1

DR. BÖRÖCZ ENIKİ

Ordass-per – börtönévek

Ordass Lajos evangélikus püspök elsı belsı emigrációs korszaka (1948-1956)

I.

Az Ordass per

Ordass Lajos evangélikus püspököt 1945. augusztus 15-én választották meg a Bányai Evangélikus Egyházkerület [BEEK] püspökévé. Iktatása 1945. szeptember 27-én történt a Pesti Egyház Deák téri gyülekezetének evangélikus templomában. Az új püspök rendkívül pozitív egyházi és politikai elıélettel rendelkezett. Volt gyülekezetei – Cegléd és Budapest Kelenföld – az ottlétei idején lelki-szellemi-materiális fejlıdésen egyszerre mentek keresztül. A 2. világháború elıtt és alatt a BEEK-t– de egész egyházát is – szakadatlanul arra intette, hogy a német és a norvég hitvalló egyházi megmozdulásokat szem elıtt tartva egyházként szálljanak szembe a jobb és baloldali diktatúrákkal. Álljanak készen nem csak az egyházvédelemre, hanem ha szükséges az egyházharcra is. Ugyanez a hozzáállás volt elmondható a politikai elıéletérıl is. A német gyökerő Wolf – Magyarország német megszállásától kezdıdıen Ordass – Lajos Magyarországot, és annak népét választotta hazájának és népének. Evangélikus keresztyén hitébıl fakadóan mindkettıhöz egyszerre viszonyult az elfogadás és a kritikus szeretet magatartásával. Soha nem istenítette, és soha nem marasztalta el egyiket sem végletes módon. Látta erısségeit és gyengeségeit, és szüntelenül azon munkálkodott, hogy az államhatalom az Istentıl ráruházott feladatát – ti. az egész nép jólétének biztosítását – elvégezze. Ebbe bele volt foglalva az is, hogy adott esetben figyelmeztetni az államhatalmat erre a kötelességére, ha pedig szükséges, akkor az ellenállás keresztyének számára lehetséges útjait végigjárni.

Ordass másik nagy jellemzıje – fıleg 1947. februárját követıen – az volt, hogy hatalmas külföldi ismeretségre tett szert az akkoriban 100 milliós nagyságrendet maga mögött tudó evangélikus világban. 1947. február 23-a és 1947. július 26-a között egy két kontinenst és több országot érintı külföldi utazást tett. Amerikában 1947. június 2-án az Allentowban lévı Muhlenberg lutheránus egyetem tiszteletbeli doktorává avatta.1 A laudációban az egyetem dékánja Ordasst mint „a szabad demokrácia eszméinek a totalitarizmus befolyásával szembeni rendíthetetlen védıbástyáját” – emlegette.2 Az amerikai utat követıen 1947. július 1-én az Magyarországi Evangélikus Egyház [MEE] nevében ı írta alá a svédországi Lundban a Lutheránus Világszövetséghez [LVSZ] történı csatlakozási nyilatkozatát. Ugyanitt

1 A doktorráavatásról egy rövidebb és egy hosszabb tudósítás olvasható. A rövidebbet l. Ordass Lajos

Önéletrajzi írások. Válogatta, sajtó alá rendezte és az utószót írta Szépfalusi István Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem Bern 1985. 211-212. o. A hosszabbat l. Ordass Lajos: Hosszú külföldi utazásom. In. Evangélikus Országos Levéltár Ordass Lajos levéltára.[EOL DOLL] 19. doboz. 5. csomó. 214-215. o.

2 EOL DOLL 19. doboz. 5. csomó. 294. o.

2

megválasztották az LVSZ második alelnökévé, továbbá ugyanezen szervezet Központi Bizottsága tagjává.

Rákosiék azzal, hogy ezt az egyházi vezetıt – aki mind belföldön, mind külföldön minden szempontból a legideálisabb dialógus partnerük lehetett volna – egy koncepciós per fıszereplıjévé tették többet árultak el a saját lényegükrıl, mint bármi mással.

Ordasst elıször 1948. augusztus 24-én vették ırizetbe, majd hazaengedték. Letartóztatására 1948. szeptember 8-án éjjel került sor. A vád ellene „külföldi követelés be nem jelentése” volt.3 Mind az ırizetbe vételt, mind pedig a letartóztatást követıen a hazai egyházi és külföldi közvélemény tudta, hogy koncepciós per következik. Tudták, hogy személyében egy olyan egyházi vezetıt támadott meg a kommunista rezsim, akinek az integritásához nem férhetett kétség. Az evangélikus püspök ugyanis két dolgot hangsúlyozott állandóan. Az egyiket a püspöki székfoglalójában mondta ki, ez az egyház szolgálatának a teljes szabadságártól szólt: „soha el nem ismerhetjük az egyházi szolgálat elé odaállított sorompókat. Az Egyház ısidık óta eredményes missziót csak ezzel a föltétellel tudott folytatni.”4 A másik kijelentése az egyház autonómiájáról szólt. Ezalatt azt értette, hogy az egyháznak joga és kötelessége az, hogy a saját vezetıit minden fokon, kizárólag egyházi szempontok mérlegelésével maga válassza meg. İ ennek a két kijelentésnek a szellemében járt el akkor, amikor 1948 tavaszán védte az evangélikus iskolákat, és amikor – ugyanebben az idıben – az államhatalommal folytatott tárgyalásokon, dialógust kívánt folytatni, és mind a két fél számára elınyös egyezményt kívánt kötni.

A budapesti Uzsorabíróság Különtanácsa foglalkozott Ordass Lajos és két társa, Vargha Sándor egyetemes fıtitkár és báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelı ügyével.

Báró Radvánszky ügyét késıbb a fıtárgyaláson bekövetkezett rosszulléte miatt elkülönítették, majd késıbb ejtették a vádat. Ordasst azzal vádolták, hogy az egyháznak ígért külföldi pénzadományt írásban nem jelentette be. Az ún, Ordass-perrıl az evangélikus közvélemény csak 1989 után kapott részletes tájékoztatást.5 Ugyanez érvényes a pert akkoriban kísérı magyarországi sajtó tevékenységére is. 6 Érdekes módon a külföld már a per zajlása idején foglalkozott a kérdéssel.7 Dezséry László püspök – Ordass tényleges, de nem legitim utóda – 1956-ban megpróbálta megszerezni az Ordass-féle vádiratot, illetve az ítéletet, de elutasító határozatot kapott az akkori igazságügyi minisztériumtól. A vád megfogalmazása Alapy Gyula vezetı államügyész munkája volt. Az eljárás Csajthay Ferenc tanácselnök a különtanács elnöke vitte végig. A fıtárgyalás 1948. szeptember 28-án kezdıdött, és a következı nap, illetve október 1-jén is folytatódott. A vádat Alpár András államügyész képviselte. védıje Kardos János református fıgondnok volt. A Biblia és Munkácsy Ecce Homo jelenetére hivatkozva azzal zárta a védıbeszédét, hogy „Nem kegyelmes, nem irgalmas ítéletet [ti. kér – B. E.] hanem igazságos ítéletet”.8 Ordass az utolsó szó jogán ártatlanságát hangoztatta, vádlói lelkiismeretére apellált. Ugyanakkor számítva esetleges elítéltetésére is a következıt mondta: „Egyenlıre fátyollal takart és érthetetlen lesz számomra az Isten akarata

3 A törvényi hivatkozási alap a 8400/1946 ME rendelet 1.§/2. bek. pontjában foglalt rendelkezés megszegése következtében a 12.§ 1.bek.1. tételében leírt bőntett.

4 Ordass püspöki székfoglalója többek között EOL DOLL 19. doboz 6. csomó 3. pont 6. o. 5 Ordass Lajos: Válogatott írások. Folytatás. Válogatta és az utószót írta: Szépfalusi István. Magyarországi

Evangélikus Egyház Sajtóosztálya, Budapest. 1998. 439-676. o.; Boleratzky Lóránd: Az Ordass-per. = Keresztyén Igazság. Az Ordass Lajos Baráti Kör folyóirata. Új folyam 27. szám. 1995. 15-25. o.

6 Czenthe Miklós: Az Ordass-per sajtóvisszhangja. = Evangélikus Naptár. 1998. 47-51. o. Nem csak a kommunista pártnak elkötelezett újságok, hanem a Kisgazda Párt Kis Újság-ja és a Magyar Nemzet is beállt az Ordasst és társait gyalázók sorába.

7 Central Archives of the Evangelical-Lutheran Church in America. National Lutheran Council anyag. 2/4. 39/2. Három irat található itt , kettınek címe is van. Az elsı: Government Action against the Lutheran Church in Hungary; a második cím nélküli, a harmadik : The trial of Bishop Ordass.

8 Részlet Kardos János védıbeszédébıl. 1948. október 1. In. Ordass Lajos: Válogatott írások. Folytatás. 644.o.

3

elítéltetésem esetén, de elfogadom alázatos lélekkel Istentıl, mert tudom, hogy elítéltetésemben is az ı áldott akarata fog megvalósulni.”9 Ugyanazon a napon mondták ki az ítéletet. Két évi fegyházra, öt év hivatalvesztésre, politikai jogainak ugyanilyen idıtartamra történı elvesztésére, illetve 3000 Forint pénzbüntetésre ítélték.

Azt is el kell mondani, hogy a per – állami oldalról – 1956. október 5-én, egyházi oldalról három nappal késıbb Ordass teljes rehabilitációjával végzıdött. Így 1989-ben ı lett az egyetlen történelmi egyházi vezetı, akit az állam részérıl már nem kellett rehabilitálni. Mindössze az történt, hogy Kulcsár Kálmán – akkori igazságügyi miniszter – levélben kért bocsánatot az Ordass-családtól, megerısítette a püspök legitimációját, és minden felelısséget a MEE akkori vezetıire hárított.10 Egyházi rehabilitációja 1995. október 5-én történt meg.11 A rehabilitáció legfontosabb mondata a következı volt : „A néhai D. Ordass Lajos püspök a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke volt 1945. szeptember 27-i beiktatásától egészen 1978. augusztus 14-én bekövetkezett haláláig.”12

II.

Börtönévek – 1948. október 1.–1950. május 30. Tulajdonképpen négy helyszínen zajlott Ordass élete az ítélethirdetést követıen a

szabadulásáig. Elıször néhány napot a Markó utcában töltött. Ezt követıen 1948. október 5-tıl a budapesti Győjtıfogházban tartották 1948. november 12-ig. Itt vették el a Bibliáját, amelyet többé nem látott. Ugyanezen a napon – felesége születésnapján – átszállították a szegedi Csillag börtönbe, ahol 1950. március 15-ig volt. Ezt követıen került át tizenhatodmagával a váci fegyházba, amelyet akkoriban a hírhedt Állam Védelmi Hatóság ellenırzött. Itt töltötte büntetésének utolsó hónapjait.

Az Önéletrajzi írások elsı kötete adja a legrészletesebb beszámolót a börtönévekrıl.13 Emellett néhány általa írt rövidebb irodalmi alkotás, továbbá sorstársak elemzései örökítették meg ezt a korszakát.14 Az általa írt visszaemlékezés azért érdekes, mert az errıl a témáról írt huszonöt oldal nagyobbik része az evangélikus egyházban távolléte alatt történtekkel, a börtönnel kapcsolatos emlékek közül pedig három felemelı és két nagyon nehéz élményével foglalkozik. A váci fegyházban magánzárkában töltötte fogsága utolsó idıszakát.

A három felemelı élmény közül az elsı kettı római katolikus papok között történt vele. Tizenöt római katolikus pappal zárták össze Szegeden. Így írt errıl. „Amikor a katolikus papok zárkájába kerültem, fönntartás nélküli bizalommal köszöntöttük egymást. Mindannyian ugyanannak az Úrnak, Jézus Krisztusnak a szolgálatában álltunk, és éppen az a törekvésünk,

9 Részlet Ordass Lajosnak az utolsó szó jogán elmondott szavaiból. In. Ordass Lajos: Válogatott írások.

Folytatás. 659.o. 10 Kulcsár Kálmán levele Ordass Lajosnénak 1990. április 23. A levél szövege = Keresztyén Igazság, az

Ordass Lajos Baráti Kör lapja. Új folyam 6. sz. 1990. Június. 31. o. 11 Az Ordass-család beadványait, Dr. Boros Péter a Déli Evangélikus Egyházkerület [DEEK] ügyészének

összefoglaló indítványát, illetve a DEEK Bírósága ítéletét l. = Keresztyén Igazság 1995. TÉL. 19-34. 12 Részlet az 1995. október 5-én kelt ítélet szövegébıl. Ih. 34. o. 13 Ordass Lajos: Önéletrajzi írások im. 352-379. o. 14 L. többek között: Ordass Lajos: Magánzó = Keresztyén Igazság, 1995.TÉL 35-38.o.; Ordass Lajos:

Karácsony a börtönben = Keresztyén Igazság, 2001. TÉL 1-4. o.; Ordass Lajos: Boby = Keresztyén, 2004. İSZ. 38-43. o.; Ordass Lajos: Pirosbetős napok = Keresztyén Igazság, 2005. TAVASZ. 32-39. o.; Ittzés Gábor: Ordass Lajos élete és munkássága kritikus helyzetek tükrében = Keresztyén Igazság, 1999. TAVASZ. 29-35. o.; Ugyanı: Ordass Lajos és a lutheri két birodalomról szóló tanítás = Keresztyén Igazság, 2001. NYÁR 3-7. o.; Eric W.Gritsch: Isten fátyola- Teológiai visszapillantás Ordass Lajosra = Keresztyén Igazság, 2001. TAVASZ. 6-13. o.; Terray László: Ordass Lajos bizonyságtételének visszhangja külföldön = Keresztyén Igazság, 2002. NYÁR 2-16. o.

4

hogy Urunk iránt hívek legyünk, tett most sorstársakká minket.”15 Ezek a papok tudták, hogy Ordassnak felajánlották, hogy ha aláírja Mindszenty elítélését akkor kijöhet a börtönbıl. Ordass nem vállalta. Azon a napon, amikor saját püspöktársa 1949. január 8-án le akarta mondatni akkor tizenöt római katolikus pap azért imádkozott, hogy „megállhassak, és lelkiismeretemet sérelemtıl megóvhassam. Valami sajátságos ünnepi hangulat töltötte el zárkánkat, amikor részletesen beszámoltam mindarról, ami velem, tılük való távollétem ideje alatt történt. Azt hiszem, ez volt az az alkalom, amikor a szívünk egészen közel került egymáshoz.”16 – írta. Az elsı együtt töltött karácsonyon ezek a papok Ordasst kérték fel arra, hogy prédikáljon nekik. Beszédének a leghíresebb mondatait állandóan idézik az Ordassal foglalkozó kutatók: „Szabad vallanunk: Nem Augustus akarata megy rajtunk teljesedıbe, hanem Isten akarata. Azt mondom most egyszerően, de kiélezetten: Ha egy keresztyén lakosságú országban istenellenes és így egyházellenes hatalom ragadja magához az uralmat, akkor ugyan mi lehet Isten akarata azok felé, akiknek drága a keresztyén hitük? Nem az, hogy alkudozás nélkül védelmezzék azt? S ha az istentelen hatalom annyira elvakult, hogy még a bántalmazás eszközéhez is hozzányúl, akkor mi lehet Isten akarata a hőségesek felé? Nem az, hogy börtönben rabláncot vállaljanak, vagy bitófán vértanú-halált? És ha ez Isten akarata, akkor ez az akarat nem legelsısorban mifelénk irányul, akiket gyülekezeteiben pásztori tisztséggel ruházott föl? – Milyen végtelen nagy karácsonyi békesség költözhet lelkünkbe, ha itt a börtönfalak között is tudjuk, hogy nem emberi önkény tapos rajtunk, hanem Isten áldott akarata történik itt is velünk.”17 Ez a jelenet ott a szegedi Csillag börtönben a világ és egyháztörténelemben rendkívül ritka esemény volt. İ nem prédikációnak, hanem „a karácsonyi szent evangélium átélésének” nevezte ezt a szolgálatát.

A két nagyon nehéz élményét saját püspöktársának nála tett látogatása, illetve az ellene ugyanezen püspöktárs által vezetett bizottság döntése jelentette. 1949. január 8-án a kommunisták börtönét elsıként megjárt Túróczy Zoltán Rákosi üzenetét hozta a szegedi Csillagbörtönbe. Az üzenet úgy szólt, hogy ha lemond, azonnal szabad. Egy szemtanú a következıt írta errıl a jelenetrıl: „Valóban nem volt párja annak, amit Ordass tett. Mindenki megtört és meghajolt Micsoda hőséggel utasította el azt, hogy szabadlábra helyezik, ha megadja magát. Ott ült az ellenır is, hallgatott mindent mellettünk.”18 Mivel ı nem segített sem Rákosinak, sem a saját egyháza megmaradt vezetıinek abban, hogy ıt diszkvalifikálják, ezért Ortutay Gyula akkori kultuszminiszter parancsára egy külön erre a célra felállított egyházi bizottság tette meg ezt . 1950. április 1-jén egy eljárási hibáktól hemzsegı szavazás eredményeként megfosztották püspöki hivatalától. İ, amikor a börtönben gúnyos mosoly kíséretében átadták neki a bizottság döntését tartalmazó határozatot saját visszaemlékezése szerint „majdnem megtébolyodott” a bánattól. Magánzárkájába visszatérve átélte Isten vigasztalását. „Emberekre tekintı bizalmamat ez az ítélet alaposan, szinte maradéktalanul szétzúzta. Hogy mit jelent az Istenre építı, bízó hit, azt ezekben a napokban tapasztaltam meg és láttam csodálkozástól kitáguló szemekkel. Egyedül Isten volt az, aki dédelgetett és védelmezı kegyelmével megırizte értelmem épségét.”19 Hét évvel késıbb az Lutheránus Világszövetség [LVSZ] III. világgyőlésén Minneapolisban a nyitó-istentiszteleten a prédikációban ismét megemlegette a börtönéveket. A következıt mondta akkor: „Egy öregedı Krisztus tanítvány el szeretné azt is mondani, hogy Krisztus a szó legszorosabb

15 A fenti idézetek l. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. 353. o. 16 A fenti idézetek l. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. 360-361. o. 17 Ordass beszédének teljes szövegét l. Ordass Lajos: Válogatott Írások. Válogatta és az utószót írta:

Szépfalusi István Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem[Bern] kiadása.1982. 283-287. o., továbbá = Keresztyén Igazság, 2001. TÉL. 1-4. o. Az idézet a 3. oldalon található.

18 Emlékezzünk régiekrıl. Scholz László visszaemlékezése életútjára. Evangélikus Misszió Központ, Budapest, 2005. 31. o.

19 Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. 375. o.

5

értelmében vett rabsága idején, milyen királyi szabadságot tudott adni neki, és hogy milyen boldogság volt ezt a szabadságot megtapasztalni.”20

A börtönévek legáldottabb élménye a váci fegyházban magánzárkában töltött idıszak lett. A zárkaajtó sötétzöld olajfestékére egy szög segítségével, gyorsírással tíz pontból álló programot írt fel.21 Szigorúan betartotta. Ennek köszönhette, hogy nem csak, hogy óriási áldásokkal járt együtt ez az idıszak, hanem még évtizedekkel késıbb is ennek gyümölcseibıl élt. Errıl az idıszakról azt írta: „amit a legszigorúbb büntetésnek – tehát «rossznak»- szántak ellenfeleim, abból Isten annyi jót tudott kihozni, hogy abból még máig is élek, és ezért még máig is áldom az İ szent nevét!”22 A kommunizmus természetére vonatkozóan a börtönévek tapasztalatai alapján Ordass két félmondatban mondta el a maga véleményét: „a kommunizmus csak addig ad, amíg valahol valamit elvehet”- és – „egyenlıvé az embereket csak a nyomorban tudja tenni, amikor már senkinek semmije nincs.”23

III.

Ordass elsı belsı-emigrációs korszaka – a Pietro akció 1950–1956 Ordass Lajos a börtönbıl történt szabadulás után 1951 szeptemberéig még az ún.

püspöklakásban lakott – Eszterházy utca, ma Puskin utca 12. – mivel utóda Dezséry László nem kívánt odaköltözni. Ez mind neki, mind a lelkészeknek nagyon kellemetlen volt. Így örült annak, amikor a Fébé Diakonissza Egyesület Márvány utca 23. szám alatti lakásába egy harmadik emeleti lakásba költöztették. Elızıleg felajánlottak neki egy vidéki gyülekezetet, amelyet, – mivel legitim püspöknek tekintette magát – elvi okokból nem fogadott el. Ezt követıen állami illetve egyházi nyugdíj-kérelem beadására biztatták, mondván, hogy az elıbbi jóval magasabb összeget jelentene. Nem kérte a nyugdíjazását, erre 1000 Ft nyugdíjat szavaztak meg neki egyházi oldalról. Ezt az összeget nem nyugdíjként, hanem „törvényes járandósága részeként” felvette. A Márvány utcai lakást elıkészítetlen állapotban, mindössze a szobákat kifestve adták át a családnak. Maga meszelte ki a konyhát, fürdıszobát, kamrát, elıszobát. Egyetlen konnektort sem szereltek fel, a megrepedt ablaktáblákat sem cserélték le. „Ezt a bánásmódot szótlanul viseltem, hiszen a megaláztatás állapotában éltem.” – írta errıl a dologról.24 Aminek viszont nagyon örült az volt, hogy a Budahegyvidéki evangélikus gyülekezetbe – amelyhez új lakása tartozott – eljárhatott.

Látogatóinak száma nagyon megcsappant. 1956-ig mindössze egyszer találkozott Vetı Lajos és Dezséry László püspökökkel, akik 1952-ben arra akarták rábeszélni, hogy mondjon le az LVSZ-alelnöki címérıl, illetve KB tagságáról. İ ezt elutasította.

Az LVSZ és az EVT azonban nem felejtette el személyét és szolgálatát. Ártatlannak tartották, és szerettek volna segíteni rajta, családján, sıt a hasonló helyzetben lévı – a kommunista diktatúrának köszönhetıen kétségbeejtı anyagi-szellemi helyzetbe került családok százain. Ezt a segítést úgy hívták, hogy Pietro-akció. A Pietro – Ordass álneve – mely a külföldrıl érkezı levelekben bukkant fel. A Pietro-akció történetét az akció

20 Részlet Ordass Lajos Minneapolisban elmondott igehirdetésébıl. 1957. augusztus 15. In: Jó hír a

szenvedıknek. Ordass Lajos igehirdetései, OLBK. Budapest, 1992, 312. o. 21 A pontok a következık voltak: 1/ Angol áhítat; 2/ Egy mondat útravaló; 3/ Akikkel az úton találkoztam; 4/

Egyházi énekek; 5/ Gyorsírás; 6/ Tréfák; 7/ Gyülekezetlátogató úton; 8/ Szépirodalom; 9/ Népdalok; 10/ Svéd áhítat. In. Ordass Lajos: Önéletrajzi írások. 369-370. o.

22 Ordass a második eltávolítását követı, ezúttal haláláig tartó belsı-emigrációja idején több könyvet írt az akkori napirend nyomán. L. Többek között: Ordass Lajos: Akikkel az úton találkoztam OLBK. 1996. Ordass Lajos: Napról-napra Áhítatok az év minden napjára OLBK és Harmat Kiadó közösen.

23 Ordass Lajos: Önélerajzi írások. 366. o. 24 Ordass Lajos : Önéletrajzi írások. 386.o.

6

legaktívabb tagja Böhm Dezsı, a püspök nagy tisztelıje írta meg 1957 decemberében Londonban. Ebbıl a jelentésbıl egy példány megtalálható az LVSZ Központi Levéltárában is.25 Az irat a következı megrázó mondatokkal kezdıdik: „1951 egyik hajnalán egy eldugott budapesti vasútállomáson összeterelt embereket, aggokat, fiatalokat, gyermekeket láttam szegényes holmikkal, összeterelték, majd vasúti kocsiba zsúfolták ıket azzal a szigorú paranccsal, hogy még az ablakon sem szabad kinézniük. Ezeknek a kocsiknak mindkét platóján 2-2 fegyveres ır állt. Kimondhatatlanul fájt a szívem, nagyon szenvedtem a szerencsétlenek sorsa miatt, hisz deportálásba vitték ıket, lassú halállal akarva elpusztítani ıket. Minden vágyam, minden gondolatom az volt, hogyan és miképpen lehetnék ezeknek a szerencsétlen üldözötteknek a segítésére.”26 1951 júliusában Milánóból egy levél érkezett az LVSZ-hez, ez indította el az egész Pietro-akciót.27 A levelet Andrew Brooke – elızıleg Magyarországon a Ruggyanta gyár igazgatójaként dolgozó, az izraelita hitbıl evangélikussá lett férfiú írta. Feleségével együtt – aki többek között a Kegar Mária álnevet is használta – a Magyarországról történt elmenekülésük után valamilyen formában segíteni akartak a kommunista diktatúra miatt teljesen ellehetetlenült helyzetbe került embereken. Elıször Olaszországban, késıbb Angliában éltek. Tulajdonképpen ez a házaspár kezdeményezte az egész akciót, amelyhez azután mind az LVSZ mind az EVT csatlakozott.

A Pietro akció elindítását az is megkönnyítette, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház [MEE]akkori vezetısége és az LVSZ illetve az EVT között nagyon rossz lett a viszony. Az Ordass-pert követıen beszüntették a segélyezést, sıt az LVSZ-bıl el is akarták távolítani a MEE-t. Ezt külföldön élı – Ordass vonalához tartozó – személyek megakadályozták, kijelentve, hogy ezt ı sem akarná. Mivel azonban nem bíztak az új vezetıkben, ezért a segélyezési kérvényeket szigorú feltételekhez kötötték, ezeknek azonban az MEE vezetıi nem tettek eleget.28 Ez a helyzet is megkönnyítette azt, hogy a segélyek az igazán rászorulókat célozhatták meg. Mivel a segélyezésben részt vevı két világszervezet az ı nevében és személyében bízott, ezért a háttérbıl Pietro álnéven ı irányította az egész akciót. Létezett egy ún, Ordass-autogram, amelyet ha külföldön bemutattak, akkor megnyíltak a szívek és a pénztárcák. 29

1951 júliusától kezdtek özönleni Magyarországra a segélyek a Pietro akció keretében. Kitelepített, deportált, nehéz helyzetbe került evangélikus családok százai részesedtek pénz, gyógyszer, ruhanemő, cipı, élelmiszer és egyéb adományokban.30. Azt, hogy Pietro és Ordass azonos volt egy levél bizonyítja, amelynek egy részlete így hangzott: „Sára lánya férjhez ment. Barátaim egyike írt errıl, és azt mondta, hogy még soha nem vett részt ilyen megindító esküvın. Mindenki, aki szereti a mi Pietrónkat, ott volt. Pietro haja most ısz. [1948-ban egyáltalán nem volt ısz]. Az egész szertartás alatt, úgy sírt, mint egy gyermek. Egy otthon rendezett kis családi vacsorán beszédet tartott, és egyebek között azt mondta, hogy ı el tudja hordozni a szenvedést, az éhezést, a rossz bánásmódot és kínzást könnyek nélkül, azonban az öröm és a szeretet ellenállhatatlanul sírásra kényszeríti. A fent leírt ideg-állapot világosan mutatja, hogy az összes szenvedések, börtön, üldöztetés, és az egyedül, egy kis csoporttal

25 Centralarchives of the Lutheran World Federation World Service Minority Churches Eastern Europe Hungary =

CAoLWF WS III 2. a. 1957-58. Böhm Dezsı: A magyarországi szolgálatról. 1957. december 12. 1. o. 26 CAoLWF WS III 2 a 1957-1958. Böhm Dezsı a Pietro akció elindulásáról. 2. o. 27 A Pietro álnév mellett, amelyet a Brook házaspár talált ki, még más álnevek is léteztek. Például Igor Bella

„Bella néni” néven szerepelt. Lund-Quist „Ludi bácsi”. Michelfelder pedig egy híres svájci professzor volt, aki orvosi kérdésekben adott tanácsokat.

28 Sylvester C. Michelfelder az LVSZ elsı amerikai fıtitkára egy 1949. augusztus 5-én írt levélben jelölte meg a segélyezés négy feltételét. Önálló $ -számla, kormányzati engedély, pontos jelentés a kért összegekrıl, illetve egy amerikai bizottság Magyarországra utazása, és egyeztetés a kért illetve kapott összegekrıl.

29 .Az autogramot l. CAoELCA NLC 39/8. doboz. 30 Az akcióban részt vett Igor Bella szlovák származású, az Amerikai Egyesült Államokban élı, de az LVSZ-

nél munkálkodó evangélikus lelkész is, aki szintén Ordass nagy tisztelıje volt.

7

történı helytállás, az izoláció, az egyén felelıssége a tömeggel szemben, és végül, de nem utolsó sorban az a tény, hogy az élete igazi lényegét jelentı minden fajta szolgálatot megtiltottak neki mély nyomot hagyott rajta. Nem tudunk mást tenni, mint imádkozni érte és idegeinek megerısödéséért.”31

Köszönılevelek tömegei bizonyították, hogy az adományok megérkeztek a címzettekhez. Egyik példa erre az evangélikus Vladár Gábor, a Lakatos-kormány utolsó igazságügyi minisztere, a BEEK 1948. szeptember 15-én lemondatott kerületi felügyelıjének a köszönılevele. İ kitelepítése helyérıl Tomorról a következıket írta „A magunk tapasztalataiból, és ismerıseink közléseibıl is megállapítottuk, hogy a keresztyén egyházak segítıtevékenységében leghatékonyabban az evangélikusok mőködtek közre, ausztriai, svéd, nyugat-németországi, sıt amerikai evangélikus gyülekezetektıl is kaptunk, fıképpen ruhanemőket úgy, hogy másfél évtizedes ínséges idıszakunkban ruházkodási gondjaink mérsékeltek voltak.”32 1951. karácsonyán Vladár 38 csomagot vitt haza, amelyek a világ minden tájáról érkeztek.

Ordass Lajos és családja eleinte nem részesedett a nyugati adományokból. Késıbb kezdıdött meg bevonásuk a segélyszolgálatba. A korra jellemzı, hogy még a köszönıleveleket is Böhm Dezsı írta nevükben. A késıbbiek során azután a püspök, a fia és a felesége is jelentkeztek köszönılevelekkel.

1952 karácsonyán Ordass az élethez szükséges anyagiak mellé a csomagokba beletetette a kitelepítettekhez intézett saját levelét. Ez egy Lukács 2, 1-20 alapján írt karácsonyi igehirdetésbıl és egy ehhez csatolt imádságból állt. Az imádságban a nyomorult helyzetbe került embereket azzal vigasztalta, hogy „karácsony pontosan azt mutatja, hogy Isten mindent tudott az emberi bőn és gonoszság mérhetetlen nagyságáról. Emiatt és éppen ezért óriási öröm, hogy Megváltót küldött.”33 Ugyanebben az idıben Franklin Clark Fry – amerikai egyházelnök, Ordass nagy tisztelıje és barátja – minden magyar keresztyént vigasztalni akarva küldte el üzenetét karácsony titkáról. Miután elmondta, hogy karácsony a tisztaság, az alázat és a szeretet isteni üzeneteit hordozza, azt kívánta, hogy egy egyházban, amely olyan országban él, ahol „megpróbáltatások és megfélemlítések ellenére sokan élnek hitben, az elıbbi három dolog sugározzon minden keresztyénbıl. A levél zárómondataiban Luther nyomán szólított fel arra, hogy a nehéz helyzetben élık legyenek egymás számára a szolgáló szeretet megtestesüléseivé”:34

A Pietro akció 1951–1956 között tartott, majd Ordass Lajos második aktív püspöksége idején – 1956–1958 között – hivatalos szintre emelkedve az egész egyház hatalmas segélyakciójává vált.

31 CAoELCA NLC 39/8. doboz. 32 Vladár Gábor: Visszaemlékezéseim. Püski, Budapest, 1997. 346. o. 33 Az igehirdetés szövege az Evangélikus Országos Levéltár Doktor Ordass Lajos Levéltára [EOL DOLL]

19.doboz. Ugyanabban az esztendıben 1952. december 18-án Franklin Clark Fry amerikai evangélikus egyházelnök is nyílt levelet intézett a magyarországi keresztyénekhez. A levelet l. Centralarchives of the Evangelical-Lutheran Church in America United Lutheran Church in America [EAoELCHiA ULCA] anyag. 4/2. 45. doboz. Részlet a levélbıl: „Amint Luther Márton mondta, a felebarátainkkal való érintkezéseinkben mindnyájunknak Krisztussá kell lennünk a számukra. Én ennél is tovább megyek, és arra emlékeztetlek titeket, hogy mindnyájunknak vissza kell tükrözni valamit az Atya önmagát elfelejtı és adakozó szeretetébıl. Karácsonykor İ a legjobbat adta, úgy, hogy soha többé ne elégedjünk meg azzal, hogy olyan ajándékot adunk, amely kevesebbrıl árulkodik, mint mások személyiségének teljes tiszteletbentartása.”

34 CAoELCiA ULCA 4/2 45. doboz. 1952. december 18. Franklin Clark Fry levele a magyar keresztyéneknek.

8

KOVÁCS KÁLMÁN ÁRPÁD

A Református Bethlen Gábor Gimnázium államosítása 1948-ban

Elıadásomban a címben kijelöltnél hosszabb folyamatot szeretnék áttekinteni, ezért elıadásomnak A „lélekcserélıdés” folyamata a Gimnáziumban (1944-1949) alcímet adtam. Szeretném hangsúlyozni, hogy a „lélekcserélıdés” kifejezés nem saját találmányom, hanem Vörös Mihály igazgató használta 1946. március 5-én. A kifejezés pontos értelmezésébe késıbb részletesen szeretnék belemenni, most csak annyit említek meg, hogy ez a kifejezés rímel a bibliai „metanoia” fogalmával, amelyet nagyjából az értelem megújulásaként lehet lefordítani. Azt a jelenséget takarja, amikor valaki a Szentlélek újjászülı kegyelme hatására másként kezd el gondolkodni Istenrıl, Jézus Krisztusról, önmagáról, bőnrıl és kegyelemrıl. Sajnos azonban azt kell mondanom, hogy kutatásaim alapján a gimnázium 1944 és 1949 közötti idıszakában egy negatív metanoia ment végbe, amely megszakította a gimnázium kapcsolatát Istennel, hittel és egyházzal, amellyel pedig évszázados kapcsolat főzte össze. A folyamat egyik kulcsszereplıje Vörös Mihály (1913-2000) volt. Vörös Mihály 1913-ban született Hódmezıvásárhelyen Vörös Áron gazdálkodó és Forrai Mária gyermekeként. 1931-ben érettségizett a református Bethlen Gábor Gimnáziumban. 1936-ban Szegeden a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen magyar-latin szakos tanári oklevelet. Egyetemi tanulmányai során került kapcsolatba Ortutay Gyulával és Erdei Ferenccel, a falukutató mozgalom meghatározó alakjaival. Iskolájában, a Református Bethlen Gábor Gimnáziumban lett 1937-40 között helyettes tanár, majd a Református Leánygimnázium helyettes tanára 1940-44 között. Ebben a helyzetben érte a II. világháborús front átvonulása Vásárhelyen. A fiatal, (mindössze 31 éves ekkor), rendkívül ambiciózus tanár hatalmas lehetıséget lát ekkor megcsillanni.35 Tisztában volt azzal, milyen kulturális pozíciót biztosított a református egyháznak az az oktatási komplexum, amelyet a fiú-, a leánygimnázium és a tanyai tanulók otthona (és az ekkor éppen átmenetileg nem mőködı internátus) jelentett, és mit jelentett ennek vezetı pozíciójának, a gimnázium igazgatói székének megszerzése.36 A front 1944. október 8-án vonult át Vásárhelyen. Összeomlott minden. A korábbi közigazgatás, az elit, a vezetı és a középosztálybeli társadalom jelentıs része elmenekült. Emiatt olyan dermedtségbe meredt minden, amelybıl az kerülhetett ki kedvezıen, aki a különbözı kapcsolatok, információk révén hamarabb tudott eszmélni. Vörös Mihálynak a népi táborral való korábbi kapcsolata biztosította a jó viszonyt a Vásárhelyen is kialakuló új hatalommal. Már szeptemberben az idısebb kollégákkal megosztották vele az I. világháború utáni összeomlás azon tanulságát, hogy a körülményekhez képest az a legjobb, ha a rendetlenség, az anarchia helyébe mielıbb a rend léphet. Hamar érzékelte, hogy a szovjet városparancsnokság célja az élet visszazökkentése a régi kerékvágásba. Hatalmas szorgalommal, tennivágyással és munkabírással kezdett tevékenykedni. Tevékenységéhez megnyerte Márton Árpád elnöklelkész támogató bizalmát, aki elnöklelkészi minıségében, igazgatótanács nemlétében megbízott igazgatóvá nevezte ki. Nem véletlenül büszkélkedett el az elsı tanári értekezleten a front elvonulása után: „…talán én voltam legközelebb a városunk életét irányító tényezıkhöz, talán én érdeklıdtem legelıbb az iskola dolgai iránt, s így az elnöklelkész úrral történt beszélgetés folyamán én vállalkoztam arra, hogy az intézetet próbáljuk olyan állapotba hozni, hogy az iskolai munkát

35 Árulkodó Vörös Mihálynak az a buzgalma, amellyel a személyes ambíciókat tagadta az 1944. november 2-i tanári értekezleten.

36 Vörös Mihály igazgatói jelentése, elhangzott az 1945. augusztus 6-i igazgatótanácsi ülésen

9

megindíthassuk.”37 Azt maga is elismerte, hogy meglepıdésre adhat okot, hogy éppen ı ül a megbízott igazgatói székben, s ilyen minıségében ı hívta össze a tanári kart. Bár mindössze 31 éve nem jelentett volna akadályt, leánygimnáziumi tanár volt és nem is tartozott az elismert tanárok közé. Vörös Mihály útját egyengette, hogy azt a személyt, akit általánosan az igazgatóságra sokkal megfelelıbbnek és alkalmasabbnak tartottak, dr. Sipka Sándort még október hónapban bevonultatták, és a távozó magyar honvédséggel együtt elhagyta a várost, hogy azután majd két és fél év múlva, 1947 nyarán térjen haza a hadifogságból. Dr. Sipka Sándor tudós tanár volt, aki gyermeklélektanból doktorált 1942-ben, 1942 és 1944 között pedig a gimnázium igazgatója volt.38

A II. világháborús összeomlás során az emberek Vásárhelyen is az életveszély, családi gondok, anyagi bajok és nemzeti szorongás érzései között ırlıdtek, s mindezt egy nagyon érdekes kettıs lelkiállapotban vették tudomásul. Egy emberöltın belül ez volt a második totális összeomlás: az emberek tudatában voltak a helyzet teljes reménytelenségének. Ahogy Vörös Mihály próféciának is felérı szavakkal megfogalmazta: „Nagy világégések idején az erı joga lép elıtérbe. Éppen ezért kis nemzet számára mindig veszedelmes és feltétlenül veszteséges, ha erején felüli vállalatokba bocsájtkozik a nagy mérkızések idején. Sajnos pedig ez történt szerencsétlen nemzetünkön is, s a háború vihara végigsöpri, s a fejlıdés menetében talán 50 vagy 100 esztendıre is visszaveti nemzetünket.”39 Azzal mindenki tisztában volt, hogy a háború elıtti régi rend egyszer s mindenkorra, visszavonhatatlanul megsemmisült: „Az az életforma, amelyben éltünk, s el akarták velünk, hogy helyesen, szépen, igazán éltünk, leszakadt rólunk, s a viharban szétmállott, úgy, hogy soha többé nem kell foltozni, javítani, hanem új, szebb és igazabb nı helyette …” Ugyanakkor a szalmaszálba kapaszkodás lelkiállapotában az emberek elıtt egy olyan csalóka remény is fölvillant, hogy ezt a szebb és igazabb új rendet az emberek éppen saját maguk, saját képükre és saját igényeiknek megfelelıen formálhatják meg, „kicsiny” egyéni veszteségeiket a háttérbe szorítva és alkotó erejüket a közösség szolgálatába állítva. „Éppen ezért ma nem elég siránkoznunk, a magunk kicsiny vagy nagynak vélt veszteségeit emlegetnünk és a magunk dolgai intézésébe beburkolóznunk, mert a nagy nemzeti veszteség mellett eltörpül az egyén kicsiny ügye. … A közösségnek munkával kell tehát az új országot építeni, mert az olyan lesz, amilyenre mi építjük. … annál hamarább, minél inkább ıszintén akarjuk, minél többet cselekszünk érdekében.”40 Vörös Mihály az (új) rendet ekkor még kizárólag erıs, határozott akarattal, erkölcsi alapon látta elérhetınek, „mert így remélhetjük, hogy az új rendszer maradandót és nagyot tud létrehozni.”41

Ebben a kialakuló új rendben Vörös Mihály kezdetektıl jó kapcsolatot ápolt a kommunistákkal. A világháborús összeomlás rendkívüli mértékben megnehezítette a református egyház oktatási intézményeinek fenntartását. Az egyházi adóbevételek alig folytak be, az 1945 tavaszán meginduló földreform pedig alapjaiban érintette a református felekezeti iskolák fenntartását, hiszen a reformátusok tulajdonában lévı egyházi földek fıként (iskolai) alapítványi célokat szolgáltak. Különösen súlyos volt a helyzet a vásárhelyi reformátusság legfiatalabb, de a tanárok szívéhez leginkább hozzánıtt oktatási intézményében, a Tanyai Tanulók Otthonában, vagy másik, az 1942-ben Németh László drámája nyomán felvett nevén, a Cseresnyés Kollégiumban. A súlyosbodó helyzetben a tanári testület „társadalmi segítség” után nézett. A Magyar Kommunista Párt helyi szervezetével való megállapodás alapján a párt által javasolt tanulók közül is vett fel a tanári testület új tanulót a tanyai internátusba. Bár elméletben nem a szülık párttagsága volt az Otthonba való kiválasztásnál az irányadó, és a kommunista segítség mint pártérdeken felülemelkedı, az egész magyarság közös ügyét támogató összefogás

37 Vörös Mihály az 1944. november 2-i tanári értekezleten 38 Szigeti János: Sipka Sándor élete és munkássága. Hódmezıvásárhely 2002. 39 Vörös Mihály az 1944. november 11-i tanári győlésen 40 Vörös Mihály igazgatói jelentése, elhangzott az 1945. augusztus 6-i igazgatótanácsi ülésen 41 Vörös Mihály az 1944. november 2-i tanárkari értekezleten.

10

„az új, szellemében is népi és magyar társadalmi rend kialakításá”-ra tett kísérletet,42 a kollégiumban a kommunisták fontos bázist nyertek a késıbbi hatalmi átrendezıdés idıszakára. Ahogy Vörös Mihály 1962-ben írta: „Ezzel a felvétellel egyrészt megnyerte az internátus az MKP támogatását, másrészt ez a támogatás iránymutatást is jelentett egy új szellemő nevelés számára”.43

A „népi demokrácia” helyi szinten kialakuló intézményrendszerében is fontos beosztást nyert Vörös Mihály, aki megalakulásától, 1944 ıszétıl a Pedagógus Szakszervezet városi elnöke volt. A változások nyomán a tanári kar irányultsága is erıteljesen balra tolódott, tagjai pedig „megtalálták az utat a Magyar Kommunista Párthoz, a Szociáldemokrata Párthoz és a Nemzeti Parasztpárthoz.” Vörös Mihály igazgató és Gyáni Imre igazgatóhelyettes konkrét párttisztségekkel is rendelkeztek, ami a város politikai életében való tevıleges részvételt jelentett. 1946 ıszén sor került diákönkormányzat (diáktanács) szervezése, amelynek egyik legfontosabb feladata a háborús idık miatt megromlott tanulmányi és a magatartási fegyelem helyreállítása lett. A „Bethlen” diáktanácsának hangadói szintén a baloldali tanárok és a „Cseresnyés” hasonló szellemő növendékei lettek.44 Míg a baloldali szellem ezeken a kapukon át korlátlanul áradhatott az intézménybe, a jobboldali vagy annak ítélt politikai irányzatokat az iskolavezetés kíméletlenül üldözte. Már 1945-ben megfélemlítıleg hatott az iskolára és a városra, hogy Falábú Dezsı igazolása „sikertelen” volt,45 és hogy a református ifjúsági munka áldott képviselıje a vizsgálat során tragikus körülmények között elhunyt.46 1946 februárjában elıször zártak ki politikai okból diákokat a gimnáziumból. Bár az ügyet fegyelmi vétségnek állították be, a diákok távoltartása a politikától és a helyi kommunista párttal való egyeztetés egyértelmővé teszi a politikai indítékot. A presbitérium a saját lehetıségei szerint fel is szólalt az eljárás ellen. Az egyháztanácsban ekkor még többségben voltak a korábbi középosztály képviselıi, akik a fenti folyamatokat egyre nyugtalanabbul szemlélték. Fı szószólójuk az a dr. Csáky Lajos fıgondnok volt, aki hitében a kálvinista ortodoxia hitvalló képviselıje, életvitelében a kortársak által is nagyra becsült puritán, politikai nézeteiben pedig egy minden szélsıségtıl távol álló nemzeti gondolkodású konzervatív ember volt. Fıleg az ı hatásának tulajdoníthatjuk, hogy a presbitérium határozatba foglalta, túlzottan szigorúnak tartja a büntetést, illetve hogy a (tantestület) eljárásával sérült az iskola autonómiája. Ez a határozat alapja lett a tantestület és a presbitérium közötti ellentétnek. Az a tantestület, amely a baloldali politikai erıktıl egyre kevesebb távolságot tartott, saját egyházi hatóságával élesen szembeszegült vélt vagy valós politikai ideái érdekében.

Az iskola és Hódmezıvásárhely életére alapvetı hatással bírt, hogy 1945 ıszétıl Németh László három és fél éven keresztül a gimnázium (késıbb a leánygimnázium) tanára volt. ha valamiben meg lehet fogni Vörös Mihály jelentıségét, az az, hogy felismerte, „az országos hírő író alkalmazása az iskolára olyan nyereséget jelent, amivel az ország egy középiskolája sem dicsekedhet.” A tanári kar Németh Lászlót az ellene indított minden politikai és sajtótámadással szemben következetesen meg is védte: „Leghatározottabban elítéljük az ellene lázadozó és az ı szellemiségéhez képest szellemi törpék magatartását.”47

A baloldali politikai kapcsolat és Németh László „minıség szocializmus”-ának ismerete segít értelmezni Vörös Mihály szavait a már említett „lélekcserélıdés”-rıl: „[A szellem igazi uralmát] várjuk mindannyian az új idıktıl, a demokráciától. A szellem igazi uralmát viszont csak a gondolkodó ember teremtheti meg, s ebbıl következik, hogy elsısorban a nevelınek kell

42 Vörös Mihály 1944. december1-jei jelentése a tanyai tanulók versenyvizsgájáról. 43 Vörös Mihály az 1944-1962-es évkönyvben. 44 Vörös Mihály az 1944-1962-es évkönyvben. 45 Vörös Mihály az 1946. március 5-i igazgatótanácsi ülésen tett igazgatói beszámolójából. 46 Sipka Sándor az 1944-1962-es évkönyvben meleg szavakkal méltatta Falábú Dezsıt, személyiségét, és azt a

tanárt, aki különös érzékenységet mutatott a református ifjúsági élet iránt. 47 A gimnázium tanári karának kiállása Németh László mellett 1946 elején.

11

felszabadulnia a szellemi és testi béklyóktól. E béklyók pedig szorosak, égetık, hiszen demokratizálódásunk elsı, vajúdó, lázas korszakát éljük. S mégis fel kell szabadulnunk lelkiismeretünk és gondolkodásunk gondos revíziójával, mert új idıket nem lehet elavult lelkiséggel teremteni, és így természetes, hogy a lélekcserélıdés nagy, teremtı folyamatának a nevelı lelkében kell lezajlania. … A nevelınek … meg kell látnia az élet és az irodalom belsı kapcsolatát, Petıfi, Eötvös, Ady, Móricz, József Attila teremtı egyéniségét nem szabad véka alá rejtenie; a történelmet a szellemi, gazdasági, társadalmi és politikai tényezık szintézisére kell felépítenie; … hazája közösségét és az emberi szolidaritást egyszerre kell szolgálnia, vagyis a múlt eseményeit is az élı élet szemszögébıl kell néznie, s meg kell valósítania munkájában az egyetemes igazság és a belsı szabadság belsı elvét. Ezt kívánja az új idık szelleme a neveléstıl, s ha megcsinálják: maior rerum nascitur ordo.”48 Vörös Mihály tehát a „lelkiismeretünk és gondolkodásunk gondos revíziójával történı felszabadulás” alatt már nem a keresztyén terminológia bőnbıl való szabadulását értette, hanem a politikai nézetek „szükségszerő” belsı megváltoztatását, s ez az iskola korábbi szellemiségétıl gyökeresen eltérı felfogás.

Ez a felfogásbeli váltás az iskola vallásos életében is kitapintható. 1945 novemberében hazatért Somogyi József és munkába állott. Az 1945/46-os tanévben még voltak csendesnapok,49 az 1946/47-esben már csak a Református Ifjúsági Egyesület és az Erı cserkészcsapat mőködésére van nyom. A református ifjúsági élet elsorvadása (helyesebben elsorvasztása) összefüggésben állhatott Rajk László belügyminiszter 1946-ban meginduló tevékenységével, amelyek a vallásos élet újabb és újabb egyesületeit, szervezeteit tiltották be.

Az érzékelhetıen megváltozó politikai hangulatban a vásárhelyi református egyház már 1946 ıszén minden szinten tiltakozott a református iskolarendszer esetleges államosítása miatt. 700 szülı írta alá a presbitérium intézett memorandumot, a presbitérium határozatot hozott az ügyben, amelyet egyházmegyei és egyházkerületi határozat is megismételt, illetve megerısített. Ilyen körülmények között zajlott 1947. július 10-én a meghatározó jelentıségő igazgatóválasztás, amelyre Vörös Mihály kétéves megbízott igazgatói státuszának lejártával kellett sort keríteni.50 A tantestület 7 szavazattal Vörös Mihályt 1., dr. Sipka Sándort 4 szavazattal a 2. helyen javasolta igazgatónak. Dr. Csáky Lajos a választás elhalasztását javasolta azzal az indoklással, hogy az utóbbi jelölt alig néhány héttel azelıtt érkezett haza hadifogságból. „Dr. Sipka Sándor mostani hazajövetelével hátrányos helyzetben van. Idıt kell adni arra, hogy úgy ı, mint az igazgatótanács tagjai tájékozódhassanak az ügyben. A kérdés mostani elintézését elhamarkodottnak ítéli meg, és javasolja annak elhalasztását egy következı győlésre.” Az igazgatótanács mégis megejtette a választást, amely 10-6 arányban Vörös Mihály javára dılt el. Az eset kapcsán ki kell térnem röviden a nagy tekintélyő elnöklelkész, Márton Árpád szerepére is. A kommunisták által „baloldali lelkész”-ként jellemzett Márton Árpád szerepe a valóságban jóval bonyolultabb volt, hiszen az iratokat átnézve úgy találtam, inkább egyensúlyozni szeretett volna a baloldali többségő tanári kar és a presbitérium között, amelyben a hagyományos társadalmi rétegek konzervatív képviselıi még mindig többségben voltak. Ennek ellenére ebben a sorsdöntı pillanatban ı javasolta a választás megejtését. Legfontosabb érve az volt, hogy az úgyis csak egy újabb kétéves megbízatás erejéig érvényes. Márton Árpád így tevıleges segítséget nyújtott Vörös Mihálynak abban, hogy kakukkfiókaként betelepedve a gimnáziumba, a tanári kar irányultságát politikai kapcsolatait és megbízott igazgatói tisztségét is felhasználva baloldalivá formálja, s kitúrja azt a Sipka Sándort, aki az igazgatói pozícióra

48 Vörös Mihály beszámolója az igazgatótanács elıtt 1946. március 5-én. 49 A még élık visszaemlékezése szerint 1945 végén, amikor már érzékelni lehetett az átrendezıdést, a gimnáziumi

diákság mégis merészelt a nyílt utcán a „Fel barátim, drága Jézus zászlaja alatt” kezdető énekkel vonulni [át] az utcán a csendesnap alkalmából.

50 Márton Árpád elnöklelkész 1944. ıszi megbízását az igazgatótanács 1945. augusztus 6-i értekezletén erısítette meg.

12

szakmailag és emberileg is sokkal alkalmasabb lett volna, és egy sokkal polgáribb szellemiséget képviselt volna az elkövetkezı két kritikus évben.

Azt a tényt azonban nyomatékosan alá kell húznom, hogy a presbitériummal való semmilyen ellentét nem vezetett oda, hogy a népi szocializmus szükségességét valló tanári kar megkérdıjelezze az egyházi fenntartást. Amikor az 1947/48-as tanévben az államosítás már elırevetette árnyát a felekezeti iskoláknál, és Vörös Mihály 1962-es visszaemlékezése szerint „a harc a presbitériumban, az igazgatótanácsban egyre nyíltabb, egyre erısebb lett az iskola vezetése és a fenntartó egyház egyik-másik képviselıje között.” Révész Imre tiszántúli püspök körlevélére – Hogyan illeszkedjenek be a felekezeti jellegő köznevelési intézmények a magyar népi demokrácia köznevelési politikájába? – a „Bethlen” tanári testülete az alábbi fıbb gondolatokkal válaszolt.

– Állam és egyház viszonya csak az együttmőködés lehet. – A református egyházat kötelezik demokratikus, haladó hagyományai, a demokratikus erık

világmérető küzdelme; – Az államot kötelezi az egyháznak a kultúra fejlıdésében betöltött jelentıs szerepe. – A jövı fejlıdése a népi demokrácia teljes kiépülése felé, sıt azon is túl mutat. A

demokrácia saját érdekében nem engedheti meg, és nem is engedi meg, hogy a maga kebelén belıl ellenséges erık szabadon mozogjanak, és léte ellen törjenek. Ne legyen bőne egyetlen pedagógusnak sem, hogy építı, aktív munkása a demokráciának.

– A tanári testület egyenlı anyagi elbánást szorgalmaz az állami pedagógusokkal. Ugyanakkor az iskolában fel sem merült az a gondolat, amelyet katolikus részrıl Mindszenty hercegprímás „a pedagógusokat a harminc ezüst pengésével az esküszegés szörnyő örvényébe sodorják” félelmével fogalmazott meg.

1948. április 15-én a gimnázium tanári kara egyértelmően állást foglalt az államosítás ellen és kijelentette, hogy „Szervezeti téren az egyházi iskolák államosítását az egyház nem fogadhatja el, mert az Krisztustól rendelt hivatásának megcsorbítását jelentené.” Remélik, hogy a protestáns kollégiumok fenntartása „… egészséges színfoltja marad a demokratikus kultúrpolitikának, ifjúságnevelésnek.” … A kényszerő államosítás felkavarná a lelkek nyugalmát, és „… tápot adna egyes hivatásos zavarkeltıknek, a zavarosban való halászásra, és ezzel is a reakció erısödnék.” A presbitériumot kellene azoktól megtisztítani, akik kapott pozícióikat „ … mentsvárnak használják fel a demokrácia megszilárdítását becsületesen munkáló pedagógusokkal szemben”.

1948. április 19-én a tiszántúli egyházkerület és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium közötti pedagógiai értekezleten Vörös Mihály a református iskolák missziói szerepét hangsúlyozta: „Az egyház és az állam viszonyára nézve az az álláspontja, hogy a református iskolának hivatása van, fenn kell tartani. Evangéliumi parancs. Misszió.”

1948. május 22-én a felekezeti tanerık győlésén Márton Árpád még abbéli örömét fejezte ki, hogy a református egyház az állammal az államosítások kérdését az adott nappal be is fejezte.

Megállapítható, hogy a tanári testület, sıt maga Vörös Mihály is állásfoglalásaiban olyan egyházias nyelvezetet használ, amely nem egy szekularizált, ateista baloldaliságról tesz tanúbizonyságot. Véleményem szerint ezek az állásfoglalások a tanári kar részérıl is annak üzenetét hordozták, amit a szülık többsége is vallott: hogy ez az iskola jól mőködik, nem kell megváltoztatni.51 Véleményem szerint a tanári kart és az egyházi felsıbbségeket még ekkor is nyugtatta az a mérhetetlen naivitás, amely a három legjelentısebb kollégium mellett még néhány jelentısebb református iskolát, köztük a „Bethlen”-t is megtarthatónak vélt.

Arra a változásra, amely 1948 áprilisa és májusa között lezajlott, Vörös Mihály 1962-ben az „erjedés” kifejezést használta, s meg kell erısítenem, hogy ez a kifejezés tökéletesen leírja a történteket. Vörös Mihály április 19-i hitvallásszerő kiállása után májusban

51 Németh Ágnes visszaemlékezése a Tiszatáj 2006. októberi számában.

13

Hódmezıvásárhelyen is megindult az a tervszerő propaganda, amelynek a felekezeti iskolák államosítását kellett elıkészítenie. Ennek elemei a győlésekkel, sajtó, társadalmi, szakszervezeti úton, többek között árulók és átállók bevonásával olyan nyomásgyakorlás, amely lehetetlenné teszi az iskolák államosítása ellen indított bármely egyházi tiltakozás hatékony kifejtését. Vörös Mihály igazgató nemcsak pártvonalon, hanem szakszervezeti vonalon is kapta az utasításokat, amelyek nyomán 1948. június 1-jén a Pedagógusok Szakszervezetének győlésén, másfél hónappal azelıtti véleményét sutba dobva a győlés vezérszónokaként „elítélte [az eredeti szövegben „elítéli”] azt az aknamunkát, melyet a katolikus fıpapság a magyar demokrácia ellen végez és követelte [az eredeti szövegben „követeli”] az iskolák államosítását.”

Meg kell állapítani, hogy a katolikusok Vásárhelyen is erıteljesebb tiltakozást fejtettek ki, mint a reformátusok. Mégis annak oka, hogy a református tiltakozást is a katolikusokra hárították, illetve elbagatelizálták, az az iskolavezetés és a politikai hatalom jól felfogott érdekeibıl adódott. Fontos megjegyezni, hogy a református tiltakozás bázisa az a leánygimnázium volt, ahol a kommunisták nem rendelkeztek az Otthonhoz hasonló hídfıállással, illetve ahol a két világháború közötti idıszakban a fiúgimnáziumnál sokkal élénkebb református ifjúsági élet folyt. Németh Ágnes visszaemlékezése szerint amikor a leánygimnázium igazgatója, Rácz Miklós összehívta a diákokat a tornaterembe, s közölte, hogy a kormányhatározat szerint államosítani fogják az iskolát és aki ezzel nem ért egyet, menjen ki a terembıl, Csáky Kati elindult, s a többiek utána mentek, s a legtöbben kijöttek. Németh Ágnes szerint a diákok cselekedetét a szülık gondolatai és véleménye motiválta, s az szellemiség, melynek folytán a vásárhelyiek hajlamosak az aktuálpolitikától függetlenül kialakítani a véleményüket.52 Megállapítását, hogy a nagy többség kijött, magam is meg tudom erısíteni: „A leányok sok kispolgári szellemet hoztak. Nem viszonyulnak úgy a tanuláshoz, mint a fiúk. Keveset olvastak. Ideológiailag tájékozatlanabbak, politikailag fejletlenebbek. Általánosságban: egy-egy gúnyos mosoly, egy-egy viszonyulás a dolgokhoz, mind ezt mutatja.” „A lányok romlottak.” – olvashatjuk róluk még az 1949/50-es tanév kezdetén is az iskola koedukált gimnáziummá válásával kapcsolatban.53 A szövegkörnyezet alapján a tanuláshoz való negatív hozzáállás és az olvasottság hiánya egyértelmően az ideológia területére vonatkozik és nem a normál tanulmányokra.

Ismeretesen a felekezeti iskolák államosítása 1948 nyarán ment végbe. 1948. június 12-án az úgynevezett „egyesülési kongresszus” kimondta: „A népé a föld, a népé a gyár, a népé lesz az iskola is!” 1948. június 16-án az országgyőlés elfogadta 1948:XXXIII. tc.-et. 1948. július 1-jén a tanévzáró értekezlet alkalmával Vörös Mihály vallásos lelkiismerete még egyszer fellobbant. Ekkor elmondott beszéde szerint ugyanis az igazi keresztyénség nincs ellentétben a demokráciával, és a korábbi iskolafenntartó elévülhetetlen érdemeit méltatta. Bár ez utóbbi véleményével valószínőleg csak Sipka Sándor gondolatait visszhangozta.54

Az 1948/49-es tanév az iskola részévé adminisztratív úton részévé vált a szocialista kultúrforradalomnak. 1948. október 12-én megtartotta alakuló ülését a szülıi munkaközösség, amely az iskola ideológiai átformálásának újabb eszköze lett. 1948. december 7-én évi karácsonyi ünnepségek megrendezése már a „nép” számára akarja kisajátítani a karácsony keresztyén ünnepét is. Vörös Mihály szavaival: „[Mivel] A békét nem ık [a papság], hanem a hatalmas Szovjetunió és a mellé sorakozott népi demokráciák népe ırzi és védi, ezért a békesség ünnepét is a népnek kell megrendezni.”55 1948. december 10-én Vörös Mihály a szülıi munkaközösségen keresztül tette a gimnáziumot a Mindszenty elleni hajsza részévé, amikor is „[a szülıi munka] közösségi ülés tiltakozott [a szövegben „tiltakozik”] a klerikális reakció aknamunkája ellen, és kérte [a szövegben „kéri”] az igazgatót, hogy e tiltakozásukat terjessze a

52 Németh Ágnes visszaemlékezése a Tiszatáj 2006. októberi számában. 53 Vörös Mihály feljegyzései a szülıi munkaközösség elıtti igazgatói beszámolóhoz az 1949/50-es tanév elejérıl. 54 Lásd Varsányi Péter tanulmányát a Tiszatáj 2006. októberi számában. 55 SZMK 1948. december 7-i ülés jegyzıkönyve.

14

vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz.”56 1949 januárjában az iskola vezetése fegyelmi, hazafias, tanulmányi és továbbtanulási érdekekre hivatkozva eltiltotta a diákságot az iskolán kívüli vallási egyesületektıl.57 A szöveg a katolikus egyesületeket – pl. a Szívgárdát [a szövegben „Szívgárdákat”] – néven is nevezi, de egyértelmően utal a református egyesületekre is. Az „iskola legfontosabb célja a lelkiismereti szabadság védelme.” mondatnak ebben a szövegkörnyezetben már meglehetısen baljós csengése volt. Vörös Mihály pedig 1962-ben nem titkolt büszkeséggel írta le 1949. szeptember 5. (az Elnöki Tanács 5. számú törvényerejő rendelete a vallásoktatás fakultatívvá tételérıl) kapcsán, hogy a „Bethlen”-ben már kezdetben igen jelentıs volt azoknak a tanulóknak a száma (254-bıl 121), akik már ekkor sem kívántak vallásoktatásban részesülni. Az iskola szellemi és ideológiai váltóállítása megtörtént.

A szocialista kultúrforradalom része volt az iskola szociális összetételének „javítása” is. [Az iskola] szociális helyzete … erısen kispolgárias … összetételőnek számított, mert az úgynevezett polgári származásúak aránya a nyugdíjasokkal együtt több mint 60% volt. A tanulók közül munkás- és szegényparaszti származású 26%, tehát az ország többségét kitevı munkásság és szegényparasztság gyermekei az iskolától távolmaradnak. Ahogy Klebniczki József megállapította: „Ez igen helytelen, mert a kormányzatunknak nem ez a célja, hanem ellenkezıleg, minél több munkás és szegényparaszti származású ifjút a középiskolába, hogy népünk kulturális színvonalát emeljük és jóvátegyük a régi hibákat, amikor a tanulás csak kiváltságos osztályoknak volt lehetséges.”58 A hamis kommunista bőnbánat újabb elemével állunk szemben, amely ideológiai bunkóként használ hamis sztereotípiákat, elhallgatva a korábbi református fenntartásnak azokat szociálisan érzékeny vonásait, amelyeket nem egészen egy évvel korábban, az átvételkor az értelmesebbek még méltónak tartottak megemlíteni és kihangsúlyozni. Természetesen nemcsak aktív propagandát kellett kifejteni az úgynevezett dolgozó osztályok gyermekeinek beíratásáért, de ezeket a nem kellıen motivált gyermekeket minden erıvel benn is kellett tartani a rendszerben. A „szociális összetétel javításá”-nak másik eszköze az úgynevezett osztályidegen vagy kulák elemek gyermekeinek eltávolítása az iskolából. Mindez olyan tanulmányi és fegyelmi rombolást végzett az iskolában, amely minden tanár számára nyilvánvaló volt. Egyebek mellett ezen változások is hozzájárultak ahhoz, hogy a „Bethlen” magas intellektusú tanári kara az 1950/51. tanévre már teljesen kijózanodjon. A kijózanodás folyamatát segítette, hogy Vörös Mihály 1950-ben minisztériumi vonalon építette tovább karrierjét, s ez a tény – forrásaim szerint – nagy nyomás alól szabadította föl a gimnáziumot. A tanári karban hamar szkepticizmus lépett föl a szocializmus építésével szemben. Nem voltak ideológiai viták, vagy ha igen, azok sekélyesek voltak és a „polgári elem” dominált bennük. Még a kommunisták által sokat dédelgetett Cseresnyés Kollégiumban is túltengett a „narodnyik szellem”, s mindez elıkészítette az iskola 56-os szerepvállalását.

Összefoglalásként elmondhatjuk, a Bethlen Gimnáziumban a polgári és a népi szellem ereje kivetette magából a kommunista szellemi átformálás kísérletét. A vallásos szellem és a hitbeli szemléletmód újjáéledése, megelevenedése, felvirágzása és kibontakozása még tizennégy évvel az egyházi fenntartásba való visszakerülés után is inkább csak Vásárhely és tágabb környezete reformátusainak hı vágya és reménye. És így hangzik felénk ma is Isten drága parancsa: „ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetszı és tökéletes.” (Róm 12,2)

56 SZMK 1948. december 10-i ülés jegyzıkönyve. 57 SZMK 1949. január 22-i ülés jegyzıkönyve. 58 Elhangzott az 1949. április 1-jei szülıi munkaközösségi ülésen.

15

MOLNÁR JÁNOS

Egy református önálló hitoktató buzgalmának jutalma

Az önálló hitoktató az állam által fizetett vallástanár. A Magyarországi Református Egyház (a továbbiakban MRE) állammal kötött, 1948. október 7-i „Egyezménye” értelmében a kötelezı hitoktatást az állam garantálja59, költségeit fedezi, a felekezeti iskolák tantestületét – köztük a hitoktatókat is – átveszi. Sıt a kántortanítók esetében az aláírást követı két évben még engedélyezték, hogy kántori állásukat és az azzal járó földjavadalmat is megtarthassák. Ma még kiderítetlen, hogy az állammal kötött megállapodásban mennyire hittek, hihettek az aláíró egyháziak, miközben a politikai fejlemények a szovjetizálás felgyorsulására utaltak. Az alakuló, erısödı új hatalom iránti bizalmatlanság, egy szőkkörő baloldali lelkészcsoport kivételével, még a látszólag „demokratikus” vezetıknél is nyilvánvaló.60

Ami viszont bizonyos, hogy már az „Egyezmény” megkötése elıtt, megindult az általános offenzíva az egyház ellen, amit a megkötés egyáltalán nem fékezett. A hivatalos államapparátus, mintha nem akart volna tudomást venni az egyezményrıl, a törvénytelen intézkedések egyre szaporodtak, és az ellenük emelt panasz egyre hiábavalóbbá vált.61 Különösen tanügyi téren, egyre több jele mutatkozott annak, hogy az államot képviselı Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (továbbiakban VKM), élén Ortutay Gyulával nem kívánja betartani sem a megállapodás szellemét, sem a betőjét. Az elsı „államosított tanévben”, 1948/1949-ben, az egy évvel korábban még felekezeti iskolákkal kapcsolatban, egyre sőrőbben érkeztek a miniszter, vagy valamelyik államtitkára aláírásával az iskolákból érkezı feljelentések kivizsgálására felszólító levelek a Konvent elnökéhez, Révész Imréhez.62 Az ismert esetekben mindig ugyanaz történt: vagy az iskolavezetı, vagy a diákság, vagy kívülállók (pl. pártlap, szülık, a helyi pártszervezet egy vezetıje) részérıl kifogás merül fel az

59 Az „Egyezmény” 7/f. pontja. Lásd Fodorné Nagy Sarolta: Történelmi lecke. Budapest-Nagykırös, 2006. 335-340. o.

60 Révész Imre például a Konventhez küldött bizalmas leveleit sohasem tette postára, hanem kéz alatt jutatta el, azokhoz, akikben a jelek szerint megbízott.

61 Seres Béla hódmezıvásárhelyi lelkipásztor 1949. március 11-én a püspökhöz írt levelében jelentette, hogy Oláh Mihály polgármester 1948. december 14-én, iktatószám nélküli rendeletben megtiltotta háziistentiszteletek tartását. A lelkész és az akkor még egységes presbitérium (ebben az idıben folyik a mamut-gyülekezetek felosztása) az üggyel kapcsolatos tárgyalásain kiderült, hogy a rendelkezést a Mindszenty-ügyre hivatkozva hozták, „mert állandóan kapják a jelentéseket, hogy a házi istentiszteletek végeztével nem kívánatos csoportosulások és eszmecserék történnek”. A polgármester és a fıispán indokai közt szerepelt az is, hogy képtelenek ellenırizni a háziistentiszteleteket. A tárgyalások során az egyháziak az „Egyezményre” hivatkoztak (3. pont), ami viszont nem hatotta meg az államigazgatás helyi vezetıit, akik közölték, hogy jelentették a dolgot feletteseiknek. Végül is egy újabb iktatószám nélküli rendelkezésben, a polgármester akként módosította tiltó rendelkezését, hogy a református egyház számára feloldotta a tilalmat. A fıispán azonban a tiltás feloldásának napján, bekérette a lelkészt és szóban azt tanácsolta, hogy ne tartsanak háziistentiszteleteket, de ha mégis tartanának, azt elızetesen jelentsék be. Azt is közölte, hogy „nincsenek megelégedve a református egyház passzív és s befelé húzódó magatartásával”. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára (a továbbiakban: TtREL) a Püspöki Hivatal igazgatási iratai, I.1.c fond, 542/1949. iktsz.

62 Ilyen volt Bódás János székesfehérvári lelkésznek a Debreceni Református Gimnáziumban tartott evangélizációjával kapcsolatos feljelentés a diákok egy része, Virágos Péter és társai által (TtREL, I.1.c fond, 651/1949.) Példátlan eset Éliás József konventi missziói elıadó esete, akit kitiltottak Nyírgyulajból, ahova evangelizációra ment, illetve a járásból is, s a helyi és járási hatóságok kerek-perec kijelentették, ıket nem érdekli az „Egyezmény”, Pálfy Ernı nyíregyházi fıispán pedig a törvénytelenül eljáró hatóság védelmére kelt. (TtREL, I.1.c fond, 560/1949. és 579/1949.) Ez utóbbi, a nyírgyulaji esetrıl szóló jelentés nincs meg, csak az iktatókönyvben szerepel.)

16

egyházi fél ténykedésével kapcsolatban, a kivizsgálás megállapítja, hogy a jelzett tevékenység törvényes, a megállapodás keretei közé illik, ennek ellenére a bepanaszoltat el kell marasztalni. Ilyen az orosházi Szalay Gyula63 református lelkész, önálló hitoktató ügye, amelynek iratai magának a feljelentésnek a kivételével teljes egészében feltalálhatók, így a rekonstrukció lehetıvé válik.64

Az ügyet Csizmadia György orosházi gimnáziumi igazgatónak a VKM-hez küldött feljelentése indította el (erre a szövegre csak következtetni lehet az iratokból, annak másolatát a minisztérium visszakérte), de Ördögh Ferencnek, a helybeli kereskedelmi középiskola igazgatójának is köze van hozzá. Erre reagálva küldte dr. Simon Sándor VKM miniszteri tanácsos leiratát Révész Imre tiszántúli püspöknek, hogy vizsgálja ki az ügyet és tegyen javaslatot a megoldásra.65 Révész tudott az esetrıl, a vádlott 1948. december 15-én szóban beszámolt a püspöknek a konfliktusról, annak füzesgyarmati kiszállása alkalmával. De nyilván hivatali úton kellett értesítenie Gönczy Béla Vésztın székelı békés-bánáti esperest, aki a maga során írásbeli jelentéstételre szólította fel Szalay Gyulát.

A két és fél oldalas sőrőn gépelt, 1949. március 9-i jelentés szerint az egyik vádpont a hitoktató ellen az volt, hogy „kiprédikálta” Juhász Béla VII. osztályos gimnáziumi tanulót. Szalay szerint a tanuló magára értelmezte az ı tanévzáró prédikációjának egy passzusát, miszerint: „…vannak tanulók, akik a lelkiüdvösségükkel nem igen törıdnek, fontosabb nekik a sport, a mulatság, a tánc, pedig ha sikerül is nekik a jeles bizonyítványt kitáncolni, ezzel az ítéletkor majd nem menthetik magukat.” Másik vád, hogy noha a hitoktató az elızı tanévben nem tanított a gimnáziumban, iskolán kívüli „vallásos munkákba” igyekezett bevonnni a gimnazistákat. Szalay azzal védekezett, hogy az elızı évben, amikor még felekezeti gimnáziumként mőködött az iskola, Horváth Kálmán lelkipásztor végezte a hitoktatást, az ı feladata az ifjúsági bibliaórák szervezése és megtartása volt. Ezért hívogatta mindhárom orosházi középiskola diákjait, amit neki a 372/1943-as konventi szabályrendelet kötelességévé tesz és a még hatályos 5.222/1923-as VKM rendelet engedélyez.

Harmadik bőne, hogy noha az igazgató figyelmeztette arra, hogy alkalmazkodjon a „körülményekhez”, nem engedelmeskedett. A bonyodalmas pro és kontra vagdalkozások lényege az, hogy az igazgató egy rendeletre hivatkozva igyekezett olyan módon akadályozni az iskolai vallásos tevékenységet, hogy a diákoknak, egyéb kötelezıvé tett programok miatt, ne legyen idejük a vallással foglalkozni. Amikor a hitoktató kérte, hogy mutassa meg neki a rendeletet, az igazgató csak pár mondatot mutatott meg, és a rendelet számát sem volt hajlandó közölni. Ennek ellenére, Szalay tovább nem firtatta a kérdést, vagyis „alkalmazkodott”.

Negyedik vádpont, hogy állást foglalt az iskolák államosítása ellen és „demokrácia ellenes kijelentések hangzottak el”. Ezzel szemben a hitoktató idézte korábbi önmagát: „a református egyház az iskoláit nem önként (eredeti kiemelés – M. J.) ajánlotta fel, hanem a békés megegyezés érdekében kellett az iskolák államosítása mellett határoznia egyházunk vezetıségének”. A vádpont második részére vonatkozólag kijelentette, hogy ı nem a

63 A törzskönyvi lapja szerint Szalay Gyula Mezıladányban született 1910. június 13-án. Az elsı

lelkészképesítıt 1934-ben tette le Debrecenben. A korban szokásos módon igen gyakran változtatta segédlelkészi állomáshelyeit. Orosházára kerüléséig 1935-tıl idırendben a következı helyeken volt segédlelkész: Földes, Reformátuskovácsháza, Békés, Kırösladány, ismét Békés. Majd vallásoktató segédlelkész volt Tarpán és 1942 novemberétıl Orosházán. Még tarpai szolgálata idején (1942. július 26-án) kötött házasságot Komoly (Konyecsni) Irén Máriával

64 Amennyiben a bepanaszolt csak óraadó volt, a tanfelügyelı is elbocsáthatta. Ilyen eset volt szintén Békés megyében, a füzesgyarmati Mikó Miklós segédlelkész esete, akit Paulay Mihály gyulai tanfelügyelı, azzal az ürüggyel bocsátott el, hogy „ténykedései és útjai demokrácia ellenesek”. Paulay Mihály Békés vármegye és Békéscsaba thj. Város tanfelügyelıjének átirata a Ref. Egyházi Fıhatósághoz. Kelt Gyulán, 1949. július 13. TtREL, I.1.c fond, 5752/1949. sz.

65 TtREL, I.1.c fond, 54.099/1949.II. fıosztály sz./1949.február 17.

17

demokráciát, hanem a kereskedelmi iskola igazgatóját bírálta, aki a tanulók elmondása szerint megfenyegette a diákokat, hogy ha az iskolán kívüli vallásos foglalkozásokra járnak, akkor nyugodtan elmehetnek az iskolából. Erre reagált úgy Szalay, hogy „jöv ıre már hittant sem fogtok tanulni, ha így haladunk”.

Ez a kijelentése vált leginkább botránykıvé, feltehetıen találó igazságtartalma miatt66. Ugyanis a hitoktató ezzel kapcsolatban bizonygatta, bibliai idézetekre is hivatkozva, hogy ı nem demokráciaellenes, és különben is az, akit bírált, pártvonalon is megbukott. Pontosabban körül nem írt, „megbotránkoztató erkölcsi magaviselete” miatt fegyelmileg áthelyezték Bajára, és az MDP-bıl is kizárták.67 Jelentésének összegzéseként szó szerint is hitet tett amellett, hogy a „magyar demokratikus kormány az egyezményt megtartja”.

Szalay Gyula közvetlen egyházi felettese, Horváth Kálmán lelkész, üggyel kapcsolatos véleménye az, hogy „nyugodt és a józan ítélıképességet nem veszélyeztetı egészséges légkörben azt panasz tárgyává tenni senki sem tarthatná érdemesnek.”

A korszakban „egészséges légkör”-ben reménykedni azonban vak naivitást, vagy mérhetetlen bornírtságot feltételez, netán gyilkos iróniát. Hiszen a kommunista párszervek határozatba foglalták, hogyan kell harcolni a „református egyházi reakció” ellen.68 Bizonyára jelzésértékően vezércikkek jelentek meg, még a Kisgazda Párt sajtójában is arról, hogy a presbitériumokba be kell vinni a „dolgozó nép” képviselıit megfelelı arányban69. A Pártmunkás, az MDP belsı terjesztéső lapja arról cikkezett, hogy ki is a kulák, és a kulákság kategóriájának határait nagyon is átjárhatóan állapította meg.70 Tudósításokat közöltek arról, hogy Pusztamonostoron (Szolnok megye) meggyilkolták a helyi DEFOSz ügyvezetıjét. A rendırség azon nyomban megtalálja az állítólagos felbujtót, Kovács Aladár „44 holdas kulák nyugatos ırmester” személyében. Rögtönítélı bíróság elé viszik, azonnal halálra ítélik s két órán belül ki is végzik. Míg az állítólagos tényleges tettesek életfogytiglant, illetve 12 év börtönt kapnak. Lám-lám, hogy tombol az osztályharc, vonta le a tanulságot a cikkíró.71 Hogyan lehetne egészséges légkörrıl beszélni, amikor a fıispán levélben szólítja fel a presbitériumokat, hogy foglaljanak állást a Mindszenty-ügyben, és a vonakodó presbitériumnak azt válaszolja a püspök, hogy noha a református egyház már kiadott egy közleményt és elviekben a presbitérium csak egyházi felsıbb hatóságainak köteles engedelmeskedni, ha „a lelkipásztor és az egyházközség érdekében tanácsos” akkor „okos” dolog megtenni azt a nyilatkozatot.72 Ebben a légkörben Szalay Gyulának akkor sem lett

66 Már a következı tanévben fakultatívvá vált a hitoktatás a MNK Elnöki Tanácsának 1949. évi 5. számú

törvényerejő rendelete nyomán. Errıl a Konvent szeptember 7-én értesítette az egyházközségeket az 5038/1949, sz. körlevelében. A szülıknek 15-ig kellett nyilatkozni, hogy akarják-e hitoktatásban részesíteni gyermekeiket. A fakultatív vallásoktatás kapcsán kialakult feszültség és káosz részletes ismertetése külön tanulmányt igényelne.

67 Ekkoriban folyik az MDP-ben a tagrevízió, amelynek következményeként több mint 200.000 tagot zárnak ki. 68 „A Megyei Bizottság vezessen harcot a református egyház tanácsaiban levı kulákok ellen, érje el, hogy a

Presbitériumokban a mi befolyásunk érvényesüljön. Foglalkozzék a református papokkal, nyerje meg ıket a népi demokráciának. A mai túlzottan lojális magatartás helyett folytasson erélyes harcot a református egyházi reakció ellen.” Pártmunkás, V. évf. (1949. március 10.), 5. sz. 3. o. Megjegyzendı, hogy ezt megelızıen, de a március 5-6-án hozott párthatározatok után még gyakrabban foglalkoznak a szegény- és középparasztság, illetve a kulákokhoz való viszonyulással.

69 Szigethy Gyula: Demokratikus szellemet az egyházak tanácsaiba! Debreczen, XXVI. évf. (1949. március 13. vasárnap) 61. sz. 1. o. Bizonyosan nem véletlen egybeesés, hogy a már emlegetett, igen szemfüles szabolcsi fıispán, Pálfy Ernı, 1949. március 14-én kelt átiratában figyelmezteti Révész Imrét, „hogy az egyes egyházaknál az egyháztanácsokban nincsenek számarányuknak megfelelıen képviselve a szegényparasztok”.

70 „Kuláknak, vagy falusi kapitalistának tekintjük azt, aki túlnyomórészt és rendszeresen idegen munkaerı alkalmazásával mővelteti meg gazdaságát. Aki ilyen, vagy amolyan formában más dolgozó parasztok kizsákmányolásából, vagyis mások munkájából él.” Soproni János: Ki a kulák? Pártmunkás, V. évf. (1949. június 20.), 12. sz. 12-13. o.

71 Mínuszos hír in Debreczen, XXVI. évf. (1949. március 13. vasárnap) 61. sz. 2. o. 72 Révész Imre 1949. február 10-én kelt levele Szondy István ibrányi lelkipásztorhoz. (TtREL, I.1.c fond,

147/1949. január 20. Az azonos témájú iratokat nyilván utólag iktatták, függetlenül az idırendtıl.)

18

volna esélye, ha felettesének az a véleménye róla, hogy „demokratikus gondolkodású” és „jobban tudja, mit követel a demokrácia és hogy egy szabad állam szabad polgárának mihez van joga, mint azok, akik ellene panaszt tettek.”73

Hasonló a véleménye a felterjesztı Gönczy Béla esperesnek is: „…semmi okot nem látok arra, hogy eljárást indítsunk…”, „Ha azonban Fıtisztelető Püspök úr szükségesnek látja, hogy elnökségi végzést produkáljunk, akkor méltóztassék erre egyházmegyénk elnökségét felhívni.”74

A hivatali út eddigi lentrıl felfelé irányulása egy oldallépéssel folytatódott. Révész átküldi a vonatkozó, gyarapodó iratgyőjteményt a szakemberhez, az egyházkerületi középiskolai felügyelıhöz. A felügyelı szakvéleményébıl kiderül, hogy a szegedi állami tankerület, ahova akkor Orosháza tanügyileg tartozott, jegyzıkönyveket vett fel az üggyel kapcsolatban.75 Ezeket is áttanulmányozva azonban véleménye megegyezik az esperesével: „…nevezett hitoktató olyan kijelentést nem tett, olyan cselekedetet nem követett el, amely ellene indítandó fegyelmi eljárás alapjául szolgálna.” Szöveges javaslatot is tett arra nézve, hogy mi legyen a püspök válasza a miniszterhez.76

Révész Imre a kerületi tanfelügyelı javaslatából két bıvített mondatot átvéve vélte úgy, hogy eleget tett a miniszteri „intézvénynek”. A már idézett kijelentés mellett azt írta, hogy: „Véleményem szerint itt csupán arról van szó, hogy Szalay Gyula egyházi törvényeinkben elıírt kötelességeit kívánta lelkiismeretesen teljesíteni, a két intézet igazgatója pedig – valószínően az ifjúság nagymérvő elfoglaltsága miatt – a hitoktató úr kötelességei egy részének teljesítésére – a bibliakörök tartására – alkalmat nem adott.”77

Ortutay Gyula válaszát érdemes teljes egészében idézni, hogy érzékeltessük a kor légkörét és stílusát: „Szalay Gyula orosházai önálló hitoktató elleni panasz tárgyában 386/1949. számú véleményére hivatkozással értesítem Püspök Urat, hogy álláspontját nincs módomban magamévá tenni, mert nevezett önálló hitoktató iskolai magatartásával – amelyrıl Püspök Urat a felvett eredeti jegyzıkönyvek kapcsán értesítettem – súlyosan sértette a magyar demokrácia érdekeit, éppen ezért további mőködését a tanuló ifjúság demokratikus nevelése szempontjából kívánatosnak nem tartom.

Minthogy a vonatkozó jogszabályok s az állandóan követett gyakorlat szerint közérdekbıl az államilag díjazott önálló hitoktatók mőködési engedélye megvonható, a jelen esetben kénytelen voltam ehhez az eszközhöz nyúlni és Szalay Gyula önálló hitoktatót a tanításból kivonni, államsegélyét, illetve tiszteletdíját pedig azonnali hatállyal megszüntetni. Errıl Püspök Urat azzal értesítem, szíveskedjék saját hatáskörében új hitoktató kirendelése iránt intézkedni és annak személyét hozzám az elfogadás és az illetmények folyósítása végett bejelenteni. Ortutay Gyula s.k.”78

Hogy miért várt két hónapot a miniszter az intézkedésig csak találgatni lehet. Valószínőleg nem a vétkesnek nyilvánított hitoktató iránti méltányosságból, sokkal inkább gyakorlati szempontból: az engedély megvonásának idıpontja megegyezik a tanévzárás idıpontjával. Így az új hitoktatónak is, csak a tanév kezdetétıl hajlandó majd fizetést folyósítani, ahogy az a püspök-helyettesnek az espereshez írt tájékoztatójából kiderül.

A püspök ugyanis már nem intézkedhetett. Révész Imre május-június hónapokra kérte felmentését az elnökségi és igazgatási ügyek vitele alól. Még januárban, a kerület pénzügyi és

73 TtREL, I.1.c fond, 18/1949.Horváth Kálmán 1949. március 31-én kelt levele Révész Imréhez. 74 TtREL, I.1.c fond, 243/1949. sz. Gönczi Béla 1949. március 17-én kelt levele Révész Imréhez. 75 A jelzett tankerületnek a Csongrád Megyei Levéltárban feltalálható vonatkozó iktatókönyvében nem

találtam az említett jegyzıkönyvet. 76 TtREL, I.1.c fond, 75/1949. Papp Ferenc 1949. március 30-án kelt véleménye és javaslata Révész Imréhez. 77 TtREL, I.1.c fond, 386/1949.Révész Imre 1949. április 1-én kelt felterjesztése Ortutay Gyula miniszterhez. 78 TtREL, I.1.c fond, 55.606/1949. Ortutay Gyula 1949. június 10-én kelt leirata Révész Imréhez.

Jelzésértékő, hogy a törvényesség látszatát sem kívánja fenntartani, nem tartja szükségesnek az intézkedés alapjául szolgáló paragrafusokat megnevezni.

19

gazdasági bizottságának ülésén benyújtotta hivatalos kérését, de a Konvent világi elnökének, Balogh Jenınek már ’48 decemberében jelezte visszavonulási szándékát. Indoklása szerint nyugdíjazásának intézésével és idegkimerültségének kezelésével kíván foglalkozni. Noha formailag szeptembertıl vonult nyugdíjba, ténylegesen már nem tért vissza az egyházkerület élére a nyári hónapokra. Hivatalos helyettese, Ferenczy Károly debreceni lelkész, egyházkerületi fıjegyzı intézte az új püspök megválasztásáig a püspöki teendıket. Úgy tőnik, az iratok hangvételébıl, hogy az orosházi hitoktató ügyében, olyan nem hivatalos információk birtokába juthatott Ferenczy, amelyeknek nem maradt írott nyoma, de amelyeket „okosnak” látott figyelembe venni. Szalay Gyulának és az esperesnek is megküldte a miniszteri leirat másolatát. Az áldozatnak azt írta vigasztalásul, hogy „…a keresztyén ember alázatosságával vegye tudomásul, sorsát és jövendıjét az Úrnak kezébe tévén le…”. Az esperest arra kérte, hogy Szalay Gyulával egyeztetve javasolja más egyházközségbe, vagy akár más egyházmegyébe való áthelyezését, ezúttal segédlelkészként. Az új hitoktató személyére nézve pedig hirdessen pályázatot, vagy hívjanak meg valakit.79

Az esperes megpróbálta menteni a menthetıt. Hadd maradjon legalább a nyári hónapokra Orosházán Szalay Gyula. Ez több szempontból is indokolt lenne. A gyülekezet nagysága miatt állandóan szükség van két lelkész jellegő személyre a városban, s lám-lám szeptember 1-ig nem lehet mást kinevezni. De egyházi érdek is indokolja az ottmaradást, mert az ügyben érintett ifjak közt vannak, akiknek „személyes hitök van, akik errıl bizonyságot mertek tenni az iskolaigazgató elıtt is” . Nem lenne szabad elszakítani ıket hitoktatójuktól. (Feltehetıen, a személyes hitrıl való bizonyságtétel ténye volt az, amit a miniszter a magyar demokrácia érdekeinek súlyos megsértéseként aposztrofált.) A harmadik indok, hogy Szalay feleségének Orosházán van „természetbeni lakása”80, így máshol való elhelyezkedésük nehezen megoldható. Kézírással még azt is hozzá főzte az esperes, hogy nem szeretné elengedni a hitoktatót az egyházmegyébıl.81

Ferenczy postafordultával hozta az esperes tudomására, hogy úgy tőnik, nem értett a jó szóból. Szalay nem maradhat Orosházán. Amennyiben más minıségben, de ott maradna, a miniszter úgy értelmezhetné, és a fıjegyzı szerint joggal, hogy ıt magát, a minisztert akarják kijátszani. Megvonhatja az államsegélyt az orosházi segédlelkészi státustól. Olyan személyi vonatkozása is van a kérdésnek, amit nem tekint levéltémának: „De nagyon alaposan mérlegelendınek tartom az ügyet személyi vonatkozásaiban is, Szalay Gyulának itt most részletezni nem kívánt egyéni érdekeire tekintettel is. Más javaslatot várt az esperestıl” – írta.82

Az iratokból nem derül ki, hogy tett-e más javaslatot a püspök-helyettes elé a vésztıi esperes. A korábbi levelet követı második napon (június 27-én), július 1-i hatállyal Ferenczy kirendelte segédlelkésznek Békéscsabára Szalay Gyulát. Fınöke a nála négy évvel fiatalabb Koppányi Gyula83 lett, akit márciusban a rendırség kihallgatás alá vetett. Hogy mi volt a kihallgatás tárgya, nem tudni, a vonatkozó jelentés hiányzik a levéltárból.84

79 TtREL, I.1.c fond, 386/1949. Ferenczy Károly 1949. június 16-án kelt levele Szalay Gyulához, illetve egy

tájékoztató azonos szöveggel, azonos dátummal a vésztıi espereshez és az orosházai ref. egyházközség presbitériumához.

80 Szolgálati lakás korabeli elnevezése. 81 TtREL, I.1.c fond, 485/1949. sz. Gönczy Béla 1949. június 21-én kelt levele a Püspöki Hivatalnak. 82 TtREL, I.1.c fond, 386/1949. Ferenczy Károly püspök-helyettes 1949. június 25-én kelt levele Gönczy

Bélához. 83 Ifjabb Koppány Gyula (szül. 1914-ben Békéscsabán 1937-ben végzett Debrecenben) 1941-tıl követte

azonos nevő édesapját a békéscsabai lelkészi állásban (1945-tıl megválasztott lelkipásztor). 1956 márciusától haláláig 1976. február 16-ig Tiszanagyfaluban volt lelkész. Hogy miért kellett elmennie Békéscsabáról nem derül ki az iratokból.

84 A kihallgatásról szóló eltőnt jelentés 646/1949. április 2. szám alatt szerepel az iktatókönyvben.

20

Szalay számára a megnyugvást mégis csak a más egyházmegyébe való távozás jelentette. Feltehetıen a felesége lakásához közeli szolgálati helyek lehetıvé tették a család együtt maradását és a jövı együttes megoldását. Két hónapig szolgált Békéscsabán, s újabb két hónapig az Orosháza szomszédságában lévı Csorváson. 1949. november 30-tól meghívták az Alsószabolcs-Hajdúsági egyházmegyéhez tartozó Nagymajláthra85. Onnan ment nyugdíjba 1980. október 1-én.

Ahogy korábban jeleztük, Szalay Gyula esete nem volt egyedi, a korábbi katolikus egyházi iskolákban pedig a hasonló ügyek még gyakoribbak. Az a mód, ahogy a tevékenységüket törvényesen végzı egyházi emberek rosszindulatú bevádolását kezelte a minisztérium, feltehetıen nem véletlen. Noha dokumentáris bizonyíték nincs rá, logikus magyarázat csak egy van. A fakultatív hitoktatás rég eltervezett bevezetése elleni esetleges egyházi tiltakozás esetén ezek a „demokrácia ellenes” megnyilvánulások szolgálhassanak hivatkozási alapul.

85 Az állásváltoztatás módja kissé bizarr módon derül ki. A konvent elküldte Szalay decemberi kongruáját

Csorvásra, elızı szolgálati helyére, de a posta visszautalta azzal a megjegyzéssel, hogy „nem fogadta el”. Kiss József konventi fıtanácsos Péter János illetékes püspökhöz fordul, hogy tudja meg, hol tartózkodik Szalay, hogy az ıt megilletı kongruát utána küldjék. In 7313/1949. december 22. Kiss József levele Péter Jánoshoz.. Péter János jelentéstételre kérte Bakó László esperest, aki közölte, hogy „november 30-án iktattuk be, amely naptól fogva mint nagymajláti lelkipásztor végezte és végzi lelkészi szolgálatait. Ünnepélyes beiktatása december 11-én volt.” In (TtREL, I.1.c fond, 2387/1949. dec. 27. Szabó Gábor püspöki titkár levele a Konventi Elnökséghez.)

21

NAGY JÁNOS

Németh Géza küzdelme a szocializmusban a szocializmussal

„Hirdesd az igét, állj elı vele alkalmatos, alkalmatlan idıben,

ints, feddj, buzdíts teljes béketőréssel és tanítással”. (2 Tim 4, 2) A Budapesti Református Teológiai Akadémia 1959-bıl származó egyik tablójának mottója ez. Voltak emberek még a diktatúra legsötétebb idıszakában is, akik ezt nemcsak megértették,

hanem követték is ezt a páli igét. Képesek voltak arra, hogy a legreménytelenebb idıben is világosságot gyújtsanak. Képesek voltak arra, hogy átvigyék a szerelmet a túlsó partra: bátor kiállásuk, bölcs döntéseik nélkül nem maradt volna meg a magyar reformátusság.

Ezek közé az emberek közé tartozott Németh Géza is. A 75 esztendeje született Németh Géza éppen a fordulat évében, a kemény, radikális és

kifejezetten vulgáris vallásellenes propagandával szemben tért meg, s döntött a budapesti teológia és a lelkipásztori hivatás mellett. 1951-ben, amikor a teológiára való beiratkozás egyet jelentett a teljes kilátástalansággal.

Németh Géza az ébredési mozgalmakkal szimpatizálva az ifjúsági evangelizációra helyezte a hangsúlyt akkor, amikor egy kivételével minden református elemi és középiskolát bezártak, amikor teológiai akadémiákat szüntettek meg, amikor a hivatalos egyházi lapban olyan cikkek jelentek meg, amelyek szerint 18 éves korukig nem szabad egyházi befolyás alá vonni.

Németh Géza negyed-ötödéves korában került kapcsolatba a politikával, az egyházi ellenállással, amely a sztálinista egyházpolitikával szemben védte az egyháza érdekeit. A Német Hitvalló Egyház és a nácizmus elleni Barmeni Hitvallás mintájára szerkesztették meg a Hitvalló Nyilatkozatot.86 A Hitvalló Nyilatkozat szerint nem szabad feladni a missziót, a szolgáló egyház ki-szolgáló egyház: az egyházkormányzat olyan dolgokat igenel, amelyeknél tiltó szavát kellene emlegetnie, elutasítandó a kritika nélküli egyházvezetés.

Ennek megírása, noha elsısorban teológia, igen bátor politikai cselekedet is volt, mivel kemény felelısséggel járt. A Nyilatkozat gépírásos formában terjedt „Hitvalló Egyház Magyarországon” címmel; angol és német nyelven eljuttatták Nyugatra is. 1956 nyarán Németh Géza volt az, aki miután javarészt összegyőjtötte az aláírásokat, majd a holland EVT-tagnak erısen konspiratív körülmények között átadta a szöveget.

1956. október 23-a Németh Gézát a fülei segédlelkészi hivatalában érte, és 30-án utazott fel Budapestre. Menyasszonya, Kríza Judit, az unitárius püspök, Kriza János leszármazottja a mőegyetemi forradalmi bizottságban szervezkedett. Németh Géza a forradalom mellett volt, de öntudatosan hárított el mindenfajta horthysta restaurációt és térnyerést.

Németh Géza november 4-én a Móricz Zsigmond körtérre került mint egy harcoló csapat tagja, de már 5-én leszerelt, látván, hogy mindenféle harc reménytelen. Egy kelenföldi egyházfihoz került, aki fegyvert adott neki, és végül feljelentette. Így került Németh Géza az 57-es letartóztatási hullámba: a gyıri ÁVH fogdájába. Hiába faggatták, ki írta a Hitvalló Nyilatkozatot: Bárczay Gyulára fogta, aki a Reformációban ezt nyilatkozta – jól tudván, hogy Bárczay már Svájcban van…

86 Ennek alapszövegét Szabó Zoltán állította össze, melyet Németh Géza mellett Pásztor János, Molnár

Miklós, Pánczél Tivadar, Debreczeni István, Hegedős Loránt, Bárczay Gyula és Dizsery Sándor vitatott meg. Az elkészítés után megmutatták a „három nagy öregnek”: Joó Sándornak, Gyökössy Endrének és Békési Andornak, akik egyetértettek az abban foglaltakkal.

22

Mivel így Németh tevékenyen nem vett részt a felszabadító szovjet hadsereg elleni fegyveres harcban, egy évre internálták Tökölre. A nagy nevek a nyugati tiltakozások hatására kiszabadultak, de a kispapok, a kis falusi lelkészek keservesen megsínylették. Németh Géza ez utóbbiak közé került.

1958-ban helyezték szabadlábra, de a rovott múlt miatt nem talált munkát: az egyházi vezetık rettenetesen féltek tıle. Farkas József volt püspök-helyettes szemtıl szembe megmondta, hogy nem veszi át, Gyıry Elemér dunántúli püspök látni sem akarta, végül – a szocializmus abszurditásának következı bizonyítékaként – az a Kádár Imre segítette, aki kemény szocialista volt. Így kapta meg a kinevezését a Pest megyei Monorra, majd feleségül vette Kríza Juditot.

1959-ben, egy éves monori szolgálata után Ócsára került, ahol a nagy, romlatlan református nagyfalu szociológiája annyira megfogta, hogy novellákat kezdett írni, amelyben a falusi magyar ember életét jelenítette meg. Egy szerencsés véletlennek köszönhetıen ismerkedett össze Rényi Péterrel, a Népszabadság fıszerkesztı-helyettesével, így ezek az írások ott jelentek meg. E cikkek azonban a dicsıség mellett azt a veszteséget is okozták, hogy néhányan azt hitték, ı is beadta a derekát. Valójában írásaiba rendszeresen belecsempészte az ellenállás allegóriáit, az egyházkritikai metaforáit.87 Ezen a baráti kapcsolaton keresztül jelentette meg a verseit is, amelyekben át-átütött az ellenzéki szellem: az üldözöttekkel való szolidaritás és a jézusi alázat.

1961-ben Németh Géza Érdre került, ahol egy óriási területen hatalmas gyülekezeti munkát végzett. Némethet az ifjúsági munka, a katekézis, az akció érdekelte, nem pedig a népegyházi jellegbıl következı feladatok: keresztelések, esketések, temetések. Amennyire botránkoztatta az ellenzékieket, hogy Németh Géza a Népszabadságba ír szociográfiai cikkeket, annyira zavarta a pártállam kiszolgálóit az, hogy szolgálati helyein 40-50, sıt néha 100 fiatal járt bibliaórára és hittanórára akkor, amikor Karcagon, Debrecenben 3-4 konfirmandus ha akadt.

Érden Németh Géza rendszeresen politizált, de nem a szó klasszikus értelmében, hanem az olyan kulturális és társadalmi kérdésekrıl, mint például az erdélyi kérdés, a népességfogyás vagy a szabadság. A papi konferenciákon rendszeresen felhozta a missziót és az egyház szociális problémáit – nemcsak a külsı, hanem a belsı színtereken is: felemlegetvén a kispapi és a nagypapi fizetések közötti szakadékot –, de felszólalt a propagandisztikus igehirdetés és a Bartha Tibor tiszántúli püspök körül kialakult személyi kultusz ellen is, ami véleménye szerint tönkretette a tiszántúli reformátusságot. A nézeteltérések következményekképpen Németh Géza és az ún. hivatalos egyház közötti feszültség évrıl évre nıtt; félévente és egyre gyakrabban kellett bejárnia a Lendvay utcába.

A szakadás 1972-ben történt. Az Érd-parkvárosi hívek évtizedes, eredménytelen engedélyeztetése után törvénytelen – azaz a BM ellenırzése nélküli – templomépítésbe fogtak, mire az ÁEH megijedt, és azonnali rombolási határozatot küldött ki. Németh Géza azonban nem hagyta annyiban. Martin Luther King utódja, Ralph Abernathy magyarországi gyárlátogatáson vett részt, és Németh igen furfangos módon meghívta az érdi Martin Luther King templom megáldására, amit az amerikai örömmel el is vállalt. A fekete lelkészt sem Bartha, sem az ÁEH, sem a Párt egyetlen szerve sem tudta eltántorítani attól, hogy Érdre utazzon, és megszentelje az új templomot. A bonyodalom Abernathy távozásával folytatódott: Németh Gézát beperelték. Németh azzal védekezett, hogy a szocialista állam ezzel deklarálhatná, hogy Magyarországon vallásszabadság van, de ez a per már presztízskérdéssé silányult.

Hiába küldtek az érdi hívek „Ragaszkodunk a templomunkhoz, ragaszkodunk a lelkipásztorunkhoz!” szöveggel levelet és 150 darab személyes hangú táviratot Kádár Jánoshoz. Hiába tiltakozott Váczi Mihályné Benkei András belügyminiszternél. Hiába írt nyílt levelet Sánta Ferenc Bartha Tibornak. Hiába tiltakoztak a magyar írók és mővészek – Illyés Gyula, Déry Tibor,

87 „Az angyalok kalandjai” címő tárcájában azt írta: „Maguk rendes emberek itt a Duna-tájon, bezzeg a

Tiszántúlon úgy prédikálnak a papok, mintha a Népszabadságból olvasnák”. Ennek következményeképpen Bartha Tibor püspök az ÁEH-n elérte, hogy nem publikálhatott többet a Népszabadságban. Más lapokhoz viszont bekerült, és folytatta a publikálást.

23

Borsos Miklós –Aczél Györgynél. Hiába írt a Népszabadság Németh-barát cikkeket. A harc a legfelsıbb szinteken folyt: Bartha Tibor püspök és Miklós Imre ÁEH-elnök presztízsérıl volt szó. Az érdi gyülekezet pásztoruk mellett kitartó tagjai az egyházmegyei és a zsinati bírósági tárgyalásokra is elmentek, és az ítélethozatalkor elénekelték a zsoltárt: „Perelj Uram perlıimmel, harcolj én ellenségimmel!”88

Színtiszta koncepciós pert rendeztek. A perben az Érd-parkvárosi templom szóba sem került: adminisztrációs hibák, egyházi vezetıkkel való tiszteletlenség és az állam-egyház közötti békesség veszélyeztetése volt a vád. Németh Gézát megfosztották palástjától, de cserébe – a nagy tiltakozó akció elıtt meghajolva – egy háromszobás lakást utaltak ki neki a budapesti Thököly út 44. szám alatt.

Az állásvesztés azonban nem járt, nem járhatott hivatásvesztéssel. Mővészeti szervezıként három-négyszer annyit keresett, mint egy-egy református lelkész, és a bejövı forrásokat evangelizációra fordította. Ekkor kezdıdött Németh Géza Che Guevara-i korszaka: evangelizált a Kárpát-medencét Pozsonytól Bákóig, Lujzikalagortól a Blaha Lujza térig. Itt nem a tömeggyilkos, magát gyilkológépnek aposztrofáló Che Guevarára gondolunk, hanem a szociálisan érzékeny orvosra, Ernesto Guevarára, aki motorral járta be Dél-Amerikát. Az országjárást azonban a nyolcvanas évek elején több ok miatt abba kellett hagynia. Egyrészt nem nézte jó szemmel, hogy az anyagilag és egzisztenciálisan kiszolgáltatott lelkésztársait a hatalom miatta, az ı cselekedetei miatt szankcionálja – jól keresı mővészeti szervezıként nem tartotta etikusnak túlfeszíteni a húrt. Másrészt ekkorra már megvette a szilasligeti konferenciaházat, ahol már a saját területén tudott dolgozni.

Házi istentiszteleteinek, a Thököly úti hétfı esték keretén belül fejlıdtek ki az ún. karikák. „A magyar karika. Keresztyén kisközösség a magyarok között” (1982) címet viselı tanulmányában a magyar nép etikai relativizmusáról, atomizálódásáról, szeretet-hiányról ír, amibıl a kisközösségek, imacsoportok, baráti társaságok, a „karikák” létrehozatala jelentheti a kiutat.

Németh Géza illegalitásban valósította meg azokat a dolgokat, amelyeket a hivatalos egyház csak évekkel késıbb szervezett meg. Az egyház féltékenysége miatt lépéskényszerbe került. Ennek eklatáns példája az egyházi jellegő nyári táborok esete. A Németh-féle ifjúsági evangelizációs táborok léte arra kényszerítette a hivatalos egyházat, hogy 1980-tól ık is szervezzék azokat.

1984-ben a Magyar Református Egyház a Kallódó Ifjúság Misszió tevékenységébe bevonták Németh Gézát is, hogy ezáltal legalizálva felügyelhessék. Itt folytatta a narkós missziót, amellyel komoly sikereket ért el. A Csaba utcai pincehelység azonban a nyolcvanas évek második felében lett igazi menedék, amikor a Ceauşescu-rendszer utolsó éveiben tömegesen Magyarországra, Budapestre áramló romániai magyarokat teára és közös imádkozásra hívta és várta.89

Németh Géza rehabilitációja felemásra sikerült. Felmentették ugyan az 1972-es vádak alól, visszakapta a palástját, de nem kapott gyülekezetet. Németh megalakította a REMM-et, a Református Megújulási Mozgalmat, amely nyilatkozatban ítélte el az elmúlt egyházvezetés bőneit, és tevékenyen vett részt a tisztújítási kampányban. Nemcsak a református egyház újjáéledésében vett részt, hanem a politika nemzeti elkötelezettségben gondolkodó felének újjászületésében is.

Németh Géza a rendszerváltás után aktívan dolgozott a szekták, a destruktív kultuszok elleni küzdelemben is: szektásnak tekintett minden olyan vallási köntösbe bújtatott megnyilvánulást, ahol a pénz, az erıszak, a természetellenes, perverz gyakorlatok diktatúrája uralkodott. Ennek a

88 Zsolt 35, 1. „Perelj Uram perlıimmel, harcolj én ellenségimmel!/ Te paizsodat ragadd elı, és

segedelmemre állj elı/ Dárdádat nyújtsd ki kezeddel, ellenségimet kergesd el! Mondjad ezt az én lelkemnek: tégedet én megsegítlek”

89 Így létrejött Erdélyi Gyülekezet Megbékélés Közössége 1992-ben egy Magyar Honvédség által ajándékba kapott kıbányai telepen megalakította a Reménység Szigetét, amely három nagy részbıl áll: Erdélyi Betegszállás, Erdélyi Népfıiskola és Károli Gáspár Református Teológiai és Missziói Intézet.

24

munkájának a gyümölcsét, a „Destruktív kultuszok” címő alapmunka kiadásának örömét már nem élvezhette, mert Németh Géza 62 évesen elhunyt.

„Evangéliumi szabadúszó” volt, aki a járatlan úton és alkalmatlan idıben is vállalta az igehirdetést. A szocializmussal kapcsolatos véleményét több, szamizdatban megjelent írásában olvashatjuk. Szocializmussal való viszonyában a meg nem alkuvás és az a hit dominált, amely szerint a keresztyénség elıbb vagy utóbb gyızni fog a hitetlenség felett. A várható gyızelem elıtt azonban toleranciát és megértést hirdetett; A vakok látnak, a süketek hallanak” címő 1983-tıl megjelenı írásában a keresztyéneknek azt tanácsolja, hogy a szeretet és a meghallgatás mellett „dolgozz együtt velük minden nemes, emberséges feladatban, hiszen egy városban, egy országban élünk”.90

Amikor 1968 augusztusában csehszlovákiai intervenció ellen aláírt egy chartát, s Tóth Károly püspök kérdıre vonta, miért nem a chilei törvénytelenségek ellen tiltakozik, azt felelte: Tóth Károlynak Chile, Németh Gézának pedig Prága miatt kell tiltakoznia. 1984-ben is azt mondta: „A mai napig is az az álláspontom, hogy támogatni kell ezt a politikai rendszert mindabban, amiben az emberi jogokat, méltóságot védi, tehát minden igazából humánus tendenciájában, és ellenállni mindazokon a pontokon, ahol a keresztyénségnek és a hitbeli, világnézeti szabadságtörekvéseknek gátat vetnek”.

Sajátosan küzdött a szocializmus ateista csökevényei, a marxizmus egyházpusztító ideológiája ellen, aminek az volt a lényege, hogy az egyházi vezetık árulásai ellen személyes kapcsolatai révén akár a rendszer támogatóival is hajlandó volt összefogni. Ennek legjobb példája az EGYVEBÜVIB, azaz az Egyházi Vezetık Bőnügyeit Vizsgáló Bizottság, amely egy hét alatt 6-8 lakáspanamát tárt fel, amiben az egyház világi és lelkészi vezetıi és az ÁEH funkcionáriusai érintettek voltak. Az EGYVEBÜVIB a feltárt törvénytelenségeket továbbította a KNEB-hez, majd az megjelent a Népszabadságban is. Ennek hatására Turós Aladár zsinati osztályvezetıt leváltották. Németh Géza kiterjedt kapcsolatait az üldözött emberek megsegítésére használta.91 Számtalan esetben mentett meg embereket a megalázástól és a romlástól.92 Az okát, hogy Németh Géza ilyen óvatos volt, egy meg nem jelent interjúban fedte fel: „Láttuk, hogy ’56 tüzével a dolog nem megy, Petıfivel nem megy, tehát egy Deák Ferenc-i úton kell mennie, hogyha azt akarjuk, hogy egyáltalán menjen valahogy…”.

Németh Géza példaképei, a nagy vallásújítók, reformerek mind antiklerikálisak voltak. Assisi Szent Ferenc, Luther Márton, Martin Luther King, de maga Jézus Krisztus is. Ezért nem tartotta a palást-vesztését. Azért akarta a szocialista hatalom a templomba zárni a keresztyénséget, mert ott könnyebb volt ellenırizni. A Kádár-rendszer langyos vizében az volt a jó pap, aki hat napon át láthatatlan, a hetediken értehetetlen volt. Németh laikus, sok esetben a hivatalos emberek segítségével küzdött a megalkuvó egyházi vezetık ellen. Ez reménytelen küzdelem volt, mert mindig erısebbek voltak az illetékes elvtársak. Mindezek

90 Németh Géza: Hidak és torlaszok. Budapest, Mundus kiadó. 2000, p. 227. 91 Legkedvesebb mondása: „Jézus mindig a rágott fülőekkel van”. 92 A 60-as évek elején vesztette el állását Hargita Pál fehérvárcsurgói lelkész, akit egy telefonnal Pápa mellé

helyeztetett. Az ercsi református pap feleségének tanítói hivatását is a Népszabadság telefonja intézte el. Megakadályozta a szatymazi gazdák földjeinek kolhozosítását, mivel komoly cikket publikált a Népszabadságban. A legnagyobb haditette azonban a korrupt, felfuvalkodott babádi gazdasági igazgató ügyeinek felgöngyölítése volt, aki be kívánva vezetni a ius primae noctist is. Németh azonban megírta a Népszabadságban az erıszakosságát, az összes stiklijét és gazdasági visszaélését, aminek hatására az MSZMP kénytelen volt áthelyezni az igazgatót. Hasonlóan erélyesen lépett fel az Éliás-Turós ügyben. Éliás József debreceni református lelkipásztor a felépített egyetemi templomot a tiszántúli kerület vezetése át akarta játszani az állam részére. Cserébe viszont nem adtak sem pénzt az új templom építésére, sem új templomot. Éliás ellen éppolyan hajsza indult, mint Németh ellen. Éliás Józsefet nyugdíjazták ugyan, de fel kellett építeniük egy új templomot. Merı abszurditás, de az új templomot Martin Luther Kingrıl nevezték el, akinek szobrot is állítottak a templom elıtt. Bartha Tibor pedig még azt is megtiltotta, hogy Németh Géza közösségben imádkozzon. Nem annyira a büntetések terhe, mint inkább a tevékenységgel járó tragédiák. Mindenesetre Némethet egy köszönılevéllel elintézték, ahelyett, hogy visszahelyezték volna hivatalába…

25

ellenére Németh Géza küzdelme nem volt hiábavaló: evangelizációinak hatására rengetegen tértek meg, sok száz elesett emberen segített, és erıt és bátorítást adott azoknak, akik egy szabad, demokratikus Magyarország felépítésén dolgoztak.

Végezetül engedjék meg, hogy a „Miért fontos, hogy legyen református egyház?” címő röpiratból idézzek: „Az ellenállásuk valamilyen formája miatt üldöztetést szenvedett élı világiak és lelkészek, az érintett gyülekezetek és az országos egyház számára is meg kell adni nemcsak a rehabilitációt (…), hanem ki kell fejezni az erkölcsi elismerést is azzal, hogy olyan felelıs tevékenységet bíznak rájuk, ami képességeiknek leginkább megfelel. Az igen idıs korú, vagy elhalt ellenállók emlékét, erkölcsi példáját pedig emelje az egyház a jelen és a jövı nemzedékek példaadói sorába”.93

93 Németh Géza: Hidak és torlaszok. Budapest, Mundus kiadó. 2000, p. 265.

26

PAPP ISTVÁN

Fehér Lajos és a református szellemi örökség94

I. „Ritka élményben volt része vasárnap a nyilastelepi egyházrész templomjáró

gyülekezetének. Balla Péter tanította a híveket igazi zsoltáréneklésre. Most másodszor jött el Debrecenbe a fiatal konventi énekügyi tanár. Lányok, asszonyok padsora zsúfolásig megtelt. Férfiak is sokan jöttek, jóval többen, mint a múlt vasárnap. Úgy látszik, az emberek megszerették az igazi: a régi magyar zsoltáréneklési módot. Tudta is mindenki a CXXXVI. zsoltárt, amelyet a múlt alkalommal tanultak meg. Felállva énekelte el a gyülekezet, majd leülve elismételte. Ma nem egy, hanem három éneket kell megtanulnunk – kezdte Balla Péter. – Csak félóra áll rendelkezésünkre. Elıször a CXLI. zsoltárt fogjuk megtanulni. Úgy kezdıdik, hogy „Tehozzád kiáltok Úristen…” A szöveget olvassuk elıször hangosan együtt.

Majd éneklés következik. Nemsokára már megy az ének. Mindenkinek megjön a hangja. – Most egészen rövid tanítás essék az igazi éneklésrıl – szakítja félbe az éneklést Balla Péter. – Mi a titka ennek? A fülünk mondja meg, hogyan kell énekelnünk. Úgy, ahogy beszélünk. Juttassuk érvényre a magyar beszéd belsı lüktetését, feszítı erejét. Érvényesítsük a hangsúlyos és a hangsúlytalan beszédet. Hosszú hangot hosszan, rövidet pedig röviden énekelünk. Tudjuk magyarul énekelni a zsoltárt, mint ıseink. – Mit is mondott Luther: „Szükséges, hogy németeknek német zsoltárt adjunk.” Hát mi nem németek, - magyarok vagyunk. Magyar zsoltárt adunk magyaroknak.

Két dicséretet tanított még Balla Péter a gyülekezetnek. Mind a kettı nagyon régi. Ma már senki sem ismeri. A debreceni „Öreg” énekeskönyvbıl valók. Az egyik így szól:

„Jézus születél idevességünkre, Amint régenten vala ígérve. Atyaistennek nagy szerelme Emberi nemhez tetszik ebbe kegyessége.” Mondjuk a szöveget együtt. Kétszer-háromszor elismétlik. Balla Péter énekli elıször a

dallamot – egyedül. Különös a dallama, különös a ritmusa elsı pillanatra, de nagyon szép. Hatalmas a másik dicséret is. Az is nagyon régi. Szintén 1778-ból. Így hangzik:

„Semmit se bánkódjál Krisztus szent serege Mert nem árthat néked senki győlölsége. Noha e világnak rajtad dühössége De nem hágy szégyenben Krisztus ölelsége…” Elıször a lányok, asszonyok éneklik tiszta, üde hangjukon. Eleinte félénken. Utána csak a

férfiak. Majd együtt. Végül a karmester, Balla Péter vezetése nélkül. Az asszonyoknak jobban megy. De kétszeri-háromszori próbálkozás után biztosan énekel az egész gyülekezet. – Utoljára – élesedik ki Balla Péter hangja – vegyük át még egyszer, ezt a két régi szép magyar éneket, amit máma tanultunk. A félóra letelt. Az elıadás után csillogószemő asszonyok, öreg emberek vették körül s szorongatták a lelkes fiatalember kezét, s búcsúzkodtak tıle: „Békesség Istentıl.” Legközelebb jövı vasárnap délelıtt tartja, illetve folytatja elıadását Balla Péter ugyanabban a templomban, nyomban az istentisztelet után.”

94 Tanulmányom az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.

27

II. A Tiszántúl címő, Debrecenben megjelenı napilap 1941. december 16-i számában

olvashatták e riportot95 a Kálvinista Róma lakosai. Az újságot alig több mint két héttel korábban vette át a népi írók egy csoportja, akik közül Kodolányi János határozta meg legerıteljesebben a lap karakterét. Rajta kívül Juhász Géza, Németh László, Pálóczi Horváth Lajos, Szíj Gábor és Veres Péter alkotta a szerkesztı-bizottságot.96 A felelıs szerkesztıi teendıket a Budapesten élı Kodolányi helyett Simándy Pál látta el, aki eredetileg Gombos Ferenc néven református lelkészként kezdte pályafutását, és a palástot letéve szegıdött a népi mozgalom szolgálatába. Aligha véletlenül esett rá a választás, hiszen a Tiszántúl fejlécén református szellemő politikai napilapként ajánlotta magát az olvasók figyelmébe, mielıtt a népiek megszerezték volna. A lapot 1941. november 30-a elıtt a Debreceni Református Lapkiadó Társaság Kft. adta ki, s ezekben a lapszámokban tudatosan hangsúlyozták a politikai távolságtartást, és sokkal inkább a hitbuzgalmi megközelítés érvényesült.

A tulajdonosváltással megváltozott a lap irányvonala is, ezt jelezte, hogy ettıl fogva „A népi Magyarország független lapja” felirat szerepelt a fejlécen. A szerkesztı-bizottság azzal a határozott szándékkal vette meg az újságot, hogy a debreceni hagyományokra támaszkodva a népi mozgalom számára napilapot is biztosítson a fıvárosban megjelenı hetilap, a Szabad Szó mellett. Kodolányi János programadó cikkében úgy fogalmazott, hogy „Ellentéteket áthidalni magyar és magyar között az élet minden területén: ez a legégetıbb tennivaló. Öntudatot, önbizalmat ébreszteni minden magyarban, kicsinyben-nagyban egyaránt, ez a legsürgetıbb kötelesség.”97

A nagy nekibuzdulással munkához látó népi írók azonban igen hamar szembesültek azzal a ténnyel, hogy a Tiszántúl markáns politikai irányváltása nem feltétlenül esik egybe az eddigi olvasók és elıfizetık igényeivel. Mivel egy már mőködı, bejáratott lapot könnyebb átformálni, mint egy teljesen újat felfuttatni, ezért alig két héttel a tulajdonosváltást követıen Kodolányi hosszú vezércikkben igyekezett megmagyarázni, hogy a Tiszántúl igenis hő marad a magyar református hagyományokhoz. Mivel a lapban publikáló népi írók zömmel nem egyházias formában, különösen nem kegyességi alapon hívı emberek voltak, így Kodolányi azt igyekezett bizonyítani, hogy nem a látványos külsıséges vallásgyakorlás, hanem a belsı, mély meggyızıdésbıl táplálkozó hit jellemzi a népieket: „Hiszen sokan nem tudják, nem is tudhatják, hogy a népi írók túlnyomó többsége református. İk ezt nem szokták hangoztatni. Inkább tetteikben, mőveikben, szellemükben nyilatkozik meg a kálvinista jelleg, pontosabban a kálvinista tartalom. Nem abban kálvinisták, hogy homlokukra írják kálvinista voltukat, vagy mellükre öltik széles, virító szalag gyanánt, hanem abban, hogy valamennyien konokul hisznek küldetésük isteni eredetében, sorsuk predesztináltságában, céljaik szentségében, a néppel együtt érzı szívük alázatosságában s amennyire gyönge erıik engedik, munkálkodnak az Isten e szegény szılıjének mővelésében, amit Magyarországnak nevezünk.”98

Ezen álláspontból következett, hogy a következı hetekben a lap hasábjain megszaporodtak a református egyház, a gyülekezetek mindennapjaival foglalkozó írások. A bevezetésként idézett cikk két nappal Kodolányi gondolatait követıen látott napvilágot a Tiszántúl hasábjain. Szerzıje nem írta alá a nevét s aligha tudtuk volna azonosítani, ha ı maga nem hívta volna rá fel a figyelmet három és fél évtizeddel késıbb papírra vetett emlékiratában. A memoár írója az alábbi módon idézte fel újságírói pályája korai riportját: „Három riportom

95 „Jézus születél idevességünkre” „Öreg” zsoltárokat tanít a nyilastelepieknek Balla Péter, Tiszántúl 1941.

december 16. 5. 96 Tiszántúl 1941. november 30. 13. A lap sorsáról rövid összegzést ad Borbándi Gyula: A magyar népi

mozgalom, New York, 1983. Püski 284. 97 Kodolányi János: Debrecentıl Debrecenig, Tiszántúl 1941. november 30. 1-2. 98 Kodolányi János: A kálvinizmus szellemében, Tiszántúl 1941. december 14. 1.

28

ırizgetem ma is meleg szeretettel. Az egyiket Balla Péterrel készítettem, aki a debreceni nyilastelepi református templomban a gyülekezetet régi magyar zsoltáréneklésre tanította. «Tudjuk magyarul énekelni a zsoltárt, mint ıseink» - hangoztatta. Két régi, szépséges dallamú dicséretre tanított meg bennünket Balla Péter a debreceni «öreg» énekeskönyvbıl. Már az akkori, 40-es évek nemzedéke sem ismerte ezeket. A riport elején és végén fakszimilében közöltem mindkét dicséret kottáját és szövegét az újságban.”99

Az emlékirat és a cikk szerzıje Fehér Lajos, a Kádár-korszak egyik vezetı politikusa. 1974-ig volt a Politikai Bizottság tagja, 1962-tıl miniszterelnök-helyettes is. Elsısorban mint az 1960-as, 1970-es évekbeli gazdasági mechanizmus néven ismert reformfolyamat, ezen belül is a mezıgazdaság és az élelmiszeripar egyik legfıbb patrónusaként tartja számon a történetírás. 1974-es kényszerő nyugdíjaztatását követıen több éven át tartó szívós, aprólékos munkával készítette el pályájának összegzését születésétıl kezdve az 1954-es pártkongresszusig. Ebbıl a memoárból az 1945-ig terjedı szakasz jelent meg, két kiadásban is.100

Ezek után teljes természetességgel adódik a kérdés, hogy miért idézte fel ezt a zsoltáréneklésrıl szóló cikket egy vezetı kommunista politikus, aki saját írásainak és kortársai visszaemlékezéseinek tanúsága szerint is meggyızıdéses marxista volt? Ha összevetjük a cikk és az emlékirat szövegét nyilvánvaló, hogy Fehér újra elıvette és kijegyzetelte a régi újságot, hiszen szó szerint idéz, és hően adja vissza a tartalmat. Mit jelentett a reformátusság Fehér Lajos számára? Mit jelentett számára az egyház? Vajon hit, hagyomány, vagy szellemi örökség volt nála a magyar kálvinizmus? Mennyiben képezte, képezhette mindez identitása részét? Érdemes-e foglalkoznia az egyháztörténetnek a vallás ilyen, akár torz vagy csökevényes formában létezı jelenségével? Végezetül, egyedi volt-e Fehér példája, vagy hasonló történetek más párttársainál is elıfordultak? A továbbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

III.

Elemzésem elsı lépéseként Fehér Lajos reformátusságát szeretném bemutatni, vagyis azokat a jelenségek, intézményeket, személyeket, olvasmányokat, amelyek a témáról vallott felfogását alakították.

Fehér Lajos a Békés megyei Szeghalmon született 1917. december 15-én és nyolc nappal késıbb keresztelte meg Papp Lajos a helybeli református gyülekezet lelkésze.101 Szeghalmon a református gyülekezet meghatározó intézményként és közösségként volt jelen a falu életében. A Tiszántúl más településeihez hasonlóan a XVI. század közepén telepedtek le a faluban az új hit képviselıi, akik a többszöri törökdúlást átvészelve 1711-tıl kezdve folyamatosan építették gyülekezetüket. Szeghalom a XIX. század közepén még csaknem homogén magyar etnikumú református település volt. A század elsı felében elkezdıdött más felekezetőek, római katolikusok, evangélikusok, görögkeletiek és izraeliták lassú beszivárgása, még egy 1852-es összeírás szerint is az 5818 lakosból több mint 95% tartozott a református felekezethez.102 1930-ra, vagyis Fehér Lajos ifjúkorára ez arány valamelyest módosult. Ekkor a 10196 fıs lakosságnak már csak 84,5 %-a vallotta magát reformátusnak.103

99 Fehér Lajos: Így történt, Bp. 1979. Magvetı 157. 100 Fehér Lajos: Így történt 1979., 1981., Budapest, Magvetı 101 A Szeghalmi Református Egyházközség anyakönyvei. Keresztelési anyakönyv, IX. kötet, 1911-1919. Az

1917-es esztendıben ı volt a 120. gyermek, akit keresztvíz alá tartottak. Mindkét szülıje református felekezető volt.

102 Bencsik János: Szeghalom és vidékének rokonsági kapcsolatai, in: Szeghalom protestáns közössége s XVIII-XIX. század fordulóján. Sárréti Füzetek VII. Szerk. Uı., Szeghalom, 1986. 14.

103 Szeghalom, Révai Új Lexikona XVII. kötet, Szekszárd, 2006. Babits 266–267.

29

Némi túlzással azt mondhatjuk tehát, hogy szeghalminak és reformátusnak lenni ebben az idıszakban még nagyjából ugyanazt jelentette.

A református egyház magától értetıdı természetességgel vállalt szerepet az oktatásban is, már a XVIII. század végén 3 elemi iskoláról és 3 tanítóról tanúskodnak az iratok. 1917-ben, Fehér Lajos születési évében 16 tanítói állást tartott fenn az egyházközség. Emellett 2497 kat. hold földbirtokkal rendelkezett, amelynek jelentıs része adományozások révén szállt rá. A birtokok java része a 33 egyházi alapítvány mőködését segítette elı.104 A református közösség nem csupán Szeghalmon tett szert jelentıségre, hanem az egész tiszántúli egyházkerületben az egyik legnagyobb községi gyülekezetnek számított. A jelentısége tovább növekedett azáltal, hogy 1932 nyarán Tildy Zoltán választották meg lelkészelnöknek105 és ezzel egy országosan is egyre ismertebbé váló politikus, 1935-tıl országgyőlési képviselı került a gyülekezet és, nyugodtan mondhatjuk, hogy a község élére.

Igen figyelemre méltónak tartjuk, hogy a mindmáig egyetlen szeghalmi református egyháztörténeti összefoglaló szerzıje nem hallgatta el az 1920-as évek közepén egyre jelentısebbé váló elvallástalanodás jeleit: „Vasárnap, az Úrnak szent napján csak néhány száz lélek zengi zsoltárát és dicséretét a Teremtınek és a Gondviselınek a templomban. … Az egyes társaskörök szintén dugig vannak egész vasárnap, a helyett azonban, hogy eredeti céljukat szolgálnák, inkább egészen kocsma jellegőek, túlságba vitt italozás, kártya nagyon divatosak.”106

A századfordulón a református egyházközség a növekvı gyereklétszám és a nevelési–oktatási körülmények javítása érdekében új iskolaépületekkel gazdagította107 Szeghalmot a Vörösmarty, a Kossuth és a Bocskai utcában. A Kossuth utcában lévı ún. Balogh-iskolát 1922-ben öt tantermesre bıvítették, és itt kezdte meg 1923 ıszén elemi iskolai tanulmányait Fehér Lajos. Itteni tanítói közül visszaemlékezésében viszonylag hosszasan foglalkozott Szeghalmi Gyula személyével.108 A korabeli falusi értelmiség különös alakja volt e polihisztor hajlamú tanító, aki több évtizeden át állt a szeghalmi református egyházközség alkalmazásában. İt még a Földmőves Munkáskörbıl ismerte Fehér Lajos édesapja, ahol ismeretterjesztı elıadásokat tartott. Késıbb részt vett a Tanácsköztársaság idején a helyi tanács munkájában, ezért a késıbbiekben többször is zaklatásokban volt része. A szeghalmi református egyház erıs öntudatáról és toleráns légkörérıl tanúskodik, hogy a nagy népszerőségnek örvendı, jól felkészült tanárához mindenáron ragaszkodott. 1932-ben az egyházmegyei bíróság politikai nyomásra elmebeteggé nyilvánította, egy évre rá azonban a presbitérium megválasztotta ıt a Balogh-iskola igazgatójának.109

A régészeti, szépirodalmi, történeti, turisztikai tanulmányokat író Szeghalmi Gyula, aki az elsı értelmiségi volt Fehér Lajos életében, 1917-ben társszerzıként emlékfüzetet110 írt a reformáció 400. évfordulója alkalmából. Arról semmilyen forrásunk sincs, hogy olvasta-,

104 Papp Lajos: A szeghalmi református egyház története Szeghalom, 1925. 39. p. Csaknem teljes egészében

újraközölték az Írások Szeghalom múltjából. Vál. s.a.r. és jegyz. Miklya Jenı Békéscsaba 1976. Bibliotheca Bekesiensis 97‒112.

105 Tildy szeghalmi parókián töltött éveirıl jó áttekintést ad Vígh Károly: Tildy Zoltán életútja (1889‒1961) címő tanulmányában. In: Szeghalom. Történelmi, néprajzi és földrajzi tanulmányok. Szerk.: Miklya Jenı – Szabó Ferenc Szeghalom, 1979. 332‒405., különösen 352‒359.

106 Papp Lajos i.m. 38. 107 Szarkáné Bíró Piroska: Szeghalom XX. századi településtérképe és történeti értékő épületei, Szeghalom,

1996. 10‒11. 108 Fehér i.m. 17‒19. Az életérıl lásd Miklya Jenı: Szeghalmi Gyula (1876‒1963) Sárréti Írások: Néprajzi

és helytörténeti antológia. Szerk.: Uı. Szeghalom, 1965. 267‒277. 109 Szabó Ferenc: Szeghalom a két forradalomban (1918‒1919) Szeghalom. Történelmi, néprajzi és földrajzi

tanulmányok. Szerk.: Miklya Jenı – Szabó Ferenc Szeghalom, 1979. 323. 110 Erıs várunk nekünk az Isten. Emlékfüzet a reformáció 400 éves évfordulójára. Az iskolákban tartandó

emlékünnepélyek teljes programjával. Írták Szeghalmi Gyula és Tóth József egyházmegyei tanügybizottsági tagok Debrecen, 1917., Hoffmann és Kronovitz 48.

30

forgatta-e Fehér Lajos ezt a könyvecskét, s ha igen, milyen mértékben határozta meg a magyar reformátusságról vallott felfogását, gondolkodását. Az oktatási segédanyagként szolgáló munka feltehetıen elıkerülhetett a szeghalmi református egyház oktatási intézményeiben, az elemi iskolákban és a gimnáziumban egyaránt. A mő elsısorban történeti áttekintést ad, különösen hangsúlyozva Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György érdemeit a református hit védelmezésében és terjesztésében. Emellett megfogalmazza azt az alapgondolatot, amely végsı soron magyarázatul szolgálhat Fehér Lajos és a magyar kálvinizmus kapcsolatának megértéséhez. Ezek szerint: „…más országokban a reformáció ünnepe csak az evangyéliumi hit ujjászületésére, a lelkiismereti szabadság diadalára emlékeztet, nálunk azonban emlékeztet azokra a százados küzdelmekre is, melyeket az ısök hazaszeretete, szenvedése és mártíromsága avatott szentté s melyeknek eredményeként a hitbeli szabadsággal karöltve hazánk szabadságát is köszönhetjük.” A protestáns függetlenségi gondolat igen világos megfogalmazását adta a szerzı. Erre a megállapításra még vissza fogunk térni a késıbbiekben.

1928-tıl 1936-ig Fehér Lajos a két évvel korábban alapított Református Péter András Reálgimnázium tanulójaként végezte középiskolai tanulmányait.111 Az országos viszonyban is unikumnak számító intézmény egy módos szeghalmi parasztgazda, Péter András hagyatékára alapozva jött létre a református egyházközség patronálásával. Az iskola keretén belül az 1930/31-es tanévben alakult meg a Bethlen Gábor Kör, amely a fiatalok vallásos szellemben való nevelését tőzte ki célul. Fehér Lajos nem volt túlságosan aktív az egyesület munkájában, az évkönyvek tanúsága szerint az elsı évben osztályának egyik képviselıje volt, míg VIII-os gimnazistaként választmányi tagként említik a nevét.112 Ezekben az években nem annyira a vallásos buzgalom, mint inkább a közéleti kérdések foglalkoztatják: néprajzi győjtést végez, Tildy Zoltán oldalán korteskedik, a földkérdésrıl szóló munkákat tanulmányozza.

Az érettségit követıen még mindig nem szakadt meg Fehér Lajos intézményes, hivatalos kapcsolata a református egyházzal, mivel Debrecenben folytatatta egyetemi tanulmányait. Legnagyobb problémát a kollégiumi elhelyezés jelentette számára. Nehéz helyzetében volt gimnáziumi igazgatója, Nagy Miklós sietett a segítségére. Beajánlotta Fehért a Református Kollégium Tanárképzı Intézetébe, amelyet az egykoron Szeghalmon tanárkodó Péter Zoltán vezetett. Ezen intézet növendékeként végezte el Fehér Lajos a történelem-latin szakot. E falak között többek mellett Makkai Sándor és Révész Imre képezte a fiatal tanárjelölteket, így Fehért is.113

1941-ben egyetemi tanulmányai végeztével Fehér Lajos újságírói pályára lépett és aktívan politizálni kezdett. Ez év ıszén a Nemzeti Parasztpárt lapjánál, a Szabad Szónál induló pályafutása hamarosan Debrecenben folytatódott és december elejétıl immár a Tiszántúl munkatársa lett. A bevezetıben idézett cikke egyik legkorábbi írása volt.

Mielıtt rátérnék annak taglalására hogyan vélekedett Fehér a reformátusságról, milyen módon kapcsolódott az egyházhoz, fontosnak tartom, hogy felidézzek egy mővet, amely döntı hatást gyakorolt a népiekkel jó viszonyt ápoló marxista értelmiségiek gondolkodására. Ez a munka Mód Aladár „400 év” címő alkotása, amelynek elsı kiadása 1943-ban látott napvilágot. A magyar történelem marxista megközelítését a függetlenségi eszmekör jegyében szintetizáló kötet az 1960-as évek végéig erısen rányomta bélyegét az párt- és iskolai oktatásra egyaránt. Fehér Lajosnak pedig még közvetlenebb kapcsolata volt a szerzıvel és mővel, ahogyan arról emlékirata tanúskodik: „Az egyik kiránduláson Mód Aladár, tudván, hogy egyik szakom a történelem volt, arra kért: olvassam el most elkészült könyvének, a 400 évnek a kéziratát, és mondjak róla véleményt. Váratlanul ért a felkérés, de nagyon jólesett.

111 Ennek történetérıl lásd Péter András Emlékkönyv. Fıszerk. U. Nagy István Szeghalom, 1976. 112 A szeghalmi Református Péter András Reálgimnázium értesítıje az 1928/29., illetve az 1935/36. tanévrıl.

Összeállította Nagy Miklós igazgató, Békéscsaba, Tevan. 113 Fehér i. m. 69., 99.

31

Legközelebbi alkalomra el is olvastam, s elmondtam észrevételeimet. S még nagyobb lett a meglepetés: túlnyomórészt el is fogadta, s érvényesítette a kéziratban.”114

Mód összefoglalója 1514-tıl tekintette át a magyar históriát és alcíme elıre vetítette a szerzı megközelítését: „Küzdelem az önálló Magyarországért.” Mivel Fehér Lajos ily szoros kapcsolatba került a szerzıvel, sıt a kézirattal is, ezért úgy vélem az ı történelemszemléletét is jól feltérképezhetm, ha a 400 év-et nagyító alá veszem. Természetesen nem áll módomban a könyv egészének bemutatása, s ez nem is célom. Csupán a protestantizmusra vonatkozó megállapításokat mutatom be.

Mielıtt belevágnék Mód esszéjének boncolgatására, elıre bocsátom, hogy a számos kiadást megért mő közül az 1948-ban napvilágot látott ötödik kiadást vettem alapul.115 A „400 év”-nek 1945-öt követıen több kiadása is napvilágot látott. Ezek mind a bıvített jelzıt kapták, kivéve az utolsót, mely a bıvített és átdolgozott jelzıvel jelent meg. 1945-ben a második, 1947-ben a harmadik, 1948-ban a negyedik és az ötödik kiadás került az olvasók kezébe. 1949-ben Mód Aladár közreadott egy brosúra terjedelmő (39 oldal) füzetet, mely „A magyar munkásmozgalom kialakulása” címet viselte. Ennek alcíme „Függelék a 400 évhez” volt. A szerzı ennek mondanivalóját bedolgozta az 1951-ben napvilágot látott hatodik kiadásba, amely terjedelmében is bıven felülmúlta az eddigi köteteket (629 oldal). A 400 év utolsó kiadása 1954-ben jelent meg, összesen 744 oldalon.

Az 1948-as, ötödik kiadás terjedelmében szinte megegyezett a korábbiakkal, ezt támasztja alá, hogy a szerzı az 1945. szeptemberben megfogalmazott elıszót változtatás nélkül illesztette a kötetbe. Ebben továbbra is érvényesnek tartotta az elsı kiadásban kitőzött célt, mely szerint „A politikai és társadalmi küzdelmek menetét és belsı törvényszerőségeit nem érthetjük meg anélkül, hogy e folyamatot ne a gazdasági fejlıdéssel kapcsolatban szemléljük.” Az 1945-ös elıszóban pedig tudatta az olvasóval, hogy „az elmúlt fél esztendı nem nyújtott lehetıséget arra, hogy az 1943-ban megjelent munkát új anyag feltárásával kiegészítsem.” Vagyis bízvást tekinthetjük alapszövegnek ezt a kiadást is, mivel alapvetı újraértékelést csupán az 50-es évekbeli kiadásokban végezett el Mód Aladár.

Jelenlegi kutatásai eredményeim alapján nem tudom megmondani, hogy Fehér Lajos mely ponton és mit javított a szövegen. Egy esetben azonban csaknem teljes bizonyossággal állítható, hogy Fehér Lajos betoldását olvashatjuk. Az 1711 és 1795 közötti korszakot tárgyaló fejezetben olvashatjuk az alábbi mondatot: „Majdnem egész Békés, Zaránd és Csongrád vármegyét (Gyulát, Békést, Szeghalmot, Öcsödöt, Csabát, Dobozt, Kırösladányt, Gyomát, Vésztıt, Orosházát, stb.) báró Harruckern hadiszállítónak adják, Ungvár, Munkács, Diósgyır és Szentmiklós pedig báró Altenberg birtoka lesz.” (43.o.) Ez az aprólékos felsorolás minden bizonnyal szülı megyéjének viszonyait alaposan ismerı Fehér kiegészítése volt.

Ennél fontosabb azonban, hogy Mód milyen megállapításokat tett a reformátusokra, pontosabban a protestánsokra, hiszen ı végig csak így összefoglaló néven beszél a különbözı felekezetekrıl. A reformációt vallásos köntösben jelentkezı ideológiai megmozdulásnak látja, amelynek „a fıpapság által nem kevésbé kizsarolt, nyomorgó alsópapság adott formát.” (11. o.) Majd leszögezte, hogy „A reformáció eredetileg az eretnekség formájában elıször a városi szegénység és a polgárság körében jelentkezett, majd a parasztforradalmak által vált általános társadalmi mozgalommá.” (uo.) Miután Luther és Kálvin követıi váltak a reformáció meghatározó szereplıivé az egész irányzat „már az egyház túlhatalmával szembeforduló és annak javaira sóvárgó fıurak és fejedelmek érdekeivel is találkozott.” (12. o.) A rövid európai kitekintés után Mód áttér a magyar történelem taglalására és röviden bemutatja a protestantizmus Mohács utáni térhódítását.

Ezt követıen olvashatjuk a mő témánk szempontjából leglényegesebb megállapítását: „A protestantizmus az ország birtokállományáért és a nemzeti önállóságért való küzdelemmel

114 Fehér i.m. 136. 115 Mód Aladár: 400 év küzdelem az önálló Magyarországért. Ötödik, bıvített kiadás. Budapest, 1948. Szikra

32

forrt eggyé; egészen a XVII. század végéig a nemzeti függetlenségi mozgalmakat a protestáns fıurak és a protestáns nemesség vezette.” (22. o.) Ennek megfelelıen igen pozitív színben értékelte Bocskai István és Bethlen Gábor politikáját, az utóbbinál külön kiemeli a korabeli kiáltvány szövegét, mely szerint „az Isten tisztessége és nemzetünk szabadsága” megvédéséért fogott fegyvert (23. o.). Bár nem ír név szerint gályarabokról, de az 1670-es évekrıl szólva megemlíti „az erıszakos katolikus restaurációt”, valamint a „reformáció híveinek és papjainak üldözését” és templomaik elkobzását. (33. o.). A Rákóczi-szabadságharc bukását követıen Mód szerint csupán papíron maradtak meg a protestánsok szatmári békében biztosított jogai. (40. o.).

Az 1711 utáni korszakokat tárgyalva oly mértékig eluralkodik a könyvön a gazdaság- és társadalomtörténeti szemlélet, hogy szinte minden egyéb tényezı jelentéktelenné válik. Vallási kérdésekrıl legfeljebb érintılegesen esik szó, a szerzı a katolikus egyházat a Habsburg-dinasztia hő szövetségeseként ábrázolja. (45. o.) A Martinovics-összesküvés kapcsán megemlíti, hogy a résztvevık teljes vallásszabadságot követeltek. (72. o.) 1849-cel kapcsolatban pedig leírja a közismert tényt, hogy a Habsburg-ház trónfosztását a debreceni nagytemplomban mondták ki, igaz nem illeszti oda a szintén közkeletően használt református jelzıt. (108. o.)

Összességében azt mondhatjuk, hogy 1711-ig, vagyis a nagy nemzeti-függetlenségi küzdelmek korszakának végéig alapvetıen pozitív a protestánsok, s ezzel együtt a reformátusok megítélése, s bár az ezt követı idıszak tárgyalásakor a vallás kikerül a szerzı érdeklıdésébıl, a protestánsok megítélése a késıbbiekben sem válik negatívvá, ellentétben a katolicizmuséval. Ennek az egyértelmő különbségtételnek fontos, sıt kulcsszerepe lesz Fehér Lajos gondolkodásmódjában is.

IV. A lehetıségekhez képest igyekeztem az eddigiekben bemutatni mindazokat a kereteket,

amelyek valamiképpen megjelenítették a reformátusságot Fehér Lajos számára. Tisztában vagyok ábrázolásom töredékes voltával számos más forrásból is táplálkozhattak Fehér Lajos hittel, vallással, egyházzal kapcsolatos nézetei, s nyilvánvalóan legerısebbek azok, amelyek az ateista alapokon nyugvó, marxista irodalomból erednek. A továbbiakban azokat a megnyilatkozásait, állásfoglalásait térképezem fel, elsısorban önéletírása116 alapján, amelyek a keresztyén hit – református egyház kettıs fogalmára vonatkoznak.

Családjáról azt írja: „Szüleim és ıseim kálvinista vallásúak voltak, s ez már önmagában hordott, legalábbis tiszántúli értelemben, egyfajta szabad gondolkozású, ellenzéki magatartást.” (7. o.) Figyelemre méltó, hogy egy 1941-ben megfogalmazott önéletírásában117 sokkal tömörebben és szinte türelmetlenül fogalmaz, az ısöktıl áthagyományozott dolognak tekintve a vallást, bármiféle pozitív képzettársítás nélkül: „Református vallású vagyok, mert szüleim is azok. Ilyen hitő volt az az ısünk is, akitıl családunk a Fehér nevet kapta.”

Szülei valláshoz való viszonyáról annyit ír, hogy édesapja fıként télen sokan járt templomba, de nem mély meggyızıdésbıl, hanem azért, mert szeretett énekelni. Majd eléggé meglepı megállapítást tesz Fehér: „Nagyon szépek ezek a református zsoltárok és dicséretek. Ma sem felejtettem el ezeket.” (9. o.) Ezt a kijelentését más forrásokkal is alá tudjuk támasztani. Egy közeli barátja, Sipos Levente, a következıképpen emlékezett vissza Fehér Lajosra: „Szalmazsákon aludt, volt ilyen lepedıs szalmazsákja, szalonnát evett, zsoltárt

116A továbbiakban, ha külön nem jelzem, az Így történt címmel napvilágot látott memoár 1979-es kiadását

veszem alapul. 117 Fehér Lajos: Curriculum vitae. Az 1941-bıl származó életrajzot egy álláshirdetésre válaszként küldte

Pfeifer Ferdinánd könyvkereskedınek. A becses forrást Sipos Levente tette közzé. Békési Élet 1987. 4. 446‒453.

33

olvasott este lefekvés elıtt. İ nem volt vallásos, de szerette a zsoltárokat olvasni. Ezek ilyen népi dolgok voltak ınála. A református egyház, a kálvinista hagyományok azok úgy benne voltak, nem volt vallásos, de nyomot hagytak benne. A mentalitásban, a viselkedésben, a világlátásában valahogy mégis benne volt. Nem vallási jelleggel, hanem ilyen viselkedési értelemben.”118 Ágnes lánya pedig arról tanúskodott, hogy „ İ vasárnap reggelenként anyámmal a zsoltáros könyvbıl énekelt.”119 Úgy tőnik, hogy a zsoltáréneklés szépsége élete végéig magával ragadta Fehért, s minden bizonnyal ezzel magyarázható idézett írása is.

Egyébként igen életszerő megfigyeléseket is tett a gyermekkori templomba járásával kapcsolatban. Leírja, hogy a legények és lányok egymást mustrálgatták az istentisztelet alatt, s hogy a templomból kijövet a kisbíró vagy a községbíró ismertette a híveknek a közérdekő rendeleteket. (9. o.) Sıt azt a megjegyzést teszi, hogy „Kár, hogy a felszabadulás után ezt a formát – a felvilágosítás, a népnevelés kiváló lehetıségét – nem tartottuk meg. Többre mentünk volna vele, mint jó néhánnyal az új módszereink közül.” (9–10. o.)

A református elemi iskolában töltött éveinek legnagyobb élménye a negyedik osztály végén tett tanulmányi kirándulás volt, amelynek során eljutott Budapestre, Visegrádra, Esztergomba, Balatonfüredre, Tihanyba és Hévízre. Mind az 1941-es, mind a 70-es évek második felén írt önéletrajzában (23. o.) szó szerint ugyanazt a kifejezést használja: a református egyház, mint „szegénysorsú, jó tanulót” vitte el ingyenes kirándulásra. Nagyon markánsan megjelenik itt az egyház, mint a szegények gyámolítója. Sajnos egyéb forrást nem találtunk, amely ugyancsak errıl a kirándulásról szólna viszont a Szeghalomvidéki Hírlap külön cikkben120 foglalkozott az 1927-es, hasonló elvek szerint megszervezett vidéki vakációval. Ezek szerint Szeghalmi Gyula szervezésében indulnak a tanulók négy napos kirándulásra Eger, Miskolc és Aggtelek tájára. 15 tanuló vizsgajutalomként ingyen utazhatott el, egyébként a 10 éven aluli gyermekeknek 26, a 10 éven fölülieknek 30 pengıt kellett fizetniük.

A késıbbiekben még egy alkalommal sietett a szeghalmi egyházközség presbitériuma Fehér Lajos segítségére. 1937 elején Tildy Zoltán lelkészelnök kezdeményezésére összegyőjtötték számára a 100 pengı beiratkozási díjat. Ennek kapcsán olvashatjuk az emlékiratban: „Mindmáig csak a legnagyobb hála és tisztelet hangján tudok emlékezni azokra a melegszívő segítıimre, akik rögös utamról kezdettıl fogva a göröngyöket igyekeztek elgörgetni.” (73. o.)

A református egyház, mint a hatalmon kívül lévı, s a társadalom elesettjeivel közösséget vállaló intézmény még egyszer felbukkan a visszaemlékezés lapjain. 1940-ben egy falukutató táborozáson vett részt Fehér Lajos Karcag közelében. Ekkor „meglátogattuk az ország legszegényebb református parókiáját. A derzstomaji református templom padozata földes volt. Az adományokból többre nem tellett. Körtvélyesi lelkipásztor apostoli szegénységben élt.” (123. o.)

A gimnáziumi éveirıl szólva Fehér Lajos továbbra is kedvezı színben ír a helybeli református egyházközség tevékenységérı, hiszen a Péter András Alapítványt, melyre az iskola alapozódott a szeghalmi eklézsia kezelte. A memoáríró egyenesen a Kis-Sárréten betöltött kultúrmisszióról ír a gimnáziummal kapcsolatban, amely abban állt, hogy számos szegény sorsú diák iskoláztatását segítette elı. (30. o.) Szándékosan használtam elıbb az eklézsia kifejezést, mivel úgy gondolom Németh László egy rövid esszéje segítségével megvilágítható hogyan kapcsolták össze az 1930-as évek népi mozgalmával érintkezı marxista értelmiségiek, így Fehér Lajos is, saját mozgolódásukat a XVI-XVII. század református prédikátoraival.

Németh László 1969-ben ellátogatott Pápára és visszaemlékezett121 a három évtizeddel korábban ugyanott tartott elıadására, amelyet „eklézsia-látogatás”-nak nevezett. Úgy vélte,

118 Sipos Levente-interjú, készült 2007. december 21-én. Kézirat, a szerzı birtokában. 119 Fehér Ágnes-interjú, készült 2008. január 2-án. Kézirat, a szerzı birtokában. 120 A szeghalmi református népiskolai tanulók kirándulása Szeghalomvidéki Hírlap 1927. június 26. XVIII.

évf. 26. szám 2. 121 Németh László: Pápán In: Uı: Utolsó széttekintés Bp. 1980. Magvetı és Szépirodalmi 795‒802.

34

hogy az 1930-as évek második felében: „Az önképzıkörök a magyar ifjúságban alakuló eklézsiákban teremtıdtek, amelyekre nem kisebb szerepet osztottam ki, mint a magyar szellemet életté fordítani, s ezt az idea-ihletéső magyar életet a történelem kényszereibe, mint módosító, magyarrrá színezı erıtényezıt bevinni.” Az ún. eklézsiák sorában a pápai, a vásárhelyi, a sárospataki, a debreceni és a soproni református és evangélikus gimnáziumot említi meg név szerint. Aligha tévedek nagyot, ha ebbe a sorba illesztem Fehér Lajos gimnáziumát, a szeghalmit is.

A továbbiakban Németh a Nékosz-nemzedékrıl beszél, s bátran ide sorolhatjuk Fehért, hiszen csak két-három évvel volt idısebb náluk, s számos barátja, közeli munkatársa akadt ebbıl a társaságból. Németh László errıl a generációról azt mondja, hogy „Ha azt a religiót, amit belılünk szívtak, nem is tudták gyızelemre vinni, ezt nem is vártuk tılük Az viszont, hogy a szocializmusunknak magyar színe is támadt, elsısorban nekik köszönhetı. Ha a korán szétszórtak közül vezetı állásba kevés került is, ott, ahol egy tanár, múzeumigazgató, színész, karmester, íróféle misszióként vállalta, hogy szerény eszközeivel olyasmit hozzon létre maga körül, ami a hajdani eklézsiára emlékeztetett, ott többnyire a tragikus nemzedéknek sok mindent túlvészelt tagjai bukkannak elı…” A religió, a misszió, az eklézsia csupa olyan kifejezés, amely a református nyelvhasználatba illik. Joggal feltehetı a kérdés, hogy az, hogy Németh László párhuzamot vont a harmincas években protestáns gimnáziumokba járó népi kollégisták tevékenysége és a Mohács utáni egyházépítés között mennyiben jelent érvényes megállapítást Fehér Lajos felfogására nézve?

Erre a választ maga Fehér adta meg, amikor memoárjában sorba vette azokat az okokat, amelyek elısegítették, hogy a Márciusi Front Debrecenben tanuló tagjai kommunista értelmiségiekké váltak. Az öt lehetséges indok között utolsóként említi a következıket: „Mindez együttvéve olyan meleg, nyílt, egymást támogató baráti légkört eredményezett, ami leginkább hasonlított – s ebben bizonyára szerepe van az öreg Ref. Kollégium patinás ihletének is – az albigensek, a husziták, a magyar alföldi és erdélyi reformátorok nagy lázadásához. Mi is hasonlóhoz, a társadalom gyökeres átalakításához igyekeztünk nekigyőrkızni, lelkileg és eszmeileg felkészülni, de immár – a tudományos szocializmus alapján!” (93. o.).

Természetesen nem akarom megkerülni azt az alapvetı kérdést, amely minden ember valláshoz főzıdı viszonyánál alapvetı: hisz-e Istenban vagy sem. Fehér Lajos erre a kérdésre határozott és egyértelmő választ adott. Visszaemlékezései során több ízben is ateistának vallotta magát, tehát teológiai síkon egyértelmően az egyházon, a hiten kívül helyezkedett el. Gimnáziumi vallástanáráról, Baka Béláról, mint „szabadelvő, felvilágosodott” oktatóról írt, aki „nemcsak eltőrte, hanem kezdeményezte is a szabad szellemő, sokszor valóságos ateista vitákat a diákok körében. Nagy szerepe volt abban, hogy érettségi után szellemi poggyászunkban útravalóul nem cipeltünk magunkkal semmiféle vallási bigottságot, ezzel kapcsolatos lelki nyőgöt, elferdülést” (41. o.)

Némi önkritikával idézi fel Fehér elsı vallási jellegő konfliktusát, amikor 1936 nyarán egy uradalomban dolgozott, mint cséplıellenır, s az intézı családjánál lakott, akik kedvesen bántak vele. Azt írja, hogy „egyik este elég forró fejjel ateista vitába keveredtem a túlzottan, sıt bigottan vallásos meggyızıdéső családdal.” (67. o.) Bár az intézı elsı haragjában ki akarta dobni, felesége és lánya lebeszélték errıl. Fehér saját bevallása szerint az a tanulságot szőrte le, hogy realisztikusabban kell beilleszkedni a vitába. Szinte ugyanez a történet játszódott le 1944 ıszén, amikor illegális kommunistaként Óbudán lakott egy idıs özvegyasszonynál és lányánál albérlıként. İket nem bigott, hanem meggyızıdéses református hívı családnak írja le. Velük is ateista vitába keveredett. „Ezt úgy próbáltam helyrehozni, hogy pár nap múlva, késı éjjelig olvasva – tanulgatva – az asztalon hagytam a bibliát, mintha azt bújtam volna. Továbbá, nem sokkal késıbb elmentem velük az óbudai

35

református kistemplomba vasárnapi istentiszteletre.” (362. o.) Mivel e történet két nıi szereplıje késıbb Fehér Lajos felesége, illetve anyósa lett, erre még vissza fogok térni.

Ez az álcázó, kitérı, vagy ha szigorúan fogalmazunk megalkuvó magatartás más alkalommal is felbukkant Fehér életében. Mivel Debrecenben a Református Kollégium Tanárképzı Intézetében lakott, ezért rendszeresen kellett hallgatnia és vizsgáznia teológiai tárgyakból. Itt is különbséget tett, hiszen Révész Imrét nagy mőveltségi egyháztörténeti tanárként jellemzi, míg Péter Zoltán elıadásait a „színvonaltalan, áltudományos, reakciós” jelzıkkel illeti. (99. o.) Majd hamarosan újabb kihívással nézett szembe: karácsonykor lehetısége nyílt, hogy legátusként pénzt győjtsön a maga számára Körösladányban. Végül azonban mégsem ment el, mivel „az, hogy a Ref. Tanárképzıben az ingyenes helyért hallgatnom kellett a püspököt – az egy dolog; de hogy hirdessem is tanításaikat és az igét – az azért már más dolog.” (99–100. o.)

Mint korábban említettem Fehér Lajos újságíróként 1941 végén visszatért Debrecenbe, s ekkor írta a Balla Péter zsoltártanításáról szóló cikkét. Vajon mi az oka annak, hogy az ekkor már magát tudatos marxistának valló, ateista vitákba bonyolódó Fehér figyelmét egy látszólag nagyon is belsı, egyházi ügy keltette fel. Miért lehet érdekes, hogy milyen zsoltárokat énekelnek egy külsı debreceni templomban? Azt is felelhetnénk, hogy Fehér a szerkesztı utasítására, kötelességszerően hajtotta vége a feladatot. Ha ez így lenne, akkor miért tartotta fontosnak három és fél évtizeddel késıbb újból felidézni ezt a riportot, amelyet egyébként nem is tudnánk a nevéhez kapcsolni, hiszen nem szignálta a cikket?

A válaszhoz kicsit foglalkoznunk kell Balla Péter személyével, s a református egyházon belüli jelentkezı ébredési, megújulási mozgalmakkal. Az ébredés protestáns egyházi szóhasználatban olyan vallási megújulási törekvést jelöl, amely a formális egyházi élettel szemben a bensıségesebb, személyesebb hitélet, a személyes megtérés, a hitbeli újjászületés igényével lép fel.122 A református egyházon belül az 1940-es évek elején kibontakozott egy egész országra kiterjedı, így Debrecenben is jelentkezı ébredési hullám. Ennek a folyamatnak a részét képezte, hogy már 1937-tıl kezdve a református egyetemes konvent jelentıs erıfeszítéseket tett a használatban lévı énekeskönyv revíziójára, megújítására.123 Ennek során egyik feladatként fogalmazták meg, számba kell venni a magyar reformátori énekhagyományt, „különös tekintettel a közelmúlt idık sok akadályát áttört magyar öneszmélésre és a benne újból örvendetesen idıszerővé vált XVI. századi énekköltés értékeire.”

Az 1943-tól felgyorsuló munkába kapcsolódott be Balla Péter, aki többek között a Soli Deo Gloria egyesület énekkarának szakmai munkáját irányította. Balla személye azonban ismert volt a népi mozgalom berkein belül is, elég, ha arra gondolunk, hogy 1941-ben az SDG Kabay Márton körének szárszói konferenciáján a népi kultúra jövıjérıl tartott elıadást. Az 1943-as, nevezetes konferencián pedig népdalokra tanította a tábor résztvevıit.124 Azt nem tudom megmondani, hogy mikor találkozott elıször személyesen Fehér Lajos Ballával, de feltehetıen végzıs diákként láthatta elıször a Péter András Gimnázium Magyar Út estjén. Az 1936. februári eseményen a folyóirat köréhez tartozók körül nem csupán Pap Béla szerkesztı, Kerék Mihály agrárközgazdász és Erdélyi József látogatott el a szeghalmi gimnáziumba, hanem Balla Péter is.125 Sıt Fehér Gyula, Fehér Lajos bátyja visszaemlékezése szerint Balla

122 Kiss Réka: Református ébredés Budapesten, in: Reformátusok Budapesten I-II. Szerk.: Kósa László Bp.

2006. Argumentum – ELTE BTK Mővelıdéstörténeti Tanszék 1343. A tanulmány egésze jól összefoglalja az egyházon belüli megújulási törekvéséket, fıképpen a Bethánia Egylet szerepét 1945 elıtt és közvetlenül a háború vége utáni években.

123 Elıszó, in: Énekeskönyv a magyar reformátusok használatára Bp. 1999. Kálvin 5–8. 124 Borbándi i.m. 336., 341. 125 A Péter András Diákok Szövetsége Magyar Út-estet rendezett Szeghalomvidéki Hírlap 1936. február 16. 2. p.

36

Péter bejárt abba a Bolyai Kollégiumba népdalokat tanítani, ahol néhány hónapot Fehér Lajos is eltöltött, éppen Debrecenbe történt újbóli visszatértét megelızıen.126

A személyes ismeretségen túl Balla Péter éppen azokhoz a szellemi gyökerekhez nyúlt vissza a zsoltáréneklés terén – a XVI. század prédikátorainak mőködéséhez – akik Fehér Lajos és elvbarátai számára is hivatkozási pontként szolgáltak. Így Fehér nagyon is tudatosan választotta riportja tárgyául Balla tevékenységét, hiszen az ellentmondás nélkül beleilleszkedett az ı akkori világfelfogásába.

Az eddigi kutatási eredményeim alapján ennyi információval rendelkezem Fehér Lajosnak a református egyházhoz, hithez való viszonyáról. Pontosabban még néhány fontos adalékkal, amelyet Ágnes lánya osztott meg velem.127 Édesapja az ostrom végét követıen megkérte háziasszonya lányának, Diera Évának a kezét, aki igent mondott. Ezt a történetet maga Fehér Lajos is megörökítette emlékiratában. (576. o.). Azt viszont már nem, vagy legalábbis a kiadott szövegben már nem szerepel, hogy a szülık református egyházi szertartás szerint keltek egybe, s mind az 1946-ban született Erzsébet, mind az 1948-ban született Ágnes lányukat megkereszteltették. Fehér Lajos korábbi szavaira emlékezvén, aki meggyızıdéses hívıként írta le feleségét és annak édesanyját, aligha történhetett volna másképp. Szintén Fehér Ágnestıl tudjuk, hogy édesanyja 1943-ban a Baár-Madas Református Leánynevelıintézetben tett érettségi vizsgát és ezt követıen kezdte el orvosi tanulmányait. A szülık a mai fıváros egyik legrégibb református templomában, az óbudaiban kaptak egyházi áldást házasságukra. A házasságkötés idején Fehér Lajos már az újonnan szervezıdı politikai rendırség kötelékébe tartozott. Az eseményt mégsem tekinthetjük teljesen kivételesnek, hiszen Nagy Imre lánya 1946-ban szintén református egyházi szertatás szerint kelt egybe férjével, az akkor még lelkészi beosztásban lévı Jánosi Ferenccel.128

V.

Miután sorra vettem Fehér Lajos megnyilatkozásait és az ıt ért hatásokat, megpróbálok felelni arra a kérdésre, hogy miként értékelhetjük ıt egyháztörténeti-vallásszociológiai nézıpontból. Mielıtt erre választ adnék, röviden szeretném összegezni, hogy miben is állt Fehér Lajos reformátussága. Az eddig tárgyaltak alapján négy biztos kijelentést tehettünk. Elıször is teológiai értelemben ateista, nem hívı ember volt, amely meggyızıdés logikusan következik abból a dialektikus materializmusból, amelyet marxista értelmiségiként magáénak vallott. Ebbıl adódóan egyértelmően kívül esik azon a fajta egyházias vallásosságon, amely a XX. század magyar reformátusságát jellemezte. Kósa László ennek három típusát különíti el: az egyháztagot, a gyülekezeti tagot és a hívı gyülekezeti tagot.129 Közülük az egyháztagoké a legformálisabb viszony, mivel ık csupán az élet nagy fordulópontjain (születés, házasságkötés, halál) találkoznak az egyházzal. Bár magyar reformátusságban régóta jelen lévı racionalizmus miatt bizonyos esetekben még a tudatos ateizmus is összeférhet az egyháztagsággal (erre példaként hozható az egyházkerületi fıgondnoki tisztet is vállaló Erdei Ferenc), de Fehér Lajos esetében még errıl sem lehet szó. ı saját magát tudatosan és egyértelmően az egyházon, a hitéleten kívül helyezte el.

Mindezek ellenére Fehér Lajos három területen mégis nagyon sajátságos viszonyban maradt a református egyházzal, mint kultúrával. Elıször is az élete végéig megmaradó

126 Fehér Gyula visszaemlékezése, 1971. Politikatörténeti Intézet Levéltára. Nékosz-győtemény 302. f. 3. cs.

11. ı. e. 127 Fehér Ágnes-interjú, készült 2008. január 2-án. Kézirat, a szerzı birtokában. 128 Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. Elsı kötet 1896‒1953. Bp. 1996. 1956-os Intézet 349‒

350. 129 Kósa László: Egyházi hagyomány – protestáns vallási néprajz, in: Uı: Egyház, társadalom, hagyomány

Debrecen, 1993. Ethnica 45–46.

37

érdeklıdése és szeretete a zsoltáréneklés iránt. Másodszor rokonszenve a református egyház évszázados népi tehetségmentı akciói, a falusi kisközösségek összetartásában játszott szerepe iránt. Harmadszor pedig a nemzeti történelem fontos és kommunista politikusként is vállalható és vállalandó hagyományának tartotta azokat a történéseket, amikor a vallásszabadságért vívott küzdelmek egyben függetlenségi harcok is voltak. Ezen jellemvonások alapján Fehér Lajost olyan egyházon kívül lévı, nem hívı emberként írhatjuk le, aki valamiféle csökevényes, erısen korlátozott kultúrprotestáns130 identitással mégis rendelkezett. Ez a fajta gondolkodásmód egyébként nem volt egyedülálló hazai kommunista mozgalmon belül. Leginkább a Márciusi Front debreceni kommunista tagjait jellemezte, ahogyan arról a velük készített interjúkötetben vallanak.131

Ezek után joggal adódik a kérdés, hogy vajon az a fajta beállítódás, amely Fehér Lajost is jellemezte vajon az egyháztörténet tárgykörébe tartozik-e, kell-e ezzel a fajta magatartással valamit is kezdenünk. Ha szigorún vett egyháztörténeti megközelítést alkalmazok, akkor nem, ha ennél tágabban vett vallásszociológiait, akkor talán. Azért felelek bizonytalan igennel, mivel a vallásszociológiai irodalmon belül is régóta fennálló és megnyugtató módon aligha rendezhetı probléma, hogy meddig terjed a vallás határa.132 Magyarországon 1945-öt követıen ráadásul kettıs kihívással kellett szembenéznie az egyháznak: egyrészt a hagyományos agrártársadalom felbomlásával és a nagy népességtömegek városba áramlásával felgyorsuló szekularizációval, illetve 1948-tól a kommunista diktatúra változó eszközökkel folytatott, de mindvégig egyházellenes politikájával. Vagyis nálunk nem lehet pusztán a társadalmi modernizációval együtt felerısödı elvallástalanodást vizsgálni, a politikai kényszerek és elvárások is jelentıs mértékben alakították a vallásgyakorlás szokásait. Egy nemrég napvilágot látott, élettörténetek elemzésen alapuló vizsgálat szerzıje négy típust állapított meg az 1948 utáni vallásgyakorlás tekintetében.133 Bár az elemzés római katolikusok körében készített interjúkon alapszik, de nyilvánvalóan protestáns vonatkozásban is érvényes.

Az elsı csoportba azok sorolhatók, akik a társadalmi változás nyertesei lettek azáltal, hogy elhagyták a vallást. A másodikba azok tartoznak, akik nyíltan megırizték vallásosságukat, ezáltal elzárult elıttük a társadalmi felemelkedés útja. A harmadik típust azok testesítik meg, akik rejtett módon, a nyilvánosság kizárásával élték meg hitüket, ezáltal lehetıvé vált számukra a társadalmi felemelkedés. A negyedik csoportot azok alkották, akik kívül maradtak a társadalmi változásokon, nem is akartak felemelkedni, s így ık nyíltan gyakorolhatták vallásukat.

Úgy vélem, hogy Fehér Lajos református hithez, egyházhoz való viszonyulása egyik kategóriába sem illeszthetı be, hiszen nem felel meg a vizsgálat kiinduló pontjának, nem volt hívı tehát nem kellett semmirıl sem lemondania, vagy semmit sem elrejtenie. Viszont nem nevezhetjük ıt harcosan egyházellenesnek sem, hiszen érzékeltünk bizonyos elfogadást, sıt rokonszenvet a református hagyomány néhány eleme iránt.134 A megoldáshoz akkor jutunk közelebb, ha szociálpszichológiai szemszögbıl tekintünk a kérdésre. Mivel tanulmányom

130 „A kultúrprotestantizmus … a magyar protestantizmusban különösen jellemzı kettıségnek azt az oldalát

jelöli, amely nem a bensıséges vallásosságra, a hit élményére, hanem a vallás és az egyház mővelıdési és társadalmi szerepére teszi a hangsúlyt.” Kósa László: A kultúrprotestantizmus bírálata avagy önbírálata, in: Uı: Egyház, társadalom, hagyomány Debrecen, 1993. Ethnica 161.

131 Tóth Pál Péter: Messiások, Bp., 1987. Akadémiai. 132 Hamilton, Malcom B.: Vallás, ember, társadalom. Elméleti és összehasonlító vallásszociológia, Bp. 1998.

Aduprint, 23–34. 133 Bögre Zsuzsanna: Vallásosság és identitás. Élettörtének a diktatúrában (1948–1964) Pécs, 2004., Dialóg

Campus 181–188. 134 Most nem kívánok foglalkozni azzal a messzire vezetı és a jelen tanulmány kereteit szétfeszítı kérdéssel,

hogy maga a kommunizmus vallás-pótlékként szolgált-e a Fehérhez hasonló személyek számára, ahogy egyes vallásszociológusok feltételezik. Hamilton i.m. 32.

38

tárgya nem Fehér Lajos általános, teljes társadalmi identitásának feltérképezése, ezért némileg leegyszerősített magyarázatot kell adnom.

Fehér Lajos egy olyan közösségben töltötte a gyermek- és ifjúkorát, amelyben döntı szerepet játszott a református egyház. A korabeli Szeghalmon akkor még az élet megkerülhetetlen tényezıjét jelentette, így az ifjú Fehér saját maga kialakuló identitásába beépített bizonyos elemeket, amelyeket ez a környezet kínált.135 Vagyis nem beszélhetünk önálló vallásos, református identitásról, hanem sokkal inkább szeghalmi identitásról, amelynek csupán egyik eleme volt a református hagyomány. Természetesen Fehér is ki volt téve, mint mindnyájan, „a társadalmi kölcsönhatások, cselekvések hálójában hitelesülı szakadatlan önmeghatározás”-nak.136 Magának az emlékiratnak az elkészítése is végsı soron ezt a célt szolgálta, így különösen izgalmas, hogy is bepillantást nyújtott, hogy melyek voltak azok az identitáselemek, amelyeket a fiatalkorában ı körülvevı keresztyén hitbıl és református hagyományból megırzött. A memoárt egyéb forrásokkal kiegészítve három identitáselem ırzıdött meg: a zsoltáréneklés, a református egyház szociális érzékenysége és a XVI-XVII. századi függetlenségi harcok és a protestantizmus, mint fontos nemzeti hagyomány.137

VI. Tanulmányom kiindulópontját az az ellentmondás képezte, amelyre Fehér Lajossal

kapcsolatos kutatásaim során bukkantam. Már emlékiratában is – különösen más kommunista politikusokhoz képest – sokat foglalkozott a református egyházzal és hagyománnyal. Ehhez társultak az interjúim során nyert meglepı ismeretek zsoltáréneklési szokásaira vonatkozóan. Majd ezt követıen bukkantam rá a bevezetıben közzétett cikkre, mely tovább erısítette gyanúmat, hogy nem lehet sematikus módon leírni Fehér és a magyar reformátusság viszonyát.

Elsı lépésként igyekeztem bemutatni, hogy melyek voltak azok az intézmények, személyek, olvasmányok, amelyek Fehér Lajos gondolkodását ebben a témakörben meghatározták. Úgy tőnik, hogy nem elsısorban a család, hanem szülıfaluja, Szeghalom akkoriban még igen erıs és komoly hagyományokkal bíró református gyülekezete játszott meghatározó szerepet. Tanulmányai során mindvégig a református egyház által fenntartott intézményekben tanult és lakott (elemi iskola, Péter András Gimnázium, Debreceni Református Kollégium Tanárképzı Intézete). Feltevésem szerint meghatározó élményt jelentett számára Mód Aladár 400 év címő munkája, amely ideologikus összegzését adta az 1514 utáni magyar történelemnek és hivatkozási pontként szolgált a függetlenségi-kommunista történelemszemlélet hívei számára.

Második lépcsıben Fehér Lajos személyes megnyilatkozásait, élményeit győjtöttem egybe, jelentıs mértékben saját emlékiratára támaszkodva. Ennek során egyértelmővé vált, hogy egy tudatosan ateista, egyházon kívül élı, de bizonyos, a kultúrprotestantizmus fogalomkörébe tartozó jelenségekkel rokonszenvezı karakterrel van dolgunk. Végezetül a vallásszociológia és a társadalomlélektan eszközeinek segítségével tudtam megrajzolni Fehér Lajos és református egyház, illetve a protestáns hagyomány egymáshoz való viszonyát. Ennek alapján azt mondhatom, hogy Fehér olyan korlátozottan kultúrprotestáns felfogású személy volt, akinek kötıdése csupán néhány identitáselemmel írható le, igaz ezeket az elemeket marxista meggyızıdése dacára, tekintélyes politikai karrierje során is megırizte.

135 Ezt a nézıpontot alapvetıen a strukturális identitáselmélet hívei vallják, amely megközelítéssel magam is

egyetértek. Ennek kifejtését lásd Pataki Ferenc Identitásalakulás a 70-es évtizedben és Adatok az identitásalakulás vizsgálatához címő tanulmányaiban. Lásd Uı: Élettörténet és identitás, Bp. 2001. Osiris 11–34; 35–55.

136 Pataki Ferenc: Identitás, személyiség, társadalom, in: Uı: Élettörténet és identitás Bp., 2001. Osiris 115. 137 Fehér esetében is az történt, mint bárki másnál: „A személyes identitás hangsúlyai eltolódtak a választott

és teljesítménynek minısíthetı, egyéni erıfeszítéssel kidolgozott kategóriák felé, amelyeknek olykor csupán szimbolikus és ideologikus valóságuk van.” Pataki i.m. 113.

39

SARNYAI CSABA MÁTÉ

Állam – katolikus egyház – ifjúság 1964-86138

Bevezetés Dolgozatunk címben jelzett témafelvetése furcsának tőnhet. Az ifjúság – a

következıkben ismertetett ideológiai okokból – nyíltan nem lehetett a katolikus püspökkari megnyilatkozások célcsoportja. A fiatalokat ugyanis épp az új szocialista embertípus bázisának tekintették. Ennek figyelembe vételével, arra próbálunk rövid kísérletet tenni, hogy rámutassunk néhány olyan fıpapi kijelentésre, amely közvetve, vagy közvetlenül mégiscsak az ifjúságot veszik célba.

I. A korszak állami egyházpolitikájának néhány jellemzı vonása

A tárgyalt idıszakban a világegyházban fellépı modernizációs törekvések, a XXIII. János, majd VI. Pál nevével fémjelzett aggiornamento és a magyar állam egyházpolitikájában beálló részleges változások egybeesése nem véletlenszerő. A II. Vatikáni Zsinat, illetve a zsinati mozgalom hatására enyhült a merev szembenállás az állam és az egyházi vezetés között. Mivel a Kádár-rezsim által meghirdetett „nemzeti egység” politika nem negligálhatta az egyházak szerepét, valamilyen megoldásra törekedett, amely által az egyház tevékenységi körét a plébániákon belül igyekezett tartani, de az ellene való harcot elsısorban nem adminisztratív úton kívánta folytatni.

Mit jelent ez konkrétan? Jelenti az 1964. szeptember 15-én a Szentszék képviselıje és az. Állami Egyházügyi Hivatal akkori elnöke közt megkötött u.n. részleges megállapodást, amely de facto rendezett néhány problémát, miközben de jure nem adott átfogó megoldást. Intézkedett a püspöki székek betöltésének módjáról, meghagyta – az 1957. évi 22. tvr alapján – az Elnöki Tanács elızetes hozzájárulásának jogát, elismerte a Szentszék kinevezési jogát. Ennek alapján több új püspököt is kineveztek. Megállapodás született arról is, hogy az állam által megkövetelt esküt csak „püspökhöz, vagy paphoz illı" módon lehet letenni. Eme „mód” értelmezése a gyakorlatban alkalmasint eltérı volt állami és egyházi részrıl, s mivel adott esetben az elıbbi fél volt á domináns, inkább annak az interpretációja érvényesült. A megállapodáshoz csatolt jegyzıkönyv (protocollo) 16 pontban rögzítette a megoldatlanul maradt kérdéseket. Ezek a neuralgikus pontok jól mutatják a megegyezés korlátait. Nem valósul meg továbbra sem a püspökök személyi szabadságának gyakorlati garantálása és a pápai kuriával való szabad érintkezés fenntartása. A letartóztatott papok és szerzetesek helyzete éppen úgy változatlan marad, mint a szemináriumok, szerzetesrendek és kongregációk mőködésének körülményei. Minden politikai dokumentum annyit ér, amennyi meg valósul belıle. Jól jellemzi a megállapodás jellegét András Imre és Morel Gyula

138 A kutatásokat az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok Posztdoktori Ösztöndíja (Pályázatszám:

PD 76004 2008.) támogatta. Az írás korábbi formájában megjelent: Sarnyai Csaba Máté: A Magyar Katolikus Püspöki Kar és az ifjúság 1964-1994. in: Egyházfórum 1996/4. 30-38p.

40

megfogalmazása, miszerint ez az egyezmény inkább „modus moriendi”, mintsem „modus vivendi” volt az egyház számára.139

Azok a papok, akik aktívan részt vettek az Opus Pacisban üdvözölték az egyezményt, hisz abban magatartásuk igazolását látták. A többség azonban, akik hitüket nem tudták és nem is akarták összeegyeztetni a marxizmus-leninizmusnak a vallás felszámolását célul kitőzı ateista eszméjével és a társadalom teljes szekularizációjára irányuló szándékaival, úgy érezték, hogy elárulták ıket. Az Állami Egyházügyi Hivatalnak a Magyar Katolikus Püspöki Kar számára adott helyzet értékelése jól mutatja a szocialista vezetés valódi politikai célját az aláírással. E szerint az egyezmény nem új korszak kezdetét jelenti, hanem csak a már meglévı állapotok jóváhagyását.140 Annak alátámasztására, hogy a politikai vezetés részérıl ez a lépés egyértelmően taktikai és nem stratégiai váltást jelentett, álljon itt néhány sor az MSZMP témánkra vonatkozó 1965-ös határozatából: „A vallásosság csak az ember társadalmi és egyéni életérıl való sokoldalú gondoskodással, a társadalom részérıl megnyilvánuló segítıkészséggel, az emberek a szocialista kollektívába, a szocialista építésbe, a közéleti tevékenységbe való—bevonásával küzdhetı le. Hiszen a hívı emberek többsége nem valamiféle elméleti megfontolásból vallásos, hanem azért, mert egyéni életkörülményei, családi neveltetése, a gond, a testi vagy lelki szenvedés, a tudatlanság, a régi szokások hatalma alól nem. tudja kivonni magát, mert lelki vigaszt vél fölfedezni a vallásos hitben. Csak a széles körő társadalmi tevékenységnek a konkrét tudományos felvilágosítással való összekapcsolása révén érhetjük el, hogy a vallásos ideológia elleni harcunk (...) megtalálja az utat, a felvilágosítás meggyızı érveit és eszközeit a hívıkhöz is. Ezért kell szembeszállnunk a vallás elleni harc kapcsán tapasztalható szektás türelmetlenséggel és elvtelen opportunizmussal is.”141 Láthatóan csak a hangnem változott, a lényeg nem: a vallást továbbra is aufklerista alapon értelmezték és a szocialista modernizálódási `elképzeléseket egyértelmően összekapcsolták az eszmei-szellemi szekularizációval.

Fontos megemlíteni Kádár János 1977. júniusi VI. Pál pápánál tett látogatást, amit látványos „sikertörténetként” interpretáltak a magyar politika korabeli korifeusai, idealizálva ezzel „szövetségi politikájukat”. Pedig e mögött ott húzódtak a direkt vagy indirekt politikai hatásra lezajlott társadalmi folyamatok: a magyar katolikus egyház társadalmi befolyásának eróziója fokozódott, a hitélet és a vallásosság visszaesett és a szekularizáció felgyorsult.

A pápa Kádár látogatása kapcsán kijelentette, hogy „ez majdnem végállomását jelzi egy lassú, de félbe nem szakadt folyamatnak, amely ez utóbbi 14 év folyamán, lépésrıl lépésre haladt, közel hozva egymáshoz a Szentszéket és a Magyar Népköztársaságot, az eltávolodás és a feszültségek hosszan tartó idıszaka után, melynek visszhangja még nem halt el teljesen.”142 Alaposabban elemezve a fenti szavakat megállapítható, hogy a pápa egyrészt hitet tett az együttmőködés folytatása mellett, de nem hallgatta el azt sem, hogy a fontos kérdések továbbra is rendezetlenek. A tárgyalási jegyzıkönyv szerint két kérdést emelt ki: a templomi hitoktatást és a Magyarországon mőködı szerzetesrendek kérdését. Arra kérte Kádárt, hogy tegye lehetıvé Luigi Poggi érsek és Miklós Imre államtitkár találkozóját, ahol tőzzék napirendre ezeket a problémákat. Kádár, a korban gyakran használt fordulattal,

139 „More Likely A Modus Moriendi?” in: Andras, Emerich – Morel, Julius: Church in Transition; Hungary’s

Catholic Church from 1945 to 1982: Collected Studies of the Hungarian Institute for Sociology of Religion. Vienna: UKI Reports p. 86-95

140 The Situation of the Church in Hungary in 1966. in: Andras, Emerich – Morel, Julius: Church in Transition; Hungary’s Catholic Church from 1945 to 1982: Collected Studies of the Hungarian Institute for Sociology of Religion. Vienna: UKI Reports p. 59-85

141 Idézi: Gergely Jenı: Katolikus egyház, Magyar társadalom 1890-1986. Bp. 1989. 166-167.o. 142 NÉPSZABADSÁG 1977/135. szám (jún. 10.) XXXV. évfolyam (Kádár János a pápánál).

41

megígérte, hogy majd megvizsgálják, mit lehet tenni ezekben az ügyekben.143 Ez természetesen elutasítást jelentett.

Kádár János azzal is dicsekedett a Vatikánban, hogy Magyarországon már egyetlen pap sincs börtönben. A pápa ekkor hívta fel a figyelmét, hogy Lénárd Ödön immár csaknem húsz éve ül, összesen harmadik büntetését tölti. Utóbb ennek a közbenjárásának köszönhetıen szabadult harmadszor is, amnesztiával.

II. Püspökkari körlevelek és az ifjúság

A korábban idézett 1965-ös párt dokumentumban lefektetett „elvi alapok” és Vatikánnal

fennálló vitás kérdések figyelembe vételével nem csodálkozhatunk azon, hogy szőkebb témánk – az ifjúság mint célcsoport – ezt követıen sem lehetett a püspökkari körlevelek központi tárgya. A fiatalokat ugyanis épp az új szocialista embertípus bázisának tekintették. Ennek egyik alapja az iparosodással járó hatalmas mértékő városba áramlás. Ez a „belsı népvándorlás” ugyanis elsısorban a fiatalokat érintette, akik így kiszakadtak a tradicionális vallásos falusi környezetbıl és egy új közegben már elsısorban szekularizált eszmékkel találkoztak. A „fényes szelek” generációjának gyermekei születtek már a 60-as évek második felében, így az ı neveltetésük már nem vallásos miliıben zajlott, ide értve mind a családot mind az állami oktatás különbözı szintjelt. A fennmaradt egyházi iskolák diákjait a továbbtanulás szempontjából a korszak végéig különbözı mértékben hátrányos megkülönböztetések érték. A püspöki kar körleveleiben elsı sorban a keresztény családeszmény megvalósítására buzdította,illetve a katolikus tanintézmények támogatását kérhette híveitıl. Az egyik katolikus iskolákkal foglalkozó enciklika (1978. január 13.) kitér arra, hogy 1973-tól 600-zal csökkent a tanulók száma. Ez mutatja azt, hogy az állam visszaszorítási kísérletei nem voltak „eredménytelenek”. Az egyházi vezetés jól érzékelte, hogy az állam a családra – mint hagyományos nevelési közegre – nem helyez akkor súlyt, hisz a kétkeresıs családmodellben Élı szülık gyermekeiket viszonylag korán állami intézményekbe kényszerültek adni, és ezeken a helyeken gondoljunk csak az állami ünnepekre való felkészítésre – már „megfelelı" irányba lehet terelni a nevelteket. A család, mint legalapvetıbb szocializációs egység, létében – vagy éppen hiányában – mégis hat a felnövekvı generációkra. Így az egyház fontos tartópillére lehet. A hittanra járás nyílt vállalása szintén visszaüthetett szülıre, gyermekre egyaránt. Az egyház ezek ellen a diszkriminációk ellen nem tudott fellépni, s így, valamint a közvetett, de állandó állami ellenırzés közepette a „passzív rezisztenciája” és a „passzív asszisztenciája”144 közti határvonalak gyakran összemosódtak. Különösen igaznak tőnik az elıbbi felvetés, ha figyelembe veszünk néhány olyan gócpontot, amely az ifjúság szempontjából is igen fontos. A cselekvı vallásosságra való vezetés szándéka a fiatalok körében bázisközösségek létrejöttét eredményezte. Ezekkel szemben eleinte a totális elutasítás volt az állam reakciója. Korszakunkban ennek legkirívóbb példája az 1971 májusában lefolyt ún. regnumista per: négy regnumi papot és két kisközösségi vezetıt állítottak bíróság élé. Legfıbb bőnük az ifjúsággal való foglalkozás, melynek keretében a vád szerint olyan katolikus elit ifjúságot próbáltak nevelni, amely hatékonyan képes szembeszállni a szocialista rendszerrel. Az ítéletek egy évtıl négy és fél évig terjedtek.145 A késıbbiek során a különbözı bázisközösségek megosztásával igyekeztek azok hatását gyengíteni. Az, hogy ebben mekkora

143 T. VARGA GYÖRGY: Nemzeti enyhülés és egyházpolitika. Kádár János látogatása VI. Pál pápánál, 1977.

In: História 1991./5-6. szám 30. o. 144 A kifejezést nem történeti/egyházjogi értelemben használjuk. 145 András Imre: A római katolikus egyház helyzete Magyarországon a háború után in: 30 év 1956-86. Bern,

1986. 315.o.

42

szerepe volt az államnak, illetve az egyháznak nem tartozik a jelen tanulmány tárgykörébe. A 70-es évek közepétıl ismét megélénkülı – a hierarchikus egyházzal ettıl kezdve hol együtt menı, hol kontesztáló – bázisközösségek, új teológiai kísérletezések nem voltak figyelmen kívül hagyhatók. Az értelmiségi körökben és fıként egyes ifjúsági rétegekben felerısödı vallásosságot már nem lehet csupán a tudatlanságból magyarázni. Ezt akarva-akaratlan a hatalomnak is tudomásul kellett vennie, de ez nem jelentett többet a személyes szintő vallásos meggyızıdés tőrésénél. A szervezeti szint, amely az egyházi hierarchia támogatását csak részben vagy egyáltalán nem bírta, hivatalosan végig tiltva maradt.

A katolikus fiatalok egy csoportja számára külön hangsúlyt kapott ebben az idıszakban a fegyveres katonai szolgálat elutasítása, amely ekkor súlyos börtönbüntetést jelentett. Ez az állami vezetés szemében az egyik legneuralgikusabb pont volt. A II. vatikáni zsinat külön kitért erre is a Gaudium et Spes címő zsinati dokumentumban. Ezt 1965. december 6-án szavazták meg a zsinati atyák. A magyar katolikus püspöki kar 1986. október 17-én kiadott körlevelében látta elérkezettnek az idıt, hogy foglalkozzék a kérdéssel. Ekkor éppen száznál is több különbözı felekezethez tartozó személy töltötte büntetését. Ezzel az enciklikával kapcsolatban forráskritikai szempontból megjegyzendı, hogy elıbb idéz a zsinati konstitúcióból a katonáskodás mellett említett néhány gondolatot, majd ezekbıl egyértelmő értékeléseket von le. Az sem lényegtelen, hogy a zsinati szöveg elıbb tárgyalja a méltányos eljárás szükségességét a lelkiismereti okokból fegyvert nem fogókkal szemben, s csak utóbb a fegyveres szolgálat melletti érveket.146 Fontosnak látszik a püspöki kar által az enciklikában idézett szövegrészekbıl levont következtetéseket összefoglalni. A szövegben az áll, hogy: „A zsinati tanításból következik, hogy a katonai szolgálat kötelezettségét nem lehet elutasítani vagy elítélni”. A püspöki körlevél idézi ugyan a lelkiismereti okból fegyveres szolgálatot megtagadókra vonatkozó zsinati kijelentést, de ebbıl nem von le értékelı következtetéseket, hanem az idézet utáni bekezdésben az alábbiakat írja: „A konkrét feladatok megállapítása és megszervezése a haza védelmében nem az egyház, hanem az állam feladata. A Magyar Népköztársaság alkotmánya értelmében minden állampolgárnak kötelessége a haza védelme. Az eddig történt megbeszélések is megerısítették, hogy hazánkban katonai szolgálat kifejezetten a haza védelmére, a béke fenntartására, a közbiztonság megerısítésére irányul.” Ezen körlevél hatásának értékelése további vizsgálatokat igényel, bár az belátható, hogy a legkevésbé sem könnyített azok helyzetén, akik az adott idıszakban lelkiismereti okokból nem voltak hajlandók a fegyveres katonai szolgálatra.

Írásunkban a témánkba vágó fontosabb történéseknek és néhány jellemzı dokumentumnak vázlatos áttekintésére vállalkoztunk. A publikus források meglehetısen szőkösek, de igyekeztünk az ifjúságra vonatkozó mozzanatokat és püspökkari megnyilatkozásokat felvillantani. Mint minden ismertetés esetében a felhasznált források és elemzések kiválasztása mögött természetesen egyfajta értékelés is meghúzódik, amely továbbgondolásra is szeretné serkenteni az olvasót, nem feledve a történeti perspektíva problematikusságát éppúgy, ahogy a kérdések felvetésének szükségességét sem.

146 A II. vatikáni zsinat tanítása Szerk.: Dr. Cserháti József Bp. 1975. 496-497.o.

43

SOÓS VIKTOR ATTILA

Hódmezıvásárhelytıl Hódmezıvásárhelyig. (Badalik Bertalan veszprémi püspök hányatott sorsa)

A XX. századi veszprémi püspökei közül talán Badalik Bertalant érte a legméltánytalanabb megítélés, hozzáállás, mind egyházi, mind világi részrıl. Hiszen püspöki mőködését számos kritika, ellenállás kísérte, és 1957. augusztus 15-én sor került házi ırizetbe helyezésére, ami szokatlan volt az ötvenes évek második felében, különösen, ha az eljárás módszerét, a döntés végrehajtását tekintjük.147 Badalik Bertalant talán még ma is sokkal kevésbé ismerjük, tevékenységét, különösen, amit a Domonkos Rendért, a Veszprémi Egyházmegyéért és a Katolikus Egyházért tett, ma is sokan elfelejtik. Így öröm, hogy házi ırizetbe helyezésének 50. évfordulóján méltó módon emlékezhetünk a veszprémi egyházmegye 95. püspökére.

Badalik Sándor gyermekkora, tanulmányai Badalik Sándor 1890. december 10-én született Hódmezıvásárhelyen, szüleinek – Badalik

Lajos bognármesternek és Farkas Juliannának – hetedik gyermekeként.148 Már gyermekkorában kapcsolatba került azokkal a domonkos nıvérekkel, akik Hódmezıvásárhelyen élték rendi életüket. Az ı zárdájukba járt mindennap ministrálni a fiatal Sándor. Elemi iskolai tanulmányait Hódmezıvásárhelyen végezte, majd Szombathelyre került, ahol a Premontrei Rend Gimnáziumában tanult. A gimnázium befejezése után Grazba utazott, és 1908. augusztus 22-én jelentkezett a domonkos rendbe.149 Ekkor kapta a Bertalan nevet rendi nevének.150 1909. augusztus 22-én tette le rendi fogadalmát. Ezt követıen elıször filozófiai, majd teológiai tanulmányokat végzett, ezek befejezése után 1914. július 19-én pappá szentelték. Elsı szentmiséjét Hódmezıvásárhelyen mutatta be július 26-án.

A domonkos szerzetes

A cseh domonkosok 1905-ben kiváltak a közös osztrák-magyar-cseh-morva imperiumból,151 ezzel visszaállt a régi magyar-osztrák provincia 9 zárdával. A tizedik rendház Budapesten jött létre. Ennek elızménye volt, hogy már a XIX. század végén felmerült, hogy a domonkos szerzetesek telepedjenek le Budapesten. Bécsben és Rómában többször sürgették a rend generálisánál a letelepedést. A domonkos rend magyar-osztrák tartományfınöke, Szabó Szádok152 vezetésével Bécsben 1903. február 11-én tartott tanácskozáson elhatározták, hogy ismét letelepednek Budapesten, ugyanis tudomásukra jutott, hogy Zuglóban nagy szükség lenne

147 Errıl lásd bıvebben: Soós Viktor Attila: Badalik Bertalan veszprémi püspök internálása, ArchivNet –Történeti források Online 7. évfolyam 4. szám. http://www.archivnet.hu

148 Badalik L. M. Jácinta O. P. n.: Badalik Bertalan O. P. 1890–1965 veszprémi püspök életútja. Hódmezıvásárhely, 1999., 12.

149 Ekkor a közös osztrák-magyar rendtartománynak Grazban mőködött a teológiai képzése. 150 Badalik L. M. Jácinta im.: 18. 151 A Domonkos-rend generálisa a magyar-osztrák, cseh és morva zárdákat Provincia Imperii néven egy

tartományba vonta össze. A 15 zárdából 7 cseh és morva, 4 osztrák és 4 magyar (Kassa, Sopron, Szombathely, Vasvár) volt. 1905-ben a cseh és morva zárdák kiváltak, s ismét magyar-osztrák tartomány alakult, mely 5 magyar és 5 osztrák házból állt.

152 Szabó Szádok O. P. domonkos tartományfınök. 1898-ban és 1930-ban választották meg tartományfınöknek.

44

papokra.153 1904. október 10-én megkezdték az ideiglenes kápolna építését, amelyet a Rózsafüzér Királynéja tiszteletére szentelt fel 1905. április 7-én Kohl Medárd püspök. Ezt követıen a fıváros és a kultuszminisztérium segítségével és győjtésbıl megkezdıdött a templom és a kolostor építése. A szerzetesek 1913 júniusában költöztek be az új zárdába, és 1915. október 3-án szentelte fel az új templomot Csernoch János hercegprímás. Budapesten volt a domonkos tartományfınök székhelye, a rend fıiskolája és noviciátusa. Az elsı világháború végére a rendtartománynak Horváth Sándor Imre154 lett a tartományfınöke. Ebben az idıben Budapesten, Szombathelyen, Sopronban, Vasváron és Kassán éltek domonkos szerzetesek.

Ekkorra került ide szerzetesnek az újmisés Badalik Bertalan is. A domonkos atyák 1919-ben a már többször felajánlott plébániát elfogadták. Így a nagy kiterjedéső erzsébetvárosi plébánia területébıl dismembrálva 1919-ben az egyházi fıhatóság új plébániát alapított, amit a domonkos rendre bíztak. Elindult a plébániai élet, amelynek motorja és ösztönzıje Badalik Bertalan lett. A Rózsafüzér Királynıje folyóirat155 szerkesztését 1915. november 9-én bízták rá, amellyel rendje hitéleti mozgalmának lett az igazgatója. Az elsı plébánost – Badalik Bertalant – 1919. április 13-án iktatta be Mészáros János érseki helytartó. Budapesten eltöltött évei alatt Badalik Bertalan megszervezte a dominikánus vegyeskart. Emellett jelentıs a plébánia egyesületi élete is. Megtalálható a Szent Domonkos III. Rendje, a Rózsafüzér Társulat, a Férfiak Egyesülete (késıbb Credo156), a Szent László Ifjúsági Kör, és a Szent Margit Leánykör. Badalik Bertalant a plébániai és az egyházközségi munka növekedése miatt felmentették a „Piros könyv” szerkesztése alól. Badalik Bertalan budapesti évei alatt kultúrházat építtetett, amelyben mozit létesített.

Szent Domonkos halálának 700 éves évfordulóján – 1921. augusztus 7. – templomi ünnepséget rendeztek. Az istentiszteletet Lorenzo Schioppa, a Szentszék követe végezte.157

A Szociális Szakosztály, melynek ı volt a titkára, nagy hangsúlyt helyezett a szegények megsegítésére. A domonkos rend által üzemeltetett népkonyha bekapcsolódott a fıvárosi ínségakcióba, naponta 90–110 szegénynek juttatott ebédet.

A nagy prédikátor – amerikai körutak

A Szent Domonkos Rend fı küldetése a prédikálás. Badalik Bertalan ennek kiváló mővelıje volt. A Prohászka Ottokár utáni hitszónok-nemzedék legnagyobb alakjának tartották. IV. Károly koronázásakor – 1916. december 30-án – ı volt az ünnepi szónok, mint ahogy Csernoch János aranymiséjén, és halála alkalmából is ı beszélt. A budapesti Bazilikának 24 éven keresztül volt a nagyböjti hitszónoka. Ezzel egy idıben ı töltötte be a rádióban is a prédikálói tisztséget. Az egész Kárpát-medencébe hívták, hogy triduumokat tartson.

153 A budapesti Rózsafüzér Királynéja domonkos templom története. Összeállította Szabó Gábor, (kézirat) 2002., 5. 154 Horváth Sándor Imre O. P. (1884–1956) tartományfınök. Elıször ciszterci szerzetesnek indult, majd 1903-ban

átlépett a domonkos rendbe. Grazban végezte teológiai és filozófiai tanulmányait, ahol 1909-ben pappá szentelték. 1918-ban az osztrák-magyar rendtartomány fınöke lett 1922-ig. Különbözı rendi fıiskolákon tanított, majd 1938-tól a budapesti rendi fıiskola tanára és igazgatója lett. 1942–1948 között a budapesti egyetem teológiai karán tanított, ahol 1947–1948-ban a dékáni tisztet is betöltötte.

155 Rózsafüzér Királynıje folyóirat a dominikánus rend havi hitbuzgalmi folyóirata. Az elsı szám 1894. januárjában, 32 oldal terjedelemben jelent meg Kindler Imre O. P. szerkesztésében. Piros színő fedılapjáról kapta a „Piros könyv” elnevezést. A folyóirat példányszáma az elsı világháborút követı években elérte a tizenötezret. A folyóirat a második világháború végéig létezett. A kiadvány a Mária-tiszteletet és a rózsafüzér szeretetét akarta felszítani és ébren tartani.

156 Credo katolikus férfi egyesület, amelyet 1921. március 20-án alapított Bıle Kornél O. P. Az egyesület a Jézus Neve Társulat tagozata. Az egyesület vezetıje Bıle Kornél volt, központja Budapesten IV. ker. Eskü tér 2., utóbb XIV. ker. Szent Domonkos u. 3. alatt volt. Az egyesület lapja a Credo folyóirat. A Credo Egyesületnek 1929-ben 45 helyen 8000, 1942-ben 352 helyen 60000 tagja volt. Jelvényük fekete-fehér félmezıkre osztott pajzsban kereszt, a pajzs felsı részén piros-fehér-zöld sávban a Credo szó.

157 Burucs László: Badalik Bertalan veszprémi püspök élete. 2-3. (Kézirat a szerzı tulajdonában.)

45

Meghívásra 1927 ıszén Amerikába ment Bıle Kornéllal158. Egy diákmisén mutatkozott be elıször október 17-én. Rendtársával együtt végigjárták az összes magyar telepet. Az amerikai út 1928-ban végzıdött, azonban 1932–1933-ban ismét Amerikába látogatott a két híres szónok.159 Missziókat tartottak szerte a kontinensen a magyar hívek számára, akik az 1900 és 1914 között vándoroltak ki, és 18 államban, de jól szervezett egyházközségekben magyar papok lelki irányítása alatt éltek. „A Magyar Szent Korona Területérıl Kivándoroltak Egyházszervezete” fogta össze ıket 74 egyházközségben 72 magyar pap vezetésével. Mintegy 70–80.000 magyar kivándorolt élt ekkor Amerikában. A következı évek nagy építkezéseihez ekkor teremtette elı a szükséges anyagiakat.160

Badalik Bertalan gondosan ırizte, és évenkénti kötegekben rendezte prédikációinak anyagát, amelybıl kiderült, hogy minden prédikációjára írásban készült. A kötegekre felírta, hogy melyik évben és napon, illetve milyen alkalommal mondott beszédet.

A szombathelyi házfınök

A szombathelyi Szent Márton Plébánia megszervezésére a rend Badalik Bertalant küldte, ahol 1929-tıl 1934-ig volt plébános.161 P. Badalik Bertalan a hivatalát 1929. január 27-én vette át.162 A domonkos rendház 1930. január 1-jén önálló plébániává alakult. Badalik Bertalan perjel bıvítette a Szent Márton-templomot. Eladta a rend tulajdonát képezı temetıt a városnak, és az ebbıl kapott összegbıl Wälder Gyula tervei alapján nyugati irányban egy kereszthajóval megnagyobbíttatta a templomot. A fıhomlokzatot a korábbival azonos formában állíttatta helyre, és 11 méterrel elıbbre hozatta. A templom bıvítése és kultúrház építése céljából P. Badalik Bertalan 1930. február 1-jén levelet írt Kiskos István szombathelyi polgármesternek, amelyben beszámolt arról, hogy a szombathelyi domonkos rendház lemond a város javára a temetı visszavásárlási jogáról, ha 20 éven keresztül minden év július 1-én 15.000 pengıt fizet a város a templom és a rendház bıvítésére.163

Az engedélyezések után sor került a templom és a rendház bıvítésére és a kultúrház megépítésére. Az engedélyezést 1930. május 23-án adta meg Kiskos István polgármester.164

Híveit az újonnan felépült kultúrházba utcánként hívta mősoros délutánokra, így teremtve alkalmat a megismerkedésre. Szombathelyen is megszervezte a dominikánus vegyeskart. A hívık tájékoztatására Plébániai Tudósítót készített.165 A plébánia családjairól kartotékot vezetett, melyben feltüntette a hívek anyagi helyzetét. ı szervezte meg Szombathely szegényügyét. İ lett

158 Bıle Kornél O. P. (1887–1961) hitszónok, lelki író. 1904-ben lépett be a rendbe, teológiai tanulmányait

Grazban végezte. 1910-ben szentelték pappá. 1950-ig a budapesti rendházban dolgozott, kivéve 1920-as évet, amikor vasvári plébános volt. 1921-ben megalapította a Credo egyesületet. Az írói álneve Frater Peregrinus volt.

159 Vas Megyei Levéltár (a továbbiakban: VaML) XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 149. 1932. július 13. P. Badalik Bertalan Amerikába utazott. 163. Amerikából 1933. szeptember 25-én érkezett meg. Tanulmányomban a levéltári idézeteket minden javítás nélkül, helyesírási és gépelési hibákkal együtt közlöm.

160 Burucs im.: 8-23. 161 VaML XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 74. 1929.

január 21-én kinevezték P. Badalik Bertalant a szombathelyi rendház perjelévé. 162 VaML XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 74. 1929.

január 27-én átvette a hivatalt. 163 VaML XXII–102/b Szombathely Város Polgármesteri hivatalának iratai, Közigazgatási iratok 52–53. Badalik

Bertalan levele Kiskos István polgármesternek, Szombathely, 1930. február 1. 164 VaML XXII–102/b Szombathely Város Polgármesteri hivatalának iratai, Közigazgatási iratok 2. 11363/1930.

sz. Véghatározat, 1930. május 23. Kiskos István polgármester. 165 A Plébániai Tudósító csak egy példányban jelent meg. Miután Badalik Bertalan elkerült Szombathelyrıl, nem

jelent meg többé.

46

az elnöke a városi Szegényügyi Bizottságnak.166 A belügyminisztertıl – Keresztes-Fischer Ferenctıl – 1933-ban a szegényügy területén kifejtett munkájáért dicsérı elismerést kapott.

A dominikánus egyetemes rendfınök 1933 decemberében a rendházat konventté167 nyilvánította.

A hitbuzgalmi céllal létrejött egyesületek is megújultak. Credo, Eucharisztikus Szakosztály, Jézus Legszentebb Nevének Társulata, Harmadrend, „Pacsirta” énekkar, Rózsafüzér Egyesület mőködött a plébánián. A város Credo Egyesületének és katolikus társadalmának nagy ünnepe volt az 1932. június 12-én Szombathelyen megrendezett II. Országos Credo Kongresszus.168 A Credo kongresszus keretén belül a szombathelyi Székesegyházban Rott Nándor veszprémi püspök mutatott be ünnepi szentmisét, ahol a szentbeszédet Virág Ferenc pécsi püspök mondta. Szombathely város Credo-tagjait 1933-ig a domonkos plébánia fogta össze, majd 1934 januárjától a növekedı taglétszám miatt plébániánként szervezkedtek.169

Badalik Bertalan 1929. november 27-én átvette Dumarich Károlytól a Domonkos Harmad-rend vezetését170, melynek élén 1932-es Amerikába való utazásáig állt, utána a Harmad-rend vezetését Jeney Ráfael vette át.

Az osztrák–magyar tartományfınök

Badalik Bertalant, miután második amerikai körútjáról visszatért, megválasztották az osztrák–magyar rendtartomány provinciálisává. Ekkor Bécsbe került, hiszen a provinciának itt volt a székhelye. Bécsben átépíttette a zárdát. A vallásalapból kapott segítséggel Budapesten az eddigi zárdához építtette a háromemeletes házat, a magyar tanulmányház elıkészítése érdekében. Elıkészítette a magyar provincia – Patrona Hungariae – felállítását. A közös Austro Hungarica Provincia utolsó provinciálisa lett.

A rend magyar és osztrák zárdáival és Rómával egyetértésben végrehajtotta a provincia kettéosztását. Az önállóvá lett magyar provinciának ı volt az elsı provinciálisa 1938-ban. Az 1938-ban létrejött önálló magyar rendtartomány zárdái 1950-ig Vasvárott, Kassán, Sopronban, Szombathelyen és Budapesten mőködtek.

A magyar provinciális

Badalik Bertalan a visszaállított magyar rendtartomány elsı tartományfınöke lett 1938. május 15-én és 1946-ig, a rendi törvények által engedélyezett lehetı leghosszabb ideig volt tartományfınök. Ez idı alatt megteremtette az önálló magyar noviciátust, a rendi fıiskolát, a soproni „Juvenátust”171. Ezüstmiséjét Mariazellben mutatta be 1939. július 22-én.

166 Kiss Mária: A Szegénygondozó nıvérek Szombathelyen. in.: A ferences lelkiség hatása az újkori Közép-

Európa történetére és kultúrájára. (tanulmánykötet) szerk.: Medgyesy-Schmikli Norbert és İze Sándor, Piliscsaba, 2004.

167 VaML XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 164. R. P. Gillot Márton általános rendfınök 1933. október 21-én Szombathelyre látogatott. Ezt követıen került sor a konventté nyilvánításra. Minden konventnek 12 tagból, köztük 10 papból kellett állnia. Az ennél kisebb közösséget locusnak nevezték. A konventek életfogytiglanra választották perjelüket, egy felkészült prédikátort, aki hibátlanul bírta a latin nyelvet. A perjeleket a provinciális erısítette meg.

168 VaML XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 148. 169 VaML XII–5/a Szombathelyi Domonkos Rendház iratai, 21. kötet Sekrestyés Krónika 1927–1936., 165. A

Credot a nagy taglétszám miatt, bontották kisebb közösségekbe. 170 VaML XII–5/b Szombathelyi Domonkos Rendház iratai (Harmad-rendi iratok), 6. kötet ülésjegyzıkönyvek

1927–1933. 171 A két világháború közötti idıszakban épül fel a rend soproni „konviktusa”, kollégiuma. A kezdetben „Szent

Domonkos Ház”-ként nyilvántartott, majd „Julianeum” névre keresztelt konviktust 1931-ben hozták létre, azzal a szándékkal, hogy középiskolás fiúknak nyújtson megfelelı szellemben való erkölcsös nevelést. Az épület elıször a domonkos rendház kertjében állott, 1943-ban költözött át egy villa kertjébe, ez az új épület kapta a „Julianeum” nevet.

47

Badalik Bertalan a rend újjáélesztıje lett a ’40-es években. A Rózsafüzér Királynıje templomban 1942-ben márványoltárokat, ugyanitt Szent Domonkosról és Boldog Margitról 22-22 m2-es freskót készíttetett.

Dr. Lovas Elemér bencés tanár és P. Bıle Kornél O. P. szinte az életüket áldozták, hogy valóra váljon Árpád-házi Boldog Margit szentté avatása. Tevékenyen részt vett a szentté avatási eljárásban Badalik Bertalan és az Actio Catholica is. Az 1944-es esztendıt Szent Margit évének nyilvánították.

Badalik Bertalan 1945-tıl az Actio Catholica egyik országos alelnöke, a hitbuzgalmi szakosztály elnöke, a Credo országos vezetıje lett.172 İ és a Credo vezetısége a Credo-lapot 1946 februárjában röpcédula formájában kívánták megjelentetni.173 Ehhez a miniszterelnöktıl kértek megfelelı papírmennyiséget174, hiszen a háború utáni idıkben igen nehéz volt egy újság vagy röplap kiadásához elegendı papírt szerezni.

A budapesti domonkos rendház perjele Miután Badalik Bertalan második tartományfınöki megbízatása is lejárt, és a rend szabályai

szerint nem választhatták újra, budapesti perjellé nevezte ki utóda, P. Implon Lajos. A Magyar Katolikus Püspöki Kar több tagja rokonszenvezett a Demokrata Néppárttal,

Mindszenty József hercegprímásnak azonban fenntartásai voltak a Néppárttal és vezetıivel szemben. A pártvezetıség fontosnak tartotta a helyzet tisztázását. Ezért tárgyalásokat kezdtek a prímás politikai megbízottjával, Badalik Bertalannal. A Néppárt vezetıi nem támogatást kértek Mindszentytıl, csupán jóindulatú toleranciát. A Néppárt politikája iránt nem esett eddig semmilyen kifogás az egyházi vezetés részérıl, amit a püspöki kar többségének szimpátiája is jelzett. A hosszadalmas tárgyalások azzal értek véget, hogy néhány nappal a Nemzetgyőlés feloszlatása és a választások kiírása elıtt Badalik Bertalan, mint a prímás megbízottja közölte a Néppárt vezetıivel, hogy a katolikus egyház vezetése támogatja a Néppártot, ha aláírnak egy 6 pontból álló nyilatkozatot. Azon a ponton bukott meg a tárgyalás, amelyben a hercegprímás azt kérte, hogy a Néppárt a politikai és egyáltalában a világnézetet csak távolról is érintı kérdésekben a püspöki kar irányítását kövesse. Ezt a Néppárt vezetésének egyetlen tagja sem volt hajlandó elfogadni, mert felfogásuk szerint összeférhetetlen a Néppártnak a keresztény politika szabadságáról alkotott fogalmával, másrészt a képviselık személyes felelısségének és függetlenségének alapelvével. A Néppárt hajlandó lett volna nyíltan kötelezettséget vállalni arra, hogy az egyházpolitikai kérdésekben mindig összhangban kíván eljárni a püspöki karral. Így a tárgyalások megállapodás nélkül fejezıdtek be. Hosszas huzavona után és több püspök támogatását követıen, a Néppárt elindult a ‘47-es választásokon. Azonban a megállapodás meghiúsulása és az egyet nem értés miatt Mindszenty József és Badalik Bertalan kapcsolata meglazult.

A veszprémi püspökké való kinevezéséig aktív közéleti tevékenységet folytatott, hasonlóképpen mint tartományfınökként. Errıl a három évrıl sok jelentést készített az Államvédelmi Hatóság.

A konviktus megszervezıje és igazgatója sokáig Nusser Péter volt. Az intézet a nevelés mellett egyben a papi, szerzetesi pályára való felkészítést is szolgálta. A diákok közül sokan jelentkeztek érettségi után a domonkos vagy más szerzetesrendekbe, egyházmegyei szemináriumokba. A konviktus tehát fontos szerepet játszott a domonkos rend szerzetesi utánpótlásában is.

172 Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) 3. szekció. Hálózati, operatív és vizsgálati dossziék, 3.1. Központi operatív nyilvántartást végzı szervezeti egységek által kezelt dossziék, 3.1.5. Operatív dossziék (O-dossziék) O–12547/1. sz. d. 46-56. Összefoglaló, Budapest, 1948. április 22.

173 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1. sz. d. 12. Badalik Bertalan levele, Budapest, 1946. február 4. 174 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1. sz. d. 13. Nagy Ferenc miniszterelnökhöz írt levél, Budapest, 1946. február 12.

48

Veszprém 95. püspöke

A századforduló és az elsı világháború éveiben Hornig Károly 1888–1917 között állt a veszprémi egyházmegye élén. Hornig Károly nevéhez főzıdik a veszprémi Károly templom és a farkasgyepői templom építése. A veszprémi katedrális restaurálását is ı szorgalmazta.

Hornig Károly halála után Rott Nándor 1917–1939 között irányította az egyházmegyét. Két egyházmegyei zsinatot tartott, korszerősítette a lelkipásztorkodást és felállította a kisszemináriumot. Farkasgyepőn és Balatonalmádiban gyermekszanatóriumot szervezett. 30 új plébánia alapítása főzıdik a nevéhez.

Míg a két püspök több mint 50 évig kormányozta az egyházmegyét, addig a következı tíz évben 5 püspök fordult meg a veszprémi egyházmegye élén. Tóth Tihamér 1938-ban halála elıtt pár hónapig igazgatta az egyházmegyét. İt Czapik Gyula követte, aki 5 évig állt az egyházmegye szolgálatában, majd egri érseknek nevezte ki XII. Pius pápa. Tóth Tihamérhoz hasonlóan rövid ideig 1944–45-ben vezette az egyházmegyét Mindszenty József, aki Zalaegerszegrıl került a veszprémi püspöki székbe. A Veszprémben töltött idı alatt – mint ahogy egész élete folyamán is – nehézségekkel, megpróbáltatásokkal és küzdelemmel kellett szembenéznie. 1945. augusztus 16-tól Serédi Jusztinián utóda, esztergomi érsek lett.

Mindszenty Józseftıl Bánáss László vette át az egyházmegye kormányzását. Egy évig – 1945–1946 – mint apostoli adminisztrátor, majd 4 évig – 1946–1949 – mint püspök állt az egyházmegye élén. Mőködésének idejére esik az egyházi iskolák államosítása. Súlyos betegség után 1949-ben hunyt el, ezután pár hónapig interregnum volt az egyházmegye vezetésében.

A papság és a hívek nagy érdeklıdéssel várták, kit nevez ki a Szentatya – XII. Pius – veszprémi püspöknek. Ez idı alatt Hoss József vicarius capituláris intézte az egyházmegye ügyeit. Az egyházmegye papjaival és híveivel július 30-án körlevélben közölhette: „Örömmel értesítelek benneteket és rajtatok keresztül a nagy egyházmegye híveit, hogy Szentséges Atyánk XII. Pius pápa Badalik Bertalan Szent Domonkosrendi szerzetest, volt tartományfınököt, budapesti perjelt nevezte ki veszprémi püspökké. Krisztus földi helytartójának rendelkezését mély tisztelettel, hagyományos hőséggel és gyermeki engedelmességgel fogadjuk. Az egyházmegye új fıpásztorát pedig szeretetünkrıl, ragaszkodásunkról és engedelmes munkánkról biztosítjuk. Ilyen értelemben köszöntöttem ıt a székeskáptalan, az egyházmegye papsága és hívei nevében.”175

Badalik Bertalant 1949. július 28-án értesítették arról hivatalosan, hogy a veszprémi püspökség betöltésére ıt nevezte ki a pápa.176

Grısz József kalocsai érsek Budapesten a domonkos templomban 1949. augusztus 24-én püspökké szentelte Badalik Bertalan O. P. budapesti perjelt.177 Püspöki címere egészen domonkos jellegő. A pajzs három részre oszlik. Az elsı részben Szent Domonkos édesanyjának liliomos lovagrendi címere látható. A második részben Árpád-házi Szent Margit alakja jelenik meg. A harmadik részben Szent Domonkos édesanyja álma: egy kutya, amely égı fáklyával futotta be a földgömböt. Püspöki jelmondata: „Az igazság az én erısségem.”

Badalik Bertalan személyében nyolc évig – Hejcére való internálásáig – olyan ember vezette a veszprémi egyházmegyét, aki Mindszenty egyik legodaadóbb híve volt. Mint domonkos tartományfınök és az Actio Catholica vezetıje, jelentıs kapcsolatokat épített ki a politika és az egyházkormányzat területén. Az Actio Catholica szervezettel püspökként is szoros és jó kapcsolatot tartott. Amikor Budapesten járt, akkor rendszeresen látogatást tett az Actio Catholicánál.

1949. augusztus 30-án foglalta el püspöki székét. Még székfoglalója napján körlevélben fordul a nagy egyházmegyében 3 megye területén lévı községekben és városokban élı hívekhez.

175 Veszprémi Egyházmegye 1949. XI. körlevél. 176 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1 sz. d. 76. Jelentés, Budapest, 1949. július 29. 177 Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtára (1630–1950) – püspökei, kanonokjai, papjai.

Dissertationis Hungaricae ex historia Ecclesiae VIII., Görres Gesellschaft, München, 1987. 12. o.

49

Püspökké való kinevezése után Ipper Pál178 (államvédelmi nyomozó hadnagy. I/2 b. alosztály) 1950. augusztus 12-én személyi dosszié nyitását javasolta a következı indokkal: „Alulirott Ipper Pál áv.ny.hdgy. /I/2 b. alosztály./ Badalik Bertalan 1890 Hódmezıvásárhely Farkas Julianna, magyar, pártonkívüli, teológiai és filozófiai végzettségő, r. kath. püspök. Munkahelye: Veszprém püspöki palota, ugyanitt lakik. Rávonatkozó a Hatóságnál meglevı és beérkezett anyagokat átvizsgáltam. Megállapítottam, hogy BADALIK BERTALAN r.kath püspök, a veszprémi egyházmegye püspöke. Ezt bizonyítja Hoss József veszprémi káptalani helynök 1949. július 30.án kelt körlevele, valamint püspökszentelésérıl általunk készített fényképfelvételek. A felvételek eredetiségét szolgálati jelentés bizonyítja. Püspökké szentelése elıtt domonkos rendi tartományfınök volt, amit sajátkezüleg aláírt, 1946. február 4.én kelt vizsgálati anyag bizonyit. 1948. január 24.én Mindszenty megbízásából 16 pontból álló kormánnyal szembeni követelést állított fel, mely tényt ugyancsak szolgálati jelentés bizonyit.

Fentiek alapján BADALIK BERTALAN veszprémi püspök központi nyilvántartásba vételét és róla személyi dosszié felfektetését javaslom.

Ipper Pál áv.ny.hdgy.

I/2 b. alosztály.”179 A püspökrıl 7 operatív dossziét készített az Államvédelmi Hatóság, majd az állambiztonsági

szervek. Azonban nem 1949-ben – amikor kinevezték püspöknek – kezdték meg személyére terhelı adatok, jelentések győjtését, hanem már 1945. augusztus 27-i bejegyzéssel található a dossziéban rá vonatkozó anyag. A dossziékban 1945 és 1966 között keletkezett ügynökjelentések, jellemzések, magán és hivatalos levelek másolatai, körlevelek szövege található.180

Badalik Bertalant így jellemezték az ÁVH munkatársai:

„Badalik Bertalan Született: 1890 Veszprém (sic!), anyja: Farkas Júlia, foglalkozása: dominikánus

szerzetes, Veszprém püspöke, munkahelye: Veszprémi püspöki palota, ugyanitt lakik. Mindszenty politikájának legteljesebb híveként szerepel. Mindszenty megbízásából 16

pontból álló követelést állított össze az állammal szemben. Mint a Credo egyik vezetıje javaslatot tett a prímásnak, katolikus férfi demonstrációk szervezésére a munkás megmozdulások ellensúlyozására. 1945-ben a Szent Istváni körmeneten nyíltan a Szovjetunió ellen uszított és dicsérte az amerikaiakat. Beszédeiben nyíltan támadta a mai rendszert. A háborút elkerülhetetlennek nyilvánítja és ebben látja „felszabadulásuk” egyetlen lehetıségét. Szerinte az egyház számára a „legfájdalmasabb a világot fenyegetı szovjet rendszer, mely elnyomja az egyéni és lelkiismereti szabadságot.”

Hivatalos vatikáni kapcsolatain kívül bensı kapcsolata van a pápával is, és Rotta pápai nunciussal. Az egyházhoz tartozó papságot igyekszik élesebben szembe állítani az állammal. Hangoztatja, hogy számít rá, hogy letartóztatják.

Shvoy mellett Badalik a legveszélyesebb fıpap, aki a legagresszívebb magatartást követeli a püspöki konferenciákon a kormánnyal szemben. Határozottan számít az amerikaiak beavatkozására, amelybıl reméli elvesztett hatalmuk és tekintélyük vissza szerzését.”181

178 Ipper Pál (1927–1990) Államvédelmi Hatóság hadnagya. 1946–1949 között a MADISZ funkcionáriusa. 1953-

tól a Magyar Rádióban dolgozik. Magyar-történelem-angol szakon tanult. 1963–1969 között a Magyar Rádió és Televízió New York-i tudósítója, 1969-tıl a TV Híradó fımunkatársa.

179 ÁBTL O–12547/1 sz. d. 1. Javaslat, Budapest, 1950. augusztus 12. Ipper Pál államvédelmi nyomozó hadnagy, I/2-b alosztály. Jóváhagyta: Harmath Frigyes államvédelmi nyomozó hadnagy, alosztályvezetı, Megerısítette: Szıllısi György államvédelmi alezredes, osztályvezetı.

180 ÁBTL 3.1.5. O-12547/1-7. 181 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1 sz. d. 5.

50

A dossziékban érdekes és értékes jelentések olvashatók Badalik Bertalan püspökké való

kinevezésével és szentelésével kapcsolatban.182 Badalik Bertalan püspöki tevékenységét és a Püspöki Karban betöltött szerepét nem lehet

szétválasztani, az elkülönítéssel azt kívánom hangsúlyozni, hogy a lelkipásztori feladatok mellett bıven akadt feladata a közéletben is, amitıl nem riadt vissza, még akkor sem, ha tudta azt, hogy ezért szenvedések, megtorlások érhetik. Az elkülönítéssel az is a célom, hogy bemutassam, hogy azokban a felszólalásaiban, szembenállásaiban, amiket Badalik Bertalan az Állami Egyházügyi Hivatallal vagy az ÁVH-val szemben tanúsított, nemcsak saját egyházmegyéje és papjai érdekében, hanem az egész magyar egyház érdekében tett.

Badalik Bertalan tevékenysége a Magyar Katolikus Püspöki Karban

Badalik Bertalan 1949. szeptember 8-án vett részt elıször a Magyar Katolikus Püspöki Kar ülésén, amelyet Grısz József kalocsai érsek hívott össze. A konferencián Grısz üdvözölte az újonnan kinevezett veszprémi püspököt. Badalik válaszában kifejtette, hogy „nem akarja a püspöki kar egységét megbontani, hanem együtt akar müködni a püspöki kar tagjaival és arra törekszik, hogy mindenki hasonló szellemben dolgozhasson.”183 A konferencián Badalik felolvasott egy 25 soros fogalmazványt, amely a hitoktatással volt kapcsolatos. Grısz József hasonló pásztorlevelet fogalmazott meg. Így a kettıt egybe vetve fogalmazták meg a püspöki kar állásfoglalását a hitoktatás kérdésében.

Az egyház elleni támadásra adott alkalmat, hogy 1950 tavaszán megindult az aláírási kampány a stockholmi békefelhívás támogatására. Ebben arra kérték a katolikus egyház vezetıségét, hogy támogassa a stockholmi békekonferencia célkitőzéseit. A püspöki kar április 28-án közös nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte, hogy az örök erkölcs alapján álló egyház mindig a békét szolgálta, küzdött a háború ellen, s ezért ez minden pap és szerzetes nevében is kibocsátott nyilatkozat pótolja azok nyilatkozatait és aláírásait. A püspökök ezzel azt akarták elérni, hogy a papok ne csatlakozzanak a békemozgalomhoz.

Ezt azonban nem tudták elérni, mivel a papi békemozgalom megindulását a kommunista párt szorgalmazta és támogatta.184

1950. augusztus 1-jén a Pázmány Péter Tudományegyetem aulájában találkozót rendeztek, hogy a püspökökre nyomást gyakoroljanak, miként azt a meghívólevél aláíróinak nyomatékosan a figyelmükbe ajánlották. A püspököket arra biztatták, hogy kössenek egyezséget az állammal.

A kormányt a vallásügyi miniszter, Darvas József és a budapesti polgármester, Bognár József képviselte. A mozgalom alapítói is jelen voltak: Horváth Richárd, Beresztóczy Miklós, Gábris Grácián, Balogh István és Parragi György. Az alapítók összesen 7500 személyt hívtak meg, akik között sok protestáns lelkész is akadt. A győlésen végül 300 pap jelent meg. A győlés végi határozatot 273 pap írta alá.185 Három püspök – Pétery József, Badalik Bertalan és Kovács Vince – tiltakoztak a győlés ellen, ami zavarólag hatott.

Badalik Bertalan és Virág Ferenc személyesen próbálták meg lebeszélni papjaikat a mozgalomban való részvételrıl.186 Ezt követıen Pétery József és Badalik Bertalan püspökök fegyelmi intézkedéseket foganatosítottak az aláírókkal szemben. Néhány papot áthelyezéssel büntettek.187

182 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1 sz. d. 76-104. 183 ÁBTL 3.1.5. O–12547/1 sz. d. 108-109. Jelentés, Budapest, 1949. szeptember 8. 184 Szántó Konrád OFM: A kommunizmusnak sem sikerült. A magyar katolikus egyház története 1945–1991. Új

Misszió Alapítvány, Miskolc, 1992. 22. 185 Orbán József Gyula: Katolikus papok békemozgalma Magyarországon 1950–1956. Magyar Egyháztörténeti

Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2001. 124. 186 Magyar Országos Levéltár (MOL), 276. f. 65. cs. 360. ıe. 187 Orbán József Gyula im.: 104.

51

Arra törekedett, hogy egyházmegyéjében és az ország más egyháztartományaiban is megtartsa az addig meglevı és jól mőködı struktúrát. A püspöki karon belül is a konzervatív, Mindszenty József bíboros elveit követı fıpapok egyik vezetıje lett, ezzel a Párt és a kormány elleni fellépés élére állt.

A szerzetesrendek feloszlatásának körülményeivel kapcsolatban azt kérte Grısz Józseftıl, hogy hívja össze a püspöki konferenciát. Ezen az 1950. május 31-ére összehívott püspökkari ülésen ismertette az általa összeállított tervezetet.

A püspöki kar úgy döntött, hogy a megírt körlevelet 1950. június 11-én az ország minden templomában fel kell olvasni, és ennek egy rövidebb kivonatát a kormányhoz el kell küldeni. A késıbbiekben megkezdett egyház és állam közötti tárgyalásokon Badalik Bertalan nem vett részt, nem volt a püspöki kar tárgyalóbizottságának tagja. Véleményem szerint ı mint szerzetes, jobban képviselhette volna a szerzetesek érdekeit, azonban a püspöki kar nem ıt, hanem Grısz Józsefet, Czapik Gyulát és Hamvas Endrét jelölte. Badalik mindent megtett azért, hogy a szerzetesrendeket megmentse, és bármilyen megegyezésnek ellene volt.

1951. június 15-én találkoztak a püspökök az Egyházügyi Hivatal épületében a hivatal képviselıivel: Kossával188, Horváthtal189 és Vargával. Czapik kijelentette – Kossa egyébként személyesen nem köszöntötte – hogy a püspökök maguk jöttek az egyházi hivatalba, mert a püspökök és Kossa találkozása egy püspöki konferencián, ahogy azt Kossa állította, „alapvetı nehézségekbe ütközött.” A püspökök készen álltak arra, hogy azokról az ügyekrıl tárgyaljanak, amelyek korábban az állam és az egyház viszonyát megnehezítették.

Kossa magabiztosan és arrogánsan reagált: „Az urak ismerik az ÁEH megalapításáról szóló törvényt.” Kétoldalú tárgyalásokkal akart bizonyos ügyekrıl tárgyalni, de a Grısz-ügyrıl nem. A hivatalos rész után a püspököket egy különteremben köszöntötték. Kossa összeütközésbe keveredett a püspökkel, amikor a kánonjogra hivatkozva támadta a püspököket azért, amiért arra buzdítják papjaikat, hogy ne lépjenek be a papi békemozgalomba. Brezanóczy Badalik pártjára állt. Kossa dühös lett. Késıbb Czapiknak elnézést kellett kérnie Kossától a „püspökök eljárása” miatt.190 Azok a papok, akik Brezanóczyt jól ismerték, azt állították, hogy ekkor lépett be a papi békemozgalomba.191

Grısz József és társainak tárgyalásának másnapján – 1951. június 16-án – Hamvas Endre, Badalik Bertalan, Pétery József és Shvoy Lajos püspököket házi ırizetbe vették abból a célból, hogy kikényszerítsék belılük, békepapok kinevezését irodaigazgatónak.192

Az egyház és állam közti megállapodás, a szerzetesrendek mőködési engedélyének megvonása után újabb komoly problémával kellett Badalik Bertalan veszprémi püspöknek

188 Kossa István (1904–1965) villamoskalauz, kommunista politikus. A Szociáldemokrata Pártnak 1923 óta volt

tagja. 1942-ben egy büntetı munkásszázaddal a frontra vitték, ahol szovjet fogságba esett. Elvégezte a hadifoglyok antifasiszta iskoláját. Pártmegbízatással hazatért Magyarországra. 1945 után a Szakszervezeti Tanács fıtitkára, 1948-tól ipari, majd pénzügyminiszter. 1950-ben az Országos Munkabér Bizottság, 1951-tıl az ÁEH elnökévé nevezték ki. 1952-ben kohó- és gépipari, majd általános gépipari miniszter. 1953-tól a Munkaerı-tartalékok Hivatalának elnöke, ezután az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. 1956 novemberétıl 1957 májusáig a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány pénzügyminisztere, majd 1963-ig közlekedés- és postaügyi miniszter. 1945-tıl az MKP, ill. MDP KV és PB tagja volt. 1958-tól tagja volt az MSZMP KB-nak.

189 Horváth János (1921–?) vasesztergályos, az ÁEH elnöke. 1936-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba, 1939-ben fölvették a Kommunisták Magyarországi Pártjába (MKP), de tagságát már 1936-tól, ifjúmunkásságától elismerték. Illegális kommunista pártmunkát végzett. 1942-ben elfogták és hat hónap börtönbüntetést kapott. 1944-ben részt vett a kıbányai fegyveres ellenállási mozgalomban. 1945-ben az MKP központjában dolgozott, 1945. áprilisától Sopron vármegye, 1946-tól Veszprém vármegye pártbizottság titkára. 1947-tıl Baranya vármegye pártbizottság másodtitkára. 1948-tól a Magyar dolgozók Pártja (MDP) központjában dolgozott, 1949–1950 között a Vasútpolitikai Osztály vezetıje, 1951-tıl az ÁEH elnökhelyettese, 1952-tıl 1956. október 30-ig, majd a forradalom után 1959-ig az elnöke. Utóda az ÁEH élén 1959. június 2-ától Olt Károly.

190 Orbán József Gyula im.: 195-196. 191 Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje, 1948–1964. München, 1988. 107. 192 Orbán József Gyula im.: 193.

52

szembenéznie. 1952. február 27-én a veszprémi szeminárium 5 teológusát – Ágotha Tivadart, Balogh Sándort, Dervenkár Györgyöt, Domschitz Józsefet és Szabó Istvánt –, valamint a spirituálist – dr. Major Kálmánt – letartóztatta az ÁVH.193 Ez ügyben tárgyalnia kellett Czapik Gyula egri érseknek, Hamvas Endre csanádi püspöknek és Badalik Bertalan veszprémi püspöknek az ÁEH vezetıjével 1952. február 29-én.194 Czapik és Badalik élesen összekülönbözött ezen ügy miatt, ugyanis a veszprémi püspök a szemináriumi elöljáró és növendékek letartóztatását követıen két hétig nem intézkedett az ügy elsimítása érdekében, és Czapik állítása szerint emiatt került sor a szemináriumok összevonására. Az ügy kirobbanása után a veszprémi szemináriumot megszüntették, majd sor került az ország területén mőködı szemináriumok megszüntetésére és összevonására.

1953 nyarán Badalik felvetette a püspöki kar ülésén, hogy „a jelenlegi politikai helyzetet fel kell használni az állam és egyház közötti új tárgyalások megindítására, és ennek megfelelıen új megállapodás megkötésére.”195 Memorandumot készített, melyben követelte, hogy Mindszentyt és Grıszt engedjék szabadon.196 Badalik a kongrua, a békepapok és az egyházmegyékre rákényszerített vikáriusok ügyében kívánt tárgyalni a kormányfıvel.197 Azonban a püspöki karnak nem sikerült kihasználni, hogy Rákosi Mátyást Nagy Imre váltotta a miniszterelnöki székben, de ez nem a püspöki kar ügyességén, hanem a kormány, és az államvédelem akaratán múlott.

Badalik Bertalan veszprémi püspök és Czapik Gyula egri érsek folyamatosan más-más álláspontra helyezkedtek a püspöki kar ülésein és a magánbeszélgetésekben. Kettejük konfliktusa, nézetkülönbsége határozta meg leginkább az ’50-es évek elsı felének püspökkari üléseit. Ilyen jelentıs nézetkülönbség alakult ki kettıjük között a tervezett nyugdíjbiztosítás létrehozásának ügyében. Badalik és Czapik nézeteit, véleményeit a legjobban „Pátkai” fedınevő ügynök jelentéseibıl ismerhetjük meg, aki a püspöki kar üléseirıl, és Czapik Gyuláról készített jelentéseket.

Czapik Gyula 1956. április 25-én bekövetkezett halála után Grısz József ismét átvehette a püspöki kar irányítását.

Feladatok a veszprémi egyházmegyében

Püspökként hozzákezdett a veszprémi egyházmegye végiglátogatásához. Személyesen kívánta feltérképezni egyházmegyéjét. A három megyére kiterjedı egyházmegye óriási kiterjedése komoly feladatot jelentett, hogy lelkipásztori feladatokat a püspök elvégezze. Nem nagyon ismerte az egyházmegyéje papjait, hiszen eddig ezen a területen nem szolgált. Ezért idıt hagyott arra, hogy megismerje papjait, nem hozott püspöki kinevezése után gyorsan dispozíciókat. Egy év után viszont keményen kiállt azon papok mellett, akik nem voltak hajlandók semmiféle együttmőködésre.

A lelkipásztori feladatok mellett mindennapi harcot kellett vívnia az ÁVH ill. ÁEH embereivel, hiszen folyamatos nézetkülönbségek voltak köztük, és mindkét szervezet összehangolt támadást intézett az új püspök és papjai ellen. A veszprémi egyházmegye területén levı megyék – különösen is Veszprém és Zala megye, hasonlóan Vashoz – az erıszakszervezetek és az egyházellenes megmozdulások melegágya volt. Az egyházügyi megbízottak rendre a legvéresebb, leginkább egyház- és papság ellenes személyek lettek.

193 ÁBTL 3. szekció Hálózati, operatív és vizsgálati dossziék, 3.1. Központi operatív nyilvántartást végzı

szervezeti egységek által kezelt dossziék, 3.1.9. Vizsgálati dossziék, V–82902 sz. d. Major Kálmán és társai vizsgálati dossziéja. A témát ld. bıvebben: Ágotha Tivadar: Megalkuvás nélkül, Veszprémi kispapok az ateista hatalom börtöneiben. Márton Áron Kiadó, Budapest, 1995.

194 ÁBTL 3.1.5. O–13405/2 sz. d. 30-32. Jelentés, Budapest, 1952. február 29. „Pátkai” fedınevő ügynök. 195 ÁBTL 3.1.5. O–13405/2 sz. d. 44-50. Jelentés, Budapest, 1953. július 8. Ipper Pál államvédelmi százados. 196 ÁBTL 3.1.5. O–13405/2 sz. d. 51-55 Jelentés, Budapest, 1953. augusztus 11. „Galambos”, „Pátkai”, „Balassa”

fedınevő ügynökök. 197 ÁBTL O–13405/2 sz. d. 57-60. Jelentés, Budapest, 1953. szeptember 15. Rajnai Sándor ırnagy.

53

A legtöbb kérdésben körlevelet intézett papjaihoz és híveihez. Ahogy a püspöki kar tevékenységében már említettem, minden meghatározó kérdésben kiállt és szembefordult az uralkodó rezsimmel.

Különösen kiemelendı, hogy mint szerzetes püspök, a szerzetesrendek mőködési engedélyének megvonása után – amennyire csak lehetett – igyekezett minél több elbocsátott szerzetest az egyházmegyés papok közé felvenni. Egyházmegyei lelkipásztori tevékenysége meghaladná e tanulmány téma és terjedelmi kereteit, ezért erre nem térek ki.

Az 1956-os forradalom eseményei alatt kifejtett tevékenysége – elsık között volt 1956. októberében, aki a békepapokat helyükrıl elmozdította –, és egy állítólagos Vatikánnak küldött tájékoztató volt az, ami 10 hónappal a forradalom vérbe fojtása után odáig vitte a Kádár vezette állampártot, hogy Horváth Jánosnak, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének javaslatára, hihetetlen gyorsan, elıtte és utána nem tapasztalt módon elrendelte Badalik Bertalan házi ırizetét, amit a Belügyminisztérium munkatársai pillanatok alatt végre is hajtottak. Badalik Bertalan érdekes helyzetbe került, mert ki kellett neveznie utódját. Harmadik kísérletre a jelen lévı belügyis személyek is elfogadták Klempa Sándor helynöki kinevezését, aki „László” fedınevő ügynökként számos jelentést írt Badalikról és ugyan szabadkozott a kinevezés miatt, de elıtte már az Állami Egyházügyi Hivatallal és a Belügyminisztériummal egyeztetett az ı jövıbeni szerepérıl. Az már csak a sors pikantériája, hogy Klempa Sándort ezek ellenére csak nagyon nehezen és körülményesen nevezték ki püspöknek.

Házi ırizetben Hejcén

Hejcére való internálása után sok hír keringet egyházi körökben a veszprémi püspök sorsáról, mert a Belügyminisztérium, illetve az ÁEH nem adott semmilyen tájékoztatót arról, hogy mi lett a sorsa, hova került.198 Csak orvosi vizsgálat miatt hagyhatta el Hejcét, ezt is úgy tehette, hogy a Belügyminisztériumtól engedélyt kellett kérnie. Ilyenkor Budapestre a Széher úti kórházba ment, ahonnan a „Sári” fedınevő ügynök informálta a II/5-c alosztályt.199

Hejcén jelentıs egyházi személyeket – Pétery Józsefet és Hász Brokád OCD-t – tartották házi ırizetben az állambiztonsági szervek. Így a vezetı egyházi személyek egymástól elkülönítve, de egy házban éltek Hejcén. Napi kapcsolatban álltak egymással. Badalik Bertalan hejcei számőzetésében megírta Szőz Máriáról szóló mővét.200

1957. augusztus 15-tıl a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén az egyházi jellegő Szociális Otthonban élt egészen 1964 októberéig, amikor egészségi állapotára tekintettel, hosszas levelezés és huzavona után Budapestre költözhetett a Kékgolyó u. 15/C. ház II. emeleti lakásába, ahol szívgyengeségben 1965. október 10-én elhunyt. Földi maradványait – mivel a hatóságok nem engedélyezték veszprémi temetését – szülıvárosában Hódmezıvásárhelyen október 15-én helyezték nyugalomra. A gyászbeszédet Sebestyén József veszprémi kanonok, apostoli kormányzói általános helynök mondta, a temetési szertartást Szabó Imre püspök, esztergomi helynök végezte. Az egyházmegye vezetıje, kormányzója, Badalik Bertalan utóda nem vett részt a temetésen, nem ı búcsúztatta el.

198 ÁBTL 3.1.5. O–12547/5 sz. d. 227-228. Jelentés, Budapest, 1957. augusztus 27. 199 ÁBTL 3.1.5. O–12547/5 sz. d. 116. Jelentés, Budapest, 1956. április 16. 200 Badalik Bertalan O.P.: Istennek Szent Anyja. Szent Gellért Nyomda, Szeged, 1991.

54

VINCZE GÁBOR

Miért nem épülhetett református templom Hódmezıvásárhely-Tarjánban?

Seres Béla, a „reakciós”, templomépítı lelkész kálváriája

Az 1948 végén önállósult, háromezer lelkes Hódmezıvásárhely-tarjáni egyházközségnek

nem volt (és sajnos ma sincs) temploma, sıt, akkoriban még imaházuk sem volt, a Malom utcai iskola épületében tudtak csak összegyőlni, ezért hétköznapokon istentiszteleteket sem tarthattak. Emiatt Seres Béla, az egyházközség lelkipásztora (egyházmegyei fıjegyzı, és lelkészi tanácsbíró), valamint a presbitérium még 1950-ben határozatot hoztak arról, hogy templomot fognak építeni. (Ez a terv már korábban megszületett, a világháború alatt létrehoztak egy templomalapot201, de az összegyőlt pénzt elértéktelenítette az infláció.)

Az építkezést az tette lehetıvé, hogy az egyházközség megkapta a mai Andrássy (akkor Lenin) utca 10. szám alatti dr. Gaál Sándor féle alapítványi házat és a volt ógimnáziumi épület eladási árának megfelelı hányadát. 1950. november 30.-án a várossal kötött ingatlanátruházási szerzıdés értelmében a városi tanács – városrendészeti okokra hivatkozva – az épületet lebontatta, de a bontási anyagot az egyházközség kapta meg – melyet kizárólag templomépítésre fordíthattak. (Az egyház tulajdonában lévı épületet a gyülekezet tagjai bontották le és az építıanyagot is ık fuvarozták a Malom utca 27. sz. alatti telekre, melyet a tanácstól

1951 tavaszára elkészíttették az építési tervet. Ekkor azonban a presbitérium bizalmas úton értesült arról, hogy a helyi tanácsnál az építési engedély megadása nem fog könnyen menni. „Valószínősíti ezt az is, hogy elıbb már e célra vásárolt Lázár u. 46. sz. házunk átalakítását sem engedélyezték.” – tájékoztatta a lelkész a kialakult helyzetrıl 1951. május 19.-én Péter Jánost. Ezért arra kérte a püspökét, hogy járjon közbe Oláh Mihály tanácselnöknél.202 Hogy ezen múlt-e vagy sem, egyelıre nem tudható, csupán annyi bizonyos: június 1.-én a 3743-273-1/1951.VII. számú véghatározattal mégis megkapták az építési engedélyt egy templom, tanácsterem és irodaépület fölépítésére. (Az Állami Egyházügyi Hivatalhoz elküldött anyagigénylésükre azonban még csak válasz sem érkezett.203)

November 8.-án elkezdıdött az építkezés, de a következı év tavaszáig épület-komplexumnak csak az alapja készült el. Mivel az építési anyagok beszerzése felemésztette az egyházközség meglévı pénzalapjának nagy részét, 1952. februárjában a presbitérium a gyülekezethez fordult segítségért. A „Kér ı szó tarjáni Testvéreinkhez!” kezdető felhívásban – melyben köszönetet mondtak a városi hatóságoknak az építési engedély megadásáért –, meghirdették a „templomépítési áldozat hónapját”. Arra kérték a híveket, hogy mindenki hetente legalább, egy forintot áldozzon a templom felépítésére, emellett munkafelajánlásokat is vártak, hogy minél kevesebbett kelljen fordítani a munkabérekre. „Tudatában vagyunk minden Testvérünkre nehezedı súlyos anyagi körülményeknek, mégis reméljük, hogy e rég

201 Vásárhelyi Reggeli Újság, 1943. november 7. (A tarjáni református templomért.) 202 A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltára (a továbbiakban: TtREL), I. 1. c fond, 523. doboz,

919/1951. sz. 203 Kerülı úton megtudták, az ÁEH-nak az az álláspontja, hogy az állami építkezésekre sincs elegendı

anyag.

55

óhajtott nemes cél érdekében mindenki kész vállalni a reá esı kevés áldozatot.” – szólt a presbitérium felhívása.204 A gyülekezet áldozatkészségével nem lehetett baj205, ám az egyházközség pénztárába csak háromezer-harmincnégy forint206 folyt be, ugyanis a győjtést pár hét után le kellett állítani.

Március 11.-én a lelkipásztor meglátogatta a Hódmezıvásárhelyre kirendelt egyházügyi fıelıadót, s informálta a templomépítés szándékáról és a segítségét kérte. Óvári László azt válaszolta, hogy ha bármire szükségük van, forduljunk bátran hozzá. Három nappal késıbb kiderült, hogy elkelne a segítsége. 14.-én ugyanis Oláh Mihály – 3743-273-1/1952.VII. számú véghatározatával – hatályon kívül helyezte a városi tanács végrehajtó bizottságának korábbi határozatát. Arra hivatkozott, hogy az építési engedély kiadása óta eltelt tíz hónapban nem készült el a templom, tanácsterem és irodaépület, mivel az egyházközség nem rendelkezik a szükséges összes építıanyaggal, ráadásul „az ötéves terv beruházásainak hiánytalan végrehajtása érdekében, vagyis nemzetgazdasági szempontból nem engedhetı meg, hogy igen fontos és nehezen beszerezhetı, nagymennyiségő zárolt (használt vagy új) építési anyagok huzamos idın keresztül felhasználatlanul heverjenek”.207

Vajon mi a magyarázata a tanácselnök pálfordulásának? A fennmaradt – és kutatható – iratok hiányos volta miatt erre a kérdésre csak hipotetikus válasz fogalmazható meg. Az Állami Egyházügyi Hivatalnak a Csongrád megyei levéltárban lévı, kutatható iratanyagából arra lehet következtetni, hogy a megyei fıelıadó áll a fordulat hátterében. Amikor 1951 nyár elején megkapta az egyházközség az építési engedélyt, az ÁEH még épp hogy el kezdte kiépíteni a vidéki hálózatát, Óvári László csak október elején foglalta el a hivatalát. A következı év tavaszán azonban valószínőleg presztízskérdést csinált abból, hogy ne épülhessen a megye új székhelyén – a meglévı öt református (és két római katolikus, egy-egy ortodox, evangélikus, unitárius) templom mellé – újabb. Ennek következtében bár ebben az idıben több településen épülhetett református templom,208 Hódmezıvásárhely-Tarján gyülekezetének régi álma még sem valósulhatott meg.

A váratlan fordulat megdöbbentette Serest és a presbitériumot. Nyomban értesítették Péter János püspököt, aki 18.-án személyesen fogadta a lelkészt, majd az ügy részletes elıterjesztése után ígéretet tett arra, hogy eljár az Állami Egyházügyi Hivatalnál, ám mint késıbb kiderült, ez csak olyan üres ígéret volt, mint a késıbbiek.209

A püspöki támogatásban bízva az egyházközség elnöksége március 21.-én föllebbezett a városi tanács VB építési osztályához, és bemutatták a kívánt anyagkimutatást is, igazolván annak eredetét. Április 3.-án ajánlott expressz levélben Rákosi Mátyás titkárságához fordultak, és az MDP fıtitkárától is segítséget kértek. Mindhiába, mert április 8.-án a megyei tanács VB VIII.o.177-33/1952. sz. véghatározatában helybenhagyta a templomépítési engedélyt visszavonó határozatot és azt is közölték, hogy a bontásából származó építési anyagot igénybeveszik, méghozzá – a szocializmus nagyobb dicsıségére – „elsısorban tszcs. állatférıhelyek építése céljára”.210 Ezek után az építési anyagot felleltározták, bár azt a

204 A Csongrád Megyei Református Egyházmegye Levéltára (a továbbiakban: CsREL), az egyházmegye 1952-es vegyes iratai, sz. n.

205 A városi pártbizottság agitprop titkára, Sajti Imre már egy évvel korábban is arról tájékoztatta a megyei pártbizottság agitprop osztályát, hogy Seresnek „aránylag elég nagy tábora van. Ez megkétszerezıdött akkor, amikor a Lenin utca sarkán lévı egyházi épületet bontották el, mert itt a híveit, fiatalt, öreget egyaránt kihasználta. [sic!] Még a hetven évesek is segítették a lebontást…” – jelentette április 2-án a nak. CsML, 31. fond, 148. ı. e., Hmv. VB 6/161/1951./S.I./M.M.

206 CsREL, az egyházmegye 1952-es vegyes iratai, E. 741-1952. sz. 207 TtREL, I. 1. c fond, 528. doboz, 1014/1952. sz., ad. 65/1952. sz. 208 Így például: Hajdúhadházon, Tiszadadán, Tiszalökön. Lásd Péter János elıterjesztését az 1950. december

14-i egyházkerületi közgyőlésre. Püspöki jelentés. Debrecen, 1950. 9. o. 209 „Szíves közbenjárásodat ismételten kérve” – búcsúzott el püspökétıl egy 1952. március 21.-i levelében a

lelkipásztor. TtREL, I. 1. c fond, 528. doboz, ad. 69/1952. sz. 210 TtREL, I. 1. c fond, 528. doboz, 1014/1952. sz.

56

várossal kötött ingatlanátruházási szerzıdés értelmében kimondottan a templomépítés céljára kapták. (Az építési anyagért utólag az egyházközségnek negyvenhétezer-százharmincnyolc forintot fizettek.211)

A presbitérium és a lelkipásztor hiába próbáltak minden törvényes lehetıséget kimeríteni az intézkedés megváltoztatása érdekében. (A másodfokú elutasító határozatról megint értesítették a Rákosi-irodát.) Nem csak a fellebezésük volt eredménytelen, hanem Seres abbéli törekvése is, hogy rábírja egyházi feletteseit: lépjenek közbe, próbálják jobb belátásra bírni a templom építésével kapcsolatosan a tanácselnököt. Sem Péter János püspök, sem Bereczky Albert (a Konvent lelkészi elnöke) nem tettek semmit, bár elıbbi szóban minden segítséget megígért. (Május 7.-i táviratukra pedig, melyben a közbenjárás eredményérıl kértek tájékoztatást, még csak választ sem kaptak...)

Ráadásul április 18.-án a rendırség zaklatni kezdte: aziránt érdeklıdtek, hogy volt-e belügyminiszteri engedélyük győjtés elindításához. (Természetesen nem volt.) Május 9.-én magához hivatta az egyházügyi fıelıadó, és ki akart csikarni belıle egy olyan értelmő nyilatkozatot, miszerint eláll a templomépítéstıl. Amikor ı ezt megtagadta, megfenyegette, hogy „adófizetés elleni lázítás” vádjával eljárást indíttat ellene. Föl is jelentette engedély nélküli győjtés címén. Emiatt eljárás ugyan nem indult ellene, de annyi bizonyossággal tudható, hogy vele kapcsolatban adatgyőjtést folytattak az ávósok.212

A tarjáni lelkipásztor a meghiúsított templomépítés213 után, 1952. június 9.-én elküldött Péter Jánosnak egy meglehetısen keserő hangvételő, szemrehányó levelet: „Esperes úr útján küldött telefonüzenetét megkaptam. Azt következtetem abból, hogy Püspök úr az üggyel kapcsolatos magatartásunkat talán nem helyesen ítéli meg s azt tételezi fel, hogy a presbitérium és talán nyughatatlan magatartást tanúsítunk s nem kedvezı hangulatot igyekszünk kelteni s ezzel csak mérgesítjük a helyzetet. A tény ezzel szemben az, hogy mi szomorúan ugyan, de teljes nyugalommal és csendességgel fogadtuk az egész méltánytalan eljárást és minden ezzel kapcsolatos fejleményt. Néha inkább az az érzésünk, hogy túlságosan is belenyugvó csendességgel viselkedtünk ebben az ügyben s ha tán hangosan és követelıen léptünk volna fel s országra szóló botrányt csináltunk volna az esetbıl (azaz hogy nem mi csináltuk volna, csak napvilágra hoztuk volna ezt a vallássérelmi, sıt mondhatjuk, vallás-gyalázó esetet), talán többre mentünk volna. […] szerettük volna már jóval elıbb hallani Püspök úr határozott és világos biztatását, vagy legalább is válaszát, akár nemleges válaszát is, eljárásának eredményérıl, de most amikor már az összes faanyagunkat, ajtókkal, ablakokkal együtt különbözı tszcsékbe elszállították és felszabdalták s a téglaanyag elszállítását is megkezdték, úgy érezzük, ma már késın jön a biztatás, hogy az ügy legjobban elintézıdik, még ha tudnók is, mire alapítja Püspök úr ezt a biztatást.”214

November 12.-én magához rendelte Óvári, és érzékeltette vele, hogy a városban többé nem lehet maradása. (Egy 1957-es presbiteri jelentésben úgy fogalmaztak, hogy „egy igehirdetésbe belekapaszkodva addig zaklatta, míg Hódmezıvásárhelyrıl eltávozni kényszerült.”215) Ezek után kérte azt a püspökétıl, hogy segítsen az „áthelyezésében”. Erre háromnegyed évvel késıbb került sor: Péter János – a nyugalomba vonult Tariska Béla

211 CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, a tarjáni egyházközség 1956-os anyaga, E. 98-56. sz. 212 Errıl csak egyelıre annyi tudható, hogy Vásárhelyi Lajos lelkipásztort júliusban a politikai rendırség

arról faggatta, hogy mit tud a győjtésrıl. Joggal feltételezhetı, hogy nem ı volt az egyetlen lelkész, akitıl információkat igyekeztek begyőjteni. CsREL, az egyházmegye 1952-es vegyes iratai, E. 644-1952. sz.

213 A kudarc annyira kínos lehetett, hogy agyon kellett hallgatni: Bakó László esperesnek az 1952. november 5.-i makói egyházmegyei közgyőlésen felolvasott jelentésébıl az erre utaló fél mondatot („fáj viszont, hogy Hódmezıvásárhely-Tarján megkezdett templomépítésében elakadt.” ) utólag minden példányban kihúzták. TtREL, egyházmegyei közgyőlési iratok I. 29. e fond, 12. doboz, sz. n. és CsREL, az egyházmegye 1952-es vegyes iratai, sz. n.

214 TtREL, I. 1. e fond, 94. doboz, 316/1952. sz. 215 CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, a tarjáni egyházközség 1957-es anyaga, sz. n.

57

helyébe – meghívattatta216 a mátészalkai járásban lévı Papos kétszáz fıs gyülekezetének lelkipásztorául. Beiktatására 1953. május 31.-én került sor. (Róla még eltávozása után két ével, 1955 májusában is úgy írt az ÁEH Csongrád megyei fıelıadója, hogy „Bakó László volt bethánista esperesnek tartozott a szőkebb baráti köréhez”...217)

Seres egyébként – ellentétben Tárkány Szőcs Józseffel és Eperjesi Mihállyal, akik legalább 1954-ben végleg elköltöztek a városból – a három és fél éves számőzetése alatt rendszeresen visszajárt Hódmezıvásárhelyre. Ennek oka az volt, hogy neki volt a városban egy öröklakása, amit természetesen nem kívánt eladni, ráadásul abban bízott, hogy számőzetése csak ideig-óráig tart.

A megüresedett tarjáni állás két évig betöltetlen maradt, csak beszolgáló hitoktató vagy nyugdíjas lelkész tartott istentiszteleteket. Végül Böszörményi Ede budapest-kıbányai lelkipásztort „Budapestrıl közérdekbıl áthelyeztetvén, egyházi fölöttes hatóságai ajánlására” meghívtak Tarjánba.)

Seres Béla nem sokáig maradt Paposon. İ volt az egyetlen lelkész a számőzöttek közül, aki 1957 nyarán visszatérhetett Hódmezıvásárhelyre.218 Egy 1956 márciusában írott levelében arra hivatkozva kérte Péter Jánostól a visszahelyezését, hogy ı három évvel korábban azt ígérte neki: „bizonyos idı múlva bámerre nyílik elıttem út”. Azt is leszögezte, hogy „ha ez egyházi vagy kívülálló ok miatt” nem lehetséges Vásárhelyre visszamennie, akkor kéri a nyugdíjazását.219 A püspök a forradalom kitörése elıtt pár héttel megígérte neki, hogy visszahelyezik, de az október 23. utáni események „elsodorták” ıt is. (30.-án beadta a lemondását.)

A forradalmi események hatására a volt gyülekezete nekibátorodott és kilenszázhetven híve az aláírásával ellátott kérvényt juttatott el debreceni Püspöki Hivatalba, és az ÁEH-hoz. Ebben kérték, hogy volt lelkipásztorukat mielıbb helyezzék vissza. Ehhez az akcióhoz csatlakozott a presbitérium. A november 29.-i rendkívüli győlésen hozott határozatban azt hangoztatták, hogy ı nem lemondott, hanem törvénytelenül eltávolították és visszahívták a korábbi állásába.220 Ugyanekkor fölmerült az a javaslat, hogy átmenetileg szervezzenek egy ideiglenes lelkészi állást, (ugyanis Böszörményi Edét nem akarták előzni, illetve nem szerették volna, ha a rehabilitációs mozgalmuknak ı lenne a kárvallottja), a javadalom anyagi fedezetéhez pedig kérjenek segítséget az Egyetemes Konventtıl, amit Pap László püspökhelyettes állítólag már kilátásba helyezett. A békesség megoldása érdekében olyan megoldásra van szükség – szögezték le –, ami mindkét lelkészt kielégíti. Azt szerették volna, ha lehetıleg minél hamarabb szolgálatba állna Seres Béla, legkésıbb január 1-ével.

216 Dr. Kincses Endre egyházmegyei lelkészi tanácsbíró az egyházközség 1953. március 29-i választó (meghívó)

győlésén bejelentette, hogy a presbitérium a 18-i győlésén „Esperes ajánlására egyhangúlag Seres Béla hódmezıvásárhelyi lelkipásztor meghívása mellett döntött”. Ezek után a gyülekezet „egyhangú felkiáltással” a lelkész meghívása mellett döntött. A paposi presbitérium jegyzıkönyve, 1953. március 29.

217 Csongrád Megyei Levéltár (a továbbiakban: CsML), 31. fond, 149. ı. e., 00830/955. sz. 218 Gaál István debreceni püspök-helyettes 1957. február 5-i, Munkácsy György espereshez írt bizalmas levelébıl

úgy tőnik, mintha egy másik lelkész is készült volna visszatérni Vásárhelyre. („Nem tudom, hogy Tárkány Szőcs Józseffel e pillanatban mi van; visszament-e már Gorzsa-Kopáncsra vagy csak folyamatban van? Kérdem, ha visszament, az esetben szükség van-e még Perjámosi Sándorra...”) CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, Püspöki Hivatal, 1957-csomó, E. 145-57. sz.

219 TtREL, I. 1. c fond, 541. doboz, 487/1956. sz. 220 A vásárhelyi presbitérium fenti határozatát természetesen megküldték Seresnek, aki azt ismertette a

paposi presbitériummal. Miután a presbitereknek elmondta, hogy miért kellett Hódmezıvásárhelyrıl eljönnie („egy templomépítés kívülrıl való meghiúsításából adódtak” a problémák), bejelentette, hogy „rehabilitálása hivatalos elintézéséig” egyelıre 1957. január 31.-ig fizetés nélküli szabadságot kért. A presbitérium „egyfelıl sajnálattal, másfelıl örömmel” vette tudomásul a bejelentést, hozzátéve, hogy szeretetében továbbra is megırzi ıt”. A paposi presbitérium győlésének jegyzıkönyve, 1956. december 30., 54. sz. (Hogy máig is szeretettel emlékeznek az oda számőzött lelkipásztorra, azt a helyszínen volt szerencsém megtapasztalni.)

58

Mivel ebbıl nem lett semmi (elıtte még egyházi feletteseinek hozzá kellett járulnia, hogy a paposi állását ott hagyja), a január 24.-i presbiteri győlése egyhangúlag ismét arról határozott, hogy ragaszkodnak az elüldözött lelkipásztoruk visszaválasztásához: „a Presbitérium a gyülekezet egyhangú kívánságával egyetértve nyomatékosan kifejezésre juttatja ismételten, hogy kívánja Seres Béla volt lelkipásztor visszaválasztását, ezzel is helyt adva a rehabilitációs rendelkezésnek, s a törvényesség visszaállításának, ugyan akkor pedig kéri az egyházkormányzatot, hogy ezt az egyhangú határozatát a lehetı legsürgısebben segítse valóra váltani azzal, hogy az egyházközség jelenlegi lelkipásztorának, dr. Böszörményi Ede atyánkfiának akár a volt gyülekezetébe, akár más szolgálati helyre való elkerülésével ezt lehetıvé teszi.”221 A volt tarjáni lelkész év eleji szolgálatba állítására azonban nem kerülhetett sor, ugyanis az Egyetemes Konvent Elnöksége 1576-1956. I.1. sz. körlevelének intézkedései, másrészt az Elnöki Tanács 1957/22. sz. törvényrendelete222 ezt nem tette lehetıvé. Ezért Gaál István fölmentette a január eleje óta Hódmezıvásárhelyen szabadságát töltı Serest a paposi szolgálat223 alól, aki ezután június 1.-vel segédlelkészként visszatérhetett a korábbi gyülekezetéhez utóda, Böszörményi Ede mellé. (A püspökhelyettes még 1957 elején azt is felvetette az esperesnek, hogy Böszörményit esetleg be kellene juttatni az ótemplomi gyülekezethez.224)

Az új püspök, Bartha Tibor, Gaál István püspök-helyettes, valamint Munkácsy György esperes hónapokon keresztül áltatták azzal, hogy „ügye” rendezıdni fog. Abban reménykedett, hogy elıbb-utóbb tulajdonképpen rehabilitálják és kap egy parókiát. Erre azonban nem került sor, ezért egy 1959. április 2-i, a Püspöki Hivatalnak címzett levelében225 felhánytorgatta, hogy amióta elüldözték a városból, meg kellett tapasztalja a sorozatos mellızését. Végül 1959. szeptember 1-tıl Gorzsa-Kopáncsra került, de megint csak segédlelkészként. Mivel sorozatos kérése ellenére csupán segédlelkészi állást kapott, 1961-ben, hatvan évesen saját kérésére nyugdíjba vonult.

221 Különös módon ez a rész nem került be a győlés jegyzıkönyvébe, amire az esperesnek kellett

figyelmeztetnie Nagy Gábor fıgondnokot. Két nappal késıbb egy aláírás nélküli levélben azonban feltehetıen a fıgondnok azt állította, hogy „legjobb meggyızıdésünk szerint a felvett jegyzıkönyv a győlésen történteket a valóságnak megfelelıen, híven tükrözi vissza, s a presbitérium többségének határozott véleményével megegyezı.” CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, a tarjáni egyházközség anyaga, E. 135-37. sz. és E. 156-57. sz.

222 Az Elnöki Tanács 1957. évi 22. számú – a Magyar Közlöny március 24.-i számában közzétett – törvényrendelete kimondta, hogy ami a református egyházat illeti, a magasabb egyházi tisztségek (püspök, egyházkerületi fıjegyzı) betöltéséhez az Elnöki Tanács elızetes hozzájárulása kell, egy lépcsıfokkal lejjebb pedig a mővelıdési miniszter hozzájárulásával lehetett valaki esperes, városban vagy járási székhelyen pedig lelkipásztor. Az áthelyezésekhez, felmentésekhez ugyancsak elızetes hozzájárulás szükségeltetett.

223 Utóda Paposon Kováts Árpád korábbi kuncsorbai helyettes lelkész lett. 224 „Ismét csak felvetem a kérdést, nem lehetne-e valahogyan Böszörményi Edét az ótemplomban bejuttatni. Ez

volna a legszerencsésebb megoldás. Mondtad, hogy Seres Bélát hamarább megválasztanák oda, de ha ıneki olyan nagy befolyása van az Ótemplomnál, úgy használja ezt fel Böszörményi Ede érdekében.” CsREL, az egyházmegye 1956–1957-es iratai, a tarjáni egyházközség anyaga, E. 135-37. sz. és E. 156-57. sz.

225 TtREL, I. 1. c fond, 552. doboz, 652/1959. sz.