húsvéti ötletelő „lassan itt a húsvét, készülődjünk!”

24
Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!” 2021.03.22 2021.03.29. Kedves Szülők és gyerekek! Szeretettel küldünk Nektek lehetőségeket a Húsvét témájában, hogy legyen miből válogatni! Gyermekek, arra buzdítunk Benneteket, hogy segítsetek minél többet otthon szüleiteknek a húsvéti készületekben! Ehhez küldünk is pár ötletet. Az itt olvasható kis rigmussal kívánunk Nektek egészséges, boldog Húsvétot, sok szeretettel: Dia, Kriszti, Rita Hallgassatok egy nagy csodát, mondok én is egy rigmuskát. Föltámadásnak szép napja örömet hozzon házatokra! Adjon Isten egészséget, jó szerencsét, békességet, sok pénzecskét, örömet is, egy tojáskát megér ez is! Ti is festettetek, ugye, még az este? Hiába tagadjátok, mert apám megleste. Igaz, azt is mondta, hogy erről ne szóljak, mert ha idejövök nekem úgyis adnak, ha nem adnak, jó lesz úgy is, megmaradok anélkül is. Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk! Mozgás: Kirándulás tippünk a hétre: Ha tehetitek, arra bíztatunk Benneteket, hogy látogassatok el, a Békés-tóhoz a Víz világnapja (03.22.) alkalmából, és figyeljétek meg, milyen élőlényeket láttok a vízben, a vízparton. Ehhez küldünk egy mesét is:

Upload: others

Post on 13-Nov-2021

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Húsvéti ötletelő

„Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

2021.03.22 – 2021.03.29.

Kedves Szülők és gyerekek!

Szeretettel küldünk Nektek lehetőségeket a Húsvét témájában, hogy legyen

miből válogatni! Gyermekek, arra buzdítunk Benneteket, hogy segítsetek minél

többet otthon szüleiteknek a húsvéti készületekben! Ehhez küldünk is pár ötletet.

Az itt olvasható kis rigmussal kívánunk Nektek egészséges, boldog Húsvétot,

sok szeretettel: Dia, Kriszti, Rita

Hallgassatok egy nagy csodát,

mondok én is egy rigmuskát.

Föltámadásnak szép napja

örömet hozzon házatokra!

Adjon Isten egészséget,

jó szerencsét, békességet,

sok pénzecskét, örömet is,

egy tojáskát megér ez is!

Ti is festettetek, ugye, még az este?

Hiába tagadjátok, mert apám megleste.

Igaz, azt is mondta, hogy erről ne szóljak,

mert ha idejövök nekem úgyis adnak,

ha nem adnak, jó lesz úgy is,

megmaradok anélkül is.

Áldott húsvéti ünnepeket kívánunk!

Mozgás:

Kirándulás tippünk a hétre: Ha tehetitek, arra bíztatunk Benneteket, hogy látogassatok el, a

Békés-tóhoz a Víz világnapja (03.22.) alkalmából, és figyeljétek meg, milyen élőlényeket

láttok a vízben, a vízparton.

Ehhez küldünk egy mesét is:

Page 2: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Nemes Nagy Ágnes: Nyúlanyó húsvétja

Nyúl-mamám, te, Nyúl-mamám,

késő van már, nem korán,

azt ígérted, vízre szállunk

húsvét napja hajnalán.

Mert hajózni megtanul

vízmelléki Büszke Nyúl.

Jó, fiacskám, indulunk,

megmutatjuk, mit tudunk,

vízben szánt a csónak orra,

nyúl-fülünk az orr-vitorla,

halihó, halihé!

szállunk a tyúkól felé.

Fűzfa Terka, jó napot,

szép húsvétvasárnapot!

Látjuk rajtad Fűzfa Terka,

ágad csupa fűzfabarka.

Adj hát barkát, Terka drága,

húsvéti a barka ága.

Nyiszi! Állj meg a tyúkólnál.

Mi lenne, ha kiugornál?

Kérj a tyúktól friss tojást,

hófehéret, óriást,

majd kifestjük szép pirosra,

zöld-pettyesre, kék-csíkosra.

Ki kopog az ól falán?

Hívd a csirkét, Nyúl-mamám!

Így lesz nekem jó napom:

csibe csipog csónakon.

Indulj, Nyiszi, rajta, kész!

Bátor Nyúl a tengerész!

De kiugrál ott a réten?

Bárány Bandi hófehéren.

Karcsú láb és tejszín bunda,

Gyere, Bandi, csónakunkba!

Mennyi minden van a bárkán!

Bárkán van már Bandi bárány,

bárkán csirke, bárkán barka,

mert a Nyúl most így akarta.

Húzd be azt a fül-vitorlát,

partnak told a bárka orrát,

Page 3: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

most kiszállunk, hol a festék?

Tojásfestés: kötelesség.

Nézd, a csónak de ügyetlen

így nyulatlan és fületlen.

Mennyi munka vár a nyúlra!

Nyiszi lassan megtanulja.

Tojás héját, azt ne törd be!

Be ne ess a kék bödönbe!

Hogyha mindezt befejezted,

elvisszük a gyerekeknek.

Lackó mondja: kelj fel, Évi,

Minden sarkot meg kell nézni.

Ágy alatt vagy pad alatt

nem láttál itt nyulakat?

Az ablakot kinyitom:

nincs hajó a patakon?

Mondja Évi: Jaj, a bárkán

Elment már a Nyúl, a Bárány,

de a tojás, nagy halom,

itt maradt az asztalon,

kidíszítve teli tállal

tulipiros tulipánnal.

https://gyerekmese.info/nemes-nagy-agnes-nyulanyo-husvetja/

Itt meg is hallgathatod:

Nemes Nagy Ágnes - Nyúlanyó húsvétja | Reich Károly rajzaival | húsvéti vers gyerekeknek

https://www.youtube.com/watch?v=yxvxnY-DXbE

További mozgásos lehetőségek:

Szem-láb koordináció

Page 4: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Nyújtások (próbáljátok ki, csak egy szék kell hozzá):

Szem-kéz koordináció

Szabadtánc:

Nyuszi Bugi:

https://www.youtube.com/watch?v=GXBGSH4rahU

Napvirág Zenekar Nyuszi Bugi

https://www.youtube.com/watch?v=KMUFQIUM844

Buborék együttes - Locsolkodó (Hivatalos videoklip) 2017 (mulatós…)

https://www.youtube.com/watch?v=Wf3n16_B6X0

Húsvéti dal - Kis nyuszi, ébredj fel! - gyerekdal

https://www.youtube.com/watch?v=D0RAnPtbktU

Page 5: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Locsolóversek:

Locsolóvers fiúknak:

E szép házba nyitottam,

Nefelejcset találtam,

Nem hagyhatom hervadni,

Meg szabad-e locsolni?

Rózsavíz a kezembe,

Hadd öntsem a fejedre!

Zöld erdőben jártam,

kék ibolyát láttam,

el akart hervadni,

Szabad-e locsolni?

Piros tojás, fehér nyuszi,

Locsolásért jár egy puszi.

https://www.husvetilocsoloversek.hu/index.php?pg1=gyerekeknek

Korán reggel útra keltem,

Se nem ittam, se nem ettem.

Tarisznya húzza a vállam,

Térdig kopott már a lábam.

Bejártam a fél világot,

Láttam sok-sok szép virágot.

A legszebbre most találtam,

Hogy öntözzem, alig vártam.

Page 6: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Lányoknak a locsolásra válaszul:

Köszönöm, hogy köszöntöttél,

Rózsavízzel megöntöztél.

Én is köszöntelek Téged,

Tojás lesz a fizetséged.

Aki adta, ne feledd,

És a tojást el ne ejtsd!

Versek, verses- mesék, mesék:

Devecsery László: Húsvéthétfő hajnalán

Húsvéthétfő

vízöntő:

vidám ez, nem

kesergő.

Jönnek fiúk

csapatban,

vidám verssel

hajnalban:

Kiskertemben

jártam én,

szép virágot

láttam én:

meglocsolom,

megöntözöm,

kedves szóval

felköszöntöm.

Húsvéthétfő

hajnalán

örüljön sok

kicsi lány!

Page 7: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Csukás István: Nyuszi mese — vers

Nyuszi, nyuszi vígan játszik,

csak a két nagy füle látszik.

Hajnal óta ugrál sorba

rekettyébe, sombokorba.

Estére már nem bokázik,

iheg-liheg lassan mászik,

meg is eszik tíz-húsz torzsát,

vizet iszik három dézsát.

https://egyszervolt.hu/vers/nyuszi-mese.html

Itt meg is hallgathatod:

Drazsé: Nyuszi Mese

https://www.youtube.com/watch?v=-9OgET5igAw

Zelk Zoltán: Tavaszi dal — vers

Egy, kettő, három, négy,

kis őzike, hová mégy?

-Elég, hogyha tudom én:

tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,

te kis nyuszi hová mégy?

-Se erdőbe, se rétre:

a szép tavasz elébe!

Egy kettő, három, négy,

te kis madár vígan légy:

olyan szép dalt daloljál,

szebb legyen a tavasznál!

itt meghallgathatod:

https://egyszervolt.hu/vers/tavaszi-dal.html

Page 8: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Juhász Magda: Húsvéti mese

Meseerdő szélén játszanak az őzek,

a tavaszi szélben vígan kergetőznek.

Az ibolya virág szirmait kitárja,

régóta vágyódik meleg napsugárra.

Minden állat vigad, örül a tavasznak,

de nyomuk sincs sehol a fürge nyulaknak.

A mackó így dörmög:- Vajon hol késhetnek?

Szarka szól a fáról:- Húsvétra készülnek.

Festik a sok tojást, szorgosan dolgoznak,

tudom, hogy húsvétkor majd nekünk is hoznak.

Összenéz két csibész, farkas és a róka,

nagyon figyelnek már a fecsegő szóra.

Súgta a farkasnak a ravaszdi róka:

- Legyünk mi a nyulak, az lesz majd a móka.

A farkas csak bámult, de egy nagy fa alatt,

elmondta a róka, hogy mit ért ez alatt.

Fenn a fa tetején a harkály is hallja,

miként szövetkezik a két gonosz bajra.

Szaladt a mackóhoz, segítségét kérte,

és azt, amit hallott, rendre elmesélte.

Hogy a két ravaszdi azt tervezi éppen,

elrabolják majd a tojásokat szépen.

Azután felveszik a nyúl álruhákat,

és az őztanyánál ejtenek gidákat.

Háborog a mackó:- Ők lesznek a nyulak?!

Na, majd résen leszünk, jöjjenek az urak!

Most az őzikékhez és nyulakhoz szaladj,

de ne tudjon erről semmit a két ravasz.

El is jött a húsvét, s két hatalmas zsákban

ott volt a sok tojás, egy nyúl ajtajában.

A két gonosz gyorsan a hátára vette,

nyúl álruhát öltve indultak sietve.

De a zsák nehéz volt, le-leültek nyögve,

izzadt homlokukat gyakran törölgetve.

Remegett a lábuk, inuk majd megszakadt,

lihegve fújtattak a nagy zsákok alatt.

Page 9: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Az őztanya előtt terhüket letették,

és az őzikéket nyomban hívni kezdték:

- Nézzétek gidácskák, ebben a két zsákban

sok, sok piros tojás vár a kis gidákra.

Ezzel a zsákokat máris bontogatták,

és a tartalmukat ki is borították.

De amint meglátták, méregbe gurultak,

mivel a zsákokban, csak nagy kövek voltak.

Összeugrott rögtön a két kapzsi ezen,

kopogott a sok kő kézen, lábon, fejen.

Egymást hajigálta farkas és a róka,

kacagtak a nyulak, őzek egy bokorban.

Gonoszokat végül a mackó elkapta,

vélük a barlangját kitakaríttatta.

Most is ott söpörnek és sikálnak egyre,

nincs már az őzhúsra egyiknek se kedve.

https://varazsszavak.blog.hu/2019/04/21/juhasz_magda_husveti_mese

Itt meg is hallgathatod:

Juhász Magda: Húsvéti mese - hangos mese /AndyWheel

https://www.youtube.com/watch?v=FoKLVjw4HvY&t=34s

Bogyó és Babóca: Hímestojások

Itt olvashatjátok:

https://nlc.hu/baba/20140710/napi-mese-bogyo-es-baboca-tarsasjateka-a-himestojasok/

itt meg is hallgathatod és nézheted:

https://www.youtube.com/watch?v=B92kp4aCC-I

Logopédiai másképp:

https://hu.pinterest.com/pin/539306124134282751/

vagy itt:

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&feature=youtu.be&v=U62GZegucmY

Page 10: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Mozi- mesék:

Marék Veronika: Boribon tojást fest

https://www.youtube.com/watch?v=2Xd5ITUgmJg

Pom Pom Meséi - 18 A csipogó húsvéti tojás

https://www.youtube.com/watch?v=LugQAWwjDN4

A kockásfülű nyúl - Tulipánok a téren (15. rész)

https://www.youtube.com/watch?v=OAS3gOhaVEM

Játékok:

Memória

Válassz ki egy tojástartó képet az itt láthatóak közül, nézd meg jól, majd takard le, rakd ki

emlékezetből , abból ami van otthon pl. színes tojás/gyöngy/golyó! A végén ellenőrizd és

javítsd, ha kell!

Fogj egy tojásos dobozt és rejts el benne színes tojásokat/gyöngyöket/golyókat. Mutasd meg

a párodnak, majd takard el, a párod, egy üres dobozba rendezze el színhelyesen a tojásokat. A

végén hasonlítsátok össze, és mondjátok el, melyik tojás hanyadik sorban és hanyadik helyen

áll! Következő körben cseréljetek!

Fogj egy tojásos dobozt és rejts el benne színes tojásokat/gyöngyöket/golyókat. Mond el

pártodnak, hogy melyiket, hova tegye (hanyadik sor, hanyadik hely), majd ellenőrizzétek.

Következő körben cseréljetek.

Page 11: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Tojásvadászat: Úgy vedd ki, hogy nem érsz hozzá!

https://happytoddlerplaytime.com/easter-egg-rescue-sensory-bin/

Húsvéti dooble (csatoljuk is)

https://drive.google.com/file/d/10LlHVno9OTR8zOYjmd34QhPhIB_IDJod/view

Feladatlapok

Szerialitás szem-kéz koordináció, finommotorika

Page 12: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Összeadás, kivonás Melyik kosárnál mi van?

Rész-egész forma azonosság

Azonosság, különbség

Page 13: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

tájékozódás síkban, szem-kéz koordináció

Matematikai gondolkodás

Page 14: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Kézműves Ötletek:

Tojásfestés parafadugóval nyomtatva

A nagyobbak kirakhatnak egy mintát: egy szabály szerint váltakozhatnak a színek.

(lehet hullámvonalban is)

Tojásfestés ecsettel szabadon, vagy hagyományos mintákból ötletet merítve:

https://eletszepitok.hu/hagyomanyos-tojasiras/

Gyimesi írott tojások

https://szinesotletek.blog.hu/2017/03/29/hagyomanyorzo_tojasdisztitesi_technikak

Page 15: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

http://www.magyarvagyok.hu/kultura/hungarikum/hagyomanyok-unnepek/husveti-

nepszokasok/3463-Tojasfestes-technikak-300-mintak.html

Természetes színezőanyagok:

https://eletszepitok.hu/tojasfestes-termeszetes-festekel/

Page 16: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Húsvéti tojásfestés két különböző technikával - Hímes tojás és berzselt tojás

https://www.youtube.com/watch?v=hIZ_9Qhxop8

Hogyan fessünk tojást természetes színezővel, mire figyeljünk: A tojásokat festés előtt mosd

meg alaposan mosogatószerrel, egyrészt eltávolítja a szennyeződéseket, másrészt zsírtalanítja

a felületet, így nem válik foltossá a festés során.

Berzselt tojás hozzávalói: hagymahéj nyers tojás 1-1,5 l víz 1 evőkanál só harisnya marék rizs

levelek, virágok, cérna és olló

Márványos tojás festés hozzávalói:

főtt tojás ételfesték forró víz 1 evőkanál ecet, színenként 1 evőkanál olaj, színenként poharak,

kanalak, papírtörlő

Mátrix: párosísd a színt és a mintát

Tojás csipkevágással:

Hajts négy részbe egy papírt, a szélét vágd le egy körívbe, ésvágj bele a babírba kis mintákat

minél több helyen

Page 17: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Ujj festés a forma lehet tojás is

Hama gyöngy, finommotorika

Page 18: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Színezés:

Anyaghajtogatás

Page 19: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Nyuszihajtogatás:

https://hu.pinterest.com/pin/439101032417365552/

Page 20: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Ünnepi asztal díszítése

Szalvétából nyuszi készítés:

• Egyszerűbb kisebbeknek:

http://szalveta.konde.hu/?p=225

• Bonyolultabb, nagyobbaknak:

Nem kell hozzá más, mint textilszalvéták, vagy vastagabb papírszalvéták, díszítésnek színes

szalag és dekorációs vagy főtt tojás.

Ehhez a hajtogatáshoz két eltérő színű szalvétára, egy dekorációs vagy színes főtt tojásra és

színes szalagra van szükség.

A két szalvétát nyisd szét és hajtsd félbe, hogy téglalap alakot kapj.

Page 21: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Ezután újra nyisd szét őket és mindkét szalvétán hajtsd be a négy sarkot a középső

hajtásvonalig, majd helyezd egymásra őket úgy, hogy a hajtott sarkok egymással szemben

belül legyenek.

Most az egymásra hajtott szalvétákat alulról és felülről is hajtsd be a középvonalig, majd

hajtsd félbe őket.

Ezután fogj egy tojást, ami lehet dekorációs vagy igazi festett főtt tojás is, majd helyezd a

szalvéta közepére, két oldalon hajtsd fel és egy színes szalaggal kösd össze a nyuszifüleket.

https://www.asztalnok.hu/nyuszi_hajtogatas_szalvetabol_84

Page 22: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

tojástartóból tavasztündér

Nyuszi tojástartóból

Ének-zene:

Hol jártál, báránykám: (https://www.youtube.com/watch?v=SpZ2Bp0Lz44)

Mit ettél, báránykám?

Mit ittál, báránykám?

Ki vert meg, báránykám?

Sírtál-e báránykám?

Hogy sírtál, báránykám?

– Édes füvet, asszonykám.

– Forrásvizet asszonykám.

– Szomszéd legény asszonykám.

– Sírtam biz én, asszonykám.

– Ehem-behem, asszonykám.

Ha van kedved, játszhatsz a hangoddal, a kérdést hangosabban énekled, a választ halkabban,

majd fordítva.

Nyuszi ül a fűben:

Itt meg is hallgathatod:

https://www.youtube.com/watch?v=f-UuHUFxD4o

Page 23: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Hová mész te Kis nyulacska?

Ingyom-bingyom Tá libe

Tutá libe Má libe

Az erdőbe.

Minek mész te Az erdőbe?

Ingyom-bingyom Tá libe

Tutá libe Má libe

Vesszőcskéért.

Minek néked Az a vessző?

Ingyom-bingyom Tá libe

Tutá libe Má libe

Kertecskének.

Minek néked Az a kiskert?

Ingyom-bingyom Tá libe

Tutá libe Má libe

Virágoknak.

Minek néked az a virág?

Ingyom-bingyom Tá libe

Tutá libe Má libe

Jó anyámnak.

https://www.youtube.com/watch?v=XecAvoJVQKQ

Ha van kedved, tapsold el a ritmusát: tapsolj úgy, mint, ahogy a szád mozog!

Page 24: Húsvéti ötletelő „Lassan itt a Húsvét, készülődjünk!”

Altatók:

Alvás előtt meghallgathatod ezt az altatót:

https://www.youtube.com/watch?v=9eRSL8faLGg

Álomszuszék nyulam szőre

Kisimul az első szóra

Jobb füle a lepedője, bal füle a takarója.

Megfordul ő egykettőre,

Mikor éjfélt üt az óra.

Bal füle a lepedője, Jobb füle a takarója

Az altatókat a bátrabbak meghallgathatják Rita néni nem színpadi, és nem tökéletes

előadásában is, külön csatolmányban.

Zenehallgatás:

Nyuszi Gyuszi fekszik árokban:

https://www.google.com/search?client=firefox-b-

d&q=nyuszi+gyuszi+fekszik+%C3%A1rokban

Drazsé: Nyuszi Mese https://www.youtube.com/watch?v=-9OgET5igAw

Kolompos együttes: Locsolkodós (gyerekdal, húsvéti dal)

https://www.youtube.com/watch?v=0f5EsKdR2lw

Bach - Easter Oratorio, BWV 249 – Gardiner

https://www.youtube.com/watch?v=a5ICH1gK5fQ

7:45 percig csak hangszerek szólnak, utána a kórus is belép.