S Z Í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I

ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T

X I I . É V F O L Y A M 4. S Z Á M

1 9 7 9 . ÁPRILIS

F Ő S Z E R K E S Z T Ő :

B O L D I Z S Á R I VÁN

FŐSZERKESZTŐ -HELYETTES:

C S A B A I N É T Ö R Ö K M Á R I A

Szerkesztőség:1054 Budapest V.. Báthori u. 10.Telefon: 516 308, 116-650

Megje l enik havonta

A kéziratok megőrzésére és visszaküldésére

nem vá l l a lkozunk

Kiad ja a Lapkiadó Vál l a la t ,

Budapest VII . , Lenin körút 9-11.

Levél cím: 1906 , pos taf i ók 223.

A k iadásér t fe l e l :

S i k l ósi Norber t i gazgató

Ter jeszt i a Magyar Posta

Elő f izethető bármely postahivatalnál , a kézbesí tőknél.

a Posta hi r l apüzle te iben

és a Posta Központ i Hír l ap I rodánál

(KHI 1900 Budapest V. , Józse f nádor tér 1 . )

közvetlenül vagy postautalványon valamint átutalással

a KHI 215-96162

pénzfo rgalmi je lzőszámára

Elő f i ze tési d í j :

1 évre 240,- Ft , fél évre 1 2 0 - Ft

Pé ldányonkén t i ár : 20 - Ft

Kü l fö l dön te r jesz t i a

Ku l tú ra Kül kereskedelmi Vál la l a t ,

H - 1389 Budapest . Pos taf i ók 149

Indexszám: 25 .797

79.0368 - Athenaeum Nyomda BudapestÍves magasnyomásFelelős vezető : Soproni Béla vezér i gazgató

HU ISSN 0039-8136

A b o r í t ó n :

M o l n á r Pi roska (Vaszi l i ssza) , Ho r v á t h József( Ko s z t i l jo v ) , Ká l l a i Ferenc ( Lu ka ) és Ag á r d i Gábor(Bubnov) G o r k i j É j je l i me n ed é kh e l y c íműd r á má já b a n ( N e mz e t i Sz ínház)

A hátsó b o r í t ó n :

Pauer Gyula d íszle te az Éj je l i me n ed é kh e l y he z( Ik l ády László f e l v é t e l e i )

TARTALOM

játékszínNÁNAY IST VÁN

Magyar drámát! Mindenáron? (1)

KOLT AI T AMÁS

Pisti, küzdj . . . ! (7)

ALMÁSI MIKLÓS

A mi urunk, Luka színeváltozása... (10)

F. A.

Félbemaradt esettanulmány (13)

BÁNYAI GÁBOR

Száraz György két Megoldása (16)

arcok és maszkok

KERESZT URY DEZSŐ

Egy eszményítő realista (19)

UNGÁR JÚLIA

Brecht költészetének földi megvalósulása (24)

ÉZSIÁS ERZSÉBET

A félszeg Pisti: Garas Dezső (26)

PÁLYI ANDRÁS

Napló színészekről (28)

fórum

SZEKRÉNYESY JÚLIA

Válaszúti tragédiák (31)

négyszemközt

MÉSZÁROS T AMÁS

„Hatalmas, őrjöngő, tébolyult látomás" (33)

VINKÓ JÓZSEF

Abszurd-e az abszurd? (37)

világszínház

PÓR ANNA

Szubjektív pillantás a párizsi színházra (40)

FÖLDES ANNA

Jegyzetek a kanadai színházról (43)

drámamelléklet

SZABÓ GYÖRGY

Berta

játékszínNÁNAY ISTVÁN

Magyar drámát!Mindenáron?

„A mai magyar drámák bemutatásaszínházaink szent kötelessége, mert csakakkor van magyar színház, ha van magyardrámairodalom is. Magyar drámátmindenáron játszani kell, még akkor is,ha az kevésbé sikerült, sőt, uram bocsa ',rossz." -- Nemrégiben egy mai témájúmagyar darab bemutatója utáni ankétonhangzott cl ez a szenvedélyes hangúigazgatói-rendezői hitvallás, amelynekelső felével nem lehet vitánk, annálinkább a másodikkal.

Magától értetődik, hogy a magyardráma és a magyar színház fejlődésehosszú távon szétválaszthatatlan, de afejlődés dialektikája alapján hol az egyikművészeti ág lódul meg, hol a másiklendül előre, a szinkronitástürvényszerűen - csak kivételespillanatokban jöhet létre. Van, amikor azírók érzékenyebbek a kor problémáira, ésezek drámai megfogalmazásakikényszeríti a színházak megújulását, svan, amikor a klasszikusokon, azáttételesen aktuális műveken csiszolódottszínházi forma-nyelv kínál adrámaíróknak mondandójuk kifejtéséhezúj eszközöket, új stílust. Ahhoz, hogy aszínház betölthesse társadalmi hivatását,nem elég csak áttételesen, idegen drámaianyag alapján - bár korszerű színházieszközökkelbeszélni az életről; ugyanakkor önmagá-ban a hazai téma és problémakör drámaifeldolgozása sem kezesség arra, hogy aszínházi előadás valóban rólunk ésnekünk szól.

Mint minden öntörvényű fejlődésifolyamatban. a magyar dráma és szín-házkapcsolatában is káros a türelmetlenindulat. Márpedig az utóbbi időbenmintha megszaporodtak volna az ilyenmegnyilvánulások. Hogy csak néhányrautaljak: fiatalabb rendezőinket sorozatbanéri a vád, hogy keveset foglalkoznak amagyar dráma sorsával, ugyan-akkor nemvagy csak fanyalogva vesznek tudomást anehezményezők arról, hogy ezek arendezők a magyar szín-házkultúra többévtizedes lemaradásából nem kevesethoztak be. A SZÍNHÁZ is helyet adottannak a hol nyílt, hol burkolt polémiának,amely a dráma vagy

a színház elsőbbségét eldöntendő, arrólfolyik, hogy a színház maradt-e le adrámaírás, avagy a drámaírás a színházfejlődése mögött. És ezek sorába illesz-kedik a „játsszunk mindenáron maimagyar drámát!" hangoztatása is.

A magyar drámának éppúgy, mint amagyar színháznak csak ártalmára lehet,fejlődését vetheti vissza, ha a magyarművek bemutatása erőltetett fel-adat. jónéhány éven keresztül élt az aműsorpolitikai elv és gyakorlat, amelymechanikusan súlyozta a darabokat:egyet innen, egyet onnan, egy mai ma-gyar darab egy operett, egy klasszikus

egy zenés vígjáték, egy szocialistaországbeli - égy nyugati szerző .. . Ezegyértelműen a mennyiségi szemléletnekkedvezett, és ilyen körülmények között -még ha minden félben maximális volt is ajó szándék - nem jöhetett létreegészséges, eredményes fejlődés. Ez atendencia részben változott, többszínházban írói-színházi műhely kezdettvagy kezd kialakulni, létrejöttek és -jönnek író-rendező párosok, fiataldrámaírók meghatározott ideigösztöndíjasként kapcsolódhatnak be egy-egy színház életébe és így tovább.

Ezek azonban csupán kereteket, le-

Jelenet a Play Molnár kecskeméti előadásából

hetőséget teremthetnek két művész szo-rosabb együttműködéséhez. A műsor-politikai gátlások feloldásán túl, minde-nekelőtt a szerzők valóságos problé-maérzékenységére és főleg a színházakaktívabb, szakszerűbb darabgondozói ésutógondozói tevékenységé-re lenneszükség.

A dramaturg felelősségeMondjuk ki: színházaink dramaturgiaimunkája enyhén szólva kifogásolható. Amagyar drámák legtöbbje dramatur-

giailag következetlenül, sután, félbe-hagyottan kerül színpadra. A dramatur-giai munka nem lehet általános tevé-kenység, az adott mű, az adott rendező éstársulat, az adott lehetőségek szabjákmeg egy-egy mű létrejöttét, tehát adramaturgnak e tényezők között kell azelőadás kikezdhetetlen gondolati ésérzelmi logikáját érvényre juttató opti-mális szintézist elősegítenie. Az írónaképpen úgy alkotótársa kell legyen adramaturg, mint a rendezőnek, mindkétművész számára a külső szem viszonyla-

gos objektivitását kell jelentenie. De van-nak-e erre a feladatra alkalmas, íróknak,rendezőknek egyenrangú társává válódramaturgok ? S ha vannak, igénylik-esegítségüket az írók, a rendezők? A válasz- az elmúlt évek előadásainak ismeretében- nem lehet túl optimista.

A probléma persze nem szűkíthető ledramaturgiai kérdésekre. A színházakáltalában ugyanannyi időt szentelnek-szentelhetnek egy magyar szerző újdarabjának bemutatására, mint más mű-vekére, mondjuk egy klasszikus felújítá-sára. Holott egy-egy új mű adekvát szín-padi megvalósításához a jelenleg szokásospróbaidőnél minden bizonnyal többrelenne szükség. Ahhoz, hogy egy-egy íróivagy rendezői megoldásról kiderüljön,hogy nem szolgálja kellő erővel a műegészét, többször, több változatban kellenekipróbálni, és közösen megtalálni alegmegfelelőbb variációt. Ehhez azonbannemcsak idő kell, ha-nem megszállottságis. Hogy érdemes színésznek, műszakinak,írónak, rendezőnek újra és újra birkózni afeladattal. Ehhez közös cél kell, az író, avállalkozás igazában való hit. Amgondoljuk meg, hány olyan magyardarabot mutattak-mutatnak be, amelycsupán a valóság peremén mozog,amelyben csak a problémák felszínétlegyinti meg, vagy hamis, leegyszerűsítő,az ellentmondásokat elmosó konfliktusigmerészkedik az író. Emlékezhetünk olyandarabokra, amelyek bemutatójánakszakmai- és közönségvisszhangjából, apróbamunka tapasztalataiból az író és akövetkező bemutató(k)ra vállalkozóegyüttes egyaránt sokat hasznosíthatottvolna. Am az esetek többségében nemtették, a mű maradt, ahogy volt, nemváltoztatott rajta az író, és elfogadtaváltoztathatatlannak az újabb rendező. Hola problémaérzékenységgel, hol akonfliktusok, a dráma megfogalmazásánakkészségével, illetve intenzitásával, hol -különböző adminisztratív, anyagi ösztönzőgátak miatt is - alkotói kényelmességgel, afél-megoldások elfogadásával vandolgunk.

De nemcsak az íróknál, a színháziaknális. Roppant felelősséggel és alázattal kell adramaturgnak, rendezőnek a kor-társszerző darabjaihoz nyúlnia. Nemelsősorban az alkotói érzékenység, netán arang tiszteletben tartása miatt, hanemmindenekelőtt az újnak kijáró figyelemokán. Észre kell venni egy-egy műben azújdonságot, a sajátosat, akár a mondandó-ban, akár a dramaturgiai, szerkezeti meg-oldásban, akár a szövegkezelésben vagy

Kulcsár Imre, Matus György és Varga Gyula Juhász István Máz című komédiájának miskolcielőadásában (Jármay György felv.)

a figura jellemzésében nyilvánul meg.Ennek az újnak a maximális érvényrejuttatása, az újdonság megkülönböztetésea blöfftől nem mindig könnyű színházifeladat. Nem ritka tehát, hogy a szín-házfélrehallja az író szándékát, olyanmotívumokat erősít fel az előadás, ame-lyek a műegész szempontjából zsákutcátjelentenek, a színi ötletek kedvéért meg-csonkul az írói alkotás, a mondandó.

Nem felhőtlen tehát egy-egy magyardráma megszületése. Még akkor sem, hatudjuk, látjuk, hogy ebben a szezonbankülönösen nagy a magyar bemutatókszáma. Ám az eddig játszott daraboktúlnyomó többségénél van valami apróvagy nagyobb gikszer, ami miatt azelőadások lehetőségük alatt maradnak,vagy meg sem születnek igazán. Ko-rántsem a teljesség igényével, néhányelőadásra érdemes utalni.

Senki sem vitathatja, hogy a Víg-színház alakította ki az írókkal a leg-szorosabb kapcsolatot. Az elmúlt évekszerzői listáján a mai magyar irodalomszíne-java található: Örkény István ésCsurka István szinte háziszerzői a szín-háznak, de játszották Bereményi Géza,Fejes Endre, Déry Tibor, Hernádi Gyulavagy régebbről véve a példákat, IllyésGyula, Páskándi Géza, Eörsi István, SzabóGyörgy, Szakonyi Károly darabjait. Mégisritka a maradéktalan élmény, a darab és azelőadás harmonikus meg-felelése.Szerencsésen egymásra talált Csurka ésHorvai István, mégis a Csurka-darabok -akár az Eredeti helyszín, akár a Versenynapvagy a Házmester-sirató - dramaturgiailagegyenetlenek, s ezt általában a rendezéssem tudta vagy akarta korrigálni.(Közbevetőleg: a Döglött aknák KatonaJózsef színházi bemutatója után számosészrevétel hangzott el a Csurka-műdramaturgiai fogyatékosságairól, a prózaielőzmény és a színpadi feldolgozás közöttiműfaj- és színvonalkülönbségekről. Azótakét szín-ház is műsorra tűzte a darabot, ámminden maradt úgy, ahogy volt, sem azíró, sem a színházak nem tartottákfontosnak az átdolgozást. Részletesenszólt erről az elmúlt számunkban Budai

Katalin.)Bereményi Géza Légköbmétere a több-

szöri dramaturgiai átfésülés ellenére semlett minden ízében dráma, Marton Lászlórendezése pedig csak részleteiben voltképes a mű szimultanizmusát mintszerkezetét elvet megvalósítani. ÖrkényIstván legtöbb darabját Várkonyi Zoltánrendezte. Míg a pár évvel ezelőttiVérrokonok

örkényi dramaturgiájához nem igazán ta-lálta meg a kulcsot, a Pi s t i a vérzivatarbanelőadásában a rendező az író társalkotó-jává vált. Többek között azokkal a dra-maturgiai módosításokkal, szerep- ésszöveg-átcsoportosításokkal, amelyek azadott társulat erőviszonyaiból, az adottszínpadi szituációkból következtek, vagypéldául azzal, ahogy Pisti figuráját meg-sokszorozta, minek következtében nem„a" Pisti metamorfózisáról, hanem a többalakban és karakterben megjelenőpistiségről szólt az előadás.

Szakonyi Károly a Hongkongi parókacímű darabját a miskolci bemutató után apesti felújításra alaposan átdolgozta, báraz újabb verzióban is akadt meg-oldatlanság. Az idei szezonban a MadáchSzínházban előadott A hatodik napon címűszínművére is alaposan ráfért volna adramaturgiai átfésülés. Mindezekrőlazonban az egyes előadások elemzésekapcsán részletesen szó esett már aSZÍNHÁZ hasábjain is. A következőkbenviszont néhány olyan idei be-mutatórólszólunk, amelyek különösen élesenmutatják az irodalmi mű és a szín-házielőadás diszharmóniáját.

Molnár kontra Eörsi

Molnár Ferencnek letagadhatatlanul ha-tása van a mai magyar drámaírásra.Vannak, akik vállalják ezt a rokonságot,

vannak, akik tagadják, és vannak, akiktudatosan vagy tudat alatt harcolnak elle-ne. Eörsi István úgy akar túllépni e dra-maturgiai hatáson, hogy egyben vállaljais. Erre utal a Play Molnár című, a kecs-keméti Katona József Színházban be-mutatott darabja, amely Molnár FerencAz ördög című színművéből készült para-frázis. Eörsi megtartja a Molnár-mű szer-kezetét, legtöbb jelenetét, kis változások-kal a szöveg nagy részét is. Am aholszükségét érzi, ott tömörít (például abőbeszédű, ismétlésekbe bonyolódó má-sodik felvonást maibb, a szünetekre, vár-tásokra, játékokra építő, szaggatottabbformába öntötte), jeleneteket csoportosítát (az első és harmadik felvonásbeliSelyem Panka-jeleneteket például),általában szerencsésen. Ez azonban mégcsak egyszerű dramaturgiai vagyátdolgozói munka lett volna. Eörsiazonban alaposan megváltoztatta a főhős,az Ördög figuráját és funkcióját.' AzÖrdög ebben a verzióban nem más, mintaz Író, nagybetűvel. Az a művész, aki akörülmények szorításában vagy egyénigyengeség miatt az ifjú költőből vén éscinikus érzelem- és eszmekereskedővéválik. Aki játszi könnyedséggel alakítja atörténetet úgy, ahogy a kedves vevő, azaza „sikervadász igazgató, a lakáj kriti-kusok, a kultúra hivatalnokai, vámszedői,kitartottjai és a tisztelt pénztárcás pub-

Jelenet Kopányi György Késői békülés című színművéből (Békés megyei Jókai Színház)

likum" elvárja. Aki, ha pár pillanatraelszundikál, kiereszti kezéből a cselek-mény szálait, s ekkor elszabadulnak aszereplők indulatai, önálló életre kelnek afigurák, és élettel telik meg a szín-pad.Nagy adag irónia van az Ördögfigurájában és az Eörsi megírta darabban.Am ez a dramaturgiai csavarás ki-érleletlen. Az első és a harmadik felvo-násban az Ördög elszundításai többnyire atöbbi szereplő színpadilag hazug vi-szonyait leplezi le, a második felvonásbanviszont ezt a fogást nem használja Eörsi,ekkor a cselekményt a molnáridramaturgia viszi előre. Amikor az Ördögmégis kilép a szerepéből, akkor az Írónaka Színésznő iránt táplált, előzményeknélküli magánérzelmeiről szól a jelenet.Az eredeti szöveg és szituációk általábanerősebbek, mint az Eörsi általbelekomponált ellenpontozó jelenet-sor,így a darab furcsa kétarcúsága zavarólaghat, sem a Molnár Ferenc-i színműcsillogását, sem az Eörsi-féleszarkasztikus világlátást nem tudjuk iga-zán élvezni. Mindezeken túl bizonyoselidegenítő effektusokat is használ Eörsi.A darab kezdetekor az Író egyszínigazgatóval beszél, aki szerepet sze-retne. A második felvonásban aztán el isjátssza az inasnak az állandó jelen-létével,kikacsintásaival és egy újabb, az Íróvalvaló jelenettel megnövesztett szerepét. Azelső és a harmadik felvonásban szinténegy inas szerepeltetése hat elidegenítőleg.Ezek a figurák az egésztől elütőjátékstílust képviselnek.

Az apróbb logikátlanságok egy intenzívelőkészítő és próbamunka soránkönnyűszerrel módosíthatók lettek volna.Ám a kecskeméti színház erre nem vál-lalkozott. Dramaturgiai közreműködésgyakorlatilag nem volt, az előadás azt bi-zonyította, hogy Szurdi Miklós rendezősem a Molnár Ferenc-i stílust, sem azEörsi szemléletére jellemző ironikus,kifordított játék stílusát nem ismeri. Azegészében nehézkes előadásban nemkülönült el a kétféle jelenetezés, s aziróniának sem a díszletben, sem a játékmegkomponálásában, sem a színészi ala-kításokban nyoma sincs. Az első és aharmadik felvonásban az Ördög elhe-lyezése kulcsfontosságú. Molnár Ferenccelellentétben - aki a szereplőt csak az elsőfelvonás közepén, váratlanul, a nézőknekháttal álló karosszékből jelenteti meg -Eörsi rögtön az előadás elején szerepelteti,mintegy leleplezve a trükköt. A nézőnektehát nem számít meg-lepetésnek azÖrdög színpadi jelenléte.

A szereplőknek viszont igen, tehát egyhintaszékbe ültetni, és sem világítással,sem más eszközzel nem érzékeltetni, hogyitt kettős játék folyik, súlyos mellé-fogás.Ugyancsak a darab félreértéséről és azirónia eltüntetéséről tanúskodik abefejezés: az Ördög és Elza, illetve akimerült János és az életerős Jolán egy-másra találása a darabban egyszerregroteszk és hazug. Ezt a rendező a Jolán-János pár esetében kabarékomikummáfokozta le, az Ördög-Elza párnálmelodramatikussá tette. Ami a MolnárFerenc-i, Eörsi-féle szövegben sejtetés,elhallgatás, félig kimondás, azt a rendezőrendre egyértelművé teszi, nyilván nembízva a nézők képességeiben. Ugyanakkor- talán prüdériából - sem Jolán átöltözését,sem a báli köpeny játékát nem tudtákmegoldani. Az első felvonásban aszínésznő a blúzát oly ügyetlenül próbáljalevetni, hogy ez ellentmond aszituációnak. A második felvonásbeliepizód sutasága viszont az egész játékértelmét kérdőjelezi meg. Ha arról vanszó, hogy senki nem tudja, van-e ruhaJolánon a báli köpeny alatt, vagy nincs,akkor nem lóghat ki a ruha széle a köpenyalól; s ha később arról beszélnek, hogysemmi sincs rajta, akkor nem lehetharisnyában. A szituáció ellen is lehetnejátszani, de ehhez egy-részt némiszövegigazításra volna szükség, másrésztaz ellenjátékot el kell tudni játszani.Figyelmetlenség, következetlenség,stíluszavar - ez jellemzi az előadást, silyen körülmények között a színészimunkáról sem lehet érdemben beszélni.Egyedül a színházigazgató-pincérszerepéből - az előadás egészétől kisséfüggetlen - kabinetalakítást formálóHorváth József említhető. Nem tökéletesmű Eörsi István Play Molnárja, ám azelőadás a meglevő értékekből semmutatott semmit.

Munkások a színpadonEgészen más szempontból érdemel fi-gyelmet néhány, a közéletünkről, ve-zetőkről és munkásokról szóló darab.Nem vitás, hogy olyan kérdések, mint amunkásvezérigazgatók történelmi vál-tozásokat is tükröző tevékenysége, avezetők és a dolgozók közötti távolságnövekedése, a munkások következetlenmegbecsülése, a szocialista emberi kö-zösségek vajúdó kialakulása társadalmunkfontos erkölcsi-politikai problémái. S azsem kétséges, hogy ezekről a művészetnyelvén szólni, ezek meg-oldásában aművészet eszközeivel is

segíteni, felelős és méltánylandó tett. Amezeknél a témáknál különösen lényeges ahogyan?.

Mindenekelőtt egy műfaji problémanehezíti e témák megközelítését. Ma-napság egyre csökken a fiktív történetekszerepe. Kikerülhetetlen tény, hogy anaprakész információk korában a rá-dió ésfőleg a televízió valóságfeltáró műsoraidöbbenetes hitelességgel képesekmegmutatni életünket. Nem véletlentovábbá, hogy a filmgyártásban előretört adokumentalizmus irányzata, hogy aMagyarország felfedezése sorozatnakországos visszhangja van, hogymegsokasodtak a szociografikus riportok,elemzések. A mai embert jobban érdeklika nyers valóság igazságai, mint a kiagyalttörténetek valóságillúziói. Így vagyunkvalahogy a közélet anomáliáit feltárószínművekkel is. Nem az irodalmifeldolgozás létjogosultságakérdőjelezendő meg, csak az a fajtafeldolgozásé, amely csupán a jelenségekfelszínét képes láttatni, s ezáltal érdek-telenné válik. Ilyenkor ugyanis a néző, azolvasó a maga hétköznapjaiból sokkaltöbbet tud a valóságról, mint az író, aszínház. Nyilvánvaló, ha egy-egy íróképes a jelenségek mögött az előidézőokokat, mozgató erőviszonyokat valósdrámában, emberi sorsokban ábrázolni, harejtett, még fel nem ismertösszefüggéseket tud megmutatni, egysze-riben megszűnik a néző jobbaninformáltsági érzete. Ám erről a közelmúltbemutatói kapcsán ritkán beszélhetünk.Karinthy Ferenc Házszentelőjének Tháliaszínházbeli előadásáról, annak logi-kátlanságairól, konstruáltságáról, drama-turgiai és rendezői problémáiról márrészletesen írtunk. Emellett e témakörbenSzegeden Maróti Lajos Közéletrajzát,(amelyről ugyanebben a számban FöldesAnna ír), Miskolcon Juhász István Mázát,Békéscsabán Kopányi György Későibékülését mutatták be. Mindegyikrejellemző az a becsületes valóságfeltáró ésjobbító szándék, amellyel szűkebbtémájukhoz közelítettek. Az sem ta-gadható, hogy mindegyikük jól észleltetársadalmunk egy-egy „kényes" kérdését.Am végül is valamennyien megkerülték atémájukat, az elemző, fel-táró munkaelmaradt.

A sematikus ábrázolás kliséi kísérteneka miskolci Nemzeti Színházban be-mutatott Máz című Juhász István-darab-ban. Ebben a vezetők és munkások vi-szonyát boncolgató komédiában a munkástalpig becsületes, de kiszolgálta-

tott, a középszintű vezető fölfelé nyaló,lefelé rúgó, önző és hülye, a felső vezetőpedig jóságos és igazságos. Bár a szerzőezt a sematikus rendszert egy abszurdszituációból bontja ki, és különbözőeffektusokkal időről időre elidegenít tőle, ésitt-ott azt is megmutat-ja, hogy ez ahierarchia panoptikumba illő, lényegébenmégis ezt a társadalmi viszonyainkatvészesen leegyszerűsítő képet sugallja. Afőhős egy kiváló festék-ipari szakmunkás,akit ki akarnak emel-ni, vezetővé akarnaktenni, csak azért, mert egy fő-fő elvtárs aminisztériumból egyszer kezet fogott veleés elbeszélgetett a közös inasévekről. Dehősünk munkás akar maradni, makacsko-dása miatt elveszti az állását, munkanélküli lesz a szocializmusban, és sorsáncsak a nyugdíj előtt álló fő-fő elvtárs -hatalmának utolsó percében - csellel tudsegíteni. E kálvária során jöpofabeköpéseket hallhatunk a szak-szervezettehetetlenségéről, a tévéműsorunalmasságáról, a vezetők vasárnapi léhasemrnittevéséről, a reggel kilenc óra előttiszesztilalomról; csupa olyan de-magógiagyanús közhelyet vonultat föl aszerző, amely biztosítja a közéleti tartalommellett az olcsó sikert. Az apró jelenetekreszabdalt darab kabaréötletek, derűséletképek - lásd kocsmázás - és tanmeséksora, s azt az érzetet kelti, hogy amunkások és a vezetők között fellépőellentétek, a vezetők elidegenedése avezetettektől, a munkásérdek-védelem, amunka és a megbecsülés eltérő értékrendües a többi társadalmi feszítő gond csupáncsacskaság. Ezt a tendenciát erősítiNyilassy Judit rendezése is. A darabbanlevő gondolati és stiláris rendetlenségettovább növeli. Többek között azzal is, hogyGyarmathy Ágnes színpada elvont teretábrázol - seregnyi egy-másra rakottfestékes hordó, bödön, doboz alkotja azigazgatói iroda emelvényét, az íróasztalt, aműhelyt, a főhős kispolgári lakását, aminisztériumi főhivatalt ezzel szemben-valódi targonca jár ki-be, ugyan-akkor amunka csak imitált, azaz festékkcveréshelyett vörös műanyag garanulátumotöntögetnek innen oda. Vagy példáulhatalmas kötőtűk kel végeláthatatlan vöröspamutból köt valamit a főhős felesége -ezzel a groteszkké nagyított effektussalszemben ládában a kis ládika, kis ládikábana nagy doboz, nagy dobozban a kis doboz,kis dobozban a boríték - mintha a régiKazal-szám elevenedne meg -, így hozzákaz értékes festék-port a maszek munkához.A színé-

Rajhona Ádám (Kopjáss), Kátay Endre (Kardics bácsi) és Kun Vilmos (Polgármester) a Rokonok

kaposvári előadásában (Fábián József felv.)

Kopányi darabja -- akárcsak az eddigismertetettek csupán illusztrációja egyhelyzetnek. Ahogy a cigány ember-ma-gyar asszony házasságának nehézségeit,a munkahelyén megbecsült cigány férfiösztönös kisebbrendűségi érzését, vagy amagányosan maradt férfi cinikus, okos-kodó pózát, vagy a tősgyökeres munkás,materialista brigádvezető és bigottulvallásos, gyermektelen felesége rosszszájízű együttélését, vagy egy másikcsaládban a nemzedéki ellentéteketbemutatja a szerző, az mind egy-egyminiatűr dráma lehetősége, de együtt, ki-bontatlanul, a drámai magot csak jelezve,az együttélés torzulásai egymástgyengítik. Ezektől az önálló epizódoktólnem tud érvényesülni a tulajdonképpenifőkonfliktus sem, a brigád közösséggéválásának kísérlete. Ehhez az ishozzájárul, hogy eleve melodramatikusfelhangot intonál, s így nem szerencsés, abrigádvezető halálos betegsége. A. darabegészére a végiggondolatlan nyelv-használat is jellemző: vagy elkoptatottfrázisok, közhelyek hangzanak el a mun-kásemberek szájából, vagy olyan szóké-pek, kifejezések, mondatok, amelyek nemjellemzik a figurákat, sőt idegenek tőlük.

Ezúttal Jurka László is adós maradt ará jellemzői realista megközelítéssel. Aforgószínpadra szerelt díszletépítményvalódi - és álperspektivikus elemek ke-

szek csak sémákat tudnak megeleveníteni,a rendező ezeket a sémákat karikatúrávátette, ezáltal az az érzésünk, ezeket afigurákat, ezt a konfliktust nem lehetkomolyan venni.

Békéscsabán a szocialista brigádmozga-lom formalitásáról, a szocialista ember-típus kialakulásának nehézségeiről szólómelodramatikus példabeszédnek lehettanúja a Késői békülés nézője. Bár KopányiGyörgy szerint nem lényeges az, hogy adarab munkások között játszódik, hiszen ajelenség bármely közösségbenelőfordulhat, mégis munkástárgyú és -témájú a darab. Egy kiváló, többszörösenkitüntetett szocialista brigád tagjaitismerjük meg, amint éppen újabbmunkasikerüket ünneplik. Aztán egy-egybrigádtag magánéletének viszontagságaibaenged bepillantást a szerző, bemutatva,mennyire önzők, kisszerűek ezek azemberek, mennyire nincs összhang aszocialista módon dolgozni és élni jelszóktartalma között. A brigádvezető egyszercsak rákos lesz, és néhány nap alatt végezvele a betegség. Ez az eseményönvizsgálatra készteti a brigád-tagokat,már-már úgy tűnik, megemberelikmagukat, és valódi közösséggé forrnak, ámvégül is csak jó munkacsapat, de nemszocialista közösség lesz a brigád. Megintcsak cl kell ismernünk, hogy égető, valóstársadalmi kérdés a szocialista közösségekkialakulása. Ám

veréke. A jelzett-festett díszletfalrész-leteken belül valós tárgyak vannak -öltözőszekrény, konyhabútor, ülőgarnitúrastb -, a kétféle jelzésrendszer nemharmonizál egymással. A tér általában úgyvan berendezve, hogy mindennek vanhelye, csak éppen a színész szorul ki éskerül hangsúlytalan vagy lehetetlen térbelihelyzetbe. Nem lehet tudni, mivelfoglalkoznak, mit csinálnak ezek amunkások. Az egyik szereplő fényesreglancolt cipőt, vasalt nadrágot és köpenythord, a másik gumicsizmát, fején műanyagkobak, a harmadik nyűtt, kifordított szélűkalapban van, mint a kohászok, a negyedikmicisapkában és overallban és így tovább.Lehet, hogy kicsinységnek tűnik emegjegyzés, de nem mindegy, hogymilyen hitelesnek érződik az a környezet,amelyben ez a történet lejátszódik. Haennek a környezetnek hamis a tárgyivilága, kétszeresen hamisak lesznek abenne elmondott gondolatok.Mondhatnánk, hogy ez a társaság egy tmk-brigád, azaz minden-féle szerelő-javítómunkához értő emberek közössége. Ámakkor is tudnom, éreznem kellene, kimivel foglalkozik, kinek milyen abrigádban elfoglalt helye, szakmai, emberipresztízse. Mind-ezzel adós marad a darabis, az elő-adás is. Különösen bántó ésillúzió-romboló, hogy egy ilyenkisrealizmuson alapuló darabban egyik-másik szereplő sminkelve, festett-rajzoltmaszkkal ját-szik, a többiek festetlenül,natúr arccal. A darab és az előadás számosmegoldatlansága ellenére, sőt ellenében,néhányan igaz, hiteles alakot formálnak,így Lengyel István, Székely Tamás, PintérGyula, Széplaky Endre.

Ezek az előadások a közéletet foglal-koztató jelenségek felszínét borzolgatták.Igazán a dolgok mélyére még csakrészleteiben sem mentek. Az utóbbiévadok legközéletibb, ha úgy tetszik,legpolitikusabb előadása - furcsa módon -viszont nem mai témájú volt.

A Rokonokról még egyszer

Az elmúlt szezonban Kaposvárott mu-tatták be Móricz Zsigmond Rokonok címűregényének új színpadi adaptáció-ját. Ezaz előadás jó példája annak, hogyandolgozhat együtt eredményesen író,dramaturg, rendező, díszlet-ésjelmeztervező, hiszen ez az előadás csakminden résztvevő együttes, alkotómunkája alapján születhetett meg.

A regényből először maga MóriczZsigmond írt színművet, amit 1934-ben

a Nemzeti Színház mutatott be, meg-változtatott véggel: Kopjáss körül mindenrendbe jön, ő lesz a nép boldogításáraszületett polgármester, idillé laposodott akemény móriczi mű. 1951-ben MóriczVirág és Thurzó Gábor a regényszellemében készített egy négy-színesdrámát. Minden felvonás önmagában zárt,életképszerű egység lett, expozícióval,nagy jelenettel és hatásos le-zárással.Thurzó Gábor 1954-ben filmre írta aregényt, 197z-ben pedig Móricz Virág azÁllami Déryné Színház számára egynyolcszereplős sűrített változatotkomponált. Ezek után a dramaturgiaielőzmények után került sor az újabbdramatizálásra, amit Móricz Virág akaposvári színház művészeivel, min-denekelőtt Babarczy László rendezővelegyütt végzett el. Ez a változat elvá-laszthatatlan attól a képtől, ami a szín-házialkotók, a rendező és a díszlet-jelmeztervezők (Donáth Péter és FüzySári) képzeletében az előadásról, tehát aműről, a világról, a szereplőkről, azáltaluk képviselt mondandóról élt. Úgy ismondhatnánk, hogy az előadás mintvégcél virtuálisan már akkor megvolt,amikor a konkrét dramatizálási munkaelkezdődött, s ebből a képből mint-egyvisszafelé haladva alakult ki az irodalmianyag, illetve egymást kölcsönösenkorrigálva jött létre a végeredmény.

Ilyenformán a műtől és a szín-műtőlelválaszthatatlan a látvány. Hogy melyikmiképpen határozta meg a többit, ezutólag szinte kielemezhetetlen. Az tény,hogy a mű felépítését alap-vetőenmegszabta az az áthatolhatatlannak tűnőfal, amely a díszlet központi része lett. Eza fal alig enged teret a magán és a hivataliélet szférájának. E fal előtt nem lehetfelvonásnyi zárt jeleneteket játszani, nemlehet naturalista módon belsőketberendezni. De nemcsakmonumentalitásával jelképszerű, illetvedramaturgiai meghatározó ez a díszlet,hanem áttörtségével is. A fal különbözőkivilágosodó rekeszeiből, mint a sze-génység odúiból Kopjásst pumpoló ro-konok nem egy reális játéksíkot repre-zentálnak, emiatt a rokoni hatás, mintKopjáss megváltozásának egyik lelki ésdramaturgiai előidézője, egyszerre leszáttételesebb, és mivel időben bármikorbekövetkezhet, fenyegetőbb, erőszako-sabb is. A régebbi dramatizálások eseté-ben a rokonok vagy levelet írtak, akkoregy szolgálónak, inasnak be kellett hoznia levelet, azt felolvasták, azaz teljesenleállt a cselekmény, vagy szemé

lyesen jöttek látogatóba, akkor viszont afőkonfliktust gyengítő betétepizódokszaggatták meg a jeleneteket. Ebben azesetben hol itt, hol ott világosodnak ki afalban levő ablakok, és a rokonok szintecsak pillanatokra jelennek meg, demegjelenésük hallatlanul intenzív.

Ugyancsak ez a fal rejti azt a villát,amelynek oly lényeges a szerepe Kopjásséletében. A kétszintes csiga-lépcsős,pazarul kivilágított térrész egy-szerre jelzia falon túli ábrándképet és azt a szegényrokonokéhoz hasonló perspektívát, amirossz esetben Kopjássékra is várhat, ha avillát megveszik. A fal előtti térrész utca,illetve hivatali folyosó; az itt lezajlójelenetek lehetővé teszik, hogy aregénynek azokat az epizódjait ismegelevenítsék, amikről a régebbi drámaiverziókban csak beszélhettek, például azt,ahogy Kardics és Kopjáss láthatatlanpocsolyákat kerülgetve, átugrálvatalálkozik, és így futtában derítik kirokonsági fokukat. Ebben atérkompozícióban érthetően kis hely jutKopjáss lakásának és hivatalának, csupána színpad két szélén néhány bútor jelziazokat. Az itt lejátszódó epizódok semlehetnek olyan részletezők, bőbeszédűek,mint amilyenek az eddigi verziókban,éppen a zárt jelenetezésből adódóan, ezszükségszerű volt. Csupán a legfontosabbinformációk közlésére szükségesek ezek ahelyszínek. A leglényegesebb pontja atérnek a szín-pad elején, szinte a nézőtérigelőrehozott polgármesteri hivatal, mindenmanipulatív cselekvés színtere : itt talál-kozik Kopjáss a polgármesterrel, Kar-diccsal, de a hivatalos ellenzéki Martinydoktorral vagy az újságíróval is. Itt dőlnekel a dolgok. Itt alakul ki Kopjásshivatalnoki jelleme.

Kopjássnak ebben a színpadi térbensokszor kell megtennie a lakásából ahivatalba vagy a polgármesterhez vagy aBoronkay-villába vezető utakat. Nem csakképletesen, hanem valóságosan is, aszínpad egyik szélétől a másikig, azelőtérből a második szintig. Ez a tér elevemegszabja, hogy csak epizodikus, tördeltszerkezetű, filmes hatású darabszülethetett, amelyben mindenekelőttKopjáss „fejlődésének " stációit lehet éskell bemutatni. Ez a megoldás csak aszínpad ismeretében születhetett meg, aszínházi előadás és az irodalmi anyagtökéletes egységet képez. Az eddigi dra-matizálások elsősorban a panamisták le-leplezését ábrázolták. A mostaniban aregény egy másik fővonalát erősítették

fel, és ezt tették a színmű meghatározódramaturgiai vonalává: egy embernek aszervezetbe való beépülési folyamatát.Mivel ez lett a darab és az előadáslényege, érthető, hogy a jelenetek úgyvannak szétaprózva, hogy azok csak afőszereplőt érő legkülönfélébb hatásokkifejtésére, érvényesülésére adjanakalkalmat. Minél többször és több iránybólhat ez a rendszer, annál inkább bekerítetthelyzetűvé válik a főhős. Ezértkomponálják meg az alkotók úgy ajelenetek egymásutánját, hogy Kopjássnaktérben is mint egy pingponglabdának kellide-oda vetődnie, a hazai környezetből ahivataliba, a polgármestertől a rimánkodórokonokig, Szenkálnay Magdalénától akizsákmányolt sofőrig. (Ezt a folyamatot atársulat kitűnően ábrázolta, ahogy erről aSZÍNHÁZ 1978. júniusi számábanolvasható elemzés beszámol.)

Ez a beépülési jelenség igencsak ak-tuális napjainkban is - nem mintha apanamizmus és utódjai kihaltak volna! -,hiszen a szervezet és az egyén kapcsolataszocialista közrendünk, etikánk egyikkulcsproblémája. Ez a dramatizálás ennekjobb megértését segítette elő, nemközvetlen maisága révén, hanem a lényegimozzanatok felmutatása által.

Végezetül: kell-e külön is hangsúlyoz-ni, hogy a bevezetőben, illetve a címbenfeltett kérdésre mi az egyedül lehetségesválasz. Jó magyar drámát jól kell játszani.De azt mindenáron.

Eörsi István: Play Molnár (kecskeméti KatonaJózsef Színház)

Díszlettervező: Antal Csaba m, v., jel-meztervező: Szakács Györgyi. Zene: DömeZsolt. Rendezte: Szurdi Miklós.

Szereplők: Forgács Tibor, Áron László,Andresz Katalin, Szirmai Péter, SzirtesÁgnes, Markovits Bori, Gáspár Antal,Horváth József.

Juhász István : Máz (miskolci Nemzeti Színház)Díszlet- és jelmeztervező: Gyarmathy Ágnes

m. v., irodalmi konzultáns: Deme Gábor,kísérőzenéjét és a hanghatásokat összeállította:Kalmár Péter. Rendezte: Nyilassy Judit m.v.

Szereplők: Varga Gyula, Máthé Éva,Kulcsár Imre és Dariday Róbert, SomlóFerenc, Matus György, Csapó János, Ma-róti Gábor, Máthé Eta.

Kopányi György: Késői békülés (Békés megyeiJókai Színház)

Díszlet- és jelmeztervező: Zimmer Juditm. v., rendezte: Jurka László.

Szereplők: Lengyel István, Mátyás Jolán,Székely Tamás, Cseresznyés Rózsa, PintérGyula, Mezei Annamária, Bajka Bea ésMáhr Ágnes, Kovács Zsolt, Széplaky Endre,Csiszár Nándor, Kárpáti Tibor.

KOLTAI TAMÁS

Pisti, küzdj...

Örkény István groteszkjea Pesti Színházban

Nehezen bírkózunk meg Örkény Pisti-jével. Most újra igazolódik, hogy mindendráma tetszhalott, amíg nem kerül szín-padra. A Pisti tízéves „előtörténete" amegírástól a nyomtatásban való meg-jelenésig és innen a pesti színházbelibemutatóig nem nélkülözte ugyan apolémikus észrevételeket, de a vitákéletre keltéséhez a darabot a színpadonkellett fölébreszteni. Az előadás utánmégis úgy vitatkozunk a Pistiről, mint-hacsak a szöveget ismernénk: VárkonyiZoltán (és Marton László) rendezésétpusztán stilisztikai vagy játékszervezőiminőségében értékeljük. Ebből a szem-szögből a rendezés valóban kiváló mi-nősítést érdemel; a groteszk erőteljesenérvényesül, a játékötletek szervesenilleszkednek a szöveghez, és néhányszínészi alakítás, mindenekelőtt GarasDezsőé, arra vall, hogy az együttes tagjainemcsak Örkény, hanem a történelemlabirintusaiban is kiismerik magukat.

Az a tény, hogy a szerző gondo-latmenetének értékelése elszakad az elő-adás (nem a dráma) tartalmi minősítésé-

ről, azért meglepő, mert Örkény esetébena kettő szorosan összefügg. Korábban egyróla szóló tanulmányban mármegpróbáltam indokolni, hogy Örkénynyitott dramaturgiájának lényege azértelmezés viszonylagos tágassága, ter-mészetesen az általa kijelölt szélső pontokközött. Ezzel magyarázható, hogy a TótékŐrnagyát nehány előadásban németkatonai egyenruhába öltöztették, aMacskajátékot 'a londoni bemutató alapjánnyavalygós érzelmességnek ítélte egyottani kritikus, és a Kulcskeresők vala-melyik bírálója szerint a darab a ve-reségeiből föltápászkodó magyar lélekdicsőségéről szól. Bizonyos értelemben(némi „önkényi" képzavarral élve) csapdaez a nyitottság, ha ugyan csap-dánaknevezhetjük azt a drámatörténetbenmeglehetősen ritka szerzői álláspontot,amely az előadás pillanatáig félkész-terméknek tekinti a saját művét.

A Pisti esetében ez a rendezővelmegosztott írói felelősség azért kénye-sebb, mert Örkény közvetlenül az el-múltötven-hatvan év hazai történelméből vonjale a maga relativistának tetszőtörténelemfilozófiáját.

Itt van például a sokat emlegetett 1944-es Duna-parti jelenet,. Amikor a kivégzéstvezénylő Pisti a kivégzendők közé áll,vagyis hóhér-Pistiből áldozat-Pistivéválik, ez önmagában történelmietlenneklátszik, és jogosan válthatja ki morálisfölháborodásunkat is, hiszen

Örkény István: Pisti a vérzivatarban (Pesti Színház). Létragyári Pisti-ünnep

a hóhér nem volt egyenlő az áldozattal,és bár sok minden zavarosan alakultakkortájt, a tarkónlövőket azért meglehetett különböztetni a „tarkón-lövendőktől". Ép ésszel alig hihetjük,hogy Örkény össze akarná mosni a gyil-kosokat és a legyilkoltakat. Figyelemreméltó magyarázatot ad erre a jelenetrekritikájában Mészáros Tamás. Szerinte akésőn eszmélőknek ez a tragikomikushalálvállalása - a történelmi modell-helyzet groteszk drámai sűrítményében -valójában egy pózzal pótolja azelmulasztott felelősségvállalást, s mintilyen, a történelmünkből ismerős maga-tartás kritikájaként tekintendő. Logikusmagyarázat. Csakhogy mit látni a szín-padon? Pisti előbb úgy kapja a kivégzés-re szóló parancsot, hogy nem figyel oda,majd amikor föleszmél, beáll a sorba,tüzet vezényel, és ezt az oda-visszajátékot többször egymás után megismét-li. Szó sincs tehát egyszeri fölismerésrőlés egyszeri hősies pózról, hanemvalamiféle eszmélkedés nélküli, folya-

matos kétlelkűségről. Az előadásnakezen a pontján föl sem villan az irónia,később pedig, a halottak fölött, Bee-thoven Örömódájának himnikus akkord-jai szólalnak meg, nyilvánvalóan az ál-dozatok közös sorsának fölmagasztalá-sára, s nem a megcsúfolt emberi szépség-eszmény groteszk ellentéteként.

Ezek szerint az előadás mégiscsak a„mindent egybemosó örkényi szemlé-letet" igazolná?

Örkény valósággal „megtámogatja" ezta vélekedést a darabhoz fűzött kom-mentárjainak egyikében, amikor így ír:„Az csak a történelem iszonyú para-doxona, hogy az a német Pisti, akit azimént még Hegelnek és Hölderlinnekhívtak, a Kristályéjszakán (. . .) fölverteálmából, összeterelte és halomra lőtteBerlin zsidó lakóit." Hogy is van ez? Azt,ugye, mégsem gondolhatja komolyanÖrkény, hogy Hegel és Hölderlin(szellemi) utódai azonosak a fasizmus-sal; más szóval, hogy ugyanaz a németszellem „termelte ki" Hegelt és Höl-

mindannyian tudjuk, hogy éppen 1944-derlint, mint a fasizmust (noha kétségte-lenül ugyanazon a német földön jötteklétre, ha más társadalmi és történelmikörülmények között is)!? És „véletlenül"

sem Wagnert v a g y Nietzschét mondottHegel és Hölderlin helyett, tehát nemazokra a „forrásokra" utalt, amelyekből afasizmus ideológiája esetleg levezethető -ez túl egyszerű volna. Hegelt és Hölderlintírt, de ezen az alapon akár Goethét ésHeinét is írhatott volna, az sem rémlikképtelenebbnek.

Úgy hiszem, a nevek fölsorolása ittfélrevezető. Örkény nem személyiségbengondolkodik, és ennek a P i s t i a vérzivatarbancímű drámára nézve döntő dramaturgiai,stiláris és - értelemszerűen - gondolatikövetkezményei vannak. Legalábbis Pistit,pontosabban a Tordy Géza játszotta „alap-Pistit" illetően, akit nem annyira két- vagytöbblelkű valóságos emberi lénynek, mintinkább a skizofrén emberiség jelképesképviselőjének tarthatunk. (Emberiséghelyett magyarságot mondanék, ha Örkényaz előbb idézett kommentárban nem tágí-taná ki gondolkodási körét, s ha darab-jának használati utasításaként nem ígyjelölné a cselekmény színhelyét: „TörténikMagyarországon, azaz mindenhol.")

Ha Pisti jelkép, emberi alakban megje-lenő cselekvési alternatíva, antropomor-fizálódott történelemfilozófiai tétel, akkortetteit nem kérhetjük számon úgy, mintegy adott ember választásait, döntéseit,átváltozásait, hanem csak úgy, mintezeknek a választásoknak, döntéseknek,átváltozásoknak a lehetőségét minden egyesemberben. Magyarán szólva, a Pisti-absztrakció csupán azt jelenti, hogy azemberi minőség nem csak ilyen vagy csakolyan, Örkény megfogalmazása szerint„nem valami oszthatatlan és egynemű »jó«vagy »gonosz« jelenség, hanem egymástólkülönböző, sőt ellenséges erők drámaiküzdőtere". Azaz a jelkép-Pisti nem más,mint e küzdő-tér leírása, egy emberimodell, amely a belső küzdelemeredményeképpen működik - s nem egyhús-vér ember, aki megfelelő pillanatbankicserélhető egy másikkal. (Mondjuk ahóhér az áldozattal.)

„Pisti" elvont jelentésére már abból iskövetkeztethettünk volna, hogy jól-leheta darab elején egészen közönségesfiúcskának látszik, hamar kiderül róla,hogy nemcsak személy, hanem tárgy is,valamint eszköz és cél, eszme vagy éppenérték- és mértékegység, sőt elő-

Tordy Géza (Pisti) és Gobbi Hilda (Rizi) (Iklády László felvételei)

fordul, hogy beszélnek ugyan róla, denem létezik, csak mint légüres tér:vákuum. A pesti színházbeli bemutatóraazután további három Pisti szüle-tett. Aza három szereplő ugyanis, akit Örkénykorábban A tevékeny, A fél-szeg és Akimért néven nevezett, a premierplakátján már úgy szerepelt, hogy Atevékeny Pisti, A félszeg Pisti és A ki-mért Pisti. De hát ha Pisti eleven embervolna, akkor legendás átváltozóképes-ségét ismerve igazán nem okozhatna nekigondot, hogy még további három emberimagatartásvariációt is magába sűrítsen.Ha már az egyszem Pistin belül van egynémetbarát és egy szovjet-barát, egyhóhér és egy áldozat, akkor ezek mellettmegférne még egy tevékeny, egy félszegés egy kimért is. Mi szükség létrehoznihárom egyedi Pisti-variációt, ha az alap-Pisti eleve képlékeny variációsorozat? Amagyarázat egyedül az lehet, hogy azemberi maga-tartásvariációkat a háromkülön-Pisti képviseli, míg az eredeti Pistia lehetséges történelmi magatartások,emberiségkonfliktusok, társadalmisorsfordulók variációja. Ha tetszik,szűkebben: az elmúlt két emberöltőmagyar hányat-tatásainak groteszktörténelmi parafrázisa.

Mindebből két dolog következik. Elő-ször az, hogy Hegel-Pisti és Hölderlin-Pisti abszurd átváltozása fasiszta-Pistivéugyanazt jelenti, mint a hóhér-Pistiáldozat-Pistivé alakulása: hogy a koregyszerre gyilkos és öngyilkos törekvéseiegymás szomszédságában, egy-mástkölcsönösen föltételezve és áthatvaléteznek. (Az első példa még időbeliegymásutániságot, a második már térbeliegymásmellettiséget sejtet.) A darabmottója mint „a kor útravalóját" jellemziazt az iszonyú képességünket, „hogylehessünk hősök és gyilkosokegy időben, egy helyütt és egy sze-mélyben". De Örkény hozzáteszi: „Kimerre fordul, aszerint." Vagyis nem kellföltétlenül megvalósítani ezt a képessé-günket. Lehet választani. A választáskétségkívül az egyén felelősségét érintőkérdés, noha az önkéntes választás nemmindig azonos a felelősségvállalással. APisti a vérzivatarban 1944-es Duna-partijelenetében a kivégzendők maguk„választják" a tarkónlövést. Ha az ön-magára sortüzet vezénylő Pisti válasz-tását komolyan vettük, akkor ugyan-eztkellene tennünk az áldozatok tragikusangroteszk „választásával" is. Vagy mindkétválasztást ironikusan értelmez-

zük, vagy egyiket se. Örkény itt - valódiválasztási lehetőség híján - nyilván-valóan fölháborodását fejezi ki a mindenhumanista értelemben abszurd szituáció(történelmi) skizofréniáján.

Az előbbi gondolatmenet másik kö-vetkezménye tisztán színházi jellegű.Tudniillik az a kérdés: hogyan leheteljátszani Pistit; hogyan lehet egyáltalánmegjeleníteni, ha absztrakciónak tekint-jük? A bizonytalanság gyökerét, ami Tor-dy Géza alakításának értékelésében mu-tatkozott, véleményem szerint itt kellkeresni. Tordy pillanatnyilag tehetségeteljében levő színészeink egyike, akimindenféleképpen alkalmas a legnehe-zebb föladatok megoldására. Bajosantudnám megmondani, hogy miért nemelégített ki a játéka - kivéve azt az egyesetet, ha megelégszem azzal a sem-mitmondóan sztereotip kritikusi zsargon-nal, hogy nem tudta egységes alakkágyúrni a Pisti-sors sokféleségét. Csak-hogy az előbbi gondolatmenetből pon-tosan az következik, hogy nincs „Pisti-sors", következésképp nincs „egységbegyúrható" alak. Semmiféle lélektani, sőtsemmiféle emberi motívummal nem in-dokolható a hóhér átváltozása áldozattá,a tömjénezett vákuum-Pistiből létrejött,87 Pistit érő vőlegény-Pisti megjelenése, acserepeire tört eszme-Pisti újra-összerakása olyan Pistivé, aki most márnemcsak a neve után Pisti, hanem való-ban az ... és így tovább. Ez a Pistiteljesen más minőség, mint három név-rokona és mint a darab többi szereplője.Nyilvánvalóan megjeleníthető, de csakegy tőlük teljesen elütő módon, ami márnem színészi, hanem rendezői kérdés.Tehát aligha arról van szó, hogy Tordynem bír a föladattal, vagy idegen tőle agroteszk, hanem arról, hogy Örkényolyan szerepet írt, ami nem oldható mega hagyományos stílusegység kereteiközött, sőt kizárólag a stílusegységlátványos megtörésével, mégpontosabban a stílustörések látványossorozatával oldható meg. Pisti kirívóalkat; „személyiségvonásainak" tükrözniekell a korjelenségek kirívó karakterét.

Gondoljuk el: hogyan egyeztethetőössze az a kamasz-Pisti, akit a nemifölvilágosítástól a „mindent csak egy-féleképpen lehet csinálni" tudata riaszt el- azzal a felnőtt Pistivel, aki azt mondja:„nem akarok többé kettéválni, sesokadmagammal viselni egy nevet"? Atöbbnejű Pisti, aki nem bírja azegyformaságot az egyéniségevesztett

Pistivel, akiről legföljebb személyes em-lékek vannak, de személyisége nincs? Sazzal a reményteljes, jövőbeli Pistivel,aki megpróbál „egy gondolattá válni",miközben nem szeretne lemondani semarról, hogy sarló-kalapácsot fessen, semarról, hogy a feszes fenekű nők alá tegyea tenyerét?

A lehetőségeit végigélve önmagát ismegsokszorozó egyéniség álma, amibőlviszontagságait túlélő, személyiséggé szi-lárdult emberként ébred - úgy érzem,erről szól az elmúlt évtizedek történel-mén átbukdácsoló Pisti gunyoros-melo-dramatikus, egypercesekből álló pika-reszkje. A Pisti-sors személyességéből alehető legtöbbet érzékelteti Tordy; tör-ténelmiségéből, kellő jelmagyarázat hí-ján, kevesebbet. Kitűnő mint kamasz-Pisti, mint poligám Pisti, jó német-barát-szovjetbarát taktikázó Pistiként, sarló-kalapácsos Pistiként; gazdagabbanfölrajzolt történelmi-társadalmi háttérelőtt jobb lehetne a Duna-parti jelenet-ben, a Pisti-kultusz epizódjaiban, a ko-holt per vérfagyasztó tárgyalási ha-landzsajátékában.

Valószínűleg az is közreműködik eb-ben, hogy Fekete Tamás díszlete, a„Grand Café Hungaria" túlságosan le-ragad ennél a „kávéházi" szemléletnél,ami csak a darab egyik rétegét, a pestiaszfalthumorral, a kabarétréfával valórokonságát fejezi ki. (Mindenesetre óva-kodnék attól, hogy lenézzem ezt a stí-lusréteget, a presszóasztal agórájáról aszínpad nyilvánosságába emelt, „plety-kaszintű" politizálást. Ha lenézném, lekellene néznem Arisztophanészt és Ma-jakovszkijt is.) A színpadnak ugyanak-kor időnként ki kellene tágulnia, rányíl-nia a kávéházi viccelődés mögöttesvilágára: a „történelmi díszletekre".Akárcsak az Örkény fölidézte példa-drámában, A z ember tragédiájában.

A történelem leginkább a „történel-mivé" vált magatartásformáltban jelenikmeg a Pesti Színház színpadán: GarasDezső A félszeg-, Szombathy Gyula Akimért- és Balázs Péter A tevékeny-alakí-tásában. Káprázatos, amit Garas Dezsőcsinál; ez a félretaposott cipőjében csám-pázó, kinőttpantallós figura azt a jószándékú balekot képviseli, aki tágranyílt szemmel, szent naivitással, értetlenlelkesedéssel vesz részt mindenben, ésörökösen elkésve is idejében érkezik asaját tarkónlövésére, fejtágítására, meg-nevelésére vagy kitelepítésére. CsakhogyGaras azt is meg tudja mutatni, hogyezekből a félszegekből lesznek az ille-

gális pártmunkások, a partizánok, azÜgyet fölvállalók is, akik alkalmasintképesek jól „odamondani", vagy a dol-gokat „helyretenni".

Balázs Péter és Szombathy Gyula ne-mes anyagból készült gegekkel vesz részta játékban; az előbbi mint gyárát birtoklógyárigazgató, az utóbbi mint fejetlen-személytelen személyzetis különösen jó.

A többi szereplőnek „csak" az egy-percesek stílusát kell színpadra átültetnie,ami jórészt mindenkinek sikerül.Bonyolultabb ennél a Rizit játszó GobbiHilda feladata, amit azzal, hogy önmaga„történelmi személyiségét" hozza be,vagyis egy kis darab magyar közelmúltatjelenít meg, tulajdonképpen teljesít is. Bártalán Riziben a prófétálás kétségtelenpátosza mellett van valami ugyanennek amagatartásnak a furcsa fonákjából is.Mert hiszen az, hogy „a lesz nem más,mint az előre látható volt", úgyértelmezhető, hogy a jövőt az ismétlődőmúlt tapasztalataiból jósoljuk meg olyanbiztosan, vagyis a történelem csak azértismételheti önmagát, mert nem tanultunka saját elbukásainkból. Ezért kellvégigjárnunk mindig ugyanazokat astációkat.

A Pisti a vérzivatarban ezeknek a stá-cióknak a drámája, a közelmúlt történelmikalamajkáiba került ember groteszkgolgotája, és ilyen értelemben csak-ugyanrokon Az ember tragédiájával. Csakhogyamolyan fordított Tragédia: míg Madáchaz aktuális magyar sors-kérdéseketvizsgálta az emberiség történetében,Örkény az emberi létre adhatólegáltalánosabb válaszokat keresi a ma-gyar közelmúlt eseményjátékában. Avégkifejletet illetően ne tévesszen megbennünket a Tragédia szerzőjének roman-tikus pátosza és a Pisti írójának groteszkiróniája: a „bízva bízzál" pontosanugyanazt jelenti, mint az egérirtást vállalóVarsányiné megjelenése az atom-hamuban. Az újjászületés lehetőségét

Örkény István: Pisti a vérzivatarban (PestiSzínház)

Rendező: Várkonyi Zoltán. A rendezőmunkatársa: Deák Rózsa. Dramaturg: Rad-nóti Zsuzsa. Díszlet: Fekete Tamás m. v.Jelmez: Kemenes Fanny m. v. Zenéjétösszeállította: Zsedényi Erzsébet. Szcenikus:Éberwein Róbert.

Szereplők: Tordy Géza, Balázs Péter,Garas Dezső m. v., Szombathy Gyula,Miklósy György, Pásztor Erzsi m. v., Ha-lász Judit, Gobbi Hilda m. v., Sörös Sán-dor, Szakácsi Sándor, PeremartoniKrisztina, Kovács Nóra, Vaday Viktória,Forgács Gyuri.

ALMÁSI MIKLÓS

A mi urunk,Luka színeváltozása .. .

Az Éjjeli menedékhely aNemzeti Színházban

Élettől megtaposott, önmagukból is ki-esett sorsok gyűjtőmedencéje volt több-nyire az Éjjeli menedékhely. Olykor ku-

riózum, máskor a proletársors „ős-képe"

vagy történelmi tabló, vigasz-keresőkkeserű csalódásának színhelye. ZsámbékiGábor rendezésében megmarad azexcentrikus világ: ugyanazok a furcsasorsok akaszkodnak egymásbaKosztiljovék tanyáján, mint korábban,rongyaik talán még festőibbek - bárszürkében tartva, mint a díszlet- és jel-meztervező Pauer Gyulánál legtöbbször -,s mégis, képtelenek vagyunk úgy nézni ezta világot, mint ahol csak furcsaságok ésrémségek keverednek. Pedig csak annyiváltozott, hogy egy új Luka-figuraszületett. Így mikor ez az öreg bölcs(Kállai Ferenc) megjelenik, minden másmegvilágításba kerül. A durvaságból,züllöttségből nemcsak a körülményekhatalmát vagy a belső romlást látjuk,hanem az emberi gyengeséget is, mint aSzínész, Bubnov vagy a Báró esetében.Pontosabban: megértjük azt, ami nincsbenne a darabban, mert a történetelőzményéhez tartozik - hogyan jutottakidáig. Megértjük - anélkül, hogy amegbocsátás túlzásába esnénk. Viszonttovábbra is kívülről nézzük alakásuzsorásékat (főként a feleséget,Vaszilisszát), de még az elesettekheztartozó lakatost, Klescset is, talán, mert túlsokat kiabál . .

Luka mindenkinek megváltoztatja helyiértékét, mert az embermaradványokbabecsempészi a szabadulás lehetőségénekreményét. Pedig igazán csak Natasával ésVaszka Pepellel foglalkozik: törjenek ki,menjenek Szibériába, amíg lehet, önként(Pepel ugyanis tolvaj), s kezdjenek újéletet. Ugyanígy bánik a Színésszel is, bármás módszerhez folyamodik: őt azzalbiztatja, hogy van menekülés még az ővégzetes alkoholizmusából is, mert vanvalahol egy csodálatos kórház, a ho l . . .Tulajdonképpen senkinek sem avatkozikaz életébe, nem vesz részt acselekményben - csupán jelen van. (Adolog másik oldala persze, hogy ezzel ajelenléttel meg tudja akadályozni, hogy aza bizo-

nyos gyilkosság már korábban meg-történjen - hogy tehát ez a passzívjelenléte olykor cselekvő részvétté isváltozik.) Luka filozófiájának lényege,hogy tudja: nincs hatalma a sorsokba zártfátum felett - bármennyire is óvja azokat,akiket megszeretett, nem tudja őketmegmenteni, a baj megtörténik, Natasa is,a Színész is holtvágányra kerül, az utóbbitalán épp az ő biztatásától lesz - egy tisztapillanatában ráébredve sorsára -öngyilkos. De valahogy még ezek aszörnyűségek is inkább úgy alakulnak,hogy felgyorsítják az amúgy isbekövetkező eseményeket, lefuttatják azaddig csak fenyegető katasztrófát, svalamiképp rendet csinálnak arendetlenségben.

Igazán csak akkor döbbenünk rá Lukajelenlétének mindent átfestő sugárzására,mikor a második rész közepén (az eredetiharmadik felvonás végén) eltűnik, nemakar jelen lenni a gyilkos verekedésnél,melynek kimenetelét természetesen előretudja. S attól kezdve másképp viselkednekaz ottmaradottak. Először is megszületikhelyettese, Szatyin, aki nemcsak átveszifilozófiáját, hanem érdesebbé is formálja,más-részt a többiekbe valami felfokozottéletpótlék költözik. Önfeladó legyintéshelyett élni akarnak újra, persze csak amaguk módján, mondjuk úgy, hogy né-hány üveg vodka mellett mulatságotrendeznek. De ennek a dáridónak ahangulata teljesen más, mint az elsőfelvonás nyomasztó, egymást marcangolóindulatokból font légköre. Mindenszépnek látszik, reménytelinek, legalább-isígy akarják érezni a túlélők. Csak mi, anézők érezzük, hogy azért ez túlzottvidámság, mert valami hiányzik belőlük,környezetükből: Luka szelleme.Jelenlétének csak felemás lenyomatamaradt itt, s ez nem elegendő ahhoz, hogyigazi vidámság és élet térjen vissza amenedékhelyre. Mert Szatyint nem tudjukelfogadni Luka helytartója-ként, s a lakók,bár Luka feltámadását ünneplik benne -hiszen szavaiban annak amegváltásígéretnek földi meg-hosszabbítását sejtik - egyszer csak szem-be találják magukat a Színész hullájával.Ez az ember nem bírta ki, hogy nincs élő,jelenlevő támasza - s voltaképp erre ahiányérzetre ébreszti rá a többieket is,önkéntes halálával. Az ünneplésből ígyegy pillanat alatt elszáll a szesz. Még ahiányban is Luka jelenléte kísért .. .

Azért futottam végig a történeten,

hogy Luka figurájának új felfogását a műegész szerkezetváltozásán tudjam érzé-keltetni: ettől a talányos, bölcs és mélysé-gesen emberi Luka-alaktól minden meg-változik, új centrumra talál. Az eddigi elő-adások egyik legnehezebb művészi fel-adata a sorsok összekapcsolása, a rendet-lenség színpadi „elrendezése" volt - acentrum kialakítása. Ezt a centrumot ko-rábban Luka gyengítésével és Szatyinfelerősítésével sikerült megteremteni.Zsámbéki radikálisan választ a két figuraközött, s Luka kiemelésével Szatyin ellenébendönt: ez utóbbiban csupán a szavak hősét,az üresen kongó frázisok figuráját mutatjameg - bár egy súlyos színészegyéniségábrázolatában (Vajda László)tehát nem egyszerűsített formában. Ez aSzatyin valóban át akarja venni Lukaszerepét, valóban tovább akarja fejleszteniannak filozófiáját - s nem teljesen rajtamúlik, hogy ez nem sikerül. Zsámbéki tehátegyetlen fókuszpont köré formálja atörténetet, s ezt a koncepció-ját már aszereposztás, de főképp Kállai Ferencjátéka árulja el. Kállai a produkciólegsúlyosabb, mert leginkább talányosalakítása, szavaiban, visszafogottgesztusaiban elősorolhatatlan mennyiségűmögöttes réteg képes megszólalni.Ravaszkodik, de csűrés-csavarásai mögöttvalami sűrű emberi bölcsesség rejlik;képtelenek vagyunk úgy tekinteni rá, minthazug vigasztalóra. Ellenkezőleg, egyreinkább úgy érezzük, nekünk is egy ilyenbiztatóra lenne szükségünk. Látszólagmindenkit meg-ért bűnében éselesettségében - mégis ítélkezik, a magamódján: Kosztiljovékat egyenesen utálja,hozzájuk nincs emberi szava, ám azokhoz,akikben megérez némiemberségmaradványt, akkor is hozzá tudférkőzni, ha azok gorombán elutasítanákközeledését. Szuggesztív hatással vonzzamagához az embereket - és a nézőket is,pedig alig mond valami megfoghatót. Csaka szavak mögött érezni valami emberisimogatásfélét, melytől, ha csak percekreis, feltámad a lélek. Kállai újabbperiódusának talán legjobb alakításávaltartja ezt az elő-adást: a kimondhatatlanttudja megszólaltatni közhelyeivel, tétovajárásával, melegséget sugárzó gesztusaival.

Persze Zsámbéki meg is teremtette enneka feldúsításnak a „helyét". Sza-

Piróth Gyula (Klescs) és Vajda László (Szatyin) azÉjjeli menedékhelyben (Nemzeti Színház)

Luka (Kállai Ferenc) szökésre biztatja Vaszkát(Bregyán Péter) és Natasát (Pogány Judit)

tyin ugyanis nem tudta betölteni azt azűrt, amit a távozó Luka maga után hagy,s amit annál is inkább észreveszünk, mertegy icipicit mindenki megváltozik, smindenki Szatyin felé fordul, tőle várja eprófétai szózat foly-

tatását. S ez a Szatyin ezt a szerepet csakverbálisan, mondhatnám, csak teátrálisantudja betölteni. Még egyszer: nem Vajdaszínészi képességei miatt marad erőtlenez a figura - a rendezői koncepciótudatosan hagyja üresen a

Szatyin által továbbfejlesztett életfilozó-fiát. Vajda-Szatyin ugyanis mindentmegtesz, hogy hiteles legyen ez ameghosszabbítás, ez a pozitív program: ővalóban túl akar menni Luka élet-hazugságain - de a szavak üresen csen-genek, nem találják el igazán sem aszínpadi társakat, sem a nézőt. Nem velevan baj - a pátosz hűlt ki, azok a szavaküresedtek ki, melyekkel „az" embertmagasztalja, melyekkel jövőbelifelmagasztosulásáról mesél. A szavakváltak hűtlenné - mintegy Vajdától, sőtZsámbékitól függetlenül - történelmilegkoptak el. A néző azért kénytelenhidegnek érezni ezt a lelke-sültséget, mertezek a tirádák köznapi életében isellenérték nélküli közhellyé silányultak.Ezért képes Luka - Kállai nagyszerűteljesítményén túl - túlnőni Szatyinon, sőta Szatyin-figura szellemi szintje alászorítani a most megjelenő Szatyin-ábrázolást. A hetvenes évektárgyilagosabb, pátoszmentesebb, köz-napibb közegében Szatyin lelkesült sza-vaiból csak az marad meg bennünk, hogytovábbra is hamiskártyásként tengetiéletét, csak most kicsit vidámabb lett avodkától, Luka távoli hatásától. A figurátnapjaink történelme pontozza le - ésZsámbéki ezt a változást ragadta meg, értetetten az előadásban,

Emellett Luka alakját még az is meg-emeli, hogy napjainkban mindnyájanérzünk valami belső igényt arra, hogy„noszogassanak" bennünket, hogy átme-neti hullámvölgyeinkből néhány jó szóvalmozdítsanak ki, s az indítékhiány emepillanataiban Luka emberközeli ma-gatartása, talányos biztatásai valahogyközelebb tudnak kerülni lelkünkhöz. Hailyen indítékhiány fog el bennünket, ezpersze korántsem olyan infernális, mint itt,a „mélyben", a menedékhelyen sínylődőkesetében, de mégis bénítanak, rezignálttáés olykor cinikussá képesek tenniszavainkat, gesztusainkat. S ilyenkor apatetikus szavak inkább ártanak -fokozzák a cinizmust -, míg az emberi-közvetlen biztatás, a „megértő" (ámkorántsem megbocsátó) szavak át tudnaksegíteni ezeken a gyenge pillanatainkon.Ennek ábrázolása, felfedezése a klasszikusgorkiji szövegben - ez Zsámbékirendezésének érdeme és sikere.

Mert az előadás „csak" ezt fedezi felszámunkra: e probléma és alakítás-párharckörül ugyanis elhomályosul a többi sors.Pontosabban minden ennek azalapkérdésnek, a korszakváltás tetten-érésének rendelődik alá, és a többi kér-

Piróth Gyula (Klescs) és Pogány Judit (Natasa) Gorkij drámájában (Iklády László felvételei)

dés óhatatlanul másodrendűvé válik anéző élményében. Ez a z egy központúprodukció ezért nem tud minden rész-letében csillogó szintézis lenni. De haddtegyem hozzá: a művészi munkában azilyen „monomániás" produkciók az igaziúttörők, s ebben látom ennek a bemu-tatónak igazi értékét. Ráadásul a Kállai-féle csúcsteljesítmény mögé kitűnő tár-sulati munka épül - akkor is, ha fi-gyelmünk egyetlen problémára és ala-kításra összpontosul. Molnár PiroskaVaszilisszája agresszív, kíméletlen, szere-leméhes asszony, mégsem démon vagyfúria. Pogány Judit halk, sőt olykor iro-nikus játéka (Pepelt napraforgómagotrágcsálva hallgatja, mintha csak egy maifiatalt látnánk, aki rágógumit kérődzvefigyel fennkölt szövegekre) kitűnőellenporit mind Lukával, mind a me-nedékhely lezüllesztő légkörével szem-ben: ő , h a rosszul is, de hajthatatlanuljárja a maga útját. Agárdi Gábor cinikusvagy olykor józan paraszti logikávalkommentálja mind a veszekedéseket,mind a nagy lelkesedéseket, messzeelkerülve korábbi színészi megoldásait.Kálmán György Bárója ismert elemekbőlépül, néha mégis érezzük újítóképességét.Őze Lajos Színésze kidolgozott, pontosalakítás, a groteszk és szánalmas furcsakeverékét nyújtja. Csomós Mari (Nasztya)nemigen tudja megtalál-ni alakja helyét,súlypontját. A vendég Bregyán Péter csakfélig tud megbirkózni Vaszka Pepelsokszínű, robbanékony alakjával: nemigenérzékeljük, miért „szeret bele" Luka,szinte első pillantásra. Megemlítjük mégMáthé Erzsi kemény Kvasnyáját, HorváthJózsef tehetetlenkedő, ám agresszívKosztiljovját és Piróth Gyulabékétlenkedő, keserű Klescsét. PauerGyula tágas térbe, minden szokványtóleltérő tárgyi közegbe helyezi el amenedékhelyet. Az udvar, ahol kicsitmegpihennek, napoznak amegnyomorítottak, funkcionálisan és lát-ványszerűen is telitalálat: a neonatura-lizmus és az elvont tér elveit ötvözihatásosan.

Gorkij: Éjjeli menedékhely (Nemzeti Színház)Fordította. Gábor Andor. Rendező:

Zsámbéki Gábor. A rendező munkatársa:Tatár Eszter. Díszlet-jelmez: Pauer Gyula.Szereplők. Horváth József, Molnár Piros-

ka, Pogány Judit, Raksányi Gellért., Bre-gyán Péter m. v., Piróth Gyula, Berek Kati,Csomós Mari, Máthé Erzsi, Agárdi Gábor,Vajda László, Őze Lajos, Kálmán György,Kállai Ferenc, Eperjes Károly f. h., CsurkaLászló, Tarsoly Elemér.

F. A.

Félbemaradtesettanulmány

Maróti Lajos Közéletrajza Szegeden

Giordano Bruno, Dante, Platón - ésKalapos Vince.

Maróti Lajos drámahőseinek névsorameglehetősen bizarr. De nem szokatla-nabb, mint a pannonhalmi bencés nö-vendékből lett fizikus, költő és kutató,regény- és drámaíró útja. A szegediNemzeti Színházban bemutatott Közélet-rajz egyébként is Maróti Lajos harmadikmai tárgyú drámája. (Szövegét aSZÍNHÁZ olvasói megismerhették az1979. februári drámamellékletben.)

Szezon elején, amikor még Marótiideiglenes címén Látjátok, feleimnek em-legette a darabot, a Platón-dráma prob-lémájáról szólva a riporter megkérdezteMarótitól, mi az oka annak, hogy atörténelem mögé rejtőzik, ha a márólakar szólni? Maróti válaszában azzalérvelt, hogy „a történelmi megjelenítésszuggesztív hátteret fest a mi elevenproblémáink ábrázolására. Ha a drámacselekménye a mi korunkban játszódna,akkor hogyan érzékeltetné azt, hogy Pla-tón a maga idejében a miénkhez hasonlógondokkal küszködött. Vagyis mindaz,amit megéltünk, az általában a történelmiember sorsának tapasztalata is.

Visszájára fordítva ezt a vallomást,nyilvánvalóvá válik, hogy a szerzőtelsősorban az egy emberöltő alatt feltor-lódott, általunk megélt tapasztalatok tör-ténelmi helye, súlya foglalkoztatja. Aszín-padon felidézett negyedszázad --amely-nek nyitánya a gyárakállamosításával esik egybe -, közelebbvan hozzánk Platón, Giordano Bruno ésDante koránál, de a magalezáratlanságában is - történelem. BécsyTamás a dráma szövegéhez írottbevezető tanulmányában indokoltanhangsúlyozza, hogy a Közéletrajz drámaifiguráinak legtöbbje tényleges társadalmimozgásirányt teste-sít meg. A választotttéma - Kalapos Vince munkásigazgatótündöklése és bukása - azért alkalmas etörténelmi korszak drámai kifejezésére,mert sűrítve hordozza a periódus, amegszerzett hatalom felforrósodókonfliktusait. Kalapos az elsőmunkásigazgatók nemzedékéből való:harcban edzett, konok, elszánt,

áldozatkész és a maga szintjén tehetségesember, aki a józan ösztönére és anéphatalomra támaszkodva hosszú ideigeredményesen dolgozik; voltaképpen „nemtehet arról", hogy később már nem éri felegy más történelmi kor-szaknak avezetőkkel szemben támasztott újkövetelményeit, és hiába próbálja felnőttfejjel úgy-ahogy behozni a mulasztottakat,végül is átcsapnak feje felett a hullámok.Kalapos felemelkedésében és bukásában ishiteles történelmi hős: egy a hozzá hasonlószázak közül. Megéli (és vállalja) azállamosított gyár termelésének a tervbenelőírt felfut-tatását, a Sztahanov-mozgalomromantikusnak vélt léggömb-politikáját, öt-venhat cezúráját, saját gyermekeinek azapai eszményektől való eltávolodását.Megéli a közte és az új világ közt támadtszakadék elmélyülését is, de elviselni márképtelen.

„Kalapos Vince közelmúlt életünk éstörténelmünk sztereotip helyzeteinek kér-désfeltevéseire felel - legtöbbször -sztereotip válaszokkal és magatartásokkal."

Az idézet - nem kritika s nem is valamely, aművet bíráló elemzésből való. A szerzőmaga kommentálja így hősének útját. (Csaka ki-emelés származik tőlem. F. A.) Maróti,ha regényhősnek választaná Kalapost,valószínűleg sorra járná vele ezeket asztereotip, történelmileg hiteles, sors-döntőszituációkat, és pontosan nyomon követné amunkásigazgató emberi arculatánakfokozatos elszíntelenedését, átalakulását is.Maróti ezzel szemben megfordítja acselekmény kézenfekvő képletét, ésKalapos halálát követően, hőse lezárttragédiájából kiindulva pergeti vissza,nyomozza ki a történteket.

Ez a megoldás olyannyira nem új, hogy apéldákat sem érdemes sorol-ni. Volt idő, éséppen a közelmúltban, amikor aRozsdatemetőtől a Makráig, mindenvalamirevaló szocialista tragédia ígykezdődött. Mindkét színdarab regénybőlkészült; az epika azonban, természeteszerint, jobban tűri ezt a meg-oldást.Dramaturgiai szempontból a kockázatnak, afeszültségteremtő színpadiveszélyhelyzetnek a kiküszöbölése, továbbnehezíti az író helyzetét. A Kalapos életétkioltó puskalövést követően a „ m itörténik?" feszültsége helyett magátólértetődően a „miért történt?" kerül előtérbe.Igaz, hogy a haláleset közvetlen kiváltóindítéka vagy előzménye, azöngyilkossággal felérő baleset vagy abalesetveszélyes helyzetben el-

követett öngyilkosság minősítésével Ma-róti mindvégig tudatosan adós marad, deennek a rejtélynek felderítése még aKalapos sorsából szociológiai esettanul-mányt készítő ifjú tudóst sem igenfoglalkoztatja.

Aki kérdez, Jász-Suba többszörösenkívülálló. Szociológusként egy más vi-lágból, de legfőképpen egy más nem-zedékből cseppen a konfliktus sűrűjébe.Mintha Csurka Házmestersiratójánakszociológus teamjéből vált volna ki valaki- feltételezhetően a munkát irányító Lippai-, hogy a házmesterékénél izgalmasabbsorsot elemezzen. Ez-úttal a korábbihozhasonló szenvtelen rutinnal, de mindenzavaró körülményt kiküszöbölve végzimunkáját. A kutató számára Kalaposfelderített életútja egy ideig nem sors ésdráma, hanem egy-szerű esettanulmány.Munka közben azonban a részletekmozaikjából kialakuló kép valamire őt isrádöbbenti: „Ki volt Kalapos Vince? Atanulságokból, miként a törött tükörcserepeiből, nem egy, de megannyi arc nézvissza: ma zavartabban szemléli, mintmielőtt kutatni kezdett utána; s az márbiztos, hogy az esettanulmányt nem fogjamegírni róla. Hőse volt a kornak? Vagyinkább áldozata? Rontott vagy javított adolgokon? Semmitmondó kérdések,leperegnek róla. Eszerint: egyéniség volt.Még ha az idő átlépett is rajta. De fölötteaz időnek is át kel-lett lépnie, másképporra bukott volna benne. Jelen volt, hatott,energiáival és elfáradásaival, erényeivel ésbűneivel egyaránt - egykori jelenlététminősíteni lehet, meg nem történtté tenninem."

A nagy kérdés, ami a szerzőt isfoglalkoztatja: lehet-e a sztereotip hely-zetek és válaszok összességével valaminem szokványosat, a kézenfekvőnél, aközkeletűnél, a közhelyszerűnél általáno-sabbat felmutatni? Véleményem szerint,csak egészen kivételes alkalmakkor:amikor maga a sztereotipia is felfedezés.Ilyen volt például a Rozsdatemető igazsága.Maróti azonban jórészt köztudotttényekből, ismerős helyzetekből, másművekben már feltárt, riportokban köz-kinccsé vált konfliktusokból építkezik. Azosztályidegen elemek polarizációja, atársadalmi átalakulás kétoldalú kísérő je-lenségeinek gyűjteménye - a bizalmat-lanság, a türelmetlenség, a meghunyász-kodás, azután a társadalmi fejlődés főirányának felismerése, a látszatmunka fel-magasztalása vagy a törvényesség meg-sértése - természetesen valóban szerve-

sen beletartozik a korszak történelmébe.Am, ha mindezek a helyesen felismertjelenségek előregyártott panelként so-rakoznak a sztori két oldalán, és az író atörténelem és a jelenetek rendjében építiőket be hősei életrajzába, akkor csakpanelház épülhet a színpadon, nemkatedrális.

Kritikai közhellyé, sztereotipiává kopottmár annak a bizonyos állatorvosi lónak azemlegetése is. De szegény Kalapostörténelmi nyavalyái is didaktikusválasztékban kerülnek a kórképbe: nemelég, hogy nehézkes, faragatlan, de mégaz italt is kedveli. Az idő múlását jelzi,hogy konvencionális proletárgyöngéit, apoharazást és az ultit, később kiegészíti adzsentriörökség, a vadászat is.Hemingway vadászpuskájának a szelenemcsak a Házszentelő hősét csapta meg,Kalapos Vincének is kijutott belőle.Kalapos lenézi a szakembereket, talánmert neki magának nem elég gyorsanforog az agya. Azután rájön, szövetségesnélkül nem lehet csatát nyerni. Csakhogy,aki nem becsüli, elveszíti fegyvertársát.Kalapos felesége, Erzsi asszony - aki azírott és e lapban közölt szövegben még aLujza nevet viseli - könnyebbenalkalmazkodik a megváltozottkörülményekhez, könnyebben is hajlikmindenfajta kompromisszumra,megalkuvásra. De a szeretet, a szerelemmégis tisztábbnak őrzi őt meg a körülötteélőknél. S a gyárigazgató jólétben, ám jószó nélkül felnőtt fia mit is tehetne mást,maoista összeesküvésbe keveredik, ésközben (a legújabb keletű sztereotipiaszabályai szerint) ama-tőr színházzalfoglalkozik. Úrhatnám leánya viszont egyolyan tegnapi úricsalád mélyen vallásosklerikális mérnök sarjához köti az életét,aki (megint csak magától értetődően)maszek autószerelő-ként gazdagszik meg.A titkárnő kezéhez a hivatali szobákbanszinte hozzánő a tálca .. .

Nem kell keresnünk tehát a sztereo-tipiákat. Inkább a kimaradt, a műben felnem használt sztereotipiák össze-válogatása okozna gondot. Am a szerző,nyilatkozata szerint, tudatosan mondott leaz ábrázolt világon belül az egyénítésről.„Nem mintha nem lehetett volna»kitalálni« megannyi érdekes, akárizgalmas, sőt még a figurával is összeférőegyénítő jellemvonást, élethelyzetet, akalandig vagy a kriminalisztitikáigbezárólag. De ez esetben egy ponton túlmár nem arról szólt volna ez a darab,amiről szerettem volna hogy

szóljon ..." Ezzel az öncsonkító elbe-szélésmóddal azonban még akkor semértünk egyet, ha elhisszük, hogy Ma-rótinak a „köz" legalább olyan fontos volt,mint az életrajz. Mert a drámában atörténelmet is csak a sorsok hordozzák.Bécsy Tamás Maróti mentségére hozzafel, hogy „a dráma-elméletben nemhiábarégóta hangoztatott tény, hogy elsősorbana cselekmény fontos, s csak azután ajellemek". Ámde ezúttal a cselekmény és ahelyzetek sztereotipiája találkozik ajellemek tudatosan vállalt redukciójával.Elképzelhető lett volna az is, hogy asztereotipiák vállalásából aközhelyigazságokat átvilágító tragikusleleplezés születik vagy maró szatíra. Ezazonban már egy másik esettanulmányanyagát kínálná. Maróti igazságaitelfogadjuk, ám nem kell értükmegszenvednünk: hősei olyanelőzékenyen kínálják, bőkezűenosztogatják, mint a cukorkát. Talán ennek,s ezen kívül Maróti fel-felcsillanóhumorának köszönhető, hogy még a leg-keserűbb is édesnek tűnik. Ámde a tudósdisciplinája, az író intellektuális fegyelmeazért féken tartja adakozó kedvét: ez azigazság-cukorka nem olyan édes, hogybelevásna a fogunk. Így azután a nézőszívesen fogadja az emlékeiből előhívott,emlékidéző hangulatokat, ropogtatja ariporteri frisseséggel megfogalmazottszínpadi információkat. S akinek KalaposVince teljes pálya-futása történelem, az isörülhet: szórakoztató és okos történelmileckét kapott a színházban. Mindennekkövetkeztében a közönség 7-től 10-ig jólérzi magát a nézőtéren, mert a szerző és arendező egyetlen percig sem hagyjákunatkozni.

Léner Péter rendező, amikor feltettemagának a kérdést, mit szeretnek aszegedi Nemzeti Színházban háziszer-zőjük, Maróti Lajos írásaiban, így vá-laszolt: „A problémaérzékét: érzi, tudja,hogy mi az, ami az embereket érdekli,foglalkoztatja. És erről politikusan,aktuálisan, őszintén tud beszélni. Élő,eleven dialógusokat ír, nem »irodalminyelven«, de célszerűen, filmszerűen ésnem utolsósorban eljátszható, jó szere-peket tud írni." Ezzel a reklámnak is beillőlelkes ajánlással a kritikus is száz-százalékban egyetért. Az évtizedekenátívelő, sokjelenetes cselekmény meg-követeli a megfelelő drámai szerkezetet ésritmust, a filmszerű vágásokat, és ebbenMaróti és Léner kitűnő partnerekkéntműködtek együtt. Az egy-mást gyorsankövető, különböző he-

M a r ó t i L a jo s : Kö z é le t ra jz (s ze ge d i K i s sz ín há z) . Ko vá cs Já no s( Ka l a p o s Vi n c e ) é s Sz e n d r ő I v á n ( K i s v i n c e )

Jelenet a Közéletra jz előadásából (MT I fo tó - Ilovszky Béla felv.)

lyen és időben létrejött színpadi szituációknem adnának módot a lassan bontakozójellemrajzra, és Maróti ennek tudatában -az adott határidőn belül - tömörenjellemez. Minden egyes jelenet-ben „kész"

embereket szembesít. Minden egyesjelenetnek megvan a maga történelmi ésdramaturgiai funkciója is, és aszínészeknek szinte csak bele kell bújni azezekből származó, többnyire hálásszerepükbe. A kritikusban azonban máig isél Az utolsó utáni éjszaka eszméltetődialógusainak emléke.

Marótinak ez a drámája nem hordjamagában a maradandóság ígéretét.Ugyanakkor: okos, tisztességes, sőt fontosírás is, amelynek megérdemelt sikere leszSzegeden. Ez a siker részben a felvetett,közérdekű kérdések közvéleményborzolóaktualitásának, részben az előadáscélszerűségének köszönhető. Még mielőttezt a jelzőt félreértenék, hangsúlyoznám:én ebben is Léner Péter pontos judiciumát,érzékenységét látom, éppen úgy, mint azidézett kommentárban.

Léner nem akart a színpadon sem sej-telmesen művészi, sem izgalmasan ésmeghökkentően modern lenni. A drámát, amaga műfajához híven, színpadipublicisztikaként merte színpadra állítani.Ezt a minősítő műfaji besorolást vizuáliseszközökkel is aláhúzza: Jánosa Lajoslényegretörő és kifejező óriási újságlapokközé helyezi a cselekményt. Ennek akételyeket eloszlató díszlet-megoldásnakmindössze egy elemét kérdőjelezném meg:a fentről elénk ereszkedő, felnagyított,fiktív fotókat. Ezek elvonják a nézőkfigyelmét a modellt megszemélyesítőszínészről, és nem is alkalmasak arra, hogya színész ábrázolta konkrét figurát azáltalánosság síkjára emeljék.

Az előadás revelációja, legnagyobbművészi eredménye a Kalapost játszó

Kovács János színészi telitalálata. Vul-gáris megfogalmazásban „szakasztott"

Kalapos Vince, de ami ennél lényegesebb:látványos, gyakran fegyelmezettenfékezett dühkitöréseivel, fojtott csend-jeivel azt is elmondja róla, ami csak aszöveg mögött feszül. Amikor Kalaposfeje felett összecsapnak a hullámok, hiábaágál, hangoskodik: Kovács János kiürülttekintete a legbelül gyökeret verttanácstalanságról, tehetetlenségről,rémületről is árulkodik. Kovács Jánosjátéka - vád és védelem, de legfőképpen,egy összetett jellemű figura történelmilegváltozó magatartásának pontos színészianalízise.

Tény, hogy a darabon belül a szerző isKalapos Vincével volt a leggálánsabb. Deaz is igaz, hogy Kovács ön-magát ishozzáadta a szerephez, hogy a jellemkörvonalait árnyaltan kitöltse. EllentétbenMentes Józseffel, aki korrekt módon és amindenkori színpadi szituációk parancsátfigyelembe véve játssza Ábrahámfőmérnök szerepét, de képtelenmegküzdeni azzal az alkati hátránnyal,aminek következtében egy-szerűen lötyögrajta a szerep. A régi értelmiségnek ez anagy tudású, szak-májánakmegszállottjaként tevékenykedőképviselője szerepe szerint tekintélytárasztó, elegáns, szuggesztív egyéniség. AMentes József ábrázolta figurának viszontéppen a formátuma hiányzik.

Feltételezhetően a kényszerűség diktáltaLéner Péternek azt a megoldást, hogy atársulat több tagjára két-három szerepterhét rakta. A szereposztásnak ez asajátossága valóságos felsőfokú művészivizsga elé állította a közre-működőket. Alegjobban - és ez nem meglepetés - BartaMária vizsgázott. A régi uralkodó osztályfeszes tartású dámáját és a minisztériumképviseletében intézkedő szigorú, számonkérő

elvtársnőt bizonyos karaktervonásokössze is kötik. De Barta Mária a két figuratalálkozását és a köztük tátongószakadékot egyszerre érzékeltette. Mint-ha nemcsak egy pár zöld fülbevalót, detetőtől talpig más kosztümöt öltene,minden szerepváltás alkalmával áthan-golja egész megjelenését. S bár mindkétszerep szinte csábít a karikírozásra, BartaMária mértéktartásával is a jellemeketerősíti. Szendrő Iván vállára a rendezőnem is kettős, hanem négy-szeres terhettornyozott: Kapás, Kohut, Hámori ésKisvince alakja éppen ezért szinte teljesenösszeolvad a játékban. Igaz, ezeknek afiguráknak a szövege is meglehetősenkevés fogódzót kínál az egyénítésre, deSzendrő Iván még ezeket sem használjaki. Különösen Kisvince vizsgálatifogságban játszódó jelenetében éreztük,hogy Szendrő maga sem hisz sajátszövegében. (Őszintén szólva, ezt nemrovására, inkább mentségére írom.Magam is kételkedve fogadtam ennek anagyjelenetnek szánt párbeszédnek sajátosrítusát. Mert tegyük fel, hogy egy megyeikádernek megvan az összeköttetése,befolyása és tekintélye ahhoz, hogytüstént találkozhat letartóztatott fiával. Devajon elképzelhető-e, hogy ennek atalálkozásnak a körülményei alkalmasaklehetnek az apa és fiú nagyleszámolására? S ha igen, vajon úgy hat-eez a beszélgetés a fiúra, mint ahogyMaróti képzeli?)

A. kisebb szerepek alakítóimeglehetősen különböző szintenkapcsolódtak Kalapos Vince sorsához.Kátay Endre Podmaniczkije hibátlankabinetalakítás. Máriáss József megértőfőprépostja jó színfoltja az előadásnak.Erzsi asszony, Kalaposné viszont, túlzásbaviszi a szürkeséget, a gátlásosságot. Re-méljük, Egerváry Klára feszengő alakításafeloldódott a premier után. A többiekről -beleértve Jász-Suba szocioló-

gus alakítóját (ifj. Újlaky Lászlót) és amegyei ügyekben verzátus, fölényesGácsot (Király Levente), valamint agödrös arcú, bájos Kiserzsit (Fekete Gizi) -legfeljebb annyit, hogy feltételezhetőenpontosan, zavaró túlzások nélkül követtéka szerző és a rendező intencióit, deművészi többlettel nemigen gazdagítottákaz előadást.

Mindaz, amit elmondottunk, a rendezőteljesítményét is minősíti. Léner Péternagy figyelmet és gondot fordított azelőadás jó ritmusára, a cselekmény tápláltafeszültség fenntartására és kiaknázására. Atágas színpadon ki-alakított oratorikuselőadásmód következtében számolnia kell- és számol is - a szereplők állandójelenlétével. A hát-térben várakozó,esetenként nyílt színen alakot váltószínészek jelenléte nem-hogy nem zavarja,inkább kitölti, színezi a játékot. De részevan a rendező-nek Kovács Jánostelitalálatnak érté-kelhető, elemi erejűalakításában is. A szereposztás objektívlehetőségeiből adódó gyengeségeketviszont méltánytalanság lenne szemérevetni. Egyetlen apróságra - nem is a hibatényére, ha-nem inkább a gondossághiányára - mégis felhívnám figyelmét.Amikor hőse a párt lapját olvassa, azújságlapra pingált, jókora Szabad Nép-fejléc tő-szomszédságában, az olvasott laputolsó oldalán, szabad szemmel istökéletesen kivehető a Népszavajellegzetes, nyomtatott fejléce. A világértse ragaszkodnánk a naturális kellékekhez,színpadon üres újságlapról is felolvashatóa leghatásosabb vezércikk. De ha ajelenethez szükséges kellékek általábanmegmarad-nak a reális világ szabályaiközött, akkor egy ilyen aprófigyelmetlenség is elvonhatja a nézőfigyelmét, és felborzolhatja a jelenethitelét.

A közönség a bemutatón tombolótapssal hálálta meg a háromórás élő-újságjól sikerült előadását. A Közéletrajzbemutatása a szegedi Nemzeti Színházörvendetes sikere. Bár minden színházbanés minden évadban akadna három hozzáhasonló .. .

Maróti Lajos: Közéletrajz (szegedi NemzetiSzínház)

Díszlettervező: Jánosa Lajos m. v.Jelmeztervező: Mialkovszki Erzsébet m. v.Játék-mester: Jachinek Rudolf. Maszkmester:Mánik László. Rendező: Léner Péter.

Szereplők: Kovács János, ifj. Újlaky László,Király Levente, Fekete Gizi, Egerváry Klára,Mentes József, Kátay Endre, MáriássJózsef, Homoki Magdolna,

BÁNYAI GÁBOR

Száraz Györgykét Megoldása

Mi késztethet egy írót arra, hogy szín-padiéletét már megkezdett darabját az újbemutató előtt átdolgozza, gondolataitújrafogalmazza? A legkézenfekvőbb: mertaz első változat nem hozott sikert. De okalehet az elégedet-lenség és a nyugtalanságis, amikor az író azt érzi: az önálló életrekelt figurák nem a szándéknak megfelelőeszméket és magatartásformákatpéldázták, s nem válaszolta meg amagának meg-fogalmazott kérdéseket.

Száraz Györgyöt feltehetően mindkéterő arra késztette, hogy a Megoldás címűdrámáját - melynek eredeti be-mutatójaVeszprémben volt - most a József AttilaSzínház