[Erdélyi Magyar Adatbank]HAZAI VALÓSÁG

Az egyesült román fejedelemségekben (Mun-ténia és Moldva) 1000 lakosra 1885-ben 43,1az 1911–13-as évek átlagában 42,4 élveszüle-tés esett. Ennél magasabb élveszületési arány-számokat századunk elején az európai országokközül csupán Oroszországban és legfeljebb egy-két balkáni országban jegyeztek. A halálozásiarányszám – rendes körülmények között – azakkori időkhöz viszonyítva közepesen magasértékű volt, és az évtizedek folyamán alig vál-tozott: 1860-ban elérte a 26,1 ezreléket, 1910-ben is a 25,8-at. Ennek megfelelően a lakosságlélekszáma az 1877–78-as függetlenségi háborújelentős vérvesztesége és az időnként tombolósúlyos kolerajárványok ellenére is viszonylaggyorsan nőtt, és jó fél évszázad leforgása alatt(1859–1912) közel kétszeresére emelkedett.1

Erdély és csatolt részei – az ún. Partium ésa Bánság – román, magyar, német és más nem-zetiségű népessége jóval lanyhább iramban gya-rapodott. Mint az előbbiekben is utaltam márrá, itt az első ipari forradalomra jellemző népe-sedésrobbanás voltaképpen elmaradt, mert ahalálozási arányszám csökkenésével szinte egy-időben a születésszám is apadni kezdett. A me-gyék többségében már a századforduló táján is40 ezreléknél alacsonyabb születésszámokat je-gyeztek fel. 1905-ben az 1000 főre eső születé-sek átlaga 36–37, az első világháborút meg-előző utolsó békeévben pedig 32–33 volt.2 Ezért– jóllehet a múlt század nyolcvanas éveitől akolerát sikerült távol tartani – a gyarapodásviszonylag lassú maradt: Románia mai, Kárpá-tokon inneni területének össznépessége 1785és 1910 között mintegy 2,5 millióról3 5,2 mil-lióra emelkedett4, a lakosság megkétszereződé-séhez tehát kb. 120 évre volt szükség (1785–1905).

183

[Erdélyi Magyar Adatbank]Összegezett adatok szerint Románia mai egész

területének népessége, az elmúlt 120 esztendő-ben így alakult:

1859 : 8 200 000 fő1912 : 12900000 fő1930 : 14 300000 fő1951 : 16 400 000 fő (megkétszereződéi!

idő : 92 év).1979 : 22 000 000 fő5.

Ami az országos születési arányszámot illeti,ez még a húszas években is megközelítette a há-ború előtti magas szintet. De még 1930-ban is1000 főre átlag 34,1 élveszületés esett, sőt 1932-ben – a világgazdasági válság mélypontján –35,l.6 Az apadás a parasztgazdálkodások álta-lános csődjét jelző konverziós törvény, a foko-zott urbanizáció és a növekvő politikai bizony-talanság nyomán 1933 után indult meg. 1938-ban már csak 28,5, 1940-ben. 26, 1949-ben 27,6,1954-ben pedig 24,8 ezrelékes élveszületésiarányszámot jegyeztek. Ezt követően, 1955-bentették gyakorlatilag szabaddá a művi terhesség-megszakítást, aminek következményeként azországos statisztika 1959-ben már csak 20,2,1966-ban pedig 14,3 élveszületést jelzett.

Minthogy a második világháború – ponto-sabban az 1946–47. évi nagy szárazság és rész-leges éhínség – után sikerült a halálozásiarányszámot az 1935. évi 20,1 (vagy az 1932.évi 21,1) ezrelékről 8,1–8,6 ezrelékre leszorí-tani, az ország népe ténylegesen még az 1966-osnépesedési mélypont évében is mintegy 6 szá-zalékkal gyarapodott. A nyers utánpótlásiegyüttható azonban – először Románia újabbkori történetében – 1 alá süllyedt, vagyis táv-latilag az ország népe nem növekedett volnatöbbé.

184

[Erdélyi Magyar Adatbank]A FORDULAT ÉVE ÉS A „RENITENSEK”

Az ismert erélyes jogi-adminisztratív termé-szetű születésösztönző intézkedések hatására azélveszületések száma 1967-ben egyszeriből 27,4ezrelékre szökött fel, majd fokozatosan mérsék-lődött, de részint a család- és gyermekvédelmitörvénykezésnek és a rendelkezések szigorúvégrehajtásának köszönhetően továbbra is vi-szonylag magas maradt: 1977-ben 19,6 ezrelék,az 1966–1976-os évek átlagában 20,8 ezrelék;ennél magasabb születésszámot Albánia kivé-telével az utóbbi években egyetlen európai szo-cialista országban sem regisztráltak. A nyugat-európai tőkés országok közül is csak Írország,Portugália és Spanyolország születési mutató-száma haladja meg a Romániáét.

Minthogy a közel 20 ezrelékes születési arány-szám alacsony halandósággal, párosul, a lakos-ság gyarapodása megfelel a IX. pártkongresszu-son elfogadott programnak, amely azt tűzte kicélul, hogy a születési arányszám növeléséreirányuló politika következetes alkalmazása, agyermekek és sokgyermekes családok támoga-tása révén Romániának 1990-ben 25 millió,2000-ben pedig kb. 30 millió lakosa legyen.7

A két legutóbbi népszámlálás között eltelt 11esztendőben az ország népe közel 2,5 millió fő-vel, 12,9 százalékkal gyarapodott, ami évi 1,1százalékos átlagos növekedési ütemnek felelmeg. Az elmúlt esztendők eredményeinek tük-rében a IX. pártkongresszus merész célkitűzéseielérhetőknek látszanak. E célkitűzéseknekegyébként reális alapot kölcsönöz az a tény is,hogy elméletileg már 1982-től (a gyakorlatbantalán inkább csak 1985-től) kezdve – amikoris az 1967 után született, sokkal népesebb év-járatok érik el termékeny korukat – jelentősennövekedhet az élveszületések száma, még némi-leg mérséklődő termékenység esetén is. Az 1966és 1977 közötti átlag 20,8 ezrelékes születés-

185

[Erdélyi Magyar Adatbank]szám megvalósulásában is szerepet játszott aza tény, hogy a termékeny korcsoportok közel10 százalékkal népesebbek voltak az előző év-tized termékeny korcsoportjainál.8

Az ország sokoldalú és gyors ütemű gazdaságifejlesztésére irányuló politika – közismerten –évek hosszú sora óta az egyes országrészek, me-gyék, földrajzi tájegységek közötti gazdasági-kulturális egyenlőtlenségek felszámolását, vala-mennyi területi egység és településhálózat ma-gas fokú, harmonikus fejlesztését tűzte ki célul.Az elmaradottabb megyék gyors fejlesztése ér-dekében számottevő erőfeszítéseket tettek. Ámezen a téren különleges – csupán gazdaságieszközökkel nem megoldható – problémák isjelentkeznek. Ilyen például az egyes megyék,városok, községek lakosságának egymástól lé-nyegesen eltérő termékenységi magatartása.

Néhány megyében a születésszám évről évremélyen az országos szint alatt marad, az e me-gyékben kimutatott halálozási arányszámok pe-dig jóval meghaladják az országos átlagot. Ezazt bizonyítja, hogy korántsem alkalmi jellegű,véletlenszerű vagy átmeneti jelenséggel vandolgunk, hanem régi, hagyományos – mond-hatnám: „történeti” – folyamattal, melyen aművi vetélést szigorúan eltiltó és büntető, anagyobb termékenységet anyagi előnyökkel isserkentő törvényes intézkedések sem tudtakegyelőre változtatni; e folyamat egyenes követ-kezményeként az érintett térségek, népességénekkorösszetétele jóval idősebb az országos átlag-nál.

Hagyományosan alacsony termékenységű – afővároson kívül – az ország délnyugati sarka:Arad, Temes és Krassó-Szörény megyék népes-sége. Itt 1977-ben az alábbi születésszámokat,halálozási és gyarapodási arányszámokat jegyez-ték.

186

[Erdélyi Magyar Adatbank]Megye Népesség-

számSzületés Halálozás

1000 főreGyarapodás

100 főreArad 512 654 14,3 13,2 0,11Temes- 697 851 14,3 11,7 0,26Krassó-Szörény 388 159 15,8 12,0 0,38

Ezen belül városi lakosság:Arad 260 906 13,7 10,8 0,29Temes 373 358 13,2 9,0 0,42Krassó-Szörény 195 671 17,6 8,3 0,93

Falusi lakosság:Arad 251 748 14,9 15,7 –0,08Temes 324 493 15,6 14,7 +0,09Krassó-Szörény 192 488 14,0 15,8 –0,18

Három olyan megyéje van tehát az ország-nak, ahol mind a mai napig az 1966-os – aművi terhességmegszakítás törvényes eltiltá-sa előtti – születési mutatószámok maradtakérvényben. A három megye együttes lakossága1,6 millió, az évi együttes szaporulat pedig3843 fő, 0,24 százalék.

Nincs itt most helyem arra, hogy részlete-sebben kitérjek ennek a török uralmat a Habs-burg-uralommal a XVIII. század elején felváltóvidéknek hosszú idővel ezelőtt kialakult és atöbbszöri történelmi, sorsfordulók ellenére tar-tósnak bizonyult termékenységi magatartásamélyebben fekvő, okaira. Az okok vizsgálatánálszem előtt kellene tartani egyfelől az 1718. évipasszarovici békét követő, zömmel német, fran-cia s elzászi, spanyol és szerb telepesek megho-nosodásának történetét, másfelől a sajátos – azerdélyitől és részben a partiumitól is eltérő –társadalmi és birtokviszonyok kialakulását; aztsem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a mo-csarak felszárítása és a telepesek soraiban aXVIII. században pusztító gyilkos maláriajár-vány leküzdése után mind a török uralmat, át-vészelő őslakosság, mind az újonnan megtele-pedett (később a kézműipar felé is orientálódó)

187

[Erdélyi Magyar Adatbank]földműves réteg – részint a zsíros földnek ésönszorgalmának, részint a feudális kötöttségekhiányának köszönhetően – már a XIX. századelejétől kezdve sokkal jobb módba került, mintakár az olténiai vagy erdélyi, akár a magyar-országi telkes jobbágyság. A növekvő jólét – sa földtulajdon elaprózódásától való félelem –köztudomásúan gyakran hat az alacsony ter-mékenység irányában. A kétgyermekelvűség,majd az egyke először Temes megyében és azegykori Torontál megyében, valamint Arad me-gye alföldi tájain honosodott meg, innen terjedtát azután az Arad városától keletre fekvő domb-és hegyvidékre, s jóval később, inkább csak amodern ipari létesítmények kifejlődése utánmételyezte meg Krassó-Szörény megyét is.

Érdekességként jegyzem meg, hogy noha amásodik világháborút követő kisebb vándorlásihullám során e térség számos, községében ko-rábban igen termékeny olténiai és moldvai ro-mán és cigány család telepedett meg, az ős-lakosság gyarapodási szempontból lényegébenmagához hasonította a jövevényeket.

Nemzetiségi összetétel szempontjából Krassó-Szörény megye népességének több mint 90 szá-zaléka, Arad megyének több mint 80 százalé-ka, Temes megyének pedig – a svábság egyrészének háború utáni elvándorlása következte-ben – mintegy háromnegyed része románnemzetiségű.

A hazai termékenységi magatartásban tapasz-talható rendkívül nagy fáziskülönbségek tulaj-donképpen csak akkor válnak igazán érzékelhe-tővé, ha az ország alacsony termékenységűdélnyugati sarkára vonatkozó adatokat össze-vetjük néhány olyan északkeleti megye ada-taival, ahol a gyarapodás mutatójának pozitívkilengése több mint 50 százalékos az országosértékekhez viszonyítva. Az ország három leg-

188

[Erdélyi Magyar Adatbank]szaporább megyéje: Vaslui, Iaşi és Botoşani. In-nen legutóbb az alábbi népmozgalmi adatokatjelentették:

Megye Népesség-szám 1977. júl. 1.

Születés1000

Halálo-zásfőre

Gyara-podás

100 főre

VasluiIaşiBotoşani

437 987734 774452 336

27,525,325,0

9,67,49,4

1,791,791,56

Ezen belül városi lakosság:VasluiIaşiBotoşani

127 447337 685119 527

30,723,425,2

7,86,07,4

2,291,741,78

Falusi lakosság:VasluiIaşiBotoşani

310 540397 089332 809

26,326,925,0

10,38,610,1

1,601,831,49

Az ország három legszaporább – együttesen,ugyancsak mintegy 1,6 millió lelket számláló– megyéjének teljes gyarapodása 1977-ben28 044 főre emelkedett. Ez úgy viszonylik a dél-nyugati megyék gyarapodásához, mint 1:7. Haviszont Arad megye nyers gyarapodási mutató-ját vetjük össze a Vaslui megyéjével, az arány1:16.

A fenti három megyén kívül Tulcea (24,0),Bacău (23,8), Beszterce-Naszód (23,7), Ialomiţa(23,3), Neamţ (22,5), Mehedinţi, Galaţi (22,4) ésSuceava (22,3) megyékből is a háború előtti or-szágos értékeket megközelítő születési mutató-számokat jeleznek.

VÁROSIASODÁS

A különböző vidékek gyarapodása közötti fá-ziskülönbségek egyik közvetlen következményea viszonylag nagyméretű belső vándormozga-lom. Mielőtt azonban erről szólnék, egy kis ki-

189

[Erdélyi Magyar Adatbank]térőre van szükség: a belső mobilitás előfel-tétele olyan gyorsan fejlődő településközpon-tok – municípiumok, városok – kialakulása,amelyek vonzerőt gyakorolnak a gyorsan gya-rapodó népességre, és fel is tudják szívni amezőgazdaságból felszabaduló munkaerőfelesle-get.A városiasodás terén minálunk sok helyüttés számos vonatkozásban igen nagy lemara-dást kellett behozni. 1831-ben Moldva és Ha-vasalföld népességének még csak alig 8 száza-léka élt városokban, s az urbánus népességszámaránya a századforduló évében, sem halad-ta meg a 19 százalékot. A két világháború kö-zött a városi népesség mintegy 60 százalékaBukarestben, a prahovavölgyi olajipari közpon-tokban, Brassóban, a zsílvölgyi és Hunyad me-gyei ipari centrumokban, valamint Resicán és Te-mesváron összpontosult.9 A nagyobb erdélyi vá-rosok közül Kolozsvár, Nagyvárad elsősorban azintellektuális központ szerepét töltötte be ekko-riban, Szebenben és Aradon viszonylag fej-lettebb volt az ipar; Marosvásárhely, Nagybá-nya, Szatmár nem lépett még ki a vidéki kis-városok sorából, nem is szólva a székely kis-városokról vagy Moldva, Olténia, Dobrudzsa el-szórtan fekvő, álmatag, egyáltalán nem növek-vő vagy éppenséggel visszaeső vásárvárosai-ról.

Annak a 10,5 millió léleknek, amely 1978-banvárosi környezetben élt, mintegy negyedrészeaz utóbbi évtizedben költözött be a különbözővárosokba, elsősorban a nagyobb ipari közpon-tokba.

Visszapillantva, az elmúlt fél évszázadban avárosiasodás népszámlálásról népszámlálásraígy alakult:

190

[Erdélyi Magyar Adatbank]Év Össznépes-

ségVárosinépes-

ség1000

Külön-bözet

fő

Falusinépes-

ség

Külön-bözet

Százalékosmegoszlás

Város Falu1930 14 281 3 051 11 229 21,4 78,61948 15 873 3 713 +662 12 159 +930 23,4 76,61956 17 489 5 474 +1761 12 015 –144 31,3 68,71966 19 103 7 306 +1832 11 797 –218 38,2 61,81977.I.5. 21 559 10 236 +2930 11 322 –475 47,5 52,51977.II.1 21 658 10 362 + 126 11 295 – 27 47,8 52,2

Nem egészen fél évszázad leforgása alattRománia össznépessége 50 százalékkal, a városilakosság 230 százalékkal – több mint 7 milliólélekkel – nőtt, a falusi lakosság pedig szám-arányában ütemesen, abszolút számokban kife-jezve nagyon lassan csökkent, de még 1977 kö-zepén is meghaladta fél évszázad előtti létszá-mát.

Az urbanizálódási folyamat természetesen to-vább tart, sőt szükségszerűen gyorsul, mikéntazt táblázatunk utolsó sorának a falusi lakosságszámbeli csökkenésére vonatkozó adata is jel-zi. Joggal feltételezhető, hogy már 1980-ban,vagy legkésőbb 1981-ben, a városi lakosság vég-képp behozza a falusival szembeni történelmilemaradását, s ugyanakkor tovább nőnek a kü-lönböző nagyságrendű kategóriákba tartozó selsősorban a 100 ezer lakoson felüli városok.

Az urbanizációnak köztudottan két útja van:az egyik a falu népének beáramlása a városok-ba, a másik: egyes fejlettebb községek kiépü-lése, ellátása a városokra jellemző adottságok-kal és várossá nyilvánítása. Ez utóbbira a je-lenlegi ötéves terv (1976–1980) során 130 eset-ben kerül sor, amikor is számos olyan 5–10 ez-res lélekszámú nagyközség kapta vagy kapjameg a városi rangot, mint például a Temes me-gyei Nagyszentmiklós, az Arad megyei Pécska,a Bihar megyei Érmihályfalva, Bihardiószeg,

191

[Erdélyi Magyar Adatbank]Székelyhíd, az Ilfov megyei Snagov stb. A ter-vek szerint minden megyében legalább 6–7 vá-ros létesül, amelyek, mindegyikéhez legalább4–5 peremközség tartozik majd. A városoktöbbségének ipari-agrár vagy agrár-ipari jel-lege lesz.

1990-ben, amikor a pártprogram célkitűzé-seinek megfelelően az ország lakosságának elkell érnie a 25 milliós lélekszámot, a városikörnyezetben élők száma 17 millióra – 68 szá-zalékra – emelkedik. A várható változások-nak részint már a következő évtizedben és kü-lönösen századunk utolsó évtizedében nem le-becsülhető szerepe lesz a születésszám alaku-lásában.

De hogyan viszonylik pillanatnyilag az ur-banizáció a termékenységhez? A kettő közöttsokfelé – a másutt is jól ismert – fordítottarány mutatható ki. Leggyorsabban a legke-vésbé urbanizált megyék gyarapodnak. Boto-şani-ban a városi népesség számaránya csupán26,5, Vasluiban 29, Iaşi-ban 45,9 százalék.Ugyanakkor Krassó-Szörény megye népességé-nek 50,4, Aradénak 50,8, Temes megyéének, pe-dig 53,6 százaléka él városon. Ebből azonbankorai volna azt az általános következtetést le-vonni, hogy a városiasodással a születésszámszükségszerűen csökken igaz, erre is van példa.Az ország két legurbanizáltabb megyéjében:Brassóban és Hunyadon, ahol a városi lakosságszámaránya meghaladja a 70 százalékot, a szü-letési mutatószám csak 17,5, illetve 17,3; Kolozsmegyében (urbanizáció közel 68 százalék) 1000főre 18,1 élveszületés esik, hasonló a helyzetConstanţa megyében (városiasodás 67 százalék,születésszám 18,5 ezrelék), nem is szólva a fő-városról, ahol az élveszületések száma csupán13,7 ezrelék. Országos átlagban is az 1000 fő-nyi falun élő népességre számított 20,4 ezrelé-kes születésszámmal szemben 1000 főnyi váro-si lakosra csak 18,7 élveszületés jut.

192

[Erdélyi Magyar Adatbank]A fenti adatokkal szöges ellentétben az or-

szág 21 megyéjében – melyek együttes népes-sége 9,5 millió lélek és melyek közül 15 egy-úttal az ország leggyorsabban gyarapodó me-gyéje is – a városi lakosság élveszületéseineknyers arányszáma nagyobb (több helyütt jóvalnagyobb) a falusiénál. Ezt persze vitathatatla-nul a gyors gazdasági fejlődéssel összefüggő ésaz utóbbi időben egyre határozottabban növek-vő térbeli mobilitás terhére (vagy javára?) kellírni. Csöppet sem valószínű ugyanis, hogy aszóban forgó megyékben a városi népesség ter-mékenysége valóban nagyobb volna a falusié-nál. A városba költözők, köztudottan, a fiataloksoraiból kerülnek ki.

Az említett 21 megye együttes urbanizációsmutatója mintegy 20 százalékkal az országosszint mögött marad: mindössze 38,1 százalékos.Ezért a viszonylag kisebb születési számaránytfelmutató falvakra a születések abszolút számá-ból még így is 115 000, a városokra pedig mind-össze, 77 000 újszülött jut.

Ha az egyes megyék fejlettségi fokára váro-saik nagyságrendjéből próbálnánk következtet-ni, azt találnók, hogy a szóban forgó 21 me-gye ebből a szempontból is hátrányos helyzet-ben van: 128 városa közül 112 tartozik a kis(50 ezren aluli) vagy egész kis (10 ezren aluli)városok kategóriájába. Az 50 ezer főnél népe-sebb városok közül csak 12 fekszik a 21 megyeterületén; az ország 17 nagyvárosa közül pedigmindössze 4.

Az elmondottakból – úgy vélem – bízvástlevonható az a következtetés, hogy a városi kör-nyezetben tapasztalható születésszám-mérséklő-dés – a mi sajátos körülményeink között –egyelőre inkább csak a nagyobb városokban,főképp a 100 000 lakoson felüli városokban ér-vényesül. Ezeknek egy része egyébként ún.„zárt” város, ami mérséklően hat a beáramlásütemére, pontosabban elég magas szinten tartja

193

[Erdélyi Magyar Adatbank]az ingázók számát, akiknek, gyarapodási mu-tatóit a falusi statisztikákban kell megkeres-nünk. A 100 000 lakoson felüli városokban –a fővárost is beleértve – 1977. július 1-én 5 116 000 lélek, az ország népességének 23,6, avárosi népességnek 53,8 százaléka élt.

Városi népességünknek köztudottan igen ma-gas százaléka még a városban, megtelepedettelső nemzedékhez tartozik. I. Şalapa adatai sze-rint a municípiumok és városok lakosságánakközel 60 százaléka már 1973-ban sem abbana helységben született, ahol jelenleg él, ha-nem jobbára falun.10 Minthogy 1973 óta, az ur-banizációs folyamat felgyorsult, minden bi-zonnyal ez a számarány is jelentősen megnö-vekedett.

A városban frissen megtelepülők – különö-sen, ha nagyobb számban érkeznek, és sok kö-zöttük az ugyanarról a vidékről elszármazó –többnyire magukkal hozzák hagyományos kö-zösségi szokásaik és értékeik egy részét – köz-tük a termékenységi szokásaikat is – s eze-ket lehetőségeikhez képest igyekeznek beépí-teni a városi struktúrákba. Fokozott mértékbenáll ez olyan etnikai csoportokra, melyeknél avárosba település erős sztresszhatással jár, mertpéldául korábban nomád vagy félnomád élet-módot folytattak. De általában is megállapít-ható, hogy nem csupán a városi életforma hata minden rendű beköltözőkre, hanem az újvároslakók részéről is szüntelenül érvényesülőpozitív visszacsatolás jön létre. A nagy tömeg-ben városba települők szokásaikkal, életmód-jukkal, sajátos szemléletükkel szüntelenül ala-kítgatják, módosítgatják a város megszokottarculatát, és ily módon közvetve hozzájárulnaka falu és város közötti különbség elmosódásá-hoz. Várhegyi István ebben egy korszerűsödő,iparosodó társadalom életformaváltásának kétpólusát látja. „Urbanizálódás? A másik oldalonruralizáció. Nemcsak falvaink városiasodnak,

194

[Erdélyi Magyar Adatbank]nagyvárosaink is falusiasodnak” – írja.11 A ru-ralizáció jelensége bizonyos mértekben a „zárt”városokban is tapasztalható, a beköltözés szem-pontjából nyitottakban természetesen sokkaltanagyobb mértékben.

BELSŐ VÁNDORLÁS

Minthogy a különböző települések és telepü-léshálózatok természeti adottságai nem hozha-tók közös nevezőre, s a lakosság uniformizál-hatatlan népesedési magatartása általában nemvet számot a természeti-gazdasági adottságok-kal, az ipar fejlődését biztosító termelőerőkarányosabb elosztása érdekében a társadalmimobilitás bizonyos fajtái (mind foglalkozási,mind földrajzi értelemben) állami támogatás-nak örvendenek; ennek megfelelően a lakosságtermészetes gyarapodása és tényleges növeke-dése között sokfelé lényeges eltérés tapasztal-ható. Az ország fővárosának és 11 megyéjéneknépessége a két népszámlálás közötti országosgyarapodási mutatószámot (12,9%) kisebb vagynagyobb mértékben meghaladó arányban nőtt:

Növekedés Ebből:Megye Összesen (%) Termé-

szetesgyarapo-

dás

Vándorlásikülönbözet

Bukarest 482 000 33,2 99 000 + 383 000

Galaţi 108 000 32,8 89 000 + 19 000Brassó 140 000 31,8 57 000 + 83 000Constanţa 143 000 30,9 74 000 + 69 000Argeş 102 000 19,4 80 000 + 22 000Dîmboviţa 71 000 17,2 61 000 + 10 000Gorj 50 000 16,9 43 000 + 7 000Prahova 117 000 16,7 110 000 + 7 000Szeben 67 000 16,3 58 000 + 9 000Hargita 44 000 15,7 39 000 + 5 000Máramaros 65 000 15,5 69 000 – 4 000Temes 89 000 14,7 24 00 + 65 000

195

[Erdélyi Magyar Adatbank]Míg a népességszám szempontjából az átla-

gosnál gyorsabban növekvő megyék vándorlásikülönbözete – az egy Máramaros kivételével– pozitív, az országos átlagnál kisebb növeke-dést felmutató 12 megye közül 10-ben negatív:

Megye

Növekedés Ebből

Összesen (%)Termé-szetesgyara-podás

Vándorlásikülönbözet

Botoşani – 1200 – 0,3 84 800 – 86 000Teleorman 1 500 0,4 50 500 – 49 000

Szilágy 1300 0,7 30 300 – 29 000

Vaslui 5 000 1,5 94 000 – 89 000

Ialomiţa 10 000 2,8 61 000 – 51 000

Ilfov 23 000 3,2 94.000 – 71 000

Mehedinţi 12 000 4,0 26 000 – 14 000

Vrancea 19 000 5,4 57 000 – 38 000Buzău 27 000 5,8 66 000 – 39 000

Arad 31 000 6,4 10 000 + 21 000

Beszterce-Naszód 17 000 6,4 43 000 – 26 000

Krassó-Szörény 27 500 7,5 16 000 + 11 500

A táblázatainkban nem szereplő 16 megye azországos átlagot megközelítő arányban gyara-podott. Így például Kolozs megye majdnem 12százalékkal, 86 000 fővel, melyből 14 000 fő volta más megyékből ideköltözöttek száma.

A főváros után, mely a belső migráció többmint felét szívta fel, sorrendben a legnagyobbmigrációs vonzóerőt Brassó, Constanţa és Te-mes megyék ipari központjai (és azok perem-községei) gyakorolták; a három megye együt-tesen több mint 200 000 lélekkel gyarapodott alakóhelyét változtató népességből. Bár Galaţimegye népessége is az országos átlagot mintegykét és félszeresen meghaladó arányban nőtt,ehhez mégsem volt többre, mint 19 000 bete-lepülőre szüksége, a többit a magas természetesgyarapodás fedezte. Argeş megye is önerejéből

196

[Erdélyi Magyar Adatbank]jobbára fedezni tudta az országos átlagot erő-sen meghaladó termelőerő-szükségletét.

Jól ábrázolja a természeti-gazdasági adottsá-gokkal számot vetni nem tudó gyarapodást aBotoşani vagy Vaslui megyei példa. Az erdélyimegyék közül a kedvezőtlen természeti adott-ságok Szilágy (vízhiány) és Beszterce-Naszód(magas hegységek) megyében nem tettek lehe-tővé olyan ipari fejlesztést, mely a nagyobbelvándorlást fékezhette volna.

A táblázatainkban nem szereplő Bacău, Su-ceava, Iaşi és Neamţ, valamint Fehér, Szatmárés Hunyad megyékből rajzik még ki viszony-lag nagyobb számú népesség. De a 20–42 szá-zalékos vándorlási különbözet levonása utánezeknek a megyéknek a növekedése még min-dig eléri az országos szintet.

Amikor a hivatalos kimutatásokban pozitívvagy negatív vándorlási különbözetről beszél-nek, ezen természetesen minden esetben a po-zitív és negatív migráció különbözeti végered-ményét kell érteni. Gyakran előfordul ugyanis,hogy valamelyik megye betelepülési többletétkisebb vagy nagyobb mértékben csökkenti azonnan elvándorlók száma, bizonyos vidékeknépességére ugyanis meghatározott ipari köz-pontok gyakoroltak már a múltban is, és gya-korolnak mind a mai napig vonzóerőt. Ezek azipari központok olykor a szomszédos megyék-ben, máskor jóval távolabb vannak. Így példáulGorj és Mehedinţi megyék vándornépességénekegy részét a Krassó-Szörény, Hunyad és Temesmegyei ipari központok szívják fel, Hargita ésKovászna megye „kóborgó” népességének Bras-só, a Hunyad megyei szénmedence, továbbá aszatmári és máramarosi ipari és bányaipariközpontok a vándorlási irányai, a Vîlcea me-gyeiekre Szeben, a népességtöbblettel bírómoldvai megyékre pedig a szomszédos Hargita,Kovászna, Maros, a távol fekvő Arad és Temes,újabban Kolozs megye gyakorol vonzóerőt.

197

[Erdélyi Magyar Adatbank]Megvonva a két népszámlálás között eltelt

11 esztendő migrációs mérlegét, a 727 000 főtkitevő „érkező” népesség a fővároson kívül14 megye lakosságát gyarapította; az ily mó-don is szaporodó megyék – néhány a népesedésszempontjából önellátó megyével együtt – azország ipari fejlődésének legfontosabb gócpont-jai. A negatív mérleggel záruló migráció (ösz-szesen 797 000 fő) 25 megyét érintett, anélkülazonban – amint ezt I. Measnicov és Vl. Tre-bici is hangoztatja –, hogy közvetlen összefüg-gést lehetne kimutatni a természetes gyarapo-dás nagysága és az elvándorlás mértéke kö-zött.12 Igaz, valamennyi olyan megye, amely-nek természetes szaporulata legalább 20 száza-lékkal meghaladta az országos átlagot, a nega-tív migrációjú megyék sorában található. Denegatív a vándorlási mérlege az országos átlag-gal megegyező mértékben gyarapodó Ilfov me-gyének is (persze itt a főváros vonzóereje amagyarázat), és ugyancsak negatív az országosgyarapodási átlag mögött lemaradó Fehér me-gyéé, valamint Hunyadé és Biharé.

Általános szabályként pusztán csak azt le-het kimondani, hogy a negatív előjelű földrajzimozgékonyság fordított arányú a nagyobb fokúés gyorsított ütemű iparfejlesztést lehetővé tevőtermészeti-gazdasági-kulturális adottságokkal,s ezt az arányt csak bizonyos területek és kul-turális-gazdasági központok vonzóereje és ál-lampolitikai szempontok módosítják némiképp.

A TÖRTÉNELMI ORSZÁGRÉSZEK

Hogyan gyarapodott a két népszámlálás közötta történelmi országrészek népessége? Erre akérdésre I. Measnicovnak és Vl. Trebici-nek azelőbbiekben is idézett tanulmányában találha-tunk választ. Nézzük meg először is a történel-

198

[Erdélyi Magyar Adatbank]mi tartományok élveszületéseinek és születésiarányszámainak alakulását 1966 és 1976 között:

Történelmiországrész

Népesség-szám közép-

arányosa

Élveszüle-tések összes

száma

Születésiarányszám

11 évátlagában

(a két népszámlálás között)

Románia 20 318 873 4 651 596 20,8

Moldva 4 181 823 1 170 505 25,4Dobrudzsa 782 373 179 796 20,9Olténia 2 248 427 508 351 20,6Erdély 4 139 676 926 423 20,3Körösvidék-Mára-maros 1 941 805 415 821 19,5Munténia 6 001 348 1 281 855 19,4*

Bánság 1 024 429 172 663 15,3

Az egyes országrészek tényleges és természe-tes szaporulata között elég lényeges a különb-ség. A vonatkozó adatok összevetését az alábbitáblázat teszi lehetővé:

Történelmiországrész

Természe-tes szapo-

rulat

(%) Ténylegesszaporu-

lat

(%) Vándorlásikülönbözet

Moldva 791 435 20,0 441 176 11,1 – 350 259

Dobrudzsa 113 538 16,2 161 711 23,1 + 48 173Olténia 255 626 11,9 212 016 9,9 – 43 610Erdély 495 234 12,7 492 336 12,6 – 2 898Körösvidék-Máramaros 180 834 9,9 180 715 9,8 – 119Munténia 674 601 21,1 877 324 15,1 + 202 723Bánság 39 406 4,1 115 848 12,1 + 76 442

Moldvából, mely az ország összlakosságánakegyötödét képviseli, ám az élveszületések egy-

* Ha az alacsony termékenységi főváros közel2 millió lakosát leszámítjuk, Munténia születésiarányszáma kb. 22,2 ezrelék, vagyis nagyságrendbennyomban Moldva után következik.

199

[Erdélyi Magyar Adatbank]negyedét adja, került ki az országrészek közöttivándorló népesség zöme. Ha összeadjuk a ne-gatív és pozitív vándorlási különbözeteket, atényleges vándorlásnál mintegy 400 000 fővelkisebb végeredményt kapunk, vagy más szóvala 10 000 lakosra számított átlagos 360 főnyimegyék közötti vándorlóval szemben az ország-részek közötti vándorlásban minden 10 000 la-kos közül csak 195 lélek vett részt. Átlagosanszámítva tehát a vándorlások mintegy 55 szá-zaléka a saját országrész határain belül zajlottle. Persze aközött, ami a valóságban végbe-ment és a statisztikai átlag között ez esetbenis elég jelentős az eltérés. Miként az előbbiek-ben is említettem, egyedül a fővárosban 383 000lélek telepedett meg újonnan, Argeş, Dîmbo-viţa és Prahova megyékben pedig további39 000 fő. Ugyanakkor Teleorman, Ilfov, Ialo-miţa, Buzău és Brăila együttes vándorlási mér-lege 220 000 főnyi veszteséggel zárult. Ennek akét tényezőnek a különbözete teszi ki Munté-nia közel 203 000 főre rúgó vándorlási nyere-ségét.

A nem egyenlő szaporulat és a belső vándor-lások következtében az alábbi eltolódások kö-vetkeztek be az egyes országrészek népességeiközötti arányszámokban:

Történelmiországrész

Százalék-arány

1966. III. 15.

Százalék-arány

1977. I. 5.

Az élveszü-letések számaszerinti arány

Románia 100,0 100,0 100,0

Moldva 20,8 20,4 25,1Dobrudzsa 3,6 4,1 3,9Olténia 11,2 10,9 10,9Erdély 20,4 20,3 19,9Körösvidék-

Máramaros 9,7 9,5 8,9Munténia 29,2 29,8 27,5

Ebből: Bukarest 7,6 9,0 5,5Bánság 5,1 5,0 3,8

200

[Erdélyi Magyar Adatbank]Ha az egész országnak olyan magas volna a

születési arányszáma, mint Moldvának, akkorévről évre mintegy 100 000-rel több újszülöttlátna napvilágot; a migráció következtébenazonban Moldvának az ország össznépességéhezviszonyított számaránya mégis csökkenőbenvan. A 10 000 lakosra eső átlag 360 főnyi ván-dorlóval szemben Moldvában minden 10 000 la-kosra 850 vándorló esik. Ez a viszonylag nagy-fokú mobilitás előbb-utóbb kérlelhetetlenülérvényesíteni fogja a maga sajátos törvényeit.A jelenleg még a hagyományos viszonyokattükröző magas moldvai termékenységnek a kö-zeljövőben már csak azért is mérséklődnie kell,mert az elvándorlás mindig a legfiatalabb éslegtermékenyebb korcsoportokat apasztja.

A mérséklődés már meg is indult. Ha a kétnépszámlálás között az átlagos moldvai szüle-tési számarány még 25,4 ezrelékes volt, 1977-ben a moldvai megyék összesített születésiszámaránya már csak 23,7 ezreléket tesz ki.Ezzel egyidőben a kevésbé termékeny ország-részekben a betelepülők fiatal kora miatt né-mileg növekszik a termékenység; ez, ha kismértékben is, de máris tapasztalható a Bánság-ban. Kérdés azonban, hogy vajon hosszabb tá-von a helyi, hagyományos (alacsonyabb) termé-kenység vagy pedig az újonnan betelepülőkmagatartása kerekedik-e felül? A városi élet-mód – rövid átmeneti idő után – inkább azelőbbi, mint az utóbbi irányban szokott hatni.

NEMZETISÉGI GYARAPODÁSAz 1977. január 5-i népszámlálás előzetes ada-tai szerint a romániai nemzetiségek száma2 557 695 lélek, az ország lakosságának 11,9

201

[Erdélyi Magyar Adatbank]százaléka. A magyarság lélekszáma ez utóbbihárom népszámlálás során így alakult:

1956. február 21. 1 587 6751966. március 15. 1 619 5921977. január 5. 1 706 874

E három egymás mellé állított számadatbólnyomban szembetűnik a magyar kisebbség sza-porulatának alacsony volta, erős hátramaradásaaz ország egész népének gyarapodása mögött.Különösen kicsi volt a szaporulat 1956 és 1966között: mindössze 32 000 lélek – 2 százalék –,miközben az ország egész népe 1 614 000 lélek-kel – 9,2 százalékkal – gyarapodott. Ennekkövetkeztében a magyarság országos számará-nya a korábbi 9,1 százalékról 8,5, százalékraesett vissza. Az 1966-ban foganatosított erélyesszületéselőmozdító rendszabályok természete-sen a magyarság termékenységére sem marad-hattak hatástalanok. A születésszám megnöve-kedett a nemzetiségi családokban is, s a leg-utóbbi népszámlálásig eltelt 11 esztendő alatt amagyar nemzetiség lélekszáma 87 000 fővelnőtt. Bár az eredmény nem lebecsülendő, ha azelőző évtizedééhez viszonyítjuk (250 százalék!)de most is messze elmarad az országos mögött,mely ez alkalommal 2 456 000 főt tett ki. Vi-szonyszámokban kifejezve, az országos 12,9százalékos gyarapodással szemben a magyarlakosság gyarapodása mindössze 5,4 százalékosvolt, s ennek következtében a magyar ethoszszámaránya ismét csökkent, ezúttal 8,5-ről 7,9százalékra.

Nem kétséges, hogy e kedvezőtlen jelenségmagyarázatát mindenekelőtt a magyar nemze-tiségnek a többségétől eltérő termékenységimagatartásában kell keresnünk. Ha összevet-jük a magyarság nyers élveszületési arányszá-mait az évről évre bejegyzett országos élve-születési arányszámokkal, az alábbi eredménytkapjuk:

[Erdélyi Magyar Adatbank]202

[Erdélyi Magyar Adatbank]

Év Élveszületések arányszáma1000 főre

Különbözet

Magyarkisebbség

Az országegész népe

1966 12,8 14,3 – 1,51967 21,2 27,4 – 6,21968 22,9 26,7 – 3,81969 21,4 23,3 – 1,91970 19,8 21,1 – 1,31971 17,9 19,5 – 1,61972 17,4 18,8 – 1,41973 16,6 18,2 – 1,61974 18,0 20,3 – 2,31975 17,3 19,7 – 2,41976 17,1 19,5 – 2,4

11 év alatt a magyar nemzetiségű családok-ban világrahozott újszülöttek hozzávetőlegesszáma ezek szerint 336 000 volt, ami a két nép-számlálás végeredményének középarányosáhozviszonyítva 18,36 ezreléknek felel meg, szem-ben az országos 20,8 ezrelékes, az erdélyi 20,3ezrelékes és a körösvidék-máramarosi 19,5 ez-relékes átlaggal.

Az országos születési számarányhoz viszonyí-tott átlag 2,44 ezrelékes (nem egészen 12 szá-zaléknak megfelelő) különbözettel szembenegyes esztendőkben lefelé, más esztendőkbenfelfelé találunk elég lényeges eltéréseket. Alegnagyobb különbözetet 1967-ben és 1968-banjegyezték fel (6,2, illetve 3,8 ezreléket), de ma-gasra szökött fel a különbözeti érték 1974-benés az azóta eltelt néhány esztendőben is. Ebbőlaz következik – mind a legutóbbi 11 eszten-dőre, mind pedig az azelőtti hosszabb időszakrakiterjedő érvénnyel –, hogy az élveszületésiarányszámok csökkenő irányzata idején a kétarányszám általában közeledik egymáshoz; el-lenben, az adminisztratív-jogi természetű – aszületésszám növelését célzó – intézkedések amagyar nemzetiségre nem hatnak olyan mér-tékben, mint az ország egész népére. Ennek

203

[Erdélyi Magyar Adatbank]egyik lehetséges és egyben valószínű, magya-rázata az, hogy a magyarság körében a család-tervezés és a terhességmegelőzés más módsze-reivel szemben a művi vetélés az országos át-lagnál kisebb mértékben volt elterjedve.

KUTATÓMUNKA

Mi az oka a magyarság alacsonyabb termé-kenységének és kisebb gyarapodásának? A ket-tő ugyanis, amint a továbbiakból látni fogjuk,nem fedi maradéktalanul egymást. A kérdésrecsakis egy mélyreható – a történelmi és kultu-rális tényezőket az idő és a változások függvé-nyében vizsgáló, az élő népi hagyományok ésaz újonnan kialakult, többnyire urbánus ere-detű szokások társadalmi-gazdasági hátterét isfeltáró, a különböző fajtájú imponderábiliákatsem figyelmen kívül hagyó – szociológiai éstömeglélektani kutatás adhatna talán kielégítőválaszt. Sokrétű, nagy felkészültséget és igennagy apparátust igénylő, költséges és hossza-dalmas kutatóvállalkozás megindítására azon-ban – legjobb tudomásom szerint – egyelőrenincs sok remény, maga az intézményes keretis hiányzik még hozzá. Ezért a hivatalos sta-tisztikai adatokból levonható tanulságokon kí-vül meg kell elégednünk néhány igen hasznosdemográfiai vizsgálódással, családszociológiaifelméréssel, dokumentum erejű riporttal, ma-gányos – olykor amatőr – kutatók vagy ki-sebb, alkalmi kutatócsoportok önzetlen, önkén-tes munkásságát dicsérő részeredménnyel, me-lyek nemzetiségi társadalmunk önismereti tér-képe egy-egy fehér foltjának betöltésére vállal-koztak.

Az ilyenszerű – a népesedési kérdést zöm-mel szívügyének tekintő – tanulmányokbólnemrég Imreh István szerkesztésében Változóvalóság címen kötet jelent meg;13 fél évszázad

204

[Erdélyi Magyar Adatbank]óta ez az első romániai magyar nyelvű szocio-lógiai tanulmánykötet. Szerzői: tanárok, köz-gazdászok, könyvtárosok, kedvtelésből kutatók(parasztember is van közöttük) a Kalotaszegtőla Székelyföldig és a Szilágyságtól Szeben vi-dékéig Erdély számos tájegysége népének sa-játos adatait gyűjtötték össze, és bár ,,a magyarnemzetiség egészének szintjéig elemzéseikkelnem juthattak fel, hiszen ilyen vizsgálódásracsak intézményes keretben, összefonódottan,központi irányítással vállalkozhattak volna”(Imreh István), mégis munkásságuk számosolyan népesedési jelenségre vetett fényt, amelyközvetlenül vagy közvetve alkalmas arra, hogyátfogóbb képet nyerjünk az alacsonyabb ter-mékenység és nem kielégítő gyarapodás okai-ról, és egyben – ha csak egészen nagy vona-lakban is – fogalmat alkothassunk a jövő ki-látásairól.

A kötet szerzői közül Keszi Harmath Sándora szakkutató avatott szemével a kalotaszegiInaktelke népmozgalmát tanulmányozva lénye-gében az egész Kalotaszeg népére érvényeskövetkeztetéseket vont le. „A születéskorláto-zás – írja – valaha azért jött létre, hogy nö-vekedjék a családon belül az egy családtagrajutó jövedelem.” 1976 és 2000 között azonbanéppen a születéskorlátozás miatt „megnövek-szik az eltartottsági teher, s így a családkorlá-tozás az életszínvonal csökkenésének irányá-ban fog hatni”. Vasas Samunak a hagyomá-nyaihoz szigorúan ragaszkodó nádasmenti falu-ról, Vistáról készített színes szociográfiai fel-vétele több tekintetben kiegészíti és sarkítjaKeszi Harmath Sándor és munkatársai meg-állapításait. Vistán 1970 és 1975 között az új-szülöttek száma 24-ről 8-ra apadt, és ma már1000 lakosra csupán 7,5 élveszületés esik. Köz-rejátszik az alacsony születésszámban a falu-ban régóta meghonosodott, a terhességmegsza-kítást hallgatólagosan helyeslő erkölcs. A mag-

205

[Erdélyi Magyar Adatbank]zatelhajtást elszenvedett asszony „felemelt fej-jel, cifrán felöltözve mehet végig a falun, sőtbizonyos büszkeséget is érez, amit egyáltalánnem akar titkolni”.

Kósa-Szánthó Vilma urbánus környezetben,Sepsiszentgyörgy egyik új lakónegyedébenvégzett családszociológiai felmérést; adataibólaz derül ki, hogy a megkérdezett (többségébenmagyar nemzetiségű) népességnél tapasztaltcsaládtervezési értékek eltérnek egyrészt az or-szágos, másrészt a megyei értékektől. Így pél-dául az első szülés átlagos életkora a megkér-dezetteknél 24,6, a másodiké 26,8 esztendő; amegfelelő országos életkor 21,7 és 25,1 év. Acsaládok átlagos gyermekszáma 1,81, ami nemelegendő a távlati utánpótláshoz; országos vi-szonylatban 1977-ben 2,76 gyermek esett egycsaládra, a Kovászna megyei átlag pedig ennélnagyobb, mert itt mind az általános, mind avárosi születésszám meghaladja az országosszintet (előbbi 21,4, utóbbi 22,6, szemben azországos 19,6, illetve 18,7-tel). Arra vonatko-zólag azonban nem rendelkezünk adatokkal,hogy mekkora hányaddal veszik ki részüket amegyei születésszám alakulásából a románnemzetiségű családok, melyek a megye összla-kosságának 21,8 százalékát alkotják.

Vetési László interetnikus környezetben élőkis létszámú magyar népi elem párkapcsolataitvizsgálja; felmérése arra enged következtetni,hogy a területi és foglalkozási szempontbólegyaránt mozgékonyabb népességnél – a ha-gyományos szemléletkorlátok felszakadozása ésaz egyre inkább munkahelyszférájú párválasz-tás miatt – a homogén házasságokkal szembenteret hódít a heterogén, interetnikus házassá-gok száma. Vetési „mintavétele” további, szé-lesebb kört felölelő kutatásokra ösztönöz, márcsak azért is, mert a magyar etnosz mintegynegyedrésze (kb. 400 000 lélek) köztudottanolyan interetnikus diaszpórában él, melynek

206

[Erdélyi Magyar Adatbank]mindössze 5–15 százalékát képviseli. Ugyan-akkor a hagyományos életmódot folytató ma-gyarok száma – amint az a népszámlálásiadatokból kiderül – az országos átlagnál gyor-sabb ütemben csökken. 1966-ban 718 475 ma-gát magyar nemzetiségűnek valló személy la-kott városi környezetben, és 41 443 a városok-hoz csatolt peremközségekben. A falun lakómagyarok száma 859 674 volt. Tizenegy eszten-dővel később 141 208 személlyel nőtt a váro-sokban (+ 19,7%) és 229 lélekkel (+ 0,1%) aperemközségekben élő magyarság száma – amiugyan messze elmarad az országos urbanizáló-dási átlag mögött –, de ezzel egyidőben 54 155személlyel (– 6,3%) csökkent a falun élőké.A hagyományos keretből kilépő magyarságszámaránya tehát mintegy másfélszerese azországos átlagnak.

Vofkori László a zömmel aprófalvas telepü-léshálózatokról való (hézagos) ismereteink ki-egészítésére vállalkozott az udvarhelyi meden-cében végzett kutatásával. A vizsgált, évtize-dek óta inkább fogyó, mint gyarapodó területjelenlegi településeinek száma 129, ebből 105az ezer főnél kevesebb lelket számláló falu,ezekben él a medence népességének 47,7 száza-léka. A három idetartozó város együttes né-pessége – peremközségeik nélkül – az össz-lakosság alig 35,8 százalékát teszi ki. Bár a ha-gyományos életforma sok helyütt továbbra isuralkodó, és a viszonyok némileg hasonlítanakegyes moldvai településhálózatokéhoz, a gya-rapodás itt mégis már az iparosodás kezdetei-vel meglassult. 1956 és 1966 között évi átlag-ban 526 fővel nőtt a medence népessége, 1966és 1977 között már csak 356-tal.

Vajon kivételnek számít-e az a mindössze361 lelket számláló kicsiny település – Hod-gya –, melynek családi-társadalmi életét Ge-réb Attila vette szemügyre? Ebben az udvar-helyszéki Felsőboldogfalva községhez tartozó

207

[Erdélyi Magyar Adatbank]faluban az 1950 után eluralkodott „kétgyer-mekelv” ma már nem mindenható. Számoscsaládban ismét „szót kér” a harmadik és ne-gyedik gyermek is. Hasonlóképpen 3–4 azátlagos gyermekszám a gyergyóremetei erdő-munkás családokban – erről Garda Dezsőtőlértesülünk. Igaz, itt régebben 8–11 gyermek is„elkelt”.

Székelyudvarhely egyik peremközségének, amár említett Felsőboldogfalvának életét vizs-gálva Hermann Gusztáv is növekvő irányzatúszületésszámról tudósít. Újabban már ritka acsak kétgyermekes család: a termelőerők ará-nyosabb eloszlása, az ipari és mezőgazdaságitermelés egybekapcsolása, a város és falu kö-zötti együttműködés elmélyülése csökkenti amunkaerő mozgását, szükségtelenné teszi az el-vándorlást, növeli a biztonságérzetet. Ez a ter-mészetes szaporulat növekedésében is megmu-tatkozik.

URBÁNUS NEMZETISÉG

Nem mentes az ellentmondásoktól az a kép,melyet az erdélyi magyar falu metamorfózi-sáról, a magyarságnak e metamorfózishoz valóalkalmazkodásáról, az alkalmazkodás népese-dési kihatásairól a Változó valóságból kapunk.És némileg egyoldalú is. Éppen napjaink leg-jelentősebb életkeretének: a városi életmódkialakulásának mélyebbre néző kutatása hiány-zik belőle. Pedig a városi életmóddal járó újfoglalkozási struktúra, a társadalomlélektanijellegzetességek megváltozása, a korábban ha-gyományos rítusok keretébe foglalt és kizáró-lag etnikumhoz kötött műveltség látóhatáránakkitágulása, átalakulása, az interperszonális ésinteretnikus kapcsolatokban végbemenő eltoló-dás a magyarság esetében nem is újkeletűjelenség Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a

208

[Erdélyi Magyar Adatbank]termékenység és gyarapodás; szempontjából –mint már az előbbiekben is igyekeztem rámu-tatni – korántsem közömbös az, hogy első,második, avagy már a sokadik városban meg-telepedett nemzedék magatartásáról van-e szó.Mert hogyha a városba zúduló tömeg ideig-óráig, meg is foszthatja a várost asszimilálóképességétől, a szerves integrációra előbb-utóbb – legkésőbb egy-két nemzedék múlva –mindenképpen sor kerül.

Az erdélyi magyarság viszonylag jelentőshányada már az első világháború előtt is váro-son élt. Úgyszólván valamennyi erdélyi város-ban már a századforduló táján is a gyári, mun-kás, iparos, tisztviselő és értelmiségi réteg nagyrésze a magyarság sorából került ki; elég nagysúllyal esett ekkoriban latba a városok zömmelmagyar ajkú zsidó értelmiségi és iparos-keres-kedő rétege is, mely például Szatmár vagyNagyvárad összlakosságának 20–24, Kolozs-vár-, Temesvár- vagy Marosvásárhelyének10–12 százalékát tette ki. A városlakó magyar-ság száma az 1930-as és 1948-as népszámlálá-sok idején a tisztviselő réteg és az értelmiségmegfogyatkozása ellenére is jelentősen megha-ladta az országos átlagot. Az ötvenes évekvégéig, a hatvanas évek elejéig számos nagyobbvárosban többségben volt a magyarság. 1966-ban, szemben az országos 38,2 százalékos ur-banizációs aránnyal, a városlakó nemzetiségiszámarány 46,9 százalékos volt. Ma a nemze-tiségi város–falu arány 52,8/47,2 százalék, avárosokban és a peremközségekben, élő magya-rok száma meghaladja a 900 000 főt.

Azok az erdélyi nagyvárosok, ahol a magyar-ság hagyományosan nagyobb számban élt,gyors ütemben nőttek az elmúlt 11 évben, ésez a nemzetiségi számarány csökkenését vontamaga után. Ennek ellenére a nemzetiségi nagy-városlakók száma is jelentősen gyarapodott:

209

[Erdélyi Magyar Adatbank]Város Összlakosság

1966száma1977

Magyarság1966

száma1977

Kolozsvár 185 700 262 000 76 900 85 400

Nagyvárad 122 500 181 700 63 000 75 700Marosvásárhely 86 500 152 600 60 200 81 800Szatmár 68 200 103 600 34 500 47 600Temesvár 174 200 282 700 31 000 36 200Arad 126 000 195 400 31 000 34 300Brassó 163 300 262 000 27 800 34 000Nagybánya 62 700 117 600 20 600 25 200

A természetes szaporulatot leszámítva, közelfélmillió lélekre tehető a fenti 8 nagyváros újlakóinak száma, és legkevesebb 60 000 lélekkelgyarapították az új betelepülők a magyar la-kosságot. Átlag tehát ezekben a városokbanminden 3 lakos közül 1 az utóbbi évtizedbenköltözött be, a magyarok közül ellenben csakminden 7 közül 1. A gyors fejlődésből követ-kező hazai sajátosság – az előbbiekben is szól-tam már róla –, hogy miközben a város ala-kítja-formálja a betelepülők nagy tömegét,emezek a ruralizáció irányában hatnak visszaa városra. Ez is egyik oka a sok közül annak,hogy az ország városlakóinak körében nem ér-vényesül még teljes egészében a városi em-berre általában jellemző alacsonyabb termé-kenység. Ettől az átmeneti népesedési előnytőla városban élő magyarság zömét éppen a ré-gebbi urbanizáltság, valamint az újonnan jöt-tek csekélyebb száma és ezeknek a városi ma-gyar etnoszba való gyorsabb integrációja foszt-ja meg

ÖREGEDŐ NEMZETISÉG

Nem kétséges azonban, hogy egymagukban anemzetiségi és az országos születési arányszá-mok közötti különbözetek nem indokolják tel-jes egészében a magyar nemzetiség hátrama-

210

[Erdélyi Magyar Adatbank]radását a gyarapodás terén. Ez utóbbiban két-ségtelenül szerepet kell játszania a magyarnemzetiségű lakosság idősebb korösszetételébőlkövetkező magasabb halálozási arányszámnakis, melyre a Változó valóságban sajnos csakelvétve találunk, s akkor is inkább közvetett,mint közvetlen adatokat.*

Közismert tény, hogy az idősebb korösszeté-tel egyenes következménye a hosszabb időn áturalkodó alacsony termékenységnek. A korfá-ban vagy korpiramisban jelentkező torzulások,az idősebb korosztályok növekvő súlya termé-szetszerűen a nyers halálozási arányszám meg-növekedéséhez vezet még akkor is, ha a szü-letéskor várható átlagos életkor növekedőbenvan; ez utóbbi nálunk, mint ismeretes, közel70 esztendő.

Az egyesített falusi és városi környezetben1977-ben észlelt 9,6 ezrelékes átlagos halandó-sággal szemben a legmagasabb halálozási érté-keket elsősorban az alacsony termékenységűbánsági megyékben jegyezték. Arad megyenyers halálozási arányszáma 13,2 ezrelék volt,Krassó-Szörény megyéé 12 ezrelék, Ilfov, Bi-har, Szilágy, Teleorman, Temes és Mehedinţimegyéké 11,1–11,9 ezrelék. Falusi környezet-ben – ahol az országos halálozási átlag maga-sabb: 11,3 ezrelék – az előbbieket is jelentő-sen meghaladó maximális értékeket észleltek,így például Arad és Krassó-Szörény megyékfalun élő lakosságának halálozási arányszámaelérte, a 15,7–15,8 ezreléket, a Mehedinţi ésTemes megyebelieké a 14,4–14,7 ezreléket. Bi-har, Szilágy, Teleorman, Kovászna és Fehérmegyék falusi lakosságának halálozási arány-

* Keszi Harmath Sándor egyik táblázatából az de-rül ki, hogy a kalotaszegi halandóság 1968 és 1974között 1,3–2,9 ezrelékkel nagyobb volt az ugyancsakezrelékben kifejezett országos halálozási értékeknél;maximális halálozási arányszámként itt 1973-ban 12,7ezreléket jegyeztek fel.

211

[Erdélyi Magyar Adatbank]száma 1977-ben 12,2 és 12,9 ezrelék között vál-takozott.

A magas halálozási értékeknek mindenütthosszú idő óta érvényesülő alacsony – a miviszonylataink között rendkívül alacsony –születési arányszámok felelnek meg. Érthetőenmagas továbbá a nyers halálozási arányszámazokban a megyékben, ahonnan sokan vándo-rolnak el, valamint azokban a falvakban, me-lyeknek fiatalságára, nagy vonzerőt gyakorol aközeli ipari központok munkaerőigénye. Ez ahelyzet Arad, Krassó-Szörény és Temes me-gyékben, valamint a fentebb felsorolt magashalandóságú többi megyében is.

Az utóbbi évtizedek európai demográfiai ta-pasztalata, egyértelműen azt igazolta, hogy ma-gas halálozási arányszámok csupán ott jelent-keznek, ahol hosszú ideig alacsony vagy igenalacsony a születésszám. 1970 és 1976 közöttegyes években halálozási csúcsarányszámokatjegyeztek például Angliában (14,2), az NDK-ban (14,1), Ausztriában (13,4). Ezeket a leg-újabbkori európai népesedéstörténetben párat-lanul álló halálozási mutatókat évek hosszúsorán át 11–12 ezrelékes vagy annál is alacso-nyabb születési arányszámok előzték meg. Ahalálozási arányszám 1976-ban Magyarorszá-gon is elérte a 12,5 ezreléket – 17,5 ezrelékesszületésszámmal szemben. De a magas halálo-zás előzményeihez itt is szorosan hozzátartozikaz 1962–1973-as évek 12,9–14,7 ezrelékes szü-letésszáma.

A romániai magyar nemzetiség halandóságá-ra vonatkozó adatokat, sok más részletkérdés-sel együtt, valószínűleg majd csak a népszám-lálás végleges adataiból ismerjük meg. Azelőbbiekben ismertetett nyers élveszületésimutatószámoknak és az évi átlag 4,8 százalékos(11 év alatt 5,4 százalékos) gyarapodásnak át-lagosan számítva 13,5 ezrelékes halálozásiarányszám felelne meg. Ha a hatvanas évek

212

[Erdélyi Magyar Adatbank]végéig, a sok éven át igen alacsony születésszámvisszahatásaként, indokolt is volt a szokatlanulmagas halálozási arányszám – hiszen az előzőnépszámlálás hosszú sorvadási időszak utánifordulópontot jelzett –, az elmúlt tíz-tizenkétesztendőben a korösszetételben előnyös válto-zások mentek végbe, a korpiramis torzulásaieléggé kiegyenlítődtek, az alap ma jóval széle-sebb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ennek elő-nyösen kellett hatnia a halálozási arányszámalakulására is. Más szóval ez azt jelenti, hogytalán inkább aporiával, mint egyismeretlenesegyenlettel állunk szemben. Kézenfekvőneklátszanék az aporia megoldását az interetnikusdiaszpóra, sajátos viszonyaiban és a heterogénpárkapcsolatok gyakoriságában, keresnünk.

Elméletileg a jövőben – az országos átlag-nál mintegy 2 (legfeljebb 2,44) ponttal alacso-nyabb születésszám mellett – a magyarság iselérhetné a minimális évi 0,75–0,85 százalékosgyarapodási arányt, ami egy évtized alattmintegy 130–150 000 léleknyi népességtöbble-tet tenne ki; az ország össznépességéhez viszo-nyítva még ez is a nemzetiségi arányszámtovábbi apadását jelentené, de legalább márjóval kisebb ütemben.

Van-e kilátás egy ilyen célkitűzés megvaló-sítására? Bizonyos jelek egyáltalán nem ked-vezők. Kedvezőtlen mindenekelőtt a romániaimagyarság – enyhén szólva is – egyenlőtlengyarapodása. A hivatalos kimutatásokból tud-juk, hogy a két magyar többségű megye: Har-gita és Kovászna népe 1966 és 1977 között ígygyarapodott:

Megye Népes-ségszám

1966

Ebbőlmagyar

% Népes-ségszám

1966

Ebbőlmagyar

%

Hargita 282 400 248 800 88,1 326 300 277 400 85,0Kovászna 176 900 140 500 79,4 199 100 155 700 78,2

213

[Erdélyi Magyar Adatbank]Hargita népessége ezek szerint 44 000 lélek-

kel, 15,7 százalékkal – az országos átlagot 2,8ponttal meghaladó – arányban nőtt, Kovász-náé pedig 22 ezer fővel, 12,6 százalékkal, amihozzávetőleg megfelel az országos gyarapodásiátlagnak.

Hargitában a növekedés úgyszólván teljesegészét – papíron – a természetes gyarapodástette ki (vándorlási különbözet mindössze+ 223 fő*), Kovásznában pedig a növekedés90 százaléka tudható be a természetes népmoz-galomnak (vándorlási különbözet + 4800 fő).A két megye, magyarsága az említett időszak-ban összesen 43 000 fővel gyarapodott, amiszintén jól megközelíti az országos átlagot.Csakhogy Hargita és Kovászna megye székely-magyar lakossága csupán a romániai magyar-ság 24 százalékát képviselte 1966-ban, 25,4százalékát 1977-ben. Más szóval, az interetni-kus környezetben kisebbségben élő magyarság– közel 1 300 000 lélek – mintegy 17 ezrelé-kes születésszám mellett (élveszületések összes-sége kb. 220–230 000 fő), mindössze 43 000lélekkel gyarapodott; ez csupán 3,62 százalék-nak, évi átlagban 3900 léleknek felel meg.

*

Aligha szorul bizonyításra, hogy a gyors üteműés sokoldalú – áldozatos munkát követelő –gazdasági fejlődésnek egyedül a kiegyensúlyo-zott demográfiai fejlődés adhat értelmet. Las-san gyarapodó vagy éppenséggel fogyó népes-ség nem maradhat fiatal: gyermek nélkül nemőrizhető meg sem az alkotó vitalitás, sem azéleterő. Ahol nincs gyermek, ott öröme sincsa holnapnak.

* A vándorlási végeredmény természetesen ebbenaz esetben is a negatív és pozitív migráció különbö-zete, melyben – számításom szerint – mintegy 12 000lélek vehetett részt.

214

[Erdélyi Magyar Adatbank]A XI. kongresszuson elfogadott pártprogram

a nemzeti államok és a nemzeti kisebbségekkialakulását vizsgálva leszögezte: „A nemzeti-ségek hosszú időn át létezni fognak, mind aszocialista, mind a kommunista építés korsza-kában, ami szükségessé teszi, hogy továbbra isfoglalkozzunk, bármilyen megkülönböztetésnélkül, minden nemzetiség teljes jogegyenlősé-gének és akadálytalan érvényesülésének a biz-tosításával.”

Hét erdélyi és körösvidék-máramarosi megye(Kolozs, Maros, Hargita, Kovászna; Bihar, Szat-már, Szilágy) együttes népszámlálási népességekb. 3 150 000 lélek, az ország lakosságának többmint egyhetede. Ebből 1 285 000 magyar nem-zetiségű, tehát a romániai magyarság több mintháromnegyed része e hét megyében él. A kétmagyar többségű székely megyét – melynekadatait már az előbbiekben említettem – le-számítva, a többi megye magyarsága 23,8 és43,9 százalék között váltakozik, nevezetesen: aMaros megyében élő magyarok száma 266 000(43,9%), a bihariaké 200 000 (31,7%), a kolo-zsiaké 170 000 (23,8%); Szatmár megyében151 000 magyar él (38,3%), a Szilágyságbanpedig 64 200 (24,3%). Elképzelhető-e ennek ahét megyének a többi harminckettővel lépésttartó gyors ütemű és sokoldalú fejlődése, haabból a nemzetiség is ki nem veszi maradékta-lanul a részét?

Az etnicitás – mutat rá Fábián Ernő – egy-szerűsítő fogalmazásban a nemzetiségre jellem-ző entitások olyan rendszere, amely meghatá-rozza az egyén és a közösség magatartását. Anemzetiség önálló érték- és attitűd-rendszerűközösség, amely nem életkörülményeiben, ha-nem etnicitása jegyeiben különbözik a veleegyüttélő más nemzetiségű dolgozóktól.14 Azetnicitásnak tagadhatatlanul van szerepe a gya-rapodásban is, de ezen a téren a tudatos jövő-

[Erdélyi Magyar Adatbank]215

[Erdélyi Magyar Adatbank]formálásnak éppen az a feladata, hogy az etni-citás jegyein felülemelkedve, az általánost asajátossal harmonikusan összekapcsolva azegész közösség, más szóval az egész országérdeket szolgálja.

Kolozsvár, 1978. június – 1979. szeptember