reprodukciók teszik a kávéházat „lakályo-sabbá". A kültelki kávéház is persze alkal-mazkodik a művészetekhez, meg a törzsközön-ségéhez. így például a varrólányok a Kunst für Alle képeit kapják, az artista-kávéház a Theatre illustré-t, a lóversenyügy műbarátai angol falkavadászatok metszeteit. Ezért nem jár a pesti ember a műkiállításokra. Minek, mikor a műkiállítás jár őhozzá — feketére !

A JÓ KÁVÉHÁZ. Most pedig nyájas olvasó, miután keresztül mentél a pesti kávéházak

borzalmain, jöjj velünk, fájdalomdíj és kárpót-lás gyanánt meg fogjuk mutatni a jó kávéházat. Oh, ne nézdegélj se jobbra, se balra, nem itt, nem a körúton, itt még véletlenül se akadsz egyre sem. Ha jó kávéházat, szép kávéházat, kellemes kávéházat akarsz látni, borulj rá a kávéházi asztalnak nevezett kínzópadra, hunyd le a szemeidet és próbálj álmodni. Próbáld meg-álmodni, hogy majd egyszer csak jön egy főnök

IÁLLÍTÁSOK

úr és jön egy tervező, aki csinál egy kávéházat, nem fényeset, nem hejehuját, nem grandcafét, hanem egy őszinte, becsületes helyiséget, kelle-mes, művészi faburkolattal, vagy tapétával, ké-nyelmes székekkel, csészékkel, amelyeket meg lehet fogni, asztalokkal, amelyek mellett ülni lehet, lámpákkal, amelyek világítanak, igazi kávéval és igazi ízléssel. Hogy jön egy kávé-ház, amely végre az lesz, aminek lennie kell, az otthonnak bizonyos mértékben pótlója s ennél-fogva vonalaiban, színeiben és formáiban hozzá-simul az emberek lelkéhez és nem mímel hindu-asszir templomot. Álmodd meg, milyen jó lesz egy ilyen kávéházban ülni esős, őszi délutá-nokon, csak úgy mint otthon. Álmodd meg és ne ébredj fel. Nem érdemes. Szép álmokat.

Ä ^ ^ Minden gondolkodási irányzat szennyvize

a művészet berkein át folyik le, a belőle kelet-kezett mocsár partjain művészek és kritikusok ungnak és brekekéznek : ez a kultúra koncertje.

Az osztrákok művészete magyar és szláv iistökökből csavarított copf. Nagy S á n d o r .

EGY O R S Z Á G O S KIÁLLÍTÁS ESZMÉJE.

Serényi gróf, földmívelésügyi miniszter vetette fel és az ipari s kereskedelmi körök portálják mostanában egy országos kiállítás eszméjét, amelyet 1916-ban, az utolsó kiállítás húszéves fordulóján kéne rendezni. A kiállítás-nak az volna a célja, hogy újabb erőgyarapo-dásunk bizonysága legyen, főkép a balkán népeinek meggyőzésére. A gondolat hetek óta szállong a sajtóban és a Honi Ipar című köz-gazdasági folyóirat most ebben a kérdésben körleveleket bocsátott ki a magyar közgazda-sági élet illetékes tényezőihez, megkérdezvén, mint vélekednek egy ily kiállítás lehetőségeiről. A beérkezett feleletek nagyrésze — amint az sejthető — nem éppen bizakodó természetű. Közgazdasági életünk bajai, a kedélyek csüg-gedtsége, a terminus túlságos közelsége és a balkáni népek egyelőre nagyon is rendezetlen politikai viszonyai — csupa ok a pesszimiz-musra. De a feleletek egy jelentős részéből — s éppen a neveik szerint legsúlyosabbak-ból — bátrabb, lendületesebb felfogás szól s ha a terminust túlközelinek tartják is, egy későbbi időponttól sikert remélnek. így Lánczy Leó és Gratz Gusztáv dr. az 1917-ik évet ajánlják, mint alkotmányos életünk félszázados évfordulóját, Zsolnay Miklós az 1918-ik évet, amikorára a gazdasági szerződések lebonyo-lításával normális viszonyok várhatók. A leg-több hozzászólás föléje emelkedik a kicsinyes tekinteteknek s elismeri, hogy egy kiállítás, még ha nem vált is be minden várakozást, üdvös előmozdítója sok erkölcsi s esztétikai haszonnak: idegenforgalmat jelent, városren-dezési kérdéseket vet fel, jobb alkotótevé-kenységre serkent és egy kiállítási területnek nagyon is érezhető hiányát fogja végre meg-oldani. Mi is főképpen ebből a szempontból tartanók fontosnak egy kiállítás rendezését. Hiszen éppen a Magyar Iparművészet hasáb-jain (1906. évf.) mondta el e kérdésről igen preciz megokolással véleményét Zsolnay Miklós, társulatunk alelnöke. Ott rámutatott arra, hogy mily nagyon hiányzik nálunk egy olyan kiállítási terület, aminőt egy-két év alatt a müncheni Theresienwiese, vagy a londoni Sheperds Bush alkotott, ahol a jól megtervezett pavillonok, a teljesen kiállítási célokra alakult utak, sétahelyek, közlekedő-és szórakozóintéz-mények kitűnően töltik be hivatásukat. Ebben látnók mi most is a legközvetlenebb hasznát egy ily kiállításnak. Hogy az a kiállítás azután mikor és minő méretekben készüljön — orszá-

Brózik E n g e l b e r t : Fes te t t , vése t t pálc ikák.

é s égetet t v i rág ta r tó E . Brózik : S o u t i e n s d e s f leurs.

251 3*

Brózik E n g e l b e r t : Fa rago t t v i r ág támasz tó .

Sout ien d e s f leurs .

gos, nemzetközi, vagy világkiállítás legyen-e — erre nézve a szélesebb közhangulatot kell mindenesetre megkérdezni. De ismerve a leg-utolsó évek kiállításainak külföldön való irányait, nem nehéz megállapítani, hogy a sokat markoló és keveset fogó kiállítások sikerét erősen háttérbe szorították a kevés irányú, szakszerű, de kvalitásos kiállítások, amelyek a közgazdasági termelésnek, vagy a kultúr-gondolatnak egy-két ösvényét tapossák, de annál mélyebben. Ennek természetesen alap-feltétele az, hogy egy olyan kiállítási parkunk legyen, amely minden időben, úgyszólván minden szezonban készen áll a legkülönbözőbb jellegű kiállításokra. Látnivaló, hogy a felvetett eszmének milyen nagy és jelentős háttere van s ki tudja, talán éppen ennek a messzi háttér-nek felismerése lesz az, amin maga a kiállítás gondolata — megfeneklik.

KERTMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS, A PÁRISI

Bagatelle-ban, a Bois de Boulogne-nak ebben a paradicsomi fekvésű kis empire-palo-tájában a napokban nyílik meg az idei francia tavaszi szezon egyik vonzó kiállítása : a kert-művészeti. A kiállítást Le Nőtrenak, a francia parkok megteremtőjének emlékezetévé avatják és képeken, modelleken, meg természetben mutatják be a francia, angol s modern kert-

formák fejlődését. A kert mellett természetesen bemutatásra kerülnek mindazok a járulékok, melyek az évszázados fejlődés folyamán annak mindenkor stílusos kiegészítői voltak : a luga-sok, a pergolák, a szökőkutak, az üvegházak, a kaszkádok és a kerti épületek. A kiállítás pompás rózsaligetében, mint minden tavasszal, úgy az idén is : kerti ünnepélyt is fognak ren-dezni, amikor költeménnyel, dallal és muzsiká-val fogják zengeni a virágok poézisét.

EP-MŰVÉSZET

VIRÁGTARTÓ PÁLCIKÁK. Az Iparművé-szeti Társulatnak iparművészeti tervekre

hirdetett pályázatán kellemes feltűnést keltettek Bróz ik Engelbert virágtartó pálcikái, amelyek-nek képét jelen számunkban közöljük. A pálci-kák fából valók és a magyar népművészetből vett virágos motívumokkal ugyancsak a népművé-szet különböző technikáinak alkalmazásával vannak díszítve és azután élénk, csillogó színek-kel kifestve. A pálcikák így nagyon kedvesek és finomak és különösen alkalmasak arra, hogy virágcserépbe szúrva harmonikusan belesimul-janak a virágok farka, friss színeibe. Képeink megmagyarázzák használatuk módját is, szük-ség szerint egy vagy két pálcika támasztható egy-egy cserépbe, az utóbbi esetben két pál-cika egy kis keresztléccel lesz összekötve. Azok az emberek, akik szeretik a virágokat, minden esetre nagy örömmel fogják üdvözölni Brózik Engelbert terveit, mert virágaikat egy ízléses, finom ékességgel tehetik még ékesebbé. Az ipar-művészeti szempontból pedig különösen hang-súlyozandó, hogy a pálcikák jellege minden ízükben magyar, díszítésük, színeik a magyar népművészet szülöttei s így különösen meg-érdemlik, hogy a magyar közönség szívesen fogadja őket.

À MATYÓVISELET DEKORATÍV SZÉP-SÉGÉNEK ismertetésére szolgáljon a leg-

utóbb megjelent számunkban közlöttek kiegé-szítéséül még e néhány rajz.

A fejnek szokatlan formát, silhouettet, ad a keményített és a rojtos kendő, bőven alkalma-zott rojtjaival ; a rojtok szerepe a fej kiszélesí-tése, megnagyobbítása a mi a „höndörgő" a harangos szoknya kiszélesedésének mintegy ellensúlyozására van hivatva, ezért szebb is e fejdíszeket viselő menyecskék viselete, mint a hajadon fővel járó leányoké, kiknek feje a külön-ben széles vállak mellett kicsinynek tűnik föl. — Öreg asszonyoknak szűkebb a szok-nyájuk s fejkendőjük is arányosan kisebb. Vannak szokásos mozdulatok, amelyeknél a

282. A. Ârkay : Po r t e principale de la nouvelle église r é fo rmée à Budapes t .

253 Magyar Iparművészet .

7

283. Árkay Aladár : A városl iget i f a s o r b a n levő ev. ref. 283. A. Árkay : L 'au te l et cha i re de la nouvel le égl ise t emplomnak ú rasz ta l a é s s z ó s z é k e . r é f o r m é e à Budapes t .

• ÍI « H • H • H • M • H • • i « H • • i • M • H • il • H • H • H • M • •i « V II • II • II • II • II • II • II • II « II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • tl • II • II • II • II » II « II • II « II • II • II II • II « II • I I * II • II • II • I I • I I • II • II • II •

V i II • I I • II • II • I I • I I • I I

284. 285. 286.

287.

284 —287. Árkay Aladár : A városl iget i f a s o r b a n levő ev. 284 —287. A. Árkay : Vi t raux et por te la térale de la n o u -ref. templom üvegablakai é s o lda lbe jára ta . velle ég l i se r é f o r m é e à Budapes t .

• M • H • • i • • i • il • H • • i • • i • M • M • II • II • II • II • II • II • II • II • II II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II • II •

=•=$ 255 6*

288. 291.

292.

256 •=•=

289.

288 —289. Schle ich Vi lmos : Szen t György . Óra . Majolika. — 290. Murai S te fán ia ; 291. é s 292. Nyitrai Dániel ; 293. F á r y János : Majo l ikacsempék. Készí tet ték a Magyar kir. Iparművészet i Iskola agyag ipa rműhe lyében .

293.

288 —289. G. Schle ich : St . G e o r g e s Pendule en f a ï ence . — 290 —293. C a r r e a u x de revê tement émail lés , exécu tés par les é lèves de l 'école roy. d e s a r t s décora t i f s .

H •

viselet dekoratív jellege hangsúlyozódik. — Ilyen a sok közül pl. a bő ingujjú gyermekek vagy legények felemelt karmozdulata, ilyenkor teljes egészében érvényesül az ingujj szép hím-zése s a test alakja kiszélesedik emellett, vagy esős időben a leányok magukra terített kifor-dított felső szoknyájuk, nemkülönben a kis-lányok az a mozdulata, amidőn a gyors forgásból hirtelen lekuporodva zubbonyukat kerekre kiterítik azt mondva : ekkora kácsit (kalácsot) sütnek.

Végül a dekoratív érzés megnyilatkozása mutatkozik abban a matyó helyi szokásban is, hogy a lakodalmas kalácsot vivő asszonyok egymásután libasorban mennek végig az utcá-kon batyujukkal, éppúgy a nagy lányoknak az a jellemző szokásuk, hogy a templomba min-dig többen szorosan egymásmellé sorakozva mennek, miáltal ruháik szép színei és fodraik játéka erősen hangsúlyozva érvényesül. — E szokások nem a véletlen játékai, hanem tudatos cselekmények.

• •i • H • M • ÄZ ORSZÁGOS MAGYAR KIRÁLYI IPAR-

- MŰVÉSZETI ISKOLA 1912—1913. ÉV-KÖNYVE, Szerkesztette Czakó Elemér igaz-gató. Ára 2 korona, kiadja az iskola. A meg-szokott szakiskolai értesítőket a tartalom bősége, művészi színvonala és a tipográfiai munka választékos volta tekintetében messze túlszárnyalja az a díszes és vaskos könyv, amely iparművészeti iskolánknak a most bezáruló tanévre eső munkásságát és fejlődését ismer-teti. A tanév főbb eseményeiről szóló jelentés szerint a külföldi és a hazai szakkörök élénk érdeklődése és elismerő támogatása mellett haladt előre fejlődési útján. Törekvésében a mi mai iparművészeti életünk szelleméhez kívánt simulni. Berendezkedése, munkaprogrammja az ország kívánalmaihoz igazodik. Az oktatás eredményeként a termelő és vállalkozó ipar-művésznek olyan tipusát igyekszik nevelni, aki tudása körébe eső munkát egyaránt tudjon vállalni, megoldani és szállítani. Aki tehát a kigondoló tervező művészeten s a megvalósító mesterségen kívül kereskedni is tudjon a maga javaival. Szállítani előre kialkudott árért, előre megszabott időre, előre megígért munkaminő-séget. A részletesen felsorolt tanrendi változá-sok között leglényegesebb az ötvösszakosztály újjászervezése, melynek tanerői Zutt Rikárd szobrász- és ötvösművész személyében igen értékes, kiváló szakképzettségű mesterrel gaz-dagodtak. Rámutat a jelentés a lapunkban több-ízben már említett sikerekre, melyeket az iskola

Brózik Engelber t : Fa rago t t v i rág támasz tó

léc.

egyes kiállításokon, különösen pedig a drezdai művészetnevelési kongresszussal kapcso-latos kiállításon ért el. A vállalkozások bele-kapcsolása az iskola munkakereteibe, minden téren bevált és megadják módját annak, hogy a növendékek még tanulókorukban megismer-kedjenek a gyakorlati élet sokféle feladatával és igényeivel. Megállapítja még a jelentés, hogy különböző pályázatokon az intézet növendékei összesen 6780 koronát szereztek, bizonyságul annak, hogy iskolai elfoglaltságuk mellett fenn-maradó idejüket is hasznos munkával töltik. Az évkönyvben közölt tanítványmunkák rész-ben színes reprodukciói hat ívet töltenek meg és jellemző szemelvényeket mutatnak az egyes szakosztályok jelesb tervezeteiből. Ezekből megállapítható, hogy egészséges, friss szellem hatja át az iskola működését. Most csak még kívánatos, hogy az iskola fejlődéséf megnehe-zítő akadályok, amelyekre a jelentés is rámutat, mennél előbb elmúljanak és ezzel intézetünk egészen betölthesse fontos és szép hivatását. WELTNER VILMOS ALAPÍTVÁNY. Ritka

esetszámba megy nálunk, hogy akad-janak oly lelkes és hazafias mecenások, akik az ifjú iparművésznemzedék boldogulását megfelelő alapítványok, ösztöndíjak adásával elősegíteni akarják. Ezért kétszeres örömmel

í! f , • H T, íí • •i •

f, • H Î! • H • H íí V H •

H •

257 Magyar Iparművészet . 7

2581.

jegyezzük fel, hogy Hirsch József Lajosné szül. Weltner Julia és Delmár Emil dr. Welfner Vilmos emlékére mintegy 20.000 koronás tanulmányi jutalomdíjalapítványt tettek az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Fő-iskola azon növendékei számára, kik az ipar-művészet terén már legalább 1—2 évig a gya-korlatban működtek. Az alapítvány célját azzal akarja elérni, hogy évenkint egy-egy kellő képzettségű ifjú iparművészt külföldi tanulmány-útra küld. Az iparművészeti iskola igazgató-jának elnöklésével megalakítandó pályabíró-ságnak 3, esetleg 2 évenkint jogosult külföldi tanulmányi út helyett a pályadíjat műhely ala-pítására, illetőleg felszerelésének költségeire kiadni. Ez esetben legalább 6 gyakorlati évet és a 28. életév betöltését kívánják. A pályá-zatot évente hirdeti az iparművészeti iskola igazgatósága, melytől a részletes pályázati föltételek is megtudhatók.

A SZÉKESFŐVÁROSI IPARRAJZISKOLA KIÁLLÍTÁSA, mely lapunk zártakor, június

hó 4-én nyílt meg, nagyon megérdemlené a beható, részletes méltatást és az ott látható értékes és tanulságos iparművészeti vonatko-zású anyagnak képben való ismertetését. Erről azonban technikai okokból, ezúttal őszinte sajnálkozásunkra le kellett mondanunk. Ezért csupán annak a kiemelésére szorítkozunk, hogy e jeles intézetünk sokféle tanfolyamain modern szellemű, intenzív munka folyik, amely áldá-sosán kihat művészi és ipari termelésünk majd-nem minden ágára. Legközvetlenebben érde-kelnek minket az ipari továbbképző tanfolya-mok, amelyeket a napközben a műhelyekben dolgozó ipari segédek minden külső kényszer nélkül látogatják. Egyes szakmákban, pl. a grafikai, üvegfestészeti, díszítőfestészeti, ruhá-zati stb. szakosztályokban az elért eredmény felemelkedik magasabbrendű szakiskolák szín-vonaláig s jóleső érzést vált ki a szemlélőben a tapasztalás, hogy az elég sűrűn megcsillanó artisztikum nem csupán szemet kápráztató külsőség, hanem mindenkor alapos szakbeli s technikai tudással társul. Sok figyelemreméltó munkát mutatnak fel az eddig felállított műhe-lyek ú. m. könyvkötő- és agyagipari, szövő-és géphímzőműhely és a nyilvános rajz- és munkatermek, amelyekben az iparművészeti technikák hosszú sorát, a csipkeverést, hím-zést, batikozást, linoleumnyomást, karton- és könyvkötőmunkákat stb. művelik. Ezeket a munkákat ez év őszén az iparrajziskola kiál-lítja az O. M. Iparművészeti Társulat által rendezendő műkedvelőmunkák-kiállításán, ahol azok bizonyára előkelő helyet foglalnak majd el. Szűkre szabott terünk nem ad módot arra, hogy óhajunknak megfelelően most egyen-

kint méltassuk az iparművészet körébe tartozó szakosztályok munkásságát. Ezért fenntartjuk magunknak, hogy alkalomadtán az iskolával, jelentőségéhez mérten foglalkozzunk. De el nem mulaszthatjuk, hogy őszinte örömmel ne gratuláljunk Ágo tá i Lajos főigazgatónak is-kolája szép fejlődéséhez és derék tanári kará-hoz, melynek lelkesedése, ügyszeretete és jeles szakbeli tudása magával ragadja, fölemeli és megbecsülhetetlen ismeretekben részesíti a tanítványok százait.

ÀNEGYEDIK EGYHÁZMŰVÉSZETI TAN-FOLYAM. Az Ipa rművésze t i T á r s u l a t

ezidén immár negyedízben rendez egyház-művészeti tanfolyamot az ország lelkészkedő papsága számára Csernoch János dr. herceg-prímás védnöksége alatt. Az idei egyház-művészeti tanfolyam folyó évi július hó 1-től 4-ig lesz megtartva a Szent Imre kollégium dísztermében, Programmja a következő : Július 1-én délelőtt 8-tól 10-ig F i e b e r Henrik min. referens : Egyházművészeti ízléstelenségek. 10-től 12-ig Nagy Virgil műegyetemi tanár: A keresztény templomépület fejlődése. Délután a Regnum Marianum kápolnájának és Roth Miksa üvegfestészeti műintézetének megtekin-tése. Július 2-án délelőtt8-tól 10-ig G a s p a r e c z Béla dr. múzeumi őr: A műemlékek gondo-zása és restaurálása. 10-től 12-ig S z t r a k o -n iczky Károly dr. műv. író : Az üvegfestészet. Délután a lipótmezei elmegyógyintézet kápol-nájának megtekintése. Július 3-án délelőtt 8-tól 10-ig Lyka Károly, a Művészet szerkesztője: Stílegység és stíltisztaság. 10-től 11- igCsányi Károly dr. múzeumi igazgató : Egyházi ötvös-művészet. Délután a Szépművészeti Múzeum megtekintése. Július 4-én délelőtt 8-tól 10-ig S w o b o d a Henrik dr. p. prélatus, a bécsi egyetem vice-rektora : A miseruha alakja és reformja. 10-tőI 11-ig F i ebe r Henrik: Kor-szerű egyházművészet. A tanfolyamra jelent-kezhetnek az ország összes lelkészkedő papjai, akik erre az alkalomra vasúti féljegyet és a tanfolyam ideje alatt a Szent Imre kollégium-ban mérsékelt árú lakást és ellátást nyernek. Jelentkezni F i e b e r Henrik min. referensnél lehet, (Budapest, I., Fehérvári-út 15).

AKÉMÉNDY-FÉLE SZÍNPAD PÁRISI SI-KERE. A magyar színházi és művészeti

közvélemény mindenesetre jóleső megelégedés-sel vehet tudomást arról a sikerről, amelyet egy magyar színpadi újdonság aratott a párisi szín-házművészeti kiállításon. Kéméndy Jenőnek, a

m. kir. Operaház szcenikai főfelügyelőjének új színpadáról már több ízben értesült a magyar közönség. Az új színpadot főképpen a beépített körhorizont és a mellékszínpadok teszik neveze-tessé, mert az előbbi feleslegessé teszi a kulisszák használatát és nagymértékben növeli az illúzió lehetőségeit, az utóbbiak pedig a színek változtatását teszik gyorsabbá és egy-szerűbbé. Szakemberek régóta a jövő színpa-dának tekintik a Kéméndy-féle színpadot és külföldön is el van ismerve, így Jacques Rouché a párisi Theâtre des 1'Arts igazgatója könyvében a L'art théâtral moderne-ben egy egész fejezetet szentelt neki. Most a párisi kiállításon ismét az érdeklődés középpontjába került, az összes szakemberek a legnagyobb elismeréssel nyi-latkoztak róla s úgyszólván ez a színpad volt az egész kiállítás legfőbb eseménye. Maga a francia közoktatásügyi miniszter azt a kijelen-tést tette, hogy ha módjában lenne, az összes francia színpadokat erre a mintára alakítaná át. A szakvéleményeknek ez az elismerése minden-esetre igen örvendetes nemcsak Kéméndyjenőre nézve, hanem a magyar tehetségre nézve is, amely így ismét kellő értékeléshez jutott.

BAYROS. Nem azért foglalkozunk a Bayros-üggyel, hogy megállapítsuk, vájjon jogos

vagy kevésbé jogos volt-e a rendőrség el-járása, amellyel beleavatkozott a Szent-György-céh működésébe. Bennünket ez a működés, mint minden egyéb, a művészet szempontjából érdekel csupán,de éppen,mert ehhez a szemponthoz min-denekfelett ragaszkodunk, nem nyomhatunk el egy megjegyzést, amely a kiállítás ellen szól. Mi nem vitatkozunk a művészet és a porno-gráfia határairól s nem az érdekel, vájjon Bayros túlságosan erotikus-e, hanem inkább az a két-ségtelen tény, hogy nem túlságosan művész. S ezért nem helyeselhetjük,hogy munkái oly nagy applombbal kerültek a közönség elé. Ez a Bayros végre is egy rutinos, tetszetős rajzoló, aki nagy ügyességgel szedegeti a morzsákat más, nagy művészek dúsan terített asztaláról, de még attól is egészen távol van, hogy az után-zott stílusok belső lényegéből megéreztessen valamit és semmiesetre sem arrogálhatja magá-nak, hogy a grafikai művészet legnagyobb művelői közé soroljuk. Már pedig az a mód, ahogy a Szent-György-céh a magyar közönség elé állította, csakis a legnagyobb grafikusoknak járt volna ki. Bayros legfeljebb annyit érdemelt esetleg, hogy egy nagyobbszabású.más művek-kel ékes kiállításon az ő művei is helyet fog-laljanak, csak mert vannak, mert métierjénél fogva a grafikusok közé tartozik s mert, mint ennek a művészetnek egy elég szerény képes-ségű művelőjéről, róla sem lehetett volna meg-feledkezni. De semmiesetre sem tartjuk meg-

okoltnak, hogy a Szent-György-céh külön ki-állítást rendezett számára, monográfiát adott ki róla, szóval magyarországi vendégszerep-lését olyan külsőségek között folyatta le, amely a közönség félrevezetésére a legnagyobb mér-tékben alkalmas. A budapesti közönségnek a művészetről amúgy sincsenek tiszta fogalmai, s nagyon hajlamos arra, hogy a Bayros-féle sikkes rajzolást nagy művészet gyanánt fogja fel, mennyire meg fog erősödni ebben a balvéle-ményben, mikor azt a Szent-György-céh, tehát egy olyan művészeti egyesület hirdeti, amely lé-nyegénél fogva csakis az abszolút művészi érté-ket kellene, hogy elismerje és propagálja. A céh vállalkozásának még az a sajnos eredménye, is van, hogy jelentős összeget, úgyszólván a magyar művészek zsebéből vitt el érdemek nélkül a külföldi vendég. Ilyen módon nem igen várható a magyar művészeti kultúra fellendülése s erről némi rezignációval veszünk tudomást.

JAPÁN CIKK A MAGYAR MŰIPARRÓL.

Mint érdekes apróságot említjük fel, hogy a Bijutsu Shinpo (Művészeti Értesítő) című japán művészeti folyóiratban nemrég egy cikk jelent meg a magyarokról és különösen népies műiparukról, még pedig japán író tollából. Kanno Makato japán művészeti író írta, aki a két év előtt az Iparművészeti Múzeumban lezajlott japán kiállítás alkalmából Budapesten járt s most itt szerzett tapasztalataival szá-mol be honfitársainak. A cikk kissé naivul, néha nem egészen biztos értesülések alapján, de rendkívül sok jóakarattal van megírva és mindenesetre alkalmas arra, hogy felébressze az irántunk való érdeklődést és szimpátiát. A cikk végén Kanno Makato köszönetet mond özv. dr. Kur tz G u s z t á v n é Z e l l e s E t e l k a budapesti áll. felsőbbleányiskolai tanárnőnek, aki nemrég egy 1300 darabból álló magyar népművészeti és képgyűjteményt küldött aján-dékba a tokiói művészeti iskolának.

A F A S O R I ÚJ TEMPLOM. A magyaros architekfura lassan-lassan nemcsak a pro-

fán építkezés területét hódítja meg, hanem az egyháziét is. Ennek a hódítóhadjáratnak azon-ban sok nehéz akadályt kell legyőznie s e sok akadály során talán a legnehezebb a történeti tradíciók nagy hiányossága. Ha az Árkay Ala-dár fasori ev. ref. temploma mégis már messzi-ről elárulja magyaros jellegét, akkor ez amellett szól, hogy ő e hagyományok szűkszavú forma-nyelvét ékesszólóan tudja elmondani. A feladat, éppen protestáns templomról lévén szó, annál nehezebb, mert itt az egész ritus szinte aszké-tikus komolyságra utalja a tervezőt. A többi templomok által nyújtott dekoratív lehetőségek itt elesnek, a templom belsejét előnyösen tagoló fülkék, mellékoltárok, gyóntatószékek, a színek

• H •

• H • H • H • •i •

• H • H • H ?t •

259 3*

• II •

• II •

• II •

2601.

és díszítőelemek, mind elenyésznek: a protes-táns lélek mély és komoly áhitatot kíván káp-rázatos hangulatok helyett. De éppen csak a megkötöttségek azok, amelyek természetszerű-leg lelkesítették az építészt. A formák hálás játéka helyett logikus és nagyméretű architek-túrát kellett nyújtania, síkokkal és vonalakkal operálni és külső csillogás helyett elmélyíteni az anyagok nemes hatását. Ebben a márvány, a fa, a bronz és az üveg voltak segítségére s az anyagok e változatán nemes és szép har-móniát tud kifejteni Árkay. Az alapgondolat a főfalon nyugszik, a belépővel szemközt levő síkon, amelyet szinte domináló biztossággal emel ki az orgona. Az alatta levő Úrasztallal és szószékkel — elhelyezésük és formájuk megannyi forradalmi újítás a protestáns templo-mok sablonjában — ez az orgona adja meg az egésznek a nagyszabású és ünnepi jellegét. Ahogy Árkay itt a sípoknyujtotta pompás rit-must és az ezüstös színnek a márványsöfét masszájával való összeolvadását kiaknázta, ez megkapó hangulatot kelt a nézőben. A gyüle-kezet fia érzi az Úr házában létét, minden fel-felé szárnyal, egyszerűen, inkább a megfon-toltság, semmint a könnyedtség tempójával. Azt lehetne mondani, hogy a Károli Gáspár nyelvének építészetre fordítása ez, súlyos veretű, kemény magyarság. A padok elrende-zése, s az egész tér kihasználása és nem a keresztény építészeti stílus hosszanti hajóin alapul, hanem azon a fordulaton, hogy volta-képpen imatermet kellett konstruálni, amely-ben a gyülekezet minden tagja a prédi-káló közelségébe jusson. Talán legsikerül-tebb rajzban is, anyagszerűségben is a be-járat és az ablakok építészeti hangsúlyo-zása, szűkszavú, de nagyon stílusos festett ablakaival, amelyekből Roth Miksa munkájá-nak szolidsága és a tervezőépítész erősen magyaros készsége szól. Előkelő és súlyos a lámpák eleven kompozíciója is, hangsúlyozása a bronz által nyújtott előnyöknek, amiknek kiaknázásában kitűnő segítőtársa volt az épí-tésznek Miákits Károly cizellőr. A tisztán dekoratív célokat szolgáló tényezők, mint a falfestés és a fajánszok néhol túltömötten és kissé ködös magyarsággal szólnak s egy ké-sőbbi kor észre fogja venni rajtuk az igyeke-zetet, hogy magyarságunk mai ornamentikáját olykor túlzott buzgalommal vezetjük bizony-talan ázsiai forrásokhoz. A későbbi korszak azonban ezen kedves naivitás mellett egész sereg lendületet, akaraterőt, szuggesztív gon-dolatot kell majd tudomásul vennie Árkay és az ő nemzedéke munkáiból, amelytől egyet semmi esetre sem lehet elvitatni : azt a vágyat, hogy maradandó monumentális bizonyságait hagyja itt alkotókedvének.

ELDŐLT PÁLYÁZATOK. A hágai békepalota számára a miniszterelnökség az Országos

Magyar Iparművészeti Társulat útján szűkebb pályázatot hirdetett a palotában felállítandó monumentális vázára. A pályázatra beérkezett tervek fölött június hó 6-án döntött a zsűri, amelynek tagjai voltak: Alpár Ignác elnök, a miniszterelnökség részéről Devecis Del Vecchio Ferenc és Fejér László dr. miniszteri osztálytanácsos, a Képzőművészeti Tanács részéről Teles Ede, az Iparművészeti Tár-sulat részéről Petz Samu műegyetemi tanár, Ligeti Miklós és Szablya-Frischauf Ferenc. A bírálóbizottság az első, ötszázkoronás díjat Sikorszky-Zsolnay Miklósnak ítélte oda, a második, két négyszázkoronás díjat Kozma Lajos és Vértes Rezső nyerték el, a harmadik, két háromszázkoronás díjat pedig Sikorszky Tádé és Szendrői Dezső kapták meg. A zsűri a miniszternek kivitelre — bizonyos módosí-tások kikötésével — Sikorszky-Zsolnay Miklós pályatervét ajánlotta.

Az Adr ia tengerhajózási r.-társaságnak az Országos Magyar Iparművészeti Társulat köz-vetítésével hirdetett plakátpályázatára 117 pályamű érkezett be. A bírálóbizottság elnöke Alpár Ignác, tagjai az Iparművészeti Társulat részéről Pogány Móric és Meyer Antal, az Adria r.-t. részéről pedig Szinyey-Merse Pál és Kovács József dr. igazgató voltak. A június hó 9-én tartott ülésén a 800 koronás I. díjat Szekeres Béla, az 500 koronás II. díjat Gimes Lajos, a 200 koronás III. díjat pedig Csapó Heim József pályaművének ítélték oda. Ezeken kívül megvásárlásra ajánlotta a bizottság a Fehér hajó, Attila, Neptun, 7., Colored, Afrika partjain, Materia, Tixi és Mary jeligés pálya-műveket egyenkint 150 koronáért.

A cifraszűrt még a pandúrok falták föl, s a tulipánművészek hányták ki; a magyar zenét a Kerepesi-út nyelte el, s most a Rákóczi-út hányja ki.

Az atómközi erő ka varog a gondolat-éterben s formát keres, s míg nincs formája, addig kép-telenség. A művészi szimbólum ad e képtelen-nek formát... A hipermodernek a képet tet-ték képtelenné.

Erő az élet, ez benne az igazság, mert az erő még a hazugságot is igazsággá teheti: csak a mégnagyobb erő teheti igazsággá az igaz-ságot. Nagy S á n d o r .

H • ÍI • Í I í • Í I •

• Í I • H • H •

• Í I • ÍI •

| g | Z AK-I M IRODALOM

• H •

À MI VÁROSUNK. P á s z t o r Mihály és Relie Pál egy nagyon ügyes s okos kis kötetet

adtak ki ezzel a címmel, egy kötetet, amely mindenkit feltétlenül érdekelhet, mert rólunk, a mi városunkról, Budapestről szól. Azonkívül pedig erre a könyvre már régen szükség volt s megjelenése nem annyira meglepetésszerű, mint inkább egy élénken érzett hiány betöltése. Azok, akik a modern Budapest fejlődését figye-lemmel kísérik, régen érzik, hogy ez a fejlődés különösen a művészet, a külső forma szem-pontjából nem olyan, mint amilyennek lennie kellene. Az úszás, amelyet a város Pestről Budapestre tesz, kissé túlságosan gyors és merész volt s azok, akik buzgón működtek közre, hogy a kis Pest felvegye a világváros arányait, megfeledkeztek arról, hogy ezeknek az arányoknak olyan formát adjanak, amely az eljövendő világváros képét és a benne való életet kellemessé teszi. Budapest fejlődése ugyan hirtelen volt s a tradíciók, amelyekbe ez a fejlődés belekapaszkodhatott volna, nagyon gyengék. Pásztor és Relie könyvének első részé-ben Pásztor Mihály felsorolja, mik voltak ezek a tradíciók. Ez a rész a régi Pestről szól és miután megvilágítja ezt a szinte hihetetlen növe-kedést, amely a város arányait néhány évtized alatt megdagasztotta, tüzetesen foglalkozik az egyetlen tervvel, amely a múltban Budapest öntudatos fejlesztését célozta, a Hild János által József nádor rendeletére rajzolt városren-dezési tervvel Pásztor Mihály meggyőzően, ellentmondást nem tűrő megállapításokkal mu-tatja ki, mennyivel egészségesebb, természete-sebb, üdvösebb volt ez a plánum, mint a fény-leges fejlődés. A csillagpark, a gyárváros más elhelyezése, a belvárosban tervezett kisebb parkok, a városháza monumentális terve mind olyan szándékok, amelyeknek megvalósulása jelentékenyen mássá, szebbé tette volna a város külsejét, már csak azért is, mert nagyobb tisz-teletben tartotta azokat a fejlődési lehetősége-ket, amelyeket maga a természet, a terep nyúj-tott. Ez a Hild-féle városrendezési terv azon-ban, sajnos, nem juthatott abba a stádiumba, hogy irányító hatással lehetett volna a város további fejlődésére. A Szépítő Biztosság plá-numai sok tekintetben megvalósultak ugyan, de azok a nagyobb szabású tervek, amelyek megmásíthatatlan bélyeget nyomtak volna a jövendő város arcára, papiroson maradtak. Azok pedig, akik újból felvették a városrende-zés elejtett fonalát, nem látták be, hogy ragasz-kodniok kellene ehhez a logikus, szakértő terv-

hez, hanem a saját fejük szerint indultak el kevesebb szakértelemmel, de annál önkénye-sebben. Jóakaratuknak talán az volt legfőbb hibája, hogy sem nem respektálták a régi,helyes tervezetet, sem nem készítettek egy egységes újat, hanem az egész városrendezés ötletsze-rűen, egyes csábító, de az egészet tekintve, illogikus ideák szerint akarták megoldani. így a városrendezés nem volt öntudatos s ennek tulajdonítható, hogy a mi városunkban egyes szép, sőt pompás részletek mellett nagyon sok a zűrzavar, a fejetlenség, a hiba, amely meg-akadályozta, hogy a város képe a maga egé-szében művészi jelleget kapjon. Ezekefa hibákat tárja fel a könyv másik fele, amelyet Relie Pál írt meg. Éles szemmel, tág hozzáértéssel, a külföldi példák hasznos ismeretével világít reá a budapesti városépítés legfőbb hibáira, nyugodt és világos szavakkal, szinte kézzelfoghatólag mutatja meg, mi és miért nem helyes, igen helyesen mindig gyakorlati szempontokat követ és ezeket olyan magától értetődőleg domborítja ki, hogy a könyv olvasása után a laikus is egészen tiszta képet nyer a tárgyalt kérdésről. Ez annál örvendetesebb, mert hiszen most, amikor Budapest úgyszólván újra épül, most szükséges, hogy az egész közönség át legyen hatva az öntudatos városfejlesztés fontosságá-nak érzésétől. Azt, amit a múltban elrontottak, teljes mértékben helyrehozni már nem lehet, de a jövőre még sok feladat megoldása vár s kívánatos, hogy legalább ezek a megoldások ne hagyjanak maguk után semmi kívánni valót. A jövőben ismét öntudatosan kell törekednünk arra, hogy a város külsejét kellemessé, artisz-tikussá tegyük s ne essünk olyan tévedésekbe, amelyek utódaink számára ismét csak meg-nehezítenék a város méltó köntösének ékítését. Ennek a célnak kíván szolgálni Relie, amikor előadja azokat a módokat, amelyeken a hibá-kat helyre lehet hozni, felsorolja az elveket, amelyek a város további fejlesztésénél irány-adók kell hogy legyenek. Figyelme mindenre kiterjed, az általános városépítési problémáktól kezdve egészen az apró detailokig, a gázlám-pák és utcai padok formájáig. Elvei a modern művészi felfogásból fakadnak s amellett át vannak fűtve a mi városunk iránti szeretet által. Innen van, hogy igazságai néha kegyet-lenek, mert nem ismer megalkuvást ott, ahol az egyesek érzékenységével szemben a város érdekéről van szó. Mindenesetre nagyon tisz-teletreméltó és gondos munkát végzett mind a két szerző, amikor ezt a tanulmányt megírta s nagyon kívánatos lenne, ha volna foganatja és felébresztené a város közönségében az érdek-lődést, amely egyedül képes arra, hogy helyre-hozza azokat a hibákat, amelyeknek szülő-anyja a mult indolenciája.

• •i •

• M

• •i •

• H •

J 261 Magyar Iparművészet.

4

• II •

À VÁROSI MUZEUMOK FÖLADATAI ES A FŐVÁROSI MÚZEUM. (írta: Szabó

Ervin, kiadja Ranschburg Gusztáv.) A Fővárosi Múzeum megoldásának kérdése egyre sürge-tőbben jelentkezik. Aki csak valaha is járt a szűk, sötét és télen egyáltalában hasznavehe-tetlen kis városligeti pavillonban, szégyenkezve gondol arra, mennyire hátramaradtunk ebben a tekintetben oly városok mögött, mint Ham-burg, Köln, Frankfurt, Páris, London, sőt még Bécs mögött is, ahol egy új városi múzeum tervei már készen állanak a megvalósításra. De az éledni kezdő polgári lelkiismeret, mely Budapest szépítésében a multak bűneit szeretné jóvátenni, felvetette már az új városi múzeum kérdését is, egyelőre — sajnos — igen kevés reménységgel. A hangok közt, melyek ez irány-ban hallatszanak, bizonyára messze fog terjedni Szabó Erviné, aki mint a fővárosi könyvtárigaz-gatója és mint alapos képzettségű szociológus, már jeles alkotásokon mutatta meg ily kérdések-ben való hivatottságát. Ezt a mostani füzetét is élvezet olvasni : benne van az európai utazá-sok, az elméleti tanulmányok és az okos előre-látás minden pozitív eredménye s szinte sylla-busként használhatnák mindazok, akik városi múzeumokkal s ily irányú kultúrkérdésekkel foglalkoznak. Szabó Ervinnek szerencsés tehet-sége, hogy szociálpolitikai ítéletei nem bénítják meg esztétikai érdeklődése világát, hogy egy népkultúra kiterjesztésének gondolata nála mindig a szépség demokráciájával kapcsolódik és hogy tanítómesterei : Ruskin, Emmerson, Goethe, Lichtwark, Burckhard s ezeknek a szelleme sugallja őt akkor is, mikor számot vet a lehetőségekkel, terveket ír és költség-előirányzatot készít. Elvei világosak és szinte kétségtelenek : egy modern városi múzeum nem versenyezhet a nagy állami múzeumokkal, nem terjeszkedhet ki a gyűjtés egész körére, hanem szinte önmagától értetődőleg egy város és vidéke elmúlt s jelen kultúrája kapcsolatát kell adnia. Meg kell világítania, miként éltek, dol-goztak s mit alkottak ama város elmúlt idejé-ben, kiemelni a testületek, társadalmi rétegek, osztályok s egyes nagy emberek múltját s mind-ezt nem a gyűjtés teljességére törekedve, hanem oktató szellemben. Igen helyesen elítéli az olyan városi múzeumot, amely csak szakemberek, vagy csak lézengő idegenek kedvéért létesülne

s amelyik nem tudna szólni magukhoz ama város lakosaihoz s ezek közt is főleg a gyer-mekekhez. Emellett persze úgy tervezné a léte-sülő múzeumot, hogy a búvárkodók és a város múltját szakszerűen kutatók is megfelelő anya-got leljenek benne, tehát az esztétikai célon túl — szinte raktárszerűleg — egyéb rekvizitumo-kat is gyüjtenének itt s ezek is könnyen hozzá-férhetők lennének. A legfontosabb elv minden-esetre : a képzés volna s mindennek, a szerve-zetnek, az elrendezésnek, a nyitvatartás idejé-nek, az előadó- és olvasótermeknek is ezt a célt kellene elsősorban szem előtt tartaniok. Helyes és szép elv, csak a mai múzeumok ezer-féle nehézségével küzködő szakemberek a meg-mondhatói, mennyire fontos mindez. A városi múzeumot Szabó időfolytán — a meglevő anyag kiselejtezésével s jó, új anyag beszerzésével — akként fejlesztené tovább, hogy a város múlt-jára vonatkozó képzőművészeti gallériája lassankint általános, modern művészeti gallé-riává fejlődjék, ami — tudjuk — külföldön sok helyütt legfőbb vonzóerejük a városi múzeu-moknak. Nem lelkesedünk azonban túlságosan Szabónak azért az eszméjéért, amelyet füzete végén fejez ki, hogy a városi múzeum a terve-zett új Fővárosi Könyvtárral és Főiskolával kerüljön szorosabb közelségbe, lehetőleg egy épületbe. Efféle dolgok közt kapcsolatot terem-teni gyakorlatilag azért nem célszerű, mert egyik a másiknak amúgy is nagyon húzódó dolgát csak még jobban késleltetné. Azonkívül pedig a hely természete sem azonos a kettőre nézve. Míg egy fővárosi könyvtárnak valóban eminens fontossága, hogy a két körút övezetébe, de mindenesetre centrális helyre jusson, egy fővárosi múzeum helyének szinte alapfeltétele volna más múzeumok, tehát vagy a városlige-tieknek, vagy a Nemzetinek közelsége. A mo-dern múzeumnak az is megbecsülhetetlenelőnye volna, ha jókora kert övezné, amire a könyv-tárnak semmi szüksége és végül az efajfa intézmények különváló testi élete mindig meg-növeszti a szellemi erők ambícióit is. De e pár aprólékos nézeteltérést nem tekintve, igaz gyönyörűség olvasni a Szabó Ervin munkáját, mert olyasvalaki beszélget velünk egy súlyos és komoly tárgyról, akinek minden mondani-valója ötletektől csillog és nemes magyarság-gal van szabva. N. P.

*

l • » •