f Ő v Á r o s i - budapest.hubudapest.hu/documents/fovarosi_szocialis_kalauz_2014.pdf ·...
TRANSCRIPT
F Ő V Á R O S I
S Z O C I Á L I S
K A L A U Z
2014.
2
Az információs kiadvány
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Szociálpolitikai Osztálya adatbázisa
felhasználásával, valamint
a budapesti, kerületi polgármesteri hivatalok
szociális szakigazgatási szervei
által közölt információk alapján került összeállításra.
Felelős szerkesztő: Skultéti József osztályvezető
A kiadvány nyomdai munkálatai készültek
Budapest Főpolgármesteri Hivatal házinyomdájában.
Felelős kiadó: Dr. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes
Észrevételeket és a változások miatti pontosításokat várják
a Főpolgármesteri Hivatal Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály
Szociálpolitikai Osztályának munkatársai:
Tel: 06-1- 327-1190
Fax: 06-1- 327-1825
E mail: [email protected]
A kiadvány teljes anyaga letölthető – word doc formátumban-
Budapest Főváros www.budapest.hu-, valamint a
Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1173 Budapest, Pesti út 117.
www.modszertan2001.hu honlapjáról
Lezárva: 2013. december
3
4
TARTALOMJEGYZÉK
Kerületi Polgármesteri Hivatalok ......................................................................................................... 5
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala .................................................................................... 12
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala szervezeti struktúrája ............................................. 13
Budapest Főváros Kormányhivatala .................................................................................................. 15
Fővárosi, kerületi hivatalok ................................................................................................................. 15
Kerületi Polgármesteri Hivatalok szociálpolitikával foglalkozó részlegei ...................................... 18
Tájékoztató a Felvételt Előkészítő Csoport tevékenységéről .......................................................... 27
Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott és működtetett szociális intézmények ........ 28
Kerületi alapszolgáltatást nyújtó és szakosított intézmények, szolgáltatások, szervezetek .......... 29
A kerület területén más, személyes gondoskodást nyújtó egyházi, civil, társadalmi szervezetek 62
Hajléktalan személyek ellátásának formái és szolgáltatásai ........................................................... 85
Bemutatkoznak a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyei ........... 98
Tájékoztatás a Budapest Esély Nonprofit Kft. tevékenységéről .................................................... 99
Szövetségek, egyesületek, alapítványok ........................................................................................... 100
Közérdekű információk .................................................................................................................... 107
Jegyzetek ............................................................................................................................................ 108
5
Kerületi Polgármesteri Hivatalok
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budapest I. kerület Budavári
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal
1014 Bp., Kapisztrán tér 1.
: 458-3000, : 458-3081
e-mail: [email protected]
honlap: www.budavar.hu
Dr. Nagy Gábor
Tamás
: 458-3012,
: 458-3082
e-mail:
polgarmester@
budavar.hu
Dr. Jeney Jánosné
:06-1-458-3011
: 06-1-458-3081
e-mail:
Dr. Botár Ildikó Tünde aljegyző
:458-3015
: 06-1-458-3001
e-mail:
Egészségügyi és Szociális
Bizottság- Elnök: Horváth Orsolya
1014 Bp., Kapisztrán tér 1.
:06-1-458-3000
e-mail:
Budapest Főváros II. kerületi
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal, 1024 Mechwart liget 1.
: 346-5400
honlap:www.masodikkerulet.hu
Dr. Láng Zsolt
tel/fax: 346-5551
email: info@
masodikkerulet.hu
Dankó Virág
:346-5552
email: [email protected]
Dr. Szalai Tibor
: 346-5427
: 346-5409
email:
Egészségügyi, Szociális és
Lakásügyi Bizottság Elnök: Dömök Lászlóné
1024 Bp., Mechwart liget 1.
: 346-5428
Budapest III. kerület Óbuda-
Békásmegyer Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
1033 Bp., Fő tér 3.
1300 Budapest, Pf. 102.
:437-8500
honlap:www.obuda.hu
Bús Balázs
:437-8696
: 437-8586
honlap:
www.busbalazs.hu
Kelemen Viktória
:437-8677
Dr. Pappné Dr. Nagy Judit
:437-8666
Puskás Péter
437-8688
Theisz Bálint
437-8692
Kiss Anita
:437-8600
:437-8556
e-mail:
Egészségügyi, Szociális és
Lakásgazdálkodási Bizottság
Elnök: Horváth László
1033 Bp., Fő tér 3.
:437-8881
Budapest IV. kerület Újpest
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal
1042 Bp., István út 14.
tel :231-3101, :231-3133
honlap:www.ujpest.hu
Wintermantel Zsolt
:231-3131,
:231-3133
e-mail:
polgarmester@
ujpest.hu
Nagy István
:231-3155, :231-3156
e-mai: alpolgarmester.nepjoleti
@ujpest.hu dr. Molnár Szabolcs
Tel.: 231-3141, Fax: 231-3151 Rádi Attila
Tel.: 231-3111, Fax: 231-3255
dr. Tahon Róbert Tel.: 231-3197
Fax: 231-3199
Népjóléti és Lakásügyi Bizottság
Elnök: Horváth Imre
1042 Bp., István út 12-14.
tel :231-3101, 231-3133
e-mail:
6
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Belváros-Lipótváros Budapest
Főváros V. kerületi
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala 1051 Bp., Erzsébet tér 4.
zöld szám: 80-201-580
:872-7272, e-mail:
www.belvaros-lipotvaros.hu
Rogán Antal
:872-7201
:872-7676
e-mail:
rogan.antal@belvaros
-lipotvaros.hu
Jeneiné dr. Rubovszky Csilla :872-7203
rubovszky.csilla@belvaros-
lipotvaros.hu
Puskás András,: 872-7202
Varga Sándorné,:872-7205
:872-7602 e-mail:
Dr. Rónaszéki László
:872-7206
:872-7626
e-mail:
ronaszeki@belvaros-
lipotvaros.hu
Egészségügyi,Szociális és Lakás
Bizottság
Elnök: Szágerné Fazekas Éva
1051 Bp. Erzsébet tér 4.
:872-7558, :872-7611
e-mail:
Budapest Főváros VI. kerület
Terézváros Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala
1067 Bp., Eötvös u. 3.
:342-09-05 www.terezvaros.hu
Hassay Zsófia
: 342-05-02,
: 322-52-02
Simonffy Márta
tel: 342-05-02
Dr. Bundula Csaba
tel: 351 7966
Óvári Gyula
tel: 351 7966
dr. Mogyorósi Sándor
: 351-7965
e-mail:
mogyorosi.sandor@terez
varos.hu
Humán Bizottság
Elnök: Császárné Csóka Ilona
1067 Bp., Eötvös u. 3.
: 342-09-05
e-mail: [email protected]
Budapest Főváros VII. Kerület
Erzsébetváros Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1073 Bp., Erzsébet krt.6.
1076 Budapest Garay u. 5.
honlap:www.erzsebetvaros.hu
Vattamány Zsolt
:462-3100
:342-4732
e-mail:
polgarmester@
erzse-betvaros.hu
Szikszai Zsolt
:462-3202 e-mail:
Juhász Gábor
: 462-3224 e-mail:
Rónaszékiné Keresztes Monika
: 462-3216 e-mail:
ronaszekine.keresztes.monika@
erzsebetvaros.hu
dr. Gotthard Gábor
:462-3121
:338-4324
e-mail:
Művelődési Kulturális és Szociális
Bizottság
elnök: Tímár László
1073 Budapest Erzsébet krt. 6.
e-mail:
Budapest VIII. Kerület
Józsefvárosi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1082 Bp., Baross u. 63-67.
:459-2100
honlap:www.jozsefvaros.hu
Dr. Kocsis Máté
:459-2201
:333-1597
e-mail:
polgarmester@jozsef
varos.hu
Sántha Péterné humán ügyek
:459-2205; e-mail:
Egry Attila :459-2542
e-mail:
dr. Sára Botond Attila
:459-2205; e-mail:
Rimán Edina
:459-2268
: 313-6696
e-mail:
Humánszolgáltatási Bizottság
elnök: Zentai Oszkár
1082 Bp., Baross u. 63-67.
:459-2545
7
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budapest Főváros IX. Kerület
Ferencváros Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
1092 Bp., Bakáts tér 14.
:215-1077, :217-0852
honlap:
www.ferencvaros.hu
Dr. Bácskai János
: 210-6506
: 210-6901
e-mail:
polgarmester@
ferencvaros.hu
Formanek Gyula
:215-7420; : 216-3288
e-mail:
Varga József
:217-1662; : 216-1318
e-mail:
Dr. Nagy Hajnalka
:217-1752
: 210-8478
e-mail:
Humán Ügyek Bizottsága
elnök: Illyés Miklós
1092 Bp., Bakáts tér 14.
: 215-1077
: 217-0852
Budapest Főváros X. Kerület
Kőbányai Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1102 Bp., Szent László tér 29.
:4338-100 / 4338-230
e-mail:[email protected]
honlap:www.kobanya.hu
Kovács Róbert
:433-8201
e-mail:
polgarmester@
kobanya.hu
Dr. Pap Sándor : 4338-210 e-mail:
Weeber Tibor : 4338-208 e-mail:
Radványi Gábor : 4338-217 e-mail:
Dr. Szabó Krisztián :4338-203
e-mail:
szabokrisztian@koba-
nya.hu
Népjóléti Bizottság
Szabóné Gerzson Sarolta
email: [email protected]
Budapest Főváros XI. Kerület
Újbuda Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
1113 Bp., Bocskai út 39-41.
:372-4500
: 372-4628
honlap:www.ujbuda.hu
dr. Hoffmann
Tamás
:372-4638
:372-4601
e-mail:
hoffmann.tamas@uj
buda.hu
dr. Kupper András
:372-4620; : 372-4602
e-mail: [email protected]
dr. Molnár László
:372-4624;:372-4642
dr. Jelen Tamás
:372-4625; : 365-4088
e-mail:
dr. Horti István
:372-4522
: 372-4628
e-mail:
Szociális és Egészségügyi
Bizottság, Elnök: Gyorgyevics Miklós
1113 Bp., Bocskai út 39-41.
:372-3451, :372-3441,
e-mail:
8
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budapest XII. kerület Hegyvidéki
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala
1126 Bp., Böszörményi út 23-25.
:224-5900, :224-5905
e-mail: [email protected]
honlap:www.hegyvidek.hu
Pokorni Zoltán
:224-5949
:356-5846
e-mail:
polgarmester@
hegyvidek.hu
dr. Váczi János
:224-5971:356-5846
e-mail:
Kovács Lajos
:224-5921:224-5914
e-mail:
Fonti Krisztina
:224-5923, :224-5914
e-mail:
Gottfriedné dr. Tusor
Gabriella
:224-5900
:224-5905
e-mail:
Egészségügyi és Szociális
Bizottság
elnök: Dr. Bácsy Zsolt
1126 Bp., Böszörményi út 23-25.
:224-5907, 224-5930
Budapest Főváros XIII. Kerületi
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal
1139 Bp., Béke tér 1.
:452-4100, 452-4300
honlap:www.bp13.hu
Dr. Tóth József
/:350-1045
Holopné Schramek Kornélia
:350-6022
Borszéki Gyula
:350-6092, : 340-2768
Hiszékeny Dezső
:350-6024, : 452-4362
Dr. Prehlik Lajos
: 350-1765
fax: 350-6023
Szociális, Egészségügyi és
Művelődési Bizottság
Elnök: Sági Judit,
1139 Bp., Béke tér 1.
:/: 452-4131
Budapest Főváros XIV. Kerület
Zugló Polgármesteri Hivatala
1145 Bp., Pétervárad u. 2.
: 872-9100,
: 252-1669
e-mail:
honlap:www.zuglo.hu
Dr. Papcsák Ferenc
: 872-9168,
: 872-9386
e-mail:
polgarmester@
zuglo.hu
Rozgonyi Zoltán
: 872-9165, :872-9387
e-mail:[email protected]
Kovács Balázs
: 872-9288, :872-9387
e-mail: [email protected]
Dr. Ferdinandy István
:872-9190, :872-9245
e-mail: [email protected]
Dr. Papp Csilla
jegyző
: 872-9171
: 827-9309
Humán Közszolgáltatási Bizottság
elnök: Mélykúti Melinda
1145 Budapest Pétervárad u. 2.
: 872-9376
:252-1669
e-mail: [email protected]
9
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budapest Főváros XV. kerület
Rákospalota, Pestújhely,
Újpalota Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1153 Bp., Bocskai u. 1-3.
: 305-3100, zöld szám: 06-80-
203-804, e-mail:
honlap:www.bpxv.hu
László Tamás
:307-6479,
308-0928
e-mail:
polgarmester@
bpxv.hu
www.laszlotamas.hu
Bitvai Nándor
:307-6479, 308-0928
e-mail:[email protected]
Dr. Novák Ágnes
: 307-6479, 308-0928
e-mail:[email protected]
Vizér Klára
: 307-6479, 308-0928
e-mail:[email protected]
Juhászné Dr. Baráth Márta
:305-3208
:307-4008
e-mail:
Szociális, Családvédelmi és
Tulajdonosi Bizottság
Elnök: Donga Árpádné
1153 Bp., Bocskai u. 1-3.
: 06-20-536-1210
:307-7360
e-mail: [email protected]
Budapest XVI. ker.
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala
1163 Bp. Havashalom u. 43.
: 4011-400, 4011-408
:401-1460
honlap:http://www.budapest16.hu
Kovács Péter
:4011-401
e-mail:
polgarmester@
bp16.hu
Kovács Raymund
Dr. Csomor Ervin
/fax:401-1561, 401-1545
Ancsin László
:401-1555
fax: 404-4298
Egészségügyi és Szociális
Bizottság
elnök: Dr. Varga János
1163 Bp. Havashalom u. 43.
:401-1421
Budapest Főváros XVII. kerület
Rákosmente Önkormányzata
1173 Bp., Pesti út 165.
Levélcím: 1656 Bp., Pf: 110.
:253-3300, :06-80-217-217
e-mail:
honlap: www.rakosmente.hu
Riz Levente
:253-3306,
:253-3398
e-mail:
riz.levente@
rakosmente.hu
Fohsz Tivadar
:253-3309, 253-3310
e-mail:
Horváth Tamás
:253-3316, 253-3312
e-mail:
Dr. Rúzsa Ágnes
:253-3320
e-mail:
Rákosmenti Erőforrás Bizottság
elnök: Dunai Mónika
1173 Bp., Pesti út 165.
Levélcím: 1656 Bp., Pf: 110.
:253-3500
e-mail:
Budapest XVIII. kerület
Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal 1184. Bp., Üllői út 400.
:296-1300, www.bp18.hu
Telephelyei:
1184 Bp., Városház utca 16.
1188 Bp., Nemes utca 16.
1188 Bp., Ady E. utca 100.
1181 Bp., Kondor Béla sétány 1.
1184 Bp., Batthyány Lajos utca 80.
Ughy Attila
:296-1320,
:296-1330,
: 296-1321,
e-mail:
dr. Lévai István Zoltán
:296-1313, : 296-1311
e-mail: [email protected]
Csomó Tamás :296-1315, : 296-1316
e-mail: [email protected]
Kucsák László :296-1318, :296-1316
e-mail: [email protected]
dr. Peitler Péter
jegyző
:296-1310, :296-1311
e-mail:[email protected]
Népjóléti Bizottság
elnök: Dámsa József
:06-20-412-2850
: 296-1311
e-mail:
10
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budapest Főváros XIX. kerület
Kispest Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1195 Bp., Városház tér 18-20.
:347-4500
:280-7241
e-mail:[email protected]
honlap: www.kispest.hu
Gajda Péter
:347-4525
:280-7241
e-mail:
Ékes Gábor
:3474-552, :282-9045
e-mail: [email protected]
Tóthné Szabó Éva
:347-4552, :282-9045
e-mail:
Vinczek György
:347-4523, :280-7241
email: [email protected]
Dr. Kiss Anna
:347-4530
:282-9964
e-mail:
Szociális és Lakásügyi Bizottság
elnök: Fekete Márk
1195 Bp., Városház tér 18.
:347-4500, fax: 347-4936
email: [email protected]
Budapest Főváros XX. Kerület,
Pesterzsébet Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala
Bp., Kossuth Lajos tér 1.
:283-0640
honlap:www.pesterzsebet.hu
Szabados Ákos
: 283-0549,
:283-0061
e-mail: polgarmester
@pesterzsebet.hu
Juhász Lajosné
:284-6708, :289-2552
e-mail:
Vas Imre
tel: 283-0939, fax: 289-2552
e-mail: [email protected]
Dr. Kiss Irén
: 283-1335
:283-1187
e-mail:
Egészségügyi, Szociális és Ifjúsági
Bizottság
Bánó Miklós
1201Budapest, Kossuth Lajos tér 1.
: 06-20-802-6232
e-mail:
Budapest XXI. kerület Csepel
Önkormányzata Polgármesteri
Hivatal
1211 Bp., Szent Imre tér 10.
:427-6100, :278-4768
e-mail: [email protected]
www.csepel.hu
Németh Szilárd :427-6122,
:427-6100
: 276-3951
e-mail:
nemeth.sz@
budapest21.hu
Borbély Lénárd :276-4930, :277-3915
e-mail:
Ábel Attila :276-7660, :276-3951
e-mail:
Morovik Attila :277-3915, :276-4930
e-mail: [email protected]
Dr. Szeles Gábor
:277-5172 :276-4768
e-mail:
Humánerőforrás és Fenntartható
Fejlődés Bizottság
Tenk András elnök
1211 Bp., XXI. Szent Imre tér 10.
Telefon: 427-6100
Fax: 278-4768
e-mail: [email protected]
11
Polgármesteri Hivatal neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail címe,
honlapja címe:
Polgármester neve,
telefon/fax száma, e-
mail címe:
Alpolgármester/ek neve,
telefon/fax száma, e-mail címe:
Jegyző neve, telefon/fax
száma, e-mail címe:
Szociálpolitikával foglalkozó
Bizottság és elnökének neve, címe,
telefon/fax száma, e-mail-címe:
Budafok-Tétény Budapest
XXII. kerületi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
1221 Bp., Városház tér 11.
:229-2611, :229-2664
honlap: www.budafokteteny.hu
Szabolcs Attila
:229-2611/106
e-mail:
polgar-
Karsay Ferenc
:229-2617
e-mail:
Zugmann Péter
:229-2617
e-mail:
Dr. Szántó János
:229-2616
:229-2600
e-mail:
Szociális és Egészségügyi
Bizottság
Elnök: Bata Ferencné
:06-20-354-9299
e-mail:
Budapest Főváros XXIII. kerület
Soroksár Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala
1239 Bp., Grassalkovich út 162.
:289-2100, :287-3157
e-mail: [email protected]
honlap: www.soroksar.hu
Geiger Ferenc
:287-3154
:287-3157
e-mail:
geiger.ferenc@
ph.soroksar.hu
Egresi Antal
:287-3153, :287-3157
e-mail:
Orbán Gyöngyi
tel: 289-2150, email:
Szimoncsikné
dr. Laza Margit
:287-3152
:287-0102
e-mail:
laza.margo@
ph.soroksar.hu
Szociális és Egészségügyi
Bizottság
elnök: Dr. Bajuszné Veigli Katalin
:06-306-306-306
e-mail:
12
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
A Hivatal neve, címe,
telefonszáma
Főpolgármester
neve Főpolgármester- helyettes neve
és telefonszáma
Főjegyző neve
és
telefonszáma
Aljegyző neve és
telefonszáma
szociálpolitikával foglalkozó bizottság
megnevezése elnökének neve és
telefonszáma
Budapest Főváros
Főpolgármesteri
Hivatal
1052 Budapest,
Városház u. 9-11.
: 1364 Bp. 4., Pf. 1.
: 327-1000
honlap:
www.budapest.hu
Tarlós István
: 327-1023 e-mail:
Tarlos.Istvan@
budapest.hu
dr. Szentes Tamás
Egészségügyi és Szociális
Főpolgármester-helyettes
: 327-1913, e-mail: [email protected]
Csomós Miklós
Oktatási és Kulturális
Főpolgármester-helyettes
327-1946, e-mail: [email protected]
dr. Bagdy Gábor
Pénzügyi Főpolgármester-helyettes
: 327-1952, e-mail:
dr. György István
Városüzemeltetési Főpolgármester-
helyettes
: 327-1717, e-mail:
dr. Szeneczey Balázs
Városfejlesztési Főpolgármester-
helyettes
: 327-1036, e-mail:
Sárádi
Kálmánné
dr.
: 327-1009 e-mail:
SaradiK@
budapest.hu
Megyesné
dr. Hermann
Judit
aljegyző I. : 327-1177
e-mail:
HermannJ@
budapest.hu
dr. Uzsák Katalin
aljegyző II. : 999-8305
e-mail:
Uzsakk@
budapest.hu
dr. Kelemen
Barnabás
aljegyző III.
: 327-1030 e-mail:
KelemenB@
budapest.hu
Egészségügyi és
Szociálpolitikai
Bizottság
dr. Velkey György
: 327-1101 e-mail:
VelkeyGy@
budapest.hu
13
14
15
Budapest Főváros Kormányhivatala Hivatalvezető: dr. Pesti Imre kormánymegbízott
a Hivatal szervezetét Palich Etelka főigazgató irányítja, a főigazgató helyettese dr. Belányi Márta igazgató cím: 1056 Budapest, Váci utca 62-
64. 06-1-235-1700; email: [email protected] Ügyfélszolgálat: 06-1-328-5862
Ügyintézés, ügytípusok a fővárosi, kerületi hivatalokban:
Okmányiroda
A fővárosi, kerületi hivatalok okmányirodái 2013. január 1-jétől a járási hivatalok törzshivatalának szervezeti egységeiként működnek. A járási
hivatalhoz tartozó ügyek legnagyobb részét az okmányirodai feladatok jelentik, így a személyi adat- és lakcímnyilvántartással, útlevél-
igazgatással, egyéni vállalkozói tevékenységgel és a közlekedési igazgatással kapcsolatos feladatok. Az ügyfelek dolgát nagyban megkönnyíti,
hogy 2013. januártól a járási hivatalok okmányirodái országos illetékességgel látják el feladataikat.
Hatósági ügyek
A fővárosi, kerületi hivatal hatósági osztályai hatáskörébe tartoznak az egyes szociális ellátásokkal - időskorúak járadéka, alanyi és normatív
alapon megállapított közgyógyellátásra való jogosultság, ápolási, emelt összegű ápolási díjra való jogosultság /méltányosság kivételével/,
egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság- , a kommunális igazgatással összefüggő feladatok pl. temető-engedélyezés, a menekültügyek, az
egyes vízügyi, illetve védelmi igazgatási, földrendezési és földkiadási ügyek, az érettségi vizsgával, oktatással, valamint egyes távhő, villamos
energia és földgázellátással kapcsolatos ügyek, egyes állategészségügyi feladatok - állatotthon engedélyezés. Szabálysértési hatáskörben 2013.
január 1-jétől a járási hivatal hatósági osztálya jár el. A Fővárosi, kerületi hivatalok tevékenységét és munkatársait érintő részletesebb információk a
https://docs.google.com/viewer?url=http%3A%2F%2Fwww.kormanyhivatal.hu%2Fdownload%2F1%2F31%2Fe0000%2FKeruleti%2520hivatalok
%2520telefon.xls linken érhetőek el.
Járási Hivatalok
Kerület Hivatalvezető Hatósági Osztály Okmányiroda
Cím Telefon Cím Telefon Ügyfélfogadás e-mail
I. Dr. Brezoczki Erika
Erzsébet
1013 Bp,
Attila út 12. 489-4445
1013 Budapest, Attila út
12.
489-4440
489-4441
489-4445
H:14-18, K, SZ, CS: 8-16
ebéd: 12-12.30, P:8-12
okmanyiroda@01
kh.bfkh.gov.hu
II. Dr. Kolláth Adél
Zsófia
1027 Bp.,
Margit krt. 47-346-5602
1027 Bp, Margit krt. 47-
49. 346-5602
H:8-18, K- CS:8-16,
SZ: 8-16.30 ebéd: 12.15-
okmanyiroda@02
kh.bfkh.gov.hu
16
Kerület Hivatalvezető Hatósági Osztály Okmányiroda
Cím Telefon Cím Telefon Ügyfélfogadás e-mail
49. 1028 Bp, Máriaremetei út
37.
376-5966,
376-8678
13, P:8-13
III. Simon Józsefné
1033 Bp.,
Harrer Pál u.
9-11.
437-8668
1033 Budapest, Harrer Pál
u. 9-11. 437-8832
H: 10.00-18.00, K, Sz, Cs:
8-14.00, P: 8.00-12.00 [email protected]
1039 Budapest,
Medgyessy F. u. 4. 454-7630
IV. dr. Balogh Szilvia 1041 Bp.,
István út 15. 231-3101
1041 Bp, István út 15. 231-3101/196,
231-3167 H: 8-17.30, K, CS: 8-12,
Sz: 8-16.30, P: 8- 12.30
okmanyiroda@
04kh.bfkh.gov.hu 1048 Hajló u. 42-44. 230-6678
V. dr. Nagy Júlia 1051 Budapest
Erzsébet tér 3. 872-7292
1051 Budapest,
Erzsébet tér 3. 872-7322
H: 8-18, K: 8-14, Sz: 8-
16.30, P: 8-13.30
okmanyiroda@
05kh.bfkh.gov.hu
VI. Dr. Ferdinandy
Györgyi
1068 Budapest
Szófia utca 17. 815-2130
1063 Budapest,
Szinyei M.P.u. 4.
473-2710,
473-2718
H, Sz: 8-12 és 12:30-20,
K: 8-12, Cs: 12-16, P: 8-13
okmanyiroda@
06kh.bfkh.hu
VII. Dr. Pók Tiborné 1076 Budapest
Garay utca 5. 462-3300
1073 Budapest,
Erzsébet krt. 6. 462-3100
H, Sz: 8-19, K, Cs: 8-16,
P: 8-13
okmanyiroda@
07kh.bfkh.gov.hu
VIII. Dr. Szabó Orsolya 1083 Budapest
Práter utca 22. n.a.
1082 Budapest,
Baross utca 59. 459-2581
H: 8.15-18, K, CS: 8.15-16,
Sz: 8.15-16.30, P: 8:15-
13:30
okmanyiroda@
08kh.bfkh.gov.hu
IX. Dr. Ördögh Brigitta
1096 Bp.
Lenhossék u.
24-28.
215-1077 1094 Budapest,
Bakáts tér 14.
215-1077,
217-2400,
217-1132
H, SZ: 8 - 18, K, CS: 8 -
16,
P: 8 - 14
okmanyiroda@
09kh.bfkh.gov.hu
X. Dr. Horváth
Tivadar
1102 Bp.,
Endre utca 10. 433-8160
1102 Budapest,
Havas Ignác u. 1 433-8100
H: 12.30-17.30, K: 8.30-13,
Sz: 8.30-16, Cs: 12.30-
15.30, P: 8.30-13
okmanyiroda@
kobanya.hu
XI. Dr. Pintér Beatrix
1113 Bp.,
Bocskai út 39-
41.
381-1305 1113 Budapest,
Bocskai út 39-41.
372-4664,
381-1350
H, Sz: 8-19, K, Cs: 8-18,
P: 8-16
okmanyiroda@
11.kh.bfkh.gov.hu
XII. Dr. Szabó Zsófia
Zsuzsanna
1126 Bp., Kiss
János altbgy u
43-45.
202-0052 1126 Budapest,
Krisztina krt. 2-4. 224-5909
H: 13-20, K: 8-12, 12.30-
16, Sz: 8-12, 12.30-16, Cs:
8-16 csak elkészült
okmányok átvétele, P: 8-12
okmanyiroda@
12kh.bfkh.gov.hu
XIII. Dr. Bódi-Dancs
Anita
1134 Bp.,
Váci út 9-15. 412-7900 1134 Bp., Váci út 9-15.
412-7900, 412-
7920, 452-4309 n.a.
okmanyiroda@
bp13.hu
17
Kerület Hivatalvezető Hatósági Osztály Okmányiroda
Cím Telefon Cím Telefon Ügyfélfogadás e-mail
Központi
Okmányiroda:1133 Bp.,
Visegrádi u. 110-112.
külföldről: +36
1 452-3622 H-P: 8 - 20, Szo-V: 8- 14
kozponti.okmanyi
roda@
mail.ahiv.hu
XIV. Dr. Molnár Csaba
József
1145 Bp.,
Pétervárad
utca 11-17.
221-9573 1145 Bp., Pétervárad utca
11-17.
8729-147,
Időpontfoglalás:
8729-271
H, Sz, P: 7-13.30 és 14-20
K, Cs: 7-12 és 14-20
okmanyiroda@
14kh.bfkh.gov.hu
XV. Dr. Bégány Attila 1153 Budapest
Bácska u. 14. 795-7746
1153 Budapest, Bácska
utca 14. 795-7710
H: 8.30-20, Sz: 8-16,
Cs: 8.30-14.30, P: 8-11.30
okmanyiroda@
15kh.bfkh.gov.hu
XVI. Horváthné Dr.
Kovács Angelika
1163 Budapest
Karát utca 18. 401-1604
1165 Bp, Baross Gábor u.
28-30 401-1520
H:8.30-17.30, Sz: 08.30-16,
Cs:8.30-15.30 P:8.30-13
okmanyiroda@
16kh.bfkh.gov.hu
XVII. Csepetiné Gébele
Judit
1173 Bp.,
Pesti út 163 253-3353
1173 Bp., Pesti út 163 253-3477 H: 8-12.30, 13-18, Sz, Cs:
8-12.30, 13-16, P: 8-12 okmanyiroda@
17kh.bfkh.gov.hu 1171 Bp., Pesti út 368.
257-5054,
253-3477
H:8-18,K,Sz:8-12.30, 13-
16, Cs:8-12.30, P:8-12
XVIII. Hodurszky Csaba
1181 Bp.,
Városház utca
16.
296-1469
1181 Városház utca 16. 296-1450 H: 13.30-18, K, Sz: .8-12,
13-16, P: 8-12 n.a. 1181 Batthyány L. u 80 296-1458
1188 Ady Endre u. 10 297-5733
XIX. Dr. Kovács Bence
1195
Városház tér
18-20.
347-4597 1195 Bp., Városház tér
18-20. 347-4559
H:8-12, 12.30-17.30, Sz,
Cs:8-12, 12.30-16,
P: 8-11.30
okmanyiroda@
19kh.bfkh.gov.hu
XX. dr. Veres Anikó
1201 Bp.,
Vörösmarty
utca 3.
283-0060,
284-2115
1201 Budapest,
Vörösmarty utca 3. 284-6717
H, Sz: 8-17, K, P: 8-11,
Cs: 8-15
okmanyiroda@
20kh.bfkh.gov.hu
XXI. Dudás Zoltán
Szilárd
1211 Bp. Szt
Imre tér 3. 278-2717
1211 Bp., Szent Imre tér
3. 278-2717
H: 8-17.30, K, Cs: 8-15.30,
Sz: 8-16, P:8-12
okmanyiroda@
21kh.bfkh.gov.hu
XXII. Maró Richárd 1221 Anna
utca 15/B 226-0244
XXII., Kossuth L.u 25-29.
Promontor Üzletház 1. em 424-0530
H, Sz: 8-12, 12.30-18,
Cs: 8-12, 12.30-16, P: 8-12
onkormanyzat@
bp22.hu
XXIII. Dr. Hardy F. Gábor
1238 Bp.,
Grassalkovich
út 158.
286-0260 1238 Bp., Grassalkovich
út 158.
06-1-286-0260,
06-1-289-2190
H: 8.30-12, 12.30-17, K: 9-
11, 13-15, Sz: 8.30-12,
12.30-16, Cs: 8.30-12, 13-
15, P: 8.30-12
okmanyiroda@23
kh.bfkh.gov.hu
18
KERÜLETI POLGÁRMESTERI HIVATALOK SZOCIÁLPOLITIKÁVAL FOGLALKOZÓ RÉSZLEGEI
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Budapest I. kerület Budavári
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal
Népjóléti Iroda
1014 Bp., Kapisztrán tér 1.
Tel: 458-3028
Fax: 458-3004
irodavezető:
Judák Barnabásné dr.
Varga-Kovács Emese
Tel: 458-3028
Fax: 458-3004
e-mail:
judak.emese@budavar .hu
H:
14:00-18:00
Sz:
8:00-16:00
P:
8:00-12:00
aktív korúak ellátása, beiskolázási
segély, eseti átmeneti segély,
szociális kártya keretében nyújtott
élelmiszer-támogatás, gyógyszer-
támogatási segély, köztemetés,
közgyógyellátás, rk alkalmi
átmeneti segély, rk gyermekvédel-
mi támogatás,szociális tanulmányi
ösztöndíj, születési támogatás,
temetési segély, rendszeres gyvé-
delmi kedvezmény, lakásfenntar-
tási támogatás, lakáshelyreállítási
támogatás, közüzemi díjhátralék
tám., lakbértámogatás, bölcsődei
felvételi kérelem, HPV elleni oltás
1014 Bp.,
Kapisztrán tér 1.
Tel:458-3025,
Tel:458-3030
Fax: 458-3081
Fekete Sándorné
irodavezető
Tel:458-3025
Fax: 458-3081
e-mail:
hu
H: 8:00 - 18:30
K: 8:00 - 16:00
Sz:
8:00 - 16:30
Cs:8:00 - 16:00
P: 8:00 - 13:00
Budapest Főváros II. kerületi
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal Szociális és
Gyermekvédelmi Iroda 1024 Bp., Káplár u. 2/c-d.
Vargáné Luketics
Gabriella
tel: 346-5700; fax: 346-5701
email:
vargane.luketics.gabriella@
masodikkerulet.hu
H: 13:30-18:00
Sz: 08:00-16:30
P: 8:00-11:30
A szakmai jogszabályokban
meghatározott pénzbeli és
természetbeni ellátások,
személyes gondoskodást nyújtó
ellátásokhoz információ
nyújtása, ügyiratok átvétele
Lakosságszolgálati
Csoport 1024 Bp.,
Margit krt. 25/c.
Tel: 346-5734,
346-5738
Fax:346-5749
Dr. Kertészné Sas
Melinda
Tel: 346-5444
email:
sas.melinda@maso
dikkerulet.hu
H:8:00 -18:00
K:8:00 - 16:00
Sz:8:00 - 16:30
Cs:8:00 - 16:00
P:8:00 - 13:30
Budapest III. kerület Óbuda-
Békásmegyer Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Szociális Szolgáltató
Főosztály
1033 Budapest, Fő tér 2.
Te: 4378-663
Fax: 4378-664
Dr. Gallóné Nagy Judit
főosztályvezető
Tel:4378-662
e-mail:
[email protected] A támogatásokról bővebb
információk:
http://obuda.hu/egeszsegugy-
szocialis/szocialis/tamogatasok
Előzetes
bejelentkezés
alapján
H:
14:00-17:00
Előzetes
bejelentkezés
alapján
adósságterhek csökkentésével
kapcsolatos támogatások, aktív korúak
ellátása, helyi utazási kedvezményre
jogosító igazolás, lakásfenntartási
támogatás, lakbércsökkentés, lakhatási
támogatás, magánszemélyek
közműfejlesztési támogatása,
önkormányzati bérlakások pályázati
úton és egyedi kérelmek történő
bérbeadása, szociálisan rászoruló
1033 Bp., Fő tér 2.
Tel:
4378-669
Tel: 4378-543
Tel:4378-544
H: 09:00-18:00
K-SZ-CS:
08:00-16:30
P: 08:00-12:30
19
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Lakásügyi Osztály
1033 Budapest,
Fő tér 2
Gyermekvédelmi és
Családtámogatási
Osztály
Intézményi Hatósági
Osztály
/Hődl Tibor
osztályvezető
Tel:4378-912
e-mail: [email protected]
Novákné Sárosi Andrea
osztályvezető
Tel:4378-612
e-mail:
Hevesiné Melczer Mónika
osztályvezető
4378-660 [email protected]
Sz:
14:00-16:00
H:14:00-18:00
Sz:08:00-16:30
Cs:08:00-13:00
Előzetes
bejelentkezés
alapján
energiafogyasztók támogatása,
útépítési- és közművesítési
hozzájárulás
ápolási díj, átmeneti segély, temetési
segély, gyógyszertámogatás, köz-
gyógyellátás, köztemetés,
beiskolázási segély, étkezéstérítési
támogatás, óvodáztatási támogatás,
rendkívüli gyermekvédelmi tám.,
rendszeres gyermekvéd. kedv.,
szociális tanulmányi ösztöndíj
étkezési-, szállítási-, gondozási
térítési díj elengedése, mérséklése,
szépkorúak jubileumi köszöntése,
100. életévüket betöltött kerületi
lakosok jubileumi támogatása
Budapest IV. kerület Újpest
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatal
Szociális Főosztály
Szociális Osztály
1042 Bp., Király u. 12-14.
Tel:231-3178
Tel:231-3183
Lakásügyi Osztály 1041 Bp. István út 14.
dr. Mihályi Zsolt Apor főosztályvezető
Tel.: 231-3179
Fax: 231-3191
dr. Ulrich Zsuzsanna
osztályvezető
Tel.: 231-3178
Fax: 231-3183
H: 14:00-18:00
Sz: 10:00-17:00
P: 8:00-12:30
időskorúak-, aktív korúak
ellátása, ápolási díj, lakásfenn-
tartási támogatás, lakbértámo-
gatás, adósságkezelési támo-
gatás, átmeneti segély, temetési
segély, rendszeres gyermekvé-
delmi kedvezmény, rendkívüli-
és kiegészítő gyermekvédelmi
támogatás, háztartási tüzelőolaj
támogatás, gyógyszerutalvány,
köztemetés, eü. szolgáltatásra
való jogosultság,
közgyógyellátás
önkormányzati lakások szoci-
ális és nem szociális helyzet
alapján bérbeadása
Ügyfélszolgálati
Iroda
1042 Bp.,
István út 15.
Tel:231-3169
H: 8:00-18:00
K: 8:00-16:00
Sz: 8:00-17:00
Cs: 8:00-16:00
P: 8:00-12:30
20
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Belváros-Lipótváros
Budapest Főváros V. kerületi
Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
Népjóléti Osztály
1051 Bp.,
Erzsébet tér 4.
Tel:872-7453
Fax: 872-7614
Nagy Krisztina Zsuzsanna
Tel:872-7451
Fax: 872-7614
e-mail:
nagy.krisztina@belvaros-
lipotvaros.hu
Hétfő:
13:30-18:00
Szerda:
8:00-16:30
Péntek:
8:00-11:30
aktív korúak ellátása, Szt.43/B. §
1) bek. ápolási díj, rendszeres
létfenntartási segély, rk átmeneti
segély, lakás-karbantartási segély,
temetési segély, fűtési szezonban
történő időszaki támogatás,
lakásfenntartási támogatás,
köztemetés, Szt. 50. § 3) bek.
közgyógyellátás, adósságkezelési
szolgáltatás, kedv. élelmiszervásár-
lási lehetőség, lakbértámogatás,
nevelési segély, tömegközlekedési
támogatás, beiskolázási segély,
karácsonyi segély, étkezési térítési
díjkedvezmény, óvodáztatási
támogatás, szociális tanulmányi
ösztöndíj, rendszeres gyermekvé-
delmi kedv. és a hozzá kapcsolódó
pénzbeli ellátás, étkezési hozzájá-
rulás, védőoltás gyermekeknek.
1051 Bp.,
Erzsébet tér 5.
Tel:872-7321
Bánkuti Hajnalka
Tel:872-7321
e-mail:
Bankuti.Hajnalka
@ belvaros-
lipotvaros.hu
H: 8:00-18:00
K: 8:00-16:00
Sz: 8:00-16:30
Cs: 8:00-16:00
P: 8:00-13:30
Budapest Főváros VI. kerület
Terézváros Önkormány-
zatának Polgármesteri
Hivatala Humánszolgáltatási
Főosztály 1067 Eötvös u. 3.
Szociális és Gyermekvédelmi
Osztály 1067 Bp., Eötvös u. 3.
Tel:342-09-23
Fax: 342-09-23
dr. Jandó Erzsébet
Tel/fax: 342-09-23
e-mail: jando.erzsebet@
terezvaros.hu
Germán Lajos
osztályvezető
e-mail:
H:
13:30-18:00
Sz:
08:00-16:30
P:
08:00-11:30
pénzbeli és természetbeni szociális
és gyermekjóléti ellátások,
gyermekvédelmi feladatok, helyi
rendelet alapján nyújtott
támogatások, lakbértámogatás,
gyógyszertámogatás, mosható
nadrágpelenka használatának
támogatása, életkezdési támogatás,
lakáscélú helyi támogatás
1067 Budapest,
Eötvös u. 4.
Tel:351-8939
Ügyfélszolgálati
Iroda - ÜSZI
H: 08:00-18:00
K: 08:00-16:00
Sz: 08:00-16:30
Cs:08:00-16:00
P:08:00-13:30
Budapest Főváros VII.
Kerület Erzsébetváros
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala
Szociális Iroda
1076 Bp.,
Garay 5.
Király Csabáné
Tel:462-3327
Fax: 352-8097
e-mail:
kiraly.csabane@erzsbet
varos.hu
minden szerda
14-16 óráig
átmeneti segély, közgyógyig –
méltányos, gyógyszertámogatás,
lakásfenntartási tám., fűtési
támogatás, ápolási díj méltányos),
aktív korúak ellátása, temetési
segély, rendszeres gyermek-
védelmi kedvezmény és pótlék,
rendkívüli gyermekvédelmi
1073 Budapest
Erzsébet krt. 6.
Tel/fax: 462-3280,
Tel/fax: 268-0703
1076 Bp., Garay u. 5.
Tel: 462-3320
Hatósági és
ügyfélszolgálati
Iroda
Csüllög Szilvia
Márta Tel:462-3319
Fax:462-3430
hétfő-szerda:
8:00-12:00,
13:00-18:00,
kedd-csütörtök:
8:00-12:00
13:00-16:00
péntek:
21
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Tel:462-3328,
Fax: 352-8097
e-mail:
támogatás, beiskolázási
támogatás, táborozási támogatás,
ösztöndíj támogatás,
gyermekétkeztetési kedvezmény,
óvodáztatási támogatás,
adósságcsökkentési támogatás
email: info@erzsebet-
varos.hu zöldszám:06-80-204531
e-mail:
csullog.szilvia@er
zsbetvaros.hu
8:00-12:00
Budapest VIII. Kerület
Józsefvárosi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
Humánszolgáltatási
Ügyosztály
1082 Budapest,
Baross u. 63-67.
Családtámogatási Iroda
dr. Bojsza Krisztina
Tel:459-2192
Fax: 459-2138
e-mail:
Koscsóné Kolkopf Judit
Tel.: 459-2277
H: 8:15-18:00
K: 8:15-16:00
Sz: 8:15-16:30
Cs: 8:15-16:00
P: 8:15-11:30
átmeneti segély, temetési
segély, köztemetés, adósság-
csökkentési támogatás, rk
gyermekvédelmi támogatás,
közfoglalkoztatás, természet-
beni juttatások, közgyógyig –
méltányos, lakásfenntartási tám,
adósságkezelés, hiteltörlesztés,
aktív korúak ellátásai, rk.
gyermekvédelmi kedvezmény,
óvodáztatási támogatás
Okmányiroda és
Ügyfélszolgálati
Ügyosztály
1082 Bp.,
Baross u. 59.
Tel:459-2191,
Tel:459-2292
Dr. Mészár Erika
Tel:459-2191
e-mail:
meszare@jozsef-
varos.hu
H: 8:15-20:00
K:8:15-16:00
Sz: 8:15-20:00
Cs:8:15-16:00
P:8:15-16:00
Budapest Főváros IX. Kerület
Ferencváros Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
Humánszolgáltatási Iroda
1096 Bp., Lenhossék u. 24-28.
Tel: 215-1077/320
Fax: 217-7105
Email: humanszolg@
ferencvaros.hu
Rendszeres Ellátási Csoport
Tel: 215-1077/317.
Email: humanszolg@
ferencvaros.hu
Eseti támogatási Csoport
Tel: 215-1077/330.
Fax: 217-7105
Email: humanszolg@
Irodavezető:
Dr. Hosszú Károly
Tel: 215-1077/328
Fax: 217-7105
Email: hosszu.karoly@
ferencvaros.hu
Csop.vezető: Marschalné
Solymosi Csilla Tel: 215-1077/317
Fax: 217-7105
Csoportvezető:
Szabó Józsefné
Tel: 215-1077/330
Fax: 217-7105
H:
8:00-18:00
K - Cs:
8:00-16:00
P:
8:00-14:00
H:
13:00-17:30
Sz:
8:00-16:00
P:8:00-12:00
átmeneti segély, temetési
segély, köztemetés, adósság-
csökkentési támogatás, rk
gyermekvédelmi támogatás,
közfoglalkoztatás, természet-
beni juttatások, közgyógyig –
méltányos, lakásfenntartási tám,
adósságkezelés, hiteltörlesztés,
aktív korúak ellátásai, rk.
gyermekvédelmi kedvezmény,
óvodáztatási támogatás
Közszolgáltatási
Iroda
1092 Budapest,
Bakáts tér 14.földszint
Tel: 219-0780
Fax: 219-0781
vezető:
Illésné Dr. Szabó
Csilla
Tel: 219-0780
Fax: 219-0781
Email:
szabocsilla@
ferencvaros.hu
H: Sz:
8:00-18:00
K: Cs:
8:00-16:00
P: 8:00-14:00
22
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
ferencvaros.hu
Intézményfelügyeleti Csoport
1096 Bp., Lenhossék u. 24-28.
tel: 215-1077/383fax:217-7105
Szilágyi Imre csopvezető
email: humanszolg@
ferencvaros.hu
Budapest Főváros X. Kerület
Kőbányai Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
Humán Iroda Szociális és
Egészségügyi Csoport 1102 Bp. Szent László tér 29.
fszt. 33.; Tel:4338-330
www.kobanya.hu
Ehrenberger Krisztina
Kárpáti Beatrix
email: [email protected]
H:8.00–17.30
K: 8.00-15.30
Sz:8.00–16.00
Cs 8.00-15.30
P:8.00 – 13.00
szociális ügyek,
egészségügyi és
lakásügyek.
1102 Bp, Szent
László tér 4.
Dr. Mózer Éva
Tel:43-38-170
e-mail:
mozereva@koba-
nya.hu
H: 8:00-17:30
K: 8:00-15:30
SZ: 8:00-16:00
Cs: 8:00-15:30
P: 8:00.-13:00
Budapest Főváros XI. Kerület
Újbuda Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
Humánszolgálati Igazgatóság
Szociális és Egészségügyi
Osztály
1113 Bp., Zsombolyai u. 4.
Tel:3723-410
Fax: 3723-496
Győrffyné Molnár Ilona igazgató
Tel:372-3470
Fax: 381-1331
e-mail:
Mayer Péter, osztályvezető
Tel:3723-410,
Fax: 3723-496,
email:
hétfő:
13:00-18:00,
szerda:
8:00-16:30,
péntek:
8:00-12:00
újbudai kiegészítő támogatás,
lakásfenntartási támogatás,
újbudai ápolási díj, rendszeres
gyermekvédelmi kedvezmé-
nyek, aktív korúak ellátása, rk.
gyermekvédelmi támogatás,
átmeneti segély, időskorúak
támogatása, méltányossági
közgyógyellátási igazolvány,
temetési segély, adósságcsök-
kentési támogatás, születési
támogatás, nevelési támogatás..
Ügyfélszolgálati és
Okmányiroda
113 Budapest,
Zsombolyai u. 4. fsz,
tel.: 06-1-3723-450,
fax: 06-1-3723-496
hétfőtől-
csütörtökig
8:00-18:00
pénteken
8:00-16:00
óráig
Budapest XII. kerület
Hegyvidéki Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
Népjóléti Iroda
1126 Bp., Böszörményi út 23-
25.
Tel:355-0973,
Tel:224-5915,
Tel:224-5932
Fax: 224-5928
Müller Csaba
355-0973
224-5928
e-mail:
hétfő
13:00-17:30
szerda 8:00-
16:00
péntek 8:00-
12:00
rendszeres gyermekvédelmi
kedvezmény és támogatás,
születési támogatás, bölcsődei
felvétel, óvodáztatási támogatás
beiskolázási segély, szociális
ösztöndíj, gyermekétkeztetés
térítési díjának csökkentése,
normatív lakásfenntartási
támogatás, lakbértámogatás,
kiegészítő lakbértámogatás,
Ügyfélszolgálati
Iroda
1126 Bp.,
Böszörményi út 23-
25.
Tel:224-5916,
Tel:224-5900
Fax:224-5905
Gyurkovics
László
Tel:224-5906
Fax: 224-5905
H:8:00-18:00
K:8:00-16:00
Sz:8:00-16:30
Cs:8:00-16:00
P:8:00-13:30
23
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
letölthető nyomtatványok:
http://www.hegyvidek.hu/hivat
al/ugyintezes/nepjoleti-iroda
adósságkezelési szolgáltatás,
méltányos közgyógyellátási
igazolvány, átmeneti
esetenkénti segély, időskorúak
eseti támogatása, krízis segély,
aktív korúak ellátása,
köztemetés, temetési segély
Budapest Főváros XIII.
Kerületi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Szociális Osztály 1139 Bp.,
Béke tér 1. Tel/Fax: 452-4144
Karácsonyi Magdolna
Tel/Fax:452-4144
email: [email protected]
hétfő:
13:30-18:00
pénzbeli és természetbeni
szociális és gyermekjóléti
ellátások, gyermekvédelmi
feladatok, helyi rendelet alapján
nyújtott támogatások,
1139 Bp.,Béke tér 1.
Tel/Fax: 452-4100
www.bp13.hu
H: 8:00.- 18:00
K-Sz-Cs:
8:00-16:30
P: 8:00-13:30
Budapest Főváros XIV.
Kerület Zugló Polgármesteri
Hivatala Humánigazgatási
Osztály Szociális és
Egészségügyi Csoport
1145 Pétervárad u. 2.
Tel:872-9100
Bondorné Gyurcsi Mária osztályvezető
Tel/fax: 872-9353
e-mail:
hétfő:
13:30-18:00
szerda:
8:15-16:30
péntek:
8:15-11:30
aktív korúak ellátása,
lakásfenntartási támogatás,
ápolási díj, méltányos),
átmeneti segély, temetési
segély, köztemetés,
közgyógyellátás méltányos)
adósságkezelési támogatás,
Ügyfélszolgálati
Iroda
1145 Bácskai u. 53.
Tel:872-9138
872-9139
H:8.15 – 18.00
K: 8.15 – 16.00
Sz:8.15 – 16.30
Cs:8.15 – 16.00
P:8.15 – 12.00
Budapest Főváros XV.
kerület Rákospalota,
Pestújhely, Újpalota
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala Intézményfelügyeleti
és Humán Főosztály Szociális
és Egészségügyi Osztály
1153 Bp., Bocskai u. 1-3.
Tel: 305-3185 Fax: 305-3135
Reiszné Naszádi Magdolna
főosztályvezető
tel.: 305-3256
Dr Zsidei Kinga
osztályvezető
tel.: 305-3207
e-mail:
H: 13:30-18:00
Sz: 8:00-16:30
P: 8:00-11:30
szociális rászorultságtól függő
pénzbeli, természetbeni
ellátások, pénzben és
természetben nyújtott
gyermekvédelmi ellátások,
egyéb önkormányzati eseti
pénzbeli ellátások, egyéb
önként vállalt ellátások.
Ügyfélszolgálati
Iroda:
cím: XV. kerület,
Bocskai u. 1-3.
telefon: 305-3100
ugyfelszolgalat
@bpxv.hu
H: 8:00 – 20:00
K: 8:00 – 16:30
Sz:8:00 – 16:30
Cs:8:00 –16:30
P:8:00 – 12:30
Budapest Főváros XVI.
kerületi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatala
1163 Bp., Havashalom u. 43.
Tel:4011-400,
zöld szám: 06 80 200-938
H: 13:00-17:30
Sz: 8:00-16:00
P: 8:00-12:00
H: 13.00-17..30
Sze: 8.00-16.00
szociális rászorultságtól függő
pénzbeli, természetbeni ellátá-
sok, pénzben és természetben
nyújtott gyermekvédelmi ellátá-
sok, egyéb önkormányzati eseti
pénzbeli ellátások, egyéb
Igazgatási és
Ügyfélszolgálati
Iroda 1163 Bp.,
Havashalom u. 43.
Tel: 401-1520
H: 8:00-18:00
K: 8:00-16:00
Sz: 8:00-16:30
CS: 8:00-16:00
P: 8:00-13:30
24
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
honlap:www.budapest16.hu
Humán Ügyosztály
Szociális Iroda - 1163
Budapest, Havashalom u. 43.
:401-1432, Fax: 401-1539
Intézményi Iroda - 1163
Budapest, Havashalom u. 43.
:401-1733 Fax: 401-1646
Erdősné Kocsis Helga
tel:401-1422, fax:401-1430
Huszka Andra
Müller Kinga
P: 8.00-12.00
H: 13.30-17.30
Sze: 8.00-16.00
P: 8.00-12.00
önként vállalt ellátások.
Budapest Főváros XVII.
kerület Rákosmente
Önkormányzata Szociális és
Egészségügyi Csoport
1173 Bp.,Pesti út 165.
Levélcím: 1656 Bp. Pf:110.
e-mail:
Pádár Gabriella
irodavezető
tel:253-3335, fax: 253-3429
e-mail:
padar.gabriella@
rakos-mente.hu
H: 13:00-18:00
Sz: 8:00-16:00
P: 8:00-12:00
aktív korúak ellátása,
lakásfenntartási támogatás,
átmeneti segély, temetési segély
köztemetés, méltányos
közgyógyellátás, adósságcsök-
kentési támogatás, Bursa H.
ösztöndíj-pályázat, étkezési
térítési díjkedvezmény, rk.- és
kiegészítő gyermekvédelmi
támogatás, óvodáztatási támo-
gatás, tüzelőanyag-vásárlási
hozzájárulás, szociális-
tanulmányi ösztöndíj.
Központi Ügyfélszol-
gálati Csoport
1173 Bp.,Pesti út 163.
fszt, Tel:253-3447
e-mail:
külső ügyfélszolg- ok:
Csekovszky Árpád
Művelődési Ház
1172 Bp,Hősök tere 9.
Rákoshegyi
Közösségi Ház
1174 Budapest,
Podmaniczky Zs. u. 3.
Rákoscsabai
Közösségi Ház
1171 Péceli út 222.
Csepetiné Gébele
Judit irodavezető
e-mail:
csepetine.judit@ra
kosmente.hu
tel: 20/295-4584
tel: 258-3394
tel: 258-7714
Hétfő: 8-18
K- Cs:8-16
Péntek: 8-12
K: 8.00-16.00
Cs:8.00-18.00
H: 8.00-18.00
Sz: 8.00-16.00
P: 8.00-12.00
H: 8.00-18.00
Cs: 8.00-16.00
Budapest XVIII. kerület
Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Humánszolgáltatási Iroda
Szociálpolitikai Csoport
Gyám-, és Gyermekvédelmi
Csoport
1184 Bp., Üllői u. 400.
Irodavezető:
Bak Ferenc
Tel:296-1382
e-mail:
Irodavezető-helyettes:
dr. Holové Zsolt György
Tel: 296-1383
e-mail:
Hétfő
13:30 – 18:00
Szerda
8:00 – 16:00
Péntek
8:00 – 12:00
Adósságcsökkentési támogatás,
alanyi lakásfenntartási támo-
gatás, védendő fogyasztók
igazolása, méltányos közgyógy-
ellátás, aktív korúak ellátása,
lakáscélú támogatások,
átmeneti segély, rk. és kiegé-
szítő gyermekvédelmi
támogatás, normatív
Közigazgatási és
Hatósági Iroda
Ügyfélszolgálati
Csoport 1184 Bp.,
Üllői u. 400.
tel: 296-1440,
fax: 296-1441
Pestszentimrei
Kihelyezett
Irodavezető:
dr. Hunyadkürti
Szilvia
Tel: 296-1435
e-mail:
hunyadkurti@bp1
8.hu
Irodavezető-
helyettes:
Hétfő
10:00 - 18:00
Kedd
8:00 – 16:00
Szerda
8:00 – 18:00
Csütörtök
8:00 – 16:00
Péntek
25
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Tel:296-1300, Fax: 296-1381 [email protected] lakásfenntartási- és lakhatást
segítő támogatás, temetési
segély, köztemetés, rendszeres
gyermekvédelmi kedvez-
mény,óvodáztatási támogatás.
Ügyfélszolgálati
Csoport 1188 Bp.,
Ady E. u. 100.
tel: 297-5619,
fax: 297-5735
dr. Könye Kornél
Tel: 296-1435
e-mail:
Fax: 296-1322
8:00 – 12:00
Budapest Főváros XIX.
kerület Kispest
Önkormányzat Polgármesteri
Hivatala Szociális és
Gyermekvédelmi Iroda
1195 Városház tér 18.
Tel: 3474-636 Fax: 3474-936
Szeifert Ferencné
Tel:347-4636
Fax: 347-4936
e-mail:
szeifertne@
hivatal.kispest. hu
H: 14:00-18:00
Sze: 8:00-16:30
P: 8:00-12:00
Pénzbeli és természetbeni
szociális ellátások, jegyzői
gyámhatósági feladatok
1195 Városház tér 18.
Tel:3474-550
Fax: 3474-665
H: 8:00-18:00
K-Cs:
8:00-16:30
P: 8:00-12:00
Budapest Főváros XX.
kerület, Pesterzsébet
Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala
Egészségügyi, Szociális és
Gyermekvédelmi Osztály
1201 Bp., Kossuth Lajos tér 1.
Tel: 289-2511
Fax: 283-1909
Porkoláb Ildikó
Tel: 289-2511,
Fax: 289-1909
e-mail: porkolab.ildiko
@pest erzsebet.hu
Hétfő:
14.30-18.00
Szerda:
08.00-16.30
Péntek:
08.00-11.30
Aktívkorúak ellátása, lakás-fenntartási támogatás, átmeneti segély, közgyógyellátás méltá-nyosságból, temetési segély, köztemetés, rk. gyermekvé-
delmi támogatás, óvodáztatási támogatás, rendszeres gyermek-
védelmi kedvezmény és kap-csolódó pénzbeli ellátás, adós-
ságkezelés, szállítási támogatás, karácsonyi ajándékcsomag
Budapest XXI. kerület Csepel
Önkormányzata
Polgármesteri Hivatal
Intézményfelügyeleti Ágazat
1211 Budapest XXI. ker.,
Szent Imre tér 10.
Telefonszám: 427-6159
Fax: 427-6385
Igazgatási Ágazat
Családtámogatási Iroda
tel: 427-6100, Fax: 427-638
Szatmáry Ádám szociális
és egészségügyi referens
Telefon: 427-6226
e-mail: szathmary.a@
budapest21.hu
Tamás Judit
irodavezető
Telefon: 427-6227
e-mail:
H: 13:30-17:30
Sz: 8:00-16:00
P: 8:00-11:30
Átmeneti segély, temetési
segély, lakásfenntartási
támogatás, aktív korúak
ellátása, közgyógyellátás,
köztemetés, adósságkezelési
szolgáltatás, ápolási díj, rk.
gyermekvédelmi támogatás,
csepeli nevelési segély, óvodáz-
tatási támogatás, rendszeres
gyermekvédelmi kedvezmény,
védendő fogyasztók
nyilvántartásába vételi igazolás
Ügyfélszolgálati és
Okmányiroda
1211 Bp.,
Petz Ferenc u. 1-3.
Tel: 427-6235,
427-6241, 427-6233
H: 8:00-17:30
K: 8:00-15:30
Sz: 8:00-16:00
Cs: 8:00-15:30
P: 8:00-12:00
26
A szociálpolitikával foglalkozó hivatali részleg Ügyfélszolgálati Iroda
megnevezése, címe, telefon/fax
száma
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás
ideje támogatások felsorolása
címe, telefon/fax
száma
vezető neve,
telefon/fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
Budafok-Tétény Budapest
XXII. kerületi Önkormányzat
Polgármesteri Hivatal
Humánszolgáltatási Iroda
Szociális Ellátási Csoport
1225 Bp., Nagytétényi út 264.
Tel:424-0032, 424-0033
dr. Patócs Andrea irodavezető
dr. Lakatos Szilárd
tel: 424-0032
e-mail:
H: 13:30-18:00
SZ: 8:00-12:00
14:00-18:00
P:8:00-12:00
átmeneti segély, rendkívüli
gyermekvédelmi támogatás,
babakelengye támogatás, rend-
szeres gyermekvédelmi kedvez-
mény, lakásfenntartási támoga-
tás, adósságkezelési szolgálta-
tás, méltányossági közgyógy,
temetési segély, aktív korúak
ellátása, egyéb pénzbeli ellátás
Okmány- és
Ügyfélszolgálati Iroda
1221 Bp., Kossuth
Lajos u. 25-29.
Promontor Udvar
Üzletház
Tel:229-2601
Fax: 229-2672
Geltsch Józsefné Tel:229-2602,
424-0530/223-as
mellék
e-mail: geltschm@
bp22.-hu
H: 8:00-12:00
12:30-18:00
Sz: 8:00-12:00
12:30-18:00
Cs: 8:00-12:00
12:30-16:00
P: 08.00-12.00
Budapest Főváros XXIII.
kerület
Soroksár Önkormányzatának
Polgármesteri Hivatala
Szociális és Családvédelmi
Osztály
1239 Bp.,
Hősök tere 12.
Tel:289-2100
Szegény Ákos
Telefon: 289-2195
Fax: 287-3157
e-mail:
szegeny.akos@
ph.soroksar.hu
H: 14:00-18:00
Sz: 8:00-16:30
P: 8:00-12:00
aktív korúak ellátása, lakás-
fenntartási támogatás, átmeneti
segély, gyógyszersegély, kará-
csonyi segély, közgyógyellátás,
beiskolázási segély, rk. gyer-
mekvédelmi támogatás, helyi
gyermeknevelési támogatás,
születési támogatás, közteme-
tés, adósságkezelési szolgál-
tatás, rendszeres gyermekvédel-
mi kedvezmény, beiskolázási
segély, gyermekétkeztetés,
térítési díjkedvezmény
Szentlőrinci úti
Lakótelepi
Ügyfélszolgálati Iroda
1237 Budapest,
Újtelep u. 2.
Telefon: 285-76-92
H:8:00-12:00
K:14:00-18:00
Sz:8:00-12:00
Cs:14:00-18:00
P:8:00-12:00
Budapest Főváros
Főpolgármesteri Hivatala
Egészségügyi és
Szociálpolitikai Főosztály
Szociálpolitikai Osztály
1052 Bp.,Városház u. 9-11.
: 1364 Bp. 4., Pf. 1.
: 327-1190, fax: 327-1825
Skultéti József osztályvezető, szakmai
főtanácsadó, e-mail:
Szabó Attiláné Szakmai
csoportvezető, e-mail:
egyeztetés
alapján
A Fővárosi Önkormányzat
fenntartásában működtetett
szakosított szociális
intézmények – Idősek Otthonai-
és BMSZKI (a hajléktalanok
ellátása) szakmai felügyelete,
önként vállalt személyes
gondoskodást nyújtó feladatok,
egyéb szakmai és módszertani
feladatok.
V., Bárczy I. u. 1-3
1840 Budapest.
tel: 327-1208;
tel: 327-1209,
fax: 318-8689
1087 Budapest,
Könyves K. kert. 84.
tel: 333-8306
Központi
Ügyfélszolgálat
Lukácsné
Gátmezei
Gabriella
Hajléktalanok
Segélyezési
Osztálya
dr. Tamás Emese
H: 08.00-18.00
K-Cs:
08.00-16.30;
P: 08.00-14.00
H-Sz:08.015.00
P: 08.00-11.00
27
Tájékoztató a Felvételt Előkészítő Csoport tevékenységéről
Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott és működtetett Idősek Otthonaiba
felvételüket igénylők tájékoztatására és az elhelyezési kérelmeikkel kapcsolatos ügyek intézésre,
valamint a segítő foglalkozású szakemberek, a kérelmezők és hozzátartozóinak tájékoztatására
hozta létre a Felvételt Előkészítő Csoportot.
Az intézményi elhelyezés igénylése és adminisztratív előkészítése 2001. január elsejétől a
Felvételt Előkészítő Csoportnál történik. A Felvételt Előkészítő Csoport tevékenységi köre:
Az érdeklődőket tájékoztatja
o az elhelyezéssel kapcsolatos tudnivalókról,
o a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősek otthonairól (DVD, képanyag és
tájékoztató füzet is megtekinthető az irodában, vagy a honlapon),
o az idősotthonok elérhetőségéről, szolgáltatásairól, térítési díjairól,
o az elhelyezés igénybevételének feltételeiről.
Az intézményi elhelyezéshez szükséges adatlapok beszerezhetőek a FECS irodában, vagy
letölthetők a www.modszertan2001.hu honlapról továbbá, szükség esetén a FECS munkatársai
postai úton megküldik az ügyfelek részére. (Az elhelyezést a 29/2013. (IV.18.) Főv. Kgy.
Rendeletben előírt adatlapokon lehet kérelmezni.)
Postai úton vagy személyesen benyújtott kérelmeket a FECS munkatársai nyilvántartásba
veszik.
A hiánytalan kérelmeket 3 munkanapon belül továbbítják a választott intézmények vezetőihez.
Hiányos kérelem (amennyiben az elhelyezési kérelemhez csatolandó mellékletek nem teljes körűen
kerültek benyújtásra) hiánypótlást követően kerül továbbításra.
A segítő foglalkozású munkatársakkal (intézmény vezetőkkel, szociális munkásokkal, a kórházak
és a BMSZKI dolgozóival, törvényes képviselőkkel, illetőleg a kerületi szociális és gyámügyi
irodák munkatársaival) a FECS folyamatosan tartja a kapcsolatot, összegyűjti, pontosítja
mindazon információkat, amelyek az intézménybe való bekerüléshez szükségesek.
Érdeklődés, meghívás esetén a munkatársak tájékoztatást adnak:
o A FECS tevékenységéről.
o A Főv. Önkormányzat fenntartásában működő otthonokba történő felvételi eljárásról.
Telefonon, üzenetrögzítős telefonon és elektronikus levélben is tájékoztatják az érdeklődőket.
Szükség esetén információt adnak más ellátási formákról, ellátó rendszerekről és más
intézmények elérhetőségéről is az ország egész területére vonatkozóan.
A Felvételt Előkészítő Csoport az ügyfelek rendelkezésére áll az alábbi elérhetőségeken:
o A FECS iroda címe: 1054 Budapest, Bajcsy - Zsilinszky út 36-38.
o vezető neve: Nagyné Egresi Krisztina o Levélcíme: 1364 Bp., 4. Pf:140
o Telefon: 06(1)374-0077
o Fax: 06(1)374-0078
o E-mail: [email protected]
o Honlap: www.modszertan2001.hu; www.budapest.hu
A FECS-iroda ügyfélfogadási ideje: Hétfő: 12.00-17.00
Kedd- Szerda- Csütörtök: 08.00-16.00
Péntek: 08.00—11,00
28
Budapest Főváros Önkormányzata által fenntartott és működtetett idősek otthonai
intézmény címe intézményvezető neve, email címe: telefon/fax szám:
1047 Budapest, Baross u. 100.(székhely) Juhász Lászlóné - [email protected] : 369-4642, 370-4089, fax: 360-0600
1046 Budapest, Béla u. 18. (telephely) : 369-1942
1046 Budapest, Csokonai u. 38. : 369-3781
1182 Budapest, Alacskai út 22. Dikter Tiborné - [email protected] : 322-6609,központ: 265-5056, fax: 413-6548
1201 Budapest, Virág B. u. 36. "A" : 284-8311, Fax: 283-9465
1192 Budapest, Mészáros L. u. 26. : 282-9374
1064 Budapest, Rózsa u. 67. Barta Zsolt - [email protected] : 311-4850, fax: 473-1159
1071 Budapest, Dózsa Gy.út 82/B. : 311-4851
1092 Budapest, Knézits u. 14. : 215-5762, 215-7647
1102 Budapest, Halom u. 31. Vágner Zsuzsanna - [email protected] : 262-8571, 431-7944; fax: 262-8571
1103 Budapest, Óhegy u. 48. : 261-2565
1213 Budapest, Tapló u. 1. : 277-3845
1103 Budapest, Gergely u. 85. : 264-9039 ,Fax: 264-9039
1112 Budapest, Kamaraerdei út 16. Szabóné Varga Valéria - [email protected] : 3095-799, ig.: 3095-780, fax: 249-0022,
1112 Budapest, Rupphegyi út 7. : 246-2813, 246-2814,
1115 Budapest, Bánk bán u. 12-20. : 206-4062, 206-4063
1125 Budapest, Kútvölgyi út 20-22. Kissné Márté Zsuzsanna - [email protected] : 355-7011; fax: 355-6376
1038 Budapest, Ányos u. 3. : 388-7305
1124 Bp., Mártonhegyi út 53-57. : 212-6268, fax: 212-6268
1121 Budapest, Zugligeti út 58. : 394-5925
1173 Budapest, Pesti út 117. Bakonyi László - [email protected] : 256-7658, ig: 254-0100, fax: 254-0026
2100 Gödöllő, Dózsa György út 65. Kovácsné Blaskó Mariann [email protected] : 28/410-364, 430-683; fax: 28/430-573
2100 Gödöllő, Dózsa Gy.út 65. 8048/2. hrsz.
2113 Erdőkertes, Petőfi S. u. 49. : 27/385-140, 386-380
5701 Gyula, Vértanúk u.1-5.. Bagyinszki Zoltánné - [email protected] : 66/561-370, ig.: 66/561-373, fax: 66/561-373
8153 Polgárdi Ipartelepek, Somlyói u.2. Czékmán Károlyné - [email protected] : 22/367-985; kp.: 22/576-200, fax: 22/367-985
9700 Szombathely, VI., Bogáti út 72. Vass Péter intézményvezető, [email protected] : 94/508-036, 508-034, Fax: 94/328-137
2635 Vámosmikola, Ipolysági út 9-11. Kéner Krisztián - [email protected] : 27/579-540; 27/579-541; Fax: 27/579-545
Visegrád-Sztgyörgypuszta, Mogyoróhegy u. 10. : 26-398-368, 397-398
29
Kerületi alapszolgáltatást és szakosított ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások, szervezetek
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
I.
Bp. I. kerület Budavári
Önkormányzat Egyesített
Bölcsőde
I. Vezető Bölcsőde
1011 Bp., Iskola u. 22-24.
Tel:201-1618, Fax: 214-6593
intézményvezető:
Pusztainé Berényi Katalin
Tel:201-1618, Fax: 214-6593
e-mail:
Félfogadási idő: Minden hónap
második szerda 9:00-
16:30
A bölcsőde a családban nevelkedő 3 éven aluli gyermekek napközbeni
ellátását, szakszerű gondozását és nevelését biztosító intézmény. Ha a
gyermek a 3. életévét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettségi szintje
alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. életévének betöltését
követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében. Az I.
kerületben három bölcsőde működik. A bölcsődék integrált egységként
üzemelnek, szakmai programjaikkal fővárosi elismertségnek
örvendenek. Célunk: a családban élő gyermekek napközbeni ellátását
az igényekhez igazítottan magas színvonalon ellátni. Mindhárom
bölcsődében helyben főznek a korszerű táplálkozási elvek
figyelembevételével. A bölcsődei felvételi kérelmeket a Népjóléti
Irodánál lehet benyújtani, z Egészségügyi és Szociális Bizottság dönt.
I.
II. Tigris utcai Bölcsőde
1016 Bp., Tigris u. 45/a.
Tel:356-8049
telephelyvezető:
Holman Istvánné
Tel:356-8049, e-mail:
Félfogadási idő:
minden hónap
második szerda 9:00-
16:30
I.
III. Lovas úti Bölcsőde
1012 Bp., Lovas út 3.
Tel:375-4691
Fax: 375-4691
telephelyvezető:
Kulcsárné Kocsis Irén
Tel:375-4691, e-mail:
Félfogadási idő:
minden hónap
második szerda 9:00-
16:30
I.
Bp. I. kerület Budavári
Önkormányzat Szociális és
Gyermekjóléti Szolgáltatási
Központ
1012 Bp., Attila út 89.
Tel:3596-8363, 356-9599
Lázár Nóra intézményvezető
Tel:356-8363
email:
www.budavarcssk.hu
Ügyfélfogadás:
hétfő, csütörtök:
9:30-17:00
kedd, szerda:
12:30-17:00
P: 9:00-13:00
Az integrált intézmény komplex módon látja el a kerületben élők
szociális és gyermekjóléti szolgáltatásból eredő feladatokat. 6
telephelyen működik és jelen pillanatban 7 különböző szociális, és
gyermekjóléti szolgáltatást biztosít, valamint közművelődési feladatot
lát el.
Az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, és a jelzőrendszeres házi
segítségnyújtás a gondozási feladatokat ellátó Központhoz Attila út 8.,
míg a családsegítés, a gyermekjóléti szolgáltatás, és a közösségi ellátás
a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálathoz Attila út 89. tartozik. Az
idősek nappali ellátását három Idősek Klubja biztosítja
I.
Budavári Önkormányzat
Szociális és Gyermekjóléti
Szolgáltatási Központ
Gondozási Központ
1013 Bp., Attila út 8.
Tel:356-6584
www.budavarcssk.hu
intézményvezető-helyettes:
Krieser Andrea
Tel:356-6584
e-mail: gondozasikozpont@
budavarszk.hu
Nyitvatartás: H: 8:00-16:30
kedd, csütörtök:
8:00-16:00
P: 8:00-15:30
I.
I. sz. Idősek Klubja
1015 Bp., Hattyú u. 16.
Tel:06-1-201-9735
vezető: Szutor Ágnes
Tel:201-9735
Nyitvatartás: H: 8:00-16:30
kedd, csütörtök:
8:00-16:00
péntek:
8:00-15:30
Célunk, hogy a kerületben élő szociális és mentálhigiénés problémák
miatt veszélyeztetett, illetve krízishelyzetbe került személyek, családok
életvezetési képességét megőrizzük, az ilyen helyzethez vezető okokat
megelőzzük és a krízishelyzet megszüntetését elősegítsük.
30
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
I.
II. sz. Idősek Klubja
1013 Bp., Roham u. 7.
Tel:06-1-375-9486
vezető: Bokodi Ferencné
Tel:375-9486
H: 8:00-16:30
kedd, csütörtök:
8:00-16:00
P: 8:00-15:30
Az idős, a közösség támogatására, odafigyelésére szoruló, vagy beteg,
és egyedül lévő kerületi lakosok számára egy jól működő, odafigyelő,
segítő háló működtetése.
I.
III. sz. Idősek Klubja
1011 Bp., Fő u. 31.
Tel:201-9735
vezető: Dr. Aczélné Halász
Magdolna Tel:201-9735
hétfő:8:00-16:30
kedd, csütörtök: 8:00-
16:00
P: 8:00-15:30
I.
Habilitációs Fejlesztő Központ
1118 Bp., Ménesi út 16.
Tel:06-1-385-8531
Fax: 06-1-365-1251
vezető: Szita Judit
Tel:385-8531
Fax: 1-365-1251
e-mail:
07:00-17:00
Fogyatékkal élők nappali intézménye.
A budavári és az újbudai önkormányzat Intézményfenntartó Társulása
által működtetett intézmény naponta 7-17 óráig fogadja a 3-18 éves
korú, családban élő súlyosan halmozottan fogyatékos gyermekeket.
II.
Budapest II. ker. Önkorm. I. sz. Gondozási Központ
1027 Bp. Bem tér 2.
Tel: 212-5019, Fax: 212-5019
átmeneti gondozóház:
Tel:315-0057
zöld szám: 0680/204167
Bednárik Mónika
: 212-5019, Fax: 212-5019
e-mail: egyesgondozasikozpont
@ gmail.com
http://www.bemgondozo.hu
Hétfő-péntek:
8:00-16:00 óra
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása: 40
fő, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek átmeneti ellátása,
gondozóház.
II.
II. sz. Gondozási Központ
1022 Bp. Fillér u. 50/b.
Tel: 355-3458, Fax: 212-2579
Közösségi Ellátás Tel: 487-06-35
Klub Tel:212-25-79
http://www.fillergondozo.hu
Kajcsáné Geszner Barbara
Tel:355-3458, Fax: 214-8639
e-mail:
Hétfő-péntek:
8:00-16:00 óra
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása 45fő,
közösségi pszichiátriai ellátás.
II.
III. sz. Gondozási Központ
1028 Bp. Kazinczy u. 47.
Tel: 376-5238,
Klub: 275-77-65
Massong Erika
Tel/Fax:376-5238
e-mail:
Hétfő-péntek
Tel:
8:00-16:00 óra
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása: 30 fő,
gyógytorna, masszázs
II.
Magyarok Nagyasszonya
Ferences Rendtartomány
Gondviselés Háza Gondozási
Központ és Idősek Klubja
1025 Bp. Szilfa u. 4.
: 392-5434
Mészáros Ágnes
/fax:376-5238
e-mail:
gondviseles.haza.1995@
gmail.com
Hétfő-Péntek:
08.00-16.0 Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása: 30 fő
31
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
II.
Bp. Főváros II. kerületi
Önkormányzat Családsegítő és
Gyermekjóléti Központ
1027 Bp., Horvát u. 2.-12.
Tel: 225-7956, 225-7957, 225-
38-64, 225-3865, Fax: 225-8156
Lakosságszolgálati Csoport:
1028 Bp. Máriaremetei út 37.
telOkmányiroda)
Tel: 376-5966, 376-8678
Erődtér Kreatív időtöltő hely
Az Erődtér ifjúsági közösségi tér
a Szász Károly u. 2-ben
telbejárat: Erőd utca 11).
Papp Krisztina
Tel: 225-7956
e-mail:
Telefon/Fax: 355-0660
E-mail: [email protected]
Ügyelet:
hétfő, csütörtök:
14:00-18:00
kedd, szerda:
10:00-18:00
péntek:
10:00-14:00
minden pénteken
10.00-13.00 óra
családsegítő
szolgáltatás ügyelet
Hétfő, kedd, szerda,
péntek: 10-18 óra,
csütörtök: 14-18 óra
családsegítés:
Családsegítés; munkavállalási tanácsadás; rendszeres szociális
segélyezettekkel folyó munka; klubfoglalkozások;
gyermekjóléti szolgálat
Jogi tanácsadás telidőpont: előzetes bejelentkezés alapján)
Önkéntesek szervezése, foglalkoztatása
Pszichológiai tanácsadás
telefonos-készenléti szolgálat Gyermekjóléti Központ a nyitva tartáson
túli időben telefonos ügyeleti szolgálatot működtet.
Ügyeleti idő: hétfőtől–péntekig: este 20 óra–reggel 8 óra, szombat-
vasárnap: 0-24 óra között
Telefonszám: 06-70-455-1776
kapcsolattartási ügyelet
minden pénteken 14-18 óra között, szombaton: 10-13 óra
Az utcai szociális munka bázisa a csellengő, rászoruló gyerekeknek
nyújt alacsonyküszöbű szolgáltatást, klubfoglalkozások,+az
adósságkezelés helyszíne
II.
Értelmi Fogyatékosok Nappali
Otthona
1028 Bp., Hidegkúti u. 158.
Tel: 394-2215
http://2keruletieno.ewk.hu
Bánlaki Jánosné
Tel: 394-2215.
e-mail:
Hétfő-péntek:
8:00-16:00
16. életévüket betöltött enyhe és középsúlyos értelmileg sérültek
nappali ellátása, nevelése, egészségi állapotuknak megfelelő
foglalkozás biztosítása, egyéni fejlesztő programok biztosítása, ellátotti
létszám: 20 fő.
III.
Óbudai Szociális Szolgáltató
Intézmény
1036 Bp., Kiskorona u. 3.
Tel:250-1552; 453-0119
email:[email protected]
Intézményvezető:
Müller Istvánné
Tel:388-1397
Idősek nappali
ellátása H-P: 8:00-
16:00
Alkalmanként hétvégi
ügyelet
Étkeztetés – minden nap az Idősek Klubjain keresztül, elvitellel és
kiszállítással igényelhető, Idősek Klubja 80 fő
Házi segítségnyújtás+ Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
ellátási terület: Belső-Óbuda Kolosy tértől az aquincumi vasúti
felüljáróig, Otthoni Szakápolási Szolgálat,Otthoni szakápolás
III.
Idősek Klubja
1033 Bp.,Harrer Pál u. 4.
Tel:250-3230
Perjés Yvette
Tel:368-9410, e-mail:
H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 130 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
III.
Idősek Klubja
1033 Bp., Harang u. 1.
Tel:367-4853
Seibin Tímea
Tel:367-4853,
e-mail: [email protected]
H-P 8:00-16:00
Idősek Klubja 80 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
32
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
III.
Idősek Klubja
1033 Bp., Szérűskert u. 39.
Tel:367-4366
Helembai Tiborné
Tel:367 - 4266
e-mail:
H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 80 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
III.
Idősek Klubja
1033 Bp., Meggyfa u. 33.
Tel:244-8259
Ábrahámné Szakáll Andrea
Tel: 244-8259, 244-8260
e-mail:
H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 60 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
III.
Idősek Klubja
1038 Bp., Víziorgona u. 12.
Tel:454-7063
www.idosekoldala.hu
Fehérváriné Csépe Éva vezető
Tel:454-7063, e-mail:
H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 120 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
III.
Idősek Klubja
1038 Bp., Őszike u. 8.
Tel:243-2434; 367-1522.
Pelle Krisztina
Tel: 2432-434
H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 30 fő,Idősek nappali ellátása, étkeztetés, II. sz. Házi
Segítségnyújtó Szolgálat, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi
segítségnyújtás, ellátási ter: Észak-Óbuda Aquincumtól Békásmegyerig
III.
Idősek Klubja
1039 Bp., Hatvany Lajos u. 1.
Tel:454-0710
Helembai Tiborné
Telefonszám: 454-0710 H-P: 8:00-16:00
Idősek Klubja 120 fő
Idősek nappali ellátása, étkeztetés
III.
Idősek Klubja
1039 Bp., Zipernowsky u. 3.
Tel:454-7066
Müller Istvánné
tel: 454-7066,06-20-454-6650.
e-mail cím:[email protected].
H-P: 8:00-16:00
„Derűs Alkony” Gondozóház 56 fő
Időskorúak átmeneti gondozóháza
III.
Óbudai Rehabilitációs és
Foglalkoztatási Központ
11033 Bp., Benedek Elek u. 1-3
TTel:388-7530, 368-7732; 368-
8454; 387-3386
Intézményvezető
Janurikné Csonka Erika
Tel/Fax: 388-7530
H-P:
7:30-15:30
FNO és PNO:
H-P:
7:00-16:00
Támogató Szolgálat:
H-P:
8:00-16:00
Támogató szolgálat - H-P: 8.00-16.00, Vezető: Denke Gyöngyi -
Tel.: 240-2248 Email: [email protected]
Fogyatékosok Nappali Otthona - 80 férőhely , Vezető: Darabosné
Szénási Ágnes - H-P: 7.00-16.00
Pszichiátriai Betegek Nappali Otthona - 20 férőhely - H-P: 7.00-
16.00 Aki kerületi lakos és a nappali ellátás keretében étkezhet -
jövedelemfüggő térítési díjért.
Szociális foglalkoztatás – A betegek nappali ellátása keretében
intézményi jogviszonyban álló fogyatékos és megváltozott
munkaképességű személyek részére. munkarehabilitáció: 30 fő,
fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás: 60 fő
Ellátási terület: elsősorban III. kerület, másodsorban Budapest területe.
III.
Óbudai Egyesített Bölcsődék
Székhely:
1035 Bp., Szél u. 23-25. 104 fő
Intézményvezető:
Tárnoki Erzsébet
Tel/Fax: 388-7781
33
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Tel:388-7781;368-5978
Telephelyei
1039 Bp. Álmos u. 1. 38 fő
Tel.: 368-9217
1031 Bp. Arató Emil tér 2. 78 fő
Tel.: 453-2629
1039 Bp. Kelta u. 3. 104 fő
Tel.: 453-2366
1035 Bp. Kerék u. 12-14. 78 fő
Tel.: 388-9527
1039 Bp. Medgyessy u. 3. 104 fő
Tel.: 388-7762
1036 Bp. Mókus u. 1-3. 104 fő
Tel.: 368-8886
1032 Bp. Solymár u. 12. 52 fő
Tel.: 368-9291
1033 Bp. Szérüskert u. 35. 52 fő
Tel.: 388-6509
1039 Bp. Viziorgona u. 1. 78 fő
Tel.: 243-1569
1039 Bp. Viziorgona u. 8. 130 fő
Tel.: 454-0948
Bölcsődei ellátás és
Időszakos
gyermekfelügyelet
H-P:
6:00-18:00
Játszócsoport
1032 Bp. Solymár u. 12.
1033 Bp. Szérüskert u. 35.
1039 Bp. Viziorgona u. 8.
III.
Óbudai Családi Tanácsadó és
Gyermekvédelmi Központ
1035 Bp., Váradi Sándor u. 9-11.
Tel:250-1964; Fax: 367-5955
Telephelyei
Intézményvezető:
Zanáné Haleczky Katalin
Mester Szilvia
Tel/Fax: 250-1964; e-mail:
H: 13.00-18.00
K-Cs: 9.00-18.00
P: 9.00-12.00
Családsegítés, gyermekjóléti szolgálat, gyermekjóléti központ:
1035 Budapest, Váradi Sándor u. 9-11., 1039 Budapest, Kelta u. 5.
Kiléptető lakások:1034 Pacsirtamező u. 16., 1034 Pacsirtamező u. 27.,
1038 Margitliget u. 1. I/8., 1038 Margitliget u. 1. VII/69., 1039
Madzsar József u. 31. III/11., 1038 Margitliget u. 2. II/18.
1039 Bp., Kelta u. 5.
Tel:250-3766
e-mail:
1039 Bp., Víziorgona u. 7.
Tel/Fax: 454-0620;
Fax: 454-0621
e-mail:
Családok átmeneti otthona – Gyermekek átmeneti otthona:
1039 Budapest, Viziorgona u. 7.
CSÁO – 65 férőhellyel, GYÁO – 12 férőhellyel
III.
Nyugdíjasházak
1033 Budapest, Harang u. 1.
Tel.:367-4853;367-1522
Óbudai Vagyonkezelő Zrt.
1033 Budapest, Mozaik u. 7.
Tel.: tel+36-1) 430-3496
Hétfő:
08.30-17.30
Kedd:08.30-16.00
Szerda:08.30-16.00
Azon nyugdíjas korú személyek vehetik igénybe, akik képesek
önmaguk ellátására és közösségi életre vágynak, továbbá adásvételi
szerződés keretén belül a kizárólagos tulajdonában lévő, Budapest III.
kerületében fekvő lakóingatlan tulajdonjogát az Önkormányzat részére
34
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
1033 Budapest, Harrer Pál u. 4.
Tel.:250-3230; 368-9410
1039 Bp, Hatvany Lajos u. 1.
Tel.:454-0710; 243-0996
1038 Budapest, Őszike u. 8.
Tel.:243-2434; 367-1522.
1033 Bp, Szérűskert u. 39.
Tel.:367-4366;
1038 Bp, Víziorgona u. 12.
Tel.:454-7063;243-1114
Csüt.:08.30-16.00
Péntek:08.30-12.00g
eladja, vagy az Önkormányzat tulajdonában lévő lakás bérleti
szerződését közös megegyezéssel megszüntetik, és a bérlő a lakást az
önkormányzatnak visszaadja, vagy készpénzzel bérleti jogot vásárol. A
bérlők a lakásuk fenntartási költségeit maguk viselik. 24 órás
nővérszolgálattal és háziorvosi tanácsadó közreműködésével biztosítja
az Önkormányzat.
IV.
Újpest Önkormányzatának
Szociális Intézménye
1042 Bp., Deák Ferenc u. 93.
231-6010; 231-6011,
390-4370
Telephelyei:
Dr. Varga József
igazgató
1042 Bp., Deák Ferenc u. 93.
e-mail:
Újpest Önkormányzatának Szociális Intézménye SZEI. Az intézményt
illetve elődjét 1992-ben hozta létre városrész képviselő testülete abból a
célból, hogy egyrészt a jogszabályok által kötelezően előírt, másrészt az
önkormányzat által célként tűzött egyes feladatokat e szakosított
intézmény lássa el. A SZEI több mint tíz éve szervezi és irányítja a
kerületben a személyes gondoskodó szociális ellátásokat.
Őszi Fény Integrált Gondozási
Központ
1046 Bp., Tungsram u. 9.
Hollai Zsigmondné
Tel: 230-5363, 0620-323-0363
e-mail:
Étkeztetés, házi és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Sárga
Rózsa Idősek Klubja, Átmeneti Gondozóház, Mentálhigiénés
Csoport
1044 Bp., Nagyszombati u. 17. Laposa Józsefné
Tel.: 233-2474
Étkeztetés, Őszkacsintó Idősek Klubja
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
1042 Bp., Király u. 15.
Koppányiné Őri Ildikó
Tel.: 380-4945
Étkeztetés, házi segítségnyújtás,
átmeneti Gondozóház, Bársonyszív Idősek Klubja
Családsegítő Szolgálat
1042 Bp., Deák Ferenc u. 93.
Fenyvesiné Bujáki Tünde
Tel.: 369-0602, Fax: 370-1777
Családsegítés,
Étkeztetés
Gyermekjóléti Központ
1042 Bp. Deák Ferenc u. 93
Csomortány Judit Réka
Tel.: 370-4107, Fax: 272-0451
Nyitva tartás:
H-CS: 9-19
P: 8,30-11,30
„Aranyhíd” Gyermekek
Átmeneti Otthona
1042 Bp. Hajnal u. 15
Debnár Gyula Tel.: 369-4107 [email protected]
A lakók mentálhigiénés ellátásának és foglalkoztatásának
megszervezése, egyéni és csoportos gyógytorna szervezése, a
szolgáltatás folyamatos működtetése a szakmai szempontok
érvényesítésével
IV. Újpesti Önkormányzat
Szociális Foglalkoztatója Szokira Anikó Tel.: 369-8780
Megváltozott munkaképességű, aktív korú munkavállalók foglalkoz-
tatása munkahelyének üzemeltetése, a foglalkoztatottak visszavezetése
35
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
1042 Bp. Viola u. 6-8. http://ujpestiszocifogi.uw.hu/
Tel.: 70-433-0206
a nyílt munkaerőpiacra, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű
emberek foglalkoztatásának megszervezése. Tevékenységek: raktári
segítő feladatok, nyomdai, selejt visszanyerés..
IV.
Budapest Főváros Kormány-
hivatala kerületi Munkaügyi
Kirendeltsége
1043 Bp. Kassai utca 24/b.
Balla András
Tel.: 390-2400, 390-2401
Tel.: 390-2402
H-Sz: 8.30-15.00
Csütörtök: 8.30-12.00
az első alkalommal
jelentkezők számára
Péntek: 8.30-13.00
Illetékesség: IV., XIV.,XV. kerületek
http://kmrmk.afsz.hu/engine.aspx
V.
Egyesített Szociális Intézmény
1056 Bp. Havas u. 2.
Tel: 302-0100 / Fax is,
1-30-23-308
Balázs Judit
Tel/Fax: 30-20-100
e-mail:
H, SZ: 8:00-18:00
K, CS: 8:00-16:00
péntek: 8.00-14.00
a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális alapszolgáltatások
a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátás, a
személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások
Családsegítő és Gyermekjóléti
Szolgálat
1056 Bp. Havas u. 2.
Tel:1 30-20 -100 / Fax is,
Tel:1-30-23-308
Busi Zoltán
Tel/fax: 302-0100
Tel:302-3308,
e-mail:
hétfő, szerda: 8:00-
18:00
kedd, csütörtök: 8:00-
16:00
P: 8:00-14:00
családsegítő szolgáltatás
adósságkezelési tanácsadás
szociális információs szolgáltatás
gyermekjóléti szolgálat, gyermek és ifjúságvédelmi tanácsadás
Vadász utcai Idősek Klubja
1054 Bp. Vadász u. 11-13.
Tel:33-25-365
Karsai Zsuzsanna
Tel.: 332-5365, e-mail:
minden nap:
8:00-20:00
Idősek Klubja
étkeztetés, házi segítségnyújtás
nappali ellátás
Közösségi Pszichiátriai Ellátás
1055 Bp. Falk Miksa u. 28.
Tel:33-10-746/Fax is
Árvainé Belánszky Andrea
Tel:06-30/405-7539, e-mail:
hétfő-péntek:
08:00-16:00
közösségi ellátás pszichiátriai betegek részére
Falk Miksa utcai Idősek
Klubja 1055 Bp. Falk Miksa u.
28. Tel:33-10-746
Kovács Erika
Tel: 331-0746, e-mail:
hétfő-péntek:
08:00-16:00
szombat, vasárnap,
ünnepnap: 9:00-15:00
étkeztetés
nappali ellátás
Kossuth Lajos utcai Szolgáltató
Központ
1053 Bp. Kossuth L. u. 3.
Tel:31-73-584
Durecz Edit
Tel/Fax: 31-73-584
e-mail:
hétfő-péntek:
8:00-16:00
étkeztetés megszervezése
házi segítségnyújtás
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Magyar utcai Idősek Klubja
1053 Bp. Magyar u. 12-14.
Tel:31-74-513/Fax is
Tóth Julianna
Tel/Fax:31-74-513
e-mail:
hétfő-péntek:
10:00-20:00
szombat, vasárnap,
ünnepnap: 9:00-15:00
Idősek klubja
étkeztetés
nappali ellátás
36
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Időskorúak Gondozóháza
1054 Bp. Nádor u. 6.
Tel:31-72-910/Fax is
Pákozdi Petra
Tel/Fax: 31-72-910
folyamatos időskorúak gondozása,
átmeneti jellegű, bentlakásos intézmény
VI.
Terézvárosi Családsegítő
Szolgálat
1061 Bp. Hegedű u. 7.
Tel:322-06-23, Fax: 352-35-78
dr. Bárdos Kata
Tel:322-06-23
email:[email protected]
H: 14:00-19:00
K, SZ: 08:00-19:00
Cs:08:00-20:00
P: 08:00-14:00
Családsegítés,
Adósságkezelés,
Családok Átmeneti Otthona 45 férőhelyen,
Szociális étkeztetés
VI.
Terézvárosi Gondozó Szolgálat
1061 Bp., Király u. 38.
Tel:411-00-98, Fax: 413-66-01
Terézvárosi Idősek Klubja
Bp., VI. Benczúr u. 35/c
tel.: 342-4826
Schmolczné Havas Pálma
Tel: 268-0395
e-mail:
H-P:
08:00-16:00
étkeztetés, házi segítségnyújtás,
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
otthoni szakápolás
nappali ellátás idős személyek részére 50 fős,
VI.
Terézvárosi Értelmi
Fogyatékosok Napközi
Otthona
1065 Bp. Podmaniczky u. 18.
Tel:311-22-30, Fax: 311-22-30
Mattyasovszky Zsófia
Tel:311-22-30
e-mail:
H-P:
07:00-18:00
nappali ellátás fogyatékos személyek részére felnőtt korú értelmi
fogyatékos személyek napközi otthonos elhelyezése
VI.
Terézvárosi Gyermekjóléti
Szolgálat 1068 Bp. Király u. 82.
Tel:/fax 344-60-60
dr. Kopácsy Judit
Tel:344-60-60, e-mail:
H-Cs:
08:00-18:00,
P: 08:00-14:00
Gyermekjóléti szolgáltatás
VI.
Terézvárosi Egyesített
Bölcsődék
1068 Bp. Dózsa Gy. út 104.
Tel:302-17-47, Fax: 302-17-47
Horváth Zoltánné
Tel:302-17-47
e-mail:
H-P:
6:00-18:00
Bölcsőde
4 bölcsődei egységgel működik, háromban sószobával.
VII.
Bischitz Johanna Integrált
Humán Szolgáltató Központ
székhely: 1072 Bp.,Nyár u. 7.
Tel:413 3631, Fax: 413 3656
e-mail: [email protected]
www.bjhuman.hu
Telephelyek:
igazgató: Mikulás Franciska
Tel:413 3636,
Eü.koord. szakmai igh.:
Lengyel Ingrid Tel.: 413-3635
Családi és gyjóléti igh.:
Gazsi Judit Tel.: 413-3652
H:8:00-18:00
K-Cs:
8:00-16:00
P:8:00-14:00
H:8:00-18:00
K-Cs:
8:00-16:00
P:8:00-14:00
A SzK-t 2012. 03.01.-el jött létre a korábbi ESZGYI, valamint az ERESZ összevonásával. Eü.szolg.-k: eü. alapellátás, rendelők, védőnői szolgálat, otthoni szakápolás. Szoc. és gyjóléti szolg-k:
családsegítés, étkeztetés, idősek nappali ellátása, demens nappali
ellátás, pszichiátriai betegek nappali ellátása, házi segítségnyújtás,
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, . Bentlakásos ellátások: átmeneti,
tartós és emelt szintű ellátások középsúlyos és súlyos demens ellátás.
1073 Bp., Akácfa u. 61.
Tel:3429-576
Fax: 342 – 9576
Érdeklődés -étkeztetés: Farkas
Tünde VII. Akácfa utca 61. e-
mail: farkas.tunde@bjhuman.
étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek és demensek nappali ellátása –
„Akácos udvar” művészeti klub
37
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
1074 Bp., Dohány u. 20.
Tel: 322-41-81
hu; jelzőrendszeres hsg: Lázár
Irén Tel.: 322 4489, e-mail:
[email protected]; hsg.:
Verebélyné Gacsal Éva VII.
Akácfa utca 61. Tel.: 342-5907
illetve 342-95-76 e-mail:
verebelyne.gacsal.eva@bjhuma
n.hu, klubok Ottóné Simon
Katalin tel.: 322-1897.
étkeztetés, idősek nappali ellátása – Nyitott „E” klun
1077 Bp. Király u. 97.
Tel:322-6284, Fax: 342-1493 étkeztetés, idősek és demensek nappali ellátása – Király Klub
1071 Bp.,Peterdy u. 16.
Tel/fax:322-4489
Elges Kinga szakmai vezető
étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
idősek és demensek nappali ellátása, idősek gondozóháza, idősek
otthona, Szivarfa -filmklub
1071 Bp. Dózsa Gy. út 46.
Tel: 351-9658, Fax: 351-9657
Farkas Éva szakmai vezető
étkeztetés, idősek nappali ellátása – „Nyitott műterem” művészeti klub,
pszichiátriai betegek nappali ellátása – „Harmónia Klub”, idősek
gondozóháza, idősek otthona, idősek emelt szintű otthona, otthoni
szakápolás
VII.
Bischitz Johanna Integrált
Humán Szolgáltató Központ
„Esély”Családsegítő Szolgálat..
1071 Bp., Dózsa Gy.u.70.
Tel:322-0272
www.szogyesz.hu
Telephelye:
H, K:,Cs:
9:00-18:00,
Sz: 14:00-18:00
P: 9:00-13:00
A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve
egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok
számára, az ilyen helyzethez vezető okok megelőzése, a krízishelyzet
megszüntetése, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából
nyújtott szolgáltatás.
A Dózsa György út 70-ben a lakhatási, adósságkezelési problémák,
illetve családi, kapcsolati nehézségek megoldásához kérhetnek
segítséget a kerületi lakosok.
Foglalkoztatási Tanácsadó
Szolgálat.
1073 Bp., Kertész u. 24-28.
Tel:322-5065
H, K, Cs:
9:00-17:00,
P: 9:00-13:00
A Kertész utca 24-28 sz. alatti telephelyünkön Foglalkoztatási
Tanácsadó Szolgálat az elhelyezkedéssel, munkakereséssel kapcsolatos
szolgáltatások és a beilleszkedést segítő programok.
VII.
Bischitz Johanna Integrált
Humán Szolgáltató Központ
Hetedhét Gyermekjóléti
Központ 1076 Bp., Alpár u. 4.
Tel/Fax: 352-8672, 352-8673
www.szogyesz.hu
Telephelyei:
szakmai vezető:
Uray Gergely Tel: 06/30/525-5565,
e-mail:
H:13:00-18:00
K-Cs:
8:00-18:00
P: 8:00-13:30
nyári nyitva tartás:
H: 13:00-16:00
K-Cs: 9:00-16:00
P: 9:00-13:30
A gyermekjóléti szolgáltatás a gyermek érdekeit védő speciális
személyes szociális szolgáltatás, szolgálja a gyermek testi és lelki
egészségének, családban történő nevelkedésének elősegítését, a
gyermek veszélyeztetettségének megelőzését, a veszélyeztetettség
megszüntetését, a családból kiemelt gyermek visszahelyezését.
A Hetedhét Gyermekjóléti Központ – összehangolva a gyermekeket
ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve
szolgálatokkal – szervezési, szolgáltatási és gondozást végez.
Dob Bölcsőde
1074 Bp., Dob utca 23. Tel:321-2577; Fax: 322-9814
A bölcsőde a családban nevelkedő – 20 hetestől 3 éves korú –
kisgyermek számára a családi nevelést segítve, napközbeni ellátás
keretében a gyermek fizikai- és érzelmi biztonságának és jóllétének
megteremtésével, feltétel nélküli szeretettel és elfogadással,
kompetenciájának figyelembevételével, tapasztalatszerzési lehetőség
Városligeti Bölcsőde
Bp., Városligeti fasor 39-41.
Tel/Fax: 342-4134
38
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Lövölde Bölcsőde
1071 Bp.,Lövölde tér 1.
Tel/Fax: 342-7607
biztosításával, viselkedési minták nyújtásával elősegíti a harmonikus
fejlődést.
VIII.
Józsefvárosi Családsegítő és
Gyermekjóléti Központ 1081 Bp., Népszínház u. 22.
Tel:333-0582, 334-1787
Fax: 210-9321
Váradi Gizella
Tel:333-0582, 334-1787
Fax: 210-9321
e-mail:
H:8:00-18:00
K: 13:00-17:00
Sz:8:00-18:00
Cs: 8:00-17:00
P: 8:00-13:00
Családsegítés, tanácsadás, jogsegély szolgálat, pszichológiai
tanácsadás. foglalkoztatási tanácsadás, álláskereső tréning, speciális
tréningek és speciális tanácsadás, gyermekjóléti szolgáltatás
gyermekjóléti központ), étkeztetés, gyermekek átmeneti gondozása
VIII.
„Őszirózsa” Gondozó Szolgálat
1089 Bp., Orczy út 41.
Tel:477-0353, Fax: 333-1592
www.oszirozsa.gportal.hu
Telephelyei:
Vezető: Nagy Lászlóné
Tel:477-0352, Fax: 333-1592
e-mail:
oszirozsagondozo.szolgalat@
chello.hu
H-P
8:00 – 16:00
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás,
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, idősek klubjai,
értelmi fogyatékosok napközi otthona, időskorúak átmeneti
gondozóháza, szenvedélybetegek klubja
Napraforgó” Klub
1089 Bp. Delej u. 34.
Tel:334-3858
Vezető:
Takács-Molnár Csilla
idősek klubja
„Ciklámen” Idősek Klubja
1081 Bp.
II. János Pál pápa tér 17.
Tel:333-1727
Vezető:
Bartha Csilla idősek klubja
„Víg otthon” Klub
1084 Bp. Víg u. 18.
Tel:313-4198
Vezető:
Lukácsné Ódor Olga idősek klubja
„Őszikék” Klub
1082 Bp: Baross u. 109.
Tel:313-8073
Vezető:
Máthé Enikő idősek klubja
„Reménysugár” Klub
1084 Bp., Mátyás tér 4.
Tel:210-5763
Vezető:
Czimerné Jurek Krisztina idősek klubja
„Mátyás Klub”
1084 Bp. Mátyás tér 12.
Tel:210-3680
Vezető:
Gerencsér Anna Mária idősek klubja
Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona 1082 Kisstáció u. 11.
Tel:334-1380
Vezető:
Nagypál Bernadett értelmi fogyatékosok napközi otthona
39
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Ezüstfenyő Gondozóház
1087 Bp. Kerepesi út 29/a.
www.gportal.hu/oszirozsa
Vezető:
Maczik Éva Anna időskorúak átmeneti gondozóháza,
VIII.
Gyermekek Átmeneti Otthona:
1088 Bp., Szentkirályi u. 15.
I. em. 4. Tel:266-06-17
Szögi Szabolcs
Tel: 266-0617 folyamatos
A gyermekek átmeneti gondozása keretében, étkeztetésről, ruházattal
valóellátásáról, mentálhigiénés és egészségügyi ellátásáról,
gondozásáról, neveléséről,lakhatásáról gondoskodik.
VIII.
Józsefvárosi Egyesített
Bölcsődék
1083 Bp., Szigetvári u. 1.
Bölcsődék:
Vezető: Scheer Ferencné
Tel.: 303-1767
A bölcsőde 20 hetestől 3 éves korú kisgyermek számára napközbeni
ellátást nyújt a gyermek biztonságának és jóllétének megteremtésével,
szeretettel és elfogadással, kompetenciájának figyelembevételével,
viselkedési minták nyújtásával elősegíti a harmonikus fejlődést.
1085 Budapest,
Horánszky u. 21. Marczingós Zoltánné
Tel.: 338-4816
1087 Budapest,
Százados út 1. Győri Sándorné
Tel.:210-7960
1082 Budapest,
Baross utca 117. Rózsa Anna
Tel.: 314-3696
1082 Budapest,
Nagytemplom utca 3. László Istvánné
Tel.: 313-1011
1084 Budapest,
Tolnai Lajos utca 19. Scheer Ferencné
Tel.: 201-9372
Katica Bölcsőde és
Napköziotthonos Óvoda
1089 Bpest, Vajda Péter u. 37.
Botka Zoltánné
Tel.: 323-1312
IX.
Ferencvárosi Szociális és
Gyermekjóléti Intézmények
Igazgatósága telFESZGYI)
1095 Bp. Mester u. 19.
Tel/fax: 218-6175, 216-0983
Email:[email protected]
Telephelyei:
Igazgató
Gedeon Andor
Mobil: 06 20 9106227
Tel: 216-0983
Fax: 218-6175
Családsegítés, Utcai szociális munka, Gyermekjóléti szolgáltatás
Kórházi szociális munka, Utcai, lakótelepi szociális munka
Kapcsolattartási ügyelet, Gyermekek átmeneti otthonában elhelyezettek
ellátása, gyermekek átmeneti otthonának működtetése
Szenvedélybetegek nappali ellátása, Idősek nappali ellátása
Házi segítségnyújtás, Szociális étkeztetés, Időskorúak átmeneti ellátása
Családtámogató és
Gyermekjóléti Központ
1095 Bp. Mester u. 19.
Tel/fax: 218-6175, 216-0983
szakmai vezető, ig.h:
Vibling Géza
Email:
Programjaival a fiatalok és iskoláskorúak részére
információszolgáltatás, tanácsadás, segítségnyújtás, szabadidős
programokat szervezése és közvetítése, kapcsolattartás az
önkormányzati intézményekkel és civil szervezetekkel.
Családsegítő Szolgálat:
1094 Bpest, Balázs Béla u. 22/b szakmai vezető: Dorkó Ildikó
Email:
40
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Tel/fax: 215-6027; 215-8437 [email protected]
I. Családsegítő Központ
1098 Budapest Pöttyös u.11.
Tel/fax: 280-8185;280-9763
vezető családgondozó:
Stefanovits Attila, Email:
II. Családsegítő Központ
1094 Bp., Balázs Béla u. 22/b
Tel/fax: 215-6027; 215-8437
vezető családgondozó: Péter-
Szabó Tünde
Email:
Adósságkezelési Csoport
1094 Bp., Balázs Béla u. 22/b
Tel/fax: 216-0167; 215-8437
csoportkoordinátor: Kiss
Judit
Email: [email protected]
A Szolgálat az önkormányzati rendelet alapján az adósságkezeléshez
kapcsolódó szolgáltatást nyújtja a rászorulók és a jogosultak részére.
Gyermekjóléti Központ
1091 Budapest, Üllői út 69.
Tel/fax: 216-2875; 216-2876
szakmai vezető: Nagy Ferenc
Email:
Biztosítja a gyermekek családban történő nevelésének elősegítését, a
veszélyeztetettség megelőzését és a kialakult veszélyeztetettség
megszüntetését, a gyermek családból történő kiemelésének megelőzését
Alul-Járó” Ifjúsági,
Információs és Tanácsadó
Iroda, Tel/fax. 431-7475,264-
1375 ; 1097 Bp, Ecseri úti
METRO aluljáró
szakmai programfelelős:
Fiáth Mónika
Email:
Lélek-Pont működtetésével a kerületi hajléktalanok segítését
koordinálja, programban való részvételüket, illetve egyéb segítési
formák igénybevételét támogatja.
Gyermekek Átmeneti Otthona
1097 Bp., Fehérholló u. 2-4. ;
Tel/fax: 210-1468
szakmai vezető: Faragóné
Garancz Anasztázia, Email:
H-P:
8:00 – 16:00
Otthont biztosít 0-18 éves korig az átmeneti gondozásban lévő
gyermekek számára.
IX.
Ferencvárosi Szociális
Szolgáltató Központ
1095 Budapest, Mester u. 33-35.
Tel: 217-5693; Fax: 215-7698
Telephelyei:
szakmai vezető, ig.h:
Geier Róbert
Email: [email protected]
Szerető Kezek Időskorúak
Gondozóháza
1098 Bp. Friss u. 5.
Tel: 280-6702
részleg koordinátor:
Knyazoviczkyné Balogh
Anikó; Email:
szeretokezekgondhaz@
feszgyi.hu
átmeneti elhelyezést nyújtó intézmény 12 fő részére
Nefelejcs Belső-Ferencvárosi
Gondozási Központ
1092 Budapest Knézits u. 17.
Tel: 218-3683
vezető gondozó:
Kecskés Lászlóné
Email: [email protected]
Házi segítségnyújtás és étkeztetés
41
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Tavirózsa Középső-
Ferencvárosi Gond. Központ
1095 Budapest Mester u. 33-35.
Tel: 217-5693
szakmai vezető: Kelemenné
Hellinger Mária
Email: [email protected]
IX.
Szivárvány József Attila
Lakótelepi
Gondozási Központ
1098 Budapest, Toronyház u. 11.
Tel: 280-9598; 348-0189
Telephelyei:
vezető gondozó: Hüttnerné
Szabados Mária
Email: [email protected]
Étkezetés keretén belül napi egyszeri meleg étkeztetésben
részesíti azt a szociálisan rászorult személyt, aki kora vagy
egészségi állapota, fogyatékossága, pszichiátriai betegsége,
szenvedélybetegsége, hajléktalansága miatt önmaga részére más
módon nem képes étkezést biztosítani.
I. sz. Étkeztetési Csoport
1092 Budapest Knézits u. 17.
Tel: 218-3683
vezető gondozó: Kecskés
Lászlóné
Email: [email protected]
II. sz. Étkeztetési Csoport
1095 Budapest, Mester u. 33-35.
Tel: 215-7698
klub koordinátor: Kundra
Katalin
Email: [email protected]
III. sz. Étkeztetési Csoport
1097 Budapest, Ecseri út 19.
Tel: 280-5701
vezető gondozó: Hüttnerné
Szabados Mária
Email: [email protected]
V. sz. Étkeztetési Csoport
1098 Budapest, Toronyház u. 11.
Tel: 280-9598; 348-0189
klub koordinátor: Kiss Éva
Email:
VI. sz. Étkeztetési Csoport
1098 Budapest, Friss u. 5.
Tel: 280-6702
Dr. Nagy Zsolt
Tel: 216-6053
Email: [email protected]
Írisz Klub Szenvedélybetegek
Nappali Intézménye
1094 Bp., Berzenczey u. 26.
vezető gondozó: Kelemenné
Hellinger Mária
A felépülő szenvedélybetegek számára biztosít kulturált
környezetet, pszichés és gyakorlati támogatást józanságuk
megőrzéséhez.
Borostyán Idősek Klubja
1092 Budapest, Knézits u. 17.
Tel: 218-3683
klub koordinátor:
Gyarmati Zsuzsanna
Email: [email protected]
Az idősek klubja a klubtagok részére napi életritmust biztosító
szociális, egészségi és mentális állapotuknak megfelelő szolgáltatást
nyújt
Napsugár Idősek Klubja
1095 Budapest, Mester u. 33-35.
klub koordinátor: Kelemenné
Hellinger Mária Tel: 215-7698
Az idősek klubjába az a 18. évnél idősebb is felvehető, aki
egészségi állapota miatt szociális és mentális támogatást igényel.
Árvácska Idősek Klubja
1097 Budapest, Ecseri út 19.
Tel: 280-5701
klub koordinátor: Kundra
Katalin
Email: [email protected]
42
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Szerető kezek Idősek Klubja
1098 Budapest, Friss u. 5.
Tel: 280-6702
klub koordinátor: Kiss Éva
Email:
X.
Budapest Főváros
Kormányhivatala, X.,
XVII.,XVIII. kerületi
Népegészségügyi Intézet - 1107
Bp., Fokos utca 5-7
dr. Haintz Andrea [email protected]
tel: 261-4227
262-8182
fax: 261-0131
X.
Kőbányai Szivárvány Nonpofit
Kft.
1108 Bp, Újhegyi sétány 1-3.
Tel.: 434-2150/183
Lajtai Ferencné
ügyvezető igazgató
Tel/fax: 264 3621,
A Társaság szociális szolgáltatásai: átmeneti elhelyezést nyújtó
intézmény/Időskorúak Gondozóháza, Idősek Otthona, Emelt szintű
elhelyezést biztosító Idősek Otthona. Információ:
Sáradiné Kálmán Judit
X.
Bárka Kőbányai Szociális és
Gyermekjóléti Központ
1108 Bp., Sibrik M. út 76-78.
tel.: 264-3099, fax: 260-1162
Büki Péter tel: 431-7379, 260-9479,
e-mail: [email protected]
H, Cs: 15:00-18:00
K: 8:30-17:00
Sz: 8:30-17:00
P:8:30-13:30
családsegítés gyermekjóléti szolgáltatás
gyermekek átmeneti ellátása
Gyermekjóléti Központ 1105
Bp, Mádi utca 86.; Tel:260-9479
gyermekjóléti szolgáltatás
Gyermekek Átmeneti Otthona
1101, Bp., Salgótarjáni út 47.
Mihály Blanka telephelyvezető
Tel.: 264-56-11
gyermekek átmeneti ellátása
BÁRKA LÉLEK-pont
1108 Bp. Maglódi út 143. -
Vértesi Zoltán telephelyvezető
tel.: 262-1156
hajléktalan ellátás
X.
KŐKERT Kőbányai Non-
profit Közhasznú Kft. 1107
Bp., Basa u. 1. tel: 261-8093
Hancz Sándor ügyvezető
[email protected] fax: 262-0041
Szociális foglalkoztatás
X.
Kőbányai Egyesített
Bölcsődék 1108 Budapest
Újhegyi sétány 15-17.
Göncziné Sárvári Gabriella intézményvezető
gonczine.gabi@kobanyaibolcso
dek.t-online.hu
260-2139
X.
Komplex Óvoda - Általános
Iskola - Készségfejlesztő
Speciális Szakiskola és
Szakszolgáltató Központ
1107 Bp., Gém u. 5-7.
Nagy Zoltán igazgató
t
261-7691
261-6863
43
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
X.
Kőbányai Nevelési Tanácsadó
és Ped. Szolgáltató Központ
1108 Bp., Sibrik M. út 76-78..
Bátorné Páhok Zita
261-8527
262-2239
Pedagógiai Szolgáltató
Intézményegység
1105 Budapest, Kápolna tér 4
Herczeg Katalin
intézményegység-vezető
262-9146
262-8739
X.
Kőbányai Egészségügyi
Szolgálat, 1102 Bp., Kőrösi Cs.
S. út 40. A szekció Fszt. 6.
dr. Szebechlebszky Erika
tel.: 260-6803
Fax: 261-2066
X.
Kőrösi Csoma Sándor
Kőbányai Kulturális Központ
1105 Bp., Szent László tér 7-14.
tel.: 260-9959; fax: 262-0379
Joós Tamás igazgató
X.
Kőbányai Sportközpont 1105
Bp., Ihász u. 24. tel.: 260-3663,
431-9084. [email protected]
Csanak Géza vezető
[email protected] tel/fax:261-8851
X.
Fővárosi Szabó Ervin
Könyvtár X., XIV., XVII.,
kerület Régió
1105 Bp., Szent László tér 7-14.
Kovács Györgyi
régióvezető
tel.: 261-6001
fax: 262-2182
XI.
Újbudai Szociális Szolgálat 1119 Budapest, Keveháza u. 6.
tel./fax: 06-1-203-1327, e-mail:
Telephelyei:
Szepesfalvyné Magassy Márta tel.: 06-1-203-1327, e-mail:
szepesfalvy.marta@
uszosz.ujbuda.hu
naponta 8-16 óráig
szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás 396 fő,
támogató szolgáltatás, idősek klubja 40 fő
Kenderes telephely 1116
Budapest, Kenderes utca 4.
tel.: 06-1-789-20-55
email:
tel.: 06-1-786-54-72, email:
naponta 8-16 óráig
szociális étkeztetés, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 85 db,
idősek klubja l40 fő
Gazdagrét telephely 1118
Budapest, Gazdagréti tér 1.
tel.: 06-1-786-60-84
email: tamaska.andrea
@uszosz.ujbuda.hu, tel.: 06-1-
786-65-30, email: banyai.ildiko
@uszosz.ujbuda.hu
naponta 8-16 óráig
szociális étkeztetés,
idősek klubja 45 fő
Szent Imre-város telephely 1113
Budapest, Bocskai út 43-45.
tel.: 06-1-789-30-22
Polgár Tiborné, email:
polgar.tiborne
@uszosz.ujbuda.hu
naponta 8-16 óráig
szociális étkeztetés,
idősek klubja 45 fő
44
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Albertfalva telephely 1116
Budapest, Kisújszállás utca 10.
tel.: 06-1-789-29-51
Balázs Józsefné, email:
balazs.jozsefne
@uszosz.ujbuda.hu
naponta 8-16 óráig
szociális étkeztetés, idősek klubja 35 fő
Ellátottak számára nyitva álló
helyiség: 1119 Budapest, Mérnök
utca 40. tel.: 06-1-787-67-68
Gutori Tamás, email:
gutori.tamas
@uszosz.ujbuda.hu
naponta 8-14 óráig szociális étkeztetés
XI:
Budavári és az Újbudai
Önkormányzat Intézmény-
fenntartó Társulása
1113 Bpest, Bocskai út 39-41.
Szita Judit, tel.: 06-1-
3858531, fax: 06-1-3651251, naponta 7-17 óráig fogyatékos 3-23 éves személyek nappali ellátása 25 fő részére
Habilitációs Fejlesztő Központ,
1118 Budapest, Ménesi út 16. tel:
tel: 3858531, fax: 06-1-3651251
Szita Judit e-mail: szita.judit@
habilitacio.ujbuda.hu
XI.
Újbudai Humán Szolgáltató
Központ, 1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/d.,
tel.: 688-6990, fax:688-69-89
Kissné Tóth Katalin,
tel: 688-6990, fax: 688-6989,
naponta 8-18 óráig szociális alapellátás, családsegítés, személyes gondoskodás,
gyermekjóléti alapellátás, gyermekjóléti központ
XI.
Újbudai Idősek Háza, 1115
Budapest, Fraknó u. 7., tel.: 06-1-
371-2890, fax: 06-1-371-2891
dr. Cseriné Demény Annamár email: demeny annamaria
@idosekhaza.ujbuda.hu
folyamatosan idősek ápolását, gondozását nyújtó intézménye 71 fő,
átmeneti elhelyezést biztosító gondozóház 14 fő
XI.
Az Egyesített Bölcsődei
Intézmények székhely 1119
Budapest, Tétényi út 46-48.
Telephelyei:
Motilné Faggyas Ágnes,
tel.: 06-1-204-66-81,email:
naponta 6-18 óráig bölcsődék
Napsugár Bölcsőde
1118 Bp., Csiki-hegyek utca 9.
tel.: 06-1-246-6258
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 104 fő
Kuckó Bölcsőde
1117 Bp., Bogdánfy utca 4/a
tel.:06-1-466-5008
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 76 fő
Pöttöm Bölcsőde
1118 Budapest, Ménesi út 41.
tel.: 06-1-466-4859
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 40 fő
Mogyoróskert Bölcsőde
1115 Bp., Fraknó utca 13-15.
tel.:06-1-204-2599
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 76 fő
Szemünk Fénye Bölcsőde és
Regionális Módsz. Központ 1119 Bp, Tétényi út 46-48
tel.:06-1-204-6682
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 132 fő
45
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Katica Bölcsőde 1118 Budapest,
Törökugrató utca 11. tel.: 06-1-246-5346
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 92 fő
Dúdoló Bölcsőde
1112 Bpest, Menyecske utca 2.
tel.: 06-1-310-0133
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 104 fő
Bóbita Bölcsőde
1116 Budapest, Fonyód utca 3-5
tel.: 06-1-208-1909
naponta 6-18 óráig
bölcsőde 132 fő
Mesevár Bölcsőde 1118
Budapest, Zólyomi út 20-22. tel.: 06-1-319 3449 naponta 6-18 óráig bölcsőde 76 fő
XI.
Újbuda Prizma Közhasznú
Nonprofit Kft. 1113 Bp.,
Hamzsabégi út 60. - Tel.: 372-
7640 Fax: 466-972; e-mail:
Lőrincz István Gergely ügyvezető igazgató E-mail:
8.00-15.30 óráig
Munkához segíti a szociálisan leszakadó rétegeket. A megváltozott
munkaképességű, egészségkárosodott, vagy fogyatékkal élő személyek
foglalkoztatási rehabilitációját végzi a Kft. A parkfenntartó egység a
kerület járdáit, parkjait, közterületeit tartja tisztán, míg a kötészeti
részleg nyomdai rész-, és utómunkálatokat végez.
XI.
Klebelsberg
Intézményfenntartó Központ Budapesti XI. Tankerülete,
1113 Bp., Bocskai út 39-41.,
tel.: 381-1364, 372-3481
Laucsek István,
tel.: 06-1-37-23-460, e-mail:
előzetes bejelentkezés
alapján
Budapest Főváros XI. kerületben működő közoktatási intézmények
fenntartója, felügyeleti szerve.
XI:
Vicus XI. Közalapítvány,
1113 Bp., Bocskai út 39-41.
tel.: 06-1-372-3454
Fésüsné Kéri Erzsébet elnök
tel.: 06-1-372-3454 e-mail:
kedd és csütörtök
16.00-18.00 óra
között
A Közalapítvány az Önkormányzat szociális rendszerének szerves
része. A Közalapítvány XI. kerületben élő nagycsaládosokat,
gyermeküket egyedül nevelő családokat, kisnyugdíjasokat, fogyatékkal
élő személyeket, pályakezdő fiatalokat, önhibáján kívül szociálisan
nehéz helyzetben lévőket segíti.
XII.
Hegyvidéki Egyesített
Gondozási Központ
1126 Bp., Kiss J. altb. u. 33/b.
457-0648, 457-0649
Telephelyei:
Szokoli Erzsébet
457-0648, 457-0649
Hétfőtől péntekig
8 órától 16 óráig.
Étkeztetés, Házi segítségnyújtás
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Normafa Gondozási Központ
1121 Bp., Normafa út 1.
395-8176, 275-4861
Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Virányos Gondozási Központ
1125 Bp., Szarvas Gábor út 8.
395-8176, 275-4861
Étkeztetés, Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
46
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XII.
Családsegítő és Gyermekjóléti
Központ
1126 Bp., Beethoven u. 7-9.
319-9301, 319-9299
Telephelyei:
Iring Zoltán
319-9301, 319-9299
H: 09.00-18.00
K, SZ:9.00-17.00
P: .00-15.00
Családsegítés
Gyermekjóléti szolgáltatás
Pszichiátriai betegek közösségi ellátása
Pszichiátriai betegek nappali ellátása
Félsziget Klubház 1126 Bp.,
Kiss J. altb. 34. 212-9650
H-P: 10.00-18.00
Ifjúsági Közösségi Tér 1122 Bp,
Hajnóczy J. u. 2. tel:30 453 7720 H-P: 14.00-20.00
XII.
Fejlesztő Napközi Otthon
1126 Bp., Tóth Lőrinc u. 24.
355-1964
Sándorné Erdélyi Judit
355-1964 H-P: 8.00-16.00 Fogyatékos személyek nappali ellátása
XIII.
Szociális Szolgáltató Központ
1131 Bp., Jász u. 130.
tel: 350-3112, email:
SzocialisSzolgKozpont@
szoc.bp13.hu
Intézményvezető:
Bányász Józsefné
Tel: 350-3112, 350-3494
H-Cs: 7:30-16:00:
P: 8:00-14:00
házi segítségnyújtás 450 fő, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 240 db
készülék, idősek nappali ellátása 1010 férőhely, étkeztetés 1200 fő,
nappali melegedő 150 férőhely
I. számú Gondozási Központ
Évgyűrűk Idősek Klub
1131 Bp, Jász u. 130.
Perger Zoltánné vezető
Tel/fax: 061/350-34-94
H - P: 8:00-16:00
Házi segítségnyújtás, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
II. számú Gondozási Központ
Napfény Idősek Klubja
1133 Bp, Visegrádi u. 96/B.
Tóth Edina vezető gondozó
Tel/fax: 061/329-42-26
Terebesi Csabáné vezető
Tel/fax: 061/350-11-09
H-CS: 7.30.-16.00
P: 8.00-14.00
Idősek Klubja:
H-P: 8:00-16:00
Házi segítségnyújtás,
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Derűs Szívek Idősek
Klubja1131 Budapest, Gyermek
tér 1. Tel/fax: 061/349-07-39
Takács Valéria vezető, email:
H-P:8.00-16.00
Szombat
13.00-18.00
Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Derűs Alkony Idősek Klubja
1138 Bp., Újpalotai út 14.
Tel:320-1823
vezető: Krizsanicsné Torda
Veronika, email:
KrizsanicsneTordaVeronika
H-P:
8:00-16:00
Férőhely:80 fő.
Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Nosztalgia Ház Idősek Klubja
1135 Bp., Zsinór u. 14.
Tel:349-8786
vezető: Bencs Mária, email:
[email protected] H-P: 8:00-16:00
130 fő Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Indián Nyár Idősek Klubja
1139 Budapest Pap Károly utca
22/C. Tel/fax: 061/349-87-86
Gombócz Ferencné vezető H-P: 8:00-16:00 Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
47
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Reménysugár Idősek Klubja
1134 Bp., Kassák L. u. 38.
Tel:349-0108
Varga Beatrix vezető, email:
H-P:
8:00-16:00
Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Ezüst kor Idősek Klubja
1134 Bp, Szabolcs u. 12-14.
Tel:239-6451
Németh Judit vezető, email:
H-P:
8:00-16:00
110 fő Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Őszikék Idősek Klubja
1133 Bp., Kárpát u. 23-25.
Tel/fax: 061/239-64-51
Geisbergerné Jókai Krisztina vezető, email:
GeisbergerneJokaiKrisztina@
szoc.bp13.hu
H-P
8:00-16:00
130 fő részére Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Klub Kávézó Idősek Klubja
1137 Bp, Szent István krt. 8.
Tel:239-5570; 239-7996
Pákozdi Julianna vezető
email:PakozdiJulianna@
szoc.bp13.hu
Szerda-Szombat
11.00-20.00
Vasárnap
12.00-18.00
80 fő részére Idősek nappali ellátása
Étkeztetés
Frim Jakab Napközi otthon
1138 Bp., Újpalotai út 9-11.
Pásztor Márta vezető
tel: 329-0248, email:
H-P:
7:00 – 17:00
fogyatékosok nappali ellátása 30 férőhely.
Nappali Melegedő
1134 Bp., Szabolcs u. 7.
Tel: 320-9683
Bányász Józsefné
Intézményvezető H-P: 8:00-16:00 Hajléktalanok nappali ellátása 160 Fő
XIII.
Budapest Főváros XIII. kerület
Önkormányzat Prevenciós
Központ HÍD Családsegítő1134
Bp., Tüzér u. 56-58. Tel/fax:
061/329-08-04, honlap:
www.prevencio.bp13.hu
Dr. Kádár Sándorné
intézményvezető, email:
kadarsandorne @szoc.bp13.hu
Szántó-Kalmár Anita
vezető családgondozó
H:8-17.30
K-Sz: 8-16.30
Cs: Zárva
P: 8-11.30.
szociális alapellátás, családsegítés
XIII.
Budapest Főváros XIII. kerület
Önkormányzat Idősek
Gondozóháza
1138 Budapest, Jakab J.u.2-4.
www.gondozohaz.bp13.hu
Intézményvezető:
Tóthné Urbán Ilona,
tel: /fax 239-12-75, 320-84-61
email:
Szociális szakellátás
Idősek átmeneti bentlakásos otthona
XIII.
Egyesített Bölcsődék
1136 Bp., Vizafogó sétány 6.
Telephelyei:
Szivekné Horváth Erzsébet
Tel:329-6105
H-P:
7:00: – 17:00.
gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődei férőhely 840,
családi napközi 21 férőhely
Szivárvány Bölcsőde 1132 Bp.,
Gogol u. 32. Tel:329-7200 gyermekek napközbeni ellátása
48
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Hancúrház Bölcsőde
1138 Bp., Jász u. 113-117.
Tel:329- 6405,06-30-475-31-75
e-mail:[email protected]
Sártory Zsófia
gyermekek napközbeni ellátása
A csoportok jól felszereltek játékokkal, bútorzattal, nagymozgásos
játékokkal, amely egy részét az alapítványi pénzből pótolták.
A kerületben egyedülálló só-terápiás ellátás.
Aprófalva Bölcsőde
1133 Bp., Hegedűs Gy. u. 111.
Tel: 329-8218 gyermekek napközbeni ellátása
Boribon Bölcsőde
1133 Bp., Pannónia u. 92-94.
Tel:329-1662 gyermekek napközbeni ellátása
Igazgyöngy Bölcsőde
1138 Bp., Gyöngyösi sétány 3.
Tel: 340-2512,06-30-4675597 Kunszt Gáborné 7:00-17:30
A bölcsőde feladata a napközbeni kisgyermek ellátása, magas
színvonalú gondozó-nevelő munka biztosítása, az ellátottak számára.
Napraforgó Bölcsőde
1134 Bp., Angyalföldi út 47.
Tel:349-0996
gyermekek napközbeni ellátása
Ugribugri Bölcsőde
1138 Bp., Vizafogó sétány 6.
Tel:349-4906
gyermekek napközbeni ellátása
Minimanó Bölcsőde
1133 Bp., Visegrádi köz 4.
Tel:329-6105
gyermekek napközbeni ellátása
Móka ház Családi napközi
1139 Bp., Esküvő köz 1-3.
Tel:36/30-246-0001
gyermekek napközbeni ellátása
Galagonya Családi napközi
1139 Bp., Esküvő köz 1-3.
Tel:36/30-246-0001
gyermekek napközbeni ellátása
XIV.
Zuglói Szociális Szolgáltató
Központ
1142 Bp., Erzsébet kir.né útja 49.
Tel:383-8336, Fax: 383-3932
telephely:
Gyügyeiné Tamás Viktória
kerületi vezető gondozó,
Tóth Józsefné
: 79-99- 081, Fax: 383-3932
e-mail [email protected]
H-P:
8:00-16:00
Tálaló részleg
Budapest XIV. Csömöri út. 28 Gál Ferencné
tálaló vezető étkeztetés
49
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Kerékgyártói utcai Gondozási
Csoport „Eleven élet” Idősek
Klubja 1147 Bp., Kerékgyártó u.
33/b., e-mail: gondozas.
kerekgyarto@ gmail.com
Hernádi Ilona szervező gondozó
Tarcsiné Szentpály Éva
klubvezető
: 467- 0914
H-P:
8:00-16:00
Étkeztetés, házi segítségnyújtás,
nappali ellátás,
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Emília utcai Gondozási
Csoport „Őszirózsa” Idősek
Klubja
Budapest XIV. Emília u. 29-31.
Román Zsuzsanna
szervező gondozó
Sasvári Krisztina klubvezető
: 383-2989, e-mail címe:
zugloi.szocialisgondozo@
chello.hu
H-P:
8:00-16:00
Étkeztetés,
házi segítségnyújtás,
nappali ellátás
Bánki Donát parki Gondozási
Csoport „Árnyas kert” Idősek
Klubja Bp., XIV.
Bánki Donát park 12/F.
: 220-7063
Herbich Istvánné
szervező gondozó
Milisits-Szilágyi Erzsébet
klubvezető
e-mail: [email protected]
Hétfőtől – Péntekig
8-16 óráig
Étkeztetés,
házi segítségnyújtás,
nappali ellátás
„Harmónia” Idősek Klubja
Budapest XIV. Fogarasi út 113. Kurucz Istvánné
klubvezető, : 363-3414
Hétfőtől – Péntekig
8-16 óráig
Étkeztetés,
nappali ellátás
„Liget” Idősek Klubja
Budapest XIV. Bethesda u. 4.
Erdélyi Gyuláné klubvezető
: 222-5935, e-mail
Hétfőtől – Péntekig
8-16 óráig
Étkeztetés,
nappali ellátás
„Patronus” Nappali Otthon
1145 Bp., Gyarmat u. 58-62.
: 383-3077
Fonyó Hajnal
nappali otthon vezető, e-mail:
Hétfőtől – Péntekig
7-14 óráig Fogyatékos személyek nappali ellátása, szociális foglalkoztatás
XIV.
Zuglói Családsegítő és
Gyermekjóléti Központ
1144 Budapest Füredi park 6.
: 384-0318, Fax: 220-0391
Gyermekjóléti Csoport
Adósságkezelési Csoport
Álláskeresési Csoport
Ambrus Zsuzsanna e-mail:
Pataki Józsefné csoportvezető
Szekér Katalin csoportvezető
Bera Apollónia csoportvezető
Hétfőtől – Péntekig
8-16 óráig
családsegítés
gyermekjólét, gyermekvédelem
adósságkezelés
álláskeresés
50
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XV.
Egyesített Szociális Intézmény
1153 Bp., Széchenyi tér 10.
Tel: 306-3184, 306-6263
Honlap: www.eszixv.hu
Gráczer Irma igazgató
Tel: 306-3184, 306-6263
Fax: 306-3184
e-mail: [email protected]
H-Cs:
7:00-15:50
P: 7:00-13:20
Integrált intézmény, egységei: Területi Gondozás, Házi Gondozó
Szolgálat, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona,Fejlesztő Gondozó
Központ, Újpalotai Családsegítő Szolgálat, „Fióka” Gyermek-és
Ifjúságjóléti Központ
XV.
Területi Gondozás, Házi
Gondozó Szolgálat
1158 Bp., Klebelsberg K.u. 20/a.
Tel: 418-1713, 414-0202
Honlap: www.eszixv.hu
Telephelyei:
Stefkóné Szombathy Éva E-mail: [email protected]
H-Cs:
8:00-15:30
P:8:00- 13:00
átmeneti elhelyezés időskorúak részére, házi segítségnyújtás,
jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, étkeztetés
nappali ellátást nyújtó intézmények időskorúak részére
Gondozó Ház, 1157. Bp.,
Erdőkerülő u. 34. •
Tel: 417-4893, E-mail:
nappali ellátás időskorúak részére
Idősek Klubja és Házi
Gondozó Szolgálat, 1158 Bp.,
Klebelsberg K.u. 20/a. •
Tel: 418-1713, e-mail:
[email protected] nappali ellátás időskorúak részére
Idősek Klubja, 1156 Bp.,
Kontyfa u. 3. tel: 419-0007
E-mail: [email protected]
nappali ellátás időskorúak részére
Idősek Klubja, 1154 Bp.,
Arany János u. 51.
tel: 307-6326
E-mail: [email protected] nappali ellátás időskorúak részére
XV.
Értelmi Fogyatékosok Napközi
Otthona, 1157 Bp, Árendás köz
4-6., Tel: 418-9631
www.eszixv.hu
Szabóné Busi Julianna
Tel: 418-9631, 416-0730
e-mail: feno-
nappali ellátást nyújtó intézmény középsúlyos értelmileg sérült fiatalok,
és fiatal felnőttek valamint felnőttek részére szociális foglalkoztatással
XV.
Fejlesztő Gondozó Központ
1158 Bp., Molnár V. u. 94-96.
Tel/Fax: 417-3380
www.eszixv.hu
Némethné Varga Viktória Tel/Fax: 417-3380
e-mail:
Időpont egyeztetés
alapján
nappali ellátást nyújtó intézmény súlyosan és halmozottan sérült
gyermekek és fiatal felnőttek részére
tankötelezettség teljesítésének ellátása 6-18 éves korig
XV.
„Fióka” Gyermek- és
Ifjúságjóléti Központ
1155 Bp., Kolozsvár u. 4/b.
Tel: 410-0001, 410-3077
Thely:1158 Bp., Pestújhelyi út
32. - honlap: www.eszixv.hu
Dr. Révész Magda
Tel: 410-0001, 410-3077
Fax: 410-0001
e-mail:
H:
14:00-19:00
K-P:
9:00 - 19:00
gyermekjóléti alapellátás
51
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XV.
Újpalotai Családsegítő
Szolgálat, 1157 Bp., Árendás
köz 4-6. Tel: 414-0878, e-mail:
Telephelyei:
Takács Péter
Tel/Fax: 414-0879
K: 10:00- 17:00
Sz: 9:00-17:00
Cs: 10:00-17:00
P: 9:00 – 15:00
szociális és mentálhigiénés problémák miatt veszélyeztetett személyek
és családok gondozása, háztartási Adósságkezelési Tanácsadó HAT:
adósságot felhalmozó egyének és családok segítése.
Szociális Konyha és Nappali
Melegedő, 1156 Kontyfa u.3.
tel: 416-0733, 418-3315
E-mail: [email protected] szociális Konyha és nappali melegedő
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája telMUFTI),
1156 Bp. Kontyfa u. 3.
tel: 418-2025, e-mail:
Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája MUFTI: munkanélküli
fiatal felnőttek problémáinak megelőzése, feltárása, kezelése
Tartós Munkanélkülieket Segítő Szolgálat TAMUSSZ – tartósan
munka nélkül lévő egyének munkaerőpiacra való visszasegítése
XV.
Egyesített Bölcsődék Központ,
1156. Bp., Nádastó park 1. tel:
416-0530416-0530, 414-0838
e-mail: [email protected]
www.gportal.hu/bpxvbolcsode
Tagintézmények:
Kocsis Lászlóné igazgató
telefon: 414-0858
Az Egyesített Bölcsődék alapvető célkitűzése a magas szintű, a
lakossági és szakmai igényeknek mind jobban megfelelő gondozói -
nevelői munka biztosítása a kerület valamennyi bölcsődéjében. A
bölcsődék rendelkeznek azokkal a személyi és tárgyi feltételekkel,
melyek biztosítják a mindezt elősegítő magas szintű gondozó-nevelő
munkát.
XV/1-es Bölcsőde, 1153. Bp.,
Arany János u. 35. Részlegvezető: Bódis Tiborné
tel: 307-6288
A „Hétszín - Virág Alapítvány a XV. kerületi bölcsődékért” segíteti
a kerületi gyermekek nevelését, gondozását, ellátását.
XV/2-es Bölcsőde, 1158. Bp.,
Bezsilla Nándor u. 17. Részlegvezető: Szluka
Istvánné telefon: 419-5242
XV/3-as Bölcsőde, 1152. Bp., Fő
út 33. tel: 307-7228 Részlegvezető:
Naszekné Ladola Erika
XV/5-ös Bölcsőde, 1157. Bp.,
Kavicsos köz 6. •tel: 417-8806 Részlegvezető: Szabó Lászlóné
XV/6-os Bölcsőde, 1155. Bp.,
Wesselényi u. 33. tel: 416-7368 Részlegvezető:
Némethné Berényi Anna
XV/10-es Bölcsőde, 1156. Bp.,
Kontyfa u. 6. tel: 418-3377 Részlegvezető: Benczéné
Pázmándi Erika
XV/12-es Bölcsőde, 1156. Bp.
Nádastó park 1.tel: 417-5594 Részlegvezető:
Mozsolits Sándorné
XV.
XV. kerületi Önkormányzat
Egészségügyi Intézménye
1152. Bp., Rákos út 77/a.
tel: 271-2340, fax: 307-6267
Dr. Sólyom Olimpia
főigazgató főorvos
Dr. Buzna Andrea
orvos igazgató
Web: www.xv-euint.hu E-mail: [email protected]
52
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XV.
Palota - 15 Rehabilitációs és
Közfoglalkoztatási Közhasznú
Nonprofit Kft. 1151. Bp.,
Bogáncs u. 10. tel/fax: 307-7373,
e-mail: [email protected]
Web: www.palota-15nkft.hu
Juhász Márton
ügyvezető igazgató
e-mail:
Az 50 éves múltra visszatekintő XV. kerületi Szociális Foglalkoztató
megszűnt, és annak profilját megújítva, a mai piaci igényeknek
megfelelően szélesítve alapította a XV. kerületi Önkormányzat 100%
tulajdonban a Palota – 15 Rehabilitációs és Közfoglalkoztatási
Közhasznú Nonprofit Kft-t.
XVI.
Területi Szociális Szolgálat
1165 Bp., Veres Péter út 109.
Tel: 407-2816, e-mail:
www.terszocszolg.hu
Telephelyei:
Baloghné Szabó Olga
Tel: 401-0576
e-mail:
H-Cs:
7:45-16:00
P: 7:15-14:15
Étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Idősek klubja, Nyugdíjasok segítő szolgálata, Betegszállító szolgáltatás
„Reménysugár” Gondozási
Csoport 1165 Bp.
Veres Péter út 109.
Ilcsik Gáborné
: 407-2812,Fax: 407-2816
„Derűs Alkony” Gondozási
Csoport 1162 Bp. János u. 49. Hudra Lászlóné
: 405-4615, Fax: 401-0518
„Segítőkéz” Gondozási Csoport
1164 Bp. Vidámvásár u. 7. Tápai Szilvia
:400-3198 Fax: 402-4584
Területi Szociális Szolgálat Ért.
Fogyatékosok Napközi Otthon
1161 Bp. Érsekújvári u. 5-7.
Tel: 405-3387
Pihokker Ferenc
H-Cs:
7:45-16:00
P: 7:45-14:15
Felnőtt értelmi fogyatékosok
napközbeni ellátása
I. sz. Idősek Klubja
1165 Bp. Veres Péter út 109 : 407-2812, fax: 407-2816
idősek klubja 50 férőhely
II. sz. Idősek Klubja
1162 Bp. János u. 49.
: 405-4615, 405-1446
Fax: 401-0518
idősek klubja 80 férőhely
III. sz.. Idősek Klubja
1164 Bp. Vidámvásár út 7.
: 405-4615, 405-1446
Fax: 401-0518
idősek klubja 40 férőhely
„Borostyán” Idősek Klubja
1162 Bp. Érsekújvári u. 7-13. :400-3198, fax: 402-4584
idősek klubja 30 férőhely
XVI.
Napraforgó Gyermekjóléti
Központ és Családsegítő
Szolgálat 1163 Bp. Czirákí u. 22.
: 403-2122, Fax: 403-0001
e-mail: [email protected]
Dr. Halabuk Ágnes
402-1353, 402-1354
Sapszon István – családsegítő
Gáspár Józsefné -
gyermekjóléti központ-vezető
53
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XVI.
„Rehab XVI.” Foglalkoztató és
Szolgáltató Kft.
1161 Bp. Pálya u. 48.
Siklós Attila
:405-0802, 405-0806
XVII.
Rákosmenti Egészségügyi és
Szociális Központ 1173 Bp,
Gyökér utca 20.
tel: 257-4528, fax: 257-4528
Telephelyei:
File Lajosné mb.
intézményvezető
tel: 253-0455, 257-3491
A Központ által szervezendő feladatok és működtetett intézmények:
Gyermekek napközbeni ellátása bölcsődék, speciális csoportok,
Szociális alapellátás étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás,
idősek és demens idősek klubja, Egészségügyi alapellátás otthonápolási
szolgálat, gyermek és felnőtt háziorvosi ellátás, orvosi ügyelet,
gyermekfogászat, védőnői szolgálat, iskola orvosi és iskola védőnői
ellátás, Egészségügyi szakellátás gyermek és felnőtt fogászati röntgen,
fogszabályozás.
Szociális Konyha
1173 Bp, Akácvirág u. 49.
tel: 256 – 93– 50
e-mail cím:
Gulyásné Bálint Magdolna
Szociális alapellátás: étkeztetés
Holdsugár Gondozási Központ
és Idősek demens Klubja
Otthonápolási Szolgálat
1174 Bp, Árpád fejedelem u. 57.
tel: 258 – 46 – 60
e-mail cím: [email protected]
Fehérné Kugler Andrea
Hermann Zoltánné
nappali ellátás, idősek és demens idősek klubja, egészségügyi alapellátás
otthonápolási szolgálat, házi segítségnyújtás
LIGET Gondozási Központ és
Gondozóház
1172 Bp, Liget sor 46.
tel: 257 – 63 – 35,
Hajdúné Horváth Mariann
e-mail cím: [email protected] nappali ellátás, idősek és demens idősek klubja, házi segítségnyújtás
Rákoskerti Idősek Klubja 1171 Bp, Rákoskert sugárút 66.
tel: 257 – 20 – 13
e-mail cím: [email protected]
Fülöpné Szűcs Éva
nappali ellátás, idősek és demens idősek klubja, házi segítségnyújtás
CSIBE bölcsőde 1173 Budapest,
Újlak u. 112. tel: 256 – 1465,
http://csibebolcsode.hupont.hu/
Dauda Gyuláné
e-mail: [email protected]
munkanapokon
6:00 – 18:00 gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
GÓLYAFÉSZEK bölcsőde
1173 Budapest, Kaszáló u. 50.
http://golyabolcsi.hu/
Fazekas Lajosné
tel: 257 – 6659,
e-mail [email protected]
gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
54
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Napraforgó bölcsőde
1171 Budapest, Sági u. 5.
tel: 256– 63 – 82,
Vasdinyei Gézáné
e-mail: [email protected] gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
Nefelejcs bölcsőde
1172 Budapest, Dormánd u. 21.
tel: 257 – 90 – 85,
Koncsekné Ferik Erika
e-mail: [email protected] gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
Mirr Murr Bölcsőde
1173 Budapest, Gyökér u. 5.
tel/fax: 256– 1545,
megbízott vezető:
Aranyosi Mónika
e-mail: [email protected]
gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
Kippkopp Bölcsőde
1173 Bp, Lázár deák utca 15-17
tel/fax: 257-5061,
Udvari Károlyné
e-mail: [email protected] gyermekek napközbeni ellátása: bölcsődék, speciális csoportok
XVII.
Rákoskeresztúri Családsegítő
Központ 1173 Újlak utca 106.
Tel:257-1624, 258-5181
www.cssk17.hu
Galambos Pál
Tel:257-16244, e-mail:
H, K, Sz, P:
9:00-18:00
Cs: 13:00-18:00
Családsegítés és közösségi pszichiátriai ellátás külön telephelyen
Családgondozás, munkavállalási tanácsadás, adósságkezelés,
jogi- és pszichológiai tanácsadás, mediáció.
Közösségi Pszichiátriai Ellátás
1173 Bp., Pesti út 29.
Tel:253-5244, Fax: 253-5245
H, K, Sz, P:
8:00-16:00
Cs: 12:30-16:00
Pszichiátriai betegek közösségi gondozása egyéni és csoportos
formákban
XVII.
Gyermekjóléti Központ
1173 Bp:, Pesti út 80:
Tel:256-2090
Krízis telefon: 06-20-340-3981
Tanácsné Betéri Éva
Tel:256-2090
minden munkanap
08:00-18:00
készenléti ügyelet:
06-20-340-39-81
Információ nyújtás tájékoztatás, ügyintézési segítség, segítő
beszélgetés, családgondozás, fejlesztőpedagógiai
szolgáltatás,pszichológiai tanácsadás, jogi tanácsadás,
mediáció,szabadidős programok szervezése
XVIII.
Gyöngyvirág Szociális
Szolgálat 1182 Budapest,
Marosvásárhely, u. 6-8.
Telephelye:
Tímárné Penczi Ildikó tel: 297-0056, 297-0057
arlós Zsuzsanna tel: 292-5303
minden nap:
8.00-16.00
Hétfőtől-péntekig
7.00-17.00
Alapszolgáltatások étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali
ellátása
Fogyatékos személyek nappali ellátása
Reménység Nappali Szolgálat 1182 Budapest, Fogaras u. 1.
tel: 295-5808
8.00 – 16.00 Alapszolgáltatások: étkeztetés, idősek nappali ellátása
XVIII.
Somogyi László Szociális
Szolgálat
1181 Bp:, Kondor Béla stny 17.
Tel:297-3372, Tel:297-3373
Bálint Ramóna , e-mail:
Kéri Ibolya tel: 297-0425, 297-5009
mindennap
8:00 – 16:00
Alapszolgáltatások étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali
ellátása, klubgondozás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
Szakosított ellátás átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás -
időskorúak gondozóháza
55
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XVIII.
Borostyán Szociális Szolgálat 1188 Budapest, Címer u. 88.
tel: 296-0279, 295-3282
tel: 297-0425, 297-5009
Séllei Zoltán 20/579-1034
8.00-16.00 Alapszolgáltatások:
étkeztetés, házi segítségnyújtás, idősek nappali ellátása
XVIII.
Életfa Szociális Szolgálat 1184 Budapest, Lakatos u. 9.
tel: 296-0456, 296-0457
Telephelyei:
Bakonyiné Bedő Noémi 20/262-1926
[email protected] 8.00 – 16.00 Székhelyen nyújtott szolgáltatás: házi segítségnyújtás
Ezüstfenyő Nappali Szolgálat 1183 Budapest, Gyömrői út 178.
tel: 297-4312, 292-4564
Alapszolgáltatások: étkeztetés, idősek nappali ellátása
Napraforgó Nappali Szolgálat 1183 Bp., Gárdonyi G. u. 14.
06-1-290-4804
[email protected] Alapszolgáltatások: étkeztetés, idősek nappali ellátása
XVIII.
Csibész Családvédelmi
Központ Gyermekek Átmeneti
Otthona 1181 Bp,
Kondor Béla sétány 19.
Kalocsai Pálné tel: 20/213-2511, 296-0081
Folyamatos
A Gyermekek Átmenti Otthona és a Családok Átmeneti Otthona 12-12
férőhelyes bentlakásos intézmények, amelyek átmeneti gondozást
biztosítanak legfeljebb 12 hónapig, otthonszerű elhelyezés formájában.
Csibész Családvédelmi
Központ Családok Átmeneti
Otthona 1182 Bp, Üllői út 707.
Csiby Klára tel: 290-401120/377-0702 [email protected]
Folyamatos
XVIII.
Csibész Családvédelmi
Központ Családsegítő
Szolgálata 1181 Bp, Kondor
Béla sétány 17. tel: 291-3220,
Csönge Zsuzsanna
tel: 20/444-5917, 291-9467
csaladsegito.szolgalat.18@
gmail.com
Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00-18.00
Kedd: 13.00-17.00
Sz-Cs: 8.00-17.00
családsegítés
Területi iroda:
Csibész Családvédelmi
Központ Pestszentimrei
Gyermekjóléti és Családsegítő
Szolgálat 1188 Budapest,
Táncsics M. u. 53.
Vezető családgondozó:
Oláh Edit 20/579-5732
tel : 296-0812, 296-0813
Hétfő: 13.00-18.00
Kedd: 13.00-17.00
Szerda-csütörtök:
8.00-17.00
Péntek: -
családsegítés
XVIII.
Egyesített Bölcsődék 1181 Bp, Kondor Béla sétány 5.
tel: 291-3221, 291-0578
Tagintézmények:
Intézményvezető:
Marton Attiláné 20/488-0366
H –P: 8.00 -16.00
A hozzá tartozó gyermekek nappali ellátását biztosító 9 bölcsőde
irányító központi szerve, integrált intézmény
56
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
„Erdei Kuckó” Bölcsőde 1186 Budapest, Tövishát u. 4.
tel: 06-1-294-6026
Aham Marianna
erdeikuckobolcsibp18@
mail.datanet.hu
A bölcsődék
nyitvatartási ideje
6.00 – 18.00
gyermekek nappali ellátása: 48 férőhely
„Csibekas” Bölcsőde 1184 Budapest, Kézműves u. 16.
tel: 06-1-295-2810
Fekete Györgyné
csibekasbolcsibp18@
mail.datanet.hu
gyermekek nappali ellátása: 72 férőhely
„Hétszínvirág” Bölcsőde 1184 Budapest, Építő u. 3.
tel : 291-1310
Krebszné Lipcsei Edina
hetszinviragbolcsibp18@
mail.datanet.hu
gyermekek nappali ellátása: 72 férőhely
„Fecskefészek” Bölcsőde 1181 Bp., Vándor Sándor u. 7.
tel: 291-7017
Páll Zsoltné
fecskefeszekbolcsibp18@
mail.datanet.hu
gyermekek nappali ellátása: 84 férőhely
egyéb vendéglátás keretében a bölcsőde konyhája 4 kerületi óvoda
étkeztetését is biztosítja
„Micimackó” Bölcsőde
tel: 294-5281 Tóth Lajos Tamásné
[email protected] gyermekek nappali ellátása: 72 férőhely
„Csiga-biga” Bölcsőde 1188 Budapest, Fülek u. 2.
tel: 292-2636
Dvorácskóné Borbély Judit
csigabigabolcsibp18@
mail.datanet.hu
gyermekek nappali ellátása: 72 férőhely
„Napsugár” Bölcsőde
tel: 290-3330 Hüséné Fekete Edit
[email protected] gyermekek nappali ellátása: 96 férőhely
„Bambi” Bölcsőde 1182 Budapest, Halomi u. 113/b.
tel: 292-3290
Dzurisné Sinka Katalin
[email protected] gyermekek nappali ellátása: 72 férőhely
„Bababirodalom” Bölcsőde és
Szolgáltató Központ 1188 Budapest, Bükk u. 6.
tel:06-20-5233-336
Pantó Lászlóné
tel: 06-20-5233-336
72 + 20 férőhellyel, az alapellátás mellett korai fejlesztés, gondozás.
A szolgáltató részlegben: játszócsoport, nyújtott nyitva tartás, időszakos
gyermekfelügyelet hétvégén is, eszközkölcsönzés, speciális diéta,
sóterápia, házi felügyelet betegség/ikerszülés esetén, gyerekhotel.
XIX.
Segítő Kéz Kispesti Gondozó
Szolgálat 1193 Bp.,
Táncsics M. u. 7.
e-mail: [email protected]
www.kispest.hu
Telephelyei:
Balázs Piroska
Tel/Fax: 280-7925
Tel:06/30-966-4600
H: 13:00-16:00
K:SZ: CS: 10:00-
14:00
P: 8:00-10:00
Alapszolgáltatások: étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres
házi segítségnyújtás, időskorúak, valamint demens személyek nappali
ellátása, értelmi fogyatékosok nappali ellátása,
Szakosított szociális ellátás: időskorúak és demens személyek átmeneti
gondozása, szociális/mentálhigiénés tanácsadás, információk,
nyugdíjasházak nővérügyelete, gyógytorna, frissítő torna, pszichológus
Wekerlei Gondozási Központ 1191 Bp., Corvin krt. 32.
Telefon/Fax: 282-9828,
Schönek Brigitta
e-mail:
Idősek Klubja 35 férőhely
57
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Kertvárosi Gondozási Központ 1196 Bp., Kossuth Lajos u. 202.
Telefon/Fax: 357-9901,
Schönek Brigitta, e-mail:
[email protected] Idősek Klubja 35 férőhely
Lila Akác Gondozási Központ
1191 Bp., Ady Endre út 110.
Telefon/Fax: 282-9651,
Kissné Kovács Éva, e-mail:
Idősek Klubja 35 férőhely
demens időseket is fogadnak
Őszirózsa Gondozási Központ
1193 Bp., Táncsics
Mihály u 7. tel/fax: 281-1621,
Kissné Kovács Éva, e-mail:
Idősek Klubja 20 férőhely
demens időseket is fogadnak
Zöld Diófa Gondozási Központ 1195 Bp., József Attila u. 77.
tel/fax: 281-1621,
Miklósi Andrea, e-mail:
jozsefattila@
segitokez.kispest.hu
Idősek Klubja 90 férőhely
demens időseket is fogadnak
Csillagok Napközi Otthona
1193 Bp., Táncsics Mihály u. 7.
tel/fax: 280-4797,
Gál Irén
Miklósi Andrea, e-mail:
Fogyatékos személyek nappali ellátása engedélyezett 30 férőhely
Idősek Átmeneti Gondozóháza 10 férőhely - tel/fax: 281-1621
XIX.
Kispesti Családsegítő Szolgálat
és Gyermekjóléti Központ
1193 Bp., Táncsics M. u. 7.
tel: 282.6512, fax: 357-1829
Telephelyei:
Deákné Császár Gabriella
Tel/Fax: 282-6512
e-mail:
H,Sz, Cs,
8:00-16:30
K:12:00-16:30
P:8:00-14:00
családgondozás,
gyermekek átmeneti otthona,
családok átmeneti otthona
Gyermekjóléti Központ 1193
Bp., Táncsics Mihály u. 7.
tel: 282-6512, 06-20-203-9119,
06-30-426-6918, 06-70-949-2799,
Lukács Balázsné, e-mail:
kispestigyermekjoletikp
@gmail.com
H,Sz,Cs:08.00-16.30
Kedd: 12.00-16.30
P: 08.00-14.00
Családok Átmeneti Otthona
1195 Bp., Jahn Ferenc utca 50. -
tel: 06-70-609-0163
Bán Valéria, e-mail:
Minden nap: 0-24
Engedélyezett férőhelyszám: 16.
Gyermekek Átmeneti Otthona 1193 Bp., Táncsics Mihály u. 7.
tel: 06-70-609-0163,
Tóthné Szebenyi Szilvia, e-
mail: [email protected]
Minden nap: 0-24
Engedélyezett férőhelyszám: 16.
Forrásház 1193 Bp., Dobó
Katica u. 18. - tel: 06-1-347-0534,
06-70-433-7545,
Sárkány-Balogh Csilla e-mail:
hétfőtől-péntekig
08.00-16.00
Pszichiátriai közösségi ellátás -
tel: 06-1-347-0534, 06-70-433-
7545, 06-70-408-9327
hétfőtől-péntekig
08.00-16.00
Engedélyezett férőhelyszám: 20
58
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Pszichiátriai nappali ellátás
tel: 06-1-347-0534, 06-70-433-
7545, 06-70-408-9319
hétfőtől-péntekig
08.00-16.00
Engedélyezett férőhelyszám: 85
XIX.
Szociális foglalkoztatók
1192 Bp., Bercsényi u. 18.
1195 Bp., Templom tér 21.
A két telephelyen a Főkefe Kft. összesen 70 megváltozott
munkaképességű személyt foglalkoztat.
XIX. Nyugdíjasház
1195 Bp., József Attila u. 77. Telefon: 282-2290 kerületi tulajdon - 32 lakás
XIX. Nyugdíjasház 1195 Bp.,
Batthyány u. 33-39. Telefon: 280-1850 fővárosi tulajdonú
XX.
Pesterzsébet Önkormányzat
Humán Szolgáltatások
Intézménye
1205 Bp.,Jókai Mór u. 74-76.
Telephelyei:
Bárány Zsolt
tel./fax: 285-3090
e-mail: [email protected]
www.hszi20.hu
8.00-16.00-ig
Szociális étkezés 6 napos, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása
6 napos, Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Családsegítés, Idősek
átmeneti gondozóháza, Gyermekjóléti központ, Családi napközi, Házi
gyermekfelügyelet, Gyermekek átmeneti otthona, Helyettes szülői
hálózat, Otthoni szakápolás, Adomány raktár
Lajtha utcai Szociális
Szolgáltató Központ
1203 Bp., Lajtha László utca 5-7.
Tel/Fax: 284-3440
Torda Zsuzsanna
Tel, fax: 284-3440,e-mail:
kozpontvezeto.lajtha@
xxgondozlmv.hu
9.00-14.00-ig
Szociális étkezés, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása,
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, Otthoni szakápolás, Idősek
átmeneti gondozóháza
Nagy Győry utcai Szociális
Szolgáltató Központ
1201 Nagy Győry-István u. 31/a
Tel/Fax: 421-5598
Kovács Nóra
Tel, fax: 421-5598, e-mail:
kozpvezeto.nagygyori@
xxgondoz.hu
9.00-14.00-ig
Szociális étkezés, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Marót utcai Szociális
Szolgáltató Központ
1202 Budapest, Marót u. 10.
Tel/Fax: 285-1085
Híres Angéla
Tel, fax: 285-1085, e-mail:
kozpontvezeto.marot@
xxgondozlmv.hu
9.00-14.00-ig
Szociális étkezés, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása,
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Vágóhíd utcai Szociális
Szolgáltató Központ
1201 Budapest, Vágóhíd u. 26.
Keleti-Fatér Dóra, e-mail:
kozpontvezeto.vago26@
xxgondozlmv.hu
9.00-14.00-ig
Tel/Fax: 283-0041
Szociális étkezés, Házi segítségnyújtás, Idősek nappali ellátása,
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
Családsegítő Szolgálat
1205 Bp, Kossuth Lajos utca 146.
Tel/Fax: 283-0283
Tel, fax: 283-0283,e-mail:
xxker.csaladsegito@
mail.datanet.hu
H-SZ-CS: 9.00-17.00
K: 9.00-13.00
P: 9.00-15.00
Családsegítés
Adomány raktár
1205 Bp., Mártírok útja87/a
Tel/Fax: 285-6323
Tel, fax: 283-0283, e-mail:
xxker.csaladsegito@
mail.datanet.hu
SZ: 14.00-16.00 adományok közvetítése
59
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Gyermekjóléti Központ
1203 Budapest, Lajtha u. 5-7.
Tel/Fax: 283-0227
Szabó Zsuzsanna
Tel, fax: 283-0227
e-mail: [email protected]
H-SZ-CS: 9.00-17.00
K: 9.00-13.00
P: 9.00-15.00
gyermekjóléti szolgáltatás, kórházi szociális munka, utcai-lakótelepi
szociális munka, kapcsolattartás, családi napközi, házi
gyermekfelügyelet 0-10 éves gyerekek részére, helyettes szülői hálózat
0-3 éves gyerekek részére, gyermekek átmeneti otthona
Pince” klub
1203 Budapest, Lajtha u. 5-7.
Tel/Fax: 283-0227
Tel, fax: 284-0373, e-mail:
H-CS-P: 12.00-18.00
SZ: 9.00-15.00
információs és tanácsadó szolgáltatások gyerekeknek és fiatal
felnőtteknek
Pesterzsébeti Hársfa Játszótér 1203 Budapest Hársfa stny 21.
Tel, fax: 06-20-4533103
e-mail: [email protected]
minden korosztálynak szervezett, rendszeres vagy alkalmi programok,
illetve különféle lehetőségek a szabad játékra
XX.
Pesterzsébet
Önkormányzatának Bölcsődéi
Bölcsődék:
A családban nevelkedő gyermekek napközbeni ellátása 20 hetes kortól
3 éves korig. A gyermekek életkorának megfelelő nappali felügyeletét,
gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését biztosítják.
1204 Bp., Ady Endre u. 83-85.
Tel: 284-1573 Baksa Ágnes
e-mail: [email protected] 6:00-18:00
1202 Bp., Mártírok útja 178.
Tel: 285-4561
Borhi Béláné
Tel: 285-4561, e-mail:
6:00-18:00
1204 Bp., Köztársaság tér 1.
Tel: 283-1284
Korcsok Erika, e-mail.
[email protected] 6:00-18:00
1203 Bp., Kossuth L. u. 3.
Tel: 284-0513
Misurák Miklós Béláné
Tel: 284-0513, e-mail:
6:00-18:00
1201 Bp., Vörösmarty u. 89-91.
Tel: 283-1225
Radócz Béláné
Tel: 283-12-25, e-mail:
6:00-18:00
XXI.
Humán Szolgáltatások
Igazgatósága
1211 Bp., XXI. Kiss J. alt. u. 54.
Tel: 278-0810, Fax: 278-0811
Fatérné Rothbart Mária
intézményvezető
425-2408/106 mellék
H: 08.00-18.00
K-Cs: 08.00-18.00
P: 08.00-14.00
idősgondozás, szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres
házi segítségnyújtás, fogyatékos nappali ellátás, fogyatékosokat
támogató szolgálat, adósságkezelési tanácsadás, gyermekjóléti
szolgáltatás, családsegítés
XXI.
Családsegítő Központ 1211 Bp., Táncsics M. u. 69.
Telefon/fax: 425 24 08,
email:[email protected]
Vincze Péter vezető
Önkéntes koordinátor:
Juhászné Végi Edit, telefon:
278-02-62; 278-02-63;
Félfogadás: H: 14-
18. K-CS: 8-18, P: 8-
14 óra között
XXI.
Gyermekjóléti Központ 1211 Bp., Táncsics M. u. 69.
Telefon: 278 08 10, 278 08 11
Vezető-helyettes: Papp Vera
email:
Félfogadás: H: 08-
18, K-CS: 8-18, P: 8-
14 óra között
Gyermekjóléti Központ krízistelefont működtet munkaidőn túl: Hétfő-csütörtök: 18:00-8:00, Péntek-hétfő: 14:00-8:00
Telefonszám: 06 20 518 91 50
60
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
XXI.
Vereckei utcai Gondozási
Részleg 1212 Bp, Vereckei u.
10. Telefon: 276 8502 ,
Vezető: Rátkayné Takács
Anikó, e-mail:
Nyitvatartási idő: H-
Cs: 7.00-15.30, P:
7:00-14:00
Idősek nappali ellátása
XXI.
Simon Bolivár sétányi
Gondozási Részleg 1214 Simon Bolivár stny. 1/a.
Telefon: 276 79 10,
Vezető: Rátkayné Takács
Anikó, e-mail:
Nyitvatartási idő: H-
Cs: 6.30-15.30, P:
7:00-14:00
Idősek nappali ellátása és időskorúak átmeneti gondozóháza
XXI.
Völgy utcai Gondozási
Részleg 1212 Bp., Völgy u. 82.
Mobil: 06 20 771 1642
Telefon: 427 0701,
Telephely vezető:
Bódis Anita, e-mail:
Támogató szolgálat vezető:
Toldi Edit
Nappali ellátás
Nyitvatartási idő:
H-Cs: 6.30-17h,
P: 6:30-16h
Támogató szolgálat
8:00-16:00
Fogyatékos személyek nappali ellátása és
fogyatékos személyeket támogató szolgálat
XXI.
Családsegítő Közösségi Ház 1215 Bp., Csete Balázs u. 5.
Telefon: 278 0262, 278 0263
Vezető: Vincze Péter
mail:[email protected]
Nyitva tartás:
H-P: 9-17
XXI.
Bölcsődei Ellátás - jelentkezés
fogadása: HSZI
1211 Bp, Kiss János altb. 54.
Tel: 278-0810; 425-2408; 425-
7632 ,
e-mail: [email protected]
minden szerdán
8.00-15.30 óra
XXII.
Szociális Szolgálat
1221 Bp., Anna u. 10.
Tel: 226-0179
Tel/Fax: 229-2358
www.szocszolg22.hu
Telephelyei:
Kiss Andrea
Telefon: 226-0179
Tel/Fax: 229-2358
e-mail: [email protected]
H-Cs: 08.00-16.30,
P: 08.00-14.00
nappali ellátás idősek, pszichiátriai betegek, fogyatékosok számára
házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
közösségi pszichiátriai gondozás,
támogató szolgáltatás, étkeztetés
Szivárvány Idősek Klubja: 1221
Bp., Anna u. 10.
hétfőtől péntekig
8.00-16.00 idősek nappali ellátása
Levendula Idősek Klubja
1224 Budapest, XVI. u. 22.
hétfőtől péntekig
8.00-16.00 idősek nappali ellátása
Tétényi Idősek Klubja
1225 Bp, Nagytétényi út 266.
hétfőtől péntekig
8.00-16.00 idősek nappali ellátása
Napraforgó Fogyatékkal Élők
Klubja 1221 Bp., Köd u. 2-4.
hétfőtől péntekig
7.00-16.30 fogyatékos személyek nappali ellátása
61
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb jellemzői
Nappali Hangulat Lélekvédő
Klub 1224 Bp., XII. u. 28.
hétfőtől csütörtökig
8.00-16.30
P: 06.00-14.00
pszichiátriai betegek nappali ellátása
Fogyatékosokat Támogató
Csoport 1221 Bp., Köd u. 2-4.
hétfőtől csütörtökig
06.00-20.00
P: 06.00-14.00
támogató szolgáltatás
XXII.
Gyermekjóléti Központ és
Családsegítő Szolgálat
1225 Bp., Nagytétényi út 261.
Tel: 424-7492 Fax:226-0041
Dr. Daróczi Csilla
Tel:424-7492
Tel/Fax: 226-0041
e-mail:
H: 8:00-18:00
K: 8:00-16:30
SZ-Cs:8:00-16:30
P: 8:00-14:00
gyermekjóléti szolgáltatások
családsegítés
családok átmeneti otthona
XXII.
Reménysugár Habilitációs
Intézet 1223 Budapest, Kápolna u. 3.
fax: 424-0811, www.rhi.hu
Gyene Piroska
igazgató
tel.: 424-0810, 424-0830
idősek, fogyatékossággal élők bentlakásos ellátása
XXII.
Szent Bernát Alapítvány
Idősek Otthona
1224 Bp, Dózsa György út 89.
fax: 362-4127
Almási Ágnes
intézményvezető
tel.: 362-4501, 362-6182
tartós bentlakásos idősotthon nők részére
XXIII.
Egészségügyi és Szociális
Intézménye Gondozó Szolgálat 1238 Bp., Táncsics M. u. 104.
tel: 286-0120, fax:286-0282
E-mail: [email protected]
Thely:1238 Bp, Grassalkovich u.
130., tel: 286-02-63;
Medvés Erika
Telefon: 286-02-63
e-mail:
Honlap címe: www.eszi23.hu
H-P: 06.00-18.00
Szociális alapszolgáltatások: házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi
segítségnyújtás,közösségi pszichiátriai ellátás, időskorúak nappali
ellátása, szociális étkeztetés, Szakosított ellátás: időskorúak átmeneti
gondozóháza, Kerületi időskorúaknak program-szervezés, közösségi
programok biztosítása, személyre szóló szolgáltatások megszervezése.
XXIII.
Egészségügyi és Szociális
Intézménye Bölcsőde
1238 Bp., Rézöntő u. 26.
Tel: 287-3678
Bálintné Olasz Pap Éva
Tel: 287-3678
e-mail:
H-P: 06.00-18.00 gyermekek napközbeni ellátása
fogyatékos gyermek gondozása
XXIII.
Szociális Foglalkoztató
Soroksári Nonprofit Kft.
1238 Bp., Grassalkovich u. 140.
honlap: www.soson.hu
Tamási Ferenc
tel: 286-0045, 856-1683
e-mail: [email protected]
H: 7.30-18.00
K-Cs: 7.30-15.00
P: 7.30-12.30
Munkaruházati/egészségügyi ruházat gyártása; egyéb
termékek varrása; szalagavató ruha kölcsönzése;
függöny és karnis értékesítése; csomagolás; címkézés.
62
A KERÜLET TERÜLETÉN MÁS, LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ
EGYHÁZI, CIVIL, TÁRSADALMI SZERVEZETEK, SZOLGÁLATOK
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
I.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Fogadó Pszichoszociális Szolgálat
1016 Bp., Csap u. 2.
Tel: 355-0337
vezető: Frankó András
Tel: 06-1-355-0337
A szenvedélybetegek közösségi ellátását
valósítja meg az I. kerületben. A
„Fogadó” a szenvedéllyel élő emberek,
házastársaik, gyermekeik számára egya-
ránt fontos problémájuk komolyan vétele,
segítségkérésük, változásra való igényük
elfogadása. A szolgálat önkéntesen,
ingyen, akár anonim módon hozzáférhető
I.
Magyar Máltai Szolgálat Gondviselés Háza
Idősek Otthona 1011 Bp. Fő u. 41.
www.maltai.hu
vezető: van der Meer Kinga
Tel/Fax: 201-6657;
201-8180
Ellátottak köre: önmagukat ellátó vagy
részben ellátni képes időskorúak,
férőhely: 76 fő
I.
Farkas Edith Szeretetotthon
1013 Bp., Krisztina krt. 61/a
Tel/Fax: 487-7450, 487-7457
vezető:
dr. Deák Bárdos Gabriella
e-mail:
A Szeretetotthon egyházi fenntartású
intézmény, 1908-ban alapította Szociális
Missziótársulat. Férőhely 100 fő Az
Otthon lakói nők, férfiak, házaspárok
II.
Magyarok Nagyasszonya Ferences
Rendtartomány Gondviselés Háza Gondozási
Központ és Idősek Klubja
1025 Bp. Szilfa u. 4. Tel: 392-5434
Beke Erzsébet
Tel/Fax:376-5238
e-mail: gondviseles.haza
@ferencesek .hu
H-P:
8:00 - 16:00
Szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás,
idősek nappali ellátása: 30 fő
II.
Civitan Club Bp.-HELP Egyesület
1025 Görgényi út 16.
Tel/Fax: 200-3610,
e-mail: [email protected]
Nagy Tiborné
Tel: 200-3610,
e-mail:
Hétfő-Péntek:
8:00 - 16:00
18 év fölötti, értelmi fogyatékkal
rendelkező fiatalokat foglalkoztat az
Egyesület, lakóotthona biztosítja az
önálló élet lehetőségét.
II.
Súlyosan Mozgássérültek Bethesda Segélyező
Alapítvány 1028 Bp., Pinceszer u. 20/b
Tel:315-1924 http./bethesda.mindenkilapja.hu
Jaczkovoics Viktor
Tel/Fax: 315-1924
e-mail: [email protected]
H-P:
9:00-16:00
Házi segítségnyújtás 18 fő, súlyosan
fogyatékos, mozgássérültek részére
II.
Egalitas Mozgássérültek Létbiztonságát
Elősegítő Alapítvány
1028 Bp., Bp., Len u. 17/A.
Tel:274-6233
Nász Erzsébet elnök
Tel: 06/30-225-2073
Támogató szolgálat:
Zaymusné Szanka Judit
H-P:
9:00-11:00
Támogató szolgáltatás, Súlyosan fogya-
tékos embereknek személyi segítő- és
szállító szolgálat. Rehabilitációs foglal-
koztatás. Foglalkozási rehabilitációs
63
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
e-mail: [email protected]
www.egalitas.hu
Tel: 274-6233,
Tel: 06-30-953-3415
tanácsadó iroda, munkaerő-piacon
hátrányos helyzetű rétegek képzése.
II.
Magyar Vöröskereszt II. Ker. Szervezete
1024 Bp., Széll K. tér 3. tel: 212 28 11, fax: 212
27 83; [email protected]
Nagy Tibor
tel/fax: 209 42 50 H-P: 8-16
I.-II. és XII. kerület területén eü.szűrés,
elsősegélynyújtás okt. vizsgáztatás, szoc.
segítségnyújtás, katasztrófavédelem
III. Békásmegyeri Szociális Konyha
1039 Budapest, Kelta u. 5.
vezető: Tárnok György
tel: 243-1298
e-mail: [email protected]
ellátás iránti
kérelmét 8:00 és
16:00 óra között
fogadjuk
Az étkeztetésért térítési díjat kell fizetni,
mely a jövedelemtől függ. Naponta 200
adag ételt osztanak szét, 1130
-13 óráig.
Étkezés igénylése az intézményvezetőnél
írásbeli kérelemre történik. A várólistán
lévők értesítése a bekerülés időpontjáról.
III.
Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány
1039 Budapest, Lehel u. 15-17.
Tel.:tel1) 391-0435, tel30) 243-1486
http://www.karitativ.hu/
Szilaj Péterné
Tel:tel+36-1) 274-6247
E-mail [email protected]
K, Sz, Cs: 1038
Bp, Táncsics M.
u. 24.,
P-Szo: 1033 Bp.,
Benedek E. u. 1-3.
Étkeztetés: 600 adag étel ingyenes az
igénybevétel az Óbudai Családi
Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ
igazolása alapján.
III.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés
Háza – Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó
Integrált Intézmény
1033 Bp., Miklós u. 32. tel: 1/388-8760
Halászné Józsa Gabriella
tel: 1/368-8920, email:
Munkanapokon
8-16 óráig
Házi Segítségnyújtás és Jelzőrendszeres
Házi Segítségnyújtás
1033 Bp., Miklós u. 32.
Idősek Klubja 30 fő
1039 Bp., Kelta u. 5.
III.
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és
Drogambulancia Alapítvány
1039 Budapest, Lukács György u. 3.
Tel.: 06/1-454-0876 és 06-70/607-50-30.
Szolgálatvezető:
Pászli Lívia
hétfő-péntek 10-18
Szenvedélybetegek részére közösségi
alapellátás és alacsonyküszöbű ellátás
A szolgáltatások önkéntesen és igény
szerint anonim módon vehetők igénybe.
III.
Esztergom-Budapest Főegyházmegye Szent
Erzsébet Karitász Központ – Katolikus
Alkoholistamentő Szolgálat Szenvedélybeteg-
segítő Lelki Központ
1035 Budapest, Kórház u. 37. Tel.:06/1-242-2330
Közösségi Koordinátor:
Rácz-Marton Tímea
E-mail:
www.kaszlelkikozpont.hu
vezető: Nagy János Mihály
E-mail:
hétfő-csütörtök
9:00-17:00
péntek 9:00-16:00
Szenvedélybetegek közösségi ellátása
III.
SOTERIA Alapítvány – SOTERIA Alapítvány
Kilátó Klubház és III. kerületi Közösségi
Ellátás Integrált Szolgáltatás
1035 Budapest, Szentendrei út 36.
Pszichiátriai betegek részére nyújtott
közösségi alapellátás Pszichiátriai
betegek nappali ellátása
64
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
Tel.:+36-20 529-8877, +36-1 250-3383 www.soteria.hu
III. Miklós utcai Ruhaosztó Csoport
1033 Budapest, Miklós u. 32.
Ágnecz Istvánné
tel: 1/368-8760
szerdánként 14
órától a kerületi
lakosságnak
A ruhaosztó csoport feladata a
lakosságtól beérkezett ruhaneműk
válogatása, ruhaosztás.
III.
Bice-Bóca Alapítvány a Mozgássérült
Gyermekekért - Aranyeső Integrált Támogató
Szolgálat
1032 Budapest, San Marco u. 76.
tel1119 Budapest, Keveháza u. 19-21.)
Tel/fax: 388-2388
Szolgálatvezető:
Varga Beáta
tel: 36-70- 455-5479
e-mail:
Munkanapokon
8:00-16:00
Támogató szolgáltatás:
Személyi segítés
Szállító szolgálat
Ellátási terület: Budapest közigazgatási
területe
III.
Kolping Oktatási és Szociális
Intézményfenntartó Szervezet – Kolping
Támogató Szolgálat – Budapest-Óbuda
1035 Budapest, Vihar u. 8.
Szolgálatvezető:
Puskás Kinga
tel: +36-20 801-3024
E-mail: [email protected]
Támogató szolgáltatás
III.
MEOSZ – MEOSZ Központi Egyesített
Támogató Szolgálat
1032 Budapest, San Marco u. 76.
tel: 388-2388 Fax: 454-1174
Honlap:www.meosz.hu
Szolgálatvezető:
Arany Amália
E-mail: [email protected]
Hétfőtől
csütörtökig:
8-16
Pénteken: 8-14
Támogató szolgáltatás: személyi segítés,
személyszállítás, tanácsadás,
információnyújtás Budapest területén,
elsődleges ellátási kerületek: III., XI.,
XIX., XXI., XXIII.
III.
Anziano Alapítvány
Időskorúak Gondozóháza
1039 Budapest, Batthyány u. 45.
Tel.: tel1) 454-0523, tel1) 454-0524
http://www.anziano.hu/
Igazgató:
Csubák Leó
E-mail: [email protected]
Átmeneti elhelyezést nyújtó időskorúak
gondozóháza
III.
CAT-Otthon Nonprofit Kft. – Idősek Otthona
1037 Bp. Újvár u. 2.
Tel.: +36-1 250-0911
http://cat-idosekotthona.hu
Intézményvezető:
Czető Pálné
Tel.: 06 30 579 2722
100 férőhely Idősek otthona
III.
Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség –
Gaudiopolis Békásmegyeri Evangélikus
Szeretetház 1038 Budapest, Mező u. 12.
Telefon: +36 1 454-7799
http://www.gaudiopolis.hu/
E-mail: [email protected]
Igazgató:
Siklósiné Patay Edit
+36 1 454 0581,
E-mail:
64 apartman Idősek otthona
III. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás
Háza- Békásmegyeri Családok Átmeneti
Intézményvezető:
Tárnok György
folyamatosan
nyitva tart,
38 férőhelyes intézményben mindig
fogadnak adományokat. Az otthonban
65
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
Otthona
1039 Budapest, Kelta utca 5.
Tel: 1/243-12-98
E-mail: [email protected]
előzetes időpont
egyeztetés után
fogadják a
jelentkezőket
térítési díj nincs. A lakók vállalják a
családgondozóval való együttműködést
és az előtakarékosságot. H: 9-12:00-ig
ruhát osztanak a rászorulóknak.
III.
Jó Pásztor Anyaotthon
1034 Budapest Zápor u. 50.
Tel/fax: 250-39-45
Jó Pásztor Háza Anyaotthon
1034 Budapest Bécsi u. 163.
Tel/fax: 439-17-98
Intézményvezető:
Popper Andrea
Telefonszám: 06-1-250-39-45
Szakmai vezető:
Vithalmné Pálfai Zsófia
Családok átmeneti otthona
Férőhely: 40-40 fő
Országos ellátottsági kör
III.
Magyar Vöröskereszt III. Ker. Szervezete
1036 Bp., Végvár u. 2. tel./fax: 388-8530
Nagy Tibor
tel/fax: 209 42 50 H-P: 8-16
III. kerület területén eü.szűrés,
elsősegélynyújtás okt. vizsgáztatás, szoc.
segítségnyújtás, katasztrófavédelem
IV.
Humánsztráda Nonprofit Kft.
1047 Bp. Fóti út 71.
1132 Bp. Visegrádi u. 48. 3/4.
Pintér Erika
Tel.: 784-9814
H-P: 8,00-16,00
IV.
SOS Krízis Alapítvány
Családok Átmeneti Otthona
1042 Bp., Perényi Zs. u. 39.
-3452
e-mail: [email protected]
Tamás Katalin
Tel:390-3452
folyamatos krízisbe került családok átmeneti otthona
IV.
Twist Olivér Alapítvány Átmeneti Szálló
http://www.twistoliver.hu
1044 Bp. Fóti út 4.
Szert Zoltán
Tel.: 233-1191 átmeneti szállás és nappali ellátás
V.
Magyar Vöröskereszt V. kerületi szervezete
1054 Bp., Arany János u. 31.
tel/fax: 318-6150, 318-0725
Széplakiné Kujbus Éva
tel: 215-4638, fax.: 215-6253
szeplakineeva@voroskeresztbp.
hu
H-P: 8-16
Természetbeni segélyezés, felnőttképzés:
munkahelyi és közúti elsősegélynyújtás,
házi betegápolás, babysitter, Nyugdíjas
klub, egészségvédelem
VII. Erzsébet Családok Átmeneti Otthona,
Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat
Tóth Éva
Tel: 413-1658,
Családok átmeneti otthona működtetése
lakhatásukat elveszítő, VII. kerületi
66
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
1073 Bp. Kertész u. 24-28.,
Tel: 413-1657
www.sorsunk-jovonk.hu
e-mail:
családok részére. Jelentkezés kizárólag a
kerületi Hetedhét Gyermekjóléti
Központon keresztül.
VII.
Art Éra Alapítvány
1074 Bp., Rottenbiller u.10.
Tel./Fax: 06-1-413-1380
www.artera2007.hu
programvezető:
Puy Tamás
Tel: 06-30-539-6223,
e-mail: [email protected]
H-P:
16:00-20:00
Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű
ellátása
VII.
BZSH Herman Lipót Idősek Klubja
1075 Bp. Síp u. 12.
Tel: 413 5500/112 mellék
Kádár György
tel: 413 5571, 413 5524, e-mail:
H-Cs:
8:00-15:00
Szociális étkeztetés, nappali ellátás
időskorúak részére
VII.
BZSH Szociális étkeztetés
1075 Bp. Síp u. 12.
Tel: 413 5571, Tel:413 5524
Kádár György
tel: 413 5571, 413 5524, e-mail
Hétfőtől
csütörtökig
08:00 - 15:00 óráig
Szociális étkeztetés, kiszállítással
VII.
Értelmi Fogyatékosok Fővárosi Érdekvédelmi
Egyesülete ÉFFE
Házi Segítő Szolgálat 1077 Bp., Rózsa u. 14.
www.effe.hu
elnök: Téri Ildikó
Tel:06-70-362-4140
e-mail:
H-P:
9:00 – 16:00
Házi segítségnyújtás,
otthon közeli ellátás
VII.
Magyar Vöröskereszt VI.-VII. kerületi
Szervezet 1074 Bp. Szövetség u. 17.
Tel./Fax: 342-2712
www.voroskeresztbp.hu
Széplakiné Kujbus Éva
tel: 215-4638, fax.: 215-6253
szeplakineeva@
voroskeresztbp.hu
H-P: 8-16
Természetbeni segélyezés,
Egészségvédelmi tevékenység
vérnyomás-,vércukor-, koleszterin-,
testzsír mérés, Nyugdíjas klub .
VII.
Kötermuzsika1-2-3. Családi Napközi
1071 Bp. Damjanich u. 36. fszt. 4.
http://kortemuzsika.uw.hu/
Krizsovenszki Krisztina
Tel: 06-70-365-5113
e-mail:
H-P:
7:00 - 20:00
Családi napközi, időszakos
gyermekfelügyelet
VII.
Kiút Egyesület 1077. Bp. Wesselényi u.17. IV.
Tel:+36 1 413 35 54
www.kiutegyesulet.sokoldal.hu
Kölesné Bukovics Zsuzsanna
Tel: 413-3554,
e-mail: [email protected]
H-P: 11-17 óra Életvezetési és addiktológiai tanácsadás
VII.
Erzsébetvárosi Közösségi Ház
1077 Bp. Wesselényi u. 17.
Tel:413-3550
Váczi András
Tel: 06-20-579-8560
Hétköznap:
09:00 - 18:00
Tanácsadás, adományosztás, gyermekek
korrepetálása-, művészeti nevelése,
különféle kulturális rendezvények
VII.
KIÚT Szociális és Mentálhigiénés
Egyesület
1077 Bp. Wesselényi u. 17.
Kölesné Bukovics Zsuzsanna
dr. Bodor György
Tel: 06-30-312-7698
Tel: 06-1-413-3554
Hétköznap:
14:00 - 18:00
Leszakadók képzése, tanácsadás, utcai
szociális munka
VII. Cukorbetegek Bp.i Egyesülete és Sámán Miklósné H-Sze-P: Életmód tanácsadás, érdekvédelem,
67
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
Erzsébetvárosi Klubja
1077 Bp. Wesselényi u. 17. Tel:320-6466
Tel: 06-70-271-7683 10:00 - 14:00 gyógyító-segítő termékek ismertetése,
ingyenes mérések, képzések
VII.
„Egyről a Kettőre” Egyszülős Családokért
Alapítvány
1077 Bp. Wesselényi u. 17.
Nagy Zsóka
Tel: 06-20-315-2747
Hétköznapokon
előzetes telefonos
egyeztetés után
családi mediáció, tanácsadás, Egyszülős
klub fenntartása, gyermekvédelem
VIII. Félúton Alapítvány 1172 Bp., Liget fasor 26.
Tel: 258-6878 www.feluton.hu Kovács Csaba
e-mail: [email protected] nincs adat
VIII.
KAPOCS Ifjúsági Önsegítő Szolgálat,
Alapítvány 1146 Bp., Zichy Mihály utca 14.
www.kapocsalapitvany.hu
Szabó András titkár
Tel: 468-3113, e-mail:
VIII.
Szigony-Útitárs a Komplex Pszichoszociális
Rehabilitációért Kiemelten Közhasznú
Nonprofit Kft. 1083 Bp., Práter utca 44.
Tel:333-4966
Gordos Erika ügyvezető ig.
e-mail: szigonyutitars@
szigonyutitars.hu
pszichiátriai betegek nappali ellátása,
pszichiátriai betegek részére nyújtott
közösségi ellátás
VIII.
Moravcsik Alapítvány
Pszichiátriai Betegek Nappali Intézménye
1083 Bp., Balassa u. 6. - székhely
1087 Bp., Kőbányai út 22. - telephely
Tel:219-3960
Dr. Simon Lajos
e-mail: nappali_intezmeny@
psich.sote.hu
hétköznap 11:00 -
13:00
pszichiátriai betegek nappali ellátása
VIII.
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és
Drogambulancia Alapítvány
1095 Bp.,Gát utca 25. Tel:0670-607-4956
Dr. Rácz József
igazgató
e-mail: [email protected]
kedd-szombat
16:00 - 20:00
szenvedélybetegek részére nyújtott
közösségi ellátás szenvedélybetegek
részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátás
VIII.
Krízis Alapítvány
1225 Bp., Nagytétényi út 266.
Email: [email protected]
Grasztl Tibor elnök
Tel.: 207-1825
VIII.
Támasz Alapítvány
1086 Budapest, Dankó utca 9.
email: [email protected]
dr. Fórizs Éva elnök
Tel.: 262-5465
VIII.
Megálló Csoport Alapítvány
Szenvedélybetegekért 1084 Bp., József u. 49.
Tel: 303-6574, 323-1297
www.stopgroup.hu
Olaszy Csaba
e-mail:
szenvedélybetegek nappali ellátása és
közösségi alapellátás, valamint
szenvedélybetegek részére nyújtott
alacsonyküszöbű ellátás
VIII. Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány
1086 Bp., Magdolna utca 43. Oberth József
e-mail: [email protected]
szenvedélybetegek részére nyújtott
alacsonyküszöbű ellátás
68
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
www.mejok.com, www.jozanbabak.hu
VIII. Józan Babák 1086 Bp, Magdolna utca 43.
email: [email protected] Dr. Hittig Beatrix elnök
Tel.: 788-5110
VIII. Üdvhadsereg Józsefvárosi Gyülekezete
1086 Budapest, Dobozi utca 31. Vecsey Béla
Tel.: 323-0591
VIII.
Ébredések Alapítvány Közösségi Pszichiátriai
és Addiktológiai Ellátás
1089 Bp., Kálvária tér 5.
Tel: 334-1550, Fax: 219-0674
Dr. Harangozó Judit
ebredesekalapitvany
@gmail.com
pszichiátriai- és szenvedélybetegek
betegek részére nyújtott közösségi
alapellátás
VIII.
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
Szociális Népkonyha 1087 Bp., Fiumei út 3. Tel:
210-1169, www.myrai.hu
e-mail: [email protected] étkeztetés
VIII.
Magyar Vöröskereszt VIII. ker. Szervezet
1089 Bp., Diószeghy S. u. 5.
tel: 303 06 48, fax: 303 06 49
Széplakiné Kujbus Éva
tel: 215-4638, fax.: 215-6253
szeplakineeva@
voroskeresztbp.hu
H-P: 8-16
Természetbeni segélyezés
Nyugdíjas Klub
Egészségvédelem
VIII.
Magyar Vöröskereszt Nappali Szociális
Központ
1089 Bp., Diószeghy S. u. 5.
Balla Ferencné
Tel: 303-0648; e-mail:
utcai szociális munka,
nappali ellátás, nappali melegedő
VIII.
Magyar Vöröskereszt Fővárosi Szervezet
Főzőhely 1086 Bp., Homok u. 4-6.
Tel:313-1495
e-mail:
étkeztetés – ezen belül egyéb főzőhely
VIII.
Miasszonyunkról Elnevezett Kalocsai
Iskolanővérek Társulata Szent Szív Szociális
Otthon 1085 Bp., Mária u. 20.
Tel: 266-0519
e-mail:
VIII. Napfény Otthon Alapítvány
1083 Bp., Illés u. 38.
Tel: 210-6287; e-mail:
[email protected] nincs adat
VIII.
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
Józsefvárosi Csoport
1084 Bp., Déri M. u. 18. 1. em. 1.
nincs adat
VIII.
Nap Klub Alapítvány
1082 Bp., Leonardo da Vinci u. 4-6.
Tel: 333-0316
Horváth Judit
e-mail:
nincs adat
69
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
IX.
Magyar Vöröskereszt IX. kerületi Szervezete 1093 Bp., Mester u. 38.
tel: 215 46 38, fax: 215 62 53
Széplakiné Kujbus Éva
szeplakineeva@
voroskeresztbp.hu
H-P: 8-16
Természetbeni segélyezés, Nyugdíjas és
Önkéntes Klub, Felnőttoktatás: munka-
helyi és közúti elsősegély, Egészségvéd
X.
Magyar Vöröskereszt X. kerületi Szervezete 1107 Bp, Bihari út 15.
Tel:263-2744 Fax: 262-1511;
Vezető: Kalocsai Dóra
e-mail: kalocsai.dora@
voroskeresztbp.hu
H-P. 8-16
Természetbeni segélyezés,
egészségvédelem, nyugdíjas klub,
szociális segítségnyújtás
X. Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részleg
1102 Bp. Bánya u. 1. hajléktalan-ellátás Miletics Marcell 260-9855
X. Magyar Down Alapítvány Gondozóháza
1107 Budapest, Zágrábi út 13.
Murányi Sándorné vezető
[email protected] 260-7758 fogyatékos ellátás
X. Sokproblémás Alapítvány
1102 Bp., Liget u. 10. dr. Fórizs Éva szenvedélybeteg ellátás
X.
Emberbarát Alapítvány
1105 Bp. Cserkesz u. 7-9.
Bereczki Ágnes vezető
[email protected] 431-9796 szenvedélybetegek ellátása
X.
Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi,
Kulturális Segítő Közhasznú Alapítvány
1102 Bp., Bánya u. 4/a
Mihalicska Terézia vezető 260-6725
XI.
Magyar Vöröskereszt XI. Kerületi Szervezete 1117 Budapest, Erőmű u. 8. tel/fax: 209-4250,
e-mail:[email protected]
Nagy Tibor tel.: 06-1-209-4250, e-mail:
H-P:
8.00-16.00
eü.szűrés, elsősegélynyújtás okt.
vizsgáztatás, szociális segítségnyújtás,
katasztrófavédelem
XI.
XXIII. János Szeretetotthon Okos Gizella
Szeretetotthona 1112 Budapest, Dayka Gábor
utca 102-104. tel: 319-2533; fax: 248-0232
Borosné Tegze Emma tel.: 06-
1-319-2533 e-mail:
folyamatosan
idősek otthona 102 fő,
idősek emeltszintű otthona 7 fő,
gondozóház 6 fő
XI.
Szent Lujza Szeretetotthon 1118 Budapest, Ménesi út 27.
Szeretet Lányai Társulat 1118 Budapest, Ménesi út 27.
Zöldy Pál tel: 06-1-466-5611
fax: 06-1-466-7615 folyamatosan
idősek otthona 80 fő,
gondozóház 20 fő
XI.
Down Alapítvány Átmeneti- és Napközi
Otthona 1116 Budapest, Szalóki utca 53.
Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló
Magyar Down Alapítvány
Veperdiné Scholz Mária tel.,
fax: 06-1-208-5622, e-mail:
Pércsi-Szemes Rita tel.: 06-20-
folyamatosan
fogyatékos személyek nappali ellátása 30
fő,
átmeneti gondozóháza 30 fő,
lakóotthon 15 fő
70
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
1145 Budapest, Amerikai út 14.
Kiscsoportos Lakóotthon 1116 Budapest, Andor utca 6.
340-2785, fax: 06-1-273-1170
e-mail: andor.otthon
@downalapitvany.hu
XI.
Bliss Alapítvány Segítő Kommunkációs
Módszertani Központ, tel: 310-3583,
[email protected] 1112 Budapest, Neszmélyi út
36. - ellátási szerződéssel
Paless Eszter tel: 06-1-310-
3583 e-mail: [email protected] naponta 8-16 óráig fogyatékosok nappali intézménye 8 fő
XI.
Szellemi Sérült Testvéreinkért Alapítvány
1114 Budapest, Ulászló utca 14.,
Szent Mihály Otthon
1116 Bpest, Derzsi utca 4. - ellátási szerződéssel
Kovács Margit tel.: 06-1-481-
0085 fax: 06-1-208-5622 e-
mail: [email protected]
naponta 8-16 óráig fogyatékos személyek lakóotthona 10 fő,
fogyatékosok nappali intézménye 20 fő
XI.
Katolikus Karitász-Caritas Hungarica
1111 Budapest, Bartók Béla út 30.
Katolikus Karitász-Caritas Hungarica RÉV
Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat Nappali,
Közösségi és Alacsonyküszöbű Ellátó Részleg 1113 Budapest, Bartók Béla út 96.,
1115 Budapest, Csóka utca 5.
ellátási szerződéssel
Márton Andrea tel: 06-1-248-0824 e-mail:
naponta 8-16 óráig nappali 30 fő és közösségi ellátás
szenvedélybetegeknek
XI.
Krízis Alapítvány 1225 Bp, Nagytétényi út 226.,
tel.: 06-1-207-28-25, www.krizisalapitvany.hu, -
ellátási szerződéssel Graszl Tibor
átmeneti gyermekotthon
Házirendben meghatározottak szerint.
XI.
Anyaoltalmazó Alapítvány 1201 Budapest,
Török Flóris u. 228.. tel.: 06-1-283-01-94,
www.anyaoltalmazo.hu, - ellátási szerződéssel
Haraszti István, e-mail:
családok átmeneti otthona
Házirendben meghatározottak szerint.
XI. Menedékház Alapítvány 1112 Budapest,
Muskétás utca 1. tel: 248-0446 fax: 248-0447,
Papp Lajos,
családok átmeneti otthona 40 fő
Házirendben meghatározottak szerint.
XI.
Még TöbB Mesét - Műegyetemi Dolgozók és
Hallgatók Gyermekeiért Alapítvány Bölcsődéje 1113 Budapest, Diószegi út 49-51.
www.ovoda.bme.hu
Kerek Anna, 06-30-3323-970
[email protected] bölcsőde, 58 fő
XI.
Boldogságban Felcseperedi Alapítvány 1117
Budapest, Dombóvári út 6-8. Manócska
Alapítványi Bölcsőde www.jatszokucko.hu
Hodos Enikő, Hodos Csilla,
tel.: 06-20-399-0137, 06-70-
559-4465, 06-20-295-49-49
bölcsőde, 36 fő
71
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XI.
Delfino Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1116
Budapest, Kővirág sor 135. Delfino Bölcsőde
[email protected];www.delfino.hu
Szabóné Kormos Mónika,
tel.: 30-9223-985 bölcsőde
XI.
Egészségesebb Óvodás Gyermekekért
Alapítvány 1112 Bp., Kamaraerdei út 12-14.
Kamaraerdei Kerekerdő Bölcsőde [email protected], www.suliovi.hu
Lestárné Lukács Gizella,
tel.: 06-20-585-5289, 249-9772 bölcsőde, 24 fő
XI. RMV 2007 Kft. Cseperedő Képességfejlesztő
Játszóház 1117 Budapest, Karinthy F. út 13. I/4. Rusznyák Attila tel.: 20-212-3172
játszóház, 20 fő [email protected],
www.cseperedojatszohaz.hu
XI. Kisdedóvó Közhasznú Alapítvány Kisdedóvó
Családi Napközi 1118 Bp., Hársmajor u. 14/A
Blazsovits Éva,
tel.: 06-30-812-8582
családi napközi,
7 fő [email protected]; www.sasadiovi.hu
XI.
Kisdedóvó Közhasznú Alapítvány Sasadi
Bölcsi Családi Napközi 1118 Budapest,
Hársmajor u. 14/A.
Blazsovits Éva,
tel.: 06-30-812-8582
családi napközi,
7 fő [email protected]; www.sasadiovi.hu
XI. Kisdedóvó Közhasznú Alapítvány Sasadi
Gyermekház 1118 Budapest, Hársmajor u. 14/A
Blazsovits Éva,
tel.: 06-30-812-8582 játszóház, 20 fő [email protected]; www.sasadiovi.hu
XI. Szülők Háza Kft. Szülők Háza Családi
Központ és Játszóház 1118 Bpest, Rétköz u. 7.
Hilbert Edina,
tel.: 06-1-246-0880 játszóház, 30 fő
www.szulokhaza.hu
XI. Babaszoba Kft. Babapihenő Játszóház 1114
Móricz Zs. Krt. 3/B. fsz. 6. www.babapiheno.hu,
Gáspár Zsuzsanna,
tel.: 06-70-354-3019 játszóház, 10 fő
www.facebook.com/ababapiheno
XI.
Mobil Business Language Szolgáltató
Nonprofit Kft. Little Bird Családi Napközi 1112 Budapest, Hosszúréti út 41-43. C. ép. fsz.
Ellis Nina,
tel.: 06-30-292-1550
családi napközi,
7 fő
www.littlebird.hu
XI.
Mobil Business Language Szolgáltató
Nonprofit Kft. Baba-Mama Ház Játszóház 1112 Budapest, Hosszúréti út 41-43. C. ép. fsz.
Ellis Nina,
tel.: 06-30-292-1550 játszóház, 10 fő
www.littlebird.hu
XI.
Mobil Business Language Szolgáltató
Nonprofit Kft. Fióka Családi Napközi 1112
Budapest, Hosszúréti út 41-43. C. ép. fsz.
Ellis Nina,
tel.: 06-30-292-1550 játszóház, 10 fő
www.littlebird.hu
XI.
Meseforrás Családsegítő Szolgáltató
Közhasznú Nonprofit Kft Meseforrás Családi
Napközi és Képességfejlesztő Játszóház 1112 Budapest, Neszmélyi út 18/A.
Törzsök-Connolly Éva, tel.: 06-70-567-0989
játszóház 30 fő,
családi napközi
7fő
www.meseforras.eu
XI.
Delfino Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.
Delfino Családi Napközi 1116 Budapest, Kővirág sor 135.
Szabóné Kormos Mónika,
tel.: 06-30-9223-985
családi napközi
7 fő [email protected];www.delfino.hu
72
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XI.
Cyn-Ben Szolgáltató Betéti Társaság
Bölömbér Családi Napközi 1116 Budapest, Duránci u. 1.
Tóthné Bakó Mónika,
tel.: 06-20-402-6572
családi napközi
7 fő
www.bolomberboli.mlap.hu
XI.
"Azümzümbölcsi" Családi Napközi
Közhasznú Nonprofit Kft. Züm-Züm bölcsi
Családi Napközi 1114 Budapest, Eszék u. 4/B. mfsz. 2.
Kurucz-Kováts Dóra,
tel.: 06-20-482-6564
családi napközi
7 fő
www.zumzumbolcsi.hu
XI.
"Azümzümbölcsi" Családi Napközi
Közhasznú Nonprofit Kft. Brum-Brum
Családi Napközi 1114 Budapest, Kanizsai u. 35.
Kurucz-Kováts Dóra,
tel.: 06-20-482-6564
családi napközi
7 fő
www.zumzumbolcsi.hu
XI. Pipacsmező Alapítvány Pipacsmanó Családi
Napközi 1112 Budapest, Nagyida u. 5.
Nagy Diána, Fodor Tamás,
tel.: 70-4249160, 30-5183412
családi napközi,
7 fő
www.pipacstunder.co.hu
XI. Pipacsmező Alapítvány Pipacstündér Családi
Napközi 1112 Budapest, Nagyida u. 5.
Nagy Diána, Fodor Tamás,
tel.: 70-4249160, 30-5183412
családi napközi,
7 fő
www.pipacstunder.co.hu
XI.
Mesefalva Családi Napközi Közhasznú
Nonprofit Kft. Mesefalva Családi Napközi 1116 Budapest, Szerelmey Miklós u. 15.
Béndekné Mohácsi Eszter,
tel.: 06-30-983-4930
családi napközi,
7 fő
www.mesefalva.com
XI.
Törpilak Családi Napközi és Játszóház
Nonprofit Kft. Törpilak Családi napközi 1119 Budapest, Tétényi út 75/B.
Csák Annamária, tel.: 371-
0136 Erős Andrea 20/262-11-
95
családi napközi,
7 fő
www.babaorszag.com
XI.
Otthonnapközik e-GO Nonprofit Kft. Kolibri
Családi Napközi 1114 Budapest, Bukarest u. 8-
10. 1. lph. 1/3.
Jászai Sarolta, tel.: 06-30-383-2291
családi napközi,
7 fő
www.otthonnapkozik.com
XI.
Otthonnapközik e-GO Nonprofit Kft. Kolibri
II. Nemzetközi Családi Napközi 1113 Budapest, Kosztolányi D. tér 7. fszt. 2.
Jászai Sarolta,
tel.: 06-30-383-2291
családi napközi,
7 fő
www.otthonnapkozik.com
XI. Maminti Alapítvány Süni Családi Napközi
1115 Budapest, Tétényi köz 8.
Földes Mónika,
tel.: 06-20-3380-363
családi napközi,
7 fő
maminti.alapitvá[email protected],
www.sunicsana.com
XI.
Kacor Családi Napközi Nonprofit Kft. Kacor
Családi napközi 1116 Budapest, Gyékényes u.
61. fszt. 2.
Marót Zsuzsanna, tel.: 06-20-
549-29-18, 06-30-8632-724
családi napközi,
7 fő
www.kacorcsana.hu
XI.
Fecsegő Tipegő Alapítvány Fecsegő Tipegő
Családi Napközi 1116 Budapest, Husáng utca 20.
Völgyi Gabriella,
tel.: 06-30-97771769
családi napközi,
7 fő
www.fecsegotipego.hu
XI. TÁDÉ Játszóház és Fejlesztő Közhasznú
Alapítvány Csibebölcsibe Családi Napközi
Benkőné Kecskeméti Márta,
tel.: 06-20-9580-928,
családi napközi,
7 fő
www.csibebolcsibe.hu
73
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
1113 Budapest, Daróczi út 52. félemelet 1. tel.: 06-20-533-3935 [email protected]
XI. Human Mind Team Kft. Bright Kids Családi
Napközi 1119 Budapest, Szombathelyi tér 4. Debre Tünde
tel.: 06-20-333-1647
családi napközi
7 fő
www.brightkids.hu
XI. Budai Miniovi Nonprofit Kft. Budai Miniovi
és Játszóda 1111 Bp, Lágymányosi u.16. fsz. 2. Veczánné Gyurmánczi
Katalin
családi napközi
7 fő
miniovi.blog.hu
XI. Future Inno Nonprofit Kft. Ciróka Családi
Napközi 1115 Budapest, Ballagi Mór u. 3. II/2. Eisenberger Aranka tel.: 06-70-628-6373
családi napközi
7 fő
[email protected], www.ciroka-
csana.hu
XI.
9 Bölcsi Kft. Bartók Bölömbér Családi
Napközi 1114 Budapest, Bartók Béla út 37. fszt. 5.
Tóthné Bakó Mónika,
tel.: 06-20-402-6572
családi napközi
7 fő
bolomber2.mindenkilapja.hu
XI. Mankaház Kft. Mankaház Családi Napközi
1118 Budapest, Előpatak u. 20/B. Ráday Franciska
tel.: 06-30-305-41-49
családi napközi
7 fő
www.mankahaz.hu
XI. Gallex Bt. Gyöngyöm MiniÓvoda Családi
Napközi 1112 Budapest, Kápolna út 56. tel.: 06-30-6398668
családi napközi
7 fő [email protected]
XI. Gallex Bt. Gyöngyöm Miniovi Családi
Napközi 1112 Budapest, Kápolna út 56. tel.: 06-30-6398668
családi napközi
7 fő [email protected]
XI. Sugerencia Kft. Zöldpötty Családi Napközi 1114 Budapest, Hamzsabégi út 38-40/A. III/4.
tel.: 06-70-314-37-03 családi napközi
7 fő [email protected]
XI. Mesekő Plusz Kh. Kft. Mesekő Családi
Napközi 1112 Budapest, Oltvány árok 25. tel.: 06-30-558-6291
családi napközi
7 fő www.meseko.hu, [email protected]
XI.
Royal 2008 Nonprofit Kft. Napsugár
Gyermekvár Családi Napközi 1112 Budapest, Fehérló u. 8.
családi napközi
7 fő
napsugargyermekvar.hu,
XII.
Magyarországi Református Egyház
Válaszút Misszió
1125 Budapest, Krisztina krt. 5.
224-0122 ; [email protected]
www.valaszutiroda.hu
Selmeczi Lajos
+36-30-6395-362
hétköznap 9:00 -
19:00
Szenvedélybetegek közösségi ellátása
Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű
ellátása
XII.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Fogadó”
1122 Budapest, Kékgolyó utca 19/c
201-1045 fogadó@maltai.hu
www.kimondhato.hu
Frankó András
201-1045
H. 9:00-17:00
K: 14:00-17:00
SZ: 9:00-17:00
CS: 9:00-17:00
P: 9:00-16:00
Szenvedélybetegek közösségi ellátása
Szenvedélybetegek nappali ellátása
74
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XIII.
Drogprevenciós Alapítvány
1136 Bp, Hollán E. u. 40.
1136 Bp, Balzac u. 48/A. fsz/4.
Tel:320-2866
e-mail: [email protected]
Varga Mónika
Tel: 320 - 2866
e-mail:
Szenvedélybetegek részére nyújtott
alacsonyküszöbű ellátás
XIII.
Kishajó Családi Napközi
1138 Bp, Danubiusz utca 14., 2/7.
Tel:06-30/368-8959
Kapcsolattartó: Juhász Klára
Tel: 06-30/368-8959
e-mail:
Családi napközi
XIII.
Bíborka Trió Gyermekvédő Nonprofit Kft.
1131 Bp., Szent László út 129/B.
Tel: 06-70/339-9374
Magosányi Szilvia
Tel: 06-70/339-9374
e-mail:
Családi napközi
XIII.
Buci Maci Bölcsovi
1131 Bp., Násznagy utca 69.
Tel: 06-20/960-1319
Dobrocsi Szilvia
Tel: 06-20/960-1319
e-mail:
Családi napközi
XIII.
Varázsceruza Családi Napközi
1131 Bp., Reitter Ferenc utca 120-122.
Tel: 06-30/626-3579
Ráczné Karai Gabriella
Tel: 06-30/626-3579
e-mail:
Családi napközi
XIII. Trendeli Bölcsőde
1136 Bp., Tátra u. 27/A. Tel: 340-55-20
Panyi Miklós, Tel: 340-55-20
e-mail: [email protected]
Bölcsőde
XIII.
Dióverő Szolgálat
1135 Bp., Róbert Károly körút 102.
Tel: 239-1420
Csépányi Gabriella
Tel: 239-1420
e-mail:
Szenvedélybetegek részére nyújtott
alacsonyküszöbű ellátás
XIII.
Soteria Alapítvány Matéria Klubháza és XIII.
kerületi Közösségi Ellátás Integrált
Szolgáltatás 1131 Bp., Visegrádi utca 113.
Lombos Petra
Tel: 06-1/266-17-95
Pszichiátriai betegek részére nyújtott
közösségi alapellátás
XIII.
Szociális Központ Szenvedélybetegek Nappali
Intézménye
1137 Bp., Országbíró utca 16.
Tel: 208-49-33
Révfalvi Dorottya
Tel: 208-49-33 e-mail:
segelyszervezet@segely-
szervezet.hu
Nappali ellátás
75
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XIII.
Magyar Vöröskereszt XIII. kerületi Szervezete
1134 Bp., Váci út 67.
tel: 329 50 82 , fax: 340 89 78
Oroszlán Zoltánné oroszlananiko@
voroskeresztbp.hu
Hétfőn 12-16 óra
között
Szerdán 9 és 13
óra között
Állandó akció: Ingyen ruhaosztás: XIII.
Hegedűs Gy. u.88. páratlan héten kedden
9-13 óráig , elsősegélynyújtás oktatás,
vizsgáztatás
XIV.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
1142 Bp. Szatmár u. 26.
Molnár László Simon
Tel:252-3135
anyaotthon, családok átmeneti
otthonának működtetése
Férőhelyszám: 116
XIV.
Szociális Rehabilitációs Alapítvány
1152 Bp. Aporháza u. 61-63.
Carlos Lattes Pavez
Tel:308-1301
családok átmeneti otthonának
működtetése: Csömör, Nagy S. u
férőhelyszám: 52
XIV.
Euró-Regió Szociális Szakmai Közösség
Közhasznú Egyesület
Szent Márton Támogató Szolgálat
1148 Budapest Nagy L. király útja 71. II/12.
támogató szolgáltatás
XIV.
Magyarországi Református Egyház Filadelfia Ház – Fogyatékosokat Segítő Reform.
Központ: 1143 Budapest, Hungária krt. 200.
Csumán-Lechner Alexandra
: 06-30/748-62-51
nappali ellátás
fogyatékos személyek számára,
támogató szolgáltatás
XIV.
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi
Regionális Egyesülete Louis Braille Támogató
Szolgálat, 1146 Budapest, Hermina út 57.
Fodor Ágnes
: 384-55-41 támogató szolgáltatás
XIV. Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat Segítőkéz
Családok Átm. Otthona XIV. Lőcsei u. 41.
Csonka Brigitta
: 297-3891, Fax: 297-38-92 családok átmeneti otthona 35 férőhely
XIV.
Evangéliumi Pünkösdi Közösség Országos
Cigánymisszió – Segítő Szolgálat
1143 Bp., Gizella utca 37.
Farkas Tünde
Tel: 422-0516
házi segítségnyújtás, étkeztetés
XIV. Tiszta Jövőért Közhasznú Alapítvány –
1149 Bp., Tábornok utca 11/B. Gondi János
Tel: 460-96-70
szenvedélybetegek részére nyújtott
alacsonyküszöbű ellátás
XIV.
Magyar Vöröskereszt XIV. kerületi Szervezete
1143 Bp., Gizella u. 34. tel: 251-5440,
Bohácsné Vilimek Ágnes
Oroszlán Zoltánné
tel: 329-5082; fax: 340-8972
Hétfőn 12-15
Csütörtök 9- 12
Általános szociális segélyezés. Akciók
szervezése tervezett időpontokban
XV. "Aranyhíd" Gyermekek Átmeneti Otthona
Elérhetőség: 1042 Budapest, Hajnal u. 15. tel.:
Az Otthont Újpest Önkormányzata tartja fenn – de ellátási
szerződéssel gondoskodik a XV. kerület gyermekeiről is.
76
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
369-41-07 – ellátási szerződéssel Olyan kiskorúakat fogadnak akiknek felügyelete és gondozása
egy évnél nem hosszabb időszakban hozzátartozóik által nem
megoldható.
XV.
Szociális és Rehabilitációs Alapítvány
telSz.é.R.A.) 1152 Bp., Aporháza u 61-63.
tel/fax: 308-1301, E-mail:
[email protected] – ellátási szerződéssel
Carlos Lattes Pavez
igazgató
tel: 306-1488 •
Web: www.szera.eu
Az Alapítvány gyermekvédelmi és hajléktalan ellátást
egyaránt nyújt bentlakásos formában. Családok átmeneti
otthonát 18 hónapos- és hajléktalan férfiak rehabilitációs
intézményét 36 hónap ellátási időtartammal.
XV.
„Félúton” Alapítvány
„Your Self”Centrum 1171 Bp.,Péceli út 119.
tel: 253-8166, fax: 253-5199
Félút Centrum 1172 Bp., Liget sor 26.
tel: 258-6878, fax:258-1788
Orczy Klub 1089 Bp., Orczy út 27.
tel/fax:785-7616
Humán Sztráda Nonprofit Kft. 1047 Bp., Fóti
út 71. tel/fax: 784-9814
– ellátási szerződésekkel
Kovács Csaba ügyvezető
www.feluton.hu
Pintér Erika
ügyvezető igazgató
Ügyfélfogadás:
Hétfő-Péntek
8:00-16:00
A két szervezet munkatársai napi szinten
több, mint 320 szenvedély- és
pszichiátria beteget látnak el. A szakmai
szükségletekhez igazodva pszichiáter,
addiktológus szakorvosok végzik
munkájukat. 2006. óta végeznek
felnőttképzést. szociális szakemberek és
saját munkavállalóik részére. A
foglalkoztatás, - mint szolgáltatás 2010.
októberében került kiépítésre.
XVI. Rákbetegek Országos Szövetsége – Derűlátók
Klubja 1163 Budapest Cziráki u. 22. Molnár Imréné
:403-2122
XVI.
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi
Szervezete XVI. kerületi Szervezete
1163 Budapest Veres Péter út 27.
Mohácsiné Rózsa Jolán
:403-5562 H-P: 8-16
Idősek klubja: minden hó utolsó CS 10-
12 között, jogi tanácsadás: kéthetente
szerdánként , hétfőnként lakossági
ruhaosztás 9-12ig
XVI.
Nagycsaládosok Országos Egyesülete
XVI. kerületi Nagycsaládosok Egyesülete
1164 Budapest Lóca u. 4.
Berecz Ilona
:70/427-1616
XVI. Otthon Segítünk Alapítvány
:20/383-3297
Dr. Szabó Mártonné
Csomor Zsuzsanna
XVI.
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete
Mátyásföldi Szervezete
1162 Budapest, János u. 49. Tábiné Hídvégi Csilla
XVI. Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület
1165 Budapest, Szabadság u. 7/a Kőkúti Lászlóné
:403-6920
77
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XVI. Cinkotai Nyugdíjas Polgárok Köre
1164 Budapest, Mokány u.26 Harnos Józsefné
XVII.
Your Self”Centrum Pszichiátriai Betegek
Integrált Intézménye 1171 Bp.,Péceli út 119.
tel:253-8166, fax:253-5199 –ellátási szerződéssel
Kovács Csaba ügyvezető
www.feluton.hu
Pszichiátriai Betegek Integrált
Intézménye
XVII.
„Félút Centrum” Szenvedélybetegek Integrált
Intézménye 1172 Bp., Liget sor 26.
tel: 258-6878, fax:258-1788 -ellátási szerződéssel
Szenvedélybetegek Integrált Intézménye
XVII.
Rés Szociális és Kulturális Alapítvány
Családok Átmeneti Otthona 1173 Bp.,
Összekötő utca 3., Tel/Fax: 258-5895, 258-5896,
email: [email protected] - ellátási szerződéssel
Varga Anikó
vezető
0-24
Krízishelyzetbe jutott családoknak
lakhatás és szociális/mentális segítség-
nyújtás, veszélyeztetett fiatalok segítése,
szabadidős programok szervezése
XVII.
SUPPORT Humán Segítő és Szolgáltató
Alapítvány 2143 Kistarcsa, Késmárki u. 21.
Telefon: 06-30/9428-987, email: support
@teleplus.tvnet.hu - ellátási szerződéssel
Takács Imre
Átmeneti tartózkodás a hajléktalanná
vált, kisgyermekes családok számára,
életvezetési tanácsadás, hivatalos és
egyéb ügyek intézésének segítése.
XVII.
Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi
Szervezete XVII. kerületi Szervezete
1173 Bp., Péceli út 106. tel/fax: 257 25 25
Mészáros Imréné
Kalocsai Dóra
tel/fax: 263 27 44
kalocsai.dora@
voroskeresztbp.hu
Ruhaosztás: Szerdán 9-11:30 között,
egészségügyi szűrések minden hó utolsó
csütörtökén 9-11.30 között, Idősek
klubja: kéthetente szerdánként
XVII.
Rákoscsabai Baptista Gyülekezet Virágoskert
Értelmi Sérültek Napközi és Átmeneti
Otthona 1173 Bp., Újlak u. 106.
tel: 256-3003, E-mail: [email protected]
Varga Éva
intézmény vezető
értelmi fogyatékosok napközi- és
átmeneti ellátása
XVIII.
Óvodasport Nonprofit Kft. fenntartásában
Karate Kölyök Családi Napközi 1183 Budapest, Korpona u. 3.
Tokodiné Bús Edina
tel: 290-4224, 06-70/281-7837
XVIII.
Kiskópé Szociális Alapítvány
Kiskópé Családi Napközi 1181 Budapest, Katona J. u. 5.
Kiskópé Szociális Alapítvány
Barna Lászlóné
06-1/290-6721,
06-20/476-8027
A két családi napközi bölcsődés korú
gyermekek 7 és 5 fő fogadására szolgáló
napközi 2-7 éves korig
78
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
Nagykópé Családi Napközi 1181 Budapest, Katona J. u. 5.
XVIII.
Gyermekbolygó Kisgyermekek Nevelését
Segítő Szakmai Egyesület
Gyermeksziget Családi Napközi 1181 Budapest, Dráva u. 69.
06-70/375-6756
7 fő bölcsődés és óvodás korú gyermek
fogadására szolgáló családi napközi
XVIII.
Dominó Gyermekcentrum Nonprofit Kft.
Dominó Családi Napközi és Játszóház 1182 Budapest, Torda u. 20.
Knapecz János
06-1294-2487
A családi napközi 7 férőhelyére
bölcsődés korú gyermeket fogad, a
játszóház külön működik.
XVIII.
Tudorkuckó Családi Napközi Nonprofit Kft.
Tudorkuckó Családi Napközi 1184 Budapest, Lenkei u. 50/A
Lengyelné Kovács Katalin
06-30/697-2977
Családi napközi 7 kisiskolás gyermek
részére
XVIII.
Belsőmajor Lakópark Egyesület
1188 Budapest, Rózsakvarc utca 20/B2
Teleki Sándor
06 20 451 9925
A Lakópark érdekvédelme, közösségi
célok képviselete, találkozók és
programok szervezése, non-profit
vállalkozási tevékenység.
XVIII.
ClubNetCet Internetes Ismeretterjesztő
Egyesület 1184 Budapest, Kézműves u. 1/c.
Mozga Márta
Internetes kultúra terjesztése,
számítógépes oktatások szervezése
idősek, gyermekek számára, civil
szervezetek számára irodai szolgáltatás.
XVIII.
Dr. Széky Endre Pestszentimre Történeti
Társaság 1188 Budapest, Nemes u. 16.,
lev. címe: 1188 Budapest, Szélső u. 89/b.
Fax:1/297-4271
Pándy Tamás
Tel:291-9757, 70/220-3771
fax: 1/297-4271
Pestszentimre történelmi múltját kutató
és dokumentáló szervezet
XVIII.
Együtt Pestszentimréért Egyesület 1188 Budapest, Erdősáv u. 42./b
Dunavölgyiné Lipokatich
Margit
Telefon: 20-555-8871
Fax: 297-0145
Pestszentimre helytörténetének kutatása, környezet- és
állatvédelem, kulturális programok, előadások szervezése,
jótékonysági és karitatív akciók végzése, egészséges életmód
elősegítése, krónikus betegek részére életvezetési tanácsadás.
XVIII.
Életjel Alapítvány 1181 Bp, Kondor B. stny. 4.
Tel: 290-3293, Fax: 1/290-8919
[email protected], www.sofi.hu Csík Árpádné
Az alapítvány célja a tanulásban és értelmileg akadályozott
gyermekek ifjúságvédelme, prevenció, tanácsadás, a SOFI-
ban tanuló gyermekek számára szabadidős programok
szervezése.
XVIII.
Eötvös Loránd Polgári Társaság 1183 Budapest, Szegfű u. 6.
Telefon:30/948-4822, Fax: 1/290-0572
Dr. Horváth Béla
Magyarország felemelkedése, a környezet megóvásának-, a
lakóhely hagyomány-őrzésének elősegítése. Tevékenység:
kulturális, szabadidős, kisebbségi, nemzetiségi, közművelődés
XVIII. Érted 2006 Alapítvány Dr. Aradi Krisztina A XVIII. kerületben élő gyermekek
79
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
1181 Budapest, Kondor B. stny. 13/b.
Telefon:1/294-4542
egészségügyi eü. ellátása, színvonalának
emelése, egészségmegőrzés,
betegségmegőrzés, szociálisan rászoruló
családok segítése, ismeretterjesztés.
XVIII.
Etüd Zenei Alapítvány 1183 Budapest, Léva utca 10.
Telefon: 06-70/252-16-77
www.etudalapitvany.hu
Sánta Ferenc
06-70/252-16-77
Pestszentlőrinc-Pestszentimre magasabb szintre emelése
érdekében. Az alapítvány célja a Dohnányi Ernő
Zeneiskolával szorosan együttműködve a zenekultúra, a
kerület fiatal muzsikusainak próba- és fellépési lehetőségek
biztosítása. Az alapítvány bevételeit a növendékek által
használt hangszerek beszerzésére fordítja, támogatva a tanuló
gyerekeket.
XVIII. Fogyatékos Emberek Csoportjáért Kerületi
Egyesület 1182 Bp, Marosvásárhely u. 6-8. Novoszáth Ágnes
Fogyatékosok segítése, programok
szervezés
XVIII. Jövő Ifjúságáért Egyesület
1183 Budapest, Teleki u. 61/a Lukács László
A kerületi ifjúság segítése: közösség-
teremtés, érdekképviselet, drogprevenció,
sporttevékenységek, szakkörök,
jótékonysági rendezvények szervezése
XVIII.
Kijárat Egyesület 1184 Budapest, Mikszáth Kálmán utca 2. b.ép.
4.lph. 4/13. Bartyik György
Az egyesület célja, hogy egy szakemberekből álló hálózat
kiépítésével lehetőséget teremtsen a szegénység és a
kirekesztettség leküzdésében. Tevékenysége: szociális
tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, nevelés és
oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális
tevékenység, gyermek és ifjúságvédelem, hátrányos helyzetű
csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, emberi
és állampolgári jogok védelme, magyarországi nemzeti és
etnikai kisebbségekkel valamint a határon túli magyarsággal
kapcsolatos tevékenység.
XVIII.
Magyar Vöröskereszt XVIII. kerületi
Szervezete 1182 Bp., Üllői út 337.
tel: 291 6363
Németh Zoltánné
tel/fax: 276 04 78
nemethandrea@
voroskeresztbp.hu
ingyenes ruha- és élelmiszer osztás,
felnőttképzési tevékenység, munkahelyi
és közúti elsősegélynyújtás
XVIII.
Lakatos Lakótelep Környezetéért Egyesület 1184 Budapest, Gölle u. 1. II/13.
Tel: 290-4503, Fax: 1/290-4503
Csörnyei Ferencné
Az otthonosabb, környezetvédelem szemléletű lakótelep
kialakítása, zöld területeink védelme, karitatív tevékenység.
Hagyományteremtő események: a LAKATOS FÓRUM
megtartása, a LAKATOS NAP megszervezése.
80
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XVIII.
Kikelet Hagyományőrző Egyesület 1182 Budapest, Ganz Ábrahám utca 22.
Vörösné Éles Csilla
06 20 33 53 885
Hagyományok ápolása, kulturális örökség védelme, ifjúság
nevelése, kapcsolatok ápolása.Néptánc oktatás, népi
kézművesség foglalkozások szervezése, lebonyolítása, kerületi
redezvényeken, fesztiválokon közreműködés, a kerületi civil
szervezetekkel, művészeti csoportokkal való szoros
együttműködés. Hagyományőrző tevékenység.
XVIII.
Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó
Egyesülete 1188 Budapest, Póth Irén u. 28/A
Telefon:30/241-8522 Jávor Zoltán
a természetben való sportos, aktív túrázás népszerűsítése,
teljesítménytúrázók számának növelése, az ifjúsági és
diákkorosztályok számára a teljesítménytúrázás
megismertetése és megszerettetése, ezáltal az egészséges
életmódra nevelés elősegítése
XVIII.
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete XVIII.
Kerületi Szervezete 1136 Bp., Hegedűs Gy. u. 43.
[email protected] http://www.mbe2003.hu
Kovács Béláné
Tel:329-5299, 20/575-6111
Fax:1/349-8172
A szervezet célja a kerületben élő
mozgássérültek tájékoztatása, számukra
kulturális, turisztikai, rekreációs
programok szervezése.
XVIII.
Nagycsaládosok Szent Lőrinc Egyesülete 1182 Budapest, Vajdahunyad u. 7.
Fax: 06 1 2913653 [email protected]
Halászné Barna Krisztina
06 30 992 5866
Nagycsaládosok összefogása, közösségi
programok szervezése és
érdekképviselete
XVIII.
NATIK telNők a XVIII. Kerületért)
Alapítvány 1181 Budapest, Üllői út 453.
Tel: 295-0777, Fax:1/295-0666,
[email protected], http://www.natik.axelero.net
Mogyorósiné dr. Pécsi Ildikó
a kerülethez kötődő nők fizikális,
mentális, materiális problémái
megoldásának, esélyegyenlősége
biztosításának elősegítése.
XVIII.
Pestszentimrei Nagycsaládosok Egyesülete 1188 Budapest, Brigád u. 17/b.
www.pne.hu
Szerjánné Gara Éva
06 30 383 0022
Nagycsaládosok összefogása, közösségi
programok szervezése és
érdekképviselete
XVIII.
Pestszentimrei Református Egyház Soli Deo
Gloria Alapítványa 1188 Budapest, Rákóczi utca 81.
Tel: 295-3427, 1/291-7063, Fax:1/295-3427
E-mail:[email protected]
Ráczné Balogh Sarolta
Az alapítvány az ifjúság nevelésével és
az idősek, rászorultak, a társadalom
peremére kerültek felkarolásával
foglalkozik.
XVIII.
Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Németszármazású Polgárainak Egyesülete
1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. http://www.npe18.hu
Dedeó Anita
A sváb kulturális, társadalmi, egyházi
hagyományok újjáélesztése és ápolása; a
helyi német nemzetiségű lakosság helyi
önkormányzatban és más társadalmi
szervezetekben való képviselete.
81
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XVIII.
Reform Régió Egészségnevelő, Oktatási,
Kulturális és Sporttánc Közhasznú Egyesület 1185 Budapest, Losonc u. 37.
http://www.reform.gportal.hu
Farkas Lászlóné
Tel: 291-3202, 30/996-4166,
Fax: 1/291-3202
Testi lelki egészséget szolgáló
tevékenységek művelése, fejlesztése,
oktatása.
XVIII.
Somogyi László Pestszentlőrinc-Pestszentimre
Szegényeit Támogató Alapítványa 1188 Budapest, Póth I. u. 123/b.
Dr. Pálffy Beáta
Telefon: 20/371-2943
Fax: 1/432-6154
az önhibájukon kívül anyagi támogatásra
szoruló, egyedül élő, idős, csonka
családban élők, többgyermekes családok,
Pestszentlőrinc-Pestszentimre régi és új
lakóinak támogatása.
XVIII. Szeretve Tanulni Egyesület
1181 Budapest, Kondor B. stny. 3. Lőke József Csabáné
Szellemi műhely és oktatási tudásközpont létrehozása, amely
lehetővé teszi a társadalmi integráció kérdéseinek bemutatását,
kutatását és az erre reflektáló társadalmi párbeszédet.
XVIII. Tébláb Táncművészeti Alapítvány
1181 Budapest, Szélmalom u. 33. Vörös Árpád
A táncművészet, népzene és mozgáskultúra általános iskolai
alaptantervben megvalósítható formáin túli magas színvonalú
oktatása és szélesebb körben való terjesztésének támogatása.
XVIII. Üde Színfolt Kulturális Egyesület
1181 Budapest, Sólyom u.17. Somlai Róbertné
Kulturális események, kirándulások
szervezése. Közösség kialakítása,
összetartása.
XVIII.
XVIII. kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi
Egyesülete 1181. Budapest, Üllői út 391.
http://nyeve.gportal.hu
Kőfalvi Pál
290 40 80
Nyugdíjasok közösségi és érdekvédelmi
programjainak szervezése
XVIII. XVIII. Kerületi Roma Szövetség
1183 Budapest, Örs u. 14. Tarlósi Gyula
A szervezet célja a XVIII. kerületben élő romák érdekeinek
képviselete, a roma kultúra megőrzése és megismertetése a
XVIII. kerületben élő roma és nem roma származású
lakosokkal.
XVIII.
Zöld Sorompó Környezetvédelmi és Kulturális
Egyesület 1182 Budapest, Iparvasút u. 29
Pethő Ágota
30/303-9196
A helyi kulturális és természeti értékek megőrzése, az élhető
környezet megvédése, kiegészítve a közösségi értékek
megóvásának és továbbfejlesztésének szándékával. A XVIII.
kerület zöldövezeti, kertvárosi jellegének megtartása, a
meglévő zöld területek- kiemelten a Péterhalmi erdő-
megóvása, azok parkosítása, együttműködve a Főváros dél-
pesti kerületeivel. Értékmegőrző, környezettudatos
magatartásra és egészséges életmódra nevelés.
82
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XIX.
Magyar Vöröskereszt XIX. kerületi Szervezet
1191 Bp. Báthori u. 39.
-9957 www.voroskeresztbp.hu
e-mail: [email protected]
Kalocsai Dóra
tel/fax: 263-2744
e-mail: kalocsai.dora@
voroskeresztbp.hu
H-P:8-16
ruhaosztás hajléktalanoknak és rászoruló
kerületi lakosoknak minden kedd 9-12
óráig), adományok átvétele folyamatos
XX.
Csipet-Csapat Családi Napközi Kiemelten
Közhasznú Alapítvány 1204 Bp., Török Flóris
u. 140. - Tel: 421-5456, Fax: 285-3088
www.csipetcsapat.hu
Bögi Katalin
Tel: 421-5456, Fax: 285-3088
e-mail: [email protected]
Telefonos
egyeztetés szerint
Gyermekek napközbeni ellátása 20 hetes
kortól 14 éves korig. Súlyproblémás
gyermekek ellátása, egészséges
életmódra nevelés, jóga, tanácsadás.
XX. Varázskuckó Családi Napközi Bt
1203 Bp., János u. 77.
Encsev Judit
Tel: 06-30-637-7072, e-mail:
Telefonos
egyeztetés szerint
Gyermekek napközbeni ellátása,
20 hetes kortól angol nyelvű oktatás.
XX.
Csanoda- Gyermekszolgáltató Családi
Napközi Nonprofit Bt.
1202 Bessenyei utca 10.
http://csanoda.hu
Tormási Margit
Tel: 06-30-397-2320, e-mail:
Hétköznap
9:30 – 16:30
családi napközi bölcsődei, óvodai
jelleggel, - teljes körű gondozás,
felügyelet, foglalkoztatás a gyermekek
egyéni igényeinek és az életkori
sajátosságoknak megfelelően.
XXI.
Magyar Vöröskereszt XX.-XXI.-XXIII.
kerületi Szervezet
1215 Bp., Ady E. u. 61-63., tel/fax: 276 04 78
Németh Zoltánné nemethandrea@
voroskeresztbp.hu
H-P: 8-16
ingyenes ruha és pékárú osztás, felnőtt-
képzési tevékenység, munkahelyi és
közúti elsősegélynyújtás és vizsgáztatás
XXI. Magyar Vöröskereszt Anyaotthon
1214 Budapest XXI., Nagykalapács u. 3.
Telefonszám: 425-4732
kisgyermekes anyák lakhatásának
biztosítása határozott időtartamra
XXI.
Magyar Vöröskereszt Családok Átmeneti
Otthona
1214 Budapest XXI. Erdősor u. 53-55.
Telefonszám: 276-3233 családok lakhatásának biztosítása
határozott időtartamra
XXI. Magyar Vöröskereszt Férfi Hajléktalanszálló
1211 Budapest XXI. Központi út 55-59. Erdei József
Telefonszám: 276-3062
hajléktalanok nappali ellátása, éjjeli
menedékhely
XXI. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat
1215 Budapest XXI. Ady E. u. 62-64. Bakonyi Judit
Telefonszám: 278-0477 hajléktalanok nappali ellátása
83
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XXI. Jövőt a hajléktalanoknak Lehetőségek Háza 3.
1211 Budapest XXI. Déli u. 14.
Pirosné Olvasztó Katalin
E-mail: [email protected]
tel: 420-3527, fax: 20/210-6991
hajléktalanok részére biztosítanak szállást
1 évre, mely meghosszabbítható újabb 1
évre
XXII.
Szent Bernát Alapítvány Idősek Otthona
1224 Bp., Dózsa Gy. út 98.
-4501 Fax: 362-4127
e-mail: [email protected]
Almási Ágnes
Tel: 362-4501, Fax: 362-4127
e-mail:
idősek ápoló, gondozó otthona
XXII.
Menedék Alapítvány:
Mamásotthon, Fiúotthon
-2756
e-mail: [email protected]
Huszár Géza
Tel: 226-2756
e-mail:
XXIII.
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Soroksári Családsegítő Szolgálat
1238 Bp., Táncsics M. u. 45.
Telefon: 286-1059, Fax: 286-0010
e-mail: [email protected]
Révfalvi Dorottya
H:14-18
K:10-16
Cs:10-16
Családsegítés: A szociális vagy mentál-
higiénés problémák illetve krízishelyzet
miatt segítséget igénylő személyek,
családok számára nyújt szolgáltatást.
Gyermekjóléti szolgáltatás: A gyermek
érdekeit védő speciális személyes
szociális szolgáltatás a gyermek testi és
lelki egészségének, családban történő
nevelkedésének elősegítése, a gyermek
veszélyeztetettségének megelőzése.
XXIII.
Alfa Karitatív Egyesület
5600 Békéscsaba, Kórház u. 21.
Telephely: 1239 Bp., Ócsai út 6.
Postacím: 1734 Budapest, Pf.: 102.
Telefonszám: 06-20/560-9419
E-mail: [email protected]
Nagy Károly elnök
Vezető: Bohoczki Mariann tel: 06-20/560/9419
E-mail:
Folyamatos
Személyes gondoskodást nyújtó szociális
alapszolgáltatás. Az utcán tartózkodó
hajléktalan személyek segítése, informá-
ciónyújtás és tájékoztatás, ruhapótlás,
hálózsák biztosítása, élelmiszer, meleg
tea, szükség esetén orvoshoz kisérés.
XXIII.
Baptista Szeretetszolgálat Lehetőség Háza II.
1239 Bp.,Grassalkovich út 294.
Telephelyvezető: Nagy
Veronika
Telefon: 06-20/479-2879
Folyamatos
1 évre szállás 1 évvel hosszabbítható, 2-5
ágyas szobákban, ágyneműt, zárható
szekrényt biztosítanak. Tisztálkodás,
mosás főzés, vendéget lehet fogadni. 150
férőhely, november 1-április 30. átmeneti
(időszakos) férőhelybővítés.
84
kerület intézmény/szervezet neve, címe
telefon/fax száma, honlapja címe
vezető neve, telefon, fax száma,
e-mail címe
ügyfélfogadás
ideje
nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és
legfontosabb jellemzői
XXIII. Baptista Szeretetszolgálat Lehetőség Háza IV.
1239 Bp., Grassalkovich út 294.
Telephelyvezető:
Venczel Andrea
Telefon: 06-20/479-2879
Folyamatos
1 évre szállás 1 évvel hosszabbítható, 2-5
ágyas szobákban, ágyneműt, zárható
szekrényt biztosítanak. Tisztálkodás,
mosás főzés, vendéget lehet fogadni. 150
férőhely, november 1-április 30. átmeneti
(időszakos) férőhelybővítés.
XXIII.
Kéznyújtás a Rászorultakért Közhasznú
Alapítvány – Grassalkovich úti Hajléktalanok
Átmeneti Szállója és Nappali melegedője
1239 Bp., Grassalkovich út 294.
Telefon: 06-1/289-09-32, 06-30/480-50-66
e-mail: [email protected]
Fiedler Edina
E-mail: alapitvany.keznyujtas@
gmail.com
Nappali melegedő:
minden nap 9-12
és
14-17 óráig
Átmeneti szálló:
Folyamatos
Nappali melegedő: 70 férőhely, minden
nap hidegélelmiszer, pihenés, tisztál-
kodás, álláskeresés, internethasználat.
Átmeneti szálló: 50 férőhely 46 férfi 4 nő
szállás, 1 évre, térítési díj 12.000,- Ft./hó.
4-6 ágyas elhelyezés, ágynemű, zárható
szekrény, tisztálkodási, mosás, főzés,
Orvosi rendelés heti 1x, szociális ügy-
intézés, egyéni esetkezelés, csoport
XXIII.
Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat
1086 Bp., Városligeti fasor 42.
Telephely: 1238 Bp., Grassalkovich út 26. Fsz:
110-120. tel: 479-2000, 30/627-7711,
Weblap: www.szeretetszolgalat.hu
e-mail: info@szeretetszolgálat.hu
Názáret Otthon
1238 Budapest, Grassalkovich út 26.
tel:287-3302, email:[email protected]
Subeczné P. Mária
tel: 289-02-29
tel: 30/627-7712.
e-mail:
hétköznap
10-16 óráig
telefonos
egyezetés alapján
A személyes gondoskodás keretébe
tartozó szakosított ellátást, gondozást
nyújtó intézmény.
Általános idősellátás, ápolás, gondozás
bentlakással, alzheimer és demens
ellátás külön részlegben történik.
85
Hajléktalan személyek ellátásának formái és szolgáltatásai
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
I.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
24 órás egészségügyi centrum
1011 Bp., Fő u. 41.
Intézményvezető: Kicsi István
Tel:201-85-17
Fax: 1/225-82-81
Minden nap: 0-24
óráig
Az intézmény feladata főként a főváros
budai részén tartózkodó hajléktalan
emberek háziorvosi járóbeteg-ellátása,
illetve egészségügyi gondozása a nap 24
órájában.
I.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Utcai Gondozó Szolgálat
1011 Bp., Bem rakpart 28.
Intézményvezető: Bodor Kata
Tel: 225-82-80
Fax: 225-82-81
e-mail: [email protected]
Az utcai Gondozó Szolgálat Buda egész
területén I., II., III., XI., XII. és XXII.
kerületek, illetve 2004 decemberétől
Budaörsön végez u.i szociális munkát.
I.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Hajléktalanok Átmeneti Szállása
1013 Bp., Feszty Árpád u. 6.-8.
Intézményvezető: Alagi Szilárd
Tel: 202-1363
e-mail: [email protected]
Az intézmény 2010 novemberében időszakos
krízis férőhelyként nyitotta meg kapuit a FŐGÁZ
egykori irodaépületében 35 fő befogadásával.
2010. május 10-étől új engedélyezési eljárás
következtében ellátottaik létszáma 40 főre bővült,
és azóta átmeneti szálló jogcímen működik tovább.
Csak férfi férőhellyel rendelkezik. Az intézmény
profilja lábadozói jellegű átmeneti szálló.
III.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Gondviselés Háza Hajléktalanok
Időszakos Éjjeli Menedékhelye
1033 Bp., Miklós u. 32. vezető: Babay
Kristóf, Tel: 388-87-60; 388-89-20
e-mail: [email protected]
20 fő
november 1.-től
április 30.-ig,
délután: 17:00 - től
reggel: 7:00 - ig
a téli krízisidőszakban éjszakai szállást
nyújtó ellátás, szociális munka, szociális
ügyintézés, mosási, fürdési lehetőség, TV,
internet, könyvtárszoba, napi egyszeri
élelem
Az időszakos éjjeli menedék az u.i gondozó
szolgálat beutalójával vehető igénybe.
III.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Gondviselés Háza Hajléktalanok Éjjeli
Menedékhelye 1033 Bp., Miklós u. 32.
vezető: Szentkereszty Tamás
Tel: 368-9484; 388-8920, e-mail:
50 fő; H-P: 16:00-
tól másnap reggel
8:00-ig. Szombaton
14:00- hétfő 08- ig.
2011. IV. névtől 24
órás nyitva tartás
Szállásadás 2-3 ágyas szobákban, ágynemű
biztosítása, szociális munka, szociális
ügyintézés, mosási, fürdési lehetőség, TV,
internet, könyvtárszoba, napi egyszeri
élelem, kulturális programok, szabadidős
tevékenységek, stb.
A szolgáltatások az intézményben ellátott
személyek számára érhetők el.
86
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
III.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Szociális Centrum 1033 Miklós u. 32.
vezető: Babay Kristóf
Tel: 368-9484
e-mail:[email protected]
napi 100 fő
Nappali melegedő: mosoda és szociális
információs iroda, ügyintézés, álláskeresés
telefon, internet, önéletrajz, fénykép,
mosás, ruhaszárítás, tisztálkodás, hideg
élelem, ruhaosztás, szociális munka,
kulturális és szabadidős programok, stb..
A szolgáltatások egy része hajléktalan
emberek számára érhető el, más részük
szociális rászorultság alapján vehető igénybe.
III.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Utcai
Gondozó Szolgálat Bp., III. kerület
1013 Budapest, Feszty Á. u. 6-8.
Bodor Katalin vezető, tel: 30/6204577,
Tel:0630/4766147,
e-mail: [email protected]
délelőtti ügyeleti
rend: 8:00-16:00,
délutános ügyeleti
rend: 14:00-22:00.
hajléktalanok felkutatása, a megfelelő
intézménybe juttatása; tájékoztatás,
információnyújtás; ügyintézés, szolgáltatás
nyújtása; szociális munka egyénekkel,
csoportokkal, közösségekkel. Ellátás: I.,
II., III., XII. kerület közigazgatási területe.
A szolgáltatást az utcán élő hajléktalan
emberek vehetik igénybe.
IV.
Twist Olivér Alapítvány
Átmenti Szálló
1044 Bp., Fóti út 4.
Tel: 233-1191
Tel: 233-2723
e-mail:
39 férőhelyes, férfi,
folyamatosan
működő
A bekerülés feltétele az önellátás és az
önfenntartás, valamint egy felvételi
beszélgetésen való részvétel. A
beszélgetésekre hétfő délutánonként 15-17
óra között van lehetőség a szálló
épületében, kivéve a hónap első hétfőjét
mert akkor lakógyűlést tartunk. A
felvettek várólistára kerülnek, itt-lakási
szándékukat hetente telefonon meg kell
erősíteniük. Az intézmény házirendjének
betartása, a szociális munkással való
együttműködés közös érdek, ezek
betartását mindenkitől kérjük.
A beköltözés megbeszélése után 8 munka-
napon belül el kell foglalni a férőhelyet.
IV. kerületi illetékesség, Az intézményi
elhelyezés írásbeli kérelemre indul. Az
intézmény munkatársai döntenek a kérelem
elbírálásáról a felvételi beszélgetést követő
napon, az eredményt írásbeli értesítés
formájában közöljük, mely Értesítőt
személyesen szükséges átvenni az átmeneti
szálló ügyeletesétől. Ha a jelentkező az
értesítőt a felvétel hetén vasárnap 20 óráig
nem veszi át, úgy vesszük, hogy kérelmét
visszavonta. Ha felkerült a várólistára, akkor a
várólistás helyet szükséges hetente megerősí-
teni -minden vasárnap 20 óráig lehet. Ami
megtörténhet telefonon vagy személyesen. Ha
valaki a megerősítést elmulasztja lekerül a
várólistáról. A beköltözés feltétele a fél évnél
nem régebbi, negatív tüdőszűrő lelet megléte.
V. Oltalom Karitatív Egyesület
ellátási szerződéssel
30-30 fő
folyamatos
nappali melegedő, éjjeli menedékhely, 1 fő
utcai szociális munkás
VI.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egy.
Nappali Melegedő - 60 fő
1067 Bp. Eötvös u. 21.
Tel:312-22-17
H, K, Sz., Cs, P:
07:00-15:00
kerületieknek és
hajléktalan nőknek
Tisztálkodási, mosási, vasalási lehetőség,
törölközőt, szappant, sampont, hajszárítót,
tudnak adni. Postacím biztosítása.
Sz:7.00-15.00
Nagykorú férfiakat és nőket fogadnak. Fél
évnél nem régebbi tüdőszűrő leletet kérnek.
Az alkoholos, drogos állapot kizáró ok.
Kerekes székes embert nem tudnak fogadni.
87
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
VII.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Egyesület Nappali Melegedő
1078 Bp. Murányi u. 38.
Tel:321 – 6976 www.maltai.hu
60 fő
H-P:
7:30 – 15:30 óráig
Pihenés, mosás, fürdés, borotválkozás,
internet, filmklub, ételmelegítés és
elfogyasztási lehetőség, postacím létesítése
Félévnél nem idősebb negatív tüdőszűrő lelet
.
VII.
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
Hajléktalanok átmeneti szállása és éjjeli
menedékhelye
Farnady Szilvia - képviselő
1078 Bp., Nefelejcs u. 39.
Tel: 061-797-7760 www.myrai.hu
Asz: 50 fő
0-24 óráig
MH: 20 fő
16-08 óráig
éjszakai pihenés, menedékhely, átmeneti
szállás, személyi tisztálkodás,
ételmelegítés, étkezés, mosás, szárítás,
ügyintézés, közösségi együttlét.
elsősorban a VII. kerületben élő hajléktalan
embereket fogadunk, jelentkezni hétfőn 12
órakor helyben. Beköltözéskor egy hétnél nem
régebbi ÁNTSZ igazolás és fél évnél nem
régebbi tüdőszűrő leletet kérünk.
VII.
Menhely Alapítvány Kürt utcai Nappali
Melegedő és Ügyfélszolgálati Iroda
1073 Bp. Kürt u. 4. vezető: Sass Lajos
Levélcím: 1410 Bp., Pf. 216.
Tel: +36 1 322 34 23
e-mail: [email protected]
www.menhely.hu
H, K, Sze, P: 09:00-
14:00
Postaügyelet: Cs:
08:00-15:00
Ételosztás:
H-P: 8:00 – 10:00
Tisztálkodás, mosás, alapvető iratok
személyi igazolvány, iskolai bizonyítvány,
TAJ szám, hajléktalan igazolvány, stb.
beszerzése, pótlása. Postacím biztosítása.,
ügyintézés, csomagmegőrzés, internet,
filmklub, szabadidős tevékenységek, újság
szerkesztés-terjesztés, hideg élelem.
Nagykorú férfiakat és nőket fogadnak.
Kerekes székes embert nem tudnak fogadni.
Fél évnél nem régebbi tüdőszűrő leletet
kérnek.
Menhely Alapítvány Erzsébetvárosi
utcai Gondozó Szolgálat
1073 Bp. Kürt u. 4. vezető: Sass Lajos
Levélcím: 1410 Bp., Pf. 216.
Tel: +36 1 322 34 23
e-mail: [email protected]
www.menhely.hu
IV.1. – X.30. között:
H-Cs: 16,00-22,00
P: 14,00-20,00
XI.1. – III.31.
között:
H-SZ: 16,00-22,00
Egyéni és csoportos utcai szociális munka,
tanácsadás, információnyújtás, szükség
esetén elhelyezés, takaró, élelmiszer, tea,
víz biztosítása
Térítésmentesen, közterületen élő hajléktalan
emberek számára.
VII.
Golgota Keresztény Gyülekezet
Szociális és Integrációs Alapprogram
Vörösmarty , Utcai Nappali Központ
1074 Bp. Vörösmarty u. 17.
Márkus Szilárd - képviselő
Tel.:061-786-1946
e-mail: ellá[email protected]
www.golgota.hu/
85 fő/nap
H-P: 8:00-14:00
személyi tisztálkodás,étkezés napi 1
alkalommal meleg étel biztosítása
természetbeni juttatások/gyógyszer,
vitaminok, ruházat pótlása/csomag-
értékmegőrző,elsősegélynyújtás, postacím
és telefonhasználat biztosítása,információs
szolgáltatás, ügyintézés, Tanácsadás,Példa
adás, munkakeresés, szabadidő eltöltése
nagykorúság, 6 hónapnál nem régebbi
érvényes tüdőszűrő lelet., házirend betartása
VII.
Fehér Kereszt Baráti Kör Kiemelten
Közhasznú Egyesület
1107 Budapest, Liget u. 6-10.
Képviselő: Rabi Edina
helyettes szülői
hálózat szolgáltatás
A szülő kérelmére vagy beleegyezésével,
ideiglenes jelleggel, teljes körű ellátást
biztosít, ha a szülő egészségügyi
körülménye, életvezetési problémája,
A működtető gyermekjóléti alapellátás
keretében gyermekek átmeneti gondozását
biztosítja helyettes szülői szolgáltatás
keretében. Az ellátás időtartama maximum 1
88
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
Telefon: 06-1-343-6680
E-mail: [email protected]
Web: www.feherkereszt.hu
indokolt távolléte, vagy más
akadályoztatása miatt a gyermek nevelését
a családban nem tudja megoldani.
év, mely rászorultság alapján
meghosszabbítható 6 hónappal, legfeljebb a
tanítási év végéig.
VII.
Sorsunk és Jövőnk Kiemelten
Közhasznú Alapítvány Képviselő: Tóth Éva
Telefon: 06-1-413-1657
E-mail: [email protected]
Web: www.sorsunk-jovonk.hu
családok átmeneti
otthona
Az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások:
ügyintézés; információs szolgáltatások
munkahely, albérlet; tanácsadások
életvezetési, szociális, gyermeknevelési,
jogi, pszichológiai; korrepetálás; közös
ünnepségek megtartása; szabadidős
programok, kirándulások, táborozás
A Sorsunk és Jövőnk Szeretetszolgálat
fenntartásában működő „Erzsébet” Családok
Átmeneti Otthona kizárólag VII. kerületi
lakosokat fogad, abban az esetben, ha a
jelentkező családok lakhatási krízishelyzet,
otthontalanság miatt felkeresik az intézményt.
Az otthon nem csak anyákat fogad
gyermekeikkel, hanem házas-, élettársat is.
VII.
Magyar Vöröskereszt Budapest
Fővárosi Szervezete
Képviselő: Kiss Erika
Telefon: 06-1-425-4732
E-mail: [email protected]
Web: www.voroskeresztbp.hu
családok átmeneti
otthona
Családok átmeneti otthona megszervezése
és működtetése, krízishelyzetben lévő
családok/gyermekek esetében átmeneti
gondozás nyújtása. Biztosított a
gyermekorvosi ellátás, a bent élő családok
mentális kezelése, kulturális programok,
korrepetálás, tartós lakhatási lehetőségek
felkutatása, munkahely-keresés, jogi szolg.
Az intézményben folyó szociális munka a
stabil kilépési lehetőségek felkutatására
irányul és az önálló lakhatás megteremtését
segíti színvonalas szakmai munkavégzés és a
családok együttműködése elengedhetetlen.
VII.
Magyar Vöröskereszt Budapest VII.
kerületi Szervezete
1074 Budapest, Szövetség u. 17.
Képviselő: Tóth Magdolna
Telefon: 06-1-342-2712
E-mail: [email protected]
Web: www.voroskereszt.hu
gyermekvédelmi,
egészségügyi és
szociális ellátás
természetbeni segélyezés, különböző
adományok élelmiszerek, ruhák, játékok,
könyvek, tanszerek, tisztítószerek,
háztartási kisgépek, konyhai eszközök
gyűjtése és azok szétosztása;
egészségvédelmi programok,
tanácsadás,szűrővizsgálatok és véradás.
A Szervezet a VII. kerületi szociálisan
rászorult kerületi lakosság gyermekvédelmi,
szociális és egészségügyi szolgáltatásának
biztosítását végzi. A segélyezettek köre:
rászorult családok, nagycsaládosok,
kisnyugdíjasok, munkanélküliek, egyedül
élők.
VII.
Küldetés Egyesület
Telephelyek: 1075 Bp, Klauzál tér 5.
1078 Budapest, Murányi u. 32.
1078 Budapest, István u. 20. III. 40.
Képviselő: Hitzingerné Klemens Lilla
Telefon: 06-1-352-82-00
E-mail: [email protected]
Web: http://kuldetes.shp.hu
Nappali ellátás
fogyatékos
személyek részére
Meleg étel biztosítása; szabadidős
programok szervezése; eü alapellátás
megszervezése, hivatalos ügyek
intézésének segítése; munkavégzés
szervezése; életviteli tanácsadás,
életvezetés segítése; speciális
önszerveződő csoportok támogatása,
működésének, szervezésének segítése.
A szolgáltatás célja az értelmileg és/vagy
halmozottan sérült fiatalok nappali ellátásának
biztosítása, fejlesztése és szinten tartása.
VIII. Menhely Alapítvány Éjjeli Menedékhely
1082 Bp., Vajdahunyad u. 3
46 férfi
Elhelyezés 5-16 ágyas szobákban.
Tisztálkodási, mosási lehetőség,
Tüdőszűrő leletet első naptól kérnek, új
ügyfelek esetében rugalmasak.. A tüdőszűrő
89
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
Tel: 334-3965, Fax: 477-0735
e-mail: [email protected]
vezető: Bazsa Tibor Zsolt
18:00-08:00
törölközőt, szappant, sampont, WC papírt
biztosítanak. Ételmelegítési lehetőség, teát,
zsíros kenyeret adnak.
lelet fél évig érvényes. Részben
akadálymentesített intézmény
VIII.
Menhely Alapítvány Hajléktalanok
Otthona
1082 Bp., Vajdahunyad u. 3
Tel: 334-3965, Fax: 477-0735
e-mail: [email protected]
vezető: Bazsa Tibor Zsolt
www.menhely.hu
24 férfi
folyamatos
Határozatlan időre biztosítanak szállást.
Elhelyezés 3-5 ágyas szobákban,
ágyneműt, zárható szekrényt biztosítanak.
Tisztálkodási, mosási lehetőség, szappant,
törölközőt, sampont tudnak adni. Teljes
ellátást biztosítanak.
Elsősorban budapesti lakóhellyel
rendelkezőket fogadnak. 56 évesnél idősebb
nyugdíjasokat helyeznek el. Jelentkezni
személyesen vagy írásban lehet.
Beköltözéskor fél évnél nem régebbi
tüdőszűrő leletet kérnek. Részben
akadálymentesített intézmény.
VIII.
Menhely Alapítvány Nappali Melegedő
1082 Bp., Vajdahunyad u. 3
Tel: 334-3965, Fax: 477-0735
e-mail: [email protected]
vezető: Bazsa Tibor Zsolt
100 fő
H-P: 09:00-12:00
és
14:00-17:00
Tisztálkodási, mosási lehetőség,
törölközőt, szappant tudnak adni.
Ételmelegítés. Csomagmegőrzés 827
zárható szekrényben. H-P: 08,00-11,00 és
14,00-17,00.
Fél évnél nem régebbi tüdőszűrő leletet
kérnek. Csomagmegőrzéshez fényképes
igazolványt kérnek.
VIII.
Menhely Alapítvány Práter utcai
Nappali Melegedő
1082 Bp., Práter utca 29/b.
Tel/ Fax: 333-5998
e-mail: [email protected]
vezető: Hederics Zita
www.menhely.hu
H-P: 08:00-14:00
Szo-V: 09:00-15:00
Tisztálkodási, mosási lehetőség, szappant,
sampont, törölközőt, borotvát adnak. H-V:
10,00 órától szendvics, tea. H-P: 08,00-
09,00 álláskereső klub. Álláskeresés, tele-
fon és internet használat munkaügyben,
önéletrajzírás, tanácsadás, képzésekre
regisztrálás. Elhelyezkedési támogatás.
Munkaszerződéssel élelmiszercsomag.
Szociális ügyintézés. Postacím biztosítása.
Gyermekeket 14 év alatt szülői kísérettel
fogadnak. Fél évnél nem régebbi tüdőszűrő
leletet kérnek. Kerekes székes embert nem
tudnak fogadni.
VIII.
Menhely Alapítvány Józsefvárosi utcai
Gondozó Szolgálat Hederics Zita vezető
1082 Bp., Práter utca 29/b.
Tel/ Fax: 333-5998, www.menhely.hu
e-mail: [email protected]
IV.1. – X.30. között:
H-Cs: 16,00-22,00
P: 14,00-20,00
XI.1.– III.31. között:
H-SZ: 16,00-22,00
Utcai szociális munka, egyéni és csoportos
tanácsadás, információnyújtás, szükség
esetén elhelyezés, takaró, élelmiszer, tea,
víz biztosítása
Térítésmentesen, közterületen élő hajléktalan
emberek számára
VIII.
Menhely Alapítvány Külső-Ferencvárosi
utcai Gondozó Szolgálat 1082 Bp.,
Práter utca 29/b. vezető: Hederics Zita
Tel/ Fax: 333-5998
e-mail: [email protected]
H-P: 16,00-22,00
VIII. Szeretet Misszionáriusai Rend
1083 Bp.,Tömő 19. Tel: 334-2151
90
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
VIII.
Menhely Alapítvány HGK
1082 Bp., Baross u. 41.
Tel/Fax: 266-1901, 477-0735
www.menhely.hu
Aknai Zoltán
igazgató, e-mail:
aknai.zoltan@
menhely.hu
VIII.
Menhely Alapítvány Könyves
Ügyfélszolgálati Iroda 1087 Bp.,
Könyves K.krt. 84.
Levélcím: 1475 Bp., Pf. 291.
Tel.: 261 5967, Fax: 262 9766
e-mail: [email protected]
www.menhely.hu
vezető: Dudás
Krisztián
H-Sze:
09,00-14,00
Postaügyelet:
P: 09,00-12,00
Szociális ügyintézés. Egészségügyi
jogosultságokkal, önkormányzati
segélyekkel kapcsolatos ügyintézés, iratok
beszerzése, pótlása. Hétfőnként
társadalombiztosítási, fogyatékossági,
család- és gyermektámogatással
kapcsolatos ügyek intézése. Postacím
biztosítása. Internet hozzáférés.
Személyi igazolvánnyal rendelkező embereket
fogadnak.
VIII.
Magyarországi Evangéliumi
Testvérközösség „Fűtött u.”
Hajléktalanok Központja
1086 Bp., Dankó u. 15. Tel: 210-5400
VIII.
Magyarországi Evangéliumi
Testvérközösség
„Fűtött u.” Hajléktalanok Központja
1086 Bp., Dankó u. 9. Tel: 210-5400
VIII.
Oltalom Karitatív Egyesület
1086 Bp., Dankó u. 9.
Tel: 210-5400 , emil:
VIII.
Magyar Vöröskereszt
Nappali Szociális Központ
1089 Budapest, Diószeghy S. u. 5.
tel1) 322 8667
Mihály Bulcsú, intézményvezető
tel1) 322 8667
120 fős nappali
melegedő,
19 időszakos fhely
nappali melegedő
H-CS: 8-16:30
P: 8-14
Időszakos fh.: H-
V:18-8
mosás, tisztálkodás, étkezés, saját étel
melegítése, ruhaosztás, iratpótlás,
információnyújtás szociális ellátásokról,
segítségnyújtás hivatali ügyintézésben,
telefonálási lehetőség, internet használat,
csomagmegőrzés, postacím biztosítása,
segítségnyújtás álláskeresésben
Házirendben meghatározottak szerint
Magyar Vöröskereszt Nappali Szociális
Központ 1. számú telephely
1081 Budapest, Homok u. 4-6.
tel1) 313 1495 Mihály Bulcsú vezető
300 adagos
népkonyha meleg étel biztosítása a szolgáltatás nyújtásának nincs feltétele
91
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
VIII. Üdvhadsereg 1086 Bp., Dobozi u. 29.
Tel/Fax: 303-9318, 314-2775
VIII.
Szenvedélybetegeket Mentő
Szamaritánus Egyesület 1084 Bp., Őr u.
9. Tel: 06-30/944-1370
vezető: Lakatos István
e-mail: [email protected]
X.
Baptista Szeretetszolgálat U.front
Menedék 1105 Bp., Bánya u. 1.
Tel:260-9855
X.
Hajléktalanokért Közalapítvány PRO
MODO 1106 Bp, Gránátos u. 2.
Éjjeli menedékhely: 261-0908
Központi iroda: 1063 Bp, Szobi u. 3.
Tel:261-7704
X.
HAJSZÁL Hajléktalanokért
Közalapítvány Segítőháza 1106 Bp, Jászberényi út 47/e
Átmeneti szálló: 261-5454
Nappali melegedő, éjjeli menedékhely
Tel: 261-5354
X.
Magyar Vöröskereszt Nappali Szociális
Központ 3.számú telephely 1105 Bp.,
Bihari u. 15. tel1) 263 2744
Mihály Bulcsú intézményvezető
92 fős nappali
melegedő, 250
adagos népkonyha,
2 utcai gond. szolg
19 időszakos fhely
nappali melegedő H-
P: 8-16
időszakos fh. H-V:
18-8
mosás, tisztálkodás, étkezés, saját
ételmelegítése, ruhaosztás, iratpótlás,
információnyújtás szociális ellátásokról,
segítségnyújtás hivatali ügyintézésben,
telefonálási lehetőség, internet használat,
csomagmegőrzés, postacím biztosítása,
segítségnyújtás álláskeresésben
Házirendben meghatározottak szerint
XI.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Egyesület Nappali Központ 1118 Bp,
Rimaszombati út 15/a. Bíró Péter tel.:206-
5729, e-mail: [email protected] -
ellátási szerződéssel
15 fő + 50 fő
hétköznap 8-16 óra
között
hajléktalan személyek éjjeli menedékhelye Házirendben meghatározottak szerint.
92
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
XI.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Egyesület Nappali Központ 1118
Budapest, Rimaszombati út 15/a. Hunyadi
Anett, tel.: 06-1-225-8280, e-
mail:[email protected]
n.a. utcai szociális munka Utcán tartózkodás.
XI.
Babtista Szeretetszolgálat Lehetőség
Háza 1. 1117 Budapest, Budafoki út 107.
dr. Erdei Árpád, tel.: 06-
1-204-0268, fax: 06-1-204-0264
45 fő
150 fő
időszakos férőhelyek
hajléktalanok átmeneti szállása Házirendben meghatározottak szerint.
XI.
Menedékház Alapítvány Nappali
Melegedő és Éjjeli Menedékhely 1112
Budapest, Muskétás utca 1. Bagdi Nóra
tel.: 06-1-248-03-47, fax: 06-1-248-0001,
e-mail:[email protected]
80+20 fő hajléktalan személyek átmeneti szállása Házirendben meghatározottak szerint.
XI.
Fiatalok Önsegítő Egyesülete 1114
Budapest, Major utca 37. tel: 06-1-206-
0379, Erős Emese e-mail:
[email protected] - ellátási
szerződéssel
15 fő +
65 fő
hajléktalanok átmeneti szállása
hajléktalanok nappali melegedője Házirendben meghatározottak szerint.
XI.
Menedékház Alapítvány Nappali
Melegedő és éjjeli Menedékhely 1112
Budapest, Muskétás utca 1. Bagdi Nóra
tel.: 06-1-248-03-47, fax: 06-1-248-0001,
e-mail:[email protected]
60 fő hajléktalanok nappali melegedője Házirendben meghatározottak szerint.
XII.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Nappali Melegedő 1122 Bp., Moszkva tér
17. , Környei Annamária, Tel:201-8655
80 fő
H-P: 8:30 - 12:00
hajléktalanok nappali ellátása, napi
egyszeri étkeztetés, ruhapótlás,
információnyújtás, szociális munka,
ügyintézéshez segítségnyújtás
18. életévet betöltött magyar vagy EU-s
állampolgár, érvényes ÁNTSZ igazolás,
érvényes, 6 hónapnál nem régebbi tüdőszűrő
lelet
XIII.
Nappali Melegedő
vezetője: Bányász Józsefné
1134 Bp., Szabolcs u. 7.Tel: 350-3112
férőhely: 150 Hajléktalanok nappali intézményi ellátása
XIII.
Magyar Vöröskereszt Hajléktalan Szálló
1131. Budapest, Madridi u. 7.
tel: 370 2585, Gál Gellért Ákos vezető
- ellátási szerződéssel
Átmi szálló: 203 fő,
N. melegedő 60 fő,
éjjeli menhely 38 fő,
rehab.részleg: 32 fő,
kiléptető lakás: 6 fő,
Hajléktalan személyek részére átmeneti
szállás lehetőség biztosítása, munkával
rendelkező, emelt összegű térítési díj
fizetését vállaló hajléktalanok részére
rehabilitációs részlegen, kiléptető lakásban
Házirendben meghatározottak szerint
93
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
utcai szoc. gondozás
N. melegedő H-CS:
8-16:30, P: 8-14,
nov.1. ápr.30. között
SZ-V is nyitva: 8-14
férőhely biztosítása, nappali melegedőben
fürdés, mosás, iratpótlás, info.nyújtás,
postacím biztosítása, étkeztetés, étel
melegítés, utcai szociális munka:
közterületen élő hajléktalanok ellátása
XIV.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Vonat éjjeli menedékhely 1142 Bp. Vágány u. 3.
Vezető: Kenessey Balázs
Tel: 320-1640 412-1790
110 férfi
H-P: 17:00 - 08:00
Szo:- V:
16:00 - 08:00
Elhelyezés 8-20 ágyas szobákban, takarót,
szappant, este teát, zsíros kenyeret adnak,
tisztálkodási lehetőség. Értékmegőrzés 1
éjszakára. Orvosi rendelés heti 1
alkalommal. Éjszaka 2 szoc. munkás ügyel
Tüdőszűrő leletet már az első naptól kérnek.
A tüdőszűrő lelet fél évig érvényes. A
rendszeresen ott alvóknak állandó helyük van.
22,00 óráig meg kell érkezni. Kerekes székes
embert nem fogadnak.
XIV.
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
Nappali Melegedő
Tóth Viktória Dóra
1143 Bp., Cserei u. 10.
Tel/Fax: 220-3036
e-mail: [email protected]
60 fő
H-V:
08:00 - 16:00
Tisztálkodási, mosási lehetőség, szappant,
törölközőt, sampont, borotvát, délben
meleg ételt adnak. Csomag- és érték-
megőrzés 1 hóra. Minden páros héten Sz:
10 órától fodrászat. K, Cs: 14 órától
filmvetítés és ruhaosztás. Számítógép és
internet. Segítség szociális ügyintézésben,
munkakeresésben, postacím biztosítása.
Nagykorú férfiakat és nőket fogadnak. Fél
évnél nem régebbi tüdőszűrő lelet szükséges.
Az intézmény akadálymentes.
XIV.
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
Utcai szociális munka
1143 Bp.,Cserei u. 10. Tel/Fax: 220-3036
vezető: Illés András
e-mail: [email protected]
XIV.
Myrai Szent Miklós Keresztény Egyház
1143 Bp. Ilka u. 8. Tel: 06 70/629-21-21
vezető: Bodrits Nóra
40 férőhely
H-V:
16:00 - 8:00
éjjeli menedékhely éjjeli menedékhely
XV.
Újpalotai Családsegítő Szolgálat
Nappali Melegedő és Speciális Étkezde
Horváth István
1156 Bp., Kontyfa u. 3.
Tel:418-3315
Melegedő:
H-P: 9:30 -17.00
11.01-03.31-ig:
Szo-V: 10.00- 12:00
és 14:00 - 16:00
Szociális Konyha:
H-P: 12:00 - 13:00
nappali melegedő és étkeztetés
hajléktalanok számára, egész évben
tisztálkodási lehetőség,
az utcán élő hajléktalanok segítése.
hajléktalanság, együttműködés, félévente
érvényes tüdőszűrő igazolás negatív mellkasi
lelet és a házirend betartása.
XVI. Magyar Vöröskereszt XVI. kerületi
utcai gondozó szolgálat 1163 Bp., Veres
nyári időszakban H-
P:8-16, télen
közterületen élő hajléktalanok gondozása a
XVI. kerületben XVI. ker. területén való tartózkodás
94
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
Péter út 27. Mihály Bulcsú vezető
H-P: 14-22
XVII.
Üdvhadsereg II. Hadosztály
Vecsey Béla és Vecsey Enikő
1171 Bp., Lemberg u. 38. tel: 256-7946
Melegedő
50-150 fő
nappal
élelmiszer- és ruhaosztás, lelki segély,
csomagmegőrzés, egészség helyreállítása,
megőrzése,
Nincs feltétele, fejlesztő foglalkozások, a
munka világába való visszavezetés
XVII.
Üdvhadsereg Válaszútháza Női
Rehabilitációs Intézmény 1171 Bp.,
Lemberg u. 42. Falusyné Tóth Réz Ibolya
tel: 253-5472, tel/fax: 253-5473
24 fő
24 órában
Tartózkodási idő
max. 3 év
rehabilitációs szálló, hajléktalan nőknek,
a munka világába való visszavezetés, be-
és visszailleszkedés segítése, háziorvos
heti 2 x, foglalkoztatási formák.
Előzetes jelentkezés után, felvételi beszélgetés
alapján
XVII.
Magyar Vöröskereszt XVII. kerületi
utcai gondozó szolgálat
1171 Bp., Péceli út 106.
Mihály Bulcsú, intézményvezető
utcai szociális
gondozás nyári
időszakban H-P:8-
16, téli időszakban
H-P: 14-22
közterületen élő hajléktalanok gondozása a
XVII. kerületben XVII. ker. területén való tartózkodás
XVIII.
Tiszta Forrás Alapítvány Székhelye:
1193 Budapest, Táncsics Mihály u. 26.
Kuratóriumi elnök: Márkus Gábor
Intézményvezető: Batizné Liebszter Mária
Telephelye: 1181 Bp, Üllői út 373-375.
Tel/fax: 291-9139, tel.: 297-0357
90 fő
hétköznap
8.00 – 14.00 óra
telnovember 1-től
április 30-ig minden
nap 8,00-14.00 óráig
Nappali melegedő - reggeli, mosás, fürdés,
csomagmegőrzés, ételmelegítés, szociális
és mentális segítségnyújtás, lelki-
gondozás, információnyújtás, levelezési
cím, ingyenesítők- és hajléktalan
igazolvány kiállítása, csütörtökönként
adományból kapott ruhák osztás.
Feltételek:
-egy hétnél nem régebbi népegészségügyi
igazolás,
-fél évnél nem régebbi tüdőszűrő igazolás,
- alkoholmentesség.
Éjjeli menedékhely
25 férőhely és
további 17
időszakos férőhely
Éjjeli menedékhely november 1-től április
30-ig hajléktalan személyek téli
időszakban történő, a közvetlen életveszély
elhárítását szolgáló gondozása folyik.
Feltételek: egy hétnél nem régebbi népegész-
ségügyi igazolás, fél évnél nem régebbi
tüdőszűrő igazolás, alkoholmentesség.
Utcai szociális munka Utcai szociális munka
A kerületi szolgálat minden nap, a beütemezés
szerinti területet bejárva, folyamatosan végez
felkutatást. Feladatuk: az emberek
kiköltöztetése az erdőből élelmiszer, takaró,
fóliasátor biztosítása, betegek orvoshoz
jutásának elősegítése, adományok átadása
XIX.
Misszió Alapítvány Hajléktalanok
Nappali Melegedője és átmeneti szállása
1194 Bp., Viola u. 30. tel/fax: 281-2105
e-mail: [email protected]
Elnök: Varga Sára
intézményvezető: Kutasi-Sersényi Andrea
95
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
XIX.
Magyar Vöröskereszt Nappali Szociális
Központ 2.számú telephely
1191. Budapest Ady E. út. 112.
tel: 282 9957; 322 8667
Mihály Bulcsú vezető
N. melegedő 60 fő,
időszakos férőhely:
19 fő, utcai szociális
gondozás
H-CS: 8:00 - 16:30,
P: 8:00 - 14:00,
utcai szociális
gondozás nyáron H-
P:8-16, télen H-P:
14-22; időszakos fh.
H-V: 18-8
mosás, tisztálkodás, étkezés, saját
ételmelegítése, ruhaosztás, iratpótlás,
információnyújtás szociális ellátásokról,
segítségnyújtás hivatali ügyintézésben,
telefonálási lehetőség, internet használat,
csomagmegőrzés, postacím biztosítása,
segítségnyújtás álláskeresésben, utcai
szociális munka keretében közterületen
élő hajléktalanok gondozása, időszakos
férőhelyen szállás lehetőség biztosítása
Házirendben meghatározottak szerint
XX.
Anyaoltalmazó Alapítvány
1201. Bp., Török Flóris u. 228.
Ádám Ágnes
Tel: 283-0194, e-mail:
40 – 40 fő
Ügyintézés:
Hétfő – Péntek
8:00 – 16:00.
24 órás ügyelet
Befogadja a szociális és családi krízis miatt
otthontalanná vált, továbbá védelmet
kereső szülőt és gyermekét, átmeneti
gondozást nyújt számára és befogadja
otthontalanná vált szüleit, segítséget nyújt
a szülőnek gyermeke szükség szerinti gon-
dozásához, biztosítja a gyermekével való
együttes lakhatást és a szükség szerinti
ellátást. Jogi, pszichológiai és mentál-
higiénés segítségnyújtás, orvosi ellátás
A szülői felügyeletet gyakorló szülő/anya
vagy a kiskorú gyermek törvényes képviselője
kérelmére lehet bekerülni akárhonnan. A
szolgáltatás igénybevétele Megállapodás
alapján, melyben vállalják a feltételeket a
bentlakás ideje alatt. A házirend betartása
kötelező. Az intézmény által, a család
jövedelméhez viszonyított térítési díjat kell
fizetni a szolgáltatás/ok igénybevételéhez.
XX.
Magyar Vöröskereszt Bp. Fővárosi
Szervezet
1214. Bp., Erdősor u. 53-55.
Buncsik Ágnes, Tel: 311-36-60
e-mail: [email protected]
100 fő
12 hónapra biztosítanak szállást, 6
hónappal hosszabbítható. Önellátás, főzési-
mosási, tisztálkodási lehetőség. Mosószert,
tisztítószert, szappant, törölközőt, ruhát,
pelenkát, gyógyszert, tápszert szükség
szerint adnak. Jogász, pszichológus,
családgondozó segítsége, éjszaka ügyeletet
A VII., IX., XX., XXI., kerületből fogadnak
családokat, de fogadnak várandós kismamákat
és gyermeküket egyedül nevelő anyákat is.
Jelentkezni telefonon, személyesen a gyer-
mekjóléti szolgálat javaslatával. Beköltözés-
kor háziorvosi igazolást kérnek. Térítési díj:
jöv.függő, előtakarékosság, egyéni gondozás
XX.
Keresztény Advent Közösség
1121. Bp., Remete út 16/a
Ónodi Zoltán Tel:286-0601
e-mail: [email protected]
60 fő
H-P: 8:00 – 15:00
Étkezés, tisztálkodás, mosatás, pihenés,
csomagmegőrző szekrény, hivatalos ügyek
intézése, ruhaosztás
Tüdőszűrő papír és ÁNTSZ igazolás
XXI.
Jövőt a hajléktalanoknak Lehetőségek
Háza 3.
1211 Budapest XXI. Déli u. 14.
tel: 420-3527, fax: 20/210-6991
Pirosné Olvasztó
Katalin , E-mail:
net
hajléktalanok részére biztosítanak szállást 1
évre, mely meghosszabbítható újabb 1 évre
96
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
XXI.
Magyar Vöröskereszt Családok
Átmeneti Otthona Integrált Intézmény
1214 Bp., Erdősor u. 53-55.
Weigl - Kiss Erika vezető
tel1) 425 4732
92 férőhely 4
szakmai egységben
H-V: 24 órában
szállás12 hónapra, 6 hónappal
hosszabbítható. Önellátás, főzés
nyersanyagot szükség esetén adnak,
mosás, tisztálkodás, mosószert,
tisztítószert, szappant, törölközőt, ruhát,
pelenkát, gyógyszert, tápszert adnak.
Jogász, pszichológus. 8-tól 20 óráig
családgondozó, éjszaka gondozó ügyel.
Elsősorban a VII., IX., XXI., kerületből
helyeznek el teljes családokat, de fogadnak
várandós kismamákat és gyermeküket egyedül
nevelő anyákat is. Jelentkezés gyjóléti szolg.
javaslatával. Felvétel team döntés alapján.
Háziorvosi igazolást, tüdőszűrő leletet kérnek.
Térítési díj: jövedelemfüggő, Előtaka-
rékosság: egyéni gondozási terv alapján
XXI.
Magyar Vöröskereszt Férfi Hajléktalan
Szálló
1211 Budapest, Központi út 55-59.
tel: 276-3062, Erdei József vezető,
N. melegedő: 60 fő,
éjjeli menhely 90 fő,
időszakos férőhely:
25 fő, utcai szociális
gondozás
N. melegedő:H-P:
9-16, nov.1. ápr.30.
között SZ-V is
nyitva tart: 8-14,
éjjeli menedékhely:
H-V: 18-8
átmeneti szállás, nappali melegedőben:
mosás, tisztálkodás, étkezés, saját étel
melegítése, ruhaosztás, iratpótlás,
információ szociális ellátásokról, segítség
hivatali ügyintézésben, telefonálás,
internet használat, csomagmegőrzés,
postacím biztosítása, segítségnyújtás
álláskeresésben, utcai szociális munka
keretében közterületen élők gondozása.
intézményi ellátások esetében házirendben
meghatározottak szerint
utcai szociális gondozás esetében XXI. kerület
területén tartózkodás
XXI. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat
1215 Budapest XXI. Ady E. u. 62-64.
Bakonyi Judit
tel: 278-0477 hajléktalanok nappali ellátása
XXII. Magyar Máltai Szeretetszolgálat utcai szociális munka
XXIII.
Alfa Karitatív Egyesület
5600 Békéscsaba, Kórház u. 21.
Telephely: 1239 Bp., Ócsai út 6.
E-mail: [email protected]
Nagy Károly elnök
Bohoczki Mariann
vezető: tel: 20/560/9419
Folyamatos
Szociális alapszolgáltatás: hajléktalanok
segítése, információnyújtás és tájékoztatás,
ruhapótlás, hálózsák biztosítása, élelmiszer,
meleg tea, szükség esetén orvoshoz kisérés.
XXIII.
Baptista Szeretetszolgálat Lehetőség
Háza II.
1239 Bp.,Grassalkovich út 294.
Telephelyvezető:
Nagy Veronika
Telefon: 06-20/479-
2879
Folyamatos
1 évre szállás 1 évvel hosszabbítható, 2-5
ágyas szobákban, ágyneműt, zárható
szekrényt biztosítanak. Tisztálkodás, mosás
főzés, vendéget lehet fogadni. 150 férőhely,
nov. 01-április 30. átmeneti férőhelybővítés
XXIII.
Baptista Szeretetszolgálat Lehetőség
Háza IV.
1239 Bp., Grassalkovich út 294.
Telephelyvezető:
Venczel Andrea
Telefon: 06-20/479-
2879
Folyamatos
1 évre szállás 1 évvel hosszabbítható, 2-5
ágyas szobákban, ágyneműt, zárható
szekrényt biztosítanak. Tisztálkodás, mosás
főzés, vendéget lehet fogadni. 150 férőhely,
nov. 01-április 30. átmeneti férőhelybővítés.
97
kerület szervezet, intézmény címe, vezető neve,
telefon/Fax száma, e-mail címe
férőhelyek száma és
nyitva tartás
a nyújtható szolgáltatások a nyújtható szolgáltatások feltételei
XXIII.
Kéznyújtás a Rászorultakért Közhasznú
Alapítvány – Grassalkovich úti
Hajléktalanok Átmeneti Szállója és
Nappali melegedője
1239 Bp., Grassalkovich út 294.
Telefon: 06-1/289-09-32, 06-30/480-50-66
e-mail: [email protected]
Fiedler Edina
E-mail:
alapitvany.keznyujta
Nappali melegedő: minden nap 9-12 és
14-17 óráig
Átmeneti szálló: Folyamatos
Nappali melegedő: 70 férőhely, minden nap
hidegélelmiszert, pihenés, tisztálkodás,
álláskeresés, internethasználat is lehetséges.
Átmeneti szálló: 50 férőhely 46 férfi 4 nő
szállás, 1 évre, térítési díj 12.000,- Ft./hó. 4-6
ágyas , ágy-nemű, zárható szekrény,
tisztálkodás, mosás, főzés, Orvosi rendelés
heti 1x, szociális ügy-intézés, egyéni
esetkezelés, csoportok.
98
Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei telephelyei
kerület címe vezető neve telefon/fax
száma
ellátási forma és kapacitása
XIII. Budapesti Módszertani Szociális
Központ és Intézményei
1134 Bp. Dózsa György út 152.
Pelle József igazgató,
Dr. Győri Péter szakmai ig.h.,
: 238-9501,
fax:238-9502
: 238-9505
székhely
munkásszálllás - egyéb szálláshely 36 fő
XIII. 1134 Bp. Dózsa György út 152. Budai Erzsébet
Oláh Dóra
Ekker Éva
: 238-9537
: 238-9575
: 238-9530
átmeneti szállás: 326 fő + éjjeli menedékhely: 161 fő
nappali centrum(FET, álláskereső, ügyfélsz.)
nappali melegedő: 100 fő + CsÁO 14 fő
IV. 1044 Bp., Váci út 102. Biczók Zoltán : 232-1135 éjjeli menedékhely: 93 fő + nappali melegedő: 84 fő
VIII. 1081 Bp. Alföldi u. 6-8. Preszl Éva : 303-0500 átmeneti szállás: 221 fő
VIII. 1089 Bp. Kálvária u. 23. Lengyel Krisztina : 314-2420 átmeneti szállás: 48 fő
VIII. 1087 Bp. Könyves Kálmán krt. 84. Szabó Károly : 333-1194 éjjeli menedékhely: 208 fő + nappali melegedő: 200 fő
VIII. 1087 Bp. Kőbányai út 22. Szabó Károly
Dr. Pálvölgyi Gabriella
: 333-1194
: 323-3301
éjjeli menedékhely: 75 fő + járóbeteg-ellátó rendelő
+lábadozó
IX. 1097 Bp., Aszódi út 18. Zakar Gergely : 348-4400 éjjeli menedékhely: 150 fő + nappali melegedő: 162 fő munkásszálllás - egyéb szálláshely: 152 fő
IX. 1097 Bp. Külső-mester u. 84. Keserű Zsolt : 217-6920 átmeneti szállás: 129 fő
IX. 1097 Bp. Táblás u. 31. Zakar Gergely : 347-0258 nappali melegedő: 70 fő + átmeneti szállás: 80 fő
IX. 1097 Bp. Gyáli út 33.-35. Keserű Zsolt : 282-6804 átmeneti szállás: 150 fő + munkásszálllás - egyéb
szálláshely: 200 fő
X. 1105 Bp. Bánya u. 37. Biczók Zoltán : 262-0351 éjjeli menedékhely: 64 fő
X. 1105 Bp. Előd u. 9. Biczók Zoltán : 260-7047 éjjeli menedékhely: 140 fő + nappali melegedő: 100 fő
X. 1103 Bp. Vaspálya u. 56. Soós Mária : 260-1844 átmeneti szállás: 66 fő
X. 1104 Bp. Fehér köz 1. Ekker Éva : 333-1194 nappali melegedő: 120 fő
XI. 1119 Bp. Kocsis u. 26. Hujberné Turóczi Angelika : 204-0926,
: 382-7492
átmeneti szállás: 150 fő + munkásszálllás - egyéb szálláshely: 200 fő
XIII. 1135 Bp. Szabolcs u. 33.-35. Lénárt-Székely Tünde
Dr. Pálvölgyi Gabriella
: 236-3510
: 236-3500
átmeneti szállás: 150 fő + lábadozó
orvosi krízis szolgálat
XIV. 1142 Bp. Rákosszeg park 4.-6 Rendes Brigitta :422-0404 családok átmeneti otthona 40+40 fő munkásszálllás - egyéb szálláshely: 108 fő + 90 fő
XV. 1157 Bp., Kőrakás park 4.-5. Akkad Márta : 414-0631 átmeneti szállás: 150 fő + „Szobabérlők Háza”: 396 fő
Utcai gondozó szolgálat I., II., III. (XIII. ker, XIV. ker, VI. ker.) : 06- 70-945-1396
99
Tájékoztatás a Budapest Esély Nonprofit Kft. tevékenységéről
A Budapest Esély Nonprofit Kft.-t a Fővárosi Önkormányzat 1996-ban alapította a hátrányokkal küzdő társadalmi csoportok munkaerő-piaci
esélyeinek megerősítésére. A szervezet két fő szakterülete a foglalkoztatás-fejlesztés és a foglalkoztatási esélyek megerősítése.
A Budapest Esély tervezi, szervezi és koordinálja a főváros közfoglalkoztatási programjait, évi mintegy ezer főnek biztosítva munkát, és a nyílt
munkaerőpiacra való visszatérést segítő fejlesztést.
A speciális helyzetű csoportok társadalmi és munkaerő-piaci integrációját innovatív foglalkoztatási projektek is támogatják, amelyeket hazai és
uniós forrásokból finanszíroznak. A projektek az alacsony végzettségű és egyéb hátránnyal is küzdő hajléktalan, roma, gyesről visszatérő stb.
álláskeresőknek szakma és munkatapasztalat megszerzését is lehetővé teszik.
A szervezet működteti a Város Boltját, amely a Képzőművészeti Egyetem tanárai és diákjai, illetve a dísz- és ajándéktárgyak készítésével
foglalkozó fogyatékos személyek számára kínál bemutatkozási és értékesítési felületet.
A Budapest Esély szervezeti egysége, a Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda (FEMI), részt vesz a foglalkoztatás fejlesztését, illetve a
hátrányos helyzetű társadalmi csoportok romák, autisták, hajléktalanok stb. integrációját segítő szakmai hálózatok felállításában és munkájában,
szakmai stratégiák kidolgozásában. A FEMI képviseli a Fővárost a MetropolisNet nevű, társadalmi integrációval és foglalkoztatás-fejlesztéssel
kapcsolatos célú európai partnerség munkájában és projektjeiben.
Koordinálja a Főváros települési esélyegyenlőségi programjának végrehajtását, a programon belül akadálymentesítési szolgáltatásokat és a
fiatalok társadalmi szolidaritását erősítő iskolai szabadidős programot (Egymásra lépni tilos!) működtet.
A Budapest Esély akkreditált képző intézmény, képzési csoportja szakemberek és munkáltatók számára a befogadó munkáltatói és szolgáltatói
gyakorlatokat támogató tananyagokat, képzési programokat dolgoz ki, tréningeket, továbbképzéseket szervez.
A Nonprofit Kft. legfontosabb adatai:
Budapest Esély Nonprofit Kft. 1084 Budapest, Őr u. 5-7. Központi telefon: 061/476-1930 Fax: 061/476-1931
Pirisi Károly ügyvezető igazgató, tel: 476-1930, email: [email protected]
Székely Éva igazgató helyettes gazdasági vezető, tel: 476-1930, email: [email protected]
Fővárosi Esélyegyenlőségi Módszertani Iroda Erdélyi Tea irodavezető, képzési csoportvezető, tel: 476-1930, email: [email protected]
Fővárosi Közfoglalkoztatás hajléktalanok foglalkoztatása
Takács Zoltán műszaki vezető, tel: 476-1930, email: [email protected]
Bercsák Nóra ügyfélszolgálati-szakreferens, tel: 476-1930, email: [email protected]
VIII. ker. Kirendeltség
Benicz Henrietta kirendeltség-vezető, tel: 476-1930, email: [email protected]
MUNKAPOCS Nonprofit Munkaerő Kölcsönző és Közvetítő Iroda
Berta Csabáné irodavezető, tel: 476-1930, email: [email protected]
100
Szövetségek, egyesületek, alapítványok
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
III.
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek
Országos Szövetsége
1032 Bp. San Marco u. 76.
: 388-5529, 388-2387,
388-2388, 454-1136,
Fax: 454-1144
Szállító szolgálat, információ, tájékoztatás
III.
MEOSZ Oktatási, Továbbképző és
Távmunka Intézete
1032 Bp. San Marco u. 76.
: 454-1451,
06-40-200590
Úniós képzés, számítástechnikai képzés megváltozott
munkaképességű egészségkárosodott személyek
részére
III.
Vesebetegek Egyesületeinek
Országos Szövetsége
1032 Bp. Föld u. 57.
: 388-6514, 368-4002
Fax: 388-6514
K-P: 8:00-12:00. Információ, betegek toborzása,
ajánlás a tagegyesületekbe.
Vesevilág újság szerkesztése.
IV. Twist Olivér Alapítvány
1044 Bp. Fóti út 4.
: 233-1191,
/Fax: 233-2723 Hajléktalanok segítése
V. Nagycsaládosok Országos Egyesülete
1056 Budapest, Március 15. tér 8.
Admin. Iroda: 317-4909
Programiroda: 317-4563
Szociális ügyek: 235-0947
Sze: 10:00-16:00, P: 10:00-14:00
Jogsegélyszolgálat telefonos bejelentkezés alapján.
Építési tanácsadás.
V.
MOTIVÁCIÓ Mozgássérülteket
Segítő Alapítvány
1055 Budapest, Honvéd u. 22.
: 317-8438, 317-3431,
/Fax: 318-9920,
Fax: 317-4417
Támogató szolgálat, munkaközvetítő és tanácsadó
szolgálat, fogyatékos fiatalok reintegrációját segítő
szolgálat, akadálymentesítési tanácsadás, általános
információs szolgálat, jogsegélyszolgálat
V. Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége
1054 Bp. Akadémia u. 1.
Véghné Reményi Mária : 269-5824,
Fax: 269-5859
H-Cs: 10:00-14:00
P: ügyelet 9:00-13:00
VI.
Siketek és Nagyothallók Országos
Szövetsége
1068 Bp. Benczúr u. 21.
: 351-0434, 351-0432
Fax: 342-1989
Munkanapokon: 8:00 –
16:00 szakmai és érdekképviseleti országos szövetség
VII.
Fehér Kereszt Gyermekvédő
Alapítvány 1077 Rottenbiller u. 26.
levelezési cím: 1078 Bp., István u. 5.
: 321-4779, 06-80-505-
006
/Fax: 343-6680
Szülőhelyettesítő szolgáltatások
VII.
Myrai Szent Miklós Keresztény
Egyház 1087 Budapest Fiumei u. 3.
tel: 210-92-51, www.myrai.hu
Balla János
Tel: 06/70/3336630
e-mail: [email protected]
egyházi szolgálatok
keresztelés, esketés, temetés,
szociális ellátás
VII.
Budapesti Zsidó Hitközség
1075 Bp., Síp u. 12.
Tel: 413 55 69,www.mazsihisz.hu
Zoltai Gusztáv
e-mail:
H - Cs:
8:00-15:00 Egyházi szervezet
101
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
VII.
Kiút Egyesület
1077 Bp., Wesselényi u.17. IV.
Tel: 413- 3554
www.kiutegyesulet.sokoldal.hu
Kölesné B. Zsuzsanna,
Tel: 413-3554
e-mail:
H-P:
11:00 - 18:00 Pszicho-szociális tanácsadás
VII.
Értelmi Fogyatékosok Fővárosi
Egyesülete 1077 Bp., Wesselényi 69.
www.effe.hu
Téri Ildikó
Tel:+36 20 467-0992
Időpont egyeztetés
alapján
Értelmi sérült fiatalok körében tanácsadás, jogi
segítségnyújtás, önálló életvitelt segít tanácsadás,
támogatott döntéshozatal
VIII.
Értelmi Fogyatékossággal Élők és
Segítőik Országos Érdekvédelmi
Szövetsége Levélcím: Bp.1365 Pf.
705. 1085 Budapest, Üllői út 14.
/Fax: 411-1356, - 1357 Jogi tanácsadás P: 14:00-15:00.
és telefonon történő egyeztetés alapján
XI.
Katolikus Karitász RÉV
Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat
1115 Bp. Bartók B. út 96.
: 361-4252
Fax: 466-4455
H-Cs: 9:00-17:00,
P: 9:00-16:00
szociális tanácsadás, pszichoterápiás beszélgetés,
orvosi konzultáció, önsegítő szolgálat, család-,
párterápia, terápiás csoportok teljesen ingyenes.
XI. Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
1116 Bp. Tomaj u. 4.
tel:208-4932,-4933
fax:2084934 Országos központi iroda, koordinációs központ
XI.
Bliss Alapítvány Segítő
Kommunikáció Módszertani
Központ 1112 Bp. Neszmélyi u. 36.
/Fax: 310-3583 H-P: 8:00-16:00 Halmozottan sérült gyermekek és fiatal felnőttek
segítése
XI.
Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit
Kft.
1113 Bp.,Hamzsabégi út 60.
Tel:372-7640,Fax: 466-972
e-mail:
Lőrincz István Gergely ügyvezető igazgató
Tel:372-7640
Fax: 466-9972
8:00 - 15:30
Munkához segíti a szociálisan leszakadó rétegeket. A
megváltozott munkaképességű, egészségkárosodott,
vagy fogyatékkal élő személyek foglalkoztatási
rehabilitációját végző Kft. két területen biztosít
munkalehetőséget dolgozóinak. A parkfenntartó
egység a kerület járdáit, parkjait, közterületeit tartja
tisztán, míg a kötészeti részleg nyomdai rész-, és
utómunkálatokat végez.
XI.
Vicus XI. Közalapítvány
1113 Bp., Bocskai út 39-41.
Tel:372-3454
Fésüsné Kéri Erzsébet elnök Tel:06-1-372-3454
e-mail:
K. - Cs:
16:00 – 18:00
A Közalapítvány az Önkormányzat szociális
rendszerének szerves része , a XI. kerületben élő
nagycsaládosokat, gyermeküket egyedül nevelő
családokat, kisnyugdíjasokat, fogyatékkal élő
személyeket, pályakezdő fiatalokat, önhibáján kívül
szociálisan nehéz helyzetben lévőket segíti.
XII.
Rákbetegek Országos Szövetsége Postacím: 1122 Bp. Ráth György u. 7-
9. VI. ép. I./108.
: 225-7768, 225-7767
Fax: 212-7295 H-P: 9:00-16:00 Rákbetegek segítése.
102
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
XIII.
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Központi Iroda: 1136. Budapest
Hegedűs Gyula u. 43.
ETIKK- Lurdy Ház
1097 Budapest, Könyves K. Krt. 9-14.
Szöllősi Erzsébet
: 329-5299,
/Fax: 349-8172
ETIKK- Lurdy Ház
: 205-3174
/Fax: 205-3175
H-Cs: 10:00-15:00
H-Cs: 10:00-15:00
Központi Iroda Támogató szolgálat,Otthonápolási
szolgálat, információnyújtás, sorstársi tanácsadás,
jogsegélyszolgálat, akadálymentesítési tanácsadás,
Egyetemes Tervezési Információs Kutató Központ
ETIKK), akadálymentesítési tanácsadás,
akadálymentes munkahelyi környezet bemutatása,
segédeszköz-kölcsönzés
XIV. Vakok és Gyengénlátók Országos
Szövetsége 1146 Bp. Hermina u. 47.
: 384-8440,
/Fax: 384-5028 K: 8:00-11:00, Jogi tanácsadás
XVI.
XVI. kerület Kertvárosi Egészségügyi
Szolgálat 1163 Bp., Tekla utca 2/c
Tel:4011-300, www.szakrendelo16.hu
XVI.
Felnőtt háziorvosi ügyelet
1165 Bp., Benő u. 3., Tel:407-4045
Gyermekorvosi ügyelet
Heim Pál Gyermekkórház
1089 Bp., Üllői út 86. Tel:264-3314
folyamatos 7 x 24 óra
Hétköznap 20:00 - 8:00,
hétvégén és ünnepeken
0:00 - 24:00
XVII.
Kaszap István Alapítvány
1171 Budapest, Péceli út 220.
Tel:06-20-254-9140
e-mail: [email protected]
Ongjerth Magdolna
tel:20/254-9140, e-mail:
Székházban
kéthetenként szerdán
Tompa Attiláné Marika:
06-20-254-3644
Családsegítés nagycsaládosok, nyugdíjasok, beteget
ápolót és beteggel együtt élők hozzátartozói részére,
egyházi és cserkész táborok szervezése, évente 2
alkalommal tartós élelmiszerek osztása, ünnepségek
XVII.
XVII. Kerületi Lokálpatrióták
Egyesülete 1173 Budapest, Pesti út
167., Fuchs Kastély, I. emelet
XVII. XVII. kerületi Mozgássérültek
Egyesülete
XVII. XVII. Kerületi Sportmozgalomért
Közalapítvány 1173 Bp, Pesti út 165.
XVII. ADRIA Hungary Alapítvány 1171 Bp. XVII. Borsfa u. 55.
XVII. Akadémia Lovas Egyesület 1174
Régivám köz 37–40 telvolt 526. sor)
XVII. Ars poetica Közhasznú Alapítvány 1173 Budapest, kerület, 521. utca 8
XVII. Csekovszky Árpád Művészeti
Közalapítvány 1172 Bp, XVI. u. 1.
103
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
XVII. Együtt a jobb életért Közhasznú
Alapítvány 1173 Bp, Pesti út 160.
XVII. Fiatalok Rákosmentéért Egyesület
1174 Budapest, Berzsenyi u. 7.
XVII. Gazsó Tanya Lovassport Egyesület
1173 Felsőbabád u. 2–3.
XVII. Laborcz Ferenc Szobrászműhely
Alapítvány 1174 Bél Mátyás u.41.
XVII. Mentő Alapítvány
1173 Budapest, Pesti út 165.
XVII. MSZOSZ Nyugdíjas Klub 1173 Pesti
út 113.Vigyázó Sándor Műv.Ház
XVII. Rákoskerti Templom Alapítvány
1171 Budapest, Rákoskert sugárút 66.
XVII. Rákosmente Közbiztonságáért
Közalapítvány 1173 Bp, Pesti út 165.
XVII.
Társadalmi Egyesülések XVII.
kerületi Szövetsége 1173 Budapest,
Pesti út 113. -
Vigyázó Sándor Művelődési Ház
XVII.
Unokáinkért Környezetvédelmi és
Természetvédelmi Közalapítvány 1173 Budapest, Pesti út. 165.
XVII. Ascher Oszkár Színpad
1171 Budapest, XXII. u. 7.
XVII. Czimra Gyula Önképző Egyesület
1173 Budapest, Ferihegyi út 244.
XVII. Delta Polgárőr Egyesület
1174 Budapest, Rákóczi Ferenc u. 83.
XVII. Független Női Szövetség
1171 Budapest, Vanília u. 7.
XVII. Itthon Rákosmentén Egyesület 1171 Budapest, Kisvárda u. 88.
XVII.
Keresztény Értelmiségiek Szövetsége
1172 Harsona utca 47. Működési hely:
Rákoskeresztúri Református Templom
Újlak u-Pesti út 31.
104
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
XVII.
Keresztúri Társas Kör – Kulturális
és Környezetvédelmi Egyesület 1173 Budapest, Csabai út 44.
XVII. Közművelődési Tanács
1174 Bp, Podmaniczky Zsuzsa u.3.
XVII. Ligeti Öregdiákok Köre 1172 Budapest, XX. u. 13.
XVII.
MAT XVII. telMagyar
Alkotóművészek Társasága) 1173 Budapest, Földműves utca 18.
XVII.
Mozgássérültek Budapesti Egyesülete
XVII. kerületi Szervezete
1173 Bp, Pesti út 113.
XVII.
MSZOSZ Területi és Nyugdíjas
Szervezet -Kerületi Tagcsoport 1173
Bp Kaszáló u. 49. II./8.
XVII.
Német Kisebbségi Magyar
Állampolgárok Önkormányzati
Szövetsége 1173 Bp, 545. u. 22.
XVII.
NOÉ Állatotthon Alapítvány Telephely állatotthon Bp., XVII.ker.
Csordakút utca 138634/1 hrsz.
XVII. Rákoscsabai Polgári Kör
1171 Budapest, Péceli út 222.
XVII. Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület 1172 Budapest, Diadal út 43–49.
XVII. Rákoshegyi Polgári Kör
1174 Bp, Podmaniczky Zsuzsa u. 3.
XVII. Rákoskeresztúri Polgári Egylet
1173 Budapest, Uszoda u. 3/a.
XVII. Rákoskerti Polgári Kör
1171 Budapest, Görömböly u. 30.
XVII. Rákoskerti Szépítő Egylet
1171 Budapest, Görömböly u. 62.
XVII. Rákosligeti Polgári Kör
1172 Budapest, Hősök tere 9.
105
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
XVII. Rákosmenti Cukorbeteg Klub 1172 Budapest, Robogó u. 54.
XVII. Rákosmenti Irodalmi Műhely
1174 Bp, Podmaniczky Zsuzsa u. 3.
XVII. Rákosmenti Kisállattenyésztők
Egyesülete 1174 Bp, Rákóczi u. 63.
XVII. Rákosmenti Környezetvédő
Egyesület 1171 Bp., Kísérő u. 4.
XVII. Rákosmenti Polgári Kör
1173 Budapest, Pesti út 113.
XVII. Rákosmenti Polgári Körök 1172 Budapest, XII. u. 16.
XVII. Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete
1173 Bp., Pesti út 80.
XVII. Rákosmenti Civil Hobby Egyesület
1173 Bp., Kaszáló u. 45.
XVII.
Rákosmenti Cukorbetegekért
Közhasznú Egyesület Székhely: 1171
Bp., Rákoskert sugárút 66.
Cím: 1106 Bp., Rézvirág utca 5/b.
XVII.
RÁMEGY Rákoskert és a
Rákosvidék Megőrzéséért Egyesület
1171 Budapest, Rákoskert sugárút 66.
XVII.
Rákosmenti Német Hagyományőrző
Egyesület 1172 Bp., Hidasnémeti utca 65/b.
XVII. RENÉE Művészeti Társaság
1174 Budapest, Bél Mátyás u. 41.
XVII. Társadalmi Egyesülések XVII.
Szövetsége 1173 Bp.Pesti út 167.
XVII. Újakadémiatelep Polgári Egyesület
1173 Bp., 536. utca 1.
XVII. Üdvhadsereg II. Hadosztály
1171 Budapest, Lemberg u. 38.
XVII. Védegylet – Rákosmenti Tagozata
1172 Budapest, XXVII. u. 2.
106
kerület szervezet neve, címe telefon/Fax száma,
e-mail címe
vezető neve, telefon, fax
száma, e-mail
ügyfélfogadás ideje nyújtott szolgáltatásai, ellátási formái és legfontosabb
jellemzői
XVII. Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság
1174 Szabadság u. 36/a.
XVIII. Habilitációs Egységes Pedagógiai
Szakszolgálat 1188 Bp. Szélső u. 79. /Fax: 295-2475 H-P: 8:00-19:00
Az intézmény mozgássérült, fogyatékos, halmozottan
sérült gyermekekért működik, kedvezőbb élethelyzet
lehetőségének biztosításáért. Nappali ellátást és
foglalkoztatást nyújt közel 40 gyermek részére
XXIII.
Erzsébeti-Soroksári Mozgássérültek
Egyesülete
1238 Bp. Grassalkovich út 154.
1734 Bp. Pf. 77.
Bp. XX. Vörösmarty u. 180.
/Fax: 284-9635
06-20-996-8668
K: 10:00-12:00,
Sze: 9:00-13:00,
Cs: 10:00-16:00
H: 14:00-16:00
súlyosan mozgáskorlátozott személyek közlekedési
kedvezményei, akadálymentesítési támogatás,
fogyatékossági támogatás-igénylések, méltányossági
nyugdíjemelés, üdülési csekk, rehabilitációs.
munkahelyek felkutatása
107
Közérdekű telefonszámok
kerület intézmény/szervezet neve címe vezető neve telefon/fax száma feltétel/szolgáltatás
108
Jegyzetek
…………………………………………………………………………….………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………..………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
………………………………………………………………………………………………………………..……………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………
……………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………………