hid lap 100227

29
18 13 12 hídlap hídlap 2010. február 27. VIII. évfolyam / 8. szám 2010. február 27. VIII. évfolyam / 8. szám hetilap határok nélkül Húszéves az ETV Az ETV egykori és mai munkatársai közösen ünnepelték az esztergomi televíziózás huszadik születésnapját Négy év mérlege Hétfőn utolsó ülését tartotta a parlament: mérlegen a régió országgyűlési képviselőinek parlamenti megnyilvánulásai Közösségi busz Máriahalmon Tavaly óta könnyíti meg a település életét a többek közt esztergomi segítséggel megvásárolt közösségi autóbusz Csalárd családpolitika

Upload: hidlap

Post on 27-Dec-2015

48 views

Category:

Documents


1 download

DESCRIPTION

Hídlap

TRANSCRIPT

Page 1: Hid Lap 100227

18 13 12

hídlaphídlap2010. február 27.VIII. évfolyam / 8. szám2010. február 27.VIII. évfolyam / 8. szám

h e t i l a p h a t á r o k n é l k ü l

Húszéves az ETVAz ETV egykori és mai munkatársai közösen ünnepelték az esztergomi televíziózás huszadik születésnapját

Négy év mérlegeHétfőn utolsó ülését tartotta a parlament: mérlegen a régió országgyűlési képviselőinek parlamenti megnyilvánulásai

Közösségi busz MáriahalmonTavaly óta könnyíti meg a település életét a többek közt esztergomi segítséggel megvásárolt közösségi autóbusz

Csalárd családpolitika

Page 2: Hid Lap 100227

ESZTERGOMI TÉMA

Minden szerdán megjelenik Magyaror-szág legnagyobb, ingyenes országos heti-lapja, a Helyi Téma esztergomi kiadása, benne négy oldalon a térség legfontosabb és legérdekesebb híreivel. Az ingyenes Helyi Téma – Esztergom és térsége kiadását keresse a nagyobb boltokban, benzinkutakon minden szerdán!

Esztergomban is Helyi Téma!

Hirdessen 2010-ben is a Hídlap hetilapban,a környék legnépszerűbb hetilapjában!Ha most megrendel minimum 4 darab hirdetést február 28-ig a Hídlapban, ajándékba kap hozzá képújsághirdetést az Esztergom Televízióban egy hónapon át!

Januártól reklámját, hirdetését már a www.hidlap.net online portálunkon is közzéteheti bevezető árakon!

Bővebb információért hívja a 33/500-750-es telefonszámot, vagy írjon az [email protected] e-mail címre!

Esztergom Hirdető Kft., 2010-ben is a legjobb médiapartner!

Újdonság!

Esztergom Battyány L. u. 1,tel: 06 30/945 4552

2010.03.12. Tóth Verával

2010.03.06. NŐNAPI műsor(chippanddale fiúk)

Programok kezdete: 22 óra.

hídlap 3hidlap.net hídlap 3

» címlaponCsalárd családpolitika 4

» esztergomKöztérben az esztergomi közoktatás 16Húszéves az ETV 18Napirenden az oktatás 20In Memoriam Ágai Karola 21Egri csillagok a Mindszenty iskolában 23

» közügyNégy év mérlege 13Se veled, se nélküled… 17Lecsengőben az újinfluenza? 19Hidegvérrel 24

» cégérA fagylalttól a feketeerdő desszertig 22

» exkluzívEsztergom–emberek 26Roska Tamás

» kultúraMegdermedt szépségek versenye 28A megörökített látvány üzenete 29Születésnapi meglepetés 33

» helyi históriaMesék a fiúnevelő intézetről 30A búcsújáró püspök 32

» régióA közösségi busz „mozgatja” Máriahalmot 12Kérők a papírgyárban 34Bál az eurorégió borkedvelőinek és a szakmának 36

» életmódElrejtett kincsek nyomában 38

» zöldügyTavaszi programok a BEBTE-vel 40Az első hírnök: a hóvirág 41

» sportNemzetközi siker hazai pályán 42Ritmusra járó lábak 43Mozgásban a Mozdulat 43Szárazföldi evezés: ergo a legjobbak közt 44

» 4kerékenJó nyomon jár 46Teszt: Skoda Yeti

» almáriumApróhirdetés 51Horoszkóp 54 Kutyatár 54

Az igazság megismerésének biztos pillérei A számos tudományos elismeréssel kitüntetett Roska Tamás professzor, az eszter-gomi egyetemi információs-technológiai mérnökképzés beindításának egyik leg-nagyobb támogatója szerint a magyar tudomány, Esztergom és a környékbeli cé-gek egyaránt profitálhatnak az új képzésből 26. oldal

tartalom

Page 3: Hid Lap 100227

4 hídlap hidlap.net hidlap.net

címlapon címlapon

Az elmúlt évben 2700-zal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban és ez az adat évről évre

hasonlóképpen változik. A felmérések szerint a nők jelentős többsége két gyer-mekre vágyik, ám a statisztikai átlag azt mutatja, hogy egy magyar asszony élete során 1,3, vagyis legtöbbször csupán egy gyermeknek ad életet. A gyermekvállalási kedv csökkenésében és a szülés időpont-jának elhalasztásában társadalmi folya-matok mellett a politikai intézkedések is jelentős szerepet vállalnak. Elemzők sze-rint 1998-ban a Fidesz választási sikerének egyik kulcsa az volt, hogy a rendszervál-tás óta először átgondolt, megvalósítható családbarát programot hirdetett, melynek emlékezetes jelmondata a „három gyerek, három szoba, négy kerék” volt. Bevezet-ték a családi adókedvezményt, ami a csa-ládoknak jelentős kedvezményt, az állam-kasszának viszont elenyésző kiesést oko-

zott. Az intézkedés létjogosultságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2002-ben a Medgyessy- kormány érintetlenül hagyta az Orbán-kormány családtámo-gatási rendszerét. Medgyessy Péter tisza-virág idejű kormányzása után azonban romlott, és azóta is romlik a helyzet.

Elvett százmilliárdokGyurcsány Ferenc épp azoktól vette el, akik fontosságát olyannyiszor hangsúlyozta: a becsületesen dolgozó, gyermeket neve-lő állampolgároktól. Az őszödi beszédben beismert elherdált idő és vagyon vissza-szerzésének útját, a családokat érintő ked-vezmények és juttatások eltörlésében látta, miközben mindezt a családpolitika reform-jának kikiáltva olyan jól kommunikálható látszatintézkedéseket hozott, mint a „dup-la családi pótlék”, ami azt jelentette, hogy szeptemberben dupla összegű családi pót-lékot folyósítottak. Ezzel egyidejűleg azon-ban eltörölték a családi adókedvezményt, amely a magyar családok túlnyomó részé-nek nagyobb veszteséget okozott, mint a tizenharmadik havi családi pótlék össze-ge. A látszatintézkedések sorában, 2006-ban a Száz lépés programban meghirde-tett babakötvény következett, ami inkább kampányfogás volt, hiszen tény, hogy a Gyurcsány kormány évi 300 milliárd forin-tot vett el a családoktól, miközben végig a Fidesz családpolitikáját ócsárolta.

A négy évvel ezelőtti kampányban a Fi-desz újra a családok támogatásának fon-tosságával igyekezett elnyerni a választók kegyeit a „munka, otthon, család” mottóval. A választási program kimondta, hogy „ha erősek a családok, erős a nemzet”, ezért a családbarát adózás bevezetését tervezték. 2006-ban az MSZP arra sem vette a fáradt-ságot, hogy ígérjen a családoknak, a koalí-ciós partner, az SZDSZ pedig már korábban sem a családbarátságáról volt híres.

A második Gyurcsány-kormány idején bevezetett megszorító intézkedések to-vább sarcolták a családokat. Bevezették a vizitdíjat, a tandíjat, drasztikusan emel-ték az energia- és a tömegközlekedés árát, amelyek mind a több gyermeket nevelő családokat sújtották leginkább. Eközben a Fidesz mindvégig kitartott a családbarát elképzelései mellett.

A családi adózás egyébként egyre több nyugati országban válik gyakorlattá, Né-metországban és Portugáliában a házas-társak például az adóbevallásban megfe-lezhetik jövedelmüket, Franciaországban családi jövedelemadót vetnek ki, Íror-szágban pedig 30 százalékkal eltolták a családi adósávot.

Szakértők a családpolitikáról„A folyamat önmagában is rossz irányba megy és a hibás kormányzati intézkedések csak tovább súlyosbítják. A házasság és a család általános válságán túl szétverték a kiegyensúlyozottan működő családtámogatási rendszert”

(Harrach Péter, volt szociális és családügyi miniszter)

„A Fidesz visszaállította a gyedet, illetve alanyi jogúvá tette a családi pótlékot, s be-vezette a gyermekek után járó adókedvezményt, valamint a kedvezményes lakás-kölcsönt, vagyis igyekezett helyrehozni a Bokros-csomag okozta károkat. Bár ennek hatása nem volt látványos születsészám-emelkedés, ám tervezhetőséget, perspektí-vát ajánlott a gyermeket tervező pároknak. Most azonban egyértelműen családelle-nes politikával állunk szemben, hiszen mind a négy kiemelten legfontosabb család-politikai intézménynek (családi pótlék, gyes, gyed, szocpol) egyszerre rontanak neki Bajnaiék, miután a Gyurcsány-kormány korábban eltörölte a családi adókedvez-ményt és az otthonteremtési támogatást.”

(Vukovich Gabriella, demográfus)

„Igazságtalan az adórendszer a gyerekvállalás szempontjából, hiszen a négygyere-kes szülőkre éppen akkora terhet ró, mint az egygyermekesekre.”

(Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója)

Kormányzati Babakötvény vs. esztergomi Szent Miklós AlapA Babakötvény 2006. január elsején indult útjára. A program első évében az ál-lam 448 millió forintot utalt a kicsik nevére nyitott bankszámlákra, körülbelül any-nyit, mint amennyiért egy évvel később páncélozott limuzinokat és más jármű-veket vásároltak. A Babakötvény mellett döntő szülők gyermekei 40 ezer forintos egyszeri támogatást kapnak, amihez évente legfeljebb 120 ezer forintot tehet-nek hozzá a rokonok és a helyi önkormányzat a gyermek 18 éves koráig. A jutta-tásra az első évben csak minden tizedik család tartott igényt.Esztergomban ez idő tájt már egy éve működött a Meggyes Tamás polgármes-ter ötlete alapján létrehozott Szent Miklós Alap, melynek lényege, hogy min-den helyi újszülött nevére 500 ezer forint kerül az alapba, amit évente 50 ezer forinttal egészít ki az önkormányzat. A fiatalok 21 éves korukban vehetik fel a mintegy 3,2 millió forintot, amennyiben szakképesítést, vagy érettségit szerez-tek. A pénzt felsőfokú tanulmányokra, vagy esztergomi otthonteremtésre for-díthatják. Az alap az elmúlt öt évben programmá fejlődött, melynek ma már mintegy negyven családbarát intézkedése van az ingyenes városi tömegköz-lekedéstől az ötezer forintos tanévkezdési támogatáson keresztül az ingyenes úszásoktatásig.

Minden családban van vesztese az elmúlt éveknek

Csalárd családpolitikaMeggyes Tamás 2007. február 20-i parlamenti felszólalása

„Ha valamiben, hát éppen a gyermeke-ink ügyében volna értelme a nemze-ti összefogásnak. A gyermekáldás nem-

csak személyes életünk legszebb értéke, hanem közösségeink fenn-maradásának egyetlen esélye, sőt, ennek a beteg, pénzközpontú vi-lágnak, ha úgy tetszik, az egyetlen biztos és időtálló befektetése. Sehol sem lesz már a Gyurcsány-csomag, sehol sem lesz már a nem kicsit, na-gyon elszúrt gazdaság, amikor 20-30 év múlva mi megtört öregembe-rek leszünk, csak fiaink és leánya-ink munkaereje és teljesítménye lesz az, ami a magyar gazdaságot jelenti. (…) Most olyan törvények-re van szükség, amelyek a családok gyermekvállalását nagymérték-ben támogatják. Szükséges az adó-zás rendjében, a szociális ellátások rendszerében, a nyugdíjakban a munka mellett a gyermeknevelés-nek, mint legfőbb gazdasági szem-pontnak a középpontba állítása.”

A Fidesz törvényjavaslata a családokértA Fidesz parlamenti frakciója törvényjavaslatot készített a nagycsaládosok és a gyermeket nevelők munkahelyeinek megtartásáért. Az előterjesztésben foglalt szabályozások lényege, hogy csoportos létszámleépítéseknél élvezzenek védel-met azok a munkavállalók, akiknek nagycsaládról kell gondoskodniuk és azok, akik egyedül nevelik gyermekeiket. A javaslat szerint a munkaadókat norma-tív jellegű kedvezményekkel kell ösztönözni a gyermekes szülők alkalmazására, és leépítések esetén az ő foglalkoztatásuk fenntartására külön kell támogatni a nagycsaládos és egyedülálló szülők foglalkoztatását. A családok segítésére létre-hozták volna a Család-kártyát a kiskorú gyereket nevelő szülők számára, függet-lenül attól, hogy éppen dolgoznak, vagy munkanélküliek. A javaslat mentesíti a tételes egészségügyi hozzájárulás alól a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szü-lőket, és a három vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok munkaadóit, így előnyösebb helyzetbe kerülhetnek a munkaerő-piacon, könnyebben helyezked-hetnek el. A javaslat említést tesz a családi adózás bevezetésének szükségessé-géről is. Bár a javaslat már az elmúlt évben elkészült, eddig nem került a parla-ment elé, elfogadása a következő országgyűlés feladata lesz.

Gábor ÉvaA gyermekek jelentik a jövőt, a család pedig az a közeg, ami a gyermek jövőjét megalapozza nem csak anyagiakkal, hanem értékek és minták átadásával is. A ma gyermekének életminősége tehát az egész nemzet jövőjére hatással van. Ezért len-ne fontos, hogy a politikai döntéshozók fokozott figyelmet fordítsanak a gyerme-ket nevelő családokat érintő törvényekre, intézkedésekre, az elmúlt nyolc évben azonban a kormányzat részéről nem ezt a hozzáállást tapasztaltuk. Megszűntek az állami támogatású lakáshitelek, befagyasztották és megadóztatták a családi pótlé-kot, számos személyi jövedelemadó-kedvezményt eltöröltek, folyamatosan csök-kentették az oktatási intézmények normatív támogatását, közben egyre nőttek a családok terhei az emelkedő energia- élelmiszer- és egyéb árak miatt. Ráadásul a liberális oktatáspolitika és a médiából áradó antiszociális példa valamint komoly erkölcsi- és értékválság nehezíti a felnőtté válást. A kormányzásra készülő Fidesz kész törvényjavaslattal érkezik a választások után az országgyűlésbe.

Page 4: Hid Lap 100227

6 hídlap hidlap.net hídlap 7hidlap.net

MAguKoN iS TAKAréKoSKodNAK Az ESzTErgoMi KépViSElőKEllenszavazat nélkül fogadták el szerdai ülésükön az esztergomi önkormányzati képviselők Meggyes Tamás polgármester (Fidesz-KDNP) javaslatát, aminek nyomán a testület tagjainak és a bizottságok tag-jainak tiszteletdíja felére csökken. Mint a városvezető fogalmazott, miközben a kormányzat által előidézett pénzügyi ösz-

szeomlás a költségvetés visszafogására kényszeríti a települést, a testület tagjai-nak is ki kell venniük a részüket a takaré-koskodásból. A döntés nyomán a külön-féle bizottságok tagjainak, elnökeinek, és más tisztségviselőknek a juttatásait meg-határozó alapszám, a tiszteletdíj megfele-ződött, ennek nyomán gyakorlatilag felé-re csökken a döntéshozóknak fizetendő összeg Esztergomban.

Ki A lEgjoBB ANgoloS?Esztergom. Immár tizedik alkalommal szerveztek angol háziversenyt a Petőfi Sándor Általános Iskola (a leendő Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola) felső tagozatos diákjai részére. A Fülöpné Ujvári Ildikó és Erős Judit pedagógusok által meghirdetett és lebonyolított megmérettetésre szép számmal jelentkeztek a tanulók, akiknek szóbeli szituációs szerepjátékkal, majd egy írásbeli feladatsorral kellett megbir-kózniuk. A 7–8. évfolyamos kategóriában Simó Mónika és Stan Attila, az 5–6. évfo-lyamon Kreisz Zoltán és Tóth Csaba lettek a győztesek.

BálozTAK A KicK-BoxoSoKNyergesújfalu. A Zoltek Nyergesújfalu SE kick-box szakosztálya öt évvel ezelőtt rendezett először farsangi sportbált. A hagyomány idén sem szakad meg: az Ady Endre Művelődési Központ emeleti nagytermében együtt szórakoztak a kez-dők, a csúcs közelében lévők és olyanok is, akik a versenyzést már abbahagyták. A megye minden részéből érkezett spor-tolók kesztyű és védőfelszerelés nélkül, elegánsan felöltözve is jól érezték magu-kat egymás társaságában. Az eseményen megfogalmazódott az elképzelés, hogy jövőre az egyesület valamennyi szakosz-tályát meghívják egy közös bálra.

ÖSSzEgyűlTEK A KErTVároS-BAráToKEsztergom-Kertváros. A Kertvárosért Baráti Egyesület február 17-én tartotta éves beszámoló közgyűlését, ami szomo-rúan kezdődött, néma felállással emlé-keztek három elhunyt társukra. Az elnök beszámolóját, a gazdasági vezető téte-les ismertetését és a pénzügyi ellenőrző bizottság jelentését a tagság elfogadta. A négyéves ciklus végén vezetőség-vá-lasztásra is sor került. Az új ciklusra Farda István elnök, Móringer Lajos társelnök, Urbánné Harcz Mária titkár, Stipitsné Petro Gabriella, Szauter Józsefné gazda-sági felelős összetételű vezetőséget bízta meg a tagság.

polgárőrÖK AKcióBAN Esztergom-Kertváros. Február 17-én, szerdán este 22 óra után néhány perccel a városrészen lévő körforgalom mellet-ti áruháznál a járőrszolgálatot teljesítő helyi polgárőrök betörést végrehajtó fia-talkorúakat értek tetten, amikor azok az élelmiszerraktárba rongálással igyekez-tek behatolni. A polgárőrök a rendőrség

megérkezéséig a helyszínen tartották a két tokodaltárói betörőt.

ÚjrA A jég AlATTEsztergom-Kertváros. A múlt hétvé-gén ismét gyakorolták a búvárok a jég alá merülést a Palatinus-tavon. Budapest-ről, Szegedről és Hódmezővásárhelyről is érkeztek gyakorolni a tóra. A legutóbb vágott léket felhasználva, most is szigorú biztonsági intézkedések betartása mel-lett, kettesével, csakis külső biztonsági kötéllel merültek a vízbe. A búvároknak negyed óránál többet nem ajánlott a 2–3 Celsius-fokos vízben tartózkodni, ezért az idő eltelte után a felszínre jöttek, majd egy forró tea elfogyasztása után újból alámerültek.

BálozTAK A cSéVi oViSoKpiliscsév. Február 18-án tartották az óvo-dások farsangi bálját a művelődési ház-ban, amelyen nem csak a legkisebbek, hanem a nagyobb gyermekek, sőt szá-mos szülő is jelmezbe öltözött. A résztve-

vőket Lili és Lali bohócok műsora szóra-koztatta és volt tombola is, amin minden gyermek nyerhetett. A mulatság után kellemesen elfáradva, de jó hangulatban tértek haza, és megbeszélték, hogy jövő-re újra találkoznak.

iFjÚ TudAToS FogyASzTóK KErESTETNEK! A Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület 14-25 éves fiatalok számára

röviden

Az esztergomi képviselő-testület lap-zártánkkor, a szerdai ülés első napi-rendjén határozatot fogadott el, amely-ben kiállnak a város díszpolgára, az el-múlt napokban a médiában többször támadott dr. Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök mellett.

„1. Esztergom Város Önkormányzatá-nak Képviselő-testülete kiáll Dr. Kiss-Rigó László szeged–csanádi megyés püspök, Esztergom Díszpolgára mellett azokban a támadásokban, amit személye és rajta keresztül a magyar katolikus egyház ellen indítottak baloldali sajtótermékek, külö-nösen a Népszava és a Népszabadság.

2. Képviselő-testületünk kifejezi háláját Dr. Kiss-Rigó Lászlónak azért a több év-tizedes tevékenységéért, amit szeged-csanádi püspöki kinevezését megelőző-en, és azt követően is Esztergomban és Esztergomért végzett. A Képviselő-tes-tület véleménye az, hogy Dr. Kiss-Rigó László püspök egyházmegyéje éppen úgy megbízhat püspökében, ahogy Esz-tergom város lakói is, akik nevében ezt a bizalmat Esztergom Város Önkormány-zata 2004. március 15-én az Esztergom Város Díszpolgára kitüntető címmel is elismerte.

3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kiáll a keresztény alapértékekért és az ezeket képviselő egyházakért és egyházi személyekért.

4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tiltakozik az egyhá-zak vezetői, képviselői, és rajtuk keresz-tül a keresztény értékek és értékrend el-len indított nemtelen támadások ellen, mint amilyen Dr. Kiss-Rigó László püs-pököt érte.

5. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határozott vélemé-nye szerint a XXI. századi Magyarorszá-gon sem az egyház, sem képviselői nem lehetnek jogfosztottak: álláspontja sze-rint ugyanúgy véleményt nyilváníthat-nak közéleti kérdésekben, mint bárki más. Esztergom Város Önkormányzatá-nak Képviselő-testülete elveti azt a dog-mát, ami szerint az egyházak nem ad-hatnak iránymutatást, sőt meg sem szó-lalhatnak a hazánkat és társadalmunkat érintő témákban.

6. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy mivel a Népszava egyre többször közöl Eszter-gomot és az esztergomiak jóhírét rom-boló, sértő állításokat, ezért az Eszter-gom városát megtestesítő önkormány-zat, mint jogi személy jó hírnevének megsértése címén személyiségi jogi per előkészítésével bízza meg Esztergom vá-ros jegyzőjét, és felkéri a polgármestert, hogy ezekben a perekben Esztergom vá-ros képviseletében eljárjon.

7. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy Esztergom város polgármestere és jegy-zője útján felajánlja segítségét Dr. Kiss-Rigó László püspök úrnak, Esztergom Vá-ros Díszpolgárának, hogy az őt ért táma-dásokért jogi úton elégtételt vegyen.”

Esztergom kiáll Kiss-Rigó László püspök mellett

röviden

FáT gyűjTÖTTEK A ráSzorulóKIngyenesen gyűjthettek tüzelnivaló fát a rászorulók a Tatai Szakaszmérnökség enge-délyével Esztergomban a Dunánál, a Palkovics-pad környékén. A folyó által partra ve-tett uszadékfát egy kilométeres szakaszon múlt pénteken 8 órától 14 óráig gyűjthet-ték az erre igényt tartó lakosok. A hátrányos helyzetűek egyszerre két köbméter fát vihettek magukkal. Mivel a folyóparton található famennyiség kevesebb, mint ameny-nyire a rászorulóknak szüksége lenne, ezért a gyűjtést napra és időre korlátozták. Az uszadékfa szedésére az illetékes gátőrnél lehetett jelentkezni az érintetteknek, aki az összegyűjtött fa mennyiségét ellenőrizte, valamint kiállította a szállítólevelet is. A fa beszerzésének lehetőségét a helyi illetékes szervek engedélyezték. Az összeszedett tüzelnivalót díjmentesen szállíthatták el a rászorulók a Duna-partról, a gyűjtés feltéte-le csupán a személyes adatok nyilvántartásba vétele volt. A kijelölt napok kivételével a folyóparton található fa gyűjtése és elszállítása tilos.

2500 Esztergom Terézia u. 11., Hősök terétől (körforgalomtól) a Tesco irányában 200 m.Nyitva tartás: H–P 800-tól 1600-ig; tel.: 06-33-40-42-43; 06-20-269-3-269

e-mail: [email protected]

AUTÓÜVEG CENTRUMSzemélygépkocsik, tehergépkocsik, munkagépek, autóbuszok üvegeinek értékesítése és szakszerű beszerelése, szélvédő kavicsfelverődés javítása, autóüvegek fóliázása – UV-,

hő- és betörés védelem, esztétikus megjelenés. Visszapillantó tükör lapok készítése.Épületek, beltéri üvegfelületeinek fóliázása: betörés-, hő-, és fényvédelem fóliával.

Teljes körű CASCO-s kárügyintézés.

pályázATi TANácSAdáS ESzTErgoMBANA Komárom-Esztergom Megyei Keres-kedelmi és Iparkamara szervezésében minden héten szerdán 13 és 15 óra között személyes tanácsadást tart Gál Tamás, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség kistérségi koor-dinátora a Kereskedelmi és Iparkamara épületében (2500 Esztergom, Deák Fe-renc utca 14), ahol várja a pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket. Elérhetőségek: 06 (30) 66-88-039, [email protected], www.nfu.hu, www.kdrfu.hu.

Márciusban induló csoportos foglalkozásai:Szabad képzőművészet-terápiás foglalkozás gyerekeknek (4 éves kortól)A gyermek számára a festés, rajzolás az önkifejezés sokkal természetesebb módja, mint a felnőtteknek. A képzőművészet-terápiában használt eszközökkel és technikákkal a gyermek képes játékos, direkt és dramatikus módon kifejezni érzelmeit. A művészeti alkotómunka során személyiségépítés történik, biztonságérzet alakul ki, miközben a gyermek meg-érezheti teremtő, alkotó erejét. A képekben megje-lenik a gyermek problémája, szorongása, félelme, ami segíti a negatív élményektől való eltávolodást és a pozitív önértékelés kialakulását.

A csoport javasolt mind egészséges gyermekek problémái, mind diagnosztizált (pl. magatartás-

zavar, figyelemzavar, elektív mutizmus, indulat-, agresszió kezelés problémák stb.) tünetek ese-tén. A csoport létszáma életkortól függően 5–10 fő, részvételi díj 1200 Ft/terápiás óra.

Női csoport – csoport nőknekMert fontos a nőiességem megélése. Mert tud-nom kell, miért nehéz nőnek lennem. Mert tud-nom kell, miért nem látják meg bennem a nőt. Mert tudnom kell, hová veszett el a nőiességem. Mert… fontos, hogy nő lehessek.A P-LI-SS-IT mozaikszó egy négyszintű megközelítést jelent, amely kifejezetten a szexuális problémák kezelésére irányul, és az engedélyre, a korlátozott információra, a speciális tanácsadásra és az intenzív terápiára

épül. Szexuális felépülés külső és belső napló segítségével.

A januárban induló csoport kis létszámú és 12 al-kalomból áll. Az együtt töltött idő heti 45-60 perc. Ennyit biztosan a nőiességünkkel foglalkozunk. Az első találkozás ingyenes. Az ezt követő csoportülé-sek alkalmanként 3000 Ft-ba kerülnek.

Mindkét csoport jelentkezési határideje február 28.

További információk a 06 70 209 3220 szá-mon vagy [email protected] email címen kérhetőek. Alapítványunkról bővebben az www.egeszsegeslelek.hu oldalon olvashat.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 5: Hid Lap 100227

8 hídlap hidlap.net hídlap 9hidlap.net

röviden

versenyt hirdet Legyél Te is FogyaSZTÁR! címmel, melynek során a legtudatosabb ifjú fogyasztót keresik. Ha hallottál már olyanról, hogy a társasjátékból hiány-zott a dobókocka, vagy a mécsesből a kanóc, a pólóról lejött a felirat, esetleg a majonéz flakonjára nem írták rá, hogy meddig fogyasztható, akkor a versenyzők között a helyed. A versenyt két kategóri-ában hirdetik meg: 1. Termék bemutatá-sa: Hozd be a használhatatlan, vicces ter-méket, árut. 2. Videó/fotó dokumentálás: Fotózd, vagy filmezd le az ANTI-DIZÁJN díjra esélyes terméket, vagy szolgáltatást. Jelentkezési határidő április 9. Benyúj-tás postán és személyesen a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület-nél (7400 Kaposvár, Arany János u. 21.), elektronikus úton [email protected]. A díjátadás május 27-én lesz Kapos-váron, a Hangulatfesztiválon megrende-zendő ANTI-DIZÁJN SHOW keretében.

Víz VilágNApi pályázATEsztergom. A március 22-én ünnepelt Víz Világnapja alkalmából a KVVM és a

Duna Múzeum, a területi Környezetvé-delmi és Vízügyi Igazgatóságokkal közö-sen alkotópályázatokat hirdetnek. Három kategóriában lehet nevezni: óriáspla-kát, számítógépes grafika vagy riport-film. Az esemény további különlegessé-ge a négyfordulós internetes vetélkedő is, mely több korcsoport számára is elér-hető. A nyertes pályázatok a honlapon is nyomon követhetőek, a győztes pedig hivatalos a Víz Világnapja országos pécsi rendezvényére.

HAMiS péNzEK A régióBANTöbb környékbeli településen is fel-bukkantak hamis bankók a múlt héten. Dágon egy meglehetősen silány minő-ségű ötezer forintossal fizettek az egyik kocsmában. A pultos csak azután vette észre, hogy hamis a pénz, miután a visz-szajárót átadta. A bankó rossz minőségű papírból volt, színezete és a fémszál is el-tért az eredetitől, vízjel pedig egyáltalán nem volt rajta. Szombaton egy sárisápi sörözőben fizettek hamis ötezressel, a bankjegy sorszáma ráadásul megegye-zett azzal, amivel Dágon ejtették át a pul-tost. Legutoljára Leányváron fizettek egy hamis tízezer forintossal, a jó minőségű hamisítványon csupán a vízjellel akadtak problémák, ugyanis rossz fényviszonyok között is látni lehetett, holott az csak a fény felé tartva vehető észre.

Hagyományos módon készült termékek

Esztergom, Simor J. 38 (Piac utcán a sarokban)Dorog, Mária u. 17.

Ny.: H–P: 7–16, Szo.: 7–12Tel.: 06(20)9244-049, fax: +36(33)311-158

1000 Ft-os vásárlás felettkedvezmény!5%

(A kedvezmény csak ezen hirdetés felmutatása

esetén érvényes!)

rövidenszó, köz

Utána, srácok?Gulya István

Nos, megtörtént. Szó és hang szerin-ti nagy csinnadrattával a szocialista párt összegyűlt, és bemutatta a Nem-zeti modernizáció, összetartó közösség elnevezésű, hangzatos című választási programját, nemkülönben ifjú és tett-re kész miniszterelnök-jelöltjét. A tett-re kész és nyugdíjas jó anyám számá-ra is immáron szalonképesre borotvált Attila előlépett, és mintegy népünnepi vurstli-sztár módjára elrikoltotta az új pártindulót, miszerint „Többen vagyunk, mint bárki gondolná”. Lendületesen tap-solt, autogramot osztott és rugózott – egy kis punkos lökdösődés („pogózás”) vagy közönség közé ugrás, színpadmá-szás („crowd surfing” és „stagediving”), fejrázka („headbang”) és sátánvilla elfért volna, már ha nem lett volna olyan po-pos (populista?) a menü –, és csak a kö-zeli felvételeken hallatszott, hogy bizony hamisan énekel.De nem ezért éreztem úgy, hogy a ha-misság jellemzi ezt az előadást, hanem mert csak az éjjelenként szovjetzászló-ba takarózó elvakult pártaktivista hisz a győzelmükben, hiába zeng a jelszó fen-nen, hogy „Utánam, srácok!”, az egész kizsigerelt ország tudja, hogy velük nem várhat ránk egy víg nap (semennyi sem), hanem – ha már idézeteknél tartunk – arra kell felkészülniük, hogy „Vigyázz Malvin, jön a fal”… Másrészt mert újra hangoztatták, hogy megvédik a nyug-díjakat, a panelprogramot, az általuk te-remtett jólétet (mert, kérem, a válság, az le van küzdve), a köztársaság intézmény-rendszerét, a papucs orrán pamutbojtot (papíron mindezt kétezer milliárd forin-tért) – és még a romákért is érdemben tesznek. Csak hát az van, hogy mindezt tőlük kell megvédeni. Legalábbis bízom abban, hogy az ország többsége ezt fel-ismeri – és eszerint járul az urnákhoz –, hogy újfent az kiált farkast, aki maga az. Ólálkodik az ólaink körül, miszerint ta-lán akad még azokban valami, ha más nem, akkor még az ólajtók értékesít-hetőek (hogy csúnyább kifejezést ne használjunk).Nem lehet, nem szabad hátradőlni, hogy áprilisban megtörténik a változás, azért tenni is kell. Ehhez nem árt, ha nézde-gélik a szocialista kampánymulatság-ról készített tudósításokat. Beszédesek, tanulságosak. Serkentőek. Mondanám, az lehetséges, hogy a dal az övék – de valahogy mégis úgy érzem: elfújják a nótájukat.

• Térburkoló-kő gyártása és forgalmazása• Mosott és sima felületű járdalapok többféle színben és formában• Szegélyek, virágtartók, tömblépcsők, és köztéri betonelemek

2500 Esztergom-Kertváros, Ipari Park, Hrsz. 30051Tel./fax: 06 33 419 187; mobil: 06 30 949 1444; e-mail: [email protected]; www.egomko.hu

20 éve Esztergom és környéke szolgálatában

VEST 2002 KFT TÜZELŐANYAGOK KEDVEZŐ ÁRON

2531 Tokod, Hrsz.: 023/16.; tel.: 06-20/333-2891, 06-20/519-2178; www.vest.hu

Barna és feketeszenek széles választékban

33 körzetben 2 m3-től díjtalan házhoz szállítás

A mérlegelésmegtekinthetőtelephelyünkön!Hasított tűzifa ömlesztve 10.500 Ft/m3-től (1m*1m*1m)

Tűzifa erdei köbméterben is megrendelhető 19.400 Ft-tól

Baby Club FoglalkoztatóházBaby Club FoglalkoztatóházNem vették fel gyermekedet óvodába, bölcsödébe?Szeretettel várjuk Őt családi napközis ellátással!

Kis létszám, családias hangulat, egyéni bánásmód, szakképzett gyermekfelügyelőkGyermekmegőrzés néhány órára, félnapra, egész napra

Nyitva tartás: 6.30-18.00 óráigJelentkezni és érdeklődni: 06-30-26-26-181

Cím: Esztergom, Kossuth u. 36.

Ne cipekedjen, inkább rendeljen!

www.pb-gazfutar.hu

PB-GÁZPALACK HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS06-40/630-430 (helyi tarifával hívható szám)0630-950-7268

HirdetményEsztergom Város Önkormányzata „VERSENYTÁRGYALÁST” hirdet az Esztergom Város Önkormányzata tulajdonát képező Esztergom belterületén, természetben a Dobogókői út mellett az Ipari Parkban található kivett beépítetlen terület megnevezésű ingatlanok ingatlan tulajdonjogának elsősorban együttes értéke-sítésére.

Hrsz Terület (m2) Tulajdoni hányad Induló vételár 10.000 Ft/m²+ÁFA18201/8 28184 1/1 281.840.000,-Ft+ ÁFA18201/9 7869 1/1 78.690.000,-Ft+ ÁFAÖSSZESEN 360.530.000,- Ft+ ÁFA

Az ingatlanok tulajdonjogai nyílt versenytárgyalásos formában kerülnek értékesítésre.A versenytárgyalás helye, időpontja: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Széchenyi tér 1., Gadányi terem, 2010. március 17. 15.00 óra.Az ingatlan részletes pályázati anyaga és a regisztrációs lap 2010. február 1. 08.00 órától 2010. március 16. 12.00 óráig vehető át Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Városszépítésén (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. em. 114/7 iroda).A versenytárgyalással és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálko-dási Irodájának munkatársai, Bognár Krisztián irodavezető ([email protected]) és Dr. Major Miklós ingatlangazdálkodó ([email protected]) (Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/7 szoba) válaszol személyesen, illetve telefonon, a 06-33/542-053-as számon.Az ingatlanok pályázati anyaga és a regisztrációs lap leadásának határideje 2010. március 16. 12.00, Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Irodáján (2500 Eszter-gom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/7 iroda)A versenytárgyaláson kizárólag az vehet részt, aki a regisztrációs lapot határidőben leadta és az ajánlati biztosítékot határidőben megfizette. A pályázók kötelesek az ajánlati biztosítékot az Önkormányzat szám-lájára átutalni úgy, hogy az a versenytárgyalást megelőző napon a számlán jóváírásra kerüljön.Az ajánlati biztosíték összege bruttó 3.600.000,-Ft. (18201/8 hrsz. esetében 2.800.000,-Ft, a 18201/9 hrsz. esetében 780.000,-Ft.)

Meggyes Tamás polgármester

HIRDETMÉNYEsztergom Város Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonát képező,

17307/A/6 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Kossuth L. u. 55. szám alatt található, 80 m2 alapterületű lakás,18739/19/A/5 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Sugár u. 28. szám alatt található, 64 m2 alapterületű lakás,18739/18/A/5 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Sugár u. 30. szám alatt található, 36 m2 alapterületű lakás

tulajdonjogának nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítésére.

Az Esztergom, Kossuth L. u. 55. szám alatti lakás (a valóságban pince) esetében:Minimum ár: 3.600.000,- FtVersenytárgyalási biztosíték: 36.000,- Ft

Az Esztergom, Sugár u. 28. szám alatti lakás esetében:Minimum ár: 9.900.000,- FtVersenytárgyalási biztosíték: 99.000,- Ft

Az Esztergom, Sugár u. 30. szám alatti ingatlan esetében:Minimum ár: 3.700.000,- FtVersenytárgyalási biztosíték: 37.000,- Ft

A részletes pályázati kiírások átvehetőek 2010. február 25-én 900órától 2010. március 18-án 1200 óráigEsztergom Város Polgármesteri Hivatala, Városszépítési Osztály, Vagyongazdálkodási Iroda

2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/7

A regisztrációs lap leadásának határideje: 2010. március 18. 1500 óra

A versenytárgyalás ideje: 2010. március 18. 1600 órahelye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala (Esztergom, Széchenyi tér 1., Nagyterem)

A pályázattal és az ingatlannal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájának munka-társa, Lóki Henriett ([email protected], Esztergom, Széchenyi tér 1. I. emelet 114/7) válaszol személyesen,

illetve telefonon a 06/33/542-076-os telefonszámon.

Esztergom, 2010. február 25.

Meggyes Tamás Dr. Marosi György polgármester jegyző

ÚjrA igéNyElHETő Az üdüléSi cSEKKMeghosszabbították a szociális üdülési csekk igénylési határidejét. Az igénylésre a 62. életévüket betöltött nyugdíjasok, a nagycsaládosok, az ipari tanulók és a fo-gyatékkal élők jogosultak. Az igénylőnyomtatvány beszerezhető Esztergomban az ENÉKE irodában (bejárat a Pöttyös tér felől, telefon (33) 313-343) és az Esélyek Házá-ban (Petőfi Sándor u. 21.), de letölthető a www.udulesicsekk.hu internetes oldalról is.

A Határtalan Szív Alapítvány szociálpedagógus munkatársat keres négyórás munkakörben. Önéletrajzo-kat a 2500 Esztergom, Töltés utca 2. címre várjuk.

Page 6: Hid Lap 100227

10 hídlap hidlap.net hídlap 11hidlap.net

programok

Adj VérT, élETET AdSz!A Vaszary Kolos Kórház vérellátója a jövő

héten ismét három alkalommal ren-dez önkéntes véradást. Március

2-án, kedden 8 óra és 14 óra között Esztergomban, a vér-

ellátóban, március 3-án, szerdán 8 órától 12 órá-

ig Esztergomban, a Géza Fejedelem Szakképző Iskolá-ban, március 4-én,

csütörtökön 8 óra 30 perctől 13 óráig pedig Dorogon, a Richter Gedeon Rt. telephelyén jelentkezhetnek a segíteni szándékozók személyi igazol-ványukkal és TAJ-kártyájukkal.

BATiKoláS Az olVASóKÖrBENEsztergom. A Szentgyörgymezői Olva-sókörben február 27-én, szombaton 10 órakor kezdődik a kézműves foglalkozás, ahol a batikolást sajátíthatják el a részt-vevők Pelczer Ágnes vezetésével. Részvé-teli díj 300 forint.

TAVASzVáró FuTáSEsztergom. Az Esztergomi Futóművek Amatőr Sportegyesület február 28-án, vasárnap délelőtt 10 órától rendezi meg a Yours Truly futást az Erzsébet parkban, illetve a kerékpárúton. A Finnországból indult világméretű mozgalomhoz csat-lakozó verseny hivatalos távjai az 50 és a 25 kilométer, de ennél rövidebb távon is el lehet indulni. A szervezők teával, forralt borral és zsíros kenyérrel várják a résztvevőket. Bővebb információ a www.esztergomifutomuvek.eoldal.hu interne-tes oldalon.

TárSASjáTéK KluB iNdul!Esztergom. Több civil szervezet együtt-működésének eredményeképpen tár-sasjáték klub kezdi meg a működését a

Kolping házban (a volt Népkert utcai óvoda épületében). A foglalkozásokra szombatonként kerül majd sor, az első összejövetel február 27-én, 15 és 19 óra között lesz. A klubba 12 éven felüli gyer-mekek egyedül is, a kisebbek csak szülő-vel együtt jöhetnek. Lesznek táblás, kár-tyás, stratégiai, logikai, könnyű, nehéz, vicces és gondolkodós játékok, játéktaní-tás és felnőtt felügyelet. Lehet hozni sa-ját játékokat is. A szervezők a fűtési költ-ségekhez való anyagi hozzájárulásokat elfogadnak.

KÖNyV A cAMiNo-rólEsztergom. A Helischer József Városi Könyvtárban (Dobó Katalin Gimnázium) író-olvasó találkozót rendeznek március 1-én, hétfőn 17 órakor 40 nap a lélekúton címmel, amelynek keretében bemutatják Tolvaly Ferenc író, rendező új, El Camino – Az út című kötetét. A világ egyik leghí-resebb, spirituális megtisztulást ígérő za-rándokútjának bejárásáról Bánhidy Vajk beszélget a szerzővel.

SzENT KoroNA ElőAdáSEsztergom. A Szent Korona előadásso-rozat következő programja március 1-én, hétfőn 18 órakor kezdődik a Géza Feje-

delem Szakképző Iskolában (Budai Nagy Antal út 38.). Varga Tibor jogtörténész, magyarságkutató ezúttal a Melkizedek hagyományról beszél.

KlASSziKuS jAzz dorog. Vukán György és a Budapest Saxophon Quartet koncertezik a József Attila Művelődési Házban március 1-én,

hétfőn 19 órakor. A műsor során fel-csendül-nek Gersh-win, Weil,

Tűzkő Csaba és Eoillington örökzöldjei. A filmharmónia bérlet harmadik előadására 1600 forintért válthatók jegyek.

ElőAdáSoK A MárTA pANzióBANEsztergom. A Márta Panzióban folyta-tódik a világmindenség csodálatos tit-kairól, a magyarság őstörténetéről és küldetéséről szóló előadássorozat pén-tekenként 18 és 21 óra között. Márci-us 5-én és április 9-én Aradi Lajos a Pilis rejtélyeibe avatja be a nézőket, márci-

A MűVElődéSi Ház SzíNHázi MűSorAMárcius 4-én, csütörtökön 19 órakor a Babits-bérlet utolsó előadása! Élet-jelenetek (zenés-énekes színpadi já-ték Déryné élete alapján a Kettős Tü-kör Társulat előadásában.Március 6-án, szombaton 19 órakor: Fisher’ Choir & Company: Nyolcak turnéja.

programok

us 12-én pedig Kisfaludy György a lélek zengéséről beszél.

rocKErEK, gyülEKEző!Esztergom. Március 5-én, pénteken 21 órától a kertvárosi Dynamit és az Anag-ramma ad koncertet a Zsinagógában működő Magma Jazz-rock Klubban. Ugyanitt március 12-én a Tóth József Citrom vezette Come On lép a publi-kum elé. Többen jelezték, hogy más helyi rockklubok koncertkínálatára is kíváncsi-ak lennének a programajánló csokorban. Ezúton hívjuk fel a koncertpódiumok ve-zetőinek figyelmét, hogy aktuális hétvégi műsormenüjüket minden héten keddig adják le az [email protected] e-mail címre.

MATEMATiKA ElőKéSzíTő A pázMáNyoNEsztergom. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Kara felvételi előkészítőt indít március 2-tól nyolc héten át kedd délutánonként 16 órától 17.30-ig az egyetem esztergomi helyszínén, a Szent Adalbert Központban (Szent István tér 10.) egyetemi oktató ve-zetésével. A tanfolyam díja 5 ezer forint.

További információ a 06 (30) 3341879 te-lefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen kapható.

NőNApi Báldorog. Hagyományos nőnapi bált tar-tanak a József Attila Művelődési Házban március 6-án, szombaton 20 órától. A ze-nét az Elektron Band, a kezdeti jó hangu-latot pedig chippendale show biztosítja. A belépő 2 ezer forint.

VálSágBAN léVő, FigyElEM!Esztergom. A Banki és Végrehajtási Ká-rosultak Információs Irodája és a Komá-rom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében Pénzes Rita tart előadást március 11-én, 13 órai kezdettel a Deák Ferenc utca 14. szám alatti kamarai székházban, melynek témái többek között, hogy az iroda milyen esetekben és módon tud segíteni a rászoruló magánemberek-nek és vállalkozásoknak. Az előadás végén kérdések feltételére is lesz lehetőség.

gyErMEKKÖNyVTári progrAMoKEsztergom. A Helischer József Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában a Jó-

zsef Attila Általános Iskolában március 11-én, csütörtökön 15 órától Nagyi me-sél, ezúttal Lipóth Andrásné, Mária néni Pettsonról és Finduszról olvas majd. Már-cius 26-án, pénteken 14-16 óráig Sáris Ferencné Megyeri Zsuzsannával préselt virágokból lehet szép lapokat készíteni. A kézműves foglalkozás díja 300 forint, a többi díjtalan.

2500 Esztergom, Hősök tere 8.; Tel: 0620/912-4181; www.manotanya.hu; e-mail: [email protected]. Nyitvatartás: H–P: 9–12 és 14–18, Szo: 9–13

Állandó foglalkozásaink:Kedd 10.00: HÖCÖGTETŐ 6 hónapos kortól 1,5 éves korig Szerda 10.00: Zenebona zenebölcsi + kreatív foglalkoztató 4 éves korigSzerda 17.00: Csiri-biri babatorna 1-4 éves korigCsütörtök 10.00: Csiri-biri babatorna 1-4 éves korigSzeretettel várjuk Önt és kedves gyermekét.Megváltozott nyitvatartásunknak köszönhetően vállaljuk gyermekek egész napos felügyeletét is!!! A részletekről kérjük érdeklődjön elérhetőségeinken.

ÚJ! ÚJ! ÚJ!

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Esztergomi Csoportja és az Esztergomi Polgáregylet

szeretettel várja az érdeklődőket

KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉSÉRE,melynek résztvevői:

Kövér László, a Fidesz-MPSZ Választmányának elnöke és parlamenti frakciójának tagja, a Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja

Hargitai János, a Kereszténydemokrata Néppárt parla-menti frakciójának tagja, a Magyar Országgyűlés Költségve-tési Bizottságának tagja

Mráz Ágoston politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója

címe:

A MAGYAR ÉRDEKRŐL

OKOSANhelye: Művelődési Ház (egykori Technika Háza) Esztergom,

Imaház u. 2.ideje: 2010. március 3. (szerda) este 6 óra

A kerekasztal-beszélgetést vezeti:Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ győri tiszteletbeli elnöke,

a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának tagja, a Magyar Országgyűlés ifjúsági, szociális és családügyi

bizottságának tagja

A RÉSZVÉTEL DÍJTALAN!

lEgNAgyoBB TorNáK A SporiBAN

Esztergom. Va-sárnap az esz-tergomi Pézsa Tibor sport-csarnok legna-gyobb rendez-

vényeinek, az Ister-Granum- és az Öreg Porga- kupának a döntőjét játsszák le a résztvevők. Előbbin a Green Team, a Zsámbék, a Kertműves és a Partedli együttesek csapnak össze, a rutinosabb tornán pedig a Tát, Verőce és az Öreg-mérők csapata. A kupa délután kettő-kor az esztergomi és párkányi képvise-lők gálamérkőzésével kezdődik.

Page 7: Hid Lap 100227

12 hídlap hidlap.net hídlap 13hidlap.net

közügyrégió

Várbüfé• tartósítómentes csapolt sör• saját készítésű hamburgerhús• görög gyros (csirkehúsból)• frissensütött gofri

Cím: Várfok u. 2., Nyitva: H-V: 9-21

A megbízható partner!

Információ:[email protected]

Tel.: 523-255, 523-256

A legjobb áron vállaljuktársasházak közös képviseletét:

600 Ft + áfa/lakás/hó.

Nem könnyű értékelni egy-egy parla-menti képviselő négyévnyi munkáját

és végső soron ez nem is a mi, hanem a választópolgárok dolga, akik minden bi-zonnyal meg is teszik majd ezt április 11-én. Ugyanakkor azt a legtöbben elvárjuk, hogy a rá adott szavazatok által mandá-tumhoz juttatott honatya lehetőség sze-rint képviselje az érdekeinket, lobbiz-zon egy-egy fejlesztésért, lehetőségért, legyen az akár a közlekedés fejlesztése, vagy egy kórház megmentése. A válasz-tói elvárások azonban – úgy tűnik – nem mindenki számára egyértelműek, sőt, esetenként a pártfegyelem és politikai ér-dekek mögött sokadrendűek. Nézzük hát, hogy választott képviselőink milyen do-kumentált tevékenységgel képviselték az itt élők érdekeit.

Nyolc év, negyven perc A sorrend akár meg-fordítható is lenne, de talán érdemes az országgyűlésben kö-zülük legtöbb tapasz-talatot szerző, két cikluson át MSZP-s po-litikusként tevékeny-kedő, az idei megmé-

rettetésektől visszalépő Tittmann János-sal kezdeni. A dorogi polgármesterként mindezek mellett pedig pszichiáterként dolgozó orvos-politikus viszonylag csen-desen töltötte az elmúlt nyolc esztendőt a parlament internetes oldalán dokumen-tált, benyújtott indítványokat és felszóla-lásokat tekintve. Két ciklus alatt, nyolc év során nem egészen negyven percet szánt arra, hogy az Országgyűlésben kifejtse véleményét, mindezt hét felszólalásában téve meg.

Közülük különösen figyelmet érdemel a 2003. május 13-i megszólalása:

„Az önkormányzatoknak olyan törvény-re van szükségük, mely biztosítja számuk-ra, a közszolgáltatásért felelősséget válla-lók számára, hogy a társadalmi ellenőrzés mellett zajlik még az egészségügyben al-vállalkozóként megjelenőkkel való szer-ződéskötés is, mert a lakosságnak és az őket képviselő önkormányzatnak arra van szüksége, hogy a szakrendelő és a kórház egy egységes szervezetként mű-ködjön, ahol az egészségügyi szolgálta-tás minőségéért, a beteggel kapcsola-tos felelősségért egységesen felel vala-ki. A beteget nem vezethetjük az egyéni és társas vállalkozók dzsungelébe, mert az önkormányzatok egészségügyi ellá-tási felelősségüknek megfelelően nem tűrhetik, hogy az egészségügy rendsze-re szétszakadjon menő, közönségdíjas sztárrendelők, és bár sokszor népegész-ségügyi szempontok szerint fontosabb,

de kevésbé jövedelmező kényszerrende-lők táborára.

A „Magyar egészségügy: betegek vagy a profit védelme?” című politikai vita során elhangzott hozzászólásában Tittmann Já-nos utal az esztergomi kórházra is („Tér-ségünk két városának működtetése visz-szavette a megyétől a tulajdonukban lévő kórházakat”), arra a kórházra, ame-lyet azután később, amikor a kiemelt súlyponti kórházak kérdése került na-pirendre, már nem tartott érdemesnek arra, hogy kiálljon mellette. Tette úgy, hogy mindeközben országszerte lobbiz-tak a kormánypárti politikusok saját tér-ségük kórházáért. A Vaszary Kolos Kór-háznak nem volt ilyen szerencséje, így az esztergomi önkormányzat próbálja sok-szor erőn felül finanszírozni azt az intéz-ményt az esztergomi adófizetők pénzé-ből, amelynek betegei több mint ötven százaléka a környékbeli településekről, többek között Dorogról érkezik ide.

Tittmann János neve mellett a parlamen-ti naplóban hiába keresünk olyan meg-szólalást, vagy indítványt, ami a térség-re vonatkozna: nyolc év alatt ilyenre nem került sor, így az autós portálokon Toyo-ta MR2 cabriójának köszönhetően rend-szerint az egyik legjobb ízlésűnek válasz-tott politikus hiánya az új Országgyű-

A régió országgyűlési képviselőinek parlamenti megnyilvánulásai

Négy év mérlegeHétfőn utolsó rendes ülését tartotta a parlament, legközelebb – amennyiben nem kerül sor rendkívüli ülés összehívására – az új kormány megalakulását követően üléseznek a honatyák. Hogy kik, az a választásokat követően derül ki, annyi azon-ban már most biztos, hogy jelentősen megváltozik az országgyűlés képe. A Fidesz várhatóan több képviselőt küld, az MSZP kevesebbet, a SZDSZ-el összeboruló MDF pedig talán egyet sem, új arcok pedig a Jobbik részéről kerülhetnek az Országgyű-lésbe. A térségben két, a mostani ciklusban is mandátumot szerző jelölt ismételne Winkfein Csaba és Meggyes Tamás, a régió harmadik képviselője, Titmann János nem vállalta az újabb megmérettetést.

Nyílt napon mutatta be még tavaly a máriahalmi önkormányzat a polgár-

mesteri hivatal felújított épületét, vala-mint az új, a település mobilitását előse-gítő közösségi buszt. A jármű költsége kishíján 17 millió forintra rúgott, melyből 10 millió forinthoz pályázati támogatás útján jutott a község. A fennmaradó ösz-szeg egy részét a máriahalmi önkormány-zat hitel felvételével biztosította, a másik részét, hozzávetőlegesen 2,1 millió forin-

tot az Ister–Granum Eurorégiótól és Esz-tergom szolidaritási alapjából kapta.

Murczin Kálmán, Máriahalom polgár-mestere elmondta, hogy az Ister-Granum Eurorégió települései kölcsönösen szá-míthatnak egymásra, a közös célok és ko-héziós erőnek köszönhetően. Jelenleg is van egy pályázata a településnek, mely-lyel az energiatakarékos gondolkodás és a környezettudatos életvitel megvalósí-tását szeretné megvalósítani. „Esztergom

önkormányzatának gesztusa, mely során anyagilag hozzájárult a közösségi busz megvásárlásához, nagymértékben ösztö-nöz bennünket. Teljes mértékben nyitot-tak vagyunk az együttműködésre, alkalom esetén számíthatunk egymásra” – foglalta össze pozitív tapasztalatait Murczin Kál-mán. Máriahalom polgármestere hozzá-tette, a közösségi falubusz –ahogy neve is jelzi – teljes mértékben a lakosságot szol-gálja. Noha az egyes autóbuszos utazások alapos szervezést igényelnek, a busz hoz-zájárul a tanulmányi utak, a kirándulások, a színházlátogatások, a sportesemények vagy az uszodai programok létrejöttéhez, sikeréhez. A különböző civil szervezetek is jelezték már szándékukat a busz igénybe-vételére. Murczin Kálmán szerint a jármű nyújtotta lehetőségek kiaknázása folya-matosan bővül, ráadásul a legmodernebb technikával rendelkezik, mely az utasok komfortjához is nagymértékben hozzá-járul. A busz huszonegy utazó kényelmét szolgálja, ráadásul biztonsági övekkel is el-látottak az egyes ülések, melyek esetleges balesetek esetén a szerencsétlenségek ki-védésében játszhatnak fontos szerepet, a hátradönthető ülések pedig az egyes utazások kényelmét szolgálják. A modern technikai eszközök sorát gyarapítja még az állófűtés, a klíma, az LCD televízió és DVD lejátszó is. „Az Esztergomban vásárolt au-tóbusz kiválasztása során törekedtünk arra, hogy a legmagasabb igényeket is ki tudjuk elégíteni” – avatott be a vásárlás részletei-be a község polgármestere.

Esztergomi támogatás is segített a jármű vásárlásában

A közösségi busz „mozgatja” Máriahalmot

Hegedűs DóraA közösségi falubusz már tavaly május vége óta áll Máriahalom szolgálatában. A mintegy 17 millió forintba került német gyártmányú busz megvásárlásához pályá-zati támogatás, a máriahalmi önkormányzat részéről felvett hitel, illetve az Ister-Granum Eurorégió és – Meggyes Tamás polgármester, parlamenti képviselő javas-latára – Esztergom város szolidaritási alapja is hozzájárult.

Page 8: Hid Lap 100227

14 hídlap hidlap.net hídlap 15hidlap.net

közügy

Nyílt nap az OKTÁV Szakképző Iskolában!

Változatos programokkal várunk minden továbbtanulás előtt álló diákot 2010. március 17-én

10 órakor Esztergom-Kertvárosban az OKTÁV-ban.

Meghirdetett szakmáink: masszőr, fitness-wellness asszisztens, gazdasági informatikus, rendszergazda, számítógép-szerelő*, webmester, kőműves*,

ács*, villanyszerelő*, vállalkozási ügyintéző, irodai asszisztens*, logisztikai ügyintéző, marketing és reklám ügyintéző + kereskedelmi ügyintéző, protokoll

ügyintéző + nyelv, utazásügyintéző+nyelv, pincér+mixer*, kozmetikus, gyógyszertári asszisztens**

Több szakmában ösztöndíjas tanulási lehetőséget kínálunk érettségivel nem rendelkezőknek is!

Gyere el te is! Tájékozódj személyesen! Vár rád egy barátságos iskola!

*érettségivel nem rendelkező 18. életévüket betöltött diákoknak** csak esti tagozaton

InformációTel.: 33/435-755,

web: www.oktav.hu,e-mail: [email protected]

Az Esztergomi Bazilika mellett a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola 2 es számú pincehelységében 170 m2-en.

A termek új Arnold Gold Master és Atlas gépekkel vannak berendezve.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

H-P-ig 8-20 óráig

Sz,V 10-16 óráig

Érdeklődni: +36-30-9853-397

Áraink Nyitási akció (februárban)4500 Ft/hónap 4000 Ft4000 Ft/10 alkalom 3500 Ft3000 Ft/diák (18 éves korig) 2500 Ft4000 Ft/diák (18 év felett) 3500 Ft500 Ft/napijegy2500 Ft/Balassás diák, dolgozó 2000 Ft8000 Ft/2 hó11500 Ft/3 hó42000 Ft/ 1 éves bérlet

lésben várhatóan nem tűnik fel a régió választópolgárainak.

lendület? Szakértelem?A mostani kampány-ban Tittmann János inkább patronáltja, az országgyűlésben ép-pen első ciklusát le-töltő Winkfein Csaba támogatójaként tűn-het fel, aki az MSZP színeiben vágyik arra,

hogy az új Országgyűlésben is visszaül-hessen hétfőn otthagyott helyére. Hogy ehhez az elmúlt négy évben nyújtott teljesítménye elegendő lesz-e, az a vá-lasztókon múlik. Az elsősorban ifjúság-ügyi és drogprevenciós témákban aktív MSZP-s politikus ugyanis annak ellenére sem exponálta túlságosan magát a tér-ség ügyeiben, hogy nem csak az Ország-gyűlésben, hanem az esztergomi önkor-mányzatban is képviselő.

Az elmúlt négy évben 56 felszólalása mellett 21 önálló indítványt jegyző politikus egyetlen, a térség számára hasznot hozó, az itt élőket közvetlenül segítő indítványt sem jegyez, ha csak az esztergomi képviselő-tes-tületre tartozó témákban tett felszólalásait és indítványait (Csomor-ügy, Szent István Gimnázium) nem tekintjük annak.

A tisztelet, szakértelem, lendület szavak-kal kampányoló, újrázásra hajtó szocialis-ta jelölt valószínűleg nem véletlenül nem íratta zászlajára a „következetesség” szót. Mint korábban megírtuk, a 2010-es költ-ségvetéshez Meggyes Tamás által önálló-an benyújtott módosításokra – meglepe-tésre – Winkfein Csaba igennel szavazott – egyedüli szocialistaként. Winkfein akkor lapunk megkeresésére a voksokat azzal indokolta, hogy „az esztergomi fejleszté-sek támogatását fontosnak tartja”.

Arra a kérdésünkre, hogy két éve, a 2008-as költségvetéshez (szintén Megy-gyes Tamás által) benyújtott, a 10-es út fejlesztésére vonatkozó, indoklásában az ideivel szinte szó szerint egyező módosító indítvány esetében miért szavazott nem-mel, Winkfein Csaba úgy fogalmazott: „A 10-es út fejlesztését mindig is fontosnak tartottam, és a jövőben is annak tartom”.

cserbenhagyva: kórház, vasútA kormányzó szocialistákkal szemben sok-kal kisebb mozgásteret kapó fideszes kép-viselő, a következő ciklusra is jelölt Megy-gyes Tamás a parlamenti adatok tanúsága szerint az árral szemben úszva ugyan, de mégis megtette azt, amire jogosítványt ka-

pott: megpróbálta a térség érdekeit képvi-selni. A korábban már említett, a régió be-tegeit Esztergom költségén ellátó kórház érdekében nyílt levélben kérte Winkfein és Tittmann támogatását – eredménytelenül. A benyújtott 15 önálló indítvány jelentős része pedig közvetlenül a térséget érintet-te: ezek az új 10-es úttal, a Budapest-Eszter-gom vasútvonal fejlesztésével, Esztergom árvízvédelmével, és a minden tiltakozás és kiállás ellenére megszüntetett Esztergom-Almásfüzitő vasútvonallal foglalkoztak.

Az elmúlt hetekben kirobbant újabb botrány, a vízművek szocialisták által ter-vezett privatizációjára hívta fel a figyel-met a fideszes politikus 2008 decembe-rében benyújtott indítványa, amely ak-kor elkerülte az országos sajtó figyelmét. Az elmúlt hetekben előkerült tikos háttér-paktumok azonban jelzik, hogy nagyon is jogos volt a Meggyes Tamás által feltett kérdés, miszerint „Mit kíván tenni a kor-mányzat a jelenleg állami tulajdonú regi-

onális vízszolgáltatók nemzeti tulajdon-ban történő megtartásáért, önkormány-zati tulajdonba adásáért?”.

A térséghez kötődő további javaslatainak többségét az idei költségvetés tárgyalása-kor nyújtotta be Meggyes Tamás:

1. Esztergom–Búbá-nat völgy–Szamárhegy útépítéseinek megkez-dése nem halasztható tovább. Ezt a területet Esztergom Város Ön-kormányzata a közel-múltban lakóövezet-té nyilvánította . A la-

kóövezeti igények kielégítése érdekében szükséges az utak kiépítése is . Az útsza-kasz jelenleg balesetveszélyes. Javaslat: a célra 500 millió forint átcsoportosítása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgál-tatások Központi Hivatal dologi kiadások-ra szánt 32 243,2 millió forintból.

2. Esztergom–Búbánatvölgy–Szamárhegy közműfejlesztése, vízellátása, csatornázá-sa elengedhetetlenül sürgős feladat. Az érintett terület a közelmúltban belterü-let lett és jelenleg nincs közműellátás. Ja-vaslat: 500 millió forint átcsoportosítása a Pénzügyminisztérium „fejezeti kezelésű előirányzatok – dologi kiadások”-ra szánt 2400 millió forintból.

3. Esztergom városi- és magántulajdonú műemléki házai felújításának megkez-dése nem tűr halasztást. Esztergom vá-rosa kiemelkedő múlttal rendelkezik. A városban lévő lakóházak többsége mű-emléki épület. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok felújítása nem egyszerű. A házak eredeti jellegét kell visszaadni, a homlokzatok színében, a nyílászárókban, a héjazatban egyaránt. A kormány az el-múlt években nem fordított kellő figyel-met ezekre az épületekre, melyek nem csak a város történelmét őrzik, hanem la-kóépületek is, melyekben lassan életve-szélyes élni. Javaslat: 150 millió forint át-csoportosítása a Miniszterelnöki Hivatal személyi juttatások keretére szánt 4513,7 millió forintból.

4. Esztergom Város belvárosi részeinek (Béke tér, Simor János utca) szétválasztott rendszerű szennyvízelvezetésének kialakí-tása elengedhetetlenül szükséges vagyis a keleti dombvidék csapadékvizeinek a Duna irányában történő elegendő kapacitású át-vezetése a városon keresztül a folyóba ép-pen a gyakori kiöntések elkerülése érde-kében, illetve hogy a szennyvíztisztítót ne terhelje feleslegesen a csapadék. EU- s elő-írás a szétválasztott rendszerű szennyvízel-vezetések kialakítása. Javaslat: kétszer 150 millió, azaz összesen 300 millió forint átcso-portosítása a Nemzeti Fejlesztési és Gazda-sági Minisztérium büdzséjéből.

5. Esztergom–Prímássziget árvízvédelmi létesítményeinek tervezése, töltések épí-tése elengedhetetlenül szükséges. A Prí-másszigeten jelenleg is meglévő, üzeme-lő sportlétesítmények, szállodák és egyéb létesítmények rendszeres árvízi elönté-se szükségessé teszik a töltés megépülé-sét. A Prímásszigeten tervezett fejleszté-sek megvalósításához is elengedhetetlen az árvízvédelmi létesítmények megvaló-sítása. Esztergom a kormányzat haloga-tása, az árvízvédelemtől a pénzt elvonó gazdálkodása miatt kénytelen az árvíz-védelem tervezésének költségeit magá-ra vállalni, sőt egyes területeken az elvé-gezhető feltöltésekre is tízmilliós nagy-

ságrendben kénytelen költeni. Javaslat: Kétszer 500 millió, azaz összesen egy mil-liárd forint átcsoportosítása a projectre a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Or-szágos Munkavédelmi és Munkaügyi Fő-felügyelősége, illetve a dologi kiadások részére kialakított keretből.

6. Az új 10-es számú gyorsforgalmi főút építésének megkezdése tovább nem ha-logatható. Megépítését már évek óta ígé-ri a kormány. A jelenlegi 10-es út az ország egyik leginkább túlterhelt főútja, mely ve-

szélyezteti az érintett településeken lakók életét . Mind környezetvédelmi, mind köz-lekedésbiztonsági szempontból elenged-hetetlen az új 10-es út építésének megkez-dése. Javaslat: Kétszer 500 millió, azaz ösz-szesen egymilliárd forint átcsoportosítása a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgál-tatások Központi Hivatalának büdzséjéből. (Ugyanerre a célra Meggyes Tamás már a 2008-as költségvetés során benyújtott egy – szintén elutasított -, összesen 100 millió forintos módosítást – a szerk.)

hídlap

Tisztelt Választópolgárok!A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény alapján az esztergomi székhelyű Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda a 2010. április hónapra kitűzött országgyűlési képviselők választására tekintettel folyamatosan működteti a

VálASzTáSi iNForMációS SzolgálAToT a Polgármesteri Hivatal épületében (Esztergom, Bottyán János u. 3.)

A Választási Információs Szolgálat általános feladatai:

– a választópolgárok tájékoztatása a választási jogszabályokról, a választójog gyakorlásához szükséges információkról;

– az érdeklődök informálása a választási eljárásban közreműködő szervekről, szükség esetén e szervekhez irányítása;

A Választási Információs Szolgálat elérhetőségei:Igazolással történő szavazás, külképviseleti névjegyzék, névjegyzék: (33) 542-068

Választási eljárás: (33) 542-001 (33) 542-007 (33) 542-069

Fax (33) 542-079E-mail: [email protected]

A Választási Iroda tagjai személyesen és telefonon is készséggel állnak rendelkezésükre.

Esztergom, 2010. február 24. Dr. Marosi György jegyző, OEVI vezető

közügy

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 9: Hid Lap 100227

16 hídlap hidlap.net hídlap 17hidlap.net

esztergom

Bozori IvettAz oktatási intézményekbe való beiratkozás, valamint a kö-zépiskolai és felsőfokú továbbtanulás volt a témája az ETV Köztér című műsora legutóbbi adásának, melyben ez alka-lommal Bánhidy Vajk műsorvezető a Szentgyörgymezői Óvo-da vezetőjével, Vargáné Németh Noémivel, Meszes Balázs-zsal a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola igazgatójával és Homor Lajossal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Karának dékánhelyettesével beszélge-tett a közoktatás legaktuálisabb kérdéseiről.

A műsor kezdéseként az intézmények képviselői bemutatták az általuk képviselt oktatási egységeket, így megtudhat-

tuk, hogy a Szentgyörgymezői Óvoda már több éve teljes ki-használtsággal üzemel, a 146 férőhelyes intézmény az idén is százszázalékos telítettséggel működik. Hasonló, pozitív ered-ményekről számolt be Meszes Balázs, a Balassa Bálint Gazdasá-gi Szakközépiskola és Szakiskola igazgatója is. Elmondta, hogy intézményükben jelenleg négy szakmacsoportban, harminc-két osztállyal és négy esti tagozatos felnőttképzési csoportban zajlik az oktatás, így az iskola tanulóinak összlétszáma megha-ladja az ezer főt. Az intézményben ráadásul igyekeznek a jelen-legi munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó képzéseket in-dítani, éppen ezért az iskola folyamatos kapcsolatban van a vá-rosban épülő szállodákkal, melyek az intézményből kikerülő új munkaerő felvevőpiacaként szolgálhatnak a közeljövőben. A felsőfokú oktatáshoz kapcsolódóan Homor Lajos a PPKE-VJK dékánhelyettese elmondta, hogy a karon jelenleg 850 hallga-tó tanul, két képzési formában, nappali és levelező tagozaton. A képzési kínálatot színesebbé téve az idei jelentkezésekkor rá-adásul tovább bővült a választható szakok köre, ennek megfe-lelően az eddigi négy alapszak mellet a továbbtanulni vágyók már az óvodapedagógus képzésre is jelentkezhetnek. Az egy-kori Vitéz János Tanítóképző Főiskola Pázmány Péter Egyetem-hez való integrációjával kapcsolatban a dékánhelyettes kifejtet-te: az integrációs folyamat még 2007-ben kezdődött és közel egy évig tartott, a két intézmény pedig hivatalosan 2008. január elsején olvadt egybe. Ennek ellenére a kar viszonylagos függet-lensége az integrációt követően is megmaradt. „Az oktatás vo-

natkozásában teljes autonómiánk van, a finanszírozásban azon-ban egyfajta együttműködés mutatkozik a karok között” – rész-letezte a jelenlegi helyzetet Homor Lajos.

A válság ellenére is hatékony működésA tavaly kialakult gazdasági válság intézményekre gyakorolt ha-tásáról Vargáné Németh Noémi elmondta, hogy az oktatási in-tézmények, így az óvodák is minden évben egy előre meghatá-rozott költségvetés alapján dolgoznak, amit nem lehet túllép-ni. „Ez az előző években is így működött, tehát már korábbról megszoktuk, hogy nagyon szűkös keretből kell gazdálkodnunk, éppen ezért nálunk különösebben nem volt érezhető a válság hatása”. Hasonló körülményekről számolt be a Balassa Bálint is-kola igazgatója is: „A költségvetés által előírt sarokszámokhoz természetesen nekünk is tartanunk kell magunkat, de nehéz-séget okozott intézményünkben az úgynevezett szakképzési hozzájárulások elmaradása is, amit az oktatási rendszer átalaku-lását követően a Térségi Integrált Szakképzési Központok kap-tak meg. Ez a változtatás nehéz helyzetbe hozza az iskolát, hi-szen a kiesett támogatás pótlását az önkormányzat nem tud-ja magára vállalni. Városi fenntartású intézményként azonban a működési feltételeink biztosítottak” – részletezte Meszes Ba-lázs. „A felsőoktatási intézmények, így az esztergomi Vitéz János kar is bonyolult finanszírozási rendszerben kapja mag az állami támogatását, aminek az egyik legfontosabb eleme a hallgatói létszám. Ezzel kapcsolatban fontos tudni, hogy az új bolognai képzési forma megjelenésével párhuzamosan egy évfolyam el-tűnt a képzési rendszerünkből, ami meglehetősen nagy hallga-tói létszámcsökkenést és ezzel arányosan normatívacsökkenést is eredményezett. Ezért szükségessé vált bizonyos megszorí-tások alkalmazása, aminek következtében kevesebb oktatóval kell dolgoznunk, illetve bizonyos helyiségeket megpróbálunk bérbeadással hasznosítani, így tartva meg gazdasági stabilitá-sunkat” – magyarázta Homor Lajos, hozzátéve: „Természetesen új szakok indításával is próbálunk javítani a helyzeten, mely lé-pések jelenleg is folyamatban vannak”.

Az alapfokú oktatási intézményektől kezdődően a felsőokta-tás is rendkívül nehéz helyzetbe került az utóbbi években, ám az iskolák az önkormányzat segítségével továbbra is igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy tanulóik, hallgatóik megfelelő színvonalú képzésben részesüljenek.

Csökkenő normatíva a bővülő kínálattal szemben

Köztérben az esztergomi közoktatás

esztergom

Az SZDSZ-MDF turmix egyelőre egyáltalán nem tűnik olyan sike-

res fogásnak, mint amilyenről Dávid Ibolya hízókúrás receptje szólt. A tá-mogatottság inkább fogyatkozik, a tagság karcsúsodik. Az új ízlésvilágot nem mindenkinek bírja a gyomra. Fő-leg a „nagy öregek”, az Antall-i örök-ség képviselői, elismert polgármeste-rek (Mosonmagyaróvár, Tahitótfalu), kiábrándult párttagok, csalódott ön-kormányzati képviselők (nálunk Kí-nál Katalin) hagyják el a pártot. A vi-dék MDF-e forrong, nem értik, mi tör-ténik. Mindössze nyolc megyében és Budapesten sikerült összeboronálni az MDF-et a liberálisokkal. A belső ví-vódások eredményeként az ajánlócé-dula gyűjtése is döcögősen megy. A párt budapesti választmánya leváltot-ta a fővárosi elnököt, és újat nevezett ki a helyére. A jogfosztottak jogtalan-ságról rebegtek, a vaslady pedig ren-det tett. A „demokrata, magyar, füg-getlen” pártelnökasszony öt fővárosi MDF szervezetet tiltott be. Mikor ki-derült, hogy a kampányhoz azért nem ártana minél több MDF-es, a reniten-sek visszakapták a működés lehetősé-gét, de határozat született arról, hogy a választásokig csak a párt országos választmánya hozhat döntést a fon-tosabb kérdésekben. A pártban ural-kodó fejetlenség hallatán már a húzó márkanévnek gondolt Bokros Lajos is visszalépéssel fenyegette meg a pár-tot, de híre ment annak is, hogy Bok-ros a szerencsétlenkedő MDF helyett inkább az LMP-hez igazolna. Ezt az érintettek aztán cáfolták, a párt mo-rális és szervezeti válságával azonban nem igazán tudnak mit csinálni.

Szivárványos tulipánAz MDF politikája vegytisztán machi-avellista, a „cél szentesíti az eszközt” elvét abszolutizálja. Dávid Ibolya üze-nete világos: mindegy, hogy kivel és

hogyan, csak jussunk be az Ország-gyűlésbe, a hitelességünket ráérünk aztán valahogy helyrepofozni. A po-litikai paletta olyan zavarba ejtően széles, hogy az MDF-nek nem köny-nyű közös ideológiai nevezőre hozni a jelölteket. A pártban van kisgazda, Gyurcsány-rajongó közíró, az MSZP-vel szövetkező Tisztelet Társaságából importált politikus (a tatabányai je-lölt), konzervatív, szociáldemokrata, liberális és ex-radikális. Erről a politi-ka kavalkádról ír a Heti Válasz egyik múlt heti cikke is, mely a „Magyar Tar-ka” címmel jelent meg. Az írás azért érdekes, mert az MDF zabolátlan sok-színűségéről szólva a mi választókör-zetünk kényszer-együttműködésé-ről, Varga Győző és Jónás László terv-utasításos politikai partnerségéről is említést tesz. És valóban: az összefo-gás – politikai értelemben – megle-hetősen perverz. Mint mikor az em-ber munkásruhát vesz fel az élre va-salt inghez. Vannak dolgok, amelyek nehezen illenek a képbe. Ilyen Jónás is, aki 2002-ben még Csurka intellek-tuális emlőin időzve, MIÉP szemüve-gen keresztül vizslatta a közéletet, ma meg arról beszél, hogy a liberáli-sokkal összefogni politikai erény. Én elfogadom, hogy a liberális érték-rend képviseletére igény lehet a ma-gyar társadalomban, de a liberáliso-kat azért nehogy már egy volt MIÉP-es képviselje.

Hacivat és Karagöz az MdF-értEgy utazóregényben olvastam Hacivatról és Karagözről, akik egy tradicionális török báb- vagy árnyjá-ték szereplői. A két karakter vásáro-kon előadott párjátékának lényege az együttesség és a különbözőség nevettető erejű keveredése. A sze-reposztás szerint Hacivat a választé-kos, művelt, megfontolt, konfliktus-kerülő figura, aki megbecsült tagja

a közösségnek, ezért a környezeté-ben élők gyakran kérik ki tanácsát. Partnere, jellemének éles ellentéte, a telt, kopaszodó Karagöz („fekete szem”), akinek hepciáskodó modo-ra feltűnési viszketegséggel és ot-romba stílussal társul. A két szereplő a színpadon egymás társaságában mutatkozik, de valójában egymás-nak ellentmondó jellemvonása-ik folytán nincs összhang közöttük. Kettőjük ellentmondásos partner-sége fűszerezi és teszi humorossá az általuk előadott történeteket.

Hasonlóan látom Jónás és Varga vi-szonyát az MDF-SZDSZ paktumban. Bár a liberálisok más politikai érték-rend alapján gondolkodnak, mint a Fidesz, Varga Győzőt mégis jóval hi-telesebb politikusnak tartják környe-zetemben. Varga Győző megmaradt baloldali embernek, következetesen, hosszú évek óta ugyanazon elveket képviseli. Sokan nagyra tartják és elis-merően szólnak munkájáról, hiszen a regionális fejlesztési tanács tagjaként többet tett Esztergomért az elmúlt négy évben, mint Winkfein és Jónás együttvéve. Varga Győzőt, az eszter-gomi Hacivatot, nem a politikai utilita-rizmus hajtja előre. Megfed, ha kell, de nem vesz részt a parttalan gáncsosko-dásban. Jelenlegi politikai partnere, ellentétpárja, a mi Karagözünk, Jónás László, aki egy teljesen más szemlé-letmóddal bír. Véleményem szerint Jónás politikája a köpönyegforgatás-ról és az erős gyomorról szól. Neki fel-tétel nélkül ízlik minden, amit a Dávid Ibolya féle boszorkánykonyhában al-kotnak. Kínál Katalinnal ellentétben, azt eszi, amit elé tesznek. A MIÉP után a polgári köröknél és a Fidesznél igye-kezett „munkát” találni és miután ott nem kértek belőle, az MDF-nél ta-lált menedéket, ahol hajdani önma-gát meghazudtolva most pártutasítás szerint a liberális értékekért is hajlan-dó síkra szállni. De ami Karagöz alakí-tásában igazán pikáns, hogy kifúrta társát, a valódi liberálist Esztergom-ból. Vargának ugyanis az MDF-SZDSZ paktum szerint komáromi körzetben kell majd indulnia a képviselőségért, nem Esztergomban. Kár, nemes ellen-fél lett volna.

Se veled, se nélküled…Knapp János Pál(a szerző Esztergom alpolgármestere, az esztergomi Fidesz alapítója)

Összeszedetlenség, pánik és belső harcok jellemzik az MDF kampányát. Közben a mi választókerületünkben érdekes megoldások születtek a jelöltállítást illetően.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 10: Hid Lap 100227

18 hídlap hidlap.net hídlap 19hidlap.net

Az immáron régió-szerte fogható Esz-tergom Televízió első sugárzásának huszadik évfordulója alkalmából óri-ási ünnepséggel fejezte ki háláját a médium mindazoknak, akik a húsz év alatt bármilyen módon segítették, tá-mogatták a város televízióját, illetve dolgoztak érte.Az ünnepség helyszíne a televíziónak leghosszabb ideig otthont adó „Zöld-ház” volt, ahol több mint kétszázan hallgatták meg Németh József alpol-gármester és a szervező Ámon Adrienn egykori főszerkesztő köszöntő szavait.

1990. február 20-a igazi történelmi pilla-nat volt, hisz ezen a napon adta Eszter-gom első televíziós adását az Aranyahegyi út 14. szám alagsorából a Mező Árpád ál-tal vezetett kis csapat, amely hamarosan egyre nagyobb társasággá nőtt, mígnem Helyi Televíziós Egyesületként hivatalos formát nem öltött. A televízió megalapí-tásával az alapítók, Dr. Etter Ödön, Széher Mihály, Szeder Balázs, Pereszlényi Márta és társaik örökre beírták nevüket a képze-letbeli városi történelemkönyvbe.

A televíziózás és a város iránti elkötele-zettség egyre több hívet sodort a televí-zió köré, és néhány köztes állomás után az ETV otthonra lelt a később Bajor Ágost Művelődési Ház néven ismert, de inkább „Zöldház”-ként emlegetett épületben, a város szívében.

A Hídlap nem is oly régen számolt be ar-ról, hogy az alapítók kettős jubileumi ün-nepséget szerveztek a Hévíz étteremben a közelegő születésnap alkalmából, egy-ben megemlékezvén arról, hogy 10 éve nem dolgoznak a televíziónak. Ez az ese-mény, és a 2010. február 20-ai dátum eljö-vetele hívta végül életre a pénteki nagy-szabású születésnapi partyt, egy igazi kö-zös estét, ahol még azok is ott voltak - ha másképp nem is hát lélekben -, akik elfog-laltságaik miatt nem tudtak eljönni.

Németh József köszöntőjében a televí-zió és a város kölcsönös együttműködésé-re helyezte a hangsúlyt, az alpolgármes-ter az ETV közösségi szerepét emelte ki:

„A tévé szerkesz-

tősége mind munkájával, mind a műso-rok struktúrájával a város céljait, érdekeit szolgálják”.

Ámon Adrienn, a televízió leghosszabb ideig regnáló főszerkesztője kellemes

meglepetésként említette, hogy az ünnepség főszervezőjeként az utolsó pillanatig fo-gadta bár a visszajelzéseket, de még ak-kor sem gondolta, hogy a meghívottak közül ilyen sokan tiszteletüket teszik az ETV huszadik születésnapján.

Széher Mihály, az esztergomi médium egyik ősatyja az ETV-nek adott interjújá-ban örömét fejezte ki, hogy az ETV ennyi idő alatt nagy fejlődésen ment keresztül, melynek legutóbbi állomása, hogy az év

elejétől már térségi televízióként is mű-ködik. „Ez a városi televízió ahhoz képest, amit mi alapítottunk, klasszisokkal jobb, nem beszélve a technikai felszereltség-ről és a műsorvezetők felkészültségéről” – hangsúlyozta.

Az est folyamán múltidézésként régi fel-vételeket nézhettek meg a jelenlévők, az elmúlt 20 év bakiparádéin szórakozhat-tak, majd színpadra lépett az In Diretta együttes, akik hajnalig magyar és külföl-di pop, rock és funky slágerekkel szóra-koztatták és táncoltatták az ünneplőket. A Zöldház hátsó termében eközben a sze-rencsejáték szerelmesei is megtehették tétjeiket az arra az estére pókerszobává változott helyiségben, az emeleten pe-

dig asztalifocizhattak a játékos kedvű vendégek. Némi aktuali-tást kölcsönözve a születésnapi bulinak még akár hírolvasásra is lehetőség nyílt, a jelentkezők ki-próbálhatták milyen súgógépről olvasni a híreket. Mindezen túl a fenti teremben a kereszténység egyik legfontosabb ünnepének, a húsvétnak jellemző kellékei-ből rendezett kiállítást láthattak az érdeklődők, a gyönyörű tojá-sokat Zilahy Erzsébet tojásfestő készítette. Az Esztergom Televízió

huszadik születésnapját végül éjfél után tűzijátékkal díszített torta, illetve annak el-fogyasztása zárta.

Wágner Zsanett

esztergom

Két évtizedes az első esztergomi televíziós felvétel

Húszéves az ETVHegedűs DóraOrszágszerte visszavonulóban van az influenzajárvány: bár a hónap közepén még nőtt Komárom-Esztergom megyé-ben az influenzaszerű tünetekkel or-voshoz fordulók száma, a legfrissebb adatok szerint mostanra ismét egyre kevesebb az influenzás, H1N1 fertőzés-sel pedig jelenleg senki sem szorul kór-házi ápolásra Esztergomban.

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója szerint a február ele-

ji adatok az influenza alacsony aktvitásá-ról számolnak be országszerte. A figyelő-szolgálatban résztvevő orvosok jelentése alapján 14300 beteg fordult szakember-hez influenzára jellemző tünetekkel eb-ben az időszakban, amely 6,6 százalékkal kevesebb, mint azt megelőzően. Noha a jelentések azt mutatják, hogy az influenza-járvány visszahúzódóban van, február kö-zepén négy területen, mint Borsod-Aba-új-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében még-is emelkedett a betegséggel küzdők szá-ma. Az ÁNTSZ Dorogi- Esztergomi Kistér-ségi Intézetének adatai szerint nálunk a legfrissebb adatok szerint újra egyre ke-vesebb az influenzaszerű megbetegedé-sekben szenvedők száma.

Az Országos Epidemiológiai Központ tá-jékoztatója szerint a korosztályokat illető-en a gyermekeket (27,7 százalék) érinti a legjobban a kór, majd a 35-59 évesek (24,8 százalék), a 15–24 éves fiatalok (20,7 száza-lék), a 25–34 évesek (19,1 százalék) és a 60

éven felüliek (7,7 százalék) következnek. A központ az influenzás megbetegedések-kel kórházban ápoltakról is informált: a ha-todik héten 139 influenzás beteget, az elő-ző hetinél ötödével kevesebbet ápoltak ambuláns ellátás keretében. Az influenza miatt intenzív terápiában részesülő bete-gek száma húszról tizennyolcra csökkent, a korábbi tizenhat mesterségesen lélegez-tettetek száma pedig országosan tízre.

Az epidemiológiai intézet adatai szerint február közepén a H1N1 vírusfertőzés-sel két haláleset hozható összefüggésbe.

Egy 61 éves szív és érrendszeri betegség-ben valamint Parkinson-kórban szenvedő asszonynál január harmadik hetében je-lentkeztek az influenza első tünetei, egy fél éve belgyógyászati osztályon ápolt 84 éves nőbetegnél pedig február első heté-ben. A betegek közül egyikőjük sem ka-pott korábban védőoltást. H1N1 fertő-zésben eddig Magyarországon összesen 121-en hunytak el.

Az esztergomi kórházban jelenleg nem ápolnak senkit influenzás tünetekkel. „Az utóbbi időszakban nem vettünk fel inf-luenzagyanús beteget. A sürgősségi osz-tályon nem alakult ki járvány, sőt egyre kevesebb ilyen megbetegedéssel talál-kozunk. Mostanában egy-egy lázas pá-ciensnél merült fel az influenza gyanúja, tőlük mintát is vettünk, elővigyázatosság-ból egyébként sok mintát ellenőriztünk, ahhoz képest, amennyi influenzás álla-pot beigazolódott. Számos esetben vizs-gáltunk meg lázas betegeket, de ősztől összesen talán hat vagy hét esetben de-rült ki, hogy influenzások.” – tájékoztatott Lászlóczky Ágnes, a Vaszary Kolos Kórház higiénés főorvosa.

Lecsengőben az újinfluenza?

rendetlen rendeletA szocialista kormány új rendelettel kívánta szabályozni az egészségügyben dol-gozók jogkörét, így március elsejét követően például infúziót és vénás injekciót csak az orvosok adhattak volna be. Mivel az ápolók tevékenységét szűkítő ren-delet a betegek életét közvetlenül veszélyezteti, ezért a kórházi vezetők és az egészségügyi dolgozók egyaránt tiltakoztak ellene. A szakma nyomása meg is hozta az eredményt, Székely Tamás egészségügyi miniszter ugyanis kedden saj-tótájékoztatón jelentette be, hogy a tárca módosítja a rendeletet, így ha az orvos írásos engedélyt ad és a szakdolgozói munkakörben is feltüntetik, akkor az ápo-lók is jogosultak az említett injekciók beadásra vagy például a katéter bekötésé-re. A szakma szerint, ha mindezeket a tevékenységeket nem végezhetnék el az ápolók, akkor a betegellátás nem lenne folyamatos.

fotó

k: At

ek

fotó

: Nyá

ri

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 11: Hid Lap 100227

Toszkána zöld aranyaA szép és feszes bőr titka

Mi az etikus, betegcentrikus gyógyszerészetet képviseljük!Cím: 2500 Esztergom, Madách tér 1. Tel: 33/ 401-141; Fax: 33/401-146

www.szentistvangyogyszertar-esztergom.hu E-mail: [email protected]

Vegye igénybe törzsvásárlói kártya kedvezményünketugyanolyan feltételekkel, mint 2010 január 1-je előtt.

Vitaplus E vitamin 100 mg 540 Ft 1-et fizet, kettőt kap! (a készlet erejéig)

620 Ft-tól, 1-et fizet, kettőt kap! (a készlet erejéig)

CSAK A KÖZFINANSZIROZÁSBAN RÉSZESÜLŐK (TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ÁLTAL TÁMOGATOTT GYÓGYSZEREK) KERÜLTEK KI AZ ÁLTALUNK KÍNÁLT KEDVEZMÉNYEZÉSI KÖRBŐL. A TÖBBI

TERMÉKÜNK PL.: A VÉNY NÉLKÜL KAPHATÓ GYÓGYSZEREK, GYÓGYKOZMETIKUMOK, KÖTSZEREK, HOMEOPÁTIÁS GYÓGYSZEREKRE, MIND ÉRVÉNYES A KEDVEZMÉNY.

Februári akcióink:

Doliva hidratáló arckrém50 ml 2410.- Ft. + ajándék Doliva tisztító maszk

+

Nőnapi ajándékcsomagok kihagyhatatlan áron!

20 hídlap hidlap.net hídlap 21hidlap.net

esztergom esztergom

Életének 83. évében, hétfőre virradóan elhunyt Ágai Karola, a Szendrey–Karper László Nem-zetközi Gitárfesztivál Alapítvány örökös elnöke, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, Kos-suth-díjas kiváló művész, Esz-tergom díszpolgára. Írásunkban felelevenítjük a legendás gitáros örökségét továbbvivő feleség szerepét, akinek egyebek kö-zött Esztergom gitárfesztiválját köszönheti.

Ágai Karola személyében nemcsak az opera világának egy magyar jelesét, de a klasszikus gitározás első számú apos-

tolának, Szendrey-Karper László feleségét, későbbi özvegyét vesztettük el. Egyénisége volt a biztosítéka annak, hogy a vi-lágszerte legmagasabb fokon elismert gitáros fesztiválteremtő elképzelései tovább élhessenek Esztergomban is. A városban 1973 óta megtartott nemzetközi gitárfesztiválok nem csak a hazai komolyzenei élet első számú eseményeinek egyike voltak, de öt földrész legnagyobb gitárvirtuózainak találkozója is egy-ben. Ágai Karolának így sokat köszönhet Esztergom, Szendrey-Karper László 1991-ben bekövetkezett halála után az özvegy vitte tovább és támogatta azt a szellemiséget, melyet férje meg-teremtett. 2007-ben Eötvös József gitárművész, a gitárfeszti-vált működtető alapítvány vezetője egyebek között ezt mondta az Ágai Karola és férje által lefektetett értékekről: „Mindketten jól látták, hogy ez egy óriási lehetőség, a Kelet és Nyugat gitá-

rosainak egy találkozójára. Ezt jól ki is használták a résztvevők, volt olyan évad, hogy 450 gitáros szerepelt egy alkalommal. Itt nemcsak gitározásról volt szó, egyfajta családias hangulat ala-kult ki, mely természetesen ugyanúgy erősítette a gitárfeszti-vál üzenetét. A hangszerrel kapcsolatosan pedig azóta áll, hogy bármerre megy az ember a nagyvilágban, ha Esztergom neve felmerül egy beszélgetésben, akkor egyértelműen minden gitá-ros erre a fesztiválra gondol. Így vált Esztergom fogalommá öt földrész gitárosainak körében. Szendrey-Karper László jó idő-ben és jó helyre álmodta meg ezt a fesztivált. Úgy is mondha-tom, hogy jó talajba hullott a mag, mert látható, hogy 34 év után még mindig virágzik és él Esztergomban ez a fa. Gitárfesz-tiválunkat sem a japánok, sem a spanyolok, de még az ameri-kaiak sem tudják lepipálni, mert ami itt Esztergomban szüle-tett, az felülmúlhatatlan. Ezt minden pátosz nélkül mondom, hiszen a klasszikus gitárosok tekintetében a világon egyedülálló ez a fesztivál” – hangsúlyozta Eötvös József. Ágai Karola Eszter-gomhoz, az itt megrendezett fesztiválokhoz való erős kötődé-sét személyes megjelenésével is kitüntette, a világ minden tá-járól ideérkező, az alapító mester örökségére figyelő művészek minden alkalommal nagy örömmel vették, amikor a nyitó- és zárókoncerten az első sorban ülve hallgatta a gitárosokat.

Pöltl Zoltán

Hétfőn 83 évesen elhunyt Esztergom díszpolgára

In Memoriam Ágai Karola

Egy hosszú és sikeres karrier zanzájaÁgai Karola pályáját 1952-ben a SZOT, majd a Magyar Rá-dió énekkarában kezdte. Előbb a Magyar Rádió énekkará-nak, majd a Honvéd Művészegyüttesnek lett a szólistája. A Magyar Állami Operaházban 1955-ben Mozart Varázsfuvo-lájában, az Éj királynőjeként debütált. 1957-ben lett a Ma-gyar Állami Operaház magánénekese, később vezető ko-loratúrszopránja, illetve 1992 óta örökös tagja. Emellett si-kerrel szerepelt a világ nagy operaszínpadain is, a Wexford Operafesztiválon, a New York-i Metropolitanben éppúgy, mint a moszkvai Bolsoj Teatrben, a bécsi Volksoperben vagy a hamburgi Operaházban. Magyar és külföldi produk-ciói után szuperlatívuszokban bővelkedő kritikákat kapott, hisz könnyedén, döbbenetes virtuozitással adta elő a tech-nikai bravúrokat igénylő szólamokat. Repertoárját javarészt 18. és 19. századi operák tették ki. Több lemezfelvételt is készített. Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kivá-ló művész, Budapest II. kerületének díszpolgára. Emellett, mivel éveken keresztül elnöke volt a Szendrey-Karper Lász-ló Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítványnak, az esztergo-mi kulturális hagyományok megteremtéséért és őrzéséért végzett tevékenységét 2003-ban Esztergom önkormányza-ta Esztergom Város Díszpolgára címmel ismerte el.

Muzslai ÁgnesIskolák átszervezéséről, osztálylétszám emelésről határoztak február 18-án a képviselő-testületi ülésen a városatyák. Az egyik legfontosabb napirendi pont a Bottyán János Műszaki Szakközépis-kola intézményi átszervezésének témá-ja volt.

A korábbi döntés értelmében a Páz-mány Péter Katolikus Egyetem Infor-

mációs Technológiai Kara hallgatói létszá-mának folyamatos biztosítása érdekében egy megfelelő szakirányú és magasan képzett hallgatókat biztosító, esztergo-mi elit középiskolát szeretnének kialakíta-ni. A képviselő-testület ennek érdekében úgy döntött, hogy az elit középiskola lét-rehozását a Bottyán János Műszaki Szak-középiskola és a Szent István Gimnázium összevonásával kívánja megoldani. Az új középiskolában 2010. szeptember 1-től két hatosztályos gimnáziumi tagozat (a matematika és a fizika tantárgyak emelt szintű oktatásával), egy informatika szak-macsoportos nyelvi (0. évfolyamos) szak-középiskolai osztály és érettségire épü-lő OKJ technikus- és mérnökasszisztens képzés indítását engedélyezik. Természe-tesen a szakközépiskola jelenlegi osztá-lyait „kifutó” rendszerben tovább viszik, illetve a gimnázium meglévő osztályait is befogadják.

Az intézményi átszervezés keretében egy nyolc évfolyamos általános iskolával is bővítik a képzési kínálatot. Az új intéz-ménybe a Petőfi Sándor Általános Iskola bevonásával valósítják meg az alapkép-zést. Az általános iskola a jelenlegi, Petőfi Sándor utcai épületben marad és az épü-let ezzel a középiskola tagintézményévé válik. A Petőfi Sándor Általános Iskola az új intézményi szervezet keretében az egész város területéről iskolázhatja be a tanuló-kat. Az oktatási hivatal által ajánlott szak-értő véleménye szerint a szakközépiskola átszervezése sem a szülőknek, sem a tanu-lóknak nem jelent aránytalan terhet.

Meggyes Tamás polgármester az inter-pellációban feltett kérdésekre elmondta, hogy a Bottyán János Műszaki Szakkö-zépiskola átszervezése nem érinti a városi könyvtár végleges elhelyezéséről szóló döntést. Az iskola mellett álló egykori pá-los kolostor felújított épülete ad majd ott-hont a könyvtárnak.

Az iskolai ügyek között döntöttek az általános iskolai beíratás időpontjáról. Az önkormányzat általános iskoláiba való beiratkozás időpontja április 26-án és 27-én lesz 8 és17 óra között. A fentie-ken túl intézményvezetői pályázati kiírá-sokról is döntöttek. A Szentgyörgymezői Óvoda, a Zöld Óvoda, a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola és a Kőrösy László Középiskolai Kollégium vezetői álláshelyére írnak ki pályázatot. Elfogad-ták a sportrendelet módosítását, amely szerint a gyermek- és ifjúsági sportután-pótlás nevelésére fordítható összeget pályázat útján ítélik oda a sportszerve-zeteknek. Módosították Esztergom Vá-ros Bűnmegelőzési Programját is. Az önkormányzat a városőrség létrehozá-sával gondoskodik a helyi közbiztonsá-gi feladatok végrehajtásáról. A koráb-ban elfogadott program az alábbiakkal módosul:

„A város polgárai biztonsága érdeké-ben Esztergomban városőrség műkö-

dik. Feladata Esztergom közbiztonságá-nak fenntartása, közterületi rendjének megóvása. A városőrségnek meghatá-rozó szerepe a bűn- és baleset-megelő-zésben van. A városőrök folyamatosan járőröznek a közterületeken, forgalom-segítést látnak el a baleseteknél, a köz-úti munkálatoknál és a rendezvények-nél, az általános iskoláknál, részt vesznek a gondoskodás-programban, az illegá-lis szemétlerakás megelőzésében és fel-számolásában, szükség esetén értesítik a hatóságokat, internetes portált működ-tetnek, zöldszámot üzemeltetnek a köz-érdekű bejelentések fogadására, részt vesznek az élet- és vagyonbiztonság megóvásában, térfigyelő kamerarend-szert működtetnek.”

A képviselők több napirend tárgya-lását a lapzártánkkal egy időben zajló, február 24-ére tervezett rendkívüli tes-tületi ülésre napolták el. Előreláthatóan akkor alkotják majd meg az éves költ-ségvetést is.

Napirenden az oktatás

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 12: Hid Lap 100227

22 hídlap

cégér esztergom

Bozori Ivett Újabb színdarabbal örvendeztet-te meg a szülőket, érdeklődőket a Mindszenty József Katolikus Általá-nos Iskola színjátszó csoportja febru-ár 12-én és 13-án, amikor is bemutat-ták legújabb feldolgozásukat, az Egri csillagok című történelmi musicalt. A mindkét alkalommal teltházzal játszott darabot – amelyet Paskai László nyu-galmazott esztergomi érsek is megte-kintett – a musical két szerzője, Béres Attila és Várkonyi Mátyás is megtisztel-te jelenlétével.

A Mindszenty József Katolikus Általá-nos Iskolában 2001 óta működő szín-

játszó kör már számos darabbal, rock-operával, mesejátékkal örvendeztette meg közönségét. Ez alkalommal egy ed-dig még ismeretlen területet választot-tak, és színpadra vitték az Egri csillagok című történelmi musicalt. A két felvonás-ból álló előadásban az iskola közel het-ven jelenlegi és volt tanulója vállalt sze-repet, így az alsós kisdiákoktól kezdve a

gimnazistákig több korosztály is képvi-seltette magát a darabban. A fiatal művé-szeket a korábbiakhoz hasonlóan most is Bégányi Gáborné Juhász Marianna készí-tette fel, akinek munkáját az iskola több pedagógusa is segítette, így a világításért, és a hangosításért Espasa Ramon, az isko-la igazgatója vállalt felelősséget, a díszle-teket Galambosi Andrea, a korhű hangu-latot idéző török pajzsokat és paraváno-kat pedig a gyerekek segítségével Reiser Imre készítette. A fáradtságos munka, a több hónapig tartó előkészületek és pró-bák végül meghozták a sikert a színészpa-lánták számára, hiszen a szülők, nagyszü-

lők mellett a fiatalok a musical szerzőinek elismerésében is részesülhettek, miután a pénteki előadást Béres Attila és Várkonyi Mátyás szerzők is megtekintették. A fiatal színészek munkáját és tehetségét a szer-zőpáros is elismerte, így a második napon még nagyobb lelkesedéssel lépett a szín-padra a népes társaság.

Az előadás végeztével a gyerekek jó hangulatban számoltak be a próbák és a műsor alatt szerzett élményeikről: „Én, mint cigánylány és háremhölgy nagyon jól éreztem magam, mindig segített valaki az átöltözéseknél, a háttérből mindig ve-lünk énekeltek, sikítoztak a többiek is. De a legjobb az volt, amikor a közönség tap-solt, és lehetett rajtuk látni, hogy tetszett az előadás. Én azt tanultam a darabból, hogy a reménytelen helyzetekben is az összetartás a legfontosabb.” - fogalmazott Kővári Virág, a darab egyik szereplője.

A várva várt siker tehát ez alkalommal sem maradt el, így a közönségnek min-den bizonnyal nem kell túl sokat várnia a következő monumentális színdarabra sem a Mindszentyben.

Egri csillagok a Mindszenty iskolában

Gábor ÉvaTizenöt évvel ezelőtt egy apró családi vállalkozás úgy dön-tött, hogy fagylaltgyártásba kezd. Mára a Mazsi Kft. Eszter-gom egyik legsikeresebb, édes gasztronómiai élményekkel összekapcsolódó cége. Az általuk gyártott somlói galuska, profiterol és egyéb kézműves finomság ma már nem csak Esztergom környékén, hanem szerte Magyarországon, sőt Szlovákiában is gyakran kerül az édességkedvelők aszta-lára. A cég múltjáról, jelenéről és jövőjéről a tulajdonossal, Szebeni Erzsébettel beszélgettünk.

- Hogyan kezdődött a Mazsi fagyi törté nete?- Saját fagylaltozókat üzemeltettem Dunaújvárosban majd

Esztergomban, innen jött az ötlet, hogy élelmiszerboltok számá-ra dobozos, illetve saját termelőüzemmel nem rendelkező cuk-rászdák számára lédig kiszerelésű fagylaltot gyártsunk. Ez 1995-ben volt, akkor négy munkatárssal indult el a vállalkozás.

- Ma a fagylalt mellett fagylalttortákat és hétféle friss desszertet is gyártanak, ami az ország legtávolabbi pontján is kapható. Mi-lyen út vezetett idáig?

- Mivel a fagylalt erősen szezonális termék, amire télen nincs ke-reslet, valamint a konkurencia is erős, a következő év őszén elkezd-tük két klasszikus magyar édesség, a somlói galuska és a geszte-nyepüré gyártását. A dobozos friss desszertek piacán egyedüliek voltunk, hasonló termékeket csak cukrászdákban lehetett kapni, élelmiszerboltban, előre csomagolva nem. Eleinte saját autónkkal kisebb üzletekbe és büfékbe szállítottunk Esztergom környékére, aztán a termékek egyre ismertebbek és keresettebbek lettek. 2006-ban megjelent a kétféle profiterol, egy évvel később pedig ismét két új édességet vezettünk be a piaci igényekhez alkalmazkodva: a mákos gubát és a feketeerdő desszertet. Míg kezdetben napi 500 doboz terméket szállítottunk ki a környékre, addig ma ötvenszer ennyi, napi 20-25 ezer, heti mintegy 130 ezer doboz kerül ki az üze-münkből. A szállítás nyolc saját hűtőautónkkal és szerződött part-nereinken keresztül történik. Az édességek nap mint nap eljutnak

nyolc nagy hazai hipermarket- és élelmiszeráruház-lánc üzleteibe, vagyis a legkisebb falvakban is elérhetők. Tavaly alapítottunk egy leányvállalatot Szlovákiában, ahol több helyi kereskedőcégen ke-resztül az ottani áruházláncokba is eljutnak már a termékeink.

- Hogyan fogadták a szlovákiai vásárlók a Mazsit?- Nagy sikere van, dinamikusan nő az exportforgalmunk.- Említette, hogy kezdetben négyen dolgoztak a fagylaltüzem-

ben. Ma hányan vannak?- A létszámunk 50 és 60 között van.- Mit szeretnek jobban a vásárlók, a fagylaltot, vagy a

desszerteket?- A fagylaltértékesítés ma a forgalmunknak csupán 10 százalé-

kát teszi ki, de ahogy mondtam, itt jelentős a konkurencia. Télen nem is gyártunk fagylaltot, de természetesen a vevőket raktárról ki tudjuk szolgálni.

- Az elmúlt hónapokban minden vállalkozástól a panasz szavait hallottuk, nőttek a költségek, csökkent a forgalom. A Mazsi Kft. ho-gyan élte át a válságot?

- Szerencsére nálunk nem csökkent a forgalom, a válság abban nyilvánult meg, hogy míg korábban évente 20-30 százalékkal is növekedett a bevételünk, addig 2009-ben csak 5 százalékkal for-galmaztunk többet. Azt gondolom, hogy ez termékeink jó minő-ségének és megfizethető árának, illetve az exportértékesítésnek köszönhető.

- Hogyan tovább 2010-ben?- Heteken belül megállapodást kötünk egy újabb élelmiszer

diszkont-áruházlánccal, amely most rendkívül dinamikusan ter-jeszkedik, a közelmúltban nyitottak üzletet Dorogon is. Szintén folyamatban van egy másik megállapodás, melynek következ-tében a benzinkutakon is kaphatók lesznek a termékeink, és a szlovákiai forgalom növekedésére is számítunk.

- A fejlődés bizonyára szükségessé teszi a beruházásokat is…- Akárcsak az elmúlt két évben, idén sem tervezünk jelentő-

sebb beruházást, mivel az azt megelőző időszakban jelentős mértékben fejlesztettük a gépparkunkat.

- Új termékek bevezetését tervezik?- Igen. Mivel a most forgalmazott desszertjeink iránt nyáron

valamelyest megcsappan a kereslet, ezért olyan termékeket is szeretnénk kínálni, amelyek nyáron is keresettek lehetnek, mert könnyebbek, mint például a gyümölcsrizs.

Hetente közel harminc tonna édességet gyárt a Mazsi Kft.

A fagylalttól a feketeerdő desszertig

Page 13: Hid Lap 100227

AJTÓ-ABLAKAJTÓ-ABLAK

ESZTERGOM HŐSÖK TERE 15. (A körforgalomnál

a kaszinó mellett),TEL.: 33/400-359

SÜTTŐRÁKÓCZI U. 76.(a 10-es számú főúton)

ESZTERGOM-KERTVÁROSVÍZIMALOM U. 2 (A Schmidt-villával szemben, az autómosó épületében)

www.iq-therm.huIngyenes helyszíni felmérés,

szaktanácsadás és ajánlatkészítés.E-mail: [email protected], Tel.: 33/887-187, mobil: 30/994-3328, 70/610-6278, 70/327-9382

15+5 %-os kedvezmény!

A hirdetés felmutatója+5% extra

kedvezményt kap!

Előrendeléseket is felveszünk későbbi beépítésekre

ÁRGARANCIÁVAL az év végéig!!!

AKCIÓ!

+10%

novemberbenkedvezmény25%

25%+10% EXTRATÉLI KEDVEZMÉNY!!!

TEL.: 33/887-187

24 hídlap hidlap.net hídlap 25hidlap.net

közügy

Halálra kínzott németjuhász kutyákat találtak Mogyorósbányán múlt szerdán. A zsinórral kocsihoz kötött fajtatiszta ebeket kilométereken át vonszolták, mielőtt elpusztultak. Állatkínzás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított a rendőrség, az elkövetőre akár két évig tartó szabadságvesztés is várhat.

Két fajtatiszta németjuhász kutyát ta-láltak Mogyorósbányán múlt héten,

melyek a kegyetlen bántalmazás követ-kezményeként belepusztultak sérüléseik-be. „Állatkínzással kapcsolatban egyelőre nem történt előállítás, még folyamatban van a nyomozás. A büntető törvénykönyv szerint ez a cselekmény több évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat” – foglalta össze a tényeket Léber Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az állatvédelmi törvény értelmében állatkín-zásnak minősül „az állat szükségtelen, fáj-dalmat okozó bántalmazása, vagy olyan hatást eredményező beavatkozás, bánás-mód, valamint szükségleteinek olyan mér-tékű korlátozása, amely tartós félelmet vagy egészségkárosodást okozhat, továb-bá az öröklődő betegségben szenvedő – nem kísérleti célra szánt – állategyed te-nyésztése, szaporítása”. A Btk. kimondja, hogy az említett tett két évig terjedő sza-badságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel sújtható.

Az esettel kapcsolatban a Bogáncs Ku-tyaotthon munkatársa, Pálmai Andrea hangsúlyozta, semmilyen körülmények között sem érdemelték meg ezt a bánás-módot az ebek. „A tulajdonostól tudjuk, hogy teljesen szelíd, ártalmatlan állatok-

ról volt szó, akik hagyták magukat meg-hurkolni és hozzákötni az autóhoz. Ebből kifolyólag biztosan nem lehettek vadál-latok, mert akkor ezt nem lehetett volna velük megtenni” – osztotta meg az infor-mációkat Pálmai Andrea, hozzáfűzve egy korábbi esetet is: néhány héttel ezelőtt a menhely elé egy meghurkolt, megfojtott, vemhes kutyának a tetemét helyezték el ismeretlenek.

Foglalkozzunk a kutyával!Bár a mogyorósbányai brutális tettre egy-előre nincs magyarázat, sok kutyát nem megfelelően tartanak, számos felelőt-len gazda a láncon tartást, fizikai bántal-mazást azzal magyarázza, hogy másképp nem tudja megnevelni az állatot.

Az igazság az, hogy a nevelés a gazda felelőssége. Első ízben a nagyon problé-más kutyáknál egyéni tréning javasolható, megfelelő szakember igénybevételével, aki fel tudja mérni, mit várhatunk a házi-állattól, illetve kideríti mi áll a durva visel-kedés hátterében. Egy bizonyos szint el-érését követően akár kutyaiskolába vihe-tő a problémás állat, de az egyéni tréning is folytatható. Természetesen kevésbé vad ebeknél a kutyaiskola is elég. „A kutya vadságának hátterében mindig van oko-zat, mely rendszerint a gazda hibás neve-léséből adódik” – mondta Pálmai Andrea.

A legjobb, ha a kutya még kölyökkorában kutyaóvodába kerül. Három hónapos kor-tól már lehet élni ezzel a lehetőséggel, melynek során a kutya nem csak társai-val, hanem az emberekkel is szocializá-lódik, valamint az alapengedelmességre is megnevelhető. A létrán természetesen magasabbra is lehet lépdelni, attól füg-gően, hogy átlagos gazdaként tekintünk kutyánkra vagy esetleg munkakutyaként, sportkutyaként szeretnénk velük a továb-biakban foglalkozni. „Az alapengedel-mességi gyakorlatok ismeretei feltétlenül fontosak. Értem ezalatt, hogy az eb a be-hívásnak eleget tudjon tenni, le lehessen ültetni, fektetni, maradásra bírni, a helyé-re küldhetjük és még a tiltásokat és felol-dásukat is ismerje. Ezek közül minden ku-tyának engedelmeskedni kellene a behí-vásnak, a helyére küldésnek és a tiltásnak. A szökések egy részét meg lehetne aka-dályozni azzal, hogy a kutya figyel a gaz-dájára és mellette marad”– adott szakmai tanácsot Pálmai Andrea. Akkor sem kell elkeseredni azonban, ha kedvencünk ne-velését nem kezdtük meg idejében, hi-szen felnőtt korban is taníthatóak. Noha lehet, hogy kicsivel több idő ráfordítását igényli a folyamat, mint a kölykök eseté-ben és a közösségi tréning már nem ele-gendő, de szakértő segíthet.

Hegedűs Dóra

Brutális: autó mögé kötve végezték ki a fajtatiszta németjuhászokat

Hidegvérrel

A kutyaiskola nem csak kutyáknak szól, hanem gazdáiknak isA Bogáncs Kutyaotthonban ismé-telten kutyaiskola nyílik április 17-én 14 órától a gázcseretelep és a Bogáncs Kutyaotthon mellett. Az eseményen fajtakorlátozás nélkül, bármely eb részt vehet, ráadásul a kedvenc egyéniségének megfele-lő, legkorszerűbb, leghatékonyabb, humánus módszerekkel dolgoz-nak, melyek a veleszületett ösztönre épülnek.

Minden nálunk beváltott vény után 150 FT ENGEDMÉNYT adunk

az egyidejűleg vásárolt, köz�nanszírozásban nem részesülő vényköteles gyógyszerek, vény nélkül

kapható gyógyszerek, vagy egyéb termékek árából!

Nyitva: hétfőtől péntekig 8–17, szombaton 8–12Kolos Patika, Esztergom, Pető� Sándor u. 30.

KOLOS PATIKA

Minden hónapban akciók, 10–20 százalékos kedvezménnyel

Információ: a www.gyongypatika.hu weboldalon, vagy a patikában elhelyezett plakátokon

Máriahalom Község Önkormányzata a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 10. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Máriahalom Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal

jegyzőmunkakörének betöltésére

A közszolgálati jogviszony időtartama:határozatlan idejű közszolgálati jogviszony A vezetői megbízás időtartama:A vezetői megbízás határozatlan időre szól.

A munkavégzés helye:Komárom-Esztergom megye, 2527 – Máriahalom, Széchenyi F. u. 31.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:A Polgármesteri Hivatal vezetése, helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben foglaltak szerinti jegyzői feladat- és hatáskörök ellátása, munkáltatói jogok gyakorlása a köztisztviselők felett. Jogállás, illetmény és juttatások:A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Erre irányuló igény esetén az önkormányzat kedvező feltételek mellett tud szolgálati lakást biztosítani.

Pályázati feltételek:• Magyar állampolgárság,• Cselekvőképesség,• Büntetlen előélet,• Főiskola, igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés vagy okleveles

közigazgatási menedzser szakképesítés, • közigazgatási gyakolat - Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat, • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), • Közigazgatási szakvizsga,

• Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,• közigazgatási versenyvizsga vagy a versenyvizsga alóli mentesség igazolása • próbaidő kikötése a Ktv. szerint

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:• közigazgatásban szerzett 1-3 éves jegyzői tapasztalat,• pályázatírás területén szerzett átfogó tapasztalat,• közműfejlesztés területén szerzett tapasztalat,• számviteli (államháztartási) ismeretek, képesítés,• német nyelvismeret.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:• fényképes részletes szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okiratok másolata, 3 hónapnál

nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, erkölcsi bizonyítványhoz kötött munkakör betöltése esetén igazolás annak meglétéről, a munkakör betöltésére vonatkozó szakmai program, nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a pályázat tartalmának és személyes adatainak a pályázat elbírálásában részt vevők általi megismeréséhez hozzájárul, illetve kívánja-e az elbíráláskor zárt ülés tartását.

A munkakör betölthetőségének időpontja:A munkakör legkorábban 2010. május 3. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2010. március 22.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Murczin Kálmán polgármester nyújt, a 06-30/936-7427-es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: • Postai úton, a pályázatnak a Máriahalom Község Önkormányzat címére történő megküldésével

(2527 – Máriahalom, Széchenyi F. u. 31.). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megneve-zését: jegyző.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:A beérkezett pályázatokat Máriahalom Község Önkormányzat Képviselő-testülete tárgyalja meg és dönt a nyertes pályázó személyéről.

A pályázat elbírálásának határideje: 2010. április 9.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 14: Hid Lap 100227

26 hídlap hidlap.net hídlap 2726 hídlap

exkluzívexkluzív

- Professzor úr, bevallom, laikusként még az oktatott tárgya elnevezését sem értem: „celluláris hullámszámítógépek”. Mit kell ér-teni alatta?

- Az elmúlt néhány évben gyökeres vál-tozás kezdődött a számítástechnikában. Manapság már nem csak néhány procesz-szor kerül egy chipre, hanem sok ezer. A technológiai okok miatt gyorsan és haté-konyan kell kommunikálni közöttük, ezt elsősorban a szomszédokkal lehet meg-valósítani. Ezért ennek a – mondjuk úgy – lágyhálón elhelyezett processzor-sereg-nek úgy kell a programozását megoldani, hogy főleg a térbeli szomszédjaikkal lépje-nek kapcsolatba. Ezt jelenti a cellularitás. A hullám pedig azt, hogy ezek a processzo-rok mintha egy víz felszíne volnának, úgy, hogy az aktivitásuk hol erősebb, hol alacso-nyabb, illetve azok a jelek, amik őket elérik, hol nagyobbak, hol kisebbek, azaz úgy kell megszervezni a programozást, hogy egy nagyobb feladat szinte hullámszerűen fus-son végig a sok-sok processzoron.

- Ahogy magyarázza, olyan, mintha az élet és a technika egymásra találna.

- Valóban. Ennek a celluláris hullámszá-mítógép-jellegnek érdekes és szép példá-

it találjuk az élő szervezetek, elsősorban az idegrendszer működésében. Amikor például nézünk, akkor a retinánkban, an-nak különböző rétegeiben ilyen hullám-szerű diffúzió történik, efféle hullámsze-rű jelenségek zajlanak le – és általában egy-egy neuron csak egy adott sugarú körben, a direkt, közvetlen környezetével van összekapcsolva.

- Ön „nagy egyetemikar-szervező”: 1998-ban megszervezte a Pázmány Péter Katoli-kus Egyetem Információs Technológiai Ka-rát, aminek alapító dékánja is volt 1998 és 2006 között, jelenleg a kar pro-dékánja és a Doktori Iskola vezetője, most pedig az esz-tergomi egyetemi információs-technológi-ai képzést. Hogyan történt mindez város-unk esetében?

- Pár esztendeje – a 2000-es évek ele-jén – mint a Pázmány-egyetem Informá-ciós Technológiai Karának dékánját kere-sett meg a város vezetése, hogy indítsunk Esztergomban képzést. Erre csak akkor kerülhetett sor, amikor már a budapesti kar megerősödött. Ma már két szakon is sikeres kutató-egyetemi képzést folytat egy közel hétszáz fős karon a Józsefváros-ban, a Semmelweis Egyetem Klinikáival is

összefogva. Végül, tavaly ősszel, Nyékyné Gaizler Judit dékánasszony vezetésével megindult a kihelyezett tagozatunk Esz-tergomban a mérnökinformatikus-kép-zés gyakorlati szakirányában. (Amit elő-segített, hogy a Pázmány-egyetemhez került a Vitéz János Pedagógiai Főisko-lai Kar.) A város támogatásával több fia-tal jutott ösztöndíj-támogatáshoz, és a laboratóriumok felszerelése hasonlókép-pen így valósul meg. Sőt talán először az országban minden elsőéves hallgató egy laptop számítógépet kapott. Ma még a Szent Adalbert Központban folyik az ok-tatás, ám reményeink szerint két eszten-dő múlva már elkészül a Déli Kanonoksor felújításával a BSC egyetemi képzés teljes telephelye, és a kollégiumot is felújítva birtokba vehetik a diákok. Nagyon fon-tos, hogy a csúcstechnológiai képzéshez a legmodernebb laboratóriumok fognak rendelkezésre állni, valamint a közössé-gi termek igényes kialakításával a város számára, alkalomszerű használatra, egyik előadó-helyiségünk koncertteremként is szolgálhat.

Az esztergomi egyetemi képzést a ko-rábbi kérések alapján nagy örömmel tá-mogattam, azonban annak a konkrét megszervezése már a dékánasszony ve-zetésével történt.

- Fogalmazhatunk úgy, hogy Ön mint az itteni egyetem elméleti atyja bábáskodott-bábáskodik felette?

- Inkább mondjuk azt, hogy a város egy régi tervének a kibontakozásához igye-keztem a tanácsaimmal hozzájárulni.

Egyébként a mérnökinformatikus-kép-zésnek – amit a bolognai besorolás sze-rint úgy is neveznek, hogy BSC-, azaz első fokozatú képzés – a mérnököket illetően kétfajta szakirányáról beszélhetünk. Az egyik az úgynevezett akadémiai, a másik pedig a gyakorlati szakirány. Esztergom-ban ez utóbbit műveljük. Korábban már akkreditáltuk, és az a reményünk, hogy az ottani vállalatok számára ez egy fontos szakember-igényt fog majd kielégíteni.

- Az esztergomi egyetem lehet a „magyar Szilikon-völgy”?

- Ez így nem pontos. Az esztergomi és környéki vállalatok – a képzést végzettek potenciális munkahelyei – fő profiljukat tekintve (ugyebár a Suzuki a gépjármű-, a Richter a gyógyszer-, a Sanyo a napelem-gyártással foglalkozik) nem számítástech-nikai cégek, másfajta technikákat képvisel-nek, azonban azoknak részleteikben sok közük van a mai elektronika, számítástech-nika területeihez. S például az ezeknél a vállalatoknál is igen fontos méréstechnikai kérdések, amiket ma szoftvervezérelt mé-rőrendszerekkel oldanak meg, domináns irányait adják az esztergomi képzésnek.

- A jövő tudósembere a gyakorlati tudo-mányok embere?

- Ezt nem állítanám. Ezek különböző műfajok. Inkább úgy fogalmaznék, hogy itt egymást kiegészítő különböző szakér-telmekről beszélhetünk. Ma általában a mérnöki területen igen sokféle képesség létezik. A konstruktőrök új konstrukciókat találnak ki, vannak, akik nagyon bonyo-lult technológiákat tudnak magas szinten gyártásban tartani, és akadnak, akik az elméleti irányban lépnek hozzá tovább. Ezek különböző területek, amelyeknek az egymást kiegészítő jellege alkotja a mai csúcstechnológiai ipart.

- Mindez feltételezi, hogy specializálódás megy végbe, miszerint gyakorlati és elméle-ti tudósemberek lesznek?

- Igen. Van a mesterségbeli tudás, ké-pesség, kiválóság, és van az elméleti ki-válóság. S úgy gondoltuk, hogy az esz-tergomi képzésben a gyakorlati szakem-berképzésre helyezzük a hangsúlyt. Mert helyben és a régióban elsősorban erre mutatkozik igény és kereslet – és ugye, ez mind a városnak, mind az ott lévő vállala-toknak is az érdeke.

- Esztergom szimbolikus pontja, ha úgy tetszik: szíve Magyarországnak, tulajdon-képpen minden magyarnak, akik életük-ben legalább egyszer igyekeznek megfor-dulni itt. Ön milyen Esztergom-élménnyel rendelkezik?

- Úgy gondolom, hogy Esztergom több mint ezeréves története jól példázza Ma-gyarország történetét.

Az ezerkilencszáznyolcvanas évek vége felé jártam először Esztergomban, amikor Péter fiam belépett a szemináriumba, ami az egész családunknak nagy megtisztel-tetést és lelki örömöt jelentett. Itt szentel-ték pappá 1995-ben, és ma a Szeminári-um spirituálisa és a teológia tanára, sokak lelki vezetője. Lelkileg tehát egyre köze-lebb kerültem Esztergomhoz.

Aztán az esztergomi egyetemi képzés elindítását követően harmadik „találko-zásom” a várossal azon nagyszerű kezde-ményezés, ami a Liszt Ferenc Zeneaka-démia néhány tanára és Reményi Károly esztergomi karnagy úr jóvoltából immá-ron harmadik éve mutatja fel Esztergom szellemi történetének különleges kivá-lóságát, a város anyagi és logisztikai tá-mogatásával. Nevezetesen: az Esztergo-mi Liszt-hét rendezvénye augusztus utol-só hetében, ahol világhírű művészek és a legfiatalabb tehetségek mutatják be a magyar zeneszerző-géniusz és zongora-virtuóz életművének egy kevésbé ismert,

de korszakalkotó részét, főképpen spiri-tuális ihletésű remekműveit. Legutóbb Bogányi Gergely adta elő a Bazilika ku-polája alatt Liszt életművének egyik kü-lönösen megkapó, elmélyült zongoraso-rozatát, egyfajta lelki katarzist váltva ki a nagytemplomot megtöltő közönségben. Liszt Esztergomhoz kötődő, a Bazilika fel-szentelésekor saját maga által vezényelt miséje immár kétszer is elhangzott a bu-davári Mátyás-templom ének- és zeneka-ra, valamit a csatlakozó kórusok együttes tolmácsolásában. A múlt augusztusi kez-deményezést folytatva nemzetközi kórus-találkozóra szintén sor kerül, mint ahogy zongoristáknak és énekeseknek tartandó nemzetközi mesterkurzusra is. Talán el-jön az idő, amikor Lisztről Esztergom jut az emberek eszébe, úgy mint Mozartról Salzburg.

A Liszt-hét szellemi támogatása is része és szép színfoltja annak a nagyobb kez-deményezésnek, amit tizenkét kutató-tu-dós, a tudomány legszélesebb területeit átfogva indított el egy multidiszciplináris tanulmányi intézet, a Collegium Eszter-gom létrehozásával.

- Mik a céljai ennek az intézetnek?- Itt az Esztergom szó kettős jelenté-

sű: magát a történelmi várost, valamint a magyar szellemi megújulási törekvéseket és a világra való nyitottságot egyaránt szimbolizálja. Ez az intézet részben a Páz-mány-egyetem támogatásával jött létre, fővédnökei: Sólyom László köztársasági elnök úr, dr. Erdő Péter prímás-érsek úr és Vizi E. Szilveszter úr, a Magyar Tudo-mányos Akadémia korábbi elnöke. Ket-tős telephelye a Pázmány-egyetem Infor-mációs Technológiai Kara és az esztergo-mi Szent Adalbert Központ. A Collegium Esztergom egyesület alapítóinak szakte-rületei átfogják az idegtudomány, agyku-tatás, genetika, nanoelektronika, bionika, orvostudomány, történelem, filológia, matematika, kánonjog és biblikum terü-leteit, és ebben a széles kitekintésben ke-resik a mai világ emberének kérdéseire a válaszokat. A Collegium Esztergom szer-vezésében májusban nemzetközi szim-póziumra kerül sor, amelyen az Amerikai Egyesült Államok, Németország és Ma-gyarország neves tudósai vitatják meg a genetika és agykutatás legújabb ered-ményeinek tudományos lehetőssége-it, realitását a gyógyításban és bioetikai korlátait, valamint az igazság megisme-résének biztos pilléreit. Ezekben a kez-deményezésekben – úgy hiszem – ben-ne rejlik Esztergom történelmi és szelle-mi missziója.

Esztergom-emberek

Az igazság megismerésének biztos pillérei Gulya István

A számos tudományos elismeréssel – egyebek mellett az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers) kitüntetései-vel, Szentgyörgyi Albert-, Széchenyi- és Bolyai-díjjal – rendel-kező hetvenéves akadémikus-egyetemi tanár, dr. Roska Tamás professzor szeretheti a pezsgést. Tudós munkássága és a Ma-gyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automati-zálási Kutatóintézete Tudományos Tanácsának elnöksége mel-lett – többek között – a Veszprémi Egyetemen megszervezte a Műszaki Informatika-szakot, a Pázmány Péter Katolikus Egye-temen az Információs Technológiai Kart, és nem utolsó sorban neki is köszönhető az esztergomi egyetemi információs-tech-nológiai mérnökképzés beindítása. Beszéltünk erről is, illetve művészeti missziójáról, a királyvárosi Liszt-hétről, valamint a Collegium Esztergom intézetéről.

Page 15: Hid Lap 100227

A Hídlap nyereményeit a szerencsések két héten belül vehetik át szerkesztőségünkben, ellenkező esetben az ajándékokat ismét kisorsoljuk!

játék

Legutóbbi feladványunk megfejtése:

Oldja meg az oldal sarkában ta-lálható Sudoku játékot, vágja ki, és küldje vissza a szerkesz-tőség címére március 3-ig! A helyes megfejtők között az Aquasziget Esztergom által fel-ajánlott belépőjegyet sorsolunk ki! Az előző heti számunk feladvá-nyának megfejtői közül Kollár Miklósné (Piliscsév) olvasónk-nak kedvezett a szerencse, nyeremé-nyét szerkesztőségünkben veheti át.

A legutóbbi feladványainkra helyesen válaszo-lók közül Fülöp Józsefné (Nyergesújfalu)

lett a szerencsés. Nyereménye egy, a Babits könyvesbolt által felajánlott 1500 forint érté-kű könyvutalvány, melyet szerkesztőségünkben vehet át és az említett üzletben válthat be könyv, DVD és CD vásárlásakor.Ezúttal Örkény Istvánnal kapcsolatban tesztel-jük a könyvrajongók tudását.

1. Hány percesek voltak azok a bizonyos novellák?

2. Melyik, dobozolásról is szóló drámájából ké-szült színházi és filmverzió?

3. Mely évben hunyt el?

A válaszokat március 3-ig kérjük elküldeni a [email protected] e-mailre vagy a szerkesztőség postacímére.

Múlt heti rébuszaink helyes megfejtései:1. Zólyom2. A végek dicsérete3. A Kis-Duna sétányon

Hétről hétre a Hídlap egyik legnépszerűbb rovatában, a Helyi históriában megjelent írásokkal kapcsolatban

teszünk fel egy-egy kérdést, ezért érdemes megtartani a Hídlapot, a választ ugyanis mindig az egy héttel korábbi lapszámban találhatják meg a szemfüles olvasók.

A helyesen válaszolók közül kisorsolt nyertes ezen a hé-ten az Esztergomi Hírdető Kft. és a Hídlap logójával el-látott 2 GB-os pandrive-ot nyerhet meg. Ezúttal a szeren-csés Pocsai Ferenc lett, nyereményét szerkesztőségünkben veheti át.

Kérdésünket az előző heti lapszám helytörténeti cikkében lévőkre alapozzuk. Ennek megfelelően a kvízben a „Szín-játszók a 19. századi Esztergomban” című cikkből kérdez-zük ki most lelkes olvasóinkat.

Mi olvasható az előadás címeként az illusztráción lévő színlapon?

A választ március 3-ig kérjük elküldeni a szerkesztőség postacímére vagy a [email protected] e-mail címre.

A múlt heti kvíz helyes válasza: 1898

9 3 7 58 6 91 4

7 9 6 3 42

9 3 4 8 71 2

8 5 14 6 2 3

História kvíz

sudo

ku

6 2 5 9 3 1 7 8 4

1 4 3 7 8 2 9 6 5

9 8 7 6 4 5 2 3 1

8 1 4 2 5 6 3 9 7

5 6 9 3 1 7 8 4 2

3 7 2 4 9 8 1 5 6

7 5 1 8 6 9 4 2 3

4 9 6 1 2 3 5 7 8

2 3 8 5 7 4 6 1 9

kultúrakultúra

2010.03.05. PipiBulijaMusic(Friliaparádé)

2010.03.06. MrDeril

2010.03.12. DjValentinoReas

2010.03.13. DjSluki–Kissmeparty

2010.03.19. MrDeril

2010.03.20. VocalGaggSession–kareoke

2010.03.26. DjSluki

2010.03.27. Lephant(progressivehouse)

2010.03.05-07. MézesFütyölősÁrakció2010.03.12-04. HírősPálinka(Újíz=Mézesmeggy)2010.03.19-21. JimBeam-cola500Huf2010.03.26-28. CaptainMorganárakció

PROGRAMOK

AKCIÓK

28 hídlap hidlap.net hídlap 29hidlap.net28 hídlap hídlap 2928 hídlap28 hídlap

A k

ultú

ra ro

vato

t sze

rkes

ztet

te: P

öltl

„Oxi

” Zol

tán

tárlatjárat

Egyedi hangvételű fotókkal érkezett az esztergomi Sugár galériába Németh

Gyula felvidéki alkotó. A képkollekcióhoz rendelt írásos anyagban egyebek között így vall magáról a fotóművész: „A fényké-pezést publicisztikai ténykedésem hozta magával. Autodidakta fotográfus vagyok, de sokat tanultam Bíró Béla és Holop Fe-renc fényképész barátaimtól. Fotográfusi ténykedésemnek is a publicisztikai látás-mód az alapvető meghatározója. Mindez azt jelenti, hogy a látvány ragad meg min-dig, azt fényképezem. Vagyis általában nem a fényképezést megelőzően szer-kesztem, alkotom a képet, hanem utólag, a megörökített látvány mögötti síkban próbálom megtalálni az üzenetet, a mon-danivalót. Ilyen szempontból általában fontosak a képeknek adott címek is”.

S valóban, Németh Gyula felvételein egy örökösen suhanó mögöttes sejthető, egy láthatatlan, gondolat-árny, mely belen-gi fotóit, megadva ezzel egységes, mind-egyikre vonatkozó alaphangulatát. Az al-kotó két nagyobb témából állította össze

esztergomi kiállítását, mégpedig a tájban futó földutak és a különböző portrék so-rozatából. Az előbbieknél „variációkat lát-hatunk egy témára”, a többnyire harsány zöld füves réteken, erdők mentén, tarló-kon átvezető földutak mintázatában gyö-nyörködhetünk. Németh Gyula ezeken az utakon át vezeti a tárlatlátogatót azokra a helyekre, melyek pompája többnyire egy-szerűségükben rejlik. A portréfotók ese-tében nem egynél ugyancsak visszaiga-zolást nyer a mester fent idézett hitval-lása, sok beállításról már első pillantásra megállapítható, hogy annak születéséhez

vajmi kevés köze volt a fotósnak, a kép szerkesztése ezt hangsúlyozta ki, utólag. Ezeken a fotókon is többnyire a profán élethelyzetek, a különös vonásoktól men-tes, tiszta tekintetek, világos arcok állnak fókuszban. Németh Gyula kiállítása márci-us 18-áig tekinthető meg.

A kertvárosi Féja Géza Közösségi Ház már nem egy alkalommal vállalt úttörő szerepet egy adott témában. Ezúttal ko-csonya-szépségversenyre hívják a ma-gyar konyha téli ételremekeinek készí-tőit. Hogy ki fog nyerni, az a jövő titka, de azt már most előre borítékolhatjuk, hogy a legjobb kocsonyára is az a bizo-nyos sors vár – fel fogják falni.

Őrizzük meg a hagyományos ma-gyar konyha ízeit! Ezzel a mottó-

val invitálják a szervezők az esztergom-kertvárosi és környékbeli szakácsokat az első Esztergom-Kertvárosi Farsang-farka Kocsonya Szépségversenyre. Az esemény-nek a Féja Géza Közösségi Ház ad otthont

március 6-án, szombaton, 15 órai kezdet-tel. A megmérettetéshez hasonlót néhány éve a Szentgyörgymezői Olvasókör muta-tott be, amikor megrendezték a babfesz-tivált, melyen természetesen minden, a versenyben induló ételnek tartalmaznia kellett több-kevesebb paszulyt. Ezúttal a kocsonyák csillogó és kellemes rezgéseket adó világába merülhetnek el a gasztronó-mia és ennek az ételfajtának a rajongói. A rendezvény gyakorlatilag a fent megadott napon már 13 órakor kezdődik, ekkor kell a zsűri elé járulni a dermedt kreációkkal. A jelentkezők fél háromig ostromolhat-ják kocsonyáikkal a döntnököket, majd 15 órakor indul a zsűrizés, mely a verseny címének megfelelően főként a szépség alapján történik. A közönség számára oly fontos kóstolás 16 órától kezdődik, a vár-hatóan szívet-lelket s gyomrot melenge-tő látvánnyal bíró porciókat 300 forintért vehetjük magunk elé. Az már most biztos,

hogy mindenkinek megvannak a sajátos, egyéni elképzelései arról, hogy egy kocso-nyának, hogy is kell kinéznie, de abban ta-lán majd mindenki egyetért, hogy egy tál kocsonya annál szebb, minél inkább áttet-sző. Arra is mérget vehetünk, hogy a bele-valók tekintetében viszont százféle kívána-lom, elgondolás dívik. Sokan esküsznek a kocsonya alapját jelentő különféle húsok-ra, de új idők szelei fújnak, hiszen a féjások ezúttal úgy írták ki a versenyt, hogy a hús lehet hal is, illetve ezek mellett a csak zöld-séges, sőt, a csak gyümölcsös (!) kocsonyák is indulhatnak a megmérettetésen.

A szervezők díjakat adnak a nyertes ko-csonyák kreátorainak, az adagokért a kö-zönség által befizetett összeget pedig a kertvárosi polgárőrség részére utalják át. Jelentkezni és bővebb információt kapni Orbán Ilona szervezőnél, a 30/300 2502-es számon és a [email protected] e-mailcímen lehet.

A megörökített látvány üzeneteMegdermedt szépségek versenye

Page 16: Hid Lap 100227

helyi história helyi história

30 hídlap hidlap.net hídlap 31hidlap.net30 hídlap hidlap.net hídlap 31hidlap.net

Az esztergom-tábori Állami Fiú-nevelő Intézet 1920-ban léte-

sült. Első növendékei (mintegy hatva-nan) az újdonsült Csehszlovákiából, Znióváraljáról áttelepült hasonló inté-zet állami gondozottjai voltak. A fiúkat Bauer József igazgató hozta át Magyar-országra. „Én magam 1920. januárjában kerültem az intézet (akkor még magán) polgári iskolájába, mint bejáró tanu-ló. (…) Esztergom-Táborban az intézet részére rendelkezésre álltak az első vi-lágháború egyik legnagyobb fogolytá-borának barakk és kaszárnya épületei, ezek egy részét a hadügyminisztérium az igazságügynek engedte át. Az intézet központi épületéül az egykori fogolytá-bor szálláshelyét választották. Itt lakott az igazgató, ebben volt az apácák lak-osztálya, a betegszoba, a 6-8 éves gye-

rekek hálóhelyei és a nőtlen nevelők la-kószobái. Az intézet műhelyeit és a na-gyobb fiúk hálószobáit a mintegy hat régi kaszárnyaépületbe telepítették. A nagyobb fiúk hálótermei mintegy öt-ven méter hosszú, tíz méter széles ho-dályok voltak, téglapadozattal és meny-nyezet nélkül, vagyis a lakótér a padlás-sal egy teret alkotott. Ma tankgarázsok vannak itt. (a 60-as évektől – a szerk.) A termek közepén két-három kályha ál-lott, a lakótéren átnyúló téglakémény-hez csatlakoztatva. A családos főneve-lők három külön épített két-kétlakásos tiszti épületben laktak. Ezenkívül az intézethez tartozott még egy gazdasá-gi udvar istállókkal és néhány cselédla-kással. Az intézet 1922-ben már vagy 5-600 fiúnövendéket számlált. Megala-kulása után az igazságügyi minisztéri-

um sok, a háborúban család nélkül ma-radt fiút utalt az intézetbe. Voltak olya-nok is, akiket szüleik különféle okokból – csekély tartásdíj ellenében – ide he-lyeztettek el. Ezek ápoltságukra és ru-házkodásukra nézve el is különültek az állami gondozottaktól, akiknek öltöze-te messziről felismerhető csíkos intéze-ti ruha volt, hasonló anyagból készült bocskai sapkával. Az intézet már lete-lepedésekor elemi iskolát nyitott, majd 1921-ben indította meg a polgári isko-lai oktatást, első évben még magánisko-lai jelleggel. Az első év anyagából úgy-ahogy felkészült növendékek a Budán lévő, Istenhegyi úti szerzetesiskola pol-gárijában vizsgáztak. Az intézet e két iskolájába némi tandíj ellenében felvet-ték az Esztergom-Táborban lakó mint-egy tíz bányász és a városi major egy-két béres családjának bejáró gyerekeit is. Az elemi iskola oktatói az apácák kö-zül kerültek ki. Az első évben a polgári iskolásokat négy tanítói képesítésű ál-lami nevelő oktatta, továbbá két polgá-ri iskolai tanár, képesítéssel rendelkező apáca és maga az igazgató is. A polgári iskola növendékei közé az intézet bent-lakói közül csak a kellő előmenetelt fel-mutató fiúkat vették föl. A növendékek nagy része, mint iparos tanuló dolgo-zott, a műhelyekben és a kertészetben megtermelt nyereséggel hozzájárulva az intézet fenntartási költségeihez. A kezdeti időben cipész-, szabó-, kovács- és asztalosműhely volt itt. Hogy a ker-tészet eredményesebben gazdálkodjék, az intézet részben a Strázsa-hegy kör-nyékén, részben pedig a mai repülőtér

területén városi földeket is bérelt. Itt zöldségkertészetet létesítettek, amely-nek öntözését a kenyérmezei patakból idevezetett csatorna vizéből tervezték. A kertészethez csatlakozott a gazdasági udvar igavonó állatokkal, sertéshizlal-dával és tehenészettel. A polgári iskola 1922-ben nyerte el a nyilvánossági jo-got. Ekkor kerültek az iskolához szak-képzett tanárok, és ekkor iratkoztak be azok a bejáró tanulók, akik a bánya-vidékről és a Duna menti községekből utaztak Esztergom-táborba. A rákövet-kező években Esztergomtól is vagy hú-szan utaztak ki Táborba: többségükben az esztergomi gimnáziumokból eltaná-csolt vagy szegényebb származású fiúk. Az intézet bentlakó növendékeinek szervezetét mintegy nyolc „család” ké-pezte, élükön „családfőkkel”, akik rend-szerint az igazságügyi minisztérium ál-tal kinevezett állami felügyelők voltak. A műhelyeket mesterek, műhelyfőnö-kök vezették. Az intézet növendékeinek nagy része a műhelyekben dolgozott, mint tanuló majd segéd, másik része a gazdaságban (kertészet és állattenyész-tés). Fizetést nem kaptak, lényegében állami eltartásukért szolgáltak. Egy ki-sebb hányad járt a polgári iskolába, és vagy 10-15-en voltak azok a jó tanuló fiúk, akik papi pályára készültek. Ők az esztergomi gimnáziumba jártak napon-ta vonattal, s a többiektől elkülönülve éltek. A bentlakók, mind szegénysorsú, illetve teljesen családtalan gyermekek voltak, de a polgári iskolába bejárók többsége is a plebejus rétegekből került ki. Úgynevezett „jobb” családból csak kevesen származtak: azok a fiúk, akiket az esztergomi gimnáziumokból si-kertelen előmenetelük miatt elta-nácsoltak, s ezért az intézet polgá-rijába jártak be. Az intézet első két évében a fiúk ellátása élelemben és ruházatban is nagyon silány volt. Ez akkor javult meg, amikor 1922 őszén Horthy kormányzó lá-togatást tett a dorogi bányaüzem-ben és az esztergom-tábori fiúne-velő intézetet is megszemlélte. Bi-zonyára Bauer igazgató ügyessége rejlett a dolgok mögött. A szemlére ki-vezényelt „családok” legalábbis új ru-hát és bakancsot kaptak. Ettől az időtől kezdve az ellátás javult. Az intézet gaz-dasága is többet termelt és a műhelyek is vállaltak külső munkákat az esztergo-mi apáca- intézetektől. Bauer igazgató állandóan fejlesztette a műhelyek szá-mát. A kezdeti cipész-, szabó- és kovács-

műhelyek mellé újabbakat létesített: asztalos-, könyvkötő- és szövőműhelyt, hogy minél több fiú valamilyen szakmá-val lépjen ki az intézetből. Állítólag ez a törekvés vezetett az intézet eladóso-dásához. Emiatt az állami hatóság át-engedte a fiúnevelőt a szalézi szerzetes

rendnek. Ez 1925-ben következett be. Ekkor távozott az intézet éléről Bauer József. Én az intézet polgári iskolájá-ba 1924-ig jártam. Ezután mint könyv-kötő tanuló szegődtem az intézethez. 1925-ben családom Esztergomba költö-zött én pedig mint bentlakó tanuló ma-radtam Esztergom-Táborban. Ez az idő egybeesett a szaléziánus rend honfogla-

lásával. Fél évet töltöttem a szalézi rend igazgatása alatt álló intézetben” – olvas-ható Martsa Alajos cikkében.

Martsa az intézet vezetőjéről és neve-lőiről is írt. „Bauer József igazgató kato-likus pap volt. Rendkívül vonzó és hu-manitástól áthatott egyénisége jó szer-

vezőkészséggel párosult. Egy-két év alatt gazdag és sokrétű fiúne-velő intézetet szervezett az elha-gyott fogolytábor területén. Gon-doskodott az árva és elhagyott gyerekek iskolázásáról, nevelé-séről. Mindennap szakított időt, hogy a gyerekek szórakozásaiban, játékaiban részt vegyen. Zenekart, énekkart létesített, futballcsapa-tot és színjátszógárdát szervezett, társas kirándulásokat vezetett

a környező hegyekbe. Sokféle módon igyekezett otthont teremteni a fiúknak. 1925-ben vált meg az intézettől. A pol-gári iskolában neves személyiségek is ta-nítottak, többek között Bányai Kornél, a Nyugat folyóirat költője, jogászdoktor, Sugár Béla költő, Holló Kornél szobrász-művész és a település legismertebbje, Féja Géza író”.

Esztergom felfedezése, avagy a hely története

Mesék a fiúnevelő intézetrőlPöltl Zoltán

Idén ünnepeljük Martsa Alajos fotóművész születésének 100. évfordulóját. A jubileum ki-váló alkalom arra, hogy a 20. századi esztergomi értelmiség közösségteremtő figurája egy írása erejéig „megszólaljon” rovatunkban. A szerző „Éveim az esztergom-tábori fiúneve-lő intézetben 1920-1925 (Visszaemlékezés)” című írása a későbbi fotográfus gyerekéveiről mesél. Az életrajzi szakasz egyben fontos helytörténeti adalék és már csak azért is kiemel-kedő értékkel bír, mivel a több, mint ezeréves város mellett nehezebben kap szót a történe-lemkönyvekben a tőszomszédságában lévő Esztergom-Kertváros. Martsa cikkét – melyből részleteket közlünk most – a rovatunkban már idézett 1981-es keltezésű Esztergom évlap-jai kiadványban találhatjuk meg.

Az Artportál virtuális lexikon tömören, de érzékletesen írja le Martsa Alajos életútját. „1910-ben született Pozsony-ban. Pontos születési dátuma nem is-mert. 1920-tól Esztergomban élt, a polgári után könyvkötőtanuló volt. Gyerekkori szánkóbalesete egész életé-re mozgássérültté tette. Ezután tanult meg fényképezni Tvarosek Páltól, Alb-recht Ferenctől, Uy Kálmántól, akinek makói műtermét vezette. Szegeden Rónai Dénesnél ismerte meg a külföldi avantgárd folyóiratokból Moholy-Nagy László, El Liszickij fotogramjait, fotó-montázsait, bekapcsolódott a munkás-mozgalomba is. 1933-ban Esztergom-ban önálló fotóműhelyt nyitott, amatőr munkák kidolgozásából élt. 1935-37

között Tuniszban egy magyar fényképész segédje lett. Itt készült fotói az avant-gárd hatására születtek. 1937-ben Esztergomban modern szellemű portréműter-met nyitott, amely művészeti, szellemi műhellyé vált.1945-ben az MKP tagjaként megyei alispán, az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja volt, majd városi párttitkár. Esztergomban jelentős szerepet játszott a város újjáépítésében. Kisiparosként, miniszteri biztosként a KIOSZ helyi szervezetének megalakítója, a város képvise-lő-testületének tagja volt. 1951-73 között a városi könyvtár vezetője. Fontos volt kultúraszervező tevékenysége. A városi fotószakkör megalakítója, Ferenczy Bé-nivel az esztergomi művésztelep megszervezője volt. Műterme festők, írók szel-lemi műhelye, találkozóhelye lett, ő szervezte az első kiállítást a sokáig elhallgat-tatott Kassák Lajosnak. Közben folyamatosan fényképezett, fotogramokat, nonfi-guratív képeket készített, amelyeket fotóilluminációnak nevezett. 1979. április 15-én, Esztergomban hunyt el”.

fotó

k: es

zterg

om-a

nno.h

u

Page 17: Hid Lap 100227

helyi história

fotó

k: At

ek

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

32 hídlap hidlap.net hídlap 33hidlap.net

Scitovszky János a 19. század egyik legmeghatározóbb esztergomi ér-

seke egy szlovák falusi tanító fiaként született az Abaúj vármegyei Bélán 1785. november elsején. Középiskolái elvégzése után Rozsnyón lett papnö-vendék, majd Nagyszombatban szer-zett filozófiai doktorátust. Működését nem lelkipásztorként kezdte, fő-pásztora a rozsnyói líceum filo-zófia és matematika tanárává ne-vezte ki, de foglalkozott teológia morálissal és egyháztörténelem-mel is. Részt vállalva az országos politikában, követ volt a reform-kor nyitányát jelentő 1825. évi or-szággyűlésen, ahol paptársai kö-zül felszólalásaival a legnagyobb tekintélyre tett szert. Az uralkodó 1827-ben rozsnyói püspökké ne-vezte ki. Legfőbb célja egyházme-gyéje rekatolizációja volt. Amint Cséfalvay Pál írja, a protestantiz-mussal szemben három áhítat-formát szorgalmazott: a Mária-tiszteletet, a szentek ereklyéinek tiszteletét és a búcsújárásokat. Mindezt úgy, hogy a szinte egé-szében protestáns rozsnyói egy-házmegyében kevés volt a katoli-kus templom, a pap és az iskola. Scitovszky minden papját személyesen ismerte, minden bérmálást maga vég-zett és tizenegy esztendő alatt mint-egy tíz templomot építtetett. Már első római útja során ereklyéket kért és ka-pott XVI. Gergely pápától. Számtalan búcsújárást vezetett, gyakorta meg-fordult Sasvárott, Kistapolcsányban és Mátraverebélyen. Nem véletlen tehát, hogy egyszerűen „búcsújáró püspök-nek” nevezték. Szepessy Ignác halá-la után pécsi püspök lett. Itt is temp-

lomokat és iskolákat épített, miközben székvárosa tanítóképzőjének összes ki-adásait magára vállalta. Az idős peda-gógusok számára megalapította a Nép-tanítók Nyugdíjintézetét, de törődése kiterjedt a kórházakra és a börtönökre egyaránt. Szegényházat alapítva meg-szüntette pécsi egyházmegyéjében a

koldulást. Időközben ismeretséget kö-tött Liszt Ferenccel, akihez ettől kezd-ve életre szóló barátság fűzte. Bár 1848-ban bőségesen adakozott a haza oltárán, Kossuthék törekvéseit csak ad-dig támogatta, amíg azok megmarad-tak a királyság törvényes keretei kö-zött. Ennek ellenére Hám János eszter-gomi érsek lemondása után, a kialakult zűrzavarban – vélhetően legitimista magatartásának köszönhetően – a ki-rály kinevezte Magyarország prímásá-

sává. Esztergomi székét 1850. janu-ár 6-án foglalta el. Az aradi tizenhá-rom életének megmentése érdekében négy alkalommal kereste fel a császárt és nem egyszer kérte az alkotmányos rend helyreállítását, ám Ferenc József nem teljesítette a prímás kéréseit. En-nek ellenére, vagy talán éppen ezért, az országba látogató uralkodót követke-zetesen magyar nyelven köszöntötte. Nagy gondot fordított a Bazilika építé-sének befejezésére, szobrászokkal, kő-faragókkal kötött szerződéseket, elké-szíttette a prímási trónt és a kanono-ki stallumokat. 1852-ben a szentatya bíborossá nevezte ki. Bár az esztergo-mi Bazilika még korántsem volt kész, Scitovszky János elhatározta a főszé-kesegyház fölszentelését. Az időpon-tot 1856. augusztus 31-re tűzte ki. A ceremóniára meghívta az akkor még magyar királlyá sem koronázott Fe-renc József császárt, a szentelési mise komponálására és vezénylésére pedig régi barátját, Liszt Ferencet kérte fel. A misén szentbeszédét a magyar mellett

szlovák és német nyelven is el-mondta. Az ország közhangulatát jól jellemzi Arany János 1857-ben írott A walesi bárdok című költe-ménye, de magában a prímásban is egyre határozottabbá vált az el-lenérzés a bécsi abszolutizmussal szemben. Tömegeket megmozga-tó 1857-es mariazelli zarándok-lata nyílt tüntetés volt a bécsi ka-marilla ellen. 1859. november 6-án tartott aranymiséje ismét alkalmat nyújtott a főrendeknek, hogy kifejezzék reményüket, mi-szerint a prímás végre hajlandó lesz megkoronázni az uralkodót, ám erre nem került sor, míg végül Bécsbe hívták, hogy rendreutasít-sák. „Fájlalom, hogy őszinteségem rosszallást váltott ki, de lelkiisme-retem ellen sohasem fogok szóla-ni” – hangoztatta nagy eréllyel és bátorsággal. Ennek ellenére mégis

előkészítőjévé vált Deák 1865-ös híres Húsvéti cikkének, amely elindítója lett az Osztrák-Magyar Monarchiát megte-remtő 1867-es kiegyezésnek. Ám ezt Scitovszky János bíboros, hercegprímás már nem érhette meg. 1866 szeptembe-rében agyvérzést kapott. Még lediktált betegágyában egy búcsúlevelet Ferenc József császárhoz, majd október 19-én meghalt. Több főpap és népes asszisz-tencia közreműködésével október 23-án temették el az esztergomi Bazilikában.

Közel ötvenen várakoztak hétfő dél-után a Padlizsán étterem különter-

mében, akik a Balassa múzeum munka-társainak engedelmeskedve egyetlen szót sem árultak el az ünnepelt-nek arról, hogy valójában miért is kell majd e helyre érkeznie. Aztán a megbeszélt időben megérkezett Horváth István akinek a meglepe-téstől kikerekedett a szeme, hogy mit is keres ez a sok vendég ott. Tari Edit az esemény háziasszonya, a Balassa múzeum munkatársa la-punknak elárulta, hogy az igazgatót azzal az ürüggyel csalták el a Padli-zsán étterembe, hogy „már megint itt vannak a műemlékvédelmisek és baj van”. Ezt azért mondták, mert tudták, hogy Horváth Istvánnak szívügye a mű-emlékvédelem és persze nem tévedtek, a direktor azonnal a helyszínre sietett. Az étterem különtermében való betop-panásakor hatalmas taps fogadta, a je-lenlévők közül kivétel nélkül mindenki közeli barátja, rokona, tisztelője volt. A jeles nap fontosságát ezúttal főként a régész-történész szakma jelenléte mu-tatta, a magyar tudományos élet ezen ágának számos képviselője kívánta 70. születésnapja alkalmából köszönteni Horváth Istvánt. A meghitt ünnepség első felszólalója Németh József alpol-gármester volt, aki Meggyes Tamás pol-gármester és a képviselő-testület nevé-ben adta át a város jókívánságait, aján-dékát. Az alpolgármestert Benkő Elek követte, a Magyar Tudományos Akadé-mia Régészeti Intézetének főmunkatár-sa. Horváth István egykori tanítványa

köszöntőjében így fogalmazott: „Nem szívesen nevezném a több területen is szerény magabiztossággal otthonosan

mozgó Horváth Istvánt polihisztornak, hiszen napjaink polihisztorai minden-hez keveset és rosszul értenek. Márpe-dig ő, amihez nyúl, vagy amihez hozzá-

szól, azt felkészülten és bölcsen teszi, legyen az hivatali vagy bizottsági mun-ka, régészet vagy örökségvédelem, épü-letkutatás és helyreállítás. Horizontja a régészet szokásos határain túl húzódik, így természetes könnyedséggel tud köz-lekedni számos társtudomány között, átlépni futóárkokon, elkötelezett fi-gyelemmel az ügy, értelemszerűen Esz-tergom és a magyar régészet ügye felé úgy, hogy az emberi tisztesség határa-

it kijelölő árkokat sohase keresz-tezze” – fogalmazott Benkő Elek. A régészeti intézet főmunkatársának szavai után adták át a jelenlévők az ünnepelt számára azt a bőrkötés-ben összefűzött könyvet ajándékul, melyet harminchét magyar régé-szettel, történelemmel foglalkozó tudós, szakember írt és mely kötet erre a születésnapra készült csu-pán egyetlen példányban. Az aján-dékozás után a Padlizsán étterem séfje személyesen hozta be a hatal-

mas születésnapi tortát, melyen hetven szál gyertya égett és a finomságot bo-rító mázon az esztergomi vár aprólékos részleteire kiterjedő rajza volt látható.

Scitovszky János hercegprímás

A búcsújáró püspök Varga Péter Dénes

Még azt mondják, hogy a 19. században nemzetek és nem-zetiségek nem fértek meg egymás mellett abban a hatalmas birodalomban, amelyet Osztrák Császárságnak, Habsburg Birodalomnak, vagy a későbbiekben Osztrák-Magyar Mo-narchiának neveztek. Erre cáfol rá Scitovszky János szemé-lye és munkássága.

Hetven éves a Balassa múzeum igazgatója, Horváth István

Születésnapi meglepetésl.n.

Hétfő délután 3 órakor a vízivárosi Padlizsán étterem-ben rendezett ünnepségen rokonai, barátai, kollégái, tisztelői köszöntötték a 70 éves Horváth Istvánt. A Balassa Bálint Múzeum régész-igazgatója számára jól sikerült a születésnapi meglepetés, mint egyik első re-akciójában mondta, nem számított ilyen ünneplésre, sőt, azt sem szokta számon tartani, hogy hány éves, így most sem érzi magát annyinak, mint amennyit a sze-mélyi igazolványa mutat.

Page 18: Hid Lap 100227

régió régió

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

34 hídlap hidlap.net hídlap 35hidlap.net34 hídlap hidlap.net hídlap 35hidlap.net

Cseh és dél-afrikai cégek érdeklődnek a Smurfit Kappa iránt

Kérők a papírgyárban

Nem kizárt, hogy akár a papírgyár további sorsát is meg-határozhatja az Esztergom és Párkány között létesítendő teherkomp, hiszen jelenleg nincs teherforgalmi összeköt-tetés a két város között. A régóta tervezett komp megvalósítása a közeljövőben valószínű: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Szlovák Köztársaság Építésügyi és Régiófejlesztési Minisztériuma pályázatot hirdetett a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében. A testület úgy döntött, hogy elfogadja a „Teherkomp átke-lőhely létesítése Esztergom és Párkány között” című Váti Nonprofit Kft. által megküldött támogatási szerződés ter-vezett szövegét, és felhatalmazza a polgármestert a vég-leges támogatási szerződés Nemzeti Fejlesztési Ügynök-séggel történő aláírására. A támogatási szerződésben sze-replő mintegy hatszázezer eurós önrészre kötelezettséget vállal az idei és a jövő évi költségvetés terhére.A teherkomp üzembe helyezése tehermentesíthetné a 10-es utat, amely az Esztergomban és annak közelségé-ben található gyárak miatt jelenleg óriási kamionforga-

lomnak van kitéve. Egyebek mellett a Szlovákiába szállító Suzuki gyárnak sem a fővároson keresztül kellene eljuttat-ni a gépkocsikat az Esztergommal szomszédos országba, hanem teherkompon vihetnék. Egy civil társulás felmé-rést végzett a párkányi régióban és az esztergomi régió-ban (pl. Suzuki,…) tevékenykedő vállalatoknál, vállalko-zóknál az igényekről. Havonta 25– 35 ezer tonna átszál-lítására mutatkozik igény, vagyis 1000-1300 kamionnyi árut kéne átszállítani, amely ma kerülővel jut át a másik oldalra, illetve kisteherautóval a meglevő hídon.Középtávon egy ilyen beruházásnak egyrészt az a haszna is lesz, hogy ideszoktatja a nemzetközi áruszállításban érde-kelt cégek egy részét. Másrészt ennek köszönhetően katali-zátor szerepet tölthet be a határon átnyúló logisztikai öve-zet kialakításában és egy új teherhíd megépítésében – ez pedig egyben azt is jelentené, hogy Párkányban is új, akár a papírgyártól független munkahelyek jönnének létre. Információink szerint Esztergom lapzártánkkor elfoga-dott 2010-es költségvetésében is szerepel a teherkomp megvalósítása.

Információink szerint két papíripari cég is tárgyal a Smurfit Kappa tulajdonosaival a gyár megvásárlásáról. Az egyik a dél-

csehországi JIP Větřní papírgyár, amely nemrégiben még vesz-teséges volt, de egy jelentős tőkeinjekció fellendítette a terme-lést, sőt azóta a cég megvásárolta az észak-csehországi Olšany papírgyárát. A cseh vállalat tájékoztatott arról, hogy megkereste a párkányi gyár tulajdonosait, de a tárgyalások még csak kezdeti stádiumban vannak és eddig semmilyen konkrét ajánlatot nem tettek. A cseh cég egyébként 700 dolgozót alkalmaz két gyárá-

ban, és több mint kétmilliárd cseh korona értékű papírt termel évente, ám a termékprofilja eltér a párkányi gyárétól. A cseh cég-óriás mindenestre nem titkolja azon szándékát, hogy terjeszked-ni akar Közép-Európában, aminek első állomása szerencsés eset-ben a párkányi papírgyár lehetne, ami termékváltás esetén is újra munkát tudna biztosítani az itteni szakembereknek.

A Trend c. szlovák gazdasági hetilap szerint a dél-afrikai papír-ipari óriás, a Mondi is tárgyalásokat folytat az esetleges vásárlás-ról, de konkrétumokról eddig egyik fél sem nyilatkozott. A Mondi az egyik legjelentősebb befektető Szlovákiában, övé a rózsahe-gyi papírgyár, amely a szlovák faipari termelés egyharmadát hasz-nosítja, ami kétmillió köbméter fát jelent éves viszonylatban. A Mondi már tavaly tájékoztatott arról, hogy tárgyalásokat kezdett a Smurfit Kappával a gyáregységeik cseréjéről, azaz a Mondi el-cserélné angliai hullámközépréteg papírt (fluting) gyártó üzemét a Smurfit Kappa papírzsákot gyártó európai üzemegységeiért. En-nek a csereüzletnek lenne része – egyelőre a találgatások szintjén – a párkányi papírgyár Mondi által történő felvásárlása is.

A Smurfit Kappa persze az esetleges vásárlók számára azt a feltételt szabja, hogy nem termelhetnek itt hullámközépréteg papírt, amivel konkurálhatnának a cégcsoport más gyáraival, hi-szen a párkányi papírgyárat éppen a piac e téren való beszűkü-lése miatt zárja be.

A gyár megvásárlása iránt érdeklődők minden bizonnyal ked-vezményeket és állami garanciákat szeretnének maguknak biz-tosítani arra az esetre, ha megtörténik a vásárlás. A szlovák gaz-dasági tárca pedig arra vár, hogy valaki konkrét vásárlási javas-lattal álljon elő. A termelés újraindítása más termékprofil esetén nyilván nem kis beruházásokat igénylő műszaki átalakításokat kíván. Ez a tényező mindenestre időben jelentősen elodázza majd a gyár esetleges újraindítását.

A papírgyár jelenlegi menedzsmentje semmiféle értékelhető információt nem szolgáltat, a külső kommunikációval megbí-zott Dinamic Ralations 2000 ügynökség pedig mindenkor visz-szafogottan és diplomatikusan nyilatkozik. Elmondásuk szerint a cégvezetés március végéig várja a vásárlási ajánlatokat és csak azok kiértékelése után lép a nyilvánosság elé. Elmondásuk sze-rint a Smurfit Kappa érdekelt abban, hogy új munkahelyek léte-süljenek, de a tárgyalások egyelőre diszkréciót kívánnak.

A papírgyár leépítése a beszállítókat is sújtja. Júniusig hatvan al-kalmazottjától válik meg az MCE Industrietechnik Slovensko Kft.,

Himmler György

Mint ismeretes, tavaly október elsején Damoklész kardjaként zuhant a régióra a pár-kányi papírgyár bezárását beharangozó hivatalos hír. A Smurfit Kappa ír multinaci-onális konszern a kereslet visszaesésére, a piac beszűkülésére, a konkurencia előre-törésére, valamint a gazdasági recesszióra hivatkozva jelentette be döntését, amely a cég több mint 300 itteni alkalmazottját érinti. A gyár mostani sorsát valószínűleg nem befolyásolja, de a későbbiekben a már itt letelepült és új cégek számára is ko-moly vonzerőt jelenthet a megvalósulás közelébe került teherkomp.

amely a gyár gépi berendezéseinek kar-bantartási munkálatait és szerviz szolgál-tatását végezte. Az anyagmozgatást végző Betacar Kft. is kénytelen elbocsátani 30 dol-gozóját áprilisig. A Sodexo étkeztetési szol-gáltató cég is nagy valószínűséggel április-tól megszünteti szolgáltatását a gyárban.

A gyár bezárása kapcsán a hőenergia-szolgáltatás további sorsa is kérdéseket vetett fel, mivel a Kappa energetikai rész-lege is leáll a gyárral együtt. Mára azon-ban ez a probléma megoldódni látszik, mivel a kátránypapír termékeket gyár-tó dán Icopal számára már biztosítva van

egy megfelelő pótlólagos energiaszolgál-tató egység, a Smurfit Kappa csomago-lóanyagot gyártó leányvállalata (Obaly) számára pedig az anyavállalat egy új gáz-kazánt épített, amely majd biztosítja a ter-meléshez szükséges gőzmennyiséget.

Mindkét város profitálhatna az új összeköttetésből

Megvalósulhat a teherkomp

A papírgyár múlt évi zuhanó gazda-sági eredményét egyrészt a cégben keletkezett nyereség átcsorgatása, a belső hitelezés, a papír eladási árá-nak jelentős csökkentése, valamint a gyár értékének lenullázása okozta. Az ezekkel kapcsolatos könyvelé-si manőverek a gazdasági minisz-térium érdeklődését is felkeltették, amely az adóhatóságokat küldte a cég nyakába. Ezek után mindenki kíváncsian várja, hogy vajon mekko-ra lesz a gyár értéke eladáskor.

Page 19: Hid Lap 100227

régió

36 hídlap hidlap.net hídlap 37hidlap.net36 hídlap hidlap.net hídlap 37hidlap.net

Az Ister-Granum Eurorégió szőlésze-inek és borászainak bálján a szak-

mabelieket és az ínyenc nedűk kedve-lőit egyaránt vendégül látták a Párkányi Kultúrközpontban február első hétvégé-jén. Pezsgős pohárköszöntővel fogadták a régió húsz településéről érkező vendége-ket, majd Tóth Tivadar kancellár mondott néhány szót az est felvezetéseképpen. A hallgatóság figyelmét ezt követően ifjabb Maca Péter keltette fel a Bordallal és a Ha-zám, hazám című ismert áriával. A kőhíd-gyarmati Újhajtás kurta-szoknyás tánc-együttes nyitótáncát is érdeklődve fo-gadta a közönség, műsorukat vastapssal jutalmazták. A bál fénypontjának számító versengés, az Eurorégió 2010-es borkirály-női címéért tett küzdelmek este 11 órakor kezdődtek az ízletes vacsora elfogyasztá-sa után. A borlovagok és borosgazdák ki-

rálynőválasztása régi hagyományra nyúlik vissza: a szőlőtőkék, a présházak és a bo-roshordók közötti tevékenységből a férfi-ak mellett a nők is rendszeresen kiveszik részüket. Munkásságuk elismerésének egyik módja a borkirálynő választás, mely lehetőséggel az Ister-Granum Eurorégió szőlészei és borászai is évről-évre élnek. Idén is, azok a 18 és 25 év közötti fiatal lá-nyok és asszonyok vehettek részt a meg-mérettetésen, akik borászati ismeretekkel felvértezve a közönség előtt is megmu-tatták tudásukat. A Nagymarosról érkező Sós-Heininger Adrienn és Heininger Zsó-fia, valamint a Tátról benevezett Wencz Rita szereplését öttagú zsűri értékelte. A jelentkezőknek első ízben rövid bemutat-kozással kellett elbűvölniük a jelenlévő-ket, melynek során a szőlőhöz és a bor-hoz való kötődésükről meséltek. A borá-

szattal kapcsolatos elméleti ismereteket kellett bizonyítani egy tesztsor kitöltésé-vel: a kérdések egyik borkirálynő jelölten sem fogtak ki, mind a hárman hibátlan feladatsorral büszkélkedhettek. A gyakor-lati feladat során a hordóval Wencz Rita és Sós-Heininger Adrienn küzdött meg leg-kiemelkedőbben: egy egy literes lopóval férfiakat megszégyenítő technikával szív-ták tele és engedték a mérőedényekbe a nedűt. A borkirálynői címet 140 ponttal végül Wencz Rita érdemelte ki, mindössze egy pont előnnyel a 139 pontot elért Sós-Heiniger Adrienn előtt. Heininger Zsófia 127 ponttal büszkélkedhetett, így a két nagymarosi versenyző viselheti az Ister-Granum Eurorégió 2010-es Borudvarhöl-gye címet. A Borkirálynő és az Udvarhöl-gyek nem maradnak teendő nélkül az elkövetkezendő időszakban: a Borlovag-rend rendezvényein és a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének Bor-királynői Találkozóján is részt vesznek. Az éjfélt követő tombolasorsolás tovább te-tőzte a hangulatot, értékes borok és aján-dékok leltek gazdára. A borkóstoló asz-tal térítésmentesen kínált nedűk hadától roskadozott, melyet állandó vendégsereg vett körül. A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend hagyományos bálján a Tál-tos együttes hajnalig húzta a muzsikát. A bál idei sikere is azt feltételezi, jövőre is-mét találkoznak a szórakozni vágyó szőlé-szek és borászok.

Wencz Rita lett idén a borkirálynő

Bál az eurorégió borkedvelőinek és a szakmánakHegedűs DóraA Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend a szőlészek és borászok hagyomá-nyos bálját a Párkányi Kultúrközpontban rendezte meg február első napjaiban. Az immáron negyedik évet megélő rendezvényen a hagyományokhoz hűen a borki-rálynőt és az udvarhölgyeket is megválasztották, ezúttal a táti Wencz Rita kapta a legfőbb elismerést, valamint a nagymarosi Sós-Heininger Adrienn és Heininger Zsófia is osztoztak a sikerekben. Az estet ízletes borok és ételek is kísérték.

Minden, ami fából van.

Megfizethető minőség hosszú élettartam.Garancia – referencia

Műhely: Esztergom, Árok u. 20.Tel/Fax: 0633/313-808 • Mobil: 0630/348-7739E-mail: [email protected] • Referencia: www.teplanszki.atw.hu

Alapítva 1966.

Dr Thomka Györgysebész főorvos

Lézersebészeti, általános sebészeti magánrendelése

• Szemölcsök, tyúkszemek eltávolítása• Egyes bőrdaganatok kezelése / szövettani vizsgálattal /• Condylomák kezelése• Bizonyos végbéltáji megbetegedések gyógyítása• Tetoválások eltávolítása• Kozmetológiai problémák megoldása• Benőtt köröm kezelése

Hagyományos sebészeti beavatkozások: – ambuláns sebészeti műtétek

– proctológiai betegségek kezelése– visszér betegségek kezelése

műkő szimpla: 58900 Ft-tól,műkő dupla: 82500 Ft-tól,

gránit szimpla: 260000 Ft-tól,gránit dupla: 360000 Ft-tól

síremlékek felújítása,egyéb műkő és kő munkák.

Műkő, márvány, gránit síremlékekgazdag választékban

Cím: Lerner Róbert Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 95. Tel.: 0633/455-643, 0630/364-1028, www.lernerkofarago.hu

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 20: Hid Lap 100227

életmódéletmód

fotó

k: Gá

bor É

va

38 hídlap hidlap.net hídlap 39hidlap.net

AZ ElErBé ÚTépiTő KFT. vállal: térkövezést, kertépítést, kerítésépítést, parkolók építését. Családi házak-nál autóbejáró, járdák, és egyéb térburkolási munkákat. Teljes körű kivite-lezéssel. Továbbá vállal: útépítési munkáknál, tükörkészítést, szegélyezést, térburkolást, betonozást, szerelvénybeállítást, kézi aszfaltbedolgozást.

Az elvégzett munkára GARANCIÁT VÁLLALUNK! Ingyenes felmérés. Referencia munkáink megtekinthetőek: www.terkoves.hu. Elérhetőségeink: Tel.: 0633/503-330, 0630/687-6586, Fax.: 0633/503-331, 0630/687-6587, Email: [email protected].

TérBurKoláS-ÚTépíTéS

ESőVíz-HASzNoSíTáS KiViTElEzéSE

Spórolja meg víz és csatornadíjának akár 40–50 %-át!

ÖBlíTSE A Wc-T, éS MoSSoN ESőVízzEl!Az esővíz sokkal lágyabb, mint a vezetékes víz, emiatt jobban habzik, így mosópor

költségeiből további 20–30 %-ot takaríthat meg, ráadásul elfelejtheti a drága vízlágyító adalékokat.

ÖNTÖzzE A KErTET iS ESőVízzEl!Cégünk vállalja előre gyártott műanyag és betontartályok beépítését, valamint

helyszínen készített vasbeton tartályok építésé[email protected], tel.: +3630/687-6586, 06-33/503-330

döntse el: gyűjti, vagy fizeti!

geocaching, az új évezred szórakozásaA geocaching (ejtsd: geokesing) gyökerei a tengerentúlra nyúlnak vissza. Az Ame-rikai Egyesült Államokban született meg az a gondolat, mi lenne, ha a természetjá-rást és kincskeresést a modern techniká-val ötvöznék. Az elképzelés eredménye-ként ezt a fajta új aktív szórakozási módot geocaching névvel illeték. Noha a kifeje-zés a magyar füleknek idegen, lefordítása

egyszerű: a geo görögül a földet jelenti, a cache pedig a rejtekhelyet fejezi ki. Az elnevezés magyarosítható lehetne láda-vadászatra, mégsem ez, hanem az angol változat a geocaching kifejezés honoso-dott meg hazánkban. A geocaching Ma-gyarországra 2001. június 24-én tört be, ekkor rejtették el a legelső geoládát a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesü-let felügyelete mellett.

Kalandra fel!A fentiekből már kiderül, hogy tulajdon-képpen egyfajta aktív szórakozási formát testesít meg a geocaching. Mielőtt be-levágnánk a természetjárásba, érdemes lehet néhány eszközt és információt be-gyűjteni. A felszerelést tekintve számító-

gépre és internet elérhetőségre minden-képpen szükség van, emellett műholdas globális helymeghatározó rendszerben működő kis szerkezet (GPS) is hasznunk-ra válik. Kényelmes ruha viselete szintén elengedhetetlen, valamint az aprócska ajándékokról sem szabad megfeledkezni.

A játékszabályok egyszerűek. Első ízben a geocaching hivatalos weboldalán kell regisztrálni, melynek során egy felhasz-nálónév és jelszó választandó. Külön se-gítség, hogy az említett online felületen a játékszabályokról is részletesen lehet ol-vasni, illetve, hogy ne maradjon megvá-laszolatlan kérdés, a fórumokban is lehet kérdezni vagy tapasztalatot cserélni. A szolgáltatások sorát tovább bővíti, hogy a kirándulások alkalmával készített fotókat

is fel lehet tölteni az internetes felületre. A regisztrációt követően a különbö-

ző úti célok között lehet „csemegézni”, majd a kiválasztott településre kattintva a geoládák koordinátái is fellelhetőek, mi több, térkép és kiegészítő információk – mint a hely híres épületei, tájai – tömke-lege segítenek a kutatás előkészítésében. Az információk begyűjtését követően kezdődhet meg a kaland. Noha a GPS-s koordináták nagyjából – néhány méteres pontossággal – meghatározzák a hely-színt, a lelkes kirándulóknak kell rálelni a ládák hajszálpontos lelőhelyére. A kis do-bozkák vízálló anyagból készültek, hogy a természet kihívásainak eleget tegyenek, leginkább egy ételhordozó edényhez hasonlítanak.

A ládában vendégkönyv, toll, egy jelké-pes ajándék és egy jelszó található. A ven-dégkönyvbe bárki tehet feljegyzéseket a geocaching élményeivel kapcsolatban, ráadásul a megtalált aprócska ajándék is elrakható emlékbe, azzal a feltétellel, hogy pótoljuk azt. Élelmiszeren és illegá-lis, vagy egészségkárosító ajándékokon kívül tetszés szerint bármi elhelyezhető: plüss játék, emlékkönyv, tollak, ceruzák és sorolhatnánk. Fontos megemlíteni azt is, hogy ezzel a kaland még nem ért véget, hiszen hivatalos feltalálók csak a doboz-ban talált jelszó interneten történő rögzí-tésével lehetünk.

A geocaching több fajtája nyert teretA játék elterjedésével a geocaching több fajtája is elterjedt. A „virtuális geoláda” is-mérve, hogy a helyszíneken fellelhető fel-iratok és információk segítségével fejthe-tő meg a jelszó. A „multiládák” több hely-

szín meglátogatásával találhatóak meg úgy, hogy a következő úti cél koordinátái az előzetesen már fellelt láda naplójából olvashatók ki. Az „eseményláda” egy tár-sas összejövetelt takar, hiszen a sikeres rálelés a részvételt jelenti. A „mozgó lá-dák” egy meghatározott cél mentén utaz-nak, mint például az országos kéktúra vo-nalán. Az „utazó ajándékok” helyszínről-

helyszínre „kóborolnak”, így az interneten is nyomon követhető, hol tart az általunk elhelyezett meglepetés.

pénztárcakímélő világlátásA geoládák felfedezései örömteli pillana-tokat tartogatnak, nem mellékes azonban, hogy útközben szebbnél szebb települések és városrészek csábítják a túrázókat. Az első tavaszi napsugarak megjelenésével pénz-tárcakímélő módon barangolható be akár a fél világ is. A geocaching hazai betörése óta eltelt egy évtizedben közel 3000 „kincs” vadászható az ország területén, Komárom-Esztegom megyében pedig mintegy tucat-nyi láda várja a felfedezőket, melynek csak-nem fele Esztergomban található.

ládagazda bárki lehetA gyakorlott geoláda vadászok akár ma-guk is kihelyezhetnek kisebb dobozokat a kiválasztott településeken, ehhez 50 láda igazolt felkutatása szükséges. Fon-tos tudni, hogy természetvédelmi-, il-letve magánterületen nem tarthatóak a „kincsesládák”. A ládák birtokosainak rá-adásul rendszeresen ügyelniük kell a do-boz épségére, ellenőrizni kell a tartalmát is, hogy a fentebb említett kellékek közül semmi ne hiányozzék.

Geocaching az aktív pihenés jegyében

Elrejtett kincsek nyomábanHegedűs Dóra

A geocaching, azaz a világ tájain elrejtett ládák keresgélése ideális aktív kikapcsolódást szolgáltathat a kellemes tavaszi napokon. Az elrejtett apróságok kutatásával nem csak remek ajándékokat szerezhetünk be, hanem az ország több cso-dálatos pontját is felfedezhetjük. A játék ingyenes, csupán internet elérhetőségre és GPS-re van szükség.

Page 21: Hid Lap 100227

zöldügyzöldügy

fotó

: Ágf

alvi

fotó

: Sim

igh Pé

ter

40 hídlap hidlap.net hídlap 41hidlap.net

-s -aTöbb fajtája ismert a tavasz első hírnö-kének Magyarországon, melyek közül a Kikeleti hóvirág terjedt el leginkább. A kora tavasszal nyíló növény már kör-nyékünkön, mint Diósvölgy és Dobogó-kő egyes részein is nyomokban fellelhe-tő. Védett lévén, leszakításuk több ezer forintos büntetést vonhat maga után.

Hóvirág, avagy a galanthus élőhelyeA hóvirág, latin nevén Galanthus, mint-egy tizenhat fajtája fellelhető kora tavasz-szal a Balkánon és a Kaszpi-tó „vonalán”. A rendszertani besorolás tanúsága szerint a zárvatermők törzsébe és az egyszikű-ek osztályába tartozó amarilliszféle egyi-ke a legkorábban virágzó növényeknek. A hegy- és dombvidékek nedves lankái az ideális élőhelyek számukra. Környékün-kön, mint Diósvölgy és Dobogókő egyes részein a kirándulók akár már most is ta-lálkozhatnak egy-egy szállal.

FajtáiA Pompás hóvirág nevén közismert, nem-zetközileg Galanthus elwesii néven be-jegyzett 15-20 centiméteres kocsányma-gasságú növény a Balkánon, Dél-Ukrajná-ban, illetve Kis-Ázsiában őshonos. Széles, szürkészöld leveleivel hívja fel magára a figyelmet, azonban belső lepellevelei egész hosszában zöld színbe hajlanak. A novembertől már kihajtó növény januárra

virágzik. Laikusok számára a Pompás hó-virág és a Redőslevelű hóvirág (Galanthus plicatus) megszólalásig hasonlítanak egy-másra, valójában azonban a redőslevelű virág levelei inkább zöldek, mint szürké-sek és a belső lepellevelek csupán a csú-csok táján zöldek. Virágzása február-már-ciusra tehető. A Redőslevelű hóvirág a Pompás hóvirághoz hasonlóan nagyjából 20 centiméteres kocsánymagassággal bír és Dél-Ukrajnától egészen Romániá-ig elterjedt. A vadon is élő Kikeleti hóvi-rág (Galanthus nivalis) Közép-Európában honos. A Magyarországon is megtalálha-tó növény védettséget élvez. Magassá-gát tekintve eléri a 10-20 centimétert, le-vele kékeszöld, a külső lepellevelek pedig hosszabbak, mint a belső társaik.

Szimbólumok, mítoszok és a valóságA görög mitológiában ehhez a névhez (görögül: ion) a Danaidák ősanyjának, Iónnak alakja fűződik. A keresztény világ-ban Máriát szokták hóvirággal ábrázolni. A hóvirág a remény és elégtétel szimbó-lumaként is ismert, hiszen ennek a nö-vénynek a látványa vigasztalta a paradi-csomból érkezőket. A hóvirág fehér színé-vel a tisztaság jelképének is tekinthető, a szerelmes szűz kedvesének adhatja aján-dékba. Noha a szándék valóban szép, de elkerülendő, hiszen a hóvirág 2005 szep-temberétől védett növény, az Európai Közösségben a természetvédelmi szem-

pontból jelentős növényfajok közé került. Tekintettel arra, hogy ez az évelő növény egyre ritkábban fedezhető fel, leszakítása akár tízezer forintnyi bírság megfizetésé-vel is járhat.

Hóvirág, mint gyógyszerA hóvirág hagymája 0,1 százalékban tartal-maz alkaloidokat, nagyrészt galantamint, mely a mozgásszervi megbetegedéseket elűző gyógyszerek hatóanyaga. A gyakor-latban a virág védettsége miatt nem al-kalmazzák ezeket az anyagokat.

irány a természet!A BEBTE a tavalyi szí-nes és eredményes programkínálatát köve-tően, idén is a termé-szetkedvelők kedvébe szeretne járni. A meg-szokottakhoz hűen, ter-mészetesen nem csak barlangász programo-kat, hanem kulturális és természeti látnivalókat felkereső utakat is szervez az egyesület. A legelső kirándulás során, március 6-án az érdi Magyar Földrajzi Múzeumot ve-szik célpontba a kirándulók, akik kalau-zolásáról Kubassek János geográfus – az egykori Teleki-expedíció tagja – gondos-kodik, ráadásul Almásy László szaharai kutatásairól is előadást tart. Varga Lász-ló vezetésével a Vértest tűzik ki úti cél-ként április 17-én a bebtések, melynek során a Gánti geológiai park és bauxit-múzeum is felfedezésre vár. „Az említett kirándulás valódi nosztalgiautazás kere-tében zajlik, ugyanis egy felújított faros Ikaruszt rendeltünk meg az útra és azzal utazunk” – osztotta meg a háttér-infor-mációkat Lieber Tamás, a BEBTE elnöke. Az ezt követő héten Aggtelekre utaznak a természetjárók, ahol a már megszokot-tá vált – a nagyközönség által kevésbé is-mert – barlangtúrára invitálják az érdek-lődőket. A nyár szenzációjaként a BEBTE dél-olaszországi vulkántúrát is szervez, idén immáron tizenegyedszerre. A prog-ramokra azonban már most is lehet je-lentkezni, az idő szűkösségére való te-kintettel ráadásul a március eleji érdi utazásra legkésőbb a jövő hét közepéig van mód regisztráltatni magunkat.

Helyhez kötött nézelődésA Benedek Endre Barlangkutató és Ter-mészetvédelmi Egyesület nem csupán szabadtéri rendezvényekkel, hanem ki-állításokkal is készül. Táton már hétfőtől megtekinthető a Barlangoktól a Tűzhá-nyókig címet viselő vándor fotókiállítás. „Tavaly ősszel indítottuk útjára a termé-szetfotókból álló vándorkiállításunkat, amelyet ezen a héten Táton nyitott meg

Juhász Árpád, mintegy másfélszáz láto-gató előtt. „Ez az érdeklődés bevallom bennünket is meglepett, mindenesetre nagyon jó érzéssel töltött el” – nyilatkoz-ta Lieber Tamás. Az egyesület elnöke el-mondta azt is, hogy vándorkiállítás lévén a tárlat folyamatosan „költözik”. Március közepétől Tatán lesz látható, az azt köve-tő helyszínek pedig még egyeztetés alatt vannak. Felkérésre természetesen előadá-sokat is vállalnak a BEBTE munkatársai, az ilyen jellegű megkereséseknek – elsősor-ban iskolák részéről – eddig is igyekeztek eleget tenni.

Egyre több helyen bukkannak elő az első tavaszi növények

Az első hírnök: a hóvirágAz első kirándulás úti célja a Magyar Földrajzi Múzeum

Tavaszi programok a BEBTE-velHegedűs Dóra

Kalandos programokkal csábítja a természetkedve-lőket a közeljövőben a Benedek Endre Barlangku-tató és Természetvédelmi Egyesület. Az érdeklődők számára izgalmas bel- és külföldi túrák, kiállítások és előadások tartogatnak izgalmakat, melyek során szemetgyönyörködtető tájak tárulnak az érdeklődők elé. Lieber Tamás, az egyesület elnöke me-sélt az aktuális rendezvényekről.

csatlakozás az egyesülethezBárki lehet a BEBTE tagja, aki vala-milyen szinten elkötelezettje a ter-mészetvédelemnek, más feltételnek nem is kell megfelelniük az érdek-lődőknek. A tagság számára a fent említett programokon túl is kínálnak lehetőségeket: elsősorban olyan tú-raprogramokat, mint a barlangtúrák, amelyeket csak kis létszámú csopor-tok számára rendez meg az egyesü-let. Jelentkezni a honlapon lévő űr-lap le- és kitöltésével lehet.

Page 22: Hid Lap 100227

sport sport

42 hídlap hidlap.net hídlap 43hidlap.net42 hídlap hidlap.net hídlap 43hidlap.net

lvpÖt ország bunyósai öt versenyszámban küzdöttek meg múlt szombaton a Pézsa Tibor sportcsarnokban az V. Esztergom-Kertváros-Kupa Nyílt Nemzetközi Harc-művészei Bajnokságon. A házigazda kemposok ismét kitettek magukért, a számtalan egyéni érem mellett a csa-patbajnoki címet is begyűjtötték.

Immár ötödször rendezte meg az Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate

Klub az Esztergom-Kertváros-Kupa elne-vezésű nyílt, nemzetközi harcművészei bajnokságot, melyen tizenkilenc csapat, 154 indulója vett részt múlt szombaton a Pézsa Tibor sportcsarnokban. A meg-mérettetésen spanyol, német, szlovák és orosz bunyósok – kungfusok, karatésok, thai-boxosok, kick-boxosok és kemposok – is megküzdöttek a magyar sportolók-kal. A kupán többek közt megmutat-ta technikáját és erejét a Szlovák Kempo Szövetség és a Szlovák Kyokushin Karate Szövetség egy-egy válogatottja valamint egy orosz EB. és vb.-győztes sportoló is. A küzdelmek a technikai számokkal, forma-gyakorlatokkal és önvédelemmel kezdőd-tek délelőtt, majd három rendkívül látvá-nyos, K1 összecsapással folytatódott a tor-na. Az első K1 mérkőzésen Pokorni Ádám lépett kötelek közé a Szentpétervár spor-tolójának megválasztott orosz bunyós el-len, akit végül a kertvárosi kempos pon-tozással 3-0-ra megvert. Pokorni Ádám ráadásul utolsó éves juniorként győzte le az oroszok felnőtt EB. és vb. győztesét. A második K1 harcban Pokorni Milán mér-kőzött meg egy K3 negyeddöntős bu-nyóssal, akit, ahogy testvére, szintén 3-0-

ra megvert, sőt hajszál híján majdnem ki is ütötte ellenfelét. A harmadik meccs két hazai versenyző, Révész Zsanett és Pálinkó Ildikó küzdelmét hozta, az összecsapás pedig végül az előbbi kempos győzelmé-vel zárult. A közönségkedvenc és látvá-nyos K1 bunyók után aztán folytatódtak a versenyszámok a light-contact, puszta-kezes full-contact és kesztyűs full-contact mérkőzésekkel. Az öt kategória küzdel-mei, illetve a díjátadók a szépszámú indu-ló ellenére délután fél ötig mind lezajlot-tak. A tornán a házigazdákat képviselve a kertvárosi, a sárisápi és a tokod-üveggyá-ri kempo klub sportolói remekül teljesítet-tek egyénileg és csapatban egyaránt. A kertvárosi kemposok összesen 20 aranyat, 17 ezüstöt és 16 bronzot szereztek, ezzel magasan nyerték a csapatbajnokságot, a

sárisápi klub mindössze hat indulóval 6 arany, 7 ezüst és 4 bronzérmet gyűjtött és a negyedik helyet szerezte meg a csapat-versenyben a tíz-tizenöt versenyzőt felvo-nultató együttesek között. A tokodiak pe-dig négy ezüsttel és két bronzzal térhettek haza. „Kiválóan sikerült a verseny, mind a régió klubjainak eredményeit tekintve, mind a szervezést nézve” – értékelte a tor-nát a főszervező, Pokorni Gábor. A Figting Kempo Stílus, vagyis a négy régiós klu-bot tömörítő egyesület vezetője szerint a magas résztvevőszám mellett nehéz egy ilyen rangos megmérettetést lebonyolí-tani, ám az V. Esztergom-Kertváros-Kupa minden gond nélkül lezajlott. Pokorni Gá-bor tanítványai legközelebb március 6-án egy tököli kick-box versenyen indulnak.

Öt ország, öt versenyszám, ötödik kertváros-kupa

Nemzetközi siker hazai pályán

Hegedűs DóraA versenyszezon előtti főpróbaként az AMITA fesztiválon léptek fel a Carmen tánciskola növendékei február elején, melyen két bronz és két ezüst oklevéllel jutalmazták az esz-tergomi táncosokat. Jelenleg a koreográfiák csiszolása fo-lyik, hiszen március 13-án indul az igazi megmérettetés. A tavasszal elért sikerek, akár világversenyekig vezethetik az esztergomi egyesületet.

A Carment TSE tagjai legutóbb Budapesten mutatták meg rit-musérzéküket egy amatőr táncfesztiválon. A csepeli AMITA

névre keresztelt versenyen február első felében szép eredmé-nyeket értek el az esztergomi színekben induló tehetségek: két bronz és két ezüst oklevéllel térhettek haza a gyerek, illetve gye-rek és junior vegyes felépítésű formációk. A tizennyolc és hu-szonnégy táncost számláló alakulatok mellett még egy huszon-négyes együttes és egy trió is helyet kapott. Bár az utóbb emlí-tett két csapat érmes helyezést nem ért el, színvonalas műsort adtak elő. Az igazi versenyszezon vészesen közeleg, ezért már a felkészülés zajlik az egyesületben. „Az első megmérettetésre el kell készíteni a koreográfiákat azoknak az egyesületi tagoknak a számára, akik mások előtt is fellépnek. Az AMITA Fesztivál is azt a célt szolgálta, hogy szokják a megmérettetést a táncosok, emel-

lett egyes koreográfiák premierje is volt. A különböző mozdula-tok utolsó csiszolása zajlik jelenleg” – foglalta össze a teendőket Csékei Brigitta, a Carmen TSE táncpedagógusa. A versenysze-zon a tavasz elején kezdődik: március 13-a és 15-e között Deb-recenben a show, hip-hop és disco kategóriák tartogatnak izgal-makat, majd 20-án Szegeden a hip-hop táncosok mérik össze tudásukat. Egy hét elteltével a disco és showtánc szerelmesei Győrújbarát közönsége előtt brillírozhatnak. Április elején ismét a hip-hop kategória versenyzői mérkőzhetnek meg egymással, akkor Érden. Minden korosztályból – gyerek, junior és felnőtt – indítanak versenyzőket, emellett az indulók összetétele is színes lesz: több egyéni, duó és kiscsoportos formáció lép színpadra. A pontversenyek tükrében dől majd el a világversenyek sorsa, ha a rendszerint április legvégén – a Tánc Világnapján – rendezett or-szágos bajnokság első öt helyezéséig eljutnak a Carmen tagjai, megnyílhatnak a kapuk a nemzetközi színterek előtt is.

-s-aA Mozdulat TE tagjai a koreográfiák tö-kéletesítésével töltik napjaikat, hiszen nyakukon a versenyszezon. Az eszter-gomi egyesület elsősorban a gyer-mek és junior korcsoportú fiatalokra koncentrál, valamint főként a show és disco kategóriákat részesítik előnyben. A táncosok az országos bajnokságban eredményes szereplést remélnek, sőt a világbajnokságot is szem előtt tart-ják, távoli rendezése esetén azonban nem garantált a részvételük az anyagi-ak miatt.

A Mozdulat Táncművészeti Egyesület elsősorban a gyerek és junior, illetve a

show és disco tánc kategóriákra fókuszál-va tör babérokra. Első ízben március 13-a és15-e között Debrecenbe látogatnak el a fiatalok, majd egy Győr-Moson-Sopron megyei megmérettetésre. A tavasz egyik fénypontjának az országos bajnokság ígérkezik, melyre izgatottan készülnek a versenyzők. Az összes koreográfia készen

van, jelenleg a tisztázás folyamata zajlik, illetve nagyobb térben is gyakorolják a mozdulatokat a táncosok. Az apróbb ja-vításokat is most végzik el, hogy igazán szépek legyenek a koreográfiák. A ruha-próbálás időszaka is ez a mostani, sőt a jelmezek és díszletek beszerzése is jelen-leg zajlik. Elek Adrienn táncpedagógus elmondása alapján a juniorok kiváló esé-lyekkel indulnak, náluk döntős szereplés is várható. Hasonlóan lehet vélekedni az idősebb korosztályú gyerekekről is, akik-nek ráadásul az akrobatika is erősségük.

„Jellemzően kisebb csapatokban dolgo-zunk, mint formációkban, ennek értel-mében legfeljebb heten kerülnek egy be-osztásba. Ritkán áll össze olyan csoport, amelyben akrobatikailag is mindent meg tudnak csinálni, azonban az előbb emlí-tett alakulat magán viseli ezeket a pozi-tív tulajdonságokat, így tőlük is jó helye-zést várunk csapatban és egyénileg egy-aránt. Az utánpótlás csapat egyelőre csak szerepelni megy a versenyekre, hogy az öt- hatéves gyerekek szokják a figyelmet, a szereplést. Mire eljutnak arra a szintre, hogy a táncuk is kiváló lesz, megszokják a környezetet” – latolgatta a versenyzési esélyeket Elek Adrienn. Noha a vb. sze-replést egyelőre homály fedi, a disco ka-tegóriában esélyes lehet a Mozdulat TE. A világversenyek helyszínei azonban nagy-ban befolyásolják az egyesület terveit, hi-szen távolabbi versenyekre a pénz miatt nincs lehetőség kiutaznunk. „Önköltsé-gen szervezünk mindent, ami azt jelenti, hogy bármennyire is szeretnék, a szülők nem tudnak olyan mélyre nyúlni a zse-bükbe. Már év elején a hazai versenyek, nevezések, szállások, ruhák finanszírozá-sa is komoly érvágás” – zárta Elek Adri-enn, aki ezzel együtt bízik egy újabb si-keres évben.

Izzik a Carmen hangulata a versenyszezon előtt

Ritmusra járó lábak

Show és disco tánccal hódítanak

Mozgásban a Mozdulat

Sárisápi Kempo Karate Klub: Kismóni Kitti 10-12 év Kata 2. hely, önvédelem 2. hely, Kovács Adél 12-13 év Kata 1., önvédelem 2., Nagy Rebeka 12-13 év -45 kg Kata 2., ön-védelem 1., ligth-contact 3., Nagy Levente 8-9 év 40 kg Kata 1., önvé-delem 1., light-contact 1., Nardelotti Zoltán 12-13 év 65 kg Kata 2., önvé-delem 2., full-contact 1., felnőtt ligth-contact könnyűsúly 2., Nánai Gergő 14-15 év 50 kg Kata 3., önvédelem 3., light-contact 3. edző: Pokorni Milán.

Esztergom-Kertvárosi Kempo Karate Klub: Bartl Márk 14-15 év -50 kg önvé-delem 3., light-contact 3., Bőhm Bence 10-11 év -35 kg Kata 3., light-contact 1., Brandhuber Gréta 16-17 év 62 kg Kata 2., önvédelem 3., ligth-contact 2., pusz-takezes full 3., Dózsa Attila 14-15 év 85 kg Kata 2., önvédelem 2., light-contact 2.hely, Fehér Zalán 14-15 év -60 kg önvédelem 2., light-contact 3., Flórián Xavér 12-13 év 65 kg full-contact 3., Jónás Miklós 8-9 év -32 kg light-contact 1., full 1., Képes Krisztián felnőtt 65 kg önvédelem 2., full-contact 2., Kiss Dániel 12-13 év 50 kg full-contact 2., light-contac 2., Kiss Rebeka 13-14 év 50 kg Kata 1., Kiss Zsó-fia 8-9 év -40 kg Kata 2., önvédelem 3., light-contact 1., Kovács Tamás 10-11 év -35 kg önvédelem 3., light-contact 2., Kurcz Máté 7 év könnyűsúly önvédelem 2., light-contact 3., László Barnabás 8-9 év -32 kg Kata 1., light 3., Mihalovics Márton 7 év 45 kg light 1., Nagy Dominik 12-13 év 50 kg Kata 1, önvédelem 1, light 1., full 1., Nagy Petra 8-9 év -40 kg Kata 1., önvédelem 2., light-contact 2., Pálinkó Ildikó felnőtt 56 kg önvédelem 3., K1 2., Petrov Dávid 10-11 év 50 kg light 3., Pokorni Ádám Kata mesterkategória 1., felnőtt 76 kg K1 1., Pokorni Milán önvédelem mesterkategória 1., K1 1., Polonkai Viktor 16-17 év Kata 2., Révai Kornél 12-13 év +60 kg light-contact 3., Révész Zsanett 16-17 év Kata 1., önvédelem 1., felnőtt 56 kg K1 1., Szendrei Rebeka 13-14 év 50 kg Kata 3., önvédelem 3., light 1., edző Pokorni Gábor, utánpótlásedző Pokorni Gáborné.

Tokod-üveggyári Kempo Kara-te Klub: Révész Balázs 8-9 év -32 kg Kata 3., önvédelem 3., full-contact 2., ligth-contact 2., Révész Patrik 12-13 év +60 kg light 2., full-contact 2., edző Pokorni Gábor, utánpótlás edző Pálinkó Ildikó.

Tová

bbi ré

szlet

ek és

vide

ó: ww

w.et

vonl

ine.h

u web

oldalo

n.

Page 23: Hid Lap 100227

Esztergom, Aranyhegy, Irinyi u. 7. • nyitva: h-p 06-21, sz-v: 09-17

A sportrovatot támogatja:

44 hídlap hidlap.net hídlap 45hidlap.net44 hídlap hidlap.net

A s

port

olda

laka

t sze

rkes

ztet

te: L

enge

r Var

ga P

éter

Hegedűs DóraAz ország elitversenyzői között mér-kőztek meg az esztergomi evezősök a közelmúltban, igaz egyelőre még szá-razföldön. A Magyar Evezős Szövetség immáron a 20. Evezős Ergométer Orszá-gos Bajnokságát rendezte meg a Buda-kalászi Sportcsarnokban, ahol az Esz-tergomi Evezősök Hajós Egylete ifjúsá-gi, serdülő I-II. és masters kategóriában indított versenyzőket.

A különböző egyesületek igazolt ver-senyzőin kívül, a fogyatékkal élők is

megmutathatták tudásukat külön ver-senyszámok keretében Budakalászon az immáron huszadszor megrendezett Eve-zős Ergométer Országos Bajnokságon. Az egyetemi egyéni és csapatversenyek és a középiskolás csapatbajnokság verseny-számai ráadásul külön megmérettetési le-hetőségeket tartogattak a fiatalabb eve-zősök számára. A bajnokságon 32 evezős klub, 10 egyetem és 6 középiskola indított versenyzőket és csapatokat, így összesen 515 evezős állt rajthoz 19 versenyszám-ban. Az Evezős Ergométer Országos Baj-nokság részvétele a válogatottak részére kötelező érvényű volt, ez alól felmentést csak a külföldi edzőtáborozáson tartózko-dók kaptak. A több mint félezer sportoló közül természetesen az Esztergomi Eve-

zősök Hajós Egyletének versenyzői sem hiányozhattak: az egylet két ifjúsági, két serdülő I., nyolc serdülő II. és egy masters korosztályú versenyzővel képviseltette magát. A 36 versenyzőt felölelő férfi ifik

közül Bajai Tamás a tizenhetedik, Sólyom Olivér a huszonegyedik helyen végzett. A férfi serdülő I. korosztály 37 indulója kö-zött Nagy Péter huszonnyolcadik, Erős Ábel Márton huszonkilencedik lett. A fér-fi serdülő II. korcsoportban 43 lapátoló állt rajthoz, esztergomi versenyzők is színesí-tették a mezőnyt. A legnépesebb korcso-portban az esztergomiak közül Szlovák Bence teljesített a legjobban, kivívott ti-zenegyedik helyével. A serdülő II. korosz-tályban is reményteli eredmények szület-tek: tizennyolcadikként zárt Sólyom Gel-lért, huszonnegyedikként Nagy Marcell, huszonötödikként Domokos Ambrus, hu-szonhetedikként Gaál Benedek, huszonki-lencedikként Szitás Richard és harmincne-gyedikként Vadas Ágoston. A női serdülő II. korosztályban induló, tanuló korú Kiffer Dorina a 23 indulóból a nyolcadik pozíciót harcolta ki magának. A masters „B” kategó-ria esztergomi reménysége, Erős Márton pedig negyedik helyen végzett. „Izgalmas és szoros verseny alakult ki a középiskolá-sok négy sportolót felvonultató csapat-versenyében. A dobogós helyezettek kö-zött csak tizedmásodpercnyi különbségek döntöttek. A hat rajthoz állt középiskolás csapat között bronzérmes lett az Eszter-gomi Dobó Katalin Gimnázium csapata: Bajai Tamás, Sólyom Olivér, Nagy Marcell, Sólyom Gellért összeállításban” – osztot-ta meg a középiskolások eredményeit, Mármarosi Győző, az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének vezetője.

Országos bajnokságon szerepeltek az esztergomi evezősök

Szárazföldi evezés: ergo a legjobbak közt

Noha Sáska Beáta amerikai tanulmányai miatt ezúttal nem vett rész az Evezős Ergométer Országos Bajnokságon, a későbbiekben mindenképpen számít rá a csapat, hiszen ő volt az Esztergomi Evezősök Hajós Egyletének legeredménye-sebb versenyzője 2009-ben. Jelenleg a dél-carolinai Clemson Egyetem evezős ösztöndíjasaként az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik. Az intézmény jelentős evezős bázissal rendelkezik, mely főként a lányoknak kedvez. Beáta a ha-zai és nemzetközi, valamint az U23-as Evezős Világbajnokságon nyújtott teljesít-ményének köszönhetően kapott meghívást az egyetem evezős válogatottjába, melyben az ösztöndíjat komoly tanulási szinthez és napi két edzés teljesítéséhez kötötték. Az egyetem a magas szintű feltételekkel segíti a diákok sportolását. A kint teljesített felmérőkön az esztergomi sportoló kiválóan teljesítve került a leg-jobbak közé. Itthon ráadásul Bea a tavalyi eredményei alapján „nemzetközi osztá-lyú sportoló” minősítést kapott”. A fiatal versenyző hazai pályán legközelebb júni-usban, a Velencei-tavi válogatón áll rajthoz.

Miként a sivataglakó be-duinoknak az egyik legna-gyobb gyönyörűséget az jelentette, ha édesvizű oá-zisok mentén kialakult vá-rosokba értek, a városlakók-nak a fürdő (hamam) biztosí-totta a kapcsolatot az éggel. A víz az életet, az élőket, a nö-vényeket, magát a természeti világot jelzi, mely a magasból érkezik, összekötve így a világ alsóbb és felsőbb szintjeit. A fürdők tehát jelentős szere-pet töltöttek be a muszlimok életében: ezeken a helyszíne-ken tisztálkodás közben nem csupán a szemükkel, hanem valamennyi érzékszervükkel megtapasztalhatták a felfrissü-lést, az újjászületést, magát az isteni harmóniát.

Hamam az Aquaszigeten Különleges, nem hétköznapi kényezte-tésben részesülhetnek azok a vendégek, akik felkeresik az Aquasziget hamamját. A hamam tradicionális törökfürdő, tulaj-donképpen a méregtelenítés egyik igen kellemes folyamata, amely a rituális meg-tisztulás különleges élményével kényez-teti a vendégeket.

A fürdőkúra körülbelül 1,5 órát vesz igénybe, mialatt a testi megtisztulás mellett végbemegy a lelki-szellemi fel-frissülés, valamint tisztulnak spirituális érzékeink.

A hamam fürdő több folyamaton ve-zet át: a forró teremben a felhevült pad-lót a vízzel locsolják, és így keletkezik a test pólusainak megnyitását segítő fi-nom pára. Ez a gőz a melegtől kitágult

pólusú bőrt átjárva alaposan kitisztítja a testet és meglágyítja, megszépíti a bőrt. A kellemesen nedves meleg a keringési problémákkal küzdőknek is hasznos. 45 fokos hőmérséklet-nél 20-30 perc alatt fokozatosan hevül a test, nincs hirtelen forró-ság, ami megterheli a szervezetet. Ezután következik a masszázs, melyet a masszőrök előmelegített márványlapon, masszírozó kesz-tyűvel végeznek. Ezt követően a bőrön lévő szennyeződéseket la-zítják fel simító mozdulatokkal, olí-vaolajos szappan habjával. A bőr

legfelső, elhalt rétegének eltávolítása természetes anyagú, gyakran gyapjúból készült kesztyűvel, közben többszörös melegvizes öblítéssel történik. A meleg-ben időzve testünk külsőleg pihen, bel-ső szerveink azonban a felmelegedés ha-tására olyan aktívak, mintha kocognánk, illetve láz idején is tapasztalt aktivitásba fognak hiszen egy alapos masszázs felér egy kisebb terhelésű edzéssel. Belülről kifelé ható tisztulási folyamaton esünk át, melynek nagy részét legnagyobb mé-regtelenítő szervünk, a bőrünk, a verej-tékcseppek kibocsátásával hajtja végre. A „kimerítő” felfrissülés után a pihenő-szerájban időzhetnek a vendégek, ahol gyümölcsöket és frissítő italokat szolgál-nak fel.

Az Aquasziget törökfürdőjébe, a Hamamba telefonon, a 33/511-110; -111 vagy -120-as telefonszámok egyikén lehet bejelentkezni.

életmódA

rovatot az Aquasziget Esztergom

támogatja.

cím: Táncsics M

. u. 5., telefon: 06-33/511-100, e-mail: info@

aquasziget.hu, web: w

ww

.aquasziget.hu

A tradícionális törökfürdők kultúrája

Az Aquasziget különlegessége: Hamam a törökfürdő

Page 24: Hid Lap 100227

Bukovics KrisztiánHosszas készülődést követően végre a Skoda is belépett a szabadidőautók pi-acára. Talán nem túl elcsépelt szóvicc: a Yetivel jó nyomon járnak a csehek, kü-lönösen, hogy a belépőmodell megle-pően kedvező áron elvihető.

Nincsenek könnyű helyzetben a cseh tervezők: bár a VW-nek köszönhető a

Skoda megmaradása, a konszernen belül, a márkák között felállított határokat nem lehet átlépni. Azaz nem állíthatnak kon-kurenciát egymásnak a márkák modelljei, hiszen egy konszernen belüli kannibaliz-musnak senki nem örülne. A technikai új-donságok, új motorok ezért először általá-ban a VW és Audi modellekben jelennek meg, és csak utána a Seat és Skoda kínála-tában. Ez pedig jelentősen megnehezíti a cseh fejlesztők dolgát, akik azért igyekez-nek néha-néha kitörni a körből: gyanítom, amikor a Superb bődületes belső mérete-it, vagy éppen a trükkös hátsó ajtaját meg-tervezték, akkor elaludtak a VW ellenőrei.

A Yeti esetében azonban résen voltak, nem csoda, hiszen a szabadidőautók pi-aca gyorsan bővülő, szép haszonnal ke-csegtető szegmens, amin belül akár az át-lagnál (és főleg óhajtottnál) is közelebb kerülhetnek egymáshoz a konszern kü-lönböző márkáinak modelljei. Értem ez alatt azt, hogy ebben az új szegmensben még nem annyira hangsúlyos a presztízs (kivéve a luxuskategóriát), az új kategó-riára váltó vásárlók gyorsabban elcsábul-nak egy-egy kedvezőbb árcímkén.

Valószínűleg éppen ezért kellett éveket várni a VW Tiguan megjelenését követő-en a Yetire, holott a csehek már megle-hetősen régen bemutatták az autó pro-totípusát, ami mostanra gyakorlatilag minimálisat változott. Igaz, a tanulmány-autón használt néhány megoldás még nem került sorozatgyártásra, de ez min-den más autó esetében is így van, az ala-pok azonban ugyanazok.

A Skoda egyetlen vigasza a késlekedés-re az lehet, hogy a Yeti képében egy na-gyon átgondolt autóval rukkoltak elő, rá-adásul úgy, hogy igazán meglepő újdon-sággal nem találkozunk. A dobozformát néhány rafinált ív és egyéb trükk töri meg: az A, C és D oszlopok elbújtatása és a kate-góriában szinte kötelező, fekete műanyag védőelemek remek ötletnek bizonyultak, a Yeti ezeknek köszönhetően egyszerre ro-busztus és könnyed megjelenésű. Jól mu-tat rajta az új Fabián például nagyon eről-

tetettnek tűnő Skoda-arc, amit kihang-súlyoz a védett helyre, a légbeömlő két oldalára költöztetett ködlámpa, ami egy-ben kanyarfényszóróként is szolgál.

Az autóba csak a beszállás szokatlan, hiszen nem le, hanem egyszerűen csak beül az ember, de odabent azután a meg-szokott környezet fogadja: a belső az Octaviából lehet ismerős. A márkára jel-lemző az anyaghasználat és az ergonó-mia is: szürke-fekete színű, jó minőségű műanyagok és tökéletesen elhelyezett kapcsolók találhatóak a Yetiben is, amely a – feláras –, egészen a hátsó ülések fölé nyúló panorámatetőnek köszönhetően egyben a legvilágosabb Skoda.

A térkínálat elől-hátul bőséges, a cso-magtartó is kellőképpen tágas, ráadásul az autó építésének köszönhetően magas-ra pakolhatjuk a holmit.

Jól felszerelt tesztautónk számtalan ext-rái között szerepelt az automata parko-

46 hídlap hídlap 47hidlap.net

4keréken

A ro

vat t

ováb

bi te

sztje

it m

egta

lálja

a w

ww

.hid

lap.

net o

ldal

on!

Jövő hétenAmi elől még a német luxusva-sak is lehúzódnak: a Murano kitűnik a többi közlekedő közül, vetélytársai a prémium kategória nagyágyúi

Méretek (mm): hosszúság 4223, szélesség 1793, magasság 1691, saját tömeg 1520 kg, csomagtartó mérete 405/1760 l.Motor: 1798 cm3, max. teljesítmény: 118 kW (160 LE)/4500–5200 min, maximális nyomaték: 250 Nm 1500–4500/min, átlagfogyasztás 6,9–10,1 l Tesztfo-gyasztás 9,3, maximális sebesség: 200 km/h, gyorsu-lás (0-100 km/h): 8,4 s, CO2 kibocsátás (g/km): 189.A tesztelt változat ára: Yeti Ambition 1,8 TSi 4x4 6 539 250 Ft, alapváltozat ára: Yeti Active 1,2: 4 598 000 Ft.

adatok

Esztergom belvárosában, hangulatos virágüzletben vágott és cserepes virágok széles választékával, egyedi

kézműves kerámiákkal várjuk a kedves érdeklődőket,

vásárlókat!Vállaljuk alkalmi csokrok,

esküvői és kegyeleti kompozíciók elkészítését.

2500 Esztergom, Vörösmarty u. 4.Nyitva: H–P 9–17; Szo 8–13

provanceV I R Á G Ü Z L E T

Teszt: Skoda Yeti 1,8 TSI 4x4

Jó nyomon jár lássegéd, amivel korábban felemás tapasz-talatunk volt, és ez most sem változott. Az első próbálkozások nem jártak sikerrel, az érzékelők – gyaníthatóan a méretes hótor-laszok miatt – egy kamion számára is elfo-gadható parkolóhely mellett is rezzenés-telenül húztak el. Néhány nappal később, kevésbé havas körülmények között azu-tán ismét próbálkoztunk, és sokat javult a kép. A Kis-Duna sétány valamiért szimpati-kus volt a Yetinek, gond nélkül kereste meg a megfelelő helyeket, ami után az ember-nek csak annyi dolga van, hogy a kormányt elengedni, és a fék és gázpedálra koncent-rál: a Yeti elintézi a dolgot. A sokadik próba rávilágított arra is, hogy a rendszer ijesztő gyorsasággal is működik: ahol máshol csak beóvatoskodná az ember az autót, ott a parkolósegéd bő gázzal is megoldja a szi-tuációt. Mindezt tényleg nagyon szűk he-lyekre is alkalmazhatjuk, más kérdés, hogy aki csak e rendszer segítségével képes be-parkolni egy tenyérnyi helyre, az valószí-nűleg kiállni sem fog tudni onnan: a segéd ugyanis erre már nem alkalmazható.

Talán nem meglepő, hogy a fenti ext-ra árát inkább egy remek dízelmotor fel-árába fektetném be: a tesztautót ugyan-is az 1,8-as TSi mozgatta. Panasz nélkül, és elképesztően csendben tette a dolgát a 160 lóerős erőforrás, de valahogy végig azt éreztem, hogy nem ez az igazi motor. A benzinkútnál azután csak tovább erő-södtem ebbéli hitemben: a kilenc liter fe-letti fogyasztás nem kevés, ennél a nagy-jából négyszázezer forinttal drágább két-literes, 140 lóerős CR TDi szerintem jobb választás lehet. Remélem, lesz alkalmunk azt is kipróbálni (az 1,2-es, 105 lóerős, tur-bós benzines változatot szinte bizonyo-san), és akkor a többi egyéb, a Yetihez vá-lasztható számtalan extrát (mint például a mostani tesztautónkban is megtalálha-tó lejtmenet segédet) is részletesen be tudjuk mutatni. Aki addig nem tud várni, nem kell messzire mennie csak a legköze-lebbi Skoda kereskedésig…

fotó

k: Bu

kovic

s

Page 25: Hid Lap 100227

almárium almárium

48 hídlap hidlap.net hídlap 49hidlap.net

Tisztelt Complex Könyvelő és Jogi Tanácsadó Iroda!Az egyik utazási iroda honlapján nyertem egy utazást. A nyereményjátékot úgy hir-dették meg, hogy két személyre szól. A sor-solás után azt írták, hogy egy személyre szóló egy hetes nyaralást nyert. Bizonyítani már nem tudom, hiszen az oldalról az elő-ző bejegyzést törölték. Amikor meghirdet-ték, az is szerepelt az oldalon, hogy február 28-ig kell felhasználni. Ma az iroda vezetője telefonon azt mondta, hogy utazzunk júni-usban. A nevem, hogy nyertem (az oldalu-kon), illetve az e-mail értesítésük megvan. Kérem tanácsukat, mit tegyek, mert kicsit félek attól, hogy átvernek.

Üdvözlettel: K. Márta

Tisztelt levélíró!A magyar hatályos jogszabályok szerint az olyan cég, amely áru értékesítésével vagy szolgáltatás nyújtásával foglalkozik, bizo-nyos áru megvásárlása esetén vagy szol-gáltatás nyújtása esetén ajándéksorsolást rendezhet. Ezt a sorsolást a Szerencse-játék Felügyelet engedélye nélkül tehe-ti meg, de rendelkeznie kell játéktervvel, részvételi szabályzattal, és költségvetés-sel, tekintettel arra, hogy a nyeremény után szja fizetési kötelezettsége van a ki-fizetőnek, tehát bejelentési kötelezettsé-ge az APEH felé. Ezt a részvételi szabály-zatot a fogyasztó megismerheti. A jogsza-bályok lehetővé teszik, hogy a nyeremény

alanya a vállalkozástól a nyeremény jogcí-mét és értékét is feltüntető igazolást kér-jen. Ezt jelen esetben az utazási iroda kö-teles kiadni az ügyfél kérelmére. Ebben az igazolásban fel kell tüntetni a nyeremény-re vonatkozó minden adatot, azt is, hogy az mikor használható fel. Amennyiben en-nek az igazolási kötelezettségének nem tenne eleget az utazási iroda, úgy a fo-gyasztóvédelmi felügyelőséghez fordul-hat, vagy bírói úton kikényszerítheti.

Üdvözlettel: Complex Könyvelő és Jogi Tanácsadó Iroda

Továbbra is várjuk olvasóink leveleit rovatunkba, amelyen keresztül ingyenes, ál-talános jogi tanácsadást igyekszünk nyújtani a hozzánk fordulóknak. A laphoz eljuttatott kérdéseket, valamint az azokra adott szakértői válaszokat a rovatban megjelentetjük, így reményeink szerint nem csak egy-egy konkrét esetre, de több hasonló problémára is megoldást tudunk nyújtani egyszerre. Kérdéseiket az [email protected] e-mail címre vagy a 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 4. postacímre küld-hetik el. Kérjük, az e-mail „tárgy” rovatában, illetve a levélborítékon tüntessék fel: „Paragrafus – a jogász válaszol”.

orvo

s vál

aszo

l

A coMplEx KÖNyVElő éS jogi TANácSAdó irodA VállAljA: könyvelését, jogi ügyeinek intézését.

• Megtakarítások, adókedvezmények, költ-ségkímélő eljárások.

• Személyre, vállalkozásra szabott megol-dások adó, társadalombiztosítási és mun-kaügyi kérdésekben.

• Cégalapítás, cégmódosítás lebonyolítása.• Kintlévőségek kezelése, kártérítések

intézéseTel.: 06/20/999-9239

Az angol „workalcoholism” igen találó kifejezés egy olyan betegségre, melyet nem veszünk komolyan, pedig szük-séges lenne! Dr. Kocsi Anikó a tokodi Valeomed Diagnosztikai Központ pszihoterapeuta szakorvosa a munka-mánia, mint betegség tüneteiről és ke-zeléséről mesélt.

A munkamániában – mely a szenvedély-betegségek közé so-rolható – szenve-dők szinte észrevét-lenül csúsznak bele egy olyan állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyet-len forrása a munka. A munkamánia olyan függőségi állapot,

amelyben a munka drogként funkcionál, az élet egyetlen értelmévé válik, ezál-tal háttérbe szorítva a társas, szociális és családi kapcsolatokat. Ez pedig nyilván-valóan az érzelmi kiüresedéshez, illetve akár összeroppanáshoz is vezethet, ha az érintett nem kér idejében segítséget. Ma,

amikor a közép- és felsővezetők 70-80 százaléka heti 60 órát is dolgozik, fon-tos elkülöníteni a kitartó munkát a mun-kamániától. A fő különbség talán abban áll, hogy a mániás egyáltalán nem élvezi a tevékenysége gyümölcsét, sőt, inkább folytonos rossz érzésekkel küzd, ráadá-sul a szabad idejét sem tudja örömszerző tevékenységekre fordítani. Eleinte még csak azt tapasztalhatja a környezete, hogy egyre több időt fordít a munkájára, keve-sebb időt szán viszont a barátaira, család-jára. Később már nem is lehet ezt szóba hozni előtte, hiszen agresszívvé válik, ha akadályozzák a ténykedéseiben. A követ-kező fázisban a fordított hatékonyság je-lentkezik, vagyis bár egyre többet vállal, egyre kevesebb feladatát tudja tökéle-tesen elvégezni. Végül eljut arra a szint-re, amikor úgy érzi, teljesen kimerült, el-jutott energiái határáig, számtalan fizikai tünetet észlel magán. Fizikai következ-mények lehetnek többek közt a stressz, kiváltotta tünetek, szenvedélybetegsé-gek (italozás, dohányzás), gyomorfekély, szív-, és érrendszeri betegségek. Akik csak testi problémáikra keresnek gyógy-írt, gyakran jutnak el belgyógyászhoz,

kardiológushoz, de akik belátják, hogy esetleges pánikbetegségük, depresszió-juk is kezelést igényel, fontos lépést tesz-nek meg azáltal, hogy felkeresnek egy „lélekgyógyászt”. Fontos tudni, hogy egy ilyen típusú tünetegyüttesből nem köny-nyű kigyógyulni, de a visszaesések után sem szabad feladni. A fő feladat, hogy meg kell tanulni lassítani, nemet monda-ni és az élet más területeire is helyezni a hangsúlyt. Akinek a személyiségébe kó-dolva van a megfelelni vágyás, az öniga-zolás kényszere, a munkamániát gyakran váltja egy másik, túlzásba vitt tevékeny-ségre, például sportolásra. Az ilyen jelle-gű szenvedélybetegeknél beválhatnak a kommunikációra és hatékony konfliktus-kezelésre irányuló családterápiák, esetle-gesen gyógyszerszedés mellett. De mivel minden egyes eset mögött egyedi motí-vumok húzódnak meg, kizárólag a szak-emberrel folytatott terápia vezethet tar-tósan eredményre.

További információ, bejelentkezés: 0630/46-46-583, www. valeomed. hu

A karrier beteggé tehet?

Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom(A leendő Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola általános iskolai tagintézménye)

IV. „Tavaszi vigadalom” 2010. április 22. (csütörtök) 16 óra(játékos tánc-és rajzfoglalkozás)

III. Ahány nyelv, annyi ember2010. április 1. (csütörtök) 16 óra

(Játékos nyelvi-és zenefoglalkozás)

Szeretettel várnak a leendő első osztályos tanító nénik: Belánszky Lászlóné Szabolcsné Zink Mária

Pötyi néni Marika néni

NYITOTT KAPUK PROGRAMSOROZATAII. „Az Óperenciás tengeren túl…”2010. március 18. (csütörtök) 16 óra

(kalandok a mesék világában)

Bemutatkozik a MINDSZENTY JÓZSEF KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Kedves Szülők és Leendő Első Osztályosok!

Szeretettel várja Maier-Kránitzné Blaumann Ágnes, Ági néniaz iskolánkba készülő gyermekeket és szüleiket

NYÍLT NAPUNKRAMárcius 3-án, szerdán 730-1600 óra között és „Iskola-kóstolgató” címmel induló, az iskolaválasztást segítő foglalkozásaira a leendő első osztályos gyerekeket.Március 04. (csütörtök) 1630 CsalogatóMárcius 18. (csütörtök) 1630 Mocorgó (sportfoglalkozás) Március 25. (csütörtök) 1630 „Süss föl nap, Szent György nap”: Néptáncos foglalkozás gyerekeknek és az iskola bemutatása a szülőknek

Helye: Az iskola „A” épülete, 2. emelet • Várjuk érdeklődésüket! Cím: 2500 Esztergom, Kiss János u. 1. Telefon: 33 / 501-370

8. §Közvetlen előzmény nélküli új elem:Az r. 17. §-ának (1) bekezdése a követ-kező g/6. és g/7. ponttal egészül ki:[A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:]„g/6. „Nyitott kerékpársáv” (117/g. ábra); a tábla a kerékpárosok egyirányú közleke-désére kijelölt kerékpársáv úttesten törté-nő elhelyezkedését jelzi.g/7. „Nyitott kerékpársáv vége” (117/h. ábra):

A módosítás meghatározza a „Nyitott ke-rékpársáv” fogalmát és a hozzá kapcsoló-dó jelzőtáblákat.

Közvetlen előzmény nélküli új elem:Az r. 17. §-ának (1) bekezdése a követ-kező v/1. és y/1. pontokkal egészül ki: [A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:]„v/1. „Útirány előjelző tábla” (139/a – 139/b. ábra); a tábla autópályán és autóúton azt jelzi, hogy a megjelölt helységek vagy a megjelölt országok a következő útkeresz-teződésnél melyik irányban érhetők el;

139/a. /b. ábra”

[A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők:]„y/1. „Útvonal megerősítő tábla” (145/a. ábra); a tábla autópályán és autóúton az út számát, a táblán megjelölt települé-sek távolságát (km mértékegységben) jel-zi, továbbá az útcsatlakozások távolságát is

jelezheti;

145/a. ábra”

Az útirány jelző táblák a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően el-térő színekkel jelzik a különböző szolgál-tatási színvonalat nyújtó úthálózatokat. Az útvonal megerősítő tábla az éppen elért kilométerszelvény és a következő csomó-pontig hátralévő távolság mellett a csomó-pontban választható leágazásokat is felso-

rolja. Az autós ennek köszönhetően időben fel tud készülni a megfelelő sáv kiválasztá-sára, lekanyarodásra, ezzel a csomópontok biztonsága növekszik. Az időben rendelke-zésre álló, pontos és részletes információkat adó táblák lehetővé teszik, hogy a vezető a megfelelő ütemben döntsön a továbbhala-dás irányáról, így csomóponthoz érkezve a forgalmat nem lassítja, nem tartja fel, bal-esetveszélyes helyzetet nem okoz.

A módosítás előtt:(3) Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelző-táblák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett kiegészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg, az úttesten kijelölt kerékpársávon a kerékpáros vagy az autóbusz forgalmi sá-von az autóbusz – a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben – közlekedhet.A módosítást követően:„(3) Ha az „Egyirányú forgalmú út” jelzőtáb-lák (104. és 105. ábra) alatt elhelyezett ki-egészítő táblán (105/a. ábra) autóbuszt és/vagy kerékpárt mutató ábra jelenik meg: a) az úttesten kijelölt kerékpársávon, en-nek hiányában az úttest jobb széléhez hú-zódva a kerékpáros, b) az autóbusz forgalmi sávon a menet-rend szerint közlekedő autóbusz,c) a kerékpáros által is igénybe vehető au-tóbusz forgalmi sávon – az autóbusz ré-szére kijelölt közlekedési iránnyal meg-egyezően – a kerékpáros is a jelzőtáblán megjelölt iránnyal szemben közlekedhet.”

Január 1-től hatvan pontban változott a KRESZ, sajnos az illetékes minisztérium nem tartotta fontosnak a változások kommuniká-cióját, így most több millió ember vesz úgy részt a közlekedésben, hogy a legtöbb új sza-bályt nem ismeri. A Hídlap ezért új rovatot indított, ahol valamennyi változást ismerte-tünk, munkánkat ezúttal is a Szent Kristóf Au-tós-motoros Iskola segíti. A változások ismer-tetését követően a lap hasábjain egy KRESZ-tesztet is megjelentetünk, hogy Olvasóink lemérhessék ismereteiket. A megfejtők között ezúttal is értékes ajándékokat sorsolunk ki.

Változó KRESZ

TISZTELT SZÜLŐK! KEDVES NAGYCSOPORTOS ÓVODÁSOK!

Szeretettel meghívjuk Önöket és gyermeküket„VÁR AZ ISKOLA” című programjainkra a Babits Mihály Általános Iskolába Esz-

tergom, Sugár út 24. (www.babitsiskola.extra.hu)

Március 4. (csütörtök) „FICÁNKOLÓ” 1600 óra Játékos testnevelés. Helye: torna-terem Tornacipőt, szabadidőruhát kérünk!

Március 11. (csütörtök) „MESÉRŐL MESÉRE” 1600 óra. Helye: ebédlőMárcius 18. (csütörtök ) „BARÁTAINK AZ ÁLLATOK” 1600 óra. Helye: 2. a 2. b tantermeMárcius 25. (csütörtök ) BEMUTATÓ TANÍTÁS 800-845-ig magyar és matematika

tantárgyakból 855-940-ig Helye: 2.a 2. b tanterme 1000 óra KOTZ ISTVÁN iskolaigazgató tájékoztatója.

A foglalkozásokat és a bemutató tanítást tartja: Janigné Bartos Ildikó és Fenyvesiné Mechler Eszter leendő első osztályos tanítók.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA

„NYITVA VAN AZ ARANYKAPU!”Kedves Első Osztályba Készülő Gyerekek!

Szeretettel hívunk benneteket szüleitekkel együtt ISKOLAVÁRÓ rendezvényeinkre!

3. találkozás: március 23. (kedd) Nyílt nap az 1-3. órában4. találkozás: április 10. (szombat) 900 órától „Barátkozás az is-

kolával”- komplex foglalkozás (mese, kézműves- és játékos sport)

GYERE EL! VÁRUNK!

Dr. Kocsi Anikó belgyógyász, diabetológus.Pszichoterapeuta

Page 26: Hid Lap 100227

almárium almárium

50 hídlap hidlap.net hídlap 51hidlap.net

Esztergom Szentgyörgymezőn 100 m2 családi ház eladó, ár megegyezés szerint. Érd. hétvégén. Tel.: 0670/424-1542.Esztergom-Kertvárosban, a Nyitrai utcában főúthoz közel 3 szobás, összkomfortos, kertes családi ház kúttal garázzsal alku-lehetőséggel eladó. Ir.ár: 0670/248-2773.Belvárosi önálló családi ház belső udvarral eladó. Ir.ár: 25 MFt. Érd.: 0630/358-6591.Leányváron egy 2,5 szobás, összkomfortos családi ház eladó eset-leg Béke téri lakást beszámítok. Érd.: 0620/591-5117. 7 óra után.Dorogon eladó áron alul kétgenerációs családi ház plusz 300 m2-es vállalkozói építmény cserét is beszámítok. Érd.: 0620/325-6943.Pilismarót belterületén szép csendes helyen, 2300 m2-es épí-tési telek eladó, összközmű a telek előtt. Tel.: 0630/302-0253.Dömösön 140 m²-es, 4 szobás, összközműves, gázfűtéses, cserép-kályhás, panorámás családi ház jó karban eladó. Tel.: 0630/302-0253.Irinyi úti, Bazilikára néző, 4 emeleti, légkondis, egyedi fűtéses, mű-anyag nyílászárós lakás eladó. Ár: 10,5 MFt. Tel.: 0620/924-0788.Eladó Esztergomban a Monteverdi u.-ban összkomfortos, egyedi fűté-sű lakás. Ár: 12 MFt. Tel.: 0630/282-8275. E-mail: [email protected]át-Újtelepen, családi ház 730 m2-es telken eladó. Ár: 14 MFt. Tel.: 0620/770-4109. E-mail: [email protected]élyen áron alul Esztergom, Szamár hegyen 60 m2-es komfortos, felújított ház, nagy telekkel eladó. Ár: 9 MFt. Tel.: 0670/522-8243. E-mail: [email protected]. Eladó Dorogon a Schmidt ltp-en felújított, kétszobás, erkélyes lakás vagy elcserélném 2 +2 fél szobásra. Ár: 8 MFt. Tel.: 0630/820-0705.Eladó Dorogon a Schmidt ltp-en 1 szobás, erkélyes, első eme-leti lakás. Ár: 6 MFt. Tel.: 0630/820-0705.Eladó Tokodon 2,5 szobás+nappali, szuterénes családi ház garázs-zsal, pincével, melléképületekkel. Ár: 10,5 MFt. Tel.: 0620/430-2697.Pilismaróton felújitásra szoruló, 90 m2 családi ház, nagy kerttel el-adó, összkomfort melléképületek Ár: 13,5 MFt. Tel.: 0630/405-1844.Családi ház, 500 négyszögöl telekkel eladó gázcsonk, kábel tv, internet van, saját horgásztó a faluban, Balcsi 8 km. Ár: 6,3 MFt. Tel.: 0630/380-5617.Eladó Nyergesújfalun Tó utca 8-ban 55 m2-es erkélyes, egyedi mérőkkel ellátott 2 szobás lakás. Tel.: 0670/322-4422.Dorogon 90%-ban bútorozott (beépített) 100 m2-es tetőté-

ri lakás zárt lakóparkban eladó. Tel.: 0670/331-3247. E-mail: [email protected]ótfaluban, 200 m2 összkomfortos, kertes, kétszintes, családi ház sürgősen áron alul eladó. Ár: 24 MFt. Tel.: 0630/376-1292. E-mail: [email protected]ó Tát-Kertvárosban két szoba + nappalis családi ház hő-szigetelt falak és nyílászárók gáz-és vegyestűzelésű kazán. Ár: 13 MFt. Érd.: 0630/637-1715.Eladó Esztergom-Szentgyörgymezőn, Garam utca végében 563 m2-es telken, 150 m2-es családi ház 5 szobával, csendes kör-nyéken. A ház szigetelt. Ir.ár: 29,5 MFt. Tel.: 0620/382-8797.Garázs eladó Budai garázssor legjobb helyén villannyal, szere-lőaknával, hívjon, nézze meg, megéri. Tel.: 0630/275-3878.Sárisápon 2,5 szobás felújított parasztház dupla garázzsal, nagy kerttel eladó. Tel.: 0630/650-8159.Eladó Esztergomban családi ház, központi fűtés, zárt udvar, parkosított kert. Tel.: 0620/362-2392.Búbánatvölgyben, 2 szintes ház eladó. Ár: 14,5 MFt. Tel.: 0630/337-1260.Esztergomban Sugár úton 39 m2-es fsz-i lakás társasházban eladó. Egyedi fűtés, alacsony rezsi. Érd.: 0670/455-1808.Dorogon a Schmidt lakótelepen 2 szobás tehermentes lakás, beépített bútorokkal azonnal költözhetően eladó. Ir.ár: 7,4 MFt. Érd.: 0630/703-4876.Kesztölc külterületén csöndes, panorámás környezetben nyaraló eladó, telek 1020 m2, ház 18 m2 nem közműves. Ár: 1,5 MFt. Tel.: 0620/956-7165. E-mail: [email protected]. Eladó Esztergomban, Erzsébet királyné utcában, 50 m2-es, tégla, cserépkályhás, galériás, felújított lakás. Ár: 10,2 MFt. Tel.: 0620/936-9645. E-mail: [email protected]. Eladó zöld övezetben felújított földszinti lakás azonnal költöz-hető, 52 m2 13 MFt. Érd.: 0620/828-9266.Nyergesújfalun, a Kun B. téren egy szoba összkomfortos I. emeleti lakás 6,5 MFt-ért eladó! Tel.: 0633/457-051.Eladó a Csenkei úton 1629 m2-es építési telek 700 m-re a busz-megállótól. Tel.: 0630/589-9797.Eladó vagy családi házra cserélhető dorogi (Fáy A. ltp) 57 m2-es, 2 szoba + étkezős, igényesen felújított lakás. Ár: 9,5 MFt. Tel.: 0620/806-3585.Eladó, kiadó egy berendezett 50 m2 galéria üzletfelszereléssel együtt Esztergom Malonyai u. 8. sz. alatt (kórház környéke). Tel.: Sasváryné 0630/994-1859.Eladnám, vagy elcserélném 3 szobás 70 m2-es nagy erkélyes 2. emeleti lakásomat 49 m2-58 m2 kisebb lakásra. Tel.: 0630/701-9860.

Esztergomban a Budapesti utcában igényesen újjáépített, 170 m2-es, kétszintes családi ház 733 m2 telken új duplagarázzsal családi okok miatt eladó. Ár: 50 MFt. Tel.: 0630/989-1931, 0630/948-1832.Eladó Budai ltp. 1/B-ben, 3. emeleti, 2 szobás, nagy erkélyes, teljesen felújított lakás (spotlámpás álmennyezet, beépített konyhabútor gépekkel, klíma, riasztó, új nyílászárók). Ir.ár.: 10,8 MFt. Érd.:0620/428-8769-es vagy a 0620/326-9922.Elcserélném esztergomi, városközponti, egyedi fűtéses 100 m2-es felújított 3 szobás lakásom belvárosi felújítandó családi házra. Tel.: 0620/823-1472.Eladó a Béke téren IV. emeleti lakás gyönyörű kilátással (55 m2). Tel.: 0630/274-1961.Esztergom északi városrészen 4 hektáros földterület művelési célra eladó, illetve bérbeadó. Tel.: 0620/587-8216.Eladó Esztergomban magányos családi ház a városközponthoz közel 2 szoba, konyha, fürdőszoba, speiz 2 kamrával, pincével, kert-tel és kis udvarral. Tel.: 0630/391-9802. 17 órától.Eladó Bánomi lakótelepen IV. emeleti, 2 szoba hallos, erkélyes, jó állapotú lakás. Ir.ár: 9,5 MFt. Tel.: 0620/451-7380.Esztergom-Kertvárosban 39 m2 földszinti egyedi fűtéses fel-újított garzon lakás eladó vállalkozásoknak is alkalmas. Ir.ár. 7,2 MFt. Tel.: 0630/681-1022.Eladó Esztergom-Kertvártosban a Bányai utcában 610 m2-es telken 240 m2-es úszómedencés családi ház üzlettel, garázs-zsal, nagy kerttel. Csere is érdekel! Tel.: 0670/369-2927.Esztergom, Achim u-ban 800 m2-es telken lévő jó állapotú polgári ház eladó. Tel.: 0630/200-8946.Lábatlanon 70 m2-es családi ház, 762 m2-es telken, melléképüle-tekkel, pincével, fúrt kúttal eladó. Ir.ár: 11 M Ft. Érd: 06 20 464 7038.Nagy építési telek Esztergomban olcsón eladó. Belterület, zöldövezet, örök panoráma. Tel.: 0670/630-1578.Eladó vagy kiadó Hajdúszoboszlón egy 5 fős apartman a Siesta Szálló-ban, közvetlenül a fürdő mellett. További információ: 0630/563-5597.Eladó Bíróréten 360 négyszögöles panorámás, bekerített gyümölcsös, 12 m2-es palaházzal. Villany, víz (ásott kút) van. Tel.: 0620/970-3325. Siófok üdülőövezetében 50 m2-es össz köz műves, jó állapotú nyara-ló berendezéssel, különálló pincével együtt eladó. Tel.: 0633/443-638.Győr-Gyirmót központjában 5620 m2-es telken vállalkozásra is alkalmas felújítandó ház eladó. Tel.: 0633/443-638.Sürgősen eladó az Aradi téren egy 2. emeleti, tehermentes, erkélyes, 36 m2-es lakás. Ár: 7,8 MFt. Tel.: 0630/391-9802, 17-21 óra között. A szentgyörmezői lakóparkban eladó 386 m2-es fél telek a Géza fejedelem 14.sz. alatt, tervvel, építési engedéllyel. Ár: 4,3 MFt. Tel.: 0620/530-7981.

apró

hird

etés

ingatlan

Esztergom Búbánatvölgyben jó állapotban lévő, téliesített 1,5 szobás családi ház 260 m2-es rendezett telekkel eladó. Buszmegálló a közelben, télen is könnyen megközelíthető, víz, villany, cserépkály-ha van. Minimális rezsiköltség! Ir.ár: 11,5 MFt. Tel.: 0670/413-8862.Esztergomban a Pöltenberg utcában, 836 m2-es sarok építési telek el-adó. A telken villany van, össz közmű a telek előtt. Tel.: 0620/910-6774.Esztergomban a Panoráma útról megközelíthető, Dunakanyarra néző, 1779 m2-es hétvégi telek eladó (villany, fúrt kút, 36 m2-es betonalap). Hrsz.: 7128/2. Tel.: 0630/963-5491. Ár: 2,8 MFt. (Fotó-kat tudok küldeni a telekről és a megközelítéséről emailben.)Bánomi ltp-en lévő magasföldszinti, jó beosztású, 2 szobás, 49 m2-es lakás eladó Irányár: 8,5 millió Ft. Érdeklődni lehet: 20/263-6886.Eladó Esztergom-Csenkei hídnál 40 m2-es hétvégi víkend-ház (nappali, konyha, szoba, fürdőszoba) 860 m2 telken. Mel-léképülettel, pincével,ásott kúttal, házi vízrendszer kiépítve. Érd.: 30/455-3843 vagy 70/270-6156.A Szentgyörgymezői lakóparkban építési telek eladó! Tel.: 0630/529-3161.Eladó belvárosi liftes házban, 36 m2-es, idén gyönyörűen fel-újított lakás, beépített konyhával, Pöttyös térre néző ablakokkal. Tel.: 0620/942-6873.Szentgyörgymezőn 3,5 szobás, központi fűtéses családi ház zárt udvarral eladó. Ir.ár: 16 M Ft. Érd.: 30/8209672 vagy 33/402-286.Esztergomban Szentgyörgymezőn felújításra szoruló kertes ház nagytelekkel eladó. Érd.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Esztergom Szentgyörgymezőn központi fűtéses (gáz + cse-répkályha) családi ház nagy telekkel gazdálkodásra is alkalmas.

Tel.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Párkányban az öreg utca végén 3 áras kiskert eladó. Tel.: 30/838-1404.Teljesen felújított Kossuth Lajos utcai ingatlan, 900 m2-es tel-ken 400 m2-es, többgenerációs családi ház, (3 db önálló lakás), 120 m2-es üzlethelységgel, kétautós garázzsal, nagy udvarral, pincével eladó. Tel.: 0670/251-3915.Sárisápon eladó egy 50 és egy 70 m2-es iker családi ház, teljesen felújítva. Tel.: 0630/448-0296. E-mail: [email protected]ának/rendelőnek eladó Dorog központjában új, lakópar-ki, akadálymentes, kertkapcsolatos lakás 220000 Ft/m2 http://seprenyi.mindenkilapja.hu/. Érd.: 0630/746-0620.Spóroljon ne vegyen új lakást 300000 Ft/m2-ért, vegyen 2 éveset 220000 Ft/m2 áron Dorog központjában http://seprenyi.mindenkilapja.hu. Érd.: 0630/746-0620.Esztergomi 3 szobás, 70 m2-es, magasföldszinti lakásunkat a Bazilikánál, elcserélnénk esztergomi, búbánati, dömösi, 2 szo-bás családi házra. Tel.: 0633/631-268, 0630/960-5916.Pilismarót Dunaparton eladó egy télen is lakható 2 szo-bás, tégla nyaraló 540 m2-es telken, garantáltan árvízmen-tes helyen. Kérésre képeket is tudok küldeni e-mail címre. Tel.: 0630/661-1927, 0633/631-268.Esztergomban100 m2-es, 4 szoba galériás, erkélyes, köz-ponti fekvésű, nívós saroklakás eladó mért fűtés folyamatban. Tel.: 0630/969-1610.Nyergesújfalun csendes zsákutcában 3 szobás nappali, össz-komfortos kétszintes, kertes családi ház eladó gázközponti fűtés belűl felújítva. Érd.: 0633/335-383.Eladó 2140 m2-es telek Esztergom, Csendes-völgy utcában és 3 szintes pince /Esztergom Tölgyesi utca/ külön-külön, vagy ki-sebb lakásra cserélhető. Érd.: 0620/223-1928.Aranyhegyen gázfűtéses sorház 4 szoba, 2 fürdőszoba, bal-kon, garázs kiskert eladó. Ir.ár: 22,5 MFt. Érd.: 0630/852-2840.Befejezetlen egyszintes kis alapterületű /85 m2-es/ családi ház a Szentgyörgymezői lakóparkban 780 m2-es telken eladó a vételárban megegyezünk. Érd.: 0633/313-844.Garamkövesden parasztház eladó Párkánytól 5 km-re. Érd.: 0036303479909.Nyergesújfalun a Duna utcában 2 szobás lakás sürgősen el-adó, vagy kiadó Érd.: 0630/519-1533.Szlovén-Osztrák határ közeli, gyógyfürdő melletti falu főutcáján, teljesen felújított 94 m2-es, egyedi központi fűtéses, téglaépítésű csa-ládi ház + 44 m2-es lakóház 600 négyszögöles telken eladó elcserélhe-tő a 33-as körzetben lakásra, üzletre. Ár: 7 MFt. Tel.: 0620/386-3749.Esztergom Szentgyörgymezőn felújításra szoruló kertes ház nagy telekkel eladó. Érd.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Esztergom Szentgyörgymezőn eladó központi fűtéses (gáz + cserépkályha) családi ház nagy telekkel gazdálkodásra is al-kalmas. Érd.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Eladó Esztergom Béke téren csillagépület 1,5 szobás 49 m2-es,

erkélyes, 3. emeleti szabályozható fűtéses lakás. Ár: 8,8 MFt. Érd.: 0630/976-8844.Eladó vagy kiadó Esztergom Mély úton új építésű családi ház. Érd.: 0630/578-4846.Eladó Dorogon Attila u-ban szerkezet kész kis családi ház. Érd.: 0630/578-4846.Eladó Dorogon egy 51m2-es, 2. emeleti lakás. Ár: 6,8 MFt. Tel.: 0620/541-5404. E-mail: [email protected]ó Esztergomban a Budain 2 szobás, IV em. jó állapotú, re-dőnyös, erkélyes, bútorozott lakás kilátással nem panel, 7,3 MFt. Tel.: 0620/962-5116.Esztergom Aranyhegyi úton (a CBA-tól 400 m-re) 44 m2-es, villanyfűtéses, 1,5 szobás lakás eladó. Ár: 8,5 MFt. Tel.: 0620/226-4311. E-mail: [email protected]. Nyergesújfalun, a Duna partján 53 m2-es lakás eladó, összkom-fort, fás-parkos környezet. Ir.ár 6,8 MFt. Érd.: 0670/591-8937.Esztergomtól 1 km-re, főúttól 50 m-re, patak és tó mellett 3,2 ha szántó eladó. Tel.: 0630/216-1957.Táti úton, Duna mellett, 1 ha szántóföld eladó. Tel.: 0630/600-2031.Sürgősen eladó Esztergomban, teljesen felújított, 100 m2-es családi ház. Ir.ár: 17,7 MFt. Érd.: 0630/726-4189.Dorogon a Schmidt S. ltp-en felújított 68 m2-es lakás eladó vagy kertes házra cserélhető Érd.: 0630/746-0742.2 szobás összkomfortos családi ház eladó Csolnokon. Ár: 11 MFt. Tel.: 0630/435-5073. E-mail: [email protected] központban, 2 szobás, 69 m2-es család ház + garázs el-adó (csendes környéken). Ár: 12 MFt. Tel.: 0630/279-7366.Kesztölcön, működő konyha+lakás (309m2) eladó, vagy Esztergomira cserélem. Ár: 35 MFt. Tel.: 0620/321-6700. E-mail: [email protected]ölcön szőlő + akácos 2104 m2 eladó. Ár: 650000 Ft. Tel.: 0670/609-3302. E-mail: [email protected]. Eladó áron alul, azonnali költözéssel Esztergom-Kertvárosban (West Áruház mögött) 3 szobás, 2 nappalis, 2 fürdőszobás, étke-zős, tetőteres családi ház, 750 m2-es telken. Érd.: 0630/520-0240.Eladó Nyergesújfalu Eternit telepen egy családi ház. Érd.: 0620/264-2513.Eladó vagy családi házra cserélhető dorogi Széchenyi lakótelepen 73 m2-es, 2 szobás, 2 erkélyes lakás 14,5 MFt. Tel.: 0620/442-6601.Esztergomban Bánomi lakótelepen 3 szoba hallos 73 m2 ma-gasföldszinti lakás eladó. Tel.: 0620/503-3945.Eladó Tokodaltárón 100 m2-es családi ház nagy kerttel, mel-léképületekkel. Tel.: 0630/537-9932.Tokod-Üveggyárban 70 m2-es részben felújított családi ház, külön garázzsal, magánszemélytől eladó. Ir.ár: 13,5 MFt. Tel.: 0630/483-2765.375 négyszögöl telek, 2x37 m2, téliesített faházzal, veteményes-sel, gyümölcs és fenyőfákkal eladó 7 MFt. Tel.: 0630/933-3119.Áron alul eladó 2 szobás, 4 emeleti, erkélyes, egyedi tüzelésű lakás frissen felújított lépcsőházban. Esztergom Kölcsey utcá-ban. Érd.: 0670/202-3144.Eladó telek Esztergom Dobogókői úton, Csűli kocsma mellett. Érd.: 0670/202-3144.Lábatlan Zalka ltp-n téglaépületben, 1. emeleti, egyedi fűtésű 36 m2-es, egyszobás lakás eladó. Ir.ár: 4,6 MFt. Érd.: 0620/483-2241.Eladó Esztergom Budai ltp-en egy 2 szobás, IV. em. teljesen felújított, hőmennyiségmérő órákkal felszerelt, erkélyes lakás klímával. Ir.ár.: 8,5 MFt. Tel.: 0620/456-4885.Eladó Esztergom Aranyhegyen egy 2 szobás, erkélyes, egyedi fű-téses lakás. Ir.ár: 9,1 MFt. Tel.: 0630/628-1958, 0630/919-2931.Esztergomban, Erzsébet királyné úton, földszinti, 2 szobás, fa tüzelésű lakás, kis rezsivel, hosszútávra kiadó. Tel.: 0620/571-2772.Tokodon a főút melletti pincesoron kétszintes pince-présház, melegedő, 2 szoba, konyha és hozzátartozó telek eladó (fűthető lakható). Érd.: 0633/316-103, 0630/286-8079.

Szerkesztőségünk 15 szóig ingyenesen vállalja lakossági hirdetmények közzété-telét. A hirdetéseket péntekig fogadjuk, melyek egy héttel későbbi számunkban jelennek meg. címünk: elektronikusan [email protected], illetve levélben 2500 Esztergom, deák Ferenc utca 4.

Hirdessen az interneten – ingyen!Lakossági apróhirdetéseit a www.hidlap.net apróhirdetések rovatába is díjmentesen feltöltheti!

Eladó Esztergomban, Szent györgy me-zői lakóparkban most épülő 110 m2-es, 3 szobás, nappalis, garázsos, összkomfortos, jó hőszigetelésű (PROKONCEPT) ikerházi lakás 24.000.000,-Ft-ért. Tel.: 06-70/53-103-19

1) Eladó lakás Esztergomban a Rudinai utcában (Bánomi ltp mellett) csendes utcában, zöldövezetben 57m2 területű földszinti kétszobás, nagy konyha étkezős,összkomfortos távfűtéses, külön fogyasztásmérőkkel. Irányár: 8.5 mill

2) Eladó 1324m2 zártkerti ingatlan a vaskapui panoráma úthoz közel,gyönyörű Dunai örökpanorámával,erdő szélén,saját forrással,villany-víz telekhatáron.(lakóház-udvar besorolású) Irányár: 3.5 mill.

3) Esztergom kertvárosban a Spár áruház mellett a 1117.sz főútrol megközelíthető 4500 és 7033m2 területű köz-műves ipari és kereskedelmi ingatlanok Eladók. Irányár: 8000Ft/m2 + áfa ( fizetési könnyítés lehetséges.)

4) Esztergom kertvárosban a Palatinusz tó mellett(tó kapcsolat megoldható)4538m2 területű telephely megjelölésű ingatlan 600m2 részben felújított épülettel,teljes közművel,térvilágítással Eladó vagy hosszú távra Kiadó.Jelenleg is működő kony-ha és 6db lakószoba és közösségi helység van,felújítva. Irányár:65 millió forint+ áfa(fizetési könnyítés lehetséges)

5) Dorogon a 10.sz főút mellett az OMV töltőállomás mögött 20185m2 összközműves kereskedelmi és szolgáltató besorolású ingatlan Eladó Irányár: 4500Ft/m2 ( fizetési könnyítés lehetséges.)

6) Dorogon a 10.sz főút mellett a Sanyó gyárral szemben 150181m2 területű kereskedelmi és szolgáltató besorolású in-gatlan akár két részben is Eladó.(közművek közelben kb 150m) Irányár: 2500Ft/m2 (fizetési könnyítés lehetséges.)

7) Dorogon az Otthon téren(művelődési ház mellett) igényesen berendezett összkomfortos 80m2 területű galéri-ás lakás,egyedi mérőórákkal, nagy parkolóval igény,esetén kedvezményes garázsbérléssel hosszútávra KIADÓ. 40000Ft/hó (2 havi kaució szükséges)

Tel . : 0630 9529 580

Csöpög a csap? Sokalja a kiszállási díjat? az Esztergomi Ingatlankezelő Kft-ét!

GYORSASÁG – SZAKÉRTELEM – ALACSONY ÁRAKNem záródik

az ajtó?

A megbízható partner!

Információ:[email protected]

Tel.: 523-255, 523-256

javítási – karbantartási munkálatokra keresse

Bánomi lakótelepen 4. emeleti lakás áron alul sürgősen eladó! Érd: 06/20-775-2711

Attila u. 31. sz. alatt Szent Tamás hegyen új családi ház eladó, 3 hálószoba, emeleti társalgó, nagy nappali, 2 für-dőszoba, amerikai konyha, ebédlő, kamra, gáz központi fű-téses, 2 wc, 50 m2-es szuterin,

és 12 m2-es boltíves borospince. Tel.: 0630/268-8768.

Esztergomban a Mély út 16/A szám alatt lévő, 43 m2 alapterüle-tű, kétszintes pince présház (lakás-nak átalakított, lakható állapot-ban) ingatlan eladó. Ir. ár: 8,5 MFt. Tel.: 0630/963-5491. SÜRGŐS!

Fantasztikus hangulatú, kétszin-tes 185 m2-es családi ház, 1485 m2 te-lekkel eladó Pilismaróton, Malompatak partjánál. Télikert, cserépkályha, oziris fűtési rendszer, riasztó. Az egyes szin-tek külön bejáratúak. Ir.ár.: 28,5 MFt. Érd.: 0620/431-5438.

Az egyik legkiválóbb kardiotréning a Spinning®, melyet kipróbálhat Esztergomban a Kossuth L. 54-ben. Bejelentkezés: 33/400-899

P&P Autós-Motoros Iskola

Tandíjak: „B” kategória: 35000 Ft + 12x7500 Ft vagy 4x22100 Ft (88400 Ft) + v. díjak„A1-Ak”: 52500 Ft„A21”: 62500 Ft

Tandíj tartalmazza: Elméleti órákat+30óra vezetést+eü,kresz,rutin,forgalmi vizsgadíjakat+orvosi vizsgálat díját+elsősegély oktatást+1 db kresz CD-t+1 db új kresz tankönyvetJelentkezni lehet: irodánkban: Esztergom, Rákóczi tér 2-4 sz.

I.em. 2. ajtó (OTP felett) kedden, csütörtökön 12-15 óráig ill. a (33) 502 320 telefonszámon.

OKÉV:02-0115-03 MINŐSÉG BIZT.: 526-2/2005www.patakiati.hu

kategóriás tanfolyamot indít

2010. 03.08-án 16.00 Dorogon a Petőfi Ált.Iskolában2010. 03.08-án 17.00 Esztergomban az irodánkban2010. 03.08-án 17.00 Nyergesújfalun a Piros Ált. Iskolában

Utazzon 2010-ben is a P&P Busz Kft-vel

és a Hunnia Utazási Irodákkal

Április 29-május 02-ig: ERDÉLYI KÖRUTAZÁS 4 nap/3 éjszaka, félpanzió (2ágyas szobák), idegenvezetés, autóbusz-szal. 31900 Ft/fő

Május 15-én: SZARVASI ARBORÉTUMAutóbusszal: 3900 Ft/fő

Május 20–23-ig: CSÍKSOMLYÓI BÚCSÚ4 nap/3 éjszaka, félpanzió, idegenvezetés, luxus autóbusszal. 30800 Ft/főJelentkezni,érdeklődni lehet:

Hunnia Utazási Iroda Kft – P&P BUSZ Kft2500 Esztergom Rákóczi tér 2. (OTP felett)Telefon: 06-33-502 320, 70-3818507

Page 27: Hid Lap 100227

almárium

52 hídlap hidlap.net hídlap 53hidlap.net

almárium

Eladó Esztergom-Csenkei hídnál 40 m2-es hétvégi víkendház (nappali, konyha, szoba, fürdőszoba) 960 m2 telken. Melléképülettel, pincével, ásott kúttal, házi vízrendszer kiépítve. Érd.: 0630/455-3843, 0670/270-6156.Esztergomban elcserélném esztergomi, kertes családi házra értékegyeztetéssel Táti út 61. sz. alatti 39 m2-es, egyedi fűtéses, éjszakai árammal, külön vízórás, bojleres, zárt udvaros lakásom. Ugyan itt eladó egy mini garzon 25 m2-es, gázfűtéses lakás. Tel.: 0670/953-1442. Salgótarjáni szép fekvésű, 5 szobás társashá-zi lakást cserélnék dömösi, solymári, érdi 2 ge-nerációs házra. Tel.: 0620/566-1865.Tát központjában 100 m2-es, összkomfortos, családi ház kifogástalan állapotban 250 m2-es telken eladó. Ir.ár: 16 MFt. Tel.: 0670/219-6326.Esztergom-Kertvárosban Pozsonyi utcá-ban 676 m2-es telken 110 m2-es családi ház el-adó. Ár: 15 MFt. Tel.: 0630/981-3619.Szentgyörgymezőn 3,5 szobás, központi fű-téses családi ház zárt udvarral eladó. Ir.ár: 16 MFt. Érd.: 0630/820-9672, 0633/402-286.Esztergomban Szentgyörgymezőn felújí-tásra szoruló kertes ház nagytelekkel eladó. Érd.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Esztergom Szentgyörgymezőn eladó köz-ponti fűtéses (gáz + cserépkályha) családi ház nagy telekkel gazdálkodásra is alkalmas. Tel.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Tokodon a főút melletti pincesoron kétszin-tes, pince-prés-melegedő, két szoba konyha és a hozzátartozó telek eladó (fűthető, lakható). Tel.: 0633/316-103, 0630/286-8079.(02.13, 20) 2393.Sürgősen eladó Esztergomban a Béke téren egy 70 m2-es, 2,5 szobás, külön mérőórás lakás. Tel.: 0620/805-8248.Eladó Nagysápon 100 m2-es, kábeltévés, pad-lófűtéses családi ház, 3 szoba, amerikai konyha, turbó cirkó gázkazán, külső hőszigetelés, szép kör-nyezet, jól megközelíthető. Tel.: 0630/567-8448.Esztergomban egyedi fűtésű 1,5 szobás tégla-lakás jó infrastruktúrával a magvető szobor köze-lében tulajdonostól eladó. Érd.: 0670/233-9696, 0670/546-7114.Családi ház eladó az Akácos utcában, 80 m2 lakótér, 200 négyszögöl telek, örök panorámás, saját kút, villany, kocsi beállási lehetőség 23 MFt. Érd.: 0620/599-9438.Eladó új építésű családi ház Táton a Poliforg mögött 148 m2, 90%-os készültségi szinten 720 m2 telek. Ár: 23,999 MFt. Tel.: 0630/989-8934. E-mail: [email protected]ányváron áron alul eladó családi ház 3 szo-bás, gáz és vegyes központi fűtésű mellékhelysé-gek kamra, pince, garázs nagy udvar és kert tar-tozik hozzá. Ár: 12 MFt. Érd.: 0630/548-5089.Dorogon eladó a központban családi ház la-kás és működő üzlet irodának üzletnek, kiváló. Ár: 22 MFt. Érd.: 0630/548-5089.Eladó Csenkei hídnál főúton 70 m2-es kőház, 1000 m2-es telken két 35 m2-es lakrész ásott kút, törpe vízmű villany. Érd.: 0630/508-9343.Eladó Dorogon 2 lakásos családi ház szép kör-nyezetben vagy dorogi kis családi házra cserél-hető értékegyeztetéssel. Érd.: 0630/508-9343.Tokod-Üveggyári 80 m2-es kertes ház eladó 13 MFt, vagy elcserélném dorogi 2 szobás tömbla-kásra értékegyeztetéssel. Érd.: 0630/300-9085.Eladó Esztergomban a Scweidel ltp-en 55 m2-es, 2 szobás + hallos, erkélyes, teljesen fel-újított lakás. Érd.: 0630/312-4215.Pilismaróton Dunaparton 1100 m2-es építé-si telek eladó. Ir.ár: 7 MFt. Érd.: 0630/217-7004.Eladó Esztergom Szentgyörgymezőn 1,5 szo-bás lakás. Érd.: 3620/346-0473.

EladóEsztergom-Kertváros, Szalézi úton, 51 m2-es lakás, tehermentes, 4. emelet hívjon megegyezünk. Ár: 8,5 MFt. Tel.: 0670/595-7218. E-mail: [email protected] Petőfi utcában szoba-konyhás ház-rész tetőtér beépítési lehetőséggel eladó pince, padlás, kiskert hozzá tartozik. Érd.: 0630/959-6346, 0620/322-1904, 0620/223-1928.Sturovóban a fürdőtől 1 km-re 500 m2 kert pár gyümölcsfával, 20 tő szőlővel eladó, vagy bérbeadó a telken víz, villany, gáz van. Érd.: 0620/438-3222.Eladó Esztergom Döbönkútnál 2 db belterü-leti építési telek 1 telek 1277 m2-es vezetékes víz a telken. Érd.: 0620/527-5341. Esztergomban Aradi téren lakás eladó. Érd.: 0633/319-570.Sürgősen eladó Dorogon a Köztársaság úti bekerített lakóparkban 72 m2-es lakás. Egyedi gáz fűtés. Érd.: 0670/639-7745.Esztergomban 75 m2-es, gáz központi fűtéses házrész eladó. Ir.ár: 7,5 MFt. Tel.: 0620/934-2436, 0670/311-4154.Esztergomban, bevezető út mellett 1 ha erdő 500 Ft/m2 áron eladó. Tel.: 0630/965-4267.bérlemény keres/kínál

Esztergom belvárosában, egyszobás la-kás 1 vagy 2 fő részére kiadó vagy eladó. Érd.: 0620/478-8075, 0633/319-856.Dorogon, Borbála ltp-en, 2 szobás, gázfűté-ses lakás kiadó. Tel.: 0630/394-1463.Kiadó albérlet Esztergom Irinyi utcában 1,5 szobás erkélyes, bútorozott, villanykályhás lakásban 35000 Ft + rezsi + 20000 Ft kaució. Érd.: 0630/390-2502.Kiadó Kesztölcön 1,5 szobás, panorámás összkomfortos, központi fűtéses kis ház fedett kocsibeálló + rendezett udvar 45000 Ft + rezsi + 1 havi kaució. Érd.: 0630/976-8844.Esztergomban külön bejáratú összkomfor-tos igényes házrész saját kis kerttel egy nem-dohányzó személynek igen kedvező áron kiadó. Érd.: 0620/911-5838.Esztergomban olcsó alacsony rezsijű 1 szo-bás + mosó helyég megbízható személynek ki-adó. Érd.: 0670/247-6177.A Lázár Vilmos utcában 1 kis szoba + fürdőszo-ba 1 fő részére kiadó. Tel.: 0670/779-0877.Esztergomban, összkomfortos, kertes csa-ládi ház kiadó akár 3-5 fő részére is, 3 hálószo-ba. Tel.: 0630/600-2031.Összközműves ipari terület 1,2 ha eladó, bérbe adó, Esztergom-Kertvárosban. szántóföld csere érdekel, értékegyeztetéssel. Tel.: 0630/216-1957.Esztergomban, összkomfortos, kertes csa-ládi ház kiadó, bútorozott, 3 hálószoba, garázs. Ár: megegyezés szerint. Tel.: 0630/600-2031.Esztergom belvárosában (csendes helyen) 1,5 szo-bás, egyedi fűtéses, felújított garzon 40000 Ft+ rezsi-ért kiadó + kaució 1 hónap. Tel.: 0620/400-6998.Esztergomba csendes helyen albérlő társat keresek igényesen bútorozott, felszerelt kony-hával 19000 Ft + alacsony rezsiért kaució nélkül azonnal beköltözhető. Érd.: 0630/562-2506.A Bazilikával szemben két szobás, teljesen berendezett, felújított egyedi gázfűtéses lakás nem dohányzóknak hosszú távra kiadó, igény szerint garázzsal 60000 Ft/hó + rezsi + kaució. Tel.: 0620/422-8076.Nagyméretű, fűtött garázs kedvező áron ki-adó vagy eladó Esztergomban, a Budai ltp-en. Tel.: 0630/552-8093.Esztergomban kiadó összkomfortos lakás kis rezsijű gáz-központos + rezsi + 1 havi kaució. Érd.: 0633/411-954.Dorogon 4-5 fő részére dolgozóknak, vagy családoknak albérlet kiadó kaució nélkül. Érd.: 0620/325-6943.

Kiadó Esztergomban a Sugár úton (Suzukihoz közel) egy szobás garzon cserépkályha fűtéses lakás 30000 Ft + rezsi + kaució. Érd.: 0620/473-0142.Műkörmösnek helyiség kiadó Esztergom bel-városi, berendezett üzletbe, fodrászkozmetikus mellé rezsivel Ár: 30000 Ft Tel.: 0620/924-0788.Kiadó Esztergomban, az Erzsébet királyné úton, 57 m2-es földszinti, kandallófűtésű lakás olcsó rezsivel, hosszútávra. Tel.: 0633/415-872.Esztergom-Kertvárosban egyedi fűtéses kis családi ház kiadó. Tel: 0633/435-607.Esztergomban Honvéd utcában kiadó 2 szoba, összkomfortos, magányos kis udvarral, rendelkező kertes ház, 54 m2-es, 45000 Ft/hó + 1 hó kaució (bú-torral vagy bútorozatlanul). Tel.: 0630/940-7553.Albérlet Esztergom-Kertváros a Pozso-nyi úton kiadó két szobás, gázfűtéses egy hó-nap kaució előre + rezsi. Ár: 40000 Ft. Tel.: 0620/555-6043. E-mail: [email protected]ó Lábatlan Piszke ltp-en 40 m2-es üzlet-helyiség. Tel.: 0670/633-3012.Dorogon színvonalas grillbár kiadó, esetleg eladó. Érd.: 0620/911-5838.Esztergomban egyedi fűtésű albérlet 35000 Ft + re-zsi + kaució kiadó. Tel.: 0670/233-9696 érd: 14 órától.Esztergom belvárosában lévő földszinti lakás-ba bérlő társat keresek. Tel.: 0620/958-8836.Kiadó 70 m2 szép állapotú, hangulatos lakás, csa-ládi ház Esztergomban kertkapcsolatos, gázfűtés, 2 havi kaució. Ár: 48000 Ft. Tel.: 0620/525-2528.Tip-top kislakás kiadó. Tel.: 0620/921-3559.Családi ház, berendezve kiadó. Tel.: 0620/921-3559.Sturovóban a fürdőtől 1 km-re 52 m2 különb-bejáratú házrész, pincével 500 m2-es telek-kel bérbeadó hosszútávra víz, gáz, villany van. Érd.: 0620/438-3222, 0904206771.Esztergomban az Aradi téren lakás kiadó. Érd.: 0633/319-570.Kiadó Esztergom Római udvarban földszinti ki-rakatos üzlet vagy irodahelyiség 3,5 m2-es + 15 m2-es, egybe is nyitható Érd.: 0620/527-5341, 0633/415-6009.Kiadó másfélszobás, erkélyes lakás hosszútávra Aranyhegyen. Érd.: 0633/412-894, 0620/803-1807.Esztergomban, a Kölcsey utcában 1,5 szobás, földszinti, egyedi fűtésű, (cserép kályha), olcsó rezsijű lakás bútorozottan kiadó 35000 Ft/hó + rezsi+1 havi kaució. Tel.: 0630/385-7418 hét-köznap munkaidőben.üdülés

Hajdúszoboszlón a Siesta Hotelben egy szobás apartman üdülési joga február 27-től március 12-ig kedvező áron átadó. Tel.: 0633/317-102.A Mátraszentimrei Silver Hotelben egy he-tes egy szobás üdülőtagsági jog kedvezményes áron eladó. Tel.: 0630/397-6196.Hegykőn a gyógyfürdő területén télen-nyáron lakható lakókocsi, főzési lehetőséggel kiadó. Szabadidős programok, medencék 100-200 méterre. Tel.: 0620/954-8274.Eladó vagy kiadó (04.10 és 23 között, valamint 10.09 és 23 között) Hajdúszoboszlón egy 5 fős apartman üdülőjoga. Tel.: 0630/703-0673.szolgáltatás

állás

Megbízható középkorú nő vendéglátó ipari végzetséggel, tapasztalattal konyhai kisegítő munkát keres. Tel.: 0670/619-4671.Munkát keresek takarítást / gyermek felügye-letet fiatal megbízható lány. Tel.: 0620/289-5616. E-mail: [email protected]íjas biztonsági őr, fegyver vizsgával, hivatásos jogosítvánnyal, teher és személy szállító járművel rendelkező állást keres szük-ség esetén rakodással is. Érd.: 0620/325-6943.Kőműves segédmunkát keresek. Tel.: 0620/312-9871.Pénzkereseti lehetőség regisztráljon az internet www.napihami.hu az ajánló azonosí-tójához ezt írja: 35-5-3332.Munkát keresek számítógépes gondok megol-dásában segítséget nyújtok. Érd.: 0670/616-9147.Munkát keresek aktív nyugdíjas férfi B ka-tegóriás jogosítvánnyal, rendelkezem. Tel.: 0670/617-0142.Munkát keres két középkorú megbízható nő dél-utáni és hétvégi takarítást. Tel.: 0620/515-1812.Megbízható tiszta precíz, fiatal nő munkát keres (takarítás, vasalás). Érd.: 0633/331-919.Munkát keres megbízható 50-es hölgy házvezetői, betegápolást, kérem hívjon. Tel.: 0670/348-9154.Munkát keres, megbízható 50-es gondozónő. Tel.: 0620/428-3771.Sürgősen vagyonőri állást keres két jó meg-jelenésű hölgy ezen kívül lakások üzletek taka-rítását is vállaljuk. Tel.: 0670/228-5253.B,C jogsival páv3 + digitkártya + belföldi, nemzetköz i+ könnyű és nehézgépkezelőivel munkát keresek. Tel.: 0630/756-5148. E-mail: [email protected]ürgősen vagyonőri állást keres két jó meg-jelenésű hölgy. Tel.: 0670/228-5253.

egyébBébikomp eladó zöld, 2009-es, fékezhető, nap-fénytetővel, toló karral, lábtartóval, elől csörgők-kel, asztalkával. Ár: 8000 Ft. Érd.: 0630/746-0620.Haszon című magazinokat cserélnék gyere-keknek szóló újságokra, vagy állatos gyűjtőfü-zetre. Érd.: 0630/746-0620.Új szünetmentes táp (APC Back-UPS CS 350) számítógéphez eladó. Ár: 28000 Ft. Érd.: 0630/746-0620.Eladó 5 mm-es rétegelt és MDF farost lemez, 4 kerekű áruszállító kiskocsi, női hagyományos kerékpár és 178 + 117 új forgóablak olcsón. Érd.: 0633/316-517.Rozsdamentes új beépített kétmedencés mosogató felsőszekrénnyel, valamint 3 ré-szes 120 + 60-as mosogatótálca eladó. Érd.: 0633/316-517.Siesta 16-os, új, bőr, fehér alapon virágmin-tás, betétes, gyönyörű kislány kiscipő eladó. Ár: 4500 Ft. Érd.: 0630/746-0620.Menyasszonyi (alkalmi) ruha olcsón eladó új, 36-38-as ekrü színű, sellős fazonú. Ár: 39000 Ft. Érd.: 0630/746-0620.Babaruhák, cipők, téli kislánytól olcsón el-adók, valamint 2db pólyahuzat 1500Ft/db. Érd.: 0630/746-0620.Eladnám alig használt szövőszékemet állandó munkaadói cég címével. Ir.ár: 110000 Ft. Érd.: 0630/353-4110.Áron alul eladó Esztergom belvárosában egy fehér színű franciaágy betéttel. Ár: 40000 Ft. Érd.: 0630/878-3834.Cserép eladó Tondach hornyelt, íves vágá-sú, piros mázas, újszerű állapotban 860 db. Ár: 85000 Ft. Érd.: 0630/650-7855.Agria szekrénysor költözés miatt baráti áron eladó. Érd.: 0630/238-8223.Hagyományos és Carving sílécek korcsolyák, meg-kímélt állapotban eladók. Érd.: 0633/402-659.Eladó Gorenje 6 fiókos fagyasztószekrény, Go-renje 200 l-es hűtőláda, Hajdú Energomat Ter-mál automata mosógép, db/ár 20000 Ft. Érd.: 0630/300-3877, 0630/537-0159.Eladó 1 db 220 V-os beton keverő, és 1 db 1 mázsás mangalica. Érd.: 0670/665-4162.Eladó felnőtt heverő 8000 Ft, fehér komód 12000 Ft, fehér tálalószekrény TV-DVD asztal 9000 Ft. Érd.: 0630/676-5301.Felújított hordozható cserépkályha eladó. Ár: 55000 Ft. Érd.: 0620/978-8335. Eladó összecsukható súlyemelő pad 10000 Ft, és hozzá 2 kg-os, 2,5 kg-os és 10 kg-os súlyok, valamint kézi súlyzókészlet, 4 db 0,5 kg-os, 8 db 1 kg-os súllyal, 2 db rúddal (5.000 Ft) Esztergom-ban. Érd.: 0630/688-2550, vagy [email protected]. képet email-ben küldök. Eladó felnőtt S-es méretű pelenka. Érd.:0620/264-2513.Eladó 9 kw-os, nagy teljesítményű kandalló. Érd.: 0670/376-7550.Eladó 1db használt, jó állapotú, beige szí-nű 150-es kád, láncfűrész csere érdekel. Tel.: 0620/442-6601.Agyaggranulátum különböző méretben vízkultúrás növényekhez, virágedények földjé-nek felületi borításához 60 Ft/l áron eladó. Tel.: 0633/402-081.Eladó 2 db ágyneműtartós heverő új szerű ál-lapotban 5000 Ft/db. Tel.: 0620/775-2732.Fenyő galériaágy 140 x 200 cm matraccal, ágyráccsal, használt, de szép állapotban. Ár: 40000 Ft-ért eladó. Érd.: 0630/334-6835.1 db 220 v-os betonkeverőgép eladó. Tel.: 0670/665-4162.Eladó Lampart gázkonvektor új! Ir.ár: 35000

Ft. Tel.: 0620/289-9464.Bronz figurális szobrot venne magánszemély. Érd.: 0630/822-8050.Eladó régi típusú új eternit kúppala négyszög-letes palához. Tel.: 0620/422-8076.Eladó színes tv-k, DVD-k. Érd.: 0630/293-6395.Eladó Top-Gun nemzetközi repülő magazin 1991-2000-ig 10 éves évfolyam egyben eladó. Érd.: 0630/495-8666.A bolti ár feléért eladó egy új Primus típusú tartály nélküli bojler. Tel.: 0630/332-6510.Pianínó eladó. Irányár: 130000 Ft! Érd.: 0670/408-8844.Üdülési csekket vennék! Tel.: 0620/349-2367.Villanymotor, új 3 fázisú, 1,1 és 4 kw telje-sítményű 20000, és 80000 Ft-ért eladók. Tel.: 0633/402-081.Mágnesterápiás kezelésre alkalmas, két fo-kozatos infraterápiás biomatrac (100x200 cm) originált állapotban eladó. Tel.: 0670/306-9645.Elektromos rokkantkocsi (joystick-os) el-adó. Új állapotban, töltővel, akkumulátor nél-kül. Tel.: 0620/451-7491.Thomas játékok kiegészítőkkel, sínekkel jutá-nyos áron eladók. Tel.: 0620/208-3534.Elvesztettem gömbölyű, csavaros turbán formájú fülbevalómat, aki eladna ilyet, kérem hívjon. Érd.: 0630/212-9215.(02.13, 20)Háromlapos kecskelábú gáztűzhelyet ke-resek, amelynek a sütő része is üzemel. Tel.: 0620/543-9246, 0633/402-078.Napkollektoros rendszerhez 152 literes zo-máncozott, hőcserélős melegvíz tartály 80000 Ft-ért eladó. Tel.: 0633/402-081.Eladó egyszer használt fűzős, bordó alkalmi ruha 46-os méretben. Tel.: 0630/512-4201.Tele PB palackok áron alul eladók! Tel.: 0630/621-0324.Agyaggranulátum különböző méretben vízkultúrás növényekhez, virágedények földjé-nek felületi borításához 60 Ft/l áron eladó. Tel.: 0633/402-081.Eladó 9 személyes kávéfőző és vízforraló. Ár: 1000 Ft/db. Érd.: 0630/495-8666.Eladó fotelek jó állapotban. Érd.: 0630/495-8666.Eladó Erika táskaírógép olcsón. Érd.: 0630/495-8666.Dorogon eladó Toshiba 1210 fénymásoló, Pana-sonic kx-f130 fax/tel-üzenetrögzítővel, jó állapot-ban. Ár: 60000/30000 Ft Érd.: 0620/934-2324.Eladók nagyon jó állapotú rokkant kocsi 60000 Ft, ágyban fekvő betegnek, kompresszoros mat-rac ülőpárna 50000 Ft. Érd.: 0620/582-0492.Eladó egy megkímélt babakocsi bébi hordozó-val. Ár: 20000 Ft. Érd.: 0630/397-1406.Kika-s narancsbarna nappali szekrénysor komód-dal kitűnő állapotban eladó 2 éves, új ár: 215000 Ft, eladási ár 90000 Ft. Tel.: 0630/860-0371.Építőanyag eladó 80 m2 bazalt, térburkoló 7 db beton gerenda, 10 db beton áthidaló, tég-lák. Tel.: 0630/940-7553.Eladó 125 l-es fagyasztó, hűtő 200 l-es, gáz-tűzhely. Érd.: 0630/940-7553.Samsung DVD lejátszó eladó, P191 márkájú, új, még dobozban, 2 év garanciával, tombo-lán nyertük. Ár: 8000 Ft. Tel.: 0630/279-7366. E-mail: [email protected]örk Leonóra: az utolérhetetlen Mr. York c. könyve, teljesen új, 1500 Ft-ért eladó. Tel.: 0630/482-7511.Villanymotor, új 3 fázisú, 1,1, és 4 kw telje-sítményű 20000 Ft-ért, és 80000 Ft-ért eladó. Tel.: 0633/402-081.Eladó Ikeás stílusú új íróasztal, tárolós tv-s szekrény, és új puff. Tel.: 0630/571-6269.Eladók hajgöndörítő vas, kemping palack, paplan, párna, ruhaszárító /fregoli/filteres kávéfőző, habszi-

fon + patron. Ár: 1000 Ft Tel.: 0630/380-5617.Pucolt dió, őszi, saját termésű, 1200 Ft/kg áron eladó. Tel.: 0630/482-7511.Eladó ruhák, cipők, papucsok, könyvek, szá-mítógépes újságok jó állapotú használt. Tel.: 0630/631-6933.51 cm-es tv, 37 cm-es tv, 21” monitor, műhold-vevő, mobilok, Game Star újságok, DVD tok 20 Ft, cd tok 10 Ft. Ár: 29000 Ft. Tel.: 0630/380-5617.Lomtalanítás ingyenes szállítással, gáz-kazán, bojler, tűzifa, szőnyegek eladók. Hív-jon bizalommal. Tel.: 0620/292-6404. E-mail: [email protected]ány miatt sürgősen eladó megkímélt állapotban lévő nagy mennyiségű fiú és lány ruhák (1-14) akár viszonteladóknak is valamint 2 pár korcsolya (36-38) méretben, LG 17” moni-tor. Érd.: 0670/616-1347, 0620/982-8446.Eladó Casio Ctk-651, és Ctk-961-es szintetizá-torok, mindkettő dalszerkesztő memóriás, gyá-ri állapotú. Tel.: 0630/9587-689.Eladó Pentium 3 számítógép, monitorral, hang-falakkal, bill + egér. Ir.ár: 15000 Ft. Tel.: 0670/609-3302. E-mail: [email protected]. 2 személyes ággyá nyitható jó állapotú kana-pé eladó. Ir.ár: 7000 Ft. Érd.: 0630/998-5312.Szemüvegkeret, bordó, ovális, alig használt, kevesebb mint fél áron, 5000 Ft-ért eladó. Érd.: 0630/482-7511.Napkollektoros rendszerhez 152 literes zo-máncozott, hőcserélős melegvíz tartály 80000 Ft-ért eladó. Tel.: 0633/402-081.Eladó Cross motoros bukósisak, nadrág, póló, térdvédő. Érd.: 0670/616-9147.Működőképes Pentium 2-es USB csatlakozós számítógépet vennék. Tel.: 0630/891-7352.Pehelypaplanok, párnák eladók javításra szoruló fekete étkező asztal 4 székkel, nádki-egészítők virágtartók, stb. Érd.: 0633/331-919.Eladó javításra szoruló 80%-os állapotban lévő műanyag harmonika ajtó olcsón, és gyer-mekheverő. Érd.: 0633/331-919.Eladó vendéglátó üzletbe a bárpult fölé he-lyezhető fából készült konzol pohártartóval kb 2,5 m-es. Érd.: 0630/508-9343.Eladó pólók, szoknyák, farmer ruhák nadrá-gok, meleg pulcsik 0-tól 12 évesig olcsón. Érd.: 0633/331-919.Eladók sütő főző edény, mikrohullámsütő, monitor, gyermek kerékpár, színes tv, szőnye-gek, női, férfi, gyermek bundák dzsekik , kabá-tok, nadrágok. Érd.: 0630/508-9343.Eladó fehérneműs 9 fiókos pult, eleje és a te-teje üveges. Ár: 10000 Ft. Tel.: 0670/633-3012.Jó állapotban lévő sötét szekrénysor eladó. Ár: 30000 Ft. Érd.: 0633/316-008.Eladó új univerzális Renault tetőcsomagtartó, új Barum nyári gumi 5 db 145 Sr + 13, új állványos vas-vágó, 6 m-es horog 2-os cső, szögvasak több méret-ben, 60x40x600-as zártszelvény. Érd.: 0633/411-516.Orosz nyomógombos harmonika eladó. Ár: 15000 Ft Érd.: 0633/449-264.Jó állapotban lévő sötét szekrénysor eladó. Ár: 30000 Ft. Érd.: 0633/316-008Szürke öntöttvas vegyestüzelésű üvegabla-kos kisméretű kandalló 71 cm-es eladó. Érd.: 0630/581-9178.Eladó babakocsi Dorogon nagyon jó állapotban, és ajándék babahordó kenguru. Ár: 14000 Ft. Tel.: 0620/365-1978. E-mail: [email protected]ó mélynyomóláda autóba SAL WRC tí-pusú. Ár: 7000 Ft. Tel.: 0620/983-6680. E-mail: [email protected]ármű

Eladó Opel Corsa 1.2, 96-os, 5 ajtós gépjármű CD-s rádióval, első hölgy tulajdonostól. Ir.ár:

399000 Ft. Tel.: 0620/914-0651.Eladó Jawa 350-es 638-as típusú motorkerék-pár műszakival. Ár: 100000 Ft. Tel.: 0630/330-3398. E-mail: [email protected]ürgősen eladó családi okok miatt Yamaha YZF-R1-es motor 1999. 12. havi 25000 km-rel, egyedi festés-sel karcmentes állapotban szervízelt chip tuninggal. új hátsó gumi plusz 80%-os slick gumival Esztergom-ban 550000 Ft + hitel átvállalással kb 375000 Ft a hi-tel havi 13500 Ft-os részlettel. Érd.: 0630/353-4110.Ingyen elvihető 2 1/2 éves Chevrolet Tacuma hitelátvállalással. Érd.: 0670/202-3144.4 ütemű Trabant lim garázsban tartott el-adó. Ár: 50000 Ft. Tel.: 0633/454-657. E-mail: [email protected] ütemű, 50 ccm Honda Wocal robogó el-adó. Ár: 30000 Ft. Tel.: 0620/828-9292. E-mail: [email protected] kisteherautó folyamatosan karbantar-tott, kitűnő állapotban, extrákkal sürgősen kp-ért eladó. Tel.: 0630/275-3878.Eladó Renault Laguna Dynamic 1,9 DCI 2004-es full extrás /kiv. automata/ kitűnő állapot-ban, vezetett szervízkönyves. Ir.ár: 1,75 MFt. Érd.: 0670/616-1347, 0620/982-8446.Suzuki RM 125 crossmotor (1993) gyári bon-tatlan állapotban eladó, 2 ütemű, megkímélt, vízhűtésű. Ár: 249000 Ft. Tel.: 0620/956-7165. E-mail: [email protected]. Range Rover 4,6 HSE 1997-es évjárat kicsit sérül-ten eladó. Ir.ár: 750000 Ft. Érd.: 0620/463-6353.Eladó VW Passat 1,9 TDi, 1998-as évjárat. Ir.ár: 1,45 MFt. Érd.: 0630/620-1265.Eladó Suzuki Swift Sedan 1,6-os, klímák, au-tomata, 4. el. ablak, 4 új téligumi. Ir.ár: 289000 Ft. Tel.: 0620/914-0651.Eladó egy 2007. 7. havi GSX 1400-as. Futott ki-lométer 5300; extrák: sebességfokozat kijelző, sportkipufogó (megvan az eredeti is). Ár: 1,6 M Ft, 10 százaléktól elvihető! Tel.: 0670/368-4926.Olcsón eladó Párkányban Skoda 120L típu-sú személygépkocsi érvényes műszakival. Tel.: 0630/838-1404.Eladó Yamaha YZ250F 2003-as évj. motor ki-tűnő állapotban, sok extrával második tulajtól. Ár: 580000 Ft. Tel.: 0620/530-7981.Eladó R13 175/70-es Ford téli gumi lemezfelnire szerelve 5000 Ft/db áron. Érd.: 0630/455-3843, 0670/270-6156.Alkatrész felújítás! Személy, teher garanciá-val. Féltengely, gömbfej, szillent, bowden stb. eladó. Tel.: 0620/946-7820.Eladó Skoda Fábia Confort 2001-es évj., 2. tu-lajdonostól. Ir.ár: 1 MFt. Tel.: 0630/825-4958.82-es MTZ-t keresek megvételre, akár papírok nélkül is. Tel.: 0670/368-4926.állat

Puli kiskutyák, fekete színűek, oltva, féreg-telenítve 15000 Ft/db áron Esztergomban el-adók. Tel.: 0630/336-5066.Elveszett 1 éves Havanese, fekete-fehér 02.15-én este Süti névre hallgat szőre rövid, magas jutalom. Tel.: 0630/274-4485. E-mail: [email protected] fekete puli kölyök (oltott) eladó. Tel.: 0670/262-4919, 0633/489-281.6 hónapos barna őzpincs kutya 10000 Ft-ért eladó! Érd.: 0630/417-3363.1 db 100 kg-os mangalica eladó. Tel.: Egom, Vasas u. 64/b, 0670/665-4162.társkereső

Keresek valakit, akivel lehetne kézen fogva sétál-ni, szemében elmerülni, puszilni, becézgetni, szeret-ni legyen kedves, filigrán nő. Érd.: 0630/609-7380.65 éves hölgy olyan intelligens, egzisztenciával rendel-kező úriembert keres, aki kölcsönös szimpátia esetén élettársként hozzám költözne. Tel.: 0630/261-1244.

Bútorgyártás egyedi méretben, nagy tapasztalattal ingyenes

árajánlat és helyszíni felmérés. Tel.: 3630/509-2196.

OKJ-s Biztonsági őr, Testőr és Vagyonőr tan-folyam indul március 13-án Dorogon. A tan-folyam elvégzése után állásajánlattal. Tel.: 0620/390-2270. Testőrmester Gold Kft. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00313-2008.

Problémája van az egészségével? Se-gítek! Hívjon bátran! 0620-411-54-71; http://gportal.hu/cordyceps

Villanyszerelő korrekt áron javítási, szerelési munkákat vállal éjjel-nap-pal. Tel.: 0630/690-2393.

Minden a tiszta beszéddel és lélekkel kezdődik! Beszéd és pszicho stúdió! Pösze, dadogó

dyslexia terápia. Tanulási és magatartási zava-rok kezelése, alsó tagozatosok nyelvtan-olva-

sás felzárkóztatása. Depresszió, pánik betegség kezelése egyéni és csoportos pszichoterápiával.

Pszichológus, logopédus és fejlesztő-terapeuta segítségével.

Tel.: 0630/212-1726.

Ha már a lefolyótisztító sem segít, duguláSElHáríTáS!

Cső és csatornatisztítás felsőfokon. Bontás és pancsolás nélkül. Tisztán,

gyorsan, profi gépekkel. Hétvégén is! Tel.: 0630/686-4344.

CSERÉPKÁLYHÁS! Építés, átrakás, javítás! 10 év garancia!

Tel.: 0620/924-4049.

KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS, BÚTORSZÁLLÍTÁS

TŰZIFA (hasított, ágfa méterben) FABRIKETT HÁZHOZSZÁLLÍTÁS!

www.jaheko.hu. Tel.: 0670/384-8942-Jaheko Kft.

SzáMlAKépES FuVArozáS! 2 tonnás (ponyvás) teherautóval költöztetés, te-hertaxi, fakivágás, lomtalanítás. Tüzelő és építő-

anyagok (azonnali behordással is) szállítása. Kalmár László – Esztergom, 0630/288-1708.

Ha régóta fáj a torka, feszült, ideges, reuma gyötri, ha gyógyszerre betegsége csak rövid időre gyógyul gondolt már arra, hogy jó he-

lyen van-e az ágya? Méresse be radiesztétával.

Tel.: 0620/434-3045.

Page 28: Hid Lap 100227

Főszerkesztő: Bukovics Krisztián • lapszerkesztő: Lenger Varga PéterMunkatársak: Bozori Ivett, Gábor Éva, Hegedűs Dóra, Himmler György, Muzslai Ágnes, Nagy Tibor, Nyári Andrea, Pöltl „Oxi” Zoltán, Varga Péter Dénes • Tördelőszerkesztők: Ágfalvi Loretta, Latkóczy Béla • Korrektor: Béres Zsuzsanna • Szerkesztőség: 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.; postacím: 2501 Esztergom, Postafiók 53.; telefon: +36 (33) 500-750, telefax: +36 (33) 500-750; e-mail: [email protected], apróhirdetés feladás: [email protected] • Felelős kiadó: Silye József ügyvezető igazgató • Kiadó: EHÍR Kft., 2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4., telefon: +36 (33) 500-750 • Nyomdai kivitelezés: Pharma Press Kft., ügyvezető igazgató: Dávid Ferenc • HU ISSN 1785-0592.Megjelenik: Esztergom, Csolnok, Dág, Dorog, Dömös, Kesztölc, Leányvár, Máriahalom, Nyergesújfalu, Párkány, Piliscsév, Pilismarót, Sárisáp, Tát, Úny

kos

A Kosok ezekben a napokban csupa meglepetéseket fognak kapni barátaiktól, családtagjaiktól. Kisebb ajándékokat kap-nak, olyan híreket, amelyek meghozzák jókedvüket, kedves személyek látogatják meg, esetleg elhívják egy kávéra. Nem lesz izgalmakkal teli hete, de nyugodt és örömteli lesz. Mun-kahelyén figyeljen jobban oda, hibákat követhet el.

Az Oroszlán erotikus téren most fog csak igazán kibon-takozni, és ez fogja a következő napokban a figyelmét elvonni. Ez a periódus jó a tapasztalatok szerzésére és a kedvessel való kiruccanásokra. Ha egyedülálló lépjen ki a világba, hogy mások is felfigyeljenek önre. Szakmai éle-tét se hanyagolja el.

A Szűz teljes elemében lesz a következő napokban. Nagy sikereket érhet el munkájában, minden, amit most elter-vez, bejön, így egy régebbi lezáratlan ügy is megoldódhat. Kedvességével és türelmével egy régebben megbántott személyt is kiengesztelhet. A jó hír, hogy nem kell meg-húznia a nadrágszíjat, pénzt több helyről is kap majd.

A Mérleg jó alkalmakat halaszthat el munkahelyén, és ide-ges is lesz, ami nem tesz jót főnökei szemében. Akár bün-tetést is kaphat emiatt. Idegeivel rosszul áll ezen a héten és nem kizárt, hogy párkapcsolati veszekedések alakulja-nak ki. A jó dolog az egészben, hogy pénzügyi dolgai rend-kívül jól alakulnak.

A Skorpió kisebb baleseteket szenvedhet a következő perió-dusban. Legyen szó fizikai balesetről, vagy csupán szóbeli-ről. Könnyen bajba kerülhet. Legyen nagyon figyelmes arra amit mond, legfőképpen munkahelyén, nem biztos, hogy örülne ha szembe kerülne főnökeivel. Szerencséjük lesz vi-szont a szerelemben, szerelműk mindent megad önöknek.

A Nyilas kisebb zűrzavarral kezdi a hetet. Egy elvétet gesz-tus egy másik ember iránt bonyodalmakat okozhat párkap-csolatában. Jobb lenne ha megfontolná minden lépését, ha azt szeretné hogy a következő napok nyugodtak legyenek. Ha egyedülálló ne keressen kapcsolatot mert szakmai kihí-vások hada előtt áll, most ezekre kell koncentrálnia.

Egy rég várt utazása elmaradhat. Ennek köszönhetően újra kell terveznie minden programját, így egyéb prob-lémáival is foglalkozhat. Egy régebbi érzelmi történet komplikálhatja élettét. Ha nem lesz figyelmes féltékeny-ségi jelenetekbe ütközhet. Fogjon vissza a költekezésben.

Ezen a héten a Vízöntő sorsdöntő döntéseket hoz majd meg. Nincs szó feltétlenül valami látható dologról, csupán belső változásokról, lelki dolgokról. Mégis jó ha külsőleg is megváltoztatja magát, hiszen nemsokára itt a tavasz, ne hanyagolja el magát. Jól kommunikál a következő napok-ban. Ez a periódus nem kedvez a kölcsönöknek.

Ebben a periódusban a Halak egészsége nincs a legna-gyobb rendben. Figyeljen oda nagyon a megfázásokra és az emésztési gondokra. Egy családtagja kellemes megle-petésben részesíti. Kapcsolata családjával és barátaival ki-egyensúlyozott, a Halak egy segítséget is kaphatnak vala-kitől. Legyen nagyon figyelmes a pénzzel kapcsolatban.

oros

zlán

szűz

mér

leg

skor

pió

nyila

sba

kví

zönt

őha

lak

bika

ikre

krá

k

A Bika egyáltalán nem áll jól energia terén. Jó lenne, ha időt szánna magára, hogy újra feltöltődjön. Még ha nincs is szabadsága, akkor is jó ha kivesz egy két napot, hogy rendbehozza gondolatait. Párkapcsolatában is jól jöhet egy kis szünet. Sok volt most önnek, érzelmi téren is meg-terhelő volt ez az időszak, vegyen ki szünetet.

Az ikrek nem fognak unatkozni az elkövetkezendő napok-ban. Ez a periódus nagyon jó az információgyűjtésre, ami nem feltétlenül új dolgok megtanulására értendő, hanem inkább egy titok vagy egy zártkörű hír birtokába jutásáról. Nyissa ki jól a szemét, fülét, sok pletykát hall majd, ebből kell majd kiszűrnie a legjobbat az ön karrierje számára.

Tele lesz energiával és csak önön múlik, hogyan haszno-sítja ezt. A legjobb az lenne, ha a munkájára koncentrál-na, mert a csillagok most ezt a területet támogatják a leg-jobban. Párkapcsolata nagyon szenvedélyes lesz, valakik azonban szét akarják túrni ezt a kapcsolatot. Ami a pénzt illeti, figyeljen jobban.

almáriumho

rosz

kóp

febr

uár 2

7-m

árci

us 6

-ig.

A rovat célja, hogy otthont és gazdát találjanak azoknak az állatoknak, amelyek jelenleg a Bogáncs Kutyaotthon lakói. Az állatmenhely – bár minden tőle telhetőt megtesz –, soha nem lesz a gazdátlan, megunt, esetleg elcsavargott kutyák valódi otthona, az ideiglenes menhelylakók mindegyike várja új, igazi gazdáját.

a Bogáncs Kutyaotthon rovata

ESZTERGOM(33)411-121

NYERGESÚJFALU(33)457-121

DOROG(33)521 -121

Rendelésfelvétel

hird.indd 1 2/8/10 1:08 PM

Esztergom, Kossuth L. u. 65, tel.: 33- 502-175, 06-20-530-79-46*Az akció a visszavonásig érvényes!www.neuzer-b ike.hu

KIÁRUSÍTÁS azALTRIX SPORT

boltban!NIKE termékek végkiárusítása

30-70%kedvezmény!

KERÉKPÁR szezonálisfelkészítése 20 %

engedménnyel február végéig

54 hídlap hidlap.net hídlap 55hidlap.net54 hídlap hidlap.net hídlap 55hidlap.net

szombat8:20 Shanghaji Világkiállítás 2010 8:30Sportaréna (ism.) 8:55 A Polgármester9:25 Egyházi kincseink 9:40 Köztér (ism.)10:00 Fejezetek Magyarország közleke-déstörténetébõl 6. 10:35 A hét eseményei12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó (ism.)12:10 Hójelentés 12:13 A hét eseményei12:50 Versek, gondolatok 12:55 A Polgár-mester (ism.) 13:30 Fejezetek Magyaror-szág közlekedéstörténetébõl 6. (ism.)14:00 e7 (ism.) 14:25 FõsuliSokk (ism.)14:50 Életek és Sorsok (ism.) 15:50Köztér (ism.) 16:30 Tárogató 16:35 Egy-házi kincseink (ism.) 16:55 FõsuliSokk(ism.) 17:20 Életek és Sorsok (ism.) 18:00Sportaréna (ism.) 18:30 Fejezetek Ma-gyarország közlekedéstörténetébõl 6.19:00 Híradó (ism.) 19:10 Hójelentés19:15 Versek, gondolatok 19:20 18+ Fel-nõtt mesék, átvágás nélkül 19:45 e7 (ism.)20:10 Életek és Sorsok (ism.) 21:00 Hír-adó (ism.) 21:10 Hójelentés 21:13 Versek,gondolatok 21:15 18+ Felnõtt mesék, át-vágás nélkül (ism.) 21:40 Fejezetek Ma-gyarország közlekedéstörténetébõl 6.(ism.) 22:30 e7 (ism.) 22:55 FõsuliSokk(ism.) 23:20 Életek és Sorsok (ism.) 00:0018+ Felnõtt mesék, átvágás nélkül (ism.)00:25 Sportaréna (ism.) 00:50 ShanghajiVilágkiállítás 2010 1:00 Egyházi kincseink(ism.) 1:10 Himnusz

vasárnap8:20 Shanghaji Világkiállítás 2010 8:30Sportaréna (ism.) 8:55 A Polgármester(ism.) 9:25 Egyházi kincseink (ism.) 9:40Köztér (ism.) 10:00 Fejezetek Magyar-ország közlekedéstörténetébõl 6. (ism.)10:35 A hét eseményei 11:05 Egyházikincseink 12:00 Déli harangszó 12:01 Hír-adó (ism.) 12:10 Hójelentés 12:13 A héteseményei 12:50 Versek, gondolatok12:55APolgármester (ism.) 13:30 Fejeze-tek Magyarország közlekedéstörténetébõl6. (ism.) 14:00 e7 (ism.) 14:25 FõsuliSokk(ism.) 14:50 Életek és Sorsok (ism.) 15:50Köztér (ism.) 16:30 Tárogató 16:35 Egy-házi kincseink (ism.) 16:55 FõsuliSokk(ism.) 17:20 Életek és Sorsok (ism.) 18:00Sportaréna (ism.) 18:30 Fejezetek Ma-gyarország közlekedéstörténetébõl 6.(ism.) 19:00 Híradó (ism.) 19:10 Hójelen-tés 19:15 Versek, gondolatok 19:20 18+Felnõtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 19:45e7 (ism.) 20:10 Életek és Sorsok (ism.)21:00 Híradó (ism.) 21:10 Hójelentés21:13 Versek, gondolatok 21:15 A Pol-gármester (ism.) 21:40 Fejezetek Magyar-ország közlekedéstörténetébõl 6. (ism.)22:30 e7 (ism.) 22:55 FõsuliSokk (ism.)23:20 Életek és Sorsok (ism.) 00:00 18+Felnõtt mesék, átvágás nélkül (ism.) 00:25Sportaréna (ism.) 0:50 Shanghaji Világk-iállítás 2010 1:00 Himnusz

hétfõ9:35 18+ Felnõtt mesék, átvágás nélkül(ism.) 10:00Könyvtári beszélgetések (ism.)11:00 Egyházi kincseink (ism.) 11:15 Feje-zetek Magyarország közlekedéstörténeté-bõl 4. (ism.) 12:00 Déli harangszó 12:01

Versek, gondolatok 12:02Ahét eseményei(ism.) 12:50 Egyházi kincseink (ism.)13:05 18+ Felnõtt mesék, átvágás nélkül(ism.) 16:30 Tárogató 16:32. (ism.) 19:00Híradó 19:10 Versek, gondolatok 19:12 Anap eseménye 19:18 Hójelentés 19:20 e7– magazin 19:45 Fejezetek Magyarországközlekedéstörténetébõl 4. (ism.) 20:10Egyházi kincseink (ism.) 20:15 18+ Felnõttmesék, átvágás nélkül (ism.) 21:00 Híradó(ism.) 21:10 Versek, gondolatok 21:12 Anap eseménye (ism.) 21:18 Hójelentés21:20 e7 (ism.) 21:40 Fejezetek Ma-gyarország közlekedéstörténetébõl 4.(ism.) 22:10 Egyházi kincseink 22:35Versek, gondolatok 22:37 18+ Felnõttmesék, átvágás nélkül (ism.) 23:00 Him-nusz

kedd11:20 Hójelentés 11:25 Shanghaji Világ-kiállítás 2010 11:35 e7 (ism.) 12:00 Déliharangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 Anap eseménye (ism.) 12:18 Hójelentés12:20 Versek, gondolatok 16:30 Tárogató16:32 e7 (ism.) 16:50 Shanghaji Világkiál-lítás 2010 19:00 Híradó 19:10 A nap ese-ménye 19:18 Szót kér a természet 19:20Versek, gondolatok 19:22 FõsuliSokk19:50 e7 (ism.) 20:15 Hójelentés 21:00Híradó (ism.) 21:10 A nap eseménye(ism.) 21:18 Szót kér a természet 21:20Versek, gondolatok 21:22 Hójelentés21:25 FõsuliSokk (ism.) 21:50 e7 (ism.)22:05 Shanghaji Világkiállítás 2010 22:15Himnusz

szerda11:30 FõsuliSokk (ism.) 12:00 Déli ha-rangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 A napeseménye (ism.) 16:30 Tárogató 16:45FõsuliSokk (ism.) 19:00 Híradó 19:10 Anap eseménye 19:18 Szót kér a termé-szet 19:20 Életek és Sorsok 20:00 Fõsuli-Sokk (ism.) 21:00 Híradó (ism.) 21:10 Anap eseménye (ism.) 21:18 Szót kér a ter-mészet 21:20 Életek és Sorsok (ism.)22:00 FõsuliSokk (ism.) 22:30 FejezetekMagyarország közlekedéstörténetébõl 4.(ism.) 23:00 Himnusz

csütörtök11:15 Életek és Sorsok (ism.) 12:00 Déliharangszó 12:01 Híradó (ism.) 12:10 Anap eseménye (ism.) 16:30 Tárogató16:32 Életek és Sorsok (ism.) 19:00 Hír-adó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szótkér a természet 19:20 Köztér 19:55 Életekés Sorsok (ism.) 21:00 Híradó (ism.) 21:10A nap eseménye (ism.) 21:18 Szót kér atermészet 21:20 Köztér 21:55 Életek ésSorsok (ism.) 22:30 Himnusz

péntek11:20 Köztér (ism.) 12:00 Déli harangszó12:01 Híradó (ism.) 12:10 A nap ese-ménye (ism.) 16:30 Tárogató 19:00 Hír-adó 19:10 A nap eseménye 19:18 Szótkér a természet 19:50 Sportaréna 21:00Híradó (ism.) 21:10Anap eseménye (ism.)21:18 Szót kér a természet 21:20 Sport-aréna (ism.) 21:40 Köztér (ism.) 22:20Életek és Sorsok (ism.) 23:00 FõsuliSokk(ism.) 23:25 e7 (ism.) 23:45 Himnusz

A mûsorokról bõvebben tájékozódhat azetvonline.hu videoportálon!

A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

etv mûsor február 27-tõl március 5-ig

A menhely kéri Azok segítségét, Akik tűzifávAl és forgáccsAl tudnák segíteni A munkájukAt és A tAvAsszAl nyíló ku-tyAiskolA kiAlAkításához szívesen fogAd beton járólApokAt, térburkoló követ.

támogassa ön is adója 1 százalékával a Bogáncs kutyamenhely lakóit! adószámunk: 18614385-1-11

a Bogáncs kutyaotthon elérhetősége: (+36)30/235-2795, illetve www.Bogancsotthon.hu, e-mail: [email protected]

Memento: nemrég valaki, aki csak biológiailag nevezhető embernek egy vemhes megfojtott kutya hul-láját dobta a menhely bejáratá-hoz.(természetesen nem nappal).

TévhitekA tavasz közeledtével megkezdődik a kutyák és macskák nagy többségénél a párzási szezon. A nem kívánt vemhesség láttán a gazdák jó része azt gondolja, hogy már nincs mit tenni a nem kívánt fialás ellen. A megszülető kölyköket vagy elemészti vala-hogy, vagy megpróbálja elajándékozni, netán szélnek ereszti. Pe-dig van mit tenni. A vemhesség 45. napjáig gyógyszeres módon abortuszt lehet kiváltani, illetve a vemhesség végéig műtéti ivar-talanítást lehet végezni a vemhes méh eltávolításával egybeköt-ve. A műtétre megfelelően előkészített állaton korrekt módon el-végzett beavatkozás semmivel sem viseli meg jobban, mint egy „szimpla” ivartalanítás. Jáger János állatorvos

Page 29: Hid Lap 100227

169 Ft/dbe.ár: 1690 Ft/kg

999 Ft/cse.ár: 1332 Ft/kg

999 Ft/cse.ár: 1332 Ft/kg

219 Ft/db+üe.ár: 292 Ft/l

239 Ft/db+üe.ár: 319 Ft/l

299 Ft/cse.ár: 598 Ft/kg

549 Ft/cse.ár: 220 Ft/kg

159 Ft/cse.ár: 353 Ft/kg

159 Ft/cse.ár: 353 Ft/kg

129 Ft/cse.ár: 287 Ft/kg

529 Ft/dbe.ár: 265 Ft/l

219 Ft/dbe.ár: 876 Ft/kg

169 Ft/dbe.ár: 676 Ft/kg

269 Ft/l

199 Ft/db 195 Ft/db

Coop napraforgóétolaj 1l

Coop napraforgóétolaj 2l

Magyar UHT tartós tej2,8% 1l

Magyar friss tej dobozos2,8% 1l

Magyar friss tej dobozos1,5% 1l

Magyar túró250g

Rama kocka250g

ÉLELMISZER SÜNI ABC-k AKCIÓJA

189 Ft/db

Magyar teavaj100g

Aranykancsó fehér bor0,75 l, 2 féle

Pacal csíkozottNémet 1kg

Panírozott sertéskarajfilé 750g

Panírozott kolbásszaltöltött karaj 750g

Sertés fasírt 500g

Fantasy hasábburgonya2,5kg

Zöldborsó 450g

Sárgahüvelyű zöldbab 450g

Mexikói zöldségkeverék450g

Francia zöldségkeverék450g

Parajkrém450g

SÜNI HÚSBOLT Tel.: 33/401-043

Friss pecsenyekacsa egész

Pacal csíkozottNémet

1kg

Fagyasztottkocsonyahús

1,5kg Fagyasztotttengeri

halfilé 1kg

H-H dobozoszsír 0,5kg

799Ft/kg

Friss pecsenyekacsacomb farrésszel

Friss csirke farhát

1199Ft/kg

199Ft/kg

Friss csirke májszívvel

569Ft/kg

Bőrös sertés húsok

799Ft/kg

999Ft/kg

799Ft/db

149 Ft/dbE.ár: 298 Ft/kg

799 Ft/csE.ár: 533 Ft/kg

március 01-től március 07-ig

999 Ft/kg

Új hazai termékek

159 Ft/cse.ár: 353 Ft/kg

159 Ft/cse.ár: 353 Ft/kg

89 Ft/dbe.ár: 593 Ft/kg

Magyar tejföl 20% 150g

189 Ft/dbe.ár: 540 Ft/kg

Magyar tejföl 20% 350g

Aranykancsó vörös bor0,75 l, 2 féle