gimnáziumi paletta 2013
DESCRIPTION
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium folyóirataTRANSCRIPT
A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium folyóirata II. évfolyam 1. szám
2013 ősze
TARTALOM
Jedik és padawanok
Interjú Dr. Nagy Attilával, aki harmadik alkalommal lett az év tanára
Egy felejthetetlen nap
Szalagtűző, és minden, ami mögötte van
Matek vagy sport? Matek ÉS sport
Akit mind ismerünk és mégsem
Márti néni a könyvtáros, a tanár és a jó barát
,,Remény. Az egyetlen dolog, ami erősebb a félelemnél.”
Könyvajánló
A film forog tovább
Filmek és filmesek a gimiben I.
Tanulóink versei és rajzai
Mint a mesékben
Vajon milyen érzés a rengetegből a semmibe veszni,
Egy szúrás miatt örök álomba esni?
Egy királyfi, akinél a boldogság,
Aki legyőzi érted a boszorkányt?
Elhagyni egy üvegcipőt,
A bálon, mikor kevés volt az időd.
Egy herceg, aki mindenhol téged keres,
Hogy hamuból gyémánt lehess.
Beleharapni egy mérgezett almába,
Mert egy tükör igazat mondott mostoha anyádnak.
Hogy te vagy a legszebb a világon: Az arcod, a színed,
S még élsz, mert egy vadásznak megesett a szíve.
Találni egy lámpást, amely valóra váltja kívánságod,
Majd megmenteni egy egész királyságot.
Varázsszőnyegen repülni az estében,
Ketten énekelni csillagok alatt az erkélyen.
A valóság egy befejezetlen mese,
Az eleje megvan, de hiányzik a vége.
Harcolunk, megküzdünk a valósággal,
Ám a Happy End tele van csalódással.
Tóth Kinga 2013
2
Dr. Nagy Attila tanár úrral készítettünk riportot,
melyből megtudhatjátok, hogy
hogyan gondolkodik néhány dologról .
Először is megemlíteném,
hogy harmadjára nyerte el az év
tanára díjat, melyen meglepődött és nem is számított rá, de ennek
ellenére nagyon örült ennek a
megtiszteltetésnek. Úgy gondolja, hogy ez a díj azt
mutatja meg, hogy a tanár munkája, tevékenysége jó irányba halad, ez egy fajta
megerősítése annak, hogy milyen munkát folytat.
Tanár úr szerint akkor lehet érdekes egy
tanóra, ha azon felkeltik és fenntartják a
diákok érdeklődését. Persze emellett még belefér néhány vicc, poén, hogy a diákok
ne fáradjanak el az órán.
A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba járt, ahol Fekete Miklós
volt a földrajz és történelem tanára, őt
tudná példaképének mondani. Ő szerettette meg vele a földrajzot . Mindig
szigorú volt de emellett jóindulatú is. Nem
volt engedékeny, de mindig igazságos és
mindig sikeresen fel tudta kelteni a diákok érdeklősét.
Attila tanár úrnak a sikeres órák
adnak lendületet, és próbál is erre törekedni. Ami még fontos számára, hogy
a diákok sikereket érjenek el, nemcsak
versenyeken, hanem az érettségivel és a
továbbtanulással is. Osztályfőnökként számára az a legfontosabb, hogy egy jól
működő közösséget alakítson ki.
Tanárként leginkább az osztályközösséget romboló problémáktól és a sikertelen
óráktól tart, de a mindennapi életben
kiegyensúlyozott, családja nyújtja számára a legnagyobb örömöt.
A beszélgetés során arra is
kíváncsiak voltunk, hogy melyik híres
emberrel szeretne a legjobban találkozni. Ilyet nem tudott mondani, de azért egy
Metallica koncertre szívesen elmenne.
Az évtanára címekre és a diák
önkormányzati napokon kapott
oklevelekre nagyon büszke, az utóbb
említetteknek nagyon szokott örülni, és abban is örömét leli, ha kedvenc
elfoglaltságait, tevékenységeit teheti, mint
például a filmnézés, az olvasás és a fallabdázás. De a legnagyobb büszkesége
az, ha gyermekeit, családját boldognak
látja. Ahogy viccesen megjegyezte: „ Ugye minden szülő azt hiszi, hogy az ő
gyerekei a legszebbek, a legokosabbak,
de ez nem így van, mert az én gyerekeim
a legszebbek és a legokosabbak, és erre nagyon büszke vagyok . ”
Nagyon szereti a Csillagok
háborúja című sorozatot. Kedvenc karaktere Yoda, mert bölcs, okos,
tapasztalt tanító. Ő az a karakter, aki
egyrészt pozitív szereplő, másrészt pedig
neki az a legfontosabb, hogy tanít és továbbadja a tudását. Tanár Úr célja is az,
hogy átadja tudását a diákoknak.
Tanár úrtól a riport végén megkérdeztük, hogy hol lenne most a
legszívesebben, és azt a választ kaptuk,
hogy otthon lenne, mert a délutáni órák után már elég fáradt, de ilyenkor ez egy
jóleső fáradtság.
Tanár úrnak köszönjük a riportot,
és még egyszer szívből gratulálunk!
Szabó Anna 10.b
Gimnáziumi Paletta
Kiadja
A hajdúböszörményi
Bocskai István
Gimnázium
Az aktuális szám
munkatársai voltak
Berta Lívia (9. b)
Kiss Beatrix (12 a)
Luzsinszki Klaudia (9. b)
Magi Csaba
Nagy Fruzsina (9. b)
Nagy Júlia (9.b)
Pálfi Gyula
Szabó Anna (10. b)
Szabó Melinda (9. b)
Tardi Dóra (9.a)
Elektronikus
levélcím:
gimnaziumipaletta@gmail.
com
Internetes változat:
www.paletta.blog.hu
Címlapterv: Pálfi Gyula
Magi Csaba
Jedik és padawanok
3
A film forog tovább Filmek és filmesek a gimiben I.
Manapság egyre nagyobb divattá
válik, hogy a nagysikerű történeteket
újra dolgozzák, kicsit kiszínezik, vagy
más szemszögből mutatják be. Ilyen
például J. R. R. Tolkien Gyűrűk Ura-
trilógiája is, amely úgymond
megihlette iskolánk néhány kreatív
tanulóját. A 12. e osztály diákjai közül
Horváth Máté, Doboronszki Dávid, Uj
Balázs, Kelemen Bertold, Ádám
Krisztián és Major Dávid
szereplésével és sok más diák
segítségével jött létre a Gyűrűk Ura -
Az Új Gyűrű című két részes rövid
film, amely igencsak nagy sikerre tett
szert mind a diákság, mind a felnőttek
körében. Erről a munkáról mesélt
nekünk Horváth Máté, aki Zsákos
Frodó alakítása mellett, a
forgatókönyvet írta és a film
rendezését is irányította.
K.B.: Hogyan jött az ötlet, hogy
készítsetek egy kisfilmet? H.M.:Az
úgy volt, hogy nyáron összeültünk
Balázzsal filmet nézni, pont a Gyűrűk
ura első része ment akkoriban a tv-
ben, ezért megnéztük a másodikat,
és közben jutott eszünkbe, hogy meg
kellene csinálni a negyedik részt,
mert nagy poén lenne, és jól nézne ki,
ha Balázs tekerne a biciklin, arra a
zenére, amiben Gandalf lovagol a
filmben. És akkor nagyjából
megszületett a történet is, amit már a
többi stábtaggal pontosítottunk és
tökéletesítettünk. Szerencsére
tudtunk szerezni kamerát, és az
iskola is adott kölcsön
kameraállványt, ami nagyon nagy
segítség volt, valamint Papp Zsolt
tanár úr szakmai tanácsai is nagyon
hasznosak voltak.
Gyűrűk Ura - BIG módra
K.B.:Gondolkodtok egyéb filmmel
kapcsolatban is, amit esetleg
"átdolgoznátok"? H.M.:Nem kizárt,
hogy más filmet is megpróbálunk új
köntösbe öltöztetni, de jobban
foglalkoztat egy teljesen önálló film
készítése. Rengeteg tapasztalatot
nyertünk, ami elengedhetetlen egy
ilyen vállalkozásnál, de még jobban
ösztönöz minket egy újabb munkára az
a rengeteg nevetés, vicces szituáció,
amit a forgatások során átéltünk. Épp
ezért már készül egy új történet
forgatókönyve, amit talán tavasszal el
is kezdünk forgatni.
Fehér Gandalf kerékpáron
Ezek után aztán végképp nem
mondhatjuk, hogy az iskola nem
támogatja a kreatív és tehetséges
diákokat, íme a legjobb példa rá, és
arra, hogy egy hirtelen jött mindössze
viccnek szánt ötletekből is bármit
kihozhatunk egy kis odafigyeléssel és
munkával. Ami pedig a 11. e stábját
illeti, gratulálunk nekik és kíváncsian
várjuk, hogy mit hoznak össze
legközelebb, addig is, aki esetleg még
nem látta volna ezt a remekművet,
irány a YouTube.
Kiss Bea, 12.a
Régi történet új cselekmény K.B.:Mi volt a tervetek, mikor elkezdtétek
ezt a "projectet"? Csak viccnek szántátok,
vagy valamilyen komolyabb tervetek is volt
vele? H.M.:Kifejezetten viccnek szántuk, ez
az oka, hogy durvább poénokat és
jeleneteket is megengedtünk magunknak a
filmben. Tényleg csak a saját
szórakozásunkra készült, az hogy mások is
megnézték, külön öröm volt számunkra.
K.B.:Milyen visszajelzéseket kaptatok a
filmetekkel kapcsolatban? H.M.:Elsőször az
osztályunk látta. Nagyon tetszett nekik,
vastapsot és sok gratulációt kaptunk. A jó
fogadtatás miatt felraktuk YouTube-ra, ahol
meglepetésünkre elég sokan megnézték.
Elmondhatjuk, hogy a vártnál nagyobb volt
a siker, annak ellenére is, hogy a film elég
sok kívánnivalót hagy maga után.
Úgy mint Középföldén…
4
A film forog tovább Filmek és filmesek a gimiben I.
Rózsa Gábort kérdeztük
Az utóbbi két évben sokan megismerték a neved, illetve a filmjeidet. Túl vagy az
első lépéseken, sokszínű az eredmény, amit az emberek elé tártál.
Emlékszel-e az első munkákra, és a készítés technikai, lélektani hátterére? (Miért és
milyen kamerát fogtál, ki inspirált, milyen gondolatok mozgattak?)
Igazából három kis filmre mondhatom azt, hogy első ! A legELSŐ projektemre
egészen tisztán emlékszem. Egyszer nagymamámtól került hozzánk egy kazettás kis
kézi kamera. Kezembe vettem nézegettem, de nem jutott semmi értelmes eszembe,
hogy mit is kéne csinálnom vele. Hónapokkal később egy nyári napon öcsémmel
ötletelgettünk, hogy mit kellene játszanunk. Felvetettem, hogy készítsünk egy videó
klipet. Gyorsan kiválasztottunk egy zenét majd előkotortuk a házban lévő játék
hangszereket. Maszkban és arc elé tett kendőben imitáltuk a játékot. Én a gitárt és az
éneket, tesóm pedig a dobolást. Majd ehhez még egy-két tánc és gördeszkai elemeket
rögzítettünk. A nyersanyagot feltöltöttem a gépre és egy számomra teljesen új
vágóprogramba "importáltam" őket. Ott kezdődött el a kísérletezés. Emlékszem, hogy
rendkívül élveztem mivel a zene teljesen megdobta az egész videót. Este már a
családdal együtt néztük meg. Mondanom sem kel, igen nagy sikert aratott. Ez után
nem sokkal Takács Benedek "Az idő órája" c. kisfilmjében segédkeztem. Ez volt az
ELSŐ olyan film ami már nem csak spontán készült. Viszont, Az ELSŐ olyan filmem
ami úgy saját tervezésemből, ihletettségemből jött létre az a "Szobafogság" c. kis
néma film. Ami már megtekinthető a Youtube csatornámon is.
Szobafogság
A látszat
A továbbiakban is arról szeretnénk kérdezni, hogy mi motiválja a filmjeidet?
Dokumentálni szeretnél, valami benned lakó, megmutatkozni kívánó gondolat mozgat,
vagy esetleg minden filmnél egyedi a mozgatórugó?
A filmjeim mozgatórugója változó. Van, hogy csupán egy erős ihlet motiválja. Ám főleg
mostanában sokszor előfordul, hogy a motiváció valamilyen pályázat. Ilyenkor jó esélyem
van fejleszteni a technikai hátteremet. Úgy vagyok vele, hogy a megszerzett tapasztalatokat
új film készítésénél hasznosítom. Persze ezek a pályázatok általában csak egy tág témát
adnak meg. Ezeken belül mindig a saját véleményemet illesztem bele a filmekbe. S
kifejezetten szeretek elrejteni "észrevehetetlen" dolgokat a videókba.
Ilyen lehet egy hirtelen felvillanó kép , vagy háttérben meghúzódó szimbólumokat, esetleg maga a cselekményben fellelhető
személyre szabott üzeneteket. Egyre több felkérést is kapok. Ezeknél a videóknál mindig az mozgat, hogy valami olyat nyújtsak a
"megrendelőnek" amit mástól nem kap. Ez alatt nem azt értem, hogy jobb vagy rosszabb lesz a végeredmény, hanem, másabb!
Valamiben eltérő, különböző. Ez olyan erős mozgatórugó tud lenni, hogy van, amikor azon veszem észre magam, hogy már több
hete egyetlen egy projekt alakításán agyalok.
Hogyan zajlik nálad az alkotói folyamat? Milyen állomásai vannak egy film megszületésének?
Nagyon hasonlít egy növény ültetéséhez. Alkotói folyamat első lépcsője a mag. A mag az ahogyan az előbb is mondtam lehet
ihlet, pályázat, megrendelés. Van amikor rettenetes gyorsan nő és nagyon hamar elkezd növekedni a növény. Ám van olyan is
amikor tényleg 2-3 hétig csak a mag van és egy picit sem nő semmit, hiába öntözöm, agyalok rajta rengeteget ilyenkor általában
elmarad az egész. Amikor szépen növekedik a növény akkor egy idő után mikor már úgy gondolom, hogy már elég szépen
kikerekedett, fogom magam és leírom. Általában füzeteim hátuljában megtalálható minden projektem vázlata, forgatókönyve.
Ezzel párhuzamosan már a folyosón s az utcán nézegetem az embereket, helyszíneket ki lenne jó szereplőnek vagy mi lenne jó
helyszínnek. Mikor teljesen kialakult bennem az ideális helyszín és szereposztás akkor elkezdek kérdezősködni náluk. Ezek után
egy facebook csoportba hívok mindenkit, aki benne van a dologban s ide minden információt kiteszek folyamatosan. Majd
forgatások. Majd vágás, és már töltöm is fel youtube-ra. Ekkor várhatom az ápolt "növény" gyümölcsét. A legédesebb gyümölcs az, amikor azt látom, hogy osztogatják a videómat egymás között az emberek. Mindig meg vagyok hatódva, amikor elkészül egy
nagyobb közös kisfilm. Azt érzem, hogy ötletei vannak egy csomó embernek de ilyen barátai nincsenek, akik segítik véghez vinni
az egészet. Nekik köszönhetem.
A filmforgatás igazi csapatmunka
5
Kapsz e visszajelzéseket a filmjeidről? Hogyan fogadja a
környezeted a filmes tevékenységedet?
Visszajelzések vannak igen. Szeretem a kritikákat.
Kifejezetten szeretem őket. Egyre többször fordul elő, hogy
teljesen megosztja a közönséget. Egyik oldal a sárgaföldig
lehúzza a filmet a másik pedig megállít a folyosón, hogy
ilyet még nem is látott annyira jó. Ilyenkor kicsit össze
vagyok zavarodva. Ilyenkor mindig még több kritikára
vágyom, hogy tisztán láthassam a videóm tényleges értékét.
.A legjobb érzés az, amikor látom, hogy küldözgetik és
megosztják egymás között a filmem. Olyankor azt érzem,
hogy tudtam adni valamit.
Mit kell tudnunk Rózsa Gáborról a gimis diákról? Milyen dolgok a fontosak az életedben?
Háhá... Ez egy jó kérdés. Szeretek filozofálni de nem direkt. Egyszerűen csak szeretem a dolgokat nem egyből elfogadni.
Először minden nézőpontból kivesézni, mindenhonnan véleményeket és információkat begyűjteni majd csak utána alkotni róla
saját véleményt és azt elfogadni. Általában azt kapom, hogy lázadok. (pl Anyukámtól) De mindig azt mondom, hogy én egy
kicsit sem szeretnék lázadni. Csak van, hogy más a véleményem. A napokban beszélgettem egy lánnyal s kérdezte tőlem, hogy
mi a jelmondatom. Ekkor elgondolkoztam és írtam magamnak egyet."Őszinteség, szeretet, őszinte szeretet e három dolog mellyel
Isten megáldja életed. "
Egy felejthetetlen nap
A szalagtűző ünnepség az egyik legmeghatározóbb esemény a gimnazisták életében,ekkor kapják meg a felnőtté válás szimbólumát: a maturandus szalagot. Úgy gondolom, nemcsak a tanulóknak, de a szülőknek, tanároknak is felejthetetlen élmény
ez.
Az utolsó pillanatokban hatalmas izgalom és feszültség keveredetett a levegőben.. A lányok már alig várták, hogy
megszabaduljanak a kényelmetlen magas sarkú cipőktől. Ezzel szemben a srácok telefonjaikat babrálták a hátsó sorokban. Sok
vizes palackot készítettek elő, rosszullétek esetére, s ez nem is csoda, hiszen a reflektorok nagy meleget ontottak magukból. A
nézőtéren halk morajlás jelezte a teltházat, miközben a függöny széthúzására készültek a diákok. Andi néni elsőként gratulált a
végzősöknek, sikeres érettségi és felvételi képe derengett a horizonton. Himnusz majd az igazgatóúr beszéde következett, akinek
a lánya is a színpadon állt.
A tűzés viszonylag hamar lezajlott, mindenki örült, hogy túl van rajta, és botlás nélkül megkapta a szalagot. Ezután az osztályok
megköszönték az osztályfőnökeik munkáját.
Amíg a fiatalok átöltöztek, a közönség videókat láthatott a végzősök gimis éveiről. Mind a négy videó igazán érdekes, szórakoztató és vicces volt.
Aztán következtek a várva várt táncok, amelyeket rengeteg gyakorlás, próba előzött meg, de megérte, mert négy fantasztikus
előadást láthattunk. A ruhák nagyon szépek, táncukhoz illőek voltak. Az A osztálytól igazán színes cigánytáncot láthattunk,a C-
sek néptáncot mutattak be,míg az E osztály szenvedélyes tangótáncot adott elő. A B osztályosok tánca kiemelkedett a többi közül
akrobatikus mutatványaikkal.
Az utolsó erőgyűjtés a tánc előtt
Szalagtűzős videó 12.c
A függöny mögött
6
Akit mind ismerünk, és mégsem
Furcsán hangozhat ez a cím, mégis igen helytálló, ha azt vesszük figyelembe, hogy mennyi mindenkivel beszélünk nap,
mint nap az iskolában, miközben alig tudunk róluk valamit. Pedig előfordulhat, hogy a legkeményebb sportolóink a
szabadidejükben szívesen foglalkoznak a művészetekkel, vagy mondjuk, hogy a legszerényebb arcok mögött egy-egy igazi
kalandorlélek bújik meg. Ezúttal egy olyan ember volt az interjúalanyom, akinek a neve összeforrt a könyvtár szóval,
valahányszor csak egy irodalom óra után kötelezőolvasmány krízishelyzet áll elő, ő az, akihez elsőként fordulunk. Íme,
némi betekintés egy olyan ember életébe, akit tényleg mind ismerünk, és mégsem: Czégény Márta.
Az első kérdésem az lenne, hogy miért szeretett volna könyvtáros lenni, és hogy ez a jövőkép már korán kialakult?
„Igen, én nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, mert az általános iskola vége felé eldöntöttem, hogy könyvtáros
szeretnék lenni. Érdekes ez, mert magáról a szakmáról szinte semmit sem tudtam, viszont nagyon szerettem a könyveket, mert
azok mindig is nagy szerepet játszottak az életemben. Úgy éreztem, hogy minden egyes könyv egy-egy külön világ. Ha az ember
belép egy szobába, ami telis tele van könyvekkel, annál kellemesebb dolog nincs is, ezért gondoltam olyan hamar, hogy ez
szeretnék lenni, így aztán elég célirányosan is tudtam erre készülni.”
Tehát egyértelműen ebben az irányban választott
középiskolát is. Hová tetszett járni?
„Debrecenben a Csokonai Gimnáziumban tanultam, mivel még a
mai napig is debreceni vagyok. De mivel 30 éve itt dolgozom, már
egy kicsit böszörményinek is érzem magam.”
Milyen emlékei maradtak a középiskolai évekről? Volt olyan
csoport, ahová esetleg be lehetett kategorizálni, vagy olyan
tantárgy, amiből kiugróan jól teljesített?
„Én szerintem egy nagyon átlagos diák voltam. Megmondom
őszintén, hogy nem annyira szerettem középiskolába járni.
Valahogy ott nem találtam meg annyira a helyem, majd a főiskolán
sokkal inkább. A középiskola számomra nem volt olyan
meghatározó élmény, mint másoknak.”
És mostanában mivel tölti szívesen a szabadidejét, mivel
kapcsolódik ki?
„Mivel én már abban a korban vagyok, amikor az ember rájön,
milyen rövid az élet, igyekszem arra fordítani a szabadidőmet, hogy minél többet megismerjek a világból, Ezért olvasok és
szeretek filmeket nézni. Ezen kívül van még egy hobbim, egy eléggé egyoldalú szerelem: ez az angol nyelv. Azért egyoldalú, mert
az angol nyelv nem akar engem szeretni. Viszont én nagyon lelkesen tanulom, kényszer nélkül, és ezt nagyon élvezem.”
Az előbb említette, hogy szeret utazni. Van esetleg egy álomutazás-terve?
„Bizony, van ám. Eddig a legmesszebb, ahova eljutottam, Svájc volt, de ennél jóval távolibb terveim vannak. Elsősorban a Kelet
vonz: Ázsia, Vietnám, Kambodzsa… na, oda nagyon szeretnék eljutni. De azt hiszem, ez csak álom marad, mert ez tényleg
nagyon messze van, pláne úgy, hogy félek a repüléstől. De mondjuk a környékbeli országok is nagyon-nagyon izgalmasak,
úgyhogy ilyen szűkebb körben is szívesen mozgok.”
Mivel ilyen sokszínűen tölti a szabadidejét, mit gondol, ezek közül melyik adja a legtöbb energiát ahhoz, hogy helytálljon
itt az iskolában, még a legeszeveszettebb napokon is?
„Juj, ez nagyon nehéz kérdés… szerintem ez így mind együtt. Nyilván elsősorban az olvasás, mert az a legegyszerűbb, nem kell
hozzá más, csak egy jó könyv. Ez tényleg ki tudja kapcsolni az embert, de ugyanakkor fel is ruház valamilyen energiával. Ha
valami olyat olvasok, ami nagyon tetszik, vagy nagyon szíven üt, attól tényleg erősebbnek érzem magam. De ugyanígy van ez egy
jó filmmel is.”
Köztudott, hogy az alsóbb évfolyamok közül főleg az „e” osztályosok szeretnek délutánonként a könyvtárban lézengni.
Mit gondol, miért van ez így?
„Hát ez egy jó kérdés, már sokat gondolkodtam rajta. Talán azért van, mert az „e” osztályosokkal jobban, közvetlenebbül tudok
kialakítani kapcsolatot, hiszen ők kicsik koruktól itt vannak. Vannak olyan osztályok, amelyekkel tényleg jóban vagyok, jobban,
mint a többiekkel, megmagyarázhatatlan ez a szimpátia. Most éppen a 10.e osztály az, akik nagyon szeretnek a könyvtárban tanyázni. Nyilván ebben benne van még a könyvtár légköre is, hogy itt van az iskolában, de mégsem tanterem, hogy itt egy kicsit
szabadabban is beszélgethetnek. De remélem, hogy a légkör mellett azért nekem is van ebben némi szerepem.”
Az is előfordul esetleg, hogy mikor bejönnek, elmondják a problémáikat és aztán tanácsot is kérnek?
„Ha nem is gyakran, de azért előfordul. Biztosan jól esik nekik is, hogy egy kicsit kiönthetik a lelküket, vagy, hogy egy felnőttel
beszélgethetnek. Én igyekszem segíteni nekik, de az nem biztos, hogy aztán meg is fogadják a tanácsaimat, de mindenesetre én
meghallgatom őket.”
Annak idején, mikor emellett a pálya mellett döntött, ilyennek is képzelte?
„Én valahogy nyugodtabbnak képzeltem, de nyilván egy iskolai könyvtár más, mint egy közkönyvtár, mivel itt jóval több a
gyerek. Meg kell, hogy mondjam, ez sokkal izgalmasabb, mint a többi könyvtár,, ahova a nyugalom és a csönd vonzza az
embereket. Ez a sok gyerek fiatalon tartja az embert, mind testileg, mind lelkileg. Gyerekek közt dolgozni igazi nagy élmény, még
ha néha nagyon fárasztó is, én nagyon ajánlom, mindenkinek.” Kiss Bea, 12.a
7
Tóth Kinga (9.b) verséhez Tardi Dóra (9.a) készített illusztrációt
Berta Lívia 9 b
Suzanne Collins:Az éhezők viadala
Életben tudsz maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó
Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-
egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben
közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik
helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a
mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.
Ajánló: Én személy szerint a filmet láttam hamarabb, és
csak utána olvastam el a könyvet. De így is nagyon jó volt a
filmen látott jeleneteket, a saját fantáziámra hagyatkozva
elképzelni. De én mégis azt ajánlom, hogy előbb a könyvet
olvassátok el és csak utána nézzétek meg a filmet. Én nagy
rajongója lettem a sorozatnak és mindig örömmel nyugtázom,
ha valaki osztja a lelkesedésemet. Ajánlom mindenkinek, aki
szereti a kalandos és az izgalmas könyveket. Én végig
izgultam a könyvet és a végén már a körmömet rágtam a
befejezéstől. Számomra tanulsággal is járt a könyv.
Megtanultam, hogy soha nem szabad feladni, akármilyen
reménytelennek is tűnik a helyzet, és pont ezért nagyon jó
példakép Katniss, aki sose hagyja elveszni a céljait. Erre a
helyzetre pont illik is az egyik filmből vett idézet is: ,,Remény.
Az egyetlen dolog, ami erősebb a félelemnél.” Mert az
jellemzi legjobban a könyv karaktereit, hogy sose adják fel a
reményt. Én biztosan ígérhetem, hogy mindenkinek tetszetni
fog.
A fecsegőposzáta Katniss jelképeként válik ismerté a könyvben.
Ezt a madárfajt a Kapitólum fejlesztette ki a lázadók
felderítésére. Ez a madár képes volt utánozni az emberi
hangokat, így leplezve le a lázadókat. A könyvben ez a madár
válik Katniss és az általa képviselt lázongás jelképévé. Ezt a
madarat láthatjátok a könyv és a film plakátján is, és
szerencsémre én is büszkélkedhetek egy, a filmbeli kitűző egy
példányával. És végül ahogy Effie Trinket is mondaná: ,,Sose
hagyjon el, benneteket a remény!”
KÖNYVAJÁNLÓ
Ha megtudnád
Ha megtudnád állítani az időt,
Csak egy röpke pillanatra.
Nem érdekelne mi összedőlt,
A boldogság…..? Bárcsak itt maradna.
Ha megtudnád fogni a szerelmet,
Hogy érezd súlya mekkora.
Hogy tudd, belül eléget,
De egy szellő elég, hogy kioltsa.
Ha megtudnád érinteni az érinthetetlent,
Hogy lásd, nem olyan nagy a távolság.
Mert rajzolhatsz égi jeleket,
Ha megijeszt egy látomás.
Ha megtudnád álmodni a valóságot,
Talán nem fájna, hogy érezz.
Nem táplálnál több hazugságot,
Ideje hogy a magányt fékezd!
2012
8
Matek vagy sport?
Matek ÉS sport! Egy matektanárt úgy képzel el az
ember, hogy az szabad idejében is
csak egyenleteken töri a fejét, holott
ez egyáltalán nem így van. Katonka
Pál tanár úrról köztudott, vagy éppen
nem, hogy többféle sportnak hódol.
Mi ezekről faggattuk, miközben sok érdekes sztorit mesélt nekünk.
Tanár úrnak hány éves korában
alakult ki a sport iránti szenvedélye?
Három sporttal foglalkoztam.
Tizenhat évesen heti egyszer konditerembe jártam, hogy fejlesszem
a kitartásomat. Ha időm engedi, most
is eljárok hetente egyszer edzeni. 2000-ben elkezdtem a Wing Tsun
Kung-fut, amelyet hat év múlva
hagytam abba a munka miatt. 2004-től kezdve három évig futóedzéseken
vettem részt, és 2008 nyarától már
versenyszerűen futok.
2013-ben visszatértem a harcművészetekhez. Tudásomat az Öt
Elem Wing Tsun Kung-fu
Egyesületnél gyarapítom.
Meséljen erről egy kicsit bővebben!
A Wing Tsun Kung-fuban kilenc tanulófokozatot értem el (tizenkét
tanulói és 12 mesterfokozat létezik) A
Kung-fuban az tetszik, hogy nem a fizikai erőre épít. A stílus sajátossága,
hogy egyidőben támadunk és
védekezünk. Koncentrációt, figyelmet és fegyelmet igényel ez a sport.
Egyszerre három területet is fejleszt:
fizikait, szellemit és erkölcsit.
Meséljen tanár úr a futóversenyekről!
Különböző távú és nehézségű
versenyeken indultam már. Szám szerint két maraton, tizenöt
félmaraton és huszonhárom más
típusú és távú futóverseny. Volt közöttük néhány különleges,
például amikor 21 kilométert a
hortobágyi pusztán 36 C fokban kellet
lefutni. A Kékes csúcsfutáskor 11,6 kilométer alatt 671 méter volt a
szintkülönbség.
Debrecenben rendezték az ún. Őrült
futást, ahol 8,5 kilóméteren harminc
akadályt kellet leküzdeni. Legutóbb 24
órás váltófutáson vettem részt, ahol kilencfős csapat tagjaként futottam.
24 órás futás Debrecenben
Szívesen büszkélkedik az
eredményekért kapott díjakkal?
Igen, de nem is a
büszkélkedésről van szó, hanem inkább úgy mondanám, hogy jó
visszagondolni rá, hogy milyen
versenyeken vettem részt, és milyen távolságokat tettem meg.
Milyen pozitívumokat köt a
futáshoz?
A futás jó stresszoldás,
kikapcsolódást nyújt a mindennapok fáradalmaiból. Futás
közben rendezhetem
gondolataimat. Jól kiegészíti egymást a testi és szellemi terhelés
Találkozott már ismert
futókkal?
Monspart Saroltát említeném, aki
kiváló női maratoni futóversenyző. Városunkban is nagyon sok
eredményes futót ismerek.
A mindennapi testnevelések
korában azért reméljük, hogy
érdekesnek találjátok tanár
úrral készített riportunkat. Ne
feledjétek! Sportolni egészséges
és jó dolog.
Ezúton gratulálunk tanár
úrnak eddig elért
eredményeihez és további sok
sikert kívánunk!
Luzsinszki Klaudia és
Nagy Júlia 9.b
Nagyon örülök, hogy tagja lehettem
annak a futó közösségnek, amelyik 2009-ben 400 kilométert futott
váltóban három nap alatt a 400 éves
Hajdúböszörmény emlékére.
Akkor biztos sok díj és érem
sorakozik otthon?!
2009-ben négy évszak négy
félmaraton sorozatban első helyezést
értem el kategóriámban. 2010-ben a 2500 éves maraton emlékére kiírt
versenyen vettem részt amelyen egy év
alatt 100 kilométert kellett teljesíteni. 2012 áprilisában Bodaszőlőn
kategóriámban második helyezést
értem el a 10,5 km-es terepmaratonon.
2013 szeptemberében 24 órás váltó futáson második helyezést elért csapat
tagja voltam.