436 6. Fejezet • 1989 – 2007

FORRÁSOK

„A golyóstoll megalkotója, Bíró László  József 1899. szeptem-ber 29-én, Budapesten született és számos területen próbálta ki szerencséjét… 1938. december 31-én hagyta el Magyarországot. Először Párizsban próbált szeren-csét, majd innen a  német meg-szállás miatt Argentínába mene-kült. Az  első Eterpennek elke-resztelt golyóstollat már 1943-ban gyártották. Később, tökéletesített megoldásának szabadalmi jogát az Eversharp nevű cég kétmillió dollárért megvásárolta.”

Tanka László (főszerk.): Magyar Amerika. A  tengerentúli magya-rok mai élete történetekben és képekben. Médiamix, Salgótarján [2001]. 213.

„A [II. világ] háború után kint maradt százhúszezer magyar mind politikai menekült volt, de a politikai spektrum színská-láján elég kevert összetételű. Legjelentősebb részét[…] a két világháború közti társadalom konzervatív felső- és felső-közép rétegei képviselték. Ott volt so-raikban a magyar arisztokrácia, nemesség, valamint a  jómódú középosztály jelentős része, be-leértve a  hivatásos katona- és csendőrtiszteket, a  magas- és középrendű kormánytisztviselő-ket, a vármegyei bürokrácia leg-javát, valamint sok egyéb olyan osztályhoz tartozó egyént, aki társadalmi, vagyoni helyzeténél fogva nem merte vállalni a szov-jet katonai megszállással és az azt követő elkerülhetetlen kom-munista uralommal járó követ-kezményeket. De  ugyanakkor köztük volt a  lebukott nemze-ti szocialista ideológiához és a  Szálasi-féle nyilasuralomhoz kapcsolódó szélsőjobboldali egyének zilált serege is; illetve, a másik oldalon a németországi haláltáborokból élve kiszaba-dult[…] magyar zsidóság egy része is. Mindezek fölött szintén közöttük volt az erősen nemze-ti érzelmű kispolgárság és jobb paraszti réteg egy része – bele-értve a  falusi tanítókat, bol-tosokat, mesterembereket, és

A nyugati szórvány kialakulása már a törté-neti Magyarország felbomlása előtt a  19. és 20. század fordulóján megindult a  nagy gaz-dasági kivándorlás keretében. A  kivándor-lás fő iránya Amerika, közelebbről az Egye-sült Államok volt. Ekkor az I.  világháborúig a  történeti Magyarország területéről évente átlag 100–120.000 ember hagyta el az orszá-got. A  visszavándorlást és a  nemzetiségek adatait is figyelembe véve az I. világháborúig a  magyar anyanyelvű népveszteség mintegy 460.000 körül járt. Az  I.  világháborúig az új hazát keresők főként a paraszti, a munkás és iparos rétegből kerültek ki, akik a magyaror-szági kedvezőtlen birtokviszonyok és gazda-sági körülmények miatt másutt kerestek meg-élhetést. Bár jutott belőlük pár száz Európa országaiba és a tengerentúlon minden konti-nensre, a majd félmillió ember közel kilenc-ven százaléka az Egyesült Államokba kért bebocsátást. 1914-ig a Kanadába bevándorolt magyarok aránya volt még számottevő, akkori létszámukat 15.000-re becsülik. Az  I. világ-háborút követő években Amerika a  beván-dorlást korlátozó intézkedéseket hozott, amelynek következtében 1920 és 1940 között csak kb. 40.000 magyarországi bevándorlót

fogadott be, a  többiek Európa országaiban, Dél-Amerikában és Kanadában találtak új hazára. Dél-Amerikában Argentínába, Bra-zíliába és Venezuelába kerültek. Európában vendégmunkásként főként Németországba, Franciaországba, Belgiumba és Hollandiába mentek. Ez a kivándorló réteg azonban már nemcsak kétkezi munkásokból állt, hanem az 1919-es forradalmat követően politikai emig-ráns, baloldali értelmiségi réteggel is bővült, majd a  korszak második felében sok volt közöttük az új megkülönböztető törvények elől menekülő zsidó művész, író, újságíró, tudós és vagyonos polgár. A baloldali emigrá-ció központjai Bécsben, Párizsban, Berlinben és Londonban működtek, s  egy csoportjuk a spanyol polgárháborúhoz csatlakozott. A II. világháború után a baloldali és a demokrati-kus értelmiség központjává Párizs vált. Auszt-ráliába magyar emigránsok nagyobb számban csak a II. világháború után kerültek.

A II. világháborút követően két nagy menekült hullám duzzasztotta fel a  nyugati szórványokat: a  negyvenötösök a  „nemzeti” emigráció Eckhardt Tibor és köre, valamint a  negyvenhetesek a  „demokrata emigráció”, Nagy Ferenc, Varga Béla, Kovács Imre, és

Kovács Ilona

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül

Dél-Amerikába kivándorló Lendva-vidékiek, 1929

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül 437

csoportja. 1945-ben a háború végén mint-egy 120.000 magyar menekült maradt Ausztria és Német-ország területén hadifogoly és mene-kült táborokban. 1947 után kisebb, de politikailag jelentős hullám érkezett, ők elismerték az 1945-ös alkotmányt, bíz-tak Magyarország demokratikus átala-kulásában, részt vet-tek az első folyama-tokban, s  csak a koa-líciós kormányzás kudarca, a  kommu-nista párt erőszakos térhódítása kény-szerítette őket emig-rációba. Többségükben kisgazda, paraszt-párti és szociáldemokrata politikusok, s  az államosított vagyonok tulajdonosai voltak. E  két hullám menekültjeit nevezték együt-tesen „dipik”-nek (Displaced Person). Szét-osztásuk a  nyugati országokba éveket vett igénybe. Külön menekültügyi szervezetet (IRO) állítottak fel e célra. Sokan csak 1950–51-ben hagyhatták el a  táborokat. A  külön-böző eredetű statisztikák eltérő adatai inkább csak nagyságrendeket jelölnek arra vonatko-zóan, hogy melyik ország hány magyart foga-dott be pl.: Egyesült Államok 26.000, Kanada 10.000, Ausztrália 12.000, Franciaország 8.000, Belgium 5.000, Nagy-Britannia 4.000, Argentína 3.000 (egyes becslések szerint 14.000), Svédország 2.300. Izrael korlátozás nélkül nyitva állt a kivándorló magyar zsidó-ság előtt, s a következő évtizedekben mintegy 100.000 magyar zsidó választotta ezt az utat.

A különböző korszakok szórványközös-ségeinek kialakulását és megmaradását Magyarország gazdasági és politikai esemé-nyein kívül a  befogadó országok gazdasá-gának munkaerő igénye és az idegenekhez, a  kisebbségekhez való viszonya határozta meg. A  legkorábbi nyugati magyar közössé-gek az Egyesült Államokban és Kanadában alakultak ki, az I.  világháborút megelőző időszakban. A  magyar bevándorlók bányák-ban, ipari üzemekben és a  vasútépítéseken dolgoztak, Kanadában sok helyen mező-gazdasági telepek létesítetésére toborozták őket. Az  Egyesült Államokban a  több milli-ónyi európai bevándorló az angolszász ere-detű társadalmat jelentősen megterhelte.

Sokhelyütt a  városok lakossága 70%-ban kicserélődött, az újonnan jöttek idegen nyel-vet beszéltek, és idegen szokásokat hoztak magukkal. Mindez ellenállást és vitákat vál-tott ki a régi amerikaiak körében, a bevándor-lók munkaerejére az ipar rohamos fejlődése miatt azonban szükség volt. Bár alapvetően munkaadóiknak kiszolgáltatott helyzetben, nehéz körülmények között éltek és a  társa-dalom lenézett rétegéhez tartoztak, a  hátra-hagyott társadalmak viszonyaihoz képest jobb kereseti lehetőséghez jutottak és a  polgári demokrácia számukra korábban ismeretlen szabadságjogait élvezték. Közösségeiket sza-badon építhették, nyelvüket gyakorolhatták, intézményeiket működtethették. Az  integ-rálódást, a  beilleszkedést, a  befogadó társa-dalom iránti megbecsülést elvárták tőlük és sokféle támogatással, kedvezménnyel, kép-zéssel segítették, de az asszimilációt kez-detben nem erőszakolták, bízva annak lassú bekövetkeztében, erre a  második generáció esetében viszont törekedtek. Az asszimiláció

Szomi Teréz volt dobronaki lakos munkavállalási engedélye Uruguayban, 1929

Amerikába kivándorló Burgenlandiak hajóra szállnak

Nagy Ferenc

Kovács Imre

438 6. Fejezet • 1989 – 2007

erőteljesebb követelése az első világháború, a  fenyegetettség idején lépett fel, s  bár a  háború után elcsitult, a  gazdasági válsá-gok miatt a bevándorlók Kanadában szigorú szabályokkal szembesültek, az Egyesült Álla-mokban pedig a befogadható létszám törvényi korlátozását vezették be.

Mindkét világháború után a  legtöbb ország kétkezi munkásokat várt, s  legtöbb-jüknek korábbi társadalmi helyzetüktől és képzettségüktől függetlenül a  társadalmi ranglétra legalsó fokáról kellett elindulniuk. Általában a  bevándorlók boldogulásukat szorgalmuknak, helytállásuknak, tehetsé-güknek, és szerencséjüknek köszönhették. A II. világháború sújtotta Európa kisebb mér-tékben volt képes menekültek befogadására. Az Egyesült Államok a háborúban ellenséges Magyarország menekültjeit szigorú politikai kontroll és egzisztenciális garanciák elle-nében volt hajlandó fogadni. A dél-amerikai államok azonban szinte minden korlátozás nélkül várták a  munkaerejüket és tudásu-kat hozó menekülteket. A  két világháborút követő kivándorlók és politikai emigrán-sok a megélhetési nehézségek, a nyelvtudás hiánya és a  képzettségük érvényesítésének gondjain kívül megkülönböztetéssel igen, de durva asszimilációs politikával sem Európá-ban, sem Észak- és Dél- Amerikában nem szembesültek. Az  asszimiláció igénye Auszt-ráliában volt a legerősebb. A tudatos türelmi politika és a  társadalmak multikulturális koncepciójának érvényesülése azonban csak a  következő korszakban az 1960-as és 1970-es években érte el a törvényi és intézkedési szintet.

A korai bevándorlók minden ország-ban közel egymáshoz, tömbökben tele-pültek le, valóságos magyar negyedeket,

település- részeket hoztak létre. Vállalkozó szelleműek a  magyar negyedekben magyar munkásszállókat (burdosházakat), üzleteket, kocsmákat, bankokat nyitottak, nyomdákat alapítottak és egyéb szolgáltatásokat nyújtot-tak. A  közösségen belül magyarul beszéltek, a  felnőtt generáció tolmácsai a  helyi isko-lákba járó gyermekeik voltak. Az  I. világhá-ború után újonnan érkezők a  magyar közös-ségeket feltöltötték, de a  II. világháború menekültjei és a felnövekvő második generá-ció már a magasabb képzettségüknek, nyelv-tudásuknak és magasabb társadalmi pozíci-ójuknak megfelelően lassanként jobb negye-dekbe költöztek és szétszóródtak. A  régi magyar utcák, és magyar negyedek kiürültek és új demográfiai arculatot öltöttek. A bánya- és iparvidékeken ezt a folyamatot a gazdaság szerkezetének változása is sietette.

Világnézetüket tekintve bár Ameriká-ban és Európában is voltak internacionalista orientációjú szocialista, liberális és kom-munista csoportok, a  kivándoroltak nagy tömege a  zsidóságot is beleértve, nemzeti elkötelezettségű volt. Számukra 1848 és Kos-suth Lajos eszméi voltak az irányadók, és leg-nagyobb ünnepük mindenütt március 15-e volt. A  II. világháború menekültjeivel érkez-tek a  szélsőjobboldal és az antiszemitizmus képviselői is, de a  régi és  az új konzervatív nemzeti emigráció fórumai egyaránt kemény szembenállást tanúsítottak velük szemben. A  korai bevándorlók közössége sem nélkü-lözte ugyan a  politikai vitákat, a  II. világhá-ború után érkező menekültek és emigránsok nézetei jóval differenciáltabbak voltak, s nem kevés összeütközésre és vitára adtak okot különösen a két fő csoport az 1945 és az 1947 után érkezettek között, helyenként pedig az 1919-ben menekült liberális demokratákkal,

az egyszerű paraszti sorból ki-került csendőröket…”

Várdy Béla: Magyarok az Újvilág-ban. Az  észak-amerikai magyar-ság rendhagyó története. A  Ma-gyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága - Anyanyelvi Konferen-cia, Budapest, 2000. 443.

„Egész Olaszország, az egész világ csodálta a  magyarok bátorságát, hogy szinte puszta kézzel vették fel a  harcot a  szovjet tankok el-len. […] A  rómaiak hihetetlen lelkesedéssel ünnepelték [a me-nekülteket], az Ausztriából ér-kező vonatokat a  miniszterelnök fogadta, és rögtön gondoskodtak a  menekültek elhelyezéséről… Olaszországban már akkor is ne-héz volt munkát találni, mégis sokan felajánlották segítségüket. A  pécsi bányákból menekült kis-korú fiúkat az olasz családok fo-gadták be…”

Szőnyi Zsuzsanna: A Triznya-kocs-ma. Magyar sziget Rómában. Kortárs Kiadó, Budapest, 2006. 25.

[1956-ban] „Összesen 151.731 személy külföldre távozásáról ér-kezett be rendőrségi kijelentőlap. Ez az ország lakosságának 1,5%-át jelenti. Az így előállott népesség-vesztés 70%-kal meghaladja az 1956. évi természetes szaporo-dást. Az  illegálisan külföldre tá-vozottak több mint fele budapesti lakos volt. (81.000 fő), 1/3-a nő (51.200 fő) […] A  disszidál-tak több mint fele 25 éven aluli, (83  000 fő), közel 1/3-a 25–39 éves (47  500 fő). Kevesebb mint 12%-uk 40–59 éves, a  60 évesek, valamint idősebbek aránya 1% alatti. […] Magyarországról ille-gálisan külföldre távozottak 90%-a Ausztriába, 10%-a Jugoszláviába szökött. Az  ENSZ jelentése (NU. Comite de l’UNREF. A/AC.79/73. 8 mai 1957) szerint a közel 194.000 disszidált személyből 1957. márc. 31-én 35.000 tartózkodott Auszt-riában (az összes ide disszidált 20%-a) 17.000 Jugoszláviában. Eddig az időpontig 135.417 sze-mélyt (az összes disszidált 70%-át) továbbszállították a  töb-bi nyugat-európai és tengerentúli országokba. Ezek közül legtöbben

Burgenlandi magyar család hentesüzlete Milwaukeyban, 1930

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül 439

Jászi Oszkár és Károlyi Mihály körével, vagy a szélsőjobboldallal. Ez szervezeti életükben és sajtójukban egyaránt megmutatkozott.

A II. világháború után a  nyugati szór-ványközösségek sokféle politikai nézetének közös nevezőjévé vált a  szovjet segítséggel hatalomra került Rákosi Mátyás és kommu-nista kormányának elutasítása. Az 1945 utáni emigráció politikai cselekvésének megszer-vezésére és a nemzetközi tiltakozás ébrentar-tására már a menekült táborokban megindult a  szervezkedés. A  számos politikai alakulat közül a  New York-i székhelyű Magyar Nem-zeti Bizottmány élén Varga Bélával töltötte be a kvázi „emigráns parlament” szerepét, amely a  háború előtt kivándoroltak, a  Horthy-kor-mány idején szerepet vállalt magyar vezetők, valamint az 1945 utáni polgári demokratikus erőkből jött létre a szélső jobb és szélső bal kizárásával. Ez  a szervezet, a  régi és az új emigráció konzervatív, de józan, mérsékelt

erőinek cselekvési programját koordinálta. A  magyar hadsereg és csendőrség menekült-jeit a  Magyar Harcosok Bajtársi Közösségé-nek hálózata fogta össze. A hidegháború prog-ramja keretében az amerikai kormány 1951-ben létrehozta a Szabad Európa Bizottságot és a  Szabad Európa Rádiót. Mind a  Bizott-mányt mind a  SZER-t anyagi támogatásban részesítette.

A nyugati szórványok közösségei minden országban kialakították azokat az intézmé-nyeket, amelyek identitásuk, hagyományaik megőrzését és gyakorlását, nemzeti, vallási és politikai közösségeik összetartását biztosí-tották, közöttük a kommunikációt fenntartot-ták. Létrehozták a magyar egyházakat, egye-sületeket, sajtót, iskolákat, színtársulatokat, magyar házakat, rádiót, és egyéb szolgálta-tásokat. Ez a folyamat az egyes országokban eltérő időben a bevándorlás ütemét követve, s a helyi sajátosságokhoz és az adott korszak

KRONOLÓGIA

1945 A  II. világháború után a  nyugat-európai menekülttábo-rokban Bodnár Gábor szervezte meg az első cserkész csapatot Hontalan Sasok néven. 1948-ban a  cserkészmozgalom magyar-országi betiltása után 1950-től Magyar Cserkészszövetség néven működött a mozgalom, amelynek székhelye 1951-ben az Egyesült Államokba került. Az akkori 1000 körüli tagság az 1970-es évekre 6000 fősre fejlődött. A  magyar-országi cserkészet újraindulása után vették fel a Külföldi Magyar Cserkészszövetség nevet.1947 Varga Béla, az 1945-ös – nemzetközileg elismert – szabad választásokon mandátumot kapott képviselőkből New Yorkban Ma-gyar Nemzeti Bizottmányt szerve-zett, és ez elnyerte az Egyesült Ál-lamok félhivatalos, komoly anyagi segítséget is biztosító támogatását. A Végrehajtó Bizottsága felállított egy amerikai és négy európai me-nekültügyi irodát, egy igazoló és összeférhetetlenségi bizottságot, valamint 21 országban diplomá-ciai képviseletet. A  Bizottmány több száz személyt tömörített ma-gába. Egyidejűleg megindult az emigrációs pártok szerveződése. Saját lapjuk, a  Hungarian Obser-ver mellett támogatta munkáju-kat a párizsi Nyugati Magyarság, a  müncheni Új  Magyar Út, a  Lá-tóhatár (később Új  Látóhatár).1950. augusztus 4-én kísérleti jel-leggel beindították New Yorkból a  Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adását. 1951 májusában a  SZER európai központja Mün-chenbe került át és októbertől in-nen szolgáltatták az egész napos műsort 1993-ig.1951 Magyar egyetemisták ala-pították a  Hollandiai Mikes Ke-lemen Kört. Célja a  magyar mű-veltség ápolása és megismerte-tése Hollandiában és azon kívül. Év  közben előadásokat, 1959-től pedig minden szeptemberben ta-nulmányi napokat szerveznek.1958. március A Magyar Nemzeti Bizottmány és több 56-os szervezet hozta létre a Magyar Bizottságot, New Yorkban. Legfontosabb tevé-kenysége az 56-os magyar érdekek képviselete volt az ENSZ előtt.

Chicagói magyar étterem magyaros étlapja

440 6. Fejezet • 1989 – 2007

az Egyesült Államokban (30.487), Angliában (19.698), Kanadában (18.059), Nyugat-Németország-ban (14.485), Svájcban (11.200) és Franciaországban (8.346) tar-tózkodnak.”

1957-es szigorúan bizalmas KSH jelentés az 1956-os disszidálásról. Regio 1991. 4. sz. 175–176.

„Nyugat magyarsága az utóbbi húszegynéhány év folyamán olyan magyarság-megtartás, magyar kultúra-művelődés módozatokat is kialakított, amelynek révén jelentős szerepet tölthet be a  vi-lág tizenhatmilliónyi magyarsága sorsának alakulásaiban. Az  elha-tározó tényező a  tudatos vállalás lett, de nem csak a  magyarság megtartásának és tovább-örökí-tésének, hanem a  többi magyar csoport munkája célirányos ki-egészítésének, valamint a  magyar és nem-magyar kultúrák közti közvetítésnek a vállalása is. […] Amikor a világ magyarságának kü-lönböző országokban élő kultúrái közé ideológiai, politikai, hatalmi akaratok ékelik magukat, hogy – ’divide et impera’ – távol tartsák az egymásról tudni, egymással értekezni, vitatkozni, kezet fog-ni, szót érteni akarókat, akkor az mindannyiunkat nyomorít ember-ségünkben és magyarságunkban egyaránt. Ma  még csak nyugati országokban olvasható minden magyar nyelvű írás, bárhol is nyomtatták légyen – sem magyar-országi, sem romániai, sem cseh-szlovákiai, sem kárpátaljai, sem jugoszláviai magyarok nem olvas-hatják, nem hallhatják korlátozás nélkül más országokbéli magyar nyelvtestvéreik szavait. Azon kell legyünk mindannyian, hogy min-den magyar nyelvű folyóiratot, újságot, könyvet kézbevehessen; minden magyar művészt, tudást, írót, költőt meghallgathasson; minden témát szóban és írásban szabadon kifejezhessen mindenki mindenütt, aki a magyarság jövő-jéért felelősséget érez.”

Nagy Károly: Magyar szigetvilág-ban ma és holnap. Püski, New York, 1984. 10., 12.

igényeihez igazodva zajlott le. Bár minde-nütt hasonló típusú intézmények jöttek létre, a közösség arányaihoz és összetételéhez mér-ten számban és jellegben különböztek. Eze-ket az intézményeket a  korai korszak zárt közösségeiben élő magyarság nagy szám-ban igényelte és látogatta. A  szétszóródás és generációváltás során ezen intézmények összetartó funkciója még fontosabbá vált, de hatása általában a teljes közösség 5–10 %-ra korlátozódott.

A kivándorolók és emigránsok intézmény-rendszerének fontos pillérei voltak az egyesü-letek. Az  önsegélyező egyletek sora az Egye-sült Államokban az 1880-as években indult, s  1910-ben számuk már meghaladta az ezret. Kanadában, az első 1901-ben jött létre, s  az 1930-as években már minden nagyobb város-ban, ahol magyarok éltek, működött ilyen szer-vezet. Európában a  viszonylag korai munkás-bevándorlásnak köszönhetően Franciaország-ban voltak hasonló szervezetek már az 1920-as években. 1921-ben már több mint 2000 ameri-kai magyar egyesületet tartottak számon. Más nyugati szórványokban több száz egyesület ala-kult az idők folyamán. Voltak közöttük egyházi, világi és politikai szervezetek. Több típusuk országos hálózatot képezett, pl. az Egyesült Államokban a  betegsegélyzők és az egyházi egyesületek. A magyarság összefogására orszá-gos szervezetek létesültek: Amerikai Magyar Szövetség, Amerikai Magyar Református Egyesület, Amerikai Magyar Katolikus Egylet. Más országokban, pl. a Németországi Emigrá-ció Munkaközössége, Dél-amerikai Magyarok Szövetsége, Ausztráliai Magyar Szövetség töl-tött be a magyarságtudat és magyar közösségi élet fenntartásában koordináló és mecénási

szerepet. Világszervezet az 1946-ban alakult Külföldi Magyar Cserkésszövetség, amely a második generáció magyarságismereti neve-lésében hozott új formákat és játszott kiemel-kedő szerepet a nyugati szórványok életében.

A felnőtt közösségek magyarságtudatá-nak ápolásában a  helyi és szélesebb hatósu-garú kulturális egyesületek és tudományos társaságok is fontos szerepet játszottak. Ilyen pl. a  kanadai Széchenyi Társaság, a  Rákó-czi Alapítvány, az Egyesült Államokban a Magyar Társaság, az Amerikai Magyar Ala-pítvány, Argentínában a Mindszenty Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Szabadegyetem.

A II. világháború előtt és alatt számos politikai egyesület alakult, pl. a  franciaor-szági szociáldemokrata szervezet, az Emberi Jogok Ligája és az antifasiszta Magyar Füg-getlenségi Mozgalom vagy a  hasonló céllal Angliában létrejött Angliai Magyar Tanács.

A nyugati szórvány életében kezdettől fontos szerepet játszott a  sajtó, mint a  kom-munikáció és a  közösség szervezésének eszköze. Voltak közöttük politikai, egyházi, felekezeti, kulturális, irodalmi, társadalom-tudományi, ifjúsági sajtótermékek, viccla-pok, sportlapok, magazinok. A  sajtótermé-kek széles skálája jött létre a  kisközösségek tájékoztató hírleveleitől az országos napi-lapokig. Az ismert és a még számba nem vett címekkel együtt számuk bizonyára megha-ladja az ezres nagyságrendet. Közülük sok igen rövid életű volt, mások évtizedeket vagy éppen egy évszázadot is megértek. Az idők folyamán napilapból hetilappá alakultak, vagy eleve rit-kább havi, negyedévi megjelenést választottak. Többségük teljes egészében magyar nyelvű olvasótábornak készült, kivételt képeztek a nemzetközi tájékoztatás szándékával megje-lent lapok. Az idő múlásával a második generá-ciók érdekében sok közülük fokozatosan két-nyelvűvé vált. Az első folyamatosan és tartósan megjelenő sajtótermékek már a  19. és a  20. század fordulóján elindultak pl. a  clevelandi Szabadság, az Amerikai Magyar Népszava. Katolikus Magyarok Vasárnapja, Kanadai Magyarság, mások első számai a 1920-as évek végén jelentek meg mint pl. a  Délamerikai Magyarság, vagy a Délamerikai Magyar Újság, vagy éppen 1945 után pl. a Bécsi Napló, vagy a  kor folyóiratai, pl. Hadak Útján, Hungária, Látóhatár, Új Magyar Út. Az emigráns magyar újságírók több magyar újságíró szervezetet hoztak létre, az első 1948-ban, Münchenben a  Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete volt, elnöke kezdetben Nyírő József, majd Wass Albert volt.

Magyar táncest Lousianaban, a magyar egyesü-let estjén az 1980-as években

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül 441

1963. január. Megnyílt a  Mün-cheni Magyar Intézet. Célja „a  hungarológia, a  történelem, honismeret és irodalom, valamint a  szomszéd népekkel, különös-képpen a  németekkel való kap-csolatok kutatásának előmozdítá-sa”. Első igazgatója Bogyay Tamás volt, majd 1968-tól német vezetés alá került. 1969-ben megindult az Ungarn-Jahrbuch nevű év-könyv kiadása. Az Intézet gazdag könyvtárral, a  magyar emigráns sajtó legnagyobb nyugati gyűjte-ményével, kulturális és politikai személyiségek hagyatékainak gyarapodása révén is állandóan fejlődő archívummal rendelkezik. Mai vezetője K. Lengyel Zsolt.1969 Megalakult az Európai Pro-testáns Magyar Szabadegyetem. Céljuk a  magyarságot, a  protes-tantizmust érintő kérdések meg-vitatása és a magyar kultúra ápo-lása. Erre szolgálnak az évente megrendezett tanulmányi hetek. 1972-ben indult meg az EPMSZ füzetsorozata, majd 1977-től a könyvkiadói program Szépfalusi István szerkesztésében.1976 Megalakult New Yorkban a Committee for Human Rights in Rumania majd későbbi elnevezé-sén Hungarian Human Rights Foundation (HHRF) amely nemzetközi programokat szervez és felvilágosítást folytat a  Kár-pát-medencében kisebbségben élő magyarság emberjogi helyze-tének javítása érdekében.2001. november Stockholmban 13 országos szervezet létrehozta a  Nyugat-Európai Országos Ma-gyar Szervezetek Szövetségét. Ugyanebben a hónapban a Kana-dai Magyar Kulturális Tanács és az Amerikai Magyar Szövetség megalakította az Észak-Amerikai Országos Magyar Szervezetek Szövetségét.2004. augusztus Az öt latin-ame-rikai országos magyar szervezet létrehozta a  Latin-Amerikai Ma-gyar Országos Szervezetek Szö-vetségét, miután már 2002-ben az összes latin-amerikai szervezet kilépett a  Magyarok Világszö-vetségéből. A  határon túli ma-gyar szervezetek találkozóin az észak-amerikai, nyugat-európai és a  latin-amerikai szervezetek önállóan képviselték magukat.

A tájékoztatásnak, eszmecseréknek, polé-miáknak helyt adó sajtó mellett, az írásbeli magyar önkifejezés bázisát a  magyar írók, nyomdák és kiadók képezték. 1945 után az emigrációban kiemelkedően értékes író gene-ráció gazdagította a nyugati magyar szórvány szellemi életét.(Cs. Szabó László, Márai Sán-dor, Szabó Zoltán stb.) A  nagyobb újságok-nak volt saját nyomdája, de sem ezek, sem az önálló kiadók nem tudtak jelentős és gazda-ságos vállalkozásokká fejlődni, és az évente kiadott művek száma ritkán haladta meg a  tízet. 1945 után az emigráció legterméke-nyebb kiadói a  müncheni Amerikai Magyar Kiadó, Buenos Airesben a  Kárpát Kiadó, Clevelandban a  Kossuth Kiadó és Washing-tonban az Occidental Press volt. Az írók és az alkotó értelmiség a szerény publikációs lehe-tőségek mellett a sajtóban és a magyar rádió-adásokban, a  Szabad Európa a  BBC stúdiói-ban, tudta kifejteni szellemi tevékenységét.

Az egyházak szerveződése a  közösségek kialakulásának kezdettől fontos része volt. Így az Egyesült Államokban és Kanadában már az 1800-as évek utolsó évtizedében és az 1900-as évek elején, Dél-Amerikában az 1920-as, ’30-as években és Ausztráliában az 1940-es, ’50-es évek fordulóján alakultak az első egyházak és épültek a  magyar templomok. Ausztrália a magyar papok működéséhez hozzájárult, de etnikai alapon egyházak szervezését az 1950-es évek végéig nem engedélyezte. A  magyar egyházak többféle felekezethez tartoztak. Legtöbb volt a  római katolikus és a  reformá-tus, alakultak még görög katolikus, evangéli-kus, baptista és zsidó felekezetű gyülekezetek. Valamennyi egyház magyar gyülekezetként létesült. Az egyházak nyelve is magyar volt, majd fokozatosan eltolódott a  kétnyelvűség felé. Az  Egyesült Államokban 42 magyar ala-pítású plébániát és 102 magyar alapítású református egyházat tartanak számon, és

valamennyi felekezet képviselve van. A többi nyugati szórványban a magyarok létszámának megfelelően számuk jóval kisebb. Dél-Ameri-kában a legerősebb a katolikus, de helyenként az evangélikus, református, baptista és zsidó felekezet is jelen van. Európában a  római katolikus és református egyházak a legjellem-zőbbek. A  református egyház, mint nemzeti egyház a  kezdetektől rendkívül fontos szere-pet töltött be a magyar nyelv és a magyar öntu-dat megőrzésében. Észak-Amerikában szá-zával tartotta fenn a nyári és hétvégi magyar iskolákat; tankönyveket és könyvtárakat kap-tak Magyarországtól, valamint saját maguk is szerkesztettek és adtak ki tankönyveket és kézikönyveket. Szoros kapcsolata azonban a  magyarországi egyházzal az I.  világháború következtében megszakadt. A magyar lelkész-utánpótlást több amerikai protestáns főisko-lán a kint született magyar fiatalok felsőfokú magyar nyelvi képzésének megszervezésével igyekeztek megoldani. A  katolikus egyház szintén részt vett az iskolaszervezésben, min-dennapos iskolák fenntartását is tudta biz-tosítani, ezekben azonban már a  hivatalos törvények szerint az oktatás nyelve nem lehe-tett kizárólag magyar. A II. világháború után a  kapcsolat megszakadt, de a  katolikus egy-házat Európában és a  tengeren túl egyaránt erősítette a  sok menekült szerzetes és pap érkezése. 1950-ben a pápa a nyugati világban szétszóródott magyar katolikusok lelki gondo-zására magyar apostoli vizitátort nevezett ki. Az  Actio Catholica támogatásával Békés Gel-lért és Dalos Patrik magyar Újszövetség fordí-tását 300.000 példányban adták ki. A magyar katolikusok neves oktatási intézményeket, szellemi mozgalmakat és központokat hoztak létre: Pax Romana magyar ifjúsági szervezete, Amerikai Magyar Csíksomlyó (Youngstown, Oh), St. Gellért Apátság (Sao Paulo) stb.

A fokozatosan elöregedő és a  befogadó országok kultúrá-jába beolvadó nyu-gati szórványok életét átmenetileg az új menekült- hul-lám frissítette fel 1956-ban.

Az 1956-os forra-dalom okozta magyar-országi földindulás óri-ási menekültáradatot indított el Nyugat felé. Ez  a nagyméretű és gyors „vérátömlesztés” jelentős változásokat hozott a nyugati orszá-gokban élő magyar Ausztriában élő magyar 56-os menekültek

442 6. Fejezet • 1989 – 2007

„[…] a  társadalmi és foglalko-zási csoportok aránytalanságán túl a  magyar közösségi életen belül a  leggyakoribb ütközőpont a bevándorlók társadalmi helyze-tének kettőssége – vajon a múlt, a  magyarországi pozíció, vagy az Ausztráliában elért beérkezett-ség legyen-e a  mérvadó? […] Ausztráliában az orvos, önálló ügyvéd, sikeres üzletember, él-vonalbeli sportember tekintélye messze magasabb mint a  mér-nöknek, katonatisztnek, állami tisztviselőnek vagy politikusnak. Költők, írók művészek alig ismer-tek és csak akkor számítanak, ha vagyonra tesznek szert. Önálló iparosok általában jómódúak és a  középosztály tagjainak tartják magukat. A  deklasszálódás ará-nyait fokozta, hogy éppen azok, akik Magyarországon nagyra tar-tott foglalkozásokat követtek, voltak a legkevésbé képesek foly-tatni hivatásukat Ausztráliában. Hacsak nem tanult meg gyorsan angolul és nem sajátított el egy új, használható hivatást, vagy önálló-ságot biztosító szakmát, a legtöbb hivatásos katonatiszt és köztiszt-viselő a társadalmi piramis alsóbb lépcsőire került és előbb-utóbb a  hasonlóan ’volt-valakik’ társa-ságában kellett vigasztalást ta-lálnia. Ugyanakkor az iparosok meggazdagodtak; jó városnegye-dekben vehettek szép házakat, gyerekeiket magániskolába járat-hatták és gyakran utazhattak ten-gerentúlra. A  társadalmi változá-sokat kiélezte a  magyar társada-lomban nem ritka, születéssel, ranggal összekötött rátartiság és az Ausztráliában általánosan elfo-gadott egalitáriánus magatartás közti különbség.”

Kunz Egon: Magyarok Auszt-ráliában. TLA, Budapest, 1997. 170–171.

szórványközösségek életében. Bár a különböző források szerint a menekültek statisztikai ada-tai kissé eltérnek egymástól, nagyvonalakban elmondható, hogy 1956 végéig 200.000 ember hagyta el az országot. Ebből 1957 május végéig 10–11.000 visszatért, a többiek a nyugati világ különböző országaiban telepedtek le. A  több-ség Ausztria felé lépte át a  határt, és bár ez Ausztriának óriási terhet jelentett, tisztelet-reméltóan oldotta meg a  magyarok befogadá-sával járó erőn felüli feladatot. A  menekülők egy kisebb hányada kb. 20.000-en Jugoszlávia felé vették útjukat, ahol szintén kedvező fogad-tatásban részesültek. Az  ENSZ felhívására az egyes nyugati kormányok segítséget nyújtot-tak Ausztriának és jelentős számban fogadtak be menekülteket. A főbb adatok a következők: Franciaországba 12.700, Németországba 15.500, Nagy-Britanniába 21.000, Svájcba 12.000, Bel-giumba, Hollandiába és Svédországba összesen 10.000, Az  Egyesült Államokba 40.000, Kana-dába 26.500, Ausztráliába 11.000, Dél-Afrikába 1.300 menekült került. Jugoszláviából a  több-ség Olaszországon keresztül jutott el ezekbe az országokba.

A menekülteket mindenütt nagy szimpá-tiával, bámulattal és megbecsüléssel fogad-ták, és a  korábbi bevándorló magyarokhoz képest különleges elbánásban és kedvezmé-nyekben részesítették őket, nem csak a hiva-talos szervek, hanem a lakosság és a magyar közösségek is. Bár később a korábbi magyar bevándorlók részéről gyakran megállapítot-ták, hogy az ötvenhatosoknak sokkal köny-nyebb volt a beilleszkedés, mert nem kellett mindenkinek végigjárni a  bevándorló sors minden fokozatát, hanem rögtön egyetemi tanulmányokhoz jutottak, az egzisztenciájuk megteremtéséhez anyagi segítségben része-sültek, sokan a szakmájukban helyezkedhet-tek el, mégis a  legtöbb magyar társadalmi

csoport és szervezet örömmel és várakozással fogadta őket.

Az 1956-os menekült réteg korántsem volt egységes, sőt minden szempontból rendkívül összetett volt. Sokan az üldözés elől a forrada-lomban fegyveres részvétel, vagy egyéb szerep-vállalás miatt menekültek, akik között a Nagy Imre kormányt támogató marxisták is voltak, mások származásuk, vagy politikai nézeteik miatt korábban elszenvedett sérelmek és kor-látozások miatt emigráltak. Jelentős számban a  továbbtanulás, vagy az anyagi boldogulás, a  jobb életlehetőségek reményében indultak útnak. Másokat a szakmai boldogulás és tudo-mányos pálya kiteljesítésének perspektívája, a szabadabb gondolkodás, a jobb érvényesülés lehetősége vonzott. Sokan közülük mind nyel-vileg, mind életforma szempontjából a  gyors beilleszkedésre törekedtek, ők gyermekeik a  gyors asszimilálódás útjára léptek. Ezzel szemben a  politikailag és a  magyar identitás szempontjából tudatos réteg a meglévő magyar szervezetekbe és közösségi életbe komoly fris-sülést, megújulást hozott. A generációs különb-ségek, a  társadalmi és politikai tapasztalatok és a  neveltetésbeli eltérések azonban nem egyszer konfliktusokat idéztek elő, a  szerve-zetekben alapvető változásokat hoztak, sőt egészen új törekvéseket és új egyesületeket, intézményeket kezdeményeztek. Mindenek előtt létrejöttek a  forradalomban nemzetőr-ként, vagy fegyveresen, illetve szellemi irányí-tóként szerepet vállalók kezdeményezésére és befogadására az ún. szabadságharcos szer-vezetek. (Magyar Szabadságharcos Szövetség, vezető: Király Béla, Magyar Szabadságharcos Világszövetség, vezető: Dálnoki  Veress Lajos, Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világ-szövetség, vezető: Pongrátz Gergely). Szintén ötvenhatos szervezet, s elsősorban a menekült magyar értelmiségiek eszmecseréinek adott helyet, a  Magyarországról kitiltott és végül New York-ban letelepedett Petőfi Kör, élén a  még Budapesten megválasztott Jónás Pál-lal. Hasonló célú, de a  régi emigráció tagjait is befogadó szervezet volt a Magyar Írók Szö-vetsége Külföldön Londonban. Egymást követő elnökei Faludy György, Ignotus Pál majd Méray Tibor voltak. Megalakult a Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet Brüsszelben, igazgatója Heltai György, a Nagy Imre kormány volt külügyi államtitkára lett és a Kossuth Ala-pítvány New York-ban, igazgatójául Horváth Jánost választották. Valamennyi szervezet már közvetlenül a  forradalom leverése után Auszt-riában vagy Európa más országaiban létrejött, de többségük fenntartásához a  hideghábo-rús program keretében Amerika nyújtotta az anyagi támogatást a Szabad Európa Bizottság

Magyar menekült gyerekek az olasz tengerparton Follonicában

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül 443

„Mikor az Európai magyar Evan-géliumi Ifjúság tíz éve [1959] megtartotta első tanácskozását, a  résztvevő fiatalok még mind Magyarországon érettségiztek. Az  októberi forradalom után jöttek nyugatra, előadóik – az apai nemzedék – pár évvel ha-marább. Akármilyen kavarodás volt az elmékben, amikor lábuk-kal a  rendszer ellen szavazva új hazát választottak, apák és fiúk szókincse egyformán az anya-ország öröklött képzeteihez és emlékeihez tapadt. […]De tíz év után olyan átmeneti nemzedék tűnt fel a konferenciákon – nem-csak az evangéliumin –, amely magyar iskolázás és háttér nél-kül ragaszkodik magyarságához. E ragaszkodásból hiányzik a mag-vas szókincs; hol értik, hol nem az előadók magától értetődő uta-lásait. […] Az idei konferencián három nemzedék találkozott: az ötven-hatvan évesek, akiknek eszmélése, tudattartalma a  két háború között Magyarországon alakult ki; a  harminc évesek, akik magyar érettségivel és néha egyetemi tanulmánnyal maguk mögött, nyugaton felszabadulva szellemi folytonosságban forr-tak össze kint élő, idősebb hon-fitársaikkal; végül az átmeneti nemzedék, amelynek időnként kihagy a  magyar lélekzetvétele s valamelyest már olyan, mint az idegen pilóta Radnóti Miklós ver-sében: […] Átmeneti nemzedék-ről azért beszélek, mert mögöttük is felbukkant már egy, a távolabbi ismeretlen jövő jegyében. Néhá-nyan a harmincévesekből elvitték a konferenciára nyolc-kilenc éves gyermeküket. […] Kétnyelvűek ezek a  gyermekek és soha nem látott ’őshazájuk’ olyan féle lelki valóság, mint Thule vagy Árkádia a mitológiában.”

Cs. Szabó László: Három nem-zedék. In: Szépfalusi István (szerk.): Együtt Európában. Úti-társ, Oslo-Bécs, 1971. 200–201.

vagy más amerikai szervezeteken keresztül. Az ötvenhatos menekültek közösségeinek több európai országban is, pl. Svájcban, vagy Német-országban más intézményi támogatóik is voltak.

Az ötvenhatos szervezetek közül a legjelen-tősebb politikai szervezet a Magyar Bizottság volt, amely a 2. világháborút követő emigráció és az ötvenhatosok két csoportjának megegye-zése révén jött létre 1958 márciusában, és New York-ba tette székhelyét. A  régi emigránsok megszűnő szervezete a  Nemzeti Bizottmány volt. Az  ötvenhatosok részéről az egyik csat-lakozó szervezet a  mindjárt 1956 novemberé-ben Bécsben megalakult Magyar Forradalmi Tanács volt. Létrehozói elsősorban a menekült forradalmi vezetők, a  kisgazdák és szociálde-mokraták voltak. A másik megszűnő, de nem csatlakozó ötvenhatos szervezet a  Kormány-képviselet volt, amely a  Nagy Imre kormány megjelenítését kívánta külföldön ellátni Kéthly Annának, a Nagy Imre kormány egyet-len Nyugatra került tagjának elnökletével. Az újonnan alakult Magyar Bizottság elnökévé Varga Bélát választották, aki fennállásáig a fel-oszlott Nemzeti Bizottmánynak volt az elnöke. A  tagok majdnem fele-fele arányban a  régi és az ötvenhatos emigránsokból kerültek ki. A bizottság teljes egészében elkötelezte magát 1956 ügye mellett. Mind a bizottság mind, pedig a  többi ötvenhatos szervezet legfontosabb fel-adatának a magyar érdekek képviseletét, 1956 és Magyarország iránt a  figyelem ébrentar-tását, és a  magyar forradalom tanulságainak levonását tekintette. Különösen fontos volt ez az 1957. november 4. és 1962. december 20. között, amikor az ún. „magyar kérdés”, vagyis a  magyar forradalom szovjet részről történt fegyveres leverésének és a  Kádár-kormány legitimitásának kérdését az Egyesült Nemze-tek Közgyűlése napirendjén tartotta. A bizott-ság tagjai véleményükkel, tanúk felvonultatá-sával, vitákkal igyekeztek az ENSZ jelentést és azt követően a közvéleményt formálni.

Az ötvenhatos menekültek jelentős része volt fiatal, középiskolás vagy egyetemista diák. Ez két problémát vetett fel: a magyar iskolák és a  különböző országok egyetemein tanuló magyar fiatalok diákszervezeteinek kérdését. Az  elemi iskolákkal szemben megjelent a  fia-tal magyar családok igénye ez megerősítette az egyházak és a  cserkészet keretében már korábban is működő és magyarságismeretek tanítását végző, főként hétvégi, ritkán min-dennapos magyar és részben magyar nyelvű iskolák ügyét (pl. Cleveland, New York, New Brunswick, Passaic, Toronto, Buenos Aires, Sao Paulo stb.). A  gimnáziumok közül külö-nösen jelentős az 1984–2006 között Németor-szágban működő középiskola a  Burg–Kastl-i Magyar Gimnázium. Az  iskolakérdésben és az identitást ápoló kulturális tevékenység területén az 1970-es években több ország-ban meghirdetett multikulturális koncepció, valamint a  kisebbségi programok jelentettek erkölcsi és anyagi segítséget.

Az egyetemi magyar ifjúság mindjárt az emigráció első időszakában megindította az ötvenhatos magyarországi diákszervezet utód-ját, a  MEFESZT a  Magyar Egyetemisták és Főiskolai Hallgatók Egyesületeinek Szövetsé-gét. Az  európai egyetemeken tanuló magyar diákok nagy számban csatlakoztak és létrehoz-ták igen aktív helyi szervezeteiket pl., Német-országban. A  MEFESZ 1966-ig működött. Már korábban megkezdte tevékenységét az észak-amerikai magyar diákok szövetsége is, s  mindezekkel párhuzamosan megerősödtek a magyar ifjúsági szervezetek a szociáldemok-rata mozgalom és a katolikus ifjúsági mozgalom keretében is. Ezek jó iskolát és kitűnő intel-lektuális közeget biztosítottak a  jövő magyar diplomásai számára, akik néhány év leforgása múlva Európa szerte létrehozták az emigráns magyar értelmiség legtermékenyebb és leg-nívósabb szellemi fórumait különféle szerve-zetek és rendszeresen megtartott konferen-

ciák, szellemi talál-kozók formájában. Közülük a  legfonto-sabbak: Hollandiai Mikes Kelemen Kör, Bornemissza Péter Társaság (Bécs), Sepsi Csombor Már-ton Kör (London), Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom, Európai Protestáns Magyar Szabadegye-tem (Bern), Svájci Magyar Irodalom és Könyvbarátok Köre Iskola magyar gyerekeknek Traiskirchenben

444 6. Fejezet • 1989 – 2007

(Lugano), Dies Academicus Hungaricus Genevensis (Genf). Amerikában hasonló sze-repet töltött be a Magyar Öregdiák Szövetség

– Bessenyei György Kör (New Brunswick, NJ) Magyar Baráti Közösség – Itt-Ott Találkozó (Lake Hope), az Amerikai Magyar Tanárok Egyesülete.

Valamennyi szervezet vonzáskörében a  különböző országokban fontos sajtóorgá-numok indultak és jelentős kiadói tevékeny-ség folyt. A  számos sajtótermék közül a  leg-jelentősebbek: a  Nemzetőr, Irodalmi Újság, Új  Látóhatár, Bécsi Magyar Híradó, Bécsi Napló, Kanadai Magyar Hírlap, Kanadai

Magyarság, Független Magyarország, Magyar Műhely, Szivárvány. Legtöbbjük hosszú éveken keresztül megjelent. A  meg-szüntek helyébe új lapok léptek. Azok közül, amelyek megérték a  1990-es éveket, többen hazatelepedtek. Voltak olyanok, amelyek poli-tikai szerepüket betöltve itthon vagy még kül-földön a változásokat követően megszűntek.

Mind a  politikai, mind pedig a  kulturá-lis szervezetek, valamint az egész magyar nyugati szórvány életére jelentős hatással voltak az 1956 után bekövetkezett magyaror-szági és nemzetközi események. A megtorlás évei után az 1963-ban kibocsátott amnesztia

A Burg-Kastl-i Magyar Gimnázium 1958-ban végzett osztályának tablóképe

Magyarok a világban

Varga Béla a Parlamentben, 1990

Méray Tibor

Cs. Szabó László

Márai Sándor

Magyar szórványközösségek a Kárpát-medencén kívül 445

rendelet és a  bekövetkezett enyhülés nem kevés polémiát váltott ki, és még jobban meg-osztotta az emigrációt. Ütköztek a  nézetek a további elzárkózás és elutasítás vagy a hiva-talos Magyarországgal történő kapcsolatfelvé-tel kérdésében. Magyarország több területen törekedett a  kapcsolatra a  nyugati szórvány gazdasági és kulturális szakembereivel. Bár látványos siker nem született, voltak eredmé-nyek, pl. az Anyanyelvi Konferenciák sorának megindulása. A Kelet és Nyugat kapcsolatában bekövetkezett enyhülés másik fontos hatása volt, hogy a  Nyugat csökkentette az emig-ráns ellenzék anyagi támogatását. Elapadtak a pénzforrások, csökkent az emigráns szerve-zetek, a  sajtó, a Szabad Európa Rádió jelen-tősége és befolyása. 1975-ben a Helsinki kon-ferencia megerősítette a  Kárpát-medencei magyarság jogi, politikai helyzetének javítá-sáért küzdő törekvéseket. Ekkor indult útjára a  Magyar Emberi Jogok Alapítvány Hámos László irányításával. A  legnagyobb fordulatot 1990-ben a  magyar politikai rendszer megvál-tozása hozta. A nyugati magyarság nagy lelke-sedéssel és optimizmussal üdvözölte a  válto-zást. Az új magyar kormány is megbecsüléssel tekintett a nyugati magyarságra, a parlament alakuló ülése a nyugati emigráció legfontosabb politikai vezetőinek jelenlétében zajlott. Bár a kapuk megnyíltak az új Magyarország közel sem nyújtott a nyugati szórvány politikusainak és szakembereinek annyi lehetőséget, mint remélték. Voltak, de kevesen, akik szerephez jutottak a  magyarországi pártpolitikában és belpolitikai életben, helyenként a diplomáciai életben, mint pl. Varga Béla, Király Béla, Hor-váth János, Zwack Péter, de korántsem olyan arányban és mértékben, mint azt a  nyugati szórvány emigráns politikusai várták. Végleges

hazatelepedésre közülük kevesen vállalkoz-tak, de sokan hazajárnak magánemberként, nyugdíjasként, szakértőként, a  fiatalabbak gazdasági szakemberként és üzletemberként. A  nyugati szórvány közösségek a  hazatelepe-dés lehetősége ellenére megmaradtak és egy új korszak feladataival szembesültek.

A magyarországi társadalmi változások, a  többpártrendszer, a  szabad választások, a  szovjet csapatok kivonulása alapvetően új politikai helyzetet teremtett a nyugati emig-ráció számára és a  nyugati szórvány politi-kai programjának, szerepének átértékelését kívánta meg. Az  útkeresés a  ’90-es években viták és elemzések sorát indította el. A nyu-gati szórványban élők tiszteletre méltó módon az új helyzetben a segítségnyújtást érzik egyik legfontosabb feladatuknak. Számos formában és jelentős összegekkel nyújtanak támoga-tást a  Kárpát-medence magyar kisebbségei-nek, valamint Magyarország lakosságának és intézményeinek. További fontos program számukra Magyarország és a magyarság érde-keinek képviselete a világban. A jelen és jövő teendői és törekvései között jelentős helyet foglal el a cselekedni vágyók körében a közös-ségek felmorzsolódása és az asszimiláció las-sítása, saját kisközösségeik, intézményrend-szerük (iskola, egyház, klubok, szervezetek, sajtó stb.) fenntartása, tartalmi gazdagítása, magyarországi kapcsolatainak bővítése, vala-mint emellett a  befogadó társadalomban a magyar jelenlét képviselete. A fiatalok és az újonnan érkező fiatal magyar munkavállalók részéről pedig igény a  közösségi élet moder-nizációja, új formáinak megteremtése. Terjed a kapcsolatépítésben, a hagyományápolásban a  korszerű technika alkalmazása, a  kommu-nikációban a világháló felhasználása.

IRODALOM

A világ magyarsága. Történe-ti áttekintés és címtár. I–III. k. Magyarok Világszövetsé-ge, Budapest, 1998.

Borbándi Gyula: A ma-gyar emigráció életrajza 1945–1985. 1–2. k. Euró-pa Könyvkiadó, Budapest, 1989.

Borbándi Gyula: Emigráció és Magyarország. Nyuga-ti magyarok a változások éveiben 1985–1995. Basel – Budapest, 1996.

Fejős Zoltán: Magyarok az Egyesült Államokban az 1980-as években. Demog-ráfia, társadalmi adatok, fogalmi problémák. In: Magyarságkutatás. A Ma-gyarságkutató Intézet év-könyve, 1988. 177–216.

Kanyó Tamás (szerk.): Emig-ráció és identitás, 56-os magyar menekültek Svájc-ban. L’Hartmann – MTA Kisebbségkutató Intézet, Budapest, 2002.

Kunz Egon: Magyarok Auszt-ráliában. Teleki László Ala-pítvány, Budapest, 1997.

Némethy Kesserű Judit: „Sza-badságom lett a börtönöm” Az argentínai magyar emig-ráció története 1948–1968. Budapest, 2003.

Papp-Aykler, Susan: Magya-rok Kanadában. In: Hunga-rika anyagot őrző külföldi könyvtárak címjegyzéke. 13. Kanada. OSZK, Buda-pest, 1997. 21–32.

Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Ál-lamokban 1880–1940. Aka-démiai Kiadó, Budapest, 1982.

Tanka László (főszerk.): Ma-gyar Amerika. A tengerentú-li magyarok mai élete törté-netekben és képekben. Mé-diamix, Salgótarján [2001].

Várdy Béla: Magyarok az Újvilágban. Az észak-ame-rikai magyarság rendha-gyó története. MNYKNT, Budapest, 2000.

Tudja-e?

� Alexander Korda (Korda Sándor) Holly-wood filmrendezője, majd az 1930-as évek-ben az angol filmipar felvirágzását elindító London Films cég megalapítója, a  VIII. Henrik magánélete és a  Lady Hamilton c. filmek alkotója Túrkevén született, s  a Tanácsköztársaság bukása után direktó-riumi tagsága miatt ment emigrációba.

� A  Soproni Műszaki Egyetem Erdészeti Kara – tanárok és diákok együtt menekül-tek és Kanadában a  Vancouveri Egyetem fogadta be őket, tanáraik irányításával ott

szereztek diplomát és többségük a kanadai erdőgazdaságban helyezkedett el.

� A svédországi törvények szerint, ha 5 gyermek kéri az anyanyelvű oktatást, akkor azt az állam köteles a költségvetés terhére, heti rendszerességgel biztosítani. A svéd iskolákban mintegy hétszáz gyerek része-sül magyar anyanyelvi oktatásban heti 2-4 órában, s ezen túl 14 hétvégi magyar iskolát működtetnek a magyar közösségek, amely-ben közel félezer gyerek tanul. Nyaran-ként pedig nagy anyanyelvi tábort szervez a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. A nyugat-európai magyar egyesületek is hasonló jogokat szeretnének elérni.