gödöllői szolgálat xiii. évf. 6. szám • 2004. február 19...

16
Bada Mártának kiállítása nyílt Ve- resegyházon a Váci Mihály Műve- lődési Ház Átrium Galériájában. Szép számmal érkeztek lakóhe- lyéről, Gödöllőről is a február 13- án este tartott megnyitó ünnep- ségre. A mûvelõdési ház kiállítóteremben beve- zetõként levetítették Fuszenecker Ferenc fotómûvész és Lõrincz Ferenc festõmû- vész Bada Mártáról és képeirõl készült filmjét. Már-már megrázó volt a szûksza- vú életrajz, melyet a film elején néhány pillanatra feltûnõ mûvész mondott magá- ról: „születtem 1951. március 19-én, Er- dõtarcsán, Nógrád megyében.“ Azok közé tartozik õ, akik tudják: ennyi elég. Azzal, hogy megszülettünk, valamikor, valahol, akkor, ott velünk született a sorsunk is. Bada Márta sorsa a képei, melyek kö- vetkeztek a filmen egymás után. Meg amelyek körülvettek bennünket körben a fehér falakon. Az aquarellek, az olajké- pek. Nem is láttam még korábban akva- relljét. Újabban kezdhetett foglalkozni ve- le? Vagy ellenkezõleg, ez volt a kezdet? Ez a visszafogottabb színvilág, egysze- rûbb forma, mint ami az olajképein meg- jelenik? Mindenesetre a mondanivaló ugyanaz. Táj, május, Balaton, s egy életkép is a jel- legzetes címmel: „Sürgõsök, forgósok“. Aztán befelé a terembe menet beleszédül- het a látogató az olajfestmények pompájá- ba. Megjelenik az „én szülõfalum“, a nyí- ló orgona, a cigánytelep, a sátorozás az er- dõben, a babarózsa, a gyümölcsös, s asz- szonyok, asszonyok, asszonyok, virágko- szorúval, látogatóban, tisztítóvízben, vi- gadalomban. Meg persze férfiak is, sze- mükben fájdalommal, virrasztással és álommal. Az utolsó ítélet címû kép egy- másba simuló alakjain kék rémület. „Is- ten, irgalmazz nekünk“ – mondja egy má- sik cím. „Tenger ördöge“, „Kis hableány“, „Tenger alatti világ“. Több róla szóló cikkben megírták: Bada Márta még nem látta tengert. Megfesti. Képei eljutottak már messzire. Stras- bourgba, Párizsba, Amerikába. Most Sze- keres Erzsébet textilmûvész is elmondta a kiállítást megnyitó beszédében, ki mások- kal, nála szerencsésebb életûekkel, elis- mertebbekkel képviselte már Bada Márta a távolban Magyarországot, a magyaror- szági cigány képzõmûvészetet. S arra is emlékezett, hogyan kezdõdött, hogy elje- gyezte magát a képzõmûvészettel. Még mikor a Kossuth Lajos utcában volt Gö- döllõn a mûvelõdési ház, megjelent ott egy nyolc-kilenc éves kislány. Két kis vé- kony copfjában hol piros, hol fehér sza- laggal. Remsey Iván festõmûvész, bábmû- vész foglalkozott a rajzolni, festeni vágyó gyerekekkel, fiatalokkal. Megmutatta ne- kik a madarakat, a virágokat. Azóta is ott vannak ezek tanítványai alkotásain. A Ba- da Mártáén még a csillagok is. Ha máshol nem, az alakok ránk nézõ szemében. Szinte elrendeltnek éreztem, hogy míg a megnyitó zajlott, az ablakon túl esni kezdett a hó. Mindegyik hópehely külön ragyogott az utcai lámpák fényében. Mint a csillag. N. A. Gödöllői Szolgálat Lokálpatrióta Hetilap Alapítva 1992 XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19. Terjesztői ára: 75 Ft SZÁMUNK TARTALMÁBÓL Medgyasszay László az Agrárértel- miségi találkozón ( 2. oldal) „…a nemzeti agrárkerekasztalt, amit a Magyar Demokrata Fórum, kezdeménye- zett, azért hagytuk ott, és függesztettük fel a tevékenységünket ideiglenesen, mert nem lát- juk, azokra az akut kérdésekre a megoldás le- hetõségét, vagy megoldás készséget a kor- mány részérõl, ami fontos a gazdálkodó em- ber szempontjából. Ha pedig még elvonnak az agrártácától a takarékosság jegyében, az már horror. Ez már nem is normális gondol- kodás, akkor amikor százmilliárd amúgy is törvénytelenül hiányzik.“ Beszélgetés Kresz Alberttal (3.oldal) „…megnyertem a Magyar Fotómûvészek pályázatát azzal a háborúellenes fotósoro- zatommal, amely a párizsi Biennálén is nagy sikert aratott, és nagy publicitást kapott… Érdekes egyébként, hogy az ember bizonyos dolgokért észrevétlenül is visszanyúl a gyer- mekkorába. Én a háborúban voltam kisgyer- mek, és ebbõl az „élménybõl“ a mai napig is merítek. Megdöbbent, hogy ez mennyire mé- lyen belém ivódott.“ A LumniczerAlapítvány tervei (7. oldal) „Vannak olyan kollegák, akik több évti- zedet dolgoztak el egy helyen, (esetünkben itt, Gödöllõn) és soha életükben nem kö- szönte meg nekik senki áldozatos munkáju- kat. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy ezeket az idõs orvosokat elismerjük. Ezért hoztuk létre a Lumniczer-díjat, amelyet az Orvos- napon fogunk átnyújtani, ez évben elsõ alka- lommal.“ A Gödöllői Sportalapítvány és a GEAC 12. alkalommal rendezte meg a gödöllői sportolók bálját a Szent István Egyetemen. A hagyományos eseménynek ezúttal az egyetem Al- ma Mater étterme adott otthont. A díjátadó ünnepségen köszöntötték az elmúlt évben kiemelkedő ered- ményeket elért sportolókat, a legsi- keresebb edzőt, a tizenhat év alatti bajnokokat és az egyesületek tehet- séges versenyzőit, a jövő reménysé- geit. Az Év Sportolója díjat idén – tavalyi ered- ményei alapján – Gémesi Csanád, a GEAC kardvívója érdemelte ki. Ebben a kategóriában Kerecsényi Fodor Georgina, aki szintén a GEAC kardozója, különdíjat vehetett át a tavalyi esztendõben nemzet- közi szinten elért kimagasló eredményei- ért. Az Év Edzõje kitüntetést Subert Lász- , az elõbb említett két kardozó edzõje vehette át. folytatás a 15. oldalon 12. alkalommal rendezték meg a sportbált Sikeres vívók Fotó: Balázs Gusztáv Bada Márta festőművész kiállítása Veresegyházon Csillagszemű lányok 040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 1

Upload: others

Post on 02-Aug-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

Bada Mártának kiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési Ház Átrium Galériájában.Szép számmal érkeztek lakóhe-lyéről, Gödöllőről is a február 13-án este tartott megnyitó ünnep-ségre.

A mûvelõdési ház kiállítóteremben beve-zetõként levetítették Fuszenecker Ferencfotómûvész és Lõrincz Ferenc festõmû-vész Bada Mártáról és képeirõl készültfilmjét. Már-már megrázó volt a szûksza-vú életrajz, melyet a film elején néhánypillanatra feltûnõ mûvész mondott magá-ról: „születtem 1951. március 19-én, Er-dõtarcsán, Nógrád megyében.“ Azok közétartozik õ, akik tudják: ennyi elég. Azzal,hogy megszülettünk, valamikor, valahol,akkor, ott velünk született a sorsunk is.

Bada Márta sorsa a képei, melyek kö-vetkeztek a filmen egymás után. Megamelyek körülvettek bennünket körben afehér falakon. Az aquarellek, az olajké-pek. Nem is láttam még korábban akva-relljét. Újabban kezdhetett foglalkozni ve-le? Vagy ellenkezõleg, ez volt a kezdet?Ez a visszafogottabb színvilág, egysze-rûbb forma, mint ami az olajképein meg-jelenik?

Mindenesetre a mondanivaló ugyanaz.Táj, május, Balaton, s egy életkép is a jel-legzetes címmel: „Sürgõsök, forgósok“.Aztán befelé a terembe menet beleszédül-het a látogató az olajfestmények pompájá-ba. Megjelenik az „én szülõfalum“, a nyí-ló orgona, a cigánytelep, a sátorozás az er-dõben, a babarózsa, a gyümölcsös, s asz-szonyok, asszonyok, asszonyok, virágko-szorúval, látogatóban, tisztítóvízben, vi-gadalomban. Meg persze férfiak is, sze-mükben fájdalommal, virrasztással ésálommal. Az utolsó ítélet címû kép egy-másba simuló alakjain kék rémület. „Is-ten, irgalmazz nekünk“ – mondja egy má-sik cím. „Tenger ördöge“, „Kis hableány“,„Tenger alatti világ“. Több róla szólócikkben megírták: Bada Márta még nemlátta tengert. Megfesti.

Képei eljutottak már messzire. Stras-bourgba, Párizsba, Amerikába. Most Sze-keres Erzsébet textilmûvész is elmondta akiállítást megnyitó beszédében, ki mások-kal, nála szerencsésebb életûekkel, elis-mertebbekkel képviselte már Bada Mártaa távolban Magyarországot, a magyaror-szági cigány képzõmûvészetet. S arra isemlékezett, hogyan kezdõdött, hogy elje-gyezte magát a képzõmûvészettel. Mégmikor a Kossuth Lajos utcában volt Gö-

döllõn a mûvelõdési ház, megjelent ottegy nyolc-kilenc éves kislány. Két kis vé-kony copfjában hol piros, hol fehér sza-laggal. Remsey Iván festõmûvész, bábmû-vész foglalkozott a rajzolni, festeni vágyógyerekekkel, fiatalokkal. Megmutatta ne-kik a madarakat, a virágokat. Azóta is ottvannak ezek tanítványai alkotásain. A Ba-da Mártáén még a csillagok is. Ha másholnem, az alakok ránk nézõ szemében.

Szinte elrendeltnek éreztem, hogy míga megnyitó zajlott, az ablakon túl esnikezdett a hó. Mindegyik hópehely különragyogott az utcai lámpák fényében. Minta csillag.

N. A.

Gödöllői SzolgálatLokálpatrióta Hetilap Alapítva 1992XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19. Terjesztői ára: 75 Ft

SZÁMUNK TARTALMÁBÓL

Medgyasszay László az Agrárértel-miségi találkozón ( 2. oldal)

„…a nemzeti agrárkerekasztalt, amit aMagyar Demokrata Fórum, kezdeménye-zett, azért hagytuk ott, és függesztettük fel atevékenységünket ideiglenesen, mert nem lát-juk, azokra az akut kérdésekre a megoldás le-hetõségét, vagy megoldás készséget a kor-mány részérõl, ami fontos a gazdálkodó em-ber szempontjából. Ha pedig még elvonnakaz agrártácától a takarékosság jegyében, azmár horror. Ez már nem is normális gondol-kodás, akkor amikor százmilliárd amúgy istörvénytelenül hiányzik.“

Beszélgetés Kresz Alberttal (3.oldal)„…megnyertem a Magyar Fotómûvészek

pályázatát azzal a háborúellenes fotósoro-zatommal, amely a párizsi Biennálén is nagysikert aratott, és nagy publicitást kapott…Érdekes egyébként, hogy az ember bizonyosdolgokért észrevétlenül is visszanyúl a gyer-mekkorába. Én a háborúban voltam kisgyer-mek, és ebbõl az „élménybõl“ a mai napig ismerítek. Megdöbbent, hogy ez mennyire mé-lyen belém ivódott.“

ALumniczerAlapítvány tervei (7. oldal)„Vannak olyan kollegák, akik több évti-

zedet dolgoztak el egy helyen, (esetünkbenitt, Gödöllõn) és soha életükben nem kö-szönte meg nekik senki áldozatos munkáju-kat. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy ezeketaz idõs orvosokat elismerjük. Ezért hoztuklétre a Lumniczer-díjat, amelyet az Orvos-napon fogunk átnyújtani, ez évben elsõ alka-lommal.“

A Gödöllői Sportalapítvány és aGEAC 12. alkalommal rendezte mega gödöllői sportolók bálját a SzentIstván Egyetemen. A hagyományoseseménynek ezúttal az egyetem Al-ma Mater étterme adott otthont. Adíjátadó ünnepségen köszöntöttékaz elmúlt évben kiemelkedő ered-ményeket elért sportolókat, a legsi-keresebb edzőt, a tizenhat év alattibajnokokat és az egyesületek tehet-séges versenyzőit, a jövő reménysé-geit.

Az Év Sportolója díjat idén – tavalyi ered-ményei alapján – Gémesi Csanád, aGEAC kardvívója érdemelte ki. Ebben akategóriában Kerecsényi Fodor Georgina,aki szintén a GEAC kardozója, különdíjatvehetett át a tavalyi esztendõben nemzet-közi szinten elért kimagasló eredményei-ért. Az Év Edzõje kitüntetést Subert Lász-ló, az elõbb említett két kardozó edzõjevehette át.

folytatás a 15. oldalon

12. alkalommal rendezték meg a sportbáltSikeres vívók

Fotó

: Bal

ázs

Gusz

táv

Bada Márta festőművész kiállítása Veresegyházon

Csillagszemű lányok

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 1

Page 2: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2 Gödöllői Szolgálat 2004. február 19.

Gödöllői SzolgálatLokálpatrióta hetilap. Felelõs kiadó: Magyar Önkormányzatiság Fejlesztéséért Alapítvány. Szerkeszti: a szerkesztõbizottság.

Postacím: 2101 Gödöllõ, Pf. 385. Fax: 28/410-199. Telefon: 70/272-6226. Nyomda: Szikra Lapkiadó Rt., Budapest.Terjesztés: Magyar Posta Rt., 28/420-899. ISSN 1218-2087

A Gödöllői Egyetem Volt Diákjai-nak Baráti Egyesülete és az FVMfebruár 12-én háromszáz jelentke-ző részvételével agrárértelmiségifórumot rendezett a SZIE aulájá-ban.

Az Agrárértelmiség társadalmi szerepe ésfeladatai címû tanácskozásnak az volt acélja, hogy aktivizálja a magyar agrárér-telmiség szellemi kapacitását, valamintelõsegítse azt, hogy az agrárértelmiség amegváltozott társadalmi viszonyok közöttis méltó szerepet töltsön be a termelésben,a vidékfejlesztésben és a környezetgaz-dálkodásban. A szervezõk megítélése sze-rint ugyanis a több tízezer kimûvelt szak-ember szellemi ereje, tudása ma nagyobbrészben nem ott hasznosul, ahol arra nagyszükség lenne.

Az elõadásokat tartó szakemberek sze-rint a jelenleginél több, ugyanakkor kor-szerûbb ismerettel felvértezett jól képzettmezõgazdasági szakemberre van szükségaz EU-csatlakozásból, a mezõgazdaságátalakításából adódó feladatok ellátására.A rendezvényen többek között részt vettNémeth Imre földmûvelésügyi miniszterés Medgyasszay László, a Magyar Demok-rata Fórum agrárszakértõje. Mindkettejü-ket az aktuális problémákról kérdeztük.

– Miniszter Úr! Az unióhoz régebbencsatlakozott országok is gondokkal küz-döttek a mezõgazdaság terén. Hogy látja,hogyan fogunk megbirkózni ezzel a fela-dattal?

– Természetesen ez egy új megmérette-tés, nekünk egy új rendszerhez kell csatla-kozni hiszen az unióban az egyetlen olyanágazat a mezõgazdaság, amiben közösségipolitika, szabályok, támogatás van, közöspiacszabályozás mûködik, nekünk ezeketa rendszabályokat kötelezõen ált kell ven-nünk és alkalmaznunk kell, ez egy bizo-nyos értékváltást is jelenet, hisz nekünk akörnyezõ országokkal együtt új piaci ár-rendszerhez is kell csatlakoznunk. Nyil-ván ennek az lesz a következménye, hogylesznek olyan ágazatok, amelyekben javula jövedelmezõség, már csak a támogatásokán is, és lesznek olyanok, ahol csökken-ni fog. tehát egy bizonyos szerkezetváltás-ra rákényszerülünk. Arra törekszünk,

hogy azokon az embereken, azokon a gaz-dálkodókon, akiknek a tevékenységéreesetleg nem lesz szükség az adott formá-ban, úgy segítsünk, hogy új tevékenységvégzéséhez is hozzá tudjuk õket segíteni.

– A mezõgazdaság úgy tud igazán ver-senyképes termékeket elõállítani, ha a fel-dolgozóipar hozzáteszi az õ tudományát.Most ezt a területet és a mezõgazdaságiexportot sorra érik a csapások, hiszenüzemek zárnak be, a hússzállítmányainkatnem veszik át az amerikaiak, stb. Hogyanlehet ezen a problémán segíteni?

– Egyféleképpen, meg kell felelni azok-nak az élelmiszer-higiéniai elõírásoknak,amiket az unió velünk szemben támaszt.Sajnos ez nagyon sok feladatot ró az élel-miszeriparra. Járulékos beruházásokatkell végezni, olyanokat, amelyeknek köz-vetlen értéke nem jelenik meg. Ennek ér-dekében nagyon szigorú rendszabályokatkellett bevezetni, és bizony lesznek szépszámmal olyan üzemek, amelyeknek amûködését fel kell függeszteni, és lénye-gében be is kell zárni.

– A konferencián elhangzott, hogy na-gyon sokan hagyják el a pályát. Hogy ítélimeg, milyen a magyar mezõgazdaságiképzés?

– Egyértelmûen annak tudom be, hogy arendszerváltozás után leépült a mezõgaz-daság, csökkent a megélhetési lehetõség,

és ezt nagyon sok szakember nem szíve-sen fogadta el. Ma szinte szakemberhiányvan az agrárium több területén. Ezértszükség van a képzésre, jó színvonalú amagyar agrárszakképzés. Reméljük azt,hogy egy fejlõdési pályára sikerül állítaniaz agráriumot és ennek eredményeképp aszakemberek vissza fognak térni az ága-zatba, illetve az újonnan végzettek megta-lálják a helyüket.

– A miniszter úr elõadásában nagyonoptimistán vázolta a jövõképet. Önök,hogy látják ezt? – kérdezte lapunk munka-társa Medgyasszay Lászlótól.

– A diplomások körében a legnagyobbkrízist a magyar agrárdiplomások élték áta rendszerváltozás során. Hiszen szemlé-letben is, lehetõségben is óriásit kell, hogyváltoztassanak. Én optimista vagyok álta-lában, de realista is. Akkor, amikor el-hangzik itt egy felszólalás során egyagrármérnöktõl, hogy tíz éve vállalkozik,és – bár nem szó szerint így mondta, hogyaz éhhalál küszöbén van, de rendkívül ne-héz helyzetben van – akkor nehéz opti-mistának lenni. A magyar agrárium nagyrészének a kormányzat kell, hogy adjonmegélhetési lehetõséget. Itt, ebben az au-lában tíz évvel ezelõtt alakult meg a falu-gazdászok hálózati rendszere. Találkoz-tam több falugazdásszal itt, akik azóta isezt a munkát végzik. Ez jó példa volt arra,egy piacgazdaságban, egy olyan ágazat-ban, ahol pozitív megkülönböztetést kellalkalmazni európai módon a többi nem-zetgazdasági ágazattal szemben, hogy tuda felelõs kormányzat egzisztenciát, mun-kát és értelmiségi felelõsséget követelniegy szakembertõl

– Arról hallani, hogy a kormányzati ta-karékoskodás keretében jelentõs összegetvonnak el a mezõgazdaság fejlesztésétõl.

– Tekintettel arra, hogy a szervezõk aztkérték tõlem, hogy itt ne politikai szerepetjátszunk, ezért én nem nagyon kívánok er-rõl nyilatkozni. Az tény, hogy a nemzetiagrárkerekasztalt, amit a Magyar Demok-rata Fórum, kezdeményezett, azért hagy-tuk ott, és függesztettük fel a tevékenysé-günket ideiglenesen, mert nem látjukazokra az akut kérdésekre a megoldás le-hetõségét, vagy megoldás készségét a kor-mány részérõl, ami fontos a gazdálkodóember szempontjából. Ha még elvonnakaz agrártácától a takarékosság jegyében,az már horror. Ez már nem is normálisgondolkodás. Akkor, amikor egyébként is

100 milliárd forint törvénytelenül hiány-zik.

– Az uniós csatlakozás küszöbén állunk,nagyon sok országban nagy problémát je-lentett a mezõgazdasági szférában dolgo-zóknak a csatlakozás. Hogyan látja, ná-lunk ez hogy fog lezajlani?

– Ha van az agrárértelmiségnek lehetõ-sége, és hogyha a kormány most tud le-hetõséget adni, akkor most kellene, hisz acsatlakozás kapcsán rendkívüli ismeret-anyagot kell magunkba szívni, és nemvárható el a gazdálkodótól, hogy ezt megt-egye. Itt az a tanácsadói, szolgáltatói háló-zat, a melynek magja a falugazdászat,amelyet majdnem szétvertek. Ezt bõvítenikell, igenis, erre pénzt kell fordítani. Haez a megtépázott presztizsû és nagyon sokvihart megélt agrártársadalom itt megintkapna egy lehetõséget, akkor a gazda is jóljár, mert nem egy bizniszt látó tanácsadócéget kell felkérnie, hogy segítse pályáza-ti, támogatási dolgokban. Hiszen nagyonjól tudjuk, az uniós csatlakozás után anemzeti agrárprogram kell, hogy megma-radjon, és lesz rá lehetõség az európai te-rületen is, hogy a logisztikai, szolgáltatóitevékenységet támogassa az állam.

– A megszûnõ, vagy jelentõs mértékbenvisszaszoruló ágazatok miatt van-e szük-ség ön szerint átképzésre?

– Képzésre, továbbképzésre, átképzésremindig szükség van. Kétségkívül globálismegoldást, receptet nem tudok mondaniaz ágazat gondjainak megoldására, de ahagyományos ágazatainkról nem mond-hatunk le. Ugyanakkor itt vannak a hunga-rikumok, a biotermékek. Tehát nagyonsok kis szelete van ennek az áldott magyarföldnek, amelyet ha kihasználunk, akkormegoldásokat tudunk találni. De ha az ag-rárértelmiségrõl beszélünk és a képzésrõl,nem kell aggódnia a szülõnek, ha ide adjaa gyermekét iskolába, mert kitágult a hori-zont, ma már az úgynevezett agrárbizniszcéljára képeznek hallgatókat, tehát nemcsak állattenyésztésre, növénytermesz-tésre, hanem banki mûveletek biztosí-tására, értékesítésre. Az agrárbiznisz elégtág, ennek csak egy kis része a mezõ-gazdálkodás. Ezért nyugodtan jöhetnekide tanulni, a gödöllõi egyetemre, amelylehetõvé teszi számukra az alaptevékeny-ségen túl , széles körben helyezkedjenekel. Ha így nézzük, az agráképzés, az ag-rárértelmiség szerepét, akkor a régi presz-tizsét hamar vissza tudjuk adni.

(m-ga)

Több szakembert, korszerűbb tudással

Agrárértelmiségi fórum

Medgyasszay László

Március elsejétõl parkolójegy-automatáküzemelnek a gödöllõi városközpont fizetés-köteles várakozási övezeteiben. A GödöllõiSzolgálat elõzõ számában megjelent írásszámos, az új rend szerinti parkolással kap-csolatos kérdésre választ adott; ehhez kap-csolódva az alábbiakban további tájékozta-tással szeretnénk megkönnyíteni az eliga-zodást.

Bármely, a témához fûzõdõ további kér-désre készséggel válaszolnak a VÜSZI Kht.Ügyfélszolgálati Irodájának munkatársai;hétfõtõl péntekig naponta 10 és 17.30 óraközött. Az iroda címe: Dózsa György út 12.,telefonszáma: 410-295.

A motorkerékpárok díjszabása az orszá-gos gyakorlatnak megfelelõen azonos a sze-mélygépkocsikéval, a segédmotoros kerék-

párok azonban nem tartoznak a parkolásirendelet hatálya alá, így kérjük, hogy ezek-kel ne foglalják el a parkolóhelyeket.

Fontos tudnunk, hogy aki érvényes igazol-vány nélkül veszi igénybe a mozgáskorláto-zottak számára fenntartott parkolóhelyeket,annak megváltott jegy esetén is pótdíjat kellfizetnie. Ez a kiszabás napján az alapdíj (egyórára fizetendõ díj: 120 Ft.) ötvenszerese, ötnaptári napon belül befizetve az alapdíjszázszorosa, ezen túl a kétszázötvenszerese –harminc napon túli késedelem pedig már pol-gári peres eljárást von maga után.

A parkolójegyet mindig abban a zónábanváltsuk meg, ahol megálltunk, mert a mászónában váltott jegy érvénytelen. Az ér-vénytelen jeggyel, vagy jegy nélkül vára-kozóknak az alapdíjon felül pótdíjat kell fi-

zetniük, ami a kisza-bás napján az alapdíjtízszerese, öt naponbelül befizetve a tize-nötszöröse, ezen túl ahuszonötszöröse; har-minc napon túli kése-delemnél pedig a pol-gári peres eljárás kö-vetkezik. A pótdíjakkiszabása során többfénykép készül, ami-vel dokumentálják apontos helyszínt ésidõt.

A zónán belül, ha a közelebbi parkoló-jegy-automata mûködésével esetleg vala-milyen átmeneti probléma adódik, termé-szetesen lehet jegyet váltani a távolabbi au-tomatánál. A jegyet vagy bérletet a szélvédõmögött, jól láthatóan kell elhelyezni.

A parkolási rend kialakítása során fi-gyelembe vettük a Budapesten és számos

más, hazai városban megvalósított parkoló-jegy-automatás rendszer mûködésébõl adó-dó tapasztalatokat. A pótdíjak aránya és azezekkel kapcsolatos eljárás mindenütt ha-sonló. A parkolójegy-automatás rendszermindenütt bevált, jól mûködik – bízhatunkabban, hogy Gödöllõn is így lesz.

Vüszi Kht.

További tájékoztatás a parkolásról

Jegyváltás csak zónán belül

A Petőfi utcában...

Fotó

: Tat

ár A

ttila

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 2

Page 3: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 3

Kérjük, támogassák lapunkat, hogy minden héten eljuttathassukÖnökhöz a legfontosabb híreket!

Támogatói telefonszámunk: 81/400-040A hívás díja 99 Ft + 25 % áfa + kapcsolási díj.

Támogatásukat köszönjük: a Gödöllői Szolgálat munkatársai

KedvesOlvasóink!

Textilművésznek indult, de korán rá-ébredt a fotózás az, amelyben iga-zán kiteljesedhet. A nemzetközi si-kerek nem csábították külföldre, ittmaradt Gödöllőn, itt rendezi kiállítá-sainak ősbemutatóit. Fotói újságok,könyvek lapjairól köszönnek vissza,s ismertetik meg a világgal többekközött városunk szépségeit is.

– Fotómûvészként lett híres, pedig eredetilegegy más mûvészeti ágban indult el. Meséljenegy kicsit a kezdetekrõl!

– Én 1962-ben végeztem a Magyar Ipar-mûvészeti Fõiskolán – amely ma már egye-tem – és textiltervezést tanultam. Lényegé-ben itt kezdtem el fotózni, mivel így a terve-zési munka egyes fázisait leegyszerûsíthet-tem. A fõiskolán több osztálytársamnak amunkáját is fotóztam, és ez számomra jó le-hetõség volt, mivel a szobrászat terén forma-tanulmányokra, a festészet terén pedig szín-tanulmányokra adott lehetõséget. A tanulmá-nyaim befejeztével dolgoztam is a hazai tex-tiliparban, de amikor kineveztek osztályve-zetõnek, felmondtam, és kilenc hónapig ke-restem az utat, hogy merre tovább.

– Ez akkoriban nem volt kockázatmentesdolog, hiszen ha jól számoljuk, ez a hatvanasévekben volt…

– Valóban nem volt az, de volt egy mentõ-övem, mégpedig az, hogy tagja voltam aMûvészeti Alapnak. Ez késõbb valóbanmegmentett, mivel egy igazoltatás alkalmá-val nem sikerült megúsznom, hogy be ne vi-gyenek a rendõrök. Akkoriban, ha valakineknem volt munkahelye, az közveszélyes mun-

kakerülõnek számított. Ekkor azonban mármegnyertem a Magyar Fotómûvészek pályá-zatát azzal a háborúellenes fotósorozatom-mal, amely a párizsi Biennálén is nagy sikertaratott, és nagy publicitást kapott. Ez vég-képp eldöntötte a sorsomat.

– Mit kellett letenni az asztalra ahhoz,hogy jóformán ismeretlen fiatal fotómûvész-ként kijusson Párizsba?

– Mint mondtam, ez egy háborúellenesképsorozat volt, amelynek a témáját az aszétlõtt tûzfal adta, amelyre akkoriban a szo-bám ablaka nézett. Érdekes egyébként, hogyaz ember bizonyos dolgokért észrevétlenül isvisszanyúl a gyermekkorába. Én a háború-ban voltam kisgyermek, és ebbõl az „él-ménybõl“ a mai napig is merítek. Meg-döbbent, hogy ez mennyire mélyen belémivódott.

– Közben eltelt a kilenc hónap, és új terü-leten próbált szerencsét.

– Még 1965-öt írtunk, amikor az IfjúságiMagazinnál elhelyezkedtem, mint fotóripor-ter. Ez a lap rendkívül nyitott volt, ígylehetõségem volt rá, hogy a számomra meg-határozó francia újhullámot kövessem. En-nek az volt a lényege, hogy az addig meg-szokott díszlet környezet helyett valóságoshelyszíneken, utcákon, tereken, tömegbenkészültek a felvételek. Az IM különlegeshelyzetben volt. Mi voltunk az egyetlen ifjú-ságnak szóló, magazinosított folyóirat a vas-függönyön belül. Ez persze nem azt jelen-tette, hogy nálunk nem mûködött a cenzúra,de az olló, sokkal tágabb volt, mint más la-pok esetében. Mi persze nem foglalkoztunkpolitikával, és a témaválasztás is olyan volt,

hogy ne érintsen nagyon aktuális kérdéseket.Röviden, akik akkor voltak fiatalok, jól tud-ják, az IM akkor fogalom volt.

– Mikor jött Gödöllõre?– Régen, 1967-ben költöztem ide, de mi-

vel nagyon sokat dolgoztam, az elsõ évekbennem nagyon volt kapcsolatom a helybéliek-kel. Hat évig itt „gyüttmentnek“ számítot-tam. A fordulat akkor következett be, amikormegismerkedtem Remsey Jenõ bácsival.Hozzá, haláláig tartó barátság fûzött. Én vol-tam az egyetlen ember, akinek megengedte,hogy munka közben fotózza. Azután, ahogyteltek az évek, megismertem az itt élõ nagy-

szerû embereket, Hegedûs Laci bácsit,aki mérnök volt, és mûgyûjtõ, (ma aVárosi Múzeumban látható az anyagá-nak egy része), Kampis Antalt, aki márszintén nincs közöttünk, Ottó Ferenczeneszerzõt és még sorolhatnám.

– Közben teltek az évek és létrehoztaa Duflex Fotográfiai Stúdiót.

– A Duflexet 1991-tõl 1998 nyaráigvezettem, de ekkor lemondtam nemcsak a vezetésrõl, hanem a tagságról is.Ekkor már nem azonos módon gondol-kodtunk arról, milyen úton is kellenejárnia a csapatnak. Amikor kiváltam,akkor kezdõdött a közös munka Fusze-necker Ferenccel és Lõrinc Ferenccel.Ez volt a kezdete a G5 alkotó csoport-nak. Ma már többen dolgozunk együtt,mint az alapító ötök, van közöttünkszociográfus, néprajzos, van madár- éstermészetfotósunk. Most úgy látom,kezdünk vonzók lenni a szakma szá-mára. Mi nem vagyunk egyesület, ben-nünket kizárólag a közös munka, és akiállításokon való közös részvétel ér-dekel.

– Aki ilyen magas színvonalon dol-gozik, az inkább magányos harcos?

– Szeretek csapatban dolgozni, példáulabban, a kollégáimból létrejött falukutatócsoportban, amely 18 fõbõl áll, és amelybenfaluszociográfiával foglalkozunk. Az elnép-telenedõ falvakat fotózzuk, és évek óta meg-jelentetjük albumban. Szándékunk, hogy fel-hívjuk a figyelmet ezekre a kis falvakra, aholaz elzártság, a munkalehetõség hiánya miattnagy az elvándorlás. Bízunk benne, hogy akiállításainkkal és az évente megjelenõ kö-zös könyvünkkel sikerül a reflektorfénytezekre a településekre irányítani, és ez segít-het ennek a folyamatnak a megállításában.

Brindzik

Beszélgetés Kresz Albert fotóművésszel

Mindig új utakat keres

Kresz Albert

Fotó

: Tót

h Jó

zsef

A magyar kultúrát Nagy-Britanniá-ban bemutató program keretében2004. március 3-án a Gödöllői Mű-vésztelepről nyílik kiállítás a skóciaiGlasgowban. A mintegy fél éven áttartó Magyar Magic – Hungary in Fo-cus című programot a Nemzeti Kul-turális Örökség Minisztériuma és aBogyay Katalin vezette Londoni Ma-gyar Kulturális Központ szervezi. Amagyar arany- és ezüstkincset, Gulá-csy, Csontváry, Lesznai Anna, KádárBéla, Scheiber Hugó művészetét be-mutató kiállítások és változatos ze-nei programok, koncertek mellett aGödöllői Művésztelep alkotásai kép-viselik a magyar kultúrát az EgyesültKirályságban.

A 2004. március 4-tõl március 27-ig tartókiállítás címe: Nõk a gödöllõi mûvészte-lepen / Women at the Gödöllõ Artists' Co-lony. A 125 éve született Kriesch Lauraemlékére. A kurátori teendõket KeserüKatalin, Õriné Nagy Cecília és KatonaSzabó Erzsébet látja el, a kiállítás meg-szervezésére pedig a Gödöllõi Városi Mú-zeumot kérte fel a Londoni Magyar Kultu-rális Központ. Keserü Katalin koncepció-ja alapján a kiállítás azt kívánja bemutat-

ni, hogyan változott meg a nõkrõl kiala-kult hagyományos kép a Gödöllõi Mû-vésztelepen. Körösfõi-Kriesch Aladár ésNagy Sándor alkotásain a 19. századi hõ-

sök helyett hõsnõk jelennek meg, a világés önmaguk megismerésére törekvõ nõa-lakok, akik maguk is alkotók, és akiket aférfiak – eltérõen a „végzet asszonya“ ko-

rabeli kultuszától – társnak tekintet-tek. Ebben az életközösségben, amia mûvésztelepi közösség alapját je-lentette, felértékelõdött a hagyomá-nyos nõi tevékenység, minden olyanmunka, ami az otthonnal volt kap-csolatos, mûvészi jelentõségetnyert. A paraszti életmód felfedezé-se és mintának tekintése is befolyá-solta ezt a szemléletet.

A kiállítás bemutatja a hagyományosnõi kép megváltozását a mûvésztelepen,a nõmûvészek (Undi Mariska, Undi Car-la, Kriesch Laura, Frey Vilma) tevé-kenységét, a nõi munkán alapult szövõ-mûhely mûködését, tágabbra tekintveazokat az építészeti és belsõépítészeti tö-rekvéseket is, melyek az életközösségekotthonát voltak hivatva megteremteni.

A mûtárgyakat Õriné Nagy Cecíliagyûjtötte össze a Magyar Nemzeti Ga-léria, Iparmûvészeti Múzeum, GödöllõiVárosi Múzeum, váci Tragor IgnácMúzeum gyûjteményébõl és magántu-lajdonosok anyagából. A mûtárgylis-tában szerepel Körösfõi-Kriesch Ala-dár Ego sum via, veritas et vita, Lili-

omok, Boldogság címû képe, a szövõmûhelylegszebb termékei: a Kassandra, Sasok a hõssírja felett vagy Nagy Sándor Kettõs arcképe,Attila lakomája címû kartonja.

Nõk a gödöllõi mûvésztelepen régen ésma. A kiállítás nemcsak a 20. század elejimûvészteleprõl szól, hanem magába fog-lalja azt a mai iparmûvészekbõl álló alko-tóközösséget is, amelyik öt éve mûködikGödöllõn, az egykori mûvésztelep utcájá-ban a várostól kapott alkotóházban. Ez azelsõ alkalom, hogy a régi és az új mûvész-telep együtt jelenik meg kiállításon. Kato-na Szabó Erzsébet a kortárs nõmûvészekalkotásaiból állított össze egy válogatást.

A kiállításnak a Glasgow School of ArtMcIntosh Gallery ad helyet. A 20. századelején Glasgowban is mûködött egy mû-vésztelep, ami családiasságában a gödöl-lõire emlékeztetett. A McIntosh Galériamûemlék épületében képzõmûvészeti fõ-iskola mûködik, átriumában rendszeresentartanak kiállításokat.

A március 3-án nyíló kiállítást KeserüKatalin és Õriné Nagy Cecília építi fel, amegnyitón Gaálné dr. Merva Mária igaz-gató képviseli a Gödöllõi Városi Múzeu-mot. Keserü Katalin elõadást is tart a gö-döllõi mûvészteleprõl.

A múlt század elsõ éveiben Európáthozták a betelepülõ mûvészek Gödöllõre,angol, francia, német, lengyel, orosz, finnkortársaikkal lélegeztek együtt, hasonlómûvészeti és életmódbeli elképzeléseketvallottak és valósítottak meg. A mûvekenkeresztül ismét párbeszéd indul Glasgowés Gödöllõ között.

G.M.M.

A Gödöllői Művésztelep Glasgowban

A végzet asszonyai

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 3

Page 4: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19.4 Gödöllői Szolgálat

A Chopin zeneiskola programajánlataHANGVERSENYEK, RENDEZVÉNYEK:

Február 20. péntek 18.00Egykori növendékeink hangversenye

Az Erkel Ferenc Általános Iskola 50 éves és a Frédéric Chopin Zeneiskola 30 éves ju-bileuma alkalmából

Február 27. péntek 18.00Kamaraest - közremûködnek: Klacsmann Zsófia, Gyumbier Tímea és Szarvady Bar-

bara, a Szegedi Egyetem Zenemûvészeti Konzervatóriumának hallgatói

Február 28. szombat - 29. vasárnapII. Országos Gitárzenekari Fesztivál

Március 2. kedd 17.30A vonós tanszak kamarazenei hangversenye

Március 3. szerda 17.30A fúvós tanszak hangversenye

Március 5. péntek 18.00Dr. Farkas Iván zenetörténeti elõadása

Március 6. szombat 11.00Simonova Jaroszlava és Láng Gabriella növendékeinek hangversenye (cselló, zongora)

Tisztelt Támogatóink! Kedves szülõk és zenebarátok!Kérjük, segítsék továbbra is a zeneiskola tevékenységét és városunk zenei életének szí-

nesebbé tételét személyi jövedelemadójuk 1 %-ának felajánlásával!A Continuo-Gödöllõ Alapítvány adószáma: 18665044-1-13

KirándulásA Városi Nyugdíjasok Egyesülete

kirándulást szervez.

Úticél:Opatija, Icici, Pula, Trieszt

Idõpont: 2004. jún. 7-11. Részletes prog-ram és elõleg befizetésefebruár 25-én 16 órától

a mûvelõdési központ 12-es termében.

FelhívásÉrtesítjük azokat a letelepedési engedély-

lyel rendelkezõ személyeket, akik

2001. január 1-je után

kaptak igazolványt a BM Állampolgársá-gi Hivatal Bevándorlási Igazgatóságától,

hogy

2004. február 1-jétõl 30 napon belül

jelentkezni kell a 9/2004. (I. 31.) Korm.rendelet értelmében a lakóhelyük szerintiPolgármesteri Hivatal Népességnyilván-tartójánál nyilvántartásba vételük miatt.

Kérjük, a bejelentkezéshez hozzákmagukkal:

– letelepedési engedélyt,– a lakcím változást igazoló betétlapot

(ha történt lakcímváltozás),– születési-, nõknél (ha férjes) házassági

anyakönyvi kivonatot.

A nyilvántartásba vétel után postaikézbesítéssel „Lakcímet igazoló hatóságibizonyítványt“ kapnak, és ezután az Ok-

mányirodában kellszemélyazonosító igazolványt igényelni.

Amennyiben 30 napon belül nem sikerüla bejelentkezést teljesíteni, erre 30 nap el-

teltével is lehetõség van.

Gödöllõ, 2004. február 6.

Homa Ibolya sk.Lakosságszolgálati Iroda

MeghívóAz Egyetemi Nyugdíjas Klub

február 20-án, 13.30-kor

a Kisrektoriban tartja összejövetelét.Dr. Lencsés György tanár úr „Vallások

szülõföldjén“ címmel tart elõadást.

Volt egyszer egy vadnyugat… Illet-ve, van. A híres westernfilmben avasút térhódítása véget vet a régivilágnak, az életüket korábban lo-vak nyergében töltő legények im-már a vasútépítkezésen sürögnek-forognak.

Azonban máig maradt még elég helyAmerikában a lovasoknak is. Az Egy vadmusztáng megszelídítése címû könyvszerzõje is hivatásos cowboy, kizárólaglovakkal és marhákkal foglalkozott, miótaaz eszét tudja. Jól kiismerte a lovak ter-mészetét, új módszereket vezetett be a ke-zessé tételükben, s az ennek során szerzetttapasztalatait osztja meg az olvasókkal.Mindenekelõtt tiszteletben tartja az álla-tok szabad akaratát. Bebizonyítja, hogylassan közelítve hozzájuk, fokról fokrabarátkozva velük többet érhet el náluk azember, mint erõszakkal.

A már nemzedékek óta szabadon, csa-patban élõ vadlovak, a musztángok ismegszelídíthetõk. Nem kell õket befogni,hanem inkább csak becserkészni, s nemsok idõ múltán önként csatlakoznak azemberhez. Monty Roberts, a tapasztalt,

már nem fiatalcowboy módsze-rének akkora híreterjedt, hogy aBBS is filmet ké-szített egy akció-járól. Elõadásaira, bemutatóira tódulnakAmerikában a szakmabeliek és a csupánkíváncsiskodók egyaránt.

A könyvben a Shy Boy, vagyis FélénkFiú nevet kapott musztáng meghódításátírja le részletesen. A munkának szinteminden mozzanatát fotón is láthatjuk,gyönyörû lovasfotók tömege illusztrálja akötetet. Sokan azt se tudtuk, voltak-e ere-detileg, az európai hódítók megjelenéseelõtt lovak Amerikában. Az õslakosokat,az indiánokat számos filmben láthattuklóháton rohamozni. Aztán meg itt vannaka vadlovak, a musztángok csapatai. Mostarról is kimerítõ felvilágosítást kapunk,mi is a helyzet Amerika lovaival. Hogyanváltozott ott a helyzetük az évszázadoksorán ezeknek a gyönyörû állatoknak,melyek igazi társai az embernek. Külö-nösen ha megbecsülésben részesülnek tõ-le.

- nád -

Monty Roberts: Egy vad musztáng megszelídítése

Ló és lovasa

www.famakonyv.hu

Tisztelt Támoga-tóink,

Kedves Olvasók!

Mint sok más egyesület ésalapítvány, így a

Gödöllõi Szolgálatotkiadó és mûködtetõ

Magyar Önkormányza-tiság Fejlesztéséért

Alapítványis várja segítõ szándékúemberek támogatását.

Kérjük, hogy amennyibenlehetõségük van rá,személyi jövedele-

madójuk 1 %-val támo-gassák az alapítványt, sígy a Gödöllõi Szolgála-

tot! Köszönjük!Adószám: 18101962-1-13

1 százalékA Gödöllõi Lovas Sport és

Hagyományõrzõ Közhasznú Egyesület

ezúton szeretne köszönetet mondani

mindazoknak, akik adójuk 1 %-át

egyesületünk részére felajánlották. Az

adományt a hátrányos helyzetû gödöllõi

általános iskolások gyógylovagoltatására,

a lovassport és a lovaglás megszeret-

tetésére fordítjuk. Elõre is köszönjük, ha

idén is gondolnak ránk adójuk 1 %-val.

Adószám: 18683277-1-13

50 évesaz Erkel iskola!

Az Erkel Ferenc Általános Iskolanevelõtestülete

Öreg diák-találkozótszervez, melyre szeretettel meghívja

minden volt tanítványát.Helyszín: Erkel Ferenc Általános Iskola

Idõpont: 2004. március 26. 17-20 ó

Programok: volt diákjaink mûsora,nosztalgia-beszélgetés és vetítés, stb.Szívesen várjuk mûsorszámaikat, saját

mûalkotásaikat, fényképeket, relikviákat.

Részvételi szándékukat kérjük jelezzékelõre a 28/513-024-ös telefonszámon agazdasági irodán 2004. március 16-ig.

MeghívóA Török Ignác Szabadegyetem soron

következõ elõadása

február 20-án, pénteken 14.30-kor

lesz a gimnázium 35-ös számú tanter-mében, I. em.

Vendégünk: Vécsy Nagy Zoltánmûvészettörténész

Elõadásának címe: egy kiállítás képei(erdélyi festõink)

Szemléltetés: DVD-n és videón.

Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 4

Page 5: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 5

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 5

Page 6: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19.6 Gödöllői Szolgálat

Megkezdődött az parlament tavasziülésszaka. Az első napon napirendelőtt kér szót dr. Gémesi György, kör-zetünk országgyűlési képviselője.

„Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Ház!A közel kettõ esztendõ kormányzása ered-

ményeképpen mára már világossá vált, hogy azország gazdasági állapota egyre nehezebb és ki-látástalanabb helyzetet jelent mindannyiunkszámára. A Magyar Demokrata Fórumtól so-sem állt távol, hogy ilyen helyzetben felvesseminél többször az összefogás szükségességét,és kezdeményezze azoknak a fórumoknak amegalakítását, ahol lehetõvé válik egyfajta kö-zös munkálkodás a válságos helyzetben lévõágazatok tekintetében. Ilyen volt az MDF általkezdeményezett nemzeti agrárkerekasztal ösz-szehívása is, amit sajnálatos módon fel kellettfüggeszteni, mert a kormány nem volt hajlandófoglalkozni aktuális agrárpolitikai kérdésekkel.A gazdák mai tüntetése egyértelmûen bizonyít-ja azt, hogy nem bújhat ki a kormány a fele-lõsség alól, és mielõbb választ kell adjon, azágazatot érintõ idõszerû kérdésekre. A MagyarDemokrata Fórum továbbra is nyitott arra, hogya szükséges nemzeti összefogásban kezdemé-nyezõ és partner legyen.

Ezt a gondolkodásmódot törte meg az el-múlt héten az a Teleki Pál szoborállítása körülkialakult, megítélésünk szerint provokált vita,ami megdöbbentõ alulinformáltság és tömeg-hisztéria-keltés talaján keletkezett. Mert ugye,Nagy Imre történelmi jelentõségét sem életé-bõl egy kiragadott példa alapján ítéljük meg.Mint ismeretes, beszolgáltatási miniszterségeideje alatt padlások ezreit söpörték le, ami

számtalan család tragédiáját okozta. NEM! Õttörténelmi tettei hitelesítik elõttünk, hiszenszembefordult az elnyomó diktatúrával és éle-tét áldozta az ország függetlenségéért és sza-badságáért. 1989. június 16-ai újratemetéseegyfajta össznemzeti megbékélést szimboli-zált. Így voltunk mi sokan Gödöllõn ezzel1991. április 3-án, amikor is Antall József mi-niszterelnök, Göncz Árpád köztársasági el-nök, valamint Szabad György, az Országgyû-lés akkori elnöke együttesen emlékeztek éskoszorúztak Teleki Pál halálának ötvenévesévfordulója alkalmából sírjánál. Annál a sír-nál, amit évtizedeken keresztül nem volt aján-lott látogatni. Ennek ellenére ezen a síronmindig volt virág, felnõttek és fiatalok ezreizarándokoltak minden esztendõben ide. Gö-döllõn Teleki Pál Egyesület alakult, amelynekcélja a néhai miniszterelnök emlékének ápo-lása volt. A Millenniumi év tiszteletére azegyesület kezdeményezésére széles társadal-mi összefogással Gödöllõn állítottuk fel az el-sõ köztéri Teleki-szobrot. Késõbb örömmelnyugtáztuk, hogy 1999-ben Göncz Árpád fõ-védnöksége alatt Teleki Pál történelmi emlék-bizottság alakult számos közismert személy-iség, történészek, egyetemi tanárok, mûvé-szek részvételével. Úgy tûnt, ez esetben iskörvonalazódik egy nemzeti közmegegyezésTeleki Pál történelmi megítélését illetõen. Bi-zonyíték erre az is, hogy a bizottság által kez-deményezett köztéri szobor felállítását a teljesegyetértés jegyében a fõváros kulturális, vala-mint városképvédelmi bizottsága egyhan-gúlag támogatta. Ezek után megdöbbentõ,hogy Demszky Gábor fõpolgármester meg-változtatva korábbi álláspontját, bejelentette,

hogy felfüggesztia szobor állításáravonatkozó en-g e d é l y e z é s ieljárást és azt

javasolja a Teleki Emlékbizottságnak, hogyvonja vissza a Teleki-szobor felállításáravonatkozó kérelmét.

Tisztelt Elnök Asszony, Tisztelt Ház! Tele-ki Pál miniszterelnök amellett, hogy geográfi-ai és geopolitikai tudományos munkájávalnemzetközi tekintélyt vívott ki, a magyarcserkészmozgalom megalapításának megha-tározó alakja volt, rendkívül nehéz történelmihelyzetben vezette az országot, a legtöbbettette, életét áldozta fel hazájáért.

Tisztelt Kormánypárti Képviselõtársaim!Önök, akik ebben a házban többször elmond-ták a megbékélés politikájának szükségessé-gét, hogyan értékelik az MSZP-SZDSZ veze-tésû fõvárosi önkormányzat elsõ emberének etárgyban hozott döntését? Önök szerint kinekáll érdekében egy közel 14 esztendeje nyug-vópontra került kérdésben újra álvitát provo-kálni és ezzel az országot érintõ aktuális, sok-szor tragikusnak ítélt helyzetrõl elterelni a fi-gyelmet? Önök szerint miért csak most, né-hány héttel a szoborállítás elõtt jutott eszükbeaz érintetteknek ilyen döntést hozni? Ki és mi-lyen vitát akar lefolytatni ebben az országban?Önök szerint az ország jelenlegi vezetõ poli-tikusainak történelmi megítélése életük melyikszakaszában végzett tevékenységük alapjántörténik majd? Úgy tûnik, a fenti kérdésekrenincsenek egyértelmû és világos válaszok!

A Magyar Demokrata Fórum mint eddig,továbbra is elutasítja a történelmi tények ha-mis színben való feltüntetését, és felszólítja akormányt, hogy határolódjon el a Teleki Pál-szobor felállítását ürügyként méltatlanul fel-használó, a magyar társadalmat megosztó tö-rekvésektõl!

Parlamenti tudósítás

A Teleki-szobor mellett Az Erdélyi Vándor Székelyek Köre

nagy szeretettel meghív mindenkit

2004. február 28-án, 20 órakor

a

FARSANGI

DISZNÓTOROS

BÁLBA,

az

ERKEL FERENC

ÁLTALÁNOS ISKOLA

sporttermébe (Szabadság út 18.)

Vacsora (elõrerendelés): 1300 Ft/fõ.

Báli részvételi díj: 1500 Ft/fõ

Nyugdíjasoknak és 14 éven aluli

gyermekeknek

50 % kedvezmény!

Azok a résztvevõk, akik a saját népvise-

letükben jelennek meg 20 % ked-

vezményben részesülnek!

ZENE-TÁNC-TOMBOLA

Tel: 20/385-3029 vagy 28/411-293

Kasza Ilona

Meghívó

A Gödöllői Rendőrkapitányság feb-ruár 16-án tartotta szokásos évér-tékelő beszámolóját a Polgármes-teri Hivatal földszinti nagytermé-ben. Az előadáson Papp Györgykapitányságvezető részletes és át-fogó képet festett a testület 2003-as tevékenységéről (következő,február 26-i számunkban errőlrészletesen is beszámolunk).

A rendezvény szünetében Papp Györggyelbeszélgettünk.

– Milyennek ítéli meg a Gödöllõi Ren-dõrkapitánysághoz tartozó településekközbiztonsági helyzetét?

– Bátran kijelenthetem, hogy az ország,illetve a megye átlagát meghaladóan jó aközbiztonság az illetékességi területün-kön. Ezzel kapcsolatban egy-két dolgotkiemelve elmondhatjuk: az elmúlt évben akorábbiakhoz képest erõsen csökkent azismertté vált bûncselekmények száma ésörvendetes, hogy a betöréses lopásokszámszerûsége is erõsen visszaesett.

– Nemrégiben a gödöllõi OTP-fiókot ismegpróbálták kirabolni. Az ügyben példa-mutatóan jártak el a gödöllõi rendõrök.Más területen is tapasztalható hasonlóhozzáállás?

– Igen, feltétlenül. A rablási ügyeknél –ami az emberölés után a társadalomra leg-veszélyesebb bûncselekmény fajta – isigen jó a felderítettség. Ez mutatkozottmeg a helyi OTP elleni rablásnál is, ami-kor embereinknek még a helyszínen sike-rült az illetõt elfogniuk.

– Sok problémát okoz a lakásbetörés ésaz autólopás. Itt milyenek a mutatók?

– A lakásbetörések száma is csökkent,viszont azt el kell mondanom, hogy mû-ködik Gödöllõn egy hengerzártörést alkal-mazó csoport, melyet hosszú ideje nem si-került teljes mértékben felderítenünk. Egyrészüket már igen, de mindig jönnek újak.A csoport fõleg a lakótelepeken „dolgo-zik“, itt az lenne a kívánatos, ha bizton-ságtechikai téren elõrelépés történne, il-letve ha a szomszédok jobban figyelnénekegymásra. Sok eset így is megelõzhetõ.

– Milyen kapcsolatban vannak a pol-gárõr csoportokkal?

– A területünkön több polgárõrség ismûködik. Városunkban a Gödöllõi Polgár-õr Egyesülettel nagyon jó az együttmû-ködésünk, nagyban segítik a munkánkat.

– A közlekedés problematikája milyenfeladatokat ad a rendõrségnek?

– A balesetek számát és súlyosságát te-kintve sajnos nem jó a helyzet, emelkedésvolt tapasztalható a tavalyi évben. Azon-ban el kell mondani, hogy mi rendõri térenmindent megtettünk és megteszünk azért,hogy javítsunk a helyzeten, de sajnos útja-ink zsúfoltsága, útjaink szerkezete, azegyes gépjármûvek minõsége és a közle-kedési morál színvonala csak ront ezen.Amíg ezeken a területeken nincs változás,addig ezt a negatív folyamatot nagyon ne-héz lesz megállítani.

– Vannak-e baleseti gócpontok Gödöl-lõn és környékén?

– Nincsenek gócpontok. Nagyon elszór-tak a balesetek, okai nagyon különbözõ té-nyezõkre vezethetõk vissza. Ez pedig mégjobban megnehezíti a megelõzést.

– A gödöllõi kapitányságnak milyen akapcsolata az önkormányzattal?

– A 2003-as csúcsteljesítményt a külsõszervezetek és támogatók nékül nem tud-tuk volna elérni. Ebben nagy segítségetnyújtottak az önkormányzatok, melyekkelnapi kapcsolatban vagyunk, hisz a közösmunka nagyobb eredményességet hozhat.

*SZEM-SZOMSZÉDOK EGYMÁSÉRT

MOZGALOM

A SZEM-mozgalomról még kevesenhallottak, pedig nem újkeletû dolog. Mirõlis van szó? Tulajdonképpen nagyon egy-szerû dolog. Szinte mindenki részt veszbenne, tudtán kívül is, amikor kinéz az ab-lakon vagy a kertet ápolva megkérdez va-lakit, akit még nem látott arra járni, hogykit keres.

Apró, mindennapos cselekedetek, ame-lyek a kisebb településeken mindennapo-sak, hiszen az ott lakók ismerik egymást,feltûnik, ha idegen jár arra. Errõl lehet szóegy-egy város, nagyobb település, lakó-telep esetében is, ha az egymás közelébenlakók veszik a fáradtságot és szóba állnaka szomszédokkal a cél érdekében. A célaz, hogy egymás dolgainak, ingatlanánakfigyelése, szokatlan dolgok észlelése ré-vén a lakók kis közössége megelõzze a be-töréseket, bûncselekményeket. Ha valaholösszefog 6-10 lakó, akik rálátnak egymásházára, telkére, autójára, kicserélik egy-mással telefonszámaikat, lakcímüket, ak-kor nagy valószínûséggel egyikük, vagytöbben közülük könnyebben, hamarabbészreveszik a betörési kísérleteket, rongá-lásokat, stb.

A mozgalom számíthat a polgárõrségtámogatására is. Ilyen csoportokban jó havan egy-két személy, aki rendszeresentartja a kapcsolatot a polgárõrséggel.

Akik úgy gondolják, hogy utcájukbanszerveznének ilyen csoportot, azok kér-jük, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Gö-döllõi Polgárõr Egyesülettel. Tel.: 20/946-6185.

A Gödöllõi Rendõrkapitányság eljárástfolytat lopás, orgazdaság és számítástech-nikai rendszer és adatok elleni bûncselek-mény megalapozott gyanúja miatt. K. Má-té erdõkertesi lakos feljelentést tett isme-retlen tettes ellen, aki a gödöllõi autóbuszpályaudvaron kölcsönkérte Sony-Ericssonmobiltelefonját, majd elszaladt vele. A lo-pással okozott kár 30 ezer forint. A nyo-mozás során megállapítást nyert, hogy B.Géza héthalmi lakos még a lopás napjáneladta ismerõsének, B. Tamás gödöllõi la-kosnak a telefont, aki nem tudta használni,mivel más mobilszolgáltató ügyfele volt.A telefon kikódolását Gödöllõ központ-jában lévõ használt mobiltelefonok adás-vételével foglalkozó üzletben végezték elkétezer forintért. Az üzletben tartott ház-kutatás során lefoglalásra kerültek mobil-telefonok kártyafüggetlenítéséhez szüksé-ges eszközök, kábelek, valamint egy note-book, mely ezeket a programokat tartal-mazza. Az üzlet tulajdonosai szintén gö-döllõi lakosok, akiknek gyanúsítottkéntifelelõsségre vonása folyamatban van. Abûncselekménnyel okozott kár megtérült.

-ch-

Rendőrségi hírek

Eredményes tavalyi esztendő

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 6

Page 7: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

A háztartás veszélyes üzem, a balesetek több-sége otthonunkban történik. Kifejezetten ve-szélyeztetettek gyermekeink, pedig a balese-tek nagy része elkerülhetõ lenne.

Mégis hogyan? Tekintettel arra, hogy agyermekek kifogyhatatlan ötlettárral rendel-keznek, számos óvintézkedést kell megvalósí-tanunk, ezzel törekednünk kell otthonunk biz-tonságának növelésére.

– A vegyszereket, gyógyszereket jól záródóüvegben magasan tároljuk! Gondoljunk arra,hogy a biztonsági gyerekzárat a gyógyszeresüvegeinken sokszor csak gyermekeink tudjákkinyitni!

– A tûzhely, kályha, kandalló mind rendkí-vül izgalmas és egyúttal balesetveszélyes he-lyek lakásunkban. Ne hagyjuk a gyufát elöl!

Forró fûtõtestet védõráccsal lássunk el!– Minden konnektort zárjunk le védõdugó-

val, és annak kihúzóját tegyük olyan helyre,ahol a gyermek nem fér hozzá!

– Elektromos készüléket ne hagyjunk hoz-záférhetõ helyen, és ne hagyjuk az elektromoshálózatra kapcsolva!

– A lépcsõn legyen korlát, és minden szin-ten kiskapu!

– Az üvegajtók nagyon sok súlyos vágásisérülést okoznak, ezért helyes teleajtót beépí-teni, illetve a gyermek magasságában vastagbiztonsági üveggel ellátni.

– Kerti szerszámokat gyermekünk egyedül,felügyelet nélkül ne használjon, de ezeknél isfokozottan figyeljünk arra, hogy az elektro-mos berendezéseket (pl. fûnyíró, fûrész) sohane hagyjuk ott úgy, hogy nem áramtalanítjuk!

– A kerékpározás kedvelt sport. Az útonvaló biztonságos közlekedésre, a jelzõtáblákraaz úton lévõ jelekre, helyes irányjelzésre megkell tanítani minden gyermeket! Lássuk elõket fényvisszaverõ csíkokkal, helyzetjelzõlámpákkal! Feltétlenül hordjanak bukósisa-kot!

– Minden gyermeknek meg kell tanulniúszni!

Egyet nem szabad elfelejtenünk: a szülõpéldamutató magatartásának döntõ szerepevan a gyermek viselkedésmintáinak kialaku-lásában.

Ezek a figyelmeztetések számtalan esetbenelhangzanak a médiában, sokan úgy érzik„már a könyökükön jön ki“. Mégis mindenévben gyermekek tucatjai szenvednek súlyossérüléseket és vannak, akik életüket vesztik,mert a fentieket figyelmen kívül hagyta kör-nyezetük!

dr. Kiss Éva

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 7

Orvosi ügyelet18-08 óra között, illetve hétvégén.Telefon: 410-451

Gyógyszertári ügyelet:február 16-23.: Kígyó patikaGábor Áron u. 3. Tel.: 430-069február 24.-március 1.: EgyetemEgyetem tér 1. Tel.: 420-243, 432-878

Temetkezési ügyeletM. Szabó és Társai Kegyeleti Bt.Gödöllõ, Dózsa Gy. út 38. Tel.:28/410-302, mobil: 20/937-6375(0-24-ig hívható).

Állatorvosi ügyeletdr. Bodó Szilárd. Gödöllõ, Kos-suth L. u. 39. Tel.: 30/962-2205

Ügyeletek

Recept

Tejszínes, mustároscsirkemell

Hozzávalók:3 nagyobb csirkemell kifilézve,1 fej

vöröshagyma,1 db paprika (elmarad-hat), 2-3 evõkanál olaj, 2-3 ek mustár(ízlés szerint), 3 dl tejszín, 1 ek liszt,1-2 dl víz, só, bors, majoranna – ízlésszerint.

Elkészítés:A kockára vágott hagymát és papri-

kát olajon megpirítjuk, majd hozzáad-juk a csíkokra vágott csirkemellet. Aztis megpirítjuk, fûszerezzük, felöntjükvízzel, és lefedve puhára pároljuk.Hozzáadjuk a mustárt, és a liszttel el-kevert tejszínt. Összeforraljuk, fõttburgonyával vagy párolt rizzsel tálal-juk.

Jó étvágyat!

A Gödöllõi Városi Televíziómûsora

kedden és pénteken 18 órától.

Híradó:Benne: beszámoló a SZIE-n

megrendezett agrárértelmiségitalálkozóról

A hét verse

A hely szelleme, közéletibeszélgetés a Gödöllõ Városi

Könyvtár és InformációsKözpontban

Köszönjük mindazoknak, akikdrága halottunk,

Füle Zoltán

elhunyta alkalmából részvétüketnyilvánították és utolsó útjára

elkísérték.a gyászoló család

Nagyszabású terveket készített azidei esztendőre a Dr. LumniczerSándor Alapítvány. Bár az alapít-vány tovább folytatja az eddigi tá-mogatói tevékenységet, a jövőbenaktívan részt kíván venni a külön-böző megelőző programokban. Atevékenységi kör bővítésének ré-sze lesz az a kezdeményezés is,amelynek eredményeként az idénelőször adják majd át a Lumniczer-díjat.

– A Lumniczer alapítvány eddig is rendkí-vül sokat hallatott magáról, hiszen bete-gek kezeléséhez, egészségügyi intézmé-nyek eszközbeszerzéséhez rendszeresennyújtottak támogatást. Miért tartottákfontosnak, hogy más területeken is kive-gyék a részüket a munkából? – kérdeztükdr. Makra Csabát, az alapítvány kuratóri-umának elnökét.

– Az egészségügy csaknem minden te-rületén elkél a segítség. Alapítványunkhelyzete most megengedi azt, hogy bõvít-sük azt a területet, ahol tevékenykedünk.Manapság nagyon sok szó esik a megelõ-zés fontosságáról és egyre nagyobb hang-súlyt helyeznek rá az egészségügyi dolgo-zók is. A felvilágosítás, az idõben történõszûrõvizsgálatok elvégzése életeket ment-het. Az elmúlt években már hazánkban isegyre nagyobb hangsúlyt helyeznek aszakemberek az emlõrák szûrésére, mivelezen a területen sajnos nagyon sok a meg-betegedés. Szerencsére, ma már az eseteknagy részében, amputáció nélkül is gyó-

gyítható az elváltozás, de ennek az a felté-tele, hogy azt minél hamarabb felfedez-zék. Úgy gondoltuk, hogy ennek a szûrõ-programnak a gödöllõi megvalósításáttûzzük ki célul. Terveink szerint a nyárvégéig bonyolítanánk le. A másik kezde-ményezésünk elsõsorban a „szakmának“szól. Vannak olyan kollegák, akik több év-tizedet dolgoztak el egy helyen (esetünk-ben itt, Gödöllõn ) és soha életükben nemköszönte meg nekik senki áldozatos mun-kájukat. Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogyezeket az idõs orvosokat elismerjük. Ezérthoztuk létre a Lumniczer-díjat, amelyet azOrvosnapon fogunk átnyújtani, ez évbenelsõ alkalommal, s melyet a polgármesterés a kuratórium elnöke ad majd át.

– Kik kaphatják meg ezt a kitüntetõdíjat?

– A Lumniczer-díj évente egy alkalom-mal adományozható annak az élõ sze-mélynek, aki orvosi gyógyító és megelõzõtevékenységét magas szakmai színvona-lon végezte, kiemelkedõ közéleti tevé-kenységet fejtett ki, példamutató etikaimagatartást tanúsított.

– El lehet-e árulni, hogy pontosan miveljár ez a díj?

– Egy oklevelet és pénzjutalmat vehetát a kitüntetett. Egyelõre nem tudom meg-mondani, hogy mennyi pénzzel jár majd,mivel ezt az adományok banki kamataibólfedezzük. Leszögezem, csak a kamatok-ból, adományt erre a célra nem haszná-lunk fel. Az igazi álmunk az, hogy ez azösszeg kifejezze egy életmû megbecsü-lését.

– Ki tehet javaslatot a díjazott szemé-lyére?

– Bárki, de csak Gödöllõn praktizáltvagy praktizáló orvost lehet jelölni. Hogyki veheti majd át a díjat, arról a kuratóriu-munk dönt,

– Sok jelöltjük van?– Nem sok. Sõt, elárulom, nem is biz-

tos, hogy minden évben lesz Lumniczer-díj, mivel kevesen vannak azok, akikmegfelelnek a feltételeknek. Sok kitûnõorvos dolgozik városunkban, de kevesenvannak, akik évtizedeken keresztül itt te-vékenykedtek. Ráadásul sok kitûnõ orvo-sunk már nincs közöttünk. Ezért is hatá-roztuk el, hogy egy emlékfalat létesítünk arendelõintézben, ahol egy-egy emléktáb-lával emlékeznénk rájuk.

– Lesz helye a pénznek…– Igen, nagyon sok helye van. Az elmúlt

évben is sokfelé költöttünk. Elmondha-tom, hogy alapítványunk történetében re-kord összeget osztottunk szét különbözõcélokra. Több mint harminc gödöllõi csa-lád részesült támogatásunkban, mintegykétmillió forint értékben, amelyet gyógy-kezelésre és gyógyszervásárlásra fordít-hattak. Szomorú, hogy a támogatott kör-ben nagyon sok a fiatal, a gyermek. A kü-lönbözõ intézmények eszközállományá-nak beszerzésére is több mint egymillióforintot fordítottunk tavaly. Most is folya-matosan érkeznek a támogatási igények.Ezért is köszönjük mindenkinek aki támo-gat bennünket, mert minden fillérnek he-lye van.

K.J.

Támogatás, megelőzés, díj alapítás a Lumniczer Alapítvány programjában

Minden fillérnek helye van

Az orvos szemével

Balesetek megelőzéseFelhívás

Gödöllõ Város Cigány Kisebbségi Önkor-mányzatának elnöke, Balogh Gyula fel-

hívja minden leány, kismama, hölgyfigyelmét, hogyfebruár 15-tõl

alakformáló, karcsúsító torna indul aGödöllõi Cigány Kisebbségi Önkor-

mányzat hivatali helyiségében (Gödöllõ,Petõfi tér 8.)

13-18 éves korig 1 óra 300 Ft. Mindenhétfõn és szerdán: 15-16, 16-17 óráigfitnesz-zsírégetõ torna (gerinckímélõ,

izületerõsítõ).18 éves kortól, minden testalkatú hölgy-nek, kismamának 1 óra 400 Ft. Mindenhétfõn és szerdán: 17.30-19, 19.30-21

óráig mélyizom karcsúsító torna, gerinc-kímélõ, izületkímélõ-erõsítõ, izomlazító

torna).Kortól, testalkattól függetlenül 1 hónap

alatt garantált fogyás!Ezúton is szeretnénk hozzájárulni min-den, nem csak cigány származású leány,

hölgy, kismama jobb közérzetének,egészségesebb életmódjának javításához!

Karcsúbb alak, jobb közérzet!A rendszeres szakszerû gyakorlatok

elvégzésével csökkenthetõk, megszûnte-thetõk a gerinc- és izületi fájdalmak!Várunk minden kedves érdeklõdõt!

Érdeklõdni lehet személyesen a helyszí-nen, illetve telefonon: Berki Tünde Paló-ma szakképzett fittnes oktató (20) 236-

2412; Balogh Gyula elnök (30) 240-4297;Kubatov János 420-411

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 7

Page 8: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19.8 Gödöllői Szolgálat

Érdeklõdni: Pintér Zoltán 20/350-8592, Karaszi Pál 30/318-7255.

Küldjön egy SMS-t a 90/635-005 számra,így Ön is hozzájárulhat ahhoz, hogy minéltöbb rászoruló állattársunkat menthessükmeg! Az így beérkezett adományokat hete-dik állatotthonunk létrehozásához és alapít-ványunk mûködtetéséhez fogjuk felhasznál-ni. Egy SMS küldésével Ön 375 Ft-tal járulhozzá a Herman Ottó Állat- és Természetvé-dõ Egyesület mûködéséhez. Az SMS-ado-mányokat kizárólag a Westel hálózatán ke-resztül tudjuk fogadni. Az SMS-küldés díja400 Ft+áfa.

HEROSZ, VÜSZI

Vigyél haza!

„Mázli“2 éves, dalma-ta keverékszukaÉ r d e k l ő d n i :20/911-8643

8 hóna-pos akitakeverékkan

Kérjük, segítsen adója 1 %-ával!Adószám: 19816016-1-41

Bankszámla: 11707024-20156213

2 éves malamut kan

6 évesn é m e tv i z s l akeverékkan

A városi közterület-felügyelet Gödöllõ te-rületérõl rendszeresen elszállíttatja azüzemképtelen jármûveket.

Ezév január 21-én a Zrínyi utcából egyPolski Fiatot, a Szt. István térrõl egy Tra-bantot szállíttattak el.

A jármûvekrõl érdeklõdni a közterület-felügyeletnél a 420-411-es, vagy a 414-849-es telefonszámon lehet.

Ha az elszállítás napjától számított 3hónapon belül a tulajdonos nem jelentke-zik a jármûért, akkor azt értékesítik. A tá-rolás a tulajdonos költségére és veszélyé-re történik.

Tájékoztató KözleményÉrtesítem Tisztelt Ügyfeleinket, hogy

2004. február 20-án (pénteken)

továbbképzés miatt Gödöllõ városPolgármesteri Hivatala

zárva lesz,a Lakosságszolgálati Irodán

(Okmányirodán) nem lesz ügyfélfogadás.

dr. Nánási Évacímzetes főjegyző

1 éveskeverékkan

Még anno, az egyik rádióadóban rendszere-sen hallgattam a „Nap kérdésének“ tituláltmûsorszámot, amelyben általában gyerekekkérdeztek igen aranyos dolgot, amin mi, földihalandó felnõttek jót derültünk. Egyik ilyenkérdés az volt: „Hogyan isznak a halak?“

A mûsorvezetõk jót nevettek ezen is, pe-dig ha tudták volna az igazságot, akkor rájöt-tek volna, hogy valójában a fagyi vissza-nyalt. Ugyanis a halak tényleg isznak. Noha– annak ellenére, hogy víz veszi körül õket –ez nem egészen problémamentes náluk. Atengeri halak vérében az oldott sók tömény-sége kisebb, mint az õket körülvevõ víz sókoncentrációja. Az ozmózis miatt állandóanvizet veszítenek, ezért inniuk kell. Az édes-vízi halaknál éppen fordítva van. Testük ál-landóan vizet vesz fel, ezért a kipukkadáshelyett inkább a víz kiválasztását preferál-ják.

Korábbi akvarisztikai cikkünkben szó voltmár a légzésrõl. A halak az orrnyíláson ke-resztül nem végzik e mûveletet, de a szaglás-ra használják. Az orr elülsõ részén található2-4 nyílás a szaglórendszerhez kapcsolódik,így a feromonok észlelésében, az ívási terü-let és a táplálék megkeresésében segíti gaz-dáikat. (Ne csodálkozzunk tehát, ha finnyá-sak is lehetnek a halaink…)

Mozgásukat az úszók segítségével végzik.Az úszók sugarakból állnak, amelyek szö-

vetekbe ágyazódnak és kis izmok segítségé-vel összehajlíthatók, vagy kiterjeszthetõk.

A farok alatti és hátúszók a halak kormá-nya. Olyan precíz „szerkezetekrõl“ van szó,amelyekkel képesek a függõleges helyzetmegtartására is. A farokúszó (farok) viszielõre leginkább a halat, ez adja a fõ meghaj-tást, tehát ez fogható fel a motornak. A hul-lámszerû mozgások sorozatában izmok fej-lesztik ezt az energiát.

Néhány hal a hátoldalán kis úszót hor-doz, a zsírúszót, amelynek egyelõre nemtudni pontosan, mi a szerepe. A tökéletesmozgásra, a manõverezésre szolgálnak apáros úszók. Ezek a mellúszók, amelyek akopoltyúfedõk után találhatóak, valamint ahasúszók, amelyek pedig a farok elõtt van-nak. Ezen képletek felelnek meg az emlõ-sök végtagjainak. A mellúszók a forgómozgást, a fékezést, a víz mozgatását, snem utolsó sorban a táplálék akvárium al-járól való kimozdítását hivatottak szolgál-ni. A hasúszók leginkább a hidroplánraemlékeztetnek.

Ezek természetesen nem csak az akváriu-mi halaknál vannak így. Ha még ezek utánsem vettük el kedvüket a pecázástól, hát ak-kor gyõzzön a jobbik. Elvégre tényleg kétfé-le ember van: aki megeszi, és aki csodálja ahalakat.

dr. Varga Ferenc (KoVaVet Bt.)

Állati dolgok

A halak életműködése (3.)A hirtelen tavaszodást követõen szaka-szosan visszatérõ téli idõjárás következ-tében át kellett ütemeznünk az elõre ter-vezett munkákat. Az elmúlt héten kétnapon is végeznünk kellett a hóelta-karítást és a csúszásmentesítést, de ami-kor az idõjárás lehetõvé tette (így hét-végén is), folytattuk a stabilizált földutakgréderezését és az aszfaltozott utak ká-tyútlanítását.

A héten a Blaháné úton, a Lázár Vilmosutcában és a Perczel Mór utcában dolgo-zott a földgyalu. Mart aszfalttal kátyúz-tunk a Brassó utcában, az Eperjes utcá-ban, a Szent Gellért utcában és a Kölcseyutcában; hideg aszfalttal kátyúztunk aHonvéd utcában, a Tessedik utcában, aBatthyány utcában, a Klapka utcában és aTavasz utcában.

Folytatódik az illegális szemétlerakófelszámolása Máriabesnyõn és eltávolít-juk a szemetet az Erzsébet park mellettiterületekrõl.

A jövõ héten a parkolójegy-automatákelhelyezése és a környezõ burkolat kiala-

kítása a legjelentõsebb feladatunk. Az út-ellenõrzések alapján folytatjuk a kátyú-zást, és tovább végezzük az illegálisan le-rakott hulladék eltávolítását a Nagyváradutca és a József Attila utca térségében. Azidõjárás függvényében végezzük az utak-ra belógó ágak eltávolítását és a parkok,virágágyások elõkészítését a tavaszra.

Vüszi Kht.

Mit tervez, mit végez a Városüzemeltetés?

Parkolójegy-automaták

HirdetményA Kalória Kht. értékesíti leselejtezett

konyhai eszközeit az alábbiak szerint: 1 db1200 literes hûtõszekrény ára: 20 000 Ft

(megtekinthetõ: a Madách I. szak-középiskola konyháján)

1 db 400 literes Grönland hûtõszekrényára: 15 000 Ft

(megtekinthetõ: a Török I. Gimnáziumkonyháján)

1 db 200 literes gázüst ára: 15 000 Ft(megtekinthetõ: elõzetes egyeztetés után-

Tel: 423-426- Dózsa Gy. úti raktárban.

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 8

Page 9: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 9

A 4. szám rejtvényének megfejtése:„Minek búsul a legény magába / Mégfészket rak a veréb a hajába / Járd a táncotszaporán forogva / Nem rak fészket a veréba hajadba“

Az Fáma könyvesbolt 1000 forintoskönyvutalványát nyerték:

Cseri Andrea, Kazinczy krt. 28.; Pálinkás

Jenõné, Egyetem tér 3/a.; Péter Istvánné,Erzsébet krt. 11; Mezei Józsefné, Szõlõ u. 12.

A Városi Filmszínház 1 évre szóló kedvez-ményekre jogosító klubkártyáját nyerték: Nagy Zoltánné, Erzsébet krt. 6.; Veres And-

rea, Kossuth L. u. 41.

Beszámoló a rendkívüli képviselő-testületi ülésről

Beszélgetés dr. Michalik Lászlóval

Kiállítások Gödöllőn

Három életet menthet egy véradó

Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat,hogy következő lapszámunk

február 26-án jelenik meg.

Jövő heti számunk tartalmából

Előzetes

Donászi Magda: HóvirágÓRA-

MÛVESNEKLÁNGOL

MAGASABB

SZINT

VOLTLATINUL:

GEMINIUGYAN! ZÉRÓ

KIEJTETT

BETÛ 4NÉMÁN

SÚG!

2ENGEM

ANGOLUL

HANGTALAN

EST!

MAGOT

SZÓRJ!

MENNYISÉGET

MEGHATÁROZNI

FÉLIG! AMERÍCIUMAZONOS

BETÛK

BEC.

FERENC

GYORSAN

RÁNGATTAMNÉVELÕ

NEHÉZSÉGI

GYORSULÁSJÓD

FÉLTI!KÖZÉPEN

TIÉD!

MORZEHANGKEVERT

IGE!

INDIÁN

TÖRZS

NAGYON

SOVÁNYFÉLNE! CSÜCSÜL

ERÕS SZAG

DEHOGY!

CÉGFORMA TANESZKÖZ ÉS

BÉKÉS …

(SZÍNÉSZNÕ)

ÉPÜLET

RÉSZE FORD.GRAMM

EME

OZMIUM

HARCIAS

NÕNYÚJT

GRAVITÁCIÓ

RÖV.

VÉRFAKTORMUTATÓ-

SZÓOKULOK

PINGÁLD!DUPLÁN:

VÁROS

JÓ SZÍNE

LESZ

SZOVJET

RÁDIÓMÁRKA

MOTÍVUM

TRÉFÁS

TETT

LÓFAJTA

RÓMAI 50

NÉMA SÍP! HIDROGÉN FORMÁLÓDIK

ÁRNYALATAIN NÁTRIUM RÓMAI 1

TOLTA

RÉGIESEN

TEHÁT?

HASONLÓ

GÖRÖGÜL

TALMI

KNOCK OUT

OXIGÉN

NULLA NITROGÉNKÉNHODU … REA LÉTEZIK

ROSSZ

TOJÁSOK!

ELÕKELÕKRE

JELLEMZÕ

ÜGYELETES„A”

MARÓ ANYAG

TANULÓ

VEZETÕ

NORVÉG

AUTÓJEL

HANGOS-

KODIK,

FORDÍTVA

JUTTAT

RÉGIESEN

NAPSZAK

AZONOS

BETÛK

SPANYOL,

TÖRÖK

AUTÓJEL

JÁROM

A TÁNCOT

5

VÍZEN

ELTÁVOZÓ

3TÉLI

CSAPADÉK

POSZT

Á

RÓMAI 5OLASZ

AUTÓJELEzen a héten ismét kettő, a felsőok-tatási témakörhöz kapacsolódó kér-dést elemzünk, a nyílt napot és azelőkészítőt.

Kezdjük rögtön a nyílt nappal. Azoknak,akik még nem vettek részt ilyen eseményen,röviden leírnám, hogyan is kell mindezt el-képzelni. Általában minden egyetem vagyfõiskola tart a saját intézményében éventeegy vagy kettõ ilyen napot, ahol az iskoláravonatkozó speciális feltételeket ismertetik.Ezután gyakran bemutatják az épületet, hogymit és hol találunk, ha majd egyszer azon fa-lak közt fogunk tanulni. Ezeken a napokonfölajánlják, hogy beszélgethetünk már ott ta-nuló diákokkal, akik természetesen csak jótés szépet mondanak az iskoláról. Azonbanne legyünk naívak! Ezek az intézmények ab-ból mûködnek, hogy ún. fejkvótát kapnak,azaz, ha nem tudnak megfelelõ mennyiségûdiákot elcsábítani, az egész intézmény tönk-remehet.

A másik fajta nyílt nap, az országos nyíltnap. Ezeket általában egy felvételivel foglal-kozó szervezet (FISZ, DFT, stb.) rendezi,ahová a legtöbb esetben neves elõadókathívnak meg. Ezeken a rendezvényeken álta-lánosságokat mondanak el a felvételivelkapcsolatban, mit és hová és meddig kell fel-adni, hogy érvényesen lehessen a felvéte-lizni. Aki ilyen rendezvényre készül, számít-son arra, hogy egy kb. 400 ember befogadó-képességû terembe 500-600 embert zsúfol-nak be, és sûrûn fogják ajánlani azt, hogy je-lentkezzünk elõkészítõre.

Itt elérkeztünk a következõ témánkhoz.

Tudni kell, hogy egy ilyen elõkészítõ megle-hetõsen borsos árú, több ezer forintos kia-dást jelent. Hogyan is kell elképzelni egyilyen tanfolyamot? Igazából semmi különösés meglepõ nincs benne. Aki intenzív tanfo-lyamra jelentkezik, annak heti egy délelõttjevagy délutánja ezzel telik. Az ember beülegy iskolapadba és tanul, jegyzetel és figyel,mint ahogy azt már ismerjük. Ne várja senkiazt, hogy attól, hogy egy ilyen kurzusra jár,biztosan felveszik. Errõl szó sincs! Ugyan-úgy kell tanulni, ugyanúgy kell készülni,csak esetleg a motiváció jobb, s könnyebbrábírnia magát a diáknak, hogy készüljön,hiszen sokan gondolkodhatnak úgy, hogy„ha már egyszer kifizettem ennyi pénzt azelõkészítõre, akkor tanulni is fogok rá“. Az adiák, aki pedig ún. levelezõ kurzusra jelent-kezett, heti vagy havi rendszerességgel kapegy csomagot, amit meg kell tanulnia és akövetkezõ csomaggal érkezõ tesztet megkell oldania. Általánosságban elmondható,hogy mind az intenzív, mind a levelezõ kur-zusokon, az adott tantárgyat tanító egyetemivagy fõiskolai tanár vagy tanársegéd tartjaaz órákat vagy javítja a dolgozatokat, tehátezeken igazából le tudja magát a diák mérni,hogy jelen pillanatban mennyire felkészültaz adott tantárgyból.

Végezetül még annyit, hogy minden diákjól fontolja meg, hová adja be a jelentkezésilapját, és mielõtt választ, beszéljen olyanemberekkel, akik az adott szakra járnak éssemmiképpen se egy nyílt nap alapján ítélje-nek.

divizs&dzsoly

Ecce iuventus – íme az ifjúság!

Tanulni a diáknak kell

Február 22.: Nemzetközi Anya-nyelvi Nap. Arra voltunk kíváncsi-ak, a megkérdezettek hogyan lát-ják a magyar nyelv helyzetét?

S z é n á s iS z i l v i a ,e g y e t e m ihallgató:

– Azt gon-dolom, hogynagyon sokangol szótá t v e t t ü n k ,egyre többenhasználják as z l e n g e t .

Egyre kevesebben olvasnak értéket képvi-selõ írásokat. Sajnos, a nyelvhelyességhasználata is sokat romlott.

Nagy Atil-la, könyvke-reskedõ:

– Vélemé-nyem szerint amagyar nyelvsokkal maga-sabb szintenkellene, hogylegyen. A ma-gyar nyelv ki-lóg az indoeu-

rópai nyelvcsaládból és titkokat hordoz.

Aki ezeket a titkokat keresi, menjen a ra-gozásokhoz, keresse meg a szógyököket.Aki rájön ennek a játéknak a lényegére, azráébred a magyarság lelkének és elmé-jének azon titkaira, aminek a csodájára járugyan a világ, de a mélységét csak a nyelvismerõi tudhatják.

Guba La-jos, igaz-gató he-lyettes, Tö-rök IgnácG i m n á z i -um:

– Nem lá-tom túl jó-nak a ma-gyar nyelvj e l e n l e g ih e l y z e t é t .

Fontosnak tartanám azt, amit a szaktudó-sok egyrésze nem, hogy igenis tudatosankell ápolni a nyelvet, és tudatosan kellfoglakoznunk vele. Nem hagyni, hogymagától, természetes módon változzon.Más országok is védik saját nyelvüket akülföldi hatások ellen, nekünk is meg kel-lene ezt tennünk.

Összeállította:K.J.

Megkérdeztük

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 9

Page 10: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19.10 Gödöllői Szolgálat

Ezen a héten eldõl, hogy sikerül-e EurópaiUnió-s támogatással, regionális együtt-mûködéssel megoldani a gödöllõi hulla-déklerakó telep bõvítését. Mint elõzõ szá-munkban megírtuk, a környezetvédelmiminisztérium és a hulladékgazdálkodásiszakma is támogatja azt a javaslatot, hogya hárommilliárd forintos brüsszeli támo-gatást elnyert észak-pest megyei regioná-lis hulladékgazdálkodási beruházás ameglévõ tárolók bõvítésével valósuljonmeg.

Fábián Zsolt, az önkormányzat gazda-sági bizottságának elnöke arról tájékoztat-ta lapunkat, hogy hétfõ délelõtt húsz pol-gármester részvételével készítették elõ a

gödöllõi városházán az Észak-kelet PestMegyei Regionális Hulladékgazdálkodásiés Környezetvédelmi Társulás péntekre,Szõdre összehívott közgyûlését. Csütörtö-kön 8 órakor a gödöllõi képviselõ-testületrendkívüli ülésen vitatja meg a város be-ruházásban való részvételét.

Amennyiben a társulás közgyûlése iselfogadja a gödöllõi, nógrádmarcali ésegy dunántúli lerakó fejlesztésére épülõ,hárompólusú modellt, akkor Gödöllõ fog-ja majd össze és irányítja a környezetvé-delmi projektet, amely mintegy száz tele-pülés hulladékkezelési feladatát oldjameg hosszú távra szólóan.

ks

Csütörtökön rendkívüli testületi ülés

Véget ér a hulladékkeringő? KülönbségA képviselõ-testület januári ülésének végén szót kért Kovács Barnabás MSZP-s kép-

viselõ, mondván, legutóbbi fogadónapján egy meg nem nevezett „néni“ azt kérdezte tõle,miért nem akarják a szocialisták, hogy a gödöllõi görög katolikus gyülekezetnek legyenegy saját temploma. Kovács verziója szerint Kis Antal lokálpatrióta képviselõ azt közöltea nénivel, hogy az önkormányzat azért nem tud ingyenes telket adni a gyülekezetnek,mert az MSZP-SZDSZ-GCF frakció nem engedi.

A jobb érzésû képviselõk azonnal szégyenletesnek nevezték a vádaskodást, hiszen ké-zenfekvõbb lett volna, ha Kovács megkérdezi képviselõtársát, mit mondott.

Mi megkérdeztük Kis Antal képviselõt, aki közölte, az egészbõl egy szó sem igaz.Évekkel ezelõtt – amikor Gémesi György polgármesterrel együtt azon dolgoztak, hogymegmaradjon a királytelepi imaterem – azt mondta egy érdeklõdõnek, tervük megvalósí-tásához nem elég a lokálpatrióták segítsége, hanem meg kell nyerniük az ellenzéki képvi-selõk támogatását is.

És ez nagy különbség. A politika nyelvére fordítva: ellenségkép-gyártás.(lat)

Az elmúlt héten több témában is

megkerestek bennünket a kedves Olva-

sók. Többen érdeklõdtek az új parko-

lási renddel kapcsolatosan. Ezzel a té-

mával folyamatosan foglalkozunk, a

mostani lapszámunk 2. oldalán is talál-

nak egy részletes, a témával foglalko-

zó összeállítást.

Sok észrevétel érkezik hozzánk a gö-

döllõi utcák, terek, parkok állapotával

kapcsolatban. Egy ilyen levélbõl idé-

zünk.

„…mivel nem kocsival járok, csak-

nem minden nap átsétálok az Alsópar-

kon. Nem vagyok már fiatal, jól esne

idõnként megpihenni egy kicsit. Saj-

nos, a park padjai nagyon rossz álla-

potban vannak, nem csak a festék hi-

ányzik róluk, de némelyiknek az ülõ-

része sincs meg. Szeretném tudni, van-e

arra remény, hogy ezeket rendbe hoz-

zák? Nem csak az én korosztályomnak

lenne jó, hanem, azoknak a kismamák-

nak is, akik itt a parkban sétáltatják a

gyermekeiket…“

özv. Takács Gézáné, Gödöllő

Tisztelt Asszonyom!

Levelével felkerestük Bokor Árpá-

dot, a VÜSZI Kht. igazgatóját, aki jó

hírekrõl számolt be lapunknak. Mint el-

mondta, a padok rendbetételére ta-

vasszal kerül sor. A jelenlegi padokat

mindenképpen felújítják, de a költség-

vetés függvényében várható, hogy a na-

gyon megrongáltakat ki is cserélik. A

VÜSZI illetékesei bíznak abban, hogy

károkozások száma csökkeni fog, ame-

lyek sajnos nagyon sokba kerültek az

elmúlt esztendõben.

„Januári számukban felhívták olva-

sóik figyelmét az önkormányzati naptá-

rak címzettekhez való eljuttatásának

hiányosságaira.

Már december végén érdeklõdtem te-

lefonon képviselõinktõl ebben az ügy-

ben, aki megnyugtatott, hogy segítõ

„aktivisták“ útján, ha lassan is, de el

fog hozzánk jutni a naptár. Azt is kö-

zölte, hogy mivel A4-es méretû és nem

minden postaládába fér bele, így be

fognak hozzánk csöngetni. Ám hiába

vártuk (nemcsak mi, de szomszédaink

is). Ilyen azelõtt még sohasem fordult

elõ! Január utolsó napján ismét felhív-

tam. Közölte, elfogyott a naptár és már

kért újabb adagot az Önkormányzattól.

Ha kap, akkor mi is fogunk.

Szeretném, ha tájékoztatnának ben-

nünket, hogy tulajdonképpen most ho-

gyan áll a „naptárhelyzet“?“

Tisztelt Levélírónk!

Az Ön problémája csupán egy azon

sok csalódott lakos felháborodásai kö-

zül, amelyekkel találkoztunk. Mint

köztudott, a képviselõknek 2003. de-

cember 10-e óta lehetõségük volt a

naptárak kihordására. A feladat egyér-

telmû volt: karácsonyig eljuttatni az

impozáns ajándékot a lakosság számára

– lehetõleg személyesen. Tudomásunk

szerint minden képviselõ a választó-

körzetének megfelelõ számú naptárat

kapott kézhez. Egyes körzetekben mé-

gis hiány keletkezett. A problémát per-

sze meg kell oldani. Érdeklõdésünkre

azt a tájékoztatást kaptuk, hogy újabb

adag naptár készült el, amelynek követ-

keztében végre azok is megkaphatják a

falinaptárat, akikhez eddig nem jutott

el. Továbbra is azt kérik az illetékesek,

hogy akinek még nincs 2004-es gödöl-

lõi kalendáriuma, az hívja telefonon

körzetének képviselõjét.

Összeállította:

Ny.F.

FórumA magyar filmesek mindig csak pa-naszkodnak, hogy nincs pénz azalkotásokra. Ez persze nem csak afilmes szakmára igaz, hanem úgyáltalában véve mindenre, ami ma-gyar irányítás alatt történik. Azidei szemle ismét megmutatta,hogy kevés pénzből is lehet jó fil-met csinálni.

Apropó mozi! Itt is álljunk meg egy szóra,mert még mindig sokan nincsenek azzaltisztában, hogy a vászon mit bír el és mitnem! Árnyjátékhoz például elég egy ki-sebb színpad, képek vetítéséhez ott a jóöreg diavetítõ, zenehallgatáshoz pedignem kell más, mint egy egyszerû magnó.Továbbá érdemes a nagyobb hatás eléré-séhez olyan embereket szerepeltetni, akiklegalább tudnak beszélni valamennyire.Vannak persze ellenpéldák, de a nagy át-lag sajnos még mindig nem éri el azt a ka-tegóriát, amire ki lehetne jelenteni: ezfilm – és akkor a jelzõket még nem is em-lítettem. A legjobban talán a Moszkva tér-rel hírnevet szerzõ Török Ferenc Szezon-ját várták. Mindenki kíváncsi volt, vajonsikerül-e megint robbantani, továbblépni,megmutatni. Erre viszont még várni kell,a rendezõnek pedig be kell érni egyközönség- és egy epizódszereplõ díjjal.Ugyanezt éreztük Fliegauf Benedeknél, aRengeteg szakmai sikerei után lesz-eújabb elismerés. Lett. Nem csak szakmai.Sokan féltek, mi történik a mûsorfüzetbenmegjelölt százhatvan percnyi játékidõalatt. Ha a cselekmény szála nem is voltbonyolult, ismét sikerült olyan drámai di-alógusokat formálni, ami leköti a nézõ fi-gyelmét ilyen hosszú idõre is. Megmaradtaz elõzõ filmben is sokat használt és arendezõ által igencsak kedvelt közelikgyakori használata, mindezt viszontkibõvítette egy speciális hangefektekkelés kameramozgással megteremtett világ-gal, ami a filmen kívül keringett valahol,akár a világban, bennünk. A Dealer végénpedig mindenki székéhez szögezve néztetíz percig a záróképet, egy lassan eltûnõszoláriumágyat, ahogy szépen lassan sajátbûnünk martalékává válva semmisülünkmeg a Keresztes Felícián alakítottadrogárussal együtt. Az alkotás rendezõi-és forgatókönyvi díjat is nyert. A magyarmozikban nagy sikerrel játszott Kontrollaratott, Antal Nimród metrófantáziája ötkategóriában jeleskedett, köztük az elsõ-filmes rendezõknek járó Simó Sándor-díjában. Kétség nem fér hozzá, hogy azsûri végsõ döntése a fõdíjat illetõen elfo-

gadható volt. A gyõztes Janisch AttilaMásnapja, egy belsõ idõutazás rendkívülierejû és igényes megformálásáért. Nagy-ban hozzásegítette a díjhoz a filmet a férfifõszereplõ, és egyben ezen kategóriagyõztese, Gáspár Tibor. Visszautalva azelõzõekre, talán „kifizetõdõ“ mégiscsak aszínészek alkalmazása.

A gödöllõi filmrendezõ, MundruczóKornél az idén is díjat vehetett át, ezúttala legjobb kísérleti filmért járt az elisme-rés. A Kis apokrif No. 1 a mai világunk-ban egyre inkább eltûnõ egyediséget kere-si egy kisfiú személyében, aki mindenholcsak magával találkozik. Játékos megfo-galmazás ez egy égetõ társadalmi kérdés-rõl, ami több külföldi elismerés mellett ahazai szakma tetszését is elnyerte. Az ideiszemle nem sok újdonságot hozott, meg-mutatta ismét, hogy vannak tehetségek, dea pénz sosem találkozik ezekkel az alko-tókkal. Marad a küzdelem az életben ma-radásért, a pénz meg marad azoknál, akikszinte bármikor filmet csinálhatnak, ésúgy gondolják, hogy erre szükségünk isvan. Nekik szól a következõ sor: nemmindig…

V.G.

Mundruczó Kornél ismét díjat nyert

35. Magyar Filmszemle

Elsõ alkalommal rendezték meg február 14-én a Waldorf Iskola szalagavató bálja. Az im-már tizenhárom esztendõs intézmény végzõsdiákjainak ünnepségét a DoktoranduszokHázában tartották meg.

Kõhalmi Ákos, az iskola igazgatója kö-szöntõ beszédében hangsúlyozta, hogy igenfontos év ez az intézmény, a tanárok, s a vég-zõs diákok számára is. A megalapítás nehéz-ségeit követõen sok munkával teli esztendõkövetkezett, míg végre eljutottak a nebulókaz utolsó tanévhez. Most már „csak“ az érett-ségi vizsga van hátra, melyre azért még leszidõ alaposan felkészülni.

Az ünnepségen részt vett Six Edit önkor-mányzati fõtanácsadó asszony, aki a polgár-mester nevében is köszöntét fejezte ki az is-kolának, mely módszerével színesíti a városoktatási palettáját.

A mûsorban a végzõs diákok mellett fel-léptek az alsóbb évfolyamosok, sõt a tanárokis kedveskedtek néhány produkcióval. Aver-seken, közös éneklésen túl még egy mesejá-tékot is bemutattak az iskola pedagógusai.Az est fénypontja a szalagok feltûzésén túltermészetesen a búcsúzó osztály keringõjevolt, melyet aztán követhetett a felhõtlen szó-rakozás. Cs.Sz.

Waldorf szalagavató

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 10

Page 11: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

ÁLLÁS

* Gödöllőn üzemelő étterembe gyakorlattal rendelkezőtakarítónő jelentkezését várjuk. Tel.: (30) 223-9801.

* ANGOL tanárokat keresünk óraadóként, vagy főállásban.Kiemelt fizetés, érdekes szakmai munka, rendszeres szak-mai továbbképzések. Cím: ILI Kft, Gödöllő, Körösfői 2. Tel:28/511366.

* Melegburkoló szakmunkást felvennék józanéletűt fizetésmegegyezés alapján. Tel: (30) 934-3592.

* Gödöllői telephelyünkre keresünk női dolgozókat cso-magoló munkára, a tavaszi szezonra. Gödöllői lakosok jelen-tkezését várjuk. Érdeklődni: SIEBERZ KFT, Gödöllő, Jázminu. 1. Tel: (30) 240-4407.

* Gödöllőn a Segítő Kéz Alapítvány Ápolási Intézete Sza-kképzett ápolót keres; valamint 1 főt takarítói munkakörbe.(nyugdíjas is lehet) Tel: 421-896; 513-255.

* Országos érdekeltségű kereskedelmi részvénytársasággyakorlattal rendelkező személygépkocsi-vezetőt keresvezető mellé budapesti és vidéki munkára. Gödöllői lakóhelyés saját garázs előnyt jelent. A jelentkezéseket (részletesszakmai életrajzzal, fényképpel, fizetési igény megjelölésév-el) kérjük a megjelentéstől számított 1 héten belül a 1374Budapest Pf. 579 címre eljuttatni.

* Gödöllőn újonnan nyiló éttermünkbe személyzetetkeresünk: szakácsokat, felszolgálókat, konyhalányokat. Tel:(20) 454-2768; (20) 3309-564.

* Gödöllői irodámba 1 fő munkatársat keresek! 30 év feletti,lehetőleg diplomás, jó megjelenésű önálló munkavégzésre al-kalmas személyt. Biztos munkahely, jó kereseti lehetőség.Tel: (30) 620-6454.

*Gödöllői telephelyű cég női munkaerőt keres 40 éves korig.Műhelyek, öltözők és iroda takarítása, valamint egyébkisebb betanított munkák (csomagolás) végzése. Jelen-tkezni hétfőtől péntekig 8-15 óráig a (30) 311-4660-as szá-mon lehet.

* Diplomás anyuka gödöllői kertes házában kialakított szép,tágas, új játszóházban gyermekfelügyeletet vállal, esetilegés rendszeresen is. Tel.: (20) 322-4494.

* Adminisztrációs munkát, gépírást, adatrögzítést vállalnakegyetemisták. Tel.: (30) 415-2959

* Gödöllői szalonba női, férfi, gyermek fodrászhoz férfimester fodrászt keresünk. Tel: 514-276; (70) 312-6669.

* Gödöllői ingatlaniroda ingatlanreferens munkatársakatkeres. feltétel: kiváló kommunkációs készség saját gépkocsi.Érdeklődni: 9,00-17,00-ig. Tel: (20) 203-7323.

* Diákok jelentkezését várjuk telefonkönyv terjesztési fela-datra. Jelentkezni lehet a (70) 313-8477 vagy 522-000/2080 tel. számon.

* Otthon végezhető bedolgozást vállalnék. számítógépesmunka is érdekel. Tel: (20) 583-2609.; 408-147.

* Isaszegi kertépítő vállalkozás segédmunkásokat keres.Tel: (30) 444-7163.

* Kertépítő cég munkavezetőket keres. Jelentkezésifeltételek: Szakképzettség, szakmai gyakorlat, B katerógiásjogosítvány, kézzel írott önéletrjaz. Tel: (30) 9252-031.

INGATLAN

* Gödöllőn, Blahán, összeköltözésre is alkalmas, 2 laká-sos 2 utcára néző családi ház (75+150nm) eladó (irodá-nak, üzlethelyiségnek is). Külön közmu, kábel TV, tele-fon, ipari áram, pince, csatorna van. Rendezett kisudvar.Iá.: 29 MFt. Tel.:414-775 (este), (30) 392-36-35 (egésznap).

* Keresek eladó lakást Gödöllő belvárosában. Lehet pan-el, vagy téglaépítésű egyaránt: 0630-919-5960 SzűcsLászló.

* Gödöllőn, frekventált helyen levő 47 nm-es üzlethely-iség eladó vagy kiadó. Tel.: (30) 9509-396.

* KERESÜNK Gödöllő központközeli 1-3 szobás LAKÁ-

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 11

HIRDETÉSFELVÉTEL!Az apróhirdetés ára 20 szóig bruttó 800 Ft

Hétfõ: 8.30-12 óráigKedd: NINCS

Szerda-csütörtök:8.30-15.30 óráig

Péntek: 8.30-13.30 óráigTelefonon, faxon, e-mailen apróhirdetést

nem áll módunkban elfogadni.Megértésüket köszönjük!

Köszönjük,hogy a LIPCSEYIngatlanirodát választotta!

Nyitva: H-P: 9-16.30, Szo: 10-12 óráig

GÖDÖLLÕ, REMSEYGÖDÖLLÕ, REMSEY KRKRTT 6.6.

Tel: 28-514-990-Erzsébet krt-on 64 m2 felújított, erkélyes1+2fél szobás lakás 13,2 MFt.-Elsõ emeleti, erkélyes lakás, csendes, parkoshelyen, 65 m2-es exkluzív, 2002-ben épült,tégla, cirkó fûtéses 18,9 MFt.-Podmaniczky u-ban parkosított 1357 m2telken 124 m2-es masszív családi ház teljesszuterénnel, beépíthetõ tetõtérrel, garázzsal,központi gázfûtéssel 30 MFt.-Dobó K u-ban 159 nöl telken, 2 és fél szobás,igényes családi ház, központi gázfûtéssel + kan-dallóval 24 MFt. -Major u-ban 1077 m2 telken, 110 m2-es, 2 és félszobás sátortetõs családi ház garázzsal 23 MFt.-Március 15 utcai 741 m2 telken, 2 szoba +étkezõs, tégla családi ház 22,6 MFt.-Mohács u 1040 m2 telken, 60 m2-es hangulatos,tégla családi ház, központi gázfûtéssel 22 MFt. - Sió u felújítandó sátortetõs tégla családi ház228 nöl. telekkel 16 MFt.-Szadán 140m2-es családi ház 140m2 fûthetõszuterén, nagy terasz, medence, szauna, 256nöl. telek, garázs 29 MFt.

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 11

Page 12: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

SOKAT (lehet panel is) max. 12,-MFt-ig! FeMa-KoNT In-gatlaniroda (COOP ÁRUHÁZ emelete). Tel. 9-17-ig: 06(28) 410-324; 06 (20) 513-5191; 06 (30) 218-6300.

* GÖDÖLLŐ - János úti lakótelepen ELADÓ 43 nm-es1+félszoba felújítandó lakás 8,7 MFt irányáron! FeMa-KoNT Ingatlaniroda (COOP ÁRUHÁZ emelete) Tel. 9-17-ig: 06 (28) 410-324; 06 (20) 513-5191; 06 (30) 218-6300.

* ÖSSZEKÖLTÖZŐK FIGYELEM! Gödöllő kertvárosirészen 443 nm-es telken 110 nm-es, felújítást nemigénylő: DUPLAKOMFORTOS családi ház garázzsal, mel-léképülettel, ipari árammal, rendezett telken rendkívülkedvező áron ELADÓ! FeMa-KoNT Ingatlaniroda (COOPÁRUHÁZ emelete) Tel. 9-17-ig: 06 (28) 410-324; 06(20) 513-5191; 06 (30) 218-6300.

* ELADÓ: VERESEGYHÁZ-ÚJ ÉPÍTÉSŰ (állami KED-VEZMÉNYEKKEL), duplakomfortos, 110 négyszögölestelken, tetőtérbeépítéses, 123 nm-es: 3 szoba nappalis,étkezőkonyhás családi ház 18,5 MFt-os IRÁNYÁRON!FeMa-KoNT Ingatlaniroda (Gödöllő COOP ÁRUHÁZemelete) Tel. 9-17-ig: 06 (28) 410-324; 06 (20) 513-5191; 06 (30) 218-6300.

* MAGYARTÖLGY MÉRNÖKI IRODA, a Nemzeti Földalap-kezelő Szervezet hivatalos értékbecslője 2100 Gödöllő,Kossuth L. út 1. Fszt. 3. tel/fax: 28/421-002, 20/531-4333, E-mail: [email protected]

* PIANCAVALLON, az olasz síparadicsomban, a tenger-parttól 80 km-re, 30-40 nm-es apartmanok garázzsaleladók Irányár: 17,5 mFt-tól Magyartölgy Mérnöki Iroda28/421-002, 20/531-4333

* DOMONYVÖLGYBEN, a horgásztó partján, 3518 nm,megosztható, panorámás üdülőtelek eladó. Irányár: 5,1mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Blaháné úton, belterület határán, kétutcára nyíló, 5682 m2 szántó művelési ágú területeladó. Irányár: 11 000 000 Ft Magyartölgy Mérnöki Iro-da 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐ központjában irodának alkalmas hely-iségeket, lakásokat, családi házat keresünk ügyfeleinkszámára megvételre, vagy tartós bérletre. MagyartölgyMérnöki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Szilhát utcában, 883 nm telken, 110 nmföldszintes, három éve épült családi ház (pincével, mel-léképülettel, fúrt kúttal) eladó. Irányár: 25 mFt Mag-yartölgy Mérnöki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Köztársaság úton, 145 nm lakóterületű,háromszintes társasházi lakás, 63 nm vállalkozásra al-kalmas üzlethelyiséggel, sürgősen eladó. Irányár: 29mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, az Ambrus közben két szobás, másodikemeleti, külön vízórás, dél-keleti fekvésű (kábel tv) lakáseladó. Irányár: 13,3 mFt Magyartölgy Mérnöki Iroda28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a kertvárosban, 709 m2 közművesítetttelken, két lakóépületes kertes ház (120 m2lakóterületű, tetőteres, garázsos; és 70 m2 régi építésű,felújított). Irányár: 31 000 000 Ft Magyartölgy Mérnö-ki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* GÖDÖLLŐN, a Fenyvesben, a Szivárvány utcaközelében, 1629 nm-es, közműves út melletti, kül-területi telek, fúrt kúttal eladó. Irányár: 4,0 mFt Mag-yartölgy Mérnöki Iroda 28/421-002, 20/531-4333

* SZADÁN, a Szabadság úton, (Veresegyház határán),1420 m2 kert, szőlővel és gyümölcsössel, fúrt kúttal,faházzal, aszfalt burkolatú, közművesített út mellettieladó. Irányár: 8 000 000 Ft

* Eladó Isaszgen kétszintes, családi ház, szintenként120 nm emelet családi ház (irodának is használható).Földszinten 120 nm-es üzlethelység + 3 hűtőkamra +200 nm-es raktár + garázs + 28 nm-es üzlethelység (fo-drászat) 1569-es telken. Tel.: (30) 3042-638.

* Isaszegen 120 nm-es üzlethelyiség, 3 hűtőkamra +200 nm-es raktár kiadó főútvonal mellett, jó parkolásilehetőg, ipari vagy más tevékenységre is használható.Tel.: (30) 3042-638. Barta Miklósné

* Befektetésnek kiváló! Domonyvölgyben 2 db egymásmelletti 1030 nm-es, telek 1,5 millió forint/db ároneladó (30) 9490-308.

* Eladó Gödöllőn a Blahai részen 150 nm-es, kétszintes,nappali + 4 szobás, 2 fürdőszobás családi ház garázzsal,870 nm-es telekkel. Iá: 31 mFt. Főnix Ingatlaniroda,Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Harasztban 140 nm-es, kétszintes, 3szobás, 2 fürdőszobás családi ház pincével, garázzsal,480 nm-es telekkel. Iá: 23,8 mFt. Főnix Ingatlaniroda,Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Dózsa György úton 77 nm-es, 2 + 1szobás, 2 erkélyes, igényesen felújított öröklakás. Iá: 16mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14.Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Dózsa György úton 44 nm-es, 1 + 1szobás, részben felújított öröklakás. Iá: 10,3 mFt. FőnixIngatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Királytelepi részen 100 nm-es, 3szobás családi ház pincével, 820 nm-es telekkel. Iá: 15mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14.Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Gödöllőn a Királytelepi részen 80 nm-es, 2 szo-ba - étkezős családi ház melléképülettel, 670 nm-estelekkel. Iá: 16 mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Sz-abadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Kerepes központi részén 680 nm-es építésitelek, rajta 110 nm-es családi ház (+ garázs, terasz)alapjával, tervrajzzal, érvényes építési engedéllyel. Iá:8,5 mFt Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14.Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Isaszegen a tavaknál, üdülő övezetben 35 nmalapterületű, tetőteres, 2 szobás családi ház pincével,930 nm-es telekkel. Iá: 10 mFt. Főnix Ingatlaniroda,Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086 vagy0620/9194-870

* Eladó Veresegyházon fenyőerdő közelében 110 nm-es,2 szoba - étkezős családi ház 200 nöl telekkel. Iá: 20,5mFt. Főnix Ingatlaniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14.Érd: 28/411-086 vagy 0620/9194-870

* Eladó Szilasligeten 73 nm-es, 3 szobás, felújítottcsaládi ház garázzsal, pincével, 300 nöl telekkel, egymásik ház (ugyanazon a telken) építéséhez szükségesérvényes építési engedéllyel. Iá: 20 mFt. Főnix Ingat-laniroda, Gödöllő, Szabadság tér 14. Érd: 28/411-086vagy 0620/9194-870

* Gödöllőn a Röges utca 36-ban 120 nöl-es telkenösszközműves családi ház eladó. A 2 lakás közül az elül-ső felújítva. Tel: (70) 572-9947.

* Erdőkertes 160 nm amerikai stilusú családi ház eladó2003-ban épült. Tel: (70) 338-6606.

* Szadán 784 nm-es közvetlen erdő melletti örök-panorámás telken 180 nm-es ikerházrész + garázseladó. Irányár jelen állapotban 85.000.-Ft/nm. Kulc-srakészen 155.000 Ft/nm + telekrész 6500 Ft/nm. Tel:(30) 984-3013.

* Kertvárosban, 450 nm-es telken, 110 nm alapterületű,tetőtérbeépítéses, belülről teljesen felújított (3 szoba,étkező, nappali, 2 fürdőszoba) családi ház, fűthetőgarázzsal, újonnan épített fűthető tárolóval eladó.Csatorna, telefon, ipari áram van. Iá.: 23 m Ft. Tel.:20/586-2841.

* Maglód új építésű részén, 300 nöl összközművestelken szerkezetkész, fafödémes, tetőtérbeépítéses ik-erház egyben eladó. Lakásonként 100 nm+garázs. Iá:12,5 mFt./db. Tel: (30) 982-6498.

* Garázst vennék vagy bérelnék Gödöllőn a Munkácsyvagy János utca környékén. Tel: (30) 225-0324.

* Isaszegen, az Alkotmány utcában társas- és ikerház,

építésre is alkalmas 1123 nm-es összközműves telekkel,kis kőházzal eladó. Iá.: 11,5 millió Ft. Tel.: 415-065 (16óra után).

* Gödöllő központjában, a Szabadság téri HÉV- ésbuszmegállóhoz, üzletekhez 2 percre, a királyi kastélyparkjára néző, örökpanorámás, 2,5 szobás, két nagyerkélyes (mindkettő közel 8 nm), 77 nm-es felújítottlakás eladó. Iá.: 16 millió Ft. Tel.: (30) 445-3872.

* Gödöllőn az Erzsébet krt-on téglaépületben III.emeleti, felújított 60 nm-es erkélyes lakás külön pincév-el eladó. Májusi beköltözéssel. Iá: 13,3 mFt. Tel: 410-659.

* Gödöllőn a Szilhát utcában 884 nm-es telken 110 nm-es, 3 éve épült családi ház eladó. Garázs, kút, pince, ri-asztó van. Tel: (70) 450-4318.

* Gödöllőn összközműves családi ház (Röges u. 81.)eladó. Melléképület, garázs, tárolók. Nagy telekgyümölcsfákkal. Lakótelepi lakást beszámítok. Tel: (20)476-8647.

* Isaszegen eladó 522 nm telken 75 nm alapterületűcsaládi ház. Konyha+étkező, nappali, szoba, fürdőszobatetőtér kialakításra vár. Víz-villany van, csatorna-gáz azutcában. Iá: 16,5 mFt. Tel: (30) 539-3162.

* Gödöllőn a reptérnél eladó 1 ha szántó földterület. Iá:700 Ft/nm. Érd: Tel: (20) 436-5929.

* Gödöllőn eladó 1 szobás lakás a városközpontban.Valamint: szekrénysor, kanapé hűtőszekrény, centrifugamosógép c-12 cirkó 1 éves 80 l vill. bojler. Tel: (20)9862-770; (30) 297-4278.

* Gödöllőn a Király utcában modern építésű, 240 nmösszterületű családi ház 29 mFt-ért eladó. Tel: (30) 471-4904, este: 415-329.

* Gödöllőn 2755 nm-es közműves telek (nem bel-területi), 46 nm-es komfortos téglaházzal, 12,9 millióFt-ért, kisebb telekkel 9,5 millió Ft-ért eladó. Tel.: 513-435, Ház és Vár Bt.

* Gyöngyös mellett 1,8 ha földterület 2 db istállóval (víz,villany van), 6 millió Ft-ért, 700 nm-es ipari épület 7181nm-es közműves telken 21 millió Ft-ért eladó. Tel.: 513-435, Ház és Vár Bt.

* Gödöllőn 3 szobás, régi ház 1425 nm-esösszközműves telken 18,5 millió Ft-ért, Blahai részen69 nm-es ház 1470 nm-es telken 15,5 millió Ft-érteladó. Tel.: 513-435 vagy (20) 435-7387, Ház és Vár Bt.

* Gödöllőn 3 szintes (nappali + 5 szoba) sorház jellegűingatlan 22 millió Ft-ért, egyszintes nappali + 2 szobásúj ház 17,5 millió Ft-ért eladó. Tel.: 513-435, Ház és VárBt.

* Gödöllőn, a Dózsa györgy úton 3 szobás, erkélyes,gázfűtéses, telefonos, kábeltévés, vízórás, I. emeleti

2004. február 19.12 Gödöllői Szolgálat

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 12

Page 13: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

lakás eladó. Tel.: (20) 9425-409.

* Eladó Erdőszél út 27. szám alatt 773 négyzetméteresösszközműves telek alápincézett faházzal. Iá: 12,5 mFt.Tel: (70) 509-9369.

* Eladó Gödöllőn 5 szobás, 220 nm-es családi ház 460nm-es telekkel, Iá.: 22 millió Ft;;3 szobás családi ház913 nm-es telekkel 16,9 millió ft-ért; 56 nm-es kiscsaládi ház 976 nm-es telekkel 12,9 millióft-ért; 1318nm-es panorámás telek 18 millió Ft-ért eladó. Tel.: (30)224-1627.

* Több generációs család együttélésére, pinceszint vál-lalkozásra is alkalmas, részben lakható családi ház 1231nm nagyságú telekkel, ugyanitt akár két lakással beépí-thető, 1076 nm nagyságú sarok telek (Babati részen)eladó. Tel: (20) 9390-824, vagy 06 (20) 3191-581.

* Gödöllőn Építési telek, 739 nm, 200 nöl, a kertváros-ban, jó környezetben. 20,1 méteres utcafront.Közművek az utcában. Iá.: 14,5 millió Ft. Tel.: (30) 2819-754.

* Gödöllőn a kertvárosban a leendő üzletsoron eladó2x100 nm-es emeletes családiház 200 nöl telken.Garázs az udvarban azonnal beköltözhető. Tel: (30) 360-3935.

* Isaszegen frekventált helyen, 2 db 30 nm-es egy-benyitható üzlet. Nagyon olcsón eladó. Iá: 1,9 mFt/db.

* Gödöllő belvárosában 44 nm-es, 2 szobás, felújított,világos jó elosztású lakás eladó. Iá: 10.500.000.-, Tel:412-475.

* Gödöllőtől 12 km-re Valkón eladó 4 szobás központifűtéses, kertes családi ház. (Tégla épület, 1090 nm). Tel:(30) 495-7697.

* Palotakert lakóhelyen kilencedik emeleti, 45 nm-es,egyszobás lakás eladó. Azonnal beköltözhető. Iá: 8,5mFt. Tel: (20) 925-5831.

* Gödöllőn, 1. emeleti kétszobás parkettás, gázkonvek-toros 64 nm-es telefonos, kábeltévés, nagyerkélyeslakásomat eladnám. Iá: 12 mFt. Tel: 410-108; (30) 362-3062.

* Eltartási szerződést kötnék lakásért cserébe Tel: (20)9452-486.

* Gödöllőn a Panoráma u. 8. sz. alatt 750 nm-esüdülőövezeti telken egyéni elképzelés szerint alakíthatószerkezetkész (40 %) 110 nm-es ház eladó. Iá:13.800.000.-. Érd: (20) 313-3158; (70) 3311-730;422-594.

* Turán, Fő út mellett, egy telken levő két (külön be-járatú) összkomfortos családi házunkat Gödöllői kertesházra cserélnénk. Tel: (30) 469-7283.

* Gödöllőn, a Szőlő u.-ban magasföldszinti, 69 nm-esöröklakás eladó, nyár végi kiköltözéssel. Iá: 218e.Ft/nm. Érd: hétköznap 11-18-ig. Tel: (20) 9463-409.

* Eladó Gödöllőn Blaháné úton egy szerkezetkész újépítésű családi ház. Alapterület 180 nm + tetőtér. Telek-méret 850 nm. Közművek ablakok bent vannak. Iá: 21MFt. Tel: (20) 378-4303.

* Eladó! Gödöllőn zöldövezeti, csendes utcában déli

fekvésű 1018 nm parkosított telken három szintescsaládi ház reális áron. Eladó. Bejárati szint: 157 nm,lakószint: 123 nm, tetőtér: 66 nm. a tetőtér beépíthető,mely külön lépcsőházzal és engedélyezett tervvel ren-delkezik. A telken kerti pihenő és üvegház is van. Ipariáram, 40 kcal gázcirkó, vezetékes telefon, parabolák,UPC szolgáltatás. Jelige: "Jó szomszédok". Tel: (20)944-3344 mobilon!

* Gödöllőn a Röges utca 36-ban 753 nm-es telkenösszközműves családi ház reális áron eladó. Tel: (70)572-9947.

* Gödöllőn a kertvárosban 2 szintes, 3 szobás, 2 fürdős-zoba konyhás családi ház eladó. Tel: 432-757; (20) 434-8562.

* Gödöllőn társasház fszi-része 100 nm-es külön be-járatú, külön mérőórákkal 100 nöl telekkel garázzsaleladó. Iá: 9,8 mFt. Tel: (70) 263-7599 vagy (70) 562-5522.

* Úrréti tónál Új építésű ház, nappali+3 szoba (152m2),+ garázzsal (21m2), terasszal tókapcsolatos telekkel(350-600m2), kedvező hitellehetőséggel, szoc-pol, Áfa-visszatérítés Ár: 26 MFT az ár irányár Major Zoltán In-gatlanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingat-lanbank. hu

* Gödöllő, Városmajor u.-ban, 160m2-es, 2 generációscsaládi ház, 3+2félszobás, 2 fürdőszobás, 287m2-estelken eladó. Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, Schőtér K. u.-ban (Blaha) panorámás igényescsaládi ház (2000év/300 m2), nappali+4 szoba, terasz,triplagarázs, parkosított telek 860 m2 eladó. MajorZoltán IngatlanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, Erzsébet park környékén 107m2-es Iker-házban(1989) lakás eladó, nappali+3szoba, garázs,kertkapcsolattal. Ár: 20MFT Major Zoltán IngatlanBank06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllő, központ (Gábor Á. U.) 105m2-es társasházi1.emeleti +tetőteres lakás amerikai konyhával, 3 szobá-val, kedvező hitellehetőséggel eladó Major Zoltán Ingat-lanBank 06 70 456-2100,(28) 411-322 www.ingat-lanbank. hu

* 15 MFT-ér eladó Panoráma u., 80 m2 panorámáscsaládi ház(90 %), nappali 2 szoba, duplagarázs, fás720 m2-es telekkel. Major Zoltán IngatlanBank 06 70456-2100, (28) 411-322 www.ingatlanbank.hu

* 200 db öszközműves ÉPÍTÉSI TELEK eladó Veresegy-házon a Thermálfaluban, ÁR.7500 FT/m2, az ár irányár.Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100, (28) 411-322 www.ingatlanbank.hu

* Gödöllő, Kertvárosban családi ház, 500m2 telken24MFt-ért eladó. 1nappali + 3szoba, garázs + szuterén.Major Zoltán IngatlanBank 06 70 456-2100, (28) 411-322 www.ingatlanbank.hu

* Gödöllő, központban 76m2-es, 2+1/2 szobás földszin-ti lakás, 9m2-es előkerttel, sok extrával eladó. MajorZoltán IngatlanBank 06 70 456-2100, (28) 411-322

www.ingatlanbank.hu

* Aszódon örökpanorámás új építésű 4 szoba+nappalis1 szintes lakások leköthetők. Gépkocsitároló, pince,előkert, emeltszintű szerkezetkész állapotban, tavasziköltözéssel. Szoc.pol.+hitel .Ár: 19,5 MFt-tól. FerencznéÉva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322www.ingatlanbank. hu

* Gödöllőn (Haraszt) 2 generációs, 2 szintes külön be-járatú családi ház eladó. Össz.alapterület 170m2, telek270 nöl, dupla garázs. Ár: 30,5MFt. Ferenczné Éva In-gatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingat-lanbank. hu

* Mogyoródon (Kővár) felújítás alatt lévő, 4 szobáscsaládi ház eladó. 1047m2-es panorámás kert,borospince, kút. Ár.:22,6MFt. Ferenczné Éva Ingat-lanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingat-lanbank. hu

* Szadán 1340m2 építési telek eladó. Összközmű atelek előtt. Ár: 8 MFft. Ferenczné Éva IngatlanBank 0670 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Zsámbokon 2 generációs, igényesen felújított 4szobás családi ház, 1080m2-es saroktelken eladó. Ár:15,5MFt Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Dányban, 140m2-es nappali+4szobás igényeskivitelezésű családi ház, szép környezetben, 1000m2-esösszközműves telken eladó. Ár: 21MFt Ferenczné ÉvaIngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.in-gatlanbank. hu

* Valkón, műút mellett 800nöl-es telken 110m2-esfelújítandó ház, erdős környezetben, doboldalban eladó.Ár: 14MFt Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Gödöllőn, Szivárvány utcában, nappali+4szobás,padlófűtéses, családi ház, 2 garázzsal, 280nöl telkeneladó. Ár: 35MFt Ferenczné Éva IngatlanBank 06 70456-2102,(28) 411-322 www.ingatlanbank. hu

* Szadán Fenyves lakóparkban 1720m2 (478nöl) délifekvésű építési telek eladó. Ár: 11,8MFt Ferenczné ÉvaIngatlanBank 06 70 456-2102,(28) 411-322 www.in-gatlanbank. hu

ALBÉRLET

* Gödöllő-Máriabesnyő, Kertész köz 6. albérlet kiadó.Tel: (20) 805-9267.

* Gödöllő, Szőlő u. 12. sz. alatt két szobás, 64 nm-es, II.emeleti, egyedi vízórás, bútorozatlan lakás kiadó. 55ezer Ft/hó + rezsi. Tel: 30-854-9522.

* Albérleti szoba Gödöllő központjában 1 személyrészére kiadó. Tel: 411-802.

* Budapest IX. Mester utcában kétszobás igényesenberendezett, vízórás és gázfűtéses lakás 80.000 Ft +rezsiért kiadó. Kaució szükséges. Tel: (20) 3262-102.

* Gödöllő központjában, parkos környezetben földszinti,két szobás, redőnyös, riasztós lakás, hosszú távra kiadó!Tel.: 400-951.

* Gödöllő központjában 44 nm 1,5 szobás bútorozott,távfűtés lakás kiadó hosszú távra. 45.000.-/hó+rezsi 2hó kaukció. Tel: (20) 335-0027.

* Beköltözhető szoba kiadó Gödöllőn. Tel: 416-465.

* Kertes övezetben 1+2 félszobás gázkonvektoros, föld-szinti lakás hosszú távra kiadó Gödöllőn az Ibolya utcaitársasházban. Tel: 414-899 18 óra után.

* Kiadó Palotakerti 64 nm-es, 2 szobás, erkélyes,összkomfortos, részben bútorozott lakás. Számlaképes.Tel: (70) 257-4553.

* Gödöllőn 3 szobás családi ház egyetemistáknak v.családnak kiadó. Tel: 432-757; (20) 434-8562.

* Kiadó! 12 nm-es szoba, Gödöllő központjában, 44 nm-es, összkomfortos, másfél szobás lakásban. A nagyobbszobát albérlő lakja. Tel: 37/340-735 19,00-21.00között.

* Gödöllő, Szőlő utcában kertes társasházban 90 nmlakás+garázs család részére kiadó. Érd: este 28/430-604.

* Kiadó 2 szoba összkomfortos családi házba társbérlőtkeresek egy vagy két hölgy személyében március 1-jétől. Tel: 422-429; (20) 431-5496.

KIADÓ

* Gödöllőn, frekventált helyen levő 47 nm-es üzlethely-iség eladó vagy kiadó. Tel.: (30) 9509-396.

* Gödöllő belvárosában 3 szoba + nappalis családi házkét garázzsal április 1-től hosszú távra bérbe adó. Tel.:(30) 971-7337.

* Gödöllőn a Petőfi téren 17 nm-es iroda vagy üzlethely-iség kiadó. Tel.: (30) 971-7337.

* Gödöllőn 5 éve működő Fittnes Klub és szépségszalonbérleti joga teljes felszereléssel eladó. Tel: (20) 9511-138.

* Üzlethelyiség (30 nm) Gödöllő belvárosában ápirlis 1-től hosszú távra kiadó. Irodának is alkalmas. Jóparkolási lehetőség. Tel: (70) 286-9679.

SZOLGÁLTATÁS

* Víz, gáz, fűtészerelést vállalunk. Petrovics és Csom-bor. Tel: (20) 952-7289, (20) 994-7715.

Gödöllői Szolgálat 132004. február 19.

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 13

Page 14: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

2004. február 19.14 Gödöllői Szolgálat

KerKer eskedelmi hirdetéseskedelmi hirdetésfe lvéte le az újságbafelvéte le az újságba

70/3-81769-4-es70/3-81769-4-estelefonon.

* KÖLTÖZTETÉS, fuvarozás 1-6 tonnáig az ország egészterületén, ingyen dobozok, csomagolás, zongora, pi-anínó, páncélszekrény. Molnár József Tel: 421-134; (30)9593-804.

* TÖBB ÉVSZÁZADOS MOGYORÓDI TERMESZTÉSIKÖRNYEZETBEN KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ FEHÉR- ÉSVÖRÖSBOROK egész évben a SZILÁGYI PINCÉSZETBENFolyó és palackozott borok: Irsai Olivér, Zöldveltelini,Chardonnay, Rizlingszilváni, Ottonel Muskotály,Zweigelt, Kékoportó, Cabernet sauvignon, Kékfrankos.Nyitva tartás: cs, p: 14-17 h-ig, szo: 9-17 h-ig, vas: 9-13h-ig. Tel: 06-28-441-856.

* Kőművesmunkák, burkolás, gipszakartonozás, festés-mázolás, villanyszerelés, tetőtérbeépítés korrekt áron,rövid határidőre. Tel: (20) 230-5240.

* Gyógylábápolás Gödöllő, Szabadság u. 12. sz. alattlévő szalonomba, várom azon vendégeimet, akiknek vanköröm benövés, tyúkszem, bőrkeményedés, bőrrepedésés vastag begteg elszineződött körmük. Nálam szaksz-erű lábápolásban részesül. 25 év szakmai háttér. Euró-pai színvonal. Egyéb szolgáltatás a pedikűr árában. Elek-tromos masszázs fotel. Biptronlámpás kezelés fekéjeslábra, hidromasszázs lábáztatás. Lábmasszázs, szakmaitanácsadás. Bejelentkezés: (20) 512-7275. BárándiJózsef.

* Függönytisztítás, igény szerint függöny-levételés felrakás. Függönyjavítás, új függöny készítése,karnis egyedi méretre - gyártótól, ágytakarók. Tel:(20) 3121-935.

* Nadrágfelhajtás, zippzárcsere, méretre igazítás. Tel:(20) 3121-935.

* Könyvelés, adótanácsadást, APEH ügyintézés bankhitelek ügyintézése (ingatlan jármű vásárlás, vállalkozóihitelek igénylése stb). Tel: (30) 402-0863.

* Épületbádogos munkát vállalok! Függő ésfekvőereszcsatornák, szerelése csúcsdíszek készítéseteljeskörű lemezmunkák, lapostetők szigetelés, kom-plett tetőfedés. Tel: (30) 260-1944.

* Bőrkabát bunda, bőrbutorok javítása és tisztítása fes-tése, bélés zipzár csere méretreszabás szakadásokjavítása. Időpont egyeztetés. Tel: (20) 924-6466; (20)371-9862; 411-293.

* Tapétázást, festést vállalunk. Fóliatakarással, bútor-mozgatással tisztán. Korrekt áron, cégeknek is. 25 évesgyakorlat. Tel: 418-591; (20) 5944-574.

* KÁRPITOZÁS! Bútorok, autókárpitok javítása,felújítása, áthúzása. Egyedi - kárpitozott - bútorokkészítése, megrendelésre. Tel: 486-029; (70) 384-8711.

* Nagyobb kisebb irodaházak, vendéglátóegységek,

valamint állami létesítmények, és ingatlanok takarításarendben tartása Pest megyében. Megbízhatóságigényes munka. Tel: (30) 509-7163. Keresse Tamást!

* Bútorasztalos vállalja: konyha, gardrób, fürdőszoba,gyermekbútor készítését, szerelését. Ingyenesfelmérés, árajánlat. tel: (30) 627-0072.

* Gazdasági társaságok, egyéni vállalkozásokkönyvelése, adóügyintézése. Tel: (30) 558-5730.

* GYERMEKPSZICHOLÓGIAI rendelés szerdánként azÁtrium Pedagógiai szakpszichológus konzoltációslehetőséget nyújt nevelési, viselkedési problémák;szorongások; pszichoszomatikus panaszok tekin-tetében. Tóth Edit. Tel: (20) 386-7557.

* Duo-Ász Könyvelő BT Vállalkozások teljeskörűkönyvelése, bérszámfejtése, TB ügyintézése. Tel: 400-140 17,00-20,00.

* ASZTALOS javítást vállal! Elvetemedett ajtók, ablakok,zsanérok, zárak, bútorok javítása, mázolás elötti aszta-los munkák, polcok készítése, ablakok és ajtókszigetelése. Tel.:582-910.

* Parkettázás, csiszolás, lakkozás, javítás korrektáron pl. csiszolás-lakkozás anyaggal 1000.-Ft/nmlaminált parkettázás 600.-Ft/nm szegélyezéssel.Tel: (70) 505-1177.

* Ács-kőműves, burkoló munkák, családi házak építése,felújítása, szoba festés, mázolás. Tel.: (30) 369- 2381.

* A Fakirnál tavaszi szőnyeg mosási akció. Még áll a régiár. Írásbeli garancia. Átfutási idő 3-4 nap. Tel: 416-518 -18 óráig.

* Költöztetés, áruszállítás (belföldi és nemzetközi)meglepetések nélkül, garanciával, csomagolást is vál-lalunk. Bármit, bármikor, bárhová. Futárszolgálat ésszemélyszállítás. Tel: 418-203, vagy (30) 924-3216.

OKTATÁS

* TOP-TAN: Üzleti angol nyelvtanfolyam este, haladónyelvtanfolyam és beszédkészség - fejlesztő középfokután, délelött. Internetes angol nyelvoktatás! Gödöllő,Szőlő u. 16.4.15. Tel:423-744, 30-224-75-6 www.top-tan.hu, [email protected].

* Egyetemista hallgató MATEMATIKÁBÓL felvételifelkészítést vagy korrepetálást vállal. Tel: (30) 468-3269.

* Angol nyelvoktatás, nyelvvizsgára, felvételire,érettségire felkészítés, csak délelőtt. Takárné BacsóMárta. Tel: 430-229; (30) 497-3066.

* ASZTROLÓGIAI tanfolyam indul Gödöllőn 2004.februártól, szerdánként 17.00-tól 19.00-ig. Érdeklődni:06/30/456-3263 Égető-Szabó Csillánál. TANÁC-

SADÁS: 06/90/825-815, a hívás díja 360.-Ft+áfa/perc.

* Angolnyelv az anyanyelvű tanárnál. Tel: 412-967.

* Festéstanfolyam felnőtteknek. A természet színei ésa lélek kapcsolata címmel. A 8 hetes tavaszi kurzustémája: a természet kibontakozása, színvilág változása,virágok megfigyelése, festése. Választható időpontok:hétfő de., du., vasárnap este. Tel: 414-628; (20) 575-7049.

* Személyi és Vagyonőri tanfolyam. akciós áron. Tel:(30) 553-1729.

* Egyetemista fiú matematika, fizika, angol kor-repetálást vállal általános és középiskolások részére.Tel: 419-470; (20) 314-6361.

* TOP-TAN: Magán tanulószoba korrepetálással, hogyaz évvégi bizonyítvány jobb legyen. Tel: 423-744, 908-4130.

ADÁS-VÉTEL

* Eladó modern újszerű világos-mintás ággyá nyithatókanapé, /fekvőfelület: 180x200/ + két db nagyméretűfotellel. Tel.: 06 20 3639710.

* 1 éves Premier DC 2300 digitális fényképezőgép 3xoptikai zoom, 2.1 Mpixel, 128MB bővítő kártyával, min-den tartozékával olcsón eladó. Tel.: (30) 941-3345.

* TÜZIFA, akác 1 méteres hasábokban, házhoz szállítva10 ezer Ft/m3, 1150Ft/mázsa (számlával + 15 százalékÁFA). Legkisebb rendelhető mennyiség 50 mázsa. Tel.:(30) 2819-754.

* Lánghegesztő készülék kettő nagy oxigénpalack-kal, kopletten kedvező áron eladó. Tel: 415-544;(30) 4659-658.

* Faház eladó Gödöllőn, szakszerű bontással vagyanélkül. Jó állapotú, 27 nm; teliesített, komfortos 2 szo-ba, főzőfülke, wc. Iá: 5000.-Ft/nm; Tel: (30) 382-2642.

* Eladó: Álló szövőszék, kötőfonal - 2000.-Ft/kg,kosarak minden célra, táska-varrógép, selyemvirág. Érd:414-176.

* Eladó 3 éves Gorenje előltöltős mosógép megkímélt ál-lapotban 35.000.-Ft, új 90x200 rugós ágybetét 8.000.-Ft. akumlátoros kisautó 2 szejmélyes 3-6 éves korig25.000.-Ft. Tel: (30) 3822-498.

* Eladó 2 db műanyag ajtó, 2 db gázkonvektor. Tel: (20)914-9025.

* Eladó. Felszámolás miatt esztergakések, csigafúrók,mikróméterek, asztalifúrógép, láncosemelő, for-gaskerékszivattyúk, hajtóművek. Oxigén-gázpalackok,faliköszörű, csavarok, csapágyak, hántolóplatnyik és

sok más. Tel: 421-781.

JÁRMŰ

* Eladók: Mercedes 123-240Diesel-hez (1979) teljesgyári motor generál; Trabant 601 kombi (1986) új gyárialkatrészek, komplett használt motor, karosszéria ele-mek, gumik; Knaus Mustáng 530 lakókocsi pótalka-trészekkel; Mistrál nagyméretű szörf; Semperit szét-szedhető katamarán vitorlás. Érdeklődni Solt Csabánál,tel.: (30) 941-33-45, (1) 409-0875.

* ***ELADÓ*** BMW 316; 1.8-as motorral, 1985/6.évj., friss vizsg., 4 ajtós, extrákkal: központizár, riasztó,alufelnik, Clarion rádiós-magnó, el.ablakok, el.tükrök,kétállású el.tető, korához képest kiváló állapotban460.000,-Ft. 06 (30) 218-6300.

* FORD ESCORT kombi, 1995. áprilisi, 1,8 benzines ,16szelepes, 105 lóerős Zetec-motorral, kis szépséghibávaleladó. Extrák: ABS, elektromos ablakemelő, immobiliser,vezető oldali légzsák, Kenwood CD-s rádió, évesautópályamatrica, 1-1 garnitúra téli és nyári gumi. Áraalku nélkül: 800 000 Ft. Tel.: (20) 911-8643.

* WV Golf 1.6-os, 1986-os évjárat, 5 ajtós, diesel, kétéves műszakival eladó. Tel: (20) 9390-824, vagy (20)3191-581.

* 1200-as Zsiguli sárga színű 1975-ös évjáratú, 2004.április 29-ig érvényes műszakival, 4 db téli gumival ésrádióval 70.000.-Ft-ért. Tel: 411-938.

* Kuplung, fékpofa, fékbetét felújítás garanciával! KPM-h engedéllyel minősítve teherautók, személyautók stb.Fékdob, féktárcsa és túlméretes fékpofa szabályozás.Szerelés igény szerint. Gödöllő, Mátyás király ut 103.Tel: 415-966, (20) 3303-396.

ÁLLAT

* Németjuhász kan, 13 hetes törzskönyves kiskutyákeladók. Tel: (30) 202-0045.

EGYÉB

* Kukaedény csere akció! Törött műanyag kukáját nedobja ki! Cserélje újra! Féláron! Tel: (20) 332-9686.

* Eltartási szerződést kötnék lakásért cserébe Tel: (20)9452-486.

* Biztos megélhetés! Fehérnemű varroda komplettberendezése eü-i okokból, áron alul eladó! 4 szálas inter-lock, gumizó-fedőző, gyorsvarrógép, apparátok, sz-abászgép, szabászasztal, szabásminták, alapanyagkezdéshez. Csak egyben!!! Érd: hétköznap 11-18-ig. Tel:(20) 9463-409.

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 14

Page 15: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

FelhívásGémesi György országgyûlési képviselõ fõvéd-nöksége alatt

térségi olimpiátrendeznek 2004 tavaszán. Nevezhet min-

den, a választókerületben (Csömör, Gödöllõ,Isaszeg, Kerepes, Kistarcsa, Nagytarcsa és Pé-cel) élõ, illetve ezen települések általános isko-láiba járó diák. Korosztályok: általános iskola5-6. osztály, általános iskola 7-8. osztály. Vá-

lasztható sportágak: atlétika (csapatverseny;fiú, lány; 5-6. osztály: négypróba, 7-8. osztály:ötpróba), asztalitenisz (egyéni verseny; fiú,lány), duatlon (egyéni és csapatverseny; fiú,lány), kézilabda (fiú, lány), kispályás labdarú-gás (fiú), kosárlabda.

Nevezési határidõ: 2004. március 1., neve-zési lapok letölthetõk: www.godollo. hu, illet-ve kérhetõ az iskolák testnevelõitõl. A jelentke-zési lapokat személyesen a gödöllõi Városházapolgármesteri titkárságára, illetve postai úton a2100 Gödöllõ, Szabadság tér 7. címre lehet el-juttani.

2004. február 19. Gödöllői Szolgálat 15

folytatás az 1. oldalról

A hivatalos program dr. Gémesi György, Gö-döllõ polgármesterének és dr. Molnár József, aSzent István Egyetem rektorának köszöntõjé-vel kezdõdött. Az ünnepségen kilencen vehet-ték át a GEAC Aranykoszorús Jelvény-kitün-tetést az egyetem rektorától: Gyõri Kristófkosárlabdázó, Jäger Tamás Gergely kézilab-dázó, Köves Tamás kosárlabdázó, LõrincziZoltán labdarúgó, Pék Andrea atléta, SteinerRóbert vívó, Szabó Ágnes kézilabdázó, TakácsBoróka röplabdázó és Veres Gábor röplabdázó.

Az Év Sportolója kategóriában KerecsényiFodor Georgina (balra lent) különdíjat ve-hetett át a tavalyi évben nyújtott kiemelkedõteljesítményéért: a kard junior-világbajnoksá-gon csapatban harmadik, egyéniben hetedikhelyezést ért el. Megnyerte a kard junior ma-gyar bajnokságot és tagja az athéni olimpiárakészülõ magyar válogatott keretnek. EdzõjeSubert László.

A kuratórium harmadik díj elismerésben ré-szesítette Varga Esztert. A GEAC atlétája azországos bajnokságon diszkoszvetésben ma-gyar bajnoki címet, az országos diákolimpiadöntõjében diszkoszvetésben szintén aranyér-

met szerzett. Tagja a magyar ifjúsági váloga-tottnak, részt vett az ifjúsági világbajnokságon.A díjat betegsége miatt edzõje, Máté Alpár vet-te át.

A kuratórium a második díjat Kurucz Ágnesröplabdázónak ítélte oda. Az Architekton Gö-döllõi Röplabda Club játékosa hetedik éve röp-

labdázik a gödöllõi csapatban.Évek óta az egyik legjobb já-tékosa, meghatározó embereaz extraligás együttesnek.Tagja a bajnokságban kétszernegyedik helyen végzett csa-patnak, melyet 2003-ban Pestmegyében az év csapatánakválasztottak. Edzõje NémethLajos és Hollósy László.

Az Év Sportolója kitüntetõcímet ebben az évben GémesiCsanád vehette át a kuratóri-um elnökétõl. AGEAC vívójamegnyerte a kadett magyar

bajnokságot és az országosdiákolimpia döntõjében egyéni-ben szintén a legjobbnak bizo-nyult. A kadett-világbajnokság-ról egyéni bronzéremmel tért ha-za. Tavaly a magyar ranglista ve-zetõje volt a kadett korosztály-ban. Edzõje Subert László.

A sportkuratórium a tavalyi éveredményei alapján az Év Edzõ-jének járó díjat Subert Lászlónakítélte oda. A GEAC vívószakosz-tályának vezetõedzõje sikeresévet tudhat maga mögött. Tanít-ványai négy magyar bajnoki cí-met, három ezüst- és öt bronz-érmet nyertek. Versenyzõi közülGémesi Csanád és KerecsényiFodor Georgina egyéniben, illet-ve csapatban harmadik helyezést

ért el a junior és kadett világbajnokságon. Su-bert Lászlót a Pest megyei díjátadó ünnepségenis az Év Edzõjének választották.

Elismerésben részesültek a 16 év alatti ver-senyzõk között az egyéniben és csapatban baj-noki aranyérmet nyert sportolók. Az elõzõ év-ben kilencen szereztek egyéni aranyérmet aszövetségi bajnokságokon: Benkó Réka vívóGEAC, Bures Tamás és Könczöl Alexandrataekwon-do Gödöllõi Taekwon-do SE, Bako-nyi Valentin karatés Gödöllõi Wado SE, ErdélyiZsófia, Somogyi Gergõ, Szekeres Tamás, Szé-kely Nóra és Vágó Mónika atléták GEAC. Or-szágos csapatbajnoki aranyérmet nyertek: Kõ-rösi Bálint, Somogyi Gergõ, Somogyi Nándorés Szekeres Tamás diszkoszvetésben a serdülõszövetségi és diákolimpiai versenyen. JillyKrisztina, Nagy Lea, Székely Nóra és TóthEnikõ serdülõ rúdugrásban lett elsõ. BátoriCsaba, Czindrity Attila, Kovács Gábor ésPálinkás Gábor a serdülõ mezeifutó és a kis-maratoni bajnokságon nem talált legyõzõre.

Barkóczi Ádám, Kovács Gábor, Pálinkás Gá-bor és Szekeres Tamás bizonyult a leggyor-sabbnak a 4x100 m-es váltófutásban.

A legfiatalabb tehetséges versenyzõk dr.Gémesi György polgármestertõl vehették át aJövõ Reménységeinek járó díjat. A tizennyolckitüntetett tíz sportágat képviselt: Deák NagyMarcell és Gajdácsi András (atléta) GEAC,Szabó Viktória és Tábik Krisztián (kézilabda)GKC, Holló Tamás és Kelemen András lab-darúgás (Góliát DSE, illetve Pelikán FC), Csi-tári Enikõ és Lukács Lilla ritmikus gimnasztika(Vuelta SE), Kurucz Katalin (röplabda)AGRC, Soós Gergõ (taekwon-do) GödöllõiTaekwon-do SE, Ágó Jakab és Szõke Péter(sakk) Gödöllõi Sakkbarátok Egyesülete, UjjBence Margita Turisztikai SE, Berki Attila,Hegedûs Imre és Megyeri Dóra (karate) Gö-döllõi Wado SE, Cseh Szilárd és Nagy Petra(vívás) GEAC.

A díjátadó ünnepségen fellépett Kun Anita(ének) és Rehorovszky Gábor (szintetizátor),valamint a Welldance SE Soul Dance Clubshowtánc triója.

-esztí-Fotók: Balázs Gusztáv

Gémesi CsanádSubertLászló

Benkő Ákos és KerecsényiFodor Georgina

A múlt hétvégén rendezték Budapesten a ka-dett nõi-férfi országos bajnokságot. A gödöl-lõi kardozók és tõrözõk is rendkívüli sikere-ket, helyezéseket értek el, amelyek még aGEAC történetében is jelentõs eredmé-nyeknek számítanak.

Szombaton került sor a kard egyéni verse-nyekre az UTE-sportcsarnokában. A nõknél35 indulóból 5 gödöllõi vett részt ezen. Azelsõ kör csoportmérkõzésein mindenki fel-került a 32-es táblára, de innen már csakBerczel Nóra és Gáspár Szilvia jutott a 16közé, Kelemen-Csiki Tünde, valamint NagyPetra kiesett. A 8-ba egyedül Subert Lászlótanítványa, Benkó Réka került, aki a rang-lista elsõ helyezettjével, Kovács Laurával, aVasas versenyzõjével mérte össze erejét. Na-gyon szoros csatában ugyan, de 15:13 arány-ban most alulmaradt, így a 6. helyen végzett.

A fiúk 40 indulójából 4-en képviselték aGEAC színeit. Az elsõ körön itt is mindenkitovábbjutott, de a 32-es táblán Cseh Szilárdés Gáll Csaba kiesett. A 8-ban Nagy Ákoskikapott a hazai pálya elõnyeit élvezõ UTE-sKobolka Gergelytõl, Gémesi Bence pedig aszigetszentmiklósi Noseda Tamástól szenve-dett vereséget. Így Nagy Ákos az 5., GémesiBence a 6. helyet szerezte meg.

Vasárnap rendezték a csapatversenyeket.Az indulásnál 3. volt a GEAC, a Csata-Cse-pel ellen 45:28 arányban gyõztek fiaink, de adöntõbe jutásért kikaptak a BSE csapatától45:41-re. A 3. helyért a Szigetszentmiklóssalvívhattak, s bár a két csapat felváltva veze-tett, szoros versenyben a mieink szenvedtekvereséget 45:42-re, így a 4. helyen végeztek.A csapattagok: Cseh Szilárd, Gáll Csaba,Gémesi Bence, Nagy Ákos. Edzõjük: Na-varrete József és Subert László.

A lányoknál 7 csapat indult, a GEAC-osok indulásnál a másodikok voltak. Elsõ-ként a Veszprém csapatát verték meg fölé-nyesen 45:15-re, majd a Csata-Csepelt45:36-ra. A döntõben a Vasas ellen nyertek45:37-re, így megszerezték az elsõ helyet,ami azt jelenti, hogy kadett országos bajnok-ságot nyert a nõi kardcsapat! Ez ebben a kor-osztályban egyedülálló a GEAC történeté-ben és méltán lehetünk büszkék Benkó Ré-ka, Gáspár Szilvia, Kelemen-Csiki Tünde,Nagy Petra teljesítményére, valamint edzõ-ik, Kurucz Balázs és Subert László eredmé-nyes munkájára.

A tõrözõk szintén ezen a hétvégén vettekrészt a kadett ob-n. Férfi tõrözõink közülBenke Balázs végzett a legjobb helyen, a 72indulóból a 8 közé ju-tásért a csata-csepelesMeixnerrel vívott, s gyõzött 15:6-ra, de ezu-tán 15:2-re kikapott az MTK-s Dubecztõl,így 7. lett. Edzõje: Fekete Gábor.

A csapatversenyen 12 csapat indult, ahol agödöllõi tõrözõk a kiemelések miatt eleve a8-ban kezdtek. A legjobb 4-ben 45:34-es ve-reséget mértek a Zalaegerszeg csapatára. Adöntõbe jutásért a késõbbi gyõztes MTK-tólkaptak ki 45:28-ra, de a 3. helyért vívott csa-tában magabiztos vívással megszerezték abronzhelyet. A tõrözõknél is ki kell emel-nünk ezt a remek teljesítményt, mert a he-lyezés mellett külön érdem az, hogy a 87-eskorosztályú mezõnyben két csapattagunk isa fiatalabb, 91-es korosztályhoz tartozik:Kovács Márk és Steiner Dániel. A fiataltehetségek csapattársai Benke Balázs és SzélNagy Marcell voltak. Ezzel a 3. helyezésselõk is és edzõjük, Fekete Gábor is beírta ma-gát a GEAC történetébe.

Z. Kárpáti Zsófia

Vívás

Kardcsapatunk ob-győztesA Gödöllõi Bikák február 16-án a vásárosna-ményi Bereg Futsal FC otthonába utaztak és,mint azt a címben is említettem, a 4:2-es vég-eredmény csak a számokat tekintve szokásos.

Amint azt az elõzõ két mérkõzésbõl is látnilehetett, az egyesület munkája beérni látszik, acsapat valóban kezd csapattá válni. Nehéz amérkõzésrõl rövid összefoglalót írni és kiragad-ni momentumokat, illetve játékosokat. Az ok,amiért ezt a feladatot nehéznek tartom – amérkõzés nézõi közül többen is így vélekednek–, hogy a két csapat folyamatos támadásai és ajáték sebessége szinte lehetetlenné tette azt,hogy a játékosokat, mint individum kezelje anézõ. Két csapatot láttunk a pályán, két küzdõfelet, akik mindent megtettek annak érdeké-ben, hogy gyõztesként hagyják el a pályát.

Az elsõ félidõben – a már említett iramban –elsõként nekünk sikerült betalálni a hazaiak ka-pujába „Flóri“ jóvoltából. Sajnos mielõtt a já-tékvezetõk lefújták volna a mérkõzés elsõ húszpercét, az ellenfél büntetõhöz jutott, amit érté-kesítettek is.

A második félidõ az elsõhöz hasonló iram-ban folytatódott. Az ellenfél görcsös akarása

több kihagyott helyzet után eredményt hozottés 2:1-es vezetésre tettek szert. Ezután a Bikákkövetkeztek. Kiegyenlítettünk és hasonlóanszép kapufa záport lõttünk, mint pár perccelelõtte az ellenfelünk. Sajnos a három cserénkközül Jéga Szabó János (I. félidõ 3. percében),Bobos Péter (II. félidõben) lesérült, ami az utol-só öt percben nagyon éreztette hatását.

A konklúziót levonva elmondhatjuk, hogyegy rettentõen kemény, hajtós meccs után,emelt fejjel távozhattunk a pályáról, ahol nagy-szerûen játszottunk. A közel azonos helyzetek-bõl, az ellenfél kettõvel többet rúgott az újbólnagyszerûen védõ Tóth Gyula hálójába. Errõlszól ez a játék. Legközelebb, itthon várjuk el-lenfelünket, reméljük minél többen jönnek el ésnézik meg csapatunk játékát.

16. forduló február 16.:Bereg Futsal–Gödöllõi Futsal Klub 4:2 (1:1)

GFK: Tóth Gy. – Molnár B., Bobos, Tokai,Hegedüs – Jilly, Bodnár, Jéga-Szabó, MolnárD. – játékos-edzõ: Tóth László. G.: Hegedüs,Bobos. Következõ hazai mérkõzés: február 23.2015, Egyetemi Sportcsarnok

W.R.

„Szokásos“ – De csak eredményét tekintve…

Futsal

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 15

Page 16: Gödöllői Szolgálat XIII. évf. 6. szám • 2004. február 19 ...szolgalat.com/gszolga040219.pdf · Bada Mártánakkiállítása nyílt Ve-resegyházon a Váci Mihály Műve-lődési

A GEAC atlétikai szakosztályának verseny-zõi több fedettpályás versenyen indultak azelmúlt két hétben. A Budapest felnõtt baj-nokságán Erdélyi Zsófia kiváló eredménytért el. Az 1500 méteres síkfutásban nagysze-rû versenyzéssel ezüstérmet szerzett, ideje4:36,38. A GEAC férfi 4x2 körös váltójaVágó, Kolesza, Lálity, Gajda épphogy le-maradt a dobogóról és a negyedik helyen fe-jezte be a versenyt.

Az országos serdülõ fedettpályás bajnok-ságon Székely Nóra aranyérmet nyert. A há-rom korcsoport összevont rúdugró bajnoksá-ga színvonalas versenyt hozott. Szörényi Ist-ván tanítványai sikeresen szerepeltek ezen aversenyen is: 1. Székely Nóra, 2. FazekasNikolett, 3. Jilly Krisztina, a fiúknál 2. Gaj-dácsi András. Magasugrásban Székely Nóranegyedik, Fazekas Nikolett ötödik helyezéstért el, míg a 4x1 körös váltó Pálinkás, Ko-vács, Turai, Gajdácsi összeállításban a hete-dik legjobb eredményt érte el.

Az országos középiskolai csapatbajnoksá-gon 19 megye és Budapest két csapata vetél-kedésében a Pest megyei lányok harmadik, afiú ötödik helyet szerezték meg. A gödöllõ-iek közül Vágó Mónika kiváló idõvel gyõ-zött 60 m-en (7,88), Szibilla László másodiklett távolugrásban (6,64), Szekeres Zsolt pe-dig harmadik helyen végzett 60 m gáton(8,63). Mészáros Krisztina magasugrásbanötödik (155), a leány 4x2 körös váltó negye-dik lett Erdélyi Zsófia és Vágó Mónika nél-kül.

A GEAC 10-13 éves atlétái három fedett pá-lyás gyermekversenyen indultak a múlt héten(Dunakeszi, Honvéd, FTC). Az elért ered-mények azt mutatják, hogy változatlanul van-nak tehetséges gyerekek Gödöllõn. A kérdéscsak az, mennyire lesz kitartásuk és szorgal-muk ahhoz, hogy kibontakoztathassák adottsá-gaikat ebben a sportágban. Agyõzelmek és a jóhelyezések Bakk Dóra, Deák Nagy Marcell,Ferencz Adél, Kovács Janka, Rednik Zsófia,Székelyhidi Blanka, Tiborcz Judit, Vágó Vivi-en. Külön ki kell emelni a négy elsõ helyetszerzõ Rednik Zsófiát, valamint a tízéves Szé-

kelyhidi Blankát,aki hatszor állt do-bogón az idõseb-bek között.

A MASZ fedettpályás versenyén a felnõt-tek között a következõ eredményeket értékel a gödöllõi atléták: 800 m Kolesza Gergõ2:07,28, Vági Zsolt 2:07,78; 400 m LálityZsolt 53, 12, Gajda Gábor 62,67; 3000 mMedgyes Gábor 9:05,1; rúdugrás Jäger Ákos462. Az ifjúságiak között: Vágó Mónika 60m 7,94, 200 m 26,43; Várszegi Tamás rú-dugrás 360.

Az országos fedettpályás összetett baj-nokságon Szibilla László a juniorok közöttaz ötödik helyet szerezte meg 4363 ponttal(60 m 7,15, távol 629, súly 13,34, 60 m gát8,88, rúd 280, 1000 m 3:30,7). A GEAC ver-senyzõje esélyesként érkezett, de ismét bei-gazolódott, hogy heti egy-két edzéssel anagy tehetség sem tud lépést tartani azokkal,akik komolyan készülnek a versenyekre.Bakk Ágnes egyenletes, jó teljesítménytnyújtott és értékes bajnoki pontokat szerzett.A juniorok között a hatodik, a felnõttek me-zõnyében a tizenegyedik helyhez volt elégaz elért 2464 pont.

A junior és ifjúsági országos bajnokságonErdélyi Zsófia az ifjúsági korosztályban kétbajnokságot nyert: 1500 méteren 4:50,2,3000 méteren 10:20,4-es idõ kellett a gyõ-zelemhez. Zsófi mindkét távon magabizto-san versenyzett és okos taktikával verte amezõnyt. Vágó Mónika remekelt 60 m-en ésbronzérmet nyert, dicséretet érdemel Mészá-ros Krisztina és a rúdugró csapat is. Eredmé-nyek: 2. Mészáros Krisztina magasugrás(160), 3. Vágó Mónika 60 m (7,92), 3. Gön-czi Krisztina rúdugrás (250), 4. Vágó Móni-ka 200 m (26,61), 5. Várszegi Tamás rúdug-rás (360), 6. Szörényi Tamás és Gál János rú-dugrás (320), 6. 4x1 körös váltó Erdélyi,Mészáros, Bakk, Vágó.

A junior korosztályban Szekeres Zsolt aszabadtéri bajnoki címe mellé begyûjtötte afedettpályás aranyérmet is. Szibilla Lászlóértékes pontokat szerzett, de eredményeitcsak tehetségének köszönheti. Eredmények:1. Szekeres Zsolt rúdugrás (410), 3. SzibillaLászló 60 m (7,07), 200 m 22,75, 4. Sztaren-szky Magdolna rúdugrás (250), 4. Szibilla

László távolugrás (661), 5. Szekeres Zsolt60 m gát (8,52).

Február 23-24-én a Budapest Arénában ren-deznek felnõtt nyílt nemzetközi magyar baj-nokságot, amelyen eddigi eredményeik alapjána következõ gödöllõi atléták indulhatnak: Szi-billa László és Vágó Mónika 60 és 200 m-en,Erdélyi Zsófia 1500 és 3000 m-en, MészárosKrisztina magasugrás és a 4x400 m-es váltó.

-esztí-

2004. február 19.16 Gödöllői Szolgálat

Atlétika

Fedettpályás sikerek

Február 7-én a negyedik fordulóval foly-tatódott a 25. Pest megyei általános isko-lai egyéni és csapatverseny (Gödöllõ,Erkel Iskola). Reznák Attila 100 száza-lékos eredménnyel nyerte a 91/92-es fiúkversenyét, míg Tóth Bence második lettugyanitt.

Gödöllõi SBE eredmények:1991/92-es fiúk: 1. Reznák Attila 7 pont

(100 %), 2. Tóth bence 6, …Nagy Adrián4; 1993/94 fiúk: ...Ágó Jakab 4,5 pont,Ángyán Tamás 4, Szõke Péter 3,5

NB II. Erkel csoport, 7. forduló, feb-ruár 8.: Gödöllõi SBE–Újszász 6:6

Gyõzött: Sleisz, Nagyajtai, Kovács, Sil-lye, Takács

Döntetlen: Bándy, Veréb G.Vesztett: dr. Farkas L., Maráczi, Firl-

beck, Tóth, Bajnóczi.

(t-már)

Sakk

040219.qxd 2004.02.17. 20:11 Page 16