Kéri Katalin

Gyermekek a történelemben

Konferenciaelőadás

Pécsi TudományegyetemPécs, 2004. március 18.

! 1 "

Bevezetés

Felmerül a kérdés, hogy miért kell beszélnünk az óvodáztatás jelenlegi és jövőbeni kérdéseit,problémáit illetően a gyermekek történelméről? Miért kell – legalább néhány röpke gondolat ere-jéig – felidéznünk azoknak a gonolkodóknak a munkásságát, akik a múltban a 6-7 éves kor előttiidőszak sajátosságairól, a kisgyermekek nevelésével kapcsolatos kérdésekről írtak? Hasznos do-log-e különböző népek és kultúrák gyermekszemléletét tanulmányozni?

A kérdések megválaszolásához induljunk ki a múlt, a történelem értelmezéséből. Az emberkülönleges lény. Képes megőrízni és szívében hordozni a történelmét. Egy Toynbee nevű filozó-fus szerint Janus arcú lények vagyunk mind, egyszerre előre és hátra tekintünk az időben,1 tuda-tában vagyunk saját múltunknak, és a történelmet segítségül hívva tervezzük a jövőt. Mindez nemcsupán az egyes emberekre, hanem emberi közösségekre, egész népekre is igaz, és jellemzi azélet bármely területét.

Amióta ember él a földön, mindig is a gyermekek jelentették az élet folytatásának, a világmegújításának a zálogát. Bennük születik meg újra és újra a jövő, ők teszik halhatatlanná fajunkataz Univerzumban. Minden, amit számukra nyújtunk, lenyomatot hagy a világban. Ahogyan szá-mukra átörökítjük a hagyományokat, a tudást, úgy marad meg a múltunk. A történeti kutatások-ból világosan kitűnik, hogy azokban a korszakokban és azoknál a népeknél volt különösen fontosa gyermek, ahol maga az ember, az emberi élet fontos volt. A történeti kutatások segítenek min-ket korunk problémáinak leküzdésében, az ember, a gyermek időn átívelő fő sajátosságainakmegismerésében és megértésében.

Gyermekkortörténeti kutatások

A neveléstörténetben az elmúlt évtizedekben fellendült agyermekkortörténet kutatása. Része ez annak a szemléletváltás-nak, amely a kronologikus tárgyalás mellett hangsúlyt fektet aszinkronisztikus, a nevelés és művelődés egyes problémáitérintő vizsgálódásokra. A gyermekség múltjával foglalkozó ku-tatások a 19-20. század fordulóján kezdtek szárba szökni, ami-kor a reformpedagógiai irányzatok (azokon belül főként a pedo-lógia) képviselői kiemelten a gyermekre irányították figyelmü-ket. A svéd tanítónő, Ellen Key műve, „A gyermek évszázada”2

programadó munkának bizonyult.A 20. század közepén a család-, nő- és mentalitástörténeti

vizsgálódások, általánosabban fogalmazva a társadalomtörténetikutatások nagyban hozzájárultak a gyermekkortörténet iránti ér-deklődés növekedéséhez. Ariès, francia történetíró 1960-asévekben kiadott munkája3 volt az újabb kori elindítója e témakutatásának, azóta számos könyv íródott pro és kontra világ-szerte, így Magyarországon is a gyermekkortörténet kapcsán4,továbbá folyóiratok, konferenciák, kiállítások, kutatóhelyekszerveződtek.

1 Toynbee, Arnold J.: Válogatott tanulmányok. Budapest: Gondolat, 1971. 5. o. 2 Key, Ellen: A gyermek évszázada. Budapest: Tankönyvkiadó, 1976. 3 Magyarul lásd: Ariès, Philippe: Gyermek, család, halál. Budapest: Gondolat, 1981. 4 Ezek válogatott bibliográfiája a tanulmány végén található.

A Key-féle könyv korabeli olaszkiadásának címlapja

! 2 "

A gyermekkortörténet megismerése komplex feladat, különböző tudományterületek eredmé-nyeinek, módszereinek együttes felhasználását, összehangolását kívánja. Ami az eddigi vizsgáló-dások alapján világosan látszik, az az, hogy nem lehetséges teljes forrásanyagot feltárni, illetve afeltárt forrásokból nem lehet mindig valóságos képet kapni erről a témáról. Az is kitűnik, hogy agyermekről való gondolatok (a gyermekkép) gyakran eltértek „a hétköznapi élethelyzetekhez kö-tődő”5 gyermekfelfogástól. E kettő, a gyermekkép és a gyermekfelfogás adja egy-egy történetikorszak gyermekszemléletét.

Ezek vizsgálata mellett a gyermekkortörténet kiemelkedő területei még: a gyermekápolás- ésnevelés, a gyermekgyógyászat, a gyermekhalandóság, a gyermekjátékok, a gyermeköltözködés(„gyermekdivat”), a gyermekmunka, a gyermeki jogok, a gyermekvédelem, a gyermeklélektan, agyermekirodalom múltjának kutatása, és egyre több műben találkozhatunk a gyermeki (az embe-ri) élet szakaszolását nyújtó régi és újabb művek elemzésével, összevetésével. A gyermekkortör-téneti kutatásokban új, és nagyon fontos eredményeket hozó irány a képi és tárgyi források vizs-gálata, illetve a szóbeli források (például gyermekmondókák, mesék6, altatók, maximák és para-bolák) összegyűjtése.

Gyermekek a történelem különböző korszakaiban7

Az emberi faj megszületett egyedeinek sajátossága, hogy hosszú éveken át gondoskodásraszorulnak, „több és hosszabb odafigyelést igényelnek, mint bármely más faj fiatal egyedei”.8 Jól-lehet, sohasem volt kérdés az, hogy a gyermek felnevelkedéséhez, a szó legszélesebb értelmébenvéve „emberré válásához” szükséges más emberek, felnőttek (legalább egy személy) segítsége,gondoskodása, korunk tudományos kutatásait megelőlegezve a világ számos helyén már az ókor-ban is tudtak arról, hogy a csecsemő és kisgyermek nem „tiszta lappal” jön a világra,9 hanem már

megszületésekor számos tulajdonság hordozója és ismeretei(mégpedig fantasztikusan sokrétű ismeretei) vannak a körü-lötte lévő világról.10

A gyermek gyámoltalansága és védtelensége évezredekóta mindenütt a földön kiváltotta a felnőttek gondoskodását.Már az emberiség legelső ismert írott forrásai is tartalmaz-nak a gyermeki, sőt, a magzati élettel kapcsolatos törvénye-ket, előírásokat (Mezopotámia államaiban, az ókori Indiá-ban, Egyiptomban, Kínában stb.). A jogi szövegek mellett agyermekekre való odafigyelésről, a gyermeki élet tiszteleté-ről vallanak továbbá irodalmi, mitológiai alkotások, rítusok,beavatási szertartások, a gyermekeket (főként édesanyjukkalegyütt) ábrázoló képi, tárgyi emlékek, illetve a névadás.

5 Pukánszky Béla: Tizenkilencedik századi magyar neveléstani kézikönyvek gyermekszemlélete a gyermekkor

történetére vonatkozó kutatások tükrében. Akadémiai doktori értekezés. Tézisek. Budapest, 2004. 7. o. 6 L. erről pl.: Duzmathné Tancz Tünde: A népmese mint neveléstörténeti forrás és Kuslits Kata: Mindenáron sikeresnek

kell-e lennem? In: Ezerszínű világ. Szerk.: Kéri Katalin. Pécs: JPTE, 2000. 28-42. o. és 42-57. o. 7 Elöljáróban szeretném jelezni, hogy az alábbiakban következő rövid áttekintés természetesen nem a teljesség

igényével készült, csupán vázlatos gondolatébresztő a jelzett téma kutatásához, értelmezéséhez. 8 Morris, Desmond: Az emberállat. Személyes vélemény az emberi fajról. Budapest: Magyar Könyvklub, 1997. 157. o. 9 L. például Pythagorasz, Hippokratész, Platón, Arisztotelész és más ókori filozófusok tanításait.10 L. erről pl.: Gopnik, Alison – Meltzoff, Andrew N. – Kuhl, Patricia K.: Bölcsek a bölcsőben. Hogyan gondolkodnak a

kisbabák? Budapest: Typotex Kiadó, 2003.

Görög vázakép

! 3 "

Kinek lehet például kérdéses akár 4000 év távlatából is, hogy őszintén örült fiacskájának az asumer férfi, akinek boldogságát fia nevében ekként örökítették meg: „Apja a tetőig ugrott”.11Nem volt ritkaság a múltban, hogy a megszületett gyermeket nem csupán szülei, hanem az egészközösség kitörő örömmel fogadta, és a 15. századi aztékokhoz hasonló módon üdvözölték:„Ritka madártoll, csodálatos ékkő, köszöntelek. Legyél népünk megmentője és éltetője!”12 Mi-ként a világ különböző területeiről való panaszirodalom több száz ránk maradt szövege, illetvesírfeliratok, szájhagyományozás útján megőrzött siratóénekek bizonyítják, a kisgyermekek el-vesztése régi korokban is fájdalmat okozott a szülőknek, miként például egy középkori mozlimköltő írta egyik elégiájában: „Gyermekeink: mint a testünk tagjai, kezünk s a lábunk; bármelyiketelveszítjük, egész testünké a seb.”13 A gyermekhez való pozitív viszonyulás, a gyermek- ésifjúságvédelmi jogalkotás, az ezt célul tűző hazai és nemzetközi szervezetek létezése tehát nemmodern kori fejlemény, hanem évezredes jelenségek folytatása.

A történeti források elemzése, kultúrantropológiai és néprajzi megfigyelések arra is rávilágí-tanak, hogy régi korok emberei, illetve természeti körülmények között élt/élő népek hozzánk ha-sonlóan tisztában voltak a gyermekkor sajátos jellemzőivel, például azzal, hogy a gyermek főtevékenységi formája a játék. Már a legrégebbi emberi társadalmak világáról hírt hozó régészetileletek között is találhatunk gyermekjátékokat. Ezek – hasonlóan korunk játékeszközeihez –általában a felnőttek használati tárgyainak, munkaeszközeinek, illetve a gyerekek környezetébentalálható különböző tárgyaknak a kicsinyített másai (kicsi szerszámok, babák, főzőedények, sze-kerek, hajócskák, apró állatok stb.) voltak. Ezek segítségével a gyerekek évezredeken át gyako-rolták a felnőttkori tevékenységeket, mégpedig saját nemük szerepelvárásaival összefüggésben,de játékos formában, életkori sajátosságaikhoz mérten.

Ugyanez volt jellemző – legalábbis a 19. századi iparosodást és gazdasági fellendülést követőidőkig – a gyermekmunka alkalmazására is. Bár a források tanúbizonysága szerint a gyerekek

munkaerejét számos országban felhasználták év-ezredeken keresztül, ez nem a mostani időkbenhelyenként (például Ázsiában és Afrikában) tra-gikus méreteket öltő haszonszerzés reményébentörtént, hanem azt célozta, hogy a kicsik fokoza-tosan beletanuljanak különböző tevékenységi for-mákba. A gyerekek fizikai-szellemi érettségük-nek megfelelő mértékben vették ki részüket a kö-zösség tevékenységi formáiból. A kislányok pél-dául vigyáztak kisebb testvéreikre, erejükhözmérten segítettek a magok őrlésében, a vízhor-dásban, míg például a fiúcskák részt vettek a ve-tés őrzésében, az állatok gondozásában, vadászat-kor a rájuk nem veszélyes vad (például nyúl) fel-hajtásában, a fegyverek, hálók és szerszámok ke-zelésének biztonságos elsajátításában. Addig so-hasem végezhettek egyedül veszélyes és komoly

11 A sumér nevelés történetéről l.: „Fénylő ölednek édes örömében...” – A sumer irodalom kistükre. Szerk., ford.:

Komoróczy Géza. Budapest: Európa Kiadó, 1983.12 Bernardino de Sahagún: Historia General de las Cosas de Nueva España. Ed. Porrúa, México, 1981. 2. k. 20. fejezet,

327. o.13 Al-Huszajn ibn ad-Dhahhák: Elégia fia halálára (részlet). Fordította: Jékely Zoltán. In: Arab költők a pogánykortól

napjainkig. Vál.: Germanus Gyula; Budapest: Magyar Helikon, 1961. 181-182. o.

Ókori egyiptomi gyermekjátékok

! 4 "

fizikai megterhelést jelentő munkákat, amíg erre a közösség nem találta őket érettnek, amíg nemtörtént meg a beavatási szertartásuk. A felnőttek munkáinak tanulása során – főként a nem intéz-ményesült nevelés keretei között – a 18-19. századig főleg a biztonságos tanulásra és a biztos tu-dásra törekedtek.

A gyermeki életkor szakaszolására vonatkozó év-ezredes törekvések szintén azt bizonyítják, hogy kü-lönböző korok emberei tisztában voltak a gyermekeksajátosságaival. Ritkán gondolunk rá, pedig már pél-dául Hippokratész, Platón, Arisztotelész, SevillaiIsidorus, Ibn Tufajl és számos további európai, indiai,perzsa, arab és kínai szerző is megfogalmazta azt,hogy az ember első 6-7 éve sajátos életszakasz, ami-kor minden későbbinél nagyobb figyelmet kell for-dítani a nevelésére, mert ilyenkor nem csupán az anya-nyelv, de a jellem alapjai is megszilárdulnak. Gyakranolvashatjuk azt a Freudtól idézett híres mondást, hogya „gyermekkor a felnőtt kor atyja”. Ugyanezt számoskorábbi gondolkodó megfogalmazta már. Például a

buddhista tanítások között máig kiemelkedő helyen áll az a mondás, hogy „Add nekem a gyer-mekedet az első hét évre, és utána mindörökké az enyém lesz!”

Vives, Comenius, Rousseau, Rudolf Steiner, Maria Montessori, Nagy László és más neves,pedagógiai rendszertanukban az emberi (gyermeki) életkor szakaszainak jellemzésével foglalko-zó gondolkodók sokban támaszkodhattak a korukat megelőzően élt filozófusok munkáira. Maguka legelső, 18-19. század fordulóján élt európai óvodaszervezők is gazdagon meríthettek azokból akorábban született véleményekből,14 hogy a gyermekeknek egészséges fejlődésükhöz kb. 3 és 6(mások szerint 5 és 7) éves koruk között szükségük van más gyermekek társaságára, a közösséginevelésre.

Az óvodai nevelés jövője – a múlt tükrében

A fentiekben említett, a történelem során mindig is nagy figyelmet kiváltó 3-6 éves kor kö-zötti népesség nevelése a nem intézményesült keretek (család, rokonság, szűkebb-tágabb értelem-ben vett természeti-társadalmi környezet) mellett csaknem kétszáz éve az óvodák falai között éskertjében is történik. Az óvodák megszületésének pillanataiban a nők tömegesedő munkábaállása csupán egyik mozgatója volt az intézménytípus létrejöttének. (Jól tudjuk, hogy Magyaror-szágon például a 19. század folyamán ez a tényező szinte egyáltalán nem is játszott szerepet azóvodáztatás fejlődésében, hiszen a 19-20. század fordulóján élt kb. 8 és fél milliós magyarországinői társadalom tagjainak elenyésző hányada volt csak az otthonán kívül munkát vállaló személy,köztük is nagy százalékarányban találhatjuk a gyermektelen hajadonokat.) Lényegesebb volt sokesetben az az igény, amelyet a polgárosodó társadalmak felismertek: a nevelés, a kultúra áthagyo-mányozása az egyik legfontosabb tartópillér a világban, melyen emberek és egész népek sorsanyugszik. Brunszvik Terézhez hasonlóan az első óvoda-alapítók és az óvodákban dolgozó neve-lők hitték, hogy a világ erkölcsi felemelkedésének fontos záloga a fogékony kisgyermekek neve-lése. Abban a korszakban, amikor az újabb és újabb természettudományos eredmények kikezdtéka korábban évezredeken át szilárd transzcendens világképet, amikor a technikai haladás, az anya-gi gyarapodás kezdett felülkerekedni az örök erkölcsi értékeken, fontos volt azok szava, akik a

14 L. pl.: Platón, Vives, Morus stb.munkáit.

Azték kislányt tanítja az édesanyjaa söprésre

! 5 "

lelki tökéletesedés és más emberek segítése mellett szálltak síkra. Magyarország egyik legkiemel-kedőbb kultuszminisztere, báró Eötvös József például úgy fogalmazott egy korabeli munkájában,hogy a világban nem a tudomány, hanem a szeretet művel csodákat. Azok az óvónők és dajkák,akik akkor és azóta kisgyerekekkel foglalkoznak, pontosan értik ennek a mondatnak a jelen-tőségét.

Első óvodáinkban az erkölcsi nemesedés mellett fon-tos volt a nemzeti értékek, az anyanyelv ápolása is, nemvéletlenül nevezték Brunszvik Terézt kortársai – szemé-lyét párhuzamba állítva Széchenyi Istvánnal – a „legna-gyobb magyar honleánynak”. Csaknem 180 év elteltévelsem szabad felednünk, különösen most, államunk közel-gő Európai Uniós csatlakozása időszakában, hogy azóvoda nem csak a jellemfejlődés, az erkölcsi nevelés főszíntere az iskolára való előkészítés mellett, hanem ha-zánk értékeinek ápolására, éltetésére is szolgál. Orszá-gunkban is maradéktalanul teljesülnie kell annak az elv-nek, hogy minden kisgyermek anyanyelvén is tanulhas-son, beszélhessen már az óvodában, és ismerhesse megközössége, ősei, etnikuma hagyományait, értékeit, hogyaztán felnőttként azokat továbbadhassa.

Az óvodának továbbra is olyan helyszínnek kell ma-radnia, ahol a kisgyermekek testi-lelki-szellemi fejlődé-sükhöz minden szükséges segítséget és lehetőséget meg-kapnak, ahol nevelőik tág teret adnak fantáziájuknak éskreativitásuknak, s ahol ugyanakkor megtanulják a társasviselkedés, az illem legfontosabb szabályait.

Nem feledkezhetünk el arról, hogy bár a történelemsorán kontinensünkön sohasem védte ennyi törvény a

gyermekeket, mint ma, mégis sok olyan van közöttük, aki nem élhet teljes anyagi-érzelmi biz-tonságban. Az értékválság, a gazdasági problémák, a válások magas száma, a folyamatosan új ésúj körülményekhez való alkalmazkodás nem csupán a kisgyermekek jelenét, hanem hazánk éskontinensünk jövőjét is beárnyékolja.

Mivel sokféle kapaszkodóra van szükség a problémák enyhítéséhez, vissza kell fordulnunkmúltunk értékei, generációk és évezredek gyermekkel, neveléssel kapcsolatos tradíciói, tapaszta-latai felé. A múlt, a gyermekkortörténet tanulmányozása nem csupán érdekes kirándulás, hanemjövőnk szempontjából életfontosságú időutazás. Minden jó példát, minden korábban használt ésbevált módszert, gondolatot és intézkedést fel kell használnunk társadalmunk és kontinensünk,tulajdonképpen az egész „megsebzett bolygó” sebeinek orvoslásához.

Soha, egyetlen percre sem szabad megfeledkeznünk a gyermekek tiszteletéről. A gyermeke-kéről, akik az óvodából hazafelé menet mintásra rágcsálják a kekszet, és elhiszik még, hogy tün-dérek laknak a patak parti nádasban. Nem feledhetjük a híres mondást: „A gyermek szeme a jövőtükre, és jaj annak, aki elhomályosítja!”

Előadásomat szeretném egy latin-amerikai költőnő, Gabriela Mistral versével15 zárni, mely-nek címe: „MA”:

15 Gabriela Mistral: Ma. In: Kreatív sokszínűség. A Kultúra és Fejlődés Világbizottságának jelentése. Budapest: Osiris

Kiadó – Magyar UNESCO BIzottság, 1996. 151. o.

Brunszvik Teréz (1775-1861)

! 6 "

Bűnösök vagyunk oly sok tévedés és sok hiba miatt.De legnagyobb bűnünk, hogy elhagytuk a gyermekeket,hogy elhanyagoltuk az élet forrását.Körülöttünk sok minden várhat, a gyerek nem.Most van itt az idő.Most alakulnak a csontjai,Most készül a vére,Most fejlődnek ki az érzékszervei.Neki nem mondhatjuk: majd „holnap”.Az ő neve: „ma”.

További ajánlott irodalomA gyermek. História 1997/5-6. tematikus számA gyermek. Műhely 1999. tematikus számBecchi, Egle: I bambini nella storia. Laterza, Roma-Bari, 1994.Csukovits Enikő: Királyi gyermekek, gyermek királyok. Móra, Bp., 1993.Delgado, Buenaventura: Historia de la infancia. Ariel Educación, Barcelona, 1998.Fenyves György (szerk.): A gyermekvilág csodái. Móra, Bp., 1979.Golden, M.: Children and Childhood in Classical Athens. The Johns Hopkins University Press, Baltimore-London, 1989.Hewitt, M.-Pinchbeck, I.: Children in English Society I-II. Routledge-Univ. of Toronto Press, London-Toronto, 1969.Kéri Katalin (szerk.): A tudás kapui. Tárogató, Budapest, 1995.Kéri Katalin (szerk.): Távoli tájak, ismeretlen gyerekek. JPTE TI, Pécs, 1997.Kéri Katalin: Nevelésügy a középkori iszlámban. Iskolakultúra Könyvek 16., Pécs, 2002.Knibielher, Y.-Fouquet, C.: Histoire des mères. Pluriel, Paris, 1982.Mause, Lloyd de (ed): The history of childhood. The Psychohistory Press, New York, 1974.Néraudau, J. P.: Être enfant à Rome. Les Belles Lettres, Paris, 1984.Lenzen, Dieter: Mythologie der Kindheit. Rowolts Taschenbuch Verlag, Reinbek bei Hamburg, 1985.Péter Katalin (szerk.): Gyermek a kora újkori Magyarországon. MTA-TTI, Budapest, 1996.Pollock, Linda: Forgotten Children. Parent-child relations from 1500 to 1900. Cambridge University Press, London-New York,1983.

Pukánszky Béla (szerk.): Két évszázad gyermekei – a tizenkilencedik-huszadik század gyermekkorának története. Eötvös J. K.,Budapest, 2003.

Pukánszky Béla-Vajda Zsuzsa (szerk.): A gyermekkor története. Eötvös K., Budapest, 1998.Pukánszky Béla: A gyermekkor története. Műszaki K., Budapest, 2001.Rutschky, Katarina: Schwarze Pädagogik. Quellen zur Naturgeschichte der bürgerlichen Erziehung. Ullstein Sachbuch,

Frankfurt (Main), 1977.Shahar, Sulamith: Gyermekek a középkorban. Osiris, Budapest, 2000.Szabolcs Éva: Tartalomelemzés a gyermekkortörténet kutatásában: Gyermekkép Magyarországon, 1868-1890. Nemzeti

Tankönyvkiadó, Budapest, 1999.Vág Ottó: A kisgyermeknevelés története. Magyar Óvodapedagógiai Egyesület, Miskolc, 1993.Veczkó József: A gyermek- és ifjúságvédelem alapjai. APC Stúdió, Gyula, 2000.Voltes, María y Pedro: Madres y niños en la historia de España. Planeta, Barcelona, 1989.Wrigley, E. A.: Népesedés és történelem. Kossuth, Bp., 1973.

Kéri Katalinegyetemi docens PTE-BTK TI, Pécs

kerikata@ajk.pte.huhttp://nostromo.pte.hu/~carry