KATOLIKUS SZEMMELTEILHARD VÉDELMÉBEN. Érdeklődéssel olvastam Bányai

János, szegedi dogm atikatanár levelét az Új Em ber 1976. m ájus 9-1 szám ában. Szeretnék hozzászólni — kizárólag csak Teilhard de Chardinnel kapcsolatban, m ert felelősnek érzem magam, hiszen 14 év óta küldöm M agyarországra Teilhard írásainak ford ítását (eddig 25 kötet) és a róluk szóló kom m entárjaim at (eddig 36 kötet). Bányai János jó szándéka kétségtelen, de . . .

1. h a Bányai János azt írja, hogy „Teilhard de Chardin rendszerét m a sok hittudós nem fogadja el”, hadd válaszoljam e rre azt, hogy egyre több h ittudós fogadja el, am int ezt egy (358 oldalas) bibliográfia is bizonyíthatja . . : 1277-ben a párizsi é r­sek elítélte Aquinói Szent Tamáb több tételét. Azóta sok víz folyt le a Dunán és közben Teühard-t csak M onitum (Figyel­m eztető) érte a halála után, 1962-ben. Ma Aquinói Szent Tamás a katolikus egyház legnagyobb hittudósa, és m inden józan em­b er sokat m eríthet nagyszerű tanításából. Valam i hasonló m eg­tö rténhet még Teilhard-ral is a XX., vagy a XXI. században.

2. A m ikor azt ír ja Bányai János, hogy „ha a kívülállókkal való kapcsolatkeresés közben egyes íróknak gondolatait mégis felhasználjuk, akkor írásainkban helyesebb volna m indig hoz­zátennünk: ezek csupán v ita to tt vagy v ita tható gondolatok” . . . és ha ezt Teilhard-ra érti, akkor szabad legyen ezt válaszolni: ilyen kijelentést ne nagy általánosságban tegyünk, hanem elő­ször sa já t m agunk olvassuk el T eilhard m inden írását (ugye, hogy éppen ezt kérte XIII. Leó pápa m inden k ritizá lt szerzővel kapcsolatban?), aztán adatokkal és érvekkel szóljunk egy-egy határozott problémához.

3. Azt is a ján lja Bányai János, hogy „az igazság vizére szom­jas kívülállókat ne csak a v ita to tt kérdések zavaros patakocs­káihoz vezessük”. Ha itt egyes „új-teológusokra” gondol Bányai János, akkor egyetértünk (de sem Rahner, sem Teilhard nem ezek közé tartozik!) — Igaz, hogy m arx isták is érdeklődéssel olvassák Teilhard írásait, és én m arx istákkal is levelezem. De kérem szépen Bányai Jánost: m utasson nekem egyetlenegy ke­resztényt, aki Teilhard m iatt veszítette el hitét, vagy Telihard „zavaros patakocskái” m ia tt szereti kevésbé jól K risztus U run­kat. A 14 év óta hozzám befutó sok ezer levél azt igazolja, hogy igen-igen sokan kap tak erőt Teilhard írásaiból, h itük és éle­tü k igazabb és boldogabb lett.

4. Teilhard nem csak újító volt, de az ősi keresztény források­ból is táplálkozott — igen alaposan! Meg aztán az is kétségte­len. hogy a II. V atikáni Zsinat m ég m ást is m ondott, nemcsak azt, hogy „Vissza a forrásokhoz” ! Rezek Román

DÄVID ÉS SALAMON. A Bibliáról szóló beszélgetéssorozat újabb adásában Rapcsányi László ism ét Komoróczy Gézával beszélgetett az Ószövetség két nagy személyiségéről, Dávidról és Salamonról. Dávid a Zsoltárok könyvének szerzője, Góliáttal kapcsolatos párviadalát m indenütt a világon jól ism erik, szin­te közmondásszerüen idézik. A neves tudós egyiptomi, asszír, hettita párhuzam okat em lített (egy változatát a Gilgames is fe l­dolgozta), am elyek hasonló küzdelm ekről tudósítanak, m in t a Dávidé.

Salamon bölcsességet, éles értelm et kér az Ürtól, híres király vá lik belőle, a kinek jelentős szerep ju t az ókori K özel-K elet ke­reskedelm ének megszervezésében és bonyolításában. A hatal­m ával azonban rosszul gazdálkodik. E lvakítja saját dicsősége és fölénye, önmaga dicsőítéséhez fog. Megtagadja vallását. 700 fe jedelm i és 300 m ellékfeleség él udvarában — Komoróczy sza­vaival —, m integy gavallériáját bizonyítva. Háremtartását azonban a papság is ellenzi, jó llehet politikai megfontolásból érthető lépésnek vélik, hisz szinte m inden királyi udvarból van feleség a palotában, de erkölcsileg m élyen felháborítónak tartják.

A beszélgetés kiemelte, hogy Dávid és Salamon kora Izrael életében a leggazdagabb korszak volt, a 70—80-as évig elhúzó­dó aranykor, m elyben elkezdődik a zsidó történetírás, az udvari költészet lassan elsorvad, de a zene és a lírai novellisztika v i­rágzik. (s. d.)

EGY PLÉBÁNOS EMLÉKEZETE. Galgóczy Erzsébetet olvasói — köztük lapunk olvasói is — szívesen olvassák és tisztelik. Tisztelik azért, m ert legjobbjaink m ódjára országban és népben gondolkodik. Ez tűn ik ki abból a beszélgetésből is, am it K a­rin th y Ferenccel folytatott és olvasható a K ortárs júniusi szá­m ában. A két író párbeszédének szinte valam ennyi m ondata érdekes, de van benne egy rész, amely a mi olvasóinkat talán a többinél is jobban megfogja.

K arin thy Ferenc egyik kérdése így hangzik: „Nálunk a p a ­rasztság ábrázolása az elm últ fél évszázadban összekapcsoló­dott a naturalizm ussal. Még olyan óriásnál is, m int Móricz Zsigmond, nála különben legkevésbé és csupán korai prózájá­ban. Nálad azonban nyom a sincs ennek a trágya szagú vagy ga- tyam adzag-ábrázo lásnak . . . Ez tudatos hitvallás, vagy a gye­rekkori szem érem ?” )

A z írónő válasza: „Elsősorban szemérem. Családomban, de a faluban sem beszéltek rondán az emberek. (Ma m ár, sajnos, igen.) Ha m érgünkben kicsúszott szánkon egy »fene«, azt pofon követte. Apám legvaskosabb károm kodása így hangzott: az is­tentagadóját! A két háború között olyan plébánosunk volt, hogy a parasztok nem csak ebéd elő tt az asztalnál, de déli harangszó­kor a határban is elm ondtak egy Ő rangyalát.”

Jól esik olvasni ezeket Galgóczy Erzsébet em lékeként, aki sohasem tagadta, ebben az in terjúban is vallja magáról, hogy kom m unista, így a vallással, a vallás képviselőivel kapcsolat­ban idealizálási szándékkal nem vádolható. És jó azért is, m ert aki ezeket mondta, m inden írásában a valódi világot ábrázolja m inden felemelő vonásával és m inden leküzdendő hiányosságá­val.

Igen, voltak ilyen papok és voltak olyan vidékek, plébániák, sőt egyházmegyék, am elyekben bőségben voltak. És azok, akik­nek lelki gondozását e papok intézték, valóban nem károm kod­tak , nem trágárkodtak, nem voltak „gatyamadzag em berek”, nem ism erték a dologtalan életet, a tolvajlást, és aki mégis, az t a közösség kilökte magából.

E derék papok egy része m ár ott pihen a tem etőben volt h í­veik között, de em lékük, példájuk, tanításuk, íme, él tovább. Azok pedig, akik most fo lytatják az ő abbahagyott m unkájukat, elesettebb pillanataikban m erítsenek erőt az ő példájukból, akik éppúgy nem tudták, m int ahogy utódjaik sem tudják, hogy az elvetett mag m ikor és hol fogan meg. (P. B.)

DOSZTOJEVSZKIJ LEVELEIBŐL (II.) Végtére is k i akadá­lyozza meg ö n t abban, ha feleség és anya, hogy az em berekért éljen? Épp ellenkezőleg, ha másokért, a környezetéért is él, ve­lük megosztja jóságát és szíve m unkáját, nagyszerű példaképpé vá lik a gyerm ek szemében, és kétszerte kedvesebb lesz a férje előtt. De, ha ö n n e k ez a kérdés eszébe jutott, bizonyára azt képzelte, hogy az egész világról m egfeledkezve, m értéktartás nélkül a férjén és a gyerm ekén kell csüggenie. Á m de így csak unalmassá válik a gyerm ek számára, még ha szereti is ön t. ö n alkalm asint kicsinynek tartja a hatókörét, és óriási, szinte világm éretű m unkakört szeretne magának. De kérdés: m inden­kinek joga van-e ilyen kívánságra?

Higgye el, hogy még kis hatókörben is rettentő hasznos jó példát m utatni, m ert a példa sok emberre, em berek százaira hat. A z ö n rendíthetetlen óhaja, hogy ne hazudjon, és igaz éle­tet éljen, nagy hatással van a környezetében élő em berekre . . . Tessék. Ez hőstett. És ezen a téren rettentő sokat lehet tenni. Nem lehet csapot-papot otthagyva, kérdéseinkkel a pétervári O rvostudományi Akadém iára utazni, vagy végigjárni m inden­féle női tanfolyamokat. Ezeket m indennap látom itt: micsoda kontárkodás, nekem elhiheti! És lassanként még a jóból is rossz em berek lesznek. Nem látnak igazi tevékenységet m aguk körül, és könyvek alapján, elvontan kezdik szeretni az embert. Szeretik az emberiséget, és m egvetik az egyes szerencsétlent, unatkoznak, ha találkoznak vele, és m enekülnek e lő le . . .

(F. Dosztojevszkij, Pétervár, 1878.)

A nevelés „tűzvonalában"A kecskeméti Piarista Gimnázium

Kecskemét, Komszomol tér5. Az épület egyik részében á l­talános iskola, a m ásikban gimnázium. Csak egy lépcső­háznyi a különbség. De am ott a tetőn szorgalmasan dolgoz­nak. cserélik a palát, em itt pe­dig azon tűnődnek, m ikor lesz egyszer elég pénzük a tetőcse­rére.

De m ásutt is elkelne a segít­ség. Ahogy Lukács László, agimnázium igazgatója mond­ja, a p iarista iskolának m in­dig egyik legnemesebb hagyo­m ánya volt a korszerű term é­szettudományos oktatás. Ezt ma csak olyan anyagi befekte­tés árán lehet biztosítani, amely nem egy vonatkozás­ban m eghaladja sa já t erejü­ket.

Nézelődünk a folyosókon. N yitogatunk a tanterm ekbe, melyek m ár kiürültek, s most álmosan nyújtóznak a napi m unka után. Harsogó, friss tisztaság m indenütt. I tt is, ott is m egcsapja o rrunkat a friss lakkszag: az igazgató, néhány tanártársávál és a gyerekek­kel maga festette, lakkozta legutóbb a mellékhelyiséget, a nyelvi term et, a szénraktárból k ia lak íto tt tanári fogadószo­bát. Közös m unkával ú ju lt meg az iroda is, mely most napfényben úszik és titokzatos derűt áraszt arra , aki ide be­lép.

H árm an jöttünk, valósággal m egroham oztuk a piaristákat. Felelős szerkesztőnk, Magyar Ferenc az apa tekintetével szemlélődik, Jeleníts István felcsillanó szemmel figyeli az ú ja t, a m ostanában felsejlő szépségeket. Ő maga is jó né­hány évig tan íto tt Kecskemé­ten, m ielőtt a rend pesti gim­názium ába került. Látom a szemén, tetszik neki, am it lát.

Az egyházi iskolák közül a kecskem éti gim názium ban a legmagasabb a papi hivatások arányszáma. A z egyetemes m agyar katolicizm us szem­pontjából sem közömbös, ho­gyan fejlődik, gyarapodik az iskola. így hát elsősorban a nehézségekről beszélgetünk az igazgatói irodában Halász Jó- )zsef házfőnök társaságában. Derűs arca többnyire elkomo- rodik, m ikor anyagi kérdések­re térül a szó. Vagy ta lán az ú jra meg ú jra megzendülő, te­m etést hirdető harangzúgás tenné ily borússá tekintetét...?

Számolgatunk. Az intéz­mény fenntartásának m ajd­nem m inden költségét a szü­lőkre kell hárítaniuk. Mit je ­len t ez? Egy kollégista gye­rek iskoláztatása havonta pontosan 710,— forintba kerül. Van olyan család, ahonnan több gyerek já r egyszerre Kecskemétre. M ajdnem erejü ­kön felüli m egterhelést jelent tehát szám ukra a fiúk isko­láztatása. Hiszen a 710,— fo­rin t m ellett még kell egy kis zsebpénz, kopnak a ruhák, a cipők. Szociális meggondolá­sok alapján vezették be a sza­bad m egajánlások rendszerét. A tehetősebbek ad janak töb­bet, a szegényebbek keveseb­bet. Ez a rendszer egyelőre bevált.

Vajon nem lehetne tovább lépni ebben a vonatkozásban? Nem kellene a szélesebb kato­likus közvéleményhez fordul­ni, hogy a tehetősebb családok esetleg alkalm i vagy rendsze­res „ösztöndíjjal” tám ogassa­nak egy-egy itt tanu ln i vágyó gyereket, akinek családja nem b írja vállalni az anyagi terhe­ket? A püspökségektől kapott szerény tám ogatások m in tájá­ra kezdeményezni lehetne és kellene a világiak tám ogatá­sát is. Ne feledjük: ebben az iskolában a legmagasabb a papi hivatások arányszáma. Itt is készülődik a jövő m a­gyar egyháza!

A tanulm ányi színvonal — m ondjuk így — átlagos. N in­csenek kiemelkedő verseny- eredményeik, bár a megyei m atem atikai versenyekenrendszerin t az élen végeznek. A közvéleményben elterjedt az a vélekedés, hogy a gim ná­ziumba csak a legjobbak ju t­hatnak be. Az az igazság, hogy m indenki előtt nyitva áll, vár­ják a gyerekeket olyan csa­ládból, ahol azt ta rtják fontos­nak, hogy gyermekük keresz­tény nevelésben részesüljön, s felnőve, a katolikus közösség teljes értékű tagja legyen. A modern katolikum k ialakítá­sát érzik legfontosabb felada­tuknak az itt tanítók és neve­lők. M agatartást akarnak ki­formálni, az ére tt Személyiség

felelős, megfontolt dönteni és választani tudásának képessé­gét. Hogy ki-ki maga jusson el Istenhez, s m aga alakíthassa ki a vele való legszemélyesebb kapcsolatát. Akiben • négy esz­tendő során így érlelődnek, erjednek és szilárdulnak a gondolatok, eszmények, az — és ezt a visszajáró idősebb és kevésbé idős diákjaik sorsa igazolja — a szocialista tá rsa­dalom nak teljes értékű, ak­tív, dinam ikus polgára lesz

Hogy a gyerekek m ajdan be­illeszkednek- e a felnőtt k a­tolikus közösségbe? Ez első­sorban nem ra jtu k múlik, h a­nem azon, milyen mozgékony, az élet elvárásaihoz alkalm az­kodó, az élettel együtt változó struk tú rákat tud k ialakítani a helyi egyház.

Kicsit elkalandoztunk az is­kolától a beszélgetés során. Nézzük hát a felvételi statisz­tikákat. Az első évben az érettségizettek valam ivel ki­sebb hányadát veszik föl, de az első és m ásodik év együt­tes aránya m ár semmivel sem rosszabb, m int a többi iskoláé. Orvostudom ányi egyetem re innen se igen vettek föl gyere­ket az érettségi évében.

Persze helytelen volna m in­dent a diplomaszerzés esélyén keresztül mérlegelni. Ezt a m ár-m ár kóros szemléletmó­dot elsősorban a keresztény családokban kellene felülvizs­gálni. A leglényegesebb mégis­csak az, m ilyenné form álódik a gyerm ekünk a nevelés fo­lyam atában. S a kecskemétiek valóban „minőségi” m unkát végeznek ebben a vonatkozás­ban.

— Van valam i specialitáso­tok? — kérdi felcsillanó szem­mel M agyar Ferenc.

Nem, nincs specialitásuk. A ztán a beszélgetés során ki­derül, hogy irodalm i színpa­duk — m elynek sikereiről m ár lapunkban m áskor is be­szám oltunk — idén 15 000 fo­rintos díjban részesült M aja­kovszkij Gőzfürdőjének elő­adásáért (Takács Ervin tan í­to tta be)

Nincsen specialitásuk, de aki belép a gyerekek ebédlőjébe, hátrahőköl az elképedéstől. Egyszerűen lenyűgöző, am it jórészt a maguk erejéből te­rem tettek. I tt rendezik a k lub­délutánokat is. Valahol a lá ­bunk a la tt van a pinceklub, mely most Csipkerózsika-ál­m át alussza. Jól felszerelt könyvtáruk van a gyerekek­nek. Tiszai csónakházuk. (Az

É le tü n k m in d e n p e rc e ig e n ­ig e n v a g y n e m -n e m . C sak igen v a g y c sa k n e m az I s te n tő l k a ­p o t t és fe lé n k á ra d ó le h e tő sé ­g e k v é g te le n s o rá b a n .

M in d en p e rc s o h a v issza n e m té rő , le z á r t b iz o n y íté k v a la m i m e lle tt v a g y e lle n , a m i a k k o r és o t t c sa k é n v o lta m és le sz e k . T ő lü n k fü g g , h o g y a p e rc le ­h e tő sé g e — a m e ly e t m in d e n k i e g y e d ü li é s k iz á ró la g o s a já n ­d é k k é n t k a p — ig e n n é v a g y n e m m é v á lik .

M ily en jó le n n e , h a a m ú lóid ő b e n a n a p n a k c s a k e g y e t­le n p e rc é t tu d n á n k tu d a to s a n és m a ra d é k ta la n u l v is sz a a d n i I s te n n e k , s m ily e n s z ű k k e b lű e k v a g y u n k m a g u n k h o z , h a szem e lő l té v e s z tjü k , h o g y e g y e t le n p e rc a la t t e ln y e rh e t jü k v a g y e l­v e s z í th e t jü k , a m ié r t s z ü le ttü n k .

A le lk ü n k le g b e n s e jé b e n fo ­g a lm a zó d ó ig e n v a g y n e m t u ­la jd o n k é p p e n n e m „ é n ü n k tő l” fü g g , h a n e m „ é n ü n k ” fü g g tő ­le.

O LÁ H M A R G IT

Ahogyan ú jra és ú jra hal­lok egy-egy evangélium i sza­kaszt, m ind nagyobb lesz ben­nem a hullám verés a szavak nyomán.

Az adópénz-ielenetben ez a kérdőszó ragadott meg: kié? Kié a kép és a fölírás ra jta?

M indjárt eszembe ju to tt ró ­la a keresztrefeszítás katonái­nak tanakodása Jézus varra t- lan köntöse felett: kié legyen? Érzem, hogy a föld egész fel­színén ezer form ában szünte­len folyik ez a tanakodás és küzdelem: kié legyen, hogyan osszuk szét a föld javait!

És kié az em ber?A BNV-n tanú ja voltam,

am int bem ondták a hangos híradóba: Elveszett egy kisfiú, anyja átveheti az információs irodánál. Az édesanya — k i­vételesen — nem szem rehá­nyásokkal és fenyegetésekkel esett neki m egtalált gyermeké­nek. U tánozhatatlan gyöngéd-

udvarban e h ír bizonyságául „félkész” kajakot látunk, Sza­bó István tan ár ú r gyártm á­nya.)

„M iért nem jöttetek vala­melyik vasárnap? — m ondja a házfőnök atya sajnálkozva. — A beat-m iséknek messze földön híre van!” Egy-egy ilyen alkalom m al bizony meg­mozdul a város és környéke, szűknek bizonyul a templom.

Az egyik legszebb nyárelői napot fogtuk ki. Akkor is vas­tag sugárban ömlött végig ra j­tunk a napfény, am ikor ebéd u tán az udvaron keresztül bal­lagtunk az igazgató szobájába. A focipályán élénk eszmecse­re közben dongott a labda, a röplabdázók között pedig Szoj- ka Ödön ta n ár u ra t vélem fel­fedezni, mégpedig egy virtuóz labdaszelídítési m űvelet köz­ben.

Most m ár M agyar Ferencé, felelős szerkesztőnké a szó. Rögtönzött sajtótájékoztató­nak érezzük, ahogy lapunkról, céljainkról beszél. N éha kor­tyolunk a borból. Kávé páro­log előttünk, ö lem be teszem a füzetem et A záporozó benyo­mások közben igyekszem ki­választani a leglényegesebbet. A rra keresem, arra keressük a választ, hogy oly sok nehézség közepette mégis m iért árad a derű ebben az iskolában, m iért tudja biztosan a látogató, hogy az itt nevelőkben m egvan a képesség ahhoz, hogy szembe- szálljanak a nehézségekkel, és soha ne csüggedjenek el?

Kép m erül fel a tudatom mélyéről. Évekkel ezelőtti. O tthon, Pesten beszélgettünk a kecskeméti gimnázium mos­tan i igazgatójával. Ü lt a fo­telben, sápadtan, gyűrötten, kialvatlanul. „Rosszul nézel ki” — m ondogattuk aggódva. Legyintett. Aztán m egtudtam, hogy betongerendákat helyez a földbe, az ebédlőt alapozva.

És most kész az ebédlő. Üj- rafestették az isk o lá t K ísér­leti kom plex-term et rendez­nek be. A tehetségesebbeknek versenyre, felvételire felkészí­tő szakköröket tartanak , a jö­vő évi elsősöknek iskola­előkészítő tábort szerveznek. És vannak még terveik, bőven. Azokat is valóra váltják, biz­tosan.

A m ikor nekivágunk az ú t­nak, vendéglátóink mosolyog­va integetnek utánunk. Aztán sietve visszafordulnak a kol­légium felé. Ki tudja, milyen feladat, m unka várja őket mamég- . (S. G.)

séggel ölelte magához: drága kisfiam, csakhogy megvagy!

Elfelejtettem a címét annak a szörnyű hatású filmnek, am elyben egy részeges csavar­gó utolsó óráit látni. Eszébe jut, hogy születésnapja van, de nem tud ja hányadik. Elindul m egkeresni ismerősét hátha az tud ja? Betántorog egy boltba, ita lt vásárol. Nagyot húz az üvegből s elindul egy szem ét­hegyen át, botorkálva, része­gen, m ajd elvágódik. A hata l­m as markológép őt is felszedi és viszik égetni a többi sze­m éttel . . . Mit akar m ondani a rendező? Hogy van ilyen hul­ladék-em ber is, aki m ár csak a szem étre való? Aki senkihez sem tartozik?

József A ttila jól érezte: „Le­hetetlen, hogy senkié le­gyünk!”

Igen, az egész Biblia arról szól, hogy az ég és föld moz­gósítva van az elvesző em ber keresésére. . . A m egtalálás je­lenete is fölbukkan, hogy szép­ségével beragyogja az egész Írást: az A tya boldogan várja hazafelé ta rtó fiát. elébe fut, megöleli és megcsókolja, ün­neplőbe öltözteti.

A Titkos Jelenések végak­kord ja: „Maga Isten lesz ve­lük, és letöröl szemükből m in­den könnyet”. A kkor m ajd boldogan megéljük, hogy kié is j vagyunk valójában. De addig

LÁTTUKCZO BEL E M L É K K IÁ L L ÍT Á S

B A L A T O N B O G LA RO N A b u d a p e s ti M ű cs a rn o k é s a So­

m o g y m eg y e i T a n á c s re n d e z é s é ­b en n y ílt m eg C zóbel B éla K o s- s u th -d í ja s fe s tő m ű v é sz (1883—1976) e m lé k k iá l l í tá sa a B a la to n b o g lá r i K á p o ln a tá r la to k k e re té b e n . A n é ­h á n y h ó n a p p a l e ze lő tt e lh u n y t m e s te r k iá ll í tá s a tú ln y o m ó ré s z t o ly a n m ű v e k e t m u ta t b e , a m e ly e k m o s t e lső íz b e n k e rü ln e k a k ö z ö n ­ség e lé . C se n d é le tek , tá jk é p e k , e n te r iő rö k , p o rtrék » n ő á b rá z o lá s o k v á lta k o z n a k a k é t szo m széd o s k á ­p o ln a f a la in ; m in d e g y ik fe s tm é n y f r is s , ü d e , v a rá z s o s s z ín e k k e l ü n ­n e p e l i az é le te t, az I f jú sá g o t é s a te rm é s z e t s zé p ség é t.

C zóbel B é la ez év te lé n m ég ja ­v á b a n d o lg o zo tt. É le te 93. é v éb e n j á r t u g y a n , de s z o rg a lm a s a n k é ­s z ü lt ú j k iá ll í tá s á ra . E tá r la to t m á r n e m é r te m eg , s n é h á n y k é p é n n e m tu d ta e lv ég ezn i az u to ls ó e c s e tv o n á s o k a t. „ H a e g y ik -m á s ik fe s tm é n y e b e fe je z e tle n n e k is t ű ­n ik — í r j a a k é p e s k a ta ló g u s e lő ­s z a v a — é le tm ű v e m é g se m a z ; h o ssz ú é le té n e k bő te rm é s e k ö z ö t­tü n k m a ra d . . . ”

A B a la to n h o z lá to g a tó k jú l iu s k ö z ep é ig te k in th e t ik m e g a b o g iá ­r i „ v ö rö s ” és „ k é k ” k á p o ln á b a n C zóbel B éla e m lé k k iá l l í tá s á t . A m ű v e k e t jú liu s m á so d ik fe lé b e n és a u g u s z tu s b a n a d e b re c e n i M űve­lő d ési K ö z p o n tb a n m u ta t já k be.

; (P. L)

HALLOTTUKV IV A L D I-L E M E Z E K

V e len ce m u z s ik u sa , A n to n io V i­v a ld i, a v a llá so s ih le té s ű z en é n e k e g y ik le g n a g y o b b a la k ja . Az 6 k o ­r á r a m á r k ia la k u lt , d e m ég ko ­rá n ts e m v é g é rv é n y e s m ű fa jo k a t b á m u la to s te h e tsé g g e l te l je s í te t te k i, a n n y i g a zd a g ság g a l, fo rm á ló e rő v e l, h o g y m ű k ö d é se m e g h a tá ­r o z ta az e g y h á z z e n e k é ső b b i f e j­lő d é sé t is.

A k ö z e lm ú ltb a n h á ro m o ly a n m a g y a r h a n g le m ez is m e g je le n t, m e ly V iv a ld i e g y h á z z e n e i a lk o tó ­m ó d já n a k b e m u ta tá s á ra v á l la lk o ­z ik . A le g n a g y o b b k ö z ö n sé g s ik e r re k é ts é g k ív ü l az a k ia d v á n y ta r th a t s zá m o t, m e ly e n a C red o . G lo ria , L a u d a J e r u s a le m é s B e a tu s v ir c í­m ű k o m p o z íc ió k h a llh a tó k . S z ek e ­re s F e re n c v e z é n y li a B u d a p e s ti M a d r ig á lk ó ru s t é s a L isz t F e re n c k a m a ra z e n e k a r t . E z t a z en e i to l­m á c so lá s a b a ro k k is te n é lm é n y h ű k ife je z ő je , a z en g ő , ra g y o g ó á r a ­d a tb a n ú szó h a n g o k m in th a a v e ­le n ce i k a te d rá l is o k a t id é z n ék , é p ­p e n a z o k a t, a m e ly e k b e n V iv a ld i is z en é lt.

V iv a ld i r i tk á b b a n h a llh a tó z so l­tá ra ib ó l k é t lem ez ad íz e lítő t. K a l­m á r M ag d a to lm á c so lja a L a u d a te p u e r i . In f u r o re és a N u lla in m u n d o p a x s in c e ra k e z d e tű s z e r­z em é n y e k e t. B u d a i L ív ia p e d ig a S ta b a t M a te r t — a m e ly a m e s te r e g y h áz i z e n é jé n e k eg y ik k ie m e lk e ­dő re m e k lé se s m a g á n a k a m ű fo r ­m á n a k is c so d á la to s p il la n a ta — és a L o n g e m a la u m b ra e te r ro - r e s - t . M in d k é t le m e ze n S á n d o r F r i ­g y e s v e zé n y li a L isz t F e re n c K a­m a ra z e n e k a r t . (s. g.)

OLVASTUKK R IST Ö G Y U L A :

A Z A R A N Y B U L L Á K ÉV SZÁ ZA D AA M a g y a r h is tó r ia c ím ű s o ro z a t

le g ú ja b b k ö te te a 13. s zázad i M a­g y a ro rs z á g h is tó r iá já t ta r ta lm a z z a . Az ö ssz e fo g la lá s n e m tö b b , m in t e g y k ib ő v í te t t ta n k ö n y v , é s lé n y e ­g é b e n a c é l ja is e z : k e re sz tm e ts z e ­te t a d n i a k é rd é s e s k o r ró l . A s ze r­ző m eg á ll a p itá sa i o ly k o r szo k v á ­n y o s a k , é s a k ó d e x tö re d é k -k u ta - tá s id ő s z a k á b a n ta lá n e z t a k i je ­le n té s t is m e g k ís é r e lh e t jü k : n a i­v a k . A le g ú ja b b e re d m é n y e k u g y a n is a r r a e n g e d n e k k ö v e tk e z ­te tn i , h o g y a 13—14. század i m a ­g y a r m ű v e lts é g lé p é s t ta r to t t az e u ró p a iv a l.

A k ö n y v k é p a n y a g a , k ro n o ló g ia i a la p o s s á g a jó seg ítsé g e t n y ú j t a k u l tú r h is tó r ia i , p o litik a i tá jé k o z ó ­d á s b a n . (G o n d o la t, 15 F t.) (t. s.)

F E JE Z E T E K A XVI«==XVn.SZ Á Z A D I M A G Y A R O RSZÁ G I

T Ö R T É N E T ÍR Á S T Ö R T É N E T É B Ő LA tö r té n e t i b ib lio g rá f ia , a k ö z ép ­

k o ri m a g y a r jo g tö r té n e t é s a k ó ­d e x k u ta tá s e g y k o r i k itű n ő m u n k á ­s á n a k , B a r t o n i e k E m m á ­n a k (1894—1957) é le tc é lja az v o lt, í r á s tö r té n e té t . 1711-ig m á r c s a k ­n e m e lk é sz ü lt m u n k á já v a l , a m ik o r é le tú t ja v é g éh ez é r t . A M ag y a r T u ­d o m á n y o s A k a d é m ia K ö n y v tá rá ­n a k k é z i r a t tá r á b a le té tk é n t k e rü lt e re d e t i k é z i ra to t és g é p e i t m á so la ­tá t B a r to n ie k E m m a n ő v é re i b o ­c s á to t tá k a k ia d á sh o z re n d e lk e ­z é s re . A s a j tó a lá re n d e z é s m u n ­k á já t R ito ó k Z s ig m o n d n é v é g ez te el.

A h á ro m -n é g y é v tiz ed d e l ez­e lő tti m ó d s z e rre l é s sze m lé le tte l d o lg o zó B a r to n ie k E m m a m ü v é n e k X V I—rX V II. szá z ad i ré s z é t m in d e n h a za i tö r té n e t í r á s u n k tö r té n e té v e l fo g la lk o z ó h a sz o n n a l o lv a s h a tja . M o h ács u tá n i tö r té n e t í r á s u n k v á l­to z a to s fo rm á i k ö z ö tt s o k e g y h áz i n é v v e l ta lá lk o z u n k : B ro d a ric s I s t ­v á n , O láh M ik lós, V e ra n cs ic s A n ­ta l , S z e rém i G y ö rg y , M ossóczy Z a ­k a r iá s , G re g o ria n i’z P á l s tb .

K á r. h o g y a k ö re i h a tsz á z la p o s m ű c sa k 400 p é ld á n y b a n lá to t t n a p ­v ilá g o t k é z ira t g y a n á n t 3975-ös k e l­te z é sse l a M a g y a r T u d o m á n y o s A k a d ém ia I r o d a lo m tu d o m á n y i in ­té z e té n e k és K ö n y v tá rá n a k k ia d á ­s á b a n K la n lc za y T ib o r e lő sz a v á v a l.

(K o v ách Z o ltán )

M ind ig iz g a lm as k é rd é s v o lt, h o g y az fró k g o n d o lk o d á sm ó d já t , é le ts z e m lé le té t, k ife je z ö k é p e s sé g é t k ik és m ily e n m ű v e k a la k í to t tá k . A k o r tá r s m a g y a r iro d a lo m h e tv e n

hit éltet és vezet bennün- az atyai ház felé. Időlege- elkallódhat, eltévedhet az

er, de véglegesen el nem aki tud ja magáról,

r e p re z e n tá n s a szám o l be e r rő l a B a tá r i G y u la á lta l ö s sz e á ll íto tt

j ÍRÓ K KÖ N Y VEK K Ö ZT c in ü l, a N é p m ű v e lé s i P ro p a g a n d a I ro d a á l-

I tá l k ia d o tt k ö n y v b e n <22 F * '. T öb- ' b e k k ö z t F e k e te I s tv á n , I lly é s G v u - : la , N é m e th L ászló , P il in sz k y J á n o s , i f h u r z ó G á b o r, Told& lagi P á l, W eö­

re s S á n d o r v a ll o lv a só é lm é n y e irő l, m á s m ű v é sz e ti á g a k h a tá sa iró l .

(f. g.)

Csak néhány percreKié vagyok?