dávid ferenc-domborművet avattak marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában....

12
Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlékére január 19-én, vasárnap a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templom külső falára helyezett domborművet avattak. Az avató ün- nepi istentiszteleten Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök végezte a szószéki szolgálatot, Nagy László lelkész ismertette a domborműállítás történetét, majd alkalomhoz illő művészi műsort hallgathatott a gyülekezet. Kősziklára, ne fövényre építsünk Bálint Benczédi Ferenc püspök Máté evangéliuma 7. részének 24-től 29-ig terjedő versét, a hegyi beszéd befejező részét választotta alapigéül, melyben Jézus arra inti hallgatóságát, hogy „ha valaki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki kősziklára építette az ő házát”. Ez a ház nem dől össze a termé- szeti csapások alatt sem, de az, „aki hallja tőlem e beszédeket, és nem 2020. január 20., hétfő LXXII. évfolyam 14. (20393.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Ki szabja a feltételeket? Január 17-én, pénteken Portik Vilmos, Soós Zoltán kampányfőnöke bejelen- tette, hogy Hermann Mark Christian Soóst támogatja a júniusi helyható- sági választásokon. ____________3. Dorin Florea lemondását követelték A szervezet felszólította Dorin Florea polgármestert, hogy nyilvánosan kér- jen elnézést a roma közösségtől és minden állampolgártól rasszista kije- lentései miatt. Kérték ugyanakkor a polgármesteri tisztségről való lemon- dását is. ____________4. Fontos lépés a 2. hely felé Remekül kezdett a Marosvásárhelyi CSM a Nagyváradi CSU elleni mecs- csen, az év első bajnoki fordulójában. ____________7. (Folytatás a 4. oldalon) Fotó: Nagy Tibor Mérleg vagy kard? Korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy az elmúlt évben újabb per indult a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Ka- tolikus Líceum újraalapítása ellen, amelyet Marius Paşcan szolgá- latos nemzetféltő (PMP) politikus és a magyarellenes hangulat fenntartásában élen járó Dan Tănasă (Méltóságért Európában Pol- gári Egyesület) tart ébren politikai babérok reményében. Hozzájuk csatlakozott az Unirea Főgimnázium és annak szülői bizottsága, sőt a diákokat is bevonták a perbe, valamennyien a katolikus egy- ház tulajdonában levő iskolaépület használati jogának az elveszté- sétől félnek. Arra is többször kitértünk, hogy a felperesek a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróságra benyújtott keresetükben annak a 2019-es kormányrendeletnek és a kormányrendelet alapján meghozott mi- niszteri rendeleteknek a törvényességét kifogásolják, amelyek az is- kola újraalapítását lehetővé tették. Ha azt hittük, hogy a kormányfői ígéreteknek megfelelően az iskola újraalapítása megingathatatlan, nos, kiderült, hogy a kettéválasztott kereset 95/2019-es ügycsomó- jában alapfokon már döntött a bírónő, és mind a négy miniszteri rendeletet, amelyek az iskola újraalapítására vonatkoztak, törvény- telennek és ezért semmisnek nyilvánította. Hogy miért? Ennek meg- indoklása a mai napig sem vált hivatalossá, holott annak ismeretében – alapfokú döntésről lévén szó – az iskola és az oktatásügyi tárca fellebbezhet. Mivel a tanügyminisztérium (Folytatás a 3. oldalon) Bodolai Gyöngyi Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen Tisztelgés a vallásalapító előtt Mezey Sarolta

Upload: others

Post on 10-Mar-2021

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Dávid Ferenc egyházalapító püspök emlékére január 19-én,vasárnap a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius templomkülső falára helyezett domborművet avattak. Az avató ün-nepi istentiszteleten Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspökvégezte a szószéki szolgálatot, Nagy László lelkész ismertettea domborműállítás történetét, majd alkalomhoz illő művésziműsort hallgathatott a gyülekezet.

Kősziklára, ne fövényre építsünk Bálint Benczédi Ferenc püspök Máté evangéliuma 7. részének 24-től

29-ig terjedő versét, a hegyi beszéd befejező részét választotta alapigéül,melyben Jézus arra inti hallgatóságát, hogy „ha valaki hallja tőlem ezeketa beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez,aki kősziklára építette az ő házát”. Ez a ház nem dől össze a termé-szeti csapások alatt sem, de az, „aki hallja tőlem e beszédeket, és nem

2020. január 20., hétfő LXXII. évfolyam 14. (20393.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Ki szabja a feltételeket?Január 17-én, pénteken Portik Vilmos,Soós Zoltán kampányfőnöke bejelen-tette, hogy Hermann Mark ChristianSoóst támogatja a júniusi helyható-sági választásokon.

____________3.Dorin Florea lemondását követeltékA szervezet felszólította Dorin Floreapolgármestert, hogy nyilvánosan kér-jen elnézést a roma közösségtől ésminden állampolgártól rasszista kije-lentései miatt. Kérték ugyanakkor apolgármesteri tisztségről való lemon-dását is.

____________4.Fontos lépés a 2. hely feléRemekül kezdett a MarosvásárhelyiCSM a Nagyváradi CSU elleni mecs-csen, az év első bajnoki fordulójában.

____________7.(Folytatás a 4. oldalon)

Fotó: Nagy Tibor

Mérleg vagy kard? Korábban részletesen beszámoltunk arról, hogy az elmúlt évben

újabb per indult a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Ka-tolikus Líceum újraalapítása ellen, amelyet Marius Paşcan szolgá-latos nemzetféltő (PMP) politikus és a magyarellenes hangulatfenntartásában élen járó Dan Tănasă (Méltóságért Európában Pol-gári Egyesület) tart ébren politikai babérok reményében. Hozzájukcsatlakozott az Unirea Főgimnázium és annak szülői bizottsága,sőt a diákokat is bevonták a perbe, valamennyien a katolikus egy-ház tulajdonában levő iskolaépület használati jogának az elveszté-sétől félnek.

Arra is többször kitértünk, hogy a felperesek a MarosvásárhelyiFellebbviteli Bíróságra benyújtott keresetükben annak a 2019-eskormányrendeletnek és a kormányrendelet alapján meghozott mi-niszteri rendeleteknek a törvényességét kifogásolják, amelyek az is-kola újraalapítását lehetővé tették. Ha azt hittük, hogy a kormányfőiígéreteknek megfelelően az iskola újraalapítása megingathatatlan,nos, kiderült, hogy a kettéválasztott kereset 95/2019-es ügycsomó-jában alapfokon már döntött a bírónő, és mind a négy miniszterirendeletet, amelyek az iskola újraalapítására vonatkoztak, törvény-telennek és ezért semmisnek nyilvánította. Hogy miért? Ennek meg-indoklása a mai napig sem vált hivatalossá, holott annakismeretében – alapfokú döntésről lévén szó – az iskola és az oktatásügyi tárca fellebbezhet. Mivel a tanügyminisztérium

(Folytatás a 3. oldalon)

Bodolai Gyöngyi

Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen

Tisztelgés a vallásalapító előtt

Mezey Sarolta

Page 2: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Bocskay Vince a KZST vendége

A Kemény Zsigmond Társaság január 21-én, kedden 18órakor a Bernády Házban tartja következő összejöve-telét. Meghívott Bocskay Vince szobrászművész, aki al-kotói szándékairól, stílusának sajátosságairól, esztétikaimeggyőződéséről vall. Bemutatásra kerül az a film,amely a Magyar Művészeti Akadémia Portrésorozatá-nak darabjaként a közelmúltban készült róla.

Fiatalok a közéletbenJanuár 25-én, szombaton 10 órától a RegenerációEgyesület szervezésében zajlik a Fiatalok a közéletbenkonferencia, melynek témája: Influencerek a közélet-ben. Előadók: Vargancsik Tekla tartalommarketing-me-nedzser, Rigmányi Eszter kommunikációs szakemberés Kodok Márton IT-szakember. A konferencia a Stu-dium–Prospero Kulturális Központban lesz – Forrada-lom utca 8. szám.

Hahota-kabaréA Hahota színtársulat folyamatosan színre viszi Megállaz ész! című szilveszteri kabaré-előadását Marosvásár-helyen, a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadó-termében. A nagy sikerű előadást január 25-én,szombaton, 26-án, vasárnap, majd február 1-jén és 2-án este 7 órától tekintheti meg a nagyérdemű. Fellép-nek: Puskás Győző, Kelemen Barna, Gönczi Katalin,Cseke Péter, Székely M. Éva, Szőlősi P. Szilárd, Hal-mágyi Éva és Gáll Ágnes. Énekel: Bodoni Ildikó. Ren-dező: Kovács Levente. A teljes műsorrendmegtekinthető a www.hahota.ro weboldalon.

Ma jó a medvem – SzászrégenbenJanuár 25-én, szombaton délután 5 és este 8 órakorSzászrégenben lép fel a marosvásárhelyi Gruppen-Hecc társulat Ma jó a medvem című kabaré-előadásá-val. Fellép Biluska Annamária, Csíki Hajnal, Tóth Kati,Nagy István, Kárp György és Nagy Péter. Jegyeket aszászrégeni Eugen Nicoară művelődési házban lehetvásárolni munkanapokon délelőtt 9 és délután 5 óra kö-zött. Helyfoglalás a 0757-109-450-es és a 0741-024-882-es telefonszámon.

20.,­hétfőA Nap kel

7 óra 59 perckor, lenyugszik

17 óra 8 perckor. Az év 20. napja,

hátravan 346 nap.

Horgolás kezdőknek és haladóknak Január 20-án, ma 17.30 – 19.30 óra között a Divers Egye-sület Marosvásárhely, Avram Iancu utca 29. szám alattiszékházában tartják az Ügyes kezű nők elnevezésű, hétfődélutánonként heti rendszerességgel megszervezett tevé-kenységet, amelyre várják mindazokat a hölgyeket, akikkülönböző kézműves-tevékenységek fortélyait szeretnékelsajátítani. Ez alkalommal az ünnepi horgolt vállkendő ké-szítését sajátíthatják el Toth Csilla vezetésével. A résztve-vők gondoskodjanak fonálról és megfelelő méretűhorgolótűről. A kezdőknek is lehetőségük lesz a horgolásalapjait elsajátítani, számukra anyagot és horgolótűt bizto-sítanak. A szervezők 5 lej adományt köszönettel elfogad-nak, a tevékenységeken használt alapanyagra és ajátéktárra fordítják. A tevékenységről érdeklődni a 0740-598-563-as telefonszámon lehet naponta 18–19 óra kö-zött.

KlubnapJanuár 30-án klubnapot szervez a Nyugdíjasok Maros Me-gyei Egyesülete, fennállásának 30. évfordulóját ünnepli. Arészvételi szándékot Marosvásárhelyen, a Bolyai utca 36.szám alatt, az emeleten található székhelyen lehet jeleznimunkanapokon 10-13 óra között.

Bálint-napi bál A Marosvásárhelyi Női Akadémia február 15-én 18 órátólBálint-napi báljára hívja a mulatságot kedvelőket a Kobakkönyvesbolt melletti Romarta Luxury Events (Győzelem tér24. sz.) báltermébe. A talpalávalót Ábrám Tibor és zene-kara húzza. Meghívott előadók: Buta Árpád és NemesTibor. Az est meglepetéseket is tartogat. A belépő magá-ban foglalja a vacsorát, a résztvevők vihetik kedvenc italu-kat. Alkalmi öltözet ajánlott. A helyek száma korlátozott.Érdeklődni a 0740-598-563-as és a 0722-318-605-ös te-lefonszámon.

A Bonus Pastor országos találkozója

Január harmadik hétvégéjén a mezőbergenyei DiakóniaiKözpontban kerül sor a Bonus Pastor Alapítvány idei elsőországos találkozójára. A találkozó péntektől vasárnapigtart. Érdeklődni a BPA központi irodájában, telefon0265/254-460, illetve az [email protected] e-mail-címen lehet.

Gézengúz gyermektáncházA Gézengúz játszóház táncházba várja a gyermekeket. Ajátékos néptánc- és népdaltanulásra szerdánként kerül sor17 órától 5-7 éveseknek, 18 órától 5 év alattiaknak. Muzsi-kál Sinkó András, a Prücsök zenekar és az Öves együttes.Helyszín: Studium–Prospero Kulturális Központ, Forrada-lom utca 8. szám. Cserecipő szükséges.

Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska

Ma FÁBIÁNés SEBESTYÉN, holnap ÁGNES napja.

IDŐJÁRÁSHelyenként­napsütésHőmérséklet:max.­-10Cmin.­-50C

Megyei hírek

RENDEZVÉNYEK

Pár hét alatt épült újjá a házA maroskeresztúri tűzvész károsultjainál

A tavalyi év utolsó előtti napján, ahajnali órákban tűz ütött ki a maros-keresztúri Moldovan család otthoná-ban. A lángok emberáldozatot nemköveteltek, a házból viszont csak afalak maradtak meg.

Moldovanék rekordsebességgelépítették újjá az ingatlan tetőzetét,múlt heti látogatásunkkor már a belsőmunkálatok zajlottak.

Mivel a családfő ottjártunkkor nemvolt a községben – az építkezéshezszükséges nyersanyagot ment besze-rezni –, a rendkívüli veszteségrőlédesapjával, Moldovan Petruval be-szélgettünk.

– Egy meghibásodott kinti kapcsolóokozta a szerencsétlenséget. Innen in-dultak a lángok – mutatta a férfi, mi-előtt a tágas épületbe beléptünk volna–, aztán a teljes tetőzetre átterjedtek.A tűz pattogása hála istennek feléb-resztette a fiamat, ha ez nem történikmeg, bent ég az öt és fél éves unokám-mal és a menyemmel együtt. Előszörazt hitte, hogy egerek neszeznek. Vanegy munkása, aki a ház előtt egy lakó-

kocsiban él, kintről ő vette észre első-ként, hogy lángol a tető. A fiamékpokrócot borítottak a gyerekre, és ki-rohantak vele a házból. Ez volt a sze-rencséjük, rövid időn belül ugyanis amelegtől bezárultak az ajtók. 4.15-korhívtuk a tűzoltókat, hamarosan ki isértek a helyszínre. Először két autójött, de egy harmadikra is szükségvolt. Be kellett törniük az ajtókat,hogy bejussanak a házba. Másfélórába telt, mire sikerült eloltaniuk atüzet – zárta a tragikus történés for-gatókönyvét a férfi, majd azt is megjegyezte, a tűzoltók első osz-tályú munkát végeztek, hozzá-állásuk, szakértelmük példaértékűvolt.

– Amikor először megláttam a leé-gett házat, arra gondoltam, ilyen azigazi földi pokol. Korábban csak fil-mekben láttam ilyet – tette hozzáMoldovan Petru, majd részletesebbenbeszámolt az anyagi kárról. – A teljestetőzet mellett a két szoba, a nappali,a konyha, a fürdő berendezése és a te-rasz is leégett, az elektromos felszere-lések, a bútorok, a gyerek játékaimind a tűz martalékává váltak. A hő-

központot viszont szerencsére nemérintették a lángok. A villanyhálózatotki kellett cserélni. Hozzávetőleg száz-ezer lejes a veszteség. A lelki megráz-kódtatásról nem is beszélve.

– Az unokája hogy viselte a történ-teket? – kérdeztük.

– A tűzeset hajnalán ő hívta fel a fe-leségemet telefonon. Ordította, hogy„ég a házunk”. Azóta sem jött méghelyre, gondolhatják.

Amíg a ház újra használhatóvá nemválik, a család a férfi szüleinél lakik.A feleség testvérei építkezésben dol-goznak, az új tetőzet és a belső mun-kálatok gyors elindítása nagyrésztnekik köszönhető. Moldovan Petrutólazt is megtudtuk, hogy a két éve épültházra nem kötöttek biztosítást, mivelazonban a tűzvész önhibájukból tör-tént, valószínűleg úgysem kaptakvolna pénzt az ingatlan rendbetételére.Így minden tartalékukra és bankhi-telre is szükség volt ahhoz, hogyegyenesbe jöjjenek.

– Mindez túlélhető, a lényeg, hogya fiamék ép bőrrel megúszták – vontale beszélgetőtársunk a végső követ-keztetést.

A vasárnapi lottóhúzás nyerőszámai

45,­43,­42,­41,­20­+15 NOROC PLUS: 9­2­0­8­3­5

38,­18,­29,­34,­22,­13 SUPER NOROC: 8­4­5­0­1­9

28,­11,­9,­24,­47,­3 NOROC: 3­1­9­3­2­5­0

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk­előfizetést­lapunkra­a­következő­hónapra­a­Népújság­szerkesztőségében:­

Marosvásárhely,­Dózsa­György­utca­9.­szám,­2.­emelet,­57-es­iroda.­Borbély­Ernő,­­naponta­8-14­óra

között,­szombat­–­vasárnap­zárva.­­­­Tel.­­0742-828-647

­­­2 NÉPÚJSÁG­ _______________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­ _________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő

Nagy Székely Ildikó

Page 3: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

A nyugdíjakat emelik, a gyermekpénzt nem biztos

A nyugdíjak a gazdasági folyamatoktól függően negy-ven százalékkal nőnek szeptembertől – jelentette kivasárnap a Hotnewsnak adott interjúban LudovicOrban miniszterelnök, aki hozzátette: a gyermekne-velési támogatást abban az esetben duplázzák meg,ha lesz rá pénz. A kormányfő szerint a nyugdíjeme-lésre van elkülönített összeg a költségvetésben, de„minden attól függ, hogy hogyan alakul a gazdaság”.Rámutatott: a bér- és nyugdíjemeléseket „objektívmutatókhoz” kell kötni. Ami a gyermeknevelési támo-gatás megduplázását illeti, Orban azt mondta: erreakkor kerülhet sor, ha lesz rá pénz. Véleménye sze-rint „sehol a világon” nem duplázzák meg a gyermek-pénzt egy éven belül két alkalommal. Úgyfogalmazott: a jelenlegi helyzet a PSD és a PNL kö-zötti „politikai háború” miatt alakult ki. (Agerpres)

Jönnek az elektronikus személyiigazolványok

15 és 40 euró közötti összeget fizethetnek a románállampolgárok az új személyi igazolványért a bel-ügyminisztérium által közvitára bocsátott törvényter-vezet szerint. Ennyit kell fizetni a többi európai unióstagállamban is. A román hatóságok azt szeretnék, haaz összeg a minimális szinthez lenne közelebb. Je-lenleg 17 európai uniós országban létezik elektronikusszemélyi igazolvány. A belügyminisztérium közvitárabocsátott egy jogszabályjavaslatot az e-személyik be-vezetéséről. Ez tartalmazná az elektronikus aláírást,valamint olyan biometrikus adatokat, mint az arc éskét ujj lenyomata. Az új személyi igazolvány akkoralesz majd, mint egy bankkártya. (Mediafax)

Újabb madárinfluenza-góc Szinérváralján

Újabb madárinfluenza-gócot igazoltak a Máramarosmegyei Szinérváralján, ahol január 14-én először je-lent meg a kór Romániában – jelentette vasárnapiközleményében az Országos Állategészségügyi ésÉlelmiszer-biztonsági Hatóság. A prefektus elnökle-tével összeült megyei válságstáb szigorú korlátozóintézkedéseket vezetett be az emberek, állatok ésszállítóeszközök mozgására minden ide tartozó gaz-daságban (nyolc szárnyas- és egy sertésfarm), vala-mint az elsődleges fertőzés után létrehozott védő- ésmegfigyelési körzetekben. Megfigyelik és ellenőrzika korlátozás alá eső területeken kívüli gazdaságokatis, hogy azonnal beavatkozhassanak, amennyibenmadárinfluenzának tulajdonítható tüneteket észlel-nek. Jelenleg Lengyelországban, Szlovákiában, Ma-gyarországon és Észak-Írországban terjed amadárinfluenza. (Agerpres)

jogtanácsosa is jelen volt a tárgyalásokon, és az alperesiskola képviselőivel egyetemben úgy látta, hogy nem ta-nácsos Marosvásárhelyen folytatni a pert, az ügy áthe-lyezését kérték. Ezt azonban a Legfelsőbb Semmítő- ésÍtélőszék a január 15-i tárgyalást követően nem hagytajóvá.

Az ügy furcsasága, hogy a bírónő, aki Marosvásár-helyen a törvénytelenségre vonatkozó elmarasztaló ha-tározatokat hozta a katolikus iskola ellen, maga is szülő,akinek a gyermeke az Unirea Főgimnáziumba jár. Igazugyan, hogy a diákok és szülők perképességét kizártaaz ügyből, ez azonban nem mentség arra, hogy szülő-ként döntött egy olyan perben, amelyben ő maga is érin-tett. Semlegességről ebben az esetben nehéz beszélni.Állítólag a bírónő kérte, hogy mentesítsék a perben valórészvételtől, de a Marosvásárhelyi Fellebbviteli Bíróságúgy döntött, hogy pártatlanul tudja a felperes Unireaiskola érdekeit képviselni. Ha ezt tartják pártatlanság-nak, és ha számba vesszük a MOGYE esetében hozottfellebbviteli bírósági döntéseket, vajon reménykedhe-tünk-e még abban, hogy Justitia, akinek bekötött szemeállítólag a tárgyilagosságot és kiegyensúlyozottságotkellene jelképezze, a mérleget és ne a pallost vesse be aromániai, és immár az összmagyarság számára is szim-bolikus jelentőséggel bíró, többszörösen meghurcolt ka-tolikus iskola, annak vezetője, oktatói, diákjai és szülőiközössége ellen? Már csak azért is, mert az igazságta-lan meghurcoltatás nem idegen a bíróság egyes képvi-selői számára sem.

Mérleg vagy kard?

Ország – világ

Január 17-én, pénteken Portik Vil-mos, Soós Zoltán kampányfőnökebejelentette, hogy Hermann MarkChristian Soóst támogatja a júni-usi helyhatósági választásokon.

Elsőként Hermann Mark Christian el-mondta, hogy három hónappal ezelőtt je-lentette be, független jelöltként kívánindulni a tavaszi polgármester-választá-son, a csapatával már kidolgozták a vá-lasztási programot. Közvélemény-kutatást végeztek, amiből kiderült, hogya felméréseken jól szerepel, de nem elégjól ahhoz, hogy választást nyerjen. Idő-közben az RMDSZ bejelentette, hogySoós Zoltánt indítja, és Soósról is kide-rült, hogy népszerű a vásárhelyiek köré-ben, de ez sem elég a győzelemhez.

Hermann és Soós beszélgetett a városproblémáiról, és arra az egyezségre jutot-tak, hogy nem akarják rontani egymásesélyeit, „nem a felmérést kell megnyerni,hanem a választásokat”, így Hermannvisszalép Soós Zoltán javára. Kizáró fel-tétel, hogy Soós függetlenítse magát azRMDSZ-től, illetve fogyadja el a Her-mann kampányprogramjának 10 pontját.

Kérdésre válaszolva jelentette ki: nemtárgyalt az RMDSZ-szel, nem kíván azRMDSZ tanácsosi listáján szerepelni.

Soós Zoltán üdvözölte Hermann dön-tését, mint mondta, „közös a cél, a városmegmentése a korrupt vezetéstől”. Aztszeretnék, hogy Marosvásárhely élhető,korrupciómentes város legyen 2020 jú-niusától. Ugyanakkor azt ígérte, Her-mann Christiannak „fontos szerepe lesza polgármester csapatában”.

Újságírói kérdésre válaszolta, hogytöbben kérték, függetlenítse magát az

RMDSZ-től, lényegében az RMDSZ el-nökének, Kelemen Hunornak sincs kifo-gása ez ellen. Hermann pedig újbólmegerősítette: támogatásának az a fel-tétele, hogy Soós függetlenként indul-jon.

A legnagyobb problémának mindket-ten a Florea-adminisztrációt nevezték, éskijelentették, a város jövőjét akarjákmegváltoztatni. (mózes)

Soós–Hermann-sajtótájékoztatóKi szabja a feltételeket?

A Magyarországgal és Lengyelor-szággal folytatott uniós egyezte-tések még nem vezettekeredményre az unió alapértékei-nek tiszteletben tartása terén, fi-gyelmeztetett az EurópaiParlament múlt csütörtökön.

Megállapították: rendszeresebb ésstrukturált meghallgatásokra van szük-ség, amelyeket konkrét ajánlások követ-nek, a Parlamentet hivatalosan bekellene vonni a nemzeti hatóságok meg-hallgatásaiba.

A képviselők a demokráciával, a jog-államisággal és az alapvető jogokkalfoglalkozó uniós mechanizmus felállítá-sát kérik.

A Parlament a 446 szavazattal, 178 el-lenszavazat és 41 tartózkodás mellett el-fogadott állásfoglalásban kiemeli: azEurópai Bizottság, az ENSZ, az EBESZés az Európa Tanács jelentései és nyilat-kozatai egyaránt azt mutatják, hogy„Lengyelországban és Magyarországon(...) romlott a helyzet az EUSZ 7. cikké-nek (1) eljárása életbe lépése óta”.

A képviselők rámutatnak: a Szerződés7. cikkének (1) bekezdése alapján a Ta-nácsban rendezett meghallgatások nemrendszeresek és nem strukturáltak. AParlament ezért felkéri a Tanácsot, hogyaz uniós jogszabályok tiszteletben tartá-sának garantálása érdekében adjon töb-bek között határidőket is magábafoglaló, konkrét ajánlásokat az érintettországoknak.

„Továbbra is aláássa a közös európaiértékek integritását, a kölcsönös bizal-

mat és az unió egészének hitelességét az,hogy a Tanács nem alkalmazza hatéko-nyan az EUSZ 7. cikkét” – áll a parla-menti állásfoglalásban.

Az állásfoglalás sürgeti a Bizottságot,hogy az teljes mértékben használja ki arendelkezésre álló eszközöket annak ér-dekében, hogy ne sérüljenek súlyosan azunió alapértékei. Ilyen eszköz lehet pél-dául a kötelezettségszegési eljárás vagya Bírósághoz benyújtott, ideiglenes in-tézkedések iránti kérelem.A Parlament szerepe a 7. cikkszerinti meghallgatásokban

A képviselők nehezményezik, hogyeddig nem vehettek részt a meghallgatá-sokon, annak ellenére, hogy a magyar el-járást a Parlament kezdeményezte. Ismétleszögezték: a Parlamentnek lehetőségetkell biztosítani az indoklással ellátott ja-vaslatának hivatalos tanácsi bemutatá-sára.

Az állásfoglalás végül hangsúlyozza:„sürgősen szükség van a demokráciával,a jogállamisággal és az alapvető jogok-kal foglalkozó uniós mechanizmusra”,ahogyan azt a Parlament már javasolta.Évi rendszerességgel ismételt eljárásróllenne szó, amely az összes tagállambanugyanazon kritériumok alapján értékelnéa Szerződés 2. cikkében lefektetett érté-keknek való megfelelést.

***A Parlament 2018 szeptemberében

kérte a Tanácstól, hogy az akadályozzameg a magyar hatóságokat az unió alap-értékeinek megsértésében. A képviselő-ket elsősorban az igazságszolgáltatásfüggetlensége, a szólásszabadság, a kor-

rupció, a kisebbségek jogai és a beván-dorlók, menekültek kezelése aggasz-totta.

Lengyelország esetében 2017 decem-berében az Európai Bizottság kezdemé-nyezte az eljárást azért, mert úgy vélte,veszélyben van a lengyel igazságszol-gáltatás függetlensége. Az Európai Par-lament egy 2018 márciusában elfogadottállásfoglalásban egyetértett a lengyeljogállamisággal szemben megfogalma-zott kritikával.

A Szerződés 7. cikke értelmében e ké-rések alapján a Tanács megállapíthatja,hogy az érintett országokban egyértel-műen fennáll az uniós értékek súlyosmegsértésének kockázata. A döntés előtta Tanács meghallgatja az értintett orszá-gok kormányának álláspontját.

Az unió miniszterei eddig kétszer:2019 szeptemberében és decemberébenhallgatták meg a magyar kormányt. Aképviselők többször kifogásolták, hogyhivatalosan nem vehettek részt a meg-hallgatásokon. A lengyel kormányt 2018júniusa és decembere között három al-kalommal hallgatták meg a Tanácsban.

Az Európai Tanács a 7. cikk szerinti el-járás későbbi szakaszában (amelyet a 7.cikk 2. bekezdése ír le) egyhangúlag és aParlament jóváhagyásának birtokábanmegállapíthatja, hogy a tagállamok ható-ságai súlyos mértékben és folyamatosanmegsértik a jogállamiságot, a demokrá-ciát és az alapvető jogokat. A döntésszankciókhoz, például a tanácsi szavazatijog felfüggesztéséhez is vezethet.

(Forrás: az Európai Parlament Ma-gyarországi Kapcsolattartó Irodája)

Az EP szerint Lengyelországban és Magyarországon romlott a helyzet Rendszeresebb, strukturált meghallgatásokra

van szükség

A Szövetségi Képviselők Tanácsa(SZKT) kolozsvári ülésén úgy döntött,hogy az RMDSZ mindenhol állít polgár-mesterjelöltet, ahol a magyar lakosságszámaránya meghaladja a 15%-ot – írjaa szövetség szombati közleményében.

A dokumentum szerint a 2020-as ön-kormányzati választáson az RMDSZ fel-adata az erdélyi magyar érdekképviselethatékonyságának növelése az önkor-mányzatokban.

„Március 15-éig lezárul a jelöltállításifolyamat, az RMDSZ-nek mindenhollesz polgármesterjelöltje, ahol a magyarlakosság számaránya meghaladja a 15%-ot” – szögezi le a közlemény.

Horváth Anna, az RMDSZ alelnökeközölte: azoknak, akik helyi vagy me-gyei tanácsosi, illetve polgármesterivagy megyei tanácselnöki tisztségre pá-lyáznak, össze kell gyűjteniük a magyarlakosság egy, illetve három százalékának

támogató aláírását abból az adminisztra-tív-területi egységből, amelyben pályáz-nak.

Az SZKT visszaválasztotta elnökénekBíró Rozáliát, aki egyedül indult a tiszt-ségért. Az SZKT ülésének elején 24 sze-mély kapta meg az Ezüstfenyő díjat, estepedig ünnepélyre került sor a KolozsváriÁllami Magyar Színházban az RMDSZmegalakulásának 30. évfordulója alkal-mából. (Agerpres)

Az RMDSZ mindenhol állít polgármesterjelöltet, ahol a magyar lakosság számaránya meghaladja a 15%-ot

Hermann Mark Christian és Soós Zoltán Fotó: Nagy Tibor

(Folytatás az 1. oldalról)Mózes Edith

2020.­január­20.,­hétfő­__________________________________________ HÍREK­–­TUDÓSÍTÁSOK­­ _____________________________________________ NÉPÚJSÁG­3

Page 4: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Az Aresel Civil Platform békéstiltakozást szervezett a marosvásár-helyi prefektúra elé. A tiltakozástDorin Florea polgármester diszkri-minatív és rasszista kijelentései vál-tották ki, amit a roma nemzetiségűés hátrányos helyzetben élő szemé-lyekről megfogalmazott. A szerve-zet felszólította Dorin Floreapolgármestert, hogy nyilvánosankérjen elnézést a roma közösségtőlés minden állampolgártól rasszistakijelentései miatt. Kérték ugyanak-kor a polgármesteri tisztségről valólemondását is.

A roma közösségek nem tűrik azilyen kampányfogásokat – nyilat-kozta Alin Banu, a tiltakozást szer-vező Aresel aktivistája. A

huszonegyedik században megen-gedhetetlen a múlt század negyve-nes éveinek retorikája. Tűrhetetlen,hogy egy köztisztséget ellátó sze-mélynek, a város vezetőjének ilyenjavaslatai legyenek, amelyekbenBanu „választási nácizmust” véltfelfedezni, és arra hívta fel Floreafigyelmét, hogy a roma lakosok is aválasztók közé tartoznak.

A résztvevők amellett, hogy han-got adtak felháborodásuknak, sérel-mezték, hogy az elmúlt évekbennem javultak a szociális körülmé-nyeik. Egy asszony állítása szerintannak ellenére, hogy a férjévelmindketten dolgoznak, mégis nyo-morúságos körülmények közt lak-nak középiskolás lányukkal együtt.

A tiltakozó megmozduláson a ma-rosvásárhelyi cigányok mellett máshelységekből is jöttek roma nemze-tiségűek. A karácsonyfalvi kalapo-sok a víz- és csatornahálózathiányát tették szóvá. De politikaikövetelések is elhangzottak: példáula speciális nyugdíjak megvonásábólnyert költségvetési pénzek átcso-portosítása gyereknevelési segélyre.

A régi városháza előtt zajló közelegyórás tiltakozáshoz több nem ci-gány nemzetiségű szimpatizáns iscsatlakozott, köztük SmarandaEnache közismert polgárjogi har-cos, aki azt nyilatkozta: – Nem tűr-hetjük el, hogy egy európaiegyetemi városban, egy fontos kul-turális központban, amilyen Maros-

vásárhely, pont a polgármester, aki-nek az lenne a feladata, hogy a jó ésszép arculatát mutassa és képviseljeennek a városnak, legyen az, akirasszista kifejezéseket használvamegbélyegez egy egész közösséget,egy etnikumot. Ezáltal Marosvásár-helynek a szerepét és a tisztességétbemocskolja. Azért vagyok itt, hogya jelenlétemmel támogassam ezt atiltakozást, és kimondjam azt, hogyén is elvárom a polgármester le-mondását, de azt is elvárom, hogyaz ügyészség is indítson eljárást,mert Romániában a gyűlöletre valófelbujtás büntetendő.

A tüntetés végén egy öttagú kül-döttség bement a polgármesteri hi-vatalba, ahol Cosmin Blaga, a kül-

és belföldi kapcsolatok vezetője fo-gadta őket. A segítségével iktatták atüntetők polgármesterhez címzettkérdéseit, amelyek a gyereknem-zésre, a szavazatvásárlásra és a viselkedési normákra várnak vá-laszt.

A sajtónak nyilatkozva CosminBlaga elmondta, hogy a polgármes-teri hivatal nem akadályozta a békéstüntetés megszervezését, és ele-mezni fogják az iktatott kéréseket.Ugyanakkor értetlenségét fejezte ki,mert szerinte világos volt a polgár-mester üzenete: a gyermekvállalástnem szabad jövedelemszerzési esz-köznek tekinteni, amint sajnos na-gyon sok „hátrányos közösségben”előfordul.

cselekszi meg azokat, hasonlatoslesz a bolond emberhez, aki a fö-vényre építette házát”, akinek ösz-szedől a háza árvízben és viharban.

– Esztendő elején előre kell néz-nünk, a látóhatárt kell kiszélesíte-nünk. A karácsonyi fények, asziporkázó kavalkád, a hangosko-dás arról akarnak meggyőzni, hogya karácsony csak külsőség. Hiány-zik a csend, s az angyaljárás csak azajándékozásban nyilvánul meg, hol-ott családjainkban ott kell vibrálniaaz isteni szeretetnek. Vajon miértnem tudunk erre ráhangolódni, föl-fogni ezeket a rezgéseket, hogy azév eleji kezdésben rendelkezzünkazzal az erővel, amelyre szüksé-günk lesz egész évben? A sok gond-ban, nehézségben erre volnaszükség. Mert tapasztaljuk, hogy azigaz a hamissal, a mesterséges a ter-mészetessel van összezavarva. Napmint nap temérdek hír ömlik ránk,ami csak arra jó, hogy megszédül-jünk, hogy elveszítsük az irányt.Nap mint nap érezni lehet, hogy be-szorítanak, beszűkítenek – mondtaa püspök, aki a jézusi mondás kap-csán fejtette ki, hogy az emberépítő, kreatív lény, folytatni kívánjaa befejezetlen teremtést, ami egyhatalmas folyamat. – Értelmünkkelés hitünkkel fürkésszük a teremtéscsodáját, s alkotóképességünkkeltökéletesítjük e világot. Fennen hir-detik, hogy a tudás hatalom, de miállítjuk, hogy a tudás csak akkor ha-talom, ha a szeretet energiájával te-lítődve hat. Nagyszerű dolgokatfedezett fel az ember, de ezeket nemmindig állította az emberiség szol-gálatába, hanem uralkodásra hasz-

nálta. Elménket kiműveltük, denem lettünk bölcsebbek, nyugod-tabbak és békésebbek. Az értelmiintelligencia mellé az érzelmi intel-ligenciát, a tudás mellé az erős is-tenhitet is oda kell állítani, hogyhitből fakadó jó cselekedeteink iga-zolhassák, kősziklára építjük aházat – hangsúlyozta a püspök. Az unitárius templom ékessége

Nagy László, az unitárius egy-házközség lelkésze felvázolta adombormű történetét, miszerintévek óta érlelődött a gondolat, hogyDávid Ferencnek szobrot állítsanakMarosvásárhelyen, annál is inkább,mert a város köztéri szobrai között

csak Bartók Béla „képviseli” azunitáriusokat. Dávid Ferenc emlé-kének itt a helye Marosvásárhelyen,mivel 1571 januárjában a Vártemp-lomban tartott országgyűlésen azunitárius hit védelmében és terjesz-tésében hallatta hangját. Amikor adombormű előkészítése már folya-matban volt, kiderült, hogy az uni-tárius egyház 450. évfordulójára aDombóváron élő dr. Szabó Attilaegy mellszobrot, Varga Gábor szob-rászművész alkotását adományozzaaz egyházközségnek, amit a temp-lom belső udvarán fel is avattak.Ennek közkinccsé tétele egyelőrevárat magára.

Eredetileg Dávid Ferenc és JánosZsigmond mellszobra a Bolyai téri

templom előcsarnokába kerültvolna. A Hunyadi képzőművész há-zaspár, Kilyén Ilka színművésznőés Keresztes Géza műépítész javas-latára egy köztéri egész alakos szo-borra esett a választás. Viszont eztnehezen lehetett volna kivitelezni,mivel „a terek foglaltak vagy meg-közelíthetetlenek” voltak. KilyénIlka színművész újabb javaslatáradomborművet választottak, az elké-szítését Gyarmathy István és Mak-kai István szobrászművészekvállalták.

A domborművet Körösfői Kriesch Aladár festménye inspi-rálta, hiszen más kép, festmény nemmaradt fenn Dávid Ferencről. A rólaeddig készült alkotások is a művé-szek elképzeléseit tükrözik.

– A domborművön Dávid Ferenc

bal keze a fény és a templom felémutat, jobb keze a szívén van, sze-mével az emberre néz. Hív és báto-rít az Istennel való találkozásra. Híva templomba, és itt van közöttünk.A domborművön rajta van az unitá-rius címer, valamint Dávid Ferencneve és az évszámok – magyaráztaa lelkész, aki azt is elmondta, hogya dombormű elhelyezéséhez szük-séges dokumentációt KeresztesGéza műépítész készítette el, s őszerezte be a szükséges engedélye-ket is a polgármesteri hivataltól.

Erre szükség is volt, hiszen ja-nuár 17-én, amikor a domborművetelkezdték felszerelni, furcsa módonmár ott is volt a helyi rendőrség, azengedélyeket kérték, amit valószí-nűleg ortodox templom esetébenperceken belül nem tettek volnameg.

A domborművet Sánta Csabaszovátai szobrászművész műhelyé-ben öntötték ki, összköltsége23.713 lej, amiből 7800 lej a hívekadománya, a winchesteri gyüleke-zet adománya közel 6500 lej, a töb-bit az egyházközség állta. – Azadományozókat köszönet illeti – fo-galmazott Nagy László lelkész.

A templomi szolgálatot művésziműsor zárta. Molnár Tünde zongo-raművész Liszt Ferenc- és TerényiEde-műveket játszott, Kilyén Ilkaszínművész Ürmösi Károlyné Kán-tor Gizella Déva váralja című versétszavalta.

Az ünnepi isztentiszteletet köve-tően a gyülekezet a templom elé vo-nult, Bálint Benczédi Ferencpüspök és Nagy László lelkész le-leplezték az egyházalapító DávidFerenc domborművét, amely a Bo-lyaiak társaságában az unitáriustemplom ékessége lett.

Tisztelgés a vallásalapító előtt

Tiltakozás Marosvásárhely polgármestere ellenDorin Florea lemondását követelték

Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester kijelentése, amellyel agyermekvállalást feltételekhez kötné, elfogadhatatlan. Az általa mon-dottak Európa történelmének legsötétebb időszakait idézik, egy olyanidőt, amelyet Európa egésze és Románia is örökre maga mögött ha-gyott. Ilyen kijelentések már gazdaságilag leszakadt, harmadik világ-beli diktatúrákban sem fordulnak elő. Mindannyiunknak, románoknak,magyaroknak és romáknak, hangosan kell tiltakoznunk ellene.

Dorin Florea gondolatai azt mutatják, hogy a polgármester hogyangondolkodik a szociális szolgáltatásokról, a családpolitikáról, hogyanvélekedik az emberekről 2020-ban. Megmutatja, milyen ember ő va-lójában: rasszista, cigány- és szegénygyűlölő. A polgármesternek, ígymandátum végén, ahelyett, hogy uszító beszédekkel igyekezne nép-szerűségre szert tenni, be kellene mutatnia azokat az intézkedéseket,amelyeket a szegények felzárkóztatásáért tett vagy a munkanélküliségcsökkentéséért hozott az elmúlt két évtizedben. De sajnos ilyen ered-ményekről Marosvásárhely nem számolhat be.

Marosvásárhely polgármestere már sokadik alkalommal a kisebb-ségeket hibáztatja a társadalmi problémákért. Ideje, hogy Dorin Floreaa Diszkriminációellenes Tanács szankciója mellett megkapja azt a bün-tetést, amelyet mindennél jobban megérdemel: a választók bizalmánakelvesztését.

Vincze Loránt európai parlamenti képviselő,a FUEN elnöke

A legsötétebb időket idézi Dorin Florea romaellenes

kijelentése

(Folytatás az 1. oldalról)

­­­4NÉPÚJSÁG­ _____________________________________________________ AKTUÁLIS ________________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő

Fotó: Nagy Tibor

Page 5: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

2020.­január­20.,­hétfő­_________________________________________________ KÖZÉLET­_____________________________________________________ NÉPÚJSÁG­5

Év végén az oktatásügyben is szám-vetést végeznek, és az eredményekalapján rangsorolják a tanintézmé-nyeket. A nemzetközi versenyekenelső három helyezést elért és dicsé-retben részesült diákok száma alap-ján az erdélyi magyar középiskolákközül három az élbolyban, a legjobbtíz között szerepel.

A pálmát a magániskolaként működő bu-karesti Nemzetközi Informatikai Líceum vitteel az idén is, amelynek 46 diákja került be azelső három közé, és nyert abszolút aranyér-met is nemzetközi versenyeken. Awallstreet.ro által közzétett statisztikák sze-rint az első tízben a negyedik a sepsiszent-györgyi Székely Mikó Kollégium nyolc díjjal(egy első, egy második, négy harmadik és kétdicséret), a hatodik a kolozsvári Báthory Ist-

ván Elméleti Líceum négy díjjal. És itt vanegy kis tévedés, ugyanis a marosvásárhelyiBolyai Farkas Elméleti Líceumot a hetedikhelyre sorolják, szintén négy díjjal, holottötöt nyertek, és ha azok értékét tekintjük,akkor a három első, egy második és egy har-madik díj sokat nyom a latban.

A csütörtöki nagyszünetben a díjnyertesdiákokkal találkoztunk. A kilencedik B osz-tályos Barta Zágoni Bernadette a Lakitelekentartott nemzetközi magyar matematikaverse-nyen első díjat nyert, öccse, a hetedikes BartaZágoni Csongor ugyancsak az első helyet ér-demelte ki. Mindketten Mátéfi István tanít-ványai. A kilencedik C osztályos NagyZsuzsanna (a verseny évében Bartos Hono-rea, az idén Szilágyi Emőke tanítványa) amásodik helyen végzett.

Az Apáczai Csere János magyar nyelv, iro-dalom, kultúra nemzetközi tantárgyverse-nyen, amelynek a helyszíne 2019-ben

Nagybánya volt, az iskola kétdiákja szerepelt sikeresen. AXI. C osztályos László Zsu-zsanna, Murvai Éva magyar-tanárnő tanítványa az első, aX. E osztályos Nagy Zalán,Sikó Olga tanítványa a máso-dik helyet érdemelte ki.

A matematikusok elmond-ták, hogy sokat kellett ké-szülni, ami többségüknéllemondással járt. A tanultmódszerekkel szemben a logi-kus gondolkodást igénylő fel-adatok megoldásához a VályiGyula matematikakörön és aPapiu középiskolában mű-ködő kiválósági központbanszerzett ismeretek segítettek,no meg a verseny előtti intenzív felkészülés,amelynek során csak a matematikára össz-pontosíthattak, járult hozzá a sikerhez.

A Nagybányán tartott magyar nyelv és iro-dalom tanárgyversenyen a szövegértés ésszövegértelmzés mellett esszét kellett írni aKrúdy Gyula és Tersánszky Józsi Jenő Nagy-bányához kapcsolódó írásaiban szereplő kü-lönc hőseinek boldogságkereséséről.

A diákok által mondottakat Mátéfi Istvánmatematikatanár, az iskola igazgatója egészí-tette ki, aki a tanulók és felkészítő tanáraikerőfeszítése mellett a szülők hozzáállását, tá-mogatását emelte ki. Majd hozzátette, hogyaz európai jellegű nemzetközi veresenyekena diákokat 2.500-tól 4.500 lejig terjedő értékűdíjjal jutalmazzák, a 12.550 lejt azok kapják,akik világviszonylatban érnek el eredménye-ket.

– A besorolást követően a Facebookon ol-vastam a hozzászólásokat, hogy ne legyünkelragadtatva attól, hogy a magyar oktatásmennyire eredményes, hiszen ezek a vetélke-dők szűkebb körben zajlottak, de vélemé-nyem szerint nem véletlenül nevezzüknemzetközi versenynek, ugyanis öt országról(Szerbia, Szlovákia, Ukrajna, Magyarország

és Románia) van szó. Ebben a körben az él-vonalban lenni jelentős eredménynek tartom,és hálásak kell lennünk mindazoknak, akiktámogattak abban, hogy kiharcoljuk a lehető-séget és az eredmények elismerését. Akik eztlekicsinylik, tudniuk kellene, hogy a magyargyermekek heti négy órával többet vannak aziskolában, ezenfelül a versenyekre való fel-készülést vállalni nem kis erőfeszítés. Akikmegteszik, azoknak hálásaknak kell lennünk,és el kellene érni azt, hogy érettségi után ahazai egyetemeken folytassák tanulmányai-kat, ahogy a mi diákjaink többsége teszi,vagy külföldi tanulmányaik befejeztével ha-zatérjenek – hangsúlyozta az igazgató.

*Az elmondottakat egészítsük ki azzal,

hogy az összes romániai középiskola rang-sorában, ahol a díjaknál sokkal több szem-pontot vesznek figyelembe, az első százban2018-ban nem szerepelt egyetlen magyartannyelvű középiskola sem, 2019-ben a Bo-lyai a 88. helyre került. Csak magyar me-zőnyben, a több mint 400 magyar tannyelvűáltalános iskola és tagozat rangsorában, a Bo-lyai Farkas Elméleti Líceum V-VIII. osztályai8,07-es általánossal az első helyen állnak.

Nemzetközi versenyeken elért helyezésekHárom magyar középiskola a legjobbak között

Az oktatási infrastruktúra bő-vítését, megújítását kezdik elDózsa György községben azidén. Nem kevés pénzt igé-nyelő beruházások.

A tervezett négyből három okta-tási célt szolgáló ingatlannal bővül-het az Alsó-Nyárád menti DózsaGyörgy község közvagyona a kö-vetkező időszakban. Az önkor-mányzat a regionális operatívprogramon nyert támogatást egy-egy új napközi építésére Teremiúj-faluban és Lőrincfalván, valamint alukafalvi óvoda bővítésére, felújítá-sára és napközivé alakítására. Ne-gyedik tervük a lukafalvi Dr.Rákossi Lajos általános iskola épü-letének kibővítését és korszerűsíté-sét célozta, ám ez nem részesülttámogatásban, ezért a nemrég létre-hozott Országos Fejlesztési és Be-ruházási Alaphoz nyújtották be,mert ezt is szeretnék megvalósítani– tudtuk meg Iszlai Tibor polgár-mestertől.

A gyemeklétszám függvényében

Mivel a község falvai nem na-gyok, a gyermeklétszám behatároltaa lehívható támogatások értékét, ésemiatt kedvezőtlen helyzetbe kerül-tek, azaz nagyobb önrészre vanszükség a kivitelezéshez – ismerteel az elöljáró. Mivel Teremiújfalu-ban két óvodai csoport van, keve-sebb önrészt kell fizetni, ám a

másik két esetben a támogatásokcsak százezer eurós nagyságren-dűek, amihez a községnek egymil-lió lejt kell hozzátennie, azaz aköltségek felét. Ennek ellenére nempanaszkodnak, mert sokkal jobbígy, mintha nem kaptak volna támo-gatást, és saját alapból kellene meg-valósítani a beruházásokat.

A községvezető kifejtette: meg-terhelő ugyan az önkormányzat szá-mára az önrészt kifizetni, demérlegelték a kérdést, és úgy látják,megéri belevágni. Ugyanakkor re-mélik, hogy az önrészeket tudjákmajd folyósítani, ám ez attól isfügg(het), hogy mennyi pénzt kellköltsenek a jelenleg futó két nagyprojekt befejezésére: a községi út-korszerűsítésnél nincs gond, van vi-szont a csatornahálózat építésénél.Mivel a beruházás első szakaszábana kivitelező nem tartott be bizonyosszinteket, most módosításokat kelleszközölni, ami többletköltséggeljár. Remélik azonban, hogy az előrenem látható költségek tétel fedeznifogja ezt, és nem kell sokat pótol-niuk hozzá. Az idén szeretnék befe-jezni a szennyvízrendszer kiépíté-sét, és minden házhoz eljuttatni avezetéket.

Szükség van ráAz új napközikre nagy az igény

falun is, hiszen számos fiatal szülő-nek van munkahelye, és nem min-den esetben tudják megoldani akisgyerekek nagyszülőknél vagyrokonoknál való elhelyezését, ésígy megvolna a lehetőség, hogy biz-tonságos felügyelet alatt tudhassák

a gyerekeket. Továbbá a napközikmegnyitásával visszahoznák a köz-ségbe azokat a gyerekeket is, akiketa szülők az intézmény hiányábankénytelenek voltak marosvásárhelyiintézménybe íratni.

Teremiújfaluban a régi óvoda te-rületén, az iskola mellett épül fel a

napközi, Lőrincfalván viszont újhelyet kap, egy félreeső utcában. Afalunak új elemi iskolára is szük-sége van, de mivel ez a pályázati ki-írás nem tette lehetővé, az újnapközit úgy tervezték meg, hogymellette vagy fölötte az uvaron fel-épülhessen a jövőben az iskola. A

tervek elkészítésére kiírták a ver-senytárgyalást, hogy ha a tél folya-mán elkészülnének vele, a tavasszalelkezdhessék a munkát.

A gyereklétszám jelenleg enyhéncsökkenőben van – mondta el kér-désünkre a polgármester. Amikor aterveket készítették, Teremiújfalu-ban három óvodai csoport volt, mamár csak kettő van, ezért a tervetmódosítani kellett. A másik két te-lepülésen elenyésző a csökkenés,egy-két gyerekről van szó.

Nem lesz olcsó, mégis vállaljákÚj oktatási intézményeket remélnek Murokországban

Bodolai Gyöngyi

Gligor Róbert László

Barta Zágoni Csongor, Barta Zágoni Bernadette, Nagy Zsuzsanna

Nagy Zalán, László Zsuzsanna

Lukafalván kibővítik és felújítják az óvodát Fotó: Gligor Róbert László

Page 6: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Harmadjára is körvonalazódni látszikaz a terv, amelyet Gyulakuta községönkormányzata jó ideje sürget. Euró-pai uniós alapok felhasználásával épí-tenének egy napelemes áramter-melőt, az országos beruházási alapbólpedig egy gázalapú hőerőművet aközségközpont kihasználatlan terüle-tére, amelyen az egykori hőerőműműködött.

Varga József polgármestert megkérdeztük,van-e valóságalapja az újra felröppent hírek-nek. Amint az elöljáró elmondta, tavaly az al-polgármesterrel ellátogatott a bukarestiElectrocentrale Grup vezérigazgatójához, ésfelszólították, hogy valamit tegyenek a tulaj-donukban lévő, több mint 23 éve kihaszná-latlan, rendezetlen külsejű ingatlannal,ellenkező esetben, élve a törvény adta lehe-tőségekkel, alkalmazni fogják az elhanyagoltingatlanokra kivethető 500%-os adózást. Fel-ajánlották, hogy az önkormányzat felvásá-rolja a 9,7 hektáros területet, hogy ipariberuházásokat tudjanak eszközölni. A jogihuzavona ellenére az önkormányzati vezetőkévekig reménykedtek, hogy az elképzelésü-ket sikerül megvalósítani, és a község tulaj-donába kerül a felszámolt hőerőmű területe.Ipari parkot alakítottak volna ki, ezért mindentőlük telhetőt megtettek, hogy megszerezzéka területet, amelynek minden adottsága meg-van: ott halad át a nagy kapacitású gázveze-ték, összpontosulnak az áramszolgáltatástávvezetékei, a Transelectrica villanyáram-szolgáltatónak nyolchektárnyi területentranszformátorállomása van, amely a romá-niai Moldvával biztosítja az összeköttetést.

A tavalyi látogatást követően a fővárosiszékhelyű cég vezérigazgatója és csapatatöbbször is helyszíni szemlét tartott Gyula-kután, és tárgyalásokat folytatott a polgár-mesterrel és a helyi tanácsosokkal. Egy alka-lommal a megyei tanács elnöke, Péter Ferencis részt vett a megbeszélésen, mert felvetődöttannak a lehetősége, hogy az ElectrocentraleGrup, a megyei tanács és a helyi önkormány-zat egy közös projektet valósítson meg.Amint a polgármester kifejtette, a hárommegawattos napelemes áramtermelő három-millió euróba kerül, ezt uniós alapokból va-lósítanák meg. „Mindaddig, míg a projektetel nem fogadják, csak kezdetleges tervekrőlbeszélhetünk. Fontos azonban, hogy nem je-gelték az ügyet, és folyamatos közbenjárá-sunkra a vezetőségben újra felvetődött azinfrastruktúrával ellátott terület optimális ki-használásának lehetősége” – hangsúlyozta azelöljáró.

A széntüzelésű technológia betiltásakövetkezhet

Amint megtudtuk, három energetikai vál-lalat, közülük kettő állami, valósítaná megannak a 250 MW-os kapacitású, vegyes gáz-alapú hőerőműnek a projektjét, amelybőlegykor a japán konglomerátum kihátrált. AzElectrocentrale Grup, a Gazdasági és Energe-tikai Minisztérium alárendeltségében mű-ködő társulás (SAPE) és az Electrica Rt.Hefaistos projekt címen terveznek egy ve-gyes gázturbinát építeni a gyulakutai egykorihőerőmű területére. A finanszírozást az orszá-gos beruházási tervek révén valósítanák meg,ugyanakkor a CO2-kibocsátás csökkentésérehivatott bizonylatokból befolyó uniós össze-gekből is részesülhetnének. Az erőművekszén-dioxid-kibocsátását döntően az alkalma-zott primer energiaforrás határozza meg. Akibocsátás egyszerűsített vizsgálata az erő-művekben közvetlenül jelentkező – a tüzelésifolyamathoz kapcsolódó – emissziós adatokalapján történik. Az uniós elvárások a villa-mos energia szén-dioxid-kibocsátásmentestermelését sürgetik, és kimondták a korsze-rűtlen széntüzelésű technológiák betiltását, akörnyezetszennyezés csökkentése érdekébena megújuló energiaforrások képviselik az op-timális megoldást. A szén-dioxid-kibocsátáscsökkentésének legkedvezőbb módja a CO2-képződés mérséklése az energiahatékonyságjavítása által. A Transelectrica is megkongattaa vészharangot, miszerint lassan eljön az idő,hogy nem lesz elegendő elektromos energia

belső fogyasztásra, és fennáll annak a veszé-lye, hogy nem lesz honnan importálni sem.Ezért új erőművek beruházásának finanszíro-zását sürgeti. Mindezek figyelembevételévelmegalapozottnak tűnik egy új, korszerű hőe-rőmű megépítése azon a területen, ahol a ki-alakításához szükséges infrastruktúra adott.

Az ország első gázalapú hőerőműve

Amint Varga József polgármester hangsú-lyozta, a helyi és környékbeli lakosok szá-mára munkahely-lehetőséget jelentene az újhőerőmű megépítése, ezért mindent megtesz-nek annak érdekében, hogy ne csupán papírravetett terv és ígéret maradjon ez is, akárcsakaz előző kettő. Már 1993-ban mutatkoztak ajelek, hogy termelő helyett a hőerőmű fo-gyasztóvá vált, 1996-ban azonban bezárták aveszteségesnek bizonyuló gyulakutai hőerő-művet, az egykor közel 350 környékbeli em-bernek anyagi biztonságot, megélhetéstjelentő ipari létesítményt. Manapság márcsak az óriási inaktív hűtőtartályok merednekaz égre unottan, a csődeljárás nyomán árve-rezték az épületeket, a vásárló pedig komolyhasznot húzott a lebontott létesítmény értéke-sítéséből. Az ország legelső, akkor kuriózum-nak számító gázalapú hőerőművét 1952-benépítették, és négy darab 25 és egy 50 me-gawattos szovjet turbinával működött, majdegy 100 megawattos német turbinával bővült,és így Románia legnagyobb áramtermelőjelett. A gyulakutai hőerőműnél képezték ki

azokat a szakembereket, akiket az utólagmegépülő radnóti, dévai, paroşeni-i hőerő-művekben foglalkoztattak. Amint a polgár-mester hangsúlyozta, több próbálkozás is volta hőerőmű területén való beruházásra. 2008-ban egy belga és egy osztrák cég folytatotttárgyalásokat a tulajdonossal, de a beruházásvégül meghiúsult. 2014-ben az országos vil-lamosművek (ELCEN) és a japán MarubeniEuropower képviselői aláírtak egy vegyes tő-kéjű vállalat létrehozásáról és új hőerőmű lé-tesítéséről szóló szerződést, amelynek értékét170 millió euróra becsülték.

A 2014-ben létrehozott Fântânele GasPower Ltd. részvénytársaságot a japán cso-port 90 százalékban birtokolta, a 10 százalé-kos tulajdonrész a bukaresti villamosművek(ELCEN) birtokába került. Az akkor aláírtszerződés értelmében a hőerőmű 2017-benmár teljes kapacitással kellett volna működ-jön. A japán beruházó egy 250 MW-os kapa-citású gyorsindítású, gázmeghajtásúhőerőművet akart építtetni a kihasználatlantelek egy részére, ami független energiater-melőként működött volna. A korszerű japánhőerőművet olyankor indították volna be,amikor az ország áramtermelése csökken,mivel a drága áram kategóriájába sorolták acsúcstechnológiájú hőerőmű által termelt ára-mot. A japán fél azonban, annak érdekében,hogy számára kifizetődő legyen a befektetés,ötezer üzemeltetési órát kért, ami nyolc órá-val számolva is 625 nap, ez pedig két váltás-ban való működést jelentett volna. Ez aromán partner számára nem bizonyult meg-felelőnek, mert ki kellett volna fizetni az ösz-szes üzemeltetési órát, annak ellenére, hogya főrészvényessel aláírt egyezség szerint csakidőközönként indították volna be a drága ára-mot termelő létesítményt.

Varga József polgármester Fotó: Nagy Tibor

Újabb tervek a láthatáronA gyulakutai hőerőmű területén

­­­6 NÉPÚJSÁG­______________________________________________________ KÖZÉLET­ ________________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő

Szer Pálosy Piroska

Page 7: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

A magyar férfi-kézilabdaváloga-tott 36-29-re kikapott a világbajnokiezüstérmes Norvégiától az olimpiaikvalifikációs Európa-bajnokság kö-zépdöntőjének első fordulójábanpénteken, Malmőben. A skandinávegyüttes továbbra is százszázalékosa tornán, a magyaroknak ez volt azelső vereségük.

A várakozásoknak megfelelőenremekül kezdett a legutóbbi két vi-lágbajnokságon ezüstérmes norvégválogatott, ezért a magyar szakmaistábnak a nyolcadik percben 6-1-eshátránynál időt kellett kérnie. Az el-lenfél rendkívül gyorsan és ponto-san kézilabdázott, a magyaroktámadásban és védekezésben semtudták felvenni velük a versenyt. Anorvégok betörésekből és távoli át-

lövésekből egyformán hatékonyakvoltak, és mivel ehhez kemény vé-dekezés és jó kapusteljesítmény tár-sult, a 18. percben már tíz gól voltaz előnyük. A cserék hoztak némilendületet és felszabadultságot amagyarok játékába, akik ennek el-lenére nyolcgólos hátrányban vol-tak a szünetben.

A második felvonás elején a ma-gyar együttes azonnali piros lapmiatt elveszítette egyik kulcsembe-rét, Bánhidi Bencét, ennek ellenéreremek hozzáállással, bátor játékkalés Székely Márton bravúros védé-seivel felzárkózott négy gólra. Afolytatásban megint nem sikerültmegfékezni a rendkívül gyors ésügyes norvégokat – akik egy 7-2-essorozatot produkáltak –, támadás-

ban pedig sok volt az előkészítetlen,pontatlan magyar lövés. Az utolsótíz percben felváltva estek a gólok,és a skandinávok végül hét találattalgyőztek.

A norvégok legeredményesebbjátékosa Sander Sagosen volt hétgóllal.

A két csapat 31. alkalommal ta-lálkozott egymással, 18 magyarsiker és két döntetlen mellett ez volta 11. norvég győzelem.

A magyarok két győzelem és egydöntetlen után a maximális kétponttal jutottak a csoportkörből aközépdöntőbe, ahol tegnap (lap-zárta után) Szlovéniával, kedden alegutóbbi kontinenstornán ezüstér-mes Svédországgal, szerdán pedigPortugáliával találkoznak. Az elsőkét helyezett az elődöntőbe jut, aharmadik pedig az ötödik helyértjátszhat.

Papírforma vereséget szenvedetta Marosvásárhelyi CSM női kézi-labdacsapata a Románia-kupa ti-zenhatoddöntőjében, a DaciaMioveni ellen idegenben lejátszotttalálkozón. Az idén nem segítette asorsolás a csapatot, hiszen nemcsakhogy idegenben kellett játszania, deaz sem adatott meg neki, hogy él-vonalbeli együttessel mérhesseössze erejét. Ugyanakkor A osztá-lyos ellenfele a feljutás egyik leg-főbb várományosa, így – utóbbiotthonában – borítékolható volt akudarc.

A CSM számára azonban ezen ameccsen fontosabb tét volt a csapatösszecsiszolódása a téli szünet után,hiszen szombaton sorsdöntő fontos-ságú meccset játszott a Ligetben aNagyváradi CSU ellen (lásd másikbeszámolónkat).

A mioveni-i találkozón tulajdon-képpen az első tíz percben szerzetttöbbgólos vezetést a házigazda, és

a legalább kéttalálatnyi távolságotvégig megőrizte. A végső különb-ségben a Dacia nagyobb tapaszta-lata tükröződik, de ez azt is mutatja,hogy a CSM nem maradt el jelentősmértékben az ellenfelétől.

Ha figyelmen kívül hagyjuk amásodik félidő középső tíz percét,akkor idénybeli legjobb teljesítmé-nyét nyújtotta a marosvásárhelyinői kézilabdacsapat a NagyváradiCSU elleni találkozón, amely – te-kintve az erőviszonyokat – vélhe-tően a második hely sorsáróldöntött a csoportban. Az összhatástazonban elrontotta egy kicsit a 40.és 50. percek közötti periódus, sze-rencsére ez a győzelmet végül nembefolyásolta.

Remekül kezdett a Marosvásár-helyi CSM a Nagyváradi CSU el-leni meccsen, az év első bajnokifordulójában. A támadásokatgyors, váratlan passzokkal és betö-résekkel fejezte be a házigazda csa-pat, míg védelemben mélyenkimozdulva a hatos vonaláról, ag-resszív letámadással zavarta a vá-radiakat, szabálytalanságokkaltörte meg az ellenfél támadásainakritmusát. Ez többször megakadá-lyozta riválisát a gólszerzésben,így a CSM lassan-lassan három-négy gólos előnyre tett szert, ésegy-két labdakezelési bizonytalan-kodás ellenére szünetig ezt ötretudta növelni.

Újrakezdés után úgy tűnt,ugyanígy folytatódik a meccs, ésmár hét gól volt a marosvásárhelyicsapat előnye, amikor a kispad le-hívta pihenni Bărăbaşt, több tarta-lékot küldött a pályára, ésmegtorpant a ritmus. Majdnem tíz-perces gólszünet következett a há-zigazdák részéről, amire a szakve-zetés semmilyen formában nem re-agált. Ez alatt az idő alattNagyvárad hatszor talált be zsinór-ban, így 25-18 után már 25-24-etmutatott az eredményjelző, amikorBucin megtörte a gólcsendet. A vá-radiak lendületét nem csak ez fogtameg, hanem az is, hogy a játékve-zetők határesetben kétszer is a ha-zaiak javára döntöttek. Az utolsótíz percben aztán ismét a CSMuralta a mezőnyt, visszaépítette az

ötgólos különbséget, és a győze-lemmel hatpontos előnyre tett szerta nagyváradiakkal szemben, amielég kell hogy legyen a máso-dik hely megszerzéséhez a csoport-ban.

A CSM szombaton Resicabá-nyán vendégszerepel.

Bálint Zsombor

Bálint Zsombor

Târşoagă ezúttal három góllal segítette csapatát Fotó: Nagy Tibor (archív)

EredményjelzőA női kézilabda-Románia-kupa tizenhatoddöntőjének eredményei:

Zsilvásárhelyi CSM – SCM Craiova 23-30, Dunărea Brăila – ZilahiHC 31-28, Románvásári CSM – Resicabányai CSU 30-25, Dacia Mi-oveni – Marosvásárhelyi CSM 33-27, Galaci CSM – Bukaresti Rapid20-22, Activ Prahova Ploieşti – AHCM Slobozia 19-24, NagybányaiMarta – Bukaresti CSM 18-32, Konstancai Neptun – Kolozsvári U 29-32, Bukaresti Spartac – Bodzavásári Gloria 15-48, Danubius Călăraşi– CSM Slatina 17-34, Bukaresti Dinamo – CSU Târgovişte 28-22,Nagydisznódi Măgura – SCM Rm. Vâlcea 17-28, Köröskisjenői Crişul– Nagybányai Minaur 27-38. A Bukaresti Ştiinţa – Brassói Coronamérkőzést elhalasztották a fellebbviteli bizottság végleges döntéséig abrassói doppingbotrány kapcsán. A Bákói Ştiinţa – SzékelyudvarhelyiNKK találkozót nem játszották le, a székelyudvarhelyi csapat előre je-lezte, hogy nem jelenik meg. A Temesvári Universitatea – BeszterceiGloria összecsapást január 22-én rendezik meg.

MestermérlegGulyás István szövetségi kapi-

tány: „Az első félidőben látott fé-lénk hozzáállással volt bajunk.Hibázni lehet, mindenki hibázik,de ha látjuk, hogy van tűz, vanszikra, akkor nincs bajunk a játék-kal. Nem erre számítottunk, és a já-tékosok némileg meg iszavarodtak, taktikailag nem azt tet-ték, amit kellett volna, szűken ját-szottak, középen tömörültek. Szétakartuk húzni a védőfalat egy ki-csit, hogy Bánhidi Bence kikerül-jön az egyes és a kettes védő közé,a két szélsőhöz és a kisebb testűkettes védőhöz, de elbizonytala-nodtunk. Voltak pontatlan lövése-ink, több visszapattanó labdánál ispechünk volt, de a labda mindigahhoz pattan, aki jobban koncent-rál. A szünetben egy kicsit felpisz-káltuk a játékosokat, mondván, aznem lehet, hogy a norvégok muto-gassanak és nagyképűen kézilab-dázzanak. Kértük, hogy legyenekrobbanékonyabbak, mert a tudás-és tapasztalatbeli különbséget ezzellehet kiegyenlíteni. Sipos Adriánezután néhányszor összeakasztottaa bajszát Sander Sagosennel, és akispadok között is ment a kommu-nikáció, de azt gondolom, ez a he-lyes, ennek így kell zajlania.Ezután pedig ugyanúgy mentünkés küzdöttünk, mint a korábbihárom mérkőzésen, és ez fontos. Ahárom csoportmeccs után most jöttegy kis leeresztés, egy kis nyuga-lom. Ez is a mi arcunk, ezt is ke-zelni kell, ezen is dolgozni kell.Életet kell lehelni a fiúkba, és újrael kell vetni a fejekben, hogy eze-ket a bónuszmeccseket úgy éljükmeg, mint a mostani második fél-időt. Akkor nem lesz problémánk.”

EredményjelzőFérfikézilabda-Eb, csoportkör:

* B csoport: Ausztria – Észak-Ma-cedónia 32-28, Ukrajna – Csehor-szág 19-23. A csoport végered-ménye: 1. Ausztria 6 pont, 2. Cseh-ország 4, 3. Észak-Macedónia 2, 4.Ukrajna 0.* D csoport: Bosznia-Hercegovina– Franciaország 23-31, Portugália– Norvégia 28-34. A csoport vég-eredménye: 1. Norvégia 6 pont, 2. Portugália 4, 3. Franciaország 2,4. Bosznia-Hercegovina 0.* E csoport: Izland – Magyaror-szág 18-24, Oroszország – Dánia28-31. A csoport végeredménye: 1. Magyarország 5 pont, 2. Izland4, 3. Dánia 3, 4. Oroszország 0.* F csoport: Svájc – Szlovénia 25-29, Lengyelország – Svédország26-28. A csoport végeredménye: 1. Szlovénia 6 pont, 2. Svédország4, 3. Svájc 2, 4. Lengyelország 0.

Középdöntő:* 1. csoport: Spanyolország –Csehország 31-25, Horvátország –Ausztria 27-23, Fehéroroszország– Németország 23-31, Fehérorosz-ország – Csehország 28-25, Spa-nyolország – Ausztria 30-26,Horvátország – Németország 25-24. A csoport állása: 1. Spanyolor-szág 6 pont (94-77), 2. Horvát-ország 6 (83-70), 3. Németország2 (81-81), 4. Ausztria 2 (81-86), 5. Fehéroroszország 2 (74-87), 6. Csehország 0.* 2. csoport: Szlovénia – Izland 30-27, Norvégia – Magyarország 36-29, Portugália – Svédország 35-25.A csoport állása: 1. Norvégia 4pont (70-57), 2. Szlovénia 4 (51-46), 3. Portugália 2 (63-59), 4. Ma-gyarország 2 (53-54), 5. Izland 0(45-54), 6. Svédország 0 (44-56).

JegyzőkönyvNői kézilabda-Románia-kupa, ti-zenhatoddöntő: Dacia Mioveni –Marosvásárhelyi CSM 33-27(16-12)Piteşti, Trivale Sportcsarnok. Ve-zette: Marius Ghiorghişor (Bu-karest), Marian State (Buzău).Ellenőr: Ştefan Ciurea (Cra-iova).Dacia: Dumitrache (Şerban) –Toader 2 gól, Onicaş 4, Constan-tinescu 7, Pîrvulescu 2, Necula2, Taran 4. Cîrjan 8, Deaconu 4,Munteanu.CSM: Ugran (Stan) – Ola, Fl. Munteanu 3, Lăcătuş, Bă-răbaş 7, Darie 2, Târşoagă 7,Bucin 2, Sîngeorzan, Coşarcă,Guţă, Bercea, Postelnicu, Ghe-meş 6.

JegyzőkönyvNői kézilabda A osztály, D csoport, 11. forduló: MarosvásárhelyiCSM – Nagyváradi CSU 34-29 (17-12)Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Bogdan Ciobea (Piteşti), Bogdan Dordea (Nagyszeben).Marosvásárhelyi CSM: Ugran (Stan) – Bărăbaş 9 gól, Târşoagă 3,Munteanu 3, Lăcătuş 3, Ghemeş 4, Bucin 5 (Darie 4, Coşarcă, Ola,Moldovan, Guţă 3, Sîngeorzan).Nagyvárad: Pintea (Fulgescu) – Preduca 3, David 2, Duţu 7, Hercuţ4, Toma 4, Damian 3 (Petric, Tudose, Abodi 4, Zegrean 1, Surducan,Codreanu, Horj 1, Gaga).

1123.Szerkeszti:­Farczádi­Attila

2020.­január­20.,­hétfő­ __________________________________________________ SPORT­ ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­7

A szombati meccs előkészítése volt a tét

Fontos lépés a 2. hely felé

Súlyos magyar vereség Norvégiától

JegyzőkönyvFérfikézilabda-Eb, középdöntő,II. csoport, 1. forduló: Norvégia– Magyarország 36-29 (20-12)Malmö, vezette: Pavicevic, Raz-natovic (montenegróiak).Lövések/gólok: 54/36, illetve48/29.Gólok hétméteresből: 5/3, illetve0/0.Kiállítások: 8, illetve 8 perc.Magyarország: Mikler – Hor-nyák 2, Máthé 3, Bánhidi 3,Sipos, Ligetvári 5, Győri, cse-rék: Bóka 1, Szita 1, Fekete 1,Balogh Zs. 3, Székely, Rosta 3,Nagy B. 5, Ubornyák 2, Tóth Á.,szövetségi kapitány: Gulyás Ist-ván.

EredményjelzőA női kézilabda A osztály D

csoportjának 11. fordulójában akövetkező eredmények szület-tek: Köröskisjenői Crişul – Te-mesvári Universitatea 39-24,Nagybányai Marta – Resicabá-nyai CSU 27-18, Marosvásár-helyi CSM – Nagyváradi CSU34-29.

Bánhidi Bencének minden támadásnál óriásit kellett küzdenie a norvég védelemmel Fotó: MKSZ

Page 8: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

­­­8 NÉPÚJSÁG­ _______________________________________________________ SPORT­__________________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő

A görögök legyőzésével csoportelső a magyar női válogatottA házigazda magyar válogatott

13-10-re legyőzte a legutóbbi kon-tinensviadalon ezüstérmes görögcsapatot a budapesti Duna Aréná-ban zajló vízilabda-Európa-bajnok-ság női tornájának pénteki negyedikfordulójában.

Kihagyott görög előnnyel, majdértékesített magyarral indult az ös-szecsapás, de a rivális a másodikfórjából egyenlített. Az ellenfél egyszép összjátékból született center-pöccintéssel előnybe került, deGarda Krisztina másodszor is bekö-szönt fórból. A görögök ötméteres-ből újra vezetést szereztek, de a

harmadik hazai előny is góllal vég-ződött, Illés Annára játszották kiszépen a figurát, ő pedig közelről akapuba húzott. Sorra jöttek a kiállí-tások, a rivális pedig megintelőnybe került, Leimeter Dóraazonban éppen a dudaszó pillanatá-ban egalizált, ugyancsak fórból.

A második felvonást görög gólvezette fel, azonban az ötödik em-berelőnyét is kihasználta a hazaicsapat, ezúttal Gurisatti Gréta volta befejező. A kapuban Gangl Edinakét védést mutatott be, elöl viszontKeszthelyi Rita kissé kapkodva lőtt,amivel odalett a hibátlan fórkihasz-

nálás. Nem kellett sokat várni azújabb létszámfölényes lehetőségre,Bíró Attila pedig időt kért: a meg-beszélés után Illés volt újra a befe-jező. Ezzel először vezetett amagyar válogatott, de nem örülhe-tett sokáig, mert Eleni Xenaki cen-tergólt szerzett akcióból. Atúloldalon Parkes Rebecca is bemu-tatta, hogy a magyarok is tudnakgólt lőni erről a posztról – eközbena görögök két fórt is kihasználatla-nul hagytak –, a magyarok centeresorozatban kétszer villant.

A nagyszünet után több mint ötpercen át csak kihagyott helyzeteketláthatott a közönség, a gólcsendetvégül Garda törte meg ötméteres-ből, majd az Eb-újonc Vályi Vandarévén már megnyugtató volt azelőny (10-6). A zárófelvonás elejénaz egész találkozón remeklő Parkescsavargóljával öt gól lett a differen-cia, majd a görögök több mint egynegyed után betaláltak, egymásután kétszer is (11-8). Egy bomba-gól formájában négy és fél perccel

a vége előtt érkezett a kilencedikgörög találat, Bíró Attila pedig időtkért, hiszen láthatóan megzavarod-tak játékosai, akik viszont ezutánkettős emberelőnyből sem tudtakbetalálni. Ekkor érkezett szeren-csére a mezőny legjobbja, Garda,

aki egy remek lövéssel három perc-cel a vége előtt háromra állítottavissza a különbséget, amivel gya-korlatilag eldőlt a találkozó. Avégén még mindkét oldalon esettegy-egy gól, így 13-10 lett a vége.

Gálamérkőzésen lett csoportelső a magyar férfiválogatottA házigazda magyar válogatott

26-0-ra legyőzte a máltai csapatot,így jobb gólkülönbségének köszön-hetően – a világbajnoki ezüstérmesspanyolokat megelőzve – meg-nyerte a C csoportot, és közvetlenüla negyeddöntőbe jutott a Duna Aré-nában zajló vízilabda-Európa-baj-nokság férfitornáján. Märcz Tamásegyüttesének így lesz egy extra pi-henőnapja, majd szerdán az Orosz-ország – Grúzia párharctovábbjutójával találkozik a nyolcközött.

Ritka feladat elé állította a ma-gyarokat, hogy csütörtökön 11-11-re végződött a spanyolok ellenicsoportrangadó, így ugyanis a gól-különbség döntött a két csapat kö-zött. A világbajnoki ezüstérmesneka törökök felett aratott 24-7-es dél-előtti győzelme azt jelentette, hogyMärcz Tamás együttesének leg-alább 20 góllal kell nyernie Máltaellen ahhoz, hogy csoportelsőkéntközvetlenül a negyeddöntőbe jus-son, és egy plusz pihenőnappal szá-molhasson.

Azt már előre lehetett tudni, hogya találkozónak gyakorlatilag sem-milyen sportértéke nem lesz, ennekellenére szinte teljesen megtelt aDuna Aréna, a közönség pedig úgyfogadta a hazai csapatot, minthaegy egyenes kieséses összecsapásrakészülne.

Annak fényében, hogy a „közte

húsz” volt a cél, jól kezdett a ma-gyar válogatott, hiszen nyolc percalatt fél tucat gólt szerzett, és egyetsem kapott. Mindössze három perctelt el a második negyedből, amikora közönség már tízet számolt a mál-taiakra, akiknek a dolgát csak nehe-

zítette, hogy a kapuban Nagy Viktoris maximálisan koncentrálva min-den lövést hárított, így a magyar vá-logatott egyre közelebb kerültcéljához (13-0).

A célt egy perccel a harmadik fel-vonás vége előtt Mezei Tamás gól-

jával érte el a csapat, amelynek akapuja még mindig érintetlen volt.A zárófelvonás egyetlen kérdése azvolt, hogy meglesz-e az Eb-k törté-netének legnagyobb arányú győ-zelme, ehhez 27 gólra volt szükség– a rekordot 2018-ban Barceloná-ban a görögök állították fel a törö-

kök elleni 27-1-es sikerrel –, végül„csak” csúcsbeállítás született.

Az Eb-k történetében 2001 ótaelőször fordult elő, hogy egy mér-kőzésen az egyik csapat nem szer-zett gólt, akkor ugyancsakBudapesten a spanyolok 4-0-ragyőzték le a hollandokat.

Parkes Rebecca, Garda Krisztina, Keszthelyi-Nagy Rita és Gangl Edina, a magyar válogatottjátékosai ünnepelnek. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ben Plumpton, a máltai (j2), valamint Nagy Viktor (j) és Pohl Zoltán, a magyar válogatott játé-kosai a budapesti vízilabda-Európa-bajnokság férfitornájának csoportkörében játszott Magyar-ország – Málta mérkőzésén a Duna Arénában 2020. január 18-án. Fotó: MTI/Czagány Balázs

MestermérlegBíró Attila szövetségi kapitány: „Háromgólos győ-

zelem után nem igazán lehet hiányérzetem. Az elejénkicsit szellős volt a zónánk, mire felvettük a játékve-zetők ritmusát, addig eltelt másfél negyed, ezért is tud-tak a görögök a meccsben maradni. Onnantól viszontkinyílt az olló, és a jól működő zónánkkal kilenc per-cig nem kaptunk gólt, elöl pedig jól muzsikáltunk. Lea kalappal a lányok előtt, mert minden teherrel együttjól bírták fejben is. A csapat jó fizikai állapotban van,de azon még dolgoznunk kell, hogy fenn tudjuk tartania frissességet.”

A torna további programja* a negyeddöntőbe jutásért (ma): Montenegró – Törökország (15.30

óra), Németország – Spanyolország (17.00), Oroszország – Grúzia(18.30), Románia – Görögország (20.00)

* negyeddöntő (szerda): Montenegró/Törökország – Olaszország,Oroszország/Grúzia – Magyarország, Németország/Spanyolország –Szerbia

Románia/Görögország – Horvátország

JegyzőkönyvNői vízilabda-Európa-bajnokság, A csoport, 4.

forduló: Magyarország – Görögország 13-10 (4-4, 4-2, 2-0, 3-4)

Budapest, Duna Aréna, vezette: Margeta (szlo-vén), Zwart (holland).

Gólszerzők: Garda 4, Parkes 3, Illés, Leimeter2-2, Gurisatti, Vályi 1-1, illetve Plevritu 3, Xe-naki, Kocia 2-2, Avramidu, Cukala, Ninu 1-1.

Magyarország: Gangl – Vályi, Garda, Gurisatti,Parkes, Keszthelyi, Máté – cserék: Szilágyi, Illés,Leimeter, Gyöngyössy, Rybansk.

EredményjelzőFérfivízilabda-Eb, csoportkör:* A csoport: 1. forduló: Szlovákia – Montenegró 4-15, Németország

– Horvátország 9-17; 2. forduló: Németország – Szlovákia 8-5, Mon-tenegró – Horvátország 10-11; 3. forduló: Horvátország – Szlovákia 16-4, Montenegró – Németország 10-3; a csoport végeredménye: 1.Horvátország 9 pont, 2. Montenegró 6, 3. Németország 3, 4. Szlovákia 0.

* B csoport: 1. forduló: Románia – Hollandia 8-9, Szerbia – Orosz-ország 13-9; 2. forduló: Románia – Szerbia 7-15, Hollandia – Orosz-ország 9-15; 3. forduló: Románia – Oroszország 11-10, Szerbia –Hollandia 11-4; a csoport végeredménye: 1. Szerbia 9 pont, 2. Orosz-ország 3 (34-33), 3. Románia 3 (26-34), Hollandia 3 (22-34).

* C csoport: 1. forduló: Málta – Spanyolország 7-23, Magyarország– Törökország 19-5; 2. forduló: Málta – Törökország 10-13, Magyar-ország – Spanyolország 11-11; 3. forduló: Törökország – Spanyolor-szág 7-24, Málta – Magyarország 0-26; a csoport végeredménye: 1.Magyarország 7 pont (56-16), 2. Spanyolország 7 (58-25), 3. Törökor-szág 3, 4. Málta 0.

* D csoport: 1. forduló: Franciaország – Grúzia 7-9, Olaszország –Görögország 10-6; 2. forduló: Görögország – Grúzia 17-10, Francia-ország – Olaszország 7-10; 3. forduló: Franciaország – Görögország10-12, Olaszország – Grúzia 18-6; a csoport végeredménye: 1. Olasz-ország 9 pont, 2. Görögország 6, 3. Grúzia 3, 4. Franciaország 0.

EredményjelzőNői vízilabda-Európa-bajnokság, csoportkör:* A csoport: 1. forduló: Szlovákia – Oroszország 2-31, Görögország

– Szerbia 26-7, Magyarország – Horvátország 25-6; 2. forduló: Hor-vátország – Görögország 3-18, Oroszország – Szerbia 27-2, Szlovákia– Magyarország 2-20; 3. forduló: Görögország – Szlovákia 18-2, Szer-bia – Horvátország 8-9, Magyarország – Oroszország 9-8; 4. forduló:Oroszország – Horvátország 34-1, Szlovákia – Szerbia 6-2, Magyar-ország – Görögország 13-10.

A csoport állása: 1. Magyarország 12 pont, 2. Oroszország 9 (100-14), 3. Görögország 9 (72-25), 4. Szlovákia 3 (12-71), 5. Horvátország3 (19-85), 6. Szerbia 0.

* B csoport: 1. forduló: Franciaország – Spanyolország 6-15, Né-metország – Olaszország 4-13, Hollandia – Izrael 22-3; 2. forduló: Né-metország – Hollandia 23-3, Izrael – Franciaország 6-10, Olaszország– Spanyolország 10-16; 3. forduló: Franciaország – Németország 17-5, Spanyolország – Izrael 18-2, Hollandia – Olaszország 10-4; 4. for-duló: Németország – Spanyolország 4-19, Hollandia – Franciaország18-1, Olaszország – Izrael 17-1.

A csoport állása: 1. Hollandia 12 pont (73-11), 2. Spanyolország 12(68-22), 3. Olaszország 6 (44-31), 4. Franciaország 6 (34-44), 5. Izrael0 (12-67), 6. Németország 0 (16-72).

Román meglepetésgyőzelem és továbbjutásA Hollandiától (8-9) és Szerbiától (7-15) elszenvedett vereségek után

a román válogatott meglepetésre egy góllal legyőzte az orosz csapatota budapesti Duna Arénában zajló vízilabda-Európa-bajnokság férfitor-náján a csoportküzdelmek szombati zárófordulójában, és így tovább-jutott a negyeddöntőbe jutásért kiírt rájátszásba (ellenfele a görögcsapat lesz, ma este 8 órai kezdettel).

Az oroszok kezdték jobban a mérkőzést, 3-1-es előnyük azonbansemmivé lett, amikor a román csapat zsinórban négy gólt szerzett. Akülönbség az eredményjelzőn tovább is nőtt (8-5), az oroszok azonbangondoskodtak róla, hogy ne legyen egyértelmű a történet, feljöttekegyre (8-7). A görög Athanasziosz Kecsagiasz által irányított románcsapatnak ez sem vette el a lendületét, eredményesen támadott és jólvédekezett, így amikor megint háromra mentek (11-8), nagyjából eldőlta győztes kiléte. Az oroszok „találtak” még két gólt, az előny azonbanmaradt a románoknál.

A román gólszerzők: Mihnea Gheorghe 4, Andrei Prioteasa 2, Cos-min Radu 2, Tudor Fulea 1, Vlad Georgescu 1, Alexandru Ghiban 1.

JegyzőkönyvFérfivízilabda-Európa-bajnokság, C csoport, 3. forduló: Magyaror-

szág – Málta 26-0 (6-0, 7-0, 8-0, 5-0)Budapest, Duna Aréna, vezette: Rakovic (szerb), Dutilh-Dumas (hol-

land).Gólszerzők: Zalánki 7, Varga Dé. 6, Pohl 3, Vámos, Erdélyi, Man-

hercz 2-2, Hosnyánszy, Jansik Sz., Mezei, Angyal 1-1.Magyarország: Nagy V. – Vámos, Zalánki, Varga Dé., Pohl, Erdélyi,

Hárai – cserék: Mezei, Angyal, Manhercz, Hosnyánszky, Jansik Sz.Mestermérleg

Märcz Tamás szövetségi kapi-tány: „Egyszerű dolgokat beszél-tünk meg, persze a megvalósításnem olyan egyszerű. Nem na-gyon emlékszem olyanra, hogyvalakit nullán lehet tartani, amimost nagyon fontos volt, hiszenMáltának sem lenne könnyű hu-szonhat gólnál többet lőni. Csa-patként funkcionáltak ajátékosok, nehéz helyzetbe kény-szerítették a máltaiak lövőit, amipedig kapura ment, azokat NagyViktor védte. A lehetséges ellen-felek közül a grúzok számára óri-ási siker a továbbjutás, míg apárharc esélyesei ugyan az oro-szok, de ők szombaton kikaptaka románoktól.”

Guus van Ijperen, a holland (b) és Filip Filipović, a szerb válogatott játékosa a budapestivízilabda-Európa-bajnokság férfitornájának csoportkörében játszott Szerbia – Hollandiamérkőzésen. Fotó: MTI/Czagány Balázs

Page 9: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Év elején három vereség: két ha-talmas zakóval térhetett haza Buka-restből, majd hazai pályán aKolozsvári U-BT fiókcsapatától iskikapott a Marosvásárhelyi CSMférfikosárlabda-együttese.

A George Trif irányította alakulattakarékossági okokból összevontkét kiszállást a fővárosba, és objek-tív, valamint szubjektív okok miattigen vérszegény kerettel utazott elezekre. Bölöni Tamás ugyan ottvolt, de többen hiányoztak azokközül, akik megpróbálják tartanivele a lépést. Bölöni egyébként ez-úttal is a hátán cipelte a csapatot, deegymagában semmi esélye nemvolt a sokkal homogénebb kerettelrendelkező ellenfelekkel szemben.Ráadásul mindkét meccsen nagyongyatra százalékban dobott távolról,ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagykülönbségek alakuljanak ki.

Az Agronomia elleni meccsen aházigazdák 58 lepattanót gyűjtöttekbe, az Aurel Vlaicu Főgimnáziumkosarasai pedig 67-et (!), ezek ma-rosvásárhelyi szempontból kétség-beejtő számok, különösen, hogy azutóbbi meccsen a bukarestiek ebből 30 labdát szereztek a vendég-palánk alatt, majdnem annyit, mint a marosvásárhelyiek összesen(32).

A két bukaresti mérkőzés utánnéhány nappal az éllovas Kolozs-vári U-BT II várt Marosvásárhelyena CSM-re. Ezen a találkozón vi-szonylag tisztességes különbséggelmaradt alul az együttes, mindjárthozzá kell tenni azonban azt is,hogy ezúttal ott volt a csapatbanBölöni Tamás mellett Şteţca és Tóthis, így egészen más szintű keret pró-bálta felvenni a küzdelmet a kolozs-váriakkal. A félidőig igencsaktisztességesen tartották a ritmust,alig négy ponttal voltak elmaradva

a mindeddig veretlen ellenféltől, amásodik játékrészben azonban abajnokságra törő élvonalbeli csa-patba bekerülni akaró vendégjáté-kosok jobban összpontosítottak, éslassan – számukra – megnyugtatóvátették a különbséget.

Bölöni volt ezen a mérkőzésen isa marosvásárhelyi csapat legered-ményesebb játékosa, 21 ponttal,amelyből három tripla, míg Şteţca12 pontot szerzett, két hárompontoskosárral.

A Marosvásárhelyi CSM legkö-zelebb a CSM Ploieşti otthonábanvendégszerepel, csodálkoznánk, hanem vonnák össze a másik ploieşti-i ellenfél, a CSU elleni kiszállással,a szövetség honlapján azonban nemszerepel ezeknek a mérkőzéseknekaz időpontja.

2020.­január­20.,­hétfő­ __________________________________________________ SPORT­ ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG­9Néhány zakó kezdetnek

Milák Kristóf és Hosszú Katinkaszemélyében a férfiaknál és a nők-nél is úszót választott a 2019-es évsportolójának a Magyar Sportújsá-gírók Szövetsége (MSÚSZ). Hosz-szú hetedszer érdemelte ki azelismerést, amivel beállította a szin-tén úszó Egerszegi Krisztina re-kordját. Milák először nyert.

A 62. alkalommal rendezett sza-vazás győzteseit az M4 Sport – AzÉv Sportolója gálán, a NemzetiSzínházban hirdették ki, itt vehettékát díjaikat a kategóriák legjobbjai.A sorrend 399 szavazat alapján ala-kult ki.

A férfi győztes címét azzal érde-melte ki Milák, hogy a kvangdzsúivilágbajnokságon 200 méter pillan-gón megdöntötte minden idők leg-eredményesebb olimpikonjának,Michael Phelpsnek a világrekordját,és ezzel aranyérmes lett. „Magamellen szurkoltam, hogy ne kelljen ittállnom, mert nem a szavak, hanema tettek embere vagyok” – mondtaa színpadon Milák.

A férfi győztesnek járó díjat Für-jes Balázs, Budapest és a fővárosiagglomeráció fejlesztéséért felelősállamtitkárral együtt Mark Spitz ki-lencszeres olimpiai bajnok amerikaiúszó adta át. „Nagyon nagy élményvolt a 2017-es vizes világbajnok-ság, amikor legutóbb itt jártam. Deörülök, hogy már nem kell úsznom,mert ma sokkal gyorsabbak nálam”– mondta a legendás sportoló, akipályafutásával kapcsolatban kie-melte Zádor Ervint. Szerinte az1956-os, melbourne-i olimpia vízi-labda-bajnoka nélkül biztos nemmaradt volna úszó, mert 12 és 14éves kora között akkor volt az ed-zője, amikor abba akarta hagyni azúszást. „Megtiszteltetés számomra,hogy olyan embernek adhatom át adíjat, aki 10 másodperccel gyorsabbvolt nálam a világbajnoki aranya al-kalmával” – mondta.

A női győztes a háromszorosolimpiai bajnok Hosszú Katinkalett, aki két aranyéremmel bővítettemedálgyűjteményét a kvangdzsúivb-n. Nagy Tímea kétszeres olim-piai bajnok vívó díjátadóként azt kí-vánta neki, hogy pályafutásabefejeztével annyi gyermekkelajándékozza meg családját, ahányötkarikás aranyéremmel zárja karri-erjét. „Sérülésmentes és sikeres fel-készülést kívánok mindenolimpikonnak” – fogalmazott rövi-den videoüzenetében a Kínában tar-tózkodó rekorder.

Az edzők kategóriájában a Fe-rencváros férfi-vízilabdacsapatátfelkészítő Varga Zsolt kapta a leg-több szavazatot, miután minden lé-tező trófeát elhódítotttanítványaival, így többek között aBajnokok Ligájában is csúcsra ért.„Volt olyan pillanat, amikor beakartam fejezni a pályafutásomat,de akkor egy barátom azt taná-csolta, egyszerűsítsem a gondolata-imat és üzeneteimet” – mondta a

zöld-fehérek trénere, aki edzői hit-vallását is megfogalmazta a színpa-don: „Nem érdekel, mitől nemműködik, az érdekel, mitől műkö-dik”. Hozzátette, az elismeréstannak köszönheti, hogy amikor ed-zeni kellett, edzettek,amikor játszani kellett,játszottak, amikornyerni kellett, nyertek ajátékosai.

Az év legjobbja ahagyományos csa-patsportokban a férfiví-zilabda BajnokokLigája-győztes Ferenc-város lett, az egyénisportágak csapatverse-nyei kategóriábanpedig Babos Tímea ésa francia Kristina Mla-denovic világbajnoknői teniszpárosa vég-zett az élen a szavazá-son. „Most átvettük astafétát a győri kézisek-től, de remélem, mél-

tóak leszünk rá, és mi is hasonló si-kerszériát indítottunk el” – utalt azöld-fehérek csapatkapitánya,Varga Dénes a másik jelöltre, a2017-ben, 2018-ban és tavaly isBL-győztes győri kézisekre.

Az év férfi labdarúgójának Gulá-csi Pétert, a Lipcsei RB és a magyarválogatott kapusát, míg az év nőifutballistájának a Wolfsburg játéko-sát, Jakabfi Zsanettet választották,mindketten megismételték tavalyisikerüket. Az év gólja a tavasszalmég debreceni Zsóri Dániel Ferenc-városnak a hosszabbításban ollózottgyőztes találata lett, amellyel avilág futballjának legszebb góljáértjáró Puskás-díjat is elnyerte. A Ma-gyar Labdarúgó-szövetség életmű-díját Mezey György korábbiszövetségi kapitány kapta.

A Magyar Olimpiai Bizottság ésaz MSÚSZ életműdíját a kilencsze-res világbajnok kenusnak, Wich-mann Tamásnak ítélték, akit

felállva, vastapssal fogadott a pub-likum. A legendás sportember erő,kitartás és szerencse mellett „egykis hazafiságot” kívánt a tokióiolimpiára kiutazó magyar sporto-lóknak. „Elszállt felettem az idő” –utalt rákbetegségére az MTK legen-dás sportolója, és szeretetcunami-nak nevezte a közönségköszöntését.

A fogyatékos sportolókkal fog-lalkozó edzők közül a Vasas úszóitfelkészítő Szabó Álmos kapta az el-ismerést, az év fogyatékos csapataa férfi speciális olimpiai kosár-labda-válogatott lett, a férfiaknálKiss Péter Pál parakajakos, a nők-nél Ekler Luca paraatléta volt a ta-valyi év legjobbja.

A 14 díjátadó ceremóniát elvá-lasztó produkciókban összesen 178fellépő lépett színpadra. Az idei öt-karikás játékokra utalva szerepetkaptak az 1964-es tokiói olimpiahősei.

Az Év Sportolója: Hosszú utolérte Egerszegit,Milák először nyert

Gyarmati Ferenc a Marosvásárhelyi TVR-benMa 17.10 órától a Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című műsorá-

nak meghívottja ifjabb Gyarmati Ferenc. A Marosvásárhelyi IskolásSportklub igazgatójával Szucher Ervin az ISK tavalyi eredményeirőlés idei tereveiről, kilátásairól beszélget.

JegyzőkönyvFérfikosárlabda 1. liga, 13. for-duló: Marosvásárhelyi CSM –Kolozsvári U-BT 2 54-74 (13-15,16-18, 10-18, 15-23)Volt Petru Maior egyetem terme,30 néző. Vezették: Marius Szila-gyi (Déva), Ciprian Damian (Te-mesvár), Diana Bucerzan(Temesvár). Ellenőr: Marius Hur-goi (Kolozsvár)CSM: Bölöni 21 (3), Şteţca 12 (2),Tălmăcean 9 (1), Mureşan 6, Ba-rabási Z. 3 (1), Tar 2, Tóth 1, Bot,Ştefan, Blaga.U-BT 2: Duică 17, Todea 14 (2),Diaby 12, Orban 7, Rotaru 6, Domocoş 7, Axinte 5 (1), Paşca 4,Boldijar 2, Divoiu, Socaciu, Chiorean.

JegyzőkönyvFérfikosárlabda 1. liga, 12. for-duló: Bukaresti Aurel Vlaicu Fő-gimnázium – MarosvásárhelyiCSM 109:57 (32-25, 28-15, 26-8,23-9)Bukarest, Aurel Vlaicu Főgimná-zium csarnoka, 20 néző. Vezette:Vlad Săndulache (Bukarest), Ale-xandru Costache (Bukarest), Va-lentin Veselovski (Bukarest).Ellenőr: Romi Stănciulescu (Bu-karest).Aurel Vlaicu Főgimnázium: Ciucă26 pont, Duca 13 (1), Şerbănescu12 (1), Pădureţ 12, Popescu 9 (3),Pascal 9 (1), Dumitraşcu 8, Min-gote 7 (1), Rasty 6, Niculae 5, ElCharif 2. CSM: Bölöni 34 (2), Tălmăcean6, Ştefan 4, Blaga 4, Bot 4, Szil-veszter 2, Barabási Z. 2, Mureşan1, Györki, Szász.

JegyzőkönyvFérfikosárlabda 1. liga, 10. for-duló: Bukaresti Agronomia – Ma-rosvásárhelyi CSM 117:57(18-10, 36-7, 33-16, 30-24)Bukarest, Agronomia-csarnok, 10néző. Vezette: Michael Nicoară(Bukarest), Vlad Dumitrescu (Bu-karest). Ellenőr: Bogdan Bădilă(Bukarest)Agronomia: Petică 20 pont, Bros-ser 17 (2), Fl. Dragomir 13, Oprea11, Iuga 10 (2), Oltean 9 (1), Ghe-orghe 8, Balmuş 8, Preda 7, Lazăr7 (1), Petcu 4, A. Dragomir 3. CSM: Bölöni 23 (2), Györki 9 (1),Bot 8 (2), Mureşan 7 (1), Szil-veszter 4, Tălmăcean 4, Ştefan 2,Szász, Blaga, Barabási L.

EredményjelzőFérfikosárlabda Nemzeti Liga:* A értékcsoport, 13. forduló: Bukaresti Dinamo – Bukaresti Steaua70:73; 14. forduló: BCM U FC Argeş Piteşti – Bukaresti Dinamo 80:85,Temesvári SCM – Nagyszebeni CSU 80:84, Kolozsvári U-BT – Buka-resti Steaua 99:74, SCM U Craiova – Nagyváradi CSM 68:75. * B értékcsoport, 13. forduló: Zsilvásárhelyi CSM – MáramarosszigetiCSM 93:77; 14. forduló: CSM Focşani – Csíkszeredai VSKC 99:85,Medgyesi CSM – Galaci CSM 86:77, CSO Voluntari – ZsilvásárhelyiCSM 95:90, Máramarosszigeti CSM – Konstancai Athletic 86:84. Férfikosárlabda 1. liga, 10. forduló: Bukaresti Agronomia – Marosvá-sárhelyi CSM 117:57; 12. forduló: Bukaresti Aurel Vlaicu Főgimnázium– Marosvásárhelyi CSM 109:57, Bukaresti Agronomia – NagyszebeniCSU II 87:42, Kolozsvári U-BT II – CSO Voluntari II 114:60; 13. for-duló: Marosvásárhelyi CSM – Kolozsvári U-BT II 54:74.

Csak a hazai pályán elszenvedett vereség írható a tisztes kategóriába Fotó: Nagy Tibor (archív)

Bálint Zsombor

Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus, miután átvette a Ma-gyar Sportújságírók Szövetségének és a Magyar Olimpiai Bizottság (MSÚSZ-MOB) életműdíjátaz M4 Sport – Az Év Sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2020. január 16-án

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Díjazottak és a díjak átadói az M4 Sport – Az Év Sportolója gálán a Nemzeti Színházban 2020. január 16-án Fotó: MTI/Illyés Tibor

Page 10: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

KLARA gyógyító és javasasszony a legerősebb szerekkel,a legnagyobb gyógyító erővel, a leghatásosabbgyógyírekkel segít Önnek. Feloldja a kötéseket és az átkot,segít impotencia, alkoholizmus, epilepszia, psoriasis,depresszió esetén, kibékíti a szétvált családokat, cégeketment meg a csődtől, sikert visz a házhoz és nyereségesséteszi a vállalkozást. 100%-osan garantálja, hogy megoldja ahozzá fordulók problémáját. Köszönetnyilvánítások: Corina Ákosfalváról köszöni Klaraasszonynak, hogy ismét együtt lehet férjével 3 évnyi távollétután; András Marosvásárhelyről hálás, mert ismét sikeres amagánélete és vállalkozása; Erika Régenből köszöni, hogyKlara asszony segítségével megszabadult a kötéstől, azátoktól és sikeresen férjhez ment; Gyöngyi Marosvásárhelyről hálás, mertmegszabadult a depressziótól, élete rendbe jött; János Dicsőből köszöni, hogykigyógyult az alkoholizmusból; Margitnak Gyergyóban sikeres lett a vállalkozása;Mariana és András hálásak, mert gyermekük született; Márton Ákosfalváról azalkoholizmusból és az impotenciából gyógyult ki a segítségével; Erzsébet hálás,mert újra együtt van kedvesével; Mihály Koronkában kigyógyult az epilepsziából ésaz étvágytalanságból.Akinek problémája van, hívja bizalommal Klara javasasszonyt. Tel. 0755-270-381.(Fizetett hirdetés: mp.)

10 NÉPÚJSÁG­____________________________________________ KÖZÉLET­–­HIRDETÉS­ _________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő

VICTORIA javasasszonyfelold átkot, kötést, kibékíti a szétváltakat, segítalkoholizmus, impotencia esetén, leveszi a rontást,segítségével visszatér a szeretett személy, siker- ésszerencsehozó talizmánokat készít.Köszönetnyilvánítások:Enikő Marosvásárhelyről hálás Victoria asszonynak,mert hosszú távollét után férje visszatért hozzá,János köszöni Victoria asszonynak, hogy feloldotta akötést, így el tudta venni feleségül a szeretett nőt;Andrea Magyarországról hálás, mert megoldódtak anagy problémák a családjában, és most sikeres ésszerencsés.VICTORIA asszonnyal felvehető a kapcsolat a 0720-845-464-es telefonszámon és a WhatsAppalkalmazáson keresztül.A megoldás 100%-ban garantált. (Fizetett hirdetés: 5998)

2020. január 16-án a Maros Megyei Tanács nyilvá-nos közvitát hirdetett a következő normatív jellegűhatározattervezettel kapcsolatban: Határozattervezeta Maros Megyei Tanács hatáskörébe tartozó menet-rend szerinti járatokkal díj ellenében végzett személy-szállítás árainak jóváhagyására.

A határozattervezet a következő dokumentációt tar-talmazza:

• a javasolt normatív aktus elfogadásának szüksé-gességéről szóló jóváhagyási jelentés;

• a Gazdasági Igazgatóság szakjelentése;• a jogi szolgálat jelentése;• A határozattervezet melléklete.

A dokumentáció elérhető:• az intézmény honlapján, a következő címen:

www.cjmures.ro, a normatív határozattervezetek ro-vatban;

• az intézmény székhelyén: Marosvásárhely, Győ-zelem tér 1. szám, 1-es iroda;

• a határozattervezet másolata az intézmény iktató-irodájában benyújtott kérelemmel hozzáférhető.

A határozattervezet nyilvános közvitájára javasla-tokat, indítványokat és véleményeket 2020. január 27-ig lehet benyújtani:

• az intézmény honlapján elérhető online űrlapon,amely a Közkapcsolatok és Információk rovatban ta-lálható Az átlátható, nyitott és részvételen alapulókormányzás, szabványosítás, harmonizáció, jobb pár-

beszéd link alatt, F.PS.19.07 – „Formular pentru co-lectarea de propuneri” néven;

• elektronikus üzenetként a következő e-mail-címre: [email protected];

• postai úton, cím: Marosvásárhely, Győzelem tér1. szám, 540026;

• az intézmény székhelyén (Marosvásárhely, Győzelem tér 1. szám) 8 – 16 óra között.

A benyújtott anyagon a következő megjegyzést kellfeltüntetni: „Javaslatok a Maros Megyei Tanács ha-táskörébe tartozó menetrend szerinti járatokkal, díjellenében végzett személyszállítás árainak jóváhagyá-sára vonatkozó határozattervezetről folytatott vitaelőterjesztésére”. A javaslatokat közzéteszik az intéz-mény honlapján, a normatív jellegű határozatterveze-tek (Proiecte de hotărâri cu caracter normativ)rovatban. Az írásban benyújtott javaslatok esetében ajavaslattevő írásban kap indoklást, amennyiben a ja-vaslatát nem fogadják el.

Az érdeklődők számára lehetőség van egy olyangyűlés megszervezésére is, amelyen a jogszabályter-vezetről nyilvános vitát lehet folytatni, ha ezt egy tör-vényesen létrehozott egyesület vagy más hatóságírásban kéri január 27-ig.

További információk a következő telefonszámonkérhetők: 0265/263-211, 1263-as belső szám vagy e-mailben az [email protected] címen, kapcsolattartóMatei Marcel.

Felhívás nyilvános közvitára

Magyar kultúra napi rendezvények

Színház a mindennapjainkról – az Erdély TV hétfői műsorában

Hogyan értelmezi a színház a mindennapok eseményeit, történéseit?Hogyan alakítja az ezekhez való viszonyulásunkat? – ezekre a kérdésekrekeresi a választ a Zebra című műsor, amelynek vendégei B. Fülöp Erzsé-bet színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolá-jának vezetője, valamint Kányádi Szilárd színművész, a Csíki Játékszínigazgatója.

Kövessék a műsort ma 20 órától az Erdélyi Magyar Televízióban!

MarosszentgyörgyönJanuár 22-én, szerdán 18 órától a

marosszentgyörgyi római katolikusplébánia tanácstermében a magyarkultúra napja alkalmával ünnepirendezvény keretében Jung IldikóGondolatok című könyvét mutatjabe Moldovan Bencze Irén, CzirjékLajos pedig megnyitja a Jung Ildikóképeiből nyíló kiállítást, PatakiÁgnes elszavalja a Himnuszt, majda kötetből olvas fel. Közreműködika Soli Deo Gloria, a Szent György,a Kolping Család és a Jubilate Deoifjúsági kórus. Házigazda: BariczLajos.

Felolvasómaraton a Teleki Tékában

Január 22-én, szerdán 11 és 19óra között a Studium–Prospero Ala-pítvány és a Teleki Téka közös ren-dezvényeként sor kerül a magyarkultúra napjára szervezett, immártradicionális Olvass fel Marosvá-sárhelyért című felolvasómaratonra.

A Teleki Téka olvasótermébentartandó esemény különlegessége,hogy minden órájának egy-egy vá-sárhelyi íróember a házigazdája:Kovács András Ferenc, Szabó Ró-bert Csaba, Vida Gábor, DeményPéter, Markó Béla, Spielmann Mi-hály, Láng Zsolt, a felolvasás záró-óráját pedig Tóth László,Magyarország csíkszeredai főkon-zulja kezdi. Regisztrálni az [email protected] címen vagy a0730-627-439, 0742-017-199 tele-fonszámokon lehet. Az esemény fő

támogatója a Nemzetpolitikai Ál-lamtitkárság és a Bethlen GáborAlapkezelő Zrt.

Szászrégenben is ünnepelnek

Január 22-én, szerdán délután 5órai kezdettel könyvbemutatónakad otthont a szászrégeni DIO Ház.A könyvbarátok Albert Ildikó Kor-képek és kórképek című művét is-merhetik meg. A szerzővel SarányIstván, a Hargita Népe főszerkesz-tője beszélget, közreműködikSzabó Enikő színművész és VargaNándor klasszikusgitár-művészCsíkszeredából. Szervező: a szász-régeni Kemény János MűvelődésiTársaság.

Zengjen hálaének – fotókiállítás

Zengjen hálaének címmel nyílikfotókiállítás január 26-án, vasárnap12 órától Marosvásárhelyen, a Bo-lyai téri unitárius egyházközségDersi János termében. A magyarkultúra napja alkalmából szervezettfotókiállításon Budai Antal Istvánfotóművész munkáit lehet megte-kinteni, amelyek a marosvásárhelyiegyházi kórustalálkozók történetétés hangulatvilágát elevenítik fel.

A fotókiállítást a Marx József Fotóklub elnöke, Both Gyula nyitjameg, a rendezvényen résztvevőkSzabó Hajnal orgonajátékát hallhat-ják.

A kiállítás szervezője az ErdélyiMagyar Nemzeti Tanács marosvá-sárhelyi szervezete.

Page 11: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

ADÁSVÉTEL, BÉRBEADÁS

LAKÓTÁRSAT keresek háromszo-bás lakásba, a November 7. ne-gyedbe. Tel. 0748-114-370. (mp.-I)

ELADÓ engedélyezett garázs a régiszerpentinnél (November 7.). Tel. 0722-317-778. (6115)

ARAGÁZKÁLYHA eladó. Ár meg-egyezés alapján. Tel. 0741-636-641.(6155-I)

MINDENFÉLE

BÁRMILYEN MUNKÁT vállalunk:bádogosmunkát, cserepezést, festést,padlócsempe-lerakást ésudvartakarítást. Tel. 0742-421-164.(6041)

FESTÜNK, parkettezést, padló- ésfalicsempézést vállalunk, javítunktetőt és csatornát. Tel. 0751-595-201.(6053)

VÁLLALUNK: tetőjavítást, tetőkészí-tést, csatorna- és lefolyókészítést,szigetelést, festést, hófogószerelést,teraszkészítést. Tel. 0759-467-356.(6004)

MEGEMLÉKEZÉS

„Az Úr a mennyekbehelyheztette az ő székét és aző uralkodása mindenre kihat.”

(Zsolt. 103:19)„Mert az Úrnak szemei előttvannak mindenkinek útai ésminden ösvényeit ő rendeli.”

(Péld. 5:21)Kegyelettel, Isten akaratábanmegnyugodva emlékezemszeretett és szerető társamra,HEGEDÜS EMÍLIA –PINTYŐRE, aki három éve,2017. január 19-én távozott azörök élet biztosságába.Megemlékező szentmise 2020.február 31-én reggel 7 órakora Keresztelő Szent János-plébániatemplomban.Székely József. (6124-I)

„Ha emlegettek, köztetekleszek, szeressétek egymást,ahogy én szerettelek. Nesírjatok, én már nemszenvedek, a fájdalom az,hogy nem lehetek veletek.Búcsúztam volna, de erőmnem engedett, csak a szívemsúgta halkan: isten veletek.”Soha el nem múlófájdalommal emlékezünkCSIKI ENIKŐRE halálának 10.évfordulóján. Szeretetétörökre szívünkben őrizzük.Férje, Albi és lánya, Mónika.(6135)

Szomorú szívvel emlékezünkjanuár 21-én KILYÉNPIROSKÁRA született Nyírihalálának 15. évfordulóján.Emlékét őrzi férje, Gyula, fia,menye és két unokája. (6078-I)

Soha el nem múló szeretettelemlékezünk január 20-án akáposztásszentmiklósi szüle-tésű id. KÁDÁR GYULA voltmarosvásárhelyi lakosra ha-lálának 13. évfordulóján.Nyugodj békében! Szeretőcsaládja (sz.-I)

Szomorúan emlékezem édes-apámra, MÓZES DEZSŐRE(Duci) halála napján. Fia, Jenőés családja Izraelből. (5925-I)

ELHALÁLOZÁS

Megrendülten vettük tudomásul,hogy

NAGY ROZÁLIÁT sokak volt Rózsika tanító nénijét

és kolléganőjét január 16-án eltemették.Az élet elmúlik, de az emlékekélnek.Nyugodjék békében!Volt székelykáli kollégái. (6161-I)

A­TIMKO­PÉKSÉG alkalmaz ELADÓKAT üzleteibe. Tel. 0756-128-310, Rozália. (64409-I)

A­KOVÁCS­PÉKSÉG alkalmaz PÉKEKET, PÉKSÜTEMÉNY-KÉ-SZÍTŐKET 8 órás munkaprogrammal, előnyös munkabérrel (tel.0744-403-114), valamint ELADÓNŐKET (tel. 0733-052-113).(21886)

ALKALMAZUNK lehetőleg tapasztalattal rendelkező ÁLTALÁ-NOS ORVOSI ASSZISZTENSNŐT szabadfoglalkozású engedély-lyel/érvényes bizonyítvánnyal arról, hogy a szakápolók szakmaiszervezetének (OAMMR) tagja. Az önéletrajzot az ENDO ARTROS-COPIA RENDELŐ székhelyén – Marosvásárhely, Forradalom (Re-voluţiei) utca 27. szám – nyújthatják be 2020. január 23-ig. Tel.0265/215-628. (21888)

Szolgáltatás­–­Üzleti­ajánlat

Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, amit tőlünk soha senki el nem vehet.Téged elfelejteni soha nem lehet,csak muszáj az életet élni nélküled.Nem halljuk a hangod, nem látjuk azarcod,hiába szólítunk, te már azt nem hallod.Virágot viszünk egy néma sírra,de ezzel téged nem hozhatunk vissza.Tudjuk, hogy nem jössz, de olyan jóvárni,hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon fájni.Fájó szívvel emlékezünk január 20-án a drága jó férjre, szeretőédesapára, nagytatára, apósra,

KILYÉN ATTILAvolt újságíróra

halálálának első évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!

Bánatos feleséged, Bogár, fiad, István, menyed, Evelyn ésunokád, Gyopár. (sz.-I)

Kegyetlen volt a sors, hamar elvett tőlem, de a te szíved itt ma-radt mellettem. Szememben könnyekkel, szomorú szívvel, soha el nem múlófájdalommal emlékezem drága fiamra, KILYÉN ATTILÁRA, akiegy éve alussza örök álmát a református temetőben.Szavad és mosolyod a szívemben maradt. Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá kegyelettel.

Örökké bánatos és szerető édesanyja. (6137-I)

Szomorú szívvel, szememben könnyekkel, mély fájdalommal,de szeretettel emlékezem testvéremre, KILYÉN ATTILÁRA, akimár egy éve nincs köztünk, de elfeledve nem vagy, emléked ittél velünk. Csak az idő múlik, feledni nem lehet, szívem őrzi szép emléke-inket.Soha nem feledlek, mindig velem maradsz, halálod, míg élek,fájó emlék marad. Nyugodj békében!

Testvéred, Öcsi. (6137-I)

A hirdetési rovatban megjelent

közlemények, reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

Csak az idő múlik, feledni nem lehet,szívünkben megmarad emléked és aszeretet.Fájó szívvel emlékezünk

LÉNÁRT ICURA szül. Nagy halálának 21. évfordulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csen-des!

Gyászoló szerettei. (6150-I)

2020.­január­20.,­hétfő­ ________________________________________________ HIRDETÉS­ _________________________________________________ NÉPÚJSÁG­11

Az­Imatex­Rt.­sürgősen­alkalmaz­

tapasztalattal­rendelkező­személyeket­a­következő­szakmákba:

– PROJEKTMENEDZSER;– MARÓS OPERATŐRÖK SZÁMVEZÉRLÉSŰ (CNC) MARÓGÉPEKRE;– ESZTERGÁLYOS OPERATŐRÖK SZÁMVEZÉRLÉSŰ (CNC)GÉPEKRE;– TARGONCÁS.Amit­ajánlunk:­versenyképes­bérezés.­Az önéletrajzokat a cég székhelyén kérjük benyújtani: Maros-

szentanna (Sântana de Mureş), Morii utca 49J szám (a marosvá-sárhelyi Mureşului utca meghosszabbításában van) vagy e-mailben:[email protected]; fax: 0265-269-302.

Bővebb felvilágosítás a 0265-260-805-ös telefonszámon.

Page 12: Dávid Ferenc-domborművet avattak Marosvásárhelyen ...csen, az év első bajnoki fordulójában. (Folytatás a 4. oldalon) _____7. Fotó: Nagy Tibor ... Érdeklődni a 0740-598-563-as

Buszos körutazások 2020.­április­22–29.­Belgium­és­Hollandia,

550­euró/fő

2020.­április­27.­–­május­1.­Horvátország,­280­euró/fő

2020.­szeptember­2–10.­

La­Bella­Italia,­­480­euró/fő

Indulás Marosvásárhelyről + 25 euró/fő.

TÁJÉKOZTATÓTisztelt páciensek, tájékoztatjuk Önöket, hogy Marosvásárhe-

lyen, a Tulipán utca 25. szám alatt működő MCA Health Care or-vosi laboratórium rendelkezik a Maros megyei egész-ségbiztosítási pénztári alapból származó összeggel ártámogatott(ingyenes) orvosi analízisek elvégzésére! Ehhez szükséges kül-dőpapír a családorvostól/szakorvostól.

Az érdekelteket kérjük, hogy előjegyzés érdekében hívják a 0365-882-747-es telefonszámot hétfőtől péntekig 7–19 óra között.

Várjuk Önöket!

12 NÉPÚJSÁG­_____________________________________________ REKLÁM­–­HIRDETÉS­ __________________________________________ 2020.­január­20.,­hétfő