engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. m. e...

8
Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E. III. sz. rendeletével INGYEN LILLAFÜREDEN w w m> v w w w Lillafüred, 1940 június 22 Felelős szerkesztő és kiadó: KÖSZÖNTŐ M. i dsodízben toborozzuk össze az idén a Bükkhegység paradicsomi környezetében pompázó lillafüredi várkastély-szállóban az ország filmtársadalmát, hogy egyszer egy esztendőben egy héten keresztül elvonjuk kartársainkat munkahelyüktől és a látszólagos szórakozás, üdülés ürügye alatt fokozot- tabb munkát várjunk tőlük a rendesnél. Igenis, dolgozni gyültünk össze Lillafüreden. Az idén még lendületesebben, mint tavaly, az első alkalommal, ami- kor néhányan, bátor kezdemé- nyezők felvetettük a Filmhét ötletét és igyekeztünk tőlünk telhetőleg tető alá is hozni. A komoly idők intelme a II. Nemzeti Filmhéttől is a komolyság jellegét követeli. A munka jegyében jöttünk el mindannyian. Számot adni az egy esztendő alatt történ- tekről, összegezni az eredmé- nyeket, akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek. Mérleget ké- szíteni az elmúlt évadról, ha passzív, ha aktív. Megállapítani a bajokat, hibákat, mulasztásokat. Okulni a tapasztala- tokon. Megvitatni ügyeinket. Megoldást találni problémáinkra. Végül terveket szőni a jövőre. Az ezévi Filmhét tulajdonképpen országos magyar filmkongresszus, amelynek előadói (Székely Aladár felv.) báró Wlassics Gyula dr. államtitkár a II. Nemzeti Filmhét védnöke az Országos Nemzeti Filmbizottság elnöke szakmánk régi, gyakorlott, megbízható, tehet- séges vezetői, akiknek mondanivalói elé élénk érdeklődéssel tekinthet minden kartárs. A magyar filmélet négyévtize- des történetében kétségtele- nül példa nélkül való az idei Filmhéten lezajló filmparla- ment, amelynek szónokai szakmánk legmélyebb kérdé- seit fogják ismertetni. A Filmhét filmkongresszu- sának első gyümölcsei azok a határozati javaslatok lesznek, amelyek az előadásokból le- szűrődnek és amelyek azután eljutnak illetékes filmhatósági fórumok elé előadójuk és a Filmhét súlyával. Megvan a reményünk, hogy a II. Nemzeti Filmhét méltó lesz önmagához, részt- vevőihez és akkor remélhetjük, hogy a Filmhét eredményei az egész magyar szakmának, min- den egyes kartársnak jobb jö- vőjét és boldogulásátsegíti elő. Köszöntjük a Filmhét minden vendégét, a nagy- méltóságú fővédnöktől kezdve a legszerényebb résztvevőig és kívánjuk, hogy az idén reánk váró munka később hozza meg a szórakozás gyömölcsét. Azt a gyümöl- csöt, amelyet a munka jegyében igyekszünk megérlelni a Nemzeti Filmhéten, \ / r-N a szebb magyar filmjövő gyümölcsét! V. U. 1. s z á m 1/>ácki Vöe&tó Szerkesztőség és kiadóhivatal: Lillafüred, Palota-szálló

Upload: others

Post on 22-Jan-2021

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E. III. sz. rendeletével INGYEN

LILLAFÜREDEN w w m> v w w w

Li l l a fü r ed , 1940 június 22

Felelős szerkesztő és kiadó:

KÖSZÖNTŐ M. i dsodízben toborozzuk össze az idén

a Bükkhegység paradicsomi környezetében pompázó lillafüredi várkastély-szállóban az ország filmtársadalmát, hogy egyszer egy esztendőben egy héten keresztül elvonjuk kartársainkat munkahelyüktől és a látszólagos szórakozás, üdülés ürügye alatt fokozot-tabb munkát várjunk tőlük a rendesnél.

Igenis, dolgozni gyültünk össze Lillafüreden. Az idén még lendületesebben, mint tavaly, az első alkalommal, ami-kor néhányan, bátor kezdemé-nyezők felvetettük a Filmhét ötletét és igyekeztünk tőlünk telhetőleg tető alá is hozni.

A komoly idők intelme a II. Nemzeti Filmhéttől is a komolyság jellegét követeli. A munka jegyében jöttünk el mindannyian. Számot adni az egy esztendő alatt történ-tekről, összegezni az eredmé-nyeket, akár kedvezőek, akár kedvezőtlenek. Mérleget ké-szíteni az elmúlt évadról, ha passzív, ha aktív. Megállapítani a bajokat, hibákat, mulasztásokat. Okulni a tapasztala-tokon. Megvitatni ügyeinket. Megoldást találni problémáinkra. Végül terveket szőni a jövőre.

Az ezévi Filmhét tulajdonképpen országos magyar filmkongresszus, amelynek előadói

(Székely Aladár felv.)

báró Wlassics Gyula dr. államtitkár

a II. Nemzeti Filmhét védnöke az Országos Nemzeti Filmbizottság

elnöke

szakmánk régi, gyakorlott, megbízható, tehet-séges vezetői, akiknek mondanivalói elé élénk érdeklődéssel tekinthet minden kartárs.

A magyar filmélet négyévtize-des történetében kétségtele-nül példa nélkül való az idei Fi lmhéten lezajló filmparla-ment, amelynek szónokai szakmánk legmélyebb kérdé-seit fogják ismertetni.

A Filmhét filmkongresszu-sának első gyümölcsei azok a határozati javaslatok lesznek, amelyek az előadásokból le-szűrődnek és amelyek azután eljutnak illetékes filmhatósági fórumok elé előadójuk és a Filmhét súlyával.

Megvan a reményünk, hogy a II. Nemzeti Filmhét méltó lesz önmagához, részt-vevőihez és akkor remélhetjük, hogy a Filmhét eredményei az egész magyar szakmának, min-den egyes kartársnak jobb jö-vőjét és boldogulásátsegíti elő.

Köszöntjük a Filmhét minden vendégét, a nagy-méltóságú fővédnöktől kezdve

a legszerényebb résztvevőig és kívánjuk, hogy az idén reánk váró munka később hozza meg a szórakozás gyömölcsét. Azt a gyümöl-csöt, amelyet a munka jegyében igyekszünk megérlelni a Nemzeti Filmhéten, \ / r-N a szebb magyar filmjövő gyümölcsét! V . U .

1. s z á m

1/>ácki Vöe&tó Szerkesztőség és kiadóhivatal:

L i l l a f ü r e d , P a l o t a - s z á l l ó

Page 2: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

A li l lafüredi II. Nemzet i Fi lmhét vezérkara, nap i rend je és részvétel i dí jai

2

I. V E Z E R K A K : FŐVÉDNÖK:

HÓMAN B Á L I N T vallás- és közokta tásügyi miniszter és f á j i FÁY ISTVÁN, v. b. t. t., á l l amt i tká r

VÉDNÖKÖK: báró W L A S S I C S G Y U L A

á l lamt i tkár , az ONFB elnöke

vitéz L U K Á C S BÉLA á l l amt i tká r a K Á D A S KÁROLY

á l l amt i tká r

TÖRlS TIBOR Képviselőház alelnöke

BÁTHORY H Ü T T N E R JÁNOS, a S t á d i u m Lapkiadó Vál la la t elnöke

vitéz BORBÉLY-MACZKY EMIL, Borsod vá rmegye fő i spán ja

F A B I N Y I T I H A M É R ny. miniszter

F E K E T E B E R T A L A N , Miskolc város polgármestere

FOLYOVTCH J Ó Z S E F min. oszt, íonök, az O N F B tag ja

vitéz H A Á S Z A L A D Á R min. oszt. főnök

vitéz H E L L E B R O N T H A N T A L tüzérségi tábornok

JALiSOVICZKY K Á R O L Y á l lamt i tkár , a F i lmtanács elnöke

J E K E L F A L U S i S Y ZOLTÁN v. b. t. t., v. f iumei kormányzó.

vitéz KOLOSVÁRY-BORCSA MIHÁLY, a Sa j t ókamara elnöke

KÖSZEGHY I V Á N minisz ter i tanácsos homrogdi L I Ö H T E N S T E I N I. ASZ LÓ. Miskolc t h j város

fő i spán ja vitéz L U K Á C S FlNDRE, Borsod vármegye a l i spánja szotyori NAGY GYULA tábornok csa tár i N U S Z E R J Á N O S á l l amt i tká r SZÖLLŐSSY A L F R É D min. tan., az Orsz. Mozgó-

képvizsgáló Bizot tság elnöke V E R E S S GÁBOR, az lBUSz alelnök vezér igazgatója

ELNÖK: K I S S F E R E N C , a Színművészeti és Fi lmművészet i

K a m a r a elnöke és miniszter i biztosa

TÁRSELNÖKÖK: 3ENCS ZOLTÁN országgyűl. képv., a MMOE elnöke N E U H O L D K O R N É L m. kir. kormány,főtanácsos

{INGERT JÁNOS, a Hunn ia F i l m g y á r Rt. igazgatója P 0 « Á f Y F R I G Y E S ny. 1, á l lamt i tkár , az OMME elnöke

dtéz K E L E N F Y K Á R O L Y ny. ezredes, a Telefon- T ü R E Y ZOLTÁN, a M. F. I. vezető igazgatója , g y á r Rt . igazgató ja a Fi lmművészet i K a m a r a alelnöke

A RENDEZÖBIZOTTSÁG ELNÖKE: J E S Z E N S Z K Y ANDOR országos vidéki főkap i t ány

A RENDEZÖBIZOTTSÁG ALELNÖKEI: ÁGOTÁI GÉZA, a M. F . I. cégvezetője, a M a g y a r F i lm

főszerkesztője C S E L L É LAJOS, a Színművészet i és F i lmművésze t i

K a m a r a fő t i t ká ra NAGY SÁNDOR, a Hunn ia F i l m g y á r Rt. a l igazgatója Ú J H E L Y I J Ó Z S E F szerkesztő

A RENDEZÖBIZOTTSÁG:

B A R L A LÁSZLÓ, a Mester F i lm Kf t . igazga tó ja B Á N Á S S JÓZ|SEF százados, f i lmelőadó E R D É L Y I ISTVÁN, az OMME főt i tkára G Ü T T L E R ANTAL, a Pa l a t í nus F i l m igazga tó ja H Ö F F L E R ALFONS, az A G F A F i lm igazga tó ja K A U S E R ISTVÁN, az IBUSz igazgatója K O V Á C S GUiSlZTÁV M I H Á L Y igazgató K R I S T Ó F JÓZSEF, a L i l l a füred i Pa lo ta Szálló

igazga tó ja L A S E T Z K Y F R I G Y E S , a Nemzeti Apolló vezetője ' M A J O R GYULA IBUSz főtisztviselő MORTON TIBOR a Kodak F i lm igazgató ja vitéz MORVAY PÁL, a MMOE ügyvezető alelnöke

R U T T K A Y ÖDÖN, a MMOE ügyvezető alelnöke REiNNARD BÉLA, az Urán ia Fi lmszínház igazga tó ja vitéz ROSTA.HÁZY KÁROLY, az Imago F i l m

igazga tó ja SZALONTAI K I S S MIKLÓS f i l m g y á r t á s i vezető S Z E M E R J A Y DÉNES, a Fox F i lm igazgatója S Z E N T P Á L Y ISTVÁN, az Atel ier F i lm igazgatója S Z E K U L A DÉNES, a Metró F i lm igazgatója ÖRMÉNYI ISTVÁN, a H u n n i a F i l m g y á r Rt,

üzemmérnöke T A K Á C S A N T A L f i l m g y á r t á s i vezető TAMÁSY JÓZSEF, az U F A cégvezetője TANGL LÓRÁNT, a Hunn ia F i l m g y á r Rt üzemmérnöke

Page 3: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

3 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

A PROPAGANDABIZOTTSÁG ELNÖKE: MATOLAY GÉZA, a Függetlenség- főszerkesztője

A PROPAGANDABIZOTTSÁG:

BORNEMISZA GÁBOR főszerkesztő DÉKÁNY ANDRÁS szerkesztő EGYEDD ZOLTÁN szerkesztő FÓTHY JÁNOS szerkesztő H E R T E L E N D Y ISTVÁN szerkesztő

INNOCENT VINOE E R N ö szerkesztő KOLBA GYULA szerkesztő SEBŐK LÁSZLÓ szerkeszt? ORBÓK ATTILA szerkesztő VÁCZ1 DEZSŐ szerkesztő

II. N A P I R E N D : FILMBEMUTATÓK:

Jún ius 23-tól 30-ig- minden d. bemutatásra kerülnek a folyó éviben gyár to t t és eddig még be nem muta to t t magyar filmek, va lamint a külföl-

u. 6 órakor ( június 27-én, 28- di f i lmvál lá la toknak a jövő évadban Magyarországon áii és 29-én d, e. 11 órakor is) forgalomba kerülő legjobb f i lmje i .

FILMKONGRESSZUS: Jún ius 23-án, MEGNYITÓ ÜLÉS. Beszélnek:

délelőtt 11 órakor BE'N'GS ZOLTÁN orsz. gyűl. képviselő, a MMOE elnöke.

KISS FERENC, a Színművészeti és Filmművé-szeti K a m a r a elnöke

POGÁNY F R I G Y E S ny. h. á l lamti tkár , az OMME elnöke

báró WLASSIOS GYULA ál lamti tkár , az ONFB elnöke.

Jún ius 24, 25, 26-án, NYILVÁNOS ÜLÉSEK. Felkér t előadók: délelőtt II órakor BALOGH LÁSIZ1LÓ: „A társadalom és a f i lm"

BENCS ZOLTÁN: „A magyar (filmgyártás hatósági támogatása

E I N G E R T JÁNOS: „A magyar f i lmszakma hitel-ellátása"

ERDÉLYI ISTVÁN: „Filmkihelyezési kérdések" GÜTTLER ANTAL: „A magyar f i lmgyár tás kereske-

delmi szempontból" KliSS F E R E N C : „A magyar fi lmművészet fejlesztése" vitéz MORVAY PÁL: „A mozi és a közönség" SZENTPÁLY ISTVÁN: „A magya r f i lmgyár tók és az

import-export" TÖREY ZOLTÁN: „Miért van szükség F i lmkamará ra?"

Jún ius 27-én és 28-án, A kongresszus vezetőségének összefoglaló tanácskozása. délelőtt 11 órakor

Jún ius 29-én, d. e. 11 órakor A fi lmverseny zsűrijének ülése. Jún ius 30-án, d. e. 11 órakor: Záró illés.

SZÖLLÖSSY ALFRÉD: a Mozgóképvizsgáló Bizottság j u ta lomlh i r d e tés e.

A f i lmverseny eredményhirdetése. Határozat i javaslatok.

I. RÉSZ: JUNIUS 22-26. II. RÉSZ: JUNIUS 26-30. JUNIUS 22-3(1.

L e s ö p ö r t — — — — 54.— P I, csoport — — — — 108.— P L e s ö p ö r t — — — — <58— P II , csoport — — — — 62.— P II . csoport — — — — 124— P II, csoport — — — — fífí'— P

I I I . csoport — — — — 68.— P IIT. csoport — — — — 1136.— P III . csoport — — — — 72'— p

III. R É S Z V É T E L I D I J A K ; A részvételi d í j ak különbözete csak a szobák elhelye-zése mia t t adódik. A részvételi d í jban bennfoglalatat ik a Palota Szállóban teljes ellátás, lakás, borravalók és a

'programmokon való részvétel. KEDVEZMÉNYES UTAZÁSRA érvényes igazolványo- A korlátol t számú elhelyezési lehetőség mia t t kér jük kat a Fuggetlenseg, Uj -Magyarság Utazási i rodájában az érdeklődőket, hogy postafordultával biztosítsák leihet megváltani . Vidékiek levélben is igényelhetik maguknak az elhelyezést

a Függet lnség—Uj-Magyarság Utazási I rodájában, VIII., József-krt. 5. Telefon: 144—400, 13í) -718.

Megjelenés sötét ruhában.

Page 4: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

4 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

£Maiüted Utc, á t t e

H a visszatekintek Borsod v á r m e g y e múltjára, különösen arra a tíz esztendőre, mely főispánságom alatt folyt le, meg kell állapítanom, h o g y a v á r m e g y e l e g k i e m e l k e d ő b b pontja: Lil lafüred az elmúlt tíz esztendő alatt világhírűvé lett, mert fekvése, vidéke és szép-sége azzá tették.

V á s z n o n , brómezüst papí-ron, pasztellkartonon, vázlat-k ö n y v e k b e n , kodaklemezen és kéziratpapíron ö r ö k í t e t t é k meg festők és fényképészek, k ö l t ő k és r i p o r t e r e k azt a miniatűr paradicsomot, melybe az alkotó Isten szeszélye ezer-nyi szépséget halmozott össze.

N e m hiába emelkedett itt évről-évre a vendégjárás! M e r t aki egyszer erre a természeti szépségekben bővelkedő vidék-

irta :

vitéz B o r b é l y - M a c z k y E m i l Borsod vármegye főispánja

re ellátogatott, mint az igazi magyaros, jó vendéglátó háznál szokás: otthonra talált!

A z z a l az áldozatos m u n k á -val, melyet tízéves főispánsá-

g o m alatt alkalmam volt szem-lélni, az ezerszínű, csodálatos szépségeket oly magasra fejlesz-tették, h o g y ma bátran m o n d -hatjuk : a B ü k k és abban Lilla-füred olyan kultúrhely, mely nemcsak országos, de nemzet-közi viszonylatban sem marad az európai hírű nyaralóhelyek mögött .

Lillafüred fenséges panorá-mája az elmúlt tíz év alatt népeket, fajokat, színeket és fejedelmeket kényszerített cso-dálatra. A hatalmas hegygerin-cek lejtőin végnélküli sorban húzódó f e n y ő , tölgy és bükk zöld ármádiái dús tájképet fes-tenek a természet nyers vász-nán és a mély ünnepi csendből, mint Á l o m o r s z á g fővárosa emelkedik ki a Palota Szálló. T í z év fejlődésének élő tanú-bizonysága.

Az 1940/41 évadban

P E G A Z U S f i m ú j m a g y a r f i l m j e :

Z I L A H Y L / I J O S

H A Z A J Á R Ó L É L E K c í m ű r e g é n y é b ő l k é s z ü l Z E N E : P O L G Á R T I B O R

F Ő S Z E R E P L Ő K : K A R Á D Y K A T A L I N P Á G E R A N T A L J Á V O R P Á L S O M L A Y A R T Ú R

R Ó Z S A H E G Y I KÁLMÁN V A S Z A R Y P I R O S K A P E T H E S S Á N D O R M Á L Y G E R Ő

B I H A R Y J Ó Z S E F H I D A S S Y S Á N D O R F É J A M A G D O L N A R A F F A Y B L A N K A

és a l e g k i s e b b s z e r e p e k b e n is a m a g y a r sz ínésze t l e g j o b b e r ő i

1 lli®1 * l l í ^ U ü ® * ® ^ ( E l ( ' ' l i í í * i J • i ( J 4 I ^ I J j l ' ^ ' ' l l l i ' * 1 'Hll'1 ''Ilii®11 'UtJ'11 ' 'lllI'FííilI "illll1

Page 5: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

5 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

Milyen fi lmek kerülnek bemuta tásra a Fi lmhéten

A Filmhét minden nap-j án délelőtt, sőt há rom napján , jún ius 27-én, 28-án és 29-én délután is t a r t andó fi lmver-senyre 12 já tékf i lmet , egy óriási háborús

filmriiportot, 13 ku l tú r f i lmet és 1 keskenyfi lmet neveztek be azok a m a g y a r f i lmvál la la tok és m a g á n o -sok, akik fontos eseménynek t a r t j á k azt, ihogy ú jdonsága ik a Filmhét szakértő nyi lvánossága elé kerül je-nek és akik. a f i lmbemuta tók nemes, művészi versenyében d í j ra aspirál-nak.

Magyar, német, olasz, f ranc ia és amerikai já tékf i lmek, továbbá ma-gyar, német és olasz kul túnf i lmuj-donságokat lá tha t a Filmhét közön-sége a f i lmversenyen, amely felér tizenöt mozielőadással. Ezeket a vá-logatott hazai és idegen f i lmalkotá-sokat a fővárosi premierf i lmszínhá-zak csak az ősszel kezdődő 1940—41-es ú j évad fo lyamán tűzik műsoruk-ra, a Filmhét vendégeinek azonban módjaiban lesz azokat m á r most, jó-val budapesti bemuta tó juk előtt él-vezni.

Nem k ívánunk elébe vágni a Film-hét f i lmversenyének "benevezett f i l m j e i elé, m a j d beszélnek azok he-lyet tünk. Alább csupán egy jegy-zéket adunk műfa jok , nemzetiségek és vállalatok szerint a vasárnap, jú-nius 23-án induló és szombaton, jú-nius 29-én záruló f i lmbemutató film-jeiről.

I. JÁTÉKFILMEK:

1. Magyar:

Mester: Da.nkó Pis ta . Palatínus: Már ia két é jszakája . Takács: Sara jevo .

2. Német:

Ufa: A postamester . U f a : Bécsi történetek. Ufa: Nyuga t i v i l lámháború.

3. Olasz: Kárpát: Nápoly a csókok tüzében. M I F : A Pil langókisasszony sze-

relme. 4. Francia:

Mester: Szökik a kis lány. Helikon: Vágyakozás.

5. Amerikai: Fox: Árvíz Indiában. Hunnia: Csak egyszer élünk.

II. KULTURFILMEK:

1. Magyar:

MFI: A iporcellán. Kovács és Faludi: Budapes t mo-

solya. Kovács és Faludi: Apró szörnyek. Kovács és Faludi: Arcok és álar-

cok.* Paulovics Mihály: Tata.

Gyuricza János: A Duna gyöngye. Németh Károly: A kő és a művész.

2. Német:

Ufa: 2 darab.

3. Olasz:

Santelli: Lángoló hegy. „ Róma szimfóniája . „ Rókavadászat . „ Firenze tavasszal.

III. KESKENYFILM: Magyar:

OMIH: K á r p á t a l j a (színes).

* * • • i i ' w rmryi~rru~L~mui i

M6LEM POHARAM fi FILMHÉT 6S fl JÖVŐ SZEZON mzmit

Page 6: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

6 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

Olyan sikert Kívánunk a

Filmhétnek a m i l y e n

s i k e r t

az

ODJECflV FILMEK a r a t n a k

L e g ú j a b b filmjeink:

J ö j j ö n e l s e j é n C s a p d a

Kár volt hazudn i

H a s o n l ó m e g l e p e t é s e -ket t a r t o g a t u n k a z ú j s z e z o n r a i s ! !

A F i lmhét díjai A tavalyi Filmhét egyik legnagyobb eseménye volt a vasárnap i záró--ünnepélyen ta r to t t díj--kihirdetés, amely a be-muta tá s ra kerü l t filme-ket ju ta lmazta külön-

böző ciímeken. Az idei Filmhét dús p rog rammjá -

nak szintén kiemelkedő p o n t j a a film/verseny, amelyre számos ma-g y a r és kül fö ld i filmet neveztek be a kölcsönző vállalatok. Hazai, német, f rancia , olasz és amerikai filmujdon-ságok peregnek m a j d nyolc napon á t minden délelőtt, három napon pedig dé lu tán is. Olyan filmek kerülnek bemuta tásra , amelyek eddig még nem jelenlek meg a nyilvánosság előtt, amelyek csak az ú j évad pre-mier-műsorai .

A filmversenyen színre kerülő . fllmujdonságok dí jazására hatósá-

gok és fllmvállalatok különböző dí-j aka t a j án lo t t ak fel. Értékes, művé-szi tá rgyakból áll a d í j kollekció, me-lyek között serlegek, szobrok, fest-mények és egyéfb képzőművészeti al-kotások szerepelnek.

A fe la ján lo t t d í j aka t egy a Film-héten a lakí tandó zsűri ítéli m a j d oda különböző öítmekcn az a r r a érde-mes filmeknek, illetve vál la la toknak és személyeknek. Érthető izgalom tapasztalható a filmversenyre beve-zetett érdekeltek köréhen és m á i előre 'tippelgetik, hogy melyik film milyen címen nyerhetne dí jat .

Alább egy névsort közlünk azokról a dí jakról , amelyeket e pi l lanat ig fe] a j án lo t tak a Filmhét filmverse-nyén vászonra kerülő ú jdonságok ju ta lmazására . Hangsúlyozzuk, hogy a névsor nem teljes, mer t ami-kor ezeket a sorokat í r juk , szomba-ton délben, még ál landóan ú j a b b d í j fe la ján lók jelentkeznek a Film-hét rendező bizottságánál.

Lapunk zár tá ig tehát a következő d í j a k a t t ud juk regisztrálni :

Kultuszminisztérium (három fest-mény).

Honvédelmi minisztérium (ezüst serleg),

Filmkamara (ezüst serleg), Magyar Filmiroda, Fórum Filmszínház (ezüst ser-

leg), Ufa, Agfa, Kodak, Függetlenség (szobor), Kovács és Faludi (szobor), Magyar Filmotthon (ezüst serleg), Kárpát film.

Universal filmekben az

(íj évadban sem lesz hiány!

Page 7: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

7 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

H U N N I A FIIH

A m a g y a r film-gyártás klasszikus

alkotásait és a

világhírű amerikai

RKO legfrissebb film-

szenzációit

HUNNIA rilllGYÁR f i l m e l h e l y e z ő

i r o d á j a

hozza forgalomba az új évadban is!

K i< O

PlCTURES

V

F I L M K O C K Á K A FILMHÉTRŐL A FILMHÉT RENDEZŐSÉGÉNEK MUNKÁJA

Hosszú hetekre nyúlik vissza az a nagy és f á -radságos munka, ame-lyet a Filmhét rende-zőbizottsága végzett az impozáns m a g y a r film-

szakmai akció s ikere 'és komoly szín-vonala érdekében. Sok akadá l lya l és — most m á r beva l lha t juk — nem kis-méretű ellenszenvvel is meg kellett küzdenie a Filmhét rendezőségének, amelynek f á r a d h a t a t l a n t ag j a i azon-ban legyőztek minden nehézséget, itt-ott gáncsot is. Egyet len cél lebe-get t csupán előttük: fo ly ta tn i azt, amit t ava ly elkezdtek, megalapoztak, rendszeresíteni a Nemzeti Filmhetei az olasz Biennalék és a német Kul-turfilmwochék m in t á j á r a . Minden akadály ellenére azontban az idén is s ikerül t megszervezni, megrendezni a Filmhetet, amely m á r a büszke ró-mai II. számot viseli homlokán. I t t mondunk egyelőre őszinte köszönetet a Filmhét ki tartó, szorgalmas, ideá-lis rendezőbizottságának ós külön Szalontai Kiss Miklósnak, aki csönd-ben, de annál szívósabban és ered-ményese-bhen szállt s íkra a II . Nem-zeti Filmhét s ikere érdekében. Gra-tu lá lunk neki és hűséges ad junk tu-sának, Yiiicze Lászlónak, aki — szó szer int —• d a g a d t r a szaladgál ta a lá-bait, hogy hozzájárul jon a Filmhét belbecséhez és külcsinjéhez, amint ezt a vendégsereg tapasztalni fog ja attól a pi l lanattól kezdve, hogy meg-érkezik a zászlódíszlben úszó l i l lafü-redi Palota Szálló -elé.

KIK JÖNNEK EL A FILMHÉTRE

Mikor e sorokat í r juk , pénteken este, a Film-hétre jelentkezők min-den szobát lefoglal tak a l i l lafüredi Palota és

iLilla Szállóban. E l jön a Filmhétre mindenki,

akinek köze van a m a g y a r f i lm- és moziszakmáihoz és aki erkölcsi kö-telességének t a r t j a , hogy résztve-gyen egy évben egyszer a Filmhét keretében rendezett t á r sada lmi szak-mai parádén. I t t leszne,k a film- és moziügyeket intéző felsőbb hatósá-gok képviselői, szakmai intézmények és vál lalatok vezetői, f i lmgyártók, f i lmvállalatok és filmsziínházak igaz-gatói, szóval az egész m a g y a r kine-

az idén is a FORUM-ban két ragyogo francia filmmel indul:

Vihar Paris felett

STPOHEIM ARLETIS BÜCflUX

Páris-Newyork

íves mirbnoe szellemes vígjátéka

A nagy francia sztárok filmje

Page 8: Engedélyezve a m. kir. miniszterelnök úr 4254/1940. M. E ...epa.oszk.hu/01900/01987/00002/pdf/nemzeti_filmhet_1940_01.pdf · 5 II. NEMZETI FILMHÉ LILLAFÜRET D Milyen filme kerülnek

8 II. NEMZETI FILMHÉT LILLAFÜRED

matografiai élet szellemi vezérei, filmiírók, filmrendezők, filmsztárok. Olyan hangyaboly fog nyüzsögni a l i l lafüredi Pa lo ta Szálló termeiben, mintha valami nagy film nagy jele-netére készülnének a f i lmgyár műter-mében, sok-sok szereplővel. A Film-hét többszáz főre rúgó vendégserege persze a megnyitás ünnepélyén fog a legimpozánsabiban megnyilatkoz-ni. A jövő hét elején többen elutaz-nak, viszont ú j résztvevők jelentkez-tek a hét közepére tervezett filmkon-gresszusra, egy harmadik csoport pe-dig a Fi lmhét végére, a záróünnep-ségre jelezte jövetelét. Előrelátha-tóan állandó f luktuálás zajl ik ma jd le a Fi lmhét kilenc napján, amely filmbemutatóival és filmelőadásaival igazán bőséges programot nyú j t vendégeinek.

A TELEFONGYÁR MOZIJA A F ILMHÉTEN

Meglepetésnek készül az a tökéletes filmszín-ház}, amelyet a Tele-fongyár igazgatósága szívességből szerelt fel a Fi lmhét alkalmából

a l i l lafüredi Pa lo ta Szálló egyik dísz-termében. Vitéz Kelenfy Károly ny. ezredes, a Telefongyár Rt. igaz-gatója, a Fi lmhét egyik társelnöke, a .film lelkes ba rá t j a , vál lalatának több igazgatósági t ag jáva l jelentet-te be részvételét a Filmhéten, mert kedves alkalomnak t a r t j a ezt az egyetemes szakmai összejövetelt ar-ra, hogy a magyar f i lmgyár tás ve-zető egyéniségeivel közelebbről is megismerkedjék. Vitéz Kelenfy Ká-roly igazgató és a vezetése alat t álló vállalat, a Telefongyár Rt. minden-kor szeretettel foglalkozott a film-szakmával, hiszen ez a vállalat volt az első, amely a hangosíilmleadó-öerendezések, valamint a keskeny-hangos- és némafi lmleadó-berende-zések gyár tásáva l foglalkozott. A Telefongyár Rt. alkalmi mozi jának felszerelése a Filmhétre, a Hunnia F i lmgyár Rt. üzemmérnökének, Ör-ményi I s tvánnak felügyelete mel-lett történt.

FILMSZTÁROK A FILMHÉTEN

A miniszteriális előke-kelőségek és a szakma vezető egyéniségei kö-rében érdekes színfolt-képpen fognak feltűn-ni a Filmhéten a ma-

gyar f i lmgyár tás m a már külföldön is ismert nagyja i , a 'filmsztárok. A filmszínészek és -színésznők közül eddig a következő jelezték jövetelü-ket a Fi lmhétre : Jávor Pál, Szöré-nyi Éva, Murát i Lili, Simor Erzsi, és Páger Antal.

A MAGYAR HÍRADÓ RIPORTOT KÉSZÍT A F ILMHÉT MEGNYITÁSÁRÓL

A magyar film- és mo-ziszakma idei impozáns összejöveteléről, a Film-hétről — értesülésünk szerint — a Magyar Fi lmiroda filmriportot

készít jövőheti Magyar Világhír-adója számára. Az érdekesnek Ígér-kező r iport pi l lanatfelvételeket fog tar ta lmazni a Fi lmhetet megnyitó hatósági előkelőségekről és szakmai vezetőkről, akik előadással szerepel-nek a filmkongresszus műsorán.

SOMKUTI ISTVÁN • SÜRGÖNYE A F I L M H É T N E K

A Magyar Filmiroda régi, kitűnő operatőrje, a Magyar Filmoperatő-rlk Társaságának veze-

tője az idén, sajnos, csak sürgönyi-leg vesz részt a Filmhéten. Somkúti Is tván ugyanis, aki a tavalyi Film-hét alkalmával azokat, az emlékeze-tesen szép felvételeket készítette a filmbálról a Magyar Világhíradó számára, hónapok óta ágyban fekvő beteg. Gondolatban azonban itt van közöttünk és részvételének jeléül táviratiban üdvözölte a F i lmhét ren-dezőjét. Sietünk visszaüdvözölni a mi kedves ba rá tunka t e sorok út ján, Gyógyulj meg mielőbb, Pista!

HANS MOSER I S ELJÖN A FILMHÉTRE?

A német filmgyártás egyik kimagasló, is-mert és kedvelt egyéni-sége, Hans Moser, sok-sok bécsi filmtörténet

főszereplője, meghívást kapott a Fi lmhét rendezőségétől. Hans Mo-ser, aki a bécsi Wien Fi lm oszlopos tag-ja, gyár tás i főnökétől, Carl Har t l tói szabadságot kapott, hogy meg-jelenhessen a Filmhéten, annál is inkább, mert a rokonszenves film-színész egyik ú j filmje, a Bécsi tör-ténetek bemutatásra kerül a Fi lmhét filmbemutatóján.

A FILMOTTHON RÉSZVÉTELE A F ILMHÉTEN

A magya r f i lmélet tár-I sadaimi otthona, a Zi-

chy Géza gróf elnöklete alatt működő Magyar Filmotthon impozáns

I keretek között vesz részt a Filmhéten. A Fi lmotthon vezető sége egy ezüst ser legdíjat a jánlot t fel a MAGYAR FILM ú t j án a Film-hét rendezőségének egy bemutatásra kerülő film díjazására, azonkívül a Fi lmotthon elnöksége, Zicliy Géza Lipót gróf fa l az élén eljön Lillefü-redre.

A FOX HÍRADÓ F I L M R I P O R T J A A FILMHÉTRŐL

Tudvalévő, hogy né-í&)jgSk\ hány hónap óta a Fox

Híradó magyar esemé-nyekkel bővítette ri-portsorozatát és e cél-ból Fekete Ferencet, a

fiatal operatőrgárda egyik tehetsé-ges t ag já t szerződtette, aki hétévi fihnriportázs gyakor la ta alat t alapo-san elsaját í tot ta ezt a mesterséget. A Fox Híradó szervezete a Fi lmhétre is elküldi riporterét, Fekete Feren-cet, aki — tudomásunk szerint — a filmsztárokról készít felvételeket a l i l lafüredi paradicsom környezté-ben a jövőheti Fox Híradó számára.

Filmprodukciólchoz D f e d M k , nyersfilmet használjon P O Z I T Í V - N E G A T Í V - H A N G B E S Z E R E Z H E T Ő :

K O I M K L I M I T E D b u d a p e s t i f i ók jáná l , V., Bdthory-u. 6. Telefon 114-184

Nyomtat ta Felsőmaigyar országi Nyomda vállalat, Misko le, Werbőczy-u. 5. (Felelős nvomda vezető: Fekete Páll 1