2015

017

GÖMBHALMAZ

GömbhalmazA gömbhalmazok olyan gömb alakú csillagcsoportosulások, melyeket az egymás közötti gravitációs kölcsönhatások tartanak össze. Az objektum központja felé haladva a csillagsűrűség nagy mértékben növekszik. Intenzív luminozitása révén a csillagcsoportosulás tagjait jó távcsövekkel is nehéz elválasztani egymástól.

www.facebook.com/gombhalmaz

Szövegek: Biró Krisztián | Borda Réka | Filó Mariann | Kozma Leila | Kustos Júlia | Luterán Lajos | Nagy Kalliopé Mária | Pintér Kitti | Polák Péter | Sára Gergely | Stermeczky Zsolt Gábor | Szenderák Bence | Tilli Zsuzsanna Barbara

Képanyag: Koltay Dorottya Szonja

dűlő a műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat önálló tartalmú digitális mellékleteszerkeszti: kabai lóránt kkl@muut.hu logo, layout, design: Tellinger András telli@chello.hu kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolconfelelős kiadó: Kishonthy Zsolt a megjelenést támogatja a Nemzeti Kulturális Alap

ISSN 2062-4409

http://www.muut.hu/dulo http://www.facebook.com/muutfolyoirathttp://twitter.com/muut_folyoirat

A gömbhalmaz csillagok gömb alakú csoportja, amely tízezertől öt-venmillióig terjedő számú tagot tartalmazhat. A kortárs fiatal irodalom Gömbhalmaza tízezret ugyan nem, de egy tucatnál több tagot számlál, az őket egyben tartó gravitációs erőt pedig a Műút Szöveggyár, kabai lóránt és a blogoszféra jelentik, ne meg persze az, ami ez utóbbiakat is összetartja: a kortárs versek szeretete és az igény a különbözőségre. (Áfra János)

Amikor először hallottam róluk, rossz érzésem támadt, egy pillanatra sem gondolkoztam el a névválasztás csillagászati aspektusain, talán azért, mert gyermekkoromban, a balatonfenyvesi hekksütő plafonjáról alálógó felfúvódott, szúrós gömbhalpreparátum láttán senkinek nem sikerült meggyőzni arról, hogy a tóban nem találkozom ezzel a szörny-nyel, amikor meg világos lett előttem, hogy a gömbhalnak semmi köze a Balatonhoz, mindenhonnan az kezdett folyni, hogy a rosszul előké-szített gömbhal hány embert öl meg évente, úgy éreztem, kerülni kell a gömbhalat minden formájában, mostanság meg azon veszem észre magam, hogy várom, hogy egy-egy irodalmi folyóirat friss számának megjelenésekor találkozzak eggyel, netán egyszerre többel, mert sem-mi nincs bennük mindabból, ami miatt a gömbhalakat kerültem. (Balogh Ádám)

Havonta alakul egy-egy új írói csoport, de jó, ha ötévente születik olyan, amely valóban képes a tagok tehetségét és szorgalmát és gondolko-dásmódját néhány szóba sűríteni, és azokat a szavakat egy egész ge-neráció azonosítható metaforájává tenni. Ilyen volt a Sárkányfű köré szerveződött írótársaság, ilyen volt a Telep csoport, és ennek az esélyét látom a Gömbhalmazban is. (Bedecs László)

A „Gömbhalmaz” nekem a kisfiaim kicsi, színes tömörgumi játékgolyóit juttatja eszembe, száz forintokért nyertük ki éveken át a közértek bejá-ratánál az automatákból. Akárhányszor összeszedem őket, és erre pár százszor volt módom az elmúlt öt évben, mindig szétgurulnak a lakás-ban, ahányan vannak, annyifelé. (Csuhai István)

Egym

onda

tok

a Göm

bhal

maz

on

kívülről

3

A Gömbhalmaz tagjainak folyamatos fejlődése az összetartás mellett az erős önkritikának és a humornak is köszönhető. Manapság igen ritka kombináció. Ezért is figyelemre méltóak.(Gaborják Ádám)

A sárvári kör annak idején olyan volt, amilyennek a Gömbhalmazt kép-zelem kívülről: se mozgalom, se szervezet, se irányzat. Csak az írás és egymás szeretete tartott össze minket, és talán ezért nem szűntünk meg soha. Szóval úgy érzem, hogy a Gömbhalmaz tagjai jó helyen töl-tik a fiatalságukat! (Kemény István)

Nem tűnik rossz helynek. „Tán csak így lehet élni egy / várost: egyik ké-sésről a másikra.” Így vagy innen pl. biztosan érdemes elindulni. (Kiss László)

A gömb jelenthet egy felületet. A Gömbhalmaz nem felületes. A halmaz egyfajta összességet. A Gömbhalmaz nem összes… A Gömbhalmaz az Gömbhalmaz. (Mizser Attila)

Napjainkban (ki tudja, miért) egyre többször hallani, hogy túl sok a szépíró, Dunát lehet rekeszteni költőkkel, minek ennyi? S valóban, hiszen tevékenységü(n)k folytán nem lesz olcsóbb a kenyér és a gáz, vagy ahogy egy kedves tanárom szokta mondani: a lényeg végül még-is az, hogy van-e túrórudi a hűtőben (nálam most per pillanat nincs). Én mégis azt gondolom, hogy minden egyes új költő (pláne egy egész csoport!) színre lépése, mint a Csillagok háborúja címe is mondja, új re-mény, új lehetőség és megsüvegelendő, üdvözlésre méltó öröm és bol-dogság — emelem hát poharam és kalapom előttük, üdvözlöm őket irodalmunkban, ahol sok jó költő kis helyen is elfér.(Nyerges Gábor Ádám)

A Gömbhalmaz tagjai a költészet bennszülöttei, elementáris érzékeny-ségük sűrű fénnyel ragyogja körül a mondatok fekete lyukait. (Orcsik Roland)

4

Fiatalok (koravének), tehetségesek (előttük ott az út), nehezek (száll-nak), dinamikusak (csak ülnek és néznek), szabadok (szabadabbak), szikrázóak (szikrázóak). Hajolj közelebb, hallgass, élezz a semmire, fi-gyelj! Igen, az ott a jövő — kristályGömbhalmaz.(Pálfi Anna)

Bár a Gömbhalmaz nem kör és nem is csoport, számomra mégis legin-kább egy közösség. Egy folyamatosan fejlődő, épülő, izgalmas közös-ség. (Pálinkás Anna)

Mert mért ne mennénk a versbe beljebb plusz meg mínusz az lehet valami fontosan egyenlő a lírában pont ezt mért ne tennénk tenné-tek meg azt a mindent amit bele lehet tenni faragni baszni az egészbe hogy kongjon ne zengjen kongjon basszon oda a nyelv az értelmező vödörben hogy legyen meg az a pont ahol a szó kettéharap és kész. (Sopotnik Zoltán)

Olyan finoman és szépen készülnek ezek a költők, mint tíz-tizenkét pár tökéletes cipő valami belga céh műhelyében, háromszáz évvel ezelőtt. Az asztalra besüt a fény, öröm nézni őket.(Szálinger Balázs)

5

A Gömbhalmaz olyan, mintha egy törzshely lenne.(Biró Krisztián)

Leszek sznob: a skolasztikus filozófia szerint a mag virtuálisan magában hordozza a fát, melyhez az aktualizáció során jut el — a Gömbhalmaz számomra ez a folyamat. (Borda Réka)

versek + barátok + sör = Gömbi(Filó Mariann)

A Gömbhalmaz egy olyan rizomatikus valami, ahol mindig szabad vé-leményt kérni, és amihez fájna nem hazatérni (főleg mert itt láttam elő-ször, hogy milyen, amikor az ember magánélete és az írói törekvései összetalálkoznak).(Kozma Leila)

A Gömbhalmaz egy elrugaszkodás, egy világnézet, egy kritikus filter a szemem elé.(Kustos Júlia)

Nekem a Gömbhalmaz a barátaimat jelképezi, akik verseket írnak, és ezért inkább letagadom őket.(Luterán Lajos)

A Gömbhalmaz egy olyan hely, ahol egyszerre lehetek egyedül a gon-dolataimmal és együtt még 12 számomra kedves emberrel.(Nagy Kalliopé Mária)

A Gömbhalmaz nekem az, hogy szép emberek írnak szép verseket. Az-tán felolvassák őket. (Pintér Kitti)

A Gömbhalmaz: azok a távoli rokonok, akiket kedvelek.(Polák Péter)

Egym

onda

tok

a Göm

bhal

maz

on

belülről

6

Számomra a Gömbhalmaz egy jó társaság, akikről néha nehezen tu-dom eldönteni, hogy büszke vagyok rájuk, vagy csak irigy, mert ennyire jól írnak. Szóval megtisztelő, hogy a részese lehetek. (Sára Gergely)

Szerintem a Gömbhalmaz — úgy is, mint a csoport tagjainak, mint göm-böknek a közös halmaza — központja egyértelműen a Műút folyóirat. A Gömbhalmaz számomra azt jelenti, hogy mind ugyaninnen indultunk.(Stermeczky Zsolt Gábor)

DM nőlakása.(Szenderák Bence)

Undi leszek meg csöpögős, de a Gömbhalmaz nekem leginkább ba-rátokat jelent. Szakmailag hatalmas segítség volt bekerülni ezek közé a srácok közé, úgy érzem, rengeteget fejlődtem, amióta így „halmozó-dunk”. De nem ez az elsődleges.(Tilli Zsuzsanna Barbara)

7

Biró Krisztián

2015 februárjában lettem huszonegy. Miskolcon születtem, Kurityánban nőttem fel, most többnyire Budapesten élek. Szeretek magamról beszélni, csak nem nagyon tudok.

8

Beton és tégla

K.J.

Azt mondtad, hogy a magasságotépíteni kell. Sokáig nekemnem jelentett mást a fent, mintkondenzcsíkokat és omlásveszélyt.És ahogy most hátradőlsz az ágyon, mintha épp azokkal az izmokkal tartanálak, melyekben régebben a zuhanás volt. Ha a mélységek elférnek két ujjközött, akkor talán kapaszkodnunksincs miért. A miénk ez,beton és tégla, magasabbanvagyunk bármilyen tériszonynál.

A harmadik ig

Csak a harmadikig, válaszoltad.Így tudtam meg, hány méterrőléled ezt a környéket. Számolnikezdtem, és arra jutottam, hogy onnan még mindenki másmilyenlehet. Aztán az éjszakákragondoltam. Errefelé egy háztele van órákkal, amikor a mellkasodon érzed, ha valaki pontosan feletted alszik. Mafalhoz kellene tolnom az ágyat,de ahogy kiszálltál, két emeletemmaradt még, hogy elfelejtsem.Vajon melyikünk lesz itt, amikor végleg elfárad ez a soványisten, ami a liftet tartja.

9

Borda Réka

1992-ben születtem Szegeden, jelenleg a MOME hallgatója, valamint a József Attila Kör és a Gömbhalmaz tagja vagyok. Verseim megjelentek többek között a Műútban, a Vörös Postakocsin, a Palócföldben, a Zempléni Múzsában, a Bárkában és az Élet és Irodalomban.

10

menet i rány

az a tenyér amit rád eresztek másé is lehetne erre gondolszmiközben lefelé haladok a hasadon mindjárt felhúzom az óvszertmeg foglak kérni rá azt mondod soha nem kaptál törődéstazok a szemét férfiak aranyhallá akarok változni ami fel-alá úszkál a mosdókagylóban amibe a hajad fésülöd mindenkinek eldicsekedtem veled megszereztelek mint csecsemő az anyatejet lázmérők a combjaid ahogy a hónaljam alá teszem beborogatom testem a tiéddel aztán rácsapok a karodra dolgozhatnál rajta hogy izmosabb legyennincs bölcs zárógondolat csak az aktus vége ami válasz az ébrenlétre

11

Filó Mariann

1995-ben születtem Gyulán, Salgótarjánban nőttem fel. Jelenleg az ELTE pszichológia szakos hallgatója vagyok. Többször publikáltam helyi antológiákban, a Palócföldben, a Műútban, a Dűlőben, valamint a FÉLonline.hu-n. A Deákpoézisen 2013-ban és 2014-ben különdíjat kaptam. Szeretem a Kofolát.

12

igen lát tam

igen láttam magam füstölni feletteda mezoszférában ahogyan gombafelhőkéntburjánzottak bennem a miértek fülzúgás volt már nekem a csend utánad fekete lyukká tágult a pupillám amikor elmentél miután hagytam még utoljára hogy megpihenj a romjaimon de még mindig kereslek az összes galaxisban hogy eláruld hol végződött a közös világegyetemünk és mert tudnom kell létezik-e rajtad kívül tökéletes égitest te voltál a horizont én meteorraj keresztül száguldottunk egymáson végigrobbantam rajtad óránként és most akár a szétlökődő atommagok eltaszítasz vagy épp áldozatnak hívsz a saját katasztrófádban de én nem bánom végül elpusztul ugyanúgy mindenki más isa természetben hát így működneka fizika törvényei ezért engedlek egyre közelebb pedig radioaktívnak születtél és csaksugárzod folyton a halált szétoszlik miattada létezés elporlad a memória hogy semmivélegyen számomra a mi azért hogy egyszerre csak megint te és én legyünk

13

szőranya

tudod, a félelmeink közösek.hogy elvirágzás után mi történik velünk,még hányan nem pillantanak hátra távozáskor.együtt reménykedünk, hogy a viasz lassan szilárdul meg,mert közben egyre barázdáltabbá válunk.el is engedném a bütykös ujjaidat, de szánlak —túlságosan elmélyült köztünk a kimondatlan.te vagy az idősebb, ringatni próbálsz a düledékeiden,az öledbe ültetsz, én meg csak rángatózom és üvöltök,hogy hadd menjek már.a soha nem látott nagyapám vagy,az ismeretlen öreg a monokróm képről,amelytől mindenki megborzong, ha megsúgom,a vaku villanásakor nem voltál ott.aztán elkezdtelek gondozni; lehántolom a kérgedet,összeillesztem a törött cserepeidet, elhessegetema dögmadarakat a tetemed közelébőltizenhat éve minden nap.ennyi ideje élek melletted, de nem veled,és nem merek arra gondolni, meddig tér még vissza ez a hóvakság.

14

Kozma Leila

1993-ban születtem Budapesten. Jelenleg a Goldsmiths College másodéves művészettörténet szakos hallgatója vagyok, az elmúlt két évben a Sleek Magazine-nál, az Arcadia Missa Publishingnél és a Dreaming of Streamingnél dolgoztam szerkesztőasszisztensként. Kutatási területem a kulturális testképzavarokra épül.

15

N incs ott semmi avagy a lszanak- e nappal az á lmok

nem volt eleg internetunk ket embernek. valaki valahol talan szandekosan toltogeti le a vilag minden tartalmat fajlrol fajlra, hogy nekem ne jusson semmi. amikor paranoias vagyok, a borom megszunik letezni. az egesz utca a szam szelen ul, a mellettem vonaglo no mosolya az en mosolyom is. tudom, hogy nem vagyok intuitiv, csak azt hiszem, hogy igen, ami nagy kulonbseg. a kigyok is ugy vedlenek, hogy kozben a sejtreteg egy reszet meg atfutjak a testnedvek. az erzekeles nem szekcionkent, nem egyik pillanatrol a masikra szunik meg, nem kotheto az oramutato ugrasaihoz, es en is igy elek ezeken a napokon — onhazugsagokat allitok fel, amik immel ammal mosnak csak bele a kulvilagba. ha tul hirtelen tepem le oket magamrol, faj, bar nehez megmondani, pontosan mi is, talan az a levego a labfejeim alatt, ami megakadalyoz, hogy ralepjek teljes sullyal a jardara, es amit kinomban kinevezek sajatomnak, vagy meg inkabb masodlagos onmagamnak. valami szabad szemmel nehezen eszlelheto dzsuvarol beszelek, amit ha kello kitartassal kezelnek, benne marad a tenyerben a nyoma, szinte latom, ahogy alakit a sejttermelesemen, ahogy az igaznak megtett hazugsagok dns-kodjai belem ivodnak, es behatolo anyagkent osszerantjak a vert, a tejsavat meg az izzadsagcseppeket. a paranoias szoveteimet szilardnak, toketeletesen dehidrataltnak, es ragacsos-bezs szinunek kepzelem. nem rohadtak, de annak alcazzak magukat, megannyi kikristalyosodott gyantadarab kepzodik ilyenkor. egy nap megszunok mozogni majd vegleg, szilardda korcsulok majd, es lassan bebarazdalodik testem felszine rancokkal, mig vegul csipkeragta, cincalt egyseg lesz, ami csak darabonkent ertelmezheto. addigra a paranoia is kioltja magat, gennykent eltavozik, eventualisan lecseng, mert az igazi kar kiirja magat a tortenelembol, megsemmisul, a vadakat is viszi magaval, mint a joszandek utolso sugarait.

a boltosok eleinte nem tudtak megmondani, mi is tortent, en pedig megsem reszletezhettem kavevasarlas kozben, hogy felhagytam sajat magam veled valo felvertezesevel. a torok delikateszes maholnap ugyanekkor mar nem fog emlekezni rad, pontosabban a hianyodra, amibe csak az en beszednyelvem sajdul bele.

16

meg nem lehet megmondani, tuljutottal-e a veragygaton, bele a keringesbe, mergezni a mindent, ami velem lett atitatva teremtestol. nem tudni, arnyekkent feded-e majd be pupillamat, hogy ilyen alpari es szegyenteljes szimbiozist szinleljen testem a kulvilaggal — hogy kivul-belul te leszel-e majd az osszetarto minta, es a realitas egyetlen sugara, a korokozo, amely kiszamithato lefutast garantal a betegsegnek. s hogy el-e meg a test pusztulasaban, az neked pusztan masodlagos.

munk anelkul i seg

a szobatarsam szemere emlekszem, arra, hogy hogyan ul meg benne a negy nap kialvatlansag, és hogy minden problemaja ellenere is megagyazott maganak, amig elvoltam itthonrol. en vagyok az elso visszatero minden este.

a fiura gondolok, aki vasarnap reggel leult az agyam szelere, es adott egy pohar vizet. viszonylag meleg volt meg, meg osz, meg nyugalom, meg egyetemkezdes, szoval nem feltem sem az elhalt szerelmi nemviszonyoktol, sem a munkanelkulisegtol, es benne maradtam abban az olelesben, ket korty csapviz kozott, masnapossag elott.

a szerda estere gondolok, meg az izzadsagszagu, nyirkos testu mamlaszra, aki a billiardozoba erkezve rogvest a nyakamba vetette magat. a konyokere emlekezem naphosszat, arra, hogy hogyan fekudt bele a tenyerembe, a kiallo csontra, amire rafektettem a huvelykujjam, a szeplokre, amiket en magam takartam el, a mellkasara, ami fel-ala pulzalt, arra, hogy mennyire szeretnem szeretni, es megis keptelen vagyok hagyni magam. ezt hivom sarkanyproblemanak, meg koveremigrans-komplexusnak, meg 0 osszegu jateknak, ahol barmit irok este, masnap mosolyogva kinalja fel a sajat kavejat, holott fel eve meg nem mert volna megosztani egy uveg vizet, nehogy vegyitsuk a bacilusainkat. a buszmegallora gondolok, a szakado nyari esore, a villamlasra, a vekony voros kabatra, amit a vallara dobott, az ijedt tekintetre a szemeben, a labaira, ahogy az enyem mellett pihentek tok parhuzamosan a buszmegalloban, amikor azt hazudtam, hogy most muszaj lesz megiscsak hazamennem. arra gondolok, ahogy felajanlotta a telefonjat, vigyem magammal, ne tevedjek el, es hogy ez a gesztus ebben az orszagban a vilagot jelenti, megis, ennyi ido tavlatabol csak barokkositott, foncsorozott,

17

tulcicomazott mult, kapaszkodo, alomkep, vagy mi az isten, nem tudom az instagramon hogyan kereteznek hashtagekkel, de fako, vagy meg inkabb rojtos, vagy meg inkabb, talan, kukaba valo. mert annyira szeretnem szeretni, es mert tudom, hogy mi sosem fogunk linearisan haladni elore. igy inkabb kutatom minden irott szavat, hatha valamibe bele tudom olvasni magam, ugy, mint a versekbe, akiket mindazok irtak, akikert csak par napig elt.

18

Kustos Júlia

Julcsa vagyok, 2014 szeptemberétől az ELTE BTK hallgatója, collegista, a 309 lakója — olykor hazaingázó —, és semmivel sem másabb, mint eddig voltam. Mind a 19 évemmel imádom az őszt, s ha tehetném, falevél lennék egy októberi pocsolya mellett. Mostanában nincs jövőm, s ezt nagyon is élvezem.

19

október

ahogy rohantunk,az ökörnyál arcunkra tapadt.hajam illata szálló pernye.hiába tagadod, szereted az őszt,és a belémhorgonyzott ködöket islátod az ablak alatt.

a lépcsőket úgy járjuk, mint megzavartőzek, novembert érzünk a fűtött levegőbenhátamon sár, orromon avar(hátadon félelmem, orrodban füst),rohadó titkaink elássuk mélyre, s a föld alattösszeérnek még féltett tagjaink.

a feloldozás, ősszel s télen,mint tollhullás az égen, oly melegen takar.

ambiva lencia

I.szaladtak a komondorok,tűzzel, ostorral hajtottamőket el.

ahogy téged csípővel tollak,majd térdekkel, talppal,amikor egy miérted sem érdekelés messze vagy, unásig ismételtszöveg és dallam, villamoszörej az éjszakában— túl csendben, hogy érezzem,túl hangosan, hogy ne halljam.

20

a bokámhoz kapok, ottbújik az egyik, hamarosana másik is visszaporoszkál— akkor szőrébe túrok, ujjbegytől tenyérig, s azt suttogom, bocsánat,hiányoztál.

II.a komondorok jönnek,cukorkával csalomvissza őket,

de nem ígérem, hogy könnyebbleszek, hogy nem szűkölnekmajd éjszakákon át.tett, következmény és súlyoszsoltár vagyok porladómáriahimnuszok homlokán.

III.az utat te tudod,vezesd haza mind,

mikor elhiszed az eltévedéseim,ők meghálálják, vigyáznak rám,mint kilincs a zárra,vastüdő a légszomjadra.

IV.ne töprengj a kutyákon,és ne menj ilyen tétován.

21

Luterán Lajos

Luterán Lajos vagyok. Néha írok. A személyes adatok lényegtelenek. Kedvenc költőim az elméleti fizikusok.

22

az e lső égtá j fe lő l

idáig jutottamnézem magam a kirakat üvegébenmég fiatal szemérmetlen arcideiglenes menedékem

s az arcok melyeket úgyis elhagyokféltorz vigyorba fordulnak bár nincs hajnal még de félek hogy így maradmegvagyok és ennyi pont nem elég —

ahogy nélküled is tudom ez a legnehezebb anya az első óra nem is gondolnád e másodpercek közelsége mint elhaló metronóm csendedre pontosul — mind idáig csak te őriztél —

és most lassan elszökik a fény és én is elfogyok lámmily hideg mily steril az ég mely alatt meghúzom magam — a bordáim közt köhög a szél — nincs oly krisztusi kéz mely körbeér és visszahúz

fényérzékeny vagyok már mindehhez és kétségbeesett is belátom 21 év szokatlan hiába torzul az arc előttem gyermekkorom ennél messzebb szíved dobbanásaha visszhang is rezonál a csontomban —

belém nőttél anya mint hajszálak a beton réseibe ráncaidat most átveszem lassacskán hegedek a cipőfűzőm a földig ér sne is kérdezd ha egyszer túljutunk az első órán a padok alá pöckölöm a nemfájást egyenlítse a világ handicapje de addig is

vagyok tehát így egyedül veled ujjaim közti tér

23

töredék a mel lk asomra

bárcsak tiszta szerelmet érezhetnék feléd, kitti.örökké elhagynálak, egy szót se szólnék hozzád.elfelejtenélek, lezárnálak.ehelyett folyvást visszatérek fájó lényedhezés ugyanott találom már megint magam;a kiürült testközelség érzetébenés semmitmondó szavaid tükrében. soha sem akartam, hogy bennem reflektálj.végeszakadatlan sétáltam volna nélküled.

24

Nagy Kalliopé Mária

1995-ben születtem Budapesten, jelenleg az ELTE BTK magyar szakos hallgatója vagyok. 2014 óta jelennek meg verseim különböző folyóiratokban.

25

bagate l l

a beteg, aki nem kap teát,a vért köpő szökőkút a város főterén,egy elhagyott zsebkendő az erdőben:mennyi hátramaradt szó.

telve saját fiatalságommal,de soha meg nem feledkezve az időről —mennyi mondat, amit a válladra hajthatnék,hogy megérts.

kiterített idom vagyok egy térképen.tűszúrással jelölöd meg, hová szeretnél utazni — mindkét szemem vérzik:patakok a börzsönyben.

metsző é lességgel

torkomban örvénylenek a szálkáid — mintha toporgó galambok a csatornafedélen,mocsokba dörgölődző kölyökkutyák.a nedves fának is van szaga:mélybarnára sötétedik a levegő.

elkerülhetetlen, hogy megszólaljak.ilyenkor megtalálják vetett ágyukat puha csöveimben,szorosan hangszálaimba fúródnak — szétröppennek a napok,mintha csaholná őket az idő.

26

Pintér Kitti

kitti vagyok, budapesti lakos, kecskeméten tartok kutyát. szeretem a nyuszikat és a mandarint is, és most szomorú vagyok, mert lóri biztos nem ilyen bemutatkozást várt tőlem.

27

Catul lus csók ja i ra

I.einstein nagy tömegű csillagokról beszélhogy hogyan görnyed köréjük a téreddig azt hittem nincs is ennél szebbösszeroskadásde te két napja nem eszel és még mindig lázas vagy

van ami surlófényben is gyönyörűezek olyan horzsolások amikről nem beszélünkés az égitestek elliptikus pályán mozognak a mellkasodban tovább

II.és tudod annyira magányos erről beszélnihogy belengni mint metronóm milyenhogy mennyire kurva jó nélkülemés hogy úgyis ott van az a hat darab sörösdoboz a szemeteszsákbanminden éjjel mire megjövök

28

Polák Péter

Polák Péter vagyok. Eredetileg ongai, de szeptembertől pesti is. Biológia és matematika szakos tanárnak készülök.

29

és van a test amit nem ismerek

ez a mondhatatlan tér köröttünk tökéletlen és az otthonunk.folyton felrémlik bennem találkozásaink és eltévedéseinkgömbszimmetriája, hogy minden távolodás után visszanyúlunkvélt középpontjaink felé. közben arra gondolok, a testeketkét részre osztja a gerinc, a templomokat a padok közöttifolyosó. a jobb oldalam a bal mása. egymás utáni tükrözésekvégeredményeként sokszorozódik emberré a zigóta. jobb kezemkést fog, rajzol, ír — erőtlenül utánozza a bal kapálózásait.

nem tudlak téged sem olyan bizonyosan, mint a rádtalálást.álmomban ketten gurulunk egy dombról, hazatérünk a faluba,ahol éltem. az a világ nem hasonlít rám. nem esik szét, hanem figyeljük, amíg elfordulunk vagy amikor becsukom a szemem.a búzatáblái megtartják az eget. ez a világ nem én vagyok, dehézagmentesen ölelik körvonalamat egyenesei, és én pont ilyennekképzelem az otthont. a határban itt ez a két halom, ezek nyomtakgyerekként, amikor nem tudtam aludni este. vagy ez volt éjszakaa fejem alatt a két kezem, anyám mellei, valaki másé.

30

függőleges ha j í tás fe l fe lé

nézd eltűnünk együtt utazunk két szemed két ellipszis bennükgyújtópont minden tükröződés elcsendesedünk mint földhözvágott állatok megfeszül bennünk minden ín vonalaink túlmutatnaka testen most arra gondolunk hogy a görcsök szorításában valóbanmegpuhul a tér — szakad a hús óvatos mozdulataid alatt tárj felne csak elnevezd szólítsd meg a szerveket törött madár markodbanminden belsőség összehúzódnak tojássá zsugorodnak a zsigerek mégtestmeleg a mellüreg akár egy keltető — majd feloldoz egy eltévedéselőre számítható minden baleset hogyan törnek szét vagy sírnak fel újrészecskék megérkezünk veled szemben ülök és arra gondolok hogy éppmindkettőnkben rezegnek vagy elgördülnek egymáson az atomok hiábazsong nekem üres ez a város minden hallgat csak a huzatban megremegnéhány fémlemez veled vagyok megnyugvás minden szabadesés ahogy asarokban kuporgó magzat is hazatér egy fekvő gallyban minden ősszelanyjára talál egy lehullott falevél veled vagyok nem tudom hogy kerültemide de szívesen maradnék

31

Sára Gergely

Sára Gergely vagyok, 21 éves egyetemista. Immár harmadik éve tanulok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen magyar szakon. Körülbelül 6-7 éve írok verseket, emellett zenélek és slammelek is, ezeket egy kicsit több sikerrel, mint az előbbit.

32

Al ig-par t

ott volt a part a hangtalan mélységgela kész éjszaka mi a fák alatt gubbasztotta legutolsó lépéseink késéseott voltak a parttalan kontrasztok

egy időtlen felhő mi az eget foltoztaa szél akkor még csak halkan kapartaz lett volna minden eljövés gócpontjaa parttalan mélység volt maga a part

és akkor sétáltunk arra éberenmikor már ez volt csak és talán atény hogy a sorsban milyen jelentéktelenegy alig-part pillanatnyi magánya

Elhagyni

én mindig csak azt tudtam elhagynimiről később kiderült hogy enyém se volttéged őt meg mindent mi ártatlanmondjuk a fényképekbe gyömöszölt gyerekkort

úgyhogy ne add oda magad hogy elhagyhassalakhogy beleengedhesselek a téli kábaszélbe hogy emlékezzek arra ami nem volt hogy alaktalan felhők nőjenek a pupillákbaés tömör hullámok a fülüregekbe

a kacsakövek süllyedésére emlékszemés az kondenzcsíkok ívére a maradás egénvalójában soha nem tudtam elhagyni semmitmert később kiderült hogy minden az enyém

33

Bárhol

a bárhol valójában puszta térélményegy bármilyen hely mondjuk épp ez ittaz úttest elején a járda végénélahol vagy mi vagy épp a semmi létezik

ahol meredünk egy épp kezdődő halálbaahol mozgókép lesz egy-egy első pillanat:egy telefonfülke megszűnő magányavagy a hajadban pihenő eső illata

ahol az árnyékok egymásba átlógnakés az elázott utcazaj épp ásítbárhol vagyok és te is bárhol vagycsak nem tudom ez egy hely-e vagy két másik

Egy ha lá leset eset leges fe ldolgozása

A. J.-permutációk

Nagyon fáj! nem megy!fáj! Nagyon nem megy!Nem nagyon fáj! megy!Nagyon nem fáj! megy!nem fáj! Nagyon megy!

34

Stermeczky Zsolt Gábor

Pesten születtem, Piliscsabára járok, de mindig is budai gyerek szerettem volna lenni. Meg beülni egy jó sörre/kávéra egy rendszeresen bejáratott kocsmába/kávézóba egy fárasztó nap elején/közepén/végén, csak úgy, a semmiért, vagy épp azért, hogy autentikus környezetben tudjak az irodalomra koncentrálni. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam magamról. Meg a Gömbhalmazról is.

35

munk a után

őérte dolgozom hiába.

harminckilós zsákokat pakolok,otthon törött pohár a padlón.mert neki megint fel kellettbosszantania anyutbohókás miatyánk-paródiával.

anyu azért nem lett színésznő,mert kurvát nem vesznek feleségül.

apu a lányommal kártyázika másik szobában.éveket szolgált,megérdemi.

én pedig szeretnék egy kisfiút.legyen meg a te akaratod,és az enyém is.

anyu után

anyu,eltemetlek téged.

egy tisztességes polgárleánytöbbet nem tehet.mindig annak akartál tudni,és mellém polgárfiút.

én pedig lázadtam és menekültemés hagytam, hogy egy parasztfiú vegyen el.

36

asszony így általad lettem,és rajtad kívül nem volt senkim.

röhögj, ámuldozz,és békélj meg.

csak ásni

lázas igyekezettel készültem mondani,ölelnélek, de én csak így tudok.végül mégis impróztam, mertnagy akartam lenni.ledobtam az ingemet,és póló volt alatta.nevettél, vakondnakhívtál, szerinted aranyos. nem méltó hozzám, mondtam. te meg, hogy negondolkozzak folyamatosan.

időhöz türelem kell,inghez test.

hamarosan nevetni fogok.

mintha ott se lenne

Beller utcaiak,ti voltatok a rossz löszföld,pincék nélkül. nektek voltam azügyes kisgyerek, aki szemtelen,ha kételkedik. megtanítottatok, hogylehet évekig bolyongani a pusztában:el kell hinni, hogy a dzsungel veszélyes.

37

Király utcaiak,ti voltatok a dzsungel,tele csodákkal és csalódásokkal.nektek tanítvány voltam, deelbíztátok magatokat.arra tanítottatok, hogy az elképzelhetetlen létezik,hogy ami létezik, az elképzelhető,és ami elképzelhető, azt használni kell.mire rájöttem, hogy a kiugrásomnem elképzelhetetlen,már elküldtetek magatok közül.

Egyetem utcaiak,ti voltatok a majdnem-senkiföldje.nektek nem voltam senki, és nem tanítottatok semmire, magatoknak beszéltetek.így tanultam meg, hogy egyedül lenninem csak a pusztában lehet, és hogy akimagának beszél, meg lehet hallani.

Petőfi utcaiak,ti vagytok a színház, aholaz egész világgal szemben az színész, aki akar. azért jöttem,hogy tanítsatok.most emlékszem az eddigiekre,többé ne reinkarnálódjanak.

38

ami esedék es

mind elmondtam.

elmosódott dolgokatelőször össze-,aztán szétmosni.

például emlékezéstés nosztalgiát.

generációkat hibáztatni,megidézni,hagyni.

mindegyik fényképen látommagam mindentől messze,a szívhez közel.

39

Szenderák Bence

1992 (Miskolc), Budapest.

40

beszéd

eső után csendesa környék, nem zörögneka kutyák. néha mégiselővánszorog egy jajgató.egy házban egy kisfiúbefogja a fülét.

f icam

szürkületkor végülelhullanak a madarak,lassú dermedésbe merednek,mint elhasznált percek a fölösleges térben.nyikorog, majd megáll ahuzatban egy villanykörte.zúg egy vezeték.

nincs semmi.

nincs semmi,csupán valami csököttvárakozás bólogatöntudatlanul, ahogyvánszorog —visszhangtalan csoszogás,gyötrődő test a tájban,a meztelen pusztulásban.

41

Tilli Zsuzsanna Barbara1994-ben születtem Tatabányán. Jelenleg Budapesten élek és az ELTE Társadalomtudományi Karának vagyok a hallgatója.

42

váróterem

ablaknak feszülő tenyér vagyok. utánanézés — elszelídül tőlem a vétek. így hűl ki a test. belém égsz, ahogy utcai lámpák burájábaa bogártetemek.

hamar fölénk nő a táj és köd leszel — vakfoltot ölelő látás.elfütyül mellettünk a szél. aztán mind elfelejtünk újra megszületni.

k eret

rándulás előtti mozdulatlanság vagy, ahogy oldódik benned a fény. ülsz ottcsendben és látszólag lélektelenül, az árnyékod eléd vetül, azt nézed, hallgatsz.sok közös kutunk van. hely kellett, hogy tenni tudjuk valahova magunk után a szemetet. néha egy tumor vagy az agyamban, amitől nem látok a kanyar utánig,mint egy erdő januárban, délután.egy ponton kifordul magából ez a tenyérnyi otthon. te mégis maradsz. én az okot keresem mindig. te a maradványokkal bajlódsz,foltozgatod őket. tüzet raksz mellettük. valaki most ér haza.

43