kecskemÉt 2018. január 15., xxix/3. …kecskemÉt 2018. január 15., xxix/3. egÉszsÉgÜgyi k al...

12
KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. www.keszin.hu EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános országgyűlési választások időpontját április 8-ára tűzte ki Áder János. Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét. A „1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az az- óta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nem- zetünknek. Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az ak- kori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését. Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését. 1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége. Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptör- vényben rám ruházott felelősséggel - külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános or- szággyűlési választásokat április 8-ára írom ki.” hiros.hu

Upload: others

Post on 10-Feb-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

KECSKEMÉT 2018. január 15. , XXIX/3.

w w w . k e s z i n . h u

EGÉSZSÉGÜGYI

SZOLGÁLTATÓKROVATTAL

KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT

A 2018-as általános országgyűlési választások időpontját április 8-ára tűzte ki Áder János. Az alábbiakban szó szerint közöljük a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményét.

A „1990-ben az első szabad országgyűlési választásokon kinyilvánított népakarat április 8-án vált véglegessé. Az az-óta eltelt időszakban fiataljaink újabb és újabb nemzedékei váltak értékes és nélkülözhetetlen részévé politikai nem-zetünknek.

Magyarország választójoggal rendelkező polgárai az ak-kori sorsdöntő tavasz óta immár nyolcadik alkalommal dönthetnek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését.

Az 1990-es polgári demokratikus átmenet lehetővé tette az európai alkotmányos hagyományokból építkező szabad és független Magyarország megszületését.

1990 óta a választás időpontjának kitűzése a köztársasági elnök alkotmányos joga és kötelessége.

Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptör-vényben rám ruházott felelősséggel - külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános or-szággyűlési választásokat április 8-ára írom ki.”

hiros.hu

Page 2: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

2 2018. január 15.

ORSZÁGOS NYÍLTPRÓBAÉRETTSÉGI NAPA Studium Generale – a Budapesti Corvinus Egyetem hivata-

los, ingyenes érettségi előkészítője – 2011 óta az egész éves,

szombati felkészítés mellett minden évben megrendezi az

Országos Nyílt Próbaérettségi Napot.

A rendezvény ingyenes lehetőséget biztosít az érettségi előtt álló diákok számára, hogy még az éles megmérettetés előtt valós kö-rülmények között, ám tét nélkül tegyék próbára tudásukat.

A szervezet tagjai által összeállított próbaérettségi feladatsorok struktúrája és követelményrendszere az Emberi Erőforrások Mi-nisztériuma által elfogadott alapelveket követi, megfelel a hivatal által meghatározott elvárásoknak.

A tesztek megírása során a valós vizsgaszituációt szimulálják: a ki-töltésre folyamatos tanári felügyelet mellett, a megengedett se-gédeszközök felhasználásával, az érettségin is előírt időkereten belül van lehetőség.

A próbaérettségi során a diákok stresszhelyzetben mérhetik fel tudásszintjüket, valós képet kapva arról, hogy hogyan teljesítené-nek az éles vizsgán, valamint arról, hogy az egyes tantárgyak mely anyagrészeit szükséges jobban elsajátítaniuk az érettségiig.

Három tantárgyból kínálnak lehetőséget a

próbaérettségi megírására:

• matematika (közép- és emelt szint)

• történelem (közép- és emelt szint)

• közgazdaságtan (közép- és emelt szint)

Az Országos Nyílt Próbaérettségi Napot követően a teszteket és azok megoldókulcsait honlapjukon elérhetővé teszik, így a meg-oldások már a mintavizsga kitöltése után ellenőrizhetőek lesznek.

A megírt próbaérettségiket a Studium Generale tagjai természe-tesen egyenként kijavítják, személyes konzultációs lehetőséget is biztosítva a résztvevők számára, ahol felmerülő kérdéseikre is örömmel válaszolnak.

Az idei évben a próbaérettségi kitöltésére az alábbi helyszí-

nek egyikén van lehetőség:

• Budapest

• Székesfehérvár

• Győr

• Kecskemét

• Debrecen

• Pécs

Az Országos Nyílt Próba-

érettségi Nap időpontja:

2018. február 10.,

szombat.

Kecskeméten a Kada

Elek Közgazdasági

Szakgimáziumban kerül

megrendezésre a program

9:00-tól.

Két idősáv áll majd a jelentke-zők rendelkezésére, akik így akár két tantárgyból is próbára tehe-tik tudásukat.

A rendezvény a Studium Generale egyéb programjaihoz hasonló-an INGYENES, ám regisztrációhoz kötött, részvételi szándékotokat jelezhetitek a http://www.studiumgenerale.hu/hu-Hu/ oldalon.

A regisztráció során egy űrlapot kell kitöltenetek, fontos, hogy adataitokat hiánytalanul adjátok meg, hiszen csak így tudnak szá-motokra a megfelelő sávban, a megfelelő tantárgyból tesztsort biztosítani.

A szervezők kérik, győződjetek meg róla, hogy a megadott elérhe-tőségeitek (e-mail cím, telefonszám) pontosan legyenek rögzítve, hiszen ezeken a csatornákon keresztül fognak értesíteni Bennete-ket az esemény részleteiről, a pontos időpontról és helyszínről.

A regisztrációt követően kísérjétek figyelemmel a Studium Generale honlapját, valamint rendszeresen ellenőrizzétek e-ma-il fiókotokat is, bármilyen felmerülő kérdés esetén pedig keres-sétek a szervezőket bizalommal az [email protected] cí-men, vagy facebook oldalukon: https://www.facebook.com/studiumgenerale70

Sikeres érettségit kíván a Studium Generale!http://www.studiumgenerale.hu/hu-Hu/

CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZEGYSZERI KIRÁLYFI

Gazdag népmesekincsünk mindegyike szimbolikusan az emberi Élet valós céljait, küzdel-mes feladatait és az odáig ve-zető út nehézségeit tárja elénk. A mese főhősét az emberiség örök misztériuma hajtja: léte-zik-e az Örökélet- Halhatatlan-ság Országa?Királyfink hosszú útja során cso-datevők segítségével, végül cél-ba ér. Sokáig mégsem tudja él-vezni az időtlenséget, erős hon-vágya miatt visszatér megláto-gatni apját, anyját. Ám míg ő Halhatatlanság országában né-hány napot tölt el, addig a föl-dön több ezer esztendő sza-lad el.... Népmesék felhasználásával írta, rendezte és játssza: Fabók Ma-riann

Az előadások időpontja:

január 15. hétfő 10 és 14:00január 17. szerda 10:00 és 14:00január 18. csüt. 10:00 és 14:00január 19. péntek 10:00 és 14:00január 22. hétfő 10:00 és 14:00január 23. kedd 10:00 és 14:00január 24. szerda 10:00 és 14:00

TESSÉK ENGEM MEGMENTENI!

A debreceni Vojtina Bábszínház vendégjátéka január 21. vasárnap 10:30

CSIGAHÁZ

Első színházi élmény 4 éven

aluliaknak Az előadás humoros és lírai pil-lanatok sorozata, amelynek sze-replői bohócnagypapa és bo-hócunokája. A porondon lát-ható: egy légies pille, egy izgá-ga kukac, egy gyanútlan süni, és két harsogó béka megismétel-hetetlen produkciója. Figyelem, valamennyi világszám!Az előadást végén a játéktér ki-nyílik, és a színészek segítségé-vel játszótérré változik.Az előadások időpontja:

január 28. vasárnap 9:30 és 11:00

Kecskemét, Budai u. 15.06-76/482-217,

[email protected], www.ciroka.hu

KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

NAGYSZÍNHÁZ

A HÓKIRÁLYNŐ

január 17. 15:00 Illyés Gy.b.január 18. 15:00 Mikszáth K.b.

A JÓEMBER SZECSUÁNBÓL

január 18. 19:00 Nagy L.b.január 20. 19:00 Csortos Gy.b.

FÜGGÖNY FEL!

január 16. 19:00 Gózon Gy.b.január 19. 19:00 Bessenyei Gy.b.január 23. 19:00 Páger A.b.január 24. 19:00 Törzs J.b.január 25. 19:00 Bérletszünetjanuár 26. 19:00 Németh L.b.január 27. 15:00 Honthy H.b.január 27. 19:00 Berky L.b.

CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ

január 28. 15:00 Bérletszünetjanuár 30. 19:00 Bérletszünetjanuár 31. 19:00 Bérletszünet

CSALÁD ELLEN NINCS

ORVOSSÁG

január 21. 15:00 Bérletszünet

HESSMESE

január 23. 15:00 Gárdonyi G.b.január 26. 15:00 Családi b.

KELEMEN LÁSZLÓ

KAMARASZÍNHÁZ

A KÉPZELT BETEG

január 30. 19:00

KIÉ VAGY, MONDD?

Szávai Viktória és Adorjáni

Bálint estje.

január 20. 19:00

BALETT+ KODÁLY

január 25. 19:00január 26. 19:00

HÍRÖS KECSKEMÉTIEK

Pódiumbeszélgetés

január 31. 18:00

RUSZT JÓZSEF

STÚDIÓSZÍNHÁZ

VÁNYA BÁCSI

január 16. 19:00január 19. 19:00január 24. 19:00

VÉRNÁSZ

január 18. 19:00

APÁTLANUL (PLATONOV)

január 17. 19:00

Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170,

kecskemetikatona.hu

KECSKEMÉTI FÜRDŐÉJSZAKAI FÜRDŐZÉSEK

2018-BAN

február 9. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

március 9. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

április 13. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

május 11. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

június 8. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

július 13. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Élményfür-dő és Csúszdapark (esőhelyszín: Kecskeméti Fürdő)

július 27. péntek 21:00 Stran-dok ÉjszakájaHelyszín: Kecskeméti Élményfür-dő és Csúszdapark (esőhelyszín: Kecskeméti Fürdő)

augusztus 10. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Élményfür-dő és Csúszdapark (esőhelyszín: Kecskeméti Fürdő)

október 12. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

november 9. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

december 7. péntek 21:00

Helyszín: Kecskeméti Fürdő

Kecskemét, Csabay Géza krt. 5.

Tel.: 76/500-320www.kecskemetifurdo.hu

UTAZÁS KIÁLLÍTÁS

2018. február 23-24. (péntek-szombat)

Hírös Agóra Kultúrális és Ifjúsági Központ (Kecskemét, Deák F. tér 1.)

A belépés díjtalan.

KEDVEZMÉNYEK, NYEREMÉNYEK, UTAZÁSOK SORSOLÁSA!

http://www.countypress.hu/weboldal/tourex

Page 3: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

RÁDIÓFREKVENCIÁS VISSZÉRKEZELÉS A bőrben található kapillárisok az idő előre haladtával, erre való hajlam esetén, kitágulnak és láthatóvá válnak. Ezt nevezzük pókhálóvénának, seprű-vénának, teleangiectasiának. Későbbiek folyamán ezek a kapillárisok tovább tágulnak és újabb tágult erek jelennek meg. A vénák később összeolvadnak és lassan kiemelkednek a körülöttük lévő bőrről, ekkor már panaszt, fájdalmat is okozhatnak. Ez a folyamat mindenkinél más életkorban kezdődik és változó sebes-séggel halad előre.

Az értágulatok eltüntetésére típusoktól, elhelyezkedésüktől és nagyságuktól függően több módszer is al-kalmas. Kezelése történhet injekciós módszerrel: szkleroterápiával (ennek speciális formája a hab-szkleroterápia), il-letve rádiófrekvenciás tűvel is.

A visszérbetegség kezelése komplex sebészeti feladat!

F Care Systems EVRF® rádiófrekvenciás készülék, mely a visszérkezelés területén évek óta standardnak számít, ki-emelten ajánlják:

- pókháló-, seprűvénák - nagy visszerek- rosacea- fibromák- haemangiomák- aranyerek- A kisebb visszerek kezelés során egy vékony tűn, a nagyobb visszerek kapcsán egy erre speciálisan kialakított katéteren ke-resztül leadott nagyfrekvenciájú rezgés által kiváltott hőhatás ron-csolja a kapilláris, illetve a kitágult felszíni erek falát. A kezelt ér-fal összezáródik, a benne lévő vér megalvad, a sejtjei szétesnek. A termokoaguláció irányított és ellenőrzött energiát használ, amely csak a célzott szövetre hat, a körülvevő szöveteket megkíméli. A be-

avatkozás után nem keletkezik égés, bőrelhalás, illetve pigmentáció sem. Az eredmény már 24-48 óra észlelhető A ké-szülék kifejlesztése során végzett klinikai vizsgálatok 90% feletti hatékonyságot mutattak ki, mely kiemelkedően magas a kis átmérőjű erek kezelésében.

Az eljárás szinte fájdalommentes, érzéstelenítést nem igényel. A rádiófrekvenciás (RF) kezelés kiemelkedően hatásos az arcon található érelváltozások (leggyakrabban “borvirág”: rosacea) kezelésére. Bármely bőrtípushoz használható. A készülékkel lehetőség van a 0,3 mm-nél kisebb átmérőjű erek kezelésére is. A kezelés során szövődmény, mellékhatás nincs, egy kezelés alatt akár 40-50 cm-es érszakasz is kezelhető.

A cikket a kecskeméti Füzes utcai Egészségház támogatta

EGÉSZSÉGÜGYISZOLGÁLTATÓK

www.keszin.hu 3

Page 4: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

4 2018. január 15.

EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓKSÜRGŐSSÉGI BETEG-

ELLÁTÁS (SBO)

Bács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 700

GYEREK HÁZIORVOSI

ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 18 órától reg-

gel 8 óráig

Szombat, vasárnap és ün-

nepnapokon: egész nap

Bács-Kiskun Megyei KórházKecskemét, Nyíri út 38., 1. emeletTelefon: 06 76 516 904

FELNŐTT HÁZIORVOSI

ÜGYELET

Hétfő-Péntek: 17 órától reg-

gel 8 óráig

Szombat, vasárnap, ünnep-

nap: egész nap

Bács-Kiskun Megyei KórházKecsemét, Nyíri út 38.Telefon: 06 76 516 984

FOGORVOSI ÜGYELET

szombat, vasárnap és ün-

nepnapokon: 08.00-14.00

Egészségügyi KözpontKecskemét, Piaristák tere 7.Telefon: 06 76 514 039

PATIKAI ÜGYELET

Szent Benedek EuroPatikaKecskemét, Kápolna u. 15.Telefon: 06 76 507 992

VÉRADÁSTERÜLETI VÉRELLÁTÓ

Kecskemét, Koháry István krt.

január 15., hétfő 08:00 – 18:00 január 16. kedd 08:00 – 16:00 január 17., szerda 08:00 – 14:00 január 18., csütörtök 08:00 – 18:00 január 19., péntek 08:00 – 13:00január 22., hétfő 08:00 – 18:00január 23., kedd 08:00 – 16:00

AVON

Kecskemét, Rákóczi út 18.

január 19., péntek 13:00 – 15:00

FORMAZÓNA SPORTKÖZPONT

Kecskemét, Izsáki út 4.

január 22., hétfő 16:00 – 19:00

NEXT FITNESZ Kecskemét, Rezgő u. 2.

január 23., kedd 16:00 – 19:00

www.veradas.hu

POLGÁRMESTERI HIVATALKMJV Polgármesteri Hivatal

elérhetőségei:

Kecskemét, Kossuth tér 1.

Telefon: +36-76/513-513 Telefax: +36-76/513-538

[email protected] [email protected] [email protected]

HÍRÖS AGÓRAIFJÚSÁGIOTTHONJanuár 20., szombat 16 óra

Családi Bábszínház

A MUZSIKÁS KISMALAC

3 éves kortól ajánlott!Vezeti: Szirtes Józsefné

Január 24., szerda17 óra

Szülők Iskolája

A GYERMEKEM BIZTONSÁGA

AZ ÉN NYUGALMAM

Előadó: Tót Szilvia, rendőrszá-zados, BKKM-i Rendőr Főkapitányság Áldozatvédelmi Alosztály

Kecskemét, Kossuth tér 4.Tel.: 76/481-686

január 17., szerda 19:00

Majdnem valaki UDVAROS

DOROTTYA koncertje

jan. 20., szombat 16.30-02.00

ÚJÉVKÖSZÖNTŐ

TÁNCHÁZ

Csimota topogtató (2-4 éve-seknek): ölbeli játékok, topog-tatókAprók tánca: tánctanítás, népi játékok, táncok, helyi népszo-kások felelevenítése, újévkö-szöntés, balázsjárás

Kézműves foglalkozás: zsinór-készítésKözreműködik: Barcsikné Ter-csi Ibolya népi játszóházvezető

Csutri bál: tánctanítás Györgyfalvi táncok

Felnőtt táncház: tánctanítás, bácskai, sárközi, széki, kalotasze-gi, mezőségi, stb. táncrendekTáncmesterek: Böde István és Böde-Harkai Csilla, Molnár Máté, Márkli Zsuzsanna

19.30 KONCERT

Közreműködik: Csurai Attila és tamburazenekaraHázigazda a Kecskemét Tánc-együttesZenei közreműködő: Erdőfű ZenekarTámogató: Csoóri Sándor program

január 23., kedd 19 óra

Négy évszak és más - Horgas

Eszter és a Kecskeméti Szim-

fonikus zenekar koncertje

Közreműködik: a ClassJazz Band

Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.,Tel.: 76/503-880,

www.hirosagora.hu

HÍRÖS AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONT

VISZLÁT CHRISTOPHER ROBIN

színes angol nyelvű magyar fel-iratos amerikai filmHogyan teremtette meg a de-presszióval küzdő író, A.A. Milne a világ kedvenc medvéjét, Mici-mackót? Egy apa-fia kapcsolat megható története.január 15. hétfő, 18:00 január 16. kedd, 18:00

FLORIDAI ÁLOM

színes, angol nyelvű magyar fel-iratos amerikai dráma 111’január 18. csütörtök, 18:00 január 19. péntek, 18:00január 21. vasárnap, 18:00január 24. szerda, 18:00

LOVING VINCENT

színes, angol nyelvű, magyar feliratos animációs életrajzi filmdráma 95’január 19. péntek, 16:00 január 21. vasárnap, 16:00

KICSINYÍTÉS

színes, szinkronizált amerikai vígjáték, 136’Mi történne, ha norvég tudó-sok új megoldással állnának elő az emberiség egyik legna-gyobb problémájára, a túlnépe-sedésre?A megoldás a következő: zsu-gorítsuk az embereket úgy egy arasznyira, és adjunk 200 évet a teljes globális kicsinyítésnek.

Az emberek lassan rájönnek, mennyivel tovább tart a pén-zük egy miniatürizált világ-ban. Egy jobb élet ígérete Paul Safranek átlagembert és fele-ségét, Audreyt is arra készte-ti, hogy hátrahagyva stresszes omahai életüket, lekicsinyíttes-sék magukat, és beköltözzenek a kisméretűek közösségébe. Ez a döntésük életre szóló kalan-dokat indít be...Vetítési időpontok:

január 19. péntek, 20:00 január 22. hétfő, 18:00 január 23. kedd, 18:00

Kecskemét, Kossuth tér 4.www.otthon-mozi.hu

OTTHON MOZI

KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁRJanuár 18. csütörtök 14.00 óra

IDŐSEK AKADÉMIÁJA

„A szülőföldem alkotásraszólított”Előadó: Bella Rózsa

Január 19. 16.00 óra

MAGYAR KULTÚRA NAPJA

Orgoványi Anikó: Himnusz –festménykiállítás megnyitója

Január 19. 17.00 óra

„HALHATATLAN LÉLEK”

A 195 éve született Petőfi Sándorhatása a magyar kultúráraElőadó: dr. Ratzky Rita irodalom-történész

GYERMEKVILÁG

(Információ: 76/500-567)

Január 18., 25., csütörtök

10.15 és 11.00 óra

BABAHANCURKA

Mondókázó délelőtt babáknak, mamáknak

Január 16., 17., 18., 19. 14.00

MESEORSZÁG

Mesemondó gyerekek második próbája az udvari hírvivő meg-hívása alapján

Január 20. és 23. 11.00 óra

NYELVEM AZ ÉN ÉKESSÉGEM…

Anyanyelvi játékok a Magyarkultúra napja alkalmából (Információ: 76/500-567)

TINIVILÁG

Január 17. és 24-i szerda16.00

OTAKU KLUB

ZENEI SZOLGÁLTATÁS

340 éve született Antonio Vivaldi zeneszerző

Kecskemét, Piaristák tere 8.T.: 76/500-567

www.bacstudastar.hu

SPORTNAP ÉS SPORTBÁLJanuár 27-én rendezik a Kecskeméti Sportnapot, amelynek

fénypontja az esti bál lesz.

A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége mellett KMJV Közgyű-lése Városstratégiai és Pénzügyi Bizottsága Sportmunkacsoport-ja is fontosnak tartotta a Sportnap üzenetét a város sporttársadal-ma felé. Az összefogás, egymás megünneplése, a "sportszerű" ki-kapcsolódás és ráadásul mindez rendkívül színvonalas formában, fontos szerepet kell, hogy betöltsön a város sportéletében.

A hagyományos Képviselők-Újságírók-Sportvezetők-Színészek labdarúgó kupa mindig kiváló hangulatban zajlik le. Nem csak a sportról,hanem egymás ugratásáról is szól. A 10 órakor kezdődő bajnokság a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola sportcsarnoká-ban lesz.

A városházi fogadás 14 órakor kezdődik a díszteremben, amely-re mintegy 140 fővel azon sportolók, sportvezetők kapnak meg-hívást, akik 2017-ben munkájukkal, kiemelkedő teljesítményük-kel öregbítették Kecskemét jó hírnevét. Ez a fogadás elsősorban erkölcsi elismerést jelent a város vezetése részéről a Kecskeméten működő sportegyesületek tagjai felé.

A nap zárásaként pedig a hagyományoknak megfelelően meg-rendezik a Sportbálat, immáron 22. alkalommal. A Három Gú-nár Rendezvényházban 19 órakor kezdődő eseményen a régi sportbálak magas színvonalát, barátias és egyúttal ünnepélyes hangulatát kívánják a szervezők visszahozni. Kiváló alkalom nyí-lik a Sportbálon arra, hogy a sporttársadalom tagjai találkozhas-sanak egymással, ünnepelhessék egymást, az egyesületi vezetők meghívhassák saját versenyzőiket, edzőiket, illetve támogatóikat egy kis kikapcsolódásra. 12 kategóriában lesznek átadva a legjob-baknak a szövetség által alapított Év Sportolója díjak.

Belépőjegyet lehet vásárolni a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér irodájában. (Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 76/488-527; [email protected])

További információ: www.keszin.hu

Page 5: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

www.keszin.hu 5

CSAK ÖSSZEFOGÁSSAL ÁLLÍTHATJUK MEG TÁRSADALMUNK ELÖREGEDÉSÉT!A tudomány és a politika együttműködésére van szükség, hogy elöregedő társadalmunk problémáit kezelni tudjuk – hangzott el azon a tudományos tanácskozáson, amit Demográfia és egészségpolitika címmel rendeztek ja-nuár 11-én, csütörtökön a kecskeméti Városháza dísztermében. A konferen-cián a szakma kiválóságai mellett a kormányzat képviselői is részt vettek annak érdekében, hogy közösen találjanak megoldást öregedő társadal-munk problémáira.

A délután kezdődő tanácskozás előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Mák Kornél alpolgármester köszöntötte az előadókat. Kiemelte, Magyarországon jelenleg talán az egyik legfontosabb kérdés a demográfia, az egészségügy illetve a politika összekapcsoló-dása, amely a rendezvény témája.

Dr. Bártfai György, a konferencia egyik ötletgazdája, az SZTE ÁOK Szülészeti és Nő-gyógyászati Klinika egyetemi tanára kifejezte örömét, hogy a tanácskozáson a szakma mellett az egészségügy irányítói is képviseltetik magukat. Így érhetnek el valódi eredmé-nyeket a szimpóziumon.

Dr. Mészáros János egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes állam-titkár arról tartott előadást a konferencián, milyen szerepe van az informatikának, a 21. század digitalizált világának az egészségpolitikai folyamatok, a demográfia alakulásában.

– A nemzet jövőjét jelenti, hogy változtassunk a jelenlegi születési és halálozási rátákon, és megállítsuk a népesség fogyását – hangsúlyozta az államtitkár-helyettes. – Ahhoz, hogy erre a problémára adekvát választ tudjunk adni, pontos adatokra, pon-tos diagnózisra van szükség. Így találhatjuk meg a terápiát, amely akár jogszabályokban is testet ölthet.

Demográfiai háború zajlik jelenleg a világban – ezt már dr. Zombor Gábor országgyűlé-si képviselő, a Parlament Egészségügyi Bizottságának elnöke jelentette ki a sajtótájékoz-tatón. Az egykori egészségügyi államtitkár szerint erre vezethető vissza a legtöbb aktu-ális probléma, többek között a migráció is.

– Az egészségpolitika legfontosabb célkitűzése, hogy minél többen szülessenek, a fel-nőttek pedig minél tovább egészségesek maradjanak – hangsúlyozta dr. Zombor Gábor. – Csak így fordítható meg az utóbbi 30 év demográfiai tendenciája. A kormányzat sok energiát és pénzt fordít erre, kizárólag így érhetünk el eredményeket.

Dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke a cél-zott szűrőprogramok jelentőségre hívta fel a figyelmet a sajtótájékoztatón. Az időben fel-fedezett daganatos betegségek jól kezelhetőek, így a veszélyeztetett korosztály szűrésé-vel komoly eredmények érhetőek el a halálozási statisztikákban – mondta a sajtótájékoz-tatón a főigazgató.

Dr. Németh Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájá-nak vezetője egy megdöbbentő adatra hívta fel az újságírók figyelmét. Elmondta, ha a je-lenlegi tendencia folytatódik, 2060-ra Magyarország lakosságának 1/3-a 65 év fölötti lesz. – Ez ellen csak közös erővel vehetjük fel a harcot – emelte ki a professzor.

Kamarás Ferenc, a KSH demográfusa ehhez hozzáfűzte, az se mindegy, mekkora lesz a népesség 2060-ra. Ahhoz, hogy megállítsuk a tartós népességcsökkenést, ellensúlyt kell kialakítani – mondta. Erről szól ez a mai konferencia.

Dr. Szécsi Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat társelnö-ke is egyetértett abban, hogy a tudomány önmagában nem tud megoldást találni elörege-dő társadalmunk problémájára.

– Ha folytatódik az Európai Unióban ez a demográfiai tendencia, 2050-re a gazdasági nö-vekedési ráta a felére csökken, ami még a fejlett országokat is komoly kihívások elé állít-ja – fogalmazott dr. Szécsi Gábor. – Nem elég a tüneti kezelés, tartalmi megoldást kell ta-lálnunk, ehhez pedig elengedhetetlen a tudomány, a politika és a társadalom dialógusa.

Ennek érdekében a TIT társelnöke egyeztetett Bártfai Györggyel arról, hogy a mai tanács-kozás folytatódjon, akár más megyékben is.

forrás: kecskemet.hu

Page 6: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

INGATLAN

KECSKEMÉT be lvárosában, á t -lagos á l lapotú , 25 nm, 51nm házrészek e ladók. I .á r : 7 MFt , 12 MFt Érd . : +36 20 774 9389

KECSKEMÉTEN, nappa l i +2 szobás , k is te lken , kocs i be-á l lóva l , igényesen fe lú j í to t t ház e ladó. I .á r 19.99 MFt Érd . : +36 30 307 5007

KECSKEMÉT Szécheny iváros , 1 szobás fe lú j í to t t lakás e ladó. I .á r : 10 .99 MFt . É rd . : +36 30 850 5451

KECSKEMÉT Boróka Lakópark-ban ú j ép í tésű lakások leköthe-tők . I .á r : 399 000 – 410 000 F t /nm. Érd : +36 70 600 3243

KECSKEMÉT Sze le i fa lu kedve l t környékén, 65 nm csa lád i ház , 463 nm te lken e ladó. I .á r : 14 MFt Érd : +36 70 600 3243

KECSKEMÉTEN Ménte lek 70 nm, 1+2 szobás , te l jesen fe l -ú j í to t t csa lád i ház e ladó. I .á r : 18 MFt . É rd . : +36 30 985 1302

KECSKEMÉT Vacs iköz , 926 nm ép í tés i te lek , részben közmű-vekke l , 30% beép í thetőségge l e ladó. I .á r 19 MFt Érd . : +36 30 733 9979

OTP Bank tu la jdonú ingat lanok, nagy számban e ladók, v idéken és Kecskeméten.Érd . : +36 70 393 4193

ELADÓ, k iadó lakásokat , csa-lád i házakat keresünk, azonna l f i ze tő ügyfe le inknek! Érd . : +36 30 307 5007

KIEMELT h i te la ján la tok az OTP bank k íná la tábó l , ex t ra kamat kedvezménnye l ! CSOK és LTP tanácsadás , d í jmentes ügy in-tézés . Érd . : +36 20 774-9389

I N G A T L A N

KECSKEMÉTEN ú jép í tésű , 3 szobás , 72 nm-es lakás e ladó. Ár : 34 MFt Te l . : 70/686-5149

SZÉCHENYIVÁROSBAN 60 nm nappa l i + 2 fé lszobás fe lú j í to t t lakás e ladó! Ár : 15 ,1 MFt Te l . : 70/686-5149

KECSKEMÉT be lvárosában 3 . emele t i , 89 nm, 4 szobás , 2 er-ké lyes ú jszerű lakás e ladó! Ár : 32 ,9 MFt Te l . : 70/686-5149

KECSKEMÉT, Műker tvárosban csendes he lyen, 2 szobás , amer ika i konyhás , e rké lyes la-kás garázzsa l együt t e ladó. 12.2Mf t . +36 20 440 9031

KECSKEMÉT be lvárosában 4 . emele t i 63 nm-es 3 szobás er-ké lyes tég la lakás e ladó Ár : 18 MFt Te l . : 70/686-5149

BELVÁROSBAN ú jszerű , 74 nm amer ika i konyhás 3 szobás tég la lakás e ladó. Ár : 28 ,5 MFt Te l . : 70/686-5149

BELVÁROSBAN 70 nm-es 2 ,5 szobás tég la , e rké lyes la-kás e ladó. Ár : 26 ,7 MFt Te l . : 70/686-5152

PETŐFIVÁROS lege le jén ház te-lek áron e ladó. Te lek ép í tés-re a lka lmas. +36 30 906 68 59

SZÉCHENYIVÁROSBAN 1 szo-bás , 34 nm-es,1 emele t i lakás e ladó. Iá :13.450.000Ft +36 20 246 4811

VACSIKÖZI 321 nm-es te-lek , bontandó házza l , közmű-vekke l . 6 ,9 MFt . 20/9253-248 06209253248

BÁNK BÁN utcában udva-r i 43 nm-es lakás garázs-zsa l 12,9MFt . 20/9253-248 06209253248

IZSÁKON, 110 nm-es, 3 szobás , igényes csa lád i ház e ladó. Ár : 13 ,9 MFt Te l : 70/686-5148

BELVÁROSTÓL 5 percre e lső emele t i 38 nm egyszobás lakás gk . beá l lóva l e ladó! Ár : 15 ,8 MFt Te l . : 70/686-5149

RENDŐRFALUBAN, 103 nm-es, nappa l i , + 2 ,5 szobás ház , 540 nm-es parkos í to t t te lekke l e l -adó. Ár : 23 MFt Te l : 70/683-7015

HETÉNYEGYHÁZÁN 700 nm-es te lken e ladó három sz in tes 314,6 nm-es csa lád i ház 39,9 MFt 70/686-5151

PETŐFIVÁROSBAN fe lú j í to t t 4 ,5 szobás csa lád i ház , dup-la garázzsa l e ladó. Ár : 43 MFt Te l . :70/686-5150

BUGACPUSZTAHÁZÁN, 4 szo-bás , 90 nm-es ker tes csa lá-d i ház nagy te lekke l e ladó. Ár : 9 ,7 MFt Te l : 70/198-2729

CSERKESZŐLŐN, 6 szobás , 200 nm-es csa lád i ház kü lön apar t -manokka l e ladó. Ár : 55 MFt Te l : 70/198-2729

CSERKESZŐLŐN, 4 szobás , ker-tes , te tő térbeép í te t t csa lá-d i ház e ladó. Ár : 8 ,99 MFt Te l : 70/198-2729

VACSIKÖZBEN 154 nm-es nappa l i+3 szobás igényes csa lád iház e ladó. Ár : 55 MFt 70/683-7015

KATONATELEPEN, 6000 nm te lken, 86 nm-es ú j ép í tésű nappa l i +3 fé lszobás csa lád i ház e ladó. Ár : 25 .99 MFt Te l : 70/198-2729

KATONATELEPEN CSOK-os ú j , 123 nm, nappa l i + 4 szobás , dup la fürdőszobás ház ép í té-se kezdőd ik . Ár : 34 .99 MFt Te l : 70/198-2729

ÉPÍTÉSI te lkek e ladók! Kecs-kemét Ladánybene i ú t mel le t t . Te l : +36 70 258 3653

FELSŐSZÉKTÓN 4 szobás csa-lád i ház nagy te lekke l e ladó. Ár : 28 MFt Te l . :70/686-5150

HELVÉCIA I ú t mel le t t 3000 nm ép í tés i te lek te rvdokumentá-c ióva l e ladó Ár : 11 MFt Te l . : 70/686-5149

HEGEDŰSKÖZBEN 719 nm-es ép í tés i te lek v i l lany , gáz köz-műve l e ladó. Ár :17,5 MFt 70/686-5151

TÁRSASHÁZ ép í tésére 5 .161 nm-es te lek , tanu lmánytervve l e ladó. Ár : 60 MFt . Te l .70/686-5148

BELVÁROSHOZ köze l , 519 nm te lek e ladó, 40 % beép í thető . Ár : 16 ,5 MFt Te l . :70/686-5148

KATONATELEPEN 1200 nm ép í-tés i te lek 30% os beép í thető-ségge l e ladó! Ár : 6 ,9 MFt Te l . : 70/686-5149

BELVÁROSBAN 488 nm-es te-lek 50%-os beép í thetőségge l e ladó. Ár : 21 MFt Te l . : 70/686-5149

ÁGASEGYHÁZÁN a Rózsa Ferenc u tcában 1 .617 nm-es ép í tés i te lek e ladó. Ár : 1 ,2 MFt Te l . : 70/683-7015

HELVÉCIÁN 4837 m2 te lek 10% beép í thetőségge l ú j házak kö-zöt t e ladó. Ár . : 6 ,29 MFt Te l . : 70/686-5150

BELVÁROSBAN 2017-es ép í té-sű , 241 nm-es, 2 sz in tes 5 szo-bás igényes csa lád i ház e ladó. Ár : 78 MFt Te l : 70/198-2729

BELVÁROSBAN 215 nm-es te l -ken 60 nm-es k ivá ló , ked-ve l t he lyen lévő kü lső por tás ház e ladó. Ár : 19 ,99 MFt Te l : 70/198-2729

KECSKEMÉTEN be lváros i , 175 nm-es fe lú j í to t t 3 szoba, ebéd-lő , té l iker tes po lgár i ház e ladó. 34,9 MFt 70/686-5151

I N G A T L A N T K E R E S

K E R E S E K s a j á t c é l r a f e l ú j í t á s r a s z o r u l ó h á z a t , házrészt azonnal i készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5MFt- ig! +36 30 394 9857

ELADÓ/K IADÓ Ingat lanokat fo-lyamatosan keresek: lakáso-kat , házakat , te lkeket , nyara-lókat . Te l . :70/198-2729

ELADÓ/K IADÓ GARÁZST ke-resek Kecskeméten a Szécheny ivárosban és a Be lvá-rosban! Te l . :70/198-2729

ELADÓ LAKÁST, HÁ-ZAT keresek 10-50 MFt . -ig Kecskeméten Be lváros-ban, Szécheny ivárosban! Te l . :70/686-5151

ELADÓ 1 szobás LAKÁST kere-sek Kecskeméten, lehet fe lú j í -tásra szoru ló i s . Te l . :70/686-5152

BELVÁROSI vagy Szécheny iváros i 1 ,5-2 szobás fö ldsz in t i lakást keresek. Te l : 70/686-5148

SEMMELWEIS u tca környékén 3 szobás csa lád i házat keresek. Te l : 70/686-5148

K I A D Ó

BELVÁROSBAN 2szo-bás , e r lé lyes , bútorozot t la-kás k iadó! Ár : 95 eFt /hó Te l . : 70/686-5149

PIAC köze lében 66 nm-es 2 szobás , lakás k iadó! Ár : 110 eFt /hó Te l . : 70/683-7015

500 m2-es üzemcsarnok tég-la fa lú , fű thető , ta rgoncáva l já rható , nagy be lmagasságú, i rodáva l o lcsón, Nagykőrös-ön főút mel le t t k iadó. +36 30 945 5510

HUNYADIVÁROSBAN te l jesen fe lú j í to t t , egyed i c i rko fű téses , 2 szobás , logg iás , bútorozot t lakás , p incetáro lóva l k iadó. Ár : 98 eFt /hó Te le fon : +36 20 326 3325

KECSKEMÉT, Ho l landfa lu mö-göt t , ú j ép í tésű , 110 nm iker-ház ku lcsrakészen, garázzsa l , ker t te l e ladó. I .á r : 35 ,9 MFt 30/197-6543

KECSKEMÉT, Pető f ivárosban Vásárhe ly i I sko la köze lében e l -adó sorházat keresek, KP f i ze-tésse l . I .á r : 30 MFt- ig 30/197-6543

LAJOSMIZSÉN 2,6 HA terü le-ten 120 nm 4 szobás fe lú j í -to t t , k l ímás tanya mel léképü-le tekke l e ladó. I .á r : 14 ,5 MFt 30/616-0663

KECSKEMÉT, Fe lsőcsa lános-ban e ladó 71 nm, 2+2 fé lszo-bás , fe lú j í to t t , összkomfor tos tanya, 4342 nm te lekke l . I .á r : 14 ,9 MFt 30/616-0663

LAJOSMIZSÉN 2900 nm te lek-ke l , 80 nm, 3 szobás csa lád i ház , f i ze tés i könny í tésse l e l -adó. I .á r : 8 ,5 MFt 30/576-4203

KECSKEMÉTEN a Fö ldh iva ta l köze lében, 125 nm, fe lú j í tandó po lgár i ház , 70 nm üz le t te l e l -adó I .á r : 34 ,7MFt 30/576-4203

KECSKEMÉT, Szécheny iváros-ban 33 nm, 1 szoba, 3 . emele-t i , igényesen fe lú j í to t t , k l ímás lakás e ladó. Iá r : 12 ,95 MFt 30/616-2143

KECSKEMÉT, Szécheny iváros-ban 34 nm, 1 szoba, 2 . em- i te l jesen fe lú j í to t t azonna l kö l -tözhető lakás e ladó. I .á r : 12 ,3 MFt 30/616-2143

KECSKEMÉT, Ladánybene i ú ton exk luz ív 3+1 szobás 137 nm csa lád i ház sürgősen e ladó. I .á r : 44 ,9 MFt 20/314-9455

KECSKEMÉT, K iskőrös i ú t köze-lében 7 .700 nm d ió fákka l be-ü l te te t t te lek , 3% beép í the-tőségge l e ladó. I .á r : 6 ,9 MFt 20/314-9455

KECSKEMÉT, Séta tér u tcában 3 .em- i 83 nm, nappa l i+3 szo-bás , 2 erké lyes fe lú j í to t t lakás 15 nm garázzsa l e ladó. I .á r : 32 ,9 MFt 30/576-9476

KECSKEMÉT, Hunyad ivárosban hősz igete l t , 4 em- i 64 nm, 3 szobás erké lyes , ny í lászárócseré l t lakás e ladó. I .á r : 16 ,9 MFt 30/576-9476

6 2018. január 15.

Page 7: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

www.keszin.hu 7

I M P R E S S Z U M

Kecskeméti Szuperinfó

Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban.

Lapzárta: csütörtök 12 óra

Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft.Felelõs szerkesztõ: Zakar László

Szerkesztõség:

6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17.Tel./fax.: 76/498-479

[email protected]

Nyomda: Lapcom Zrt.6729 Szeged, Szabadkai út 20.

Terjeszti: MEDA-PRESS KFT.Terjesztési területek:

Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva,

Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld.

A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk!Eng. szám: 75.480/1997

A D Á S - V É T E L

KÖZTEMETŐ, ket tes kapuhoz köze l i s í rhe ly e ladó. +36 20 313 6489

RÉGISÉGET, hagyaté-kot , porce lánt , fes tmé-nyeket vásáro lok magas áron. +36 70 324 3961

KÖNYVEKET, hang lemezt , fo-lyó i ra tokat , képes lapot , já-tékot , ó rákat , hagyatékot gyű j tő vásáro l . 06-20/316-3220

M E Z Ő G A Z D A S Á G

SZALMA k is bá lás és körbá-lás e ladó . +36 20 941 5540

KUKORICA zsáko lva e ladó: 5 .000 F t /100 kg. +36 20 941 5540

J Á R M Ű

SKODA Oktáv ia kombi , 1 .9 td i , 2006-os év jára t e ladó.Magyarországon ú jonnan forga lomba he lyezet t , é rvé-nyes műszak iva l . I rányár : 999 ezer F t . +36 20 362 6147

SUZUKI SWIFT a lka t részek: ü lések, tükrök , jobbos-ba los a j tók , kapcso lók , generá tor , fű tő rad iá tor , levegő szűrő ta r tozékok, Te l . :06-70/284-2167

G É P - S Z E R S Z Á M

VÁSÁROLNÉK lakatos , bádo-gos gépeket , é lha j l í tó t , fú-rógépet , gépsatu t , ü l lő t , CO hegesz tő t , műszerészesz ter-gát , marógépet , kompresz-szor t , inver ter t , k is gépeket . 0670/624-5475

V E G Y E S

LOMTALANÍTÁS! K iür í te-né lakását , hobb i já t , gará-zsát? Mi a fe les leges do lga-i t ingyen e lszá l l í t juk . Lan-tos Lász ló +36 70 510 1198

OLVASOTT könyvet veszek, készpénzze l f i ze tek , házhoz megyek. +36 70 452 7716

TÉL I akc iós ka lodás , és er-

de i 3m-es, és ömlesz te t t tű-

z i fa rende lhető ! Ingyenes

házhoz szá l l í tás . Je len le-

g i te rméke ink : tö lgy , bükk,

akác , nyár fa . Ka loda mére-

te 1mx1mx1m, ár : 11000 F t-

tó l . H ív jon b iza lommal : +36

30 705 2509

DUNNÁT, párnát , rég i hasz-

ná l t to l la t veszek. Te le fon :

+36 30 467 4542

TŰZ IFA! Tö lgy , bükk, gyer-

tyán has í tva 35Ft /kg ,

akác has í tva 40Ft /kg , l ig-

n i t szén 19Ft /kg Kecske-

méten, az Agroker udvará-

ban. K iszá l l í tás 10 mázsá-

tó l fuvard í jasan. +36 30

220 7041, +36 30 213 7673

VÉKONY akác 2850 F t /100 kg, vas tag akác 3450 F t /100 kg, nyár fa 1950 F t /100 kg 06/30/238-2585 +36 30 238 2585

SORSELEMZÉS, kár tya jós-lás , csa lád i , párkapcso la t i p rob lémák, szere lemkötés , á tok-rontás levéte le . H ívás-ra házhoz megyek. +36 30 924 3867

KÉREM ne dob ja k i , ne tö r-je össze . Rég i bútor t , komp-le t t hagyatékot vásáro-lok . jakab0303@freemai l .hu Te l . : +36 20 368 8602; +36 53 656 960

TŰZIFA vastag akác 3500 F t /100 kg, vékony akác 3200 F t /100 kg. Has í tás t , házhoz szá l l í tás t vá l la lunk. +36 30 576 7261

S Z O L G Á L T A T Á S

KERTÉPÍTÉST, ker t rende-zést , sövény és fűny í rás t , gyepsze l lőz te tés t vá l la lok . Szakember +36 20 421 8723

SZOBAFESTÉST, mázo lás t , tapétázást , te l jes ház , la-kásfe lú j í tás t vá l la lok re fe-renc iákka l , garanc iáva l . +36 30 230 6148

SZOBAFESTÉS-MÁZOLÁS, ta-pétázás , hősz igete lés , me-legburko lás , prec íz munka kedvező ár . 20/953-8979, 20/387-7068 06209538979

ÁCS, te tő fedő, kőműves, bá-dogos és mal terba kúpozás .Te l . : +36 20 512 9068

REDŐNYSZERVÍZ , rég iek ja-v í tása , ú jak kész í tése és gur tn ik cseré je . 0670/248-29-87, 0630/780-94-90

KÖLTÖZTETÉS, bútorszá l l í -tás 3 ,5 tonnás , zár t , pony-vás teherautóva l kedvező áron. +36 20 320 1397

TETŐ! Rég i , ha j lo t t te tők ja-v í tása , cseré je ; bádogozás , csatorna , beázás e lhár í tás ; e lő te tők , garázsok ép í tése ; fed lapcsere ; te tő tér beép í-tés , sz igete lés ; L indab te tő ú j , te tő cserepezés . +36 30 899 6270

LAKÁSOK fe lú j í tása! Kőmű-ves és ács munkák, g ipsz-kar tonozás , fes tés , mázo lás , burko lás , hősz igete lés . +36 30 609 1916

FAKIVÁGÁST vá l la lunk, akár e lszá l l í tássa l ! 20/9960-917

GÁZKÉSZÜLÉKEK jav í tása , beüzemelése , karbantar tá-sa . +36 30 631 1611

ASZTALOSMUNKÁK bútorok kész í tése fábó l- lapbó l ked-vező áron. asz ta loske l l@gmai l .com +36 70 677 2577

VÁLLALJUK családi házak é p í t é s é t , l a k á s o k f e lú j í t ásá t , á ta lak í tásá t , k ő m ű v e s m u n k á k a t , térkövezést . Épületbontás. Épí tő ipar i Kf t . +36 30 394 9857

DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás né lkü l . Non-s top gyors szo l -gá la t , 1 év garanc ia . +36 76 411 517, +36 30 968 6150

SZOBAFESTÉST vá l la lok . Kor rekt munka, kor rekt á r ! Te le fon : +36 30 968 6066, +36 76 328 500

REDŐNYKÉSZÍTÉS, te l jes körű jav í tás , gur tn icsere . Prec íz munka, kedve-ző ár . +36 20 624 1272, +36 70 265 6065

KÁRPITOS! Ant ik , s t í l - , mo-dern és re t ró bútorok á thú-zása, jav í tása , fe lú j í tása . 06-20/961-9874

R E D Ő N Y s z e r v i z ! Leszakadt , nem működő r e d ő n y ö k t e l j e s k ö r ű jav í tása , gur tn ik cseré je . +36 20 543 6161, +36 30 919 0446

KÖNYVELÉS, adótanácsadás , bérszámfe j tés te l jes körű adatszo lgá l ta tássa l , tá rsa-ságok (K f t , B t ) , egyén i vá l -la lkozások, csa lád i gazda-ságok részére . Céga lap í tás , egyén i vá l la lkozó i engedé ly k ivá l tásának ügy in tézése, adószámos ős termelők , ma-gánszemélyek adóbeva l lá-sa inak e lkész í tése Kecske-méten, K iskunfé legyházán és vonzáskörzete ikben. Te l : +36 76 468 544, +36 20 529 2230

SZÁMÍTÓGÉP Szerv iz . Számí-tógépek, lap topok, nyomta-tók jav í tása , karbantar tása , bőv í tése k iszá l lássa l he ly-sz ínen is . +36 30 958 9139

KŐMŰVES- és fes tő br igád munkát vá l la l . +36 30 369 4645

Á L L A T

120-140 kg közöt t i h ízók fe lpuco lva , fé lbevágva e l -adók. Te le fon : +36 20 629 4303

Ü D Ü L É S

HAJDÚSZOBOSZLÓI üdü lés fé lpanz ióva l 13900 F t / fő /3 é j , 20500 F t / fő /7 é j . www.f rankvendeghaz .hu +36 30 977 6495

T Á R S K E R E S É S

HA igaz i tá rs ra vágy ik : társközvet í tés . Te l . : +36-30/355-2039.

MOHÁCSI BUSÓJÁRÁS 2018.

február 11. vasárnap Részvé-

te l i d í j : 8 .500 F t / fő 2 fogásos

ebédde l , i ta l la l , be lváros i le-

és fe lszá l lássa l .

HÚSVÉTI fo rgatag Ho l lókőn 1

napos k i rándu lás autóbussza l

2018. ápr i l i s 2 . vasárnap Rész-

véte l i d í j : 6 .300 F t / fő .

Page 8: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

KARRIER CO2 hegesz tőket , fényező-ket , fé r f i munkásokat keresünk k iskunmajsa i munkahe ly re . Hosszútávú be je lente t t munka-lehetőség, k iemel ten magas bé-rezésse l . U tazás i kö l tségtér í tés vagy igényes , d í jmentes szá l -lás b iz tos í to t t . femmunka.eu@gmai l .com +36 70 527 2554

DOBOSSY-BAU KFT keres kő-műveseket , ácsokat és segéd-munkásokat azonna l i kezdésse l . +36 20 244 1350

LAPTERJESZTŐ munkatársakat k e r e s ü n k h e t i e g y n a p o s e l fogla l tsággal , Tápíószelére , A l b e r t i r s á r a . S z a b a d i d ő v e l r e n d e l k e z ő h e l y i l a k o s o k je lentkezését vár juk! 20/530-6488.

L IBATÖMÉSRE azonna l i kezdés-se l fé r f iakat , házaspárokat ke-resek. Magas bérezés , szá l lás b iz tos í tva . +36 30 630 1659

KECSKEMÉTI munkahe ly re (mű-he lymunkára ) keresünk laka-tos munkatársakat . Próba: ra jz o lvasás , összeá l l í tás i sor rend vázo lása . Be je lente t t munka-v iszony , versenyképes bér . P E M / 0 1 / 0 0 3 6 3 3 - 1 / 2 0 1 4 - 1 0 2 2 Tovább i in formác ió : +36 30 456 8519

K IEMELKEDŐ bérezésse l , ké t műszakban tör ténő öná l ló mun-kabeosz tássa l keresünk hö lgy és fé r f i munkavá l la lókat szer-számtesz te lő és tekercse lő po-z íc ióba, kecskemét i munka-végzésse l , igényes és csa lád i -as munkakörnyezetbe . Te le fon : +36 20 956 0131

RAKTÁROS, hegesz tő , csomago-ló , szere lő , gépkeze lő poz íc ió-ba vár juk fé r f i munkatársak je-lentkezését . Ingyenes busz jára-tok , a lapbéren fe lü l i k iemelkedő ju t ta tások, 13. hav i f i ze tés , és f i ze te t t be tanu lás i időszak. Ná-lunk ez mind megta lá lható . Te-le fon : +36 30 981 3301

K E C S K E M É T I p a p í r - í r ó s z e r ü z l e t ü n k b e k i s z á l l í t ó i é s e l a d ó i f e l a d a t k ö r b e m u n k a t á r s a t k e r e s ü n k ! J e l e n t k e z n i a k i s s f i r k a @gmai l .com c ímen, fényképes önéletra jzzal lehet .

AWI hegesz tőket , fémipar-ban já r tas munkásokat kere-sünk. Jogos í tvány e lőnyt je-lenthet . Hosszútávú, megbíz-ható munka lehetőség. Kez-dők, nyugd í jasok je lentkezé-sét i s vár juk . +36 70 577 7324

VAGYONŐR munkatársakat kere-sek kecskemét i bevásár ló köz-pontba . Pá lyakezdők e lőnyben. Érd : 06-30/870-68-85

LAKATOSOKAT fémiparban já r-tas munkásokat keresünk. Jo-gos í tvány e lőnyt je lenthet . Hosszútávú munka lehetőség. Kezdők, nyugd í jasok je lentkezé-sét i s vár juk . +36 70 577 7324

K ISKUNFÉLEGYHÁZI Hungary-Meat K f t . keres műszak i vég-zet tségű munkavá l la lókat kar-bantar tó , gépkeze lő munkakör-be. V i l lanyszere lő , gépszere-lő , gép lakatos szakképes í tésse l rende lkező munkavá l la lók je-lentkezését vár juk . Je lentkezn i fényképes öné le t ra jzza l jozsef .to th@hungarymeat .hu e-mai l c ímen lehet .

DABASI te lephe lyű , betonacé l gyár tássa l fog la lkozó cég ke-res vasudvar i mér leges és kö-töző ko l légákat . Darukeze-lő i , i l l e tve ta rgoncás végzet t -ség e lőnyt je lent . Je lentkezés : in fo@fer rosped.hu

KECSKEMÉTI á ruszá l l í tó cég keres so főröket EU-ban tör té-nő munkavégzésre nemzetkö-z i gyakor la t ta l , B kategór iás jo-gos í tvánnya l fu rgonra , i l l e tve E kategór iás jogos í tvánnya l nyer-ges kamionra . Je lentkezn i a 06-70/466-3160 és a 06-70/377-1825-ös te le fonszámokon, i l -le tve a b i to@bi to in ter t rans .hu e-mai l c ímen lehet .

A TUTT I Fo tó K f t . Photoshop is-meret te l és vá l la lkozó i igazo l -vánnya l rende lkező munkatár-sat keres . +36 30 9438 839

V ILLANYSZERELŐKET és segéd-munkásokat fe lveszek, i l l . a l -ka lmi munkavá l la lókat i s . 06-30/504-9595, 06-70/361-8415

RAKTÁROST keresünk! K i -emel t bérezésse l , la josmizse i rak tárunkba, f ia ta los csapa-tunkhoz keresünk megbíz-ható , jókedvű fér f i ko l légát ! "B" kategór iás és/vagy ta r-gonca jogos í tvány e lőny . Je-lentkezés fényképes öné le t-ra jzza l : in [email protected]

M U N K Á J Á R A i g é n y e s , m e g b í z h a t ó m u n k a t á r s a t keresek á l la tokhoz és erde i munkára (napi 3-4 óra , het i 4 - 5 a l k a l o m ) ! B e j á r á s h o z s z g k . v a g y m o t o r k e r é k p á r s z ü k s é g e s , b é r e z é s megegyezés szer int ! Érd. : +36 20 222 5953

ROLVOX Ép í tő ipar i K f t . kőmű-vesek, segédmunkások vagy komple t t - összeszokot t ép í tő-ipar i csapatok je lentkezése-i t vár ja sa já t á l lományba á l l í -tásához . Munkavégzések he lye : Kecskemét és vonzáskörzete . É rdek lődn i : ro lvox@ro lvox .hu +36 30 638 9642

SPANYOLORSZÁGBA karbantar-tó munkára keresünk műsza-k i végzet tségű munkavá l la ló-kat . V i l lanyszere lő , gépszere lő , gép lakatos , hűtőgépész szak-képes í tésse l rende lkező mun-kavá l la lók je lentkezését vár juk . Je lentkezn i fényképes öné le t-ra jzza l , bér igény megje lö lésse l a jozsef . to th@hungarymeat .hu e-mai l c ímen lehet

SZERSZÁMKÉSZÍTÉSBEN já r-tas gép i fo rgácso ló (sz ik ra for-gácso lás , CNC marás ) ko l lé-gát keresünk kecskemét i mun-kahe ly re . Szakmai öné le t ra jzo t az a lább i e lé rhetőségre várunk: in fo@popgrop las t .eu Mobi l : 06-70/419-7531

KERTÉSZ végzet tségű ko l légát keresünk ker tészet he lye t tes vezető jeként 40 ha-os gyümöl-csös ü l te tvény munká inak te-vő leges i rány í tásához . Szakmai öné le t ra jzo t kérünk a mar i l len@mar i l len .hu emai l c ímre .

KECSKEMÉTI munkahe ly re CO hegesz tőket keresünk net-tó 1200-1600 F t /órabér p lusz egyéb ju t ta tások. +36 70 329 7554

FÉRF I munkatársak je lentkezé-sét vár juk pa le t tázó poz íc ióba é le lmiszer ipar i par tnercégünk részére , többműszakos mun-karendbe. Je lentkezés : +36 30 981 3301

TRAKTOROS ko l légát keresünk 40 ha-os gyümölcsös ü l te t -vény gép i munká inak fo lyama-tos végzéséhez . Szakmai ön-é le t ra jzo t kérünk a mar i l len@mar i l len .hu emai l c ímre .

BÁCS-K ISKUN megyében ta lá l -ható kasté lyszá l lónkba kere-sünk munká jára igényes , öná l-lóan do lgozn i tudó szakács munkatársat , azonna l i kez-désse l , hosszú távra . E lőnyök: \"B\" kategór iás jogos í tvány jó csapat já tékos vendégszere-tő Je lentkezn i fényképes ön-é le t ra jzza l : takacsagoston999@gmai l .com

SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓT keresek fe lvé te l re , á l landó hosszútávú munkára . +36 20 244 2118

BÉRES Gumi Kf t . kecskemét i te lephe lyére keres autószere-lő végzet tségge l rende lkezőt és betan í to t t f i z ika i munkára mun-katársakat . Magas kereset i le-hetőség, ca fe tér ia . Fényképes öné le t ra jzokat a beresgumi@beresgumi .hu e-mai l c ímünk-re vár juk .

ÜVEGES műhelybe keresünk, o lyan munkatársat , ak inek b i r -tokában van már ennek a szak-mának minden tudása. Ha n incs , de úgy ézed, hogy könnyen e l -tudod sa já t í tan i , meg persze e l i s akarod és még a f i z iku-mod is meg van hozzá , akkor je lentkezz öné le t ra jzza l és mo-t ivác iós levé l le l a po lgar jo@t-on l ine .hu emai l c ímre . E lvá-rás B kategór iás jogos í tvány .

K ISKUNFÉLEGYHÁZI Hungary-Meat K f t . szennyv íz e lő t i sz t í -tó te lepre keres karbantar tó , gépkeze lő munkakörbe műszak i végzet tségű és betan í to t t mun-kavá l la lókat . Je lentkezn i le-het a jozsef . to th@hungarymeat .hu e-mai l c ímen kü ldöt t vagy a Majsa i ú t 30. szám a la t t a por-tán leadot t öné le t ra jzza l

O K T A T Á S

BOLTI e ladó, Bo l tveze-tő , Szakács , Cukrász , P incér , Vendég lá tásszervező , Vendég-lá tó üz le tvezető , Vendég lá tó E l -adó, Aranyka lászos Gazda OKJ tanfo lyam. 06-70/524-6166. www.okta tohazke le t .hu (E-000937/2014/A001-A011)

OKJ-S Da jka tanfo lyam in-du l februárban szombatonként Kecskeméten. K ido lgozot t té te-lek , rész le t f i ze tés . +36 30 287 4808

NÉMETÓRA beszédközpontúan, s z e m é l y e s e n K e c s k e m é t e n , vagy skype-on ! ! ! Ú j cé lok m e g v a l ó s u l h a t n a k ! ! ! H í v j o n bátran! 06-20/410-8139

Á L L Á S T K Í N Á L

RAKTÁROS, hegesz tő , csomago-ló , szere lő , gépkeze lő poz íc ió-ba vár juk fé r f i munkatársak je-lentkezését . Ingyenes busz jára-tok , a lapbéren fe lü l i k iemelkedő ju t ta tások, 13. hav i f i ze tés , és f i ze te t t be tanu lás i időszak. Ná-lunk ez mind megta lá lható . +36 30 981 3301

FÉMMEGMUNKÁLÓ üzemünk csapatába, hosszú távra , keres-sük munká jára igényes , meg-b ízható ko l légá inkat , be tan í-to t t fémmegmunká ló poz íc ióba. Hö lgyeket és Urakat egyaránt ! Versenyképes ju t ta tások, azon-na l i kezdés! Fő pro f i l : u tánfu-tó fu tómű a lkat részek fo rgá-cso lása CNC gépekke l . Je lent-kezés i c ím: KNOTT-Techn ik- f lex K f t . 2700 Ceg léd , Pest i ú t 76. Munkavégzés he lye : Ipar i Park 11. (Europet ro l kút mögöt t ) In-formác ió : +36 70 341 7577

SEGÉDMUNKÁST keresünk kecs-kemét i munkahe ly re . Je lentkez-n i : +36 70 329 7554

KÖNNYŰ f i z ika i munkára egymű-szakos munkarendbe ko l léganő-ket , var rónőket keresünk Kecs-kemétre . +36 20 263 8598

GYÁL I gyárba munkatársat ke-resünk. Fe ladatok : kontakt-lencsék pako lása , e l lenőrzé-se , csomagolása , automata gé-pek keze lése . Het i 4 munka-nap, 12 órás munkarend. Akár bru t tó 180.000 – 200.000 F t /hó + cafe tér ia . Ingyenes do l -gozó i busz jára t : Kecskemét , La josmizse , Nagykőrös . Je lent-kezzen a : +36 30 338 2005

EGY műszakos munkarendbe ke-resünk jó f i z ikummal rende lke-ző fé r f i munkatársakat össze-szere lő , kéz i tekercse lő munka-körbe. Je lentkezn i : +36 30 981 3301

8 2018. január 15.

Page 9: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

www.keszin.hu 9

Page 10: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

KARRIER10 2018. január 15.

Page 11: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

HOGYAN KEZELD A KOLLÉGÁD-DAL VALÓ KONFLIKTUST?Akármennyire is jó a csapat egy munkahelyen belül, bizony idővel előfordulhatnak feszültebb napok, szituációk, amik olykor a kollégák közötti viszályokhoz vezethetnek.

Mind a kollégák jó érzete mind pedig a munka gördülékeny elvégzése érdekében az ilyen helyzeteket minél hamarabb célsze-rű feloldani. Annak érdekében, hogy helyre álljon a rend, mindenképp nekünk is tennünk kell érte. Első lépésként próbáljuk meg nyugodtan átgondolni, hogy mi váltotta ki ezt a helyzetet.

Nem megfelelő hangnemben beszélt veled a kollégád, úgy viselkedett mintha a főnököd lenne? Ráadásul ezt mások előtt tette? Belekontárkodott a te feladatodba a megkérdezé-sed nélkül? Úgy prezentálta az egyik munkádat mintha a sajátja lenne? Vétettél egy apró hibát és ezt felnagyítva továbbküldte a vezetőségnek? …vagy csak sunyiban megette a te szendvicsedet?

NégyszemköztA probléma tisztázása nem tartozik másokra, csak az érintett felekre. Azért sem jó má-sok előtt megejteni, mert elképzelhető, hogy az plusz frusztrációt okoz bennünk/benne és nem tudjuk/tudja igazán önmagunkat/önmagát adni. Szóban, vagy e-mailben jelezzük a kollégánknak, hogy szeretnénk vele négyszemközt beszélni a tárgyalóban, és kérdez-zünk rá, hogy mikor lenne neki alkalmas.

Gondoljuk végigMielőtt azonban szólunk a kollégának gondoljuk végig és tervezzük meg, hogy mit aka-runk mondani. Építsük fel a mondandónkat és az is legyen előttünk, hogy mit akarunk ezzel elérni, mi a megbeszélésünk lényege: megismerjük a másik álláspontját, próbál-juk meg megérteni őt és jussunk közös nevezőre még ha ez azt is jelenti, hogy ő elné-zést kér a végén.

Bármekkora is legyen a probléma, mindig érdemes tisztázni, mert idővel az apróságok is felgyülemlenek, és később nagyobbat robbanhatnak.

www.cvonline.hu

Az SMP kecskeméti gyára munkatársakat keres. Dolgozz Te is egy sokszínű, összetartó csapatban!

AKTUÁLIS ÁLLÁSAJÁNLATAINK: www.smp-kecskemet.hu

Egy út. Egy cél. Egy csapat.

www.keszin.hu 11

Page 12: KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. …KECSKEMÉT 2018. január 15., XXIX/3. EGÉSZSÉGÜGYI K AL KITŰZTÉK AZ ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK IDŐPONTJÁT A 2018-as általános

12 2018. január 15.

Jót, jó áron, a jó szomszédtól!Jót, jó áron, a jó szomszédtól!

A fot

ók cs

ak ill

usztr

ációk

. Ára

ink az

akció

s kés

zlet e

rejéi

g érv

énye

sek.

A nyo

mda

i hibá

kért

felelő

ssége

t nem

válla

lunk.

A f A n

LAJOSMIZSE:LAJOSMIZSE: 601. sz. Coop Szupermarket 601. sz. Coop Szupermarket, , 6050 Lajosmizse, Szabadság tér 9.6050 Lajosmizse, Szabadság tér 9.602. sz. Coop ABC, 6050 Lajosmizse, Dózsa György u. 112.602. sz. Coop ABC, 6050 Lajosmizse, Dózsa György u. 112.

Legyen ön is a Coop Klub tagja! IgényeljenLegyen ön is a Coop Klub tagja! IgényeljenTÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁTTÖRZSVÁSÁRLÓI KÁRTYÁT! ! Regisztráljon üzleteinkben!Regisztráljon üzleteinkben!

2018. január 18-28.

5959 Ft Ft656 Ft/kg

Nagysós kifl i90-95 g,

Zombor

Cipó Kft.

Sült pörc1 kg, Gulyás

14901490 Ft Ft

Soproni sör0,5 liter, 4,5%

Heineken

199199 Ft Ft398 Ft/liter

279279 Ft Ft1116 Ft/kg

Gazdatúró250 g,

Sole-Mizo

k.

Sió gyümölcs-italok1 liter, 25% (alma,

narancs, szőlő)

Sió Eckes Kft.

269269 Ft Ft229229 FtFt

1145 Ft/kg

Soós Premio Boglyasmetélt200 g, 8 tojásos,

Soós Tészta Kft.

Csak Fornettit árusító üzleteinkben kapható.

16901690 Ft/ Ft/kgkg

Fahéjas éscsokis tekercs1 kg, Fornetti

5959 Ft Ft

Mizo Túró Rudi30 g (mogyorós, natúr),

Sole-Mizo

Tento Natural linetoalettpapír16 tekercs, 3 rétegű, Metsa

899899 Ft Ft56,2 Ft/tek