Önputtyban a pikk dáma 13+1 Presszókérdés és válasz Pölöskei Petrától

Mi kell ahhoz, hogy konfrontálódj az utcán? – kérdeztük Pölöskei

Petrát, akivel beszélgettünk még fogadásról, polgárpukkasztásról,

kukkolásról, pofonokról, valamint Toldi Miklós büntetéséről.

Megtudtuk azt is: a barátságaiból az őszinteséget és egymás

segítését, valamint a jó beszélgetést tartja a legfontosabbnak.

– Mit rendelnél egy falusi kocsmában?

– Elsőként egy forró levest, amit ahogy kihoztak, visszaküldöm

melegítésre. A leves ugye csak úgy jó, ha lobog. Falusi kocsmában

valószínűleg nem próbálkozom meg a borral, így hogy elvegyüljek,

biztos kérek egy Cuba Librét, duplát. A többi már a társaságon

múlik.

– Tettél valamit fogadásból?

– Soha, de tök jó lenne, ha ráfoghatnám valamire, hogy fogadásból

tettem. Például végre vehetnék magamnak egy barbie-s mp3

lejátszót, vagy hordhatnék parókát, esetleg tetethetnék Berzsián

köldökébe piercinget.

– Hol van a város szíve?

– Melyik városé? Na jó, csak vicceltem. Számomra természetesen a

Váralja. Itt töltöttem a kamaszkoromat.

– Mi kell ahhoz, hogy konfrontálódj az utcán?

– Á, tulajdonképpen szinte semmi. Konfrontálódni nagyon könnyű

és szórakoztató elfoglaltság. Az ember odamegy például egy

faszihoz, aki mondjuk szép, és lekever neki egy jó nagy pofont,

plusz, ha van az ember kezében kóla, benne szívószál, akkor az

egészet a faszira önti, úgy, hogy a szívószál hegye pont beleálljon a

faszi lábába. Erre a faszi visszakézből szájon csókolja az embert.

Erre az ember azt mondja, pardon, uram, csak vicceltem. Én férjes

asszony vagyok, á, megint csak vicceltem. És akkor a faszi csak

néz bután, csöpög le róla a kóla, az ember pedig harsányan kacagva

továbbsétál.

– Hogyan szoktál polgárpukkasztani?

– Az, ha valaki megpukkad mérgében, ha valamit nincs kedvem

csinálni, vagy pont hogy mást van kedvem csinálni, attól még nem

én pukkasztok, pukkad az magától. Az meg, hogy dél-amerikai

drogfőzeteket iszom, az sem polgárpukkasztás, azt a megtisztulás

érdekében csinálom, kinek mi köze. Igen, a kártyapaklit is hozzá

szoktam vágni a partnereimhez, de ha egyszer utálom azokat a

játékokat; kitervelsz jól mindent, és aztán mégis te szívod meg

önputtyban a pikk dámát! Elismerem, hogy az öcsémet fojtogattam,

meg gyepáltam kiskorában, szegény Andris, de ez egyrészt nem

polgárpukkasztás, mert akkor még Andris minden volt, csak nem

polgár. Másrészt akkor kibújt belőlem Eta. Igen, hát ő a másik

énem, de ez jó kis metamorfózis! Elismerem, néha necces a motyó

vele kapcsolatban, mert ő szeret provokálni, meg mosogatórongy

lenni, meg gonoszkodni... robbantgatni csak Baszkföldön

robbantgat. Sőt, most már ott se, nem olvastad, hogy letette örökre

a fegyvert? Igen, úgy érzem, 40 éves koromra felülkerekedtem

rajta.

– Mi áll távolabb tőled, a bliccelés vagy a kukkolás?

– Régen sokat blicceltem, most már a kukkolás közelebb áll

hozzám. De régen nemcsak a BKV-n potyáztam, hanem színházi

előadásokra is belógtam. Ma már inkább a Kibicelés az, ami

jellemző rám.

– Büntetnéd gyilkolásért Toldi Miklóst, János vitézt, valamint Jancsit

és Juliskát?

– Nem hiszek a büntetésben. A megértésben és a tettekben

megnyilvánuló szeretetben hiszek. Különben is, a gonosz legyőzése

ki szerint gyilkosság?

– Mit tartasz a legértékesebbnek a barátságaidban?

– Őszinteség és egymás segítése, jó beszélgetés.

– Melyik királyhoz mennél feleségül?

– A pikkhez, de vele már jegyesek vagyunk.

– Mi zavar abban, ha valamihez nem értesz, hogy te nem tudod

megcsinálni vagy az, hogy más jobban tudja?

– Csak akkor zavar az, hogy valamihez nem értek, ha érdekel is az

a dolog. Egyébként, ugye, hidegen hagy. Ha érdekel, akkor naná,

hogy az a bosszantó, hogy nem tudom megcsinálni. Hiszen épp az

lenne fontos, ha valami motivál, akkor abban legyél jó. És

természetesen innentől fogva zavaró, hogy más esetleg jobban

tudja nálad.

– Mit csinálsz, ha egy olyan beszélgetésben ülsz, ahol egyáltalán

nem érdekel, amit a többiek beszélnek?

– Attól függ, hogy kikkel ücsörgök egy asztalnál. Ha olyanokkal,

akiket szeretek, akkor elég gyorsan engem érdeklő téma felé

terelem a beszélgetést. Persze olyanokkal eleve nem szeretek

együtt lenni, akik nem izgatnak.

– Mit teszel azokkal az ajándékokkal, amelyek nem tetszenek?

– Attól függ, mi az. Ha ruhanemű, és tudom, hogy valaki másnak jól

állna, odaadom neki. Ha tárgy, megpróbálom valami kézműves

termékem részévé tenni. Csak arra kell figyelnem, hogy aztán ne

annak ajándékozzam a kész művet, akitől az alapanyagot kaptam...

Ha teljesen használhatatlan, megy a kukába. Ebben a házban sem

végtelen a hely.

– Melyik parancsolattal nem tudsz azonosulni?

– Most hirtelen nem emlékszem az összesre, de ateista lévén, ne

parancsolgasson nekem senki. Épp elég necces, ha magamnak se

tudok parancsolni. De akkor már inkább én parancsolok magamnak,

mint egy vadidegen. Na de jó, nézzük meg azokat a

parancsolatokat. Az ötöstől fölfelé elvben nincs is velük bajom, bár

azért na, az első négy meg ma már vicc, túlhaladott. Egyébként

nagyon jól tudjuk, elég bonyolult az élet ahhoz, hogy adott esetben

bármelyik parancsolatot igenis jogos dolog legyen megszegni.

Komolyan mondom, néha nem is tudom, miért nem egy jogvédő

szervezetnél vagy olyan helyen dolgozom, ahol az emberi

szabadságokat istápolják. Na látod, azoknak lenne jó

parancsolgatni, akik másoknak akarnak parancsolgatni.

– Mi kell ahhoz, hogy higgyél az angyalokban?

– Egy szárnysuhogás a kertben.