isten éltesse kübekháza kübekháza kurír legifjabb polgárait!kubekhaza.hu/kurir/200901.pdfés...

3
2009. január 31. „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Lukács 6, 36). IX. évfolyam 1. szám Ugyan ki látott már rossz embert virágot öntözni, gondozni és bennük gyönyörködni? De hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, igazolja azt az alábbi történet: A kertész nagyon szerette a virágokat, reggeltôl estig csak az illatos növények- kel foglalkozott. Más nem is érdekelte, csak a rózsái, liliomai, a szebbnél szebb színekben pompázó virágai. Öntözgette, kapálgatta, trágyázta ôket. Ám ennek a férfinek volt családja is. Jó felesége, aki csak türelmesen nézte, hogy az ura egész napját a virágainak szenteli, és másra nem is futja az idejébôl. De amúgy nem volt rossz ember. Volt két szép fia is, akiknek titokban fájt a szívük, hogy édesapjuk a virágokat simogatja és nem ôket, a virágokkal beszélget és nem velük, a virágok növekedését lesi és nem az övékét. De hát amúgy nem volt rossz ember. Teltek az évek. A felesége meghalt, a fiai megnôsültek, és elköltöztek otthonról. Mondhatnánk a szegény kertész egyedül maradt és szomorú lett. De nem úgy volt, szinte észre sem vette a változást. Ott voltak a virágai. Amíg ereje volt, szikrányi bírása, kapálgatta és törôdött velük. Egyáltalán nem ismerte az unokáit, mivel fiai úgy érezték, fölösleges lenne meglátogatni ôt, úgy sem érdekelnék a gyere- kek. Ha esetleg egy új virágfajtát hoznának neki megmutatni! De egy unokát? A kertésznek is eljött az ideje és a Teremtô magához szólította. A temetésén nem siratta senki. Csak a virágok hullatták a szirmaikat, de csak azért, mert elnyíltak vagy kiszáradtak. Hisz a virágnak nincs szíve. A kertész nem hiányzott senkinek, mert ô sem szeretett senkit, nem törôdött senkivel, a virágjaival nem szerzett örömet másoknak, csak saját magának. Azt mondják, hogy addig élünk, míg valaki emlékszik, vagy gondol ránk. A kertészre bizony nem gondolt senki. De amúgy nem volt rossz ember. Fodor Teréz, Remény Katolikus Hetilap Az oldalt szerkesztette: Dr. Tóth Ágnes Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyérôl elôhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévô érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét és kisurrant a hátsó ajtón. A hat háztömbnyire lévô patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfônök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegbôl és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetôen bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagoból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére. - Én pedig az én testvéremrôl szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - for- dult hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nô a fejé- ben és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg ôt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok ne- ked segíteni - felelte a patikus, kissé megeny- hült tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül. A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége? - Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége, de Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicagoi férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idô, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a mûtét egy igazi csoda volt - sut- togta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ô pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitôl függ, hanem magasabb törvények mûködésétôl. Születésnap Isten éltesse Kübekháza legifjabb polgárait! Martonosi Anna szül. idô: 2008.12.02. súly: 3610 gr, hossz: 52cm anya: Serucza Hermina apa: Martonosi Csaba testvér: Barbara Radics Emese szül. idô: 2008.12.26. súly: 3120 gr, hossz: 51 cm anya: Szûcs Andrea apa: Radics Attila testvér: Bence AZ ÖNKORMÁNYZATI HAVILAP Kübekháza Kurír K Ü B E K H Á Z A K Ü B E C K H A U S E N * 1 8 4 3 * Ernest Hemingway egy csodálatos történetet mond el egy apáról és tinédzser fiáról, akik Spanyolországban laktak. A kapcsolatuk tönkrement, és a fiú megszökött otthonról. Né- hány évvel késôbb az apa hosszú útra indult, hogy megkeresse elveszett, lázadó fiát, majd végsô megoldásként egy hirdetést ad fel egy madridi újságban. A fiú neve Paco volt (elég átlagos név Spanyolországban). A hirdetés szövege egyszerûen így szólt: „Kedves Paco, várlak holnap délben az újság irodája elôtt. Minden meg van bocsátva. Szeretlek.” Másnap délben az iroda elôtt 800 Paco állt megbocsátásra várva! Ma kiknek kell megbocsátanod? Bocsáss meg nekik! Az az ember, aki igazán Istennel jár, irgalmas és megbocsátó. Amikor nem akarsz megbocsátani, többet ártasz magadnak, mint a másik embernek. Nem úgy lettél teremtve, hogy elbírd azt a stresszt, ami a nehezteléssel jár! Egész halom orvosi bizonyíték van arra, hogy ténylegesen tönkre teszi az egészséget a haragtartás. Ha úgy gondolod, hogy valaha szükséged lesz irgalomra, légy irgalmas! Jézus azt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ôk irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7) Mond neked valamit Isten ezzel kapcsolatban? Ha igen, akkor még ma tedd meg! Ne halogasd tovább! A fenti elmélkedés a UCB Keresztyén Rádió napi elmélkedése (www.ucb.co.uk), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhetô a www.maiige.hu honlapon, vagy a következô címen: Mai Ige, 6201 Kiskôrös Pf. 33. Ha nem tudsz a másiknak megbocsátani, magadnak ártasz! Az elsô oldali rövid igeszakasz magyarázata: „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!”Lukács 6, 36 Január 14-én a Polgármesteri Hivatalban fogadta a szomszéd romániai falu, Óbéba újraválasztott polgármesterét, Ioan Bohancanu-t (a fotón) és vezetôtársait polgármesterünk. A küldöttség tapasztalatgyûjtés céljából kérte a találkozót, mivel az elkövetkezendô idôszakban több, a falu fejlesztését célzó pályázatot szeretnének benyújtani külhoni szomszédaink, többek között orvosi rendelô kialakítására. 2. old. Polgármesteri vizit Kübeken Ó Istenem, tudom, hogy nem futhatok el Elôled, mert nem futhatok el saját magamtól. Mert a Te számodra vagyok alkotva, Te vagy életem élete, örömöm öröme, létem léte. Nem is akarok elfutni, inkább karjaidba szeretnék futni, mert ott vagyok otthon. Ámen. E. Stanley Jones Mai Ima Az „Óvoda Éve Plusz” program kere- tében január közepén megkezdôdött a patinás óvodaépület és a hozzá- épített konyha külsô vakolatának eltávolítása. A munkálatok közben az óvoda folyamatosan üzemel. Tavasz- szal, mihelyt az idô engedi a külsô vakoláshoz is hozzákezdenek, hogy júniusra elkészülhessen a valóban Százszorszép Óvoda. Felvételünkön Francia Ida óvodavezetô és a kis ovi- sok örömteli csoportja. Ôk is várják már a megszépülô ovit! Írásunk a 2. oldalon. Pályázatból 2.5 millió 470 MILLIÓBÓL ÉPÜL ÚJ ÚT KLÁRAFALVA ÉS KÜBEKHÁZA KÖZÖTT Plázából pékárubolt! Egy dolláros csoda Elkezdôdött az Óvoda Éve Plusz Decemberben angoltáboros diáktalálkozó- val ünnepelte harmadik születésnapját a kübekházi Baptista Gyülekezet. A 2005-ös megalakulásuk óta szépen gyarapodnak; hitéletükkel, nyári ifjúsági programja- ikkal is színesítik, gazdagítják a falu közösségi életét. Szász Gábor fiatal lelkipásztorral Molnár Mariann készített interjút, amelybôl kiderül, hogy valójában nem is csak három éves múltra tekint vissza a kübekházi Baptista Gyülekezet, hanem legalább nyolcvanra, ugyanis az 1900-as évek elejétôl a 80’-as évek elejéig már létezett helyben baptista felekezet... 5. old. PERCCEL A HALÁL UTÁN! Ezzel a címmel tartott érdekfeszítô elôadást Dr. Juhász Imréné Dr. Füzesi Judit belgyógyász-fôorvos (a fotón) decemberben a Szociális Centrumban. Az elôadássorozat elsô estjén a klinikai halál állapotáról és a tényleges halál beálltát követô percekrôl beszélt az elôadó, aki két év híján félévszázados orvosi praxisának tapasztalatait is megosztotta a jelenlévôkkel. A sorozat február 16-án, hétfôn este 5 órakor tovább folytatódik, amelyre minden érdeklôdôt szeretettel várnak! Sikeres pályázatot nyújtott be Kübekháza Önkormányzata az Önkormány- zati Minisztériumhoz, a folyó kiadásaihoz szükséges támogatás elnyerése céljából. Az Önkormányzat 2.500.000 Ft támogatáshoz jutott pályázatának köszönhetôen. Több mint 8 km hosszúságban épül új út Klárafalva és Kübekháza között. A fejlesztést a Regionális Operatív Program (ROP) keretében elnyert 470 millió Ft-os pályá- zat tette lehetôvé. A közbeszerzési eljárás nemrégiben fejezôdött be. A tendert a Magyar Aszfalt nyerte, amely a munkálatokat február közepén kezdi és április elejéig fejezi be. Az útszakaszon félpályás forgalomkorlátozásra kell majd számítani. - mondta lapunknak Kucsera Istvánné alpolgármester. Nagyerôkkel folyik a munka a „Forrai Plaza” elnevezésû üzletben, ahol hamarosan pékárubolt nyílik. A szükséges engedélyek beszerzését követôen nyit majd az új fôtéri üzlet, ahol naponta friss péksütemények, reformtermékek, tejtermékek és tésztafélék lesznek kaphatók. - mondta Kállai Mihályné üzletvezetô. Kedves Lakótársam! Ismét be kell nyújtanunk adóbevallásainkat, amelyekben rendelkezhetünk a személyi jövedelemadóink 1%-áról is. A Kübekházáért Közalapítvány kuratóriuma nevében, kérem, hogy támogassák Önök is a falu fejlôdését és ajánlják adóik 1 %-át közalapítvá- nyunk számára! Értelmes, a falu fejlôdését szolgáló célokat kívánunk támogatni a befolyó bevételekbôl 2009-ben is! Köszönettel: a Kübekházáért Közalapítvány elnöke 18458611-1-06 KÜBEKHÁZÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY számlaszám: 18458611-1-06 Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet? KÉT MEGTÖRTÉNT ESET három szál gyertyával

Upload: others

Post on 08-Feb-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

2009. január 31. „Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!” (Lukács 6, 36). IX. évfolyam 1. szám

Ugyan ki látott már rossz embert virágot öntözni, gondozni és bennük gyönyörködni? De hogy semmit sem szabad túlzásba vinni, igazolja azt az alábbi történet: A kertész nagyon szerette a virágokat, reggeltôl estig csak az illatos növények-kel foglalkozott. Más nem is érdekelte, csak a rózsái, liliomai, a szebbnél szebb színekben pompázó virágai. Öntözgette, kapálgatta, trágyázta ôket. Ám ennek a férfinek volt családja is. Jó felesége, aki csak türelmesen nézte, hogy az ura egész napját a virágainak szenteli, és másra nem is futja az idejébôl. De amúgy nem volt rossz ember. Volt két szép fia is, akiknek titokban fájt a szívük, hogy édesapjuk a virágokat simogatja és nem ôket, a virágokkal beszélget és nem velük, a virágok növekedését lesi és nem az övékét. De hát amúgy nem volt rossz ember.

Teltek az évek. A felesége meghalt, a fiai megnôsültek, és elköltöztek otthonról. Mondhatnánk a szegény kertész egyedül maradt és szomorú lett. De nem úgy volt, szinte észre sem vette a változást. Ott voltak a virágai. Amíg ereje volt, szikrányi bírása, kapálgatta és törôdött velük. Egyáltalán nem ismerte az unokáit, mivel fiai úgy érezték, fölösleges lenne meglátogatni ôt, úgy sem érdekelnék a gyere-kek. Ha esetleg egy új virágfajtát hoznának neki megmutatni! De egy unokát? A kertésznek is eljött az ideje és a Teremtô magához szólította. A temetésén nem siratta senki. Csak a virágok hullatták a szirmaikat, de csak azért, mert elnyíltak vagy kiszáradtak. Hisz a virágnak nincs szíve. A kertész nem hiányzott senkinek, mert ô sem szeretett senkit, nem törôdött senkivel, a virágjaival nem szerzett örömet másoknak, csak saját magának. Azt mondják, hogy addig élünk, míg valaki emlékszik, vagy gondol ránk. A kertészre bizony nem gondolt senki. De amúgy nem volt rossz ember.

Fodor Teréz, Remény Katolikus HetilapAz oldalt szerkesztette: Dr. Tóth Ágnes

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyérôl elôhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévô érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét és kisurrant a hátsó ajtón. A hat háztömbnyire lévô patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfônök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegbôl és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetôen bosszús hangon. - Éppen a testvéremmel beszélek Chicagoból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére. - Én pedig az én testvéremrôl szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - for-dult hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nô a fejé-ben és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg ôt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok ne-ked segíteni - felelte a patikus, kissé megeny-hült tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül. A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége? - Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége, de Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicagoi férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél. A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idô, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a mûtét egy igazi csoda volt - sut-togta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. Ô pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitôl függ, hanem magasabb törvények mûködésétôl.

Születésnap

Isten éltesse Kübekházalegifjabb polgárait!

Martonosi Anna szül. idô: 2008.12.02.

súly: 3610 gr, hossz: 52cmanya: Serucza Hermina

apa: Martonosi Csabatestvér: Barbara

Radics Emeseszül. idô: 2008.12.26.súly: 3120 gr, hossz: 51 cmanya: Szûcs Andreaapa: Radics Attilatestvér: Bence

Az önkormányzAtI hAvILAp

Kübekháza Kurír

BE

KH

ÁZA • KÜBECK

HA

USE

N

* 1843 *

Ernest Hemingway egy csodálatos történetet mond el egy apáról és tinédzser fiáról, akik Spanyolországban laktak. A kapcsolatuk tönkrement, és a fiú megszökött otthonról. Né-hány évvel késôbb az apa hosszú útra indult, hogy megkeresse elveszett, lázadó fiát, majd végsô megoldásként egy hirdetést ad fel egy madridi újságban. A fiú neve Paco volt (elég átlagos név Spanyolországban). A hirdetés szövege egyszerûen így szólt: „Kedves Paco, várlak holnap délben az újság irodája elôtt. Minden meg van bocsátva. Szeretlek.” Másnap délben az iroda elôtt 800 Paco állt megbocsátásra várva!Ma kiknek kell megbocsátanod? Bocsáss meg nekik! Az az ember, aki igazán Istennel jár, irgalmas és megbocsátó.Amikor nem akarsz megbocsátani, többet ártasz magadnak, mint a másik embernek. Nem úgy lettél teremtve, hogy elbírd azt a stresszt, ami a nehezteléssel jár! Egész halom orvosi bizonyíték van arra, hogy ténylegesen tönkre teszi az egészséget a haragtartás. Ha úgy gondolod, hogy valaha szükséged lesz irgalomra, légy irgalmas! Jézus azt mondta: „Boldogok az irgalmasok, mert ôk irgalmasságot nyernek” (Máté 5:7) Mond neked valamit Isten ezzel kapcsolatban? Ha igen, akkor még ma tedd meg! Ne halogasd tovább!

A fenti elmélkedés a UCB Keresztyén Rádió napi elmélkedése (www.ucb.co.uk), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhetô a

www.maiige.hu honlapon, vagy a következô címen: Mai Ige, 6201 Kiskôrös Pf. 33.

Ha nem tudsz a másiknak megbocsátani, magadnak ártasz!Az elsô oldali rövid igeszakasz magyarázata:„Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!”Lukács 6, 36

Január 14-én a Polgármesteri Hivatalban fogadta a szomszéd romániai falu, Óbéba újraválasztott polgármesterét, Ioan Bohancanu-t (a fotón) és vezetôtársait polgármesterünk. A küldöttség tapasztalatgyûjtés céljából kérte a találkozót, mivel az elkövetkezendô idôszakban több, a falu fejlesztését célzó pályázatot szeretnének benyújtani külhoni szomszédaink, többek között orvosi rendelô kialakítására.

2. old.

Polgármesteri vizit Kübeken

Ó Istenem, tudom, hogy nem futhatok el Elôled, mert nem futhatok el saját magamtól. Mert a Te számodra vagyok alkotva, Te vagy életem élete, örömöm öröme, létem léte. Nem is akarok elfutni, inkább karjaidba szeretnék futni, mert ott vagyok otthon. Ámen.

E. Stanley JonesMai Ima

Az „Óvoda Éve Plusz” program kere-tében január közepén megkezdôdött a patinás óvodaépület és a hozzá-épített konyha külsô vakolatának eltávolítása. A munkálatok közben az óvoda folyamatosan üzemel. Tavasz-szal, mihelyt az idô engedi a külsô vakoláshoz is hozzákezdenek, hogy júniusra elkészülhessen a valóban Százszorszép Óvoda. Felvételünkön Francia Ida óvodavezetô és a kis ovi-sok örömteli csoportja. Ôk is várják már a megszépülô ovit!

Írásunk a 2. oldalon.

Pályázatból 2.5 millió

470 MILLIÓBÓL ÉPüLúJ úT KLÁRAFALvA ÉS KüBEKHÁzA KözöTT

Plázából pékárubolt!

Egy dolláros csoda

Elkezdôdött az

Óvoda Éve

Plusz

Decemberben angoltáboros diáktalálkozó-val ünnepelte harmadik születésnapját a kübekházi Baptista Gyülekezet. A 2005-ös megalakulásuk óta szépen gyarapodnak; hitéletükkel, nyári ifjúsági programja-ikkal is színesítik, gazdagítják a falu közösségi életét.Szász Gábor fiatal lelkipásztorral Molnár Mariann készített interjút,

amelybôl kiderül, hogy valójában nem is csak három éves múltra tekint vissza

a kübekházi Baptista Gyülekezet, hanem legalább nyolcvanra, ugyanis az 1900-as évek elejétôl a 80’-as évek elejéig már létezett helyben baptista felekezet...

5. old.

PERCCELA HALÁL UTÁN!

Ezzel a címmel tartott érdekfeszítô elôadást Dr. Juhász Imréné Dr. Füzesi Judit belgyógyász-fôorvos (a fotón) decemberben a Szociális Centrumban. Az elôadássorozat elsô estjén a klinikai halál állapotáról és a tényleges halál beálltát követô percekrôl beszélt az elôadó, aki két év híján félévszázados orvosi praxisának tapasztalatait is megosztotta a jelenlévôkkel. A sorozat február 16-án, hétfôn este 5 órakor tovább folytatódik, amelyre minden érdeklôdôt szeretettel várnak!

Sikeres pályázatot nyújtott be Kübekháza Önkormányzata az Önkormány-zati Minisztériumhoz, a folyó kiadásaihoz szükséges támogatás elnyerése céljából. Az Önkormányzat 2.500.000 Ft támogatáshoz jutott pályázatának köszönhetôen.

Több mint 8 km hosszúságban épül új út Klárafalva és Kübekháza között. A fejlesztést a Regionális Operatív Program (ROP) keretében elnyert 470 millió Ft-os pályá-zat tette lehetôvé. A közbeszerzési eljárás nemrégiben fejezôdött be. A tendert a Magyar Aszfalt nyerte, amely a munkálatokat február közepén kezdi és április elejéig fejezi be. Az útszakaszon félpályás forgalomkorlátozásra kell majd számítani. - mondta lapunknak Kucsera Istvánné alpolgármester.

Nagyerôkkel folyik a munka a „Forrai Plaza” elnevezésû üzletben, ahol hamarosan pékárubolt nyílik. A szükséges engedélyek beszerzését követôen nyit majd az új fôtéri üzlet, ahol naponta friss péksütemények, reformtermékek, tejtermékek és tésztafélék lesznek kaphatók. - mondta Kállai Mihályné üzletvezetô.

Kedves Lakótársam!Ismét be kell nyújtanunk adóbevallásainkat, amelyekben rendelkezhetünk a személyi jövedelemadóink 1%-áról is. A Kübekházáért Közalapítvány kuratóriuma nevében, kérem, hogy támogassák Önök is a falu fejlôdését és ajánlják adóik 1 %-át közalapítvá-nyunk számára! Értelmes, a falu fejlôdését szolgáló célokat kívánunk támogatni a befolyó bevételekbôl 2009-ben is!

Köszönettel:

a Kübekházáért Közalapítvány elnöke18458611-1-06

KÜBEKHÁZÁÉRTKÖZALAPÍTVÁNY

számlaszám:18458611-1-06

Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet?KÉ

T MEG

TöRT

ÉNT E

SET

három szálgyertyával

Januárban megkezdtéka Százszorszép Óvoda külsô felújítását

Évzáró bankettet tartottakaz „Egy Csendes óra” Klub tagjai

RUHABöRzE

Tapasztalatgyûjtés

Kübekházán

Közös levél akülügyminisztereknek

A Kossuth Lajos Iskola „Szôregi Kossuth Magánalapítványa” a múlt hét szombaton rendezte meg ha-gyományos X. jótékonysági bálját a Mûvelôdési Házban.A bált Kecse-Nagyné Bánszky Zsu-zsanna igazgató, Dr. Ujhelyi Ist-ván országgyûlési képviselô és a díszvendég Vajda Attila olimpikon pezsgôvel köszöntötte, majd a For-ma 1 Alapfokú Mûvészeti Iskola tán-cosai keringôvel nyitották azt meg. Az esten felléptek a Százszorszép Gyermekház Musical csoportjának diákjai is. A svédasztalos vacsorán fácánlevest, egészben sült malacot, szatmári káposztát és a szülôk által felajánlott süteményeket tálalták fel a mintegy másfélszáz vendégnek. Az estet tombola-sorsolás és licit is színesítette, amelyen a támogatók – köztük Kübekháza Önkormányzata – által felajánlott tárgyakat, szolgáltatásokat sorsoltak ki. Az estet rendezô alapítvány egyebek mellett kiírt egy pályázatot is az iskolában tanuló diákok számára „Vajda Attila és az Olimpia” címmel. A pályázat nyertese Dudás Do-rottya 2/a. osztályos tanuló lett, aki személyesen adhatta át pályamunkáját a díszvendég olimpiai bajnoknak, a 2008. év sportolójának, az iskola egykori diákjának.A kellemes és jó hangulatú bál ismét a szervezôk, a támogatók, a szülôk és a Szülôi Közösség összefogásának szép példája volt, akik nemcsak munkájukkal, hanem jelenlétükkel - mint azt felvételeinken is láthatják - hozzájárultak az iskola és az ott tanuló diákok támogatásához.

Calosi KláraFotók: Molnár Béla

Másfélszázan ropták a táncotaz iskola jótékonysági bálján

Jól szórakoztak lakóink is az iskola-bálon

Gombosné Marikaszabásvarrást tanít

Három évvel ezelôtt, 2005 decemberében alakult meg Kübekházán a Baptista Gyülekezet. Pontosabban alakult újra, hiszen a szá-zadfordulótól a 80’-as évek elejéig létezett helyben baptista közösség. Szász Gábor lelkipásztorral be-szélgettünk a baptistákról és a kübeki gyülekezeti életrôl…

- Tulajdonképpen kik is a baptisták? A Baptista Sze-retetszolgálatról szinte mindenki hallott már. Ôk azok, akik mindenütt ott vannak, ahol a világban baj van, sôt Kübekháza lakói is több ízben kaptak már élelmiszeradományt tôlük. Ennyit tudunk!- Igen, ez így van. A baptisták a kereszténység fô vonu-latához tartoznak, semmi olyan tanítás nincs, amely ne lenne megtalálható más keresztény egyházak tanítá-saiban. Fôbb sajátosságaink azonban, hogy nincs közpon-tosított egyházszervezetünk, hanem önálló keresztény gyülekezeteink vannak. Kö-zösségünknek nincs elôírt li-turgiája, egyházi hierarchiája és nincsenek dogmáink sem. A Biblia az abszolút tekintély! Fontos számunkra az állam és az egyház szétválasztása, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság, amelyekért való küzdelem egyébként a baptistáktól indult el még az 1600-as évek elején.- Azt is említetted beszél-getésünk elején, hogy vol-tak már Kübekházán ko-rábban is baptisták. Tudsz valamit bôvebben is errôl az idôszakról?- A I I . V i l á g h á b o r ú t megelôzôen jelentôsebb

számú volt a gyülekezet, amely a sváb kitelepítésnek majdnem teljesen áldozatul esett. Az 50’-es években a tagnyilvántartást az akkori lelkipásztor elégette, mivel az ÁVH információkat szere-tett volna a helyi hívôkrôl. Egyébként még a 60-70’-es években is csak a Megyei Egyházügyi Hivatal enge-délyével jöhetett Szegedrôl lelkipásztor a faluba. A 80’-as évek elejéig azonban ennek ellenére voltak Is-tentiszteletek Török Mihály bácsiéknál.- Kik lehetnek ma egy bap-tista gyülekezet tagjai?- Mindenki, aki hitre jutva megtér, azaz befogadja Jézust az élete Urának, ezt követôen kéri a helyi gyülekezettôl hitvalló ke-resztségüket és gyülekezeti

tagságukat. A gyülekezeti ta-gok gyermekeire is ugyanez vonatkozik, hiszen Istennek nincsenek „unokái”, csak „gyermekei”.- Hány baptista él a világ-ban?- Ezt nehéz megmondani. Mintegy 220 ezer gyülekezet tagja a különbözô baptista szövetségeknek, amelyekhez körülbelül 120-130 millió ember tartozik. Ezek mellett több milliós tagsága van a független baptista gyüle-kezeteknek, amelyek nem tömörülnek szövetségekbe. Emellett vannak civilszerve-zeteink is, mint például a Baptista Szeretetszolgálat, amely a négy legnagyobb civil szervezet egyike ha-zánkban.- É s m i a h e l y z e t Kübekházán?

- Egy kedves kis közösség a miénk, amely a faluért létezik. Tagjaink odafigyel-nek egymásra és részei egymás életének. Nem csak testvérek, de barátok is vagyunk, akik rendszere-sen találkozunk, beszélge-tünk, imádkozunk nemcsak egymásért, hanem a falu lakóiért, a fejlôdésért, de sok minden másért is. A kétkezi munkából is kivesz-szük részünket.- Más keresztények is, mint például a katolikusok, a reformátusok, vagy az evangélikusok is hason-lóan gondolkodnak.- Az ember alapproblémája abból fakad, hogy teremtô Istenétôl elszakadt. Ha helyreáll az ember közös-sége Istennel, az élete is meggyógyul. Felelôsséggel

tartozunk egymásért és a körülöttünk élô emberekért! Ezért alkottunk közösséget, ezért kívánunk részt venni a falu életében. Persze, nem gondoljuk, hogy tökéletesek és tévedhetetlenek lennénk. Azt sem hisszük, hogy mi volnánk az egyedül üdvözítô egyház, vagy különb keresz-tények lennénk másoktól. Fontosnak tartjuk azonban, hogy amit megértettünk Isten akaratából, azt meg is cselekedjük. Éppen ezért, ha valaki valami hibát lát ben-nünk, szívesen vesszük az észrevételét és akár változ-tatni is készek vagyunk.- Igen, hát ez a keresz-tényi felfogás! Elôször a saját szemünkben kell a gerendákat felfedeznünk. Ha tökéletesek lennénk, akkor bizony nem lenne

szükségünk Istenre! De nem vagyunk! Én úgy gondolom, hogy a hit nemcsak egy Istentudat, egy mindennapos közös-ség az úrral, hanem egy életforma is, amelyben folyton fejlôdik, formálódik az az ember, aki alázattal van a Teremtôje iránt. Jól gondolom?- A hit valóban egy drága kincs, amit nem tarthatunk meg csak magunknak! Szeretnénk ezt minél több emberrel megosztani. Nem magunkhoz akarjuk kötni az embereket, hanem ösz-szehozni Krisztussal, aki rajtunk már segített és fo-lyamatosan segít. Ennek ér-dekében sokféle programot tartottunk az elmúlt évek során és szeretnénk tartani a jövôben is. Az angoltábo-rok nagyon népszerûek és közkedveltek, a motoros és ifjúsági találkozók is fonto-sak a számunkra, de más programokat is tervezünk az idén. Nagyon fontosnak érezzük az idôsebbek felé való szolgálatot is.- Mikor vannak az össze-jöveteleitek?- Minden vasárnap 16 óra-kor találkozunk a Szociális Centrumban, ahol éneklünk, beszélgetünk, imádkozunk; egy-egy bibliai témát veszünk górcsô alá, pl. február 1-jén vasárnap arról lesz szó, hogy hogyan kerüljünk ki az adós-ságcsapdából. Egyébként minden alkalmunk nyilvános, bárki eljöhet világnézetétôl függetlenül. Részünkrôl sem-miféle elvárással nem jár ez együtt: nézzenek be és ha tetszik, jöjjenek el még egyszer.

Molnár Mariann

A hit egy drága kincs, amit nem tarthatunk meg csak magunknak!- mondja Szász Gábor baptista lelkipásztor

Kübekháza KurírKübekháza Önkormányzatának

ingyenes havilapja.Megjelenik havonta1000 példányban.

Szerkesztôség címe:6755 Kübekháza, Fô u. 43.

Fôszerkesztô:Solymosi Lajos

A szerkesztôség tagjai:Solymosi Lajosné, Juhász Lajosné,

Szabó Krisztina, Kádár Márta,Dr. Tóth Ágnes, Kucsora Tamásné,

Csáki Józsefné, Kovács Zoltán,Gazdófné Szabó Renáta, Sikhegyi Erika,

Karainé Suta Katalin.

Nyomtatás: E-Press Nyomda Kft, Szeged

A Nemzeti Kulturálisörökség Minisztériumának

nyilvántartási száma:20/2005. (vI. 16.)

Január közepén az önkormányzat az általa meghirdetett „Óvoda Éve Plusz” Program keretében hozzákezdett az óvoda idei fejlesztéséhez, konkrétabban az óvoda és a hozzáépült központi fôzôkonyha külsô vakolatának eltávolí-tásához.- újra fogják vakolni és festeni az épületet; zsalugátereket, virágtartókat szerelnek fel az ablakokhoz, új kerítést és a tervek szerint nagyon szép bejáratot kap az ovink. Az óvoda belsô parkja is megújul és az elôírásoknak megfelelôen mozgáskorlátozott-feljárót is kialakíttat az önkormányzat. – mondta lapunknak Francia Ida óvodavezetô.

A téli idôszak ellenére is tö-retlen az „Egy csendes óra” elnevezésû szerdai klubfog-lalkozás sikere. A klub tagjai, december 29-én az elsô évet lezáró, jó hangulatú kis ban-kettet tartottak a Polgármesteri Hivatal házasságkötô termében, ahol szerény vacsora mellett Savanya Lajos klubtag által ké-szített tortát és sajátkészítésû süteményeiket fogyasztották el. Az „Egy csendes óra” klub ingyenes. Az összejöveteleket minden szerdán 17 órától a Szo-ciális Centrumban tartják, ahol mindig egy-egy érdekes filmet néznek meg lakóink, majd teázás és más-más klubtag által készí-tett süti elfogyasztása közben beszélgetésre is sor kerül.

Január 14-én a Polgármesteri Hivatalban fogadta Óbéba újraválasztott polgármesterét, Ioan Bohancanu-t és vezetôtársait polgármesterünk. A szomszéd falu küldöttsége tapasztalatgyûjtés miatt kérte a találkozót, mivel – mint mondták – Óbébának most van lehetôsége komolyabb pályázati forrásokra szert tennie. Dr. Molnár Róbert polgármester gratulált polgár-mester-társának és a megválasztott képviselôknek az elért sikereikhez, majd annak a reményének adott hangot, hogy a két falu kapcsolata a jövôben túlmutathat a protokolláris és a határnyitás idejére fókuszálódó kulturális kapcsolatokon. Polgármesterünk ezt követôen tájékoztatást adott a román félnek a magyar pályázati lehetôségekrôl és a vendégek kérésére bemutatta a temetôkerti fejlesztéseket, a Szent Mihály Kápolnát, továbbá az Egészségügyi és Szociális Centrumot, illetve a Százszorszép Óvodát, amelyek mind egy-egy sikeresen elnyert pályázat eredményei.Ioan Bohancanu polgármester elmondta, hogy új lendületet szeretnének adni Óbébának. Az úthálózatot folyamatosan fejlesztik, azonban fontos-nak tartják, hogy a település elavult intézményhálózatát is megújítsák, illetve, hogy orvosi rendelôt, ravatalozót építsenek, mert az még nincs. Polgármesterünk szakmai segítséget és erkölcsi támogatást ígért az óbébaiaknak.- Elismeréssel tudok szólni kübekházi barátaink sikereirôl. Látszik, hogy a falu modernizálása az elsô számú szempont. Példaértékûek számunk-ra az itt látottak. Mi is tudjuk ma már, hogy a lakosság megtartása és a letelepedési kedv erôsítése érdekében igényes szolgáltatásokat kell nyújtanunk. Ebben kértük és kérjük kübeki barátaink szakmai támogatá-sát. – mondta az óbébai polgármester, aki a jövôben több uniós projektre kíván pályázni.

Február 23-án, hétfôn 16 órától a Szociális Centrum Séfképzôt indít. Senki ne gondoljon valami OKJ-s tanfolyamra, hiszen arról van csupán szó, hogy a kéthetenként megtartásra kerülô tanfolyamon Kübekháza lakói egy-egy, az általuk kedvelt étel fôzését tanítják meg a résztvevô többi lakótársnak. A re-ceptjeiket és készítôiket lapunkban mutatjuk be. Akik szívesen megtanítanák kedvenc és különleges étkeiket lakóinknak, illetve csak résztvevôként lennének jelen a tanfolyamokon, azok jelentkezését február 16-ig a Szociális Centrumba várjuk. A tavaszi kurzus április elejéig tart, amelyet októbertôl decemberig az ôszi kurzus követ majd.A megfôzött ételt a tanfolyam résztvevôi fogyasztják el. A tanfolyam részvételi díja alkalmanként 300 Ft, egy hónapra tehát 600 Ft, amelyet kizárólag a nyersanyag-költségekre fordítunk. A részvételi díjat két alkalomra elôre kell befizetni.Mind a tavaszi, mind pedig az ôsszel induló tanfolyamon résztvevôk „Séfképzô Oklevelet” kapnak. Február 23-án, 16 órakor megren-dezésre kerülô elsô alkalommal Dr. Molnár Róbert polgármester a tárkonyos raguleves elkészítésének fortélyaiba avatja majd be az érdeklôdôket, de Kucsora Tamás házigazda, az igazi séfünk is tartogat majd meglepetéseket a tanfolyam résztvevôinek. Várjuk Önt is!

Szociális Centrum

Február 24-én, kedden 13 órakor ru-habörzére kerül sor a Szociális Cent-rumban.

Kübekháza Képviselô-testületének korábbi felhatalmazása alapján, a polgármesteri találkozó végén kö-zös levelet fogalmazott meg Ioan Bohancanu óbébai és Dr. Molnár Róbert kübekházi polgármester, amelyben arra kérték külügyminisz-tereiket, hogy a két település közötti legrövidebb útszakaszon, az Óbébai utca végénél elhúzódó államhatáron létesíthessenek a két falu között úgynevezett „Határátlépési pon-tot”, amelyet a két ország közötti korábban megkötött nemzetközi szerzôdés és más európai uniós jogszabályok is lehetôvé tesznek. A határátlépési pont lényege – tudtuk meg polgármesterünktôl – hogy a két falu lakói, az átlépési pont nyitvatartása alatt gyalogosan, ke-rékpáron, vagy lóháton személyi igazolványunk maguknál tartásával átmehetnek a másik településre, akár bevásárlás, rokonlátogatás, vagy bármilyen más célból. Távlatilag pedig sok minden más lehetôséget is magában rejthet az átlépési pont.

Solymosi Lajos

Február 17-én, kedden 13 órakor kézimunka szakkör indul a Szociális Centrumban. A szakkör keretében a sza-bás-varrás alapjaira tanítja

meg érdeklôdô lakóinkat Gombos Károlyné Marika.

A tanfolyam ingyenes, jegyzetfüzetet és ceruzát kell csak az érdeklôdôknek maguk-kal hozniuk. A tanfolyam minden kedden, ugyanebben az idôpontban kerül megrendezésre.

Piszker Erika apróbb javításokat vál lalSzintén a Szociális Centrum-ban minden csütörtökön 13-tól 15.30-ig Piszker Erika varrónô díjmentesen vállalja a falu lakóinak ruháin történô kisebb javítások, átalakítások és zippzárcserék el-végzését.

BE

KH

ÁZA • KÜBECK

HA

USE

N

* 1843 *

Séfképzô indula Szociális Centrumban

Kucsora Tamás

Folytatódnak az önkormányzatifinanszírozású havi szûrôvizsgálatokFebruárban vércukrot, koleszterint és testzsírt mérnek

Lestrapált buszoka Szeged-kübeki járaton

Közel százan igényeltéka hulladékszállítási kedvezményeket

Házában fagyott meg egy nô Tiszaszigeten

Sikeres volt a január 9-én, az év elsô önkormány-zati finanszírozású ingyenesen igénybe vehetô nôgyógyászati rákszûrése, amelyen harmincnyolc lakótársunk jelent meg. A vizsgálatot Dr. Nyirati Ildikó végezte. Az eredményeket postán küldik meg.Február 12-én, csütörtökön 8 és 10 óra, valamint 13 és 14.30 óra között önkormányzati támogatás-sal vércukor, vérnyomás és testzsír-mérést tarta-nak, illetve vizeletanalizálást végeznek, amelybôl az urobilinogén, bilirubin, protein, nitrát, keton, glukóz, pH és aszkorbinsav összetevôket mérik. A délutáni szûrésen Ladányi Miklósné dietetikus szakember, az Ételalergia Regionális Közhasznú Egyesület elnökhe-lyettese tanácsadással is ellátja el az érdeklôdôket az Egészségügyi Centrumban. Mind a reggeli, mind a délutáni vércukor-mérésre célszerû éhgyomorral érkezni. A vizsgálatok érkezési sorrendben történnek, bejelentkezés nem szükséges! – tájékoztatta lapunkat Szabó Krisztina védônô.Március 2-án és 3-án (hétfô-kedd) 9 és 15 óra között tüdôszûrést szervez az Egészségügyi és Szociális Centrum. A tüdôszûrés igénybevételére vonatkozóan a 235/2008. (IX.23.) Korm. Rendelet 2008. október 1-jei hatállyal az alábbiakat írja elô:- 40 éves kor felett a tüdôszûrô vizsgálat évente egy alkalommal, beutaló nélkül, térítés-mentesen vehetô igénybe- 40 éves kor alatt: a megelôzô célú tüdôszûrésért térítési díjat kell fizetni, melynek ösz-szege: 840 Ft.Járványügyi szempontból indokolt esetben (tbc gyanú), háziorvosi beutalóval térítésmen-tesen vehetô igénybeA foglalkozás egészségügyi (alkalmassági) vizsgálat kortól függetlenül térítésköteles vizs-gálat. Térítési díj: 840 Ft.A térítési díjat elôzetesen csekken kell majd befizetni, mivel nincs lehetôség a szûrôbuszon való fizetésre! Csekket 2009. február 19-tôl az Önkormányzatnál, illetve a Egészségügyi Cent-rumban lehet kérni. A saját névre kitöltött feladószelvénnyel kell a vizsgálaton jelentkezni. Az eredményt - ha az negatív - Szabó Krisztinánál lehet átvenni, ha azonban pozitív, vagy kétes, akkor a vizsgált személynek közvetlenül küldenek értesítést, vagy telefonálnak.

Január 14-én levélben fordult a Tisza volán vezérigazgatójához Dr. Molnár Róbert polgármester és Kucsera Istvánné alpolgármester, akik sérelmezték, hogy a Tisza volán egy átszervezés révén – többek között - a kübekházi járatain lestrapált buszokat közlekedtet. A felbôszült lakók aláírásokat is gyûjtöttek az ügyben, amelyeket az önkormányzat vezetôi levelükhöz csatoltak. A falu vezetôi jelezték, hogy nem kívánnak foglalkozni azzal, hogy milyen meg-fontolásból, vagy elôírásból szervezte ki kübeki járatait saját Kft-jének a volán, azonban azt elvárják, hogy az átszervezés minôségi romlással ne járjon.A levél megírását követôen, január 20-án a Polgármesteri Hivatalban Mezô István divizió-igazgató és Kónya Szilveszter; valamint polgármesterünk és alpolgármesterünk egyeztettek a kérdésrôl. Megerôsítették, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy a csuklós busz helyett a helyi utazóközönség visszakaphassa RÁBA Contact típusú buszát, illetve kérték vezetôink, hogy a zsúfolt járatoknál a Tisza volán nagyobb ülô- és állóhely kapacitással bíró autóbuszokat közlekedtessen. Kónya Szilveszter ígéretet tett arra, hogy legkésôbb február 1-jéig, azaz hol-napig visszaállítják a megszokott Rába Contact típusú buszt és a falu vezetôi által kifogásolt zsúfolt járatokon pedig utasszámlálást végeznek.

Solymosi Lajosné

Közel száz lakó vette igénybe a hulladékszállítási kedvezményt. A kedvezményre az volt jogosult, aki a tegnapi napig benyújtotta kérel-mét és megfelelt a rendeletben foglalt kritériumoknak. Mindössze egy személy kérelmét utasították el. 20 %-os kedvezményre az egye-dül élô személyek; a házas- vagy élettársi kapcsolatban élôk közül azok jogosultak, akik egyike 62, a másik 70 éven felüli. Ugyancsak 20 % kedvezményre jogosult az a 62 éven felüli személy, aki önálló nyugdíjjal, keresettel vagy egyéb jövedelemmel nem rendelkezô kö-zeli hozzátartozója ellátásáról, vagy eltartásáról gondoskodik. Minden ügyfél, aki az éves szemétszállítási díjat egy összegben megfizeti 10 %-os kedvezményben részesül.

Kihûlés okozta a halálát annak a nônek, akinek holttestére fûtetlen házában találtak rá Tiszaszigeten, január 8-án, csütörtökön délután. Az elsôdleges orvosi vélemény szerint a nô halálát kihûlés okoz-ta. A Szegedi Rendôrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit. STOP

A Kormány 2008. december 15-i döntése alapján lényeges változások következtek be a rendszeres szociális segélyek folyósítási feltételeiben. A vál-toztatások célja, hogy minél több rendszeres szociális se-gélyben részesülô aktív korú személy közcélú és közhasznú foglalkoztatás keretén belül munkához jusson, illetve képzésben vehessen részt, vagy tanulhasson.2009. január 1. napjától „Út a munkához” program keretén belül létrejött új támogatási forma: a rendelkezésre állási támogatás. Ezt a havi fix összegû, 28.500 Ft-os támogatást azok az eddig is rendszeres szociális segélyben részesülô aktív korú személyek kapják, akiket az önkormányzat dolgozni, vagy tanulni küld. Mindaddig jár ez az ellátás, amíg képzést, vagy munkát nem ajánlanak a jogosultaknak. Természetesen, akiket munkába küldenek, a munkaszerzôdése lejártáig munkabér illeti meg. A foglalkoztatás idôtartama minimum 90 nap. A szerzôdés lejárta után újra, automatikusan a rendelkezésre állási támogatás illeti meg.Azok a már eddig is segélyben részesülôk, akik 55. életévüket betöltötték, vagy egészségkárosult személyek (orvosszakértôi véleménnyel igazoltan), változatlan formában jogosultak a rendszeres szociális segélyre.Jelentôs változás, hogy 2009. január 1. napja után benyújtott kérelmek esetén csak azok a kérelmezôk jogosultak bármilyen ellátásra, akik a munkaügyi központtal a törvényben meghatározott ideig együttmûködtek. A támogatás folyósításának változatlanul feltétele a családgondozóval (Laczi Zoltánnéval) történô folya-matos kapcsolattartás és együttmûködés.Szigorodnak azok a szankciók, amelyek az együttmûködést nem teljesítôkre vonatkoznak, illetve akik az önkormányzat által felajánlott munkát nem fogadják el. Ezen személyek esetében a jogszabály értelmében az ellátás összegének lecsökkentésére, majd a folyósítás teljes megszüntetésére kerül sor. Az eddig rendszeres szociális segélyben részesülôk többségét érinteni fogják a változások. A felülvizsgálatot 2009. március 31. napjá-ig kell az önkormányzatoknak elvégezni, ezért az érintettek a felülvizsgálathoz szükséges nyomtatványokat és a tájékoztatót rövidesen kézhez kapják. Mindaddig, amíg a felülvizsgálat zajlik - és az ellátásban részesülô a már korábban elôírt feltételeknek

megfelel – a 2008-ban folyósított ellátás összegét kapja.

Dr. Hajdúné Dr. Paulik Tímea sk.jegyzô

Mintegy harminc jelenlévô elôtt tartottak köz-

meghallgatást december 30-án a Sportöltözô

klubtermében. Dr. Molnár Róbert polgármester

bevezetôjében elmondta, hogy az Önkormány-

zatnak folyamatos normatív elvonással kellett

szembesülnie 2008-ban, majd részletesen szólt az

esztendô fejlesztéseirôl (óvoda: termek, folyosó,

vizesblokk felújítás, pályázatból az álmennyezeti

rendszer kialakítása, új nyílászárók, tetôszerkezet

és csapadékvízelvezetô-rendszer kiépítése; a Szo-

ciális Centrum kialakítása pályázatból, az internetes

háziorvosi bejelentkezô-rendszer bevezetése a

falu megújult honlapján, akácfasor-telepítés a Fô

és az Óbébai utcában, fásítás a temetôkertben

és a Sportpálya környékén; havi egészségügyi

szûrôvizsgálatok szervezése, a Hulladékudvar

és a Hunyadi utcai hulladékgyûjtô-sziget pá-

lyázatból való megépítése, a temetôkertben

húsz urnasírhely kialakításra és a temetô belsô

úthálózatának tovább építése.) A polgármester

a település szempontjából fontos pályázatok

megírása, rendezvények megtartása mellett szólt

a munkahelyteremtésre fordított összesen 11.3

millió Ft-ról, amely sok helyben élô személynek

tette lehetôvé a munkához jutást. Kiemelte a

Csongrád Megyei Önkormányzat pályázatait,

amelyeket a Petôfi tér átépítéséhez szükséges

elektromos hálózat átépítési és a fôtér parképítési

tervei elkészítéséhez nyújtottak.

A polgármester szomorúan tett említést arról,

hogy a nyáron a Képviselô-testületnek nagyon

nehéz döntést kellett meghoznia. Mivel az is-

kola mûködtetéséhez nyújtott állami normatíva

nagyon kevésnek bizonyult és az azt pótlandó

ÖNHIKI-pályázaton nem nyert a település, ezért

a helyi oktatást szeptembertôl a szôregi tagintéz-

ményében volt kénytelen biztosítani, mivel saját

forrásból évi plusz 40 millió Ft-ot nem tudtak a

fenntartáshoz hozzátenni. Mint mondta, tudja,

hogy az egyetlen jó döntés az iskola megtartá-

sa lett volna, de abba a falu egy-két éven belül

belerokkant volna és azt követôen ugyancsak

bezárták volna, csak éppen már eladósodva! Be-

számolóját folytatva polgármesterünk kiemelte,

hogy a csatorna-beruházással érintett települések

közül Kübekháza elsôként számolt el a beruházás

költségeivel.

Dr. Molnár Róbert a 2009-es évrôl szólva el-

mondta, hogy újabb kormányzati elvonásokra

kell számítani, de ezek kompenzálására sem

tervezik a helyi adók emelését. Az Önkormányzat

nem halogathatja tovább a központi fôzôkonyha

felújítását, amelyre az ÁNTSZ kötelez. Az óvoda

külsô környezetének rendbetételéhez januárban

hozzákezdenek és benyújtják pályázatukat a

Petôfi tér modernizálására. Tervezik a Polgár-

mesteri Hivatal akadálymentesítését, amelyre az

esélyegyenlôségi törvény kötelez, illetve folytatni

kívánják a temetôkert belsô úthálózatának építését.

Az Önkormányzat továbbra is fontosnak tartja a

pályázatok készítését és a munkahelyteremtést,

amelyre vonatkozóan 2009-ben is igyekeznek

minden lehetôséget megragadni. A havi megelôzô

szûrôvizsgálatok szervezését 2009-ben is folytatni

kívánják, mert az egy nagy segítség a falu lakói

számára.

A tájékozatót követôen többen is kérdéseket

tettek fel a polgármesternek.

Indulatos felszólalásában Novák Ferenc volt

tanácselnök és polgármester elmondta, hogy

„1979-ben ô építette az újiskolát”, ezért nagyon

fáj neki, hogy be kellett zárni. Úgy érzi, hogy nem

tett elég nagy erôfeszítést a község vezetése az

iskola megmentése érdekében. Amit az önkor-

mányzat az iskolával tett „az több mint bûn, az

hiba!” – mondta. A volt tanácselnök sérelmezte,

hogy a helyi újságban sok a vallásos töltetû cikk.

Véleménye szerint a vallásos meggyôzôdés ma-

gánügy. Molnár-polgármester válaszul elmondta:

tudja magáról, hogy nem tökéletes és elismeri,

hogy sok hibája van. Hangsúlyozta azonban, hogy

az Önkormányzat nem tud olyan döntést hozni,

amely mindenki számára megfelelne. Igényes,

modern, élhetô falut kívánnak az utókornak átad-

ni - mondta - amelyhez összefogásra és kemény

munkára van szükség, a színvonalas falufejlesztésrôl

pedig senki kedvéért nem kívánnak lemondani,

majd mosolyogva megjegyezte: ô még emlékszik

arra a szállóigévé vált mondatra, amelyet korábbi

polgármesterünk hivatali idejében mindenki is-

mert a faluban: „amit nem csinálunk, azzal nincs

gond!” Ne várják tôlem is ezt. – mondta.

Novák Ferenc újabb felszólalásában „ötletsze-

génynek” nevezte az Önkormányzatot. Az isko-

labezárás kapcsán Babilai Istvánné a gazdakör

vezetôje és helyi Fidesz-aktivista csatlakozva a

volt tanácselnök által elmondottakhoz, kérdôre

vonta a képviselôket az iskolabezárás miatt. A

polgármester – mint mondta – sajnálja, de ilyen

kormányzati akarat mellett nem lát esélyt az

újbóli mûködtetésre. Senki ne gondolja, hogy

a helyi önkormányzat gyerekgyûlölô lenne. „Ed-

dig évente 25 milliót adtunk pluszban az iskola

fenntartására, ám 40 milliónk már nincs! Nem

hiszem – mondta - hogy bármelyikônk felvállalt

volna egy köztudottan népszerûtlen döntést, ha

meg lett volna rá a forrás! Egyébként – jegyezte

meg – úgy érzi, hogy elôremenekült Kübekháza

az iskola-ügyben, mert az iskolabezárások jövôre

tovább folytatódnak, a többi falunak pedig Sze-

ged másik végén kijelölt Ûrhajós utcai iskolába

kell szállítatniuk a gyerekeiket, a kübekieknek

pedig „csak” Szôregre. Arra a kérdésre, hogy

nem tett meg mindent, elmondta, hogy több

szóba jöhetô iskola-fenntartóval végig tárgyalta a

nyarat az esetleges átvételérôl, köztük a Wesley

János Iskolával, azonban a törvény nem biztosítja

az egyházi iskoláknak a diákok után járó emelt

normatívát, ha azok önkormányzati intézményt

vesznek át. – mondta.

Az ülésen jelenlévô Nagy Piroska lakótársunk

elmondta, hogy nem könnyû beletörôdni abba,

hogy bezárt a helyi iskola, de már nem hozná

vissza a gyerekeit a kübekházi iskolába, akkor

sem, ha újra megnyitna, mert a szôregi iskolában

több lehetôségük van a gyerekeknek. Különórákra

és úszni járnak.

Nacsa Olga többek között elmondta, hogy a Fô

utcán sûrûre ültették az akácfákat, mert ôk például

mezôgazdasági gépeikkel nem tudnak kifordulni.

Nemtetszésének adott hangot továbbá amiatt,

hogy sokáig vannak kint a falu zászlai a Fô utcán

és azok is sûrûn vannak. Az Országzászlónak is

új helyet javasolt. Kezdeményezte továbbá, hogy

a Petôfi téren a buszról leszálló utasok számára

készítsenek egy külön leszálló járdaszigetet, mert

ha a felszállásra várakozók a jelenlegi buszváróban

állnak, akkor ott nehéz a közlekedés.

A közmeghallgatás végén a polgármester megkö-

szönte a lakók részvételét, észrevételeit, javaslatait

és kritikáit, majd minden lakótársnak áldott és

eredményes újesztendôt kívánt!

Felülvizsgálják a rendszeresszociális segélyesek körét

Közmeghallgatáson számoltak be a falu tavalyi fejlesztéseirôl és az ez évi fejlesztési elképzelésekrôl

Falugazdász-tájékoztatóÔstermelôi igazolvány érvényesítése: a március 20-ig érvé-nyesített igazolvány visszamenôleg január 1-jétôl érvényes. A tárgyévi várható bevétel elôtt rendelkezzen az ôstermelô érvényesített igazolvánnyal!Az érvényesítéshez szükséges okmányok:- a termelésre utaló okirat (érvényes földhasználati lap, tulajdon lap, állattenyésztôknél ENAR-tenyészet kód)- adó azonosító jel- adószám (07T101-adatlapon APEH-tól visszaigazolt)- személyi igazolvány lakcímkártyával- aktuális adatokkal kitöltött adatnyilvántartó lapAz elôzô érvényesítés után bekövetkezett adatváltozást (név, lakcím stb.) kérem közölni!

Szabó Károlyfalugazdász

HÁzHOz HÍvHATÓmobil

EREDETISÉGvIzSGÁLATdíjmentes kiszállássalCsongrád megye területén.

Átírás ügyintézés, biztosítás

kötés, GPS navigáció

10 éves szakmai tapasztalattal

Ábrahám István30/372-5740

Figyelôszolgálatotállított fel az önkormányzatA téli, rendkívüli hidegre való tekin-tettel január elején figyelôszolgálatot állított fel az Ön-k o r m á n y z a t a Szociális Centrum munkatársai és a Polgárôrség tagjai-val. A Nikodémusz Miklósné vezette figyelôszolgálat harmincöt lakóingatlanban élô személynél ellenôrizte a fûtési lehetôségeket és az ott élôk egészségi állapotát. Egy magányos férfit kórház-ba szállítattak egészségi állapotára tekintettel, tizenegy esetben fatüzelô kiszállításáról gondoskodtak. – mondta lapunknak Nikodémusz Miklósné a Szociális Centrum munkatársa.A figyelôszolgálat a tél végéig fennmarad, azonban mind az Önkormányzat, mind a Figyelôszolgálat arra kéri a lakókat, hogy maguk is figyeljenek szomszédaikra, egymásra, fôként a magányosan élô idôsekre és a legki-szolgáltatottabb helyzetben élôkre és azonnal jelezzék akár a Szociális Centrum 254-551/106-os számán, vagy a Polgárôrség 30/696-6334-es ügyeleti számán, ha valakinél problémát észlelnek.

Gulyás Mihályné Margit néni