Erle Stanley GardnerA MENEKÜLŐ FŐNŐVÉR

ESETE

Fordította: Langer Veronika

Első fejezetDella Street, Perry Mason titkárnője elegáns névjegyet

tett az ügyvéd elé.Mason a hévre pillantott.– Mrs. Summerfield Malden. Miért jött?– A neve nem mond magának semmit? – kérdezte Della

Street.– Miért? Ismernem kellene?Della bólintott.– Tele vannak vele a lapok. Steffanie Malden, dr.

Summerfield Malden felesége, helyesebben az özvegye.Dr. Malden orvoskongresszusra indult a saját gépével SaltLake Citybe, és lezuhant. A tegnapi lapok hozták az esetet.Nem egészen egy órával a szerencsétlenség után egymásik gépről vették észre a roncsot. A sivatagban, egykiszáradt folyó medrében hevert, s dr. Maidén összeégetttestére is rábukkantak. Valószínűleg géphiba lehetett,kényszerleszállást akart végrehajtani, de lezuhant.

Mason bólintott.– Igen, ha jól emlékszem, sebész volt.– És nemcsak operatőrként volt sikeres, a

magánrendelője is rendkívül felkapott volt – fűzte hozzáDella Street.

– Feltételezem – jegyezte meg Mason eltűnődve –, Mrs.Malden a hagyaték ügyében keresett fel, bár... a csudábais, Della, nem gondolja, hogy kicsit sietős neki a dolog? Az

efféle ügyekkel rendszerint csak a temetés után szoktakfoglalkozni. Az özvegy általában se hall, se lát a fájdalomtól.

– Általában – jegyezte meg Della Street.– Ezzel azt akarja mondani, hogy a jelen esetben nem?– Nos, a hölgy ideges és türelmetlen. Jól öltözött, fiatal,

vonzó. Kint ül, negyvendolláros cipője orrával a szőnyegetrugdalja, s közben azért megfeszíti a formás bokáját. Úgyfest, mint akinek kisebb gondja is nagyobb, mint a gyász.

– Azt mondja, fiatal? – kérdezte Mason. – Ha jól tudom,dr. Malden középkorú volt.

– Igen. Ez a második házassága, vagy a nőből ítélve,talán a harmadik. Olyan, mintha skatulyából húzták volna ki.

– Hány éves?– Huszonöt, huszonhat. Kifogástalanul öltözködik, de a

remek alakját sem rejtegeti. Pénz, pénz, pénz. Mindenporcikájából pénz sugárzik. A fejem teszem rá, hogy drágamulatság volt ez dr. Maldennek.

Perry Mason nevetett: – Az ördögbe is, Della, nemtudom, mit kezdenék a maga kis női észrevételei nélkül.Nekem az ilyesmi fel sem tűnne.

– Ezen a nőn – mondta mosolyogva Della – feltűnnemagának minden. Gondoskodik róla.

– Meglehetősen szokatlan viselkedés egy épp hogymegözvegyült nőtől.

– Huszonnégy órája özvegy – mondta Della Street.– Akkor engedje be, Della! Azt hiszem, kijár neki, hogy

tiszteletteljes részvétet kapjon tőlünk.– Szerintem inkább tiszteletteljes csodálatra számít.

Ahhoz szokott.

– Hát lássuk a madárkát!Della Street kiment, és az irodába vezette Mason

váratlan látogatóját.Steffanie Malden drága, könnyű szövetből készült,

gyöngyszürke, testhez álló kosztümöt viselt, vállát nercstólaborította. Hatalmas, szögletesre csiszolt gyémánt villant elő,amint lehúzta szürke őzbőr kesztyűjét.

– Mr. Mason – szólalt meg meghitten, mintha régibarátját üdvözölné. – Mindenekelőtt ki kell fejeznemhálámat, amiért bejelentés nélkül fogadott. El tudomképzelni, mennyire elfoglalt.

Della Streetre pillantott.– Foglaljon helyet – mondta az ügyvéd –, Miss Street

miatt ne aggódjék. A titkárnőm. Mindent tud azügyfeleimről, amit én, sőt meglehet, hogy többet is nálam.

Alig észrevehető rosszallás villant át a nő arcán.– De ez nagyon kényes, nagyon személyes és nagyon

bizalmas természetű ügy.– Helyes – mondta Mason –, és Della Street nagyon

személyes és nagyon bizalmas feljegyzéseket fogkészíteni, és meglátja, hogy nem lesz semmi baj.

– Nos... én... én nem is tudom, hogyan kezdjem –mondta a nő, miközben keresztbe vetette a lábát, éslesimította térdén szoknyája ráncait. Mogyoróbarna szemétbal cipője orrára szegezte.

– Tudja, mit, kezdje a közepén! – biztatta Mason.Az asszony gyors pillantást vetett rá.– Azt gondoltam volna, elölről kívánja hallani. Szépen

sorjában, ahogy szokás.

– Hagyjuk a szokást. Néha jobb a közepén kezdeni,legalább nem vagyunk, olyan messze sem az elejétől, sema végétől.

A nő izgatottan, idegesen felnevetett.– A férjem, dr. Summerfield Malden kiváló orvos volt...

Repülőszerencsétlenség áldozata lett.– Ó, igen, olvastam az újságban – mondta Mason.Néhány percig csend ülte meg a szobát. Az asszony

gondolataiba révedt, de aztán visszazökkent a jelenbe.– – Tudja, Mr. Mason, a férjem bajban volt.– Miféle bajban?– A jövedelmi adóval kapcsolatban. Nemrég a

Jövedelmi Adóhivatal revíziót tartott az orvosok körében,különös tekintettel a jól menő magánpraxist folytatóorvosokra.

Mason bólintott.– Természetesen, amint ön is jól tudja, az emberek

gyakran fizetnek készpénzzel a vizitért, kezelésekért éshasonlókért.

– A férjének sok páciense volt?– Sokan jártak hozzá diatermiás kezelésre. A

kezeléseket az ápolónők végezték, és...– A pénzt is az ápolónők kezelték?A nő bólintott: – A jobbkeze, Gladys Foss, főnővér,

titkárnő és minden egyéb volt egy személyben.– Az adóellenőrök beszéltek Miss Foss-szal?– Igen, kikérdezték.– Tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik?– Dehogy. Arról sem volt fogalmam – folytatta némi éllel

–, hogy a férjemmel volt találkája Salt Lake Cityben.– Most tudta meg, hogy ez volt a tervük?– Igen. Dr. Malden Arizonába, Phoenix-be küldte

Gladyst, hogy szerezzen be néhány adatot a helybélikórházból. De nincs már Phoenixben. Odament, aztáneltűnt.

– Úgy véli, Gladys Fossnak randevúja volt az ön férjévelSalt Lake Cityben?

– Ugyan már, Mr. Mason, ne legyen naiv!– Mondana még valamit Miss Fossról?– Gladys Foss huszonhét éves. A férjem ötvenkettő volt,

a legveszélyesebb férfikorban. A nap legnagyobb részétegyütt töltötték. Nagyon szoros, bizalmas kapcsolatbanvoltak egymással.

– Ez volt minden?Steffanie Malden elnevette magát: – Szentséges ég! Mr.

Mason, nem vagyok vak, és nem most léptem le afalvédőről.

– A sajtó nem írt erről? – kérdezte Mason.– Még nem szúrt nekik szemet. Fel kell vérteznem

magamat ellenük. A riporterek jönnek, tapintatosan közlik arossz híreket, és tőlem várják majd a válaszokat amiértjeikre.

– És mit fog tenni?– Mélyen a szemükbe nézek, és azt mondom: igen, Miss

Fossnak Phoenixbe kellett utaznia, és onnan tovább SaltLake Citybe. Azt mondom nekik, hogy a terv szerint én iscsatlakoztam volna hozzájuk, de az indulást egy nappalkésőbbre halasztottam, és hogy a férjem kívánsága volt,

hogy kocsival menjek, és mindhárman együtt legyünk. Mitvár tőlem? Kulcsoljam össze a kezem, és könnyek köztjelentsem be az újságíróknak, hogy a férjem kettős életetélt, és én nem tudtam róla?

– Nem az első felesége, ugye? – kérdezte Mason.– A harmadik, de senkitől sem vettem el. A második

felesége elszerette az elsőtől, aztán amikor az asszonymeghalt, nagyon, de nagyon egyedül maradt. Eszemágában sem volt megfogni. Nem volt rá szükségem, hogybárkinek is odadobjam magam.

És egy percig se higgye, Mr. Mason, hogy a pénzéértmentem hozzá. Ha egy hetvenéves milliomossal kötöttemvolna házasságot, egészen más volna a helyzet. Olyanemberhez mentem férjhez, aki pontosan huszonöt évvel voltidősebb nálam. Feltételezem, a kapcsolatunk tíz év múlva,hogyan is fejezzem ki magamat... erőltetetté vált volna, deamikor belementem, azt hittem, ez áthidalható. Azért lettema felesége, mert elbűvölt. Gondolkodógép volt. Képes volt.bármilyen kérdést hidegen, elfogulatlanul végiggondolni, ésaztán holtbiztos, hogy zseniális megoldást talált.

– És mi a helyzet azzal a jövedelmi adóval? – szakítottafélbe az ügyvéd.

– Százezer dollárt keresnek rajta, de nincs bizonyítékuk.Az egyetlen, ami ellene szól, hogy a készpénzállományanem éri el a hasonló jövedelmű orvosokét, továbbá találtakkét beteget, akik elmondták, hogy 200 és 350 dollártfizettek készpénzben a műtétekért, azonban ezek abefizetések nem szerepelnek a férjem üzleti könyveiben.

– És mi történt?

– Megkérdezték a férjemet, de ő egyszerűen, kinevetteőket. Azt mondta, fogalma sincs a pénzügyeiről, ésforduljanak Gladyshez, mert ő vezeti á könyvelést, és...

– És Gladys Foss mit mondott?– Semmit. Megígérte, hogy utánanéz, aztán szabadságra

ment.– Mióta dolgozik együtt a férjével?– Négy éve.– Maga mióta a felesége?– Öt éve.– Nem gyanította, hogy megosztja valakivel a férje

értelmeit?– Ne kerülgessük a forró kását, Mr. Mason – nevetett a

nő. – Nem volt rá lehetőségem, hogy tudjak róla, és ha önismerné dr. Maldent, értené, miért nem.

– Nos, miért nem?– Megőrizte a titkait. Nem hiszem, hogy valaha is bárkit a

bizalmába fogadott volna. Minden kiejtett szavának megvolta maga célja, annyit mondott, amennyit akart, egy szóvalsem többet.

– Ez mind nagyon szép – mondta Mason –, a bevezetéselhangzott, körüljártuk a témát, de térjünk rá a lényegre.Rajta, halljuk, mi nyomja a lelkét!

– Egy ilyen esetben mi történik a hagyatékkal?– Hagyott a férje végrendeletet?– Igen.– Mi áll benne?– Mindenét rám hagyja, az utolsó centig.– Biztosítás?

– Nemrég kötötte, és rám ruházta.– Milyen értékű a kötvény?– Százezer dolláros, öngyilkosság esetén érvényét

veszti. – Pompás! A temetés után ír egy kérvényt,amelyben kéri, hogy jelöljék ki férje utolsó akaratánakvégrehajtóját.

– De hogyan juthatok az örökséghez? Például...például... ha a férjem tényleg elrejtett valahol némikészpénzt.

– Ezt az állam természetesen fontolóra veszi. Az államnem kedveli, ha elorozzák az adót az orra elől, legyen az azÖrökösödési Adóhivatal vagy a Jövedelmi Adóhivatal.Halál esetén minden páncélrekeszben – elhelyezettkazettát lepecsételnek, és kizárólag az ÖrökösödésiAdóhivatal képviselőjének a jelenlétében nyithatják ki.

– Értem – mondta a nő, és bal cipőjének orrát nézegette.Hirtelen Della Streetre pillantott, majd tekintetét ismét acipőre vetette.

– Folytassa! – mondta Mason.– Nem is tudom, hogyan hozakodjam elő vele, hogyan

közelítsem meg...– Ne közelítsen, vágjon bele! Végül is idegenek vagyunk.

Maga ismeri a tényeket, én pedig ügyvéd vagyok. Térjenvégre a tárgyra! Mit akar tőlem?

– Jó megfigyelő vagyok.Mason helyeslően bólintott.– Mindig is büszke voltam az éberségemre.– Az éberségére? – kérdezte Mason Della Streetre

pillantva.

– Éberség – mondta Steffanie Maidén –, de nemszimatolás.

– Nagyon jó, folytassa!– A férjemet elég sokat hívták éjszaka beteghez. Ez az

orvosi hivatással együtt jár. Én, nos, én mindig szeretemtudni, mi történik körülöttem.

– Ezt már mondta.– Rajta tartom a szemem a dolgokon.Mason bólintott.– Nos, sajnálom... de ez engem igazán rossz színben

tüntet fel.– Ne aggódjék már annyit önmagáért! – mondta Mason.

– Az eredmény izgassa, amit el akar érni. Ne húzza az időt,hanem mondja már!

– Rendben. A férjem bőrből készült kulcstartót hordott azsebében. Időnként átvizsgáltam. Ismertem a kulcsait. Voltegy páncélkazettája, arra az adóhivatal héjaként foglecsapni. Magánál hordta a rendelő kulcsait, volt egy kulcsaa páncélszekrény rekeszéhez, amelyben a narkotikumokattartották, aztán kulcsa volt a házhoz és a garázshoz.

– Tovább! – mondta Mason.– És két másik kulcs, amelyeket nem tudtam azonosítani.

Ezért aztán fogtam egy gyertyát, megolvasztottam, ésviaszlenyomatot készítettem a kulcsról. Rosszul tettem, Mr.Mason?

– Mikor történt ez? – kérdezte Mason.– Úgy egy évvel ezelőtt.– Folytassa!– Másolatokat csináltattam a kulcsokról, hogy kiderítsem,

melyik zárba illenek. Amikor csak lehetőségem nyílt rá,titokban körülnéztem a rendelőben, az összes létező zárbabelepróbáltam a kulcsokat.

– Melyikbe illettek?– Biztosíthatom, hogy egyikbe sem.– Akkor hát mit nyitottak?– Felfogadtam egy magándetektívet – folytatta a nő –,

aki követte a férjemet, és rájött, hogy gyakran tölti az idejéta Dixiewood házban. Tudom, hogy a kulcsok a Dixiewoodház 928/B. lakásához valók. Tudom azt is, hogy a férjemfizette a lakbért. Remélem, nem fog megvetni ezért, Mr.Mason, de én egyszerűen képtelen vagyok elviselni, hamások olyat tesznek, ami valójában engem érint, és énnem tudok róla.

Kinyitotta a táskáját, kivett belőle két kulcsot, és lassanaz ügyvéd elé helyezte az asztalra.

– Mondja tovább – szólalt meg Mason óvatosan, éslopva Della Streetre pillantott.

– És itt van ez is. – A nő gemkapoccsal összetűzöttfotókópiákat nyújtott át Masonnek.

– Ez meg mi? – kérdezte meg az ügyvéd.– Tulajdonképpen nem is tudom... a mellényzsebében

hordott egy kis noteszt, arról készültek a másolatok... azoldalak sorrendben vannak.

Mason végigpergette ujjai közt a lapokat.– Hogyan jutott hozzá?Az asszony lesütötte szemét.– A mellényzsebében hordta. Vékony kis zsebkönyv volt,

és feltűnt, mennyire becsben tartja. Egy szép napon,

amikor öltönyt váltott, kicsúsztattam a zsebéből, éselrejtettem.

– És?– Amint a kórházba ért, észrevette, hogy nincs nála.

Felhívott, nézzem meg az öltönyét, amelyet a tisztítóbaküldetett, hátha abban hagyta. Mondtam, tartsa a vonalat,amíg utánanézek, aztán néhány perc múlva bemondtam,hogy megtaláltam. A hangja óriási megkönnyebbülést árultel, arra kért, hogy tüstént üljek kocsiba, vigyem a noteszt arendelőjébe, és adjam át Gladys Fossnak. Menjek, dekésedelem nélkül, és csakis Gladysnek adjam oda, senkimásnak.

– És mit tett?– Pontosan azt, amit kért tőlem... Csak addig álltam

meg, amíg megcsináltattam a kópiákat. Nem vártam megaz előhívást, másnap mentem csak értük.

Mason letette kezéből a lapokat.– Van még valami a tarsolyában? – kérdezte.– Követnek.– Ki követi és miért?– Nem tudom. Talán az adóhivatal emberei. De biztos

figyelnek.– Mióta?– Amióta a férjem elment.– Folytassa!– Igyekszem, Mr. Mason. Feltételezzük, hogy a férjem

kettős életet élt. Tegyük fel, hogy álnéven a Dixiewoodházban lakott, ott találkozgatott Gladys Foss-szal, és... nos,ne zárjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy a lakásban

páncélszekrény van... a páncélszekrényben pedig jókoraköteg százdollárosok... Esetleg százezer dollár. Ha ezgondolatmenet helytálló, mi a teendő, hogyan jutok apénzemhez?

– Milyen néven bérelték a lakást?– Charles Amboy.– Egy diszkrét kérdést kell feltennem önnek, asszonyom

– mondta Mason. – Ez a bizonyos Charles Amboy... afeleségével lakott ott?

– Magától értetődik! Mi másért tartott volna fent lakást?– Tudomása van arról, hogy együtt lakott valakivel?– Nincs, ha erre akar kilyukadni, de azt tudom, hogy a

házban Mr. Charles Amboy-nak tartották, és ennél többbizonyítékra volt szükségem.

– Mondja, hölgyem, egészen biztos benne, hogy az önférje bérelte a lakást?

– Természetesen.– Mire alapozza ezt?– Megtaláltam a zsebében az egy évre bérleti

szerződést. A szerződés Charles Amboy névre szólt és a928/B. számú lakásra.

– Mennyi volt a díj?– Ötezer.Mason halkan füttyentett, arcán csodálkozás jelent meg.– Ennyit aligha fizetnek készpénzben.– A férjemnek másik bankszámlája is volt, egy fiktív

társulás nevére. A társulás neve: Malden és Amboy. Abankszámla terhére kiállított csekkeket hol dr. Maldenként,hol pedig Charles Amboyként írta alá.

– Ezt a névleges társulást használta volna fel arra, hogyjövedelmének egy részét elvonja?

– Fogalmam sincs.– Évi 5000 dollár lakbér?– Annyi.– A férje meglehetősen költséges találkahelyet tartott

fent.– Miért ne? Halálra kereste magát. Meggyőződésem,

hogy semmi sem tesz jobban tönkre egy szerelmirománcot, mint az olcsó kis lakás. Seszínű szőnyeg,fenyőből készült öltözőasztal, csicsás tükör a falon meg egyrozoga ágy. Így egy fabatkát sem ér az egész.

Mason nézte a nőt egy darabig.– Bocsásson meg, de ez úgy hangzott, mintha

tapasztalatból beszélne.Az asszony összeszorított ajkakkal nézett vissza rá:– Járt abban a lakásban? – kérdezte végre Mason.– Nem.– Miért nem? – Az ég szerelmére, Mr. Mason. Mi

keresnivalóm lett volna ott?– Hogy megnézze, mi történik, és talán bizonyítékot

szerezzen.– Mire?– A válás gondolata sohasem fordult meg a fejében?– Dehogy! Nagyon elégedett vagyok. Engem nem zavar,

hogy a férjem szeretőt tart, amíg nem akar túljárni azeszemen, és távol tartja tőlem ezeket a dolgokat. Bárkivelképes vagyok megosztani a testi szerelmet, azt viszontegyszerűen nem bírom elviselni, hogy túljárnak az eszemen.

Természetesen fejbe kólintott; amikor rájöttem, hogy másiklakása is van, de... nos, Mr. Mason, azt hiszem, félreértettvalamit.

– Milyen vonatkozásban?– A férjem flörtje csak valami századrangú dolog lehetett.– Rendszerint úgy szokott lenni – mondta Mason.A nő nevetett. – Nem egészen így értettem.– Hanem hogyan?– Az orvos más, mint a többi ember. Valakinek feltétlenül

tudnia kell, hol érhető el, hiszen bármely pillanatban sürgősesethez hívhatják. Az átlagember mondhatja a nejének,„üzleti ügyben Chicagóba utazom”, aztán összecsomagoljaa holmiját, és négy-öt napra eltűnik egy cicababával. Azorvosnak száz meg száz betege van, és legyen nappalvagy éjszaka, meg kell találniuk.

Mason bólintott.– A férjem számtalan éjszakai hívást kapott egy bizonyos

Mrs. Amboytól, és akkor mennie kellett. Nekem pedigmeghagyta, milyen telefonszámon érhető el.

– Mi volt ez a szám?– Crestline 6-9342. Megkérdeztem a tudakozót. Kiderült,

hogy ez a vonal a Dixiewood 928/B. számú lakásé. Aférjem abban a lakásban találkozhatott Gladys Foss-szal,aki talán ott is lakott.

– Mint Mrs. Amboy?– Elképzelhető. Miért ne?– Ön soha nem tett lépéseket, hogy megtudja?– Nem.– Ki vele, mit akart mondani azzal, hogy a flört csak

mellékes dolog?– Világos, hogy volt valami romantikus kapcsolat a

férjem és Gladys Foss között.– Csinos nő? – kérdezte Mason.– Látott már olyan asszonyt, aki áradozott volna

vetélytársa külsejéről? Ennek ellenére állíthatom, hogyGladys Foss bomba jó nő.

– Le tudná írni a külsejét?– Mindene megvan, amire csak vágynak a nők, és

buknak a férfiak: szem, haj, alak, szép mozgás. Huszonhétév körüli, kreolbőrű, hatalmas, sötét szemekkel.Százhatvanöt centiméter magas, ötven kilogramm,gyönyörű lábak, amelyeket szívesen mutogat, áramvonalascsípő. Még akkor is gyűlölném a külseje miatt, ha nemvetette volna ki a hálóját a férjemre.

– Ön mégis azt gondolja, hogy a férjét nem pusztán afizikai vonzereje izgatta?

– Pontosan, Mr. Mason. Kapcsolatuk nemcsak érzelmivolt, hanem üzleti is. Úgy gondolom, a férjem azért istalálkozott vele, mert volt egy titkos, külön könyvelésük, ésegyütt főzték ki, hogyan tudják manipulálni a dolgokat, és...– a nő hirtelen észrevette, hogy talán, többet mondott akelleténél. – Nem mennék ilyen messzire. Egyszerűen csakmegemlítettem mindezt, mint lehetőséget.

– Jobban tenné, ha valamivel többet regélne nekem atitokzatos Mrs. Amboyról – mondta Mason.

– Mrs. Amboy felhívott és megkérdezte, beszélhetne-edr. Maldennel. Neki mindig otthon volt, és általában apanaszairól folyt a szó. Persze nem hallhattam, mi hangzott

el vonal másik végén, de a férjem ilyeneket mondott: „Mikorjelentkeztek először ezek a panaszai, Mrs. Amboy? Tudnanekem valamivel többet mondani a nehéz légzéséről?”Aztán unottan azt mondta: „Nos, úgy vélem, jobb lesz, haodaugrok egy percre.”

– Aztán?– Aztán közölte velem, hogy kihívták, és ha adódna

valami, a Crestline 6-9342 szálam utolérhetem, és ha márúgyis elmegy, benéz még néhány más betegéhez is. Végüleligazított, mit tegyek, ha keresik.

Három vagy négy alkalommal utána kellett szólnom.Megpróbáltam kitalálni, hol csíphetném el úgy, hogy alehető legkevesebb embernek okozzak kellemetlenséget.Ezért a harmadik vagy negyedik megadott számonkerestem, mivel jó sok idő eltelt már, de még nem járt ott.Végül kiderült, hogy még mindig a Crestline 6-9342számon van, és valahányszor előfordult ez, azzal érvelt,hogy komplikáció lépett fel az Amboy-esetnél, és éppenmost készül eljönni onnan.

– Maga nem fogott gyanút?– Eleinte nem.– Jelenleg hol tartózkodik Miss Foss?– Azt én is szeretném tudni. Valószínűleg Salt Lake

Cityben.Mason elgondolkodva mondta:– Ha egy ember tíz év alatt százezer dollár készpénzre

tehet szert a bevallatlan jövedelméből, akkor horribilisösszegeket kell, hogy keressen.

– Kitűnő következtetés.

– Számoljunk csak utána – mondta Mason. – Mondjuk,ha a férje évi tízezer dollárt tudott leszakítani készpénzben,úgy, hogy az adóhivatal hosszú évekig még csak nem isgyanakodott, akkor az évi jövedelme testvérek között is150-200 ezer dollár.

– Körülbelül.– Ön szerint tehát jól számoltam?– Igen. Azt hiszem, ennyi lehet a bruttó összeg...

nagyjából. Óriási kiadásai voltak. Csak a rezsi költségeihavi 6000-re rúgtak.

– Értem – mondta Mason. – De miért tenné kockára egyember a karrierjét, az életmódját, még a szabadságát isazért, hogy félretegyen százezer dollárt? Ugye, tudja Mrs.Malden, hogy adócsalásért börtön jár? Még ha nem iscsukták volna le a férjét, őrült botrány kerekedett volna azügyből, amely kétségkívül befolyásolta volna a karrierjét, ésmegnyirbálta volna a hírnevét. Higgye el nekem, sokkaltöbbe került volna neki ez a játék, mintha lerója az adót.

– Nos, Mr. Mason, egyáltalán nem fontos, mi volt a férjemindítéka, de nem gondolja, hogy mielőtt bárki más rájönneaz igazságra, nekünk kellene megtudnunk, mi is történtvalójában?

– Vagyis?– Vagyis meg akarom tudni, hogy a Charles Amboy

néven fenntartott lakást a férjem titkos találkahelynek vagytitkos irodának használta-e.

– Vagy mindkettőnek – jegyezte meg Máson.– Legyen mindkettő. Ebben az esetben kell ott lennie egy

pénzzel teli páncélszekrénynek. Feltételeznünk kell, hogy

Gladys Foss vagy bárki más, aki megosztotta férjemmel alakást, ismeri a széf zárkombinációját. Gladysnek mártudnia kell a szerencsétlenségről. Nagy kísértés lehet aszámára, hogy odamenjen, kinyissa a széfet, magáhozvegye a pénzt, és eltűnjön. Nem igaz?

– Dehogynem – mondta Mason. – Hol lakik GladysFoss?

– A Cuneo Drive 6931. szám alatt, egy kis villában.– Milyen messzire esik a Dixiewood háztól?– Cirka egy mérföld, talán másfél.– Egyedül él abban a villában?– Igen.Mason felvonta a szemöldökét: – Ez elég szokatlan.Mrs. Malden megvonta a vállát.– Kereste?– Világos. Voltam a lakásán, cédulát tűztem az ajtajára,

üzenetet hagytam neki a rendelőben, felhívtam a phoenixikórházat.

– Ott volt?– Igen, de már elment.– Kereste Salt Lake Cityben is?– No, nem, Mr. Mason, ehhez már nincsenek meg az

eszközeim. Ez már az ön dolga lesz.– Azt akarja talán, hogy fogadjak fel detektíveket...– Pontosan – mondta Mrs. Malden.– Talán az adóhivatal már meg is előzött minket. Lehet,

hogy már megpróbáltak kapcsolatba lépni vele, és...– Nem hiszem – szakította félbe Mrs. Malden. –

Kiindulhatunk abból a feltevésből, hogy a férjemet az

adóhivatal emberei csak a be nem vallott jövedelem miattkeresték, és a lakásról halvány elképzelésük sincs, sőtbiztos vagyok benne, hogy soha nem is lesz.

– Térjünk csak vissza erre az adótémára! – mondtaMason. – Az ellenőrök úgy találták, hogy a férjének akelleténél kevesebb készpénznyugtája volt.

– Így van.– Tehát ellenőrzést hajtottak végre, és találtak két

beteget, akik készpénzzel fizettek, minden bizonnyalkaptak róla nyugtát i is, de a férje könyveiben ez a kétbevétel nem szerepelt.

Az asszony mosolyogva mondta:– Nos, azért ez egy kissé komplikáltabb.– Miért?– A férjem rendkívül elfoglalt ember volt, a rendelőjében a

betegek egymásnak adták a kilincset. Diatermiásgyógymódot alkalmazott, jó néhány gépe volt, és négynővér dolgozott a rendelőjében.

– Gladys Foss volt a főnővér?– Igen. Személyi titkárnő, főnővér, hivatalvezető és

minden egyéb. A jobbkeze volt. A férjem elmagyarázta azadóügyi ellenőröknek, hogy a könyvelést szükségesrossznak tekintik, hogy a befizetéseket jelölik, de hogymennyi a készpénz, és mennyi a csekkfizetés, arról nemtud felvilágosítást adni. Egyébként is ez az egész GladysFoss dolga.

– Azt állította, beszéltek Gladys Foss-szal, mielőttszabadságra ment.

– Hogyne. Azt mondta nekik, hogy a kezelések és

vizsgálatok teljesen lefoglalják, és nem fogja a drága idejéta könyvelésre pazarolni. Csak azokat a könyveket vezeti,amelyeket feltétlenül szükséges. Aztán még elmondta, hogydr. Malden nem szerette, ha a betegeit holmi számlákkalzaklatják, és hogy a pénzhez való viszonya nagyon iskönnyelmű volt. A rendelő széfjében helyezték el abetegektől kapott pénzt, és – most jön a bökkenő, Mr.Mason – csak kéthetenként vitték el a bankba. Gladysszerint túlságosan sok a dolguk ahhoz, hogy óránkéntlerohangáljanak a pénzt befizetni, és magára hagyják abetegekkel zsúfolt rendelőt.

– Jó sok pénz gyűlhetett össze.– Nem is olyan sok. Ez szúrt szemet az adóhivatalnak.

Abban az időben, amikor az a bizonyos páciens 350 dollártfizetett be, a könyvek összesen 1000 dollár betétetmutattak ki két hétre vonatkozóan. A revizorok szerintlegalább a duplájának kellett volna lennie. A könyvekbőlazonban egy lélek sem tudta megállapítani, vajon a 350dollárt bevezették-e vagy sem.

Mason bólintott.– Az adóhivatal emberei természetesen úgy találták,

hogy az eredményes könyvvitelnek nem ez a módja, mireGladys Foss közölte velük, hogy ő főnővér és nemfőkönyvelő. Javasolták dr. Maldennek, vegyen fel könyvelőt,de azt mondta, utálja ezt a népséget, ő a gyógyításnakszenteli minden idejét, és a pénz érdekli a legkevésbé.Egyébként a praxisa hoz annyit a konyhára, hogymeglegyen mindene, és végül is orvos én nem bankár.

– Ezután pedig Gladys Foss elvonult kipihenni magát?

– Úgy van.– Az ellenőrök pedig megkérték, hogy jelentkezzék,

amikor visszatér?– Azt ígérte nekik, hogy megpróbál majd kikeresni

néhányat a kérdéses befizetésekből, de határozottanállította, hogy egy fillért sem vettek ki a bevételből annakérdekében, hogy adómentes bankszámlán eltitkolják.

– Aztán hogy alakult az ügy?– Nyugalmas időszak következett. Meglehet, hogy az

adóügyiek a férjem kiadásai után puhatolóztak,szaglásztak, hátha rátalálnak valahol egy páncéldobozravagy hasonlóra.

– Ez idáig még nem jutott eszükbe, hogy álnév alattlakást tarthat fent?

– Azt hiszem, nem, bár nem lehetek egészen biztosbenne.

– Ön fontosnak tartja, hogy megtaláljam Gladys Fosst,mielőtt az adóhivatal emberei rábukkannának?

– Igen.– És beszéljek vele?– Igen.– És gondolja, hogy mond nekem valamit?– Szóra kell bírnia! Elvégre ügyvéd.– De ha elismertetem vele, hogy adómentes készpénz

ment át a kezén, akkor kijátszom a legnagyobb adut arevizoroknak, maga pedig, kedvesem, óriási összegűbüntetést fizet.

A nő az ajkába harapott.– Erre nem gondolt?

– Nem.– Akkor most tűnődjön el rajta egy kicsit.– Úgy vélem, jobban tenném, ha mindent magára bíznék,

Mr. Mason. Mindenben maga képvisel. Intézze a hagyatékiügyet, és úgy rendezze el az illetéket, ahogy legjobbbelátása szerint tudja.

– Teljesen szabad kezet akar nekem adni? Bármittehetek, a lényeg, hogy végső soron az ön érdekeitszolgálja?

– Igen. Tökéletesen megbízom magában.– Igazán kedves.– Mr. Mason, én tudom, hogy az ügyvédet ugyanúgy kötik

az etikai szabályok, mint az orvost, de az ügyvéd elsőkötelessége, hogy megvédje a kliensét. Nos, akárki,követett, arra rájött, hogy idejöttem. Ezzel rendben islennénk. Egy asszony az én helyzetemben felkeresheti azügyvédjét. De ettől a ponttól már önnek kell átvennie azügyet, és megtennie mindazt, amit nekem nem lehet.

– Fogalmazzon pontosabban! – mondta Mason.– Tegyem fel a pontot az i-re? – kérdezte türelmetlenül a

nő. – Védelmet akarok. Ha rájönnek, hogy a férjemnekeltitkolt jövedelme van, szörnyű bajba kerülök, és ahagyatékra felemelt adót vetnek ki. Mi történik, ha mégisfelderítik a lakást? Ha odamennek, és nem találnaksemmit? Tudnák, hogy én nem jártam ott, hiszen engemfigyelnek.

– Mondja már ki, ami a bögyét nyomja!– Önre sosem gyanakodnának. Amint elhagyom a házat,

utánam jönnek, de önt nem követik.

– Csak lassan a testtel! – mondta Mason, amint a nőfelállt, és az ajtó felé indult. – Jöjjön szépen vissza. Csaknem képzeli, hogy az én vállamra sózza az egészet?

Az asszony tétovázott. A hangja ingerülten csengett.– Biztosan már a kapu előtt várnak. Azt a látszatot

akarom kelteni, hogy a látogatásom kizárólag a férjemhagyatéki ügyében történt. Minél tovább maradok, annálgyanúsabb leszek a szemükben. Elmondtam a sztorimat.Azt akarom, tegyen meg mindent az érdekemben.Természetesen megkapja a megfelelő tiszteletdíjat.

– Várjon még egy percet! – mondta Mason, afotókópiákat tanulmányozva. – Ezeket a bejegyzéseketmintha titkosírással írták volna.

– Igen.– Van hozzá valami kulcsa?– Nincs.– Próbálkozott a megfejtésével?– Természetesen.– Megpróbálta valaha is kiszedni a férjéből a titkosírás

kulcsát?– Hogy képzeli! Nagyon agyafúrt volt. Az első odavetett

kérdésnél, akármilyen könnyed is, a hangom,lelepleződtem volna. Nem, Mr. Mason, mindketten zártlapokkal játszottunk.

Mason lebiggyesztette ajkát. Alaposan át akartagondolni az ügyet.

Az asszony hirtelen Mason asztalánál termett, kezetfogott vele, rámosolygott Della Streetre, és a kijárat feléindult.

– Egy másodperccel sem maradhatok tovább –csicseregte.

– Még meg kell fontolnom a dolgot – mondta Mason.– Fontolja meg – vetette oda a nő, és kivonult a

szobából.

Második fejezetMason kezébe vette az egyik kulcsot, és feldobta a

levegőbe. Elkapta, magasabbra hajította, átkukucskáltrajta, és megszólalt: – Nos, megkockáztatom.

– Vigyen magával, főnök! – kérlelte Della Street. –Halálosan kíváncsi vagyok, milyen lehet egy ilyen titkostalálkahely. Mellesleg szüksége lehet tanúra és valakire, akifeljegyzéseket készít.

– Rendben – mondta Mason. – Tegye fel a kalapját, ésgyerünk!

Kinéztek a külső irodába. Már Gertie, a telefonoskisasszony is hazament. A két gépírólány pontban ötkorlelépett. Della és Perry Mason leoltották a lámpákat, éselhagyták az irodát.

Mason a Dixiewood háztól féltömbnyire állította le akocsiját.

– Persze – jegyezte meg Della kissé elmélázva – Mrs.Malden nem lehet száz százalékig biztos abban, hogy akulcsok valamelyike nyitja is majd a 928/B. számú lakást.

– Akkor még egyszerűen megúsztuk. Én sokkalkomplikáltabb lehetőségekkel is számolok. Induljunk kiabból, hogy a kulcs beleillik a zárba. Feltételezzük azt is,hogy valóban lakik ott egy bizonyos Mrs. Amboy. Még az iselőfordulhat, hogy éppen nincs otthon, és mi egyszerűenkinyitjuk az ajtót, és besétálunk...

– A mindenit! Az bizony nem lenne kellemes.

Odaértek a kapuhoz. Mason bedugta az egyik kulcsot azárba. Meg sem mozdult. Belepróbálta a másikat is: simán,olajozottan fordult. Liften mentek fel a kilencedikre. Egyideig pisszenés nélkül álltak a 928/B. számú lakás előtt,majd Mason kétszer megkopogtatta az ajtót. Amikorsemmi választ nem kapott, a zárba illesztette a márkipróbált kulcsot. Az ajtó kinyílt.

Mason belépett, és lámpát gyújtott.– Pazar! – mondta Della elismerően.– Mi? – kérdezte Mason.– Hát ez a fényűzés. És milyen remekül rendezték be!

Elegánsan, mégis kényelmesen. A csudába is, főnök, ezaztán pénzbe került.

– Méghozzá készpénzbe – helyeselt az ügyvéd.Négyszobás lakás volt, fényűzően bútorozva. A hatalmas

hálószobában elegáns ágy állt, takaróján még tisztánkivehető volt egy bőrönd és egy kalapdoboz okoztasüppedés.

– De sürgős volt neki! – mutatott Della Street a nyitvahagyott öltözőfülkére és a szanaszét heverő, üresfogasokra.

Mason hirtelen megragadta Della Street karját, ésgyengéden a hálószoba sarka felé fordította.

– Látja, amit én látok? – kérdezte.– A bánatos életbe! Mi... mi történt itt, főnök?– Attól tartok, hogy ebből még baj lesz – mondta Mason.

A szőnyeg szélénél, hátával kifelé, egy festmény volt afalnak támasztva. Azon a helyen, ahol a kép függött, afalborítás egy darabját elmozdították a helyéről, mögötte

faliszéf vált láthatóvá. A széf ajtaja félig nyitva állt.Mason odavitt egy széket, felállt, megpróbált belenézni a

széfbe, de nem látott a mélyére.– Nyissa ki az ajtaját! – javasolta Della Street. – Hadd

lássuk...Mason megrázta a fejét. Hátranézett a válla fölött, és azt

mondta: – Della, nézzen körül, hátha talál valahol egykézitükröt.

– Az öltözőasztalon láttam egyet.– Hozza gyorsan!Della Street átadta a tükröt. Mason nagyon óvatosan,

nehogy az ajtó elmozduljon, becsúsztatta a tükröt az ajtómögé, és fejét erősen a falhoz szorítva, úgy mozgatta atükröt, hogy mindent jól lásson.

– Mondja már, mi van benne? – kérdezte Della Streetizgatottan.

– Nekem úgy tűnik, hogy ez a széf teljesen üres. Nemmintha ez bármit is számítana.

– Miért nem?– Mi történne akkor, ha ebben a széfben most tízezer

dollár lenne készpénzben?– Mi történne? – kérdezte a titkárnő.– Jogosan állíthatnák, hogy itt százezer dollár volt, és

kilencvenezer eltűnt.Della Street tekintete nyugtalanságot árult el.– Láthatja, mi történt, főnök. Bárki volt itt, rohanvást

távozott. Az az ember a széf tartalmát akarta, és magávalis vitte. Beleszórta a bőröndjébe, és eltűnt innen.

– Talán – mondta Mason.

– Ez a magyarázat van olyan logikus, mint bármilyenmásik.

– Ez az egyik magyarázat, de akad több is.– Éspedig?– Mondjuk, hogy ismertük a széf zárkombinációját.

Mondjuk, hogy a pénz dr. Maidén tulajdonát képezte. Hogykészpénz volt, amelyet dr. Malden a rendelő bevételébőltitkolt el. Hogy az özvegy felkért arra, én, mint az ügyvédje,vegyem ki a széfből a pénzt, hallgassak róla, és tartsammagamnál addig, míg a hagyatékot szétosztják, aztánadjam neki a felét, a másik felét meg tartsam megtiszteletdíjként.

– Az ördögbe is – mondta Della Street –, most, hogyvisszagondolok a beszélgetésükre, az a nő valóban eztkérte magától.

– Pontosan – mondotta Mason szárazon. – Biztosan eztforgatta a fejében.

Della Street arcán aggódás jelent meg.– Mit fogunk most csinálni? Hogyan védi meg magát?

Mit fog mondani Mrs. Maldennek?– Mrs. Maldennek kulcsa van a lakáshoz. Kérdés:

ismerte-e a zárkombinációt? Kérdés: tüstént idejött-e,mihelyt olvasta a férje halálhírét, hogy kiürítse a széfet?Kérdés: mit fog tenni az adóhivatal, ha rájön, hogy Mrs.Malden tudott a lakásról, sőt kulcsa is volt hozzá?

Világos, hogy valami nagyon értékeset tartottak ebben aszéfben. Ez nem hagyományos faliszéf. Ez egy nagyondrága, tűzbiztos, szuperbiztonságos faliszéf. Teháttételezzük fel, hogy a Jövedelmi Adóhivatal szerint dr.

Summerfield Malden elrejtett, mondjuk, százezer dollárt.Tételezzük fel azt is, hogy véleményük szerint Mrs. Malden,amint megtudta, mi történt a férjével, felrohant ide, átkutattaa férje titkos találkahelyét, kinyitotta a széfet, és kivette aszázezer dollárt. Tételezzük fel, az az álláspontjuk, hogyközösen követtek el hamis adóbevallást, hiszen Mrs.Malden kézjegye is szerepelt rajta, ezért vétkes azadócsalás elkövetésében. Megvan az összes közvetettbizonyíték, és olyan helyzet alakulhat ki, amelybenkliensünknek pocsékul állhat a szénája.

– De hiszen követik – mondta Della. – Megfigyelés alatttartják. Ő, aztán nem mert volna idejönni.

– – Azt állítja, hogy követik.– Biztosan nem mondaná, hogy a nyomában vannak, ha

nem követnék.– Maga nem mondaná, Della – mondta Mason –, de mi

van, ha a nő hazudott nekünk, és az égvilágon senki sincs anyomában? Ehhez mit szólna?

– Akkor – mondta Della Street –, akkor benne lennénk aslamasztikában.

– Ebben egyetértünk – mondta Mason.– Most pedig tűnés innen, Della, és igyekezzünk nagyon

óvatosnak lenni, nehogy ujjlenyomatot hagyjunk. Vissza tudemlékezni, mihez nyúlt hozzá?

Mason elővette a zsebkendőjét, és fürgén dörzsölnikezdte a szék támláját ott, ahol hozzáért, majd az ülésttisztította meg, végül visszatette a széket a helyére. DellaStreet is kihúzta táskájából a zsebkendőjét, szorgalmasaneltüntette vele a tükörről az ujjlenyomatait.

Mason a bejárati ajtóhoz ment, letörölte a kilincset,résnyire nyitotta az ajtót, megtörölgette a külső kilincset is,aztán zsebkendőjével megfogta a villanykapcsolót, éseloltotta a lámpát.

– Készen vagyunk? – kérdezte Mason.– – Azt hiszem, mindennel megvagyunk, főnök.– Akkor pucoljunk innen!Kiléptek a lakásból. Mason elővigyázatosan még a

liftgombokat is megtörölgette.Ahogy áthaladtak az előcsarnokon, egy jól öltözött nő

viharzott be a kapun. Megtorpant, fürkészően PerryMasonre bámult, köszönni készült, de észbe kapott, ésbeugrott a liftbe.

– Ismeri? – kérdezte halkan Della Street.– Nem, de ő valószínűleg ismer engem, vagy legalábbis

azt hiszi. Nem valami örvendetes dolog.Lerohantak a lépcsőn, és gyors léptekkel a kocsi felé

vették útjukat. A legközelebbi nyilvános telefonfülkénélMason kiszállt, bement, és a Drake Nyomozóiroda számáttárcsázta.

– Paul Drake-et legyen szíves – mondta az ügyvéd.– Paul, valami van a számodra. Azt akarom, kezdj hozzá

azonnal.– Volt már olyan ügyed, amihez nem kellett azonnal

hozzákezdeni? – Mason elengedte a megjegyzést a fülemellett.

– Olvastál dr. Summerfield Maldenről, aki repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett?

– Igen.

– Értesüléseim szerint követik az özvegyét, és márnapok óta.

– Miért? – kérdezte Drake.– Találd ki! – mondta Mason. – Egyébként a nő mindjárt

az irodámban lesz.– Ez minden?– Nem. Van még más is. Dr. Malden

orvoskongresszusra tartott Salt Lake Citybe.– Tudom. Megírták a lapok.– Figyelj, Paul, ez bizalmas dolog. Dr. Maldennek volt

egy asszisztensnője. A neve: Gladys Foss. Huszonhét évkörüli, kreol, nagy, sötét szemekkel, százhatvanötcentiméter magas, ötven kiló. A beszámolók szerintroppant büszke a lábára.

Drake elismerően füttyentett.– A címe: Cuneo Drive 6931. – folytatta Mason. – De

nem valószínű, hogy otthon van.– Akkor hol keressem?– Otthagyta a rendelőt, és a főnöke utasítására

Phoenixbe utazott, hogy beszerezzen néhány adatotvalamelyik kórházból. Aztán Mr. Maldenhez készültcsatlakozni Salt Lake Cityben.

– Egyre szebb lesz. Sűrűsödik az ügy... – szólt közbeDrake.

– Ördög és pokol! Még hogy sűrűsödik? Olyan tömör,mint a...

– Folytasd! Hová akarsz kilyukadni?– Nyomás, állítsd rá az embereidet Salt Lake Cityben, és

találd meg Gladys Fosst.

– Mit gondolsz, a saját nevét használja?– Ki tudja? De van valami, ami a segítségedre lesz. Az

orvoskongresszus miatt a város minden szállodája tömvevan. Dr. Malden kétségkívül foglaltatott magának szobátvagy szobákat. Agyafúrt fickó volt, előrelátó. Nem mondtavolna Gladys Fossnak, hogy menjen utána, ha nemgondoskodik a szállásáról. Ha a szállodai listákon nemszerepel, akkor próbálj kapcsolatba lépni azOrvosegyesület titkárságával, és tudd meg, ki szervezte azorvosok elszállásolását.

– Oké – mondta Drake. – Egykettőre munkához látunk.– És mondd meg az emberednek Salt Lake Cityben, ne

hagyjon nyomokat maga után – figyelmeztette Mason. –Nem akarom, hogy bárki is megsejtse, mi járatbanvagyunk. Érdeklődjenek, de csak diszkréten,összeakadhatnak néhány hatósági emberrel is. Remélem,hogy nem fognak, de azért ne játsszanak nyitott lapokkal.Világos?

– Vettem. Minden rendben lesz.– De mindenekelőtt arra kell rájönnünk, ki követi Mrs.

Maldent. Máris eresszél rá néhány embert. Most ez alegfontosabb.

– Meglesz – mondta Drake.– Biztos vagy benne, hogy kiszúrják őket?– Hogy a fenébe ne! Ők is csak autón mennek, akár a

többi ember, az autóknak pedig rendszáma van. Aztánvalahol jelentést is tesznek. Ha még a helyükön vannak,kiszúrjuk őket, Perry.

– Mikor tudtok leghamarább nekilátni?

– Van bent egy jó emberem, máris indítom. Bárcsaklenne még erősítésem!

– Szerezz! – mondta Mason. – Dolgozzatok, aztán hívjál,ha van valami.

Mason helyére rakta a kagylót, kikereste Mrs. Maldenszámát, és tárcsázott. Amikor meghallotta az óvatos„halló”-t, megkérdezte:

– Mrs. Malden?– Igen.– Lehet, hogy poloska van a készülékében. Tudja, kivel

beszél? Felismeri a hangomat?– Azt... azt hiszem, igen.– Ön ma délután felkeresett valakit hivatalos ügyben.– Igen.– Várjon negyvenöt percet, aztán menjen vissza

ugyanabba az irodába.– De nem lesz túl késő? Be tudok menni?– Egyenesen a magánirodához menjen, és kopogjon.– Mi a helyzet? – kérdezte Della Street, amikor Mason

kijött a fülkéből.– Az a helyzet, hogy bekapunk valamit.– Hol és mit?Mason az órájára nézett. – Olyan helyen és azt, amivel

harminc perc alatt végzünk, lehetőleg valahol az irodaközelében, nehogy lekéssük a találkozót Mrs. Maldennel.

– Mi lenne, ha előbb beszélne vele, és csak aztánmennénk vacsorázni, amikor nem hajt semmi. Legalábbakkor ne rohanjon, amikor eszik. Azt utálom.

Mason elnevette magát: – Olyan hamar akarok beszélni

vele, amilyen hamar csak lehet, de tudni akarom, hogy PaulDrake munkához látott-e. Azért hívtam a nőt az irodámba,hogy Drake embere ráállhasson arra, aki megfigyelés alatttartja. Na, indulás!

Az irodától két sarokra Mason megállt. A kis étteremben,ahova betértek, jól ismerjék mindkettőjüket. Mason azórájára nézett, és így szólt a pincérhez: – Pontosanhuszonkilenc perc múlva felállunk és melyünk. Hozzon kétBaccardit, erőlevest, rostélyost és sült krumplit.

A pincér elviharzott. Hallgattak, a pohár szélét babráltákaz ujjukkal. Az ügyvéd evés közben állandóan lopva azóráját leste.

A kocsit az irodaház előtti parkolóban hagyták. Amegbeszélt időpont előtt három perccel ott voltak azirodában.

– Fejhosszal győztünk – mondta Della Street, és villanytgyújtott.

– Tudtam, hogy nem jön korábban, sőt lehet, hogy egykicsit késik – mondta Mason.

Alig ült le az asztalához, halk kopogtatás hallatszott.Della Street ajtót nyitott. Mrs. Maidén belépett, és rögtöncsicseregni kezdett:

– Jó estét. Ez aztán a meglepetés! Nem vártam, hogymáris eredményekről fog beszámolni nekem.

– Helyezze magát kényelembe, ön igazán pontos,asszonyom.

– A férjem tanított meg rá. Ismerte az idő értékét. Amegbeszélt időben ott is volt, hacsak valami egészenrendkívüli közbe nem jött, de egy orvos életében ez igazán

nem ritka. Mindig azt mondta: Steffanie, azért állapodunkmeg előre, hogy mindkét fél időt takarítson meg. Hatalálkád van, légy ott pontosan. Soha ne várjon rád senki,de azt se hagyd, hogy téged megvárakoztassanak. Mirejutott, Mr. Mason?

– A józanész, úgy látszik, cserbenhagyott, mert fogtam akulcsokat, és a Dixiewood házba mentem.

– Személyesen?– Személyesen.– Igen, igen... és mit talált?– Egy pazarul berendezett négyszobás lakást.– Négy szoba?Mason bólintott.Mrs. Malden előbb Dellára, majd Masonre nézett.– Tehát két hálószoba.Mason egy szót sem szólt.– Igazán fölösleges egy szerelmi fészekben – jegyezte

meg szárazon.– Ön azt mondta nekem, figyeltette a férjét, és így jutott a

lakás nyomára.A nő bólintott: – Igen, így volt.– Magánnyomozó-irodával?– Igen.– Melyikkel?– A Consolidated Nyomozóirodával.– Bizonyos ön abban, hogy a férje abba a lakásba ment?– Miért, Mr. Mason, valami nem stimmel a kulcsokkal? –

Ugyan! Simán bejutottunk. Engedjen meg nekem egykérdést, asszonyom. Járt ön abban a lakásban?

– Hogy én? A mindenhatóra esküszöm, nem! Mondtammár magának, hogy nem szoktam szimatolni – szünetettartott, és idegesen felkacagott –, bár rájöttem, hogy acselekedeteim látszólag ellentmondanak ennek azállításnak. Én kutatok, Mr. Mason, de nem szimatolok, mintegy kopó.

– Lát valami különbséget a kettő között?– Hogyne, méghozzá jól elhatárolható különbséget.

Engem azonban inkább az érdekelne, Mr. Mason, mit tudmég.

– Valaki láthatóan szörnyű nagy sietségben volt. Egyfestményt leakasztott a falról, de nem tette vissza a helyére.A falborítás egy darabját is kiemelte, de azt sem raktavissza. A borítás mögött jókora mélyedés van, és amélyedésben egy kitűnő, tűz- és betörésbiztos faliszéf.

– Mr. Mason! – kiáltott fel a nő.– A széf ajtaját félig nyitva találtuk – folytatta Mason. – A

lehetőségekhez képest megvizsgáltam, és... nos, hölgyem,a széf üres volt.

– Üres! – sikoltotta Mrs. Malden. – Csak a férjemismerte a zárkombinációt, és százezer...

– Mondja csak, mondja.– Az adóügyiek szerint ott legalább... szóval legalább

százezernek kellett lennie...Hirtelen Mason szemébe nézett, és idegesen felnevetett.– Ó, Mr. Mason, de hiszen ön csodálatos!Mason összevonta szemöldökét.– Maga odament, körülnézett – a nő hangja ujjongóra

váltott. – Megtalálta a zárkombinációt, kinyitotta a széfet, és

kivette a százezer dollárt. Most már jöhet az adóhivatal,semmit sem tud bizonyítani. Ha túl leszünk mindenen, éselült a zaj, maga szépen átadhatja nekem a pénzt, no,természetesen a tiszteletdíjat leszámítva. Nagylelkű leszekmagához, Mr. Mason. A jelen körülmények között bőkezűhonoráriumra számíthat.

– Hohó! Csak lassan a testtel! Ön, hölgyem, kisséösszekuszálja a dolgokat. Egy fityinget sem találtam!

– Érthető, hogy ehhez kell tartania magát, Mr. Mason.Maga igazi varázsló! Most jöttem rá, hogy milyen ravasz.

– Csak ne olyan hevesen! – mondta Mason. – Hataláltam volna pénzt, akkor sem tehettem volna, amire öngondol. Erkölcstelen, törvénysértő cselekedet lett volna,továbbá törvénysértés elleplezésére irányuló kísérlet,továbbá...

– Igen, igen. Nem szükséges elsorolnia. Tudom, hogytapasztalt ügyvéd. Mr. Mason, én... én nem is találokszavakat rá, milyen hálás vagyok azért, amit értem tett.

Felállt, Masonhez lépett, és megragadta az ügyvédkezét.

– Maga egyszerűen csodálatos! Fantasztikus! Elvágta agordiusi csomót. Most már akár ki is nevethetem őket.

– Megteheti, de azzal ne kalkuláljon, hogy tőlem tudom isén, hány ezer dollárt kap. Figyeljen rám! A széfet nyitvataláltam, és csak azt mondhatom, hogy az égvilágonsemmi sem volt benne.

A nő szenvedélyes mozdulattal Mason fölé hajolt, ésmegcsókolta. – Hogyan tudnám én ezt magánakmegköszönni!

– Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – mondta dühösenMason. – Semmit, érti, egy megveszekedett vasat semtaláltam a széfben, és ahogy ez az egész ügy kinéz, jobblenne szépen elfelejteni, hogy átléptem annak a lakásnak aküszöbét.

– Természetesen, Mr. Mason. Értem én, mennyireszükséges most a titoktartás. De mégis, nem lett volnajobb bezárni a széfet, és a helyére tenni a falborítást, meg afestményt?

– Minden bizonnyal jobb lett volna, csak éppen nemakartam megbolygatni a bizonyítékokat.

– Miféle bizonyítékokat?– Nem tudom, és mivel nem tudom, nem kockáztattam.

De egyvalamit tudok: gyilkosságszagot érzek.Az asszony nevetett: – Maguk ügyvédek! Maga

kidolgozta az egyetlen lehetséges megoldást, Mr. Mason.Egy életre lekötelezett.

– Ide figyeljen! Értse meg végre, hogy egy gyufaszálatsem hoztam ki abból a lakásból. – Mason hangjaelkeseredetten csengett.

– Persze, persze, hiszen tudom – mondta a nő.Felvillantott egy bájmosolyt, és a kijárat felé indult.

– Jöjjön csak vissza! – szólt rá Mason.– Bizonyos dolgokat még a helyére kell tennünk.– Majd máskor, Mr. Mason. Nekem most fontos... szóval

én rettenetesen rohantam ide, és most, most muszájvisszamennem. Nagyon köszönöm Mr. Mason. El semtudja képzelni, mennyire lekötelezett. Jó éjt – mondta, éskisuhant az irodából.

– Hívja Paul Drake-et! – mondta Mason a titkárnőnek.Della fürge ujjai Paul Drake közvetlen számát tárcsázták.

– Vonalban van – mondta.Mason átvette a kagylót. – Paul, nyomában vagytok Mrs.

Maldennek?– Természetesen.– Szereztél plusz embereket?– Hármat. Egyik a ház előtt várja, a másik követi, a

harmadik...– Ebben a pillanatban hagyta el az irodámat. Szem elől

ne veszítsétek! – figyelmeztette Mason.– Minden rendben, Perry. Ha valami gáz lenne, már

jelentették volna.– Jól van. Hallgass ide, Paul! Most ment el innen. Ha

mégis lerázná a fickót, akit ráállítottál, mondd, hogy menjena Dixiewood házba, hátha ott nyomára akad.

– Dixiewood. Világos. Ha telefonál, hogy szem előlvesztette, megadom neki ezeket az utasításokat, deteljesen fölösleges idegeskedned, Perry. Öreg rókák ezek.Senki sem csúszhat ki a kezük közül.

– Helyes – mondta Mason, és letette a kagylót.– Azt hiszi, odamegy? – kérdezte Della.– Talán.– De miért?– Bezárni a széfet, eltüntetni az ujjlenyomatokat,

amelyeket esetleg nem vettünk észre, visszarakni afalborítást és helyreakasztani a képet.

– Elképzelhető, hogy az adóügyiek felfedezik a lakást?– Miért ne?

– És talán a széfet is megtalálják?– Meglehet, hogy a széfet is megtalálják.– Akkor mi lesz?Mason vállat vont.– Mit gondol, ez a nő igazán azt hiszi, hogy maga kivette

a pénzt?– Bölcs cselekedet lett volna egy dörzsölt, leleményes

ügyvédtől, aki lojálisabb az ügyfeléhez, mint amennyire aszakma etikája indokolja.

– Úgy érti, egyszerűen felmarkolni a pénzt, és...– Induljunk ki ebből. Mondjuk, érvényesítik a

végrendeletet. Létezik egy széf, benne úgy százezer dollárkészpénzben. A doktor mérlege kifogástalan, mindentökéletesen stimmel, habár az adóhivatalnak kicsit büdös adolog. Aztán valahonnan előkerül százezer dolcsi. Kérdés:honnan a csudából?

Della Street bólintott.– Az adóhivatal azt állítja, hogy dr. Malden eltitkolt némi

készpénzt, amely számításaik szerint százezer dollárrarúghat. Erre előkerül ugyan az összeg egy széfből, amelydr. Malden titkos lakásában van. Kiválóan igazolná azállításaikat. Aztán megindulna a gépezet: büntetés,elkobzás, bírságolás. Ragaszkodnának ahhoz, hogy aközös adóbevallás miatt Mrs. Malden is részese acsalásnak, és akkor elszabadulna a pokol. A dolgokjelenlegi állása szerint üres széfet fognak találni, haegyáltalán megtalálják.

– Ez majd megnyugtatja őket – folytatta Mason –, hiszennem marad más, mint azt feltételezni, hogy dr. Malden

szórakozott volt, szórta a pénzt, és a kiadásait nemszámolta el.

– Igen, hát ez bizony nagy különbség – mondta DellaStreet.

– Ezért aztán, ha egy ügyvéd, aki betéved oda, szépenelteszi a százezret a tárcájába, kisétál, vár, amíg a dolgokleülepednek, majd azt mondja Mrs. Maldennek: „Van egykis ajándékom az ön számára, asszonyom”, és átnyújt nekiötvenezer adómentes dollárt; akkor sírig tartó hálát érdemela kedves ügyféltől, plusz ötvenezer adómentes dollárt,amivel a saját széfjét gazdagíthatja.

– A mindenit, ez aztán csábítóan hangzik.– Az is. Nem mondom, egy-két törvényt áthág vele...– De elkapni nem lehet érte – mondta Della Street.– Elkapni nem lehet – hagyta jóvá Mason.– És Mrs. Malden azt hiszi, hogy maga megtette?– Legalábbis ezt mondja.– Vagyis ha a dolgok rendeződése után nem adná át

neki ezt a csekély kis ajándékot, megneheztelhetnemagára.

– Pontosan – mondta Mason. – – Ezért kell a dologvégére járnunk, és megtudnunk, mi is történt valójában.

– Mit ért azon, hogy történt?– Azt hiszem, galádul lépre csaltak bennünket.– Mrs. Malden kitervelte volna, hogy magát ilyen kínos

helyzetbe hozza?– Nem tudom, ki állította a csapdát. Esetleg Gladys

Foss. Talán ő rámolta ki a széfet.– Tegyük fel, hogy maga meg sem találja a széfet –

jegyezte meg Della.– Úgy intézték, hogy feltétlenül megtaláljam –

hangsúlyozta Mason.– De hogyan hihették, hogy ismeri a zárkombinációt?– Vessünk csak egy pillantást a noteszra, amelyet Mrs.

Malden itt hagyott nekünk. Abban talán megtaláljuk aválaszt.

Della a páncélszekrényhez ment, és a fotókópiákkal tértvissza Mason asztalához. Együtt nézték át a lapokat.Mason átfutotta, majd kezdte az egészet elölről.

– Mindenféle zagyvaság, megbeszélések előjegyzése,meg... hohó! Hát ez meg mi?

Egy számra mutatott a notesz második oldalán: 54– 4–J. Az ügyvéd habozott egy pillanatig, majd továbblapozott.A harmadik lapon orvosi cikkek címei között a 31– 3– Bbejegyzést találta. Lapozott még kettőt és a J-2-26számhoz ért. Még két oldal, és 19-B jelölés a jobb felsősarokban.

– Íme, a zárkombináció – mondta Mason. – 54. négyszerjobbra; 31. háromszor balra; 26. kétszer jobbra; 19. balra.

– Gondolja, hogy ez az?– Száz az egyhez – felelte Mason.– És most mit csinálunk?– Behúztak a csőbe, de nem fogunk pánikba esni. Lesz

rá időnk, hogy felmérjük, miféle csapda, aztánmegpróbáljuk kitalálni, hogyan másszunk ki belőle.

– Tegyük fel, maga azt mondja Mrs. Maldennek, hogynem óhajtja vállalni a képviseletét.

– Rögvest megvádol azzal, hogy elsikkasztottam

százezer dollárt.– De ha nem tudja bizonyítani.– Sőt mi több, nekünk meg kell őt védenünk, ő pedig

szabadon ellenünk fordulhat. Ha megteszi, az adóügyiellenőrök bőséges bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogydr. Malden elrejtett valahol százezer dollárt. Azt állíthatná,hogy átadta nekem a lakás kulcsát, és megkért, hogykutassam át. Továbbá átadta nekem a férjezsebkönyvének a másolatát, amelyben – természetesenneki erről sejtelme sem volt – benne volt a titkos találkahelyszéfjének a zárkombinációja.

– Még hogy sejtelme sem volt! – fortyant fel Della.– Pedig ebben a kérdésben nagyon határozott lenne.

Soha nem vallaná be, hogy ismerte a kombinációt.– Mást vet a farkasok elé, hogy megvédje önmagát?– Méghozzá dalolva – mondta Mason.– Sokan gondolkodnak így, alkalom szüli a tolvajt. Itt

vagyok én, kezemben egy százezer dollárt tartalmazó széfzárkombinációjával, és erre a pénzre sem dr. Malden, sema felesége nem tehette volna rá, nyíltan a kezét, csak hapocsék helyzetbe hozza magát.

– Főnök – mondta Della Street felháborodva –, ha ez anő megpróbálja ezt tenni magával, akkor mi...

– Majd meglátjuk – nevetett rá Mason. Della Streetelmosolyodott: – Ilyen körülmények között jobb lenne, haletörölné a rúzsfoltot a képéről, még mielőtt Paul Drakebefut az értesüléseivel.

Harmadik fejezetAz ajtón Paul Drake szignálja koppant, és Della Street

ajtót nyitott. A langaléta, ábrándos szemű detektív belépettaz irodába, és egyenesen a hatalmas bőrfotelbatelepedett. Felvette kedvenc, féloldalas testhelyzetét, hátátaz egyik karfának támasztotta, és keresztbe rakta hosszúlábait. Ábrándos szemei kiválóan leplezték az éles szeműmegfigyelőt.

– Halljuk, mi van? – kérdezte Mason.Drake a fejét ingatta: – Nem kell elcsüggedni.– Mit jelentsen ez? – kérdezte ingerülten Mason. – Az

embered képtelen volt követni azt a személyt, aki Mrs.Maldent figyelte?

– Dehogy – mondta Drake, és cigarettát kotort elő azsebéből. – Senki sincs a nyomában.

– Biztos vagy benne?– Holtbiztos. Veteránokkal dolgozom, ezeket nem lehet

egykönnyen átverni. Akit a házához küldtem, az egyiklegjobb emberem. Neki ez gyerekjáték, mégis őt bíztammeg, hogy álljon rá a nőre, és figyelje meg, ki követi.

– És szerinte senki.Drake megrázta a fejét.– Hol állt rá?– A házánál.– Onnan hová ment a nő?– Egyenesen ide, amilyen gyorsan csak tudott. Lerakta a

kocsit a parkolóban, feljött, és amikor távozott, úgy rohant,mintha üldöznék. Gondold meg, Perry, milyen nehéz melókövetni valakit, és közben résen lenni, hátha mégis követika páciensedet, bár az emberem tudta, hova megy a nő.Azért is biztos a dolgában, mert a baba végig főútvonalonvezetett, így lemaradhatott mögötte, és megfelelőtávolságról beláthatta az egész terepet. Nem fedezett felsenkit, aki a nő nyomában lett volna. Emlékszel, felhívtál,amint elment tőled. Azóta még egy ember figyeli, teháttudom, hogy azóta sem követi senki, hogy elment innen. Akettesszámú emberem messziről követi az egyes számút,de semmi gyanúsat nem tapasztaltak. Egyébként jóltippeltél. Tőled egyenesen a Dixiewood házhoz rohant.

– Mennyi időt töltött a lakásban?– Nem többet nyolc-tíz percnél.– A 928/B. számú lakásba ment?– A csudába, Perry! Ezt aztán igazán nem tudjuk

megmondani? Elővette a kulcsát, kinyitotta a kaput, átmentaz előcsarnokon, és felment. Elvégre neki is lehet ottlakása, vagy valamelyik ismerősének, és ezért van kulcsa.Végzetessé válhatott volna, ha az egyik emberem utánatolakszik a liftbe, és felmegy vele. Valahol a kilencedikenvolt, azt tudjuk, mert a lift ott jelzett, amikor kiszállt.

– Ez már valami. Folytasd! Mi történt, azután?– Amikor kijött, hazafelé vette az irányt. Amint hazaér,

jelentik nekem. Három emberem van kint, több is, mintkellene. Azért ilyen sok, hogy meglegyen a kívánságod:követik a nőt, és keresik azt, aki őt követi. Rázós meló, egycsomó ember elszórakozhat vele.

– Szórakozzanak csak még egy darabig – mondtaMason.

– Azért egy kis előnyünk is van ebből a létszámból.Mindig ül valaki a telefonnál. Bármikor beszélhetek azirodával, ha akarod, odaszólok, hátha akad valami újabbfejlemény.

– Mit sütöttetek ki Salt Lake Cityben, Paul?– Legyen szíved, Perry! Épp hogy nekilódultunk.– Az utahi megbízottaddal felvetted már a kapcsolatot?– Hajaj! Már dolgoznak is. Tudni akarták, hány embert

eresszenek rá a melóra. Mondtam, hogy annyit, amennyikell.

– Milyenek ezek a fickók, akik a Dixiewood háználvoltak?

– Milyen vonatkozásban?– Jó fejek?– Első osztályúak.– Megbízhatóság?– Százszázalékos.– Jó tanúk lennének?– Persze.– Helyes. Ez lesz a nagyágyú.– Hogy érted ezt?– Azt hiszem, Mrs. Malden azt fogja állítani, hogy még a

közelében sem járt a Dixiewood háznak, miután elhagytaaz irodámat. Nem lesz mersze beismerni, hogy ott járt.

– A te ügyfeled – kérdezte rosszallóan Drake –, vagy amásik oldalon áll?

Mason teli szájjal nevetett. – De még mennyire áz

enyém. Csak van egy olyan érzésem, hogy a hölgy azzalfog vádolni, hogy megtaláltam és zsebre vágtam néhányfillért, ami az övé.

– Nocsak, kezd érdekes lenni. És menynyit?– Úgy százezer dollárt.– Gratulálok, öregem, igazán nem vagy kisstílű.– Ez az ügyvédi mesterség egyik rákfenéje. Teljesen ki

vagy szolgáltatva az ügyfelednek. Egy nő megbízást akaradni neked, előhozakodik egy mesével, amelyet néhánytényből és egy sor koholmányból zagyváit össze, és amikornekiállsz; hogy kibogozd, már meg is égetted a kezed.

– Megégetted a kezed? – kérdezte Drake.– Majd meggyógyul – nevetett Mason –, és bízom benne,

hogy nyom nélkül. Maradunk még egy félórát, hátha történikvalami, te pedig, Paul, menj az irodádba, és hegyezd afüled. De most jut eszembe! Van még más tennivalód is.

– Ki vele... – mondta Drake, és elővette a jegyzetfüzetét.– Figyeltesd a Dixiewood ház 923/B. számú lakást. Ha

bárki, bármikor áz éjszaka folyamán odamenne, aztakarom, hogy kövessétek.

– Oké. Azt akarod, hogy kövessük. És mi legyen akéglivel? Hagyjuk abba a megfigyelését, ha az emberem alátogató után megy?

– Nem. Maradjon valaki ott is.– Ez legalább két embert jelent és hármat vagy négyet

talonban – mondta Drake.– Rajta! – mondta Mason. Drake nevetett: – Ha ezt ilyen

iramban folytatod, Perry, el kell lopnod a száz rongyot,különben az adósok börtönébe jutsz. Egyébként beletelik

pár órába, amíg összeszedem és munkába állítom a jónépet. Na, megyek. Te még maradsz?

– Félórát. Mielőtt elmegyünk, hívlak.– Oké, megindítom a lavinát. Ha nem zargatlak, az annyit

jelent, hogy Mrs. Malden egyenesen hazament. Hamégsem, vagy bármi más előadódna, ideszólok. Na,megyek az irodámba. Nézzetek be hozzám lefelé menet! –Kikászálódott az ormótlan fotelból, és csüggedtenhatalmasat sóhajtott. Tisztában volt vele, hogy aznap éjjelsem hunyhatja le a szemét.

Negyedik fejezetMason az órájára pillantott.– Már negyvenöt perce várunk, Della. Ezek szerint nem

történt semmi érdemleges. Be is zárhatnánk a boltot.Beugrunk Paulhoz, talán...

Váratlan, éles telefoncsengés szakította félbe.– Ez Paul lesz – mondta Della.– Hagyja, majd én – szólt Mason, és felvette a telefont.– Halló, Paul, van valami?– Te Perry, az érzésed nem csalt. Követik.– Az áldóját! Tehát az embered tévedett?– Dehogy. Úgy látszik, eleinte még lerázta őket. Az

irodádtól a Dixiewood házig fix, hogy nem követték. Mostálltak rá.

– Hallgatlak – mondta Mason.– A Dixiewood házból egyenesen hazament. Öt-tíz perc

múlva kijött, és elindult valamerre. Az emberem akkor vetteészre, hogy a nyomában vannak.

– Hová ment?– Az Erin házhoz. Koszos kis hely, amolyan jobbnak

álcázott albérlők háza.– Folytasd! – mondta Mason.– Azt hiszem, itt nyomra akadtunk, Perry! Akit felkeresett,

a második emelet keleti szárnyán levő sarokszobábanlakik.

– Honnan tudod?

– Nyugi. Az egyik emberem körülnézett, háthakiszagolhat valamit, a másik a házat figyelte. Látta, hogyabban a délkeleti saroklakásban ég a villany, és fent van aroló.

– Gondolod, hogy megbeszélt jel volt? – kérdezteMason.

– Talán. Mellesleg mire a nőnek fel kellett érnie, azemberem egy fickót látott az ablakhoz ugrani. Olyangyorsan rántotta le a rolót, mintha titkolnivalója lenne.

– És az asszonyt nem látta? – kérdezte Mason.– Nem. Csak ahogy húzták le a rolót.– Ez természetesen csak feltevés – mondta Mason.– Ne felejtsd el, hogy két emberem volt ott, Perry. Az

egyik bement, szóba elegyedett a gondnoknővel azüresedésekről meg miegymásról, és a bérlőkre terelte aszót. Egy bizonyos típusú szobához ragaszkodott, előlegetakart adni, és végül a 2. 3. és 4. emeleti, délkeleti fekvésűlakások iránt érdeklődött, hátha megüresedik valamelyik aközeljövőben. A nőnek jó beszélőkéje volt, és mondottegyet-mást a lakókról. A harmadik emeleti délkeleti saroklehet, hogy pár héten belül üres lesz. Nem tartja sokra alányt, aki benne lakik. A negyedik emeletit egy titkárnőbérli, akinek fix állása van, és látszólag minden rendbenvan körülötte. A másodikon egy Castella nevű férfi lakik, ésvan esély rá, hogy elmegy onnan, mert – legalábbis ahogyő sejti – más munka után kell néznie.

Az emberem kiszedte belőle, miért gondolja így, errekiderült, hogy Castella dr. Malden sofőrje és mindenesevolt. A gondnoknő olvasott dr. Maidén haláláról, és azon

spekulált, vajon Castella munka nélkül maradt-e, és haigen, mihez fog kezdeni a lakással. Csökkent nála azárfolyama, legalábbis a hitel tekintetében, és akár tud róla,akár nem, a tegnapi naptól kezdve szigorúan akészpénzfizetők listájára került.

– Ez biztatóan hangzik – mondta Mason. – Meglehet,hogy Mrs. Malden őhozzá ment. Talán kötelességénekérezte közölni vele, hogy a munkaviszonya megszűnt... deaz ördögbe, Paul, miért nem intézte el telefonon?

– Ezt igazán ne tőlem akard megtudni – mondta PaulDrake. – Az ábra mindenesetre így áll.

– Mi történt azután?– Az utolsó értesüléseim szerint még ott van.– Ott a két embered is?– Világos.– És akik követik a nőt?– Ők is. Két fickó egy kocsiban.– Tudsz már róluk valamit?– Még nem. Kaptam egy rendszámot, és kerestetem...

egy pillanat, Perry. Befutott egy hívás a másik vonalon.Tartsd egy percig.

Mason tartotta a vonalat, majd kisvártatva Drake ismétbeleszólt a kagylóba. – A pokolba, Perry, ezek a kerülettőlvannak.

– Kicsodák?– A kocsi, amelyik követi a nőt.– Biztos vagy benne?– De még mennyire! Ilyen rendszáma csak a kerületi

rendőrségnek van.

– Hova tartoznak? A seriffhez vagy a kerületi ügyészhez?– Azt hiszem, a seriffhez. Habár ezeket a rendszámokat

olyan bizalmasan kezelik, hogy az ördög sem igazodik kirajtuk.

– Egyéb?– Minden klappol. Ketten ülnek a kocsiban. Tipikusan

kerületi munka. Tudod, amikor csak lehet, ketten vannak,nehogy ellopják őket.

– Oké. Tudj meg Castelláról mindent, amit csak lehet. Mia véleményed, odamehetek felmérni a helyzetet, nemfognak kiszúrni?

– Nem ajánlom, Perry. Cikis a dolog. Két embertállítottam munkába, és az a két fickó a kerületirendőrautóban sem most lépett le a falvédőről.Észrevehetik, hogy valaki más is követi Mrs. Maldent, és...

– Hát ne vegyék észre! – szakította félbe Mason. –Mondd meg az embereidnek, inkább szívódjanak fel,mintsem rájöjjenek, mit keresnek ott.

– Megmondom nekik, Perry, de tudod, hogy nem mindiglehet zajtalanul dolgozni.

– Tegyenek meg minden tőlük telhetőt.– Oké. Ha a nő még mindig ott tartózkodik, az egyik

emberem öt percen belül visszahív. Neki majdmegmondom, hogy ha nem megy másképp, hagyják abbaa melót, nehogy kiszúrják őket. Végképp nem tartanámbölcs dolognak, hogy odamenj, és csatlakozz akörmenethez. Már akkora kocsisor kanyarog a nő mögött,mint a papírsárkány farka.

– Igazad van – mondta Mason. – Hazaviszem Dellát,

aztán én is lelépek. Legalább éjfélig ülj a telefonon, és hívjála lakásomon, ha valami fontos fejlemény van.

– Oké, Perry. Nem hiszem, hogy túl sokáig maradnaabban a kégliben.

– Helyes, Paul, nézz utána Castellának! Tudd meg, hogymit csinált dr. Maldennél és mennyi ideig, meg azt is, mifélealak. Állíts rá valakit! Te, nem gondolod, hogy ez a kerületikocsi mégis követte a nőt az irodámba jövet, innen pedig aDixiewood házhoz?

– Az emberem kitart amellett, hogy nem – mondta Drake–, bár megeshet, hogy tévedett.

– Jól van, nemsokára okosabbak leszünk. Hajts rá, Paul!Az ügyvéd helyre tette a kagylót, és azt mondta: –

Indulás, Della! Maga most szépen hazamegy.– Pont most, amikor a dolgok kezdenek kibontakozni? –

kérdezte méltatlankodva Della. – Tud valami újat?Mason elmesélte a fejleményeket, közben pedig rendet

rakott az íróasztalán, bezárta a fiókokat, és eloltotta alámpát.

– Ez a kerületi kocsi nem megy a fejembe – mondtaDella. – Még ha az FBI vagy a pénzügyisek lették volna...

– Pontosan – helyeselt Mason. – Többről van itt szó, mintamennyi látható. Na, jöjjön, hazaviszem! Aztántelefonügyeletet tartok.

– Nem maradhatnék inkább magával?Mason nevetve ingatta a fejét: – Aludnia kell. Holnap

maga lesz itt a főnök.– – Azt súgja nekem valami, hogy kalandos éjszakája

lesz.

– Remélem is. Úgy összejöttek a dolgok, hogy lassanmár a nyakamat szorongatják, és szeretném tudni, mireszámíthatok még.

Mason kitette Dellát a ház előtt, amelyben lakott, majdvillámgyorsan a saját lakása felé vette az irányt. Már kintrőlhallotta a telefoncsengetést. Felrántotta az ajtót, azasztalhoz rohant, és megragadta a kagylót. Paul Drakehangját hallotta: – A Dixiewood házba új vendég érkezett.

– Kicsoda?– A leírásból ítélve Gladys Foss.– Mióta van ott?– Vagy öt perce. Kulcsa van, és ismeri a járást.– Tudja az embered, hogy az illető Gladys Foss, vagy

csak a személyleírás alapján gondolja?– A kocsija is ezt igazolja. Valaki pokoli sokat

gyötörhette ma azt a kocsit.– Honnan tudod?– Rengeteg szúnyog van a szélvédőjén, amit errefelé

nem szedhetett össze. Sötétedéskor ragadhattak rá, talánvalami folyó völgyében. Keresztül sem látni tőlük aszélvédőn.

– A nyilvántartás szerint övé a kocsi?– Bizony ám. Gladys Foss, Cuneo Drive 6931.– És Salt Lake Cityben mi újság?– Az emberem még munkában van, de úgy nézem, már

leállíthatom. Dr. Malden a Hotel Capitalban foglaltatottmagának szobát, Mr. és Mrs. Amboy részére pedig egynyugodt, első osztályú motelban. Megmutatták neki abejegyzést, miszerint Mrs. Amboy bejelentette magát és a

férjét, és három napra kifizette a szobát. A személyleírásGladys Fossra illik.

– Nagyon jó... Hívd vissza az emberedet Salt LakeCityből, ez már csak fölösleges pénzkidobás.

– Figyelj, ezt sütöttem ki: Gladys Foss és Mrs. Amboyfeltehetőleg egy és ugyanaz a személy. Amint megtudta,hogy dr. Malden halott, visszaindult – mondta Drake.

– Helyes. Odamegyek a Dixiewood házba, Paul.Beszélni akarok vele.

– Semmi biztosítékunk nincs arra, hogy még ott lesz.– Beszélsz mostanában az embereddel? – kérdezte

Mason.– Hívnia kellene. Abban állapodtunk meg, hogy

ötpercenként jelentkezik, hátha utasítást akarunk adni neki.Persze ha nem hív, akkor tudom, hogy a baba elhagyta aházat.

– Mondd meg az emberednek, hogy figyeljen, mertodamegyek.

– Ha a nő elmenne, kövessék?– Hányán vannak ott?– Most csak egy. A többiek még nem érkeztek meg.

Bármelyik percben itt lehetnek.– Hol helyezkedett el az embered?– Az előcsarnokban, tehát ha bárki bejön, és beszáll a

liftbe, tudja, hányadikra ment. Ha a kilencedikre, azonnalutánamegy, és figyel. A lány, akire ráillett Gladys Fossszemélyleírása, a kilencedikre vitette fel magát. Azemberem utánament, és körülcserkészte a terepet. A928/B. számú lakásban égett a villany, tehát holtbiztosán ott

volt.– Mondd meg az emberednek, hogy várjon meg.

Szeretném a lakásban érni a nőt, de ha elmegy, azthiszem, fontosabb a lakást szemmel tartani.Természetesen, ha a többiek ideérnek, mielőtt a lányelhúzná a csíkot, ragadjanak rá. Remélem, elcsípem,mielőtt lelép.

Mason visszaszáguldott a kocsijához, egykettőre aDixiewood háznál termett, és a Mrs. Maldentől kapottkulccsal kinyitotta a kaput. Egy férfi lépett elő az árnyékból,és a lift felé indult. Mason megpróbált elmenni mellette.

– Mr. Mason? – kérdezte a férfi.– Igen.– Felmegyek magával. A liftben beszélhetünk.Mason megnyomta a kilencedik emelet gombját. –

Menjünk! – mondta.– Bocsásson meg – mondta a detektív –, de nem babra

megy a játék. Azt az utasítást kaptam, hogy legyek nagyonóvatos.

– Vagy úgy – mondta Mason. Elővette a levéltárcáját, ésfelmutatta az igazolványát.

A férfi alaposan szemügyre vette, aztán megszólalt: –Oké. Csak biztos akartam lenni a dolgomban. Ez minden.

– Helyes.– A nő elment.– Mikor?– Pár perccel azelőtt, hogy maga megérkezett...– Volt nála valami?– Két bőrönd.

– Nehezek?– Egészen belezöldült a cipekedésbe.– Mit csinált a bőröndökkel?– Betette a csomagtartóba, és elvitte a kocsit.– Körülnézek egy kicsit – mondta Mason.– Akarja, hogy magával menjek?– Nem. Menjen vissza az előcsarnokba. A lakás

telefonszáma Crestline 6-9342. Oltsa el a villanyt a liftben,és tegye az ajtóra a táblát: A LIFT ÁTMENETILEG NEMMŰKÖDIK. Álljon a lift elé, mintha a kiírást szemlélgetné, éselegyedjen beszédbe azzal, aki bejön. Mondja, hogy aszerelő éppen dolgozott a liften, amikor maga jött, és hogynéhány perc az egész, csak elugrott egy biztosítékért.Csinálja hihetően. Kérdezze ki az illetőt, hogy hányadikemeletre megy! Ha a kilencedikre, menjen le a telefonhoz,és hívja a Crestline 6-9342-es számot.

A férfi feljegyezte a telefonszámot.– Van kulcsa a lakáshoz? – kérdezte.– Azt hiszem, ki tudom nyitni – mondta Mason.– Bocsásson meg.– Ugyan miért?– A kérdezősködésért. Azért vagyok itt, hogy

utasításokat kövessek, és nem azért, hogy koptassam aszámat.

– Semmi baj.Mason kilépett a liftből, a detektív visszatért a földszintre.

Mason a kulcsával kinyitotta a 928/B. számú lakás ajtaját,aztán zsebkendőjével az ujján, nehogy nyomokat hagyjon,felkapcsolta a villanyt.

A lakás első pillantásra olyan volt, mint amikor először ottjárt, csakhogy amikor kinyitotta a komód fiókjait, azokatteljesen üresen találta. Női holminak nyoma sem volt alakásban. Sem arckrém, sem ruha, sem fehérnemű,semmilyen intim használati tárgy. Még az egyik fogkefe iseltűnt az állványról.

A faliszéf ajtaja zárva volt, a falborítás darabja a helyén, akép a falon.

Mason alaposabban körülnézett, mint első alkalommal. Anappaliban az állólámpa melletti kis asztalon népszerűképeslapokat, egy csomó huszonötcentes képregényt megnéhány orvosi szaklapot talált.

Mason megnézte az orvosi lakokat. Postán érkeztek, deaz öntapadós címkét a megrendelő nevével és címévelminden egyes lapról levakarták. Mason magához vette alapokat. Aztán a magazinokat vette szemügyre, de nemtalált rajtuk postai jelzést. Valószínűleg újságárusnál vettékőket.

Alaposan átvizsgált mindent. De orvosi szaklapokon kívülsemmi olyat nem talált, ami kapcsolatba hozhatná a lakástdr. Maldennel.

Mason kilépett az ajtón, óvatosan, hogy ne hagyjonujjlenyomatot a kilincsen. Megnyomta a lift hívógombját. Asötét kabin felkúszott a kilencedikre. Villanyt gyújtott, ésvisszavitte a liftet a földszintre, ahol Drake detektívje várt rá.

– Zargatták? – kérdezte Mason.– Nem különösebben. Egy házaspár akart felmenni a

hatodikra, mondtam nekik, hogy talán el tudom indítani aliftet, aztán felvittem őket. Útközben felvettem valakit, aki az

ötödikről akart hazamenni, és a liftajtót rugdosta, mert sötétvolt. Aztán elregéltem nekik az „átmenetileg nem működik”históriát.

– A házba tehát csak azok ketten jöttek be a hatodikról?– Igen. Ez minden.– Maradjon szolgálatban – mondta Mason –, és időnként

számoljon be Paul Drake-nek. Az erősítés útban van.Mason elhagyta a házat, és gyors iramban a Cuneo

Drive-ra hajtott... Az óra fél tizenegyet mutatott, amikorleparkolt a 6931. számú villával szemben, felkapaszkodotta lépcsőn a kapuig, és megnyomta a csengőt. Semmiválasz. Bár a házban teljes csend honolt, az összehúzottfüggönyök mögül sápadt fény szüremlett ki az utcára, sjelezte, hogy valaki otthon tartózkodik. Mason még egyszermegnyomta a csengőt, és türelmesen várt. Pár másodpercmúlva harmadszor is becsengetett, de most márállhatatosan nyomta ujjával a csengő gombját.

Óvatos lépéseket hallott az ajtó másik oldaláról, majdegy női hang kérdezte: – Ki az?

– Miss Foss? – kérdezte Mason.– Igen.– Táviratot hoztam – mondta Mason.– Tegye az ajtó alá.– Sürgős, és alá kell írnia.– Jó, akkor csúsztassa be az ajtó alatt, és aláírom.– Sajnálom, a nyílás túl keskeny;– Ide figyeljen, most szálltam ki a kádból. Éppen

fürödtem, amikor csengetett.Mason elhallgatott.

Egy pillanat múlva csapódott a retesz, és résnyire nyílt azajtó. Meztelen kar jelent meg a nyílásban.

– Kérem, adja ide a táviratot!– Most, hogy végre kinyitotta az ajtót, és nem kell

teleüvöltenem az utcát, Perry Mason vagyok. Ügyvéd, és dr.Summerfield Malden halála, illetve a jövedelmi adóügyében kerestem fel.

Az ajtó bevágódott az orra előtt.– Én akár kiabálhatok is, és megtudhatja az egész

környék, hogy mit akarok – mondta Mason az ajtón kívül.Megint csend lett, s mivel Mason nem hallott távolodó

lépteket, várt.Az ajtó lassacskán keskeny résre nyílt. – Kit képvisel? –

kérdezte a női hang.– Az özvegyet képviselem, aki, amint ez megesik, jóval

többet tud, mint maga sejti. Ha goromba fiú volnék,behatoltam volna, amikor először ajtót nyitott.

– És miért nem tette meg?– Talán a csupasz karja miatt, meg hogy azt állította,

éppen csak kilépett a fürdőkádból – nevetett Mason.– Azt képzeli, hogy meztelenül jöttem az ajtóhoz?– Még nem volt alkalmam eléggé megismerni ahhoz,

hogy tisztában lehessek a szokásaival – szólt be Mason azajtónyíláson.

– Nos, most legalább megismerkedtünk.– Felért egy telefonismeretséggel.Az ajtórés egy arasszal tágabb lett. – Dr. Malden neje

még a földet is gyűlöli, ahová lépek. Ha őt képviseli,magáévá kell tennie az álláspontját.

– Nem feltétlenül. Nézze, félretéve a személyesérzelmeket, magának és Mrs. Maldennek rendkívülienfontos közös ügyük van. Az adóhivatal tisztviselőikérdéseket fognak feltenni. Ha bármi készpénzhiánytbizonyítani tudnak, akkor büntetéseket, bírságokat fognakkivetni, sőt még bűnvádi eljárást is indíthatnak. Úgygondolom, talán elbeszélgethetnénk erről. Az az érzésem,hogy szívesen megvitatná velem ezt a mi közös ügyünket.

Gladys Foss hallgatott.– És ha már egyszer szükség van erre a beszélgetésre –

mondta Mason –, mindkettőjük számára sokkalkellemesebb lenne, ha én közvetítenék, mert ha netánmaguk ketten kerülnek szemtől szembe egymással, akkormaga...

– Az meglehet – mondta Gladys Foss, és kitárta az ajtót.– Jöjjön be! Jobbra van a nappali, üljön le, és helyezzemagát kényelembe, amíg magamra kapok valamit!

Mason belépett a hallba, és meglátta, ha csak egyvillanásnyira is – az átlátszó köntösben szaladó lányt, aminta folyosó végén kinyitott egy ajtót, valószínűleg ahálószobáét. Ez a röpke pillantás is elég volt Masonnekahhoz, hogy igazolva lássa, amit Mrs. Malden vetélytársaszépségéről mondott.

Mason belépett a nappaliba, és elhelyezkedett az asztalmellett álló kényelmes bőrfotelban. A fotel mögöttiállólámpa remek fényt nyújtott az olvasáshoz. Az asztalonvagy fél tucat friss képeslap feküdt. Mason hátradőlt, kézbevett néhány lapot, aztán visszatette őket az asztalra.

A fotel ülése meleg volt. Mason arrább húzódott, és kezét

a szék karfájáról a padló felé csúsztatta. Ujjai gyűröttújságot érintettek. Felemelte. Az esti újság késői kiadásavolt, a sporthíreknél kinyitva.

Mason furcsálkodó tekintettel az újságot szemlélte,amikor Gladys Foss szoknyában, blúzban és papucsbanbelépett a szobába. Magas homlokából hátrafésült hajafényes volt és sima. Szeme hatalmas és sötét, enyhénrúzsozott ajkai teltek és kívánatosak.

Megállt az ajtónál, s ahogy nézte Masont és kezében azújságot, Masonnek feltűnt különös kifejezést öltött arca.

Mason az asztalra dobta az újságot, és fel akart állni.– Maradjon csak – mondta a lány. Fürgén beljebb jött, és

gyors mosolyt vetett Mason felé.A férfi megállapította, hogy igazi szépség, hosszú lábú

és arányos felépítésű, és a könnyed mozdulat, amellyel apamlagra ült, az izmok tökéletes összhangjára utalt.Viselkedése fesztelen volt és könnyed.

– Látom, felfedezte a titkos bűnömet – mondta ésmosolygott. Mason felvonta szemöldökét. A lány az újságramutatott.

– Baseball?– Lovak.– Ó!– Engem fáraszt a sablonélet. Habár, azt hiszem,

mindenkit. Szeretném megütni a főnyereményt. Sajnálom,ha szókimondó voltam, de ez az igazság.

– Bizonyára remek kikapcsolódás.– Maga nem az a fajta, aki élvezetet találna benne.Mason elgondolkodva tekintett rá: – Én nem

engedhetném meg magamnak.A lány mondani akart valamit, de meggondolta magát, és

elhallgatott.– Azon kívül így is elég változatos az életem – mondta

Mason.– Nos – mondta a nő –, nem mondtam volna el mindezt,

de maga ügyvéd. Amikor bejött ide, pont abba a fotelba ült,amiből épp, hogy felkeltem, így hát, ha nem mondom, akkoris rájön, hogy amint hazaértem, nekiálltam alóversenyeredményeket böngészni. Nem lehetett nehézlevonni a következtetést.

– Ez aztán az őszinteség! – mosolygott Mason.– Az az igazság, hogy ma rengeteget vezettem. Hosszú

napom volt, hullafáradt vagyok, de azért tudnom kellett, mitörtént a pályákon. Tehát miben lehetek szolgálatára, Mr.Mason?

– Ugye, tud Mr. Malden haláláról?– Természetesen. Ezért jöttem haza. Néhány napig távol

kellett lennem.– Dr. Malden Salt Lake Citybe készült, hogy részt vegyen

egy orvoskongresszuson?– Pontosan.– És maga honnét vezetett olyan sokat, amíg ideért? –

kérdezte Mason.A lány elmosolyodott: – Végül is, Mr. Mason, késő van,

és én szörnyen, de szörnyen fáradt vagyok. Feltételezem,hogy azért jött, mert a könyvelésről és a jövedelmi adórólakar velem beszélni.

Mason bólintott.

– Nos, javaslom, hogy ezt a témát vitassuk meg, és azegyebeket halasszuk egy sokkal alkalmasabb időpontra.

– Helyes, akkor beszéljünk arról az egyetlen dologról,ahol az ön és Mrs. Maidén érdekei találkoznak.

– Arra gondol, ahol Mrs. Malden kapzsisága találkozik azén felelősségemmel? – kérdezte Gladys Foss keserűen.

Mason elmosolyodott: – Távol álljon tőlem, hogyösszeegyeztessem két nő álláspontját, akik nem kedvelikegymást. Én csak bizonyos tényeket próbálok rögzíteni.Beszéltek magával az adóhivataltól?

– Igen.– Azt állították, hogy dr. Maidén könyvelése nem pontos,

különösen a készpénzhelyzetet illetőén nem az.– Szimatolni jöttek, ha erre gondol.– És vádolni?– Részben. Úgy gondolták, hogy dr. Maldennek több

készpénzbevételt kellene bejelentenie.– És mi a valóság?A nő a szemébe nézett.– Azt akarja tudni, Mr. Mason, amit az adóhivatalnak

fogok elmondani, vagy pedig a színtiszta igazat?– Az adóügyieknek mást fog mondani, mint ami a

színtiszta valóság?– Nekik csak azt mondom el, amit tudok. Magának

azonban elmondhatnám azt is, amit csak sejtek.– Halljuk azt a sejtést! – mondta Mason.– Kevesen veszik észre, hogy egy orvos milyen iszonyú

megterhelésnek van kitéve manapság. Elözönlik azemberek, a betegek állandó, végtelen sora. Néhányan

világosan elmagyarázzák a panaszaikat, azoknál, hipp-hopp, kész a diagnózis. De vannak, akik nem képesekerre, úgy kell kihámozni belőlük, az agyukból, a testükből,hogy hol lehet a baj. Mások képzelt betegek, és olyannyiratragikusnak állítják be betegségük alakulását, hogy szintenem látnak már kiutat. Ez túlzás, szellemi torzulás, ésmegint az orvosnak kell tudnia, mit tegyen.

Ráadásul ott vannak azok, akiknél műtéti beavatkozásravan szükség. És a műtéteknek a rutinoperációtól az életmeghosszabbításáért folytatott kétségbeesett, utolsókísérletig nagyon széles skálája van. Komplikációk műtétközben, sőt műtét után is felléphetnek, és az orvosnakállandó őrségben kell lennie, hogy lássa, nincs-e valamisúlyos szövődmény, más szóval, nem tudja beprogramoznia dolgokat. Olyan, mintha egy bokszolót ellenfelek seregeszorongatna, ő pedig ott állna egyedül a szorító közepén.Nyugodtnak és higgadtnak kell lennie. Gondolkoznia kell.Előrelátónak kell lennie, és ráadásul ez az iszonyatosszellemi és fizikai túlterhelés. Egy percre sem enyhül,egész életére rányomja a bélyegét. A tetejébe nem szabadmegfeledkeznie arról, hogy a betege elrohanhat együgybuzgó ügyvédhez, és helytelen gyógykezelés címén pertindíthat ellene, ahol aztán minden, amit megtett vagyelmulasztott megtenni, az esküdtszék elé kerül.

– Milyen ékesszólóan beszél – mondta Masonbólogatva.

– Azért mondom el mindezt, mert túl sokan nem veszikészre. Egy orvosnak, aki ilyen megfeszített munkát végez,életbe vágó problémákra kell összpontosítania és nem

holmi könyvelésre meg statisztikai kimutatásokra, mintahogy elvárnák tőle azok, akik az adóbevallásátböngészték.

– Egy ilyen embert igazán nem kell pénzügyekkelzaklatni – mondta Mason. – Felvehet valakit, aki kézbentartja az összes pénzügyét.

– Kit?– Egy könyvelőt.A lány megrázta a fejét: – Megoldhatatlan. Aki ezt a

munkát csinálja, annak benne kell lennie a csapatban; tehátvalaki a rendelőből, leginkább valamelyik ápolónő. A lehetőlegjobb szándékai lehetnek, mégis, ha belép egymozgalmas orvosi rendelőbe, úgy érzi, valamifélebolondokházába csöppent. Röntgenvizsgálatok, diatermiáskezelések, sugárkezelések.

– Hány nővért foglalkoztatott dr. Malden?– Velem együtt ötöt.– Sokféle gyógymódot alkalmazott a rendelőben?– Hogyne. Nagyon bízott bennük. Különösen a

diatermiában, amelyet a tényleges gyógyításon kívülpszichológiai célokra is használt.

– Megmagyarázná, mit ért ezen?– Bizonyos fokig igen. Kegyetlen dolog, de az orvosnak

szembe kell néznie vele, hogy nem tudja megállítani az időt,és az óramutatót sem tudja visszafordítani. Az emberi életszakaszos. A fiatalságból az öregségbe érünk, azöregségből pedig a halálba. Ez kérlelhetetlen ésmegmásíthatatlan.

Vannak, akiket az öregség abnormális elváltozásai

visszariasztanak, és azt kívánják az orvostól, hogy tegyenvalamit ellenük. Lehetetlent kívánnak tőle. Mások viszontbeletörődnek a bajukba, és nem gondolnak arra, hogy azorvostudománynak már vannak rá eszközei, csak időben,orvoshoz kell fordulni, és könnyen meggyógyulhatnak.Vegyünk például valakit, aki a lehetetlent kívánja azorvostól. Ha az orvos azt mondaná: „Asszonyom, igazánsajnálom, de ön hatvannyolc éves. Mostantól fogvaegészen a haláláig napról napra romlani fog a fizikaiállapota. Lesznek abnormális elváltozásai is, amelyekensem ön, sem én nem segíthetünk. Én igyekszemkönnyebben elviselhetővé tenni mindezt, és kezelem majd,ha heves fájdalmai lesznek.” Ha egy orvos így beszél abetegével, kegyetlen. Sőt szívtelen. Súlyosbítja azt, aminkönnyíteni próbál.

– Kevéssé értem, mi köze mindennek a könyvvitelhez –mondta Mason. – Briliáns elmefuttatás, felkelti azegyüttérzésemet, csak éppen kikerüli a kérdést. Attóltartok, kedvesem, maga elfelejti, hogy ügyvédhez beszél.Térjen szépen a tárgyra!

– Rendben – mondta a lány kelletlenül. – Jobban issajnálhatná szenvedő felebarátait. A revizorok letöröltékkönnyeiket, és bódultan távoztak. Ma este túlságosanfáradt vagyok ahhoz, hogy magával felvegyem a harcot. Atárgyra térek. A rendelőben készpénzhiány van.

– Így már jobb – mondta Mason. – És mi okozta akészpénzhiányt?

– Az, hogy dr. Malden híján volt minden üzleti érzéknek.– Megmagyarázná?

– Nagyon egyszerű magyarázata van. Amikor dr.Maldennek pénz kellett, csak odament a fiókhoz, kivette,amennyit akart, és zsebre vágta.

– És hagyott magának egy cetlit, hogy mennyit vett el?A lány a fejét ingatta: – Éppen az a baj, hogy nem.– Ez bizony komplikációkat okozhat – mondta Mason.– Már okozott. Azt hiszem, hogy addig, amíg feljegyeztük

a készpénzbevételeket, nem is volt semmi baj, de úgylátszik, dr. Maidén nem minden esetben adta át nekem azösszegeket. Elfogadta és megköszönte a pénzt, hátbaveregette a beteget, aztán szólt, hogy küldhetem akövetkezőt. Néha bemondta nekem ezeket az összegeket,néha pedig kiment a fejéből, vagy sürgős esethez hívták.Talán másnap reggel operált, vagy késő délután jött be arendelőbe, és mindketten túlságosan elfoglaltak voltunkahhoz, hogy az ilyen fizetéseket egyenesbe hozzuk.

– Ez persze csak alkalmi feledékenység lehetett, ugye?A lány habozott.– Szóval? – tartott ki Mason a kérdése mellett.– Mr. Malden soha nem volt feledékeny. Úgy működött az

agya, mint egy gép. Megpróbálta úgy feltüntetni a dolgot,hogy feledékenységből tette, de valójában tudatos volt,amit csinált. Az kellett, hogy legyen, mert túl gyakran fordultelő.

– Mennyit mondott el ebből a revizoroknak?– Semmit. Magán kívül senkinek sem beszéltem erről.– Nos, természetesen magyarázatot kell adnia bizonyos

dolgokra.A lány nemet intett a fejével.

– De nem nekik. Dr. Malden meghalt. Jöjjön rá azadóhivatal.

– Magát is meg fogják kérdezni.– Majdazt mondom nekik, hogy amennyire én tudom, a

könyvelés helyes, hogy amikor dr. Malden tájékoztatottvalamiről, azt rendben bevezettem, de amiről nemértesültem dr. Maldentől, arra nem tudok választ adni,éstalán kérdezzék megtőle.

– Nemszívesen tennék így – mondta Mason –, de térjünkcsak vissza egy sokkal személyesebb témához. Mi ahelyzet a Dixiewood házzal?

A lány arca mozdulatlan maradt. – Mi van vele? –kérdezte.

– Azt hittem, maga majd elmondja.– Dixiewood? – kérdezte olyan hangon, mintha ez a név

semmit sem jelentett volna számára.Mason hangja kissé ingerlékenyen csengett: –

Dixiewood ház, 928/B. számú lakás. A bérlő neve: CharlesAmboy.

Gladys Foss megrázta szép fejét: – Nekem ez nemmond semmit.

– Csodálom, amikor húsz perccel ezelőtt még otttartózkodott.

– Én?– Leállította a kocsiját, felment, két bőröndbe

összecsomagolta valamennyi holmiját, amely a lakásbanmaradt. Lecipelte a két súlyos táskát a kocsijához, betettea csomagtartóba, és elment.

A lány moccanni látszott a pamlagon, de szemét

rendíthetetlenül Masonre szegezte, arca kifejezéstelenmaradt. Kisvártatva megszólalt: – Honnan tudja?

– Tudom, mert ügyvéd vagyok. És az a dolgom, hogymegtudjak bizonyos dolgokat, amelyek az ügyfeleimetérintik. Az a Dixiewood lakás sok tekintetbenbefolyásolhatja <az ügyet.

– Nem látom be, miért.Mason csendben maradt.– Ebből arra következtetek, hogy kémkednek utánam –

mondta némi szünet után a lány.– Arra következtet, amire akar, csak mondja el az igazat.– Miért?– Mert döntő kihatása lesz az örökségre.– És kié lesz az örökség?– Gondolom, Mrs. Maldené. Még nem láttam a

végrendeletet.– Rendben. Mrs. Malden megvívhatja a saját csatáját –

mondta hirtelen a lány –, de nem látom be, miért kell nekemaz éjszaka kellős közepén fent lennem, amikorrettenetesen fáradt vagyok, és kitárni magának a lelkemetcsak azért, hogy Steffanie Malden nagyobb koncotkaparintson egy olyan férfi hagyatékából, akit sohasemszeretett.

Mason elengedte a füle mellett ezt a keserű kifakadást.Türelmesen üldögélt a fotelban, és várt.

Gladys Foss fészkelődni kezdett a pamlagon, végülmegszólalt:

– Úgy vélem, mire túl leszünk ezen az ügyön, a jóhíremnek foszlánya sem marad.

– Ügyvéd vagyok, Miss Foss. Sokféle emberrel volt márdolgom, és olyannak próbálom látni őket, amilyenek.

– Ennek örülök. Remélem, liberálisan gondolkodik.– Azt hiszem, igen.– Dr. Malden állandó feszültségben élt. Egyre

felkapottabb lett, s lassan már egy szabad perce sem volt.Halálra dolgozta magát. Otthon pedig értetlenség várta.Szerelmet, érzést hiába keresett egy hidegvérű, számítóteremtés mellett, aki csak azért ment hozzá, hogymegszerezzen bizonyos dolgokat az életben. Megfontoltan,a saját önzésétől vezéreltetve lett a felesége, mert tisztábanvolt azzal, hogy dr. Maldentől megkaphatja mindazt, amitcsak akar.

– Ez a Mrs. Maldenről lefestett kép, mintha dr. Maldengondolatainak a tükörképe volna – mondta Mason.

– Csak ő ismerhette igazán.– Sajnos, amikor egy házastársi kapcsolat romlani kezd,

alapvető, ellentétek kerülnek felszínre. A feleség úgy érzi,hogy a férje tapintatlan, durva, hogy kiveszett belőle mindenjóérzés, hogy magától értetődőnek vészi, hogy a feleségemindig a rendelkezésére áll, és a szerelembenkönyörtelenül önző. A férj úgy érzi, hogy a felesége csakmagával törődik, számító, és kizárólag a pénz érdekli.Csüggesztő helyzet.

Gladys Foss felemelkedett a pamlagról, egyenesen állt,szeméből harag sugárzott: – Dr. Maldennek szinte teljesenmindegy lett volna, hogy egy összeadó géppel vagySteffanie Maldennel fekszik az ágyba – mondta.

Mason a lány haragos szemét nézte: – Nekem inkább az

anyagi vonatkozásokról regéljen, az érzelmeket hagyhatja.– Mi közöm nekem ahhoz?– Abban a lakásban titkos széf van, és...– Maga megőrült! – szakította félbe a lány.– Egy festmény mögé rejtett faliszéfről beszélek. Dr.

Malden kétségkívül bizonyos készpénzmennyiséget tartottabban a széfben.

– De, Mr. Mason, hogyan képes nyugodtan a fotelombanülni és ilyeneket állítani? Abban a lakásban nincs széf. Dr.Malden egyszerűen csak arra használta azt a lakást, hogytávol tartsa magát egy hideg szívű teremtészsarnokoskodásától, aki kivetette rá a hálóját, és alig vártaa halála napját.

– Tehát azt mondja, hogy semmit sem tud a lakásbanelrejtett pénzről?

– Ott nem volt pénz, és nem volt széf. Ott senki pénzt elnem dugott. Az a lakás egy agyonhajszolt ember szentélyevolt, aki kikapcsolódásra vágyott. Csak kettőnknek voltkulcsa hozzá. Egyáltalán, miért kellett volna ott pénzttartania? A rendelőben van páncélszekrény, és ott tartotta akészpénzt egy kazettában, és amikor összegyűlt ezerdollár, lementem a bankba, és letétbe helyeztem. Azadóügyi revizoroknak egyébként ez sem tetszett, szerintüka pénzt naponta el kellett volna vinnem a bankba. Tejóságos úristen! Mit képzelnek ezek? Egy olyan ember,akinek naponta száz betege van...

– A lakás széfjéről beszélgettünk, ha jól emlékszem –szakította félbe Mason.

– Mondom, hogy ott nem volt széf.

– Mit csinált dr. Malden az eltüntetett pénzzel?– Ő nem... nem tudom.– Tud róla, hogy dr. Malden kivett pénzt a kazettából vagy

nem?– Semmit sem tudok.– A revizorok becsléssel megállapíthatják, hogy mennyi

pénzt vettek el a dobozból, és adót vethetnek ki rá –mondta Mason.

– Rajta, vessenek ki adót! De előbb bizonyítsanak. Senkisem tudja, hogy dr. Malden bármit is kivett volna onnan. Énlegalábbis nem.

– Ez ellentmond annak, amit épp az előbb meséltnekem.

– Én olyan dolgokat mondtam el magának, amelyeket azadóhivatal embereinek nem fogok elmondani. Különben iscsak feltevés volt.

Visszaült a kanapéra, lábait keresztbe vetette, és ekkorMasonnek eszébe jutott Mrs. Malden megállapítása GladysFoss remekbe szabott lábairól, s hogy mily előzékenyenhívja fel rájuk a figyelmet. A lány a villámgyors átöltözésközben időt szakított rá, hogy nylonharisnyát húzzon, ésmost kedvtelve nyújtóztatta a tagjait.

– Feltételezzük, hogy én is belenyúltam abba a bizonyoskazettába – folytatta.

– Nocsak! – kiáltott fel Mason.– Igen. Szeretek lóversenyre járni. Felfedte ezt a

gyengémet, amikor leült ide a fotelba, és megtalálta azújságot.

– Ez azt jelenti, hogy sikkasztott?

– Nem ezt mondtam!– Mi más lett volna?– Dr. Maldennek felesége is volt. Steffanie pedig kapzsi

és álnok, aki a férje halálát akarta. Ha bármi bökkenő lennea balesettel kapcsolatban, akkor az ő keze van a dologban.

– Maga hangulatember. Felindult, és nem tudja, mitbeszél. Maga szerette dr. Maldent...

– És ez nem befolyásol abban, hogy józanulgondolkozzam. Ne féljen, kézbe veszem én ezt az ügyet.Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy Steffanie-naknincs köze a férje halálához.

– Már hogyan lehetne? – kérdezte Mason.– Rendben. Áruljon el nekem valamit. Ha Steffanie olyan

aranyos kis teremtés, amilyennek maga hiszi, akkor milyenkapcsolata lehetett Ramon Castellával, dr. Maldensofőrjével és repülőgép-szerelőjével?

– Volt köztük valami kapcsolat? – kérdezte Mason.– Ne legyen naiv!– Érzelmi vagy anyagi?– Azt én nem tudom, mennyit fizetett Castellának az

érzelmeiért. De lehetett másképp is. Már régen mondtamdr. Maldennek, hogy dobja ki azt az embert, de nemhallgatott rám. Castella jól végezte a dolgát, és meg kellhagyni, értett a gépekhez. Ramon persze nem szeretettengem, és tudta, hogy én sem kedvelem.

– Miből gondolja, hogy Mrs. Maldennek köze van hozzá?– Jóformán biztos vagyok benne, hogy egyszer fent járt a

szobájában. Gondoljon bele! Egy előkelő orvos feleségefelmegy egy ilyen ócska, alattomos, sunyi szemű

semmirekellő lakására..– Honnan tudja, hogy odament?– Egyszer véletlenül elszólta magát... szóval tudom, hogy

járt ott.– Milyen idős Castella?– Ramon? Harminckettő körül.– Jóképű?A lány lekicsinylőén felnevetett: – Annak képzeli magát.

Lehet, hogy néhány ócska, üresfejű kis liba annak tartja.Sötét haja van, fekete szeme és romantikus modora, mintaz efféle fickóknak általában, de gyenge eresztés.Ízléstelen is. A szemöldöke fölött nincs egyéb, csak egycsomó olajtól fénylő, fekete haj. És nem képes az emberszemébe nézni.

– Sofőrként dolgozott?– Néha. Dr. Malden gyakran vezette maga a kocsiját, de

időnként Ramon vezetett. A legfőbb dolga a repülőgép ésa motorcsónak karbantartása volt.

– Motorcsónak?– Igen. Alkalmanként, amikor dr. Malden úgy érezte, hogy

olyan helyre kell mennie, ahol nem érhetik utol, a hajójántöltötte a délutánt.

– Elkísérte az ilyen hajókázásokra?– Soha. Ramonon kívül senki nem ment vele. Dr. Malden

kihajózott, lehorgonyzott valahol, és horgászott. Ilyenkornekem kellett a betegekkel foglalkoznom, amíg visszajött.Fél napnál többre nem ment el. Egyedül ezekben azórákban szabadult ki egy kicsit hivatásának rabságából.

– Ez valóban nagyon érdekes – mondta Mason. – De

mégis visszatérnék arra, ami engem a legjobbanfoglalkoztat. Hogy állunk azzal, hogy maga pénzt vett kiabból a dobozból?

– Tegyük fel, hogy nem sikkasztottam. Tegyük fel, hogyén voltam dr. Malden valódi társa. Nem szerette afeleségét. A velem való kapcsolat, nos, az volt az igazi.

– Mikor kezdődött?– Három évvel ezelőtt.– Miért nem tett lépéseket a válás ügyében?– Mit tehetett volna? Steffanie a markában tartotta, öt

csak a pénz érdekelte. Ha dr. Malden válni akart volna,Steffanie az utolsó fillérig kiforgatja mindenéből, amije csakvan.

– Mégis jobb lett volna – mondta Mason. – Aztánelkezdhette volna...

– De nem az ő korában. És mondok magának mégvalamit, erről még Steffanie sem tudott. Ha tudta volna, dr.Malden talán még ma is élne.

Mason csodálkozó tekintettel nézett a lányra.– Dr. Maldennek amúgy sem sok volt hátra. Rossz volt a

szíve. Azt hiszem, ha egy orvos ilyen tempót diktál, mireannyi idős lesz, mint ő, szükségképpen fellép nála ez a fajtarendellenesség. Szinte foglalkozási ártalom.

– Dr. Malden élete nem lehetett nagyon boldog –jegyezte meg Mason.

– Melyik orvosé az? A mások egészségéért feláldozzáka saját boldogságukat. Elérnek egy anyagi szintet, deegészségileg megroppannak, és az életük ettől kezdvetaposómalom. Munka, munka, munka. Egy kiváló sebész

esetében a boldogság szóba sem jöhet.– Akkor az jöjjön szóba, hogyan is nyúlt bele maga abba

a dobozba? – mondta mosolyogva Mason.– Ugyanannyi fizetést kaptam, mint a velem egy

kategóriájú ápolónők. Ez a könyvelésben is benne van. Dedr. Malden azt kívánta, hogy boldog legyek, ezért aztmondta, hogy vegyek el pénzt, amikor csak kedvem tartja,és amennyit akarok.

– De ezt csak úgy tehette meg, ha bejegyezte.– Úgy csinálhattam, ahogyan ő. Kivettem a kazettából.– Egyszerűen kivette?– Ne így fogalmazzunk. Tegyük fel, hogy kivettem pénzt.– Mennyit?– Halvány fogalmam sincs róla, Mr. Mason.– Őszintén mondom magának, hogy ez igen messze van

a törvényes lehetőségektől.– Hogyhogy?– Ha dr. Malden pénzösszegeket adott magának,

amelyeket nem könyveltek el, dr. Malden köteles lett volnaezen összegek után befizetni a jövedelemadót.

– Mondjuk, hogy a tudta nélkül vettem el a pénzt.– Akkor bűnt követett el.– És akkor mi lesz?– Akkor letartóztatják, és perbe fogják.– Ki indít bűnvádi eljárást?– A kerületi ügyész, az állam, a rendőrség.– Kinek a bejelentésére?– Nos – mondta Mason –, tekintetbe véve mindazt, amit

nekem dr. Malden feleségéről mondott, el tudnám képzelni,

hogy Steffanie Malden nem kéretné magát, hogy aláírja afeljelentést.

– Jól van. Maga ügyvéd. Bűnösnek akarnak nyilvánítani.Hogyan fogják ezt bizonyítani?

Mason ujja hegyével az állát simogatta, éselgondolkodva szemlélte a lányt.

– Ez a kerületi ügyész dolga.– Pontosan.– Természetesen a nekem tett beismerése...– Nem tettem magának vallomást – mondta a lány.– Bevallotta, hogy pénzt vett ki a páncélszekrényből.– Azt mondtam: tegyük fel, hogy pénzt vettem ki a

páncélszekrényből.– Igen. Észrevettem, hogy így fejezi ki magát.– Azt mondtam: tegyük fel, hogy elsikkasztottam a pénzt,

hogy kivihessem a lóversenyre.Mason bólintott.– Ez megvédhetné a hagyatékot, és megmenthetné dr.

Malden jó hírét?– Azon az áron, hogy kockára teszi a saját jó hírét –

hangsúlyozta Mason, miközben a lány arcát tanulmányozta–, hiszen elszökik a felelősségre vonás elől.

– Miért kellene nekem szöknöm? Ki fog üldözni engem?Ki vádolhat engem?

– Nos, már mondtam magának, hogy ez a kerületiügyészre tartozik.

– Maga Steffanie Malden ügyvédje, így van?– Így.– Ezért maga hivatalból elhiszi, hogy a védence földre

szállt angyal?– Nem feltétlenül. Megvédem az érdekeit, ennyi az

egész.– Helyes. Maga tegye a dolgát, és hajtsa végre a

testámentumot. Ha az adóhivatal szorongatni kezdené,Steffanie Malden mondja egyszerűen csak azt, hogy énmegrögzött lóversenyes vagyok, és legalább ezer dollártfogadtam egy évben a lovakra.

– Azt kérik majd, hogy bizonyítsam be.– Megmondom, hogyan tudja bizonyítani – mondta. –

Ray Spangler trafikot vezet a Hetedik és a Cliftonu utcasarkán. Bukméker. Nála kötöttem a fogadásokat. Sokat.Ezerdolláros tétekre.

Mason nevetett: – Már lelki szemeim előtt látom arevizorokat, amint bemennek a trafikba, és megkérdik:„Mondja, Spangler, maga buki?”, mire ő ezt feleli: „Ó, igen,uraim, abból élek. Ezerdolláros téteket vettem át GladysFosstól, aki ápolónő volt dr. Summerfield Maldenrendelőjében. Én igazán sajnálom, ha megsértettem atörvényt, de hát önök kérdeztek, én pedig nemhazudhatok.”

– Nem így lenne. Ray Spanglert két hónappal ezelőttlecsukták. Ezer dollárra bírságolták. Az ítélet előtti tétekrőlkérdezze.

– És maga hol lesz? – kérdezte Mason.A válasz kissé keserűen hangzott: – Steffanie Maldenért

a kisujjamat sem mozdítanám. Legszívesebben a tulajdonkét kezemmel kaparnám ki a szemét... de ha ez megvédidr. Malden emlékét, ha távol tartja az adóhivatalt, és nem

jönnek rá, hogy dr. Malden megpróbálta becsapni őket,akkor én bármilyen áldozatra képes vagyok... bármilyenáldozatra.

Mason éles szemmel nézte. – Ha megtenné, hogybevallja a sikkasztást, s mindezt annak érdekében, hogymegvédje dr. Malden emlékét, azét, akit szeretett, akkorvalószínűleg egyetlen elsikkasztott összeget sem tudnánakrábizonyítani.

– Különösen, ha nem tudják bizonyítani, mennyi hiányzotta széfből.

– A buki vallomása igazolná, hogy maga sokkal többetfogadott, mint amennyi a fizetése – emlékeztette Mason.

– Ó, sok ezer dollárral többet. Sőt azt is igazolni tudja,hogy az elmúlt hónapokban több ezer dollárt nyertem.

Mason elgondolkodott.– És ez olyannyira megzavarja majd a revizorokat, hogy

nem lesz módjukban bizonyítani, hogy dr. Malden elvett akészpénzből.

– Meglehet – mondta óvatosan Mason, és a lánytfürkészte.

– Akkor mindent megbeszéltünk – mondta a lány. Felállta kanapéról, és kisétált a hallba.

– Nehéz napom volt, alvásra van szükségem, Mr. Mason.– Kinyitotta az ajtót, és azt mondta: – Szép öntől, hogyfelkeresett. Jó éjszakát.

– Van még néhány egyéb dolog is, amire szeretnémtudni a választ.

– Majd máskor. Mindent elmondtam, amit akartam.Menjen vissza Steffanie Maldenhez, Mr. Mason, és mondja

meg neki, hogy minden rendben. Mondja meg neki, hogyén szerettem azt az embert, akit ő kihasznált, ezértmeghozom az emlékéért az áldozatot. Mondja neki, hogysikkasztó vagyok.

Mason az előszobában állt. – Szeretnék valamivel többettudni Ramon Castelláról – mondta.

– Menjen el hozzá. Magának talán beszélni fog. Válaszolmajd a maga agyafúrt kérdéseire. Kérdezze Steffanie-ról,és emlékezzék arra, amit most mondok, Mr. Mason. HaRamon Castella egyszer kinyitja a száját, akkor magánaknagy ügye lesz, igazi nagy ügye, hatalmas tiszteletdíjjal.

– Miféle ügyem?Gladys Foss az ajtó felé tessékelte, mint aki nem akar

már erre a kérdésre válaszolni.Mason kilépett a verandára.– Védje meg Steffanie Maldent, mert gyilkos – szólt

utána a lány, és becsapta az ajtót.

Ötödik fejezetMason bevágódott a kocsijába, indított, és telefonfülke

után kutatva, fel-alá cirkált a sötét, elnéptelenedett utcákon.Csaknem fél mérföldet kellett vezetnie, hogy egyéjjelnappal nyitva tartó benzinkútra akadjon. Drake irodájáthívta.

– Paul, futólépésben küldjél valakit Gladys Foss házához.– Mi rosszban sántikálsz?– Abban, hogy két embert szeretnék. Egy fürge baba

egyet könnyen lerázhat, és ez a baba túlságosan is fürge.– Ketten mindenképpen jobban csinálják, de mondd

meg nekem, hogy honnan a fenéből ássak elő nekedilyenkor valakit, amikor már a tartalékaimat is bevetettem,és...

– Mrs. Malden házánál vannak embereid. Onnét dobd átvalamelyiket.

– Oké. Mi a címe?– Cuneo Drive, 6931.– Harminc percen belül odaküldök valakit.– Egyezzünk ki húsz percben, Paul. Én most

visszamegyek, és szemmel tartom a terepet. Szólj azemberednek, hogy keressen meg.

– Meglesz, Perry. Várj csak, cseng a másik telefon,hátha van valami újság.

Mason hallotta, amint Drake felveszi a másik telefont,némi beszélgetésfoszlány is eljutott hozzá, majd Drake

izgatottan mondta: – Becsapott a mennykő!– Mit akarsz ezzel mondani?– Mrs. Maldent letartóztatták.– Az ördögbe! Milyen vád alapján?– Még nem tudom, de a kábítószeresek tartóztatták le.

Érted ezt?– A kutya mindenit, dehogy értem!– Nos, elcsípték, és bevitték a kapitányságra.– A nyomában maradtál?– Világos. A Dixiewoodtól vannak a vonalban. Akarod,

hogy valamelyik ott maradjon?– Az egyik figyelje tovább a lakást, a másikat azonnal

irányítsd a Cuneo Drive-i címre.– Oké. Tartsd a vonalat, Perry!Mason hallhatta, amint Paul Drake utasításokat ad a

másik készüléken, azután ismét hozzá beszélt: – Tizenötperc múlva ott lesz, Perry. Megvárod?

– Nem. Utána kell, nézzek, mi történt az ügyfelemmel. Hajól értettem, az a szépfiú, akit Mrs. Malden meglátogatott,az Erin házban lakik.

– Pontosan.– Helyes – mondta Mason. – Én most körülnézek egy

kicsit. Maradj a helyeden, Paul! Még jelentkezem.Mason helyére tette a kagylót, várt, amíg teletöltötték a

kocsiját, aztán kilőtte magát az Erin ház irányába. Egycsapat kíváncsiskodót talált a ház előtt, akik éppenkimerítették a témát, és kezdtek szétszéledni.

– Valami izgalmas történt? – fordult Mason az egyikálldogálóhoz.

– Pontosan nem tudom – mondta fontoskodva a férfi, akiboldog volt, hogy új hallgatóságra lelt –, de azt mondják,hogy a rendőrség nyakon csípte Ramon Castellát. Ebben aházban lakott. Szimpatikus fickó volt. Dr. Maldennél voltsofőr és repülőgépszerelő. Dr. Maldent tegnap halálosrepülőszerencsétlenség érte. Azt beszélik, valami narkósdisznóság. Nem megy a fejembe. Majdnem mindennaptalálkoztam ezzel a Castellával. Elég rendes fickó, szerettea gyerekeket. Tudja, nekem is van kettő, és ő képes voltnaphosszat eljátszadozni velük. A gyerekek is nagyonszerették. Pénzt kaptak tőle csokoládéra, meg fagyit is vettnekik néha. Nem nézné ki belőle, hogy bármi köze lenne anarkóhoz. De hát azt állítják. Meg azt is, hogy valami módonMrs. Maldent is belekeverte, hogy narkót szerezhessen aférje rendelőjéből. Hát nem fantasztikus?

– De bizony az – hagyta helyben Mason. és visszafordulta kocsijához.

Egyenesen az Igazságügyi Palotához hajtott. Kemény,elszánt kifejezés ült az arcán, amint átkelt az úttesten.Bement az épület kivilágított kapuján, és nyílegyenesen a„Seriff-iroda” feliratú csapóajtó felé vette útját.

Hatodik fejezetA kerületi ügyész irodái egy egész emeletet foglaltak el a

hatalmas épületben. Az éjszaka egyébként koromsötétfolyosók most fényárban úsztak. Szenzációra éhes,tényekre szomjas, türelmetlenségtől toporgó újságírókcsoportjai lepték el, akik mérgelődtek, hogy tudósításaikmár nem kerülhetnek be a kora reggeli lapokba. A kerületiügyész, Hamilton Burger irodája előtt fotósok álltak ugrásrakészen, hátha történik valami megörökítésre méltóesemény. A liftből Perry Mason lépett ki. Majd megvakult azegyszerre felvillanó vakulámpáktól. Egyszeriben újságírókhada lepte el.

– Miért jött ide, ügyvéd úr? Mrs. Maldent képviseli?– Én vagyok Mrs. Malden ügyvédje – mondta Mason. –

Az ügyfelemhez jöttem.– Nem fogják beengedni – mondta az egyik riporter.– Ha eszük van, beengednek.Mason a kerületi ügyész irodája felé indult. Az újságírók

utána tódultak, és közben elhalmozták kérdéseikkel. Azegyik fotóriporter átvágta magát a tömegen: – Mr. Mason,szeretném, ha beállna nekem egy képhez! – mondta,Mason megrázta a fejét. A férfi papírlapot tolt Mason orraalá. Mason átvette, és látta, hogy kézzel írott üzenet. Azügyvéd a tenyerébe rejtette a papírt, nehogy más iselolvashassa, ami rajta állt: „Drake-hez tartozom. Csakfalból fényképezek. Álljon be a folyosó végén, és elmondok

mindent.” Mason a zsebébe süllyesztette a lapot, ésmérgesen a férfira dörrent:

– Az előbb ott hátul nem fényképezett?– Beállított felvételt szeretnék!– Na, jól van. Csinálja!– A folyosó végére legyen szíves, amint kilép a liftből.– Rögtön visszajövök – Ígérte Mason a riportereknek. –

Csak hadd csinálja meg a srác a képet, aztán mindentelmondok az ügyről. Csekélység az egész.

Mason a lift felé fordult. Drake detektívje beállította agépet, a szeméhez emelte, exponált, közben közelebbment Masonhez, és azt mondta: – A nőt dr. SummerfieldMalden meggyilkolásával vádolják, és a sofőr, egy Castellanevű fickó a koronatanú, terhelő vallomást tett ellene. Akerületi ügyész foglalkozik velük. Castella nála van, Mrs.Malden pedig a 7-es szobában.

– Kösz – mondta Mason, és elsietett a detektív mellett,hogy az újságíróknál időzzön egy keveset.

Az információs pultnál civil ruhás rendőr ült. Masonelment mellette.

– Hé, várjon csak! – kiabált a rendőr.– Hova a fenébe megy? Mit képzel, hol van?Mason nyugodtan ment tovább a folyosón.– Azonnal jöjjön vissza! – üvöltötte a rendőr.Mason megállt egy ajtó előtt, amelyen, homályos

üvegtáblán a hetes szám díszelgett.– Mrs. Malden! – szólította. – Perry Mason vagyok. Hall

engem?– Igen – hallatszott Mrs. Malden hangja az ajtó másik

oldaláról.– Egyetlen kérdésre se válaszoljon! – kiabált Mason. –

Egy hangot se mondjon. Ne...Ez alatt egy sor egyéb dolog is történt. Egy civil ruhás

hekus megragadta Masont, és kezdte visszafelé ráncigálni.A fotóriporterek odasereglettek, és virgoncán nekiláttak,hogy megörökítsék az eseményeket.

Felpattant Hamilton Burger irodájának ajtaja, és amérges, izgatott kerületi ügyész ott állt a küszöbön.Hordónyi mellkasa zihált a felháborodástól.

– Mi az istent csinálnak itt? – ordította.– Csak tanácsokat adok az ügyfelemnek – válaszolta

Mason. – Szeretnék találkozni Mrs. Maldennel, ugyanis őaz ügyfelem.

A hekus dühösen perdített rajta egyet. Mason úgy intézte,hogy sarkával a férfi lábujjain landoljon. A fickó hátraugrott,és felkapta a jobb lábát.

– Hagyják abba! – ordította Hamilton Burger, mertszaporán kattogtak a fotóriporterek kamerái, fényképeztékaz öklét magasba lendítő rendőrt és az ellenszegülőügyvédet.

– Szándékosan csinálta – vádolta a rendőr.– Kibillentett az egyensúlyomból. Nem volt oka, hogy

hozzám nyúljon – válaszolt neki Magon.– Még hogy nem volt? Ez törvénysértő viselkedés.– Törvénysértő? – kérdezte Mason, Hamilton Burger

becsapta szobájának ajtaját, közelebb lépett és odaszólt ahekusnak: – Majd én elintézem. Igen – mondta most márMason felé fordulva –, ön erőszakosan behatolt ide.

Mason vigyorgott: – Ezért az irodáért én fizetem a bért.– Mit jelentsen ez?– Adófizető polgár vagyok, és ez egy közhivatal. Nekem

itt jogaim vannak.– Megzavarta a rendet.– Csak az ügyfelemmel beszéltem. Nézzen utána a

könyvében, vajon ez garázdaságnak minősül-e? Amintfelmentettek, beperelem magát személyes szabadságkorlátozásáért.

– Mégsem törhet csak úgy ajtóstul a házba!– Látni akarom Mrs. Maldent!– Nem lehet. Nem ér rá.– Maga most megpróbál távol tartani tőle, és ezzel

megsérti a jogait.– Jobban tenné, ha a saját jogaival foglalkozna –

üvöltötte Burger. – Pontosan ez történt a Strobel-ügyben is,és a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy nem sértettükmeg az alkotmányos jogokat.

– A Strobel-ügy egészen más természetű volt, depróbálja csak meg a kérdést a bíróság elé vinni, majdmeglátja, mi történik. Rajta! Próbálja csak ki!

– Bevágjam egy cellába? – fenyegetőzött a civilruhás.Mason Burgerra vigyorgott: – Burger, azt kérdezik

magától, hogy bevágjanak-e egy cellába csupán azért,mert látni kívántam a kliensemet.

Burger a civilruhás felé fordult: – Tartsa a száját! Menjenvissza a helyére! Fejezzék be ezt a cirkuszt, uraim! Ezmindenkire vonatkozik. Az irodámban kihallgatás folyik.Nagyon fontos tanút kérdezek ki gyilkossági ügyben.

A fotósokra meredt, akik jókedvűen viszonozták afigyelmességet, és szónoklata közben lekapták a haragoskerületi ügyészt.

Mason felemelte a hangját: – Mrs. Malden ma estemegbízást adott nekem. Látni szeretném az ügyfelemet.Amennyiben nincs letartóztatva, azt tanácsolom neki, hogysétáljon ki innen, ha mégis, akkor pedig magánaktanácsolom, engedélyezze, hogy beszéljek vele. Demindkét esetben azt mondom neki, hogy egy szót seszóljon.

Burger heves dühében Masonhoz lépett, és úgy üvöltött,ahogy csak a torkán kifért:

– Ne üvöltözzék velem! Nem vagyok süket!Mason is felemelte a hangját, és visszakiabált: – Én sem

vagyok hangosabb, mint maga. Azt tanácsolom azügyfelemnek, hogy ne beszéljen.

A két férfi farkasszemet nézett. Újra kattogni kezdtek afényképezőgépek, villantak a lámpák, az újságírók pedigösszehajtogatott lapok hátára jegyzeteltek.

Burger hirtelen ráeszmélt, hogy ennek a reklámnakvégzetes következményei lehetnek, és megszólalt: – Olyanügyben vezetek kihallgatást, amely gyilkosságnak látszik.Ha az ügyfele ártatlan, semmit sem veszíthet azzal, ha teljesés őszinte vallomást tesz. Ha egészében és őszinténmegmagyarázza a helyzetét, szabadon kisétálhat. De hamegrögzött bűnöző módjára megtagadja a vallomástételt,az természetesen a bűnösségére utal.

– Semmire sem fog utalni – mondta Mason. – Kigondolná, hogy maga kirángat az ágyából egy úriasszonyt,

és éjfélkor az irodájába hurcolja.– Nem az ágyában volt – mondta Burger.– De most már ott lenne. Ez az asszony gyászol, az

érzelmi sokk állapotában van, és...– Tudom, mit teszek – vágott közbe Burger. – Nem

hozattam volna ide, ha nem lennének súlyosan terhelőbizonyítékok a kezemben.

– Akkor mi ez a „ha megmagyarázza a dolgokat,kisétálhat” mese? – kérdezte Mason.

Burger erre nem tudott mit válaszolni.Hirtelen megrángatták a 7-es szoba kilincsét, az ajtó

kinyílt, és Mrs. Malden reménytelen kitörést kísérelt meg,hogy elérje Masont. – Mr. Mason! – kiáltotta, de egy civilruhás rendőr a vállánál fogva visszahúzta a szobába. A nőmagas sarkú cipőjével vaktában hátrarúgott, hogy a rendőrlevegő után kapkodott a fájdalomtól. Egy pillanatraelengedte a nőt, de újra megragadta, amint Mrs. Maldenkibotladozott volna a helyiségből.

– Vigye vissza! – üvöltötte Burger. – Vigye vissza azt anőt!

Az információnál szolgálatot teljesítő tiszt rohant oda.Útközben két riportert sodort el az útból. Egybirkózómozdulattal derékon kapta Mrs. Maldent, ésvisszacipelte az irodába. A lámpák ismét szorgalmasanvillantak. A 7-es számú ajtó becsapódott.

– Kutya egy helyzet – mondta Burger a riportereknek. –Ti meg, fiúk, csak még jobban megkavarjátok!

Mason ismét felemelte a hangját: – Ne beszéljen, Mrs.Malden! Még azt se mondja meg nekik, mennyi az idő!

Kérje, hogy tartóztassák le, vagy engedjék szabadon.Megteszi?

Tompa igen hallatszott, az ajtó mögül, amely arraengedett következtetni, hogy az egyik rendőr be akartafogni a nő száját, nehogy válaszoljon.

Mason a legyőzött kerületi ügyészre mosolygott: –Kérem, hogy az ügyfelemet bocsássák szabadon, vagytartóztassák le. Mint védője alkalmat kérek, hogybeszélhessek vele.

– Beszélt vele – – mondta Burger, – Zárt ajtók mögül,mialatt a maga emberei brutálisan bántalmazták.

– Csak szökési kísérletet akadályoztunk meg.– Szökés? – kérdezte Mason. – Egyszerűen csak látni

akarta az ügyvédjét. A védőjével akart beszélni.Megakadályozták benne, méghozzá fizikai erőszakkalakadályozták meg.

Burger átgondolta a dolgot, és elhatározta magát: –Rendben, összehordott itt hetet-havat, de most már elégvolt. Nem találkozhatnak. Vagy tüstént eltakarodik innen apokolba, vagy lecsukatom.

– És milyen alapon csukát le?– Ez egy magániroda, és...Mason előrebökött mutatóujjával. – A magánirodája ott

van. Ez nyilvános iroda.– Nos, ezekben az éjszakai órákban zárva van a

nyilvánosság előtt.– – A riporterek még itt vannak, és a fotósok is, és én is

itt vagyok. Tehát vagy beszélhetek Mrs. Maldennel, vagyvállalja a felelősséget azért, hogy megtagadta az

engedélyt.– Megtagadom az engedélyt – mondta Burger –, és le

fogom csukatni, ha azonnal nem távozik.– Köszönöm – mosolygott Mason, és az újságírókhoz

fordult: – Remélem, uraim, mindent feljegyeztek – mondta,megfordult, és kisétált az irodából.

Burger csak állt, nézett utána tanácstalanul, mint akimeggondolta magát, és legszívesebben visszaszívnamindent. Aztán vállat vont, és visszament az irodájába.

Hetedik fejezetMason vadul vezetett a kései forgalomban. Minden

lehetőséget kihasznált, hogy mielőbb a Cuneo Drive-ivillához érjen. A 6931. számú házzal szemben már parkoltegy kocsi. Mason beállt mögé, megnézte a másik autót,majd észrevette a parázsló cigarettát, és odasétált.

– Perry Mason vagyok – mondta, amikor a kocsiban ülőférfi letekerte az ablakot. – Maga Drake embere?

– Igen – jött a sötétségből a hang. – Én voltam az, akimár leellenőrizte ma este.

– Valóban – ismerte fel a detektívet a Cigaretta bágyadtfényénél. – Mi folyik itt a szemközti házban?

– Semmi. Nyilvánvalóan lefeküdt. Minden sötét éscsendes.

Mason az órájára nézett.– Hullafáradt volt. Valószínűleg hozzám fog vágni egy

széket, mégis át kell mennem, és felkeltenem.– Szüksége van rám?– Nem. Maga csak figyeljen. Előbb nekem kell

beszélnem vele, és nincs sok időm. Bármelyik pillanatbanitt lehetnek a hekusok. Megkérdezhetik magától, mit keresitt. Hivatkozzon Paul Drake-re. Az ő állandó alkalmazottja.Ez minden, amit tud. Az én nevemet ne említse.Megértette?

– Értettem.– Helyes – mondta Mason. – Átmegyek és felkeltem.

Átsétált a villához, felment a verandára, megnyomta acsengőt, és várt. Nem történt semmi.

Mivel nem kapott választ, és a házból semmi nesz nemszűrődött ki, újból megnyomta a csengőt, aztán mégnégyszer.

Az ügyvéd a vállán keresztül visszanézett a kocsiban ülődetektívre, aztán, miután átgondolta a dolgot, lement, hogybeszéljen vele.

– Biztos benne, hogy nem hagyta el a házat?– Amióta itt vagyok, nem.– Mikor ért ide?A detektív felkapcsolta a lámpát, elővette a

jegyzetfüzetét, és odatartotta Mason elé. Az ügyvéd ajegyzeteket tanulmányozta: – Húsz, talán huszonöt perc iseltelt, hogy én elmentem, és maga ideért. Nem néztemmeg a pontos időt, amikor elmentem. Fene sok időbetellett, amíg ráakadtam egy fülkére, hogy Paullalmegbeszéljem a dolgot. Alig képzelhető, hogy húsz percalatt felöltözött és lelépett, és... a bánatos életbe, lehet,hogy behúzott a csőbe?

– Akkor mit csinálunk? – kérdezte a detektív.– Maga maradjon itt, és tegye a kezét a dudára. Ha

kocsit lát közeledni, legyen rendőrségi vagy bármilyen,nyomja meg kétszer a dudát.

– Megpróbál bemenni?Mason elvigyorodott: – Nem képzeli, hogy

kompromittálom magam? Csak egy kis felfedező utatteszek.

– Oké. Figyelmeztetni fogom. Ha jól értettem, azt kívánja,

hogy jelezzek, ha bármilyen kocsi feltűnik az úton.– Bármilyen kocsi – hangsúlyozta Mason.– Meglesz, Mr. Mason.Mason újra a villa ajtaja előtt állt. Kivette zsebéből a

Steffanie Maldentől kapott két kulcsot, amelyeket a férjekulcscsomóján talált, ismeretlen kulcsokról csináltatott. Azegyik kulcs a Dixiewood 928/B. számú lakást nyitotta.Mason kiválasztotta a másikat, és belepróbálta a zárba.Nem volt tökéletes, de egy kis nyomásra a jól olajozottretesz hátracsúszott, Mason lenyomta a kilincset, ésbelépett a ház langyos sötétjébe. Először habozott villanytgyújtani, majd mégis megkockáztatta.

– Halló, van itthon valaki?Semmi válasz. Mason végigjárta a szobákat, felkapcsolt

minden lámpát, míg végül a ház fényárban úszott. Kéthálószobát talált két vetetten ággyal. Az egyikhálószobaszekrényben női ruhák sorakoztak, a másikbancsak üres fogasok, és a fiókos szekrényben sem voltnyoma ruhaneműnek. A női hálószobában viszont afiókokat színültig megtöltötték a fehérneműk, harisnyák,selyem hálóingek.

A fürdőszoba még párás volt a nedvességről. A kádszélén karima jelezte a leeresztett fürdővíz szintjét, egysarokban vizes felmosórongy, a szék támláját nedvestörülköző borította.

Egy lélek sem tartózkodott a házban.Mason ugyanazon az úton ment visszafelé, mögötte

kialudtak a fények. Bezárta a házat, és átment az úttesten adetektív kocsijához: – Nincs értelme itt maradnia. Nem fog

visszajönni.– Úgy érti, elment?Mason bólintott.– Csak akkor tehette, amikor senki sem őrizte.– Így van – helyeselt Mason. – Abban a pillanatban kellett

döntenie, amikor beléptem ide. Időt nyert azzal, hogymegváratott, és utcai ruhába bújt. A kádból csengettem ki.Szerencséjére a csomagjait még ki sem rakta, legalábbhárom bőrönd és egy kalapdoboz volt a csomagtartójában.Minden készen állt, hogy olajra lépjen.

– De miért? – kérdezte a detektív.– Ez az egyik dolog, aminek a végére kell járnunk –

válaszolt Mason. – Előbb azonban azt kell kisütnünk, holvan.

– Ez nem lesz könnyű.– Ismerjük a rendszámát. Paul Drake az irodájában vár.

Jobban tenné, ha velem jönne, mert szüksége lesz néhányrutinos fiúra. A hekusok hamarosan idelátogatnak. Nemválna hasznunkra, ha itt találnák, és faggatni kezdenék.

Mason beletaposott a gázba. A detektív mögöttevezetett. Egy éjjel-nappali szervizállomásnál álltak meg. Atelefonfülkében Mason Paul Drake közvetlen számáttárcsázta.

– Gladys Foss meglépett – mondta Mason abban apillanatban, ahogy Drake beleszólt a telefonba. – Éstudnunk kell, hol van.

– Mennyi időnk van?– Attól függ – mondta Mason. – A rendőrségnek nem

szabad rájönnie, hogy keressük a babát. Ez lesz ám a

meló! Akad majd tennivalód. Az embered, aki aDixiewoodtól jelentkezett, azt mondta, hogy a lányszélvédője hemzsegett a ráragadt bogaraktól. Emlékszel?

– Ühüm.– Tehát völgyön kellett átjönnie, feltehetőleg öntözött

vidéken vagy folyó közelében valamivel sötétedés után. Eztszeretik a szúnyogok meg a bogarak, márpedig a baba jócsomót felszedett belőlük. Ez azt jelenti, hogy vajmi kevésbenzin maradt a tankjában, amire hazaért.

– Ezt meg hogy okoskodtad ki?– Úgy, hogy a benzinkútnál lemosták volna az ablakot, ha

megáll tankolni. Ha azok a dögök alig sötétedés utánkerültek a szélvédőre, és a Dixiewoodnál még mindigfeketéllett az üveg, akkor ez arra enged következtetni, hogya tankja csaknem üres.

– Követlek. De mit segít ez rajtunk? Arra gondolsz, hogyfelcsíphetjük, ha...

– Semmi esélyünk rá – vágott közbe Mason. – Tucatjávaltalálsz egész éjjel nyitva tartó kutakat a város körül. Azegyiknél megtankol, de úgysem tudjuk kisütni, hogymelyiknél, hanem inkább számold azt, hogy kétszázmérföld után megint meg kell állnia benzinért. Akkor pedigmár hajnalodik, és nem lesz gond figyelni a rendszámokat.A te dolgod, Paul, hogy a telefonon ülj. Küldj ki fiúkat azországúira, és kezdjék meg a különböző városokbólkivezető utak ellenőrzését, de egyik szemük az innenkétszáz mérföldre eső éjszakai benzinkutakon legyen.Meglesz?

– Nem.

– Semmi esély?– Az égvilágon semmi – mondta Drake. – Rohadt sok út

van, és lehetetlenség a szélrózsa minden irányábakirepíteni az embereimet, hogy kétszáz mérföldes sugarúkört alkossanak. De akkor sem jutunk többre, ha felhívom akapcsolataimat, mert azok már megint csak túl messzevannak.

– Éspedig?– Éspedig San Francisco, Reno, Las Vegas, Phoenix,

Yuma, Blythe, Albuquerque. Nem, ez megoldhatatlan,Perry. Túl sok út vezet azokba a városokba, és őrült nagy aforgalom. Kidobnál egy csomó pénzt az ablakon, és nemjutnál semmire. Csak egyet tehetsz.

– Mi az?– Hívd a rendőrséget. Jelentsd fel, ha van bizonyítékod,

ha nincs, adj nekik egy névtelen tippet. Gyilkossági ügybennyomoznak, és ha kapnak egy fülest, akkor nyakon csípik,és...

– Én pont ezt nem akarom. Előbb én akarok beszélnivele.

– Megint ott vagyunk, ahol a part szakad – mondtaDrake.

– Jól van. Hosszú távú programot találtam neked, Paul.Amint az irodák kinyitnak, felhívod a legnagyobbüzemanyag-ellátó cégeket. Megtudod, van-e hitelszámlája.Tégy úgy, hogy azt higgyék, követelésed van, és intézd úgy,hogy ellenőrizzék. Ezáltal kiderülhet, melyik úton megy,milyen messzire, és hol lesz a végállomás.

– Feltéve, ha használja a hitelkártyáját – mondta Drake.

– Mégsem szalaszthatjuk el ezt a lehetőséget. Más isvan a tarsolyomban, Paul.

– Mi?– Várj pontosan egy órát – mondta Mason –, aztán hívd

fel a rendőrséget, de nyilvános fülkéből. Ne hagyd, hogykinyomozzák a hívást, és ne dumálj annyit, hogybemérjenek. Mondd, hogy Ray Spangler vagy, és egy kisszívességet akarsz tenni a hekusoknak, hogy biztos tippelszolgálhatsz a dr. Malden-féle ügyben, hogy Gladys Fossezres téteket tett nálad a lovakra, és te már régótagyanítod, hogy a pénzt dr. Maldentől emelhette* el, hogykétségbeesetten próbálkozik nyerőszisztémákkiagyalásával, amelyek annyit hoznak a házhoz, hogyvisszatéríthesse, amit elvett, de képtelen volt rá. Add benekik, hogy csupán szívjóságból mondod el a tippet, ésmert nem feledkeztél meg arról, hogy szívességet tegyélnekik. Aztán tedd le a kagylót.

– Pont egy óra múlva? – kérdezte Drake.– Hajszálpontosan – felelte Mason.– Oké. Semmi egyéb?– Egyelőre ennyi elég lesz. Velem van az embered, aki a

Foss-rezidenciát őrizte. Odaküldöm hozzád, hogy azirodádban várja, az utasításokat.

– Remek. Legalább lesz bent egy jó emberem.Mason befejezte a beszélgetést, elküldte, a detektívet,

aztán lóhalálában Gladys Foss villájához hajtott. Bement,világosságot gyújtott, és hozzáfogott a ház módszeresfeldúlásához.

Szétzilálta az ágyneműt, kiráncigálta az íróasztalfiókokat,

tartalmukat a padlóra hányta, a fogasokról lehuzigálta aruhákat, és tette mindezt olyan óvatosan, hogyujjlenyomatot még véletlenül se hagyjon. Még tíz percébesem telt, a ház úgy nézett ki, mint amin tornádó söpörtkeresztül.

Aztán, mint aki dolgát jól végezte, leoltotta a lámpákat, jólbezárta az ajtót, beült a kocsijába, és hazament.

Nyolcadik fejezetA reggel kilenc óra már a Hetedik és a Clifton utca

kereszteződésénél találta Masont, amint a trafikot nyitóférfit megszólította:

– Mr. Spangler?A férfi hátrakapta a fejét, az állandóan veszélyben élő

emberek jellemző gyorsaságával, akik tisztában vannakazzal, hogy egy érintés a vállon, egy pisztolycső a bordákközt bármely pillanatban megváltoztathatja életük egészfolyását.

– Ki maga?– Perry Mason vagyok, ügyvéd. Beszélni akarok

magával.– Miről.– Gladys Fossról.– Vagy úgy! Jöjjön beljebb.Spangler levette a lakatot, belépett a helyiségbe, felhúzta

a rolettát, és így szólt: – Egy perc türelmét kérem, de aboltot elő kell készítenem.

Kigurított néhány, olcsó könyvekkel teli állványt, kinyitottaa kasszát, bekapcsolt egy ventillátort, a pult mögé ment,rákönyökölt az üvegre, alaposan szemügyre vette Masont,majd megszólalt: – Állok rendelkezésére.

Spangler nehéz súlyú, hatalmas testalkatú fickó volt,kemény izmokkal és közönséges arcvonásokkal. Mélyenülő, hideg kék szemét alacsony, csontos homlok és

előreugró pofacsont keretezte. Vastag ajkát kis bajusszalpróbálta palástolni, láthatóan sok időt fordított a személyesmegjelenésére, a ruházkodásra. A jelek szerint nem soksikerrel.

– Meséljen nekem egy kicsit Gladys Fossról.Spangler nyelve hegyével megnyalta duzzadt ajkát, és

jelentőségteljesen mondta: – Ha tudnám, hogy ki eresztetterám múlt éjjel a hekusokat, biz’ isten kicsinálnám.Kitekerném azt az átkozott nyakát.

Elhallgatott, és Masonra meredt.Mason óvatosan rágyújtott. – Csak nincs valami baj? –

kérdezte csevegő hangnemben.– Ó, dehogy – mondta Spangler ironikusan – az

égvilágon semmi. De nem ám! Csak éppen hajnaliháromkor kirángattak az ágyamból, behurcoltak azóberhére, és mindent elmondatták velem, amit csak tudok.

– Az nem jó – sajnálkozott Mason. – A törvény néhaigazán nagyon tapintatlan tud lenni.

– Még maga mondja ezt nekem?– Tehát – mondta Mason – engem az érdekel...– Mi érdekli?– Dr. Malden özvegyét képviselem.– Nem irigylem a melójáért.– Csak annyit kérek magától, hogy segítsen feltárni a

tényeket. •– Attól tartok, nehéz lesz.– Miért?– Mert semmit sem tudok.– Annyit mégiscsak tud, hogy ne irigyeljen a melómért.

– Odabent csíptem fel, amit tudok, az éjjel, amikorelbeszélgettek velem.

– Mondott nekik valamit Gladys Foss-ról?– Amit csak tudtam róla.– És mi az?– Lóversenyezett.– Sokat?– Sokat.– Nagyban?– Volt valami szisztémája.– Maga buki volt?– Igen. De ez már a múlté, Mr. Mason. Trafikos vagyok.– Szép szakma. Mikor volt az, amikor bukmékerkedett?– Két hónappal ezelőtt hagytam abba.– Mi késztette erre?– A rendőrség... ezer dollár bírság meg felfüggesztett

szabadságvesztés. Ebben a városban most nem lehetvagánykodni. Könnyen megütöd a bokádat.

– Jós üzlet lehetett.– Mi köze hozzá?– Csak megjegyeztem.– Mindenki törődjön a maga dolgával. Én sem

kérdezem, mennyit keres egy fiskális.– Nem kell érzékenykedni – mondta Mason. – A

kihallgatási jegyzőkönyvből is kiáshatom a bizonyítékokat.– Jó, érzékeny vagyok. Nem szeretem, ha akkor izélget a

rendőrség, amikor nem csináltam semmit. Akkor jogos volt,amikor buki voltam, de most olyan ártatlan vagyok, mint ama született bárány, és nincs joguk, hogy kicibáljanak az

ágyamból, és meghurcoljanak.– Milyen volt Foss? Szerencsés vagy peches?– Piszok mázlista volt.– Úgy hallottam, jó csomó bankót szélnek eresztett.– Rosszul hallotta.– Meg azt is, hogy sikkasztott, ráadásul reménytelenül

próbálkozott a pénz visszaszerzésével.– Az a patkány is ezt adta be a hekusoknak.– Nem igaz talán?– A fenét igaz!– Hogyan játszott?– Kidolgozott szisztémával. A legkevésbé esélyes lóra

tett.– És maga ezt nem szereti?– Ne legyen naiv!– Miért nem szereti? Én azt hittem, hogy azok a

legszaftosabb fogadások.– Gondoljon még egyszer utána, és figyeljen rám. Kis

esélyű kombinációkat játszott. Kis téteket kockáztatott.Szinte semmi esélye sem volt. Ha vesztett, futamonkéntcsak egy húszast kaptam tőle, és ez mind a nyolc futamravonatkozott. De ha nyert, ezreket szakíthatott le tőlem, ígyjátszott.

– Nyert?– Hogy az ördögbe ne! Kétszer is. Először csak

megkarcolt, de a második már igazi érvágás volt, akkoralóvét szakított le. A csajnak valami rejtélyes ösztöne van ahalmozásos kombinációkhoz.

– Minden üzletét maga bonyolította?

– Nem hinném. Szerintem más bukiknál is játszott.– És veszíthetett is?– Persze.– És magánál nem veszített?– Mi a fene, hogy veszített? Tízezerrel rövidített meg.

Vagy nagyon fineszes, vagy egyenesen a lovak szájábólkapja a tippeket.

– Hogyan fizetett?– Kápé.– Nem csekkel?– Az effajta üzletben nem kedvelem a csekket. Alaposan

átnézik a bankszámlámat, aztán meg itt van a jövedelmiadó. A csekk méreg. A veszteségeimet kápé fizetem, deaz ügyfeleimtől is azt akarok kapni. Így szeretem.

– Gondolom, Miss Foss telefonon kötötte a fogadásait,vagy talán másképpen intézte?

– Minden csütörtök délután négy órakoróraműpontossággal megjelent.

– Meddig tartott nyitva?– Amíg buki voltam, kilencig, de most hatkor zárok.– Nincs rossz helyen – mondta Mason, és körülnézett.– Tetű egy hely – morogta keserűen Spangler. – Azért

vettem, mert tudtam, hogy arra jó lesz, amire nekem kellett.– A lebukás veszélye nélkül? – kérdezte Mason.– Maga csak szimatoljon azon a nyomon, amit követni

próbál, nehogy valamivel bepiszkítsa az orrát.– A rendőrök is ugyanazt kérdezték magától, amit én?– Mindenről kérdeztek. Azt hiszi, kipofáztam volna

magának, ha nem szedték volna ki belőlem apródonként?

– Tudta, kicsoda ez a nő?– Világos. Gladys Foss.– Tudta, hol dolgozik?– Nem. Azt gondoltam, megvágott valami tejben-vajban

fürdő, gazdag palit, és csak az izgalom kedvéértlóversenyezik.

– Nem öltözött túl diszkréten?– Nos, talán igen, de egy ilyen cicababánál az összhatás

számít. Annyira szívdöglesztő, hogy egy pettyeskartonslafrok, az is jól áll rajta, mi több, elegánsan hat.Régebben megfordult a fejemben, hogy kikezdek vele, demindig úgy képzeltem, hogy valami nagyon előkelőkégliben lakik, van néhány bőkezű barátja és egy exférj aháttérben, akiről az utolsó fillért is legombolta a válóperiegyezkedésnél. Úgy intézte, hogy rajtakapja valami kisnőcskével, detektíveket küldött a nyakára, kreált fényképekmeg ilyesmi, és, és... de minek strapálom magam, hiszenmaga ügyvéd. Ismeri a dörgést.

– Szóval rendszeres ügyfele volt?– Így van.– És magát két hónappal ezelőtt beköpték?– Így valahogy.– És megbírságolták?– Megbírságoltak.– Felfüggesztett szabadságvesztéssel?– Felfüggesztett szabadságvesztéssel.– És Gladys Foss?– Fogalmám sincs. Elment valaki máshoz. Amikor

visszajöttem, felhívott, és fogadást akart kötni, de

megmondtam neki, hogy nem tehetek semmit. Atörvényesség útját fogom járni.

Mason elgondolkodott. – A bírság nem viselhette megnagyon, de az, hogy ki kell lépnie az üzletből, biztosan nagyérvágás.

– Legyek őszinte? – mondta Spangler.– Szövegelek itt, megpróbálok magának információkat

adni, de mi maga tulajdonképpen? Maga még csak nem isvevő, egy szál szivart, annyit sem vett. Maga csakegyszerűen zaklat engem.

Mason kinyitotta a tárcáját. – Adjon nekem két kartoncigarettát. Hátha jó lesz valamire.

– Elnézést, ha barátságtalan voltam. Én csak... szóvalrohadtul érzem magam. Fizettem az üzletért. Fizettemazért, hogy elnézzék, hogy fogadóirodát tartok. Kiderült,vége. Nem tudom, hogyan történt. Valaki beköpött. Aprotekcióm nem volt elég nagy ahhoz, hogy folytathassam.Most pedig itt lézengek, a franc tudja, miért. Talán mertminden lóvémat ebbe fektettem, és máshoz már nem tudokfogni.

– Majd csak jóra fordul minden. Nagyon köszönöm azinformációt – mondta Mason. Hóna alá csapta a két kartoncigarettát, zsebre vágta az aprót, kisétált, és beült akocsijába. Félúton az irodába menet megállt, vett egyreggeli lapot, kinyitotta az „Üzleti lehetőségek” hirdetésirovatnál, átfutotta, és rögvest megtalálta, amit keresett:

„Kiváló üzleti lehetőség! Első osztályú, egyszemélyestrafik évi 7000 dolláros nettó forgalommal, a tulajdonosbetegsége miatt eladó. Ray Spangler, Clifton Street. (A

Hetedik utca közelében.)”

Kilencedik fejezetA látogatók szobáján végigfutó, hatalmas asztal egyik

oldalán Perry Mason ült. Az erős acélhálóval elválasztottmásik oldalon, sápadtan, nyúzottan, segélyt kérő szemévelaz ügyvéd arcát fürkészve, Steffanie Malden.

– Mr. Mason, muszáj, hogy higgyen nekem, egyszerűenmuszáj. Nem veszítheti el a bizalmát egy percig sem!Elvégre az ügyfele vagyok, már csak ezért is képviselniekell az érdekeimet.

– Képviselni fogom. Akár hiszek magában, akár nem.Elvégre joga van a hivatalos védelemre. Joga van azesküdtszéki tárgyaláshoz, és azon az esküdtek ítélkeznekmaga fölött és nem valami ügyvéd. Nem számít, mit tett.Joga van a tárgyaláshoz, és joga van ahhoz, hogy avédelmét szakszerűen ellássák, én pedig mindenalkotmányos jogért körömszakadtáig harcolok, ami azügyfeleimet megilleti, ha már egyszer belefogtam abba,hogy megvédjem.

– De én azt akarom, hogy bízzék bennem! Ha ön úgybánik velem, mintha egy gazdátlan emberi roncs lennék, haa védelmemet személytelen hivatali kötelességként látja el,akkor a magamba vetett bizalmamat is aláássa. Úgyviselkedik, mint egy sebész, aki tisztában van vele, egy azezerhez az esély, hogy a beteg túléli az operációt.

– Ön természetesen szabadon ügyvédet változtathat,amikor csak óhajt – mondta Mason.

Az asszony összeszorította a száját. – Százezer dolláromvan magánál. Mr. Mason.

Mason nem emelte fel a hangját, de ingerülten válaszolt:– Egy cent, annyija sincs nálam. Ezt mondtam mármagának, és most már elhihetné!

– Én pedig tudom, hogy csak önnél lehet. Először azthittem, értem tette, hogy a revizorok nem fogják megtudni,és ha már minden elcsendesedett, ideadja a pénzt,legalábbis egy részét. De most, most nem tudom, mitgondoljak.

– Nos, én tudom. Én azt gondolom, hogy maga,asszonyom, odament a lakásba, kinyitotta a széfet, kivettea pénzt, aztán szépen csapdát állított nekem, amibenyílegyenesen besétáltam...

– De miért tettem volna?– Azért, hogy megvádolhasson. Igen? Százezer dollárja

van a birtokomban, most, ugyebár, arra kényszeríthet,amire csak akar.

– Mr. Mason, az életben nem jártam abban a lakásban.– Nézzen a szemembe! Még mindig azt állítja, hogy soha

nem lépte át annak a lakásnak a küszöbét?– Igen!– Soha?– Soha – mondta a nő, és nyugodtan, szemrebbenés

nélkül nézett az ügyvédre.– Látja, ez az, ami zavar – mondta Mason.– Mi?– Folyékonyan hazudik az ügyvédjének. Ez bizony

csúnya dolog!

– Nem hazudok.– Nézze, én igyekeztem megvédeni az érdekeit. Feljött

az irodámba, azt állította, követik. Meg akartam tudni, kiköveti, erre detektíveket fogadtam, hogy kövessék azt aszemélyt, aki állítólag a nyomában jár.

– Maga volt? – hangzott a meglepett kiáltás.– Én. Amikor másodszorra az irodámba jött, már az én

embereim követték, hogy rájöjjenek, ki az, aki figyelimagát.

– És mire jutottak?– Arra, hogy nem követi senki.– Ó! – sóhajtott fel hirtelen támadt balsejtelemmel a nő.Mason nyugodtan folytatta: – Amikor elhagyta az

irodámat, az én embereim követték. Senki más nemkövette. Hazudott, amikor azt mondta. Azért adta be nekemezt a mesét, mert fontos volt magának, hogy a Dixiewoodházhoz menjek. Amikor tehát másodszor ment el azirodámból, fogalma sem volt arról, hogy követik, pedig anyomában voltak, méghozzá az én embereim. Maga pedigegyenesen a Dixiewoodhoz ment.

– De hisz ez szemenszedett hazugság, Mr. Mason! Adetektívek hazudtak magának. Soha nem voltam abban alakásban. Az a fickó csak jó fiú akart lenni, azt jelentette,amit maga hallani akart. Nem tudja, hogy amagándetektívek gyakran hamis jelentéseket adnak?

– Történetesen ketten figyelték magát, mert biztosraakartam menni, és nem akartam kockáztatni, hogymeglépjen a kísérője. Ezért állítottam munkába két,egymástól független detektívet. Mindketten követték magát,

és mindketten állítják, hogy bement a Dixiewood házba,felvitette magát a kilencedikre, és tíz percig fenttartózkodott.

Mason gondterhelten figyelte az acélháló másik oldalánülő nőt.

– Tehát? – kérdezte, lélegzetvételnyi időt hagyva azasszonynak. – Így volt?

– Így volt – hangzott a fásult válasz. – Odamentem, decsak azért, hogy bezárjam a széfet. Bíztam magában, deőrült könnyelműségnek találtam, hogy úgy hagyott ottmindent. Azt mondta, a képet levették a falról, afalburkolatot elmozdították, a széf ajtaja nyitva állt. Ez ékesbizonyíték lett volna. ha egy adóügyis odatéved, hogy aztállítsa: én vittem el a széfből a pénzt. Ezt nem engedhettemmeg magamnak.

– Hogyan ment be? – kérdezte Mason.– Egy... egy kulccsal.– Miféle kulccsal?– A férjem kulcskarikáján talált kulcsokról csináltatott

másolattal. Beszéltem magának erről, hogy fogtam egygyertyát, és...

– Azt a kulcsot nekem adta – vágott közbe Mason. –Nem emlékszik?

– Ó! – Az asszony összeszorította a száját.– Halljuk! Honnan volt kulcsa?– Amikor megcsináltattam a kulcsokat, másolatokat is

készítettem.– Két-két kulcsot?– Igen.

– Miért?– Nem tudom. Jó ötletnek tartottam.– Így nekem is adhatott egy kulcsot, egy pedig, ugyebár,

megmaradt magának.– Akkor én nem gondolkodtam ennyire előre.– Honnan tudjam, hogy nem?– Szavamat adom rá.– Eddig még nem nagyon vált be, amikor a szavát adta –

mondta Mason.– Csak ebben az egy dologban nem mondtam igazat,

Mr. Mason.– Hagyjuk. Mit csinált a lakásban?– Bementem, és úgy találtam mindent, ahogy leírta.

Bezártam a széfet, óvatosan, nehogy ujjlenyomatot hagyjak.Helyére tettem a falburkolatot, és elé akasztottam afestményt. Ez volt az egész, aztán eljöttem.

– És ez az egyetlen dolog, amiben hazudott nekem.– Az egyetlen.Mason felsóhajtott: – Na, akkor mondja el, ami még

kimaradt.– Mi maradt ki?– Az ügy. Amivel vádolják. A férje haláláról nem beszélt.– Úgy gondolják, hogy meggyilkolták.– Hogyan?– Azt nem tudom. Azt hiszik, az én kezem van a

dologban, hogy együtt csináltuk Ramon Castellával.– Így volt?A nő utálkozó fintort vágott: – Gyűlölöm.– Miért gyűlöli?

– Mert kétszínű, mert mindig a férjem érdekei ellen volt,mert... Ki nem állhatom.

– Tett magának szerelmi ajánlatot? – kérdezte Mason.Pillanatnyi habozás után jött a válasz: – Igen.– Elmondta a férjének?– Nem.– Miért nem?– Mert... nos, mert abban az időben... szóval olyanok

voltak a körülmények, hogy én... én nem akartam ilyesmivelterhelni.

– Mégis felment annak a férfinak a lakására – mondtaMason.

– Igen.– Miért?– Meg akartam tudni, ki vitte ki férjemet a repülőtérre.– Miért?– Mert tudtam, hogy Ramon azt gondolta, hogy én, én

pedig azt hittem, hogy ő.– Nem maga vitte ki?– Nem.– És ő sem?– Azt mondja, nem.– Akkor kicsoda?Nem kapott választ. – Mondja már! Gondolkozzon csak!

Ki vitte ki dr. Maldent a repülőtérre?– Egyetlen ember vihette csak ki.– Éspedig?– Darwin Kirby.– Ki az a Darwin Kirby?

– Nem tudok túl sokat arról az emberről, Mr. Mason. Aférjem elég sokat beszélt róla. A háború alatt ismerkedtekmeg. Kirby nem volt orvos, de tiszt volt ő is. Akárhogy is,egy húron pendültek. Rengeteg közös élményük volt, és...és a férjem élvezte a társaságát.

– Leveleztek?– Nem. Mindig máshol bukkant fel. Bizonyára volt egy kis

pénze, és a háború után afféle földobott kő módjára élt.Egyszer itt ért földet, másszor meg ott. A hollétéről megnem tájékoztatott senkit.

– Honnan tudja mindezt?– Amikor felbukkant, és beszélgettek, Darwin elmondta

az életfelfogását. Nem érezte jól magát a civilizáció egyikfogaskerekeként, tehát elhatározta, hogy kilép belőle.Amikor a háború végén leszerelték, egyetlen rokona semmaradt, akivel fent akarta volna tartani a kapcsolatot. Nemszerette a feleségét, ezért a házasélete sem volt valamiboldog. A neje állandóan nyaggatta, az anyósa megzsarnokoskodott felette. Röviden: esze ágában sem volthazamenni, és egyszerűen fogta magát, és kilépett abuliból.

– Azt mondja, nem tartotta a férjével a kapcsolatot.– Biztos vagyok benne, hogy nem. A férjem gyakran

emlegette, hogy mennyire szeretné, ha Darwin felhívná, ésmegmondaná neki, hol él, hogy őt mennyire bántja...egyszóval mindig is szerette Darwint.

– Aztán Darwin egyszer csak előkerült?– Igen.– Mikor?

– A férjem halálát megelőző estén.– Maguknál volt aznap este?– Igen.– Látta őt valaki?– Persze. A szakács is meg a szobalány, mindketten

látták. Nálunk vacsorázott.– Ott maradt éjszakára is?– Igen.– És másnap reggel ment el?– Igen, együtt indultak el. Darwin azt mondta, Chicagóba

megy, onnan pedig Kanadába. Valami lelőhelyet akartmegnézni magának. Ügy hiszem, Denverben vagyOmahában megszakította az útját. Nem különösebbenfigyeltem oda, amikor erről folyt a szó.

– Mikor ment el?– Azt hiszem, arról volt szó, hogy a férjem a rendelőbe

menet kiteszi őt a repülőtéren. Ebben nem vagyok biztos,azt azonban tudom, hogy Darwin egy reggeli géppelszándékozott elrepülni.

– Akkor ő sem vihette ki dr. Maldent a repülőtérre.– Miért ne? Talán úgy döntött, hogy egy későbbi géppel

megy.– Van valami alapja ennek a feltevésnek? Van rá

bizonyítéka?– Igen. Valaki kivitte a férjemet. Azt nem hiszem, hogy

Ramon, én tudom, hogy nem voltam, és csaknem bizonyosvagyok benne, hogy Gladys sem.

– Ebben az esetben dr. Malden kocsiját szükségszerűena reptéren hagyták volna – hangsúlyozta Mason. – Dr.

Malden a saját gépével ment, Darwin Kirby egytranszkontinentális járattal. A kocsit tehát otthagyták volna.Először azt hitte, hogy dr. Malden Ramon Castellával ment?

– Pontosan.– Miért?– Mert rendszerint ő viszi. Tegnap este viszont azt

állította, hogy nem ő vitte. Nem bízom a szavában. Hitványegy fráter. Még most sem vagyok egészen biztos benne,hogy nem ő vezette a kocsit a repülőtérre.

– Rendben. Utána fogok nézni – mondta Mason. – Demost arról beszéljen, miért gyanakodnak arra, hogy a férjétmeggyilkolták? Azt állítják, hogy maga rongálta meg arepülőgépet?

– Erre nem tudok felvilágosítást adni, Mr. Mason. Aleghalványabb sejtelmem sincs. Egyedül annyit tudok, hogyRamon Castella mondott nekik valamit.

– Olyasmit talán, hogy maga megrongálta a gépellenőrző berendezését?

– Honnan tudjam, Mr. Mason? Egyszerűen el sem tudomképzelni, mit mondhatott.

– Gyors előzetes vizsgálatot fogok kérni. Azt hitték,törvényességi óvást emelek, vagy nem merték megvárni avádesküdtszék vádiratát. Vádat emeltek maga ellengyilkosságért. Sürgetni fogom a bizonyítási eljárást, hogymegtudjuk, mit akarnak magától.

– Még mindig vállalja a védelmemet?– Akarja?– Nagyon!– Amíg a bizonyítási eljárás tart, mindenesetre képviselni

fogom. Rossz akusztikája lenne, ha most visszalépnék. Ategnap éjszaka a kerületi ügyész irodájában lezajlott jelenetután, ahogy én ott beszéltem, amilyen sajtóreklámotkaptunk, képtelenség lenne leadnom az ügyét, és aztkérnem, fogadjon másik ügyvédet. Nagyon rosszbenyomást keltene az olvasóközönség körében. Arra isgondolnunk kell, hogy az esküdtek az újságolvasóktáborából kerülnek ki. De előre figyelmeztetem, hogykétségkívül nagyon jó és nagyon súlyos bizonyíték van akezükben maga ellen, különben nem vették volna abátorságot, hogy letartóztassák, és olyan módon emeljenekvádat maga ellen, ahogy megtették.

A nő megrázta a fejét: – Semmilyen bizonyítékuk sincsellenem, mert nem csináltam semmit. És mondja megnekem, hogyan lehet megölni valakit, aki repülőgépen ül?Sehogy. Még megközelíteni sem lehet.

– Elfér két ember abban a gépben? – kérdezte Mason.– Gyakran repültek vele ketten. Viszont a repülőtériek

csak egyetlen testet találtak, amikor ráakadtak a roncsokraa préri közepén.

– Nos, utánanézek a dolognak. Megnézem, mit tehetek.De még mindig nem stimmel nekem valami.

– Mr. Mason, vett magához pénzt abból a lakásból?Kérem, mondja meg őszintén! Kérem...

– Már megmondtam, és újra csak azt tudom mondani:egy fillért sem – válaszolt Mason.

– Nem csak azért... nem csak azért mondja ezt, mertnem akar bűnrészességet vállalni a jövedelmiadó-ügyben,és...

– Azért mondom, mert ez az igazság. Lehet, hogy amaga köreiben ez csupán frázis, de énnálam történetesenazt jelenti, amit jelent: hogy ez az igazság. És mostmegyek, hogy megtudjam, mi a csuda történik ittegyáltalán.

Hátratolta a székét, intett a terem végében álló őrnek,hogy befejezte a beszélgetést, és kiment.

A szükséges formaságok eltartottak egy darabig. Masontürelmetlenül karórájára pillantott, átviharzott a hatalmasépület földszintjén, és a kijárati ajtó felé tartott.

Földre szegezett tekintettel ment, de a hátában érezte,hogy követik. Nem illat, nem a test melegének kisugárzásavolt az a valami, amit érzett, inkább valami mágneses erőjelezte, hogy hirtelen és váratlanul egy másik emberközelébe került.

Mason felkapta fejét, és megtorpant. Az asszony, akivelkis híján összeütközött, a pénztárcájában kotorászott. Őt isváratlanul érte a találkozás. Mélykék szemét Masongránitkemény arcára szegezte.

– Elnézést, attól tartok, nem figyeltem – mondta.– Az én hibám – mondta Mason. – Nagyon siettem, és...A mélykék szemekből kíváncsiság sugárzott.– Nem tesz semmit. Ön Perry Mason, hal nem tévedek.– Én vagyok.– Láttam ám tegnap este, de ön nem ismert meg engem.– Hol látott?– A Dixiewood házban. Éppen az előcsarnokon mentem

keresztül, amikor ön kifelé tartott. Edna Colebrook vagyok.A férjem, Harry Colebrook az azonosítási osztályon

dolgozik, éppen őhozzá, igyekeztem.– Ó, igen – udvariaskodott Mason, közben pedig azon

járt az esze, hogyan lehetne már az utcán.– A Dixiewood házban lakunk, tudja?– Nem tudtam.– Rengetegszer láttam önt a bíróságon, és tegnap este,

amikor szembejött velem, csaknem megszólítottam, de azutolsó pillanatban felvillant bennem, hogy még nemmutattak be minket egymásnak.

A mélykék szemek hízelgően mosolyogtak. – Árulja el,Mr. Mason, talán valamelyik ügyfele lakik a Dixiewoodházban? Majd meghalok a kíváncsiságtól! No, nem azért,mert pletykás vagyok vagy kíváncsiskodó, hanem mert aDixiewood olyan, mint egy zártkörű klub. Olyan szorosbarátságban élünk ott. Rendkívül vonzó hölgy volt atársaságában, Mr. Mason, talán ő lakik ott? Remélem, nemtart szörnyen rámenősnek, bár a férjem szerint mindigajtóstul rontok a házba, de én úgy érzem, manapság csakaz boldogul, aki határozottan belevág a dolgokba.

Mason nevetett: – Attól félek, túl sok kérdésére kellenefelelnem, Mrs. Colebrook. Az a helyzet, hogy alegszemélyesebb magánügyben látogattam abba a házba.Kérem, bocsásson meg nekem ezért a kis balesetért, denagyon sietek valahová, és félek, hogy már el is késtem.

Mason megemelte a kalapját, kikerülte az asszonyt, éshosszú léptekkel a kijáratnál termett.

Az ajtóban megkockáztatta, hogy hátrapillantson a vállafölött. A nő úgy állt, ahogy otthagyta. Gondterhelten,összeráncolt homlokkal, rámeredő kék szemekkel.

Mason már akkor tudta, hogy ez a másodpercnyi szünet,ez a szemvillantás hátrafelé, végzetes hiba volt.

Tizedik fejezetSteffanie Malden bizonyítási eljárásának előestéjén

Mason, Della Street és Paul Drake az utolsó haditanácsottartották az ügyvéd irodájában.

Tizenegy óra lehetett. Drake a hatalmas bőrfotelbanterpeszkedett, arca nyúzott volt a fáradtságtól. Della Street,ölében jegyzetfüzettel, kezében ceruzával, aggódva azügyvédet figyelte.

– Miért nem napoltatod el? – kérdezte Drake.Mason nemet intett a fejével.– De miért nem? – erőltette Drake.– Az adóhivatal kíváncsi. Még nem tudnak a lakásról, de

előbb vagy utóbb megtalálják. Charles Amboy személyévelsem foglalkozott senki, de biztosra veszik, hogy többé-kevésbé közvetett módon dr. Malden társa volt, hogyAmboy valahol Európában van, és nem elérhető.Lényegében senki sem törődött vele.

Mason az egyik délutáni újságra mutatott, amely féligkinyitva hevert a padlón, ahogyan az ügyvéd, olvasás utánledobta.

– Az adóügyi revizorok mozgásba lendültek.Szaglásznak. Kíváncsiskodnak. Előbb-utóbb keresnikezdik Amboyt. Előbb-utóbb mindenkinek utána fognaknézni, akivel dr. Malden üzleti kapcsolatban állt. És előbbvagy utóbb, feltehetően előbb, a Dixiewood lakásnak is anyomára bukkannak.

– Ez azonban nem bizonyíték arra, hogy a nő gyilkos –mondta Drake.

– Amikor Dellával elhagytuk a Dixiewood házat,szembetalálkoztunk egy asszonnyal, aki felismert engem –folytatta Mason. – Meg akart szólítani, de meggondoltamagát. Mrs. Harry Colebrook. A férje az azonosításondolgozik. Később, mit ad isten, pont ebbe a Mrs.Colebrookba kellett belebotlanom. A férjét mentmeglátogatni a hivatalában. Az a nő olyan, mint egyúthenger. Rád bámul azokkal az anyáskodó kék szemeivel,és eláraszt az átkozott kérdéseivel. Majd eleped, hogymegtudja, mit kerestem a Dixiewood házban, és ki voltvelem az a lány. Félig-meddig meggyőztem, hogytalálkahelyem van a házban, de kérdezősködni kezdett.Jelenjen csak meg a sajtóban a Dixiewood ház neve,azonnal kapcsolni fog, és elmeséli a férjének. Férjurampedig kapja a kagylót, felhívja a Gyilkossági Csoportot, ésakkor nézhetem magam.

– Hogy jön ez össze? – kérdezte Drake.– Akkor az FBI emberei felmérik a terepet, méghozzá

sűrű fogú fésűvel. És mit találnak majd? Hát egy faliszéfet.És a széfben? Az égvilágon semmit. És tudni fogják, hogyott jártam. Sőt azt is, hogy én képviselem Mrs. Maldent.Arról is lesz tudomásuk, hogy dr. Malden vagy százezerdollárt spórolt meg a jövedelméből. Most rakd szépenössze a mozaikokat, és válaszolj.

– Ajaj! – nyögött fel Drake.Mason felállt, és fel-alá mászkált. Megállt, az asztalához

ment, belenézett a Drake által írt gépelt jelentésbe, majd

ismét járkálni kezdett. – Meg kell sürgetnem a dolgot –mondta. – Rá kell kényszerítenem a kerületi ügyészt.Megpróbálom kiprovokálni, hogy a bizonyítási eljárás sorána tanúk emelvényére szólítsa Ramon Castellát.

– Tiltakozni fog? – kérdezte Drake.– Foggal-körömmel harcolni fog ellene. Mert ha Castella

a tanúk emelvényére kerül, keresztkérdéseket tehetek felneki, a kérdések és a válaszok meg jegyzőkönyvbekerülnek. Én pedig kivesézem a fiút. Mire az esküdtek előttkell tanúvallomást tennie, a kezemben lesz az egész sztori.Záporozni fognak a kérdéseim, és majdnem biztos, hogyellentmondásba keveredik.

– A kerületi ügyésznek elő kell állítania Castellát? –kérdezte Della Street.

– Úgy véli, hogy nem – mondta Mason.– Azt képzeli, hogy elég, ha bebizonyítja, hogy gyilkosság

történt, és alapos a gyanú, hogy a bűntényt SteffanieMalden követte el. A bizonyítási eljárás során nem kellegyebet bizonyítani, mint hogy a bűntettet elkövették és avádlott alaposan gyanúsítható az elkövetésével.

– Ez aztán igazán gyerekjáték – mondta Drake. – Ehhezaligha van szüksége bizonyítékokra.

– Megeshet, hogy sokkal többre lesz szüksége, minthinné – mondta Mason, és folytatta a mászkálást.

– No persze, hiszen valami narkós témát is rebesgetnek.A szövetségi bűnügyesek és a rendőrségkábítószercsoportja is dolgozik az ügyön.

– Hálás lennék, ha ennél azért többet mondanál! –mondta türelmetlenül Mason.

– Én is hálás lennék magamnak – válaszolt Drakefáradtságtól elgyötört hangon.

– Mondd, kisütöttél valamit Gladys Foss-ról?– Az égvilágon semmit. Nem lehet kideríteni, vajon

hozzányúlt-e a pénzhez, legalábbis a bejegyzések alapjánnem. Az a könyvelés kész kupleráj.

– Nekem annyit vallott be – mondta Mason, hogy a pacikmiatt sikított... a bukméker szerint viszont nagy kalap pénztnyert.

– Más bukiknál is fogadhatott – mondta Della Street.– Tudsz már valamit erről? – fordult Mason Paul Drake

felé. Drake a fejét ingatta: – Legyen szíved, Perry! Nemcsaphatod fel a szakmai telefonkönyvet, hogy kikeresd abukmékerek listáját. Be kell járnod a várost, hogy megtudd,hol köthetsz fogadásokat, ráadásul nagyonelővigyázatosan. Aztán kapcsolatot kell teremtenedvalakivel, akiben a buki megbízik, és csak utána teheted fela kérdést, hogy X. Y. az üzletfele-e. A bukmékerek dörzsöltfickók. Tudják, hogy Gladys Foss neve belekeveredett egygyilkossági ügybe. Tisztában vannak azzal, hogybeidézhetik őket tanúnak. Mit tennél a helyükben?Pontosan azt, amit ők. Mélyen a szemedbe néznek, és aztmondják: „Foss? Gladys Foss? Csöppet sem csengismerősen a neve. Nekem nem volt vele dolgom, az fix.”Akkor is ezt mondja, ha a baba éppen ötszáz dollárral lógneki, de akkor is, ha tízezret szórt el nála a múlt évben, vagyha mindennapos ügyfele.

El tudod képzelni, milyen finom kis szituban lenne egybukméker, ha beidéznék, és esküvel kellene fogadnia,

hogy az igazat, csakis a színtiszta igazat vallja, és egykerületi ügyész faggatni kezdi a Gladys Foss-szal folytatottüzleti kapcsolatáról? És a kerületi ügyész egész idő alattazzal tartja sakkban, hogy ha bármi kedvezőt merészel avádlottra mondani, lecsukatja, és akkor vége a vígbukiéletnek.

– Ez a dolog egyik oldala – mondta Mason. – Azadóhivatalt illetően pedig egyrészt bizonyíthatjuk, hogylóversenyezett, másrészt itt van a nekem tett vallomása.Tehát helyben vagyunk.

– És mi lesz Gladys Foss-szal? – kérdezte Della Street.Mason abbahagyta a járkálást. – Borotvaélen táncol...

Ha egyensúlyban tudja tartani magát, akkor minden oké.Elegendő bizonyíték van rá, hogy feltehetően annyi pénztsikkasztott, amennyi megfelel a készpénzhiánynak, de arranem elegendő a bizonyíték, hogy a kerületi ügyészsikkasztás címén eljárást merjen indítani ellene, nincsugyanis olyan személy, aki sikkasztásért feljelenthetné,egyébként is a lány másik államban tartózkodik, ott pedigkiadatási eljárásra lenne szükség, és azt kivédhetné.

– És Mrs. Malden megvádolhatja? – kérdezte Drake.Mason mosolygott: – Mrs. Malden megvádolná, de nem

esküdhet meg rá, hogy a lány, sikkasztást követett el. Arrapedig mérget vehetsz, hogy én nem írok alá semmifélefeljelentést.

– De arra hajlandó vagy emlékezni, hogy gyakorlatilagbevallotta neked, hogy sikkasztott – mondta Drake.

– Persze – mondta Mason. – A beszélgetésnek erre arészére tökéletesen emlékszem, és arra is, hogy a hosszú

autókázás után még gyors fürdőt vett belevetette magát anappaliban egy nagy karosszékbe, felkapcsolta azolvasólámpát, és átfutotta a lóversenyhíreket, hogy tudja,hogyan áll, vagy, hogy kinézzen magának valami tippet akövetkező versenynapra.

– Rajtakaptad? – kérdezte Drake.– A fürdőből jött ki, testéből még áradt a víz melege, és

nem volt rajta más, mint a habkönnyű semmiség, amitmagára kapott, abban olvasta az újságját. Amikorcsöngettem, ledobta az újságot a földre, felállt a székről,habozott egy darabig, végül odajött az ajtóhoz, hogymegnézze, ki az. Beküldött, amíg rendbe szedi magát, de aszék ülése még meleg volt, és a lóverseny híreknél kinyitottújság pont kézre állt. Aztán rájött, hogy hibát követett el.Magyarázatot kellett adnia, és mivel tudta, hogygyanakszom rá, hát kipakolt egy kicsit.

– Mit mondott? – kérdezte Drake.– Azt, hogy esetleg mérleghiánya van. Nem fogalmazott

egyértelműen, de szóról szóra ezt mondta: „Tegyük fel,hogy sikkasztottam. Akkor mi történik?”

– Mit válaszoltál?– Eleget mondtam ahhoz, hogy tudja, amennyiben ehhez

tartja magát, megszabadíthatja Mrs. Maldent az adóügyiellenőrök zaklatásaitól. De nem gondoltam, hogy rászánjamagát.

– És most mit gondolsz? – kérdezte Drake.– Nem tudom. Meg kell találnunk azt a lányt.– Nézd, én minden tőlem telhetőt megtettem. Úgy

felszívódott, hogy nyomot sem hagyott maga után.

– Az üzemanyag-hitelkártyával nem mentél semmire?Drake nemet intett.– Az autólerakatokat is megnéztétek?– A legnagyobbakat. Minden lehetséges helyet

ellenőriztünk.– Egyszerűen felfoghatatlan, hogy teljesen és végleg

eltűnt.– Biztos abban, hogy meg akarja találni? – kérdezte

Della Street.– Tudni akarom, hol van. Ez minden – felelt Mason.– És azt akarod, hogy a hatóságok ne tudják? –

érdeklődött Drake.– A hatóságok visszahoznák. Kérdéseke tennének fel

neki, és néhány olyan válasz adhatna, amely nem lennekedvemre való. Tehát még egyszer: tudni szeretném, hol alány, hogy odamenjek, és kérdezzek tőle néhány dolgot, haa helyzet úgy kívánja.

– Te sejtetted, hogy meg fog pattanni ugye, Perry?– Biztos voltam benne, de azt nem gondoltam, hogy

ennyire eszeveszetten menekül.– Miért gondoltad, hogy le fog lépni?– Mert ez az egyetlen módja annak, hogy elismerje a

sikkasztást, de ne tegye ki magát a felelősségre vonásnak.Egy sor támpontot adott nekem az esetlegessikkasztáshoz. Elmesélte, hogy sokat költött lovakra,megadta egy olyan bukméker nevét, akit letartóztattak,bűnösnek találtak, megbírságoltak, és felfüggesztettbörtönbüntetésre ítéltek. Biztosan köpött a rendőrségen,hiszen abban a helyzetben nem lehetett bátorsága ahhoz,

hogy ne beszéljen.A következő logikus lépés Gladys Foss számára a

nyomtalan eltűnés. Így megússza, hogy netán rá nézveterhelő vallomást terven, de a sikkasztás gyanúja mégiselkíséri.

– Mi gátolta meg abban, hogy kinyissa a Dixiewoodlakás széfjét, kivegye a száz rongyot, bedugja aharisnyájába, és úgy pattanjon meg? – kérdezte Drake.

– Semmi – mondta Mason –, hacsak az nem, hogy adegy: a széfet már előtte kinyitották, ad kettő: talán nem isvolt benne százezer rongy.

– És mit szólsz ahhoz a változathoz, hogy akkor nyitottaki a széfet és tette zsebre a százezret, mielőtt Phoenixbe,Arizonába indult volna.

– Semmit – felelt Mason. – Mert semmit sem tudunkbizonyítani.

– Lemerném fogadni...– mondta Drake.– Én nem vagyok olyan biztos benne, de hát mi vagyok

én... Addig is holnap bemegyek a bíróságra, és mindenjogi trükköt bedobok, amivel megdolgozhatom a hivatalosgépezetet. Ragaszkodni fogok hozzá, hogy RamonCastellát meghallgassák. Kíváncsi vagyok a történetére.

Paul, szeretném, ha várna rám egy kocsi, de jó helyen,hogy rögtön beugorhassak. Della, maga velem lesz. Majdhazafelé menet elmondom, mi az elgondolásom.

Azt hiszem, a vád érvelésének van egy végzetesengyenge pontja. Ha pedig így van, azon leszek, hogy alehető leglármásabb módon a javunkra fordítsam.

Della Street aggódva nézett Masonre. – Igazán hosszú

napja volt, főnök, most inkább pihenjen.Mason abbahagyta a fel-alá sétálást. – Talán igaza van.

Nem sokra megyünk azzal, hogy itt üldögélünk.Della Street felállt, felnyalábolta az ügyvéd asztaláról a

jelentés lapjait, és bezárta őket a széfbe. Aztán ránézettPaul Drake-re s jelentőségteljesen biccentett.

Tizenegyedik fejezetTelford bíró elfoglalta helyét a bírói emelvényen, csendet

kért, rosszallóan végignézett a zsúfolásig megtelttárgyalótermen, majd némi fanyalgással szemügyre vettejogászkollégáit. Az egyik asztalnál Perry Mason és avádlott foglaltak helyet, a másik asztal mellett a kerületiügyészi hivatal két ügyészhelyettese ült.

– Amint látom, uraim – kezdte Telford bíró –, nincsszükség fölösleges ceremóniákra. A bíróság feladata, mintvád alá helyező hatóságé, annak megállapítása, vajonelkövették-e a gyilkosság bűntettét, és van-e alapos gyanúazt feltételezni, hogy a vádlott bűnös. Úgy vélem, ez vitánfelül áll.

Telford bíró rosszallóan nézett Masonre.– Elnézést kérek, bíró úr – mondta Mason –, de fel

szeretném hívni a tisztelt bíróság figyelmét arra, hogy ekihallgatás célja a vádlott védelme. Ha kiderülne a vádlottártatlansága, akkor most kellene felmenteni.

– Nos, természetesen – mondta Telford bíró türelmesen– széles skálán eljátszadozhatunk a vádlottártatlanságának bizonyítása és a gyilkosság valószínűelkövetésének, illetve a vádlott valószínű bűnösségénekbizonyítása között. Fel kell azonban hívnom a vád és avédelem képviselőinek a figyelmét, hogy a mi feladatunknem az, hogy a vádlott minden kétséget kizáró bűnösségétbizonyítsuk.

– Mi a magunk részéről így értelmezzük a törvényt –mondta vidoran Mason.

– Akkor kezdjék el, uraim – szólt Telford bíró azügyészekhez.

Carl Hurley, az egyik ügyészhelyettes, maga is nevesjogász, elmosolyodott, majd szólította a vád első tanúját,egy repülőtéri tisztviselőt.

A tanú igazolta dr. Summerfield Malden repülőgépénekszámát és típusát, azt a tényt, hogy dr. Malden a halálanapján rendben kitöltötte a repülési tervet, amely szerinti úticélja Salt Lake City egy üzemanyagfelvétellel LasVegasban, valamint hogy dr. Malden 10 óra 17 perckorkapott a toronytól felszállási engedélyt, és 10 óra 19perckor felszállt.

A tanú azt is állította, hogy még ugyanazon a napon asivatag egy bizonyos pontjára repült, amelyet egy rendkívülprecízen szerkesztett légi térképen is megjelölt. Dr.Summerfield Malden összeroncsolódott gépére ott találtakrá. A gép minden valószínűség szerint lezuhant éskigyulladt. Szénné égett holttest volt benne. A repülőgépszárnyán még olvasható számokból megállapítást nyert,hogy a gép dr. Summerfield Maldené, a gépben egyszemélyt találtak.

A műszerfalon az óra mutatói nem égtek meg egészen,így lehetséges volt rögzíteni a zuhanás időpontját. A légitérkép alapján a tanú hajlandó volt megesküdni arra, hogy afelhasznált idő, a megtett távolság és az általános időjárásiviszonyok figyelembevételével a gépnek Las Vegasigmegállás nélkül kellett volna repülnie, de

megmagyarázhatatlan okból lezuhant és elégett.– Keresztkérdés? – fordult Hurley Masonhöz. Kihívás

csengett a hangjában. Mason meglepettnek látszott. –Keresztkérdés?

– Igen, keresztkérdés – mondta Hurley.– Miért? – kérdezte Mason. – Nincs kérdésem a

tanúhoz.Hurley láthatóan tökéletesen elégedett volt önmagával.– Ha megengedi, elnök úr, a következő tanúm bűnügyi

szakértő. Tanúvallomásának jelentős része technikaijellegű lesz, amelyre azonban szükség van ahhoz, hogyérthetővé váljék az, amit a tisztelt bíróság elé kívánokterjeszteni.

– Helyes – döntött Telford bíró –, lásson hozzá. –Hangneme némi kíváncsiságot árult el.

Hurley – gyors egymásutánban – egy sor olyan kérdésttett fel a Dudley Lomax nevezetű tanúnak, amelyekbizonyították, hogy a tanú iskolái, képzettsége és gyakorlatitapasztalata révén a kriminalisztika szakértője.

E kérdések elhangzása után Hurley Masonhöz fordult: –Mr. Mason, kíván kérdéseket feltenni a tanú képesítésérevonatkozóan?

– Most még nem. Majd akkor térek ki a tanú szakmaiképesítésére, ha a kérdezés jogával élek.

– Rendben – mondta Hurley. – Kijelenthetem, hogy akriminalisztika viszonylag új tudomány, amely különféletudományos ismereteket alkalmaz a bűnügyekfelderítéséhez.

– Folytassa, Mr. Hurley – mondta Telford bíró. – Tegye fel

a tárgyra vonatkozó kérdéseket.– Mr. Lomax, lenne szíves elmagyarázni a tisztelt

bíróságnak a színképelemzés lényegét?Lomax kényelmesen elhelyezkedett a tanúk emelvényén.

Sugárzott az örömtől, hogy lehetősége nyílik bemutatni, mittud.

– Ha egy mód van rá, minél kevesebb technikai részlettelterheljük a tisztelt bíróságot! – tette hozzá Hurley. – Csak alényeget, ha lehet.

– A bíróság tökéletesen tisztában van a színképelemzésfogalmával és jelentőségével, Mr. Hurley – jegyezte megTelford bíró.

– Igenis, tisztelt bíró úr – mondta gyorsan Hurley –, csaka jegyzőkönyv kedvéért gondoltam.

Az érdeklődés hiányától Lomax láthatóan kisséelkedvetlenedett.

– Fogjon hozzá – szólt Hurley a tanúhoz –, de csak nagyáltalánosságban magyarázzon.

– Az ívlámpából vagy Wolfram-lámpából kiáramló fényminden szemmel érzékelhető szint tartalmaz. Amikor egybizonyos fénymennyiséget szűk, függőleges nyílásbasűrítünk össze, és lencsék segítségével üvegprizmánátvezetünk, a prizma a fehér fényt alkotóelemeire bontja. Afolyamatos színkép a szivárvány összes színét magábanfoglalja, a pirostól a narancs, sárga, zöld közbeesőszíneken keresztül a liláig.

– Igyekezzék a lehető leghétköznapibb módonfogalmazni! – javasolta Hurley.

A tanú megköszörülte a torkát, és folytatta: – Amikor a

fényforrás nem izzólámpa, hanem világítógáz, azazdentériumlámpa, a fény rendszerint nem fehér, és nemtartalmazza a teljes színskálát a pirostól a liláig, debármilyen színű lehet. Sárga, mint a közvilágításbanhasznált szódiumlámpák, vörös, mint a neonreklámokfényei, vagy kékeszöld, mint a kereskedelembenhasználatos fények. Amikor ilyen fényt vezetünk aspektrofotométeren keresztül, a prizma felbontja a fényt, ésa kisugárzott fénymennyiségből, illetve a kisugárzáshelyéből következtethetünk a világítógáz milyenségére.Bármely világítógáz beazonosítható e két adatismeretében. Amikor egy fém ívfényben gőzölög, az ív afémes gőztől kapja a színét. Abban az esetbe, ha ezthasználjuk a spektrofotométer fényforrásául, a fém isfelismerhető.

– Helyes-e azt feltételeznem, hogy az imént ismertetettelv gyakorlati alkalmazásával meghatározhatóak egyanyag, különböző vegyi alkotóelemei? – kérdezte Hurley.

– Helyes, bár ez nem mennyiségi analízis, a vizsgálatmégis irányulhat bizonyos anyagok jelenléténekmegállapítására.

– És alkalmazták már ezt az eljárást a kriminalisztikaikutatások területén?

– Természetesen. A készülékek elektromos ívfénybengőzölögtették az anyagot, vagy ha a vizsgált anyagoldatban található, erős elektromos szikrával. Az ilyen fényszínképét még abban az esetben is lefényképezhetikgőzölgése pillanatában, ha az illető anyag csakmikroszkopikus mennyiségben van jelen. A kijelzések

elemzésekor az is határozottan megállapítható, hogy avizsgált anyag tartalmazta-e vagy sem a kérdéses másikanyagot.

– Elmagyarázná nekünk, hogyan használják fel az eddigelhangzottakat a bűnügyi kutatásban? – kérdezte Hurley.

Telford bíró hirtelen Perry Masonre pillantott, mint akiközbevető megjegyzést vár, de Perry Mason olyanodaadással figyelt, mintha a tágra nyílt szemű hallgatóságsoraiban ült volna ő is.

– Nos – folytatta Lomax fontosságának tudatában –,amikor egy vegyi anyagot be akarunk azonosítani, nagyongyakran bizonyos azonosító anyagok parányi mennyiségétkeverjük bele, amelyeket rendes körülmények között ilyenvegyi anyag soha nem tartalmazna. Ezek ártalmatlanulfelszívódó fémes vegyületek.

Az osztályon, ahol dolgozom, ezeket a vegyületeketkülönböző kódszámokkal látjuk el. Az az anyag, amely jelenesetben szóba kerül, a 68 249 kódszámot viseli.

– Színképelemzés során észlelhető az ön által 68 249kódszámon említett anyag?

– Igen, uram.– Milyen mennyiségben?– Mikroszkopikus mennyiségben.– Végzett ön színképelemzést dr. Summerfield Malden

tetemével kapcsolatban?– Igen, uram.– Mit talált?– A 68 249 kódszám félreérthetetlen nyomait.– A testben?

– Igen, uram.– Bemutatok önnek egy üveg whiskyt. Bíró úr, kérem,

szíveskedjék ezt a kulacsot egyes számú tárgyibizonyítékként azonosításra felvenni.

– Elrendelem – mondta Telford bíró.– Felteszek önnek néhány kérdést a kulaccsal

kapcsolatban.– Igen, uram. Ez egy fémből készült, fél liter whiskyt

tartalmazó kulacs.– Hol találták ezt a kulacsot? Talán tudja?– Igen, uram. Tudom.– Ki találta meg?– Magam is jelen voltam, amikor rábukkantak.– Hol bukkantak rá?– Dr. Malden repülőgépének roncsait vizsgálva,

megkíséreltük kideríteni, pontosan mi történt. Ezértkézzelfogható nyomok után kutattunk, és arra akövetkeztetésre jutottunk, hogy...

– Álljunk csak meg – szólt közbe Telford bíró. –Tudomásul veszem, hogy a védelemnek nincs ellenvetése,de úgy gondolom, hogy a bíróság hivatalból javasolhatjaönnek, hogy a tényekre szorítkozzék, és tartózkodjék akövetkeztetésektől.

– Igen, uram. Úgy találtuk, hogy a gép iszonyatosütközéssel csapódott a földhöz. Egyes tárgyak legalábbötvenméteres körzetben szóródtak szét.

– Le tudná írni ezeket a tárgyakat?– Volt köztük egy szokványos fekete orvosi táska,

elsősegélynyújtáshoz szükséges sebészműszerekkel és

gyógyszerekkel.– Hol bukkant rá a táskára?– Ötvenméternyire az összeégett roncsoktól.– Milyen állapotban találta?– Kihasadt. Az üvegcsék összetörtek, a tabletták

üvegszilánkokkal keverten szanaszét hevertek a porban.– Egyebet is talált?– Egy különlegesen kiképzett, egyik oldalán villámzárral

csukódó párnát, amely háttámlául szolgált, de tartani islehetett benne valamit. A belső, gumírozott anyaggalelválasztott részébe beletehettek bármit, csak be kelletthúzni a cipzárat.

– Ön találta meg ezt a párnát?– Igen, uram. Ott voltam, amikor megtalálták.– Hol?– A géptől tizenöt méternyire.– Milyen volt?– Az egyik oldalát csúnyán megviselte a forróság, vagyis

erősen megpörkölődött, de ez inkább a hirtelen hőségnektudható be, mint a lángoknak.

– És mi volt a párna belsejében?– Ez a kulacs.– Tehát az egyes számú tárgyi bizonyíték?– Igen, uram.– Tudja, kié ez a kulacs?– Csak mások állításai alapján.– Végzett vizsgálatokat ujjlenyomatok vonatkozásában?– Igen, uram.– És milyen eredményre jutott?

– Voltak rajta ujjlenyomatok.– Az ön jelenlétében hívták elő azokat az

ujjlenyomatokat?– Igen, uram.– Milyen eljárással?– Fényképfelvételeket készítettem róluk.– Személyesen?– Igen, uram.– Mivel csinálta?– Speciális, ujjlenyomatok fényképezésére készült

fényképezőgéppel.– Jutott valamilyen eredményre?Lomax egy sorozat képet vett elő. – Négy kitűnően

azonosítható ujjlenyomatot találtunk, amelyek ezeken aképeken szerepelnek.

– Kérem ezeket a képeket kettes, hármas, négyes,illetve ötös számmal ellátni – mondta Hurley.

– Rendben – mondta Telford bíró.– Ismertesse a kettesszámú tárgyi bizonyítékot, Mr.

Lomax!– Íme, dr. Summerfield Malden jobb mutatóujjának a

lenyomata.– Egy pillanat – szólt Mason. – Indítványozom a válasz

törlését azon az alapon, hogy nem kifejezetten a kérdésrevonatkozott, és hogy következtetések levonására késztettea tanút.

– De ez a tanú az ujj lenyomatvétel szakértője! –háborgott Hurley.

– Az meglehet – mondta Mason. – Semmi ellenvetésem

sincs az ellen, hogy a jobb mutatóujj ujjlenyomatáról vanszó. Azt azonban kifogásolom, hogy a tanú dr. Maldenujjlenyomataként azonosítja.

– Vagy úgy! – mondta Hurley mosolyogva. – Ezt igazánorvosolhatjuk. Elfogadhatjuk az indítványt, tisztelt bíró úr.Töröljék a választ, amíg megfelelő bizonyítékot nem tárunka bíróság elé.

Hurley a tanúhoz fordult: – Nos, Mr. Lomax, megvizsgáltadr. Summerfield Malden ujjlenyomatait?

– Igen, uram.– Hol?– Az FBI által küldött fotókópiákon.– Kinek a kérésére küldték?– Az én kérésemre.– Tehát az előbb elhangzottak alapján tudja, kinek az

ujjlenyomata szerepel a kettesszámú tárgyi bizonyítékon?– Igen, uram. A...– Várjon csak! – szakította félbe Mason. – Tiltakozom,

tisztelt bíró úr. A kérdés szabálytalan, a tárgyhoz nemtartozó, hallomáson alapuló értesülések előadásáhozvezet.

– Mit ért ezen? – kérdezte Telford bíró.– Azt, hogy nincs a bíróság előtt bizonyíték az FBI-tól

kapott ujjlenyomatok valódiságára vonatkozóan.– Ha csak az kell, csatolhatom a per anyagához –

mondta unottan Hurley. – Kérem a tisztelt bíróságot, neadjon helyt a védelem tiltakozásának, azzal a kikötéssel,hogy csatolom a vonatkozó bizonyítékot, ellenkező esetbena vallomás semmissé válik.

– Helyes, a tiltakozást elutasítom.– Válaszoljon a kérdésre! – fordult a tanúhoz Hurley.– Dr. Summerfield Malden jobb mutatóujjának lenyomata

volt.– Ismertesse, kérem, a hármas számú tárgyi

bizonyítékot.– Ugyancsak tiltakozom – mondta Mason.– Ugyancsak kérem – mondta Hurley –, hogy a választ

engedélyezzék azzal a fenntartással, hogy a bizonyítékotcsatolni fogom.

– Azonos döntés – mondta Telford bíró.– Dr. Summerfield Malden jobb gyűrűsujját ábrázolja.– Mit tud mondani a négyes számú tárgyi bizonyítékról?– Tiltakozom – szólt közbe Mason.– Azonos döntés – válaszolt Telford bíró.– Dr. Summerfield Malden bal mutatóujja.– És az ötös számú tárgyi bizonyíték?– Tiltakozom!– Azonos döntés – jelentette be Telford bíró.– Dr. Summerfield Malden jobb hüvelykujja.– Most azt mondja el, mi volt az egyes számú tárgyi

bizonyítékként megjelölt kulacsban, amikor rátalált?– Félig volt töltve folyadékkal.– Tudja milyen folyadékkal?– Tudom.– Honnan tudja?– Jelen voltam, és segédkeztem az analízisnél.– Tehát mi volt?– Whisky.

– És van valami különös dolog azzal a whiskyvel?– Igen, uram.– Éspedig?– A spektrofotométeres vizsgálat kimutatta a 68 249

kódszám jelenlétét.– Hogyan történhetett, hogy az ön által 68 249 számon

említett anyag belekerült a kérdéses whiskybe?– Magam voltam közvetett akarója, hogy belekerült.– Megmagyarázná ezt a bíróságnak?– Eredetileg azzal bíztak meg, hogy azonosítsak

bizonyos narkotikumokat, amelyek dr. Malden tulajdonátképezték...

– Várjon csak! – szólt közbe Telford bíró, miközben PerryMasonre pillantott. – Ez természetesen olyanbeszélgetésre vonatkozik, amely nem a vádlott jelenlétébenfolyt le.

– Igen, tisztelt bíró úr.– Ezért a kijelentése hallomáson alapulhat – folytatta a

bíró.– Nincs ellenvetés – mondta Mason. – Ilyen

csekélységeken nem kívánok fennakadni.– Épp elég formális volt az ujjlenyomatokkal

kapcsolatban – csattant fel Hurley.– Csakhogy annak jelentősége lehet! – mondta Mason. –

Semmi kifogásom az ellen, hogy a tanú részletesenelmondjon mindent arról, hogyan került a whiskybe a 68249 kódszámú anyag.

– Helyes – mondta Telford bíró Mason-re pillantva, mintaki azt mondja, nem fog nagyon sietni, hogy az ügyvéd

érdekében ismét közbeszóljon.– Ügyvéd úr, ön a vádlottat képviseli. Ha a vádlottnak

nincs ellenvetése, engedélyt adok a tanúnak, hogyválaszoljon a kérdésre, bár vallomása hallomáson alapul.

– Nem, nem, tisztelt bíró úr – mondta Hurley –, én csakáltalánosságban kérdeztem a tanút, hogyan került az azanyag a whiskybe.

– Arra kértek – kezdte Lomax szinte gondolkodás nélkül,nehogy a bíró leállítsa, és úgy határozzon, hogy a kérdésnem szabályszerű –, hogy tegyek valamilyen vegyi anyagota dr. Summerfield Malden tulajdonában levőnarkotikumokba, amelynek segítségével ismétazonosíthatom majd őket. Úgy határoztam, hogy a 68 249kódszámú vegyi anyagot fogom felhasználni, mert kémiaitulajdonságainál fogva soha nem fordul elő semmilyennarkotikumos készítményben, és mert mikroszkopikusmennyiségben nincs hatással az emberi szervezetre.

– És hogyan cselekedett? – kérdette Hurley.– Dr. Summerfield Malden egy kereskedőn keresztül

szerezte be a különleges készítményeihez szükségesnarkotikumokat. Minden egyes ilyen készítmény amorfiumon, heroinon vagy más narkotikumon kívül egybizonyos kis mennyiségben tartalmazta a 68 249kódszámú vegyi anyagot.

– Azt akarja ezzel mondani... visszavonom a kérdést, ésújabb kérdést teszek fel. Amikor ön jelen volt a whiskyelemzésénél, amelyet az egyes számú tárgyi bizonyítékkalmegjelölt kulacsban találtak, észleltek-e bármi mást awhiskyben a 68 249 kódszámú anyagon kívül?

– Igen, uram.– Mi volt az?– Igen jelentős mennyiségű morfinszulfát.– És ez a morfinszulfát tartalmazta azt az azonosító

anyagot, amelyet ön dr. Maidén narkotikumaiba tett, és 68249 kódszámmal nevezett meg?

– Lelkiismeretem szerint nem mennék ilyen messzire,Mr. Hurley. Csak azt állíthatom, hogy a 68 249 kódszámúanyag természetes körülmények között nem található mega whiskyben, és egyetlen narkotikumban sem. Tettembelőle abba a morfinszulfátba, amelyet dr. SummerfieldMalden a nagykereskedőtől vásárolt. Ugyanezt az anyagottaláltam az egyes számú tárgyi bizonyítékként megjelöltwhiskyben, és morfiumszulfát jelenlétére utaló kémiaibizonyságot is.

– A védelemé a tanú – mondta Hurley.– Miért tetté a 68 249 kódszámú anyagot Mr. Malden

narkotikumaiba? – kérdezte Mason.– Mert megkértek rá, hogy dolgozzak ki egy azonosító

eljárást. Követni akartuk dr. Maidén narkotikumainak azútját.

– Hányféle vegyi anyagot használ a spektrofotométeresvizsgálatokhoz?

– Fél tucatot.– A narkotikumok beazonosításához?– Nem a narkotikumokhoz. Talán dolgozhatnánk

mindegyikkel narkotikumoknál is, de ott rendszerint a 68249 kódszámú anyagra támaszkodunk.

– Kapcsolatban áll ön valamelyik igazságügyi szervvel?

– Igen.– Elárulhatná nekünk, melyikkel?– Nem szeretném felfedni a hivatalos kapcsolataimat.

Kérem, korlátozzák a kérdéseiket a szakképzettségemmelvagy dr. Summerfield Malden narkotikumainakazonosításával kapcsolatosakra.

– Pontosan ezt tesszük – mondta Mason –, de ön egyszervezethez tartozik?

A tanú gondolkodott egy darabig, majd megszólalt: –Igen, uram.

– És mások is vannak abban a szervezetben?– Országos szinten igen.– És ön mindenkit ismer?– Nem mindenkit, dehogy – mosolygott a tanú. –

Néhányat ismer közülük?– Igen.– Vannak mások is, akik önnel azonos vagy

megközelítőleg azonos szakképzettséggel rendelkeznek?– Igen, uram.– És ennek a szervezetnek számos olyan berendezés

van a birtokában, amely bizonyos vegyületekszínképelemzésére alkalmas. Így van?

– Igen, uram.– Ön nem a szervezet feje?– Semmiképpen sem.– Tehát a szervezet többi tagja nem számol be önnek.– Nem, uram.– Elismeri, hogy a dr. Summerfield Malden által használt

narkotikumokat azonosító jelzéssel vizsgálta?

– Igen, uram.– És hogy a 68 249 kódszámú anyag használatához

folyamodott?– Igen, uram.– Tudja, hogy a kód különösen narkotikumok

azonosításánál hatásos?– Igen uram.– Más alkalommal is felhasználta?– Igen, uram.– Más ügyekben?– Igen, uram.– És ha történetesen a szervezetnek, amelyhez ön

tartozik, egy másik tagja szintén narkós ügyön dolgozikebben a kerületben, és felkérik, azonosítson be bizonyosnarkotikumokat, lehetséges, hogy az azonosító vegyianyag, merő véletlenségből ugyanaz, amelyet ön 68 249kódszámmal említett?

– Nem tartom valószínűnek, hogy szervezetünkből bárkimás ebben a kerületben dolgozna.

– Nem tudja?– Nem mernék rá megesküdni.– Pedig azt teszi – mondta Mason. – Eskü alatt vall.

Tisztában van ezzel?– Nem.– És ha a szervezet egy önnél lényegileg azonos

képzettségű szakembert bízna meg egy másik üggyelkapcsolatban narkotikumok vizsgálatával, előfordulhat,hogy ő is a 68 249 kódszámú vegyi anyaggal dolgozna?

– Tisztelt bíró úr – szólt közbe Hurley –, úgy vélem, ez

már túlságosan is formális disztinkció. Úgy vélem, ez...– Az ellenvetést elutasítom! – csattant Telford bíró

hangja. – A tanú válaszoljon a feltett kérdésre.– Nos, természetesen, ha egészen korrekt akarok lenni –

mondta Lomax –, akkor úgy kell fogalmaznom, hogy azadott körülmények között ez roppant valószínűtlen, devégső soron mégsem kizárt.

– Mintha húzódozott volna ettől a fogalmazástól:„egészen korrekt”?

– Nem hinném.– Némi vonakodást azért elárult a hangja.– Szóval... érthető, gondolom... én meglehetősen kényes

helyzetben vagyok.– Ez a helyzet meggátolja abban, hogy egészen korrekt

legyen?– Egyáltalán nem.– Akkor miért habozott?– Át akartam gondolni a válaszom lehetséges

következményét.– Nem az igazát, a következményét.– Bizonyos szempontból igen.– És jól meggondolta?– Igen.– Ennek köszönhető tehát, hogy végül is így válaszolt.– Azt nem mondtam.– Nem mondta, de a viselkedése annál beszédesebb

volt. Köszönöm, ez minden.– Nincs több kérdésem a tanúhoz – mondta Hurley.A tanú felállt, és elhagyta az emelvényt.

Hurley és a kollégája, Madison Irvin, gyorsan, suttogvatanácskoztak, majd Hurley hirtelen bejelentette: – Ismét atanúk emelvényére kívánom szólítani Mr. Lomaxot.Feltennék neki egy kérdést, amelyet nem volt módommegkérdezni.

Mason az alulmaradt kerületi ügyészhelyettesremosolygott:

– Nyilvánvalóan azért, mert a védelem nem sétált be avád által szépen kidolgozott csapdába, és rosszkeresztkérdéseket tett fel.

Hurley dühösen Perry Mason felé fordult, aztán hirtelenráeszmélt a helyzet komikus voltára, és talán Telford bíróarcán is felfedezte a mosolyt. – Nos, ez nem sérti azeljárást.

Lomax visszatért az emelvényre.– Más személyektől származó ujjlenyomatot is talált a per

anyagához az egyes számú tárgyi bizonyítékként csatoltfémkulacson? – kérdezte Hurley.

– Igen, uram.– Azonosította azokat az ujjlenyomatokat?– Hármat azonosítottam.– Készített róluk fényképfelvételt?– Igen, uram.– Kérem ezeket a képeket hatos, hetes és nyolcas

számú tárgyi bizonyítékként megjelölni.– Elrendelem – rendelkezett Telford bíró.– Tudja, kinek az ujjlenyomatai?– Igen, uram.– Halljuk, kié?

– A vádlottéi, Steffanie Maldené.– Mivel hasonlította össze azokat az ujjlenyomatokat?– Közvetlenül a vádlott ujjairól készült lenyomatokkal.– Nos, úgy gondolom, most ön következik, Mr. Mason –

mosolygott Masonre Hurley.Mason a tanúhoz fordult, és mosolyogva kérdezte: –

Megbeszélte Mr. Hurleyvel a tanúvallomásaforgatókönyvét?

– Ó, én elismerem, hogy megbeszéltem vele atanúvallomása menetét – mondta Hurley. – De mi értelmevan az ilyen kérdésnek, hiszen itt nincsenek esküdtek?

– Azért kérdeztem, mert választ akarok kapni.– Válaszoljon a kérdésre! – mondta Telford bíró.– Igen, uram, megbeszéltem.– És a vallomása módját is megvitatták?– Mit ért ez alatt?– Hogy megállapodott-e Mr. Hurleyvel abban, hogy ön be

fogja mutatni dr. Malden kulacson talált ujjlenyomatait, de atöbbi ujjlenyomatról Mr. Hurley nem tesz fel kérdést önnek?Aztán, ha én keresztkérdéseknek vetem alá, ésmegkérdezem, vajon talált-e más ujjlenyomatot is azon akulacson, akkor derült égből ér majd a hír, hogy avédencem ujjlenyomata van a kulacson?

A tanú kényelmetlenül feszengett az emelvényen.– Válaszoljon – mondta Mason.– De tisztelt, elnök úr – tiltakozott Hurley –, közismert

dolog, hogy a legfontosabb tanúkkal megvitatjuk astratégiánkat, a kikérdezés vázlatát és menetét.

– A kérdésem ennél kissé tovább megy – mondta

Mason – Úgy érzem, tárgyszerű, és választ akarok rákapni.

– Az esetleges tiltakozást elvetem – határozott Telfordbíró. – Válaszoljon, kérem!

– Lényegében ebben állapodtunk meg.– És ön belement? – kérdezte Mason.– Nos, igen, bár nem tudom, hogy bármit is mondanom

kellett volna.– Ön beleegyezett abba, hogy gondosan ügyelni fog,

nehogy említést tegyen Mrs. Malden ujjlenyomatairólegészen addig, amíg el nem kezdem kikérdezni. Akkorpedig megragadja az első adandó alkalmat, hogy azinformáció jegyzőkönyvbe kerüljön. Nem így van?

– Valahogy így.– Tehát – mondta Mason – ön elfogult a vádlottal

szemben.– Miért, dehogy!– Akkor velem szemben elfogult.– Nem, én... én egyszerűen a vád tanúja vagyok.– Akkor ön a vád javára elfogult.– Nem tetszik nekem az „elfogult” kifejezés – mondta a

tanú.– Engem egyáltalán nem érdekel, hogy tetszik-e önnek

vagy sem – mondta Mason. – Törvény adta jogom vanhozzá, hogy eldöntsem, van-e részrehajlás vagy sem,kérem tehát, hogy válaszoljon, elfogult-e a vád javára?

– Nem annyira, hogy elferdítsem a tanúvallomásomat.– Annyira azonban igen, hogy együttműködjék a váddal,

és megpróbáljon csapdába ejteni, hogy aztán a vádlott

számára a lehető leghátrányosabb sajtóvisszhangotkapjuk.

– Azt hiszem, a tények önmagukért beszélnek, Mr.Mason...

– Én most nem a tényekről beszélek, hanem az önhozzáállásáról, amely önmagában az ügy fontostényezőjévé válik, mivel ön tanú. Amennyiben elfogult, akártudatában van ennek, akár nem, befolyásolja vele avallomását. Tehát a kérdésem: elfogult ön?

– Nos, a vád tanújának tartom magam.– Más szóval, a megélhetése függ attól, hogy tanúnak

idézzék be?– Nem egészen.– A vád tanújának?– Hát rendszerint.– Tehát szakmai sikerei jórészt attól függnek, elismerik-e

a váddal való együttműködését, hogy jó tanúja-e a vádnak?– Fogalmazhatunk így is.– Akkor halljuk – mondta Mason –, voltak-e még

ujjlenyomatok azon a kulacson?– Jó néhány volt. Némelyik alaposan elkenődött és

azonosíthatatlan.– Sikerült-e belőlük azonosítani?– Különböző lenyomatok voltak. Néhányuk jól kivehető

volt, de lehetetlen volt eldönteni, kitől származnak, és...– Milyen ujjlenyomatokat talált még a kulacson,

amelyeket sikerült azonosítania? Most csakis azokragondolok, amelyeket összehasonlított és azonosított.

A tanú habozott, Hurleyre nézett, egyik lábáról a másikra

állt, majd megszólalt: – Ramon Castella, dr. Malden sofőrjeés Repülőgép-technikusa ujjlenyomatait.

– Hány ujjlenyomatát találta meg?– Kettőt.– Akkor most azt kérdezem öntől, volt-e olyan eset, hogy

Ramon Castella ujjlenyomata a kulacs valamelyik pontjánfedte Mrs. Malden ujjlenyomatait?

– Én, én nem tudom biztosan. Azt hiszem, egy esetben,de nehéz megmondani.

– Ön, mint jól képzett kriminalisztikai szakértőmegvizsgálta a kulacsot, majd úgy számolt be arendőrségen, hogy a kulacson talált ujjlenyomatok dr.Malden, Steffanie Malden és Ramon Castella ujjaitólszármaznak?

– Igen, uram.– Más azonosítható nyomot nem talált?– De igen, uram.– Kinek az ujjlenyomatai voltak?– Fogalmam sincs.– Lefényképezte?– Igen, uram.– Ha jól értem, ön sok ujjlenyomatot talált azon a

kulacson. Mondhatnám, szokatlanul sokat.– Igen, uram.– Mi indokolja ezt?– Nem tudom. Talán mostanában tisztították meg.

Tükörfényes volt a felülete, s ezért különösen fogékony alátens ujjlenyomatok felvételére és rögzítésére.

– Legjobb tudása és szakértelme szerint a jelek azt

mutatják, hogy Ramon Castella Steffanie Malden után nyúlta kulacshoz?

– Nos... természetesen... ebben nem lehetek biztos.– Elég, ha legjobb tudása szerint válaszol.– Fontolóra kell vennem, hogy megmondjam-e.– Miért?– Mert olyan helyzetbe hozhatnám a vádat, hogy...– Ne törődjön a vallomása következményével! – szólt rá

élesen Mason. – Én a véleményére vagyok kíváncsi!Megítélése szerint Ramon Castellát Mrs. Malden után fogtameg a kulacsot?

– Nem tudom.– Amennyiben az ujjlenyomatai Mrs. Malden

ujjlenyomatai fölött helyezkedtek el, így kellett történnie?– Hát... igen.– És Castella ujjlenyomatai voltak felül?– Nos, ha ön ide akar kilyukadni, azt kell állítanom, hogy

véleményem szerint feltehető, hogy Ramon Castella Mrs.Malden után fogta meg a kulacsot.

– Vonakodik elismerni?– Nos, elismerem.– Némi habozással, igaz?– Igen.– Tehát – mondta Mason – talált-e még ujjlenyomatot a

vádlottéi fölött?A tanú kissé elbizonytalanodott, majd azt mondta: – Volt

egy ismeretlen személytől származó ujjlenyomat, ami fedtea többi ujjlenyomatot, de nem mindegyiket.

– És ön tudja, kié?

– Nem, uram.– Kijelentené-e ön, hogy ez azt jelenti, hogy az a személy

érintette utoljára a kulacsot?– Nem mondhatnám. Azt azonban igen, hogy az illető dr.

Summerfield Malden, Mrs. Malden és Ramon Castella utánnyúlt a kulacshoz, ettől függetlenül lehetséges, hogy későbbdr. Malden, Mrs. Malden és Ramon Castella ismét kézbevették a kulacsot. Más szóval, az idegen ujjlenyomatok nemfedték a többiek összes ujjlenyomatát, de néhányatmindenkiéből takartak.

– Ez minden – mondta Mason.Hurley és Madison Irvin újfent sugdolózni kezdtek. Úgy

tűnt, némi nézeteltérés támadt közöttük.Telford bíró az órájára pillantott. – Szólítsák a következő

tanújukat – mondta kurtán.– Ha kaphatnánk egy percet, tisztelt bíró úr – kérte Hurley

–, a következő tanúval kapcsolatban van egy kismegbeszélnivalónk. Hogy szólítsuk-e egyáltalán. Egypillanat az egész.

Ismét Irvinhez hajolt, és láthatóan hevesen vitatkoztak.Hirtelen felegyenesedett. – Tisztelt bíró úr, talán nem isszükséges, és csak a bíróság idejét raboljuk egyfelesleges kihallgatással, de úgy érzem, hogy a vádnakmost kell szólítania Ramon Castellát.

– Ramon Castella! Szíveskedjék az emelvényhezfáradni.

A fejleményre nyilvánvalóan nem számítottak a tanútfelügyelet alatt tartó seriffhelyettesi irodában, mert két-három perc is eltelt, amíg végre egy izgatott, nagy

sietségben levő férfi a tárgyalóterembe vezette RamonCastellát.

Mason szemügyre vette a tanúk emelvénye felé tartóCastellát. A sofőr-szerelő harmincas éveinek elején járt, jófelépítésű, lapos hasú, izmos fickó volt, formás orral,előreugró pofacsonttal, magas homlokkal, szép szájjal ésrengeteg, gondosan ápolt, hullámos, fekete hajjal. A jóképűférfi minden külső jegyét magán viselte.

Mégis volt benne valami, ami rácáfolt a kellemes külsőre.Már-már kihívó, hetyke öntudat volt a járásában, a fejtartásában, ahogy a tükör előtt órákig próbálgatott szögbentartotta a fejét meg az állát, s a haja is egy gondolattalápoltabb volt a kelleténél; árulkodón nem a jólfésültségérebüszke férfira vallott, hanem az öntelt exhibieionistára.

Röviden, ebből a férfiból sugárzott, hogy erkölcsi normáiszerint csak a külsőségek számítanak.

Bemondta nevét, korát, lakóhelyét, aztán várakozóanHurley felé fordult.

– Ismerte dr. Summerfield Maldent? – kérdezte Hurley.– Ismertem.– Az alkalmazottja volt?– Igen, uram.– Milyen munkakörben?– Olyan ezermesterféle voltam. Karbantartottam a

repülőgépét és az autóját. Sofőr voltam és amolyanmindenes.

– Dr. Maldennek saját repülőgépe volt?– Igen, uram.– És ön tartotta karban?

– Igen, uram.– Amikor dr. Malden repülővel utazott, mi volt az ön

feladata?– Amikor dr. Malden repülővel utazott, rendszerint az volt

a feladatom, hogy elvezessem a kocsiját a repülőtérre,kivárjam, amíg kellő magasságba felszállt, aztánvisszavigyem az autót a garázsba, és várjam, mikor kapoktelefonértesítést. Ha dr. Maidén haza kívánt jönni, felhívott,és érte mentem a repülőtérre. Ilyenkor maga vezette akocsit, mert én kint maradtam és átnéztem a gépet.Beállítottam a motort, feltöltöttem üzemanyaggal, ésmeggyőződtem, hogy kifogástalan állapotban van-e a gép.Aztán rendszerint autóbusszal mentem haza, vagyelcsíptem az egyik menetrendszerű repülőtéri buszt.

– Elmondaná nekünk, mi történt folyó hó 9-én, dr. Maldenhalála napján?

– Ami engem illet, semmi.– Mit ért ez alatt?– Valamilyen okból nem kértek meg, hogy kivigyem dr.

Maldent a repülőtérre.– Kérem, mondja el, mit tud dr. Malden pilótaszokásairól.

Tudja például, milyen módszerrel tartotta magát ébren?– Igen, uram.– Mivel?– Volt egy fél literes, ezüstből készült whiskys kulacsa,

amelyet mindig magával vitt a gépre.– Bemutatom önnek az azonosításra felvett, egyes

számú tárgyi bizonyítékot, és megkérdezem, látta-e valahaezt a kulacsot?

A tanú átvette a kulacsot, gondosan áttanulmányozta,majd bólintott.

– Igen, dr. Malden minden útjára ezt vitte magával.– Tisztelt bíró úr, ezek után kérem az egyes számú tárgyi

bizonyítékot a per anyagához csatolni – mondta Hurley. –Továbbá javaslatot teszek arra, hogy a számmal jelöltfényképeket szintén felvegyék a per anyagába.

– Egy pillanat – mondta Mason –, szeretnék kérdéseketfeltenni a tanúnak, mielőtt a bíróság döntene a javaslatról.

– Helyes – szólt Telford bíró –, kérdezzen!Mason felemelkedett a székről, megkerülte a védelem

asztalát, és az emelvényhez ment, ahonnan alaposanmegfigyelhette a tanút. Hurley is, Telford bíró is tudták, hogyMasonnek esze ágában sincs a kulacs azonosításárólkérdezősködni, tudták, hogy Masont Castella reakcióiérdeklik, ezért hát feszülten figyelték az eseményeket.

A tanú kihívóan fordult meg a pádon, és Perry Masonreemelte szemét, de aztán mintha elbizonytalanodott volna azügyvéd átható tekintetétől.

– Észrevettem – mondta csevegő hangnemben Mason–, hogy beletelt néhány percbe, amíg megválaszolta akérdést, hogy a kulacs dr. Maldené volt-e. Tanulmányozta,forgatta a kezei közt, alaposan megnézte.

– Világos – mondta gúnyosan Castella. – Alighatanúskodtam volna ilyen lényegbe vágó kérdésben, ha nemvagyok biztos a dolgomban.

– Pontosan – mondta Mason. – Úgy vélem, valamiféleismertetőjelet keresett.

– Biztosra akartam menni.

– Ismertetőjelet keresett?– Megpróbáltam biztosra menni.– Valamiféle különös ismer te tő jelet keresett?– Nos, nem pontosan.– Akkor mit?– Valamit, ami segíthet felismernem a kulacsot.– És felismerte?– Persze.– Tehát megtalálta, amit keresett.– Meggyőztem magam.– Megtalálta, amit keresett?– Eleget ahhoz, hogy meggyőzzem magam a kulacs

azonosságáról.– Tisztában van azzal, hogy száz, hogy ezer pontosan

ugyanilyen kulacs létezik, hogy óriási mennyiségbendobnak efféléket piacra?

– Igen, természetesen.– És épp azért, amint ön is mondta, egy ilyen lényegbe

vágó kérdésben biztos akart lenni a dolgában, mielőtthatároz.

– Igen, uram.– Tehát valamilyen ismertetőjel miatt nézte át a kulacsot?– Azért néztem át, hogy meggyőződjek róla, valóban dr.

Maldené volt-e.– Vagyis ismertető jelet keresett?– Valami olyat kerestem, ami biztossá tehetett a

dolgomban.– És biztos lett benne?– Igen, uram.

– Most biztos benne?– Igen, uram.– Ebben az esetben meg kellett találnia azt a valamit,

amit keresett. Mondja meg szépen a bíróságnak, mi volt az.– Én... csak az összbenyomás.– Mit ért összbenyomás alatt?– Szóval... biztos vagyok benne, és kész. Ez pontosan

olyan, mintha jól megnéznék valakit pusztán, hogymegbizonyosodjak, nem cseréltem-e össze egy másikemberrel. Nem tudnám megmondani, hogy az orra hossza,a szeme színe vagy a hajviselete miatt.

Castella gyors, diadalmas mosolyt villantott azügyészhelyettesre, majd ismét szembefordult PerryMasonnel.

– Ez kiváló hasonlat – mondta Mason –, valóban remek.– Tudhatom, hogy barát arcába nézek – folytatta Castella

–, anélkül hogy képes lennék megmondani, hány centihosszú az orra.

– Bizonyára – helyeselt Mason. – Mondja, mikor gondoltelőször erre, Mr. Castella?

– Hogy mire mikor gondoltam?– Az analógiára, a kulacs és egy ismerős arcának

felismerése között.– Miért, nem értem önt.– Dehogynem – mondta Mason –, és ne húzza az időt!

Legyen őszinte, Mr. Castella! Túl folyékonyan adta elő amesét, aztán szépen odafordult a kerületi ügyészhelyettesfelé, mintha ő lenne a tanító bácsi, aki megdicséri a szépfeleletért. Mr. Hurley kigondolta ezt a csinos hasonlatot, és

azt mondta önnek, hogy mesélje be nekem, amikormegkérem, írja le, milyen ismertető jelet talált a kulacson.Így van?

– Én... én megvitattam a kulacs azonosítását Mr.Hurleyvel.

– És megvitatták azt is, hogy én rákérdezhetek azazonosításra, és Hurley mellesleg megkérdezte önt, mitválaszolna nekem?

– Nos, erről volt szó.– És igaz, hogy a vád asztalánál helyet foglaló Carl

Hurley volt az, aki azt mondta önnek, hogy amikor énnyomatékosan rákérdezek az ismertető jelre, amelyneksegítségével ön képes volt megállapítani, hogy a kulacs dr.Maldené, ön határozottan azt állítja majd, hogy különösismer tető jelet nem talált, de az összbenyomás meggyőzővolt, pontosan úgy, mint amikor egy barátja arcát ismeri felaz ember.

Castella habozott, gyorsan Hurleyre pillantott, aztánugyanolyan hirtelen visszafordította a tekintetét.

– Rajta! – mondta Mason. – Válaszoljon a kérdésre!– Ugyan már, tényleg tettem ilyen jellegű javaslatot a

tanúnak – mondta Hurley, hogy megpróbáljon túllépni azügyön –, mert nagyon is magától értetődő magyarázatnakgondoltam.

– Hallotta, mit mondott a kerületi ügyészhelyettes ebbena pillanatban? – kérdezte Mason Castellától.

– Igen, uram.– És ez az igazság?– Igen, uram.

– Milyen gyorsan elismerte. Miért habozott és tagadtameg a választ, amikor először kérdeztem?

– Gondolkoztam.– Min gondolkozott?– Emlékezni próbáltam.– Nem emlékezett?– Kapásból nem.– Arra mégis emlékezett, amit elég folyékonyan

felmondott.– Tiltakozom, tisztelt bíró úr – jelentette be Hurley –, ez

nem bizonyított tényt feltételez. A tanúnak nem volt leckéje,amit felmondjon. Alkalmi hasonlat volt csupán, semmi más.

– A tiltakozást elutasítom – mondta Telford bíró. – Bárúgy vélem, a helyzet teljesen egyértelmű, Mr. Mason.

– Köszönöm, tisztelt bíró úr – mondta Mason. – Nincsellenvetésem, hogy a kulacsot tárgyi bizonyítékként a peranyagához csatolják.

Mason megfordult, és visszasétált a helyére.Hurley pedig egy kissé zavart tanúval nézett

farkasszemet. – Mr. Castella – mondta élesen –, a sajátszavaival beszélje el, mi történt a dr. Malden végzetesrepülését megelőző napon, azaz nyolcadikén este.

– Megbeszélésem volt Mrs. Maldennel.– Mrs. Maldenen ön Mrs. Steffanie Maldent érti, dr.

Malden özvegyét, az ügy vádlottját, aki Mr. Perry Masonoldalán ül a tárgyalóteremben?

– Igen, uram.– Hol folyt le ez a beszélgetés?– Az Erin házbeli szobámban.

– Ezzel azt akarja állítani, hogy Mrs. Malden, a vádlott, azön szobájában járt?

– Igen, uram.– Hány órakor?– Hat óra lehetett.– Vagyis tizennyolc óra?– Igen, uram.– És szóba került, hogy tennie kell valamit a kulaccsal

vagy a tartalmával?– Igen, uram.– Lenne szíves pontosan elismételni a bíróságnak, amit

a vádlott akkor önnek mondott?– Egy pillanat – szólt közbe Mason. – Tiltakozást jelentek

be a tanúvallomás ilyen irányba terelése ellen, de ha abíróság és a vád képviselői egyetértenek, visszavonomtiltakozásomat addig, amíg a tanú válaszol ezekre akérdésekre, és aztán, ha a tiltakozásom helyénvaló,érvényesítem, egyébként nem. Ily módon nem raboljukfeleslegesen a bíróság idejét.

– Kielégíti, ez a vád képviselőit? – kérdezte Telford bíró.– Nagyon is kielégíti – mondta önelégülten Hurley. – Mire

végighallgatja a vallomást, elmegy a kedve a tiltakozástól.– Kérem, tartózkodjék a személyeskedéstől! – szólt rá

Telford bíró. – Rendben van, Mr. Mason. Tiltakozásafüggőben maradhat a beszélgetés tartalmát és azelhangzottakat illetően, amíg a bíróság és a védelemmeghallgatja a tanú vallomását.

– Folytassa – mondta Hurley Castellának –, tehát mitmondott a vádlott?

– Mrs. Malden elmondta, hogy dr. Malden rég nem látottbarátjával érkezett haza, akinek egy bénult rokonátvalamelyik szanatóriumban kezelik, és megkérte dr.Maldent, konzultáljon a beteg orvosával. Ezután azonnalhazamentek vacsorázni.

– Megmondta, hogy hívják ezt a barátot?– Igen, uram.– Ki volt az?– Mr. Darwin Kirby, dr. Malden régi barátja. A

katonaságnál ismerkedtek össze.– Halljuk, mit mondott még Mrs. Malden?– Azt mondta, hogy nem jöhet fel hozzám aznap este,

mert dr. Maidén barátját látják vendégül.– Korábban úgy állapodtak meg, hogy Mrs. Malden

meglátogatja önt azon az estén?– Igen, uram.– Aztán hat óra körül beállított önhöz, és közölte, hogy a

körülmények miatt nem jöhet?– Igen, uram.– És még mit mondott?– Ideadta nekem a whiskyskulacsot.– És mondott valamit?– Azt mondta, hogy elhozta dr. Malden whiskyskulacsát,

helyezzem el a gépben, mert másnap Salt Lake Cityberepül, és szüksége lesz rá. Azt is mondta, hogy ő töltöttemeg whiskyvel.

– Tehát kijelentette, hogy ő töltötte meg a kulacsotwhiskyvel?

– Igen, uram.

– Úgy hiszem, ön azt állította, hogy dr. Maldennekszokása volt magával vinni egy üveg whiskyt a gépére.

– Igen, uram.– Előfordult, hogy együtt repült dr. Maldennel?– Igen, uram.– Mint utas?– Egyszer utasként, másszor, ha dr. Malden fáradt volt,

én vezettem a gépet.– Van repülőgép-vezetői engedélye?– Igen, uram.– És tudja, miért vitte magával dr. Malden a whiskyt?– Azt mondta, hogy...– Nem számít, mit mondott! Azt kérdezem, mit tud ön Mr.

Malden ezen szokásáról?– Nos, azért ivott a whiskyből, hogy serkentse, hogy

ébren tartsa.– Hogy ébren tartsa?– Koffeintablettákat szedett whiskyvel. Ez a kombináció

nagymértékben elősegítette, hogy ébren tartsa magát.– A félreértések elkerülése végett – mondta Hurley –

összefoglalnám a vallomását. Mrs. Steffanie Malden, avádlott, folyó hó nyolcadikán este hat óra tájban odaadtaönnek ezt a whiskyskulacsot, és azt mondta, hogymegtöltötte whiskyvel.

– Ezt mondta.– Ugyanaz a kulacs volt, amelyet egyes számú tárgyi

bizonyítékként a per anyagához csatoltunk?– Igen, uram.– És mit csinált ön a kulaccsal?

– Levittem a garázsba, ahol dr. Malden a kocsiját tárolja,beletettem a párna zsebébe, amelyben mindig is lenniszokott, és otthagytam a kocsiban.

– Ez a párna, amit említett, cipzárral zárható?– Igen, uram.– Aztán mi történt?– Hát vártam dr. Malden hívását, hogy ki kell vinnem a

reptérre, de sem éjjel, sem másnap reggel nem telefonált.Vártam, csak vártam egészen délig, hátha bejön a hívás.Arra gondoltam, talán valamilyen sürgős műtét jött közbe...

– Ne azt magyarázza, mit gondolt, hanem azt, amitörtént.

– A szobámban ücsörögtem a telefon mellett.– De nem csörgött a telefon?– Nem, uram.– Ön tehát nem vitte ki dr. Maldent a repülőtérre a halála

napján?– Nem, uram.– Látta-e a whiskyskulacsot aztán, hogy Mrs. Maldentől

átvette, betette a párna gumírozott anyaggal elválasztottbelső részébe, és a párnát dr. Malden kocsijábanelhelyezte, illetve mielőtt a gép roncsai mellett rátaláltak?

– Nem, uram, nem láttam.– Nos, másról nem beszélgetett aznap este Mrs.

Maldennel?– De igen, uram.– Mialatt az ön szobájában volt?– Igen, uram.– És miről?

– Mrs. Malden azt mondta, úgy érzi, a férje nem leszhosszú életű, és megkérdezte tőlem, feleségül venném-e,ha történne valami a férjével.

Mason hallotta, hogy Mrs. Malden felszisszen. – Hazudik!– sikoltotta ijedt, fojtott hangon, és fel akart pattanni aszékről. Mason a karjára tette a kezét. – Üljön le! – mondta.

Az újságírók buzgón jegyeztek.Hurley a tanúhoz fordult: – Most nem kérdezem a régebbi

beszélgetéseikről vagy az ön és Mrs. Malden közöttfennálló kapcsolatról. Kizárólag erre az egyetlenbeszélgetésre vagyok kíváncsi. Világos?

– Igen, uram.– Akkor és ott Mrs. Malden azt mondta önnek, úgy érzi,

hogy dr. Malden már nem él sokáig, és feltette önnek akérdést, feleségül venné-e, ha megözvegyül?

– Igen, uram, – Öné a tanú, ügyvéd úr.Mason felállt. – Ha a bíróság beleegyezik, most kívánom

előterjeszteni az ellenvetésemet, amelyet a tanúvallomásezen részének megkérdezésekor említettem.

– Tessék!– A tanúvallomás célja nyilvánvalóan az volt, hogy élénk

tárja a következőket: vádlott hozzájuthatott bizonyosnarkotikumokhoz, amelyekkel dr. Maidén foglalkozásarévén rendelkezett; tisztában volt azzal, hogy férjerepülőútjai alkalmával magával visz egy kulacsot, ésidőnként kortyolgat belőle; megtöltötte a kulacsot whiskyvel,és megragadva az alkalmat, belekevert a megszerzettnarkotikumból; a cselszövés eredményeként a narkotikumhatására dr. Maldenen álmosság vett erőt, és gépével

lezuhant.Telford bíró a kerületi ügyészhelyettesre pillantott – Úgy

vélem, ez lényegében helyes. Igaz, kerületi ügyészhelyettesúr?

– Igen, tisztelt bíró úr – mondta Hurley. – Kiegészítésültalán annyit, hogy eddig csak megemlítettük a morfinszulfátjelenlétét a whiskyben, de a kábítószer mennyiségérevonatkozó elemzést még nem terjesztettük elő. Javaslomannak bizonyítását, hogy a whiskyben annyi morfium volt,hogy néhány korty is már az érzékek eltompulásáhozvezetett. Az álmosság és öntudatlanság olyan gyorsanjelentkezhet, hogy az áldozat, különösen, ha repülőgépetvezet, képtelen megbirkózni a váratlanul ránehezedőkábulattal. Úgy vélem, a bíróságnak mindezt figyelembekellene vennie a védelem bármely ellenvetésévelkapcsolatban, mivel a következő tanúm tanúsítani tudja éstanúsítani is fogja a mennyiségi vizsgálat eredményét.

– Nagyon is egyetértek a vád tisztelt képviselőjével –hajolt meg Mason a bíró felé. – Mivel azonban esküdtszéknincs jelen, úgy érzem, a bíróságnak figyelembe kellenevennie a vád különleges helyzetét, valamint a bizonyítéktermészetét, amelyet a vád elő kíván terjeszteni. Éppenezért, ha a bíróság megengedi, óvást emelek mindenneműbizonyíték előterjesztése ellen, amely a vádlottat valamilyenbűnténnyel kapcsolatba hozza, egészen addig, amíg benem bizonyosodik, hogy bűntett történt. Úgy érzem, nemmondok újat, csak egy jól ismert törvénycikkre hivatkozom,amikor hangsúlyozom, hogy a vádnak bűnjelet kellbemutatnia, mielőtt a vádlottat a bűnüggyel bármilyen

kapcsolatba hozná.És Mason nyájasan mosolyogva leült. Telford bíró az

ügyészhez fordult:– Szólni kíván? – kérdezte arcán a bírói közömbösség

álarcával. Egy hangsúly sem árulta el érzelmeit.– Én készségesen alávetem magam a törvénynek –

hadarta dühösen Hurley –, de nem értem, mit akar Mr.Mason. Adva van egy halott. Egy férfi, akit nyilvánvalóanmérgezett whiskyvel gyilkoltak meg, amelyből ivott, ésamelyet – legalábbis a közvetett bizonyítékok jelenlegiállása szerint – az ügy vádlottja, egy asszony, aki nagyhasznot húzhat férje halálából, előre megfontolt szándékkalkészített neki.

Most ezen a helyen kijelentem, hogy a jelenlegibizonyítási eljárás alkalmával nem fedem fel az összesrendelkezésemre álló bizonyítékot. Az indíték bizonyításárautalok és korábban lezajlott eseményekre, amelyekperdöntőek az indíték megállapításánál.

Kissé haboztunk, hogy odaállítsuk-e Castellát a tanúkemelvényére, mert úgy éreztük, a védelem kétségtelenülkihasználja a szituációt, és megköti a kezünket.Mindazonáltal kijelenthetem, hogy a tanú bevallhatja ésbizonyosan be is fogja vallani a keresztkérdések során,hogy intim kapcsolatban volt az ügy vádlottjával. Hogy tudja,a vádlott kulcsmásolatot készített dr. Malden szekrényéhez,amelyben a narkotikumokat tartotta, hogy a vádlott titokbandézsmálta a férje gyógyszereit, mégpedig dr. Maldenszámára nagyon rejtélyes módon; hogy ezeket anarkotikumokat a vádlott azért vette el, mert szerelmi

viszonyt folytatott a tanúval, Ramon Castellával.Elismerhetjük azt is, hogy Ramon Castella pénzforrásulhasználta ezeket a narkotikumokat, átadta őket egykábítószerbandának, akik aztán értékesítették. Csúnyahistória, és nem is szándékoztam volna a bizonyításieljárás során vájkálni benne, de a keresztkérdésekfolyamán egy részére bizonyosan fény derül.

Telford bíró szemüvege fölött Masonre nézett.– – Ha kihallgatnánk a tanút, tisztelt bíró úr – mondta

Mason még mindig nyájasan mosolyogva –, bizony akkorsok mindenre fény derülne, ezt én nem is vonom kétségbe.Ezért inkább most emelek óvást, és nem a kihallgatás után.Úgy vélem, a vád képviselői félreértették óvásom lényégét.Hangsúlyozom, nincs corpus delicti, mivel nem bizonyított,hogy a gépben talált holttest azonos dr. Maldennel.

Meggyőződésem szerint dr. Malden az utolsó pillanatbanazt javasolta barátjának, Darwin Kirbynek, hogy repüljön agéppel Salt Lake Citybe, ő pedig kis barátnőjévelszándékozta eltölteni a hétvégét.

– Szent ég – kiáltott fel Hurley –, a leghalványabbbizonyítéka sincs erre! Sem a bizonyítási eljárás, sempedig a rendőrségi vizsgálat során a legcsekélyebb jelsem mutatott ebbe az irányba.

– Akkor felületes volt a rendőrségi vizsgálat – mondtaMason. – Okom van azt hinni, hogy dr. Summerfield Maldenma is kiváló egészségnek örvend, a gépben talált holttestpedig nem másé, mint a barátjáé, Darwin Kirbyé. Amintmegjelent a sajtóban a szerencsétlenség híre, és dr.Maidén rájött, hogy a hatóságok úgy gondolják, az ő

összeégett testét találták meg, szándékosan lelépett.– De a leghalványabb bizonyíték sincs erre! Egyetlen kis

bizonyítékot sem tud felmutatni, amely ezt a mesétalátámasztaná! – tiltakozott Hurley.

– Nem is kell felmutatnunk. A törvény nekünk dolgozik. Atörvény kimondja, hogy a bűnjelet önöknek kellbemutatniuk, és csak azután terjeszthetnek elő olyanbizonyítékot, amely a vádlottat kapcsolatba hozhatja abűnüggyel, különösen, ha a vádlott kijelentésein alapulóbizonyítékokról van szó.

– Ez puszta formalitás – mondta haragosan Hurley.– Nem, ez a büntetőjog bölcs rendelkezése – mondta

Mason. – Eszköz, amellyel az ártatlan emberek jogait védia törvény. A vád ugyanis mindig abból a feltételezésbőlindul ki, hogy a vádlott bűnös, és minden oltalom, amelyet atörvény védőpajzsként a vádlott elé tart, puszta alakiság.

Mason helyet foglalt.Telford bíró a sugdolódzó kerületi ügyészhelyetteseket

figyelte, majd pápaszeme fölött ismét Perry Masonrenézett. – Van erre valami bizonyítéka, Mr. Mason, vagycsupán logikai úton következtette ki ezt a feltevést?

– Néhány nagyon jelentős közvetett bizonyítékkalrendelkezem – mondta Mason. – Most azonban nemvagyok abban a helyzetben, hogy felfedjem abizonyítékaimat. Minden okom megvan, hogy azt higgyem:dr. Malden jelenleg egy gyönyörű fiatal hölgy társaságábanéli világát, akibe beleszeretett. De eszem ágában sincsközölni sem az illető nevét, sem a bizonyítékot. Tisztelettelbejelentem a bíróságnak, hogy pusztán a legjobb

meggyőződésemre hivatkozhatom.Telford bíró tekintete ismét a kerületi

ügyészhelyettesekre villant. – Van bizonyíték, amelyigazolná, hogy a gépben talált holttest azonos dr.Maldennel?

Hurley felállt. – Tisztelt bíró úr, erre igazán nemszámítottunk.

– Elfogadom, hogy így van – mondta Telford bíró –, de énazt kérdezem öntől, végeztek-e a holttest azonosításárairányuló vizsgálatot?

– Állíthatom, tisztelt elnök úr, hogy dr. Malden lement ahangárba, hogy a repülőgépében töltötte ki a repülésitervet, hogy valószínűleg felszállt a géppel, hogy egyholttestet találtak a gép roncsai közt, és logikusfeltételezés, hogy az nem lehetett más, mint dr. Malden.

– Ez rendkívül logikus érvelés – mondta Perry Mason –,egy pont kivételével. Semmi sem bizonyítja, hogy az aszemély, aki a géppel elrepült, dr. Maidén volt.

– Ő állította ki az útitervet – mondta Hurley.– Meglehet. Folytassa és bizonyítsa be, hogy valóban dr.

Malden szállt fel a gépével. Ki látta? Ki vezette dr. Maldenkocsiját a repülőtérre? – kérdezte Mason.

– Felteszem, hogy a barátja, Darwin Kirby.– Akkor idézze meg tanúnak Darwin Kirbyt.– Nem tudom, hol van. Megkíséreltem elérni.– Halott – mondta szárazon Mason, és leült.– Tisztelt bíró úr, ezt a vádlott bizonyítsa be! – javasolta

Hurley.– Tökéletesen egyetértek a vád képviselőjével – mondta

Mason. – Amennyiben be akarjuk bizonyítani, a mi dolgunkmegtenni, csakhogy nem kell bebizonyítanunk. A vádnakviszont bizonyítania kell dr. Malden halálának a tényét.

– Tettek önök lépéseket annak érdekében, hogymeghatározzák a gépben talált test személyazonosságát?– kérdezte Telford bíró a vádlót.

– A test majdnem a felismerhetetlenségig elégett. Sőtnyugodtan kijelenthetem, hogy felismerhetetlenségigszénné égett.

– Csináltak bármit is – ismételte Telford bíró –, hogymegkíséreljék megállapítani a gép utasánakszemélyazonosságát?

– Csak a gép és a repülési terv azonosításával éstermészetesen a szokásos közvetett bizonyítékokfüggvényében.

– Utánanézett-e annak – kérdezte Telford bíró –, hogy kivitte el dr. Malden kocsiját a garázsból aznap reggel?

– Utánanéztünk – felelte Hurley.– És bizonyítani is tudja?– Ha szükséges, igen, de nem következik belőle semmi.– Ki vezette dr. Malden kocsiját a repüld lőtérig? –

kérdezte Telford bíró.Hurleynek nem nagyon akaródzott válaszolni.– Tehát? – vágta rá Telford bíró, s a hirtelen gyanakvás

metszően gunyoros élt kölcsönzött a hangjának.– Dr. Malden a barátjával, Darwin Kirbyvel hagyta el a

házat azon a reggelen – mondta Hurley. – Amennyirebizonyosak lehetünk benne, dr. Malden közvetlenül arepülőtérre hajtott.

– Ezek szerint dr. Malden kocsijának a repülőtéren kelllennie – mondta Telford bíró. – Ha feltételezésük helyes, ésdr. Malden kivitte barátját a repülőtérre, aztán felszállt asaját gépén, a parkírozó kocsi a közvetett bizonyítékokfontos láncszeme lesz.

Hurley zavartnak látszott.– Nem igy van? – kérdezte Telford bíró.– Lehetséges, tisztelt bíró úr.– Feltételezem, önök ráakadtak a repülőtérnél parkoló

kocsira, ott, ahol dr. Malden hagyta. Jobban tenné, hakirukkolna ezzel a ténnyel, még mielőtt a bíróság határoznaMr. Mason indítványáról.

– Sajnálom, de nem rendelkezünk ilyen bizonyítékkal.Telford bíró meglepetést, majd ébredő kíváncsiságot

mutatott. – Ki hozta vissza dr. Malden kocsiját arepülőtérről? – kérdezte.

– Nem tudjuk, tisztelt elnök úr.– Hol van most a kocsi?– Elnézést kérek – mondta Hurley –, de az óvás

kérdésében még nincs döntés, és...– Tudja, jelenleg hol áll dr. Malden kocsija? – szakította

félbe Telford bíró.– Képtelenek voltunk megállapítani, hol van – ismerte el

Hurley –, de nem tekintjük különösen jelentős tényezőnek.– Tettek valamit annak érdekében, hogy megtalálják

Darwin Kirbyt?– Feltétlenül ki szeretnénk hallgatni Mr. Kirbyt.– Tettek bármit is annak érdekében, hogy felleljék?– Természetesen, tisztelt elnök úr, de a bíróságnak meg

kell értenie bennünket. Darwin Kirby nyilvánvalóan különc.Még közeli barátja, dr. Maidén sem ismerte a címét. AmígKirby nem telefonált, dr. Maldennek fogalma sem volt arról,hogy a városban tartózkodik, holott szoros barátság fűzteössze őket.

– Úgy tűnik, tisztelt bíró úr – mondta Mason –, hogyDarwin Kirby keleti irányba tartó gépre szállt fel. Azutaslistáról bizonyára megállapítható, hogy elrepült-e.

Hurley komoran hallgatott.– Megkísérelték nyomon követni Darwin Kirbyt? –

kérdezte Telford bíró.– Egy kelet felé tartó gépre foglalt helyet, de a társaság

listáján a neve mellett a „nem jelent meg” jelzés szerepelt,ami azt jelenti, hogy nem kezeltette a jegyét a repülőtéren.

– Tehát, tisztelt bíró úr – mondta Mason –, úgy vélem, akép világos. Két férfi ment dr. Malden kocsiján arepülőtérre. Darwin Kirby egy kelet felé tartó géppel akartelutazni. Dr. Malden a saját gépén akart Salt Lake Cityberepülni. Ha így tettek volna, ha nem változtattak volna aterveiken, akkor a kocsit szükségszerűen a repülőtérenkellett volna hagyniuk, és akkor rendőrség a kocsitmegtalálja.

– Mr. Mason összes bizonyítéka csupán azt támasztjaalá – mondta Hurley –, hogy Darwin Kirby esetleg elloptadr. Malden autóját.

Telford bíró a fejét ingatta. – Úgy érzem, az adottkörülmények között azonosítani kellene a gépben találtholttestet. Mi a helyzet a fogakkal? Ellenőriztette a fogakat?

– Tettünk rá kísérletet, de meggyőző eredmény nélkül.

– Úgy tűnt, nos, a fogorvosa szerint a nála levő kartonnem feltétlenül irányadó.

– Miért nem?– Dr. Malden rendkívül elfoglalt ember volt, és nem járt

rendszeresen fogorvoshoz, előfordulhatott, hogy más iscsinálta a fogait. Most éppen ez után kutatunk.

– Ezek szerint – mondta Telford bíró – a holttest fogainakállapota nem egyezik a dr. Malden fogorvosánálnyilvántartott állapottal?

– Talán ez kicsit erős fogalmazás...– Kíváncsi vagyok, ön hogy fogalmazna a helyemben?

Talán finomabban? – mondta Telford bíró.– Nos... én úgy vélem, tisztelt bíró úr hogy a holttest dr.

Maldené. Úgy vélem, ez az egyetlen ésszerű következtetés,és...

– Lenne szíves a kérdésemre válaszolni. – förmedt ráTelford bíró.

– Nem, tisztelt bíró úr, a fogak állapota nem volt mindenrészletében azonos a fogorvos kórlapján feltüntetettel.

– Ilyen körülmények között helyet adok a védelemóvásának – mondta Telford bíró.

– Ilyen körülmények között – mondta Hurley – az egyetlenhelyes dolog, ha felmentjük Mrs. Maldent az előremegfontol szándékkal elkövetett emberölés vádja alól.Ennek ellenére az ügyet a vádesküdtszék elé fogjukterjeszteni, és azonnali vádemelést kérünk, vagy másvádiratot nyújtunk be. A bizonyítási eljárás alkalmávaltörtént felmentés semmi esetre sem akadálya a továbbieljárásnak.

– Nos, ha bármilyen további eljárást óhajt – dörrent ráTelford bíró –, javasolom, gyűjtse össze a tényeket. Mr.Masonnek egészen biztosan van adata arra vonatkozóan,hogy dr. Malden nem tartózkodott a repülőgépben, amikoraz lezuhant.

– Szeretném tudni, mi az – mondta Hurley.– Történetesen a védelem nem köteles bemutatni önnek

a bizonyítékát – rendelkezett Telford bíró. – Egyébként amai események fényében a bíróság úgy véli, hogy ez azegész eljárás finoman szólva kissé elhamarkodott volt.

– Kénytelenek voltunk akcióba lépni, mert Mr. Masonszabadlábra-helyezési kérelemmel fenyegetett minket.

– És megint fenyegetem – mondta Mason. – Ha el akarjaejteni a vádat, bocsássa szabadon a vádlottat.

– Nem vagyunk kötelesek.– Vagy szabadon engedik, vagy vádolják.– Vádolni fogjuk.– Tehát – szólalt meg Telford bíró – hogyan áll a

bizonyítási eljárás?– A felmentést indítványozzuk – mondta Hurley.– Nagyon jó – döntött Telford bíró. – A vad indítványára, a

Steffanie Malden elleni vádat elutasítjuk, a vádlottatszabadlábra helyezzük.

A teremben bábeli zűrzavar lett úrrá.Perry Mason felsegítette Mrs. Maldent, és a tömegen

keresztülvágva magát, egyenesen Telford bíró szobája felétartott.

– Válthatnánk néhány szót? – kérdezte Mason a bírót.Telford bíró bólintott. Mason és Mrs. Malden követték a

szobájába.– Engedje meg, elnök úr – kezdte Mason –, hogy az ügy

jobb megvilágítása érdekében feltárjam önnek, milyenbizonyítékon alapul a feltevésem, hogy dr. Malden él.

Telford bíró megrázta a fejét. – Nem akarok elfogult lenni,Mr. Mason. Elfogadom a bíróság előtt tett kijelentését,puszta szóra elhittem, hogy bizonyítékai vannak, bár adöntésemet nem erre alapoztam. Helyt adtam a kérésének,mert jól építette fel az óvását. Semmi okát nem látom, hogyezt a témát megvitassam.

– Értem – mondta Mason. – Köszönöm a figyelmét,tisztelt elnök úr.

Könyökénél fogva Telford bíró szobájának másikajtajához vezette Mrs. Maldent. Az ajtó egyenesen alépcsőház felé vezető folyosóra nyílt.

– Mr. Mason, szemenszedett hazugság az egész! Sohasemmi közöm nem volt ehhez a Castellához. Gátlástalanhazudozó, hamis tanú, aki...

– Maradjon csöndben, és hallgasson rám – mondtaMason, miközben sebesen maga után húzta Mrs. Maldenta lépcsőn. – Bemegy a harmadik emeleti női mosdóba,Della Street már várja. Átad magának egy táskát, amely alegszükségesebb holmikat tartalmazza. Veszi a táskáját,lemegy a földszintre, fog egy taxit, és a pályaudvarra vitetimagát, ahol másik kocsiba száll. A Baltimore Hotelhozmegy, ott újra taxiba ül, egyenesen a Dixiewood házhoz. Itta kulcs. Felmegy a 928/B-be, és ott marad. Ki nem mozdulonnan. Ne lássák meg a liftben. A fűszerestől Mrs. Amboynéven rendelje meg, amire szüksége lesz. Itt van százötven

dollár a kiadásaira.– De, Mr. Mason, én nem értem. Én nem...– Most nincs idő magyarázkodni.– De, Mr. Mason, nem gondolhatja komolyan, hogy a

férjem valóban él!– Nincs időm vitatkozni. Fogja ezt a borítékot, gondosan

olvassa el az utasításokat, aztán tépdesse apró fecnikre,és húzza le a vécén. Vegye a táskáját, menjen le, és tegye,amit mondtam! Nincs túl sok ideje. Már itt is vagyunk.Lépjen be a mosdóba! Csipkedje magát!

Mason a lépcsőkorlátnak támaszkodott.Néhány perccel később Della Street viharzott ki a

mosdóból, kezében utazótáska, ruhája szabása és színemajdnem azonos Mrs. Maldenéval.

– Rendben van? – kérdezte.– Ez a része igen – mondta Mason. – Mi van a

kliensünkkel?– Kicsit kótyagos még, de együttműködik.– Helyes. Na, fussunk!Della Street és Mason levágtattak a lépcsőn,

keresztülrohantak az előcsarnokon. Mason védőszárnyaialatt Della elsuhant az információs pult előtt, aztán már kintis volt az utcán.

Paul Drake egy bérelt, indulásra kész kocsiban ült atűzcsappal szemközt. Kicsúszott a kormánykerék mellől,Mason pedig a helyére pattant, Della Street is beugrott akocsiba, és Drake bevágta az ajtót. Mason kiállt a járdamellől, és indított. Della Street, aki arcát elfedő, széleskarimájú kalapot viselt, kissé előrehajolt. Egy riporter

odakiáltotta Masonnek: – Hé, Mr. Mason, szeretnék egy... –Később! – kiabált vissza Mason, és besorolt a forgalomba.

Úgy öt perc elteltével Della Street kényelmesen hátradőltaz ülésen, levette fejéről a széles karimájú kalapot, és ahátsó ülésre hajította. – Most már árulja el végre, mik atervei velem – mondta.

– Van bőröndje a csomagtartóban? – kérdezte Mason.Della bólintott.– Mindent összecsomagolt, amire hosszabb

tartózkodáshoz szüksége lehet?Újra bólintott.– Ami magát illeti, Della, detektívet játszik majd egy

kicsit, Gladys Foss után kutatunk. Az utolsó ismert címeSalt Lake City, de nem hisszük, hogy ott van.

– Miért?– Szerintem Sacramentóban vagy Stocktonban lehet –

mondta Mason.– De miért?– Gladys Foss megjelent a Dixiewood házban,

összepakolt, és mindenét magával vitte. Előtte hosszú utattett meg. Fáradt volt. Sötétedéskor olyan területen vezetett,amely hemzsegett a szúnyogoktól. Nem szedett volnaössze annyi szúnyogot, ha Las Vegason át, a sivatagonkeresztül jön, pedig Salt Lake Cityből ez lett volna atermészetes útvonal.

Della Street bólintott. – Ez ésszerűen hangzik.– Tehát – mondta Mason – lent a San Joaquin-völgyben

vezetett. – Akkor hát miért csapott be minket az útvonalatilletően?

Della Street elgondolkodott: – Talán titkos érdekeltségevolt a San Joaquin-völgy környékén.

– Nem a San Joaquin-völgyben, hanem Sacramentóbanvagy esetleg Stocktonban. Én Sacramentóra szavazok –mondta Mason.

– Folytassa! – kérte Della Street.– Valahányszor ki akartunk deríteni valamit dr. Maldenről,

egy agyafúrt, szenvedélytelen gondolkodógéppel találtukszembe magunkat, valakivel, aki nagyon is okos... akimindent a legapróbb részletekig megtervez.

– Maga szerint nem halt meg? – kérdezte Della.– Honnan tudjam? Annyit tudok csak, hogy hiba csúszott

a bizonyításba. Biztos voltam benne, hogy tudatosanelkennek valamit!

– Van rá esély, hogy valóban életben van, vagy csakblöffölt?

– Lehet, hogy él – mondta Mason. – Nézzük csak, mitörtént! Gladys Foss dr. Malden szerelme. A férfifeltételezett halálát követően mindent megtett, hogyelhitesse velem, pénzt sikkasztott, aztán meglépett. Miérttenné ezt?

– Ne játsszon velem kérdezz-feleleket! – mérgelődöttDella Street. – No, miért?

– Mert ezzel megzavarhatja a fogaskerekeket azadóhivatal kutatógépezetében. Ha olyan pénzt sikkasztottel, ami dr. Malden kezén keresztül sem ment, dr. Maldenmulasztása nem minősül olyan súlyosnak, mintha százezerdollár hiánya lett volna.

Della Street ismét bólintott.

– Gladys Foss módfelett elővigyázatosan nem aztmondta nekem, hogy ténylegesen sikkasztott, hanem„tegyük fel, hogy sikkasztottam”. Meg sem fordult afejemben, hogy Gladys Foss akár a kisujját is mozdítanáMrs. Malden érdekében. Az a véleményem, hogy amit tett,egy céltudatosan kitervelt akció szerves része csupán.Aztán akad még itt egy bökkenő. Gladys Fosslóversenyezett. Ray Spanglernél játszott, különös módonkis esélyes téteket. Hendikepre is játszott, és itt Spanglernem tudta megfogni, ez is hozott a konyhára, de a lényegnem ez volt, hanem valami átfogóbb, ördögi szisztéma. Abukméker soha nem nyerhetett tőle nagyobb összeget, mígő félelmetes pénzeket szakíthatott le tőle.

– De az esélyeket sem hagyhatja figyelmen kívül –hangsúlyozta Della. – Az esélyek alapján egy bukmékerilyesmit megengedhet magának.

– Éppen ez az – mondta Mason. – Az elmúlt tizenkéthónap folyamán kétszer ütötte meg a főnyereményt. Amásodik óriási nyeremény volt.

Della Street helyeselt.– Gondoljuk csak át az ügy emberi összetevőit – mondta

Mason. – Adott egy ápolónő, aki dr. Malden jobbkeze,mellesleg a szeretője. Fiatal. Gyönyörű. Érzéki. Izgatójelenség. Hogyan játszana a lovakkal? Hogyan kötnefogadásokat, ha pénzt lopott azért, hogy finanszírozza afogadásait.

– Arra céloz, hogy nem lett volna ennyire számító?– Pontosan – mondta Mason. – Amikor egy alkalmazott

pénzt lop, hogy megtegye lovakra, ráadásul olyan

munkaadótól, aki hisz benne, aki bizalmi, felelős állásbahelyezi, csak azért teszi ezt, mert válságos helyzetbe jutott.Ha Gladys Foss kénytelen erre vetemedni, akkor nyilvánolyan veszteségei vannak, amelyeket nem engedhet megmagának, ezzel szemben vakon hiszi, hogy visszanyeri apénzét. Ez a szerencsejáték-sikkasztás általánoskórisméje.

Ahelyett, hogy győzne a lány, veszít. Förtelmes kátyúbakerül. Már sikkasztott. Talán még kidolgozhat egyszisztémát. Az egyetlen kiút: folytatni a hazardírozást.

Nem, Della, általános szabály, hogy a sikkasztó vérbeliszerencsejátékos. Főként, ha fiatal, vonzó, érzéki ésizgalmas lányról van szó.

Della egyetértően bólintott.– Hanem van itt valaki, aki a színfalak mögött

vasmarokkal irányít mindent: Summerfield Malden, akihatalmas pénzösszegekhez akar jutni, mégpedigkészpénzben. Őt nem érdekli a csekk, és a kisnyeremények sem foglalkoztatják. Dr. Malden mindenkészpénzt zsebre vág, ami a rendelőjében csurran-cseppen, és örömest kap a lehetőségen, hogy kisösszegeket kockáztatva nagy összegeket nyerhet,ráadásul készpénzben.

– De azokat a nyereményeket végeredménybenkinyomozhatták volna...

– Nem szükségszerűen – mondta Mason –, pláne haolyan óvatos volt, hogy az ápolónője nevében fogadott.

– Ez bizony logikusan hangzik, ha erről az oldalról közelítimeg – mondta Della Street.

– Nézzük csak tovább – gondolkodott hangosan Mason–, amikor felkerestem Gladys Fosst, a nappaliba vezetett,jócskán megvárakoztatott, és ezt azzal magyarázta, hogyéppen a kádból szállt ki. Talán igaz, de amikor beléptem anappaliba, a szék meleg volt, a lóversenyhíreknél kinyitottesti lap olyan helyzetben feküdt a földön, mintha valakinyugodtan olvasgatott volna, de a hangomra ledobta azújságot, és felugrott, hogy elrejtőzzön előlem...

– Azt akarja mondani, hogy dr. Malden ott volt a házban?– Miért ne? – kérdezte Mason. – Ennél jobb helyre

igazán nem mehetett.– Akkor ez megmagyarázná, miért hagyta el Gladys

Foss a házát olyan iramban.– Világos. Gladys Foss okos nő. Miután visszatért a

szobába, észrevette, hogy arra a székre ültem, amelyen azimént még dr. Malden foglalt helyet. Tudta, hogy a székmég meleg; és hogy biztos észreveszem alóversenyhíreknél kinyitott lapot.

– Szent isten! – kiáltott fel Della Street.– Dr. Malden előre megfontolt szándékkal tőrbe csalta

volna a barátját? Ez olyan hidegvérű, embertelencselekedet lenne, hogy a hátam borsódzik tőle. Gondolja,hogy dr. Malden azt javasolta a jó barátjának, DarwinKirbynek, hogy vigye a gépét Salt Lake Citybe, holott jóltudta, hogy a gép le fog zuhanni?

– Ne feledje, hogy dr. Malden megtervezhette azeltűnését. Megkérhette Darwin Kirbyt, repüljön Salt LakeCitybe, és a szerencsétlenség véletlenül isbekövetkezhetett.

Másrészt nagyon is igaz lehet a Mrs. Malden és Castellaközti szerelmi kapcsolat, sőt a kábítószerüzlet is, amelyenjól megtollasodhattak, aztán a nő szándékosanmegmérgezte a whiskyt abban a reményben, végremegszabadul a férjétől. Csakhogy az utolsó pillanatban aférje úgy intézte, hogy Darwin Kirby vezeti a gépet.

– Darwin Kirby pilóta volt?– Hogyne! Gyakorlott repülő. Így ismerkedett meg dr.

Maldennel. Megsebesült, és dr. Malden pofozta helyre.– Csakhogy a gyilkosság akkor is gyilkosság, ha Mrs.

Malden bakot lő, illetve ebben az esetben inkább a sors lőttbakot.

– Persze – mondta Mason –, de a hölgyet történetesendr. Summerfield Malden meggyilkolásával akartákmegvádolni.

– Segítséget nyújt egy gonosztevőnek? – kérdezte Della.– A Mrs. Malden elleni vádindítványt elutasították –

mondta Mason.– A maga műve volt?– Úgy véltem, Hurley besétál a csapdába, és elejti az

ügyet, ha azt hiszi, valamilyen nagy hiba csúszott abizonyításba.

– De nem volt szándékában elengedni Mrs. Maldent?– Persze hogy nem. Újra őrizetbe akarta venni, amint

elhagyjuk Telford bíró szobáját.– És azután?– Aztán a vádesküdtszék elé viteti az ügyet, és olyan

vádiratot szerkeszt, amely független az előzetestárgyalástól. Ezt tette volna első fokon is, ha nem nyújtottunk

volna be szabadlábra-helyezési kérelmet, és ezzel nemkötjük meg a kezét.

– Hurley a tárgyalóteremben várta, hogy elhagyjákTelford bíró szobáját?

– Nem álldogálhatott ott túl sokáig – mondta Mason. –Telford bíró soha nem beszélne velem egy potenciálisvádlott jelenlétében, és soha nem vitatna meg egy ügysemmilyen részletét a kerületi ügyészi hivatalképviselőjének a jelenléte nélkül.

– Szóval, amikor beléptek Telford bíró szobájába, magamár pontosan tudta, hogy a bíró nem fogja fogadnimagukat?

Mason bólintott.– És gondolja, ez Hurleynek nem jutott eszébe?– Egy idő után biztosan – nevetett Mason.– Mennyi idő után? – kérdezte Della Street.– Fogalmam sincs, mindenesetre volt időnk lerohanni a

lépcsőn, mielőtt Hurley gyanút fogott volna, egyébként nemlóghattunk volna meg.

– De maga megszöktetett egy foglyot – emlékeztetteDella.

Mason nevetett. – Dehogy volt fogoly! Az eljárástbeszüntették, Telford bíró határozottan kijelentette, hogy avádlottat felmentették.

– És mi lesz Hurley következő lépése?– Ha a sejtésem nem csal – kuncogott Mason –, amilyen

hülye, újabb baklövést fog elkövetni.– Mit?– Megkísérel olyan helyzetbe hozni, amely szerint szállást

nyújtok egy igazságszolgáltatás elől szökésben levőszemélynek.

– Hogyan?– Másik vádindítványt nyújt be Mrs. Malden ellen, vagy

pedig vádesküdtszék elé viszi az ügyet, és. vádiratotterjeszt elő. Aztán széltében-hosszában közzététeti, hogyMrs. Malden megszökött az igazságszolgáltatás elől, és énsegítek elrejteni.

– Ez bűncselekmény?– Feltéve, ha megteszem.– Nem fogja megtenni?– De nem ám!Mason lassított: – Jobban tenné, ha felvenné a kalapját,

Della.Della Street átnyúlt az ülésen, és felvette a széles

karimájú kalapot.– Bemegyek a kocsival egy parkolóházba, Della. Magát

a háztömb közepénél kiteszem. Fogja a cuccát, és várjon.– Meddig várjak?– Pár perc az, egész. Leteszem a kocsit, átveszem a

jegyet, és kisétálok. Aztán átballagok a túlsó sarkon levőparkolóba, ahol a saját kocsim áll, visszajövök ide, ésfelveszem magát.

Della kérdően felvonta szemöldökét: – És ha megtaláljáka kocsit a parkolóházban?

– Akkor megtalálják.– Mikor lesz ez?– Éjfélkor, amikor zárnak, de talán hamarabb.– És abból, ahogy elhagytuk az épületet, mindenki azt

képzeli majd, hogy én vagyok Mrs. Malden. Maga lerohantvelem a lépcsőn, betuszkolt egy bérelt kocsiba, és elrejtettvalahol.

– Remélem, hogy így lesz.Della felsóhajtott: – Magának, úgy látszik, ez az életcélja.

Keresi a bajt.– Sajna.– És velem mi lesz?– Sacramentóba megy.– Velem jön? – kérdezte Della icipici vágyakozással a

hangjában.A férfi megrázta a fejét.Della a semmibe bámult, hallgatott. Mason megállította a

kocsit.– Az én kocsimmal megy, Della. Sacramentóban

felkeresi a bejelentő hivatalt. Mindent megtesz annakérdekében, hogy megkedveltesse magát az átírásokkalfoglalkozó tisztviselővel. Ott csücsül, és maga leszSólyomszem. Átböngészi a bejegyzéseket. Ha az érzésemnem csal, megtalálja a bejegyzést, amely szerint GladysFoss eladta a kocsiját egy használtautó-kereskedőnekVenturában, Santa Barbarában, Bakersfieldben, szóvalezen a környéken.

Della Street elgondolkodott: – A mindenségit! Nem rosszsakkhúzás. Eladja a kocsiját, vesz egy másikat, és...

– Nem hinném, hogy ez ilyen egyszerű – mondta Mason.– Kétlem, hogy rögtön másik kocsit venne.

– Hanem?– Más közlekedési eszközt vesz igénybe. Kidolgozott

terven munkálkodik. A tervet pedig alaposan felépítették.Della Street bólintott.– Sok mindent megtudhatunk a használtkocsi-

kereskedőtől, akinek eladja a kocsit. Készpénzért adja.Idegen. Hosszasan alkudozik. Igazolja, hogy övé a kocsi. Alehető legjobb üzletet igyekszik kötni. De készpénzben kériaz árát, mennie kell tovább, azt mondja. Amint valaminyomra bukkan, Della, azonnal értesítsen. Kapcsolatbanleszek Paul Drake-kel. Nála jelentkezzék!

– És maga hol lesz?– Én – mondta Mason – eltűnök egy kicsit. Estefelé a

rendőrség már valóban keresni fog.– Milyen váddal?– Fogoly szökésében való bűnrészesség és felbujtás,

bűnös összeesküvés, törvény elől szökésben levő személybefogadása, meg, még ami az eszükbe jut.

Perry Mason kirakta Dellát, aztán a parkolóházba vitte akocsit, átvette a sorszámmal ellátott parkolójegyet, éslesétált egy sarkot addig a parkolóig, ahol a saját kocsijáthagyta. Átadta a parkolójegyet, fizetett, és odavitte a kocsitDellának.

– Oké, Della, mostantól a magáé.– Úgy szeretném, ha velem jönne! – mondta a lány.Mason elnevette magát: – Attól félek, akkor nem

mennénk túl sokra.Della Street elhelyezkedett a vezetőülésen.– Pá-pá – mosolygott Mason.Della fintort vágott: – Viszlát – mondta, és beletaposott a

gázba.

Mason lassú, kényelmes léptekkel útnak indult. Egy zárttelefonfülkét keresett.

Paul Drake-et hívta.– Hello, Paul, mit sütöttél ki?– Kisütöttél! – mérgelődött Drake. – Minden füstbe ment!

Pocsék híreim vannak a számodra.– Ki vele!– A gépben talált holttest nem Darwin Kirby.– Honnan tudod?– Az emberem felkutatta Mrs. Kirbyt. Denverben,

Coloradóban lakik. Megszereztük Kirby fogorvosának acímét, és egy megbízottam nála járt. Ideadta Kirbykartonját. Hat évvel ezelőtti, de még ha nem egyezik is ajelenlegi állapottal, elég bizonyítékot nyújt ahhoz, hogy agépben talált holttest nem lehet Darwin Kirby.

– A bánatos életbe! – kiáltott Mason.– Tehát – mondta Drake – pont ott vagyunk, ahonnan

elindultunk, és minden valószínűség szerint a fogorvosikórlap és a halott fogsorának különbözőségei ellenére agépben csakugyan dr. Malden volt. Ez dr. Maldenkezelőorvosa szerint sem kizárt, végtére Malden az őtudtán kívül is csináltathatta a fogait. De a hulla nem Kirby,az biztos!

Mason egy pillanatra elgondolkodott, majd megkérdezte:– Tudod Mrs. Kirby címét, Paul?

– Hotel Brownstone, Denver.– A saját nevén van bejelentve?– Igen.– A rendőrség érintkezésbe lépett vele?

– Fogalmam sincs. Gyorsan dolgoztam, de feltehetőenők is, Perry.

– Mi újság a kerületi ügyészi hivatalban?– Öregem, kikészültek. Burger a haját tépi, hivatásodhoz

méltatlan eljárással vádol, szökésben levő személybefogadásával, és...

– Mrs. Malden nem szökött el az igazságszolgáltatás elől– mondta Mason. – A bíróság úgy rendelkezett, hogyfelmenti a vád alól.

– Tudom, de a kerületi ügyész szerint átverted őket.– Lehet, hogy átvertem őket, de nem követtem el

bűncselekményt. Micsoda különbség, Paul!– Majd most bűncselekményt csinálnak belőle. Burger

személyesen vette kézbe az ügyet. A skalpodat akarja,Perry. Újabb keresetet nyújt be, és elfogatóparancsot ad kiMrs. Malden ellen szándékos emberölés vádjával.

– Olyan sietős neki, hogy a vádesküdtszék elé vigye azügyet? – nevetett Mason.

– Úgy ám! Bizonyítani akarja, hogy a nő megszökött afelelősségre vonás elől, tehát ha te rejtetted el, bűnrészesleszel.

– Ez aztán a jó hír! – mondta Mason. – Della StreetSacramento felé tart, Paul. Telefonkapcsolatban lesz veled.

– Hova dugtad Mrs. Maldent, Perry? Veled van?– A védelem tanácsára megtagadom a választ, Paul,

nehogy gyanúba kerüljek.– Még szerencse, hogy jó ügyvéded van – mondta

Drake.

Tizenkettedik fejezetDenveri időszámítás szerint tíz óra harminc perckor Perry

Mason belépett a Hotel Brownstonba. A házi telefonhozment, és Mrs. Kirby szobáját kérte.

Az asszony tüstént felvette a kagylót, mintha várta volna ahívását.

– Mrs. Kirby – kezdte Mason –, attól tartok, nem ismerengem, és igazán távol állna tőlem, hogy ilyen késő estiórában zaklassam, de ügyvéd vagyok, és egy eléggéfontos ügyben szeretnék beszélni magával.

– A nevét, ha lenne szíves?– Mr. Mason.– Hol tartózkodik jelenleg, Mr. Mason?– A hallban.– Felfáradna hozzám?– Ha nem alkalmatlan önnek...– Egyáltalán nem.– Köszönöm – mondta Mason. – Máris indulok.Mrs. Kirby, aki szobája nyitott ajtajában várta Masont, jól

megnézte magának az ügyvédet, amint hosszú lépteivelvégigjött a folyosón.

– Jó estét, Mr. Mason – üdvözölte. – Gondolom, aférjemmel kapcsolatos ügyben jött.

Mason bólintott.– Nem jönne beljebb?A lakosztálynak pazarul berendezett szalonja volt. Rejtett

világítás öltöztette puha, nyugalmas fénybe a szobát. Akényelmes bútorok szinte hívogattak a pihenésre.

– Foglaljon helyet, Mr. Mason!Becsukta az ajtót, és ismét szemügyre vette látogatóját.Az asszony harmincas éveinek elején járt. Éles, keskeny

orra, világoskék szeme és keskeny ajkai voltak, amelyeketmeg sem kísérelt egy kis rúzzsal élénkíteni. Álla határozottés enyhén előreugró. Árnyalt hangon, világosan ejtette ki aszavakat, látszott, hogy gondos munkával sajátította el ezt abeszédmodort.

– Maga itt ügyvéd Denverben, Mr. Mason? – kérdezte anő. – Ha azt jelenti a látogatása, hogy a férjemet már nemMr. Redfield képviseli, akkor ugyancsak csodálkoznék.

Mason megrázta a fejét: – Californiából jöttem.– Ó – mondta az asszony, aztán csendben várta a

folytatást.– Nagyon szeretnék megtudni valamit a férje hollétéről.– Ki nem? – mosolygott a nő.– Talán maga adhatna valami tippet.Alaposan tanulmányozta Masont. – Miért érdekli? –

kérdezte.– Hallott valamit a férje barátjáról, dr. Summerfield

Maldenről?Lassan nemet intett a fejével.– Dr. Malden rendkívül jó barátja volt a férjének, bár nem

vagyok egészen biztos, hogy rendszeresen érintkeztekegymással.

– Négy éve lényegében semmit sem tudok a férjemről –mondta az asszony, és a hangjában gyűlölet csengett.

Mason együttérzően vizsgálgatta, majd kérdőn felvontaszemöldökét: – És még mindig a felesége?

– Nincs más választásom.– Attól tartok, nem egészen értem – mondta Mason

halkan, bizalomgerjesztő hangon.– Az elmúlt négy évben nem érintkeztem férjemmel,

kizárólag az ügyvédje, Mr. Horace L. Redfieldközvetítésével, Mr. Redfield az összes létező törvényestrükköt ismeri. Törvényes zsarolással feszítenek keresztre,Mr. Mason.

– Még így sem értem.– A férjem tartalékos pilóta volt. Behívták, leszerelték,

majd újból visszahívták.– Mint repülőt?– Mint pilótát, de adminisztratív munkakörben is

dolgozott. Nem tudok erről túl sokat. Attól a perctől fogva,hogy férjem elhagyta Denvert, és búcsúcsókot váltottunk arepülőtéren, egyetlen szó, az nem sok, de nem érkezett tőleközvetítés nélkül.

– Nohát – mondta Mason együttérzően.– A férjem meg én étteremhálózatot üzemeltettünk.

Elutazása után magam maradtam, és az óta egyedülvezetem az üzleteket.

– Nyereségesen? – kérdezte Mason, miközbenszétnézett a ragyogóan bútorozott szobában.

– Nagyon nyereségesen. Bár az üzletnek olyanvonatkozásai is vannak, amelyekkel az indulásnál nemvoltam teljesen tisztában.

– Éspedig? – kérdezte Mason.

– Ó, igazán fölösleges lenne terhelnem amagánügyeimmel!

– Ugyan, dehogy – biztosította sietve Mason. – Pusztáncsak szakmai szempontból érdekel, hogyan alakulhat kiefféle helyzet.

– Nem érdemes belemenni a részletekbe. Ez van.– A magam részéről azt mondtam volna – folytatta

Mason –, hogy törvényesen lehetetlen olyan helyzetbekerülni, amelyben maga van, de természetesen a részletekismerete nélkül...

– Nos – szakította félbe méltatlankodva a nő –, amit aférjem velem megtett, egy kutyával sem történhetne meg.Tönkretesz, méghozzá törvényes segédlettel. Egészéletemben, abban a hitben voltam, hogy a törvénynek azigazságot kell képviselnie.

– Néha – jegyezte meg együttérzően Mason – szakmaifogásokkal ki lehet forgatni igazi valójából a törvényt, meglehet kerülni az igazságot.

– Azt meghiszem! – kiáltott fel Mrs. Kirby.– Feltehetően – folytatta Mason – a maga esetében is ez

történt, de amíg... – Homlokát ráncolta, elmerengett,kétkedően megrázta a fejét, aztán gondosan ügyelve ahelyes hangsúlyra, folytatta: – Attól tartok, valahol tévesenítélte meg a helyzetet.

– Ugyan – fortyant fel –, az egyik legjobb denveriügyvédet fogadtam meg. Megpróbált kiutat keresni, de aztmondja, hogy... – Látszott, fontolóra veszi, folytassa-e amondókáját.

– Természetesen – mondta Mason – én nem vagyok

denveri ügyvéd, és a Colorado Állambeli törvényekkel semvagyok tisztában. Én csupán... Különben hagyjuk, elvégreúgy látszik, ilyesmi is megtörténhet.

– Nem történhetett volna meg, ha Paul Winnett nemhajlandó mindenre, csak hogy megvédje a férjem. Ő ésDarwin ötölték ki ezt az egészet. Senki nem győzhet megaz ellenkezőjéről.

– Gondolom, Mr. Winnett a férje barátja?Az asszony bólintott.– Denverben lakik?– Winnett? Nem. Illinoisban él. Paul Nolin Winnett –

mondta keserűen, úgy ejtette ki a név minden egyes tagját,mintha egyenként méreggel itatná át őket.

– Értem – mondta megértően Mason.– A férjem elment, hogy a fegyveres erőkhöz

csatlakozzék. És voltam olyan bolond, hogy elhiggyem,hazafiasságból teszi. Természetesen voltaknézeteltéréseink. De ilyesmi minden házasságbanelőfordul. Nálunk az tette súlyossá a helyzetet, hogy Darwinegyszerűen nem állhatta a családomat.

– Hát ez bizony megesik – hagyta jóvá Mason. – Perszenem hibáztathat teljes mértékben valakit csak azért, mert...– jelentőségteljesen elhallgatott.

– Ebben az esetben hibáztathatja, mert mielőtt feleségülvett, már ismerte a családomat, akkor el volt ragadtatvatőlük. Aztán... aztán kifőzték ezt az üzletet Winnett-tel.

– Kizárólag jogi szempontból – mondta Mason –szívesen megnézném magamnak ezt az ügyet.

– Valamennyit azért mondhatok magának, hisz baj

úgysem származhat belőle. Nem lenne szabad arészletekről beszélnem, de végül is az ügy rövidesen dűlőrejut, és nem baj, ha elmondom magának. Úgy látom, mégmindig azt gondolja, nem vagyok tisztában a törvény adtajogaimmal, holott azt hiszem, maga nincs tisztában azzal,milyen ördögi leleményességre képesek a férjem és azügyvédje.

Mason figyelmesen hallgatta.Pillanatnyi szünet után a nő folytatta: – Öt évvel ezelőtt a

férjem azzal állt elő, hogy a barátja, Winnett hajlandó pénztbefektetni az étteremüzletbe, hogy Winnett egy soringatlannal rendelkezik itt Denverben, amelyeketétteremhálózattá lehetne kifejleszteni.

Mason szeme érdeklődést árult el, de csendben maradt.– Darwin azt mondta, ez remek lehetőség lenne

számunkra. Javasolta, hogy az ügyvédje megszerkesztimajd a szerződést. Az ő ügyvédje. Akkoriban fel semmerült bennem, hogy ügyvédre lenne szükségem.Természetesnek vettem, hogy az érdekeink közösek.

Mason bólintott.– Tehát elkészítettük a megállapodást. Most már tudom,

hogy ez a szerződés teljességgel szokatlan volt, hogy sohaaz életben nem fogalmazták volna ilyenre, ha a férjem nemtudatosan irányítja az egészet.

– Mi volt a megállapodás lényege? – kérdezte Mason.– Paul Winnett öt, étterem céljára alkalmas helyiséget

adott bérbe, azaz ő vállalta az éttermek karbantartását,nekünk pedig a bérleti feltételek szerint kellettüzemeltetnünk. Ez azt jelentette, hogy Winnett folyószámlát

nyitott a denveri bankban, mi pedig az éttermekkelkapcsolatos minden kiadást, szükséges költséget arrólemeltünk le. Ezzel szemben a bevételt az utolsó pennyigMr. Winnettnek utaltuk át Illinoisba.

Mason kissé elcsodálkozott.– A mérleget Mr. Winnett csináltatta a könyvelőjével. A

fennmaradó tiszta hasznot négy egyenlő részre osztották el.Mr. Winnett kétnegyedet tartott meg magának. A férjem ésén a magunk egy-egy negyedét tőle kaptuk meg.

A bérleti feltételek szerint tehát a bérbeadó részesedésesemmi módon sem meghatározható. Hallott már ön olyanbérleti szerződésről, Mr. Mason, ami nem megtámadható?

– Igen – mondta Mason –, sok államban lehetővé teszi atörvény.

– A szerződés gondoskodik arról is, hogy csőd,végrehajtás vagy lefoglalás esetén a bérletmegszüntethető, vagyis ha bármely, kezelésünkben levőingatlan perbe keveredik, a bérbeadónak, mármintWinnettnek, lehetősége és joga van a bérletet felmondani,s ebben az esetben megszerzi szorgos munkával kiépítettüzletünk jó hírnevét.

– És aztán? – kérdezte Mason.– Aztán a férjem gondosan kivárta, míg odakörmölöm a

pontozott vonalra az aláírásom a tengernyi kikötés ésparagrafus alá melyek egyebek közt gondoskodnak róla,hogy távolléte alatt én vezessem az üzleteket, és amegállapodás feltételeinek megfelelően feladjam abevételt Winnett számlájára.

– És fizetés? – kérdezte Mason. – Fizetést nem kötöttek

ki a szerződő felek?– Nem. Az összes fizetség a Mr. Winnett-től kapott

részesedés. És most csak a főbb pontokról beszéltem, dea szerződés oldalakon át tart, és a bőrömön érzem, hogysajnos nagyon gondosan szerkesztették.

– Igen, kezdem érteni a helyzetét – mondta Mason. –Aztán a férjének nyoma veszett?

– Cserbenhagyott. A hadseregben szolgált. Az idejeletelt, mégsem tért haza. Vártam, de hírét sem hallottam.Egy idő múlva az ügyvédje jelentkezett, és közölte, hogy aférjem válni akar, és vagyonmegosztást kér. Avagyonmegosztás, amelyet kért, kész rablás.

– Az ügyvédje összeköttetésben állt vele?– Ó, bízza csak azt Mr. Horace L. Redfieldre.– És nem léphetett volna maga a válás ügyében előre

anélkül...– Ó, én elválhatok – mondta az asszony –, de miért lenne

az jó nekem? Fel akarok mutatni valamit, ha már ennyitdolgoztam. Fel tudja fogni, Mr. Mason, hogy négy évetfeláldoztam az életemből; hogy az éttermek rabszolgájavoltam, hajtottam magam éjjel és nappal, vállamon azirányítás minden felelősségével? Felvirágoztattam azüzletet, és amikor kerestem egy dollárt, a férjem is leemeltegy dollárt. Veszekedtem a személyzettel, aggódtam,versenyt futottam az idővel, étlapokat írtam, hirdetéseketfogalmaztam, éjfélig dolgoztam, és...

– De miért? – kérdezte Mason. – Miért nem ült inkábbölbe tett kézzel, és élvezte az életet?

– Mert nem engedhettem meg magamnak. Így meg

keresek. Jó kis pénzt hozok össze. Annyit, hogy nincsbátorságom kiugrani. Csak az bosszant, hogy a férjemvalamelyik trópusi szigetecskén trónol egy pálmafaárnyékában, az oldalán egy dörzsölt kis fruska, aki mindenhóbortját teljesíti, és jót nevet rajtam, ha eszébe jutok.Amikor megkeresek egy dollárt, ő is megkeresi.

Az ügyvédem azt mondja, hogy államunk törvényeiszerint egyedül akkor számíthatok tartásdíjra a férjemmelszembeni bírósági perben, ha személyesenmegidézhetem. Az ügyvédem az idézést ebben azállamban akarja, és vagyoni rendezést javasol.

– Aztán? – kérdezte.– Aztán elválok. A vagyoni rendezést pedig

felhasználhatom arra, hogy új megállapodást kössek Mr.Winnett-tel.

– És Winnett hajlandó magával megállapodni?– Azt hiszem, hajlandó lenne. Túl sok pénzt viszek a

konyhájára. Úgy látszik, viszek én pénzt mindenkinek.– Egy kicsikét még saját magának is.– Igen, magamnak is. Ami a saját jövedelmemet illeti,

elégedett vagyok, sőt boldog. Csak az borít ki, hogy Darwinhelyett is én dolgozom. Hogy olyan jól elrendezem neki azéletét.

– Sosem jelentkezett magánál a férje?– Közvetlenül nem. Egy tollvonással, egy filléres

levelezőlappal sem. Én fejveszetten gürizek érte, ő pedigcsavarog, és jót nevet rajtam. Azt hiszem, ennél galádabbdolgot nehéz lenne elképzelni.

– Ne hagyja, hogy megkeserítse ez a helyzet – mondta

Mason.– Pedig megkeserített, Mr. Mason, attól tartok, jobban is,

mint sem tudatában lennék. Végül aztán arra akövetkeztetésre jutottam, hogy a törvény vont hurkot anyakam köré, s mivel a kötél szorított, hát megadtammagam.

– Feladta?– Igen.– Belement a vagyoni rendezésbe?– Igen, az ő feltételeivel.– És gondolom, el is válik.– De mennyire, hogy elválok!– És az ügyvédje tanácsa szerint megidézteti a férjét

Colorado Állam területére?– Így van. Beleegyeztem a vagyoni megosztásba a

férjem szabta feltételek szerint, de a megegyezés szervesrészeként Coloradóba kell jönnie, hogy ebben az állambankapja kézhez az idézést. Emiatt gondoltam, hogy a magalátogatása a vagyoni rendezéssel kapcsolatos. Azt hittem,maga is a férjemet képviseli.

Mason a fejét rázta: – Én dr. Summerfield Maldenhalálával. kapcsolatban szeretnék a férjének néhánykérdést feltenni.

– Soha nem hallottam dr. Maldenről.– Feltehetően repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett.– Ki az, aki feltehetően meghalt? – elgondolkodva

ráncolta homlokát a nő.– Dr. Malden.Hirtelen támadt reménységgel a hangjában kérdezte: –

Van rá esély, hogy Darwin?– Nem tudom – mondta Mason.– Ma délután detektívek hívtak fel, aztán a rendőrség

keresett. Megadtam nekik, Darwin fogorvosának a címét,de fogalmam sem volt, miért kérték. A fogsorát akartákellenőrizni. Ha csakugyan ő halt meg... nem, nembeszélhetek így. Ez az egész ügy annyira megkeserített.Ráébredtem, hogy jobban, mint hittem, és ez is hozzájárult,hogy elhatároztam, inkább engedek, de tiszta lapotcsinálok, és még az emlékét is kitörlöm a fejemből.

– Mikor kell idejönnie? – kérdezte Mason.– Ma éjszaka. Mindent előkészítettünk. Aláírtam a

szerződést, és átadtam az ügyvédemnek. Az ügyvédemszerint az adott körülmények között egy szerződés csakakkor védi meg maradéktalanul az érdekeimet, ha része abontóperi határozatnak, ha pedig azt akarjuk, hogy ez ahatározat a tartásdíjfeltételek vonatkozásában kedvezőlegyen, a kézbesítésnek Colorado állam területén kellmegtörténnie.

– És Winnett?– Winnett hajlandó megegyezni velem, de csak miután

már a vagyonjogi megállapodást megkötöttük. Winnetttudni akarja, hogy Darwin elégedetten zárta le ezt az ügyet.

– Nem perelte a férje itteni vagyonát? – kérdezte Mason.– Miféle vagyonát? Nincs vagyona. Haszonbérleti

szerződése van. Ha törvény elé próbálnám vinni, abérletnek befellegzett, és ezzel az én jogaimnak is.Colorado Államban egy fityinget sem kapott. Azéttermekből szerzett minden cent Winnettet illeti meg,

Winnett pedig Illinoisban adja ki az osztalékot. Azügyvédem szerint nem követelhetem a pénzt Illinoisbacoloradói ítélet alapján, csak akkor, ha az idézésreszemélyesen megjelent a férjem. De ez sem vezetnesemmi jóra, mert Winnett állítja, hogy a férjem állandóannagy összegű előlegekért nyaggatja, tényleges vagyonatehát nincs is.

– Ennek összejátszásszaga van – mondta Mason.– Természetesen összejátszanak. De hogyan fogja

bebizonyítani? A bizonyítás érdekében keresetet kellbenyújtania. A kereset benyújtása érdekében pedig megkell idéztetni.

– Meg tudom érteni, hogy nem táplál meleg érzéseket aférje iránt – mondta Mason.

– Meleg érzések! – kiáltotta a nő növekvő haraggal. –Gyűlölöm a helyet, ahová lép. Nemcsak a legszebbéveimet rabolta el... nem, ezt nem mondom, Mr. Mason. Ezcsak frázis. Egyébként is azt hiszem, egy nő nyitottszemmel köt házasságot. De mindennél jobban dühít, hogytörvényes rabszolgaságban tartott négy álló éven keresztül.Dolgoztam érte, de nem kaptam fizetséget. Olyanhelyzetbe hozott, hogy nem válhattam el, és nem mehettemújra férjhez, és ha csak egy kicsit is kompromittálhatottvolna, természetesen felhasználta volna, hogy elvitassa aválókeresetemet, hogy ezzel az ürüggyel kiforgasson asaját vagyonomból.

Abból a pénzből fogadta fel a detektívjeit, hogymegfigyelés alatt tartsanak, amit én kerestem neki.Formailag a felesége voltam. Ha hagytam volna, hogy egy

férfi megcsókoljon, bizonyítékként könyvelhette volna el.Megértem a trópusi sziget iránti szerelmét: halak,

nyugalom, engedékeny szüzek, tobzódás asemmittevésben. Hátat fordított a civilizációnak, mindengondjával, bajával.

Ő bizony megengedhette magának. Én pedig ez alatttörtem magam, mint egy állat, és úgy éltem, mint egyapáca. A munkám minden gyümölcsét ő aratta le.

– Szeretnék egy-két dolgot megkérdezni a férjétől –mondta Mason.

– Belekeveredett valamibe?– Nem tudom.– Nos, ehhez nekem semmi közöm. Alá kellett írnom egy

megállapodást, amelynek értelmében, abban a pillanatban,amikor a férjem beteszi a lábát Coloradóba, egyúttal el isfogadta a megállapodásomat. Fel tudja ezt fogni? Nekemkell elfogadni az ő feltételeit, aztán ők kidolgozzák aszerződést, mintha én lennék az, aki ég a vágytól, hogymegcsináljuk a vagyonelosztási. Minden törvény csak őtvédi, őt bástyázza körül. Bárcsak meghalna, mielőttColorado Államba lép!

– Talán már itt is van.– Elképzelhető. Nem tudom.– Ez a helyzet keserűvé tette magát, ez természetes –

mondta Mason –, nem tudom hibáztatni érte.– Világos, hogy keserűvé tett, és azt hiszem, ez a

keserűség kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem.– Hogyan kézbesítik az iratokat? – kérdezte Mason.– Az ügyvédem éjfélkor találkozik Mr. Redfielddel. Egy

seriffhelyettessel megy. Mr. Redfield vállalkozott rá, hogyelkalauzolja a társaságot oda, ahol Darwin már várja őket.

– Ha nincsenek jogi vagy morális aggályai a férjévelszemben, Mrs. Kirby, kérem, beszéljen az ügyvédjével. Énelkísérném, és miután átadta az iratokat a férjének,felteszem a kérdéseimet.

Az asszony megrázta a fejét: – Eltolhatna mindent.Darwin nem örülne magának. Nem akarom, hogy mostfussunk zátonyra.

– Kivárom, amíg aláírják a szerződést, és átadják aziratokat.

– Miről akarja kikérdezni?– Egy gyilkosságról.A nő szeme tűzben égett: – Hol történt? – kérdezte.– Californiában.– Gondolja, hogy a férjemnek volt hozzá valami köze?– Csak azt mondhatom, hogy kérdéseket teszek fel

közeli barátja, dr. Summerfield Maidén haláláról, és hogy acaliforniai hatóságok arra a következtetésre jutottak, hogydr. Maldent megölték. Nem akarok olyat állítani, amit nemtudok bizonyítani, Mrs. Kirby. Bizonyára megérti ahelyzetemét. Annyit mondhatok csak, hogy az eddigtörvényesen rendelkezésünkre álló bizonyítékok szerint amaga férje volt az utolsó, aki életben látta dr. Maldent,amennyiben dr. Malden halott. A californiai hatóságokszerint pedig az.

Mrs. Kirby a támadásba lendülő nő macskamozdulatávala telefonnál termett, és leszólt a telefonkezelőnek: –Legyen, szíves kapcsolja nekem Ed Duartet. Az irodájában

van. Mondja meg neki, ki keresi.Eltelt egy perc, s már mondta is: – Ed, Millicent Kirby

vagyok. Itt van egy ügyvéd Californiából, Mr. Mason.Magával akar tartani ma éjjel. Egy gyilkossági ügybenszeretne Darwinnel beszélni... Maga nem? Azt mondja,nem fog alkalmatlankodni... Értem... Hát maga a főnök.

Letette a kagylót és Masonhöz fordult: – Elnézést, de azügyvédem azt mondta, szó sem lehet róla, ne is beszéljekmagával. Azt mondja, ismeri az ügyet, rosszabb, mint adinamit. Sajnálom, Mr. Mason, nem folytathatjuk atársalgást. Arra kell kérnem, hagyjon magamra. – Azajtóhoz lépett, és kinyitotta.

– No, ne legyen olyan szigorú – tiltakozott mosolyogvaMason.

Az asszony némán összeszorította az ajkát. Csak akezével mutatta: kívül tágasabb.

Tizenharmadik fejezetRöviddel éjfél előtt két kocsi indult el az irodaház elől,

amelyben Edward Duarte ügyvédi irodája volt.Perry Mason előrehajolt, és utasításokat adott a

mellékutca bejáratánál parkoló taxi vezetőjének: –Maradjon a két kocsi mögött! Ne tapadjon rájuk, de azértlássuk, merre tartanak.

A sofőr bólintott, sebességet váltott, és kikanyarodott ajárda mellől. Fürgén, hozzáértően vezetett az éjszakaiforgalomban, és követte az előttük haladó két kocsit.

– Ha megállítaná a közlekedési lámpa, ne törődjön vele,hajtson tovább. Inkább kifizetjük a bírságot, de nem akaromszem elől téveszteni őket. Ha lámpához közeledünk, éspiros várható, úgy tartsa a távolságot, hogy mögöttükmaradhasson.

– Oké – mondta a sofőr –, maga a főnök – és rátaposotta gázpedálra.

– Ott följebb a körúton van egy lámpa, a többit ilyenkorkikapcsolják, de ez az egy...

– Akkor csökkentse a távolságot – mondta Mason.A taxi felgyorsult, és mire a két kocsi áthaladt az éppen

szabadra váltó jelzőlámpánál, másfél méter távolságraközelítette meg őket.

– Szakadjunk le! – utasította Mason. – Adjon nekik annyielőnyt, hogy ne hívjuk fel magunkra a figyelmet, de akövetkező lámpánál fogja be őket, aztán maradjon le ismét.

A kocsik balra fordultak, és a taxisofőr kénytelen voltgyorsítani, hogy behozza a lemaradást.

– Ne hagyja őket meglépni! – rendelkezett Mason.– Sebességkorlátozó van a kocsimban – tiltakozott a

sofőr –, nagy zűrben leszünk, ha kifelé mennek a városból.– Mindent bele! – mondta Mason.– Minden tőlem telhetőt megteszek.– Nem szólt nekem a sebességkorlátozóról, amikor

megállapodtunk.– Nem tudtam, hogy kimegyünk a városból.– Most már mindegy. Hajtson, ahogy csak tud.Aztán hirtelen felvillantak előttük a piros indexlámpák, a

kocsik lassítottak, és jobbra fordultak.– Vegye le a fényt! – utasította Mason a sofőrt.A vezető éppen idejében követte az utasítást, és fordult

jobbra, de a két kocsi most meg hirtelen balra kanyarodott.A taxisofőr beletaposott a gázba, nagy ívben balra

kanyarodott, de rögtön fékezett is, mert meglátta a kétkocsit a következő háztömbnél.

– Húzza be a kéziféket – figyelmeztette Mason –, éskapcsolja ki a világítást.

Félsaroknyival álltak meg a két kocsi mögött. Látták,hogy férfiak szállnak ki és lépnek be egy vörös téglásházba.

A sofőr megkérdezte Masont: – Mondja, főnököm, biztosbenne, hogy nem követték?

– Miért?– Egy kivilágítatlan kocsi cövekelt le mögöttünk. Egy

lélek sem szállt ki belőle. Figyeltem a visszapillantó

tükörből. Amikor vezettem, nem értem rá foglalkozni vele.Mason kinézett a taxi hátsó ablakán, és észrevette a

kocsi sötét körvonalait.– Most semmit sem tehetünk. Talán nincs baj.

Mindenesetre neki kell vágnunk a dolognak. Itt várjon!Mason kiszállt a taxiból, gyorsan körülnézett, a két kocsi

felé rohant, majd fel a vörös téglás ház kőlépcsőin.A kapu nyitva volt. A kilincs engedelmeskedett Mason

érintésének. Belülről hangok szűrődtek ki. Az ügyvéd halkléptekkel egy folyosóhoz ment, és egy világos szoba felétartott. A helyiség ajtajánál ezt hallotta:

– Mr. Darwin Kirby, átnyújtom önnek a keresetlevél és azidézés egy-egy példányát a Kirby kontra Kirby ügyben.

Mason visszahúzódott a folyosóra, és kinyitotta agardróbfülke ajtaját.

Beszélgetés mormoló hangjai jutottak el hozzá. Egyszer-kétszer kissé hangosabban, mintha némi vita támadt volnaodabent. Aztán hirtelen csend lett, csak a léptekvisszhangzottak a folyosón.

A kapu bevágódott. Pillanattal később Mason egyetlenkocsi motorját hallotta, amint elhajtott.

A helyiségben két férfi beszélgetett. Az egyik mély,monoton hangon utasításokat adott a másiknak, aztángyors „jótszakát”, és valaki elhaladt a fülke előtt.

Miután a léptek elhaladtak, Mason kinyitotta az ajtót, ésegy magas, aktatáskás férfit látott kilépni a kapun.

Mason megvárta, amíg a második kocsi is elhajt, aztánkilépett rejtekhelyéről, végigment a folyosón, és belökte aszoba ajtaját. Karcsú, klasszikus arcélű férfi ült az ebédlő

asztalánál, hivatalos okmányokat nézegetett, az ügyvédiirodákra oly jellemző vastag, kék papírra rótt, terjedelmesiratcsomót.

Magas, értelmes homlokát sötét, hullámos haj keretezte.Bágyadt, kesernyés mosoly bujkált szép ívű szájaszögletében. Nem hordott szemüveget, hosszú, keskenyujjú keze rezzenés nélkül tartotta a papírokat.

Mason belépett a szobába. – Jó estét, Mr. Kirby –mondta.

A férfi azonnali támadásra készen lökte hátra a székét.Ledobta az iratokat.

– Csak nyugodtan! – figyelmeztette Mason, és leült.– Ki maga, és mit akar? – kérdezte Kirby.– Perry Mason ügyvéd vagyok. Történetesen én

képviselem a férje, dr. Summerfield Maldenmeggyilkolásával vádolt Steffanie Maldent.

– Gyilkosság! – kiáltott fel Kirby.– Így van – mondta Mason –, és én azt hiszem, maga el

tudná mondani nekem, mi történt.Pillanatnyi csend, ülte meg a szobát. Kirbynek rendet

kellett teremtenie az agyában.– Magának jegye volt a Los Angeles – Salt Lake City

járatra.Kirby bólintott.– Miért nem használta fel?– Az utolsó pillanatban meggondoltam magam.– Akkor miért nem értesítette a légitársaságot, és kérte

vissza a jegy árát?Kirby mosolygott. – Ez dupla kérdés, Mr. Mason. Hogy

miért nem értesítettem a légitársaságot? Nem volt ráalkalmam a gép indulásáig, felszállás után pedig már nemlett volna értelme. A jegy árát pedig azért nem reklamáltam,mert a jegyemet a teljes útra váltottam meg. Nem volt ráesélyem, hogy visszatérítést kapjak az utazás egy rövidkeszakaszára, különösen, mert Salt Lake Citybőlszándékoztam a jeggyel továbbrepülni, ráadásul nem isértesítettem a társaságot, így hát meg sem kíséreltem adolgot.

– Hogyan jutott el Salt Laké Citybe? – kérdezte Mason.Kirby habozott. Bal kezét az iratokra helyezte, amelyeket

az imént olvasott. – Mielőtt válaszolnék a kérdésére, Mr.Mason, valamivel többet szeretnék tudni magáról. Tudniakarom, hogyan talált meg, tudni akarom, hogy jutott be aházba.

– Besétáltam. A kapu ugyanis félig nyitva volt.– Én hagytam nyitva a látogatóim számára. Mi érdekli?– Már megmondtam. Mrs. Maldent képviselem.– De hisz az képtelenség, hogy gyilkossággal vádolják!– Maga húzza az időt! – mondta Mason.– És mi rossz van abban?– Nem tudom, mennyi időnk van.– Honnan tudta meg, hogy itt vagyok?– Tudtam az iratok átadásáról, és követtem a vendégeit.– Ezek szerint a feleségemmel beszélt?– Ráhibázott.– És arra a következtetésre jutott, hogy piszok

csirkefogó vagyok?Mason mosolygott: – Csak az egyik felet hallgattam meg.

– Egy dolgot tisztázni szeretnék magával, Mr. Mason. Azegyetlen, számomra lehetséges megoldást választottam azadott körülmények között.

Mason nem reagált.– A feleségem rendes lány volt – folytatta Kirby. – Aztán

az anyósom közbelépett. Apró szurkálásokkal kezdték,semmi sem volt jó, amit csináltam... Aztán a kritizálásbólfolyvást csörgedező erecske lett, amely folyóvá duzzadt,végül pusztító méreteket öltött. A vízözön elmosta aboldogságunkat.

Kikészítettek. Tisztában voltam a vereségemmel. Nemvolt mit tennem. Pilóta voltam, és nem is rossz. Úgytaláltam, a hadseregben újrakezdhetem. Elhatároztam,beállók önkéntesnek, de előbb biztosítva akartam látni afeleségem boldogulását. Az egyik barátom révénlehetőségünk nyílt belefogni ebbe a vendéglősdibe. Velevoltam, amíg meg nem győződtem róla, hogy bedolgoztamagát, és meg tud állni a saját lábán.

Tudtam, hogy állandó elfoglaltságra van szüksége,valamilyen üzleti tevékenységre, ami a teljes idejét leköti.Úgy kellett eltűnnöm, hogy az anyósomék nekovácsolhassanak tőkét belőle, és ne szapulhassanak. Adolgok a várakozásomnak megfelelően alakultak. A nejemdolgozott. Jó üzletasszony. Felvirágoztatta az üzletet.Igazán remekül csinálja.

Először nem gondoltam válásra, csak nem akartam hírtadni magamról. Úgy képzeltem, ha nem írok neki, rájön, mitéreztem, elgondolkodik, utánanéz a dolgoknak, ésfokozatosan ráébred, mi mindent kellett a szüleitől

elszenvednem. Aztán egyszer csak belekóstoltam,mennyire nyugodt és békés dolog élni a saját, függetlenéletemet, nem tartozni, elszámolni senkinek. Szolgálatbangyakran jártam a csendes-óceáni szigeteket. Leszereltem,és egyszerűen letelepedtem az egyiken. Egyszerű életetélek, halat fogok, avocadó, mangó, kenyérfagyümölcs,banán meg amúgy is van bőven. Itthon, az Államokban amegszokott életvitel megterheli az idegeket, ott erre nincsszükség. Ha olvasni támad kedvem, hát olvasok.Szunyókálni akarok egyet: szunyókálok. Úszni szeretnék,úszni megyek. Ha napozni akarok, napozok, és ha csakőgyelegni szeretnék az árnyékban, hát ott az árnyék, és ottvagyok én.

Ezerszer jobb, mint kocsikkal rohangálni, mindenpillanatban az órát lesni, odaérek-e egy megbeszélésre. Aza rengeteg telefonhívás, vitatkozni a szakszervezettel,beszívni a szénmonoxid bűzét és eltűrni, hogy a nejemrokonsága fensőbbséges dölyffel lenézzen.

– Úgy hallottam, anyagilag sem ment magának rosszul. –mondta Mason.

– Nem bizony! Úgy szerkesztettük a szerződést, hogy afeleségem nem szerezheti meg a teljes hasznot, és nemadhatja tovább a famíliájának. A sógorom nagyon érti,hogyan szedje ki a nőkből a pénzt. Az ötlet az enyém volt,mert meg akartam védeni a feleségemet a családjától.Később, amikor láttam, hogy a hálózat valóban kiépült,elhatároztam, hogy a magam érdekeit is ugyanúgy védemmeg. Végül is, Mr. Mason, igaz, hogy ő vezeti azéttermeket, de a helyiségeket én választottam ki, én vettem

rá Winnettet a megvásárlásukra. Az ötletet adtam el neki,és...

A kapucsengő hangja verte fel a házat. Egy perccelkésőbb ellentmondást nem tűrően dörömböltek a kapun,aztán Mason ajtónyitást hallott és lépteket a folyosón.

Kirby felpattant, hátralépett, a szeme szikrákat szórt: –Miféle kettős játék ez, Mr. Mason? Mit képzel maga?

Az ebédlő ajtaja olyan erővel vágódott be, hogy a falnakütközött és visszapattant. Hamilton Burger, egy másik,Mason számára ismeretlen férfi és két egyenruhás denverirendőr nyomult a szobába.

– No de ilyet! – mondta Burger. – Ez valóban érdekes,Mason. Végül is szépen elvezetett ahhoz, akit kerestünk.

Burger Kirbyhez fordult: – Maga Darwin Kirby, ésnemrég látogatást tett dr. Summerfield Maldenotthonában?

– Ki az ördög maga? – fortyant fel Kirby.Hamilton Burger fenyegető nyugalommal előbbre lépett,

és levéltárcát húzott ki a zsebéből.Kirby egy kissé hátrahőkölt.Az egyik egyenruhás rendőr rászólt: – Nem ugrálunk,

Kirby! Mindkét kezét látni akarom!Hamilton Burger diadalmasan odatartotta Kirby orra elé

a nyitott levéltárcát: – Vessen egy pillantást azigazolványomra, és rögtön tudni fogja, ki vagyok – mondta.– Tehát mennyit ígért magának Mason, ha elhagyja azországot?

Kirby falfehér arccal Masonre meredt: – Nekem ez azegész nem tetszik...

– Senki sem kérdezte, hogy tetszik-e magának vagysem. A lényeg, hogy maga Darwin Kirby, és életben van.Nem tagadja?

– Nem tagadom, életben vagyok.– És maga Darwin Kirby?Kirby bólintott.– Kié ez a ház?– Egy barátomé. Pár napra a rendelkezésemre

bocsátotta.Hamilton Burger gúnyosan Mason felé fordult: – Önt nem

tartóztatjuk tovább, ügyvéd úr, bár bizonyára érdekelné,hogy hála Mrs. Harry Colebrook jó emlékezőtehetségénekés éles szemének, tudomásunkra jutott, hogy Ön ésSteffanie Malden együtt voltak a Dixiewood házban,közvetlenül dr. Malden halálát követően!

Most beszéltem telefonon az irodámmal, és megtudtam,hogy felfedték a dixiewoodbeli titkos lakást, amelyet Mrs.Malden Amboy néven tartott fent. Megtaláltuk a faliszéfet is,úgyhogy a kliensét felkészítheti az adóhivatal egypárkérdésére, de itt semmi keresnivalója. Úgyis mondhatnám,kívül tágasabb.

– Mrs. Colebrook azt mondta, hogy velem látta Mrs.Maldent a Dixiewood házban? – kérdezte Mason.

– Pontosan. Elhaladt maga mellett, és meg akartaszólítani. Rémlett neki, hogy látta már korábban is, aztánrájött, ki maga, és hogy még nem találkoztak. Egy hölgyetis látott magával. Most azonosította Steffanie Maldennel.Csak tájékoztatásul közlöm, hogy Mrs. Maldent ismétőrizetbe vettük, és maga újra kipróbálhatja a svindlijeit a

bíróságon. Most azonban velem kerül szembeszemélyesen, Mr. Mason!

De nem akarom feltartani. Kint várja a taxi. Szépenbeszáll, és elmegy. Tényleg jobban tenné, ha visszatérneaz irodájába. A védence nagyon, nagyon komoly bajbanvan. Mellesleg azt is megemlítette a rendőrségen, hogymaga elvitt százezer dollárt a Dixiewood lakásból, ami azövé. Az adóhivatal emberei rendkívülien érdeklődnek ezután, rendkívülien, Mr. Mason, és ha nem tévedek, azÜgyvédi Kamarának is lesz néhány kérdése.

Elég sokáig nyerésben volt. Mindig sikerült kimásznia acsávából. Égek a vágytól, hogy meglássam, hogyan fogebből az ügyből kikecmeregni!

Pillanatnyilag idegen állam területén tartózkodik. Nincsletartóztatási parancsom maga ellen, és valószínűleg kitudta volna használni, hogy idegen államban van. Nemutasíthatom ezeket az embereket, hogy csípjék el magát,bár a legnagyobb élvezettel tenném. De ha negyvennyolcórán belül nincs az irodájában, gondoskodni fogok róla,hogy California Állam adjon ki elfogatóparancsot magaellen.

– A maga tanúja, Mrs. Colebrook őrült – mondta Mason.– Nem látta velem Mrs. Maldent...

– Tudom, tudom – szakította félbe Burger. – Könnyenlehet, hogy őrült, viszont nagyon jó tanú, és márhatározottan azonosította Mrs. Maldent. Azt ajánlom, tűnjönel innen, Mason, hadd beszéljek Kirbyvel!

Burger intett a két egyenruhásnak. Egyikük megfogtaMason karját: – Indulás, apuskám! Kattog kint a taxióra,

fizesse ki szépen.És az ajtó felé tessékelte Masont.

Tizennegyedik fejezetA gépet, amelyen Mason utazott, a sivatag széle fölött

érte a napfelkelte. Hófödte hegyek tűntek elő a hajnaliderengésben. A bal szárny csúcsán túl a sivatag termékenyterületére nyílt kilátás, zamatos datolyákat termő, gazdagés virágzó tájra, ahol a télen is aranyló nap fényébentucatjával, gomba módra szaporodtak el a városok. A baloldali szárny csúcsától még távolabbra sokkal sivárabbpusztaság terült el, a Salton-tenger, ez az óriási, földbeékelődött beltenger, amelynek felszíne vagy hatvan méterrela tenger szintje alatt ragyogóan kéklett a tiszta reggelben.

Mason mozdulatlanul ült, tekintete nem érzékelte agyorsan változó panorámát. Egy problémán törte a fejét,amelynek a dimenzióit abban a pillanatban még maga semlátta tisztán.

A gépet a lankás dombok fölött kissé dobálta a szél. Decsak rövidke, átmeneti időszakra, aztán, mintha elvágtákvolna, a sivatagnak vége szakadt, és a gép termékenynarancsligetek és sakktáblaszerű városkák felett repült.Ahogyan ereszkedtek lefelé, a narancsligeteket a sűrűnbeépült kertváros egymáshoz fészekként illeszkedő,vakítóan fehér házai váltották, fel. A gép lefelé siklott,kiengedtek a fékezőszárnyak, a gép bedőlt, körözött, ésbeállt a kijelölt folyosóhoz.

Mason csatlakozott az átjárón keresztülhaladó, a kijáratfelé tartó emberáradathoz.

– Fáradt vagy? – kérdezte Paul Drake, karon fogvaMason!

Mason bólintott.– Úgyszintén.– Hogyan találtak meg? – kérdezte Mason.– Burger fülest kapott. A denveri repülőtéren álltak rád,

aztán mentek egyenesen utánad.– Burger hogy került oda?– Különgéppel. Telekürtölte a sajtót. Sütkérezik a

kedvező reklám fényében, és ő a csalhatatlan ügyész.– Mi a helyzet Mrs. Colebrookkal? – kérdezte Mason.– Tökéletes azonosítás, Perry.– Biztos vagy benne?– Abszolút. Elmesélte a sztoriját a férjének, az pedig

leadta a gyilkossági csoportnak. Megpuhították a házgondnokát, aztán kifüstölték az egész kéglit. Mrs. Maldentpersze ott találták.

A hekusok okos csellel beadták neki, hogy te árultad el arejtekhelyét, mire dühbe gurult, és mindent kitálalt aszázezer dollárjáról, amit te a lakás széfjéből elvittél, és azóta se adtál vissza.

Mrs. Colebrookkal helyszíni szemlét tartottak.Azonosította Mrs. Maldent mint a társaságodban levő nőt.Erre aztán az adóügyiek gépezete is megindult.

– Leközöltetett Burger valamit Darwin Kirbyről is? –kérdezte Mason.

– Azt már nem! Légmentesen elzárva tartja. Burgerrelmadarat lehetne fogatni. Rajta kívül senki a világon nemismeri Kirby sztoriját, de ő nem bánkódik ezen egy csöppet

sem. Rád feni a fogát.– Ezzel nem mondasz újat – mondta Mason.– Mennyire cikis a helyzet, Perry?– Attól függ – mondta Mason. – Függ egy sor tanútól, és

hogy mit kezdhetek velük a keresztkérdéseknél. Nézzük ezta Mrs. Colebrookot. Látott abban a házban. De DellaStreettel. Most azt állítja, hogy felismerte Mrs. Maldent.

Paul, te aztán tudod, hogyan eshet meg az ilyesmi.Steffanie Malden és Della Street között csak felszínes ahasonlóság. Különben is Mrs. Colebrook engem nézett.Belelovalhatta magát abba a hitbe, hogy figyelemreméltatta a velem levő nőt, de akkor nem őt figyelte.Megzavarodott, mert ismerős voltam neki, de. nem tudotthová tenni, aztán hirtelen rájött, ki vagyok. Csak ezutánkezdett gondolkodni rajta, ki lehetett a társaságomban.

– Most pokolian biztos a dolgában, és pozitív azonosításttett – mondta Drake –, és ebben soha nem fogodmegingatni.

– Az azonosítás nyom a legtöbbet a latban a bíróságon –mondta Mason keserűen –, pedig a leggyengébbbizonyíték. Aki valóban becsületes akar lenni, ezt mondja:„Úgy vélem, ezt a személyt láttam.” összezavarják akeresztkérdésekkel, és nevetségessé teszik. Az esküdteksemmisnek nyilvánítják a vallomását.

Aki meg sem próbál becsületes lenni, hatásvadászószínjátékot rendez a tanúk emelvényén. Hisz a dolgában,elfogult, határozott, és semmilyen kétséget nem hagy. Azesküdtek hisznek neki.

– Itt a kocsim – szólt Drake.

– Tehát Mrs. Malden beszélt – mondta Mason.– Hajjaj. Teljesen fel volt dúlva a széf miatt. Egyfolytában

arról szövegelt, hogyan vetted ki a pénzt, meg hogy csakazért véded őt, és aztán... szóval, azt hiszem, végülrádöbbent, milyen szamárságot követett el.

– Mennyit beszélt, mielőtt kivilágosodott volna az agya?– Sokat. Nem tudom, mit mondott, de gyorsírót és

magnót vittek magukkal, hogy rögzítsék, amit elmond.– Burger vádesküdtszék elé viszi az ügyet? – kérdezte

Mason.– Még nem tudja – ingatta Drake a fejét. – Új keresetet

nyújtott be, és nem meri semmisnek nyilvánítani a múltkorifelmentés miatt. Még lesz egy dobásod az újabb bizonyításieljáráson.

– Rendben van, Paul. Szeretném, ha elintéznél valamit.Adass ki egy idézést. Állj készenlétben Burger gépénél,amikor leszáll. Darwin Kirbyt is azon hozzák. Burgerneknincs szándékában felhasználni Kirby vallomását, csakvégső esetben.

– Gondolod, hogy kényszeríteni tudod rá?– Ennél okosabbat teszek. A védelem tanújaként akarom

megidézni Darwin Kirbyt, mégpedig nyomban, amintBurgerrel kiszállnak a gépből.

Drake a fejét rázta: – De, Perry, még csak a fickóközelébe se férkőzhetnénk. Burger készenlétbe helyezettegy csomó hekust, fülön fognak mindenkit, aki egymérföldes körzetben ott ólálkodik.

– Te Paul, az egyik munkatársad fotós. Küldd, oda afickót fotózzon, mint a többi. Aztán dobja be magát, és adja

át az idézést Kirbynek.– Mint a te tanúdnak?– Mint az én tanúmnak.– Vakmerő dolog a védelem tanújaként felhasználni ezt a

fickót, Perry. A vallomása leleplező lehet.– Nem számít. A bizonyítási eljárás után a bíró úgyis

óvadékkal szabadlábra helyezi Mrs. Maldent. Az éntanúmként szólítom Kirbyt, és kényszeríteni fogom, hogymindent mondjon el a sztorijából, ami az ügyre vonatkozik...

– Biztosan megpróbálják keresztülhúzni a számításodat– mondta Drake.

– Csak próbálják meg! – mondta fenyegetően Mason. –Ehhez nekem is lesz néhány szavam. Egy biztos, avádlottnak is vannak jogai, és amíg én ott vagyok, élni isfog ezekkel a jogokkal.

Drake hallgatott, majd egy perc múlva megszólalt: –Perry, árulj el nekem valamit!

– Mit?– Tényleg elvittél száz rongyot abból a kégliből?Mason ingerülten ránézett.– Nem kell mindjárt érzékenykedned – mondta Drake. –

Mrs. Malden pokolian meggyőző sztorit adott le, ennyi azegész.

– És te bedőltél neki? – kérdezte Mason.– Én... oké – mondta Drake, és legyintett. – Ne is

törődjünk vele!– Mikor jön vissza Hamilton Burger Darwin Kirbyvel?

Utánanéztél?– Még bizonytalan – mondta Drake. – Burger Denverben

fogja bejelenteni.– Ami egyenlő azzal, hogy Burger azért maradt odaát,

mert az időeltolódás miatt nem sikerült bekerülnie a reggelilapokba. Most aztán villanófények és riportra éhesújságírók sorfala között száll majd ki a repülőből.

Drake röhögött: – Hibáztatod érte?– Egy csudát! – mondta Mason. – Majd mi lejátsszuk a

színpadról, Paul.– Az idézéssel?Mason bólintott. – Első dolgom lesz ma reggel elküldeni

Jacksont a bíróságra, intézze el, hogy a lehető legkorábbiidőpontra tűzzék ki a bizonyítási eljárást, aztán kiadatjuk azidézést, és majd csak történik valami.

– Burgert megüti a guta – mondta Drake.– Üsse! – vigyorgott Mason. – Ami sztorija volt, azt már

kicsemegézték Denverben. Itt az újságírók már csak arraszámítanak, hogy felmelegítik kicsit a denveri anyagot,néhány fotóval tűzdelve. Ha viszont valami új dolog kiderül,a fiúk lecsapnak rá, és főcímben hozzák.

– Te pedig, ugye, gondoskodsz róla, hogy valami újkiderüljön?

– Világos – mondta Mason.

Tizenötödik fejezetDélelőtt tízkor Della Street hívta fel Masont.– Halló, főnök, azt hiszem, nyomon vagyok.– Sacramentóban van?– Igen. Sikerült égy kicsit összemelegednem a

tisztviselővel a bejelentő hivatalban.– Mit sütött ki?– Gladys Foss eladta a kocsiját egy használtautó-

kereskedőnek Venturában.– Egyéb?– Ugyanazon a napon Gladys Amboy sacramentói lakos

új gépkocsit vásárolt egy Santa Barbara-i cégtől.– Az ördögbe! – kiáltotta Mason.– Így aztán átnéztem a jogosítványokat, hadd lássam,

van-e Gladys Amboynak autóvezetői engedélye. Vanbizony! Másfél éve állították ki. A jogosítványhoz megadottlakcím: Dixiewood ház 928/B. számú lakás.

– A mindenségit! Ez szép! – mondta Mason.– Egyeztettem a hüvelykujjlenyomatát a Gladys Foss

jogosítványán levővel. Nem kérdéses, hogy ugyan azé alányé.

– Aztán? – kérdezte Mason.– Átadtam az értesüléseimet Paul Drake itteni

megbízottjának, villámellenőrzést végzést, és kiderítette,hogy Gladys Amboy hat hónapja lakik a megadott címen.

– A sacramentói címen?

– Pontosan.– Megszakítás nélkül ott lakik?– Úgy tűnik. Ez az, amit nem értek.– Hadd gondoljam végig! – mondta Magon. Itt valami

nem stimmel. Nem lakhatott ott. Bejárt dr. Maldenrendelőjébe.

– Mindamellett itt van, és itt lakott.– Ne vicceljen! – mondta Mason –, nem lehetett

egyszerre két helyen.– De volt.– Oké, Della – mondta Mason. – Kapcsolatba lépek

Drake-kel. Ráállíttatok valakit. Valakit, akit nem tud lerázni,sőt úgy akarom rendezni, hogy észre se vegye.

Mason helyére tette a kagylót. Beszélt Paul Drake-kel.nekilátott az anyagnak, és délutánra, egy szekérderékravaló információ volt a birtokában, legtöbbjükellentmondással teli.

Gladys Amboynak lakása van Sacramentóban. Férje,Charles Amboy, geológusféle, hosszú időre távol marad.Gladys Amboy dolgozik valahol. A szomszédok nemegészen biztosak benne, hol. A keresete a férjekutatásaihoz szükséges felszerelésre kellett. AlkalmankéntMrs. Amboy beült a kocsijába, és a férje után ment néhánynapra, de általában minden este kilenckor már otthon volt.

A szomszédok azzal magyarázták az időbeosztását,hogy mivel késő estig egy irodában kell dolgoznia, jobbanszeret étteremben vacsorázni, mint hazajönni, főzőcskézniés mosogatni. Minden reggel korán kel, megcsinálja areggelijét, aztán elmegy dolgozni. Senki sem tudja, mivel

foglalkozik, de roppant felelősségteljes állás lehet, haennyire leköti minden idejét. Mindig büszke rá, hogyelsőként érkezik, és utolsónak megy el az irodából.

Mason kijegyzetelte az információkat, felült egySacramentóba induló délutáni gépre, és még időbenbefutott, hogy Dellával vacsorázzék.

– Mit szól hozzá, főnök? – kérdezte Della.– Még semmit – mondta Mason.– De ez lehetetlenség! Nem lakhatott itt, és dolgozhatott

ugyanakkor dr. Malden rendelőjében is.– Van egy elképzelésem – mondta Mason. – Szeretném

megnézni magamnak azt a nőt.– Figyeljen rám – mondta Della Street –, az

ujjlenyomathoz nem férhet kétség. Nagyítóval, alaposanmegvizsgáltam. Bár nem vagyok ujjlenyomat-szakértő, megtudok találni minden azonosító pontot.

– Van itt egy közvetlen gép, fél nyolcra jelzik azérkezését. Della, azt hiszem, jobban tennénk, haelbeszélgetnénk a stewardess-szel.

– Arra gondol, bérlete van?– Másképpen hogyan csinálta volna?Della Street elgondolkodott: – Hát, ha meggondoljuk,

tényleg úgy fest, mintha Gladys Foss egyazon időpontbankét helyen tartózkodott volna, ami viszont kizárt.

– Akkor pedig? – mondta Mason kis mosollyal.– Hát lehet – ismerte el Della.Mason a repülőtérre vezetett. A fél nyolcas gép

légikísérőjét kereste.– Egy utas iránt érdeklődnék, aki jóformán rendszeresen

repült magukkal, de az utóbbi időben nem látták – mondtaMason.

– Gladys Amboy? – kérdezte gyorsan a légikisasszony.– Mi van vele? Mi is emlegetjük. Csak nem beteg?

– Meglehet, hogy az, huszonhét év körüli, barna,hatalmas, sötét szemekkel, százhatvanöt centimétermagas, ötven kiló.

– Ő az. Szinte állandó utasunk volt. Minden áldott reggela hétórás géppel repült. A férje repülőszerencsétlenségáldozata lett. Magángéppel repült, és lezuhant. Mindentelőkészítettek egy második nászúthoz. Egy halom pénztkerestek, és európai utazást terveztek. Aztán derült égbőlvillámcsapásként jött ez a repülőszerencsétlenség, és Mrs.Amboy teljesen összetört.

– Utazott magukkal a férje halála után is? – kérdezteMason.

– Nem, de az egyik kolléganőm találkozott velePhoenixből Salt Lake Citybe menet. Mrs. Amboy akkormesélte neki, mi történt. Félőrült volt a fájdalomtól.

– Azóta nem látta Mrs. Amboyt?A légikisasszony megrázta fejét.– Köszönöm – mondta Mason. – Akkor minden stimmel.– Mi történt? Csak nem került valami bajba?– Hová gondol? Pusztán csak biztosítási rutinmunka. A

társaság szereti leellenőrizni a dolgokat, mielőtt fizet.– Vagy úgy! Nagyon szép lány. Szolid, úri viselkedés, de

látszik, hogy áll a lábán. De hogy miért röpködött ilyentávolságokat, azt már nem tudom.

– Feltételezem, hogy ezt nem is kérdezte tőle.

– A társaság az utasok, kiszolgálására alkalmaz minket,nem azért, hogy kifaggassuk őket. Természetesen váltunkpár szót, de ha az utas nem folytatja a beszélgetést, misem.

– Köszönöm – mondta Mason. – Úgy vélem, ennyiinformáció most már elegendő.

– Úgy érti, kifizetik a biztosítást?– Bizonyára.– Igazán örülök, mert Mrs. Amboy nagyszerű asszony.

Minden tekintetben megérdemli, ha engem kérdez.– Ezért kérdeztem magát – nevetett Mason.– Hát elmondtam, amit tudtam.– Köszönöm – mondta Mason, és Della Streethez ment.– A bánatos életbe, mi ez az egész? – kiáltott fel Della

Street. – Ez az ügy bizarrabbnál bizarrabb helyzeteketprodukál, most már valóságos labirintus!

Mason elnevette magát: – Ami viszont elvezet arra apontra, ahonnan megkísérelhetjük kideríteni az igazságot.

– Hogyan?– Talán keresztkérdésekkel.– De, főnök – mondta Della Street –, tegyük fel, Mrs.

Malden meg akarta gyilkolni a férjét. Tegyük fel,kábítószeres italt adott neki, és remélte, iszik is belőle,mialatt a repülőt vezeti.

– Folytassa – mondta Mason –, remekül csinálja.– Tegyük fel, hogy valaki más repült a géppel, talán egy

idegen, aki ivott a kábítószeres italból, és meghalt; milenne a jogi helyzet akkor?

– Ami Mrs. Maldent illeti?

– Igen.– Bűnös lenne előre megfontolt szándékkal elkövetett

emberölésben.– Annak ellenére, hogy még csak nem is ismerte azt a

személyt, aki ivott a mérgezett italból, és lezuhant agéppel?

– Pontosan. A törvény átviszi a rosszhiszeműséget akiszemelt áldozatról a tényleges áldozatra.

– Akkor nem értem, mire magának ez az egész. Hiszmég ha dr. Malden életben is lenne... Akkor mi van?

– Akkor – mondta Mason – talán dr. Malden bűnösségétbizonyíthatnánk.

– Hogy érti ezt?– Minden, amit dr. Maldenről tudunk, arra mutat, hogy

hidegvérű, megfontolt, agyafúrt stratéga, olyan ember, akimatematikai pontossággal számítja ki a dolgokat.

– Tehát?– Gondolkozott már azon a bizonyos 68 249 kódszámú

azonosító anyagon az italos kulacsban? A hatóságokszerint Mrs. Malden könnyen hozzáfért Mr. Maldennarkotikumaihoz, és morfiumot töltött a whiskybe, amelyetkétségkívül elfogyasztott valaki, aki a Salt Lake City felétartó és útközben lezuhant, gépet vezette. Szép teória. Egypontot figyelmen kívül hagytak. Volt egy másik személy, akimég Mrs. Maldennél is könnyebben hozzáférhetett anarkotikumokhoz.

– Dr. Malden.Mason bólintott.– A halott?

– Dr. Malden – mondta Mason – agyafúrt, számító. Aztakarja, hogy halottnak higgyék, összeszed annyi pénzt,amennyit csak tud, és lelép Gladys Foss-szal, de ehheztermészetesen szüksége van egy holttestre.

– Ó! – kiáltott Della Street. – Kapiskálom már!– Ráadásul – mondta Mason – dr. Malden orvosi

szemmel nézi az életet. Az életet és a halált talán valamivelalkalmibbnak, mellékesebbnek tekinti, mint az átlagember.

– Szent isten! – mondta Della. – A maga bizonyításaszerint a hulla követte el a gyilkosságot?

– Mármint az, akinek Hamilton Burger ezt a hullát nézte –mondta Mason, és elnevette magát.

– Ez lenne csak a szenzáció! – kiáltott Della Street.– El tud képzelni ennél drámaibb fordulatot egy

tárgyalóteremben, nagyobb fricskát Hamilton Burgernek? –kérdezte Mason.

Della megrázta a fejét: – Tudja bizonyítani?– Megpróbálkozunk vele – mondta Mason.– De, főnök, nem gondolja, hogy dr. Malden esetleg

tényleg meghalt? Hogy valami rosszul ment, és...emlékezzék, a stewardess szerint Gladys Foss teljesenfelindult és összetört volt.

– Én előadom a teóriámat – nevetett Mason –, ésHamilton Burgerre hagyom a magyarázatot.

– Főnök, ha újra el kell ejtenie a vádat Mrs. Malden ellen,az nevetség tárgyává tenné, és...

– És ezek után már nem merne újabb keresetetbenyújtani – mondta Mason.

Della Street bólintott.

– Nos, mire várunk? Még nagy utat kell megtennünk.Indulás, Della!

Tizenhatodik fejezetA repülőtér tizenegyes kijáratát rendőrök őrizték. Csak

rendőrségi vagy sajtóigazolvánnyal lehetett keresztüljutni ajelzés szerint két perc múlva érkező, hatalmas,négymotoros repülőgéphez.

Mason és Paul Drake a háttérből figyelték, amint Drakemunkatársa felmutatja a kártyáját az egyik, ott álldogálótisztnek, aztán meglengeti a fényképezőgépét, és. elrobogaz őr mellett. Fotósok hadán kellett átverekednie magát,akik égtek a vágytól, hogy lencsevégre kaphassák azérkezőket.

Hamilton Burger persze értesítette az irodáját, kirendeltea sajtót, beígérte a fotókat és a bomba sztorit.

Várakoztak egy darabig, majd a nagy gépmadár hirtelenleereszkedett az ég sötétjéből, átsuhant a kifutópálya felett,és kecsesen földet ért. Aztán begurult a festett körbe,amelyhez zászlójelzéssel irányították.

A lépcsőket a géphez tolták, kinyíltak az ajtók, és azutasok megindultak lefelé.

Burger kerületi ügyész természetesen úgy tervezte, hogykis csoportja utolsónak száll majd ki.

Az utolsó utas is elhagyta a gépet. Aztán egy feszültpillanat, majd Burger Darwin Kirbyvel az oldalán kilépett ahordozható lépcső tetejére. A csupa mosoly, önbizalomtólduzzadó Burger bemutatta a riportereket Darwin Kirbynek,és ide-oda fordult a fotóriporterek gyűrűjében, valósággal

sütkérezve, ahogy villantak a lámpák. Aztán Burger lassanlejött a lépcsőn, és lent, amikor a riporterek már elfordultak,Drake munkatársa lépett elő.

– Maradjon még egy pillanatra, Mr. Burger! – kérte.Burger pózba vágta magát.– Melyikük Darwin Kirby?– Ő az – mondta Burger. – Lépjen előre, Mr. Kirby!– Kinyújtaná a kezét, Mr. Kirby? – kérdezte a fotós.Kirby kinyújtotta a kezét. A detektív belenyomott egy

papírt: – Itt egy idézés a Malden-ügyben a védelem részéről– mondta, és hátralépett.

Kamerája éppen elkapta Hamilton Burger dühös képét,Kirby rémült tekintetével egyetemben.

– Tartóztassák le azt az alakot! – üvöltötte Burger, ésujjával Drake munkatársára mutatott.

A kijáratnál álló őr elhagyta helyét, és a detektív felérohant. Mason és Paul Drake utat törtek maguknak a kapunkeresztül a kifutópályára.

A fotóriporterek ismét működésbe léptek, újra villogtak avakuk, a fotósok tudták, amit most lencsevégre kapnak, aztöbbet ér, mint az iménti beállított képek.

– Tartóztassák le! – üvöltötte Burger. A rendőrmegragadta Drake detektívjét.

– Pillanat, pillanat – jegyezte meg Mason. – Miérttartóztatják le ezt az embert?

Burger túl mérges volt, hogy felismerje Masont, csak ahangját hallotta.

– Jogtalanul lépett a kifutópályára, hamis igazolványthasznált.

– Nem használtam hamis igazolványt – mondta adetektív. – Engedélyem van, és átengedtek a kordonon.Semmi egyéb eszközt nem vettem igénybe.

– Tegye a dolgát! – mondta Mason az egyenruhásnak.– Ugye, maga Hamilton Burger parancsára tartóztatja le

ezt az embert? Akkor én holnap beadok egy 5000 dollárravonatkozó keresetet Burger ellen alaptalan letartóztatáscímén.

Burger felnézett, és meglátta Masont.– Maga! – ordította elvörösödött képpel. – Magát az

Ügyvédi Kamara elé vitetem! Amit ebben az ügybenművelt, azt nem viszi el szárazon! Mehet, kereshetmagának állást!

– Remek – mondta Mason előrelépve, hogy a körülöttükrajzó fotósok Burgerrel közösen fényképezhessék le. –Csak legyen óvatos, Mr. Burger, nehogy a végén magánakkelljen állás után futkározni.

Burger felemelt öklével Mason felé vágott.Mason sportosan tökéletes bokszállásba ugrott, így

Burger ütése elcsúszott a válla fölött.– Még egy mozdulat, Burger, és beverem az orrát!– Tartóztassam le ezeket? – kérdezte az egyenruhás

Burgert.Mason nyájasan odaszólt neki: – Bizony ám, de

mennyire, hogy tartóztassa le ezt az urat testi sértésért.Megütött, és azt hiszem, épp elég fényképes bizonyíték vana tettlegességről.

Burger végre felfogta, milyen helyzetbe hozta magát.– Badarság. Maga a karomra ütött.

– Maga ütötte meg a karomat – mondta Mason. – Eztettlegesség. Menjen, nézze meg a Btk. – ban, Burger.

– Mi legyen ezzel a fickóval – kérdezte a rendőr –,letartóztassam?

Burger Mason felé fordult, aztán végignézett az újságírókcsoportján. Óriási erőfeszítésébe telt, hogy legyőzzebüszkeségét:

– Nem – mondta elfordulva, majd hozzátette: – Hadd,menjen! Találkozunk majd Mr. Masonnel a bíróságon és azÜgyvédi Kamara előtt. Az ilyen fickókat ott kell móresretanítani.

Ebben a boldogtalan pillanatban Hamilton Burger tudta,és az újságírók is tudták, hogy Mason elorozta a kerületiügyész elől a reklámot.

Nincs olyan lapszerkesztő a világon, aki ne rakta volnaszépen félre a fotót, amelyen Hamilton Burger DarwinKirby-vel, egy homályos gyilkossági ügy perdöntő tanújávalaz oldalán épp kiszáll a repülőből, ha ezt a képet egymásikkal helyettesítheti: a kerületi ügyész dühtől eltorzultarccal Mason felé kaszál az öklével, de az ügyvédelegánsan elhajlik előle, és az ütés elsiklik a válla felett.

Tizenhetedik fejezetKora reggel Mason még bement az irodájába, átnézte

Paul Drake jelentéseit, s csak ez után akart elindulni, hogyTelford bíró elnöklete alatt részt vegyen Steffanie Maidénmásodik bizonyítási eljárásán.

Della Street mosolyogva tette asztalára az újságokat.– Remek alakítása volt a repülőtéren.Mason nevetett: – Burger igazán diadalmas bevonulást

tervezett, magam is restellem, hogy így elrontottam azörömét.

– Miért volt olyan sürgős Darwin Kirbynek átadni azidézést? Továbbutazik talán? – kérdezte Della.

– Nem utazik sehová – mondta Mason –, de mint avédelem tanúját odaállíthatom az emelvényre, és eskü alattkivallathatom mindenről, amit csak tud.

– És ha visszafelé sül el a vallomása?– Akkor ráfáztam, már ami a bizonyítási eljárást illeti, de

legalább kiismerem a vád aduit, amelyeket avádesküdtszék számára tartogat. Nem nehéz kitalálni, hogyTelford bíró felsőbb szintre, vádesküdtszék elé viszi azügyet, hacsak közben nem bűvészkedünk elő valamit,mondjuk, egy nyulat a cilinderből.

– Van rá esélyünk? – kérdezte Della.– Fogalmam sincs – vigyorgott Mason –, a cilinder

ugyanis a kerületi ügyészé. Sosem lehet tudni, hátha akadbenne egy nyúl.

– És ha mégsem?– Akkor nem húzhatjuk ki belőle, hacsak bele nem rejtünk

egyet, amikor nem figyel oda.Az ajtón Paul Drake szignálja koppant. Della Street ajtót

nyitott.– Mit sütöttél ki, Paul? – kérdezte Mason.– Darwin Kirbyt az egyik elegáns szállodában őrzik, és

tejbe-vajba fürösztik. Tudjátok, ez mit jelent?Mason felvonta a szemöldökét: – Azt, hogy a vallomása

igazolja Hamilton Burgert, és ráhúzza a vizes lepedőtSteffanie Maldenre.

Drake bólintott.– Halljuk, mi van még? Látogatója volt? Mire jöttél rá a

telefonhívásaiból?– A telefonokból semmire – mondta Drake. – Abban a

szállodában a telefonkezelőt megkörnyékezni egyenlőazzal, hogy búcsút mondok a magándetektív-engedélyemnek. A látogatóit azonban figyeltetni tudom.Eddig csak egy volt.

– Kicsoda?– A nénje, az anyja nővére. Egy tiszteletre méltó öreg

hölgy. Deréktól lefelé béna, tolószékben hozták. Jóságos,hófehér hajú, de fénykép nincs róla. Csak rokoni látogatásttett az unokaöccsénél.

– Honnan jött? – kérdezte Mason.– A Butte szanatóriumból. Látszik rajta, hogy tele van

pénzzel. Talpig szőrmében, hatalmas kocsival, sofőr, fehérruhás ápolónő, meg amit akarsz.

– Ez az a rokon, akit dr. Maldennel meglátogattak? –

kérdezte Mason.– Igen. Dr. Malden a Butte szanatóriumba vitte Kirbyt,

mielőtt hazamentek vacsorázni. Azt hiszem, az öreglányorvosával konzultált.

– Más látogató?– Az égvilágon senki. Ülnek rajta, hét pecsét alatt őrzik.

Semmilyen rizikót nem vállalnak. Úgy hallottam, szorul majdSteffanie Malden karcsú nyakán a kötél a vallomásától.

– Tudom, tudom – mondta türelmetlenül Mason. – Paul,mondd, mit tudsz erről a nagynéniről? Minden rendben vankörülötte?

– Tökéletesen – mondta Drake. – Utánanéztem. Többmint két éve kint volt a szanatóriumban.

– Mekkora ez a szanatórium?– Kisebbfajta üdülőszanatórium fent a hegy lábánál, távol

a füsttől és ködtől, pihentető környezet, árnyékos verandákés hasonló, örömök.

Csengett a telefon. Della Street vette fel:– Paul, magát keresik.Drake átvette a kagylót, figyelmesen hallgatott, majd így

szólt: – Pillanat, mindjárt megkapod az utasítást –Masonhöz fordult:

– Hamilton Burger beengedte az újságírókat Kirbyhez.Drámai hangvételű riportot készítenek vele a bíróságraindulás előtti percekben... Kirby mindent kibeszél.

– Nézz utána, tudsz-e szerezni egy kivonatot arról, amitmondott – mondta Mason. Drake tolmácsolta a kérést atelefonba, figyelt egy kis ideig, aztán ezt mondta: – Azemberemnek van egy összefoglalója a sztoriról. Kirby dr.

Malden társaságában kiment a reptérre. Dr. Malden SaltLake Citybe készült. Elmondta Kirbynek, hogykoffeinkapszulákat szed, és időnként leöblíti egy kiswhiskyvel, ami éberen tartja, mindez azért kell neki, mertrengeteget dolgozik, kimerült, és a motor állandó zúgásahipnotikus hatással van rá. Ezüstkulacsot hordott magával.Kirby bizonyos benne, hogy az első bizonyítási eljárásalkalmával a per anyagához egyes számú tárgyibizonyítékként csatolt kulacs azonos a dr. Maldennél látottkulaccsal.

Mielőtt dr. Malden felszállt, ittak még egy búcsúkortyot.Kirby keveset, mert arra gondolt, dr. Maldennek szükségelehet a whiskyre, de dr. Malden jó nagyot húzott belőle.Kirby azt mondja, visszament a reptér központicsarnokába, hogy felüljön a saját járatára. Tizenöt percetkellett még várakoznia. Egész testét forróság járta át,elálmosodott, és teljesen homályos volt körülötte, minden.Úgy érezte, a feje elnehezül, és leült a padra. Ez az utolsómozzanat, amire emlékszik, aztán már csak arra, hogyvalaki három órával később felrázta. Az egyik repülőtérifelügyelő volt.

Kirby a büféhez ment, lehajtott három pohár feketekávét.Csak ezután kezdte felfogni, hol van. A gépének addigramár régen se híre, se hamva nem volt. Erre felszállt egymásikra Denver felé. Miután beszállt, megint mély álombamerült. A stewardess ébresztette fel, amikor leszálltak SaltLake Cityben. Ott kiszállt, a központi repülőtérre ment, újraelaludt, lemaradt a következő gépről, és a jegyét semtalálta. Másik jegyet kellett vennie a Salt Lake City –

Denver járatra. Azt mondja, kétségtelen, hogy a whiskybenkábítószer volt.

– Persze hogy kábítószer volt benne! – mondta. – Csakaz a kérdés: ki tette bele és mikor?

Drake vállat vont.– Oké – mondta Mason –, indulok a bíróságra.

Egyébként, Paul, hogy hívják Kirby nénjét?– Mrs. Charlotte Boomer.– És a szanatórium neve?– Butte szanatórium.– Hányas szobában lakik?– A tizenegyesben. Miért?– Nem is tudom – mondta Mason. – Talán még le fogom

ellenőrizni.– Megtörtént – mondta fáradtan Drake –, erre mérget

vehetsz. Ha egyszer azt mondtad, hogy Kirby mindenlátogatóját ellenőrizzem le, akkor én biztosan meg isteszem.

– Csak ez az egy vendége volt?– Csak ez az egy.– Itt egy idézés. Menj, és add át Mrs. Boomernek.– A védelem tanúja? – kérdezte Drake, – Pontosan.– Ezt nem lehet, Perry. Deréktól lefelé béna.– Ha meg tudta látogatni Kirbyt, a bíróságra is el tud

jönni – mondta Mason. – Intézd el, hogy tolószékkelbejöhessen, ha kell, hívd a mentőket!

– Perry, ebből baj lesz. Kap egy orvosi igazolást, ésBurgerék azt állítják majd, hogy a bírósági eljárást egy időshölgy molesztálására használod fel, és...

– Ezzel ért is tisztában vagyok – mondta Mason –, azértcsak kapja meg az idézést.

– De, Perry, az öregasszony annyit sem tud erről azegészről, mint köröm alatt a piszok. Nem tudhat.

– Kivéve azt, amit Kirby elmondott neki.– Nos, Kirby nem... vagy úgy! De éppen ezzel fogsz

mellé, Perry! A kerületi ügyész őrületes cirkuszt fog csapniaz idézés körül. Azt fogja állítani, hogy visszaélsz a törvényadta lehetőségeiddel, és felszólít, add elő, mit akartál ezzela tanúval bizonyítani, és...

– És én megmondom neki.– A puszta feltevés édeskevés, Perry. Ha kiderül, hogy

nincs alapja, Burger lecsap rád, hogy...– Elmagyarázod nekem a perrendtartást? – kérdezte

Mason.Drake gondolkodott egy kicsit, aztán elvigyorodott:– No, azt azért nem – mondta –, bár egy percig

csakugyan kísértésben voltam.

Tizennyolcadik fejezetTelford bíró terme a Malden-ügy tárgyalására zsúfolásig

megtelt.– A védelem készen áll – mondta Mason.– A vád készen áll – válaszolta meg Mason kihívását

Hamilton Burger. – Úgy vélem, Mr. Mason nem óhajtja egysor fölösleges költségbe verni a kerületet?

Végül is ezt az ügyet egy ízben már tárgyalták, és formaiokokból vált szükségessé a semmissé nyilvánítás. Ezért aztjavasolnám, állapodjunk meg abban, hogy az első tárgyalásalkalmával elfogadott bizonyítást tekintsük érvényesnek.Nálam van a tanúvallomás másolata, és ha elfogadják ezt ajavaslatot, úgy az eredeti példányt a bíróságnak, egymásolatát Mr. Masonnek adnám, egyet pedig megtartanékmagamnak.

Nem látom be, miért kellene kellemetlenül időt rablóprocedúrákat elvégeznünk, amikor ugyanez a bíróságugyanebben az ügyben már megejtette őket.

– Semmi ellenvetés – mondta Mason. – A javaslatotelfogadom, de fenntartom magamnak a jogot, hogybármely tanúnak további kérdéseket tegyek fel, akit az elsőtárgyalás alkalmával már kihallgattunk.

– Tisztelt bíróság – mondta Burger –, ez meglehetősenkellemetlen lenne. Ez a feltétel érvényteleníthetné az egészmegállapodást.

– Miért? – kérdezte Telford bíró.

– Indokolatlanul ismétlésekbe bocsátkoznánk.– De ha ön visszavonja a javaslatát – magyarázta

türelmesen Telford bíró –, ismét szólítja a tanúit és felteszinekik ugyanazon kérdéseket, Mr. Masonnek is jogábanállna a keresztkérdések során ismét feltenni a márkorábban feltett kérdéseket, azután pedig joga lennetovábbi kérdésekre.

– Igen, ez elképzelhető – helyeselt Burger.– Tehát Mr. Mason javaslata az önök, a bíróság és a

tanúk idejének megtakarítását eredményezné a védencejogainak megsértése nélkül.

– Rendben van – mondta kelletlenül Hamilton Burger –,meghajlok az érvei előtt. Megállapíthatom, hogy a védelemrészéről az ügy kapcsán olyan dolgok merültek fel,amelyeket az Ügyvédi Kamara elé szándékozokterjeszteni, és éppen ezért én nem törődöm...

– Álljunk csak meg egy pillanatra! – mondta Telford bíró,és kalapácsával a pulpitusra ütött. – Ezt a megjegyzéstfölöslegesnek tekintem. A bíróság úgy kívánja, hogyrendkívüli dolgok ne merüljenek fel ebben az ügyben,továbbá a vád és a védelem képviselői között ne legyenekszemélyes nézeteltérések. Világos, Mr. Burger?

– Igen, tisztelt elnök úr.– Nagyon helyes. Mr. Mason javaslatának megfelelően a

Malden-ügy előző tárgyalásán elhangzott tanúvallomásokatelfogadottnak tekintjük azzal a fenntartással, hogy Mr.Masonnek jogában áll az előző alkalommal vallomást tettbármely tanúnak további kérdéseket feltenni. Akkor hátlássuk a következő tanúját, ügyész úr.

– Holcomb őrmester – jelentette be Hamilton Burger.Holcomb őrmester a gyilkossági csoporttól előre jött,

letette az esküt, bemondta a nevét, lakcímét ésfoglalkozását.

– Tett ön kísérletet dr. Malden fogorvosánakfelkutatására? – kérdezte Hamilton Burger.

– Igen, uram, tettem.– És megtalálta a fogorvost?– Csak azt a fogorvost sikerült fellelnem, aki úgy hét

évvel ezelőtt kezelte dr. Maldent.– Pontosan számoljon be a munkáról, őrmester úr!– Minden fogorvost felkerestünk a városban, és

utánanézettünk a feljegyzéseiknek, szerepel-e köztük dr.Malden.

– És hány ilyen fogorvost találtak?– Csak egyet.– Ki volt az illető?– Dr. Reedly Munger.– Ez minden, amit jelenleg kérdezni akartam – mondta

Burger.– Nincs kérdésem – mondta Mason.– Szólítom dr. Reedly Mungert.Dr. Munger, egy magas, szikár férfi előrejött, felemelte a

kezét, letette az esküt, bediktálta a nevét, lakcímét ésfoglalkozását a tisztviselőnek, majd elhelyezkedett a tanúkpadján.

– Dr. Munger, lenne szíves bemutatni fogorvosidiplomáját?

– Pillanat – szólt közbe Mason –, dr. Munger fogorvosi

szakképesítésének bizonyításától egyelőre eltekintünk. Avédelem fenntartja magának a jogot, hogy akeresztkérdések alkalmával, amennyiben óhajtja,visszatérjen rá.

– Rendben van – mondta Telford bíró.– Folytassa, kerületi ügyész úr!– Ismerte dr. Summerfield Maldent?– Igen, uram.– Mint fogorvoshoz járt önhöz?– Igen, uram.– Mikor?– Éveken keresztül. Körülbelül hét évvel ezelőtt maradt el.– Vett fel kartont dr. Malden fogairól?– Igen, uram.– Megkérdezem, látta-e a 11 231. azonosítási számmal

ellátott testet, illetve egy test összeégett maradványait?– Láttam, uram.– Volt alkalma megvizsgálni az áldozat fogazatát?– Igen, uram.– A vizsgálat alkalmával önnél volt-e dr. Malden kartonja?– Igen, uram.– Véleménye szerint a test dr. Summerfield Maldené

volt?– De, Mr. Burger – mondta a fogorvos –, ön másképp

tette fel nekem ezt a kérdést, amikor...– Most így teszem fel a kérdést! – csattant fel Burger. –

Az volt vagy sem?Munger lebiggyesztett ajakkal a kerületi ügyészre

pillantott, szája sarka makacsságot árult el. – Legjobb

hitem szerint a kórlapom nem teljes. Én...– Csak a kérdésre válaszoljon! – szakította félbe hirtelen

feldühödve Burger.Dr. Munger makacsul összeszorított szája vonallá

keskenyedett.– Nem tudom.Burgernek valósággal elállt a lélegzete. – Nos, akkor mit

tud?– Egy dolgot biztosan – hangzott Munger mérges

válasza. – Azt, hogy értek annyit a mesterségemhez, mintmaga.

A pillanat drámai feszültségét a hallgatóságmegkönnyebbült nevetése oldotta fel. Telford bíró, akimaga is úgy érezhette, hogy Burger rászolgált erre afelsülésre, hagyott egy kis időt, mielőtt felszólította ahallgatóságot, hogy tartózkodjanak hasonlómegnyilvánulásoktól.

– Úgy értettem – mondta visszafojtott indulattal Burger –,hogy mit tud mondani a megvizsgált test és a kartononszereplő fogak összehasonlítása alapján?

– Dr. Maldennek – kezdte Munger –, amikor utoljáraláttam, szokatlanul jók voltak a fogai. A holttestnél átlagosmennyiségű rossz fogat találtam, és a fogorvosibeavatkozás nyoma is átlagosnak volt mondható. Volt egysor kisebb tömés, amely a nálam levő kórlapon nemszerepel. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a testéktelen forróságnak volt kitéve.

Kizárólag a kórlap és a fogak összehasonlítása alapjánszakmai ismereteim szerint kijelenthetem, hogy a látott test

lehetett dr. Malden. Egyben azt is kijelentem, hogyteljességgel elképzelhető, hogy a test mégsem az öve.

Burger habozott, majd izgatott tárgyalásba kezdett CarlHurleyvel.

– Öné a tanú – vetette oda Masonnek.– Doktor úr, milyen vonatkozásban tért el a kórlapja a

vizsgált test fogazatától?– A férfinak, akinek a tetemét láttam, sokkal több kezelt

foga volt. Két fogat, amelyeket a kórlapom szerint hét évvelezelőtt betömtem, kihúztak, tehát azokról lehetetlenségnyilatkoznom. A bölcsességfogát viszont, amely szinténhiányzik, én húztam ki. Egy fog, amelyet a kórlap szerintbetömtem, megegyezik, sőt a tömés helye és típusa isazonos.

– Ez volt az összes hasonlóság?– Igen, uram.– Hány tömést talált?– Ötöt.– Ezek szerint, amennyiben a test dr. Maldené,

meglehetősen sokat járt fogorvoshoz, amióta ön nem látta.– Inkább nem használnám a „sokat” szót, Mr. Mason.

Igyekszem pontos vallomást tenni. Azt állítom, ha a holttestdr. Maldené, akkor dr. Malden néhány járulékos kezeléstvégeztetett az általam említett mértékben, és ezt az ótatette, amióta, mint orvost nem keresett fel.

– Társadalmilag érintkeztek egymással?– Igen, uram.– Sűrűn?– Elég gyakran találkoztunk. Közös klubba jártunk.

– Szóba hozta-e ilyen alkalmakkor, hogy rég nem járt arendelőben?

– Nem, uram. Kapcsolatunk társadalmi érintkezésrekorlátozódott. A rendelői feljegyzéseimből egyébkéntkiderül, hogy dr. Malden több ízben megkapta a szokásoskártyát az asszisztensnőmtől, melyben értesítjük, hogy itt azideje ellenőriztetni a fogait.

– Dr. Malden említette önnek valaha is, hogy kapott ilyenfelszólítást?

– Tiltakozom, bíró úr! Tárgyhoz nem tartozó, illetéktelenkeresztkérdés – mondta Hamilton Burger.

– A tanú válaszolhat a keresztkérdésre – mondta Telfordbíró. – A bíróságot érdekli ez a részlet.

– Igen, uram, említette – felelt a tanú.– Hogy zajlott le ez a beszélgetés?– Dr. Malden azt mondta, hogy megkapta a lapomat, és

talán majd beugrik hozzám valamelyik nap, de a fogaikiváló állapotban vannak, hogy hallott azokról afelfedezésekről, amelyek szerint bizonyos ivóvízbe adagoltvegyi anyag tartósabbá teszi a fogakat, hogy kismennyiségben ő is használja ezt az anyagot preventívcélzattal.

– És sohasem adott okot arra a feltételezésre, hogy másfogorvoshoz is jár?

– Tiltakozom, a kérdés, következtetést kíván a tanútól –szólt közbe Hamilton Burger.

– A tiltakozásnak helyt adok.– Mondta-e önnek, hogy más fogorvost is felkeresett az

utolsó kezelés óta? – kérdezte Mason.

– Tiltakozom.– A tiltakozást elutasítom.– Nem.Mason rámosolygott a kudarcot vallott kerületi ügyészre.– Ez minden.– Várjon csak! – mondta Burger, amikor a tanú el akarta

hagyni az emelvényt:– A fogászati összehasonlítás alapján lehetséges-e,

doktor úr, hogy a megvizsgált test dr. Maldené?– Lehetséges.– Ez minden – vetette oda Burger.– Valószínű? – kérdezte Mason.– Ezt a bíróság megítélésére bízom – mondta Munger.– Helyesen teszi – mosolygott Telford bíró.– Nincs több kérdésem – mondta Mason.– Ez a mi ügyünk – őrjöngött Burger –, és ha Mr. Mason

indítványozni kívánja a bíróságnak a vádlott felmentését ágyilkosság elégtelen bizonyítása alapján, akkor én ezt apontot vitatni kívánom.

– Kerületi ügyész úr, ön az egész sajtóban szétkürtölte,hogy Darwin Kirby lesz a koronatanú – mondta Mason. –Nos, miért nem állítja ide, és...

Telford bíró kalapácsának hangja hallgattatta el Masont.– A bírósághoz intézzék a mondanivalójukat! – mondta a

bíró. – Legyen vége a piszkálódásnak,ellenvádaskodásnak és személyeskedésnek a vád és avédelem képviselői között. Javaslatot kíván tenni, Mr.Mason?

– Igen, tisztelt bíró úr. Indítványozom a vádlott felmentését

és az ügy elejtését, mivel az előre megfontolt szándékkalelkövetett emberölés vádja nem nyert bizonyítást.

Burger falpattant. Telford bíró leintette.– Nem hinném, hogy szükség lenne az érveire – mondta.

– A dolgok jelenlegi állása mellett úgy gondolom,alaposnak bizonyult gyanú, hogy dr. Summerfield Maldentmegölték. Úgy vélem továbbá, a bizonyítékok elegendőokot szolgáltatnak arra, hogy Steffanie Malden, a vádlott,alaposan gyanúsítható a tett elkövetésével.

Egyébként közölhetem az itt megjelent jogász urakkal,hogy ez az eljárás alapvetően különbözik a felsőbbbíróságokétól, ahol a vádlott esküdtszék előtt áll. Ott avádnak minden kétséget kizáróan be kell bizonyítania avádlott bűnösségét, és minden kételyt a vádlott javára kellértékelni. Itt azonban nem ez a szabály érvényesül. Ajelenlegi indítványra figyelemmel a védelem bizonyítékaihíján a bíróság úgy véli, minden bizonytalan tényezőt a vádjavára kell értékelni. A bíróság nagyon őszintén kimondja,hogy amennyiben a védelem bizonyítékot tár a bíróság eléa vádlott ártatlanságát illetően, úgy a bíróság nem fogja abizonytalan tényezőket a vád javára írni.

A bíróság értékelni fogja a bizonyítékokat a jog adtakorlátokon belül. A jelen indítványt egyébkéntvisszautasítom, a védelem bármit hozzáfűzhet.

– Szólítsa Mr. Darwin Kirbyt – mondta Mason.Hamilton Burger felállt. – A tisztelt bíróság engedelmével,

ez fölöttébb kényes helyzetbe hoz, mivel...– Fölösleges magyarázkodnia – vágott közbe Telford

bíró –, Mr. Kirby tanúvallomására vagyunk kíváncsiak. A

védelem tanújaként kapott idézést. A védelem tanújakéntszólítom.

– Sajnálom, tisztelt bíró úr – motyogta Hamilton Burger –,de pont azt óhajtottam a tisztelt bíróság tudomására hozni,hogy Darwin Kirbyt a vád is megidézte tanúnak, Mr. Kirbyazonban legnagyobb sajnálatomra nem elérhető.

– Miért nem? – kérdezte Telford bíró.– Nem tudom, hol van. A rendőrség sem tudja. A

tárgyalóteremben nyilvánvalóan nem tartózkodik. Ezért,tisztelt bíró úr, azzal a javaslattal élnék, hogy amennyibenMr. Mason a védelem részéről elmondja a bíróságnak és avád képviselőinek, mit kívánt a tanúval bizonyítani, avádhatóság a rendelkezésére áll, mivel azt hiszem,tökéletesen tisztában vagyok a tényekkel és a helyzettel.Ismerem Mr. Kirby vallomását, és úgy vélem, tudom, miértnem érhető el ebben a pillanatban, de távolléte semmiesetre sem jelenti azt, hogy vonakodnék a vallomástételtől.

– A tárgyalás elnapolását indítványozom – mondtaMason. – Javaslom, hogy Darwin Kirby tanú bíróságielfogatóparancsot kapjon, és az ügy tárgyalását csak Mr.Kirby előkerítése után folytassuk; továbbá indítványozom,hogy addig a vádlottat helyezzék szabadlábra.

– Ön kézbesített idézést Mr. Kirbynek? – kérdezteTelford bíró.

– Igen, tisztelt bíró úr, a védelem megidézte a tanút.Telford bíró némi habozás után Hamilton Burgerhez

fordult: – A bíróság nem egészen tájékozatlan ezekben adolgokban, kerületi ügyész úr – mondta. – Ahogy a sajtóbólértesültem, Mr. Kirbyt mint fontos tanút a vád felügyelet alatt

tartotta. Nemcsak beidézte tanúnak, hanem valamiféleőrizetben is tartotta.

– Ez helytálló, bíró úr, azonban az őrizetet nem a szószoros értelmében kell venni. Egy belvárosi szállodábanvigyáztunk rá.

– Őrizettel?– Igen, tisztelt bíró úr.– És mi történt?– Mr. Kirby elhagyta a szállodát.– Mikor?– Ma, kora reggel.– És az őrei?– Mr. Kirby kijátszotta az őr éberségét. Okom van azt

hinni, hogy... egyébként nem helyes a személyesvéleményemmel előhozakodnom, inkább kijelentem, hogyMr. Kirby távolmaradása egészen biztosan nem azt jelenti,hogy idegenkedik a vallomástételtől ebben az ügyben.Éppen ezért javaslom Mr. Masonnek, fejtse ki részletesen,mit kíván Mr. Kirby tanúvallomásával bizonyítani, ésremélem, a rendelkezésére tudok állni.

– Remek – mondta Telford bíró. – Mr. Mason, úgy vélem,ha ön a tárgyalás elnapolását azért kéri, mert az ön általbeidézett tanú nem jelent meg, akkor adja elő, amit avallomásával bizonyítani akart, és egyben megadhatja avád képviselőjének a lehetőséget a válaszra.

– Rendben van, tisztelt bíró úr, a védelem a következőketkívánja Mr. Kirby tanúvallomásával bizonyítani: Darwin Kirbyés dr. Malden a doktor feltételezett meggyilkolásánaknapján együtt mentek el dr. Malden házából. Mr. Kirby egy

denveri járatra akart felszállni, dr. Malden pedig a sajátgépével Salt Lake Citybe készült. Ezért dr. Malden arepülőtér főbejáratánál akarta kitenni Kirbyt, ő pedig ahangárokhoz szándékozott vinni a kocsiját, ahol arepülőgépét tartotta.

A védelem azt kívánja bizonyítani Mr. Kirby vallomásával– amikor a tanúk padján, eskü alatt vall –, hogy dr. Maldena repülőtérre menet azt javasolta, ha egyszer olyan jólérezték magukat egymás társaságában, utazzanakmindketten Salt Lake Citybe, mégpedig dr. Maldenkocsijával; Kirbynek úgyis van csatlakozása Salt Lake Citybői Denverbe; és az időveszteség sem nagy, hiszenfelváltva vezetve huszonnégy óra alatt leérhetnek Salt LakeCitybe.

A védelem azt kívánja bizonyítani, hogy dr. Maldenfelhívta a sofőrjét, Ramon Castellát, repüljön a gépével SaltLake Citybe. Így az orvoskongresszus idejére dr.Maldennek rendelkezésre állt volna a kocsija. Dr. Malden akongresszus befejeztével visszarepült volna ide, Castellapedig hazavezette volna a kocsit.

– Ezeket óhajtjuk Mr. Kirbyvel bizonyítani.Mason leült.Hamilton Burger egy darabig mérges, elképedt arccal,

tátott szájjal bámulta Masont, majd hirtelen felugrott, dühtőlremegve.

– Tisztelt bíró úr! – kiabálta. – A védelem semmi ilyesmitnem lenne képes bizonyítani. Légből kapott kitaláció azegész, vásári komédia, olcsó reklám. Ez a bíróságfélrevezetése. Megkérdőjelezem a védelem

jóhiszeműségét. Felkérem, terjesszen elő bármilyencsekélyke bizonyítékot, amely az általa elmondottakatigazolja. Kétségbe vonom a bíróság előtt, hogy Mr. Masonvalaha is folytatott volna olyan beszélgetést Mr. Kirbyvel,amikor Mr. Kirby ilyesmiket állított volna, és...

– Nem kaptam engedélyt, hogy beszélhessek DarwinKirbyvel – mondta Mason. – A vád elzárva tartotta.Lehetetlenség volt vele beszélni.

– A tisztelt bíróság engedelmével – ordította Burger –, ezaz egész dolog kezd nagyon is gyanús színezetet ölteni. Eza reklámhajhászó komédia a jogászok hírnevét teszi...

Telford bíró kalapácsa lecsapott. – A jogászok hírnevétne keverje bele. A tényekre szorítkozzék, Mr. Burger, ésjogilag elfogadható magyarázatra, amelyet a bíróságtudomására kíván hozni. A bíróság nem szándékozik újrafigyelmeztetni önt. A bíróságnak nagyon kemény eszközeivannak, amelyekkel rendet teremthet, ha kell. A bíróságnem kíván élni ezekkel az eszközökkel, csak ha feltétlenülszükséges, de a bíróság gondoskodik róla, hogy ne legyentöbb személyeskedés ebben a tárgyalóteremben.Megértette?

– Igen, tisztelt bíró úr.– Helyes. Halljuk a magyarázatát!– Úgy vélem, tisztelt bíró úr – kezdte Hamilton Burger –,

nagyon korrekt az a következtetés, hogy ebben aszituációban Darwin Kirby távolléte nemhogy hátrányoslenne a vádlott számára, de nagyon is előnyös. A bíróságminden bizonnyal fel tudja mérni, milyenkövetkezményekkel járhat Mr. Mason állítása. Ha

cáfolatlanul és hitelt érdemlően, ráadásul kiszínezvemegjelenik a lapok hasábjain, egy csapásra a vádlott melléállítja a közvéleményt. Ragaszkodom hozzá, tisztelt bíró úr,hogy ezt a teljességgel megalapozatlan állítást, amelykizárólag Mr. Mason sejtésén alapul, a bíróságmegsértésének tekintsék.

Továbbá kijelentem, hogy én személyesen beszéltemDarwin Kirbyvel, és részletesen elmondott nekem mindent,hogy az újságírók is beszéltek Darwin Kirbyvel, hogy arendőrség emberei is beszéltek Darwin Kirbyvel, hogy abeosztottaim is beszéltek Darwin Kirbyvel, és a sztorijamindannyiszor ugyanaz volt, és hogy ez a sztori semmibensem hasonlított ahhoz a sejtéseken és képzelgésekenalapuló koholmányhoz, amit a védelem itt a bíróság előtt azimént előadott.

Kérem jegyzőkönyvbe venni, hogy Mr. Kirby mindigugyanúgy mondta el az eseményeket, melyek logikus ésösszefüggő történetet alkottak. Mr. Kirby ivott az egyesszámú tárgyi bizonyítékként a per anyagához csatoltkulacsból. Látta, hogy dr. Summerfield Malden is ivott awhiskyből. Kis idő múltán Mr. Kirby kezdte rosszul éreznimagát a kábítószertől, olyannyira, hogy végül is lemaradt arepülőgépről. Kirby tanú bizonyítani fogja, hogySummerfield Malden szállt fel a saját gépével Salt LakeCity felé, kábítószertől befolyásolt állapotban, s a gyilkosanyagot előre megfontolt szándékkal tették a whiskybe.

Fél tucat tanút állíthatnék ide, tisztelt bíró úr, s mindelmondhatná részletesen ugyanezt, mint Kirby maga is, havallomást tenne.

– Ez természetesen hallomáson alapuló vallomás lenne– jegyezte meg Mason.

– De nem az én indítványom szempontjából – tiltakozottmérgesen Burger.

Telford bíró bólintott: – A vád érveléseire való tekintettela bizonyítási kötelezettség Mr. Masont terheli. Mr. Mason,önnek nem volt módja kikérdezni Kirbyt?

– Az ügy más vonatkozásaival kapcsolatban igen, tiszteltbíró úr. Éppen ezt a tanút hallgattam ki Denverben, amikora vád képviselője két denveri rendőrrel kidobatott ahelyszínről. Azóta nem akadt más lehetőségem abeszélgetés kiegészítésére.

– Mr. Mason, mondott-e önnek Mr. Kirby bármit is, amiarra enged következtetni, hogy az ön által állítottakatvallaná?

– Ő személyesen nem. Mint már említettem, nem kaptamkihallgatási engedélyt.

– Mások beszéltek vele?– Azt hiszem.– És ön semmi olyat nem hallott azoktól az emberektől,

amely alátámaszthatná az iménti állítását?– Nem, tisztelt bíró úr.Telford bíró a fejét ingatta. – A jelen körülmények között,

Mr. Mason, be kell látnia, hogy a vád kételyeinek van némialapja. Mindannyian realisták vagyunk, és nagyon istisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen állítás, mint az öné,ugyancsak nagy port verne fel ebben az ügyben.

– Igen, tisztelt bíró úr – mondta Mason.– Minden alap nélkül – mondta Mason magatartásán

felháborodva a bíró – bizonyára nem állított volna ilyet!– A bíróság engedelmével – fogott hozzá Mason –,

átadtam egy idézést Darwin Kirbynek a védelem részéről.Az volt a feltevésem, hogy Darwin Kirby összeüt majd egyformás kis sztorit a kerületi ügyész úrnak és a sajtóképviselőinek, de ahhoz már nem lesz mersze, hogykiálljon a tanúk emelvényére, és meg is esküdjék rá.Vizsgálódásaim alapján beigazolódni látszott, hogy asztorija hamis, és hogy meglép, mielőtt ténylegesenvallomásra kerülne sor a tanúk emelvényén. Ezért idéztembe Darwin Kirbyt tanúnak, és mivel megragadtam azegyedüli alkalmat, amikor az idézést át lehetett adni neki,letartóztatás, az Ügyvédi Kamarából való kizárás ésbírósági eljárás fenyegetett szakmai szabályokat sértőviselkedésemért. És mi történt, tisztelt bíró úr? Ez a tanúpontosan azt tette, amit előre sejtettem. Eltűnt.

A vád arra céloz, hogy felelős vagyok az eltűnéséért,mert az ügyet számomra kedvezőbb megvilágításbakívánom helyezni. Magam is célozgathatnék, hogy a vádképviselője netán segédkezet nyújtott ehhez az eltűnéshez,mert rájött, hogy a tanú eskü alatt homlokegyenest azellenkezőjét fogja mondani annak...

– Azzal vádol, hogy segédkezet nyújtottam Kirbyeltűnéséhez? – üvöltötte Burger talpra ugorva.

– Azzal vádolt, hogy segédkezet nyújtottam Kirbyeltűnéséhez? – kérdezte Mason, és fenyegetően Burgerfelé fordult.

Telford bíró erősen kopogott: – Kérem, mindkettenüljenek le.

Mason és Burger leültek. Telford bíró szigorúan rájuknézett, aztán Masonhez fordult: – Amennyiben szólni kíván,Mr. Mason, intézze szavait a bírósághoz.

Mason felállt. – Megidéztem a tanút. A védelem részérőlakartam kikérdezni. A tanú nem jelent meg. Felszólítottak,mondjam el, mit akarok a tanú által bizonyítani. A vádlottképviseletében, ezt megtettem, mivel másra módom nemvolt.

– De az okfejtése minden alapot nélkülözött, még csaklogikai háttere sem volt – mondta Telford bíró.

– Őszintén hiszem, tisztelt bíró úr, hogy megközelítőlegugyanezt vallaná Kirby, ha esküje az igazság elmondásárakényszerítené.

Telford bíró ujjaival az asztalon dobolt.– Fölöttébb furcsa, legalábbis ami az én praxisomat illeti,

példa nélküli ez a mostani helyzet. A védelem abban azesetben szokott elnapolásért folyamodni egy tanútávolmaradása miatt, ha az a bizonyos tanú ténylegesen avédelem által képviselt ügyet szolgálja. Ezt a tanút avédelem már kifaggatta, tehát feltehetően tisztában van atanú vallomásával, amelyet eskü alatt tenne. Ilyenkörülmények között a védelem előadása azt a céltszolgálja, hogy meggyőzze a vádlót arról, hogy a tanú mitvallana, de meggyőzne arról is, hogy érvelése jóhiszemű.Bár a jelen körülmények között, amint ezt Mr. Masonhangsúlyozta, erővel gátolták meg abban, hogykihallgathassa Darwin Kirbyt, feltételezem, kétségkívül vanrá oka, akármilyen homályos is ez az ok, hogy azt gondolja,vagy még inkább remélje, hogy Kirby az általa előadott

vallomást tenné. Így van, Mr. Mason?– Így van.– Felkérem a védelmet, terjesszen a bíróság elé bármit,

egy szemernyi bizonyítékot. Nem számít, mennyireközvetett vagy feltevésen alapuló, de támassza alá azállításait – mondta Burger.

– Tudomásul veszem – mondta Mason, kihívóan abírósághoz intézve szavait –, hogy a vád nem hajlandóelfogadni, hogy ha Darwin Kirby jelen lenne, lényegében azáltalam elmondottakat vallaná, és hogy ez a vallomás azigazságot tartalmazná.

Telford bíró kénytelen volt elfojtani mosolyát.A méregtől pulykavörössé vált Hamilton Burger ordítani

kezdett:– Azoknak az abszurd kijelentéseknek egyetlen szavát

sem fogadom el... Meg vagyok győződve, hogy az egésznem más, mint a védelem kétségbeesett kísérlete arra,hogy...

Telford bíró kalapácsa csendre intette Burgert.– Ennyi elég volt, Mr. Burger! A bíróság tudomásul veszi

az elutasítását. Leülhet, kérem.Tehát Mr. Mason, a bíróság ismerni szeretné az

indítékokat vagy a tényeket, bármilyenek legyenek is,amelyek önt az elhangzott kijelentésekre késztették. Abíróság úgy érzi, bizonyítania kellene a jóhiszeműségét.

– Helyes – mondta Mason. – Szólítsa Mrs. CharlotteBoomert a tanúk emelvényére.

Hamilton Burger felemelkedett: – A tisztelt bíróságengedelmével – mondta, és hangjából érződött, hogy már

alig tudja fékezni magát –, a védelem megidézte Mrs.Boomert. Mrs. Boomer tiszteletre méltó, idős hölgy, akinéhány éve magatehetetlenné vált. Deréktól lefelémegbénult, csak tolószékkel közlekedik, és fizikaiképtelenség megjelennie a bíróság színe előtt.

Nem óhajtom korábbi személyes nézeteltéréseinketfelszínre hozni, de szeretném kijelenteni, hogy Mrs. Boomerbeidézése a védelem részéről egyenlő a bírósági eljárásmegsértésével. Nem volt egyéb célja, mint a reklám. Eztbizonyítani is tudom. Továbbá azt, is hogy Mrs. Boomersemmit sem tud erről az ügyről, és...

– Ön tehát azt állítja, hogy Mrs. Boomer fizikailagképtelen megjelenni a bíróságon? – szakította félbe Telfordbíró.

– Igen, tisztelt bíró úr.– Van erről orvosi igazolása?– A teremben tartózkodik a kezelőorvosa, aki igazolni

fogja.– Ki az?– Dr. Charles Ennis.– Ez az ügy egyre inkább olyan irányba halad, amelyet

nem kedvelek. Nem tudom, megsértették-e a bíróságotakár a vád, akár a védelem részéről, de azt tudom, hogy eza vád már másodízben hangzott el. Ezért javasolom, hogydr. Ennis fáradjon ki, tegye le az esküt, és a bírósághallgassa ki. A vád és a védelem képviselői pedigcsendben maradnak. Dr. Ennis, fáradjon ki, kérem.

A magas, hatvan felé járó dr. Ennisből sugárzott aszakmai rátermettség. Előrejött, és letette az esküt.

– Dr. Ennis – kérdezte Telford bíró –, ön Mrs. Boomerkezelőorvosa?

– Igen, tisztelt bíró úr.– Milyen a beteg jelenlegi egészségi állapota?– Deréktól lefelé teljesen béna. A szobáját nem

hagyhatja el. Tolószékben megtehet rövid utakat, de hogyautóval ide jöjjön, véleményem szerint teljesen kizárt.

– Ártalmas hatással lenne az egészségére?– Nagyon károsan befolyásolná az állapotát. Idegi

bántalmakban is szenved. Egyszerűen nem tehetem ki abetegemet ilyen megpróbáltatásnak.

Telford bíró elgondolkodott, majd Masonhöz fordult: – Mr.Mason, arra kérem, kockázatos állítások helyett csak aztközölje a bírósággal, amit Mrs. Boomer vallomásávalbizonyítani kívánt, méghozzá olyan módon, hogy a vádképviselőinek lehetősége legyen eldönteni, vajon CharlotteBoomer is így nyilatkozna-e, ha a tanúk emelvényére állna.

Mason felállt.– Megértett, Mr. Mason? Azt akarom, hogy a

mondanivalója rövid, velős és lényegre tapintó legyen.Pontosan azt akarom hallani, amit ön szerint Mrs. Boomermondana, ha itt lenne.

Mason fejet hajtott.– És annak, amit vallana – mondta a bíró –, tárgyhoz

tartozónak és lényegesnek kell lennie!Mason ismét bólintott.– Halljuk, kezdje már! – szólt Telford bíró, és előrehajolt,

hátha nem hallott valamit.– Semmi érdemlegeset nem vallana – mondta Mason,

és leült.Egy pillanatig drámai feszültség ülte meg a termet, majd

Telford bíró arca vörösleni kezdett.Álljon fel, Mr. Mason! – förmedt rá.Mason felállt.– Megidézte Mrs. Boomert?– Igen, tisztelt bíró úr.– Azért küldte az idézést, hogy a védelem tanúja legyen?– Igen, tisztelt bíró úr.– Tudta, hogy Mrs. Boomer rossz egészségi állapotban

van?– Igen, tisztelt bíró úr.– És ön szerint Mrs. Boomer semmi lényegeset nem

vallhatott volna az üggyel kapcsolatban?– Nem, tisztelt bíró úr.– Ilyen körülmények között – mondta dühösen Telford

bíró – bizonyosnak látszik, hogy a bírósági eljárást avédelem részéről botrányos sérelem érte. A bíróságmegsértéséért a botrányos sérelemnek megfelelőbüntetést szabom ki a védelemre, amely...

– Egy pillanat – szakította félbe Mason.– Ne szakítson félbe, Mr. Mason! A bíróság ezer dollár

pénzbírságra és három hónapi szabadságvesztésre ítéli,amelyet a kerületi börtönben kell eltöltenie a bíróság és abírósági eljárás megsértése miatt.

Hamilton Burger elégedetten dőlt hátra székében.Megfordult, és ránevetett néhány szélsebesen jegyzetelőújságíróra.

– Szabadna megindokolnom, miért nem kiszabható ez a

büntetés? – kérdezte Mason. – Úgy vélem, a halálraítélt isélhet az utolsó szó jogával.

Telford bíró nehezen fékezte indulatait.– Hogyne, Mr. Mason, természetesen. De kérem, legyen

rövid, ne bocsátkozzék fejtegetésekbe, és csak szigorúana tényeket közölje.

– Igen, tisztelt bíró úr. Arra számítottam, hogy Mrs.Boomer semmi lényegeset nem fog vallani az üggyelkapcsolatban, és úgy éreztem, hogy éppen ez a tény leheta védelem legerősebb érve.

– Amennyiben? – kérdezte Telford bíró még mindigdühösen, de felébredő érdeklődéssel.

– Dr. Ennis vallomása szerint a hölgy egészségekockáztatása nélkül nem tehette meg a városba vezetőhosszú autóutat. Ennek ellenére a Mr. Darwin Kirbyrefelügyelő őrök feljegyzései szerint – akik, tételezzük fel, jóllátták el feladatukat – Mrs. Charlotte Boomer, Mr. Kirbynénje mégis megtette ezt az utat a városig a tolószékében,és meglátogatta Darwin Kirbyt. Tehát, tisztelt bíró úr,kérem, adjon rá engedélyt, hogy keresztkérdéseknekvethessem alá dr. Ennist.

De még mielőtt megkapom a kérdezés jogát, felhívnáma bíróság figyelmét arra, hogy a bíróság feltett nekem egykérdést, majd a bíróság megsértése címén büntetést rótt kirám. Én egy gyilkossággal vádolt asszonyt képviselek. Mrs.Boomer vallomásával azt akarom bizonyítani, hogy semmitsem tud az ügyről, hogy meg sem látogatta Darwin Kirbyt.

Úgy vélem, ha a kerületi ügyész úr korrekt akar lenni,akkor előbb beszél a rendőreivel, és csak az után jelenti ki

a bíróság előtt, hogy Darwin Kirbynek látogatója volt...Mason elhallgatott, mert Holcomb őrmester máris

Hamilton Burgerhez lépett, és a fülébe sugdosott.Hamilton Burger felpattant: – A vád képviselője semmit

sem titkolt el a bíróság elől. Charlotte Boomer tegnaplátogatta meg Darwin Kirbyt. Az egyetlen látogatója volt,akit fogadhatott. A hölgy Mr. Kirby nagynénje. Érzelmikötelék fűzi őket egymáshoz. Mrs. Boomer egészségétnem kímélve elhagyta a szanatóriumot, és tolószéken,autóval a városba utazott, hogy felkeresse Darwin Kirbyt.

– Akkor hogyan állíthatott ide egy tanút – kérdezte Masona kerületi ügyészt –, dr. Ennist, aki azt vallja, hogy abíróságra való utazás, amely nincs messzebb, mint DarwinKirby szállodája volt, káros lenne Charlotte Boomeregészségére?

Hamilton Burger tanácstalanul Holcomb őrmesterrenézett. Holcomb vállat vont.

– Akkor tehát újra előterjesztem a kérésemet – mondtaMason. – Tisztelt bíró úr, engedélyt kérek dr. Enniskihallgatásához.

– Megkapja az engedélyt. Kérdezzen! – vetette odaTelford bíró.

Mason dr. Ennisre mosolygott: – Doktor úr, ön aztállította, hogy káros hatással lenne Mrs. Boomer egészségiállapotára, ha elhagyná a szanatóriumot, és a városbautazna?

– Igen, uram.– Mennyire káros?– Véleményem szerint, komoly mértékben.

– És rosszabbodást válthatna ki nála?– Igen, uram.– Mikor látta utoljára Mrs. Boomert?– Ma, kora reggel.– Kinek a kérésére?Az orvos habozott, Burgerre nézett, majd megszólalt: – A

kerületi ügyész, Mr. Hamilton Burger kérésére.– És milyen volt a hölgy egészségi állapota?– Elég rossz.– A tegnapihoz viszonyítva?– Megközelítőleg olyan, mint amikor utoljára láttam.– Mikor történt ez?– Két nappal ezelőtt.– És milyen volt az állapota az egy héttel ezelőttihez

viszonyítva?– Hasonló.– Akkor mivel magyarázza, hogy bement a városba,

autót bérelt, az autóból tolószékbe szállt, bement aszállodába, felment a liften, társalgott Darwin Kirbyvel,aztán lejött a lifttel, visszatért a kocsihoz, és aszanatóriumba vitette magát anélkül, hogy káros lett volnaaz egészségi állapotára.

Dr. Ennis mérgesen szorította össze ajkait. – Nemhiszem, hogy megtett volna ilyen utat.

– Ön nem tud róla, hogy megtette?– Megítélésem szerint nem ment el.– Mire alapozza ezt, doktor úr?– Ha elment volna, úgy vélem, megmondta volna nekem,

és a kórházból is értesítettek volna. Semmilyen változást

nem támogathatnak a gyógymódban az utasításom ésbeleegyezésem nélkül.

– Ezek szerint ön úgy véli, Mrs. Boomer nem hagyta el aszanatóriumot?

– Igen, uram, úgy vélem.– És amennyiben Holcomb őrmester azt mondaná, hogy

mégis, akkor Holcomb őrmester tévedne?– Tiltakozom, a kérdés vitára késztető – mondta Burger.– Helyt adok – vetette oda Telford bíró.Mason kis mosollyal helyet foglalt. – Nincs több

kérdésem, bíró úr.Telford bíró ujjával az asztalon dobolt, majd az orvoshoz

fordult.– Dr. Ennis, biztos ön abban, hogy ez az asszony nem

hagyta el a szanatóriumot?– Nem hiszem, hogy elment volna. Persze nem lehetek

biztos benne. Elvégre nem álltam őrt az ágyánál, demondhatom, ha elment, ez a kórház működésiszabályzatának megsértését jelenti. Rendkívül szokatlanlenne. Ráadásul, ha megtette volna az utat, ma reggelreszemmel látható fizikai visszahatást kellett volnatapasztalnom.

– Milyen a szellemi állapota?– Nem jó. Szétszórt, nem világosak a gondolatai. Állandó

tünetei vannak. Szilárd meggyőződésem, hogy nem hagytael a szanatóriumot, és nem ment a szállodába.

– Értem – mondta Telford bíró. – Van kérdése, Mr.Burger?

Burger megint összesúgott Holcomb őrmesterrel. Az

őrmester élénken magyarázott valamit, de Burgeregyfolytában a fejét rázta. Végül is Burger a bírósághozfordult:

– Nincs kérdésem.Mason szólalt meg: – Holcomb őrmestert kérném a tanúk

emelvényére szólítani.Holcomb őrmester lelkesnek látszott, hogy tanúskodhat.

Miután megadta nevét, foglalkozását és címét, Mason feléfordult.

– Ismeri Mrs. Charlotte Boomert, Darwin Kirby nénjét?– Igen, uram – válaszolt Holcomb őrmester.– Mikor látta a hölgyet?– Tegnap.– Hol?– Egy belvárosi szállodai szobában, amikor Mr. Darwin

Kirbyvel beszélgetett.– Ön engedélyezte, hogy meglátogassa az

unokaöccsét?– Én, uram.– Beszélt is vele?– Csak néhány szót váltottunk.– De beszélt vele?– Igen.– Le tudná írni a külsejét?– Tolószékben ült, derékig takarók borították.

Gondoltam, hogy meg ne fázzon. Bundában volt, a fejénkalap. A haja ősz.

– Beszéljen az arcáról.– Nagyon éles vonásai voltak. Jó színben volt. A szeme

vonta magára a figyelmemet. Éber, intelligens, fürkészőszemek.

– A színére is emlékszik? – kérdezte Mason.– Szürke.– Barna szeme van! – kiáltotta dr. Ennis a tárgyalóterem

végéből.Telford bírót annyira érdekelte a dolog, hogy még csak

megjegyzésre sem méltatta a szokatlan közbekiáltást.– Milyen színű a szeme? – kérdezte.– Barna.– Ugyan már, szürke! – tiltakozott Holcomb őrmester. –

Világosan láttam.Dr. Ennis felállt: – Az arcvonásai sem élesek, tisztelt bíró

úr, puffadt az arca. A szervezete nem képes feldolgozni avizet, tele van vízzel. Vízhajtókat kap rendszeresen!

– Ceruzával sem lehetne élesebb vonásokat rajzolni! –szakította félbe a tanúk emelvényéről Holcomb őrmester.

– Honnan tudja, hogy Charlotte Boomer volt? – kérdezteMason.

– Mert azt mondta, és Darwin Kirby is azt mondta.Mason rámosolygott: – Nem hallott még soha

hallomáson alapuló bizonyítékról, Holcomb őrmester? Eznagyon negatívan fogja befolyásolni a hivatali karrierjét.Tájékoztatásul közölhetem, hogy az a személy, akifelkereste Darwin Kirbyt, és akinek ön engedélyt adott,hogy bemenjen a szobába, és aki szépen kicsúszott azujjai közül, nem volt más, mint dr. Summerfield Malden!

És Mason leült.Hamilton Burger felpattant, levegő után kapkodott,

tántorogva Masonre meredt, majd Holcomb őrmesterre,végül a bíróság felé fordult, és hirtelen leült, mintha ameglepetéstől összecsuklott volna a térde.

Telford bíró a tanúról előbb Masonre nézett, majd dr.Ennisre.

– Dr. Ennis – mondta –, meg tudja állapítani, vajonelhagyta-e Charlotte Boomer a szanatóriumot a tegnapinapon?

– Természetesen.– Mikor tudná beszerezni ezt az információt?– Mihelyt telefonhoz jutok.Hamilton Burgernek másodszori nekifutásra sikerült

felállnia. – Tisztelt bíró úr, tiltakozom a védelem légbőlkapott állítása ellen, amennyiben az a személy dr. Maldenvolt. Nem tudja bizonyítani, hogy ő volt.

– Tisztelt bíró úr, a kerületi ügyész úr kijelentette, hogy aza személy, aki Darwin Kirbyt felkereste, Charlotte Boomervolt. – Mason hatásos szünetet tartott. – Nem tudjabizonyítani, hogy ő volt. A kerületi ügyész úr ezenkijelentése tehát megalapozatlan volt, és hamarosan hallanifogjuk, hogy téves is. Feljogosítva érzem tehát magam,hogy kijelentsem: az a személy dr. Summerfield Maldenvolt.

Mason helyet foglalt.Az újságírók egy emberként a tárgyalóterem ajtaja felé

tódultak. Mit sem törődve Telford bíró kiabálásával, hogy abíróság még ülésezik, ügyet sem vetve akalapácsütésekre, majd letaposták egymást, hogy elsőnekérjenek ki a teremből, és telefonhoz jussanak.

Tizenkilencedik fejezetPerry Mason irodájának ajtaján Paul Drake szignálja

koppant. Della Street beengedte a detektívet.Drake szélesen Masonre mosolygott: – Honnan a

csudából tudtad, Perry?– Nem tudtam – mondta Mason –, csak sejtettem.– Miből?– Abból, hogy már lassan olyanok voltunk, mint a bűvészt

bámuló közönség. Annyira lefoglalt minket a halandzsa ésa hókuszpókusz, hogy nem láttunk a szemünktől.

Figyeld meg, mit csinál egy bűvész, ha a nézőtér hátsósoraiból elvesz valakitől egy órát. Előresétál a széksorokközt, és a bal kezéből átteszi az órát a jobba, hogy anézőtér mindkét oldalán ülőket meggyőzze, ugyanazt azórát tartja a kezében. Valójában pedig úgy teszi a balkezéből a jobba, hogy közben kicseréli valamire, de aközönségnek fel sem tűnik, hiszen a bűvész egyfolytábanmutatja nekik az órát, és közben magyarázza, hogy csakmiattuk rakosgatja. És a közönség hisz neki.

Nézzük, mi történt ebben az esetben! Dr. SummerfieldMalden halálra dolgozza magát, óriási praxisa van. Márcsak néhány éve van hátra. Teljes fizikai és szellemikikapcsolódásra lenne szüksége. Szereti azasszisztensnőjét, világos, hogy vele akar élni. A feleségétcsak a pénz érdekli, elválni nem akar, viszont az utolsócentjét is elszedi tőle. Kémkedik utána, a noteszéról

másolatot készít, a kulcsairól viaszlenyomatot vesz, mindenmozdulatát szigorúan ellenőrzi.

Dr. Malden eltűnik. Ő az, aki helyzeténél fogvahozzájuthat a százezer dollárhoz. Az asszisztensnőjénekvéletlenül ugyanakkor nyoma vész. Nos, mi a logikuskövetkeztetés?

Drake elnevette magát: – Ha téged meghallgat az emberMason, akkor csak egy logikus következtetés lehet. Dr.Malden tisztában van vele, hogy nem húzza már soká, annyipénzt tesz félre, amennyire a hátralevő éveiben szükségelesz, és elhatározza, hogy a pihenést és a boldogságotválasztja a szeretett nő oldalán.

– Pontosan – helyeselt Mason. – Dr. Malden olyanember volt, aki zseniális ügyességgel tervezi meg adolgokat. Hidegvérű elme, aki mindent átgondol az utolsórészletig. Rá vallott volna, hogy drámai módon rendezi megaz eltűnését. Valószínűleg az óceán fölé akart repülni,ejtőernyővel kiugrani, és Gladys Foss egy előremeghatározott ponton felvette volna. Bekerült volna ő is arepülés évkönyveibe a többi amatőr közé, akinek a víz fölöttnyoma veszett.

De a körülmények dr. Malden kezére játszottak, énlegalábbis úgy okoskodtam.

– Nos, jól kalkuláltál, Perry – mondta Drake. – Épp afőkapitányságról jövök. Aztán, miután robbant a bombád,elővezették Ramon Castellát, és alaposanmegizzasztották. Bevallott mindent, ami csak belefért. Haösszeillesztjük a mozaikokat, minden pontosan úgy történt,ahogyan gondoltad.

Dr. Malden és Gladys Foss Sacramentóban építgette azúj életét. Senki, soha nem gondolta volna, hogy a hónapokóta nyugalomban ott élő Mr. és Mrs. Charles Amboyazonos lehet dr. Summerfield Maldennel és csinosasszisztensnőjével.

Úgy tervezték, hogy a Hawaii-szigetekre költöznek, ésMauin vesznek valamit, ott fillérekből is fényesen élhettekvolna.

Egy orvos számára az a hely kész paradicsom. Nemcsöng a telefon, langyos, simogató a tenger, féltrópusiéghajlat, kenyérgyümölcs, banán, kókuszdió, pálmák,napsütés, hosszúra nyúló, lezseren töltött napok, ahullámverés zsongító zenéje a betegek panaszai helyett.

Kirby már felderítette helyettük a terepet, és időnkéntlevélben számolt be az édes semmittevésről. Dr. Malden,amint elolvasta, el is égette ezeket a leveleket, hiszen Kirbyelrejtőzni ment oda, és dr. Malden fedezte a barátját.

Castella vallomása szerint dr. Malden és Kirby kihoztákMalden kocsiját a garázsból, felvették Castellát, hogykivigye őket a repülőtérre, és hozza vissza a kocsit.

Dr. Malden fel akart szállni a gépével, Castella pedigátvitte volna Kirbyt oda, ahonnan a denveri gép indult.

Dr. Malden kitöltötte a felszállási tervet, mindentelőkészített a felszálláshoz, de annyira jól érezte magátKirby társaságában, hogy azt javasolta neki, repüljenekegyütt Salt Lake Citybe, onnan pedig továbbutazhatDenverbe. Kirbynek nem tetszett az ötlet, szerinte a motorzúgása zavarta volna őket a beszélgetésben, azttanácsolta, inkább menjenek kocsival Salt Lake Citybe,

mert még egy csomó mindent tisztázniuk kell.Castella azt vallotta, hogy dr. Malden utasította őt,

repüljön az ő okmányaival Salt Lake Citybe, és jöjjön visszavonattal. Castella nem volt vak, látta, mire megy ki a játék,hogy a főnöke repülővel akar hazatérni, hogy Salt LakeCityben találkozni fog Gladys Foss-szal, és a kocsit a nőhozza vissza.

Dr. Malden és Kirby elindultak, de Castella is ki akartakaparni a maga gesztenyéjét. Rendszeresen kábítószertlopott Mr. Maldentől, teljesen belekeveredett egykábítószerbandába. A banda gyűlölt és rettegett fejekényszerítette Castellát, hogy bocsássa rendelkezésére dr.Malden gépét, mert egy kábítószert csempésző géppel vantalálkozója a sivatagban.

Amint dr. Malden elhagyta a repülőteret, Castella felhívtaa fickót, hogy amennyiben rögtön indul, megkapja a gépet,lebonyolíthatja a randevúját a csempészekkel, csakrepüljön tovább Salt Lake Citybe. A főnök megragadta azalkalmat.

Castella belekeverte a kulacsban levő whiskybe a dr.Maldentől lopott morfiumot. A főnök sietett, fel akart volnamár szállni, de Castella ragaszkodott az áldomáshoz.Castella úgy tett, mint aki nagyot kortyol, de a másik, akinagy ivós volt, tényleg jól meghúzta a kulacsot. Aztánfelszállt.

Castella gátlástalanul készítette elő a gyilkosságot, úgyérezte, soha az életben nem csíphetik el. Biztos volt benne,hogy a gép le fog zuhanni a sivatagban, és mindenki azthiszi majd, hogy ő zuhant le. Csak el kellett tűnnie, és kész.

Tehát Castella várta a fejleményeket. Hallotta, hogy agép lezuhant, de legnagyobb meglepetésére a holttestrőlmindenki azt hitte, dr. Malden. Castella lapult, és várta dr.Malden bejelentését, hogy az utolsó pillanatban történtváltozás miatt Castella repült a géppel.

Ez alatt dr. Malden és Kirby Salt Lake City felé tartott, ésaz autórádióból hallottak a lezuhant gépről meg arról, hogya benne talált testet dr. Maldennel azonosítják. Maldeneleve úgy tervezte, hogy meglép, elvonul ő is Kirby trópusiparadicsomába. Egy cipőben jártak. Kirby megunta aházaséletet, és most élt, mint hal a vízben egy trópusiszigeten egy bennszülött lánnyal, akit szeretett. Dr. Maldenpedig az asszisztensnőjébe volt szerelmes. Castellamindezt, tudta, Kirby egyik leveléből, amit megkaparintott,megtudta, mi az ábra.

Amikor huszonnégy óra elteltével dr. Malden még mindignem adott életjelt magáról, Castellának leesett a tantusz.Malden és Kirby megragadták az alkalmat, és alégiszerencsétlenséget használták fel terveikmegvalósításához. Abban a hitben voltak, hogy Castella azáldozat, de eszük ágában sem volt felfedni a valóságot. Ígyvégre dr. Malden a leleplezés kockázata nélkül rendezhettemeg eltűnését. Amúgy is éppen azon fáradoztak, mindenvalószínűség szerint útban Salt Lake City felé dolgoztákvolna ki az eltűnés részleteit.

Castella hazament, és azzal igazolta távollétét, hogy dr.Malden utasítására a csónak-motort generálozta.

Hirtelen rájött, milyen remek helyzetbe került, hiszentálalva volt a későbbi zsaroláshoz felhasználható anyag.

Szerencsétlenségére a szövetségiek rámásztak anarkóügyben. Aztán Hamilton Burger, a kerületi ügyész,kábítószeres whiskyt talált a kulacsban, éselhamarkodottan azt hitte, Mrs. Malden megölte a férjét.

Castella, ez a minden hájjal megkent gazember, akinekvigyáznia kellett, nehogy a saját gyilkossága kiderüljön,plusz a narkós ügyét is éppen gombolyították, megpuhítottamagának a kerületi ügyészt a „bizonyítékával”. Ha köp,akkor futni hagyják, mondták neki, ő pedig erre belekeverteMrs. Maldent a narkóeladásba, és a férje meggyilkolását isráhúzta.

Biztonságban érezte magát. Csak dr. Malden vagyDarwin Kirby cáfolhatták volna meg a sztoriját, deegyiküknek sem volt hozzá mersze. Castellának a kerületiügyész szavatolta, hogy futni hagyják, ha eskü alattmegteszi a vallomását Mrs. Malden ellen, de még megakarta keresni dr. Maldent és Gladys Fosst, az utolsócsepp vérüket is kizsarolta volna.

Mason elgondolkodott: – Hát kétszerkettő mindig négy.Dr. Malden és Kirby kidolgozták a tervet. Kirby Denverberepült, eljátszotta a maga igazán nem sablonos családidrámájának az utolsó felvonását, betetőzte a felesége ésaz anyósa ellen kitervelt bosszút.

Gladys Foss a rádióból értesülhetett dr. Malden haláláról,még mielőtt Phoenixből Salt Lake Citybe indult volna. Arepülőutat tehát abban a tudatban töltötte, hogy dr. Maldenmeghalt. El tudjuk képzelni, mit érezhetett, amikormegérkezett Salt Lake Citybe, és dr. Malden hangjáthallotta a telefonba. Emlékszel, mit mesélt a

légikisasszony, hogy a „férjét” gyászolta a gépen. És mivan a Dixiewood lakásbeli pénzzel? Paul, tudsz-e valamitróla?

Drake a fejét rázta: – Castellának fogalma sem volt aDixiewood lakásról. Tudott Gladys Fossról, de a lakásrólnem. Mrs. Malden persze felfedezte a titkot. Micsodapácban volt ez a dr. Malden! Olyan emberek vették körül,akik szaglásztak utána. A felesége fénymásolatot készít anoteszáról, másolatot a kulcsairól. Castella anarkotikumokat dézsmálja, és mellesleg egy kis zsarolástólsem riad vissza.

Ha sejtésem nem csal, dr. Malden hatalmaspénzösszegeket vont el a jövedelméből. Lóversenyezett is,mert amit nyert, ott is kápé kapta, márpedig neki az kellett.A fickó nyilvánvalóan hidegfejű, számító típus, azért mentneki a lóverseny. Vasakarattal, kizárólag a maga titkos, kiskockázatra építő szisztémáját játszotta meg. Ha nyert,akkor sokat markolt, és készpénzben, ha veszített,többnyire csak kis összegekről lehetett szó.

Gladys Foss Sacramentóban hagyta a kocsiját, ezértodarepült Salt Lake Cityből. Beült a kocsiba, és aDixiewood házig meg sem állt, összepakolta az összesszemélyes holmiját, és magával vitte.

Ez alatt dr. Malden, a külsejét persze palástolva,iderepült, egyenesen a lakásba ment, kinyitotta a széfet,kirámolta, és nyitva hagyta az ajtaját.

Azt a látszatot akarta kelteni, hogy Gladys Foss vitte elaz elsikkasztott pénzt. Gladys Foss az elképzeléseknekmegfelelően úgyis felszívódik, meglép. Ezzel az adóhivatal

teljesen megkeveredik. Nem tudják majd, vajon dr. Maldenkövetett-e el, adócsalást, vagy Gladys Foss sikkasztott,hogy a pénzt ellóversenyezze.

Képzeld csak el, milyen képet vághatott Gladys Foss,amikor a lakásba érve meglátta a zárt széfajtót, illetve aképet a falon. Ő persze ismerte dr. Malden terveit.

Mason bólintott.– Egy dolgot azért nem értek – mondta Drake. – Miért

hagyta dr. Malden minden vagyonát a feleségére, akitutált?

– Nem volt más választása – mondta Mason. – Hakitagadja az örökségből, kezdettől fogva gyanússá válik.Gondold csak meg, igazán nem tudhatta, hogy a„holttestére” egy összeégett repülőroncsban bukkannakmajd rá. Ő egyszerű eltűnést tervezett.

– Persze! – mondta Drake.– Tehát Mrs. Malden igazat mondott nekem, amikor eljött

hozzám – folytatta Mason –, kivéve, hogy követik. Aztakarta, hogy én menjek föl a lakásba. Azt akarta, hogy énjöjjek rá a zárkombinációra, és én vegyem ki a széfből apénzt. Elég dörzsöltnek nézett ahhoz, hogy magamnáltartom a száz rongyot, amíg leülepszik az ügy, aztánmegajándékozom ötvenezer dollárral, a másik ötvenezretpedig megtartom magamnak.

Szóval ezek szerint dr. Malden és Gladys Foss márműködésbe hozták a gépezetet. Valami azt súgja nekem,Paul, hogy ennek a párocskának már bottal üthetjük anyomát. Malden, most már biztos vagyok benne, Gladysházában volt, amikor csengettem és bementem. A fotelban

ült, és a lóversenyhíreket böngészte. Amikor Gladys Fossazt mondta nekem, hogy ő ült azon a széken, akkor kellettvolna fölébrednie bennem a gyanúnak, de az ötlet, hogylóversenyen fogad, és ez okozza a hiányt, jogi problémáksorát vetette fel, így hát abban a pillanatban mindentbevettem.

– Kíváncsi vagyok, mi lesz Kirbyvel – mondta Drake.Mason elmosolyodott: – Aligha hiszem, hogy Hamilton

Burger égne a vágytól, hogy megtalálja Kirbyt. Persze Kirbykész volt megtenni minden tőle telhetőt, csak hogy a barátjaeltűnését fedezze. Minden hazugságra kapható volt akerületi ügyész és az újságírók előtt, de félt odaállni a tanúkemelvényére és eskü alatt elismételni az állításait. Mert hanetán mégiscsak kiderül az igazság, hamis tanúzásértelítélik, márpedig egy ember, aki ekkora energiát fektetbele, hogy az életét végre egy trópusi szigeten élhesse le,a langyos habokban lubickolva és banánt csipegetve a fejefölötti fáról, ódzkodik attól, hogy cellában üljön,börtönkoszton éljen, és munkával eddze a testét.

– Malden lett volna a tolókocsis nagynéni, aki felkeresteKirbyt? – kérdezte Drake.

– Világos. Kirby valahogy tudtára adta dr. Maldennek...várj csak, pillanat az egész. Della, hozza ide, légyen szíves,a tegnapi újságot, Della Street a szekrényhez lépett, éskivette az előző napi lapot. Mason sebtébenkeresztülfutotta a személyes közleményeket, nyombanrámutatott az egyikre.

– Megvan? – kérdezte Drake.– Meg – mondta Mason –, és legszívesebben fejbe

verném magam, hogy nem gondoltam rá korábban.Figyeld: „S. M. Levágatnám érted a jobb karomat, de nemtudom felemelni D. K.”

– Ez önmagáért beszél – mondta Drake.Mason ránevetett Della Streetre: – Formailag még

börtönbüntetésre vagyok ítélve a bíróság megsértése miatt.Menjünk, kapjunk be valamit. Ki tudja, milyen kosztonleszek ezután?

– Telford bíró miatt ne aggódj, Perry – mondta Drake. –Csupa bűntudat. Azt mondta az újságíróknak, hogy praxisasorán kevés olyan tárgyalótermi csatát látott, mint a tiéd voltebben az ügyben; hogy ügyvédi feladatodat teljesítetted,amikor egy jottányit sem engedtél az ügyfeled érdekeiből,és hogy a te bátor helytállásod segített kideríteni azigazságot.

Mason a fogashoz ment, és leakasztotta a kabátját.– Minden rendben, Paul. Te itt maradsz, és begyűjtőd a

maradék információt, de mindent, hogy ne maradjonsemmi hézag! Mi meg Dellával egy kicsit kirúgunk ahámból.

– Hát persze morgott Drake. – Mindig nekem marad aneheze.

Mason elnevette magát: – Tényleg azt hiszed, hogy rádmaradt a neheze? Mi történt volna, Paul, ha neked adomoda a kulcsokat, és neked mondom, menj és nézz körül alakásban?

A csúfondáros mosoly hirtelen lefagyott Drake arcáról. –Vagyis én találom meg az üres széfet, és...

– Úgy ám! – mondta Mason. – És Mrs. Malden rólad

gondolja, hogy elloptad a százezer dollárját.– Nyertél – mondta Drake. – Menj, és ruccanj ki Dellával.

Én maradok, és begyűjtőm a híreket. A mindenit, sohasemjutott az eszembe ez a lehetőség. Még elgondolni is!

– Pedig érdemes elgondolkodni rajta – mondta szárazonMason –, legalább beleéled magad egy kicsit ahelyzetembe, amikor megláttam, hogy félig nyitva a széfajtaja! Indulás, Della!

TARTALOMElső fejezetMásodik fejezetHarmadik fejezetNegyedik fejezetÖtödik fejezetHatodik fejezetHetedik fejezetNyolcadik fejezetKilencedik fejezetTizedik fejezetTizenegyedik fejezetTizenkettedik fejezetTizenharmadik fejezetTizennegyedik fejezetTizenötödik fejezetTizenhatodik fejezetTizenhetedik fejezetTizennyolcadik fejezetTizenkilencedik fejezet