Elhangzott 2019. október 15-én a Kodolányi János Egyetemen megrendezett

Kodolányi János Emlékkonferencián. (20 perces, vetítéssel egybekötött előadás)

Kende Katalin

A hhoz, hogy megértsük ennek a két szellemóriásnak a kapcsolatát és barátságát, ismerked-jünk meg egy kicsit közelebbről Várkonyi Nándorral is. Pécsen született 1896-ban, Nyitrán járt

iskolába, ott is érettségizett. Érettségi után a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsész karán végzett magyar, francia és filozófia szakon. 1924-ben költözött Pécsre, és élete végéig nem hagyta el szülővárosát. Időközben (1929-ben) ledoktorált magyar-francia-német irodalomtörténetből

summa cum laude minősítéssel. Író, költő, szerkesztő, magántanár, egyetemi könyvtáros, megbízott könyvtárvezető. Irodalom-

és kultúrtörténész, eszmetörténész. Ennyi idő távlatából már tudjuk: szellemi polihisztor volt. Kenyérkereső munkahelye 1924-1956-ig, nyugdíjba vonulásáig a Pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Könyvtára (ma Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár). 1941-1948-ig

szerkesztette (a Janus Pannonius Társaság megbízásából) a Sorsunk című kulturális, irodalmi fo-lyóiratot, mely a zavaros (háborús) évek ellenére – rövid megszakítással – nyolc évig fenn tudta

tartani magát. Irányította és meghatározta a város irodalmi életét, mely által egy időre a Dunán-túl szellemi fővárosává tette Pécset. A Sorsunk lehetett volna a Dunántúli Nyugat. Számos is-

mertté vált költő és író alkotása itt jelent meg először. 1948 után, az egyre gyakoribb politikai tá-madások miatt teljesen visszavonult az irodalmi élettől. Ekkor kezdte el feldolgozni azt a hatal-mas forrásanyagot, mely az élete fő munkájának tartott, elsüllyedt kultúrákkal foglalkozó tetraló-

giájának (Sziriat o szlopai, Az elveszett Paradicsom, Varázstudomány és Az ötödik ember) megírását eredményezte. A megjelent Várkonyi bibliográfiákban minden megjelent írását, egyéb munkáit

megtalálhatjuk.1

1 Bertók László: Várkonyi Nándor b ib liográfia. Pécsi Városi Könyvtár, 1984.; Kende Katalin: Várkonyi Nándor éle-tének és munkásságának válogatott bibliográfiája. Miklóssy Endre: Várkonyi Nándor olvasókönyv. Budapest, Széphalom Könyv-műhely 2019.

2

K odolányival való személyes megismerkedésüket megelőzően már 1925-ben Várkonyi kritikát írt a Szép Zsuzská-ról az Új Írások számára – a szerkesztő Sásdi Sándor felkérésére. Várkonyi

1928-ban Kodolányitól kért egy bemutatkozó írást, fényképpel együtt. Ekkor dolgozott Várkonyi Az újabb magyar irodalom 1880-1940 c. könyvén, melyben Kodolányi is szerepel A kor elbeszélői között. Személyesen csak 1931-ben találkoztak először. Várkonyi így emlékezett vissza erre az első pilla-

natra: „»Halló, Kodolányi« – rikkantottam, s vígan, lábujjhegyen föltáncoltam a lépcsőn. Sárga sasszeme mosolyra derült, szétterjedt arcán míg fölértem, és hatalmasan megöleltem. … Kedvem

lett volna felkapni a vézna kis embert, s leszaladni vele! …”. Ez a kép köszön vissza ránk Kodolá-nyi 15 évvel később megírt Vízöntő jében, melyben UrBau a süket könyvtáros alakját Várkonyiról mintázta.

3

A barátság ereje vészterhes időkben mutatkozik meg. A pécsi Sorsunk folyóirat működésének ideje (1941-1948) egy nagyon fontos időszak Pécs és a Dunántúl irodalmi életében. Nagyon érzé-

keny korszak és helyzet volt az ország és Európa életében is. Előzménye, hogy 1931-ben megala-kult Pécsen a Janus Pannonius Társaság. 1941-ben – Várkonyi javaslatára – Kodolányit társelnök-ké választották. A társaság ugyanabban az évben induló irodalmi és közéleti folyóiratának a szer-

kesztésére Várkonyit kérték fel. Ő a címadója is a lapnak. Már az első számba írást kért Kodolá-nyitól. Ez a Kelet népe , egyben székfoglaló tanulmány is. Bevonta őt a folyóirat belső munkálatai-

ba, ami némi viszályt szított a munkatársak körében. Annak ellenére, hogy Weöres Sándor (Várkonyi másik legjobb barátja) éppen Kodolányi miatt lépett ki egy időre a szerkesztőségből, mégis összekötötte őket az is, hogy mindketten Weöres Gilgames-fordítását használták könyveik

megírásakor (Várkonyi: Sziriat o szlopai 1942, Kodolányi: Vízöntő 1946).

4

A Kelet népe egyedül a Sorsunk-ban jelent meg cenzúrázatlanul. Várkonyi vállalta ennek kocká-zatát. Az Emese álma c. trilógia három részéből (1. Istenek ; 2. Holdvilág völgye (1+2= Pogány tüzek);

3. Ojbarsz futása) csak az első kettő maradt meg, a harmadik rész kézirata később elveszett. Így csak a Sor-sunkban megjelent szöveget használhatta Tüskés Tibor forrásként, amikor önálló kötetként kiadta 1996-ban az Ojbarsz futását. 1946-tól Kodolányi már nem küldött írásokat a lapnak, de Várkonyival való

barátsága nem szakadt meg, sőt még ebben az évben 3 hónapot töltött a családnál, pécsi ottho-nukban. Ott kezdte el írni a Vízöntő t, amit később Balatonakarattyán fejezett be. Nagy hatással

volt rá – Várkonyi ekkor még csak kéziratban lévő írása – Az elveszett Paradicsom, ami 1988-ban jelent meg először, nagyon megcsonkítva.

5

V árkonyi nem akart sokat írni Kodolányiról a lapban, hogy ne szítsa tovább az őt ellenzőket. Megjelent könyveiről másokkal íratta az ismertetőket. A lap több munkatársának egyet nem érté-

se ellenére Várkonyi mindvégig kitartott munkakapcsolatuk és barátságuk mellett. Várkonyi ré-széről ez élete végéig tartott. 1948-ban megszűnt a Sorsunk . Ugyanebben az évben majdnem egyszerre kerültek feketelistára. Várkonyi ezt a korszakot következetesen így nevezte: „Ajtó mö-

gött tartózkodtunk.” Azóta több könyv is megjelent, melyekben Várkonyi Kodolányiról szóló írásai szerepelnek és

még több könyv és kiadvány, melyekben mások írtak kettejükről és kapcsolatukról.

6

A Várkonyi-hagyatékban fennmaradtak leveleik, beszélgetőcéduláik, dedikált könyvek és fényképek. Ezek rendszerezve, szinte hiánytalanul megvannak.

A Sorsunk és Az újabb magyar irodalom 1880-1940 kapcsán Várkonyi nagyon sok íróval-költővel levelezett. A hagyatékban jelenleg is megtalálható levelezésekből két személyé emelkedik ki egy-

ségesen és szám szerint is tekintélyesen: Weöresé és Kodolányié. Ugyanez mondható el a cédu-lákról is. Itt megjegyezném, hogy Várkonyi a fronton szerzett betegség következtében teljesen siket volt, ezért a másokkal való beszélgetésekhez cédulákat használt. A fennmaradt cédulákból

és levelekből (és csakis ezekből) tudhatjuk meg, hogy Kodolányi miként vélekedett Várkonyiról.

7

1928-tól 1956-ig kb. 300 levelet váltottak, ebből eltűnt vagy elégett kb. 50. Az utolsó, úgynevezett

szakítólevél 1956. május 25-én íródott. A levélváltás gyakorisága, tartalmuk néha eszelős lükteté-se olyan, mint amikor két hasonlóan gondolkodó ember szenvedélyesen, egymás szavába vágva

beszélget egymással. A papírhiány ellenére néha naponta kétszer is írtak egymásnak, és épp a papírhiány volt az oka annak, hogy ennyire teleírták az oldalakat: lapszéltől lapszélig minden irányban, nem hagyva szabadon egy mm-t sem. Legtöbbjük írógéppel íródott, autográf megjegy-

zésekkel és aláírással. Az évtizedekig tartó levelezéseikben Kodolányi „Agg Mesteremnek”, „Nagy Velőscsontnak”, „Kedves Tábornokomnak”, „Öregemnek”, „Egykomámnak”, stb… szólí-

totta Várkonyit. Többek között ezek is jelzik barátságuk bensőségességét. „Nemcsak a mindenna-pi élet kérdéseit érintettük, hol pokoli humorral és gúnnyal, hol dühvel és gyűlölettel, hol zo-kogásig kétségbeesve tehetetlenségünkön, hanem a mindig időszerű megoldhatatlannak látszó

tudományos kérdések egész során vitatkoztunk.” – írta Várkonyi önéletírásában2. A Mundus Magyar Egyetemi Kiadó meg is jelentette 2000-ben levelezésüket Kodo lányi János és Várkonyi

Nándor levelezése címmel, ifj. Kodolányi János szerkesztésében. Természetesen a kötetben nem szerepel mind a 300 levél.

2 Várkonyi Nándor: Pergő évek . Bp., Széphalom Könyvműhely – 2004.

8

A mikor személyesen találkoztak, akkor cédulákon beszélgettek. Ezeknek a tartalmából követ-hető, mely időszakokban voltak együtt. Amit idézek a Kodolányi által írt cédulák közül, az Vár-

konyinak is nagyon fontos volt, ekkor mutatta meg a Sziriat kéziratát barátjának és az azonnali hatást érezhetjük benne: „Egész nap a Balokányban olvastam remek könyvedet! Már régen meg kellett volna írni, az ‚igazi magyar tudomány’ könyvét, s íme Te megírtad. Ha a nyelvem lóg is ki

belé, kiadatom. Ebben a könyvben lettünk mi igazán barátok. Ami ennek a könyvnek lényege, az lényege a magyarságnak, az ‚euráziai lélek’-nek. Foglalkozom asztrológiával, s régen tudom, ho-

gyan s hol kell keresnünk az igazi néplelket s a történelmi korok mozgató erőit. Ez most mind együtt van művedben.” A cédulák száma 165 db és 1-2 oldalasak, grafit kézírással. Több évtize-des kapcsolatuk és barátságuk eme írott lenyomata nem csak szoros barátságuk bizonyítéka, ha-

nem alkotói világuk, életművük fokról-fokra, napról-napra való alakulásának története is – ezen hiteles források alapján.

9

K apcsolatuk 1946-tól 1954-ig volt a legszorosabb és legtermékenyebb. Pl. Kodolányi 1946-ban több hónapot töltött Várkonyiék Homok utcai házában. Itt kezdett el anyagot gyűjteni és fogott

hozzá a Vízöntő megírásához, amiről Várkonyinak csak jóval később lett tudomása. Kodolányi írt egy Zárszót a Vízöntőhöz, amit elküldött Várkonyinak azzal a megjegyzéssel, hogy „az egész re-gényt mindenestül Neked ajánlom”. Ez az egyetlen írás, amelyben Kodolányi méltatta Várkonyit:

„… Egyet azonban meg kell említenem közülük név szerint is, Várkonyi Nándort, a kiváló víz-özön- és Holdszakértőt. Őstörténeti, kultúrhistóriai ismereteimet az ő kitűnő Sziriat-ja alapján

rendeztem. Már régen, amikor még költeményeket is írtam, rámutattam a magyar irodalomban páratlan szaktudásának értékére, mondván: „Ki a Holdhoz nem konyít, kérdezze meg Várko-nyit.” E nemes férfiú ezen felül üldöztetésem idején mind a múltban, mind a jelenben, kitárta

előttem házának ajtaját, megosztotta velem a szó szoros értelmében szűkös kenyerét, saját ágyá-ból kiszállván átadta fekhelyét, leveleimre bélyeget ragasztott, cigarettaszipkát faragott nekem,

jobb ügyhöz méltó buzgalommal, sőt dühvel védelmezett, rendelkezésemre bocsájtotta tudását és nem nagy, de jól összeválogatott könyvtárát. Így hézagos ismereteimet itt-ott bőségesen kiegé-

szíthettem […]. Múlhatatlan barátságunk, együtt töltött boldog napjaink, időtlen éjszakáink emlé-kezetére neki ajánlom ezt a csekélyke, mulandó művet. …” (részlet). Tudtommal ez a Zárszó egyik kiadásban sem jelent meg. Ennek talán két oka is lehet: elakadhatott Várkonyinál vagy a

kiadó nem tette bele.

10

A mikor 1949-től Kodolányi egy időre leköltözött Pestről Balatonakarattyára, Várkonyi napon-ta járt át barátjához Balatonkeneséről, ahol rokonainál vendégeskedett hosszabb ideig. Ezeket a

találkozásokat életszerűen írta le Galsai Pongrác, amikor 1955-ben Várkonyival ellátogattak Ko-

dolányihoz: „… már félszavakból értették egymást. Várkonyi, nem hallván a saját hangját, … ri-

kácsolt ... Kodolányi pedig, a barátja zsebből előmarkolt »süketcéduláira« jegyezte fel a válaszait.

De alig vetett a papírra néhány betűt, Várkonyi már tudta, miről van szó: s rácsapott.”3

Várkonyiék kertjében gyakran fordultak meg író- és költő barátok. A hagyatékban lévő képek kö-

zül Kodolányival együtt láthatjuk Veres Pétert (aki nagyon jó barátságba került Kodolányival),

Csorba Győzőt és a Várkonyi családot (V. Nándort, Erzsébet asszonyt gyermekeikkel Évával és

Péterrel).

3 Galsai Pongrác: Osvát púpja. Bp., Kortárs folyóirat - 1974.

11

B alatonakarattyán, Kodolányiék kertjében Várkonyi 9 éves fia (Péter) készített egy fotót a két barátról 1941-ben, miután Weöres Sándort látogatták meg csöngei otthonában, ahonnan kerék-

párral indultak Akarattyára. 1945 után menedék volt Várkonyiék otthona Kodolányi számára. 1946-ban több hónapot tartózkodott náluk. A közös képek ekkor készültek. „Pécset nem érte bombatámadás, és a németek harc nélkül adták föl a várost. Így János ép

idegzetű és vidámságra fölöttébb hajlamos társaságba csöppent. … Míg mi elszéledtünk, leült a konyhában, és a főzögető Erzsébetet válogatott népdalok furulyázásával vigasztalta.”4

4 Várkonyi Nándor: Pergő évek . Bp., Széphalom Könyvműhely. 2004.

12

K apcsolatukat 1956-körül Kodolányi megszakította, nem csak ővele, de több barátjával is. Azonban a Pécstől elszakadni nem tudó Kodolányi 1964-ben, élete vége felé még egyszer elláto-

gatott Pécsre, hogy elbúcsúzzon a várostól, és ekkor személyesen is felkereste Várkonyit. Kodo-

lányi 1969-ben bekövetkezett haláláig nem találkoztak többet.

A Pécsi Belvárosi Könyvtár szomszédságában lévő Várkonyi Nándor Emlékszobában 30 Vár-konyinak dedikált könyvet találunk Kodolányitól. A szakítástól függetlenül, az éppen megjelent

műveit mindig eljuttatta barátjának. A dedikálások dátumaiból ez is kiderül: „Várkonyi Nándor-nak, öreg barátomnak, egy szakadozott bivalybőr szomorúságával s egy múlhatatlan barátság vidám szeretetével. 1960.V.30. János” (a Vízválasztó ajánlása). Az utolsó találkozáskor Jankó fiá-

val vitte el Várkonyinak a Baranyai utazás második kiadásának dedikált példányát: „Várkonyi Nándornak, a »magyar Dunántúlért« folytatott közös ifjonti küzdelmeink szomorú-szép emléke-

ként szeretettel 1963.okt.6. – János”.

13

K odolányi halála után öt évvel jelent meg Tüskés Tibornak a Kodolányi monográfiája.5 Ennek alkalmából a Pécsi Akadémiai Bizottság nyilvános vitaülést rendezett a könyvről, „Kodolányi Já-

nos emlékezete” címmel6, melyre Várkonyi is egy tanulmánnyal készült. Ő maga olvasta fel. Ez éppen egybevágott azzal az időszakkal, amikor az önéletírásában a Kodolányiról szóló fejezethez ért. Ez érzelmileg mélyen érintette: „Ez volt az egyetlen eset életemben, hogy magamszántából és

kezdeményezően közeledtem valakihez, illett tehát, hogy kitartsak mellette. Nem volt könnyű, de megérte. S tartottam kimondatlan fogadalmamat azután is, hogy törölt múltjából, és kizárt életé-

ből. Tartani fogom mindvégig.”7 Ennek a fejezetnek a megírására biztatta fia is az apjához írt le-velében: „Drága Apám! Ha mondhatok véleményt abból a szempontból, hogy mit hangsúlyoz-zon, akkor arra gondolnék: függetlenül attól, hogy milyen lett Kodolányi később, hogy hogyan

végződött a barátságuk, tény hogy 10-20 éven át a legszorosabb viszonyban voltak. A szabad gondolat egyetlen megnyilvánulása ezekben az időkben a Maguk levelezésében lelhető meg.

Emiatt, és nem személyes, érzelmi okokból, indokolt, hogy a hátralévő részben kiemelt szerepet kapjon. …”. Ez volt az utolsó levél, melyet Várkonyi olvasott. Felesége így emlékezett: „Még

szombat este kijött a konyhába és Kodolányi egyik régi levelét olvasta fel nekem, s közben egy-szercsak elkezdett könnyezni, pedig ez nem volt szokása, s azt mondta: akárhogyan is volt, szé-pen szeretnék Jánostól búcsúzni!”

5 Tüskés Tibor: Kodolányi János. Budapest, Magvető Könyvkiadó 1974. 6 Kodolányi János emlékezete. Különnyomat a Baranyai Művelődés 1975. 3-4. számából. Pécs, 1975. 7 Részlet a Pergő évek-ből.

14

„ Várkonyi a Pergő éveket írva utolsó napjaiban Kodolányival foglalkozott, de a búcsúzás-

ból találkozás lett. A két barát ott ül talán Sziriat oszlopainak tövében, s a csodálatos kristály-

gömbben tisztán látják a vízözönt, a tűzözönt.”8 Várkonyi 1975. márciusában halt meg. Az értékes beszámoló így befejezetlen maradt, helyette

már csak a hagyatékban lévő, gondosan rendszerezett, megjegyzésekkel ellátott levelek és cédu-lák beszélnek helyettük.

A Várkonyi-hagyaték egy része – benne a Kodolányi-anyaggal – 2020-ban a Pécsi Egyetemi Levéltárba kerül és onnantól kezdve kutathatóvá válik majd bárki számára.

©Kende Katalin

www.varkonyinandor.hu

8 Harcos Ottó: Az elárvult szobában. Pécs, Jelenkor, 1975. június – részlet.

(Mindkét fotó a haláluk előtti évben készült róluk.)

15

http://www.varkonyinandor.hu