ifjúsági Versenyt az RTK-pályán (Péceli út 144.).A verseny célja veszélyhelyzetek megismertetése a tanulóifjúsággal,a veszélyhelyzeti magatartásformákra való felkészítés, az önvédelmikészség kialakításának segítése, a katasztrófavédelem rendszerénekbemutatása csapatverseny keretében.

A Föld napja RákosligetenÁprilis 24-én, szombaton, 14-18 óráig

- Aszfaltrajzverseny, játszóház, kvízjátékok- Fa- és virágültetés, zöldsávszépítés a Ferihegyi úton és a Hõsök terén- Filmvetítés: Luc Besson: Home (Otthonunk) a Maros Moziban- Kötetlen beszélgetés környezetvédõk és szakemberek társaságában

Tavaszköszöntõ a Kossuthban

MUNKATÁRSUNKTÓL

A húsvéti szokások ápolá-sát fontosnak tartja a

Kossuth Lajos Általános Isko-la, napközis munkaközösség-ük erre az alkalomra is gaz-dag és változatos programotkínált a gyerekeknek.

A harmadik osztályos tanu-lók a böjti és húsvéti szokáso-kat elevenítették fel. Locsoló-verseket adtak elõ a fiúk, ame-lyeket a kislányok hímes tojás-sal jutalmaztak.

Nemcsak a húsvéthoz, ha-nem általában a tavaszhoz iskapcsolódik a zöldágjárás,amely a tavaszt, a természetmegújulását is jelképezõ éne-kes játék. Ezzel és ehhez ha-sonló dalokkal mutattak bekörjátékokat az elsõsök.

A hagyományõrzõ progra-mot kézmûves-foglalkozásokkövették: a tojásfestés külön-bözõ módjaival ismerkedtek

meg a gyerekek. Volt többekközött berzselés, viasszal írttojások festése, gyöngyözés,illetve tojástartóból készíthet-tek kis csibéket.

A program kitért a hagyo-mányõrzõ játékok felelevení-tésére is: ilyen volt a tojásgurí-tás és kakasdobálás. A tojás-gurítás lényege, hogy a lejtõnlegurított festett tojások törésés repedés nélkül érjenek cél-ba. Izgalmas és népszerû volta kakasdobálás is. A fából ké-szült, felfüggesztett kakas lyu-kas hasán kellett átdobni egykislabdát. A legügyesebbekjutalmat is kaptak.


Top Related