Fra Angelico

Krisztus trónja (Regnavit a ligno Deus)

KRISZTUS KIRÁLYSÁGA

(DE CHRISTO UNIVERSORUM REGE)

ÍRTA

Dr. HORVÁTH SÁNDOR O. P.

Én vagyok az Alfa és Omega,a Kezdet és a Vég.

Apoc. 1 8.

BUDAPESTA «CREDO!» KIADÁSA

Budapest, VU., Szent Domonkos-u. 5.

Nihil obstat.

Fr. Cornelius M. Bale Ü. P.libr. censor.

Tr. Bernardus Marton 0. P.libr. censor.

Imprimatur.Budapestini, die 27. Nov. 1926.

Tr. Angelicas M. TöfflerPrior. Prov.

Nihil obstat.

Nr. 3722.

Imprimatur.

Strigonii, die 9. Dec. 1926. Dr. Theophilus Klina

censorum praeses.

Dr. Julius Machovichvic. gen.

STEPHANEUM NYOMDA ÉS KÖNYVKIADÓ R. T.

Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28. — Nyomdaigazgató: Kohl Ferenc.

ELŐSZÓ

SZTUS királysága elsősorban ama méltóságot jelenti,amelynek alapján az Istenember nemcsak az emberi tár-sadalomnak, hanem a mindenségnek is Ura, törvény-hozója, kormányzója és bírája. Ennek megfelelően

vonatkozik a fogalom viszonypárjára, Krisztus országára, aregnum Dei-re, a regnum coelorum-ra is. Ezeket a kérdése-tét tárgyaltam a Rend budapesti templomában tartott októ-beri beszédeimben. Mindazt, amit ezekben értékesnek talál-tam, összegyűjtöttem s a jelen munkában bocsátom közre.Nem tulajdonképeni szentbeszédeket, de nem is szigorú érte-lemben vett hittudományi értekezéseket nyújtok tehát, hanemrámutatok, miként lehet e tárgy köré csoportosítani úgy alelkipásztori, mint a tudományos működés anyagát. Hogy milyhasznot meríthet könyvemből az egyszerű hívő, megmutatta aza rendkívüli figyelem, amellyel beszédeimet hallgatták. Ennekalapján remélem, hogy a kiadott anyag, amelyben hallgatóimaz élőszóval előadott tárgyakra ismernek rá, a hívőket is érde-kelni fogja. Hogy pedig a lelkipásztorok és -ttfdósok használ-hatják-e művemet, a következmények fogják megmutatni.

Az anyagot következőkép csoportosítottam: Az első-részben rámutatok az új ünnep jelentőségére. A második részbenmegrajzolom ama Krisztus-király képeket, amelyeket a Szent-írásban találtam. A harmadik részben ama jogcímekről tárgya-lok, amelyek alapján Krisztust megilleti a királyi méltóságés annak szükségszerű kísérői, mint a törvényhozói stb. hata-lom. Ebben a részben adom meg tehát a tulajdonképenidogmatikai feleletet arra a kérdésre: király-e és miért királyKrisztus? Az anyagot itt a négy oksági viszonylat szerint cso-

4

portosítottam. A negyedik részben végül Krisztus szűkebbértelemben vett országát igyekszem néhány vonás szerintjellemezni, amiből Krisztus királyi méltóságának szellemi mi-volta különösen kitűnik.

A tárgykör kimerítésére természetesen nem is gondol-tam, hiszen a dogmatika jó részét lehetne és kellene hitünke középponti gondolata és titka köré csoportosítani.

A Szentíráson kívül csak szent Tamás müveit használ-tam fel forrásul. Ezzel némi kép hozzá akartam járulni annakbizonyításához, amit az Egyház1 évszázadokon keresztül, dekülönösen az utóbbi időben oly erélyesen hangsúlyozott, hogysz. Tamás müveiben mérhetetlen életerő van lerakva, amelybőla lelkipásztor és tudós egyaránt meríthet a maga és másokszámára.

Budapest, 1926, Krisztus királyságának ünnepén.

Λ szerző.

A KIADÓ ELŐSZAVA.

A «Credo!» boldog, hogy isteni Vezérének királyságárólszóló eme derék munkának kiadási fáradságait és költségeit vi-selheti. A Credo-táborban sorakozott férfiak Jézus Szent Nevezászlója alá tömörülve, büszkén vallják magukat Krisztus ka-tonáinak. Országának terjesztését önmagukban s a társadalmivonatkozásokban szent kötelességüknek tudják. Mindakettőnekkiváló eszközét látják szerző e munkájában, melynek gondolataitoly áhítattal szívták magukba október folyamán. Ha van ünnep,amely a férfiak számára telve van magasztos eszmékkel és gyújtóelhatározásokkal — akkor az Krisztus királyságának ünnepe.A Credo tudja, hogy aki ezt a könyvet forgatja, lelkében mé-lyül, hitében szilárdul, Jézus Krisztus iránt való szeretete forrólesz és sok jó cselekedetben fog megnyilvánulni.

A kiadó.

ELSŐ RÉSZ

KRISZTUS KIRÁLYSÁGA ÜNNEPÉ-NEK JELENTŐSÉGE

A világ ideiglenes ünnepeket ülörömben, lakomákkal és hasonlókülső gyönyörűségekben. A szen-tek azonban lelkileg ünnepelnek sa lelket felüdítő élvezetet keresnek.Szent Tamás: Comment, in Evang.Joannis cap. 7. 1. 1.

1. ÚJ ÜNNEPEK

Nuptiae Agni — Nova et vetera.

z UTOLSÓ szentév Krisztus országára irányította a hívókfigyelmét. «Krisztus békéje uralkodjék Krisztus orszá-gában» — ez volt mottója. A nagystílű misszió-kiál-lítás pedig Rómába varázsolta az Istenember földi

országának ama részeit is, amelyeket mifelénk csak leírások-ból ismertek. Azt mondhatnók, miniatűrben Rómában voltKrisztus egész földi országa, úgy élő, mint területi és nép-rajzi képviselőiben egyaránt. Az ilyen, külsőségeiben is nagy-koncepciójú szentévet nem is lehetett volna méltóbban befe-jezni, mint ez ország királya dicsőségének hirdetéséve). Eztörtént, mikor XI. Pius 1925 dec. 11-én kelt körlevelében el-rendelte Krisztus királysága ünnepének megülését. Mi, karho-likusok, talán nem is láttuk meg mindjárt, mily nagyjelentő-ségű tény volt ez, a túloldalon azonban hamar észrevettéks mi csak akkor eszméltünk föl teljesen, mikor ellenségeinkfinom és kevésbbé finom gúnyolódását hallottuk. Ott jól tud-ják, hogy Róma semmit sem tesz ok nélkül, hogy gyakranmég igen jelentéktelennek látszó intézkedései is mélyen bele-nyúlnak a lelkekbe s alkalmasak arra, hogy valóságos forra-dalmat idézve ott elő, az istentelen törekvéseket meghiúsítsákvagy gátat vessenek nekik. Most is ösztönszerűen megérezték,hogy Róma a lelkekbe akar markolni, mikor a tekintélyrontótörekvésekkel szemben s a forradalmak korszakában rámutata földöntúli, örök királyságra s ennek a lelkek fölötti ural-mára. Mi már kétezer esztendő óta megbarátkoztunk ezzel a gon-dolattal. Talán épen ezért nem is tűnt föl az új ünnep. Csak-hamar ráeszméltünk azonban, hogy itt nagy dolog történt,hogy az Egyház élő fája új gyümölcsöt termelt, amely egy-

8

részt a hívők szívvéréből vette anyagát, másrészt pedig annaktáplálására szolgál. Mert ez minden egyházi ünnep pszicho-lógiája: az idők szükségleteinek megfelelően fakad új sarjvagy gyümölcs alakjában ama természetfölötti, isteni erőbőlés nedvből, amely az Egyház fáját élteti, azután pedig mintúj életerő és tényező táplálja a harcoló híveket.

Kicsiny mustármagba rejtette el Krisztus ezt az istenierőt. Mikor azonban kikelt, csemetévé, majd nagy fává lőn.Ágai kiterjednek az egész földre s az ég madarai mindenoldalról könnyen megközelíthetik, nyugalmat és táplálékottalálhatnak ágain, tövében pedig üdítő hűvösséget a világ per-zselő napsütése ellen. Életerő van e fában, amely épúgykibírja a trópusok hőségét, mint a sarkok zordon hidegét.Életerő, amely egyformán erős táplálékot tud termelni a bar-bárnak, mint a legmagasabb kultúrájú embernek. Életerő,amely épúgy gyümölcsözik, ha a hit napvilága süt körülöttes a leggondosabb kezek öntözik és táplálják gyökerét a leg-tisztább és csupán a hit alkotórészeit tartalmazó nedvekkel,mint akkor, ha a racionalizmus köde miatt napsugár nem isérheti és gonoszlelkű munkások ássák körül és vagdaljákgyökereit.

Hogy az Egyház immár kétezer éven át meg tudottélni a legkülönbözőbb körülmények között, azt mutatja, hogyéleterő van benne. Hogy pedig ez az életerő mindig új gyü-mölcsöket termel, olyanokat, amelyek épen a bontó, a fejlő-dést akadályozó erők megsemmisítő tevékenységének ellen-súlyozására erősítik és táplálják az Egyház harcosait, aztmutatja, hogy a mustármag isteni életereje lakik benne. Ez a faolyan, amely fel tudja szívni az idők, a mozgalmak táplálóelemeit. Felhasználja ezeket új gyümölcsök létrehozatalához,amelyekben benn van a különféle századok és mozgalmak min-den életképes értéke. Ezekkel táplálja híveit, a rajta vagytövében nyugvást kereső égi madarakat. A századok és mozgal-maik pedig eltűnnek, azért, mert életerejüket kiszívta Krisztus-nak az egész földre kiterjedő élő fája, ami pedig megmaradt,mint életerőnélküli képződmény előbb-utóbb elszáradt.

Ezért van rányomva az Egyház életére a milieu képe.

9

Dogmatikai döntései vagy a hit békességében növekedő fánaktermészetes gyümölcsei, amelyek megvoltak már a magban,de csak később tudtak virág vagy épen érett gyümölcs alak-jában jelentkezni, vagy pedig az ellenséges elemek dermesztőhidegét eloszlatni törekvő hőkisugárzások. Ilyenek ünnepei is.Vagy a hitélet virágaiként fakadnak, mint pl. Űrnap, JézusSzíve, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe stb., vagy pedig hőkisu-gárzások a fa, főkép pedig a rajta fészkelő s gyümölcseiből táp-lálkozó égi madarak életét veszélyesztető dér és fagy ellen. Ígyvolt ez az Egyház életében mindig s így marad mindvégig,mert élő fa, amelynek minden idők sokféle igényű égi madaraitkell táplálnia. Sok ünnep elvesztette már jelentőségét, de kelet-kezett helyette másik, a hívők szükségleteinek megfelelőbb.

Krisztus királysága ünnepét is az Egyház fájának élet-ereje hozta létre, ez sugárzott ki magából új hőenergiákat ahívek lelkének fölmelegítésére s századunk dermesztő hidegé-nek felolvasztására.

Az új ünnepek továbbá igen gyakran az Egyház győ-zelmének diadalemlékei. Krisztus országában az élet csak be-felé csendes: omnis gloria eius ab intus — csak belül szépés dicsőséges. Kifelé küzdelemben és harcban nyilvánul megélete. A Mestert gyűlölték, a tanítvány is csak gyűlöleteslehet előttük. Ε harcot pedig Krisztusért kell vívnia — kez-dettől egész az idők végéig. A győzelem eddig mindig azEgyházé volt. Ha nem sikerült is ellenségeit mindig tökéle-tesen kiirtania vagy elnémítania, legalább azt az egyet elérte,hogy magának, híveinek megtartotta az egész, szeplőtelenKrisztust — az Istenembert. Győzelmeinek leszögezésére egy-egy ünnep alakjában diadalemléket szokott állítani. Mély dog-matikai tartalom halmozódik föl e küzdelmek folyamán. Ezértezek az ünnepek fényszóró gyanánt világítják meg az értelmets emlékeztetik a lelket az elmúlt harcokra és azok tartalmára,másrészt pedig összesűrítve lerakodik bennük mindaz a sokérdem, fáradság és könny, amelybe a győzelem került. Rövi-den az új ünnepek dióhéj foglalatai mindamaz értelmi és akaratienergiának, amely a hosszú, gyakran évszázados küzdelemben azEgyház tárházában lerakódtak- Ezért van a mi ünnepeinkben

10

annyi felvilágosító, fölemelő erő, ezért oly fontos tényezőia hitéletnek: az Egyházban felhalmozódott isteni és emberiéleterő ilyenkor az ünnep természetének megfelelő módon,illetve energiákban bőségesebben ömlik át a lelkekbe.

Az Egyháznak Krisztusért folytatott küzdelmében háromkorszakot különböztetünk meg. Az első Krisztus mennyei, amásodik földi hatalmáért, a harmadik pedig szent személyéértfolytatott harcokat öleli fel.

Krisztus istenségéért kellett síkraszállnia az Egyháznakkeletkezése első pillanatától fogva. Ezt kellett védenie az apos-toloknak a zsidók előtt. Ezt támadták századokon keresztülaz ú. n. christologiai harcokban az eretnekek. Egyik győzelmeta másik után aratja az Egyház a különféle tévedéseken keresztül,míg végül az arianizmussal szemben fölállíthatja diadalemlékétaz első általános nicaeai zsinat (325) dogmatikai döntésében. Ezminden időkre eloszlatja ama dermesztő légáramlatot, amelyaz Egyház fájának életerejét, Krisztus istenségét, akarta kiölni.Ennek a győzelemnek emelt emlékkövet a lassanként kialakulókarácsony ünnepben. Azelőtt Epiphania (vízkereszt) emlékez-tette a hívőket a megtestesülés nagy titkára. Ezentúl karácsonyfeladata volt, hogy a «tökéletes Istenember» mysteriumát a«Három királyok», a «Keresztelés» és a «Kánai menyegző»-nek Krisztus istenségét hirdető eseményeitől különváltan jut-tassa eszébe az embereknek. A kereszténység alapdogmájáértküzdött az Egyház s a nicaeai zsinat semmi újat sem hozotttartalomban. De a Karácsony felöleli a háromszázados titániküzdelem egész hatóerejét. Még most is, az elhidegülés kor-szakában, természetfölötti melegséggel tölti el minden keresz-tény szívét a szent este. Nemcsak a Szentírásban világosankimondott titok melegsége ömlik el ilyenkor a szíveken, hanemama sok aggodalom, könny és harc érdeméből származó érdemenergiája is felvillanyozza az embereket, amely a Nicaenumés az utána következő harcokból halmozódott föl. Mert a küz-delem nem fejeződött be, hanem folytatódott a legkülönfélébbformában, mikor végül a Szentháromság ünnepében az Egyházoly győzelmi emléket állíthatott föl, amelyhez hasonlót akárköltőileg, akár dogmatikailag aligha ismer a liturgia. Mintha

11

Krisztus tanításának egész természetfölötti súlya s a hosszúszázadok küzdelmének teljes fönséges ereje reánk nehezednék —úgy érezzük magunkat e nagy ünnepen. A 9-ik században kelet-kezett, bár teljes tartalma ott volt az Evangéliumban. Az ünneplésszükségessége csak akkor mutatkozott, mikor az Egyház mindenellenséggel szemben meg tudta védelmezni Krisztus istenségétés mennyei dicsőségét: a jól megvívott harcnak győzelmesdiadalemléke ez a fönséges ünnep.

Krisztus földi hatalmáért kellett főkép küzdenie az Egyház-nak a középkor szomorú évszázadaiban. A földi hatalmasságokveszedelmes túlkapásaival szemben kellett megvédenie függet-lenségét és önrendelkezését. A győzelem nagyszerű volt, hanem is olyan, hogy hasonló ellenséges törekvések soha többéföl nem üthették volna fejüket. Eme győzelemnek állított emlé-ket az Egyház szent Péter templomában. Mily más fénybenragyog immár azóta az Apostol-fejedelem ünnepe. Hiszennemcsak az isteni jogon neki juttatott primátus hirdetője ezaz elpusztíthatatlan bazilika, hanem a századok folyamán meg-védelmezett és Krisztus lába elé szeplőtelen formában letettfönhatóság szimbóluma is. Ezt csak az tudja megérteni, aki azapostolfejedelmek officiumát az örök városban imádkozta el!

A harmadik korszakban végül magát Krisztus személyétkellett az Egyháznak megvédelmeznie, helyesebben Krisztusnaka lelkek fölötti uralmát. A protestantizmussal megkezdődik, ille-tőleg benne kipattan, az individualizmus, amely Krisztus uralmahelyett a saját szellemnek, véleménynek és akaratnak uralmáthirdeti és akarja megvalósítani. Nevezzük ezt a Szentírásönkényes magyarázatának, racionalizmusnak, agnoszticizmusnakvagy bármi más rendszernek és véleménynek, mindnyájánakközös vonása a spiritus proprius, az Istentől, Krisztustól füg-getlenített vélekedés és önrendelkezés követelése és uralma.Krisztus irányításától, kormányzásától és bírói szavától akarjákmegfosztani a lelkeket. Ezt pedig másként nem tehetik, mint haa másik két korszak összes gonoszságát és eretnekségét föl-halmozzák. Ezért neveztem ezt Krisztus személyéért való küz-delemnek. Uralmát ugyanis ki nem ölhetik a lelkekből, ha szentszemélyét be nem mocskolták az áltudomány és álhatalom minden

12

szennyével. Ezekkel a törekvésekkel kell az Egyháznak szembe-szállnia. Sok szép győzelmet aratott. Megőrizte Krisztus ural-mát az embereken. Ámde a végleges győzelem még messze van.Olyan diadalmenetet még nem tarthat, mint mikor a Szent-háromság ünnepének és szent Péter bazilikájának kapuja alattelvonult. De a lelkiismeretesen végzett munka emléke gyanántmégis proklamálhatta Krisztus mindenre kiterjedő királyságát.Az Egyház valóban mindig éberen őrködött hívei fölött s hang-súlyozta Krisztus jogait a lelkek fölött. Szava legtöbbször a pusz-tában kiáltóé gyanánt visszhang nélkül hangzott el. Eme sokszorhiábavaló törekvéseit, küzdelmeit akarta most leszögezni, mikorIsten és ember előtti bűntelenségének bizonyítására rámutat egykétezeréves igazság szünetnélküli hangsúlyozására: KrisztusKirályságára, a lelkek fölötti hatalmára és uralmára. A nagyvilágítélet alkalmával ezt az ünnepet viszi majd magával azEgyház tanúságtételül, hogy nem rajta múlott az emberiségromlása, Krisztus uralmától való aposztáziája.

De egyúttal megjelölte az orvosságot is, amely az indivi-dualizmus oly sokféle betegségét meggyógyítja. Vissza Krisztus-hoz, meghódolni előtte, kezébe adni megint a lelkek fölöttiuralmat — ez szükséges ahhoz, hogy az egyensúlyát vesztettemberiség ismét megtalálja nyugalmát. Ezt akarja mondanimindenkinek az Egyház. Ezért ijedtek meg a túloldalon, hogya Szentatya megint ennyire belenyúlt híveinek belsejébe éstalán — a történelem további irányításába is.

Íme egy új ünnep, tele mély, kétezeréves, sőt régibb dog-matikus tartalommal, amelyet az idők szükséglete szült, amelymegfelel mindenki kívánságának, s amint az ellenfél felszissze-nése mutatja, épen századunk dermesztő hidegségének eltün-tetésére, ellensúlyozására sugározta ki ez új ózondús levegőttartalmazó légkört és hőforrást az Egyház élő fája.

Ünnepeiben az Egyház jegyesének, az Isten Bárányánakterített asztalához hív. Ezért neveztük az új ünnepet is nuptiaeAgni-nak, a Bárány lakomájának.1

1Apocal. 19. 7.

2. KRISZTUS KIRÁLYSÁGA AZ EL-V1LÁGÍASODÁS ELLENSZERE

Sapientia attingens a fine usque ad finem.

GYHÁZUNK ünnepei nemcsak történelmi emlékoszlopok,hanem erőforrások, amelyek a jövendő századok táp-lálására is hivatvák, világító tornyok, amelyek fény-csóvájukat messze kilövelik az emberi élet tengerére.

Határozottan ilyennek szánta az Egyház Krisztus Királyságá-nak ünnepét. Benne az élniakarás kétségtelen megnyilatkozásátkell látnunk. A múlt nagy emlékeinél való merengés helyetta legaktuálisabb jelenre és a közeli jövőre hívja fel híveinekfigyelmét, mikor a még le nem győzött ellenségek feléje dobottkeztyűjét fölemelve harcbaszáll velük s feléjük kiáltja: élniakarok!

Az ilyen felkiáltás lehet a tehetetlen kétségbeesés, delehet a biztos győzelmi öntudat megnyilvánulása is. Az Egy-ház nem áll ugyan hatalmának tetőpontján, de még legnagyobbellenségei sem foghatnak rá oly gyöngeséget, hogy hajótöröttgyanánt kétségbeesve kellene életmentők után kiabálnia. Sőt,mivel alig találunk korszakot, amelyben az Egyház szavánaknagyobb súlya lett volna, mint ma, bátran állíthatjuk, hogy azúj ünnepben kifejezett élniakarás nem a kétségbeesés segélyki-áltása. De hitbeli értékeit is oly gazdag, határozott és élet-képes fogalmazásokban birtokolja, hogy azok minden támadást,minden külső devalvációt kiállanak, nem kell neki a világitudományokhoz és kultúrához koldulni mennie, hogy belőlükmerítsen vagy tőlük kérjen kölcsön megújító értékeket. Nema koldus szánalmas könyörgése szólal meg tehát az Egyházélniakarásában, nem segítséget vagy tőkét kér, hanem öntuda-

14

tosan hirdeti: ha megakartok újulni, ha szeretnétek kiszaba-dulni az örvényből, amelybe a magatok elvei taszítottak ben-neteket, ha élni akartok, akkor jöjjetek hozzám. Én a Krisztus-Királyban meg tudom adni az életerőt, a kormányzót, a tör-vényhozót és irányítót, aki megmenthet benneteket 1 Élni akaroktehát bennetek — Javatokra. Nem a ti értékeitek, nem a tiéleterőtök kell! Én akarok nektek ilyent adni. Ebből a szem-pontból vizsgáljuk most az új ünnep jelentőségét.

* * *

Isten az embert a föld urának teremtette s rábízta mind-amaz anyagi kincsek kíbányászását, amelyek a föld gyomrábanés a természet erőiben el vannak rejtve. Mindenekelőtt azon-ban a szellemi értékeket bízta rá, amelyek mint Isten eszméi-nek képviselői, az anyagi világot széppé, «formássá» teszik.Ezeknek a kihámozása, az eszmei világegyetem kialakítása éslélekben hordozása az ember uralmának koronája. Ámde atermészet fölötti hatalom nem abszolút uralmat jelent. Azembernek ezt csak mint Isten alárendelt eszközének és meg-bízottjának szabad jogosan gyakorolnia. A szellemi kultúrábantehát Isten eszméinek és gondolatainak, az anyagiban pedig aTeremtőtől elgondolt céloknak kell uralkodniuk. Más szóvalaz emberi kultúrának Istent hordozónak, Istent szolgálónak,szentnek kell lennie. Ha azonban Isten eszméinek helyét azember gondolatai, az erkölcsi célok helyét pedig a romlottember istenellenes tervei foglalják el, akkor a kultúra elvilágia-sodik, istentelenné válik.

Λ kultúra elvilágiasodása tehát Isten kizárása az emberszellemi és anyagi Jólétét célzó törekvésekből. Ez kétféleképentörténhetik, a) Negative, nemlegesen, amennyiben egyszerűennem veszünk tudomást Isten eszméiről és terveiről, anélkül,hogy egyenesen tagadnók azokat, vagy a hozzájuk vezető utatel akarnók zárni. Eredményeink és törekvéseink beilleszthetőkIstenéibe, ennek útját nem állják, ha nem is szolgálják azt kife-jezetten. Ez nem föltétlenül rossz, sőt bizonyos fokig szüksé-ges is, hogy a kisebb körökben lefolyó kutatások, vagy a rész-leges földi érdekeket szolgáló felfedezések a túlságosan nagy

15

látókörű eszmék és célok miatt kárt ne szenvedjenek. A növény-tan pl. teljesen megelégszik az egyes fajok sajátságainak meg-állapításával s nem törődik azzal, hogy Isten eszméit tükrözik-eezek vissza. De ezt nem is tagadja s rábízza a magasabb tudo-mányra, hogy ezt a kérdést eldöntse. A repülőgép berendezése isolyan, hogy az ember a levegőt átszelhesse vele. Ehhez acélhoz idomította föltalálója. De ezzel nem is akarta a termé-szeti törvények Alkotójának elismerését kizárni, ha kifejezettennem tartotta is szem előtt e célt. Ezzel szemben tagadólag,privative istentelen és elvilágiasodott a kultúra, ha Isten esz-méinek helyét olyanokkal foglaltatja el, amelyek az Istenhezvezető utat elzárják vagy pedig céljaival homlokegyenest ellen-keznek. Ilyen lenne pl. a természettudomány, amely a léleklétezését tagadná azért, mert ez a tapasztalat eszközeivel megnem található vagy föl nem mérhető. Míg az előbbi világiasságadott körülmények között jó és szükséges is lehet, addig azutóbbi csak rossz és hamis lehet. Az előbbit védik a józan gon-dolkozás elvei meg a közelebbi célokhoz való alkalmazkodás szük-ségessége, az utóbbit azonban semmi sem menti, hanem hités ész egyaránt elítéli, Az Egyház tehát nem az első, hanemaz utóbbi jelenség ellen lép föl, mikor a kultúra elvilágiasodásaellen tiltakozik s annak orvosságát Krisztus Királyságábanjelöli meg.

Mert elvilágiasodott az anyagi kultúra, nem azáltal, hogymerészen ment előre s azelőtt alig sejtett magosságokat értel, hanem azzal, hogy az ember végső célját az anyagiakbanjelöli meg. Pedig csak tűrhetőbbé és emberiebbé kellene tennieaz életet — ez lenne a feladata, de nem az, hogy kiölje azemberekből a magasabb igényeket és az erkölcsi érzéket. Mertelítéljük az egyiptomi fáraókat, akik úgyszólván embervérrelragasztották össze piramisaik tömbjeit, de nem vesszük észre,hogy ami kultúránk vállalatait is embervér táplálja, hogy a mun-kások megvont, sőt még a megvonásnál is rosszabbul fizetettbére demoralizál és minden isteni és emberi bizalomtól fosztmeg oly sok milliókat. Szép lenne a kultúra, ha az emberiségsursum cordá-ját képviselné, az erkölcsiség talaján épülne föls nem a mennyország ellenvára gyanánt akarna szerepelni. Ez

16

ellen akar az Egyház tiltakozni, amikor rámutat Krisztusra,az emberiség végső céljának kitűzőjére és megvalósítójára.Legyen könnyű az emberi élet, de a megkönnyítésre irányulótörekvés ne keltse föl a földi mennyország látszatát, főlegpedig ne nevelje az embereket arra, hogy a kultúra termékeintúlmenő élettartalomra nem is kell gondolni. Ennek a hiányátveti szemére az Egyház az anyagiakban elsülyedt világnak,ennek a kiegészítése végett utalja Krisztushoz. A kultúra bol-dogságot nem ad, amit pedig keveseknek ideig-óráig adni tud,ezrek és milliók könnyei meg verejtéke árán szerezheti csakmeg. Ezt a sok könnyet csak Krisztus keze törülheti le, csakaz Ő működése válthatja át e keserűséget megelégedésre, ezegészítheti ki a kultúra nyújtotta kényelmet igazi emberhezméltó boldogsággal.

Elvilágiasodott a művészet, amikor elszakadt Isten esz-méitől s nem ezek megvalósításában s emberi módon valókifejezésében látja feladatát. Az emberi ízlés pathologiájánakés a' meghibbant képzelődés eszmevilágának tolmácsa akarlenni. Ezt is Krisztus-Királyhoz küldi inspirációért az Egyház.Krisztus az Isten szépsége, akiben valóban Isten legszebb, leg-fönségesebb eszméi valósultak meg. Így már személye, élete,ennek folytatása a történelemben egyaránt figyelmeztetik aművészetet, hogy nem perverz eszmékben, nem is a szennybenvagy a hús és vérben kell a művészi értékeket keresni, hanemaz örök eszmékben és ezek dynamikájában. Itt nagy múltramutathat is vissza az Egyház, mikor elvezet bennünket azemberi szépségek tárházába, az általa pártolt művészetek múzeu-maiba. Mire tudott Krisztus és az Ő országa inspirálni, milymegközelíthetetlen remekműveknek létet adni!

A tudományok elvilágiasodása végül szinte kétségbeejtő.Nem arra gondolok elsősorban, mikor a részleges tudományok(a medicina, természettudomány stb.) szűkkörü oksági kapcso-lataira annyira elzárkózik, hogy azokon túl már nem is tud gondol-kozni s így minden végső okot elvileg kizárva a valóságból,a saját eredményeit is elvilágiasítja, elistenteleníti. Sokbajt okoz az ilyen szűklátókörűség, de ennek az orvosságainkább a logikában, mint az ünnepekben keresendő. A végső

17

okokat kutató, minden részleges eredményt felölelő s végered-ményben az egyes tudományokat is irányító általános tudásra,a bölcseletre kell itt gondolnunk. Ez jár az elvilágiasodás éselistentelenedés útján, mikor maga elvileg kizárja a teremt-ményektől lényegesen különböző Istent a valóság köréből(materializmus, pantheizmus), vagy pedig felismerhetetlennéteszi ezt, akár az egyes emberre, akár a tudományokra nézve(agnoszticizmus). A világtörténelemnek ez a legnagyobbaposztáziája az utóbbi századokban ismét számtalan áldozatotkövetelt s csődbe vitte az emberi tudást. Magával ragadta nemegyszer a választottakat is és megmételyezéssel fenyegettemég a hittudományt is. Elszakadás az igazság örök forrásától,a látszat korlátai előtt való meghajolás, az ember vagy az énistenítése, Isten eszméinek a korlátolt emberiekkel való kicse-rélése az aposztázia és elistentelenedés főbb vonásai. Ezekkelszemben mutat rá az Egyház Krisztusban az élet és igazságforrására, egy az anyagon és a látszaton túl levő és ezt tar-talommal ellátó eszmevilágra. Benne áll előttünk a világtóllényegesen különböző személyes Isten megtestesülése, aki azértjött a földre, hogy az istenismeretben könnyen eltévedő embertcsalhatatlanul kioktassa Isten felismerhető, de még inkább azemberi értelemre nézve meg nem közelíthető lényegéről. Istennélkül halálra van ítélve a végső okkal fogalalkozó tudomány,hisz azt nem találja meg, amit keres, amit mint a világ moz-gatóját és irányítóját az értelem csalhatatlanul felfedez, de aföltétlenül elvilágiasodni akaró tudomány megtalálni és meg-határozni nem tud. Tudományok! Ha élni akartok, ha életetakartok adni, akkor térjetek vissza Krisztushoz — ezt mondjanekik az új ünnepnek az Egyház élni akarását kifejező kiáltása.Az egyéni élei elvilágiasodásának csalhatatlan jele a natu-ralizmus, a természetfölötti élettényezőket, a malasztot kizáróönbizalom és a végső célnak teljesen a természet keretei-ben és elvei szerint való keresése. Ez korunk legnagyobbbetegsége. Beszélj az embereknek Isten jóságáról — siketfüleknek beszélsz. Értesd meg velük, hogy a hála és sze-retet kötelei fűzik a mindenség Alkotójához. Meg sem értikszavadat. Mondd nekik, hogy a test és vér elvei szerinti élet

18

nem elégít ki, hogy az ember nagyobbra született s már földinagysága és jelleme is csak úgy domborodhatik ki, ha újra szü-letik s életét egy magasabbrendű lény elvei szerint irányítja.Gúnyos nevetésnél egyébre nem számíthatsz. Az Istentől valólegteljesebb elszakadás ez. Teljes értelmetlenség minden maga-sabb értékkel szemben és elzárkózás az ember teljes fejlődésétés tökéletesedését egyáltalában nem biztosító, sőt lehetetlennétevő természet körére és erőire. Ezt ítéli el az Egyház, mikorrámutat Krisztusra, akiben az istenség teljessége jelent megtestileg. Aki az Isten malasztja, akinek bőségéből mindnyájanmeríthetünk. Aki az embert átalakító elvekre megtanított, aki-nek nyomdokain «mennyei» emberekké s a boldogság birtoko-saivá válhatunk.

Emberek, ha élni akartok, csoportosuljatok Krisztus jogaraalatt — ezt kiáltja felénk az új ünnep — ti pedig, akik márott vagytok, ne engedjétek magatokat félrevezetni! Ha azegész világ a naturalizmus pocsolyájában fetreng is, ti Krisztushívei tartsatok ki mellette rendületlenül. Ne a természet,hanem Krisztus életereje éltessen benneteket.

* * *

Krisztus Istennek mindent rendező, az egész világegyete-met átható, a végeket és végleteket egyesítő Bölcsessége.Sapientia attingens a fine usque ad finem. Az örök Igénekeszméi csillannak meg a földi dolgokban, az egész világegye-temben. Nélkülük tartalmatlan, rendezetlen káosz lenne. De aBölcsesség isteni erővel rendez és egészít mindent. Ezért nemlehet Krisztus nélkül leszűrt világnézethez jutni; ezért kell azemberi tudásnak káosszá válnia, ha Krisztust száműzzük belőle.«Jöjj, taníts meg bennünket a bölcsesség utaira!»1

1 Antiphona O. dec. 17.

3. KRISZTUS KIRÁLYSÁGA A HATALMIVISSZAÉLÉSEK ORVOSSÁGA

Signum populorum.

KULTURÁLIS és egyéni élet elvilágiasodásának főokátabban kell keresnünk, hogy az uralomra született embervisszaél megbízatásával s Isten helyébe önmagát akarjaültetni. Még könnyebb a hatalommal való visszaélés.

A tudomány fegyverzetét kevés ember bírja el s az emberiségnagyobbik része inkább tudatlansága, mint tudománya révén válikistentelenné. Viszonylagosan elég kicsiny a tudomány kényszerítőereje is, mivel kevés ember érti meg érveit s inkább a szenvedélyek,mint az érvek súlya alatt marad meg «földi» embernek. A hata-lom azonban más természetű. Előtte meg kell hajolni minden-kinek, ha nem akar letiportatni általa. Ezért a hatalommalvaló visszaélés, ennek elvilágiasítása sokkal könnyebb és álta-lánosabb, mint a tudományé s kihatásaiban is eldurvítóbb, mintemezé. Mert a tudomány Isten eszméivel él vissza, a hatalompedig Isten erejével. Ezért könnyebb neki az embereket el-nyomni, az erkölcstelenséget rajok szabadítani s így a jó, amegengedett színe alatt Istentől eltávolítani azokat. Nézzükennek néhány formáját közelebbről s figyeljük meg, mennyibenorvosolhatók e bajok Krisztus királyságának gondolatával éserejével.

***

«Olyanok lesztek, mint az istenek».1 Ezt ígérte a csábítóaz embereknek. A hatalom tetőpontján még inkább hajlandóaz ember ezt elhinni, mint értelmi fontolgatásainak csábításai-

1 Ján. 3. 5.

20

nál. Itt elveti az Istent. Nem akar tőle eszméket kölcsönözni.Nem ismeri el értelmi élete törvényhozójának. A maga gondo-latait teszi meg a valóság középpontjává, Istentől függetlenülakarja magát kiismerni a világ és élet problémái között. A hata-lom birtokosa hasonló katasztrófa áldozatává lesz, mikor Isten-nek képzeli magát. Megmosolyogjuk vagy őrülteknek bélye-gezzük az ókor császárait, akik isteni tiszteletet követeltekmaguknak, de megfelejtkezünk a modern államelméletek egy-általában nem kevésbbé őrült állításairól. Az állam minden jogforrása, mondja Hobbes óta meglehetős egyhangúlag a jog-bölcselet. Ő, az állam, a megtestesült istenség, állítja Hegellela megtévedt filozófia. Ahol az erőszak ott a jog, biztatjákmások a hatalom birtokosait s ezek aztán teljesen átérzikisteni méltóságukat és pontosan megvalósítják az adott program-mot -— nem a közjó, hanem erőszakos érdekek szolgálatábahajtva, mint birkanyájat, Istennek szabadságra született gyer-mekeit.

A Krisztus-királyság az államhatalom megtévedt kép-viselőinek szívhez szóló tanítást ad. «Igen — én mondom —istenek vagytok ti és a Magasságbelinek gyermekei.»1 Deépen ezért hatalmatok eredetét nála kell keresnetek s meg-bizatástok határait szemmel kell tartanotok. Nézzetek rám,aki igazi isteni hatalommal uralkodom. Nem azért jöttem,hogy kiszolgáltassam magamat, hanem hogy szolgáljak.2 Nema magam, hanem az emberiség érdekeit tartottam szem előtts nem azok értem, hanem én adtam értük életemet váltsá-gul.3 Mennyivel más fölfogást hirdet az igazi Isten-királya közjóról, mint az Istentől elszakadt hamis, modern isten-állam!

De ha ennyire nem téved is el mindig az állam, igenkönnyen elvilágiasodik, ha kiűzi Istent a törvényhozásból. Minta hatalom sáfárának az lenne a feladata, hogy a természetiés isteni törvényeket érvényre juttassa és minden intézkedésé-ben ezek magyarázója legyen. Ha aprólékos földi céljai miattnem gondolhat is mindig kifejezetten ezekre s nem is irányít-

l Zsolt. 81. 6. 2 Máté 20. 28. 3 U. o.

21

hatja alattvalói figyelmét e magasabb törvényekre,1 tartózkodniakell minden intézkedéstől és engedménytől, amely Jstent és ajó erkölcsöket (privative) kizárja s az emberek előtt azt a lát-szatot kelti föl, hogy az istentelenség és erkölcstelenség is jóés megengedett lehet. Ezt teszi az állam, mikor a destruktiv,erkölcstelen irányoknak engedményeket tesz, mindenféle kom-promisszummal megnyitja előttük a törvényhozás kapuit, ahe-lyett, hogy elnyomná azokat. Ezt teszi, amikor belenyúl Istenjogaiba s a maga hatáskörében intézkedik a szentségekről (pl.polgári házasság), rákényszeríti a gyermekekre a maga nevelőintézményéit, megengedi, sőt előmozdítja a hitelhagyást és üldöziKrisztus országát. Az államhatalom ily elvilágiasítása ellen szólalföl az Egyház a Krisztus-király ünnepével. Fennhangon hirdetiez, hogy Isten épúgy forrása a jónak, mint az igazságnak.Ezért a földi hatalom képviselőinek Istennél kell keresniökaz irányító elveket. Hatalmukat azért nyerték Istentől, hogyaz Ő országát juttassák érvényre s ha már nem vezethetikhozzá (papi megbízás és hatalom hiányában) a polgárokat, leg-alább ne zárják el előlük az Istenhez vezető utat, ne tévesszékmeg azokat — a jog és igazság színével festve meg a jogfosztástés erkölcstelenséget. Krisztus törvényhozásához utasítja továbbáaz Egyház a földi hatalom képviselőit. Ez az isteni és emberijog synthesisét képviseli, részben pedig oly örök irányító elve-ket nyújt, amelyekből a világi törvényhozás is csak világossá-got és erőt meríthet. Az új ünnep világítótorony lesz, amely-nek fénycsóváira figyelnek majd a hatalom képviselői s ezekbe-bevilágítják bensejüket.

Az államhatalom elvilágiasodása akkor vált véglegessé,mikor az elmélet felütötte fejét és az uralkodók is elfogadták,hogy a hatalom a tömegtől származik. Szegyeitek Istennelösszeköttetésben lenni, de az alacsony, igazán piszkos tömeg-eredet nem bántotta őket.2 Ezért kellett megosztozniuk a ha-talom gyakorlásán a tömegekkel, úgyhogy nekik maguknak

1 Ez a föntebb emiitett negativ elvilágiasodás a törvényhozásban isépoly veszélytelen, mint a kultúrában.

2 Bővebben a szerző Állameszme és a népek önrendelkezési joga c.értekezésében.

22

úgyszólván semmi sem maradt. Innen a felforgatás lehetőségeés folytonos veszedelme, innen a kompromisszumok eredeteés bomlasztó hatása, innen a tekintély csődbejutása, az erő-szaknak és csakis ennek leplezett, de néha kifejezett uralma,innen végül a csendes, bomlasztó anarchia. Hogy mindez azállamhatalom csődjét jelenti, de legalább is oda visz, kétségte-len. Ezért hallatja az Egyház a Krisztus-király ünnepébenvészkiáltását. Ha élni akarsz, térj vissza régi hatalmadhoz,annak eredeti forrásához. Isten nevében közeledj a tömegek-hez, akkor számíthatsz tekintélyed elismerésére s engedel-mességre. Ha a tömeg nevében akarsz parancsolni, nevetvejátszanak ki, ahol csak lehet, de legalább ís nem várhatsz aközjó* elérésére irányuló hathatós engedelmességet. Ha aztakarod, hogy trónod örök legyen s ne dönthesse meg aztminden áramlat, akkor ne a tömegek ingatag talajára építsdazt, hanem Istenre. Ilyen elpusztíthatatlan, örök királyi trónusKrisztusé. Alkalmasabb időben nem is lehetett volna erre rá-mutatni, mint abban az évtizedben, amely annyi hatalmastrón rombadőlését és az államhatalom katasztrofális csődjétérte meg.

A hatalom elvilágiasodásának legszomorúbb következ-ménye, de egyúttal legvilágosabb jele is az engedelmességhiánya. Szent Tamás három okra vezeti vissza az országokromlását.' 1. Ha hiányzik az uralkodóban a bölcseség. Ittvétkezik a fejedelem, aki balgán a hatalom Istentől függetlenbirtokosának képzeli magát. Aki ennyire téved az elvben,még jobban eltéved a közelebbi célok és eszközök megjelö-lésében. 1. Ha hiányzik az igazságosság. Az embereknek csakIsten nevében lehet parancsolni, az ö erejében lehet csakszabadságukat megkötni. A többi mind erőszak, igazságtalan-ság a csak Istennek felelős, szabad emberrel szemben. Ez ellenvét az állam, amely nem Istenben, hanem a tömegben, vagyaz erőszak erejében jelöli meg hatalmának forrását. 3. Hahiányzik az engedelmesség. A modern állam elvei szerint pedigcsak az erőszak előtt hajlik meg a polgár. Ezért vonja ki magát

1 De Male Qu. 7. a. 7. ad. 9.

23

a törvény megtartása alól, ha nincs mögötte a hatalom kép-viselője — a rendőr. Ezért áldozza föl oly könnyen a köz-jót saját érdekéért. A hatalom gyöngeségének és végső vonag-lásának jele ez.

Ha életet akarsz vinni az államba, ha engedelmes pol-gárokat akarsz magad körül látni, akkor vidd vissza Istentintézményeidbe! Ezt kiáltja az államnak Krisztus-királyságánakünnepe. Ő maga megfizettette adóját, engedelmességet hir-detett, de nem az erőszak, hanem a lelkiismeret miatt — Isteniránti szeretetből, akinek nevében szól hozzánk az állam. A ha-talom elvilágiasítása ettől fosztotta meg az államot. A haza-szeretet nem erény, nem az istentisztelet (religio) mellett fel-sorolt lelki kincs, hanem kényszerűség, haszonlesés vagy leg-följebb szép szó. A törvények megtartása nem Isten irántilelküsmeretbeli kötelesség, hanem egyszerű meghajlás az erő-szak előtt. Ezért hiányzik az állami életből minden bensőség,minden szeretet, minden magasabb lendület. Ezt akarja vissza-adni Krisztus, ha elismerik királyi hatalmát s a földi trónokmeg parancsszavak mögött az Ő trónját és tekintélyét vétetikészre az emberekkel.

* * *

Az Egyház Krisztust a népek jelének, signum populorumnak mondja. Neve mint hatalmas világítótorony magaslik ki atörténelem tengeréből. Vágyódással tekintenek föl hozzá a jóra-törekvő népek, a királyok pedig elnémulnak előtte. Ilyen figyel-meztető jelnek szánta Isten. De a népek és királyok lassankintelvetették. Innen katasztrófájuk. «Jöjj, mentsd meg őket, nevárakozzál.»1

1 Antiphona Ő. dec. 19

4. KRISZTUS KIRÁLYSÁGA A TERMÉSZETESTERMÉSZETFÖLÖTTI VILÁG EGYSÉGÉNEK

JELKÉPE«Qui fecit utraque unum.»

a kultúrától vagy a földi hatalmasságoktól koldultaaz Egyház a Krisztus-királyság eszmebőségét, hanemezeknek akar adni a magáéból. A bölcs családapáhozhasonlóan kincseiből újakat és régieket hoz elő.1 Mert

ez is lehet az élniakarásnak egyik módja: felhasználni és kihasz-nálni azősi vagyont vagy családi értékeketéshagyományokat. Ezeknem egyszer csak egy, fura alakokat ábrázoló címerre zsugorodnakössze, amelynek jelentését a családtagokon kívül más senki semérti. Rajok nézve azonban a múlt foglalatát és a jelen irányítóelveit, a családi becsület szimbólumát képviseli ez. Mennyibecsülést biztosíthat egy családnak a nagy, szeplőtelen múltrólbeszélő címer; mennyi nemes gondolatot és termékenyítő esz-mét kölcsönözhetnek mások is a dicső múltat feltáró egy-egyily szimbólumtól.

Az Egyháznak is van egy ilyen drága kincse — összeskincseinek foglalata: az Istenember. Ez az Egyház címere.Érthetetlen a be nem avatottak előtt, de mindene a hívőnek.Benne látja Isten terveinek középpontját, az ember üdvösségétkomolyan tervező és megvalósító akaratát. Benne látja a ter-mészet igényein túlmenő vágyainak biztos zálogát, természe-tes világnézetének kiegészítőjét, egyszóval az isteni és emberi,a földi és mennyei, a természetes és természetfölötti világösszeölelkezését és kibékülését. Ez adott minden idők hívőjé-

1 Máté 13, 52.

1

25

nek előbb csak előrevetett árnyékában, később teljes valóság-tartalmában megnyugvást, biztos irányt, teljesen kielégítővilágnézetet: a jelen, múlt és jövő foglalata a hívőre nézve.Ezt az élő címert, amelyet igazán szeplőtelenül őrizett megaz Egyház, állítja most is a meghasonlott világ elé, amelyelvilágiasodott kultúrájával sehogy sem találja meg a természet-fölöttivel való érintkezést, sőt még a feléje vezető utat sem.Pedig ez szükséges a világ nyugalmához, mivel természet-fölöttinek, illetőleg ennek és a természet kibékülésének hiányabillentette ki egyensúlyából. Amíg ezt meg nem találta, addigönmagával meghasonlott emberként bolyong úttalan utakon — azemberi értelem és érzelemvilág kínzására és nem kis szégyenére.

Nem a természetfölötti világ létezését akarom most bizo-nyítani. Egyszerűen rámutatok arra, hogy az embert a termé-szet körében található oksági megoldások nem nyugtatják meg,a természet kincsei vágyait nem elégítik ki. Ezzel szembentehát állást kell foglalni úgy az elméleti, mint a gyakorlativilágnézetnek. Ettől függ, tud-e az ember részére megnyug-vást biztosítani. A kultúra állásfoglalása pedig határozottankatasztrofális: az egyes ember és a társadalom megoszlásátidézi elő. Mert az egyik irányzat az embereket két részreosztja. Az egyik a buta tömeg, a másik a felvilágosodott osz-tály. Az előbbit nem lehet földöntúli mesék nélkül megfé-kezni és kormányozni. Ennek való Krisztus tanítása is. A másikenélkül is megél. Egyik oldalon tehát a természetfölöttitőlmegfosztott, arra nem is reagáló értelmiség, a másikon pedigaz attól át nem hatott, hanem csak külsőleg megfélemlítetttömeg. A kölcsönös gyűlölet magva el van vetve s a törté-nelem folyamán nem egyszer láttuk, hogy mily gyümölcsökethoz ez, mily bosszút tud állani a tömeg, amelynek csak pusztáncsalétkül szánták a természetfölöttit. Ezzel szemben a Krisztus-király-ünnep figyelmeztet arra, hogy a természetfölötti elvekreés élettényezőkre minden embernek egyformán szüksége vans hogy csakis az egy pásztor és egy király jogara alatt biz-tosítható a békés, egycélú fejlődés. Olyan király ez, akinekországában nincs szittya és barbár, görög vagy zsidó,1 aki a

1 Kol. 3, 11.

26

hölcsnek és oktalannak egyformán mindene; aki nem a földiértelem szűk látóköre, hanem a kegyelem mértéke szerint itélmeg mindenkit; aki egyazon célt jelölte ki az egyszerű ember-nek épúgy, mint a legképzettebb elmének.

A másik irányzat mindenki számára szépnek és elfogad-hatónak tartja a természetfölötti világot. A maga életét énei-kül époly sivárnak érzi, mint az előbbi irányzat a tömeg-emberét, de nem találja meg a pontot, ahol érintkezésbe lép-het vele. Jobb hiányában elfogadja, de ugyanazzal az érzü-lettel, amellyel bármely más érthetetlen dolgot is elhinne -belső meggyőződés nélkül, mint puszta vélekedést. A credo, quiaabsurdum est kísértése csendül meg annyi ember fülében, amikornem tud eljutni észszerű hithez, ahhoz, amely mélyen gyö-kerezne szívében és épúgy ösztönözné cselekvésre, mint ter-mészetes szükségletei, époly élettényező lenne benne egészéletfelfogását illetőleg, mint aminők pl. gazdasági ismereteiháztartására vonatkozólag. Ennek hiányában látunk annyi meg-győződés nélküli embert, akiben a hit csak csenevész, halálra-ítélt életet él. A legkisebb támadást sem állja ki s mindenfagy elfonnyasztja. Ezeknek mondja a Krisztus-király: azértjöttem, hogy éljetek s életetek bőségesebb legyen.1 Az életegyedüli forrása pedig rám nézve is az Istennel való egyesü-lés volt. így tudtam életet adni és megnyugtatni mindenkit,aki a földön nyugalmat talált. Mert csak a bölcseség, minden-nek Istenre való visszavezetése által gyógyultak meg, akikmeggyógyultak2 s az én Atyám akaratának megcselekvése tölt-het el csak a teljes ember tudatával.3 Ezt pedig egyedül atermészetfölötti elvektől hordozott és áthatott élet biztosítja.Az érintkező pontot a két világ között pedig a kegyelemképviseli. «Hálát adok neked Atyám, hogy elrejtetted ezt abölcsekelőtt és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.» «Mert nél-külem semmit sem tehettek!»4 Ha tehát érintkezni akartok atermészetfölötti világgal, akkor hozzám kell jönnötök és kicsi-nyekké válnotok, mert ez a mag csak a kicsiny lelkekben kel ki,ahol nem nyomja el az önteltség vagy a nagyhangú tudás tövise.

1 Ján. io, JO. 2 Máté 7, 21,; 12, 50.3 Bölcs 9, 19. 4 I Ján. 15, 5,

27

Ezért a Krisztus-király címere a legélesebb elitélése mindenfélhitnek, a természetfölötti elvek oly lealázó használatának éscsenevész életének, aminőnek oly gyakran vagyunk tanúi. Ezmutat rá leghathatósabban a malasztra, mint a természetfölöttiéletet a lélekbe ültető eszközre. Krisztust is ez tette Isten-emberré, a nagy királlyá, ez tehet bennünket is tökéletesemberekké, Isten országának polgáraivá.1

A harmadik irányzat végül úgy a természetes, mint atermészetfölötti világot egyformán komolyan veszi, de meg-egyeztethetésüket lehetetlennek tartja. Mindegyik külön életetkénytelen folytatni bensőnkben, oly áthidalhatatlan úr választjael őket. A természet nem emelkedhetik föl a természetfölöttivilághoz, ez viszont nem képes lehajolni az előbbihez. Kiegyen-líthetetlen ellentét választja el azokat. Amit igaznak és jónaktüntet fel a természetes ismeret és vágy, azt tagadja és rosz-szalja a kinyilatkoztatás. Ezért nem marad más hátra, mintmit sem törődve a hit irányításával, a természetes életben ennekelvei szerint élni, viszont a természetfölöttit tisztán benső éle-tünk területére szorítva úgy folytatni, mintha a természetigazságai nem is léteznének. A kettő között csak egy kapocsvan: érzelmi világunk vágyódása, amely ki nem elégülve a ter-mészettől, görcsösen kapaszkodik a túlvilágból nyújtott szalma-szálba, értelmünk minden tiltakozása ellenére is.

A kettősvágányú igazság emez útja a jellemtelenség feléviszi az embert, megfosztja minden tulajdonképeni meggyőző-déstől, de minden biztos reménytől is. Ennek számlájára irandónem egy tudományos szabadosság, amely a hit részéről semmi-nemű irányítást vagy jóakaratú figyelmeztetést sem akar elfo-gadni.2 Ebből származik a gyakorlati élet liberalizmusa, amelypl. a politikában lelkiismeretbeli korlátozást vagy irányítástismerni nem akar s kizárólag a hasznosság elvétől vezettetimagát. A meggyőződés egész, osztatlan embert követel. Nemtűrheti meg az élet felosztását külső és belső fórumra úgy,

1 V. ö. a szerző Krisztus Istenemberségének malasztjellege c. cikkét.Religio 1910. 13-16. sz.

2 Hogy mily eretnekséggé nőtte ki ez magát a modernizmusban, is-meretes.

28

hogy azokat homlokegyenest ellenkező elvek irányítsák. A ke-reszténység gyakorlati tagadása ez, mert a belső végül is csaka külső cselekedetekben nyilvánul meg. Ha tehát ezek elvilegkizárnak minden természetfölötti irányítást, akkor a keresz-ténység gyakorlatilag sehol sem juthat jogaihoz. Azután mega vallási közömbösség szülőanyja is ez az álláspont. Ha tisz-tán érzelmeim vágyódása köt össze a magasabb világgal, akkormi akadályoz abban, hogy azt tetszésem szerint alkossam megés színezzem ki. Nemcsak a különböző szektáknak, de mindenegyes embernek is egyformán igaza van, mikor a saját ízlése sze-rint állítja össze benső életének elveit és végső célját. Hogy mi-ként' osztja meg és szedi darabokra az emberiséget ez azindividualizmus, jól látjuk századunk képén. Annyi remény-vesztett, önmagával meghasonlott ember jár közöttünk, ahányegyént látunk.

Ezzel a bajjal szemben mutathat rá az Egyház királyára,Krisztusra. Személye, a tökéletes Isten és tökéletes ember,a két világ érintkezését és kibékülését képviseli. Tanításábannemcsak lelkibetegeknek való vigasztalást, hanem igazi meg-váltó erőt látott: az igazság meg fog benneteket szabadítani.'De ezt nem a belső láthatatlan fórum irányítására szánta,hanem az egész embert át akarta hatni az evangélium ková-szával:2 aki megvall engem az emberek előtt, azt én is meg-vallom Atyám előtt — mondotta világosan.3 Az evangéliumielvek hordozóit a világ világosságának mondja, amelyet nemazért gyújtanak meg, hogy véka alá rejtsék, hanem hogymessze lövelljék fényüket.4 Az individualizmus útvesztőjébentévelygő lelkeknek pedig megmutatja a kőszálat, amelyen avilágítótornyot elhelyezte: «Te Péter vagy és én ezen akőszálon építem Egyházamat». «Aki titeket hallgat, engemhallgat.» Itt nincs helye a kétségnek, a keresésnek és ön-fejűségnek. A szabadító igazságot itt helyezte el Krisztus.Az Egyház ebben az irányban is büszkén mutathat két-ezeréves múltjára. Krisztus jogara alatt harcoló tudósai meg-

1 Ján. 8, 32. 2 Máté 10, 32.3 Máté 13, 33. 4 Máté 5, 15.

29

találták az összeegyeztetés útját1 s egy személyben meg-oszlás nélkül képviselték a meggyőződéses keresztényt ésembert.

Ez Krisztus uralkodásának eredménye, aki csakugyan«a mi békességünk, ki mindkettőt eggyé tette és lebontottaa választófalat, az ellenségeskedést az ő teste által».2 Ezértmutathat az Egyház oly nagy öntudattal legdrágább ősi hagyo-mányára, a krisztus-királyi címerre. Ez volt éltetője, ehhezutasít mindenkit, aki önmagában meghasonolva összhangzó éle-tet akar élni.

***

Az új ünnep ezt mondja az elvilágiasodott kultúránakés az önmagával meghasonlott emberiségnek. A hívőre nézvepedig kétezer év, sőt az egész világtörténet örömét, bánatátés reményét képviseli. Örül Krisztus győzelmeinek, szomor-kodik a félreismerésen, amelyben része van s bízva várja azegy akol és egy pásztor korszakát s a maga megdicsőülését.Ez az ünnep a kardkötés napja. Minden hívőnek teljes dísz-ben és fegyverzetben kell megjelenni e királya előtt. Meg kellújítania esküjét, amelyet vitézzé avatásakor követelt tőle akirály: ellene mondok az ördögnek és világnak. A királyokis így szoktak seregszemlét tartani nevezetesebb alkalmakkor.Krisztus királyságának ünnepe is ez legyen. Mindenki teljesdíszben, kitisztított fegyverzettel és Krisztus jelével homlokánjelentkezzék királya előtt további szolgálattételre.

Krisztus királysága ünnepét a tfQuas primas» kezdetűpápai körlevél peculiare festum-nak, különös ünnepnek mondja.Mert az Egyház minden ünnepe tulajdonképen Krisztusnak,a királynak ünneplése. Ha szentéit tiszteljük, akkor Krisztusnakhódolunk, mert az Ő ereje győzött bennük és általuk a világon.Krisztus volt vezérük, útmutatójuk nemcsak külsőleg, mint aföldi vezérek, hanem belsőleg irányítva, mintegy kézen vezetve

1 V. ö. a szerző Aquinói szent Tamás világnézete c. művét.2 Efez. 2, 14.

30

őket. Nélküle ezek sem tehettek semmit sem. Ezért tulajdon-képen nem az övék, hanem Krisztusé, királyuké a győzelem.Innen van, hogy a zsolozsmaimában elsősorban nem a szen-tek tiszteletére hív meg bennünket az Egyház, hanem a szentekkirályának, Krisztusnak, az imádására. Minden ünnep tehátKrisztus-király ünnep, az október utolsó vasárnapjára rendek-től nem lényegében, hanem csak külsőségeiben különböző.Ezen a napon azonban még közvetve sem vonja el figyel-münket Krisztustól, a királytól, senki és semmi s mi egyetlenhódolattal mondunk neki köszönetet mindama kegyelmekért ésgyőzelmekért, amelyekért nap-nap után egy-egy szent emlé-kének keretében imádjuk.

Nemcsak az Egyház ellenségei, hanem a barátai is kér-dezték már: hol van Krisztus, hol volt a különböző korsza-kokban? Egyházának életében él, feleljük, de az egész Krisztustcsak a teljesen lezárt egyháztörténet fogja megközelíteni ésvisszatükrözni. Ott volt a katakombákban az elrejtett életűKrisztus. Ott volt a byzanci fényben az Apokalypsis fölségesuralkodójaként. Ott volt Clunyben az istentisztelet fényét rep-rezentáló főpap. Ott volt szent Ferenc eszmekörében a szegény-ség hirdetője, de ott volt szent Domonkos igehirdetésében ésa tudósok életében is a népek tanítójaként.

Minden ember, eszme és korszak csak töredékét kép-viseli Krisztusnak. Az egészet csak a történelem fogja némilegelénk állítani. Így az egyes ünnepek is csak töredékek Krisztus-ból. Az új ünnep egész gazdagságában állítja elénk az Isten-embert.

MÁSODIK RÉSZ

KIRÁLY-KÉPEK A SZENTÍRÁSBÓL

«Mert ha megismerték volna,soha a dicsőség Urát meg nemfeszítették volna.» I. Kor. 2. 8.

1. Α HADVEZÉR

Flexre gum et Dominus dominantium.

LEGFÖNSÉGESEBB Krisztus-királyképet az Apokalypsisrajzolja meg. Nemcsak igazán túlvilági fényben és el-nyomó királyi fenségben állítja elénk Krisztust, hanemegyúttal királysága theológiáját is nyújtja alapjaiban és

főbb elveiben. — «És látám az eget nyitva és ime egy fehérló és ki azon ül vala, hivaték hűnek és igaznak, ki igazságbanitél és harcol. Az ő szemei pedig, mint a tűz lángja és fejénsok korona vala, oly névírása lévén, melyet senki sem értett, hanemcsak önmaga. És vérrel hintett ruhába vala öltözve és az őneve: Isten Igéje. És a mennyei seregek követék őt fehér lova-kon, fehér és tiszta bíborba öltözötten. És szájából kétélű kardjő ki, hogy azzal verje a nemzeteket. És ő fogja azokat kor-mányozni vasvesszővel és ő tapodja a sajtót, melyből a minden-ható Isten elborult haragjának bora ömlik. És az ő ruháján éságyékán írva vagyon: királyok Királya és uralkodók Ura.»1

A királyok dicsősége hatalmi fölszerelésük. Szent Tamásszerint a királyi tekintély megőrzéséhez föltétlenül szükségesa hatalom méltóságteljes viselése, erkölcsi tisztesség és érettarckifejezés.2 Szükséges továbbá, hogy a királyt szeressék ésmindenkiben bizalmat keltsen.3 Ez elég befelé. A külső orszá-gokkal szemben pedig az erős, jól fegyelmezett hadsereg akirály dicsősége és tekintélyének őrzője.

Mint ilyen, az összes földi dicsőséget és tekintélyt messzefölülmúló királyi fölszerelés birtokosát állítja elénk Krisztustaz Apokalypsis. Ami emberileg tiszteletet gerjeszthet s a hata-

1 Apocal. 19., 11 —16.2 Comment in Isa. c. 3.3 De regimine Principuni c. 10.

34

lom legfőbb birtokosára mutat, mind megvan e képen. Teherlovon jár. A győzelmes hadvezéreket és királyokat megilletőtisztesség. Szent Tamás ennek okát abban látja, hogy a ló azember leghűségesebb fegyvertársa. Bátorságával felvillanyozzaa lovast, előérzetével figyelmezteti a veszélyekre, a felharsanókürtjelre lelkesedik, a harcban a veszély nem félemlíti meg svégül a sebesülés fájdalmai nem teszik harcképtelenné.1 A bátorhadvezért is ezek jellemzik. Ezért ábrázolják lovon, hadvezérisajátságainak jelképén és kiegészítőjén. Az Apokalypsis Krisz-tus-királya is fehér lovon jár, hogy semmi se hiányozzék azemberi képzeletnek egy oly kép megalkotásához, ami a földifogalmak szerint a nagy hadvezér-királyok ábrázolásához szük-séges. Hogy mindeme sajátságok lelkileg vannak meg Krisztus-ban, mondanunk sem kell. Jelentőségük a későbbi olvasmányok-ból tűnik ki.

Hű és igaz, aki a paripán ül. Már életében ilyennektaláltatott. Öntudattal mondhatta magáról, hogy a rábízottművet tökéletesen elvégezte s mind, hiány nélkül megőrizteazokat, akik gondjaira voltak bízva.2 Bizalmat gerjeszt, mertigéretét betartotta s nem hagyta árván övéit. Feltámadott, ottvan közöttük s az igért Szentlélekkel tartja őket össze.3 Hűés igaz, mert nem a szemek látszata szerint ítél s nem a hal-lomás szerint igazodik, hanem igazságban dönt alattvalói sorsafölött.4 Ilyennek látta már az Ószövetség prófétája. Íme aKrisztus-bíró királyi fölszerelése Î

Az emberek az érett arckifejezés tekintélye előtt hajla-nak meg. A bölcs pedig szemében hordja erejét, azzal hat,azzal kormányoz. A Krisztus-király is. Szeme, mint a tűzlángja. Áthatol a lelkeken, felkavarja, megnyugtatja, átalakítjaés kormányozza azokat. Ennek a sugarai hatoltak át Magdolnalelkén. Ezek olvasztották föl melegségükkel a jéghideg kérget.A bennük rejtőző természetfölötti erő alakított a szennyekedényéből drágaművű csészét.5 Ez a szem nézett Péterre.

1 Comment, in Job 39. 4 Iza. 42, 2.2 Ján. 17. 12. 5 Off. S. Mariae Magdalenaein3 Ján. 14. 28: 16, 7 s köv. Brev. O. P.

35

Ennek a megtört tekintete hatott lelkébe, ez árasztotta elkönnyekkel a Krisztustagadó lelket. Ennek a szemnek sugaraiáradnak szét most is a világra. Mint lángoló tűzcsóvák mele-gítik és világítják a lelkeket. Ha lelkiismeretfurdalást érzel,Krisztus szemének sugarai égetik lelkedet. Ha a jó után vá-gyódol, a belőle kiáradó szeretet tüze hevít. Ha veszélybenvagy, ha kísértés gyötör, ez néz rád bátorítólag, ez tüzelilelki erőidet az ellenállásra. Ha sötétben vagy, ez világít feléd,ha Péter, vagy Magdolna sorsára jutottál volna, ez a szemhívogat. Ha elönt a világosság, innen árad ki, ha az örökké-valóság színében látod a földet, szemed Krisztus szeméveltalálkozott. -— A tűz lángjához hasonló szem Krisztus királyifölszerelésének legbecsesebb kormányzó eszköze. Félelmes agonoszokra, bátorító a jóra törekvő gyenge emberekre nézve.

Sokágú koronájának minden drágaköve egy-egy győze-lem jelképe. Nemcsak földi megaláztatásainak emlékei ezek,hanem mennyei dicsőségében aratott győzelmeié is. Az elrejtettbetűkkel írt név pedig, amelyet rajta kívül senki sem ért,királyságának természetfölötti mivoltát jelképezi. Mert Krisztuskirályi méltósága époly felfoghatatlan, természetfölötti igazság,mint a Szentháromság titka. Csak a hit fényében lehet hozzáközelíteni, csak így lehet királyi működését észrevenni és mél-tatni. Ezért ismerik oly kevesen a Krisztus-királyt s tartoznakmég kevesebben jogara alá. Ε felfoghatatlan név erejét és el-rejtettségét fogjuk látni későbbi elmélkedéseinkben.

Végrehajtó hatalmának gyakorlásában hatalmas, jól föl-fegyverzett sereg segíti. Fölszerelése teljesen hasonló a had-vezéréhez. Ugyanott szerezték ezt katonái is, ahol a vezér. Ha-sonló küzdelmeken kellett nekik is keresztülmenniök, mintkirályuknak. A föld «erőszakosai» ezek, akik véres küzdel-mekkel mosták fehérre ruháikat a Bárány vérében. Vele együtttaposták a sajtót. Ott lett véres a vezér ruhája, ott kaptakbíborköntöst, hogy a harcban szerzett vér nyomok meg ne lás-sanak fehér ruhájokon. Nem közlegények ezek, hanem mindkipróbált hadvezérek, akik földi életükben győzelmet arattaka testen, világon és sátánon. Ezek élén megy Krisztus a nem-zetek legyőzésére. Hadserege mindenütt működik. Haditetteik

36

és győzelmük az egész világon ismeretesek. Mert amit a bör-tön mélyén beszéltek, a szorongatás közt cselekedtek, az mindismeretessé vált s a történelem folyamán meghozta gyümölcsét.Példájával vonzó, vérével termékenyítő hadsereg ez. Látha-tatlanul itt jár közöttünk. Minden katonája a fővezér egy-egytulajdonságának kimagasló képviselője: ennek zászlaja alatttoboroz katonákat, szégyeníti meg a gyávákat, győzi le azellenségeket.

De ennek a hatalmas, rendezett seregnek ereje is avezér kétélű kardja. Szájából jön ez ki, az Isten Igéjéhezillően. Mert földi életében sem acélkarddal harcolt, hanemaz igazság átható erejével. Tűzlángú szeme keresztül látott azemberek tervein, átégette belsejüket. Onnan olvasta ki a házas-ságtörő asszony fölmentő ítéletét.1 Kétélű, a lelkeket áthatószavainak erejében olvasta rá ellenségeire álnokságukat.2 Ellen-feleinek megcáfolása, kíméletet nem ismerő ostorozása álnok,képmutató tetteiknek, Heródes és Júdás elítélése mind mutat-ják, hogyan forgatta Krisztus szájának kétélű kardját. Ez akétélű kard is Krisztus bírói felszerelésének dicsősége. Szavaielőtt senki sem zárkózhat el s ezek elkerülhetetlenül megse-bezik a lelket. A «hátha mégis úgy van», első kételyétől föla legodaadóbb hitig mindent Krisztus e kétélű kardja, az igaz-ság hoz létre a lelkekben. «Mert az Isten beszéde eleven éshathatós, áthatóbb minden kétélű kardnál és beható az elmeés lélek, az ezek és velők eloszlásáig s megítélője a gondola-toknak és a szív szándékainak,»8 Ezzel a kétélű karddal döntiel Krisztus a népek nagy küzdelmeit az igazságért s ezzelvagdalja le testéről a szélütött vagy rothadó tagokat. Ennekaz ereje nyilvánul meg, ha akár Egyháza, akár pedig hiveiaz igazság erejében szétszórják az ellenség álérveit. Valóbana legjobb hadvezéri felszerelés ez a szájból jövő kétélűkard. Igen alkalmas amaz istenítéletek megvalósítására, amely-ről úgy a fönnebbi szövegben, mint pedig máskor is beszélaz Apokalypsis.

Eme fönséges királyi méltóság és fölszerelés birtokosa

1 Ján. 8, io.2 Máté 15. 3 s köv, 3 Zsid, 4, 15.

37

az Isten Igéje. Nem az örök Ige önmagában, hanem ameny-nyiben «vérrel hintett ruhába van öltözve».1 Itt csak á szö-vegmagyarázat teljessége miatt utalunk arra, amit később bő-ven fogunk kifejteni, hogy Krisztus királyságának érdemiszerzője megváltó halála, viselője, alanya pedig nem az Ige,hanem az Istenember.

A királyok királya és az uralkodók Ura — így olvas-ható ágyékán, de ezt mutatja ruhája és királyi felszerelése is.A világtörténelem középpontja és nagy kormányzója jelenik megitt előttünk az Apokalypsis király-képében. A Jesse gyökere, anépek jele, aki előtt a királyok hallgatva állanak, akihez anemzetek könyörögnek.2 Ő az, akinek az Atya minden királyihatalmat átadott. Ezért mindenki csak az ő erejében, a tőlekapott megbízás és elvek szerint lehet jogos ura és paran-csolója Isten szabad fiainak. Valóban a királyok királya úgy rá-termettségét, mint pedig születési jogait és elsőbbségét tekintve!

Krisztus egyetlen véres harcot küzdött végig, amikor életétadta az emberekért a keresztfán. Másnak a vérét nem kívánja,bár szüntelen apokalyptikus lován és teljes hadvezéri föl-szerelésével száguld keresztül a világon seregei élén. Az igaz-ságért, az igazság fegyvereivel küzd és győz. Egy ilyen harcotés annak kimenetelét írja le az Újszövetség evangélista-prófé-tája Krisztus király-képének kiegészítése gyanánt. «És látám,hogy a vadállat (a sátán jelképe) és a föld királyai és azokseregei egybegyűltek harcolni a lovon ülő ellen és annakserege ellen. Es megfogaték a vadállat és vele együtt a hamispróféta, ki a jeleket cselekedte őelőtte, melyekkel elcsábítottaazokat, kik fölvették a vadállat bélyegét és akik imádták annakképét. Elevenen vettetek e kettő a kénkővel égő tüzes tóba.A többiek pedig megölettek a lovon ülőnek kardjával, amelyaz ő szájából jő ki; és minden madarak jóllaktak azok húsá-val.»8 A hazugság hatalmasai folyton harcban állanak Krisz-tussal. Csatlósaik jelekkel csábítják az embereket. Majd atudomány «biztos» eredményeivel félemlítik meg s maradiak-nak csúfolják Krisztus követőit, majd szemfényvesztéssel s a

1 Apocal 19. 13.2Antiphone Ő dec. 19. vesp. 3 Apocal. 19. 9 -21

38

természet kevéssé ismert erőinek kihasználásával toboroznakhíveket (spiritizmus), majd a jótékonyság álarca alatt férkőznekaz emberekhez (szekták), majd végül a hatalmi parancsszóerejével ijesztik meg a gyöngéket (szocializmus). De a had-vezér-Krisztus résen van s ha egyideig eltűri is a garázdál-kodást, annál nagyobb istenítéletet készít elő. Mily nagy győ-zelmet jelent egy-egy ily Krisztus-ellenes mozgalom összedő-lése! Á közelből gyakran észre sem vesszük, de annál szeb-ben domborodik ki ez a távlatból. Az egyháztörténelem televan ilyenekkel. Ezek az ég madarainak tápláléka. Azoké amadaraké, amelyek az Egyház élőfáján tartózkodnak, ott keres-nek menedéket. Ezek hitünk észszerűségének támogatói éslegcsattanósabb bizonyítékai (motiva credibilitatis). Ilyen táp-lálékot nyújt híveinek a Krisztus-király-ellenségeinek testéből.Ezért kiált nagy szóval az Apokalypsis angyala, látva a had-vezér győzelmét: «Jertek és gyűljetek egybe — mondja azégi madaraknak — az Isten nagy vacsorájára, hogy egyéteka királyok húsát és a vezérek húsát, az erősek húsát és alovak húsát és a rajtok ülőkét és minden szabadok húsát és aszolgákét és a kicsinyekét és nagyokét».1

Valóban nagy hadvezér a mi Krisztus-királyunk, aki nemszűnik meg továbbra is — az idők végéig — támogatni szava-hihetőségét s haditetteinek gazdag zsákmányával támogatni ahitben el-elgyöngülő harcosait.

1 Apocal. 19. 17-18.

2. REX ES TU?

1.Koronázási kérdés. — Krisztus királyságának szkeptikusai.

GAZÁN gyönyörű és elnyomóan fönséges az Apoka-lypsisnek túlvilági színezetű Krisztus-képe. Ezzelszemben valóban lesújtó és külsőségeiben mindenkirályi vonástól megfosztott képeket nyújt az Evan-

gélium a földön élő és működő Krisztus-királyról. Lesújthat-nának és csúf szökevénységre csábíthatnának bennünket eképek, ha nem állana mögöttük az erős Krisztus királyi alakja.A gyöngeség, elhagyottság és megvetés csak földi színezetteladják azt, ami apokalyptikus, vagy mennyei színezetben erő,hatalom és dicsőség. Az örökkévalóságból szemlélt történésnekmás a logikája, mint a földié. Az, ami itt, a bolygók meg anapok világításában vereségnek tűnik föl, győzelem az örökké-valóság színezésében. Így kell ezeket a Krisztus-képeket isszemlélnünk. Akkor épúgy fölemelnek bennünket, mint azapokalyptikus színezetűek s ugyanoly bizalommal töltik ellelkünket, mint ezek.

***Mikor az emberek királyt koronáznak, országgyűlést hív-

nak össze. Itt megállapítják s örökérvényű törvénybe foglal-ják, hogy miért teszik valakinek fejére a koronát. Felsoroljákérdemeit, megállapítják a koronához való különböző jogcímeits ezzel mindenkit biztosítanak, hogy méltó ember viseli majd akirályi koronát. Ahol ezenfelül a koronázás vallási szertartás, anemzet képviselőjének a főpap kérdésére Isten színe előtt is bi-zonyítani kell, hogy méltó embert akarnak királlyá tenni.

Krisztus királyi koronázása előtt is így volt. A főpapok, anemzet nagyjai gyűlést tartottak. Elhatározták, hogy Krisztust

40

megölik. Az áruló tanítvánnyal szövetkeztek s díszőrség helyettdurva katonákkal hurcoltatták színük elé a királyjelöltet. Meg-állapították róla, hogy istenkáromló, méltó a halálra. Erre mintközveszélyes izgatót a római hatalom képviselőjének adták át.Mikor itt megkérdezték: csakugyan király akarsz te lenni, nemvolt senki népéből, aki tanúságot tett volna mellette. Neki magá-nak kellett bizonyítania királyi méltóságát. Meg is tette ésbevallotta, hogy király, aki nem szorul az emberek koroná-jára, hisz' minden hatalom Atyjától származik.1 Íme a kirá-lyok khálya mindenkitől elhagyatva! Nemcsak tanúságot nemtesznek mellette, hanem még királyi jogait is egyenesen tagad-ják.2 Vájjon ki érti meg honfitársainak cselekvésmódját, kér-dezzük a prófétával.3 Tudatlanságból cselekedtek így, mentiőket az apostolok fejedelme,4 abból a tudatlanságból, amelyannyi sok gyávaságnak és gonoszságnak szokott kiinduló pontjalenni.

A tömeg nem ismerte föl Krisztusban az Istentől küldöttkirályt. Látta a jeleket, egyik-másik hitt is bennök, a nagyobbikrészt azonban félrevezette a papság gyűlölködése és irigysége.Mert a vezető zsidók szemét ezek a szenvedélyek vakítottákel, ezek rejtették el előttük Krisztus istenségének s így királyiméltóságának titkát.5 Ezért kellett mindenkitől elhagyatva,szégyenszemre állania a pogányság képviselője előtt, aki többhajlandóságot mutatott az álmodozó s magát királynak kép-zelő ember megmentésére, mint saját vérei. Ez a megtagadásés a királyi méltóság gyakorlásából való kiszorítás, legtöbbszörhíveinek segítségével, Krisztus földi országlásának sorsa. Ígyszorul ki Krisztus elsősorban a nyilvános életből. Nehéz meg-mondani a gyávaságnak vagy a tudatlanságnak van-e abbannagyobb része, hogy Krisztus még ott sem érvényesül eléggé,ahol egyébként érvényesülhetne. Hívei túlságosan békeszere-tők, kímélik mások érzelmeit és lelkiismeretét s gyáván vissza-húzódnak ott is, ahol föl kellene lépniök. Krisztus nem ígycselekedett.6 Nem törődve a zsidók megsértődésével, tanította

1 Ján. 18. 37; /9. 1 1. 4 Apóst. csel. 3. 17.2 Ján. 19. 15. 5 111. Qu. 47. a 5.3 Iza. 53. 8. 6 III. Qu. 42, a. 2,

41

az igazságot, feddette a hibázókat s szemükre vetette a meg-átalkodottaknak, hogy az ördög az apjok.1 Elismerte, hogyországának fő dicsősége a bensőben van,2 de a gyertyaláng külsőragyogását is megkívánta s nem tűrte meg, hogy az igazsága hamissággal, a sötétség a világossággal szövetkezzék.3 Ezzelszemben Krisztus hívei szokták megmutatni és feltalálni a finomdistinctiók, de igen súlyos engedmények felé vezető utat,amelyen a maguk lelkiismeretének megnyugvását és az ú. n.békének megerősödését lehet megtalálni. A valóságban pedigmessze elvezet ez az út Krisztustól. Minden engedmény, min-den gyáva alkudozás kétség Krisztus királyi hatalmának teljes-ségén. Nekünk tudnunk kell, hogy ilyen esetekben ellenfeleinkPilátus megalázó kérdését ismétlik: Te Krisztus, király vagyte? S ha mi nem sietünk a felelettel s nem követeljük királyijogainak legteljesebb érvényesülését, akkor époly gyáván ésgaládul hagyjuk el, mint azt a zsidók tették. Csak a hit vér-tével felövezett keresztények tudnak erre a kérdésre feleletetadni: igen, király és pedig teljes jogú király Krisztus, akinekérvényesülését akarjuk és követeljük. Csak ezek vannak vele,a többiek, az alkudozók ellene vannak. Ezeknek a száma pedigmindig nagyobb szokott lenni. Ezért újul meg oly gyakranPilátus koronázási kérdése, ezért nincs erőteljes tömeg, amelyKrisztust éltetné és elveinek érvényt szerezne. Hány Pilátus-leiket lehetne megnyerni erélyes fellépéssel, ha látnák, hogyKrisztus táborában van öntudat, hogy ott tökéletesen ismerikés elismerik királyságának erejét. Ámde ha a féllangyos föl-lépést épen ezeknél látják, akkor nem csodálkozhatunk, hogyKrisztust Pilátusként védelem nélkül kiszolgáltatják a csőcse-léknek. Mert Krisztus királyságának szkeptikusai nem az ellenfél,hanem a hívők táborában vannak. Ezek teszik az ellenfélt isszkeptikussá, azután pedig bátorrá. Mert Krisztus ellenségeiminden értelmetlenségük mellett is igen előkelők szoktak lenni.Az ellen nincs semmi kifogásuk, ha bezárják a sekrestyébe.A templom falain belül igen szépen lehet róla beszélni, lehetérte lelkesülni és sok szép földöntúli dolgot remélni tőle, ámde

1 Ján. 8. 44, Ján. 3. 23.2 2. kor, 6. 14,

42

a templomajtónál legyen vége uralmának. Mindez szépenhangzik az ellenség ajkairól. De érthetetlen, hogy miként talál-hat visszhangra, elnézésre, csendes és hangos terjesztésre ahívők körében, Krisztus királysága azonban nem sekrestyekirály-ság, hanem az egész társadalom átalakítására célzó földön-túli hatalom, amely előtt meg kell hódolnia mindennek, ami azégben, földön és föld alatt van.1

Λ hívők kétségeskedése nemcsak a nyilvános, hanem amagánéletet is megmételyezi és ellaposítja. Ennek az egyik oka,hogy Krisztusban olyanforma királyt várnak, mint a zsi-dók: kényelmes palotát, sok-sok földi áldást és nyugalmatigérő királyt. Olyanféle kéréssel mennek hozzá, mint a Zebe-deusok anyja:2 nyugalmas miniszteri széket várnak tőle. Decsalódnak benne. Krisztus nem nyugdíjat ígér, hanem küzdel-met vár alattvalóitól — küzdelmet, amelynek utolsó fázisa ahalál pillanatában záródik le. Krisztus nem palotákkal és földijavakkal biztat, hanem szegénységben a föld fölé való emel-kedésben látja országának boldogító tényezőit. A kényelmet,a puhaságot, a földi királyok palotáiba utasítja,3 nála a szen-vedések töviskoronája az alattvalók dísze. Ennyi csalódás soka gyarló embernek, aki az Istenkirálytól, a királyok királyátólmégis többet várna. Innen a kétkedés megbotránkozó hangja:Rex es tu? Ilyen király vagy te Krisztus? Innen a gyáva meg-hátrálás: Kemény ez a beszéd, ki érti meg ezt?4 A szkepszisnem engedi Krisztust érvényesülni a magánéletben.

A kétségeskedés második oka, hogy ha már anyagiakbannem ad Krisztus földi mennyországot, legalább lelkiekben pó-tolná azt ki, emberi fogalmak szerint. Egy érzelgős királytvárnak, aki a vigasztalások alabástrom edényét mindig teletartja s bőségesen önti ki tartalmát híveire. Ámde ehelyettegy erős királyt találnak, akire nézve az Atya akaratán való meg-nyugvás a vigasztalás, aki az Olajfákhegyén lefolyt keserves vér-izzadás árán akar másokat is az imádság és vigasztalás kegyel-meiben részesíteni. Kinek kellene ilyen király? Csak az erősek

1 Philipp. 2. ι ο.2 Máté 20.-20.3! Máté 11.8.4 Ján. 6. 61.

43

és a nagylelkek tudnak ilyen fejedelemmel megbarátkozni.A kicsinyek gyáván hátrálnak meg s szárnyszegetten és szemre-hányóan kérdezik: Rex es tu? Te akarsz bennünket vezetni,aki semmit sem adhatsz?

A Krisztus királyságán való kételkedés harmadik forrásaa szenvedélyek· Bármily gyönge legyen is akaratunk, bármilyönzők is törekvései, azért mégis lehet vele beszélni s meglehet győzni a tisztességes, becsületes jóról (bonum honestum).Az érzéki érzelmi világ, főkép ha vágyódásai szenvedélyekkéfajultak el, a tisztesség érveivel és indítóokaival meg nemközelíthető. Erre nézve csak a hasznos és kellemes a mérvadó.Ami ezen túl van, utálatának és gyűlöletének tárgya. Az aka-ratot megnyugtathatom s az idegen vagyon megkívánásátólvisszatarthatom, akár a túlvilág, akár pedig a társadalmi tisz-tesség gondolatával. Ámde semmi sincs, ami a rendetlen sze-retetet vágyódásában, vagy a gyűlöletet utálatában vissza tudnátartani, hajlandóságuk helytelenségéről meg tudná győzni. Hogymily féktelenül rohannak az érzéki érzelmek tárgyuk után, ottlátjuk, ahol magukra vannak hagyatva, az állatoknál. Hogypedig hazugságaikkal mennyire félre tudják vezetni az embert,mennyire el tudják homályosítani az értelem fényét s elgyön-gíteni az akarat erejét, azt úgy saját tapasztalatunkból, mintpedig embertársaink szomorú sorsából jól ismerjük. Mindazt,amit ezek a szenvedélyek kívánnak, tiltja Krisztus s az értelmiés főkép a kegyelmi élet korlátai közé utasítja azokat. Ezértszületett ellenségei ezek Krisztusnak s mindent elkövetnek,hogy kegyetlen uralmától megszabadítsák a lelket s így azértelem és akarat gyeplőjétől menten rohanhassanak vágyaikután. Innen a «non serviam», a «nem akarok szolgálni» gya-kori hangoztatása, innen a «nolumus hune regnare super nos»1

— nem kell nekünk ilyen király — fülsiketítő lármája. A szen-vedélyeire hallgató hívő minden egyes alkalommal föltesziPilátus megalázó kérdését: Rex es tu? S valahányszor kiadjakezéből a gyeplőt s felszabadítja szenvedélyeit, gyöngíti Krisztusuralmát, megtagadja királyságát s eleinte talán csak tudatlan-

1 Luk. 19. 14.

44

ságból és gyöngeségből, végül azonban irigységből és gyű-löletből üldözi Krisztust, akárcsak a zsidók Pilátus udvarában.

Mert ezt a próbát is ki kell állania Krisztus mindenkatonájának. Mikor már semmi sem tud bennünket Krisztustólelszakítani, mikor a szkepszis összes érveit megoldottuk, akkorjön a legfinomabb, de a legnehezebb kísértés is. A lélek leg-magasabb erőit, az értelmet és akaratot támadja meg, velükakarja meggyűlöltetni azt a gyönge királyt, aki oly sok vere-séget tűrt el lelkünkben s oly kevés jóban részesített. Való-ban szószerint beteljesedik rajtunk a jámbor középkori antifonaszava: Media vita in morte sumus. Épen életünk virágábankerülünk a halál torkába. Ez a legveszedelmesebb szkepszis,mert bukás esetén ez teszi leginkább tönkre Krisztus uralmátmagánéletünkben. Quern quaerimus adiutorem, nisi te Domine!Kinél keressünk menedéket, ha nem nálad, Uram, aki az örökélet igéit hordozod!*

Mindeme kisebb-nagyobb, veszedelmes és kevésbbé vesze-delmes szkepszis mögött nagy titok rejlik: a kegyelem titka.Ennek hiányában nem ismerték föl Krisztust a zsidók s ugyan-ebből az okból kell neki most is visszahúzódnia a magán ésnyilvános életből egyaránt. A Rex es tu kérdésének ezt azoldalát vizsgáljuk a következőkben.

** *

Krisztus uralma nem kell a tömegeknek, mert ilyen ki-rállyal semmit sem lehet kezdeni. Még a császár barátja semlehet az ember.2 Ez a fenyegetés megfélemlíti a gyávákat smegbénítja a kapaszkodók munkaerejét. Ezért kénytelenek meg-szabadulni e név hatalmi köréből, ezért kételkednek, hogy egészkiterjedésében kell-e megvalósulni és érvényesülni Krisztuskirályi méltóságának és hatalmának. Ezt a szkepszist csak akegyelem ereje gyógyíthatja meg, az teszi törhetetlen harco-sokká azokat, akik nem a császár, hanem Isten barátságát keresiks örülnek rajta, ha Jézus nevéért gyalázat az osztályrészük.

1 Ján. 6. 69.2 Ján. 19. 12.

3. REX ES TU?

II.

Szolgaformájú király.

LTAK a nemzeteknek haszontalan királyaik, akik sokszégyent hoztak rajok. Voltak gyönge és mindenre kap-ható fejedelmek mérhetetlenül ártottak az ország

tekintélyének kifelé, befelé egyaránt. A jó és rossz vál-takozása itt is époly szabály, mint a többi emberi dolgoknál. Csakegy szokott változatlanul maradni, legalább is a becsületére vala-mit tartó nemzetnél: a jó és rossz, a nagy és kis királyt egyformánismerte el urának s nemzeti becsületének megsértését láttavolna benne, ha kevésbbé értékes fejedelméhez valaki ezt akérdést intézte volna: király vagy te? Még századok múlva isrosszul esik, ha kicsinyléssel beszélnek királyainkról. Azért olyanfájó ez a kérdés, mert csak az eszelősöktől szoktak ilyent kérdezniaz utcai gyerekek, mikor gúnyolják és dobálják szegényeket.Amit egyetlen földi királlyal sem lehetne megtenni föl-ségsértés nélkül, amit egyetlen épeszű ember sem köteles bün-tetés nélkül hagyni, azt el kellett tűrnie a királyok királyának.A rajta elkövetett felségsértést saját népe nemcsak nem tekin-tette a magáénak, hanem maga vitte Pilátus elé, eltűrte, sőtakarta, hogy úgy bánjanak vele, mint eszelős emberrel s abolondoknak szánt kérdést tegyék hozzá: Rex es tu? Meg-rendülve állunk ez eseménynél s félve kérdezzük, honnan vanez. Nagy titok, a kegyelem titka lappang e mögött, amelyfélelemmel tölti el lelkünket. Ha azok, akik kezükkel tapin-tották az élet Igéjét,1 akik hallották keresztelő szent János

1 I. Ján, 1. 1.

46

tanúságát, megérték a jövendölések beteljesedését, nem ismer-ték föl Krisztusban az Isten Fiát, a megígért királyt, akkormit kell várnunk azoktól, akik messzebb vannak tőle!

Milyen csodálatos, de Istentől elhagyott világ lehetettakkor! Az emberek hallották az angyalok énekét, látták Krisztuséletét, csodáit és halálát s mindez csak jobban megkeményí-tette szívüket. Az angyalok énekét fülük nem fogta föl, abetlehemi fényességet szemük nem vette észre. Életszentségéttagadták, iszákos, bűnös-barátnak meg csalónak nevezték. Cso-dáit és gyógyításait az ördögnek tulajdonították, türelmesszenvedése és halála végül boszússzomjukat nemcsak nem elé-gítette ki, hanem a halála utáni üldözésre is tüzelte őket.Ugyanez játszódik le ma is, mikor az emberek a felsorolt sminden más történelmi ténynél jobban bizonyított eseményekmellett hidegen elmennek s épúgy bánnak el Krisztussal, mintegykor a zsidók. Talán másként lenne ez, ha az Isten Fianem szolgai formában jelent volna meg, vagy ha földi király-ként nagyobb fénnyel és hatalmas hadsereggel kormányoznama. Talán. Ámde ez az út megfelelőbb volt s jobban szol-gálta a megváltás céljait.1 Nagyobb az a király, aki alatt-valóinak sorsát megosztja s mindenben előttük jár mint az,aki királyi fényből szól hozzájuk. Nagyobb az a vezér, akimindig seregeinek élén áll, mint az aki többet törődik a magabiztonságával, mint embereiével. Végül nagyobbnak mutatkozikIsten, ha szolgai formában közeledik az emberhez s így végziel legnagyobb művét, a megváltást, mint ha Istenségének tel-jes fényével és erejével vakította volna meg az emberi értelemszemét. Az ember helyzete mindkét esetben ugyanaz lettvolna. Itt a túláradó fény, ott a homály. A fény letompításáhozépúgy, mint a homály eloszlatásához szükséges lett volna akegyelem — Istennek ingyen ajándéka. A tiszta emberi érte-lem akkor azért nem vette volna észre az Istent, mivel el-vakult volna, mint a napba tekintő szem, most pedig azért,mivel a szolgai külső tűnik fel előtte túlalacsonynak s nemlátja a mögötte rejtőző isteni dicsőséget. Ez az isteni kegyelem

1 111. Qu. ι. a. a.

47

hiányzott a zsidóknál, ez hiányzik ma is az emberek jóré-szénél, mikor nem ismerik föl Krisztusban az emberiség, amindenség királyát.

Mert ahhoz, hogy egy festményt értékelni és élveznitudjak, nem elég a jó szem, amely megtudja különböztetni aszíneket. Szükségem van műérzékre, amely egységesíteni tudjaa különböző benyomásokat és észreveszi a képnek a szemekrenézve megközelíthetetlen lelkét. Hogy egy zeneművet meg-értsek és élvezzek, nem elégséges a fül. A zenei érzék hozzaezt hozzám közelebb, ez véteti velem észre a szellem fuvását,amiről fülemnek nincs tudomása. Így vagyunk a természet-fölötti életben is. Hallhatom az angyalok énekét, ítélhetekróla természetes zenei érzékemmel, de hogy Istennek üdvömreirányuló művét lássam benne, egy újabb érzékre, a természet-fölötti hitre van szükségem. Csak ez véteti észre a hangokzűrzavara mögött működő isteni karmestert. Ez az érzék hiány-zott a zsidókban, ez hiányzik az Evangelium olvasójában, hahidegen, érzéketlenül hagyja e történet s nem akarja abbanKrisztus születésének hirdetését látni. Hogy Krisztus életétméltatni tudjuk, hogy csodáit megkülönböztethessük a közön-séges szemfényvesztéstől, ahhoz nem elég a természetes lélek-tani és történelmi tudás. Szükségünk van egy újabb szervre,amely érzékeli, fölfedezi a külső kéreg mögött rejtőző tartal-mat és lelket. Akinél ez hiányzik, úgy bánik Krisztussal, minta zsidók vagy a ma hideg emberei.

Ez Krisztus országának egyik legnagyobb titka. Min-denki ugyanazt hallja Krisztusról s mégis az egyik katonájávászegődik, a másik pedig ellensége. Az egyik alattvalói hódo-lattal borul le előtte, a másik pedig az eszelőst is megalázókérdéssel fordul hozzá gúnyolódva: Rex es tu? Az egyikIsten Fiát látja benne, a másik épúgy bánik el vele, mintBuddhával vagy más vallásalapítóval.

Megértjük, hogy az övéi miért nem fogadták be akkors hogy miért nem kell ma sem a világnak. De megértjük afönnebb tárgyalt szkepszisnek az alapját is. Ahol a kegyelem-nek csak tűrt, alárendelt szerepe van, ott Krisztus királyi ha-talma is csak ilyen jelentőségű. Ahol a nyilvános élet vezetői

48

és katonái nem a malasztból élnek, ott Krisztusnak sem lehetérvényesülnie a közélet intézményeiben. Ahol a természetesszempontok a természetfölöttieket elnyomják, ott Krisztusnakis vissza kell vonulnia. Adjatok tehát az országoknak vezető-ket, akik époly szentek, mint amily államférfiak, akkor nemkell sokat kérdezősködni: Rex es tu? Krisztus bennük ésáltaluk fog uralkodni. Adjatok a hazának szentéletű polgáro-kat, akkor azok mint egy ember szállanak síkra Krisztus jogaiérts nem szorítják ki királyukat a közéletből sem kompromisszumok,sem rossz választások. Tanítsátok meg az embereket a ter-mészetfölötti élet fönségére, akkor nem fognak Krisztusnakbúcsút mondani. Ne zárjátok el végül az iskolával, a neve-léssel, a sajtóval és az ú. n. művelődés többi eszközével azemberek szívétől a malasztot, hanem úgy alakítsátok ki lelkivilágukat, hogy a kegyelem királya erre építhesse föl orszá-gának falait, akkor nem ismétlődik meg Pilátus koronázásikérdése s nem merik Krisztustól, mint eszelőstől kérdezni: Rexes tu? Ha pedig e kérdés mégis fölvetődnék, ha Krisztus ki-szorításával mégis kísérleteznének akkor egy öntudatos harciastömeg adja meg a feleletet: te mondád — Krisztus valóbankirály s királyi jogait úgy a magunk életében, mint a köz-életben saját vérünkkel is megvédelmezzük. De ha ilyen ala-'pot nem adtok, ha a malaszt csak amolyan erőszakos ohási mü-velet eredményeként jelentkezik a lelkekben, akkor ilyen lesza köz- és magánélet is egyaránt. Kettős vágányon jár, ki-térve minden nehézség elől, megegyezve minden külső; és belsőellenféllel egyaránt, míg egyszer csak be nem teljesedité. Krisztusfenyegetése: elvétetik tőletek az Isten országa.1 Etfre maradvissza az elvilágiasodott, Isten nélküli állam és közélet.

1 Máté 11. 43,

Üdvözlégy király! (Ave rex!)

Fra Angelico

4. AVE REX!

Koronozás — A nagylelkű és engedelmes király.

ÖLDi királyaink koronázása az ország nagyjai és anép képviselőinek jelenlétében a legnagyobb ünnep-ségek keretében szokott lefolyni. Csak a királyokkirályát fosztották meg ettől a tisztességtől. A koro-

názási kérdés után «tehát Pilátus fogván Jézust, megostoroz-tatá. Es a vitézek koronát fonván tövisekből, az ő fejére tevékés bíborruhát adának rája és hozzája ménének és mondák:üdvözlégy, zsidók királya. És arcul csapdosák őt».1 Csúf meg-gyalázásnak szánták ezt, valósággal azonban ekkor érdemelteki Krisztus a királyok királya elnevezést, ekkor lett mindenuralkodó példaképévé. Mert Krisztus mindenkiért meghalt,mindenkinek, még a szegény királyoknak és parancsolóknakis, példát akart adni s valami vigaszt juttatni a saját életéből.Töviskorona, arculcsapás és kigúnyolás. Ez a parancso-lok sorsa — alulról föl a koronás királyokig. Λ tekintély éshordozó/a az alattvalók közprédája. A «fenséges» tömeg,amelyben a tekintély és hatalom forrását szokás látni, igazánnem tisztelhetné meg jobban magát, mint hogy a saját szeny-nyével árasztja el a trónt. Nincs és talán soha nem is volturalkodó, aki a csőcselék ítélete szerint értett volna mester-ségéhez. Mind született ostoba, csenevész ember volt az, akikénytelen volt kormányozni, akinél a legutolsó alattvaló is sok-kal jobban tudott volna intézkedni. Íme az okosság erényé-nek töviskoronája! Ez övezi minden előljáró homlokát, mikormagasabbrendű elvek a közjó szempontjai szerint kénytelenítélkezni olyanról, amit alattvalói a maguk szűk és tisztán

1 Ján, 19. 1-3.

50

kinek-kinek a magánjavát célzó látószögből néznek. Ezért nemtalálkozhatnak ítéleteik, ezért kell az ostobaság bélyegét hom-lokukon viselniök.1

De azzal nem elégszik meg a tömeg, hogy a saját tudat-lanságát és ostobaságát vetíti rá vezetőjére, erkölcsi szennyétis hozzávagdossa. Az elöljárók is emberek s lehetnek nagyhibáik. Ezek náluk époly kevéssé érdemelnek dicséretet vagyelnézést, mint az alattvalóknál, főkép akkor, ha állásuk előnyeita szabadosabb életre használják ki. Nagyobb csapás alighaérhet valamely országot, mintha erkölcstelen vezetői vannak.Ámde még nagyobb baj, ha az alattvalók mindent tudnak svalósággal kéjeleghetnek a rossz példán. Mindezekről nincsmentegető szavunk. Ha azonban feddhetetlen jellemű férfiakatmocskolnak be, ezek becsületét és hitelét rontják, csak azért,mert ez így tetszik a csőcseléknek vagy így hasznos vala-melyik pártnak, akkor a legnagyobb vétket követik el a közjóellen. Itt van a nagy és jó királyok töviskoronája. Ez jutal-muk fáradozásaikért, ez a gyümölcse alattvalóikra pazaroltszeretetüknek. Bűn ez, amelyet a félrenevelt társadalom, sajnos,észre sem vesz. A király a nép kegyéből van, tetszése szerintbánhat vele. így gondolják. Valósággal pedig rút bűn ezannak az Istennek megcsúfolása, akinek megbízásából uralkod-nak a királyok. Ezért kellett Krisztusnak a koronázás csúf-ságával egészen különös elégtételt nyújtania az Atyának ezundok bűnökért. De épen ezért kell majd a társadalomnak ésaz egyeseknek e vétkek elkövetéséért és elnézéséért szigorúszámot adnia és bűnhődnie.

Az α nagylelkűség pedig, amellyel Krisztus a csőcselékgarázdálkodását elviselte, a szónélküíi türelem, amellyel atöviskoronát hordta és a gúnyolódó hódolatot fogadta, örökvigasztalásul szolgálhat mindenkinek, aki előljárósorban ha-sonlót tapasztalt. A csúfondáros Ave rex! mögött ott van akirályok királyának bíztató, elismerő szava, a töviskoronaszúró fájdalmait pedig enyhíti Krisztus kezének hűsítő érin-tése. Királyok és hatalmasok, miért száműzitek Krisztust?

1 II-1I. Qu. 47. a. 1 1.

51

Sorsában részesülnötök kell, még akkor is, ha gyáva alatt-valóitok hízelgése mögül nem törne is elő az Ave rex gúnyo-lódása. Mert ez a csendes megvetés gyakran még fájdalma-sabb, mint az arcátlan gúnyolódás. Hová mentek vigaszért,kiben van reményiek, ha Krisztus nem barátotok? Kitől tanul-tok nagylelkűséget, ki ad türelmet akkor is, mikor ti márnem tudtok elnézni a tömeg feje fölött, hanem az elhagyott-ság minden átkát át meg át kell ereznetek! — A király-szóitt csak jelkép volt. A gyermekeiktől elhagyott családapákra,hatalmukat vesztett kisebb-nagyobb méltóságokra gondoljatok,ha meg akarjátok érteni az Ave rex! fájdalmas titkát s tudniakarjátok, mily sok keserves könnyet kell ontania a hatalombirtokosainak. — Ti pedig, akik a hatalom csúcspontján vagytok,ne felejtkezzetek meg arról, mi történt a királyok királyával!Ha a csőcselék így csúfolta ki az Istenembert, könnyen meg-értjük. De ha ti, akiknek Krisztus elveit kellene képviselne-tek, akiknek Krisztust kellene érvényre juttatnotok, gyávánmeghátráltok s kiszolgáltatjátok a csőcselék gúnyos üdvkiál-tásainak s így a ti hallgatag vagy kifejezett jóváhagyástokmellett ismétlődik meg a csúfos koronázási szertartás, akkorne csodálkozzatok, ha rajtatok a száraz fán még rosszabbaktörténhetnek — vagy ami még gyakoribb: a ti szegény, ártat-lan utódaitokon.

Mert ezeknek a sorsát még inkább jelképezve látomKrisztus koronázásánál, mint a többi ú. n. nagy uralkodóét.A történelem ugyanis gyakran igen lassan dolgozik s bosz-szuló kezét sokszor nem azok érzik, akik megérdemlik, ha-nem az ártatlanok. A Romulusok dicső sorát nem pusztán atehetség hiánya miatt szokta lezárni a Romululus, hanem egyvasszükségességű fejlődés eredménye gyanánt tehetetlennévált — nem egyszer igen nagy lélek. Amit elődeik igazán ki-élveztek a királyi fényből és hatalomból, azt ezeknek a tövisko-ronázáshoz hasonló gúnyos csúfolódás alakjában kell elviselniük.Ave rex! hangzik feléjök, amikor a hibájokon kívül végvesze-delembe jutott ország keres náluk reménytelen segítséget.Ave rex! kiáltja a tömeg, mikor számkivetésbe küldi egykoriurát. Ave rex! így üdvözli, mikor a kezetmosó Pilátusok ki-

52

szolgáltatják Isten fölkentjeit a csőcselék ítéletének és tet-szésének.

Krisztus királyi koronázása mintha egész különösen jel-képezné a világtörténelem e nagy tragédiáit. Az embereknekeredmények, de legalább is nagyhangú ígéretek kellenek ahhoz,hogy valakiért lelkesedjenek. Hozzászoktunk ehhez, mert apártok ilyenekkel szokták áltatni híveiket s a filozófiában isel akarja velünk hitetni a pragmatizmus, hogy az az igaz,ami használható, amivel kézzelfogható eredményeket lehetelérni és felmutatni. Krisztus pedig ilyeneket nem vihetettsem a papi fejedelmek, sem Pilátus elé. Tetteire és csoda-tételeire hivatkozott.1 Ámde mit jelentenek ezek egy nemzetéletében, mikor az nagy akar lenni; mikor még vallásos éle-tének irányításához sem fogadják el azokat — ördögi művekgyanánt utasítva vissza valamennyit. Az igazság erejére hivat-kozik Pilátus előtt. De hiszen ez álmodozó eszelősöknek valófantóm! Mutass nagy haditetteket, hatalmas seregeket, diplo-máciai sikereket, ha király akarsz lenni! Krisztus a nagyDávid, az egész világtól megcsodált Salamon utolsó sarja-déka volt. Egy tökéletesen lerongyolódott, elkorhadt országkirálya gyanánt akart fellépni, jelképezve a világtörténelmiigazságszolgáltatás egyik nagy törvényét, viselve emez igaz-ságtalanságok terhét — azok vigasztalására, akik egy nagytörténelem utolsó fejezetét kénytelenek megírni, akár királyok,akár más szerencsétlen emberek legyenek azok.

A sikertelenség a társadalmi élet bármily formájábannem egy ember bűne. Hosszú okláncolat készítette elő — deegy embernek kell a következményeket viselnie, ennek kellaz Ave rex! minden bántó csúfságát átéreznie. O, mily vigasz-taló ilyenkor a töviskoronázott Krisztus-király tekintete! Sikerés eredmény nélkül állt — a külszín szerint — a tömegek előtt,de annál nagyobb volt az igazi, a lelki eredmény az igazság-nak — a gyakorlati sikerekre nem számító, de épen ezértannál meggyőzőbb igazságnak az eredménye. Ti, a társada-lom Romulusai, nézzetek Krisztusra! Tanuljatok tőle nagy-

1 Ján. 5-36; 15-24.

53

lelkűséget a bensőt nem látó tömegekkel szemben. Üdvözöl-jétek — szavatok hangos lesz, hisz' oly számosan vagytok —Ave rex! üdvözlégy királyunk, aki mindezt előttünk, érettünkés okulásunkra elszenvedted.

Ennél a koronázásnál játszódott le végül Krisztus egyiklegszebb példaadása úgy az elöljárók, mint az alattvalókranézve: az engedelmesség példaadása.

Az engedelmesség az emberi életnek nem a legszebb,nem is a legnagyobb,1 de mindenesetre egyik legszüksége-sebb erénye. Nélküle társadalmi együttélés el sem képzelhető.Ha ez hiányzik az elöljáróban, önkényét követő igazságtalanúr válik belőle. Neki csak Isten nevében lehet parancsolnia,tehát ama törvények erejében, amelyek a legfőbb Úrtól szár-maznak. Ha pedig az alattvalóból hiányzik, akkor vége aközjó megvalósulásának, vége a társadalmi rendnek. De amilyszükséges, époly nehéz is az engedelmesség. Akaratunk ajót és csak a jót akarja, ámde azt a jót, amely az egyén szük-ségleteinek megfelel, ennek a szempontjából jó. A régi filozó-fiában úgy fejezték ki ezt az igazságot: voluntas est facultassuppositi — az akarat a cselekvő személy élet- és éltetőereje.Az értelem megelégszik az igazsággal, amely egyformán igazmindenkire nézve, de az akarat a jót nem általános szempon-tokból mérlegeli, hanem a cselekvő személy javának látószö-géből. Emez önző hajlandósága miatt az akarat a legnagyobbellensége a más akarata, tehát a más java, főleg a közjó előttimeghajlásnak. Az engedelmesség pedig az idegen, főkép aközjó előtti meghajlás. Ezért született ellensége az akarat azengedelmességnek. Csak az erőszak késztetheti az akaratote meghajlásra, vagy pedig egy oly eszményi szempont, amelyaz élet összes javai fölé emelkedik s minden, még a cselekvőszemély összes önző javait is felölelő jóval kecsegtet. Az elsőnem emberi, hanem állati, sőt ennél is alacsonyabb indítóok.Az akarat elhatározásainak belülről kell kiindulniok. Ezértnem tartós, sőt teljesen értéktelen a kierőszakolt engedelmes-ség. A másodikhoz pedig az összes részleges, az összes földi,

l II -II. Qu. 104.

54

sőt az összes teremtett szempontok sem tartalmaznak eléggésúlyos és a cselekvő személy javát felülmúló súlyt és energia-tartalmat. Egyes esetekben talán megbékülünk a magunk javá-nak háttérbe szorításával. Hisz' maga a közjó hangsúlyozásaés elérése is önmagunk javának művelését és elérését is ígéri.Ámde engedelmeskedni olyankor is, amikor a közjó megke-rülésével jobban biztosíthatjuk a magunkét vagy olyankor,amikor tetteinket senki sem ellenőrzi, vagy végül, mikor egye-nesen fel kell áldoznunk a magunk javát (pl. a háborúban),ehhez egy általános, minden jót felölelő, sőt egyenesen egya földi életnél nagyobb jót igérő és megszerző szempontszükséges.

Ilyen volt Krisztus engedelmessége s egy ilyen enge-delmeskedés lehetőségét szerezte meg híveinek koronázásakor.

Hogy engedelmessége nem embernek, nem teremtetttekintélynek szól, világosan kifejezte csúfos megkoronázásaelőtt: nem volna semmi hatalmad ellenem — monda Pilátus-nak — ha teneked onnan felülről nem adatott volna.1 Hogypedig ez az engedelmesség nemcsak Istennek szól, hanemtőle is ered, előre megmondotta róla az Ószövetség evangé-listája: «Az Úristen megnyitotta fülemet; én pedig hátranem térek. Az én testemet a verőknek adtam és orcáimat aszaggatóknak; nem fordítottam el orcámat a szidalmazóktólés a rám köpdösőktől.»2 Nem a természet teszi tehát haj-landóvá az akaratot az engedelmességre, hanem Isten nyitjameg fülünket a parancs és abban Isten szavának meghallá-sára — épúgy, mint Krisztusét. Ez volt Krisztus egész élete:emberi természete szerinti meghajlás Isten akarata előtt.«Füleimet elkészítetted. Akkor mondám: ime jövök! A könyv-ben főleg felőlem van írva, hogy a Te akaratodat cseleked-jem: Istenem, én akartam és a Te törvényed szívem közepettvan.»:! Mert mindenben az Atya akarata nyilvánult meg,mindenben ezt látta. Ezért viselte el az arculütéseket, ezérttűrte el a Herodesek meg Pilátusok hatalmát. Az egészéletre kiterjedő engedelmesség csak ilyen lehet, meri ennek

1 Ján. 19, 11. 2 lzaiás 50. 5 -0. 3 39. zsolt. 7. 9.

55

a követelője látja csak a szíveket, csak ez nem követ el erő-szakot akaratunkon, mikor «megnyitja fülét», csak neki van ha-talma az önző hajlandóság megnemesítésére és oly jó feléfordítására, amely minden vágyainak teljesedését, magánakIstennek birtoklását ígéri meg.

Királynak csúfoltak téged, Krisztus, mikor az Ave rex-szel hódoltak előtted. De csakugyan az voltál, aki ily győ-zelmes engedelmességgel hódoltál az Atyának. Ilyennek üdvöz-lünk téged, aki így megnemesítetted földi életünket s isten-tiszteletté avattad akaratunk minden legyőzését az Isten irántiszeretetből való engedelmességet. Üdvözlünk téged, akik gyak-ran vagyunk kénytelenek Herodesek meg Pilátusok előtt meg-hajolni s a méltatlan előljáró rendelkezésében is Isten elnézőakaratát tisztelni! Benned bízunk, hogy nem szégyenülünkmeg, tőled várjuk, hogy keménnyé teszed orcánkat1 s nemérezzük megaláztatás gyanánt az emberi parancs korbácsüté-seit, észrevéve benne a te édes igád könnyű terhét! Averex! üdvözlégy, nagylelkű és engedelmes király — üdvözlégy,az engedelmességet megszentelő és a földi tehertől meg azemberi szempontoktól megszabadító király! Királynak csúfol-tak, mi annak ismerünk el. Ave rex!

* * -k

Az elvilágiasodott állam szempontjából az engedelmes-ség az emberi akarat csúf lenyügözése. A keresztény bölcseleta minden cselekedetét a közjó szolgálatába állító polgár eré-nyét — az iustitia legalist 2 — látja benne. A Krisztustól meg-szentelt emberi társadalomban végül vallási gyakorlat, isten-tisztelet ez, melynek középpontja Krisztus, fénye pedig azAve rex-ből árad ki a különben oly szürke, oly terhes pol-gári életre.

1 Iza. 5-7. 2 11-11. Qu. 58. a. 5 et 6.

5. REX JUDAEORUM

Koronázási menet és királyi trón.

Z APOKALYPSIS hadvezér-királyának ruhája vérrel vanmeghintve. Egész személye oly nagy titok, hogyemberi ajkak még nevét sem tudják kimondani. De hatalán a véres ruha nyomait keressük a Szentírásban,

bővebb felvilágosítást is nyerünk róla s megtudjuk, mi az atitok, amely személyét körülveszi s mi az a név, amelyet emberinyelv nem tud kimondani. Izaiás jövendöléséhez és a kereszttitkához utasít bennünket a véres ruha, itt találjuk meg, hogymiért oly nagy titok a Krisztus-Király, miért nem tud nekimegfelelő nevet adni az emberi nyelv.

«Kicsoda ez, ki Édomból jő, megfestett ruhákban Bozrá-ból? ez az ékes az ő köntösében, járván erejének teljességé-ben? Én vagyok, ki igazságot szólok és oltalmul kelek a meg-szabadításra. Miért vörös tehát a te öltözeted és ruháid, minta sajtóban nyomóké? A sajtót egyedül tapostam és a nemze-tek közöl senki sincs velem. Összetapodtam őket haragombanés az ő vérök ruházatomra feccsent és minden öltözetemetmegrútítottam.»1 Íme akkor szerezte véres ruháját, mikor anemzetek bűneiért felelős ellenséget letiporta, mikor vérrelöntözött trónját elfoglalta, azon az úton, amely e királyi szék-hez vezetett. Neve és királyi méltósága pedig azért kifejez-hetetlenek, mert nem földi uralmat és jogokat szerzett, hanema lelkeket váltotta meg. Ezt sem hadsereggel vagy emberifogalommal kifejezhető dicső tettel, hanem a legcsúfosabbkereszthalállal, a gyöngeség erejével.. Még tisztán a szavak-ban is annyi paradoxon van, hogy emberi tudás hiába akar

1 Iza. 63 1-3.

57

itt kiegyenlítést keresni, hiába akarja ezt a királyt vagy királyiméltóságot névvel megjelölni. A földi királyokat hadi vagykormányzási tetteik után szokták «hódítónak» «bölcsnek» stb.elnevezni. De hol van az a név, amely Krisztus uralkodásánakmivoltát némileg is kifejezné! Csak Ő »maga ismeri ezt anevet. Mi csak gügyögve mondunk valamit, mikor Megváltó-nak nevezzük, de hisz' ekkor is rejtve marad előttünk a névteljes értelme épen a természetfölötti tartalom bősége és fön-séges volta miatt.

De az emberek még ezt a nevet is megtagadták tőle.A földi királyok koronázásuk alkalmával nevet választhatnaks katonáik és népük üdvkiáltások között emlegetik, éltetik ezt,mikor elfoglalják királyi fönségüket jelképező trónjukat, aminden más polgár vagy polgári használatra szánt ülőhelytőlmegkülönböztetett királyi széket. Krisztustól ezt a tisztességetis megvonták. Hűséges katonáitól megfosztva, ellenségei közöttkell a koronázási menetet megkezdenie. Nem fehér lovon ül,nem is viszik díszhintóban, mint a földi hatalmasokat, hanemgyalog, pellengérre állítva, a szégyen fájával vállán kell végig-rónia Jeruzsálem utcáit. A koronázási ünnepségek szokásoszaja hallatszik ugyan. De nem üdvkiáltások ezek, hanem vér-szomjas tömegek lármája, résztvevő asszonyok sirdogálása, akirály Anyjának elcsukló zokogása. Hol van a tűzlángú királyiszem, amely annyi gonoszt tudott egyetlen tekintetével büntetni,annyi zúzott lelket helyreállítani? Fénye megtört, szempilláiösszeragadtak a vértől. Királyi nevét nem emlegetik lelkese-déssel. Egy szégyenteljes táblácskára van valami írva, ami a menetjelentőségét fejezi ki: Rex Judaeorum, a zsidók királya. De mégezt az igazán jelentéktelen címet is megakarták tőle vonni: nem volta zsidók királya, csak azt állította magáról,1 így szerették volnaellenségei trónjára az eszelősség bélyegét örök időre rásütni.Ezt a nevet szerették volna neki adni, pedig nekik kellett volnalegjobban tudniok, hogy sem a Rex Judaeorum, sem az isten-káromló gúnynév nem illeti meg Krisztust. Az Ő «ügyének»2

egyetlen kifejezője ez az írás lett volna: A világ Megváltója. —

1 Ján. 19. 11.2 Máté 27. 37.

58

A kétélű kard sem látható szájában. Aki még az imént isoly jól tudta ezt forgatni, hogy ellenségei csak hamis tanukárán jutottak némi álbizonyítékhoz, bírája pedig valósággalmegfélemledett, az most elnémul s alig ejt ki mást, mintnéhány, a szenvedés legmagasabb fokát kifejező szót.

A királyi szék pedig szintén nélkülöz minden kényelmets teljesen megfelel a koronázás és koronázási menet jellegének.Durva fából összetákolt kereszt. Ülni sem lehet rajta. Csakszöggel vagy kötéllel erősítik rá az áldozatokat. Itt végződött akoronázási menet s mikor a királlyal elfoglaltatták trónját, akkormegindulhatott a gúnyolódás: nos Jézus-király, most uralkodjál,most mutasd meg, ki vagy! Ha az vagy, akinek mondottadmagadat, az Isten Fia, akkor mentsd meg magad s szállj le akeresztről Î1 De Krisztus nem szállt le. Az emberi gyöngeséglegalacsonyabb fokára akart leszállani — a halálnak az életfölötti győzelméig, hogy ebben a legnagyobb erőtlenségbenvívja ki a legnagyobb győzelmet.

Voltak már királyok, akik hódításaikkal, mérhetetlen hadi-erejükkel örökítették meg nevüket, de olyan, akinek ereje agyöngeségben rejlett, aki akkor, amikor látszólag minden ellen-ség győzedelmeskedett rajta, lett naggyá, győzővé és győz-hetetlenné, csak egyetlenegy volt: Krisztus. Ebből kellenenevének betűit és jelzőjét is összeállítani — ámde emberitalálékonyság erre képtelen. De aki be akar hatolni Krisztuskirályságának titkába, annak itt kell az ajtót keresnie. Annakmeg kell barátkoznia a földi szemlélet csalékonyságával és azemberi magyarázatok elégtelenségével. Enélkül Krisztusnak akeresztről való uralkodása érthetetlen ostobaság. Ha azonbanebbe beleéljük magunkat, akkor közeledhetünk a kereszt titká-hoz s megláthatjuk, hogy ott játszódott le az emberiség tör-ténetének legnagyobb eseménye, hogy onnan indult ki Krisztusuralma s hogy ma is onnan kormányozza a világot: regna-vít a ligno Deus.

Krisztus ezt a napot különös módon nevezte a csaját»napjának, amelyet már Ábrahám is örömmel várt. Örült meg-

1 Máté 27, 40 2 Jan. 8. 56,

59

aláztatása e napjának, mivel ebben látta fölmagasztaltatását súj, mágnesnél vonzóbb erők végső kialakulásának napját, ame-lyek minden emberi szívet feléje irányítanak.] Mert bárKrisztus ingyen kapta királyi hatalmát, azt tökéletesen ki kellettérdemelnie, illetve a benne és általa működő természetfölöttienergiák hatóerejét épúgy kellett összegyűjtenie, mintha azokistenemberi és királyi méltóságával nem lettek volna elválaszt-hatatlanul összekötve. Ilyen az Isten üdvözítő ökonómiájánaktörvényszabása. «Mert illő volt ahhoz, kiért mindenek éski által mindenek lettek, ki sok fiakat akart vinni a dicsőségbe,hogy üdvösségük szerzőjét a szenvedések által dicsőítse meg.»2

Először neki magának kellett végigjárnia a szenvedések útját,csak azután kívánhatta meg, hogy mások is azon járjanak sígy igyekezzenek eljutni a dicsőségbe. Ezzel lett Krisztusmindenek példaképe, ezzel lett ama földöntúli vonzóerővé,amelynek senki sem állhat ellen. Mily nagy vigasztalás ez aszenvedő lélekre, ha nemcsak elméletben, hanem gyakorlatbanis megoldódik előtte a szenvedés problémája. Beszélhetünk aszenvedés nevelő erejéről, meg másirányú hasznáról, de jogosult-ságát soha semmi sem érteti meg velünk, ha nem látjukKrisztus koronázási menetét, trónját és azt a dicsőséget, ame-lyet ez neki szerzett. Így már, ha nem értjük is meg teljesen,legalább megközelítjük a szenvedés titkát: van, ami fölemeljenbennünket — Krisztus példája, de van, amiből erőt is merít-hetünk — Krisztus keresztje. Mert ez volt Krisztus trónfogla-lásának tulajdonképeni jelentősége.

Itt szerezte meg Krisztus az Apokalypsis hadvezérénekfelszerelését. Amit földi színezéssel és emberi magyarázattalszégyenteljes kereszt-útnak látunk, az a valóságban az Apoka-lypsis diadalmenete és győzelmes trónfoglalása. Itt a kereszt-úton változott át szennyes ruhája a hadvezér fényes öltöze-tévé, töviskoronája ama sokágú drágaköves koronává, amelyetoly büszkén visel győzelme jeléül. Itt változott el szeménekmegtört ereje ama tűzlángú szemmé, amely megszámlálhatatlanlelket hat át és melegít föl az örökkévalóság tüzével. Itt

1 Ján. 12. 32. 2 Zsid. 2, 10.

60

élesedett ki a szájából kijövő kétélű kard a lelkeket áthatófegyverré, mert a kereszten teljesedett be az Isten Igéjérőlminden, amit a próféták előre mondottak róla. Röviden Krisztusteljes királyi felszerelése, amelyről még szólni fogunk, ittnyerte erejét s így lett a kereszt kormányzói trónussá. Ennektövében ered a malasztok forrása, ez Isten erejének képviselője,amely nélkül ember hozzá nem közeledhetik, lelkileg föl nemüdülhet s az üdvösség útján nem járhat. «Mert a kereszt igéjeaz elveszendőknek ugyan bolondság, azoknak pedig, akiküdvözülnek, azaz nekünk, Isten ereje».1 Íme a kereszt titkaKrisztus erejének nyitja!

* * *

A firenzei San Marco káptalan-termében van Fra Ange-lico egyik legszebb freskója. A fölfeszített Krisztus körülvévea szentektől. Mindegyiknek az arcán jellegzetes kifejezés lát-ható: leiküknek tükre, legbensőbb érzelmeik tolmácsa. A háttér-ben ott van aquinói szent Tamás. Szúró tekintettel, a megindulásolyan jelei nélkül, mint szent Ferenc és szent Domonkos arcánlátható, nézi a megváltás titkát, mintha csak bölcseségénekérvei most ülepedtek volna le lelkében. Mintha mondaná:respondeo dicendum necessarium fuit Christum páti pro libe-ratione generis humani. Így kell ezt nekünk is szemlélnünk.Kevesebb érzelgősség, több erő! Krisztusnak nem a könnyek,hanem a lelkek kellenek: a bekapcsolódás szenvedésének ere-jébe, a vele való együttszenvedés, az apokalyptikus és örökgyőzelemnek a földi vereségekből és elnyomásokból való ki-alakítása. A kereszt titkának megértését, a benne való dicsek-vés fönséget,2 a földi szempontok uralmának megszűnését fejeziki szent Tamás tekintete. Ezzel kell nekünk is hódolnunkkirályunknak, azzal kell megvallanunk uralmának elismerését,hogy nem szégyelünk ugyanazon az úton járni, amelyen Ő,nem szégyeljük, hogy a világ szemében annyira megvetettkereszt trónjáról kormányoznak bennünket. «Mert erre hivat-

1 1. Kor. 1. 18.2 Gal. 6. 14,

61

tatok, mivel Krisztus is szenvedett értünk, példát hagyvánnektek, hogy az ő nyomdokait kövessétek.»1

* * *

Krisztus koronázási útját a történelem diadalúttá avatta.Akik azt hitték, hogy e csúfsággal örökre lehetetlenné teszikKrisztust, nagyon csalódtak. Járt úttá lett az: az emberiség leg-jobbjai jártak rajta — mind olyanok, akik a legyőzött Krisztustvették komolyan, nem pedig az emberi szempontok szerintgyőztes ellenségeket. Mikor ki akarták szorítani királyságából,akkor erősítették meg abban.

Trónfelirata, akár gúny, akár a halálraítélés okának komolymegnevezése legyen az, mily kevéssé felel meg a valóságnak!Egy kis népre szorítani Krisztus királyi hatalmát. Mily balgagondolat ez! Nem akart a zsidók királya lenni, még kevésbbécsak a zsidók királya. A történelem itt is megadta neki amegillető címet: semmi sem, még az első zsidó-hívők makacs-sága sem tudta Krisztus királyságát korlátozni, egy országra,vagy népre befolyásolni. Rex universorum — mindenek királya.Ez lett volna az igazi trónfelírás.

1 1. Péter. I.. 21.

6. IBI EST REX?

Az istenkeresők irányítója.

PILÁTUS szkeptikus kérdésén kívül egy jóakaratú is el-hangzott az istenfélő bölcsek szájából. Alig tették fel akérdést, máris nagy zavar keletkezett. «Heródes királymegháborodék és vele egész Jezuzsálem.»1 Az igazi

Krisztus hírének vagy megjelenésének mindig ez volt a hatása.Az álkrisztusoktól nem szoktak félni. Ezekkel emberi eszkö-zökkel is könnyen el lehetett bánni, ha egyáltalában szükség voltellenkezésre. Hisz' ezek szoktak az emberi gyöngeségek leg-jobb pártfogói lenni! De Krisztus az ellenmondás jele volt.Ezért féltek tőle. Pedig nem azért jött, hogy valakitől trónjátelvegye, hanem, hogy az emberek átalakításával a düledezőtrónokat is megtámassza.

Hol van a király? Az istenkeresők vágyódása adta e kér-dést a bölcsek szájába. De az emberek nem tudták útbaigazí-tani őket. Bethlehemig megmutatták az utat, ott azonban csaka király igazíthatta el őket, csak általa nyerhették meg azt,amit kerestek. Mert lehet Istent különféle utakon keresni, devalóban csak Krisztus által lehet megtalálni.

Az individualizmusból táplálkozó modern vallási életnekegyik legcsúnyább kinövése az istenkeresés. A természetbőlindul ki, abból táplálkozik, annak igényei szerint alakítja val-lási meggyőződését, abban végződik, orvosságot keresve nemis annyira a léleknek, mint inkább az idegeknek. A természet-fölötti élet tényezőit, főképen a Szentírást, Krisztus személyéts ha kell szentségeit is, igénybe veszik, de nem azért, hogy abennük rejlő isteni erő hasson rajok, hanem, hogy ezeket for-

1 Máté 7., 3.

63

málják át a maguk képére, illetve szükségleteik szerint. Isten-keresőknek mondják magukat, tényleg azonban önmagukat keresik,magukból kiindulva akarnak szükségleteiknek megfelelő Istentés vallást alkotni: Eleinte folyóiratokkal ápolták a modernparáznaság e csúnya, patologikus jelenségét, később már szana-tóriumokat is kellett építeni, hogy a növekedő szükségletetkilehessen elégíteni. A laikus lelkipásztor lőn az irányító, akimegszabadította az embereket az «emberalatti» szükségletekbőlszármazó tárgyi világnézet babonájától s felszabadította ateremtő erőket, amelyek aztán «átélték» és «kiélték» az egyesemberek szükségletének megfelelő vallási tartalmakat.

Íme az elfajulás, talán még nem is a legmagasabb fokon!Ez és az igazi út között azonban még számtalan árnyalat lehet-séges. Mindegyiknek az a jellemző sajátsága, hogy nem Krisztusaz istenkeresés egyedüli irányítója és mértéke, hanem az énjátssza kifejezetten vagy titokban a főszerepet. Innen a vallásosélet eltermészetesedése, helyesebben elegyénesítése, elkrisztus-talanítása.

Azon ugyanis nem szabad csodálkoznunk,hogy azüdvösség-szomj minden embernél jelentkezik s így istenkeresővé teszi.Nincs emberi elme, amely ettől meg tudna szabadulni,1 egy-szerűen azért, mert sem önmagában, sem a látható dolgokbannem tudja megtalálni a valóság kielégítő magyarázatát, vagy avágyait megnyugtató tárgyat. Ezért született istenkereső mindenember s ennek a szükséglete nyilatkozik meg már a legelső«miért»-ben is, amelyet embertársához intéz. A baj ott kezdődik,mikor a feleletnek kizárólag a saját belátás után kell igazodnia,tényleg vagy elvileg elvetve minden megoldást, amely ezzelellenkezik s így az egyén szükségleteibe be nem illeszthető.Ezt nevezem a vallási élet elegyénesítésének. így állítottamfönnebb, hogy a modern istenkeresés a természetből táplál-kozik. Mert egyéni színezetűnek kell lennie a vallásos életnek,épúgy, mint minden más életjelenségnek. De ez az egyénnekés az egyéni értékeknek a tárgyi igazságokhoz való alkalmaz-kodásában nyilvánuljon meg, nem pedig ezeknek egyéni, alanyi

1 V. ö. a szerző Aquinói sient Tamás világnézete c. művét. 17. s köv.

64

értékekké való lealacsonyításában.1 Hogy mindez nem maradmeg tudományos elméletnek, hanem átmegy a gyakorlatba, jóltudjuk. A vége az, hogy tudatosan vagy tudatalatti módon avallási élet irányítását kizárólag a természet, az egyéni szükség-letek s végeredményben az idegek veszik át s Isten nem cél-pontja, Krisztus pedig nem irányítója az istenkeresésnek, hanemmindkettő egyszerű idegcsillapító eszköz.

Krisztus tud megnyugtatni. Hisz' ezért jött. Barátságosanhívja magához a fáradt és megterhelt embereket, hogy üdülésttaláljanak nála.2 Nevének említése is ily megnyugtató hatású.«A szájban méz, a fülnek kellemes dallam, a szívben repesőöröm.»3 Orvosság a beteg léleknek, erősítő olaj az egészségestagoknak. De ez nem egy változó Krisztus, akit az emberekmaguk termelnek ki saját hasonlatosságukra alakítva át mindent,amit a hit és történelem tanít róla. Krisztus az igazság válto-zatlan napja, az állandó, ragyogó és életadó nap. Körülötte kellmindennek forognia, a belőle kiinduló sugarak éltetnek mindent.Életadó sugarak ezek, amelyek nem szorulnak más életerőkenergiájára, hogy belőlük alakuljon ki egy-egy Krisztus, haneméletre keltik azokat s ellátják tartalommal és táplálékkal. Enneka napnak sugarai tisztító sugarak, amelyek elsősorban a tévedésmeg a bűn szennyét távolítják el a lélekből s csak azután termé-kenyítik meg azt, azután láttatják meg vele Istent. Ε napsugarakaz egyéni ferde nézetek, tévedések és bűnök ködén nem hatolnakkeresztül. Ha pedig mégis minden áron be akarnánk bocsátaniJelkünkbe azokat, akkor nem Krisztus spektruma, hanem a mizilált lelkünk visszfénye lesz láthatóvá. Nem istenkeresés tehát,hanem Istennek és Krisztusnak egyenes tagadása az, ha magunk-hoz akarjuk idomítani a vallásos élet tartalmát. Nekünk kellehhez idomulnunk, az életerőt ettől kölcsönöznünk s nem amagunkéból kell amazt táplálni akarnunk.

Az igazi istenkeresés Krisztusból indul ki és Bethlehembenvégződik. Neki kell a természetes üdvösségszomjat a tiszta

1 V. ö, a szerző Intuíció és átélés c. értekezését (Budapest, 1926) ésEgyéniség és igazság c. cikkeit a Credo! 1926. évfolyamában.

2 Máté 11, 28.3 Szt. Bernát: Sermo (5. super Cuit.

65

természet kereteiből kiemelnie s így attól az önző, egocent-rikus központtól megszabadítania, amely arra késztet, hogyIstent, a valóság középpontját is, csak a magunk szükségleteinekés érdekeinek arányában ismerjük el. A Krisztusból kiinduló,illetve általa megnemesített és természetfölöttivé alakított üdvös-ségszomj középpontja Isten: nemcsak Őt akarjuk, hanem úgyis akarjuk, amint megnyilvánul — feláldozva érte, ha kell amagunk világát, tévedéseinket,kedvenc eszméinket stb. Az eltévedtistenkereső azt kívánja, hogy minden egyéni vágyainak és szükség-leteinek áldozzon, a Krisztustól táplált üdvösségszomj ellenbenmindent föláldoz Isten igényeinek és szükségleteinek· Mert nempillanatnyi megnyugvásról, idegcsillapításról van itt szó, hanemvilágnézetről, egész értelmi életünknek Istenhez, mint közép-ponthoz való idomulásáról s így gyakorlati életünknek is más,nem önközpontú kialakításáról. Ez pedig áldozatot követeltőlünk, olyanformát, mint a bölcsektől. El kell vinnünk Krisz-tushoz fejünk aranykoronáját, összes értelmi kincsünket, hogyvizsgálja meg igazi vagy hamis aranyból van-e az. Lábáhozkell raknunk a mirhát, az önmegtagadásra kész lelkületet. Megkell gyújtanunk az elismerés tömjénét, benne imádva lelki éle-tünk irányítóját s kiadva kezünkből a vezetés pálcáját.

Krisztus üdvösségszomja gyötri a meghasonlás országábantévelygő lelkeket, mikor a napkeleti bölcsek csillagának fényeáttör a ködön s szájukba adja az első dadogó kérdést: ubiest rex? A nap még nem kelt föl, sugarai még nem törték áta tévedések és bűnök felhőjét, de az út már látható. Ennekfényében már olvasható az írás s veszélytelennek tűnik föl aJeruzsálembe vezető út. A természet, ennek irányítói, a tudo-mányok és tudósok, csak határozatlan útmutatással felelhetnekaz istenkereső kérdésekre, az Írás meg a csillag elvezethetnekBethlehemig, de a bebocsátás a király dolga. Ez soha nem ishiányzik, hiszen a csillagnak, ma Krisztus Egyházának, az út-mutatása már tőle volt. Ezzel akarta a lelket kicsalni a meg-hasonlás országából, hogy elvezesse a sol iustitiae napsütéseshazájába.

A Krisztustól származó üdvösségszomj kielégül, mert avégtelen bőségű forrás, az örök igazság vize táplálja. Élővizet

66

hordanak az így meghívott emberek belsejükben,1 amely soha-sem apad ki, folytonos összeköttetésben lévén az élővizek forrá-sával a Szentlélekkel! A természettől táplált üdvösségszomjazonban csak rövid időre csillapul le. Énünk meg a természetéltető és tápláló ereje ugyanis nagyon korlátolt. Önképünkrealkotott isteneink és krisztusaink hamar elvesztik vonzó éskielégítő erejüket. így mindig újak után kell futkosnunk, mígvégre alkotó erőnk teljesen kimerül, anélkül, hogy szomjusá-gunk csillapodott volna. Nem az alanyi kiélés, hanem a válto-zatlan Krisztus egyéni átélése tesz tehát bennünket boldogokká,egyéni értékeinknek az örökkévalókba történő bekapcsolása,mintegy ezekkel való színezése ad nekünk súlyt és erőt. Bár-mily képtelenül hangozzék is, de így van: az egyes emberneka végtelenben való felolvadása, értékeihez való simulása képezigazi, értékes egyéneket, az ettől való függetlenedés értéktelen,tucatembereket nevel. Mert a végtelen oly gazdag, hogy energiá-jának legkisebb csökkenése nélkül alakíthat ki végtelen sok,egymástól teljesen különböző egyént, míg az egyes ember épenürességénél és értékeinek mástól való függésénél fogva teljesenalkalmatlan arra, hogy tartós és tartalmas, főkép pedig azegész valósággal kiegyenlítődött egyéniséget alkosson vagyképviseljen.

Mikor aztán Krisztus magához bocsát s üdvösségszom-junkat n?.m engedi addig csillapodni, amíg vallásos életünketannyira el nem mélyítettük, hogy a sacramentum regis-t, királyititkai?, is föltárhatja előttünk. Itt kezdődik a megnyugvás sugyanannak a kenyérnek élvezete, amely Krisztust is tápláltaföldi életében: az Atya akaratának megcselekvése s minden— kis és nagy — eseménynek Isten szempontjából való nézéseés megítélése. A jósorsban Istent áldjuk, a balsorsban ótmagasztaluk. Jelentékeny és jelentéktelen dolgaink egyarántrá emlékeztetnek, jósága megnyilvánulásai és hírnökei gyanántköszöntjük azokat. Ez Krisztus királyi titka, a földi életet bol-doggá, keserves katonai szolgálatunkat pedig királyi uralommátevő nagy adománya és nemesi levele. Krisztus megnyugtatása

1 Jan. 7. 38.

67

nem idegcsillapítás, hanem egy az egész embert, értelmet,akaratot, érzéket és szellemet hatalmába ejtő és semmineművihartól meg nem zavarható szélcsendje az emberi lélek mélytengerének.

Ehhez a királyhoz és irányítóhoz menjetek ti istenkeresők!Mert egész életünk tulajdonképen nem egyéb mint vágyódás,kutatás Isten után. Nem a határozott elvek hiányoznak, nem iott van a baj, hogy az utat nem ismerjük, hanem gyöngeségünkmiatt eltikkadunk, a hosszú úton felverődő por pedig nem egy-szer elhomályosítja szemünket. Így aztán földi életünk sohasemlehet a tökéletesség, Isten zavartalan bírásának állapota, hanemcsak a feléje való törekvés. Ezért van szükségünk biztos irányí-tóra, olyanra, aki nemcsak elméletekkel vezet bennünket, hanemkézenfogva visz célunk felé. Ilyen vezérünk van Krisztusban,aki személyesen áll mellettünk, mint Pásztorunk és kormány-zónk, aki nemcsak csillagot küld vezetésünkre, hanem a belőlekiáradó életerő révén valósággal is indít, visz és eljuttat célunk-hoz. «Keressétek az Urat és erősödjetek meg, keressétek az őszínét mindenkor.»1 Ha a világ szélvihara telehinti szemeteketporral, ne zavarodjatok meg. Nézzetek királytok ragyogó sze-mére. Ez visszaadja előbbi éleslátástokat s a pillanatnyi zavarután megint bátran mehettek előre az istenkeresés útján. Hagyöngül erőtök, fogjátok meg Krisztus kezét. Hisz mindig mel-lettetek van s szeretettel bátorít benneteket. S mikor azt hiszi-tek, hogy távol van tőletek, mikor sem vigasztalását, de mégcsak jelenlétét sem érzitek, ne veszítsétek el istenkereső kedve-teket. Ilyenkor van hozzátok legközelebb s ti ilyenkor kezditekigazán meglátni Isten színét. Ez a szünetnélküli keresés, törtetéslelkünk élete. Amíg ez megvan bennünk, addig természetfölöttiéletet élünk s ennek utolsó lángja akkor alszik ki, mikor ezt avágyat és törekvést föladtuk. «Keressétek az Istent és élni foglelketek.»2

1 104. zsolt. 4.2 68. zsolt. 33.

7. Α JÓ PÁSZTOR

INDAZ, amit a huszadik század embere a király fogal-mához fűz, tulajdonképen csak mellékes, esedékesvonás. A külső fény, hatalmas hadsereg, az egészvilágra kiterjedő diplomáciai képviselet s hasonló dol-

gok annyira megzavartak bennünket, hogy nélkülük igazi királytvagy bármikép nevezzük is az emberi társadalom vezetőit, el-képzelni sem tudunk. Pedig ezek mind csak az idők sallangjai,amelyek a lényegtől akarják elvonni az emberek figyelmét sezekkel akarják kipótolni azt, amit a szegény királyoktól el-vettek. Mert a királyi hatalom csak egyik megnyilvánulásiformája az emberek fölötti uralomnak. Az emberek akkorkezdték uraikat így nevezni, mikor már érezték, hogy a törzs-főnőkön meg hasonló méltóságon felüli megtiszteltetés is szük-séges nemzeti nimbuszuk emeléséhez. Pedig akárminek nevezzékis uralkodóikat, akármily fénnyel vegyék is azokat körül, avalóságban a családatya erősen kibővített fogalma és hatalmajelenik meg bennük: a saját, édes-gyermekeinek, ezek család-jának és a távolabbi értelemben vett családtagoknak, a szol-gáknak ura, parancsolója és atyja. Ezek a patriarkális királyokvalaha pásztorok voltak, akik igazi nyájukat legeltették, átvittértelemben vett juhaikat pedig szeretettel kormányozták azemberi ész és a családi törvények útmutatása szerint. Ez acsaládi királyság domborodik ki Krisztus királyi hatalmában ajó pásztor fogalma alatt. Ha nem csalódom, itt kell keresniKrisztus királyságának minden földi hatalomtól megkülönböztetőjellegét, ennek a pásztori hatalomnak gyakorlásában kell lát-nunk Krisztus igazi királyi nagyságát.

Előszeretettel nevezte magát jó pásztornak.1 Minden

1 Ján. 10. 11

69

országban túlsúlyban szoktak lenni a béresek, akik csak asaját hasznukat keresik, ha másként nem, a bárányok kárárais. Ezeknek az üzelmeivel van tele a világtörténelem, ezekvoltak túlsúlyban akkor Izraelben is. Velük állott szemben,tőlük akarta óvni híveit. Ilyennek látták Krisztust a próféták.«És támasztok nekik egy pásztort — mondja Ezekiel1 —ki őket legeltesse, az én szolgámat, Dávidot; ő legelteti majdőket és ő leszen nekik pásztoruk. Én az Úr pedig nekikIstenük leszek s az én szolgám, Dávid, közöttük fejedelem.»Ilyen királyt akart Isten a embereknek adni. Az ember eddigrossz kezekben volt — így gondolkozott Isten. A maga, majdpedig ellenségének kezében volt a sorsa. Ezért adta Krisztust,aki átvette az egész emberi nyáj őrizetét, tulajdonivá tette,vezette és uralkodott rajta. Ez a jópásztori tevékenység Krisztuskirályságának megkülönböztető sajátsága, ez teszi uralmátigazán szellemivé. De nézzük ezt közelebbről.

Ά földi király viszonya rideg alattvalóival szemben. Félnektőle, legtöbbször gyűlölik, mert nem tud mindenkinek kedvéretenni s idegenek vele szemben. Sokszor csak kénytelenségből,családi érdekekből ül trónon. Hiányzik nála a lelkesedés ésérdeklődés azok sorsával szemben, akikhez igazán csak akénytelenség kapcsa fűzi. Innen van, hogy a lelkiismereteskirálynak teher a méltósága, mivel nem tud teljesen megfelelniminden kötelmének, a lelkiismeretlen fejedelem pedig teheralattvalóira nézve, mivel nem oda viszi őket, ahova kellene.De képzeljetek el egy királyt, aki országát megmentette, alatt-valóinak tisztességes életét lehetővé tette. A viszony azonnalbensőbbé válik, egész más szemmel nézi embereit, máskéntgondoskodik javukról. De aztán mit kell gondolnunk arról akirályról, aki csupa vérrokona fölött uralkodik! Az ilyentigen benső kapocs fűzi azokhoz, ügyes-bajos dolgaikat amagáénak tekinti s úgy intézi sorsukat, mintha a magáéróllenne szó.

Ilyen király Krisztus. Ά legbensőbb kapocs fűzi híveihez.«Ti pedig Krisztus teste vagytok — mondja az Apostol a

1 34. 13·

70

híveknek1 — és tagból való tagok.» Onnan van ez, hogy nemhaderő, nem külső erőszak hajtotta az embereket Krisztusuralma alá, hanem az életmentés hálájának felejthetetlen kötelékefűzi ezeket Megváltójukhoz, az Istenembert pedig az életadásjoga teszi az emberek királyává. Mert az emberek nemcsak a ter-mészet fölötti életet, hanem az arra való alkalmasság visszaszerzé-sét is Krisztusnak köszönhetik. Ezért teljesen az övéi az embe-rek s nem nézheti azokat oly idegeneknek, mint a földi királyalattvalóit. — De még több is. Híveinek ereiben ugyanaz avér csörgedez, mint az övéiben. Csak az újjászületettek tar-toznak Krisztus nyájához. Az újjászületés pedig úgy történik,hogy Krisztus vérét, a halála árán szerzett természetfölöttiérdemek energiáját, vezetik be a lélek ereibe és erőibe. Ezértnemcsak tulajdona vagyunk Krisztusnak, hanem testvérei is.Ezért oly benső a kapocs közte és hívei között.

A juh és pásztor közötti viszony gyönge e benső kapocsszemléltetésére, de elég a szerelő gondosság megértésére,amellyel híveinek javán munkálkodik. Megértjük fájdalmát azeltévelyedett juhon. Hisz' olyasmit kell éreznie, mint az em-bernek, akinek egyik tagját metszik le. Megértjük miért nemkímél fáradságot, hogy egy-egy elveszett báránykát megtalál-hasson. Saját véréről van szó, érdemeinek, megváltásának haté-konyságát kell bizonyítania. Ezért hagy el inkább 99 igazat,hogy egy tévelygő bűnöst megtaláljon.

Ilyen kezekre bízta Isten az ember üdvét! A gondosságés vigyázat hiánya miatt valóban senkinek sem kell tönkremennie. S hogy ez még intenzívebb és emberi természetünknekmegfelelőbb legyen, látható pásztort is állított mellénk. Nemmaga miatt, hanem a mi megnyugtatásunkra háromszor is kérttőle biztosítékot, hogy ugyanaz az érzület tölti el, mint őtmagát. Péter szeretsz-e engem? gondot tudsz-e viselni mind-arra, ami az enyém? S csak mikor megnyerte a föltétlenbiztosítékot, bízta rá nyájának legeltetését. Pasce öves meas!2

Ily szeretettel gondoskodik Krisztus alattvalóiról!Krisztus királyságának családias jellege kitűnik az egyes

1 I. Kor. 12. 27.2 Ján, 21. 15-17.

71

hívők javának kieséséből is. A földi király elsősorban a köz-jóról köteles gondoskodni s csak azután és ennek keretébengondolhat egyes alattvalóinak javára. Innen a sok félreértés afejedelem és alattvalói között. A közjó oly általános érdekű,hogy miatta az egyes ember érdekeinek bizony gyakran hát-térbe kell szorulniok. A földi országban a kíméletet nemismerő igazságosságnak kell uralkodnia, ha a rendet fönnakarja tartani. Ez aztán némi kegyetlenség vagy szívtelenségbélyegét nyomja a földi király működésére s távol tartja tőleazoknak a szívét, akik a közjó érdekében szenvedni kénytele-nek. Ez az egyenetlenség elválaszthatatlan a földi királyságtóls sok keserűséget okoz a lelkiismeretes uralkodónak.

Krisztus ezzel szemben mindenkinek a személyes javátakarja elsősorban. Az örök boldogság az emberiség közösjava ugyan, de nem olyan mint a földi közjó. Ezt csak az összespolgárok vállvetett munkája és fáradozása létesítheti és bizto-síthatja. Az örök boldogságot egyedül Isten irgalma és Krisztusérdemei létesítették. Az egyes embernek, bár a többiek tár-saságában, de tőlük függetlenül kell ennek elnyerésén fáradoznia.Sem embertársainak érdekeivel nem ütközik össze e végsőcélja utáni törekvésében, sem pedig meg nem rövidíti azokat;mindenki egyformán és mások megkárosítása nélkül részesülhetIsten kimeríthetetlen boldogságában. Ezért nem lehet Krisz-tusnak szemrehányást tenni, ezért nem panaszkodhat senki,hogy mások javára háttérbe kell szorulnia érdekeinek. Krisztusugyanazt a jót akarja mindenkinek, személyesen szeret min-denkit, így törődik mindenkivel. Az egyes emberektől függ,megértik-e szavát, közelében tartózkodnak-e, vagy pedig el-bolyonganak tőle. Eme nagy jó érdekében hozza Krisztus aszemélyes fáradság és őrzés szeretetteljes áldozatát. Simogatjaa hozzá közeledő báránykát, bátorítja a fáradtat és csüggedőt,italt szerez az eltikkadtnak, bekötözi a megsebesültét, dúslegelőre vezeti az éhezőt, az eltévedtet pedig fáradtságot nemkímélve keresi. Földi király ily szeretetre nem képes, de ilykormányzásra nem is alkalmas. Csak az Istenember végtelenmalasztbősége nem merül ki ily sok és sokoldalú szeretetgyakorlásában s csak a neki jutott tudás elég ahhoz, hogy

72

mindenkit nevén szólíthasson, ismerje egész bensejét és összesszükségleteit. Ilyen atyai gondosságú király Krisztus!

A jó Pásztor legszebb sajátsága az önzetlenség. A földikirály mindig hasznot vár alattvalóitól, mert csakis ennek ará-nyában tud velük jót tenni. Emiatt az alattvalók is elsősorbanadóalanyoknak érzik magukat s nem tudnak igazán fölmelegedniaz állammal szemben. Krisztus azonban semmit sem vár azemberektől. Dicsőségét tőlük függetlenül, kizárólag a magaérdemeiből szerezte. A sajtót egyedül taposta s a nemzetekközül senki sem volt vele.1 Az örök boldogságot nem azemberek adója vagy érdemei létesítik. Nem vár tőlük tehátsemmit sem, hanem csak ad és pedig kizárólag a magáéból,nem a közadakozásból összejött javakból. Szeretetében igazánsemmi sincs a haszonlesésből. A legtisztább barátsági érzület,az amor amicitiae, vezeti, amely csak ad, csak jót akar ellen-szolgáltatás nélkül. Istennek a szeretete ilyen. Ennek kellmegnyilvánulnia az Istenember királyi működésében is. A Ját-hatatlan Isten látható képmása Krisztus.2 Ezért kell szereteténekis önzetlen, baráti szeretetnek lennie s királyi méltóságánakebben kell különböznie a földi királyok önző és a nagy lelkekrenézve épen ezért oly súlyos terhétől.

Krisztust semmiféle érdek sem fűzi hozzánk, minketazonban annál több fűz őhozzá. A földi király jogara alattkönnyen meg lehet élni anélkül, hogy rászorulnánk vagy vár-nánk tőle valamit. Ha nem részesülünk is az állami élet jó-téteményeiben, nem sokat veszítünk vele. De ha a Krisztustólgondozott és fölajánlott jót elvetjük magunktól, akkor mindentörökre és visszavonhatatlanul elveszítettünk. Ezért nem közöm-bös dolog ránk nézve, hogy az ő jogara alatt élünk-e, törődünk-eutasításaival, halljuk és követjük-e szavát Megkérdezésünk nélkülteremtett bennünket Isten, nélkülünk szerezte meg Krisztus amennyországot, de mi oda nem mehetünk el nélküle. Ő pedig nemkényszerít oda bennünket akaratunk ellenére. Krisztus megadta azországához való tartozás s így a mennyei hivatás kritériumát:az enyéim ismernek engem, ismerik szavamat és követnek engem.”

* * *1 Iza, 63. 3. 2 Koloss. 1, 15. 3 Ján. 10. 7, 14.

73

Milyen legyen a Krisztus-király képe? Ha emberi elmevászonra tudná vetni s földi ecset ki tudná színezni, akkor azApokalypsis hadvezére lenne az igazi király-portré. De ezfölösleges fáradtság lenne. Emberek ebből csak földi hadvezérttudnának alkotni. Krisztus szellemi királysága, annak oly sokszép földöntúli, természetfölötti sajátsága nem domborodnékki. En csak az őskereszténységben is ismert királyképekérttudok lelkesedni, mert ezek visszaadják Krisztus királyságánakigazi megkülönböztető sajátságát. Az egyik a jó Pásztor, amásik a kereszten függő Krisztus. Sohasem felejtem el azt ahatást, amit a római Sta. Costanza fuori le mura jó Pásztor-képe tett rám. Ilyen a lelkeken uralkodó, azok mélyére hatótekintetet csak a jó Pásztornak vagy a keresztrefeszített Krisz-tusnak lehet adni. A külső fénnyel körülvett vagy az emberekfölött eltekintő merev, megközelíthetetlen Krisztusok nem em-lékeztetnek királyi hatalmának mibenlétére és gyöngéd gyakor-lására. Az oly ábrázolás pedig, amely elvonja a figyelmetKrisztus arcáról, főkép szeméről, szintén nem vezet király-ságának megértéséhez és szemléltetéséhez. A tűzlángú szemmeg a szájból kijövő kétélű kard Krisztus királyságának leg-főbb fegyvere és legszebb fölszerelése — az Apokalypsis szerintis. Ezért nem kell új király-képeket keresnünk. Sohasemszegyeitük, hogy királyunk trónusa a kereszt s nagyobb vigasz-talást, mint a jó Pásztor alakja és lelkülete semmiféle királyiarc vagy ábrázolás nem nyújthat a hívőknek. Tanulják ezekbentisztelni és imádni királyukat s η · dicsekedjenek másban, minta mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.

8. MELCHIZEDEK

Pap és áldozat

VILÁGI királyságban sokszor kegyetlen igazságosságuralkodik, Krisztuséban a szeretet, a szelídség. Az akardot hordozza, ezzel tartja fönn a rendet, ez alelkekkel beszél a lélekből és ennek eszközeivel. Az a

hatalom kényszerítő erejét érezteti, Krisztus az atyai jóságot.Ilyent csak az Istenembertől lehet várni, akinek a lelkek fölöttvan hatalma, aki a lelkekben működhet. Ez vezet át bennünketKrisztus papi királyságának taglalásába.

A lelkeken ugyanis a neveléssel is lehet uralkodni, amintazt a családnál látjuk, amelynek igazán kizárólagos, természet-adta joga a test mellett a léleknek a képzése is. De mivel azigazság alsóbbrangú megjelenési formáiban is nevelő hatású,azért meg kell különböztetnünk a lelkeken való uralom e kez-detleges formáját ama tökéletestől, amelynek célja az Isten ésember közötti közvetítés, a léleknek Istenhez vezetése és meg-szentelése. Ez az utóbbi a papi hatalom.

Régente a papi hatalom képviselője azonos volt a családfőivagy később a különböző fejedelmi hatalmak alanyával. A vallásta népek romlatlan lelkiismerete nem tekintette magánügynek,hanem a család, a törzs s később a nemzet minden tagjának bekellett kapcsolódnia annak gyakorlatába. Ezeket a nyilvánosvallási gyakorlatokat, amelyekkel az egyes népek Istenhez valóviszonyukat rendezhetni vélték, amelyekkel hozzá közeledtekés véleményük szerint megszentelődrek, vezették a polgárihatalom képviselői. Fejedelmek és papok, népük hadvezérei,lelki vezetői és Isten előtti képviselői voltak egy személyben.Ez volt a laikus (emberi megbízásból működő) papság, amely-nek legalább is külsőleg (az emberi közösség szempontjából),

75

de adott körülmények között (Isten különös intézkedésébőlvagy jóindulatából) belsőleg is megszentelő (hieratikus) jel-lege volt.

Hogy a két hatalom szétválását mi okozta, nehéz meg-mondani. Az ember bizonyára mind jobban elmerült a földidolgokban, önállósította azokat s elválasztotta Istentől. Így ala-kult ki a kettős cél. Az egyik az államé a földi közjó megala-pozására, a másik a lelkek birodalmáé, az üdvösség elérésére ésIsten jogainak biztosítására és megvédésére. Az első a királyi,a második a papi hatalom tárgyává lett.1

Mint egyenesen Istentől származó megbízás a papi hata-lom gyakorlására (hierarchikus papság) a szent történelembenMelchizedeknél található először. Nemcsak a maga és alattvalóinevében közeledett Istenhez, hanem idegenek is ilyennek ismer-ték el. így Ábrahám is. Visszatérve ugyanis győzelmes hadjára-tából, elébe jött «Melchizedek, Sálem királya, kenyeret és borthozván elé, mert a fölséges Isten papja vala, megáldá őt ésmonda: áldott legyen Ábrahám a fölséges Istentől, ki az egetés a földet teremtette!»2 Ábrahám el is ismerte e papi hatalmat,mert mindenből tizedet adott Melchizedeknek.

Ez a Melchizedek Krisztus előképe, úgy hogy főpapiméltóságának jelölésére egyszerűen e nagy ószövetségi férfiúnevét használja a szentírás: Pap vagy mindörökre Melchizedekrendje szerint.3 Szent Pál a zsidókhoz írt levelében mindenoldalról megvilágítja e gondolatot s tökéletesen kihasználjaannak tartalmát. A kevésbbé fontos mozzanatoktól eltekintve,csak arra akarunk rámutatni, hogy már Melchizedek neve jel-képezi Krisztus királyságát, cselekedetei pedig egyenesen azIstenember pap-királyi méltóságának előrevetített visszfénye.Neve az igazság, a békesség királya,4 ami Krisztusnak igazánmegkülönböztetett neve s királyi kormányzásának legfőbb törek-vése. Ténykedése pedig az áldozat bemutatása, főkép a kenyérés bor alakjában. Ez volt Krisztusnak is a legfőbb tevékenysége,s épen ez az áldozópapi tény ültette Isten jobbjára, ebből veze-

1 V. ö. Scheeben: Handbuch der Kath. Dogmatik 3. Bd. 387. ff.Wundt: Völkerpsychologie. 7 — 8. Bd.

2 Gen. 14. 17. s köv 3 J09. zsolt. 4 Zsid. 7. 2.

76

tendő le királyi méltósága. Isten jobbján ülni, királyi hatalmatjelent. Ezt pedig a zsoltár a Melchizedek rendje szerinti pap-sággal köti össze.1 Ilyennek látta Krisztust a próféta. «Íme egyférfi, csemete a neve, önmagából sarjadzik föl és templomotépít az Urnák. Ő épít templomot az Urnák és rajta lesz a dicső-ség, ülni fog és uralkodni királyi székében és ő pap leszenkirályi székében és a béke tanácsa lesz a kettő között.»2 Ön-magából sarjadzik föl akárcsak Melchizedek, akinek sem atyja,sem anyja nem ismeretesek, sem életének kezdetéről, sem halálá-ról nem tudunk semmit sem.3 Mindenben hasonlóvá lőn az IstenFiához, akiben titokzatos módon beteljesedett minden, amit aSzentírás Melchizedekről elhallgatott. Krisztus a Melchizedek-ben előképezett papságot a tökéletesség legmagasabb fokáraemelte, mert egy személyben képviseli a papot és áldozatot, akirályt és a nép megszentelőjét. Ezért papkirály Krisztus. Ezértkell királyi ténykedésének koronáját az általa bemutatott áldozat-ban látni. Ezért királyi hatalma is a legtökéletesebb mint olyané,aki a maga személyében gondoskodott híveinek legfőbb szük-ségletéről, lévén az áldozat a legjobb eszköz a végső cél el-éréséhez.

Áldozaton távolabbi értelemben minden cselekedetnek,dolognak vagy személynek nemes célra való felajánlását értjük,főkép ha ez önmegtagadással van összekötve. Így áldozat apénz, amelyet a missiókra ajánlunk fel, áldozat a gyermek, akita szülő a haza védelmére küld. Áldozatnak mondjuk továbbá,már közelebbi értelemben, az Isten dicsőségére és szolgálatáraszentelt dolgok felvitelét és letételét a templomban. Így áldozata gyertya, amelyet a templomi szolgálatra szentelsz, áldozat agyermek, akit Isten szolgájának nevelsz. A tulajdonképeni áldozatcélja azonban Isten fölöttünk való uralmának és fölségének el-ismerése. Az emberek között is így szokás ez. A gyermekekszüleikkel, a szolgák uraikkal, a jótéteményesek jótevőikkelszemben ápolják szívükben a hála és elismerés érzelmeit. A belsőérzület föltétlenül szükséges ugyan, de emberek között nem

1 109. zsolt.2 Zak. 6. 12-13.3 Zsid. 7. 3: III. Qu, 22. a. 6,;id. 3.

77

elég. Mivel a bensőt nem látjuk, hacsak valami külső jel tud-tunkra nem adja, az elrejtett érzületnek külsőleg is meg kellnyilvánulnia. Minél szorosabb kapcsok fűznek tehát bennünketvalakihez, annál nagyobb elismerésre és ennek külső nyilvánítá-sára ösztönöz bennünket lelkünk; annál inkább törekszünk, hogyelismerésünk külső nyilvánítója megfeleljen benső érzületünknek;annál inkább a magunkéból, mintegy saját énünkből, lelkünkbőlakarjuk venni és kidolgozni elismerésünk tolmácsát és hordozóját.A hűbéres vagy szolga eleget tesz ebbeli kötelességének urá-val szemben, ha a föld termékeiből ajánl föl neki valamit el-ismerése jeléül. De a gyermek már természetszerűleg arratörekszik, hogy saját munkájával (ha még oly gyatra is az) ked-veskedjék szüleinek, mert csak ez jelképezi megfelelő módon,hogy tőlük nyerte életét és képességeit. A belső érzület és azazt jelképező külső tény (ajándék, szavak stb.) egyaránt lényege-sek az emberi élet eme természetszerű megnyilvánulásainál.

A legtöbb és legbensőbb kapocs azonban Istenhez fűzbennünket. Mindazt, amit embertársaink, de a többi teremtmé-nyek is nekünk juttatnak, Istennek köszönhetjük. Nélküle, teremtőjósága nélkül semmi sem léteznék s mindenható kezének segít-sége nélkül a teremtett dolgok nem működhetnének. Mindenünk,amink csak van, Istentől van és sokkal inkább az Ő tulajdona,mint minmagunké. Ha a természet ösztönöz bennünket, hogyembertársaink jótéteményeit elismerjük, akkor valóban egészlényünk súlya működik és késztet arra, hogy Isten e fölségétés egész lényünket átható uralmát bensőnkben átérezzük ésemberi természetünknek megfelelő külső jelekben nyilvánítsuk.A belső elismerésünket jelképező, érzelmeinket tolmácsoló sígy Isten fölségét és fölöttünk való teljes uralmát hirdető külsőcselekedeteket nevezzük áldozatnak.1 S ha már szüleinkkel szem-ben arra törekszünk, hogy olyan dologgal kedveskedjünk nekik,ami egészen tőlünk származik, aminek elkészítésére a legjobbtehetségünket használtuk fel, amit kivonunk a magunk használa-tából s kizárólag nekik adjuk, úgy Istennél is így kell tennünk:az áldozati tárgyat minden profán használatból ki kell zárnunk

1 Π 11. Qu. 85. 11 1.

78

s tisztán Istennek szentelnünk. Eszerint az áldozat a profán,világi használattól elkülönített s tisztán Istennek szentelt oly érzékidolog felajánlása, Isten színe elé vitele, amely az Úr legfőbb ural-mának és frissességének elismerését jelképezi. Isten fölöttünk valóuralmát pedig nemcsak akkor ismerjük el, ha hódolatunkat ésimádásunkat mutatjuk be előtte, hanem akkor is, ha kérünk tőlevalamit, hálát adunk jótéteményeiért vagy megengeszteljükbűneinkért. Innen az áldozat négy fajtája: az imádó, kérő, hála-adó és engesztelő áldozat. Azért fontos ez, mivel addig amíg azemberek találékonyságára voit bízva az áldozat módozata (ter-mészettörvényi áldozat), vagy pedig Isten maga határozta eztmeg (mint az Ószövetségben), az egyes áldozati formák asze-rint változtak, amint a kifejezendő érzület (hála stb.) megkívánta,így az égőáldozatok fölfelé szálló lángja az ember imádásátvagy háláját jelképezte, az állati élet kioltása pedig az engesz-telést, mintegy elismerve azt, hogy az ember érdemelné megvétkeiért a halált, az élettől, Isten egyik legnagyobb jótétemé-nyétől való megfosztást.

Az emberek sokáig keresték a formát, amely Istentől valófüggésüket a legjobban kifejezné. Istentől való függésük a leg-bensőbb és legtökéletesebb lévén, mintegy természetszerűlegjutottak arra a gondolatra, hogy az élet kioltásával jelképez-hető ez leginkább. Az már az értelem elfajulása volt, mikoremberi élet kioltására gondoltak. Efölött csak Istennek van jogas az Ő kifejezett parancsa vagy engedélye nélkül az ilyen áldo-zat csak bűnös és Isten előtt utálatos lehetett. Ezért a józanulgondolkozó ész a pogányságban, de még Isten is az Ószövet-ségben úgy intézkedett, hogy az emberi életet az állativalhelyettesítsék s ennek kioltásával jelképezzék Istennek az emberfölötti uralmát s teljes átadását biztosító érzületét.2 Ez azon-ban, amint már megjegyeztük, az áldozatnak csak egyik for-

1 Ezzel a szóval az áldozati adományon történő bármily változástakarok jelölni, ami elég ahhoz, hogy az embernek a «földtoló, az «elvilágiaso-dástól» való mentességét vagy megtisztulását és «istenes» (mennyei» érzületétjelképezze.

2 A józan ész kereteiben mozgó áldozat a sacrificium acceptum, azIstentől is jóváhagyott formája a sacrificium ratum et acceptum.

79

máját képviseli és érintetlenül hagyja a változás, a «szentelés»egyéb módozatainak kifejező és jelképező erejét.

Hogy az áldozat lényegébe beláthassunk, tudnunk kellazt, amit egyéb olvasmányainkban is többször fogunk hang-súlyozni, hogy az ember érzületét tagadta meg Istentől, t. i.bensejének, világfelfogásának és életének Istentől való átha-tottságát és hogy ez az érzület Isten legbecsesebb adományas az ember Istenhez való összes más viszonyának összefog-lalója és hordozója. Az élettelen meg a tisztán ösztönöktőlhajtott lény puszta létével és az Istentől megszabott rendbetartásával szükségszerűen és szünet nélkül hódol Istennek,tudattalanul ismeri el legfőbb teremtő és fönntartó hatalmát.Íme az áldozat lényege! Ezért mondhatjuk, hogy a mindenségléte és működése szünetnélküli dicsőítő áldozat Isten színe előtt.Ebben az ember is, akarva-nemakarva, részt vesz. Hisz testiléte és ösztönei szerint egyrangú az élettelen teremtménnyel,ezeknek törvényeit nem változtathatja meg. Így az emberhangjának is meg kell szólalnia a mindenség diszharmóniátlankoncertjében. Így együtt áldoz Isten színe előtt a világegye-temmel.1 Mint eszes lénynek azonban ezt az Istentől valófüggést el kell ismernie, át kell éreznie, tehát érzületében #e//az Istent hordoznia. Emellett a teremtés koronája lévén, nem-csak a maga érzületét kell élőtudatossá tennie, hanem az egészmindenséget is, úgy hogy ez tulajdonképen az emberben és azember által hódol meg Isten előtt tudatossá vált elismerés és érzü-let alakjában. Ezt az érzületet nevezi szt. Tamás lényegesáldozatnak, amitől egyetlen embert sem lehet fölmenteni.2 Ezaz érzület Istennek egy újabb adománya, amelyhez tökéletesencsak a kegyelem révén juthatunk el. Ennek a kifejezése és jel-képezése az áldozat föladata. Nem testét, nem ösztöneit vontameg az ember Istentől, mikor vétkezett az «istenességet» el-dobta magától, hanem érzületét. Innen távolította el Istent,ezzel szerette volna kitörülni a valóságból is, ezzel vonta kimagát a mindenség egyhangú áldozatából. Ha tehát újra el

1 Ebben az értelemben mondja szt. Tamás I. Qu. 60. 5, hogy ateremtmény jobban szereti Istent, mint önmagát.

2 II-II. Qu. 85. a. 4.

80

akarja ezt ismerni, akkor azt kell külsőleg is jelképeznie, hogyferde, «világias» érzületével jogsértést követett el s így készvalamit a magáéból Istennek szentelni, a profán használatbólés állapotból bármely módon kivenni és kizárólag Istentulajdonává tenni. Ezt tette földje termékeinek elégetésével,állatainak leölésével stb. Ha pedig kérni akar valamit Istentől,akkor megint azt kell jelképeznie, hogy a megfosztás állapotá-ból a birtokláséba Isten segítségével remél eljutni. Tehát ismétIstennek szentel valamit, a profán állapottal segítségre szorulá-sát és tehetetlenségét, a megváltozott, megszentelttel pedig abirtoklást fejezve ki. Mikor végül az ember az istenes érzü-letet már birtokolja s pusztán hódolni vagy hálát akar adniIstennek, akkor áldozati adományának azt kell kifejeznie, hogyez az érzület nem tőle van, hanem Istentől, aki «földi» álla-potból emelte fel e «mennyei» érzülethez. Kifejezőül és jel-képül tehát ismét a megszentelést választhatja csak, a profánhasználatból való elkülönítést Isten kizárólagos szolgálatára.1

A világi érzületet minden esetben a dolog profán állapota(terminus a quo), az istenest pedig a megszentelt (terminus adquem) jelképezi. Hogy e két határpont között az utat nema puszta megsemmisítés vagy destrukció által lehet megtenni,hanem a változás minden fajtája alkalmas erre, szt. Tamásvilágosan tanítja.2 Rendszerébe ez az elmélet nem is illik bele,Nála az áldozat Istennekszentelés, nem pedig megsemmisítés.Mivel az Istenhez való közeledés az áldozatban éri el tető-pontját s a léleknek az előkészítését, az istenes érzület kialakításátföltételezi, azért a papi hivatal legmagasabb ténykedésénekmindig az áldozatot tekintették, t. i. az Isten és ember közöttibenső közvetítést, az ember legbensőbb érzelmeinek (imádásá-nak, hálájának, kéréseinek és engesztelő imáinak) Isten trónjaelé való vitelét s viszont az Isten részéről kilátásba helyezettadományoknak (meghallgatás, megszentelés stb.) az emberekhezvaló eljuttatását. Innen a papi hivatal számos feladata: 1) a neve-

1 Szt. Tamás a szentség lényegét a földtől mentes állapotban és azIstenhez való csatlakozásban látja. Etimológiája hibás lehet, de dologi meg-állapítása kifogástalan. Értelmét eléggé megmagyaráztuk. II-II. Qu. 81. a. 8.

2 II- II. Qu. 85. a. 3. ad. 3.

81

lés (az istenes érzület kialakítása), 2) kormányzás (az embernekIsten útjaira való terelése) és 3) az áldozat bemutatása.

Hogy Krisztus a legtökéletesebb pap volt, az első ésmásodik pontra vonatkozólag későbbi elmélkedéseinkből fogkitűnni, mikor kimutatjuk, hogy tanításával megváltotta, egészúj istenes érzületre nevelte az emberiséget, kormányzásávalpedig föltétlenül biztosan vezeti azt végső célja felé. Itt csakáldozópapi ténykedésére térünk ki, mikor hangsúlyozzuk, hogypapsága azért volt a legtökéletesebb, mivel egy személyben kép-viselte az áldozatot és áldozó papot, de meg azt a benső érzü-letet is, amelytől az áldozat tulajdonképeni értéke függ, amelynélkül merő külsőséggé és értéktelen játékká sülyedne le a méglegfönségesebb áldozati cselekmény is.

Úgy a természettörvény, mint pedig az ószövetség áldo-zatai ugyanis azért voltak oly tökéletlenek, mivel más volt azérzület hordozója, más az áldozati adomány (az érzületet jel-képező érzéki dolog) és más az áldozópap. Hogy az áldozatkedves (acceptum) legyen Isten előtt, mind a három mozza-natnak találkoznia és egyesülnie kellett az áldozat tényében.Ha egyik vagy másik hiányzott, akkor az áldozat érték- ésérvénytelen ténykedés volt. Ezért panaszkodik Isten a zsidóküres, érzületnélküli áldozatai ellen. Talán azt hiszitek — mondja —hogy nekem szükségem van tulkaitokra meg a bakok vérére!Ez mind az enyém, s ezzel semmit sem adtok a magatokéból.De hozzátok nekem a lelketek őszinte dicséretét és legbensőbbérzületét, ez a tiétek, akkor áldozatotok teljes és értékes leszelőttem.1 Máskor meg azért rótta meg őket, mivel nem a meg-felelő helyen, vagy nem a kiválasztott személyek, papok általmutattak be neki áldozatot. Még nagyobb volt a bizonytalansága természettörvény áldozatai körül, úgyhogy a Krisztus általteremtett új állapot a kínzó bizonytalanságoktól való megvál-tást jelentette.

Krisztus elsősorban is saját személyében örök, változatlanpapságot képvisel. «Fiam vagy te, én ma szültelek téged.»2

«Te pap vagy mindörökké Melchizedek rendje szerint».3 Íme

1 49. zsolt. 7-15. 2 2. zsolt. 7. 3 109. zsolt. 4; III. Qu. 22. a. 5.

82

az isteni megbízás csalhatatlan tanúságai! Ezt a hivatalát azemberek nevében gyakorolta. Mert azért jött, hogy megmentse,ami veszendőbe ment1 és hogy életet adjon s azt bőségesenadja2 és senki se vesszen el, aki benne hisz.3 Az emberiségbűnbánó érzületét vitte Isten színe elé, «testének napjaibankönyörgéseit és esedezéseit nagy kiáltással és könnyhullatá-sokkal bemutatván ... meghallgattatott az ő hódolatáért... ésföláldoztatván, örök üdvösség oka lett mindazoknak, kik nekiengedelmeskednek».4 így nemcsak az emberiség áldozatos érzü-letét vitte Isten elé, hanem Isten adományait is közvetítetteaz emberekkel. Mert általa «fölötte nagy és drágalátos ígére-teket ajándékozott nekünk, hogy ezáltal az isteni természetrészeseivé legyünk».5 Olyan közvetítő volt, akiben Istennekegész teljes volta lakik testi valóságban, általa bocsátván min-den vétkünket, eltörülvén az ellenünk szóló végzés kéziratát.1'Krisztusban tehát nemcsak a megszentelő (hieratikus), hanemaz isteni megbízású (hierarchikus) papságnak a jellemző saját-ságai is megtalálhatók. Mivel pedig ebbeli hivatalát nem egynemzet, hanem az egész emberiség nevében végzi s ezzel nyerrajtuk legfőbb királyi hatalmat, azért királysága az emberek meg-szentelésére irányuló (hieratikus), isteni megbízatású (hierarchikus)királyság.

Az, ami Krisztust királyi pappá teszi, adja meg emberitermészetének, ez érzékelhető dolognak, az áldozatjelleget is.Emberi természete az örök Igével való egyesülés révén nem-csak megszenteltetett, hanem annyira lefoglaltatott az IstenFiának személyes tulajdonává, hogy másé már nem is lehet.Az áldozat jellege az « Istennekszenteltség» sehol sem dombo-rodik ki annyira, mint az Istenembernél. Ezenkívül a kereszten,mikor az egész emberiség átka ránehezedett,7 újból Istennekszenteltetett az emberi élet, kioltásával elismerve, hogy mind-nyájan megérdemlik a halált, nemcsak a testi, hanem az örökhalált.8 Krisztus embersége, emberi élete volt valóban a leg-

1 Luk. 19. 10. 5 Péter 1, 4.2 Ján. 10. ίο. 6 Koloss. 1. 9, 13-14; 111. Qu. 22. a. 1 et 2.3 Ján. 6. 40. 7 Gal. 3. 13.

4 Zsid. 5.7-9. 8 III. Qu. 22. a. 2. ad 3.

83

tökéletesebb áldozati adomány, aminőt Isten csak készíthetettönmagának, nemcsak megsértett fölségének megengesztelésére,hanem e sértés nagyságának szemléltetésére is.1

Ugyanaz a személy képviselte végül az áldozati érzületet.Az Atyával egylényegű és nagyságú örök ]ge emberi termé-szete szerint megalázhatta magát Isten előtt. Az engedelmességhatotta át papi hivatalának gyakorlását, ez tette áldozati ado-mánnyá, ez az érzület szentelte meg áldozópapi tevékenységét,a kereszthalált. Nem hiányzott tehát Krisztusnál az áldozattökéletességéből, Isten előtti kedvességéből és elfogadottsá-gából semmi sem. Ami után az emberek vágyódtak, Istent fön-ségének és uralmának tökéletes uralmát méltó módon akarvánelismerni és ünnepelni, megvalósult Krisztusban, a papban ésáldozatban. Mert nemcsak bizonytalan s a természetfölöttiszentséget nem is sejtető jelképekben (mint a természeti tör-vény áldozatainál), nem is a valóságot csak jelző árnyképekben(mint az ószövetségben) érintkezhetünk már ezután Istennel,hanem az általa kétséget kizáró módon jóváhagyott és elfoga-dott keresztáldozat és annak Melchizedek rendje szerinti meg-újításának erejében, a kenyér és bor színe alatt, a szentmisében.

* * *

Az újszövetség áldozat nélkül nem maradhatott. Az emberitermészet alaptörvénye kívánja meg ennek bemutatását2 s azószövetség isteni törvénye ezt az akkori idők igényei szerint,főkép pedig a szövetség árnyék és jelképes voltának megfelelőenrendezte. Krisztus azért jött, hogy általa beteljesedjék, töké-letesedjék minden, ami az embernek Istenhez való viszonyátrendezi. Ezért alkotott főpapi személye alatt és erejében működőpapságot, amely az egyesek és népek nevében ugyanazokkala könnyekkel és ugyanazzal az áldozati adománnyal lép Istenelé, amellyel Krisztus egykor kiérdemelte meghallgattatásár.Ily gyöngéden gondoskodott híveinek legfőbb szükségletéről,az Istenhez való közeledhetésről, minden emberi közvetítéskizárásával, tisztán az Istenember erejében. Mert ez az áldozat

1 III. Qu. 1 a 2.2 II-II. Qu. 85. a. 4.

84

és papság nem emberi találmány, nem is természeti erők működ-nek bennük, hanem kizárólag Krisztus ereje és dicsősége.

A szentmise minden tekintetben a legtökéletesebb áldo-zat. Az áldozati adományok, a kenyér és bor, a legtökélete-sebb Istennekszenteltség állapotába kerülnek az átváltozásrévén, mert állagi lényegük helyét maga Krisztus foglalja el scsak külső színeik és sajátságaik maradnak meg. Az áldozatlényegéhez tartozó változás tehát a lehető legnagyobb (anélkül,hogy megsemmisülés vagy destructio lenne), a szentelés pediga minden szentség urának és forrásának valódi és lényegszerümegjelenülése folytán a legfelségesebb. Mivel végül Krisztusugyanazzal az érzülettel, mint az emberiség helyettese jelenmeg a kenyér és bor föláldozásakor (consecratio), mint aminőföldi életében, főkép pedig a kereszten áthatotta, azért a szent-misében csakugyan a legeszményibb tökéletességű áldozatotbirtokoljuk. Ugyanaz, aki királyunk, egyúttal papunk, közvetí-tőnk is Isten előtt, helyesebben azért mert ilyen, Királyunk ésUrunk.

Ezzel az egyetlen áldozattal gyűjtötte össze Krisztus aföld népeit s alkotott oly egységes országot, aminőt földihatalom nem teremthet. «Mert egy kenyér és egy test vagyunksokan, mindnyájan, akik az egy kenyérben részesülünk.»1 Próbál-kozhatnak Krisztus tanításának szétszaggatásával, darabokraszabdalhatják köntösét, az áldozópap és áldozat egységéheznem nyúlhat hozzá senki sem. Akik ekörül csoportosulnak sa Krisztustól hirdelett istenes lélekkel állják körül a kereszt oltárátés részesülnek az áldozat gyümölcseiben, azok JÇrisztus hívei, orszá-gának tagjai. Itt találkoznak aztán Melchizedek és Zakariástemplomépítő csemetéje Krisztusban. A kenyér és bor áldozataépítik meg az egységes Egyházat, Isten templomát a földön.'2

Ezért az emberiség papkirálya Krisztus.

1 111. Qu. 22. a. 6. ad 2.2 1. Kor. 10. 17.

HARMADIK RÉSZ

KRISZTUS KIRÁLYI MÉLTÓSÁGÁNAKJOGCÍME ÉS GYAKORLÁSA

«Isten pedig, a mi örök királyunk,a földön művelte üdvösségünket.»73. zsolt. 11.

«És fölemelte nekünk az üdvös-ség szarvát, Dávidnak, az ő szolgájá-nak házában.» Luk. 1. 69.

1. MEGVÁLTÓ

Agnus Dei, qui tollit peccata mundi.

ZENTÍRÁSI képeink Krisztust királyi tevékenységénekkülönböző formájában állították elénk. Láttuk minthadvezért, szenvedő lelkeket irányító pásztort éspapot. Most azt akarjuk kutatni, hogy mindemez

életmegnyilvánulások miként jellemzik királyi méltóságát, hogyanfolytak be annak kialakulására s minő jogcímet adtak ennekgyakorlására. Félreértés elkerülése végett előrebocsátjuk, hogyKrisztusnak királyi méltóságához nem kellett jogcímeket sze-reznie, hanem csak teljesítenie kellett mindama föladatokat,melyek elvégzésére küldetett s amelyek gyakorlására a meg-testesülésben királyi hatalmát nyerte. Ha tehát azt állítjukpl., hogy Krisztus azért király, mivel megváltotta az embe-reket, ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy azelőtt nem voltkirályi joga az emberiség fölött, hanem hogy a megváltás tényé-vel újból és végleg megpecsételte királyságának elismerő ok-levelét, teljesítvén az Atya akaratát.1

Ebben az értelemben állítjuk, hogy JÇrisztus királyi méltó-ságát a megváltással érdemelte ki, amellyel az emberiséget jogostulajdonává tette, őmaga pedig teljesjogú ura, parancsolója ésvezetője az embernek-

Ennek megértésére az emberiséget mint massa perditio-nis-t, a romlottság és gyámoltalanság tömkelegét kell elkép-zelnünk. Alig hogy megkezdődik történelme, islentagadás,testvérgyilkosság, majd meg válogatott paráznaság jelzik utait.Azután pedig mind mélyebbre süllyed s bár nem egyszer a

1 Krisztus királyságának hasonló mozzanatait a 111. Qu. 22. a. 2. ad.3. vagy még inkább III. Qu. 59. a. 3. világításában kell néznünk.

88

kultúra szédületes magaslataira emelkedik, belső értéke mind-jobban csökken, mindinkább eltávolodik a nagy világnézetiösszegezésektől, sőt azok lehetőségétől is. Kiolthatatlan szomjgyötri a végtelen után, de az üdítő forráshoz vezető utat nemtalálja, sőt ebbeli keresésében elsősorban belső lelki erőigátolják. Bizonyos határon túl értelme már természeténél fogvanem lát. Pedig épen itt kezdődnének azok a kérdések, amelyeklegjobban érdeklik: végső cél, túlvilág, a jutalmazó vagy bün-tető Isten. Ehhez járul az érzelmi világ rakoncátlankodása,amely egyrészt gyöngeségével (az akaratban), puhaságával (azérzéki vágyban) a rossz felé hajtja s a jótól távolítja. Gyámol-talan tömeg gyanánt áll előttünk az emberiség, mert sem meg-nyugtató célt nem tud maga elé tűzni, sem pedig lelki életenyomorúságától nem tud szabadulni.

Ezenkívül szemlélnünk kell a testi nyomorúságot is,amelynek az ember valóságos rabja. Hogy a különböző ele-mekből álló test romlandó s így a betegségnek és halálnakszületett adófizetője, könnyen belátjuk. De nehéz megbékülnia gondolattal, hogy ennek megváltozhatatlanul így kell lennie,hogy egy életnek ne legyen más és magasabb célja, mintreménytelenül szenvedni. Magasabb lelki életünknek az alsóbb-tól való függése is természetszerűnek tűnik föl, hisz a kettőegy személyben egyesül s így nem csoda, ha egymást befolyá-solják. De természetellenesnek tűnik föl az alsóbb élet ural-kodása a felsőbbön s ennek olyan befolyásolása az előbbiáltal, hogy nemcsak vezetőszerepe veszik el, mint az emberi-ség nagy részénél, hanem tisztánlátása és eredményeinek biz-tossága is szüntelen veszélyben forog.

Ez a néhány vonás s kinek-kinek a saját keserves tapasz-talata mutatja, hogy a testi és lelki élet egyaránt átok gya-nánt nehezedik az emberre, hogy ennek igazi rabszolgaság-jellege van, hogy céltalan és kilátástalan küszködés önmagávalés a természettel. A természetes értelem ezt a problémát meg-oldani nem képes és sem azt nem tudja megmondani, miértkell ily nyomorult életet folytatnia, sem pedig azt, hogy mikéntlehetne ennek tartalmat adni. Egyet azonban homályosan sejt-het, hogy az ilyen emberi élet nyomasztó terhe és szükséges-

89

sége mögött valami nagy katasztrófának kell rejtőzködnie. Azemberi élet átok és rabszolgaság. Ezzel pedig ártatlanokat nemlehet sújtani. Ezért valami bűn és tévedés következménye gya-nánt nehezedik ez ránk, ez vitte az emberiséget abba a nagykatasztrófába, hogy önmagával tehetetlen bűnben és rosszbanfetrengő, nyugalmat nem találó massa perditionis gyanánt kelltengődnie.1

Az emberi értelem eme halvány sejtelme (eredetét ittnem kutathatjuk) a nemzetek közmegegyezésében meg is nyil-vánul, mert nincs az a vad nép, amelynek mondái egy régi,az emberiség bölcsőjében elkövetett nagy bűnről ne tudnának.A Szentírás pedig az isteni tekintély egész erejével biztosítbennünket, hogy az emberiséget Isten nem nyomorult, célta-lan és rabszolgaéletre teremtette, hanem Istent élvező, Istené-hez hasonló boldogságban a földön uralkodó koronás király-nak. Az embernek azonban ez nem volt elég. Nemcsak része-sedni akart Istenben, hanem tőle függetlenül akarta meghatá-rozni, a maga erejéből elérni boldogságának tárgyát és Istenmegkerülésével és kizárásával tisztán a maga feje szerint sze-retett volna eljutni a jó és rossz ismeretére.2

Íme a nagy katasztrófa, amely a fönnebb vázolt Istentőlelhagyott nyomorúság és rabszolgaság állapotát idézte elő!Azzal, hogy az ember az Istentől nyújtott és teljesen végsőokra támaszkodó tudást eldobta magától s egy az emberi fon-tolgatásokra támaszkodóhoz szegődött, eladta magát a tudat-lanságnak, rabszolgájává lett s ennek bilincseiben sínylődik,nem találván meg az élet és a világ biztos és végső megíté-léséhez szükséges elveket és feleleteket. Azzal, hogy vissza-utasította az Istenben való boldogságot, eladta magát a terem-tett világnak. Ez pedig ugyancsak megkínozza, mikor egyrésztfolyton csalogatja vágyait, de kielégítetlenül hagyja azokat,másrészt pedig rázúdítva minden ellenséges erejét, betegség-gel és szenvedéssel kínozza meg. Így tartja a zsarnok termé-szet folytonos szolgaságban, rabbilincsekben a nyugalmát nemtaláló embert. Amikor végül eldobta magától Isten segítő

1 C. Gent. 4. 52.2 II-II. Qu. 163. a. 2.

90

kezét s a maga erejéből akart a boldogsághoz és végső cél-hoz eljutni, amikor nem kellett neki az a természetfölöttiorvosság (a malaszt), amely az alsóbb, érzéki élet rakoncátlankodását eltüntette, az ész és akarat uralmát az egész, úgy amagán, mint a társadalmi emberi életben biztosította, akkorrabszolgája lett önmagának, labdája szenvedélyeinek. Mivelpedig az ördög tanácsára és sugallatára ment bele az ember eszánalmas cserébe, azért azt szoktuk mondani, hogy a «világ»urának,1 a sátánnak adta el magát az ember, ennek a rabszolga-bilincseit viseli, ennek az uralmát nyögi. Ezért massa perdi-tionis az emberiség. A maga fejéből és erejéből a romlás felétör, szánalmas elvakultsága és cseréje folytán a romlottságfejedelmének uralma alá jutván, tehetetlenségében és gyámol-talanságában onnét a maga erejéből meg nem szabadulhat.

A nyomorúságokkal és a földi élet vigasztalan rabszolga-ságával mindazáltal valamikép csak megbékülne az ember.De az, hogy ebből az állapotból ne legyen szabadulás, hogyproblémái meg ne oldódjanak, hogy életének ne legyen hatá-rozott, a földi élet sivárságait eltüntető s elviselhetővé alakítócélja, még gondolatnak is tűrhetetlen és boldogtalanító. Az tehát,aki az embert kiszabadítja a romlottság tömkelegéből, kiváltjaaz ördög bilincseiből és rabszolgaságából, szóval ismét úrráteszi önmagán és a világ fölött s így visszaadja neki Istenbenvaló boldogságát, az az emberiség legnagyobb jótevője, meg-váltója, ura és királya. Ezt tette Krisztus i. a világnézeti fel-világosítással, 2. a váltságdíj lefizetésével, 3. az emberek meg-szentelésével. Ezért királya az emberiségnek, aki királyi mél-tóságát a legnagyobb jótétemény adásával érdemelte ki.2 Vegyükezeket sorban.

Világnézelünk hiányainak eloszlatására és tudásunk töké-letesebb összegezésére sokat gondoltak már emberek. De vagy

1 Ezért j e len t i a «v i lá g» az újszövetségben az istentől e lpár tol t , a/I s t e n e lve i t , a benne való boldogságot kizáró és mással, vagy hamis, vagypedig t i s z t á r a természetes elvekkel és boldogsággal kipó to ln i akaró törek-véseket. V. ö. az első rész olvasmányait.

2 Ezért mondhatjuk theologiailag: causa eltíciens (meritoria) regiacpotestatis in Christo est redemptio.

91

nem tudtak a feladattal megbirkózni, vagy nem érdemeltekhitelt. Übermenscheknek gondolták és mondották magukat, dehiába volt. Az emberiséget megváltó szót kimondani, sejtelme-ken túlmenni s a bizonytalanságot eloszlatni nem tudták. Mind-ezek a megoldások u. i. természetüknél fogva bizonyos mese-szövéseket képviselnek. A túlvilágról beszélnek, Istenbenvaló boldogságot ígérnek, az ember természetes erőit ki-egészítő, hiányait pótoló tényezőkre hivatkoznak. Ezekrőltekintéllyel csak az beszélhet, aki kimutatja, hogy mindezttermészetes ismereteink és életünk folytatása gyanánt kell el-fogadnunk, vagy pedig ha ez nem bizonyítható, akkor legalábbis azt tudja kétségtelenné tenni, hogy ezek állítására, hirde-tésére és az emberekkel való elfogadtatására megbízatása van,tehát hogy abból a világból jött, amelyben ezek kézzelfog-hatóig szemlélhetők. Az elsőt Krisztus sem tudta, de nemis igyekezett bizonyítani. A természetnek nincsenek ilyenmagas igényei. Nem ellenkezik velük, ámde a maga erejébőlnem is kívánkozik, de még utat sem mutat feléjük. A máso-dikat azonban Krisztus föltámadásával csalhatatlanul bebizo-nyította, igazolva autopsiáját. Az emberiséget fogva tartótudatlanság rabszolgabilincseit törte széjjel, mikor határozottanmegmondta, mi az ember célja, rendeltetése, milyennek kelllennie a megnyugtató világnézetnek. Azelőtt Buddha, Confu-cius, de meg az egyes emberektől elgondolható összes meg-oldásoknak lehetett a valószínűség látszatát adni, de miótaKrisztus föltámadásával isteni küldetése bebizonyosodott, azótaez az isteni tekintély leköt minden elmét, elveszi mindenmás — még oly szépnek tetsző megoldás — valószínűségétés lehetőségét is. Λ bizonytalanság eloszlatásával vált JÇrisztusaz emberiség legnagyobb jótevőjévé, megváltójává, tekintélyénekparancsoló elfogadtatásával pedig annak fejévé, királyává.

Ámde ez végül is a megváltó működés könnyebbik oldala.A fölvilágosítással csak a fájdalom és a jobb sors utáni vágynövekedik. De ennél több kell az embernek. Nem elméleti,nem képzeleti, hanem valóságos, tökéletesen átélt, testté ésvérré alakult megváltás kell neki. Ehhez pedig főkép az a biz-tosíték szükséges, hogy Istennél minden rendben nem, hogy nem

92

ellenségünk többé, hogy mindent megbocsátott s hogy végülmegnyerhetjük tőle mindamaz eszközöket, amelyek az isteniélet és boldogság elsajátításához és átéléséhez szükségesek.Ezt biztosította Krisztus a váltságdíj lefizetése állal.

A váltságdíjat Krisztus nem annak fizette meg, aki azembert fogva tartotta, hanem Istennek. Mert az ember csakérzelmei szerint vonta ki magát Isten szolgálatából, amennyi-ben lelki életéből teljesen ki akarta törülni Isten legfőbb ésmindent átható uralmát. Isten ez elpártolás büntetéséül meg-semmisíthette volna az embert, visszavonva tőle mindenható,fönntartó kezét. De nem ezt tette, hanem rábízta az embert ön-maga választotta sorsára, lelki életének bolyongásaiban kiszol-gáltatta a «világ» urának, de nem vonta meg tőle létét fönn-tartó kezének jótéteményét. A világ ura tehát csak az isteniítéletnek végrehajtója, az ember tömlöctartója és kínzója volt.Ezért nem járt neki váltságdíj, hanem annak, aki ebből a fog-ságból és szolgaságból az embert ismét elbocsáthatta — a meg-sértett Istennek,1 aki az embert ide zárta, illetve türelmébenelnézte, hogy az ember ide zárassa magát. Λ váltságdíj lefize-tése tehát tulajdonképen nem más, mint Isten megengesztelése ésannak az elérése, hogy ismét kegyelmébe fogadja az emberi s ígylelki életének Isten legfőbb uralma szerinti berendezését lehetővétegye neki- Amíg tehát a megváltás előtt vagy attól függetlenülaz ember lelki élete szükségszerűen a világ urának irányításaszerint, tehát Istennek, mint végső oknak, segítőnek és boldo-gítónak kizárásával tisztán «világi» (Istentől mentes) elvek kö-rében folyt le, addig a megváltás után az emberre nézve azeredeti «istenes» (theocentrikus) élet lehetővé vált. Isten meg-szüntette a rabszolgaság szükségének átkát, az embernek mód-jában állott, ha akart, ismét szabad, az igazság és valóság tör-vényeinek megfelelő életet élnie.

Innen van a megváltásnak kettős mozzanata. Az egyik azelégtétel (satisfactio), amely a megsértett Isten kiengesztelé-sére, hogy úgy mondjam, az ember iránti szeretetének és haj-landóságának megnyerésére irányul. A másik a váltságdíj lefi-

1 III. Qu. 48. a. 4. ad 2, et 3.

93

zetése (redemptio), ami a szolgaságból való tényleges elbocsá-tást és a szabad élethez szükséges berendezés engedélyezésétés megadását jelenti. Az elsőt azzal lehetett volna elérni, hogyaz ember eredeti «istenes» érzületével lép Isten elé s így ki-jelenti, hogy vissza akar térni abba az erkölcsi rendbe, ame-lyet könnyelműen elhagyott. Ezzel az érzülettel kedveskedettvolna Istennek s így olyasmit nyújtott volna neki, ami előtteépoly kellemes, mint amily gyűlöletes volt elpártolása. Ámde azönmagával tehetetlen ember erre az istenes érzületre nem emel-kedhetett volna föl, mert ez eredeti állapotában is Isten telje-sen ingyenes, a természet igényeit messze felülmúló ajándékavolt. Tehát csak Istentől várhatta volna most is ennek újabbajándékozását, ami Isten megengesztelését már föltételezi. Megaztán mit is jelentett volna a sértés nagyságával szemben bár-mily tiszta, teremtett emberi érzület!1 Az elégtétel csak azisteni irgalmasság műve lehetett, a megengesztelődés pedigIsten legingyenesebb kegyelme. Ezért gondolta ki Isten a meg-testesülést, ezért adta az embereknek, minden érdemük nélkül,egyszülött Fiát, aki helyettük és nevükben léphetett Isten elé,megengesztelésére alkalmas és teljesen elegendő ajándékotvi vén magával.

Ez az ajándék pedig az Istenember személye, érzülete ésélete volt. Személye, mint az Isten Fiáé, végtelen értékű volt.Ezért az általa megszentelt emberi természet és annak mindenténye époly kedves volt Isten színe előtt, mint amily gyűlöle-tes volt az ember vétke. Amikor tehát Krisztus az emberiségnevében és helyett lépett Isten színe elé, akkor a kiengeszteléslehetősége a legteljesebb igazságosság és kiegyenlítés szabályaiszerint meg volt adva s mivel ezt a módot maga Isten akarta,Krisztussal és Krisztusban meg is történt. «Mert tetszett neki(Istennek), hogy minden teljesség őbenne (Krisztusban) lakjék,és őáltala megbékéltessen mindeneket magával.»2

A megbékéltetés eszköze pedig Krisztus érzülete és szen-vedése volt.3 Érzülete a világiastól nemcsak távol volt, hanem

2 III. Qu. ι. a. 2. ad. 2. 2 III. Qu. 48. a 2.3 Koloss. I. 19-20.

94

ez még meg sem közelítette. Erről neki is bizonyságot kelletttennie Isten és az emberek előtt, mikor a «világ» ura kísértő-képen közeledett hozzá.1 Ennek az érzületnek pedig az a lé-nyege, hogy az Atya akarata volt mindennapi kenyere, teháthogy gondolatainak, vágyainak és boldogságának középpontjaIsten volt. Ennek gyönge visszfénye volt az ember «eredeti»érzülete is. Ezért kellett Istennek megengesztelődnie. Mertamint az emberiség az első emberben kijelentette elpártolását,a világi érzülethez való csatlakozását, úgy most Krisztusban,az emberiség második és igazi képviselőjében ellenkező akara-táról, a múlt elítéléséről és megbánásáról biztosította az Istent.Amily hitványság volt az első, époly, sőt végtelenül nagyobbemelkedettség és nemes elhatározás volt a második. Ezért te-kintette Isten Krisztusban az erkölcsi rendhez visszatérő és azeredeti állapotba beleállított emberiséget. Egy gyönge embermeggondolatlansága rontotta meg az emberiséget, most pedigegy erős, szavát isteni következetességgel megtartó ember biz-tosította róla, hogy az elsőhöz hasonló csúnya elpártolás többéelő nem fog fordulni. Ezért királya az emberiségnek Krisztushelyettese, bánatának, erősfogadásának és szavahihetőségének kezeseIsten szemében.

A megengesztel és másik eszköze s egyúttal a váltságdíjKrisztus élete volt.2 Ezt kívánta Isten a mi okulásunkra, hogymegkönnyítse az élet szenvedés-terhének hordozását, amit figyel-meztetésül a nagy katasztrófára és az emberi nem részéről iskívánatos némi engesztelés gyanánt meghagyott. Ezt kívánta abún nagyságának dokumentálása s végül amaz átok és rabszol-gaság természete, amelyet levett rólunk Krisztus. Az átok va-lamely dolognak megfosztása Isten áldásától vagy uralmától.Ez alatt nyögött az ember bűneinek következtében. Átokkávált Krisztus is a keresztfán, mikor isteni boldogságának áldása,uralma és gyönyörűsége nem áradhatott át emberi természe-tére s így ennek gyümölcseitől megfosztva, az Istentől valóelhagyatottság minden gyötrelmén keresztül kellett mennie.3

Ezzel valóban tökéletesen megfizette Krisztus a váltságdíjat,

1 Máté 4. I--II. 2 III. Qu. 48. u. 4. 3 III. Qu.. 46. a. 7-8.

95

amellyel az átok alatt nyögő emberiség felszabadulását elér-hette Istennél. Testének napjaiban meghallgattatott nagy kiál-tással és könnyhullatással bemutatott hódolatáért,l «békessé-get szerezvén az ő keresztjének vére által mindazoknak, akika földön és amik mennyekben vannak».2 A megváltásnak ilytökéletes elvégzése által lett Krisztus az emberiség királyává.A megváltás utolsó ténye ama természetfölötti fegyver-zet megszerzése, amely nélkül «istenes» élet nem lehetséges.Ez a megszentelő malaszt, amely természetünket alacsonysá-gából kiemeli3 s meggyógyítja ama betegségét és sebeit, ame-lyek az ember eredeti igazsága és jósága tényezőjének, a leg-első és az emberi természetnek, mint ilyennek szánt istenimalasztnak erőszakos eltávolítása miatt keletkeztek és marad-tak vissza. Ez lehetővé teszi az «istenes» életet, a cselekvés-hez szükséges isteni segítség pedig megvalósítja azt. Krisztusszenvedésével mindezt kiérdemelte s belőle árad át ez mindenemberre.4 Ezért az emberiség legnagyobb jótevője, feje éskirálya.

* * *

A világtörténelemben két irányzat áll szemben. Az egyikIstent akarja kiszorítani vagy a valóságból, de legalább is azemberek gondolat- és érzésvilágából. Minden magyarázatának,de egész életének és életcéljainak tényezőit is Istenen kívül,a «világban» keresi. Ez a világi irányzat, a világi élet, az em-ber börtönőrének, a világ urának vezetése alatt. A másik Istentakarja érvényesíteni, öt, mint végső okot, akarja látni a való-ságban, a magán- és nyilvános emberi életben. Ez az «istenes»élet. Ezt állította vissza Krisztus, helyesebben ez állott helyreKrisztusban r' — önmagában képviselve a látható és láthatatlandolgok kiegyenlítődését és Isten gondolatainak és erejének leg-teljesebb érvényesülését. Az elsőnek az igájától megszabadított

1 Zsid. 5, 7.2 Koloss. ]. 20.3V. ö. a Királyok és papok c. olvasmányt.4III. Qu. 48. a. 1. V. ö. a Kormányzó c. olvasmányt.

4Efez. ι. ίο. V. ö. a következő olvasmányt.

96

bennünket Krisztus. Nem kell föltétlenül a világ sötétségébenjárnunk: úgy az innen kivezető elveket, mint pedig az ehhezszükséges erőt megszerezte. Ámde ennek a megváltásnak tör-ténelmi és lélektani megvalósítása még hiányzik Krisztus mű-véből. Nem a lehetőség és hatóerő szerint, hanem mint tény-leges mozgató erő, élet és valóság. Ezt az emberekre bíztaKrisztus, nekik kell ezt küzdelemmel átvinniök az életbe s ki-alakítaniuk az «istenes» és megbuktatniuk a «világias» történel-met. Nekik kell a Krisztus szenvedésében és megváltásában le-rakott végtelen energiát az átéléssel lélektani értékké változ-tatniuk s így a földet világias emberek helyett a mennyei és istenesemberekkel elfoglaltatniok.1 Az első megváltás befejeződött,ez a második folytatódik és tart a világ végéig. Amannak szer-zője a megváltó Krisztus, emezé pedig a kormányzó és irányítóKrisztus, egy hatalmas, harcrakész, a vezér minden mozdulatátleső és parancsait készségesen teljesítő hadsereg segítségével.

1 V. ö. a szerző Intuíció és átélés c. értekezését 34 s köv.

2. SZÜLETETT KIRÁLY1

Primogenitus ex mortuis.

GYIK jogcím a földi királysághoz az érdem. Rendesennagy haditettekért, az ország megvédéséért vagy anehézségekből kiszabadító eszmékért szoktak így ki-kiáltani királyokat. Hogy Krisztus érdem tekintetében

minden földi királyt messze fölülmúl, az imént láttuk. Részünkrőlcsak a legnagyobb hódolat illeti meg azt, aki így érdemelteki királyi méltóságát s az embereknek egy országban valótömörülését. A másik, gyakoribb jogcím a születés szokottlenni. Ennek elismerésével a polgárok vagy hálájukat akarjákbizonyítani a honalapító vagy védő királlyal szemben, vagypedig az ország javát és nyugalmát tartják szemmel. A király-választásokkal járó belső küzdelmekben felkorbácsolódnak aszenvedélyek, a meghurcolt tekintély veszít erejéből s végül azígy választott király nem a közjó embere szokott lenni, kénytelenlévén kedvezni választóinak. Ezért törekszik a bölcs törvény-hozás a királyi intézmény és öröklési módjának állandósítására,elismerve a születési jogcímet a koronára és uralomra. Ez ajogcím is nemcsak megvan Krisztusban, hanem az ő országábanmás nem is lehetséges.

Királyi méltóságának forrását Pilátussal való beszélgetésejelöli meg. «Tehát király vagy te? Feleié Jézus: te mondod,hogy én király vagyok. Én arra születtem és azért jöttem avilágra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról.»2 Királyságánaktitkát tehát születésénél kell keresni. «Kisded született nekünk —

1 Causa formális primaria regiae potestatis in Christo est unió hypo-sratica, secundaria vero dona naturae.

2 Ján. ι8. 37.

98

mondja a próféta1 — és fiú adatott nekünk, kinek vállán vagyona fejedelemség; és hívatik az ő neve csodálatosnak, tanács-adónak, Istennek, erősnek, a jövendőség atyjának, a békességfejedelmének.» Születési jognál fogva király volt már, olymelléknevekkel, aminőkkel a föld legnagyobb királyai áldásosuralkodásuk végén is alig merték magukat jelezni. De nemcsoda. Hisz örök uralmat ígér Isten e nagy templomépítőnek,-azért mert az «ember fia»,3 azért mert az Isten fia. Ebbőlvezeti le az angyal is Krisztus királyi jogait, mikor a Szent-szüzet Isten csodálatos elhatározásáról értesíti. «A Magasság-beli Fiának fog hivatni és neki adja az Úr Isten Dávidnak,az ő atyjának székét és országlani fog Jákob házában mind-örökké.»4

Krisztus tehát a Szentírás szerint azért született király,mert az Isten Fia és az ember fia, vagyis személyének csodá-latos alkotása miatt5 az emberek között kitüntetett, első helyetfoglal el, ami az emberiség vezetésére, a fölötte való uralko-dásra képesíti.

Az örök Igének, az Isten Fiának az emberi természettelvaló egyesülése s így Istennek az emberhez való leszállásaama csodálatos tény, amely Krisztust született királlyá teszi.Ha a kutató teljesen elsajátítja egy vad nép külső szokásait,csak azért, hogy közelébe férkőzhessen, eltanulja titkait s ki-aknázza erejét, akkor kalandor a neve. De ha mindezt azértteszi, hogy a népet megszabadítsa a sötétségből, megszelídítseerkölcsét, elvigye hozzá a kultúra áldásait s megtanítsa olyandolgokra, aminőket a maga erejéből nem tudott kitalálni, akkormegérdemli, hogy ama nép vezérévé tegye és legnagyobbjótevőjét tisztelje benne. Az Isten Fia nem kalandvágyból jöttaz emberek közé, hanem kizárólag azért öltött emberi termé-szetet, hogy ezt megnemesítse, hogy ebből az egyesülésbőlaz emberekre mindaz átáradjon, amit egyrészt a maguk erejé-ből sohasem tanulhattak vagy érhettek volna el, másrészt

1 Izai. 9. 6. 4 Luk. 1. 32.2 II. Kir. 7. 17. 5 III. Qu. 2. 4. 4.3 Dán. 7. 14.

99

pedig szükséges ahhoz, hogy az ember elfoglalhassa úgy atermészettel, mint Istennel szemben megillető helyét.

Hogy ezt megérthessük, párhuzamot kell vonnunk azemberiség két feje, Ádám és Krisztus között. Ádám azért voltaz emberiség feje, mert az első ember volt. Mint ilyennekaz volt a feladata, hogy az emberi természetet továbbterjesszeés pedig mindama hiányokkal és előnyökkel szemben, amelyekazzal bármikép összefüggnek. Mivel tehát az emberi nemetterjesztő nemzési tevékenység által ugyanaz az emberi termé-szet száll át másokra, amely Ádámé is volt s abban ezértÁdám ereje nyilvánul meg, illetőleg jut el az egyes emberhez,azért Ádámot joggal mondjuk az emberiség született fejének,sőt képviselőjének is, mert magvából nőtt ki az egész embe-riség s magszerűen (virtualiter) ágyékában is hordozta azt.Az emberi természetet és annak (akár szükségszerű, akárkegyelmi) adományait megőrző, gyarapító, de leromboló vagylerongyoló tevékenysége tehát nemcsak Ádámra nézve volthasznos vagy káros, hanem összes utódaira is, akik benne ésvele együtt győztek vagy buktak, szereztek érdemet vagyvétkeztek. Az Istentől való elpártolás folytán Ádám nem atiszta, a győzelmes, hanem a bukott és bűntől beszennyezettemberi természet terjesztője. Ezért személyében az Istentőleltávolodott, a természetfölötti életre alkalmatlan s önmagávaltehetetlen rabszolga embertípust képviseli. Ádám a massa per-ditionis feje és született királya, mert nemcsak a megromlott,beteg és lerongyolódott emberi természetet továbbította éstovábbítja most is a nemzessél, hanem az önmagával valótehetetlenséget és a rossz, istentelen út követésének szüksé-gességét is.

De ez nem az Istentől elgondolt embertípus volt. A földurának és az isteni ismeret, boldogság és élet részesének gon-dolta el. Terveinek ily meghiúsításába nem nyugodhatott bele.Kedve tellett az emberiség barátságában s jósága kívánkozotta szegény, boldogságot kereső ember boldogítása után. Vagymeg kellett tehát semmisítenie a massa perditionist, vagy pedigmeg kellett alkotnia az új embertípust: a romlottság tömkele-géből Istenben és Isten erejében újjászületett, a természet-

100

fölötti életre ismét alkalmas embertípust. Ezek a holtakból, abűn halálából új életre kelt emberek, a nati, geniti ex mortuis.Az első nem felelt meg Isten irgalmának. Azért választotta amásodikat.1 Aki ezek közül az első volt, aki ki volt véve amassa perditionis-ból, aki nem Ádám erejéből született, nema test és vér, nem is a férfi akaratából nyerte életét, az volta primogenitus ex mortuis, a halálraszántakból először az életreszületett. Ez épúgy feje, királya és képviselője az új ember-típusnak, mint Ádám a réginek. Belőle épúgy átáradt ez ahalottakból föltámasztó életerő az új típus minden tagjára,mint Ádámból a természetes élet. Mindenkinek, aki részesülniakar a természetfölötti életben ezzel hasonlóképen kell kap-csolatban lennie, újjászülő erejében részesednie, mint a régitípusnak Ádámmal.

Ennek a típusnak nemcsak első tagja, hanem feje és kép-viselője is Krisztus. Nem Ádám magvából született, de a tőleszármazó Szűz testéből és véréből alkottatott teste, hogy amassa perditionis megszentelése, megtisztítása és,Istennel valókibékülése így is kifejezésre jusson.2 Azáltal, hogy az örökIgenem egy újra teremtett, hanem az Ádáméból, a massa perditio-nisból származó emberi természetet tett a magáévá, ezt foglaltale Isten igényeire, terveinek megvalósítására, nemcsak Krisztusembersége szenteltetett meg és kezdett új, természetfölöttiéletet, hanem az egész Ádámban tönkrement és elveszett emberitermészet is. Az így kialakult csodálatos személyben, az Isten-emberben, nem az emberiségből sarjadzó, de abba beoltottIstenfiában és egyúttal a belőle vett igazi emberfiában és ennekmegváltó erejében ugyanis az újraszületendő emberiség épúgybennfoglaltatott magszerûen, mint a halálra szánt emberiségÁdám ágyékában. Amint tehát ebben megromlott halálra ítél-tetett az egész emberiség, úgy Krisztusban megújult és azújjászületés lehetőségében részesült, a természetfölötti életreismét alkalmassá vált. Ezért primogenitus ex mortuis Krisztus,ezért született király. Az Isten Fiával történt személyes egye-sülést (gratia unionis) nem puszta személyi kiváltság gyanánt

1 HI. Qu. 4. a. 6.2 Hl. Qu. 31. a. 3.

101

nyerte, hanem az emberiség javára. Azért ez koronázta Krisztustkirállyá, ez kente föl az öröm olajával,1 ez alkotta meg azúj, Istenben született embertípust, ez tette az emberiség kép-viselőjévé, az új élet kiindulópontjává és forrásává. Ezért az«emberfia» Krisztus, a próféta önmagából sarjadzó csemetéje,2

az emberi anyagból vett legszebb, legfönségesebb alkotás —az igazi Übermensch. Belőle kell mindenkinek a holtak közülújraszületnie. Nem a testi nemzés, hanem a lavacrum regene-rationis, a keresztség vize által. Ebben hasonló módon jut elhozzánk Krisztus megváltó, újraszülő ereje, mint a testi életrevaló ébredésnél Ádámé a nemzésben. Csak a működés módjafönségesebb, titokzatosabb és bensőbb ott, mint itt. Ha Krisztusnem Ádám törzséből vette volna az emberi természetet, hanemvagy a teremtés, vagy pedig más anyag átformálása révénalkotta volna azt, akkor az új embertípus nem az újraszületettek,hanem az újrateremtettek típusát képviselte volna. Ez esetbenKrisztus megváltó ereje is másként működött volna. Így azonbanelőször Ádámból kell az embernek a természet törvényei sze-rint születnie, csak azután születhet újra Krisztusban, aki mindenembert megváltott ugyan általában és magszerűen és a hatóerőelégsége szerint, de személyesen csak akkor váltja meg, ami-kor ez szabadakaratából csatlakozik hozzá s merít az üdvösségforrásából,3 Ezeket a gondolatokat foglalja össze a zsoltáros,Krisztusról beszélve: l^y szólít meg engem: Atyám vagy te,Istenem és üdvöm oltalma. Én pedig elsőszülötté teszem őt,fönségesebbé a földi királyoknál. És ivadékát örökkévalóváteszem és királyi székét fényessé, mint az ég napjait.4

Krisztus királyi méltóságában és annak gyakorlásában tehátfüggetlen minden emberi elismeréstől. Saját személyében, mint az

1 44. zsolt.2 Zak. 6. 12. Ez a születés természetfölöttiségére vonatkozik: ön-

magából — isteni erejéből, de mégis a massa perditionis anyagából.3 Krisztus emez általános megváltását és ennek az egyes emberre

való alkalmazását (a malaszt és az erények lélekbeöntése által) neveztemIntuíció és átélés c. értekezésemben (40 old.) ontológiai megváltásnak. A sze-mélyi psychologiai megváltás ezután következik a beélés és átélés által.

4 88. zsolt. 27—28. 30.

102

első, Istentől megszentelt, a massa perditionis romlásaitól és rombo-lásaitól függetlenített és mindenek újjászületését közvetítő emberhordozza királyi jogait.

Ebből világosan kitűnik, hogy a királyi méltóság alanyanem az örök Ige, hanem az emberfia, Krisztus, az Istenember.Mert Istent is királynak mondjuk, ezzel fejezve ki emberimódon ama legfőbb, mindent átható hatalmat, amelyet a teremtésés fönntartás révén minden látható és láthatatlan dolgon gya-korol. Ezt a királyságot állítjuk az örök Igéről épúgy, mintaz Atyáról és a Szentlélekről. A királyi hatalom azonban,amelyről most van szó, ennek csak visszfénye. Nem a terem-tésen, hanem a megváltáson alapul, s így elsősorban ennek acéljaira irányul. A megváltás művét pedig nem az Ige, hanema megtestesült Ige, az Istenember, Krisztus végezte el. Ezért Őa letéteményese is ennek az új hatalomnak. Az emberek és atöbbi teremtmények (angyalok, világegyetem) tehát csak mintmegváltottak, vagy a megváltás művét szolgáló, vagy annakáldásaiban részesedő alanyok vannak alávetve Krisztusnak, mintkirálynak, aki ebbeli méltóságát, mint az isteni legfőbb hatalomeszköze, az Igével egyesült szerve gyakorolja.

Ez vezet át bennünket tételünk második részére, amely aztállítja, hogy Krisztus rátermettségénél fogva született király. Ígybeszélünk született költőkről, született szónokokról stb., akik nemannyira másoktól sajátították el mesterségüket, hanem mintegytermészeti adomány gyanánt birtokolják. Az Isten Fiával valóegyesülés (gratia unionis) révén Krisztus abból a szempontbólis született király, mivel ezzel a természetes és természet-fölötti adományok hosszú sora jár, amelyek egyrészt arra képe-sítik Krisztust emberi természete szerint, hogy saját nevébenuralkodjék és kormányozza az embereket, másrészt pedig azistenség alkalmas szervévé és eszközévé avatják, hogy olyanuralkodási tényeket is gyakorolhasson, melyekre az emberi ter-mészet még ily királyi felszerelés mellett sem alkalmas, aminőKrisztusé.

Krisztusban elsősorban is megvan a királysághoz szük-séges szakértelem. Emberi természete szerint is részese Istenszínről-színre való látásának (visio beata), tehát ugyanannak a

103

tudásnak, amellyel Isten önmagát és a világot ismeri. Nemkerüli el tehát figyelmét semmisem, mindent tud és lát, amiországában történik.1 Ezenkívül Isten különös ajándéka gya-nánt (scientia infusa) részese volt mindama tudásnak, amelyetemberi értelem valamikor csak elérhet, úgyhogy a kultúra hala-dása, az emberi kutatások eredményei sohasem meglepők ránézves nem nehezíthetik meg kormányzói tevékenységét.2 Szeme belátaz emberek lelkébe, olvassa gondolataikat, látja szándékaikat. Eztugyan csak Isten teheti meg, de az Igével való egyesülés révénés annak isteni erejében Krisztus tekintete is behatol a lelkekmélyére. Ezért nem csalhatja meg senki s nem lehet félre-vezetni uralkodói tevékenységében.3

Krisztus rendelkezik továbbá az uralkodáshoz szükségeshatalommal. Ez nem egyenlő ugyan Isten mindenhatóságával,mert ennek hordozására emberi teremtmény alkalmatlan. Azonbanmindenkor rendelkezésére áll az isteni hatalom s Ő, mint ennekeszköze, csodákat művelhet, ha szükséges országának védel-mére, megszégyenítheti ellenségeit s kiszabadíthatja híveit alegkétségbeesettebb helyzetekből is. Megváltó érdemei fölötta legteljesebb rendelkezési joga van s az Atya akarata szerintosztogatja azokat, amint a hívők szüksége kívánja ezt.

Született királlyá teszi Krisztust szent és királyhoz méltóélete is. Akarata jó. Nemcsak a jót, hanem az Isten előtt tetszőjót akarja, az Atya akaratát valósítja meg mindenben. Orszá-gának alaptörvényét, a szeretetet a legnagyobb mértékben gya-korolta: életét adta az övéiért. Példát adott, hogy miként kellviselkedniök jó- és balsorsban, a Tábor dicsőségében és akereszt szenvedésében. Semmit sem kívánt másoktól, amit maganem gyakorolt, önmagán ki nem próbált volna. Ismerte azemberi természet teherbíró képességét a maga tapasztalatából.Ezért volt résztvevő szíve; enyhülést és könnyebbülést igérta keblén pihenő földi vándornak, vigasztalást a sírónak. aAzértmindenben hasonlónak kellett lennie atyjafiaihoz, hogy irgalmaslegyen és hűséges főpap Isten előtt.»4 Krisztusnál méltóbb

1 III. Qu. 9. a. 2.2 II. a. 3.3 111. Qu. 59. κ. 2. ad 7.

4l Zsid. 2. 17.

104

királyt valóban nem nyerhetett volna az emberiség! Ilyen feje-delmet csak Isten elméje tud elgondolni, csak az Ő jósága tudalkotni és az embereknek adni.

* **Az emberek szeretete és találékonysága örökké ápolt

tűzhöz, örök mécshez fordult, hogy Isten iránti elismerésétkifejezze, mintegy arra bízza a szeretet ama lángolását, amelynekszívéből kellene szüntelenül fölfelé törnie. Mindezek gyöngejelképek. Az igazságról Isten maga gondoskodott, Krisztusvállára tévén az emberiség eme terhét. Az örök Igétől meg-szentelt emberi természet amaz örök tűz vagy mécs, amelyneklángja nemcsak jelképezi, hanem tényleg meg is valósítja azemberiség szüntelen szeretet áldozatát. A Krisztusban Istenszolgálatára lefoglalt emberi természet, mint az emberiség képvi-selője, primogenitus ex mortuis, áll Isten és a világ között,ez mutatja be mindeneknek, főleg az, embernek hódolatát,háláját és engesztelését. Ilyen királyi főpap kellett nekünk,szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönzött és azegeknél fönségesebb.1

Ez vezet át bennünket Izaiás fönséges gondolatának meg-értéséhez, aki Krisztust foedus populi-nak, a nép szövetségjel-vényének mondja.2 Mikor a népek szövetséget kötnek, esküvelerősítik meg azt s pecséttel hitelesítik megegyezésük szövegét.A szövetség biztosítására és megvédésére aztán kitalálnak vala-mit, aminek megóvása közös érdeke mindkét félnek. így gyak-ran házassággal pecsételik meg szövetségüket vagy pedig közöskirályi jogar alatt egyesülnek. így törekszik mindkét fél abékét biztosítani s érzelmeik eggyéolvadását külsőleg is tanú-sítani. Ez a szövetség. Ilyennek szánta Isten is Krisztust.A békekötés pecsétje maga az örök Ige volt, aki azáltal, hogyszemélyesen és megváltozhatatlanul egyesült Krisztusban azemberi természettel, bizonyságot tett Isten örök akaratáról,hogy nem törüli el az emberi nemet, hogy nem engedi vesz-tébe rohanni s nem hagyja többé idegen szolgaságban. Azzal

1 U. o. 7 26.2 Iza 42. 6.

105

pedig, hogy az Isten Fia emberré lett, tehát, hogy az emberiéletbe oly teljesen bekapcsolódott, mint Krisztus, örök, meg-másíthatatlan szövetséggé lőn. Ezentúl már érdeke Istennek,hogy az ember üdvét, megváltottságát és a természetfölöttiéletben való megmaradását a maga ügyének tekintse s az em-bert megóvja egy oly katasztrófától, aminőn már egyszerkeresztül ment. Hasonlóképen az emberre nézve is örök emlé-keztető jel Krisztus, hogy megváltottként viselkedjék, Istenérdekeit a magáénak tekintse s mindenkivel, de főkép önmagá-val, önérdekeivel szemben védje azokat. Így találkoznak Istenés az ember érdekei Krisztusban, illetve így jut közösségükKrisztusban, mint Isten és az ember egyaránt elismert kép-viselőjében tökéletes kifejezésre. Ezért a nép szövetségjelvénye,szövetsége és egyúttal kezese is Krisztus, a király,

** *

Krisztus földi királyi koronázását fönnebb már láttuk. Televolt szégyennel, gúnnyal és megvetéssel. Az emberek csak ilyenttudtak rendezni legnagyobb jótevőjüknek, a királyok királyának.Az igazi királykoronázás azonban nem itt volt, hanem a meg-testesülésnél, mikor a Szentszűzből alkotott emberi természetetaz Atya nemcsak fiának fogadta, hanem az embereken, földiekenés az egész mindenségen oly hatalmat adott neki, aminő az övé.Krisztus királyi koronája és uralkodási jogcíme tehát az örökIge, koronázási napja és szertartása a vele való személyi egye-sülés, így tisztelte meg Isten az emberek csúf elbánásávalszemben!

Ave Rex, primogenite ex mortuis, hostia immaculata elfoedus populi!

3. MINDEN NEMZET ÉS TEREMTMÉNYKIRÁLYA

Rex universorum '

IKOR az új ünnep elrendeléséről az első hírek jöttekRómából, az újságok úgy közölték, hogy az EgyházKrisztus szociális királyságának ünnepét szándékozikmegülni. A hozzáértők látatlanban is kitalálták, hogy

ez nem lehet az új ünnep neve. Ezzel az elnevezéssel a keresz-tény újságírás talán csodálatot akart kelteni az ellentábor-ban. Ötlete esetleg imponált, de bizonyára gúnyos mosolyt isváltott ki náluk, az igazságot azonban sehogysem találta el.Krisztus királyi hatalmát, de annak tényleges gyakorlását semlehet a szociális kérdés terére szorítani. Ez is tárgya, amintlátni fogjuk,"2 de csak közvetett és nagyon is részleges tárgya.De társadalmi királynak sem lehet Krisztust mondani, mert ezsem fejezi ki királyi hatalmának egész kiterjedését. Mert min-den király társadalmi király, efölött uralkodik. Hatalmuk meg-szorítása a magyar, olasz vagy angol társadalom keretére, ki-fejezi ugyan királyságuk jellegét, de ezek elhagyása nem szem-lélteti Krisztus királyi méltóságának mibenlétét és kiterjedését.Mert Krisztus nemcsak a társadalom, hanem az egész terem-tés, az angyalok és a többi dolgoknak is a királya. Ezért nenevezzük őt sem szociális, sem társadalmi királynak, hanema mindenség királyának, rex universorumnak, királyságát pedig

1 Causa materiális (materia circa quam) potestatis regiae in Christo:omnes gentes et omnis creatura.

2 V. ö. Az elégedettek országa c. olvasmányt.

107

mindent felölelő királyságnak, universale regnumnak. Így hívjaaz Egyház is,1 így kell nekünk is mondanunk.

Már a zsidók is meg akarták szorítani a Messiás királyihatalmát. Elvakultságukban azt hitlék, hogy csak az ő uruklesz, akinek nem lesz más dolga, mint hazáját megszabadítaniminden idegen nép igájától s annak dicsőségét ragyogtatni atöbbi népek előtt. De már Izaiás megcáfolja e hamis fölfogást.«Kevés nekem — mondja a Messiásról — hogy szolgám légyJákob nemzetségeinek fölállítására és Izrael maradványánakmegtérítésére. Íme, világosságul adtalak téged a pogányok-nak, hogy üdvhirdetőm légy a föld határáig».2 A zsoltárosszájából szintén messzebbmenő Ígéreteket hallunk. «A nemze-teket adom neked örökségül és birtokul a föld határait».3 Demég a nemzeteken is túlmegy, mikor csodálkozva szemléli,hogy Isten kezének alkotásai fölé helyezte és mindent aláren-delt neki.4 Krisztus pedig minderről tanúságot tesz, amikor meg-szorítás nélkül állítja, hogy minden hatalom neki adatolt az égenés a földönt Ennek erejében adott parancsot tanítványainak,hogy menjenek, oktassanak minden népet, vigyék el hozzájuka keresztség lelkettisztító vizét s tegyék azokat országánaktagjaivá.

Nem is lehetett ez másként. Krisztus a fölséges IstenFia,1' aki egyforma szeretettel teremtett és tart fönn mindennépet, aki a jókra és gonoszakra egyformán fölkelti napját.Ha tehát ez Megváltót és királyt adott az embereknek, akkormindenkinek adta azt, mindenkire nézve elérhetővé akarta tenniannak jótéteményeit. Egy-egy nép lehetett letéteményese Istenkinyilatkoztatásának, lehetett őrzője, de nem lehetett annakkizárólagos birtokosa. Istennek az ember üdvösségére vonat-kozó tervei természetüknél fogva általános, katholikus kiterje-désüek. Ezért Krisztus királysága is csak ilyen lehet: felölelminden népet és kiterjed mindenre, ami az üdvösséggel közvet-lenül vagy közvetve összefügg.

1 V. ö. az ünnep könyörgő imáját és szentmiséjének praefatióját.2 49· 6.32. Zsolt. 8. 5 Máté 28, 18.

4 8, Zsolt. 7--8. 6 Luk. 1. 32.

108

Azután Krisztus személyi alkotása is mutatja, hogy királyihatalma korlátlan. Dávid törzséből vette ugyan szent ember-ségének anyagát s így vére szerint a zsidó néphez tartozott.Ámde nem volt erre korlátozva mert emberi természeténeknem volt személyi határozottsága. Pedig ez tesz bennünketegyénileg határolt lényekké, ennek alapján követelhet bennünketegy család, egy törzs vagy nemzet kizárólagos tulajdonánakvagy hozzátartozójának. A filozófia is a személyi határoltságbanlátja a lezártság, a mással való közölhetlenség tényezőjét.1 Mivelpedig ez az ember-személyi határoltság hiányzott Krisztusban,azért sem egy család, sem egy törzs, de egy nemzet sem tekint-hette kizárólagos tulajdonának, tagjának vagy képviselőjének.Az emberiséget mint ilyent képviselte Krisztus emberi termé-szete, ennek tulajdonává, tagjává, fejévé avatta az isteni személyígy juttatván kifejezésre megváltásának általánosságát, személy-telenségét vagyis minden emberi egyén és nép érdemeitől valófüggetlenségét. Csak ilyen — úgy céljaiban, mint személyi alko-tásában — általános, mindenre kiterjedő király elégíthette ki #zemberiséget, csak ez biztosíthatta pártatlanságát, csak ez jelképez-hette már önmagában, személyi alkotásában az egész emberiségegyformaságát Isten előtt, testvériségét és egy testté olvadásátKrisztusban. Ave Rex universorum!

Krisztus tanítása végül semmiben sem hordja magán arészlegesség vonásait. Az egyes nemzeteknek lehet sajátosszínezetű kultúrájuk, értelmi és erkölcsi életükre rányomhatjáka nemzeti lélek bélyegét, de épen ezért ezek nem is alkalmasakarra, hogy más népek irányítására is szolgáljanak. Először megkell tisztítani azokat a részleges, a tisztán nemzeti vonásoktól,csak akkor válhatnak másoknak is hasznára. Krisztus pedig nemrészleges, nemzeti színezetű világnézetet adott, hanem az emberi-ségnek, mint ilyennek, Istenhez való viszonyát, vezető elveitállította szemünk elé. Anélkül, hogy egyetlen vesszőt is törül-nünk kellene, vagy bármit is hozzá kellene adnunk tanításához,megértheti, használhatja és gyakorolhatja azt a kultúrember

1 Persona est substantia perfecte subsistens, sui iuris et alteri inconi-municabilis.

109

épúgy, mint a vad nép, a képzetlen elme épúgy, mint a legna-gyobb tudós. Hogy mily gondot fordított erre Krisztus, talánaz mutatja leginkább, hogy egyik főfeladatának tartotta a ki-nyilatkoztatást mindattól megtisztítani, amit a tisztán zsidószellem, főkép pedig a farizeusi gonoszság és képmutatás hozzá-adtak ill. amivel azt elrútították.1 Ezt mutatja továbbá, hogy«beteljesíteni» jött, vagyis mindazt megszüntetni, ami az Ószö-vetség vallási gyakorlataiban és felfogásában tisztán a zsidó népeszmeköréből sarjadzott ki vagy ahhoz alkalmazkodott.3

Mindez azt mutatja, hogy Krisztus királyi méltósága álta-lános, minden népre kiterjedő hatalom. Érdemszerző okában, amegváltásban, de születésénél fogva is jogos királya mindennépnek. De fogait nem tűzzel-vassal gyakorolja, hanem a fejlő-dés rendes folyamatára bízza királyságának kialakulását.^ Ígylátjuk, hogy Ő maga csak az evangéliumi magot veti el. Ebbőlkell kikelnie és felnövekednie az egész földet beárnyékoló és azösszes égi madarak menedékhelyéül szolgáló fának, a fejlődésrendes föltételei mellett. Művének folytatását és befejezéséttehát híveire bízza, akiknek szent kötelességük a bitterjesztésügyében való részvétel. Az egyik személyesen jelen meg atávoli országokban, a másik vagyonával, a harmadik pedig imád-ságával segíti elő Krisztus királyságának győzelmes előrenyomu-lását. Ennél mindenkinek ott kell lennie a maga módja szerint.Erre figyelmeztet bennünket Krisztus királyságának ünnepe sjelenlegi helytartójának határozott felszólítása. «Jöjjön el a teországod!» az általános, minden népre kiterjedő ország ésuralom.

Mint jó pásztor sem kényszerít be mindenkit aklába. Ittmeg a szabadakarat törvényei uralkodnak. Krisztus nem erősza-kolja megváltását senkire sem. Felvilágosít, kopogtat az ajtón,apostolait, a tanítókat, majd meg a szenvedés gyötrelmeit küldiaz emberekhez, de ha nem hallgatnak rá, türelemmel vár, míga szív megpuhul. Itt is nagy feladatok várnak segítő társaira,a lelkipásztorokra, de minden alattvalójára is, akiknek elenged-

1 Máté 5. 20. s köv.2 Ilyen az Ószövetségi törvény legmesszebbmenő megszüntetése.3 III. Qu. 59. a. 4. ad. 2.

110

hetetlen kötelességük, hogy jó példával és imával vonzzák azembereket Krisztus jogara alá.

Ellenségeit sem akarta egyetlen hatalmi szóval tönkre-tenni. Az igazak kipróbálására és országának dicsőségére meg-tűri az ellenmondást s elnézi ellenségeinek garázdálkodását.Majd eretnekség, majd üldözés, majd pedig barátkozás (Josefi-nizmus) alakjában törnek ellene s neki minden ellenséget különkell tönkretennie, hogy folyton bizonyítsa országának életre-valóságát és királyi hatalmának erejét. Mindaddig tart ez, amígvalamennyit le nem győzte, amíg az utolsót, a halált is fölülnem múlta s királyi méltóságát az Atya lábához nem tette,hogy Isten legyen minden mindenekben örökké.1

Krisztus királyi hatalma kiterjed minden emberre a világkezdetétől végéig, azokra, akik előtte és utána éltek egyaránt.Valamennyire kivétel nélkül, mivel tőle, megváltó működésé-től nyerték a természetfölötti életre való alkalmasságot, azújrasziiletés lehetőségét. Akik előtte éltek, az eljövendő Krisz-tusban való hit és bizalom által voltak vele összekötve, az egyikkifejezetten, a másik burkoltan vagy épen csak az Isten utántörekvő szív homályos vágyában.2 Akik utána éltek a meg-igazulásnak, Krisztustól rendelt eszközeivel (igehirdetés, áldo-zat, szentségek) kapcsolódtak be Krisztus országába, ha ezmódjukban állt. Így mindenütt, ahol Krisztus napja fölkelt.Akikhez pedig ez a világosság még nem jutott el, azok a jó pász-tor különös gondja alatt vannak, aki előttünk ismeretlen törvé-nyek szerint érintkezik velők, senkit sem akarván elveszíteni,hanem mindenkit megmenteni.

Ezek után könnyű lesz megmondani, kik és mily méi-tékben Krisztus alattvalói. Mindazok, akik megváltásának gyü-mölcseiben részesülnek.3 1. Magszerűen és a lehetőség szerint min-den ember, mert legalább is a természetfölötti életre valóalkalmasságot nyerte Krisztustól. 2. Ténylegesen és tökéletesenmindenki, aki a kegyelem állapotában van, mert ezt csak

1 I. kor. 15. 25. s köv. 2 II-11. Qu. 2. a. 7. V. ö. a szerző Ismereteink egyneműsége és ;thittételek című értekezését. 3 III. Qu. 8. a. 3.

111

Krisztus megváltó tevékenysége oltja a lélekbe. Így a szenteka mennyországban, az igazak a földön. 3. Ténylegesen, de töké-letlenül, akik a súlyos bűn állapotában vannak, de a hitet ésa reményt még nem veszítették el. Ezeket még benső szálakfűzik Krisztushoz, mert még hallják a Pásztor szavát s a tel-jes gyógyulás és vele való egyesülés még lehetséges. 4. Csaka lehetőség szerinti alattvalói Krisztusnak, akik minden termé-szetfölötti életelvet, tehát a hitet és a reményt is, ezt a kétutolsó szálat, amely még némikép Krisztushoz fűz, kiűztek lel-kűkből, vagy nem is engedtek be oda. Így azok, akik csakkülsőleg tartoznak Krisztus országához (a rossz katholikusok),vagy elszakadtak tőle (eretnekek) vagy végül a saját hibájuk-ból nem akarnak hozzá csatlakozni. Ezeket Krisztus még meg-világosíthatja s magához vonzhatja. Ezért tagjai országának alehetőség szerint. 5. Semmiképen sem tartoznak Krisztus jogaraalá az elkárhozottak.

Bár a Krisztushoz való tartozásnak különféle fokai van-nak, teljesen egy ember sem vonhatja ki magát fönnhatóságaalól. Amint az előbbi olvasmányból tudjuk, az egész emberi-ség éledt újra Krisztusban és foglaltatik benn megváltó erejé-ben. Krisztus mindenkiért meghalt s életében mindenki sze-mélyesen, még a legvadabb és legelhagyottabb pogány ismegkapja rendes vagy rendkívüli úton a természetfölötti életmegkezdéséhez és folytatásához szükséges és elégséges kegyel-met. Ennek az elfogadásáról vagy visszautasításáról kell egy-koron mindenkinek számot adnia Krisztus ítélőszéke előtt.Ezért nem kerülheti ki élő ember Krisztus királyi hatalmánakerejét, bármikép akar is attól szabadulni. Ereznie kell azt itta földön lelkiismeretfurdalás, ott túlnan pedig örökre kárhoz-tató ítélet alakjában.

A többi teremtmény annyiban van alávetve Krisztuskirályi hatalmának, amennyiben szolgája vagy részese a meg-váltásnak. Ezt bővebben fogjuk kifejteni a Világtörténelemközéppontja című olvasmányunkban, főkép a világegyetemrevonatkozólag.

Az angyalok, mint administratorii spiritus, Krisztus szolgáiés segítő társaiként vettek és vesznek részt a megváltásban.

112

Bár rajok nem terjed ki Krisztus keresztjének megváltó ereje,mindazáltal az isteni gondviselés Krisztus és a választottak szolgá-latára és segítségére rendelte őket. Ezért ebben a tekintetbenKrisztus nekik is királyuk s így lelki életükben, sőt örök boldogsá-guk élvezetében is meglátszik a Krisztustól származó megváltásszínezése.1 Lelki életükben, mert foglalkozniuk kell a megvál-tottak ügyével, vagy mint azok őrzőangyalának vagy pedig amegváltás hirdetésével (Gábriel) és Krisztus szolgálatával (akísértés után, az Olajfák hegyén). Boldogságukban, mert amegváltás titkának, Isi en e legnagyobb művének hatása öröm-mel és csodálattal tölti el őket. Mivel pedig nevük, szolgá-latuk szerint igazodik, világos, hogy Krisztus királyságánaknyoma rajta van e fönséges, szolgálattévő udvaron.

Krisztus királyi hatalma nemcsak kiterjedésében álta-lános és az egész mindenséget felölelő, hanem tartalmában is.Ez azt jelenti, hogy mindamaz erő, a mi a lelkek üdvösségének,a megváltás céljainak eléréséhez bármikép szükséges, korlát-lanul rendelkezésére áll; hogy úgy a lelkek, mint pedig azidőleges dolgokon teljes, föltétlen hatalommal uralkodik s úgykezelheti azokat, amint céljainak megfelel, anélkül, hogy bárkitulajdonjogát megsértené, intézkedéseiért felelősséggel vagyelszámolással tartozna. A világegyetem erőforrásai tehát épúgyszolgálatára állanak, mint az angyali karok, az emberek lelkiügyeit époly joggal és tekintéllyel intézi, mint testi, vagyonidolgaikat s így mindkettőben egyformán kötelesek neki enge-delmeskedni.

Nem tisztán emberi természete szerint, hanem mint azistenség szerve és eszköze, uralkodott tehát a természet tör-vényein, mikor betegeket gyógyított, halottakat föltámasztottvagy a tenger színén járt.2 Ezért ismerte el urának a termé-szet, mikor halála pillanatában fájdalmának csodálatos módonadott kifejezést. Parancsolt a gonosz lelkeknek, akik egyetlenszavára megrémülve hagyták el az embereket. Rendelkezéséreállott az angyalok ereje, mert amint mondta, csak Atyjánakkell szólnia s egy hadseregnyi angyalt küld védelmére.3 Mindez

1 III. Qu. 8. a. 4. 2 III. Qu. 13. 3 Máté 26. 53.

113

most is rendelkezésére áll, ha országa védelméről és céljainakeléréséről van szó. Csodáit ma is folytatja s szolgái általugyanazokat, sőt még nagyobbakat művel,1 amennyiben orszá-gának érdekei ezt kívánják.

Bár minden hatalom az égen és a földön Krisztusnakadatott, nem gyakorolta s ma sem gyakorolja azt korlátlanul.Hogy minél jobban kidomborodjék királyi méltóságának szel-lemi volta, nem gyakorolja hívei fölött a világi hatalmat ésnem kezeli ideiglenes dolgaikat. Ezt rábízza a földi kirá-lyokra, akiktől csak azt kívánja meg, hogy az ő nevében ésszellemében kormányozzanak. Ezt is hívei okulására tette,hogy egyrészt lelki ügyeik gondozásának szükségességét és aföldiek elé való helyezését fejezze ki,:! másrészt pedig figyel-meztesse őket, hogy a földi dolgoknak nincs önálló jelentő-ségük s a kereszténynek csak annyiban szabad azokat kívánnia,velük foglalkoznia, amennyiben a lélek üdvösségét szolgálják,ezzel összeegyeztethetők.

* * *

Minden nép büszke nagy királyaira. Ezek bölcsesége,kormányzati okossága, haditettei stb. magának a nemzetneklegfőbb ékességei. Hol van nép, amelynek legnagyobb királyais közelébe juthatna a mi vezérünknek, Krisztusnak? Ez aminden nemzeten és az egész mindenségen uralkodó Krisztusa mi királyunk, a mi dicsőségünk. Ezzel az uralommal kár-pótolta Isten Krisztust földi szenvedéseiért és megaláztatá-sáért. Hasonlóval fogja kárpótolni híveit is.

1 Ján, 14. J 2.2 111. Qu. 59. a. 4 ad. 1.3 Máté 6. 33.

4. AZ ÜDVÖSSÉG KIRÁLYA

Mediator Dei et hominum

RISZTUS királyi hatalmának tulajdonképeni célja éstárgya az üdvösség közvetítése a bukott, de megvál-tott embernek.1 Mivel ennek megértésétől függKrisztus királysága igazi lényegének megismerése,

de a következő olvasmányok megértése is, kissé bővebben ésmélyebb bölcseleti alapon kell ezzel foglalkoznunk.

Fönnebbi tételünknek két része van. Az első azt állítja,hogy a Krisztus jogara alatt való egyesülésnek kizárólagos céljaaz örök üdvösség, a második pedig, hogy ez csakis Krisztusközvetítésével érhető el. Mindezt csak akkor fogjuk tökéletesenbelátni, ha megfontoljuk, miért kívánja Isten az embertől öröküdvének egy társadalom keretén belül való művelését s ha ki-mutatjuk, hogy ily alakításra csak Krisztus kapott megbízástIstentől. Ε két szempont köré csoportosítjuk gondolatainkat,kimutatván i) hogy az üdvösség elérésére alakított természet-fölötti társaságban is kell egy legfőbb tekintélynek lennie, amelyezt a célt szemmel tartsa, megvédje és megvalósítását eszközölje;2) hogy ezt a tekintélyt JÇriszlus képviseli, aki ezért az embereklegfőbb ura, királya. Itt természetesen első sorban a Krisztusbanszékelő hatalomra és tekintélyre nézünk s csak mellékesen gon-dolunk annak átruházására és gyakorlására az Egyház által.

Általános természeti törvény, hogy az egyes dolgok céljacsak az egyesülés, a másoktól való függés keretében valósulhatmeg tökéletesen.2 így a világegyetem egyes tagjai, a napok,holdak, csillagok stb. csak úgy és annyiban maradhatnak fönn,

1 Causa finalis seu obíectum regiae potestatis Christi est salus hominicon ferenda.

2 V. ö. a szerző Metaphysik der Relationen c. művét 57. ff.

115

amennyiben beleilleszkednek a mindnyájukon uralkodó termé-szeti törvényekbe s megtartják a maguk és a többi égitest ter-mészetével adott illetve vonzóerejük kölcsönös kiegyenlítődésé-ből származó törvényt. Ha ezt megszegnék, annak hatalma alólkivonnák magukat, nemcsak céltalanul bolyonganának a világ-űrben, hanem fékező erők hiányában a gyors mozgás fölemész-tené, elégetné őket. Hogy az ilyen kilendülés s a természettörvényeinek meg nem tartása nemcsak az illető égitestre, hanema többire is veszedelmet jelentene, mutatja a körülmény, hogyaz erők így megzavart egyensúlyát a megmaradt égitesteknekhelyre kellene állítaniok, különben az egész világegyetem fönn-maradása és sorsa kerülne veszélybe. Pedig ez a természet kereténbelül a legfőbb jó, amitől az egyes részek java, fönnmaradásaés sorsa is függ. Ezért hívjuk ezt a sokaság közös javának,közjónak, ami a mondottak szerint az egyes részek szabá-lyos, törvényszerinti egyesüléséből, kölcsönös egymásrahatásuk-ból és működésükből alakul ki.

Ugyanezt látjuk az állatvilágban is. Eltekintve attól, hogyéletfönntartásuk egyenesen a többi dolgoktól függ, a természetközös javának, a fajok fönnmaradásának érdekében időről-időreellenállhatatlan erő vonzza még az egyedül élő vadállatot is acsaládi élethez hasonló egyesülés megvalósítására, másokatpedig ugyanez ösztönöz a kialakult társasélet folytatására.Amit az égitesteknél a vonzóerő valósít meg, azt az állatoknálaz ösztön végzi el. Ez az uruk, ez irányítja őket a közös célfelé, ez kényszeríti annak megvalósítására. Nincs tehát lény,amely teljesen izolált életet folytathatna, amely másra nemszorulna s így kénytelen ne lenne beilleszkedni társainak közösjavába, ennek törvényeibe, ennek keretében valósítván megsaját céljait is. Vagy erről kell tehát lemondania, vagypedig be kell illeszkednie a sokaság körébe és céljába.

így van ez az embernél is. Az embert nemcsak ösztöne,de emberi élete és célja könnyebb megvalósításának szükségeis a társadalom felé viszi.1 De hogy a társadalmi egyesülés

1 V. ö. a szerző Állameszme és a népek önrendelkezési joga c. érte-kezését.

116

létrejöhessen s ennek keretén belül az ember célját könnyebbenmegvalósíthassa, szükséges a közjó meghatározása és szemmel-tartása. Mert ha két ember egyesül, akkor mindegyiknek le kelltenni öncélúságát abban a pontban és irányban, ahol új céljuktalálkozik. A közös cél azonos irányelveket termel. Míg azelőttki-ki saját elvei szerint igazodhatott, az egyesülés után a közöselvek szerint kell cselekednie, ezek uralmát kell elismernie, ami-ért is ezeknek bizonyos erkölcsi kényszerítő erejük van. Mikorazután nemcsak egy-két ember egyesül így, hanem egy nagysokaság, akkor már az is szükségessé válik, hogy egyrészt akülönböző vélemények és törekvések elnyomására, másrészt aközös érdek előmozdítására, kiváljék a sokaságból akár egyember, akár pedig bizottság, amelynek feladata a cél, a közösérdek szemmeltartása. Olyanforma feladata van ennek, mint azállatvilágban az ösztönnek: mindig a cél felé irányítani a soka-ságot, elnyomni a külön törekvéseket s ha kell kényszerrel, mega társaságból való kilökés fenyítésével ráerőszakolni az egyesekrea célhoz való alkalmazkodást, vagy annak megvalósítását. Ígyvan ez a családban, melynek rendjét csak az éber és a családiérdekeket meg törvényeket szemmeltartó atya tudja fönntartani,így van ez a városban s minden más egyesülésben is.

De ezek részleges célok! Ha mindez egy általános, azegész emberi életre kiterjedő célra vonatkozik, akkor az embereknagy közösségét eredményezi. Az emberi élet célja pedig két-féle: földi és földöntúli. Van-e illetve, jogosult-e az utóbbi, ittnem bizonyíthatom. Ténynek veszem az ember ilyen földöntúliigényeit. Ha az egyesülés kizárólag az előbbit tartja szem előtt,akkor államnak nevezzük, amelynek összetartója és irányítója azállamhatalom, illetve annak képviselője és hordozója az államfő.Azt a közös célt, amit a polgárok összessége el akar érni,mondjuk közjónak s ennek a szemmeltartása és érvényre jutta-tása az államfő joga és kötelessége. Amit a világegyetembena vonzóerő, az állatvilágban az ösztön képvisel és valósít meg,azt teszi a nagy társadalmi alakulatban az államhatalom. Amintott a világegyetem és állatvilág közös javát csak úgy lehet biz-tosítani, hogy a természet Alkotója az egyes részek energiájátmessze fölülmúló nyers erőkkel kényszeríti azokat a közös cél

117

szolgálatába, úgy itt is mintegy automatikusan ki kell válnia atársadalomból egy oly erőnek és hatalomnak, amely az egyestagok erejét és ellenállóképességét fölülmúlja. Ez az erkölcsihatalom és erő tartja szemmel a közös célt s hajtja ennek szol-gálatába a polgárokat. Ennek a feladata tehát, hogy eldöntsönminden vitás kérdést a végső célra és hozzá vezető eszközökrevonatkozólag. Ennek kell elnyomnia a céllal ellenkező törek-véseket, neki kell előmozdítania a jót, a cél megvalósításárairányuló terveket.

Az egyesülés célja és ennek fontossága határozza meg teháta részeket összetartó erő és hatalom természetét és kiterjedését.Brutális, nyers erőnek kell ennek lennie az élettelen világban,érzékinek az állatok között és erkölcsinek az emberi társada-lomban. S amíg a kisebb alakulatok összetartására elég aközös elvek ereje, addig a nagy társadalmi formákat csakolyan hatalommal lehet fönntartani, amelynek minden eszközrendelkezésére áll, hogy az államot a külső és belső erőkbomlasztó hatásaitól megóvhassa. Innen az állam törvényhozó,büntető, kormányzó és honvédő hatalma.

Az állami egyesülés célját a természet Alkotója csak álta-lánosságban határozta meg, mikor úgy intézkedett, hogy azember földi életcélját tökéletesen csak a társadalom keretébenérhesse el. A módozatok meghatározását rábízta a társadalom-alkotó elemekre s így ezeknek a dolga, hogy a hatalmat viselőszemélyt, annak hatalmi körét és a cél elérésére szükségeseszközöket (az erkölcsiség keretein belül) meghatározzák.

Mindezt azért bocsátottuk előre, hogy a földöntúli célmeghatározásának és elérésének módozatait tisztán elválasszuka földi törekvésektől s így a természetfölötti társadalom mi-voltát könnyebben szemléltethessük. A földi cél kialakulásátugyanis a természet Alkotója az emberek találékonyságára ésakaratára, a földrajzi viszonyokra és a történelmi fejlődésrebízta. Így az egyik a földmívelésben, a másik az iparban, aharmadik a szellemi kultúra művelésében látja boldogulásánakalapját. A végső, földöntúli cél meghatározását és kialakulásátazonban Isten mindeme tényezőktől függetlenítette s úgy azemberre, mint a népekre nézve egyformán határozta meg. Onnan

118

van ez, mivel az embert a természet körére szorított végsőcél ki nem elégítheti, sem tudás- sem pedig boldogságszomjátnem csillapíthatja. Ha tehát Isten meg akart rajta könyörülni,akkor a természet keretén kívül eső életcélt és boldogságotkellett kijelölnie, tehát olyant, aminőt az emberi kutatás vagytalálékonyság föl nem fedezhetett, emberi ész ki nem tűzhetettés természetes erő el nem érhetett volna.1 Hiába hagyta volnatehát ennek a teljes, földöntúli életcélnak a meghatározásátaz emberekre. Csak boldogtalanabbakká tette volna őket abizonytalansággal és az élet céltalanságának belátásával s asok próbálgatás után alig várt volna más sors az emberre,mint Madách Ádámjára. Ezért Isten maga tűzte ki a célt.«Én vagyok a te oltalmad és igen nagy jutalmad»,2 mondjaminden kétséget kizáróan s ezzel ugyanannak az életnek ésboldogságnak birtoklásában jelöli meg az ember célját, amelyetŐ maga élvez. A földöntúli, természet fölölti cél meghatározásábatehát senkinek nincs beleszólása. Ennek kijelölése nincs az embe-rek autonómiájára bízva.

Amint Isten irgalmassága az ember természetes igényeinfelül, de értelmes mivoltának megfelelően határozta meg földön-túli, tökéletesen boldogító célját, úgy az utána való törekvéseszközeit és módozatait is az ember társadalmi természetéhezszabta. Elképzelhető ugyan az is, hogy Isten minden embertmaga akart volna céljáról kioktatni, tisztán benső inspirációvalés irányítással ahhoz elvezetni. Ehhez épúgy meg lett volnaa hatalma és ereje, mint akármely más módhoz. Tényleg azonbannem ezt választotta. A kinyilatkoztatás forrásai, amelyek azember természetfölötti céljáról értesítenek bennünket, azt isbizonyítják, hogy Isten rendes út gyanánt a természetfölötticél elérésére is a társadalmi formát választotta.3 Tehát nem

1 II- II. Qu. 2. a. 3.2 Gen. 15. j.3 Az Isten részéről való közvetlen oktatás és vezetés a benső inspiráció

r é vé n emellett megmaradhat rendkívüli útnak, amelyen Isten azokat vezeti,akikhez a közvetítő szava és tanítása még nem jutott el. így az újszövetségbenazok, akik nem ismerhetik meg az Evangéliumot, de egyébként természetesszempontból tisztességes életet folytatnak, ily vezetés mellett jutnak el végsőcéljukhoz. De Ver. 14. a 11. ad. 1.

119

közvetlenül tanít és vezet bennünket, hanem emberek közve-títésével irányít a végső földöntúli cél felé is épúgy, mint aföldi ideiglenes felé.

Ennek okát abban kell látnunk, hogy az ember társa-dalmi természetének jobban megfelel, ha legmagasabb igényeiis annak keretében elégülnek ki s így ezzel is kifejezésre jut,hogy a földöntúli cél nem a földiek tagadását, lerombolását,hanem befejezését, tökéletesítését jelenti. Amint tehát ezeketcsak a társadalom keretén belül érheti el biztosan és tökéle-tesen, úgy nagyon megfelelő, hogy a természetfölöttit is ennekkeretében művelje. Embertársainak jópéldája fölbátorítja acsüggedőt, segítsége megóvja a gonoszok támadásai és csábí-tásai ellen, a vállvetett, közös munka pedig megkönnyíti agöröngyök eltávolítását a földi vándor útjából. De a legfőbbokot abban kell látnunk, hogy a közvetett vezetés sokkaljobban megóvja az embert a tévedéstől, mint a közvetlen.Nagyon nehéz megkülönböztetni egymástól a szellemeket.Még a legéberebb embernél is megtörténik, hogy érzelmivilága becsapja s igaznak állítja és sugallja azt, ami nem az.Még nehezebb megkülönböztetni Isten sugallatát saját lelkünkvagy Pedig a gonosz lélek sugalmaitól. Így az ember vagyfolytonos bizonytalanságban lenne végső célját illetőleg, vagypedig ki lenne szolgáltatva önlelke és az ellenség hazudozá-sainak. Ha azonban van egy, az ember benső sugallataitólfüggetlen mérték, amely minden emberre nézve egyforma,amelyhez mindenkinek, az érzelmi, a sugalmi világnak is iga-zodnia kell, akkor ez a veszély eltűnik s biztos úton keres-hetjük és találhatjuk meg végső célunkat.1 Ezért választottaIsten a közvetett vezetést, ezért szólott az emberekhez meg-bízottai által, ezért gyűjtötte össze a végső cél után törtetőembereket társadalmi formában.

Az Isten és ember között ily módon közvetítő szervetmondjuk papságnak (sacerdotium) s az erre való megbízatástés hatalmat papi hivatalnak és hatalomnak. Mivel pedig azIstentől kijelölt földöntúli cél végső befejezettségében és el-

1 Más okot a Királyok és papok c. olvasmányunkban hozunk föl.

120

érésében új életet ad az embernek, a minden földi, anyagi ésteremtett salaktól és tökéletlenségtől ment Isten életét, azérta papság feladata az embert ehhez a földöntúli, földtőlmentélethez elvezetni, megszentelni. Ezt készíti elő a tanítás, amelykioktatja az embert földöntúli céljáról, az odavezető útról,a felhasználandó eszközökről stb. A szentséget adja mindamazúj élettényezők közlése, amelyek az embert alkalmassá teszika cél után való törekvésre és oly cselekedetek végzésére,amelyek a természet erőit túlhaladják és az Istenéhez hasonlóéletet már itt a földön megkezdik és visszatükrözik lelkünkben.Ezért úgy a papságnak, mint pedig annak a társadalmi alaku-latnak, amelynek keretében földöntúli célunk felé törekszünk,feladata és célja az emberek megszentelése s így természeténélfogva hieratikus (megszentelő) jellegű megbízás és hatalom.Ά papság feladata tehát, hogy az Istentől meghatározott végsőcélt szemmel tartsa, azt minden elhomályosító vagy meghamisítótörekvéstől megóvja, szeplőtelen tisztaságban közölje az emberekkelefelé irányítsa azokat s az ehhez szükséges isteni erőt közvetítsenekik- A földöntúli cél országában tehát épúgy kell törvény-hozói, bírói és kormányzói hatalomnak lennie, mint a földicéléban sőt ennek annál mélyrehatóbbnak, világosabbnak éshatásosabbnak kell lennie, minél fontosabb a földöntúli cél aföldinél.

Ha az ember földöntúli célját nem ő maga határozza meg,akkor az ennek a szemmeltartására és megvalósítására irányulólegfőbb hatalom sem származhat az embertől. Az államhatalomkifejléséhez, viselőjének kijelöléséhez szükséges magvat, illetvemegbízást megnyerte az ember a természet Alkotójától, mikoregész ösztönével a társadalom felé hajló lénynek teremtette.A földöntúli célra való alkalmasság (potentia subiectiva activa)magvát azonban nem vetette el az ember természetébe, hanemezt ő maga akarta külön elvetni, kicsíráztatni és felnöveszteni(potentia obedientialis). Ezért sem az egyes ember, sem a tár-sadalom nem adhat megbízást az Isten és ember közötti közve-títésre. Ez kizárólagosan Isten joga, amiért is minden emberibeavatkozás az ember földöntúli céljának és Istenhez valóviszonyának rendezésébe, még ha a legfőbb földi hatalom

121

részéről jön is az, egyszerű jogtiprás és hatalmi túlkapás. Annaknincs akadálya, hogy a földi és földöntúli célra egyarántugyanaz a személy vezessen bennünket s így a papi és királyihatalom egy kézben összpontosuljon,1 vagy legalább is mindkéthatalom képviselőjét direkt Isten válassza ki és bízza meg har-monikus együttműködésre. Ezt a társadalmi formát nevezzüktheokratiának, Isten tökéletes uralmának az emberi egyesülésminden megnyilvánulásában. Ilyen volt az ószövetségi zsidóállam, amelyben bár külön személy viselte a királyi és főpapiméltóságot, de mindkettő egyazon, közvetlen isteni megbízatás-ból, úgyhogy az állami és a vallási életnek törvénykönyvei azo-nosak voltak.

Az emberek megszentelésére Isten megbízásából nyerthatalmat és uralmat hierarchikusnak nevezzük. Az emberek meg-szentelését közvetítő legfőbb hatalom tehát hieratikus és hierarchikuskirályi hatalom s az ország, amelyben a megszentülés után törekvőemberek tömörülnek, hieratikus és hierarchikus királyság. Ilyen Krisz-tus hatalma és megbízatása. Ezért Krisztus az embereket megszen-telő, üdvösségüket művelő (hieratikus) és isteni megbízásból uralkodó(hierarchikus) király — mediator Dei et hominum, közvetítő Istenés az emberek között.

Hogy Krisztus tisztán az emberek megszentelése végettjött, arról a Szentírás minden oldala kezeskedik, ő tanítja mega népeket az élet tulajdonképeni végső, földöntúli céljára. «Én,az Úr, hívtalak téged, mondja a próféta^ igazságban és megfog-tam kezedet és megtartottalak. És szövetségül adlak téged anépnek és a pogányoknak világosságul, hogy megnyissad avakok szemeit és a foglyokat kihozzad a fogságból, a tömlöcbőla sötétségben ülőket.» Ezt megváltó munkájával éri el. Mertmikor a szentek Szenté fölkenetik, beteljesedik a jövendölés,megszűnik a törvényszegés, véget ér a bűn és a gonoszság, azörök igazság pedig fényleni fog.4 Ennek a világosságában jár-nak a népek és a királyok ehhez zarándokolnak.5 Országánakkapui nyitva lesznek éjjel-nappal, hogy mindenkinek szabad be-

1 V. ö. Melchizedek c. olvasmányunkat.2 1. Tím. 2. $. 4 Dániel 9. 24.3 Iza. 42. 6. 7. 5 Iza. 60. 3.

122

menete legyen. Mert a nemzet és ország, mely nem neki szolgál,elvesz, az üdvösségben nem részesülhet.1

Krisztus maga is minden kétséget kizáróan az üdvösségközvetítésében jelölte meg jövetelének célját. «Azért jöttem,hogy életük legyen s azt minnél bőségesebben birtokolják.»2

Ennek az új, természetfölötti és minden más életnél gazdagabbéletnek kezdete, folytatása és befejezése tőle származik, rá veze-tendő vissza. A törvényt Mózes adta — mondja az evangélista —de a malaszt és igazság Jézus Krisztus által lett. Ő pedig televolt, kiapadhatatlanul és végtelen mértékben birtokolta ezt, úgy-hogy ebből a teljességből merítünk mi mindnyájan.3 Búcsú be-szédében is azt kéri az Atyától, hogy szentelje meg az embere-ket az igazsággal, akik valaha hinni fognak benne.4 Azt kívánja,hogy mindenki úgy merítsen belőle életerőt, mint a vessző aszőlőtőből. Mert amint ez elszárad, ha letörik a tőről, épúgyaz ember is, aki nincs vele élő közösségben. «Nélkülem semmitsem tehettek», mondja, hogy az ember tehetetlenségét és közve-títő erejének nagyságát kifejezze.5 így csak az beszélhet, akitudja, hogy az ember üdvösségének sorsa kezébe van letéve, akitehát az üdvösség ura, királya.

Krisztus királyi hatalmának tulajdonképeni célja tehát azember üdvösségének művelése. Ezért játszanak a földi célok ésdolgok országában csak másodrangú szerepet, amelyeket azistenkereső emberek föltétlenül megnyernek az isteni gond-viseléstől,6 sőt százszorosan kapnak vissza, ha az Isten országakedvéért lemondanak róluk.7 Ezért becsüli többre közvetítőihivatását a családi köteléknél s azokat hívja anyjának és test-véreinek, akik az Atya akaratát cselekszik.8 Ezért inti azokat,akik követik, hogy hátra ne nézzenek, a földi dolgok felé nekacsingassanak, hanem hagyják azt a világ fiainak.9 Krisztuskirályi hatalma tehát elsősorban a lelkek fölötti szellemi hatalom,

1 U. o. ii. 12. Izaiás e 6o-ik fejezete valóságos apotheozisa Krisztusmegváltó, üdvadó királyságának.

2 Ján. ι ο. ίο. 6 Máté 6. 33.3 Ján. 1. 14— 17. 7 Máté 19. 29.4 Ján. 17. 17—21. 8 Máté 12. 48; Luk. 8. 19.5 Ján. 15. 40. köv. 9 Máté 8. 22,

123

amely nem tűzzel-vassal, nem is erőszakkal vagy az emberi rend-tartás eszközeivel, hanem az értelemre és akaratra ható rábeszé-léssel, buzdítással, főkép pedig a lélek bensejében való átalakítássalműködik a kegyelem révén. Csak másodsorban és csak amennyibena lélek üdvösségének előmozdítására alkalmasak és szükségesek,terjed ki a földi dolgokra, nem mintha ezekhez nem lenne joga,hanem mivel hívei okulására másokra bízta azok kezeléséi.

Krisztus királysága továbbá isteni megbízatású, hierar-chikus királyság. Ezt mindenkinek bizonyítania kell, ha hiteltakar érdemelni s azt kívánja az emberektől, hogy tanítását el-fogadják, az általa ajánlott eszközöket használják, röviden, hogyengedelmeskedjenek neki s közvetítő szerepét elismerjék. Sokanállították Krisztus előtt és után is ezt a megbízatást, de bizo-nyítaniuk nem sikerült. Ezért jutottak ők maguk és híveik előbb-utóbb csődbe, az emberi intézmények közös sorsára. Krisztusazonban csalhatatlanul bebizonyította isteni megbízatását, mikor atermészet erőit fölülmúló csodákkal, főleg pedig föltámadásávalmindenkit meggyőzött arról, hogy nem a maga, hanem a termé-szet Urának nevében beszél.1

Mert határozottan állítja, hogy küldetése az Atyától van.Nem azért jött — mondja — hogy a maga hanem hogy azAtya akaratát cselekedje meg"2 és úgy járjon el, amint parancsaszól. Az általa hirdetett igazság nem tőle, hanem az Atyátólszármazik.3 A megváltás módját, ennek eszközeit nem ő magaválasztotta ki, hanem az Atya. Ő csak azért jött, hogy teljesítseaz Írást s megtegye az Atya akaratát.^ Szenvedését nem amaga, hanem az Atya nevében kezdi meg, ennek segítségülhívása és dicsőítése után indul a nagy útra.5 Az újjászületésvizét nem saját nevében önteti ki az emberekre, hanem Istennevében, akitől megbízatását kapta, akinek erejét közvetíti azemberekkél. Ezt a közvetítő megbízatást akkor kapta, mikor azAtya fölszentelte,6 mikor az Isten Fia az emberi természettelegyesült. Mivel pedig az ember üdvösségéért történt ez az

1 Ennek bővebb bizonyítása itt nem feladatunk.2 Ján. 4. 34·3 Ján. 8. 26. 5 Máté 26. 30.4 Máté 36. 24. 6 Ján. 10. 36,

124

egyesülés, küldetésének is ez a célja.1 Emellett tesz bizonyságotaz Atya szava, mikor keresztelése után kijelenti, hogy Krisztii:;az ő szerelmes Fia, akire mindenkinek hallgatnia kell.2

Mindazt, amit Krisztus itt magáról állít, megismétli szentPál, aki Krisztus főpapi küldetésének theológiai apotheozisátírta meg a zsidókhoz intézett levelében. Krisztus nem önmagátdicsőítette meg azzal, hogy főpap legyen - mondja — hanemaz, aki mondotta neki: Fiam vagy te, én ma szültelek téged. ;!

Benne van minden reményünk, mert Krisztus vére, ki a Szent-lélek által önmagát szeplőtelenül föláldozta Istennek, megtisz-títja lelkiismeretünket az élő Isten szolgálatára4 s így szent véreáltal bemehetünk a szentélybe, ahová új és élő utat nyitott akárpilon, azaz testén át.5 Járuljunk hát buzdít tovább az apos-tol — igaz szívvel, tökéletes hitben Isten elé, a Krisztus-főpapáltal mutatva be neki a dicséret áldozatát, vagyis az ő nevérőlvallást tevő ajkak gyümölcsét.0

A Szentírás Krisztusnak isteni küldetést tulajdonít azemberek megszentelésére, üdvösségük művelésére, Isten tervei-nek megvalósítására a földön. Minden emberi közvetítéstől vagyelismeréstől független teljes jogú uralom ez a lelkeken, amely-nek úgy az egyes embernek, mint a népeknek meg kell hódol-niok s amelynek intézkedéseit kötelezőknek kell elismerniük,ha a földöntúli cél áldásaiban részesülni akarnak. Ezért döntimeg JÇrisztus királysága az individualizmust. Ennek az a felfo-gása, hogy Istenhez való viszonyát mindenki a maga módjaszerint rendezze. Senkinek a közvetítését nem akarja elismernis azt vallja, hogy minden ember maga határozza meg, akar-eföldöntúli célt vagy sem, s ha igen, akkor színezze azt ki tet-szése szerint s maga határozza meg az eszközöket, amelyek odavezetik. Istenen és a saját lelkiismereten kívül tehát nem kellés nem szabad senki más irányítását elismerni: mindenki a magafazonja szerint üdvözüljön. Ha én nem jöttem volna s máskéntnem tanítottam volna őket, nem lenne vétkük mondja Krisz-

1 V. ö. a Született király c. olvasmányt.2 Máté 3. 17.3 Zsid. 5. 5. 5 Zsid. 10. 19.4 Zsid. 9. 14. 6 Zsid. 13. 15

125

tus. — így azonban nincs mentségük. Akik előttem a természettörvénye alatt éltek, vagy akikhez tanításom nem jutott el, be-szélhetnek így. De azok, akik csodáimat és föltámadásomat lát-ták s ezek átalakító erejét immár kétezer éven keresztül szem-lélik, csak a legnagyobb jogtalanság árán vonhatják kétségbeközvetítői méltóságomat. Isteni küldetésemet igazoltam s be-bizonyítottam, hogy az Atya fia és követe vagyok. Ezért nem üd-vözülhet mindenki a maga fazonja szerint, hanem hozzám kellcsatlakoznia s előírásaimhoz kell igazodnia. Én pedig azt mon-dottam, hogy amint engem megbízott az Atya, úgy bízok megén is másokat az emberek vezetésével.2 Ezért azt követelem,hogy mindenki tagja legyen Péterre, a kőszálra épített Egy-házamnak. Kívánom, hogy ennek a szavát úgy hallgassa, mintaz én szavamat, úgyhogy aki ezt megveti, engem vet meg.3

Nem az én akaratom, hanem az Atyáé, hogy mindenki csakáltalam juthasson el hozzá, így lehessen országának és isteniéletének örökösévé.^ Én pedig külső jelekhez, a szentségekhez,kötöttem az isteni életben való részesedés föltételeit. Egyházamtagjaivá kell tehát lennetek, annak tanítását kell hallgatnotok,szentségeivel kell élnetek, ha Atyám országába be akartok jutnis isteni életének áldásait élvezni akarjátok. Krisztus eljöveteleóta tehát csak egy fazon szerint lehet üdvözülni s lelkiismere-tünket, illetve annak irányítását is alá kell vetnünk ama tekin-télynek, amelyet Krisztus a kősziklára épített s amelyen sem apokol, de még az emberek erőinek sincs hatalma. Ilyen az indivi-dualizmus érzelgései és tetszelgései, hanem Krisztus tanítása éskeresztjének ereje vezethet el tehát bennünket végső, földöntúlicélunkhoz. Ezt az erőt pedig Krisztus Egyházában helyezte el.Erre bízta a nemzetek tanítását, általa önti ki az újjászületésvizét az emberek fejére.6 Neki adta a bűnbocsánat hatalmát,'1

az áldozat bemutatására való fölhatalmazást,7 szóval mindazt,ami az emberek megszenteléséhez szükséges. Ezt a láthatótársadalmi alakulatot fölkeresni s hozzá csatlakozni minden em-

1 Ján. 15. 22. 5 Máté 28. 19-20.2 Ján. 20. 11, 6 Ján. 20. 23.3 Luk. 10. 16. 7 I Kor. 1 1. 24.4 Ján. 1. 17.

126

bérnek kötelessége, mert nem adatott más név, amelyben üdvö-zülhetne, mint Jézusé, Isten küldöttéé. Aki benne hisz,1 hozzácsatlakozik, üdvözül, aki pedig nem hisz, tőle elpártol, elkár-hozik.- Minden ilyen egyéni vélekedés tehát lázadás Krisztus ellen,isteni küldetésének, közvetítő hatalmának és megbízatásának taga-dása s az emberekért ontott vérének lábbal tiprása.

Ha csodáljuk Isten bölcseségét, hogy Krisztusban azörök üdvösség megbízható mesterét, eszközlőjét adta, csodál-nunk kell a földről eltávozó, megdicsőült Krisztus jóságátés szeretetét is, hogy királyi hatalmát egy látható országkeretein belül gyakorolja. De még csodálatosabb, hogy királyihatalmát megosztja az emberekkel, illetőleg, hogy ezt láthatószervekkel, az Egyház vezetőivel, a papsággal gyakorolja. Ezvezet bennünket Krisztushoz, ennek közvetítésével juttatja elhozzánk az Istenember megváltásának erejét és gyümölcsét.Valóban mindenről gondoskodott az üdvösség királya, hogy biztosúton törtethessünk végső célunk felé és hogy sem a magunk sem

pedig az ellenmondás szelleme félre ne vezethessen bennünket s elne téríthessen az igaz útról.

-K * *

Ha a cél határozza meg a társadalmi alakulat és az össze-tartó hatalom természetét és kiterjedését, könnyű belátni, hogyKrisztus országa minden más egyesülés fölött áll úgy kiterje-désében, mint méltóságában és hogy királyi hatalma igazánszellemi s minden földi hatalomtól teljesen független királyság.

A földi ország és királyság célja ideiglenes, Krisztuséörök. Az előbbi a mulandó testet és ennek javait tartja szemmel,Krisztus a halhatatlan lélekről gondoskodik. A test és a világjavai mulandók. Ha gondozásukban hiba történt, ez helyre-hozható. Amit egyik évtized vagy évszázad elhibázott, a másikjóváteheti s az egyedek vagy nemzetek halála és pusztulásanem jelenti az emberiség vesztét vagy földi létének és javánakkipótolhatatlan tönkrejutását. Lélek azonban csak egy vanminden emberben és ennek a céljai oly személyes érdekűek

1 Apost. csel. 4. 12.2 Márk. 16. 16.

127

mindenkire nézve, hogy a gondozásukban elkövetett hibátsohasem lehet helyrehozni. Az előbbit rá lehetett bízni em-berekre, de az utóbbiért csak az Istenember vállalhatott felelős-séget, csak nála van a lélek biztos kezekben. A földi hatalomtehát nem nyúlhat a lélekhez. Ez egészen Krisztusé. Övé enneka nevelése, az iskola, övé ennek az irányítása a törvényhozás-ban, övé ennek a megszentelése a szentségek által. A földihatalomnak érdeke és kötelessége, hogy Krisztust ebbeli mun-kájában támogassa, hiszen csak azok lehetnek egész és meg-bízható honpolgárok, akik meghajolnak a legfőbb király előtt,akiket lelkiismeretük szava irányít úgy magán, mint társadalmiéletükben, akik nem kettős életet folytatnak, hanem osztatlan,egész lényükkel tudják szolgálni úgy földi, mint égi urukat.Ámde az államnak ahhoz nincs joga, hogy Krisztust ebbelimunkájában bármikép irányítsa, akadályozza, működésénekkorlátokat szabjon vagy a lélek ügyeiből bármit is kivegyenjoghatósága alól (pl. a házasságot, iskolát). Túlkapások ezek,amelyekkel az állam saját halálát sietteti s egy olyan nemze-dék nevelésén dolgozik, amely maga fordítja kezét mestereellen. így volt ez eddig, így lesz ezután is: Krisztus jogaraalól még nem kerültek ki forradalmárok és rendbontók. Ezeketaz állam nevelte, mikor a lelkeket elvonta Krisztustól, vagyfölöttük való joghatóságát csökkentette.

A test és a lélek érdekei azonban gyakran találkoznak.A földi ügyek rendezésében az állam autonómiával rendelkezik,amelyet Krisztus a fönnebb említett okokból nem vett el tőle.Ez az autonómia azonban nem azt jelenti, hogy ebben azerkölcsi és isteni törvényektől függetlenül járhat el. Kezelé-süknél épúgy szemmel kell tartania a felsőbb törvényeket,mint az egyes embernek magánéletében az állami és istenitörvényeket. Ha ezt megvalósítja, akkor az ú. n. vegyes ügyek-nél sem ütközhet össze Krisztus érdekeivel. Mert ezeket afelsőbb hatalom, Krisztus királyságának elvei szerint kell intézni,vagyis alsóbbrangú hatalomnak és érdeknek vagy párhuzamosankell haladni a fölsővel vagy pedig le kell mondania a magaelőnyeiről, hogy a fontosabb, a lélek üdvössége, kárt ne valljon.Ahol ez hiányzik, ott az állam elpártolt Krisztustól és Istentől,

128

nem áll a természetjog alapján, (amely mások, különösen pediga fölsőbbrangú alakulatok jogainak elismerését megköveteli)s így az ingatag talajon nemsokára elsülyed. Krisztust azonbannem lehet száműzni. Az ilyen elpártolt, elvilágiasodott állambanis uralkodik, nem hagyja a lelkeket s az emberi okosság meg-szégyenítésére gyakran még nagyobb és fönségesebb dolgokatművel bennük és általuk, mintha az állam teljes erejével segí-tené munkájában.

* * *Ezek után már könnyű lesz meghatározni Krisztus király-

ságának formáját.1. Nem teljes theokrtia, mivel első és legfőbb célja a lélek

üdvössége, a földi célokat pedig az államra bízza, bár ezekrendezéséhez is lenne joga. Végső céljaiban és rendezettségébenazonban theokratikus királyság, mert arra törekszik, hogy Istenlegyen minden mindenekben. Ezért már földi formájában ismegvan benne a theokratia ereje, amennyiben megkívánja, hogya földi célok érvényesítésénél is tekintetbe jöjjenek Isten tör-vényei és szempontjai.

2. Theothropokratikus királyságnak nevezhetnők azért, mivelhordozója, alanya Krisztus embersége.

3. Nem választott királyság, mert Krisztus személyi alko-tásánál fogva, minden emberi elismeréstől függetlenül király.

4. Öröklési jogú, mert az Ige hozománya gyanánt nyerteKrisztus a népek és az egész mindenség fölötti hatalmat ésuralmat.

5. Monarchikus, mivel az egész hatalom osztatlanul egyember kezében van.

6. Absolut királyság, mert a) minden megszorítás nélküliteljhatalma van a teremtmények fölött,1 b) mert céljait és eszközeitnem az emberek határozzák meg, hanem a legfőbb törvényhozóIsten és Krisztus. De mivel ezek az ember természetének meg-felelően és sokkal bölcsebben vannak meghatározva, mint azt azemberek tehetnék, azért az alkotmányos uralom (monarchia tem-perára) minden előnyét felöleli, anélkül, hogy a constitutionális

1 V. ö. Encyclica «Quas primas».

129

kormányforma gyöngéinek, a hatalom megosztásának helyetengedne.

7. Nem nemzeti, mert kiterjedésében korlátokat nem ismer.8. Nem nemzetközi, mert tiszteli az emberek hovatarto-

zási kötelmeit.9. Nemzetfölölti, mivel oly közösségben egyesíti az embe-

reket, melyben az igazi testvériség fűzi össze őket,1 tisztítjameg túlzott igényeik uralmától.

* * *

Krisztus emberi természete szerint teremtmény, akárcsakmi. Az örök Igével való egyesülés révén azonban különös, isteniméltóságra emelkedett. Megmaradt ugyan embernek, de illővolt, hogy az Isten Igéjéhez való tartozás minden módon ki-fejeződjék. Ezért nyert a megszentelő malaszt révén oly föl-szerelést, amely a tudás és jóság mérhetetlen kincseivel árasz-totta el, ezért nyert a teremtmények között és fölött kiváltságoshelyet és hatalmat. Illő volt, hogy Krisztus embersége szerintis ugyanoly természetű, bár méreteiben kisebb és így csakhasonló hatalmat gyakoroljon a teremtményeken, mint istenségeszerint. Mindazt, amit Isten gyakorol a teremtményeken, Krisz-tus embersége is gyakorolja a véges lény természetének meg-felelő módon. Az isteni teljhatalomnak e visszfénye teszi Krisztustkirállyá. TÇrisztus királysága tehát az Istenembernek a megváltásrévén nyeri legfőbb hatalma az emberen és a mindenségen, amelynélfogva az embert örök üdvösségéhez, a mindenséget pedig az új égés új föld állapotához mint törvényhozó, kormányzó és legfőbb bíróeljuttatja s így embersége szerint is résztvesz a világkormányzás-ban, amennyiben ez a megváltás érdemeivel és céljaival összefügg.

1 A két utolsót 1. bővebben Isten országa c. olvasmányunkban,

5. ÚTMUTATÓ

Rex et legifer— Rex iustitiae.

ZONYOS közös cél megvalósítása érdekében alakul min-den társadalom. Ettől függ léte, ez adja meg létjogát, eznyomja rá az életrevalóság bélyegét. Ezért kell a céltminden kétséget kizáró módon megállapítani és a társa-

dalom fejével úgy szemmeltartatni, hogy az egyes részek és tagokműködését föltétlen biztossággal terelje ennek szolgálatába. Ígyjár el a természet, mikor az embert a legelemibb társadalmi ala-kulatba, a családba, belekényszeríti. A családi élet célját félre-ismerhetetlenül és teljesen egyoldalúan határozza meg, úgyhogyértelmet használó ember és nép ebben nem tévedhet és másbanmint az emberi nem terjesztésében és fönntartásában nem lát-hatja azt. Az ösztönökben oly hatalmas fegyverről és erőrőlgondoskodott ebben az irányban a természet, amely föltétlenülbiztosítja, hogy az ember nem vonja meg erőit e nagy cél ésjó megvalósításától. Ámde ez a biztosság csak a dolog fizikairészére terjed ki. Mert az embert nem lehet összes életmeg-nyilvánulásaiban a nyers, fizikai vagy tisztán egyoldalúan mű-ködő erők hatása alá helyezni. Ez nem felel meg eszes termé-szetének, amelyet csak erkölcsi, az értelemre és akaratra hatóés szabad választását meg nem szüntető erők irányíthatnak. Innenvan, hogy az ember a természet céljait meghamisíthatja, irányí-tása alól kivonhatja magát s messze-messze eltávozhat akaratá-tól ott, ahol nem áll brutális, föltétlenül lekötő erők hatásaalatt. Hogy mennyire kijátsza és meghiúsítja a természet út-mutatásait a «modern» család, jól ismeretes. Az emberi gonosz-ság még a legvilágosabb rendelkezést is el tudja homályosítani,tisztán önjavának, jólétének és gyönyörűségének szolgálatábaállítva a természetnek a közös, a nagy jó elérésére irányító erőit.

131

Ha ez a természettől kitűzött célok és társadalmi alaku-latok körében megtörténhet, akkor még nagyobb veszedelemfenyegeti a többi szabad, a természet felügyeletétől távolabbeső célokat és társaságokat. Ezért kell a cél szemmeltartásávalmegbízott szervnek folyton éber szemmel őrködnie, hogy meg-védje minden elhomályosító vagy meghiúsító törekvéssel szem-ben. A társadalomnak ez a védekezése a bomlasztó törekvésekés mozgalmak ellen s a cél pozitív elérésére és a közjó előmoz-dítására irányuló tevékenysége a törvényhozás keretében játszó-dik le. Ez tehát mindama rendelkezések, szabályok megállapí-tását öleli fel, amelyeket a társadalom tagjainak szem előtt kelltartania, ha a célt el akarják érni és együtt akarnak működni,hogy a közjó keretében egyedi javukat és boldogságukat is biz-tosíthassák. Mivel pedig a céllal, a közjóval ellentétes törek-vések és cselekedetek vagy többé-kevésbbé veszélyeztetik, vagyegyszerűen lehetetlenné teszik annak megvalósítását s így ártal-mára vannak úgy a társadalomnak, mint az egyeseknek, azért atörvényhozónak fenyegetőleg is fel kell lépnie és meg kell hatá-roznia a büntetést, amit az érdemel, aki a célt hátráltatja. Ígya természet bünteti pl. a modern családot, nemcsak előbb-utóbbbekövetkező fizikai fájdalommal s azelőtt alig, vagy kevésséismert betegségekkel, hanem főkép lelkiismereti furdalással ésazzal a sok keserűséggel és félelemmel, amelyet az «egy»-értvagy az «egy»-től el kell viselni. Társadalmat tehát törvény nél-kül el sem lehet képzelni s ott, ahol nincs törvénytisztelet, atársadalom beteg. Ahol pedig ezt elnézik, vagy rossz példávaljárnak elől, ott kimondták a halálos ítéletet a társadalom fölött.

A törvényhozásnak egyébként sohasem volt jó híre. Nemszeretik, mert határozataival leköti a szabadságot, ami még ajóknak sem kellemes, a rosszak előtt pedig egyenesen gyűlöle-tes. Hozzájárul a törvényhozók alkalmatlansága, szenvedélyes-sége, ami gyakran vagy egy párt javát tartatja velük szem előtt,vagy eltávolít a törvényhozás céljától, olyant engedve meg, aminem teszi jókká az alattvalókat. Mert a törvényhozásnak nevelőcélja van s arra való, hogy megmondja mi a jó, mi az erényes,mi a célravezető. Ezt az alattvalók sokszor nem tudják magukmeghatározni; nem egyszer hiányzik az értelmi képzettség, leg-

132

többször pedig a közjónak és az elérésére szolgáló eszközöknekoly tökéletes ismerete, amelynek alapján eldönthetnék, jók éscélravezetők-e cselekedeteik.1 Épen ezért a törvényhozás, azállamfő kizárólagos joga, ennek a feladata lévén a közjó szem-meltartása s így annak a meghatározása is, hogy mely cseleke-detek alkalmasak ennek előmozdítására, melyek veszélyeztetikezt, vagy távolítanak el tőle teljesen. Ezért a társadalom nevelőeszköze, a polgárok iskolája a törvény, amelynek ezért a jót és csaka jót szabad előírnia, azt, ami az embereket erényesekké, jó hon-polgárokká teszi. Ezért csak az a törvény felel meg céljának,amely jót ír elő és a polgárok cselekedeteit a közjóra irányítjas csak az köti meg lelkiismeretüket, amely a közjó szervétől,az államfőtől ered.2

Aki tehát a természetfölötti élet útmutatójának vallottamagát, aki annak céljait, szabályait, irányító elveit kihirdette ésszentesítette, az valóban törvényhozó, az az emberiség feje,királya. Krisztus pedig nemcsak elméletileg hozott törvényeketés velük iskolázta az embereket, hanem cselekedeteiben mintegya megtestesült, megvalósult törvény és természetfölötti élet volt.Ezért Krisztus valóban király és minden törvényhozó példaképe.

Krisztus országában elsősorban is föltétlen szükség vantörvényekre. Itt ugyanis az ember legnagyobb, örök javáról ésboldogságáról van szó. Elkerülhetetlenül szükséges tehát, hogykétséget kizáró célkitűzéssel és az eszközök legpontosabb meg-jelölésével oktassa ki alattvalóit, hogy a vezér hibájából egysem tévelyedjen el, egy sem vesszék el. Ehhez járul, hogy acél és eszközök természetfölöttisége miatt az emberek tisztánKrisztusra vannak utalva, mivel az ilyen dolgok az emberi érte-lemre nézve megközelíthetetlenek s csak Isten vagy az ő meg-bízottja oktathatja ki őket. Ha tehát a földi országban sem lehettörvényhozó útmutatása nélkül a végső célt, a közjót biztosí-tani, még kevésbbé lehet ezt elérni a kegyelem országában, ahol

1 Erre is lehetne alkalmazni, amit szt. Tamástól más összefüggésbenhallunk, hogy csak hosszú idő múlva, kevesen és ezek is sok tévedésselkeverve ismernék meg azt, ami a közjót előmozdítja. I. Qu. 1. a. 1.

2 Minderről v. ö, I-11. Qu. 90 et sequ.

133

az emberi elme fénye gyönge és találékonysága magasabbmegtermékenyítés nélkül egyenlő a semmivel.

Λ cél elhomályosításának és meghiúsításának veszedelmeitt továbbá sokkal nagyobb, mint a földi ország céljainál. Azörök üdvösség nagy terheket rak az ember vállaira, sok önmeg-tagadást követel tőle: a természet vadhajtásainak letörését és«mennyei» életet. Mindezekkel természetszerűleg ellenségkéntáll szemben alsóbbrangú életünk, különösen az érzéki vágyódás.Ha tehát nem állanánk bölcs törvényhozó felügyelete alatt, akivilágosan tárja elénk, mi a jó, mi a rossz, hamar meghamisíta-nánk és a természet ízléséhez igazítanánk üdvösségünk ügyét.

Krisztus országában továbbá épúgy vannak jó és rosszemberek, mint a földi birodalmakban. A jók tehát föltétlenülrászorulnak a biztos útmutatás védelmére a gonoszok rossz pél-dája és gúnyolódásával szemben, az utóbbiakat pedig sújtaniakell a legfőbb tekintély elítélő szavának, ha elhatalmasodásuk-nak, a jók igazságtalan elnyomásának és megtévesztésének utatnem akarunk nyitni. Ha a természetfölötti életnek a túlvilágijutalmazást és büntetést megállapító legfőbb törvénye nem lenneminden kétséget kizáró módon kihirdetve, vájjon ki állana meghelyét az élet viszontagságai között? Mikor látjuk, hogy az igaz-nak szenvednie és nyomorognia kell, a gonosz sorsa pedig, leg-alább látszólag, tele van földi jóval és kényelemmel, ki ne zava-rodnék meg, ki viselné türelemmel az életet, ki hordozná a ke-resztet, ki ne pártolna át a rosszak könnyebb életmódjához, hanem hallaná a legfőbb tekintély döntő szavát. Elnyerték jutal-mukat, mondja határozottan a gonoszokról,1 a jók kisded csa-patát pedig vigasztalja: Ne féljetek, mert Atyátok az örök jutal-mat szánta nektek.2

Szükséges végül, hogy az üdvösséghez vezető út mindenveszélyére figyelmeztesse híveit, aprólékosan leírja azt, mindenelágazáshoz figyelmeztető táblát állítson. Mert még az isteni ki-nyilatkoztatástól megtermékenyített emberi elme találékonyságasem elég ahhoz, hogy mindenütt kiismerje magát. Meg aztánnem is lenne mindenkinek a gondolkozáshoz elég ideje. Ezért

1 Máté 6. 2; Luk. ι6. 25. 2 Luk. 12. 32.

134

szükséges a törvényhozó biztos útmutatása és kétséget kizáródöntése.

Krisztus, az irgalmasszívű jó Pásztor, nem is hagyta híveittörvényhozásának jótéteménye nélkül, hanem egy az egészéletre kiterjedő, annak minden mozzanatát felölelő törvény-könyvvel gondoskodott az isteni élet előírásáról, annak bizto-sításáról az elhomályosító és akadályozó törekvésekkel szemben.

Egyetlen államnak a célja sincs oly határozottan meg-állapítva, mint Krisztus országáé. Az örök élet pedig ez, mondja,1

hogy megismerjenek az emberek téged, az Atyát, és akitküldöttéi, Jézus Krisztust. S hogy valaki meg ne tévedjen éstisztán elméleti ismeretben ne lássa az üdvösséget, törvény-könyve világosan megmondja, hogy túlnan látni fogjukIstent, úgy amint van2, amiből oly boldogság árad át egészlényünkre, aminőt szem nem látott, fül nem haHott s az emberszívébe föl nem hatolt.3 De csak azok érik ezt el, akik itt aföldön ismerik az Atyát, akiknek élete olyan, mint az Atyáé:legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.1 Azismeret tehát, amit országa céljául tűz ki, élet és cselekvés.Az értelem felruházása olyan éhekkel, amelyek nem a mijavunk szempontjából mutatják az élet és világ eseményeitjóknak vagy rosszaknak, kedvezőknek vagy kellemetleneknek,hanem Isten szempontjából ítéltetik meg ezt velünk, tehátIsten akaratát teszik mindennapi kenyerünkké, értelmünk ele-delévé, ez az Atya megismerése. Az akaratnak meg a többiképességnek megtisztítása az önzéstől, tisztán az egyed szem-pontjából vett jó utáni törekvéstől s beleillesztésük a nagyvilágegyetem rendjébe, ahol az első ok, a Teremtő akaratának,az ő szempontjából való jónak törvényei uralkodnak, ez azAtya megcselekvése, a tökéletesség. De arról is felvilágosít ben-nünket, hogy mi Jézus Krisztus megismerése Aki pedig utá-nam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét éskövessen engem.5 Aki a Fiút ismeri, az Atyát is ismeri.6

Ezért, aki azt cselekszi a földön, amit a Fiú cselekedett emberi1 Ján. 17. 3. 4 Máté 5, 48.

2 I. Ján. 3. 2. 5 Máté 16. 14.3 I. Kor. 2. 9. 6 Ján. 14. 7. s köv.

135

testében, az megvalósította az istenes élet földi célját, az meg-cselekszi az Atyát, emberi testben Istent hordoz,1 az tökéletes,mint az Atya. Ezért nem is kellett volna más törvénykönyvKrisztus országának, mint az ő királyi élete. Én vagyok azút, igazság és az élet,2 mondja öntudattal. Aki utánam jön, nemszégyenül meg, mert én föltámasztom az utolsó napon.3 JÇrisztus-ban tehát nemcsak törvényhozó királyt, hanem az új-szövetség élő tör-vényét, a földi formában és testben megjelent mennyei életet nyertük-

Mivel a Krisztustól előírt élet végcéljában az ember min-den igényét fölülmúló kegyelem (Isten életében való részese-dés), eszközeiben pedig a természet erőit fölülmúló energiára,a malasztra és természetfölötti igazságokra és törvényekretámaszkodik, Krisztus törvényét, az Evangéliumot, a kegyelem tör-vényének, országát pedig a malaszt országának mondjuk.

De nemcsak a célt tűzte ki világosan, hanem körülbás-tyázta törvényekkel, általános és részletesebb elvekkel és útmu-tatásokkal, hogy senki sem kételkedhessek, minek van az ő orszá-gában középponti vagy mellékes jelentősége s így még vitat-kozni se lehessen arról, hogy miként cselekednék vagy gondol-koznék a mester, ha most élne közöttünk. Így mondja ki orszá-gának alaptörvényét és az istenes élet középpontját a szeretetparancsában. Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből —felebarátodat pedig mint tenmagadat.4 Hol van a földi törvény-hozás, amely ily világosan beszélne s ily határozott mértékettudna megállapítani cselekedeteink értékeléséhez a közjó, a végsőcél szempontjából!

Mivel pedig Krisztus nem rontani, hanem befejezni jött,törvényhozói útmutatásával megtisztította Isten törvényét min-dentől, amivel az emberi gonoszság, kényelemszeretet vagy«nemzeti» törekvés azt beszennyezte és elhomályosította.5 Ígyhamisították meg az emberek a szeretet törvényét, mikor ható-köréből kizárták az ellenséget. Krisztus ezt megrója. Hiszen ígymég a pogány is szereti felebarátját. Az ő országában csak azlehet az Atya Fia, csak az cselekszi meg az Atyát, aki ellen-

1 Ján. 14. 232 Ján. 14· 6.3 Ján. 6. 40,

4 Mát 22. 37.5 I -II. Qu. 107.

136

ségeivel is meg tud békülni, jót tud velük tenni s imádkoziküldözőiért.1 Meghamisították az emberek a parancsokat, mikorcsak a leggorombább cselekedeti bűnöket vonták alájuk. Krisztusazonban kioktatja híveit, hogy az is öl, aki haragszik atyafiáravagy lelki kárt és fájdalmat okoz neki és hogy már az is paráz-nálkodik, aki tisztátalan szemmel néz asszonyra.2 Mert az Atyaszellem. Aki tehát imádni akarja, magában akarja hordozni,annak lélekben és igazságban kell ezt tenni s nem szabad meg-elégednie a szem szerinti jósággal és tisztességgel. Ez talánelég a polgári becsülethez, elég az emberek előtti igazsághoz,de Isten többet vár tőlünk: a láthatatlan lélek igazságát ésszentségét, láthatatlan és tisztán a lelkiismerettől jóváhagyottvagy elvetett cselekedetek által. Így óvta meg Krisztus híveita maguk vagy embertársaik részéről származó csalódások éselhomályosító törekvések ellen s így juttatta kifejezésre országá-nak szellemi voltál olyan törvényekkel, amelyek a belső, látha-tatlan lelket kormányozzák és irányítják.

Hogy a cél megvalósításának útjából minden akadályteltávolítson, azt simává tegye, kiegészíti a tízparancsolatot azevangéliumi tanácsokkal. Ezekben nem új tökéletességi eszmény-képet jelölt meg, hanem csak azt az egyet, a mindenkire nézvekötelezőt akarta könnyebben elérhetővé tenni.3 Ily gyöngédtörvényhozó volt Krisztus! Ennyire szívén hordozta híveinekaz üdvét!

Pontosan meghatározza továbbá az Ur, hogy hol szerez-hetjük meg ama fölszerelést, amely a mennyei élethez és azAtya tökéletességének megvalósításához szükségesek. Hogy akeresésben el ne tévedjenek, Péteren, a kőszálon világítótor-nyot állít. Erre kell néznie mindenkinek, hogy az élet tengerénel ne tévedjen, Péter szavát kell hallgatnia, hogy kiismerjemagát az értelem és az emberek által támasztott nehézségekközött.4 Itt találja meg a szentségeket, amelyek a malasztot, azistenes élet tényezőjét közvetítik. Neki, az ő felügyelete alatt

1 Máté 5. 43. s köv.2 Máté 5. ai. s köv.3 1-II. Qu. 108. a. 4; II-II . Qu. 184. a. 3.4 Máté 16. 18; 28. ÍO.

137

működő papságnak adott megbízást a keresztelésre.1 Itt nyer-hetik meg bűneik bocsánatát2 s itt találják meg a lelket táplálókenyeret.3 Más utat Krisztus nem jelölt meg a kegyelem esz-közeinek feltalálásához és használatához. Aki ezeket megveti,Krisztust veti meg s nem lehet benne része. Önámítás tehátés Krisztus törvényhozói hatalmának tagadása az individualizmusamaz állítása, hogy bensőnkért csak Istennek tartozunk elszá-molással s ezt úgy és akkor intézzük el vele, amint és amikorez nekünk tetszik. Úgy van. Csakis Istennek vagyunk felelősek,de úgy és oly módon, amint Ő előírja. Erről pedig Krisztusvilágosan és határozottan intézkedett. Ezért kell az általa kije-lölt forráshoz és közvetítőhöz fordulnunk.

Krisztus végül pontosan rendezi külső és belső cseleke-deteinket. Az újszövetség célja a malaszt közvetítése s így azistenes élet megvalósítása lévén, cselekedeteink szabályozásánális ezt a mértéket használja: azt és annyiban tiltja meg vagyparancsolja, ami és amennyiben ezt rendezi, előmozdítja vagygátolja. Ezért írja elő ama külső cselekedeteket, a szentségekfölvételét, amelyekkel a malasztot megszerezzük, valamint azo-kat a cselekedeteket is, amelyek szükségszerűen összefüggnek akegyelemélettel. Így pl. hitünk megvallása!4 és általában Istenparancsainak a megtartását. A többi dologban pedig, amitőlnem függ a kegyelemélet megtartása vagy elvesztése, minden-kinek szabadságot enged, hogy belátása szerinti módon és idő-ben gyakorolja azt. Ezzel akarja kifejezni, hogy az evangéliumitörvény a szabadság törvénye. Innen van, hogy nem hatátozzameg pl. az alamizsna, az egyházi adó, a szentségek fölvételé-nek, a böjtnek stb. mértékét és módját, rábízza ezek rende-zését az egyesek benső szükségletére, főkép pedig Egyházabelátására.5 De belső cselekedeteinkre is nagy gondot fordít,előírva, hogy necsak a külső cselekedetekre, hanem főképezekre fordítsunk gondot. Tiszta szándékból induljanak ki ezeks így ne földi kincseket, emberi elismerést gyűjtsünk általuk,hanem az Atya kedvét igyekezzünk velük megszerezni.6 Figyel-

1 Máté 28, 19—20. 4 Máté 10. 32.2 Ján. 20. 23. 5 I-II. 108. a. 1-2.3 Máté 26. 26 .s köv. 6 Máté 6. 16-20. I-II. Qu. 108. a. 3.

138

meztet bennünket, hogy ne legyünk bírái felebarátainknak,1

hanem először magunkra nézzünk s csak úgy másokra. Meg-kívánja végül, hogy tökéletes bizalommal vessük magunkat azisteni gondviselés karjaiba2 s imádkozva keressük a cél eléré-séhez szükséges kegyelmeket3 a szoros kapun átlépve az IstenútjáraJ

Krisztus mindezekben irgalmas törvényhozónak mutatkozik-Semmit sem írt elő, amit önmagán ki nem próbált volna úgyaz édességet, mint a terhet illetőleg. Így a szeretet parancsátegészen életének kioltásáig gyakorolta, az Atya iránti szeretetédességéből kiindulva ontván vérét az övéiért.5 Tapasztalatbólismerte az ember teherbírását. Ezért vette le válláról az ószö-vetségi törvény terhét s csak annyit hagyott meg a külső cse-lekedetekből, ami föltétlenül szükséges a belső érzület valódi-ságának bizonyításához, ennek fölkeltéséhez vagy az országá-hoz való tartozás nyilvánításához." Ezért meg, mivel parancsai-nak megtartásához annyi belső vigasztalást és kegyelmet fűzött,mondhatta: az én igám gyönyörűséges és terhem könnyű.7

A szeretet, amely az istenes élet kiindulópontja és célja, teszikönnyűvé. De könnyűvé teszi a tudat is, hogy Krisztus igazságostörvényhozó, akit a szenvedély nem vakíthat el, aki semmi hasz-not sem vár alattvalóitól, hanem tisztán ezek javát tartja szemelőtt. Nem kell tehát félnünk, mint az emberi törvényhozónál,hogy félrevezet bennünket, vagy hogy valamely párt érdekeirányítja tevékenységét. Ilyen tökéletes útmutatónk van a J^risztuskirályban! Igazi lex önmagában híván életre, testesítvén meg atörvényt, igazi legifer, biztosan mutatva az üdvösség felé vezető utat.

* * *

Az Evangélium a szabadság törvénye. Ez nem azt jelenti,hogy a Krisztus jogara alatt élők tetszésük szerint cseleked-hetnek. Ez, amint láttuk, nem igaz, mert Krisztus nagyon ispontosan határozta meg az üdvösséget és a hozzá vezető utat.

1 Máté y. i. 5 Ján. 15, 13.2Máté 6, 36. s köv. 6 1-11. Qu. 108. ad. 3Máté 6. 9. s köv. 7 Máté 1 >, 30.4 Máté 7. 14.

139

A szabadság törvénye az Evangélium, mert a kegyeleméletheznem föltétlenül szükséges dolgokban helyet ad az emberi véle-kedésnek, főkép pedig azért, mert megszabadítja az embert apillanat és a szenvedélyek uralmától. Akinek nincsenek általá-nos, az egész valóságot és életet átfogó elvei, nincs világnézeteés életbölcsesége, azt a pillanat nádszálként ingatja majd jobbra,majd balra: szolgája a különféle benyomásoknak és vélekedé-seknek. Ettől szabadít meg bennünket Krisztus az Evangéliumbölcseségével és elveivel, úgyhogy segítségükkel mi uralko-dunk e pillanaton, az emberi vélekedéseken és ellenvetésekenszázados tölgyfaként megingathatatlanul állva az ezek tüleke-déséből származó viharok erején. A szenvedélyek rabja, akilegyőzetik általuk s hanyatt-homlok rohan vágyódásai után.Ebből a szolgaságból szabadít meg bennünket Krisztus tör-vénye, mikor egyrészt a malasztban természetfölötti energiátad ezek legyőzésére, másrészt pedig az élő törvénnyel, Krisztuspéldájával és az Evangélium előírásaival folyton ösztönöz ben-tnünket, hogy ne ily, a szenvedélyek kedvtelése szerinti vál-tozó, szolgai, hanem fölöttük uralkodó, változatlan elvek szerintlefolyó életet folytassunk. Így tesz bennünket Krisztus törvényeszabadokká, Isten változatlanságát és tökéletességéi visszatükrözőjellemekké· S minél jobban hatalmába kerít bennünket az Evan-gélium, minél teljesebben hajtottuk nyakunkat Krisztus igájaalá, annál nagyobb lesz szabadságunk, annál kevesebb törvényreés előírásra van szükségünk. Mi magunk leszünk önmagunktörvényei, Krisztushoz hasonlóan az út, igazság és élet, akikminden külső kényszer vagy irányítás nélkül is azt teszik, amijó, Isten és emberek előtt jó: iustus sibi ipsi lex. Az igaz ön-magának törvénye. Ide azonban nem a féknélküli szabadosságés a törvénynélküli állapot visz el bennünket, hanem Krisztustörvényének átélése, átvitele az életbe, életté való átalakítása.Így tett az ószövetség zsoltárosa, aki kimeríthetetlen Isten tör-vényeinek dicsőítésében, így kell nekünk is tennünk, ha az igaz-ság felszabadító erejében részesülni akarunk.1

1 V. ö. a szerző In tu íc ió és átélés c. értekezését főleg 34. s köv. old.

6. BÍ R Ó

Rex tremendae maiestatis.

ÖBBSZÖR szóltunk az individualizmus túihajtásairól.Ezek között az a legcsúnyábbik, hogy e cselekedetekmértékévé az egyén érdekeit teszi meg. Sem fölöt-tük álló törvényhozást és útmutatást, sem pedig cse-

lekedeteiért való elszámolást nem ismer. Még Istennel is amaga fazonja szerint akar leszámolni, csak úgy és annyiban,amint ezt a lelkiismeretnek nevezett hamis és teljesen félreve-zetett hang megköveteli vagy előírja. Hogy ezt sem az állam,sem pedig Krisztus el nem tűrheti s az egyes embert vezetéseés irányítása alól ki nem veheti, fönnebb bizonyítottuk. Mostmég azt kell megmutatnunk, hogy az egyén cselekedeteinekmegítélésében sem független, hanem ugyanaz a hatalom, amely-nek feladata, hogy az egyéni erőket közjó szolgálatába állítsa,van hivatva arra is, hogy az erők felhasználásáról s így azegyéni cselekedetek értékéről ítéletet mondjon.

Minden rendezett társadalmi alakulatban szükség van abíráskodásra, vagyis annak az eldöntésére, megfelel-e valamelycselekedet a közjó követelményeinek vagy nem. Onnan van ez,hogy a törvény csak az általános szabályokat és előírásokatadja, a polgárok cselekedetei pedig konkrét körülmények közötttörténnek. Az általános irányító elvből kell levonni a következ-tetést úgy, hogy ez önmagában (a törvény szempontjából) ésaz összes körülmények számbavételével egyaránt helyes, jó ésa társadalom végső céljának is megfelelő Jegyen. Ámde épenitt térnek el a polgárok véleményei. A törvény pl. előírja: nelopj, ne nyúlj a máséhoz. Ámde az egyik polgár azt mondja:nem a máséhoz nyúltam, mikor embertársamtól elvettem százpengőt. Végső szükségben voltam; csak így menthettem meg a

Bíró (Rex tremendae majestatis) Fra Angelico

141

magam és családom életét, mondja az egyik. A másik pedighasonló körülmények közt azt állítja, hogy így kellett tennie,mivel jogos tulajdonát másként nem tudta embertársától vissza-szerezni. Mindezt a károsított fél természetesen tagadja. Hanem lenne hatalom, amely ily vitás esetekben igazságot szol-gáltat s a leghatározottabban meg nem mondja, melyik fél cse-lekedett helyesen a közjó szempontjából, akkor a társadalmirendet a legbölcsebb törvényhozás mellett sem lehetne fönn-tartani. Amint az egyes polgár nem tudja eldönteni, hogy álta-nosságban mi felel meg a közjó előmozdításának vagy mi hát-ráltatja azt, úgy annak sem hivatott bírája, vájjon ez vagy amazéletmegnyilvánulása és cselekedete a közjót szolgálja-e vagynem. Mert igen jónak és helyesnek tűnhetik fel valamely tetta magunk szempontjából és még szebben színezhetik azt megérzelmi világunk kívánságainak alanyi prizmánkon keresztül-hatoló sugarai, de ebből nem következik, hogy ez mások, teháta jog, az igazságosság szempontjából is így van. Erről csak aza szerv dönthet, amelynek a közjó szemmeltartása a feladata,amely tehát nem az egyes ember színezetében látja a cseleke-detet, hanem az általános emberi, társadalmi szempontból. Azállamfő ama tevékenységét, amely a polgárok cselekedeteit meg-tisztítja az alanyi, egyedi szempontok színezésétől s tisztán a közjóvilágításába állítja be, mondjuk, bíráskodásnak.

Ezenkívül meg kell fontolnunk, hogy a társadalmi életbennincs cselekedet, amelynek jó vagy rossz hatása ne lenne aközjóra. Ha pl. a kereskedő emeli az árat, vele együtt kény-telen a földmíves, az iparos stb. mind megfelelő módon drá-gábban dolgozni, hogy helyreállítsa az egyensúlyt s kárt nevalljon a saját szakmájában. Ha már most mindez az emberekkénye-kedvére van hagyva, úgy hogy kiki tisztán a maga érde-kei szerint dönt munkájának és árújának értékéről, akkor ren-dezett társadalmi életről szó sem lehet. Itt a közjótól mérsékelt,tehát az összes társadalmi erők kiegyenlítődéséből származóegyedi érdekeknek lehet csak szava. Az ily ügyek elbírálójatehát nem lehet a tisztán magánérdekeket szem előtt tartóegyén, hanem a közjó szervének feladata az, hogy a társa-dalmat ilyen kilengésektől és esetleges megrázkódtatásoktól

142

megvédje, minden esetben elbírálván, jól vagy rosszul cseleke-dett-e valaki.

Vagy vegyünk egy másik példát. Megölnek valakit. Hanincs hatalom, amely ezt megbírálja, a bűnösről ítéletet mond-jon s kiszabja rá a büntetést, vége van a társadalmi rendnek, aközbiztonságnak. A gonoszok fölszabadulnak s a náluknál gyön-gébb polgár teljesen ki van szolgáltatva önkényüknek. Λ jó ésrossz cselekedetek elbírálására, jutalmazására, illetve büntetéséreszolgál a bírói hatalom, amely nélkül társadalmi alakulat el semképzelhető.

Végül meg kell fontolnunk, hogy a közjavakat is bizonyosszervek kezelik. Nemcsak a nemzet szellemi, kulturális javait,hanem az anyagiakat is, mint pl. az adókat, állami javakat stb.A polgárok megnyugtatása, de meg a dolog természete is úgykívánja, hogy ezeknek az ügyvitele nyilvános ellenőrzés alattlegyen. Kell tehát egy ezek fölött levő hatalomnak is lennie,amelynek számadással tartoznak tevékenységükről s amely íté-letet mond, megfelel-e működésük az ország közjavának vagynem. Az államhatalom ily megnyilvánulását mondjuk bírásko-dásnak. Ezen tehát a legfőbb társadalmi szerv ama tevékenységétértjük, amellyel a polgárok egyes cselekedeteiről ítéletet alkots megállapítja, vájjon megfelelnek-e a közjónak s az azt védőtörvények betűjének és szellemének vagy nem. Ítélkezés ez,amely eldönti, melyik oldalon van az igazság. Kiosztja a pol-gárok között az állam legnagyobb kincsét, az igazságot s ígymegadja mindenkinek jogos tulajdonát, a jónak jutalmat, a go-nosznak a büntetést.

Ha fönnebb azt hangsúlyoztuk, hogy a törvényhozásnakmindig rossz híre volt az emberek előtt, akkor a bíráskodásrólfokozottabb mértékben kell ezt állítanunk. Alig találunk embert,aki elismerné, hogy az igazságszolgáltatás kardja jogosan sújtja.Annyira magánérdekeinek szempontjából nézi mindenki csele-kedeteit, hogy azoknak a közjó szerinti elbírálását megérteninem képes. Innen a bírói hivatal gyűlölete az elítéltek részéről,innen a tőle való félelem. Mert itt kell látnia a polgárnak, hogyaz állam nem hiába hordozza a kardot. De eme gyűlöletességmellett sem mondhat le az államfő ebbeli jogáról és köteles-

143

ségéről. Az egyik embernek a joga föltétlenül megsérti a másikmagánérdekeit,1 de a közjó parancsolólag megkívánja, hogymindenkinek igazság szolgáltassék, még akkor is, ha ez az elítéltfelek haragját és gyűlöletét vonja maga után. Tégy igazságotmég akkor is, ha tönkremegy a világ!

Krisztus királyi hatalmával is szükségszerűen össze vankötve a bírót. Az embereket megvette,2 úgy hogy ezek szolgáis így a legteljesebb elszámolással tartoznak neki. Nem testük,nem vagyonuk révén tartoznak hozzá, hanem lelkükkel és annakösszes cselekedeteivel. Ezeket mind egy magasabb cél, az üd-vösség szolgálatába állította Krisztus s az ember nem rendel-kezhet róluk tetszése szerint. Ebbeli működéséről tehát számotkell adnia Urának, aki oly drága áron, élete árán szerezte megfölöttük a tulajdonjogot. Minden pillanatban elébe léphet teháta Bíró s a hamis biztonságban szendergő lelket felszólíthatja:adj számot sáfárkodásodról!;!

Ezenkívül Krisztus törvényhozója az emberiségnek. Ebbelihatalmát époly drága áron szerezte meg, mint az uralkodóités igazán bölcseségének legjavát s szeretetének egész teljességétpazarolta az emberekre, hogy biztos utat mutasson nekik végsőcéljuk felé. Hogyne lenne tehát joga, hogy törvényeinek tiszte-letét követelje, betartásukról számot kérjen az emberektől,büntesse bölcseségének megvetőit s jutalmazza annak tisztelőit.

Amint továbbá az ember nem maga szerezte életét, úgynem maga határozta meg végső célját sem. Mindegyiket rábízottjóként nyerte Istentől. S amint az ember kénytelen alkalmaz-kodni a testi élet törvényeihez, ha élni akar s az életet nemdobhatja el magától Isten jogainak megsértése nélkül, úgyalkalmazkodnia kell a lelki élet Krisztus-szabta törvényeihez is sörök üdvösségének ápolását nem hanyagolhatja el anélkül, hogyKrisztus jogait meg ne sértené. Ezért számot feli adnia a JÇrisztus-biró előtt, hogy mit csinált a rábízott talentummal,4 gondozta-elelkét vagy nem.

Krisztus továbbá minden embert a legnagyobb kincsnek,

1 Summum ius, summa iniuria.2 V. ö. a Megváltó c. olvasmányt.3Luk. 12. 20; 16. 7.4 Máté 25, 15 s köv.

144

az emberiség közkincsének, megváltó érdemeinek, szentséges véré-nek sáfárává tett. Ezeket a kincseket Krisztusnak úgy a maga, mintaz emberiség érdekében védelmeznie kell s nem szabad eltűrnie,hogy ezeket valaki könnyelműen elprédálja. Országában ugyanismindenkinek olyanféle helyzete van, mint a földi birodalomban aminiszternek. Amint ez az állami javakból az egyesek és részekszükségletei szerint merít, úgy Krisztus országában is mindenember maga nyitja meg a csapot, amelyen keresztül Krisztusérdemei lelkébe ömlenek. Mindenki a maga papja, mert ön-magának kell megszereznie ama készültséget, lelki dispositiót,amelyet az isteni megbízású (hierarchikus) pap erején keresztülfolyó kegyelemáradat megtermékenyít. Ezért mindenki magaköteles elszámolni arról, hogy mire fordította a szentségekbőlkiömlő energiát, hogy fölhasználta-e azt, vagy nem, hogyterméketlen talajra öntötte-e ki Krisztus vérét vagy pedigtermékenyre.

Emellett meg kell fontolnunk, hogy Krisztus országánakhívei sokkal teljesebb egységei alkotnak, mint a földi állam pol-gárai. Ha tehát már itt sem történhet semmi sem, amit az egésztársadalomra többé-kevésbbé ki ne hatna, úgy Krisztus orszá-gában még kevésbbé történhet jó vagy rossz, aminek hatásátaz egyes tagok meg ne éreznék. Ennek megértésére tudnunkkell, hogy Krisztus a kegyelemben nemcsak természetfölöttierőforrást nyitott meg, hanem a természetet fölemelő, meg-nemesítő csodálatos, sőt hősies cselekedetekre képesítő ener-giákat is adott. Gondoljatok a vértanúk hősiességére annyisok millió ember gyáva aposztáziájával szemben nyomorult em-beri félelemből, vagy a szenvedélyek előtti meghunyászkodás-ból. Mennyi sok szép emberi és isteni vonás ott, mily hitványjellemtelenség és emberi nagyság-hiány itt. Gondoljatok a világ-nézeti befejezettségre, amit Krisztus nyomán annyian meg-találtak, arra a lelki kiegyenlítődésre, ami ennek nyomábanjár, ama határozatlansággal és lelki megoszlással szemben, amita Krisztus nélküli kultúrában látunk. Gondoljatok a Krisztusnyomában járó szüzek és az állapotbeli tisztaságot megőrzőemberek lelki szépségére, összhangjára és az emberi társadalmatfelújító csendes tevékenységére a tisztátalanság pestisével és a

145

társadalmat megfertőztető ragályával szemben. Nézzétek azIsten akaratán megnyugvó, csendesen szenvedő és tűrő embe-reket s hasonlítsátok azokat össze az elégedetlenek tömegévelés a semmivel le nem csillapítható ember-massával. Krisztusoldalán találjátok az emberekei, a másikon pedig az állatokat,a besitákat. Nemcsak szenteket, hanem embereket nevelő ener-giákat is hozott Krisztus, sőt egyenesen föltételezi először az emberkialakítását, mielőtt a szentség képmását és bélyegét akarná rajoknyomni.1 Mennyivel szebb, emberiesebb, fönségesebb és hősie-sebb lenne az emberiség élete, ha Krisztus erői uralkodnánakbenne, ha minden ember élettényezői ezek lennének. Hogymily csúnya, állatias, alacsony és gyáva ezzel szemben az élet,mutatja a Krisztustól eltávolodott, elvilágiasodott és elistente-lenedett történelem — Krisztus előtt és sajnos, utána is. Ezértnemcsak Krisztussal, hanem az egész emberiséggel szembenkövet el jóvá nem tehető jogtalanságot minden ember, akivisszautasítja e természetfölötti energiákat, nem engedi lelké-ben működni azokat, parlagon heverteti vagy rosszul használjafel őket. Mindmegannyi szép, emberi és hősies cselekedettőlfosztja meg a társadalmat és a történelmet, mindmegannyiállatias és hitvány egyeddel meg cselekedettel szaporítja azemberiség értékét rontó és életerejét kiszipolyozó élősdieket.Tehát nemcsak Krisztus ellen vét a természetfölötti élet meg-vetője, hanem az emberiség ellen is, megfosztva azt oly sokjótéteménytől, megakadályozva emberi fejlődésében és töké-letesedésében. Ezért kell számot adnia egykor Krisztus trónjaelőtt mindenkinek nemcsak önlelke üdvösségének elhanyagolásáért,hanem azért a mérhetetlen kárért is, amit az emberi társadalomnakokozott.2,

A számonkéréssel és az emberek cselekedeteinek elbírá-

1 Ez az értelme a sokszor idézett, de meg nem értett és a gyakor-latban elhanyagolt elvnek: a malaszt föltételezi a természetet és rája épít.

2 Szent Tamás 11.-II. Qu. io8. a. 4. ad 1. sorolja föl a különbözőokokat, amelyek miatt az egyes ember bűne következtében mások, főképpedig az egész emberi nem bűnhődik. A harmadik okot látja a társadalmiegységben, amelynek alapján a sokaság egy testnek számít s az e^yík tag jóvagy rossz állapotát a többi is többé-kevésbbé megérzi.

146

lásával tartozik Krisztus önmagának is. Földi életében «midőnszidalmaztatott, nem szidalmazott, midőn szenvedett, nem fenye-getőzött, hanem átadta magát az igazságtalan bírónak».1 Ilycsodálatraméltóan viselkedett Krisztus. De ez a történelemfolyamán is gyakran megismétlődött. Csúfolták, bántalmazták,megtagadták, arculütötték és leköpdösték, akárcsak Pilátusudvarában. Nemcsak láthatatlan istenségét tagadták le, hanemlátható és történelmileg bizonyított emberségét is. Megfosz-tották becsületétől, rágalmazták és gyűlölték, mint valami gonosz-tevőt. Valóban mintha csak a történelem is folytatta volnaPilátus Ítéletének végrehajtását, aki Krisztust «az ő akaratukrahagyta»,2 hogy tegyenek vele tetszésük szerint. Hányszorszerettük volna kérdezni: hol van Krisztus, az Isten ereje ésbölcsesége? hol van az Atya, hogy nem szól mellette egyetlenszót sem? De Krisztus hallgatott. Számított az emberek be-látására. De hiába. Ott azonban, ahol az emberek akarata ésuralma megszűnik, ahol tisztán az élő Isten keze kormányoz,ahol csak neki van szava s az ő leheletéből él mindenki, ottmeg kell szűnni e hazug beállításnak és mérhetlenül sok gonosz-ságnak. Ezért tartozik Krisztus önmagának azzal a bizonyí-tással, hogy nem volt az az eszelős, ábrándozó csaló, akinektartották, hanem valósággal az Isten Fia. Ezért kell megjelennieaz Apokalypsis fegyverzetében és fönségében, mint igazi Rextremendae maiestatis-nak, félelmes fölségű királynak. Szájánaktüzes kétélű kardja ott áthatol a lelkeken s mindenki a maganevében lesz kénytelen kimondani a lesújtó erravi-t, a tévedéskétségbeejtő nagy kiáltását. Akkor majd ott áll Krisztus azegész emberiség előtt a világtörténelem igazi fényében, mintannak középpontja és irányítója. Azt akit itt csak mint «meg-utáltat és legutolsót, a fájdalmak férfiát, a nyomorusághozszokottat» láttunk, «aki elrejtette orcáját, mint megutált, akitnem is becsültünk»,3 ott mindenben igazolva látjuk, úgy ahogyő mondotta, de elhinni nem akartuk. Ha Krisztus ezt elmu-lasztaná, a világtörténet befejezetlen maradna, mert nem szol-gáltatna elégtételt az emberiség legnagyobb jótevőjének, meg-

1 I. Péter 3. 23. 2 Luk. 13. 25. 3 Iza. 53. 3.

147

tűrne egy igazságtalanságot és büntetlenül hagyná az emberikevélység túlkapásait. Krisztus az igazság napja. A földi tör-ténelem folyamán nem ragyoghatott úgy, amint kellett volna.Az emberi gonoszság felhői csak homályban engedték áttörnisugarait. De érvényesülnie kell egyszer ama földöntúli fényes-ségben is, amellyel valósággal ragyogott, mindig vonzókörébentartva a történelem eseményeit. Az emberek ezt nem vettékészre. Ezért kell ezt oly világításban eléjük állítani, hogyszemüket el ne zárhassák előle, elméjük pedig rákényszerüljöna vallomásra: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fial

Az igazságszolgáltatással tartozik végül Krisztus híveinek-Ezek mindenben megosztották királyuk sorsát, de nem csüg-gedtek. Részük volt szenvedéseiben és megvettetésében, de nemtették le a fegyvert. Vele együtt hordozták a látszólagos le-győzetés és a vert sereg szégyenét, de nem pártoltak el vezé-rüktől. Ezeknek is tartozik Krisztus a végső megvilágítással ésa hűséges szolgálat elismerésével azok előtt, akik kigúnyoltákés megvetették őket, akik uralkodtak rajtok földi életükben.A földi boldogok és hatalmasok szájából kell hallaniok ostobá-nak látszó életük apotheozisát. Mily elégtétel lesz az, ha a gono-szoknak az Apokalypsis fényétől megvilágosított elméje egyet-len és egyhangú ítéletre kényszerül, ajkuk pedig vallomásranyílik: Hát ezek azok, akiket valaha nevetségeseknek tartottunkés szidalmaztunk! Mi balgatagok: hogyan tévedtünk el az igaz-ság útjáról. Mit használt nekünk a kevélység, vagy a gazdag-sággal való kérkedés mit hozott nekünk? Elmúltak mindezek,mint az árnyék s velük együtt minmagunk is — s ime mostgonoszságunkban megemésztetünk. Ezek pedig örökké élnek,az Úrnál van jutalmuk és gondviselésük a felségesnél.1 Ilyenlesz a világ és a föld sorsa az Apokalypsis világításában, ilyen azemberek ítélete a JÇrisztus szájából kijövő kétélű fard okozta ja/kiáltá-sok következtében.

A bírói hatalom és igazságszolgáltatás nélkül Krisztuskirályi méltósága csonka, egyenesen nevetséges volna. Ő magatöbbször nagy elégtétellel beszélt bírói igazságszolgáltatásáról..

1 Bölcs. 5. 3 s köv.2 Jún. 5. 25.

148

Mivel az emberfia és az emberek ura, azért kapta ezt a hatal-mat.1 Az Atya teljesen rábízta,2 talán azért, hogy, amint szentTamás mondja, az emberfia szájából nem hangzik az ítélet olykeményen, mint az élő Istenéből.3

Krisztusnak nemcsak hatalma van az igazságszolgáltatáshoz,hanem teljesen megbízható és alkalmas bíró is.4 A bírónak ugyanistörvénytudónak és az igazságosság erényének birtokában kelllennie, hogy minden körülmény között megtalálhassa az igaz-ságot s ne engedje magát megtéveszteni sem a gazdagtól, sema rokontól, sem pedig más személyi tekintettől. Mindez a leg-nagyobb mértékben megvan Krisztusban. Mint törvényhozó ésélő törvény rendelkezik mindama tudással, ami az igazságosítélet alkotásához szükséges. Az emberek iránti szeretete pedigés minden szenvedélytől való mentessége biztosít bennünket róla,hogy a tiszta igazság vezeti s nem személyi érdekek, vagy atetszés és nemtetszés.5 A bírónak továbbá az okosság erényét isbírnia kell, hogy minden körülményt mérlegelhessen, ki tudjakutatni az elrejtett dolgokat s megkülönböztesse a kétest a biz-tostól. Krisztus is az okosság szabályai szerint járhat el, jobbanmint akármely földi bíró. Ismeri az emberek belsejét s így mér-legelni tud minden körülményt, ami a fölmentésnél vagy kár-hoztatásnál tekintetbe jöhet. Nincs szüksége tanukra vagy szak-értőkre, mint a földi bírónak, ismerve a tett összes szülő okait.Épen ezért ítélete sohasem lehet igazságtalan, mert nem vezethe-tik félre sem az emberek, sem a külső látszat, de még a rende-zetlen, szenvedélyes benső sem. Ezért példaképe Krisztus mindenföldi bírónak és igazságszolgáltató hatalomnak.

Krisztus a bírói hatalmat életében is gyakorolta, gyako-rolja most is, ha annak teljes befejezése és legfőbb megnyilvá-nulása csak a világ végére várható is. Hányszor hallottunk szá-jából lesújtó ítéletet azokról, akik Isten törvényét elhomályo-sították. Vakoknak és vakok vezetőinek mondja őket.6 Jajt kiáltrajok, mivel elferdítették Isten parancsait, tiszta emberi szol-

1 Ján. 5. 27. 111. Qu. 59. a. 1—3.2 Ján. 5. 22.3 111. Qu. 59. a. 2. 5 Iza. 11. 3.4 Erről v. ö. Π—II. Qu. 60. a. 2. 6 Máté 15. I4.

149

gálattá változtatva át a benső istentiszteletet. Kígyók és viperákfajzatának mondja őket s bűnösnek állítja őket a próféták ki-ontott vérébtn.1 Mindez szigorú ítélet. Méltó ahhoz, aki azemberek belsejében olvas és nagy buzgalommal védi Atyjánakérdekeit. — Fölmentette továbbá a házasságtörő asszonyt sbizonyságot tesz róla, hogy nem a külső szín szerint ítél, hanemazzal az igazságos ítélettel, amelyet Atyjától tanult.2 — Meg-bocsátja Magdolna bűneit, kimondja a lesújtó ítéletet árulójá-járól, Judásról, elismeri keresztelő szent János érdemeit és azokhitének és szeretetének erejét, akik hozzá közelednek. Mindezigazságszolgáltató, bírói tevékenység.

Bírói hivatalát ma is gyakorolja, nemcsak a megholtakon,hanem az élőkön is. Cselekedeteink bírája ugyanis a lelkiismeret.Isten szavának mondjuk ezt s valóban az is. De nemcsak Istené,hanem Krisztusé is, aki teljes hatalmat nyert az embereken:Krisztus az emberek tanítója, lelkük világossága. Tőle nyerik azáltalános elveket, amelyek lelkiismeretüket vezetik s így ennekminden ítéletében Krisztus szólal meg a lélekben. De Krisztusaz emberek kormányzója is, aki nélkül semmit sem tehetnek, akiminden cselekedetüknél ott van. Lelkiismeretük irányítása is,tehát a fölmentő vagy elmarasztaló ítélet kimondása Krisztusdolga, illetve az ő szava csendül meg ezekben. Amilyen ítéletetmondunk tehát magunkról a tiszta, jó lelkiismeret világosságá-ban, úgy ítél rólunk Krisztus is. S addig vagyunk boldogok,amíg lelkiismeretünk csakugyan Krisztus tolmácsa. Mikor el-homályosul, mikor más, a világ vagy a test és vér elvei kezdikvezetni, akkor Krisztus visszavonul s mi tovább nem tarthatunkarra igényt, hogy ítéletünk azonos Krisztus ítéletével. Itt kez-dődik a bizonytalanság és a Krisztus ítélőszékétől való félelem.Mert azt a hamis képet, amelyet önmagunkról alkottunk, Krisztusországának világosságában valósággal meg fogja semmisíteni.3

Mert Krisztus igen türelmes bíró, aki a legnagyobb szelíd-séggel gyakorolta és gyakorolja hatalmát. Nem azért jöttem,hogy a világot megítéljem, mondja, hanem hogy üdvözítsem.

1 Maré 23. 16. s köv. 3 72. Zsolt. 202 Ján. 8. 11; 8. 16. s köv.

150

Ezért nem kell azoknak félniök, akik szavamat hallják. De én aszelíd Emberfia még azt sem bántom, aki engemet megvet. Eztsem én ítélem meg, hanem a beszéd, melyet szólottam.1 Milydőreség lenne visszaélni ezzel a türelemmel s más, Krisztus sza-vaitól független, beavatkozásra várni lelkiismeretünk tisztításá-hoz és tisztázásához.

Kérlelhetetlen csak akkor lesz Krisztus, mikor mindenkikimondta sorsáról a végső szót. Ekkor már ő sem segíthet. AzAtya és a Fiú ellen gyöngeségből vagy tudatlanságból elköve-tett vétkek még megbocsáthatók, de a Szentlélek elleni vétkekel nem engedhetők. Krisztus végső igazolását pedig a Szent-lélektől várja, aki meggyőzi a világot a bűnről, igazságról ésítéletről.2 Minden emberhez személyesen elmegy, mindenkielőtt külön-külön igazolja Krisztust. Aki visszautasítja, azKrisztus utolsó kísérletét hiúsította meg, az már nem az Atya,hanem a Szentlélek ellen vétkezett. Ezért nem lehet vele irgal-mas Krisztus, ezért kell kérlelhetetlenül eltaszítania magától, hamég oly nagy lenne is az ember riadalma az igazság láttára, hamég oly utálatosnak találná is szenvedélyeitől szépnek festett,Krisztustól azonban semmisnek nyilvánított képét.

Ezért kell a Krisztus-bíróra több igazsággal és kevesebbszentimentalizmussal gondolnunk. Alig van író ember, aki MichelAngelo Utolsó ítéletét meg nem és le nem bírálta volna, ha aCapella Sixtinát leírja. A bírónak elutasító kézmozdulata aligtetszik valakinek. Csak kegyetlenséget és kérlelhetetlenségétolvasnak ki belőle. Pedig abban csak igazság van, a kérlelhetet-lenség jogosultságának igazsága. Ha ilyen Krisztust állítanánkegy haldokló ágyához, valóban kegyetlenek lennénk. Mert ottnem ez a Krisztus áll, hanem a könnyező, az aggódó jó Pásztor,a keresztről lángoló szemekkel ránk néző és a kétélű karddallelkünket tisztító Krisztus, a Szentlélek szelídségével igazoló ésmagához csalogató Istenember. Ez az irgalom igazsága, ez aszívhezszóló, érzelmeinket meleg énekre hangoló Isten Báránya.De amily igaz ez a Krisztus-bíró kép, époly igaz Michel Angelóéis. És ha más bírót állítanánk a haldokló szeme elé, mint az

1 Ján. 12. 47.2 Ján. J6, 8.

151

imént leírtuk, hazudnánk, meghamisítanánk az Evangéliumot ésa keresztény lelkületet. Epígy hamisított és hazudott volnaMichel Angelo, ha egy alkudozó, próbálkozó, vagy a lelki-ismeret ítélő vagy fölmentő szaván kívül másra is hallgatóKrisztust festett volna. Ott csak a rex tremendae maiestatisnak,a félelmes fölségű királynak van helye, ahol a fons pietatis, akegyelem forrásához való járulást és a belőle való merítést el-mulasztották. Szelíd és irgalmas bírót találunk Krisztusban,ahányszor csak hozzá megyünk, de akkor, mikor már nem jó-akaratunk, hanem az élő Isten kényszere visz elébe, akkor mármásra, mint az elutasítás jogosultságát és igazságát kifejezőBíróra nem számíthatunk. Ezért több igazság és kevesebbérzelgés!

* * *

Krisztus gyakran beszélt megdicsőüléséről. Mielőtt akereszthalálra indult volna, mondta: Eljött az óra, hogy azEmberfia megdicsőíttessék s kérte az Atyát, hogy dicsőítse megnevét. Mire szózat jött az égből: meg is dicsőítettem és ismétmegdicsőítem. Ez volt a nap, amelyről Krisztus előre mondta:ha pedig föl magasztaltatom a földről, mindent magamhoz vonzók.Ez volt a nap, amelyen a világ megítéltetett és a sötétség feje-delme kivettetett.1 A világ ítéletét pedig a kereszt képviseli.Ez vádolja folyton Krisztus megvetéséért, erre van ráírva go-noszságainak és bűneinek lajstroma, amelyet nem engedett el-törülni Krisztus vérével és a kereszt erejével. Fönntartotta, ígyakarta kimutatni, hogy a Názáreti mégsem oly hatalmas, mintmondotta: vére és megváltása meghiúsíthatok. De ez a keresztlesz Krisztus dicsősége, mikor földöntúli fényben megjelen sminden más világosság megszűnik. Csak a kereszt fényébenlesz látható minden. Amit a világ nem engedett eltörülni, az ismegjelen a kereszten Krisztus erejét és fönséget hirdetve, hogycsak külsőleg lehet Őt megszégyeníteni és művét hatástalannátenni. Az is a megváltás hatása és eredménye, hogy aki nemhisz Krisztusban, az megítéltetik és a «tűznek tavába» vettetik.

1 Ján. 12. 13. s köv.

152

Mert az Ő hatalmi szava előtt hajlik meg az is, aki megváltásátelvetve a tűz tavába kénytelen szállani. így hajt egykor térdetKrisztus előtt minden az égen, földön és földalatt. Ezt írja le azApokalypsis földöntúli színezéssel. «És láték nagy fehér királyiszéket és azon egy ülőt, kinek színe előtt elfutott a föld éség és azok helye nem találtatik. Es látám a holtakat, a nagyo-kat és kisdedeket állni a királyi szék előtt. És a könyvek meg-nyittatának és még más könyv nyittaték meg — az élet könyve.És megítéltettek a holtak azokból, mik a könyvekben valánakírva, az ő cselekedeteik szerint. És a tenger előadá a holtakat,kik benne valának és a halál és alvilág visszaadák halottaikat,kik nálok valának. És ítélet tartaték mindenik fölött az ő csele-kedeteik szerint. A pokol és halál pedig a tűznek tavába vette-tének, ez a második halál. És aki nem volt beírva az élet köny-vébe, a tűznek tavába vettetett».1

1 Apocal. 20. 11-15.

7. AZ ÉLET KÖNYVÉNEK SZERZŐJE

Desiderium collium aeternorum.

ETTENETES ereje van minden ítéletnek: igazol és kár-hoztat. A végső cél, a közjó világában kell megmutatniaminden igazságos ítéletnek az egyes cselekedeteketvagy eseményeket. Ebben a fényben látjuk értéküket,

káros vagy hasznos voltukat és így hordják azok méhükben abüntetést vagy jutalmat még akkor is, ha törvény azt nem ha-tározná meg külön-külön. Így kell egyszer Krisztusnak is iga-zolódnia s ez lesz ama megdicsőülés, melyet az Atya ígértneki. Ezért kell magát igazolnia Krisztus előtt mindenkinek,hogy mit tett országa érdekében, hogyan kezelte annak javait,miként viselkedett annak nagy törvényhozójával szemben. Enneka nagy számonkérésnek és igazolásnak a befejezése lesz azÉlet könyvének felolvasása és az emberek végleges szétválasz-tása az áldottak és átkozottak csoportjára. Ez a nagyszerű ésminden eddigi világkatasztrófát felülmúló istenítélet fejezi beKrisztus királyi tevékenységét. Le van győzve minden ellenség,az utolsó is, — a halál. Utána már csak az az állapot következik,amelyben nincs törvény, nincs kormányzás, jutalmazás vagybüntetés, hanem csak élet — élet Istenben — ut sit Deus omniain omnibus.1 Ezért az ítélkező tevékenységért király Krisztus,a királyok királya, a világ királya. A földi király működése ha-lálával megszűnik. Krisztus trónja előtt az is csak olyan lesz,mint más ember, több szava nincs. Krisztus tevékenysége azon-ban ott folytatódik és fejeződik be s utolsó hatalmi szavátakkor mondja ki, amikor kinyitja az Élet Könyvét és felolvassabelőle minden egyes ember, az egész emberiség, az egész világ-

1 I. Kor. 15, 18.

154

egyetem ítéletét. Az Élet Könyvének a kihirdetésénél Krisztusnem alárendelt szerepet játszik, mint a földi ítéletek tolmácsai.A földön még a legmagasabb rangú bíró is csak az államfőnevében, mint annak megbízottja hozhat és hirdethet ítéletet,az államfő pedig mint a közjó szerve kapta ebbeli megbízatásáta természet Alkotójától, Istentől. Egyedül Krisztus, az emberi-ség ura, a mindenség királya mond a maga nevében ítéletetazért, mert Istenember, akiben testi formában jelent meg Istenegész hatalma és bölcsesége.1 Ha tehát Krisztus a maga nevé-ben ítél, akkor Ő az Élet Könyvének szerzője. Mivel pedigebben van megírva az emberiség sorsa megmásíthatatlan ítéletalakjában, azért Krisztus valóban az emberiség fölött a leg-nagyobb teljhatalommal uralkodik, mindenek királya. Mint azÉlet Könyvének szerzőjét akarom most bemutatni, hogy lássuk,mit köszönhetünk neki és mit várhatunk tőle.

Az Élet Könyve képleges elnevezés.2 Az emberek gon-dolatai láthatatlanok és határozataik emberi szemre nézve meg-kezelíthetetlenek. A tudósok kutatásai, a felfedezések, mindértéktelenek maradnának, ha nem lehetne a gondolatokat külsőjelekkel közölni. Ezeket pedig mások hamar elfelednék, vagymeghamisítanák, ha kétséget kizáró módon meg nem lehetneörökíteni azokat. Így lenne az emberek elhatározásaival is.A jövőre irányuló terveiket, embertársaikkal kötött egyezségei-ket meg kell örökíteni, ha ezek érvényét biztosítani akarják.Ezeket az írásokat nevezzük könyvnek, aminél nem kell föltét-lenül a mai könyvformára gondolni. A régiek kőbe vésték, agyagbaégették gondolataikat és törvényeiket s ezt mondották könyv-nek. Később tekercsekre írtak, ez volt a könyvük. Ezt a képetvisszük át Istenre is, akiről nem tudunk másként beszélni, mintaz emberi életből vett hasonlatokkal. Neki nincs szüksége írásra,hogy megörökítse gondolatait és szavait, hisz sem az elfelejtés,sem a meghamisítás veszedelme nem forog fenn. Amit tudöröktől fogva és változatlanul tudja, mint minden tudás forrása.Elhatározásai és tervei pedig szintén oly öröktől fogva valókés változhatlanok, mint Ő maga. Mivel a mi tudásunk és elha-

1 Koloss, I, 9.2 I. Qu. 14. a, 1.

155

tarozásunk a könyvbeírás által nyer némi erőt és változatlan-ságot, ezt a képet átvive Isten változhatatlan tudására és hatá-rozataira, azt szoktuk mondani, fel vannak írva Isten könyvében.

Az Élet könyvének tehát Isten végtelen tudásának azt arészét mondjuk, mely az örök életet birtokló emberekre vonatkozik-Ami az időben egymásután lassan folyik le, az az örökkévaló-ságból nézve teljesen áttekinthető jelen, múlt és jövő nélkül.Az időt az teszi lassúvá és nehézkessé, hogy az eseményekmúlt, jelen és jövőben játszódnak le s nem tudunk semmit sem,mint tartós jelent lerögzíteni. Mire meg akarnánk valamit fogni,már eltűnt, a múlté; mikor pedig azt hisszük, hogy jelen van,akkor már a jövő felé törekszik. Mindez nincs az örökkévaló-ságban, ahol csak a változatlan jelen uralkodik. Innét van, hogyIsten előtt az, ami ránk nézve jövő, tulajdonképen jelen s az,ami előttünk elrejtett titok, szeme előtt nyílt könyv.

Ehhez járul, hogy Isten nem puszta szemlélője, hanemalkotója, megvalósítója az eseményeknek, tudta nélkül semmisem történhet. Közbelépése, irányítása nélkül teremtett lénymeg nem mozdulhat. Ezért neki már előbb kell tudnia, mintmegtörténnék valami s mielőtt el nem határozta volna, semmisem történhet s végeredményben mindennek úgy kell történnie,amint elhatározta, amint beleillik világtervébe. Akaratának éshatalmának semmi sem állhat ellen. Hisz' az ellenállási erőt istőle kell kölcsönözni. Ezért akkor is, amikor a teremtmény lát-szólag ellenáll, a valóságban Isten tervét és akaratát cselekszimeg.1 Ezért mondjuk, hogy Isten az egész világ folyását előretudja, előre meghatározta. Mivel pedig a világon szükségszerűenműködő erők mellett szabadakarat is van, Isten említett elhatá-rozása nemcsak arra vonatkozik, hogy valamely esemény azidőben föltétlenül, csalhatatlanul bekövetkezzék, hanem arra is,hogy a szabadakarat kényszer nélküli választással, önelhatáro-zással valósítsa meg Isten terveit s így szolgálja akaratát.2

A teremtmények eme csalhatatlan szolgálattételét és az Isten

1 Ennek példáját láttuk utolsó olvasmányunk végén, mikor kifejtettük,hogy ó világ ellenállása is Krisztus dicsőségét szolgálja, parancsára távozvaa tűz tavába.

2 I. Qu. 19. praes. a. 8. c.

156

akaratát megvalósító működését mondjuk fátumnak.1 A keresz-tény végzet tehát abban különbözik a pogány vagy mohamedánfátumtól, hogy ez vasszükségességet visz bele a teremtményműködésébe, míg az megőrzi az önelhatározást a szabad cse-lekvésnél. Különbözik továbbá abban is, hogy a fátum nem amásodrangú okok vak vagy szükségszerű kapcsolódásából alakulki, hanem Isten tervszerű irányításának az eredménye. Tetszéseszerint alakítja világtervét s ennek megvalósítására nemcsak fel-használja, hanem a legaprólékosabb gondossággal tervszerűenösszeállítja a másodrangú oksorozatot, amely csalhatatlan biz-tonsággal, de szükségszerűen vagy szabadon, valósítja megisteni terveit. Istennek a világ folyását irányító terveit mond-juk gondviselésnek,2 ennek megvalósítását, kivitelét, világ-kormányzásnak,3 a terv szerint rendezett és irányított dolgokoksági kapcsolódását pedig fátumnak, ami tehát a gondviselésés kormányzás szintézise, mintegy megtestesülése.4 A gond-viselés nemcsak a világesemények egyszerű tervrajzát adja,hanem felöleli azok megokolását is. Ha tehát Istent megkér-deznék, gondviselésébe betekinthetnénk, nemcsak azt tudnókmeg, pl. hogy mi történik velünk tíz év múlva, hanem annakösszes okait is, azokat is, amelyekről a teremtményeknek mégakkor sem lesz sejtelme, mikor az események lejátszódnak. Azisteni gondviselés a legfényesebb megvilágításba helyezi a földidolgokat, úgy önmagukban, mint okozati összefüggéseikben.Tökéletesen megnyugtat minden elmét az esemény vagy ren-delkezés jogos és igazságos voltáról.

A világegyetemben van azonban egy teremtmény, amelyreIsten különös gondot fordít: az ember. Ennek élete nemcsak atermészet megszabta keretekben játszódik le, hanem ezekettúllépi. Isten akaratából van magasabb természetfölötti rendel-tetése, destinációja. Az egyes embernek eme természetfölöttisorsát, jó vagy rossz dolgát, tehát, hogy eléri-e a célt vagy

1 1. Qu. ι i6. ι 3.2 I Qu. iá.3 1. Qu. 103--104.

4Fatum est in rebus, in quantum Deo sunt ordináta ad uliquoseffectus produccndos. I. Qu. 116. a. î. C.

157

nem, Isten épúgy előre tudja, mint természetes sorsát, épúgyelőre meghatározta, akár csak a többi világegyetemi eseménye-ket. De emellett azt is akarta, hogy az ember önelhatározásá-ból, szabadon és kényszer nélkül jusson el céljához vagy sza-badon vesse el azt magától. Az isteni gondviselésnek az emberüdvösségére vonatkozó részét mondjuk predestinációnak, előre-rendelésnek.1 Ezen tehát Istennek ama tudását értjük, amely-nél fogva meg tudja mondani öröktől fogva, hogy ki jut el azörök boldogsághoz, vagy ki fog abból kizáratni. Meg tudjamondani az összes okokat is, amiért eljut vagy nem és pedigazért, mivel végtelen bölcs és igazságos, olyan okokat, amelyekaz eljutást, vagy ennek ellenkezőjét föltétlenül igazságos, meg-érdemlett eseménynek tüntetik föl. Felöleli végül Isten meg-másíthatatlan határozatát, hogy ebbeli gondviselése, tehát azemberek kiválasztása vagy elvetése, senkitől meg nem bírálhatómódon, kinek-kinek saját határozata és választása alapján való-sul meg. Ebben különbözik a katholikus predestináció a kál-vinistától, amely a szabadakaratnak a természetét védő és meg-óvó isteni intézkedést nem ismeri s azt Isten szükségszerű esz-közének tekinti az üdvözülés vagy elkárhozás megvalósításánál.

Isten ez elhatározása, amennyiben az a választottakravonatkozik, azonos az Élet Könyvével. Az Élet Könyve tehát azigazak sorsát feltüntető ítéletek összességét tartalmazza. Akiennek szerzője, vagy fogalmazásában bármikép részes, az csakaz emberiség feje lehet. Már pedig Krisztus az Élet Könyvétrészben a maga nevében írta meg, részben pedig mint egye-düli, döntő emberi tekintély vett részt fogalmazásában. EzértKrisztus az emberiség feje, Ura, Királya.

Ήα az élet könyvét mint az idők folyamán írt és befejezettítéletek összegét tekintem, akkor ennek kizárólagos szerzőjeKrisztus, akinek mint legfőbb bírónak a feladata, hogy kimondjaminden ember sorsáról a döntő szót. Krisztus emberi természeteszerint nem örök életű ugyan, tehát sok előtte élő emberneksorsa meg volt már végleg pecsételve, mikor Krisztus születettés szenvedett. Ámde tőle függetlenül senki sem hallhatta a

1 I. Qu. 23.

158

parancsot és a hívó szót: intra in gaudium Domini tui. Ezértaz Ószövetség és a Krisztus előtti világ igazai, akik a jövendőmegváltás hitében és reményében haltak meg, a pokol előtorná-cában várták, amíg megjelent közöttük az üdvösség szerzője sa diadalmas kiáltással: ero mors tua ο mors — a te halálodvagyok, oh halál és fullánkod pokol1 be nem lépett közéjük, agyőzelmes bajnok — a halott Krisztus. Krisztus volt a primo-genitus ex mortuis, másokra is csak róla áradhatott át a dicsőség.-Ezért az élet könyvébe Ő írta be még azoknak a nevét is, akikévezredekkel előtte éltek. A benne való hit és reménység tetteigazakká azokat, akik előtte születtek, ennek erejében nyertékmeg személyes bűneik bocsánatát s várták a végleges megszaba-dulást abból a bilincsből (büntetésből), amelyben haláluk utánsinylődniök kellett: az emberiség általános bűnének, az eredetibűn büntetéséből (Isten színről-színre való látásából való kizárá-sából) való megváltást.3

A Krisztus utáni időkben pedig Ő van minden embermögött személyesen, vagy pedig evangéliumának és malasztjá-nak erejében. Sine me nihil potestis facere, nélkülem semmitsem tehettek. Ő ösztönöz a jóra, felcsillantja a lélekben az evan-gélium világosságát, irányítja az akaratot, szelíden, majd megerőszakosabban belenyúl a lélekbe, megtöri ellenállását, vagypedig a maga útjára engedi a szavát megvető bűnöst. Ilyen vál-tozatos eseményekben játszódik le az ember élete, amelynekvégeredményekép halála pillanatában kialakul a végső ítélet:alkalmas és érdemes az örök életre, neve beírható az életkönyvébe. Ezt az ítéletet Krisztus mondja ki nemcsak azért,mert neki adott az Atya minden ítéletet, hanem azért is, mertaz Ő közvetítésével folyt le az ember élete. Emberségén keresz-tül jutott el hozzá a malaszt minden mozgalmassága, ereje, szóvalŐ volt az ember természetfölötti életének intézője.

Ebből látjuk, ki ránk nézve Krisztus. Nem a szigorú,számonkérő bíró, az irgalmatlan végrehajtó, hanem a legnagyobbjóakaró és jótevő, aki minden áron be akarja írni nevünket azélet könyvébe. Mily nagytekintélyű lénynek kell lenni annak az

1 Ozeás 13. 14.2 111. Qu. 52. 3 111. Qu. 52. a. 5 c. et ad 2.

159

Isten szemében, akire gondviselésének legdrágább kincsét, azember örök sorsát bízta, aki az élet könyvét írhatja s annakítéleteit a maga nevében állapíthatja meg és hirdetheti ki. Havalaki el akar Krisztustól távolítani, ha szenvedélyeid el akarnaktőle szakítani, gondold meg, ki rád nézve Krisztus, gondoldmeg, hogy tőle függ sorsod, gondold meg, hogy oda senki másnem írhatja be nevedet, mint Ő és hogy az, aki nincs beírva azélet könyvébe, az a tűznek tavába vettetik.1 Mennyire kellKrisztust szeretnünk, mennyire kell azt becsülnünk, akit Isten alegfontosabb hivatallal bízott meg s mennyi áldozatot kell hoz-nunk, hogy megnyerjük jóindulatát s lépésről-lépésre követvenyomdokait, vállunkra vegyük a keresztet, életének s győzel-mének jelét. Krisztus valóban az örök halmok kívánságánaktárgya, desiderium collium aeternorum, mert senki sem foglal-hatja el az örökkévalóság magaslatait, senki sem juthat ott jelen-tőségre nélküle, közreműködése nélkül.

lia pedig az élei könyvén Istennek örök ludasát és határoza-tait értem, akkor is része van Krisztusnak e könyv szerzésében ésmegszövegezésében. Istennek az ember üdvösségére vonatkozóítéletei és határozatai nem az önkény, hanem a végtelen bölcse-ség, szeretet és igazságosság megnyilvánulásai. Egy Atyárólvan szó, aki a legőszintébb akarattal kívánja mindenkinek, mégaz utolsó bűnösnek az üdvét is. Aki irgalmasságában mindentmérlegel, ami csak a gyermekévé fogadott embernek üdvössé-gére, mentségére szolgálhat. Ámde akkor, mikor az örökké-valóságban megjelent az Atya előtt az emberi nem, hogy üdvös-séget, örök életet adjon neki, akkor nem tudott semmiféle érde-met magával vinni, ami e kitüntetésre ajánlotta volna. Ugy azemberi nem, mint pedig annak minden egyes tagja, egyformánméltatlan, érdemetlen volt, hiszen nemcsak egy örök életet,hanem magának az Istennek életében való részesedést is teremt-mény hogyan tudta volna kiérdemelni. Ha valaki ki akarná merniaz Óceán vizét, vagy mindig a vízben akarna élni, azt monda-nák neki, ostoba. Az első felülmúlja erejét, a második pedignem tartalmazza az emberi élet föltételeit. Ha pedig valaki a

1 Apocal. 20. 15,

160

napba akarna repülni, vagy végig szeretné látogatni a világegye-tem csillagait, azt mondanák neki: őrült. Az ember energiái nemilyesmire vannak berendezve s életerői nem bírják el ama koz-mikus berendezést és erőket, amelyek ott uralkodnak. De mégisazt kell mondanunk, hogy ez előbb lehetséges, mint az, hogyaz ember isteni életet éljen. Ha idegen ránk nézve a nap mega többi csillagok atmoszférájára, ha azok életét, jóllehet teremt-mény-testvéreink ezek, nem tudjuk élni, létükben nem tudunklétezni, akkor mit kell gondolnunk az Isten létéről, az Ő atmosz-férájáról! Aki itt akar élni, az már nem ostoba, nem őrült,hanem szörnyeteg. Ha a nap meg a csillagok atmoszférája meg-égetnek bennünket, akkor mit várhatunk a lét teljességénekmelegétől és erejétől. Könnyebb a holdba eljutni, az egész világ-egyetemen végigszáguldani — Pedig ugyancsak elérhetetlenábrándok ezek — mint Istenhez hasonlóvá lenni, életmódjának,hogy úgy mondjam, asztalának társává, részesévé lenni.

De ha már eljuthatnánk a naphoz, ez kizárólag ennekvonzó erejében történhetnék. Az emberi erő vagy törekvés nemjelentene semmit sem s nem adhatna hozzá semmi pozitiveszámbavehető energiát sem — a maga testsúlyának — nogyúgy mondjam jóakaratán kívül, engedve magát vitetni az ellen-állhatatlan erőktől. Sohasem juthatnánk el tehát a napba a ma-gunk erejéből, hanem csak a nap energiáinak segítségével.Ugyanígy vagyunk Istennel is. Ha már elfogad bennünket asz-taltársainak és részeseivé tesz életének, ez csak tőle indulhatki s minden pozitív érdem, kezdeményezés vagy hozzájáruláskizárásával csak az Ó erejében történhet. Önmagát csak ingyen,érdem nélkül kínálhatja és adhatja az Úr minden embernek.1

1 Itt nem a praedestinatio megvalósításáról, az ordo executionisról vanszó, hanem arról az elhatározásról, hogy úgy az emberiség mint ilyen, mintannak egyes tagjai, részesei lehessenek vagy legyenek Isten életének. Az előbbitépoly keserves fáradsággal kell kiérdemelnie és megvalósítania mindenkinek,mint Krisztusnak a királyi méltóságot (v. ö. a Megváltó c. olvasmányt), deaz utóbbit épúgy ingyen nyeri az ember Isten irgalmásságától, mint Krisztusaz Istenfiaságot, királyi méltóságának legfőbb jogcímét. Itt egyébként nema kath. theológia keretén belül ismeretes vitákra gondolok, hanem csak azüdvnek az emberiség részéről való ingyenességét és annak tisztán Krisztusközvetítő érdemeire való visszavezetését akarom hangsúlyozni.

161

Így is tette volna, ha az ember el nem dobja magától azisteni életre választottság nagy kegyelmét. Már fejében, az elsőemberben ellöki magától az Úr mentő kezét, kivonja magát vonzóköréből s az Úr, aki ezt előre látja, még kevesebb alkalmasságot,még nagyobb érdemetlenséget vesz észre az emberben. Mintmegsértett, meggyalázott Isten, ingyen már nem adhatja az örökéletet, sőt kénytelen eltaszítani magától a hálátlan emberi nemet.Ekkor jelen meg örökkévaló színe előtt a testté lett Ige, Krisz-tus, aki fölajánlja magát, vérét és érdemeit s irgalmat esd azelesett ember fejére. Isten elfogadja s most már nem ingyen,hanem Krisztus érdemeiért adja az embernek az üdvöt, Krisztusvérével írja meg az élet könyvét. «Benne választott ki minket avilág teremtése előtt, hogy szentek legyünk és feddhetetlenekaz Ő színe előtt a szeretet által. Eleve elrendelt minket foga-dott fiaivá Jézus Krisztus által önmagában az Ő akaratának szán-déka szerint, az Ő kegyelme dicsőségének magasztalására, melyáltal kedvesekké tett minket az Ő szerelmes Fiában, kiben vált-ságunk vagyon az Ő vére által, bűneink bocsánata az Ő kegyel-mének gazdagsága szerint.»1

Tudod tehát mit jelent rád nézve Krisztus, tudod miértKirályod Ő? Azért, mert mikor még nem teremtetett semmisem, amikor Isten elhatározta a világ teremtését és az emberrészesítését az örök isteni életben, akkor Krisztus ott volt Isteneszméjében, Ő érette fogadott fiának, Ó volt az, aki — ha szabadígy mondanom — rábírta az Istent, hogy beírja nevedet az életkönyvébe. Azt jelenti, hogy az élet könyve még Isten eszmé-jében is Krisztus vérével van megírva, azt jelenti, hogy nélkülenincs üdv, nies örök élet. Azt jelenti, hogy ha neked annyiérdemed lenne is, hogy az egész emberi tudást és jócselekedetetmind kimerítené, ez mind semmit sem ér, örök életet nem nyer-het, ha nem piroslik Krisztus vérétől. Ha tehát be vagy írva azélet könyvébe, az nem a te érdemed, hanem Krisztusé, nehogybárkinek is eszébe jusson a dicsekvés.2 Érdemeid és jócseleke-deteid lehetnek Krisztus vérének hordozói, jóakaratodnak bizo-nyítékai, de ezek csak mint Krisztus érdemeivel megpecsételt,

1 Εfez I 4 -7.2 U. o. 2. 8 s köv.

162

általuk Isten előtt kedvessé tett jócselekedetek nyitják megelőtted az élet kapuit. Akinek ily szerep jutott az emberiség tör-ténetében, az király, az az örök halmok kívánsága, aki nélkül ezeklakatlanok maradtak volna, aki nélkül senki sem válhatik e magas-ságok lakójává.

Hogy mi van az élet könyvébe írva, amennyiben az Istenörök tudását és határozatát jelenti, senki nem tudhatja. De azne is érdekeljen bennünket. Az a tudat, hogy örök sorsom egyvégtelenül jó, irgalmas és bölcs Atya kezében van, aki oly mér-hetetlen érdemekre nézett mikor sorsomat eldöntötte, mintKrisztus érdemei, jobban megnyugtathat, mint ha az a gondolatgyötörne, hogy nem Krisztusban, hanem a magam gyarló érde-meiben és megbízhatatlan, gyönge erőimben nyertem kegyelmet,ezek által dőlt el örök sorsom.

Ámde egyre tekintettel kell lennem: az élet könyvénekidőben történő megírására. Ez az én dolgom. Itt is rendelke-zésemre áll ugyan Krisztus egész ereje, kegyelmének tárháza,de itt már aztán nekem kell gyümölcsöznöm, az én cselekede-teimnek kell Krisztushordozóknak s szent vérétől pirosaknaklenniök. Erre figyelmeztet az apostol, mikor mondja: igyekez-zetek, hogy jó cselekedetek által bizonyossá tegyétek hivatás-tokát és választásokat, mert ezeket cselekedvén, sohasem fogtokvétkezni, mivel így tágas bemenetel nyittatik nektek a mi Urunkés üdvözítő Jézus Krisztusunk örökkévaló országába.1

* * *

Krisztus csakugyan a királyok királya, mert nincs földifejedelem, akitől annyira függene alattvalóinak a sorsa, mintKrisztustól az öveié. Ezért kell hálát adnunk az «Atya Istennek,ki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban;ki minket a sötétség hatalmából kiragadván átvitt az Ő szerelmesFiának országába, kiben váltságul nyertük az Ő vére által bűneinkbocsánatát.»2

1 2. Péter I. 10-11.2 Koloss. I. 11-14.

8. A VILÁGTÖRTÉNELEM KÖZÉP-PONTJA

Primogenitus omnis creaturae.

AN AZ Apokalypsisban egy fölséges jelenet, amelyKrisztus királyi hatalmát, történelmet irányító és be-fejező tevékenységét oly módon örökíti meg, amintarra emberi toll vagy ecset nem képes. Fölséges

királyi trónon megjelenik az Atya, körülvéve legszűkebb udva-rától, az emberiséget képviselő huszonnégy véntől és oly királyipompával, aminő csak az ég és föld urát illeti meg. Jobb kezébenkönyvet tart, amely sűrűen tele van írva királyi végzéseivel.Majd megjelen egy angyal, aki hangos szóval kiáltja: van-evalaki, aki méltó arra, hogy e könyvet kinyissa s feltörje hétpecsétjét. Ámde nem jelentkezik senki, sem az égből, sem aföldről. A látomást szemlélő evangélista elszomorodik s sírnikezd. A vének egyike azonban megvigasztalja. Ne félj! Judaoroszlánja, Dávid gyökere, akkora győzelmet aratott, hogyfelnyithatja a hétpecsétes könyvet. Erre észreveszi a trónelőtt a kínzás jeleit magán viselő Bárányt. Ez a király elé lép,átveszi tőle a könyvet s hozzányúl a pecséthez, hogy felnyit-hassa azt. A huszonnégy vén erre ugyanazt a tiszteletet adjaneki, mint a trónon ülő királynak. Új énekben dicsőíti a Bárányt,hogy méltónak találtatott a könyv felnyitására. Éneküket meg-ismétlik az angyalok, majd pedig a többi teremtmények égben,földön és föld alatt egyhangúlag zengve: a királyi székenülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalommindörökkön örökké.1

1 Apocal. 4-5 fej.

164

Ezután a Bárány egyenkint nyitja fel a pecséteket, aföldre pedig kiárad az Isten haragja. Minden pecsétnyitás újistenitéletet, katasztrófát hoz a földre, míg végül az életkönyvének felolvasásával befejeződik a Bárány szerepe s újég és új föld jelennek meg. Isten együtt lakik az emberekkels ő lesz minden mindenekben.1

Ε prófétai jelenethez hasonló eseménynek már szemtanújavolt az emberiség. Akkor is a Bárány volt a középpontban,hanem a dicsőség és tisztelet minden jele nélkül, amikor akereszten függött, igazán megölve. Akkor is megjelentek atermészet és az emberiség képviselői és uruknak vallották azáldozati Bárányt. Valóban Isten fia volt ez, mondja a pogányszázados. A föld megrengett ennyi gonoszság terhe alatt, azégi testek behunyták szemüket, hogy ne kelljen ily alávaló-ságot látniok. A halottak pedig előjöttek sírjaikból, hogy ottlegyenek az élet ébredésénél s hódoljanak az életre támadtelsőszülöttnek.2 A két kép ugyanazt állítja elénk. Az egyikmennyei, másik földi megvilágításban. Ott égi dicsőségében,itt földi megaláztatásában jelen meg előtte minden teremtményképviselője s urának, királyának vallja. Krisztus, a Bárány, avilágtörténelem, a teremtés középpontja és pedig azzal azáldozati ténnyel, amely a kereszten játszódott le. Rajtakívülsenki sem nyúlhat Isten titkainak könyvéhez. Körülötte forogaz egész teremtés története, aminek végeredménye Krisztusteljes igazolása és minden ellenséges hatalom megsemmisítéselesz. Mint a világtörténelem középpontját akarom Krisztustbemutatni, ami királyi méltóságát igazán egyedülállónak, hatal-mát pedig az isteni hatalom oly teljességének, visszfényénektünteti föl, aminő a nagy cél érdekében az Istenember részérecsak szükséges vagy lehetséges volt. Így teljesedett be rajta:Én elsőszülötté teszem őt és fölemelem a föld királyai fölé.'

Krisztus a teremtés középpontja, mivel a teremtmények első-szülötte: Primogenilus omnis crealurae.4 Krisztusnak kettős szüle-tése van. Az egyik az örök, amennyiben mint az Atya Igéje,

l Apocal. 21. 1-3. 3 88. Zsolt.2 Máté 27. 51 s köv. 4 Kolossz. 1. 15.

165

vele egyenrangú, egyszülött képmás, imago Dei invisibilis.1

Egyszülött és nem elsőszülött, Isten és nem teremtmény.A másik az időben történő születés: ugyanez az Örök Ige, aláthatatlan Isten látható képmásává lőn, emberi testet öltött.Ez a teremtett hüvelyben megjelenő Istenfia az összes teremtményekelsőszülötte. Ez az elsőszülöttség pedig nem időbeli, hanemméltóság szerinti elsőbbséget jelent. Krisztus ezelőtt 1926évvel született, előtte már évezredekkel éltek emberek a földöns ki tudja hány évezrede létezett már a világegyetem. S Krisztusmégis előbb volt mint az első teremtmény, életének nagyobbvolt a fontossága, mint az egész világegyeteméé, sőt egyenesenbenne, ő érte és általa teremtettek mindenek. Hogyan utal-hatott Isten egy embernek ilyen helyzetet a teremtésben?Hogyan adhatott neki ily hatalmat? Azért, mert egyszülöttFia, akiben tulajdonképen önmagát tisztelte meg, amikor emberitermészete szerint is így fölmagasztalta, teremtett műveinektársalkotójává választotta s azok Urává tette meg.

Hogyan kell ezt közelebbről értenünk? Minden bölcsengondolkodó művész először tervet készít. Először a megvaló-sítandó eszmének kell előtte megjelennie, mert csak akkorgondolhat az eszközök megválasztására és a kivitelre, ha azeszme teljes világosságban kristályosodott ki lelki szeme előtt.Akár a műremekek, akár pedig a mesteremberek egyszerűbbkoncepciójú munkáinál ugyanis nem egy általános eszme meg-valósításáról van szó, hanem egészen határozott színezetű éscélú mű elkészítéséről. A lakhatóság pl. általános célja mindenháznak. De mikor az építőmester munkához lát, akkor tudniakell, hogy kik és mily irányban akarják használni, lakni a házat.Csak ezután foghat a tervrajz elkészítéséhez, csak így tudhatározott, a célnak megfelelő házat építeni. Az á talán oscélnak vagy eszmének tehát határozott színezetet kell öltenie,hogy a művészt inspirálja, a mestert pedig munkaképessé tegye.Különben vagy hasznavehetetlen, vagy pedig minden érték éscélszerűség nélküli unalmas, egyforma, tucatmunkát végez.

Isten is a világmindenség nagy Alkotója, építőmestere.

1 U. o.

166

Mielőtt tehát megalkotta, hasonló tervet kellett róla készítenie,mint az építőmesternek a házról. Nem volt elég ez az általánoselhatározás: teremteni akarok. Döntenie kellett arról is, mit ésmi célból. Hisz amíg a teremtett művész előtt csak korlátoltlehetőség áll, addig Isten a lehetőségek kimeríthetetlen, vég-telen sokaságával áll szemben. Mindegyiket egyformán meg-valósíthatja. Sem mindenhatóságának sem akaratának nem állíthatkorlátot semmiféle hatalom sem. Tisztán elhatározására, tetszé-sére van bízva mit válasszon és mit valósítson meg. Ámdeha kiválaszt is egyet a lehető világok közül, az is máskéntfog megvalósulni, vagy legalább is más színezete lesz létének,ha valamely különös cél érdekében hozza létre. Hogy mástne mondjak, a föld égitest lehetne anélkül is, hogy élet, vagyépen ember legyen rajta. Ámde ha a Teremtő életet akartlátni a földön, akkor meg kellett adnia annak előfeltételeit,levegőt, vizet stb. is. A cél érdekében tehát igen aprólékosgonddal kell meghatározni a művön mindent, hogy haszna-vehető legyen. Itt lép be Krisztus Isten teremtő, alkotó tervébe,együtt dolgozik vele s ha szabad így mondanom — meg-színezi Isten terveit s ezzel a világot nemcsak Isten, hanemaz Istenember eszméinek hordozójává, nemcsak Isten, hanemKrisztus lábnyomává is teszi. Egyszóval Isten nemcsak egyvilágot, hanem Krisztusnak szolgáló világot akart, amely nem-csak a teremtő dicsőségét, hanem egyszülött fiáét is hirdesseés valósítsa meg. Krisztus tehát azzal lett a teremtmények első-szülöttévé, hogy ő érette akart Isten mindent teremteni. Ezzel azáltalános teremtési eszme és akarat határozott színezetet nyert,hasonlóképen, mint az építőmester lelkében is másként színe-ződik a terv, ha azt az ország tekintélyét képviselő királyicsaládnak akarja építeni, mintha alacsonyabb igényű megren-delőket tart szemmel. Ez az Istenemberről, Krisztusról, mintaz emberiség Megváltójáról alkotott eszme volt az, ami Istenteremtői, alkotói tevékenységét is vezette, színezte. EzértPrimogenitus ante omnem creaturam Ó, mivel az egész teremtéshatározott rendeltetést, létjogot és végső célt csak tőle, azIstenember termékenyítő eszméjétől nyert. Ezért mondja ateremtett bölcseség: «Még nem voltak a mélységek és én már

167

fogantattam vala; még a vizek kútforrásai ki nem fakadtak,még a hegyek nagy tömegben meg nem állapodtak; a halmokelőtt születtem én. Még a földet nem teremtette és a folyó-vizeket és a földkerekség sarkait. Mikor az egeket készíté jelenvoltam, mikor bizonyos törvénnyel kerítést vont a mélységekkörül, mikor az egeket ott fenn megerősíté és megmérte avizek kutait, mikor a tengernek kimérte határát és törvénytadott a vizeknek, hogy át ne menjenek határaikon, mikor aföldnek alapot vetett, ővele voltam mindeneket elrendezvén ésgyönyörködtem naponkint mulatván előtte minden időben, mulatvána föld kerekségén és gyönyörűségem az emberek fiaival lenni.1

Igen, mert bár Isten Krisztust a bűn orvosának szántaelsősorban, azért mégis a megtestesülés a legfönségesebb éslegnagyobb értékű műve, úgy hogy erre, mint a teremtés másod-rangú (az első Isten) végső céljára is tekintettel kellett lennieminden művében. Ezért mondja az apostol minden megszorításnélkül: Ő általa teremtetett minden az egekben és a földön,Játhatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár fejedelem-ségek, akár hatalmasságok, — minden Ő általa és benne terem-tetett és ó mindenek előtt vagyon és minden őbenne áll fönn.2

Ha ugyanis Isten kizárólag a maga dicsőségét akartavolna, akkor azt minden más világrendszerrel elérhette volna,sőt a mainál sokkal szebb, állandóbb világot is alkothatottvolna. De mivel dicsőségét az emberi nemet megváltó Isten-emberrel akarta hirdettetni és megosztani, azért választotta eromlandó, mulandó világot. Természeténél fogva a vég, a ki-hűlés felé törekszik ez, de épen ezt akarja a teremtő Krisztustigazoló céljaira felhasználni, hogy a nagy világégésben tisztítsonmindeneket, itt válassza ki a Biró szavával az igazakat, akikaz új ég s föld lakói s az új Jeruzsálem építőkövei lesznek.Krisztusnak ezt az uralmát, az egész természet fölötti király-ságát, ismerte el halálakor a meginduló föld és az elsötétedőnap s jövendő dicsőségének reményében kiáltja az ApokalypsisBárányának: áldás, tisztelet mindörökké. Mert a lélektelenteremtmény is nyög és vajúdik a bűnben sínylődő emberrel

1 Példabesz. 8. 24 -31,2 Kolossz. 1. 46-17.

168

együtt. Természeténél fogva ilyen ugyan, romlandó, keresi atökéletesebb formákat, de épen ez teszi alkalmassá arra, hogya teremtés bukott koronájával, az emberrel mintegy együttérezzen, lelkinyomorúságának és dicsőség utáni vágyódásánakkifejezője legyen. Azért nem alkotott tehát Isten szebb, mara-dandóbb teremtményt, hogy Fiának dicsősége és mindent meg-újító tevénysége annál szembeötlőbb legyen s hogy az élettelenvilág is reményben, a Krisztusba vetett reményben várja az újeget és földet. «Mert a teremtménynek várakozása az Istenfiainak kijelentését várja. Mivel minden teremtmény mulandó-ságnak van alávetve, nem önként, hanem amiatt, ki őt reményfejében alávetette. Mert maga a teremtmény is fel fog szaba-díttatni a romlás szolgaságából az Isten fia dicsőségénekszabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény fohász-kodik és vajúdik mindeddiglen».1 Az ártatlan embernek az.uralom teljességét ígérte Isten. A bűnös ezt elvesztette, deKrisztus visszaszerezte. Ezért volt ott mindenek teremtésénél,mint Isten teremtő eszméjét módosító, színező cél-ok, hogyoly világot alkottasson, amely a dicsőség és uralom ez elvesz-tését évezredes vajúdással, fejlődéssel, jobbra való törekvésseljelképezze, de azt egy természetfölötti megdicsőítő hatalomnélkül sem meg nem érdemelheti, sem meg nem valósíthatja.Az emberiség apotheozisa ez, hisz nem angyalt választott kierre Isten, hanem Ábrahám magvát. Jób még kérdezhette:Kit állított magán kívül a földre úr gyanánt? Mi már megtudjuk adni a feleletet: Krisztust, akiről azt akarta, hogy nevénekemlítésénél minden térd meghajoljon az égen, földön és földalatt.2 Krisztusnak köszönheti tehát minden teremtmény hanem is létét, de legalább létének színezetét, határozott céljátés végső dicsőségét.3 Az, akinek ilyen helyzete van a világ-rendben, akitől átárad a dicsőség minden teremtményre, az csak ateremtmények elsőszülötte, királya lehet. Minek mondjátok tehát

1 Róni. 8. 19 s kov.2 111. Qu. 59. a. 6. ad. 3.3 Félreértések elkerülése végett a theologusok részéri ez olvasmány

függelékében világítom meg e kérdést a skotizmus és thomizmus közötti külön-bözetek szempontjából.

169

Krisztust szociális vagy társadalmi királynak? Nem az Őhanem Rex universi — a mindenség királya!

S ha azt kérdezed, miért nézte el Isten az emberiségaposztáziáját, a feleletet ismét Krisztusban kapod meg. Azért,hogy ezt oly dicső művel hozhassa helyre, aminő a megtestesü-lés és a törékeny tiszta agyagból való fej helyett oly hatalmas,dicső királyt adhasson neki, aminő az Istenember, Krisztus.1

Ha tudni akarod, miért tűri el Isten ezt a dadogó kultúrát,mikor igazán nagy koncepciójút is adhatott volna az emberek-nek, olyanformát, mint azt a paradicsomban megkísérelte, a fele-letet megint a primogenttus adja meg: azért, hogy jobbankitűnjön Krisztus ereje. Nézzétek a Krisztus előtti kultúrákat.Ezek a legjobb Apológiák Krisztus mellett. Elvitték az embertegy befejezetlen világképig, bebizonyították előtte a tovább-haladás lehetetlenségét (Sokrates) s fölkeltették benne a vágyataz után, aki ezt ki tudja egészíteni, biztos feleletet tud adniégető kérdéseikre. A vad népek elégedetlensége, a lelkükbenfelcsillanó vágy a földinél jobb sors után, a kulturált emberboldogtalansága, ez mind azért volt, mert Krisztus a primo-genitus: hogy belőle áradjon a világosság az emberi fejekbe,melegség a szívekbe, s így az emberi elme Krisztus által találja megnyugalmát az igazságban és forrásában, Istenben. Krisztus utánais sokat próbálkoztak tőle függetlenített kultúrával. De még alegjobb törekvések is meghiúsultak. Ahol negatíve nem akartaktudni Krisztusról, anélkül, hogy tagadták volna, ott ugyanaz aki nem elégültség jelentkezett, mint a Krisztus előtti időkben.Ahol pedig pozitíve álltak vele szemben, tehát ellenséges éstagadó érzülettel, ott a legjobb szolgálatot tették Krisztusügyének. Nemcsak azért, mert minden ilyen törekvés előbb-utóbb egy nagy katasztrófában pusztult el, hanem azért is, mert

1 III. Qu. ι. a. 3. ad 3. Szent Tamás szerint a bűnbeesés nélkül nemlett volna megtestesülés. Ez ugyan Isten legnagyobb és legtökéletesebb műve,de mivel a természet igényeit fölülhaladja, a teremtés nem lett volna nél-küle tökéletlen, még egészen mostani formájában sem. De Isten a rosszat is jóratudja fordítani. Elnézte, megtűrte a bűnbeesést, hogy az elpártolás hitványságát messze fölülmúló kegyelmi ténnyel mutassa meg az embereknek, menynyíre szereti. 111. Qu. 1. a. 2. A legaljasabb bűn adott [alkalmat Istennek alegnagyobb jósága szírinti megnyilvánulásra.

170

munkába hívta Krisztus harcosait, akik épen az istentelen kultúragyöngéin tapasztalták, hol kell építeni, hol kell betömni, hol kelliavítani és erősíteni, hogy Krisztus országának vára mindjob-ban fölépüljön s bevehetetlenné legyen. Ha igaz, amit az Apostolmond,1 hogy minden a választottakért van és hogy az Istent sze-retőknek minden javukra válik, akkor ez elsősorban Krisztusróligaz. A nélküle boldogulni akaró emberiség vajúdása és azok azistenítéletek, amelyek időről-időre rája zúdulnak, mind csak aztmutatják, mennyire megfelejtkezett az emberiség arról a nagyigazságról, hogy Krisztus a világtörténelem színezője. Ha tehátnélküle, vagy ellene akar történelmet csinálni, akkor ez nem-csak nem sikerül, hanem katasztrófába viszi az emberiséget.Katasztrófába, amely azonban csak sietteti Krisztus győzelméts annál fényesebben igazolja majd, minél nagyobb volt az embe-rek ellentétes törekvése. Mikor a világtörténet nagy katasztró-^fájáról és az istenítéletről olvasok, akkor úgy tűnik föl, hogy aBárány föl-fölnyitott egy pecsétet abból a könyvből, melyet csakŐ tudott kezelni.

Krisztus királyságát természetfölötti igazságnak mondot-tuk, amelyről csak a hit vehet tudomást. Amit az imént meg-állapítottunk róla, teljesen igazolja ezt. Ki veszi észre a termé-szet vajúdását? Csak a hit fényénél gondolkodó elme. De haészreveszi, akkor nem is maradhat nyugton, míg el nem jut aprimogenitushoz, akiért mindez történik. Hozzá igyekeztemelsegíteni a hívő lelket. Ki látja a világon Krisztus nyomdokait?Csak a hittől megvilágosított szem. Ez azonban észreveszi,imádja a primogenitust, aki Isten minden alkotásánál ott ^an.S végül a világfolyás és történelem láthatatlan irányítója, csakaz előtt jelen meg, aki a hit erejével keresztül tud hatolni amakemény kérgen, amely az eseményeket körülveszi s csak külső,mellékes okaikat engedi észrevenni. Az istentelen kultúrának aza törekvése, hogy az emberek szemét elvakítsa s kitörölje Istent azesemények irányító okai közül. De hiába. Az Úr és az elsőszülöttott vannak: omnia serviunt eis. Dicsőségüket hirdeti és szolgálja atörténelem, mert abban a mederben folyik, amelyben Ők akarják.

1 Rom. 8. 28.

171

Fönnebb fátumról, Isten végzéseiről beszéltünk, vagyis aföldi és másodrangú oksorozat olyan összeállításáról, hogy csal-hatatlan biztossággal megvalósul általuk Isten akarata és hatá-rozata. Azért van ez, mivel maga Isten állítja össze ezt az ok-sorozatot, Ő rendezi működésük összes körülményeit, amelyekaz egyoldalúlag lekötött okokat szükségszerű, a szabadokatpedig önelhatározású cselekedetekre úgy kényszerítik, illetvesegítik, hogy Isten határozata föltétlenül beteljesül, még akkoris, ha a látszat egyelőre ez ellen szól. így van nemcsak azegyes eseményeknél, nemcsak az egyes ember életében, hanemaz egész világtörténelemben is és főkép a középponti esemény,a megváltás és Megváltó igazolásánál és jelentőségük kidombo-rításánál is. Isten úgy rendezte be és állította össze a másod-rangú és földi okokat, hogy ezek csalhatatlan biztossággal töre-kedjenek e nagy cél felé s még akkor is, mikor tőle eltávolodnilátszanak, Krisztust igazolják és domborítsák ki a történelem,de főkép az örökkévalóság nagy perspektívájából. Mert azegyes ember vagy évtized, sőt évszázad sem veszi észre Istenokszövését, a fátumot. Ezt csak Ő látja, a hívő alázatos hittelhiszi, a kései századok és az örökkévalóság szentjei pedig több-kevesebb világossággal felfogják. Az emberi okszövés gyöngepókhálószövetből készül, melynek nincs tartóssága, századokviharát kiálló erőssége. Innen van, hogy minden évszázadbannéhányszor el-elszakad, foltozni kell, sőt nem egyszer teljesenki is kell cserélni. Az ilyen okszövésnek nincs átfogó, örökké-tartó ereje. Ezzel szemben Isten okszövése a századokat átfogós világegyetemeket összetartó, örökanyagú láncszemekből ala-kul ki s minden még oly csekélynek látszó eseményt is beállítaz örökkévalóság meg a világegyetem oksorozatába. Innen van,hogy az egyes események teljes, igazi értelme csak akkor tűnikki, ha ez az örök oksorozat kibontódik s a csak földi szövete-ket észrevevő szem ezeket is meglátja. Mi átengedjük tehát azIsten nélkül dolgozni akaró kultúrának az élet és a történelemdadogó, kislátókörű magyarázatát, amit â külsőből, a kéregbőllehet leolvasni. Ez talán a vereség látszatát kelti föl Krisztusraés a győzelemét ellenségeire vonatkozólag. Ez talán olyan, mintPilátus házában és a keresztfán lejátszódó jelenetek, amelyek

172

külsőleg ugyancsak nem mutatták Krisztust királynak, de mégkevésbbé győzelmes királynak. Hitünk azonban meglátja az életés történelem láthatatlan irányítóját is és észreveszi annak ter-veit. Ez azután fölállít bennünket az örökkévalóság halmáras megadja a nagystílű és látókörű magyarázatot. Akkor látjuk,hogy mily nagy hazugság és hamisítás a kultúra emberi beállí-tása és szemléleti módja. Akkor látjuk, hogy az, ami kívülrőlmegszégyenülés, az belülről mérhetetlen dicsőség az örökké-valóság fényében. Ez az igazak vigasztalása: «midőn magadatelenyészettnek véled, föltámadsz, mint a hajnali csillag».1

A történelem láthatatlan irányítója pedig a mi királyunk,a primogenitus. Érte, dicsőségéért kel) keresztülmennünk a rom-landó élet vajúdásain, szenvedésein. De hisz tőle tudjuk, hogyez csak külszín. Ezzel veti el bennünk az örökkévalóság mag-vát,2 ezzel rakódik le lelkünkben az az anyag, amely az ő esz-méjének formáját és színét viseli magán, hogy aztán alkalmaskövek legyünk az új Jeruzsálem felépítéséhez és ahhoz a tem-plomhoz, amelyben Isten lakik. Ez Krisztus országának a tör-vénye. Érette alkottatott a világ úgy mint van s dicsőségéhez,életéhez, csak akkor jut el, ha ezt a nagy elsőszülöttből átengediáradni magára: ha vele együtt szenvedünk, vele együtt fogunkmegdicsőülni is.3

* * *

Krisztus elsőszülöttsége nem egyszerű cím vagy jog, hanemlét- és személybe!) oly tökéletesség, amely Őt minden teremt-mény példaképévé és lét- és tökéletesbülési forrásává teszi. A te-remtmény célja Isten dicsőségének hirdetése, vagyis annak el-ismerése, hogy mindent tőle nyer, önmagától semmije sincs. Eztteszi a teremtmény, ha működésében megtartja a természet éserkölcs törvényeit, úgy hogy minden fönséges harmóniábanegyesülve tör a mindenség Istentől megszabott végső célja felé.Ennek a legtökéletesebb példája volt az Atya akaratából táp-lálkozó Krisztus. Hogy pedig tőle, illetve általa áradt át ateremtményekre tökéletességük, azt az ember örök üdvösségére

1 Jób. 11, 17. 2 Ján. 12. 24. 3 Rom, 8. 17.

173

vonatkozólag az előbbi olvasmányban bizonyítottuk. Most megarra igyekeztünk rámutatni, hogy az egész teremtésnek részevan Krisztusban, mint másodrangú végső célokban, tőle nyervénlétének és létcéljának megváltott vagy a megváltás áldásaibanrészesedő színezetét.

* * *

Függelék theologusok részére. Megfelel-e imént előadottnézetünk szent Tamás elveinek? Szerinte a megváltás csak a bűnorvossága. Isten teremtő tervét és határozatát tehát már fölté-telezi s így Krisztus eszméje nem színezheti meg azokat.

Kétséget kizáró igennel felelek. Okoskodásom alapja, hogya természetfölötti rend, ha nem is követelménye a természetesnek,ebbe beleillik, ennek koronája. Nem minden természetes rendfelel tehát meg a természetfölötti élet különböző formájának.Ezért ha Isten tervszerűen akarta a kettőt összeilleszteni, olyantermészetes rendet kellett választania, amely a természerfölötri-nek alkalmas alanya, hordozója és céljainak lehető legtökélete-sebb kifejezője és szolgája legyen. Reánk emberekre nézve atermészetfölötti világ megvalósításának három főbb formája jöntekintetbe, a) Megtestesülés és bűnbeesés nélkül, b) megtestesü-léssel, de bűnbeesés nélkül, c) megtestesüléssel és bűnbeeséssel.Három egymásra vissza nem vezethető, de össze sem vegyíthetőlehetőség ez, legalább az első ok és a valóság forrására nézvenem, aki nem a teremtmények irányítása szerint igazodik, hanemezeket irányítja középponti eszméi szerint.

Az első esetben az ember kegyelmi élete tisztán ingye-nes lett volna. Még az Isten Fiának érdemei sem játszottakvolna benne szerepet. Az embernek a jóban való megerősödé-séhez s elveszthetetlen, de legalább is el nem veszítendő ke-gyelmi állapotához egy romlott és romlandó természet sehogy-sem illett volna. A természet hiányait a természetfölötti kegye-lemnek teljesen el kellett volna tüntetnie, úgy, hogy mindaz,amit a theologia donum iustitiae originaiis néven ismer, enneka rendnek természetes követelménye lett volna. De ennek meg-felelően a romlandó, sóhajtozó és nyögő világegyetemnek semlett volna létjoga. Nem fejezte volna ki az embernek, a föld

174

urának, célját és helyzetét. A romlatlan s bizonyos tekintetbenmár lezárt sorsú és célú világegyetemmel érhette volna csak el ezta bölcs építőmester, akiről fönnebb szóltunk. Ez a rend teháta maga egészében tiszta lehetőség maradt s Isten még annak avilágtörténelemnek bevezetése gyanánt sem akarta, amelynek elsőfejezete a paradicsomban megíródott. Mert más színezete vana iustitia originális nunquam amittendának, mint az elveszendő-nek, ha mindjárt mindkettő független is Krisztus érdemeitől.

A második eshetőség szintén tiszta lehetőség maradt. Haaz Isten Fia minden körülmények között megtestesült volna,akkor is ha nem kellett volna az embert a bűntől megváltani,tehát ha Ő lett volna a teremtés tulajdonképeni célja és koro-nája, akkor megint nem illett volna ily nagy Isten és az ártatlanemberiség lakásának a mostani természet. Annak dicsőbbnek,szebbnek és nyögésnélkülinek kellett volna lennie.

Csak a harmadik lehetőséget akarta Isten hathatósan. Ezpedig egy teljesen lezárt, a többiektől független világrend,amelyben mindennek csak akkor van létjoga, ha van megváltásés a Megváltóban és általa történő megdicsőülése mindenek-nek. Középpontja tehát a Megváltó eszméje, az Isten Fiánakpusztán a bűn orvossága gyanánti megtestesülése. Istennek nagyműve Jett volna a megtestesülés, de még nagyobb a megváltást,a megbocsátást célzó megtestesülés. Ordine dignitatis tehátminden egyéb konkrét tervét megelőzi és megszínezi. Ehhezcsak ez a világrend illett, a siralomvölgy és a romlandó, nyögő,de megdicsőülést váró világegyetem. Mindez nem felelt volnameg a Megváltó nélküli világrendnek, a natura pura pedigépoly tiszta lehetőség maradt, mint a fönnebb említett kétmásik rend. A megváltás eszméjének eme középpontisága miattmondottam, hogy Krisztus mindent, még a teremtés tervét ismegszínezte. Csak a nyögő természet tudja kifejezni az emberhelyzetét és jövő megdicsőülését és csak azért nyög, hogy aKrisztus általi teljes megváltás végső befejezése utáni vágyátkifejezze. Bár Ádám első kegyelmi élete ebben a rendben isfüggetlen Krisztus érdemeitől, de nem oly értelemben, mint azelső lehetőség keretében lett volna. A megváltás rendjébenmint gratia amittenda, sed per Christum reparanda és egy

175

ebből kiinduló világtörténet kezdeteként szerepel, ott pedighiányzik belőle minden vonatkozás Krisztusra és így a belőleszármazó világtörténet is más lefolyású és jelentőségű lett volna.Itt még a iustitia originális idejében is jelentősége volt a ter-mészet sóhajának, jelképezve a bekövetkezendő nagy katasztrófát,ott azonban sem azelőtt, sem utána nem lett volna megfelelő egybölcs építőmester tervének. A jelenlegi, konkrét világrend kivá-lasztását tehát csak a Megváltó eszméje teszi érthetővé, ezáltalhirdeti teljesen Isten bölcseségét. Mert nem az abszolút lehető-ségekről beszélünk itt. Ezeknek nincs határuk. De a célnak meg-felelő lehetőségek határait a cél megszabja s csakis ezek kere-tében mozoghat az okos, a bölcs cselekvő személy.

Krisztus tehát primogenitus omnis creaturae, Isten min-den tervét megszínező másodrangú végső cél. Ebbeli méltóságateljesen független attól a kérdéstől, megtestesült volna-e azIsten Fia a bűnbeesés nélkül. Ezt a kérdést mint értékes theo-logiai következtetéssel igenlő felelettel elintézhető problémátföl sem lehet vetni. Mint lehetőséget, a fönnebbi értelembenmindenkinek el kell ismernie, de tagadnunk kell ezt a jelenlegivilágegyetem és kegyelem rendjének keretében. Mindez egy-szerűen nem illett volna Isten Fiának szolgálatára. Ez csak aMegváltót és mindenek megdicsőítőjét, az új ég és föld alkotó-ját szolgálja méltó módon. Isten általános teremtési szándékatehát független volt Krisztustól. konkrét tervét azonban hasonló-képen színezte meg a Megváltó gondolata, mint az építőmesteréta megrendelő céljai és igényei. Isten a mai világrendben nem meg-dicsőült, hanem megváltó, nemcsak a semmiből, hanem a bűn sará-ból is megmentő hatalmát akarta kifejezni. Ezért kellett a Megváltó-nak primogenitus omnis creaturaenak, Isten terveit színező végsőcéloknak lennie. Ha tehát a mi fölfogásunk szerint és priorit ate naturaea bűn előrelátása meg is előzi a Megváltóét, ennek a méltósági elsőbb-sége elég ahhoz, hogy mintegy visszahatólag színezze és vezesse Istenkonkrét terveit.

9. KORMÁNYZÓ

Regnum amoris et pacis

SSZES társadalmi alakulatainknak az a célja, hogy azember egyéni életét előmozdítsák azáltal, hogy ki-pótolják ama hiányokat, amelyek az egyes ember éle-tét árnyékszerűen kísérik s életét megnehezítik, töké-

letlenné vagy egyáltalában lehetetlenné teszik. A sokaság együt-tes élete sok olyan értéket termel, amely az egyes ember fejlő-dését elősegíti, megtermékenyíti, s így nem egy új élettényező-vel gazdagítja. A társadalom célja tehát, hogy életet adjon,hogy az egyes ember s vele együtt az emberiség «bőségesebb»,tökéletesebb életet élhessen. Ahol pedig élet van, ott orga-nizmus, szerves lény is van. Ennek pedig az a lényege, hogyaz egyes tagok működése egy cél szolgálatában álljon, hogya különféle rangú és rendű szervek és ezek életmegnyilvánu-lásai az egész organizmus közös javát célozzák. Mivel pedigaz ember a legtökéletesebb szervezet, ennek a mintájára szok-tuk a társadalmi organizmust is elképzelni s ennek egyesszerveit elnevezni.

Emberi életünk irányítása a fejből indul ki. Ott vannaka gondolkozás anyagát szolgáltató legbecsesebb szervek, ezaz egész testben osztatlanul jelen levő lélek különös lakhelye.Itt fogamzik meg kinek-kinek az életcélja, innen indulnak kiaz életünket irányító eszmék, amelyek összes cselekedeteinketegy cél szolgálatába állítják s egységes, szerves egésszé ala-kítják. Itt van idegrendszerünk középpontja. Innen indul ki aza finom telefonhálózat, amely lelkünk parancsait közvetíti atöbbi testrészekkel. Ezek tehát központi irányítás mellettgyakorolják működésüket, mert csak így érhető el, hogy aza sokrendű és minéműségű szerv, egy cél érdekében működ-

177

jék. Ezért fejünket mondjuk emberi életünk kormányzó, irányítószervének, míg a többiek a végrehajtás, a kivitel, a megvalósí-tás szervei.

Így van ez a társadalomban is. Az egységes cél érdeké-ben kell ott is egy szervnek lennie, amely ezt szemmel tartja,meghatározza és az összes többi tagok működését erre irá-nyítja, kormányozza. Mivel tehát ugyanazt a tevékenységetfejti ki, ami az ember fejében végbemegy, a társadalom ecélirányító szervét fejnek szoktuk mondani. Az államfő egyesműködéseit, a célkitűzést, védelmet (törvényhozás, igazság-szolgáltatás és eszmei irányítás) már láttuk és azt is meg-állapítottuk, hogy mindez megvan Krisztusban, akit ezértmegillet a királyi méltóság. Mivel pedig a hatalom e formáitsokkal magasabb fokban s sokkal nagyobb kiterjedésben birto-kolja, mint a földi királyok, azért csakugyan a királyok királyaelnevezés és minden királyi hatalmat messze túlszárnyalóméltóság illeti meg. Kormányzó minőségében nem láttuk még.Ebben fogom most bemutatni.

A kormányzás feladata, hogy a társadalommal megvalósít-tassa a közös célt. Ennek kell tehát amaz ideális elveket, ame-lyek a közjóban és a törvényhozásban le vannak rakva, gyakor-latilag, mintegy testet öltve megmutatnia. Mert akármilyenszépek legyenek is az elvek meg az eszmék, nem boldogít-hatják a társadalmat, ha a gyakorlatban nem válnak be, illetveha a társadalom rá nem vehető arra, hogy szerintök alakuljonki. Mert az a különbség a jó meg az igaz között, hogy azutóbbi egyformán igaz eszmei meg tényleges formájában, dea jó csak akkor ér valamit, akkor elégíti ki a törekvő vágyat,ha valósággal létezik, hogy úgy mondjam, kézzel fogható. Ígya közjó is igen szép, tetszetős rendszert állíthat elénk elmé-letben és a törvényhozásban, de igazi jóvá, a társadalmatfölemelő, boldogító értékké csak akkor lesz, ha testet ölt. Eza megtestesülés pedig akkor történhetik meg, ha a társadal-mat képviselő sokaság tényleg átalakult egy testté, amelybenminden tag és szerv a fej irányítását követi s nincs egy moz-dulata sem, amely ne onnét indulna ki, vagy ne ott végződ-nék. Másszóval, ha azt, amit a törvénykönyvekben olvasunk,

178

megtaláljuk a polgárok életében. A társadalom fejének amaműködését, amely a polgárok tényleges egységét megvalósítja,cselekedeteiket irányítja, mondjuk kormányzásnak. Feladata arészek összetartása, az egységes cél, a közjó felé való irányí-tása és ennek tényleges megvalósítása.

A társadalmi egységnek a mintaképe a test tagjainakszoros összetartozása lévén, a társadalmi elemek összetartásaérdekében a kormányzónak is olyanforma erőről kell gondos-kodnia, aminő a testben uralkodik. Itt pedig a lélek végzi ezta műveletet, amely azáltal, hogy a test minden részében jelenvan és pedig osztatlanul ugyanaz a lélek, a különböző része-ket összefűzi és minden működésüket amaz emberi személyszolgálatába állítja, aki az egy testből és lélekből alakul ki.Ha tehát az államfő tökéletesen meg akarna felelni feladatá-nak, akkor kormányzó hatalmának olyanformán kellene min-denütt jelen lennie, mint a léleknek a testben. De mivel ezlehetetlenség, azért a társadalmi organizmus sohasem lehetoly tökéletes és egységes, mint a természeti. Innen van, hogyaz egyes tagok minden vigyázat mellett is könnyen a magukútjára tévednek s a közjót eltévesztik szem elől.

Lássuk, megvan-e s miként gyakorolja Krisztus kormány-zói halaimat. Hogy híveinek sokaságát, mint egy testnek tag-ját tartja össze, világosan kifejezi az Apostol. Krisztus a fő,«kitől az egész test összeköttetvén és egybefoglaltatván min-den íznek szerkezete által, minden tagnak kijelölt munkálko-dása szerint, a test növekedését szerzi maga épülésére a szere-tet által».1 Itt az Apostol a leghatározottabban megjelöli ahívőket összetartó erőt — a szeretetet. Ha polgárok nem tarta-nak össze, az onnan van, hogy hajlandóságaik különféle iránybaviszik őket, vagy pedig a maguk érdekét vagy javát akarják.Krisztus országában azonban van egy erő, amely ezeket a ferdehajlandóságokat megszünteti, s minden szívet egy érdek, Istenérdeke felé hajlít — a szeretet. Akik tehát Krisztus országá-nak tagjai, akik az ő jogara alatt egyesültek, azoknak nincse-nek külön törekvéseik, mindegyik egyformán az Isten előtti

1 Efez. 4. 16.

179

jót akarja, ezután vágyódik. Megvan tehát közöttük az unitescordium, a szívek, az akaratok egysége.1 A szeretet egységé-nél szorosabb kapcsot el sem lehet képzelni. A szeretetet pediga Szentlélek öntötte lelkünkbe, egységét Ő valósította megKrisztus érdemeiért. Mondjatok kormányzót, akinek ily hatalomvan a kezében, aki a különféle törekvéseket ily hathatósan ésvéglegesen el tudja nyomni, aki az emberek széthúzó törek-vésein úgy tudjon uralkodni, mint Krisztus! Aki a különtörekvéseket megszüntető erőt kitalálta és az emberek lelkébehathatósan át tudja ültetni, az valóban a legnagyobb királyés kormányzó. Ilyen Krisztus.

A kormányzás csak akkor mutathat fel eredményt, hamindenkinek kijelöli helyét, amelyet a társadalom keretébenés a közjó érdekében el kell foglalnia és be kell töltenie,továbbá, ha a kormányzó irányítását mindenki követi, annakengedelmeskedik.2 Ezt Krisztus mind tökéletesen megvalósította.Kijelölte mindenkinek a helyét, mert némelyeket apostolokul,másokat prófétákul adott, majd meg pásztorokat és tanítókatrendelt a szentek teljes kiképzésére, a szolgálat munkájára,titokzatos testének épülésére.3

A szeretet pedig megadja mindenkinek a hajlandóságot,hogy megfeleljen feladatának, mely az Isten országában rá-bízatott. Mi lenne testünkből, ha a szem nem akarná teljesítenia maga feladatát, hanem a fül működését igényelné. Vagy agyomor kicsinyelné hivatását és a fej kormányzói tevékeny-ségére tartana igényt. A zavar nemsokára testi életünk végé-vel fejeződnék be. Ilyenforma zavarokat látunk az állami élet-ben, mikor az alattvaló az elüljáró hivatalát kívánja meg smegtagadja az engedelmességet. Ezeket tünteti el Krisztuskormányzói bölcsesége, mikor egyazon törekvést, az Istenszeretetét oltja hívei lelkébe. Csak úgy lehet egység Krisztus

1 A széthúzás elve: az önérdeket keresni, még a közjó hátrányára éskárára is. A szeretet ezzel szemben így gondolkozik: Isten érdekeit és aközjót kel] szem előtt tartani még akkor is, ha önérdekeim valósággal vagylátszólag kárt szenvednének.

2 De Malo Qu.u. a. 7. ad 9.3 Efez. 4. η.

180

testében, ha az egyszerű hívő tanul és nem akar tanítani, haaz apostol működik, a pásztor őrzi a lelkeket, ezek pedigengedelmeskednek nekik. A szeretet, amely nem a magáétkeresi, hanem csak az Isten dicsőségét, valósítja meg ezt.Ezért a szeretet Krisztus kormány pálcája, amely előtt jobbanmeghajolnak hívei, mint a földi király fenyegetései előtt. Egytestté, egy lélekké akkor válnak a különféle tagok, ha nincskülön törekvésük és vágyuk. Mivel pedig a szeretet mindenember szívében ugyanazt a vágyat, Isten dicsőségének vágyátülteti, azért a Krisztus által kormányzott társadalom a legtöké-letesebb egységet képviseli.

Innen van, hogy Krisztus valósággal kormányzója, fejeminden idők igazainak s ezek a legteljesebb egységet, a szen-tek egységét alkotják. Hisz a szeretet kegyelmében senkisemrészesülhetett a Krisztusban való hit és remény nélkül s aztKrisztus érdeméért birtokolják a mennyei szentek épúgy,mint a földi zarándoklás utasai. S a mennyei hazának polgá-rai vagy a tisztítótűz szenvedő és megnyugvást váró baj-nokai nem akarnak mást, mint mi harcosok, hogy t. i. Istenlegyen minden mindenben. Az új Jeruzsálemnek előlegezettmegvalósulása ez, mikor már most oly szoros egységet alkot-nak a hívek. Ami a testben a lélek, a háznál a téglákat össze-kötő vakolat, az Krisztus testében a szeretet. Ezért regnumamoris, a szeretet királysága a Krisztusé.

Ha a szeretet kiöli az önérdek uralmát, illetve annak olyrendetlen szeretetét, hogy érte felebarátunk és a közjó érde-keit is készek vagyunk feláldozni, akkor megszűnik a békét-lenség, amely az érdekek összeütközéséből szokott származni.Ahol csak egy érdek, Isten érdeke és akarata uralkodik, ottegyenetlenség nem lehet; ott van a béke országa s ennek afejedelme a békesség királya. Ilyen királyságot alapított Krisztus.Ezért mondjuk ezt regnum pacis-nak, a békesség királyságának,Krisztust pedig rex pacificusnak-

Békességet akartok az emberek között? CsatlakozzatokKrisztushoz! Ezt csak Isten tudja megteremteni a földön,mert csak isteni erő, a szeretet tudja a személyi érdeketkereső akaratot meggyógyítani és oly középpont vonzókörébe

181

állítani, hogy önérdekeit alá tudja rendelni mások jogos köve-teléseinek és érdekeinek.

De még ennél is messzebbmenő kormányzói tevékeny-séget követel magának Krisztus. «Sine me nihil potestis facere».Nélkülem semmit sem tehettek. Ezzel azt állítja, hogy jelenvan minden cselekedetünknél, sőt hogy az ő segítségével, erejébenhozzuk azokat létre. Ezzel megvalósul a kormányzó eszmény-képe, akinek, mint szent Tamás mondja: országa minden riszt-ben olyanformán kellene jelen lennie, mint a léleknek a testben,Istennek a világegyetemben. Ezek pedig per essentiam, perpraesentiam et per potentiam vannak jelen. Egész lényükkel,amennyiben nincs a világnak részecskéje, amelyben Isten ésa testnek, amelyben a lélek egészen ne lennének jelen.Tudásukkal, mert minden szemük előtt folyik le. Nem történ-het testünkben semmisem, amiről a léleknek, vagy a világban,amiről Istennek ne lenne tudomása. Tiatóereiük szerint, mertösszes testi működéseink a lélek éltető erejében folynak le sa világegyetem legtökéletesebb tagja épúgy, mint a legerőt-lenebb, Isten erejére van utalva, hogy működést fejthessen ki.Istennek és a léleknek csak ez a jelenléte biztosíthatja, hogyegyrészt minden cselekedetünk személyi javunkat, a világműködése pedig Isten akaratát szolgálja.

Ha lenne oly kormányzó, aki ily módon lehetne jelenországában, az a legtökéletesebb társadalmi egységet valósítanámeg. De ilyen csak egy van: Krisztus. Ezért a legfönségesebbkormányzó király Ő. Krisztus mint teremtmény nem lehetugyan jelen személyesen országa minden részében és mindenalattvalójánál. Az ilyen jelenlét csak Isten kiváltsága. MintIsten jelen van Krisztus mindenütt, mint ember azonban nem.Ámde bőségesen kárpótolja ezt szentségi jelenléte. A kenyér ésbor színe alatt mindenütt jelen van, ahová szolgái elvisziknevét. Ott van egész valóságával a szentségházban s mint hívei-nek lelki eledele nemcsak jelképezi, hanem meg is valósítjaegységüket.1 A tabernákulum Krisztus kormányzói trónja, teste

1 «Egy kenyér, egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik az egykenyérben részesülünk.» 1. Kor. 10, 17.

182

és vére az a táplálék, amely a szeretetet, a hívők seregét össze-kötő eme titokzatos erőt fenntartja és gyarapítja lelkünkben.Mutassatok nekem egyetlenegy királyt, aki alattvalói egyesí-tése és kormányzása érdekében ennyit tett volna, mint Krisztus.Lakótársunkká szegődik s az egység érdekében nemcsak táplál,ugyanazzal az eledellel táplál bennünket, hanem külön-különmindegyikünkben akar lakni, hogy valamikép le ne szakadjunktestéről.

Azután meg szeme láttára folyik le egész életünk, úgyhogyjelen van mindenütt per praesentiam. Nemcsak mint Isten tudés lát mindent, hanem mint ember is í s így csakugyan módjá-ban áll, hogy ellenőrizzen bennünket és figyelmeztessen, haletértünk a cél, az üdvösség felé vezető útról. Így eljuttathatjahozzánk határozatát is, úgyhogy sohasem nélkülözzük irányí-tását és sugallatait.

Krisztus végül minden cselekedetünknél ott van hatóerejeszerint, per potentiam, amennyiben mindent az ő indítására, atőle kölcsönzött erőkben végzünk. Ez kormányzói működésénekleghatásosabb megnyilvánulása. A polgárok, mivel szabadok, nemfüggenek az államfőtől. Ennek befolyása igen csekély s ezértnem is kívánhat tőlük olyan tetteket, amelyek erkölcsi vagyfizikai erejüket felülmúlják. Nem így Krisztus. Természetfölötti,tehát nemcsak az emberi, hanem minden teremtett erőt felül-múló cselekedeteket követel tőlünk. Ezért nem elég, hogy eljut-tatja hozzánk akaratát, vagy külsőleg segít bennünket, mint aföldi kormányzó, hanem velünk együtt kell működnie, ki kellegészítenie tehetetlenségünket s egy bőségesebb, tökéletesebbéletre kell segítenie. Másszóval, azt a végtelen érdemet és ter-mészetfölötti erőt, amit szerzett, külön-külön kell kiosztaniamindegyikünknek.

Krisztusnak az emberekkel való emez érintkezését két-féleképen képzelhetjük el. i. Úgy, mintha érdemei és termé-szetfölötti ereje benne, mint egy nagy tartályban lennénekösszegyűjtve s belőle indulna ki egy nagyszerű csőhálózat,amellyel minden egyes ember összeköttetésbe léphetne, csapját

1 V. ö. a Született király c. olvasmányt.

183

vagy maga, vagy a hierarchikus papság segítségével megnyit-hatná s így az élő forrás vizeiből táplálkozhatna. Ez jó, helyeskép és főkép Krisztusnak a szentségek által való működésétigen szépen szemlélteti. «Az ő bőségéből merítettünk mind-nyájan». Ezt fejezi ki a szőlőtőről szóló hasonlat. Krisztussaloly élő közösséget alkotunk, mint a vessző a tővel. Ennek gyö-keréből táplálkozik, ennek életereje élteti. Így árad át ránk isKrisztusból, a gyökérből az életerő, így élünk vele együttazonos természetfölötti életet. 2. Úgy képzelhetjük ezt el, hogyKrisztus velünk együtt működő ok; mi mintegy eszközei va-gyunk, hasonlóképen, mint a toll az írónak. Igaz ugyan, hogyKrisztus mint ember ily hatóerőt nem fejthet ki, de mint Isten-ségének eszköze működhet így az emberekben. Amint tehátéletében érintette az embereket, akiket meg akart gyógyítanis az istenség ereje szent embersége által működött és hatott,úgy most is rajta keresztül száll le hozzánk Isten malasztjánakereje és a belőle kiáradó energiák termékenyítenek meg ben-nünket minden egyes esetben. Így teljesül be rajtunk tökéle-tesen, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehetünk, hogy akkor,amikor természetfölötti jót cselekszünk, Ő is jelen van — micsak eszközei vagyunk.

Ezt fejezi ki az Apostol hasonlata, mely szerint KrisztusEgyházának feje. Minden ember úgy egyesül vele, mint a tagoka fejjel. Az életerő emberi megnyilvánulásai a fej által az ideg-rendszeren keresztül jutnak el a tagokhoz. Így a természetfölöttiéis Krisztus által továbbíttatnak a hívőkhöz, aki eszerint azokmozgatója, irányítója, kormányzója.

Amikor tehát az újjászületés vizét valaki fejére öntőd,ott van Krisztus. Ő a tulajdonképeni keresztelő, te csak esz-köze vagy, nevében öntőd ki a vizet s az Ő erejében törlődikle a lélekről a bűn szennye. Ha a pap a kenyér és bor fölöttelmondja az átváltozás megszentelő igéit, ha a szentostyátajkadra teszi, ha a bűnbocsánat szavait hallod szájából, akkornem a maga nevében és erejében, hanem mint alter Christuscselekszik. Krisztus ül a gyóntatószékben, Ő mutatja be az áldo-zatot, a pap ebben csak látható eszköze.

De akkor is, ha valami jót cselekszünk, nem a magunk

184

erejéből tesszük. Ezért emeli karodat Krisztus ereje, ha ala-mizsnát adsz, Krisztus malasztja irányít, ha jóra hajlik akaratod.Ha imádkozol, azt az erőt használod, amit Krisztus gyűjtött azOlajfák-hegyén s így Ő veled együtt imádkozik. Ha megbocsá-tol ellenségeidnek, nem tőled, hanem a te előtted megbocsátóKrisztusból indul ez ki s az Ő akkor szerzett érdemeinek ere-jéből fejezed be. S ha halálod óráján Isten kezébe ajánlod lel-kedet, megint attól szerzed az erőt, annak a kegyelméből tar-tasz ki, aki ezt a keresztfán tette s számodra is kiérdemelte.Mily biztos kézbe tette le Isten az ember üdvösségének sor-sát! Aki még így, ily gondos kormányzás és irányítás mellettis elkárhozik, az valóban megérdemli sorsát.

Krisztust fönnebb az Élet Könyve szerzőjének mondtuk.Kormányzói működése Isten örök határozatának, a praedesti-natiónak megvalósítására irányul. Ezzel mintegy megadta hívei-nek az eszközt és módot annak a megítéléséhez, vájjon a vá-lasztottak közé tartoznak vagy nem. Ha cselekedeteik magukonhordják Krisztus képmását, az Ő vérétől vannak színezve, akkorKrisztus ereje dolgozik bennük s így a választottak útján jár-nak. Ha azonban tetteik nem utalnak a Krisztussal való emeszoros egyesülésre, félő, hogy nevük nem foglaltatik benn azÉlet Könyvében.

10. Α SZENTLÉLEK ESZKÖZE

Vox dilecti.

A KRISZTUS emberi természete szerint király, fölvető-a kérdés, mi teszi erre alkalmassá, honnan vankirályi működésének, főkép kormányzásának ereje.Szent Tamás három forrásra vezeti vissza az uralkodói

bölcseséget: a) a természeti adományok kiképzésére, b) ördögisegítségre és c) isteni ihletésre.1

Λ természetes adományok bőségesen megvoltak Krisztusban.Már gyermekkorában öreg törvénytudók megcsodálták okos ésbölcs feleleteit,2 később pedig irigyen és bosszankodva kér-dezték tudása láttára: honnan tudja ez az írást, mikor nem istanulta!3 Erről tesz tanúságot az a nagy készség is, amellyelellenségeivel vitatkozott s oly megkapó érvekkel győzte le őket,hogy kibúvóról szó sem lehetett.4 Ezt mutatja bölcs törvény-hozása is, amelyben annyira tudott alkalmazkodni az emberekfelfogásához és igényeihez.

Az ördögi segítség is sokszor dolgozott a fejedelmekben.Ha szent Tamás szerint a király nemcsak magánéletének fedd-hetetlenségével, hanem törvényhozásának szellemével is tiszteliaz Istent, akkor5 sok földi hatalom mutatta már magát az ördögegyenes földi követének. Ezeknek a kódexét állította összeMacchiavelli, úgy hogy ezt olvasva megértjük, miként gondoltael szent Tamás a fejedelmeknek az ördög iskolájában való kikép-

1 In Isa. 3.2 Luk. 2. 47. V. ö. Bölcs. 8. 19.3 Ján. 7. '5.

4 A szt. János Evangéliumában található vitabeszédek különösen szembe-ötlő példái Krisztus logikájának és természetes tudásának. 5 In Ps, 2,

186

zését. Krisztusra is rásütötték az ördöggel való cimborálás bélye-gét. Belzebubbal, az ördögök fejedelmével szövetkezett, mond-ták róla, ennek erejében űzi ki az ördögöket, művel csodála-tos dolgokat.1

Isteni sugallat, ihlet vezeti azokat az uralkodókat, akik arátermettség egész különös jeleit mutatják, mikor kormányzásukés egyéb királyi tevékenységük legnehezebb pillanataiban és alegbonyolultabb körülmények közt is ösztönszerűen, mintegymásnak a szellemétől vezettetve találják meg a helyes megoldást.Emberi genialitás sokszor nem elég ehhez. Ezért szoktuk eztmagasabb, isteni ihletéssel magyarázni és a herosok, ember-fölötti lények közé sorozni az ilyen királyokat. Királyi tevé-kenységet enélkül tulajdonképen nem is igen lehet elképzelni.Hisz a fejedelemnek mindig emberfölöttit, az önérdektől mentközjót kell gondoznia és szemmeltartania. így hivatása ráutalja,mintegy rákényszeríti, hogy elveit és erőit emberfölötti hatalom-tól vegye, tőle várjon irányítást és ihletést. Ez volt Krisztuskirályságának az ereje is, ebből a forrásból merítette elsősorbanmindazt, ami oly nagy uralkodóvá, a királyok királyává tette.De amíg a földi királyok erre az isteni segítségre csak mint kü-lönös kegyelemre számíthattak s közülük egyik-másik és néha-néha részesült ennek jótéteményeiben,2 addig ez Krisztus ter-mészetes hozományához tartozott, mindenkor rendelkezéséreállott s ennek erejében kormányozhatott. Mivel pedig az istenisugallás forrása a Szentlélek, úgy hogy az ihletett ember tulaj-donképen ennek az eszköze, azért azt mondhatjuk, hogy \risztuskirályságának ereje a Szentlélek Krisztus pedig emberi természete sze-rint a Szentlélek orgánuma, szerve, eszköze, terveinek megvalósítója.

A Szentlélek ihletésén még a kegyelmi élet rendes meg-nyilvánulásain is túlmenő segítségét értjük. Nem rendkívüli ado-mány ez, hanem az emberi erőt felülmúló cselekedetek végzé-sére irányuló indítás. Szélfuvallat, amely belekapcsolódik azembernek a nyílt tengeren tétlenül vagy tehetetlenül veszteglővitorlájába s gyorsan és biztosan vezeti az örökkévalóság ki-

1 Máté 12. 24.2 I- II. Qu. 9. a. 6. ad 3; Qu. 68. a. 2. c.

187

kötőjébe. Mikor a kísértések özönében és az emberi erőt fölül-múló csábítások között sziklaszilárdan állasz, hajód pedig nemütődik a minden oldalról kiemelkedő szirtekbe, akkor a Szent-lélek fuvalma irányít, az Ő ereje tart fönn, ad lelki erősséget?Mikor minden emberi segítségtől megfosztva tanácstalanul állaszs egyszerre, minden várakozás ellenére, világosság támad lelked-ben, a Szentlélektől sugallt tanács segített ki kétségbeesett hely-zetedből.2 Ha az emberi értelem előtt annyira elrejtett hittitkokközött otthonosan érzed magadat s értelmük oly világos előt-ted, mint másnak a természetes igazságok; ha oly törhetetlenmeggyőződéssel tartasz ki mellettük, hogy ebben semmi semingathat meg, akkor ne a magad vak és a természetfölötti dol-gokban tehetetlen elméjének tulajdonítsd ezt, hanem a Szent-léleknek, aki a természetfölötti élet értelmét sugallja és belátá-sával megihlet téged.3 Ha a teremtmények között oly otthono-san érzed magadat, hogy ezek mindegyike látókörödet tágítja,mert Istenről beszél, közelebb visz hozzá s az örökkévalóságmagaslatainak megközelítéséhez segít, akkor megint nem a ma-gad szemével látod a mulandó kéreg mögött az örökkévalóIstent, hanem a Szentlélek közli veled ezt a tisztánlátó tudást.4

Mikor pedig elhagyod az emberi fontolgatás szűk látókörét sa világ meg életed eseményeit nem a magad érdekének szem-pontjából mérlegeled, hanem mindent visszavezetve Istenre, ajót és rosszat abból ítéled meg, hogy mi felel meg az Atya aka-ratának vagy mi ellenkezik vele, akkor nem emberi elvek vagynézetek vezetnek, hanem a Szentlélek bölcsesége.5 Amikor továbbámeghajolsz Isten fölsége előtt, átérzed vele szemben való sem-miségedet s mintegy fölolvadva benne, elismered Uradnak, deegyszersmind Atyádnak is, nem a magad érzelmeit tolmácso-lod, hanem annak a Léleknek a hálás érzületét (pietas), aki ki-mondhatatlan sóhajtásokkal imádkozik benned és általad.6 Mi-kor végül lelkedet teljesen elhagyja a szolgai félelem és márnem a jutalom vagy büntetés fejében tartod meg Isten paran-csait, hanem csupán az iránta való tiszteletből, akkor az isten-

1 II-II. Qu. 189. a. 1. 4 II-II. Qu. 9.2 II-II. Qu. 52. 5 II-II. Qu. 45.3 ' 11-11. Qu. 8. 6 11-11. Qu. 121. a Ι.

188

félelem e magaslatára nem saját szárnyaid, hanem a Lélek fuval-latának erejében szálltál föl.1

Ily fönséges módon működik az emberben a Szentlélek,de csak abban, aki megérzi fuvallatát, akit a Lélek különösenpreparált és hatásainak befogadására érzékennyé tett. Az ember-nek az ihletések és sugallatok befogadására való alkalmasságát,a Lélek fuvallatával szemben való érzékenységét és reagálásátmondjuk a Szentlélek ajándékainak? Ezeknek a megnyilvánulásanemcsak szükséges, hanem mivel ezek teszik az emberi életútját egyenessé, általuk érezzük Isten édességét és az örök üd-vösség előízét, legbecsesebb és leghasznosabb kincseink közé istartoznak. S mivel minél tökéletesebbek vagyunk, annál inkábbkilépünk a szűk emberi keretekből s közeledünk Isten élete felé,annál inkább szükségünk van ezekre az ajándékokra s minél töké-letesebb megnyilvánulásukra, mert ezek a tulajdonképeni ember-fölötti élet tényezői.

Krisztusban is megvoltak a Szentlélek ajándékai, ezekvoltak emberi természetének legszebb ékességei.3 Emberségeugyanis semmiben sem különbözött a miénktől. A természet-fölötti életre tehát épúgy alkalmassá kellett tenni a malasztáltal, mint bármely más emberét. Mivel továbbá az örök Igévelvaló személyes egyesülés révén szünetnélküli istenszolgálatra ésa sző igazi értelmében vett emberfölötti életre rendeltetett, a Szent-lélek ajándékaira és az ihletével szemben való érzékenységresokkal nagyobb szüksége volt, mint bármely más embernek.Ezenkívül senkinek az élete sem volt annyira göröngyös, mintKrisztusé. Senki sem szenvedett annyi megvetést és keserűséget,mint Ó. Senki sem vállalkozott oly hősies munkára, mint Krisztus.Ezért a Szentlélek kenetére és erejére is sokkal nagyobb szükségevolt, mint más, közönséges embernek·

A Szentlélek teljessége ki is öntetett Krisztusra. «Vesszősarjad Jesse törzsökéből, mondja a próféta,4 és virág növekedikaz ő gyökeréből. És megnyugszik rajta az Úr lelke, a bölcse-ség és értelem lelke, a tanács és erősség lelke, a tudomány ésájtatosság lelke és az Úr félelmének lelke betölti őt.»

1 II-II Qu. 19. 3 111. Qu. u. 7. a. 5. 2 I - 11. 68. 4 Iza. 11, 1-2.

189

Krisztus azonban nemcsak magán életének irányításáranyerte e becses ajándékokat, hanem főkép nagy közvetítő, papiés királyi méltóságának gyakorlására. Krisztus a Szentlélekkirályi hatalmának gyakorlásánál mindenütt ott volt. Ezért mond-juk Krisztus királysága erejének, éltető tényezőjének-

Ott volt elsősorban is a tulajdonképeni koronázásnál, amegtestesülésnél. «Az Úr lelke énrajtam, mivelhogy fölkentengem az Úr.»1 Az angyal pedig határozottan biztosította aSzentszüzet, hogy a születendő gyermek, a MagasságbeliFia, a Szentlélek erejében fogantatik. A Szentlélek koronáztaKrisztust királlyá, Ő kente föl a Szentek szentévé és az emberi-ség főpapjává.

A Szentlélek tette Krisztust alkalmassá a megtestesüléslegfőbb céljának, a megváltásnak elvégzésére és a vele járó szen-vedések eltűrésére. Ő nyitotta meg Krisztus fülét az engedel-mességre, Ő adott neki lelkierősséget a kitartásra.2 Ott voltáldozatának bemutatásánál, újból megszentelte, Istennek foglaltale Krisztus emberségét, elfogadta áldozati érzületét s mintegybirtokába vette Krisztus mérhetetlen érdemeit, hogy azok ere-jében egyrészt kibéküljön az emberekkel és a szeretet révénismét kiömöljön szívükbe, másrészt pedig, hogy kiossza azokatközöttük és a rossz földi, bűnös vér helyett Krisztus vérétömlessze át ereikbe. Ezt fejezi ki az apostol, mikor biztosítbennünket, hogyha elég volt a bakoki vére a törvényszerintitisztuláshoz, akkor «Krisztus vére, aki a Szentlélek által önmagátszeplőtelenül Istennek föláldozta», még inkább megtisztítja lelki-ismeretünket az élő Isten szolgálatára.3 Krisztus megváltó halálatehát a Szentlélek erejét hozta a földre és azt ossza ki az em-berek között. Az emberek érzékenysége a Szentlélekkel szem-ben megszűnt. Alkalmatlanokká váltak Isten legnagyobb jóté-teményének, a malasztnak befogadására. A bűn sötétsége, egyrettenetes erősségű fal választotta el őket Istentől, úgyhogy

1 Jza. 61. i.2 «Az Úr Isten megnyitotta fülemet, én pedig nem mondok ellene;

hátra nem térek. Testemet a verőknek adtam és orcámat a szaggatóknak.»Iza. 50. 5-6.

3 Zsid. 9. 14.

190

azon az örökkévalóság fénye és Isten ereje nem hatolhatott át.Ezt a falat döntötte le, ezt a sötétséget oszlatta el Krisztusáltal a Szentlélek úgyhogy már az isteni fény és erő behato-lásának semmi sem állta útját. A Szentlélek léhát Krisztus érde-meiért működik ismét a földön, de Krisztus nem a maga emberierejét, hanem a Szentlélekét közli az emberekkel ezzel szentelimeg őket.

Ott találjuk továbbá e Szentlelket Krisztus tanítói és tör-vényhozói működésénél is. Mesterének vallja a Szentlelket,aki értelmes nyelvet adott neki, hogy tudja támogatni azt, akielfáradott; fölébreszti fülét reggel, hogy hallgassa, mint mes-tert.1 Az értelem ajándékának határozott megnyilvánulásait lát-juk példabeszédeiben. Nemcsak az emberi elme nívójára szállle, hanem a természetfölötti hatalmat oly külsőbe öltözteti,amelyben az az ember felfogóképességével egyszintűnek mu-tatkozik. Mily világosan, de egyúttal sokatmondóan jellemziEgyházát, annak életét, pl. a mustármagról szóló példabeszéd.2

Hogyan szemlélteti továbbá az ítéletről szóló hittételt a talen-tumok parabolája.3 Λ tudomány ajándéka csillan meg ellenségei-nek adott feleletében. Megnézeti a pénzt s általuk olvastatja leróla a feleletet: a császárnak, ami a császáré.4 Az erdei lilio-mokban Isten gondviselését látja és szemlélteti, az értéktelenverebekről az embernek Isten előtti értékéhez tereli a figyelmet,5

anyja és rokonai a mennyei Atyára és iránta való kötelessé-geire emlékeztetik.6 A földi dolgokból Istenhez szárnyalni — eza tudomány ajándékának feladata. Ez oly bőségesen volt megKrisztusban, amint az emberiség tanítójához csak illett.

Valóban isteni, mennyei bölcseség nyilatkozik meg azIsten országáról szóló tanításában. Keressétek először az Istenországát és igazságát, a többi mind hozzáadatik nektek.7 Ebbenfoglalja össze a keresztény életbölcseséget, ezzel irányítja figyel-münket az Atya akaratára, arra a kézre, amelyben az élet éstörténelem eseményeinek szálai mind összefutnak. Ha a bölcse-

1 Jza. 50. 4. 5 Máté 6. 26. s köv.2 Máté 13. 31. 6 Luk. 2. 49; 8. 21.3 Máté 25. 1. s köv. 6 Máté 6. 33.4 Máté 22. 2.

191

ségnek az a föladata, hogy a lelket megnyugtassa és hozzá-szoktassa a világnak a végső ok, Isten szempontjából való meg-ítéléséhez, akkor Krisztus igazán megtalálta annak módját, mi-ként kell a legtudatlanabb elmét is ide elvezetni.

A tanács adománya csillanik föl rendelkezéseiben, amelyeketJúdás árulása és a katonahad váltanak ki lelkéből. Tedd el akardot, mondja Péternek, mert aki karddal hadakozik, azzalvész is el.1 Amint az erőszakoskodással szemben gyakran a leg-jobb védekezés a megadás, úgy sokszor a legjobb feleletet ahallgatás adja meg. Mindkettő nem egyszer emberfölöttibbhősiességet kíván tőlünk, mint a védekezés. Így tett Krisztus isHeródes előtt. Hallgatott. Ezzel fejezte ki hívei előtt legbeszé-desebben a Szentlélek tanácsát az ilyen rendkívüli, hősiességetváró alkalmakkor. A tanács adománya vezette a szellemek meg-különböztetésében. Nathanaelben fölismerte az igaz izraelitái,Léviben az őszinteség szellemét, Péterben az eleinte ingadozó,de azután annál szilárdabb jellemet. Így tudta összeválogatniapostolait s mindegyiknek a megfelelő helyet kijelölni. Ez lát-tatta át vele ellenségeinek csúf terveit, ez födözte föl a bűnö-sök lelkében levő jó magvat, ez indította végül könyörületre,de a megátalkodottak elítélésére is. Ha a tanács feladata, hogyminden körülmények között megtaláljuk a középutat vagy acélra vezető eszközöket, akkor Krisztusban csakugyan műkö-dött ez az adomány életének, legnehezebb körülményei kö-zött is2 s mi bizalommal tehetjük sorsunkat ilyen királyi vezérkezébe.

A lelki erősség adománya egész életén át kísérője voltKrisztusnak. Ott volt vele s megingathatatlanná tette a sátánkísértésénél,3 az Olajfák hegyén, a világi hatalom képviselőjénekudvarában, a töviskoronázás, arculcsapás és megköpdösés alkal-mával, ott volt a keresztúton, a keresztfán és a halál pillana-tában. Mindezt talán nehéz elképzelni az Istenembernél, deha meggondoljuk, hogy emberi természete épúgy megközelít-

1 Máté 27. 52. 2 Ide tartoznak Krisztus feleletei is, amelyeket a szombat megtörése,a bűnök megbocsátása stb. miatt vádoló ellenségeinek adott. Máté 9. 5. 3 Máté 4. 1 s köv.

192

hető volt az érzelmi világ mozgalmasságaira nézve, mint amiénk, akkor megértjük, hogy miért volt szüksége Krisztusnaka Szentlélek adományaira és erejére. A jóirányú és tökéletes-séget kifejező érzelmek pl. öröm, bátorság stb. tökéletesebbekkéváltak s nagyobb belső vigasszal töltötték el lelkét, a rosszakvagy a tökéletlenséggel járó érzelmek pedig, pl. remény, gyáva-ság azért nem közelíthették meg, mert lelke fel volt vértezveaz emberfölötti élet eme tényezőivel. Ezért nem tudta pl.Krisztust semmiféle üldözés vagy szenvedés lesújtani vagy meg-félemlíteni. A Szentlélek ereje annyira hatalmába ejtette lelkéts fölvértezte minden nyíllal szemben.

Hogy az Isten előtt meghajló hálás érzület mennyire el-töltötte lelkét, azt törvényhozásának egyik legszebb paragrafusa,az imádság ajánlása, előírása és a Miatyánkban való össze-foglalása mutatja leginkább.1 Az Isten fölsége előtt való meg-hajlás az ima-élet egyedüli jellegzetes sajátsága. Ezt tanította,de gyakorolta is, főkép az emberi találékonyság vagy költészetminden képét és színezését szépségben és igazságban messzefölülmúló főpapi imájában.2 Hogyan át van ez hatva az Istengondolatától! Mily mélységes érzület, mily meghajlás, milybizalom és hála Istennel szemben! Ez volt a főpap-király vég-rendelete, ebben hagyta itt a földön érzelmeit, ezzel tanítottmeg bennünket országa egyik fönntartó tényezőjére és híveilegfőbb, állandó foglalkozására, az imára. Benne is a Szent-lélek imádkozott leírhatatlan sóhajtásokkal.3 Krisztus érzületeibenés szavaiban is annak a lelke tükröződött vissza. Az imádságnaknála is, nálunk is vox dilecti-nek, a szeretett Isten szavánakkell lennie, azt kell visszavernie bensőnknek, annak kell meg-csendülnie lelkünkben. Ilyen királyunk van, aki mindennapi fog-lalkozásunk és kenyerünk megszerzéséről gondoskodott. Λ Szent-lelket hagyta nemcsak papiroson, nemcsak szavakban, hanem mintlelkünk éltetőjét, Isten előtt mélyen meghajtó súlyt és bennünkimádkozó titkot.

Hogy végül mit köszönhetünk a Krisztus király isten-félelmének, azt legjobban az Apostol szava fejezi ki. «Exauditus

1 Máté 6. 5 s köv. 2 Ján. 14-17. fej. 3 Rom. 8. 26.

193

est pro sua reverentia.»l A szolga megteszi ura parancsát,mivel különben levonják bérét, vagy másként büntetik. A derékhonpolgár kötelességérzetből engedelmeskedik a törvényeknek.A jó gyermek azonban kedvében akar járni atyjának, mikorminden kívánságát megcselekszi. Mind a három fél valamitől.Az első a büntetéstől. Ezért szolgai a félelme (timor servilis).A második félti önérzetének, becsületének elvesztését. Ez akötelességérzet félelme, a timor initialis. A harmadik végülfélti atyja személyét, akit a nagyság és szeplőtelenség nimbuszavesz körül szemében. Ez a fiú, a tisztelet, a hódolat félelme,a timor filialis vagy reverentialis. Az elsővel közeledünk Isten-hez, mikor a pokol és egyéb büntetések félelme ösztönözbennünket parancsainak megtartására és az előtte való meg-hajlásra. Έζ a szolgai félelem jó és helyes, de tökéletlen, mivelhiányzik belőle a szeretet, az Istenhez való barátságos érzületés tele van még önző mozzanatokkal, a magunk személyérevaló tekintetekkel. A második már jóval tökéletesebb, illetőlega tökéletesség kezdete. A büntetéstől való félelem háttérbeszorul s helyet enged egy magasabb erkölcsi indítóoknak:a keresztény öntudatnak és becsületérzésnek' Istenemmel szembenkötelezettségeim vannak. Teljesítenem kell azokat, hogy szeplő-telenül álljak önmagam előtt és hogy tartozásomat vele szem-ben lefizessem, kötelességemet megtegyem. Magasabb erkölcsimotívumok ezek, de még mindig hiányzik belőlük a barátijóakarat és szeretet. Ennek az útján vannak, de még nemközelítik meg. Ezért mondjuk ezt az igazi félelem kezdetének,timor initialisnak. Mikor végül semmi más nem vezet ben-nünket, csak az Isten iránti tisztelet és hódolat, mikor márparancsainak megtartásával semmi mást nem akarunk, mint nekikedvében járni, akkor eljutottunk az önző indítóokok és akötelességérzet túlsúlyától megszabadított Isten nagysága és fel-sége előtti hódolatos félelemhez. Ez a tökéletesség csúcspont-ján, sőt még a mennyei boldogságban sem hagy el bennün-ket. Az előttünk nagy fönségű vagy kiválóságú személyekkelvaló érintkezésnél elengedhetetlen fegyverzet ez, amely megóv

1 Zsid. 5. 7.2 11-11. Qu. 19.

194

a köteles tisztelet megsértésétől és egész valónk megfelelőhódolatát kényszeríti ki lelkünkből. Ezért nem jelenhet megteremtett lény enélkül Isten előtt, sem itt, sem túlnan. Merta teremtett erő enged s ha egy pillanatra meg tudja is adniIstennek a köteles hódolatot, állandóan erre nem képes: minta kifeszített húr előbb-utóbb meglazul. Hogy tehát ezt a hódo-latot megadhassuk, méltó módon és állandóan adhassuk megIstennek, emberfölötti energiákra van szükségünk — a Szent-lélek ihletésére és a húrt folyton feszülten tartó erejére. Eztteszi az istenfélelem ajándéka, amelynek segítségével sohasemfelejtkezünk meg a köteles tiszteletről és hódolatról. Ha ezzelközeledünk Istenhez, akkor a fiú érzelmei visznek az atya elé,a teremtmény hódolata kísér a Teremtő trónjához. Ilyen voltKrisztus hódolata az Atya előtt az Olajfák hegyén, mikorkérte a szenvedés kelyhének elvételét azzal a hozzátétellel:ne az én, hanem a Te akaratod legyen! Ezzel mutatta bekeresztáldozatát, mikor fölkiáltott: kezeidbe ajánlom lelkemet.Az ily «nagy kiáltásnak és könnyhullatásnak» meg kellett hall-gattatnia, hiszen abból a hódolatból indultak ki, amelyet Krisztusannak mutatott be, aki «megszabadíthatá őt a haláltól».1 Meg-váltásunk művét Krisztus istenfélelmének és hódolatának köszön-hetjük. Ezt pedig a Szentlélek művelte lelkében. Ezért erejea Szentlélek JÇrisztus megváltásának és a rajta alapuló királyiméltóságának-

Krisztus gyakran hivatkozott arra, hogy tanítása, törvény-hozása nem az övé, hanem az Atyáé. Teljesen így van ez. Ámdemint ember mindezt a Szentlélek erejében és megvilágításábanismerte föl, így adta elő az embereknek. Az Atya tanítása szólalmeg tehát Krisztusban, de a Szentlélek által. Az Atya tanánakfogalmazása és előadása a Szentlélek műve. Krisztus szavaiban aSzentlélek szava visszhangzik- a vox dilecti, a szeretet Istenéneklebellete ihlette meg az emberek szívét akkor s ihleti meg most is,mikor Krisztus szavait halljuk- Azért hatolnak be oly kevés ember-nek a szívébe, mert igen kevesen érzékenyek e lehellet fel-fogására.

1 Zsid. 5. 7.

195

A Szentlélek Krisztus királyságának ereje a kormányzásbanis. Krisztus kormánypálcájának a szeretetet mondtuk.1 Ez pediga Szentlélek által ömlött ki lelkünkbe.2 Krisztus tehát a Szent-lélek erejében tartja kezében kormánypálcáját. A hívek összes-ségét továbbá, mint egy testet tanultuk megismerni Krisztus,a fő, irányítása alatt. Az Apostol azonban kioktat bennünket,hogy ennek a megvalósítója a Szentlélek. Mert egy Lélek általmindnyájan egy testté kereszteltettünk, mondja/1 zsidók úgy,mint pogányok, szolgák, mint szabadok; és mindnyájan egyLélek által itattattunk. Íme a Szentlélek szerepe Krisztus orszá-gában! Valóban benne kell látnunk Krisztus királyságának erejét.S ha már megmaradunk a test hasonlata mellett s Krisztust azemberiség fejének mondjuk, akkor a Szentlelket e titokzatostest szívének kell tekintenünk.^ A szív löki ereinkbe a friss vért,ez osztja el az életerőt, tőle függ életünk. Működése nélkül afej is tehetetlen, nem mozgathat, nem kormányozhat, nem juttat-hatja el parancsait és kívánságait az egyes tagokhoz. Ilyen aSzentlélek működése is a megváltott emberiségben. Krisztusérdemeinek a Szentlélekhez való viszonyát már megbeszéltük.Ezeket a Szentlélek osztja el, friss életerőt új vért lökve azemberek ereibe. Épen ezért ö élteti az Egyházat, folytonosanellátva az egyes tagokat új életerővel. Tökéletesen igaz az, amittöbbször idéztünk Krisztus szavaiból: nélkülem semmit semtehettek. De époly igaz az is, amit az Apostol a Szentlélekrőlmond: «senki sem mondhatja: Úr Jézus, hanem csak a Szent-lélek által».5 Ha tehát azt akarjuk, hogy Krisztus éltető erejeeljusson hozzánk, a Szentlélekhez kell fordulnunk. Csak az Őerejében közeledhetünk Krisztushoz és csak így szállhat le hoz-zánk a Megváltó ereje. Ezért mondtam a Szentlelket Krisztuskirálysága kormányzó erejének·

Krisztus mint Isten a Szentlélekkel egylényegű, egydicső-ségű s a teremtmények javára irányuló tevékenységében egy-működésü Isten. Amikor a Szentlelket egész különösen nevezzükaz emberek megszentelőjének, nem választjuk el az Atyától és

1 V. ö. a Kormányzó c. olvasmányt. 4 III. Qu. 8. a. i. ad. 3.2 Rom. 5. 5. 5 1. Kor. 12. 3.3 I. Kor. 12. 13.

196

Fiútól. Mindazt tehát, amit az imént felsoroltunk, egyformán végziaz Atya, a Fiú és a Szentlélek. Csak értelmi felfogásunk meg-könnyítése végett különböztetjük meg a teremtést, a megváltástés megszentelést, az elsőt az Atyának, a másodikat a Fiúnak,a harmadikat a Szentléleknek tulajdonítva. Krisztus istenségeszerint tehát a Szentlélekkel teljesen egyenrangú szerzője meg-szerelésünknek. Embersége szerint azonban, mert így királyunkŐ, a megváltásnak és megszentelésnek Istennel szemben csakalárendelt oka, eszköze.1 "Ezért neveztük a Krisztuskirályt aSzentlélek eszközének, a Szentlelket pedig Krisztus királyságaerejének-

Ez leginkább Krisztus kormányzói tevékenységénél tűnikki, de így van ez bírói, igazságszolgáltatói hatalmánál is, főképamennyiben magának Krisztusnak igazolásáról van szó. «A Lélekaz, mondja szent János, aki bizonyságot teszen, hogy Krisztusaz igazság». Maga Krisztus is előre ilyennek hirdette a Szent-lelket s tőle várta igazolását és a világ meghazudtol ásat. «Mikoreljövend, megfeddi e világot a bűnről, az igazságról és ítéletről».'A végítéletnél Krisztus mondja ki az elítélő szót. Most a Szent-lélek jön el, hogy rábizonyítsa a világra Krisztus ellen elköve-tett vétkét és ostobaságát.

A világ elvetette Krisztust, nélküle akarja megoldani azélet és a világ problémáit, nélküle akar élni. Isten természetesennem kényszeríti a világot Krisztus mentő kezének elfogadására,hanem magára hagyja. Mikor aztán az események logikájalevonja az elkrisztustalanodás következményeit, akkor zárul leaz Istenembertől megígért rabizonyítás egy-egy fejezete aSzentlélek által.

A Krisztustól hirdetett világ- és életfelfogás középpontjaaz Isten, megvalósítója a szeretet. Mert a szeretet az a súly,amely isten felé viszi a lelket. Csak benne van meg az a mágnesesérzékenység, amely Isten vonzóerejére reagál s úgy az egészembert, mint összes képességeit (értelmét és akaratát) és érdekeitIsten szolgálatába állítja, Istent mint középpontot észrevétetivelük. A világnak ez a hajlandóság nem kell. Ezért nem talál

J III. Qu. 8. a. i. ad. .. 2 1. Ján. 5. 6, 3 Ján, 16, 8,

197

el Istenhez, ezért elvilágiasodott és istentelen. Egységes irá-nyítás és hajlandóság hiányában szétfolyik a világ s annyi felémegy, ahány ember van. Hajlandóságait mindazáltal három fő-szempont és fokozat szerint lehet összegezni: a test kívánsága,a szem telhetetlensége és a kevélység köré.1 Ennek a három-fajta szeretetnek a súlya viszi a világot bizonyos központokfelé, helyesebben ez szórja széjjel, bomlasztja föl, ezek általhasonlik meg önmagával.

A test kívánsága, a concupiscentia carnis, lealacsonyítjaaz embert és egyenlővé teszi az állatokkal. Ha az emberekcsak ennek a vonzóereje után mennek, ez lelkük súlya,2 akkornemsokára egy elállatiasodott társadalommal állunk szemben.A vadállatok pedig szükség esetében fel is falják egymást.Ezért állanak az emberek ellenségekként szemben, ezért nincsegység, szeretet a társadalomban. A társadalom irányítói ren-desen későn szokták észrevenni, hogy hová jutottak az embe-rek akkor, mikor már nincs segítség s a törvény szigora csaknémi külső javulást hozhat. Ez a Szentlélek műve volt. Kezevisszavonásának eredménye. Rábizonyította az emberiségre,hogy a test kívánsága nemcsak az egyes embert, hanem azegész társadalmat is megfosztja emberi méltóságától és állaticsordává teszi. Ítélet ez, amelyet Krisztus előre mondott, rá-bizonyítás, amely minden érvnél beszédesebb: a világ sajátcsapdájába került.

Λ szem telhetetlensége, a concupiscentia oculorum, a vagyontteszi meg a világi hajlandóság mágnesének. Ez még veszedel-mesebb, mint az előbbi: a vadállatok alá sülyeszti az embert.A vadak csak szükség esetében falják föl egymást, a telhetet-len emberek azonban minden szükség nélkül is. Kérdezzétekmeg a rokonokat, mi választja szét őket, miért haragusznakegymásra: a vagyon. Kérdezzétek meg a szomszédokat, miaz oka ellenségeskedésüknek: a vagyon. Mindezt vigyétek áta városok, országok és népek egymáshoz való viszonyára,mindenütt ugyanazt találjátok és ugyanazt a feleletet kap-

1 1 Ján. 2.16.2 Amor meus pondus meum, co feror quocumque feror.

198

játok. Ezzel megrajzoltuk a mai megoszlott társadalom ésemberiség képét s megadtuk a feleletet arra is, miért nemlehet békesség az emberek között ma, miért nem volt és nem islesz sohasem. Amíg a szem telhetetlen vágyának helyét, ennekvonzóerejét és bomlasztó rohanásba vivő súlyát föl nem váltjaKrisztus országának egyesítő ereje, a szeretet, addig nem lehetbéke, addig csak egy megoszlott emberiséggel állhatunk szem-ben. Ez megint a Szentlélek ítélete, rettenetes, megszégyenítőrábizonyítás a világra nézve: a szem telhetetlensége, a tevonzóerőd, még a tisztán emberi eszmények megvalósulásánakis útjában áll. Rábizonyítás ez, ami mutatja, hogy a világ bűn-ben van s csak Krisztus által szabadulhat meg.

A kevélység, a superbia vitae, végül nemcsak emberi, nem-csak állati lényéből vetkőzteti ki az embert, hanem mélyenlesülyeszti az élettelen teremtmények alá. Ezek, ha nem istudatosan, de legalább egész lényükkel vallják Istent, alkal-mazkodva a világrend törvényeihez s így valósítva meg Istenakaratát és külső dicsőségét. Ezt a hódolatot megkívánja ateremtett dolog mulandó volta, hisz nélküle még létében semmaradhat fönn. Innen van, hogy minden teremtmény jobbanszereti Istent, mint önmagát, mivel Isten lététől és fönntartóműködésétől függ az ő léte és fönnmaradása is. Ha tehát vala-mely ellenséges hatalom Isten létét fenyegetné, a teremtményösztönszerűleg védelmére kelne s inkább föláldozná legbecse-sebb értékeit, semhogy Istent pusztulni engedné. Hisz veleegyütt semmisülne meg minden más dolog léte is. Olyanformán áll szemben a teremtmény Istennel, mint karunk legneme-sebb testrészünkkel, fejünkkel vagy szívünkkel. Ha ezeket éritámadás, kivédjük azt karunkkal, még ha elveszítjük is azt,csakhogy megőrizzük annak az épségét, amitől életünk függ.1

Amit a teremtmény öntudatlanul tesz, azt kellene az embernektudatosan cselekednie s Istent egész érzületével úgy kelleneátkarolnia, hogy mindent föláldozzon érte, jólétéért, az Ő szem-pontjából való jóért. Tehát tudatosan kellene az embernek Is-tent önmagánál előbb és jobban szeretnie, ha emberi, teremt-

1 I. Qu. 66. a. 5.

199

menyi méltóságának meg akarna felelni. Ezt az érzületet vonjameg az ember Istentől s így kivonja magát teremtményi köte-lessége alól. Mert ha testi törvényeivel akarata ellenére hódolis Istennek, érzülete szerint kivonja ezt is Isten hatalma alól.Ez a kevélység, Istennek kiszorítása a világból — nem avalóságban, hanem az ember tudása és érzülete szerint. Min-denki maga akar sorsának intézője lenni, Isten kizárásával. Ezvolt az első ember vétke, ebbe esik vissza időről-időre azemberiség. Mindenki a maga Istene, vagy legföljebb az egyesekfölötti államistent ismeri el, de ezt is csak kénytelenségből.

De nézzétek csak ezeket a tehetetlen isteneket! Az állam-isten nem bír alattvalóival. Még békében sem tudja kormá-nyozni, megnyugtatni, vagy boldogítani őket. Egyszerre aztánösszedől. Akár a maga súlya, akár alattvalóinak pörölyütései-nek súlya alatt történt is ez — de összedőlt. A Szentlélekrábizonyította a kevélység hazugságát.

Vagy pedig nézzétek ezeket az apró emberisteneket!Mily tehetetlenek önmagukkal. Nemcsak tartós boldogulást,de még csak akaratuknak a megvalósulását sem tudják bizto-sítani. Mindenütt korlátokra, ellenséges hatalmakra találnak.Ezen még a legvadabb elméleti önistenítés (solipsismus) ismegdőlt. Az emberiség tehetetlen önmagával, tisztán emberiföldi céljait sem tudja elérni. Ez a legjobb megtörése a kevély-ség Istentől elpártoltató hatalmának, ez a legjobb meghazud-tolása amaz elvnek, hogy az ember Isten nélkül boldogulhat.Krisztus az ellenkezőt hirdette, a Szentlélek pedig bizonyítja,mikor az önmagával tehetetlen, elégedetlen és boldogtalan tár-sadalmat fölfedezi az emberiség előtt, illetve fölfedezteti általa.

Valóban tehát a Szentlélek Krisztus királyságának ereje.Tőle jön minden bizonyíték és feddés. Valahányszor a Bárányegy-egy pecsétet felnyit, az angyal harsonát fú és kiönti Istenharagjának csészéjét, a Szentlélek jön ítéletre.3 De az emberekérzéketlenek vele szemben, fuvallatát nem veszik észre, nemjönnek a világosságra.2 Az okát már Krisztus megmondta: mivelgonoszok a tetteik. Ezért fetreng a világ gonoszságban.3

1 Apocal. 6. s köv. fej. 3 Ján. 3. 19.2 I. Ján. 5. 19.

11. A KIRÁLY KINCSTÁRNOKA

Regina coelorum.

ONDVISELÉSÉT osztotta meg Isten Krisztussal, mikor azemberiségnek az üdvösségre vonatkozó összes ügyeitrábízta. Istennek csak egy műve van, amelyben teremt-ménnyel nem osztozkodhatik: a teremtés.1 A többit

túláradó jóságában nem egyedül végzi, hanem teremtett, másod-rangú okokat használ föl terveinek megvalósítására. Ezen alapulKrisztus királysága is, mert benne oly közvetítőt állított közteés a teremtmények közé, aki mintegy az isteni hatalom dió-héjfoglalatát képviseli s részben mint teljes felelősségű ok(causa principalis), részben pedig mint az istenség eszközevezeti és irányítja az emberiség s az egész mindenség sorsát.Krisztus alatt fokozatos lépcsőzet szerint (hierarchikusan) sora-koznak a tisztán szellemi, emberi és anyagi teremtett, másod-rangú okok. Valamennyien szolgálattevő lelkek, administrator!ispiritus, akik az üdvösség, a végső tisztulás és dicsőség örök-ségére hivatottak javát keresik és művelik. Lelkek ezek, mégha tiszta anyagból vannak is, mert az isteni és királyi kor-mányzó eszméinek hordozói2 és terveinek megvalósítói. A hívőlélek veszi csak észre, mily szeretettel gondoskodik Isten min-denkiről s mily lépcsőzetesen száll le hozzánk az Úr kormányzóereje. Nem csoda, ha az istenszeretőknek minden javára váliks ha minden Isten dicsőségét és nagyságát hirdeti előttük.

Az üdvösségünket szolgáló teremtett okok között egy vanKrisztus királyságával szükségszerűen összekötve, Anyjának, aszentséges Szűznek, Máriának a neve és személye. Az üdvösség

1 1. Qu. 45. a. 5.2 Ebben áll a keresztény végzet, a fátum.

201

jelenlegi rendjében époly szükségszerű szálak fűzik KrisztusiMáriához, mint Istenhez. Ez talán másként is lehetett volna.De abban a világrendben, amelyben az Isten Fia asszony testé-ből és véréből vette a maga testét és vérét, hasonlóan bensőviszony fűzi ehhez az asszonyhoz, Anyjához, mint Istenhez,az örök Atyához.' Amint tehát nem lehet elválasztani Krisztustés országát Istentől, úgy nem lehet elválasztani Anyjától,Máriától sem. A fiú viszonylagos fogalom. Szükségszerűenemlékeztet bennünket viszonypárjaira: a szülőkre. Krisztusbanpedig kettős születés volt: az örök és az időleges. Amint azelőbbi az örök Atyát, úgy az utóbbi Máriát, emberi termé-szetének anyját juttatja eszünkbe. Mindkettőnek része vanKrisztus királyságában és országában. Hogy mit köszönhetünkIstennek, eddig eléggé láttuk s főkép a Szentlélekről szólóolvasmányunk mutatta meg ezt hathatósan. Most azt szeretnőkfelkutatni, milyen helyet foglal el ott az Istenanya, mit szabadés kell tőle várnunk üdvösségünk művében.

Krisztus királyi méltóságát abból vezettük le, hogy meg-testesülése által kiváltotta az emberiséget rabszolgaságából ésüdvösségének gondozását magára vállalta. Ennek megfelelőenKrisztusnak már helye volt Istennek a világra vonatkozó összesterveiben és eszméiben úgy, hogy mint mindenek másodrangúvégső célja, megszínezte, mintegy befolyásolta Isten műveit.De épen ezért az is, ami Krisztussal szükségszerűen össze-függött, vele együtt jelent meg Isten eszmevilágában s résztkért a teremtendő világ természetes és természetfölötti beren-dezésében. Innen van, hogy Krisztus Anyja, a boldogságos SzűzMária, Fiához való szükségszerű viszonya miatt elválaszthatat-lanul összefügg a Megváltó eszméjével, vele együtt jelenik megJsten előtt mint a világtörténelem középpontja s így állásánakmegfelelő részt kér Krisztus művében és érdemeiben. MáriaIstenanyaságának egész külön theologiája van. Olyan közép-ponti jelentősége van kiváltságainak és életmegnyilvánulásainakmegállapításánál, mint Krisztusra nézve az Istenfiúságnak, azunió hypostaticának. Belőle nemcsak theolőgiai lehetőségeket.

1 Ezekről v. ö. 111. Qu. 35.

202

hanem igazi súlyos, megalapozott, sőt adott körülmények közötthitünk tárgyát is képező következtetéseket lehet levonni. Ebbőla szempontból nézem én is a kérdést, mikor a SzentszüznekKrisztus királyságában elfoglalt helyzetét akarom tárgyalni.

Amint Krisztus királyi méltósága és hatalma Istennek ateremtmények fölötti legfőbb uralmát tükrözi vissza,1 úgy Máriais, mint a Krisztus utáni lépcsőzetben a legelső és legnemesebbtag, az Istenember visszfénye gyanánt tekintendő. Mindennekbirtokosa tehát, amit tiszta teremtmény Krisztus országábanés annak kormányzásában viselhet, az emberek megszentelésébenés célhozvezetésében Krisztus méltóságának sérelme nélkül tehet.

Szűz Mária az első helyet foglalja el Krisztus országában.Ezt kívánja anyai méltósága. Az üdvösség mostani rendjébenmegtestesült Igét minden földi vonatkozástól el lehet válasz-tani, csak anyjáétól nem. Utána tehát csàk Mária következhetés pedig nemcsak mint Krisztus érdemeiben részesülő, hanemmint azokat kiosztó, fölöttük anyai hatalommal rendelkező sze-mély is. Mária tehát mint Istenanyja Krisztussal együtt jelentmeg Isten eszmevilágában és mint ilyen először kért és nyertrészt a megváltás áldásaiból. Az Isten Fiának anyja csakis mintszeplőtelen teremtmény kapcsolódhatott össze az örök Igeszemélyével s így Máriának kellett lennie az elsőnek, aki amassa perditionisból megszabadult s mint az első megváltott,új életre született teremtmény örvendeztette meg Istent. Krisz-tus a halálra vált, de ismét kegyelmet nyert emberiség első-szülötte volt, primogenitus ex mortuis,2 Mária pedig a JÇrisztm-ban és Kriszlustôl megváltottak zsengéje, primogenita ex mortuisper mérita Christi. Máriára áradt tehát át legelőször a meg-váltás szabadulása, az Istenanyját mosta le először Krisztusvére. Az, aki a bűnös Ádámtól való származása révén a halálra-ítéltek és rabszolgák közé tartozott volna, a mennyei Ádámhoz, aMegváltóhoz való anyai viszonya miatt a bűn minden átkától ésrabszolgaságától megszabadult, ezeknek szennye és igája egypillanatra sem rútíthatta el vagy hatalmasodhatott el rajta.

1 Legtalálóbban talán az isteni legfőbb hatalom megtestesülésének,emberi formában való megjelenésének mondhatnók. 2 V. ö. a Született király c. olvasmányt.

203

A tisztaság és szeplőtelenség forrásához való eme szoros viszonyváltotta ki Máriát a bűn kötelékeiből, ez előlegezte neki Krisztusmegváltó érdemeit úgy, hogy már Isten eszméjében is mintszeplőtelen és Krisztusban először kegyelmet nyert ember gya-nánt szerepelt. Ez a Szeplőtelen Fogantatásnak és az előlegezettmegváltásnak egyedülálló nagy titka. Krisztus királyságának ésgyőzelmének első és legszebb gyümölcse tehát szent Édesanyjának amegváltása és a bűn szennyétől való megőrzése volt. Ezért vanMáriának oly kiváltságos helyzete Isten országában.

Nagyon természetes tehát, hogy Krisztus Máriát emezalapvető kiváltsága mellett megváltása és királysága legkülön-bözőbb érdemeiben és kincseiben részesítette. A megszentelőmalaszt oly teljességét juttatta neki, amely méltó a Szentlélekarájához, az Isten Fiának Anyjához. Mi a fiúváfogadtatás csekélyhozományával beérjük, be kell érnünk, hisz ez is messze fölülmúljaminden igényünket. Mária azonban az Istenanyaság révén hasonlóigényt tart Isten tárházának összes, az üdvösség jelen rendjeszerint a teremtményre nézve számbavehető kincseire, mintKrisztus az Igével való egyesülés révén az isteni hatalom ésmalaszt teljességére.1 Tisztán lelkének ékességére és földi életé-nek megédesírésére nyerte továbbá a Szentszűz a tudásnak, azerényeknek, főkép pedig a Szentlélek ajándékainak oly teljes-ségét, aminő ahhoz illett, aki hivatásánál fogva igazán a leg-magasabb szemlélődésre, az Isten Fiának szolgálatára, Istenterveinek csodálatára és őrzésére volt rendelve.

Mária azonban nemcsak a megváltottak, hanem a teremt-mények elsőszülötte is, ami olyanféle méltóságot kölcsönöz neki,aminőt A világtörténet középpontja c. olvasmányunkban Krisztus-ról leírtunk. Mert ha Krisztus mint ilyen szerepelt Isten esz-méiben, mikor megszínezte terveit, akkor az anya gondolatamegint nem volt elválasztható tőle. Innen van, hogy az Egyháza Bölcseség könyvének ama részeit, amelyek Krisztust a teremt-mények elsőszülöttének mutatják, Máriára is alkalmazza s azŐ nevében is részt kér Isten tervező, rendező munkájából.

1 ill. Qir. 27. a. 5. Az idevágó problémákat szent Tamás az idézettkérdésben tárgyalja.

204

Krisztus mint Megváltó, a világot céljához és a megdicsőülés-hez elvezető Istenemberként színezte és irányította a Teremtőterveit. Mária, mint Krisztus anyja, személyén és javain anyaijogokat gyakorló, a Fiának szerzeményét és tulajdonát alkotóemberi nemet pedig ugyancsak meleg érdeklődéssel és féltőszeretettel gondozó anyaként szerepelt rendező és irányítótényezőként az örök Bölcseség mellett. Krisztus a teremtmé-nyek elsőszülötte, mivel közvetítő Isten és az emberek között.1

Emberi természete szerint kisebb, mint az Isten, de viszont amalaszt adományai és kiváltsága révén messze túlszárnyalja ésmérhetetlenül fölülmúlja az embereket. Személyének ez a csodála-tos alkotása tette Krisztust közvetítővé, igazi elsőszülötté, aki-ből a megváltásnak minden kincse átárad az emberekre és avilágra. Az Istenhez való közelség miatt Máriát is hasonlóhelyzet illeti meg, legyöngítve természetesen mindazzal, amiKrisztust isteni méltósága alapján megilleti. Ezen az alaponszoktuk Máriát Krisztus kincstárnokának nevezni, mint olyant,aki érdemeinek szétosztását könyörgéseivel irányítja.

Szűz Mária ugyanis Krisztusban és Krisztus által min-denek anyjává lőn. Ami Krisztusé, az övé is. A legnagyobbérdek fűzi tehát mindkét részhez. Krisztushoz azért, mert Fias így dicsősége Mária dicsősége. Az emberekhez pedig azért,mivel ezek Krisztusban nyertek kegyelmet, hasonlóképen foglal-tattak benn megváltásának újjászülő erejében, mint Ádámbanaz emberiség.2 Krisztus szülőanyja tehát egyúttal az egész újra-született emberiség anyja is. Ennek a sorsa ezért épúgy érdekliMáriát, mint saját gyermekéé s javáért hasonló áldozatokrakész, mint gyermekéért. Nem üres szólásmód tehát, ha Máriátanyánknak hívjuk s fiúi bizalommal közeledünk feléje. A leg-teljesebb igazságot fejezi ez ki, amelyet azonban csak az értmeg, aki Krisztust megérti és természetfölötti helyzetét leg-alább némileg méltányolni tudja.

Az a tény, hogy Mária Fiában születtünk újra, bennenyertünk kegyelmet s így a Szentszűz mintegy az egész emberi-

1 ΠΙ. Qu. 26. a. 1.2 V. ö. a Született király c olvasmányt.

205

séget méhében hordozta, egészen különös helyzetet biztosítaz Isten Anyjának. Igazi primogenita omnis creaturae, a teremt-mények elsőszülötte, aki által árad át rajok a megváltás ésújjászületés kegyelme, helyesebben aki által ennek forrását Istena földön megnyitotta. A2 anyai szeretet és gondozás köteles-sége hárul ezzel a Szentszűzre, akit így a Gondviselés nem iskülön rendelkezéssel, hanem az Istenanyaság tényével tett megaz ember üdvösségének gondozójává. Krisztusból, mint főbőJ,a legvalóságosabb vezetés, mozgatás és irányítás alakjában indulki ez a gondozás. Amit teszünk, valóban királyunk erejébentesszük; ezt kívánja meg uralkodói méltósága. Mária ily módonnem befolyásolhatja természetfölötti életünket, hanem csakerkölcsi erejével járhat értünk közbe Fiánál s így esdheti leszámunkra az üdvösségünkhöz szükséges kegyelmeket.

Máriának Krisztushoz való viszonya tehát nagyon ész-szerűvé teszi a keresztény léleknek ama föltevését, hogy a meg-váltás minden kegyelme Mária által száll lelkünkbe. Aki nekünka Megváltót adta s így a megváltás érdemeinek tárházát mint-egy felépítette, méltán várhatja el az ennek kinyitásában és azérdemek kiosztásában való részvételt is. A Szentlélek és Krisztustényleges megvalósítói ennek, a Lélek arája és az IstenemberAnyja pedig kérő, javasoló és szeretettel gondoskodó anyakéntveszi ki ebben részét. A praedestinatio megvalósító tényezőiközött tehát ott találjuk a Szentszüzet is, aki anyai aggoda-lommal kíséri figyelemmel gyermekeinek sorsát, mindent meg-tesz érdekükben, hogy Fiának vére és megváltása hathatóssáváljék lelkükben s elvezesse őket az örök üdvösséghez. Ebbenaz értelemben Máriának is része van az Élet könyvének meg-írásában. Nem úgy, mint Krisztusnak, hanem mint Isten rende-lésének egyes mozzanatait imával, közbenjárással kiérdemlő meg-valósító tényezőnek. Amint Isten meghatározta, hogy minden-kinek a maga fáradságával és érdemeivel kell eljutnia végsőcéljához, úgy azt is előre eldöntötte, hogy milyen alapon,kinek az érdemeiért vagy közbenjárására adja meg mindenegyes esetben a jóra vivő kegyelmet.

A szentek egyességében alkotott Isten egy ilyen kölcsö-nösen érdemlő és segítő szervet, ezen keresztül jut el hozzánk

206

Isten kegyelme, úgy hogy a természetfölötti életben is meg-valósul az isteni gondviselés általános elve: a másodrangú okokközvetítik Isten erejét, ezek valósítják meg terveit. A közvetítőkközött az első s a lépcsőzetben a legfelső helyet Mária foglaljael. Közbenjárása a legszélesebbkörű. Hiszen minden embernekegyformán Anyja, mindenkinek az egyformán jótakaró Megváltótadta. A többi közvetítők hatása, érdemeiknek és közbenjárásuk-nak befolyása csak részleges, nem terjed ki minden emberre ésminden kegyelemre. Máriáé azonban istenanyaságánál fogvaáltalános, minden embert és kegyelmet felölelő. Valóban Krisztusországának kincstárnoka léhát és a mennyek országának Királynéja.Mert nem részesülhet ennek kegyelmeiben vagy dicsőségébensenki sem az Isten Anyjára való tekintet nélkül. Ezt kívánjameg Krisztusnak, mint az Élet könyve szerzőjének a helyzete.Isten mintegy Krisztusra hallgatott, mikor az Élet könyvét meg-írta. Ily nagy figyelemmel volt az Atya Fiára, az emberiségképviselőjére és közvetítőjére. Nem kellett-e ugyanazt tenniea Fiúnak Anyjával szemben? Hisz a fiúságnak hasonlóan szük-ségszerű szálai fűzték hozzá, mint az Atyához. Az isteni gond-viselésnek és a fiúi kegyeletnek a törvényei egyaránt megkíván-ták ezt a figyelmet.

Így lőn Mária Isten országában igazi közvetítővé Krisztusés az emberiség között — mediatrix Christi et hominum. Tisz-tán emberi mivolta szerint kisebb Krisztusnál, istenanyai méltó-sága és a vele járó kegyelmek pedig messze fölemelik az emberekfölé. így hasonló helyet foglal el Krisztus és az emberek között,mint Jézus Isten és az emberek között.

Mária közvetítői szerepe azonban egészen mástermészetű,mint Krisztusé. Papi működés és a megszentelés tényleges meg-valósítása, művelése ez; közbenjárás és a megszentelés meg alelki élet egyéb tényezőinek leesdése Mária közvetítése. Ezfelel meg Mária helyzetének, aki nem váltott meg bennünket,hanem csak részt vett Krisztus megváltásában. Beleegyezésévelmagára vállalta mindazt a fájdalmat, amely az anyai szívet Krisz-tus művének végrehajtásánál, a kínos kereszthalálnál szükség-szerűen eltölti. Részvétével megkönnyítette Megváltónknak azelhagyottság rettenetes perceit. Isten iránti szeretetében pedig

207

Krisztussal együtt áldozott. Ugyanaz az istenes érzület töltötteel a Szentszűz lelkét is, mint Jézusét. Vele együtt szentelte megés ajánlotta föl az Atyának a kereszt áldozati adományát úgy,hogy a megváltás nagy művét Fiával együtt teljesen átélte.Máriának tehát époly keservesen ki kellett érdemelnie kincs-tárnoki és közvetítői hivatalát, mint Krisztusnak a megváltói éskirályi méltóságot. Nem tisztára kegyelemből királynéja és közve-títője tehát Mária a mennyek országának, hanem legsajátabbérdemei alapján. Ebben is hasonlóvá kellett lennie Fiához, akikirályi méltóságának megalapozásához és mennyei koronájánakfeldíszítéséhez a születési jogcím mellett az érdemeket is fölakarta használni. Ha tehát az Istenanyaság valóságos születésijogcímet ad Máriának Krisztus országa királynői méltóságánakviseléséhez; ha ez el nem vitatható jogot ad a Megváltó összesténykedéseiben való részvételhez s így a megváltottak irányításá-hoz és kormányzásához; ha ez épúgy királynővé koronázzaMáriát, mint Krisztust az Igével való egyesülés királlyá, akkor amegváltás keserves szenvedéseiben és a kereszt áldozatábanvaló benső részvétel mindezt nemcsak megerősítette hanem újjogcímet adva hozzá, az Istenanyaság koronáját még ragyogóbbá,királynői méltóságát még fönségesebbé s közvetítő szerepét mégindokoltabbá tette.

Mária királynői méltósága Krisztus királyságának vissz-fénye s a maga módja szerint mindarra kiterjed, amit Fiánakkirályi hatalma felölel. Láttuk, hogy királynői jogcímei teljesenhasonlók az Istenember királysági jogcímeihez.: Az érdem épúgyszerepel közöttük, mint az istenanyaság születési joga s az em-berek iránti szeretet, üdvösségük legőszintébb kívánása és aközbenjárás általi művelése a végső cél szempontjából alkalmaskirálynővé, a megváltás kincseinek hűséges kezelőjévé, Krisztusnemes, szelídszívű kincstárnokává teszi Máriát. Hatalma kiterjedaz egész emberiségre, akár Krisztusé, felöleli a kegyelem összeskincseit, részt kér az Élet Könyvének megírásából és Isten ren-deléseinek megvalósításából. Krisztus feje országának, a Szent-lélek e titokzatos test szíve, lelke a malaszt, Mária pedig azemberi érzelem, gyöngédség képviselője. Ezért nem vesz részta királyi ténykedés mindama megnyilvánulásaiban, amelyek bi-

208

zonyos keménységet tételeznek föl, mint pl. a törvényhozás ésa bíráskodás. Föladata ebben az irányban inkább az enyhítés,a törvényhozói és bírói szigorúság megkérlelése ott és ameddiglehetséges. Mert, amikor már csak az elutasítás jogosult Krisztusrészéről, akkor már a Szentszűz is visszavonul, a Bíró igazságosítéletét csodálja s abban megnyugodva «kezét mossa a bűnösvérében».' Mária jó anya, gondos Királynő. Közelében mindigmegnyugvást, anyai szívétől segítséget, résztvevő szeretetétőlpedig oltalmat várhatunk még akkor is, ha Fia haragját érde-meltük ki. Az anya megtalálja az irgalmasságra hangoló szavakats el tudja igazítani a szigorúság követelményeit. Ezért mondjukMáriát az irgalmasság Anyjának, életünk édességének. A jóPásztor érzelmeit közvetíti velünk s a lelkiismeretünket felzak-lató, szelíden irányító és halálos ágyunknál is békülékenyenránk tekintő Bíró Mária Fia, az Ő könyörgéseivel megengesz-telt Isten.

Hasonló okokból hiányzik Mária királynői méltóságábólminden, ami asszonyi mivoltával meg nem egyeztethető. Így atanításra és a papi működésre való felhatalmazás. Az igehirdetőkszavait azonban megint csak Mária közbenjárása teszi hatéko-nyakká s a papi működés befogadására az Istenanya imádsága ké-szíti elő a lelkeket. Ha Mária nem tanít is, nevével mások tanítanak.Ha az áldozatot nem is mutatja be s a szentségeket nem isszolgáltatja, méltósága nem csökken. Hisz Mária közbenjárásá-nak az erejét juttatják el a papok a lelkekhez. Ha tehát nincsis meg Isten országának minden kegyelmi megnyilvánulásaMáriában, megvan azonban minden gyökerében és oly módon,amint ez Krisztus Anyjához illett. Fiában megvan a malaszt tel-jessége, benne pedig az erkölcsi hatalom, hogy mindenek fölöttrendelkezzék s vele egyetértésben ossza ki az emberek között.Ezért a mi királynőnk Mária, ezért reményünk s az élet ten-gerén világító csillagunk. Így osztotta meg Isten Gondviselé-sét Máriával, ily előkelő helyet juttatott neki Krisztus orszá-gában. Salve Regina!

1 57. Zsolt, 11

NEGYEDIK RÉSZ

KRISZTUS ORSZÁGA

«Az én országom nem e világbólvaló.» Ján. 18, 36.

«A mennyek országa erőszakotszenved és az erőszakosak ragadjákel azt». Mt. 11, 12.

1. ISTEN ORSZÁGA

Patria claritatis aeternae.

EGJOBBAN jogcímeiből lehet ugyan megismerni a ki-rályság mibenlétét, de az ország berendezésének szem-lélete is segít ebben. Ha azt akarjuk tudni, jó család-apa-e valaki, akkor körülnézünk házában. Hajói nevelt,

elégedett gyermekeket találunk, ha a család szükségletei ki van-nak elégítve, ha tekintélye el van ismerve házon kívül és belül,akkor jó családapát találtunk. Ha azonban ennek ellenkezőjétkell megállapítanunk, akkor az apa nem áll hivatásának magas-latán, így van ez az államokban is. Ahol nincs rend, nincsengedelmesség, ott a királyi hatalom gyönge vagy épen végétjárja már. Ott, amint szt. Tamás megjegyzi vagy a bölcs kor-mányzás, vagy pedig az igazságosság hiányzik.1 így van ezKrisztusnál is. Ha vizsgáljuk országának berendezését, ha meg-ismerjük alattvalóinak érzületét, életmódját, akkor könnyenmeg tudjuk mondani, milyen királlyal van dolgunk. Ha látjuk,mit várnak tőle hívei és hogy mit ad nekik királyuk, nem nehézeldönteni, földi vagy szellemi természetű-e hatalma és hogyszilárdan áll-e trónja.

Abból, hogy mit nyújt híveinek, könnyű lesz eldönteni,méltán viseli-e a neveket, amelyekkel királyságát jelölni szokták.A földi fejedelmeket is uralkodási módjukról szokták elnevezni.Napkirály volt XIV. Lajos, mert oly fénnyel uralkodott, hogyneve bearanyozta országát. Dobzse László volt az a szegénygyönge ember, akinek nem volt önakarata. Szentek voltak akirályok, akik az istenes élet példáját adták alattvalóiknak vagypedig ezt terjesztették közöttük. Krisztust is az igazságosság,

1 Mal. Qu. 7. a. 7. ad. 9.

212

békesség, boldogság stb. királyának szokták mondani. Hogyezek az elnevezések megilletik, részben már láttuk. Most orszá-gának taglalásából óhajtjuk azt megerősíteni. De amint a földifejedelmeket nem lehet mindenért felelőssé tenni s aszerintbírálni el értéküket, ami birodalmukban történik, úgy Krisztustsem szabad abból megítélnünk, amit országának lakói tesznek,hanem csak abból, amire Krisztus törvényhozása vagy kormány-zása vezeti őket.

Elsősorban is azt vizsgáljuk meg, mi Krisztus országánaka neve.

A társadalmi alakulatokat céljaik szerint szokták elne-vezni, bölcseleti, irodalmi stb. társaságoknak. Az államoknál isígy van. Ha főcéljuk, hogy a fajban lerakott fizikai vagy kultu-rális erőket értékesítsék, ha tehát elsősorban nemzeti célok meg-valósítására alakultak, akkor ezt nevükben is kiszoktuk fejezni.Magyar, olasz, francia stb. állam. Ha azonban a faji és nem-zeti szempontok háttérbe szorulnak és tisztán a közjó megvaló-sítását célzó törekvéseiket akarjuk kifejezni, akkor az elérendőközös cél megjelölésével nevezzük azokat, pl, egyesült államok-nak, szövetségnek stb.

Krisztus országánál is tekintetbe vehetjük ezt. Neki isvoltak faji céljai, sőt ez annyira fontos volt, hogy még atárgyi célt, a közjót is csak ezeken keresztül tudta elérni.A «genus Dei»-t Isten fajiságát akarta a földön elterjeszteni,ennek az érdekeit akarta megvédeni, a benne levő erőket gyü-mölcsöztetni, a képességeket kifejleszteni, szóval az emberiség-nek egy magasabb kultúrát, felsőbbrangú életmódot akart biz-tosítani, mint amilyen a tiszta emberi faj erőivel és képességei-vel elérhető. Ebből a szempontból Krisztus birodalmát Istenországának, regnum Dei-nek nevezi a Szentírás. De ha Krisztusműködésének végső célját, az emberek örök üdvösségétnézzük, akkor a mennyek országa, regnum coelorum elnevezésilleti meg.

A Szentírás mennyek országának nevezi ugyan a malasz-tot és Krisztus tanát is épúgy, mint a küzdő és megdicsőültEgyházat, de mindegyik a mennyországi boldogsághoz, azüdvösséghez való viszonya szerint mondható sajátos vagy átvitt

213

értelmű regnum coelorum-nak.1 A malaszt azért mennyekországa, mert megkezdi bennünk az üdvösséget, elveti annakmagvát s már itt a földön is előre érezteti velünk édességét.Krisztus tanítása pedig azért a mennyek országa, mivel a bol-dogság mibenlétére oktat, eszközeit kezünkbe adja és a feléjevezető utat megmutatja. Λ küzdő Egyház szintén a mennyekországa, mert itt érdemeljük ki azt. A megdicsőült szentek összes-sége végül a legsajátosabb értelemben a mennyek országa, mertezek elveszíthetetlenül birtokolják az örök üdvösséget. JÇrisztusminden intézményére ráillik tehát a mennyei királyság neve: mindegytől, az örök élet sugaraitól fénylik- Ezért mondjuk Krisztusországát még legalacsonyabb formájában is az örök világossághazájának, patria claritatis aelernae. Nem emberi célok, nememberi intézmények éltetnek és egyesítenek itt, hanem a mennyeiboldogság fénye vetődik mindenkire, ez hatja át intézményeités eszközeit. Teljesen szellemi, lelki országnak kell tehát enneklennie még abban a formában is, amelyben látható, mint Krisztusküzdő Egyháza. Láthatók a tagok, az intézmények, a szentekstb., de ezek ereje, éltető eleme, tehát a lelke époly láthatat-lan, elrejtett, a bensőben levő dolog, akárcsak az ember lelke.Omnis gloria eius ab intus. Az Isten országának minden szép-sége és dicsősége belül van. A többi ország létéhez és fel-ismeréséhez elégségesek a külső intézmények és jelek. Lélekrenincs föltétlenül szükségük. Krisztus országában másként van. Itta lélek az első, a külsőségek, bár az ember érzéki természeténekmegfelelően lényeges, de másodrangú szerepet játszanak. A lel-ket kizárólag Krisztus kezeli, a külsőt az emberek is. A belső-höz nem férhet szenny, a külső kezelésénél az emberek hibát —nagy hibákat követhetnek el. Krisztust csak az előbbiért lehetfelelősségre vonni, az utóbbinál elkövetett visszaélések az em-berek számlájára írandók. Ha tehát a mennyek oszágának néhanagyon is földi színezete van, céljaiban és eszközeiben nemegyszer hasonlónak látszik a világi birodalmakhoz, akkor neKrisztus fölött törjünk pálcát. Földi célok és eszközök nélkülországa nem lehet meg, azért, mert emberek lakják, akiket

1 5. Thomas Comment, in Matth. 3.

214

másként nem lehet kormányozni. Az emberek a történelemfolyamán e tekintetben nem mindig találták meg a középutat.Az Isten országának külseje sem minden időben tükrözte visszabelső értékeit. A mennyei hazának a fénye is sokszor elhomá-lyosodott. De ezek csak másodrangú külsőségekre vonatkoznak,az Egyház testének betegségei. A lélek egészséges maradt s atest sem volt halálosan beteg sohasem; az Egyház mindighűséges sáfára volt Krisztus javainak, tanításának és érdekei-nek. Ezért nem esett soha olyan betegségbe, hogy a léleknekel kellett volna válnia a testtől. Krisztus türelemmel ápoltaEgyházát betegségeiben s szeretettel kötözte be sebeit, ezzelis tanúságot téve mellette, hogy igazi, tiszta és szeplőtelen ará-ját látja benne.1 így válik az Egyház életében föl-fölcsillanóemberi elem és gyöngeség a hívő javára, mert az bizonyítjaleginkább, hogy nem emberi erők és tényezők tartják azt fönn,hanem kizárólag Krisztus ereje.

Hazának neveztük fönnebb Krisztus országát s csakugyanaz is. Krisztus azért király, mivel hazát alapított, vagyis egyintézményt, amely létet, életet és nevelést ad az embernek.'-Mert a haza fogalma és jelentősége szent Tamás szerint abbandomborodik ki, hogy létadó és célhozvezető tényező legyen,princípium producens in esse et gubernans. Az, hogy szűk terü-letre és egy nemzet körére legyen szorítva, nem tartozik a hazalényegéhez. Ez a szükkörüség onnan tapad hozzá, hogy az ember-rel egyszintű tényezője (princípium connaturale) a létnek és neve-lésnek. Lehetnek és vannak az ember fölött álló létadó és nevelőtényezők is, amelyek tehát teljesértelmű, bár hatóerejüknekmegfelelően tágabbkörü és felsőbbértelmű hazát adnak azembernek.

Krisztus országára is teljes, igazi értelemben ráillik a hazafogalma. Nemcsak létet és életet ad és tart fönn, hanem maga-sabbrendű természetfölötti életet, amely a természeteset tökéle-tesíti, elviselhetővé és édessé teszi. Itt nyerjük az újjászületés

1 Efez. 5. 2. t.2 V. ö. a szerző Haza és hazaszeretet c. értekezését a Szent István

Akadémia hittudományi és bölcseleti osztályának felolvasásai között J. kötet4 szám.

215

vizében az új életet. Krisztus és országának szentségei táplálnakbennünket a bölcsőtől az utolsó útig.1 Nincs az a földi haza,amely ennyire befolyásolná polgárainak létét, oly bőségesengondoskodnék minden szükségletükről, mint Krisztus országa.Nevelő és kormányzó befolyása pedig egyenesen páratlan.A leghatározottabban kialakult elméleti elvek, megnyugtatóéletbölcseség, tiszta törvényhozás és a leghathatósabb kor-mányzás országának jellemző sajátságai.2 Minden megvan tehátbenne, amit a hazától, mint gondos anyától elvárhatunk. Mivelazonban sem az életadás módja, sem pedig a nevelés és kor-mányzás elvei vagy eszközei nem azonosak a földi hazáéival,hanem egy más, természetfölötti világból valók, azért Krisztusországát semmiféle földi országgal összetéveszteni nem lehet, lehalnem természetes, hanem természet fölölti haza (patria supernaturalis).Mivel továbbá a földi országok területileg vagy nemzetileg el-különített és meghatározott eszközökkel más-más módon folynakbe alattvalóik létének és lelkének képzéséhez és kialakításához(innen területi vagy nemzeti határoltságuk), Krisztus pedig min-den népet ugyanazokkal az eszközökkel szül újra és nevel, ezértországa nem nemzeti, nem is nemzetközi, hanem nemzetfölötti hazátképvisel. Nem nemzetközi (internacionális) mivel ez az emberekettermészetes éltető és nevelő tényezőiktől akarja elszakítani,hazájukhoz akarja hűtlenekké tenni, az irántuk való hálát akarjaa szívből kiölni. Az individualizmus féktelenkedéséből származike törekvés, amely nem jól érzi magát a bevett szokások, törvé-nyek és intézmények bilincseiben, nem akar hálát ismerni s nemakarja bevallani, hogy önmagán kívül mástól is nyert valamitvagy hogy mással szemben is vannak kötelezettségei. Ezektőlakar megszabadulni s egy oly nagy közösségbe lépni, amelyhezsemmi sem köti s amelyben kiélheti féktelen hajlandóságait.Nem a testvériség, nem is a nemzeteknek egymástól való füg-gése tehát a nemzetközi törekvések szülőanyja, hanem a féktelenindividualizmus. Krisztus ezzel szemben tiszteli és tisztelteti azemberi lét természetes tényezőit. Nem akarja az embert ezekből

1 V. ö. III. Qu. 61. ahol szent Tamás ebből a szempontból tárgyaljaa szentségeket.

2 V. ö. a megfelelő olvasmányokat.

216

kivonni, velük szemben hálátlanná tenni, hanem csak a területiés nemzeti érdekek egyoldalú vagy túlságba vitt hangsúlyozásá-ból származó szűkkörűségből kivonni. Azzal tehát, hogy Krisz-tus minden embert egyformán szül, táplál és nevel, igazi test-vérekké teszi őket s az egy hajlandósággal, a szeretettel, mindentúlhajtott faji és nemzeti érdek fölé emeli őket. Ezzel beállítjaőket egy nagy közösségbe, a nemzetek testvériségének közös-ségébe, amely époly nagy kötelességeket ró rájuk mint aszükebbkörű haza. De másrészt megtanítja az embert, hogyhazájának nevelését és érdekeit is nagyra becsülje, de csakaz igazság és igazságosság határai között. Krisztus király-sága ezért a túlzó nemzetiségi elv leojobb cáfolata s a társadalome csúnya betegségének leghathatósabb gyógyszere. Λ nemzetek föléemeli az embert, igazi supernationatistává teszi anélkül, hogy bár-mely nemzeti kötelességének teljesítése alól kivonná.

Országáról joggal mondhatta Krisztus: nem evilágból való.Természet- és nemzetfölöttisége gyanánt mutatják ezt. De bizo-nyítja eredete is. A földi birodalmak legtöbbször erőszak vagyjogsértés árán keletkeztek. A Szentatyák, akik a népvándorlásidejében éltek, köztük szent Ágoston is, azt állították, hogy azállam a gonosztól van. Mondhatták, mert látták miként kelet-keztek. Úgy, csak kissé brutálisabban, mint azok, amelyek szüle-tésénél mi, a XX. század fiai is ott voltunk. Krisztus senkinek ajogait vagy megszerzett birtokát sem bántja, mert azért jötthogy adjon, trónokat szilárdítson s nem azért, hogy elvegyenvagy romboljon. Krisztus honalapításához csak akkor fűződheterőszak, ha a fölkelő nap sötétségoszlató, vagy pedig a langyostavaszi szellő jégolvasztó erejét akarjuk erőszaknak nyilvánítani.Mert Krisztus ezt tette; megtörte a sötétség uralmát s fel-olvasztotta az emberek szívének jegét. Isten jogait szerezte visz-sza anélkül, hogy másét bántotta volna. Ezért nem e földről valóországa.

Az erőszak kíséri a földi hatalmakat fönnmaradásukban.Csak a győzhetetlen seregek fegyverei tartják fönn a földibirodalmak tekintélyét kifelé, befelé pedig csak a rendőri ésbüntető hatalom tudják a népet engedelmességre, a törvényektiszteletére rábírni. Igazi szívből-lélekből, belső kényszerből

217

fakadó hazaszeretet nem tud a polgárok szívébe ömleni. Ezzelszemben Krisztus nem szomjazza a vért. Ellenségeit nem fegy-verekkel, hanem tisztán az igazság fényével győzi le. Befelépedig a szeretet által egyesíti őket. Ez készteti híveit a törvénymegtartására akkor is, ha senki sem ellenőrzi cselekedeteiket,ez gyakorolja akaratukra az «édes kényszert», hogy mindenkörülmények között az Isten szempontjából való jót, tehát min-den ember közös javát akarják. Az ilyen országban nem" lehetmegoszlás, ennek a fönnmaradása természetfölötti eszközökkelvan biztosítva. Ezért nem e világból való Krisztus országa.

De céljaiban sem hasonlít a földi birodalmakhoz. Hogyaz állam földi célokat tart szem előtt, senki sem veszi tőlerossz néven. Ámde hogy ezekkel elzárja a polgárok szemétőlaz örök fényt s egyenesen belekényszerítse őket a föld szűkkereteibe, ez tűrhetetlen. És ha keressük az államot, amelykötelességének ismeri Isten jogainak a tiszteletét, amely lét-kérdésévé teszi Isten országának a megalapítását is, alig talál-juk meg az egész világtörténelemben. Krisztus azonban országatúlvilági célja mellett nem vetette meg a földi célokat. Csakattól óvott, hogy elmerüljünk bennük, csak arra intett, hogyaz üdvösségnek adjunk előnyt és ennek érdekeiért inkább aföldiekben szenvedjünk kárt, mint megfordítva. Országánakalaptörvényei között találjuk továbbá, hogy a világi hatalomis Istentől származik és hogy ennek engedelmeskednünk kellnemcsak félelemből, hanem a lelkiismeret miatt is.1 Krisztusországában tehát a hazaszeretet és törvénytisztelet nem mellé-kes, közömbös dolog, hanem époly erény, mint bármely másjócselekedet. Ezért ad Ő maga is parancsot híveinek, hogyha megadják Istennek, ami az Istené, akkor a császárral szem-ben való kötelességeikről sem felejtkezzenek meg. így fizet/vissza Krisztus az államnak ama sok jogtalanságot, amit részé-ről tapasztalt!

Nem földi ország végül Krisztusé elveiben sem. A világihatalmat emberi fontolgatások vezetik és Istent, sajnos, egészenkihagyja számításaiból. Krisztus országában az isteni gond-

1 Rom. 13. 1-5.

218

viselés uralkodik- Ez a hívők egyedüli reménye, ez éltetiszenvedéseikben, ez tartja fönn hajójukat az élet hullámzótengerén. Fiúi bizalom, nem fatalizmus ez, a lélek legmagasabbtevékenysége, Istenbe való bekapcsolódása és nem tunya köldök-nézés. A földi dolgokat csak az tudja jól kezelni, aki ismeri leg-elrejtettebb titkukat, Istenhez való viszonyukat. Ezért utasítottaKrisztus híveit oly hathatósan a Gondviseléshez. A kígyókokosságát és a galambok szelídséget kötötte lelkükre.1 Krisztuselvei továbbá abban is különböznek a világi birodalmakétól,mivel itt a föld nagyjai, az rrokos», «mélyenlátó» diplomaták,hadvezérek stb. játszák a főszerepet, ott pedig a kicsinyek.Ezek voltak Krisztus kíséretében. Jelentéktelen halászok, kéz-művesek, vámosok stb. A «kisded» csoportnak adta az Atyaa királyi hatalmat,2 kisdeddé kell mindenkinek lennie, aki orszá-gába be akar jutni. Ezeket látjuk kíséretében ma is, ezekországának legfelvilágosodottabb nagyjai. Mivel kicsinnyé kelllennie a legnagyobb elmének is, hogy Krisztushoz közeled-hessen és egyformán kicsinnyé kell válnia ott úrnak és szolgá-nak, királynak és koldusnak, ezért nem e világból való Krisztusországa, ezért nem földi, hanem mennyei erők tartják fönn.

* * *

Az örök fényesség hazája Krisztus országa. Csak azoktalálnak el oda, akiknek szeme érzékeny e fény iránt s csakazok tartanak ki abban, akik az ilyen földöntúli fénytől meg-világított utakon tudnak és akarnak járni. Isten uralkodik ebbenaz országban, Ő minden mindenekben, ha még nem is telje-sen, de legalább az elvetett magszemekben.

1 Máté 10. 16.2 Luk. 11. 32.

2. BOLDOGOK ORSZÁGA

Regnum coelorum.

ÉLNÉLKÜLI bolyongás lenne életünk, ha az örök vilá-gossàg fénye nem lenne útmutatónk. Hogy mikéntárasztotta el ezzel Krisztus a földet, eléggé megmu-tattuk. De a fény csak világit. Az embernek meleg-

ségre is szüksége van. Ez épúgy hozzátartozik életföltételeihez,mint a fény. Azt akarom most megmutatni, hogy Krisztusországát az örök boldogság melege is elárasztja, az a meleg,amely a szívek jegét felolvasztja és a kielégültség jóleső érzé-sével tölti el. Világos, hogy Krisztus országán itt tisztán avitézkedő egyházat értjük, mert a dicsőült szentek boldogsá-gát bizonyítani nem kell, leírni pedig lehetetlen, Arra akarunkmost utalni, hogy Krisztus ennek a boldogságnak az előlegezé-séről is gondoskodott és hogy ennek minden híve részesévélehet, ha igazán élő tagja titokzatos testének. Mert vannakholt és szélütött tagjai is, azok az emberek, akik a halálos bűnállapotában élnek s emiatt a fő irányítására és mozgatásáranem reagálnak. Ha tehát tudni akarod, van-e a földön boldog-ság és hogy mit tart meg Krisztus ebbeli ígéreteiből, akkor neezeket az elhalt, szélütött tagokat kérdezd meg, hanem a kegye-lem állapotában levő és a fejjel élő közösséggel összekötöttemberekhez fordulj.

Boldogságon azt a lelkiállapotot értjük, amelyben nincse-nek ki nem elégített vágyaink. A boldogság megnyugvás, aboldogtalanság pedig törtetés, nyugtalanság. Ha tehát vanvalami dolog, aminek a birtoklását megnyugvásunkhoz föltét-lenül szükségesnek tartjuk, akkor boldogtalanok vagyunk, lel-künkben hiányok vannak, amelyeket el kell tüntetnünk. A bol-dog ember szívében tehát meg kell lenniök mindama javaknak,

220

amelyekre bármiképen igényt tart, mert a hiány nyugtalanságot,ez pedig törtetést okoz s így megállapodásról, a kielégültségállapotáról szó sem lehet. Ezért a földi boldogság minden fajatulajdonképen csak bizonyos narkotikus állapot, értelmünktényleges használatának a lekötése, úgyhogy a hiányokranem vagyunk képesek ráeszmélni. Innen van, hogy mihelytnormálisan használjuk lelkierőinket, megint visszatér a nyugta-lanság, boldogtalanság, sőt nem egyszer undor tölt el bennün-ket előbbi, boldognak vélt állapotunkkal szemben. Innen van,hogy a földön csak a gyermekek, meg a kiseszűek tudnak bol-dogok lenni, csak ezek tudják a boldogságot többé-kevésbbétartósan élvezni. Az embert, mint ilyent igazán boldoggá tehátcsak olyan tárgy teheti, amely nemcsak tartósan elégíti ki min-den vágyát, hanem az emberi természet befogadó képességét,kapacitását is annyira kitölti, hogy újabb élvezetre már nem isképes. A tökéletes kielégültség emez állapotát mondjuk boldog-ságnak.

Boldogságunk tárgyát pedig kétféleképen birtokolhatjuk,valóságban (beatitudo in re) és reményben (beatitudo in spe). Való-ságban, ha vele tényleg egyesültünk, ha tehát megismerő képes-ségünk megjeleníti azt lelkünkben, érzelmeink pedig teljesenátélvezve annak édességét, kielégülnek és örömteljes szeretet-ben olvadnak föl. A remény boldogsága a valóságosnak előíze.Amíg ugyanis nincs alapos okunk a cél eléréséhez, addigvágyaink égnek, nyugtalanítanak. Az egyensúlynak nyoma sincslelkünkben, sőt még ennek a lehetősége és tényezői is messzevannak tőlünk. Mihelyt azonban alapos indítóokok a biztoselérés reményével töltik el lelkünket, nemcsak bizonyos egyen-súly és nyugalom jelentkezik, hanem a valóságos boldogságédességének előíze is. A boldogság tárgyának szeretete ugyanismegihleti, hatalmába ejti lelkünket, úgyhogy hasonlóvá leszünkhozzá, átalakulunk rája s az így megjelen bennünk. A szeretetarra késztet bnnünket, hogy sokat, lehetőleg folytonosan fog-lalkozzunk tárgyával. Emiatt mintegy kivetkőzünk magunkból,szokásainkból és elveinkből, elsajátítjuk, mintegy magunkbaszívjuk szeretetünk tárgyának életerejét, úgyhogy ez megje-lenve lelkünkben megsokasodik s mi a magunk énje mellett ezt

221

a másikat is bensőnkben hordozzuk.1 Nemcsak átmeneti és kép-leges (intentionalis) formában birtokoljuk tehát boldogságunktárgyát, mint a tiszta érzelmi felfogásnál, de nem is tökéletesfizikai létében, mint a reális boldogságnál, hanem a kettőbőlkialakult «középső» módon. Valóságos ez lelkünk átalakulásaés az idegen életerő felszívása miatt, de némiképen képlegesa tárgy távolléte következtében. A boldogság reményben valóbirtokolásának mondjuk ezt, mert a tárgy a vágyainkat meg-nyugtató alapos és meghiúsíthatatlannak látszó indítóokok alap-ján már a mienk. A boldogság előíze ez továbbá, mert hasonlóédességet és kielégültséget előlegez lelkünknek, mint aminőta valóságos birtoklásnál fogunk élvezni.2

Így van ez az örök boldogságot illetőleg is, ami Isten-nek minden vágyunkat kielégítő birtoklása, életében való rész-vétel. A mennyországban valósággal, in re miénk lesz az Isten,ugyanaz az ismeret éltet, ugyanaz a boldogság táplál és nyug-tat meg bennünket, mint Istent. A földön is a miénk lehetIsten s vele együtt élhetjük isteni életét, ha nem is teljes tiszta-ságában, de legalább is árnyékában. De már ebből is sokkalnagyobb megnyugvás, kielégülés és édesség árad el egészvalónkon, életünk sokkal összhangzóbb és tisztultabb lesz azisteni élet legalacsonyabb fokán is, mint a földiesnek, termé-szetesnek a legmagasabb régióiban. Ez Isten reménybeni bir-toklása a földönt

Minden követelmény megvan ehhez a reménybeni boldog-sághoz. Isten leghatározottabb ígérete, hogy nekünk adja magáts részeseivé tesz életének, époly határozottsággal biztosítjanekünk a legfőbb jót, mint az eléréséhez szükséges eszközöket.Nem a magunk erejéből kell azt elérnünk, hanem Isten min-denható keze vezet és támogat bennünket, úgyhogy semmiokunk nincs a bizalmatlanságra vagy bizonytalanságra. Azt akétséget, amit emberi gyengeségünk tudata meghagyhatna lel-künkben, messze fölülmúlja és elűzi Isten mindenható segítsé-gének és ígéreteihez való hűségének biztosítása.4 Ezen az ala-

1 V. ö. I-II. Qu. 26-28. 3 I-II. Qu. 69.2 I-II. Qu. 3-5 4 II II. Qu. J8. a. 4.

222

pon a szeretet folyton ösztökél bennünket, hogy Isten meg-ismerésébe minél jobban merüljünk el. Ily módon lassankintelhagyjuk az emberi gondolkozásmód kereteit, nem a földi,nem is a természetes, hanem Istennek a kinyilatkoztatásbólismert mennyei és természetfölötti elvei irányítják és éltetikértelmünk működését. Ez aztán átárad cselekedeteinkre is,úgyhogy nem a test és vér uralkodnak rajtunk, hanem miélünk a testben, szellemi, egyenesen isteni életet. A kegyelem-től vezetett értelmi és akarati élet lassankint átvezeti hozzánkIsten életerőit, hogy úgymondjam, fölszívja Isten egyéniségét,nem azt asszimilálva magához, hanem az Isten erőitől való át-hasonulást tűrve el, ezeknek az édes, fölemelő kényszere aláhajtva magát. Természetes egyéniségünk mellett így megjelenikegy másik is, az isteni, a természetfölötti, nem mint az előbbi-nek az ellensége, vagy tőle különálló életet folytató valóság,hanem, mint annak kiegészítője, tökéletesbítője. Istennek alélekben az ismeret és szeretet által való eme megjelenését mondjuka Szentháromság lelkünkben lakásának, inhabitatio-nak·1

Isten életének gyakorlása az erények és a Szentlélek aján-dékai által történik. De ez az élet végtelenül gazdag, amelyetnemcsak kimeríteni, de még megközelíteni sem lehet, sem azegyes embernek, sem az egész emberiségnek. Az erények szo-ros összefüggése révén ugyan minden, még a legkisebb igazi,a szeretettől hordozott erénygyakorlat által is, az egész termé-szetfölötti élet valósul meg bennünk, de nem egész terjedelmé-ben, így Isten is egészen bennünk lakik, de nem teljesen, nemminden lehető módon. Egy-egy ember, de a világtörténelemegyes korszakai is csak egy parányi leshetnek el Isten tökéle-tességéből, csak igen keveset valósíthatnak meg abból. Ezértkell az embernek az erénygyakorlatok bizonyos körére szorít-koznia, azokban kiképeznie magát s így legalább itt nagyot mű-velnie és az egész természetfölötti életet legalább közvetve meg-valósítania magában.

Amint Isten életét, úgy boldogságát sem tudjuk a földönteljesen a magunkévá tenni. Csak részben sikerül Isten egy-egy

1 l. Qu. 8. a. 3. ad 4.

223

sajátságát (pl. jóságát, igazságosságát stb.) lelkünkbe beélni, éle-tünkben azt oly érvényre juttatni, hogy úgy magunk, mint má-sok előtt Isten képviselőiként és képmásai gyanánt szerepel-jünk. Ennek megfelelően Isten boldogsága is csak egyes voná-sokban (pl. tartósság, édesség stb.) valósul meg lelkünkben, úgyhogy az Apostol szava szószerint beteljesedik rajtunk földi töké-letességünk legmagasabb fokán is: csak részlet az, amit mostmegismerünk, részlet, amit jövendölünk.1 Krisztus ebből az ok-ból vont meg az erénygyakorlatok és az istenes élet mérhetet-len területén bizonyos köröket, amelyek az emberi élet szük-ségleteinek leginkább megfelelnek. Az emberek tetszésük éshajlandóságaik szerint választhatják ki azt a kört, amelyen be-lül tevékenységüket ki akarják fejteni s Isten hasonmását, életétés boldogságát leginkább meg akarják valósítani. Ezekben élveaz örök boldogságot anticipálhatják reményben, akár mint eré-nyes, istenes életük jutalmát, akár mint élvezetes érdemet, bárcsak részlegesen, úgy tárgyában, mint sajátságaiban. Krisztusútmutató és törvényhozó tevékenységének, ha nem is legfonto-sabb, de mindenesetre legszebb és kihatásaiban legmesszebb-menő intézkedését e körök megvonásában látom. Ezekkel hoztale tulajdonképen a mennyországot a földre, ezek alapján lehetföldi országát regnum coelorumnak, mennyek országának ne-vezni. Hegyi beszédében vonta meg ezeket a köröket, hogyamint szent Hilár megjegyzi, mintegy az örökkévalóság magas-latáról és látószögéből adja elő az örök boldogságot a földre-hozó intézkedéseket. Itt állapította meg a nyolc boldogságot.Olyan körök ezek, mint Dante látott a mennyországban, aholaz üdvözültek méltóságuk és érdemeik szerint rendezetten helyez-kednek el, ezeknek megfelelően élvezik Isten életét és boldog-ságát. Így a földön is. Nyolc különféle kört jelölt meg Krisztus,meghívta alattvalóit, biztosítva őket, hogyha az erények és aSzentlélek ajándékai által megvalósítják az illető körbe vágótökéletességet, akkor lehozzák a földre a boldogságot. Mertezek az erénygyakorlatok vagy megadják az alapos okot ahhoz,hogy az örök boldogságot reményben birtokolják, vagy pedig ter-

1 L. Kor. 13. 9.

224

mészetüknél fogva oly édességgel töltik el a lelket, hogy aztmár mint jelenlevő tárgyat élvezik.1 Mindkét esetben tehát elő-legezik az örök boldogságot, mert lelkük oly állapotba jut álta-luk, amely a nyugtalanságot okozó szenvedélyek lecsillapulásátés így Isten elvesztésének a veszedelmét már kizárja. Így a bol-dogság lényegéhez tartozó megnyugvás és a szeretetben való föl-olvadás velük járván, amennyiben ez földi emberre nézve lehet-séges, valóban boldogok lehetnek. Ezért mondjuk Krisztus orszá-gát a boldogok országának- Nem a test és vér boldogságát ésmegnyugvását birtokolják ezek, hanem az Isten hasonmásáraátalakult lélek kielégültségét.

Krisztus országának nyolc különfélekörű boldogsága amondottak szerint tárgyában egy, csak megszerzési módjábankülönböző. Tárgya a mennyei boldogság reménybeni előlege-zése nem a maga teljességében, hanem darabonként, úgy lénye-gét, mint sajátságait tekintve. A lélek megnyugodott, békésállapotát jelzik a mennyei boldogság különféle oldalú, részbenibirtoklása által. Nem narkózis, nem az értelmi ráeszmélés hiányá-nak következménye ez a boldog állapot, hanem elménknek az örökélet, az igazi valóság törvényeibe való bepillantásának eredménye.

A világ azt hiszi, hogy a szenvedélyek kielégítése (con-cupiscentia carnis), a szemek telhetetlenségének szolgálata (con-cupiscentia oculorum) vagy pedig az öncélúság proklamálásaáltal (superbia vitae) nyugtathatja meg az embert, így adhat nekiboldogságot. Hogy ez nem lehetséges, fönnebb láttuk.2 Krisztusúgy vonta meg az erénygyakorlatok körét, hogy ezekben azember az említett világi célok bomlasztó befolyásának ellen-szerét jelölje meg, másrészt pedig megmutassa az embernek atiszta örömök felé vezető utat. Krisztus tehát hegyi beszédébena leghatározottabban megmutatja a földön elérhető boldogságtárgyát és megszerzési módját (a concupiscentia carnis et ocu-lorummal szemben), s emellett helyes útmutatást ad az egyéb-ként jó irányban tapogatózó emberi törekvéseknek.

Ne engedj szabad folyást szenvedélyeidnek, mondja Krisztus,

1 Az előbbit mondjuk beatitudo ut meritum-nak. az utóbbit beatitudeut praemiumnak. 1-II. Qu. 69. a. 2.

2 A Szentlélek eszköze c. olvasmányban.

225

ha boldog akarsz lenni. Akiben a harag, bosszúállás vagy egyébrendbontó szenvedély uralkodik, az a földi életet tűrhetetlennéteszi a maga és mások számára. A földet csak az engedékenység ésszelídség teszi lakhatóvá. Úgy az egyes embernek, mint a népek-nek megvannak jogos követeléseik. Ezt a jogvédelmet Krisztusnem tiltja meg, hanem gyakorlását akarja a szelídség és elnézéskereteibe szorítani. Nem a gyöngeség uralmát akarja ezzel kikiál-tani, hanem az emberi szenvedélyektől és érdekektől gyakrannagyon is fölöslegesen felkavart szennyes áradatok pusztító vesze-delmétől akar megóvni. Pestis, éhség és háború járnak a harag ésa túlhajtott követelések nyomában. Mindez a földet lakatlanná éslakhatatlanná teszi s az emberekből kiöli a jó, az istenes életiránti fogékonyságot. Ezért válik a föld siralomvölgyévé, ezértnem lehetséges rajta a boldogságnak még az árnyéka sem. Mi,akik a világháború borzalmait átéltük, minden bizonyítás nélkülis, a saját tapasztalatunk alapján elfogadjuk ezt. Ezért mondjaKrisztus: Boldogok a szelídek, mert ők bírják a földel. Akik nemtűzzel-vassal, hanem az elnézés fegyvereivel védik meg jogaikat,sőt magánéletükben is a szelídséget vallják irányítójuknak, azoklakhatóvá teszik a földet a maguk és mások részére s alkalma-sak arra, hogy Isten boldogságát és életét tartósan és zavarta-lanul birtokolják a földön. Életük zavartalansága az örök javaktartósságát és elvesztheretlenségét jelképezi.1

Semmi sem szomorítja el annyira az embert, mint a szere-tet tárgyainak nélkülözése. Ilyenféle vágyódásokkal pedig televan az ember. Szeretet, öröm és gyönyörűség kell neki stermészetszerűleg kerüli ezek ellentétét. Érzéki természetehamar félrevezeti s kielégülést ígér neki ott is, ahol ezt nem,vagy csak egy pillanatra találhatja meg. Hogy mennyi nyug-talanságnak, tartós gyásznak és szomorúságnak forrása ez, avilág fiai tudják leginkább megmondani. Krisztus ezzel szem-ben azt kívánja, hogy mindez örömeket és gyönyöröket mér-

1 Erről és következőkről v. ö. I-II. Qu. 69. a. 3-4. A szelídséglévén a békességhez vezető út, ami Isten fiaivá tesz bennünket, szent Tamás11-II. Qu. 121. a. 2. ezt a boldogságot az Isten iránti fiúi érzület (pietas)ajándékával hozza összefüggésbe, mivel a szelídség távolítja el az ily érzületakadályait.

226

sékelten és tisztán nagy, erkölcsi célok érdekében keressük éshogy a nélkülözésükkel járó szomorúságot, a rakoncátlan ter-mészet nyögését és sírását szívesen viseljük. Az állati természeturalmának túlhajtásától óv ez meg bennünket s a pillanatnyivigasztalás és gyönyörűség helyett az isteni élet megnyugvá-sának jótéteményeiben részesít. Boldogok, akik sírnak, mert meg-vigasztaltatnak- Ez az értelme a Krisztustól hirdetett boldog-ságnak. A szenvedélyektől nyújtott boldogság mulandó, Krisztusépedig tartós. Az előbbi bűnbe viszi az embert, az utóbbi Istenországának és életének részesévé teszi itt és az örökké tartóboldogság reményével tölti el lelkét. Az előbbi nemcsak a tar-tós boldogságot és jólétet, hanem az örök boldogságra valóalkalmasságot és ennek reményét is elveszi tőle, az utóbbiennek előízét közli vele.1

A földi jónak, gazdaság, tisztelet stb. rendetlen szeretetevalósággal rabszolgává teszi az embert. Ezekből sohasem eléga szegény embernek s minél több jut neki osztályrészül, annálinkább égeti a hiányzó utáni vágy. Megnyugvást és kielégü-lést a földi javak egyetlen fajtája sem nyújt. Ezért mutat ráKrisztus országának egyik alaptörvényére. Emelkedj a földidolgok fölé, szabadítsd meg tőlük szívedet, ne ezek uralkod-janak rajtad, hanem te rajtok, akkor tied lesz a mennyekországa. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.A földi dolgok rendetlen szeretete az üdvösség iránti érzéketöli ki a lélekből s így a tőlük való függetlenedés a menny-országba vezető út legnagyobb akadályát távolítja el. Ezértigéri Krisztus a lelki szegényeknek túlnan és már itt is amennyországot, mert a reménybeni és valóságos birtoklás leg-nagyobb akadályát sikerült eltávolítaniok.2

Az emberi élet leggyötrőbb fajdalmai közé az éhség és

1 11-11. Qu. 9. a. 4. Ennél a boldogságnál a tudomány ajándékajátsza a főszerepet, mert ennek segítségével ítéljük meg a földi dolgokatvalódi értékük szerint s vesszük magunkra a legnagyobb önmegtagadást is,csakhogy végső célunkat ne lássuk bennük s így el ne veszítsük Istent.

2 II-II. Qu. 19. a. 12. Ezt a boldogságot főkép az istenfélelemajándéka adja meg, amely arra késztet bennünket, hogy minden földi dolgot,vagyont és hírnevet megvessünk, ha ezek el akarnak Istentől csábítani.

227

szomjúság tartozik. S az emberek mégis készek ezek elszen-vedésére, sőt életüket is szívesen föláldozzák, hogy jogaikat,az igazságot megvédjék. Pedig hányszor van itt szó elenyészőcsekélységekről és még többször csak látszatszerinti jogról ésigazságról. Mindazáltal készek vagyunk a legvégső nélkülözésigküzdeni, hogy megmentsük jogainkat, annyira gyötör az utánavaló éhség és szomjúság. Ha ez földi érdekek miatt történik,könnyen elfajul s az ember egész törekvését a szemek telhe-tetlenségének szolgálatába állítja. Ez a világ igazságszomja.Krisztus ennek más irányt ad, mivel nem a magunk jogait teszimeg törekvésünk középpontjává, hanem úgy állít be bennünketa szeretet révén a társadalomba és a világegyetembe, hogymindenkinek megadjuk a magáét, elsősorban Istennek. Aki olybuzgalommal törekszik erre, hogy hasonló, sőt nagyobb áldo-zatokra is képes az általános igazságosság érdekében, mint avilág fiai saját jogaikért, az valóban és erényesen éhezi azigazságot, az megvalósítja lelkében az igazságos Isten képmá-sát, alaposan remélheti az örök boldogságot, sőt azt már elő-legezi is a kielégülés, az éhség és szomjúság csillapítása által.Mert aki mindenkinek megadja a magáét, aki mindenkit kielé-gít, az maga is kielégül, az igazság utáni éhsége és szomjúságalecsillapul, a nyugalom, a megtett kötelességérzete boldogsággaltölti el lelkét.

A világ jogainak keresésében nem riad vissza a legcsú-nyább eszközöktől sem. Csalás, rablás, hazugság, embertársai-nak irgalmatlan letörése mind jó ahhoz, hogy éhsége csillapul-jon. De ez inkább nő s vele együtt szaporodik a gonoszságokszáma is. Krisztus ezeket a nyugtalanító ösztökéket tartja tőlünktávol, mikor baráttal és ellenséggel, gazdaggal és szegénnyel,emberrel és Istennel szemben egyaránt megtéteti velünk köte-lességünket és annak a tudatával, hogy Istenhez hasonlóanmindenkinek megadjuk a magáét, kielégít, megnyugtat bennün-ket. Ezért előlegezi ez a kör az örök boldogságot kielégítőés vágyainkat csillapító sajátsága szerint.1 Boldogok, kik éhezikés szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek-

1 11-11. Qu. 139. a. 2.

228

A világ fél a nyomorúság minden fajától, sőt még a meg-szüntetésébe sem igen akar belekeveredni. Még annak a látásátsem bírja el. Ezért vagy teljesen visszavonja magát az irgalmas-ság cselekedeteitől, vagy pedig hidegen, részvét nélkül gyako-rolja azokat. De azt is csak barátaival szemben, azokkal, akikhezvalami érdek fűzi. Krisztus országában nem így van. Maga Istenebben példaképünk, aki a legmesszebbmenő irgalmasságot gyako-rolja velünk a teremtéstől fogva életünk minden pillanatában alegnagyobb nyomorból és tehetetlenségből, a semmiségből mentveki bennünket és az egész világot. Példaképünk Krisztus, aki tisztairgalmasságból adta értünk életét, hogy a romlandóság töm-kelegéből kimentsen bennünket. Mikor tehát Istent irgalmasságaszerint éljük be lelkünkbe, mint ilyent jelenítjük meg ott, s jótteszünk nemcsak barátainkkal, hanem ellenségeinkkel és a tőlünktávolállókkal is, nem azért, hogy láttassunk, hanem önzetlenül,akárcsak az irgalmas Isten, akkor a legalaposabb jogcímet sze-rezzük a mennyek országára, Isten legnagyobb irgalmasságúművének elnyerésére. Ezzel előlegezzük reményben az örökboldogságot s élvezzük annak megnyugtató jótéteményét. Bol-dogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek, az örök életbizonytalansága nem gyötri őket a földön. Már itt látják azt alegalaposabb reményben.1

A szemek kívánsága szeretteti meg az emberrel a földijavakat, ez teszi igazságtalanná és irgalmatlanná. Emiatt nemtalál nyugalmat és boldogságot. Ennek az ellenszerét találjukmeg Krisztus országában a boldogság imént megvont háromkörében. Valóban a boldogság hazája ránk nézve Krisztuskirálysága!

A szenvedélyek kielégítése és a szemek telhetetlenségemessze eltávolítanak a boldogságtól, de gyógyíthatatlan sebetnem ütnek a lelken. Ezt az élet kevélysége, az ember öncélú-ságának proklamálása teszi meg. Orvosságát a békesség ésa tisztaszívűség szeretetében jelölte meg Krisztus.

Amíg önérdekeinket tekintjük az élet középpontjának,békességről szó sem lehet. Így csak egyenetlenség és durvaság

1 II -II. Qu. 11. a. 4,

229

uralkodhat a földön. A világnak nincs is ez ellen gyógyszere,mert nem tud oly fenkölt eszmét adni, amely minden embernekösszes cselekedetét vonzókörében tartaná, különbözeteiket ki-egyenlítené és így érdekeik összeütközését megakadályozná.Ezt csak Isten teheti meg, aki maga a békesség, a legtökéle-tesebb kiegyenlítődés és szeretet. Mivel mindennek forrása,korlátlan Ura és jó Atya, a teremtés érdekei azonosak az övéi-vel. Így Isten eszméjében megvan az összes érdekek kiegyen-lítődésének lehetősége. A szeretet pedig, amelyet a különfélecélú emberek szívébe önt, hathatósan egyetlen törekvésűvé ésérdekűvé alakítja őket. A békességet csak az Isten fiai birto-kolhatják, mert csak ezek szívében lakik a szeretet. Aki tehátIsten békeszeretetét éli be szívébe, úgyhogy ezt terjeszti aföldön s nem az egyenetlenséget, az csakugyan Isten fia, mertazt közvetíti embertársaival, amit csak Isten adhat: a békét. Azilyen ember már itt a földön egyesülve van Istennel, ami amennyei boldogságnak is célja. Így jön le a mennyország aföldre a békesség révén, így adja ez a legnagyobb boldog-ságot, az istenfiúság tudatát és megnyugvását. Boldogok a békes-ségesek, mert Isten fiainak hivatnak.1

Az ember azért él elvilágiasodott, istentelen életet, azértnem ismeri el Istenben legfőbb Urát, mivel téved. A tévedésalapja a tudatlanság. Ez pedig onnan származik, hogy elménk-nek nincsenek tisztult fogalmai. Vagy az otromba érzéki képekuralkodnak bennünk, vagy pedig helytelen elveket fogadunk el.Minden esetben tehát tisztulatlan és tisztátalan lelkünk, mertennek élete az igazság, amelyhez csak hosszú gondos munká-val juthat el a tisztulásnak gyakran igen keserves útján. Azigazság teljes birtoklását mondjuk tisztaszívűségnek. Miikortehát az átélés révén magunkévá tettük az egész kinyilatkozta-tást, a természetes ismeret ferde felfogásától és fogalmaitólmegtisztultunk s a hívő szeretet e munkáját a Szentlélek meg-koszorúzta ajándékaival, lelkünket az isteni bölcseség magas-latára fölemelte, akkor igazán megvalósult bennünk a földön

1 II-II. Qu. 44. a. 6. Ezt a boldogságot a bölcseség ajándéka, a sze-retet legszebb gyümölcse valósítja meg lelkünkben.

230

lehetséges tisztaszívűség legmagasabb foka. Egészen úgy gon-dolkozunk és cselekszünk már a földön, mint a mennyország-ban. Itt a magunk eszméi, fogalmai és gondolkozásmódja hát-térbe lépnek. Isten lesz minden mindenekben. Benne és általa,az Ő eszméivel gondolkozunk s így mindenben Istent, az óterveit, szeretetét és szándékait látjuk. Ebben áll az örök bol-dogság lényege,, innen van föltétlenül megnyugtató ereje: min-dent látunk és tudunk, mivel magát Istent látjuk és élvezzük.Az így fogalmazott örök boldogságot hozza le a földre a tiszta-szívűség. Elménk megtisztul a tévedésnek, tudatlanságnak ésa ferde nézeteknek minden salakjától, Isten eszméje elfoglaljalelkünkben középponti helyzetét, Őt, terveit és szeretetét lát-juk már mindenben. A földi dolgok a tisztaszívű embernek Isten-ről beszélnek. A világegyetemben Isten teremtő kezének hatal-mát, rendező elméjének bölcseségét látja. Úgy az egyes ember,mint az egész emberiség sorsában felfedezi a jóságos Atyairgalmas kezének intézkedéseit. Örül az élettelen természettel,megihleti a növények élete, megérti a madárdalban Isten dicsé-retét, szóval otthonosan érzi magát mindenütt— testvérei, Istenteremtményei között. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátjákaz Istent. Az emberi kevélység nyugtalanító útjai helyett ígyvezeti Krisztus az embert a földi boldogság biztos révébe.1

Ezzel rámutattunk a boldogság hét körére. A nyolcadikaz előbbieknek magasabb fokát jelzi s azok foglalják el, akikannyira megerősödtek a jóban, az előbbi körök egyikének gya-korlataiban és Istenhez való hasonlóságában, hogy emiatt azüldözést is el tudják viselni, vagy pedig oly gyűlöletesek emiatta világ előtt, hogy ez halálra üldözi őket, akárcsak egykor a Mes-tert. Ez az örök boldogság még biztosabb reményével tölti elaz embert, még jobban visszatükrözi Isten életét, mivel Krisztushasonlóságát a legtökéletesebben valósítja meg lelkünkben. Bol-dogok, akik üldözést szenvednek az igazságéri, mert övék a mennyekországa.

Azt mondottuk fönnebb, hogy a földön csak a gyermekek

1 II-II. Qu. 8. a. y. Ezt a boldogságot az értelem ajándéka adja,mert ez tisztít meg minden ferde nézettől· V. ö. a szerző Intuíció és átélésc. értekezését.

231

lehetnek boldogok. De ez nem a tökéletesség, hanem a töké-letlenség, fejletlenség boldogsága. Krisztus is azt kívánja tőlünk,hogy gyermekekké legyünk, ha be akarunk jutni országába.1

Nem értelmünk használatát akarja ezzel korlátozni, nem a rá-eszmélés lekötésével akar bennünket narkotizálni, hogy így bol-dognak érezzük magunkat, hanem az ártatlanság amaz állapotátkívánja tőlünk, ami a gyermeket jellemzi. A szenvedélynek, tel-hetetlenségnek vagy önteltségnek sebei nála nem uralkodnak,illetve még gyógyíthatók, mivel nem a gonosz akaratból szár-maznak, hanem a romlott természet önkénytelen mozgalmas-ságai gyanánt jelentkeznek, de épígy el is múlnak, anélkül,hogy a lélek nyugalmát megzavarnák s a szívet beszennyeznék.Ezért tölti el a gyermeket oly sok ártatlan öröm, ezért lehetoly könnyen megnyugtatni és kielégíteni. Így kell ennek lennieKrisztus országában mindenkinél. Emberi kísértés bárkit érhets a lélek nyugalmát egy pillanatra megzavarhatja. De ha ottvan a jóakarat, a gyermeki ártatlanság nem vész el s a nyuga-lom és boldogság épúgy visszatér lelkünkbe, mint a gyerme-kébe a természet akaratlan fellobbanása után. Ha nem lesztek,mint a gyermekek, hanem a szenvedély, telhetetlenség és ön-teltség uralkodnak rajtatok, nem mentek be a mennyek orszá-gába, sem a földön, sem a mennyben.

1 Máté 18. 3.

3. ELÉGEDETTEK ORSZÁGA

Regnum veritatis et vitae.

ús JAVAKAT és végtelen boldogságot ígért Krisztushíveinek, de csak túlnan. A földön elérhető boldog-ságról is szól nekik, de azt is csak szellemi javakalakjában ígéri meg. Az ember azonban nemcsak

ezekből él, hanem földi javakra is szüksége van. Ezek közöttkell élnie és megszerzésükkel sokkal több időt kell eltöltenie,mint a lélek ápolásával. Annyira mellékeseknek találta Krisztusezeket a földi dolgokat, hogy egyáltalában nem is intézkedettróluk! Várhatunk-e tőle valamit ebben az irányban, vagy tanács-talanul hagyott el bennünket ebben a mindennapi életbe olymélyen vágó fontos kérdésben? Ez egyenesen lehetetlenség.Hisz így belevitt volna bennünket a kettősvágányú igazságveszedelmébe, kivonva életünk egy igen tekintélyes részét isteniirányításából, csak a belsőt tartva meg magának, a földi javakatteljesen az emberek önkényére bízva. Tehetetlenül kellene ígynéznie a kereszténynek, miként irányítják mások a szociáliskérdést, az emberek földi boldogulását, ő pedig sem nem szól-hatna hozzájuk, sem pedig nem tehetne a föld érdekében semmitsem. Az örök Bölcseség ily hibát nem követhetett el. Nekiépúgy kell szociális királynak is lennie, épúgy kell a földi javakhasználatát is irányítania, amint az igazságosság és békességkirályának szerepében a kegyelem javait. Csak túlsókat nemszabad Krisztustól várni, t. i. azt, hogy a földi javak kiosztásátés kezelését tekintse főfeladatának s így azt a látszatot keltse föl,mintha ebben volna országának ereje s ilyent kellene híveinektőle várniok.

Hibáznánk tehát, ha azt várnók, hogy Krisztus országánakszociális programmot adott, határozott termelési módot írt volna

233

elő. Amint a Szentírás nem nyújt természettudományi érteke-zéseket, úgy földi problémákat bogozó fejtegetéseket se várjunktőle. De amint Krisztus országának törvénykönyve útbaigazítbennünket, hogy miként kell viselkednünk a tudományok jog-talan igényeivel szemben, s ezek ellenszere gyanánt egyenesenKrisztust jelöli meg,1 úgy a földi javak használatára vonatko-zólag is megnyerjük tőle a leghatározottabb útbaigazítást.A keresztény a különféle elméletek, törekvések és áramlatokközött mindig határozottan kiismeri magát. Nem szabad Krisztus-tól, az általa hirdetett életbölcseségtől eltávoznom,- ez legfőbbelve, még akkor sem, ha a világ egészen elmerül a földi javakutáni törtetésben. Mert Krisztus ezen a téren sem akart rom-bolni, nem akarta a természet és a Gondviselés törvényeitmegváltoztatni, hanem csak útmutatást adni, hogy miként kellezek között az embernek otthonosan berendezkednie és a földönelégedett életet folytatnia. Krisztus ezzel oldotta meg a szociáliskérdést: megadta az embereknek a megelégedettség lehetőségét. Nemszociális programmât adott tehát, hanem életbölcseségre tanította azembereket, amely a meg nem változtatható egyenetlenségek türelmeselviselésére képesíti őket. Emellett oly élettényezőkkel látta elhíveit, amelyek segítségével a szociális kérdést a maga körébenmindenki megoldhatja, az egyenetlenségek erejét gyöngíthetis így az egész társadalom megújulásán, Krisztustól való át-hatásán közreműködhet. Ezért neveztük Krisztus országát azelégedettek országának, királyságát pedig az igazság és életkirályságának (regnum veritatis et vitae). Mert nem izgatássalés békétlenséggel akar Krisztus a földön uralkodni, hanem azigazság fegyvereivel, nem elméletekkel akarja a világot meg-javítani és átalakítani, hanem élettel, a szeretet gyakorlatimegvalósításával. Néhány évtizeddel ezelőtt még a keresztényektáborában is előfordult, hogy Krisztust az első és legnagyobbszocialistának nevezték. Talán ennek a visszhangja csendült

1 Vigyázzatok, hogy valaki titeket meg ne csaljon a világi bölcseségés hiú ámítás által, mely az emberek hagyománya után e világ elemei szerintés nem Krisztus szerint vagyon; mert őbenne lakik az istenségnek egészte l j e s volta testi valóságban. Koloss. 2. 8-9.

2 II-II. Qu. 8. a. 4. ad 1

234

meg, amikor királyságát szociális királyságnak akarták elnevezni.De mikor ezt a nevet egy Krisztusellenes mozgalom foglaltale, akkor nem szabad Krisztust szocialistának neveznünk s aszociális királyságban kifejezett részleges igazságot is jobbartszemlélteti az élet királysága elnevezés. Mert ezt ad Krisztusnemcsak a természetfölötti, hanem a természetes rendben is,lakhatóvá, élhetővé téve a földet. Az élet királysága tehát az elmé-letek uralmával szemben azt jelenti, hogy ebben az embernek élni,asszimilálódni, áthasonulni kell Krisztus képmására s ezzel kell meg-oldania az élet problémáit, ezzel kell eltüntetnie az egyenlőtlenségeket.

A földi javak foglalatát a gazdagság, a jólét képviseli,mivel ennek segítségével a többit is könnyű megszerezni. Errőlszólunk tehát kifejezetten, a többi ebben közvetve bennfoglal-tatik. A gazdagságot pedig a Szentírás mammona iniquitatisnakmondja. Minden más értelmezést félretéve, most mint egyen-lőtlenül szétoszlott vagyont szemléljük ezt, mert mint ilyen válasszaszét az embereket s okozza azokat a problémákat, amelyeketszociális kérdés néven szoktunk összefoglalni. Nézzük tehát,honnan van az egyenlőtlen szétosztás és miként foglal állást ezzelszemben Krisztus. A felelet szemlélteti országának szociális be-rendezését s megmutatja, miként kell ott élni s az élet általKrisztusban mindent megújítani és átalakítani.

A vagyon egyenlőtlen szétosztása elsősorban erkölcsi szük-ségesség, szétoszlója pedig a munka. A természet Ura haszná-latra adta az embernek a földet, hogy uralkodjék rajta s belőlefedezze szükségleteit.1 Ez a használati jog közös, mindenemberre nézve egyforma és semmiféle szétosztás vagy lefog-lalás nem szünteti meg a természet e bölcs rendelkezését.-A használati jogot az ember munkája által érvényesíti, amellyelt. i. lefoglal magának a földi javakból bizonyos részt. A földnem terem magától élvezhető és életfönntartásra alkalmas dol-gokat. Az embernek kell a földet megnemesítenie, illetőleg

1 II-II. Qu. 66. a. t. Ez szent Tamás szerint a ius in usum.2 1b. a. i. r. c. et a. 7. c. Innen van, amint szent Tamás megjegyzi,

hogy még a legjogosabb szétosztás és lefoglalás után is a fölösleg természet-jogi alapon, tehát nem csupán jóakaratból vagy tanácsból, a többieké s ezek-nek adandó akár alamizsna, akár munkabér vagv más cím alapján.

235

találékonyságával és szorgalmával az életfönntartó dolgokat ki-termelnie. Ezzel minden ember rányomja a föld egy részérea maga képmását s így azt mint énjének egy részét tulajdo-nává teszi, a maga használatára foglalja el. Eszerint a munkatermészeténél fogva felosztja a földet az emberek között smivel különböző az egyes emberek munkabírása, találékony-sága és a földi javak kitermelésében való ügyessége, egyen-lőtlennek kell lennie a szétosztásnak is. Emellett tekintetbekell venni az emberi nyomorúság, munkaképtelenség megszabtaszükségleteket is. A betegnek és munkaképtelennek époly hasz-nálati joga van a föld javaihoz, mint az egészségesnek és erős-nek, bár nem tud annyit kezelésbe venni és lefoglalni, mint ez.Ez a negative egyenlőtlen elosztás tehát természetes szükségesség.Megszüntetésére csak akkor lehetne gondolni, ha az emberekgyárban készülnének, mind egy kaptafára, egyazon képessé-gekkel és szükségletekkel. Ilyent azonban a természet nemismer, hanem különféle módon osztogatja szét a testi és lelkierőket s ennek megfelelően már gyökerében több kezelésibirtokjogot ad az egyiknek, mint a másiknak.

A természetjog negativ egyenlőtlensége mellett az emberigyarlóság egy másikat, a privativot, is létrehozta, a kapzsiság,a telhetetlenség egyenlőtlenségét. Abból származik ez, hogy azember nem elégszik meg szükségleteinek kielégítésével, az semnyugtatja meg, hogy úgy a maga, mint pedig hozzátartozóinakjövője biztosítva van. A szerzés, aminél bővebb birtoklás ördögeejti hatalmába, úgy hogy a vagyont már nem a természetadtaszükségletekkel mértékeli, hanem céllá teszi. Megszerzéséhezminden eszköz jó, ha mindjárt emberek vére, özvegyek könnyes az elnyomottak égbekiáltó panasza tapad is hozzá.

Miként foglal Krisztus állást ezekkel szemben? Országábana munka nem puszta kenyérkereset, nem megalázó foglalkozás, ha-nem bűnbánati cselekmény, istentisztelet. Átok volt ez Krisztuselőtt, a bűn átka, azóta pedig az Istenember fáradtságától be-aranyozott istentiszteleti cselekmény. A munkától, akár testi,akár szellemi legyen az, irtózik az ember. Megaláztatás ez ránézve és pedig annál nagyobb, minél alacsonyabb és termé-ketlenebb a munka. Ezért csak ideális szempontok tehetik azt

236

tűrhetővé. Innen van, hogy eddig még egyetlen vezér sem tudtaelvenni a munka fulánkját, senki sem tudta vele az embereketmegbékíteni. Igen jó izgató eszköz volt a kedélyek felcsigázá-sára és az emberek megosztására. Csak azt kell a szegénynekigérni, hogy a gazdag kényelmesnek látszó élete lesz az övé,mindjárt vége van a békének, kész a zavar. De a szociális rendfel forgatásával semmiféle eredményt elérni nem lehet. A szegény-ből vált gazdag új helyzetében épúgy érzi a munka átkát, mintelőbbi alacsony foglalkozásában. Ezt kell tehát elvenni, haszociális rendet akarunk teremteni s az emberek boldogulásánakarunk dolgozni. Elégedettekké kell őket tenni a munkában és amunkával.

Így tett Krisztus. Megszentelte a munkát, amennyiben aföldi élet fáradalmait Isten iránti tiszteletből és hódolatból vettemagára. Híveinek is így kell eljárniok, akkor a bűn átkakéntrajok nehezedő fáradtság,1 egyrészt bűnbánat, az emberiség álta-lános adósságának lerovása lesz, másrészt pedig Isten akarataelőtt meghajlás, hódolat, istentisztelet és áldozat. Ily mennyeifényt vet Krisztus példája országának egyik legföldiesebb ízű,mindennapi eseményére, a munkára. Ezt nem tudja földi vezérnyújtani; ezért nem is oldhatja meg a szociális kérdést. Azemberiség halála és életének szúró fulánkja, hogy nem tud ki-békülni a munkával. Krisztus ezt a fulánkot húzta ki az emberekszívéből. De emellett nem hagyja őket magukra. «Jöjjetek hoz-zám mindnyájan, akik fáradoztok és meg vagytok terhelve. Énfölüdítelek benneteket.»2 így hívja magához a szegény, munká-ban kifáradt embert. Megvigasztalja, fölemeli s így nemcsaka túlvilágra ígéri meg könnyeinek letörlését, hanem már itt ismegteszi azt. Vegyétek el Krisztust az emberektől, a munkaelviselhetetlen teherré, az élet reménytelen pokollá változik.Tanítsátok meg azonban őket Krisztussal élni, az ő szellemébena munkát Isten, a munka törvényhozója iránti hódolatból végezni,megalapítottátok a földön az elégedettek országát. A munkát el-törülni nem áll módjában emberi hatalomnak. Isteni törvény ésrendelkezés ez. Tehát csak az életbölcseség segít át ennek

1 Gen. 3. 17 . s köv.2 Máté 11. 28.

237

nehézségein. Istenért magunkra venni ezt a terhet, nem a tisztaföldi, hanem a mennyei jutalom reményében. Országában teháta munka sem nem külső kényszer, sem pedig puszta kenyér-kereset, hanem lelkiismeretbeli kérdés.

A negatíve egyenlőtlen elosztás nehézségei között is vi-gasztalja híveit. A talentumokról szóló példabeszédében vilá-gosan kimondja, hogy ettől az Ő országában semmi sem függ.1

Aki öt talentumot nyert és ugyanenyit szerzett, épúgy bementUrának örömébe, mint aki kevesebbet kapott. Csak a lusta,Isten adományát megvető és nem gyümölcsöztető szolga jártpórul. Isten akarata ez az egyenlőtlen szétosztás, kinek-kinek asaját üdvére. A szegény talán nem is tudna bánni a gazdagsággal,talán lelke üdvösségét veszítené el mellette. Így arra ad nekialkalmat Isten, hogy szegénységének megfelelő erényeket gyako-roljon (hit, bizalom, alázat). Vele szemben a gazdag főkép azirgalmasság és az igazságosság gyakorlása által tűnhet ki ésművelheti üdvét. Szegénység és gazdagság egyformán Istenajándékai tehát ebből a szempontból. Egyiknek sincs a másikfölött előnye. Mindegyik használja ki az állapotával adott elő-nyöket és kegyelmeket s valósítsa meg Isten életét, vagy Krisz-tus követését így részlegesen, Krisztus testének épülésére.

Mert a javak elosztása csak egyenlőtlen lehet mindentársadalmi alakulatban. így a természetfölötti rendben is azegyik apostol, a másik próféta, a harmadik tanító stb. Mindezkifejezetten a test épülésére, fölépítésére és a jóban való meg-szilárdítására történik.:i Az hogy valaki egyszerű hívő vagyapostol-e semmiféle előnyt vagy belső értéket nem ad Istenelőtt. Mindegyik más-más oldalú képviselője az egy Krisztusnaks jutalmát eszerint várhatja, amily hűséges sáfára volt a rábízottjavaknak. Így van ez a természetes javakkal is. Egy ember nemfejezheti ki teljesen Krisztus hasonlóságát. Ezért kell megosztani.Az egyik bőkezűségét gyakorolja, a másik alázatos szegénységét.Mindkettőben ugyanaz a Krisztus domborodik ki s így a gazdaga szegény fölött, az úr a szolga fölött nem dicsekedhetik.

1 Máté 25. 15. s köv.2 Jak. 1. 9. s köv.3. Kor. ι:, ι. s köv.

238

Λ negative egyenlőtlen elosztás mögött tehát a legnagyobb egyen-lőség uralkodik- Aki ezt éli és átéli, az megoldotta a maga éskörnyezete számára a szociális kérdésnek ezt az oldalát: a sze-génységben époly elégedettnek érzi magát, mint a jólétben,mert egyikben sem lát mást, mint az örök boldogság felé vezetőutat. Krisztus tehát csakugyan az emberiség legnagyobb jótevőjeés királya, aki az embereket szükségszerű szociális egyenlőtlen-ségükben meg tudta nyugtatni. Nem azért jött, hogy az Jstentkorrigálja, bölcseségén javítgasson, hanem, hogy az embereknekmegmutassa, miként lehet a gondviselés intézkedéseivel megbékülnis egyenlőtlenségek közepette elégedett lenni. Az emberi vezéreknem ezt akarják elérni, hanem Istent kijavítani. Ezért okoznakmég nagyobb zavarokat, ezért nem tudnak megnyugtatni. HaKrisztus egyebet nem is tett volna, mint hogy a verebek meg amezei liliomok kapcsán rámutatott az isteni gondviselés min-dent kiegyenlítő erejére, többet tett volna a szociális kérdésmegoldása érdekében, mint az összes elméletek és fölforgatótörekvések. Ezt a gondviseléstől hordozott istenfiúságot kellélnie és átélnie az embereknek, ha társadalmi rendet és elége-dettséget akarunk.

Amennyiben az egyenlőtlen elosztás nem Istentől van, ha-nem az emberek kapzsisága hozza a világra, Krisztus elítéli agazdagságot és védelmezi a szegénységet. Ez a privativ egyen-lőtlenség a szociális bajok forrása, ez a mammona iniquitatís abűnös gazdagság értelmében. Hátrányait és a vele szemben állószegénység előnyeit nagyon is kiemeli Krisztus s mindazt, amitróluk mond, az így szembeállított szegénységről és gazdagság-ról kell értenünk.

A szegénység közelebb hoz bennünket Istenhez. Jobbankell éreznünk a tőle való függésünket s így hűségesebben tar-tunk ki mellette, mintha gyámoltalanságunk nem áll mindigelőttünk. A szegény és az ínséges, dicsérik nevedet, mondja azsoltáros.1 Emellett a szegények Isten országának gazdagai.«Halljátok szerelmes atyámfiai, mondja az apostol,2 az Istennem a szegényeket választotta-e e világon, hogy a hitben gaz-

73. zsolt. 21.2 Jak. 2. 5.

239

dagok és örökösei legyenek amaz országnak, melyet Isten azÓt szeretőknek ígért.» Az Istenbe vetett bizalom és a rájavaló utaltság fejében az Úr is nagyobb gondot fordít a sze-gényre. Mert Ő a szegény menedéke, nem felejtkezik megkiáltásáról s ha egyidőre látszólag nem is vesz róla tudomást,annál biztosabban hallgatja meg.1 A szegény szíve szabadabb.A földi gondok nem nyomják el oly könnyen az evangéliumimagot s emellett csekélyeknek látszó jócselekedetei gyakran na-gyobb értékűek Isten előtt, mint a gazdagok nagy ajándékai.2

Sőt még tovább is megy Krisztus, mikor a szegénységet atökéletesség egyik leghathatósabb eszközének mondja. Ez távo-lítja el az Istenhez vezető út egyik legnagyobb akadályát: bol-dogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Ezzelmegnyugtatja Krisztus a szegényt, aki a kapzsiság egyenlőtlen-sége miatt kénytelen szenvedni. Országában nem szégyen aszegénység, hanem kitüntetés, a Krisztushoz való hasonlóságegyik legszembeötlőbb formája, az Istenhez vezető út egyikkapuja. Az igazságtalanul egyenlőtlen szétosztás fulánkja ezzelletörik. Krisztus nem uszítja egymás ellen az osztályokat, ha-nem kibékíti. Az a tudat, hogy ez is hozzátartozik az életegyenetlenségei közé, tehát hogy époly érzülettel kell elviselni,mint a többi bajokat, föltétlenül megbékíti az embert önmagá-val és az élettel. Ezért megint azt mondjuk: élni kell Krisztust,az élettel kell Öt megvalósítani s készen van az elégedettekországa.

De ez a vigasztalás csak az igazi szegénységnek szól.Mert amint van mammona iniquitatis, úgy paupertas iniquitatis,bűnös szegénység is van. Azoké ez, akiket könnyelműségük éslustaságuk döntött ide, akik tehát nem Krisztus terhét, hanema magukét hordozzák. De ezek szoktak a leghangosabbak lenni.Zúgolódnak Isten ellen, káromolják, pedig nem nála, hanemmaguknál kell a hibát keresni. Ez a parázna szegénység (paupertasmeretrix), a minden rosszra késztető és kész nyomorúság, amely-nek a Krisztustól hirdetetthez semmi köze sincs. Ez disputál

1 9. zsolt. 10. s köv.2 Luk. 21. 3. A szegény özvegy fillérei a jeruzsálemi templomban.

240

Istennel és naponta sokszor kérdezi: miért van ez így vagyamúgy, miért bocsátottad ezt rám stb. Isten egyelőre türe-lemmel hallgatja az ily elégedetlen kérdéseket, de egyszer föl-tétlenül megadta rajok a választ, amelyből kitűnik, hogy azember melyik cselekedeteinek büntetése gyanánt vonta magáraa bűn szegénységét. Ezzel szemben Krisztus szegénye szerényenvisszavonul, nem disputál Istennel, hanem barátjává teszi, jólfelhasználva az Istentől rábocsátott szegénység előnyeit mennyeiérdemekre és értékekre váltva át azokat. JÇrisztus szegénységenem teszi az embereket rosszakká, a bűnös szegénység azonban mégbűnösebbé és elégedetlenebbé tesz.

A kapzsi gazdagság hátrányait is igen élénk színekkel raj-zolja meg Krisztus. «Jaj nektek, gazdagok, mondja, mert meg-vagyon a ti vigasztalástok.»1 Ez a gazdagság elnyomja az Evan-gélium magvát, úgyhogy ennek tüskéi és bozótja között nemkelhet az ki.- Nehezen jut be az ilyen gazdag a mennyek orszá-gába. Annyi igazságtalanság, annyi bűn tapad vagyonához,annyira lefoglalják a földi gondok, hogy még a tevének iskönnyebb átmenni a tűfok-kapun, mint a gazdagnak bejutniIsten dicsőségébe.'' Bálványimádásnak mondja az apostol4 sama bűnök között sorolja föl, amelyek az embert kizárják Istenországából.5 Az ilyen gazdagnak nincs nyugta a földön: égetia birtokvágy, szennyes lelkiismerete pedig vagy egészen eltom-pítja szívét s távol tart tőle minden fölemelő gondolatot, vagypedig bűneinek súlyát tárva elébe, a kétségbeesésbe hajtja. Havalakire, úgy erre ráillik: nincs békessége a gonoszoknak.

A kapzsi gazdagság bűnjegyzékét állítja össze szent Jakabapostol.'1 «Gazdagok sírjatok, ordítván a rátok következő nyo-morúságtokon. Gazdagságtok megrothad, ruhátokat moly emésztimeg, aranyotok és ezüstötök rozsdát kap és azok rozsdájabizonyság lesz ellenetek és megemészti testeiteket, mint a tűz.Haragot gyűjtöttetek magatoknak az utolsó napokra. Íme amunkásoknak, kik tartományi tokát aratták, általatok csalárdulletartott bére fölkiált; és azok kiáltása a seregek Urának füleibehatolt. Vígan lakmároztatok a földön és bujaságban hizlaltátok

1 Luk. 6. 24. 3 Máté 19. 22.24. :5 1. Kor. 6. 10.2 Máté 13. ία. 4 Efez. 5. 5. 6 Jak. 5. 1. 5.

241

szíveiteket a megölés napjára.» Mert ha van parázna, mindenrosszra csábító szegénység, még inkább van parázna mindenrosszra alkalmat szerző és minden gonoszságot bérbevevő gaz-dagság is. Hány ember üdvözült volna, hány járt volna a jellemés igazság útján, ha a vagyon nem szerezte volna meg neki abűnalkalmat! Ezért sokszor nem áldás, hanem átok a gazdag-ság, az Istentől való elvettetés legbiztosabb jele. Megértjük,hogy Krisztus jajt kiáltott a gazdagokra.

A kapzsiság egyenlőtlensége nem Istentől van, hanem abűntől. Igazi mammona iniquitatis. Ha tehát Istent tesszükérte felelőssé, ellene zúgolódunk, igazságtalanságot követünkel. Nem Istenre, hanem az emberekre kell emiatt haragudnunk,ezeket kell észretérítenünk. De nem azzal, hogy elkobozzuktőlük vagyonukat, hanem úgy, hogy megtanítjuk őket Krisztuséletére. Az igazságtalan vagyon másnak a kezében sem lenneáldásos. Az az átok, amelyről szent Jakab beszél, rajta van,rajta marad, amíg csak természetes rendeltetésének, az emberi-ség általános használatának vissza nem adatik. Ne irigyeld, nekívánd meg tehát felebarátod igazságtalan gazdagságát, mert arajta levő átkot kívánod vele együtt magadnak.

Krisztus a vagyonnak valóban igazságtalan szétosztása kö-zepette is megnyugtatja híveit. A szociális kérdést ugyanis azzaltették naggyá, hogy felkorbácsolták az emberek szenvedélyeits elégedetlenséget szítottak közöttük. Bebeszélték az emberek-nek, hogy a szegénység, a nélkülözés az egyedüli, a legnagyobbrossz. Ezzel eltompították érzéküket a szellemi dolgokkal szem-ben s kiöltek lelkükből minden magasabb szárnyalást. Az egetitt a földön kell keresni s a boldogságot csak itt lehet meg-találni, ezt a jelszót dobták a tömegek közé és hitelt is talál-tak. Az addig igénytelen és elégedett emberek képzeletét ésvágyait fölcsigázták s kielégíthetetlenekké tették azokat. Mertnem ott van a baj, hogy a társadalom nyomorán segíteni akar-nak. Ez kötelesség s ha másként nem lehetséges, vissza kelladni természetjogi rendeltetésének azt, amit az emberek kapzsi-sága igazságtalanul összeharácsolt.1 Ámde megnyugtatni és ki-

1 V. ö. 11-11. Qu. 66. a. 7.

242

elégíteni csakis csillapult kedélyű és igényű embereket lehet.A többieknél a szétosztás semmit sem használ, mert a féktelenvágynak sohasem elég; mindig újabb és újabb táplálék utánvágyódik. Ha ma telket adunk neki, holnap házat akar s egészbiztosan nem áll meg az általa megvetett és kifosztott leg-nagyobb igényű gazdag berendezése előtt. A szociális kérdésselvaló kísérletezéseknek mindig ez volt a főhibája: gazdag sze-gényeket nevelt, olyanokat t. í., akik tényleg szegények és szű-kölködők, lélekben és vágyaikban pedig gazdagok és bővel-kedők voltak. Ezért nem tudták és ezen az alapon sohasem istudják nemcsak megoldani, de még csak megközelíteni sem a tár-sadalmi kérdések megoldását. Csak egy megnyugtatott, igé-nyeiben szerényen megállapodott és a negative egyenlőtlenszétosztás szükségességével kibékült és megbarátkozott tömegalkalmas arra, hogy a szociális kérdést megoldjuk és megvaló-sítsuk vele. Erre készíti elő és teszi alkalmassá Krisztus az em-bereket. Ezért királyuk, legnagyobb jótevőjük és vezérük-

Krisztus ugyanis arra neveli országának híveit, hogy aszegénység nem az egyedüli, nem is a legnagyobb baj, sőtegyáltalában nem rossz, ha terhét megengedjük édesíteni.A szegénység és nélkülözés teher volt és teher marad a világvégéig. Ezen Krisztus sem akart változtatni. Meghagyta ezt akeresztet, amelyet az emberiség túlnyomó része, időnként méga leggazdagabb is, kénytelen hordozni. Hadd érezzék az embe-rek a bűn terhét, hadd tartsa ez vissza őket a további tévely-géstől, hadd tartsa őket mindig Isten közelében. De ez nemtulajdonképeni rossz, hanem jóra, érdemre, örök életre átvált-ható érték, ha elviselésében a türelem és az Isten akarata előttimeghajlás vezet bennünket. Ez a gondolat megédesíti a szegény-ség és nélkülözés terhét s az örök boldogság előízét hozza lea földre. Krisztus tehát szegény gazdagokat nevel, vagyis olyanlelkületű embereket, akik gazdagságban és szegénységben egy-formán fölülemelkednek a vagyonon, uralkodnak rajta, nemkötik hozzá szívüket. Ezt az érzületet, ezt a lelki szegénységetkönnyen ki lehet elégíteni. Nem teszi az embert bárgyúvá,hanem ellenkezőleg fenkölt gondolkozásúvá. A gazdag asztalnálépoly hálaadással imádkozik, mint a szegényesnél, mert jól

243

tudja, hogy mindegyik ugyanattól a kéztől származik s egyfor-mán üdvösségének előmozdítója akar lenni. Ilyen emberek közöttnem lehet szociális békétlenséget támasztani. Ezért nem kell amai vezéreknek Krisztus, ezért tartják távol a tömegektől, mertakkor nekik már nem lenne több dolguk, akkor már nem lenneszociális probléma.

Mert az Istentől származó egyenlőtlen felosztás enyhíté-sét elvárja Krisztus híveitől. Az Úr t. i. azért is akarja ezt azegyenlőtlenséget, hogy az emberek egy részének legyen alkalmaa türelem, az Istenben való megnyugvás, a másiknak pedig azirgalmasság, az emberi érzület, részvét stb. gyakorlására.A Krisztus élése és átélése tehát nemcsak üres érzelmeket,hanem tettekben való megnyilvánulást is jelent. Mindenkinektehát a saját körén belül ezt is meg kell valósítania és az egyen-lőtlen elosztást enyhítenie.

Hathatósan figyelmeztet Krisztus arra mindenkit, hogynem ura, hanem csak kezelője a földi javaknak. A sáfárról mega talentumokról mondott példabeszédei világosan kifejezik ezt.Szigorú számadást kell tehát vezetnie erről a kezelésről s ki kellmutatnia, hogy miként használta fel nemcsak a maga javára,hanem mások szükségletére is. Mert csak kamatra foglalhatjale az ember a földi javakat. A kezeléshez jogot adó lefoglalásra(a munka által való feldolgozás) rá van táblázva az emberiségáltalános használati joga s így ennek az alapnak kell a birtokos-nak egész életén keresztül adót, kamatot fizetnie. Ha ezt el-mulasztja, igazságtalanságot követ el, idegen jószággal gazda-gítja magát s a valóban igazságtalan mammona súlya nyomjalelkét. Ezért Krisztus országában nemcsak tanács, hanem szigorúparancs a fölöslegnek szociális célokra való leadása és fölhasz-nálása. Krisztust másként élni és megvalósítani nem lehet. A gaz-dagnak kötelessége szűkölködő embertársának munkát adni, vagymásként fölsegíteni.1 Nem jóindulatára bízott tanács, hanemszigorú parancs ez, amelyet a természet hirdet már, de az em-berek hazugságaikkal elhomályosítottak. Ezért hozták le Istenátkát a földre, ezért nincs áldás törekvéseiken, ezért a sok jajszó,

1 II-II. Qu. 66. ¢. 2. et a.

244

nyomorúság és bűnös szegénység a földön. A gazdagok lelkétterheli mindez, nekik kell az igazságtalanul visszatartott javak-ról s a nyomukban támadt, sokszor lehetetlenül emberalattiszegénységről és nyomorról Isten előtt számot adniok. Innenvan Krisztus intelme, hogy barátokat szerezzünk az egyenlőtlenüleloszlott vagyonból, a mammona iniquitatisból. Mert ha igaz útonszereztük azt s Isten akarata tett bennünket gazdagokká, akkora kamat, a használati jog bérlete vagy adója Istené, az Ő szegé-nyeié. Ezeknek az áldása kísér bennünket trónja elé, imájuksegít át bennünket az élet nehézségein, az üdvösségünket fenye-gető szirteken, ezek mondják ki egykoron fölmentő ítéletünket,ezeknek a javaslatára mondja a Bíró: lépj be Urad örömébe.1

Ha pedig igazságtalanul szereztük a gazdagságot, akkor megnemcsak a kamat, hanem a tőke is Istené és szegényeié. Hatehát azt akarjuk, hogy beeresszenek bennünket az örök laká-sokba,2 akkor a kapzsiságtól egyenlőtlenül elosztott mammoná-ból kell barátokat szereznünk, szétosztva azt azok között, akikfölmentő ítéletünket ki tudják eszközölni Isten ítélőszéke előtt.Aki tehát az egyenlőtlenül elosztott mammonából nem szerezbarátokat, az hiába megy a Krisztus-bíró elé. Idegen jószággalmegterhelve ott nem szabad senkinek sem megjelennie s azok,akik a földön a mi bőségünk miatt szenvedtek, akik azértnélkülöztek, mert mi dúslakodtunk, vádlóink és ítéletünk aláíróilesznek.3 Persze nem is láttuk őket soha, létezésükről tudomá-sunk nem volt, de épen ez lesz a súlyosbító körülmény az örökBíró szemében.

* * *

Krisztus országának eszményképe tohát sem a szegénység,sem a gazdagság, hanem a léleknek fölemelkedése a földi dol-gok fölé, szabadsága és uralkodása ezeken. Az Isten országasem étel, sem ital, hanem béke és öröm a Szentlélekben.4 Haezt az életet éljük, akkor nincsenek be nem tölthető vágyainks az a tudat, hogy minden csak pillanatnyi, a gyönyör épúgy

1 Máté 25. 35. 3 Máté 25 41 s köv.2 Luk. 16. 9. 4 Rom. 24. 17.

245

mint a szenvedés, a jólét mint a nélkülözés, elégedetté teszbennünket s az örök boldogság előízével és reménybeni birtok-lásával tölti el lelkünket. Ezért az élet országa Krisztus országa,mert ott nem az elméletek, hanem a Krisztussá átváltozott embe-rek oldanak meg minden problémát. Krisztussá pedig az élet,a gyakorlat alakít át bennünket.

* * *

Az emberiség nyomorúságát és Istentől való elpártolásáttalán semmi sem teszi annyira nyilvánvalóvá, mint az, hogy nin-csenek természetfölötti, földöntúli igényei. Ha vezetni akarjukaz embereket, ha meg akarjuk őket nyerni, földi javakon és elő-nyökön kívül semmit sem szabad nekik ígérnünk, sőt még emlí-tenünk sem. Süket fülre találnánk minden esetben és még csaka hallottak fölötti gondolkozásra sem igen tudnók rábírni hall-gatóinkat. A természetfölötti érzéknek, a hitnek, teljes hiányátjelzi ez az állapot. Hogy mennyire lesülyeszti ez a társadalmatminden magas anyagi kultúrája mellett is a tulajdonképeni em-beri nívó alá, bizonyítani nem is kell. Szemmel látható példákigazolják ezt a legutolsó évtizedből. De az ilyen emberiséggelnem is lehet elérni semmit sem. Életünket végül is eszméknekkell irányítaniok és tartalommal kitölteniök, ha nem akarunkpusztán állati életet folytatni. A tiszta megélhetés és földi célokpedig nem ily fölemelő eszmék. Akik tehát elveszik az emberek-től az ideálokat, amelyek a létért való küzdelmüket megszen-telik, vagy belekényszerítik őket a tisztán állatias, földi életbe,igazán az emberiség megrontói. Aki azonban ezeket visszaadjaaz embereknek s így földi életüket bearanyozza, az megváltójuk,királyuk. Ilyen volt Krisztus. Ezért üdvözöljük benne urunkat,királyunkat.

4. KIRÁLYOK ÉS PAPOK

Regnum gratiae et sanctitatis.

ÉNEKKEL áldották a Bárányt az Atya trónállói, az em-beriség képviselői, mikor hatalom adatott neki, hogyIsten titkainak könyvét megnyissa és kihirdesse: fecistinos Deo nostro regnum et sacerdotes.1— Istenünk ki-

rályi méltóságát adtad nekünk és papjaivá tettél bennünket. Krisz-tus országában nincs szolga és úr, nincs gazdag és szegény, nemszámítanak az emberektől kigondolt méltóságok és fokozatok,hanem mindenki egyformán Isten gyermeke, a királyok királyánaktestvére, istenszolgálatra rendelt pap. Isten gyermekeivé azáltalleszünk, hogy életünket nem a test és vér, hanem az isteni élettényezői irányítják. Ez történik a malaszt lelkünkbe öntéseáltal. Ezért mondjuk Krisztus országát a kegyelem, a malasztországának (regnum gratiae). Mivel pedig a malaszt Isten szentéletét visszatükröző cselekedetekre, életünk isteni színezéséretesz bennünket alkalmassá, a szentség országa (regnum sanctitatis)elnevezés illeti meg.

Kegyelem a szorosan vett igazságosság követelményeittúlhaladó tény. Az igazságosság feladata, hogy megadja kinek-kinek a magáét, jogos tulajdonát. Ha pl. munkát végeztetekvalakivel, akkor igazságbeli kötelességem megadni a kikötöttbért. Kötelessége továbbá minden szülőnek, hogy gyermekérőlgondoskodjék és részesítse nevének és vagyonának áldásaiban.Ezzel szemben kegyelmet gyakorlok a koldussal, ha alamizsnátadok neki, a bűnössel, ha elengedem megérdemelt büntetését.Kegyelmet gyakorol, aki az árvát befogadja házába, neki adjanevét s így családi hagyományainak birtokosává teszi, részesíti

1 Apocal. 5. 10.

247

vagyona jótéteményeiben, szóval lehetővé teszi az előtte idegenembernek, hogy úgy kifelé — a világ szemében, mint befelé —a családban — olyan életet élhessen, mint ágyékából származógyermekei. Amint igaz embernek mondjuk azt, aki megadjaembertársainak jogos tulajdonukat, úgy kegyes, irgalmas az,aki ezen felül is tud jót cselekedni felebarátaival. Amint továbbáaz igaz ember cselekedetei után igazságnak, jognak szoktukmondani a jogos tulajdont, úgy azt is, amit valaki kegyelemből,tehát a szigorú igazságosság követelményein túl, juttat ember-társának, kegyelemnek nevezzük. Így kegyelem a kiosztottalamizsna, az elengedett büntetés, főkép pedig kegyelem agyermekké fogadás.

A kegyelem és igazságosság szorosan össze szoktak függniés egymást kísérik: misericordia et Veritas obviaverunt sibi.1

Hogy megadjam a munkás bérét, a legszigorúbb igazságosságköveteli. Ámde hogy épen ezt a munkást válasszam ki, jóindulat ésirgalmasság is lehet részemről, mikor pl. azért hívom magamhoz,hogy alkalmat adjak neki a kenyérkeresésre: a két erény —az igazságosság és irgalmasság — tehát összeölelkezik s ki-egészíti egymást. Hogy a szülő minden testi és lelki jóban része-sítse gyermekét, a kötelesség parancsolja. Ámde hogy (az erkölcsi-ség keretein belül) életet adjon neki, bizonyos irgalom dolga.

Így van ez Istennél is. Ha a kegyelem, az irgalmasságmindig egy-egy hiányt tüntet el, akkor a legnagyobb irgalmatcsakugyan Isten gyakorolja, mikor a legnagyobb hiányt, anemlétet tünteti el a teremtéssel. Ez az irgalmasság kíséri ateremtményt egész fönnmaradásában, hisz ugyanaz a végtelenjóság, amely létet adott neki, indítja J stent a fönntartásra is.Az irgalom Isten minden művének kísérője. De az igazságosságpecsétje is rá van nyomva összes munkáira. Tartozott velemagának, hogy a természetének megfelelő törvényekkel ésminden jóval ellátott világ hirdesse dicsőségét, de tartozottvele a teremtménynek is, hogy megadja neki mindama töké-letességet és fejlődési lehetőséget, amelyet természetének kereteimegszabnak.2 De az igazságosság egyebet nem is követel.

1 Ps. 84. M.2 1. Qu. 21. 4.

248

Mindaz, amit Isten a természet keretein túl juttat a teremt-ménynek, újabb irgalmi, kegyelmi tény. A szorosan vett ter-mészetkereteinek elhagyására pedig csak értelmes lény alkalmas.Működésének természeti törvényei épúgy meg vannak ugyanszabva, akárcsak a többi lényeké, ámde szellemi látóköre ki-tágítható nemcsak az anyagi, hanem a teremtett világ horizont-jának határán túl is. A szellem természeténél fogva fölülemelkedikaz anyagon. Nem az anyagit, hanem a szellemnek a lábnyomát —a formát — ismeri meg csak benne. Alacsonyabb mivoltánálfogva továbbá az anyag nem képviselheti a szellem tökélete-sítő tényezőjét, nem lehet rá nézve «jó», kiegészítő s egyál-talában célokot képviselő elem. (Mint ilyen csakis a testbenélő szellem, a lélek vágyának tárgya lehet, lévén a test szük-ségszerű kiegészítője és munkatársa a léleknek. Mint végsőok azonban itt sem jöhet tekintetbe, a test múlandósága és alélek romlatlan volta miatt). De a teremtett valóság sem kép-viselheti a szellem tökéletesen kiegészítő és megnyugtató ele-mét. Ha eljutna is egykor az összes teremtett okokat teljesenfelfedő ismeretre, megnyugvást nem találna, mert az ezeketirányító «miért» és a teremtésben meg nem talált felelet továbbgyötörnék — egész addig, amíg ezt a végső okot nemcsakárnyékában, hanem önmagában meg nem találná és látná s ebbena meglátásban végső megnyugvását és gyönyörűségét meg nemtalálná.1

Nincs oly tökéletes teremtett szellem, amely a magaerejéből ide el tudna jutni, sőt egyáltalában erre csak gon-dolhatna is. Mindegyik a maga természetének látókörére vanlezárva s nem tehet Alkotójának szemrehányást, ha ezen túl-menő ismeretben és boldogságban nem részesíti. De ha azisteni igazságosság nem is követ el mulasztást, az irgalmassággyakorlására még mindig marad hely. A szellemi világbanegy (negativ) hiány mutatkozik mindaddig, amíg az egészvalóságot átfogó ismeretig, tehát a végső oknak önmagábanvaló szemléletéig, el nem jut. Ennek a hiánynak eltüntetésenem a teremtést követő igazságosság követelménye, hanem

1 I-II:. Qu. S. a. 8.

249

egy újabb, a teremtést magát is fölülmúló kegyelmi tény. Mertazt még csak megértjük, hogy a teremtmény a teremtményekkeléljen és bennük találja meg fejlődésének előföltételeit s így aboldogság hozzáarányított formáját. De az már igazán felülmúlminden képzeletet, hogy a teremtmény Teremtőjének legyenasztaltársa, ugyanabból a szellemi eledelből táplálkozzék, mintIstene, ugyanazt az örömet, gyönyört és boldogságot élvezze,mint az Úr. Az isteni életre való e meghívás, újjáteremtésvalóban a legnagyobb kegyelmi tény, amit Isten gyakorolhat.Azért nevezzük ezt különös értelemben kegyelemnek, malaszt-nak, gratiának.

Ennek különféle fokai vannak. A legmagasabb az Isten-ember tulajdona, akiben az örök Ige a megtestesülés révén atörékeny emberi természetet tette isteni életének legtökélete-sebb élvezőjévé és birtokosává. A többi azok között osztódikmeg, akik Isten ingyen irgalmából (angyalok) vagy pedigKrisztus érdemeiből lettek részesei Isten életének. Nekünk,embereknek, a tökéletes isteni élet élvezete a halál utáni örökéletre van fönntartva. Itt a földön csak megkezdődik és árnyék-szerű, gyönge visszfényben tükröződik vissza emberi életünk-ben és cselekedeteinkben. Istennek ez a kegyelmi ténye agyermekké fogadás, adoptio, mert olyanforma irgalmat gyakorolvelünk, mint a gazdag ember, mikor az elhagyott árvát család-jába fogadja s részesévé teszi a családi élet jótéteményeinek.Ezzel nekünk adja nevét, vagyonát, isteni életének mindentényezőjét és boldogságát, amennyire az teremtményre nézvecsak lehetséges. De nézzük ezt közelebbről a földi malaszt-életre vonatkozólag.

Az emberi adoptiót okmánnyal szokás biztosítani, mertaz örökbefogadónak vérét már nem lehet a gyermek ereibeátvinni. Isten azonban a lelkek ura. Beléjük olthatja saját éle-tének sarját s a vadfából isteni gyümölcsöket hozó fa lesz.Hozzáférkőzhet a lélek ereihez s elláthatja azokat tiszta, friss,isteni vérrel, amely azt nemcsak papiroson, hanem valósággalis de genere Dei, Isten származottjának mutatja. Ily tökéle-tes Isten örökbefogadása a megszentelő malaszt révén: kilé-pünk a természet szűk kereteiből s egy újjászületett lélekben

250

nyerjük meg a természetfölötti élet forrását – Isten gyer-mekei és valóságos, nemcsak névszerinti királyfiak leszünk.

Ezzel jogot nyerünk ahhoz, hogy belépjünk Isten ház-tartásába és annak összes javait élvezzük. A miénk lesz első-sorban is Isten egész múltja, amennyiben ez emberi okmá-nyokban fel van jegyezve. Mily száraz érdeklődéssel szoktukolvasni egy idegen család történetét. De ha örökbefogadásvagy kötelék révén közelébe jutunk, mennyivel több érdeklő-déssel és melegséggel olvassuk azt. így vagyunk Isten földitörténetével a Szentírással is. Alig van ember, aki kellemesolvasmányt ne látna benne, de csak az Isten fiai értik azt,azok melegszenek föl mellette, mert csak ezek látják Istendicsőségében a saját családi dicsőségüket. Isten további tör-ténete főkép az Egyház történetében íródott meg s íródiktovább a világ végéig. Ez ösztönzi az Isten fiait e történe-lem tevékeny irányítására, de legalább is a becsületes katonaiszolgálatra Isten hadseregében. Ugyancsak itt vannak letéveIsten családi hagyományai, amelyeket tán megcsodálnak, de megnem értenek mások, mint az Isten országának királyfiai.Az ereikben pezsgő új vér erőt ad szemüknek, hogy lássanak,felnyitja fülüket, hogy halljanak s megdobbantja szívüket amazerős elhatározásra, hogy ezentúl már ezek az elvek lesznekaz ő életük irányítói is. Így önti lelkünkbe az adoptio a csa-ládi szellemet, az isteni szeretet alakjában. Ez arra késztetbennünket, hogy îstennek, a családatyának dicsőségét minden-nek, a magunkénak is elébe helyezzük s a magunk jólétét iscsak ennek keretében, családi hagyományainak szellemébenkeressük.

A nagy kegyelmi tény révén továbbá Isten asztaltársaiváés vagyonának teljes jogú élvezőivé leszünk. A szellemnektápláléka és vagyona pedig az igazság. Ebből pedig igen szű-kösen jut ki mindaddig, amíg az érzéki dolgokból kell aztkihámoznunk vagy pedig a világ és az élet egyes eseményeita magunk szűk látóköréből és egyéni javának szempontjábólítéljük meg. Innen van, hogy a világ és az élet problémáioly nagy félelemmel töltenek el bennünket. Uralkodnak raj-tunk, mert nem tudjuk megoldani azokat. Ha azonban szoros

251

családi kötelék fűz bennünket Istenhez, az igazság forrásához,a világ és a történelem irányítójához, akkor megnyílik lelkiszemünk, elfogadjuk, megértjük és ítéleteinkben érvényesítjükaz Ő elveit. Megértjük, hogy a történés középpontja nemlehet egy oly porszem és ennek érdekei, mint mi vagyunk,hanem csak az Isten. Ezzel meg van adva a lehetőség, hogyaz élet egyenetlenségei között el ne veszítsük egyensúlyunkat,hanem a végtelenül bölcs, jó és hatalmas Atyában való biza-lom megnyugtasson bennünket. Ezzel elvesztik a problémákijesztő, félelmetes erejüket s mi a világ Istentől való hordó-zottságának tudatában igazán királyi székből nézzük azokat,mert megvan a középpont (Isten keze), amelyben összefutnaka történés szálai s megvan a végcél (Isten mindent kiegyen-lítő jósága), amelyre irányulnak s amelyből a «jó» fénye ve-tődik rajok még akkor is, ha a szűk földi szempontból rossz-nak, kellemetlennek tűnnek is föl. így lesz a kegyelem révénmiénk Isten tudása, ha nem is teljes világosságában, de leg-alább is annyira, amennyire a még csak homályban járó szem-nek szüksége van az egyenesjárás biztosításához. Egyelőrea próbaidőt járjuk, amelyben meg kell mutatnunk, hogy érde-mesek vagyunk e nagy királyi család javainak teljes élveze-tére. Meg kell tehát elégednünk a királyi asztal morzsáival.Hisz' ezek jobban kielégítenek bennünket, mint a leggazda-gabb, de csak földi eledeleket nyújtó asztal.

Részeseivé leszünk továbbá Isten boldogságának. Lelkünkaddig nyugtalan, amig nem tudja a dolgok okát, főkép akellemetlenségek, nélkülözések, szenvedések jelentőségét. Istenviszont azért boldog, mert a tudás teljességét élvezi s megtudja mondani minden dolognak a legvégső s föltétlenül meg-nyugtató okát. Mihelyt tehát belépünk Isten családjába, dicső-sége a mi dicsőségünk, akarata a mi akaratunk lesz, akkormár nincs több okunk a nyugtalanságra. Boldogok vagyunk,mert meg tudjuk mondani mindennek az okát: Isten akarjaezt így, akinek atyai szeretete s minden fáradságot jutalmaznikész jósága kétségen fölül áll. A hit hajnali fényében tapoga-tózó szem látása ez, de elég ahhoz, hogy a családi köteléketfönntartó szeretet édessége elárasszon bennünket s a jutalom

252

biztosságát ígérő remény megnyugtassa, boldoggá tegye lel-künket.

A kegyelem végül kiöli belőlünk a «földi» életet és«mennyei» emberekké tesz bennünket. Mi is teszi életünketföldiessé? a) A magunk javának keresése minden más jő ésszempont háttérbetolásával, b) Az érzelmi világ perzselő napjaés az életet a hazugság minden színével bevonó és megnehezítőereje. A mennyei életben pedig nincs önzés: ott Isten mindenmindenekben. Nincs perzselő napsütés, nincs hazugság, mertmindent a Bárányból kiáradó fény világít meg. Ezt nyerjükmeg, ha Isten családjának tagjaivá leszünk. A családi össze-tartozás szerve, a szeretet, minden cselekedetünket Istenreirányítja s véget vet az önzésnek. Az istenfiúság öntudata el-oszlatja a szenvedélyek hazugságából származó homályt, afegyvertárban pedig rendelkezésünkre áll minden felszerelés,amellyel a támadást visszaverhetjük, vagy a perzselő napsugárellen védekezhetünk. Ha az alacsony földi szeretet és a ren-detlen vágyak perzselnek bennünket, megszólal bennünk acsaládi öntudat: Isten gyermekeihez, a királyfiakhoz, méltatlandolog ez. Majd pedig a malaszt vérétől duzzadó szív új erőtlök ereinkbe, a mérsékletet, amely lehűti, elnyomja az alacsonyszenvedély tüzét. Ha meg a gyűlölet akar magával ragadni,akkor megint visszatart a mindeneket szerető családatyára valótekintet s az Ő malasztjának ereje. Mikor pedig a túlságosbizakodás túlságos merész, sőt bűnös cselekedetekre ragadnabennünket, vagy a kétségbeesés gyáva meghunyászkodásra kény-szerítene s végül a harag józan megfontolásunkat venné el,akkor megint föléled bennünk a családi öntudat. Az Istenfiainak, a vértanúknak ősi kardját, a lelki erősséget adjakezünkbe, hogy gyáván meg ne hátráljunk. Az okosság gyep-lőjével tart vissza, hogy a túlságos bizakodás vagy haragveszedelembe ne vigyen bennünket. Mindez pedig megadjalelkünknek az egyensúlyt s az örökkévalóság szélcsendje ésbékéje költözik beléje. A kegyelem révén tehát urak leszünkönmagunkon s királyokként kormányozzuk érzelmeinket ésszenvedélyeinket s nem leszünk azok engedelmes szolgái, minta világ gyáva fiai.

253

Íme néhány szegényes vonás az Isten gyermekeinek éle-téből! Mert változatossá a történés és folytonos mozgás tesziezt. A legkülönfélébb helyzetekben és körülmények közt kellmegállani helyüket s megmutatniok, hogy nem méltatlanokIsten családjához és hagyományaihoz. Ezekből alakul ki azIsten országának képe, ezek vévén valósul meg Isten élete aföldön. Ámde hol van az ember, aki csak némileg is megtudná közelíteni Isten életének gazdagságát s azt a magáébanvissza tudná tükröztetni. Az egész örökkévalóság sem lenneehhez elég. Krisztus ezt megközelítette s róla csakugyan el-mondható, hogy benne az Isten, az emberekkel társalgó Istenlőn látható.1 (Post haec in terris visus est et cum hominibusconversatus est). Mi csak nyomdokaiba léphetünk, de az egyesember még megközelítőleg sem fejezheti ki magában az isteniélet ama teljességét, amely benne megjelent. Ezért alapítottaKrisztus országát társadalmi formában, hogy meg lehessenosztani a szerepeket s az egyik hitével, a másik szeretetével,a többi pedig a megszámlálhatatlan erénygyakorlat különféleformájában mutassa ki a családi hagyományban lerakódottelvekhez való ragaszkodását és nevelőerejét.

A kegyelem a földi élet elveitől és tényezőitől tisztítmeg s mennyeiekké és szentekké tesz bennünket. Ezzel papihivatást is ruház ránk, amennyiben késztet bennünket, hogyminden cselekedetünket istentiszteleti ténnyé alakítsuk. A jócsaládtag nem tesz semmit sem, ami hátrányos lehetne a családjóhírnevére, hanem minden cselekedetét úgy rendezi, hogymegfeleljen a családi hagyományok szellemének és a családfődicsőségének. Így van ez Krisztus országában is, ahol a király-fiak minden cselekedetének Istenre kell irányulnia, közvetvevagy közvetlenül az Ó dicsőségét kell szolgálnia. Ez az élet-szentség- — Krisztus országa minden tagjának személyes papiés istenszolgálata. Mily fölséges hivatás s minden földi szol-gálatot messze fölülmúló uralkodás ez! Servire Deo regnare est.

Ezt a két, királyi és papi méltóságot nyerjük Krisztus

1 Baruch 3. 8.2 II-II. Qu. 81. ». 8.

254

országában. Uralkodni magunkon és a földön — ez a hiva-tásunk. Az e világból való országban a föld és a szenvedélyekuralkodnak az embereken. Ezért nem e világból való Krisztusországa: isteni életerő csörgedez híveinek ereiben, isteni, ter-mészetfölötti cselekedetek hirdetik a családfő dicsőségét. Ámdehol van ez sokszor! Gyakran épen azok, akiknek meg kellenevalósítaniuk Isten dicsőségét, teszik ezt nevetségessé az isten-telenek és pogányok előtt. Mert elfelejtkeznek családi hagyo-mányaikról, elfelejtkeznek királyi és papi hivatásukról. S aztánmég csodálkozunk, hogy Isten keze rajtunk! Pedig előremondta és megfenyegetett bennünket. «Ha pedig elhagyjákfiai az én törvényemet s nem járnak ítéleteim utján, ha ren-deléseimet megfertőztetik és parancsaimat nem tartják, meg-látogatom vesszővel gonoszságaikat és vereségekkel az őbűneiket.»' Mert Krisztus katonái csak addig félelmetesek ésharcraképesek, amíg a kegyelem fegyverzetében járnak. Enélkülhiábavaló minden cselfogás, szervezkedés, tömörülés, felvonulásés búcsújárás. Ellenségeink nem veszik ezt komolyan, ha tudják,hogy a keresztes uniformis alatt a kegyelem fegyverzetétnélkülöző lélek van. Ezért kell odakiáltanunk minden katholikustörekvés és szervezkedés felé: nem a külső érvényesülés ésföllépés, hanem a lelkeknek az uralma a fő. Enélkül Krisztustnem tudjuk érvényre juttatni, nem tudjuk a társadalom élet-tényezőjévé tenni. Neki nem a külső hatalom kell elsősorban,hanem a lelkek átalakulása és beolvadása Isten királyi család-jába. Enélkül a másik üres, célnélküli törekvés és a legjobbsegítőtársa Krisztus országa ellenségeinek, akiknek bizonyalkalomadtán nagyon könnyű elbánni egy belső fegyverzet-nélküli hadsereggel, ha még oly számos és még oly jól ren-dezett is. Olyanok az ilyen díszkatonák, mint a Jézus nevébenördögöt űző zsidók voltak. Még az ördög sem fél tőlük sgúnyolódva mondhatja nekik: Jézust ismerem, Pált is tudom,de ti kik vagytok? És rajok ugorván, erőt vőn rajtok.2

* * *

1 88. Zsolt. 32-34.2 Apóst. Csel. 19. 15-16.

255

Isten a legnagyobb kegyelmet akkor gyakorolta, mikoraz embernek megnyitotta a házába, családjához vezető ajtót.De ebben egyúttal a legszebb tartozás lerovása csillámlik megönmagával szemben. A mindenható s végtelenül jó Isten mél-tóbb emléket nem állíthatott volna magának a földön, mintamaz élőtemplomokban, amelyekben ő maga lakik s gyermekeimutatnak be neki királyi, papi áldozatot.

5. ÖRÖKKÉTARTÓ ORSZÁG

Regnum aeternum.

VILÁGTÖRTÉNELEMBEN egy-egy országnak alig vanjelentősége. Az örökkévalóságnak szánta alapítójuk,hisz, egyik sem gondolt múló évtizedekre vagy szá-zadokra, mikor országa alapkövét lerakta, hanem a

világ végéig tartó boldogságra,. Ámde az idő erősebb szo-kott lenni a legszilárdabb épületnél is. Meghalt Atilla s veleegyütt sírbaszállt a birodalom. A hatalmas Fáraó-dinasztiákkalegyütt múlt ki Egyiptom s ma már csak az örökkétartónakelgondolt birodalom rombadőlt dicsőségét hirdetik a viszon-tagságokkal még ma is dacoló piramisok. Hol van Nagy Sándor,hol van Caesar birodalma, hol annyi megdönthetetlennek gon-dolt hatalmasság?! Nemcsak az örökkévalóság minden időtátfogó kilátótornyából, hanem a világtörténelem színpadán isjelentéktelen, pillanatig felpislanó mécsvilágnak tűnik fel azegyes országok élete: nemcsak az időt, de egymást is alig tud-ják túlélni. Annyira rájuk van nyomva a mulandóság bélyege.Ilyen-e Krisztus országa is? Eljön-e az idő, amikor ez is csaka múlté lesz s vele együtt sírbaszáll az a sok szép reményis, amelyet hozzáfűztünk az emberiség úgy földi, nvnt földöntúli életét illetőleg? A leghatározottabb nemmel kell errefelelnünk. Krisztus országa örök, amely megéri és végignézi avilág minden birodalmának pusztulását, megéri a világ végéts épen ezzel jut el fejlődésének legmagasabb fokára, ekkorlép be a megdicsőülés örökkévalóságába. Azért van ez, mertKrisztus országa nem ebből a világból való.

A földi országok mulandók, mert a föloszlás, bomlástényezőit alkotó részek gyanánt hordják magukban. Krisztusországában pedig nincs oly elem, amely a bomlás felé vinne

257

vagy pedig a bomlasztó erőknek ellenállani ne tudna. Ezértmarad meg örökké.

A földi országok sorsa gyakran fejedelmükhöz vagy afejedelmi családhoz van kötve. Ezek éleslátása, bölcseségevagy erélye fönn tudta tartani az országot évszázadokon, vagyévezredeken keresztül. Elhal a fejedelem, kihal az uralkodócsalád s a hatalmas birodalom összedől. Krisztus országa isegy uralkodóhoz van kötve. De ez nem halandó. Isten Fia sígy ugyanazon öröklét birtokosa, mint az Atya s így mintmindenek Ura, örökre kezében tartja a birodalmat, amelyetalapított. Mint ember elválhatlanul egyesülve van az örök Igé-vel s dicsőséges részese mindamaz isteni hatalomnak, amelyIsten Fiát megilleti. «Minek keresitek az élőt a halottak kö-zött!»1 Miért akarjátok Krisztust a földi mulandó királyokkalés dinasztiákkal összehasonlítani! Országában nem lehet király-válság s ennek zavarait nem használhatják ki külső és belsőellenségek országának szétrombolására. «Hatalma örök hatalom,amely el nem vétetik és országa olyan, mely el nem enyészik.-

Az országok romlását továbbá vezetőik gyöngesége ésalkalmatlansága szokta előidézni. A Szentírás jajt kiált azországra, amelynek gyermekkirálya van, ha nem is korát, debölcseségét tekintve. Az ország ellenségei szokták az ilyenhelyzetet kiaknázni. Kívül-belül nyugtalanságot támasztanak sazt a látszatot keltik föl, hogy vége mindennek. Csak arravaló ez, hogy a gyenge fejedelmet megrémítsék, kivegyékkezéből a kormánygyeplőt, rákényszerítsék oly engedékeny-ségre, amely az ország romlására vezet. A történelem kegyet-lenül szokott elbánni az ilyen fejedelmekkel, de akárhányszornem ezek a hibásak, hanem a megelőző századok, amelyek alégkört megteremtették, hogy ne a fejedelem uralkodjék orszá-gán, hanem ez rajta. Krisztusnál ez sem történhet m?g. Benneismertük föl a történelem irányítóját. Mint Isten kezébentartja az emberek akaratát, tetszése szerint igazítja azt, amintterveinek jobban megfelel. Neki, elnéző jóságának és türelmé-nek köszönhetik az emberek azt is, hogy szembeszállhatnak

1 Lásd Luk. 24. 5. 2 Dániel 7. 14.

258

vele 511., hogy országa megdöntésén fáradozhatnak. Mint embermásodrangú céloka a Világtörténelemnek s így semmi sem tör-ténhet ott, ami valamely módon nem az Ő dicsőségét szol-gálná. Nem kell tehát félnünk! Nem gyermekkirály Ő. Akiannyira keresztül látott ellenségeinek cselszövésein mint Krisztusföldi életében, aki egyetlen szóval tönkre tudta tenni ármányai-kat, az ma is éber szemmel őrködik országa fölött. A hozzáhasonló bölcs fejedelmet nem lehet félrevezetni. Azt, aki tudjaaz ellenséges törekvések értékét, ismeri gyöngéiket, nem lehetmegrémíteni. Akit nem emberi mesterek tanítottak az uralko-dásra, azt emberi cselszövények nem is ejthetik zavarba s nemvehetik el tőle a kormánypálcát. Nem találunk tehát Krisztus-ban olyan uralkodói gyöngeséget, amelyet ellenségei kihasz-nálhatnának s országa romlására fordíthatnának.

A földi hatalmasságok mulandók, mivel intézményeikkönnyen mögötte maradnak az idők követelményeinek. Mindenország egész különös körülményeknek köszönheti létét. Azeurópai államok egy része a népvándorlás zavaraiban keletke-zett. Lefoglalt magának egy darab földet s a rajta lakó népeket.Berendezkedett, összeolvasztva a maga szokásait az ott találtnépekéivel. A többé-kevésbbé nyugodt fejlődés megindultkívül-belül s amelyik ország nem tudott alkalmazkodni az idő-viszonyokhoz, hanem korhadt intézményeihez ragaszkodottakkor is, mikor azok η ár hasznavehetetleneknek bizonyultak.eltűnt, megsemmisült. Krisztus országát ez a veszedelem nemfenyegeti. Az emberiség örök szükségleteinek felel meg. Aztnyújtja, amit földi hatalomtól nem lehet várni. Alaptörvényeiazonosak az Isten mennyei országának törvényeivel. «Az égés föld elmúlhatnak, az én igéim azonban nem fognak elmúlni»1

— mondja maga Krisztus. — Nincs országában egyetlen igaz-ság vagy tőrvény sem, amely a pillanatnyi emberi szenvedé-lyeknek kedvezne, vagy rajok építene. Sőt ellenkezőleg épenezeknek elnyomása, háttérbe szorítása s így a napi értékűelvek és dolgok uralmának megsemmisítése Krisztus királysá-gának főcélja. Nem neki kell tehát alkalmazkodnia az idő-

1 Máté 24, 14.

259

viszonyokhoz, hanem ezeknek Krisztushoz. Országának alapjaisohasem lehetnek korhadtakká, mert örök, minden földi anyag-tól mentes elemekből állanak s földöntúli reménység és azörökkévalóságban kipróbált elvek pillérei támogatják épületét.Ezért csak tanulni jöhet hozzá mindenfajta kultúra s nekimagának nem kell félnie, hogy valaha avulttá lesz. Ezértmondja róla az egyházi hivatalos imádság: consumet omniarégna - fölemészt minden földi országot.' Ezek csak addigés annyiban élhetnek, amíg van bennük valami az örökkévalóelvekből és irányokból. A fejlődés lehántja róluk az időleges,a mulandó kérget. Ha volt e mögött örök, maradandó érték,akkor megtudnak újulni, ha azonban nem, akkor elpusztulnak.Krisztus országában csak örök változatlan értékek vannak.Ezt körülveszi néha a mulandóság kérge. Rátapad az emberielem szennye. De az örök értékek ellenállának: nem ezekigazodnak az időlegesek szerint, mint a földi hatalmasságoknálszokás, hanem az időlegeset emésztik meg, alakítják az örökké-való formájára. Ezzel mutatja meg Krisztus országa életerejét:tud emészteni, assimilálni. Az örök tartalom így mindig újformában jelenik meg s Krisztus országa lényeges változatlan-sága mellett mindig az örökké ifjú, örökké új alakulat benyo-mását kelti.

A föld királyai megbocsáthatatlan hibát követtek el, mikora kormányzást kiadták kezükből. Ha nevükben történik is ez sközegeik elszámolással tartoznak nekik, csak látszat ez. Nem ők,nem is a közérdek, hanem a pártok és ezek vezérei itt a tulajdon-képeni urak. Ezzel rá van nyomva országukra a mulandóság, aromlandóság pecsétje. Ahol pártok vannak, ott van a megoszlás.A megoszlott ország előbb-utóbb elpusztul. Krisztusnál ez aveszedelem sem fenyeget. Kormányzásának főcélja a lelkeküdvössége. Ezt nem adta, nem is adhatja ki kezéből. A lel-kekben csak a Szentlélek és eszköze Krisztus tudnak működni.Közelebbi eszközeik a papok, ezt a működést meg nem hiú-síthatják. Ha oly méltatlanok is mint Júdás, mégsem akadá-lyozhatják meg, hogy Krisztus ereje el ne jusson a lelkekbe.

1 Ant. i. Laud, in festő Christo Regis.

260

S ha kötelességmulasztók és csakugyan álnok kezelői Krisztusérdemeinek, mit számít ez! A kormányzó mindenütt ott van,mindent lát s így kipótolhata a hiányokat. Ha pedig béresek,csak a maguk hasznát keresik s nem Krisztust akarják adni avilágnak, törekvésük meghiúsul. Isten féltékenyen őrködik Fisdicsőségén, Krisztus pedig a lelkek buzgó keresője. Ha ideig-óráig elnézik is a garázdálkodást, a lelkek mélyére ható műkö-désükkel egyensúlyozzák a béresek mulasztásait s kipótoljáka külső vezetés hiányát. A rossz pásztorok megszámlálhatlankárokat okozhatnak Krisztus országában. Felforgató működésükazonban végeredményben csak arra jó, hogy Krisztus kor-mányzó erejére még jobban rávilágítson, amely emberi segít-ség nélkül is elvezeti híveit végső céljukhoz. Nem kell tehátfélnünk, hogy Krisztus országa a kormányzás hibái miatttönkremegy. Itt nincs kormányválság, nem bomlaszthat azanarchia. Ha ilyesmi fel is üti fejét néha s Egyháza életébennagyonis előtérbe lépnek az emberi elemek, Krisztus kormányzóitevékenysége tovább folytatódik s annál dicsőségesebben ragyogdminél jobban igyekszik azt elnyomni s felismerhetetlenné tenniaz emberi gonoszság.

A földi hatalmak mulandók és tönkremennek alattvalóikegyenetlensége miatt. Ha a békében nem tudnak megegyezni sközös akarattal a közjó megvalósításán fáradozni, akkor asorsdöntő órákban könnyű dolga van az ellenségnek. Hány-szor állott már ily sors előtt hazánk s ezeréves történeténekmegszakítását ma is az egyenetlenségnek köszönheti. Krisztusországát is kikezdte ez az egyenetlenség. Kezdettől fogva vol-tak báránybőrbe öltözött farkasok, félrevezették a hívőket sszéjjelszaggatták Krisztus tanítását. De hol vannak már azokaz egykor oly hatalmas eretnekségek (pl. az Arianismus), ame-lyek már-már tönkretették Krisztus országát. Nevüket márcsak a könyvekben találjuk, Krisztus országa pedig virágzik,így lesz ez minden egyéb törekvéssel, amely a pogányság ésmás meg nem kereszteltek oly nagy botrányára Krisztus orszá-gát száz meg száz szektára bomlott, önmagában meghasonlottországnak tünteti föl. Ezek életere e épúgy kifogy, mint atöbbieké a történelem folyamán. Arra valók, hogy Krisztus

261

kegyelemmel felvértezett hadserege tétlenül ne vesztegeljen saz Egyház fájának életereje felszívhassa s újra assimilalhassaazt, amit az emberi gonoszság elszakított ez életnedvek éltetőbefolyásától. Consumet omnia régna megemészt minden másországot.

Mérhetlenül sokat ártanak ez egyenetlenségek Krisz-tus országának, de a mulandóság bélyegét még sem nyomjákrá. Krisztus előre mondotta mindezt, figyelmeztetett a nyájátveszélyeztető farkasokra, megadta ismertetőjelüket s végülcsalhatatlanul vezető helyettest hagyott a földön, aki nemcsaknem térhet el Krisztus tanításától, hanem megítélheti, el isítélheti s Krisztus országából ki is zárhatja az egyenetlenkedőelemeket. Nem Krisztus országának tagjai tehát ezek a tévesutón járó tanítók és tanítványok, hanem Krisztus testéről le-hullt, élettelen tagok. Maga a test szeplőtelen szépségbenragyog s életerejéből újakkal pótolja ki az elvesztett tagokat.Épen ezért az egyenetlenség is csak látszólag érinti Krisztusországát. Akik annak élő tagjai, azokat a béke és szeretetköteléke fűzi össze. Az egyenetlenség azok közt vannak, akikkülső szín szerint tartoznak Krisztus országához, valóságbanazoban époly távol vannak tőle, akárcsak a pogányok. Sajná-latos megtévesztés ez az idegenekre nézve, de akik ismerikKrisztus kormányzásának törvényeit, jól tudják, hogy ezértnem Krisztus a felelős és hogy nem az Ő országában játszódikíe mindez. A tőle bármikép elszakadt tévelygők körében ha-mar jelentkezik az egyenetlenség. Még a maguk feje és ízlés"szerint összeválogatott tanokban sem tudnak megegyezni s ígya bomlás magva el van vetve közöttük. Hogy ennek hasonla-tára lenne egyenetlenség Krisztus országában, arról szó semlehet, hisz' minden kétséget és kétértelműséget kizáró módonírja elő az Egyház Krisztus tanítását. Belső bomlasztó erőktőltehát Krisztus országában nem kell félni s így ez nem viselimagán a mulandóság bélyegét. Ugyanezt kell mondanunk abún által elszakadt s Krisztussal meghasonlott tagokról is.Krisztusból, a Főből kiinduló életerő kiapadhatlan s életretudja kelteni e szegény szélütött tagokat is. A Krisztusbólkiinduló, végtelen életerő tehát elég ahhoz, hogy országa

262

meg-megújuljon s hogy sem emberi gyöngeség, sem pediggonoszság meg ne akadályozhassa az örök, kiapadhatatlanéleterő összetartó és assimiláló működését.

Ez az életerő működ,k akkor, mikor egész országok ésnépek lesznek hűtlenek Krisztushoz. Amint az egyes ember,,úgy egész népek is elveszíthetik Isten kegyelmét. Helyükbemások lépnek. Mikor itthon az eretnekség szedi áldozatait,akkor künn a missziók virágoznak s egy helyett százat kap-csolnak össze Krisztussal. S ha már itt sem lennének munkások*akkor az lép tevékenységbe, aki a köveket is Ábrahám gyer-mekeivé tudja átalakítani. Krisztus országának födicsősége abenső. Országának külső megaláztatása idejében szokott leg-inkább virágozni az életszentség, ilyenkor keresi föl a Korné-liusokat a pogányok között neki tetsző szegény embere-ket. – Országa örök, mert soha ki nem apadó életerő lakikbenne.

A földi hatalmakat végül legtöbbször a külső ellenségteszi tönkre. Krisztus országának tulajdonképen csak egy ellen-sége van, a sátán. De ez gyáva. Személyesen alig mert Krisz-tussal szembeszállni az egy kísértést talán leszámítva. Min-dig az emberekbe, vagy ezek cselekedetei mögé bujt elannyira félt Krisztustól. «Hagyj békét; mi közünk veled názá-reti Jézus! Elveszteni jöttél minket?»' --- mondta neki. Majdmeg könyörög neki, hogy ha már az emberből kiűzi, legalábba sertésekben adjon neki menedékhelyet.2 Ha ilyen gyávaa vezér, milyenek lesznek csatlósai, az emberek! Ilyen ellen-ségtől csakugyan nem kell félni. Ez nem teszi tönkre Krisztusországát. Mert hol vannak a császárok, akik egykor nyíltanvagy burkoltan üldözték Krisztus országát? Hol vannak, akikmár pontot akartak tenni az Egyház történelméhez? Még anevüket sem igen jegyezzük meg magunknak, oly kicsinyekkéváltak a történelem okfűző kapcsolataiban. Hol vannak azok,akik a tudomány buzogányával döngették Krisztus országánakkapuját? Visszapattant, de legalább is hamar elkopott még alegkeményebb ércbuzogány is. Az Egyház kapuja pedig sér-

1 Luk. 4. 33. 34.. 2 Márk. 5. 12.

263

tétlenül áll, vára meg bevehetetlen. Mily kicsinnyé lett egyRousseaun, Voltaire, Renan, meg sok más hasonló hangzásúnév s mily változatlan fényben ragyog Krisztus országának,Egyházának neve. Nem is lehet ez másként. Kőszálra vanépítve s a pokol kapui nem vehetnek rajta erőt.

Nem találunk tehát egyetlen bomlasztó erőt sem, amelyKrisztus országára a mulandóság bélyegét nyomná rá, úgymint a födi országokra. Krisztus országa örök s a mi remé-nyünk nem lesz hiábavaló.

* * *

Krisztus országa örökkévalóságának symboluma a rómaiszent Péter-templom. Ezt igazán nem a századoknak, nem isaz időnek szánták. De egy földrengés ezzel is könnyen végez-het s a hosszú évszázadok ennek alapjait is alááshatják. Össze-dőlne a symbolum, megmaradna a valóság. Az apostol öröm-kiáltása van a szent Péter-téri obeliszkre vésve: Christusvincit, Christus régnât, Christus imperat. Ez igaz maradnaakkor is, ha Róma elpusztulna s az Isten fiai mint pásztornélküli nyáj bolyonganának az üldözések közepette. MertKrisztus országa akkor is élne, mivel a Király győzött, ural-kodik és parancsol a szívekben — mindvégig. Ez a mi remé-nyünk! Krisztus nem teszi le addig királyi hatalmát, amí<;művét teljesen be nem fejezi s mindent megdicsőült állapotbannem állít az Atya elé, akitől királyi megbízatását nyerte.

6. A BÁRÁNY KÍSÉRETÉBEN

O quam gloricsum est regnum.1

ORD NAPOKAT kellett az Isten országának és polgárai-nak átélniök. A földön kevés dicsőségben, tisztelet-ben és elismerésben volt részük. Sokszor még a magaszemében is elveszítette a hívő önbecsülését, annyi

hiányt, gyarlóságot volt kényre en észrevenni, annyi gyötrelmenés szenvedésen kellett keresztülmennie. Földöntúli színezésébenakarom most, legalább néhány vonással megfesteni Krisztusországának képét.

Krisztus az istenihez hasonló hatalmat nyert mindenteremtett dolog, elsősorban az emberek fölött. Ezért a terem-tett világ másodrangú végső cél-oka, eszmei, majd valóságosirányítója – egyszóval középpontja. Isten mintegy rábíztaa világot. Krisztus (eszközi) közreműködésével akarja meg-adni ennek végső, tökéletes formáját. Az Istenember királyiműködése tehát addig tart, amíg ezt a munkát be nemfejezte és az ember s vele együtt a teremtés megdicső-ülése, végső, változatlan állapota meg nem valósul. Ekkormegszűnik az ily értelemben vett királyi, törvényhozói és kor-mányzói működés, megszűnik a közvetítés Isten és a teremt-mény között: Isten lesz minden mindenekben. Krisztus királyiméltósága megmarad ugyan csorbítatlanul, de hadvezéri éskormányzói tevékenységének helyét kizárólagosan a boldogokkoronázása fog alja el. Mert a lumen gloriae, az örök dicsőségfénye, továbbra is belőle indul ki nemcsak mint érdemszerző,hanem -— ha nem csalódom — mint eszközíleg működő cselekvőokból is, akárcsak a kegyelem egyéb műveinél -— quia ipse estcorona sanctorum omnium.-

1 Antiphon, ad Vesp i. Omnium Sanctorum, 2 U, ο

265

Megrázó erővel és szépséggel írja le ezt szent Pál apos-tol- «Azután lesz a vég, mikor az országlást Istennek és azAtyának átadja, mikor megsemmisít minden fejedelemséget,hatalmasságot és erőt. Uralkodni kell pedig neki, míg min-den ellenségét lábai alá teszi. Az utolsó ellenség pedig, kimegrontatik, a halál lesz, mert mindent az ő lábai alá vetett.Mikor pedig mondatik: minden Ő alája vettetett, kétség nél-kül értetik: azonkívül, ki neki mindent alája vetett. Miutánpedig minden alája vettetik, akkor önmaga a Fiú is alája leszvetve annak, ki mindent alája vetett, hogy az Isten legyenminden, mindenekben.»1

Ezzel megkezdődik az új Jeruzsálem élete, ami nemmás, mint a földi élet átértékelése örök javakra s így a homálymeg a földi szűk látókör titkainak megoldása.

Krisztus királysága itt a földön nagy titok volt. Csakaz élő hit vett róla tudomást. A lanyha keresztények szeme eztészre sem vette, a hitetlenség pedig nevetve értesült olyanbalga föltevésről, hogy a názáreti rabbi még most is bele akarszólni a világ sorsának intézésébe. A megvetett és királyitisztelettől megfosztott Krisztus a mennyei Jeruzsálem közép-pontja. «A városnak nincs szüksége napra, sem holdra, hogyabban világítsanak; mert az Isten fényessége világítja azt ésannak szövétneke a Bárány. Es a nemzetek annak világosságábanjárnak és a föld királyai az ő dicsőségüket és tiszteletüketabba viszik.»2 Azt, amit itt csak homályban tapogattunk és hitteltartottunk, ott meg fogjuk látni: Krisztus királyi életének ésországának földi megaláztatása és kicsinysége csak a mi boly-góink és csillagaink fényében tűnt fel ilyennek, a mennyeifényben felmagasztaltatás és dicsőség volt ez akkor is, mikormi nem ilyennek láttuk. Ennek a felismerése lesz ott egyiklegnagyobb örömünk, elismerése pedig Krisztus legnagyobbmásodrendű dicsősége. Mert ezt jelenti az Apokalypsis iméntidézett szövege: látni fogjuk, miként futottak össze az egyesember és az egész emberiség sorsának fonalai a Bárány kezé-ben. Ezért viszik a föld fejedelmei dicsőségüket a Bárány elé.

1 I. Korol. 15., 24-28. 2 Apoc-al. 21., 23-24.

266

Megoldódik továbbá Krisztus látszólagos sikertelensé-gének a titka. A földön értelmetlenül mentek el mellette atömegek. Sem tanítását nem fogták föl, sem pedig az általahirdetett javak nem tetszettek nekik. Mily gyakran kellettszárnyaszegetten kérdeznünk: csakugyan megváltotta Krisztusaz emberiséget? Hol van az eredmény? Hol vannak a népekés törzsek megszámlálhatatlan sokaságai? A feleletet megadjaaz új Jeruzsálem berendezése. «Láték nagy sereget, amelyetsenki sem számlálhatott meg, minden nemzetből és nemzet-ségből, népekből és nyelvekből a királyi szék előtt és a Bárányszíne előtt állani.«1 Krisztus a lelkek királya volt. Működé-sét emberi szemek nem vették észre. Amikor a legsikertele-nebbnek látszott tevékenysége, akkor volt a valóságban leg-eredményesebb. Még az örökkévalóság tornyából is megszám-lálhatatlannak tűnnek föl a tömegek, amelyek követik. Ezekmegcáfolják a földi ítélet pesszimisztikus színezetét, mikorpuszta jelenlétük, de még inkább boldogságíttasságuk az újéneket zengi: megváltottál bennünket véreddel.2 Krisztus halálanem volt tehát eredménytelen, ha a földi színezés ezt akartais elhitetni velünk.

A Bárány mennyei udvartartásában csak «erőszakos» embe-rek láthatók. Mindnyájan homlokukon viselik, akárcsak a Bárány,az öldöklés jelét. De nem a földi hatalmaskodás nyomai ezek.Akik csak ezt tudnák felmutatni, nem láthatók a Bárány kísérőiközött. A legerőszakosabbak, önmaguk teljes meggyőzői, aszüzek, kiváltságos helyen követik a Bárányt.' De a többiekis egyenrangú dicsőségben részesülnek, hisz könnyeiket magaaz Isten törüli le"' s ugyanabból az élet vízéből táplálkoznak,amely az Istennek és Báránynak királyi székéből fakad. ,; Pedigegykor azt gondolták, hogy ezek élete balgaság és végüktiszteletnélküli.7 Ez a különbség a földi világítás és az örökkévalóság fénye között. Ami ott ostobaság, itt múlhatatlan dicsőség.Itt tűnik ki, hogy az alázatos, igénytelen szolgálás, az Isten

1 U. o, y., 9. 5 U. o. 21., 4·2 lU o. 5., 9. 611. 0. 22.. 1.3U. o. 5.,6 7 Bölcs. 5., 4.4 U. o. 14., 4.

267

törvényei előtt való meghajlás tulajdonképen uralkodás voltmár akkor is, mikor csak szolgaság jele volt, mert a Báránnyalvaló örök uralkodást biztosított. Ilyennek mutatkozik az örökvilágosság színezésében.

Krisztus végül tökéletesen befejezte az asszimilálás művét.A földön test alakjában képzeltük el országát, melynek Ó afeje s amelyben hasonlóképen van jelen, mint a test a lélekben.Teste összetételének meg nem felelő összes elemek kiváltaka. világtörténelem folyamán úgy, hogy csakis a homo coelestis,a mennyei ember, értékei maradhattak meg ott. Az asszimilálásanalógiája szerint képzeljük ezt el. Az örökkévalóság fogalmiköre szerint pedig templomépítés ez. A téglák itt a földön a szen-vedések, megpróbáltatások tüzes kemencéjében égtek ki örök,elpusztíthatatlan anyaggá. Itt a földön is csak egy test volt,ott pedig egyetlen templom lesz. Ott Krisztus teste, itt aBárány temploma. Mert a templomot nem láttam abban, mivelannak temploma a mindenható Úristen és a Bárány.1 Minttemplomában lakott Isten az igazakban már itt a földön is. Deez csak a templomépítés, a téglák égetésének és összeillesz-tésének korszaka volt. Ott azonban már ama nagy egység-nek kialakulásáról van szó, amelyet csak a templom fogalmá-val lehet némileg értelmünkhöz közelebb juttatni. A szentekegyessége ez Istenből, az építőmesterből, a Bárányból és azisteni agyagból gyúrt s a földi szenvedések tűzkemencéjébenégetett élő téglakövekből kialakult — most még megfogha-tatlan egység — egyazon boldogság, ismeret és akarat örökélvezetében.

Ezt köszönhetjük Krisztusnak, a királynak. Aki hívenkövette itt Krisztust s eltűrte az isteni Lélek asszimiláló tevé-kenységét, kiállotta az égetőkemence tüzét, az ott is a Báránytestéhez tartozik, földi fogalmak szerint folyton kíséri mennyeidiadalútján, a túlvilági gondolkozás szerint téglaköve Istenörök templomának.

* * *

268

Krisztus királyi méltóságának feladata volt, hogy a terem-tést végső céljához vezesse s megdicsőült állapotban Istenlábához tegye. Ugyanez a feladata mindazoknak, akik a veleegyütt való uralkodásra születtek. Ezeknek is az egész világotkell szívükben hordozniok, a fölötte való uralkodással királyimivoltukat hirdetniök s Istent dicsőíteniök. Ez pedig úgy tör-ténik, ha belsejük átalakul a valóság igazi törvényeire. A ter-mészetes középpontú világ lakik bennünk, ha mindent csak atermészet törvényei szerint szemlélünk és ítélünk meg. Az ego-centrikus világot szorítjuk — egyébként nagyobb méretűnekgondolt lelkünkbe — ha mindent a magunk szempontjábólítélünk meg, rajtunk mérjük meg az igazat és jót. Szóval azthordozzuk magunkban, aminek törvényei szerint gondolko-zunk, szeretünk és érzünk. Ha tehát fölemelkedünk az én ésa természet törvényei fölé s Istennek legsajátosabb, a kinyilat-koztatásban közölt elvei szerint gondolkozunk, szeretünk ésérzünk, akkor megvalósul bennünk a theocentrikus világ. Belsőlelki gépezetünk mozgatója eszerint már nem az én, nem is atermészet törvényei, hanem magának az Alkotónak és pediga Krisztus megváltását középponti gondolattá tevő Alkotónakeszméi és törvényei az irányítóink. Mindaz tehát, ami bennünkés kívülünk történik, tehát úgy a világegyetem, mint az emberi-ség és mindmagunk története ezek szerint az egységes, min-dent átfogó elvek és törvények szerint folyik le és él bennünk,úgyhogy mi valóban az egész mindenséget hordozzuk lel-künkben, annak vagyunk nem hamis — egocentrikus nem iskisstílű — physiocentrikus, — hanem igazán tökéletes — teremtő-központi — hordozói. Ezt hozta nekünk Krisztus. Ezért kirá-lyunk. Ezzel előlegezte, hogy ugyanazt vihesse mindegyikünkszívében, mintegy intentionaliter Isten színe elé, amit egykorŐ tesz le valóságban és az örök dicsőség ruhájában Istenkirályi széke elé — az új eget és földet. Hogy Isten legyenminden-mindenekben. Ez Krisztus királyságának a célja — a föl-dön és égben, Krisztus az Alfa és Omega, a Kezdet és a Vég.

TARTALOMoldal

Előszó............................................................................................................................ 3A kiadó előszava........................................................................................................... 4

ELSŐ RÉSZ.

Kisztus királysága ünnepének jelentősége …................................................................. 5

1. Új ünnepek, a) Az Egyház élőfájának gyümölcsei, Krisztusértfolytatott küzdelmeiben aratott győzelmeinek diadalemlékei...............................7

2. JÇrisztus királysága az elvilágiasodás ellenszere. Az új ünnep azélni akaró Egyház fölkiáltása, de nem a saját sorsán való két-ségbeesés, hanem az elistentelenedett tudomány, művészet ésanyagi kultúra miatti aggodalom adja ezt szájába, ezeknekajánlja föl Krisztus éltető erejét ….................................................................. 13

3. JÇriszlus királysága a hatalmi visszaélések orvossága. A hatalomelőtt mindenki kénytelen meghajolni. Innen az eltévelyedés köny-nyűsége. Állam-isten. A törvények elvilágiasodása. A hatalomnem a tömegből, hanem Istentől származik.................................................... 19

4. JÇrisztus királysága a természetes és ternészetfölötti világ egységénekjelképe. Címerek. A természetfölötti a) csak a buta tömegnekvaló, b) nem válik benső meggyőződéssé, c) nem egyeztet-hető össze a tudással. Ezeket cáfolja az új ünnep és Krisztusszemélye, az Egyház e fönséges élő címere................................................... 24

MÁSODIK RÉSZ.

Királyképek a Szentírásból.......................................................................................... 31

1. Λ hadvezér. Κτ Apocalypsis király-képe Krisztus királyságánaktheologiaját, bírói, kormányzói és hadvezéri felszerelését mu-tatja be …........................................................................................................... 33

2. Rx es tu? Koronázási kérdés. A hivők gyávasága szorítja kiKrisztust a nyilvános életből. A magánéletből a földi javak ésa vigasztalás rendetlen szeretete és a szenvedélyek távolítják el......................... 39

270

3. Rex es tu? Szolgaformájú király. Nem ismerték föl a zsidóks ma sem ismerik el az emberek, mert hiányzik a hit, amelya szolgaforma mögött meglátná az Isten Fiát.............................................45

4. Avee Rex . Koronázás. A tömeg nem ismer tekintélyt, beszeny-nyezi vezetőinek becsületet. Ezeknek adja Krisztus a nagy-lelkűség és engedelmesség példáját................................................................. 49

5. r\ex Jttdaeorum. Krisztus a gyöngeség erejével győzött, Ezértnem tudjuk királyságát megnevezni. A kereszt a trónja, ittszerezte meg uralkodásának és gyötrelmének erejét.................................... 50

b. Tibi est Rexx? Az istenkeresők kérdése. A modern istenkere-sésnek idegmegnyugtatás, nem Krisztus kell. Az üdvösség-szomj Krisztusból indu! ki, nála végződik, belőle elégül ki....................... 62

7. Λ jó 'Pásztor. Patriarkális királyság. A földi király viszonya alatt-valóihoz rideg. Krisztusé benső, mert testvérünk, életmentőnk.Az a közjót, Krisztus mindenkinek személyes javát akarja.Az vesz alattvalóitól. Krisztus csak ad. Az igazi Krisztus-király kép ….......................................................................................................68

8. Melchizedek- Pap-királyság. Szétválásuk. Az áldozat lényege.formái. Krisztus pap és áldozat, egy személyben képviselveaz áldozati érzületet, adományt és feláldozót. A szentmise............................74

HARMADIK RÉSZ.

Krisztus királyi méltóságának jogcímei és gyakorlása …...........................................85

1. Megváltó. Érdem, mint jogcím. A földi élet nyomorúsága és rab-szolgasága a bűn katasztrófájának következménye. Ebből váltottmeg a) határozott célkitűzéssel, b) Isten megengesztelésével.c- elégtételadással, d) a természetfölötti élet tényezőinek meg-szerzésével. Az érdemi és lélektani megváltás a történelemfolyamán.......................................................................................................... 87

2. Született király. Az Igével való egyesülés koronázta királylyá. Ádámés Krisztus embertípusa. Benne született újra az emberiség.Ezért feje, királya. Királyi képességei. Az emberiség örökmécse, szövetség-jelvénye.............................................................................. 97

3. Minden nemzet és teremtmény királya. Nem szociális király. Sze-mélyénl, tanításánál fogva mindenek királya, jogai gyakorlá-sában és országa terjesztésében a fejlődés törvényéhez alkal-mazkodik. Alattvalói. Hatalmának tartalma Nem gyakorolja azidőleges dolgok fölött............................................................................................................... 106

271

4. Az Üdvösség királya. Üdvösségünk művelését Isten társadalmiformába utalta. Ez fele! meg az ember természetének. Eztkívánja meg természetfölötti célunk tiszta megőrzésének fon-tossága. A közvetítést a papság végzi. Krisztus ebbeli meg-bízatását állította és bizonyította. Nem üdvözülhet mindenkia maga fazonja szerint, hanem csak a Krisztustól rendelt esz-közökkel. Egyház és állam viszonya. Krisztus királyságánakmeghatározása és jellemzése ................................................................... 114

5. Útmutató. A törvényhozás célja. A törvény Krisztus országábanis szükséges, hogy a cél cl ne homályosodjék és hogy híveitvédje, a célravezető eszközöket megadja. Krisztus rendelke-zései a szentségekről, külső és belső cselekedeteinkről tör-vénye fölszabadít bennünket.................................................................... 130

6. Bíró. Igazságszolgáltatás nélkül nincs társadalmi rend. El kellbírálni valakinek az alattvalók tetteit a közjó szempontjából.Krisztusnak is számot kell adnunk az élet javainak kezeléséről.a kegyelem felhasználásáról. Az ítélettel kell önmagát és híveitigazolna. Krisztus igazságos bíró. Gyakorolta a hivatalt. Kér-lelhetetlen csak az utolsó napon lesz...................................................... 140

7. Az Élet könyvének szerzője. Az Elet könyve azonos a pacdesti-natióval. Gondviselés, végzet, paedestinatio. Az Elet KönyvétKrisztus írja, a) mert nélküle jót nem tehetünk, b) mert azŐ érdemeiért rendelt bennünket Isten az életre ….................................... 153

8. A világtörténelem középpontja. Isten titkainak könyvét csak aBárány nyithatja föl. Krisztus a teremtmények elsőszülötte.Isten úgy alkotta a világegyetemet, hogy kifejezze a megváltásbefejezése utáni vágyat. A Krisztusra utaltság látszik meg azegész kultúrán és történelmen. Isten és az emberek okszövése.Függelék theologusok részére.................................................................... 163

9. Kormányzó. A közös célt a kormányzás valósítja meg. Krisztuskormánypálcája a szeretet, amely mindenkit egyesít. Krisztusegész országában mindenütt jelen van. főkép hatóereje szerint,a szentségek kiszolgáltatásánál és jócselekedeteinknél …...................... 170

10. . A Szentlélek eszköze. Az isle ni ihlettség jelentősége az ural-kodásnál és a kegyelmi életben. A Szentlélek ajándékai Krisz-tusban. Ezek tették alkalmassá méltóságának gyakorlására.A Szentlélek Krisztus tanításánál és kormányzásánál. A Szent-lélek mint Krisztus ígazolója.................................................................. 185

11. A király kincstárnoka, Mária királynői méltósága Krisztus király-ságának visszfénye, A hozzá való szükségszerű viszonylat miatt

272

Krisztus minden művéből részt kér. A megváltottak elsőszü-lötte, Krisztusban mindenek szülőanyja, érdemein anyai jogonrendelkezik s közbenjárásával kiosztja azokat. Közvetítő Krisz-tus és az emberek között …...................................................................... 200

NEGYEDIK RÉSZ.

Krisztus országa................................................................................................... 209

1. Isten országa. Isten fajisága szerint Isten országa, az örök bol-dogság mint végcél miatt mennyek országa a neve. Ez a mihazánk. Nem nemzetköziség, hanem nemzetfölöttiség. Nem evilágból való alapítási és fenntartási eszközeiben.................................. 211

1. Boldogok országa. Boldogság; reményben, valóságban. A nyolcboldogság a mennyei megnyugvás előlegezése különféle for-mában. Magyarázatuk egyenkint. Gyermekké kell lennünk................. 219

3. Elégedettek országa. A földi dolgokra vonatkozólag Krisztustólirányítást várhatunk, hogyan kell velük szemben bölcsen visel-kedni. Negativ és privativ egyenlőtlen szétosztás. A munkamegszentelése, vigasztalás a negativ egyenlőtlenségek között.Krisztus nem korrigálja Istent, hanem megtanítja az embe-reketelégedettségre. A privative egyenlőtlen szétosztást elítéli,a szegénységnek adja az előnyt. Itt is megnyugtat. Gazdagszegények, szegény gazdagok. A vagyon természetjogilagmeg van terhelve a szűkölködők alapja részére......................................... 232

4. Királyok és papok- Kegyelem és igazságosság viszonya. Isten azembert életének részesévé tette, fiává fogadta. A megszentelőmalaszt. Sarkalatos erények. Életünk istentisztelet. A belsőérték nélküli keresztény fegyverkezés........................................................ 246

5 Örökkétartó ország. A földi ország a bomlás magvát magábanhordozza. Krisztusé örök, mert királya halhatatlan, törvényeiörök érvényűek, kormányzása hathatós, nincs benne egye-netlenség....................................................................................................... 256

6. A Bárány kíséretében. A halál legyőzése után új föld és új ég.A földi élet mennyei színezésben. Krisztus kísérete meg-számlálhatatlan; földi sikertelensége csak látszólagos. Kísérőia föld erőszakosai. A templom. A világegyetem lelkünkben............... 264