Észak-nyugat zala 2013. június

12
XIV. évfolyam 6. szám 2013. június Kistérségi havilap Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával (Folytatás a 2. oldalon) Június 22-én rendez- ték meg az 13. Ifjúsági és 17. Kulturális találkozóját. Az esemény egyben a helyi falunap szerves részét is képezte. A kora Gõsfán Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Társulás Egy délután a kultúra jegyében Ifjúsági és kulturális találkozó Gõsfán délutáni órákban útjára induló programkavalkád egészen a késõ esti órákig nyújtott szórakozást a rendezvényre kilátogatóknak. Elsõként az végzõsi adtak Egervári László Általános Iskola elõ egy angolkeringõt, majd a megnyitó következett. polgármester köszön- tötte a megjelent vendégeket és a résztvevõket, majd a társulás részérõl alel- nök, polgármes- tere szólt a résztvevõkhöz. Be- szédében elmondta, hogy ez a nagy múltú rendezvény példa- értékû lehet az egész ország- Farkas Tiborné Dormán Miklós Zalaszentiván nak, és a kulturális értékei mel- lett közösségkovácsoló szerepe is van. Ezt követõen ,a elnöke, országgyûlési képviselõ nyitotta meg a kulturális ta- lálkozót. Ezután a fellépõké volt a színpad, akik a társulás szin- te valamennyi településérõl Manninger Jenõ Zala Megyei Közgyûlés A megnyitó pillanatai… Idén június 8-án rendezte meg a már szép múltra visszatekintõ, élmények- ben gazdag kistérségi túraver- senyt. Nyitóbeszédében a kis- térségi társulás elnöke, szólt a jelenlévõkhöz. Rö- vid felmérésébõl kiderült, hogy Zalaszent- iván Köcse Tibor Kistérségi túraverseny az idén elindulók közel fele ta- valy is részt vett a térségi túrán, így arra bíztatta õket, hogy ha szeretnének hasonló rendezvé- nyeket, akkor a településükön is érveljenek a társulásban mara- dás mellett. Az egerváriak alaposan rákészültek a versenyre. (Folytatás a 2. oldalon)

Upload: zalataj-kiado

Post on 28-Mar-2016

227 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Észak-Nyugat Zala 2013. június

TRANSCRIPT

Page 1: Észak-Nyugat Zala 2013. június

XIV. évfolyam 6. szám

2013. június

Kistérségi havilap

Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi Területfejlesztési Önkormányzatok Társulása támogatásával

(Folytatás a 2. oldalon)

Június 22-én rendez-ték meg az

13. Ifjúságiés 17. Kulturális találkozóját. Azesemény egyben a helyi falunapszerves részét is képezte. A kora

GõsfánÉszak-Nyugat Zalai

Kistérségi Társulás

Egy délután a kultúra jegyébenIfjúsági és kulturális találkozó Gõsfán

délutáni órákban útjára indulóprogramkavalkád egészen a késõesti órákig nyújtott szórakozásta rendezvényre kilátogatóknak.

Elsõként azvégzõsi adtak

Egervári LászlóÁltalános Iskola

elõ egy angolkeringõt, majd amegnyitó következett.

polgármester köszön-tötte a megjelent vendégeket ésa résztvevõket, majd a társulásrészérõl alel-nök, polgármes-tere szólt a résztvevõkhöz. Be-szédében elmondta, hogy ez anagy múltú rendezvény példa-értékû lehet az egész ország-

FarkasTiborné

Dormán MiklósZalaszentiván

nak, és a kulturális értékei mel-lett közösségkovácsoló szerepeis van. Ezt követõen

, aelnöke, országgyûlési képviselõnyitotta meg a kulturális ta-lálkozót.

Ezután a fellépõké volt aszínpad, akik a társulás szin-te valamennyi településérõl

ManningerJenõ Zala Megyei Közgyûlés

A megnyitó pillanatai…

Idén június 8-ánrendezte meg a már szép

múltra visszatekintõ, élmények-ben gazdag kistérségi túraver-senyt. Nyitóbeszédében a kis-térségi társulás elnöke,

szólt a jelenlévõkhöz. Rö-vid felmérésébõl kiderült, hogy

Zalaszent-iván

KöcseTibor

Kistérségi túraverseny

az idén elindulók közel fele ta-valy is részt vett a térségi túrán,így arra bíztatta õket, hogy haszeretnének hasonló rendezvé-nyeket, akkor a településükön isérveljenek a társulásban mara-dás mellett.

Az egerváriak alaposan rákészültek a versenyre.

(Folytatás a 2. oldalon)

Page 2: Észak-Nyugat Zala 2013. június

2 Észak-Nyugat Zala 2013. június

(Folytatás az 1. oldalról)

(Folytatás az 1. oldalról)

Egy délután a kultúra jegyébenIfjúsági és kulturális találkozó Gõsfán

képviseltették magukat. Számostánccsoport és népdalkör lépettfel, de sok egyéni produkcióvalis találkozhatott a közönség.Minden szereplõ kapott egy dí-szes emléklapot, hogy emlékez-zenek erre a tartalmas napra.

Az amatõr csoportok és fel-lépõk után szó-rakoztatta a közönséget, majd alakosság megvendégelése követ-kezett. Ezzel azonban még nemvolt vége a napnak, hiszen a kö-

Dankó Szilvia

zönség meghallgathatta a szín-padon , majd

elõadását. Eztkövetõen , a tár-sulás alelnöke, polgár-mestere köszönte meg a fellé-põknek és a közönségnek is,hogy részt vettek ezen az ese-ményen, és bezárta a 13. ifjúsá-gi és 17. kulturális találkozót.

Ezzel nem ért véget a prog-ram, mivel egy órán keresztül

szórakoztatta a kö-zönséget, majd a

Merics NikolettBalázs Henriett

Szijártó JózsefEgervár

Sláger TibóForte zenekar

gondoskodott a hajnalig tartómulatásról a gõsfai faluháznál.

A találkozó fellépõi voltak:Mazsolák Majorett csoport Vas-boldogasszony, Egervári Óvodanagycsoportosai, Tõzike Nép-dalkör Zalaszentiván, Mini Ma-nók I., Bad Girls Alibánfa, Ti-bike és a csajok Nemesapáti,Kiss Boglárka Alibánfa, HappyFeett tánccsoport Vasboldog-asszony, Gõsfai Picurok, MiniManók II. Vasboldogasszony,Alibánfai Ripacsok I. színdarab,

Apáticitera szakkör, Ifjúsági Ma-zsolett Csoport, Ricsi és LaciNemesapáti, Dancing GroupVasboldogasszony, Alibánfai Ri-pacsok II. színdarab, BogdánAnnamária ének, Lila Akác Dal-kör Alibánfa, Egervári Nyugdí-jas Klub, Semiramis Tánccso-port, Lakhegyi Daloskör, ZahiraHastánccsoport, Községi Nép-dalkör Egyesület Vasboldog-asszony, Gõsfai Rozmaring Nép-tánccsoport.

gy.g.

A Rozmaring néptánccsoport Gõsfáról.

Tibike és a csajok Nemesapátiból.

Egervári és kemendollári gyõzelemKistérségi túraverseny a szentiváni kánikulában

A csapatok gyülekezõjénél atérség 10 települése jelent meg,

két együttest is nevezett,a házigazdáktól pedig az isko-lások is nekivágtak a túrának. Azoda-vissza 7 kilométeres baran-golás a település

határos vi-dékén zajlott, ahol öt állomás-helyen várták feladatok a csa-patokat. Az elsõ állomáshelyenföldrajzi és természetismeretettesztelõ kérdések szerepeltek, amásodik megállónál a szerve-zésben aktívan résztvevõ ön-kéntes tûzoltók adtak feladatota csapatoknak. A tûzoltásbanhasznált osztó hajítása komolypróbára tette a férfiakat, detöbben is legalább 15 méterredobták az eszközt. A következõpihenõnél uniós kérdésekre kel-lett válaszolni, zászlókat, fõvároso-kat felismerni, itt táborozott leéppen a gõsfai ifjúsági csapat is:

– Tavaly egy csapat volt Gõs-fáról, idén úgy döntöttünk,hogy külön is elindulunk. Mimind középiskolások vagyunk,a másik csapatban vegyes kor-osztály indult. Az elõzõ állomá-son 13 méterre sikerült eldobnia tûzoltó osztót, ami nem rossz

Gõsfa

Pethõhenyé-vel, Zalaegerszeggel

eredmény. A kérdések nem ne-hezek, a terep is jó, csak nagy ameleg. A táborban csülökpör-költtel és lángossal várnak min-ket – árulta el a hattagú gõsfai csa-pat szószólója,

A szõlõhegyek lábánál zajlóbarangolás elért a szép kegy-helynek számító Csurgó kút-Má-ria forrásig is, ahol tûzoltó alap-ismereteket taglaló kérdések,piktogramok adtak feladatot. Abúcsújáró helyként is ismert ál-

Mátyás Richárd.

lomás hûsítõként hatott a kirán-dulóknak, akik innen lefelé tart-va már-már számolták vissza amétereket, mikor az utolsómegállónál gólyalábra kellettátváltaniuk. Az elõször nehéz-nek tûnõ feladatba hamar bele-lendültek, s mellette a házigaz-da település ismeretét vizsgálókérdéseket is kaptak. Így letttéma Zalaszentiván szomszédostelepüléseinek száma, a Haza-várunk szobor készítõjének és

az óvodának a neve. A táborbavisszaérvén már a gõzölgõ ételillata várta a csapatokat, akik kö-zött idén a legfiatalabb verseny-zõ címet is ki lehetett volna hir-detni, hiszen Egervárról

kisbabá-ját várva a kilencedik hónapbanis bátran teljesítette a túrát, a ke-mendollári pedig ba-bakocsiból izgulta végig a versenyt.

– Az Élhetõbb Zalaszentivá-nért Közhasznú Egyesület, az ön-kormányzat, a Zalaszentiván ÖTEés a Tõzike Népdalkör tagjai kö-zösen szervezték a programot.Nagyon jól sikerült a versengés,sok társaság vett részt a túrán,és sok ételt fõztek a fõzõcsapa-tok is – összegzett

, Zalaszentiván polgármestere.Az egerváriak a túra elõtt

szalonnás rántottával gyûjtöttekenergiát, s a kirándulásra különindulót is írtak. A fõzõverseny-re idén is szép számmal készül-tek a csapatok.évrõl évre profi módon készül afõzésre, idén már elsõ helyetérdemelt munkájuk gyümölcse.A második helyet , aharmadikat Gõsfa szerezte meg.A túraversenyt Egervár csapatanyerte a helyi ifjoncok és

elõtt, így jövõre Eger-váron folytatódik a barangolás.

A www.zalatajkiado.hu kép-galériájában további fotók lát-hatók az eseményrõl.

Selek-né Kelemen Henrietta

Supák Sára

Dormán Mik-lós

Kemendollár

Egervár

Ne-mesapáti

Pataki Balázs

Készülõben a kemendollári menü.

Page 3: Észak-Nyugat Zala 2013. június

3Észak-Nyugat Zala2013. június

Keresse idén 24 éves kiadónk ahol naprakész hírekkel, riportokkal, háttérinformációkkal várjuk olvasóinkat!Valamennyi újságunk (Zalatáj, Lenti és Vidéke, Zalalövõ és Környéke, Dél-Zala Murahíd, Szentgrót és Vidéke,

Észak-Nyugat Zala, Közép-Zala) körzetébõl találhatnak friss írásokat, s olvashatják nyomtatott lapjainkat!•

honlapját,

www.zalatajkiado.hu Kattintson ránk!

Tisztelt Megrendelõim!Ezúton ajánlom fel bármely hazai

és külföldi úti célra

Az ülések karfás, dönthetõ,szélesíthetõ, magas támlás kivitelûek,

hosszabb távon is kényelmesek.

19 személyes, légkondicionáltVolkswagen LT kisbuszomat.

ÁRAJÁNLATOM: 180 Ft + ÁFA / KM(50 km alatti futásteljesítmény esetén 5.000 Ft+ÁFA/óra)Megtisztelõ érdeklõdésük esetén elérhetõ vagyok a

Tisztelettel:Nauratyill József

•••

[email protected] e-mail címen+36-30/ 97 98 999-es telefonszámon92/ 327 777-es üzenetrögzítõs faxon.

Útépítés pályázati pénzbõlés önkéntes munkával

A zártkerti hegyi utak kor-szerûsítésének elsõ üteme zaj-lott mintegy 2millió forintnyi pályázati for-rásból, valamint a pályázat oda-ítélésének feltételeként sze-replõ önkéntesek munkájával.A munkálatokat társadalmimunka felajánlásával a

ügyvezetõ vezettedolgozói és

helyi önkéntesek végezték. Amunka értéke így megközelí-

Nagypáliban

KulcsárBéla VasiAszfalt-Gép Kft.

Nagypáli hírmorzsáktõen 3,5 millió forint. Remélik,hogy a késõbbiekben továb-bi szakaszok is készülhetnekhasonló konstrukcióval, így 2-3 év múlva a mintegy 3 km-eskõalapú út teljes egészébeportalanított lesz Nagypáli te-rületén.

Anyertes pályázatának kö-

szönhetõen, valamint az ön-kormányzat támogató hozzájá-rulásával már elkészült a falu

Apartmanház épült

Nagypáli Faluért Alapít-vány

központjában lévõ. Ennek részét ké-

pezi 4 db apartman lakás, amár mûködõ vegyesbolt ésrövidesen átadásra kerülõ klubés kávézó. A 4 apartmanlakásaz épület tetõterében ****-osszínvonalával várja vendégeit,akiknek elsõ csoportja a na-pokban már megérkezett, ígyaz épület teljes kihasználtság-gal üzemel.

A település központjábanlévõ apartmanház segíti a mármeglévõ szálláshelyi szolgálta-tások bõvülését. A

szervezésével elképzelé-seik szerint mind több látoga-tó érkezik a településre. Ehheztermészetesen látnivalók ésprogramok is kellenek, ame-lyek részben már megvannak,de terveznek további turisz-

SzolgáltatóKomplexum

Tourinformiroda

tikai, országos és nemzetköziméretû látványosságot is.

A pályázati ki-írásban való eredményes rész-vételnek köszönhetõen mintegy2 700 000 Ft elnyert támogatás-sal szépítik a falu központját. Apark a továbbiakban a már meg-lévõ megújuló energiás bemu-tató hely funkció mellett kelle-mes kikapcsolódást nyújt a sokvirágot szeretõ embereknek is,hiszen a helyidíszfa iskolájából és a ságodi

vásárolt nö-vények a helyi gondoskodásnakköszönhetõen már virágba bo-rultak. A park tervezését

okleveles ker-tészmérnök, kispáli lakos végezte.

A Virágos Nagypáliért

Zöld Falu

Pajor Róbert

Bíró kertészetbõl

Hor-váth Zsuzsanna

Javítják a zártkerti hegyi utakat.

Az apartmanház.

Egyre virágosabb Nagypáli.

Page 4: Észak-Nyugat Zala 2013. június

4 2013. júniusÉszak-Nyugat Zala

HarmonikÁcs Együttes

Érdeklõdni: 06 - 20 - 336 5202Hagyárosbörönd, Fõ út 37.

[email protected]

magyarnóta mûsora

Atizenkettõ végzõ-

se június 14-én péntekenvett búcsút az oktatási intéz-ménytõl.

igazgató ar-ra kérte a nyolcadik osztályt

Csertán Sándor Általá-nos Iskola

Szabó Katalin

Ballagás Alsónemesapátiban

befejezõ tanulókat, hogy ki-kerülve a „nagybetûs” életbe,továbbra is látogassák meg azalapfokú intézményt, és szá-moljanak be örömükrõl – hiszaz iskola kapuja ezután is nyit-va áll elõttük.

Egerváron

Bangó Zoltánné,

Gõsfáról, Nagy-páliból, Kispáliból, Vasboldog-asszonyból, Gyõrvárról Pe-tõmihályfáról

a 60-as évekmásodik felétõl létezik óvoda.Míg 20 évvel ezelõtt több,mint 100 gyermek járt az eger-vári intézménybe, addig máraez a szám a felére csökkent –mondta azóvoda vezetõje.

Jelenleg 53 nebuló búcsúz-tatta a 2012-2013-as óvodaiévet, melybõl 12-en helyiek atöbbi gyermek

ésjár az egervári

intézménybe.Az intézmény kompetencia

alapú oktatást is bevezetett,melyre 7 millió forintot nyer-tek pályázat formájában – tá-jékoztatott Bangó Zoltánné. Aspeciális oktatás célja elsõdle-

Színvonalas nevelõ - oktató munka az egervári oviban

gesen a képességek és kész-ségek fejlesztése.

Az egervári óvodában in-tegrált nevelés is folyik a sajá-tos nevelést igénylõ gyerme-kek számára, melynek fõ vona-la a felzárkóztatás és a fejlesz-tés gyógypedagógus és logo-pédus bevonásával. A délelõttiórákban ezen kívül 3 csoport-ban – kis, középsõ és nagy –korosztályokra bontott foglal-kozásokat tartanak a gyerme-keknek, ahol a hasonló korúapróságok a saját korosztályuk-hoz igazodó játékos feladato-kat oldanak meg.

Bangó Zoltánné kihangsú-lyozta: az intézmény vezetõje-ként méltán lehet büszke arra,hogy a szülõk megelégedésé-re, kizárólag jól felkészült,

nagy szaktudású és több évesgyakorlattal rendelkezõ óvoda-pedagógusok alkotják a kol-lektívát.

Programjaik között mindenesztendõben szerepel a nagysikerû alapítványi bál, melynektöbb százezres bevételébõlpéldául megoldhatják a szín-házlátogatást, a karácsonyi já-tékok beszerzését vagy éppenapránként az elavult bútorokcseréjét is. Nemrégiben 2 cso-portjuk egy jó hangulatú ki-ránduláson vett részt a veszp-rémi állatkertben.

Az intézmény vezetõjekulcsfontosságúnak tartja aztis, hogy kitûnõ az együttmû-ködésük a helyi

pedagógu-saival, vezetésével és így folya-matosan nyomon követhetikazoknak a gyermekeknek asorsát, akik az óvodából kerül-nek az egervári iskolába.

polgármes-ter a fenntartó önkormányzat

Egervári Lász-ló Általános Iskola

Szijártó József

képviseletében elmondta: azóvoda folyamatos fejlesztésétkiemelt fontosságúnak tartjákmindenkor. Tavaly például egysikeres pályázatnak köszönhe-tõen 15 millió forintból teljesenergiatakarékossági beruhá-zást kiviteleztek, így megújultkörnyezetben tölthetik min-dennapjaikat az óvodások. Afejlesztésnek köszönhetõen mára téli hónapokban érzékel-hették, hogy harmadával csök-kentek az energia számlák.

A polgármester kihangsú-lyozta azt is: az óvoda megtar-tása azért is élvez mindenkorprioritást az önkormányzatszámára, mivel a fiatalok Eger-váron tartásának egyik fontospillére, hiszen gyermekeik hely-ben, kényelmesen kora reg-geli utazás nélkül egy családiaskörnyezetben tölthetik el óvo-dás éveiket 3 éves kortólegészen az iskolai tankötele-zettségig.

Odonics Zsuppán Beáta

Készül a süti…

Page 5: Észak-Nyugat Zala 2013. június

52013. június Észak-Nyugat Zala

A település programjainakrendszeres szervezõje, mozga-tórugója az

, mely jú-nius 17-én tartotta soros gyû-lését. A következõ idõszakragondolva két napirendi pontottárgyaltak a tagok, mely kétjúliusi programot takar. A falu-beliek hagyományosan résztvesznek a tartandó

,melyet 25. alkalommal rendez-nek meg, s az elmúlt évek sikereialapján joggal bizakodnak idénjó eredményben az alibánfaiak.

– Alibánfa a július 13. arató-versenyen nagybandával kép-viselteti magát, mely összeté-tele: 2 kaszás, 2 marokszedõ, 1kötélvetõ, 1 kötözõ. A verseny-kiírás szerint kb. 1 óra alattkell levágni a kijelölt területrõla gabonát, felszedni, bekötöz-ni, kepébe rakni és a tarlót

Alibánfa Fejlõdé-séért Közalapítvány

Nován Za-la Megyei Kézikaszás Arató- ésCséphadarós Cséplõversenyen

Készülõdés az aratóversenyre, a játszónapokraAlapítványi gyûlés Alibánfán

megtisztítani. A kepe tövébenaratási étel- és italbemutatólesz. Régi aratási ételekbõl kí-nálnak kóstolót a csapatok.Míg az aratás folyik a gabona-táblánál, addig a sportpályánaz alibánfai focisták Aratási-kupán vesznek részt. Labda-rúgás mellett fõzõversenyenis képviseltetheti magát csa-patunk. Délután a hagyomá-nyokhoz híven kulturális be-mutatóval folytatódik a prog-ram, melyen az Alibánfai LilaAkác Dalkör is fellép. A ké-sõ délutáni eredményhirdetésután aratóbál és tûzijáték zárjaa napot – számolt be

, az alapítványelnöke.

Másik nyári program Ali-bánfán a hagyományos nyárijátszónapok megrendezése,mellyel a szünidõben szervez-nek tartalmas idõtöltést a falugyerekeinek. A megbeszélésen

KósánéNémeth Klára

eldöntötték, hogy ebben azévben is megrendezik az ali-bánfai játszónapokat, melyrejúlius 22-23-án várják a gyere-keket egészen 14 éves korig. Aszülõk július 5-ig jelezhetik,hogy gyermekeik részt kíván-

nak-e venni ezen az esemé-nyen. Egész napos programmellett (játék, rövid kirándu-lás) háromszori étkezésben ré-szesülnek a résztvevõk (tíz-órai, ebéd, uzsonna).

Pataki Balázs

A gyerekek már ismerik és szeretik a játszónapi programokat.

„A közösség alapú gazda-ságfejlesztés lehetõségei a kis-településeken” c. program ke-retében a

kapott meghívástaz

Jelentkeztünk, mertérdekelt bennünket, hogy te-remtette meg azt a csodát egyilyen kis falu. Hol található

? Pécs, Kaposvár,Szekszárd között bújik meg eza 377 lelket számláló zsákfalu.Az egy fõre jutó adósságot te-kintve a legeladósodottabb te-lepülés volt az országban: egyfõre 1,45 millió forint jutott.

Kíváncsiak voltunk arra, mikell ahhoz, hogy létrejöjjön ez

Zalai FalvakértEgyesülettõl

alsónemesapáti HaranglábEgyesület is.

Al-sómocsolád

Kirándulás és tapasztalatszerzés

a sok szép dolog, amit itt lát-tunk. A lenyûgözõ eredmé-nyekben fontos szerepet ját-szik a polgármester, aki min-dig megtalálja azokat az embe-reket, közösségfejlesztõ szak-embereket, akik segítik az el-képzelések megvalósítását, még-pedig közös akaratuk mentén.Alsómocsoládon nemcsak szépés jól felszerelt épületeket hoz-tak létre – vendégház és konfe-rencia központ, „Kölyök fé-szek” Diákszálló, InteraktívTárház –, hanem a szép termé-szeti környezethez egyedülállóprogramkínálatot is kialakítot-tak: erdei iskola, erdei torna-pálya, Kneipp-taposó, sporto-

lási lehetõség a halastavon.Úgy vélem, hasonló turisztikaifejlesztést Alsónemesapátibanis létre lehetne hozni.

Az emberi oldalt tekintveszámomra szintén követendõpélda az, hogy megteremtet-ték az idõsgondozás bentlaká-sos és nappali ellátási formáita faluban: 40 fõs otthon, idõ-sek napközije, 100 fõs konyha,aktív teleház. Ebben a zsákfa-luban bio szennyvíztisztító,zárt esõvízcsatornák vannak,légi vezeték helyett a földbenviszik az áramot. Az önkor-mányzati földekre gyümölcsfá-kat ültettek, epret stb., állato-kat adnak ki felnevelésre, ezzelis a falu hagyományos eltartószerepét erõsítik az itt élõk-ben. A falu esztétikai arculatátmeghatározzák az évente szer-vezett fafaragó táborok: a faluszámára szükséges táblákat,padokat, szobrokat, játszótérieszközöket a mûvészek farag-ják meg. Közel 40 köztéri al-kotás található a faluban.

A falu hatalmas adósságál-lománya meghökkentõ, demégsem felelõtlen, hisz

polgármester elmond-ta, hogy megvoltak a forrá-saik a rendszeres törlesztés-hez. Ellátogattunk még Döbrö-

DicsõLászló

közre is, ahol a Köz-Tér-Háló acsaládokért program kereté-ben épült szolgáltatóházat néz-tük meg. A mélyszegénység-ben élõk számára nyújt mosá-si, fõzési lehetõséget a ház.Egyfajta kimozdulás is otthon-ról, közösségben lenni, segítenimagamon, esetleg másokon is.

A tanulmányút utolsó állo-másán, , a völgységKincse társulás a környékbeligyümölcstermelõket fogja össze,segíti a termékeik értékesítésé-ben. ígyfoglalta össze a tapasztaltakat:Jó volt látni Alsómocsoládon,hogy mennyi mindent tudtaklétrehozni pályázati támogatás-ból egy alig négyszáz lelkes te-lepülésen.

Kisvejkén

Krápicz Lászlóné

Fábiánné Simon Klára

Élményszámba menõ turisztikai fejlesztésekkel találkozott acsoport.

Telefon:92/596-936,

fax:92/596-937,e-mail cím:

[email protected]

Telefon:92/596-936,

fax:92/596-937,e-mail cím:

[email protected]

Elérhetõségeink:Elérhetõségeink:

Page 6: Észak-Nyugat Zala 2013. június

6 2013. júniusÉszak-Nyugat Zala

A gyermeknap úgynevezettelõ programjaként májusfa állí-tással egybekötött mulatságottartottak a településen, majd2013. június 15-én egész naposprogramsorozattal folytatódotta rendezvény.

polgármestere elmondta: azidei esztendõben megtartott

Frankovics András, Kispáli

Jó hangulatú gyermeknap Kispáliban

gyermeknap a 14. alkalommalkerült megrendezésre a fa-luban.

A délelõtti órákban kézmû-ves foglalkozásokon vettekrészt a gyermekek, majd a me-gyei könyvtár ajándékmûsoránszórakozhattak, melyet

ésadott elõ a lurkóknak.

EcsediErzsébet Ecsedi Csenge

A délutáni programok fõ-ként a sport jegyében teltek el.Versenyek, ügyességi játékokés a kicsik nagy kedvence, azugráló vár voltak a legnépsze-rûbbek a gyermekek körében.Miután a falu legifjabbjai amozgásban elfáradtak, élvezet-tel lakmározták a falu kemen-céjében készült finomságo-kat, melyeket a szülõk és nagy-szülõk készítettek számukra.Gulyáspartin bográcsban fõz-ték az egyik legnépszerûbbmagyar leves különféle válto-zatait.

A program egyik leglátvá-nyosabb része volt az esti tá-bortûzgyújtás szalonnasütés-sel egybekötve.

Frankovics András elmond-ta: a gyermeknap népszerûsé-gét jól mutatja, hogy ilyenkornemcsak a helyi gyermekek ér-keznek a programokra, de aszomszédos településekrõl isszívesen mennek a barátok,óvodai és iskolatársak, vala-mint a családok távolabb élõrokonai is rendszeresen résztvesznek a kispáli gyermekna-pon.

Idén is több, mint 100-anszórakoztak felhõtlenül azegész napos programsorozaton.

Odonics Zsuppán Beáta

Ez a nap róluk szólt…

A szüleivelaz idén elhatároztuk, hogynem megyünk messze kirán-dulni, hanem szûkebb környe-zetünket látogatjuk meg, mu-tatjuk meg gyermekeinknek.

A kirándulás elsõ állomásaa lakópark játszóterevolt. Itt mindjárt birtokba isvették, elfoglalták az ovisok avárat. A felnõttek pedig egy-kettõre finom illatokkal vártákaz asztalokhoz a játékban elfá-radt „kiskatonákat”. Közben el-látogattunk Nagypáli községmásik nevezetes helyére is, az

. A lakópark ut-cácskáiban sétálva szebbnélszebb portákat láthattunk! Kö-szönjük a Nagypáli Önkor-

lakhegyi ovisok

nagypáli

ÖKO Házhoz

Egy tartalmas napmányzatnak a szíves vendéglá-tást. A gyermekeket ajándék-csomagokkal, jégkrémmel lep-ték meg.

Az egervári várkastély volta következõ állomás, amit meg-látogattunk.

szívesen végigkalauzoltbennünket a már felújított ter-meken, helyiségeken. Öröm-mel láttuk, hogy kezd ismét ré-gi fényében ragyogni a várkastély.

Ezután amentünk, ahol a szökõkútat éskörnyékét néztük meg (képün-kön). A kirándulást az egervári

fejez-tük be.

óvodavezetõ

Németh GotthárdJózsef

Solymosi parkba

Rózsakert vendéglõben

Újvári Katalin

Egervár

Szijártó József

önkormányzatamég 2012-ben a Belügymi-nisztérium által kiírt pályáza-ton szerepelt sikeresen, melyaz iskolák megújítását céloz-ták meg.

polgármes-ter arról tájékoztatott, hogy apályázaton mintegy 12 milliótnyertek, melyhez 3 millió fo-rintos önrészt tettek hozzá. Amintegy 15 milliós beruházáskeretében többek között teljesmértékben megújulnak a lé-tesítmény nyílászárói, korsze-rûbb fûtõberendezéseket sze-relnek be, továbbá energiata-karékos lámpatesteket is be-építenek.

A polgármester hozzátette,az iskolai tornaterem enegeti-kai megújításától azt várják,hogy a következõ tanévtõl je-lentõs mértékben csökken atornaterem rezsiköltsége.

Az idei esztendõtõl ugyanmár nem az önkormányzat

Megújul az egervári tornaterem

tartja fenn a helyi általánosiskolát, hanem a KlebelsbergKuno IntézményfenntartóKözpont, azaz állami kézbeadták át, de az ilyen jellegûmûszaki beruházásokat méga korábbi fenntartónak, je-len esetben az egervári ön-kormányzatnak kellett befe-jeznie.

A felújítási munkálatokatmájus második felében kezd-ték el, de mint Szijártó Józsefelmondta: a tanítási idõ miattjobbára csak hétvégén vagy azesti órákban tudtak dolgozni amunkások. A tanév végeztévelmár lehetõségük van arra,hogy egész nap dolgozzanak atornateremben, így a tervekszerint június 30-án befeje-zõdik a kivitelezés.

A pályázatot kiíró Belügy-minisztériumnak 2013. július30-ig köteles elszámolni Eger-vár Önkormányzata.

Zs.B.

Mintegy 15 millió forintba kerül a felújítás.

Page 7: Észak-Nyugat Zala 2013. június

72013. június Észak-Nyugat Zala

Aidén is megrendezte az

önkéntes és létesítményi tûzol-tók megyei versenyét. A megmé-rettetésnek idén június 1-én

adott helyet, aholCTIF országos versenyére valókvalifikálásért, illetve retro ésmodern kismotorfecskendõ sze-relés kategóriákban mérkõztekmeg a résztvevõ csapatok.

– A két szervezõ szervezetbiztosította a felszerelést, mi pe-dig tagjainkkal a rendezõgárdátegészítettük ki. A versenypályátmár pénteken kimértük, a víz-ellátást az út túloldaláról építet-tük ki. Mindenki a szabadidõ ter-hére van velünk, így nehézösszeszedni a csapatot, de igye-keztünk hetente egyszer gyakor-lásra összegyûlni – mondta

, a rendezõparancsnoka.

A huszonöt fõt számlálóegyesület létszáma stagnál, soka-kat elszólítanak munkahelyi el-foglaltságok és családi esemé-nyek, de a távozók helyére min-dig érkeznek új önkéntesek. Acsapat az országos verseny for-dulóinak többségére elutazik,szeptember 28-án pedig hazaipályán tartja a zárófordulót.

– Az önkéntes tûzoltó egye-sületeknél több mint száz évemegyei szinten ez a legrango-sabb verseny, illetve a CTIF gyõz-tese Zalát képviseli az országosversenyen. A megyében többhelyen rendezzük a versenyeket,idén Zalaszentiván lett a házi-gazda. Ezek a versenyek az ön-kénteseknél fenntartják a ver-senyszellemet, egységes tûzoltóöntudatot alakítanak ki, ifjúsá-got nevelnek. Az egyesületeknekfontos szerepe van a települése-ken, fiataljaik megtanulnak a kö-zösségért, egymásért dolgozni,másokon segíteni. A felszere-lések korszerûsítéséhez a ka-tasztrófavédelem évente ír kipályázatot, idén erre a célraországosan 120 millió forint vanfelosztva. A verseny rendezésé-hez ezúttal is minden segítségetmegadtunk az egyesületnek –árulta el tûzoltó ez-redes a Zala Megyei Katasztrófa-védelmi Igazgatóság Igazgatója

A megmérettetésen 15 tûz-oltó egyesület jelent meg, akiktöbb versenyszámban álltak rajt-hoz, így közel harmincszor raj-toltattak a versenybírák.

– A CTIF gyõztese ausztriai meg-hívást kap, ahol a résztvevõknek

Zala Megyei Tûzoltószö-vetség

Zalaszentiván

Pén-zes Péter Zalaszent-iván ÖTE

Egri Gyula

Megyei tûzoltóverseny Szentivánon

Harmadik helyen zártak a szentiváni hölgyek.

Fõzni jó!

mxm lakberendezés rovata

Amikor még nem voltmobil telefon, facebook, sõta vezetékes telefon is ritka-ság számba ment, az újságvolt az egyetlen hírforrás.Laci mindig csodálkozvanézte a nagyapját, mert apapa a gyászjelentéseknélkezdte az újságot. Aggódvaböngészte a keretes gyászje-lentéseket, hogy ne legyenközöttük egyetlen barátjárólsem rossz hír. Laci ilyenkormindig arra gondolt: sze-rencse, hogy fiatal. Majd hamegöregszik, ráér akkor ag-gódni a barátaiért.

Teltek az évek, a legjobbbarátjával csak ritkán tudotttalálkozni, de akkor mindigjókat buliztak, élvezték azéletet. Laci már vagy 2 hó-napja nem beszélt a barát-jával, mert mindig volt va-lami fontosabb. A sok mun-ka és határidõ mellett nemvolt ideje rá. Amikor végrefel tudta hívni, zsörtölõdvemondta neki: – mi van ve-led? Nem hívtál. Azt hittemmeghaltál.

Hát majdnem – válaszol-ta a barátja, most kórház-ban vagyok. Kikészült agyomrom.

Laci döbbenten hallgat-ta barátját. Tudod, nem voltidõm odafigyelni arra, hogymit eszek. Ezért mindigcsak bekaptam valamit, ami-nek ez lett az eredménye.Most szigorú diétát írtakelõ. Semmi kávé, energia-ital. Maximum buborék men-tes ásványvíz. Itt a kórház-ban volt idõm átgondolni adolgokat….

Azt hiszem, itt az ideje,hogy el kezdjek fõzni, mertha így folytatom, nem ma-rad idõm élni…

mxm lakberendezés:

Miszori Imre

az utazáson kívül minden költ-ségét állják. Évente egyszer ren-dezzük ezt a megyei versenyt,mely a tûzoltó közösségnek egyiklegjelentõsebb zalai eseménye.Sajnos sok csapat szûkös anyagilehetõségeik miatt maradt távol,másoknak az autójuk, kismotor-fecskendõjük romlott el. Tech-nikai ellátottságot tekintve sokegyesület a maximumon van, denincsen mibõl mûködniük, ezt a

hiányt pótolhatják a jövõbenimûködési támogatásra kiírt pá-lyázatok – fejtette ki

, a szervezõ aelnöke.

Zala megye egész területérõlérkeztek versenyzõ csapatok,akiknek az eredményhirdetés-kor polgármes-ter adta át a díjakat. Kismotor-fecskendõ szerelés retro kategó-riájában a megyei legjobb idén aférfiaknál , a nõknél

lett. A házigazda zala-szentivániak férfiaknál ötödik,nõknél harmadik helyezést ér-tek el. Modern kategóriában aférfiak, nõk és ifjúságiak mezõ-nyében is becsehelyi elsõségszületett. A CTIF verseny tétjevolt, hogy ki képviseli majd Zalamegyét Székesfehérváron azországos fordulón, és ki utazikBurgenlandba. A nap végére el-dõlt, hogy a férfiaknál és a nõk-nél is a utazik, azifjúságiaknál pedig a

érdemelte ki a tovább-jutást. Az összetett „Zalaszent-iván Kupát” a Becsehely ÖTEcsapata vitte el.

StrázsaiZoltán Zala Me-gyei Tûzoltó Szövetség

Dormán Miklós

SzõkedencsBecsehely

Becsehely ÖTEMura Ifjú-

sági TSZ

Pataki Balázs

Nincs rá idõ…

Page 8: Észak-Nyugat Zala 2013. június

8 2013. júniusÉszak-Nyugat Zala

Aegy napon tartották

a nyolcadik osztályos tanulókbúcsúztatását és a 2012/13-astanév zárását. Az ünnepség aHimnusz eléneklésével vettekezdetét. igazgatóünnepi beszédében beszámoltaz idei tanév közben bekövet-kezett változásokról, és egybenörömét fejezte ki, hogy a mostvégzett tanulók közül két diák-

zalaszentiváni általánosiskolában

Hegyi Lajos

Ballagás és évzáró Zalaszentivánbanlányt elsõ körben felvették aPécsi Mûvészeti Gimnázium ésSzakközépiskolába.

Az ünnepség további ré-szében könyvjutalmakat ve-hettek át azok a diákok, akik azelmúlt tanévben kiemelke-dõen jó teljesítményt nyúj-tottak valamely tantárgyból. Aballagási és tanévzáró ünnep-ség a Szózat eléneklésével értvéget.

A városkörnyéki falvakbanmár évtizedekkel ezelõtt ala-kultak önkéntes csoportok,amelyek településeiket védtéka veszélyhelyzetektõl, és igye-keztek segíteni a bajban. Zala-egerszegtõl északkeletre halad-va több településen ma is mû-ködik önkéntes tûzoltóság, ígyaz egymás szomszédságábanlévõ falvakban:

és .Az 1913-ban alakult

idén ünnepli fennállásá-nak századik évfordulóját. Aszervezet a háborúkat, külön-bözõ politikai rendszereketegyaránt átvészelte, a kilencve-nes évek elején és végén isújjászervezték. Az egyesületma 18 fõvel mûködik, a tagsága húszas-harmincas éveikbenjáró férfiakból áll.

1993-ban lépett be azegyesületbe, 2005 óta az elnö-ki teendõket is ellátja.

– Az egyesületben háromhivatásos tûzoltónk is van:Kovács Gábor, Kiss Tamás és aparancsnokunk, Farkas János.Mi csak szerényen tesszük adolgunkat, hogy idáig eljutot-tunk, a jelenlegi tagságból leg-inkább a Janinak köszönhetõ,mert neki ez az élete. Jó a kap-csolatunk az egerszegi hivatá-sos tûzoltósággal, a térség ön-kénteseivel együtt egy olyanközösséget alkotunk, amelyrebármikor számíthatnak. Mûkö-dési területünk Kemendollármellett kiterjed Vöcköndre is.A két önkormányzat támogatbennünket, s mellette pályáza-tokon igyekszünk összegyûjte-ni a mûködéshez szükségespénzt. Az egyesület zászlaját ésgépjármûvét a közelmúltbansikerült lecserélni, melyeket aközelgõ ünnepségen szente-lünk majd fel. Mostanság sokváltozás érinti az egyesületet,szigorodott a szabályozás, ne-

Zalaszentivá-non, Kemendolláron, Póka-szepetken Zalaistvándon

Kemend-ollári Önkéntes Tûzoltó Egye-sület

NémethLászló

Jubilálnak Kemendollár önkéntesei

gyedévente felügyelnek ben-nünket – taglalta az elnök.

Vészhelyzetben a hivatáso-sok kiérkezéséig a csapat tudjatartani a frontot, felszereltsé-gükkel minden helyzetre felvannak készülve. Emlékeikbenmáig elevenen él a hét évetörtént pakodi erdõtûz, aholegész éjszakán át oltották többmint 10 hektáron a tüzet amegye minden részérõl érke-zett hivatásosokkal. Az egye-sület a falunak évente beszá-mol tevékenységérõl, így voltolyan év, amikor nem kellettvonulniuk, de mindez a csapatmunkáját is dicséri. A telepü-lés lakóit figyelmeztetik, tájé-koztatják a tûzgyújtás szabá-lyairól, így gyakran kérnek tõ-lük tanácsot, ezáltal évek ótanem volt a településen tûz-veszély.

– Folyamatosan gyakorol-juk az esetleges szituációkat,melyekre a hivatásos tagjainktapasztalatai alapján tudunkfelkészülni. Minden önkéntes-nek el kellett végeznie egynegyvenórás szakmai tanfolya-mot, és a speciális eszközökhasználatához is gyakorlat kell.Részt szoktunk venni az orszá-gos és megyei kismotorfecs-

kendõ szerelési versenyekenis. Az egyesület hét tagja segí-tett 2010-ben Devecserben avörösiszap katasztrófánál tör-ténõ mentésben. Tavaly meg-alakult a hivatásosokból és ön-kéntesekbõl álló Zala Mentõ-csoport, ahova két tagot, Su-pák Sándort és Németh Gá-bort delegáltunk. Idén a dunaiárvíznél három hivatásos éskét mentõcsapatos tagunk dol-gozott – emelte ki NémethLászló.

Az önkéntes tûzoltók Ke-mendollár civil szervezetekéntaktívan részt vesznek a tele-pülés programjaiban, azok szer-vezésében, a többi szervezettelközösen a faluért dolgoznak,így a társadalmi munkából iskiveszik a részüket. Az egyesü-let tagjai ezúton köszönik azõket segítõ önkormányzatokés magánszemélyek támogatá-sát, és mindenkit szeretettelvárnak ünnepi rendezvényükre.

Pataki Balázs

A jubileumi rendezvény július 14-én délután fél kettõkor atûzoltókocsik felvonulásával kezdõdik. A rendezvény hivata-los megnyitóját fél háromkor tartják, melyet az egykori tagok-ról való megemlékezéssel, zászló- és autószenteléssel egybe-kötött szentmise követ. A meghívott helyi és országos szerve-zetek is köszöntik a jubiláló egyesületet, majd kulturális mû-sorral folytatódik a program. Az érdeklõdõk a helyszínenmegtekinthetik az önkéntesek és a hivatásosok felszerelésétés a térségi csapatok háziverseny keretében tartanak be-mutatót.

Németh László: – Az egykoritagok érdeme is, hogy idáigeljutottunk.

100 éve alakult az egyesület.

keresünk a megye mindenrészébõl!

Érdeklõdni lehet: 92/596-936,8-12 óráig, illetve30/378-4465.

Hirdetésszervezõket

Page 9: Észak-Nyugat Zala 2013. június

92013. június Észak-Nyugat Zala

Több civil szervezet mû-ködik ,amelyek szívükön viselik a te-lepülés sorsát. A jövõre 20éves, vezette

, azidén 10 esztendeje mûködõ,

által vezetett 42tagú

, valamint a 26éves múlttal rendelkezõ foci-klub, a irányításá-val mûködõ

.Június 13-án az említett

egyesületek vezetõi egyeztet-tek polgármes-terrel, hogy a július 20-án tar-tandó falunapon kinek mi lesza feladata. Szóba került a fa-lunapot követõ múlt és jelenkiállítás megrendezése, ésegy esetleges civilek napja el-nevezésû kezdeményezés is,mely a településért tevékenyke-dõk megünneplése lehetne,melyet a polgárõrség kívánmegrendezni. A megbeszélé-sen szóba kerültek az egye-

Vasboldogasszonyban

Tóth János Köz-ségi Népdalkör Egyesület

Zsuppán BélaVasboldogasszonyi Pol-

gárõr Egyesület

Laska IstvánVasboldogasszo-

nyi LSC

Mazzag Géza

Számos pályázattal fejlesztenék Vasboldogasszonytsületek által megálmodott fej-lesztések is:

– A Civil Fejlesztési Ügy-nökséghez adott be pályázatota sportkör, a polgárõrség és azönkormányzat is. Az önkor-mányzat 1,36 millió forint ér-tékben pályázott a helyi termé-kek bemutatására, mely prog-ramot sikeres elbírálás eseténmár a falunapba is beilleszte-nénk. A településen ezzel egyhagyományt szeretnénk elindí-tani. A sportegyesület 1,35 mil-liós beadványt nyújtott be,mellyel elsõdlegesen a focipá-lya világításának kiépítését cé-lozták meg. A fejlesztés az ed-zéslátogatottság növelését szol-gálná, mellyel a munkahelyü-kön késõn végzõkhöz tudná-nak alkalmazkodni, többet le-hetne gyakorolni, hogy a csa-pat eredményesebb legyen. Apolgárõrség 1,02 millió fo-rintos pályázatot készített el,amivel a régi autójukat cse-rélnék le, amire 20 éves koramiatt sokat kell költeni – szá-

molt be Mazzag Géza pol-gármester.

Az önkormányzat egy na-gyobb pályázatot adott be asportlétesítmény felújítására,ahol fõleg a tornatermet és akorábban fel nem újított épü-letrészeket célozták meg. Atornateremben teljes belsõ éskülsõ felújítás, nyílászárók cse-réje van tervben. A beadványtartalmazza még a tornaterem-hez tartozó kondicionáló gé-pek beszerzését, fûtés, világí-tás korszerûsítését is.

– A Belügyminisztériumazoknak a falvaknak írta ki ezta teljes támogatású 20 millióforintos pályázatot, akik jólgazdálkodtak és nem volt tar-tozásuk. Nagy szükség lenneennek a pályázatnak a sikeré-re, mert a tornaterem kör-nyéke már mind megújult. Lét-rejött egy játszótér, Millene-umi Park, megújult az önkor-mányzati iroda is – tette hozzáMazzag Géza.

Tavaly a Leader-programkeretében ültettek fákat, me-

lyek gondozását, a közterekkarbantartását a közmunkásokés a lakosság végzik. Idén szin-tén a program keretein belül1,5 millió értékben szeretnéklecserélni a Helytörténeti Kiál-lításnak helyt adó épületnyílászáróit. Az épületre ráfér-ne még a külsõ hõszigetelés-csere, tetõfelújítás is, de azokkésõbbi pályázatba férnekcsak bele.

A Magyar Közútkezelõ fel-újította a fenntartásában lévõutak padkáját a településen. Aképviselõ-testület a közelmúlt-ban úgy döntött, hogy a többmint tíz éve elkészült szenny-vízhálózat hibáit (nyomvonal-süllyedés, aknafedelek instabi-litása) a kivitelezõ jogutód nél-küli megszûnése miatt külsõcéggel újíttatja fel. A

-vel közösen felmértékaz elvégzendõ munkákat, pad-kázási, árkolási feladatokat isvégeznek és a lehetõségekhezmérten a hegyi utak nagyobbhibáit is szeretnék kijavítani.

Vasi Asz-falt Kft.

Pataki Balázs

Mazzag Géza, Laska István, Tóth János és Zsuppán Béla pá-lyázatokról és a falunapról egyeztetett.

Atanévzáró ünnepségét június

elsején tartottuk. A gyermekekmindig is szívesen játszanakboltost, eladóst, s ez most is ígytörtént. A népi vásáros játék so-rán mindenkinek fontos sze-rep jutott, sõt a vendégeket isbuzgón kínálgatták pereccel,cukorkával, virágokkal és pirosalmával. A vásárt énekes játé-kokkal, gyermektánccal zártuk le.

lakhegyi Erdõszéli Óvo-da

Tanévzáró Lakhegyen

Az iskolába induló nagy-csoportosoktól is elköszön-tünk, érzékeny búcsút vet-tünk. A kívánságlufikat felen-gedték a nagyok a szabadban,sokáig követtük tekintetünkkelõket.

Színes forgatag és megha-tó pillanatok tették emléke-zetessé a 2013. évi tanévzá-rónkat.

Újvári Katalin

Ügyes produkciókkal tették emlékezetessé a búcsúzást.

Page 10: Észak-Nyugat Zala 2013. június

10 2013. júniusÉszak-Nyugat Zala

Nyilvántartási szám: 20-0212-05 • Akkreditációs lajstromszám: AL-0047MSZ EN ISO 9001:2001

Jelentkezés és regisztráció:

TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7.

Tel/Fax: 92/ 510-159, Mobil: 30/588 1069, 30/ 477 6070,

E-mail: [email protected] • Honlap: www.titzala.hu

tanfolyamokat indít és szerveza megye városaiban.

Targoncavezetõ, Emelõgépkezelõ, Földmunkagép kezelõ,

Fakitermelõ, Motorfûrész-kezelõ,

Kisteljesítményû kazán fûtõ, Kazánkezelõ

Tûzvédelmi szakvizsgát

A TIT Öveges József Ismeretterjesztõ ésSzakképzõ Egyesület

2013. január elsejétõl újfenntartója van az általánosiskolánakés . Tavaly méga két település önkormányzatafinanszírozta a mûködést, azév elejétõl ez a feladat a

kezébe került.A zalaegerszegi tankerületheztartozó intézmény neve június1-tõl

módosult.– Az átállás zökkenõmente-

sen történt, de nagyon nagymunkát jelentett, mind az ön-kormányzatoknak, mind nekünk.Többcélú intézmény voltunk,ezért pluszmunkát jelentett,hogy az óvoda különvált tõ-lünk. Erre a félévre az új in-tézményeknek már új pedagó-giai programot, szervezeti ésmûködési szabályzatot, házi-rendet kellett készíteni, így afelmenõ rendszerben a 2013-2014-es tanévre az elsõ és azötödik osztályokban már újkerettantervek szerint folyikmajd az oktatás. 1997 óta ki-sebbségi oktatás folyt nálunk,az új rendelet szerint ez romanemzetiségi oktatásra módo-

AlsónemesapátibanNemesapátiban

Kle-belsberg IntézményfenntartóKözpont (KLIK)

Csertán Sándor Általá-nos Iskolára

Szeptembertõl új tárgyak, iskolaotthon Apátiban

sul. Új területeket is lehetettválasztani, mi a gyermekek ér-deklõdési körét, a tárgyak ké-sõbbi hasznosságát vettük fi-gyelembe. A természettudomá-nyi gyakorlat, a gazdasági éspénzügyi kultúra és a családiéletre nevelés a környezettu-datos nevelés, a tehetséggon-dozás és a mindennapok tekin-tetében is fontos. A tárgyakközött továbbra is megmaradta tanulásmódszertan – jegyez-te meg intéz-ményvezetõ.

A diákoknak lehetõségükvolt választani az erkölcstan ésa hitoktatás között, s bár min-denki a hitoktatást választotta,az iskola felkészült az erkölcs-tan oktatására is. Tavaly ok-tóberben sikeresen zárult areferenciaintézményi TÁMOP3.1.7-es pályázat, melyben akét faluban található két tago-zatnak külön-külön volt szere-pe. Az iskolában további há-rom pályázat fenntartási idõ-szaka tart, és ezek mûködteté-se a nyári igazgatóválasztásután is fontos feladat lesz. Ajúniusban zárult tanévbenindult elõször intézményben

Szabó Katalin

az elsõ három évfolyamon aziskolaotthonos nevelési mun-ka, melynek sikere megalapoz-za a következõ tanév szer-vezését.

– Szeptemberben az alsótagozatban egész napos iskolátkell biztosítanunk, ami nemazt jelenti, hogy reggel nyolc-tól délután négyig bent kelllenni a teremben. Az egésznapos iskola az iskolaotthonosrendszerhez hasonló, amineklényege, hogy délelõttre és dél-utánra egyenletesen kell elosz-tani a tanulási és a szabadidõstevékenységeket. Jók a tapasz-talatok, a gyerekekkel egésznap ugyanaz a tanító foglal-kozik, egyenletesebb a gyere-kek terhelése, jobban kijöhetaz aktivitásuk, kreativitásuk.Mesekuckó, világ gyermekei,zenemanók, firkamûhely, népigyerekjátékok csak néhány atanórák közé beékelõdõ sza-badidõs tevékenységek közül –tette hozzá Szabó Katalin.

Az iskola tanévzáró ünnep-ségén hagyományosan Cser-tán-díjjal tüntették ki azt a ta-nulót, aki eredményeivel öreg-bítette az intézmény hírnevét.Idén az elismerést

kapta, aki mellett Alsóne-mesapáti és Nemesapáti pol-gármesterei is Csertán-díjatvettek át az önkormányzatokévtizedes támogatásáért, segí-tõ munkájáért. A 2012-13-as

Szõke Beat-rix

tanévet az iskola 76 gyermek-kel zárta, akik között voltaksajátos nevelési igényû, hátrá-nyos helyzetû, illetve halmo-zottan hátrányos helyzetû gyer-mekek is. A tanulók 32 szá-zaléka halmozottan hátrányoshelyzetû, 56 százalékuk hátrá-nyos helyzetû. A végzõs nyol-cadikosok mindegyikét felvet-ték az elsõ helyen megjelöltintézménybe, hatan szakkö-zépiskolában, öten szakiskolá-ban tanulnak tovább. Idén szep-temberben várhatóan kilencelsõs kopogtat be az iskola aj-taján. Az új tanulók között egyhallássérült kislány is elkezdi atanulást, akit már nagyon vár-nak az iskolában és külön fel-készültek a fogadására.

A két önkormányzat jó gaz-dája volt az intézményeknek,és bár már nem õk a fenntar-tók, továbbra is segítik az is-kolát. Így újultak meg Alsóne-mesapátiban az iskola és óvo-da épületének ablakai is. Atantestület felkészült az új tan-évre, szakos ellátottság tekin-tetében egyedül kémia szakonkell óraadót fogadni. Az

tanodaipályázata a sikeres beadvány-nak köszönhetõen két évvelmeghosszabbodott. Július else-jétõl a tanodások egyhetes tá-borozáson vesznek részt

.

ApátiIskoláért Alapítvány

Cell-dömölkön

Pataki Balázs

Arészt vettünk az

. Akétnapos rangos eseményennagyon sok népdalkör mutat-kozott be az ország minden ré-szérõl. A rendezvényt kézmû-ves vásár és kiállítás, citera-

Lakhegyi Daloskörrelabasári Bor -

és Katonadal Fesztiválon

Egy újabb megmérettetés

készítõ bemutatkozása is szí-nesítette!

Meglátogattuk a Pincesort,ahol a vendégszeretõ gazdákminden érdeklõdõt szívesenláttak és kínáltak!

Várják a vendégeket jövõre is!Újvári Katalin

Zalát képviselték…

A diákok Csertán-díját idén Szõke Beatrix kapta.

Page 11: Észak-Nyugat Zala 2013. június

11Észak-Nyugat Zala2013. június

Kiadó-fõszerkesztõ:Kiadja:

Szerkesztõségi ügyfélszolgálat:8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381.

Tel.: (92) 596-936 Fax: (92) 596-937E-mail: [email protected]

Kistérségi iroda:Nagypáli, Arany J. u. 26. • Tel.: 92/564-055

ISSN 2061-361XKészült:

Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. • Tel./fax: (92) 316-783

Megjelenik az Észak-Nyugat Zalai Kistérségi TerületfejlesztésiÖnkormányzatok Társulása támogatásával

Ekler ElemérZalatáj Kiadó

Göcsej Nyomda Kft.

Észak-Nyugat ZalaÉszak-Nyugat ZalaÉszak-Nyugat ZalaKistérségi havilap

A helyi általános iskolaszervezésében évek óta rend-szeresen megszervezik az esély-egyenlõségi napot az

. A program szervezõi azidei esztendõben az Apáti Is-koláért Alapítvány a „HIDAK”5.5.1/B11/2-2011-0287 Családiközösségi kezdeményezések ésprogramok megerõsítése Alsó-nemesapátiban, az alsónemes-apáti Roma Nemzetiségi Ön-kormányzat, a Csertán SándorÁltalános Iskola és Óvoda –ezen belül a „Lépések egymásfelé” az iskola jógyakorlata –valamint az AlsónemesapátiÖnkormányzat voltak.

a helyi álta-lános iskola és óvoda igaz-gatója lapunknak elmondta: agyermekek az idei esélyegyen-lõségi program keretein belülinteraktív elõadást hallgattakmeg arról, hogy tizenéves kor-ban miként ne váljanak áldo-zattá a hétköznapi élet során.Az ismertetõt , aHIDAK projekt mentora tar-totta a szép számmal össze-gyûlt érdeklõdõk számára.Emellett az osztályok gyûjtöt-tek híres roma származású is-mert embereket, akikre pél-daként tekintenek.

A 2013-as alsónemesapátiesélyegyenlõségi nap különle-gessége volt, hogy ezúttal

alsóne-mesapáti Csertán Sándor Ál-talános Iskolában és Óvodá-ban

Szabó Katalin

Major Zsolt

nemcsak elõadások formájá-ban találkozhattak a fogyaté-kosság valamint a másság kü-lönféle formáival, de azt sze-mélyesen is megtapasztalhat-ták. 28 éves vaklány volt a vendége a prog-ramsorozatnak, aki személye-sen elmesélte miként éli min-dennapjait nem látóként ésõszintén, kendõzetlenül vála-szolt a jelenlévõ tanulók vala-mennyi kérdésére. Az iskolaigazgatója hozzátette: tapasz-talataik szerint ez a beszélge-tés óriási hatással volt a jelen-lévõ tanulókra, mint ahogy amozgássérültek által használa-tos kerekesszék kipróbálása is,melyetvédõnõ, a HIDAK projekt men-tora koordinált.

A diákok lebilincselve néz-ték meg közösen a cí-mû filmet, amely Japánban,Amerikában, Mongoliában ésAfrikában lévõ törzsekben szü-letett gyerekek sorsát mutatta be.

Az iskola tanulói érdeklõ-déssel követtékjelbeszéd bemutatóját is. Emel-lett részt vehettek zumba éscapoeira bemutatón, melyet

vezényelt, majdezt követõen a

-nak hastánc-bemutatóján tapsoltak a részt-vevõk. A zalaegerszegi

bemutatóján az esély-egyenlõségi nap résztvevõi

Varga Tünde

Frigyné Böröndi Rita

Babák

Rigó Csabáné

Laukó Zsófiabaki „Ezeregy

éjszaka lányai”

Kutya-suli

Egy nap az esélyegyenlõség jegyében

Az egerszegi kutyasuli bemutatója.

A TÁMOP

címû projekt kereté-ben megvalósult az

. Isko-lánk 6. és 8. o-s ta-nulói nagy izgalom-mal várták a május 21-i napot. Ekkor indultugyanis útjára az a két-éves pályázati program,amely tanárainknak kö-szönhetõen teljesen in-gyenesen valósult meg.

Kísérõtanáraink –Andi néni, Zsóka né-ni, Rita néni és Tiborbácsi vezényletével ki-gördült a buszunk.Hamarosan megérkez-tünk a szálláshelyünk-re: a festõi környe-zetben, mel-letti

„Iskola-fejlesztés Kreatív mód-szerekkel Egerváronés Zalaszentivánon”

ökológiai tábor

SopronBrennberg-völgy-

Ökológiai táborban

ben fekvõ faházakhoz, aholcsodás táj fogadott bennünket.

A közel 3,5 órás gyalogtúrasorán életközelben ismerked-

hettünk meg a táj jellegzetesnövény- és állatvilágával, majdkésõbb, majdnem ugyanezenaz útvonalon a Soproni-hegy-

ség éjszakai, aktív állatait ( pl.õz, vaddisznó, nyuszt, bagoly)figyelhettük meg. Nekünk,nyolcadikosoknak több, mint10 szalamandrát sikerült közel-rõl megnéznünk az idõjárás-nak köszönhetõen.

Buszos kirándulásunk a vi-lágörökség jegyében zajlott:ennek keretében nemcsak a

és aparkjának „különlegességeivel”ismerkedtünk, de az élõhely-rekonstrukciók során betekin-tést nyerhettünk teleszkópoksegítségével a különbözõ élõ-lények viselkedésébe is.

A madárháló felállításávalés szerencsénknek köszönhe-tõen több madarat is sikerültmeggyûrûznünk, illetve többélõlényt is sikerült megfigyel-nünk mikroszkóp segítségével.

Legtöbben akenutúrától tar-

tottak a legjobban, mégis talánez volt a legnagyobb élményszámunkra. Nemcsak a

nádrengetegének élõvilágá-ba nyertünk ennek soránbepillantást, de sokan – jóleveztünk és nem utolsó sor-ban – mindannyian megúsz-tuk szárazon.

nagycenki fertõdi kastély

Csárdakapu -fõcsatornai

Fertõ-tó

A kerékpártúra a várakozás-nak megfelelõen jól sikerült.Igaz, hosszú volt (kb. 30 km),de a látnivalók kárpótoltakbennünket: elgurultunk a

, majdkomppal érve foly-tattuk utunkat két keréken,ahol az környéki szikestavakon kívül a Nemzeti ParkLátogató Központjában is gya-rapíthattuk ismereteinket.

Az utolsó nap a hét soránszerzett tapasztalatainkról ad-tunk számot kvíz-vetélkedõ ke-retében, majd „levezetéskép-pen” a soproni csokigyárbantettünk látogatást és sokan el-sõ ízben próbálhatták ki a bo-bozás örömeit.

A jól szervezett progra-mokat nemcsak tanáraink-nak, hanem programveze-tõinknek, Balázsnak és Sanyi-nak is köszönjük, akik tu-dásukkal, tapasztalatukkal éslelkesedésükkel minden alka-lommal magukkal ragadtakbennünket.

A diákönkormányzat és tár-saik nevében:

és- 8. osztályos

tanulók

Pán-európai emlékhelyhez

Ausztriába

Ilmitz

Ódor Fruzsina,Landor Viktor, Pál ZsófiaJandó Ákos

Emlékezetes program volt az állatokmegfigyelése.

elõadásokat hallgattak az ebekképességeirõl és testközelbenismerkedhettek a kutyákkal.

A program részeként egésznap a Roma NemzetiségiÖnkormányzat szervezésében

Burka Attila

Odonics Zsuppán Beáta

– a helyi iskolavolt tanítványa – ifjú tehet-ségként zenélt és énekelt a fia-taloknak és hosszas beszélge-tést folytatott a diákokkal.

Page 12: Észak-Nyugat Zala 2013. június

12 2013. júniusÉszak-Nyugat Zala

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu

Az

akc

ióid

õta

rta

ma

júli

us

15

-ig

!

Zalaegerszeg

Nagykanizsa

Keszthely

Hévíz

Lenti

AutóbuszállomásTel.: 92/511-045

AutóbuszállomásTel.: 93/536-716

Kossuth L. u. 43.Tel.: 83/511-231

AutóbuszállomásTel.: 83/540-399

Ifjúság út 1.Tel.: 92/551-061

A ZALA VOLÁN UTAZÁSI IRODAAJÁNLATAILAST MINUTE:

KÖRUTAZÁSOK, VÁROSLÁTOGATÁSOK:

(SZÉP kártya és Ajándék Erzsébet-utalvány elfogadóhely.)

KÁRPÁTALJA kincsei (félpanzió)

Észak-Erdély és a moldvai kolostorok

Romantikus Németország

Üdülés Dél-Dalmáciában-Montenegró(szálloda+ félpanzió)

Debreceni Virágkarnevál

Olaszország: tengerparti pihenés kirándulásokkal(3*szálloda)

Észak-Magyarország másképpen

Karintia csodái: tavaktól a hegyóriásokig

Velence és szigetei: Murano-Burano-Torcello

Isztria és a Kvarner-öböl gyöngyszemei (félpanzió)

Montenegró nemzeti parkjai és tengerpartja (félpanzió)

www.zalavolan.hu/utazási_irodaEng.szám: R/0022/1992/2000

Júl. 18-21. 40.500 Ft/fõ

Aug. 6-11. 66.400 Ft/fõ

Aug. 7-11. 68.900 Ft/fõ

Aug. 18-24. 99.900 Ft/fõ

Aug. 19-21. 27.500 Ft/fõ

Aug. 24-29. 95.900 Ft/fõ

Szept. 6-8. 34.500 Ft/fõ

Szept. 6-8. 39.900 Ft/fõ

Szept. 6-8. 43.500 Ft/fõ

Szept. 11-15. 64.900 Ft/fõ

Szept. 13-17. 79.500 Ft/fõZala Volán Utazási Irodák:Zalaegerszeg: 92-511-045 Nagykanizsa: 93-536-716

Keszthely: 83-511-231 Hévíz: 83-540-399

Felnõtt belépõ*: 2 000 FtGyermek belépõ: 1 500 Ft

Családi belépõ*: 6 200 Ft: 6 800 Ft

(3-14 éves korig)

(2 felnõtt + 2 gyermek)(2 felnõtt + 3 gyermek)

Lazítson, pihenjen aLenti Termálfürdõ és Szent György Energiaparkban,

ahol szabadtéri és fedettaz Európában egyedülálló

valamint kínál felüdülést éskikapcsolódást minden korosztálynak!

élmény-, úszó-, gyógy-, és gyermekmedencék,játszótér, sportpálya, Szent György Energiapark

8 hektár parkosított zöldterület

www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/[email protected]; Tel: 92/351-770

A fürdõ június 22-tõl augusztus 25-ignaponta 9.00 - 20.00 óráig tart nyitva!

(*Július 1-tõl érvényes és nem tartalmazza a hidromasszázs medence használatát.)

Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságokkészítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan!

Nyertes pályázatok megvalósulásánakkötelezõ közzététele kedvezményesen!

Érdeklõdni:92/596-936; 30/378-4465

e-mail: [email protected]

feladhatja az

havilapban.Telefon: (92) 596-936;

Fax: (92) 596-937;E-mail: [email protected]

Észak-Nyugat Zala

HIRDETÉSÉTHIRDETÉSÉT

Ha elolvasta, adja tovább!