ferencváros újság 2013. június 17

16
Játszó szerda Nyári ingyenes programsorozat gyerekeknek. Részletek a 13. oldalon. PEDAGóGUSOK DíJA ÁRVíZ A DUNÁN 2 Ferencváros Önkormányzatának kétheti lapja • www.ferencvaros.hu • 2013. június 17. VIRÁGOT A BABÁKNAK 3 5 A folyó 891 centiméteren tetőzött június 9-én. Az árvízi védeke- zésben országszerte több tízezer önkéntes is részt vett. Több tucat névre szóló palántával gyarapodott a babák rózsakertje a József Attila-lakótelepen a környék újszülötteinek köszöntésére. A „Ferencváros Pro Facultate” díjat idén Fuiszné Fehér Csilla óvodapedagógus és Tőkés Sándor iskolaigazgató kapta. Nemzeti összetartozás Határon túliak és anyaországiak együtt emlékeztek a trianoni békediktátum aláírására a Nemze- ti Összetartozás Napja alkalmából a Bakáts téren. Testvérvárosainkból több tucat gyermek érkezett, akik közösen énekeltek a kerületi kisdiákokkal. Az esemény zárásaként a parlamenti kórus jótékonysági koncertet adott az Assisi Szent Ferenc-templomban. Az I. világháborút lezáró békeszerződés Magyarország számára tragikus követ- kezményekkel járt: hazánk területének mintegy kétharmadán idegen országok osztozkodtak, 13 millió magyar pedig a határokon kívül rekedt. A magyar kor- mány 2010-ben nyilvánította június 4-ét, a diktátum aláírásának időpontját a Nemzeti Összetartozás Napjává. A Bakáts téren ez alkalomból tartott ün- nepi eseményen dr. Bácskai János emlé- keztetett a jelenlegi kormány által hozott, kettős állampolgársággal kapcsolatos tör- vényre, amit az anyaország nemzeti ösz- szetartozás melletti legékesebb hitvallása- ként nevezett meg. A polgármester örömét fejezte ki egyrészt azzal kapcsolatban, hogy a határokon túl eddig csaknem 400 ezren vették fel a magyar állampolgársá- got, másrészt, hogy Ferencvárosban is el- hangzott már az ezredik állampolgársági eskü. A kerület vezetője külön köszöntötte a rendezvényen megjelent határon túli testvérvárosok képviselőit – Beregszász (Kárpátalja), Királyhelmec (Felvidék), Magyarkanizsa (Délvidék) és Sepsiszent- györgy (Erdély) küldöttségeit. A magyarkanizsaiak a történelmi Ma- gyarországot ábrázoló, nyakba akasztható agyagérmet adtak ajándékba a megemlé- kezés fellépőinek. (Bővebben a 3. oldalon.)

Upload: beatitabeatita

Post on 23-Nov-2015

61 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Ferencváros Önkormányzatának kétheti lapja

TRANSCRIPT

  • Jtsz szerda Nyri ingyenes programsorozat gyerekeknek. Rszletek a 13. oldalon.

    pedaggusok dJa Rvz a duNN

    2

    Ferencvros nkormnyzatnak ktheti lapja www.ferencvaros.hu 2013. jnius 17.

    viRgot a babkNak

    3 5

    A foly 891 centimteren tetztt jnius 9-n. Az rvzi vdeke-zsben orszgszerte tbb tzezer nkntes is rszt vett.

    Tbb tucat nvre szl palntval gyarapodott a babk rzsakertje a Jzsef Attila-laktelepen a krnyk jszltteinek kszntsre.

    A Ferencvros Pro Facultate djat idn Fuiszn Fehr Csilla vodapedaggus s Tks Sndor iskolaigazgat kapta.

    Nemzeti sszetartozsHatron tliak s anyaorszgiak egytt emlkeztek a trianoni bkedikttum alrsra a Nemze-ti sszetartozs Napja alkalmbl a Bakts tren. Testvrvrosainkbl tbb tucat gyermek rkezett, akik kzsen nekeltek a kerleti kisdikokkal. Az esemny zrsaknt a parlamenti krus jtkonysgi koncertet adott az Assisi Szent Ferenc-templomban.

    Az I. vilghbort lezr bkeszerzds Magyarorszg szmra tragikus kvet-kezmnyekkel jrt: haznk terletnek mintegy ktharmadn idegen orszgok osztozkodtak, 13 milli magyar pedig a hatrokon kvl rekedt. A magyar kor-mny 2010-ben nyilvntotta jnius 4-t, a dikttum alrsnak idpontjt a Nemzeti sszetartozs Napjv.A Bakts tren ez alkalombl tartott n-nepi esemnyen dr. Bcskai Jnos eml-

    keztetett a jelenlegi kormny ltal hozott, ketts llampolgrsggal kapcsolatos tr-vnyre, amit az anyaorszg nemzeti sz-szetartozs melletti legkesebb hitvallsa-knt nevezett meg. A polgrmester rmt fejezte ki egyrszt azzal kapcsolatban, hogy a hatrokon tl eddig csaknem 400 ezren vettk fel a magyar llampolgrs-got, msrszt, hogy Ferencvrosban is el-hangzott mr az ezredik llampolgrsgi esk.

    A kerlet vezetje kln ksznttte a rendezvnyen megjelent hatron tli testvrvrosok kpviselit Beregszsz (Krptalja), Kirlyhelmec (Felvidk), Magyarkanizsa (Dlvidk) s Sepsiszent-gyrgy (Erdly) kldttsgeit.

    A magyarkanizsaiak a trtnelmi Ma-gyarorszgot brzol, nyakba akaszthat agyagrmet adtak ajndkba a megeml-kezs fellpinek.

    (Bvebben a 3. oldalon.)

  • FeReNcvRos2 taNtiNk

    elismersek pedaggusoknakPedaggus nap alkalmbl nneplyesen tadtk a Ferenc-vros Pro Facultate djat mjus 31-n, az FMK sznhzter-mben. Az elismersben idn Fuiszn Fehr Csilla vodape-daggus s Tks Sndor iskolaigazgat rszeslt.

    A kerlet kilenc nkormnyzati fenntart-s vodjban 135 vodapedaggus nevel 1378 gyermeket. Ferencvros 11 iskolt mkdtet, ezekben 665 pedaggus oktat-ja a dikokat, egszen pontosan 2825 l-talnos s 1805 kzpiskols tanult. Dr. Bcskai Jnos pedaggus napi ksznt-jben hangslyozta, minden pedaggusnak hls odaad munkjrt. Mint mondta, az ember lehet brmilyen ids is, kedves ne-velire, tanraira mindig szeretettel gondol vissza, szinte csaldtagokknt rzi ket az emlkezetben. A Pro Facultate dj ezt a hlt hivatott kifejezni.

    Fuiszn Fehr Csilla 1981 ta dolgozik a Csicserg vodban, ahol aktvan, kre-atvan vesz rszt a szakmai s a kzssgi munkban. Embersgessgvel, korrekt-sgvel, szernysgvel nemcsak munka-trsai, de a szlk elismerst is kivvta. Mltatsban kiemeltk, hogy szeretettel, egyni bnsmddal, kiemelked empti-val neveli a gyerekeket. Tks Sndor 45 ve vgzi gygypedaggiai munkjt nagy szakrtelemmel, lelkesedssel. Kzel kt

    vtizede a Ferencv-rosi Komplex voda, ltalnos Iskola s Egysges Gygype-daggiai Mdszertani Intzmny igazgatja, vezetse alatt a kise-gt iskolbl orsz-gosan elismert fejlesz-t intzmny lett, ahol 018 ves korig biz-tostanak szles kr, magas sznvonal elltst a sajtos ne-velsi igny gyerme-keknek. Ferencvros nemcsak a felkszlt, ldozatksz tantest-letre bszke, hanem arra az ers kzss-gi szellemre is, amelynek ksznheten a Komplex iskola dikjai nagy sikerrel ve-hetnek rszt a nemzetkzi specilis gr-, gyors- s mkorcsolyaversenyeken.

    Az esemnyen az dm Jen zeneisko-la tanuli teremtettek klnleges hangu-

    latot dobszljukkal, amelyet felkszt tanrukkal, Donyec Istvnnal kzsen jt-szottak. A kznsg ezt kveten Knydi Sndor verst hallgathatta meg, valamint a Turay Ida Sznhz vgjtkt, a Mici nni kt lett nzhette meg.

    (KM)

    tiszteletbeli doktorokat avattakDszdoktori cmmel tntetett ki hrom jeles szemlyisget a Kro-li Gspr Reformtus Egyetem szentusa. Az intzmny hittudomnyi karnak dsztermben dr. Nikolaus Schneidert, a nmetorszgi Protes-tns Egyhz tancsnak elnkt, dr. August Stahl irodalom- s dr. Martyn Charles Rady trtnsz-professzort avattk tisz-teletbeli doktorr.

    Az nnepsgen a hi-vatalos laudcik utn fogadalomttel kvetke-zett, majd dr. Balla Pter rektor tadta a doktori okleveleket. A ki-tntetetteket az egyetem vezetsge mellett dr. Blcskei Gusztv pspk ksznttte, majd a megjelentek a testvregyhzak kp-viseli, kzleti szemlyisgek, professzorok, oktatk s csaldta-gok meghallgathattk dr. Nikolaus Schneider llam s egyhz: a kormnyzk s kormnyzottak felelssge a barmeni hitvalls fnyben cm eladst. (szencz)

    tbb mint 50 ve diplomztak

    A hatvant, hatvan s tven ve diplomzott egykori kerleti pe-daggusokat idn is ksznttte Ferencvros nkormnyzata. Vas, gymnt s arany oklevelet vehettek t a ma mr nyugdjas vodapedaggusok s tanrok dr. Bcskai Jnos polgrmestertl, a Polgrmesteri Hivatalban tartott nnepsgen.

    Vas oklevelet kapott a 65 ve diplomzott dr. Fodor Miklsn, aki 1948-ban szerezte meg az oklevelet a Budapesti Ranolder In-tzet Tantkpzjn. Dr. Nyri Jenn Gecse va, Sashegyin Mikls Mria s Ambrus Lszln gymnt oklevlben rszeslt, k 60 ve vgeztek. 50 ve diplomzott, gy arany oklevelet ka-pott Erdei Jzsefn. Mindannyian Ferencvrosban lnek, kzlk tbben tantottak is a kerletben. (Olh Olvia)

  • FeReNcvRos 3sszetaRtozs

    egytt az sszetartozs napjn Trianon a magyar trtnelem egyik legfjbb esemnye, valsgos nemzeti tragdia okozja, mig nem teljesen feldolgozott trauma nemzetnk letben fogalmazott a jnius 1-jei emlknapon dr. Bcskai Jnos. A polgrmester szerint ltezik nemzeti sszetartozs, s nem csupn szp sza-vakban, mvszeti alkotsokban, hanem a min-dennapi let gyakorlatban is: pldaknt emltette a testvrvrosi programokat, iskolk, intzmnyek s egyhzi kzssgek tborait, kulturlis tmoga-tsokat, st, az rvzi vdekezsben val egytt-mkdst is.

    A rendezvnyen az dm Jen zeneiskolbl s a testvrvrosokbl rkez gyermekek kzrem-kdsvel a kznsg elnekelte a Himnuszt s a Szkely himnuszt, valamint tz, a trtnelmi Ma-gyarorszg klnbz vidkeirl szrmaz np-dalt, a parlament krusa, a Magyar Villamosmvek Zrt. s a Szerencsejtk Zrt. ltal tmogatott Szen-Torok pedig nnepi jtkonysgi koncertet adott az Assisi Szent Ferenc-templomban. (SZD)

    zenvel a magyarsgrt

    Jtkonysgi koncertet adott Bognyi Gergely Kossuth-djas zongoram-vsz a Nemzeti sszetartozs Nap-jn a Boldogasszony Iskolanvrek hatron tli misszijnak tmogatsa rdekben.

    A Patrona Hungariae Katolikus Iskolakz-pontban tartott esten az esemny aprop-jhoz kapcsoldan a nvrek felidztk a mltat, s elmesltk, hogy a trianoni b-kedikttum kvetkezmnyeknt kzss-gk ppgy tlte az elszakads fjdalmt, mint az egsz nemzet, az addig lteslt 32 rendhzukbl ugyanis 19 Romnihoz, 3 pedig Jugoszlvihoz kerlt. A rend mun-kjban emiatt is cl a dikok magyarsg-tudatnak polsa s erstse.

    A jtkonysgi estet amelyen Chopin- s Liszt-mvek hangzottak el megtisz-telte jelenltvel Hlvnyi Gyrgy egy-hzgyi llamtitkr, valamint az I. kerlet polgrmestere, Nagy Gbor Tams is.

    Felkszlt csapat vdte kerletnketLapzrtnkkor mg vz bortotta a rakpartokat, de mr nagyrszt elmlt az rvz-veszly a ker-letben. A Duna 891 centimteren tetztt jnius 9-n jszaka, ezzel 31 centimterrel haladta meg a va-laha mrt legna-gyobb vzllst.

    A tetzs eltt nhny rval a Helyi Vdelmi Bizottsg Polgrmesteri Hivatalban lv Vezetsi Pontjrl indult az a bejrs, amelyen a IX. kerleti rvzi vdmveket ellen-rizte Ferencvros polgrmestere katasztrfavdelmi szakemberek ksretben. A helyi sajt jelenltben zajl egyeztetsen dr. Bcskai Jnos polgrmestert s dr. Vas Imre or-szggylsi kpviselt tjkoztattk a szakemberek a dunai radsrl, illetve a vdelmi munklatokrl.

    A Duna ferencvrosi szakasznak rvzvdelmi szemljn a Helyi Vdelmi Bizottsg vezetje, dr. rdgh Brigitta s Karas Jnos tzolt rnagy elmondta, a kerletben el-ssorban a Vsrcsarnok hulladkszlltsi folyosjt zr kapu s a Hajlloms utca vgn lv rvzvdelmi kapu a veszlyeztetett, ezekre kell a legnagyobb figyelmet szen-telni. A vz betrt a hajlloms volt pletbe, gy onnan kt hajlktalant kellett kitele-pteni, mivel az pletben letveszlyes lett volna maradniuk. Az rvzvdelmi bejrs a Kvassay-zsilipnl fejezdtt be, ahol jl rzkelhet volt a megradt Duna ereje. A tetzs s az azt kvet apads idejn folyamatosan figyeltk a kerleti vdmveket.

    Az r levonulsa utn megn a fertzsveszly, hisz az rads sorn a vz emsztkbe, temetkbe is bejuthatott, gy minden pletet, utct ferttlenteni kell, amely rintkezhe-tett a vzzel mondta el Karas Jnos kerleti katasztrfavdelmi vezet lapunknak, hoz-ztette: a fvrosban az ivvzelltsban nem lehet problma, a Vzmvek fokozottan figyeli a vz minsgt.

    Az rvzi vdekezsben orszgszerte a katasztrfavdelem, a rendrsg, a katonasg s ms llami szervek mellett karitatv szervezetek s tbb tzezer nkntes is rszt vett.

    A jtkonysgi koncerten a kznsg felajnlsokat tehetett a Gt utcai Fe-rencvrosi Komplex voda, ltalnos Iskola s EGYMI javra. Az sszegylt adomnyt 93 ezer forintot Kristynn Aknai Erzsbet, a Szen-Torok krus elnksgi tagja, Somogyi gnes, a krus szervezje s dr. Bcskai Jnos, Fe-rencvros polgrmestere adta t Tks Sndornak, az intzmny igazgatjnak jnius 12-n.

  • FeReNcvRos4 kzbiztoNsg

    gyors bntets a tolvajnakA IX. kerleti gyszsg gyorstott eljrsban lltott brsg el egy frfit, aki mjus 21-n, a Balzs Bla utcai villamos-megllban letpte egy villamosra vrakoz n nyakbl az arany nyaklnct, majd a helysznrl elmeneklt. A srtett segtsgrt kiablva az elkvet utn futott, amit a jrkelk szleltek, s a segtsgre siettek. A frfit vgl egy szolglaton kvli rendr s kt biciklis fogta el a helyszn kzelben, a jrrk kirkezsig pedig visszatartottk.

    A brsg el llts eredmnyes volt, a terheltet a Pesti Kz-ponti Kerleti Brsg 300 ra kzrdek munkra tlte. A b-rsg el llts intzmnynek az a clja, hogy lehetv tegye az eset gyors elbrlst olyan egyszerbb megtls gyek esetn, amelyeknl a nyoms kzrdek megkvnja, hogy a bncselekmny elkvetst a lehet legrvidebb idn bell a bntetjogi felelssgre vons kvesse.

    KZBIZTONSG

    vdelem a laktelepenA hirtelen jtt vihar ellenre is nagyon sok rdekld jelent meg a Jzsef Attila-lakte-lep kzbiztonsgval, a kzterletek llapo-tval kapcsolatos lakossgi bejrson jnius 10-n. A rossz idjrs miatt azonban nem volt lehetsg krbejrni a telepet, ezrt a kzssgi hzban hallgattk meg a lakk szrevteleit, felvetseit.

    A panaszokra reaglva Fuxreiter Rbert rendrkapitny elmondta, a legfontosabb, hogy kzs ervel kell megvdeni magun-kat, hiszen kzsek az rdekeink. A lakos-sg s a rendrsg sszefogsra hvta fel a figyelmet. Hangslyozta, a laktelep krzeti megbzottjai is azrt vannak, hogy az ott lk nagyobb biztonsgban rezhessk magukat. Kovcs Krisztin rendr ftrzszszls s Babocsk Zoltn rendr trzsrmester a Pttys utca 6. szm alatt mkd Krzeti Megbzotti Irodban tart fogadrt minden cs-trtkn 17 s 19 ra kztt. Mjus elejtl pedig a feljtott Br-zsny utcai rendrrsn is mkdik gyflfogads, a napkzbeni panaszfelvtel mellett jszakai gyelet is van az rsn.

    A kzterletek llapotval, tbbek kztt a trsashzi ntz-rendszerek s a szelektv hulladktrolk helyzetvel, a metr-aluljr rendezetlensgvel, valamint a parkolsi gondokkal kap-csolatban is rkeztek panaszok. Formanek Gyula alpolgrmester s Grgnyi Mt, a Jzsef Attila Vrosrszi nkormnyzat eln-ke sszegyjtttk a felmerlt problmkat, s tovbbtottk azo-

    kat a Polgrmesteri Hivatal illetkes irodi fel. Az egyez-tetsen Rimovszki Tams, a Ferencvrosi Kzterlet-fel-gyelet igazgatja s Sebk Endre, a FESZOFE Nonprofit Kft. gyvezet igazgatja is rszt vett.

    A laktelep tnyleges bej-rst egy ksbb idpontban ptoljk. (forrs: 9.tv)

    gyflfogadsi id a Brzsny utcai rendrrsn:

    Htf: 8.0014.00Kedd: 10.0016.00

    Szerda: 10.0016.00Cstrtk: 14.0020.00

    Pntek: 9.0013.00Az gyflfogadsi idn kvl gyelet is mkdik az rsn.Cm: IX. kerlet, Brzsny

    utca 13. Tel.: 455-4800

    Nyri ldzs

    Lassabban menekljn, Macks Frici, mg leesik a vanlim!!!

    Ne vljon ldozatt!Bnmegelzsrl, kzbiztonsgrl tar-tottak eladst idseknek mjus vgn az Ferencvrosi Mveldsi Kzpont-ban (FMK). A Nemzetvdelmi Egyetem docense, kommunikcis szakember, dr. Molnr Katalin elmondta, mit tehetnek a szpkorak, hogy a lehet legnagyobb

    biztonsgban ljenek. Ismeretterjeszt el-adsban beszlt arrl, hogyan ismerhetik fel a szmukra veszlyt rejt helyzeteket, miknt lehet megelzni, hogy bncselek-mny ldozatv vljanak.

    Felhvta az idsek figyelmt, hogy ha otthon egyedl vannak, csakis olyan em-

    bernek nyissanak ajtt, akit ismernek. Az utcn lehetleg ne egyedl stljanak, ha pedig leszltja ket valaki, ne bzzanak meg benne felttel nlkl, ne engedjk ma-gukhoz tl kzel az ismeretlen, gyans kl-sej embereket, mert azok kihasznlhatjk a helyzetet, s knnyen meglophatjk ket.

  • FeReNcvRos 5zLd

    FELHVS

    zldsgcsrs szendvics az ovisoknakA tradcikhoz hven idn is Zldpont vetlkedt tartottak a Kerekerd vodban jnius 4-n. A rendezvnyen amely a gyerekek egszsges letmdra nevelsrl szlt tbb tucat kerleti ovis vett rszt.

    A kicsiket Formanek Gyula ksznttte, aki hangslyozta, ahhoz hogy egszsge-sek legynk, a rendszeres mozgs mellett a helyes tpllkozs is elengedhetetlen. Az alpolgrmester arra krte az vodso-kat, fogyasszanak minden nap zldsget s gymlcst, s sportoljanak minl tbbet, mert ha fizikailag egszsges az ember, ak-kor lelkileg is azz vlik.

    A nap kzs tornval indult, majd a gyerekek sajt vodjukat kpviselve csoportokban haladtak vgig a klnbz llomsokon. Mg az egyik asztalnl ter-mszetfotkat rakhattak ki, addig a msik-nl zldsgcsrs szendvicset kstolhattak, de megtanulhattk a fogmoss alapvet szablyait, s a rendezvny tematikjhoz

    illeszked kzm-ves foglalkozson, valamint jgarn is rszt vehettek. A bt-rabbak kiprblhat-tk a szlalomplyt is, amit grdeszkn hasalva kellett teljesteni, akinek pedig barkcsolni tmadt kedve, manyag pa-lackbl kszthetett gyessgi jtkot.

    a mi vodnkEz volt a tmja az ez vi Kerekerdei Vi-gassgoknak, amit mjus vgn tartottak a Vghd utcai vodban. A szervezk gy vlogattk ssze a programokat, hogy azokbl a szlk szmra kiderljn, gyer-

    mekeikkel az v sorn milyen elvek alap-jn foglalkoztak. 2013-ban a ngy vszak, a magyar nphagyomnyok, a nemzeti s keresztny nnepek, valamint a zldna-pok kerltek a rendezvny kzppontjba. A vidm vetlkedk, kzmves foglal-kozsok kzben a gyerekek nptncot is tanulhattak, a kemencben slt lepny el-fogyasztsa utn pedig a Kalka egyttes koncertjt hallgathattk vgig. (szencz)

    virgot a babknakTbb tucat palntval gyarapodott a babk rzsakertje a Jzsef Attila-laktelepen. A v-rosrszi nkormnyzat s az risz Csaldi Kr idn is nvre szl csemetvel ksznttte a krnyk jszltteit, st, nhny idsebb testvr is sajt rzsatvet kapott.

    A mjus vgi nnepsgen megjelenteket Grgnyi Mt kszn-ttte, aki elmondta, tavaly mg csak a Jzsef Attila Vrosrszi nkormnyzat elnkeknt vett rszt a rendezvnyen, most azon-ban jdonslt apukaknt is egyben, hisz nemrgiben szletett meg Sra nev lnya, akinek szintn sajt palntt ltettek a babk r-zsakertjben.

    A csecsemk szlei ajndkcsomagot vehettek t a kpviseltl, amely egyebek mellett tartalmazta azt a nvtblt is, amit ksbb gyermekeik sajt rzsatve mell szrhattak. Az idei, mintegy hatvan rzsatulajdonos nevt s szletsi dtumt most is dsztb-ln rgztettk, s az elz vekben kifggesztett nvsorok mellett kapott helyet a parkban. Velenczei gnes, az risz Csaldi Kr n-kntes szervezje ksznetet mondott Ferencvros nkormny-

    zatnak azrt, hogy hetedik ve tmogatja a rzsaparkprogram megvalsulst. A hivatal rsz-rl Formanek Gyula alpolgr-mester jelent meg az esemnyen, aki bejelentette, a helyi kpvise-l-testlet dntse rtelmben a jvben minden kerleti kisgyer-mekes csald jszltt-tmoga-tsban rszeslhet. rtke fejenknt 40 ezer forint, amibl 10 ezer forintot azonnal fel lehet venni, 30 ezer forint pedig a szlk ltal nyitott gynevezett Start-szmlra kerl, s vrl vre gyarapo-dik. (szd)

    Megelzhetk a hallesetekTz darab szn-monoxid-rzkel berendezst osztott ki az nkormnyzat olyan kerleti kzintzmnyeknek, amelyek-ben nyitott gster gzkszlket zemeltetnek.

    Az eszkzket az Orszgos Tz-megelzsi Bizottsg, valamint a Fvrosi Katasztrfavdelmi Igazgatsg bocstotta rendel-kezsre az esetleges balesetek megelzse rdekben, ugyanis az elmlt vben is sokan vesztet-tk letket gzmrgezs kvet-keztben.

    Karas Jnos tzolt rnagy hangslyozta, a szn-monoxid egy alattomos gz, jelenltt ne-hz rzkelni, mivel szntelen,

    szagtalan. A jelzszerkezeteket dr. Bcskai Jnos polgrmester adta t a Lnyai utcai Reform-tus Gimnzium, a Kicsi Bocs voda, a Csicserg voda, a Komplex voda, a Telepy K-roly iskola, az SE Anatmia Tmb Szvettani s Fejlds-tani Intzet, a SE II. sz. Gyer-mekgygyszati Klinika, a SE Gygyszersztudomnyi Kara, a Szent-Gyrgyi Albert s a Kr-si Csoma iskola kpviselinek.

    ebsszers jnius 30-ig!Tisztelt Ebtulajdonosok!Felhvjuk a kerleti kutyatartk figyelmt, hogy az ebsszers hatridejt meghosszabbtottuk. Krjk mindazokat, akik adatszolgltatsi ktelezetts-gknek mg nem tettek eleget, hogy legksbb 2013. jnius 30-ig jelentsk be az sszershoz szksges adatokat a hivatalnl. Az adatlap tvehet a Pol-grmesteri Hivatal gyflszolglatn (1092 Budapest, Bakts tr 14.), illetve gyflszolglati kirendeltsgein (1098 Budapest, Toronyhz u. 3/B s 1097 Bu-dapest, Ecseri t 19.), a kerleti llatorvosi rendelkben, tovbb letlthet az hivatal internetes portljrl (www.ferencvaros.hu) is.

    Felhvom az ebtartk figyelmt, hogy aki a ktelezen elrt adatszolgl-tatst, adatregisztrcit a meghosszabbtott hatridben sem, vagy nem a jogszablyban elrtaknak megfelelen teljesti, azzal szemben llatvdelmi brsg szabhat ki! Dr. Nagy Hajnalka jegyz sk.

    Bogoly Kende

  • FeReNcvRos6 aktuLis

    KZLEMNYEKFeljtjk a rendeltFelhvjuk szves figyelmket, hogy a Ferenc tr 1. szm alatti felntt hziorvosi rendel feljts miatt zrva tart 2013. jnius 13. napjtl elrelthatlag augusz-tus kzepig.

    A Ferenc tr 1. szm alatt rendel felntt hziorvosai, dr. Ersi Dniel, dr. Kamondi Zsuzsanna s dr. Hilgert Gza jnius 17-tl fogadjk nket vltozatlan rende-lsi idben a IX., Mester u. 45. szm alatti szakorvosi rendelben a II. emeleten, a 215. s 216. vizsglban.A Ferenc tr 1. hziorvosi rendel ezen idszak alatti telefonszma: 455-4500/134 s 141 mellk.

    Jlius 1-jn zrva tartanak! Jlius 1-jn (htfn), a Kzszolglati Tisztviselk Napjn a kerleti kormnyhivatal valamennyi szerve-zeti egysge zrva tart tjkoztatta szerkeszts-gnket dr. rdgh Brigitta, a BFKH IX. Kerleti Hivatal vezetje.

    Ugyancsak jlius 1-jn, a Semmelweis-napon a felntt s gyermek hziorvosi rendelsek, fogorvosi s szakor-vosi rendelsek is sznetelnek. Halaszthatatlan, srgs esetben a felntt orvosi gyelethez fordulhatnak, a 1096 Budapest, Haller u. 29/A szm alatt (telefon: 215-1644, 215-6983), vagy gyermek esetben a gyermek-orvosi gyelethez, 1096 Budapest, Tzolt u. 7175. szm alatt (telefon: 783-1037).

    Igazgatsi sznet a Polgrmesteri HivatalbanTisztelt gyfeleink!Tjkoztatom nket, hogy a Budapest Fvros IX. Ke-rlet Ferencvros nkormnyzatnak Kpvisel-test-lete 2013. augusztus 5. napjtl augusztus 16. napjig igazgatsi sznetet rendelt el.

    A Polgrmesteri Hivatal az igazgatsi sznet idtar-tama alatt zrva tart, azonban a Kzszolgltatsi Iroda, a Posta Shop s a Humnszolgltatsi Iroda gyflszol-

    glata nyitva tart, hogy ezen id alatt is biztostsuk gyeik elintzsnek folyamatos elltst.

    Ezen irodk s kirendeltsgek pontos nyitva tartst megtalljk a www.ferencvaros.hu honlapon. Tekin-tettel arra, hogy az gyflfogads ezen szervezeti egy-sgeknl cskkentett ltszmmal trtnik, az esetle-ges vrakozsrt Tisztelt gyfeleink szves trelmt s megrtst krem.

    dr. Nagy Hajnalkajegyz

    HelyesbtsA Lendletben a vrosrehabilitci cm, elz lapsz-munkban megjelent cikknkben a sajt forrsbl fel-jtand pleteket pontatlanul soroltuk fel.

    A pontos informci: ...az nkormnyzat sajt for-rsbl megkezdi a Viola u. 37/C, Balzs B. u. 32/AB s a Thaly Klmn u. 19. feljtst is. A pontatlansgrt elnzsket krjk.

    teret az tleteknek!Egyttmkds s finanszrozs az innovciban cmmel tartott konferencit az Innovatv Tallmnyokrt Egyeslet (INTALE) a kerletben jnius 6-n.

    A nonprofit egyeslet legfbb clja, hogy a mikro-, kis- s kzpvllalkozsok tle-teinek megvalsulst segtse. Ha egy kis cg jszer mdszert tall ki vagy nagy-szer termket tall fel, akkor a fleg kz-gazdszokbl, jogszokbl ll egyeslet elszr felmri, hogy az tlet mennyire piackpes, s mennyire vlhat hasznoss a trsadalom szmra.

    Grgnyi Mt, az egyeslet elnke la-punknak elmondta, tapasztalatuk szerint ma rengeteg kivl tlet sikkad el, s csak kevs jut el a megvalstsig. Szerinte ezt az is igazolja, hogy a Nemzeti Kutats-fejlesztsi s Innovcis Stratgia 2020 is tbbek kztt a vllalkozsfejlesztsre sznt unis forrsok hatkonyabb felhasz-nlst tzte ki clul. Az eddigi felhaszn-lsi nehzsgek f okt abban ltja, hogy a

    haznkban mkd mikro-, kis s kzpvllalkozsok nagy rsze nem is szerez tudomst az ilyen plyza-tokrl.

    A regionlis fejlesztsi gynksgek jelenleg is aktvan hirdetik a lehetsgeket, az INTALE clja, hogy segtve az llami szereplket ezekre mg hatkonyabban felhvjk a vllalkozsok figyelmt. Emellett jogi, gazdasgi tmaszt is igyekeznek nyjtani az tletgazdknak.

    Az egyeslet ltal szervezett Egyttm-kds s finanszrozs az innovciban cm konferencin tbbek kztt dr. Dek Csaba, a Nemzeti Innovcis Hivatal el-nkhelyettese tartott eladst. Dr. Bcskai Jnos polgrmester ksznttte a konfe-rencia rsztvevit, s az esemnyre olyan

    termkeket gyjttt egy kosrba, amelyek piacra kerlst s sikert hossz innov-cis folyamat elzte meg. Kszntt mon-dott tovbb dr. Kiss Zoltn, a Budapesti Kereskedelmi s Iparkamara ltalnos alel-nke. A rendezvny fvdnke Szatmry-Jhl Angla, a Budapesti Kereskedelmi s Iparkamara Kereskedelmi Tagozat elnke volt.

    Az Innovatv Tallmnyokrt Egyeslet weboldala: www.intale.hu, e-mailcme: [email protected]

    (TZA)

    a tehetsget djaztkA taneszkz-tmogatsban rszeslt dikok emlklapjt s a nyolcadikos vgzs fiatalok emlkrmt adta t a dek Kzalaptvny jnius 7-n.

    A dek Kzalaptvny clja a Ferenc-vrosban l tehetsges, m nehz anyagi krlmnyek kztt l, szocilisan htr-nyos helyzet fiatalok tanulmnyainak t-mogatsa, eslyegyenlsgk biztostsa. A dek emlkremmel a kuratrium azo-kat a ferencvrosi vgzs ltalnos iskols tanulkat jutalmazza, akik tanulmnyaikat kiemelked eredmnnyel vgeztk el, il-

    letve aktvan rszt vettek az iskola kzssgi let-ben.

    Idn 121 gyer-mek kapott emlklapot s anyagi tmoga-tst taneszkz vsrlshoz. Kilencen kap-tk meg a dek emlkrmet az anyagi tmogats mell.

    A djakat Klujber Rbertn kuratriumi elnk s Formanek Gyula alpolgrmester adta t a dikoknak. A djtadn rszt vett Zombory Mikls kpvisel is.

  • FeReNcvRos 7aktuLis

    sszefoglal a kpvisel-testlet jniusi lsrl

    Megjulhat a bakts tr s a Nehru partFelkszltek az rvzi vdekezsreA dunai rvz miatt kihirdetett veszlyhelyzet is-mertetsvel kezdte lst a Kpvisel-testlet jnius 6-n. Karas Jnos rnagy, a Helyi Vdel-mi Bizottsg katasztrfavdelmi elnkhelyettese elmondta, olyan magas vzllsra kell szmtani, amilyet eddig mg sohasem mrtek. Az ls nap-jn mg gy tnt, 885 centimteren tetzik a Duna, utbb kiderlt, hogy a legmagasabb vzlls 891 centimter volt, ezt jnius 9-n, vasrnap jszaka mrtk a fvrosban. A katasztrfavdelem szak-embere gy vlte, a kiptett vdvonal meg tudja majd vni a IX. kerletet az rvztl. (Az rvzi v-dekezsrl szl rsunkat a 3. oldalon tallja.)

    Rendrrs a laktelepenAz rvz mellett a kzbiztonsg is napirendre kerlt. Fuxreiter Rbert, a IX. kerlet rendrkapitnya beszmoljban kiemelte a Brzsny utcai rendrrs megnyitst. Elmondta, hogy a Jzsef Attila-laktelepen lknek ezentl nem kell bemennik a Haller utcba, helyben tudjk intzni gyeiket. (A Brzsny utcai rend-rrs gyflfogadsi rendjrl szl tjkoztatnkat a 4. oldalon tallja.)

    Nyeresges a FeszoFeA Ferencvrosi Szocilis Foglalkoztat s Ellt Nonprofit Kft. a tavalyi nyeresgbl 60 milli forintot fordthat eszkzbeszer-zsre.

    Megjul terekA fvros a lakhzak renovlsa helyett ezentl olyan kzss-gi tereket kvn feljtani, amelyeket a budapestiek elszeretettel hasznlnak. Ferencvros ezrt idn a fvrosi vrosrehabilitcis plyzatra a Bakts utca s Bakts tr, valamint a Nehru part fel-jtsnak terveivel plyzik.

    tovbbi dntseksszesen 150 milli forint tmogatst nyjtott ez vben is Ferenc-vros nkormnyzata trsashzak feljtsra, 10 milli forinttal tmogatta templomok renovlst, s 11 milli forinttal segtik a tehetsges, m szocilisan htrnyos helyzet fiatalokat a dek Kzalaptvnyon keresztl.

    Augusztustl a Ferencvrosi Kzterlet-felgyelet ltja el a ke-rlet tulajdonban lv ingatlanok s a Polgrmesteri Hivatal biz-tonsgi rzst. Elzleg ezt a feladatot egy magncg vgezte, a dntssel kzel 50% megtakarts rhet el.

    Hrom vodavezeti plyzatrl is dnttt a Kpvisel-testlet. Eszerint a Mhecske vodt Nmethn Farag Ibolya, a Nap-fny vodt Sztudva Mnika, az Ugrifles vodt pedig Kkesi Gyrgyn irnytja augusztustl.

    A kpviselk megalaptottk a magyar nyelvrt emlkdjakat, amelyeket testvrteleplseinken (Magyarkanizsa, Kirlyhelmec, Beregszsz s Sepsiszentgyrgy) vente egyszer adomnyoznak azoknak az ltalnos iskolai vgzs dikoknak, akik kimagasl teljestmnyt nyjtottak a magyar nyelv polsban. (TZA)

    rtkrzs nemzetisgiekkelHetedik alkalommal tartottak nemzetisgi kavalkdot a Ferenc-vrosi Mveldsi Kzpontban (FMK). A sznpadon bolgr, grg, nmet, roma, romn, ruszin, szerb s szlovk formcik eladsai kvettk egymst, majd a produkcik utn gasztro-nmiai kalandozs kvetkezett: a rsztvevk megismerked-hettek a jelenlv kisebbsgek nemzeti teleivel, tbbek kzt a szlovk sztrapacskval, az igazi grg fetasajttal, pitval s olajbogyval, vagy a romn grillspecialitssal, a miccsel.

    vrket adtkVradst szervezett Ferencvros nkor-mnyzata s a Vrske-reszt helyi szervezete a Polgrmesteri Hivatal pletben. Az intz-mny dolgozi kzl tbben is vllalkoztak erre a feladatra, kztk dr. Bcskai Jnos pol-grmester is. Buncsik Ildik, a Magyar Vrs-kereszt Fvrosi Szer-vezetnek igazgatja a helysznen hangslyoz-ta, egy ember levett v-rvel akr msik hrom rszorul lett is meg lehet menteni.

  • FeReNcvRos8 spoRt

    Helyre kerlt az els pillr a stadionbanA ferencvrosiak szmra a legfontosabb hr az j lli ti Albert-stadionnal kapcsolatban, hogy az ptkezs a legnagyobb rendben halad.

    Korbban az llamhztartsi hiny 3% alatt tartsa kapcsn felme-rlt, hogy esetleg csszhat a FTC-stadion ptse. Frjes Balzs, a beruhzsrt felels kormnybiztos az egyik tvcsatornn azon-ban elmondta, a sporttelep kedvez elhelyezkedsnek ksznhe-ten el tudnak adni egy harmincezer ngyzetmteres telket nylt plyzaton, ami az ptkezs kltsgeinek nagy rszt fedezi, azaz biztosan elkszl az Albert-stadion 2014 szre.

    A kzelmltban nneplyesen elhelyeztk a leend vendglelt els vasbeton pillrt. A stadionban 180 hasonl tartpillr lesz majd, s sszesen 3400 vasbeton elemet ptenek be. A kivitelezs kthetes elnyben van a tervezetthez kpest. A rgi stadion utols elemei jliusra tnnek el teljesen. (m)

    tekseink a vilg tetejnZalaegerszegen rendeztk meg a 2013-as tekecsapat-vilgbajnoksgot. A magyar ni vlogatottban kt ferencvrosi versenyz is szerepelt: Fegyveres Petra s Sfrny Anita kpviselte a zld-fehreket.

    A csoportkrben Sfrny Anita Dnia ellen 576 ft rt el, mg Bosznia-Hercegovinval szemben 611 ft ttt. Utbbi mrkz-sen Fegyveres Petra is jtszott, 589 fval tette le a nvjegyt. A szlovkokkal vvott meccsen Anita 567, mg Petra remek telje-stmnnyel 633 ft rt el. A csoportgyztes magyar vlogatott a negyeddntben a nmetekkel csapott ssze. Ezen a tallkozn Anita 620 ft ttt, Petra pedig a 640 ft elr vetlytrst hrom fval megelzve nyert a nemzetkzi szvetsg ezt a csatt v-lasztotta a negyeddnt legjobb prharcnak.

    Az eldntben a horvtok kvetkeztek, Petra 622, Anita 616 ft ttt. A finlban a romnokkal csapott ssze a vlogatott, csa-

    patunk 71-re gyztt, s vilgbajnok lett! Fegyveres Petra az utols szettre becserlt Katona Betval 550, Sfrny Anita pedig 593 ft rt el. Anita vilgbajnoki cmt nem-rg elhunyt desanyjnak ajnlotta.

    A felntt-vb eltt rendeztk meg a serdl-vilgbajnoksgot. Ezen a lnyoknl a ferenc-vrosi Tth Katalin egyniben s egyni sszetettben aranyrmes lett. A fiknl pedig Brancsek Jnos az sszetettben a harmadik helyen vgzett, csakgy, mint Nagy Gerg a sprintversenyben, s mindketten tagjai voltak az ezstrmes grdnak. (M. S.)

    a hnap mhelyeAz utnptls-neve-lsben rangos elisme-rsnek szmt A h-nap mhelye dj. Ez az utanpotlassport.hu szakmai portl szer-kesztsge, a Magyar Olimpiai Bizottsg s a Decathlon Magyar-orszg kzs dja, amelyet a hromfs kuratrium voksai, valamint a kznsg szavazatai alapjn tlnek oda minden hnapban. A kuratri-um els krben t szakosztlyt jell, mindig az albbi szempontok szerint: kiemelkeden eredmnyesen szerepelt sportg a legjelent-sebb nemzetkzi vagy hazai sportesemnye-ken, illetve lehetsgeihez, krlmnyeihez kpest jelentsen fellmlta a vrakozsokat.Az prilisi teljestmnyek alapjn a Ferenc-

    vros kzilabda-szakosztlya rdemelte ki A hnap mhelye djat, mghozz gy, hogy a kuratrium mindhrom tagja mellett a kzn-sg is a Fradira szavazott! A kitntetst a Nagy Sportgvlaszt Napon vehettk t a zld-fe-hrek kpviseli. A ferencvrosi szakosztly 500 000 forint rtk sportszervsrlsi utal-vnyt kapott a dj szponzora jvoltbl. (M.S.)

    eb-bronz a szortblA fehroroszorszgi Minszkben rendeztk az klvv Eurpa-bajnoksgot, amelyen indult a Ferencvrosban lak Harcsa Zol-tn is. A 75 kg-os bokszol els meccsn nagy kzdelmet vvott az rmny Armen Hovikjannal, s megosztott pontozssal gyztt.

    A negyeddntben egyhang pontozssal verte meg a szerb Alekszandar Drenovakot. Ezen a mrkzsen megsrlt a bal keze, bedagadt a csuklja, s ez jelent-sen megneheztette az klzst az eldntben. A vb-bronzrmes ro-mn Juratoni ellen az els menet nagy rszben jobb volt, de a m-sodik menetben feladta a kzdel-met. Harcsa gy lete els felntt vilgversenyn rmet, egy bronzot vehetett t a djkiosztn.

    Sfrny Anita

    Forrs: fradi.hu

  • FeReNcvRos 9spoRt

    MOZDULJ VELNK!

    Helyre kerlt az els pillr a stadionban Harmadszor is gyztek!Hsz csapat rszvtelvel Fonydligeten rendeztk meg a lnyok orszgos kisplys labdarg-dikolimpijnak dntjt. A torna nagy eslyese a Szent-Gyrgyi Albert ltalnos Iskola s Gimnzium csapata volt, amely vltoz sszettelben megnyerte az elz kt viadalt.

    A Lnyai utcaiak egyttest azok a lnyok alkottk a Balaton-parti finlban, akik a k-zelmltban tagjai voltak a Bordeaux-ban, a nagyplys kzpiskols-vilgbajnoksgon bronzrmet szerzett csapatnak. A Kiss Gabriella Krisztina, Kocsn Petra, Krascsenics Csilla, Krascsenics Petra, Rozmis Gabriella, Vancsik Viktria Fanni, Zoltn Bettina sz-szettel grda sorozatban harmadszor szlltotta a dikolimpia aranyrmt az iskolnak. A csapatvezet, mbly Attila testnevel tanr a vgs gyzelem mellett annak is rl-hetett, hogy a glkirlyn Krascsenics Petra lett, mg testvrt, Csillt vlasztottk meg a fonydligeti dnt legjobb jtkosnak. (m)

    Lnyok, gyertek focizni a Fradiba!A Ferencvros ni labdargi egyre tbb figyelemre mlt eredmnyt rnek el, ami annak is ksznhet, hogy vrl vre bvl az utnptls. A Fe-rencvros Ni Labdarg Akadmia toborzt hirdet az 1995 s 2002 kztt szletett lnyok szmra korosztlyos csapataiba.

    A legfiatalabbakat is trt karokkal vrjk a zld-fehreknl, a 2003 s 2006 kztt szletett gyerekek az elkszt csoportban ismerkedhetnek a futball alapjaival.

    Drnyei Balzs, a Barcelont nemrg legyz U18-as ferencvrosi csapat irnytja s edztrsai a focizni akar ifj hlgyeket s szleiket jnius 22-n, szombaton 11 rakor vrjk a Spartacus-plyra (X., Kr utca 13., a Hatr ti metrllomsnl).

    bajnokcsapat a NpligetbenTbb mint tz v utn ismt bajnok lett a Ferencvros regfik labdargcsapata. A zld-fehrek htfnknt a Npligetben jtsszk mrkzseiket, rendre tbb szz nz eltt. A Fradiban olyan egykori kiv-lsgok lpnek plyra htrl htre, mint Lipcsei Pter, ifj. Albert Flrin, Szenes Sndor, Wukovics Lszl, Dragner Atti-la, Szcs Mihly, Zoran Kuntics s Adem Kapic.

    Ebedli Zoltn grdja az els osztlyban mr az szi idny utn az len llt, s az utols eltti fordulig valamennyi tavaszi mrkzst megnyerte. Mr ekkor elrte az egyttes a szz rgott glt. A legeredm-nyesebb jtkos Lipcsei Pter, aki a Fradi tallatainak tbb mint hsz szzalkt sze-rezte. (M.S.)

    tornszsikerek minden szinten

    Az utbbi idben szmos szp sikert rtek el a Ferencvros frfi tornszai a kln-bz versenyeken. Elszr a gyermekek tavaszi bajnoksgrl szmolhatunk be, amelyen a kezd s halad korcsoport csa-patbajnoki cmt a Fradi I. grdja nyerte a II. egyttes eltt. Az egyni sszetett via-dalban Balzs Krisztin gyztt.

    Jlius kzepn Kazanyban rendezik meg az Universiadt. A tornszok els vlogat versenyn Vecsernys Dvid s a mttje

    utn visszatr Babos dm olyan ered-mnyt rt el, amellyel biztostotta helyt az utaz csapatban. A felntt Eurpa-bajnok-sgon srlten tornz Rcz Attilt meg-operltk, egyelre otthon lbadozik.

    Az utnptls-csapatbajnoksgon a Du-ds Norbert, Bilics Bence, Vajda Pter, Kiss Balzs, Tomcsnyi Bendek sszettel Ferencvros nagy flnnyel vgzett az els helyen a KSI eltt.

    (M. S.)

    kosaras tbor gyerekeknekAz FTC kosrlabda-szakosztlya nyri napkzis sporttborokat szervez, a kvetkez idpontok-ban: jnius 2429., jlius 15., jlius 29-tl au-gusztus 3-ig s augusztus 59 kztt.

    A tborba 814 ves kor, 2000 s 2005 kztt szletett gyermekek jelentkezst vrjk. Egy tur-nusban maximum 30 gyermeknek tudnak helyet biztostani. A tbor kltsge 15 000 forint/ht.

    rdekldni az albbi elrhetsgeken lehet: M-szros Dniel 20/455-5563, [email protected].

    Vecsernys Dvid

  • Ferencvros10 helytrtnet

    helytrtneti kvzAz albbi krdsek a kerletben mkd intzmnyekhez, ptett emlkekhez, Ferencvros trtnethez kapcsoldnak. A helyes vlaszokat a [email protected] cmre elkld megfejtink kztt rtkes knyvajndkot sorso-lunk ki.

    1. Idn 100 ves a Fegyver- s Gpgyr zemi csarnokplete. Melyik cmen tall-hat ma?A) Soroksri t 160. B) Hatr t 49. C) Fegyvergyr utca 10.2. Az I. vilghbor eltt a fegyvergyr komoly fejldsnek indult, mit nem ksz-tettek itt?A) ismtlfegyvereket B) dzelmotorokat C) csavarkompresszorokat3. Mr 1870 krl Budapest volt a vilg legnagyobb malomvrosa, ebben az id-szakban az iparosods msik vezet ga-zata a gpipar volt. Ezekhez jrult hozz az 1880-as vektl egy jabb g, amelyben Nmetorszg mellett Budapest 20 ven t

    vezet szerepet tlttt be Eurpban. Me-lyik gazat ez?A) a ruhzati B) a nyomdaipari C) az elekt-rotechnikai4. Az 1880-as vekben a budapesti iparban dolgozknak csak az 52%-a volt magyar anyanyelv, 1890-re mr 66%-uk. Milyen arnyban vallottk magukat magyarnak a fvros ipari munksai 1910-ben?A) 72%-ban B) 83%-ban C) 91%-ban5. A fentiekbl is ltszik, hogy Bcs utn Budapest vlt Kelet-Kzp-Eurpa m-sodik meghatroz ipari kzppontjv a 20. szzad elejre. Ekkorra rett be a ki-egyezs utni trekvs arra, hogy Pest mielbb Kzp- s Kelet-Eurpa egyik

    metropoliszv, a civilizci s kultra egyik empriumv vljk. Az idzet egy neves, nemzetkzi szinten is megbecslt kzgazdsztl szrmazik. terjesztette az Orszggyls el az els alkotmnyos kltsgvetst. 1893-tl 1900-ig a jegybank fkormnyzja volt, elnksge idejn megvalstotta a monarchia valutarende-zst, hozz ktdik a magyar szveg s cmer alkalmazsa a bankjegyeken. Ki ?A) Reitter Ferenc B) Csengery Antal C) Kautz GyulaElz lapszmunk nyertese: Szilgyi Kata. Gratullunk! A helyes megfejts: 1 C; 2 A; 3 B; 4 A; 5 C

    J tettek helyre, jtevk emlke nyombanFerencvrosi stkat tartottak jnius elsejn a helytrtneti nap alkalmbl. A jelentkezk az tvonalak tematikjhoz kapcsoldan vetlkedn is rszt vet-tek, a djazottak ajndkot kaptak.

    A Ferenc trrl indul els sta sorn Gnczi Ambrus, a Ferencvrosi Helytrtneti Gyj-temny vezetje Kzps- s Bels-Ferencvros egy olyan vrosrszt mutatta be az r-dekldknek, amely nagyrszt adomnyokbl plt fel. A rsztvevk megismerkedhettek tbbek kztt a Vendel stny, a nemrgiben felavatott Szentgothai tr, a Salkahzi Sra park, az rkimds templom, a Fehr Kereszt Gyermekkrhz vagy a Bakts tri temp-lom trtnetvel. A dlutn folyamn irodalmi stt tartottak a szervezk.

    A Ferencvrosi Helytrtneti Egyeslet elnke, Lukcs Emlia olyan pletekhez vezette el a me-netelket, amelyekhez a magyar kultra, azon bell az irodalom kiemelked szemlyisgei vala-milyen formban ktdtek. A tra egyik szakaszn az lli t hres lakirl, gy Mricz Zsigmondrl, Tncsics Mihlyrl, Kosztolnyi Dezsrl s Arany Jnosrl tar-tott eladst az idegenvezet, de a kznsg hallhatott msok mel-lett Grdonyi Gzrl s Mikszth Klmnrl is.

    Ferencvrossal egybknt nem csupn a stk alkalmval ismer-kedhettek meg az rdekldk, a helytrtneti nap folyamn ugyan-is filmvettst is tartottak, a nzk a kerletrl szl korabeli film-hradkat, dokumentumfilmeket tekinthettek meg a helytrtneti gyjtemny pletben.

    (szencz)

    Klvin tri pillanatokNemrg mlt kt ve annak, hogy felke-restem dr. Bcskai Jnos polgrmester urat azzal, hogy ltrehoznk egy sza-badtri killtst, amely feleleventen a Klvin tr mltjt a rgmlttl napja-inkig, a bemutattr pedig a 4-es metr ptsi terlett vez palnksor lenne. Elkpzelseink tallkoztak, s idn mr-cius 5-ig ezek a tablk takartk el az ptkezs nyomaszt ltvnyt a Rday utcai vendglsk, valamint az itt lakk, ide ltogatk ell.

    A kpek zmt Zalatnay Mria ter-vezgrafikussal a Kiscelli Mzeum fottrbl, Budapest Fvros Levlt-rbl, a Fvrosi Szab Ervin Knyv-tr Budapest Gyjtemnybl s a Fe-rencvrosi Helytrtneti Gyjtemny archvumbl vlogattuk ki. A 140 vet tlel kpek 592 napig szolgltattak is-meretanyagot, eszttikai lmnyt a tbb ezer rdekldnek, jrkelnek. A trlat Ferencvros nkormnyzata, az Aegon Magyarorszg ltalnos Biztost Zrt. jelents segtsgvel s tbb Rday ut-cai vllalkozs tmogatsval valsult meg.

    rmmel mondhatom, hogy a kisebb graffitiprblkozsok ellenre bkn hagytk a falakat, kpeket. rdemi ron-gls nem trtnt a majd hsz hnap alatt. Azta egyre nagyobb terletet vettek birtokba a gyalogosok, lassan kibontakozik a tr vgleges arculata, a munklatokkal jr sok kellemetlensg mr csak rossz emlk marad.

    (Bakos Lszl, a killts szerkesztje)

  • Ferencvros 11IDsGy

    Idsgyi programajnlSta a Npligetbl a Naprendszerbe

    Jnius 20. 09.00Tallkozs: a 103-as busz npligeti vgl-lomsntvonal: busszal a R-kczi hd budai hdf-jig sta a Kopaszi-gton, ltogats az ELTE Digitlis Plane-triumba s a Magyar Szentek templomba.

    Vzitorna

    Jnius 21. 16.00Weres Sndor lta-lnos Iskola (Lobog u. 1.) tanuszoda

    Gygytorna

    Jnius 26. 11.00Dsi Mveldsi Hz (Toronyhz u. 17/B, Jzsef Attila-lakte-lep)

    Egszsggyi elads az idskori mozgsszervi betegsgekrl

    Jnius 27. 14.00Dandr u. 28.

    Vzitorna

    Jlius 2. 15.00Molnr Ferenc ltal-nos Iskola (Mester u. 19.) tanuszoda

    Termszetjr tra Sta a Normaftl a Jnos-hegyig

    Jlius 6. 9.00Tallkozs: Borros tr, 212 busz vgllo-msnl

    Egszsggyi elads a cukor-betegsgrl

    Jlius 9. 14.30Dandr u. 28.

    csaldban lni hivatsJkai Anna Kossuth-djas rt hvtk meg a Jzsef Attila-laktelep legutbbi r-olvas tallkozjra jnius 11-n. Az rn arra figyelmeztetett: trelemmel, megrtssel kell lennnk egyms irnt, ezzel vhatjuk lelknket.

    A Toronyhz utcai kzssgi hzban szp szmmal gylekezett a kznsg: gyere-kek s idsek vegyesen vrtk az rnt. A vendget dr. Bcskai Jnos polgrmester

    ksznttte, a megnyitbl kiderlt, J-kai Anna elszr meglepdtt azon, hogy laktelepi kzegbe hvjk, a polgrmes-ter szerint Ferencvros bszke lehet arra, hogy a Jzsef Attiln ilyen gazdag s sz-nes kulturlis let zajlik. Dr. Bcskai Jnos kitrt arra is, hogy a szp meglshez m-veldni, olvasni kell, s hogy az irodalom az egyik ers kapocs, amely sszekti a klnbz genercikat.

    Jkai Anna rendhagy tallkozt tartott: nem a knyveirl meslt, inkbb gondo-latait, tapasztalatait osztotta meg a kzn-sggel, mint mondta, ennl jobban amgy sem jellemezhetn rsait. Kln kszn-ttte a fiatalokat, arra figyelmeztette a min-den korosztlyt kpvisel hallgatsgot, hogy nem kell mestersges rkokat sni sem a nemzedkek, sem a nemek kztt. Jkai Anna vgig szintn, nyersen fogal-mazott, szavai mgtt azonban mindvgig rezhet volt az a fajta odaforduls, ame-lyet a msik irnti rdeklds, flts tpll.

    Mint hangslyozta, nem nyitogathatjuk folyton lelknket, nem engedhetjk, hogy az rdemtelenek sros csizmval trappol-janak belnk, ugyanakkor trekedni kell a jra val nyitottsgra, hogy valami olyant hagyjuk magunk utn, amely lhetv te-szi a vilgot gyermekeinknek.

    Az rn szerint nem szabad sziruppal le-nteni a tnyeket: a kzssgi, csaldi let alkalmazkodst kvetel, csaldban lni nehz munka. Ugyanakkor tette hozz rdemes is, hiszen olyan biztonsgos k-zeget teremthet, melyben az emberek egy-ms lelkt poljk, s ha vannak is konf-liktusok, ez az ers egysg segt, sszefog, megvd. Mindenkinek lehetnek mlypont-jai, rossz napjai, de tudni kell tllendlni, megbocstani, megltni a szpet jra s jra, hogy ne magnyosodjon el az ember mondta. Jkai Anna ehhez kapcsold rszleteket olvasott fel Az egyttlt cm knyvbl.

    (KM)

    PLYZATI FELHVS

    Ferencvrosi letutak hatrid mdostsaFerencvros nkormnyzata s az rk Ala-ptvnya A teljessg fel idsgyi koncep-ci keretben a IX. kerlet kzelmltjnak szemlyes sorsokban tkrzd megrsra kirt nletri plyzat beadsi hatridejt augusztus 15-ig meghosszabbtotta.

    A plyzat rszletei megtekinthetk: www.ferencvaros.hu honlapon, illetve a Polgrmes-teri Hivatal gyflszolglati irodin.

    Tovbbi informcik: az rk Alaptvnytl (IX., Lnyay u. 43. fszt. 1., telefon: 06/1/351-0593), illetve az [email protected] e-mail cmen.

    Virgcsokorral s egy, a miniszterelnk kzjegy-vel elltott oklevllel k-sznttte Formanek Gyula s nhny nkormnyzati kpvisel a Jzsef Attila-laktelep lakjt, Rozlia nnit, aki mjus 31-n tl-ttte be 90. letvt.

    Derre hajl idskor

    elzzk meg a diabteszt!Cukorbetegsgrl szl eladsokat tartanak rend-szeresen a Ferencvrosi Egszsggyi Szolgltat Kft. Dandr utcai oktat-termben. Az eladsokon a cukorbetegsg kialaku-lstl a slyos szvd-mnyekig hallhatnak hasznos tudnivalkat, st, tancsokat is adnak diete-tikus kzremkdsvel.

    A legkzelebbi esemny jlius 9-n 14.30-kor lesz a Dandr u. 28. alatt.

  • Ferencvros12 Kultra

    rzss hangulat a kerlet szvbenA vltoz idjrs ellenre tbb szz rdekld ltogatott ki az els ferencvrosi Rzsafesztivlra, ami a sikerre val tekintettel minden bizonnyal berta magt a kerlet hagyomnyos rendezvnyei kz.

    Futrzsk a Duna-partonA dleltt sportesemnnyel kezddtt: a korn kel futk a Borros tr melletti Nehru parton mrettk meg magukat. A je-lentkezknek hrom s fl krt kellett tel-jestenik a helysznen kialaktott plyn. Az indulk kztt volt dr. Bcskai Jnos polgrmester is, aki ugyan nem elsknt rt clba, de elnyerte a legidsebb kate-gria klndjt, a szdavzkszt Dek

    manufaktra frccs-pakkjt, valamint egy Nndori cukrszd-bl val rzsatortt. A futverseny legsi-keresebbje vitathatat-lanul a Molnr csald lett: az desapa a fel-ntt frfi meznyben gyzedelmeskedett, gyermekei, Krisztina s Tibor pedig a leg-ifjabbak kategria msodik s harmadik helyezettje lett.

    Rzsanapi kszntsAz esemny a Rzsk felvonulsval folytatdott. A maskarba ltztt fiata-lok dszzenekarral az lkn tettek stt Bels-Ferencvrosban, gy sztnzve a vrosrsz lakit: vegyenek rszt a fesztiv-lon! A Bakts trre rkezve a menetelket mr komoly tmeg fogadta. A megjelente-ket dr. Bcskai Jnos ksznttte.

    Mindig lehet apropt tallni arra, hogy egytt legynk, most a rzsa az, ami sz-szehozott minket. Ez a virg minden m-vszetben megjelenik, hiszen sok mindent ki lehet fejezni vele fogalmazott a pol-grmester, majd hozztette, remli, jvre nni fog a rzsanapra ltogatk szma.

    Estig tart programkavalkdA nap folyamn minden a rzsrl szlt: a dlutn sorn fellpett a bolgr Jantra Tncegyttes, Bura Sndor s cignyze-nekara, Molnr Gyrgy harmonikamvsz s trija, a kicsik pedig megtekinthettk a Turay Ida Sznhz mvszei ltal eladott Csipkerzsikt. A rendezvnyen kihirdet-tk a Jelentsd meg a rzst! gyermek-rajzplyzat eredmnyt is. A kategrik helyezettjei nyeremnyeket kaptak, alkot-saikat pedig a Folyos Galriban lltot-tk ki. Estefel Csipkerzsika-vlaszts is volt. A vndorkoront Esztrenga-Horvth Krisztina nyerte el, aki egy vig birtokol-hatja a cmet. A nap a Benk Dixieland Band koncertjvel zrult. (SZD)

    Kortrs mvszetek fesztivljaBudapest kultuccjn, a Rday utcban rendeztk meg mjus utols htvgjn a 15. Plein Art Kortrs Mv-szetek Fesztivljt, amelynek az Erlin Galria volt a h-zigazdja. A tallkozn kpkilltst, zenei s irodalmi performanszokat, videoinstallcikat, szobrokat lehetett megtekinteni. A htvge esemnyeit vgigksrte a kortrs mvszetek irnt rdekldket sszehv rzfvs gondo-latbreszt is.

    A fesztivl vendge ezttal Albnia volt. A Balkn gaz-dag kultrj trsge, az albn kortrs kpzmvszet egy

    szelete mutatkozott be, s vonult ki a galrik bels tereibl a szabadba Majlinda Kelmendi, Zeni Ballazhi s Ilir Kaso kpzmvszek ltal.

    Sok olyan gondolat bred az emberben, amit magunk sem mondunk ki, nem is tudatosul bennnk. Azok a krdsek, amelyek a 21. szzad emberben kimondatlanul kava-rognak, itt egy lthat form-ban valsulnak meg ssze-gezte a Plain Art fesztivl lnyegt la-punknak Marschall Norbert kommuni-kcis partner, a fesztivl trsszer-vezje. A rendezvny megnyitjn Formanek Gyula alpolgrmester ksznttte a rsztvevket. (KE)

  • Ferencvros 13ProGraMoK

    PROGRAMAjnL

    Beszlgetkr babra vgy s babt vr csaldoknak

    Jnius 17. 18.00Az risz Csaldi Kr szervezsbenDsi Huber Istvn Mveldsi Hz (Toronyhz utca 17/B)

    Ferencvrosban lek cm killts-megnyit a FESZGYI szervezsben

    Jnius 20. 14.00Lenhossk u. 2428.

    22 v Ferencvrosban

    Jnius 21. 17.00dokumentumfilm-sszellts Elzetes bejelentkezs szksges (tel.: 218-7420)Ferencvrosi Helytrtneti Gyjtemny (Rday u. 18.)

    Nyugdjasklub vzr

    Jnius 23. 15.00FMK (Haller utca 27.)

    X. Roma Kulturlis Fesztivl

    Jnius 29.Egsz napos csaldi rendezvny a roma kultra jegyben. A 10 ves jubileumt n-nepl kerleti roma fesztivl koncertekkel, tnchzzal, jtkokkal, kzmves foglal-kozssal s roma telekkel vrja a kerlet lakosait. FMK (Haller utca 27.)

    Tkrzdsek

    Jlius 11. 20.00Mozart: c-moll szerend K.Mozart: Esz-dr quintet K.452Poulenc: SextetKzremkdik: Csalog GborConcerto Budapest (Pva u. 1012.)

    Jtsz szerda

    Nyri ingyenes gyerekprogram-sorozatA Jzsef Attila-laktelepi nagy jtszt-ren s a Csigaparkban a nyri sznet ideje alatt, jnius 26. s augusztus 14. kztt szerda dlelttnknt 10.00 rtl vrjuk a kicsiket s nagyobbakat npszer gyer-meksznhzi eladsokkal, kzmves fog-lalkozsokkal.Jnius 26. 10.00 Formiusz Sznhzi Egyeslet: Jfon Zsuzsika zens mesejtkJlius 3. 10.00 Kzmveskeds Borbnyi vvalJlius 10. 10.00 Piroska s a farkas ze-ns mesejtk

    Az FMK jlius 1-jtl augusztus 9-ig zr-va tart!

    reformtus Zenei Fesztivl Nem vletlen, hogy idn Bszrmnyi Gergely, a Reformtus Zenei Fesz-tivl szervezje kapta Ferencvros Jzsef Attila-djt, hiszen immr tz ve nagy sikerrel rendezi meg ker-letnkben a hromnapos esemnyt. Ezttal mjus 24. s 26. kztt.

    Zens megnyit htattal kezddtt a re-formtus s nem reformtus krkben egy-arnt npszer fesztivl. Dr. Bcskai Jnos polgrmester kszntje utn Steinbach Jzsef reformtus pspk mondta el az igt. A Bakts tr mellett a fesztivl msik kzponti helyszne a Kroli Gspr Refor-mtus Egyetem Hittudomnyi Kara volt, amely a kerekasztal-beszlgetsek hely-sznt is adta. Szintn a hittudomnyi kar dsztermben gondolkodtatott el s mula-tatott minket idn is Berecz Andrs mese-mond.

    A fesztivl egyik legszebb rsze, amikor tbb szz ember vonul vgig fklyval a kezben a Rday utcn, zsoltrokat nekel-ve. A reformtusok s katolikusok egytt-mkdst jl pldzta, hogy a Klvin tri templom feljtsa miatt ez alkalommal a felvonulst kvet ks esti htat a Bakts tri templomban volt. Hasonlan nagy l-mnyt okozva a szpszm kznsgnek a tavaly elkezdett hagyomnyt folytatva 500 fs fesztivlkrus lpett fel szombat dlutn a Nemzeti Mzeum lpcsjn.

    Komolyzene, npzene, vilgzene, rock-zene idn is az ignyes mfaj muzsikk szltak hrom napon t a Bakts tren.

    (Olh Olvia)

    Idsek tallkjaNyugdjas majlist tartottak a Friss utc-ban mjus 23-n. A mr hagyomnynak szmt esemnyen a kerleti idsottho-nok laki vettek rszt, akiket Geier Rbert, a Szocilis Szolgltat Kzpont vezet-je ksznttt, az idsgyi program ves tervezetrl pedig T. Zugg Tnde alpol-grmesteri tancsad adott tjkoztatst. A rendezvnyen bemutatkoztak egy-egy sajt klts verssel a nyugdjasklubok is, majd nhnyan mjusft dsztettek, s a bogrcsban is rotyogott tel.

    Gyereknap az FMK-banHagyomnyteremt szndkkal rendezett els alkalommal ingyenes gyereknapi msort az FMK mjus 25-n. A szervezk rmre nagy volt a krnykbeli kisgyermekes sz-lk rdekldse a programok irnt, ahol a kicsik kedvkre vlogathattak az ugrlvr, a pnilovagls, a vrostrom, a klnfle kiraks s gyessgi jtkok kztt, de volt arcfests, lufihajtogats, gyerekkoncert, interaktv bohcmsor s tnchz is. (KE)

  • Ferencvros14 oKtats

    IMPRESSZUMFerencvros, 2013. jnius 17., XXIII. vfolyam, 11. szm, ingyenes ktheti lap. ISSN 1789-7572. Megjelenik 40 ezer pldnyban. Felels ki-ad: Ferencvros nkormnyzata Felels szerkeszt: Tth Zoltn Andrs Munkatrsak: Olh Olvia, Szencz Dra, Varga Betti. Fot: Vermes Tibor Szerkesztsgi titkr: Veres Judit Lapterv: Fldhzi rpd s Eperjessy Lszl Nyomdai elkszt: Mediahero Kft. Terjeszti a Magyar Posta A szerkesztsg e-mail cme: [email protected]

    nemzetkzi tanulmnyokKt Comenius-projekt indult az idei tanvben a Szent-Gyrgyi Albert iskol-ban: az angol nyelv tmja a np- s popzene, mg a francia nyelv a dik-jsgrs. Mindkett npszer s sikeres a tanulk krben, az ves munkrl pedig mjus 29-n a dikok s a tanrok tartottak kzs beszmolt.

    A Comenius iskolai egyttmkdsek komplex tanulsi lehetsgeket biztosta-nak. A plyzaton nyert intzmnyek tanu-li elutaznak egyms orszgaiba, klnb-z kultrkat ismernek meg, a nyelvet is gyakoroljk s a tervezstl a kivitelezsig rszt vesznek a folyamatokban.

    A Szent-Gyrgyi iskola projektje jelen-leg a flidnl tart. Oktberben a franci-s csapat Spanyolorszgban, mrciusban Lombardiban jrt, most rkezett haza Norvgibl, s mr kszl a szeptemberi svdorszgi tra. Az angolosok olasz-, trkor-szgi, romniai ton jrtak. A gyerekek kln-bz frumo-kon, pldul egy zrt Facebook-csoporton ke-resztl tartjk az lland kapcso-latot. Beleznay Tams igazgat szerint a cseredi-

    k-kapcsolatok szksgesek a sznvonalas oktatshoz. A projektben rszt vev tan-rok szerint a Comenius-program egyfajta mrs is: a dikoknak nemzetkzi krnye-zetben kell kommuniklniuk, kzsen dol-gozniuk. A magyar gyerekek jl veszik az akadlyokat: talpraesettek, btrak s gye-sen beszlnek angolul, franciul.

    Dr. Tolnai Mariann tankerleti igazgat is dicsrte a programot, amely a kvetkez tanv vgn zrul.

    (KM)

    a biztonsgos bulizsrl300 kzp- s ltalnos iskolst hvtak az els alkalommal megrendezett Feri Fesztre, amelyen dikok s tanrok a dro-gok veszlyeirl s a biztonsgos bulizsrl tanulhattak szrakoztat programokon keresztl.

    Br a kbtszer-ellenes vilg-napot jnius 26-n tartjk, Fe-rencvros nkormnyzata mg a vakci kitrse eltt, jnius 7-re szervezett a vilgnaphoz (s a nyri lmnyekhez) szo-rosan kapcsold ismeretter-jeszt fesztivlt. Az FMK park-jban a Kk Pont Alaptvny egyttmkdsvel megval-sul Feri Feszten divatbemuta-tval, kerekasztal-beszlget-sekkel, sznpadi produkcikkal, tombolval vrtk a dikokat, akik szintn aktvan alakthattk a programot, megmu-tathattk, hogyan rappelnek, tncolnak, megoszthattk tapasztalataikat, feltehettk

    krdseiket a szakrtknek. A tanrok sz-mra dr. Rcz Jzsef s Barna Erika tartott eladst a biztonsgosabb szrakozsrl. Szmtunk a pedaggusokra, hiszen az

    iskola a legjobb jelzje annak, milyen gyakran, milyen tpus szerekkel tallkoznak a gyere-kek, gy a tanrok tapasztalata alapjn alakthatjuk a program-sorozatot emelte ki Formanek Gyula alpolgrmester.

    A Feri Feszt trsrendezv-nye volt Klobusitzky Gyrgy, a Nemzeti Kzszolglati Egye-tem mestertanrnak interaktv eladsa jnius 12-n. Az FMK sznhztermben a kznsg a

    K+K+K+K, vagyis a Kzlekeds, Krnye-zet, Kbtszerek, Korosztlyos veszlyei tmban szerezhetett hasznos ismereteket.

    (KM)

    Az Erdei Zsolt Sportegyeslet clja a fiatalokat megmozgatni, ezzel pedig felleszteni, megersteni bennk az ignyt az egszsges letmd irnt. Az egyeslet orszgos road show-ra indult, az els lloms a kerleti Gun-del Kroly Vendgltipari s Idegen-forgalmi Szakkpz Iskola volt. Er-dei Zsolt ktszeres vilgbajnok, profi klviv sszevont testnevelsrt tartott 200 diknak: egytt futottak, gimnasztikztak, s megismerhettk az klvivs alapjait is.

    erdei Zsolt tesirja

  • Ferencvros 15

    C:64 M:19 Y:43 K:0

    PANTONE 327 C

    R:79 G:148 B:141

    Hex: #4F948D

    V

    ISU

    ALIA

    C:0 M:20 Y:60 K:20

    PANTONE 465 C

    R:192 G:160 B:98

    Hex: #C0A062

    C:0 M:0 Y:0 K:100

    PANTONE Black C

    R:0 G:0 B:0

    Hex: #000000

    letMD

    MSORAjnL

    Olvassa be telefonjval a QR-kdot,

    s nzze meg a

    msort:

    Pest-budai Ltkp

    Az sszefogs lapja a Duna kt partjn

    A HetiVlasz havi mellklete

    www.hetivalasz.hu

    Keresse a jnius 20-i szmban!

    9x55.5_pest-budai.indd 1 2013.05.22. 9:39

    Kreatv jrahasznostsA United Future trlat bemutatja, milyen utlete lehet a kidobsra sznt trgyainknak, a felhalmozdott hullad-koknak, hogyan lesz az elhasznltbl rtk. Az installci bzist kopott, leselejtezett fldmr llvnyok alkotjk, amelyek a rjuk helyezett vilgt hengereknek kszn-heten mint risi, totemszer lllmpk jelennek meg a trben.

    Ferencvrosi stk emberek, pletek, trtnetek

    2013 mju-stl a 9.tv j kntsben j e l e n t k e z i k helytrtneti msorral. S-tk segtsg-vel mutatjuk be azokat a ki-emelked sze-mlyisgeket,

    akik nagy szerepet jtszottak kerletnk mindennapi letben, vagy egy-egy sorsfordt esemnyben. Akad kztk vilghr drma- s regnyr (Molnr Ferenc), a 1819. szzad legismer-tebb cignyprmsa (Bihari Jnos), szabadsgharcos (Noszlopy Gspr) vagy a magyar likripar vilghr kpviselje (Zwack Jzsef). Stink sorn szeretnnk bejrni Ferencvros bels, kzps s kls rszt, mindazokat az izgalmas helyeket, ahol hressgeink ltek, alkottak, vagy csak egyszeren tettk, amit megkvetelt tlk a sors. A msor kszti remlik, a stkon minl tbben rszt vesznek majd, mg ha csak virtulisan is.

    Msorainkat megtekinthetik: a UPC, a Digi TV s a Bakts Parabola analg hlzatban a facebook.com/kilenc.tv a youtube.com/kilencponttv

    Elrhetsgeink:Tel.: 218-2121E-mail: [email protected]

    Ignyeljen Ferencvros Krtyt!Tisztelt Ferencvrosiak!rtestjk nket, hogy az ingyenes vroskrtya-keret ki-merlt. A teljes r krtyk dja 1980 Ft, a dik- s nyugdjas krtyk dja 980 Ft. Azonban ezt az sszeget pont form-jban tbb mint 100%-ban jvrjuk a vroskrtya egyen-legekre. gy a teljes r krtykra 2000 pontot, mg a dik s nyugdjas krtykra 1000 pontot tltnk fel. A pontokat azonnal bevlthatjk ajndkkatal-gusunkbl, melyet megtallhatnak honlapunkon (http://www.fvkartya.hu), vagy tovbb gyarapthatjk azokat, amennyiben a szerzdtt partnereinknl vsrolnak, vagy ve-szik ignybe szolgltatsaikat.

    Vroskrtyt gyflszolglati iro-dnkban ignyelhetnek, a Belpsi Nyilatkozat kitltsvel.

    Vrjuk tovbbi partnerek jelentkezst is. A Ferencvros Krtya egy pratlan lehetsg a helyi vllalkozsok sz-mra, hogy stabil s hsges vsrli krt alaktsanak ki, eredmnyesebb mkdst s tbb bevtelt elrve ezzel. A csatlakozs mg ingyenes!

    gyflszolglat:1093 Budapest, Lnyay utca 13/A(Lnyay u. s Erkel u. sarok)Htf, Kedd, Cstrtk: 9-17 rig.Szerda: 9-18 rig.Pntek: 9-16 rig.Ebdid: 12-12.30 rig.Tel.: 06-21-202-8003Web: fvkartya.hu

  • Ferencvros16

    ALBUM

    REjTVnY

    Tovbbra is vrjuk a kerleti babkrl kszlt fotikat. Cmnk: [email protected]

    KZssG

    FEREncVROSI GLYAHR

    rvzvdelmi kapu a Hajl-loms utcban. (rkos Ferenc) Ha szeretn lapunkban lt-ni sajt fotjt, kldje el a [email protected] cmre!

    Rig Levente (Levi) Ern 2012. jlius 4-n szletett, a fnykp idn prilisban kszlt.

    Mjusban az bester utcai jtsztren fotzta desanyja Bikov Elint, aki 2012. prilis 15-n szletett.

    fv11_afv11_l