George Orwell: Állatfarm

GEORGE ORWELL

ÁLLATFARM

TÜNDÉRMESE

FORDÍTOTTA: SZÍJGYÁRTÓ LÁSZLÓ

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:George Orwell AnimaI Farm. A Fairy Story

Secker and Warburg, London, 1950Copyright 1945 by Eric Blair

All rights reservedHungarian translation @ Szíjgyártó László jogutóda, 1989

1. FEJEZETMr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de

már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébeelzárni. Lámpájának táncolófénykörében végigtántorgott az udva-ron, a hátsó ajtónál lerúgta csizmáját, a mosogatókonyhában ahordóból csapolt magának még egy pohár sört, aztán elindult azágy felé, ahol Mrs. Jones már javában horkolt.

Mihelyt a hálószobában kialudt a fény, a tanya gazdasági épü-letében heves mocorgás és fészkelődés támadt. Napközbenugyanis híre ment, hogy az öreg Őrnagy, a díjnyertes fehérkandisznó, előző éjjel különös álmot látott, és szeretné elmondania többi állatnak. Megbeszélték hát, hogy összegyűlnek a nagypajtában, mihelyt Jones gazda eltakarodik, és biztonságban lesz-nek. Az öreg Őrnagyot (mindig így nevezték, bár a kiállításonWillingdon Szépe néven szerepelt) olyan nagyra becsülték a far-mon, hogy mindenki kész volt lemondani egyórai alvásról, hogymeghallgathassa, mit akar mondani.

A nagy pajta egyik végében, holmi magas emelvényfélén, azŐrnagy már ott feküdt szalmaágyán, a mestergerendáról lelógólámpa alatt. Tizenkét éves volt, és az utóbbi időben meglehetősenelhízott, de még mindig fenséges tekintetű, bölcs és nyájas ábrá-zatú disznó volt, annak ellenére, hogy soha nem faragták le azagyarait. Nemsokára kezdtek szállingózni a többi állatok is, ésigyekeztek a maguk módján kényelembe helyezkedni. A háromkutya jött először, Kolomp, Zsuzsi és Fogdmeg, aztán a disznók,akik tüstént beletelepedtek a szalmába, közvetlenül az emelvényelőtt. A tyúkok felkaptak az ablakpárkányra, a galambok a geren-dára repültek fel, a juhok és a tehenek a disznók mögé feküdtek,és kérődzni kezdtek. A két igásló, Bandi és Rózsi együtt jött be:lassan lépkedtek, és óvatosan rakosgatták hatalmas, szőrös patái-kat, nehogy eltapossák a szalmában bujkáló kisebb állatokat. Ró-zsi, a kövér, középkorú kanca, negyedik csikaja után már nemnyerte vissza régi alakját. Bandi hatalmas állat volt, majd tizen-nyolc markos, és olyan erős, mint két más közönséges ló. Az or-rán húzódó fehér csíktól kissé ostobának látszott, és csakugyan

nem volt elsőrendű koponya, de jellemszilárdsága és félelmetesmunkabírása miatt mindenki becsülte. A lovak után érkezett Mal-vin, a fehér kecske, és Benjámin, a szamár. Benjámin volt a leg-öregebb állat a Majorban, és neki volt a legrosszabb természete.Ritkán szólalt meg, és amikor megszólalt, rendszerint holmi cini-kus megjegyzést tett – azt szokta például mondogatni, hogy ka-pott ő Istentől farkat, hogy elhessegesse a legyeket, ám jobb sze-retné, ha nem lenne farka, de legyek sem lennének. A Major ál-latai közt ő volt az egyetlen, aki sohasem nevetett. Ha megkér-dezték, miért nem nevet, mindig azt felelte, azért, mert nem látsemmit, amin nevetni lehetne. Ennek ellenére, bár ezt nyíltan so-ha nem vallotta be, rajongott Bandiért; a vasárnapokat rendszerintegyütt töltötték a gyümölcsös mögötti kis karámban, ahol egymásmellett legelésztek, de sohasem szóltak egymáshoz egy szót sem.

A két ló éppen lefeküdt, mikor az elárvult kiskacsák betotyog-tak a pajtába. Elvesztették az anyjukat, s most gyámoltalanul há-pogva bolyongtak ide-oda, olyan helyet keresve, ahol nem tapos-nak rájuk. Rózsi valami védőfalfélét kerített körülöttük hatalmaslábszárából, ahová a kis kacsák belefészkelték magukat, és tüsténtel is aludtak. Az utolsó pillanatban megjelent Mollie is, kényesenillegetve magát. A bolondos, csinos, fehér kanca, akit Mr. Jones abricskájába szokott fogni, kockacukrot rágcsált, és legelöl foglalthelyet, aztán kacéran lobogtatni kezdte fehér sörényét, remélve,hogy felhívhatja a figyelmet a beléfont piros pántlikákra. Leges-legutolsónak a macska érkezett, szokása szerint megkereste ma-gának a legmelegebb helyet, aztán végül befészkelte magát Bandiés Rózsi közé, ahol aztán az Őrnagy beszéde alatt megelégedettendorombolt, de egyetlen szavára sem figyelt oda.

Most már az összes állat ott volt, kivéve Mózest, a szelídítetthollót, aki a hátsó ajtó mögött aludt ülőrúdján. Amikor az Őrnagylátta, hogy mindenki kényelmesen elhelyezkedett és figyelmesenvárakozik, megköszörülte torkát, és belefogott a mondókájába:

- Elvtársak, már hallottátok, hogy az éjszaka különös álmomvolt. Az álomra később majd visszatérek. De előbb valami mástkell elmondanom. Azt hiszem, elvtársak, már csak néhány hóna-pig leszek köztetek, és mielőtt meghalok, úgy érzem, kötelessé-gem továbbadni nektek azt a bölcsességet, amelyet fölszedtem.Sokáig éltem, és sok időm volt a gondolkodásra, miközben egye-dül feküdtem ólamban. Azt hiszem, joggal mondhatom, hogy leg-

alább olyan jól ismerem az élet természetét ezen a Földön, mintbármely más élő állat. Erről szeretnék beszélni nektek.

Nos, elvtársak, milyen a mi életünk? Nézzünk szembe vele: ami életünk nyomorúságos, fáradságos és rövid. Megszületünk,éppen csak annyit kapunk enni, hogy ki ne leheljük páránkat, deaki képes rá, azt ereje végső fogytáig dolgozni kényszerítik; s ab-ban a pillanatban, amikor már nem tudják hasznunkat venni, för-telmes kegyetlenséggel lemészárolnak bennünket. Egyéves koraután Angliában egyetlen állat sem tudja, mi a boldogság és mi apihenés, Angliában nincs szabad állat. Az állatok élete nyomorú-ság, és szolgaság: ez a meztelen igazság.

Vajon ez volna a természet rendje? Azért volna így, mert föl-dünk olyan szegény, hogy nem tud tisztességes életet biztosítanilakóinak? Nem, elvtársak, ezerszer nem! Anglia földje termé-keny, éghajlata jó, sokkal több állatot tudna bőségesen eltartani,mint amennyi most rajta él. Ez a mi gazdaságunk egyedül eltarta-na egy tucat lovat, húsz tehenet, száz meg száz juhot - s mind-nyájan olyan kényelemben és méltóságban élhetnénk, amilyetmost el sem tudunk képzelni. Akkor hát miért élünk ilyen nyomo-rúságosan? Mert a munkánk szinte minden gyümölcsét ellopjáktőlünk az emberek. Ez a válasz, elvtársak, minden problémánkra.Ezt a választ egyetlen szóban összegezhetjük: Ember. Az Emberaz egyetlen igazi ellenségünk. Tüntessük el az Embert a színpad-ról, és az éhség és az agyondolgoztatás legfőbb okát egyszer smindenkorra megszüntettük.

Az Ember az egyetlen élőlény, aki fogyaszt, anélkül, hogy ter-melne. Nem tud tejet adni, nem tud tojást tojni, gyönge ahhoz,hogy húzza az ekét, és nem elég gyors ahhoz, hogy meg tudjafogni a nyulat. Mégis ő az állatok ura. Dolgoztatja őket, de csak apuszta minimumot adja vissza nekik, nehogy éhenhaljanak, a töb-bit megtartja magának. A mi munkánk műveli meg a földet, a mitrágyánk teszi termékennyé, még sincs közülünk senkinek sem-mije a puszta bőrén kívül. Ti, tehenek, akik itt álltok előttem, va-jon hány ezer liter tejet adtatok tavaly? És mi történt ezzel a tejjel,amelynek a ti erős borjaitokat kellett volna táplálnia? Mindencseppje az ellenségeink torkán ment le. És ti, tyúkok, ugyan hánytojást tojtatok tavaly? És ezek közül a tojások közül hányból lettcsirke? A többi mind a piacra került, és Jones meg az embereipénzeltek belőle. És te, Rózsi, hol az a négy csikó, akiket meg-szültél, hogy öreg napjaid támaszai legyenek és örömöd teljék

bennük? Eladták őket egyéves korukban – soha egyiket sem fo-god viszontlátni. És a négy ellésedért és a sok mezei munkádértmit kaptál, a sovány takarmányon meg az istállón kívül?

De még azt sem engedik, hogy ezt a nyomorúságos életet atermészetes határáig éljük. Jómagam nem panaszkodhatom, mertén a szerencsések közé tartozom. Tizenkét éves vagyok, és többmint négyszáz malacom volt. Ez a disznóélet természetes rendje.De a végén egyetlen állat sem kerüli el a kegyetlen kést. Ti, fiatalI süldők, akik itt ültök előttem, mind a tőkén fogjátok végezni egyéven belül. Ez a szörnyű vég vár mindnyájunkra: tehenekre, disz-nókra, tyúkokra, juhokra, mindenkire. Még a lovakra és a kutyák-ra sem vár különb sors. Téged, Bandi, aznap, amikor hatalmasizmaid elvesztik erejüket, Jones el fog adni a sintér-mészárosnak,aki letaglóz, és megfőz kutyaeledelnek. Ami meg a kutyákat illeti,ha öregek és fogatlanok lesznek, Jones téglát köt majd a nyakuk-ra, és bedobja őket a legközelebbi tóba.

Nem kristálytiszta hát, elvtársak, hogy életünk minden bajaaz Ember zsarnokságából fakad? Csak az Embertől kell megsza-badulnunk, és miénk lesz, amit a munkánk hoz. Egyik napról amásikra gazdagok és szabadok lehetünk. Mit kell hát tennünk?Nos, éjjel-nappal, testünkkel-lelkünkkel az emberi faj megdönté-sén kell dolgoznunk! Ez az én üzenetem hozzátok, elvtársak: For-radalom! Nem tudom, mikor jön el ez a Forradalom – talán egyhét múlva, talán csak száz év múlva, de azt tudom, olyan bizo-nyosan, ahogy ezt a szalmát itt érzem a csülköm alatt, hogyelőbb-utóbb győz az igazság. Ezt tartsátok szemetek előtt, elvtár-sak, egész hátralévő rövid életetek során! És ezt mindenekelőtt:adjátok át az üzenetemet azoknak, akik utánatok jönnek, hogy azeljövendő nemzedékek folytathassák a harcot, egészen a végsőgyőzelemig.

És ne felejtsétek el, elvtársak, hogy elszántságotoknak soha-sem szabad meginognia. Semmiféle érvvel ne hagyjátok magato-kat félrevezetni. Soha ne higgyétek el, ha azt mondják nektek,hogy az Embernek meg az állatoknak közös érdekeik vannak, ésaz egyiknek a boldogulása a másik boldogulását hozza. Ez hazug-ság. Az Ember semmi más élőlény érdekeivel nem törődik a sajátérdekein kívül. Köztünk, állatok közt, legyen hát tökéletes egy-ség, tökéletes bajtársiasság ebben a küzdelemben. Minden emberellenségünk. Minden állat bajtársunk.

Ebben a pillanatban iszonyú felfordulás tört ki. Az Őrnagy

szónoklata közben négy nagy patkány mászott elő a lyukából, és ahátsójukra ülve figyelmesen hallgatták. Amikor a kutyák megpil-lantották őket, a patkányok csak úgy tudták megmenteni az irhá-jukat, hogy gyorsan a lyukaik felé iramodtak. Az Őrnagy fel-emelte patáját, hogy csendet teremtsen.

- Elvtársak - mondta -, itt valamiben meg kell állapodnunk.Barátaink vagy ellenségeink-e a vadállatok, például a patkányokés a nyulak? Bocsássuk szavazásra a kérdést: Elvtársak-e a pat-kányok?

A szavazást mindjárt meg is ejtették, s a túlnyomó többségdöntése szerint a patkányok elvtársak. Csak négy ellenszavazatvolt: a három kutyáé meg a macskáé, akiről azonban utóbb kide-rült, hogy mindkét álláspont mellett leszavazott. Az Őrnagyfolytatta beszédét:

- Már nem sok mondanivalóm maradt. Megismétlem, hogymindig emlékezzetek rá: kötelességetek szembeszállni az Ember-rel és céljaival. Aki két lábon jár: ellenség. Aki négy lábon jár,vagy szárnyai vannak: barát. És jusson eszetekbe az is, hogy azEmber ellen folytatott küzdelmünkben nem szabad hasonlóválennünk hozzá. Ha legyőztük, akkor sem szabad átvennünk bűnösszokásait. Soha egyetlen állatnak sem szabad házban laknia, ágy-ban aludnia, ruhát viselnie, alkoholt innia, dohányoznia, pénzheznyúlnia, kereskednie. Az Embernek minden szokása gonosz. És,mindenekfölött, egyetlen állatnak sem szabad soha a saját fajtájafölött zsarnokoskodnia. Gyengék és erősek, okosak és együgyűek- mindnyájan testvérek vagyunk. Soha állatnak nem szabad meg-ölnie egy másik állatot. Minden állat egyenlő.

És most, elvtársak, el kell mondanom nektek, mit álmodtamaz éjszaka. Nem tudom nektek pontosan elmesélni. A Földünkrőlálmodtam, amilyen akkor lesz, amikor már eltűnt róla az Ember.De ez az álom eszembe juttatott valamit, amiről már réges-régmegfeledkeztem. Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még kismalacvoltam, anyám meg a többi disznó énekelgettek egy régi dalt,aminek csak a dallamát meg az első három-négy szavát tudták.Gyerekkoromban én is énekeltem ezt a dallamot, de már réges-régen kiment a fejemből. De éjjel álmomban eszembe jutott. Ésráadásul a szövege is eszembe jutott, az a szöveg, amelyet az ál-latok valamikor nagyon régen énekeltek, de már hosszú nemze-dékek óta kiveszett az emlékezetükből. Ezt szeretném elénekelninektek, elvtársak. Öreg vagyok már, rekedt a hangom, de ha

megtanítalak benneteket a dallamára, ti szebben fogjátok énekel-ni. A címe: "Angolhon állatai."

Az öreg Őrnagy megköszörülte torkát és énekelni kezdett.Ahogy előre megmondta, rekedt volt a hangja, de azért elég jólénekelte a lelkesítő dallamot, amely kissé a "Clementine"-ra, kis-sé a "La Cucarachá"-ra emlékeztetett, a szövege pedig így szólt:

Állatok Ír- s Angolhonban,S más hazákban, réteken,Hallgassátok szép jövőnkrőlVígan zengő énekem.

Előbb-utóbb elsöpörjükAz Embert, a zsarnokot,S dús mezőink nem tapossákEmberek, csak állatok.

Az orrunkban nem lesz gyűrű,Hátunkon nem lesz nyereg,Nem mar zabla és sarkantyú,S nem vernek az emberek.

Gazdag lesz majd minden állat,A lóhere, árpa, zab,Széna, búza mind miénk lesz,Ha eljön majd az a nap.

Fényesek lesznek mezőink,Tisztábbak a patakok,Lágyabb lesz még a szellő is,Ha majd nem leszünk rabok.

E nagy napért küzdjünk, pulykák,Lovak, ludak, tehenek,Bár magunk a szabadságotMeg sem érjük, meglehet.

Állatok Ír- s Angolhonban

S más hazákban, réteken,Hallgassátok s daloljátokSzép jövőnkről énekem!

A dal az állatokat vad izgalomba hozta. Az Őrnagy még avégére se ért, már maguk is énekelni kezdték, még a legbutábbakis elkapták a dallamot meg néhány szót belőle, az okosabbak pe-dig, például a disznók és a kutyák, néhány perc múlva kívülrőltudták az egészet. Néhány előzetes próbálkozás után az egészMajor félelmetes uniszónóban rázendített az "Angolhon állatai"-ra. A tehenek bőgték, a kutyák vonították, a birkák bégették, a lo-vak nyerítették, a kacsák hápogták. Annyira el voltak tőle ragad-tatva, hogy egymás után ötször elénekelték, s még többször is el-énekelték volna, ha valami nem zavarja meg őket.

A nagy lárma sajnos felébresztette Jones gazdát. Kiugrottágyából, mert bizonyosra vette, hogy róka jár az udvarban. Fogtaa puskáját, amely mindig ott állt a hálószoba sarkában, és a hatossöréttel beledurrantott a sötétségbe. A sörét belefúródott a pajtafalába, és hirtelen véget vetett a gyűlésnek. Mindenki sietve ahálóhelyére menekült. A madarak felrepültek a tyúkülőre, az ál-latok leheveredtek a szalmára, s egy pillanat múlva az egész Ma-jor aludt.

4.

2. FEJEZETHárom nap múlva az öreg Őrnagy éjszaka álmában békésen

elhunyt. A gyümölcsös végében temették el.Ez március elején történt. A következő három hónap sok tit-

kos tevékenységet hozott. Az Őrnagy beszéde a tanya intelligen-sebb állatainak vadonatúj világszemléletet adott. Nem tudták,hogy az Őrnagy megjósolta Forradalomra mikor kerül sor, és jóokkal nem is gondolhattak arra, hogy még az ő életükben bekö-vetkezik, de világosan látták, hogy kötelességük felkészülni rá. Atanítás és a szervezés munkája természetszerűen a disznókra há-rult, mert általánosan elismerték, hogy ők a legokosabbak az ál-latok között. A disznók közül kiemelkedett két fiatal kan, Hógo-lyó és Napóleon, akiket Jones gazda eladásra nevelt. Napóleonnagy, meglehetősen félelmetes berkshire-i volt, az egyetlenberkshire-i a tanyán. Nem sokat beszélt, mégis tisztelték, mert azvolt a híre, hogy a maga útját járja. Hógolyó sokkal élénkebbdisznó volt, mint Napóleon, gyorsabb beszédű és találékonyabb,de őt nem tartották különösebben határozott egyéniségnek. A töb-bi kan mind hízó volt; egy kövér, kerek pofájú, csillogó szemű,fürge mozgású, visító hangú, Süvi nevű kis disznó volt a legis-mertebb közülük; ragyogó szónok volt, s ha valamilyen nehézponthoz ért érvelése közben, elkezdett ide-oda ugrálni, és teker-gette a farkát, ami igen meggyőzően hatott. A többieknek az voltróla a véleményük, hogy a feketéről is képes volna bebizonyítani,hogy fehér.

Ezek hárman teljes gondolatrendszerré dolgozták ki az öregŐrnagy tanításait, és a rendszernek az Állatizmus nevet adták.Miután Jones gazda elaludt, hetenként többször is titkos gyűlésttartottak a pajtában, és kifejtették a többieknek az Állatizmusalapelveit. Kezdetben sok ostobaságba és közönybe ütköztek.Voltak állatok, akik azt hajtogatták, hogy hűséggel tartoznak Mr.Jonesnak, akit "Gazdá"-nak emlegettek, vagy olyasféle primitívmegjegyzéseket tettek, hogy: "Mr. Jones táplál bennünket. Ha őnem lenne, éhen pusztulnánk." Mások olyanokat kérdeztek, hogy:"Mit törődünk vele, mi történik velünk a halálunk után?", vagy:"Ha ez a Forradalom mindenképpen bekövetkezik, mit számít,hogy dolgozunk-e érte, vagy sem?", és a disznók csak nagyon ne-

hezen tudták megértetni velük, hogy mindez szöges ellentétbenvan az Állatizmus szellemével. A legostobább kérdéseket Mollie,a fehér kanca tette fel. - Lesz-e cukor a Forradalom után is? - kér-dezte legelőször is Süvitől.

- Nem - felelte Hógolyó határozottan. - Nincsenek hozzá esz-közeink, hogy cukrot állítsunk elő a gazdaságban. Különben semlesz cukorra szükséged. Annyi zabot és szénát kapsz majd,amennyit csak akarsz.

- És szabad lesz-e majd szalagokat viselnem a sörényemben? -kérdezte Mollie.

- Elvtársnő - felelte Hógolyó -, azok a szalagok, amelyekértúgy rajongsz, a rabszolgaság jelvényei. Hát nem vagy képes meg-érteni, hogy a szabadság többet ér, mint a szalagok?

Mollie elhallgatott, de látszott rajta, hogy nem sikerült meg-győzni.

A disznóknak még nehezebb küzdelmet kellett vívniuk Mózes-nek, a szelíd hollónak a hazugságaival. Mózes, Mr. Jones kedven-ce, kém volt és besúgó, ráadásul még ügyes szónok is. Azt állí-totta, hogy van egy titokzatos vidék, a Kandiscukor Hegység, éshalála után minden állat oda jut. Ez a vidék valahol fönn van azégben, túl a felhőkön, állította Mózes. A Kandiscukor Hegység-ben a hét minden napja vasárnap, egész évben dúsan virít a lóhe-re, a sövényeken meg kockacukor nő és lenmagos pogácsa. Azállatok gyűlölték Mózest, mert mesélt, mesélt, és nem dolgozott,de néhányan mégiscsak hittek a Kandiscukor Hegységben, és adisznóknak nagyon erélyesen kellett érvelniük, hogy meggyőzzékőket, ilyen hely pedig nincs.

Leghűségesebb tanítványuk a két igásló lett, Bandi és Rózsi.Ők ketten ugyan csak nagyon nehezen tudtak valamit kigondolni,de miután elfogadták tanítójuknak a disznókat, mohón itták min-den szavukat, és aztán egyszerű érvekkel átadták a többi állatnakis. Soha nem hiányoztak a pajtában tartott titkos összejövetelék-ről, és ők vezették a kórust, amikor a gyűlés végén elénekelték az"Angolhon állatai"-t.

Nos, aztán úgy fordultak a dolgok, hogy a Forradalomra sokkalhamarabb és sokkal könnyebben került sor, mint várták. Az előzőévekben Mr. Jones szigorú, de szorgos gazda volt, de hirtelenrossz napok virradtak rá. Nagyon elkeseredett, mivel egy pörbensok pénzt vesztett, és elkezdett többet inni a kelleténél. Naphosz-szat csak üldögélt a konyhában, újságot olvasott, ivott, és időn-

ként megetette Mózest sörbe áztatott kenyérmorzsával. A béreseilusták voltak és becsapták, a földet felverte a gaz, az épületekneklyukas volt a teteje, a sövényeket elhanyagolták, és az állatoknaknem adtak eleget enni.

Megjött a június, már-már kaszálni kellett volna a szénát.Szent Iván estéjén, egy szombati napon, Mr. Jones bementWillingdonba, és a Vörös Oroszlánban úgy berúgott, hogy csakvasárnap délben keveredett haza. A béresek korán reggel megfej-ték a teheneket, aztán elmentek nyulászni, nem bajlódtak az álla-tokkal, nem adtak nekik enni. Amikor Mr. Jones hazaért, tüsténtelnyúlt a tisztaszobában a díványon, arcára terítette a News of theWorld-öt, és elaludt; így aztán amikor eljött az este, az állatokmég mindig nem kaptak enni. Végül aztán nem állták tovább. Azegyik tehén betörte szarvával a takarmányos szín ajtaját, és az ál-latok mind nekiestek a hombároknak. Mr. Jones ekkor ébredt fel.A következő pillanatban már ott termett négy béresével a takar-mányos színben, és elkezdtek az ostorukkal szanaszét csapkodni.Ezt az éhes állatok már nem tudták elviselni. Mintegy vezényszó-ra rávetették magukat kínzóikra, pedig előzőleg semmi ilyesmitnem terveztek.

Jones és emberei egyszerre azon vették észre magukat, hogymindenfelől döfködik és rugdalják őket. A dolgok teljesen ki-csúsztak a kezükből, tehetetlenek voltak. Sohasem láttak még ál-latokat így viselkedni; ezek a jószágok, melyeket eddig kényük-kedvük szerint ütöttek-vertek, hirtelen fellázadtak, és ettől ők úgymegrémültek, hogy szinte eszüket vesztették. Néhány pillanatmúlva már nem is próbáltak védekezni, és kereket oldottak. Egyperc múlva már mind az öten lélekszakadva rohantak a főút felévezető szekérúton, az állatok pedig diadalittasan üldözték őket.

Amikor Mrs. Jones kinézett a hálószobaablakon, és látta, mitörténik, kapkodva bedobált néhány holmit egy vászontáskába, ésaz ellenkező irányban osont ki a farmról. Mózes leugrott az ülő-kéjéről, és hangosan károgva utána repült. Az állatok közben ki-kergették Jonest meg az embereit az országútra, aztán becsaptákmögöttük az ötreteszes kaput. Maguk sem tudták, mi történik,mégis sikeresen végrehajtották a Forradalmat: elűzték Jonest, ésövék lett a Major.

Az állatok az első percekben alig tudtak hinni a szerencsé-jükben. Legelőször is testületileg körülvágtatták a Major határát,mintha meg akartak volna győződni róla, hogy a tanyán sehol sem

rejtőzik ember, aztán visszavágtattak a tanyaházhoz, hogy Jonesgyűlölt uralmának utolsó nyomait is eltöröljék. Feltörték az istál-lók mögött álló szerszámoskamrát és beledobálták a kútba a zab-lákat, az orrkarikákat, a láncokat, meg a szörnyű késeket, ame-lyekkel Mr. Jones a disznókat és a juhokat szokta kiherélni. Agyeplők, a kötőfékek, a szemellenzők, a megalázó abrakostarisz-nyák mind az udvaron égő tűzre kerültek, ahogy az ostorok is. Azállatok ugráltak örömükben, mikor meglátták a lángralobbanóstorokat. Hógolyó a tűzbe dobta a szalagokat is, amelye-ket piacnapon a lovak sörényébe és farkába szoktak fonni.

-A szalagok is ruhának tekintendők - jelentette ki -, a ruhapedig az ember ismertetőjele. Minden állatnak meztelenül kelljárnia.

Mikor ezt Bandi meghallotta, letépte fejéről a kis szalmaka-lapot, amelyet nyáron azért viselt, hogy a legyek ne szálljanak afülébe, és a tűzre dobta a többihez.

Az állatok hamarosan mindent elpusztítottak, ami Mr. Jonesraemlékeztette őket. Utána Napóleon visszavezette őket atakarmányosszínhez, és dupla adag zabot

osztott ki mindenkinek, a kutyáknak pedig két-két darabkétszersültet adatott. Aztán hétszer egymás után elénekelték az"Angolhon állatai"-t elejétől a végéig, majd elvackolódtak éj-szakára, és úgy aludtak, ahogy még soha.

Hajnalban azonban felébredtek, mint máskor, és amikor hir-telen eszükbe jutottak az előző nap dicsőséges eseményei, va-lamennyien kivágtattak a legelőre. A legelőn egy kis domb állt,amelyről a tanya legnagyobb részét be lehetett látni. Az állatokfelrohantak a tetejére, és körülnéztek a tiszta hajnali fényben.Igen, most már az övék - minden, amit csak látnak, az övék! Elvoltak ragadtatva a gondolattól, körbe-körbe ugrándoztak, iz-galmukban fel-felszökellve a levegőbe. Meghemperegtek aharmatban, teli szájjal tépdesték az édes nyári füvet, göröngyö-ket rugdaltak föl a fekete földből, és beszívták zsíros illatát.Aztán bejárták és megszemlélték az egész tanyát, szótlan cso-dálattal nézték a szántóföldeket, a dús szénájú rétet, a gyümöl-csöst, a tavat, a cserjést. Mintha mindezt még sohasem láttákvolna, és még most is alig hinnék el, hogy ez mind az övék.

Aztán visszaballagtak az épületekhez, és csendesen megáll-tak a tanyaház ajtaja előtt. Az is az övék lett, mégis féltek be-lépni. Egy pillanat múlva azonban Hógolyó és Napóleon be-

nyomták vállukkal az ajtót, és az állatok libasorban bementek.Nagyon óvatosan jártak, féltek, hogy felborítanak valamit. Szo-báról szobára tipegtek, csak suttogva mertek beszélni, lenyű-gözve bámulták a hihetetlen fényűzést, az ágyakat, a tollas de-rékaljakat, a tükröket, a lószőrdíványt, a brüsszeli szőnyeget ésViktória királynő litografált arcképét a tisztaszoba kandallópár-kánya fölött. Éppen lefelé mentek a lépcsőn, amikor észrevet-ték, hogy Mollie eltűnt. Amikor visszamentek, a legszebb háló-szobában találták. Elvett egy kék szalagot Mrs. Jones öltöző-asztaláról, felrakta a vállára, és csodálta magát a tükörben. Ala-posan összeszidták, aztán kimentek. A konyhában lógó son-kákat kivitték eltemetni, és a mosogatókonyhában Bandi egyet-len rúgással bezúzta a söröshordót, de különben semmihez semnyúltak a házban. Egyhangúlag tüstént elhatározták, hogy a ta-nyaházat meg kell őrizni múzeumnak. Mindnyájan egyetértettekabban, hogy állatnak sohasem szabad benne lakni.

Az állatok megreggeliztek, s aztán Hógolyó és Napóleonmegint összehívta őket.

- Elvtársak - mondta Hógolyó -, fél hét van, és hosszú nap állelőttünk. Ma hozzákezdünk a szénagyűjtéshez. De van még va-lami, amit előbb el kell intéznünk.

A disznók most árulták el, hogy az elmúlt három hónap alattmegtanultak olvasni és írni egy régi ábécéskönyvből, amely va-lamikor Mr. Jones gyermekeié volt, aztán kidobták a szemét-dombra. Napóleon fekete és fehér festéket hozatott, és kivezette atársaságot a főútra nyíló ötreteszes kapuhoz. Ott aztán Hógolyó(mert ő tudott a legjobban írni) ecsetet fogott a csülkébe, festékkelbemázolta a MAJOR felírást a kapu felső keresztfáján, és a helyé-re odafestette, hogy ALLATFARM. Attól fogva ez lett a tanyaneve. Ezután visszamentek az épületekhez, majd Hógolyó és Na-póleon létrát hozattak, és nekitámasztották a nagy pajta hátsó fa-lának. Elmagyarázták, hogy a disznóknak az utóbbi három hó-napban folytatott tanulmányaik során sikerült az Állatizmus alap-elveit hét parancsolatban összefoglalni. Ezt a Hétparancsolatotmost fel fogják írni a falra, ezek változtathatatlan törvények lesz-nek, és az Állatfarm valamennyi állatának mindörökké ezek sze-rint kell élnie. Hógolyó némi nehézségek árán (mert disznónaknem könnyű létrán egyensúlyoznia) felmászott a létrára, és mun-kához látott, Süvi pedig néhány fokkal lejjebb a festékesdobozttartotta. A parancsolatokat akkora fehér betűkkel írták fel a kátrá-

nyos falra, hogy harminc méter távolságból is el lehetett őket ol-vasni. így szóltak:

HÉTPARANCSOLAT

1 / Aki két lábon jár, az ellenség.2 / Aki négy lábon jár, vagy szárnyai vannak, az barát.3 / Állat nem visel ruhát.4 / Állat nem alszik ágyban.5 / Állat nem iszik alkoholt.6 / Állat nem öl meg más állatot.7 / Minden állat egyenlő.

A felirat csinos lett, s bár Hógolyó a "barát" szót "bárat"-nakírta, az egyik ,,5" betűt pedig fordítva görbítette, a helyesírás ele-jétől végéig hibátlan volt. Hógolyó felolvasta a többiek épülésére.Valamennyi állat teljes egyetértéssel bólogatott, az ügyesebbekpedig mindjárt el is kezdték megtanulni a parancsolatokat.

- Most pedig, elvtársak - kiáltotta Hógolyó, ledobva az ecsetet-, előre a rétre! Becsületbeli ügyünk, hogy hamarabb behordjuk aszénát, mint Jones meg a béresei.

Ebben a pillanatban azonban a három tehén, aki már egy idejefeszengett, elkezdett hangosan bőgni. Huszonnégy órája nemfejték meg őket, már majd kipukkadt a tőgyük. A disznók némigondolkodás után sajtárokat hozattak, és sikeresen meg is fejték ateheneket; a csülkük igen alkalmasnak bizonyult erre a feladatra.Nemsokára öt sajtár telt meg a habzó, sűrű tejjel, s ezt sok állatlátható érdeklődéssel figyelte.

- Mi lesz ezzel a sok tejjel? - kérdezte valamelyik. – Jonesnéha bele szokott keverni egy kicsit a tápba kottyantotta ki azegyik tyúk.- Ne törődjetek most a tejjel, elvtársak! - kiáltotta Napóleon, és

odaállt a sajtárok elé. - Gondoskodni fogunk róla. Most az aratása fontos. Hógolyó elvtárs fog vezetni. Pár perc múlva én is kö-vetlek benneteket. Előre, elvtársak! Vár rátok a széna.

Az állatok elindultak a kaszálóra. Mikor este visszatértek, ész-revették, hogy a tej eltűnt.

3. FEJEZETMennyit gürcöltek, izzadtak, hogy begyűjtsék a szénát! Fára-

dozásuknak azonban meglett a gyümölcse, mert a betakarítás mégjobban sikerült, mint ahogy remélték.

Néha kemény volt a munka: a szerszámokat emberek és nemállatok számára tervezték, és nagyon hátrányos volt, hogy az ál-latok közül egyik sem tudott olyan szerszámot használni, amely-hez a hátsó lábára kellett volna állnia. De a disznók olyan okosakvoltak, hogy minden nehézséget le tudtak győzni. Ami a lovakatilleti, ők a rét minden zsebkendőnyi darabkáját ismerték, sokkaljobban értettek a kaszáláshoz meg a gereblyézéshez, mint Jonesemberei. A disznók maguk nem dolgoztak, csak irányították ésellenőrizték a többieket.

Felsőbbrendű tudásukból természetesen következett, hogymagukra vállalják a vezetést. Bandi és Rózsi befogták magukat afűkasza vagy a fogatolt rendsodró elé(zablára meg gyeplőre per-sze már nem volt szükség), és fáradhatatlanul jártak körbe-körbea mezőn, miközben egy disznó ott baktatott mögöttük, és oda-odakiabált nekik: "Gyia, elvtárs!", vagy: "Hóba, elvtárs!", ahogya szükség kívánta. A széna forgatásából és begyűjtéséből pedigminden állat kivette a részét, a leggyengébbek is. Még a kacsákés a tyúkok is ide-oda szaladgáltak a napsütésben, apró kis szé-nacsokrokat cipelve a csőrükben. Végül két nappal hamarabbfejezték be a kaszálást, mint Jones meg a béresei szokták. Ráadá-sul ez volt a legdúsabb termés, amelyet a tanya valaha látott.Semmi nem ment veszendőbe, a kacsák és a tyúkok éles sze-mükkel összeszedték az utolsó szálat is. És a tanya egyetlen ál-lata sem lopott el még egy harapásnyit sem.

Egész nyáron ment a tanyán a munka, mint az óramű. Az ál-latok el sem tudták volna képzelni, hogy ilyen boldogok lehetnek.Minden falat ételt valódi gyönyörűségnek éreztek, most amikorvalóban az ő ételük volt, maguk termelték meg maguknak, és nemegy fukar gazda kegyéből kapták. Mióta a haszontalan, élősködő-emberek eltűntek, mindenkinek több ennivaló jutott. Több lett aszabad idejük is, pedig tapasztalatlanok voltak. Sok nehézséggelküzdöttek meg - például később, nyáron, amikor a gabonát arat-ták, a régi módszerrel kellett nyomtatniuk, a pelyvát pedig a lé-legzetükkel kellett kifújniuk belőle, mivel a tanyának nem volt

cséplőgépe -, de a disznók okossága és Bandi félelmetes izmaimindent megoldottak. Bandit mindenki csodálta. Keményen dol-gozott már Jones idejében is, de most mintha három ló helyetthajtott volna. Voltak napok, amikor mintha a tanya minden mun-kája az ő hatalmas vállaira nehezedett volna. Reggeltől estighúzta-vonta, mindig ott, ahol a legnehezebb volt a munka. Meg-beszélte az egyik kakassal, hogy minden reggel fél órával koráb-ban ébressze fel, mint a többieket, és még a rendes napi munkaelőtt önként elvégzett valami munkát, ami éppen a legszüksége-sebbnek látszott. Minden problémára, minden kudarcra ez volt aválasza: "Majd még keményebben dolgozom!" - ez lett a szemé-lyes jelszava.

De mindenki képességei szerint dolgozott. A tyúkok és ka-csák például öt véka gabonát mentettek meg az aratásnál, föl-csipegetve az elhullott magvakat. Senki sem lopott, senki semmorgott a fej adagja miatt; az a civakodás, marakodás és félté-kenység, ami a régi időkben hozzátartozott életük mindennap-jaihoz, szinte teljesen megszűnt. Senki sem lógott – azaz hogymajdnem senki. Igaz, ami igaz, Mollie nem szívesen kelt felreggelente, és szerette korábban abbahagyni a munkát, azzal azürüggyel, hogy kő ment a patájába. A macska is elég furcsánviselkedett. Hamarosan észrevették, hogy mikor dolgozni kell,a macskát sose lehet megtalálni. Órákra eltűnt, aztán csak azétkezések idején került elő, vagy este, mikor már véget ért amunka. De mindig olyan remek kifogásokat talált, és olyan sze-retetre méltóan dorombolt, hogy senki sem kételkedhetett jószándékában. Öreg Benjámin, a szamár, szinte semmit semváltozott a Forradalom óta. Ugyanazzal a csökönyös lassúság-gal végezte munkáját, mint Jones idejében; sohasem lógott, ön-kéntes munkára sem jelentkezett. A Forradalomról és eredmé-nyeiről nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani. Ha megkér-dezték, boldogabb-e, mióta Jones elment, csak annyit szokottmondani:

"A szamarak sokáig élnek. Egyikőtök sem látott még sohadöglött szamarat", a többieknek meg be kellett érniük ezzel a ta-lányos válasszal.

Vasárnap nem dolgoztak. Egy órával később reggeliztek, mintmáskor, reggeli után pedig ünnepélyes szertartásra került sor,amelyet kivétel nélkül minden héten megtartottak. Először jött azászlófelvonás. Hógolyó a szerszámkamrában rábukkant Mrs. Jo-

nes egyik ócska zöld abroszára, és fehér festékkel egy patát megegy szarvat pingált rá. Ezt a zászlót húzták fel a tanya kertjébenminden vasárnap reggel a zászlórúdra. A zászló azért zöld, ma-gyarázta Hógolyó, mert Anglia zöld mezőit jelképezi, a pata és aszarv pedig az eljövendő Állatok Köztársaságát, amely akkor jönmajd létre, ha az emberi fajt véglegesen megdöntötték. A zászló-felvonás után az állatok bevonultak a nagy pajtába, az úgyneve-zett Nagygyűlésre. Itt tervezték meg a következő hét munkáját, éshatározati javaslatokat terjesztettek elő és vitattak meg. A határo-zatokat mindig a disznók terjesztették elő. Azt a többi állat ismegértette, hogyan kell szavazni, de soha eszükbe se jutott volnajavaslatokat kigondolni. A vitákban mindig Hógolyó és Napóleonvoltak a legaktívabbak, de észre lehetett venni, hogy sohasem ér-tenek egyet: bármilyen javaslattal állt elő az egyik, számítani le-hetett rá, hogy a másik ellenezni fogja. Amikor elhatározták - adolog ellen önmagában senkinek sem lehetett kifogása -, hogy agyümölcsös mögött egy kis karámot kell kihasítani, pihenőhelyülazoknak az állatoknak, akik már nem tudnak dolgozni, még akkoris viharos vita tört ki köztük az egyes állatfajok igazságos nyug-díjkorhatáráról. A Nagygyűlés mindig az "Angolhon állatai" el-éneklésével végződött, aztán a délutánt a pihenésnek szentelték.

A disznók kisajátították a szerszámoskamrát, ott rendezték befőhadiszállásukat. Esténként ott tanulmányozták a kovácsmes-terséget, az ácsmunkát és a többi szükséges mesterséget, azokbóla könyvekből, amelyeket a tanyaházból hoztak ki. Hógolyóezenfelül szorgosan szervezte a többi állatból az úgynevezettÁllatbizottságokat. Ebben a munkában fáradhatatlan volt. Atyúkok számára megalakította a Tojástermelési Bizottságot, ateheneket a Tiszta Farok Ligába tömörítette, megszervezte aVad Elvtársak Átnevelési Bizottságát (melynek célja a patká-nyok és a nyulak megszelídítése volt), a juhok Fehérebb Gyap-júért Mozgalmát, és számos különféle más bizottságot alakított,azonfelül írást és olvasást oktató tanfolyamokat indított. Nagy-jában és egészében mindezek kudarcot vallottak. Az a kísérletpéldául, hogy megszelídítsék a vadállatokat, szinte mindjárt azelején befulladt, mert azok továbbra is úgy viselkedtek, mint ad-dig, és csak kihasználták, ha bőkezűen bántak velük. A macskaaz Átnevelési Bizottságba lépett be, és néhány napig buzgón te-vékenykedett benne. Egy szép napon látták például, hogy a tetőnül, és előadást tart néhány verébnek, amelyeket éppen nem tu-

dott elkapni. Azt magyarázta nekik, hogy az állatok most mármind elvtársak, és ha valamelyik verébnek kedve van rá, nyu-godtan rászállhat a mancsára. A verebek azonban tartották a tá-volságot.

Az írás- és olvasástanfolyamok azonban nagy sikert arattak.Őszre a tanya majd minden állata bizonyos fokig írástudóvá vált.

Ami a disznókat illeti, ők már tökéletesen tudtak írni-olvasni.Olvasni a kutyák is elég jól megtanultak, de nem érdekelte őketmás olvasnivaló, csak a Hétparancsolat. Malvin, a kecske, vala-mivel jobban olvasott, mint a kutyák, esténként néha fel is olva-sott a többieknek a szemétdombon talált újságpapírfoszlányokból.Benjámin éppúgy tudott olvasni, mint akármelyik disznó, de so-hasem használta a tudományát. Kijelentette, hogy amennyire őtudja, semmi sincs, amit érdemes volna elolvasni. Rózsi megta-nulta az egész ábécét, de nem tudta a betűket összeolvasni. Bandinem tudott túljutni a D betűn. Hatalmas patájával kirajzolta a por-ba az A, B, C, D betűket, aztán csak állt, hátracsapott fülekkel, ésbámulta őket. Néha megrázta az üstökét, és minden erejét össze-szedve próbált visszaemlékezni, hogy mi következik utánuk, deez sohasem sikerült neki. Többször megtanulta az E, F, G és Hbetűket is, de amikor már tudta őket, mindig rájött, hogy közbenelfelejtette az A, B, C és D betűt. Végül elhatározta, hogy beéri azelső négy betűvel, de ezeket aztán egyszer-kétszer mindennap le-írta, hogy felfrissítse emlékezetét. Mollie azokon a betűkön kívül,amelyekből a neve állt, semmit sem volt hajlandó megtanulni.Ezeket viszont csinosan kirakta gallydarabkákból, feldíszítetteegy-két szál virággal, aztán elragadtatva körülsétálta a művét.

A tanya többi állata közül egyik sem jutott tovább az A betű-nél. Az is kiderült, hogy a butább állatok, például a tyúkok, ka-csák és juhok, képtelenek megtanulni a Hétparancsolatot. Hógo-lyó sok fejtörés után kijelentette, hogy a Hétparancsolat lényegétgyakorlatilag egyetlen sarkigazságba lehet sűríteni: "Négy láb jó,két láb rossz!" Azt mondta, ez magában foglalja az Állatizmus el-vének lényegét. Aki ezt a maga teljességében felfogja, az mentesmarad minden emberi befolyástól. A madarak eleinte tiltakoztak,mivel úgy érezték, hogy nekik is két lábuk van, de Hógolyó bebi-zonyította nekik, hogy tévednek.

- A madár szárnya, elvtársaim, mozgásszerv, nem pedig mani-pulációs eszköz - jelentette ki. - Ezért hát lábnak kell tekinteni.Az Ember megkülönböztető jegye a kéz, az az eszköz, amellyel

gazságait végrehajtja.A madarak nem értették Hógolyó magasröptű kifejezéseit, de

elfogadták a magyarázatot, és valamennyi egyszerűbb állat neki-veselkedett betéve megtanulni az új sarkigazságot. A pajta hátsófalára a Hétparancsolat fölé, még nagyobb fehér betűkkel felírták,hogy NÉGY LAB JÓ, KÉT LAB ROSSZ! Mikor már kívülrőltudták, a juhok nagyon megszerették ezt a sarkigazságot, és a ré-ten heverészve gyakran elkezdték kórusban bégetni: "Négy láb jó,két láb rossz! Négy láb jó, két láb rossz!" órákig bégették, sohanem untak rá.

Napóleont nem érdekelték Hógolyó bizottságai. Ó az ifjúságnevelését fontosabbnak tartotta, mint bármit, amit azokért lehettenni, akik már felnőttek. Nem sokkal aratás után Zsuzsi és Ko-lomp történetesen egyszerre kölykeztek meg, s összesen kilencerős kutyakölyköt hoztak a világra. Mihelyt elválasztották őket,Napóleon elvette a kölyköket az anyjuktól, és azt mondta, a ne-velésükről ezután ő gondoskodik. Felvitte őket a padlásra, ahovácsak létrán lehetett a szerszámoskamrából feljutni, és annyira el-zárta őket a többiektől, hogy hamarosan mindenki megfeledkezetta létezésükről.

Nemsokára tisztázódott a tej eltűnésének rejtélye is. Minden-nap belekeverték a disznók moslékába. Éppen érett a korai alma,a gyümölcsös pázsitja teli volt hullott gyümölccsel. Az állatoktermészetesnek tartották, hogy egyenlően osztozhatnak rajta, egyszép napon azonban rendelkezést adtak ki, hogy a gyümölcsötössze kell szedni, és be kell hordani a szerszámoskamrába a disz-nók számára. Egyes állatok morogtak emiatt, de hasztalan. Ebbena kérdésben valamennyi disznó egyetértett, még Hógolyó és Na-póleon is. Kiküldték Süvit, hogy lássa el a többieket a szükségesmagyarázattal.

- Elvtársak! - kiáltotta Süvi. - Remélem, nem képzelitek,hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat aka-runk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják atejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogymegóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tu-domány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nél-külözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásához. Mi, disz-nók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész ve-zetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a tijóléteteken őrködünk. A ti kedvetek ért isszuk a tejet és esszük

meg az almát. Tudjátok, mi történne, ha mi, disznók, elha-nyagolnánk kötelességünket? Visszajönne Jones! Igen, visszajön-ne Jones! Biztos vagyok benne, elvtársak - kiáltotta Süvi, szintekönyörögve, ide-oda ugrálva és a farkát tekergetve -, biztos va-gyok benne, hogy nincs köztetek senki, aki Jones visszatérését kí-vánná!

Mármost ha egyáltalán volt valami, amiben az állatok tökélete-sen biztosak voltak, akkor az az volt, hogy nem kívánják visszaJonest. Amikor ebben a megvilágításban mutatták meg nekik adolgot, nem volt több mondanivalójuk. Túlságosan is nyilvánvalólett, mennyire fontos a disznók egészségének megóvása. így aztánminden további vita nélkül beleegyeztek abba, hogy a tej és ahullott alma (és az érett alma java része is) kizárólag a disznókatillesse.

4. FEJEZETNyár végére már a fél megyében elterjedt az Állatfarmon tör-

téntek híre. Hógolyó és Napóleon mindennap galambrajokatküldtek ki azzal az utasítással, hogy elegyedjenek a szomszédostanyák állatai közé, mondják el nekik a Forradalom történetét, éstanítsák meg őket az "Angolhon állatai"-ra.

Mr. Jones közben ideje legnagyobb részét a willingdoni VörösOroszlán söntésében töltötte, és mindenkinek, aki csak hajlandóvolt meghallgatni, elpanaszolta a szörnyű igazságtalanságot,amelyet el kellett szenvednie, amikor egy csomó semmirekellőállat kiforgatta a birtokából. A többi gazda elvileg rokonszenve-zett vele, de eleinte nem sokat segítettek rajta. Szívük mélyén ti-tokban azon tűnődtek, hogy nem tudnák-e Jones balsorsát vala-hogy a maguk hasznára fordítani. Szerencsére az Állatfarmmalszomszédos kis tanyák tulajdonosai régóta rossz viszonyban áll-tak egymással. Az egyik, a Rókaerdő nevezetű tanya, nagy, elha-nyagolt, régi divatú gazdaság volt, amelyet kezdett elborítani azerdő, a legelői kiöregedtek, a sövényei pedig rettenetes állapotbanvoltak. Tulajdonosa, Mr. Pilkington, hányaveti, úri gazdálkodóvolt, aki ideje legnagyobb részét az évszak szerint vagy horgá-szással, vagy vadászattal töltötte. A másik, Kuporlak nevezetű,kisebb és jobb karban tartott tanya tulajdonosa Mr. Frederick volt,kemény, 1 éles eszű ember, aki állandóan pereskedett, és közis-merten nehéz volt vele alkut kötni. Ezek ketten annyira utáltákegymást, hogy még tulajdon érdekeik védelmében is nehezentudtak valamiben egyezségre jutni.

Mindennek ellenére mind a ketten igencsak megrémültek azÁllatfarm lázadásától, és nagyon szerették volna megakadá-lyozni, hogy állataik túlságosan sokat megtudjanak az esetről.Először úgy tettek, mintha nevetségesnek találnák a gondolatot,hogy az állatok maguk is el tudnak vezetni egy gazdaságot. Kéthét alatt vége lesz az egésznek, mondogatták. Azt híresztelték,hogy az állatok a Majorban (makacsul Majornak nevezték, nemtudták elviselni az Állatfarm elnevezést) állandóan verekednekegymással, és hamarosan éhen fognak halni. Amikor aztán telt-múlt az idő, és az állatok i nyilvánvalóan nem haltak éhen,

Frederick és Pilkington hangja megváltozott; most már az Ál-latfarmon uralkodó iszonyatos züllöttségről kezdtek beszélni.Azt j rebesgették, hogy az állatok megeszik egymást, mint akannibálok, vörösen izzó patkókkal kínozzák egymást, és anőstényeiket köztulajdonba vették. Ez lesz abból, amikor fellá-zadnak a természet törvényei ellen, mondta Frederick megPilkington.

Ezeket a történeteket azonban sohasem hitték el teljesen.Homályos és eltorzított formában tovább keringtek a rémhírekegy csodálatos tanyáról, ahonnan elkergették az embereket, és azállatok maguk intézik az ügyeiket, és a vidéken egész évben át-átcsapott a lázadás hulláma. Bikák, amelyek mindig kezesek vol-tak, hirtelen megvadultak, a juhok áttörték a sövényeket, és fel-falták a lóherét, a tehenek felrúgták a sajtárt, a lovak nem voltakhajlandók átugrani a kerítésen, és ledobták hátukról a lovasukat.És legfőképpen: mindenütt közismertté vált az "Angolhon állatai"dallama, sőt még a szövege is. Bámulatos gyorsasággal terjedt.Az emberek képtelenek voltak féken tartani dühüket, amikormeghallották, bár úgy tettek, mintha csak nevetségesnek tartanák.Azt mondták, nem értik, hogyan képesek akár állatok is ilyenmegvetésre méltó zagyvaságot énekelni. Ha rajtakaptak egy álla-tot, amikor ezt énekelte, tüstént megkorbácsolták. A dalt mégsemlehetett elhallgattatni. Fütyülték a rigók a sövényeken, turbékoltáka szilfákon a galambok, visszhangzott a kovácsműhelyek lármá-jában, és a templomi harangok zúgásában. És amikor az emberekmeghallották, titokban megremegtek, mert eljövendő végzetükpróféciáját hallották ki belőle.

Október elején, amikor már learattak, asztagba rakták a gabo-nát, és egy részét már ki is csépelték, kavargó galambok érkezteksietve a levegőből, aztán vad izgalomban leszálltak az Állatfarmudvarán. Jones meg a béresei, fél tucat másik emberrel, Rókaer-dőből és Kuporlakból, behatoltak az ötreteszes kapun, és köze-lednek a tanyához vezető szekérúton. Mindnyájuknál bot van, ki-véve Jonest, aki puskával jön. Nyilvánvalóan megpróbálják visz-szafoglalni a tanyát.

Erre már régen számítottak, és minden előkészületet meg-tettek rá. A védekező hadműveletekkel Hógolyót bízták meg,aki áttanulmányozott egy Julius Caesar hadjáratairól szóló régikönyvet, amelyet a tanyaházban talált. Gyorsan ki is adta pa-rancsait, és pár perc múlva minden állat az őrhelyén állt.

Hógolyó akkor indította az első rohamot, amikor az emberekmár a tanyaépülethez közeledtek. A galambok, szám szerintmintegy harmincöten, ide-oda röpködtek az emberek feje fö-lött, és rájuk piszkítottak; és míg az emberek ezzel voltak el-foglalva, a sövény mögött rejtőző libák előrohantak, és dühö-sen csipkedni kezdték a lábuk szárát. Persze mindez még csakkönnyed, zavarkeltő hadművelet volt, amelynek csak az volt acélja, hogy kissé felbomlassza a sorokat, és az emberek a bot-jukkal könnyen elzavarták a libákat. Hógolyó ekkor elindítottaa támadás második hullámát. Malvin, Benjámin és a juhok,élükön Hógolyóval, előrontottak, és minden oldalról böködniés taszigálni kezdték az embereket, miközben Benjámin hátatfordított nekik, és elkezdte rugdalni őket apró patáival.

Amikor az emberek botjukkal és vasalt csizmájukkal még ezta támadást is ki tudták védeni, az állatok Süvi visítására, amiveljelt adott a visszavonulásra, hirtelen mind megfordultak, és be-szaladtak az udvarba.

Az emberek diadalüvöltésben törtek ki. Amikor látták, hogyellenségeik menekülnek, ahogy eleve elképzelték, rendetlenülutánuk rohantak. Hógolyó épp ezt akarta. Mihelyt az emberekbeértek az udvar közepére, hirtelen felbukkant a hátuk mögött atehénistállóban lesben álló három ló, a három tehén meg a többidisznó, és elvágták előlük a visszavonulás útját. Hógolyó ekkorjelt adott a rohamra. Jómaga egyenesen Jonesnak rontott. Joneslátta, hogy jön, felemelte puskáját és lőtt. A sörét véres csikókathasított Hógolyó hátába, egy birka holtan összeesett, de Hógolyóegy pillanatra sem állt meg, és mázsás súlyával nekizúdult Joneslábszárának. Jones belehuppant egy halom trágyába, puskája pe-dig kirepült a kezéből. De a legrémisztőbb látványt Bandi nyúj-totta, aki hátsó lábaira ágaskodva úgy rugdosott nagy, vaspatkóspatáival, mint egy megvadult csődör. Mindjárt legelső rúgásávalkupán talált egy rókaerdei istállófiút, aki élettelenül terült el asárban. Amikor ezt az emberek meglátták, eldobták botjukat, ésmenekülni próbáltak. Páni rémület fogta el őket, és a következőpillanatban már valamennyi állat körbe-körbe kergette őket azudvaron. Döfködték, rugdalták, harapták, taposták az embereket.Nem akadt állat a tanyán, aki a maga módján bosszút ne állt vol-na rajtuk. Még a macska is leugrott váratlanul a háztetőről azegyik gulyás vállára, és a nyakába mélyesztette a karmát, mire azirtózatosan ordítani kezdett. Abban a pillanatban, amikor a bejá-

rat felé szabad lett az út, az emberek boldogan rohantak az ud-varból a főút felé. Így aztán betörésük után öt perccel szégyen-letes módon vissza kellett vonulniuk azon az úton, amelyikenjöttek, nyomukban egy sereg sziszegő, bokájukat csipkedő libá-val.

Az emberek egy kivétellel mind eltűntek. Az udvaron Bandinagy patáj ával meg-megbökte az istállófiút, aki arccal a sárbanfeküdt, és megpróbálta megfordítani. A fiú azonban nem mozdult.

- Meghalt - állapította meg Bandi szomorúan. Eszem ágábansem volt megölni. Elfelejtettem, hogy vasalt patkóim vannak. Deki hiszi el, hogy nem szándékosan tettem?

- Csak semmi érzelgősség, elvtárs! - kiáltotta Hógolyó, aki-nek még mindig csöpögött a vér a sebeiből.

A háború - háború. Csak a halott ember jó ember.- Senkinek sem akartam kioltani az életét, még egy emberét

sem - ismételgette Bandi, könnyes szemmel.- Hol van Mollie? - kiáltott fel valaki.Mollie csakugyan nem volt sehol. Egy pillanatra nagy riada-

lom támadt; attól féltek, hogy az emberek valahogy megsebesí-tették, vagy éppenséggel magukkal hurcolták. Végül azonbanmegtalálták az istállójában, ahol fejét a jászlába, a széna közé te-metve elbújt. Amikor a puska elsült, tüstént elinalt, és mire a töb-bi állat visszatért az udvarra Mollie kereséséből, az istállófiú márnem volt sehol: csak elkábult, de magához tért, és kereket oldott.

Az állatok vad izgalomban gyűltek újra össze és torkukszakadtából ordítva számoltak be az ütközetben véghezvitt hős-tetteikről. Felvonták a zászlót, jó néhányszor elénekelték az "An-golhon állatai"-t, aztán ünnepélyesen eltemették az elesett juhot,és galagonyabokrot ültettek a sírjára. A sírnál Hógolyó kis beszé-det tartott, hangsúlyozva, hogy szükség esetén minden állatnakkészen kell állnia, hogy meghaljon az Állatfarmért.

Az állatok egyhangúlag elhatározták, hogy katonai kitünte-tést alapítanak. Az "Állatok Hőse" érdemérmet tüstént ki is osz-tották Hógolyónak és Bandinak. Sárgaréz medália volt (tulajdon-képpen régi lószerszámdísz, amelyet a szerszámkamrában talál-tak), és vasár- és ünnepnapokon lehetett viselni. Az "Állatok Hő-se" kitüntetés második fokozatát az elesett juh kapta.

Sokat vitáztak arról, hogy hogyan nevezzék el az ütközetet.Végül is a Tehénistálló Csatájának nevezték el, mivel innen indultel a nagy lestámadás. Amikor Mr. Jones puskáját megtalálták a

sárban, tudván, hogy a tanyaházban van hozzá egy csomó töltény,elhatározták, hogy a zászlórúd lábánál helyezik el, mint valamiágyút, és kétszer egy évben el is fogják sütni - egyszer október12-én, a Tehénistálló Csatájának évfordulóján, egyszer pedigSzent Iván napján, a Forradalom évfordulóján.

5. FEJEZETAmint közeledett a tél, Mollie-val egyre több lett a baj. Min-

den reggel elkésett a munkából, azzal mentegette magát, hogy el-aludt, és rejtélyes fájdalmakról panaszkodott, jóllehet kitűnő ét-vágya volt. Mindenféle ürüggyel meglógott a munkából, aztánelment az itatóvályúhoz, ahol ostobán merengve bámulta a tükör-képét. De komolyabb dolgokat is rebesgettek róla. Egy szép na-pon, amikor Mollie hosszú farkát lobogtatva és egy marék szénátrágcsálva vidáman kiballagott az udvarra, Rózsi félrehívta.

- Mollie - kezdte -, szeretnék nagyon komolyan beszélni ve-led. Ma reggel láttam, hogy kinéztél a sövényen, ami elválasztjaaz Állatfarmot Rókaerdőtől. Mr. Pilkington egyik embere ott állta sövény másik oldalán. És … nagyon messzi voltam, de majd-nem bizonyosan ezt láttam ... az az ember beszélt hozzád, te pedigmegengedted neki, hogy megsimogassa az orrodat. Mit jelentsenez, Mollie?

- Nem! Nem is voltam ott! Nem igaz! - kiabálta Mollie, éshol ágaskodott, hol a földet kapálta.

-Mollie! Nézz a szemembe. Becsületszavadat adod rá, hogyaz az ember nem simogatta meg az orrodat?

- Nem igaz! - ismételte meg Mollie, de nem tudott Rózsi sze-mébe nézni. A következő pillanatban kereket oldott, és elvágtatotta mezőre.

Rózsinak eszébe jutott valami. A többieknek nem szólt egyszót sem, csak bement Mollie istállójába, és megforgatta patájávala szalmát. A szalma alatt egy kis halom kockacukor és több te-kercs különböző színű szalag lapult.

Mollie három nap múlva eltűnt. Néhány hétig semmit semtudtak a hollétéről, aztán a galambok egyszer csak jelentették,hogy Willingdon túlsó végén látták. Egy pirosra és feketére fes-tett, csinos kétkerekű kocsi rúdjai közt álldogált a kocsma előtt.Egy kövér, vörös képű, kocsmárosforma ember, kockás térdnad-rágban, és kamásliban, Mollie orrát simogatta, és cukorral etette.Mollie-nak frissen volt nyírva a szőre, és piros szalagot viselt azüstökében. Láthatólag remekül érezte magát, mondták a galam-bok. Az állatok soha többé nem ejtették ki Mollie nevét.

A január csikorgó hideget hozott. A föld kemény volt, mint a

vas, a földeken semmit sem lehetett csinálni. Sok gyűlést tartottaka nagy pajtában, a disznók pedig a következő évad munkájánaktervezésévei foglalkoztak. Elfogadottá vált, hogy a gazdaság ve-zetésének minden kérdésében a disznóknak kell határozniuk, hi-szen nyilvánvalóan okosabbak a többi állatnál, de határozataikatazért szótöbbséggel jóvá kell hagyni. Ez az elrendezés elég jólműködött volna, ha Hógolyó és Napóleon között nem dúlnak ál-landó viták. Mindenben különbözött a véleményük, amiben csakvéleménykülönbség merülhetett fel. Ha az egyik azt javasolta,hogy vessenek be nagyobb területet árpával, a másik holtbiztosanazt követelte, hogy vessenek több zabot; ha az egyik azt állította,hogy ez meg az a tábla éppen káposztának való, a másik tüsténtkijelentette, hogy az a tábla semmi másra nem használható, csakrépatermesztésre, Mindkettőjüknek megvoltak a maguk követői,és néha heves vitákra került sor. A Nagygyűléseken Hógolyógyakran megnyerte a többséget ragyogó szónoklataival, de Na-póleon a köztes időben ügyesebben agitált, hogy őt támogassák.Különösen a birkák között aratott sikert. Az utóbbi időben a bir-kák ha kellett, ha nem, elkezdték bégetni, hogy "Négy láb jó, kétláb rossz!", és ezzel gyakran megzavarták a Nagygyűlést. Azt isészre lehetett venni, hogy különösen Hógolyó szónoklatainakdöntő pillanataiban kezdték el harsogni, hogy "Négy láb jó, kétláb rossz!". Hógolyó buzgón végigtanulmányozta a Földműves ésÁllattenyésztő néhány régebbi számát, amelyet a tanyaházban ta-lált, s tele volt újítási és fejlesztési tervekkel. Szaktudós módjárabeszélt az alagcsövezésről, a siklózásról és a talajjavításról, és ki-dolgozott egy bonyolult rendszert, melynek keretében valamennyiállat rögtön a mezőn pottyantotta volna el a trágyáját, mindennapmás helyen, hogy ezáltal megtakarítsák a trágyahordás munkáját,Napóleon nem állt elő saját tervekkel, csak csöndesen 'kijelentet-te, hogy Hógolyó terveiből semmi sem lesz, és mintha a kivárástaktikáját választotta volna. De összes nézeteltérésük közt a szél-malom körül támadt vita lett a legelkeseredettebb.

A hosszú legelőn, nem messze a tanyaépülettől, egy kis dombemelkedett; az volt a gazdaság legmagasabb pontja. Hógolyó fel-mérte a terepet, aztán kijelentette, hogy az a hely éppen szélma-lomnak való, amely egy dinamót működtetne, se lláthatná a gaz-daságot villanyárammal. Azzal lehetne világítani, télen pedig azistállókat fűteni, továbbá hajtaná a körfűrészt, a szecskavágót, arépaszeletelőt meg a villamos fejőgépet. Az állatok sohasem hal-

lottak még ilyesmiről (mert a gazdaság régimódi volt, és csak alegkezdetlegesebb gépekkel rendelkezett), és elképedve hallgattákHógolyót, amint előszedte a fényképeket a fantasztikus gépekről,amelyek majd elvégzik a munkát, míg ők maguk kedvükre legel-nek a mezón, vagy olvasással és beszélgetéssel nemesítik szelle-müket.

Hógolyó néhány hét alatt teljesen kidolgozta a szélmalom ter-veit. A technikai részleteket legnagyobbrészt Mr. Jones háromkönyvéből merítette: az Ezer hasznos házépítési tanács, Mindenkilehet kőműves és Elektromosság kezdőknek című művekből. Azt afészert választotta ki dolgozószobának, amelyet valamikor kelte-tőnek használtak, és sima fapadlója nagyon alkalmas volt rajzo-lásra. Órákra bezárkózott, kirakta könyveit, egy kővel lenyomtaőket, hogy be ne csukódjanak, s a csülke ujjai közé szorított egydarab krétát, aztán fürgén ide-oda mozogva rajzolta egyik vonalata másik után, miközben izgatott kis visításokat hallatott. A tervekfokozatosan hajtórudak és fogaskerekek bonyolult tömegévé nőt-tek, és a padlónak már több mint felét befedték. A tervet a többiállat teljesen érthetetlennek, de nagyon impozánsnak találta. Leg-alább napjában egyszer mindegyik, bejött megnézni Hógolyó raj-zait. Még a tyúkok és kacsák is eljöttek, és kínos gonddal ügyel-tek, hogy rá ne lépjenek a krétavonalakra. Csak Napóleon maradttávol, aki kezdettől fogva a szélmalom ellen foglalt állást. Egyszép napon azonban váratlanul megérkezett, hogy megvizsgálja aterveket. Nehéz léptekkel körbejárta a fészert, alaposan megnéztea tervek minden részletét, egyszer-kétszer horkantott rájuk, aztánmegállt, és szeme sarkából még egyszer áttekintette az egészet;majd hirtelen felemelte a lábát, levizelte a terveket, és szó nélkültávozott.

A szélmalom ügye megosztotta a gazdaság lakóit. Hógolyónem tagadta, hogy a malmot nehéz lesz felépíteni. Követ kell bá-nyászni, falakat kell húzni, aztán meg kell csinálni a lapátokat, ésmindezek után még dinamókra és kábelekre is szükség lesz.(Hogy ezeket honnan szerzik meg, arról Hógolyó nem beszélt.)De azt állította, hogy egy év alatt mindezt meg lehet csinálni.Utána pedig, jelentette ki, annyi munkát fognak megtakarítani,hogy az állatoknak hetenként csak három napot kell majd dolgoz-niuk. Napóleon ezzel szemben azt bizonygatta, hogy pillanatnyi-lag az élelmiszer-termelés növelésére van a legnagyobb szükség,és ha malomépítésre pocsékolják az időt, mindnyájan éhen fognak

halni. Az állatok két pártra szakadtak. Az egyiknek az volt a jel-szava, hogy: "Szavazz Hógolyóra és a háromnapos munkahétre!",a másiké: "Szavazz Napóleonra és a teli jászolra!" Benjámin voltaz egyetlen állat, aki nem csatlakozott egyik párthoz sem. Semabban nem volt hajlandó hinni, hogy több lesz az élelem, sem ab-ban, hogy a szélmalom munkát fog megtakarítani. Szélmalom ide,szélmalom oda, jelentette ki, az élet úgy folyik majd tovább,ahogy mindig is folyt - vagyis rosszul.

A szélmalom fölött folytatott viták mellett ott volt még a farmvédelmének kérdése is. Tökéletesen tisztában voltak vele, hogybár a Tehénistálló Csatájában legyőzték az embereket, lehet, hogyújabb és még elszántabb kísérletet fognak tenni a tanya vissza-foglalására és Mr. Jones uralmának visszaállítására. Annál is in-kább, mivel vereségük híre az egész vidéken elterjedt, és a szom-szédos birtokok állatai rakoncátlanabbak lettek, mint valaha. Mintrendesen, Hógolyó és Napóleon most sem értettek egyet. Napóle-on szerint az állatoknak lőfegyvereket kell szerezniük, és megkell tanulniuk használni őket. Hógolyó szerint még több galambotkell kiküldeni, és forradalmat kell szítani a többi gazdaság állataiközt. Az egyik azt bizonygatta, hogy ha nem tudják megvédenimagukat, óhatatlanul le fogják igázni őket, a másik azt, hogy hamindenfelé forradalmak törnek ki, nem lesz rá szükségük, hogymegvédjék magukat. Az állatok hol Napóleonra hallgattak, holHógolyóra, és nem tudták eldönteni, melyiknek van igaza; mindigazzal értettek egyet, amelyik éppen beszélt.

Végre eljött a nap, amikor elkészültek Hógolyó tervei. A kö-vetkező vasárnap Nagygyűlésen került szavazásra a kérdés, hogyhozzálássanak-e a szélmalom megépítéséhez vagy sem. Mikor azállatok összegyűltek a nagy pajtában, Hógolyó felállt, és bár néhafélbeszakította a juhok bégetése, előadta a szélmalom megépítésétalátámasztó érveit. Aztán Napóleon állt fel, hogy válaszoljon.Csak annyit mondott nagyon csöndesen, hogy a szélmalom tervebadarság, és senkinek sem ajánlja, hogy rászavazzon, aztán tüs-tént leült. Alig fél percig beszélt, és a jelek szerint nem sokat tö-rődött szavai hatásával. Erre Hógolyó újra felugrott, és túlkiabál-va a birkákat, akik ismét bégetni kezdtek, szenvedélyesen kiállt aszélmalom ügye mellett. Addig az állatok rokonszenve körülbelülegyenlő arányban oszlott meg, de Hógolyó ékesszólása egy pilla-nat alatt magával ragadta őket. Izzó mondatokkal ecsetelte, mi-lyen lesz az Állatfarm, ha a piszkos munkát leveszik az állatok

válláról. Képzelete messzi túlszárnyalt a szecskavágókon és répa-szeletelőkön. Az elektromossággal, mondotta, cséplőgépeket,ekéket, boronákat, hengereket, arató- és kévekötő gépeket lehetnehajtani, amellett minden istállót ellátna villanyvilágítással, hidegés meleg vízzel, valamint elektromos fűtéssel. Mire befejezte be-szédét, már nem volt kétséges, hogyan fog a szavazás alakulni.De ebben a pillanatban Napóleon felállt, kihívó oldalpillantástvetett Hógolyóra, aztán visított egyet, olyan élesen, ahogyan mégsohasem hallották visítani.

Erre odakinn irtózatos csaholás támadt, és egyszerre kilenc,rézzel kivert nyakörvet viselő hatalmas kutya rontott be a pajtába.Egyenesen Hógolyóra rohantak, akinek éppen csak sikerült felug-rania helyéről, mielőtt csattogó fogaikkal elérték volna. Egy pil-lanat alatt kint volt az ajtón, a kutyákkal a nyomában. Az állatokzavarukban és ijedtükben meg sem tudtak szólalni, de mind azajtóhoz csődültek, hogy lássák a hajszát. Hógolyó keresztülvág-tatott az út felé vezető hosszú legelőn. Rohant, ahogy egy disznócsak rohanni tud, de a kutyák a sarkában voltak. Hirtelen meg-botlott, már-már úgy látszott, hogy elkapják, de felpattant, és méggyorsabban futott, mint az előbb. A kutyák kezdték befogni.Egyikük már majdnem elkapta összecsattanó állkapcsával a far-kát, de Hógolyó még idejében félretekert. Aztán végső nekiru-gaszkodással néhány hüvelyknyi előnyt szerzett, és egy lyukon átkisurrant a sövényen. Soha többé nem látták.

Az állatok némán és rémülten kullogtak a pajtába. Egy pillanatmúlva a kutyák is visszacsörtettek. Először senki sem tudta el-képzelni, honnan kerültek elő ezek a fenevadak, de hamarosanmegoldódott a probléma: azok a kutyakölykök voltak, akiket Na-póleon elvett az anyjuktól és maga nevelt fel. Bár még nem nőttekfel teljesen, hatalmas kutyák voltak, vadnak látszottak, akár a far-kas. Szorosan körülvették Napóleont, és meg lehetett figyelni,hogy pont úgy csóválják neki a farkukat, mint a többi kutya annakidején Mr. Jonesnak.

Napóleon a kutyák kíséretében felhágott arra az emelvényfélé-re, ahol az Őrnagy annak idején elmondta beszédét. Bejelentette,hogy mostantól fogva véget érnek a vasárnap reggeli Nagygyűlé-sek. Nincs rájuk semmi szükség, jelentette ki, csak az időt pocsé-kolják velük. A jövőben minden, a gazdaság munkájával kapcso-latos kérdést a disznók különbizottsága fog eldönteni, amelynek őlesz az elnöke. A bizottság zárt üléseket fog tartani, és utána közli

a többiekkel a döntéseit. Az állatok vasárnap reggelente továbbrais össze fognak gyűlni, hogy tisztelegjenek a zászló előtt, eléne-keljék az „Angolhon állatai"-t, és meghallgassák a következő hét-re szóló parancsokat, de a továbbiakban viták nem lesznek.

Az állatok a Hógolyó elüldözése okozta rémületük ellenére ismegdöbbentek ezen a bejelentésen. Néhányan tiltakoztak is volna,ha megfelelő érveket tudtak volna találni. Még Bandi is elbi-zonytalanodott és megzavarodott. Hátracsapta füleit, néhányszormegrázta üstökét, és megpróbálta rendbe szedni gondolatait; desemmi se jutott eszébe, amit mondhatott volna. A disznók közülnéhányan azonban nem hagyták szó nélkül a dolgot. Az első sor-ban négy fiatal hízó rosszallása jeléül visítozni kezdett, mind anégyen egyszerre ugrottak fel, és egyszerre kezdtek beszélni. ANapóleon körül ülő kutyák azonban hirtelen mély, fenyegetőmorgást hallattak, mire a disznók elnémultak, és visszaültek ahelyükre. Erre a birkák harsány bégetésben i törtek ki, majd ne-gyedóra hosszat zúgott a "Négy láb jó, két láb rossz!", ami el-vágta minden további vita lehetőséget.

Később kiküldték Süvít, hogy járja körül a gazdaságot, és ma-gyarázza meg az új intézkedéseket a többieknek.

- Elvtársak - kezdte -, bízom benne, hogy minden állat tuda-tosítja magában, mekkora áldozatot hozott Napóleon elvtárs, ami-kor ezt a különmunkát magára vállalta. Nehogy azt képzeljétek,elvtársak, hogy a vezetés élvezet! Ellenkezőleg: nehéz és súlyosfelelősség. Senki sem vallja olyan szilárdan, mint Napóleon elv-társ, hogy minden állat egyenlő. Akkor lenne igazán boldog, haügyeitekben rátok bízhatná a döntéseket. Néha azonban esetleghelytelenül döntenétek, elvtársak, és akkor mi lenne velünk? Milett volna, ha úgy határoztok, hogy Hógolyót követitek, azzal atébolyult szélmalmával - Hógolyót, akiről ma már tudjuk, hogyközönséges gonosztevő?

Bátran harcolt a Tehénistálló Csatájában - jegyezte meg vala-ki.

- A bátorság nem elég - felelte Süvi. - A hűség és engedelmes-ség fontosabb. Ami pedig a Tehénistálló Csatáját illeti, azt hi-szem, eljön majd az idő, amikor rájövünk, hogy Hógolyónak azabban játszott szerepe erősen el van túlozva. Fegyelem, elvtársak,vasfegyelem ! Ez most a jelszavunk. Egyetlen hibás lépés, és ránktör az ellenség. Mert azt ugye nem akarjátok, elvtársak, hogy Jo-nes visszajöjjön?

Erre az érvre megint nem volt mit válaszolni. Az állatok két-ségkívül nem akarták, hogy Jones visszajöjjön; ha pedig a vasár-nap reggeli viták visszahozhatják, akkor abba kell hagyni a vitá-kat. Bandi, akinek már volt ideje végiggondolni a dolgokat, álta-lános véleménynek adott hangot, amikor kijelentette: - Ha Napó-leon elvtárs mondja, akkor így igaz. - Attól fogva személyes jel-mondatához, a "Majd még keményebben dolgozom!"-hoz hozzá-kapcsolt még egy sarkigazságot: "Napóleonnak mindig igazavan!".

Közben megenyhült az idő, és elkezdődött a tavaszi szántás.A fészert, amelyben Hógolyó a szélmalom terveit rajzolta, lezár-ták, és mindenki úgy gondolta, hogy a terveket letörölték a padló-ról. Az állatok minden vasárnap délelőtt tíz órakor összegyűltek anagy pajtában, a következő hétre szóló parancsok kihirdetésére.Az öreg Őrnagy koponyáját, amelyről már lefoszlott a hús, ki-hantolták a gyümölcsösben, és a zászlórúd tövében a puska melléegy fatönkre állították. A zászlófelvonás után az állatoknak tisz-teletteljesen kellett elvonulniuk a koponya előtt, mielőtt belépteka pajtába. Mostanában már nem ültek mindnyájan együtt, mintazelőtt. Napóleon Süvivel és egy Minimus nevű másik disznóval,aki figyelemre méltó tehetséggel szerzett dalokat és verseket, adobogón ült, elöl, a kilenc kutya félkörében, a többi disznó pedigmögöttük foglalt helyet. A többiek velük szemközt ültek a pajtá-ban a földön. Napóleon a heti parancsokat nyers katonai modor-ban olvasta fel, , elénekelték az "Angolhon állatai"-t, de csakegyetlenegyszer, aztán szétoszlottak.

A Hógolyó elűzetését követő harmadik vasárnapon az álla-tok kissé meglepetten hallgatták Napóleon bejelentését, hogy aszélmalmot mégiscsak megépítik. Nem indokolta meg, miértváltoztatta meg véleményét, csak figyelmeztette az állatokat,hogy ez a rendkívüli feladat nagyon kemény munkát jelent, éstalán még a fejadagok csökkentése is szükségessé válik. A ter-vek azonban már a legapróbb részletekig elkészültek. Háromhétig dolgozott rajtuk a disznókból alakult szakbizottság. Aszélmalom építése különféle más fejlesztésekkel együtt előre-láthatólag két évet fog igénybe venni.

Aznap este Süvi bizalmasan elmagyarázta a többi állatnak,hogy Napóleon valójában sohasem ellenezte a szélmalmot. Éppellenkezőleg: kezdettől fogva pártolta az ügyet, és Hógolyó azt atervet, amelyet a keltető padlójára rajzolt, Napóleon papírjai kö-

zül lopta el. A szélmalom igazából Napóleon alkotása. Akkor hát,kérdezte valaki, miért emelt szót olyan hevesen ellene? Erre Süviravasz képet vágott. Ez, felelte, Napóleon elvtárs fortélya volt.Látszólag ellenezte a szélmalmot, hogy ezzel az egyszerű hadi-csellel megszabaduljon a jellemtelen Hógolyótól és kártevő be-folyásától. Most, hogy Hógolyó eltakarodott az útból, a tervet mármeg lehet valósítani, anélkül, hogy ő beleüthetné az orrát. Ezt ne-vezik taktikának, elvtársak - mondta Süvi. - Taktika, elvtársak,taktika! - ismételgette ugrándozva, miközben vidáman nevetett, éstekergette a farkát. Az állatok nem voltak bizonyosak benne, mitis jelent ez a szó, de Süvi olyan meggyőzően beszélt, és a törté-netesen mellette lebzselő három kutya olyan fenyegetően mor-gott, hogy minden további kérdezősködés nélkül elfogadták amagyarázatot.

6. FEJEZETAz állatok ebben az évben úgy dolgoztak, mint a rabszolgák.

De a munkájuk boldoggá tette őket: nem sajnáltak semmiféle erő-feszítést vagy áldozatot, mert tudták, hogy mindaz, amit tesznek,a jólétüket és azoknak a fajtársaiknak a jólétét fogja szolgálni,akik majd utánuk jönnek, nem pedig a rest és tolvaj emberekét.

Tavasszal és nyáron hatvan óra volt a heti munkaidő, aztánaugusztusban Napóleon bejelentette, hogy ezentúl vasárnapdélutánonként is dolgozni kell. Ez a munka szigorúan önkéntesvolt, de aki kihúzta magát belőle, annak felére csökkentették afejadagját. Ennek ellenére szükségesnek bizonyult némelymunkák elhagyása.

A termés valamivel gyöngébb lett, mint az előző évi, kéttábla pedig, amelyet nyár elején kellett volna beültetni répával,parlagon maradt, mert nem fejezték be idejében a szántást. Előrelátható volt, hogy a következő tél nehezebb lesz.

A szélmalom építése váratlan nehézségekkel járt. A gazda-ságban volt egy jó mészkőbánya, és homokot meg cementet isbőségesen találtak, így minden anyag kéznél volt az építkezés-hez. De az állatok eleinte nem tudták megoldani azt a problé-mát, hogy hogyan törjék a követ megfelelő nagyságúra. Ezt lát-szólag csak csákányokkal és feszítővasakkal lehetett volna el-végezni, ezeket pedig az állatok nem tudták használni, mertnem tudtak a hátsó lábukra állni. Csak hetekig tartó hiábavalóerőfeszítés után jutott eszébe valakinek egy jó ötlet - nevezete-sen a nehézségi erő felhasználása. A bánya mélyén hatalmassziklák hevertek; túl nagyok voltak, így nem lehetett őket hasz-nálni. Az állatok köteleket kötöztek köréjük, aztán valahányancsak voltak, tehenek, lovak, birkák, minden állat, amelyik csakmeg tudta fogni a kötelet - néha, kritikus pillanatokban még adisznók is -, nekiveselkedtek, és együttes erővel, kétségbeejtőlassúsággal felvonszolták a köveket a lejtőn a bánya pereméig.Onnan aztán lelökték őket a mélybe, ahol darabokra törtek. Azösszetört kövek elszállítása már aránylag egyszerű volt. A lo-vak kocsival húzták, a birkák darabonként cipelték, még Mal-

vin és Benjámin is befogták magukat egy ócska kis kétkerekűkordéba, hogy kivegyék részüket a munkából. Nyár végére márelegendő követ halmoztak föl ahhoz, hogy a disznók felügye-lete alatt elkezdhessék az építkezést.

Mindez azonban lassú és fáradságos munka volt. Gyakranegész napokon a végkimerülésig erőlködtek, hogy egyetlen szik-lát felvonszoljanak a bánya tetejére; néha pedig nem tört össze,amikor lelökték a bánya pereméről. Bandi nélkül nem mentekvolna semmire, az ő ereje szinte felért az összes többi állategyüttes erejével. Ha a szikla elkezdett visszafelé csúszni, és azállatok kétségbeesetten felbődültek, mert őket is magával von-szolta a lejtőn, mindig Bandi volt az, aki nekirugaszkodott a kö-télnek, és megállította a sziklát. Mindenkit csodálattal töltött el,mikor látták, hogyan küszködik lihegve fölfelé a lejtőn, hüvelyk-ről hüvelykre, patái hegyével kapaszkodva a földbe, miközbenhatalmas szügyét elönti az izzadság. Rózsi néha figyelmeztette,hogy vigyázzon, túl ne erőltesse magát, de Bandi rá se hederített.Két jelszavát: "Majd még keményebben dolgozom!" és "Napóle-onnak mindig igaza van!", megfelelőválasznak érezte mindenproblémára. Megbeszélte a kakassal, hogy ezután reggelenként félóra helyett háromnegyed órával korábban kelti. Szabad perceibenpedig - mostanában már nem sok szabad perce akadt - elmentegyedül a bányába, összegyűjtött egy rakomány összetört követ,és minden segítség nélkül elvonszolta a szélmalom kijelölt helyé-re.

Az állatoknak ezen a nyáron nem ment rosszul a soruk, an-nak ellenére, hogy igen kemény munkát végeztek. Ha nem ettekis többet, mint Jones idejében, legalább kevesebbet sem. Az övékvolt minden élelem, nem kellett eltartaniuk még öt pazarló embertis - és ez egy sor kudarcot kiegyensúlyozott. Azonkívül, az álla-tok munkamódszere sok tekintetben hatékonyabb volt, és sokmunkát megtakarított. Volt munka, például a gyomlálás, melyetolyan tökéletesen végeztek, hogy arra az emberek soha nem lettekvolna képesek. Aztán, mivel az állatok most már nem loptak, nemkellett a legelőt a szántóföldtől elkeríteni, és elmaradt a sövényekés kapuk fenntartásának fáradságos munkája. Ám ahogy telt-múlta nyár, egyre érezhetőbbé vált bizonyos dolgoknak a hiánya.Szükség lett volna paraffinolaj ra, szögekre, spárgára, kutyakét-szersültre, vasra a lovak patkóihoz - és ezek közül semmit semlehetett a gazdaságban előállítani. Később vetőmagra és műtrá-

gyára is szükség lett, valamint különféle szerszámokra, végül pe-dig gépi felszerelésre a szélmalomhoz. Elképzelni sem tudta sen-ki, honnan szerzik majd be ezeket a dolgokat.

Egyik vasárnap reggel, mikor az állatok összegyűltek a pa-rancshirdetésre, Napóleon bejelentette: elhatározta, hogy új poli-tikát vezet be. Mostantól kezdve az Állatfarm kereskedni fog aszomszédos gazdaságokkal, persze nem haszonlesésből, hanemegyszerűen csak azért, hogy megszerezhessen bizonyos anyago-kat, amelyekre égető szüksége van. A szélmalom szükségleteiminden másnál fontosabbak, mondta. Ezért intézkedéseket tettfolyamatba egy hatalmas rakomány széna és a folyó évi búzater-més egy részének eladására, később pedig, ha több pénzre leszszükség, azt tojáseladásból kell fedezni Willingdonban, ahol atojásnak állandó piaca van. A tyúkoknak örömmel kell vállalniukezt az áldozatot, mint saját külön hozzájárulásukat a szélmalomépítéséhez, szögezte le Napóleon.

Az állatokat ismét homályos rosszérzés fogta el. Hiszen alegkorábbi határozatok között, amelyeket a Jones elűzetése utánielső diadalmas Nagygyűlésen hoztak, az is szerepelt, hogy sohasemmiben nem fognak az emberekkel közösködni, sohasem fog-nak kereskedni, sohasem fognak pénzhez nyúlni! Minden állatemlékezett rá, hogy ilyen határozatokat hoztak, vagy legalábbisúgy képzelte, hogy emlékszik rá. Azok a fiatal disznók, akik tilta-koztak, amikor Napóleon eltörölte a Nagygyűléseket, félénkenmost is szót emeltek, de rögtön elhallgattatta őket a kutyák félel-metes morgása. Aztán a birkák, mint rendesen, bégetni kezdtek,hogy "négy láb jó, két láb rossz!", és ezzel a kínos helyzet elsi-mult. Végül Napóleon felemelte a csülkét, csendre intett, és beje-lentette, hogy ő már megtette az összes szükséges intézkedést. Azállatok közül senkinek sem kell érintkezésbe lépnie az emberek-kel, mert ez nyilvánvalóan nem lenne kívánatos. Az egész terhet őmaga szándékozik a vállára venni. Egy Willingdonban élő ügy-véd, bizonyos Mr. Nyaffy, elvállalta a közvetítést az Állatfarm ésa külvilág között, és minden hétfőn felkeresi majd a gazdaságot,hogy átvegye utasításaikat. Napóleon, mint rendesen, most is az-zal a felkiáltással fejezte be beszédét, hogy "Éljen az Állatfarm!",és ezzel elbocsátotta az állatokat.

Később Süvi körbejárt a gazdaságban, megnyugtatta az álla-tokat, és eloszlatta kételyeiket. Biztosította őket, hogy sohasemhoztak határozatot a kereskedelem vagy a pénzhasználat ellen,

ilyesmi még csak fel sem vetődött. Ez tiszta képzelődés, és való-színűleg azok közé a hazugságok közé tartozik, amelyeket Hó-golyó terjesztett. Amikor néhány állatnak még ekkor is haloványkételyei maradtak, Süvi ravaszul megkérdezte tőlük:

- Biztosak vagytok benne, elvtársak, hogy nem csak ál-modtátok az ilyesmit? Van valami feljegyzésetek egy ilyen hatá-rozatról? Le van ez írva valahol? - Mivel pedig kétségkívül se-hol sem volt semmi ilyesmi leírva, az állatok beletörődtek, hogytévedtek.

Mr. Nyaffy a megegyezés szerint minden hétfőn felkereste afarmot. Ravasz tekintetű, pofaszakállas emberke volt, afféle tyúk-prókátor, akinek azonban elég éles volt az esze, és mindenki más-nál hamarabb rájött, hogy az Állatfarmnak közvetítőre lesz szük-sége, és ennek a jutalékait érdemes lesz megszerezni. Az állatoktöbbé-kevésbé rettegve figyelték a jövés-menését, és tőlük telhe-tőleg kerülték. Ennek ellenére büszkeséggel töltötte el, és némilegmegbékítette őket az új renddel Napóleon látványa, aki négy lá-bon állva osztogatta utasításait a két lábon álló Nyaffynak. Azemberi fajhoz való viszonyuk most már nem volt egészen olyan,mint azelőtt. Az emberek nem gyűlölték kevésbé az Állatfarmotmost, amikor felvirágzott. Sőt, jobban gyűlölték, mint valaha.Minden ember szentül hitte, hogy a gazdaság előbb vagy utóbbcsődbe megy, de a szélmalom aztán mindenképpen kudarcot vall.A kocsmákban összegyűlve rajzokkal bizonygatták egymásnak,hogy a szélmalomnak óhatatlanul össze kell omlania, de még haállva marad is, soha nem fog működni. És mégis, önkéntelenülbizonyos mértékig tisztelni kezdték azt a hatékonyságot, amellyelaz állatok az ügyeiket intézték. Ennek egyik jeleként kezdték ne-vén nevezni az Állatfarmot, és már nem tettek úgy, mintha mégmindig Majornak hívnák. Jonest sem pártolták többé, aki fel isadta a reményt, hogy visszaszerezheti a tanyáját, és elköltözött amegye másik végébe. Az Állatfarm és a külvilág közt még mindigNyaffy jelentette az egyetlen kapcsolatot, ám azt rebesgették,hogy Napóleon hamarosan határozott üzleti megállapodást köt arókaerdei Mr. Pilkingtonnal, vagy a kuporlaki Mr. Frederickkel,de mint megjegyezték, sohasem egyszerre mind a kettővel!

Ez idő tájt történt, hogy a disznók váratlanul beköltöztek atanyaházba, és ott ütötték föl szállásukat. Az állatoknak megintcsak úgy rémlett, mintha valamikor ez ellen is határozatot hoztakvolna, de Süvi megint csak meg tudta győzni őket róla, hogy erről

szó sincs. Elengedhetetlenül szükséges, jelentette ki, hogy a disz-nók, a gazdaság agymunkásai, nyugodt helyen dolgozhassanak.Jobban is illik a Vezér méltóságához, hogy házban lakjon, nempedig holmi disznóólban. Ennek ellenére egyes állatokat mégismegzavart, amikor azt hallották, hogy a disznók nemcsak hogy akonyhában esznek, és a tisztaszobát használják nappalinak, ha-nem ágyban alszanak. Bandi, mint rendesen, elsiklott a dolog fe-lett egy "Napóleonnak mindig igaza van!" felkiáltással, de Rózsi,aki úgy vélte, határozottan emlékszik rá, hogy törvényt hoztak azágyak ellen, kiment a pajta végébe, és megpróbálta kibetűzni azoda felírt Hétparancsolatot. Mivel rájött, hogy csak az egyes be-tűket tudja elolvasni, odahívta MaIvint.

- Malvin - kérte -, olvasd fel nekem a Negyedik Parancsolatot.Nem úgy szól, hogy sohasem szabad ágyban aludni?

Malvin nagy nehezen kibetűzte.- Azt mondja, hogy "Állat nem alszik ágyban, lepedőn" - je-

lentette ki végül.Furcsamód, Rózsi nem emlékezett rá, hogy a N egyedik Pa-

rancsolatban szó esett volna lepedőről; de mivel így állt a falon,így kellett lennie. Süvi pedig, aki történetesen éppen akkor járt ar-ra, két-három kutya kíséretében, mindjárt megfelelő perspektívá-ba tudta állítani az egész ügyet.

- Tehát már hallottátok, elvtársak – szólt -, hogy mi, disznókmost már ágyban alszunk a tanyaházban? És miért ne? Csak nemképzelitek azt, hogy valaha is törvényt hoztunk az ágyak ellen?Az ágy egyszerűen csak azt a helyet jelenti, ahol aludni lehet. Hajól megnézzük, egy halom szalma az istállóban szintén ágy. Atörvényt a lepedő ellen hoztuk, ami emberi találmány. Le is vet-tük a lepedőket a tanyán az ágyakról, és pokrócok közt alszunk.És milyen kényelmesek azok az ágyak! De szükségünk is van akényelemre, azt mondhatom nektek, elvtársak, hiszen mostanábanannyi agymunkát kell végeznünk. Ugye nem akartok megfosztanibennünket, elvtársak, a pihenésünktől? Ugye nem akarjátok, hogya fáradtság miatt ne tudjuk ellátni kötelességünket? Ugye nemakarjátok, hogy Jones visszajöjjön?

Az állatok tüstént megnyugtatták, és többé senki sem tetteszóvá, hogy a disznók a tanya ágyaiban alszanak. És mikor né-hány nap múlva bejelentették, hogy mostantól fogva a disznókegy órával később kelnek, mint a többi állat, ez ellen sem tiltako-zott senki.

Mire eljött az ősz, az állatok kifáradtak, de boldogok voltak.Nehéz évük volt, és mivel a széna meg a gabona egy részét elad-ták, élelemnek sem voltak bővében, de mindenért kárpótolta őketa szélmalom. Már majd félig felépítették. Aratás után egy darabigtiszta, száraz idő volt, és az állatok keményebben dolgoztak, mintvalaha; úgy gondolták, érdemes egész nap ide-oda cipelni a kő-tömböket, ha ezzel magasabbra emelhetik a falat.

Bandi még éjszakánként is kijárt, és egyedül dolgozgatottegy-két órát a holdfényben. Az állatok szabad idejükben körbe-körbe járták a félig felépített malmot, megcsodálták a falait, hogymilyen erősek és függőlegesek, és csak csodálkoztak, hogyanvoltak képesek egy ilyen impozáns épületet felépíteni. Csak azöreg Benjámin nem volt hajlandó lelkesedni a malomért, bár mintrendesen, most sem mondott többet, csak azt a rejtélyes megjegy-zést tette, hogy a szamarak sokáig élnek.

Eljött a november, és dühöngő délnyugati szeleket hozott. Azépítkezést abba kellett hagyni, mert a betonkeveréshez túlságosanesős lett az idő. Aztán egyik éjszaka olyan heves szélvihar jött,hogy a tanyaépületek alapjaikig megremegtek, és a pajta tetejérőlrepültek a cserepek. A tyúkok felébredtek, és rikácsoltak félel-mükben, mert mindnyájan azt álmodták, hogy puskalövést hal-lottak a távolból. Reggel, amikor az állatok kijöttek az istállókból,látták, hogy a zászlórúd kidőlt, s a gyümölcsös végében úgy kité-pett a vihar a földből egy szilfát, mint valami retket. Alighogy eztészrevették, máris rémült kiáltás tört fel valamennyi állat torká-ból. Borzalmas látvány tárult a szemük elé. A szélmalom romok-ban hevert.

Egyszerre mind odarohantak. Napóleon, aki különben ritkánsietett, legelöl rohant. Igen, ott hevert sok-sok küszködésük ered-ménye, az alapjáig lerombolva. A kövek, amelyeket olyan fárad-ságosan törtek és cipeltek oda, szanaszét szóródtak. Először megse tudtak szólalni, csak álltak, és szomorúan bámulták a széthulltmalmot. Napóleon szótlanul járt le-föl, néha meg-megszaglászta aföldet. A farka megmerevedett és hevesen rángatózott, ami nálaaz elmélyült szellemi tevékenység jele volt. Aztán hirtelen meg-állt, mint aki elhatározásra jutott.

- Elvtársak - mondta csöndesen -, tudjátok, ki a felelős ezért?Ismeritek az ellenséget, aki az éjszaka idejött és lerombolta aszélmalmunkat? HÓGOLYÓ! - ordította váratlanul, mennydörgőhangon. - Ez Hógolyó műve! Merő rosszindulatból, arra számítva,

hogy meghiúsítja terveinket, és megbosszulja szégyenletes elűzé-sét, az áruló az éjszaka leple alatt idesettenkedett, és leromboltamajd egyesztendei munkánk eredményét. Elvtársak, itt és mostkihirdetem Hógolyó halálos ítéletét. Az "Állatok Hőse" kitüntetésmásodik fokozatát és fél véka almát kap az az állat, aki végre-hajtja! Egy teljes vékát kap, aki élve elfogja!

Az állatok mérhetetlenül megdöbbentek, amikor megtudták,hogy Hógolyó ilyen szörnyű tettet követett el. Méltatlankodvaordibáltak, és mindenki elkezdte törni a fejét, hogy hogyan kapjael Hógolyót, ha valaha visszajön. Szinte tüstént felfedezték adombtól nem messzire egy disznó lábnyomait. Csak néhány mé-ternyire tudták a nyomait követni, de úgy látszott, a sövénybenlévő egyik lyukhoz vezetnek. Napóleon alaposan megszimatoltaőket, aztán kijelentette, hogy ezek Hógolyó lábnyomai, és kifeje-zést adott annak a véleményének, hogy Hógolyó valószínűlegRókaerdő irányából jött.

- Ne késlekedjünk tovább, elvtársak! - kiáltotta Napóleon,miután megvizsgálta a lábnyomokat. - Vár ránk a munka. Mégma reggel hozzálátunk a szélmalom újjáépítéséhez, és egész télenépíteni fogjuk, akár esik, akár fúj. Megmutatjuk annak a nyomo-rult árulónak, hogy nem teheti egykönnyen semmivé a munkán-kat.

Véssétek eszetekbe, elvtársak, hogy nem szabad megváltoz-tatnunk a terveinket: naprakészen teljesítenünk kell őket. Előre,elvtársak! Éljen a szélmalom! Éljen az Állatfarm!

7. FEJEZETA tél keserves volt. A viharos időt ónos eső és havazás kö-

vette, aztán pedig kemény fagy jött, és februárig kitartott. Az ál-latok tőlük telhetőleg folytatták a szélmalom újjáépítését, merttudták, hogy a külvilág figyeli őket, és az irigy emberek ujjongvadiadalünnepet ülnének, ha ők nem fejeznék be időre a munkát.

Az emberek csupa rosszindulatból úgy tettek, mintha nem hin-nék el, hogy Hógolyó rombolta le a szélmalmot: azt mondták,azért dőlt össze, mert túlságosan vékonyak voltak a falai. Az ál-latok tudták, hogy erről szó sem volt. Mégis úgy határoztak, hogyezúttal egy méter vastag falakat építenek, nem pedig félméterese-ket, mint előzőleg. Ez persze azt jelentette, hogy sokkal több kö-vet kellett összehordaniuk. A bánya sokáig tele volt hóval, sem-mit sem lehetett csinálni. A rákövetkező száraz, fagyos időbenmár haladtak valamit, de kegyetlen munka volt, és az állatok márnem érezték olyan reményteljesnek, mint azelőtt. Örökösen fáz-tak, és rendszerint éhesek is voltak. Csak Bandi és Rózsi nem ve-szítették el soha a bátorságukat. Süvi ragyogó beszédeket tartott aszolgálat öröméről és a munka méltóságáról, de a többi állat többlelkesedést merített Bandi erejéből és állhatatos jelszavából:"Majd még keményebben dolgozom!" ;

Januárban veszedelmesen fogyott az élelem. Drasztikusancsökkentették a gabonafej adagot, és kijelentették, hogy különburgonyaadagot osztanak ki helyette.

Aztán kiderült, hogy a burgonyatermés legnagyobb részemegfagyott a vermekben, mert nem takarták le elég vastagon. Akrumpli megpuhult és elszíneződött, alig néhány szem maradtehető belőle. Az állatok napokig nem kaptak más ennivalót, csakszecskát és marharépát. A jelek szerint küszöbön állt az éhínség.

Ezt a tényt mindenáron el kellett titkolni a külvilág előtt. Azemberek a szélmalom összeomlásán felbátorodva, új meg új ha-zugságokat találtak ki az Állatfarmról. Megint azt állították, hogyaz állatok mind haldokolnak az éhségtől és a betegségtől, állan-dóan verekednek egymással, és felfalják egymást és a kölykeiket.Napóleon tisztában volt vele, milyen rossz hatása lenne, ha a va-lódi élelmezési helyzet kiderülne, és elhatározta, hogy Mr. Nyaffyrévén az ellenkező benyomást fogja elterjeszteni. Mindaddig az

állatok csak nagyon keveset vagy egyáltalán nem érintkeztek Mr.Nyaffyval hetenkénti látogatásai alkalmával; most azonban né-hány kiválasztott állatot, elsősorban a birkákat arra utasították,hogy alkalomadtán ejtsenek el a füle hallatára néhány megjegy-zést, miszerint felemelték a fejadagokat.

Ezenfelül Napóleon megparancsolta, hogy a raktárban acsaknem üres hombárokat töltsék meg színültig homokkal, majdszórják a tetejére a gabona meg a liszt maradékát. Aztán valamialkalmas ürüggyel körülvezették Mr. Nyaffyt a raktárban, haddvessen egy pillantást a hombárokra. Rá is szedték így; továbbra isazt híresztelte a külvilágban, hogy az Állatfarmon nincs élelem-hiány.

Mindazonáltal január vége felé nyilvánvaló lett, hogy valahon-nan szerezni kell még egy kis gabonát. Ezekben a napokban Na-póleon ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt. Minden idejét a ta-nyaházban töltötte, amelynek minden ajtajánál vad tekintetű ku-tyák őrködtek. Ha előjött, az mindig szertartásos keretek közttörtént; ilyenkor hat kutya kísérte, szorosan körülvették, és fenye-getően morogtak, ha valaki túlságosan közel merészkedett hozzá.Gyakran még vasárnap reggel sem jelent meg, hanem valamelyikdisznó, rendszerint Süvi közvetítésével adta ki parancsait. Beje-lentette, hogy a tyúkoknak, akik éppen most kezdtek el újra tojni,be kell adniuk a tojásaikat. Napóleon Mr. Nyaffy közvetítésévelleszerződött heti négyszáz tojásra, aminek az árából elegendő ga-bonát és élelmet vásárolhat, hogy fenntartsák belőle a gazdaságot,míg el nem jön a nyár, és könnyebb nem lesz az élet.

Amikor a tyúkok ezt meghallották, szörnyen felháborodtak.Előzőleg figyelmeztették már őket, hogy szükség lehet erre az ál-dozatra, de soha nem hitték, hogy valóban megtörténhet. Márösszekészítették a tojást a tavaszi költéshez, és most tiltakozásbantörtek ki. Ha most elveszik a tojásaikat, az nem más, mint gyil-kosság. Jones elűzése óta először tört ki a tanyán valami, ami lá-zadásra emlékeztetett. A tyúkok három fekete Minorca-jérce ve-zetésével elszántan megpróbálták Napóleon tervét meghiúsítani.Módszeresen felrepültek a szarufákra, és ott tojták meg a tojásai-kat, azok pedig darabokra törtek a padlón. Napóleon gyorsan éskönyörtelenül lecsapott rájuk. Megparancsolta, hogy a tyúkoktólvonják meg a fejadagjukat, és kihirdette, hogy halálbüntetés várminden állatra, aki csak egy szem gabonát is ad valamelyik tyúk-nak. A rendelet végrehajtására a kutyák felügyeltek. A tyúkok öt

napig kitartottak, aztán megadták magukat, és visszatértek tojólá-dáikhoz. Közben kilenc tyúk éhen pusztult. Holttestüket elásták agyümölcsösben; a hivatalos közlemény szerint baromfi pestisbenpusztultak el. Mr. Nyaffy semmit sem tudott az ügyről, a tojáso-kat pedig annak rendje s módja szerint leszállították: egy fűszereshetenként egyszer eljött a furgonjával, és elvitte a tojást a gazda-ságból.

Hógolyót mindeddig senki sem látta. Az a hír járta, hogy va-lamelyik szomszédos tanyán rejtőzik, vagy Rókaerdőben, vagyKuporlakon. Napóleon ekkor még alig volt jobb viszonyban atöbbi gazdával, mint azelőtt. Az udvaron történetesen volt egy fa-rakás; még jó tíz évvel azelőtt került oda, amikor kiirtottak egyerdőcskét. Azóta jól kiszáradt, és Mr. Nyaffy azt tanácsolta Napó-leonnak, hogy adja el, mert Mr. Pilkington és Mr. Frederick is na-gyon szeretnék megvenni. Napóleon habozott a két vevő között,és nem tudta elhatározni magát. Amikor már-már azon a pontonvolt, hogy megegyezik

Frederickkel, elterjedt a híre, hogy Hógolyó Rókaerdőn rej-tőzködik; amikor Pilkington felé hajlott, azt rebesgették, hogyHógolyó Kuporlakon van.

Kora tavasszal váratlanul ijesztő dolgot fedeztek fel. Hógolyóéjszakánként titokban bejár a tanyára! Az állatok annyira nyugta-lanok lettek, hogy alig tudtak aludni az istállóikban. Hógolyó asötétség leple alatt állítólag minden éjjel beosont, és mindenfélegazságot művelt. Ellopta a gabonát, felborogatta a tejescsöbröket,összetörte a tojásokat, letaposta a veteményes ágyakat, és lerágtaa gyümölcsfák kérgét. Valahányszor valami baj történt, szokássávált, hogy Hógolyónak tulajdonítsák. Ha betört egy ablak, vagyeldugult egy csatorna, biztosan akadt valaki, aki azt mondta, hogyHógolyó járt ott éjszaka és ő csinálta, amikor pedig a hombár kul-csa elveszett, az egész gazdaság meg volt győződve róla, hogyHógolyó dobta be a kútba. Furcsamód még akkor is hittek ebben,amikor az elveszett kulcsot már megtalálták egy liszteszsák alatt.A tehenek egyhangúlag kijelentették, hogy Hógolyó beosont azistállójukba, és álmukban megfejte őket. A patkányokról, ame-lyek ezen a télen sok bajt okoztak, szintén azt mondogatták, hogyHógolyóval szövetkeztek.

Napóleon rendeletet adott ki, miszerint fel kell deríteni Hó-golyó tevékenységét. Kutyái kíséretében alapos szemleutat tett atanya épületeiben, miközben a többi állat tiszteletteljes távolság-

ban követte. Napóleon néhány lépés után mindig megállt, Hógo-lyó lábnyomai után szimatolt a földön, és azt mondta, megismeria lábnyomokat a szagukról. Minden sarokba beleszimatolt a csűr-ben, a tehénistállóban, a tyúkólban, a zöldségeskertben, és majd-nem mindenütt megtalálta Hógolyó nyomait. Orrát a földre szo-rítva, mélyeket szippantott, aztán rettenetes hangon felvisított: -Hógolyó! Itt járt! Érzem a szagát! -, a "Hógolyó" szóra pedig akutyák elkezdtek vérfagyasztóan morogni és vicsorogni.

Az állatok megrémültek. Ú gy érezték, mintha Hógolyó lát-hatatlanul megtöltené körülöttük a levegőt, és mindenféle ve-széllyel fenyegetné őket. Estére Süvi összehívta az állatokat, éskomolyan előadta, hogy néhány félelmetes hírt kell közölnievelük.

- Elvtársak! - kiáltotta Süvi, idegesen ugrándozva. -Iszonyatos dologra derült fény. Hógolyó eladta magát akuporlaki Fredericknek, aki most azt tervezi, hogy megtámadbennünket, és elveszi tőlünk a gazdaságunkat! Hógolyó lesz avezetőjük, amikor ránk rohannak. De van ennél rosszabb is. Miazt hittük, hogy Hógolyót csak a hiúsága és a nagyravágyásalázította fel. Tévedtünk, elvtársak. Tudjátok, mi volt az igaziindítóoka? Hógolyó kezdettől fogva szövetségre lépettJonesszal! Egész idő alatt Jones titkos ügynöke volt! Mindeztbebizonyítják azok a dokumentumok, amelyeket nemrégibentaláltunk meg. Szerintem ez nagyon sok mindent megmagya-ráz, elvtársak. Nem láttuk-e vajon a saját szemünkkel, hogyanpróbált - szerencsére sikertelenül - legyőzetni és vesztünkbekergetni minket a Tehénistálló Csatájában?

Az állatoknak ettől egyszerűen megállt az eszük. Ehhez a go-nosztetthez képest csak gyerekjátéknak számított, hogy Hógolyólerombolta a szélmalmot. De azért kellett néhány perc, amíg telje-sen fel tudták fogni a dolgot. Ugyanis mindnyájan emlékeztek rá,legalábbis azt hitték, hogy emlékeznek rá, mit láttak: Hógolyó el-sőnek indult rohamra a Tehénistálló Csatájában, újra meg újramaga köré gyűjtötte és bátorította őket, az ütközet minden fordu-latában, és egy pillanatra sem hagyta abba a harcot, akkor sem,amikor Jones puskájának a sörétjei megsebezték a hátát. Eleintekissé nehezen tudták belátni, hogyan is lehetett volna Jones párt-ján. Még Bandinak is kétségei támadtak, aki különben ritkán tettfel kérdéseket. Lefeküdt, mellső lábait maga alá húzta, lehunyta

szemét, és nagy erőfeszítéssel megpróbálta megfogalmazni gon-dolatait.

- Ezt nem tudom elhinni - mondta végül. - Hógolyó derekasanharcolt a Tehénistálló Csatájában. A saját szememmel láttam. Ésazonnal megkapta az "Állatok Hőse" érdemrend első fokozatát,nem?

- Ebben hibát követtünk el, elvtárs. Mert most már tudjuk...benne van a titkos dokumentumokban, amelyeket megtaláltunk...hogy valójában a vesztünkbe próbált csalogatni minket.

- De hiszen megsebesült - mondta Bandi. - Mindnyájan láttuk,csupa vér volt.

- Ez is benne volt a paktumban! - kiáltotta Süvi. - Jones lövésecsak súrolta. Megmutathatnám nektek, saját keze írásával, ha eltudnátok olvasni. Az volt a terv, hogy Hógolyó a döntő pillanat-ban jelt ad a menekülésre, és átengedi a terepet az ellenségnek. Ésez majdnem sikerült is... én mondom nektek, elvtársak, sikerült isvolna, ha nincs ott a mi hős Vezérünk, Napóleon elvtárs. Nememlékeztek? Abban a pillanatban, amikor

Jones és emberei betörtek az udvarba, Hógolyó hirtelen sar-kon fordult, és megfutamodott, és sok állat követte! És nem em-lékeztek, hogy abban a pillanatban, amikor kitört a pánik, és úgylátszott, hogy már minden elveszett, Napóleon elvtárs "Halál azemberiségre!" kiáltással rohamra indult, és belemélyesztette a fo-gait Jones lábába?! Erre biztosan emlékeztek, elvtársak?! - kiál-totta Süvi ugrabugrálva.

Hogy Süvi ilyen szemléletesen leírta a jelenetet, az állatok úgyérezték, valóban emlékeznek rá. Arra mindenesetre emlékeztek,hogy a csata döntő pillanatában Hógolyó valóban sarkon fordult,és szaladni kezdett. Bandiban azonban még mindig maradt némikétség.

- Nem hiszem, hogy Hógolyó kezdettől fogva áruló volt -mondta végül. - Amit azóta művelt, az más lapra tartozik. De azthiszem, a Tehénistálló Csatájában jó elvtárs volt.

- Vezérünk, Napóleon elvtárs – jelentette ki Süvi, nagyon las-san és nyomatékosan -, kategorikusan leszögezte, ismétlem: ka-tegorikusan, elvtársak, hogy Hógolyó kezdettől fogva Jones ügy-nöke volt, sót: már jóval a Forradalom előtt is az volt.

- Az már más! - felelte Bandi. - Ha Napóleon elvtárs mondja,akkor úgy igaz.

- Ez a helyes szellem, elvtárs! - kiáltotta Süvi, de észre lehe-

tett venni, hogy akis pislogó szemével nagyon csúnyán néz Ban-dira. Sarkon fordult, és elindult, de aztán megállt, és nyomatéko-san hozzátette: - Figyelmeztetem a gazdaság minden állatát, hogytartsa nyitva a szemét. Mert okunk van azt gondolni, hogy Hógo-lyó néhány titkos ügynöke még most is köztünk ólálkodik!

Napóleon négy nap múlva, késő délután kiadta a parancsot,hogy az állatok gyűljenek össze az udvaron. Amikor már mindösszecsődültek, Napóleon kivonult a tanyaházból, a kitüntetései-vel (mert nemrégiben megadományozta magát az "Állatok Hőse"kitüntetés első és második fokozatával) meg a körülötte nyüzsgőkilenc óriási kutyával, akik akkorákat mordultak, hogy mindenállatnak megborzongott tőle a hátgerince. Mindenki csendben la-pult a helyén, mintha csak tudta volna, hogy most valami bor-zasztó dolog fog történni.

Napóleon megállt, és szigorúan végigmérte hallgatóságát, az-tán egy éleset visított. A kutyák rögtön előrerontottak, a fülénélfogva megragadtak négy disznót, és a fájdalomtól és félelemtőlvisítozó állatokat Napóleon lábához vonszolták. A disznók fülé-ből csorgott a vér, a kutyák pedig a vér ízétől néhány pillanatigmintha teljesen megvadultak volna. Három kutya mindenki nagymegdöbbenésére Bandira vetette magát. Bandi látta, hogy jönnek,és hatalmas patájával már a levegőben elkapta az egyik kutyát,aztán a földhöz szögezte. A kutya kegyelemért vonított, a másikkettő pedig lába közé húzta farkát és elmenekült. Bandi Napóle-onra nézett, hogy halálra tapossa-e a kutyát, vagy eressze el. Na-póleonnak mintha megváltozott volna az arckifejezése, és éleshangon ráparancsolt Bandira: eressze el a kutyát. Bandi fölemeltepatáját, az összetört kutya pedig vonítva elkullogott.

A zűrzavar hamarosan lecsillapodott. A négy disznó remegvevárakozott, arcuk minden vonására rá volt írva, hogy bűnösök.Napóleon ekkor felszólította őket, hogy vallják be bűneiket. Ez anégy disznó volt az, aki tiltakozott, amikor Napóleon megszün-tette a vasárnapi Nagygyűléseket. Minden további biztatás nélkülbevallották, hogy titokban egyfolytában kapcsolatban álltak Hó-golyóval az elűzetése óta, együttműködtek vele a szélmalom el-pusztításában, és egyezségre léptek vele, miszerint Mr. Frederickkezére juttatják az Állatfarmot. Hozzátették, hogy Hógolyó négy-szemközt bevallotta nekik: évek óta Jones titkos ügynöke. Mikorbefejezték vallomásukat, a kutyák azonnal átharapták a torkukat,

Napóleon pedig ijesztő hangon föltette a kérdést, nincs-e mégmásnak is bevallanivalója.

Erre előlépett az a három tyúk, akik a tojásüggyel kapcsola-tos lázadási kísérlet főkolomposai voltak, és kijelentették, hogyálmukban megjelent előttük Hógolyó, és arra bujtogatta őket,hogy ne engedelmeskedjenek Napóleon parancsainak. Őket is le-mészárolták.

Aztán előlépett egy liba, és bevallotta, hogy tavaly aratásidején eldugott hat cső kukoricát és éjszaka megette. Aztán egyjuh vallotta be, hogy belevizelt a vályúba - mint mondta, Hó-golyó biztatására -, három másik juh pedig bevallotta, hogymegöltek egy öreg kost, Napóleon lelkes hívét, ugyanis körbe-kergették a tűz körül, mikor köhögött. Mindnyájukat a helyszí-nen kivégezték.

És folytatódtak a vallomások és kivégzések, míg csakegész hullahegy nem feküdt Napóleon lába előtt, és a levegőnehéz nem lett a vérszagtól, amelyet az állatok Jones elűzéseóta nem éreztek.

Mikor mindennek vége lett, a megmaradt állatok, a disznókés kutyák kivételével, testületileg elkullogtak. Meg voltak rendül-ve, és nyomorúságosan érezték magukat. Nem tudták, mi a meg-döbbentőbb: az állatok árulása, akik Hógolyóval szövetkeztek,vagy a véres megtorlás, amelynek az előbb tanúi voltak. A régiidőkben gyakran láttak hasonlóan borzasztó vérengzéseket, mostazonban mind úgy érezték, hogy ez sokkal szörnyűbb volt, hiszenmaguk között történt. Mióta Jones elhagyta a farmot, eddig a na-pig állat nem ölt meg más állatot. Még a patkányt sem ölték meg.A kis domb felé vették útjukat, ahol a félig felépült szélmalomállt, aztán közmegegyezéssel mind lefeküdtek, mintha csak mele-gedni bújnának össze - Rózsi, Malvin, Benjámin, a tehenek, abirkák, és a libák és tyúkok egész csapata -, mindenki, mármint amacskát kivéve, ő ugyanis hirtelen eltűnt, közvetlenül mielőttNapóleon kiadta a parancsot az állatok gyülekezésére.

Egy darabig senki sem szólt semmit. Csak Bandi maradt tal-pon. Nyugtalanul járkált fel-alá, csapkodta hosszú fekete farkávalaz oldalát, és időnként kis nyerítéseket hallatott.

- Nem értem - mondta végül. - Nem hittem volna, hogy amigazdaságunkban ilyen dolgok történhetnek. Biztosan van bennünkvalami hiba, ez az oka. A megoldás, ahogy én látom, az, hogy

még keményebben kell dolgoznunk. Mostantól fogva reggelen-ként egy órával korábban fogok felkelni.

Azzal nehézkes léptekkel nekiindult, és lekocogott a kőbá-nyához. Amikor odaért, két rakomány követ gyűjtött össze egy-más után, aztán felvonszolta a szélmalomhoz, mielőtt éjszakainyugovóra tért volna.

Az állatok Rózsi köré húzódtak, nem szóltak semmit. Adombról, ahol feküdtek, pompás kilátás nyílt a vidékre. Látták azÁllatfarm legnagyobb részét, a cserjést, az itatómedencét, aszántóföldeket, amelyeken sűrűn zöldellt a fiatal búza, meg a ta-nyaépületek piros tetejét, a kéményeikből gomolygó füsttel.Tiszta tavaszi este volt. A füvet és a zöldellő sövényeket beara-nyozták a nap utolsó sugarai. A gazdaság még sohasem látszottennyire kívánatos helynek - és valahogy meglepetésszerűeneszükbe jutott, hogy hiszen ez a saját gazdaságuk, minden tenyér-nyi darabkája az ő tulajdonuk. Mikor Rózsi lenézett a dombolda-lon, megtelt a szeme könnyel. Ha ki tudta volna mondani a gon-dolatait, azt mondta volna, hogy nem ez volt a céljuk, amikorévekkel ezelőtt nekifogtak megdönteni az emberi faj uralmát.Nem a rémületnek és a mészárlásnak ezeket a jeleneteit képzeltékmaguk elé, amikor azon az éjszakán az öreg Őrnagy lázadásrabiztatta őket. Ha neki magának lett volna valamiféle képe a jövő-ről, akkor az olyan állattársadalom lett volna, ahol nincs éhség ésnincs ostor, ahol mindenki egyenlő, mindenki képességének meg-felelően dolgozik, és az erős védelmezi a gyengét, ahogy ő meg-védelmezte lábával az eltévedt kiskacsákat az Őrnagy beszédénekéjszakáján. Ehelyett - Rózsi nem tudta, miért - oda jutottak hogysenki sem meri többé kimondani, amit gondol, dühödt, morgókutyák grasszálnak mindenfelé, és végig kell nézni, hogyan tépikdarabokra az elvtársaikat, miután azok elképesztő bűnöket val-lottak be. Rózsi fejében fel sem merült a lázadás vagy az enge-detlenség gondolata. Tudta, hogy még így is sokkal jobb, mintJones idejében volt, és hogy mindenekfelett az emberek visszaté-rését kell megakadályozni. Bármi történjék is, ő hűséges marad,keményen dolgozik, végrehajtja a kapott parancsokat, és elfo-gadja Napóleon vezérségét. De azért mégsem ez volt az, amiben őmeg a többi állat reménykedett. Nem ezért robotoltak. Nem ezértépítették a szélmalmot, és néztek szembe Jones puskájának go-lyóival. Ilyen gondolatok jártak Rózsi fejében, bár nem voltakhozzá szavai, hogy kifejezze őket.

Végül, mivel úgy érezte, hogy ezzel valahogy helyettesíthetia szavakat, amelyeket képtelen megtalálni, elkezdte énekelni az"Angolhon állatai"-t. A körülötte ülő állatok is bekapcsolódtak, ésháromszor is elénekelték egymás után - nagyon dallamosan, delassan és gyászosan, ahogy eddig még sohasem énekelték.

Éppen harmadszor fejezték be, amikor két kutya kíséretébenodament hozzájuk Süvi. Látszott az arcán, hogy fontos mondani-valója van. Bejelentette, hogy Napóleon elvtárs különrendelettel betiltotta az "Angolhon állatai"-t. Mostantólfogva tilos énekelni.

Az állatok meg voltak rökönyödve. - Miért? - kiál-totta Malvin.

- Nincs rá többé szükség, elvtárs - mondta Süvi mereven. -Az "Angolhon állatai" a Forradalom dala volt. De a Forradalommost beteljesedett. Az árulók ma délutáni kivégzése volt az utolsóaktusa. Legyőztük mind a külső, mind a belső ellenséget. Az"Angolhon állatai"-ban egy eljövendő jobb világ iránti vágyunkatfejeztük ki. De ezt a jobb világot most már megteremtettük. Vilá-gos, hogy ennek a dalnak nincs többé létjogosultsága.'

Ha meg voltak is félemlítve, az állatok közül néhányan talánmégis tiltakoztak volna, de ebben a pillanatban a birkák szokásukszerint elkezdték bégetni, hogy: "Négy láb jó, két láb rossz!" Ezpercekig eltartott, és végét vetette a vitának.

Így aztán az "Angolhon állatai"-t nem hallották" többé. He-lyette Minimus, a költő új dalt szerzett, amely így kezdődött:

Állati farm, Állatfarm, állati gazdaság,Soha én hűtelen nem leszek Tehozzád!...

A továbbiakban ezt énekelték minden vasárnap reggel, a zász-lófelvonás után. De az állatok valahogy úgy érezték, ez a szövegés ez a dallam nyomába sem léphet az "Angolhon állatai"-nak.

8. FEJEZETNéhány nap múlva, mikor a kivégzések okozta rémület már

lecsillapodott, néhány állatnak eszébe jutott - vagy úgy gondolta,emlékszik rá -, mit rendelt a Hatodik Parancsolat: "Állat nem ölmeg más állatot." És bár a disznók vagy a kutyák füle hallatáraegyikük sem merte kimondani, úgy érezték, hogy a kivégzésekellentétben állnak ezzel a törvénnyel. Rózsi megkérte Benjámint,olvassa fel neki a Hatodik Parancsolatot, és amikor Benjámin,mint rendesen, nem volt hajlandó ilyesmibe beleavatkozni, Mal-vinhoz fordult. Malvin elolvasta neki a Parancsolatot, amely ígyszólt: "Állat nem öl meg más állatot ok nélkűl." Hogy, hogy nem,ez az utolsó két szó valahogy kiesett az állatok emlékezetéből. Demost már belátták, hogy a Parancsolatokon nem esett sérelem, hi-szen nyilvánvalóan bőven volt ok az árulók megölésére, akik szö-vetkeztek Hógolyóval.

Az állatok ebben az évben még keményebben gürcöltek, mintaz előző évben. A gazdaság rendes mezei munkái mellett iszo-nyatos munka volt újjáépíteni a szélmalmot, kétszer olyan vastagfalakkal, mint előzőleg, és az építést a kitűzött határidőre befejez-ni. Az állatok néha úgy érezték, többet dolgoznak, de semmivelsem esznek többet, mint Jones idejében. Vasárnap reggelenkéntSüvi a csülkei közt tartott hosszú papírszalagról felolvasta nekikazokat a számoszlopokat, amelyek bebizonyították, hogy a takar-mányféleség-termelés

kétszáz, háromszáz vagy ötszáz százalékkal emelkedett,melyiké hogy. Az állatoknak semmi okuk nem volt rá, hogy nehiggyenek neki, annál is kevésbé, mert már nem emlékeztek rávilágosan, milyenek is voltak a viszonyok a Forradalom előtt.Mindazonáltal voltak napok, amikor úgy érezték, jobban örül-nének kevesebb számnak és több ennivalónak.

A parancsokat most már mindig Süvi vagy valamelyik másikdisznó adta ki. Magát Napóleont legfeljebb kéthetenként egyszerlátták. Amikor megjelent, nem csak a kutyái kísérték, hanem egyfekete kakas is masírozott előtte, aki a kürtös szerepét töltötte be,mert mindig hangosan kukorékolt, mielőtt Napóleon szólásraemelkedett. Azt beszélték, hogy Napóleon a tanyaházban is különlakosztályban lakik, nem együtt a többiekkel. Egyedül étkezett,

két kutya szolgálta ki, és mindig a tisztaszoba üveges pohárszék-ében álló finom porcelán étkészlettel teríttetett. Kihirdették to-vábbá, hogy a puskát minden évben Napóleon születésnapján is elfogják sütni, ugyanúgy, ahogy a másik két évfordulón.

Napóleonról most már sohasem beszéltek egyszerűen Napóle-onként. Szertartásosan mindig csak úgy emlegették, hogy " Vezé-rünk, Napóleon elvtárs", és a disznók szívesen találtak ki számáramindenféle titulusokat: ő lett Minden Állatok Atyja, az Emberi-ség Réme, a Juhnyáj Védelmezője, a Kiskacsák Barátja, meg mégsok efféle. Süvinek szónoklatai közben könnyek gördültek végigaz arcán, amikor Napóleon bölcsességéről és jó szívéről beszélt,meg arról a mélységes szeretetről, amellyel valamennyi állat irántviseltetik, de különösen azok iránt a boldogtalan állatok iránt,akik még mindig tudatlanságban és szolgaságban élnek a többigazdaságban. Szokásossá vált, hogy minden sikert, minden sze-rencsés fordulatot Napóleonnak tulajdonítsanak. Gyakran hallot-ták, amint egy tyúk azt mondta a másiknak: - Vezérünk, Napóle-on elvtárs irányítása alatt hat nap alatt öt tojást tojtam -, vagy kéttehén ezt kiabálta az itatónál: -Milyen pompás ez a víz, hála Na-póleon elvtárs vezetésének! -A gazdaság lakóinak közérzetét ki-tűnően kifejezte az a "Napóleon elvtárs" című vers, amelyetMinimus költött, és így hangzott:

Apátlanak atyja!Boldogság malasztja!Moslékvödrök ura! Hogyha téged látunk,Szemed nyájas, bátorNapfény-sugarátólA szívünk fellángol,Napóleon elvtársunk!

Ami csak kell nékünk:Vacsoránk, ebédünkTőled kapjuk, tőled tiszta szalmaágyunk:Ki-ki nyugalomban

Malacom ha volnaPöttöm, mint a bolha,

1

Alhatik az ólban,Mindenre gondod van,Napóleon elvtársunk!

Megszívlelné máris buzgó tanításunk:Bármily nagyra hízik,Csak tebenned bízik,S azt visít ja sírig:"Napóleon elvtársunk!"

Napóleon jóváhagyta ezt a verset, és felíratta a nagy pajtamásik falára, átellenben a Hétparancsolattal. Fölötte elhelyeztékNapóleon arcképét, profilban, melyet Süvi festett meg fehér fes-tékkel.

Közben Napóleon Mr. Nyaffy közvetítésével bonyolult tár-gyalásokba bocsátkozott Frederickkel és Pilkingtonnal. A farakástmég mindig nem adta el. A kettő közül Frederick szerette volnajobban megszerezni, de nem volt hajlandó tisztességes árat kínál-ni érte. Ugyanakkor újra rémhírek szállongtak, melyek szerintFrederick és emberei támadást szerveznek az Állatfarm ellen, ésle akarják rombolni a szélmalmot, amely dühös irigységet keltettbennük. Hógolyó köztudottan még mindig a kuporlaki gazdaság-ban lapult. Nyár közepén az állatok rémülten hallották, amikorhárom tyúk előállt és bevallotta, hogy Hógolyó felbujtására ösz-szeesküvést szőttek Napóleon meggyilkolására. Rögtön kivégez-ték őket, és Napóleon biztonsága érdekében újabb óvintézkedése-ket vezettek be. Éjszaka négy kutya őrizte az ágyát, minden sa-rokban egy, a Pirosszem nevű ifjú disznó pedig azt a megbízatástkapta, hogy minden ételt kóstoljon meg, mielőtt Napóleon eszikbelőle, nehogy megmérgezzék.

Körülbelül ez idő tájt kiszivárgott, hogy Napóleon megálla-podást kötött: a farakást Mr. Pilkingtonnak adják el, és rendszeresárucserére vonatkozó szerződést készül kötni az Állatfarm és Ró-kaerdő között. A Napóleon és Pilkington közti kapcsolatok, bárkizárólag Mr. Nyaffy közvetítésével bonyolódtak, most márszinte barátságosnak voltak mondhatók. Az állatok nem bíztakPilkingtonban, hiszen ember volt, de messze többre becsülték,mint Fredericket, akitől féltek és akit gyűlöltek. Amint telt-múlt anyár, és a szélmalom építése a befejezéshez közeledett, egyre erő-

södtek a rémhírek a készülő alattomos támadásról. Azt mesélték,hogy Frederick húsz emberrel készül rájuk támadni, valamennyi-en puskával lesznek felszerelve, és már meg is vesztegette a ható-ságokat meg a rendőrséget, hogy ha sikerül megszereznie az Ál-latfarm tulajdonjogi okmányait, nem fognak neki kellemetlenkérdéseket feltenni. Ezenkívül rémtörténetek szivárogtak kiKuporlakból, hogy Frederick milyen kegyetlenül bánik az állatai-val. Halálra korbácsolt egy öreg lovat, éhezteti a teheneit, egykutyát beledobott a kovácstűzbe, esténként pedig kakasviadalok-kal szórakozik, és borotvapengét kötöz a kakasok sarkantyújára.Az állatoknak forrt a vérük a dühtől, mikor meghallották, miketművel az elvtársaikkal. Néha azt követelték, hogy hadd vonulhas-sanak ki testületileg Kuporlak megrohanás ára, hadd zavarják elaz embereket, és szabadítsák fel az állatokat. Süvi azonban azt ta-nácsolta nekik, hogy kerüljék el az elhamarkodott cselekedeteket,és bízzanak Napóleon elvtárs stratégiájában.

Frederick iránti gyűlöletük azonban egyre hevesebb ., lett.Egyik vasárnap reggel Napóleon megjelent a pajtában, és kifej-tette, hogy soha esze ágában sem volt a farakást Fredericknek el-adni. Méltóságán alulinak tekinti, jelentette ki, hogy ilyen gazem-berekkel lépjen kapcsolatba. A galamboknak, akiket még mindigrendszeresen kiküldtek a Forradalom üzenetének terjesztésére,megtiltották, hogy betegyék a szárnyukat Rókaerdőre, és azt a pa-rancsot adták nekik, hogy korábbi "Halál az emberiségre!" jelsza-vukat cseréljék fel a "Halál Frederickre!" jelszóra.

Nyár végére Hógolyó újabb mesterkedéseire derült fény. Abúza teli volt gyommal, és kiderült, hogy Hógolyó valamelyik tit-kos éjszakai látogatása alkalmával gyommagot kevert a vetőmag-ba. Egy gúnár, aki részese volt az összeesküvésnek, bevallottabűnét Süvinek, aztán tüstént öngyilkos lett: halálos mérget, nad-ragulyát nyelt. Az állatok nemsokára azt is megtudták, hogy Hó-golyó sohasem kapta meg - mint ahogy eddig sokan hitték - az"Állatok Hőse" kitüntetés első fokozatát. Ez csak legenda volt,amelyet maga Hógolyó terjesztett el a Tehénistálló Csatája után.Nemhogy nem tüntették ki, de még meg is rótták az ütközetbentanúsított gyávaságáért. Némelyik állat megint csak zavarba jött,mikor ezt hallotta, de Süvinek hamarosan sikerült meggyőznieőket, hogy rosszul emlékeznek.

Ősszel, iszonyúan kimerítő erőfeszítések árán - hiszen a ter-mést is majdnem ugyanakkor kellett begyűjteniük - elkészült a

szélmalom. A gépezet még hiányzott, és Mr. Nyaffy már tárgyaltis a megvásárlásáról, de maga az épület teljesen elkészült. Mindennehézség ellenére, tapasztalatlanságuk és primitív szerszámaik,balszerencséjük és Hógolyó árulása ellenére, pontosan a kitűzöttnapra befejezték a munkát. Az állatok fáradtan, de büszkén újrameg újra körbejárták mesterművüket. Most még sokkal szebbneklátták, mint amilyen az első építményük volt. Azonfelül a falaikétszer olyan vastagok voltak. Ezeket most már csak dinamittallehet lerombolni! És mikor eszükbe jutott, mennyit dolgoztakrajta, hogyan győzték le csüggedésüket, és milyen nagy változásthoz majd az életükbe, ha elkezdenek forogni a vitorlák, és mű-ködnek majd a dinamók - amikor mindez eszükbe jutott, elpárol-gott a fáradtságuk, és vad diadalüvöltéssel újra meg újra körültán-colták a szélmalmot. Kutyái és kakasa kíséretében maga Napóle-on is eljött a befejezett művet megtekinteni: személyesen gratuláltaz állatoknak munkájukhoz, és bejelentette, hogy a malmot Na-póleon-malomnak fogják elnevezni.

Két nap múlva az állatokat rendkívüli gyűlésre hívták össze apajtába. Teljesen megnémultak a meglepetéstől, amikor Napóleonbejelentette, hogy eladta a farakást Fredericknek. Holnap márjönnek is Frederick szekerei, és kezdik elszállítani a fátKuporlakra. Miközben Napóleon látszólag Pilkingtonnal állt ba-rátságban, valójában már régen titkos egyezséget kötött Frede-rickkel.

Azonnal megszakítottak Rókaerdóvel minden kapcsolatot, éssértő üzeneteket küldözgettek Pilkingtonnak. A galambok utasí-tást kaptak, hogy kerüljék el Kuporlakot, és a "HalálFrederickre!" jelszót cseréljék fel a "Halál Pilkingtonra!" jelszó-val. Napóleon ugyanakkor biztosította az állatokat, hogy az Állat-farm ellen készülő támadásról szóló mesék teljesen alaptalanok,és a Fredericknek az állatai iránti kegyetlenségéről szóló történe-tek is erősen túloztak. Ezek a rémhírek valószínűleg mind Hógo-lyótól és az ügynökeitől származtak. Most már úgy látszott, hogyHógolyó mégsem Kuporlakon bujkált, sót soha életében nem isjárt ott: Rókaerdőn él, mint mondják, káprázatos fényűzésben, ésvalójában évek óta Pilkington zsoldjában áll.

A disznók magukon kívül voltak Napóleon fortélyosságától.Azzal, hogy látszólag Pilkingtonnal barátkozott, rákényszerítetteFredericket, hogy tizenkét fonttal felemelje a vételárat. De Napó-leon felülmúlhatatlan lángeszét bizonyítja az a tény, jelentette ki

Süvi, hogy senkiben sem bízik, még Frederickben sem. Fredericka fáért valamiféle csekknek nevezett micsodával: akart fizetni,ami a jelek szerint holmi papírdarab, írásos ígéret, hogy majd ki-fizetik, de Napóleon túljárt az eszén. Megkövetelte, hogy valódiötfontos bankjegyekben fizessen, még mielőtt a fát elszállítaná.Frederick már fizetett, és az összeg éppen elég ahhoz, hogy meg-vegyék rajta a gépeket a szélmalomhoz.

Közben a fát gyorsan kezdték elfuvarozni. Mikor már mindetelvitték, újabb rendkívüli gyűlést tartottak a pajtában, hogy az ál-latok megtekinthessék Frederick bankjegyeit. Napóleon mindkétkitüntetését feltette, és üdvözült mosollyal feküdt az emelvényenegy szalmaalmon, mellette állt a pénz csinos halomba rakva, a ta-nyaház konyhájából származó porcelán tálon. Az állatok libasor-ban lassan elvonultak előtte, és ki-ki kedvére megbámulhatta.Bandi előrenyújtotta az orrát, és megszagolta a bankókat, a vé-kony fehér papírdarabok pedig lobogva megzizzentek a leheleté-re.

Három nap múlva iszonyatos riadalom tört ki. Mr. Nyaffyholtsápadt arccal, sietve fölkarikázott az ösvényen kerékpárján, azudvaron leugrott róla, és egyenesen berohant a tanyaházba. A kö-vetkező pillanatban fuldokló dühkiáltások törtek ki Napóleon lak-osztályából. A történtek híre futótűzként terjedt a gazdaságban. Abakjegyek hamisak. Frederick ingyen jutott a fához!

Napóleon azonnal összehívta az állatokat, és rettenetes hangonkihirdette Frederick halálos ítéletét. Ha elfogják, jelentette ki, ele-venen fogják megfőzni. Ugyanakkor figyelmeztette az állatokat,hogy ez után a gaz árulás után fel kell készülniük a legrosszabbra.Frederick és emberei bármelyik pillanatban megindíthatják régvárt támadásukat. A tanyához vezető összes útra őrszemeket állí-tottak, továbbá átküldtek négy galambot Rókaerdőbe egy en-gesztelő üzenettel, melytől azt remélték, hogy visszaállíthatja a jóviszonyt Pilkingtonnal.

Másnap reggel megindult a támadás. Az állatok éppen reg-geliztek, amikor az őrszemek rohanvást meghozták a hírt:Frederick és hívei már átlépték az ötreteszes kaput. Az állatokbátran szembeszálltak velük, de ezúttal nem arattak olyan könnyűgyőzelmet, mint a Tehénistálló Csatájában. Tizenöt ember táma-dott, vagy fél tucat puskával, és azonnal tüzet nyitottak, mihelytötvenméternyire értek. Az állatok nem tudtak helytállni a bor-zasztó durrogással és záporozó csípős söréttel szemben, és Napó-

leon meg Bandi hiába próbálták erejüket megfeszítve újra csata-rendbe állítani őket - hamarosan meghátráltak. Néhányan mármeg is sebesültek közülük. A tanyaépületekben kerestek menedé-ket, aztán óvatosan kikukucskáltak a repedéseken és a deszkábólkihullott csomók lyukain. Az egész nagy legelő, beleértve a szél-malmot is, az ellenség kezére került. Ebben a pillanatban mégNapóleon is tanácstalannak látszott. Szótlanul járkált fel és alá,farka megmerevedve rángatózott. Sóvár pillantások szálltak Ró-kaerdő irányába. Ha Pilkington és emberei segítenének rajtuk,még megnyerhetnék a csatát. Ebben a pillanatban azonban meg-érkezett az előző nap kiküldött négy galamb, és egyikük egy cé-dulát hozott Pilkingtontól, rajta néhány ceruzával írt szóval: "Úgykell nektek!"

Közben Frederick és emberei megálltak a szélmalomnál.Ahogy az állatok figyelték őket, kétségbeesett moraj tört ki köz-tük. Két ember vésőt és kalapácsot szedett elő. Le akarják döntenia szélmalmot!

- Ez lehetetlenség! - kiáltotta Napóleon. - Ahhoz túlságosanvastagra építettük a falat. Egy hét alatt sem tudnák ledönteni.Bátorság, elvtársak!

Benjámin azonban feszülten figyelte az emberek mozdulatait.A két ember a vésővel meg a kalapáccsal lyukat fúrt a szélmalomalapjai mellé. Benjámin lassan, szinte mulatva bólintott.

- Gondoltam - mondta. - Nem látjátok, mit csinálnak? Mindjártpuskaport fognak tömni a lyukba.

Az állatok rémülten várakoztak. Most már lehetetlen volt ki-merészkedni az épületek oltalmából. Néhány perc múlva látták,hogy az emberek szétszaladnak. Aztán fülsiketítő robbanást hal-lottak. A galambok a levegőbe röppentek, az állatok pedig Napó-leon kivételével mind hasra vetették magukat, és eltakarták az ar-cukat. Amikor feltápászkodtak, a szélmalom helyén óriási feketefüstfelhő gomolygott. Aztán a szél lassan elhajtotta a felhőt. Amalom nem létezett többé!

Ettől a látványtól visszatért az állatok bátorsága. Az a félelemés kétségbeesés, amelyet még egy pillanattal előbb éreztek, dühvévált e miatt a hitvány, aljas tett miatt. Heves bosszúkiáltás tört felbelőlük, és további parancsra sem várva, egyetlen tömegként ki-rohantak, egyenesen nekirontottak az ellenségnek. Már nem tö-rődtek a komisz sörétekkel, amelyek úgy söpörtek rajtuk végig,mint a jégeső. Vad, kegyetlen csata volt. Az emberek újra meg új-

ra tüzeltek, aztán amikor az állatok megközelítették őket, nekikestek a botjukkal meg a súlyos csizmájukkal. Egy tehenet, hárombirkát és két libát öltek meg, és szinte minden állat megsebesült.A hadműveleteket a háttérből irányító Napóleonnak is elvitte afarka végét egy puskagolyó. De az emberek sem úszták meg sér-tetlenül. Háromnak Bandi patái törték be a fejét; egyiküket hasbadöfte egy tehén, egy másiknak Zsuzsi és Kolomp majdnem le-tépték a nadrágját. Amikor pedig Napóleon testőrségének kilenckutyája, akik azt a parancsot kapták tőle, hogy a sövény fedezé-kében induljanak átkaroló hadműveletre, vad ugatással oldalbatámadta az embereket, páni félelembe estek. Látták, hogy a beke-rítés veszélye fenyegeti őket. Frederick odakiáltotta embereinek,hogy fussanak, amíg jó dolguk van, és a következő pillanatban agyáva ellenség már meg is futamodott, és mentette az életét. Azállatok egészen a rét aljáig kergették őket, s miközben amazokigyekeztek átbújni a tüskés sövényen, néhányszor még jól beléjükrúgtak.

Győztek tehát, de kimerültek voltak és véreztek. Lassan el-kezdtek visszasántikálni a tanya felé. Némelyiküket könnyekrefakasztotta a fűben elterült halott elvtársaik látványa. Egy pilla-natra csendben, szomorúan megálltak azon a helyen, ahol a szél-malom állott. Igen, odalett; munkájuknak szinte minden nyomaeltűnt! Jórészt még az alapjai is elpusztultak. És most még aszertehullott köveket sem használhatják fel az újjáépítéshez, mintelőzőleg. Ezúttal a kövek is eltűntek. A robbanás ereje több százméternyire röpítette őket. intha a szélmalom soha nem is létezettvolna.

Már közeledtek a tanyához, amikor szökdécselve elébük jöttSüvi, aki érthetetlen módon sehol sem volt az ütközet alatt. Csó-válta a farkát, és sugárzott az elégedettségtől. A tanyaépületekfelől pedig az állatok ünnepélyes puskadurrogást hallottak.

- Minek lövöldöztök azzal a puskával? - kérdezte Bandi.- Hogy megünnepeljük a győzelmet! – kiáltotta Süvi.- Miféle győzelmet? - kérdezte Bandi. Vérzett a térde, el-

vesztette az egyik patkóját, a patája felhasadt, és tucatnyi sörét fú-ródott a hátsó lábába.

- Miféle győzelmet, elvtárs? Hát nem űztük ki az ellenséget aföldünkről - az Állatfarm földjéről?

- De lerombolták a szélmalmot! Két évig dolgoztunk rajta!

- Mit számít az? Majd építünk másikat. Hat szélmalmot isépítünk, ha kedvünk szottyan rá. Nem értékeled, elvtárs, azt ahatalmas dolgot, amit végbevittünk. Az ellenség elfoglalta a föl-det, amelyen állunk. Most pedig, hála Napóleon elvtárs vezetésé-nek, az utolsó rögig visszahódítottuk!

- Akkor csak azt hódítottuk vissza, ami a miénk volt - mondtaBandi.

- Ez a mi nagy győzelmünk - mondta Süvi.Besántikáltak az udvarba. Bandi lábában a bőr alatt kínosan

sajogtak a sörétek. Maga előtt látta a nehéz munkát, a szélmalomújjáépítését az alapoktól kezdve, s képzeletében már meg is acé-lozta magát a feladatra. De életében először eszébe jutott, hogymár tizenegy éves, és hatalmas izmai talán már nem egészenolyanok, mint régen.

De mikor az állatok meglátták a lobogó zöld zászlót, meghal-lották a további puskalövéseket - összesen hétszer sütötték el apuskát -, és meghallgatták Napóleon szónoklatát, amelyben gra-tulált hősi helyt állásukhoz, végül mégis úgy érezték, hogy való-ban nagy győzelmet arattak. Az ütközetben lemészárolt állatok-nak ünnepélyes temetést rendeztek. Bandi és Rózsi húzták agyászkocsiként szolgáló szekeret, a menet élén pedig maga Na-póleon haladt. Az ünnepségeknek két teljes napot szenteltek.Éneklés, szónoklatok, további díszlövések követték egymást, ésrendkívüli ajándékként minden állatnak kiosztottak egy almát,míg a madarak két marék búzát, a kutyák pedig három kétszer-sültet kaptak. Bejelentették, hogy az ütközetet a Szélmalom Csa-tájának fogják nevezni, Napóleon pedig új kitüntetést alapított, aZöld Lobogó rendet, és tüstént meg is adományozta vele önma-gát. Az általános örvendezés közben a bankjegyek szerencsétlenügye feledésbe merült.

Néhány nap múlva a disznók egy láda whiskyre bukkantak atanya pincéjében. Amikor beköltöztek a házba, nem vették észre.Aznap éjjel hangos énekszó hallatszott ki a tanyaházból, amelybemindenki nagy meglepetésére néha az "Angolhon állatai"-nakdallamfoszlányai is belekeveredtek. Fél tíz körül tisztán látták,amint Napóleon előbukkant a hátsó ajtón, fején Mr. Jones ócskakeménykalapjával, sebesen körbevágtatott az udvaron, aztán is-mét eltűnt odabenn. Reggel azonban mély csend ült a tanyaházon.A jelek szerint a disznók meg se moccantak. Már majdnem kilencóra volt, amikor előkerült Süvi. Lassan és lehangoltan, tompa te-

kintettel járt, a farka petyhüdten lógott, és egész megjelenésébőlkitűnt, hogy beteg. Összehívta az állatokat, és bejelentette, hogyszörnyű hírt kell közölnie. Napóleon elvtárs haldoklik!

Erre kitört az általános jajveszékelés. A tanyaház ajtói elészalmát terítettek, s az állatok lábujjhegyen tipegtek. Könnyesszemmel kérdezgették egymást, mit fognak csinálni, ha elveszítikVezérüket. Szertefutott a hír, hogy Hógolyónak mégis sikerültmérget kevernie Napóleon ételébe. Tizenegy órakor Süvi ismétkijött, és újabb bejelentést tett. Napóleon elvtárs, utolsó földicselekedeteként, ünnepélyes rendeletet adott ki: az alkoholfo-gyasztást halálbüntetéssel kell sújtani.

Estefelé azonban Napóleon mintha valamivel jobban lett vol-na, és másnap reggel Süvi már azt közölhette, hogy a gyógyulásútján van. Aznap estére Napóleon már visszatért munkájához, ésmásnap megtudták, hogy utasítást adott Mr. Nyaffynak, szerezzenbe Willingdonban néhány könyvet a sör- és pálinkafőzésről. Egyhét múlva Napóleon parancsot adott, a gyümölcsös mögötti kiselkerített rét felszántására, melyet eredetileg a munkából kiörege-dett állatok legelőjéül szántak. Közölték, hogy a legelő kimerült,és újra be kell vetni; de nemsokára az is köztudottá vált, hogyNapóleon sörárpával szándékozik bevetni.

Nagyjából ugyanebben az időben különös esemény történt,amelyre szinte senki sem volt képes magyarázatot találni. Egyikéjszaka, éjfél körül, hatalmas csattanás hallatszott az udvarról, ésaz állatok kirohantak istállóikból. Holdfényes éjszaka volt. Anagy pajta hátsó falánál, ahová a Hétparancsolat volt felírva, egykettétört létra hevert. Süvi kissé kábultan terült el mellette, a kezeügyében pedig ott feküdt egy lámpa, egy ecset meg egy felfordultfehér festékes fazék. A kutyák azonnal kordont vontak Süvi köré,és mihelyt lábra tudott állni, tüstént visszakísérték a tanyaházba.Az állatok közül senki sem tudta elképzelni, mit jelenthet ez, ki-véve az öreg Benjámint, aki mindentudó arckifejezéssel bóloga-tott, mintha értené a dolgot, de nem volt hajlandó nyilatkozni.

De néhány nap múlva Malvin, aki csak úgy újra elolvastamagának a Hétparancsolatot, észrevette, hogy megint van köztükegy, amelyre az állatok rosszul emlékeznek. Azt hitték, az ÖtödikParancsolat így szól, hogy: "Állat nem iszik alkoholt", de egy szó-ról elfelejtkeztek. A Parancsolat ugyanis valójában így szólt:"Állat nem iszik alkoholt mértéktelenül."

9. FEJEZETBandi patája nagyon lassan gyógyult. Mihelyt a győzelmi

ünnepségek befejeződtek, az állatok mindjárt másnap nekiláttak aszélmalom újjáépítésének. Bandi egy napig sem volt hajlandó ki-maradni a munkából, és becsületbeli kérdésnek tekintette, hogyne lássák, fájdalmai vannak. Esténként titokban bevallotta Rózsi-nak, hogy a beteg patája erősen kínozza. Rózsi előzőleg megrá-gott gyógyfüvekkel borogatta a patát, és Benjáminnal együtt kér-lelte Bandit, hogy ne dolgozzék olyan keményen. Egy ló tüdejesem tart örökké, figyelmeztette. De Bandi nem hallgatott rájuk.Neki, mondotta, már csak egyetlen vágya maradt: szeretné aszélmalmot működni látni, mielőtt eléri a nyugdíjkorhatárt.

Kezdetben, amikor az Állatfarm törvényeit megfogalmazták, anyugdíjkorhatárt a lovak és disznók számára tizenkét, a tehenekszámára tizennégy, a kutyák számára kilenc-, a birkák számárahat-, a tyúkok és libák számára ötéves korban határozták meg.Tekintélyes öregségi nyugdíjakat is megállapítottak. Egyelőremég egyetlen állat sem vonult ténylegesen nyugdíjba, újabbanmégis egyre többet beszéltek a témáról. Most, amikor a gyümöl-csös mögötti kis bekerített rétet igénybe vették az árpának, az ahír járta, hogy a nagy legelő egyik sarkát fogják elkeríteni anyugdíjas állatok legelőjéül. Azt beszélték, hogy a lovak nyugdíjanapi két kilógabona lesz, télen pedig nyolc kiló széna meg egyrépa, a hivatalos ünnepnapokon esetleg egy almával. Bandinakjövő nyár végén volt esedékes tizenkettedik születésnapja.

Eközben nehéz volt az élet. A tél ugyanolyan hideg volt, minttavaly, az élelem még kevesebb. Megint csökkentették az összesfejadagot, a disznókét meg a kutyákét kivéve. Süvi megmagya-rázta, hogy az egyenlőség túlságosan merev alkalmazása az élel-miszeradagolásban ellentétben állna az Állatizmus elveivel.

Egyébként nem okozott számára semmiféle nehézséget, hogybebizonyítsa a többi állatnak, valójában nem is lett kevesebb azélelmük, bármi legyen is a látszat. Időnként ugyan kétségtelenülszükségessé válik a fejadagok kiigazítása (Süvi mindig csak "ki-igazításról" beszélt, sohasem "csökkentésről"), de a jonesi időkkelösszehasonlítva óriási a javulás. Éles hangon, sebesen felolvasta

nekik a számokat, és részletesen bebizonyította, hogy több zab-juk, több szénájuk, több répájuk van, mint Jones idejében volt,rövidebb a munkaidejük, az ivóvizük jó minőségű, hosszabb éle-tűek lettek, és a kicsinyeik nagyobb százaléka marad életben, is-tállójukban több a szalma, és kevesebbet szenvednek a bolháktól.Az állatok minden szavát elhitték. Az igazat megvallva, Jones ésmindaz, amit Jones jelentett, már majdnem teljesen elfakult azemlékezetükben. Tudták, hogy a mostani életük kemény és sivár,gyakran éhesek és gyakran fáznak, és amikor nem alszanak, akkorrendszerint dolgoznak. De nem kétséges, hogy a régi időkbenmég rosszabb volt. Szívesen hittek ebben. Különben is, akkorrabszolgák voltak, most pedig szabadok, és ez óriási különbség,amint Süvi sohasem mulasztotta el hangsúlyozni.

Most sokkal több szájat kellett etetniük. A négy koca ősszelkörülbelül egy időben ellett meg, harmincegy kis malacot hozott avilágra. A malacok mind tarkák voltak, s mivel Napóleon volt azegyetlen kandisznó a gazdaságban, könnyű volt kitalálni szárma-zásukat. Kihirdették, hogy később, amikor megveszik hozzá atéglát és az épületfát, tantermet építenek a tanya kertjében. A fia-tal disznókat addig egyelőre maga Napóleon oktatja a tanyakonyhájában. A süldők a kertben tornásztak és sportoltak, ésmegtiltották nekik, hogy a többi fiatal állattal játsszanak. Körül-belül ez idő tájt hozták be azt a közlekedési szabályt is, hogy haegy disznó és valamilyen más állat találkozik az ösvényen, a má-sik állatnak félre kell állnia; meg azt az előjogot is, hogy mindendisznó, rangjára való tekintet nélkül zöld szalagot viselhet vasár-nap a farkán.

A gazdaság elég sikeres évet zárt, de még mindig pénzszűké-ben voltak. Téglát, homokot és meszet kellett vásárolni a tante-remhez, és megint takarékoskodni kellett a szélmalom berendezé-sére. Lámpaolajat és gyertyát kellett venni a házba, cukrot Napó-leon asztalára (a többi disznót eltiltotta a cukortól, azzal az in-doklással, hogy hizlal), és be kellett szerezni a szokásos tartalé-kokat is: szerszámokat, szögeket, spárgát, szenet, drótot, kutya-kétszersültet. Eladtak hát egy kazal szénát, eladták a burgonya-termés egy részét, a szerződött tojás mennyiségét pedig heti hat-százra emelték, úgyhogy ebben az évben a tyúkok alig költöttekannyi csibét, hogy a létszámuk ne csökkenjen. A decemberbencsökkentett fejadagokat februárban ismét csökkentették, és olajta-karékosságból az istállóban nem gyújtottak lámpást. De a disznók

láthatólag kényelmesen éltek, és ha valamit változtak, legfeljebbgyarapodott a súlyuk. Február végén egyik délután olyan meleg,dús, étvágygerjesztő illat szállt végig az udvaron a kis sörfőzőházfelől, amilyet az állatok még sohasem éreztek. Ez a kis sörház akonyha mögött állt, és Jones idejében nem használták. Valaki aztmondta, hogy ez a szag fövő árpa szaga. Az állatok éhesen bele-szimatoltak a levegőbe, és találgatni kezdték, vajon az ő vacsorá-jukhoz készül-e meleg kása. De szó sem volt kásáról, a következővasárnap pedig kihirdették, hogy az árpát ezentúl fenntartják adisznóknak. A gyümölcsös mögötti kis rétet már be is vetették ár-pával. Aztán nemsokára kiszivárgott a hír,

hogy minden disznó napi egy korsó sört kap, maga Napóleonpedig két litert, amit mindig a finom porcelán étkészlet leveses-táljában szolgálnak fel neki.

De ha nélkülözniük kellett is, a nélkülözéseket némileg ellen-súlyozta az a tény, hogy az élet most méltóságteljesebb volt, mintazelőtt. Többet énekeltek, több szónoklatot hallottak, több fölvo-nulást tartottak. Napóleon elrendelte, hogy hetenként egyszerúgynevezett spontán demonstrációt kell rendezni, abból a célból,hogy megünnepeljék az Állatfarm harcait és győzelmeit. Az ál-latok a kitűzött időben abbahagyták munkájukat, és katonásrendben körülmasírozták a gazdaságot. Az élen a disznók halad-tak, utánuk jöttek a lovak, aztán a tehenek, a birkák, és végül abaromfik. A kutyák kétoldalt kísérték a menetet, legeslegelöl pe-dig Napóleon fekete kakasa parádézott. Bandi és Rózsi mindigkettesben hordozták a zöld zászlót, amelyen a pata és a szarvmellett ez a felirat volt látható: "Éljen Napóleon elvtárs!" UtánaNapóleon tiszteletére írt verseket olvastak fel, Süvi pedig beszé-det tartott, amelyben részletesen beszámolt az élelmiszer-termelés növekedéséről, és időnként a puskát is elsütötték. Aspontán demonstrációk leglelkesebb hívei a birkák voltak, és havalaki felpanaszolta (mint ahogy némelyik állat néha megtette, haa disznók és a kutyák nem voltak a közelben), hogy csak az időtpazarolják, és egy csomót kell álldogálni miattuk a hidegben, abirkák biztosan elnémították őket félelmetes "Négy láb jó, két lábrossz!" bégetésükkel. De az állatok nagyjában-egészében élvez-ték ezeket a tüntetéseket. Vigasztalónak találták őket, hiszenmindennek ellenére mégiscsak arra emlékeztettek, hogy végül iscsakugyan a maguk urai, és a munka, amit végeznek, a tulajdonjavukat szolgálja Így aztán a dalok, a felvonulások, Süvi szám-

adatai, a puska durrogása, a kakas kukorékolása és a zászló len-getése legalább egy időre elfelejtették velük, hogy üres a hasuk.

Áprilisban az Állatfarmon kikiáltották a köztársaságot, és El-nököt kellett választani. Egyetlen jelölt volt, Napóleon; meg isválasztották egyhangúlag. Még aznap nyilvánosságra hozták,hogy újabb dokumentumok kerültek napvilágra, amelyek továbbirészleteket lepleztek le Hógolyó és Jones cinkos összejátszásáról.

Mint kiderült, Hogolyó nem pusztán taktikai eszközökkelpróbálta elveszíteni a Tehénistálló Csatáját, mint az állatok addigképzelték, hanem nyíltan Jones oldalán harcolt. Igazából ő volt azemberi erők vezére, és ajkán az "Éljen az emberiség!" jelszóvalrohant a csatába. A Hógolyó hátán lévő sebek, melyeket néhányállat látott, legalábbis úgy emlékeztek rá, Napóleon fogaitólszármaztak.

A nyár kellős közepén, néhány évi távollét után, váratlanulújra megjelent Mózes, a holló. Semmit nem változott, még mostsem dolgozott, és ugyanúgy a Kandiscukor Hegységről beszélt,mint annak idején. Felkuporodott egy fatönkre, lebegtette feketeszárnyait, és óraszám beszélt bárkinek, aki hajlandó volt meghall-gatni. - Odafönn, elvtársak - mondogatta ünnepélyesen, hatalmascsőrével az égre mutatva -, odafönn, pontosan annak a fekete fel-hőnek a másik oldalán, amit ott láttok, ott van a KandiscukorHegység, az a boldog ország, ahol mi, szegény állatok, örök pihe-nőre térünk fárasztó munkánkból! - Sőt azt állította, hogy egyszer,amikor nagyon magasan repült, járt is ott: látta az örökzöld lóhe-remezőket, meg a sövényen növő lenmagpogácsát és kockacuk-rot. Sok állat hitt is neki. Ú gy okoskodtak, ha az életük most csu-pa éhség és munka, nem jogos és igazságos-e, hogy valahol má-sutt létezzen egy jobb világ? A disznók Mózessel szembeni ma-gatartását nehéz volt átlátni. Mindnyájan megvetően kijelentették,hogy Mózesnek a Kandiscukor Hegységről szóló történetei ha-zugságok, mégis megengedték neki, hogy a gazdaságban marad-jon, és ne dolgozzon, sőt naponta másfél deci sört is kiutaltakszámára.

Bandi, miután meggyógyult a patája, keményebben dolgozott,mint valaha. Ebben az évben egyébként az állatok mind úgy dol-goztak, mint a rabszolgák. A szükséges szokásos gazdaságimunkáktól és a szélmalom újjáépítésétől eltekintve, ott volt asüldők tanterme is, melyhez márciusban fogtak hozzá. A soványkoszton végigdolgozott hosszú órákat néha nehéz volt elviselni,

Bandi azonban soha nem csüggedt. Semmit sem mondott vagytett, ami elárulta volna, hogy az ereje már nem a régi. Csak kül-sőleg változott meg egy kissé: a szőre már nem fénylett úgy,mint azelőtt, és mintha hatalmas fara is megfonnyadt volna. Atöbbiek azt mondogatták: - Bandi majd összeszedi magát, ha ki-hajt a tavaszi fú de eljött a tavasz, és Bandi semmit sem hízott.Néha, amikor a bánya tetejéhez vezető lejtőn nekifeszítette iz-mait egy-egy súlyos kőnek, mintha már semmi más nem tartottavolna talpon, csak az akaratereje. Ilyenkor ajkai mintha ezt amondatot formálták volna: "Majd még keményebben dolgo-zom!"; de hang nem jött ki rajtuk. Rózsi és Benjámin megint fi-gyelmeztették, hogy vigyázzon az egészségére, de Bandi ügyetsem vetett rájuk. Közeledett a tizenkettedik születésnapja, ésnem törődött semmivel, csak azzal, hogy jó nagy rakás kő gyűl-jön össze, mire nyugdíjba vonul.

Nyár elején egyik este hirtelen híre kelt a gazdaságban, hogyBandival valami történt. Egyedül ment ki, egy szállítmány követakart elvonszolni a szélmalomhoz. És a szóbeszéd igaznak bizo-nyult. Néhány perc múlva két galamb szállt be a hírrel: - Bandielesett! Fekszik az oldalán, és nem tud felkelni!

Az Állatfarm fele népessége fel rohant a dombra, ahol aszélmalom állott. Bandi a kocsi rúdjai között feküdt, elnyújtottanyakát, és még a fejét sem tudta fölemelni. Szájából vékony vér-csík folydogált. Rózsi térdre ereszkedett mellette.

- Bandi! - kiáltotta. - Mi van veled?-A tüdőm - felelte Bandi gyenge hangon. - Nem baj. Azt hi-

szem, most már nélkülem is be tudjátok fejezni a szélmalmot. Jósok követ Összegyűjtöttünk. Már úgyis csak egy hónapom lettvolna hátra. Az igazat megvallva, nagyon vártam már a nyugdíjat.Benjámin is elég öreg, talán neki is megengedik majd, hogy ve-lem együtt nyugalomba vonuljon, és akkor együtt lehetünk.

- Tüstént segítséget kell kerítenünk - mondta Rózsi. - Sza-ladjon már el valaki Süvihez, és mondja el neki, mi történt.

A többi állat tüstént elrohant a tanyaház felé, hogy megvi-gyék a hírt Süvinek. Csak Rózsi maradt Bandi mellett, meg Ben-jámin, aki lefeküdt mellé, és szótlanul hessegette róla hosszú far-kával a legyeket. Süvi jó negyedóra múlva jelent meg, teli együtt-érzéssel. Napóleon elvtárs mélységes aggodalommal értesült a ta-nya egyik leghűségesebb munkásának balesetéről, mondta, és márintézkedett is, hogy Bandit bevigyék a willingdoni kórházba ke-

zelésre. Az állatok ettől kissé nyugtalankodni kezdtek. Mollie ésHógolyó kivételével egyikük sem hagyta el soha a gazdaságot, ar-ra pedig gondolni se szerettek, hogy beteg elvtársuk emberi lé-nyek kezére kerülhet. Süvi azonban könnyen meggyőzte őket,hogy a willingdoni állatorvos sokkal jobban tudja majd kezelniBandi betegségét, mint ahogy a tanyán el lehetne látni. Jó félóramúlva, mikor Bandi valamivel jobban lett, nagy nehezen lábra ál-lították, aztán segítettek neki visszasántikálni az istállóba, aholRózsi és Benjámin már pompás szalmaalmot készítettek neki.

Bandi ezután két napig az istállójában maradt. A disznókküldtek neki egy nagy üveg rózsaszín orvosságot, amelyet a für-dőszobai orvosságos szekrényben találtak, ezt Rózsi kétszer nap-jában, étkezés után beadta Bandinak. Esténként Rózsi lefeküdt azistállóban Bandi mellé, és beszélgetett vele, miközben Benjáminelhessegette róla a legyeket. Bandi kijelentette, hogy nem sajnáljaa történteket. Ha meggyógyul, még három évig is elélhet, és márelőre élvezi azokat a napokat, amelyeket majd a nagy legelő sar-kában fog eltölteni. Életében először lesz rá ideje, hogy tanuljonés művelődjön. Mint mondta, élete hátralévő részét arra fogjaszentelni, hogy megtanulja az ábécé még hátralévő huszonkétbetűjét.

Benjámin és Rózsi azonban csak munkaidő után lehettek Ban-dival, a zárt teherkocsi pedig napközben jött érte, és szállította el.Az állatok mind a répát gyomlálták egy disznó felügyelete alatt,mikor megdöbbenten látták, hogy a tanyaépületek irányábólBenjámin üget feléjük, és torkaszakadtából ordít. Most láttákBenjámint életében először izgatottnak - sőt, ez volt az első eset,amikor ügetni látták. - Gyorsan, gyorsan! - üvöltötte. - Gyertekazonnal! Elviszik Bandit! - Az állatok nem vártak a disznó enge-délyére, abbahagyták, a munkát, és a tanyaépületek felé rohantak.Az udvaron csakugyan ott állt egy nagy, zárt teherkocsi, előttekét ló befogva, az oldalán felirat, a bakján egy alattomos te-kintetű, alacsony, keménykalapot viselő férfi ült. Bandi istállójapedig üres volt.

Az állatok a kocsi köré csődültek. - Viszontlátásra, Bandi! -kiáltották kórusban. - Viszontlátásra!

- Bolondok! Bolondok! - üvöltötte Benjámin, körültáncolvaőket, és a földet kapálva apró patáival. - Bolondok! Nem látjátok,mi van a kocsi oldalára írva?

Az állatok erre elhallgattak, és nagy csönd támadt. Malvin be-

tűzni kezdte a feliratot, de Benjámin félrelökte, és a haláloscsendben felolvasta:

- "Alfred Simmonds, lómészáros és enyvfőző, Willingdon.Bőr- és csontlisztkereskedés. Kutyaeledel." Nem értitek, hogy ezmit jelent? Bandit a sintérhez viszik!

Az állatokból rémült kiáltás tört fel. Ebben a pillanatban a ba-kon ülő ember ostorával lovai közé csapott, és a kocsi kigördültaz udvarból. Az állatok torkuk szakadtából üvöltve mind a nyo-mába szegődtek. Rózsi igyekezett elébe kerülni, de a kocsi egyregyorsabban robogott. Rózsi megpróbálta vágtára fogni vastag lá-bait, és le is hagyta a kocsit. - Bandi! - kiáltotta. - Bandi! Bandi!Bandi! - És ebben a pillanatban, mintha csak meghallotta volna akinti zenebonát, a kocsi farában lévő kis ablakban megjelent Ban-di arca, orrán a fehér csíkkal.

- Bandi! - üvöltötte Rózsi rettenetes hangon. - Bandi! Ugorj ki!Ugorj ki gyorsan! A halálba visznek!

Az állatok mind kiáltozni kezdtek: - Ugorj ki, Bandi, ugorj ki!- De a kocsi már sebesen robogott, és faképnél hagyta őket. Nemlehetett tudni, megértette-e Bandi, mit mondott neki Rózsi. De azarca eltűnt az ablakból, a kocsi belsejéből pedig félelmetes pata-dobogást lehetett hallani. Megpróbált kitörni. Volt idő, mikorBandi néhány rúgással gyújtóssá aprította volna ezt a kocsit. Deó, jaj! elhagyta az ereje, néhány pillanat múlva patáinak elhalkulta dobogása, aztán teljesen elhalt. Az állatok kétségbeesésükben akocsit húzó két lóhoz fordultak. - Elvtársak! Elvtársak! - kiáltoz-tak utánuk. - Ne vigyétek halálba a saját testvéreteket! - De ezekaz ostoba barmok képtelenek voltak felfogni, hogy mi történik,csak hátracsapták fülüket, és egyre gyorsabban ügettek. Bandi ar-ca nem jelent meg többé az ablakban. Valakinek, sajnos túlságo-san későn, eszébe jutott, előre kellene szaladni és bezárni az öt-reteszes kaput, de addigra a kocsi már áthaladt rajta, és sebeseneltűnt az úton. Bandit soha többé nem látták.

Három nap múlva bejelentették, hogy Bandi meghalt awillingdoni kórházban, ahol pedig mindenféle kezelést megka-pott, amit csak ló kaphat. Süvi jelentette be a hírt a többieknek.Azt mondta, ott volt Bandi mellett élete utolsó óráiban.

- Ilyen megható látványban még soha életemben nem volt ré-szem - mondta Süvi, és felemelt csülkével kitörölt egy könny-cseppet a szeméből. - Az utolsó pillanatig ott voltam az ágyamellett. A végén, amikor már alig tudott beszélni, a fülembe súg-

ta, csak azt sajnálja, hogy el kell mennie, mielőtt a szélmalmotbefejeztük volna. - "Előre, elvtársak - suttogta. - Előre a Forrada-lom nevében! Éljen az Állatfarm! Éljen Napóleon elvtárs! Napó-leonnak mindig igaza van!" Ezek voltak az utolsó szavai, elvtár-sak.

Ekkor Süvi magatartása hirtelen megváltozott. Egy pillanatraelnémult, aztán gyanakvó pillantásokat vetett mindenfelé, mielőttfolytatta volna mondókáját.

- Tudomásunkra jutott - jelentette ki -, hogy ostoba és rosszin-dulatú híresztelések terjedtek el akkoriban, amikor Bandit elszál-lították. Egyes állatok észrevették, hogy a kocsin, amely Banditelszállította, az a felirat állt, hogy "lómészáros", és ebből rögtönarra az elhamarkodott következtetésre jutottak, hogy Bandit asintérhez vitték. El se tudom hinni - mondta Süvi -, hogy állatilyen ostoba lehet. Ennél igazán jobban ismerjük szeretett Vezé-rünket, Napóleon elvtársat - kiáltotta, miközben a farkát csóválta,és ide-oda ugrándozott. - Hiszen a dolognak valójában nagyonegyszerű a magyarázata: a kocsi előzőleg a sintéré volt, de aztánmegvette tőle az állatorvos, csak még nem festette rá a nevét. Ezokozta a félreértést.

Az állatok mérhetetlenül megkönnyebbültek, amikor mindeztmegtudták. És amikor Süvi a továbbiakban szemléletesen ecse-telte Bandi haldoklását, a csodálatos gondoskodást, amelyben ré-sze volt, a méregdrága orvosságokat, amelyeket Napóleon szem-rebbenés nélkül kifizetett, utolsó kétségeik is szertefoszlottak, éselvtársuk halála miatti szomorúságukat némileg enyhítette az agondolat, hogy legalább boldogan halt meg.

A rákövetkező vasárnapon maga Napóleon is megjelent atöbbiek előtt, és rövid beszédben elbúcsúztatta Bandit. Habármegboldogult elvtársuk földi maradványait többé nem lehet visz-szahozni a tanyára, hogy itt hantolják el őket, utasítást adott rá,hogy a tanyaház kertjében készítsenek egy nagy babérkoszorút, ésküldjék el Bandi sírjára. Amikor néhány nap múlva a disznókbankettet rendeztek Bandi emlékezetére, Napóleon Bandi kétkedvenc kifejezését idézve fejezte be a beszédét: - "Majd mégkeményebben dolgozom!" és "Napóleonnak mindig igaza van!",mondogatta Bandi. Ezek olyan alapigazságok, mondta Bandi,melyeket minden állatnak magáévá kell tennie.

A bankettre kitűzött napon begördült az udvarraWillingdonból a fűszeres kocsija, és egy jókora faládát cipeltek

be róla a tanyaházba. Éjszaka harsány nótázást lehetett hallani,aztán heves veszekedésre került sor, aminek úgy tizenegy óra kö-rül irtózatos üvegcsörömpölés vetett véget. Másnap délig senkisem kelt fel a tanyaházban, és az a hír járta, hogy a disznók vala-hol pénzt szereztek, és megint vettek maguknak egy láda whiskyt.

10. FEJEZETTeltek-múltak az évek. Egymást követték az évszakok, és az

állatok kurta élete sorra véget ért. Eljött az az idő, amikor mársenki sem emlékezett a régi, Forradalom előtti időkre, kivéve Ró-zsit, Benjámint, Mózest, a hollót, és néhány disznót.

Malvin meghalt, ahogy Kolomp, Zsuzsi és Fogdmeg is elpat-kolt. Aztán meghalt Jones is - a megye másik végében, egy alko-holisták számára létesített otthonban. Hógolyóra már senki sememlékezett. Bandit is elfelejtették, kivéve azt a néhány állatot,akik még ismerték. Rózsi mostanára testes, öreg kanca lett, elme-revedtek az ízületei, és egyre csipásabbak lettek a szemei. Már kétévvel túl volt a nyugdíjkorhatáron, csakhogy mindeddig mégegyetlen állat sem vonulhatott nyugdíjba. Arról már réges-régnem esett szó, hogy a legelő egyik sarkát elkerítik a nyugdíjas ál-latok számára. Napóleon meglett korú, másfél mázsás kandisznólett. Süvi úgy, meghízott, hogy alig tudott kipislogni a hájas po-fájából.

Csak az öreg Benjámin nem változott, épp hogy egy kicsitmegőszült az orra körül a szőr, és Bandi halála óta még mogor-vább és hallgatagabb lett.

Sokkal több állat élt mostanában a gazdaságban, bár a népes-ség nem növekedett akkorára, mint az előző években várták. Sokkésőbb született állat számára a Forradalom már csak valamiféleszájról szájra szálló, homályos hagyomány volt, és vásároltak isnéhány állatot, akik hírét sem hallották, hogy ilyesmi történt azérkezésük előtt. A gazdaságnak most már Rózsin kívül még há-rom lova volt. Erős, derék állatok voltak, készséges munkások ésjó elvtársak, de rendkívül ostobák. A B betűn túl egyik sem tudtamegtanulni az ábécét. Mindent bevettek, amit a Forradalomról ésaz Állatizmus elveiről mondtak nekik, különösen, ha Rózsimondta, aki iránt szinte fiúi tisztelettel viseltettek; de kétségesvolt, hogy értenek-e valamit belőle.

A gazdaság most már jobban ment, és jobban is volt szervezve;sőt még bővült is, mert Mr. Pilkingtontól megvásároltak kétszántót. A szélmalmot végül sikeresen felépítették, a gazdaságnaksaját cséplőgépe és szalmafelhordója volt, különféle új épületeket

is emeltek. Mr. Nyaffy vásárolt magának egy kétkerekű csézát. Aszélmalmot azonban végül mégsem áramfejlesztésre használták.Gabonát őröltek benne, és csinos hasznot hozott, mégpedig kész-pénzben. Az állatok keményen dolgoztak egy újabb szélmalmon,és azt mondogatták, ha majd befejezik, akkor felszerelik a dina-mókat. De arról a fényűző kényelemről, amelyről egykor Hógo-lyó tanítására az állatok álmodoztak: villanyvilágítású istállókról,hideg-meleg vízről, és háromnapos munka hétről többé szó semesett. Napóleon keményen bírálta az efféle elképzeléseket, mintamelyek ellentétben állnak az Állatizmus szellemével. Az igaziboldogságot, jelentette ki, a kemény munka és a mértékletes élethozza meg. J

Hogy, hogy nem, a gazdaság egyre gazdagabb lett, az állatokmégsem gazdagodtak - kivéve persze a disznókat meg a kutyákat.Ennek részben talán az volt az oka, hogy olyan sok volt a disznómeg a kutya. Nem mintha .ezek az állatok nem dolgoztak volna, amaguk módján. Az ő munkájuk, mint Süvi fáradhatatlanul ma-gyarázta, a gazdaság felügyelete és szervezése - soha véget nemérő munka. Ennek a munkának a nagy részét a többi állat tudat-lansága miatt fel se tudta fogni. Süvi elmondta például, hogy adisznóknak nap mint nap hallatlan munkával olyan rejtelmes dol-gokat kell összeállítaniuk, mint a különböző "dossziék", "jelenté-sek", "jegyzőkönyvek " és "emlékeztetők". Ezek nagy papírlapok,melyeket tele kell írni, aztán mihelyt teli vannak írva, el kell éget-ni a kazánban. Mindennek mérhetetlen nagy a jelentősége a gaz-daság jóléte szempontjából, mondta Süvi. De sem a disznók, sema kutyák munkája nem termelt semmiféle eleséget, márpedig na-gyon sokan voltak, és mindig nagyon jó volt az étvágyuk.

A többiek élete, amennyire fel tudták mérni, olyan volt, mintmindig. Általában mindig éhesek voltak, szalmán aludtak, vályú-ból ittak, dolgoztak a mezőn; télen a hideg gyötörte őket, nyáron alegyek. Az öregebbek néha összeszedték homályos emlékeiket, ésmegpróbálták megállapítani, hogy vajon a Forradalom első nap-jaiban, közvetlenül Jones elűzése után, jobban vagy rosszabbulmentek-e a dolgok. Nem tudtak rá visszaemlékezni. Semmivelsem tudták összehasonlítani jelenlegi életüket: semmihez semtudtak igazodni, csak Süvi számoszlopaihoz, amelyek kivétel nél-kül mindig azt bizonyították, hogy minden egyre jobb és jobb lett.Az állatok megoldhatatlannak találták a problémát, és mostaná-ban már egyébként is nagyon kevés idejük volt ilyen dolgokon

töprengeni. Csak az öreg Benjámin állította, hogy hosszú életénekminden részletére emlékszik, és tudja, hogy a dolgok sohasemmentek, és soha nem is mehetnek se jobban, se rosszabbul - azéhség, a szenvedés és a csalódás, mondta, az élet megváltoztat-hatatlan törvényei.

Az állatok mégsem adták fel a reményt. Soha, egy pillanatrasem veszett ki belőlük az a büszke érzés, hogy kiváltságos lények,mivel az Állatfarmon élhetnek.

Még mindig ők voltak az egyetlen gazdaság az egész vidé-ken - egész Angliában! -, amelyet állatok birtokoltak és vezettek.Nem akadt közöttük senki, még a legfiatalabbak és a jövevényekközött sem, akiket pedig tíz-húsz mérföldnyire fekvő tanyákrólhoztak oda, aki ne csodálta volna ezt szüntelenül. És amikor hal-lották a puskalövéseket, és megpillantották az árbocon lobogózöld zászlót, dagadt a szívük a soha nem múló büszkeségtől, ésfolyton a régi, hősi napokra fordították a szót, Jones elűzésére, aHétparancsolat megírására, és a nagy csatákra, amelyekben le-győzték a betolakodó Embereket. Egyetlen régi álmukról semmondtak le. Még mindig hittek az Állatok Köztársaságában,amelyet az öreg Őrnagy megjósolt, amikor Anglia zöld mezeitnem fogja többé emberi láb taposni. Egy szép napon el is fog ér-kezni: lehet, hogy sokára, lehet, hogy az élő állatok közül senkisem éri meg, de azért egyszer mégis el fog érkezni. Még az "An-golhon állatai"-t is el-eldúdolták itt-ott, titokban: minden állattudta a gazdaságban, ha hangosan nem merték is elénekelni. Hanehéz volt is az életük, és reményeik nem mind teljesültek, azérttudatában voltak annak, hogy nem olyanok, mint a többi állat. Haéhesek voltak, nem azért voltak éhesek, mert zsarnok Embereketkellett eltartaniuk; ha keményen dolgoztak, legalább maguknakdolgoztak. Senki sem járt közülük két lábon. Senki nem nevezettsenkit "gazdának". Minden állat egyenlő volt.

Kora nyáron Süvi egy szép napon megparancsolta a birkák-nak, hogy kövessék, és elvezette őket a tanya végében fekvő par-lagra, amelyet benőttek a fiatal nyírfák. A birkák egész nap ottlegelészték a leveleket, Süvi felügyelete alatt. Este ő maga visz-szatért a tanyaházba, de mivel meleg volt az idő, azt mondta abirkáknak, maradjanak csak ott, ahol vannak. Végül aztán egyálló hétig ott maradtak, a többi állat nem is látta őket. Süvi a naplegnagyobb részét köztük töltötte. Azt mondta, új dalra tanítjaőket, és ehhez magányra van szükség.

Közvetlenül a birkák visszatérése után, egy kellemes estén,amikor az állatok már befejezték a munkát, és hazafelé vettékútjukat, rémült nyerítést hallottak az udvar felől. Az állatok riad-tan megtorpantak. Rózsi hangja volt. Aztán újra fölnyerített, mireminden állat vágtába fogott, és berohant az udvarra. Egy disznó akét hátsó lábán járt.

Igen, Süvi volt az. Még kissé félszegen járt, mintha nem szoktavolna meg teljesen, hogy tekintélyes súlyát ebben a helyzetbenhordozza, de az egyensúlya tökéletes volt, amikor keresztülballa-gott az udvaron. És a következő pillanatban kivágódott a tanyaházajtaja, és a disznók libasorban kivonultak rajta. Mind a hátsó lá-bukon jártak. Voltak közöttük, akik jobban csinálták, mint a töb-biek, egyik-másik viszont kissé bizonytalanul járt, mintha botraszeretne támaszkodni, de mindegyiküknek sikerült körbejámia azudvart. Végül pedig iszonyatos kutyaugatás és a fekete kakas har-sány kukorékolása közben maga Napóleon is megjelent. Két lá-bon járt, fenségesen kiegyenesedve, és gőgös pillantásokat vetettmindenfelé, miközben körülugrálták a kutyái.

A csülkében ostort tartott.Halálos csend lett. Az állatok megzavarodva, rémülten bújtak

össze, miközben az udvaron körbemasírozó disznók hosszú sorátfigyelték. Mintha tótágast állna a világ. Aztán eljött egy pillanat,amikor első megdöbbenésük elmúlt, és amikor mindennek ellené-re - a kutyáktól való félelmük ellenére, és annak a hosszú évekenát kifejlődött szokásuknak az ellenére, hogy semmiért ne panasz-kodjanak, semmit se bíráljanak, akármi történik - talán kitört vol-na belőlük néhány tiltakozó szó. De pontosan ebben a pillanatban,mintegy adott jelre, az összes birka félelmetes bégetésben tört ki:

- Négy láb jó, két láb jobb! Négy láb jó, két láb jobb! Négyláb jó, két láb jobb!

Öt percig megállás nélkül bégettek. Mire pedig a birkák el-csendesedtek, már nem maradt lehetőség a tiltakozásra, mert adisznók visszamasíroztak a tanyaházba.

Benjámin egyszer csak észrevette, hogy egy orr dörzsölődika szügyéhez. Hátranézett. Rózsi volt az. Öreg szemei most méghomályosabbnak látszottak, mint máskor. Nem szólt egy szót se,csak szelíden odahúzta Benjámint a sörényénél fogva a nagy paj-tához, amelynek a falára a Hétparancsolat fel volt írva. Egy-kétpercig csak álltak, a kátránnyal bevont falra írt fehér betűket bá-mulva.

- Nekem már romlik a szemem - mondta végül Rózsi. - Mégfiatalkoromban sem tudtam elolvasni, mi van ideírva. De mostúgy látom, mintha ez a fal egészen más volna. Ugyanolyan mostez a Hétparancsolat, mint amilyen volt, Benjámin?

Benjámin ez egyszer hajlandó volt áthágni önnön szabályait,és felolvasta Rózsinak, mi van a falra írva. Ott már semmi másnem állt, csak egyetlen Parancsolat, amely így hangzott:

MINDEN ALLAT EGYENLŐ,DE EGYES ALLA TOK EGYENLÓBBEK A TÖBBINÉL

Ezek után már az sem látszott furcsának, hogy másnap a gaz-daság munkájára felügyelő disznók mind ostort tartottak a mellsőcsülkükben. Az sem látszott furcsának, amikor a disznók rádiótvettek maguknak, bevezettették a telefont, és előfizettek a JohnBull-ra, a Tit- Bits-re és a Daily Mirror-ra. Abban sem volt sem-mi különös, amikor Napóleont pipával a szájában látták sétálni akertben - nem, már abban sem láttak semmi különlegességet,amikor a disznók előszedték a szekrényből Mr. Jones ruháit, éshordani kezdték őket. Maga Napóleon fekete kabátban, térdnad-rágban és bőrkamásliban jelent meg, míg kedvenc kocája azt aműselyem ruhát hordta, amelyet Mrs: Jones csak vasárnaponkéntszokott felvenni.

Egy hét múlva egyik délután egész sor kétkerekű cséza haj-tott be a tanyára, merthogy meghívták a szomszédos gazdák kül-döttségét, nézzenek körül a gazdaságban. Mindent megmutogat-tak nekik, amazok pedig kifejezték mélységes csodálatukat min-den fölött, amit csak láttak, különös tekintettel a szélmalomra. Azállatok ekkor éppen a répaföldet gyomlálták. Szorgalmasan dol-goztak, alig emelték fel pofájukat a földről, és nem tudták, kitől isféljenek jobban, a disznóktól vagy az emberi látogatóktól.

Aznap este hangos nevetés és nótázás hallatszott a tanyaház-ból. Az állatokat a hangzavar hallatára hirtelen elfogta a kíváncsi-ság. Mi történik most, amikor első ízben találkoznak egyenlő fe-lekként az állatok és az Emberek? Közmegegyezéssel beosontak,amilyen csöndesen csak tudtak, a tanyaház kertjébe.

A kapunál azért megálltak, féltek volna továbbmenni, deRózsi továbbvezette őket. Lábujjhegyen odasompolyogtak a ház-hoz, és azok az állatok, akik elég magasak voltak hozzá, beku-kucskáltak az ebédlő ablakán. A hosszú asztal körül fél tucat gaz-

da és vagy fél tucat előkelőbb disznó ült. Maga Napóleon a dísz-helyet foglalta el, az asztalfőn. A disznók láthatólag teljesen ott-hon érezték magukat a székükben. A társaság kártyával szórako-zott, de egy pillanatra abbahagyták a játékot, nyilván mert áldo-mást akartak inni. Körülhordozták a hatalmas kancsót, mindenki-nek színültig töltötték a poharát sörrel. Senki sem vette észre,hogy az állatok csodálkozó arccal bámulnak be az ablakon.

Odabenn éppen a rókaerdei Mr. Pilkington állt fel. Felemeltepoharát, és bejelentette, hogy mielőtt elmondaná pohárköszöntő-jét, néhány szót kíván szólni a megjelentekhez. - Nagy elégtételtjelent számomra mondta -, és biztos vagyok benne, hogy vala-mennyi jelenlévő számára is az, hogy a bizalmatlanság és a félre-értések hosszú korszaka - érezhetően véget ért. - Volt egy idő,folytatta, nem mintha akár ő, akár a jelenlevők osztoztak volnaezekben a vélekedésekben, de volt egy idő, amikor az Állatfarmtiszteletre méltó tulajdonosaira, ha nem is ellenségesen, de mégisaggodalmasan néztek emberi szomszédaik. Sajnálatos incidensek-re és félreértésekre került sor. Sokan úgy érezték, egy olyan gaz-daság, amely a disznók tulajdona, és amelyet disznók vezetnek,valahogyan abnormális, és óhatatlanul nyugtalanító hatása lesz aszomszédságra. Sok gazda anélkül, hogy erről meggyőződött vol-na, feltételezte, hogy egy ilyen gazdaságban szabadosság és fe-gyelmezetlenség uralkodik. Amiatt is aggodalmaskodtak, hogymilyen hatása lesz mindennek az ő állataikra, sőt emberi alkalma-zottaikra. Ám mindezek a kétségek mostanra eltűntek. Ma, ami-kor ő és a barátai meglátogatták az Állatfarmot, és töviről hegyiremegnézték, ugyan mit tapasztaltak? Nemcsak hogy a legkorsze-rűbb módszereket, hanem olyan rendet és fegyelmet, amelyrőlmiden gazda példát vehetne. Úgy véli, nem téved, amikor kije-lenti, hogy az Állatfarm alacsonyabb rendű állatai többet dolgoz-nak, és kevesebb élelmet kapnak, mint bármely más állat a kör-nyéken. Sőt, ő és barátai sok mindent megfigyeltek ma, amit asaját gazdaságukban is tüstént be szándékoznak vezetni.

Észrevételeit, mondta Mr. Pilkington, annak hang-súlyozásával szeretné befejezni, hogy az Állatfarm és szomszédaiközött barátságos viszony alakult ki, és ennek így is kell marad-nia. A disznók és az Emberek közt soha nem volt semmiféle ér-dekellentét, és erre a jövőben sem kerülhet sor. Küzdelmeik ésnehézségeik azonosak. Vajon nem ugyanazokkal a munkaerő-problémákkal küzdenek-e mindenütt? Mr. Pilkington ezután né-

hány gondosan előkészített szellemességet akart előadni a társa-ságnak, de belezavarodott mondókájába, és képtelen volt folytat-ni. Sokáig köszörülgette a torkát, és egyre vörösebb lett a képe,mire sikerült kinyögnie: Ha önöknek meg kell birkózniuk a ma-guk alsóbbrendűállataival, hát nekünk is megvannak a magunk al-sóbb néposztályai! - Erre a szellemességre az egész asztaltársaságharsány röhögésben tört ki, és Mr. Pilkington újra gratulált adisznóknak az alacsony fejadagokért, a hosszú munkaidőért, ésazért, hogy a kényeztetés semmi jelével nem találkozott azÁllatfamlon.

Most pedig, tette hozzá végül, felkéri a társaságot, hogy áll-janak fel, és győződjenek meg róla, teli van-e a poharuk. - Uraim- fejezte be Mr. Pilkington -, uraim, emelem poharam az Állat-farm felvirágzására!

Erre kitört az általános éljenzés és lábdobogás. Napóleonannyira el volt ragadtatva, hogy elhagyta a helyét, és megkerülteaz asztalt, csak hogy koccinthasson Mr. Pilkingtonnal, mielőtt ki-ürítette volna poharát. Mikor az éljenzés elcsendesedett, Napóle-on állva maradt, és közölte, hogy ő is szeretne néhány szót szólni.

Mint Napóleon valamennyi beszéde, ez is rövid és velős volt.Ő is boldog, mondotta, hogy elmúlt a félreértések korszaka.Hosszú ideig olyan hírek terjengtek - és oka van rá, hogy azthiggye, ezeket az ellenség rosszindulata terjesztette -, hogy ő éskollégái felforgatóan, sőt forradalmian léptek fel. Azt hitték róluk,hogy lázadást akarnak szítani a szomszédos gazdaság állatai kö-zött. Ennél mi sem esett távolabb az igazságtól! Egyetlen vágyukmost is, mint a múltban is, az, hogy békében élhessenek, és nor-mális kapcsolatokat tarthassak fönn szomszédainkkal. Ez a gaz-daság, tette hozzá, amelyet szerencséje van kormányozni, szövet-kezeti vállalkozás, és a birtokában lévő okmányok szerint a disz-nók együttes tulajdonát képezi.

Nem hiszi, mondotta, hogy a régi gyanakvásból még fennma-radt volna valami, de a gazdaság életében nemrégen történt válto-zások bizonyára tovább fokozzák majd a bizalmat a gazdaságiránt. Az állatok eddig annak a bolondos szokásnak hódoltak,hogy egymást "elvtársnak" szólították. De ezt meg fogják tiltani.Meg fogják szüntetni továbbá azt az ismeretlen eredetű furcsaszokást is, hogy az állatok minden vasárnap reggel elvonulnakegy kandisznónak a kertben álló oszlopra felszögezett koponyájaelőtt. Ezt is meg fogják tiltani; a koponyát már el is ásták. Láto-

gatói talán megfigyelték az árbocon lobogó zöld zászlót. Ha igen,akkor talán azt is észrevették, hogy eltűnt róla a fehér pata és aszarv. Mostantól fogva a zászló sima zöld lesz.

Mindössze egyetlen bíráló megjegyzést kíván fűzni Mr.Pilkington kiváló és igazi jószomszédi beszédéhez. Mr.Plikington mindvégig az "Állatfarmot" emlegette. Persze nemtudhatta - hiszen ő, Napóleon, éppen most jelenti be -, hogy az"Állatfarm" nevet eltörölték. Ezentúl a gazdaságot "Majornak"fogják nevezni, hiszen ez az igazi és eredeti neve.

- Uraim - fejezte be Napóleon -, igyunk ugyanarra, amire azelőbb, csak más formában! Töltsék tele poharukat! Uraim, a Ma-jor virágzására!

Erre megint olyan lelkes éljenzés tört ki, mint az előbb, ésmindenki fenékig ürítette poharát. Az állatok, akik kívülről nézték

ezt a jelenetet, úgy érezték, va-lami különös dolog történt. Mi

változott meg a disznók arcán? Rózsi elhomályosodott öreg sze-meit egyik arcról a másikra fordította. Egyiknek ötös tokája volt,a másiknak négyes, a harmadiknak hármas. De mi az, ami minthaösszeolvadt és megváltozott volna? Aztán az éljenzés elcsendese-dett, a társaság újra kézbe vette a kártyát, és folytatta a félbesza-kított játékot, az állatok pedig csendesen elosontak.

De még húszméternyire sem mentek, amikor hirtelen meg-torpantak. A tanyaház felől óriási ricsaj hallatszott. Visszarohan-tak, és újra benéztek az ablakon. Igen: odabenn heves veszekedéstört ki. Ordítoztak, verték az asztalt, éles, gyanakvó pillantásokatvetettek egymásra, és dühödten meghazudtolták egymást. A bajt ajelek szerint az okozta, hogy Napóleon és Mr. Pilkington egyszer-re játszott ki egy-egy pikk ászt.

Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesenegyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt adisznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Embe-rekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néz-tek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyika disznó.

1943. november-1944. feb-ruár

Európa Könyvkiadó, BudapestFelelős kiadó Osztovits Levente igazgató

Szedte és nyomta az Alföldi NyomdaFelelős vezető Benkő István vezérigazgató

Készült Debrecenben, 1989-ben A nyomdai rendelés törzsszáma 1484.66-14-2

Felelős szerkesztő Borbás Mária

A fordítást az eredetivel egybevetette és szerkesztette Szilágyi TiborA könyvet Benkő Anna tervezte Műszaki vezető Miklósi Imre

Készült 5,76 (A/5) ív terjedelemben ISBN 963 07 4946 7