jubileumi köszöntõ · 2 2011. július martinus példakép szent anna és szent joachim déri...

12
iV. éVfolyam 7. Szám – 2011. júliuS – á ra : 100 f t Összefogás a Székesegyházért Sürgetővé vált a Székesegyház tetőszerkeze- tének felújítása 3. oldal interjú Püspök atyával Dr. Veres András megyéspüspök július 30-án mutatja be ezüstmiséjét 4. oldal Gyereksztárok Egyházunknak is vannak „gyermeksztárjai”. Ők nem a filmvásznon láthatók 11. oldal N agy úr az idő, de még nagyobb az idő Ura. Minden napunkat neki kell meg- köszönnünk és neki kell számot adni arról, hogyan használtuk fel az időt, amelyet tőle kaptunk. Életünkben vannak olyan események, év- fordulók, amelyek különösen is hálaadásra és számadásra indítanak minket. Minden pap életében ilyen alkalom pappá szentelésének évfordulója. Egyházmegyénk főpásztora, dr. Veres And- rás ebben az évben ünnepli ezüstmiséjét, pappá szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból a Martinus olvasói is tisztelettel és szeretettel köszöntik és csatlakoznak hála- adásához. Szent Ágoston írja: Minden idő alkalmas arra, hogy benne Istennek szolgáljunk. Használjuk fel az időt – és az szent idővé válik. Az elmúlt 25 év főbb állomásai: 1986. au- gusztus 2-án részesült az áldozópapi rendben Nyíregyházán. Ezt követően még folytatta római tanulmányait, majd 1988-ban Mezőkö- vesden kezdte meg lelkipásztori szolgálatát káplánként. 1990-től a papképzésben kama- toztatta tudását, mint teológiai tanár és pre- fektus az Egri Papnevelő Intézetben. Közben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittu- dományi Karán is tanított docensként. Ezt követően újra az Örök Városba kapott kül- detést, 1996-1998 között a Római Pápai Ma- gyar Intézet rektora volt. 1998-tól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkáraként szolgálta a Magyar Katolikus Egyházat. 1999. november 5-én II. János Pál pápa cissai c. püspökké nevezte ki, majd 2000. január 6-án, ő maga szentelte püspökké Rómában a Szent Péter Bazilikában. Jelmondata: „Adduxit eum ad Jesum” – „Elvitte őt Jézushoz” (Jn 1,41) 2006. június 20-án XVI. Benedek pápa szombathelyi püspökké nevezte ki. Beiktatá- sára 2006. augusztus 5-én, Havas Boldogasz- szony ünnepén került sor a szombathelyi Székesegyházban. Idén még újabb feladattal bízta meg a Szentatya, három hónapig a Pécsi Egyházmegye sede vacante apostoli kor- mányzója volt. Püspök úr az elmúlt negyed évszázadban tudatosan törekedett arra, hogy amit az Egy- ház kívánt tőle, azt maradéktalanul teljesítse, s így jelmondata értelmében Istennek szol- gáljon. Mária, az Egyház Anyja és Szent Már- ton püspök, egyházmegyénk védőszentje kísérje további főpásztori szolgálatát! Jubileumi köszöntõ Császár István V ezércikk Egy tehén ára Horváth István Sándor S züleiktől tudván az idősebbek emle- getik nálunk, hogy amikor közel 100 évvel ezelőtt templomot építettek, a gazdák családonként egy tehén árát ajánlották fel hozzájárulásként az építkezéshez. Nagy összeg volt ez akkoriban, de mindenki tud- ta, hogy a templomért, az Isten házáért ér- demes áldozatot hozni. Püspök úr az elmúlt hónap egyik vasár- napjára gyűjtést hirdetett az egyházmegye főtemplomának, a Szombathelyi Székes- egyháznak a felújítására. Ez a legfonto- sabb? – kérdezte tőlem valaki, aki valószí- nűleg nem értette meg a szándék lényegét. Ezt válaszoltam neki: Nem, vannak ennél fontosabbak is. Fontosabb például, hogy mindenki időben be tudja fizetni a köz- üzemi díjakat, és ne szereljék le a gázóráját, vagy ne kapcsolják ki nála az áramot. És az is fontos, hogy a házára felvett hitelt min- denki törleszteni tudja. Fontos, hogy jusson a gyermekeknek ennivalóra és ruhára, a be- tegeknek gyógyszerre. De legalább tízszer ennyit fel lehet sorolni, ami teljesen feles- leges pénzköltés, és aminél a Székesegyház biztosan fontosabb. Természetesen min- denki szabadon választhat, hogy hiábava- lóságokra költ vagy egy jó célt támogat. Gondoljunk máskor is a Székesegyházra! A teskándi templomra való gyűjtéskor az egyik 5. osztályos ministránsom adott öt- ezer forintot. Mondta, hogy biciklire gyűj- tötte, de a templom fontosabb. Amikor gyermeki jószívűségéről az ország másik felében valaki véletlenül értesült, küldött neki egy vadonatúj biciklit. Ő már akkor megtapasztalta, hogy érdemes nagylelkű- nek lenni. Most is hozott ugyanennyi ado- mányt. Mosolyogva kérdezem tőle: Most mire gyűjtesz?

Upload: others

Post on 14-Jun-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

iV. éVfolyam 7. Szám – 2011. júliuS – ára: 100 ft

Összefogás a SzékesegyházértSürgetővé vált a Székesegyház tetőszerkeze-tének felújítása ► 3. oldal

interjú Püspök atyával Dr. Veres András megyéspüspök július 30-ánmutatja be ezüstmiséjét ► 4. oldal

GyereksztárokEgyházunknak is vannak „gyermeksztárjai”.Ők nem a filmvásznon láthatók ► 11. oldal

N agy úr az idő, de még nagyobb az időUra. Minden napunkat neki kell meg-

köszönnünk és neki kell számot adni arról,hogyan használtuk fel az időt, amelyet tőlekaptunk.

Életünkben vannak olyan események, év-fordulók, amelyek különösen is hálaadásra ésszámadásra indítanak minket. Minden papéletében ilyen alkalom pappá szentelésénekévfordulója.

Egyházmegyénk főpásztora, dr. Veres And-rás ebben az évben ünnepli ezüstmiséjét,pappá szentelésének 25. évfordulóját. Ebbőlaz alkalomból a Martinus olvasói is tisztelettelés szeretettel köszöntik és csatlakoznak hála-adásához.

Szent Ágoston írja: Minden idő alkalmas arra,

hogy benne Istennek szolgáljunk. Használjuk fel az

időt – és az szent idővé válik.

Az elmúlt 25 év főbb állomásai: 1986. au-gusztus 2-án részesült az áldozópapi rendbenNyíregyházán. Ezt követően még folytattarómai tanulmányait, majd 1988-ban Mezőkö-vesden kezdte meg lelkipásztori szolgálatátkáplánként. 1990-től a papképzésben kama-toztatta tudását, mint teológiai tanár és pre-fektus az Egri Papnevelő Intézetben. Közben

a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittu-dományi Karán is tanított docensként. Eztkövetően újra az Örök Városba kapott kül-detést, 1996-1998 között a Római Pápai Ma-gyar Intézet rektora volt. 1998-tól a MagyarKatolikus Püspöki Konferencia titkárakéntszolgálta a Magyar Katolikus Egyházat. 1999.november 5-én II. János Pál pápa cissai c.püspökké nevezte ki, majd 2000. január 6-án,ő maga szentelte püspökké Rómában a SzentPéter Bazilikában. Jelmondata: „Adduxit eum

ad Jesum” – „Elvitte őt Jézushoz” (Jn 1,41)

2006. június 20-án XVI. Benedek pápaszombathelyi püspökké nevezte ki. Beiktatá-sára 2006. augusztus 5-én, Havas Boldogasz-szony ünnepén került sor a szombathelyiSzékesegyházban. Idén még újabb feladattalbízta meg a Szentatya, három hónapig a PécsiEgyházmegye sede vacante apostoli kor-mányzója volt.

Püspök úr az elmúlt negyed évszázadbantudatosan törekedett arra, hogy amit az Egy-ház kívánt tőle, azt maradéktalanul teljesítse,s így jelmondata értelmében Istennek szol-gáljon. Mária, az Egyház Anyja és Szent Már-ton püspök, egyházmegyénk védőszentjekísérje további főpásztori szolgálatát!

Jubileumi köszöntõCsászár István

Vezércikk

Egy tehén áraHorváth István Sándor

S züleiktől tudván az idősebbek emle-getik nálunk, hogy amikor közel 100

évvel ezelőtt templomot építettek, a gazdákcsaládonként egy tehén árát ajánlották felhozzájárulásként az építkezéshez. Nagyösszeg volt ez akkoriban, de mindenki tud-ta, hogy a templomért, az Isten házáért ér-demes áldozatot hozni.

Püspök úr az elmúlt hónap egyik vasár-napjára gyűjtést hirdetett az egyházmegyefőtemplomának, a Szombathelyi Székes-egyháznak a felújítására. Ez a legfonto-sabb? – kérdezte tőlem valaki, aki valószí-nűleg nem értette meg a szándék lényegét.Ezt válaszoltam neki: Nem, vannak ennélfontosabbak is. Fontosabb például, hogymindenki időben be tudja fizetni a köz-üzemi díjakat, és ne szereljék le a gázóráját,vagy ne kapcsolják ki nála az áramot. És azis fontos, hogy a házára felvett hitelt min-denki törleszteni tudja. Fontos, hogy jussona gyermekeknek ennivalóra és ruhára, a be-tegeknek gyógyszerre. De legalább tízszerennyit fel lehet sorolni, ami teljesen feles-leges pénzköltés, és aminél a Székesegyházbiztosan fontosabb. Természetesen min-denki szabadon választhat, hogy hiábava-lóságokra költ vagy egy jó célt támogat.Gondoljunk máskor is a Székesegyházra!

A teskándi templomra való gyűjtéskor azegyik 5. osztályos ministránsom adott öt-ezer forintot. Mondta, hogy biciklire gyűj-tötte, de a templom fontosabb. Amikorgyermeki jószívűségéről az ország másikfelében valaki véletlenül értesült, küldöttneki egy vadonatúj biciklit. Ő már akkormegtapasztalta, hogy érdemes nagylelkű-nek lenni. Most is hozott ugyanennyi ado-mányt. Mosolyogva kérdezem tőle: Mostmire gyűjtesz?

Page 2: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

2 ● 2011. július Martinus

PéLDakéP

Szent Anna és Szent JoachimDéri Péter

a z Újszövetség könyvei szólnak aSzűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Zakariásról, Szalóméról és Zebedeusról, deegyetlen egy sor sem szól a szüleiről. Anagyszülők nevét az apokrif irodalomőrizte meg számunkra. Egy legenda elme-séli, hogy Annának és Joachimnak hosszúidőn keresztül nem született gyermeke, eztők nagy csapásként élték meg, és egy alka-lommal emiatt nagyon meg is szégyenítet-ték őket. A templomba mentek, hogy áldo-zatot mutassanak be az Úrnak, de a főpapnem fogadta el az ő áldozatukat, mondván,hogy bűnösök áldozata nem kell az Isten-nek. Ez azért történhetett meg, mert azsidó gondolkodásban a gyermektelensé-get az Isten csapásaként értelmezték, tud-niillik valami nagy bűnt követtek el és ezértnem ajándékozta meg őket a Teremtőgyermekkel.

A legenda szerint ez annyira letörte Joa-chimot, hogy elbujdosott egy időre, de egyangyal megjelent neki álmában, hogy térjenvissza feleségéhez, akivel a templombanfog találkozni. Kérjék az Isten áldását ésmeghallgatásra találnak. Az álomban hal-lottak alapján cselekedett Joachim és való-ban a templom Aranykapujánál találkozottmásnap Annával. Az imádság után vissza-tértek otthonukba, Názáretbe. Az ígéret-nek megfelelően Anna hamarosan váran-dós lett idős kora ellenére, és megszülte le-ányát, akit Máriának nevezett el. A régi ha-gyomány úgy tudja, hogy Mária Jeruzsá-lemben született meg, a Bethesda-tótólnem messze, ahová az 5-6. században ba-zilikát építettek, amelynek romjain ma isegy szép templom áll.

A jó Isten megadta a kegyelmet ennek azidős házaspárnak, hogy az Egyiptombólhazatérő Szent Családdal találkozzanak éskezükbe foghassák unokájukat, a világ

Megváltóját. Ennél nagyobb ajándékot ésvigasztalást nem is kaphatott volna ez azöreg házaspár a fiatal korukban elszenve-dett megpróbáltatások és megaláztatásokután.

Szent Anna tisztelete éppen ezért mindigis nagy volt a katolikus világban, nálunk,magyaroknál különösen is. Az asszonyoksok ügyükben-bajukban fordultak hozzásegítségért, főként a szerelem, párkeresés,gyermektelenség, házasságra készülés,gyermekáldás, szülés, gyermektelenség ésa háztartás ügyeiben. A különféle céhek isszívesen fordultak hozzá oltalomért: külö-nösen a szövőmunkások és a csipkeverők.

Úgy gondolom, hogy ma is minden csa-lád bátran fordulhat Szent Annához ésSzent Joachimhoz bármilyen kéréssel,amely a családját érinti, mert ők örömmeltolmácsolják kéréseinket unokájuk, az ÚrJézus felé.

■Istenünk, ki Szent Joachimot és Szent

Anna asszonyt arra választottad, hogy tő-lük szülessék Egyszülött Fiad édesanyja, aző közbenjárásukra kérünk, add meg, hogyelnyerhessük az üdvösséget, amelyet min-den nép számára ígértél. Ámen.

LiturGia

Az ünnepek rangsorolásaIpacs Bence

a szentek és boldogok liturgikus ünnep-lését tárgyaló cikksorozatunk eddig az-

zal foglalkozott, hogy kiket ünneplünk. Meg-ismertük a különböző naptárokat, s ezekbőlláthattuk, hogy van valamilyen rangsorolás aszentek ünneplésében, hogy miért éppen azo-kat ünnepeljük, akiket ünneplünk. Az így ösz-szeállt naptár szentjei sorában azonban továb-bi megkülönböztetések is vannak, ahogy arrólpéldául Szent Márton püspök tiszteletével kap-csolatban megjegyeztük, hogy míg egyházme-gyénkben főünnepnek, másutt csak emléknap-nak számít a szent november 11-i ünnepe. Demit jelentenek ezek a kifejezések?

Nem minden ünnep egyforma jelentőségű.Szent Péter és Pál apostoloknak az Anyaszent-egyház életében és történetében betöltött sze-repét nézve nehéz lenne egyenrangú félkéntodaállítani Árpád-házi Szent Erzsébetet. Mégisfontos, hogy megemlékezzünk mindhármuk-ról, de szükséges bizonyos különbségtételmegállapítása a liturgikus ünneplésben. Rang-sorolásképpen ezért a következő elnevezésekethasználjuk: főünnep, ünnep, emléknap, tetszésszerinti emléknap, megemlékezés.

Azt, hogy egy szent ünneplése melyik foko-zatba esik, több szempont is befolyásolja. Azáltalános római naptár meghatározza, hogykiket és milyen liturgikus ranggal kell ünne-pelni a világ minden részén. Ettől csak erősebbünneplési fokkal lehet eltérni. Így emlékezünkpéldául július 11-én ünnepként Szent Benedekapátra Európában, mint kontinensünk fővé-dőszentjére, akinek ugyanakkor az általánoskalendáriumban csak emléknapja van. A helyinaptár szentjeinek liturgikus rangját már a helyiegyház alakítja ki.

Az adott ünnep rangja meghatározza a litur-gia – mind a szentmise, mind a zsolozsma –egy részét. Többek között azt, hogy mennyirekapcsolódnak a szentmise szövegei az ünne-pelt szenthez, mennyi és milyen szentírási sza-kaszok hangzanak el, énekeljük-e a Dicsőséget,elmondjuk-e a Hitvallást. Szerepet játszik to-vábbá abban is, hogy ha egy szent ünnepe pél-dául vasárnapra vagy egy kiemelt időszakra –például a nagyböjtbe vagy húsvét hetébe – esikvalamelyik évben, akkor megünnepeljük-e, ésha igen, akkor hogyan, esetleg áttevődik egykésőbbi napra az ünnepe, vagy abban az évbenelmarad.

Gyermeket váró édesanya imája

D icsőséges édesanya, Szent Anna, Isten az áldott állapotban lévő anyák táma-szául is rendelt téged. Bizalommal és állhatatosan kérlek ezért, könyörögj éret-

tem és szívem alatt hordott gyermekemért! Isten óvjon meg minket minden bajtól!Szent Anna, te állj mellettem majd akkor is, amikor világra hozom gyermekemet!

Esdj ki számomra erőt és türelmet, hogy áldozatos szeretettel fogadhassam azt, akitmár most nagyon szeretek!

Két legdrágább Édesanya, Szent Anna és Istenszülő, Boldogságos Szűz Mária, kö-nyörögjetek érettünk! Szűzanyám és Szent Anna, bízom bennetek! Ámen.

Page 3: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Martinus 2011. július ● 3

d r. Veres András megyéspüspök úrnemrég a Szombathelyi Egyházme-

gye főtemploma, a Sarlós BoldogasszonySzékesegyház tetőszerkezetének sürgető fel-újítása ügyében fordult az egyházmegye lel-kipásztoraihoz, a hívekhez és valamennyisegítő szándékú emberhez. Statikusok ésszakemberek vizsgálatai alapján ugyanis be-bizonyosodott, hogy mára sajnos halasztha-tatlanná vált a templom tetőszerkezeténekhelyreállítása.

A Főpásztor a felújításhoz szükségesanyagi erőforrások előteremtésében – anagyvárosok számára kiírt pályázati lehető-ségek hiánya miatt – kéri a hívek szíves se-gítségét, bízva abban, hogy amennyiben ahívek körében meghirdetett gyűjtés sikeres-nek bizonyul, lehetővé válik a templomegyébként is felállványozott oldalsó falfelü-leteinek renoválása is. A legkedvezőbb ár-ajánlatok alapján a tetőfelújítás 95 millióforintba, míg a külső tatarozás 45 millió fo-rintba kerül. A mintegy 140 millió összkölt-ségű felújításhoz éppen ezért rendkívüligyűjtést hirdet egyházmegyénk Főpásztora.

Püspök úr bízik az egyházmegye híveineknagylelkűségében, utalva a korábbi – többesetben akár országos szintű – gyűjtések ésösszefogás sikereire. Felhívásában utal arrais, hogy a Székesegyház az egyházmegye va-lamennyi hívőjének közös temploma, az ittélő katolikusok számára az Egyház iránti

szeretet hordozója, egyszersmind az egységkifejezője is. A Család Évében ilyen módonis kifejezhetjük összetartozásunkat egyház-megyénk anyatemploma és közösségünkiránt.

Amennyiben Ön is szeretné támogatni aSzékesegyház felújítását, úgy adományát aSzombathelyi Egyházmegye OTP BankNyRt.-nél vezetett számlájára (11747006-22894126) „Székesegyház” megjelöléssel szí-veskedjen elküldeni.

Segítségüket és nagylelkűségüket előre isköszönjük! Isten fizesse meg áldozatvállalá-saikat és adományaikat!

Az oldAlt összeállítottA: Mátyás zsófiA

A híRek foRRásA: MAgyAR kuRíR

Összefogás a Székesegyház felújításáért Rövid híRek

Antonio Paolucci professzor, a VatikániMúzeumok igazgatója nyitotta meg az in-tézmény új kiállítását június 21-én. Az újkezdeményezés a neves XX. századi fran-cia művésznek, Henri Matisse-nak és egyet-len teljes egészében szakrális alkotásának,az 1948 és 1952 között készített, vence-ikápolnának állít emléket. Az új Matisse-te-rem a Vatikáni Múzeumok kortárs művé-szeti gyűjteményének a része és Matisselegkisebb fia, Pierre 1980-ban a pápa mú-zeumának szánt adományát tárja a nézőkö-zönség elé.

■Június 25-én a Balti-tenger partján fekvőLübeckben Angelo Amato bíboros, aSzenttéavatási Ügyek Kongregációjánakprefektusa boldoggá avatott három németpapot, akiket egy evangélikus lelkésszelegyütt Hitler 1943-ban halálra ítélt és kivé-geztetett. A boldoggá avatási szentmisét azóváros Jézus Szíve-temploma előtti térentartották, ahol egykor a három katolikuskáplán, Johannes Prassek, Eduard Müllerés Herrmann Lange szolgált. Az ünnepieseményen több mint tízezer hívő vettrészt. Amato bíboros a szentmise elején fel-olvasta Benedek pápa dekrétumát, mellyela három német papot a boldogok közé ik-tatta.

■Kateketikai segédanyagokat tesz közzé aCsalád Évében az MKPK Hitoktatási bi-zottsága. Az összeállítás célja, hogy segítsea családokat abban, hogy ellen tudjanakállni a családi értékek lerombolására irányu-ló törekvéseknek. A család minden kor-szakban és társadalomban a legalapvetőbb,emberi életet befogadó, védelmező és élet-re nevelő közösség, védendő érték. Annakellenére, hogy a családról számos szakiro-dalmi mű látott már napvilágot, a családhelyzete, létezésének jogai, felelősségei éssértetlensége sok ország jogrendjében nemkapta meg az őt megillető védettséget.

■Új integrált hírportált indított a Vatikán,amelyen az első klikket június 28-án nyom-ta meg a pápa. A news.va június 29-étőlmindenki számára elérhető. A portálon el-sősorban a pápa utazásairól, programjáról,tanításairól számolnak majd be, továbbáközölni fogják a különböző vatikáni hiva-talok hivatalos közleményeit, híreit is, és avilágegyház, valamint a helyi egyházak éle-tének fontosabb eseményeiről is beszámol-nak a tervek szerint. A news.va a Vatikáninterneten elérhető médiaszolgáltásait isösszefogja majd.

A z egységre törekvés, az egység keresésefontos feladata a társadalom tagjainak.

Megmutatkozhat ez például egy kisebb cso-port, plébánia híveinek körében, egyházme-gyei szinten – erre hív a székesegyházi gyűjtésis –, országos viszonylatban, de az országhatá-ron is átívelhet, két nemzetet összekapcsolva.Az országhatárokon átívelő egységkeresésrőltesz tanúbizonyságot két, közelmúltban lezaj-ló esemény is: egy imanap és egy zarándoklat.

Több mint ezer hívő jelenlétében került sora negyedik szlovák–magyar imanapra június25-én, Mátraverebély-Szentkúton. Érkeztekzarándokok határon innen és túlról: Losonc-ról, Érsekújvárról, Ipolyságról, Tatabányáról.A katekézisben Márfi Gyula veszprémi érsekés Frantisek Rábek Szlovákia tábori püspökeszólt a hívekhez. Márfi Gyula hangsúlyozta,hogy nincs egyetlen olyan vallási közösségsem, amely annyira nemzetközi lenne, mint aKatolikus Egyház. Frantisek Rábek kiemelte,

hogy nem a nemzethez való tartozás az elsőa keresztény ember életében, mert akkor a ke-reszténység egyfajta folklórrá degradálódik.Az új evangelizációnak éppen az az egyikcélja, hogy a kereszténység érvényesülhessena különböző nemzetek egymás közötti kap-csolatában.

A Częstochowai Fekete Madonna hitelesmásolatát június 30-án fogadták a budapestiParlament előtt, közjogi méltóságok jelenlé-tében, majd körmenetben kísérték véglegeshelyére, a Szent István-bazilikába. 1939-benindult utoljára Magyarországról Częstocho-wába vonat kifejezetten zarándoklat céljából.Erre emlékezve és a június végi EU-elnökségátadás–átvétele jegyében indult június 27-énvonat Budapestről Jasna Górába 640 zarán-dokkal, ahol közösen imádkoztak a két nép2011-es európai szolgálatáért, a lengyelek ésa magyarok boldogságáért, jólétéért, a két or-szág elöljáróiért.

Az egység jegyében

Page 4: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

4 ● 2011. július Martinus

Dr. Veres András megyéspüspök úr jú-

lius 30-án, 10 órakor mutatja be ezüst-

miséjét a Sarlós Boldogasszony Székes-

egyházban. A jubileum alkalmából az

elmúlt 25 év papi szolgálatáról kérdez-

tük a Főpásztort.

Ha papságának időszakát nézzük, két évet plé-bánián töltött, majd tanított, elöljáró, titkár volt,és tizenegy éve püspök. Melyik szakasz milyenörömöt adott Önnek? Hogyan élte meg az egyesváltozásokat? Hogyan telt az elmúlt 25 év?

Nagyon mozgalmasan. Életem legna-gyobb ajándékának tekintem, hogy pap le-hetek. A felkészülés – előjáróim akarataszerint – kicsit hosszúra sikeredett azáltal,hogy Eger, majd pedig Budapest után Ró-mába küldtek tanulni. Nagyon vágyódtammár a lelkipásztori munka után, amikornyolc év tanulás után végre papi munkátvégezhettem. A mezőkövesdi két év, aholminden lehetőségem meg volt arra, hogydolgozhassak, paptársaimnak és a segítőim-nek is köszönhetően nagyon sok örömötadott. Majd a papnevelés és a tanítás fela-data előbb Egerben, majd pedig Budapes-ten is, kezdetben nagy kihívást, később pe-dig sok-sok örömöt adott. Igyekeztem ka-matoztatni, amit Rómában tanulhattam, s alehető legtöbbet akartam átadni belőle akispapoknak és a világi hallgatóknak. Nyolc

év után váratlanul ért a kérés, hogy térjekvissza Rómába rektornak a Pápai MagyarIntézetbe. Azon túl, hogy nagyon megtisz-telő volt a feladat, s érdemtelennek is érez-tem magam erre, ki ne tért volna vissza szí-vesen a kereszténység fővárosába? De aMagyar Katolikus Püspöki Konferenciatagjainak kérésére két év után újra haza tér-tem. A Konferencia Titkárságának vezeté-sét bízták rám. Ha valamire nem, akkor erre

a feladatra biztosan nem készítettek fel ateológiai tanulmányaim során. Viszont ki-váló munkatársakat is kaptam, akikkel – bí-zom benne – sikerült jól megoldani anaponta jelentkező új feladatokat.

Erre az időre esik a püspökké szentelé-sem ideje is. 1999. november 5-én neveztekki egri segédpüspökké, s 2000. január 6-ánBoldog II. János Pál pápa szentelt püspök-ké. Bár igyekeztem a szükségnek megfele-lően és a tőlem telhető módon segíteni azEgri Főegyházmegyében is, de érthető mó-don munkám és időm döntő részét a titkárifeladatoknak kellett szentelnem. Nyolc évalatt nagyon sok olyan eseményben és tevé-kenységben kellett részt vállalnom, amelyek– remélem – jó eredményeket hoztak ma-gyar népünk és Egyházunk számára.

Immár öt éve pedig a Szombathelyi Egy-házmegye püspökeként igyekszem az itt élőemberek üdvösségének munkálója lenni. Ahuszonöt év mozgalmasságához még hoz-zá tartozik az a valamivel több, mint háromhónap is ebben az évben, amikor a szom-bathelyi feladataim mellett egyidejűleg aPécsi Egyházmegye apostoli kormányzójais voltam. Talán így tőmondatokban és rö-viden, de sikerült az elmúlt 25 év esemé-nyeit elmondanom.

Nem csak az elmúlt huszonöt évet, de azegyes változásokat is örömmel értem meg,mert bármilyen feladatot és megbízást kap-tam, ezeket úgy fogadtam, mint Isten aján-dékát, illetve szándékát. Ez adott mindigerőt, lelkesedést, hitet és elszántságot új fel-adataim ellátásához.

Hogyan élte meg a papságot a plébánián, titkár-ként, majd püspökként?

Már a papság utáni vágyamat is az Isten-nel való személyes kapcsolat keresése ve-zette, ezért papként még inkább töreked-tem ennek megélésére. Ez több-kevesebberedménnyel talán sikerült is. Papként, ta-nárként, titkárként és püspökként is sokfélekihívásnak kellett megfelelni, de elsősorbanmindig pap, imádkozó, az emberek üdvös-ségéért élő pap szerettem volna lenni. Per-sze ebben korlátaim, gyengeségeim és bű-neim akadályoztak, de Isten, aki ismeri, milakik az ember szívében, hiszem, hogymegbocsátja ezeket. Csak azt tudom mon-dani, amit Péter apostol mondott Jézusnak:Uram, tudod, hogy szeretlek (Jn 21,16).

Hogyan értékeli püspöki éveit?Nagy merészség lenne részemről önma-

gam munkáját értékelni. Erre nem is vállal-kozom. Ha kell, tegyék meg mások! De aztgondolom, hogy a huszonöt év is rövid időa mi munkánk eredményét vizsgálni, s rá-adásul nem is tudhatjuk, hogy a lelkekbenhogyan rezonált mindaz, amit mondtunk,vagy tettünk. Egyet tudok, mindig igyekez-tem a tőlem telhető legtöbbet és legjobbattenni. Így szeretnék élni ezután is!

Ki tud emelni olyan emlékeket, amelyekre külö-nösen is nagy szeretettel gondol?

Sokat, nagyon sokat ki tudnék emelni, dehogy azt mind fölemlegessem, ahhoz en-nek az interjúnak a kerete túl szűkös. Talánegyet közülük mégis megemlíthetek. Na-gyon szerettem hitoktatni és a gyerekekkelfoglalkozni. Első állomáshelyemen egy évután sikerült elérni, hogy beengedjenek aziskolába tanítani. Az egyik iskolába érkezverendszerint előfordult, hogy amikor gyalo-gosan érkeztem az iskola felé, a rám vára-kozó elsőáldozásra készülő gyermekek mármessziről észrevettek, – elkéredzkedve aszünetben felügyelő tanároktól – csoporto-san elém szaladtak köszönteni. Ezt az em-lékemet sem fogom soha elfelejteni. A ta-nárok többször meg is jegyezték: Andrásatya, ilyet még nem tapasztaltunk!

Milyen tervei vannak mostanság?Szeretném, ha a Család Éve sok lelki

hasznot hozna a mi egyházmegyénkben élőcsaládok számára is. Még sok esemény leszaz év folyamán, amelyek ezt a vágyott céltelérhetik. Ezek között az egyházmegyénk-ben működő papok szüleivel való találko-zás egyik kiemelt esemény lesz. Egyikelődöm, gróf Mikes János püspökké valókinevezésének van 100. évfordulója ebbenaz évben, erről is szeretnénk megemlé-kezni. Már az ez évi Szent Márton-ünnep-ségünk a 2016. évi nagy ünnepség előkészí-tésének a jegyében kerül megrendezésre.Ha a Szentatya nem hirdet jövőre tematikusévet – az mindig elsőbbséget élvez – akkora jövő esztendőt az új evangelizálás ügyé-nek szeretném szentelni.

Interjú Dr. Veres András megyéspüspökkelH. Pezenhófer Brigitta

Page 5: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Martinus 2011. július ● 5

Mielőtt érdemben írnánk a témáról,ejtsünk néhány szót arról, kik a

másképp gondolkodók. Érthetnénk e fo-galmon a vallástalanok és a vallást nem gya-korlók népes táborát is, magam azonbanazt tapasztaltam, hogy az egyházi házas-ságra készülők túlnyomó többsége – s ezfigyelmeztető jel – a gyakorlatban nem kü-lönbözik az előbbiektől. Maguk ezt úgy fo-galmazzák meg: én hívő vagyok a magammódján. Hajlok arra, hogy másutt húzzammeg a határvonalat. A család az Egyház ta-nítása szerint szentségi házasságon alapul,mely az égben köttetik, életre szól, s amely-ben Isten áldása a gyermek, amely nem tel-jes a gyermekek nélkül. Másképp gondol-kodónak tehát inkább azokat az embertár-sainkat gondolom, akik a fentiek egyikét-másikát, vagy éppen egyikét sem tartjákalapvetően fontosnak.

Számos, fiatalok körében végzett felmé-rés azt látszik igazolni, hogy a felnőtté vá-lást közvetlenül megelőző időszakot jellem-zi a házasság, mint leginkább boldogságotmegalapozó társkapcsolat elismerése, és asaját gyermekek utáni vágy. Sok-sok kuta-tást megérne annak tisztázása, hol siklik kiez a véleményem szerint természetes törek-vés. Nem vitatható ugyanis, hogy a későb-biekben egyre kevesebben kötnek házassá-got, ráadásul a megkötött házasságok isegyre gyakrabban végződnek válással. Ademográfiával foglalkozók körében pedigáltalánosan ismert tény, hogy átlag eggyelkevesebb gyermek születik meg ténylege-

sen, mint ahányat a szüleik eredetileg ter-veztek. A magyar családok harmada gyer-mektelen, további harmadában egy gyer-meket nevelnek, s csak egyharmadában élkettő vagy több gyermek. Nincs e tekintet-ben sem különbség a vallásukat gyakorlókés a nem gyakorlók között.

Hegyet mászni, s a szép panorámábangyönyörködni lehet úgy is, hogy az emberbakancsot húz a lábára, társakat toboroz,korán kelve nekikezd a túrának, közbenjókat beszélget, vagy éppen élvezi az erdőés a természet csodáit, úgy jut fel a hegy-csúcsra, majd vissza, s estére kellemesen el-fáradva tér nyugovóra. Lehet azonban he-likopterbe ülni, s két perc alatt odareppen-ni, majd vissza. Mindkét turista ugyanazt apanorámát csodálhatja meg, mégis hajla-mos vagyok azt hinni, hogy a kétféle módalapvetően különbözik, mégpedig abban,hogy az elégedettség, az öröm, amit ez a te-vékenység kivált, egyenes arányban van abefektetett energiával, idővel. Akik egy pár-kapcsolatot az együttéléssel kezdenek, a he-likopteres turistához hasonlítanak. Nemtanulják meg azt az élvezetet, amit egy ki-tűzött cél felé törekvés, folyamatos haladáskínál. Ki kell mondanunk, hogy a tartós,idők viharait kiállni képes házasságot a há-zasság előtti tisztasággal lehet megalapozni.

Nekem akkor lesz gyermekem, amikormár mindent meg tudok adni neki – halloma leggyakoribb kifogást a gyermektelen szü-lőktől. Ha ez lenne a követendő minta, ki-halt volna az emberiség. Nem nehéz belát-

ni, hogy a gyermekeket nem azok vállalják,akik már mindent meg tudnak adni, hanemazok, akik hajlandóak a rendelkezésükreálló javakat, melyet eddig kétfelé osztottakel, három-, négy- vagy többfelé osztani.Cserébe a többfelé osztott szeretetet kap-ják, amely az egyetlen olyan jószág a vilá-gon, melyet minél többfelé osztunk, annáltöbb lesz belőle.

A családra értékként tekintőknek be kelllátniuk, hogy kisebbséget alkotnak egy csa-lád- és gyermekellenes társadalomban,melynek alapértéke önmagunk megvalósí-tása. Az a feladatunk, hogy mindennapigyakorlatunkkal felmutassuk azt az értéket,amelyet fontosnak vallunk. Éljük örömben,szeretetben, egymás szolgálatában minden-napjainkat. Ha vonzó példát látnak a fiata-lok, követni fognak bennünket.

A család és a másképp gondolkodókMarx Gyula és Erzsi

Családi majális OladonBodorkós Imre, Hegyi Sándor, Horváthné Vértesi Mária

Május 28-án az oladi Batthyány-templomban gyűltek össze az

egyházmegye családjai. A szentmise és afelnőttek délelőtti programja a templom-ban, a regisztráció, a korosztályos foglal-kozások, a baba-mama szoba, a büfé és adélutáni fakultatív programok pedig azOladi Művelődési Központban kaptak he-lyet. 10 órakor püspöki szentmisével kez-dődött a hivatalos program. Püspök atyahomíliájában a családról beszélt egy latinmondásra alapozva, amely magyarul ígyhangzik: „Örülhet, aki jó családban élhet”.Külön kiemelte, hogy a családi háttér apapi hivatások szempontjából is rendkívülfontos. Szólt arról, hogy azoknak a csalá-doknak is napról napra meg kell erősödniküldetéstudatukban, akiknek élete harmo-

nikus és boldog, hiszen a házassági kap-csolat is állandó ápolásra, gondozásra szo-rul. A szentmise után a papi hivatás és acsalád kapcsolatára irányult a figyelem.

Mikolás Attila kőszegi káplán, valamintPete-Polgár Máté harmadéves körmendikispap szülei egy kerekasztal-beszélgeté-sen osztották meg gondolataikat, élmé-nyeiket saját fiúkkal kapcsolatosan. A ma-jálison minden korosztály találhatott ked-vére való elfoglaltságot, választhatott azakadályverseny, a kerekes székes vagy a bi-ciklis akadálypálya, a plébániákat bemutatófilmvetítés, a bábozás, métázás közül, il-letve gyakorolhatta az újraélesztést, tanul-mányozhatta a tűzoltóautókat.

Délután, a Karmel együttes koncertjénelcsendesedve ráhangolódhattunk a zárólitániára, melyben hálát adtunk az egésznap ajándékaiért, és köszönetet mondtunkmindenkinek, aki a szervezésben, előké-szítésben, lebonyolításban részt vett.

Page 6: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Pap- és diakónusszentelés a Székesegyházban Kovács József / Martinus

Dr. Veres András megyéspüspök áldozópappá szentelte Ipacs Bencediakónust, valamint diakónussá Molnár János, Németh Csaba és ÓraKrisztián akolitusokat június 18-án a Székesegyházban. A szentelen-dők vállalták a szenteléssel járó kötelezettségeket: hirdetik az evan-géliumot, megtartják a cölibátust, imádkozzák a szent zsolozsmát,bemutatják a legszentebb áldozatot, és engedelmességet fogadnak amindenkori megyéspüspöknek. A szertartás a Mindenszentek litáni-ájával folytatódott. A jelöltek leborultak a földre. Ez a teljes megsem-misülést fejezi ki, valamint azt, hogy életüket teljes mértékben Isten

akaratának rendelik alá. Ezután a püspök imádság és kézrátétel általátadta a Krisztustól kapott hatalmat és küldetést. A diakónusokat plé-bánosaik átlósan felöltött stólába és dalmatikába öltöztették. A püs-pök kézrátétele után a jelen lévő papok is az újmisés fejére tettékkezüket, jelezve, hogy befogadják az egyházmegye papi közösségébe,ezt követően Harangozó Vilmos kőszegi esperesplébános adta rá apapi hatalmat jelképező stólát és miseruhát. A nagycsütörtökön szen-telt krizmával a Püspök atya megkente az újonnan szentelt kezét, át-adta az áldozati kelyhet és paténát, majd békecsókkal köszöntötte.Az apostoli papság kegyelmét elnyerve az Eucharisztia liturgiáját pap-testvéreivel együtt mutatta be, a szentmise végén újmisés áldásbanrészesítette a jelenlévőket.

Beszélgetés dr. Velkey GyörggyelÁcs Eszter Mária, Molnár András / Martinus

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége pódiumbeszélgetésén június 7-én dr. VelkeyGyörgy orvos, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigaz-gatója volt a vendég. A hitről, a szívről és a reményről hallhattunk ezen a kora nyáriestén. Megtudhattuk, hogy Velkey doktor számára a munkája mellett a család is ki-emelkedő szerepet játszik az életében, hiszen öt gyermek édesapja. Szerinte mindensikeres férfi mögött egy kiegyensúlyozott feleség áll, kialakítván ezzel egy szeretetteljescsaládi közeget. Arra a kérdésre, hogy a gyógyításban segít-e a hit, azt felelte, hogy aszaktudás mellett mindenképpen szükség van hitre mind az orvos, mind pedig a betegrészéről. A racionális gyógyítás mellett meghatározó az ima ereje, Jézus szerepe.

Mindszenty-kiállítás KörmendenDr. Gyürki László / Martinus

A Batthyány kastély kápolnája adott helyet Andor Imre Mindszenty-díjas kutató kiál-lításanyagának. A gyűjtemény képekben, újságcikkekben, könyvekben mutatja be ahercegprímás életét és munkálkodását. A kiállítás június 18-i megnyitó ünnepségénszép számmal jelentek meg az érdeklődők. Móricz Péter megbízott igazgató üdvözlőszavai után a Béri Balog Ádám Együttes énekelt zsoltárt latin nyelven, majd GeosicsBernadett szavalta el Nagy Gáspár költeményét. A kiállítást dr. Gyürki László pápaiprelátus nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a kiállítás célja jobban megismernia bíboros életét és munkásságát, hiszen a kommunista világban négy évtizeden át min-dent megtettek annak érdekében, hogy gyalázzák, befeketítsék, és emlékét is kiirtsák.

Hitoktatók Te Deuma a Szent Márton-templombanNémeth Erika SSS / Martinus

Egyházmegyénk hitoktatói június 15-én gyülekeztek az év végi hálaadó szentmisére ésaz azt megelőző elmélkedésre. Kirner Zoltán becsehelyi esperesplébános tartotta azelmélkedést, majd dr. Veres András megyéspüspök úr vezetésével, a jelenlévő atyákkalközösen bemutatott szentmiseáldozattal adtunk hálát az elmúlt év kegyelmeiért. Fő-pásztorunk felhívta figyelmünket arra, hogy ne az emberi elismerések motiváljanakminket a hitoktatásban végzett munkánkban, hiszen Jézus a követőinek nem ígért aföldön könnyű életet, így a mi feladatunk sem végezhető nehézségek, megpróbáltatásoknélkül. A szentmise végén Hegedűs Ferenc zalalövői hitoktatót köszöntöttük nyugdíjbavonulása alkalmából, akinek ezúton is boldog nyugdíjas éveket kívánunk!

6 ● 2011. július Martinus

Page 7: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Családi nap JánosházánVarju Gábor / Martinus

A Jánosházi Keresztény Családközösség Egyesület szervezésében június 12-én került meg-

rendezésre a családi nap a település központjában található Mária-kertben. Bodorkós Imre

plébános nyitotta meg az ünnepet, beszédében arról szólt, hogy a szentségi házasságra épülő

pozitív üzenettel kell a világ felé fordulni. A köszöntő után a család témájú rajzpályázat díj-

átadása következett. Az óvodások a mindennapi életből vett példák segítségével rajzolták le,

mit gondolnak a családról, míg az iskolások a szentéletű családapa, Batthyány-Strattman

László családjának életével kapcsolatos munkákat készítettek. Akadályverseny, állatsimogató,

lovaglás, kézműveskedés is várta a fiatalokat, az idősebb családtagok pedig a Mária-kert árnyas

fái alatt beszélgettek.

Kórushangverseny SzentpéterfánKocsis Jolán / Martinus

Szentpéterfán, a Szent Péter és Pál apostolok templomban adott hangversenyt a szombathelyi

Pedagógus Vegyeskar Egyesület június 19-én, a délutáni litánia után. Az énekkar műsorán

reneszánsz, klasszikus és romantikus zeneszerzők kórusművei mellett spirituálé feldolgozások

is felhangzottak. A jó akusztikájú templomban – akár a kórus-tagok énekeltek, akár a szólisták

(Horváth Andrea, Rivo Zsófia, Járfás Szintia, Torma Sándor, Serényi Gábor, Faragó Balázs)

– szinte szárnyaltak a dallamok. Az énekkart Bognár Nóra vezényelte, orgonán kísért Bekéné

Fazekas Gyöngyi. A műsort Lakner András orgonaszólója tette teljessé. A tehetséges jáki fi-

atalember, aki szentpéterfai gyökerekkel is bír, a bécsi zeneakadémia orgona tanszékén tanul.

Rövid híRek

Idén is közös megemlékezést tartott a

város, a szalézi egyházközség és számos

Szent Kvirin tisztelő a Savariában vértanú-

halált szenvedett sziszeki püspök emlék-

napján. A Szent Kvirin ünnep június 5-én

szentmisével kezdődött a szalézi templom-

ban, ahol P. Halász István egykori rendház-

igazgató mutatta be aranymiséjét a hívek és

a város meghívott vezetői, képviselői jelen-

létében. Ezt követően könyvbemutatóra

hívták az érdeklődőket.

A ministránsfoci-bajnokság idei döntőjé-

nek június 10-én Csesztreg adott otthont.

Az esperesi kerületekben megrendezett

elődöntők alapján Csehimindszent, János-

háza, Lenti, Milejszeg, Muraszemenye, Ne-

mesbőd, Szentpéterfa, Szombathely-Szalézi

és Csesztreg csapata mérhette össze erejét.

Idén az egyházmegye bajnokcsapata Szent-

péterfa, az ezüstérmes Lenti, a bronzérmes

csapat pedig Jánosháza lett. A bajnokság

gólkirálya a lenti Nagy Róbert 11 góllal.

Dr. Veres András megyéspüspök úr 95 (kő-

szegi, bozsoki, cáki, kőszegfalvi, kőszegdo-

roszlói, kőszegszerdahelyi és velemi) fiatalt

részesített a keresztény nagykorúság szent-

ségében június 12-én a kőszegi Jézus Szíve

templomban. A fiatalok beszélgettek a kö-

zösségi életről, jártak családoknál, eljuthat-

tak a domonkos nővérek és a verbita atyák

rendházába, de ellátogattak a szociális ott-

honokba is.

A Székesegyház felszentelésnek ünnepére

(június 14.) a Ferences Plébánia zarándok-

lattal vonult. Sokan meghallották P. Orbán

Márk plébános hívó szavát, hogy közösen

zarándokoljanak egyházmegyénk főtemp-

lomába. Gyerekek, fiatal családosok, a Fe-

rences Világi Rend, a Jézus Szíve Család,

ministránsok és sokan a Ferences temp-

lomba járók közül együtt mentek a szép

ünnepre lobogókkal, zászlókkal és szob-

rokkal. Egy nagyvárosban, mint Szombat-

hely is, ritkaság a népies, ugyanakkor

lelkileg felemelő körmenet, zarándoklat.

Az egyházmegye katolikus iskoláiban jú-

nius 15-én búcsúztatták az idei tanévet. A

kőszegi Jézus Szíve templomban hálaadó

szentmisével, majd színdarabbal, néptánc-

cal, másnap pedig tanévzáró ünnepéllyel

folytatódott az iskolaév lezárása. A celldö-

mölki Szent Benedek iskolában is elballag-

tak a nyolcadikos diákok. Az intézményben

szavalattal és az énekkarosok búcsúdalával

köszöntek el a tanévtől.

Martinus 2011. július ● 7

Page 8: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

8 ● 2011. július Martinus

S zemléletesen látjuk a nagy kontrasztotJudit könyvének első felében. Az egyik

oldalon ott az ellenséges hatalom, aki megakarja semmisíteni Izraelt, a másik oldalonpedig ott van ennek a népnek az erőtlensége,aki fél a pusztulástól. Amikor Izrael úgy érzi,hogy az ellenség megsemmisítheti, akkor lépfel Judit, a fiatal özvegy, hogy felélessze a re-ményt és kiárassza az élet magvát.

Izrael elvesztette reményét saját jövője szá-mára, azért is határozzák el: öt nap után fel-adják a várost, megadják magukat. Ez azultimátum Istennek. Mintha ezt mondaná Iz-rael: öt napot adunk neked, hogy megszaba-díts minket, ha ezt nem teszed, akkor megta-gadunk téged. Ez Izrael állandó és javíthatat-

lan hibája: közvetlen eredményt akar. Ez a ke-reskedő magatartása: egyik kezemmel adoma pénzt, a másikkal veszem az árut.

Már a kivonuláskor is sokat kellett e miattMózesnek szenvedni, mert a nép nem bízottaz Úrban. Ugyanezt tette Jézus idejében is:állandóan jelet és csodát követelt tőle.

Most Judit bölcs és tekintéllyel teli beszé-dében az igazi hitre hívja népét, amely nemabban áll, hogy diktálja Istennek a törvénye-ket, hanem elfogadja azt, amit ő kíván. Juditbiztos abban, hogy a szabadulás megtörténik,de hogy mikor és hogyan, az Isten kezébenvan.

Biztos abban is, hogy a szabadulás egészenmásképpen érkezik, mint ahogy azt az embe-

rek várják. S íme, valóban ez történt, Istenmegalázta Izrael hatalmas ellenségét egy asz-szony által. A győzelmet a gyengeségbenadta. Ugyanaz történt, amit Mária hirdetettmagasztaló énekében: Felemeli a kicsit, meg-alázza a hatalmast.

Isten itt nem úgy cselekedett, mint a Vö-rös-tengernél, itt a győzelem a sátor csendjé-ben történt, egy asszony tervében, aki azon-ban Istenre való hagyatkozással viszi végbecselekedetét.

A helyzet megfordul. A halálfenyegetés ésfélelem megszűnik és Judit asszonyi és özve-gyi gyengeségében kinyilvánítja, hogy az igaziélet az Istenben való feltétlen bizalombanvan.

Az élet szolgálatában – 4. részEgy özvegy, aki megmenti népe életét (Jud 8,9-9;14)Dr. Gyürki László

S arlós Boldogasszony ünnepének törté-netét, ahogy Mária osztozott Erzsébet-

tel a különleges hivatás örömében, mindany-nyian ismerjük. Keresztelő János rugdalózóujjongással jelzi Erzsébet méhében: már mosttudja, hogy „Urának anyja” jött látogatóba. Ezaz ünnep, egyébként a szombathelyi Székes-egyház búcsúnapja, hagyományosan a rövidlatin „visitatio”, azaz „látogatás” nevet viseli. El-nevezése bizonyára nemcsak arra a fizikaieseményre emlékeztet, hogy Mária felkeresteErzsébetet, és segített neki a szülésre való fel-készülésben, hanem arra a teológiai tényre is,hogy gyermekeik csodás születésével Isten lá-togatta meg a két nőt.

Védőszentjeinket, égi pártfogóinkat nemvéletlenül kapjuk. Ahogy egy-egy szerzetestKrisztus Urunk életének valamely titkáról ne-veznek el, hogy erről elmélkedjen, életébenmintegy maga is ezt a titkot sajátítsa el, úgyegy templom búcsúünnepének valósága is át-járhatja a róla nevezett közösség életét. Vajonmit jelent a „visitatio”, mint a szombathelyiSzékesegyház búcsúnapja? Milyen jelentő-sége van az egyházmegye életében?

Ha a szombathelyi Székesegyházra gondo-lok, az jut eszembe, hogy az nemcsak a bennevasárnapról vasárnapra összegyűlő plébániaiközösségé, hanem az egész egyházmegyéé.Papok és hívek együtt „látogatunk” a Székes-egyházba, otthont találunk, illetve Isten „meg-

látogat” bennünket. Ilyen isteni látogatásnak,sorsfordító eseménynek tűnik egy-egy pap-szentelés, az egyházmegye egységét kifejezőpüspöki szentmise, s ha más módon és másértelemben is, de ilyen látogatás lehetett aSzékesegyház lebombázásának tragédiája,majd újjáépítésének és szépítésének öröme is.

Hol válhatna láthatóbbá az egyházmegye„családjának” egysége, mint éppen itt, a Szé-kesegyházban? S mi másért érdemes ide el-jönni, mint azért, hogy osztozzunk az Isten-től kapott hivatás örömében, ahogy Mária ésErzsébet is tette?

A híres francia szobrász, Rodin készítettegy kis kompozíciót „Katedrális” címmel. Kétegymás felé hajló kezet látunk, ámde két em-beri alakot sejtünk bennük, akik egymás felévágyakozva és egymást védve állnak egymásmellett – kapcsolatuk, hűségük, szerelmük a„katedrális”. Ebbe a katedrálisba, a megszen-telt emberi kapcsolat terébe, ha egyáltalán,hát csak tisztelettel léphetünk be – ugyanak-kor oltalmat, megnyugvást, békét találhatunkitt. Hiszen a család, amely egy férfi és egy nőelkötelezett szerelmére épül, mindkettőt je-lenti: szent és sérthetetlen, kizárólagos oda-adást, ugyanakkor olyan közösséget, amelyképes befogadni a vendéget, amely elfogadjaa gyermeket, ápolja a beteget és gyengét, samely a növekedés terepe a magát felnőttnekérző számára is. Nem elég az „együttlét” – kö-zösség kell. Nem elég a közösség – szabadságis kell. Nem elég a szabadság – korlát és irány

is kell. Nem elég a korlát sem – bizalom ésszeretet is kell.

Hálás vagyok Istennek azokért a családo-kért, akiknek gyógyító szeretetét, bátorítóőszinteségét papként, „látogatóként” megta-pasztalhatom. Azért megyek, mert a szeretettapasztalatára van szükségem – arra, amelyrőltanúságot teszek, s amelyet a családban ta-pasztalok. Ebben a szeretetben osztozunkmindannyian. Azért megyek, mert értékesnekszeretném tapasztalni papi életemet – hogyKrisztus valahogy rajtam keresztül is szívébefogadhassa ezt a családot. Emberségembenelfogadottan, papságomban befogadóan –talán így összegezhetem látogatásaim tapasz-talatát. Úgy hiszem, hogy ezekben a látoga-tásokban is épül az Egyház.

A „visitatio”, a látogatás titka programot je-lent családok és papok számára egyaránt.Osztozást az Istentől kapott élet csodájábanés csodálatában. Annak tapasztalatát, amit akeresztény társadalmi erkölcs alapjaként isemlegetnek: senki sem született hiába. Annaktapasztalatát, hogy gondjainkban és öröme-inkben osztozhatunk, papok és családok –Isten szent színe előtt, Isten hajlékában.

Család – LátogatásDr. Martos Levente Balázs

Domenico Ghirlandaio: Mária és Erzsébet találkozása (1486-1490)

Page 9: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Martinus 2011. július ● 9

SzEnt márton püSpök éLEtE

Poitiers-tõl Milánóig: találkozás Hilariusszal és a pannóniai út kezdete

Egyházmegyénk szülöttének és védőszentjénekéletrajzát Sulpicius Severus (363 k. – 420 k.) írtameg „Vita martini” (Szent márton élete) címen.rovatunkban ebből közlünk részleteket.

m árton ezután, felhagyva a katonai szolgálat-tal, elment Szent Hilariushoz, Pictavium

(Poitiers) város püspökéhez, akinek Isten titkaibanvaló hite miatt ekkoriban csodálatos híre volt, és nálais maradt egy ideig. Hilarius megpróbálta Mártont adiakonátus szolgálatával megbízva szorosabban ma-gához és az isteni szolgálathoz kötni, de ő ismételtenvonakodott ettől, azt hangoztatva, hogy méltatlan rá.A nagy bölcsességű férfi belátta, hogy csak egymódon tudja lekötelezni, ha olyan feladattal bízzameg, amelynek elfogadásához alázatra van szükség.Így arra kérte, hogy ördögűző legyen. Ezt a papi fo-kozatot Márton nem utasította vissza, nehogy úgytűnjék, hogy megveti a kisebb papi rendet. Nem sok-kal később figyelmeztetést kapott álmában, hogy val-lásos lelkületből fakadó gondoskodással keresse fel aszülőhazáját és szüleit, akiket még a pogányság tartottfogva. Szent Hilarius beleegyezésével útra kelt, miu-tán a püspök sok kéréssel és könnyel kérve kérte,hogy térjen vissza. Mint mondják, szomorúan indulta zarándokútra, s előre megmondta a testvéreknek,hogy sok nehézséget fog elszenvedni, amit a későbbiesemények igazoltak is.

Márton, miközben eltévedt az Alpokban, rablókfogságába került. Az egyik már felemelte a fejszéjét,hogy lesújtson vele a fejére, de egy másik visszatar-totta a gyilkos jobbját. Hátrakötötték Márton kezeit,és az egyik társukat megbízták, hogy őrizze, és ve-gyen el tőle mindent. Ő, miután elvitte a rejtekhelyre,kérdezgetni kezdte, hogy kicsoda valójában. Azt vá-laszolta, hogy Krisztus követője. A rabló többszörmegkérdezte, hogy fél-e tőle. Erre Márton rendíthe-tetlen nyugalommal megvallotta, hogy sohasem voltilyen nyugodt, mert tudja, hogy Isten irgalma legin-kább a megpróbáltatásokban jön segítségül, s inkábbszánja őt, mert rablóként élve méltatlan Krisztus ir-galmára. Majd elkezdte az evangéliumot magyarázni,és Isten igéjét hirdette neki. Minek részletezzem? Arabló hívő lett, elkísérte Mártont, és megmutatta nekia helyes utat. Kérte, hogy imádkozzon érte az Úrhoz.Később szerzetes lett, s amit itt elmondtunk, tőle ma-gától hallottuk.

Sík Sándor naphimnusza

E havi versünk címére tekintve bi-zonyára a Mária, József és Jézus

alkotta családra gondolunk, illetve arra,hogy a Család Éve apropóján mutatunkbe egy költeményt. Ahogy azonban ha-ladunk sorról sorra, rá kell jönnünk,hogy a címet sajátos értelemben hasz-nálja a költő. Olvassuk tehát végig a ver-set, s emeljük ki néhány vonását.

Sík Sándor: Szent család

Fekszem a fűben a napon, Szememre húzva kalapom. Ölel a forró fényözön. Más semmivel nincs most közöm.

Ölellek, iszlak, értelek, Te éltető, arany meleg, S téged, testetlen tiszta fény, A napnak, a napnak szól ave-m.

Árad belém a végtelen, A határtalan szerelem, A mindenséget ölelő, Most minden egy és minden Ő.

Mind, aki issza sugarát, Iker, rokon, felebarát. Ó én családom, szent család, Fejed ha mellém hajtanád!

Én te vagyok és te vagy én. Nincs más igaz a föld színén. Mind, ami az Egyből való, Egymásnak szívére való.

Atyámfiai, gyerekek, Csak egyet tudok: szeretek. Igyátok fel a fény szavát: Vagyunk: szeressünk! Nincs tovább.

Sík Sándor piarista tanár, költő, iroda-lomtörténész rendkívül felkészült, szug-gesztív személyiség volt. Emberként,költőként is nagy hatással volt például

Radnóti Miklósra, aki jórészt neki kö-szönhetően katolizált, sőt, Radnótitmaga a mester keresztelte római katoli-kussá a Szent István Bazilikában, 1943-ban.

A Szent család című költeménybenelőször a versindító alaphelyzettel talál-kozunk. Könnyen elképzeljük a költőt a

nyári, forró mezőn heverve, sütkérezve,ellazult, fogékony állapotban, ahol a ter-mészet részének, a nagy Egész egyetlen,minden mással egyenrangú eleménekérezheti magát. Már a második versszak-ban emelkedett hangon üdvözli, magasz-talja a napfényt, ave-val köszönti. Szintepanteista módon átérzi a természet egy-ségét, isteni eredetét, ahol mindenmindennek testvére: „iker, rokon, feleba-

rát”; s megértjük a címbéli „szent család”

jelentését. Eszünkbe jut Assisi Szent Fe-renc Naphimnusza, Napfivére, Holdnő-vére. Egységesen magas hőfokon izzósorok vezetnek el az utolsó versszakig, avilágot egybe ölelő szeretet megvallásáigés parancsáig. Eljut a vers a tetőpontjáig,a végső pontig, az omegáig, ahol meg-szűnik a mondanivaló, ahol el kell hall-gatni, ahová sokat mondóan pontot kelltenni.

A forró nyárban, a napfényben hunyo-rogva talán mi is megérezzük valahol,hogy Isten gyermekeiként a mindenségtestvérei, családtagjai vagyunk.

IrodaLom

Szent Hilarius, régi magyar nevén Szent Vidor (315 körül–367)Latinul alkotó ókeresztény író, egyháztanító az egyházatyák egyike.

Sík Sándor (1889–1963)piarista tanár, költő, műfordító

Page 10: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

10 ● 2011. július Martinus

Tóbiás, az engedelmes fiú

Lásd meg fiaidnak fiait!(128. zsoltár)

Az ószövetségi vallásosságot mégerősen áthatotta a tudat, hogy az

igaz ember itt a földön kapja jutalmát atörvény megtartásáért. A hosszú életIsten ajándéka. A családi és nemzeti bol-dogság egybeolvad – a zsoltáros szavaiszerint.

A Szentatya a valenciai családtalálkozóalkalmából elhangzott beszédében eztmondta: „A nagyszülőket soha, semmilyen in-dokkal nem szabad kizárni a családi környe-zetből. A nagyszülők, főként, amikor a hittanúi is, olyan értéket képviselnek, amelytől nemszabad megfosztani az új nemzedéket.” AzEgyház mindig megkülönböztetett fi-gyelmet szentelt a nagyszülők szerepénekés elismerte milyen nagy értéket jelente-nek emberi, társadalmi, vallási és spiritu-ális szempontból egyaránt. VI. Pál és II.János Pál pápák is több alkalommalhangsúlyozták az egyházi közösség irán-tuk érzett háláját.

A nagyszülőknek fontos szerepük vanaz unokák életében. Példát mutathatnak,taníthatnak, és akkor is ott vannak a gye-rekek mellett, amikor az elfoglalt szülőknem érnek rá.

De az is igaz, hogy az unokáknál hálá-sabb „közönséget” keresve sem találni. Anagyszülő szerető törődése, okos maga-

tartása hozzájárul ahhoz, hogy a szeretettunoka valóban úgy érezhesse, övé a leg-jobb nagypapa vagy nagymama (esetlegmindkettő) a világon. De a majdani em-lékezéshez emlékekre is szükség lesz: kö-zös fényképek, videofelvételek, mind-mind emlékként fognak szolgálni egyszer.

Nagyon fontos, hogy a nagyszülő to-vábbadja a hagyományokat. Minden csa-ládban vannak olyan mesék, dalok, csalá-di történetek, amelyek nemzedékrőlnemzedékre öröklődnek. Jó, ha megta-nítják ezekre az unokákat, hogy egyszermajd ők is tovább tudják adni az övéik-nek. Sok gyermek a nagyszüleitől tanulimádkozni, ők viszik először a temp-lomba. Tőlük kapják az első képes Bibliátés imakönyvet.

Angliai és walesi 11 és 16 év közöttiek-kel való beszélgetések során a magatar-táskutatók úgy találták, hogy azok afiatalok, akik többet beszélgetnek a nagy-szüleikkel – beleértve tanácsok vagy pénzkérését is –, jobban kijönnek a társaikkalés kevesebb közöttük a magatartászavarés a hiperaktivitás.

Júliusban van Szent Joakim és SzentAnna ünnepe. Az Úr Jézus nagyszüleinekmegünneplése még inkább ráirányítja afigyelmet a jó keresztény nagyszülők éle-tére és érdemeire. Ők a biztos imaháttéra gyermekeik és unokáik számára. Ka-pocs a múlt és a jelen között. Ők azok,akik a mennyországban közbenjárnakgyermekeikért, szeretett unokáikért.

Nyári olvasmányok

k i ne látta volna a Nemo című rajzfilmet, esetlega Nemo kapitányról szóló filmet, vagy a nagyon

érdekes Utazás a Föld középpontja felé című családimozit.

Ezek azonban csak feldolgozásai az eredeti, fan-táziadús írásoknak, amelyeken sok gyerek nőtt felés izgult a főszereplőkért a könyveket olvasva.

A könyvek szerzőjének a nevét nálunk nemzedék-ről nemzedékre magyarosan Verne Gyulának írtákés mondták, noha francia volt, Jules Verne (1828-1905). Magunkénak tudtuk, ahogy magukénak tud-ták az angolok, németek, oroszok, amerikaiak.Regényei a világirodalom legtöbb nyelvre lefordí-tott, legnagyobb példányszámban elkelt művek.Verne a tudományos-fantasztikus regény, a sci-fimegteremtője. Szerették régen, és lelkesednek értema is, mert képzelőereje olyan világot varázsolt ol-vasói elé, amelyben kaland, hősiesség, valóság ésképtelenség harmonikus egységbe kerül.

Verne kitűnő társasági csevegő volt. Úgy mesélttávoli tájakról, mintha maga járt volna a messzesé-gekben, amelyekről olvasott. Szenvedélyesen olva-sott a felfedezésekről és az egzotikus szokásokról.Izgatták az új tudományos felfedezések.

A Verne regények közül feltétlenül el kell olvasnia Némó kapitányt, a 80 nap alatt a Föld körül, A kincsessziget című műveket. A Grant Kapitány gyermekei, ADél csillaga, a Tizenötéves kapitány, a Sztrogof Mihálycímű regények a Föld különböző tájain játszódnak,jellegzetes embereket és lebilincselő történeteketmutatnak be. Műveiből már közel 200 filmfeldol-gozás készült. Az UNESCO nyilvántartása szerintévtizedek óta a legtöbbet fordított szerzők közé tar-tozik.

A magyarokat is kedvelő, de Magyarországon so-hasem járt író hazánkhoz kapcsolódó művei: a Sán-dor Mátyás, A dunai hajós, a Várkastély a Kárpátokban.Ezekben is a szabadságjogokért harcoló hősöketmutatja be, ahogyan életében is harcolt a gyarma-tosítás, a rabszolgaság ellen.

Verne Gyula könyvei olvasóit igazi élményekkel,igazi hősökkel, valódi érzelmekkel ajándékozzákmeg.

Nézz körül az otthoni könyvespolcokon, háthaakad egy-két Verne könyv. Nem bánod meg, ha be-levágsz. A szókincsed gazdagodik és fantáziavilágoderedetibbé, színesebbé válik.

A bibliai történet az ószövetségi rég-múltban játszódik. Ezt a könyvet

az Áldások Könyvének is nevezik azért,mert a benne leírt imádságok a hálaadásés áldás szavai. Tóbiás könyve családi tör-ténet.

Tóbiás Ninivében élt, családja nemgazdag és nem is szegény. Valamibenazonban bővelkedik. A jószívűségben ésa bátorságban. Az apa, Tóbit, az Úr pa-rancsait halálveszélyben és megfélemlítésellenére is teljesíti. Jó példát, jó leckét ad-va fiának Tóbiásnak.

A család életében nagy szerencsétlen-ség történt, amikor az apa megvakult.Ekkor a szegénység is bekopogott az aj-tajukon. Tóbit fontos feladatot bízott fiá-ra. Tóbiás számára ez a felnőttkor kezde-tét jelentette. Segíteni a család szorulthelyzetén. El kellett utaznia messzi vidék-re, hogy apja kölcsönadott pénzét haza-hozza.

Isten Rafael főangyalt küldi az ifjú úti-

társának. Tóbiás, ahogy apjának, úgy aszámára ismeretlen, de nagyon megbíz-ható útitársnak szavait is engedelmesenköveti. Az angyal nemcsak elhozza apénzt, hanem még feleséget is talál Tóbi-ásnak, majd orvosságot is ad, hogy a fiúmeggyógyítsa apja vak szemét.

A Székesegyház Madonna-kápolnájá-ban, amelyet korábban az Angyalok-ká-polnájának neveztek, az oltár jobb oldalánRafaelt és Tóbiást festette meg JosefWinterhalder: Tóbiás kezében hal, mely-nek epéje orvosság, és előttük egy kisku-tya szalad, aki már előre viszi az idősszülőknek a jó hírt fiuk hazatéréséről.

Az elbeszélésben a családi érzület kü-lönleges bájjal jut kifejezésre. Igen nemesa felfogása a házasságról: keresztény a ke-reszténység előtt. Rafael angyal kinyilvá-nítja Isten gondviselő tevékenységét,amelynek ő is eszköze. A könyv egyikcélja Isten jóakaró gondoskodásának be-mutatása.

Az oldAlt összeállítottA: sAlAmon ViktóriA

Page 11: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

Martinus 2011. július ● 11

Via Sancti MartiniSzalai Attila, Fotó: Gedeon Tamás

A Szent Márton szülővárosát és végső

nyughelyét összekötő zarándokút Szom-

bathely és a szlovéniai Mártonhely közti

125 km hosszú szakaszát 2006 őszén

avatták fel. Az út ezen része a történelmi

Szombathelyi Egyházmegye területén

halad át, több helyet is érintve, amely

őrzi a szent emlékét. Cikksorozatunkban

az út bejárása során szerzett élményein-

ket szeretnénk megosztani az olvasók-

kal, remélve, hogy nyomunkban mások

is útra kelnek.

Z alalövőről indultunk zarándokutunkkétnapos őrségi szakaszára. A kisváros

helyén a római időkben katonai tábor léte-sült a Borostyánkő út zalai átkelőjét őrizen-dő. Később Salla néven városi rangú telepü-léssé vált. Kisebb múzeumban kapunk ízelí-

tőt a város történetéből, a romkertben pedigegy korabeli épület maradványait is megte-kinthetjük. Utunk érinti a város Szent Lászlótiszteletére szentelt templomát, aki határőr-vidékeink kedvelt védőszentje. A Zala hídjánátkelve felkapaszkodtunk a Pacsa-hegyre,majd a szőlőket elhagyva bükkerdőkön átvezet az út Felsőcsödére. A falu közelében aközépkorban Szent Márton tiszteletére szen-telt templom és kolostor állt. Mára csupán ahelye azonosítható, Alsócsöde felől lehet el-érni. Újra erdők következtek. Egy helyenépp ott jártunkkor vágtak hatalmas irtást. Atúloldalon még látótávolságban megvolt akövetkező sárga jelzés, ki tudja, mi a helyzetazóta.

Egy szépen gondozott tisztáson értük elaz egykori Szatta falu helyén a község törökáltal lemészárolt lakóinak emléket állító kop-jafát, majd áthaladtunk a mai településen.Innét néhány kilométer a Kerka völgyébenfekvő Ramocsa. Április utolsó napján jár-tunk itt, a falu határában éppen májusfát fa-

ragtak. Nyugati irányba fordulva a közútonkörülbelül egy kilométer után értünk Ker-káskápolnára, majd a folyón átkelve Magyar-földre. Az út innét felvezet a Berki-hegyre,ahol még több boronafalú, öreg pince talál-ható. Majd ismét erdőben haladtunk nyugatiirányba, a határ felé. Kercaszomor közelé-ben értük el a középkori Szent Vencel-temp-lom helyét. A török időkben romossá váltépület tégláit a kercaszomori reformátustemplom építéséhez használták fel. A Kerca-patakon átkelve értünk a Kerca és Szomorócfaluk egyesítésből létrejött településre, mely-nek sajátos, természetközeli jelleget ad, hogyházai szellősen, egymástól távolabb épültek,köztük zöld területekkel. Történetének je-lentős eseménye volt, hogy a trianoni béke-diktátumban a határt a két falu között húz-ták meg, a lakosság azonban fegyvert fogott,és elkergette a szerb csendőröket. Megtor-lásként a résztvevőket börtönbe zárták éséheztették, de kiállásuk eredményeként Szo-moróc mégis magyar maradhatott.

GyereksztárokSalamon Viktória

M ég a tizenéves kort sem érték el, mégis azegész világ ismeri őket: rengeteg a pén-

zük, még több a csodálójuk, elegáns partikra jár-nak, szinte bármit megvehetnek maguknak,rajongók milliói bálványozzák őket.

Talán emlékszel Macaulay Culkinra, a Reszkes-

setek betörők című film kis hősére, vagy a HarryPottert alakító Daniel Radcliffre vagy a Narniagyerekszereplőire? Kedvesek és ügyesek a kame-rák előtt, és nem mellékesen dúsgazdagok. Mind-ezek ellenére felmerül a kérdés, hogy valóbanboldogok-e? Gyermekként világhírűvé válni nembiztos, hogy olyan irigylésre méltó dolog, mintamilyennek látszik.

Lehet, hogy már neked is eszedbe jutott, hogymilyen jó lenne gyerekként, fiatalon híresneklenni. A TV-ben, filmben szerepelni. Akkor fel-figyelnének rád az emberek, sok pénzed lenne éscsupa klassz ruhád, és oda utaznál, ahová szeret-nél. Az iskolában is elnézőek lennének veled, ígyviszonylag könnyen vennéd az akadályokat. Azosztályban a többiek kicsit irigykednének, de in-kább csodálnának.

Gyereksztárokat főképpen az amerikai filmipartermelt ki magából. Az életük hirtelen reflektor-

fénybe került, és ha vonzóak és kedvesek voltak,több filmben is szerepeltek.

Ha nyomozol valamennyit az életük után, ha-mar kiderül azonban, ha csak egy jó család nincsa kiemelt gyerekszínész mögött, bizony sok ke-serűség, csalódás éri őket. A sztárság nem járegyütt a boldogsággal. Kihuny a reflektorfény,aztán jön az alkohol és a drog. Pillanatok alattfelnőtt férfivá és nővé érnek, és kötelező part-nereik is gyakran változnak. Az elveszett gyer-mek és ifjúkor pótolhatatlan űrt és fájdalmathagy maga után.

A felnőttkort elért gyermek hírességek életeegészen változatos képet mutat. Néhány szeren-csés mellett, a legtöbben egyszerűn eltűnnek ahódolók szeme elől, rosszul bánnak a pénzükkel,és sokszor a családjuk miatt kerülnek a lejtőre.

Egyházunknak is vannak „gyermeksztárjai”.Csakhogy ők nem a filmvásznon és nem a kifu-tón láthatók. Róluk nem a sztármagazinokbanolvashatsz. Ők a jóság és erény példaképei, a sze-retet gyermekhősei. Ők Jézus barátai. Őket kö-vetni üdvösség. Miért keresnél hamis gyöngyö-ket? Miért hódolsz a pillanat sztárjainak? Inkábbismerd meg Savio Domonkos, Laura Vicunja,Fatimai Ferenc és Jácinta vagy Goretti Máriaélettörténetét.

Ők valóban boldogok voltak, és ha követedőket, te is boldog leszel.

Page 12: Jubileumi köszöntõ · 2 2011. július Martinus PéLDakéP Szent Anna és Szent Joachim Déri Péter az Újszövetség könyvei szólnak a Szűzanya rokonairól, Erzsébetről és

12 ● 2011. július Martinus

Hogy a keresztények működjenek közre, főlega szegényebb országokban, az AIDS-betegekanyagi és lelki szenvedéseinek enyhítésében.

Missziós szándékHogy a szerzetesnők, akik missziós területe-ken dolgoznak, legyenek az evangélium örö-mének tanúságtevői és Krisztus szereteténekélő jelei.

Főszerkesztő: Ipacs Bence Főszerkesztő-helyettes: Teklits Tamás

Szerkesztők: Déri Péter, Horváth István Sándor, H. Pezenhófer Brigitta, Mátyás Zsófia,

Salamon Viktória

Nyomdai kivitelezés: Print Invest Magyarország Kft.

(9027 Győr, Almafa u. 13.)Felelős vezető:

Ványik László ügyvezető igazgatóMegrendelés száma: 92632

2011. július

Kiadó: Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3.,

Telefon: 94/513-191, E-mail: [email protected], Internet: www.martinuskiado.hu

Felelős kiadó: Teklits Tamás igazgató ISSN 2060-145X

Az újságban található cikkek a forrás megjelölésével szabadon felhasználhatók.

H U MO R

– Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nemfütyülte ki a közönség ezt a rém unalmas da-rabot – mondja egy kritikus a színház előtta másik kritikusnak.– Mondd, te tudnál egyszerre ásítani megfütyülni is?

Pistike hegedül. A koncert előtt szépen elő-veszi a hegedűtokot, majd kinyitja, de látja,hogy az apja fegyvere van benne. Felkiált:– Na most el tudom képzelni apukámat abank előtt a hegedűvel!

DVD ajáNló

Kiadónk új filmjeiMátyás Zsófia

a Martinus Kiadó templomokat bemu-tató DVD-sorozata új taggal bővült.

A jáki templom kincsei címmel ezúttal Jákrakalauzoljuk el a nézőket. A település hírestemplomát és a falu történetét dr. RátkaiLászló atya mutatja be, aki immár 27 éve ajáki hívek lelkipásztora.

A korábban megjelent, zalavölgyi és őr-ségi templomokat bemutató DVD-k mel-lett, reméljük, aktuális kiadványunk isfelkelti a hívek érdeklődését, hiszen a leme-zen található templomtörténet a gazdagképi, szöveg- és hanganyaggal érdekes ösz-szeállítás a templom- és településtörténetiránt érdeklődők számára.

Dr. Veres András megyéspüspök úr ve-zetésével április 30-án Mátraverebély-Szent-kútra zarándokoltak az egyházmegye hívei,mintegy 1300-an. A zarándoklatról készültdupla DVD-t ajánljuk azoknak, akik résztvettek ezen az imádságos közösségi össze-jövetelen és szívesen meghallgatnák újraFőpásztorunk homíliáját, visszaidéznék eközösségi élmény lélekemelő pillanatait, smegtekintenék a csodálatos tájat. Továbbáajánljuk azoknak is, akik egészségi vagyegyéb okok miatt csak otthonról, lélekbentudtak csatlakozni zarándoklatunkhoz.

A jáki templomot és a zarándoklatot be-mutató dupla DVD megrendelhető [email protected] e-mail címen és awww.martinuskiado.hu webáruházban, deszemélyesen is megvásárolható a PüspökiPalota portáján, 1490 Ft-os áron.

Fókuszbanprogramok, eseményekjúlius 17–22. (vasárnap–péntek)Hivatástisztázó lelkigyakorlat (Mátraverebély-Szentkút)

július 18–23. (hétfő–szombat)A Szombathelyi Egyházmegye családtábora(Zalaegerszeg, Mindszenty József ÁltalánosIskola és Gimnázium kollégiuma)

július 30. (szombat)10 óra Dr. Veres András megyéspüspök úrezüstmiséje (Szombathely, Székesegyház)

Papi dispozíciók – 20112011. augusztus 1-jétől a Megyéspüspök

rendelkezése szerint a következő, lelkipász-torokat érintő változások lépnek érvénybe aSzombathelyi Egyházmegyében.

Nyugállományba vonulTakács Ferenc (Ostffyasszonyfa), Kovács

Miklós (Zalaháshágy).

Plébánosi kinevezések és áthelyezések Kirner Antal Zoltán Becsehelyről a Celldö-

mölki Nagyboldogasszony Plébániára, Orsos

Zoltán Egyházasrádócról a zalaháshágyi plé-bániára, dr. Perger Gyula atya pedig – rómaitanulmányait befejezve – Toronyba kerül.Horváth Gábor szentgotthárdi káplán a becse-

helyi, Gombos Tibor Bálint – a SzékesegyháziFőplébánia eddigi káplánja – pedig egyhá-zasrádóci plébános lesz.

Kápláni kinevezésekTóth Jánost (Zalaegerszeg) a szombathelyi

Szent Márton Plébániára, az újmisés Ipacs

Bencét a Szentgotthárdi Plébániára küldi káp-lánnak dr. Veres András megyéspüspök.

Központi szolgálat Új státuszba, egyetemi lelkésznek nevezi

ki a Főpásztor dr. Németh Norbert atyát, aki aSzékesegyházi Főplébánia megüresedettkápláni feladatkörét is ellátja. Dr. Perger Gyula

atyát pedig a Szombathelyi EgyházmegyeiKincstár, Könyvtár és Levéltár püspöki re-ferensévé nevezi ki a Megyéspüspök, meg-köszönve elődjeinek, dr. Sill Aba Ferenc és

Brenner József atyáknak sokévi, lelkiismeretesszolgálatát.

BetegszabadságNagy Péter celldömölki plébánost tartós be-

tegszabadságra küldi Püspök atya, és gyógy-kezelése alatt felveszi az Egyházmegyei PapiOtthonba.

ExcardinációKiss László Gábor toronyi plébánost dr.

Veres András elengedi a Misszióstársaság(Lazaristák) Magyarországi Tartományába.

Területi átszervezésekPüspök atya az ostffyasszonyfai plébániát

filiává minősíti át, és a kenyeri plébániáhozcsatolja, a váti plébániát szintén filiává mi-nősíti át, és a nemesbődi plébániához csa-tolja.