fényképezés előtörténete

8/3/2019 Fényképezés előtörténete

http://slidepdf.com/reader/full/fenykepezes-elotoertenete 1/8

49

A FÉNYKÉPEZÉSELÔTÖRTÉNETE



50

Képzômûvészeti elôzményekA festészet és fényképezés kölcsönhatását vizsgáló írásokban régóta és gyakran talál-kozhatunk a fotót elmarasztaló véleményekkel, amelyek a festészet valósághû törekvé-

seit a fényképezés közvetett vagy közvetlen hatásának rovására írják. Ha a valóságábrá-zolás fejlôdési folyamatát vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy a festészetben a reneszánsz-tól kezdve a XIX. század elsô évtizedeire kialakult ábrázolási mód segítette elô a fényké-

pezés gyors elterjedését. Már a fotófeltalálása elôtt kialakult a festészet-ben a „fotografikus” látásmód.A fényképezés – miként a nagy talál-mányok általában – nem a véletlenszülötte volt, hanem társadalmi igényhívta életre. A fényképezés technikaifeltételeit, vagyis a fény optikai és

kémiai hatását már korábban ismer-ték. A fényképezôgép ôse, a cameraobscura képalkotását már az arabokis feljegyezték. Használata a XVII. szá-zad óta széles körben elterjedt amûvészek között. Az ezüstsók fényér-zékenységét pedig a XVIII. század ele- jén fedezte fel Heinrich Schulzenémet vegyész. Amint széles körû

társadalmi igény jelentkezett a valóságot legteljesebben megközelítô ábrázolás rögzíté-sére, egyidejûleg, egymástól függetlenül több kutató is megoldotta a camera obscuraáltal rajzolt kép rögzítésének technikai problémáját.

A fejlôdés útja: a változó formanyelvSzintén társadalmi tényezôk befolyásolják a mûvészetek formanyelvét. Formanyelvfogalmán a valóság érzékletes, látható tükrözését megvalósító, tartalmat hordozó formaiösszetevôk együttesét, az eszmeiséget közvetítô közeget értjük. Az új mûvészeti ág – afotográfia – számára a maga korában általános képzômûvészeti formanyelv állt rendel-kezésre, abba mintegy beleszületett, azt vette át. Létrejöttekor a festészetben uralkodóakadémikus szemlélet a természetnek a perspektíva szabályai szerint történô pontosábrázolását és a reneszánsz óta kifejlôdött kompozíciós szabályok betartását normának

tekintette. A fotográfia csak fokozatosan, kitérôkkel talált rá saját lehetôségeire, önállókifejezési formáira, az adottságainak legmegfelelôbb tematikákra. Mindezt természetesendöntôen befolyásolja a technikai fejlôdés, az újfaja anyagok, eszközök alkalmazása.

Közeledés a valósághozA középkor végi társadalmi változások eredményeként a természet és az ember kerülta tudományos kutatás és a mûvészi ábrázolás középpontjába. A természettudomá-nyos érdeklôdés különleges szerepet játszott a középkori mûvészetszemlélet felbomlá-sában. Az a tudásszomj, amely a reneszánszot jellemezte, termékeny talaja volt min-den olyan mechanikai szerkezet – így a camera obscura – feltalálásának és népszerû-sítésének, melyek segítségével a tájakat és alakokat a középponti perspektíva szabályai

szerint lehetett felvázolni, ami a természet szigorú megfigyelését, pontos, részletesábrázolását eredményezte. Kezdetben csak természettudományos kísérletekhez, majda természeti látvány és a perspektíva tanulmányozására használták e szerkezeteket.

Elôzô oldal:

Camera obscurarajzasztallal.

1711

Nicéphore Niepce:Kilátás

az ablakából.1826



51

Másolásra, a látvány mechanikus utánarajzolására történô alkalmazásuk a XVII. századvégétôl a képzômûvészek (kiváltképp a kismesterek) körében általánossá vált, hiszencéljuk az eszményítô, általánosító megközelítés helyett az embert környezô világ hét-

köznapi mozzanatainak megjelenítése volt. Nemcsak a térábrázolásban jelentkezett anaturalisztikus természethûség. Különösen Németalföldön törekedtek a festôk a rész-letezô elôadásmódra, a legapróbb részletek finom, pontos, anyagszerû bemutatására.A polgárság, a XVIII. századi holland mûvészek megrendelôje hétköznapi, könnyen ért-hetô tematikát és élethû valóságábrázolást kívánt. A reneszánsz óta kifejlôdô termé-szetelvûség a mûvészetszemléletben tehát kellôen elôkészítette a talajt a fényképezésmegjelenésére, hogy optikai szerkezettel lehessen teljesen objektív képeket készíteni.

Támasz: a polgárság szemléleteA XIX. század elején mindehhez döntôen hozzájárult a valósághû mûvészetábrázolásfô társadalmi bázisának, a polgárságnak a szemlélete. Ekkorra már megingott a képek-

nek fôként mitológiai és vallásos mondanivalójába vetett hit, s a hagyományok általszentesített témák helyett a mûalkotások esztétikai megformálása, az ábrázoláshogyanja került elôtérbe. A megállíthatatlan lendülettel feltörekvô polgárság iroda-lomban és képzômûvészetben egyaránt a realizmust tette uralkodóvá: az újra felfede-zett valóság, az élet és a természet mindennapi jelenségei és eseményei kimeríthetet-len szépségükben és gazdagságukban jelentkeztek a mûvészetben. Ezt a folyamatottöbbek között a fotográfia is meggyorsítja majd.A portréfestészetben a klasszicista hagyomány volt irányadó, igen divatosak voltak azarcképminiatûrök. E mûfajban különösen a polgárság igényeihez idomult a klassziciz-mus. A polgári puritanizmus az eszményítés helyett a hasonlóságot, a részletekfinom, anyagszerû megfestését igényelte. A nagyméretû, reprezentatív jellegû kép-

Már a fotó felta-

lálása elôtt kiala-

kult a festészet-ben a „fotografi-

kus” látásmód.

A fényképezés –

miként a nagy

találmányok

általában – nem

a véletlen szülöt-

te volt, hanem

társadalmi igény

hívta életre…

Nicéphore Niepce: Terített asztal. 1829



52

mások helyett a miniatûrök olcsóbbáraikkal jobban megfeleltek a józanés precíz lelkületû megrendelôknek.

Az öntudatában megerôsödöttegyén realitásvágya válságba juttat-ta a késôi klasszicizmust. Döntôen arohamosan fejlôdô tudomány éstechnika biztosította a polgárságobjektív, realisztikus élet- és mûvé-szetszemléletét. Hiszen a természet-tudományok mûvelôi éppen ered-ményeik gyakorlati felhasználható-ságával szereztek széles körbentekintélyt: elfogadtatták újszerû

szemléletüket, racionális világnéze-tüket. A valóság új és újabb változá-sai, a találmányok és a korszerûsödô

termelôeszközök, az ipar csodái halványították el a klasszicizmus antik eszményeit ésa romantika középkori mítoszait.

A fotótechnikai eljárások feltalálóiA diadalmaskodó új szemlélet – a megérett technikai lehetôségek birtokában –hívta életre 1839-ben a fényképi rögzítést mint az akkori legalkalmasabb eszközta valóság képi tükrözésére. Néhány ôt megelôzô kutató – mint az angolWedgwood és Davy – hiábavaló kísérletezése után a francia Nicéphore Niepce-nek (1765–1833) sikerült 1826-ban elsôként a camera obscurában kirajzolódottképet fényérzékeny anyagon, a fény hatására megkeményedô ún. júdeai aszfaltonrögzítenie. Mivel azonban az ô heliográfiának nevezett eljárása igen durva, rosszfelbontóképességével és igen alacsony érzékenységével nem felelhetett meg aközönség elvárásainak, felfedezôje még nem léphetett vele a nyilvánosság elé.A Niepce ablakából az udvarát és a szomszéd házat ábrázoló felvétel, mely a világelsô fennmaradt fényképe, feltehetôleg nyolc óra hosszat tartó megvilágítást igé-nyelt. Niepce kutatásait társaként folytató párizsi díszletfestô, Louis JacquesMandé Daguerre (1787–1851) próbálkozásait viszont 1837-ben szerencse kísérte:a jódgôzzel kezelt, ezüstözött rézlemezen a keletkezô ezüst-jodidból lappangó kép

alakult ki, melyet Daguerre melegített higanygôzök segítségével tett láthatóvá. Azezüst-jodid és a higany egymásra hatásaként a világos tónusokat, a fényeket adóezüstamalgám jött létre, az árnyékokat pedig az ezüstalap sötétebb tónusai adták.Eljárásával hihetetlenül finom részleteket mutató, közvetlen pozitív kép alakult kiegyetlen példányban. A megvilágítatlan ezüst-jodidot Daguerre a további kémiaireakció kiküszöbölésére konyhasóval távolította el.A felfedezést Daguerre pártfogója, Arago, a nagy tekintélyû fizikus és csillagász1839. január 7-én jelentette be a Francia Akadémián. A francia állam a talál-mányt életjáradék fejében megváltotta, és a világnak ajándékozta, hogy bárkiszabadon foglalkozhasson a fényképezéssel. Ugyanez év augusztus 19-én aTudományos és Képzômûvészeti Akadémia együttes ülésén hihetetlen nemzet-

közi érdeklôdés közepette Arago a vegyi eljárást részletezve ismertette a dager-rotípia készítését. Rövidesen megjelent, s csak az 1839–40-es években 30 kia-dást ért meg nyolc nyelven (már 1840-ben Zimmermann Jakab fordításában

Louis JacquesMandé Daguerre:

Csendélet.1837



53

magyarul is) az eljárást ismertetô könyvecske, a „Daguerre képei ‘elkészítése’módjának leírása”.Daguerre felfedezésének hírére Európa-szerte többen is jelentkeztek, hogy tôle füg-

getlen eljárással ôk is sikeresen megoldották a camera obscura képének rögzítését. Afrancia Hippolyte Bayard (1801–1887) már 1839 márciusában ismertette módszerét:miután az ezüst-nitráttal átitatott papírt fényen megfeketedve jódkáliummal kezelte,a camera obscurában leexponálva kialakult közvetlen pozitív képet kálium-bromiddalrögzítette. Bár Bayard harminc nagyméretû képét 1840 júniusában egy jótékonyságivásár keretében ki is állította, egyszerû, szellemes és olcsó eljárása támogató híjánnem versenyezhetett a dagerrotípiával. Hasonló volt a sorsa Friedrich Gerber berniegyetemi tanár 1839 februárjában publikált, papírra kidolgozott találmányának, FranzKobell és Carl August Steinheil müncheni egyetemi tanárok 1839 nyarán a sajtóbanmég magyarul is ismertetett vegyi eljárásának, valamint a mikroszkópia tudósa, J. B.Reade papírképeljárásának. Nem terjedt el John Herschel angol csillagász különleges

jelentôségû találmánya sem, bár ô egyheti kísérletezés eredményeként üveglemezrekészített máig fennmaradt felvételt. E kiváló tudósok megelégedtek a tudományosprobléma megoldásával, s – ellentétben Daguerre-rel és Talbot-val – nem foglalkoz-tak tovább annak gyakorlati-anyagi kiaknázásával.Egy magyar tudós-óriást is foglalkoztatott a képrögzítés problémája. BolyaiFarkasnak egy 1839. február 21-én Marosvásárhelyt kelt levélrészlete tanúskodikegyedül róla, hogy ô is a fényképezés feltalálói közé sorolandó, ha vegyi eljárásanem maradt is fenn az utókorra: „Gyönyörû találmány az Obszcura Camera kép fixi-rozása: mihelyt mondották, elébb úgy, a mint van azon szinekkel lehetetlennekmondottam, de azonnal igértem, hogy edj -et& feketén fixálok – s úgy mon-dották, hogy csak sötéten is marad meg.” 1 A mondat valószínûleg a színháromszögfekete-fehér tónusokkal történt rögzítésére utalt.

A reneszánsz óta

kifejlôdô termé-

szetelvûség a mûvészet-

szemléletben

tehát kellôen

elôkészítette

a talajt

a fényképezés

megjelenésére,

hogy optikai

szerkezettel

lehessen teljesen

objektív képeket

készíteni…

Louis Jacques Mandé Daguerre: Párizsi körút. 1839



A nagyközönség

és a szellemi elit

kiválóságai

egyaránt nagy

lelkesedéssel

üdvözölték

az új technikai

csodát…

54

A fotográfia továbbfejlôdése, a mai, a sokszo-rosíthatóságot biztosító negatív-pozitív eljárásmegalapozása szempontjából az angol Henry

Fox Talbot-nak (1800–1877) 1839. január 31-én a londoni Royal Societynek bemutatottnegatív-pozitív eljárása, a talbotípia volt döntô jelentôségû.Ô híg konyhasóval és ezüst-nitráttal átitatva apapírt, fényérzékeny ezüst-kloridot nyert,melyet tömény nátrium-kloriddal vagy kálium- jodiddal rögzített. A kisméretû, halvány képekgalluszsavval történô elôhívását azonban csakegy évvel késôbb oldotta meg. A sokszorosítha-tóságot kihasználva 1844-tôl a világon elsô-

ként eredeti fényképekkel illusztrált köteteketadott ki The Pencil of Nature (A természet irón- ja) és Sun Pictures of Scotland (Skóciai nap-fényképek) címmel. Az albumok épületeket,mûemlékeket, városképeket, tájakat, csendéle-teket, növényeket, szobrokat, s figyelemre mél-tóan egyszerû, hétköznapi motívumokat (istál-lóajtó, szénakazal) ábrázoló képekkel, sôt, cso-portképekkel, rajz- és iratreprodukciókkal afényképezés sokoldalú felhasználhatóságátillusztrálják. A képeken leggyakrabban szereplô,

ember alkotta tárgyak nem a képzômûvészetben megszokott „nature morte” elren-dezésben, hanem a mindennapi életben megszokott helyükön, anyagszerûen, fény-nyel plasztikussá téve, az objektív tárgyi valóságra koncentrálva jelennek meg.Nemcsak egyes képei vallanak tudatos fényképi látásmódjáról, hanem a fény és azárnyék képalakító szerepét hangsúlyozó megjegyzése is: „A festô szeme gyakranmegakad ott, ahol közönséges ember nem lát semmi figyelemre méltót. A napsugárpillanatnyi ragyogása, egy árnyék, mely az utat keresztezi, egy idômarta tölgy vagyegy mohlepte kô képes megindítani a gondolatok és érzések sorozatát, fölébresztenia festôi képzeletet.” 2

Szembesítés: festészet és fotóNiepce és Daguerre találmánya példátlan szenzáció erejével hatott mindenütt.A nagyközönség és a szellemi elit kiválóságai egyaránt nagy lelkesedéssel üdvözöl-ték az új technikai csodát, mert a camera obscurában keletkezô képet csodávalhatáros jelenségnek tekintették. Úgy fogadták a dolgok külsejérôl nyert képet, minta legteljesebb valóságot. „A dagerrotípia az élettelen természetet a tökéletességolyan fokán ábrázolja, amely a rajz és festészet szokásos folyamatával el nem érhe-tô, olyan tökéletességgel, amely egyenlô magával a természettel” 3 - vélte Gay-Lussac, a nagy kémikus-fizikus. Jules Janin mûkritikus szerint „a legnagyobb meste-rek rajza sem hozott létre ehhez hasonlót”. 4 A kortársak a dagerrotípiában azt érté-kelték legmagasabbra, amiben a fényképi ábrázolás – persze fizikai, technikai érte-

lemben – felülmúlta a festôit: a részletek aprólékos, leheletfinom rajzát, a gazdagtónusskálát, a tökéletes természethûséget, a pompás anyagszerûséget. A mûvészekkörében megdöbbenést keltett a hír, hogy a fotó által a természet szinte mechani-

Hippolyte Bayard:Szélmalmok.1842 körül



55

kusan reprodukálható. A közepes miniatûr- és vedutafestôk, portré- és tájképfestôkattól féltek, hogy elveszítik megélhetési lehetôségüket. Hiszen most már bárki rövididô alatt elkészítheti azt, amit eddig a mûvészek olyan aprólékos, nehéz munkával

igyekeztek megvalósítani.„A mai nappal a festészet meghalt! – kiáltott fel az elsô dagerrotípiák láttán PaulDelaroche, a francia historizmus népszerû festôje. – A dagerrotípiák finom ábrá-zolási módja minden elképzelést felülmúló tökéletességet mutat. A vonalak pon-tos rajzát, a formák tisztaságát legteljesebben a fénykép tudja megvalósítani” 5 –indokolta riadalmát. Figyelemre méltó, hogy kezdetben a fénykép valóságábrázolóképességének a mûvészek között még olyanok is elismeréssel adóztak, akiknek astílusa távol állt a naturalizmustól. A romantika festôóriása, Delacroix például saj-nálta, hogy ez a hasznos találmány számára oly késôn jött. A klasszicizmus vezér-alakja, Ingres azt hangsúlyozta, hogy egész életében ô is valami olyan egzaktságratörekedett, mint amilyet a fényképek mutatnak.

A dagerrotípia nagy gyorsasággal hódította meg a világot. Festôk és litográfusoknagy számban cserélték fel az ecsetet és krétát a fényképezôgépre, meglátva afotográfiában rejlô nagy üzleti lehetôséget. Hiszen a nagyszámú polgári megren-delôt csak így tudták kielégíteni – a festmény árának töredékéért, sokórás ülésekhelyett csupán néhány perc alatt. A dagerrotípia alacsony érzékenysége miatt,mely kezdetben jó fényviszonyok között is több perces, akár negyedórás megvilá-gítást igényelt, csak élettelen témák rögzítésére volt alkalmas. A Petzval József matematikus számításai alapján zseniálisan megszerkesztett, Daguerre objektívjé-nél tizenhatszor nagyobb fényerejû (f/3,5-ös), az alkotójáról elnevezett portréob- jektív tette lehetôvé 1840-ben, hogy statikus pozitúrába beállított személyeketnéhány másodperces expozícióval fényképezhessenek.

Fellángoló nézeteltérésekA kezdeti lelkesedés évei után a 60-as évekre elüzletiesedett portréfényképezéstlátva a kritikusoknak úgy tûnt, hogy a fotográfia nem képes az igazi valóságotábrázolni. Nem képes a dolgok mélyére hatolni, hiszen csak azt rögzítheti, ami afelvevôgép lencséje elé kerül. Nem tud teremteni, csak másolni, a részletek pontosábrázolásán, dokumentálásán túl nem képes valami többletet nyújtani. A bírálóktúlnyomórészt konvencionális vagyhamis képek özönét láthatták, míga jelentôs alkotások a sokszorosítás

megoldatlansága miatt csak szûkkörben váltak ismertté.Az 50-es, 60-as években fokozódóerôvel fordultak egymásnak azellentmondó, az elismerô vagytagadó vélemények abban a kér-désben, hogy a fénykép mûalkotás-nak tekinthetô-e. A francia mûvé-szeti élet hivatalos fóruma, aMûvészeti Akadémia kiáltványbantiltakozott az ellen, hogy a mûvé-

szetek közé sorolják a fényképezést.A szemlélet megváltozására vall,hogy Ingres, Delaroche és más

A francia

mûvészeti élet

hivatalos fóruma,a Mûvészeti

Akadémia

kiáltványban

tiltakozott

az ellen, hogy

a mûvészetek

közé sorolják

a fényképezést…

Henry Fox Talbot:Lacock Abbey.1844 körül



56

olyan mûvészek is aláírtákezt a tiltakozást, akik kezdet-ben a mûvészi kifejezés lehe-

tôségét látták a fényképezés-ben. Anton Fendrich németesztéta természetkleptomá-niának nevezte a fotográfusmunkáját, Charles Blanc írószerint:„A fénykép mindent utánoz,de nem fejez ki semmit. Vaka szellem világában.” 6

Hasonlóképpen vélekedettDaumier is: „A fotó csak vak

eszköz, mely minden kifejezé-si készséget nélkülöz.” 7

Az emberi gyarlóságokatkönyörtelenül leleplezô zse-

niális karikaturista úgy vélte, hogy a fénykép csak a valóság külsô képének közöm-bös, lélek nélküli rögzítôje, olyan, amely nem képes arra, hogy a lényeget hozza fel-színre, amely az emberi magatartásban, gesztusokban, arcvonásokban a jelenségekmögött rejtôzik.

A fényképi kifejezés lehetôségeA fotót elmarasztaló, napjainkban is gyakran elhangzó vélemények közös vonása,hogy a fényképi kifejezés lehetôségét dokumentálással, gépies, mechanikus ábrá-zolásmóddal azonosítják. Holott a valóság pontos, objektív rögzítése, a gazdagrészletrajz a fényképi ábrázolásnak csak egyik, igen jellegzetes, de nem nélkülöz-hetetlen tulajdonsága. A fényképezôgép objektívje „naturalista módjára” rajzolképet a tárgyakról, nem tud különbséget tenni lényeges és lényegtelen között.Az alkotótevékenységet azonban nem a gép, hanem a fényképezô ember végzi,akinek munkájára Braque megjegyzése ugyanúgy irányadó, mint a festôére, íróé-ra: „Festeni nem annyi, mint lefesteni! Írni nem annyi, mint leírni!” 8

Hozzátehetjük: fényképezni nem annyi, mint lefényképezni – azaz reprodukálni.Mint minden mûvészeti ág, a fotó is átkölti a valóságot, saját nyelvére fordítja le

az élményt. Ennek lehetôségét döntô módon befolyásolták a technikai tényezôk, arögzítés eszközeiben és eljárásaiban mutatkozó sajátságok. A technikai eszközökés eljárások fejletlenségének – a felvevôanyag alacsony érzékenysége és színérzé-ketlensége, az objektívek kis fényereje, a lencsehibák korrigálatlansága, az emberiszem látószögétôl eltérô különleges objektívek hiánya, a mesterséges világításmegoldatlansága, az állványról történô fényképezés kényszere miatt a szemma-gasságtól eltérô nézôpontok mellôzése, és még hosszan sorolhatnánk a problé-mákat – természetes következménye volt, hogy a kezdeti korszak fényképészéneka fotóra jellemzô képalakítási módszerek jó része nem állt a rendelkezésére.A fényképezést gépiesnek minôsítô szemlélet ellen érvelt Bálint György: „Daguerretalálmánya új mûvészettel gazdagította az emberiséget, és bebizonyította, hogy

mindig az ember, a »személyiség« a döntô, és nem a gép… Minden látszat ellenérenem az ember válik géppé, hanem a gép válik emberivé.” 9

Henry Fox Talbot:Istállóajtó.

1844 körül

fényképezés előtörténete

Documents