elsŐ vilÁghÁborÚs jelvÉnyek a dÉri mÚzeum … · rák-magyar oldalon egy sajátos...

A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 64.Felelős kiadó: dr. Lakner Lajos megyei múzeumigazgató

Krankovics Ilona – Sallay Gergely Pál

ELSŐ VILÁGHÁBORÚS JELVÉNYEK A DÉRI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN

Debrecen, 2012

deri-jelvenyek_2013.indd 1deri-jelvenyek_2013.indd 1 2013.01.24. 23:06:302013.01.24. 23:06:30

2

A Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Közleményei 64.Felelős kiadó: dr. Lakner Lajos megyei múzeumigazgató

A kötet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelent meg.

© Krankovics Ilona – Sallay Gergely PálDéri Múzeum

ISBN 978-963-7218-80-4ISSN 978-963-7218-86-6

Borítóterv és nyomdai előkészítés: Dallos Csaba Nyomta a KAPITÁLIS Kft . Debrecen

Felelős vezető: Kapusi József


3

Ajánlás

Korunkban óriási szerepe, jelentősége van a jel-képeknek. Bizonyára ebből is fakad, hogy megnőtt a korábbi történelmi időszakok hasonló jellegű témái iránti érdeklődés. Kiemelt helyet foglal el e téren az első világháború, hiszen azt megelőzően soha annyi jelképi értékű tárgyi anyag – közte érmek, jelvények – nem keletkezett, mint a Nagy Háború éveiben.

Az első nagy világégést különösen német és oszt-rák-magyar oldalon egy sajátos „militaria-divat” jellemezte: az eseményeket, személyeket, alakulato-kat, csatákat, jelenségeket megörökítő, népszerűsí-tő jelvények, érmek, plakettek özönének előállítása. Mindezek változatos témáik révén egyrészt megörö-kítették a háború jelentős hadieseményeit, a harcok helyszíneit és résztvevőit, másrészt emléket állítot-tak a hadvezéreknek és a „névtelen” közkatonáknak egyaránt. Ugyanakkor e jelvények kifejezték a kor- és csapatszellemet, az összetartozást, ezért a kato-nák körében megjelenésük pillanatától kezdve igen népszerűek voltak. Más részről a háború könnyen, gyorsan terjeszthető és viselhető szimbólumaiként a hátország hazafi as érzelmű polgári lakosságához is hamar utat találtak.

A köz- és magángyűjteményekben, családi ha-gyatékokban megmaradt katonai alakulatjelvények a mai szemlélő számára is egy-egy alakulat küzdel-meit és harctéri helytállását jelképezik, de szólnak a csapatok történetéről, ábrázolják a korabeli fegyve-reket és még sok minden mást. A változatos szín-, forma- és jelképvilágot felvonultató kis iparművé-szeti emlékek kedveltsége a háború végeztével sem múlt el, és míg a Monarchia azóta eltűnt, e tárgyak megmaradtak, napjainkban is nagy számban gaz-dagítják közgyűjteményeinket, ám az irántuk meg-nyilvánuló magángyűjtői érdeklődés sem lanyhult.

A rendkívül színes, sokoldalú jelvényanyag nagy mennyiségének hátulütője viszont, hogy egy köz-gyűjtemény begyűjthette ugyan, de szakember, illetve szakirodalom tekintetében nem mindig ren-delkezett olyan feltételekkel, amelyek a tárgycsoport

szakszerű muzeális-tudományos nyilvántartásba vételét, további feldolgozását lehetővé tették volna.

Mindezt tekintetbe véve különösen fontos, hogy erről – az ország szinte minden múzeumi gyűjte-ményében fellelhető – anyagcsoportról szakszerű feldolgozások készüljenek, amelyek révén minél hi-ánytalanabb összkép alakítható ki a Magyarorszá-gon őrzött anyagról.

A szerzőpáros szakavatott kézzel nyúlt a témá-hoz. Krankovics Ilona a debreceni Déri Múzeum jelvénygyűjteményéért felelős szakemberként, Sal-lay Gergely Pál, a Hadtörténeti Múzeum munkatársa a téma kutatójaként vette ki a részét a közös mun-kából. A bevezető tanulmány általánosságban szól a rengeteg érdekes információt hordozó kis iparmű-vészeti tárgyakról, illetve a gróf Degenfeld Pál által összegyűjtött 555 darab jelvény és érem adományo-zásának körülményeiről, sorsáról. A katalógus rész tematikus – a katonai alakulatok esetében a szerve-zeti felépítés szerinti – csoportosításban tárja elénk a jelvények méretarányos képét. Frappáns megoldás, hogy az ábrák mellett nem csak sorszám és megne-vezés, hanem a jelvények rövid adatolása is meg-található. Ez sokkal több precíz információt jelent, mint amelyet a szokványos jelvény-katalógusok ál-talában tartalmazni szoktak.

A munka magába foglalja a Déri Múzeum gyűjte-ményében őrzött első világháborús propaganda- és jótékonysági jelvények leírását is. Így egy közgyűjte-mény valóban teljes „nagy háborús” jelvényanyagát tárja az érdeklődők elé. Ez jelenti a kiadvány kü-lönleges értékét, amely az első világháború kitörése alkalmából rendezendő centenáriumi megemléke-zés-sorozat egyik előfutárának is tekinthető.

A katalógus az általános bel- és külföldi szakmai érdeklődésen túl minden bizonnyal különös érdek-lődésre tarthat számot az egykori közös Monarchia utódállamainak a téma iránt érdeklődő gyűjtői kö-rében is.

Dr. Makai Ágnestörténész-muzeológus, numizmatikus


4


5

1A magán- és közgyűjteményekben egyaránt gyakran megtalálható osztrák-magyar katonai ala-kulatjelvények, propaganda- és jótékonysági jelvé-nyek az 1914–1918 között dúló Nagy Háború tárgyi kultúrájának különleges és világviszonylatban is egyedülálló emlékei.2 A világháború első napjaitól kezdve tömegesen előállított és forgalmazott, színes (jellemzően zománcozott) és ezáltal fi gyelemfelkel-tő propagandajelvények kiválóan megfeleltek annak a célnak, hogy a háború kitörésének eufórikus lég-körében kifejezzék és fokozzák viselőik hazafi as lel-kesedését. A jelvényviselési láz hamarosan elérte a hadszíntereket, és 1915-ben gyorsan kialakult a kato-nai alakulatjelvények divatja is. Mivel a csapatszel-lem frappáns és praktikus kifejezői voltak, a katonák körében megjelenésük pillanatától kezdve nagy nép-szerűségnek örvendtek, s nem-hivatalos mivoltuk dacára szinte szerves részei lettek az egyenruhának. Éppen ezért viselésük szabályozására a háború évei alatt több hivatalos rendelkezés látott napvilágot. Az alakulatjelvényeket a hadra kelt seregnél min-denkor, míg a hátországban szolgálaton kívül lehe-tett viselni,3 elméletileg csak a sapka jobb oldalán.4 Ennek ellenére a katonák szívesen díszítették velük sapkájuk mindkét oldalát és homlokrészét, akárcsak zubbonyukat. Leggyakoribb viselési helyükről a kis plakettek a sapkajelvény nevet kapták.

1 A jelen katalógus alapját az alábbi cikk képezi: Krankovics Ilona–Sallay Gergely Pál: Első világháborús osztrák-magyar katonai alakulatjelvények a Déri Múzeum gyűjteményében. In: Magyari Márta (szerk.): A debreceni Déri Múzeum Év-könyve 2010. Debrecen, 2011. 113–164. o.

2 A témáról bővebben lásd: Sallay Gergely Pál: Mindent a ha-záért! Első világháborús osztrák-magyar katonai alakulat- és emlékjelvények. Zrínyi, Budapest, 2010.; Tristan Loidl: Andenken aus Eiserner Zeit. Patriotische Abzeichen der österreichisch-ungarischen Monarchie von 1914 bis 1918. Verlag Militaria, Wien, 2004.

3 HL Első világháborús gyűjtemény. Cs. és kir. 103. gyalog-ezred anyaga. 285. sz. ezredparancsnoksági parancs, 1916. október 13.; Az Őrszem 1916/21. sz. 1916. november 21. 9. o.

4 25256/eln./7. sz. körrendelet. Rendeleti Közlöny. 1917/26. sz. 157–158. o.

Az első világháborús „jelvény-dömping” nem volt előzmények nélküli. A jelvény-viselésnek az Oszt-rák–Magyar Monarchiában már a XIX. század vé-gén, a XX. század elején valóságos kultusza alakult ki. A különféle egyesületek, szervezetek, pártok sza-porodásával egyenes arányban nőtt az egyesüle-ti jelvények megrendelőinek és viselőinek száma is. A jelvények térnyerésében természetesen fontos sze-repet játszott a technikai fejlődés, az iparosodás által biztosított háttér is, amely lehetővé tette a jelvények tömeges gyártását. Az első világháború idejére a jel-vények a társadalom egésze által értett, elfogadott és tömegesen alkalmazott népszerűsítő eszközökké váltak, nem véletlen, hogy az apró tárgyakat – jelen-tőségüket felismerve – a propaganda és a háborús jótékonyság szolgálatába állították. A bennük rejlő lehetőségek továbbá arra predesztinálták őket, hogy a háború idején a hadra kelt seregnél is megjelenje-nek, kifejezvén és erősítvén a csapatszellemet.

Jelvények a harctérenA jelvényviselés harctéri divatját a hosszú front-

szolgálat alatt összekovácsolódott alakulatok kato-nái (közlegények, altisztek, tisztek és tábornokok) teremtették meg. Az alakulat- és emlékjelvények mellett a harcosok számos hazulról kapott propa-gandajelvényt is tábori sapkájukra tűztek, s díszes fejfedőikben büszkén pózoltak a fényképezőgépek előtt.

A háború első alakulatjelvényei 1915 tavaszán je-lentek meg. Márciusban már köröztették az alaku-latoknál a cs. és kir. 1. és 4. hadseregek jelvényeit bemutató és beszerezhetőségükről tájékoztató kör-levelet.5 Az első ezred, amely a háború alatt az ez-redjelvény gondolatát felvetette és megvalósíttatta, a „Vilmos-huszároké” volt. Ez olvasható legalábbis a cs. és kir. 7. huszárezred 1923-ban kiadott „hadi em-

5 K. u. K. 3. Armee-Etappenkommando. No. 56.294. 1915. március 21. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmati-kai Gyűjtemény)

Krankovics Ilona – Sallay Gergely PálELSŐ VILÁGHÁBORÚS OSZTRÁK-MAGYAR KATONAI ALAKULAT- ÉS EMLÉKJELVÉNYEK, PROPAGANDA- ÉS JÓTÉKONYSÁGI JELVÉNYEK A DÉRI MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN1


6

lékkönyvében.” Jelvényüket Bécsben gyártatták 1915 márciusában, s az első 200 példány elkészülte után azokat az ezred akkori parancsnoka osztotta szét az alakulat tisztjei és legénysége között.6

Az alakulatjelvények családjához tartozónak te-kinthetjük – bár külön kategóriába sorolandók – az egyes hadszíntereken és csatákban teljesített szolgá-lat emlékére kibocsátott jelvényeket, hiszen jellegük-ben ezek is a háborút megjárt katonák közösségének kifejezői voltak.

Az alakulat- és emlékjelvényeket többnyire bronz-ból, esetleg vasból, később a különféle ötvözetű, gyenge minőségű ún. „hadifémekből”, azaz a há-borús anyagigény kielégítéséhez nélkülözhetetlen fémek helyett felhasznált fémötvözetekből (főleg cinkötvözetből) készítették. Minél nagyobb pél-dányszámban készült egy-egy jelvény (a hadsereg-jelvények például akár tízezres nagyságrendben is), annál kedvezőbb áron juthattak hozzá a katonák. Darabáruk általában 50 fi llér és 3 korona között mozgott (az ár természetesen a felhasznált anyagok-tól is függött).

Egyes alakulatok jelvényei azonos tervek alapján többféle kivitelben is elkészültek. A szebb kivitelű,

6 A II. Vilmos német császár és porosz király nevét viselő cs. és kir. 7. huszárezred hadi emlékkönyve 1914–1918. Buda-pest, 1923. 309. o.

zománcozott jelvények értelemszerűen többe kerül-tek az egyszerűbb, préselt lemezjelvényeknél. Az el-terjedt nézet szerint ezek tiszti, illetve legénységi változatok voltak, s valóban összefüggésben állha-tott az anyagi lehetőségekkel és így a rendfokozattal, hogy ki melyik kivitelt választotta. Sok sereg- és csa-pattest különleges kivitelben – nemesfémből: arany-ból és ezüstből – is elkészíttette jelvényeit. A m. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály-parancsnokság 1916. február 28-án kelt dokumentuma szerint például a hadosztályjelvények horgany és bronz kivitel mellett aranyból és ezüstből is rendelhetőek voltak. A hor-gany változat 1,20, illetve a bronz kivitel 1,50 koronás árával szemben az ezüst jelvény 3 koronába került. Az arany változat ára nem volt meghatározva.7 Felté-telezhető, hogy a nemesfémből készíttetett jelvénye-ket az egyes sereg- és csapattestek tisztjei vásárolták, illetve az alakulatok tisztikara ajándékozási céllal rendelte azokat például az egység parancsnoka vagy tulajdonosa, esetleg valamely magasabb egység pa-rancsnoka számára emlékül. A cs. és kir. 38. gyalog-ezred két ismert ezüstjelvényét például (hátlapjuk vésett feliratai szerint) az ezred tisztikara a felettes hadseregparancsnoknak, illetve az uralkodónak (a

7 M. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály-parancsnokság. 14-v. o. sz. 1916. február 28. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Nu-mizmatikai Gyűjtemény)

I. Ferenc József. Anyag: zománcozott bronz; Átmérő: 66 mm. Tervező: Rudolf Neuberger.


7

Legfelsőbb Hadúrnak) ajánlot-ta fel.8

A jelvények túlnyomó részét kifejezetten erre szakosodott, elsősorban bécsi és budapes-ti üzemekben állították elő, de olykor ékszerészek, sőt, maguk a katonák is készítettek hábo-rús emlékként szolgáló, egyedi jelvényeket. Ez utóbbira pél-da a katalógus 125. sorszáma alatt szereplő darab, amelyet feltételezhetően a m. kir. 11. honvéd gyalogezred egyik ka-tonája állított össze a hadszín-téren rendelkezésre álló rézből és alumíniumból. A nagy jel-vénygyártók Bécsben a Schnei-der fi vérek (Brüder Schneider), a Winter&Adler cég, C. Greiner, Gustav Gurschner és L. F. Pramer műhelyei, Budapesten az Arkanzas Sterk, az Első Magyar Tűzzománc Jelvénygyár, a Fáklya Műipari Vállalat, Ludvig és Társai Műinté-zete, valamint Jerouschek K. és Morzsányi József műhelyei voltak. A tervezők között az alakulatjel-vények esetében gyakran találjuk a csapattest egy-egy művészi érzékű katonáját, esetleg az alakulathoz harctéri szolgálatra bevonult neves művészembert, például Kisfaludi Strobl Zsigmondot vagy Sidló Fe-rencet, de olyan „főállású” bécsi és budapesti érem-metsző mestereket is, mint Arnold Hartig, Heinrich Kautsch, Rudolf Marschall, Richard Placht, Stefan Schwartz vagy Berán Lajos, valamint – mindössze néhány példát kiragadva – Bory Jenőt, Ligeti Mik-lóst, Szamosi Soós Vilmost, vagy a Magyarországon élő és alkotó svájci Richard Adolf Zuttot egyaránt. A jelvények tervezőire és gyártóira gyakran az elő- vagy hátlapon megjelenő jelzés utal.

A háború során mindössze négy sapkajelvény került hivatalos rendszeresítésre: 1915 nyarán engedélyezték az I. Ferenc Józsefet, illetve Habsburg Frigyes főher-ceg hadsereg-főparancsnokot ábrázoló sapkajelvé-

8 HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjte-mény lt. sz.: 2583/É és 2006.72.1./É.

nyek viselését,9 míg 1917. augusztus 11-én kelt legfelsőbb elhatározásával I. (IV.) Károly az őt, illet-ve Zita császár- és királynét ábrázoló sapkajelvénye-ket hagyta jóvá.10

Az alakulat- és emlékjelvényeket a katonák nem-csak viselték, de gyűjtésük is hamarosan megindult – a fronton és a hátországban egyaránt. Ennek egyik vetületéről az archív fotók árulkodnak, hiszen számos olyan tiszti és legénységi portré ismert, amelyeken a katonák sapkáját több jelvény is díszíti (sok esetben egészen beborítja). Másfelől voltak olyan katonák is, akik nem csak a viselés, de kifejezetten gyűjtemény létrehozása céljából kezdték összegyűjteni az egyre sokasodó jelvényeket. Természetesen minél magasabb rendfokozatú és minél jelentősebb beosztású volt az illető, annál hatékonyabban tudta gyarapítani gyűjte-ményét. Egy 1916 májusában kelt körlevél például ar-ról ad számot, hogy Rohr Ferenc lovassági tábornok a Magyar Királyi Honvédség mindhárom fegyver-nemének ezredjelvényeiből (és plakettjeiből) gyűjte-ményt kívánt maga számára létesíteni. A körlevelet

9 K. M. Erl. Praes. Nr. 15091. 1915. augusztus 1. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjtemény)

10 Nyomtatvány. K. u. K. Militärkommando Wien, 1918. már-cius. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjtemény)

Svetozar Boroević vezérezredes. Anyag: bronz; Méret: 70 mm×47 mm. Tervező: G. Hermann.


8

a m. kir. honvéd főparancsnokság küldte szét az ez-redparancsnokságoknak (amely nyilvánvalóan nem véletlen, hiszen a háború kitörését megelőzően Rohr egy évig a Honvédség főparancsnoka volt), azzal a kéréssel, hogy amennyiben az adott csapattest ilyen jelvényt készíttetett, az ár megjelölése mellett, közvet-lenül a főparancsnokság részére küldjenek abból egy példányt a tábornoki gyűjtemény számára.11 Hason-ló gyűjtést nem csak személyek, de egyes alakulatok is megkezdtek. A cs. és kir. 35. gyalogezred pótzászlóalja például 1918. szeptemberben fordult más egységekhez azzal a kéréssel, hogy világháborús emlékként létre-hozott, ezred- és zászlóaljjelvényekből, bélyegekből és képeslapokból álló gyűjteményüket gyarapítsák az általuk kiadott cikkek megküldésével. A kérőlevélhez saját ezredjelvényük, valamint az alakulat özvegy- és árvaalapja javára forgalomba hozott levélzáró bélyeg egy-egy példányát csatolták.12

A gyűjtők tájékoztatására a jelvények megjelené-séről a numizmatikai szaksajtó is hírt adott a há-

11 M. kir. honvéd főparancsnokság. 1384/eln. 1916. sz. 1916. május 5. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűjtemény)

12 K. u. K. Ersatzbataillon No. 35. No. 1726. 1918. szeptember 16. (HM HIM Hadtörténeti Múzeum Numizmatikai Gyűj-temény)

ború folyamán. A Mitteilungen der Oesterreichischen Gesellschaft für Münz- und Medaillenkunde és a Nu-mizmatikai Közlöny lapjain egyaránt találunk rövid híreket egyes új, több-nyire neves művészek által tervezett alakulatjelvények megjelenéséről. A gyűjtő című folyóirat 1917. januári különszáma képes beszámolót is kö-zölt egy osztrák–magyar katonai jel-vényekből álló magángyűjteményről.

A sapkajelvények külföldön is fel-keltették a gyűjtők érdeklődését. Az amszterdami J. Schulman éremke-reskedő árukínálatában – sok más ország katonai kitüntetései, háborús témájú emlékérmei és szükségpénzei mellett – már a háború idején meg-jelentek Ausztria–Magyarország ka-

tonai jelvényei. A cég 1918. márciusi árjegyzékében több mint kétszáz Monarchia-béli alakulat- és em-lékjelvény szerepelt.13

Gyűjtői érdeklődés tehát már akkor tapasztalható volt a többnyire csekély anyagi ráfordítással besze-rezhető tárgyak iránt, s az Osztrák–Magyar Monar-chia utódállamaiban ma is sokan keresik az első világháború e jellegzetes emlékeit.

A jelvények képi ábrázolásai és feliratai egya-ránt szolgálták a testületi szellem kifejezését és a közös harctéri élmények megörökítését. A tervezők ezért igyekeztek a rendelkezésre álló néhány négy-zetcentiméteren minél találóbban ötvözni az adott sereg- vagy csapattest történeti hagyományait és fegyvernemi sajátosságait az első világháborús sze-replésükre utaló elemekkel.

A sapkajelvények, amelyekben sajátos módon tükröződik az Osztrák–Magyar Monarchia hadszer-vezete, katalógusunkban is hadrendi bontásban ke-rülnek bemutatásra. Az osztrák–magyar véderő két haderőnemből: a szárazföldi haderőből és a Hadi-tengerészetből állt. A szárazföldi haderő három vo-

13 La Guerre Européenne 1914–1917. Médailles. Monnaies de nécessité. Papiersmonnaie. Insignes distinctifs des régi-ments. J. Schulman, Amsterdam. LXX. Katalógus. 1918. március. 134–158. o.

Lipót Szalvátor főherceg vezérezredes. Anyag: bronz; Méret: 73 mm×45 mm. Tervező: G. Hermann.


9

nalra tagolódott a kiképzés és a bevethetőség foka szerint. Az első vonalat a német vezényleti nyelvű, a Monarchia egész területéről kiegészített cs. és kir., ún. közös hadsereg alkotta. A másodikba a magyar (illetve horvát) vezényleti nyelvű és kiegészítésű m. kir. Honvédség, valamint az Ausztria örökös tarto-mányaiból kiegészített, német vezényleti nyelvű cs. kir. Landwehr tartozott. A harmadik vonalat a hábo-rú idején felállításra kerülő m. kir. Népfelkelés, illet-ve osztrák megfelelője, a cs. kir. Landsturm képezte. A közös hadsereg négy fegyvernemre tagolódott: gyalogság, lovasság, tüzérség és műszaki csapat, míg a Honvédségben és a Landwehrben gyalogos, lovas és tüzér fegyvernem létezett. A fegyvernemek seregtestekbe és csapattestekbe voltak szervezve, il-letve léteztek a fegyvernemi jellegen túlmutató, ma-gasabb strukturális szintű seregtestek és magasabb parancsnokságok is. Ez a felépítés, amely a béke-hadrendben gyökerezett, de a háború során felállí-tott kötelékek által teljesedett ki, a sapkajelvényeken keresztül is nyomon követhető, hiszen azok a struk-túra egyes elemeit a legmagasabb szinttől a legala-csonyabbig megörökítették.

A jelvények feliratai jellemzően az adott sereg- és csapattestben érvényes vezényleti nyelvet követték. Ami a jelképeket illeti, a közös és Landwehr egysé-gek jelvényein az osztrák császári korona és az oszt-rák kétfejű sas, míg a magyar jelvényeken a Szent Korona, a magyar címer és nemzetiszínű szalag tű-nik fel. Jellegzetesek a gyalogezredek zászlójelvé-nyei, amelyeket az egyik legfontosabb katonai jelkép, a csapatzászló motívuma ihletett. A lobogó zászlót formázó kis fémjelvények előlapját a közös gyalog-ezredek esetében az egyes ezredek hajtókaszínének megfelelő színűre zománcozták, benne az alakulat hadrendi száma szerepelt. A zászlócskák fémszíne az adott ezredek egyenruha-gombjainak fémszínével egyezett, tehát arany- vagy ezüstszínű volt.14 A hon-véd gyalogezredek zászlójelvényei egységesen kékre

14 A felismerés Hermann Attila nevéhez fűződik. Lásd: Hermann Attila–Szanyi Miklós: „Csak előre, édes fi am…” A magyar Szent Korona országaiból sorozott hadosztályok, ezredek és zászlóaljak jelvényei a Nagy Háborúban. Méli-usz Központ, 2012.

voltak zománcozva, rajtuk a magyar államcímer és a M K H Gy E rövidítés látható.

A gyalogság és a lovasság csapattestjelvényeiben hangsúlyosan kifejezésre jutottak a csapathagyo-mányok. Míg a hadműveleti feladatok végrehajtásá-ra felállított hadseregek vagy a vezetés hatékonyabbá tételére létrehozott magasabb egységek (hadtestek, hadosztályok) jelvényei elsősorban a bejárt had-színterekre és a végigharcolt csatákra emlékeztet-tek, a csapattestek (ezredek, zászlóaljak) jelvényei sok évtizedes (akár évszázados) tradíciók megörö-kítését, az ezredtulajdonosok személyének népsze-rűsítését szolgálták, sőt helytörténeti vonatkozásaik is voltak. Az alakulatok békehelyőrségei írásos vagy képi formában gyakran megjelentek a jelvényeken. A honvéd ezredek jelvényein jellemzően a magyar államcímer, annak részeként vagy önállóan a Szent Korona képe, illetve a magyar katona alakja tűnik fel, legtöbbször puskájával verekedve vagy arra tá-maszkodva, a huszárok lóháton. A cs. és kir. tábori vadászzászlóaljak első világháborús sapkajelvényei szinte mind a vadászkürt hagyományos motívuma köré épültek. A préselt sárgarézlemez kürt, közepé-ben az adott zászlóalj fehérszínű hadrendi számával, eredetileg a vadászalakulatok részére 1861-ben rend-szeresített stájer vadászkalap dísze volt.15

15 Illésfalvi Péter: Vadász- és hegyicsapatok megkülönbözte-tő jelzései 1867-től napjainkig. In: Hausner Gábor–Kincses

„HUSZÁR ROHAM, HUSSAREN ATTACKE 1914-1915.”Anyag: bronz; Méret: 67 mm×54 mmKészítő: Mayer & Wilhelm, Stuttgart


10

Minthogy jelen írás a Déri Múzeum jelvénygyűj-teményéről ad számot, a fent leírtakat a debrece-ni alakulatok jelvényei által szemléltetjük. A közös gyalogezredek ezredtulajdonosi hagyományai példá-ul tükröződnek a cs. és kir. debreceni 39. gyalogez-red Arkanzas cégnél készült lemezjelvényén, amely Franz Conrad von Hötzendorf gróf tábornagy port-réját ábrázolja. A békehelyőrségre emlékeztet ugyan-ezen alakulat másik jelvénye. Az álló ovális formájú alkotáson a csapattest hadkiegészítő központjának, a kálvinista Rómának – vallási hovatartozásra utaló – városcímere jelenik meg. Hasonlóképpen helytör-téneti vonatkozású a debreceni 3. honvéd gyalogez-red három, egymástól alig eltérő külalakú jelvénye, amelyeken a város híres és jellegzetes épülete, a Nagytemplom, illetve a városcímer és hortobágyi csendélet látható. Az alakulat negyedik, álló tégla-lap formájú, Ludvig és Társai Műintézetében préselt jelvényén16 a magyar Szent Korona alatt magyar kis-címer és debreceni városcímer kapott helyet. Az ala-kulat katonai közigazgatásbeli hovatartozására a m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred jelvényének fel-

Katalin Mária–Veszprémy László (szerk.): A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 4. Budapest, 2001. 165–175. o.

16 Gohl Ödön: Háborús emlékek. VIII. Numizmatikai Köz-löny 1917/III–IV. 105. o. 206. sorszám. Gohl tévesen oszt-rák–magyar kiscímerként határozza meg a szelvényben elhelyezkedő címereket.

irata is utal. Érdekes, hogy a zománcozott változa-ton helyesen szereplő DEBRECZENI szó a legénységi változaton hibásan, DEBRESZENI-ként jelenik meg. Pedig – amint ez az ezred emlékkönyvéből kiderül – a jelvény alapos előkészítés után született. Készítte-tése Flohr János ezredes, ezredparancsnok nevéhez, illetve ezredtől való távozásához köthető, aki ebből az alkalomból alapította és osztotta ki az ezredjel-vényt.17 A jelvény zománcozott, tiszti változatán a huszárcsákó – a valóságnak megfelelően ábrázolva – világoskék, hiszen ilyen színű fejfedőt viseltek a „kettős honvédhuszárok.”

A csapathagyományok megjelenítése és a béke-helyőrségek bemutatása csak egyik célja lehetett a jelvények megrendelőinek és tervezőinek. A jelvé-nyek másik (ha nem fő) célja az alakulatok harcté-ri hősiességének megörökítése volt. Az ellenséggel folytatott küzdelmet számos tervező allegória for-májában, a szemben álló felet állatként ábrázolva fogalmazta meg. Ez elsősorban a gyalogezredek jel-vényeit jellemzi. Az ellenség állatábrázolásainak két fő formája volt. Az egyik az első világháború idején nemzetközileg is értett jelképrendszer elemeinek alkalmazása, vagyis az egyes nemzetek, országok létező állatok képében történő megjelenítése. A jel-

17 A m. kir. debreceni 2-ik honvédhuszárezred története 1869–1918. Budapest, 1939. 160. o.

„1914. A VÖRÖS ÖRDÖGÖK. 1915.” Anyag: bronz; Átmérő: 80 mm. Tervező: Lőcsey Ferenc.


11

vényeken ez elsősorban az oroszok vonatkozásában volt közkedvelt, akiket medveként ábrázoltak. A má-sik módszer a többfejű képzeletbeli lény, a sárkány megjelenítése, amely a magyar kiegészítésű ezredek jelvényeire jellemző, hiszen az ősi magyar hitvilág-ban a gonosz, falánk és romboló sárkány az alvilág démoni képviselője volt.

Az elit alakulatoknak számító rohamcsapatoknak karakteres, egyedi szimbólumvilágú jelvényeik vol-tak.18 Tipikus motívumaik közé tartozott az emberi koponya (mint a halál allegóriája), a rohamsisak, a kézigránát és a rohamkés (a rohamkatona jellegzetes harceszközei), illetve maga a rohamista.

A lovassági jelvények specialitása a csapatnemi jellegzetességnek számító különleges ruhadarabok (a dragonyos sisak, a huszárcsákó és az ulánus csap-ka) ábrázolása volt, hol központi, hol mellékmotí-vumként. A közös huszárezredek jelvényei az egyes alakulatokra jellemző színkódokat tükrözve az atil-la-, mente- és csákószíneket kombinálták. A huszár-jelvényeken előforduló leggyakoribb szimbólumok a Szent Korona, a valóságnak megfelelő színben áb-rázolt huszárcsákó, a patkó, és maga a lován ülő, vágtázó, harcoló huszár voltak. A honvéd lovassági jelvények kedvelt motívuma a vörös ördög volt: így nevezték el az orosz katonák a honvédhuszárokat. Az ulánusezredek jelvényein a csapka-motívumon kívül visszatérő elem az U betű és az osztrák császá-ri korona. A dragonyos, a huszár és az ulánus jelvé-nyekre egyaránt jellemző volt az ezredtulajdonosra tett képi vagy írásos utalás.

A tüzérjelvényeken a lövegábrázolás dominál, hi-szen a fegyvernem alapvető harceszközei az ágyúk, tarackok, ostromlövegek voltak. Ezeket hol maguk-ban, hol kezelőszemélyzetükkel együtt ábrázolták a jelvénytervezők. Több esetben a lövegeket vonta-tó lófogatok is feltűnnek az alkotásokon. A lövegek megjelenítése többnyire valósághű, de előfordulnak

18 A témáról lásd: Kovács S. Tibor: Osztrák–magyar ro-hamcsapat jelvények. Numizmatikai Közlöny 1993–1994. 89–100. o.; Sallay Gergely Pál: Rohamcsapatjelvények az Osztrák–Magyar Monarchia haderejében. In: Baczoni Ta-más–Kiss Gábor–Sallay Gergely Pál–Számvéber Norbert: Halálfejes katonák. Az Osztrák–Magyar Monarchia ro-hamcsapatai 1916–1918. Puedlo Kiadó, h. n. [Budapest], é. n. [2006.]. 43–53. o.

sematikus ábrák is. Sok jelvényen megjelenik a ke-resztbe fektetett ágyúcső és töltővessző (esetenként két ágyúcső) stilizált kompozíciója, köztük jellemző-en három ágyúgolyó látható. A lőszer, mint a tüzér-ségi fegyverrendszerek meghatározó eleme, olykor önálló jelképként tűnik fel a sapkajelvényeken, más-kor díszítő motívumként. A tüzérjelvények nélkü-lözhetetlen szereplője Szent Borbála, a fegyvernem védőszentje. A jelvények ábrázolásai olykor a béke-helyőrségre, ezredtulajdonosra is utalnak, ahogy a csapattestek világháborús harci útjára is hivatkozik számos felirat és tájkép. A magyar vonatkozású tü-zérjelvények főbb ismérvei a magyar államcímer, a Szent Korona és a nemzeti színek ábrázolása. Jellem-ző rájuk a zománcozott nemzetiszínű masni, amely-re több esetben az alakulat neve van felírva.

A műszaki csapatok jelvényei szemléltetik töb-bek között a folyó-átkelésekhez használt felszere-lés szállítását, a hadihídépítés folyamatát, de ásó és csákányozó árkászokat és utászokat is több kitűző ábrázol. A harctéri kommunikáció fontos, sőt nél-külözhetetlen feladatát ellátó híradócsapat különbö-ző tevékenységi körei: a távíró, távbeszélő és optikai távjelző tevékenység, sőt, a vezetéképítés és -hely-reállítás, valamint azok eszközei ugyancsak adtak témát a jelvénygyártóknak. Az anyag- és személy-szállító, illetve utánszállító vonatcsapatok és a vasúti csapat jelvényein az országos járműtől a személy- és tehergépkocsin át a gőzmozdony vontatta szerelvé-nyekig többféle közlekedési eszköz felbukkan.

A légjáró csapatjelvények meghatározó szimbó-luma a kiterjesztett szárnyú sas volt, karmai kö-zött gyakran légcsavarral, jellemzően babér- vagy tölgykoszorúval övezve. A jelvények túlnyomó ré-szén megjelenik az osztrák–magyar kiscímer, né-melyiken I. (IV.) Károly császár és király névjele és az osztrák császári korona. A haditengerészeti jelvé-nyek értelemszerűen hajókat ábrázolnak.

A hadikórházak, helyőrségi kórházak, tábori kór-házak és mozgó tartalékkórházak, illetve az egyes alakulatok egészségügyi intézetei által megren-delt jelvények gyakori jelképe az egyenlőszárú vö-rös kereszt, két fő motívuma a sebesültek szállítása és ápolása. Jellegzetes jelvénykép a hordágyon vagy kórházi ágyon fekvő sebesült fölé hajoló ápolónő.


12

A háború hadieseményeinek, a csatáknak és hadjáratoknak megörökítésére készített jelvé-nyek általában a harcok helyszíneit (tájképeket) és az ott folytatott küzdelmet (a csaták résztve-vőit) ábrázolják. A karácsonyi jelvények fő díszítő motívumai a fenyőgallyak, a gyertyával díszített karácsonyfa, a betlehemi csillag és a harang.

Amint a fentiekből is kiderül, az első világhá-borús osztrák–magyar katonai alakulatjelvények jelképtára igen gazdag. Ábrázolásaik és szöveges tartalmuk révén ezek az apró tárgyak rengeteg információt hordoznak a Nagy Háború hadiese-ményeivel, a harcokat megvívó alakulatokkal és katonákkal, illetve az általuk használt harcesz-közökkel kapcsolatban. Nem kevésbé „színesek” a háború során kibocsátott propagandajelvények, amelyeket a rajtuk megjelenített elemek alapján meglehetősen pontosan lehet korszakolni és ka-tegorizálni.

Propaganda- és jótékonysági jelvények

A háborús hadüzenetet követő első napokban a Monarchiában az emberek egyszerű kivitelű jelvé-nyek, jellemzően nemzetiszínű szalagdíszek útján fejezték ki hazafi as lelkesedésüket, az osztrák–magyar haderő győzelmébe vetett bizalmukat. Először műanyag (celluloid) bevonatú, egysze-rű rajzú, papírbetétes kitűzők jelentek meg, ame-lyek osztrák, magyar, német, majd török nemzeti jelképeket, rövid jelszavakat, a központi hatal-mak uralkodóit: I. Ferenc Józsefet, II. Vilmost és V. Mohamedet ábrázolták. Ezeket a jelvénye-ket követték a művészi értékkel még nem (vagy kevéssé) bíró, de technikailag igényesen kivite-lezett zománcozott fémjelvények, amelyek a Mo-narchiával szövetséges államok zászlóit, címereit (vagy egyszerűen azok színeit) jelenítették meg, illetve jelmondataikkal lelkesítettek. Az utóbbiak között gyakran előfordult I. Ferenc József uralko-dói jelmondata, a latin nyelvű VIRIBUS UNITIS (Egyesült erővel), illetve ritkábban ugyanennek német változata: MIT VEREINIGTEN KRÄFTEN. A gyakori jelszavak közé tartozott még a GOTT MIT UNS (Isten velünk), a DURCHHALTEN (Ki-

tartás), a WIR MÜSSEN SIEGEN (Győznünk kell) és az IN TREUE FEST (Szilárd hűséggel). Mint lát-szik, a propagandajelvények jelentős része német felirattal került forgalomba osztrák és német jel-vényüzemek termékeként.

Miután a háború gyors befejezésének, és így a saját győzelemnek a reménye 1914 végére szerte-foszlott, a második háborús évben megjelentek az ellenséggel, vagyis az antant országaival fog-lalkozó jelvények. Más szavakkal: a saját illetve a szövetséges német és török haderőbe vetett hit to-vábbi erősítése helyett a jelvények egyre inkább az ellenfelek gúnyolásának, nevetségessé tételének eszközeivé váltak. Egészen egyszerű kivitelű, NIE-DER MIT RUSSLAND és NIEDER MIT SERBIEN (Le Oroszországgal / Le Szerbiával) feliratú jelvé-nyek már 1914-ben is forgalomba kerültek. 1915-ben azonban a GOTT STRAFE ENGLAND (Isten, büntesd meg Angliát) jelszó jelent meg sok és vál-tozatos kivitelű, de nem igazán fantáziadús terve-zésű zománcozott jelvényen. Ezeken leginkább a központi hatalmak nemzeti színei és jelképei do-mináltak. Olaszországnak az ellenség oldalán 1915-ben történt háborúba lépése azonban a jel-vénytervezők képzelőerejét is megmozgatta. En-nek alapvető oka bizonyára az indulat volt, hiszen a volt szövetséges (Olaszország 1882-től a világhá-ború kitöréséig Németország és az Osztrák–Ma-gyar Monarchia szövetségesi partnere volt) hadba lépését az antant oldalán árulásnak, hitszegésnek tekintette a központi hatalmak közvéleménye.

Eközben Bécsben és Budapesten egyaránt fel-fedezték az emléktárgyakban (köztük a jelvé-nyekben) rejlő további lehetőséget, és a háborús jótékonyság szolgálatába állították őket. Az oszt-rák Kriegsfürsorgeamt és a magyar Hadsegélyező Hivatal igényes érmek, plakettek, kitűzők egész sorát állította hadrendbe. Az így befolyó összegek útján a harctereken küzdő katonákat, valamint a hadirokkantakat, hadiárvákat és hadiözvegye-ket támogatták. A Hadsegélyező Hivatalok mel-lett más szervezetek is igyekeztek kiaknázni a jelvényekben rejlő lehetőségeket a háborús célok támogatása érdekében folytatott tevékenységük során. A Monarchia mindkét felében a Vöröske-


13

reszt, Ausztriában az Ezüstkereszt, a Fehérkereszt és a Fekete-sárga Kereszt, Magyarországon az Au-guszta Alap, az Országos Hadigondozó Hivatal és a Báró Szurmay Sándor Honvédalap élt a mindenki-hez könnyen eljuttatható emléktárgyak forgalmazá-sának lehetőségével.

A Déri Múzeum első világháborús jelvénygyűjte-ményében mind a katonai alakulat- és emlékjelvé-nyek, mind a propaganda- és jótékonysági jelvények nagy számban és változatosságban megtalálhatóak. Bemutatásuk nem csupán a militaria-gyűjtők né-pes táborának érdeklődésére tarthat számot, hiszen (had)történészek, muzeológusok, művészettörténé-szek, ipar- és helytörténettel foglalkozók egyaránt hasznos adatokra bukkanhatnak a katalógus bön-gészése közben. A debreceni kollekció közzétételét indokolja, hogy a gyűjtemény reprezentatív kereszt-metszetét adja az első világháborús tárgyi kultúra egy különleges szeletének, s nem érdektelen, hogy a bemutatásra kerülő majd’ négy és félszáz jelvény kö-zött több ritkaság is található.

A tételes számbavétel előtt szót kell még ejteni a gyűjtemény létrejöttéről, sorsáról, valamint ma már csak írásos és képi források alapján ismert egykori darabjairól.

Degenfeld Pál hagyatéka a Déri Múzeumban

A Déri Múzeum numizmatikai gyűjteménye 1931-ben gróf Degenfeld Pál19 értékes ajándéká-val gazdagodott. A adományozó nagy gonddal és anyagi áldozattal összeválogatott – szám szerint 555 darabból álló – világháborús emlékérem- és sapka-

19 Degenfeld Schonburg Pál gróf (1871–1952) a főrendiház örö-kös tagja és jegyzője volt. A két világháború között a négy legnagyobb földbirtokkal rendelkező magyar főúr egyike. Tulajdonában voltak Hajdúdorog, Verseg, Újfehértó, Nyír-jákó, Rohod, Bököny, Nyírbakta, Baktalórántháza és Ge-lénes települések. 1916-ban főhadnagyként szolgált a m. kir. 2. honvéd huszárezredben. Könyv- és régiséggyűjte-ménye országos hírű volt. 1929-ben a csillagvizsgálónak adományozta az egykori Degenfeld-Podmaniczky könyv-tár értékes régi csillagászati könyvgyűjteményét. Birtoka államosítása után Budapesten élt ahonnan 1951-ben kitele-pítették. Sződligeten sógornője fogadta be magához. Haj-dú-Bihar Megyei Levéltár Adatár 1169–2010. Molnár János: Földesúri családok. Degenfeld család. (Kézirat)

jelvény-gyűjteménye már a saját korában is a leg-rangosabbak közé tartozott. A gondos számbavétel után a hagyaték darabjait elzárták s hosszú évekig a múzeumi raktár vigyázott biztonságára. Sajnos a második világháború utolsó hónapjaiban, Debre-cen bombázásakor a Déri Múzeum épülete súlyosan megrongálódott, pótolhatatlan kárt okozva a fa-lai között őrzött műkincsgyűjteményben. A hagya-ték kiállított darabjai közül csupán néhány maradt épségben, nagyobb része odaveszett. A gondosan elkészített leírásnak és a műtárgyakról készített fényképeknek köszönhetően a gróf egykori gyűjte-ménye azonban ma is rekonstruálható.

A jelvények mellett fölsorakoznak előttünk a há-ború kiemelkedő személyiségeinek emlékére ké-szített plakettek és érmek. Nagy számban voltak közöttük I. Ferenc József portréját ábrázoló emlékér-mek. Rudolf Neuberger jelzése volt látható azon az alkotáson (az ún. „Királyérmen”), amelynek előlap-ján az uralkodó mellképe, hátlapján kézírásának vé-sett másolata volt olvasható: „Bízom népemben / s ügyünk igazságában / 1914–1915 / Ferencz József.” A bronzból készült, fehér zománcszegélyes érmet a m. kir. Honvédelmi Minisztérium Hadsegélyező Hi-vatala hozta forgalomba.20

Rudolf Neuberger és Anton Weinberger osztrák mesterek több alkotásukon örökítették meg I. Ferenc József és II. Vilmos császárok közös mellképét. A né-met császárt ábrázoló művek között számos M&W ST. jelzéssel21 ellátott bronz emlékérem is a gyűjte-mény részét képezte. Az uralkodókat megörökítő al-kotások között megtalálható volt Murányi Gyula I. Petar szerb királyt ábrázoló plakettje. Az August von Mackensen vezértábornagyról készült bronzérem M&W ST. jelzéssel készült. Paul von Hindenburg tá-bornagy magabiztosságot sugárzó, balra néző mell-képének alkotóját nem ismerjük. A tábornagy egy másik, Franz Stiasny lengyel művész által készített

20 Tájékoztató a magyar királyi honvédelmi ministerium Hadsegélyező Hivatalának feladatairól, az elesett hősök özvegyei és árvái alapját gyarapító jótékonysági mozgal-makról és a Hivatal jótékonycélú kiadványairól. II. kiadás. Budapest, é. n. [1917.] 18. o.

21 Mayer & Wilhelm, Stuttgart


14

plakettjéről Hindenburg egészalakos képe tekintett a látogatóra.

Több művész megörökítette Károly főherceg alak-ját, amelyek közül a Heinrich Kautsch által 1916-ban készített plakett igényes tervezésével és kivitelezésé-vel emelkedett ki. A trónörökösről Karl Korschann bécsi mester bronzplakettet készített, s Arnold Har-tig, Anton Weinberger és Rudolf Marschall osztrák éremművészek munkái is a gyűjtemény részét ké-pezték.

Helene Scholz Jenő főherceg vezérezredesről készí-tett alkotásának hátlapján a hegyi tüzérségre utaló ábrázolás látható. Azonos hátlappal bronz emlékér-mek készültek Károly Albert főhercegről, Rupprecht bajor koronahercegről és Karl von Bülow tábornok-ról M&W ST. jelzéssel. Anton Weinberger plaketten ábrázolta Franz Conrad von Hötzendorf vezérezre-dest. Az osztrák-magyar vezérkar főnökének alakja Franz Stiasny és Arnold Hartig művészeket is meg-ihlette, az általuk készített érmek szintén a gyűjte-ményhez tartoztak.

Carl Maria Schwerdtner készítette Kövess Hermann vezérezredes portréját. Alexander von Krobatin vezérezredes bronzból készült emlékér-me (Arnold Hartig alkotása) hátlapján a tüzérséget jelképező mozsárt ábrázolt. Hartig mintázta Rohr Ferenc vezérezredes portréérmét is. Oskar Th iede bécsi éremművész műve volt az a bronz emlékérem, amely Eduard von Böhm–Ermolli hadvezért örökí-tette meg. A Svetozar Boroević vezérezredes emléké-re készített plakett (G. Hermann munkája) hátlapján a cs. és kir. 5. (Isonzó) hadsereg hadijelvényével meg-egyező ábrázolás volt látható.

A gyűjteményhez tartozott az a bronz plakett, amelyen Lipót Szalvátor főherceg vezérezredes mell-képe volt látható. Hátlapja a császári és királyi 30,5 cm-es mozsárt megörökítő hadijelvénnyel volt azo-nos. Az érem és a jelvény is G. Hermann alkotása volt. Oskar Th iede Hermann Sallagar vezérezredes-nek emléket állító munkája szintén a gyűjtemény része volt. Viktor Dankl vezérezredes portréját Carl Maria Schwerdtner alkotta, az érem hátlapját a he-gyi tüzérséget jelképező katona alakja díszítette. A Grünthal és Ziegler által készített bronzérmen Otto Weddigen német tengeralattjáró-parancsnok alakja elevenedett meg.

A gyűjtemény érdekes darabja volt a M&W ST. jelzésű, bronzból készült „Huszár roham / Hussaren Attacke 1914–1915” feliratú plakett. A rendelkezésre álló fényképet nézve feltűnő a hasonlóság a mozgal-mas csatajelenetet ábrázoló műalkotás és a magyar királyi honvéd huszárezredek általános jelvénye kö-zött. Ugyancsak a magyar huszárságot dicsőítette Lőcsey Ferenc bronzból vert emlékérme, előlapján „1914. A vörös ördögök. 1915.”, hátlapján „A magyar vitézség emlékére” felirattal.

A hagyaték részét képező háborús jelvénygyűjte-mény hiánytanul megmaradt annak köszönhetően, hogy a darabokat megszámlálásuk után a múzeumi páncélszekrényben helyezték el. Katalógusunk en-nek a kollekciónak a darabjait mutatja be.

A katalógusban közöljük a jelvények anyag- és méretadatait, leltári számát, valamint – ahol ismert – a tervező és gyártó nevét. A jelvények korabeli ára abban az esetben kerül feltüntetésre, ha ez az infor-máció az adott darab hátlapjáról leolvasható.


15

Austro-Hungarian military unit badges, propaganda and war charity badges that can be found in private and public collections alike are special memories of the Great War. Th is catalogue presents the First World War badge collection of the Déri Museum in Debrecen. Th e collection was acquired by the Museum in 1931 as a gift from Count Pál Degenfeld, and it is a representative selection of a unique part of the First World War’s material culture. Th e 438 badges introduced in this catalogue include several rarities. Th e collection might not only interest militaria collectors, as (military) historians, museum curators, art historians, those interested in industrial and local history can all fi nd useful information while browsing the catalogue. Austro-Hungarian military unit badges, which were worn by soldiers on the side of the fi eld cap and therefore came to be called cap badges (or Kappenabzeichen in German), mirror the military structure of the Austro-Hungarian armed forces in a unique way, consequently the catalogue presents the collection in correspondence with the military structure.

Propaganda badges were to boost morale and to mock the enemy and they appeared in the Austro-Hungarian Monarchy already during the early days of the war in 1914. Th e manufacturing of military unit badges started later, the fi rst ones being issued in the spring of 1915, but they remained popular until the end of the war, as they were highly eff ective and practical means of expressing team spirit. Although they were semi-offi cial items, they became an integral part of soldiers’ uniforms. Due to this, several attempts were made throughout the war to control their wearing. Th e unit badges could be worn anytime in the theatres of operations or in the home front when off -duty. Th eoretically they were to be pinned on the left side of the cap. Soldiers, however, eagerly decorated both sides and the front of their caps, as well as their tunics with the badges.

Propaganda badges typically were enamelled, colourful items to attract attention. Unit badges, however, were mostly made of bronze, iron or, mainly during the second half of the war, of low-quality metal alloys, which were not indispensable for the production of weapons and military equipment. Th e larger quantity the badges were produced in (army badges for example could come in tens of thousands) the cheaper they were for the soldiers to purchase them. Th e usually cost between 50 fi llér and 3 korona by the piece (the price obviously also depended on the material they were made of). Sometimes diff erent units’ badges were produced based on the same design to save money. Several units had their badges made in diff erent versions. Th e more beautifully fi nished (enamelled or made of silver or gold) they were, the more soldiers had to pay for them. According to popular opinion, there were offi cer’s and private’s versions and there could indeed be a connection between fi nancial means, military rank and the badges of choice.

Th e majority of the badges were produced in specialised factories primarily in Vienna and Budapest, but sometimes jewellers and even soldiers created unique badges that served as souvenirs of the war. In the case of unit badges the designer oft en was an artistic soldier of the unit or a famous artist who spent his military service in the battlefi eld. Th e designers’ and makers’ names usually can be read on the obverse or the reverse of the badges. Th e images and inscriptions on the badges served both to symbolise the esprit de corps and to commemorate the fi ghts of certain units.

In the catalogue information on the material, size, inventory number and, where it is known, the name of the designer or the maker of the badge is also provided. Th e original price of a badge is included if it can be seen on the back of the given item.

Ilona Krankovics – Gergely Pál SallayAUSTRO-HUNGARIAN MILITARY UNIT BADGES, PROPAGANDA AND WAR CHARITY

BADGES FROM THE FIRST WORLD WAR, IN THE COLLECTION OF THE DÉRI MUSEUM


16

Továbbvezető irodalom

Collodel, Gabrio–Romanzi, Francesco: 1915–1918. Dallo Stelvio al Piave. Il fronte italo-austriaco visto attraverso i Kappenabzeichen, i distintivi da beretto dell’esercito austro-ungarico. Edizioni Sa-isera, 2005.

Hermann Attila–Szanyi Miklós: „Csak előre, édes fi am…” A magyar Szent Korona országaiból so-rozott hadosztályok, ezredek és zászlóaljak jelvé-nyei a Nagy Háborúban. Méliusz Központ, 2012.

Kovács S. Tibor: Osztrák–magyar katonai sapkajelvé-nyek 1914–1918. In: Németh Péter (főszerk.)–Ulrich Attila (szerk.): Numizmatika és társtudományok III. A Nyíregyházán 1997. október 17–19. között tartott konferencia előadásai. Jósa András Múze-um, Nyíregyháza, 1999. 45–54. o.

Kovács S. Tibor: Osztrák–magyar rohamcsapat jel-vények. Numizmatikai Közlöny 1993–1994. 89–100. o.

Loidl, Tristan: Andenken aus Eiserner Zeit. Patrio-tische Abzeichen der österreichisch-ungarischen Monarchie von 1914 bis 1918. Verlag Militaria, Wien, 2004.

Pallos Lajos: A jelvénygyűjtemények mint az I. vi-lágháború emlékének sajátos őrzői. In: Ihász Ist-ván–Pintér János (szerk.): Történeti Muzeológiai Szemle. A Magyar Múzeumi Történész Társulat Évkönyve 5. Budapest, 2005. 187–193. o.

Pallos Lajos: A Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárá-nak I. világháborús jelvénygyűjteménye. In: Biró Sey Katalin–Búza János–Csoma Mária–Gedai

István (szerk.): In memoriam Ludovici Huszár. Argumentum Kiadó–Magyar Numizmatikai Tár-sulat, Budapest, 2005. 271–284. o.

Romanzi, Francesco–Collodel, Gabrio: Weihnach-ten im Felde 1914–1917. Il Natale al fronte visto attraverso i Kappenabzeichen, i distintivi da be-retto dell’esercito Austro-Ungarico. Edizioni Sa-isera, 2008.

Sallay Gergely: „Az éremművészet aprópénze.” Propaganda az Osztrák–Magyar Monarchia vi-lágháborús numizmatikájában. In: Hausner Gá-bor–Kincses Katalin Mária–Kreutzer Andrea (szerk.): A Hadtörténeti Múzeum Értesítője 5. Bu-dapest, 2002. 85–112. o.

Sallay Gergely Pál: A Fáklya Műipari Vállalat első vi-lágháborús alakulatjelvényei. Az Érem 2007/2. 51–54. o.; Kiegészítés A Fáklya Műipari Vállalat első világháborús alakulatjelvényei című cikkhez. Az Érem 2008/1. sz. 15. o.

Sallay Gergely Pál: Mindent a hazáért! Első világhá-borús osztrák-magyar katonai alakulat- és emlék-jelvények. Zrínyi, Budapest, 2010.

Sallay Gergely Pál: Rohamcsapatjelvények az Oszt-rák-Magyar Monarchia haderejében. In: Baczoni Tamás–Kiss Gábor–Sallay Gergely Pál–Számvé-ber Norbert: Halálfejes katonák. Az Osztrák-Ma-gyar Monarchia rohamcsapatai 1916-1918. Puedlo, h. n. [Budapest], é. n. [2006.] 43–53. o.

Todero, Roberto: Kappenabzeichen. Distintivi da berretto austroungarici. Piccoli oggetti d’arte e di racconto della grande guerra. Gaspari editore, Udine, 2003.


elsŐ vilÁghÁborÚs jelvÉnyek a dÉri mÚzeum … · rák-magyar oldalon egy sajátos...

Documents