fí fiúk igazságot kaptak -...

1
Régészeti tudományos ülésszak Szegeden Napirenden as Alföld kutatásának újabb eredményei Tudományos életünkben Az ünnepélyes megnyitón A megjelenteket Bálint Ala- lassan hagyománnyá válik, megjelent Kocztur Éva, a jos megyei múzeumigazgató hogy az Alföld ősi múltjának Művelődésügyi Minisztérium köszöntötte, majd Döme Mi- régész kutatói évenként egy- múzeumi főosztályának kép- hály, a Csongrád megyei ta- szer Szegeden többnapos ta- viselője. Vízy Ottó, a Mű- nács művelődésügyi osztályá- nócskozásra gyűlnek össze, zeumi Ismeretterjesztő Köz- nak vezetője nyitotta meg a hogy beszámoljanak legújabb pont igazgatója. A József tanácskozást, eredményeikről. A tavalyi Attila Tudományegyetem , .... _ első ilyen konferencia után Ókortörténeti és Régészeti i ^ u S Zíf az idei háromnapos ülésszak Intézete, valamint - tudományoB e l o a J a s o k meg " Rendet a munkában! a Móra megkezdésére tegnap délelőtt Ferenc Múzeum rendezte került sor a Csongrád megyei tudományos ülésszak tanács székházában. Budapest nyitóján nagy számmal jre és 15 vidéki város — Szeged, lentek meg budapesti és sze- Hódmezővásárhely, Szentes, gedi egyetemi hallgatók is. Szolnok, Debrecen, Nyíregy- Ott volt Valentin Weber ré- ,„„„„„. A D t „„ háza, Miskolc. Sárospatak, gész, a Német Tudományos " i ^ P ^ L - - Eger, Tata, Székesfehérvár, Akadémia képviselője, Pécs. Baja, Kecskemét, Du- naújváros — mintegv negy- . . , t . - ven tudományos kutatója M az Alföld regeszeti kutata- Az ülésszak ma vesz részt a tanácskozáson, sának problémáit. folytatja munkáját. tartósára. Az első napon öt előadás hangzott el. Előadást JP^ÍI tartott László Gyula buda- pesti egyetemi tanár. Gazda- pusztai Gyula tanszékvezető docens. Csalóp József szentesi gató. Patay budapesti muzeológus és akl Makkay János dunaújvárosi hosszú idő óta tanulmányoz- tudományos kutató. délelőtt RÓKUS LEVEGŐJE Mikor tűnik el a korom? Program az erőmű korszerűsítésére az egész városnak Kétségtelen, hogy a ró- kusi üzemek, közöttük is első helyen az erőmű, szeny- nyezi a városrész levegőjét, és kormot lehel a házakra. Kellemetlen ez elsősorban a rókusiaknak, de az egész város levegője szempontjából ^ Az er6mű üj körü lbe- szempontjából nagyon hasz- 1! L A IaJ?. C ! ! J L l ü l 5 megawattos turbinát nos lenne. Költséges viszont . . g kap> amely a villamos- a gőzvezeték megépítése a energia ellátásba segít s fürdőhöz. Mégis az illetéke- léma megoldását napirenden tartja. , . . C1IC1 gia cnaiaoun Szegeden a noenergia- ugyanakkor g ö z t is termel, seknek érdemben foglalkoz- 11 á i á „4- _ n rv, 1 n + 1 IO „ , , _ - - T I ' A régi, öreg kazanokat ki- n iuk kellene ezzel a ker- cserélik, csupán egyet hagy- déssel. mert megérné, hogy nak meg belőlük, amelyet a fürdőt mielőbb bekapcsol- földgáztüzelésre alakítanak ják a távfűtés rendszerébe. át. A kazánokban, amelyek A költségek ugyanis vi- . ua ~. az elgondolások szerint 25 szonylag rövid idő alatt , .... , ... , tonnásak lesznek, s megfe- megtérülnének, tanács epitesi es KozieKeaesi le]ő kiszolgáló berendezések- Az elgondolások szerint a osztályának vezetője - nem- kel látj - k el széntüzelés he . harmadik ötéves tervben ellátást — amint erről la- punkban beszámoltunk a jövőben a hévízre és az Üllésről a várasba vezetett •földgázra alapozzák. Ez a fény — állapította meg Ba- logh Péter mérnök, a csak energetikai szempont- j pakurával működnek egyebek között az AKÖV új bol jelentős, hanem egyúttal majd Ennek következt ében telephelye és a gépipari Szeged levegőjét is tisztábbá megszünik a korom . i gy j s technikum is bekapcsolódik keletkezik azonban bizonyos a távfűtésbe s bővítik fel- mennyiségű égéstermék, haszhálását azokban az üze- teszf, egészségügyi pontból igen fontos. szem- űt S. Jövőre, éppen az üllési a melyet azonban az építendő mekben, ahol most is alkal- földgáz segítségével, a gáz- 50 méter magas kémény jut- mázzák, abbahagyja a hagyomá- tat a szabadba., A ..kémény nyos gázelőállítási módszert. e iég magas lesz ahhoz, hogy hogy meg- az égés melléktermékeit a gázke- felsőbb levegőrétegekbe to- A városi pártbizottság mert lényegében a munka- egyik tagja, aki gyak- halogatók ellen irányul az ran megfordul a sze- életszínvonal határozottabb gedi üzemekben, a követke- emelkedéséért. Az egyoldalú megállapítást tette: „Ha türelmetlenkedők mindunta- mindenki intenzív munkával lan „kiverik a balhét", mert töltené el munkaidejét, ez nincs még nálunk minden az minden műszaki fejlesztés ő szájuk íze szerint, közben nélkül legalább egyévi plusz állandóan kivonják magukat nemzeti jövedelmet eredmé- a nagyobb célfeladatok vég- nyezne". Jóllehet, nem tudo- rehajtásából. Mikor mond- mányos számításokon nyűg- ják már meg nekik, hogy szik ez a kijelentés, s talán elég? Forradalmunk mai sza- csak a huzamosabb idő óta kaszában nem nagy hangra, szerzett kedvezőtlen lapasz- hanem elsősorban pontos, talatok váltották ki, min- termelékeny munkára van denesetre fején találta a szükség, szeget Vitathatatlan ugvan- .. . . is hogv több munkahelyen M7 oztudomásü, hogy ve- — amellett, hogy a többség t\ f* 10 tokes orszagok- kifogástalanul látja el fel- ban magasabb a/, elet- adatát egyesek több színvonal, mint nálunk. Vi- olyasmit is művelnek, ami szont az is az igazsaghoz nem megengedhető. Megtár- tartozik, hogy ott a munka gvalják a sporteseményeket, termelékenysége is maga- lottószámokat variálnak, tré- sa bb . nemcsak a technika cselnek cigarettáznak csel- fejlettsége, hanem a nagyobb lengenek mellékhelyiségek- munkaintenzitás miatt is. ben időznek, és így tovább. Egy kapitalista üzemben el- Az ilyenek csak az idő mú- képzelhetetlen, hogy valaki lását, a műszak végét lesik, akár egy pillanatra is mast s kisebb gondjuk is nagyobb csináljon, mint amivel a annál, hogv az üzem. a tár- munkavezetője megbízta. A sadalom céljainak eléréséért gyáron belül olyan szigorú törjék magukat. a szervezettség, az ellenőr- zés, hogy a fegvelmezetlene- Nemcsak a vezetők, ha- ^ g úgyszólván lehetetten. A nem a munkaidőt ténylege- Szeged megyei jogú városi sen kihasználó dolgozók is tanács vb elnöké is hasonló mind gyakrabban hangoztat- tapasztalatokat szerzett, ami- ják: ezt az állapotot radiká- kor egy delegáció tagjaként lisan meg kell szüntetni. Ha Angliában járt. a bányák mélyén, a futó- A lógósok szeretnek arra szalagok mellett, a nagyobb hivatkozni, hogy nálunk nem postai telefonközpontban és tőkés világ van, hanem dre még számos munkahelyen mokrácia. Ez igaz. Csak- szinte megállás nélkül mo- hogy a demokrácia nem sza- zogni kell a kéznek, akkor badosságot, felelőtlenkedést például az időbéresektől is jelent, hanem éppen ellen- joggal megkövetelhető min- kezlőleg: szigorú rendet és denütt, hogy ne húzzák visz- tervfegyelmet. És ebben a szafelé a társadalom fejlő- kérdésiben nincs alku azok* dését. Az öntudatos munká- kai sem, akik a legelső fre sok tömege nem elégszik lelősségrevonéskor valamtfé- meg azzal, hogy a magasabb le humanizmusról prédikál- teljesitmény után többet is nak. A termelés és a terme- keres (sajnos, még ez sem lékenység növeléséért felelős mindenütt mondható el nyu- vezetők ne hagyják magu- godt lelkiismerettel), ők sze. kat megtéveszteni a dolgo- retnének gyorsabb ütemet zók érdekeire, az emberies- diktálni a szocializmus tel- ségne hivatkozó hamis jel- jes felépítésében. Egészséges szavaktól, hanem követeljék kétoldalú türelmetlenség ez, meg bátran a pontos, minő- Ez azt jelenti, szűnnek a retortás kívül kerüljenek a városon Az erőmű korszerűsítése mencék, nem lesz szükség a vabbítsa, hogy a széljárással drága szénre. Ennek követ- keztében tisztul Rókus leve- gője s egyúttal természete- lehetőséget teremt arra is, sen jelentős lesz a szénmeg- hogy újabb üzemek kapja- takarítás is. A gázmű 1965- nak ipari és fűtési gőzt. Le- ben tiszta földgázt használ hetséges az is, hogy mintegy majd fel és azt felbontva, 200 lakást - amely ezután városi gázzá alakítva juttat- épül — bekapcsoljanak a ja a hálózatba. Az erőmű, amikor a zánok, illetve a turbinák tábbó teszi Szeged működnek, a széntüzeléses jét. eljárással sok szennyező gőztávfűtésbe. A gőztávfűtés ka- kiterjesztése szintén tisz- levegő- Jelenleg az erőmű 11 égésterméket bocsát a leve- üzemnek, illetve intézmény- gőbe. Ennek elkerülését biz- nek szolgáltat ipari és fű- felhasználó Konzerv- Még az idén bekap- tosítja az a nagyszabású tési gőzt. A program, amely most készült most a Szegedi el és jóváhagyásra vár. A gyár. következő, harmadik ötéves csclják a gőztávfűtésbe a tervben ugyanis — a beruhá- Csongrád megyei tanács ter- záai program szerint — tel- vező vállalatát s épül a ve- jesen korszerűsítik a szegedi zeték a kenderfonógyárhoz erőművet. Erre a célra — közölte Kutasi Mihály, a is. Jelenleg mód lenne ar- ra' — amint a DÁV-nál kö- DAV központjának osztály- zölték —, hogy a szegedi für vezetője — több mint 100 dőt is gőzfűtéssel lássák el. millió forintot fordítanak Ez mind a szénmegtakarí- majd a felújítások kereté- tás, mind a város levegője fiúk igazságot kaptak Fiataljaink az Úttörő- és Hogy miért? Mi történt ve- A TEB kötelezte a Szegedi a KISZ-szervezetek felhívá- lük? Falemezgyárat, hogy — mi- sának eleget téve lelkesen Június 15-én mintegy 50 vei 3 fiúkkal nem közölték indultak a nyári szünetben társukkal együtt őket is tá- munkába lépésükkor szerző- munkára, a munkaerő-hiány- jékoztatta a vállalat megbi- désük időtartamát és így nyal küzdő vállalatok segít- zo ttjá a munka feltételeiről, abban a hiszemben voltak, ségére. Az országban százak Elmondta, hogy nyolc órai hogy k «f hónapig foglalkoz- ás ezrek áldozták fel pihené- munkára alkalmazzák őket tatják őket — augusztus 15- süket azért, hogy segítsenek 5 forint 40 filléres órabérrel. ig alkalmazza a fiatalokat. A az iparnak. Fiatal gyerekek, Ezután el is kezdték műkő- teljes munkaidőre fizesse ki akik még csak először enge- désüket. Dolgoztak becsüle- 3 megígért 5.40-es órabért, delmeskedtek a hívó szó va- tesen. Amit meg is érdemeltek, hi- rázsának. és azok ls akik már Q szen becsületesen dolgoztak, értették: segíteni kell ismét. J ^ ^ ^ a ^ - f ^ f Éfe tott számukra. Eléjük tettek r ájuk bizott munkát leíkiis- egy július 2-i keltezésű szer- meretesen, odaadással vé- így került — a felhívás z ődést, melyben az állt, hogy gezték." két 13 éves fif. : &z ó r a b é r ü k 3 4 0 _ 2 forint _ Győzött tehát az igazság. r r Sz n egedf Falemez- tal kevesebb, mint az Ígért Csak egy Mait hosszú volt — Bokay Mária? Szegedi művészek — Nincs bent, ké- rem. ma nem próbál — válaszolja kérdé- semre a színház por- tosa. Akkor hát nincs máS a közvetlen hangú, rá, hogy az idei ™rt^f^r, fesztelen beszélgetés, évadban prózai te- S örömmel látom, hetségét is megmu- hogy szerencsém van, tassa a közönségnek? legjobb interjú- — Igen. A Rozsda- Bókay Mária kell Az Oskola utcai ház első emeletére érve kicsit tétovázom, nem tudom az ajtószá- J^^faJtam áSöngetek°Tz zan tárgyilagosság, é v többi darabjában eUfflHáriTöl^ szerényseg. szakmaja is kapok pró zai sze- e^ken Hazias oltó- ismerete ^ szere tete repeket. k0m ° ly arCU ' jellemzi Bókay Má- ^ ^ éve van nat Luxemburg grófját, a Potyautast, az Anna- bált .a Mária főhad- nagyot, sőt szerepelt egy Mozart-operá- ban, a Varázsfuvolá- ban is. Paminát éne- kelte. Repül az idő, s még annyi minden- ről nem beszéltünk. — Hogy került a JO " temetőben, s talán az főiskolára? fiatal nő nyit ajtót. Elnézését akarom kérni a zavarásért. Szegeden. Egyenesen _ Először az idei be- a főiskoláról került mikor kiderül, hogy tatóról, a Leven- ide férjével, s több jó helyen járok. dularol beszélgetünk. évfolyamtársával Operettszakon együtt. Szakmája sze- életszemlélete Szerettem főiskolára Mikor megmon- végezte a főiskolát? retete, dom. miért keresem, — kérdezem, a ki tű- tanította meg arra, járni. Nagvon sokat meglepetten, kicsit alak (tás nagy si- hogy minden felada- kaptunk Adám Ottó- hitetlenkedve nez. k erére gondolva. tot örömmel fogad- tói. osztályfőnökünk- Nem lesz köoiy- — Nem, prózai szí- jon, s azokból az tői. Ö oltotta belénk nyű dolga. Rossz in- nész vagyok. Operet- adott lehetőségek kö- a magasrendű színé- terjúalany vagyok — tet csak azért ját- zött a lehető legtöb- szí munka iránti mondja mentegetőz- szom. mert kevés a bet igyekezzen ki- igényt, amit többi ve miközben a szo- színháznál az énekes hozni. Ezért játszót- tanítványaival esyütt bába érünk. Pár színész. De szív- ta végig úgyszólván én is szeretnék meg- pcrc múlva azonban ügyem a próza a tavalyi évad ösz- valósítani, mar javaban folyik — S van lehetőség szes operettjeit: a Nagy Katalin nyomán Kó&zó László o gyárba. —, s nem is augusztus 15-ig az A pénzüket megkap- ök magukévá tették az el- alkalmazzák őket, hanem tók a fiatalok, de nehezén vet, de sajnos csalódtak, csak július 15-ig. lehetne velük elhitetni, hogy csak ilyen módon lehet az g igazságnak érvényt szerezni. S nehéz lenne megmagyaráz- A gyerekek elindultak ke- ni, miért kellett ilyen kál- resni igazukat Illetve nem váriát járniuk, is a gyerekek hanem a szü- ^ lők. ^ Július 22-én összeült a Sze- Azt hiszem, nem válik di- gedi Falémezgyár egyeztető csőségére a vállalatnak ez bizottsága. Részben igazat az ügy - Először akkor hi- adtak a gyerekeknek. Június báztak, amikor 14 éven aluli 15-től július 18-ig a szóbeli gyermekeket nyolc órai szerződésnek megfelelően munkára alkalmaztok. Tör- kötelezték a vállalatot, hogy vénysértést követtek el. ami- 5.40-es órabért fizessen a 3 fiatalok munkába lé- fiatalok munkájáért A hát- pésekor nem kötötték velük ralevő időre viszont csak szerződést Nem is beszélve 3.40-es órabért állapítottak az erkölcsi kárról. Az isko- meg. Iából ugyanis lelkesen in- A gyerekek s szüleik nem dultak a gverekek - s a váIla ' törödtek bele. Érezték, iga- Iatna ' csa,ódá<; érte " ket - zuk van. Nem lehet egy A két fiúnak kifizették vállalat képviselőjének sza- jo?os bérüket De vajon a va csak szó. Fellebbeztek a többi 50 fiatallal, akik nem falemezgyár egyeztető bizott- csaptok az asztalra, s nem sága döntése ellen a területi keresték igazukat, mi tör- egyeztető bizottsághoz. Itt tént? Az 6 esetükben az döntötték el igazgságosan az Ígéret csak ígéret maradt? ügyüket Kovács Attila. — Közvetlenül érett- ségi után jelentkez- tem először. A har- madik vizsgán estem ki. Aztán egy évig jogot hallgattam az egyetemen, és júni- usban újra jelent- keztem. Felvettek. ségi munkát. A munkafe- gyelmet megkövetelő határo- zottság és erély természete- sen nem tévesztendő össze a durvasággal. Mivel nálunk nem a tőkésnek dolgozik sen- ki, hanem a társadalom és benne saját egyéni boldogu- lásáért is. a dolgozók érdeke ellen cselekszik az, •üti a munkaidőt szórakozásnak fogja fel. O lyan egyszerű ez. hogy bárki megértheti. Mégis előfordul, hogy a pártszervezet tanácstalan, amikor problémák adódnak a munkafegyelemmel. Néhol például a konzervgyár- ban — olykor a könnyebbik megoldást választják a ne- velés helyett, s már eleve kijelentik, hogy az emberek egy része javíthatatlan. Ezért tehát ahelyett, hogy foglal- koznának velük, szívesen szidják őket, és sopánkod- nak a megoldatlan nehézsé- gek láttán. Pedig ez a lehető legrceszabb módszerek egyi- ke. A hitetlenség az ember- ben könnyen rideg parancs- uralmat, durvaságot szülhet, s ez már valóban a kapita- lista üzemvezetés jellemzője. A kommunista párt szilár- dan azt vallja, hogy minden ember nevelhető, csak meg- felelő módszereket kell al- kalmazni. . Egy ruhagyári osztályvezető mesélte el, hogy felvettek az üzembe egy börtönből szabadult fiatal férfit Többen legyin- tették. hogy kár az ener- giáért. úgysem lesz belőle soha rendes munkás. Ebből fakadt, hogy már eleve ilyen szemszögből figyelték a mun- káját. Várták az alkalmat hogy önmaguk igazolásáért mikor csaphatnak le rá. Nem kellett sokáig várniok, mert az illető egyszer el- aludt munka közben a rak- tárban. „Fegyelmit neki, vagy kirúgni!" — hallatszott innen is, onnan is. Az egyik józanabb vezető azonban másképpen gondolkodott. Mintegy másfél óráig szé- pen. csendes hangon elbe- szélgetett a „javíthatatlan- nal", aminek eredményre ként az hálásan megköszön- ve a jóindulatot és a bizal- mat. megígérte, hogv többé nem lesz rá panasz. Állta is a szavát. S ajnos, némelyek még ma sem azt nézik egy ember megítélésénél, hogy mennyit dolgozik, ha- nem a múltjában vájkálnak minduntalan. Ez gyakran ar- ra jó nekik — tisztelet a ki- vételnek —, hogy a maguk gyatra munkáját palástolják, másfelé tereljék a figyel- met. Megesik, hogy a „flek- kes ember", akit a rendőrség kérésére vettek fel valame- lyik vállalathoz, már nem bírja nézni a „tiszták, hófe- hérek" semmittevését és bi- zonytalanul megjegyzi, hogy dolgozni is kellene. Erre rá- támadnak: „mit jár neked a szád, hiszen a börtönből jöt- tél". Nem tudni, hogy az er- kölcs és tisztesség eme őrei felmérték-e már magatartá- suk lehetetlen voltát, annak romboló hatását, de annyi bizonyos: akik bármilyen okra való hivatkozással ha- mis érvekkel, vagy rossz példával bomlasztják a mun- kafegyelmet, előbb vagy utóbb szembekerülnek a tár- sadalommal. Ebből egyenesen követke- zik. hogy a fejlődni, a kitű- zött célt minél gyorsabban elérni kívánó társadalom nem tűrheti meg a kerékkö- tőket Ahol a nevelés, a szép szó, az okos érv falrahányt borsó, ott erkölcsi kötelesség erélyesebb észközökhöz fo- lyamodni. Olyan légkör meg- teremtésére van szükség, amelyben mindenki termé- szetesnek vészi, hogy a mun- kabérért tényléges munkát kell -végezni a műszak kez- detétől a végéig. Ha egye- sek kilépéssel fenyegetőznek — ez elég nagy divat mos- tanában —, inkább menje- nek isten hirével. mintsem tovább rombolják a közös- ség fegyelmét. A rejtett tartalékok te- hát az emberi mun- kában is óriásiak. Ezeket a tartalékokat feltár- ni a termelés fokozása érde- kében, halaszthatatlan ten- nivalónk. F. NAGV ISTVÁN Csütörtök. 1961. október 32. DIL-MAGYARORSZAG 5

Upload: others

Post on 05-Jan-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: fí fiúk igazságot kaptak - u-szeged.hudigit.bibl.u-szeged.hu/.../01964/00248/dm_1964_248_005.pdfvezetője — több mint 100 dő it gőzfűtésses lássá ellk. millió forintot

Régészeti tudományos ülésszak Szegeden

Napirenden as Alföld kutatásának újabb eredményei Tudományos életünkben Az ünnepélyes megnyitón A megjelenteket Bálint Ala-

lassan hagyománnyá válik, megjelent Kocztur Éva, a jos megyei múzeumigazgató hogy az Alföld ősi múlt jának Művelődésügyi Minisztérium köszöntötte, majd Döme Mi-régész kutatói évenként egy- múzeumi főosztályának kép- hály, a Csongrád megyei ta-szer Szegeden többnapos ta- viselője. Vízy Ottó, a Mű- nács művelődésügyi osztályá-nócskozásra gyűlnek össze, zeumi Ismeretterjesztő Köz- nak vezetője nyitotta meg a hogy beszámoljanak legújabb pont igazgatója. A József tanácskozást, eredményeikről. A tavalyi Attila Tudományegyetem „ , .... _ első ilyen konferencia után Ókortörténeti és Régészeti i ^ u S Z í f az idei háromnapos ülésszak Intézete, valamint - t u d o m á n y o B e l o a J a s o k m e g "

Rendet a munkában!

a Móra megkezdésére tegnap délelőtt Ferenc Múzeum rendezte került sor a Csongrád megyei tudományos ülésszak tanács székházában. Budapest nyitóján nagy számmal jre és 15 vidéki város — Szeged, lentek meg budapesti és sze-Hódmezővásárhely, Szentes, gedi egyetemi hallgatók is. Szolnok, Debrecen, Nyíregy- Ott volt Valentin Weber ré- ,„„„„„.A D „ t „ „ háza, Miskolc. Sárospatak, gész, a Német Tudományos " i ^ P ^ L - -Eger, Tata, Székesfehérvár, Akadémia képviselője, Pécs. Baja, Kecskemét, Du-naújváros — mintegv negy- . . , t . -ven tudományos kutatója M az Alföld regeszeti kutata- A z ülésszak ma vesz részt a tanácskozáson, sának problémáit. folytatja munkáját .

tartósára. Az első napon öt előadás hangzott el. Előadást

JP^ Í I tartott László Gyula buda-pesti egyetemi tanár. Gazda-pusztai Gyula tanszékvezető docens. Csalóp József szentesi

gató. Patay budapesti muzeológus és

akl Makkay János dunaújvárosi hosszú idő óta tanulmányoz- tudományos kutató.

délelőtt

RÓKUS LEVEGŐJE Mikor tűnik el a korom? Program az erőmű korszerűsítésére Jó az egész városnak

Kétségtelen, hogy a ró-kusi üzemek, közöttük is első helyen az erőmű, szeny-nyezi a városrész levegőjét, és kormot lehel a házakra. Kellemetlen ez elsősorban a rókusiaknak, de az egész város levegője szempontjából ^ A z e r 6 m ű ü j k ö r ü l b e - szempontjából nagyon hasz-1 ! L A I a J? . C ! ! J L l ü l 5 megawattos turbinát nos lenne. Költséges viszont

. -« .g k a p > amely a villamos- a gőzvezeték megépítése a energia ellátásba segít s fürdőhöz. Mégis az illetéke-

léma megoldását napirenden tartja.

, . . C1IC1 g i a c n a i a o u n • — Szegeden a noenergia- u g y a n a k k o r g ö z t is termel, seknek érdemben foglalkoz-

11 á i á „4- _ n rv, 1 n + 1 IO „ , , _ - - T I ' A régi, öreg kazanokat ki- niuk kellene ezzel a ker-cserélik, csupán egyet hagy- déssel. mert megérné, hogy nak meg belőlük, amelyet a fürdőt mielőbb bekapcsol-földgáztüzelésre alakítanak ják a távfűtés rendszerébe. át. A kazánokban, amelyek A költségek ugyanis vi-

. ua~. az elgondolások szerint 25 szonylag rövid idő alatt , . . . . , . . . , tonnásak lesznek, s megfe- megtérülnének,

tanács epitesi es KozieKeaesi l e ] ő k i s z o l g á l ó berendezések- Az elgondolások szerint a osztályának vezetője - nem- k e l l á t j - k e l s z é n t ü z e l é s h e . harmadik ötéves tervben

ellátást — amint erről la-punkban beszámoltunk — a jövőben a hévízre és az Üllésről a várasba vezetett •földgázra alapozzák. Ez a fény — állapította meg Ba-logh Péter mérnök, a

csak energetikai szempont- j pakurával működnek egyebek között az AKÖV új bol jelentős, hanem egyúttal m a j d E n n e k k ö v e t k e z t é b e n telephelye és a gépipari Szeged levegőjét is tisztábbá megszünik a korom. i g y js technikum is bekapcsolódik

keletkezik azonban bizonyos a távfűtésbe s bővítik fel-mennyiségű égéstermék, haszhálását azokban az üze-

teszf, egészségügyi pontból igen fontos.

szem-

ű t S.

Jövőre, éppen az üllési amelyet azonban az építendő mekben, ahol most is alkal-földgáz segítségével, a gáz- 50 méter magas kémény jut- mázzák, mű abbahagyja a hagyomá- tat a szabadba., A ..kémény nyos gázelőállítási módszert. e iég magas lesz ahhoz, hogy

hogy meg- a z égés melléktermékeit a gázke- felsőbb levegőrétegekbe to-

A városi pártbizottság mert lényegében a munka-egyik tagja, aki gyak- halogatók ellen irányul az ran megfordul a sze- életszínvonal határozottabb

gedi üzemekben, a követke- emelkedéséért. Az egyoldalú zö megállapítást tette: „Ha türelmetlenkedők mindunta-mindenki intenzív munkával lan „kiverik a balhét", mert töltené el munkaidejét, ez nincs még nálunk minden az minden műszaki fejlesztés ő szájuk íze szerint, közben nélkül legalább egyévi plusz állandóan kivonják magukat nemzeti jövedelmet eredmé- a nagyobb célfeladatok vég-nyezne". Jóllehet, nem tudo- rehajtásából. Mikor mond-mányos számításokon nyűg- ják már meg nekik, hogy szik ez a kijelentés, s talán elég? Forradalmunk mai sza-csak a huzamosabb idő óta kaszában nem nagy hangra, szerzett kedvezőtlen lapasz- hanem elsősorban pontos, talatok váltották ki, min- termelékeny munkára van denesetre fején találta a szükség, szeget Vitathatatlan ugvan- .. . . is hogv több munkahelyen M 7 oztudomásü, hogy ve-— amellett, hogy a többség t \ f*1 0 t o k e s orszagok-kifogástalanul lát ja el fel- b a n magasabb a/, elet-adatát — egyesek több színvonal, mint nálunk. Vi-olyasmit is művelnek, ami szont az is az igazsaghoz nem megengedhető. Megtár- tartozik, hogy ott a munka gvalják a sporteseményeket, termelékenysége is maga-lottószámokat variálnak, tré- s a b b . nemcsak a technika cselnek cigarettáznak csel- fejlettsége, hanem a nagyobb lengenek mellékhelyiségek- munkaintenzitás miatt is. ben időznek, és így tovább. Egy kapitalista üzemben el-Az ilyenek csak az idő mú- képzelhetetlen, hogy valaki lását, a műszak végét lesik, akár egy pillanatra is mast s kisebb gondjuk is nagyobb csináljon, mint amivel a annál, hogv az üzem. a tár- munkavezetője megbízta. A sadalom céljainak eléréséért gyáron belül olyan szigorú törjék magukat. a szervezettség, az ellenőr-

zés, hogy a fegvelmezetlene-Nemcsak a vezetők, ha- ^ g úgyszólván lehetetten. A

nem a munkaidőt ténylege- Szeged megyei jogú városi sen kihasználó dolgozók is tanács vb elnöké is hasonló mind gyakrabban hangoztat- tapasztalatokat szerzett, ami-ják: ezt az állapotot radiká- kor egy delegáció tagjaként lisan meg kell szüntetni. Ha Angliában járt. a bányák mélyén, a futó- A lógósok szeretnek arra szalagok mellett, a nagyobb hivatkozni, hogy nálunk nem postai telefonközpontban és tőkés világ van, hanem dre még számos munkahelyen mokrácia. Ez igaz. Csak-szinte megállás nélkül mo- hogy a demokrácia nem sza-zogni kell a kéznek, akkor badosságot, felelőtlenkedést például az időbéresektől is jelent, hanem éppen ellen-joggal megkövetelhető min- kezlőleg: szigorú rendet és denütt, hogy ne húzzák visz- tervfegyelmet. És ebben a szafelé a társadalom fejlő- kérdésiben nincs alku azok* dését. Az öntudatos munká- kai sem, akik a legelső fre sok tömege nem elégszik lelősségrevonéskor valamtfé-meg azzal, hogy a magasabb le humanizmusról prédikál-teljesitmény után többet is nak. A termelés és a terme-keres (sajnos, még ez sem lékenység növeléséért felelős mindenütt mondható el nyu- vezetők ne hagyják magu-godt lelkiismerettel), ők sze. kat megtéveszteni a dolgo-retnének gyorsabb ütemet zók érdekeire, az emberies-diktálni a szocializmus tel- ségne hivatkozó hamis jel-jes felépítésében. Egészséges szavaktól, hanem követeljék kétoldalú türelmetlenség ez, meg bátran a pontos, minő-

Ez azt jelenti, szűnnek a retortás

kívül kerüljenek a városon Az erőmű korszerűsítése

mencék, nem lesz szükség a vabbítsa, hogy a széljárással drága szénre. Ennek követ-keztében tisztul Rókus leve-gője s egyúttal természete- lehetőséget teremt arra is, sen jelentős lesz a szénmeg- hogy ú jabb üzemek kapja-takarí tás is. A gázmű 1965- n a k ipari és fűtési gőzt. Le-ben tiszta földgázt használ hetséges az is, hogy mintegy majd fel és azt felbontva, 200 lakást - amely ezután városi gázzá alakítva juttat- épül — bekapcsoljanak a ja a hálózatba.

Az erőmű, amikor a zánok, illetve a turbinák tábbó teszi Szeged működnek, a széntüzeléses jét. eljárással sok szennyező

gőztávfűtésbe. A gőztávfűtés ka- kiterjesztése szintén tisz-

levegő-

Jelenleg az erőmű 11 égésterméket bocsát a leve- üzemnek, illetve intézmény-gőbe. Ennek elkerülését biz- nek szolgáltat ipari és fű-

felhasználó Konzerv-

Még az idén bekap-

tosítja az a nagyszabású tési gőzt. A fő program, amely most készült most a Szegedi el és jóváhagyásra vár. A gyár. következő, harmadik ötéves csclják a gőztávfűtésbe a tervben ugyanis — a beruhá- Csongrád megyei tanács ter-záai program szerint — tel- vező vállalatát s épül a ve-jesen korszerűsítik a szegedi zeték a kenderfonógyárhoz erőművet. Erre a célra — közölte Kutasi Mihály, a

is. Jelenleg mód lenne ar-ra ' — amint a DÁV-nál kö-

DAV központjának osztály- zölték —, hogy a szegedi fü r vezetője — több mint 100 dőt is gőzfűtéssel lássák el. millió forintot fordítanak Ez mind a szénmegtakarí-majd a felújítások kereté- tás, mind a város levegője

fí fiúk igazságot kaptak Fiataljaink az Úttörő- és Hogy miért? Mi történt ve- A TEB kötelezte a Szegedi

a KISZ-szervezetek felhívá- lük? Falemezgyárat, hogy — mi-sának eleget téve lelkesen Június 15-én mintegy 50 v e i 3 fiúkkal nem közölték indultak a nyári szünetben társukkal együtt őket is tá- munkába lépésükkor szerző-munkára, a munkaerő-hiány- jékoztatta a vállalat megbi- désük időtartamát és így nyal küzdő vállalatok segít- z o t t j á a munka feltételeiről, abban a hiszemben voltak, ségére. Az országban százak Elmondta, hogy nyolc órai h o g y k«f hónapig foglalkoz-ás ezrek áldozták fel pihené- munkára alkalmazzák őket ta t ják őket — augusztus 15-süket azért, hogy segítsenek 5 forint 40 filléres órabérrel. i g alkalmazza a fiatalokat. A az iparnak. Fiatal gyerekek, Ezután el is kezdték műkő- teljes munkaidőre fizesse ki akik még csak először enge- désüket. Dolgoztak becsüle- 3 megígért 5.40-es órabért, delmeskedtek a hívó szó va- tesen. Amit meg is érdemeltek, hi-rázsának. és azok ls akik már Q

s z e n becsületesen dolgoztak, értették: segíteni kell ismét. J ^ ^ ^ a ^ - f ^ f

Éfe tott számukra. Eléjük tettek r á j u k bizott munkát leíkiis-egy július 2-i keltezésű szer- meretesen, odaadással vé-

így került — a felhívás ződést, melyben az állt, hogy gezték." két 13 éves fif. : & z ó r a b é r ü k 3 4 0 _ 2 f o r i n t _ Győzött tehát az igazság.

r r S z n e g e d f Falemez- tal kevesebb, mint az Ígért Csak e g y M a i t hosszú volt

— Bokay Mária? Szegedi művészek — Nincs bent, ké-rem. ma nem próbál — válaszolja kérdé-semre a színház por-tosa. Akkor hát nincs m á S a közvetlen hangú, rá, hogy az idei

™ r t ^ f ^ r , fesztelen beszélgetés, évadban prózai te-S örömmel látom, hetségét is megmu-hogy szerencsém van, tassa a közönségnek?

legjobb interjú- — Igen. A Rozsda-

Bókay Mária kell Az Oskola utcai ház első emeletére érve kicsit tétovázom, nem tudom az ajtószá- J ^ ^ f a J t a m

á S ö n g e t e k ° T z z a n tárgyilagosság, é v többi darabjában e U f f l H á r i T ö l ^ szerényseg. szakmaja i s k a p o k p r ó z a i sze-e ^ k e n Hazias oltó- i s m e r e t e ^ s z e r e t e t e repeket.

k 0 m ° l y a r C U ' jellemzi Bókay Má- ^ ^ é v e v a n n a t

Luxemburg grófját, a Potyautast, az Anna-bált .a Mária főhad-nagyot, sőt szerepelt egy Mozart-operá-ban, a Varázsfuvolá-ban is. Paminát éne-kelte.

Repül az idő, s még annyi minden-ről nem beszéltünk.

— Hogy került a J O" temetőben, s talán az főiskolára?

fiatal nő nyit ajtót. Elnézését akarom kérni a zavarásért.

Szegeden. Egyenesen _ Először az idei be- a főiskoláról került

mikor kiderül, hogy tatóról, a Leven- i d e férjével, s több jó helyen járok. dularol beszélgetünk. évfolyamtársával

— Operettszakon együtt. Szakmája sze-életszemlélete Szerettem főiskolára Mikor megmon- v é g e z t e a főiskolát? retete,

dom. miért keresem, — kérdezem, a ki tű- tanította meg arra, járni. Nagvon sokat meglepetten, kicsit n ő a l a k ( t á s nagy si- hogy minden felada- kaptunk Adám Ottó-hitetlenkedve nez. k e ré re gondolva. tot örömmel fogad- tói. osztályfőnökünk-

Nem lesz köoiy- — Nem, prózai szí- jon, s azokból az tői. Ö oltotta belénk nyű dolga. Rossz in- nész vagyok. Operet- adott lehetőségek kö- a magasrendű színé-terjúalany vagyok — tet csak azért ját- zött a lehető legtöb- szí munka iránti mondja mentegetőz- szom. mert kevés a bet igyekezzen ki- igényt, amit többi ve miközben a szo- színháznál az énekes hozni. Ezért játszót- tanítványaival esyütt bába érünk. Pár színész. De szív- ta végig úgyszólván én is szeretnék meg-pcrc múlva azonban ügyem a próza a tavalyi évad ösz- valósítani, mar javaban folyik — S van lehetőség szes operettjeit: a Nagy Katalin

nyomán Kó&zó László o gyárba. —, s nem is augusztus 15-ig az A pénzüket megkap-

ö k magukévá tették az el- alkalmazzák őket, hanem tók a fiatalok, de nehezén vet, de sajnos csalódtak, csak július 15-ig. lehetne velük elhitetni, hogy

csak ilyen módon lehet az g igazságnak érvényt szerezni.

S nehéz lenne megmagyaráz-A gyerekek elindultak ke- ni, miért kellett ilyen kál-

resni igazukat Illetve nem váriát járniuk, is a gyerekek hanem a szü- ^ lők. ^

Július 22-én összeült a Sze- Azt hiszem, nem válik di-gedi Falémezgyár egyeztető csőségére a vállalatnak ez bizottsága. Részben igazat a z ü g y - Először akkor hi-adtak a gyerekeknek. Június báztak, amikor 14 éven aluli 15-től július 18-ig a szóbeli gyermekeket nyolc órai szerződésnek megfelelően munkára alkalmaztok. Tör-kötelezték a vállalatot, hogy vénysértést követtek el. ami-5.40-es órabért fizessen a 3 fiatalok munkába lé-fiatalok munká jáé r t A hát- pésekor nem kötötték velük ralevő időre viszont csak szerződést Nem is beszélve 3.40-es órabért állapítottak az erkölcsi kárról. Az isko-meg. Iából ugyanis lelkesen in-

A gyerekek s szüleik nem d u l t a k a g v e r e k e k - s a v á I l a ' törödtek bele. Érezték, iga- I a t n a ' c s a , ó d á < ; é r t e " k e t -zuk van. Nem lehet egy A két fiúnak kifizették vállalat képviselőjének sza- jo?os bérüket De vajon a va csak szó. Fellebbeztek a többi 50 fiatallal, akik nem falemezgyár egyeztető bizott- csaptok az asztalra, s nem sága döntése ellen a területi keresték igazukat, mi tör-egyeztető bizottsághoz. Itt tént? A z 6 esetükben az döntötték el igazgságosan az Ígéret csak ígéret maradt? ügyüket Kovács Attila.

— Közvetlenül érett-ségi után jelentkez-tem először. A har-madik vizsgán estem ki. Aztán egy évig jogot hallgattam az egyetemen, és júni-usban újra jelent-keztem. Felvettek.

ségi munkát. A munkafe-gyelmet megkövetelő határo-zottság és erély természete-sen nem tévesztendő össze a durvasággal. Mivel nálunk nem a tőkésnek dolgozik sen-ki, hanem a társadalom és benne saját egyéni boldogu-lásáért is. a dolgozók érdeke ellen cselekszik az, •üti a munkaidőt szórakozásnak fogja fel.

Olyan egyszerű ez. hogy bárki megértheti. Mégis előfordul, hogy

a pártszervezet tanácstalan, amikor problémák adódnak a munkafegyelemmel. Néhol — például a konzervgyár-ban — olykor a könnyebbik megoldást választják a ne-velés helyett, s már eleve kijelentik, hogy az emberek egy része javíthatatlan. Ezért tehát ahelyett, hogy foglal-koznának velük, szívesen szidják őket, és sopánkod-nak a megoldatlan nehézsé-gek láttán. Pedig ez a lehető legrceszabb módszerek egyi-ke. A hitetlenség az ember-ben könnyen rideg parancs-uralmat, durvaságot szülhet, s ez már valóban a kapita-lista üzemvezetés jellemzője. A kommunista párt szilár-dan azt vallja, hogy minden ember nevelhető, csak meg-felelő módszereket kell al-kalmazni. . Egy ruhagyári osztályvezető mesélte el, hogy felvettek az üzembe egy börtönből szabadult fiatal f é r f i t Többen legyin-tették. hogy kár az ener-giáért. úgysem lesz belőle soha rendes munkás. Ebből fakadt, hogy már eleve ilyen szemszögből figyelték a mun-káját . Várták az a lka lmat hogy önmaguk igazolásáért mikor csaphatnak le rá. Nem kellett sokáig várniok, mert az illető egyszer el-aludt munka közben a rak-tárban. „Fegyelmit neki, vagy kirúgni!" — hallatszott innen is, onnan is. Az egyik józanabb vezető azonban másképpen gondolkodott. Mintegy másfél óráig szé-pen. csendes hangon elbe-szélgetett a „javíthatatlan-nal", aminek eredményre ként az hálásan megköszön-ve a jóindulatot és a bizal-mat. megígérte, hogv többé nem lesz rá panasz. Állta is a szavát.

Sajnos, némelyek még ma sem azt nézik egy ember megítélésénél,

hogy mennyit dolgozik, ha-nem a múltjában vájkálnak minduntalan. Ez gyakran ar-ra jó nekik — tisztelet a ki-vételnek —, hogy a maguk gyatra munkájá t palástolják, másfelé tereljék a figyel-met. Megesik, hogy a „flek-kes ember", akit a rendőrség kérésére vettek fel valame-lyik vállalathoz, már nem bírja nézni a „tiszták, hófe-hérek" semmittevését és bi-zonytalanul megjegyzi, hogy dolgozni is kellene. Erre rá-támadnak: „mit jár neked a szád, hiszen a börtönből jöt-tél". Nem tudni, hogy az er-kölcs és tisztesség eme őrei felmérték-e már magatartá-suk lehetetlen voltát, annak romboló hatását, de annyi bizonyos: akik bármilyen okra való hivatkozással ha-mis érvekkel, vagy rossz példával bomlasztják a mun-kafegyelmet, előbb vagy utóbb szembekerülnek a tár-sadalommal.

Ebből egyenesen követke-zik. hogy a fejlődni, a kitű-zött célt minél gyorsabban elérni kívánó társadalom nem tűrheti meg a kerékkö-tőket Ahol a nevelés, a szép szó, az okos érv falrahányt borsó, ott erkölcsi kötelesség erélyesebb észközökhöz fo-lyamodni. Olyan légkör meg-teremtésére van szükség, amelyben mindenki termé-szetesnek vészi, hogy a mun-kabérért tényléges munkát kell -végezni a műszak kez-detétől a végéig. Ha egye-sek kilépéssel fenyegetőznek — ez elég nagy divat mos-tanában —, inkább menje-nek isten hirével. mintsem tovább rombolják a közös-ség fegyelmét.

A rejtett tartalékok te-hát az emberi mun-kában is óriásiak.

Ezeket a tartalékokat feltár-ni a termelés fokozása érde-kében, halaszthatatlan ten-nivalónk.

F. NAGV ISTVÁN

Csütörtök. 1961. október 32. DIL-MAGYARORSZAG 5