idén is szerkesztõségünkbe látogatott a mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi...

12
Húszéves a Szatmár Megyei Tanács Megalakulásának huszadik évfor- dulóját ünnepelte tegnap a Szatmár Megyei Tanács. 1992-ben az országban utolsóként jött létre, ugyanis akkor még a megyei tanács elnökét a tanácsosok saját körükbõl választották meg, amihez kétharmados többségre volt szükség. Az RMDSZ az egyezkedések során igényt tartott az alelnöki székre, de ugyanezt tette a többi párt is. Ahhoz, hogy az alelnöki széket ne kaphassa meg az RMDSZ, a többi párt nem ment el az alakuló ülésre. Ezért aztán július vége helyett csak december 22-én alakult meg a Szatmár Megyei Tanács. Az ezt következõ években az RMDSZ tanácsosai kemény munkával bebizonyították, hogy a legmegbízhatóbb partnerek, és sikerült létrehozniuk a legnagyobb frakciót. Folytatás a 3. oldalon Napi jegyzet De ki lesz a miniszterelnök? Veres István Minden közvélemény-kutatás eredménye azt vetíti elõre, hogy az USL megnyeri a vasárnap lebonyolítandó parlamenti választásokat. Az azonban még kétséges, hogy meglesz-e az ötven százalékos többsége, de ez is valószínû. (Crin An- tonescu, a szövetség társelnöke ugyan kétharmadot vizionál, de ez csak álom, amely olyannyira jellemzõ a liberális pártvezérre. Józa- nabb kijelentése volt az, mely szerint, ha mégsem lesz meg az ötven százalék, az az egész USL- projekt kudarcát jelentené.) Folytatás a 2. oldalon SZATMARI MAGYAR HIRLAP 2012. december 5. szerda VIII. (XXX.) évf. 287. (2219.) szám 12 oldal ára: 1 lej Nyitott Kapuk Napja Erdõdön is Tegnap délelõtt nyílt napra várta a Szatmár Egyházmegyei Caritas Szervezet erdõdi fiókja az érdeklõdõket. A Nyitott Kapuk Napja nevet viselõ rendezvénysorozattal a szervezõk célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in- tézmények tevékenységeibe. Folytatás a 6. oldalon A Mikulás húzta ki a nyerteseket Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon örült a rengeteg ünnepi képeslapnak, amiket neki készítettek a gyermekek. Kivételes alkalom, hogy nem üres puttonnyal távozik valahonnan, hanem magával viheti a sok-sok rajzot, amit ajándékba kapott. A rajzokhoz mellékelt szelvények közül pedig kihúzta három nyertesünket is. Részletek a 12. oldalon Vadas Zsuzsa volt az RMDSZ nõi tagozatának vendége Kellemes hangulatban telt az RMDSZ nõi tagozatának elsõ rendezvénye, amelynek meghívottja Vadas Zsuzsa Prima-díjas újságíró, a Nõk Lapja állandó munkatársa volt. Az író-olvasó találkozóra hétfõn délután 6 órától került sor a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban. Folytatás a 12. oldalon Románia egyetért a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésével Románia egyetért a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésével, ameny- nyiben arról megállapodás születik az Európai Unióban - jelentette ki Andrei Zaharescu, a kormány szóvivõje. A bukaresti kabinet kedden fogadta el azt a dokumentumot, amely tartal- mazza az ország álláspontját az EU pénzügyi és gazdasági uniójával kap- csolatban. Eszerint Románia támogatja az európai bankunió létrehozását, azzal a feltétellel, hogy az ne veszélyeztesse, illetve ne érintse hátrányosan az euró- zónán kívüli EU-tagokat. Románia érdekelt abban, hogy tagja legyen a bankuniónak, valamint hogy részt vegyen a közös európai bankfelügyelet- ben - hangoztatta a szóvivõ. Az Európai Bizottság tavaly szeptem- berben bemutatott javaslata a pénzügyi intézmények közötti tranzakciókra vonatkozik. Az adót akkor kellene megfizetni, ha a tranzakcióban részt vevõ felek közül legalább az egyik székhelye az Európai Unióban van. Az adó minimális mértéke részvények és kötvények esetében a tranzakciós érték 0,1%-a, származtatott termékek adásvé- telénél pedig 0,01%. A pénzügyi tranzakciókat terhelõ különadó közösségi szintû bevezetését sürgeti az Európai Unió kilenc tagországa. Egyebek között Németország, Franciaország és Olasz- ország szorgalmazza az új adónem mihamarabbi bevezetését. Szerintük az EU valamennyi tagállamában egyszerre kellene kivetni a tranzakciós adót, míg Berlin egy külön tervezetet is kidolgoz, amely az Európai Bizottság elõterjesz- tésénél szélesebb körû adóztatást java- sol. A német elképzelés szerint az adót valamennyi pénzügyi mûveletre ki kellene vetni.

Upload: others

Post on 10-Oct-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

Húszéves a Szatmár Megyei Tanács

Megalakulásának huszadik évfor -dulóját ünnepelte tegnap a SzatmárMegyei Tanács. 1992-ben az országbanutolsóként jött létre, ugyanis akkormég a megyei tanács elnökét atanácsosok saját körükbõl választották

meg, amihez kétharmados többségrevolt szükség.

Az RMDSZ az egyezkedések soránigényt tartott az alelnöki székre, deugyanezt tette a többi párt is. Ahhoz,hogy az alelnöki széket ne kaphassa

meg az RMDSZ, a többi párt nem mentel az alakuló ülésre.

Ezért aztán július vége helyett csakdecember 22-én alakult meg a SzatmárMegyei Tanács. Az ezt következõévekben az RMDSZ tanácsosai kemény

munkával bebizonyították, hogy alegmegbízhatóbb partnerek, éssikerült létrehozniuk a legnagyobbfrakciót.

Folytatás a 3. oldalon

Napi jegyzet

De ki lesz a miniszterelnök?Veres István

Minden közvélemény-kutatás eredménye aztvetíti elõre, hogy az USL megnyeri a vasárnaplebonyolítandó parlamenti választásokat. Azazonban még kétséges, hogy meglesz-e az ötvenszázalékos többsége, de ez is valószínû. (Crin An-tonescu, a szövetség társelnöke ugyankétharmadot vizionál, de ez csak álom, amelyolyannyira jellemzõ a liberális pártvezérre. Józa-nabb kijelentése volt az, mely szerint, ha mégsemlesz meg az ötven százalék, az az egész USL-projekt kudarcát jelentené.)

Folytatás a 2. oldalon

SZATMARI MAGYAR HIRLAP2012. december 5. szerda VIII. (XXX.) évf. 287. (2219.) szám 12 oldal ára: 1 lej

Nyitott Kapuk Napja Erdõdön is

Tegnap délelõtt nyílt napra várta a Szatmár Egyházmegyei CaritasSzervezet erdõdi fiókja az érdeklõdõket.

A Nyitott Kapuk Napja nevet viselõ rendezvénysorozattal a szervezõkcélja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe.

Folytatás a 6. oldalon

A Mikulás húzta ki a nyerteseket

Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon örült arengeteg ünnepi képeslapnak, amiket neki készítettek a gyermekek.Kivételes alkalom, hogy nem üres puttonnyal távozik valahonnan, hanemmagával viheti a sok-sok rajzot, amit ajándékba kapott. A rajzokhozmellékelt szelvények közül pedig kihúzta három nyertesünket is.

Részletek a 12. oldalon

Vadas Zsuzsa volt az RMDSZ nõitagozatának vendége

Kellemes hangulatban telt az RMDSZ nõi tagozatának elsõ rendezvénye,amelynek meghívottja Vadas Zsuzsa Prima-díjas újságíró, a Nõk Lapjaállandó munkatársa volt. Az író-olvasó találkozóra hétfõn délután 6 órátólkerült sor a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumban.

Folytatás a 12. oldalon

Románia egyetért a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésévelRománia egyetért a pénzügyi

tranzakciós adó bevezetésével, ameny-nyiben arról megállapodás születik azEurópai Unióban - jelentette ki AndreiZaharescu, a kormány szóvivõje.

A bukaresti kabinet kedden fogadtael azt a dokumentumot, amely tartal -maz za az ország álláspontját az EUpénz ügyi és gazdasági uniójával kap -csolatban. Eszerint Románia támogatjaaz európai bankunió létrehozását, azzal

a feltétellel, hogy az ne veszélyeztesse,illetve ne érintse hátrányosan az euró-zónán kívüli EU-tagokat. Romániaérdekelt abban, hogy tagja legyen abankuniónak, valamint hogy résztvegyen a közös európai bankfelügyelet-ben - hangoztatta a szóvivõ.

Az Európai Bizottság tavaly szeptem -berben bemutatott javaslata a pénzügyiintézmények közötti tranzakciókravonatkozik. Az adót akkor kellene

megfizetni, ha a tranzakcióban résztvevõ felek közül legalább az egyikszékhelye az Európai Unióban van. Azadó minimális mértéke részvények éskötvények esetében a tranzakciós érték0,1%-a, származtatott termékek adásvé-telénél pedig 0,01%.

A pénzügyi tranzakciókat terhelõkülönadó közösségi szintû bevezetésétsürgeti az Európai Unió kilenctagországa. Egyebek között

Németország, Franciaország és Olasz -ország szorgalmazza az új adónemmihamarabbi bevezetését. Szerintük azEU valamennyi tagállamában egyszerrekellene kivetni a tranzakciós adót, mígBerlin egy külön tervezetet is kidolgoz,amely az Európai Bizottság elõterjesz-tésénél szélesebb körû adóztatást java-sol. A német elképzelés szerint az adótvalamennyi pénzügyi mûveletre kikellene vetni.

Page 2: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

2 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 5., szerdaPolitika

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP

ISSN: 1841 - 4648

Alapító: Szilágyi Ferenc Szerkesztõség: 440012, Szatmár németi, Mircea cel Bãt-rân u. 15. szám Tel./Fax.: Titkárság, információk - 0261-767-312 e-mail:[email protected] internet: www.hirlap.ro Kiadó: Solpress Kft., Ügyvezetõ igaz-gató: Dumitru Pãcuraru Felelõs szerkesztõ: Szabad Mária A terjesztési osztály telefonszáma: 0261-767-310.

Napi jegyzet

De ki lesz a miniszterelnök?Folytatás az 1. oldalról

Ötven százaléknál jobb eredmény ese-tén nyilvánvaló, hogy a kormányt is ez akoalíció alakíthatja meg.

Az azonban – ismerve a románpolitikában uralkodó viszonyokat – egyál-talán nem biztos, hogy ez a koalíció –még az ötven százalék elérése után is -fennmarad-e a ciklus végéig, vagy ketté -szakad. Ugyanis elég fogcsikorgatva jöttlétre, és sem a szocdemek, sem pedig aliberálisok kemény magja nem igazánörül neki.

De mindezektõl függetlenül a válasz tá -sok után kormányt kell alakítaniuk, illetvekormányfõt kell jelölniük, aki majdténylegesen megalakítja a kabinetet. Akormányalakításra az államfõ kér felvalakit, akit a feladatra – a parlamentiviszonyok ismeretében – alkalmasnaktart. A politikai logika szerint ez a személyVictor Ponta kellene hogy legyen. Csak-hogy itt közbejön, mint befolyásolótényezõ, az államelnök és a potenciálisminiszterelnök közti egyáltalán nemnormális viszony. Victor Pontát Bãsescunevezte ki miniszterelnöknek egy olyanpillanatban, amikor erre utóbbi semszámított. Nem sokkal késõbb ez aminiszterelnök (de még inkább a veleszövetséges liberális elnök, Crin Anto-nescu) kezdeményezte az elnökmenesztését. Ezt azért nem könnyû elfe-lejtenie Bãsescunak, aki egyébként nem

sokkal Ponta kinevezése után el ismondta: megbánta ezt az aktust, s nemtartja Pontát alkalmasnak a tisztségre, deaz adott helyzetben nem tehetett mást.

Ponta is jól tudja, mi a helyzet. Ezért– amint maga is bejelentette – van a fi-ókjában egy kisebb névsor, akik közül aPSD jelölhet miniszterelnököt, ha a hely-zet majd ezt kívánja meg. Azt is el-mondta a hivatalban levõ mi nisz- terelnök, hogy – különösen a Crin Anto-nescu által hangoztatott fenyegetésekkelellentétben – nem valószínû egy újabbelnökfelfüggesztés kezdeményezése.Nyilvánvaló, hogy azt a cirkuszt, amely alegutóbbi felfüggesztési kísérlettel járt,még egyszer nem kockáztatják meg. Erreinti õket az Európai Unió múltkorireakciója, de a józan ész is: bármennyireis sokan szeretnék Bãsescut meneszteni,egy újabb népszavazás kudarca szinteszáz százalék. Mindezek ismeretében Bã-sescunak is van némi mozgástere arra,hogy esetleg mégis másvalakit kérjen fela kor mány alakításra Victor Ponta helyett.Olyas va lakit, aki – az elnök véleményeszerint – képes egy stabil többséget magaköré szervezni a megalakulóparlamentben. Ezt azonban csak akkorteheti meg, ha a PSD-n belül más jelöltneve merül fel, különben nem lesz másválasztása, mint a felfüggesztésérõl immárvisszafo got tab ban, békülékenyebbennyilatkozó Victor Ponta személye.

Veres István

Püspöki buzdításNm. Ft. Schönbreger Jenõ püspök üzenete a közelgõ választások kapcsán

Kedves híveim!Néhány nap múlva társadalmi életünk

fontos eseményéhez, a parlamentiválasztásokhoz érkezünk. Az egyházKrisztustól kapott küldetése, hogy hir-desse az Evangéliumot minden ember-nek. Üzenete egyaránt érvényes atár sadalom, a politika, az egyéni és aközösségi élet minden területére: atársadalmi tanítás az egyház részérõl nemilletéktelen beavatkozás.

Joga van a társadalmi szféra evangeli-zálására, amelyben az ember élete zajlik,hogy ott visszhangozza az Evangélium fel-szabadító üzenetét. ( Vö. Az egyház

társadalmi tanításának kompendiuma,70. p.)

Az Evangélium fényében tudjuk, hogyaz élet és a család védelme, az ifjúságnevelése, a munka becsülete, az emberiszemély méltóságának tisztelete olyanértékek, amelyekhez feltétlenül ragasz -kodnunk kell. Sokan viszont elvesztettéka jövõbe vetett reményüket, közöm -bösségbe merültek és mondják: nemmegyek el választani, úgyis mindenmindegy.

Mi, keresztények nem oszt hat juk ezt areménytelenséget. Önmagunk jövõjéértfelelõsek vagyunk Isten elõtt. Ezért a hívõ

ember számára a választá sokon valórészvétel lelkiismereti köte lesség, melyreaz egyház is figyelmeztet.

Természetesen mindenki a sajátlelkiismeretére hallgatva, olyan pártképviselõire szavazzon, akikrõl meg vangyõzõdve, hogy népünk, közösségünkvallási, nemzeti és társadalmi érdekeitszívvel - lélekkel a magukénak vallják,azokért lehetõségeikhez mérten mindentmeg is tesznek.

Imádkozom Istenhez híveimért, hogybátorsággal és bölcs belátással helyesendöntsenek.

† Jenõ püspök

Esztétikai- ésplasztikaisebészeti

magánklinikaÚJ!!! Videodermatoszkópia - rosszindulatú daganatok felismerése• arcszépítési technikák sebészeti beavatkozások nélkül: kollagénes injekciók

(ajakfeltöltés is), dysport, bõrradírozás, peeling• a szemhéjak, az orr, a fülkagylók esztétikai sebészete• arcfeszesítés • hajátültetés• mellplasztika (nagyobbítás, kisebbítés)• zsírleszívás • sebészeti vagy lézeres visszérkezelés.Elisestet: Szatmárnémeti, Szigetlanka utca 2. szám (Titulescu tér).

Naponta 13 - 18 óra közötttelefon/fax: 40261-763111, 40361-424242mobil: 40743046737e-mail: [email protected] www.elisestet.ro

Ma dönt az Európai BizottságRománia schengeni csatlakozásáról

Ma dönt az Európai Bizottság arról,hogy elhalasztja-e márciusra a döntéstRománia és Bulgária schengeni csatlako-zásáról. A kormány szóvivõje, AndreiZaharescu elmondta, hogy hivatalosannem értesítették az országot arról, hogyaz igazságügyi és belügyi miniszterekeheti tanácsülésén nem kerül napirendrea schengeni csatlakozás ügye, ezért csakholnap derül ki, hogy halasztódik-e adöntés ebben a kérdésben. A ciprusi el-nökség ugyanis a napokban azt közölte,hogy a miniszterek tanácsának ülésénnem szerepel a napirendi pontok közötta schengeni csatlakozás, mivel Romániaés Bulgária az utóbbi hónapokban nemtettek elõrelépéseket az igazságügyterületén.

Mint tudjuk, az EU-s állam- éskormányfõk brüsszeli találkozójánakközponti témája az európai stabilitásiegyezmény aláírása volt, márciusban ésszeptemberben is, amikor a napirendipontok között a schengeni térség bõvíté-sének kérdése is helyet kapott. Az Euró-pai Tanács már többször is tárgyalt aschengeni övezet bõvítésérõl, de Hollan-dia elutasító álláspontja miatt úgy dön-töttek, még újabb tárgyalások lesznek ekérdésrõl. Hollandia akkor az igazságügyijelentéshez kötötte álláspontjánakmódosítását. A Romániáról és Bulgáriárólkészült legutóbbi jelentés többnyirepozitív volt, ennek ellenére Hollandia je-lezte, hogy továbbra is ellenzi a két államschengeni csatlakozását.

Szász Jenõ pálfordulása: RMDSZ-szavazatra buzdít az MPP volt elnöke

Szász Jenõ, a Magyar Polgári Párt (MPP)volt elnöke szerint az Erdélyi MagyarNéppártnak (EMNP) nincs esélye bejutnia bukaresti parlamentbe, ezért szerinte aTõkés László védnöksége alatt álló alaku-latra leadott szavazatok egyes románpártok jelöltjeit juttatnák mandátumhoz.

A nemrég a Nemzetstratégiai Intézetirányításával megbízott politikus a DunaTelevíziónak adott, vasárnap estinyilatkozatában úgy vélekedett, az erdélyimagyaroknak olyan pártra kell szavazniukdecember 9-én, amelyik teljesíteni tudjaa bejutás követelményeit. Úgy vélte, egye-dül az RMDSZ képes erre, mivel szerinteaz EMNP nem tudja átlépni a hatképviselõi és három szenátori mandátummegszerzését feltételezõ alternatívküszöböt.

Szász abban látja a bajok forrását, hogya júniusi önkormányzati választásokonnem alakult meg az általa szorgalmazott„jobboldali koalíció” az MPP és az EMNPközött, amely rákényszerítette volna azRMDSZ-t arra, hogy elfogadja a „magyarválogatott” felállítását. „Igazi jó megoldásnincs az erdélyi magyarság számára, mertvalami többre volna szükség, mint amit

az RMDSZ az utóbbi 22 évben produkált,de én azt látom, hogy ha a kisebbik rosszmellett kell az ember letegye a voksát,akkor fontoljuk meg az erdélyi egyházaküzenetét, miszerint fontos, hogy az erdé-lyi magyarságnak képviselete legyen a

parlamentben. És ha azt nézzük, hogymelyik párt tudja ezt a lehetõséget bizto-sítani az erdélyi magyaroknak, ha nem isnyugodt lelkiismerettel mondom, delátszik, ezt az RMDSZ tudja megtenni” –jelentette ki Szász.

Fontos választási információMindenki kizárólag abban a sza va -

zókörzetben szavazhat, ahová állandólakhelye szerint beosztották!

Ismételten felhívjuk mindenválasztópolgár figyelmét, hogy a választásitörvény értelmében az országban

mindenki kizárólag abban aszavazókörzetben szavazhat, ahováállandó lakhelye szerint beosztották.Nem élhetünk szavazati jogunkkal ideig-lenes lakhelyünkön! Ezen szabály alólkivételt képeznek a szavazóbiztosok, akikabban a szavazókörzetben szavazhatnak,

ahol tevékenységüket kifejtik, amennyi-ben a szavazókörzet ugyanabban aképviselõi egyéni választókerületben van,mint állandó lakhelyük. Ugyancsakkivételt képeznek a jelöltek is, akik egyéniválasztókerületük bármelyikszavazókörzetében szavazhatnak.

Page 3: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 32012. december 5., szerda Események

Húszéves a Szatmár MegyeiTanács

Korszerû röntgenberendezéstadtak át

A Szatmár Megyei SürgõsségiKórházban kedden bemutatták és hivata-losan át is adták az új, modern Opera T90

ce. márkájú röntgengépet. Az Olasz or -szágban gyártott szerkezet több mint 600000 lejébe került a megyei tanácsnak,viszont az üzembe helyezésre még várnikell, mert csak a jövõ év elején fognak rásort keríteni. Az átadón kiderült, hogy ezaz ultramodern röntgengép a kórházszinte minden gyógyászati területén al-kalmazható lesz, így a gyermekgyógyá-szattól kezdve, az urológián, akardiológián és a belgyógyászatonkeresztül további számos területen ishasználható. A közelgõ választások miattmég idén át kellett adni a szerkezetet, dea sugárvédelmi engedélyeztetési folyamatkörülbelül még két hónapig el fog hú-zódni, ezért a szerkezet csak jövõ év elsõfelétõl fog használhatóvá válni. Az átadóeseményen többek között részt vett Ad-rian ªtef, a megyei tanács elnöke, OvidiuSilaghi közlekedés, és szállításügyiminiszter, valamint Mircea Govor, amegyei tanács alelnöke is.

A kórház osztályvezetõ fõorvosa beszá-molt arról, hogy az újonnan beszerzettberendezés sokkal jobb minõségû

röntgenfelvételeket képes készíteni,annak ellenére, hogy a kibocsátottsugárzás mértéke jóval kisebb, mint azeddig használt gépeké, ráadásul akészített felvételek digitális formában jön-nek létre, ezért tárolásuk is sokkal egy-szerûbb. A berendezés amellett, hogykorszerû, praktikus is, ugyanis az asztal,amelyre a páciens felfekszik a vizsgálatlebonyolítása céljából vízszintesen 30 fok-ban, függõlegesen pedig akár 90 fogbanállítható, így bármilyen iránybólvizsgálható a fekvõ páciens.

A nemrég átadott CT és a keddi naponátadott röntgengép mellett továbbszeretnék folytatni a radiológia fejleszté-sét, ugyanis a jövõben a mellrákkiszûréséhez szükséges mammográfmegvásárlását tûzte ki célul a megyeitanács, valamint már ezen a héten, egé-szen pontosan csütörtökön megnyitjakapuit az érsebészet is.

Bajnai Botond

Ma gyulladnak ki Szatmárnémetiünnepi fényei

Gõzerõvel folynak az utolsó simítások,hogy ma délután 5 órakor felgyulladhas-sanak Szatmárnémeti ünnepi fényei. Azidei díszkivilágításra, melyet egynagybányai cégtõl béreltek, 362 000 lejtfordít a város vezetõsége.

Idén nem csak a régi és az újközpontba, hanem a Golescu és Decebal

hídra, a Cloºca sugárútra, a két hídközötti részre, a Burgya-sarokra, a Go-lescu-híd Károlyi úttal valókeresztezõdésébe, a Rodnei és Bariþiu, il-letve a Ganea és Bârgãului utcákkeresztezõdésébe színes égõkbõl álló gir-landokat helyeztek el.

Sz. K. M.

Az ünnepségen Csehi Árpád elnököt is díjazták

Folytatás az 1. oldalról

Az ünnepi évforduló alkalmából amegyei tanács gálamûsort tartott a szín -ház termében, amelyre a megye vezeté -sében az elmúlt húsz év legfontosabbszemélyiségei gyûltek össze. Jelen volt akét évtized alatt tevékenykedõ 170megyei tanácsos, a megyei tanács volt ésjelenlegi alelnökei, volt és jelenlegi elnö-kei, meghívást kaptak a megyei tanácsfenn hatósága alá tartozó közintéz mé -nyek, a vallási felkezetek és a politikaipártok vezetõi is. Kettõ kivételével. Azünnepségre nem kapott meghívót –ennek ellenére nevét említették a díjazan-dók között – dr. Fátyol Rudolf érdemesmûvész, a filharmónia igazgatója. Nemhívták meg Pataki Csaba szenátorjelöltetsem, annak ellenére, hogy kétszeresen ismegillette volna: úgy is mint a Szatmármegyei RMDSZ elnöke, úgy is mint aMegyei Fejlesztési Igazgatóság vezetõje,aki tíz éve koordonálja a legfontosabbmegyei projekteket…

A színpadra lépve Adrian ªtef, a megyeitanács elnöke köszöntötte az egybegyûl-teket: „Megtiszteltetés, hogy annyinagyszerû ember után most énvezethetem a megyei tanácsot. Isten áldjameg a szatmáriakat és Szatmár megyét!”-e szavakkal zárva köszöntõjét. A Radu Ci-

obanu által készített emlékplaketteket ésemléklapokat ªtef nyújtotta át,legelsõként Iustin Sigheteanu ortodoxpüspöknek, majd Dumitru Roman görögkatolikus esperesnek és Nagy Sándorreformátus esperesnek. Emléklapotkapott az ünnepségen szintén jelen lévõOvidiu Silaghi szállítási miniszter, Euge-niu Avram prefektus, Coica polgármester,Günthner Tibor szenátor és Erdei D. Ist-ván parlamenti képviselõ is, aki rövid be-szédében arra hívta fel a figyelmet, hogybármiképp is alakuljon az ország politikaiélete a decemberi választások után, „amegyéket, a megye intézményét minden -képp meg kell tartani! Meg kell erõsítenihatásköreikben és segíteni fejlõdésüket.”

A Szatmárnémetiben tartózkodó IoanMircea Paºcu európai parlamenti képvise -lõ, volt honvédelmi miniszter kedélyesenemlékezett azokra a beszélgetésekre,melyeket „Pistivel”, Szabó István voltmegyei tanácselnökkel folytatott az éveksorán.

Sorban léptek fel a színpadra és vettékát az eméklapokat az elmúlt húsz év me -gyei tanács-alelnökei, köztük utolsókénta jelenleg is ezt a tisztséget betöltõ MirceaGovor, aki külön köszönetet mondottCsehi Árpádnak, akivel nagyon jólmûködtek-mûködnek együtt. Govorszerint: „Mi hárman (Csehi Árpád, Adrian

ªtef és õ) egy olyan csapatot alkotunk,amilyen soha nem volt még a megyeitanácsban az elmúlt húsz év alatt.”

Természetesen a megyei tanács hat voltelnöke is díjazásban részesült: Ioan Chiº– aki 1993-ban a maga 36 évével azország legfiatalabb megyei tanács-elnöké-nek számított – , Anamaria Biriº, Ghe-orghe Miclãuº, Szabó István – aki aleghosszabb ideig, hét éven át vezette azintézményt, s aki még most is úgy érezte:ennyi év után is, ismét meg kellköszönnie a PSD-nek, hogy 2000-ben voltmerszük egy magyar embert kinevezni aSzatmár Megyei Tanács élére – , Ghe-orghe Ciocan és Csehi Árpád.

„Mostanra a Szatmár Megyei Tanács„felnõtt”. Európai normák szerint mû kö -dõ intézményként üzemel. Sikerült amegye fejlõdését biztosítani, természe -tesen az alelnökökkel és a kollégákkalegyütt. Külön szeretnék köszönetetmondani a parlamenti képviselõknek afeltétel nélküli támogatásért” – mondtavolt elnök, jelenlegi alelnök, Csehi Árpád.

Az intézmény vezetõi mellett kitün -tetésben részesültek a megyei tanácsszakapparátusának dolgozói is, köztükCornelia Bota, aki 18 éven át volt megyeititkár, illetve a megyei tanácsnak aláren-delt intézmények vezetõi.

Sz. K. M.

Megalakult a Burai Béla Történelmi SzakkörTegnap, december 4-én tartotta alakuló

ülését a Kölcsey Ferenc Fõgimnáziumbana Burai Béla Szakkör, melynek célja atörténelem iránt különös érdeklõdésttanúsító diákok összefogása, számukra atantárgyhoz kapcsolódó iskolán kívülitevékenységek szervezése, mint példáulszülõvárosunk alaposabb megismerése,múzeumlátogatás, tanulmányi kirán du -lás, filmvetítés, történelmi vetélkedõkönvaló részvétel. A szakkör nevét Burai Bé-láról, az iskola egykori földrajz éstörténelem szakos tanárának tiszteletérevette fel, aki helytörténettel, elsõsorbanaz egykori szatmári vár történelmével fog-lalkozott, irányítója Ács-Muhi Csillatörténelemtanár.

A szakkör heti egy alkalommal szerveztevékenységeket az V-VIII., valamint a IX-XII. osztályos diákok számára, melyeknektematikáját természetesen a résztvevõ di-

ákok is meghatározhatják, amennyibenegy adott korszak vagy eseménykülönösen felkelti érdeklõdésüket. Jövõhéten, december 10-én a „Karácsonyrégen és most” tevékenységen belül egytörténelmi áttekintés után a IX. osztályosdiákok videó és power pointos bemutatóformájában idõs emberek élménybe -számolóit mutatják be, hogyan élték megévtizedekkel ezelõtt az ünnepeket. Kéthét múlva Kádas Zoltán régész tart majdelõadást a régészet történetérõl, akülönbözõ kutatási módszerekrõl, gyere-kek számára is érthetõen, kézzelfog -hatóan.

A különbözõ történelmi vetélkedõkrevaló felkészülés szintén a szakkörön belülfog megvalósulni, természetesen csak azadott versenyben érdekelt diákokrészvételével. Jelenleg négy versenyrekészülnek párhuzamosan a diákok:

„Ozirisz földjén” és „A diadalív árnyéka”a budapesti Szépmûvészeti Múzeum,„Kerekemese” az Ópusztaszeri NemzetiTörténeti Emlékpark, valamint „CulturaNostra” a Pannonhalmi Bencés Apátságszervezésében. A megnevezett vetél ke -dõk mindegyike a történelmi ismeretekfelmérésén túl a diákok kreativitását éskézügyességét is próbára teszi.

A szakkör távlati tervei közé tartozikegy történelmi vetélkedõ megszervezése,amelyet a „Tudj többet, légy jobb” elne-vezésû program (tavaly az „Iskolamásként” nevet viselte) keretén belül bo-nyolítana le, más megyék, esetleg határontúli iskolák részvételével is.

A különbözõ tevékenységérõl azérdeklõdõk rendszeresen értesülhetneka „Burai Béla Történelmi Szakkör” Face-bookos oldaláról, valamint awww.torilecke.com weboldalról is.

Súlyos közlekedési baleset Hétfõn a kora délutáni órákban súlyos

közlekedési baleset történt Szat -márnémetiben, a Basarabia utca és azOctavian Goga sugárút kereszte zõ -désében.

A helyszínre kiérkezõ rendõrökmegállapították, hogy a 41 éves S. Cris-tian gépkocsijával nem adott elsõbbségeta szabályosan közlekedõ, 23 éves C. Tiboráltal vezetett gépkocsinak és

összeütköztek. Az ütközés következtébenS. Cristian könnyebb sérüléseketszenvedett, utasát viszont, a 41 éves P.Monicat súlyos sérülésekkel kellettkórházba szállítani. Mintkét gépkocsive-zetõ esetében, esetleges alkoholszintjükmegállapítása érdekében vérvizsgálatkészül, a nyomozás pedig tovább folyta-tódik.

Sz. K. M.

Page 4: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

4 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 5., szerdaHelyi hírek

Kutatják a Szamos ökológiaiállapotát

A Szamos folyó ökológiai állapot fel -mérése, a Tisza folyó ökológiai állapotáragyakorolt hatásának vizsgálata címmel in-dítottak kutatást május végén, melynekkezdeményezõje a Felsõ-Tiszavidéki Kör -nyezetvédelmi, Természetvédelmi ésVízügyi Felügyelõség és a Szatmár MegyeiKörnyezetvédelmi Ügynökség volt. Az Eu-rópai Unió által finanszírozott kutatás2013 februárjában ér majd véget,összköltségvetése pedig 144 000 euró.Összesen 15 mintavételi ponton végeztekkutatásokat, a Szamoson, a Szamos-Tiszatorkolat között, valamint két mintavételiponton a Tisza torkolata elõtt és után.Tegnap délelõtt a Kossuth-kertbentalálható Zöld Házban egy a pályázattalkapcsolatos konferenciára került sor,ahol beszámolót tartottak a kutatásokatvégzõ szakemberek az eddigi eredmé-nyekrõl. Mivel a pályázat 2013 februárjá-ban ér véget, így az eredmények egyelõrerészlegesek. A folyókon mérték a vízoldott oxigén-, nitrogén- és foszfáttartal-mát, továbbá a hõmérsékletét, pH értékétés tápanyagterhelését. A magyarországiszakemberek beszámoltak arról, hogy 10-12 naponként vettek vízmintát a folyóksodrásából, minden esetben 2 litert,melyet Szatmárra szállítottak és itt ellenõ-rizték õket fizikai és vegyi szempontból.

A magyarországi szakemberek ellenõ-rizték még a szabad szemmel nem látható

gerinctelen élõlények, kagylók, piócák, il-letve rovarok jelenlétét, illetve az algáso-dás mértékét. „Ami a partnerkapcsolatotilleti a Szatmár Megyei KörnyezetvédelmiÜgynökség részérõl, az a vízminta analí-zisekre vonatkozott. Ezeket mi befejeztükoktóberben. A környezetvédelmi labora -tó riumban elvégeztük a vegyi analízisekránk esõ részét is, mi ezeket az eredmé-nyeket mutatjuk be. A pályázat február-ban ér majd véget, akkor lesz a zárókonferencia, ahol majd minden ered-ményt tudatunk. A legtöbb bemutatót amagyarországi környezetvédelmi ügy nök -ség tartja, mivel minden matematikaimodellezést õk végeztek el, nagyrészt abiológiai eredményeket mutatják be” –nyilatkozta lapunknak Stier Izabellaprojektasszisztens. Mint megtudtuk, azEgyesült Szamosban idõrõl-idõre töme -gesen elszaporodnak a planktonikuskovamoszatok. A Kis Szamos algábanszegény, a Nagy Szamos pedig algábangazdag víz. Az algák biomasszája a folyás-irány mentén pedig megsokszorozódik.A szakemberek beszámoltak arról is, hogya középsõ szakaszon idõnként jelentõsencsökken az algabiomassza, ennek okárapedig eddig még nem jöttek rá. Mivel aSzamos határozza meg a Tiszavízminõségét, ezért a Tiszában egynagyságrenddel nõ az algabiomassza.

B. G.

Hét érmet szereztek a szatmárhegyikaratékák Szászmedgyesen

Két elsõ, kétmásodik és három harma-dik helyet szereztek a Zanshinszatmárhegyi szakosztályának karatékái aSzászmedgyesen megrendezett YPPONKupa elnevezésû versenyen, ahol aviadalon indult nyolc szatmárhegyisportoló közül heten állhattak a dobo-góra, mindannyian a kumite (egymás el-leni küzdelem) próbában. A BãlãcescuIgor által felkészített szatmárhegyiekközül aranyérmes lett Zamfir Paula (9-10évesek) és Vajda Enikõ (11-12 évesek),míg a két ezüstérmet Félegyházi Attila(11-12 évesek) és Suciu Nicolae (+18évesek, open kategória) szerezték. A do-bogó harmadik fokára Kuki Patrick (13-14 évesek), Fehér Evelin (13-14 évesek)és Szilágyi Szilvia (13-14 évesek) állhatott

fel. „Nagyszerû eredmények ezek,tekintve, hogy még csak egy éve mûködika szakosztályunk, ahol 4 éves kortól 42évesig megtalálhatóak a sportágatmûvelõk” – mondta a klubnál szinténkaratézó Papp Rita, aki a csapatnál a fotósszerepét is betölti. Ugyanakkor az egye-sület nevében megköszönte aszponzorok támogatását a versenyen valórészvételhez, valamint a helyipolgármesteri hivatal és az iskolavezetõségének a segítségét, hogy biztosít-ják az edzõtermet. A Zanshintól a hétvégén nyolcan – köztük a világbajnokTinca Rãzvan és Voica Vlad – Florin Curi-leac edzõ irányításával részt vesznek aTriestben rendezendõ olasz nemzetközibajnokságon.

A Fogyatékkal Élõ EmberekVilágnapját ünnepelték

Ritka, példás és kedves meglepetésbenrészesültek Szatmárnémeti fogyatékkalélõ emberei, ugyanis a Fogyatékkal ÉlõEmberek Világnapja alkalmából, decem-ber 3-án, hétfõn Vasile Lup szatmári üz -let ember és étterem-tulajdonosnag y szabású fogadást rendezett szá -mukra.

Vasile Lup azt nyilatkozta, hogy egymeglepetéssel szeretett volna ked -veskedni a város fogyatékkal élõ embere-inek, mert így, az ünnepek közeledtévelbiztosan örömet szerezhet nekik e jóté-kony gesztusával. Lapunk megkérdezte,hogy honnan ered a gondolat, mi volt aza nemes cél, ami vezérelte õt a fogadásmegrendezésére. „Süketnéma szülõkgyermekeként nõttem fel, ezértszívemben én is átérezem ezeknek akedves embereknek a problémáit, éstudom azt, hogy mennyi akadály ésnehézség adódik egy fogyatékkal élõember életében, ezért szerettem volna,ha a mai nap nem csak világszerte, deSzatmáron is különleges jelentõséggelbírna számukra” – mondta el Vasile Lup.

A fogadásra körülbelül 250 személyvolt meghívva, de voltak olyanok is, akikbár hívatlanul, de mégis eljöttek, és õketis nagy örömmel és szívesen látták, így alétszám meghaladta a 260 fõt.

A rendezvényt Vasile Lup sajátvendéglõjében, a Palomában rendeztemeg, minden költséget magára vállalva.A vendégek finom és bõséges, háromfo-gásos ebédet kaptak, emellett kellemeszeneszó és számukra rendezett kis játé-kok, elõadások és versenyek gazdagítot-ták az esemény hangulatát.

A vendégsereget vakok és gyengénlátók, süketnémák, mozgáskorlátozottak,autisták és Down-szindrómások alkották.Az eseményen minden meghívottteljesen ingyen vehetett részt.

Mini-elõadások és egyéb meglepetések

A finom ebéd elfogyasztása után követ -keztek a vendégek számára tervezettszórakoztató programok. A vakok ésgyengén látók egy csoportja ünnepikántálással készült ez alkalomra, melyeta hallgatóság örömmel és jókedvvel hall-gatott meg, ezt követte a süketnémákpantomim versenye, melyet szintén nagyérdeklõdéssel figyelt a közönség. Ezekenkívül egyéb kedves meglepetésekkel ishozzájárultak a délután színvonalához ameghívottak és a szervezõ.

Vasile Lup továbbá elmondta, hogyidén egy olyan tradíció alapkövét szerettevolna letenni, amely tovább élhet a jövõ-

ben is, mert azt szeretné, ha jövõre és azazt követõ években is megvendégelhetnéezekeket a kedves embereket. Reméli,hogy ez a délután egy felejthetetlen alka-lommá válik a fogyatékkal élõk számára,ezért jövõre is szívesen eljönnek majd.

A Fogyatékkal Élõ EmberekVilágnapjáról

Az ENSZ december 3-át a FogyatékosEmberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset,betegség, katasztrófa következtében fo-gyatékossá váltak problémáira.

A világnap elõdje az 1981-1992 közöttminden év szeptember 18-án tartottRokkantak Napja volt.

A fogyatékkal élõ emberek 1992-benlétrehívott világnapjának célja, hogy elõ-segítse a fogyatékkal kapcsolatos kér dé -sek jobb megértését és támogatástbiztosítson a fogyatékkal élõk méltósága,jogai és jóléte érdekében. Törekszik arrais, hogy tudatosítsa azokat az elõnyöket,amelyek a fogyatékkal élõk integrációjá-ból származnának a politikai, társadalmi,gazdasági és kulturális élet szem pont -jából egyaránt.

Bajnai Botond

A téli balesetveszélyt csökkentené a polgármesterSzatmárnémeti polgármestere, dr.

Dorel Coica hétfõi sajtótájékoztatóján fi-gyelmeztette azokat a kivitelezõ cégeket,amelyek felvállalták a városközpont télikarbantartását. A polgármester így nyilat -kozott: „Mi azt szeretnénk, hogy azok acégek, amelyek a Szatmárnémeti Polgár -mes teri Hivatal alkalmazásában áll nak, alehetõ legjobb minõségû mun kátvégezzék a tél folyamán, ugyanis ellen-kezõ esetben felbontjuk a velük kötöttmunkaszerzõdést”.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alap-ján a szóban forgó cégek ezt a figyelmez-tetést nyugodtan ultimá tumként isfelfoghatják. Minden évben fon tosszempont a balesetek megelõzése, nemcsak az utakon, hanem a felüljárók ra, atöltésre és a hidakra vezetõ lép csõ kön is.

Azoknak a cégeknek, amelyek asz -faltjavítási munkálatot vállaltak fel azújközpontban, iparkodniuk kell, és alehetõ legrövidebb idõ leforgása alattszámolják fel a munkájuk során kelet ke -zett kátyúkat, mert a nem megfelelõenbe tömött gödrök sok esetben balesetve-szélyesek lehetnek, pláne ha a tél kö ze -led tével napszaktól függetlenül romlanaka látási viszonyok, így a közúti közlekedésis balesetveszélyesebbé válik. A város köz -pont felüljáróinak, hidainak és töl té se -inek lépcsõit pedig a gyalogosokbiz tonságos közlekedése érdekében kellfolyamatosan karban tartani. Ha ezeketaz intézkedéseket betartják az ezekkelmegbízott cégek, egy biztonságosabb ésbalesetmentesebb télnek nézhet elébe aváros.

Újragondolnák a várositömegközlekedés mûködését is

A sajtótájékoztatón továbbá szóba ke rülta Transurban Rt. privatizálásának kér dé seis, és a polgármester ígérete sze rint ele-mezni fogják a tömegköz leke dés sel foglal-kozó cég mûködését, ugyanis a cél azlen ne, hogy egy olyan csapat kerüljön avállalat élére, amelyik hatékonyabbá tehetia tömegközlekedéssel foglalkozó cég mun -káját. Továbbá a polgármester elmondta,hogy jövõ évtõl szeretné, ha a nyugdíjasokés a diákok ingyenesen utaz hatnának avárosi autóbuszokon. Amennyiben a Trans -urbannal való együtt mûködés prob lé mák -ba ütközne, akkor a városi tö meg köz - lekedés biztosítását más cégekre bízhatják.

Bajnai Botond

Page 5: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 52012. december 5., szerda Sport

Manchesterben jut-hat tovább a CFR LABDARÚGÁS

Nyolc mérkõzéssel ma este lezárul aBajnokok Ligája csoportköre, az utolsó já-téknapon kiderül, hogy sorozattörténetében elõször bejut-e román csa-pat a kieséses szakaszba. A Kolozsvári CFRa már továbbjutott Manchester Unitedvendége lesz, ahol a továbbjutáshoz jobberedményt kell elérnie, mint az azonospontszámmal álló Galatasaray-nak aBraga otthonában, mivel a törököknekkedvez az egymás elleni eredmény. Isz-tambulban 1-1 volt az eredmény,Kolozsváron viszont 3-1-re nyert FatihTerim csapata.

A mai játéknap történelmi lehet abbóla szempontból is, hogy a BL történetébenelõször fordulhat elõ, hogy a címvédõnem jut tovább a csoportkörbõl.

Ahhoz ugyanis, hogy a Chelseatovábblépjen, nem elég hazai pályánlegyõznie a dán Nordsjaelland gárdáját, aJuventusnak is ki kell kapnia a márnyolcaddöntõs Sahtar Doneckvendégeként.

A búcsú a klub történetében is negatívcsúcsnak számítana, hiszen a korábbi tízBL-szereplés alkalmával a Chelsea mindigeljutott a legjobb 16 közé.

BL, csoportkör, 6. forduló, E csoport:Sahtar Doneck–Juventus, Chelsea–Nordsjaelland. A csoport állása: 1. Sahtar(és már továbbjutott) 10, 2. Juventus 9,3. Chelsea 7, 4. Nordsjaelland 1.

G csoport: FC Barcelona–Benfica, Cel-tic Glasgow–Szpartak Moszkva. A csoportállása: 1. (és már továbbjutott) Barcelona12 pont, 2. Benfica 7 (5-5), 3. Celtic 7 (7-7), 4. Szpartak 3.

H csoport: Manchester United–Kolozsvári CFR, Sporting Braga–Galata-saray.

A csoport állása: 1. (és mártovábbjutott) Manchester 12 pont, 2. CFR7 (8-7), 3. Galatasaray 7 (5-5), 4. Braga 3.

F csoport: Lille–Valencia, BayernMünchen–BATE Boriszov. A csoportállása: 1. (és már továbbjutott) Valencia10 pont (11-5), 2. (és már továbbjutott)Bayern 10 (11-6), 3. BATE 6, 4. Lille 3.

Fizetésképtelen letta RapidLABDARÚGÁS

George Copos, a Bukaresti Rapidtöbbségi tulajdonosa tegnap bejelentette,hogy a bukaresti bíróságon beindította afizetésképtelenségi eljárást a klubbalszemben. „A közvélemény talán nem értiezt a lépést, de azért tettem, mert megakarom menteni a klubot, és ez fog csaksegíteni abban, hogy a Rapid megkapja azindulási licencet az elsõ liga 2013-2014-es idényére – nyilatkozta Copos, aki elis-merte, hogy vannak tartozásaik. –Mindent megteszünk a klubmegmentéséért, ezt tartottuk mindigszem elõtt, a játékosoknak és a többi al-kalmazottnak tartozunk, viszont azállammal szemben nincsenek adóssága-ink”.

A hírek szerint a játékosok és az alkal-mazottak már hónapok óta nem kaptakfizetést, ugyanakkor a Rapid különbözõcégeknek is tartozik. A bíróság a fizetés-képtelenségi eljárásra vonatkozókérelmet december 7-én tárgyalja. AzUEFA egyébként a tartozások miatt blok-kolta azokat a prémiumokat, amelyeket aklubnak az Európa Ligában való részvételmiatt kellene kifizessen.

Az oldalt szerkesztetteRomász János

Az Astra kitartóan üldözi a Steauát, hétfõn egymással játszanakLABDARÚGÁS

Három hétfõ esti mérkõzéssel véget értaz elsõligás bajnokság tavaszi idénybõlelõrehozott 18. fordulója, mely után azéllovas Steaua továbbra is hét ponttalvezet az Astra elõtt, ugyanis a fõvárosiakhatgólos chiajnai gyõzelme után a giurgiuicsapat is négyet vágott a Besztercének.Meglepetésre a nemrég még bajnokságotnyert Galac hazai pályán kapott ki a mégígy is kiesõ helyen álló Iaºi-tól, ezzel azOþelul már a kiesõ zóna közelébe került.A Galacot a bajnoki címig vezetõ DorinelMunteanu viszont még ve ret len a Dinamokispadján, ahol eddigi há rom meccsénhét pontot gyûjtött, hétfõ este asereghajtó Turnu Severin ellen nyert a bu-karesti gárda, bár a vendégek mégvezettek egy bõ félóráig. A következõ for-dulóban a Steaua egy újabb hatalmaslépést tehet a bajnoki cím felé, ha legyõzi

az Astrát, akkor már tíz pontra nõ az elõ-nye, ha viszont a vendégek nyernek,akkor négy pontra apad az elõny.

I. Liga, 18. forduló: Galac–Iaºi 0-3(Ono fraº 35., 74., 91.), Astra–Beszterce 4-0 (Fatai 37., Distefano 40., 65., Budescu72.), Dinamo–Turnu Severin 4-2 (C. Matei34., Dãnciulescu 47., Alexe 51. –tizenegyesbõl, Þucudean 56., illetveNeacºa 15. – tizenegyesbõ, Thomas 80.).

A 19. forduló, péntek: Beszterce–Ko -lozsvári U (DigiSport 1, 18.00), Târgu Jiu–Szászmedgyes (Digisport 1, 20.30).Szombat: Petrolul–Vaslui (DigiSport 1,18.00), Rapid–Galac (DigiSport 1, 20.30).Vasárnap: Kolozsvári CFR–Piatra Neamþ(DigiSport 1, 18.00), Iaºi–Dinamo (An-tena 1/DolceSport, 20.00). Hétfõ: Kon -stancai Viitorul–Chiajna (DigiSport 1,18.00), Turnu Severin–Brassó (DolceS-port, 19.00), Steaua–Astra (DigiSport,20.30).

Harmincpontos szatmári vereség AradonKOSÁRLABDA

Kevés esélye maradt a négy közé ke rü -lés re a Román Kupában a SzatmárnémetiVSK-nak, amely a negyeddöntõ tegnapesti elsõ mérkõzésén 81:51 arányúvereséget szenvedett az Aradi BC ICIMotthonában.

A szatmáriak az Orosz, Pãrãu, Drye,Whittington, Freeman összeállításbankezdték a meccset, és mint ebbõl iskiderül, a sérüléssel bajlódó Pãrãu végülmégis vállalta a játékot. A meccset avisszavágás vágyától is fûtve (a bajnokság-ban a VSK 81:75-re nyert Szatmáron) ahazaiak kezdték határozottabban, és 7:0-ra elhúztak, az elsõ szatmári kosarat eztkövetõen szerezte Whittington. A negyedvégéig mindig az aradiaknál volt az elõny,a hajrában a VSK Lucas triplájával, majdDrye duplájával felzárkózott két pontra(14:12), de a végén egy aradi hármassalötpontos lett az ICIM elõnye. Ez mégakkor szoros meccset vetített elõre, ám amásodik negyed után már gyakorlatilageldõlni látszott a meccs sorsa. Ebben a tízpercben ugyanis Dan Fleºeriu együttesemindössze nyolc pontot dobott, az ötperc utáni 11 pontos hátrányból anagyszünetre 20 pont lett, a hazaiakpontosan kétszer annyit dobtak, mint a

szatmári alakulat. A dobópontosságban issokkal jobb volt a hazai csapat, amely 48százalékkal, a VSK viszont csak 33százalékos pontossággal célzott.

A szünet után ugyan az eddigi legter -mé kenyebb negyedet produkálta a szat -mári csapat, de a különbség nemcsök kent, hiszen az Arad most is többetdobott, így a zárónegyed elõtt már 26pont volt a különbség a két csapat között.A negyedik tíz percben a különbségtovább nõtt, így az ICIM a végén 30

ponttal nyerte meg a meccset. Azösszecsapás visszavágóját december 20-án, csütörtökön 18 órától rendezik Szat -márnémetiben, és tekintve a mostanieredményt csak matematikai az esély anégy közé kerülésre, de a VSK számára akupa nem prioritás, a bajnokság alegfontosabb.

Román Kupa, negyeddöntõ, 1. mér -kõzés: Aradi BC ICIM–SzatmárnémetiVSK 81:51 (17:12, 23:8, 25:19, 16:12). Aszatmári pontszerzõk: Pãrãu 14, Lucas 14,

Whittington 10, Drye 7, Orosz 2,Kovacsevics 2, Ivan 2. Játszott még: Free-man, Szlimák, Giurgiu. Az aradi pont szer -zõk: Givens 22, Wirth 13, Laplante 13,Risper 10, Brosovszky 9, Bartee 8,Milovanovics 6. A Temesvári BCM Dan-zio–Târgoviºtei CSM, a BukarestiOlimpia–Sepsiszentgyörgyi Sespi SIC ésaz Alexandriai CSB Teleorman–Gyulafe-hérvári CSU mérkõzéseket december 11-én, kedden rendezik, ezeknek avisszavágója december 22-én lesz.

Az Olimpia második, az FC Kinder hatodik a cigándi nemzetközi tornánLABDARÚGÁS

Harmadik alkalommal rendezték mega magyarországi Cigándon a Saller WinterCup elnevezésû nemzetközi korosztályostornát, melyen a 12 éven aluli gyerekek-bõl álló csapatok vettek részt, köztük aSzatmárnémeti Olimpia és a NagykárolyiFC Kinder együttese is Csík Tibor, illetveTabi Zsolt edzõk irányításával. A kétSzatmár megyei alakulat mellett háromszlovákiai és három magyarországi gye-rekcsapat lépett pályára, a megyénkbelicsapatok közül az Olimpia a döntõigmenetelt, itt azonban kétgólos vereségetszenvedett a Nyírsuli csapatától. Anagykárolyiak rosszabb gólaránnyal har-madikok lettek csoportjukban, a helyosz-tón pedig az 5. helyért vívott meccsenszenvedtek vereséget.

Az A csoport eredményei: Cigánd–Michalovce 1-1, Szatmárnémeti Olimpia–Kazincbarcika 3-0,Kazincbarcika–Cigánd 1-0, Michalovce–Olimpia 2-0, Cigánd–Olimpia 1-3,Michalovce– Ka zincbarcika 0-0. A csoportvégeredménye: 1. Olimpia 6 pont, 2.Michalovce 5, 3. Kazincbarcika 4, 4. Ci-gánd 1.

A B csoport eredményei: Trebisov–

Nyírsuli 0-6, Nagykárolyi FC Kinder–Vranov nad Top’lou 0-2, Nyírsuli–FCKinder 2-0, Vranov nad Top’lou–Trebisov0-1, Vranov nad Top’lou–Nyírsuli 0-2, FCKinder–Trebisov 2-0. A csoportvégeredménye: 1. Nyírsuli 9 pont, 2.Vranov nad Top’lou 3 (2-3), 3. FC Kinder3 (2-4), Trebisov 3 (1-8).

Helyosztók, a 7. helyért: Cigánd–Trebisov 1-0. Az 5. helyért: Kazinc -barcika–FC Kinder 2-0. A 3. helyért:Michalovce–Vranov nad Top’lou 0-0 –

büntetõkkel 1-2. Döntõ: Nyírsuli–Olimpia 3-1.

A torna végeredménye: 1. Nyírsuli, 2.Szatmárnémeti Olimpia, 3. MFK Vranovnad Top’lou, 4. MFK ZemplinMichalovce, 5. Kazincbarcikai SC, 6.Nagykárolyi FC Kinder, 7. Cigánd SE, 8.Slavoj Trebisov.

Különdíjak, a legjobb kapus: MatejMotuz (MFK Zemplín Michalovce).

Gólirály: Kecskés Roger (Szat már -németi Olimpia). Legjobb játékos: Boda

Balázs (Nyírsuli).A Szatmárnémeti Olimpia kerete: Caba

Gabriel, Nagy Kristóf, Jakab Martin,Kecskés Roger, Tóth Dávid, Varna Dávid,Molnár Gergõ, Baba Raul, Vãsãlie Alin.Edzõ: Csík Tibor.

A Nagykárolyi Kinder FC kerete: RitliRaymond, Preg Krisztián, Szabó Steven,Barth Kevin, Kind Dániel, Boros Patrick,Brisc Crãciun, Ilyés Dániel, Balog Ferenc,Tóth Ernõ, Rebeles Adrian. Edzõ: TabiZsolt.

A bajnokság állása1. Steaua 18 14 2 2 44-15 442. Astra 18 11 4 3 40-19 373. Vaslui 18 10 4 4 30-18 344. Târgu Jiu 18 10 4 4 29-24 345. Petrolul 18 8 6 4 27-17 306. Kolozsvári CFR 18 8 5 5 34-22 297. Dinamo 18 8 5 5 29-22 298. Brassó 18 7 5 6 25-25 269. Rapid 18 7 5 6 19-19 2610. Chiajna 18 6 5 7 17-27 2311. Viitorul 18 4 8 6 21-24 2012. Szászmedgyes 18 5 5 8 18-26 2013. Galac 18 4 7 7 20-25 1914. Piatra Neamþ 18 5 4 9 21-32 1915. Iaºi 18 5 2 11 17-24 1716. Kolozsvári U 18 4 4 10 18-34 1617. Beszterce 18 2 5 11 13-36 1118. Turnu Severin 18 1 6 11 16-29 9

Page 6: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

6 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 5., szerdaKözelkép

Nyitott Kapuk Napja Erdõdön isTegnap délelõtt nyílt napra várta a Szatmár Egyházmegyei CaritasSzervezet erdõdi fiókja az érdeklõdõket.

A Nyitott Kapuk Napja nevet viselõrendezvénysorozattal a szervezõk céljaaz, hogy közelebbi betekintést engedje-nek az általuk fenntartott intézményektevékenységeibe, emellett pedig, hogymegismerkedhetnek a szervezet egy-egyközpontjának a munkájával, talál koz hat -nak a Caritas munkatársaival és a ked vez -ményezettekkel is. Az érdeklõdõk elsõútja az erdõdi Szent Mária Házi Beteg-gondozó Központba vezetett, aholTimaffi Petrán Zita, a Házi BeteggondozóKözpont hálózatának koordinátoramutatta be az intézmény tevékenységét,majd Löchli Terézia Tündér, a szatmáriCaritas vezérigazgatója is szólt néhánygondolat erejéig a jelenlevõkhöz: „A mainap is egy lehetõség arra, hogy megis -mer hessék az Erdõdön zajló tevékeny -ségeinket. Legyen ez egy olyan alkalom,amikor elültetünk egy kis magocskát,hogy abból majd gyümölcsözõ együttmû-ködési fa születhessen” – mondta avezérigazgató. Az erdõdi Szent MáriaHázi Beteggondozó Központban az idõ-

sek ellátása mellett komoly gondot fordí-tanak arra is, hogy az intézmény ked vez -ményezettjeinek mindennapi életet isnyomon kísérjék, így nemcsak aközpontot belül foglalkoznak velük,hanem ha igény van rá, rendszeresen jár-nak házhoz is a Caritas munkatársai. Eztkövetõen a résztvevõk ellátogattak az In-tegretto Oktatási Központba is, amelyéppen a napokban fogja ünnepelni fenn-állásának huszadik évfordulóját, hiszen1992 decemberében indult az elsõóvodás csoport nehéz körülményekközött élõ gyermekek számára. A húsz évalatt igen szépen fejlõdött az oktatásiközpont, jelenleg összesen 125 kedvez -ményezettjük van, ebbõl 60 óvodás és 65kisiskolás. A szervezet immár két évtizedebiztosít szociális szolgáltatásokat aközösségben élõ gyermekek számára,2005 óta pedig igazi otthonos, barátságoskörnyezetben várják a legkisebbeket, újhelyszínükön, a ªtefan cel Mare utca 60/Aszám alatt.

K. E.

A hadadi vásárban jártak az RMDSZ jelöltjei

Az RMDSZ szatmári jelöltjei a hét elsõnapján a hadadi vásárban találkoztakHadad és a környékbeli településeklakóival annak érdekében, hogy egy-ségre, összefogásra buzdítsák õket. AzRMDSZ Szatmár megyei szervezeténekjelöltjei a kampány ideje alatt nem csu-pán a megye lakóinak ajtaján csengetnekbe annak érdekében, hogy továbbítsák a

Szövetség üzenetét, hanem mindenadandó alkalmat megragadnak, hogy aszemélyes találkozások soránértesüljenek a lakosság gondjairól,problémáiról. Maskulik Csaba, az 1-esszenátori körzet jelöltje és BaloghSándor, a 3-as egyéni választókerületképviselõjelöltje hétfõ délelõtt a hadadivásárban találkozott az emberekkel. A

két jelölt a hideg idõ ellenére semtántorodott meg a választópolgárokkalvaló személyes találkozástól. Ez alkalom-mal is több személlyel is szóba elegyed-tek és felhívták a figyelmüket aparlamenti választások jelentõségére. Avásárban jelenlévõ gazdák örömmel fo-gadták az RMDSZ jelöltjeit, akikkeltöbben szívesen el is beszélgettek.

Másfajta kommunikációKépekkel beszélni tanítottak csütörtökön és pénteken a Boldog Scheffler János Központban.

A „PECS” (Picture Excange Communi-cation System), azaz a képcseréskommunikáció módszerérõl szólóképzést tartottak november 29. és 30.között a Páli Szent Vincérõl el nevezettSzatmári Irgalmas Nõvérek által vezetettBoldog Scheffler János Központban. Ezaz Egyesült Államokban már több mint25 éve jól mûködõ, de területünkönmég kevéssé ismert, és legfõképpkevésbé helyesen, szakszerûen használtmódszer a kommunikáció megindításátsegíti elõ a képekkel történõ üzenet-közvetítésen keresztül, a szóban történõgondolatcsere kiváló szintjéig – a beszé-dig. Ez egy olyan kommunikációstechnika, mely azokban az esetekbensiet a speciális odafigyelést igénylõszemélyek segítségére, amikor azokegyáltalán nem vagy csak részlegesentudják kifejezni érzéseiket, vágyaikat,szükségleteiket, legyen szó veleszületettrendellenességrõl vagy baleset utániképességvesztésrõl.

A lépésrõl-lépésre haladó technikávala kliensek elõször megtanulnak kisképek segítségével kommunikációtkezdeményezni egy másik személlyel,majd egyre komplexebb – már jelzõketis kifejezõ – mondatokat alkotnak. Mivelez nemcsak egy szóban történõkommunikációt helyettesítõ eszköz,hanem egy szegényes, gyenge verbáliskommunikációt támogató, fejlesztõmódszer, ezért sok esetben segíthet afunkcionális kommunikáció kereténekmegteremtésében. Segítségével akörnyezettel történõkapcsolatteremtésen túl, az esetek 85%-ában elérhetõ, hogy a fejlõdés egy adottszakaszában beinduljon a beszéd,késõbb pedig a képeket elhagyvakommunikáljanak, szép lassan integrá-

lódjanak. A kétnapos interaktív képzéstLili Covaci pszichológus, a Pyramid Edu-cational Consultants Româniamunkatársa, a PECS egyedüli romániaioktatója tartotta, az elméleti tudásátadása mellett gyakorlati keretet isteremtve, az elhangzottakat videókkal il-lusztrálva.

Lili Covaci a módszerrel kapcsolatbanelmondta, a verbális kommunikáció hi-

ánya vagy annak nem megfelelõ voltaesetén kiváló eredményeket lehet veleelérni úgy gyerekeknél – például autiz-mussal élõknél –, mint beszédzavarralrendelkezõ gyerekeknél és felnõtteknél.Fejlesztõ vagy helyettesítõ céllal használ-ják. „Alapját képezik az alkalmazottviselkedés-analízis (ABA) és atanuláselméletek, hiszen minden, amit ahétköznapokban végzünk, kapcsolatban

van a tanulással, ennekmechanizmusával – azért teszünkvalamit, hogy értékeljék és annak pozitívkövetkezménye legyen. A visszajelzésminõsége alapján a viselkedésünk isváltozik. Tanulásunk nyolcvanszázalékban a vizuális érzékelésre épül.Ha például külföldre megyünk, és nemértjük az adott ország nyelvét, a jelekalapján tájékozódunk. De a gyerekek is

vizuálisan tanulnak. Kutatások bizonyít-ják, hogy azok az eltérõ fejlõdésû gyere-kek, akik hároméves kor alatt a PECSmódszert használják, nagy százalékbanmásfél év alatt megtanulnak beszélni, ésmaguktól elhagyják a képcseréskommunikációt. Ez a módszerugyanakkor nem csak a kérésekmegfogalmazására tanít, hanemvéleményt, érzéseket kifejezni. Ha azon-ban az illetõnek érzékelési zavarai,viselkedésproblémái is vannak, javasoltegyéb terápiákkal együtt alkalmazni.”

Lili Covaci kiemelte, a PECS másféléves kortól nyolcvanöt éves korig hasz-nálható, és nem csupán a képzettterapeuta, hanem annak kísérésével aszülõk, hozzátartozók által is elsajátít-ható.

Ha a gyerek hetente kétszer eljár„PECS foglalkozásra”, az még nem biz-tos, hogy elég, a valóságban a családszeretetére, figyelmére, aktívrészvételére van szükség. A módszerromániai elterjedésével kapcsolatbanhozzátette, régiónkban két városbanmûködnek szakszerûen képesítettterapeuták, ebbõl az egyik mostantólSzatmárnémeti, a Boldog Scheffler JánosKözponttal. Fontos, hogy használataelõtt pontosan, lépéseiben ismerjék aképcserés módszert, mert egyébkéntnem érik el a várt hatást, csalódástélhetnek meg és téves következtetéseketvonhatnak le, úgy az alkalmazotttechnikáról, mint a gyerek fejleszthetõ-ségérõl.

A november végén tartott képzésen azintézmény szakemberei, érdeklõdõk, deszülõk is részt vettek, és már elérhetõ, aBoldog Scheffler János Központbanigénybe vehetõ a PECS révén történõkommunikáció-fejlesztés.

Page 7: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 72012. december 5., szerda Aktuális

Hotel Korona *** Hajdúszoboszló4200, Hajdúszoboszló, József Attila utca 8 – 12.

Web: www.hotelkorona.net, e-mail: [email protected], telefon: +36 52/271 – 970

MIKULÁS – HÉTVÉGE!2012. december 7 – 9. között

A Mikulás teljesítette feladatát és most szállodánkban piheni ki magát!

Jöjjön el Ön is, relaxáljon ésünnepelje velünk Szent Miklós

ünnepét!

Különleges ajánlatunk:

• félpanziós ellátás• 2 Aqua-Palace belépõ/fõ• 1 relaxációs masszázs/fõ

• a szálloda wellnes-részlegének használata• ingyenes parkolás

• december 8-án este Mikulás-bál (élõzene, vacsorával és italokkal /sör, bor,üdítõitalok, kávé)

• Mikulás-AJÁNDÉK

3 nap / 2 éjszaka: 80 euró/fõ + IFA

A gyermekek számára érvényes, különleges ajánlatról érdeklõdjön a 0036 – 20 – 9339 – 499-es telefonszámon.

e-mail: [email protected]

Az új áfa-behajtási rendszer a vállalkozókat segíti

Megtartották tegnap délelõtt a másodikidõszakos informáló gyûlést aSzatmárnémeti Helyi Adóügyi Igazgató-ság gyûléstermében, valamint a soronkövetkezõ eligazítást a Szatmár megyeikereskedelmi ügynökök számára. Ategnapi informáló gyûlésen is nagy voltaz érdeklõdés az eligazítás iránt, hiszen a150 férõhelyes termet percek alattmegtöltötték kereskedelmi ügynökök.

Az elsõ eligazítás november 27-én volt,melynek a témája az adótörvényben azáfa-behajtási rendszert érintõ 2012/15-öskormány rendelet 2012/1071-ws kor -mányhatározattal való módosítása volt.Amely valójában az adótörvény mód szer - tanán változtat. A törvényújításokat akkorDan Maier, a Szatmárnémeti Helyi Adó-

ügyi Igazgatóság vezérigazgatója ismer-tette, valamint Angela Marinescu irodave-zetõ, aki elmondta, hogy január 13-tól lépérvényben az új törvény, amely akisvállalkozók érdekeit nagyban fogjaszolgálni.

Mircea Ardelean, a SzatmárnémetiHelyi Adóügyi Igazgatóság igazgatójategnap beszámolt arról, hogy nagyonörül annak, hogy az együttmûködésegyre virágzóbb a szatmárnémetikereskedelmi ügynökök között. Továbbáolyan eszenciális problémákat taglaltak azáfa-behajtási rendszert érintõ adótör-vényt módosító kormányhatározatkapcsán, hogy végül is ki kell majd alkal-mazza az új áfa-behajtási rendszert,valamint melyek azok az esetek, amelyek

során nem alkalmazható a rendszer.Országos viszonylatban Szatmár megye anovemberi hónapban a 10. helyet érte el,ami az áfa befizetését illeti. Konkrétpéldákat próbáltak felsorakoztatni, illetveeseteket, hogy az adózási rendszer, illetveaz áfa-behajtási rendszer milyen behatá-rolható függvények során módosulhatmég. Jelenleg 130 kérvény vár még fel-dolgozására a 2 593-ból. Mircea Ardeleankülön felhívta még a vállalkozók figyel-mét arra, hogy szeretné, ha a cégekszékhelyét nem változtatnák a megyékközött amennyiben ez lehetséges, mertsok esetben ezek adózási szempontbólegy olyan útvesztõbe keverednek, melyekmegoldása nem mindig tisztán átlátható.

B. G.

Page 8: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

8 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 5., szerdaBulvár

Kos

Bika

Ikrek

Rák

Oroszlán

Szûz

Mérleg

Skorpió

Nyilas

Bak

Vízöntõ

Halak

Ne legyen annyira szigorúÖnmagához! Ha nem tudjateljesíteni a saját maga felállí-

tott célokat, akkor haladjon kisebblépésekben!

Kedvezõ nap a mai újkapcsolatok kialakítására!

Nyugodtan vesse be bájait, ha megakar hódítani valakit, vagy el akarérni valamit!

Ha közelebb szeretnekerülni valakihez, szervezzen

olyan közös programot, ahollehetõségük lesz sokat beszélgetni.Menjenek együtt kiállításra!

Kreativitását és mûvésziérzékét kiválóan kamatoztat -

hatja ma. Minden feltétel adottahhoz, hogy valami különlegeset ésnagyszabásút hozzon létre.

Képes úgy erõs ésönérvényesítõ lenni, hogy

ezzel nem teszi próbára kapcsolataitvagy barátságait. Elszántságamásokat is inspirál.

Kedvezõek a feltételek hi-vatalos ügyek, szerzõ dés -

kötések intézésére. Ha összegyûltekilyen feladatai, érdemes a mainapon rendezni ezeket.

Ma a legmegterhelõbb fela-datokat is könnyûszerrel el-

végzi és szokatlanul koncentráltantud dolgozni. Jó érzés lesz estére,hogy mi mindent elintézett.

Sokat segíthet mostproblémáinak megoldásá -

ban, ha megfelelõ nézõpontból tudhozzájuk közelíteni. Merjenmásként gondolkozni!

Szélsõséges hangulatainmeg kell tanulnia uralkodni,

mert a legtöbben nem tudják komo -lyan venni, ha ilyen gyorsan változ -tatja a dolgokhoz való hozzáállását.

Ön szeretné tudni, hogykedvese mit miért tesz. Neki

azonban nehézséget jelentmegnyílni mások elõtt és megosztaniminden gondolatot.

Valaki újra az Ön együttér-zésére számít és így akar

kibújni a feladatai alól. Hosszú távonmindenképp jobban tenné, ha határtszabna az ilyen játszmáknak.

Mostanában senki semtörõdött azzal, hogy Ön mire vágyik,ám új kedvese megtanítja arra, hogyhangot adjon saját kívánságainak is!

Sudoku 1023 – megfejtés Utolsó mondatok– Halló, parancsnokság? A támadásnak

vége! Egyedül én maradtam életben.*

– Nézd már, Géza! Ez nem egykézigránát?

*– Ez a századik ugrásom!

*– Indíthatod a motort!

*– Miféle benzinszagot?

*– Nyugi. Az ABS ezekben

szériatartozék... *

– Mit féltek tõle?! Hiszen csak egygyenge nõ...

*– Az én lányom nem egy ilyen rongy

embert érdemelt volna, mint te! *

– Én értek a villanyszereléshez! *

– Ne nevettessen! Mi az, hogy bankrab-lás?!

*– Persze, hogy átvághatod a vezetéket!

*– És most megkóstoljuk...

*– Taposs bele, még nem jön a vonat!

*– Persze, hogy steril...

*– Tedd már el azt a játékpisztolyt,

úgysem ijedek meg! Ugyan már! *

– Csak akkor támadnak, ha éhesek... *

Mindig ilyen hangja szokott lenni... *

– És most megmutatom, hogy kellkibiztosítani a gránátot.

*– Oké srácok, most megadjuk nekik!

*– Nyugi, vége a harcnak!

*– Nem is mély...

*– Kutyuli-mutyuli...

Ige „Kicsoda vádolja az Isten választottait?

Isten az, a ki megigazít”( Róm 8,33)

A HARAG GYÖRGY TÁRSULATdecemberi mûsorterve

5-én, szerdán 19 órakor – „Száz évig” – A Háromszék Táncegyüttes vendégjátéka7-én, pénteken 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri-piciri bérlet, Pódiumterem19 órakor- Világjobbítók - Páskándi Géza bérlet8-án, szombaton 19 órakor - Kurázsi mama és gyermekei - Diószeghy Iván füstmen-

tes bérlet9-én, vasárnap 19 órakor - Kurázsi mama és gyermekei - Szilágyi Domokos bérlet10-én, hétfõn 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri piciri bérlet, Pódiumterem11-én, kedden 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri piciri bérlet, Pódiumterem12-én, szerdán 10 órakor - A tökmag és a hórihorgas - Iciri piciri bérlet,

Pódiumterem18 órakor - Kurázsi mama és gyermekei - Harag György bérlet

1 2 3 4 5 6 7 8 9

01 11

21 31 41

51 61 71 81

91

PárpercesPetõfi versei

Vízszintes: 1. A költemény címénekelsõ része (zárt betû: S). 10. Ritka,románul. 11. Petesejt. 12. Zamat. 13.Kiejtett mássalhangzó. 14. Kutya. 15. Mi,oroszul. 17. Az ilyen esõ aranyat ér amondás szerint. 19. A költemény címé-nek második része (zárt betû: R).

Függõleges: 1. Nõi név. 2. Galliumvegyjele. 3. ... gyümölcs, Steinbeckregénye. 4. Azonos betûk. 5. Nemszomorú. 6. Cselekvést kifejezõ szava. 7.Paripa. 8. Keresztülpottyanó. 9. Franciafilmszínész volt ( Jean, 1904-1976). 16.Költõi sóhaj. 17. Római ezeregyszáz. 18.... Bence, Nyirõ József regénye.

Debreczeni Éva

whisky kontravodka

“Kutyaharapást szõrivel” – tartja amondás. Különösen igaz ez egy új-zélandiférfi esetében, akinek alkohollal adtákvissza a látását vodkamérgezés után.Denis Duthie (65) a szülei ötvenedik há-zassági évfordulóját ünnepelte és alapo-san felöntött a garatra. Rengeteg vodkátivott, majd hirtelen elsötétült elõtteminden. „Elõször azt hittem, hogy csakbesötétedett, mivel annyira kapatoslettem, hogy nem vettem észre az idõmúlását. Egy pillanattal késõbb azonbanrájöttem, hogy még csak délután fél négyvan és a szememmel van a baj” – mesélteutólag. A férfi ezek után besétált akórházba, ahol az orvosok metanol -mérgezést állapítottak meg nála. Mintkiderült, ez valószínûleg a diabéteszéreszedett gyógyszerek miatt vált olyansúlyossá, hogy átmenetileg elvesztette alátását. A kórház sokat látott dolgozói úgydöntöttek, etanollal – tehát az alkoholegyik fõ alkotóelemével - fordítják meg afolyamatot, de a sürgõsségi osztályonnem állt rendelkezésre megfelelõmennyiség. Ezért kiküldtek egy medikust,hogy vegyen egy üveg Johnny WalkerBlack whiskyt és azt öntötték a betegbe.Duthie gyomorszondán keresztül kapta awhiskyt és 5 nappal késõbb visszanyertea látását. Ez egy bevált módszermetanolmérgezés esetén – mondták akezelõorvosai. A férfi azóta egy kortyotsem ivott, mint mondta, ezentúl jobbanvigyáz, nehogy megint bajba kerüljön.

Vicces, ugyanakkor félelmetes mémkering a neten, mely szerint Nostradamusmégis a 2012-es világvégét jósolta meg ésezt a Gangnam Style támasztja alá. Mintismert, a világ legrejtélyesebb franciájarímekbe szedett profetikus írásaibanláttatta a jövõt. A 9Gag címû weboldalhozta le azt a mémet, mely „megma gya -rázza”, hogyan kapcsolódikNostradamus, a Gangnam Style és avilágvége.

„Egy nyugodt reggelen jön el a vég,

amikor a táncoló ló köre eléri a kilencet”.Nos, íme a magyarázat: Koreát korábbana nyugodt reggelek földjének nevezték,Psy koreai, a híres tánca lovat idéz és a hí-ressé vált videóját hamarosan 900millióan nézik meg… Amikor erre avégkifejletre jutottak, már 838 112 813-an látták a Gagnam Style-t. Az elõrejelzé-sek szerint Nostradamus világvége-jóslataígy egybeeshet a maják által jósolt apoka-lipszissal, ami, mint köztudott, december21-én lesz.

Nostradamus 2012-re jósolta a világvégét

Másodszorra is nekifut a házasságkö-tésnek Hugh Hefner és Crystal Harris.Mint ismert, a furcsa pár – a leendõ férj86, az ara 26 esztendõs – egyszer már kiakarta mondani a boldogító igent, de ötnappal a nagy nap elõtt a meny -asszonyjelölt lelépett. Crystal nem adtavissza a jegygyûrût, sõt, el akarta venni azagg Playboy kedvenc kutyáját, de késõbbújra egymás karjában kerestekmenedéket. A TMZ értesülései szerint

Hefner és az ifjú cicababa újévkor kötiössze az életét.

Mégiscsak dúl a szerelem, lesz esküvõ

Page 9: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 92012. december 5., szerda Hirdetés

Eladó a Ganea utcában negyedik emeleti,kétszobás, termopán ablakos-ajtós,központi fûtéses blokklakás 28 000 euró-ért. Telefon: 0723609978.Eladó Szatmárnémetiben, a Basarabia u.36. szám alatt sarokház raktárral. Telefon:0261861974.Eladó garzonlakás az Ostrovului utcában.Telefon: 0740705020 vagy 0754489913.Eladó emeletes ház a Miron Costin utca52. szám alatt. Eladó háromszobás földszinti blokklakása 16-os lakónegyedben, felújítva, hõköz-ponttal ellátva. Irányár: 35 000 euró.Telefon: 0764743423.Eladó a József Attila utcában két családrészére is alkalmas emeletes ház garázs-zsal. Telefon: 0746235846.Eladó háromszobás, kétkonyhás, fürdõ-szobás családi ház, 10 ár telekkel, 20 mutcafronttal, a Siretului utca 6. szám alatt.Telefon: 0770796854.Eladó háromszobás lakás a Károlyi útonés 5,5 ár lanka a Pirosberekben. Telefon:0741686773.Eladó háromszobás ház a Grigore Urecheutcában, 427 nm-es telekkel, 58 800 eu-róért. Telefon: 0261877158.Eladó a Batizi úton egy második emeletikétszobás blokklakás. Telefon:0770440364, 0740678643.Eladó garázs a Traian sugárúton. Telefon:0361402632, 0261750964.Eladó ház és telek a Toamnei utca 41.szám alatt. Telefon: 0361405221,0770375779.Eladó sürgõsen két család részére nagyház, az udvarban emeletes nyárikonyhával. Telefon: 0770907066,0361809976.Eladó az Alexiu Berinde (volt Abatorului)utca 13. szám alatt egy 115 nm területûház 13 ár telekkel + három fázis beve-zetve (14kW), 100 nm mûhely. Telefon:0758330681.Eladó Nagykárolyban, az Igniºuluiutcában, a 3. Számú Általános Iskolamellett, harmadik emeleti, kétszobásblokklakás. Irányár: 15 000 euró. Telefon:0741913808.Eladó jutányos áron 18 ár szõlõ, házzalegyütt, Nagykárolyban. Telefon:0740260183.Eladó Nagykárolyban kilencedik emeleti,kétszobás tömbházlakás, mûködõ lifttel.Irányár: 17 000 euró. Telefon:0744570598.Eladó Nagykároly központjábannégyszobás blokklakás, elõnyös áron.Telefon: 0757748178. Eladó Nagykárolyban 22 ár szõlõ, a ian-culeºti-i oldalban, kétszobás, konyhás,elõszobás házzal, valamint pincével ésborházzal. Telefon: 0735845228,0261861598.Eladó Nagykárolyban 20 ár építkezésrealkalmas telek, a Teremi úton, az aszfaltmellett. Telefon: 0361418614,0771567569.Eladó (csere is érdekel) Hadadnádasdonház. Telefon: 0743170218.Eladó Egriben 400 nm felületû magtár.Telefon: 0744372353.Eladó Pusztadarócon egy 7,5 ár, egy 15 árés egy 7 ár telek. Érdeklõdni a 380-asszám alatt lehet, vagy a 0788401872-stelefonszámon.Eladó Túrterebesen, a 615. szám alatt ház50 ár kerttel. Telefon:0261836050,0740585242.Eladó Börvelyben az 52-es házszám alattkétszobás, konyhás ház, 10 ár telekkel.

Telefon: 0261872125, 0769454073.Eladó ház Börvelyben, a Vasút utca 69-esszám alatt. Telefon: 0261872153.Eladó a túrterebesi szõlõhegyen, azÚrvölgyben 40 ár szõlõ. Telefon:0744431746Eladó Erdõdön, az Eroilor utcában 23 árépítkezésre alkalmas terület, 14 mutcafronttal. Irányár: 20 000 euró.Telefon: 0361889589, este 8 óra után. Eladó vagy bérbe adó Gencsen, a fõútmellett 20 ár építkezésre alkalmas telek.Telefon: 0743210453.Eladó Gencsen, a 248. szám alatt, közel afõúthoz 1 ha terület házzal. Telefon:0361887791.Eladó 0,40 ha a meggyesi hegyen: 0,10 haszõlõs+0,30 ha szilvás; építkezésilehetõség, villany a közelben. Telefon:0261840505.Eladó Lázáriban, az új lakónegyedvégében 50 ár földterület. Telefon:0743211721.Eladó Pusztadarócon, a 189. szám alattkétszobás, konyhás, fürdõszobás ház 20ár kerttel. Telefon: 0742077247.Eladó Krasznaterebesen a Mare u. 56.szám alatt felújított ház 0,64 ha telekkel,40 000 euróért. Telefon: 0261841947,0756759623.Eladó Pálfalván lakható régi ház kétutcafronttal, régi fenyõbútor: kredenc,sifony, dupla ágy, egy asztal, két szék ésegy régi íróasztal (100 év). Telefon:0752780685.Eladó Börvelyben elsõ emeleti, kétszobásblokklakás, termopán ablakkal,szalagparkettával, csempével és vas bejá-rati ajtóval. Irányár: 9200 euró. Telefon:0751509111.Eladó Kálmándon, a fõúton, ház, 33 árterülettel. Telefon: 0742465079,0261712041.Eladó 1,8 ha tölgy- és cserfaerdõ a tasnádistrandtól 5 km-re, köves út mellett, hiva-talos papírokkal, kétszeri kivágási enge-déllyel. Telefon: 0753072245,0742238441.Eladó kétszobás elsõ emeleti blokklakásSárközújlakon, az Unirii negyedben.Telefon: 0261840672, 0753027310.Eladó Tasnádon, a Câmpului utca 90.szám alatti kétszobás ház, 7 ár területen.Irányár: 20 000 euró. Telefon:0744504635.Eladó Kökényesden, a Fõút 205. számalatti új építésû, 245 nm-es, központi fû-téses, tetõteres családi ház: 4 szoba,konyha, ebédlõ, elõszoba, 2 fürdõszoba,gardrób, 2 balkon, garázs; teljes berende-zéssel vagy anélkül, 10 ár udvarral és 13ár kerttel. Telefon: 0747639361.Eladó a petei Peco mellett 86 ár házhely.Telefon: 0361882395.Eladó 37 ár föld Kökényesden (a Dobo-séban). Telefon: 0753758711.Eladó vagy elcserélhetõ ház Peleskén, afõúton. Telefon: 0747472874.Eladó Tasnádon családi ház és hozzátartozó építkezési telek, a strandhozközel, fõúton, Tudor Vladimirescu u. 19-es szám alatt. Irányár: 63 000 euró.Telefon: 0743831842, 0361429822 – 20óra után.Eladó Szatmárhegyen, a Csillag (Stelelor)utcában 50 ár belterület. Telefon:0755248287.Eladó Kökényesden két parcellaszántóföld (58 és 43 ár). Telefon:0771298167, 0744221075.Eladó kétszobás, teraszos, pincésvíkendház a Szõlõshegyen, gyümölcsös-sel és 39 ár szõlõssel. Telefon:0754877244.Eladó Sárközön házhely, alap lerakva, aSalcâmilor utcában 0,68 ha területtel.Telefon: 0740181586, 0752222423.Eladó Erdõdön 14 ár terület a szõlõsökközött. Telefon: 0756242728.Eladó 26 ár telek Kaplonyban, háromszo-bás fürdõszobás házzal, vízzel és gázzal

bevezetve. Telefon: 0740127302.Eladó ház Csárdán (Kisdengelegen).Telefon: 0361427384 vagy 0753153089.Eladó Csomaközön, a Károlyi utcában,kétszobás, konyhás, teraszos ház, 5 árterületen. Telefon: 0741087996.Eladó Lázáriban, a futballpályávalszemben 55 ár föld. Telefon:0749076941.Eladó Nagypeleskén ház vagy elcserélemegy apartmanra. Telefon: 0788208091.Eladó Szatmárhegyen 20 ár belterület, vízés villany bevezetve, közel a fõúthoz.Telefon: 0754386205, 17 óra után.Eladó Vetésen, a Fõutca 330. szám alattház. Telefon: 0735212745.Eladó Szatmárhegyen két belterület (19,illetve 44 ár). Telefon: 0744138360.Eladó Csengerbagoson (Boghiº) három-szobás ház kerttel, gyümölcsfákkal,szõlõvel, terasszal. Irányár: 15 000 euró.Telefon: 0745946461.Eladó Halmiban, a Zorilor utca 47. számalatt ház. Telefon: 0745313423.Eladó Tamásváralján ház, 30 ár földdel.Telefon: 0753344090, 0261837298.Eladó Tamásváralján ház, 1 hektár föld-del. Telefon: 0756776224, 0757630037.Eladó Túrterebesen, a Fõ utca 2. számalatt háromszobás, fürdõszobás, konyhás,spájzos ház nagy pincével, nagy terasszal,garázzal, melléképületekkel (csûr, disz-nóól, fásszín), szõlõssel, üres telekhellyel.Irányár: 32 000 euró. Telefon:0261836037.Eladó Sándorhomokon, a 254. szám alatt,200 méterre az erdõtõl ház 35 ár telekkel.Irányár: 22 000 euró. Telefon:0261753226, 0723290167.Eladó Kispeleske bejáratánál, közvetve afõút mellett jutányos áron 0,50 ha földte-rület, akár építkezési lehetõséggel.Telefon: 0747854942.Eladó Dabolcon, a 30. szám alatt három-szobás, konyhás, verandás, kamrás ház,30 ár kerttel. Irányár: 23 000 euró, alkud-ható. Telefon: 0749613396.Eladó Kismajtényban, Nagykároly alatt, aKorparéten 1 ha 20 ár föld, vagy akármegmûvelésre bérbe is kiadó. Telefon:0261773250.Eladó Vetésben 14 ár házhely. Irányár: 16 000 euró. Telefon: 0752886531.Eladó Pusztadarócon téglaház, 10 ár,azonnal beköltözhetõ. Telefon:0745289516Eladó 1 ha 15 ár föld a Nagy Réten (RâtuMare). Telefon: 0745289516.Eladó Nagypeleskén azonnal beköltöz-hetõ családi ház, 50 ár telek, csere isérdekel. Telefon: 0745289516.Eladó ház Sándorhomokon, a 263. számalatt. Telefon: 0758701394.Eladó Lázáriban 5 ha szántóföld,Szatmárhegye 5 ha legelõ, a Csonkáserdõmellett két 20 áras belterület és 1 hatölgyerdõ a Virágosban. Telefon:0361427478.Eladó Szatmárhegyen, a Páskándi Gézautcában építkezésre alkalmas telekhely,két bejárattal. Telefon: 0743843608.Eladó Vetésben, a falu közepén, a 207.szám alatt 35 ár, építkezésre alkalmastelek, egy darabban, rendezettpapírokkal, vagy felparcellázható egy 14és egy 21 ár telekre, 700 ár/euró, alkud-ható. Telefon: 0758539282.Eladó Vetésben, a Bardy Rt.-vel szemben43 ár, építkezésre alkalmas telek,rendezett papírokkal, mindkét vége közela fõúthoz, 500 euró/ár. Telefon:0758539282.Eladó Szárazberken kétszobás, konyhásház, 30 ár telken. Telefon: 0742537600.Eladó építkezésre alkalmas 17 ár telekGencsen, a falu közepén, a halastóvalszemben. Telefon: 0761343890Eladó Mikolában, a vasútállomáskörnyékén ház, építkezési lehetõséggel.Telefon: 0740851524, 0764743405.Eladó Kökényesden, a Kisvégen ház.

Telefon: 0741903445.Eladó Sárközújlakon, a Vécsey-kastélyparkjában, a Bányai úton kétszobás, föld-szinti, bútorozott lakás, központi fûtéssel,termopán ablakokkal, csempével,padlócsempével és garázzsal. Telefon:0261840118, 0766495053.Eladó Erdõdön 14 ár szõlõskert, kis ház-zal, szõlõtermesztéshez és borászathozvaló kellékekkel. Irányár: 7000 euró.Telefon: 0743803351.Eladó ház Kálmándon, a 329. házszámalatt, 2 szoba, konyha, kamra, ebédlõ,áram és víz bevezetve, egy melléképületés 4 ár kert. Érdeklõdni, Kálmándon a370. házszám alatt vagy a 0743493122-estelefonszámon lehet.Eladó 1 ha szõlõ és 30 ár gyümölcsös Er-dõdön, a Csiribércen, aszfaltozott útmellett, (vízvezeték). Telefon:0261771017.Eladó Halmiban kétszobás blokklakás:Állomás utca B/2, 5-ös apartman. Telefon:0749480274.Eladó Alsószoporon, az Új utca 7. számalatt háromszobás, konyhás, fürdõszobásház, 1500 négyzetméter területen.Telefon: 0741152644, 0755151996.Eladó Lázáriban, a 224. szám alatt 24 ártelken négyszobás házmelléképületekkel, gyümölcsössel,valamint 4 hektár szántóföld. Telefon:0744851072, 0741702184.Eladó sürgõsen Sándorhomokon egy új,kertes ház. Telefon: 0755279614.Eladó Királydarócon új, 104négyzetméteres ház és két, felújítottapartman, társasházban. Telefon:0753661436.Eladó Erdõdhegyen, a 90. szám alatt 10ár belterület építkezési lehetõséggel, 14m utcafronttal. Telefon: 0742937346,0746144147.Eladó Vetésen a Fõutcán, a 312-es számalatt kétszobás ház, 14 ár telekkel.Telefon: 0751356838.Eladó kertes ház Géresen. Telefon:0770388809.Eladó Sárközújlakon, a Rosu Company-val szemben, a benzinkút oldalán 1,30 habelterület, 60 m utcafronttal, akárépítkezésre is alkalmas. Telefon:0744103574.

Eladó Szatmárhegyen, a Polgármes ter -tetõn, 25 ár telekhely. Telefon:0758047973.Eladó Pusztadarócon egy 7,5 egy 14 ésegy 7 ár telek. Érdeklõdni a 380-as számalatt vagy a 0788402872.Eladó 2006-os, téglaház Lázáriban, 29 000euróért, alkudható. Telefon: 0742596788.Eladó Kaplonyban, az 585. szám alattiház. Telefon: 0746256883.Eladó Mikolában, az Akác utcában ház, 30m utcafronttal, 2 ha földdel. Telefon:0765285541.Eladó Szatmárhegyen, a központban, 59ár gyümölcsös, 41 m utcafronttal, kövesúttal. Telefon: 0261750618, 0720280500.Eladó Szatmárhegyen, a központban, azApostol utca 15. szám alatt családi ház, 30m utcafronttal, melléképületekkel, beve-zetett villannyal, vízzel, 48 ár földdel.Telefon: 0261750618, 0720280500.Eladó Szatmárhegyen, a Nagyhegyen,csendes, szép helyen, ház 20 ár földdel és5 ár szõlõvel. Telefon: 0747761914,0755298793.Eladó Nagypeleskén, a fõút végén, csen-des, nyugodt helyen, dupla telkenkétszobás, konyhás, kamrás, elõszobásház, nagy udvarral és nagy kerttel.Telefon: 0788259156.Eladó Mezõteremen, a Vezendi utca 202.szám alatti háromszobás, konyhás, fürdõszo-bás ház, melléképületekkel, 97 ár területen.Telefon: 0744565526, 0728220337.Eladó Lázáriban, a központban 14 ár ház-hely. Telefon: 0261721712.

Eladó 2000-es évjáratú Ford Focus 1,6 -16V, Euró IV-es, nemrég behozvaNémetországból, sérülésmentes, kitûnõállapotban, 79 000 km-ben. Telefon:0728067870.Eladó 1986-os John Deere 3140-estraktor, 28 méter széles gyomirtózó, TeeJets technológiával, gyártási év 2000.Telefon: 0749046008.Eladó egy U–650-es traktor, jó állapotbanés 300 bála szalma Kálmándon. Telefon:0748978018.Eladó 1990-es kilencszemélyes Fiat Du-cato. Telefon: 0744634035.

Sánta DávidKocsis Tamás GáborPelei TímeaFelleg Balázs ZoltánApáti Tony Fábián LászlóNémet Maja Viktória

Újszülöttek

Apróhirdetési szelvény

Az elõfizetést igazoló nyugta 5 nap ingyenes hirdetésrejogosítja fel az elõfizetõt.

1 LEJ

Szöveg:..........................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

.......................................................................................................................................

Pénzváltó–Exchange1 euró vétel 4,525eladás 4,535USA-dollár vétel 3,480eladás 3,900100 forint vétel 1,605eladás 1,615

csak magánszemélyeknek20 szavas hirdetés

A SZATMÁRI

MAGYAR HÍRLAPa magyar helyesírást kitûnõen is-

merõ

munkatársakat alkalmaz újságírói munkakörbe.

További információk a 0261-767312-es, 0261-712090-ás

és a 0756-043250-ástelefonszámokon.

Gépjármû

Page 10: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

2012. december 5., szerda10 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP HirdetésEladó 1992-es Fiat Panda rendezettpapírokkal; 1996-os Nissan Mikrarendezett papírokkal. Telefon:0751187018.Eladó új, 49 köbcentis robogó. Telefon:0751048970. Eladó 2001-es ezüstmetál színû Audi A4Limuzin, 1,6 benzines, 2007-ben beíratva,elsõ tulajdonostól Romániában, klíma,távirányí tós küzponti zár, 6 légzsák,elektromos tükör és ablakok, alufelni.Irányár: 3800 euró. Telefon: 0740012397.Eladó 3 VW Passat Variant TDI, 116 LE,2000, klíma, centrál, horog, Csanálos.Telefon: 0741700529.Eladók: bejegyzetlen 7 személyes, bille-nõplatós Iveco 3,5T és két Ford Transit(platós és kisbusz), 1998–1999-esévjáratúak. Telefon: 0744897711. Eladó 1995-ös, 1,6 benzines, sérült FordEscort, motor és kapcsolószekrénykitûnõ állapotban. Telefon: 0745646204.Eladó Csomaközön 1998-as Dacia 1310,mûszaki vizsga 2014-ig, irányár 500 euró.Telefon: 0742165363.Eladó 1986-os John Deere 3140-estraktor és 2527-es gyomirtó gép, 28méteres karral, TeeJet, gyártási év 2000.Telefon: 0261866385, 0741114088.Eladók tárcsák és ekék minden méretben,részletre is. Telefon: 0761627095Eladó 445-ös traktor, eke, tárcsa ésutánfutó. Telefon: 0752095462,0261820264.Eladó 1996-os évjáratú VW Passat 1,9TDI, klíma, alufelni, forgalomba beíratva.Ára: 2690 euró. Telefon: 0728838219.Eladó Belarus 55-ös traktor. Telefon:0766473501.Eladó 1997-es Dacia novemberigérvényes mûszakival, márciusig érvényesbiztosítással, irányár: 750 euró. Telefon:0731259415.Eladó Class kombájn, 1992-es FordTransit, Java kettes, mind kitûnõállapotban. Telefon: 0740691162,0745966703.Eladó 2001-es nyolcszemélyes VWTransporter 2004-es dízelmotorral, 3850euróért. Telefon: 0768532424.Eladó egy kétfejes forgatható eke,valamint egy szénaforgató gép. Telefon:0784760579.Eladó 2003-as Skoda Octavia 1.9 TDI

kitûnõ állapotban, 235 000 km-ben, ABS,AC, ESP, ülésfûtés, alufelni. Irányár 5000euró. Telefon: 0743771218. Eladó 1994-es VW T4, 1,9 TDI, 6 személy+ áruszállítás, jó állapotban. Telefon:0742637522.Eladó 2 tonnás utánfutó. Telefon:0758509894.Eladó VW Golf 2-es. Telefon:0361414387.Eladó 2000-es Daewoo Tico. Telefon:0744684959.Eladó jó állapotban lévõ, beíratott OpelAstra Caravan 1.7-es TDI motorral. Gyár-tási év 2001. Mûszaki vizsga 2014-igérvényes. Ár: 3150 euró. Telefon:0745990146.Eladó 1995-ös Opel Vectra 1,7 TD 1500euróért. Telefon: 0745360629.Eladó 2004-es Dacia Logan 1,6 i megütve,83 000 km-ben. Telefon: 0741787884.Eladó 1995-ös metálkék Golf 3-as kitûnõállapotban, rendezett iratokkal. Irányár:1900 euró. Telefon: 0743156839.Eladó 2002-es ezüstmetál Opel Astra TD3100 euróért. Telefon: 0745360629.Eladó 2004-es kombi Dacia 1400-as 58 000 km-ben, 2014-ig érvényesmûszakival és biztosítással. Irányár: 6000lej. Telefon: 0740131490.Eladó 1987-es Dacia 1310-es. Telefon:0743088386, 0261840436.Eladó Dacia 1310-es vagy elcserélnémkétszemélyes motorra, robogóra.Szamosdob 30. szám, Kopeczky Zsolt.Eladó kitûnõ állapotban lévõ, 2000-esgyártmányú, ezüstszínû, beíratott, 2014-ig mûszakival rendelkezõ VolkswagenPassat. Irányár: 4150 euró, alkudható.Telefon: 0723597414.Eladó Yamaha Virago 535 köbcentis chop-per motorkerékpár, kitûnõ állapotban, 24 000 km-ben (3000 futott csakRomániában) saját részre hozvaNémetországból, extrákkal, bõroldaltáskákkal, eredeti színében,rendezett papírokkal, megvigyázottállapotban. Irányár: 1850 euró, vagy el-cserélem VW Golf IV-es TDI-re +különbözet. Telefon: 0745850850,0770913495.Eladó kínai kistraktor 18-as tárcsával ésekével együtt. Irányár: 2200 euró.Telefon: 0725382824.

Eladó 2008-as, beíratott, fehér, motorinásMercedes Sprinter 315 CDI, 2148köbméteres, 110 kW, 290 000 km (valósérték), légkondis, elsõ tulajdonostól.Irányár: 12 900 euró. Telefon:0745358686, 0261711511.Eladó 1997-es Honda Shadow 750Cchopper motorkerékpár, nagyon jóállapotban, lila, 50 000 km-ben. Irányár:3300 euró. Telefon: 0744504635.Eladó fehérorosz MTZ–80 jó állapotban11 000 lejért, tárcsa 4200 lejért, sínes eke1800 lejért. Telefon: 0743158707.Eladó háromköldökös csöves román ekeés kétköldökös Lemken forgóeke.Telefon: 0740017976.Eladó MZ motorkerékpár, kitûnõállapotban. Telefon: 0745554434.Eladó 2007-es Opel Combo 1.3 CDTI, 5literes fogyasztás vagy elcserélem 3,5tonnás áruszállítóra. Irányár: 3500 euró.Telefon: 0740506267.Eladó 2008 októberi Daewoo Matiz,magánszemélyre bejegyezve, kitûnõállapotban, 16 000 km-ben. Telefon:0751521922. Eladó 2001-es benzines, full extrás, 1,6-os Skoda Octavia 4600 euróért. Telefon:0746848074.Eladó 2008-as áruszállító Dacia Logan 75 000 km-ben. Telefon: 0744894268.Eladó 2001-es Alfa Romeo 156, 140 LE,103kW, 1,8 benzines, manuális klíma,elektromos ablakemelõ, szürke szín.Irányár 2900 euró. Telefon: 0745009778.Eladó román bálázó sok pótalkatrésszel,ára 2000 lej. Telefon: 0728954404.Eladó 1996-os VW Transporter T4, 2.4dízel, 7 literes fogyasztás vagy elcserélem3,5 tonnás áruszállítóra. Irányár: 3300euró. Telefon: 0740506267.Eladó bontott VW Touran Caddy fény-szóró, hibátlan, karcmentes állapotban.Telefon: 0745531566.Eladó egy 80 lóerõs szimpla meghajtásúInternational traktor, kétfejes, forgathatóekével és szénagyûjtõvel – 5000 euró.Telefon: 0745307042Eladó 2002-es klímás, ötajtós Fiat Punto– 2199 euró. Telefon: 0743941576.Eladó 2004-es Dacia Combi 1310-es, 5sebességes, téli-nyári külsõkkel, injekto-ros motorral, jó állapotban. Ára 5000 lej.Telefon: 0745208419.

Eladó 2001-es benzines Opel Agila sokextrával. Irányár: 2550 euró. Telefon:0744432470.Eladó 1999-es évjáratú, gázzal és benzin-nel mûködõ Dacia 1310-es. Telefon:0743066266.Eladó Steyr traktor ekével, tárcsával,kaszálógéppel, két pótgumival. Irányár:4300 euró. Telefon: 0743635453.Eladó bejegyzetlen 1999-es Ford Transit2,5 D, billenõplatós, dupla kabinos,dupla kerekû, 3,5 tonnás kisteherautó, jóállapotban. Telefon: 0744265672.Eladó U650-es traktor, jó állapotban éskombájn. Telefon: 0752527239.Eladó 2000-es Dacia 1310-es 2013 de-cemberéig érvényes mûszakival, jóállapotban, irányár: 1000 euró. Telefon:0766567752.Eladó Belarus T25-ös, 28 lóerõs traktorekével. Telefon: 0746829023.Eladó 2005-ös metálszürke, kétajtós VWGolf V, klíma, ABS, ESP, elektromos abla-kok és tükrök, 10 légzsák stb. Irányár:4760 euró. Telefon: 0761935755. Eladó 1993-as VW Vento 1,8 benzines.Irányár: 1800 euró. Telefon: 0744107600.Eladó két U–650-es traktor és egy eke.Telefon: 0752527239.Eladó gardályos Pannónia motoros kertikistraktor, jó állapotban. Irányár: 1200lej. Telefon: 0749611548.Eladó 2008-as Ford Transit Diesel, 7személyes, rakteres, ponyvázva 2,10 x3,30 m. Irányár: 12 200 euró. Telefon:0742261161.Eladó 2005-ös Skoda Fabia. Telefon:0361419177, 0740588538.

Eladó 2 db Sachs lengéscsillapító, kódja310-950, megfelelõ VW Golf 5-öshöz ésSkoda Octaviához. Telefon: 0740657228,Mikola.Sürgõsen eladó Yamaha XV 535 Virago,kitûnõ állapotban, érvényes mûszakival.Irányár: 1700 euró.Telefon: 0731710065,0261872166.Eladó 14-es alufelniszett Mazdára.Telefon: 0742640797.Eladó VW Vento 1,9 Diesel. Telefon:0740684869.Eladó SPC mûtrágyaszóróval. Telefon:0752527239.Eladó Staier traktor forgatható ekével.Telefon: 0755773771.

Eladók Kispeleskén 100-140 kg-os disz-nók, szemes málé, zab. Telefon:0751216973.Eladó Csanáloson hízó. Telefon:0740985783.Eladók Pusztadarócon 120 kg körüli hús-disznók. Telefon: 0728233466,0261751228.Eladó Zanussi hûtõláda kitûnõállapotban. Telefon: 0744634035.Eladó 2 hízó, egy egysoros rázóskrumplivetõ gép és egy lóhám. Telefon:0751844983.Eladók 140-190 kg közötti disznók.Telefon: 0754805165.Eladó kétéves angol agár (greyhound).Telefon: 0754257163.Eladók 130 – 150 kg-os disznókSzamosdarán. Telefon: 0757367807.

MC DANIELS — Napi rendszeres járat Szat-

márnémeti—Nagykárolyés

Szatmárnémeti—Újberekközött.

Telefon: 0745042818.

Rendszeres járat Szatmár németi—Udvari;

Szat már németi—Ara nyos meggyes;Szatmárnémeti—Szamoskrassó–

Szamoslippó, Szatmárnémeti—Avas fel -sõ falu között.

Telefon: 0761128385.

DANISEB— Ren d sze res járat

Szat már né meti ésNagykároly között

Telefon: 0744580126.www.daniseb.ro

Arni Sol Kft.Szatmárnémeti, Lucian Blaga út 66.

Személyszállítás heten te Olasz or -szágba, Spanyolországba, Francia o r -szágba, Portugáliába.Bérbe adunk 17 személyes mikro -buszt, vagy 46–57 személyes kisbuszt.Telefon: 0261/766310, 0745295455,

0744575970, 0744570105.

BOA LINES Rendszeres járat: Szatmár né meti

– Józsefháza és Apa Külföldi és belföldi

kirán du lá sok, mikrobusszal.

Cégek számára: alkalmazottak in-gáztatása, elõnyös áron. Telefon: 0744-507088, 0745-616829

www.boalines.ro

A z EXCLUSIV LV Kft.• bérbe ad autóbuszokat, mikrobuszokat kirándulásokhoz• alkalmazottak munkahelyiutaztatását vállalja.

Telefon: 0749152003; 0741061738.

A hirdetések tartalmáért

a hirdetõ felel!

Bármilyen esemény, a legelegánsabb környezetben: Poesis

Esküvõk, keresztelõk, családi események, 100 fõig

• esküvõi menü - 85 lej/személy alapártól• keresztelõi menü - 65 lej/személy alapártól

• halotti tor - 20 lej/személy alapártólFoglalás és rendelésfelvétel a 0741395575-ös telefonszámon,

illetve a [email protected] e-mail címen.

Hidegtálak 99 lejtõl (4 személy számára)

Megrendeléseket a 0741395575-ös telefonszámon, illetve a [email protected]

e-mail címre várnak.

Vegyes

Page 11: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

Eladó álló gázkazán, hõkimélõ pumpa,szemestakarmány-daráló, cserépkályha aj-tóval. Telefon: 0744123697.Eladó Pusztadarócon, a 425. szám alattegy 120-130 kg közötti disznó. Telefon:0753523091.Eladó 3 és fél éves gyönyörû kancacsikó.Telefon: 0749035728.Eladó Szatmárnémetiben 90-130 kgközötti disznó. Telefon: 0743658626.Eladó szén házhoz szállítássalNagykárolyban és környékén. Telefon:0752608750, 0748605281.Eladó egy bakkecske vagy elcserélem fe-jõsre, valamint egy kandalló és egy gye-rekágy. Telefon: 0374938790,Szamosdobon, a Magyar utcábanKopeczkynél.Eladó új fûtõtest. Telefon: 0760293999.Eladó tehén és malac Gencsen. Telefon:0766460854.Eladók 130 – 180 kg-os hízók, Biankafehér- és vörösbor és kukorica, Csanálo-son. Telefon: 0755534151.Eladó Kálmándon 3 öthetestacskókölyök. Telefon: 0744919074.Eladó takarmányrépa. Telefon:0745563374.Eladó Nagykárolyban jutányos áron 18ár szõlõ házzal együtt, egy db 3 szárnyasablak, 170 x 155cm, 2 db 2 szárnyaskisablak, 70 x 90 cm, egy bejárati ajtó,100 x 210 cm, háromkarikás gáztûzhely,butéliák, ötfiókos fagyasztó és Ileanavarrógép. Telefon: 0740260183.Eladó nemes tuja, 50-120 cm, bukszus,élõsövények és hibiszkusz. Telefon:0261754289.Eladó C1-es búzavetõmag, Renen és Arle-quin fajták, kezelve vagy kezelés nélkül .Telefon: 0742549542.Eladó egyszemélyes ágy. Telefon:0742252072.Eladó egy inox szõlõdaráló és 80 literesprés. Telefon: 0741656127.Eladó kenyérbúza. Telefon: 0742546970.Eladó Kálmándon egy cserépkályha, együvegcsillár, egy szõlõprés és bontásbólajtók, ablakok. Telefon: 0754070162.Eladó 2 t szemes málé. Telefon:0747236351.Eladó Kaplonyban málé. Telefon:0752092994. Eladó: szõlõprés, daráló, boroshordók,kétszemélyes, új gyapjúpaplan,élelmiszeripari szakkönyvek románnyelven. Telefon: 0261750695.Eladó 50 m 4x6-os MCG elektromoskábel és egy 25 literes alumínium kanna.Telefon: 0755289724.Eladó egy tízéves kanca, kiváló hámos,valamint egy herélt, egyéves csikó.Telefon: 0784760579.Eladó boxer kiskutya 100 euróért.Telefon: 0743840706.Eladó Lázáriban egy 140 kg-os húsdisznó.Telefon: 0745325648, 0745325626,0261753402.Eladó tölgyfa sózókád és két tölgyfaszõlõskád. Telefon: 0746848074.Eladó daru fejõstehén és egy kétéves elsõelõhasú piros-tarka tehén. Telefon:0749936805.Eladó kétéves kancacsikó és egyéves agár.Telefon: 0753516656, 0761761188.Eladók Túrterebesen használt bútorok.Telefon: 0756933904, 0744182720,0261836155.Eladó 400 liter vörösbor. Telefon:0755534151Eladók fiatal tehenek, 4-5 hónapos bor-jak. Telefon: 0740533292.Eladó két turbókonvektor és egyturbóbojler. Telefon: 0749533347.Eladó Gencsen, a 396. szám alatt 4 mhosszú, 3 méter magas, 1,20 méter szélesvasgóré. Telefon: 0261868098.Eladó: tömör, belsõ ajtó (208x89) 280lejért; szürke színû Platinium színes

televízió távirányító nélkül 220 lejért;kétrészes, 50-es méretû menyasszonyiruha 400 lejért. Telefon: 0746653668.Eladó: Neumann varrógép; Csajka 3többfázisú varrógép; villanyhegesztõ,oxigénhegesztõ palackkal; elektromos,több funkciójú köszörûgép; kézi ésmotoros fúrógép, kisszekér. Telefon:0361425507.Eladó Gencsen 10 darab 7 hetes malac.Telefon: 0261868067.Eladó malac Szatmárhegyen. Telefon:0735551996.Eladó 100 kg-os húsdisznó Mikolában.Telefon: 0751082661.Eladó jó állapotban lévõ citera. Telefon:0742272538.Eladó raklap. Telefon: 0745554434.Eladó nagybillentyûs, ötoktávos Korg IS50B szintetizátor és 2001-es Dacia.Telefon: 0758371570.Eladó 2 db új pinceajtó: egyik kültéri,üveggel, tömítéssel, 164x138, a másikbeltéri, teli, 170x94. Telefon:0742122255.Eladó egyszemélyes sírhely a vasútireformátus temetõben. Telefon:0752328967.Eladó jó állapotban lévõ, régi típusú Arc-tic hûtõszekrény. Telefon: 0744879847.Eladó Electrolux gázbojler és egy 56-osvõlegényi ruha. Telefon: 0749681079.Eladó egy 5,5-ös háromfázisú motor vagyelcserélem egy 2,2-es monofázisúra.Telefon: 0785595102.Eladó Dacarbazin Lanchema 200.Telefon: 0722698765.Eladók Pusztadarócon 120-130 kg közöttidisznók. Telefon: 0741218651.Eladó Nagykárolyban nõi kerékpár 80 lej,két perzsaszõnyeg és jégdarálókoktélokhoz. Telefon: 0752032812.Eladó menyasszonyi ruha. Telefon:0763350973.Eladó 160 kg-os disznó Lázáriban, a 257.szám alatt. Telefon: 0743782756.Eladó 7 éves pej kanca, Nagykárolyban.Telefon: 0740490221.Eladó 140 kg-os disznóSzamosdarán.Telefon: 0747437043.Eladó Csomaközön, az 540-es házszámalatt 2 tonna étkezési krumpli, tavalyitermés. Telefon: 0745951173.Eladó két, 100 kg-os disznó Mikolában.Telefon: 0761398425.Eladó Börvelyben hófehér, vállpántos,fûzõs menyasszonyi ruha tartozékokkal:kesztyû, fátyol, koszorú. Telefon:0747070556.Eladó kétéves 2 hónapos fejõstehén bika-borjúval. Telefon: 0729947849.Eladó homok, kavics, mosott kavics kistételben. Telefon: 0746238429.Eladó 44-es menyasszonyi ruha. Telefon:0751533808, 0756627426.Eladó felfûrészelt tûzifa, házhoz szállítva.Telefon: 0746238429.Eladó feldarabolt tûzifa, házhoz szállítva.Telefon: 0746848074.Eladó egy kétéves kanca csikó. Telefon:0741406647.Eladó homok, kavics, mosott kavics, ház-hoz szállítva. Telefon: 0746848074.Eladó betonkeverõ, hézagos tégla(rendelésre is). Telefon: 0743867418.Eladók használt, mûködõ HP 1740-es 17colos, 44 cm átmérõjû monitorok, 150lej/db. Telefon: 0361804580.Eladó kukorica és burgonya. Telefon:0740789394.Eladó Szilágypérben nemes fehér- ésvörösbor, 5 lej/ liter. Telefon:0261821736.Eladó Nagykárolyban egy masszív, fábólkészült szekrénysor (2,70 m), egy férfimountain bike és egy kicsi színestelevízió. Telefon: 0754893065Eladó Nagykárolyban egy kisebb és egynagyobb konvektor, mindkettõ jó

állapotban. Telefon: 0261861974.Eladók Pusztadarócon 80-100 kg-os hús-disznók. Telefon: 0743373238.Eladó étkezési burgonya, bálázott szénaés szalma. Telefon: Telefon: 0261753286,0740360640.Eladó Nagykárolyban fürjtojás. Telefon:0743089366.Eladó Gencsen egy 180 kg-os disznó,árpa és tengeri. Telefon: 0766241103.Eladó széna. Telefon: 0723214591.Eladó szép menyasszonyi ruha, két oldaltfûzõvel, méret után lehet igazítani,kedvezõ áron. Telefon: 0261872256,0766343075.Eladó jó minõségû pálinka. Telefon:0741902022.Eladó vetõ- és étkezési burgonya. Telefon:0746554231.Eladó háromfiókos disznóól góréval.Telefon: 0745563374.Eladó 130 kg-os disznó, Gencsen, aTemetõ utca 46 szám alatt.Vásárolunk régi és új tollat. Telefon:0742411415.Eladó hargitai burgonyamag: Marabel,Sante, Laura. Telefon: 0740287247.Eladó jutányos áron kéményes konvektor,szõlõprés, 600 literes tölgyfa kád és egy2,5x3,5-ös perzsaszõnyeg. Telefon:0749064038, 0361402131.Eladó tûzifa. Telefon: 0745143143.Eladók 110-130 kg közötti, háznál neveltvaddisznók, párban, és egy 130 kg-os hús-disznó. Telefon: 0763146609.Eladó étkezési burgonya és szemes bab.Telefon: 0748030845.Eladó disznózsír, 6 lej/kg. Telefon:0768026546.Eladó Yamaha PSR 550 B szintetizátortartozékokkal együtt, magyar használatiutasítás, USB kábel, CD, a szintetizátor 2GB-ig olvas flasht, kitûnõ állapot,méltányos ár. Telefon: 0760762660.Eladó két Fender szólógitár. Telefon:0740412367.Eladó Mikolában, a 315. szám alatt egy 130-140 kg közötti ártány húsdisznó, akárlevágási lehetõséggel. Telefon:0261820661, 0760484201.Eladók tuják különbözõ méretben, 50–150cm között, élõ kerítésnek hibiszkusz éspuszpáng, házibor (aranyszín éssötétvörös), valamint gyümölcspálinka.Telefon: 0261754289.Eladó zabszalma. Telefon: 0751844983.Eladó vetõ- és étkezési krumpli: Laura ésMarabel fajták. Szállítás megoldható.Telefon: 0740620011.Eladók német használt bútorok: háló,nappali, ebédlõ, konyha stb. Szállítását biz-tosítom. Telefon: 0755516467.Eladók német, használt kerékpárok,nagyon jó állapotban: hagyományos vagyváltós mountain bike, férfi-, nõi, gyermek-bicikli, leszervizelve, útra készen. Telefon:0742648042, 0771376398.Eladó Nagykárolyban Sony kazettásvideokamera, jutányos áron. Telefon:0740895642

Személyszállítás kívánt címre;Olaszország-Románia. Telefon:0762613606, 393394274475Személyeket szállítok Magyarország-Ausztria-Németország irányába, háztólházig. Telefon: 0744222138.

Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon:0742765284.Lakodalmakra, keresztelõkre fényképe-zést, videózást vállalok, profi felszerelés-

sel. Telefon: 0757207006.Vállalom mosógép, hûtõszekrény és máselektromos cikk javítását háznál, egyévesgarancia. Telefon: 0755433810,0744953748.Hangulatos, minõségi, színvonalasélõzenét vagy gépzenét szolgáltatunk,bármilyen alkalomra. Telefon:0758371570.Kútfúrást vállalunk, egy év garanciát biz-tosítunk. Telefon: 0261716179,0743495649.Háznál javítok minden márkájú színestelevíziót olcsón, garanciát vállalok,kiszállás falura is. Telefon: 0743606213.Kõmûvesmunkát, házfelújítást és festéstis vállalok. Telefon: 0261869228,0746864273.Háznál javítok színes televíziót, LCD-t ga-ranciával, vidékre is kiszállok. Telefon:0762054340.Háznál javítok színes televíziót, garanciá-val, vidékre is kiszállok. Telefon:0749918621.Házépítést, külsõ és belsõkõmûvesmunkákat vállalunk cégeknél ésmagánszemélyeknél is. Telefon:0760496567, 0740851524.Idõs, beteg gondozását vállalom a sajátlakásomon, Mogyoróson (Mãriuº).Telefon: 0745015733, 0758356530.Kútfúrás. Telefon: 0740676031.Vezetéstechnika-oktatás, kedvezményesáron, Nagy Lászlóval. Telefon:0728233466, 0261751228.Vállaljuk mosógépek javítását háznál, ga-ranciával, kiszállás falura is. Telefon:0762054340.Gyerekfelügyeletet vállalok Szatmáron.Telefon: 0745254216. Földet, homokot stb. szállítok házhoz, 2,5köbméterig. Telefon: 0741970523.Fogsor (protézis) javítását vállalom.Telefon: 0744143854, 0770636877.Tapasztalt kõmûves vállal falazást,vakolást, csempe- és padlócsemperakást,valamint különbözõ javításokat, reálisáron. Telefon: 0756437567.Ácsmunkát vállalok (tetõ, terasz, csator-názás). Telefon: 0744195846.Homokot, kavicsot szállítok, kõmûvesmunkát vállalok A-tól Z-ig. Telefon:0743867418.Beteggondozást, fõzést, takarítást, vasalástvagy gyerekfelügyeletet, egyszóval bármitelvállalok, kérem jelentkezzenek. Telefon:0261826050, 0726350188.Gépzene különbözõ rendezvényekre.Telefon: 0754532855.Fiatal pár vállalja idõs hölgy vagy úr gondo-zását (akár ágyban fekvõ betegét is), lakásellenében. Telefon: 0724619084.

Fiatal házaspár ház és kert gondozásátvállalja ott lakás ellenében, falun. Telefon:0726530364.Gyümölcsfametszést vállalok. Telefon:0742765284.Háznál javítok hûtõszekrényt, garanciával.Telefon: 0742280193.Idõsgondozást vállalok Németországban.Telefon: 0752323508.Élõ fa kivágását és felaprítását vállaljukláncfûrésszel, baltával. Telefon:0743061962.Vállalok hangosítást különbözõrendezvényekre, minõségi felszereléssel,amely igény esetén ki is bérelhetõ. Telefon:0755031453.Háztartási munkát vállalok Nagykárolyban.Telefon: 0770910665.Kavicsot, építkezési anyagot szállítokminden mennyiségben, 2,5 köbmétereskamionnal. Telefon: 0741970523.Vállalunk csempézést, festést, gipszkarto-nozást, építést kulcsra készen. Telefon:0748721145.Vállalok térkõrakást, festést, bármilyenépítkezési munkát. Telefon: 0743433833.Hûtõszekrény-javítás háznál, garanciával.Telefon: 0261829334, 0744287733.Vállalok takarítást háznál, lépcsõháznál.Telefon: 0754290084.Bontási munkálatokat végzek, akárépítõanyag ellenében is. Telefon:0756627426.Vállalom színes televíziók javítását háznál,garanciával, kiszállás akár falura is. Telefon:0749918621.Vállalok festõmunkát, kõmûvesmunkát,külsõ szigetelést, ácsmunkát, színezést,tetõátalakítást, lakásfelújítást. Telefon:0756995217.Olcsón vállalok csemperakást, festést,gipszkartonozást, kõmûvesmunkát,lakásfelújítást. Telefon: 0752690160.Vállalok festõmunkát, kõmûvesmunkát,gipszkartonozást, lambériázást. Telefon:0748799169.Gyakorlattal rendelkezõ hölgy idõsek gon-dozását vállalja a lakásán. Telefon:0741580964, 0744165261.Vállaljuk ács-, asztalos- és kõmûvesmunkákelvégzését, tetõjavítást, csempézést,szigetelést. Gyors, minõségi munka, elõ-nyös áron. Telefon: 0758371570.

Fogászati asszisztenst keresünkmeghatározott idõre. Önéletrajzokat [email protected] e-mail címrevárunk.

SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 112012. december 5., szerda Hirdetés

Hat éve annak a szomorú napnak, amikor szeretett fiam,

LOCKER OVIDIU HAGEN (ÖCSI)örökre itthagyott bennünket.„Álmodtam egy öregkort, csodásat és szépet, / De a szörnyû halál

mindent összetépett. / Megállt a szív, mely élni vágyott, / Megpihent akéz, mely dolgozni imádott. / Nehéz az életet élni nélküled, / De felednitéged soha nem lehet.”

Vigasztalhatatlan édesanyád, kislányod, testvéred, Peti és családja,keresztanyád, nagynénéid, nagybátyáid és családjaik

Megemlékezés

Ma lesz öt éve, hogy váratlanul, örökre itthagyott bennünket

LOCKER JÓZSEF,kökényesdi születésû, volt németországi, sárközi lakos.„Még búcsúzni sem tudtam tõled, / Mert a halál hirtelen jött érted. /

Örök álom zárta le két szemed, / Megpihenni tért dolgos két kezed.”Nyugodj békében.

Bánatos családod

Álláshirdetés

Újságkihordót keresünk Tasnádon.Telefon: 0720532265.

Utazás

Személyszállítás Ausztria-Németország -ba/ból, kívánt címre kétnaponta.Telefon: 0741411387.

Egyéb

Page 12: Idén is szerkesztõségünkbe látogatott a Mikulás és nagyon ...célja az, hogy közelebbi betekintést engedjenek az általuk fenntartott in-tézmények tevékenységeibe. Folytatás

12 SZATMÁRI MAGYAR HÍRLAP 2012. december 5., szerda

Ma ünnepli születésnapját DécseiMiklós

Ma az idõk viszontagságát túlélõszatmári zsidók egy kis létszámú, denagyon aktív hitközségben élnek, amely-nek vezetõje Décsei Miklós, aki december5-én, azaz ma ünnepli születésnapját.Különösen nagy figyelmet érdemel többévtizedes munkássága, illetve az azáldozatos munka, amellyel a SzatmáriZsidó Hitközséget vezeti, nemcsak lelkiúton, hanem a mindennapok forgatagá-ban olyan rendezvények szervezésével isfoglalkozik, amelyek jobbanösszekovácsolják ezt a maréknyi embert.Tevékenysége nemcsak a Zsidó Hitközségfalain belülre terjed ki, hanem rendszeresrésztvevõje minden olyan szatmári egy-házi vagy kulturális eseménynek is, ahovámint a szatmári zsidók képviselõje

érkezik. A Szatmári Magyar Hírlapszerkesztõségének nevében kívánunk Dé-csei Miklósnak jó egészséget, sikerekbengazdag további esztendõket és boldogszületésnapot.

ªtef munkálatokat ellenõrzöttAdrian ªtef, a Szatmár Megyei Tanács

elnöke, Mircea Govor, a megyei tanácsalelnöke, Ovidiu Silaghi közlekedés- ésszállításügyi miniszter, valamint ValerMarian szenátor közösen látogattak el aSzatmárudvari, Aranyosmeggyes és Apaközötti nemzeti út rehabilitációsmunkálatait ellenõrizni.

Ovidiu Silaghi miniszter elmondta,hogy a 24 kilométeres út munkálatai tíznapon belül befejezõdnek, de a tavasz be-álltával újra folytatódni fognak.

Valer Marian elégedettségének adotthangot, amiért Ovidiu Silaghi minisztertartotta a szavát és gyorsan elkezdte az útrehabilitációját, valamint hozzátette, hogyörül, amiért az útszakasz új formát ölt, és

véleménye szerint a rajta közlekedõk iselégedettek lesznek a munkával.

Adrian ªtef tanácselnök ahhoz, hogy amunkálatokat felvállaló cég gyorsütemben haladhasson, a városi pre -fektúrával és a megyei rendõrségi szer -vekkel együttmûködve szeretné, hahárom napra lezárhatnák a Szatmár -udvari, Aranyosmeggyes és Apa közöttinemzeti utat, és addig a forgalmat a Batiz,Sárközújlak és Józsefháza közötti nemzetiútra terelnék át.

Ezért a lakosság megértését kérik,viszont ez az egyetlen módja annak, hogya munkálatok minél elõbb elkészülhesse-nek.

B.B.

Vadas Zsuzsa volt az RMDSZ nõi tagozatának vendégeKellemes hangulatban telt az RMDSZ nõi tagozatának elsõ rendezvénye, amelynek meghívottja Vadas ZsuzsaPrima-díjas újságíró, a Nõk Lapja állandó munkatársa volt.

Az író-olvasó találkozóra hétfõn délu-tán 6 órától került sor a Kölcsey FerencFõgimnáziumban, ahol Pataki Enikõ,mint a rendezvénynek otthont adó intéz-mény igazgatónõje köszöntötte a szépszámban összegyûlt érdeklõdõket: „AzRMDSZ nõi tagozatának rendezvényeivelszeretnénk olyan alkalmakat teremteni,amelyekkel rohanó világunkbantalálkozásra, beszélgetésre és együtt gon-dolkodásra késztetnénk az embereket.Biztos vagyok benne, hogy Vadas Zsuzsaembersége, finom humora és bölcsességefog a mai délutánon életre kelni, éstökéletes indítása lesz a továbbirendezvényeinknek is“. Szász Piroska,parlamenti képviselõjelölt, az RMDSZ nõitagozatának elnöke kihangsúlyozta, hogymanapság egyre fontosabb szerephez kellhogy jussanak a nõk, és bár a nõitagozatnak ez az elsõ rendezvénye, biz-tosra veszi, hogy nem az utolsó. AzRMDSZ férfi tagozatának képviseletébenMaskulik Csaba szenátorjelöltköszöntötte az újságírót, majd pedigkülönleges zenei élménnyel ajándékoz-ták meg a meghívottat, hiszen CsereyCsaba „Csabcsi” ütõhangszermûvészvarázsolt „keleties” hangulatot dallamai-val a terembe. „Tegnap sikerült sokszatmári hölggyel – fiatalokkal és idõseb-bekkel egyaránt – találkoznom. Amikormeghívtak Szatmárnémetibe arról voltszó, hogy tuti tippeket hozok majd a bol-

dogsághoz, de azt tapasztaltam, hogy iga-zán nincs is arra itt szükség, hiszenrengeteg boldog, kiegyensúlyozott ésszép nõvel találkoztam” – mondtaköszöntõjében Vadas Zsuzsa. Az újságírómagával hozta két könyvét is, az Úti dilik– 40 év a világ körül és a Tuti dilik: 50 éva sajtó körül címmel megjelent mûveit,amelyet a helyszínen bárki megvásárol -hatott. „Sokan kérdezik, hogy mi is a bol-dogság titka? Talán annyi, hogy nemszabad azokon a dolgokon elkesered-nünk, ami momentán bánt minket. Ellen-súlyoznunk kell valamivel, akár azzal,hogy arra gondolunk, lehetne ettõl még

rosszabb is” – magyarázta a meghívott,aki a szeretetrõl összegyûjtött „gyermek-bölcsességekkel”, újságírói anekdotákkal,utazási élményekkel és magánemberkéntmegélt sorsfordító eseményekkelszórakoztatta a résztvevõket. Mivel márbeköszöntött az advent is, az eseménykeretén belül az érdeklõdõk a Szent RitaNapközi, illetve a Barátság Háza gyerme-kei által készített adventi díszeket, ké pes -lapokat, koszorúkat is megvásárolhattákjelképes összegekért. A szervezõk az ígybegyûlt összegeket a hátrányos helyzetûgyermekek gondozására ajánlották fel.

Kovács E.

A Mikulás húzta ki a nyerteseket

Idén is szerkesztõségünkbe látogatotta Mikulás és nagyon örült a rengetegünnepi képeslapnak, amiket nekikészítettek a gyermekek.

Kivételes alkalom, hogy nem üresputtonnyal távozik valahonnan, hanemmagával viheti a sok-sok rajzot, amit aján-dékba kapott.

A rajzokhoz mellékelt szelvények közülpedig kihúzta három nyertesünket is, aki-ket szeretettel várunk ma délelõtt aszerkesztõségbe, hogy átvehessék ajándé-kaikat.

Az elsõ díjat, a 40 lejes Retro Babam-könyv vásárlási utalványt és a 100 lej ér -tékû édességcsomagot a hatéves,

túr terbesi OLÁH JÚLIA nyerte, a másodikdíjat, a 40 lejes Retro Babam-könyvvá sár -lási utalványt és az 50 lej értékû édes -ségcsomagot a hatéves, szatmárnémetiSZILÁGYI CSONGOR viheti haza, a har-madik díjnak az 50 lej értékû édes -ségcsomagnak pedig, a hétéves, mikolaiMAGYAR ÁBEL a tulajdonosa.

Motor Mikulások akcióbanMint minden évben, a Szatmárnémeti

Eagle Bikers (Sas Motorosok) motorosklub tagjai idén is különlegesmeglepetésben részesítik a gyermekeket.

A Mikulásra váró gyermekek ma 18órától, a Székesegyház elõtti parkolóban

kipróbálhatják a motorozást, hiszen ezút-tal is oldalkocsis motorral viszik õket elegy-egy izgalmas és számukra egyediélményt nyújtó körre. Több motoros isMikulás-jelmezre váltja bõrruháját, ésvalószínû, hogy egy krampusz is feltûnik

majd a színen. Természetesen akülönleges motorozáson túl minden arrajáró gyermek ajándékokat is kap majd,függetlenül attól, mennyire volt jó vagymennyit rosszalkodott az idén.

Sz. K. M.