kémia fogalomtár

201
1 KÉMIA FOGALOMTÁR (frissítve: 2020.10.07.)

Upload: karaszti_zsofia

Post on 07-Oct-2020

28 views

Category:

Science


4 download

DESCRIPTION

kémiai fogalmak gyűjteménye

TRANSCRIPT

Page 1: Kémia fogalomtár

1

KÉMIA FOGALOMTÁR (frissítve: 2020.10.07.)

Page 2: Kémia fogalomtár

2

abszorpció (absorption)

def #1: Olyan fizikai-kémiai jelenség, melynek során gázok vagy gőzök atomjai, illetve

molekulái folyadékkal vagy szilárd testtel érintkezve abban elnyelődnek.

def #1: Anyagban való megkötés (pl. amikor a a klorofill megköti a fény energiáját).

acetátok (acetates)

def #1: Acetátiont tartalmazó vegyületek/molekulák.

def #2: Ecetsavból és egy bázisból képződő só.

addíció (addition reaction)

Olyan szerves kémiai reakció, amely során egy többszörös kötést tartalmazó (tehát telítetlen)

vegyület molekulája melléktermék képződése nélkül egyesül egy másik anyag molekulájával.

adduktum (adduct)

def #1: Két telített vegyületből, illetve vegyületből és elemből keletkező anyag.

def #2: Két külön molekuláris entitás közvetlen egyesülésével létrejövő kémiai speciesz,

amelyben atomjaik hiánytalanul megmaradnak, de kapcsolódásukban változás áll be.

def #3: Addíciós reakcióval keletkező vegyület. A kifejezést elsősorban akkor használják,

amikor a vegyület egy Lewis-sav (akceptor) és egy Lewis-bázis (donor) koordinációjával

keletkezik.

adiabatikus állapotváltozás / adiabatikus folyamat (adiabatic process)

Olyan állapotváltozás, amely során a termodinamikai rendszer és környezete között nem jön

létre hőátadás. Adiabatikus állapotváltozás a környezetétől hőszigeteléssel tökéletesen elzárt

tartály alkalmazásával állítható elő, vagy pedig az állapotváltozás elég gyors végrehajtásával

ahhoz, hogy a rendszer és a környezete között ne legyen idő hőcserére.

adszorpció (adsorption)

def #1: Az a folyamat, amely során a szilárd anyagok a felületükön légnemű vagy oldott

anyagokat kötnek meg.

def #2: Adott felületen való megkötés elsőrendű vagy másodrendű kémiai kötésekkel (pl.

amikor a fehérjemolekula vizet köt meg és ezáltal hidrátburok alakul ki).

aerogél (aerogel)

Olyan gél, amelyben mikropórusos, szilárd anyag a diszpergáló közeg, a szétoszlatott anyag

pedig gáz.

aeroszol (aerosol)

def #1: Olyan szol, amelyben a diszpergált fázis vagy szilárd, vagy folyékony, vagy a kettő

keveréke, a diszperziós közeg pedig gáz-halmazállapotú.

Page 3: Kémia fogalomtár

3

def #2: A kolloidok légnemű állapota, amelyben a diszpergált fázis szilárd vagy folyékony, a

diszperziós közeg pedig gáz-halmazállapotú.

def #3: Olyan kolloid rendszer, amelyben folyékony vagy szilárd részecskék vannak eloszlatva

a gáz-halmazállapotú közegben.

def #4: Olyan keverék, amely egy légnemű közegből és a benne szétoszlatott, apró, szilárd

részecskékből vagy folyadékcseppekből áll.

akirális molekula (achiral molecule)

Olyan molekula, amely saját tükörképével fedésbe hozható. Az ilyen molekulák tartalmaznak

belső tükrözési szimmetriatengelyt.

akirotóp (achirotopic)

A molekula bármely olyan pontjának, pl. egy atomjának jelölése, amely lokálisan akirális

környezetben található (de a molekula egésze nem szükségképpen akirális).

aktív centrum / aktív hely / (active site)

Az enzimek jellegzetes térszerkezetű része, amelyben a kiindulási anyagok kémiai átalakulást

eredményező kötődése létrejön. Egy adott enzim aktív centrumához csak megfelelő

térszerkezetű molekulák kapcsolódhatnak. Az aktív centrumhoz kötődő kiindulási anyagok

reakcióba lépnek egymással, átalakulnak termékké. A reakció végén a termékek leválnak az

enzimről, mert térszerkezetük már nem illeszkedik az aktív centruméhoz. A termékek leválása

után az enzim újabb kiindulási anyagokat köthet meg, újabb átalakulást katalizálhat.

aktiválási energia (activation energy)

def #1: Az a minimális energia, ami (pl. melegítés, sugárzás, elektromos hatás, feszültség

formájában) egy kémiai reakció lejátszódásához szükséges. Egy reakció során a reaktáns

molekulák összeütköznek, és a kémiai kötések megfeszülnek, elszakadnak, és újak képződnek

a termékek létrejöttekor. A kellő aktiválási energiával rendelkező részecskék kémiai kötései

felborulnak, majd egy aktivált komplex jön létre. Ebben már megtalálhatóak a kialakuló új

kötések kezdeményei is. E folyamat során a rendszer energiája maximálisra nő, azután

lecsökken a termék energiájára. Az aktiválási energia a maximális energia és a reaktánsok

energiája közötti különbség, vagyis az az energiagát, amelyet a reakció előrehaladásához le

kell győzni. Az aktiválási energia határozza meg, hogy a reakció sebessége hogyan változik a

hőmérséklettel. Az aktiválási energia csökkenése exponenciálisan növeli a reakció sebességét.

A katalizátorok a kémiai átalakulás számára új, kisebb aktiválási energiájú reakcióutat

biztosíthatnak. Ezzel magyarázható a katalizátorok reakciógyorsító hatása. Az élő

szervezetekben az enzimek az aktiválási energiát csökkentve teszik lehetővé a biokémiai

folyamatokat.

def #2: Az az energiatöbblet, amelynek köszönhetően a részecskék átalakulásra képes aktív

állapotba jutnak. Egy reakció során a reagáló molekulák egymás közelébe kerülnek, a kémiai

kötések megnyúlnak, felszakadnak, és termékek kialakulása közben átalakulnak. E folyamat

során a rendszer energiája egy maximumig nő, majd lecsökken a termékek energiájára.

def #3: Az az energiatöbblet, amely ahhoz szükséges hogy 1 mol aktivált komplexum

keletkezzen. Az aktiválási energia egyenlő a maximális energia és a reagáló anyagok energiája

közti különbséggel, azaz úgy tekinthető, mint az energiagát, amelyet le kell győzni ahhoz,

Page 4: Kémia fogalomtár

4

hogy a reakció lejátszódjon. Az aktivációs energia meghatározza a reakciósebesség

hőmérséklettel való változását.

Jele: Ea, mértékegysége: kJ

mol

aktivált komplex / aktivált komplexum (activated complex)

def #1: A kémiai reakcióban megjelenő átmeneti szerkezetek összessége, melyek a meglévő

kémiai kötések felszakadása és az új kötések kialakulása közben léteznek. Ennek megfelelően

nem egyetlen meghatározott állapotot jellemez, hanem azon átmeneti konfigurációk

tartományát, melyen az atomok összessége keresztülhalad, miközben a jól definiált

reaktánsokból a végtermék keletkezik.

def #2: Ütközéskor létrejövő, csak rövid ideig létező, magasabb energiaállapotban lévő

részecskék. Azok az ütközések, amelyekben a részecskék energiája nem éri el az aktiválási

energiát, az átalakulás szempontjából nem eredményesek. Bizonyos reakciók esetében csak

akkor jöhet létre az aktivált komplex, ha az ütköző részecskék megfelelő térbeli helyzetben

ütköznek. Az aktivált komplexet és az átmeneti állapotot gyakran keverik, és több tankönyv is

szinonimaként használja őket. Az átmeneti állapot azonban csak az atomok legnagyobb

potenciális energiájú elrendeződését jelenti, míg az aktivált komplex e körül a pont körüli

tartományt jelent.

Page 5: Kémia fogalomtár

5

def #3: Az aktiválási energia befektetésekor a kiindulási anyagok részecskéi közötti kötések

fellazulásával keletkezett, átalakulásra kész, aktív állapotú anyagok.

alapállapot (ground state)

Egy molekulának, ionnak, atomnak, atommagnak, vagy elektronnak a legalacsonyabb, stabil

energiaállapota.

alapállapotú atom (ground state atom)

def #1: Olyan atom, amelyben minden elektron a lehető legalacsonyabb energiájú atompályán

helyezkedik el. Az alapállapot az atom legtabilisabb állapota.

def #2: Olyan atom, amelyben az elektronok energiáját nem lehet csökkenteni másik

atompályára juttatással.

def #3: Olyan atom, amelyben az elektronok lehetőség szerint a legközelebb helyezkednek el

az atommaghoz, és a legerősebben kötődnek ahhoz.

alapmennyiség (base quantity)

Egy adott mértékegységrendszerben kiválasztott, alapvetőnek tekinthető fizikai mennyiség,

amely nem vezethető vissza más fizikai mennyiségekre. Az SI-mértékegységrendszer hét

alapmennyisége: hosszúság, tömeg, idő, elektromos áramerősség, hőmérséklet,

anyagmennyiség, fényerősség.

alapvető kölcsönhatások / alapvető erők (fundamental interactions / fundamental

forces):

def #1: Olyan mechanizmusok, amelyek következtében részecskék kölcsönhatást gyakorolnak

egymásra, és amelyek más kölcsönhatással nem magyarázhatók.

def #2: Olyan kölcsönhatások, amelyek nem bonthatók le elemibb kölcsönhatásokra. Négy

alapvető kölcsönhatás ismert: a gravitációs kölcsönhatás, az elektromágneses kölcsönhatás, az

erős kölcsönhatás, valamint a gyenge kölcsönhatás.

Az alapvető kölcsönhatás modellje szerint a természetben minden anyag fermionokból áll.

Ezek mindegyike töltésnek nevezett tulajdonságot hordoz magával, valamint egy fél egységnyi

spinnek (perdületnek) nevezett impulzusmomentumot. A gravitációs kölcsönhatástól eltekintve

a fermionok egymásra való vonzó vagy taszító hatása virtuális részecskék, ún. mértékbozonok

kicserélése útján történik. A bozonokat kölcsönhatás-hordozóknak, vagy erőközvetítőknek is

nevezhetjük. A kölcsönhatás kifejezés ezt a kölcsönös bozonátadást tükrözi.

Page 6: Kémia fogalomtár

6

aldózok (aldoses)

Olyan nyílt láncú monoszacharidok, amelyekben az oxocsoport a szénlánc végéhez

kapcsolódik, vagyis aldehidcsoportként működik.

alfa-aminosavak / α-aminosavak (alpha-amino acids / α-amino acids)

def #1: Olyan aminosavak, amelyek mindig tartalmaznak egy aminocsoportot a

karboxilcsoportot követő (2. számú, azaz α) szénatomon. Biológiai jelentőségük kimagaslik a

többi aminosavhoz képest. Közülük kerülnek ki a fehérjeépítő aminosavak.

def #2: Olyan aminosavak, amelyek biológiailag kiemelkedő jelentőséggel bírnak. A

fehérjemolekulák kizárólag α-aminosavakból épülnek fel, a többi aminosav (β- és γ-aminosav)

biológiailag kevésbé fontos, vagy egyáltalán nem tölt be szerepet. Az α-aminosavak közös

szerkezeti jellemvonása, hogy mindig tartalmaznak egy aminocsoportot a karboxilcsoportot

követő (2. számú, azaz α) szénatomon.

Page 7: Kémia fogalomtár

7

alfa-hidroxi savak (alpha hydroxy acids)

Olyan karbonsavak, amelyek karboxilcsoporton kívül tartalmaznak hidroxilcsoportot is.

alhéj (sub-shell / subshell)

def #1: Egy adott elektronhéjon belül az azonos mellékkvantumszámú atompályákon mozgó

elektronok összessége. Egy alhéj telített, ha a maximális számú elektront, telítetlen, ha ennél

kevesebb elektront tartalmaz. Az alhéjak jelölésében a jobb felső indexbe írt szám az adott

alhéjon levő elektronok számát jelöli, pl. 1s2, 3p5, 5f13 stb.

def #2: Azonos nagyságú és alakú atompályák összessége egy adott elektronhéjon belül.

Ahogy az elektronhéjaknak is lehet több alhéjuk, úgy az alhéjak is rendelkezhetnek több

atompályával. Az alhéjak jelölése a mellékkvantumszámmal, vagy a számnak megfelelő

betűkkel történik a növekvő energiának megfelelő sorrendben: 0 (s), 1 (p), 2 (d), 3 (f). Az

alhéjak is további szervezettségi egységekre, atompályákra bonthatók.

def #3: Egy atomban az azonos fő- és mellékkvantumszámú elektronok állapotát leíró atomi

pályák összessége.

Page 8: Kémia fogalomtár

8

aliciklusos vegyületek (alicyclic compounds)

def #1: Karbociklusos gyűrűvel rendelkező alifás vegyületek, melyekben a gyűrűk lehetnek

telítettek vagy telítetlenek, de nem lehetnek aromás jellegűek.

def #2: Olyan vegyületek, amelyek tartalmaznak nem-aromás gyűrűt.

def #3: Olyan vegyületek, amelyekben egy vagy több, csak szénatomból álló gyűrű található,

melyek lehetnek telítettek vagy telítetlenek, de nincs aromás jellegük. Egy vagy több alifás

oldallánccal is rendelkezhetnek.

alifás vegyületek (aliphatic compound)

Ciklusos vagy aciklusos, telített vagy telítetlen szénvegyületek, amelyek nem tartalmaznak

aromás részeket.

alkadiének / diolefinek (alkadienes / diolefins)

Page 9: Kémia fogalomtár

9

Olyan nyílt láncú szénhidrogének, amelyek két darab kettős kötéssel rendelkeznek. A kumulált

alkadiénekben a két kettős kötés közvetlenül egymás mellett található. A konjugált

alkadiénekben a kettős kötések között egy, az izolált alkadiénekben kettő vagy kettőnél több

egyszeres kötés található. A kettőnél több kettős kötést tartalmazó, nyílt láncú

szénhidrogéneket alkatriénnek, alkatetraénnek stb. nevezzük.

alkálifémek (alkali metals)

A periódusos rendszer 1. csoportjában található elemek, a hidrogén kivételével.

Standardhőmérsékleten és -nyomáson puha, alacsony olvadáspontú, nagyon kis sűrűségű

fémek. Az aranysárga cézium kivételével ezüstfehér színűek. Egyetlen vegyértékelektronjukat

könnyedén leadják, egyszeresen pozitív töltésű kationt képezve, emiatt kiváló redukálószerek,

és a legreakcióképesebb elemek közé tartoznak a periódusos rendszerben. Hidrogénfejlődés

mellett hevesen reagálnak vízzel, továbbá reagálnak halogénekkel, oxigénnel, alkoholokkal és

ammóniával is. Nagy reaktivitásuk miatt olaj alatt kell őket tárolni, és a természetben sem

fordulnak elő elemi állapotban, csak sóik formájában. Késsel könnyen vághatóak, a fényes

vágási felület azonban hamar fényét veszti, mivel a fém oxidálódik a levegő nedvességtartalma

és az oxigén (illetve lítium esetén a nitrogén) hatására. Az alkálifémek atomjai hő hatására

könnyen gerjesztődnek, majd a felvett energiát látható fény formájában kisugározzák, ezért

lángfestésre ideálisak. A kibocsátott fény színéből következtetni lehet az elektronok gerjesztett

energiájára, illetve az adott elemre.

Az alkálifémek olvadás- és forráspontja a periódusos rendszerben alulról felfelé növekszik. A

csoport elemei szobahőmérsékleten tércentrált köbös kristályszerkezetbe rendeződnek.

A csoport elemei: lítium, nátrium, kálium, rubídium, cézium, francium.

Page 10: Kémia fogalomtár

10

alkáliföldfémek (alkaline earth metals)

A periódusos rendszer 2. csoportjában található elemek. Kis sűrűségű, viszonylag puha, de az

alkálifémeknél keményebb fémek, keménységük a periódusos rendszerben lefelé csökken.

Szürke színűek, kivéve a stronciumot, amely sárgás árnyalattal is rendelkezik. Az elektromos

áramot jól vezetik, standardpotenciáljuk rendkívül negatív.

A csoportban lefelé haladva az atomtömegükkel együtt a reakcióképességük is nő. A

magnézium kevésbé reakcióképes, mivel felületén – a levegő oxigénjével érintkezve –

összefüggő oxidréteg alakul ki, mely megóvja a további oxidációtól. Az alkáliföldfémek közül

külön kell említeni a berilliumot, mely a csoport többi elemétől erősen eltérő fizikai és kémiai

tulajdonságokat mutat. Rideg, kemény fém, kevésbé reakcióképes, mint a csoport többi

eleme. Kénnel, nitrogénnel, és a berillium kivételével a hidrogénnel is közvetlenül reakcióba

lépnek. Vízzel való reakciójuk nem annyira heves, mint az alkálifémek esetében. Ennek során

erős bázisokat (alkáli-hidroxidokat) képeznek. Kivétel ez az alól a berillium, mely a vízzel sem

reagál, illetve a magnézium csak vízgőzzel, a kalcium pedig csak meleg vízzel lép reakcióba.

Halogénekkel ionos sókat képeznek, kivéve a berilliumot, melynek halogenidjeiben kovalens

kötés található. Gyorsan oxidálódnak, levegőn egyedül a magnézium állandó a védő oxidrétege

miatt. Levegőn történő égésük alkalmával az oxidok mellett nitridek is képződnek.

Külső elektronhéjukon 2 db s-elektron található, ezek leadásával érik el a stabil, zárt

elektronszerkezetet, kétszeres pozitív töltésű kationokat hozva létre. Ezek az elektronok

azonban egy teljesen feltöltött s-pályáról kell, hogy távozzanak, másrészt az első elektron

távozása után a második leszakításához már jóval nagyobb energia kell, ezért ezek az elemek

kevésbé reakcióképesek az alkálifémekhez képest.

Az alkáliföldfémek fémrácsos anyagok, a berillium és a magnézium hexagonális rácsot, a

kalcium és a stroncium lapon középpontos kockarácsot, a bárium és a rádium térben

középpontos kockarácsot alkot.

A csoport elemei: berillium, magnézium, kalcium, stroncium, bárium, rádium.

alkaloidok (alkaloids)

Az alkaloidok növényekből nyerhető, nitrogéntartalmú szerves vegyületek, melyek általában

összetett gyűrűs szerkezeteket is tartalmaznak. Léteznek piridinvázas, tropánvázas,

kinolinvázas, indolvázas és purinvázas alkaloidok.

alkánok / paraffinok (alkanes / paraffins)

Page 11: Kémia fogalomtár

11

A telített szénhidrogének egyik csoportja. Nyílt láncú vegyületek, lehetnek elágazó és el nem

ágazó szénláncúak. A szénatomok bennük csak σ-kötésekkel kapcsolódnak egymáshoz,

hozzájuk hidrogénatomok kapcsolódnak, ezek telítik a szénatomok fennmaradó vegyértékeit. A

háromnál nagyobb szénatomszámú alkánoknál fellép az izoméria jelensége.

alkének (alkenes)

Nyílt láncú, elágazó vagy nem-elágazó szénhidrogének, melyek egy szén-szén kettős kötéssel

rendelkeznek.

alkinek / acetilén-szénhidrogének (alkynes)

A telítetlen szénhidrogének egyik csoportját alkotják. Molekulájukban legalább egy,

szénatomok közti, háromszoros kötést tartalmaznak. Az alkinek nagyon reakcióképes

vegyületek. Az alkénekhez hasonlóan a legjellemzőbb reakcióik az addíciós reakciók.

alkoholok (alcohols)

Page 12: Kémia fogalomtár

12

Egy vagy több hidroxilcsoportot tartalmazó szerves vegyületek. Az alkoholokban a

hidroxilcsoport csak telített szénatomhoz kapcsolódhat. Ebből adódóan a hidroxilcsoporthoz

kapcsolódó szénatomnak sp3 hibridizáltnak kell lennie, ami kizárja, hogy aromás gyűrűnek

legyen tagja.

A kis szénatomszámú egyértékű alkoholok színtelen, jellegzetes szagú folyadékok. A

magasabb szénatomszámú alkoholok szilárdak. Olvadás- és forráspontjuk a megfelelő

szénhidrogénekénél, aldehidekénél és ketonokénál magasabb, mivel a legerősebb

intermolekuláris kölcsönhatás, hidrogénkötés kialakítására képesek. A karbonsavakénál viszont

alacsonyabb forrás-, ill. olvadásponttal rendelkeznek, mivel előbbiekkel szemben

molekulánként csak 1 hidrogénkötést tudnak létrehozni. A kis szénatomszámú alkoholok

poláris jellegük miatt jól elegyednek a vízzel, azonban magasabb szénatomszám esetén vízben

kevésbé, vagy egyáltalán nem oldódnak. Az alkoholok általában jól oldódnak etanolban és

éterben. Az alkoholok általában annyi hidrogénkötést tudnak kialakítani, ahány értékűek.

Szabályos nevüket a megfelelő szénhidrogénlánc nevének végéhez illesztett -ol végződéssel

képezzük. Három-, vagy több szénatomos alkoholoknál az -ol végződés előtt fel kell tüntetni

annak a szénatomnak a számát, melyhez a hidroxilcsoport kapcsolódik, pl. butan-2-ol.

alkoholok értékűsége

Az adott alkoholban található hidroxilcsoportok száma határozza meg az értékűséget. Egy-,

két- vagy többértékű alkoholok lehetnek.

alkoholok rendűsége

Annak a szénatomnak a rendűségét adja meg, amelyikhez a hidroxilcsoport kapcsolódik. A

rendűség megmutatja, hogy a hidroxilcsoporthoz kapcsolódó szénatom hány olyan kötést

alakít ki, melyekkel másik szénatomhoz kapcsolódik. Az elsőrendű (primer) alkoholokban a

hidroxilcsoporthoz kapcsolódó szénatom 1 másik szénatomhoz kapcsolódik. A

másodrendűekben (szekunder) ugyanez a szénatom 2 másik szénatomhoz kapcsolódik, vagy

egyhez, kétszeres kötéssel. Az alkoholok legfeljebb harmadrendűek (tercier) lehetnek.

állapothatározó / állapotjelző (state function / function of state / point function)

Egy adott rendszer pillanatnyi állapotának jellemzésére szolgáló fizikai mennyiség, pl.

sebesség, hőmérséklet.

allének (allenes)

Olyan szénhidrogének, amelyekben egy szénatom kettős kötéssel kapcsolódik két másik

szénatomhoz. Az allén egyben az alapvegyület propadién triviális neve is. A két szomszédos

kettős kötés következtében az allének az alkéneknél sokkal reakcióképesebbek. Az allének

királisak is lehetnek.

Page 13: Kémia fogalomtár

13

allotrópia (allotropy / allotropism)

Olyan jelenség, amely során bizonyos elemek külső körülmények hatására (hőmérséklet,

nyomás) eltérő kristályszerkezetű módosulatokat képeznek.

allotrópok (allotropes)

Azonos rendszámú, de különböző kristályszerkezetű vagy molekulatömegű módosulatai

ugyanannak az elemnek. A kifejezés csak elemekre érvényes.

alsó fűtőérték (lower heating value)

Az a hőmennyiség, amely egy egységnyi tömegű tüzelőanyagból kinyerhető olyankor, ha a

füstgázzal együtt távozó víz gázhalmazállapotban hagyja el a berendezést. Értékét úgy kapjuk

meg, ha az anyag felső fűtőértékéből kivonjuk a gőzként távozó vízmennyiség párolgáshőjét.

alsó robbanási határérték (lower flammable limit / lower explosive limit)

Gázok vagy gőzök legkisebb térfogati koncentrációja, amelyben az adott anyag már normál

légköri viszonyok mellett robbanni képes. A robbanási határértékek függnek a nyomástól és a

hőmérséklettől.

általános kémia (general chemistry)

def #1: A kémia alapvető elméleteit, koncepcióit és fogalmait taglaló tudományág, melynek

célja, hogy a jelenségekről szemléletes képet adjon.

def #2: A kémia olyan területe, amely széleskörű bevezetést ad a kémia különböző

koncepcióihoz, alapfogalmaihoz és modelljeihez.

amfipatikus vegyületek / amfifil vegyületek (amphipathic compounds / amphiphilic

compounds)

def #1: Kettős oldhatósági tulajdonságú vegyületek, melyek molekuláján belül hidrofób és

hidrofil részek egyaránt jelen vannak.

def #2: Az apoláris és poláris (vagy ionos) részt egyaránt tartalmazó molekulák.

amfolitok / amfoter tulajdonságú vegyületek (amphoteric compounds)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek savakkal szemben gyenge bázisként, bázisokkal szemben

gyenge savként viselkednek. Például az amfoter jellegű dipólusos vízmolekulák egymással is

kölcsönhatásba lépnek. Az egyik vízmolekula protont (H+) ad le, a másik ugyanazt a protont

felveszi. A kölcsönhatás eredményeként oxóniumion (H3O+) és hidroxidion (OH-) keletkezik.

Ebben a kölcsönhatásban az egyik molekula savként, a másik bázisként viselkedett. A vízben

egyenlő az oxóniumionok és hidroxidionok száma, ezért a víz kémhatása semleges.

def #2: Olyan vegyületek, illetve ionok, melyek savként és bázisként egyaránt képesek

viselkedni, tehát protonfelvételre és protonleadásra egyaránt képesek.

amidok rendűsége

Page 14: Kémia fogalomtár

14

Az adott amid molekulájában nitrogénatomhoz közvetlenül kapcsolódó szénatomok számát

adja meg.

aminok értékűsége

Az adott amin molekulájában található funkciós csoportok számát adja meg.

aminok rendűsége

Az adott amin molekulájában nitrogénatom(ok)hoz kapcsolódó szénhidrogéncsoportok vagy

szénatomok számát adja meg.

aminosavak / amino-karbonsavak (amino acids / amino carboxylic acids)

Amfoter tulajdonságú, szilárd halmazállapotú, szerves vegyületek, amelyek molekulájában

aminocsoport és karboxilcsoport egyaránt előfordul, valamint tartalmaznak egyes

aminosavakra jellemző oldalláncokat (R csoport). Az élethez alapvető fontosságú vegyületek.

Molekuláik főként szénből, hidrogénből, oxigénből és nitrogénből épülnek fel. Több, mint 500

természetesen előforduló aminosav ismert, melyek sokféleképpen osztályozhatók, pl. az

aminocsoport helyzete, pH-érték, polaritás, vagy az oldallánc típusa alapján. Az

aminocsoportnak a karboxilcsoporthoz viszonyított helyzete szerint megkülönböztetünk α-, β-

és γ- aminosavakat. Az α-aminosavak kiemelkedő jelentőségűek az élővilág számára, mivel a

fehérjemolekulák kizárólag α-aminosavakból épülnek fel, a többi aminosav biológiailag

általában jelentéktelen. Az élő szervezetekben több mint 100-féle aminosav fordulhat elő,

ebből 22 fehérjeépítő. Ezek közül 20 olyan aminosav létezik, amely közvetlenül a genetikai kód

által van kódolva.

A természetes eredetű aminosavak a fehérjékben peptidkötéssel kapcsolódnak. Az aminosavak

ikerionos szerkezetűek, azaz nem egyszerű aminocsoportot és karboxilcsoportot tartalmaznak,

hanem pozitív töltésű ammónium- és negatív töltésű karboxilátcsoportot, a savas

karboxilcsoport és a bázikus aminocsoport kölcsönhatása következtében. Tehát ikerionok

előfordulnak szilárd halmazállapotban és vizes oldatban egyaránt. Ezzel magyarázható az,

hogy szilárd anyagok, és nagyon magas az olvadáspontjuk. Sőt, meg sem olvadnak, hanem az

olvadási hőmérsékleten bomlanak. Ugyanakkor jól oldódnak vízben (poláris oldószer), de nem

oldódnak apoláris szerves oldószerekben.

A fehérje eredetű aminosavak az oldalláncuk minősége alapján az alábbi csoportokba

sorolhatók:

– apoláris oldalláncú

– poláris oldalláncú, semleges

– poláris oldalláncú, gyengén savas, illetve gyengén bázisos viselkedésű

– poláris oldalláncú, savas, illetve lúgos kémhatású

Page 15: Kémia fogalomtár

15

Amontons-törvény / Gay-Lussac II. törvénye (Amontons's law / Gay-Lussac's second

law)

def #1: Az ideális viselkedésű gázok állapotát állandó térfogaton leíró állapotegyenlet.

def #2: A törvény kimondja, hogy állandó térfogaton, egy adott mennyiségű gáz nyomásának

és az abszolút hőmérsékleti skálán mért hőmérsékletének hányadosa konstans.

def #3: Egy adott mennyiségű gáz nyomása egyenesen arányos a hőmérsékletével, feltéve,

hogy a térfogat változatlan marad.

Képlete:

𝑝

𝑇= 𝑘𝑜𝑛𝑠𝑡𝑎𝑛𝑠

ahol p az ideális gáz nyomása, T a hőmérséklete.

Ebből következik, hogy:

𝑝1

𝑇1=

𝑝2

𝑇2 és

𝑝2

𝑝1=

𝑇2

𝑇1 és 𝑝1 ∗ 𝑇2 = 𝑝2 ∗ 𝑇1

ahol az alsó indexben szereplő számok a gáz különböző állapotait jelölik.

amorf anyagok (amorphous solids)

def #1: Olyan anyagok, amelyekben a részecskék elrendeződése nem szabályos, esetenként

kisebb körzetekben rendezett. Az amorf szerkezetű anyagok melegítve fokozatosan lágyulnak

meg, határozott olvadáspontjuk nincs.

def #2: Szilárd, de kristályráccsal nem rendelkező anyagok.

analitikai kémia (analytical chemistry)

A kémia azon részterülete, amely különböző anyagok mennyiségi és minőségi elemzésével

foglalkozik.

Page 16: Kémia fogalomtár

16

anhidrátok / kristályvízmentes vegyületek / kristályvízmentes anyagok (anhydrates

/ anhydrous compounds / anhydrous substances / anhydrous materials)

def #1: Kötött vizet nem tartalmazó anyagok.

def #2: Kristályos vegyületek, amelyek nem tartalmaznak kötött vizet, de erre képesek

lennének.

anhidridek (anhydrides)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek vízzel reagálva új vegyületet / keveréket hoznak létre,

amelynek vizes oldata savas (savanhidridek), illetve lúgos (bázisanhidridek) jellegű.

def #2: Savból vagy bázisból vízkilépéssel keletkező vegyületek.

def #3: Azon származékok, melyek a hidroxidtartalmú vegyületekből vízvesztés révén

keletkeznek.

anion (anion)

Olyan atom vagy molekula, melynek egy vagy több elektrontöbblete van, tehát negatív

töltésű. Az anionok elektronfelvétellel keletkeznek, ami általában energiafelszabadulással jár.

Az anion sugara nagyobb, mint az atomé, amelyből létrejött, mert az atommagban lévő,

változatlan számú proton több elektronra hat, és az egy elektronra jutó vonzó hatás kisebb

mértékű.

Egyszerű, egyatomos anionok esetén a névképzés a következőképpen történik: elem neve + id

+ ion. Például kloridion (Cl-), oxidion (O2-).

anód (anode)

def #1: Olyan elektród, amelynél az elsőrendű vezető felületén oxidáció megy végbe.

Galváncelláknál az anód negatív töltésű, elektrolízáló celláknál pedig éppen fordítva, pozitív

töltésű elektród.

def #2: Az az elektród, amelynél az elektronok elhagyják a cellát, és oxidáció történik.

anomer centrum (anomeric center / anomeric centre)

Hemiacetálos vagy hemiketálos gyűrűzárás során keletkező kiralitáscentrum. Hemiacetál

esetén az aldehidcsoport szénatomját (C-1), hemiketálok esetén pedig a karbonilcsoport

szénatomját hívjuk anomer centrumnak.

Page 17: Kémia fogalomtár

17

anomerek (anomers)

Az epimerek olyan fajtája, amely a szénhidrátok esetében fordul elő. Egy gyűrűs szacharid és

az anomerje a konfigurációjukban eltérőek, kifejezetten a hemiacetálos / acetálos

szénatomnál. Az anomerek fizikai és kémiai tulajdonságaik különböznek egymástól. Az

anomerek kémiai elnevezésében az alfa (α) és béta (β) jelölések különböztetik meg a

glikozidos hidroxilcsoport axiális, illetve ekvatoriális helyzetét.

anyagmennyiség (amount of substance)

def #1: Az SI-mértékegységrendszer egyik alapmennyisége, amely a rendszerben lévő anyag

mennyiségét az elemi egységek számával és azok megnevezésével adja meg. Bármely elem

relatív atomtömegnyi grammjában 6,02214076*1023 darab atom található, amely 1 mólnyi

anyagmennyiségnek felel meg.

def #2: Annak a rendszernek a nagysága, amely meghatározott számú (6,02214076*1023)

elemi egységet tartalmaz.

Jele: n, mértékegysége: mol (mól)

Képlete a tömeg és a moláris tömeg alapján:

𝑛 =𝑚

𝑀

ahol m a vizsgált anyag tömege, M pedig a moláris tömege.

Képlete a térfogat és a moláris térfogat alapján:

𝑛 =𝑉

𝑉𝑚

ahol V a vizsgált anyag térfogata, Vm pedig a moláris térfogata.

Képlete a részecskeszám és az Avogadro-állandó alapján:

Page 18: Kémia fogalomtár

18

𝑛 =𝑁

𝑁𝐴

ahol N a vizsgált anyag részecskéinek száma, NA pedig az Avogadro-állandó.

anyagmennyiség-százalék / mólszázalék (mole percent / mole percentage)

def #1: Megadja, hogy az oldott anyag anyagmennyisége hány százaléka az oldat

anyagmennyiségének. Értéke megegyezik az anyagmennyiség-tört százszorosával.

def #2: 100 mol oldatban lévő oldott anyag mólban kifejezett anyagmennyisége.

def #3: Azt fejezi ki, hogy az oldat 100 mólja hány mol oldott anyagot tartalmaz.

def #4: Megadja, hogy a minta 100 anyagmennyiség-egységében hány anyagmennyiség-

egység a vizsgált komponens anyagmennyisége.

Jele: x% | n/n% | %(n/n) | am%

Képlete:

𝑥%B =𝑛B

𝑛∗ 100

ahol nB az oldott anyag anyagmennyisége, n pedig az oldat anyagmennyisége.

anyagmennyiség-tört / anyagmennyiség-hányad / móltört (mole fraction / molar

fraction / amount fraction)

def #1: Kifejezi, hogy az oldott anyag anyagmennyisége hányad része az oldatban lévő összes

anyag anyagmennyiségének.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amely megadja az illető anyag anyagmennyiségét az oldat

egységnyi anyagmennyiségében.

def #3: Az oldott anyag anyagmennyiségének és az oldat anyagmennyiségének hányadosa.

Jele: x | y, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝑥B =𝑛B

𝑛

ahol nB az oldott anyag anyagmennyisége, n pedig az oldat anyagmennyisége.

anyagtudomány (materials science)

def #1: Az anyagok szerkezetével, tulajdonságaival, valamint ezek megváltoztatásának elvi

alapjaival foglalkozó tudomány.

def #2: Olyan tudományterület, amely célja az anyagok belső struktúrája és az anyagi

tulajdonságok közötti összefüggések megértése, és ezen összefüggések felhasználása új

tulajdonságú anyagok, vagy komplex funkciók ellátására képes szerkezetek kialakítására.

apoláris molekula (apolar molecule)

Page 19: Kémia fogalomtár

19

def #1: Olyan molekula, amelyben a kötések apolárisak, vagy a kötések polárisak, de a térbeli

elrendeződésük, a töltések eloszlása szimmetrikus, ezért a töltéspolaritások kioltják egymást.

A molekulák poláris vagy apoláris jellege kihat a fizikai jellemzőkre is, pl. az apoláris molekulák

általában alacsonyabb forrásponttal rendelkeznek, mivel a molekulák között nem jön létre

dipólus–dipólus kölcsönhatás, ezért az összetartó erő kisebb, mint a poláris molekulák

esetében. Az azonos elektronegativitás miatt az elemmolekulák mind apoláris jellegűek.

def #2: Olyan molekula, amelyben a töltés eloszlása egyenletes, ezért az eredő

dipólusmomentum nulla. Egy molekula akkor apoláris, ha azonos elektronegativitású

atomokból áll, amelyek egyformán vonzzák a kovalens kötést létrehozó kötő elektronpárt.

Különböző elektronegativitású atomokból álló molekula is lehet apoláris, amennyiben a

polaritásvektorok kioltják egymást.

apoláris kovalens kötés (apolar covalent bond)

Olyan kovalens kötés, ahol a két kötést kialakító atom elektronegativitása megegyezik, tehát a

kötő elektronpárok egyforma mértékben tartózkodnak a két atommag erőterében.

aromás szénhidrogének / arének (aromatic hydrocarbons / arenes)

Olyan gyűrűs, telítetlen szénhidrogének, amelyek molekulájában egy vagy több benzolgyűrű,

vagy ahhoz hasonló gyűrűrendszer található. Bennük formálisan konjugált kettős kötés-

rendszer található, így a cikloalkénekkel megegyező szerkezetűek lennének. A formai

hasonlóság ellenére mégis szükséges külön tárgyalni őket, mert – a cikloalkénektől eltérően –

reakcióik többségében nem telítetlen kötésrendszerként viselkednek. Ennek oka az, hogy az

aromás szénhidrogének sajátos, hat π-elektronból álló zárt konjugációt (π-elektronszextettet)

hoznak létre. Az ezáltal különlegesen stabilissá vált szerkezeten pedig addíciós reakciók helyett

már inkább szubsztitúciós reakciók játszódnak le, vagyis az aromás szénhidrogének kémiája

alapvetően eltér az alkének kémiájától.

Page 20: Kémia fogalomtár

20

aromás vegyületek (aromatic compounds)

def #1: Olyan gyűrűs vegyületek, amelyek gyűrűjében formálisan konjugált kettős kötés-

rendszer található, tehát reakcióik többségében nem telítetlen kötésrendszerként viselkednek.

Ennek oka az, hogy az aromás vegyületek sajátos, hat π-elektronból álló zárt konjugációt (π-

elektronszextettet) hoznak létre. Az ezáltal különlegesen stabilissá vált szerkezeten pedig

addíciós reakciók helyett már inkább szubsztitúciós reakciók játszódnak le. Néhány kivételtől

eltekintve minden aromás vegyület gyűrűjében van szénatom.

def #2: Olyan vegyületek, amelyek a következő karakterisztikával rendelkeznek:

-van legalább egy konjugált kettős kötés-rendszerrel rendelkező gyűrűjük

-ez a gyűrű egy síkon helyezkedik el (koplanáris)

-a delokalizált elektronok száma páros kell hogy legyen, de nem szabad 4-el oszthatónak

lennie

Arrhenius-bázis (Arrhenius base)

Olyan vegyület, amelyek oldódáskor hidroxidionokat juttat a vizes oldatba, tehát az oldat

hidroxidion-koncentrációját növeli. Az oldat bázikus kémhatását a hidroxidionok okozzák.

Arrhenius-sav (Arrhenius acid)

Page 21: Kémia fogalomtár

21

Olyan vegyület, amely oldódáskor hidrogénionokat juttat a vizes oldatba, tehát az oldat

hidrogénion-koncentrációját növeli. Az oldat savas kémhatását a hidrogénionok okozzák.

arzenátok (arsenates)

def #1: Arzenátiont (AsO43-) tartalmazó vegyületek. Pl.: alumínium-arzenát (AlAsO4).

def #2: Az arzénsav sói vagy észterei.

ásványi olajok és zsírok (mineral oils and fats)

Ásványi forrásból, főleg kőolajból származó, hosszú láncú alkánok és cikloalkánok keverékei,

vagy azok vegytiszta desztillátumai.

asszociációs kolloid / micelláris kolloid (associated colloid / micellar colloid)

Olyan kolloid rendszer, amelyben eltérő polaritású részeket tartalmazó amfipatikus molekulák

micelláknak nevezett aggregátumokat hoznak létre a kolloid mérettartományban.

átmenetifémek (transition metals / transition elements)

A periódusos rendszer azon elemei, amelyek a d-mezőben találhatók; ezek a 3-12. csoport

tagjai. Egyes meghatározások a belső átmenetifémeket, vagyis a lantanoidákat és az

aktinoidákat is ide sorolják.

A legtöbb átmenetifémnek nagy a szakítószilárdsága és a sűrűsége, magas az olvadás- és a

forráspontja, illetve a legtöbb ilyen elem jó elektromos vezető is. Ezek a tulajdonságok annak

köszönhetők, hogy a d-alhéj elektronjai képesek a fémrácsban delokalizálódni, ezzel növelve

az atomok közötti kohéziót. Az átmenetifémek szürke színűek, kivéve az aranyat és a rezet.

Szobahőmérsékleten a higany kivételével szilárd halmazállapotúak.

Komplex ionokat képeznek (akva-komplexeket is beleértve). A legtöbb átmenetifém sok

ligandummal képes kötést kialakítani, mely a lehetséges átmenetifém-komplexek széles körét

eredményezi.

Több olyan tulajdonság is van, ami a periódusos rendszer elemeiből elsősorban az

átmenetifémekre jellemző. Ezek a tulajdonságok abból adódnak, hogy a d-atompályák csak

részlegesen vannak feltöltve. Az egyik ilyen tulajdonság, hogy az átmenetifémekből képzett

vegyületek lehetséges oxidációs állapotainak száma nagy, mivel a különböző állapotok közötti

energiakülönbség viszonylag alacsony. A másik jellegzetes viselkedés az olyan vegyületek

képzése, amelyek színe d-d átmenettel, illetve töltésátmenettel magyarázható. Emellett pedig

Page 22: Kémia fogalomtár

22

az átmenetifémek sok paramágneses vegyület képzésére képesek a párosítatlan d-elektronok

jelenléte miatt.

Az átmenetifémeknek gyakori alkalmazási területe a homogén, vagy heterogén katalizátorként

való felhasználás.

atom (atom)

def #1: A kémiai elemek azon legkisebb részecskéje, ami megőrzi az elem kémiai

tulajdonságait. Parányi, gömb alakú, semleges részecske, mely atommagból és

elektronburokból áll. Kémiai úton nem bontható fel alkotóelemeire. Az atom szerkezetét az

atommag és az elektronok közötti vonzás, az elektronok közötti taszítás, az elektronok

mozgása, és az energiaminimumra való törekvés határozza meg. Az atomok átmérőjének

nagyságrendje 10-10 m.

def #2: Az anyagok legkisebb, kémiai módszerekkel tovább már nem bontható egysége, amely

pozitív töltésű atommagból és negatív töltésű elektronfelhőből áll. Az atom elektromosan

semleges, mert a benne lévő egyenlő nagyságú, de ellentétes töltések kiegyenlítik egymást.

atomcsoportos képlet / egyszerűsített konstitúciós képlet (condensed formula /

semi-structural formula)

Olyan képlet, amely atomcsoportonként ábrázolja az adott vegyületet. Az atomcsoportos

képlet alkalmas lehet az egyszerűbb vegyületek korrekt ábrázolására. Az atomcsoportok

közötti kötést vonalakkal lehet ábrázolni, de ez opcionális, tehát el is hagyható. A zárójelek

azonos atomcsoportokat jelölnek, amelyek mennyiségét a zárójel utáni alsó indexben lévő

szám fejezi ki. A zárójeles csoport a balra lévő legközelebbi nem-hidrogén atomhoz

kapcsolódik. Kivételt ez alól csak az jelent, ha a zárójeles csoporttal kezdődik a képlet, ilyenkor

a jobbra eső legközelebbi nem-hidrogén atomhoz kapcsolódik.

atommag (atomic nucleus)

def #1: Az atom közepén elhelyezkedő, pozitív töltésű, protonokból és neutronokból álló mag.

def #2: Az atom legbelső, igen apró része, amely nukleonokból épül fel. Az atommag

méretének nagyságrendje 10-15 m.

atompálya (atomic orbital)

Az adott atom atommagja körüli térrész, amelyen belül egy adott elektron vagy elektronpár

90%-os valószínűséggel tartózkodik. Minden atompályán legfeljebb két elektron tartózkodhat.

A pályák energiaszintje határozza meg az elektronhéjak feltöltődési sorrendjét. Annak az

atompályának kisebb az energiája, amelynél az (n+l)-érték kisebb, ha azonos, akkor a kisebb

főkvantumszámúé kisebb. Az s-atompályák alakja szférikus, a p-atompályáké homokórára

Page 23: Kémia fogalomtár

23

emlékeztető, két lebenyből álló forma, míg a d-atompályák többnyire négylebenyesek. Az

atompályák jelölése a mágneses kvantumszámmal történik.

atomrács (atomic lattice)

Olyan rácstípus, amelyben kovalens kötéssel kapcsolódó atomok foglalják el a rácspontokat.

Az erős kötés következménye az atomrácsos anyagok magas olvadás- és forráspontja,

valamint nagy keménysége. Általában az ilyen anyagok standard körülmények között

szilárdak, vízben nem oldódnak. Atomráccsal rendelkezik pl. a gyémánt, a bór, a szilícium és a

szilícium-dioxid is.

atomrácsos kristályok (atomic crystals)

def #1: Olyan kristályok, amelyekben az atomok kovalens kötésekkel kapcsolódnak

egymáshoz. A rácsösszetartó erő igen nagy.

def #2: Olyan kristályok, amelyekben meghatározott számú, irányított, kovalens kötés

kapcsolja össze a rácspontokban elhelyezkedő atomokat. Az atomrácsos kristályok az erős

kovalens kötések következtében kemények, a hőt és az elektromosságot nem, illetve egyes

esetekben igen gyengén vezetik. Olvadáspontjuk magas, sem vízben, sem szerves oldószerben

nem oldódnak.

atomsugár (atomic radius)

def #1: A legkülső atompálya sugara. Tekintve, hogy az atompálya térbeli kiterjedése csak

valószínűségi adattal definiált, az atomsugár is egyfajta átlagértéknek tekintendő.

def #2: Az atommag és a legkülső stabil atompálya távolsága az egyensúlyi helyzetben levő

atomban. A periódusos rendszerben az atomsugár a csoportban lefelé haladva nő, ahogy új

elektronhéjak adódnak hozzá az atomokhoz, és balról jobbra haladva csökken, ahogy az

atommagok töltése nő.

Page 24: Kémia fogalomtár

24

Jele: ra, mértékegysége: pm

atomszázalék (atomic percent)

def #1: Megadja, hogy az oldott anyag atomjainak száma hány százaléka az oldat

atomszámának. Értéke megegyezik az atomtört százszorosával.

def #2: 100 atomnyi oldatban lévő oldott anyag atomokban kifejezett száma.

def #3: Azt fejezi ki, hogy az oldat 100 atomja hány atomnyi oldott anyagot tartalmaz.

def #4: Megadja, hogy a minta 100 atomjából, hány atom a vizsgált komponens.

Jele: a% | atom%

Képlete:

𝑎%B =𝑁B

𝑁∗ 100

ahol NB az oldott anyag atomjainak száma, N pedig az oldat atomjainak száma.

atomtömeg (atomic mass)

def #1: Egy adott elem 1 darab alapállapotú atomjának (pontosabban izotópjának) tömege.

def #2: Egy alapállapotú atom nyugalmi tömege, melyet általában egységes atomi

tömegegységben adnak meg.

Jele: ma, mértékegysége: Da (dalton) vagy u

atomtörzs (atomic core)

def #1: Az atommag és az elektronburok belső elektronjai, a külső elektronhéj nélkül.

def #2: Az atomnak a kémiai reakciókban változatlanul maradó része.

def #3: Az atommagból és azokból az elektronokból álló rész, amelyek nem tekinthetők

vegyértékelektronoknak. Az atomtörzs a kémiai folyamatok során változatlan marad.

def #4: Az atom törzselektronokból és nukleonokból álló része.

Page 25: Kémia fogalomtár

25

atropizomerek (atropisomers)

def #1: Egyszeres kötések menti, gátolt rotációból adódó konformerek, ahol a rotációhoz

szükséges, sztérikus feszültségből származó energiagát elég magas ahhoz, hogy külön

vegyületként izolálhatók legyenek.

def #2: A konformerek egyik altípusának tagjai, amelyek az egyik egyszeres kötésük körüli,

korlátozott rotáció miatt alakulnak ki, és amelyek elég stabilisak ahhoz, hogy külön

vegyületként izolálhatók legyenek.

aufbau-elv / felépülési elv (aufbau principle)

def #1: Kimondja, hogy az alhéjak az energia növekvő sorrendjében épülnek fel.

def #2: Kimondja, hogy alapállapotú atomokban az elektronok a lehető legalacsonyabb

energiaszinttel rendelkező atompályákat töltik be először.

autokatalízis (autocatalysis)

A katalízis azon esete, amikor a termék maga a katalizátor.

autoprotolízis (autoprotolysis)

def #1: Azon kémiai folyamatok összessége, amelyekben azonos molekulák között hidrogénion

(H+) átadása történik. Jellemző példa erre a víz autoprotolízise. Ez a reakció vegytiszta vízben,

szobahőmérsékleten már számottevő mennyiségben zajlik le úgy, hogy az oxóniumion és a

hidroxidion egyensúlyi koncentrációja 10-7 mol/dm3.

def #2: Két azonos molekula közötti protonátadással járó reakció, mely folyamat során az

egyik résztvevő molekula Brønsted-savként, a másik pedig Brønsted-bázisként viselkedik.

Egyik ilyen példa a víz autoprotolízise, melynek során 10-7 molnyi vízmolekula ad át protont

egy másiknak (1 liter vízben, 25 °C-on).

def #3: Olyan egyensúlyi reakció, amelyben egy adott amfoter vegyület molekulái egymással

lépnek sav-bázis reakcióba. Példa lehet a víz, az ammónia és az ecetsav autoprotolízise.

Avogadro-törvény (Avogadro's law / Avogadro's hypothesis / Avogadro's principle)

def #1: Kimondja, hogy azonos állapotú ideális gázok egyenlő térfogataiban egyenlő a

részecskék száma.

def #2: A törvény szerint a különböző gázok megegyező térfogata azonos körülmények között

azonos számú részecskét tartalmaz.

def #3: Megállapítja, hogy azonos térfogatú, nyomású és hőmérsékletű ideális gázokban

mindig ugyanannyi részecske található.

bázis / lúg (base)

def #1: Így nevezzük a hétköznapi életben azokat a vegyületeket, melyek vízben oldódva

hidroxidiont szabadítanak fel, ezáltal a vizes oldat kémhatását növelik (a pH 7,0-nél nagyobb

lesz). A bázisok protonátadással való reakció során protont vesznek fel, vizes oldatuk lúgos

kémhatású.

Page 26: Kémia fogalomtár

26

def #2: Bázisnak tekintjük azokat a molekulákat vagy ionokat, melyek protont (H+ iont)

vesznek fel egy másik molekulától vagy iontól, vagy elektronpárt adnak át annak. A bázisok

speciális formái a lúgok, melyek vízbe kerülve hidroxidionokat adnak le.

def #3: Olyan anyagok, amelyek vízben oldva növelik a hidroxidion-koncentrációt. Azt a

bázist, amely vízben oldódik és oldódása hidroxidiont eredményez, lúgnak nevezik.

def #4: Hidroxilcsoportot tartalmazó anyag, ami vizes oldatban hidroxidion képződése mellett

disszociál.

bázisállandó / bázisos disszociációs állandó (basicity constant / base dissociation

constant)

def #1: Egy bázis disszociációjának egyensúlyi állandója. Számértéke minél nagyobb, annál

erősebb bázisról van szó, hiszen akkor a hidroxidion-koncentráció is nagy.

def #2: Az adott bázis egyensúlyi állandója és a vízkoncentráció szorzata megadott

hőmérsékleten. Értéke jellemzi a bázis erősségét.

Jele: Kb

bázisanhidridek (base anhydrides / base anhydrates)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek vízzel reagálva bázist adnak.

def #2: Olyan oxidok, amelyek vízzel reagálva bázist, savval reagálva sót alkotnak.

bázispárok (base pairs / BPs)

A komplementer DNS vagy RNS szálak egymással szemben elhelyezkedő, hidrogénkötésekkel

összekapcsolt nukleobázisai. A nagyobb bázisok, az adenin és a guanin a purinok csoportjába

sorolhatók. A kisebbek, a citozin, timin és az uracil a pirimidinek csoportjába tartozik. Purinnal

szemben a láncon csak pirimidin lehet, és fordítva. A pirimidin-pirimidin párosodás

energetikailag veszteséges lenne, mert a bázisok túl messze helyezkednek el egymástól a

hidrogénkötés létrehozásához. A purin-purin párosodásnál pedig éppen a bázisok túl közel

lennének egymáshoz, elektrosztatikai taszítás lépne fel, így energetikailag a kötés

veszteséggel járna. Az energetikailag kedvező párosulás tehát a guanin-citozin és az adenin-

timin (illetve RNS-ben az adenin-uracil).

belső energia (internal energy)

def #1: A testet alkotó részecskék mechanikai energiáinak (mozgási, forgási és potenciális

energiák) összege. A belső energia hőközléssel és mechanikai munkavégzéssel

megváltoztatható. Természetes nullpontja nincs, csak két állapot közötti különbsége, változása

mérhető.

def #2: Egy anyaghalmazban tárolt összes energia. Ez a részecskék mozgási energiájából, a

vonzásukból és taszításukból eredő energiából, a molekulák kötési energiájából, valamint az

elektronburok energiájából tevődik össze. A kötött állapotú részecskéket alacsonyabb

energiaállapot jellemzi a szabad állapotú megfelelőivel ellentétben. A szabad állapotú

atomokból tehát energiafelszabadulással jön létre a kötéssel / kötésekkel összekapcsolt

molekula, így a rendszer energiatartalma (belső energiája) csökken.

def #3: A rendszert felépítő atomok és molekulák összes kinetikus energiája és a köztük lévő

kölcsönhatások potenciális energiájának összege. Nem tartalmazza a rendszernek, mint

Page 27: Kémia fogalomtár

27

egésznek a kinetikus és potenciális energiáját, sem a magenergiákat, sem más, atomon belüli

energiákat. Egy rendszer abszolút belső energiája egy adott állapotban nem mérhető; a

jellemző mennyiség inkább a belső energia változása, mely egyenlő a környezetből elnyelt hő

és a környezet rendszeren végzett munkájának összegével.

Jele: U | Eb, mértékegysége: J (joule)

Képlete:

Δ𝑈 = 𝑄 + 𝑊

ahol ΔU a belső energia változása, Q a környezetből elnyelt hő, W pedig a környezet

rendszeren végzett munkája.

biner elektrolit (binary electrolyte)

Olyan elektrolit, amely csak kétféle iont tartalmaz 1:1 arányban, azaz disszociációja, olvadása

azonos kémiai mennyiségű kationt és aniont eredményez.

biner vegyületek (binary compounds)

Olyan vegyületek, amelyeket két különböző elem atomjai alkotnak. A biner vegyületek a

szénhidrogének kivételével szervetlen vegyületek.

biogén elemek (biogenic elements)

Azok a kémiai elemek, amelyek atomjai részt vesznek az élő szervezetek felépítésében. Biogén

elemeknek csak azok az elemek tekinthetők, amelyek esszenciálisak az élő szervezet számára,

azaz más elemekkel nem helyettesíthető módon vesznek részt a sejtek felépítésében,

működtetésében. Ezen elemek száma körülbelül harmincra tehető. A biogén elemeken belül

kisebb csoportot alkotnak az elsődleges biogén elemek (organogén elemek), a másodlagos

biogén elemek, a harmadlagos biogén elemek (mikroelemek) és a negyedleges biogén elemek

(nyomelemek).

biokémia (biochemistry)

Az élő szervezetek kémiai felépítését és a bennük végbemenő kémiai változásokat

tanulmányozó tudományterület.

bioszervetlen kémia (bioinorganic chemistry)

def #1: A kémia olyan területe, amely az egyes elemek és szervetlen vegyületek biológiai

funkcióival, élettani hatásaival, biocid és toxikológiai sajátosságaival foglalkozik.

def #2: A kémia olyan területe, amely a fémek biológiában betöltött szerepét vizsgálja.

bomlás (decomposition)

Olyan kémiai reakció, amelyek során egy anyagból két vagy több anyag keletkezik.

Boyle–Mariotte-törvény / Boyle-törvény (Boyle–Mariotte law / Boyle's law)

Page 28: Kémia fogalomtár

28

def #1: Az ideális viselkedésű gázok állapotát állandó hőmérsékleten leíró állapotegyenlet.

def #2: A törvény kimondja, hogy állandó hőmérsékleten egy adott mennyiségű ideális gáz

nyomásának és térfogatának a szorzata konstans.

def #3: Egy adott mennyiségű ideális gáz által kifejtett nyomás fordítottan arányos a

térfogatával, feltéve hogy a hőmérséklet és a gáz mennyisége változatlan marad a zárt

rendszerben.

Képlete:

𝑝 ∗ 𝑉 = 𝑘𝑜𝑛𝑠𝑡𝑎𝑛𝑠

ahol p az ideális gáz nyomása, V térfogata.

Ebből következik, hogy:

𝑝1 ∗ 𝑉1 = 𝑝2 ∗ 𝑉2

ahol az alsó indexben szereplő számok a gáz különböző állapotait jelölik.

Bravais-rács (Bravais lattice / Bravais classes)

def #1: A háromdimenziós térben leképezhető kristályrácsok összefoglaló neve, melyekből

összesen 14-féle létezik.

def #2: A kristálytan egy geometriai modellje, amelyet kristályok szerkezetének leírásához

alkalmaznak. A kristályrács általános fogalmához egy csoportosítási módszert ad, segítségével

a kristályok szimmetriái, és az azzal kapcsolatos törvényszerűségek írhatók le.

A Bravais-rácsokat hét rácsrendszer és négy rácstípus kombinációja adja az ekvivalens rácsok

kiszűrése után. Ennek értelmében a háromdimenziós térben a Bravais-rácsnak 14 lehetséges

típusa fordulhat elő, melyekbe az összes kristályos anyag besorolható.

A Bravais-rácsok segítenek feloldani azt a problémát, hogy egy rács primitív cellája (azaz a

legkisebb térfogatú elemi cella) a gyakran nem rendelkezik azokkal a szimmetriákkal,

melyekkel maga a rács. Ellenben a Bravais-rácsok olyan elemi cellát alkalmaznak, amelyek a

rács szimmetriáit mutatják. Ennek érdekében a rács elemi építőkövének olyan elemi cellát

választanak, mely nem primitív cella.

Page 29: Kémia fogalomtár

29

Brønsted-bázis / Brønsted–Lowry-bázis (Brønsted base / Brønsted–Lowry base)

def #1: Olyan molekulák vagy ionok, amelyek protont (H+ iont) vesznek fel egy másik

molekulától vagy iontól. Vizes oldatuk lúgos kémhatású.

def #2: Protonfelvételre képes, ionokból vagy molekulákból álló anyag. A bázis a

protonfelvétellel savvá alakul.

Brønsted-sav / Brønsted–Lowry-sav (Brønsted acid / Brønsted–Lowry acid)

def #1: Olyan molekulák vagy ionok, amelyek protont (H+ iont) adnak át egy másik

molekulának vagy ionnak. Vizes oldatuk savas kémhatású.

def #2: Protonleadásra képes, ionokból vagy molekulákból álló anyag. A sav a protonleadással

bázissá alakul.

Cahn-Ingold-Prelog szabályok / Cahn-Ingold-Prelog prioritási szabályok / Cahn-

Ingold-Prelog rendszer / Cahn-Ingold-Prelog konvenció (Cahn-Ingold-Prelog rules /

Cahn-Ingold-Prelog system / Cahn-Ingold-Prelog convention)

A szubsztituensek, csoportok, szekvenciaszabályok által meghatározott prioritási soron alapuló

abszolút konfiguráció (R/S) konvenciója.

cellapotenciál (cell potential)

Page 30: Kémia fogalomtár

30

Két félcella elektródpotenciálja közötti különbség.

cellulóz (cellulose)

Több száz vagy akár sok ezer β-D-glükózegységből felépülő poliszacharid, melyben a

monomerek között β(1→4) kötés van. A tiszta cellulóz fehér színű, szilárd anyag. Vízben, híg

savban, híg lúgban és szerves oldószerekben nem oldódik, ezért kiváló vázépítő. A cellulóz

molekulájában béta-glükózegységek váltakozó térállásban (alsó és felső) kapcsolódnak össze,

és lánc alakúvá formálódnak. A hosszú láncmolekulák hidrogénkötésekkel kapcsolódnak össze,

melyek fonalszerűvé teszik a növényi rostokat. Ez annyira ellenálló, hogy csak erős savakkal

vagy ammóniás réz-oxid oldattal lehetséges a bontása. Tömény savval főzve először

cellobiózzá, majd a cellobióz szőlőcukorrá hidrolizál. A cellulóz a Földön előforduló leggyakoribb

szerves anyag, mert a növények vázanyagának nagy része cellulóz. Pontosabban a fa 40%-a,

a gyapot 50%-a, a len és a kender 80%-a. A vatta és a papír szinte 100%-ban

cellulózmolekulákból áll. Az élelmiszerek széles skálájában megtalálható mint emulgeálószer,

térfogatnövelő vagy diétás rostanyag. Napi maximum beviteli mennyisége nincs

meghatározva. Az ember emésztőenzimei a lebontására nem képesek, a tápcsatornán

felszívódás nélkül halad át. Jellegzetes szerkezete miatt csak néhány baktérium, illetve

alacsonyabb rendű eukarióta képes speciális enzimeivel lebontani.

Képlete: (C6H10O5)n

Charles-törvény / Gay-Lussac I. törvénye (Charles's law / Gay-Lussac's first law /

law of volumes)

def #1: Az ideális viselkedésű gázok állapotát állandó nyomáson leíró állapotegyenlet.

def #2: A törvény kimondja, hogy állandó nyomáson, egy adott mennyiségű gáz térfogatának

és az abszolút hőmérsékleti skálán mért hőmérsékletének hányadosa konstans.

def #3: Állandó nyomáson egy adott mennyiségű gáz térfogata az abszolút hőmérsékletével

egyenes arányban változik.

Képlete:

𝑉

𝑇= 𝑘𝑜𝑛𝑠𝑡𝑎𝑛𝑠

ahol V az ideális gáz térfogata, T a hőmérséklete.

Page 31: Kémia fogalomtár

31

Ebből következik, hogy:

𝑉1

𝑇1=

𝑉2

𝑇2 és

𝑉2

𝑉1=

𝑇2

𝑇1 és 𝑉1 ∗ 𝑇2 = 𝑉2 ∗ 𝑇1

ahol az alsó indexben szereplő számok a gáz különböző állapotait jelölik.

cianidok (cyanides)

def #1: Olyan szervetlen vegyületek, amelyekben cianocsoport (–C≡N) található. Amennyiben

a cianocsoport szerves vegyülethez kapcsolódik, úgy a vegyület nem a cianidokhoz, hanem a

nitrilekhez sorolandó. Példák a cianidokra: kálium-cianid, nátrium-cianid, ammónium-cianid.

def #2: Cianidiont tartalmazó sók. A cianidok túlnyomó többsége erősen mérgező.

cikloalkánok / cikloparaffinok / naftének (cycloalkanes / cycloparaffins /

naphthenes)

Egy vagy több gyűrűt tartalmazó telített szénhidrogének, amelyek rendelkezhetnek

oldallánccal is. Az egy gyűrűt tartalmazó cikloalkánok a monocikloalkánok, a több gyűrűt

tartalmazó cikloalkánok pedig a policikloalkánok. Ezek az alapján csoportosíthatók, hogy a

gyűrűjüknek hány közös atomjuk van. Léteznek olyan cikloalkánok, amelyek egynél több

gyűrűt tartalmaznak, de a gyűrűknek nincs közös atomjuk. Az ilyen cikloalkánok az izolált

gyűrűs policikloalkánok. A spiránok (vagy spirovegyületek) olyan policikloalkánok, amelyekben

a két szomszédos gyűrűnek egy közös szénatomja van. Ezt a közös szénatomot spiroatomnak

hívjuk. Ha a gyűrűk két közös atomot tartalmaznak, kondenzált gyűrűs, ha kettőnél többet,

akkor áthidalt gyűrűs policikloalkánokról beszélhetünk.

cikloalkének / cikloolefinek (cycloalkenes / cycloolefins)

Szénatomokból álló zárt gyűrűt tartalmazó vegyületek, melyek gyűrűjében legalább egy szén-

szén kettős kötés található, de nincsen aromás jellegük.

Page 32: Kémia fogalomtár

32

cikloalkinek (cycloalkynes)

Szénatomokból álló zárt gyűrűs vegyületek, melyek gyűrűjében egy szén-szén hármas kötés

található.

cisz-transz izomerek / E-Z izomerek / geometriai izomerek (cis-trans isomers / E-Z

isomers / geometric isomers)

Olyan kettős kötést tartalmazó izomermolekulák, amelyek csak az atomok térbeli

elrendeződésében (konfiguráció) különböznek, a konstitúciójuk és összegképletük azonos. A

kettős kötés menti rotációs energiagát miatt egymásba nem alakulhatnak át. A cisz-transz

izomerek és az E-Z izomerek abban különböznek, hogy az előbbiek relatív, az utóbbiak

abszolút sztereodeszkriptorokkal vannak jelölve.

A cisz-transz izomerek esetében ha a szubsztituensek a kettős kötés tengelyéhez képest egy

irányba vannak rendeződve, akkor cisz-, ellenkező irányú állásnál pedig transz- előtagot

kapnak. A cisz és transz kifejezéseket használják még a gyűrűs vegyületeken lévő

szubsztituensek relatív helyzetének leírásához is.

E-Z izomerek esetén előszőr a kettős kötésekhez kapcsolódó szubsztituensek fontossági

sorrendje kerül megállapításra a Cahn-Ingold-Prelog szabályok alapján. Ha a két nagyobb

prioritású csoport a kettős kötés tengelyéhez képest ellentétes oldalon van, akkor a kötéshez

E-konfiguráció lesz hozzárendelve. Ha viszont azonos oldalon vannak, akkor a kötéshez Z-

konfiguráció lesz hozzárendelve.

Page 33: Kémia fogalomtár

33

cisz-transz izoméria / E-Z izoméria / geometriai izoméria (cis-trans isomerism / E-Z

isomerism / geometric isomerism)

def #1: Az a jelenség, amikor a molekulában a kettős kötést hordozó két szomszédos

szénatomhoz kapcsolódó ligandumok elrendeződése úgy tér el egymástól, hogy konstitúciójuk

azonos, de térbeli elrendeződésük más. A leghosszabb szénlánc a kettős kötés tengelyének

ugyanazon az oldalán (cisz) vagy az ellenkező oldalán (transz) folytatódik. A cisz-transz

izoméria kialakulásának feltétele, hogy a kettős kötést létesítő mindkét szénatomhoz két

különböző ligandum kapcsolódjon, oka pedig az, hogy a kettős kötés körül nincs elfordulás

(rotáció), a kétféle molekula nem alakulhat át egymásba.

def #2: Olyan konfigurációs izoméria, ahol a csoportoknak különböző az elhelyezkedése egy

kettős kötéshez, gyűrűhöz vagy centrális atomhoz viszonyítva. Cisz-transz izomériát

mutathatnak a MX2Y4 képlettel rendelkező oktaéderes komplexek is. A cisz-transz izoméria

oka, hogy a kettős kötés menti rotáció korlátozott, ezzel rögzítve a két szubsztituens helyzetét

egymáshoz képest. A geometriai izoméria a cisz-transz izoméria elavult elnevezése.

cisz-zsírsavak (cis-fatty acids)

A telítetlen zsírsavak kettős kötésében szereplő két hidrogénatom állása szerint beszélünk cisz-

vagy transz-zsírsavakról. A cisz-konfiguráció azt jelenti, hogy a két hidrogénatom a lánc

azonos oldalán helyezkedik el. Ez azt eredményezi, hogy a szénatomokból álló lánc ezen a

ponton meghajlik. Minél több cisz kettős kötést tartalmaz egy telítetlen zsírsavmolekula

(többszörösen telítetlen zsírok), annál „görbébb” lesz a molekula. A háromszorosan telítetlen

alfa-linolénsav molekulája például horogszerűen visszahajlik.

Page 34: Kémia fogalomtár

34

cukoralkoholok / polialkoholok / többértékű alkoholok / alditok / alditolok (sugar

alcohols / polyhydric alcohols / polyalcohols / alditols / glycitols)

A cukoralkoholok a szénhidrátok redukciójakor képződő polialkoholok, azaz többértékű

alkoholok. A poliolok egyik csoportja. A folyamat során a cukrok oxocsoportja alakul alkoholos

hidroxilcsoporttá. A cukoralkoholok színtelen, kristályos vegyületek. Vízben jól, alkoholban

kevésbé oldódnak, éterben oldhatatlanok. Számos cukoralkohol édes ízű. A természetben is

megtalálható néhány cukoralkohol különböző növényekben.

cukrok (sugars)

Az édes ízű, vízben oldható, ember által emészthető szénhidrátok. Apoláros oldószerekben

általában nem oldódnak. A természetes cukrok D-konfigurációval rendelkeznek.

csomósík (node / nodal plane)

Az adott atompálya síkja, amely szeli az atommagot, és amelyen az atompálya elektronjainak

megtalálási valószínűsége 0%. Egy atompályának több csomósíkja is lehet.

Dalton-törvény / Dalton törvénye (Dalton's law)

def #1: Egy gázelegy össznyomása egyenlő az egyes összetevők parciális nyomásának

összegével.

def #2: Gázok vagy gőzök keverékének teljes nyomása egyenlő a komponenseik parciális

nyomásának összegével, tehát azoknak a nyomásoknak az összegével, amelyeket az egyes

komponensek gyakorolnának, ha egyedül foglalnák el ugyanazt a térfogatot. Szigorúan véve a

törvény csak ideális gázokra érvényes.

def #3: Egy gázelegyben minden gáz annyi nyomást fejt ki, mintha az egyetlen jelen lévő gáz

volna az adott térfogatban.

Képlete:

𝑃 = 𝑃1 + 𝑃2 + . . . + 𝑃𝑛

ahol P az össznyomás, P1, P2, Pn pedig az egyes komponensek parciális nyomása.

datív kötés / koordinatív kötés (dative bonding / coordinate bonding)

def #1: Olyan kovalens kötés, amelyben a kötést létesítő atomok egyikétől származik mindkét

elektron.

Page 35: Kémia fogalomtár

35

def #2: A kovalens kötés egyik speciális fajtája. Ilyenkor az egyik atom a nem-kötő

elektronpárjával képes egy másik atommal (vagy ionnal) közös molekulapályát alkotni. A

kötéshez szükséges mindkét elektront ugyanaz az atom adja, ezt hívjuk donornak, a kötő

elektronokat fogadó atomot pedig akceptornak. Az egyik legismertebb példa erre az ammónia

proton-felvétele, melynek során ammóniumionná alakul. Az ammóniumionban mind a négy

kovalens kötés egyenlő értékű (és erősségű), s nem biztos, hogy ammóniává

visszaalakulásakor ugyanazt a protont adja le, mint amelyiket korábban felvette.

delokalizáció (delocalization)

def #1: Átlagolás következtében létrejövő elektroneloszlás azon molekulák esetében, amikor a

lokalizált többes kötés máshol található a felírható határszerkezetekben.

def #2: A vegyértékelektronok sűrűségének eloszlása az adott molekuláris entitáson belül. A

delokalizáció megléte fokozza a rendszer stabilitását.

def #3: Konjugált rendszer π-kötéseinek leírására szolgáló fogalom, amelynek értelmében a π-

elektronok nem két atom között (lokalizáltan) foglalnak helyet, hanem kettőnél több atom

között eloszolva.

def #4: Egy formálisan kötéshez vagy atomhoz rendelt (nemkötő) elektronpár megjelenése

ezektől különböző térrészben vagy pályán.

def #5: A vegyértékelektronok kiterjedése két vagy több kötésre egy adott molekulában.

Bizonyos vegyületekben az elektronok nem tekinthetők az atomok közötti kötésre

korlátozottnak, hanem több atom erőterében mozognak a molekulában. Az ilyen elektronokat

delokalizáltnak nevezik. Delokalizáció különösen olyan esetekben történik, amikor a molekula

váltakozó (konjugált) kettős vagy hármas kötéseket tartalmaz. Ezen túl az elektronok

delokalizációja jellemző még a fémes kötésre is.

def #6: Olyan fogalom, amely a tudomány különböző területein némileg eltérő jelentéssel bír.

A delokalizáció a szerves kémiában a rezonancia jelenségére értendő a konjugált rendszerek és

az aromás vegyületek esetén. A kvantumkémiában a molekulapálya azon elektronjaira utal,

amelyek több szomszédos atomra terjednek ki. Végül pedig a szilárdtestfizikában a kötetlen,

szabadon mozgó elektronok megléte esetén használatos, amelyek az elektromos vezetést

biztosítják az anyagban.

def #7: Kvantummechanikai koncepció, amelyet gyakorta a szerves kémiában alkalmaznak a

konjugált rendszerben lévő π-kötés leírására. Ez a kötés nincs lokalizálva két atom között,

ehelyett mindegyik kapcsolatnak van egy törtrésznyi kétszeres kötés jellege, vagyis

kötésrendje. Valamilyen mértékű delokalizáció mindig jelen van, és ennek mértéke

kvantummechanikai számításokkal meg is becsülhető. A hatások szembetűnőek aromás

rendszereknél és szimmetrikus molekuláris entitásoknál, amelyekben egy nemkötő elektronpár

vagy egy üres p-pálya kettős kötéssel konjugáltak (pl. karboxilátion, nitrovegyületek,

enaminok esetén). A delokalizáció ezekben a specieszekben részleges kötésekkel vagy

határszerkezetekkel ábrázolható.

delokalizációs energia (delocalization energy)

A tényleges delokalizált állapot és a lokalizált állapot közötti energiakülönbség. Általános

szabály, hogy minél több centrumú delokalizált molekulapályák tudnak kialakulni (vagyis minél

kiterjedtebb a konjugáció), annál nagyobb a delokalizációs energia és a stabilitás növekedése.

Különösen jelentős a stabilizálódás a később tárgyalandó gyűrűsen konjugált (aromás)

rendszerekben.

Page 36: Kémia fogalomtár

36

A molekulák delokalizációs energiája közelítően számítható a Hückel-közelítéssel, a

számítástechnika pedig lehetővé teszi a delokalizációs energia számítását ab initio

számításokkal, még nagy molekulák esetében is.

delokalizált elektronok (delocalized electrons)

def #1: Nem helyhez kötött, kettőnél több atommag erőterébe tartozó elektronok. Delokalizált

elektronok esetén a molekula stabilabb, mintha az elektronok lokalizáltak lennének; ez a hatás

felelős pl. a benzol és a többi aromás anyag tulajdonságaiért. Ezen túl az elektronok

delokalizációja jellemző még a fémes kötésre is. A delokalizált elektronok a pi-pálya

elektronjaiból kerülnek ki.

def #2: Olyan elektronok molekulában, ionban, illetve fémben, amelyek nem egyetlen

atomhoz vagy kovalens kötéshez tartoznak. Ilyen például a benzol hat elektronból álló,

gyűrűsen delokalizált elektronszextettje, amely a molekula síkja felett és alatt helyezkedik el.

denaturáció (denaturation)

A globuláris fehérjék jellemző térszerkezetének megváltozása a konformációt kialakító kötések

átrendeződése miatt. A folyamat során a fehérje külső behatásra elveszíti a természetes

állapotában felvett negyedleges, harmadlagos vagy akár másodlagos szerkezetét is. Ennek

következtében a fehérje elveszíti biokémiai hatását is. Az előzőleg fedésben lévő hidrofób

csoportok hozzáférhetővé, megközelíthetővé válnak a folyamat során. A hidrofób csoportok

kitettsége miatt a denaturáció általában az oldatból történő kicsapódással (koagulációval) jár.

A denaturációt kiválthatja a hőmérséklet emelkedése illetve csökkenése, mechanikai hatás, az

ionerősség, illetve a kémhatás megváltozása, ultraibolya sugárzás, elektromos áram, a közeg

koncentrációjának növekedése.

DNS-denaturációról akkor beszélünk, akkor az a két DNS-szál közötti hidrogénkötések

megszűnését jelenti.

deszorpció (desorption)

Az adszorpció ellentétes folyamata, amelyben az adszorbens felületéről távozik a megkötött

anyag.

dezoxiribonukleinsav / DNS (deoxyribonucleic acid / DNA)

A nukleinsavak csoportjába tartozó, dupla csavar alakú, összetett molekula, amely a genetikai

információt tárolja magában, ez az örökítőanyag. A DNS funkciója a tulajdonságok átörökítése

és a fehérjeszintézis közvetett szabályozása. Az alábbi komponensekből épül fel: adenin /

guanin / citozin / timin, 2-dezoxiribóz, foszforsav. Moláris tömege 1 milliárd g/mol is lehet. A

DNS-molekula kettős hélix szerkezetű, azaz két egymás köré csavarodó láncból épül fel. Ezt a

két láncot középen hidrogénkötések tartják össze. A DNS molekulamérete több millió nukleotid

egység lehet. Fő előfordulási helye a sejtmag. A DNS atomi szinten szénből, hidrogénből,

oxigénből, nitrogénből és foszforból épül fel.

Page 37: Kémia fogalomtár

37

diafragma (diaphragm)

def #1: Porózus fal a galváncellában, amely elválasztja a két elektródot, megakadályozva az

oldatok keveredését, de az ionok diffúziója révén biztosítva a töltéskiegyenlítődést az

oldatokban (másodrendű vezetés).

def #2: Porózus, vékony hártya, ami a sóhídhoz hasonló szerepet tölt be a galváncellában.

diasztereomerek / diasztereoizomerek (diastereomers / diastereoisomers)

def #1: Olyan, több sztereocentrummal rendelkező sztereoizomerek, amelyek nem azonosak

és nem tükörképei egymásnak, továbbá fizikai és kémiai tulajdonságaikban is különböznek.

Konfigurációjuk részben megegyező lehet.

def #2: Két, szerkezetileg azonos vegyület, amelyek két vagy több sztereogén egységet

tartalmaznak, és a szénatomok konfigurációja részben megegyezik, részben ellentétes.

def #3: Olyan, több királis centrummal rendelkező molekula, amelynek legalább az egyik (de

nem az összes) királis centruma eltérő konfigurációval rendelkezik.

def #4: Olyan sztereoizomerek, amelyek molekulái egymással nem állnak tükörképi

viszonyban. Egymástól mind fizikai sajátságaikban, mind akirális vagy királis reagensekkel

szemben mutatott kémiai viselkedésükben különböznek. A diasztereomerek lehetnek királisak

vagy akirálisak.

diasztereoméria / diasztereoizoméria (diastereomerism / diastereoisomerism)

def #1: A sztereoizoméria olyan fajtája, ami nem enantioméria.

def #2: Olyan jelenség, amely akkor fordul elő, amikor egy vegyület két vagy több

sztereoizomere eltérő konfigurációval rendelkezik egy vagy több (de nem az összes) megfelelő

sztereocentrumnál, és egymásnak nem tükörképei.

def #3: Olyan viszony egy adott vegyület két vagy több sztereoizomere között, amelyben ezek

a sztereoizomerek egymásnak nem tükörképei, és eltérő konfigurációval rendelkeznek egy

vagy több (de nem az összes) megfelelő sztereocentrumnál.

Page 38: Kémia fogalomtár

38

diének (dienes)

Olyan szerves vegyületek, amelyek két darab kettős kötést tartalmaznak. A kettős kötések

egymáshoz viszonyított helyzete alapján csoportosíthatók. A kumulált diénekben a két kettős

kötés közvetlenül egymás mellett található. A konjugált diénekben a kettős kötések között

egy, az izolált diénekben kettő vagy kettőnél több egyszeres kötés található.

diffúzió (diffusion)

def #1: Anyagi részecskék áramlása, melyet a részecskék helytől függően változó

koncentrációja okoz.

def #2: Az anyagok részecskéinek a hőmozgás következtében történő elkeveredése.

def #3: Anyagok keveredése véletlenszerű molekuláris mozgás révén.

def #4: Olyan külső hatás nélkül bekövetkező anyagáramlás, melynek következtében egy

anyaghalmazban a kezdetben meglévő koncentrációkülönbségek kiegyenlítődnek.

dihidrogén-foszfátok (dihydrogen phosphates)

Dihidrogén-foszfát iont (H2PO4-) tartalmazó vegyületek. Pl.: kalcium-dihidrogén-foszfát

(Ca(H2PO4)2).

dinamikus egyensúly (dynamic equilibrium)

def #1: Olyan egyensúly, amelyben két, ellenkező hatású folyamat egyforma sebességgel

zajlik. A dinamikus egyensúly fogalomkörébe többféle egyensúly is beletartozik, pl. termikus

egyensúly, kémiai egyensúly.

def #2: Olyan állapot, amelyben valamely megfordítható fizikai vagy kémiai folyamat oda- és

visszaalakulási sebessége megegyezik. Makroszkopikusan szemlélve a rendszert sem

kvalitatív, sem kvantitatív változás nem tapasztalható, de mikroszkopikus nagyságrendben az

ellentétes irányú elemi folyamatok szüntelenül végbemennek.

def #3: Olyan állapot, amelyben egy rendszer energiája statisztikailag a legvalószínűbb módon

oszlik el. Akkor fordul elő, amikor az adott rendszerben az egyik irány aktivitása egyensúlyban

van az ellentétes irányú aktvitással.

Page 39: Kémia fogalomtár

39

def #4: Egy adott rendszer állapota, amelyben az erők, hatások, reakciók stb.

kiegyensúlyozzák egymást. Az illékony folyadékok folyadék-gőz egyensúlya és az oldható sók

só-oldat egyensúlya mind példák a dinamikus egyensúlyra.

dipól-dipól kölcsönhatás / orientációs kölcsönhatás / orientációs effektus / Keesom-

erő / permanens dipól–permanens dipól kölcsönhatás (dipole–dipole interaction /

Keesom force / Keesom interaction / permanent dipole–permanent dipole

interaction)

def #1: Állandó elektromos dipólusmomentummal rendelkező molekulák között kialakuló

elektrosztatikus kölcsönhatás. Olyan molekulák között alakul ki, amelyekben az elektronok

eloszlása kifelé nem egyenletes. Például ha egy nagyobb és egy valamivel kisebb

elektronegativitású atom alkot egy molekulát, a nagyobb elektronegativitású atom kissé

magához fogja vonzani a létrejött közös kötés elektronjait. A molekula ekkor polarizálódik: az

elektronban dúsabb rész inkább negatív, az elektronban szegényebb rész inkább pozitív lesz.

Az ellentétes pólusok vonzzák más molekulák ellentétes pólusait, ezért a molekulák össze

tudnak tapadni. A molekulák hőmozgása következtében azonban ez a beállás a dipólus

elektromos terének irányába csak részleges, a hőmérséklet növekedésével, a hőmozgás

erősödésével csökken a kölcsönhatás erőssége.

def #2: Aszimmetrikus töltéseloszlással rendelkező dipólusmolekulák között fellépő

kölcsönhatás. Ez az erő hajlamos úgy rendezni a molekulákat, hogy a köztük lévő vonzás

nagyobb legyen, ezzel csökkentve a helyzeti energiát. Az egyik molekula pozitív pólusa vonzza

a másik molekula negatív pólusát. A dipólusok így láncokká, halmazokká rendeződnek. Két

önálló atom között lévő permanens dipól-permanens dipól kölcsönhatás általában nincs, mivel

atomok ritkán hordoznak állandó dipólust. Orientációs hatásnak is nevezik, mert a

dipólusmolekulák a kedvező állapot irányába forgatják egymást. Orientációs kölcsönhatás

elektrolitokat tartalmazó vizes oldatban nem szokott előfordulni.

def #3: Dipólusmolekulák közötti elektromos vonzóerő miatt létrejött kölcsönhatás. Oka a

részleges töltésmegoszlással bíró részecskék, illetve azok ellentétesen töltött pólusai között

fellépő elektrosztatikus erőhatás. Kisebb molekuláknál (például ammónia, hidrogén-klorid) ez

normál állapotban nem elegendő ahhoz, hogy az anyag gázfázisból kondenzáljon, de egy

folyadékfázisú dipólusos rendszerben többé-kevésbé lokális rendezettséget eredményez, azaz

adott környéken lévő molekulák többé-kevésbé azonos irányba állnak be dipólusaik szerint.

Meghatározó tényező a dipólusmomentum, a hőmérséklet és a részt vevő molekulák mérete.

A kötési energia általában 0,8-12 kJ/mol között változik.

diszacharidok / kettős szénhidrátok / biózok (disaccharides / double sugars /

bioses)

def #1: Két egyszerű monoszacharid egységből álló vegyületek. Nevezik őket még kettős

cukroknak is. A molekula létrejöhet két egyforma, vagy két különböző monoszacharid

kapcsolatából, illetve keményítők lebomlásakor is képződhetnek. Hidrolízissel két

monoszacharid egységre bonthatók. Vízben jól oldódnak.

Fontosabb képviselői: szacharóz, laktóz, laktulóz, trehalóz, cellobióz, maltóz, izomaltóz,

izomaltulóz.

def #2: Olyan glikozid típusú vegyületek, amelyekben az aglikonrész is cukor. A diszacharidok

két molekula monoszacharidból egy molekula víz kilépésével keletkező vegyületek. Savas

hidrolízis esetén egyszerű cukrokká vagy cukorszármazékokká (pl. uronsavvá, aminocukorrá)

esnek szét.

A két monoszacharid egység között a kapcsolat kialakulhat a két glikozidos hidroxilcsoport

részvételével, vagy egyik monoszacharid glikozidos és a másik komponens valamely alkoholos

Page 40: Kémia fogalomtár

40

hidroxilcsoportjának kondenzációjával. Az előbbi esetben a diszacharidokban szabad glikozidos

hidroxilcsoport nincs és ennek következtében a Fehling-oldatot nem redukálják, ezért ezeket

nemredukáló diszacharidoknak nevezzük. A diszacharidok másik csoportja szabad glikozidos

hidroxilcsoporttal rendelkezik, ennek következtében a Fehling-oldatot redukálják és ezért

ezeket redukáló diszacharidoknak nevezzük.

diszpergálás (disperse)

Az anyagnak kisebb méretű részekre történő darabolása.

diszperz rendszer / diszperzió (disperse system / dispersion)

def #1: Olyan anyagi rendszer, amelyben az egyik komponens a másikban valamilyen módon

szét van oszlatva. A diszperz rendszert három további kategóriára lehet bontani: heterogén

rendszer, kolloid rendszer, homogén rendszer.

def #2: Olyan, legalább kétkomponensű rendszer, amelyben az egyik komponens (diszperziós

közeg, diszperziós fázis, diszperziós anyag, diszpergáló közeg, diszpergáló fázis, diszpergáló

anyag, folytonos közeg, folytonos fázis) részecskékre oszlatott állapotban tartja a másik

komponenst (diszperz rész, diszperz fázis, diszperz anyag, diszpergált rész, diszpergált fázis,

diszpergált anyag, diszperzum). A diszperz rendszerek csoportosíthatók a diszpergált

részecskék mérete szerint, valamint a diszpergált anyag és a diszpergáló közeg halmazállapota

szerint. A diszperz rendszer stabilitását a diszpergált részecskék kicsapódásra és leülepedésre

való hajlama határozza meg. Minél inkább eloszlatott állapotban maradnak a részecskék, annál

inkább marad stabil a rendszer. A felületaktív anyagok a kicsapódás megakadályozásával

segíthetnek stabilizálni a rendszert.

def #3: Legalább két komponensből álló keverék, melyek közül az egyik apró darabokra illetve

szemcsékre szétoszlatva (diszpergálva) van jelen a másik, összefüggő komponensben. A

folytonos (összefüggő), mátrix jellegű anyagot diszperziós közegnek nevezik, a "szemcséset"

diszperz fázisnak. Mindkét komponens lehet bármely halmazállapotú. Ha a diszperziós fázist

nagyjából azonos méretű részecskék alkotják, akkor a rendszer monodiszperz (izodiszperz), ha

különböző méretűek, akkor polidiszperz.

def #4: Olyan keverék, amelynek két fő komponense a diszperziós közeg és a diszperz fázis. A

diszperziós közeg a rendszer összefüggő, molekulárisan folytonos része, míg a diszperz részt a

folytonos közegben eloszlatott részecskék alkotják.

diszperziós kolloid / fáziskolloid (multimolecular colloid)

def #1: Olyan kolloid rendszer, amelynek folyamatos diszpergáló közegében gáz, folyadék

vagy szilárd mikrofázisok, felülettel határolt részecskék találhatók.

def #2: Olyan kolloid, amelyben egy anyag nagy számú atomjai vagy molekulái

felgyülemlenek, összetapadnak, ezzel kolloidális méretű, fázissal határolt gócokat,

csapadékszemcséket hozva létre. Pl.: arany szol, kén szol.

Page 41: Kémia fogalomtár

41

diszperziós kölcsönhatás / diszperziós effektus / London-féle erő / indukált dipól–

indukált dipól kölcsönhatás (dispersion force / London force / London dispersion

force / induced dipole–induced dipole interaction / fluctuating dipole–induced dipole

interaction / instantaneous induced dipole–induced dipole interaction)

def #1: Olyan kötés, amely lezárt elektronhéjú atomok vagy molekulák között alakul ki,

melyek kifelé teljesen apolárisak. Ilyenkor alacsony hőmérséklet esetén statisztikusan az

elektronburok deformálódhat, ezáltal egy kis mértékben polarizálódik a molekula, amely így

már polarizálhatja a szomszédos molekulákat, s azokkal összetapadhat. Kisebb molekulák

nehezebben, nagyobb molekulák könnyebben polarizálódnak. A kötés energiája az elsőrendű

kötések energiájának kb. huszadrésze. Ezért a molekularácsos szerkezetű anyagok (elemek és

vegyületek) alacsony olvadás- és forráspontúak: közönséges körülmények között gáz-

halmazállapotúak vagy folyékonyak, de ha molekulatömegük elég nagy, akkor szilárdak is

lehetnek. Kristályaik meglehetősen puhák. A diszperziós kölcsönhatás annál erősebb, minél

nagyobb a molekula mérete, és minél több az egy molekulára jutó elektronok száma.

def #2: Apoláris molekulák vagy atomok között létrejövő kölcsönhatás, amely a másodrendű

kötések közül a leggyengébb fajta. Az eredetileg apoláris molekulák elektronrendszerének az

atommag körüli rezgése átmeneti, gyenge dipólusosságot eredményezhet. Emiatt a pillanatnyi

dipólusok között rövid ideig tartó, megszűnő, majd újra kialakuló, gyenge elektrosztatikus

vonzás jöhet létre. Ezt a molekulák olyan rendeződése követi, hogy a pillanatnyi dipólusok

ellentétes töltésükkel fordulnak egymás felé. Az így rendeződő dipólusok polarizáló hatásuk

révén fokozzák egymás polaritását. A molekulák közötti diszperziós kölcsönhatás nagyobb, ha

a kapcsolódó atomoknak sok elektronjuk van.

def #3: Apoláris molekulák vagy atomok között kialakuló, gyenge kölcsönhatás. Az

elektronfelhő átmeneti torzulásának köszönhetően gyenge dipólusok alakulnak ki, melyek

között megjelenik az elektrosztatikus vonzás. Az apoláris molekulákban az elektronok

számának növekedésével az atomok mérete is nő, így nagyobb térrészben mozoghatnak,

ezáltal pedig jelentősebb lehet a töltéselkülönülés, a polarizáció. Általánosságban elmondható,

hogy minél nagyobb egy elem rendszáma, annál erősebb diszperziós kölcsönhatás

kialakítására képes.

def #4: Gyenge kölcsönhatás, amely apoláris atomok és molekulák között jöhet létre. A

gömbszerű elektroneloszlással bíró atomok apolárisak, mivel nem rendelkeznek állandó

dipólusmomentummal. De ez csak akkor igaz, ha adott időtartam alatt nézzük az átlagos

elektroneloszlást. Ha viszont egy adott pillanatban vizsgáljuk meg az elektronburok sűrűségét,

akkor azt tapasztaljuk, hogy az eloszlás nem feltétlenül egyenletesen gömbszerű, hanem

helyenként eltérések lehetnek. A szférikus szimmetria efféle torzulása legfőképp az atomok

közötti ütközéseknek köszönhető. Az elektronok egyenlőtlen eloszlása átmeneti dipólust képez,

ami megfelelő távolság esetén szintén átmeneti dipólust eredményezhet a többi szomszédos

Page 42: Kémia fogalomtár

42

atomban, ennek következtében pedig vonzó kölcsönhatás alakulhat ki az atomok között. A

többi dipólus-alapú kölcsönhatással ellentétben a diszperziós erő mindig vonzó hatást fejt ki. A

nagyobb felületű molekulák általában erősebb diszperziós kölcsönhatást képesek létrehozni.

A kötési energia általában 0,8-12 kJ/mol között változik.

disszociáció (dissociation)

def #1: A megfordítható (reverzibilis) reakciók típusa, ahol egy anyagból két vagy többféle

termék keletkezik. Leggyakrabban vízben végbemenő folyamat, amely akkor következik be, ha

a hidratáció során felszabaduló energia nagyobb vagy egyenlő, mint a rácsenergia vagy a

kovalens kötés energiája. Például a nátrium-klorid vízben való oldódásakor hidratált Na+- és Cl-

-ionokra esik szét, mivel az ionok hidratációs energiájának értéke nagyobb, mint a kristály

rácsenergiája. A dipólusmolekulákból álló hidrogén-klorid-gáz is jól oldódik vízben, mert a

hidratációs energia fedezi a hidrogén és klór közötti kovalens kötés felbontásához szükséges

energiát, ezért a molekula hidratált H+- és Cl--ionokra disszociál. Az utóbbi esetben kémiai

reakció is végbemegy, mert a H+-ion datív kötéssel egy vízmolekulához kapcsolódik, és

létrejön a savas kémhatást okozó oxóniumion (H3O+).

def #2: Egy adott molekuláris képződmény különválása két vagy több molekuláris

képződményre.

def #3: Általános jelenség, amely során molekulák vagy ionvegyületek válnak szét kisebb

részekre (atomokra, ionokra vagy gyökökre). A disszociáció folyamata általában reverzibilis

különválást jelent.

disszociációfok (degree of dissociation / dissociation degree)

def #1: A disszociáció mértékét jelző szám, amely egyenlő a disszociált és a bemérési

koncentráció arányával. Oldatok esetén a disszociációfok általában csak a gyenge savakra

vagy bázisokra van alkalmazva, ugyanis az erős savak vagy bázisok esetében – a tömény

oldatok kivételével – 100%-os a disszociáció.

def #2: Olyan arányszám, amely megmutatja, hogy az egyensúlyhoz vezető reakcióknál

mennyi a disszociált anyagmennyiség az összes kiindulási anyagmennyiséghez viszonyítva.

Mértékegység nélküli szám, értéke 0 és 1 között változik. Ha a disszociáció 100%-os, akkor a

Page 43: Kémia fogalomtár

43

disszociációfok értéke 1. A disszociációfok gyenge savak és bázisok esetében a savállandó, a

bázisállandó és a bemérési koncentrációk ismeretében kiszámítható.

Jele: α, mértékegysége: nincs

Képlete a koncentráció vonatkozásában:

𝛼 = 𝑐𝑑

𝑐𝑘

ahol cd a disszociált anyag koncentrációja, ck pedig a kiindulási / bemérési anyag

koncentrációja.

Képlete az átalakult és a kiindulási anyagmennyiség vonatkozásában:

𝛼 = 𝑛𝑑

𝑛𝑘

ahol nd a disszociált anyag anyagmennyisége, nk pedig a kiindulási / bemérési anyag

anyagmennyisége.

Képlete az egyensúlyi és a kiindulási anyagmennyiség vonatkozásában:

𝛼 = 1 −𝑛𝑒

𝑛𝑘

ahol ne az egyensúlyi anyagmennyiség, nk pedig a kiindulási / bemérési anyag

anyagmennyisége.

égéshő / égési entalpia (heat of combustion)

def #1: Adott anyag 1 móljának teljes oxidálódásakor felszabaduló energia.

def #2: Az a hőmennyiség, amely felszabadul egy mól éghető anyag tökéletes elégetésekor

oxigén jelenlétében.

def #3: Egységnyi mennyiségű éghető anyag tökéletes égésekor felszabaduló energia.

def #4: Az a hőmennyiség, amely az adott anyag adott mennyiségének égése során

keletkezik. Kétféle égéshőt tartanak számon: a felső fűtőértéket és az alsó fűtőértéket. Ezek

egymástól abban különböznek, hogy a végtermékeket mennyire hagyják lehűlni, és a

keletkezett gőzöket lecsapódni. Sok esetben a felső fűtőértéket égéshőnek mondják, az alsó

fűtőérték helyett pedig egyszerűen a fűtőértékre hivatkoznak.

Jele: ΔéH, mértékegysége: kJ

mol

egyensúlyi állandó (equilibrium constant)

def #1: Egy kémiai reakció egyensúlyát kifejező mennyiség, amely a reakcióhányados

dinamikus egyensúlyban kapott értékével egyenlő.

def #2: Egy kémiai reakció egyensúlyát kifejező mennyiség, amely egyenlő a termékek

megfelelő hatványon vett egyensúlyi koncentrációinak szorzata és a kiindulási anyagok

egyensúlyi koncentrációinak megfelelő hatványon vett szorzatának hányadosával.

egyesített gáztörvény (combined gas law)

Page 44: Kémia fogalomtár

44

def #1: A Charles-törvény, a Boyle–Mariotte-törvény, valamint az Amontons-törvény

egyesített formája.

def #2: A tökéletes gáz abszolút hőmérséklete, nyomása és térfogata közötti matematikai

összefüggés.

def #3: Az ideális gázok egy adott mennyiségének viselkedését leíró állapotegyenlet, mely

szerint a gáz nyomásának és térfogatának szorzata és az abszolút hőmérsékleti skálán mért

hőmérsékletének hányadosa konstans.

Képlete:

𝑝 ∗ 𝑉

𝑇= 𝑘𝑜𝑛𝑠𝑡𝑎𝑛𝑠

ahol p az ideális gáz nyomása, V a térfogata, T a hőmérséklete.

Ebből következik, hogy:

𝑝1 ∗ 𝑉1

𝑇1=

𝑝2 ∗ 𝑉2

𝑇2

ahol az alsó indexben szereplő számok a gáz különböző állapotait jelölik.

egyesülés (combination)

Olyan kémiai reakció, amely során két vagy több anyagból egy anyag keletkezik.

egyszerű éterek / szimmetrikus éterek (simple ethers / symmetrical ethers)

Olyan éterek, amelyekben az éterkötés két oldalán azonos szénhidrogéncsoportok

helyezkednek el.

egyszerű fehérjék / proteinek (simple proteins / proteins)

Olyan fehérjék, amelyek csak aminosavrészekből állnak.

egyszerű lipidek (simple lipids)

Olyan természetben is előforduló apoláris molekulák, melyek nem elszappanosíthatóak, azaz

lúgos hidrolízissel történő bontásuk nem lehetséges. Csoportjukba beletartoznak a zsírsavak,

terpének, karotinoidok, szteroidok, zsíralkoholok, hosszúláncú aldehidek, hosszúláncú ketonok,

továbbá egyes alkaloidok, feromonok, eikozanoidok és vitaminok.

elegy

def #1: Két vagy több komponensből álló homogén rendszer, amelyben az alkotók aránya nem

kötött.

def #2: Homogén, többkomponensű rendszer, amelyben az alkotórészek aránya tetszőlegesen

változtatható anélkül, hogy közben új fázis keletkezne vagy tűnne el.

def #3: Azonos halmazállapotú komponensekből álló, határfelülettel nem rendelkező rendszer.

Az elegy abban különbözik az oldatoktól, hogy komponensei mindig azonos halmazállapotúak,

és maga az elegy lehet akár légnemű is.

Page 45: Kémia fogalomtár

45

elegyedési kontrakció / elegyítési kontrakció

Meghatározott két folyadék (pl. víz és alkohol) összeöntésekor fellépő térfogatcsökkenés. Ez a

jelenség a különböző anyagok részecskéinek eltérő méretével magyarázható. A kisebb

részecskék bejutnak a nagyobbak között maradt hézagokba, így a rendelkezésre álló helyet

jobban kitöltik együttesen.

elektród (electrode)

def #1: Az elektrolit és a vele közvetlenül érintkező fémes vezető rendszere. A pozitív ionok a

negatív töltésű elektród felé mozdulnak el, a negatívak pedig a pozitív töltésű elektród felé. Az

elektródokhoz érve az ionok elvesztik töltésüket és kiválnak.

def #2: Elsőrendű vezetőből (fém vagy grafit) és vele közvetlenül érintkező másodrendű

vezetőből (elektrolit oldata vagy olvadéka) álló rendszer.

def #3: Olyan heterogén elektrokémiai rendszer, amelyben legalább két fázis érintkezik, és

ezek közül az egyik elektron- vagy félvezető, a másik pedig ionvezető.

def #4: Olyan rendszer, amelyben egy határfelületen (fázishatáron) az elektródreakció

végbemegy. Egy elektrokémiai cella minimálisan két elektródból épül fel, ezért az elektródot

gyakran félcellának is nevezik.

def #5: Az az elektromos vezető, amelyen keresztül az elektromos áram belép az adott

rendszerbe / anyagba.

def #6: Olyan elektromos vezető, amely elektromos áramot visz nemfémes anyagokba. Az

elektródok jó vezetők, de anyaguk nem feltétlenül fém.

elektródpotenciál (electrode potential)

def #1: Egy elektrokémiai rendszer elektromos potenciálkülönbsége.

def #2: Egy félcellában (elektródban) az oldat és az elektrolit között kialakuló

potenciálkülönbség. Közvetlenül nem mérhető, mivel a méréshez a kört zárttá kell tenni, ami

egy másik félcella bevezetését jelentené.

def #3: Az elsőrendű vezető és az elektrolit közötti egyensúlyi potenciálkülönbség. Az

elektródpotenciál abszolút értéke nem mérhető, de a különböző elektródok közötti

potenciálkülönbség igen. A standard-hidrogénelektród elektródpotenciálja nulla, az összes

többi elektród potenciálja ehhez viszonyított.

def #4: Az elektronok potenciális energiája az elektródon, de ez csak elvi definíció, mivel

ennek abszolút értéke nem határozható meg. A gyakorlatban ez olyan relatív érték, mely egy

megegyezéses 0-ponthoz, a standard-hidrogénelektród potenciáljához viszonyítandó.

def #5: Annak a galvánelemnek az elektromotoros ereje, amelynek egyik elektródja a vizsgált,

a másik a standard-hidrogénelektród. Az elektromotoros erőt így kiszámíthatjuk bármely

galvánelem két elektródjának potenciálkülönbségeként. Az elektromotoros erő értéke

megegyezés szerint csak pozitív lehet, ezért mindig a katód potenciáljából vonjuk ki az anódét.

Az elektromotoros erőt a két elektródpotenciál befolyásolja, az elektródpotenciál pedig függ az

anyagi minőségtől, az ionkoncentrációtól, a hőmérséklettől valamint a nyomástól (főként a

gázelektródok esetén).

Jele: ε, mértékegysége: V

Page 46: Kémia fogalomtár

46

elektrokémia (electrochemistry)

def #1: Az elektromos áram hatására bekövetkező kémiai változásokkal, valamint a kémiai

energia elektromos energiává alakításának folyamataival, törvényszerűségeivel foglalkozó

tudományág.

def #2: A kémiai és elektromos energia kölcsönös átalakulásával foglalkozó tudományág.

Azokat a folyamatokat és jelenségeket tárgyalja, amelyek az ionos rendszerekben, valamint az

ionos rendszer–fém, illetve félvezető határán (elektródokon) lépnek fel.

elektrokémiai cella / elektrokémiai rendszer (electrochemical cell / electrochemical

system)

def #1: Olyan rendszer, amelyben két elektronvezető merül egy, vagy egy-egy ionvezetőbe,

elektrolitba.

def #2: Olyan rendszer, amely biztosítja a fémes vezetőn keresztül történő elektronátmenetet,

az anód- és katódtér elkülönítését és az elektrolitos (másodrendű) vezetést. Fajtái:

galváncella, elektrolizáló cella.

elektrokémiai egyenérték (electrochemical equivalent)

def #1: Az elektródon semlegesítődött kémiai elemek anyagi minőségére jellemző állandó,

melynek számértéke megegyezik az adott elemből 1 coulomb töltés által semlegesített anyag

tömegével.

def #2: Egy adott elem azon mennyisége, amelyet ionjának oldatából elektrolízissel 1 coulomb

töltés felszabadít.

Jele: z

elektrokémiai feszültségi sor / potenciálsor (electrochemical series)

A kémiai elemek az elektródpotenciáljuk alapján sorba rendezve. Nulla az elektródpotenciálja a

hidrogénelektródnak. Elektropozitívak azok az elemek, amelyek a hidrogénhez képest

könnyebben adnak le elektront az oldatban, elektropozitívak pedig azok, amelyek az

oldatukból elektront vesznek fel. A sor megadja azt a sorrendet, amely szerint a fémek

egymást helyettesíthetik sóikban; az elektropozitív fém helyettesíti a hidrogént a savakból. A

sort néha aktivitási sorként is említik.

A főbb fémek és a hidrogén sorrendje: K, Ca, Na, Mg, Al, Zn, Cd, Fe, Ni, Sn, Pb, H2, Cu, Hg,

Ag, Pt, Au.

elektrokémiai folyamatok / elektrokémiai reakciók (electrochemical processes /

electrochemical reactions)

def #1: Az elektrokémiai folyamatok heterogén redoxireakciók, amelyekben az oxidáció és a

redukció mindig a folyékony és a szilárd halmazállapotú anyag érintkezési, más szóval

határfelületén megy végbe, térben egymástól elkülönítve, miközben elektromos energia

szolgáltatása vagy felhasználása történik. Az elektrokémiai reakciók a hasonlóság ellenére nem

azonosak a kémiai redoxireakciókkal.

def #2: Olyan heterogén redoxireakciók, amelyekben az oxidáció és a redukció mindig a

folyadék (elektrolit) és a szilárd anyag (elektród) érintkezési, más szóval határfelületén megy

végbe. A folyamatok térben egymástól elkülönítve, elektrokémiai rendszerben zajlanak,

Page 47: Kémia fogalomtár

47

miközben elektromos energia termelése vagy felhasználása történik, a kémiai és elektromos

energia kölcsönös átalakulása révén. Az elektrokémiai reakció nem azonos a kémiai

redoxireakcióval, hanem annak egy speciális esete.

elektrokémiai potenciál (electrochemical potential)

def #1: Az elektrokémiai rendszerek termodinamikai tulajdonságainak leírására szolgáló

mennyiség. Töltéssel nem rendelkező molekulák esetén az elektrokémiai potenciál megegyezik

a kémiai potenciállal.

def #2: A teljes parciális moláris szabadentalpia az elektrokémiai rendszerekben.

def #3: A kémiai potenciálból és az elektromos potenciálból adódó mennyiség.

elektrolit (electrolyte)

def #1: Szabadon mozgó elektronokat tartalmazó oldat vagy olvadék, amely vezeti az áramot.

Erős elektrolitoknak nevezik azokat a vegyületeket, amelyek teljesen disszociálnak az

oldatban, míg gyenge elektrolitoknak, amelyek csak részben disszociálnak.

def #2: Olyan vegyület, amelynek vizes oldata vagy olvadéka elektromos áram vezetésére

képes. Erre mozgékony töltéshordozók (anionok és kationok) révén válik képessé. Ilyen

elektrolitok például a sók, savak és bázisok.

def #3: Olyan oldat vagy olvadék, amelyben szabadon mozgó, töltéssel rendelkező részecskék

(ionok) vannak, ezért az elektromos áramot jól vezeti. Ilyen például a konyhasóoldat vagy a

dipólusos hidrogén-klorid vizes oldata.

def #4: Azok a vegyületek, amelyek oldott vagy olvadt állapotukban vezetik az elektromos

áramot, mert pozitív és negatív töltésű ionokra esnek szét.

elektrolizáló cella (electrolytic cell)

def #1: Olyan rendszer, amely elektromos energiát kémiai energiává alakít. Részei: elektródok

(anód, katód), elektrolitoldat vagy -olvadék, fémes vezető, egyenáramú áramforrás. Az

elektródokon oxidáció (anód), illetve redukció (katód) megy végbe.

def #2: Olyan elektrokémiai cella, amelyben külső forrásból származó elektromos energia

segítségével önként végbe nem menő reakció játszódik le. Az elektrolizáló cellában az anód a

pozitív, a katód pedig a negatív elektród.

def #3: Elektromos energiát kémiai energiává alakító berendezés. Elektrolitoldatból vagy

elektrolitolvadékból és két elektródból (anód és katód) áll, melyekre a megfelelő galvánelem

elektromotoros erejénél nagyobb feszültségű egyenáramot szükséges kapcsolni.

Page 48: Kémia fogalomtár

48

Az elektrolizáló cellában a kationok az elektronfelesleggel rendelkező, negatív töltésű katód

felé vándorolnak, és ott redukálódnak (egy vagy több elektront vesznek fel). Az anionok ezzel

szemben az elektronhiánnyal rendelkező, pozitív töltésű anód felé vándorolnak, és ott

oxidálódnak (egy vagy több elektront adnak le). A fémek és a hidrogén mindig a katódon, az

oxigén vagy a savmaradék mindig az anódon válik ki.

elektrolízis (electrolysis)

def #1: Elektromos energia hatására bekövetkező redoxireakció, mely során elektromos

energia alakul át kémiai energiává. Elektrolízis során a pozitív ionok a katódhoz, a negatív

ionok az anódhoz vándorolnak. A reakciók az elektródoknál történő elektronátadási reakciók,

azaz redoxireakciók. Az anódnál az oldat negatív ionjai elektronokat adhatnak le, miközben

semlegesítődnek. Az elektród atomjai is adhatnak le elektronokat, és pozitív ionként oldatba

kerülhetnek. A reakció mindkét esetben oxidáció. A katódnál az oldat pozitív ionjai elektront

vehetnek fel, miközben semlegesítődnek. A katódreakciók redukciók.

def #2: Az elektródokon egyenáram hatására történő anyagkiválás. Az elektrolízis során

mindig azok az ionok semlegesítődnek az adott póluson, amelyeknek a semlegesítéséhez a

legkisebb energia szükséges.

def #3: Elektromos áram hatására az elektrolit oldata vagy olvadéka és az elektródok

határfelületén lejátszódó redoxireakciók összessége. Az elektrolízis során a katódon redukció,

az anódon oxidáció játszódik le. Ha az oldatban több azonos előjelű töltéssel rendelkező ion

van, akkor az elektródokon mindig az a változás játszódik le, amelyik kevesebb energiát

igényel. Az oxidáció és redukció elektrolizáló cellában megy végbe, amely két fémből vagy más

elsőrendű vezetőből (pl. grafit), elektrolitoldatból vagy -olvadékból és egyenáramú

feszültségforrásból áll.

elektromos dipólus (electric dipole)

def #1: Két azonos nagyságú, de ellentétes előjelű, egymástól állandó távolságra lévő

pontszerű elektromos töltés.

def #2: Két pontszerű töltésből álló töltésrendszer, amelyek töltésmennyiségei egyenlők és

ellentétes előjelűek.

elektromos dipólusmomentum / elektromos dipólusnyomaték (electric dipole

moment)

Page 49: Kémia fogalomtár

49

def #1: Azoknak az elektromosan töltött testeknek (dipólusoknak) egyik jellemző sajátsága,

ahol a két elektromos pólus (a pozitív és a negatív) elkülönül, tehát az ellentétes töltések

középpontja a rendszeren belül nem egy pontba esik. Nagysága megadja, hogy mennyire

poláris egy adott vegyület.

def #2: A pozitív és negatív elektromos töltések elkülönültségének a mértéke egy adott

rendszeren belül, azaz a rendszer összpolaritásának mértéke.

def #3: Fizikai vektormennyiség, mely a negatív töltések súlypontjából a pozitívak súlypontja

felé irányul, nagyságát pedig a két töltéssúlypont közötti távolság és a parciális töltés szorzata

adja meg.

Jele: μ, mértékegysége: D (debye)

Képlete:

𝜇 = 𝛿 ∗ 𝑑

ahol δ a részleges töltés, d pedig a két töltéssúlypont közötti távolság.

elektromos ellenállás (electrical resistance)

def #1: Az elektromos vezető belső szerkezetéből adódó, a töltések rendezett mozgását gátló

tulajdonság. Értéke függ a hőmérséklettől is.

def #2: Az elektromos vezető két pontjára kapcsolt feszültség és a vezetőn áthaladó áram

erősségének a hányadosaként értelmezett fizikai mennyiség.

Jele: R, mértékegysége: Ω (ohm)

Képlete:

𝑅 =𝑈

𝐼

ahol R az oldat ellenállása, U a két elektród közé kapcsolt feszültség, I pedig az oldaton átfolyó

áram.

elektromos vezető (electrical conductor)

def #1: Olyan anyag, amely képes biztosítani a töltések mozgását egy vagy több irányba.

def #2: Olyan anyag, amely szabadon mozgó, elektromosan töltött részecskéket tartalmaz.

elektromos vezetőképesség / konduktancia (electrical conductivity)

A mozgékony töltéshordozókat tartalmazó testek vagy folyadékok azon tulajdonsága, hogy

szerkezetükből adódóan a töltéshordozók jelenlétével képesek biztosítani a rendezett

töltésmozgást. Értéke függ a hőmérséklettől is.

Az elektromos vezetőképesség az elektromos ellenállás reciproka.

Jele: G, mértékegysége: S (siemens)

Képlete:

𝐺 =𝐼

𝑈

Page 50: Kémia fogalomtár

50

ahol G az oldat vezetése, I az oldaton átfolyó áram, U pedig a két elektród közé kapcsolt

feszültség.

elektromotoros erő (electromotive force)

def #1: Egy áramforrás üresjárati feszültsége, a két elektród közötti maximális feszültség

(potenciálkülönbség), amit akkor mérhetünk, ha az áramforráson keresztül nem folyik áram.

Az elektromotoros erő elnevezés arra utal, hogy az elektrosztatikus feszültségtől eltérő

természete van.

def #2: Elektromos áram egy adott forrása által létrehozott legnagyobb potenciálkülönbség. A

gyakorlatban a belső ellenállása miatt csak akkor figyelhető meg, amikor a forrás nem

szolgáltat áramot.

def #3: A galváncella két elektródja közötti maximális potenciálkülönbség, amelyet akkor

mérünk, ha a cellán nem folyik át áram. Ennél mindig kisebb feszültséget mérünk (mert a

cellán méréskor áram folyik át), ez a feszültségérték a kapocsfeszültség.

def #4: Annak a töltésszétválasztó hatásnak a mértéke, amely az áramforráson belül a pozitív

töltést az alacsonyabb potenciálú hely felől a magasabb potenciálú hely felé mozgatja. Az

elektromotoros erő feszültség jellegű mennyiség.

def #5: Az a cellapotenciál, ami akkor mérhető, ha a cellán nem folyik át áram, azaz a

terhelésmentes cellapotenciál. Előjele mindig pozitív.

Jele: EMF | E | ℰ, mértékegysége: V

elektron (electron)

Az atomot felépítő szubatomi részecskék egyike. Negatív elektromos töltéssel rendelkezik,

mely nagysága megegyezik a proton töltésével, de előjele azzal ellentétes. Tömege

elhanyagolhatóan kicsi a protonhoz és a neutronhoz képest. Az elektronokat elektromos

vonzóerő tartja az atommag környezetében. Az atompályákon elhelyezkedő elektronok

energiáját kétféle mennyiség adja meg: a helyzeti energia és a mozgási energia.

Jel: e-

Tömeg: 9,1093837015(28)*10-31 kg | 5,48579909070(16)*10-4 u

Elektromos töltés: -1,602176634*10-19 C

Relatív tömeg: 1/1836

Relatív töltés: -1

elektronaffinitás (electron affinity)

def #1: Az az energia, amely egy atom esetében egy elektron befogásához szükséges. Az

elektronaffinitás halogénelemek csoportján belül a rendszám növekedésével csökken, kivétel a

fluor, amelynek az elektronaffinitása valamivel kisebb, mint a klóré. Két kapcsolódó atom közül

az képes erősebben magához vonzani a kötő elektronpárt, amelyiknek nagyobb az

elektronaffinitása (vagyis anionná alakulásakor nagyobb energia szabadul fel).

def #2: Az az energia, amely akkor szabadul fel vagy nyelődik el, ha 1 mol alapállapotú szabad

atomból egyszeresen negatív töltésű ion képződik. Az elektronaffinitás definiálásában még

nincs nemzetközi egyetértés. Sokan az elektronfelvételhez kötik, míg mások az anion

semleges állapotának visszaállításához.

Page 51: Kémia fogalomtár

51

Jele: Ea, mértékegysége: kJ

mol

elektronburok / elektronfelhő (electron cloud)

def #1: Egy atom elektronhéjainak összessége. Az elektronfelhő elnevezés csak szemléletes,

arra utalva, hogy az atomnak nincs jól definiált határfelülete.

def #2: Az a térrész, amely magában foglalja egy atom összes atompályáját.

elektronegativitás (electronegativity)

def #1: A kovalens kötésben részt vevő atomoknak az a képessége, hogy a molekulán belül

vonzzák a kovalens kötést létrehozó elektronpárt. Kísérleti úton meghatározott szám, mely

önmagában nem hordoz kémiai értelmet, mindig más atom elektronegativitásához kell

viszonyítani. Az elektronegativitás az elektronaffinitástól és az ionizációs energiától függ.

Annak az elemnek, melynek nagy az elektronaffinitása és az ionizációs energiája, annak nagy

az elektronegativitása is.

def #2: Elektronvonzó képesség, amely meghatározza, hogy a kovalens kötést létrehozó kötő

elektronpár melyik atomhoz tartozik jobban a molekulán belül. A kovalens kötésben a kötő

elektronpár, illetve elektronpárok mindig a nagyobb elektronegativitású atomhoz helyezkednek

el közelebb.

def #3: Viszonyszám, amely a kötésben lévő atomok elektronvonzó képességét jellemzi.

Legkisebb értéke 0,7 (francium), legnagyobb értéke pedig 3,98 (fluor).

Jele: EN | χ, mértékegysége: nincs

Page 52: Kémia fogalomtár

52

elektronhéj (electron shell)

def #1: Egy adott atomban az azonos főkvantumszámú elektronok állapotát leíró atomi pályák

összessége.

def #2: A közel azonos méretű atompályákon mozgó elektronok összessége. Az egyes

elektronhéjakon elhelyezkedő elektronok maximális száma 2n2. Az elektronhéjak további

szervezettségi egységekre, alhéjakra bonthatók, az alhéjak pedig atompályákra.

def #3: Azonos főkvantumszámú atompályákon mozgó elektronok alkotta héj. Egy atom

elektronhéjainak összessége alkotja az elektronburkot. Az elektronok számától függően egy

Page 53: Kémia fogalomtár

53

adott atomnak több elektronhéja is lehet, melynek pontos számát a periódusos rendszer

periódusai is megadják. Az elektronhéjak jelölése a főkvantumszámmal, vagy a számnak

megfelelő betűkkel történik a növekvő energiának megfelelő sorrendben: 1 (K), 2 (L), 3 (M), 4

(N), 5 (O), 6 (P), 7 (Q).

elektronpálya (electron orbital)

Az atompálya és a molekulapálya közös elnevezése.

elektronpár (electron pair)

def #1: Két olyan elektron, amely azonos atompályán vagy azonos molekulapályán

tartózkodik. Mivel egy elektronpályán maximum 2 elektron tartózkodhat, ezért az elektronok

vagy egyesével, vagy párban fordulnak elő a pályákon.

def #2: Két olyan elektron, amelynek megegyező kvantumszámai vannak a

spinkvantumszámot kivéve.

elektronszerkezet / elektronkonfiguráció (electron configuration)

def #1: Elektronok elrendeződése az atommag körül. Az elektronszerkezet szervezettségi

szintjei az elektronhéjak, az alhéjak, az atompályák és az elektronok, melyek a

kvantumszámokkal jellemezhetők. Az adott atom elektronjai bizonyos körülmények között

képesek atompályát váltani foton formájában elnyelt vagy kisugárzott energia által,

megváltoztatva ezzel az elektronszerkezetet is.

def #2: Elektronok elhelyezkedése az atomokban vagy a molekulákban. Az elektronszerkezet

határozza meg az atomok és molekulák kémiai viselkedését is. Az elektronszerkezet

szervezettségi szintjei: elektronburok > elektronhéj > alhéj > atompálya > elektron.

A kérdéses atom olyan alhéjainak, amelyeken elektronok találhatók, energiasorrendben

megadott felsorolása. A felsorolásban a főkvantumszámmal (n) és a mellékkvantumszámból (ℓ)

származtatott betűvel jelöljük az egyes alhéjakat, és jobb felső indexben adjuk meg az alhéjon

lévő elektronok számát. Pl.: az oxigén alapállapotú elektronkonfigurációja: 1s22s22p4 vagy

csak a vegyértékelektronokat részletezve: [He]2s22p4.

elemi cella (unit cell)

def #1: A részecskék (atomok, ionok vagy molekulák) csoportja egy kristályban, mely három

dimenzióban ismétlődik a kristályrácsban.

def #2: A kristályrácsnak az a legkisebb térbeli egysége, amelyet a tér három irányába,

önmagával párhuzamosan eltolva felépíthető az egész kristályrács. Az elemi cella élhossza és

az élek által bezárt szögek (rácsállandók) jellemzők az adott kristályrácsra, az illető anyagra.

Az elemi cellák közül leggyakoribb a kocka (pl. NaCl), a négyzetes hasáb (pl. Sn) és a

hatszöges (pl. grafit).

def #3: Egy adott kristályrácsszerkezet olyan eleme, amely rendelkezik a rács egészének

szimmetriaviszonyaival, és amelyből megfelelő transzlációs műveletekkel az egész rács

felépíthető. Azon elemi cellát, melynek térfogata minimális, primitív cellának nevezik.

elemmolekulák (homonuclear molecules)

Page 54: Kémia fogalomtár

54

Azonos atomból álló molekulák, melyek mindig apolárisak. A molekulák atomjait kovalens

kötés tartja össze, amely szintén apoláris. Képviselői: H2, C60, C70, C540, N2, O2, O3, O8, F2, P2,

P4, S2, S3, S6, S8, Cl2, As2, As4, Br2, I2, At2

Közülük kiemelkedő jelentőséggel bírnak a kétatomos elemmolekulák. Standardhőmérsékleten

és -nyomáson kizárólag a következő elemek alkotnak kétatomos elemmolekulákat: hidrogén,

nitrogén, oxigén, fluor, klór. Magasabb hőmérsékleten, gázhalmazállapotban a bróm és a jód is

ilyen molekulákat képez.

elimináció (elimination reaction)

def #1: Olyan szerves kémiai reakció, amely során egy vegyület molekulájából egy kisebb

molekula hasad ki. Az elimináció az addícióval ellentétes irányú folyamat. A telített

halogénezett szénhidrogének jellemző reakciója.

def #2: Olyan reakció, melynek során egy vegyület kisebb molekula kilépése közben alakul új

vegyületté. Az elimináció során a molekula vagy telítetlenné válik, vagy az átalakulás révén új

gyűrű képződik.

elsődleges biogén elemek / organogén elemek (primary biogenic elements /

organogenic elements)

A sejtek anyagainak mintegy 99%-át teszik ki. Tagjai: szén, hidrogén, oxigén, nitrogén.

elsőfajú vezető / elektronvezető / fémes vezető (metallic conductor)

Olyan anyag, amelyben az elektronok elmozdulása hozza létre az elektromosáram-vezetést. Az

elsőfajú vezetők közé főleg a fémek és a félvezetők tartoznak. Vezetőképességük a

kristályszerkezeten alapul, amelyben a le nem kötött vegyértékelektronok sok atom közös

elektronjaivá válnak, és szabadon elmozdulhatnak.

elsőrendű kötések / elsődleges kötések / intramolekuláris kötések (primary bonds /

strong bonds / intramolecular bonds)

Nagyságrendekkel erősebbek, mint a másodrendű kötések, csak nagy energia-befektetéssel

lehet őket elszakítani. Az elsőrendű kötések hozzájárulnak a kedvező elektronszerkezet

kialakításához. Az elsődleges kémiai kötések a kémiai tulajdonságokra vannak hatással. Fajtái:

kovalens kötés, ionos kötés, fémes kötés.

Az adott vegyületben lévő kötésfajták előrejelzésében segíthet az elektronegativitáson alapuló

ökölszabály alkalmazása. Ha két kapcsolódó atom elektronegativitás-különbsége 0,4-nél

kisebb, akkor a közöttük lévő kovalens kötés apolárisnak tekinthető. 0,4 és 1,7 közötti EN-

különbség esetén poláris kovalens kötés a leggyakoribb. 1,7 feletti érték esetén pedig ionkötés

feltételezhető.

A kötési energia 80-1000 kJ/mol között változik.

Page 55: Kémia fogalomtár

55

emulzió (emulsion)

Olyan keveréket jelöl, amely nem elegyedő folyadékokból jön létre. Az emulzióban a jellemző

részecskeméret 10 nanométer és 100 mikrométer között változik, ennek értelmében kolloid

rendszer, illetve durva diszperz rendszer is lehet.

enantiomerek / optikai izomerek (enantiomers / optical isomers)

def #1: Egy olyan molekulapár, amelynek tagjai egymásnak tükörképei, de egymással nem

hozhatóak fedésbe. Legalább egy sztereogén elemnek jelen kell lennie minden enantiomerben.

Az enantiomerpár tagjainak minden fizikai és kémiai tulajdonsága megegyezik (pl. sűrűség,

olvadáspont), kivéve az alábbi tulajdonságokat:

-különbözőképpen reagálnak egy másik királis molekulával

-a síkban polarizált fény síkját azonos mértékben, de ellenkező irányban forgatják el

-ízük és szaguk különböző lehet

-élettani hatásuk különböző lehet

def #2: Olyan sztereoizomerek, amelyeknek molekulái egymással fedésbe nem hozható

tükörképek viszonyában állnak. Ennek értelmében tehát az enantiomerek tükörképi párt

alkotnak. Az enantiomerek mindenképpen királisak. Az enantiomerek skaláris fizikai sajátságai

megegyeznek, csak vektoriális fizikai sajátságaikban különböznek. Akirális reagensekkel

szemben mutatott kémiai viselkedésükben megegyeznek, csak királis reagensekkel szemben

eltérőek.

def #3: Párt alkotó, azonos összegképletű és konstitúciójú, de eltérő konfigurációjú molekulák,

amelyek tartalmaznak legalább egy olyan sztereogén elemet, amelyhez négy különböző

ligandum kapcsolódik. Ezek a molekulák egymásnak tükörképei, de fedésbe nem hozhatók

egymással. Az enantiomerpár tagjai a molekuláikban található sztereogén egységek és az

azokhoz kapcsolódó ligandumok térbeli helyzetében különböznek.

Page 56: Kémia fogalomtár

56

enantioméria / optikai izoméria (enantiomerism / optical isomerism)

Olyan jelenség, amely során két, párt alkotó sztereoizomer molekulában a sztereogén

elemekhez kapcsolódó ligandumok viszonylagos térbeli elrendeződése egymástól eltérő. Ez a

térbeli adottság teszi lehetővé, hogy azonos konstitúció mellett is kétféle elrendeződésű

molekula létezhet, amelyek egymásnak tükörképei, de egymással nem azonosak. Emiatt az

enantiomerek nem hozhatók fedésbe a saját tükörképükkel, azaz királis molekulák.

endoterm oldódás (endothermic dissolution)

Olyan oldódás, amely hűléssel, energiaelnyeléssel jár. A folyamat során a rendszer energiát

vesz fel a környezetétől. A hidratációs energia és a hőmozgás energiájának összege kisebb,

mint a rácsenergia, vagy gázoknál és folyadékoknál a molekulát összetartó kovalens kötés

energiája.

endoterm reakció (endothermic reaction)

def #1: Olyan átalakulás, amely során (állandó nyomáson és hőmérsékleten) a rendszer

energiát vesz fel környezetéből hő, fény vagy elektromos áram formájában, ezért

entalpiaváltozása pozitív.

def #2: Olyan reakció, melynek során a standardentalpia-változás pozitív értékű.

endoterm folyamat (endothermic process)

def #1: Olyan folyamat, ahol az anyag belső energiája nő, a környezeté pedig csökken. Ilyen

változás például az olvadás, párolgás és a forrás.

def #2: Hőfelvétellel járó változás, ahol a rendszer hőt vesz fel a környezetéből.

energia (energy)

def #1: Bármely zárt, anyagi rendszer állapotának egyik alapvető tulajdonságát, a kölcsönható

képességet jellemző skalármennyiség.

Page 57: Kémia fogalomtár

57

def #2: Az anyagi rendszerek állapotára változtatóképesség szempontjából jellemző

skalármennyiség, amely zárt rendszer esetén bármilyen állapotváltozásnál állandó marad.

Jele: E, mértékegysége: J (joule)

az energiamegmaradás törvénye (law of conservation of energy)

def #1: A törvény kimondja, hogy egy izolált rendszer teljes energiája állandó marad.

def #2: A törvény kimondja, hogy energiát nem lehet létrehozni vagy megsemmisíteni, csak

egyik formából a másikba átalakítani.

def #3: A törvény kimondja, hogy energia semmilyen folyamatban nem keletkezhet vagy

semmisülhet meg, hanem csak egyik energiaformából valamilyen másik energiaformává

alakulhat át.

az energiaminimum elve (principle of minimum energy)

Az energiaminimum elve szerint a természetben minden a lehető legkisebb energiájú állapot

elérésére törekszik.

enolok / alkenolok (enols / alkenols)

Olyan reaktív résszel rendelkező alkének, amelyekben egy hidroxilcsoport egy telítetlen

szénatomhoz kapcsolódik.

entalpia (enthalpy)

def #1: Az állandó nyomáson lejátszódó folyamatok jellemzésére bevezetett – energia

dimenziójú – termodinamikai állapotfüggvény, melynek értéke a rendszer belső energiája plusz

a rendszer nyomásának és térfogatának szorzata.

def #2: Termodinamikai rendszerre jellemző mennyiség, amely állandó nyomáson megadja a

rendszer és környezete között kicserélt hőt, amennyiben nincs hasznos munkavégzés. Nincs

természetes nullpontja, csak két állapot közötti különbsége, változása mérhető.

Jele: H, mértékegysége: J

Képlete:

𝐻 = 𝑈 + 𝑝 ∗ 𝑉

ahol U a rendszer belső energiája, p a rendszerben lévő nyomás, V pedig a rendszer térfogata.

entrópia (entropy)

Page 58: Kémia fogalomtár

58

def #1: A tudomány (elsősorban a hőtan és az informatika) fontos fogalma, amely egy

rendszer rendezetlenségi fokát jellemzi.

def #2: Az anyagi rendszerek molekuláris rendezetlenségét, illetve állapotuk termodinamikai

valószínűségét leíró, extenzív fizikai mennyiség.

def #3: Az energia átalakulási képességét jellemző fizikai mennyiség. Az entrópia a

rendezetlenség mértéke. Az entrópia növekedése a rendezetlenség fokozódását jelenti. Az

entrópia maximumának elérése azt jelenti, hogy beállt a teljes nyugalmi állapot, a teljes

kiegyenlítettség, a teljes szétszórtság. Ebben a rendezetlenség foka a lehető legnagyobb, a

rendszerben semmiféle csoportosulás, szervezettség nem észlelhető.

Jele: S, mértékegysége J

K

enzimek (enzymes)

A legtöbb esetben fehérjékből álló biokatalizátorok, melyek gyorsítják a szervezetben

lejátszódó kémiai reakciók (elsősorban anyagcserefolyamatok) sebességét. Emellett léteznek

még RNS-alapú és ellenanyag-alapú enzimek. A katalizátorok a reakciósebesség növelését az

aktiválási energia csökkentésével érik el, azáltal, hogy a reaktánsok speciális elrendezésével új

reakcióutakat nyitnak meg. Fontos megjegyezni, hogy a reakcióra jellemző szabad energia

változást nem befolyásolják, azaz csak energetikailag kedvező, spontán módon lezajló

reakciókat katalizálnak. Az enzimek csak átmenetileg vesznek részt a reakciókban, maradandó

változást nem szenvednek. Sokuk működéséhez kofaktor is szükséges. A legtöbb enzim neve

"-áz" végződésű. Hat nagy csoportjuk van: oxidoreduktázok, transzferázok, hidrolázok, liázok,

izomerázok és ligázok.

epimerek (epimers)

def #1: Olyan diasztereomer pár, amelyek mindössze egy sztereogén centrumban

különböznek egymástól.

def #2: Olyan, több királis centrummal rendelkező vegyületek, amelyek egymástól csak egy

sztereogén centrum konfigurációjában különböznek.

Page 59: Kémia fogalomtár

59

def #3: Egy másik molekula olyan sztereoizomerje, amelynek bár több sztereocentruma van,

de a köztük lévő sztereokémiai különbség mindössze egy sztereocentrumra vonatkozik.

epimerizáció (epimerization)

Epimerek interkonverziója, egymásba alakulása.

ércek (ores)

Azokat a kőzeteket és ásványokat nevezzük így, amelyekből a fémek gazdaságosan

előállíthatóak. Az ércekben a fémek oxidált állapotban vannak. Ezekből a kohászat az elemi

fémet redukcióval állítja elő.

erős elektrolit (strong electrolyte)

Olyan elektrolit, amely feloldásakor, illetve megolvasztásakor teljes mennyiségében szétesik

ionjaira, azaz disszociációfoka = 1.

értékes jegyek / értékes számjegyek (significant figures / significant digits)

A mérés pontosságát kifejező számjegyek egy olyan szabályrendszer keretében, amely a

pontosság minél jobb kifejezésére, illetve a pontosság téves látszatának elkerülésére szolgál.

Egyik legfontosabb elve, hogy a számítás eredménye nem lehet pontosabb, mint a kiinduló

adatok.

Az értékes jegyek használatával kapcsolatos szabályok és elvek:

-pontosan megadott számok értékes jegyeinek száma végtelen

-az értékes jegyek csak mért értékek esetén alkalmazandók, darabra megszámolható

entitások esetén a kapott szám pontosan megadott számnak minősül, tehát értékes jegyeinek

száma végtelen

-minden nemzérus számjegy értékes jegy (pl. 239,62 értékes jegyeinek száma 5)

-értékes jegyek által közrefogott zérusok szintén értékes jegynek számítanak (pl. 700102

értékes jegyeinek száma 6)

-a szám elején álló zérusok nem számítanak értékes jegynek (pl. 0,000000734 értékes

jegyeinek száma 3)

-a tizedesvessző után álló záró zérusok értékes jegynek számítanak (pl. 3549,00 értékes

jegyeinek száma 6)

-tizedesvesszővel nem rendelkező szám záró zérusai esetén meg kell kísérelni annak

megállapítását, hogy a szám kerekítés miatt végződik nullá(k)ra, vagy pontos értéknek számít;

előbbi esetben a záró zérusok nem számítanak értékes jegynek, utóbbi esetben viszont igen

(pl. ettől függően a 6200 rendelkezhet 2 vagy 4 értékes jeggyel is)

-zérusra végződő egész számok esetén a pontosság nem egyértelmű mivolta és a félreértések

elkerülése végett érdemes a számokat normálalakban felírni (pl. kerekített szám esetén

431000 helyett 4,31 * 105 formában felírható, míg pontos szám esetén 431000 helyett

4,31000 * 105 írandó)

-két mennyiség közötti összeadás vagy kivonás esetén a kisebb pontossággal rendelkező

(tehát pontatlanabb) szám pontosságára kell kerekíteni a végeredményt (pl. 2700 + 5,376 =

2700, mert a 2700 egy kerekített szám, és csak a százas helyi értékig pontos)

Page 60: Kémia fogalomtár

60

-két mennyiség közötti szorzás vagy osztás során az eredmény értékes jegyeinek számát a

kevésbé pontos mennyiség értékes jegyeinek száma határozza meg (pl. 7,3 * 4287,4536 =

31000, ahol a végeredménynek csak 2 értékes jegye van, mivel a szám végén álló zérusok

nem számítanak értékes jegynek)

-több lépésből álló, mért adatokkal való számítás során a köztes eredményeket ajánlott

értékes jegyek használata nélkül, nagy pontossággal megadni, és csak a végeredménynél

alkalmazni az értékes jegyekre vonatozó szabályokat, ellenkező esetben a kerekítések miatt

pontatlan értékek adódhatnak

-a mértékegységek átváltása nem okozhat változást az értékes jegyek számában (pl.

0,072930 km = 72,930 m = 7293,0 cm = 72930 mm = 7,2930 * 10-2 km, azaz minden

esetben 5 értékes jegy a pontosság)

értékűség

Megadja, hogy az adott molekula hány jellemző funkciós csoportot tartalmaz. Az értékűség a

szerves vegyületek jellemzésének egyik szempontja. Pl. az ecetsav (CH3COOH) egyértékű

karbonsav, a glicerin (C3H5(OH)3) pedig háromértékű alkohol.

észterek (esters)

def #1: Szerves vegyületek, amelyek alkoholok és savak egymásra hatásával keletkeznek. Az

egyszerű szénhidrogének észterei illékony, kellemes illatú anyagok, amelyek a természetben

sok gyümölcs aromájáért és jellegzetes illatáért felelnek, valamint az élelmiszeriparban is

használatosak ízesítőanyagként. Triészterek, azaz három észtercsoportot tartalmazó molekulák

a természetes olajokban és zsírokban fordulnak elő, melyeket a glicerin alkotórész miatt

triglicerideknek is hívnak.

def #2: Oxigéntartalmú szerves vegyületek, melyek alkoholokból (esetleg enolokból vagy

fenolokból) és savakból keletkeznek egy molekula víz kilépésével (kondenzáció). A savak

lehetnek karbonsavak vagy ásványi savak, ez alapján megkülönböztetnek

karbonsavésztereket, illetve szervetlen savak észtereit.

Az észterek képződése alkoholokból és savakból megfordítható reakció, a megfordítása az

észterhidrolízis. Az észterek gyakorlatilag teljes hidrolízise lúgok hozzáadásával valósítható

meg. Az ilyen folyamat neve az elszappanosítás.

def #3: Oxigéntartalmú szerves vegyületek, melyek oxosavak és alkoholok (esetleg enolok

vagy fenolok) reakciójából keletkeznek vízkilépés mellett. Az észterek általában polárosabbak,

mint az éterek, de kevésbé polárosak, mint az alkoholok. A hidrogénkötések kialakításának

képessége biztosít némi vízoldékonyságot az észtereknek.

észterkötés (ester bond / ester linkage)

Savak és alkoholok (esetleg enolok vagy fenolok) között kialakuló kovalens kötés, amely

vízmolekula kilépésével (azaz kondenzációs reakcióval) jön létre. Ilyen kötés található pl. a

trigliceridekben.

Page 61: Kémia fogalomtár

61

esszenciális aminosavak (essential amino acids)

Olyan létfontosságú aminosavak, amelyeket az emberi vagy állati szervezet nem képes, vagy

csak elégtelen mennyiségben képes előállítani.

Az ember számára 9 aminosav számít esszenciálisnak, ezek a következők: fenilalanin,

hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, treonin, triptofán, valin.

esszenciális zsírsavak (essential fatty acids)

Azokat a létfontosságú zsírsavakat nevezzük így, amelyeket az emberi szervezet nem képes

előállítani, szintetizálni más anyagokból, ezért külső bevitelre szorul. Mindössze két ilyen

zsírsav létezik: az alfa-linolénsav (omega-3 zsírsav) és a linolsav (omega-6 zsírsav). Élettani

fontosságuk többek között abban rejlik, hogy gátolják a vérrögképződést, gyulladásgátló

hatásuk van, fontos összetevői a sejtmembránnak, szükségesek a növekedéshez, a fejlődéshez

és a felépüléshez, serkentik a memóriát és a koncentrációt.

éterek (ethers)

def #1: Az éterek olyan szerves vegyületek, melyek molekuláiban két szénhidrogén csoportot

összekötő oxigénatom, azaz éterkötés található. Az oxigénatom vegyértékelektronpárjának

tetraéderes elrendeződésével jól beleillik a szénláncba, nem befolyásolja jelentősen az alakját.

Az éterekben lévő C-O kötések polárisak, és emiatt az egész molekula is kismértékben poláris.

Általában a kisebb szénatomszámú éterek szobahőmérsékleten folyékony halmazállapotúak, a

nagyobb szénatomszámúak (17-18-tól) kristályosak. Forráspontjuk lényegesen alacsonyabb a

megfelelő alkoholokénál, melynek oka, hogy az étermolekulák nem tudnak hidrogénkötést

létesíteni egymással. Az étermolekulák között a diszperziós kölcsönhatások mellett csak

nagyon gyenge dipólus–dipólus kölcsönhatás lép fel. A nyílt láncú éterek lehetnek

szimmetrikusak vagy vegyesek aszerint, hogy az oxigénatomhoz kapcsolódó két csoport

azonos-e vagy különböző.

def #2: Étercsoportot tartalmazó szerves vegyületek. Illékony, rendkívül gyúlékony

vegyületek. Az oxigén (magányos elektronpárja révén) komplex vegyületek képzésére teszi

képessé az étereket. Alkoholokból állítják elő kénsavval történő dehidratálással.

Page 62: Kémia fogalomtár

62

Az éterek elnevezése az oxigénatomhoz kapcsolódó szénhidrogéncsoportok nevéből és az éter

szóból tevődik össze. A két szénhidrogéncsoport nevét abc-rendben kell felsorolni az -éter

utótag előtt (pl. dimetil-éter, etil-vinil-éter).

def #3: Szerves vegyületek, amelyekben egy oxigénatom létesít kovalens kötést két alkil-

vagy arilcsoport között. Az éterek nem vehetnek fel sav szerepet, mert funkciós csoportjukban

az oxigénhez nem kapcsolódik leszakítható proton. Erős savakkal szemben bázisként

viselkedhetnek, mert az éterkötésű oxigénatom a nemkötő elektronpárjával protont vehet fel.

Az éterek savas közegben hő hatására alkoholokra bomlanak. Kémiailag igen állandóak,

stabilabbak az alkoholoknál.

éterkötés (ether bond / ether linkage)

def #1: Két szénhidrogén között kialakuló kovalens kötés, melyben az összekötő szerepet egy

oxigénatom látja el. Az éterkötés általában stabilis; lúggal, híg savakkal, oxidálószerekkel nem

bontható meg (kivétel az epoxidok és a vinil-éterek), ezért az étereket gyakran alkalmazzák

szerves reakciók oldószereként is.

def #2: Egy oxigénatom segítségével kialakuló kovalens kötés, mely két szénhidrogén és a

közbeiktatott oxigénatom között jön létre.

exoterm folyamat (exothermic process)

def #1: Olyan folyamat, ahol az anyag belső energiája csökken, a környezeté pedig nő. Ilyen

változás például a fagyás, a lecsapódás és az égés.

def #2: Hőleadással járó változás, ahol a hő a rendszerből a környezetbe áramlik.

exoterm oldódás (exothermic dissolution)

Olyan oldódás, amely melegedéssel, energiafelszabadulással jár. A folyamat során a rendszer

energiát ad le a környezetébe. A hidratációs energia és a hőmozgás energiájának összege

nagyobb, mint a rácsenergia, vagy gázoknál és folyadékoknál a molekulát összetartó kovalens

kötés energiája.

exoterm reakció (exothermic reaction)

def #1: Olyan átalakulás, amely során (állandó nyomáson és hőmérsékleten) a rendszer

energiát ad át környezetének hő, fény vagy elektromos áram formájában, ezért

entalpiaváltozása negatív.

def #2: Olyan reakció, melynek során a standardentalpia-változás negatív értékű.

extenzív mennyiség / extenzív változó / extenzív tulajdonság (extensive property /

extensive quantity / extensive variable)

def #1: Olyan állapotjelzők, amelyek a termodinamikai rendszerek egyesítésekor

összeadódnak, pl. tömeg, térfogat, anyagmennyiség, energia, hőkapacitás.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amelynek értéke függ a rendszer mennyiségétől. Az extenzív

mennyiségek additívak, mindig előjelesen összegződnek. Az extenzív mennyiségek nagysága

mindaddig változik, amíg az egyensúlyi állapot be nem következik.

Page 63: Kémia fogalomtár

63

Fajans-szabályok (Fajans' rules)

Olyan szabályok, amelyek egy adott ionos kötésben az ionok polarizációja miatt létrejövő

kovalens jelleg mértékét jelzik. A kovalens jelleg, illetve a polarizáló hatás valószínűsége annál

nagyobb, minél több feltétel teljesül a következők közül:

1.: az ionok töltése nagy

2.: a pozitív ion kicsi

3.: a negatív ion nagy

4.: a pozitív ion külső elektronkonfigurációja nem nemesgáz-konfiguráció.

fajlagos forráshő / fajlagos forrási entalpia

def #1: Az az energiamennyiség, amely egységnyi tömegű, forráspontra melegített folyadék

elforralásához szükséges.

def #2: Az anyag forráspontján való elpárologtatásához szükséges energia és a tömeg

hányadosa.

Jele: Lforr, mértékegysége: J

kg vagy

kJ

g

fajlagos hőkapacitás / specifikus hőkapacitás / fajhő (specific heat capacity)

def #1: Egységnyi tömegű anyag hőmérsékletének egységnyi növeléséhez szükséges energia.

Megadja, hogy mennyi hőt kell közölni 1 grammnyi (vagy 1 kilogrammnyi) anyaggal, hogy a

hőmérséklete 1 fokkal megemelkedjen.

def #2: Megmutatja, hogy mekkora hőmennyiség felvételére vagy leadására van szükség

ahhoz, hogy az egységnyi tömegű anyag hőmérséklete 1 kelvinnel változzon.

Jele: c, mértékegysége: J

g∗K vagy

J

kg∗K

fajlagos oldáshő / fajlagos oldódási entalpia (specific heat of solution / specific

enthalpy of solution / specific enthalpy of dissolution)

def #1: Az energia, ami felszabadul, vagy elnyelődik, amikor az adott anyag 1 kilogrammja

nagy mennyiségű oldószerben teljesen feloldódik (szigorúan véve végtelen hígítású oldatnál).

def #2: Egységnyi tömegű anyagból végtelen híg oldat készítése során bekövetkező

energiaváltozás.

def #3: Egységnyi tömegű anyag oldószerben való feloldódása során bekövetkezett

entalpiaváltozás. Az oldódás folyamata három részre osztható: az oldott anyagban lévő

kötések felszakítására, az oldószerben lévő kötések felszakítására, illetve az oldott anyag és az

oldószer közötti kölcsönhatások kialakítására. Az oldási entalpia értéke ennek a három

részfolyamat entalpiájának az összegével egyenlő.

def #4: Állandó nyomáson bekövetkezett entalpiaváltozás egységnyi tömegű anyag

oldószerben való feloldódása során.

def #5: Az a hőmennyiség, amely felszabadul vagy elnyelődik a rendszerben, ha 1 kg anyag

nagy mennyiségű oldószerben feloldódik. Az ionok szétválasztásához szükséges rácsenergia és

a hidratációs energia összege egyenlő az oldáshővel.

Page 64: Kémia fogalomtár

64

def #6: Az adott anyag adott oldószerben való feloldódása során tapasztalható energiaváltozás

és a tömeg hányadosa. Értéke erősen függ attól, hogy a folyamat végén milyen koncentrációjú

oldat keletkezik. Táblázatokban ennek megfelelően meg kell adni a felhasznált oldószer

mennyiségét, vagy a végső összetételt is. Ez alól csupán a végtelen hígításra vonatkozó

oldáshő a kivétel, ahol az anyagból annyira híg oldat készül, hogy további oldószer hozzáadása

mérhető hőeffektust már nem okoz.

Jele: Δoh, mértékegysége: kJ

kg

fajlagos olvadáshő / fajlagos olvadási entalpia (specific heat of fusion / specific

enthalpy of fusion)

def #1: Az egységnyi tömegű anyag állandó hőmérsékleten (az olvadásponton) és állandó

nyomáson történő megolvadásához szükséges hőenergia.

def #2: Az az energiamennyiség, amely egységnyi tömegű, szilárd anyag molekuláit

összetartó kötési erők felszabadításához, és az anyag folyékony halmazállapotba hozásához

szükséges.

def #3: Az adott anyag olvadáspontján való megolvasztásához szükséges energia és a tömeg

hányadosa.

Jele: Δmh | Lo, mértékegysége: J

kg vagy

kJ

g

fajlagos párolgáshő / fajlagos párolgási entalpia (specific heat of vaporization /

specific enthalpy of vaporization)

def #1: Az egységnyi tömegű anyag állandó hőmérsékleten történő elpárologtatásához

szükséges energia.

def #2: Az az energiamennyiség, ami ahhoz szükséges, hogy az egységnyi tömegű folyadék

molekuláit összetartó másodlagos kötési erők felszakadjanak, és ezáltal légneművé váljon a

folyadék.

def #3: Az a hőmennyiség, amely egységnyi tömegű anyag elpárolgásához szükséges. A

párolgáshő mértéke az anyagi minőségtől, a környezeti nyomástól és a hőmérséklettől is függ.

Jele: Δvh | Lp, mértékegysége: J

kg vagy

kJ

g

Faraday I. törvénye (Faraday's first law)

Az egyik elektródon leváló anyag tömege egyenesen arányos az elektrolizáló áram erősségével

és az elektrolízis idejével. Az arányossági tényező az elektrokémiai egyenérték.

Faraday II. törvénye (Faraday's second law)

Kémiailag egyenértékű mennyiségeknek az elektródokon történő leválasztásához ugyanannyi

töltésmennyiség szükséges.

fázisok (phases)

Page 65: Kémia fogalomtár

65

Az anyagi rendszer jól meghatározott, egymástól felülettel elhatárolt részei.

fehérjék (proteins)

Aminosavak lineáris polimereiből felépülő szerves makromolekulák, polipeptidláncok. A

fehérjék kialakításában 20 féle fehérjealkotó aminosav vesz részt. Néha a fehérjékhez nem-

peptid csoportok is kapcsolódnak, ezeket prosztetikus csoportoknak, illetve kofaktoroknak

hívjuk. A fehérjemolekulák tulajdonsága már két aminosav felcserélésével megváltozik. Fontos

biológiai szerepüket jellemzi, hogy gyakorlatilag minden sejtben lejátszódó folyamatban részt

vesznek. Sokféle funkciót betöltenek a szervezetben: az anyagcsere elősegítése,

ingerválaszok, DNS-replikáció, molekulák szállítása, immunválasz adása, valamint fontos

építőanyagként is szolgálnak. A fehérjék atomi szinten leggyakrabban szénből, hidrogénből,

oxigénből, nitrogénből, kénből és szelénből épülnek fel.

A fehérje szerkezetének szintjei:

-Elsődleges szerkezet: a fehérje aminosav-szekvenciája, azaz aminosav összetétele, és azok

kapcsolódási sorrendje. A polipeptidlánc a peptidkötés körül nem foroghat, mivel az oxocsoport

pi-kötése és a nitrogén atom nemkötő elektronpárja delokalizálódik, ezzel pedig rögzül a

peptidkötés.

-Másodlagos szerkezet: a peptidgerinc hidrogénkötések által stabilizált, lokális (legalább négy

aminosavra kiterjedő) rendezettsége. Más szóval a polipeptidlánc olyan szakaszai, ahol a

konformáció periódikusan ismétlődik. E szerkezeti elemek legfőbb csoportjai a jobb- vagy

balmenetes hélixek, a redők, a hurkok és a kanyarok. Leggyakoribb az α-hélix, az antiparalel

β-redő és a β-kanyar.

-Harmadlagos szerkezet: a polipeptidlánc teljes térbeli konformációja. Ezt a konformációt

mindenekelőtt a hidrofób kölcsönhatások stabilizálják, de más kötések is előfordulnak. Egy

peptidlánc tartalmazhat egyetlen vagy többféle másodlagos szerkezeti elemet, melyek

rendezetlen szakaszokkal váltakoznak, de ismertek olyan fehérjék is, melyekből teljesen

hiányoznak a rendezett szerkezetek, ezeket natívan rendezetlen fehérjéknek nevezzük. A

folyamatot, mely során a fehérjemolekulák elnyerik ezen natív szerkezetüket, vagyis amelyben

betöltik biológiai funkciójukat, a fehérjék feltekeredésének, foldingjának nevezzük.

-Negyedleges szerkezet: olyan fehérjék szerkezete, amelyek több polipeptid-láncból álló

fehérjekomplexeket alkotnak. Ezek létrejöhetnek úgy, hogy a már feltekeredett fehérjéből

kihasad egy rész, de a maradék nem esik szét, ami elsősorban a feltekeredés során létrejött,

láncon belüli kapcsolatoknak köszönhető. A másik lehetséges keletkezési formában külön-

külön szintetizálódnak a polipeptidláncok, majd a már feltekeredett darabok

összekapcsolódnak. Az így létrejött fehérjekomplexet nevezzük a fehérjék negyedleges

szerkezetének. Az egyes fehérjerészeket alegységeknek hívjuk. Ezek az alegységek lehetnek

azonosak vagy eltérőek, számuk általában nem haladja meg a nyolcat.

fehérjekomplexek (protein complexes)

Több fehérjerészből (polipeptid-láncból) álló, nem-kovalens, protein-protein kölcsönhatással

egymáshoz kapcsolódott komplexek. Az egyes fehérjerészeket alegységeknek hívjuk. Ezek az

alegységek lehetnek azonosak vagy eltérőek, számuk általában nem haladja meg a nyolcat.

felső fűtőérték (higher heating value)

Az a hőmennyiség, amely egységnyi tömegű, illetve térfogatú anyag tökéletes elégésekor

szabadul fel abban az esetben, ha az égéstermékek a kiindulási hőmérsékletre hűlnek vissza,

és a keletkező gőz lecsapódik.

Page 66: Kémia fogalomtár

66

felső robbanási határérték (upper flammable limit / upper explosive limit)

Gázok vagy gőzök legkisebb térfogati koncentrációja, ahol a robbanáshoz már nincs elegendő

oxigén. A robbanási határértékek függnek a nyomástól és a hőmérséklettől.

fémek redukálósora / aktivitási sor (reactivity series / activity series)

A fémek redukáló hatásának nagysága alapján felállított sorrend. A fémek közös kémiai

tulajdonsága, hogy atomjaik a reakciókban elektronokat adnak át, vagyis redukáló hatásúak. A

sor elején álló fémek redukáló hatása a legnagyobb, a sorban jobbra haladva a redukáló hatás

fokozatosan csökken. A fémek atomjai az utánuk következő fémek ionjait képesek redukálni. A

fémek redukálósorának a hidrogén is tagja. A hidrogén előtt álló fémek híg savakban

hidrogéngáz fejlődése közben oldódnak. A hidrogén után levő fémek (nemesfémek) még erős

savakban sem oldódnak hidrogéngáz képződésével. Ha fémek reagálnak fémionokat

tartalmazó oldattal, akkor a fémionok minden olyan fémmel leválaszthatók, amelyek a sorban

őket megelőzik.

A pontos sorrend: K, Ca, Na, Mg, Cr, Al, Zn, Fe, Co, Ni, Sn, Pb, H2, Cu, Hg, Ag, Pt, Au.

fémes kötés (metallic bonding)

def #1: A fémes kötésben az atomok atomtörzsei (atommag + lezárt elektronhéjak) térbeli

rácsot alkotnak, közöttük szabadon mozognak a külső elektronhéj elektronjai. Ez a delokalizált

elektronmassza tartja össze a pozitív atomtörzseket. A fémek szilárdak, viszont nem ridegek;

fizikai behatásra a rácspontok atomtörzsei „arrébb csúsznak”, de a delokalizált elektronok

összetartó ereje nem szűnik meg. Mivel a rácspontok között az elektronok szabadon

mozognak, a fémek szilárd állapotban is jól vezetik a hőt és az áramot.

def #2: Olyan elsőrendű kémiai kötés, amelyben a rácspontokban lévő atomtörzseket

delokalizált elektronok tartják össze, ilyenkor az elektronok egyenletesen oszlanak el az

anyagban. A kötés általában fémek vagy félfémek között jön létre. A kialakulásának feltétele

az, hogy a fématomok vegyértékhéján kevés számú elektron legyen, ezek az atommagtól

viszonylag messze vannak, és kisebb energiával kötődnek, ezt mutatja kicsi ionizációs

energiájuk is. A fématomok a kristályban úgy rendeződnek, hogy a rácspontokban a

fématomtörzsek helyezkednek el és közöttük a kapcsolatot a vegyértékelektronok biztosítják.

Ezek az elektronok valamennyi fématomhoz közösen tartoznak, így delokalizált

elektronrendszer jön létre.

fémes sugár (metallic radius)

Szoros térkitöltésű fémrácsban elhelyezkedő, egymással szomszédos atommagok távolságának

a fele.

Jele: rm, mértékegysége: pm

fémorganikus kémia (organometallic chemistry)

Olyan vegyületek vizsgálatával foglalkozó kémiai terület, amely vegyületekben egy vagy több

fématom kötésben van egy organilcsoport egy vagy több szénatomjával.

fémorganikus vegyületek (organometallic compounds)

Page 67: Kémia fogalomtár

67

Olyan vegyületek, amelyekben egy vagy több fématom kötésben van egy organilcsoport egy

vagy több szénatomjával. Jellemző rájuk az instabilitás, a gyenge fém–szén kötés és a kis

ionizációs energia.

fémrács (metallic lattice)

Olyan rácstípus, amelyben fémes kötéssel kapcsolódó fématomtörzsek foglalják el a

rácspontokat. A fémes kötés miatt jól vezetik a hőt és az elektromosságot, és általában igen

jól megmunkálhatók. A fémrács részecskéit változó erősségű fémes kötés tartja össze, ezért a

részecskék méretének és térbeli elrendeződésének különbözősége miatt az olvadás- és

forráspontjuk, illetve a keménységük tág határok között változik. Vannak nagyon puha, késsel

vágható fémek, mint a nátrium és a kálium, viszont nagyon kemény pl. a króm és a volfrám.

Standard körülmények között általában szilárdak, kivéve a higanyt, amely szobahőmérsékleten

cseppfolyós.

fémrácsos kristályok (metallic crystals)

Olyan kristályok, amelyekben a fémrács rácspontjaiban levő fématomtörzseket és a köztük

mozgó elektronokat a fémes kötés tartja össze. A közös elektronok szabadon mozoghatnak a

fémrácson belül. Ezek a szabad elektronok teszik a fémeket jó elektromos és hővezetővé. A

fémrács teszi lehetővé a fémek megmunkálhatóságát.

fenolok (phenols / phenolics)

Olyan vegyületek, amelyekben egy vagy több hidroxilcsoport kapcsolódik aromás

szénhidrogénhez. Az aromás gyűrűhöz kapcsolódó hidroxilcsoportok száma alapján egyértékű,

kétértékű és többértékű fenolok különböztethetők meg. A fenolok általában színtelen,

kristályos vegyületek, de lehetnek folyékony halmazállapotúak is. Forráspontjuk magas.

Jellegzetes, átható szaguk van. A legtöbb fenol alkoholban és éterben jól oldódik. Néhány

monociklusos fenol vízben is jól oldható. Vízoldhatóságuk általában a hidroxilcsoportok

számával növekszik. A fenolok kifejezetten savjellegű vegyületek, sokkal könnyebben

disszociálnak vizes oldatban, mint az alkoholok. A fenolok sóit fenolátoknak nevezik.

A fenolok általában mérgező hatású vegyületek. Fertőtlenítő hatásuk miatt gyógyszerek

készítésére, baktériumölő és gombaölő szerként, emellett festékek és robbanószerek

gyártására használják a fenolokat.

Page 68: Kémia fogalomtár

68

fibrilláris fehérjék (fibrous proteins / scleroproteins)

Hosszú, rostokká összeálló proteinek, melyeknek drót- vagy rúdszerű alakjuk van. A

leggyakoribb proteintípusok egyike. Általában szerkezeti vagy raktárproteinek, melyek

kémiailag közömbösek, és vízben oldhatatlanok. Nehezebben denaturálódnak, mint a

globuláris fehérjék.

fizikai kémia (physical chemistry)

A kémiai folyamatok fizikai vonatkozását vizsgáló tudományág.

forrás (boiling)

def #1: Egy adott folyadék gőzzé alakulása, ami akkor következik be, amikor a folyadék a

forráspontjára van melegítve. Ezen a ponton a folyadék gőznyomása megegyezik a külső

légnyomással. A folyadék a forráspont fölé addig nem hevíthető, amíg teljes mennyisége gőzzé

nem alakul.

def #2: Olyan fizikai folyamat, amely során a folyadékok vaporizációja következik be. Ez

jellemzően a folyadék forráspontján valósul meg, ahol a folyadék hőmérséklete további

hőközlés hatására nem emelkedik tovább, ehelyett a többletenergia a folyadék másodlagos

kötéseinek felszakítására fordítódik. Forrásponton a gőz nyomása megegyezik a külső

nyomással. Ekkor az anyag belsejében gőzfázis keletkezik, és a gőz buborékok formájában

távozik.

forráspont (boiling point)

Page 69: Kémia fogalomtár

69

def #1: Az a hőmérséklet, amelyen az adott anyag telített gőzének nyomása eléri a külső

nyomást.

def #2: Anyagi minőségre jellemző hőmérsékleti érték, ahol a folyadék forrása megindul. A

teljes anyagmennyiség elforrásáig a felvett hőmennyiség nem a hőmérséklet emelésére,

hanem a halmazállapot megváltoztatására fordítódik.

foszfátok / ortofoszfátok (phosphates / orthophosphates)

def #1: Foszfátiont (PO43-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-foszfát (Na3PO4).

def #2: A foszforsav sói vagy észterei.

foszfitok (phosphites)

Foszfitiont (PO33-) tartalmazó vegyületek.

foszfolipidek (phospholipids)

def #1: Olyan lipidek, melyek molekuláiban a glicerinhez két zsírsavmolekula és egy foszforsav

kapcsolódik. A foszforsavmaradékhoz még egy erősen poláris, nitrogéntartalmú szerves

molekularészlet is csatlakozik. A foszfatidmolekula zsírsavakat tartalmazó része apoláris, többi

része pedig poláris jellegű. A foszfolipidek tehát kettős oldódásúak, azaz apoláris és poláris

oldószerekben is oldódnak. E tulajdonságuknak köszönhetően a sejtek és a sejtalkotók

határolóhártyáinak, a biológiai membránoknak az alapját képezik.

def #2: Olyan lipidek, amelyekben foszforsav kapcsolódik egy másik molekularészhez

észterkötéssel.

fotoeffektus / fényelektromos jelenség / fényelektromos hatás / fotoelektromos

hatás / fotoelektromos jelenség (photoelectric effect)

def #1: Elektronok kilépése fémből vagy félvezető anyagból fény hatására. A fényerősség

növelése nem a kilépő elektronok energiáját, hanem a számát növeli meg. A kilépő elektron

energiája nem a megvilágító fény erősségétől, hanem a frekvenciájától függ.

Page 70: Kémia fogalomtár

70

def #2: A küszöbszintnél nagyobb frekvenciájú elektromágneses sugárzás által egy anyag

felszínén lévő elektronok kibocsátása. A kibocsátott elektronok száma a sugárzás

intenzitásától, kinetikus energiája pedig a sugárzás frekvenciájától függ.

fotokémia (photochemistry)

A fény hatására lejátszódó kémiai folyamatokkal, illetve a kémiai folyamatokat kísérő – nem

termikus gerjesztésű – fényjelenségekkel foglalkozó tudományág.

földfémek / bórcsoport (boron family / boron group)

A periódusos rendszer 13. csoportjának elemei. Ide tartozik a bór, az alumínium, a gallium, az

indium, a tallium és a nihónium. A bór kivételével mind fémek.

Bár a p-mezőben helyezkedik el, a csoportra jellemző az oktettszabály megsértése, főképp a

bór és az alumínium esetében. Ezek az elemek a vegyértékhéjukon 8 helyett 6 elektronnal is

elérhetik az ideális energiaállapotot. A földfémek – a bór kivételével – puhák, reakcióképesek,

jól vezetik az áramot és a hőt szobahőmérsékleten. A bór elektromos és hőszigetelő

tulajdonságokat mutat szobahőmérsékleten, de jó vezetővé válik magas hőmérsékleten.

A bór a többi földfémtől eltérően vegyületeiben kovalens kötéssel kapcsolódik a többi atomhoz,

továbbá keménysége és törésmutatója is eltér a többi földfémétől. Sok hidridje ismert,

amelyeket boránoknak is neveznek. Az alumíniumnak és a galliumnak kevesebb hidridje

ismert. Az indium nem képez hidrideket, csak komplexeket, a talliumnak pedig nem ismert

stabil hidridje.

A bór nyomelemként az emberi és a növényi szervezetekben is megtalálható. Az alumíniumnak

nincs biológiai szerepe, toxicitását gyengének vagy közepesnek szokták minősíteni. A tallium

erősen mérgező, akadályozza a létfontosságú enzimek működését.

főkvantumszám (principal quantum number)

def #1: Az atompálya nagyságára és energiájára vonatkozó adat. Az egyes héjakon

elhelyezkedő elektronok maximális száma 2n2.

def #2: Olyan szám, amely az elektron atommagtól való átlagos távolságát jellemzi. Az

atomok egyes elektronjainak energiáját elsősorban ez szabja meg. Az azonos főkvantumszámú

alhéjak közös elektronhéjat alkotnak.

Page 71: Kémia fogalomtár

71

def #3: Egy atomban az elektron állapotát jellemző első kvantumszám, amely a hidrogénszerű

atomok esetében teljes mértékben meghatározza az atomi pálya energiáját, míg a

többelektronos atomoknál csak döntő mértékben teszi ezt.

Jele: n, értéke: 1, 2, 3, ... (egész szám) lehet

frakció (fraction)

def #1: Egy adott keverék frakcionálása során elkülönített anyag.

def #2: Egy adott keverék frakcionált desztilláció során szétválasztott fázisa.

funkciós csoport (functional group)

Olyan atom vagy atomcsoport az adott vegyület molekulájában, amely leginkább befolyásolja,

meghatározza a vegyület tulajdonságait, pl. reakciókészségét. Funkciós csoport lehet maga a

heteroatom vagy a hozzá kapcsolódott atomokkal együtt alkotott atomcsoport. Ha azonos

szénatomhoz két különböző, egyszerű funkciós csoport kapcsolódik, akkor olyan új

tulajdonságot mutathatnak, amelyek külön-külön egyikre sem jellemzőek. Ezért ezt a

molekularészletet egyetlen egységnek, összetett funkciós csoportnak nevezzük.

galváncella (galvanic cell / voltaic cell)

def #1: Kémiai energia elektromos energiává való átalakítására alkalmas berendezés. A

galvánelemben maguktól végbemenő redoxireakciók termelik az elektromos energiát.

def #2: Olyan elektrokémiai cella, amelyben spontán kémiai reakció megy végbe elektromos

energia képződése mellett. A galváncellában a pozitív elektród a katód, a negatív elektród az

anód.

Page 72: Kémia fogalomtár

72

def #3: Kémiai áramforrás, amely kémiai energiát elektromos energiává alakít át. Részei:

elektródok, fémes vezető, diafragma vagy sóhíd. Ha fogyasztót kapcsolunk rá, akkor

galvánelemnek nevezzük.

A galvánelemben folyó áram közvetlen oka a két elektród közötti potenciálkülönbség. Ez annak

az eredménye, hogy az elektrolit és a belemerülő fém között egyensúlyi elektromos

potenciálkülönbség alakul ki. Az elektrolittal érintkező fémből ugyanis fémionok jutnak az

oldatba, illetve az oldatban lévő fémionok semleges atomként kiválnak a fém felületére.

Ahhoz, hogy egy fémion az elektrolitoldatból az elektródra kiválhasson, ki kell szakítania

magát a hidrátburokból. Az ehhez szükséges energia a kiválás aktiválási energiája. A fordított

folyamatban, az oldódásban az aktiválási energia ahhoz szükséges, hogy a fématom ionná

válva le tudja győzni a szomszédos fématomok vonzóerejét. Mindkét esetben tehát egy

energiagáton való átjutás a folyamat kulcsa.

galvanizálás (electroplating)

def #1: Olyan módszer, amely egy adott fémnek egy másik fémmel történő bevonására szolgál

elektrolitikus bevonatkészítéssel.

def #2: Olyan elektrokémiai folyamat, amely során elektromos áram hatására az oldatból /

olvadékból az elektródon fém válik ki. Az elektrolízis egyik formája.

gáz / légnemű anyag (gas)

Légnemű anyag, amely mennyiségére való tekintet nélkül kitölti a rendelkezésére álló teret. A

gyakorlatban a reális gázok viselkedése valamilyen mértékben eltér a gáztörvényeknek

engedelmeskedő ideális gázokétól; a reális gázok részecskéi meghatározott térfogattal

rendelkeznek, gyenge erők működnek köztük, és a többatomos gázokban az ütközések

bizonyos mértékig rugalmatlanok. Leggyakrabban azonban ezek az eltérések elhanyagolhatóan

kicsik.

A gáz legszembetűnőbb különbsége a folyadékhoz és a szilárd anyaghoz képest, hogy

részecskéi elkülönülnek egymástól, közöttük nincs van der Waals-kölcsönhatás, ami

összetartaná őket.

gél (gel)

Page 73: Kémia fogalomtár

73

Olyan kolloid rendszer, amelyben a kolloid részecskék összekapcsolódnak egymás

szolvátburkával, ennek következtében pedig jellegzetes, térhálós szerkezet alakul ki. A gélben

a diszpergáló közeg szilárd, a diszpergált anyag pedig folyékony. A diszpergált részecskék

mérete 1 nanométer és 1 mikrométer között mozog. A gél kocsonyás jellege a térhálós

szerkezet miatt alakul ki.

gerjesztési energia (excitation energy)

Az alapállapot és a gerjesztett állapot közötti energiakülönbség.

gerjesztett állapot (excited state)

def #1: Egy molekulának, ionnak, atomnak, atommagnak, vagy elektronnak a

legalacsonyabbnál magasabb energiaállapota. A gerjesztett állapot nem stabilis.

def #2: Olyan állapot, amelyben energia felvétele miatt egy molekula, ion, atom, atommag,

vagy elektron az alapállapotnál magasabb kvantumállapotban van. A felvett energia

származhat az elektromágneses spektrum bármely hullámhosszán levő foton elnyeléséből,

vagy nagy sebességű elektronokkal való ütközésből. Az energiaközlés megszűntével a

részecske visszatér az alapállapotába, melyet az elnyelt foton(ok) kisugárzásával, illetve az

energiatöbblet más atomnak való átadásával ér el.

gerjesztett atom / gerjesztett állapotú atom (excited atom / excited state atom)

def #1: Olyan atom, amelyben egy vagy több elektron az alapállapotúnál magasabb energiájú

atompályára került.

def #2: Olyan atom, amelyben az elektronok energiáját csökkenteni lehet másik atompályára

juttatással. A gerjesztett állapot nem stabilis. A gerjesztés megszűnte után az atom

alapállapotba jut, miközben a felvett energiát kisugározza.

def #3: Olyan atom, amelynek egy vagy több elektronja energiabefektetés hatására az

alapállapothoz képest magasabb energiaszintre, az atommagtól távolabbra kerül. A gerjesztés

csak meghatározott energiamennyiség hatására történhet. A szükséges energiát a különböző

atompályák energiaszintje közti különbség határozza meg. A gerjesztés megszűnése után az

atom a felvett energiát visszasugározza.

gliceridek / acilglicerolok / acilgliceridek / acilglicerinek (glycerides / acylglycerols

/ acylglycerides)

Nagy szénatomszámú zsírsavak glicerinnel alkotott észterei. A gliceridek lehetnek

monogliceridek, digliceridek és a trigliceridek attól függően, hogy hány zsírsavlánc kapcsolódik

Page 74: Kémia fogalomtár

74

a glicerinmolekulához. Emellett lehetnek egyszerű gliceridek, ha a glicerinhez csak zsírsavak

kapcsolódnak, és lehetnek összetett gliceridek, ha a glicerin és a zsírsavak mellett egyéb

vegyületeket is tartalmaznak.

glikogén (glycogen)

Sok elágazó lánccal rendelkező, glükózból és a molekula közepén elhelyezkedő glikogeninből

álló poliszacharid. Egy glikogénmolekula kb. 30000 glükózmolekulát tartalmaz. Funkciója a

rövidtávú energiaraktározás az állati sejtekben: főleg a máj és az izmok raktározzák, de az

agy, a méh és a hüvely szintén képes szintetizálni. Molekulája olyan energiaraktárat jelent,

amely gyorsan mobilizálható hirtelen fellépő glükózigény esetén, de a zsírokhoz képest

kevésbé kompakt. A glikogén számos sejttípusban megtalálható a citoszol granulumaiban, és

fontos szerepe van a glükózciklusban.

glikolipidek / glükolipidek (glycolipids)

Olyan lipidek, melyekhez glikozidos kötéssel szénhidrát kapcsolódik. Glicerint is tartalmazó

fajtáját gliceroglikolipidnek, szfingozint tartalmazó fajtáját pedig glikoszfingolipidnek hívjuk.

Page 75: Kémia fogalomtár

75

glikozidok (glycosides)

def #1: Olyan szerves vegyületek, amelyekben egy szénhidráthoz valamilyen más vegyület,

általában egy kis méretű szerves molekula kapcsolódik.

def #2: Egy vagy több cukormolekulából és egy nem cukor jellegű molekulából (aglikon) álló

vegyületek.

glikozidos kötés / glikozidkötés (glycosidic bond / glycosidic linkage)

def #1: Diszacharidok, oligoszacharidok, poliszacharidok monoszacharidjai között kialakuló

kovalens kötés, amely vízmolekula kilépésével (azaz kondenzációs reakcióval) jön létre. Az α-

glikozidos kötés esetén az 1. szénatom glikozidos kötése a glükózgyűrű síkja alatt található, β-

glikozidos kötés esetén a glükózgyűrű síkja felett.

def #2: Monoszacharid részeket összekapcsoló éterkötés.

globuláris fehérjék (globular proteins / spheroproteins)

Gömb-szerű vagy gombolyag-szerű proteinek, a leggyakoribb proteintípusok egyike. Vízben

némileg oldhatóak, kolloidokat formálnak. Vizes közegben a molekulák felszínére az

aminosavak poláris, belsejébe pedig főképp apoláris oldalláncai kerülnek. Szerepük sokféle

lehet, közülük kerülnek ki az enzimek, a hormonok, a struktúrális fehérjék (aktin, tubulin),

transzportfehérjék, valamint a szabályozó fehérjék szerepét is ők töltik be leggyakrabban.

gőz (vapor)

def #1: Olyan légnemű közeg, amely még nem viselkedik ideális gázként, mert hőmérséklete

a forráspontja felett, de a kritikus hőmérséklet alatt van. Emelkedő hőmérsékletnél ez a közeg

egyre inkább az ideális gáz tulajdonságait veszi fel, és innentől kezdve már gáznak nevezik.

def #2: A köznapi szóhasználatban a gőz olyan légnemű anyag, amely általánosan ismert

körülmények között (légköri nyomáson, szobahőmérsékleten) a tapasztalat szerint

folyadékként, esetleg szilárd anyagként viselkedik. A folyékony anyagok valamely mértékben

mindig gőzölögnek (párolognak), és egy adott hőmérséklet felett (forráspont) teljesen gőzzé

alakulnak.

gőznyomás (vapor pressure)

A folyadékkal vagy szilárd fázissal egyensúlyban lévő gőz parciális nyomása adott

hőmérsékleten.

Page 76: Kémia fogalomtár

76

gravimetria / gravimetrikus analízis / súly szerinti analízis (gravimetry / gravimetric

analysis)

def #1: A kvantitatív kémiai analízis egyik általános laboratóriumi módszere, mely egy adott

anyag mennyiségi meghatározására szolgál tömeg alapján.

def #2: A mennyiségi analízis egy formája, amely a tömegmérésen alapul.

gyenge elektrolit (weak electrolyte)

Olyan elektrolit, amely feloldásakor, illetve megolvasztásakor nem esik szét teljes

mennyiségében ionjaira, azaz disszociációfoka < 1.

gyökök / szabad gyökök (radicals / free radicals)

def #1: Párosítatlan elektronokat tartalmazó, semleges kémiai részecskék (atomok,

molekulák, atomcsoportok). Gyökök képződhetnek nagy energiájú sugárzás hatására

molekulákból és ionokból is. Alapvető szerepet játszanak az élő szervezetekben végbemenő

oxidációs folyamatokban. A gyökök oxidációs láncreakcióit az antioxidánsok gátolják a gyökök

megkötésével.

def #2: Olyan atomok, molekulák vagy ionok, amelyek egy vagy több párosítatlan

vegyértékelektronnal rendelkeznek. A külső atompályán lévő, egyedülálló elektronok miatt

igen nagy reakciókészséggel és rövid élettartammal bírnak.

def #3: Oyan atomok, molekulák vagy molekulafragmentek, amelyek külső atompályájukon

egy egyedülálló, párosítatlan elektront tartalmaznak, emiatt igen fokozott a reakciókészségük.

Pl.: klóratom, nitrogén-dioxid molekula, metilcsoport.

def #4: Olyan reaktív oxigén-, nitrogén-, kén- vagy szénközpontú molekulák, illetve

molekularészletek, amelyek párosítatlan vegyértékelektronnal rendelkeznek, ezért rendkívül

aggresszívak és rövid életidejűek, mivel nagyon gyorsan kémiai reakcióba lépnek más

vegyületekkel elektronszerzés céljából.

gyulladási hőmérséklet (ignition temperature)

def #1: Az a legalacsonyabb hőmérséklet, amelyen az éghető gázok, gőzök, a finom eloszlású

szilárd anyagok levegőn meggyulladnak.

def #2: Anyagoknak az a legalacsonyabb hőmérséklete, amelynél meghatározott vizsgálati

körülmények mellett az anyagból felszabaduló gyúlékony gázok vagy gőzök láng vagy

gyújtószikra hatására meggyulladnak, és a gyújtóforrás eltávolítása után folyamatosan égnek.

A gyulladási hőmérséklet magasabb, mint a lobbanáspont.

hab (foam)

Olyan diszperz rendszer, amelyben gáz van szétoszlatva nagyrészt gázbuborékok formájában a

folyékony, szilárd vagy gél állapotú diszperziós közegben. A buborékok átmérője általában

nagyobb, mint 1 mikrométer, de a buborékok közötti lamellák vastagsága gyakran a kolloid

mérettartományba esnek.

halogenidek / halidok / haloidok (halides / halogenides)

Page 77: Kémia fogalomtár

77

Biner vegyületek, amelyek egy halogén elemből és legalább egy másik, elektropozitívabb

(vagy kevésbé elektronegatív) elemből vagy gyökből állnak.

haloalkánok / halogénalkánok / alkilhalidok / (haloalkanes / halogenoalkanes /

alkyl halides)

def #1: Telített láncú, halogénezett szénhidrogének. A haloalkánok olvadás- és forráspontja

általában magasabb, valamint kevésbé gyúlékonyak az alkán megfelelőikkel összevetve.

def #2: Telített láncú alkánszármazékok, melyek egy vagy több halogén atomot tartalmaznak.

A haloalkánok egy része ózonkárosító hatású. Az elsőrendű (primer) haloalkánokban a

halogénhez kapcsolódó szénatom 1 másik alkilcsoporthoz kapcsolódik. A másodrendűekben

(szekunder) ugyanez a szénatom 2 másik alkilcsoporttal létesít kapcsolatot. A harmadrendű

haloalkánok 3 alkilcsoporthoz kapcsolódnak.

halogénezett szénhidrogének (halogenated hydrocarbons)

Szénből, hidrogénből és halogén elem(ek)ből álló vegyületek.

halogenidek (halides / halogenides)

Vegyületek, melyekben egyszeresen negatív töltésű halogenidion (F-, Cl-, Br-, I-) található.

Léteznek ionos halogenidek (pl. NaF, CaCl2), kovalens halogenidek (pl. HI, PCl3), és átmeneti

kovalens-ionos halogenidek (pl. AgCl, FeF3).

Page 78: Kémia fogalomtár

78

harmadlagos biogén elemek / mikroelemek (microelements)

Mindössze néhány ezrelékben fordulnak elő az élő szervezetekben a mikroelemek. Ennek

ellenére nélkülözhetetlenek, hiszen legtöbbjük az életfolyamatokhoz szükséges

makromolekulák egy-egy alkotója. Hiányuk esetén a sejtek képtelenek felépíteni egy sor

fontos vegyületet. Tagjai: réz, cink, molibdén, jód, mangán, szelén, kobalt.

hármaspont (triple point)

def #1: Egyalkotós anyagnak olyan állapota, amelyben mindhárom halmazállapot egyensúlyi

állapotban jelen van. A hármaspontot nyomás–hőmérséklet diagramon szokás szemléltetni.

def #2: Olyan hőmérsékleti és nyomásérték, amely találkozási pontja mindhárom

termodinamikai halmazállapotnak.

def #3: Az a nyomás és hőmérséklet, amelynél az adott egykomponensű anyag légnemű,

folyékony és szilárd állapota egyensúlyban van. Bizonyos anyagok esetén a hőmérséklet és a

nyomás függvényében többféle kristályszerkezet / módosulat is előfordulhat, ekkor a több

fázist szintén hármaspontokkal lehet kifejezni.

határszerkezet / határszerkezeti forma / rezonanciaszerkezet / rezonanciaforma /

kanonikus szerkezet / kanonikus forma (resonance structure / resonance

contributor / contributing structure / contributing form / canonical structure)

def #1: Egy adott molekula, ion vagy gyök egyik lehetséges szerkezete, amely egy vagy több

másik lehetséges szerkezettel együtt rezonanciahibridet képez. A molekula nem váltakozik ide-

oda a határszerkezetek között; ezek formák egyike se írja le tökéletesen a molekula valós

szerkezetét. Azonban kettő vagy több ilyen szerkezet összevonva már jól jellemzi a molekulát.

def #2: Adott molekula egyik lehetséges elektroneloszlása, amely csak a vegyértékelektronok

helyzetében különbözik a többi határszerkezeti formától. Az adott részecske valós szerkezete

két vagy több hipotetikus határszerkezet kombinációja. A határszerkezetek a valóságban tehát

nem léteznek, a valós szerkezet nem oszcillál a határszerkezetek között.

A határszerkezetek ábrázolási módjának lényeges szabálya, hogy a rezonáns formák között

kettősfejű nyíl szerepel, ezzel is megkülönböztetve a rezonancia fogalmát a kémiai

egyensúlytól, ahol kétirányú nyíl használatos.

Page 79: Kémia fogalomtár

79

def #3: Egy adott molekuláris entitás lehetséges Lewis-szerkezetei közül az egyik. Több ilyen

határszerkezet összevont formája a rezonanciahibrid.

A határszerkezetekkel olyan kötésszerkezetek is leírhatók, amelyekben a π-kötések p-típusú

betöltött, vagy üres atompályákkal, vagy más π-kötésekkel konjugált helyzetben vannak, és

így együttesen egy delokalizált π-rendszert alkotnak. Ennek megfelelően az ilyen vegyületek

képletét a delokalizált (két vagy több elektronos) π-rendszert jelképező vonalakkal is lehet

ábrázolni. A delokalizált π-rendszert tartalmazó molekulák speciális csoportja az aromás

vegyületek, amelyekben a konjugált kettős kötésekből folytonos gyűrűs, delokalizált π-

rendszer alakul ki.

helyzeti energia / potenciális energia (potential energy)

Egy anyagi testnek azon képessége, hogy a térben elfoglalt helyzete miatt munkát tud

végezni. A nehézségi erőtérben definiált helyzeti energia mellett helyzeti energiának hívják a

rugalmas test deformációjakor felhalmozott rugalmas energiát is. Az atommagok, molekulák

stb. kötési energiája is helyzeti energiának tekinthető. A helyzeti energia fajtái:

elektrosztatikus, mágneses, gravitációs, kémiai és nukleáris helyzeti energia.

Jele: Ep, mértékegysége: J (joule)

Hess-tétel (Hess's law)

def #1: Kimondja, hogy a reakcióhő csak a kiindulási anyagok és a termékek energiaszintjétől

függ, és független attól, hogy a reakció hány lépésben, milyen részfolyamatokon keresztül és

milyen gyorsan megy végbe.

def #2: Kimondja, hogy az eredő reakció standardentalpiája azon egyedi reakciók

standardentalpiáinak összege, amelyre a bruttó reakció felbontható.

heteroatom (heteroatom)

Bármely atom, ami nem szén vagy hidrogén.

heterociklusos vegyületek (heterocyclic compounds)

Olyan szerves vegyületek, amelyek egy gyűrűn belül legalább egy szénatomot, és a szénen

kívül legalább egy másik elem atomját is tartalmazzák. Ezek a szerkezetek lehetnek egyszerű

aromás gyűrűk vagy nem aromás gyűrűk is.

Page 80: Kémia fogalomtár

80

heterogén rendszer / durva diszperz rendszer / durva diszperzió (heterogeneous

mixture / coarse dispersion)

Olyan keverék, amelyben a szétoszlatott részecskék mérete nagyobb 1000 nanométernél. A

durva diszperz rendszerekben szabad szemmel látható a csapadék, a folyadék zavaros akkor

is, ha nem világítunk át rajta. A durva diszperz rendszerek még kevésbé stabilak, mint a

kolloidok, pl. szétválnak a fázisok, ahol az egyik le is ülepedhet. A közönséges szűrőpapíron a

durva diszperz rendszerek szilárd szemcséi nem mennek át, ahogy a féligáteresztő hártyákon

se.

heteropoliszacharidok (heteropolysaccharides / heteroglycans)

Olyan poliszacharidok, amelyeket többféle monoszacharid egység épít fel, pl. pektin. A

homopoliszacharidokkal összevetve általában komplexebb struktúrájuk van.

hibridizáció (orbital hybridisation / hybridisation)

def #1: A kémiai kötés leírására szolgáló egyik elmélet (vegyértékkötés-elmélet) módszere: az

atompályák keverésével olyan új hibridpályákat hoz létre, melyek alkalmasak az atomok

közötti kötés jellemzőinek leírására. A hibridpályák jól használhatók a molekulapályák

alakjának magyarázására. A hibridizációs elmélet fő felhasználási területe a szerves kémia,

azon belül is leginkább a szén, nitrogén és oxigén (kisebb mértékben a foszfor és a kén)

atomokra vonatkozóan alkalmazzák. A hibridizációs elmélet kvantitatív számításokra nem

Page 81: Kémia fogalomtár

81

annyira alkalmas, mint a molekulapálya-elmélet. Különösen a d-pályák bevonása esetén

(például a koordinációs kémia és a fémorganikus kémia területén) lépnek fel nehézségek.

A hibridizáció magyarázata a metán kötéseinek leírásával kezdődik. A metánban a tetraéderes

koordinációjú szénatomnak 4 megfelelő szimmetriájú pályája van, mellyel a 4 hidrogénhez

kapcsolódik. A szén alapállapotú elektronkonfigurációja 1s2 2s2 2px1 2py

1. A két félig betöltött p

típusú pálya létezése miatt a vegyértékkötés-elmélet azt jósolná, hogy a szén két kovalens

kötést létesíthet, azaz CH2 (metilén) keletkezik. A metilén azonban egy rendkívül reakcióképes

molekula, ez az elmélet önmagában tehát nem képes megmagyarázni a CH4 létezését. Az

alapállapotú pályák nem tudnak részt venni a CH4 kötéseiben. Bár a 2s-elektronok 2p-szintre

történő gerjesztése elméletileg lehetővé teszi négy kötés létrehozását, ez azonban azzal járna,

hogy a CH4 különböző kötéseinek energiája eltérne a pályák eltérő átfedése miatt. Ezt azonban

a kísérleti eredmények nem igazolják, ugyanis a szénatomról bármely hidrogén egyformán

könnyen távolítható el.

A hibridizáció első lépése egy (vagy több) elektron gerjesztése (promóció). A hidrogén magját

jelentő proton vonzó hatást fejt ki a szén egyik kisebb energiájú vegyértékelektronjára. Ez a

gerjesztő hatás az egyik 2s-elektront a 2p-pályára mozdítja. Ez azonban növeli a szénatom

vegyértékelektronokra ható vonzását, mivel növeli az effektív magtöltést. Ezeknek az erőknek

a kombinációja új pályákat hoz létre, ezek a hibridpályák. A négy kötés kialakítására képes

szénatom 2s-pályája keveredik a három 2p-pályával, ami négy sp3-hibridpályát eredményez,

melyek azonos energiájú, erősségű és hosszúságú kötés kialakítására képesek.

def #2: Az adott atom vegyértékhéján elhelyezkedő atompályák lineáris kombinációja,

melynek eredményeképp egységes hibridpályák jönnek létre. A hibridpályákat gyakran

használják a szerves kémiában tetraéderes (sp3), síkháromszögű (sp2) és diagonális (sp)

atomokat tartalmazó molekulák leírásánál. A hibridizáció leginkább a szén, a nitrogén és az

oxigén kötéseinek leírásánál ad megfelelő eredményt, melyek esetében s- és p-pályák

hibridizációjáról beszélhetünk.

A hibridizáció során az adott atom s- és p-atompályáinak fúziója új sp-pályákat eredményez,

melyeket sp3, sp2 és sp atompályáknak jelölünk, felsőindexbe rakva a hibridpályákat létrehozó

atompályák mennyiségét. A hibridizációs folyamat többféle módon is lejátszódhat, eltérő lehet

a kiinduló és létrejött pályák száma, valamint a pályákon lévő elektronok száma. A létrejött

hibridpályák energiaszintjei a kiinduló atompályák energiaszintjeinek súlyozott átlagát veszik

fel. Az energiaszint mellett az új pályák alakja is megváltozik a hibridizáció miatt. Csak kötő

helyzetben lévő atomokban alakulhat ki hibridpálya, önálló atomokban nem, emellett a

hibridpályák csak σ-kötéseket hozhatnak létre.

A hibridizáció elmélete néhány esetben nem működik, főleg a d-pályák kémiai kötésben való

részvételének energiaviszonyait nem tudja jól megmagyarázni. A molekulapálya-elmélet

ellenben sokkal tisztább képet ad ezen molekulák kötésrendszeréről.

Page 82: Kémia fogalomtár

82

hidratáció (hydration)

def #1: Az a folyamat, amelyben a szabad ionokból vagy molekulákból hidrátburokkal

körülvett ionok, illetve molekulák jönnek létre. Az oldott anyag és a vízmolekulák között

létrejövő másodrendű kémiai kötések (dipólus–dipólus, ion–dipólus, esetleg hidrogénkötés)

energiát szabadítanak fel. A hidratáció stabilizálja az oldatot, ugyanis megakadályozza, hogy

az oldott anyag részecskéi újból összekapcsolódjanak.

def #2: Az anyagok oldódásakor a vízmolekulák és az oldott anyag molekulái vagy ionjai

közötti gyenge kapcsolat kialakulása. Hatására az oldandó anyag részecskéi kiszakadnak a

kristályrácsból, majd a víz molekuláival való kölcsönhatás révén stabilizálódnak az oldatban.

Ha nem víz az oldószer, akkor a folyamatot szolvatációnak nevezzük. A vízmolekulák sugaras

elhelyezkedésben hidrátburkot képeznek az oldott anyag részecskéi körül. Attól függően, hogy

a két anyag milyen vonzóerőt gyakorol egymásra, a kölcsönhatás erőssége a következő

sorrendben nő: diszperziós, dipólus–dipólus, H-hidas, elektrosztatikus, koordinációs.

def #3: Vízburok kialakulása ionok vagy dipólusmolekulák körül. A hidratáció során különböző

típusú intermolekuláris kölcsönhatások alakulhatnak ki: hidrogénkötés, ion-dipól, illetve van

der Waals-kölcsönhatások.

Page 83: Kémia fogalomtár

83

hidratációs energia / hidratációhő (hydration energy)

def #1: 1 mol ion vagy molekula körül kialakuló hidrátburok létrejöttét kísérő

energiafelszabadulás. A hidratáció mindig hőleadással jár, ezért a hidratációs energia előjele

negatív. Ha a hidratációs energia fedezi a rács felbontásához szükséges energiát, akkor

exoterm oldódás történik, ha viszont nem fedezi, akkor endoterm oldódásról beszélhetünk.

def #2: A hidratációt hőváltozás szempontjából jellemző mennyiség, mely 1 mol ion vagy

molekula hidratációját követő energiaváltozással egyenlő. Ha a hidratációs energia

abszolútértéke nagyobb mint a rácsenergia, akkor az oldódás exoterm. Endoterm oldásnál a

hidratációs energia nem fedezi a rács felbontásához szükséges energiát, ilyenkor a hiányzó

mennyiséget a környezet belső energiája szolgáltatja. Az ionok szétválasztásához szükséges

rácsenergia és a hidratációs energia összege az oldáshővel egyenlő.

Jele: Eh, mértékegysége: kJ

mol

hidrátok (hydrates)

def #1: A szervetlen kémiában a hidrátok szervetlen sók, amelyek kötött vízmolekulákat

tartalmaznak, melynek aránya a kristályalkotó vegyülethez viszonyítva állandó.

def #2: A szerves kémiában a hidrátok olyan vegyületek, amelyek úgy jönnek létre, hogy víz

vagy a víz elemei addíciós reakció során egyesülnek egy másik molekulával.

hidridek (hydrides)

Hidrogént tartalmazó vegyületek, amelyek lehetnek kovalens hidridek (pl. HCl), ionos hidridek

(pl. NaH), interszticiális hidridek (pl. AlH3), vagy komplex hidridek (pl. LiBH4).

Az első és a második főcsoport elemeivel a hidrogén sószerű hidrideket képez, melyek vízben

vagy olvadáskor bomlanak. Az átmenetifémek elemeivel a hidrogén fémszerű hidrideket alkot,

amelyekben a hidrogént a fémek rácsai atomos alakban, nemsztöchiometrikus arányban veszik

fel.

hidrofil vegyületek (hydrophilic compounds)

Jellemzően poláris vegyületek, melyek vonzódnak a szintén poláris vízmolekulákhoz, illetve

képesek a vízben való oldódásra.

Page 84: Kémia fogalomtár

84

hidrofób vegyületek (hydrophobic compounds)

Jellemzően apoláris vegyületek, melyek taszítják a poláris vízmolekulákat, és nem képesek

vízben való oldódásra.

hidrogén-foszfátok (hydrogen phosphates / biphosphates)

Hidrogén-foszfát iont (HPO42-) tartalmazó vegyületek. Pl.: diammónium-hidrogén-foszfát

((NH4)2HPO4).

hidrogén-karbonátok / bikarbonátok (hydrogen carbonates / hydrogencarbonates /

bicarbonates)

def #1: Hidrogén-karbonát iont (HCO3-) tartalmazó vegyületek. Pl.: kálium-hidrogén-karbonát

(KHCO3).

def #2: A szénsav sói.

hidrogén-szulfátok (hydrogen sulfates / bisulfates)

Hidrogén-szulfát iont (HSO4-) tartalmazó vegyületek. Pl.: ammónium-hidrogén-szulfát

(NH4HSO4).

hidrogén-szulfitok (hydrogen sulfites / bisulfites)

Hidrogén-szulfit iont (HSO3-) tartalmazó vegyületek. Pl.: kálium-hidrogén-szulfit (KHSO3).

hidrogénion / hidrogén(1+)ion / hidrogénkation / H+ (hydrogen ion / hydrogen

cation / hydron)

A hidrogén egyszeresen pozitív töltésű, egyatomos ionja, ami elektron hiányában

tulajdonképpen egy protonnak felel meg.

hidrogénkötés / hidrogénhíd (hydrogen bonding / hydrogen bridge bond)

def #1: A másodrendű kötéseknek az a fajtája, ahol egy hidrogénatom létesít kötést két másik

atom között. A hidrogénkötés kialakulásának oka, hogy a kis rendszámú, nagy

elektronegativitású atomok a velük kovalens kötésben lévő hidrogén elektronját magukhoz

vonzzák, ezzel a hidrogénatomból mintegy proton képződik. Az elektronburkától csaknem

teljesen megfosztott proton elektronigényét a szomszédos molekulában lévő, elektronokkal jól

ellátott atom (általában fluor, oxigén, nitrogén) nemkötő elektronpárjával elégíti ki. Ebben a

molekulában is van azonban elektronburkától csaknem teljesen megfosztott proton, ez is

kölcsönhatásba lép a következő molekulával és így tovább. A hidrogénkötés más molekulák

között gyűrűvé záródó szerkezetet eredményez.

A hidrogénkötés létrejöttének feltételei:

- a hidrogén nagy elektronegativitású atomhoz kapcsolódjon

- legyen nemkötő elektronpár a molekulában

A hidrogénkötés következményei:

- a moláris tömeg alapján várhatónál sokkal magasabb olvadás- és forráspont

Page 85: Kémia fogalomtár

85

- nagyobb belső súrlódás (viszkozitás)

- nagyobb hőkapacitás

- nagyobb felületi feszültség

def #2: A legerősebb másodlagos kötés, amely egy hidrogénatom és egy nagy

elektronegativitású, kis atomtörzzsel és nemkötő elektronpárral rendelkező atom között jöhet

létre. Kovalens kötés létesítésekor a hidrogénatom egyetlen elektronja vesz részt a kötés

kialakításában. A proton a többi kationhoz képest igen pici, ezért a pozitív töltés sokkal

erőteljesebben érvényesül, mint amikor ugyanekkora töltés egy jóval nagyobb méretű kation

felületén oszlik szét. Ezáltal a proton a környezetében lévő más molekulák nemkötő

elektronpárjaira is vonzó hatást gyakorolhat. Ilyen módon erős másodlagos kötések

alakulhatnak ki. A hidrogén ilyen másodlagos kötést fluorral, oxigénnel és nitrogénnel képes

kialakítani.

def #3: Másodrendű kötések olyan fajtája, amely erősen polarizált, kovalens kötéssel

kapcsolódó hidrogén és nagy elektronegativitású atom nemkötő elektronpárja között jöhet

létre. Hidrogénkötés kialakítására így a nagy elektronegativitású és kis atomtörzsű nitrogén-,

oxigén-, illetve fluoratomokhoz kapcsolódó hidrogénatom képes egy másik (kötésben lévő)

nitrogén-, oxigén-, illetve fluoratom nemkötő elektronpárjával. A hidrogénkötések lehetnek

intra- és intermolekuláris jellegűek is. A hidrogénkötéshez hidrogént szolgáltató atomot

donornak, a nemkötő elektronpárt biztosító atomot akceptornak hívjuk.

A kötési energia általában 8-40 kJ/mol között változik.

hidrogénsav (hydracid / binary acid)

Olyan sav, amelyekben hidrogén kötődik egy másik nemfémes elemhez. Pl.: hidrogén-klorid,

hidrogén-fluorid, kén-hidrogén.

hidrolízis (hydrolysis)

def #1: Olyan szerves kémiai reakció, amelynek során egy szerves molekula vízmolekulával

reagálva bomlik kisebb molekulákra.

def #2: Kémiai kötések felhasadása vízmolekulák addíciója által.

Page 86: Kémia fogalomtár

86

hidroxidok (hydroxides)

Hidroxidiont (OH-) tartalmazó ionos vegyületek vagy hidroxilcsoportot tartalmazó kovalens

vegyületek. Pl.: nátrium-hidroxid (NaOH), réz(II)-hidroxid (Cu(OH)2).

higroszkóposság (hygroscopicity)

Az anyag vízmegkötő tulajdonsága. A higroszkópos anyagok levegőn állva annak

nedvességtartalmát megkötik, ezáltal felhígulnak, illetve szilárd anyag esetén elfolyósodnak.

hipervalencia (hypervalency)

Egy molekuláris részecskében lévő atom azon képessége, hogy kibővítse a vegyértékhéját az

oktettszabály által megszabott határokon túlra. Ilyen vegyületeket gyakran képeznek a

periódusos rendszer 15-18. csoportjába tartozó elemek. A hipervalens vegyületek

összességében nem kevésbé stabilak, mint az oktettszabálynak engedelmeskedő vegyületek.

hipervalens atom (hypervalent atom)

def #1: Olyan atom egy adott molekulában, amely több szomszédos atomhoz kapcsolódik,

mint amennyihez a vegyértékelektronjainak száma alapján lehetne, ezzel megszegve az

oktettszabályt.

def #2: Olyan atom egy adott molekulában, amely kibővített oktettel rendelkezik, így

megsértve az oktettszabályt.

def #3: Olyan atom egy adott molekulában, amely 8-nál több elektronon osztozik a hozzá

kapcsolódó atomokkal.

hipervalens molekula (hypervalent molecule)

def #1: Olyan molekula, amelyben az egyik atom több szomszédos atomhoz kapcsolódik, mint

amennyihez a vegyértékelektronjainak száma alapján lehetne, ezzel megszegve az

oktettszabályt.

def #2: Olyan molekula, amely kibővített oktettel rendelkező atomot tartalmaz, így megsértve

az oktettszabályt.

hipokloritok (hypochlorites)

def #1: Hipokloritiont (OCl-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-hipoklorit (NaOCl).

Page 87: Kémia fogalomtár

87

def #2: A hipoklórossav sói. Általában instabil vegyületek, közülük sok kizárólag oldatban

létezik.

homociklusos vegyületek (homocyclic compounds)

Olyan szerves vegyületek, melyek gyűrűje csak egyféle elemből épül fel (a hidrogénen kívül).

Ezek a szerkezetek lehetnek egyszerű aromás gyűrűk vagy nem aromás gyűrűk is.

homogén rendszer / valódi oldat (solution / homogeneous mixture)

Olyan keverék, amelyben a szétoszlatott részecskék mérete kisebb 1 nanométernél. Mivel az

oldott anyag molekulái a valódi oldatokban nincsenek egymás mellé csoportosulva, nincsenek

határfelületek sem, melyek elválasztanák egymástól a két komponenst. Ezzel ellentétben a

kolloid rendszerekben és a durva diszperziókban vannak efféle határfelületek. Valódi oldatban

a molekulánként eloszló komponensek átjutnak a féligáteresztő hártyán is. Egyenletesen

oszlanak el az oldott anyag molekulái az oldószerben, a fény nagy része gond nélkül átjut

rajtuk.

homopoliszacharidok (homopolysaccharides / homoglycans)

Olyan poliszacharidok, amelyeket egyféle monoszacharid egység épít fel, pl. keményítő,

cellulóz.

Page 88: Kémia fogalomtár

88

hormonok (hormones)

Többsejtű organizmusok mirigyei által előállított szignálmolekulák osztályának bármely tagja.

Rendeltetésük, hogy szabályozzák az élettani működést és a viselkedést. Vér útján terjedve

fejtik ki a hatásukat az élő szervezetben. A neurotranszmitterekkel összehasonlítva a

hormonok nagyobb kiterjedésű területen tudják ellátni a feladatukat, és hatásuk tovább tart,

de lassabban érnek célba.

A hormonok három legnagyobb csoportja a peptidek, aminosav-származékok és szteroidok.

hőkapacitás (heat capacity)

def #1: Megadja, hogy mennyi hőt kell közölni a rendszerrel, hogy a hőmérséklete 1 fokkal

megemelkedjen.

def #2: Megmutatja, hogy mekkora hőmennyiség felvételére vagy leadására van szükség

ahhoz, hogy a test hőmérséklete 1 kelvinnel változzon.

def #3: A rendszer által felvett vagy leadott hő és a rendszerben emiatt bekövetkezett

hőmérsékletváltozás közötti arányossági tényező.

Ha a rendszerrel állandó térfogaton közlünk hőt, az a rendszert alkotó részecskék belső

energiájának növekedésére fordítódik. Ha viszont a hőközlés állandó nyomáson történik, akkor

a hőközlés során bekövetkező hőmérséklet-változás nemcsak a részecskék mozgási energiáját

növeli, hanem a rendszer hőtágulását, térfogat-növekedését is eredményezi, ami térfogati

munka végzésével jár.

Jele: C, mértékegysége: J

K

Képlete:

𝐶 =𝑞

Δ𝑇

ahol q a rendszer által felvett vagy leadott hő, ΔT pedig a hőmérsékletváltozás.

hőmennyiség (heat)

def #1: A termikus kölcsönhatás közben átadott energia, amely megváltoztatja az anyagok

hőmérsékletét, halmazállapotát.

Page 89: Kémia fogalomtár

89

def #2: A termikus kölcsönhatásból származó energiaváltozás. A hőmennyiség értéke negatív,

amennyiben a rendszer ad át hőt a környezetének, és pozitív, amennyiben a rendszer vesz át

hőt a környezetétől.

Jele: Q, mértékegysége: J

hőmérséklet (temperature)

def #1: A testek hőállapotát számszerűen jellemző, intenzív fizikai mennyiség, amely a

hőenergiából adódik.

def #2: Rendszert alkotó részecskék rendezetlen mozgásából származó, átlagos, kinetikus

energiájukra jellemző mennyiség.

Jele: T | t, mértékegysége: K vagy °C

a hőtan I. főtétele / a termodinamika első főtétele (first law of thermodynamics)

def #1: Bármely test belső energiájának megváltozása megegyezik a test által felvett hő és a

testen végzett munka összegével.

def #2: Kimondja a termodinamikai rendszerekre az energiamegmaradást, vagyis azt, hogy az

energia a termodinamikai folyamatok során átalakulhat, de nem keletkezhet és nem veszhet

el.

a hőtan II. főtétele / a termodinamika második főtétele (second law of

thermodynamics)

def #1: A magára hagyott rendszerekben mindig a melegebb test ad át hőt a hidegebb

testnek.

def #2: Minden önmagától lezajló folyamat növeli az adott rendszer entrópiáját.

def #3: Elszigetelt rendszerben a maguktól végbemenő folyamatok az entrópia növekedésének

irányába haladnak.

def #4: A folyamatok irányára vonatkozó törvény, amely kimondja, hogy a természetben

lejátszódó folyamatok megfordíthatatlanok. Zárt rendszerben a folyamatok során az energia

szétoszlik, tendenciája a kiegyenlítődés, ezáltal a rendezettség mértéke csökken, ellenben a

rendezetlenség mértéke növekszik.

a hőtan III. főtétele / a termodinamika harmadik főtétele (third law of

thermodynamics)

def #1: A tökéletes kristályos anyag entrópiája abszolút nulla fok hőmérsékleten zérus.

def #2: A termodinamikai rendszerek entrópiája véges pozitív érték felé, az entrópia

hőmérséklet szerinti deriváltja pedig a zéró felé tart, amikor a rendszer hőmérséklete az

abszolút nulla érték felé közelít.

Hund-szabály / Hund 1. szabálya (Hund's rule / Hund's first rule)

def #1: Kimondja, hogy egy alhéjon adott számú elektron úgy helyezkedik el, hogy közülük

minél több párosítatlan, tehát azonos spinű legyen.

Page 90: Kémia fogalomtár

90

def #2: Azonos energiájú pályákat az elektronok egyszeresen betöltve, párhuzamos spinnel

töltik fel, amíg ez lehetséges.

ideális gáz / tökéletes gáz (ideal gas)

def #1: Olyan absztrakció, amely a gázok olyan egyszerűsített modelljét írja le, amelynek

termodinamikai viselkedése egyszerű kinematikai eszközökkel jellemezhető. A reális gázok

többé vagy kevésbé közelítik meg az ideális állapotot. A legideálisabb gáz jelenlegi tudásunk

szerint a hélium. Az ideális gázokat a fizikai kémiában célszerűbb tökéletes gáznak nevezni,

mivel az ideális jelzőt az elegyek jellemzésére használják. A gázok ideális voltának a következő

jellemzői vannak:

-a gázmolekulák saját térfogata elhanyagolható a gáz által betöltött térfogathoz képest, tehát

szinte kiterjedés nélküliek

-a gázmolekulák egymásra sem vonzó, sem taszító hatást nem fejtenek ki, az ütközésektől

eltekintve

-a gázmolekulák egymással illetve az edény falával való ütközése teljesen rugalmas

-a gázmolekulák átlagos sebességét és kinetikai energiáját kizárólag a gáz hőmérséklete adja

meg

-azonos hőmérsékleten, azonos számú gázmolekula kinetikai energiája megegyezik, és

független a gáz anyagi minőségétől

def #2: Egy hipotetikus gáz, amely pontosan engedelmeskedik a gáztörvényeknek. Egy ideális

gáz olyan molekulákból állna, amelyek elhanyagolhatóan kis teret foglalnak el, és amelyek

között a kölcsönhatás elhanyagolható. Minden ütközés a molekulák és a tartóedény fala közt

és a molekulák között tökéletesen rugalmas lenne, mivel a molekuláknak a transzlációs

kinetikus energián kívül más energiatárolásra nem lenne módja.

Ideális gázok 1 mol anyagmennyiségű molekulái azonos hőmérsékleten és nyomáson azonos

térfogatot töltenek be.

-100000 Pa-on és 0 °C-on: 22,71 dm3-t

-100000 Pa-on és 20 °C-on: 24,37 dm3-t

-100000 Pa-on és 25 °C-on: 24,79 dm3-t

-101325 Pa-on és 0 °C-on: 22,41 dm3-t

-101325 Pa-on és 20 °C-on: 24,06 dm3-t

-101325 Pa-on és 25 °C-on: 24,47 dm3-t

ideális gáztörvény / általános gáztörvény / egyetemes gáztörvény / ideális gázok

állapotegyenlete / tökéletes gázok állapotegyenlete (ideal gas law)

Ideálisan viselkedő gázok állapotegyenlete, mely szerint a gáz nyomásának és térfogatának a

szorzata egyenlő a gáz anyagmennyiségének, az egyetemes gázállandónak, és az abszolút

hőmérsékleti skálán mért hőmérsékletének a szorzatával.

Képlete:

𝑝 ∗ 𝑉 = 𝑛 ∗ 𝑅 ∗ 𝑇

ahol p az ideális gáz nyomása, V a térfogata, n az anyagmennyisége, T a hőmérséklete, R

pedig az egyetemes gázállandó.

Page 91: Kémia fogalomtár

91

ideális oldat / ideális elegy (ideal solution / ideal mixture)

def #1: Olyan elegy vagy oldat, amelyben a keveredő anyagok molekulái közötti kölcsönhatás

nem különbözik számottevően az egyes komponensek azonos molekulái közötti

kölcsönhatástól, valamint a molekulák mérete közelítőleg azonos. Az ideális elegyekre

jellemző, hogy térfogatuk és entalpiájuk additív módon tevődik össze a tiszta komponensek

moláris térfogatából, ill. moláris entalpiájából. Ennek értelmében az elegyedést nem kíséri sem

hőeffektus, sem pedig térfogati kontrakció vagy dilatáció.

def #2: Olyan elegy, amely képződése során a komponensek elegyedése nem okoz kémiai

reakciót, térfogatváltozást, hőmérsékletváltozás, valamint az alkotórészek tetszőleges

arányban változtathatók.

ikerion (zwitterion)

def #1: Olyan ion vagy molekula, amely rendelkezik különálló pozitív és negatív töltésű

csoportokkal is.

def #2: Olyan nagyobb, összetett ion, melyen egyszerre találhatók elektronhiányos és

elektrontöbblettel rendelkező részek is. Az ikerionos állapot vizes oldatban alakulhat ki olyan

szerves molekulán, melyen egyszerre található gyengén bázikus és gyengén savas jellegű

csoport is. A savas csoport leadja protonját, a bázikus pedig felvesz egy protont, így

mindketten ionos állapotba kerülnek. A savas csoport anionos, a bázikus kationos jellegű lesz.

Az ikerionos állapot, mivel sav-bázis kölcsönhatások során jön létre, erősen pH-függő.

def #3: Aminosavak esetén az a szerkezet, amelyben a karboxilcsoport deprotonált, az

aminocsoport protonált formában van jelen. Az ellentétes töltések következtében kifelé

semleges részecske.

indukciós kölcsönhatás / indukciós effektus / Debye-erő / permanens dipól–indukált

dipól kölcsönhatás (Debye force / Debye interaction / permanent dipole–induced

dipole interaction)

def #1: Állandó dipólusmomentummal rendelkező molekula és apoláris molekula között

kialakuló kölcsönhatás. A kölcsönhatás során a dipólusmolekula elektromos megoszlást indukál

az apolárosban, melynek következtében vonzás alakul ki közöttük.

def #2: Olyan kölcsönhatás, mely során a dipólusmolekulák taszító- vagy vonzóerőt fejtenek ki

az apoláris molekulák elektronfelhőjére, ezzel indukált elektromos dipólusmomentumot hozva

létre az utóbbiban. Így már az eredetileg apoláros molekulák is rendelkeznek

dipólusmomentummal, ezért vonzóerő is fellép a molekulák között.

A kötési energia általában 0,8-12 kJ/mol között változik.

intenzív mennyiség / intenzív változó / intenzív tulajdonság (intensive property /

intensive quantity / intensive variable)

def #1: Olyan állapotjelzők, amelyek a termikus egyensúlyban lévő termodinamikai rendszerek

egyesítésekor kiegyenlítődnek, pl. nyomás, hőmérséklet, feszültség, sűrűség.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amelynek értéke független a rendszer mennyiségétől. Az

intenzív mennyiségek nem additívak.

Page 92: Kémia fogalomtár

92

interhalogének / interhalogén vegyületek (interhalogens / interhalogen compounds)

def #1: A halogének egymással alkotott vegyületei.

def #2: Olyan vegyületek, amelyek kettő vagy több halogén elemből épülnek fel, és ezeken

kívül nem tartalmaznak más elemet.

interkalkogének / interkalkogén vegyületek (interchalcogens / interchalcogen

compounds)

def #1: A kalkogének egymással alkotott vegyületei.

def #2: Olyan vegyületek, amelyek kettő vagy több kalkogén elemből épülnek fel, és ezeken

kívül nem tartalmaznak más elemet.

ion (ion)

def #1: Olyan atom vagy molekula, amely elektromos töltéssel rendelkezik. Önmagában nem,

vagy csak extrém körülmények között fordul elő. Egy ilyen önmagában álló ion nagyon hamar

elveszti töltését, vagy egy ellenkező töltésű ionnal reakcióba lép. A magányos ionok gyakran

képeznek szabad gyököket. Az ionok gyakoribb előfordulási formái: vizes oldatokban (hidratált

formában), kristályrácsokban (ionrács), ionos vegyületek olvadékaiban. Az ionok legkisebb

egységére nem molekulaként, hanem elemi cellaként hivatkozunk.

def #2: Olyan kémiai részecske, amelyben a protonok és az elektronok száma különböző,

tehát a részecske töltéssel rendelkezik.

ion–indukált dipól kölcsönhatás (ion–induced dipole interaction)

Ionok és állandó elektromos dipólusmomentummal nem rendelkező molekulák vagy atomok

között kialakuló elektrosztatikus kölcsönhatás. Hasonlít az indukciós kölcsönhatáshoz, de annál

sokkal erősebb, mert az ionok töltése jóval nagyobb, mint az indukált dipólusok töltése. A

folyamat során az ion dipólust hoz létre az apoláris molekulában (illetve atomban), s ennek az

indukált dipólusnak az ellentétes töltésű pólusát vonzza.

ion–permanens dipól kölcsönhatás (ion–permanent dipole interaction)

Ionok és állandó elektromos dipólusmomentummal rendelkező molekulák között kialakuló

elektrosztatikus kölcsönhatás. Hasonlít az orientációs kölcsönhatáshoz, de annál sokkal

erősebb, mert az ionok töltése jóval nagyobb, mint a dipólusmolekulák töltése. A

kölcsönhatásban részt vevő ion és dipólusmolekula úgy helyezkedik el, hogy a pozitív és

negatív csoportok egymás mellett legyenek, ezzel maximalizálva a köztük lévő vonzást. A

kölcsönhatás nagy szerepet játszik pl. a víz és az ionok interakciója során, ennek a hatásnak

köszönhető, hogy hidrátburok alakul ki a vizes oldatban lévő ionok körül.

Ez a kötéstípus a hidrogénkötésnél is erősebb.

ionizáció (ionization)

def #1: Töltéssel rendelkező atom (ion) vagy molekula keletkezése elektron leadása vagy

felvétele miatt. A különböző ionvegyületek, pl. sók oldódása nem számít ionizációnak, mivel az

elektron átadása már az ionrács felbomlása előtt lezajlott.

Page 93: Kémia fogalomtár

93

def #2: Olyan folyamat, amely során egy atomból vagy molekulából elektromos töltéssel

rendelkező ion keletkezik elektromosan töltött részecskék (elektronok vagy ionok)

hozzáadásával vagy elvételével. Bekövetkezhet molekulákkal, ionokkal, atomokkal vagy

szubatomi részecskékkel történő ütközés során, illetve elektromágneses sugárzás miatt.

ionképlet (ionic formula)

Olyan képlet, amely megmutatja az ionrácsban levő ionok számarányát.

Ionos vegyületek képletének írásakor a kation kerül előre, majd utána jön az anion. A töltések

száma az ionképletekben nem jelölendő.

Az összetett ionokat általában zárójellel különítjük el a képletben, ha arányuk eltér az

ellentétes töltésű iontól, vagy ha csak egyszerűen segíti a képletek értelmezését. Mivel az

ionvegyületek össztöltése mindig semleges, az ionok arányának feltüntetésénél ügyelni kell rá,

hogy a különböző töltések száma kiegyenlítse egymást. Ezt az arányt az adott ion után alsó

indexxel jelöljük.

Néhány példa egyszerű és összetett ionok képletére: NaCl, MgO, Na2S, Al2O3, CuSO4,

CaCl(OCl), Ca(NO3)2, CaMg(CO3)2 stb.

ionos kötés / ionkötés (ionic bonding)

def #1: Olyan kémiai kötés, amelyhez az összetartó erőt az ellentétes töltésű ionok közötti

elektrosztatikus vonzóerő biztosítja. Két olyan elem atomjai között jöhet létre, amelyek

elektronegativitása nagyban eltér egymástól. Ilyenkor a nagyobb elektronegativitású atom

képes elektront elszívni a kisebb elektronegativitású atomtól. Ez két, nemesgázszerű zárt

vegyértékelektron-szerkezettel rendelkező, ellentétes töltésű iont eredményez. Ezek az ionok

vonzzák egymást, és ezért egymás mellé, térbeli rácsba rendeződnek.

Az ionrácsos anyagok kemények, ridegek (nem hajlanak, hanem törnek), olvadékuk ionjai

pedig töltéssel rendelkeznek, ezért az áramot is vezetik. Az ionrács rácspontjaiban nemcsak

egyszerű ionok, hanem nagyobb, több atomból álló ionok is lehetnek.

Az ionkötések mindig rendelkeznek valamilyen mértékű kovalens jelleggel is, anélkül, hogy

tényleges kovalens kötés kialakulna az ionok között. A kovalens jelleg, illetve a polarizáló

hatás valószínűsége annál nagyobb, minél több feltétel teljesül a következők közül:

1.: az ionok töltése nagy

2.: a pozitív ion kicsi

3.: a negatív ion nagy

4.: a pozitív ion külső elektronkonfigurációja nem nemesgáz-konfiguráció.

def #2: Olyan kötés, amely keletkezésekor az egyik atomból a legkülső elektronhéjon levő

elektron(ok) a szomszédos atom elektronhéjába épül(nek) be és mindkét atom ionos formába

kerül. Az eltávozó illetve a felvett elektronok számát nevezzük az ion töltésszámának. Az így

létrejött pozitív és negatív töltésű ionok elektrosztatikusan vonzzák egymást. Ez a vonzás

tartja össze az ionrácsot. Az ellentétes töltésű ionok azonban csak bizonyos határig

közeledhetnek egymáshoz, mert a túl közel kerülő elektronfelhők taszító hatása

megakadályozza a további közeledést és végső fokon az ionok egybeolvadását. A kötés nagyon

stabil, mert a vegyértékelektronok átkerülnek az egyikből a másik atomba. A kötés általában

fém és nemfém között jön létre. Az ionos anyagok általában magasabb olvadás- és

forrásponttal rendelkeznek, valamint jobban oldódnak vízben a kovalens kötést létesítő

anyagokhoz képest.

Page 94: Kémia fogalomtár

94

ionrács (ionic lattice / ionic crystal lattice)

Olyan rácstípus, amelyben ionkötéssel kapcsolódó, pozitív vagy negatív töltéssel rendelkező

részecskék foglalják el a rácspontokat. Ezek az anyagok általában kemények, ridegek és nem

megmunkálhatok. Olvadáspontjuk magas, szobahőmérsékleten szilárdak. Az elektromos

áramot csak olvadékban vagy vizes oldatukban vezetik. Ilyen ráccsal rendelkezik pl. a

konyhasó és a mészkő.

ionrácsos kristályok (ionic crystals)

Olyan kristályok, amelyek rácspontjaiban váltakozva pozitív és negatív töltésű ionok foglalnak

helyet. A rácsot az ellentétes töltésű ionok közötti erős vonzóerő, az ionkötés tartja össze. Az

Page 95: Kémia fogalomtár

95

ionrácsos anyagok általában ridegek és törékenyek, olvadáspontjuk pedig az erős ionkötés

miatt magas.

ionsugár (ionic radius)

def #1: Az adott ion legkülső atompályájának a sugara. A pozitív ionok mérete mindig kisebb,

a negatív ionoké mindig nagyobb a megfelelő semleges atoménál. Elvileg két szomszédos,

ellentétes töltésű ion közötti távolság egyenlő a két ion ionsugarának összegével.

def #2: Az ionsugár megadja az ionrácsban elhelyezkedő, pozitív vagy negatív töltéssel

rendelkező ion sugarát. Az atomokhoz hasonlóan az ionok sem rendelkeznek éles

határfelülettel, mégis szokás őket egyszerű gömbként modellezni, amely szerint két

szomszédos ion ionsugarának összege megadja a köztük lévő távolságot az ionrácsban.

Jele: ri, mértékegysége: pm

ionvegyület / ionos vegyület (ionic compound)

Ionokból álló vegyület, melyben az összetartó erőt az ionkötés során kialakuló elektrosztatikus

vonzás biztosítja. Az ionvegyületeket felépítő kationok és anionok mindig olyan arányban

kapcsolódnak, hogy egymás töltéseit semlegesítsék, ezért minden ionvegyület össztöltése

nulla. A szilárd halmazállapotú ionvegyületek majdnem mindig elektromos szigetelőként

viselkednek, ám megolvadva vagy feloldva vezetővé válnak. Az ionvegyületek általában

kemények és törékenyek, valamint magas olvadás- és forrásponttal rendelkeznek.

Az egyszerű ionvegyületek névképzése során a kation neve mindig megelőzi az anionét. Az

ionvegyület kationjának neve megegyezik a töltés nélküli atom nevével, tehát nem foglaljuk

bele az ion szót vagy a töltést. Ellenben az anion neve -id, -it vagy -át végződést kap az

oxidációs számától függően.

A változó vegyértékű kationt tartalmazó ionvegyületek nevezéktana némileg eltér a fentiektől.

Az átmenetifémek kationjainak töltését általában zárójelbe tett római számmal jelölik a fém

neve után, pl. ólom(IV)-klorid.

izobár állapotváltozás / izobár folyamat (isobaric process)

def #1: Olyan állapotváltozás, amely állandó nyomás mellett megy végbe.

Page 96: Kémia fogalomtár

96

def #2: Olyan folyamat, amely során a termodinamikai rendszer nyomása nem változik.

izobárok (isobars)

Azonos tömegszámú, de különböző rendszámú atomok.

izochor állapotváltozás / izochor folyamat (isochoric process / constant-volume

process)

def #1: Olyan állapotváltozás, amely állandó térfogat mellett megy végbe.

def #2: Olyan folyamat, amely során a termodinamikai rendszer térfogata nem változik.

izomerek (isomers)

def #1: Azonos molekulaképletű, de eltérő szerkezetű molekulák.

def #2: Azonos összegképletű, de eltérő fizikai és / vagy kémiai tulajdonságokkal rendelkező,

izolálható vegyületek.

def #3: Azonos összegképletű, de eltérő szerkezeti képlettel vagy vonalképlettel rendelkező

molekuláris entitások.

def #4: Azonos számú és minőségű atomot tartalmazó, de eltérő felépítésüknek köszönhetően

fizikai és / vagy kémiai tulajdonságukban különböző anyagok. Az izomerek konstitúciója és /

vagy konfigurációja és / vagy konformációja egymástól eltérő.

izoméria (isomerism)

Page 97: Kémia fogalomtár

97

def #1: Azonos molekulaképletű, de eltérő szerkezetű molekulák között fennálló viszony.

Többfajta izoméria is létezik, melyek mind különböző okokra vezethetők vissza.

def #2: Az a jelenség, amikor egyetlen összegképletnek többféle szerkezetű molekula is

megfelel. Az izoméria kiemelten jellemző a szerves vegyületek körében, de számos komplex

vegyület esetében is fellép.

def #3: Olyan vegyületek létezése, amelyeknek azonos a képlete, de különböző a

molekulaszerkezete vagy atomjaiknak térbeli elrendeződése.

izomerizáció / izomerátalakulás (isomerization / isomerisation)

Egy molekulán belül a kötések átrendeződésével járó kémiai reakció, amely során a molekula

összetétele változatlan marad.

izoterm állapotváltozás / izoterm folyamat (isothermal process)

def #1: Olyan állapotváltozás, amely állandó hőmérséklet mellett megy végbe.

def #2: Olyan folyamat, amely során a termodinamikai rendszer hőmérséklete nem változik.

izotónok (isotones)

Azonos neutronszámú atomok.

izotópok (isotopes)

def #1: Azonos rendszámú, de különböző tömegszámú atomok, mely eltérést az izotópok

eltérő neutronszáma okoz.

def #2: Olyan elemek, amelyek atommagjában a protonok száma azonos, de a neutronok

száma különböző. Az izotópok fizikai tulajdonságai kismértékben eltérnek, de kémiai

tulajdonságaik azonosak.

kalkogenidek (chalcogenides)

Page 98: Kémia fogalomtár

98

Biner vegyületek, amelyek egy kalkogén elemből és legalább egy másik, elektropozitívabb

(vagy kevésbé elektronegatív) elemből vagy gyökből állnak.

karbociklusos vegyületek (carbocyclic compounds)

Olyan szerves vegyületek, melyek gyűrűi csak szénatomokból épülnek fel. Ezek a szerkezetek

lehetnek egyszerű aromás gyűrűk vagy nem aromás gyűrűk is.

karbonátok (carbonates)

def #1: Karbonátiont (CO32-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-karbonát (Na2CO3).

def #2: A szénsav sói.

karbonsavak (carboxylic acids)

A karbonsavak az oxigéntartalmú szerves vegyületek egyik csoportját alkotják. Molekulájukban

egy vagy több karboxilcsoportot tartalmaznak. A karbonsavak savjellegű vegyületek, proton

leadására képesek. Karboxilcsopotjuk hidroxilcsoportot is tartalmaz, ezért hidrogénkötéseket

tudnak kialakítani. A karbonsavak forráspontja magas, sokkal magasabb, mint a hozzájuk

hasonló molekulatömegű alkánoké. Ez a karbonsavak molekuláinak asszociációjával

magyarázható. A karbonsavak dimereket alkotnak, ekkor két karbonsavmolekula

hidrogénkötésekkel összekapcsolódik egy nyolctagú gyűrűt alkotva. A karbonsavak

olvadáspontjai periodikusan változnak, a páros szénatomszámú zsírsavak olvadáspontja

magasabb a páratlan számú szénatomot tartalmazókénál. Ez azzal magyarázható, hogy a

páros szénatomszámúak más szerkezetű kristályrácsban kristályosodnak, mint a páratlanok. A

négy legkisebb szénatomszámú karbonsav (hangyasav, ecetsav, propionsav, vajsav) vízzel

korlátlanul elegyedik, bennük a karboxilcsoport hidrofil, poláris jellege érvényesül inkább, mint

a szénhidrogénlánc hidrofób, apoláris jellege. A szénatomszám növekedésével a

szénhidrogénlánc vagy -gyűrű apoláros jellege egyre erősebb lesz, a karbonsav vízoldhatósága

csökken. A karbonsavak karboxilcsoportjábanban levő OH-kötés jóval polárisabb, mint az

alkoholok hidroxilcsoportja.

A karbonsavak csoportjába tartoznak a monokarbonsavak, dikarbonsavak, trikarbonsavak,

aromás karbonsavak, zsírsavak, aminosavak, ketosavak és az alfa-hidroxi savak.

Page 99: Kémia fogalomtár

99

karotinoidok (carotenoids / tetraterpenoids)

Növények, algák, baktériumok és gombák által előállított szerves festékanyagok.

Molekuláikban konjugált kettős kötések találhatók, emiatt fény hatására könnyen

gerjesztődnek. E tulajdonságuknak köszönhetően töltenek be fontos szerepet a

fotoszintézisben és a látásban. A vörös és a narancssárga növényi részekben, vízben

oldhatatlan kristályzárványokban raktározódnak. Több, mint 1100 karotinoid létezik,

melyeknek két fő csoportja van: xantofilok (tartalmaznak oxigént) és karotinok (nem

tartalmaznak oxigént). A karotinoidok közé tartozik az A-vitamin is, ami kulcsfontosságú a

látásban.

katalizátor (catalyst)

def #1: A reakciórendszerben az a részecske, amely a reaktánsokkal kölcsönhatásba lépve új,

alacsonyabb aktiválási energiájú reakcióutat nyit, és ezáltal növeli a reakció sebességét.

Ráadásul a termék képződése során változatlan formában visszatermelődik.

def #2: Olyan anyag, amely meggyorsítja a reakciót anélkül, hogy maradandóan megváltozna.

A katalizátor általában kapcsolatba lép az egyik kiindulási anyaggal, így olyan anyag

keletkezik, amely könnyebben reagál a másik anyaggal. A reakció végén a katalizátor

visszamarad.

def #3: Olyan anyag, amely növeli a kémiai átalakulások sebességét anélkül, hogy a folyamat

következtében maradandóan megváltozna. Hatása rendszerint azzal magyarázható, hogy

kisebb aktiválási energiájú reakcióutat nyit meg.

katalízis (catalysis)

Az a jelenség, amikor a katalizátor jelenléte következtében az adott reakció felgyorsul. A

katalizált reakcióban a katalizátor nem használódik el, hatását többször is képes kifejteni.

kation (cation)

Olyan atom vagy molekula, melynek egy vagy több elektronhiánya van, tehát pozitív töltésű.

A kation sugara kisebb, mint az atomé, amelyből létrejött, mert vagy megszűnik a külső héj,

vagy pedig az atommag egy elektronra jutó vonzó hatása megnövekszik, és ezáltal

szorosabban magához vonzza az elektronfelhőt.

Az átmenetifém-kationok töltésének nagyságát általában a fém neve után zárójelben, római

számmal jelöljük, pl. króm(II)-klorid.

Page 100: Kémia fogalomtár

100

Egyszerű, egyatomos kationok esetén a névképzés a következőképpen történik: elem neve +

ion. Például lítiumion (Li+), kalciumion (Ca2+).

katód (cathode)

def #1: Olyan elektród, amelynél az elsőrendű vezető felületén redukció megy végbe.

Galváncelláknál a katód pozitív töltésű, elektrolízáló celláknál pedig éppen fordítva, negatív

töltésű elektród.

def #2: Az az elektród, amelynél az elektronok belépnek a cellába, és redukció történik.

keményítő (starch)

α-D-glükózegységekből felépülő poliszacharid, melyben az elágazásokat leszámítva a

monomerek között α(1→4) kötés van. Hélix alakú, el nem ágazó amilózból, és elágazó láncú

amilopektinből áll, melyeknek aránya kb. 20/80%. Fehér színű, íztelen, szagtalan, szilárd,

olajos tapintású por vagy szemcsés anyag. Hideg vízben és alkoholban nem oldódik, forró

vízben kolloid rendszert képez. Jelenlétét jódoldattal lehet kimutatni. A keményítő a növényi

sejtekben a fotoszintézis eredményeként képződik, majd ezt raktározott tápanyagként

használja a növény; főként magokban, gumókban, hüvelyesekben található. Gazdag

keményítőtartalmú növények például a gabonafélék: búza, rozs, zab, a burgonya, a kukorica

és a rizs. Ételek sűrítésére, tészták készítésére, ipari szőlőcukor előállításánál használják.

Kémiai képlete: (C6H10O5)n

kémhatás (acidity function)

A vizes oldatok egyik fontos tulajdonsága. A pH-érték jellemzi az oldat savasságának vagy

lúgosságának mértékét. A számadatok 0-14-ig számsort képeznek, amelynek középpontjában

a semleges oldat pH-ja áll. A savas oldatok pH-ja 7-nél kisebb, a lúgos oldatoké 7-nél

nagyobb. Az oldat savas vagy lúgos kémhatást akkor mutat, ha a kémhatást okozó ionok

egyenlő számában változás áll be. A vizes oldatok kémhatása a bennük levő oxóniumionok és

hidroxidionok számának arányától függ. Ha az oxóniumionok száma nagyobb, mint a

hidroxidionoké, akkor az oldat savas. Ha pedig a hidroxidionok száma nagyobb, akkor az oldat

lúgos kémhatású.

kémia / vegyészet / vegytan (chemistry)

def #1: Az anyagok minőségi változásaival foglalkozó természettudomány.

def #2: Olyan tudomány, amely kémiai elemekkel, illetve atomokból, molekulákból, ionokból

álló vegyületekkel foglalkozik, vizsgálja azok összetételét, szerkezetét, tulajdonságait,

viselkedését és változásait.

Page 101: Kémia fogalomtár

101

kémiai anyagtudomány (materials chemistry)

Olyan tudományág, amely új anyagok tervezésére és felfedezésére fókuszál, vegyítve a

kohászat, a kerámiák, a szilárdtestfizika és a kémia területeit.

kémiai egyensúly (chemical equilibrium)

def #1: Az az állapot, amikor a reaktánsok és termékek koncentrációja időben már nem

változik, ezért megfigyelhető változás sincs a rendszer tulajdonságaiban.

def #2: Olyan állapot, melyben a reakció és az ellentett folyamata egyenlő sebességgel

játszódik le. A dinamikus egyensúly egyik fajtája.

def #3: Olyan állapot, ahol a reverzibilis folyamatok elérnek egy pontot, ahol az átalakulások

aránya mindkét irányba megegyezik, ezért a rendszer látszólag nyugvóponton van, és állandó

összetétellel bír.

def #4: A telített oldat azon állapota, amikor időegység alatt ugyanannyi részecske hagyja el

az oldandó anyag felületét, mint amennyi kiválik. Az ellentétes irányú folyamatok sebessége

állandó, miközben az oldat töménysége és a feloldatlan anyag mennyisége változatlan.

def #5: Olyan állapot, ahol az átalakulási és visszaalakulási, tehát az ellentétes irányú kémiai

folyamatok nem állnak le, de sebességük egyenlővé válik, így a rendszerben levő anyagok

koncentrációja egyensúlyban már nem változik. Az egyensúlyi állapotot befolyásolhatja a

kiindulási anyagok vagy termékek koncentrációjának megváltozása, a hőmérséklet-változás és

bizonyos esetekben a nyomásváltozás. A kiindulási anyagok koncentrációjának növelése az

átalakulás irányába tolja el a reakciót, a hőmérséklet-csökkentés az exoterm, a hőmérséklet-

növelés pedig az endoterm reakció irányába. Gázok között, zárt térben lejátszódó reakcióknál

anyagmennyiség-változás esetén a nyomásnövelés a molszámcsökkenést eredményező

reakció, a nyomáscsökkentés a molszámnövelő reakció irányába tolja el az egyensúlyi

reakciót.

kémiai elem (chemical element)

def #1: Azonos protonszámú atomokból felépülő anyagi halmaz. Közös fizikai és kémiai

tulajdonságaik alapján az elemeket három nagyobb csoportra lehet osztani: fémekre,

félfémekre és nemfémekre. A fémek jellemzően fényes, jó elektromos- és hővezető, jól

nyújtható és kalapálható, a higany kivételével szilárd anyagok, melyek egymással ötvözeteket,

nemfémekkel pedig sószerű ionos vegyületeket képeznek. A nemfémek többsége színes, vagy

színtelen, a hőt rosszul vezető gáz, amelyek egymással kovalens vegyületeket alkotnak. A

fémek elektronleadással könnyedén képeznek kationokat, míg a nemfémek hajlamosak inkább

elektronfelvétellel anionná alakulni. A fémek és nemfémek közt helyezkednek el a félfémek,

melyek tulajdonságai átmenetet képeznek a két csoport közt, vagy keverékei azoknak.

def #2: Olyan anyag, amely kémiai úton nem bontható tovább többféle, kémiailag tiszta

anyagra.

kémiai potenciál (chemical potential)

Az áramforrásban lejátszódó kémiai folyamatnak a töltésen létrehozott potenciálemelő hatása,

amelynek mértéke a feszültség mértékegységével mérhető.

Jele: μ | E

Page 102: Kémia fogalomtár

102

kémiai speciesz / kémiai species (chemical species)

def #1: Olyan anyag, amely egyforma részecskékből áll.

def #2: Azonos molekuláris entitások kémiailag tiszta halmaza. A kémiai specieszt névvel és

képlettel kifejezhető atomok, molekulák, ionok vagy gyökök alkotják. A kémiai specieszt alkotó

molekuláris entitások között kisebb eltérések lehetnek, például az atomok neutronszáma

változhat a természetben is előforduló izotóparányokat követve.

Ha két konformációs izomer kellőképpen lassan alakul át egymásba, és emiatt NMR-

spektrumok alapján is észlelhető különbség adódik, akkor a két konformációs izomer két külön

kémiai speciesznek tekinthető.

A kifejezés magában foglalja az allotrópokat és az ionvegyületeket is, ahol az alap szerkezeti

egységek nem feltétlenül képesek önálló, elkülönült létezésre.

def #3: Egy adott elem specifikus kémiai megjelenési formája a vizsgált rendszerben. A kémiai

megjelenési formát meghatározhatja az izotóp-összetétel, a vegyértékhéj

elektronkonfigurációja, illetve az oxidációs állapot (iontöltés), továbbá a molekula, ill. komplex

szerkezete.

ketózok (ketoses)

Olyan nyílt láncú monoszacharidok, amelyekben az oxocsoport láncközi helyzetű, vagyis

ketocsoportként működik.

keverék (mixture)

def #1: Olyan többkomponensű rendszer, amelyben a komponenseket határfelület választja el.

Néhány nevezetes keverék: levegő, kőolaj, durranógáz, sújtólég, szintézisgáz, királyvíz,

forrasztóón, bronz.

def #2: Többkomponensű, egy- vagy többfázisú rendszer, amelyben az összetevők aránya

tetszőleges. A komponensek elkülönültségének mértékétől és a közöttük lévő határfelület

hiányától vagy meglététől függetlenül egyaránt keveréknek hívjuk ezeket a rendszereket.

Page 103: Kémia fogalomtár

103

királis centrum / kiralitáscentrum / aszimmetriacentrum (chiral center / chiral

centre / chirality center / chirality centre / center of chirality / centre of chirality)

def #1: Olyan sztereogén egység, ahol egy tetraéderes (sp3 hibridállapotú) központi atomhoz

négy különböző ligandum kapcsolódik. A nemkötő párok ligandumnak számítanak, az eltérő

izotópot tartalmazó csoportok szintén különböző ligandumot jelentenek.

def #2: Olyan sztereogén centrum, amely egy atomból és a ligandumaiból áll egy olyan térbeli

elrendezésben, ahol a tükörképével nem hozható fedésbe. Manapság már kevésbé hasznos

szinonímája az aszimmetriacentrum.

def #3: Molekulán belüli atom, amelynek ligandumai olyan térbeli elrendezésben helyezkednek

el, hogy emiatt a tükörképe nem hozható fedésbe önmagával. A királis centrum központi

atomja a CIP kód szerint R vagy S sztereodeszkriptorral jelölhető.

def #4: Az adott molekula kiralitását okozó aszimmetriacentrum, amely a legtöbb esetben

olyan nem szimmetriás szénatomot jelöl, amelyhez négy különböző ligandum kapcsolódik. A

királis centrum megléte még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a molekula egésze királis legyen.

Page 104: Kémia fogalomtár

104

királis molekula (chiral molecule)

Olyan molekula, amely saját tükörképével nem hozható fedésbe. Az ilyen molekulák nem

tartalmaznak belső tükrözési szimmetriatengelyt se. A királis molekulák optikai aktivitást

mutatnak, oldataikon áthaladva a polározott fény síkját elforgatják. Olyan molekulák is

lehetnek királisak, amelyek kiralitáscentrummal nem rendelkeznek, például a láncmolekulák

csavarvonalai királis alakzatok, jobb- és balmenetű változatai enantiomerpárt alkotnak, attól

függetlenül, hogy a lánc tartalmaz-e aszimmetrikus szénatomot.

Page 105: Kémia fogalomtár

105

kiralitás (chirality)

def #1: A tükörképükkel fedésbe nem hozható tárgyak aszimmetriája (mint például a bal és

jobb kéz esetén). A kémiai kiralitás általában olyan aszimmetrikus szénatomtól ered, amelyhez

négy különböző atom vagy atomcsoport kapcsolódik. Ezeket sztereogén centrumnak vagy

királis centrumnak nevezik. A kiralitás az objektumok (pontcsoportok, molekulák) egészére

értelmezett fogalom.

def #2: Az a sajátság, ami által királissá válik egy adott molekula. A kiralitás feltételezi az

alternáló szimmetriatengely (Sn) hiányát, beleértve a szimmetriasík (S1) és centrum (S2)

hiányát.

kiralitáselem / királis elem / királis egység (chirality element / element of chirality)

A molekulának az a része, amely felelős azért, hogy bal- és jobbkezes formák alakulnak ki.

Legtöbb esetben ez egy kiralitáscentrum (pl. egy aszimmetrikus szénatom), de más esetekben

lehet egy kiralitástengely vagy egy kiralitássík is. Például az R1R2C=C=CR3R4 típusú allénekben

a C=C=C lánc egy kiralitástengely. Bizonyos gyűrűs vegyületek pedig kiralitást mutathatnak a

molekula kiralitássíkja miatt.

kirotóp (chirotopic)

A molekula bármely olyan pontjának, pl. egy atomjának jelölése, amely lokálisan királis

környezetben található (a molekula egésze nem szükségképpen királis).

kitin (chitin)

N-acetil-D-glükózamin-molekulákból álló poliszacharid-származék. Vízben, híg savakban és

lúgokban oldhatatlan. Csak tömény savval való melegítés hatására hidrolizál. A gombák

sejtfalának fő komponense, valamint az ízeltlábúak külső vázának alkotója is. A kitint számos

orvosi és ipari területen felhasználják.

Képlete: (C8H13O5N)n

klatrátok (clathrates)

def #1: Olyan vegyületek, ahol a nemesgázatomok kristályrácsba, vagy szerves és szervetlen

vegyületekből létrejövő üregekbe vannak zárva. A vendég nemesgázatomok és a

gazdamolekulák között csak gyenge van der Waals-erők hatnak, így a klatrátok nem

sztöchiometrikusak. A klatrátok kialakulásához létfontosságú feltétel, hogy a nemesgázatom

Page 106: Kémia fogalomtár

106

megfelelő méretű legyen és illeszkedjen a gazdamolekulák által alkotott üregbe. A képződött

vegyületek viszonylag stabilak, de oldódáskor vagy olvadáskor a gáz felszabadul.

def #2: Olyan keverékek, amelyeknél az egyik vegyület vagy elem kis molekulái a másik

anyag kristályrácsának üregeibe vannak bezárva. Néha zárványvegyületeknek, vagy

kalitkavegyületeknek nevezik őket, noha igazából nem vegyületek; a molekulák közt nincs

kémiai kötés.

klorátok (chlorates)

Klorátiont (ClO3-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-klorát (NaClO3).

kloridok (chlorides)

def #1: Kloridiont (Cl-) tartalmazó vegyületek. Pl.: ammónium-klorid (NH4Cl).

def #2: A sósav sói.

kloritok (chlorites)

Kloritiont (ClO2-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-klorit (NaClO2).

klorofill (chlorophyll)

A klorofill a zöld növényeknek azon anyaga, amely a napsugárzás energiáját elnyeli, és

közvetíti a növényi sejtben végbemenő szintetikus folyamatoknak.

koaguláció / kicsapódás / flokkuláció (particle aggregation, particle agglomeration,

coagulation, flocculation)

def #1: Az a folyamat, amelynek során kolloid részecskék egymással való ütközésük miatt

nagy tömeget képezve (koagulum) összeállnak, összetapadnak, kicsapódnak. Globuláris

fehérjék esetében gyakori jelenség, ilyenkor a kicsapódás a fehérjefunkció időleges vagy

végleges megszűnésével jár. Reverzibilis kicsapódásról beszélünk akkor, ha csak a kolloid

részecskék hidrátburka szűnik meg az adott külső behatásra, és emiatt egymással tapadnak

össze másodlagos kölcsönhatások révén, ahelyett, hogy vizet kötnének meg a felületükön.

Ebben az esetben a kicsapódást előidéző hatás megszűnésével a kolloid részecskék újra

visszanyerhetik eredeti állapotukat. Okozhatják a könnyűfémsók oldatai, vagy az alkohol. Az

irreverzibilis kicsapódás során elsődleges kötések jönnek létre a kolloid részecskék között. Ha

fehérjéről van szó, akkor emiatt a fehérjefunkció véglegesen megszűnik. Okozhatják erős

savak és lúgok, a nehézfémsók oldatai, valamint magas hőmérséklet.

def #2: Az a folyamat, amely során a kolloid részecskék stabilizáló ion- vagy vízburka

megsérül, ennek következtében pedig a részecskék egymással kapcsolatot létesítenek,

összetömörülnek, kicsapódnak az oldatból, s ezzel megszűnik a kolloid állapot.

Page 107: Kémia fogalomtár

107

koenzim (coenzyme)

Az enzimhez reverzibilisen kötődő, az enzim méretéhez képest kis szerves molekula, amely az

enzim aktív részét képezi. Funkciós csoportot, hidrogént vagy elektront hordoz és visz át a

szubsztrátra. Koenzimek vesznek részt többek között a hidrogénátvitellel járó

redoxireakciókban.

kofaktor (cofactor)

Olyan szerves molekula vagy fémion, amely nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy enzim kifejtse a

hatását. A kofaktor hozzákapcsolódik a hozzá tartozó, de nélküle funkcionálisan inaktív

fehérjéhez (amelyet ezen állapotában apoenzimnek hívnak), ezzel létrejön az aktív enzim, a

holoenzim. A kofaktornak a következő fajtái vannak: prosztetikus csoport, koenzim, fémion.

kolloid rendszer / kolloid (colloid)

def #1: Olyan keverék, amelyben a szétoszlatott részecskék mérete 1-1000 nanométer között

változhat. Bármely anyag lehet kolloid állapotú, ha a részecskék megfelelő méretűek. A

kolloidok tulajdonságai mintegy átmenetet képeznek a valódi oldatok és a heterogén

rendszerek tulajdonságai között. Minél kisebb szemcsékből áll az anyag, annál nagyobb a

fajlagos (egységnyi tömegre eső) felülete, annál nagyobb a határfelület és az ott lejátszódó

folyamatok jelentősége. A kolloid részecskék igen nagy fajlagos felülete határozza meg

tulajdonságaikat. A határfelületeken nem ugyanaz az anyag vesz körül egy molekulát, mint az

anyag belsejében, ahol ugyanolyan molekulákkal van körülvéve, mint saját maga, ezért mások

a kölcsönhatások is, amelyekben részt vesz. A határfelület közelében anizotrop erőtér hat a

molekulákra. A kohéziós erők jelentősége csökken, az adhéziós erőké nő. A felületen

elhelyezkedő molekulák szabadenergia-többlettel rendelkeznek, és ebből fakadnak az alapvető

kolloid tulajdonságok. Nagy felületük miatt termodinamikailag instabilak, ezért különböző

anyagokat köthetnek meg a felületükön, így stabilizálva kolloid állapotukat. A közönséges

szűrőpapíron a kolloid oldatok diszperz fázisa átmegy. Azonban a félig áteresztő hártya pórusai

kisebbek, mint a száz körüli molekulát tartalmazó kolloid részecskék mérete, ezért a hártya

azokat nem engedi át. A kolloid részecskéknek már van határfelülete, amin visszaverődhet a

fény különböző irányokba, de ezek a részecskék szabad szemmel nem kivehetőek. Oldalról

vagy felülről nézve látható a fénysugár útja a folyadékban, holott csapadék (szilárd szemcsék)

nem látható az oldatban. A valódi oldatokhoz képest, melyek teljesen stabilak, a kolloidok nem

azok. Gyakran külön stabilizátorokra (pl. emulgeátorokra) van szükség ahhoz, hogy a kolloid

rendszer fennmaradjon, ezek akadályozzák meg, hogy a szomszédos micellák

összetapadjanak. A kolloid rendszerek azért szórják a fényt, mert a szétoszlatott

anyagszemcsék mérete nagyságrendileg azonos a látható fény hullámhosszával. Ha a kolloid

oldatban növeljük az oldhatóságot (hőmérséklet, oldószer változtatásával) vagy csökkentjük a

koncentrációt, a szol valódi oldattá alakulhat át. Ha rontjuk az oldhatóságot vagy növeljük a

Page 108: Kémia fogalomtár

108

koncentrációt, akkor gél képződhet. A liofil és a hidrofil kolloid rendszerekben a diszpergált

részecske és a diszperziós fázis között erős kölcsönhatás van, a micellát szolvátburok vagy

hidrátburok veszi körül. A liofób és hidrofób kolloid rendszerekben a diszpergált részecske és a

diszperziós fázis között nincs számottevő kölcsönhatás; ehhez emulgeátorra van szükség. A

szol, gél, aeroszol elnevezések olyan rendszereket takarnak, amelyekben az eloszlatott

részecskék mérete kizárólag kolloid mérettartományban mozog.

def #2: A kolloidok olyan többkomponensű rendszerek, amelyekben igen apró, 1 nanométertől

1000 nanométerig terjedő mérettel rendelkező szemcsék vannak szétszórva, elkeverve,

eloszlatva, diszpergálva. A kolloid kifejezés tehát nem anyagfajtát jelölő, hanem az anyag

állapotát leíró fogalom. Az eloszlatott részecskék nagysága nagyobb, mint az atomok és a

molekulák mérete, de szabad szemmel még nem különböztethetőek meg, esetleg erős

felbontású mikroszkóppal láthatóvá tehetőek. Az élethez tartozó folyamatok jelentős része

kolloid rendszerekben zajlik le, a sejtek belsejében. Az eloszlatott részecskék jellege szerint a

kolloidok három további kategóriára bonthatók: diszperziós kolloidok, makromolekuláris

kolloidok és asszociációs kolloidok. A kolloidok viselkedésével, törvényszerűségeivel foglalkozó

tudományág a kolloidkémia, amit a határfelületek tudományaként is számon tartanak.

kolloidkémia / kolloidika (colloid chemistry / interface and colloid science)

def #1: Olyan tudományterület, amely az 1-1000 nanométeres kiterjedés közé eső

anyagdarabokat, illetve szétoszlatott szemcséket vizsgálja egy folytonos közegben.

def #2: A fizikai kémia olyan ága, amely a legalább egy térbeli irányban 1-1000 nm-es

mérettartományba eső anyagok karakterisztikáját és jelenségeit vizsgálja. Ezen anyagok

körébe tartoznak a filmrétegek, rostok, habok és pórusos anyagok is. A kolloidális részecskék

mindhárom halmazállapotban előfordulhatnak, ezért a kolloidkémia a szilárd–gáz, szilárd–

folyadék, szilárd–szilárd, folyadék–gáz és folyadék–folyadék állapotú rendszereket is vizsgálja.

Habár a kifejezést sok esetben szinonímaként használják a felületi kémiával, valójában ez nem

helytálló, mivel a kolloidkémia esetében a szétoszlatott részecskéknek az 1-1000 nm-es

tartományba kell esniük legalább az egyik kiterjedésükben, míg a felületi kémiában nincs ilyen

megkötés.

def #3: Olyan tudományág, amely a nanoléptékben strukturált rendszerek kémiájával és

fizikájával foglalkozik.

komplexek / komplex vegyületek / koordinációs komplexek / koordinációs

vegyületek / komplex ionok (complexes / coordination complexes / coordination

compounds / complex ions / ion complexes / ionic complexes)

def #1: Azok a vegyületek, ionok, amelyekben koordinatív kötéssel ligandumok kapcsolódnak

a középpontban lévő atomhoz, ionhoz. A d-mező fémeire jellemző, hogy a kívülről számított

második héj d-alhéján vannak feltöltetlen pályák, ezért ezek a fémek rendkívül hajlamosak a

komplexképzésre; többnyire a vízmolekulákkal képzett akvakomplexek formájában vannak az

oldatokban. Ligandumnak pedig a nemkötő elektronpárral rendelkező molekulák (pl. ammónia-

és vízmolekulák) alkalmasak. A komplex ionok képződése gyakran társul színváltozással, az

Page 109: Kémia fogalomtár

109

oldhatóság javulásával, valamint az elektromos vezetés mértékének megváltozásával. A

komplex ionok szögletes zárójellel jelölendők, pl. [Cu(H2O)4]2+, [AlF6]3-.

def #2: Olyan vegyületek, ahol a központi atom vagy ion vegyértékhéjának betöltetlen pályái

vannak, és a ligandumok nemkötő elektronpárjaikkal datív kötéssel kapcsolódnak a központi

atomhoz vagy ionhoz. A komplex ionok kialakulása gyakran jár színváltozással, az oldhatóság

növekedésével és az elektromos vezetés mértékének a megváltozásával. A komplex

vegyületek egyik osztályozási módja elektromos töltésük alapján történik. A komplexek

töltését a ligandumok és a központi fémion töltésének algebrai összege adja meg. A komplex

töltése egyenlő a külső szféra ionjainak töltésével, ellentétes előjellel. Ennek megfelelően

léteznek kationkomplexek (pozitív töltésűek), anionkomplexek (negatív töltésűek), semleges

komplexek (nincs töltésük), kation-anion-komplexek (komplex kationnak komplex anionnal

alkotott vegyületei).

koncentráció (concentration)

Az összetételi arány egyfajta kifejezése: négy mennyiség, amely kifejezi valamely elegy,

keverék, vagy oldat egyik komponensének a térfogatra vonatkoztatott összetételét; így lehet

tömegkoncentráció, anyagmennyiség-koncentráció, térfogati koncentráció, illetve

részecskeszám-koncentráció.

kondenzációs reakció (condensation reaction)

Olyan szerves kémiai reakció, amely során két molekula vízkilépés közben egyesül egymással.

konfiguráció (configuration)

def #1: A molekulán belüli atomoknak olyan rögzített, térbeli elrendeződése, amely csak

kovalens kötések ideiglenes felbontásával valósítható meg. Az egyik konfigurációs állapotból

egy másikba tehát csak kémiai kötés felbontása, és új kötés kialakítása árán lehet átkerülni.

def #2: Egy adott molekula jól meghatározott, az adott viszonyok közt stabil állapotú, csak

térbeli leírással jellemezhető részének elrendeződése.

def #3: Egy molekuláris entitás atomjainak térbeli elrendeződése, amely lehetővé teszi a

sztereoizomerek közötti, nem konformáción alapuló különbségtételt.

def #4: Egy adott molekulában ugyanahhoz az atomhoz kapcsolódó ligandumok viszonylagos

térbeli elrendeződése.

def #5: Adott molekulában a kovalens kötéssel kapcsolódó atomok, atomcsoportok térbeli

elrendeződése egy-egy központi atom körül.

konfigurációs izomerek (configurational isomers)

Page 110: Kémia fogalomtár

110

def #1: Azonos összegképletű molekulák, amelyekben azonos a konstitúció, de valamilyen

szerkezeti ok miatt jól megkülönböztethető térbeli felépítésük van.

def #2: Azonos összegképlettel és konstitúcióval rendelkező molekulák, amelyekben az

ugyanahhoz az atomhoz kapcsolódó ligandumok egymáshoz viszonyított térbeli helyzete

eltérő.

konfigurációs izoméria (configurational isomerism)

Az a jelenség, ahol egy adott vegyület összegképletének többféle molekula is megfelel, mely

molekulák egymástól csak az atomjaik, illetve gátolt rotációjú kötéseik körüli, viszonylagos

térbeli elrendeződésben különböznek.

konformáció (conformation)

def #1: A molekulán belüli atomok olyan térbeli elrendeződése, amely kémiai kötések

felbontása nélkül, pusztán kötések körüli elfordulásokkal megváltoztatható.

def #2: Azonos konfigurációval rendelkező molekulák atomjainak energetikailag megengedett,

térbeli elrendeződése adott viszonyok között. Egy molekula különböző konformációi az

atomcsoportokat összekötő egyszeres kovalens kötés körüli elfordulással átalakulhatnak

egymásba.

def #3: Atomok térbeli elrendeződése, amely lehetővé teszi az olyan sztereoizomerek közötti

különbségtételt, amelyek a formálisan egyszeres kötések körüli szabad rotáció miatt egymásba

alakulhatnak.

konformációs izomerek / konformerek (conformational isomers / conformers)

def #1: Egy adott összegképletű, konstitúciójú és konfigurációjú molekula olyan

térszerkezetei, amelyek egyszeres kötések körüli rotációval egymásba alakíthatók.

def #2: Egymással sztereoizomer viszonyban álló molekulák, amelyek csak r torziós szögben

vagy szögekben különböznek egymástól (csak a minimális potenciális energiájú rendszereket

figyelembe véve).

def #3: Egy sztereoizomer sorozat tagjai, melyek mindegyikét egy jól megkülönböztethető,

potenciális energia helyi minimumának megfelelő, stabilis konformáció jellemez.

konformációs izoméria (conformational isomerism)

def #1: Az a jelenség, ahol egy adott vegyület összegképletének többféle molekula is megfelel,

mely molekulák egymástól csak a szabadon forgó egyszeres kötéseik körül más térbeli

elhelyezkedést felvevő alkotórészek viszonylagos helyzetében különböznek.

Page 111: Kémia fogalomtár

111

def #2: Az izoméria azon formája, ahol az izomerek egymásba alakulhatnak kizárólag a

formálisan egyszeres kötések körüli rotáció által.

konformációs racemát

Olyan elegy, amelyben a két tükörképi konformer között lévő energiagát csekély, így

szobahőmérsékleten akadály nélkül egymásba alakulhatnak, ami a forgatóképesség folyamatos

kiegyenlítődését okozza.

konjugált bázis / (conjugate base)

Savból proton leadásával keletkező anion vagy molekula, pl. kloridion (Cl-), hidroxidion (OH-),

nitrátion (NO3-), ammónia (NH3). A konjugált bázisok képesek protont felvenni kémiai reakciók

során.

sav -> H+ + konjugált bázis

sav + bázis ⇌ konjugált bázis + konjugált sav

konjugált rendszer / konjugált kötésrendszer (conjugated system)

def #1: Egy molekulában levő kettős vagy hármas kovalens kötések, amelyeket csak egy

egyszeres kötés választ el a sorban következő atomtól. Bár sokszor a képletek váltakozó

egyszeres és többszörös kötésekként ábrázolják, a valóságban ezek az elektronok

egyenletesen oszlanak el a részt vevő atomok elektronfelhőjében. Ilyen molekulákban az

elektronok bizonyos mértékben delokalizálódnak a π-pályákon a rendszert alkotó atomok

között. Konjugációban részt vehetnek d-atompályák (átmenetifémek esetén) és nemkötő

elektronpárok is.

def #2: Delokalizált elektronokkal összekapcsolódott p-atompályák rendszere egy

molekulában, mely rendszer általában csökkenti a molekula összenergiáját, és növeli a

stabilitását. A konjugált rendszerek lehetővé teszik a π-elektronok delokalizációját a

szomszédos elhelyezkedésű p-atompályák esetén. Általában váltakozó egyszeres és többszörös

kötésekként ábrázolják a vonalképletekben. Nemkötő elektronpárok, szabad gyökök,

karbéniumionok mind a rendszer részei lehetnek, amely lehet ciklusos, aciklusos, lineáris, vagy

ezek keveréke. A π-elektronok nem tartoznak egyetlen kötéshez vagy atomhoz, sokkal inkább

az atomok egy csoportjához.

def #3: Delokalizálódott π-elektronok miatt létrejött kovalens kötésrendszer, amely az adott

molekulában lévő egyszeres és kétszeres (vagy többszörös) kötések váltakozásából adódik.

Egy konjugált rendszernek átfedő p-atompályái vannak, összekötve a közbülső helyeket,

amiket az egyszerű képletek csak egyszeres kötésként ábrázolnak. Az ilyen molekulákban a π-

kötést alkotó elektronok többcentrumú molekulapályára kerülnek, ami energetikailag kedvező.

konjugált sav (conjugate acid)

Bázisból proton felvételével keletkező kation vagy molekula, pl. oxóniumion (H3O+),

ammóniumion (NH4+), hidrogén-fluorid (HF). A konjugált bázisok képesek protont leadni

kémiai reakciók során.

bázis + H+ -> konjugált sav

sav + bázis ⇌ konjugált bázis + konjugált sav

Page 112: Kémia fogalomtár

112

konstitúció (constitution)

def #1: A kovalens kötés figyelembevételével az atomok kapcsolódása, kapcsolódási sorrendje

a molekulában. A konstitúciót a konstitúciós képlet írja le.

def #2: A molekuláris objektumot alkotó atomok minőségének és konnektivitásának leírása

(beleértve a kötések rendűségének megadását), figyelmen kívül hagyva bármilyen térbeli

elrendeződésből eredő megkülönböztetést.

def #3: A konstitúció fogalma az atomok kapcsolódási sorrendjét és a kapcsolódások

minőségét jelenti egy adott molekulában.

konstitúciós izomerek / szerkezeti izomerek (constitutional isomers / structural

isomers)

def #1: Azonos összegképletű molekulák, amelyekben a konstitúció (az atomok kapcsolódási

sorrendje vagy a kötések minősége) különbözik.

def #2: Azonos összegképletű vegyületek, amelyeken belül az atomok kapcsolódási sorrendje

vagy a kötések minősége egymástól eltérő.

def #3: Olyan izomerek, amelyek molekulái eltérő konstitúcióval rendelkeznek.

konstitúciós izoméria / szerkezeti izoméria (constitutional isomerism / structural

isomerism)

def #1: Az a jelenség, amikor egy adott vegyület összegképletének többféle, az atomokat

különböző kapcsolódási sorrendben tartalmazó molekula is megfelel.

def #2: Az a jelenség, ahol egy adott vegyület összegképletének többféle molekula is megfelel,

mely molekulák egymástól csak az atomjaik kapcsolódási sorrendjében, vagy a kötések

minőségében különböznek.

A konstitúciós izoméria további altípusokra osztható a következők szerint:

- Funkciós izoméria (functional isomerism): olyan vegyületekben lép fel, amelyekben eltérő

funkciós csoport található.

- Láncizoméria (chain isomerism / skeletal isomerism): olyan vegyületekben lép fel, amelyek

azonos funkciós csoportot tartalmaznak, azonban a szénláncuk szerkezete eltérő.

- Helyzetizoméria (position isomerism / regioisomerism): olyan vegyületekben lép fel, amelyek

a szénlánc más pontján tartalmazzák ugyanazt a funkciós csoportot.

- Vegyértékizoméria (valence isomerism): olyan vegyületekben lép fel, amelyekben az azonos

atomcsoportok vegyértékei különböző kötésrendszerekkel kielégíthetők.

Page 113: Kémia fogalomtár

113

koordinációs kémia / komplexkémia (coordination chemistry / complex chemistry)

def #1: A kémia olyan területe, amely komplex vegyületek tulajdonságaival, szerkezetükkel,

viselkedésükkel, változásaikkal és előállításukkal foglalkozik.

def #2: A kémia olyan területe, amely szerves vagy szervetlen ligandumok és központi

fématomok között fellépő kölcsönhatásokkal foglalkozik.

koordinációs szám (coordination number)

def #1: Egy adott komplexben a központi atomhoz vagy ionhoz kapcsolódó ligandumok száma.

def #2: Egy részecske közvetlen szomszédainak száma a szilárd vagy a folyadékfázisban.

def #3: A kristályrácsban a közvetlen szomszédok száma.

def #4: Az adott rácspontot közvetlenül körülvevő rácspontok száma a kristályrácsban.

def #5: Egy-egy központi helyzetűnek tekintett atom, fématomtörzs, ion vagy molekula

közvetlen szomszédainak a száma.

korrózió (corrosion)

Fémek oxidációja légköri nedvesség és levegő jelenlétében.

kovalens kötés / homopoláros kötés (covalent bonding / homopolar bonding)

def #1: Olyan kémiai kötés, melyben a párosítatlan vegyértékelektronok az atompályáról egy

közös molekulapályára térnek át, ami a nemesgázhéjhoz hasonló szerkezet létrejötte miatt

energetikailag nagyon kedvező. A kovalens kötésben az atomok vagy atomrácsot, vagy

meghatározott méretű molekulákat alkotnak. Gyakran előfordul, hogy a nemesgázszerkezet

Page 114: Kémia fogalomtár

114

eléréséhez nem egy, hanem két vagy három pár elektron is közös pályára kerül. Ilyenkor

kettős vagy hármas kovalens kötések is kialakulnak. Ezekben az esetekben van egy erősebb

(σ-kötés – szigma-kötés) és egy vagy két gyengébb kötés (π-kötés – pi-kötés). Az utóbbi

esetben a π-pályák csomósíkot tartalmaznak, hogy a σ- (és a másik π-) kötéssel ne fedjenek

át. A π-kötések sokkal könnyebben felhasadnak, mint a σ-kötések, ezért az elektronjaik a

kémiai reakciókban előbb reagálnak. Kovalens kötés akkor jön létre két atom között, ha

elektronegativitásuk között nincs vagy nem számottevően nagy a különbség. Az azonos

elektronegativitású atomok apoláris, az eltérő elektronegativitásúak poláris kovalens kötést

létesítenek.

A kötési energia általában 100-1000 kJ/mol között változik.

def #2: Közös molekulapályán mozgó, kötő elektronpárokkal kialakuló elsőrendű kötés az

atomok között. Ezt a kötést két (esetleg több) atom között megosztott (közös, kötő)

elektronpárok hozzák létre, hogy mindegyik atom stabilis elektronszerkezettel

rendelkezhessen. A kötés általában nemfém és nemfém között jön létre. A kovalens kötés

lehet apoláris és poláris, attól függően, hogy az alkotó atomok elektronvonzó-képessége

(elektronegativitása) milyen mértékben tér el egymástól. Akkor beszélünk poláris kovalens

kötésről, ha a kötő elektronpár a kötést létesítő atomok körül eltérő mértékben fordul elő, így

töltésmegoszlás alakul ki. Apoláris kovalens kötésnek pedig azt nevezzük, amikor a kötést

létesítő atomok magja egyenlő mértékben vonzzák az elektronpárt, így nem alakul ki

töltésmegoszlás. A vegyületek molekuláinak polaritását a kötéspolaritás és a molekula alakja

együttesen határozza meg. A kovalens kötések jellemzői a kötési energia, a kötéshossz és a

kötésszög. A kovalens kötés lehet kolligációs, amikor mindkét atom biztosít egy-egy elektront

a kötés kialakításához, és lehet datív (koordinatív), amikor a két atom egyike adja a teljes

elektronpárt.

A kötési energia általában 160-500 kJ/mol között változik.

kovalens sugár (covalent radius)

Page 115: Kémia fogalomtár

115

def #1: A kovalens kötésben lévő atom átlagos atomsugara. Azonos atomok kapcsolódása

esetén a kovelans sugár mindig kisebb az atomsugárnál. A nagyobb elektronegativitású

atomok a kovalens kötéssel hozzájuk kapcsolódó kisebb elektronegativitású atomok

elektronjait maguk felé vonzzák, és ezzel kovalens sugarukat az atomsugárnál nagyobbra

növelik.

def #2: Az atomok közti kötéstávolságot leíró fizikai-kémiai jellemző.

def #3: Két, egymással egyszeres kovalens kötéssel kapcsolódó atom atommagjai közötti

távolság fele.

Jele: rk, mértékegysége: pm

könnyűfémek (light metals)

Azok a fémek, amelyek sűrűsége kisebb, mint 5 kg/dm3.

környezeti kémia / környezetkémia (environmental chemistry)

def #1: A kémia olyan ága, amely a természeti területeken előforduló kémiai és biokémiai

jelenségeket, illetve a szennyező anyagok környezetre gyakorolt hatását vizsgálja.

def #2: A környezetben lejátszódó természetes és antropogén jelenségek kémiai

vonatkozásaival és kémiai reakcióival foglalkozó tudományterület. Tanulmányozza a

folyamatok termodinamikai és kinetikai törvényeit, mechanizmusát és kiváltó okait, valamint

hatásait.

kötési energia (bond energy)

Page 116: Kémia fogalomtár

116

def #1: Az az energiamennyiség, amely 1 mol molekulában két atom közötti kötés

felszakításához szükséges. Minél nagyobbak a kötést létesítő atomok, annál kisebb a kötési

energia. A kötési energiát az elektronegativitási értékek is befolyásolják, hiszen

meghatározzák a kötés jellegét.

def #2: A kovalens kötések felbontásához szükséges energia és az anyagmennyiség

hányadosa.

def #3: Bizonyos vegyértékű atomok között az adott típusú kötés felszakításához szükséges

energia.

Jele: Ek, mértékegysége: kJ

mol

kötésrend (bond order)

def #1: Két atom között fennálló kötés tényleges mértéke a két elektron által létrehozott

egyszeres kötéshez viszonyítva.

def #2: Érték, amely kifejezésre juttatja egy molekulában két atom között a kötés mértékét

egy egyszeres kötésre vonatkoztatva. A kötésrend elméleti mennyiség, értéke függ az

alkalmazott számítás módjától. Például az etánban a szén–szén kötés kötésrendje 1, az

eténben 2. A benzolban a kötésrend a molekulapálya-elmélet szerinti számítást alkalmazva

1,67.

def #3: Főként a molekulapálya-elméletben használatos kifejezés, amelynek értéke megadja a

két atom közötti kémiai kötések számát. A kötésrend és a kötéshossz fordítottan arányos

egymással.

def #4: Egy molekuláris entitásban lévő, két atom közötti térrész elektronsűrűsége. A

kötésrend nagy, pozitív értéke az atomok közötti erős kötésre utal, míg a negatív érték jelzi,

hogy az elektronok áthelyeződtek máshova a két atom közötti térrészből.

kötésszög (bond angle)

def #1: Két szomszédos kovalens kötés tengelyei által bezárt szög.

def #2: Három atom között kialakuló kovalens kötések esetén a központi atom és a két

kapcsolódó atom tömegközéppontjait összekötő egyenesek által bezárt szög.

def #3: A kapcsolódó atomok kötései által bezárt szög. A nemkötő elektronpárok térigénye

nagyobb, mint a kötő elektronpároké, csakúgy, mint ahogy a többszörös kötés térigénye is

nagyobb az egyszeres kötésénél, ezért ezek módosíthatják a kötésszögeket.

Mértékegysége: ° (fok)

kötéstávolság / kötéshossz (bond length)

def #1: A kötést létesítő atomok magjai közötti távolság. Minél nagyobbak a kötést létesítő

atomok, annál nagyobb a kötéshossz is.

def #2: Két, kovalens kötéssel kapcsolódó atom tömegközéppontjai közötti távolság. Nagyobb

méretű atomok esetében nagyobb a kötéstávolság is, és kisebb a kötési energia.

Jele: l, mértékegysége: pm

Page 117: Kémia fogalomtár

117

kötő elektronpár (bonding pair of electrons / bonding electron pair / shared pair of

electrons / shared electron pair)

Olyan elektronpár, amelyik legalább két atomtörzs erőterébe tartozik, tehát kovalens kötésben

vesz részt. Egy adott molekulában az egy atomhoz tartozó kötő elektronpárok számát az atom

kovalens vegyértékének nevezik. Vannak olyan atomok, amelyek többféle vegyértékkel

képesek kötéseket kialakítani.

kötő molekulapálya / kötőpálya (bonding molecular orbital / bonding orbital)

def #1: Olyan molekulapálya, amelynek energiája alacsonyabb, mint azoknak az atompályák

energiájának az átlaga, amelyek lineáris kombinációjával a molekulapálya leírható. A kötőpálya

a két atom közötti térrészben összpontosítja az elektronsűrűséget, ez a negatív töltésű térrész

pedig mindkét atommagot egymás felé vonzza és egyben tartja.

def #2: Atommagok közötti, magas elektronsűrűséggel rendelkező térrész, ahol a kötés kiépül.

A kötőpálya az atomok összetartására törekszik.

közömbösítés (neutralization)

Savas és lúgos kémhatású oldatok kölcsönhatása, mely során só és víz keletkezik.

központi atom (central atom)

def #1: Az a legnagyobb vegyértékű atom, amelyhez a többi atom kapcsolódik a molekulában.

def #2: A legnagyobb kovalens vegyértékű atom a molekulában, amelyhez a legtöbb másik

atom kapcsolódik.

kristályos anyagok (crystalline materials)

def #1: Olyan anyagok, amelyekben az atomok, molekulák vagy ionok a tér minden irányában

meghatározott rend szerint, szabályosan összekapcsolódva, kristályrácsot alkotva

helyezkednek el. A kristályos szerkezetű anyagoknak pontosan meghatározható

olvadáspontjuk van.

def #2: Olyan anyagok, amelyeknek részecskéi szabályos rendben, egy képzeletbeli térháló

pontjaiban helyezkednek el, kristályrácsot alkotva. A rácspontokban levő részecskék között

meghatározott nagyságú összetartó erő működik, ezért a kristályos anyagok jól behatárolható

olvadásponttal rendelkeznek.

A részecskék illeszkedését a kristályrácsokban kristályilleszkedésnek hívják, amelyet két fő

törekvés szabályoz. Egyrészt a legszorosabb illeszkedés elve alapján a rácsot alkotó molekulák

úgy helyezkednek el, hogy közöttük a lehető legkisebb üres tér maradjon. Másrészt pedig a

legnagyobb vonzás elve arra készteti a rácsban lévő részecskéket, hogy elhelyezkedésükkel

elősegítsék a minél nagyobb vonzás létrejöttét. Ez leginkább akkor tud érvényesülni, ha a

részecskék töltéssel vagy polaritással rendelkeznek, és úgy rendeződnek, hogy az ellentétes

töltések minél közelebb legyenek egymáshoz, ezáltal ionkötést vagy hidrogénkötést kialakítva.

kristályrács (crystal lattice)

def #1: Olyan matematikai koncepció, amelyben a pontok szabályos, geometriai

elrendeződésben vannak, és periodikusan ismétlődnek.

Page 118: Kémia fogalomtár

118

def #2: Térbeli pontok szabályos, geometriai elrendeződése, melyben a pontokat az adott

kristály atomjai, ionjai vagy molekulái foglalják el. A kristályrácsnak azok a pontjai, ahol a

részecskék elhelyezkednek, a rácspontok. A kristályrács rácspontjain helyet foglaló részecskék

minden irányban rezgőmozgást végeznek. E rezgések amplitúdója és frekvenciája a

hőmérséklet függvénye: minél nagyobb a hőmérséklet, annál nagyobb a rezgés.

def #3: Képzeletbeli pontok szabályos, ismétlődő mintázata, melyben a rácspontok

megfeleltethetők az adott kristályos anyag részecskéivel. A kristályrácsban a részecskék

helyhez vannak kötve, a rácsponton rezgőmozgást végeznek. A rács felépítése során a

rácspontba beépülő elemek energiát adnak le, ezért a kristályrács felbomlásához

energiabefektetés szükséges. A rácsot felépítő részecskék, illetve a közöttük lévő kötés

minősége alapján molekularácsot, fémrácsot, atomrácsot és ionrácsot lehet megkülönböztetni.

A kristályokat összetartó erők az atomrácsok esetében a legnagyobbak, majd utána csökkenő

sorrendben jönnek az ionrácsok, a fémrácsok és a molekularácsok.

kristályrendszer / rácsrendszer (crystal system / lattice system)

def #1: A hét fő csoport bármelyike, melyekbe a kristályokat általában besorolják a tengelyek

relatív hosszúsága és hajlása alapján, illetve az ezekből adódó szimmetriák alapján. A hét

kristályrendszer a következő: monoklin, triklin, ortorombos, trigonális, tetragonális,

hexagonális és köbös.

def #2: Az elemi cella tengelymenti éleinek hosszúsága és egymással bezárt szöge, illetve az

ezekből adódó szimmetriák alapján történő csoportosítási rendszer.

def #3: A kristályrácsok elemi cellája alapján besorolt hét rendszer (monoklin, triklin,

ortorombos, trigonális, tetragonális, hexagonális, köbös) valamelyike.

def #4: A kristályok kategorizációja a szimmetriafokuk alapján.

Page 119: Kémia fogalomtár

119

kristályszerkezet (crystal structure)

def #1: A kristályos anyagokat felépítő részecskék szabályos, térbeli mintázata. A

kristályszerkezet a részecskék szerkezeti elrendeződésének kétféle típusa közül az egyik, az

amorf szerkezet pedig a másik.

def #2: Kristályos anyagban lévő atomok, ionok vagy molekulák szerkezete, amely szabályos,

térbeli rendezettséggel bír. Ezzel szemben a kristályrács csak képzeletbeli pontok tömbje, bár

a kristályrácspontok hagyományosan az elemi cella sarkaiba vannak helyezve, ezért könnyű

összekeverni a két kifejezést.

def #3: Az adott kristályban lévő atomok, ionok vagy molekulák szimmetrikus elrendeződése

térrács formájában. A kristályszerkezetet a tér minden irányában periodikusan ismétlődő elemi

cella alkotja.

Page 120: Kémia fogalomtár

120

kristályvíz / hidrátvíz (water of crystallization / water of hydration)

def #1: Kristályokban jelen lévő, kötött vízmolekulák. Például az ionkristályok gyakran zárnak

vizet magukba. A víz aránya a kristályalkotó vegyülethez viszonyítva állandó. A kémiailag

kötött kristályvíz hevítéssel eltávolítható az ionkristályból, bár ilyenkor előfordulhat, hogy az

anhidrát instabillá válik és felbomlik.

def #2: Olyan vízmolekulák, amelyek sók vagy fémkomplexek kristályszerkezetében

találhatók, és nem kapcsolódnak közvetlenül a fémkationhoz.

kritikus állapot (critical state)

Az adott folyadéknak és gőzének az az állapota, amelyben eltűnik / megszűnik a két fázis

közötti határfelület. Ebben az állapotban a sűrűségük megegyezik, tehát nincs különbség a

kétféle fázis között. A kritikus állapot az anyagra jellemző kritikus hőmérsékleten és kritikus

nyomáson valósul meg.

kritikus pont (critical point)

Az a hőmérséklet és nyomás, amelyen a fázisok közötti határfelület eltűnik / megszűnik.

Page 121: Kémia fogalomtár

121

kvantumkémia (quantum chemistry / molecular quantum mechanics)

def #1: A kémia egyik ága, amely elsődleges fókusza a kvantummechanika alkalmazása

kémiai rendszerek fizikai modelljében és kísérleteiben.

def #2: A fizikai kémia olyan ága, amely a kvantummechanika törvényeit alkalmazza a kémiai

jelenségek értelmezéséhez.

def #3: A kémia olyan ága, amely a kvantummechanika törvényeit alkalmazza a kémiai

problémák megoldásához. A kvantumkémia hatása jól érzékelhető a kémia legtöbb területén.

A szerves kémiában a kvantummechanikát a molekulák relatív stabilitásának becsléséhez, a

köztitermékek tulajdonságainak kiszámításához, a kémiai reakciók mechanizmusainak

felderítéséhez, illetve mágneses magrezonancia spektrumok analizálására és előrebecslésére

használják. A szervetlen kémiában a ligandumtér elméletet (egy többé-kevésbé

kvantummechanikai módszert) az átmenetifém-komplex ionok tulajdonságainak

magyarázatához és előrebecsléséhez használják. A biokémiában a kvantummechanikai

számításokat a biológiai molekulák konformációjának, szolvatációjának, illetve az enzim–

szubsztrát illeszkedések vizsgálatához használják. A fizikai kémiában a kvantummechanikát a

gázok termodinamikai tulajdonságainak (pl. entrópia, hőkapacitás) kiszámításához;

molekulaszínképek értelmezéséhez, mely által lehetővé válik a molekuláris tulajdonságok (pl.

molekuláris geometria, a részecskék gátolt forgásának mértéke, a konformációs izomerek

energiakülönbsége, dipólusmomentum) meghatározása; a molekuláris tulajdonságok elméleti

számításaihoz; a kémiai reakciók átmeneti állapotában a részecskék tulajdonságainak

kiszámításához, mely lehetővé teszi a reakciósebességi állandók előrebecslését; az

intermolekuláris erők megértéséhez; illetve a szilárd anyagok kötéseinek vizsgálatához

használják. Az analitikai kémiában a kvantummechanikát a széles körben elterjedt

spektroszkópiai vizsgálatok eredményeinek, a spektrumvonalak frekvenciájának és

intenzitásának a teljeskörű értelmezéséhez használják. Az anyagtudományban és a

nanokémiában a kvantummechanika módszereit a nanoanyagok tulajdonságainak

meghatározásához használják.

kvantumszám (quantum number)

Page 122: Kémia fogalomtár

122

Az adott kvantumrendszer állapotában a megmaradó mennyiségek értékét jelölő szám. A

"kvantum" elnevezés arra utal, hogy a számok értéke mindig meghatározott nagyságú. A

kvantumszámok leggyakrabban vizsgált rendszere az egyelektronos atom modellje.

Atomok esetén a kvantumszámokkal való jelölés többféleképpen is történhet. Például a "3p"

jelölés a 3. elektronhéj p-alhéját jelenti. A "4f-2" jelölés pedig a 4. elektronhéj f-alhéjának -2

mágneses kvantumszámmal rendelkező atompályáját jelenti.

lazító molekulapálya / lazítópálya (antibonding molecular orbital / antibonding

orbital)

def #1: Olyan molekulapálya, amelynek energiája magasabb, mint azoknak az atompályák

energiájának az átlaga, amelyek lineáris kombinációjával a molekulapálya leírható. A

lazítópálya az atommagok "mögé" (az atomoknak arra az oldalára, amely a legtávolabb van a

másik atomtól) koncentrálja az elektronsűrűséget, emiatt pedig mindkét atommag igyekszik

távol maradni egymástól.

def #2: Atommagok közötti, nulla elektronsűrűséggel rendelkező térrész, ahol a kötés nem

épülhet ki. A lazítópálya az atomok egymástól való eltávolítására törekszik.

Le Chatelier-elv / Le Chatelier‒Braun-elv / a legkisebb kényszer elve (Le Chatelier's

principle / Le Chatelier‒Braun principle / the equilibrium law)

def #1: Ha az egyensúlyi rendszert külső hatás éri (koncentráció- hőmérséklet-, illetve gázok

esetén nyomásváltozás), úgy változik meg az egyensúly, hogy a külső hatás okozta változást

csökkentse.

def #2: Ha egy egyensúlyban lévő rendszer külső hatásra (a nyomás, a hőmérséklet, a

komponensek koncentrációjának a változása) változik, akkor a rendszerben végbemenő

folyamatok közül azok kerülnek előtérbe, amelyek a külső hatás eredményét csökkentik.

def #3: Ha egy egyensúlyi rendszert külső hatás ér, akkor a rendszerben olyan változás indul

be, amely a külső hatást csökkenti.

Termék elvonása a reakcióelegyből a termékképződés irányába, a kiindulási anyag elvonása a

visszaalakulás irányába tolja el az egyensúlyt.

A hőmérséklet növelése endoterm irányba tolja el az egyensúlyt, mert a rendszer a közölt hőt

igyekszik felhasználni.

A nyomás növelése (gázegyensúlyok esetén) a nyomás csökkenésének irányába tolja el az

egyensúlyt.

A katalizátor csupán meggyorsítja az egyensúly beállását, de azt nem tolja el semmilyen

irányba.

def #4: Ha egy egyensúlyi rendszert valamilyen külső hatás ér, abban olyan folyamatok

erősödnek fel, amelyek a zavaró hatást kompenzálni igyekeznek.

Page 123: Kémia fogalomtár

123

A koncentrációk változtatása úgy módosítja a kémiai egyensúlyt, hogy közben az egyensúlyi

állandó változatlan marad. Ha a kiindulási anyagok koncentrációja nő, nő a termékek

mennyisége is, ugyanis ezzel csökken az egyensúlyt megzavaró reagens mennyisége.

A hőmérséklet emelése olyan reakciónak kedvez, amely a betáplált hőt elnyeli.

A nyomás változtatása csak azokat az egyensúlyokat változtatja meg, amelyek esetén

térfogatváltozás következik be. A nyomás növelése a térfogatcsökkenés (zsugorodás), a

nyomás csökkentése a térfogat-növekedés (tágulás) irányába tolja az egyensúlyt.

A katalizátorok a megfordítható reakciók egyensúlyi koncentráció viszonyait nem befolyásolják,

mivel az aktiválási energia csökkentésével mindkét irányú folyamatot egyaránt gyorsítják.

Katalizátor alkalmazásakor azonban gyorsabban beáll az egyensúlyi állapot.

def #5: Ha egy dinamikus egyensúlyt megzavarunk, akkor a rendszerben olyan átalakulás

indul meg, amely az okozott változással ellentétes irányú, és annak mértékét csökkenti az

eredeti állapot visszaállításáig.

A kiindulási anyagok koncentrációjának növelése az átalakulás irányába tolja el az egyensúlyt.

A hőmérséklet-csökkentés az exoterm, a hőmérséklet-növelés pedig az endoterm reakció

irányába tolja el az egyensúlyt.

Gázok között, zárt térben lejátszódó reakcióknál anyagmennyiség-változás esetén a

nyomásnövelés az anyagmennyiség-csökkenést eredményező reakció, a nyomáscsökkentés

pedig az anyagmennyiség-növelő reakció irányába tolja el az egyensúlyt.

Lewis-bázis (Lewis base)

def #1: Olyan részecskék, amelyek elektronpár leadására képesek. Vizes oldatuk lúgos

kémhatású.

def #2: Olyan vegyület, amelynek atomjai rendelkeznek kötésben részt nem vevő

elektronpárral a betöltött atompályájukon, és képesek Lewis-savval datív kötést kialakítani,

ezzel pedig új adduktot létrehozni.

Lewis-képlet / Lewis-szerkezet / Lewis-struktúra (Lewis formula / Lewis dot

formula / Lewis structure / Lewis dot structure / Lewis diagram / Lewis dot diagram

/ electron dot formula / electron dot diagram)

Olyan képlet, amely feltünteti az adott vegyület összes atomját és a kapcsolódási

sorrendjüket. A Lewis-képletben az atomok összes elektronja fel van tüntetve, amik pontokkal

vannak jelölve. Kivételt ez alól csak a kovalens kötésben részt vevő elektronpárok jelentenek,

amelyeket vonallal is lehet jelölni.

Lewis-sav (Lewis acid)

Page 124: Kémia fogalomtár

124

def #1: Olyan részecskék, amelyek elektronpár felvételére képesek. Vizes oldatuk savas

kémhatású.

def #2: Olyan vegyület, melynek atomjai tartalmaznak üres atompályákat, és ezekre az

atompályákra képesek felvenni Lewis-bázisból származó elektronpárt, ezzel datív kötést

létesítve, és új adduktot létrehozva.

ligandum (ligand)

def #1: A kettőnél több atomból álló molekulákban rendszerint egy központi atom körül

elhelyezkedő, több azonos vagy többé-kevésbé hasonló elektronhéj-szerkezetű atom,

atomcsoport vagy molekula.

def #2: A központi atomhoz kapcsolódó atomok vagy atomcsoportok.

liofil kolloid (lyophilic colloid)

def #1: Olyan kolloid, amelynek részecskéi vonzzák az oldószert, ezt adszorbeálják a

felületükön.

def #2: Olyan kolloid, amelyben a diszpergált anyag részecskéi és az oldószer részecskéi

között erős kölcsönhatás alakul ki, tehát a részecskék szolvatációs hajlama nagy. Amennyiben

az oldószer víz, a hidrofil kifejezést használjuk, apoláris oldószer esetében pedig a lipofil

kifejezést. Természeténél fogva a hidrofil anyag lipofób.

liofób kolloid (lyophobic colloid)

def #1: Olyan kolloid, amelynek részecskéi taszítják az oldószert, ezért főleg ionokat

adszorbeálnak.

def #2: Olyan kolloid, amelyben a diszpergált anyag részecskéi és az oldószer részecskéi

között nem alakul ki erős kölcsönhatás, tehát a részecskék szolvatációs hajlama kicsi.

Amennyiben az oldószer víz, a hidrofób kifejezést használjuk, apoláris oldószer esetében pedig

a lipofób kifejezést. Természeténél fogva a hidrofób anyag lipofil.

lipidek (lipids)

Az élőlények létfontosságú szerves vegyületei, többnyire glicerint és zsírsavat tartalmazó

makromolekulák. Mindig apolárisak, vagy legalább rendelkeznek apoláris jellegű

molekularésszel. A lipidek a természetben is előfordulnak, csoportjába beletartoznak az állati

zsírok, növényi olajok, bizonyos vitaminok, gliceridek, foszfolipidek és szterolok. Vízben

rosszul, de víztaszítókban, zsíroldószerekben és apoláris oldószerekben jól oldódnak. Ezt az

általános tulajdonságukat a molekuláikat felépítő hosszú szénhidrogénláncok vagy -gyűrűk

okozzák, amelyek általában apoláris szerkezetűek. Egyes típusaikban ezt a jellegzetességet az

oldalláncok, a bekapcsolódó egyéb molekularészek módosíthatják. Növényi és állati

szövetekből nyerhetők ki szerves oldószerekkel végzett extrakcióval.

Page 125: Kémia fogalomtár

125

lobbanáspont (flash point)

def #1: Az a legalacsonyabb hőmérséklet, amelyen egy illékony folyadék gőze a levegővel

meggyújtható elegyet hoz létre.

def #2: Az a hőmérséklet, amelynél egy illékony folyadék feletti gőz a levegővel gyúlékony

keveréket képez.

def #3: A folyadék- és/vagy olvadékállapotban levő anyagoknak az a legalacsonyabb

hőmérséklete, ahol az anyagból olyan mennyiségű gyúlékony gáz vagy gőz keletkezik, hogy a

folyadék felszínén levő levegővel elegyedve gyújtóforrás közelítésére az anyag egész felületére

kiterjedően belobban. A gyújtóforrás eltávolítása után az égés abbamarad.

magerő / nukleon-nukleon kölcsönhatás (nuclear force / nucleon-nucleon

interaction)

Két vagy több nukleon között ható erő, amely az erős kölcsönhatásból ered. A magerő tartja

egyben a protonokat és a neutronokat, amelyek így atommagok kialakítására képesek. A

magerő a szomszédos nukleonok közötti mezoncsere eredménye. Vonzó hatása rövid

távolságon belül elég erős ahhoz, hogy legyőzze a protonok között ható, elektrosztatikus

erőből származó taszítást.

magfúzió / nukleáris fúzió (nuclear fusion)

def #1: Olyan magfizikai folyamat, amelyben könnyű atommagok nehezebb atommagokká

egyesülnek. Magfúzió akkor jöhet létre, ha két atommag kb. 10-15 m-nél közelebb kerül

egymáshoz, és a magerők legyőzik az atommagok pozitív töltéséből származó taszítóerőt.

Ehhez azonban rendkívül magas hőmérséklet szükséges, ami természetes körülmények között

pl. a csillagok belsejében fordul elő.

Kis rendszámú elemek esetén a kiindulási atommagok együttes tömege nagyobb, mint a

keletkező mag tömege, így a tömeg–energia ekvivalencia alapján a magfúzió

energiafelszabadulással jár.

def #2: Olyan magreakció, amely során két kisebb atommag egyesül egy nagyobb

atommaggá. Ez a folyamat lehet exoterm vagy endoterm, a kiinduló magok atomtömegeitől

függően. A kémiai elemek közül a vas és a nikkel a legstabilabb, tehát ezek rendelkeznek a

legnagyobb fajlagos kötési energiával. Ha a fúzióban részt vevő elemek könnyebbek a vasnál,

akkor a folyamat energiafelszabadulással jár, ellenkező esetben energiát kell befektetni.

Page 126: Kémia fogalomtár

126

maghasadás / fisszió (nuclear fission)

def #1: Olyan magfizikai folyamat, amelynek során egy nehéz atommag két vagy több, nem

feltétlenül egyenlő tömegű atommagra hasad szét. A maghasadás során jelentős mennyiségű

energia szabadul fel. Külső behatás nélküli, spontán maghasadás az uránnál és a transzurán

elemeknél fordul elő.

def #2: Olyan folyamat, amely során egy atommag két vagy több, kisebb magra szakad. A

maghasadást gyakran gamma- és neutronsugárzás kíséri. A maghasadás lehet természetes

(spontán maghasadás) és mesterségesen előidézett (indukált maghasadás). A spontán

hasadás a nagyon nehéz izotópok egyik radioaktív bomlási formája. A maghasadás az

elemátalakulás (transzmutáció) egyik lehetséges módja, mivel a folyamat végén kapott

hasadványmagok nem azonosak az eredeti kémiai elemmel.

Page 127: Kémia fogalomtár

127

magkémia (nuclear chemistry)

def #1: A kémia egyik ága, mely az atommagokat és a magreakciókat kémiai módszerekkel

vizsgálja.

def #2: Olyan területe a kémiának, amely radioaktivitással, nukleáris folyamatokkal, valamint

az atommagok átalakulásával foglalkozik.

mágneses kvantumszám / mágneses pályakvantumszám (magnetic quantum

number)

def #1: Az atompálya mágneses térben való viselkedésére utaló adat.

def #2: Az elektron pályamozgásából adódó mágneses momentumot jellemző érték. Megadja

a mellékkvantumszám által meghatározott alakú atompálya térbeli irányát. Minél bonyolultabb

a pálya, annál többféleképpen helyezkedhet el a mágneses térben.

def #3: Az elektronállapotot leíró egyik kvantumszám, amely az elektron pálya menti

perdületének adott irányra eső vetületét adja meg.

def #4: Egy atomban az elektron állapotát jellemző harmadik kvantumszám, amely külső (pl.

mágneses) tér jelenléte esetén meghatározza az elektron mag körüli, forgó mozgásából

származó perdületvektornak a külső tér irányára eső vetületének a hosszát és irányát.

Jele: m | ml, értéke: -l-től +l-ig minden egész szám

makrociklusos vegyületek / makrociklusok (macrocyclic compounds / macrocycles)

Olyan vegyületek, amelyekben a gyűrűt legalább egy tucat atom építi fel. Szerepet játszanak a

sejtek membránján keresztül történő iontranszportban.

makromolekuláris kolloid (macromolecular colloid)

def #1: Olyan kolloid rendszer, amelyben a diszpergált részecskék mérete eleve a kolloid

tartományba esik. Az ilyen kolloidok elég stabilak és sok tekintetben az igazi oldatokra

hasonlítanak. Ezek a részecskék szolvátburokkal rendelkeznek.

def #2: Olyan kolloid rendszer, amelyben a makromolekulák koaguláció nélkül is eleve a

kolloidális mérettartományban mozognak. Ilyen makromolekulák pl. keményítő, cellulóz,

proteinek, enzimek, polietilén, polisztirén, nylon.

másodfajú fémek (post-transition metals / post-transition elements / poor metals)

A másodfajú fémek a periódusos rendszer p-mezőjében található fémes elemek, amelyek az

átmenetifémek és a metalloidok között helyezkednek el. Egyelőre nincs megállapodás arról,

Page 128: Kémia fogalomtár

128

hogy pontosan melyik elemek tartoznak a csoportba, ugyanis jelenleg több, egymásnak

ellentmondó javaslat van erre nézvést. Ezek közül a leggyakoribb javaslatok 6, 10 és 13

elemet sorolnak ide. A javaslatokban közös, hogy mindegyikben szerepel a gallium, az indium,

az ón, a tallium, az ólom és a bizmut.

A másodfajú fémek puhák és törékenyek, szerkezetileg gyengék, és alacsonyabb olvadás-,

illetve forrásponttal rendelkeznek, mint az átmenetifémek. Mivel közel vannak a fém/nemfém

választóvonalhoz, kristályszerkezetükben kovalens jellegűek a kötőerők. Kémiailag tehát a

kovalens kötésre való hajlam, valamint az amfoter jelleg és az anionos specieszek képzése

határozza meg őket. Zintl-fázisokat (erősen elektropozitív fémekből és közepesen

elektronegatív fémekből vagy metalloidokból létrejövő vegyületek) is létrehozhatnak.

másodfajú vezető / ionvezető (ionic conductor)

Olyan anyag, amelyben az ionok elmozdulása hozza létre az elektromosáram-vezetést.

Vezetőképességét az egy vagy több só kristályrácsából kiszabadult ionok adják. A másodfajú

vezetők lehetnek sóoldatok vagy sóolvadékok.

másodlagos biogén elemek (secondary biogenic elements)

Mintegy 0,005-1%-os mennyiségben képezik az élő szervezetek anyagait a másodlagos biogén

elemek atomjai, melyek például az idegrendszer működésében vesznek részt. Tagjai: nátrium,

kálium, kalcium, magnézium, vas, kén, foszfor, klór.

másodlagos kötések / másodrendű kötések / gyenge kölcsönhatások /

intermolekuláris kötések / nemkötő kölcsönhatások (secondary bonds / weak bonds

/ intermolecular bonds / nonbonded interactions)

Intermolekuláris kötések, azaz molekulák között kialakuló kölcsönhatások. Nagyságrendekkel

gyengébbek, mint az elsőrendű kötések, ezért sokkal könnyebb őket felszakítani. Azon

alapulnak, hogy az elektrondús és az elektronszegény részek egymást vonzzák

(elektrosztatikus vonzás). A másodrendű kémiai kötések a fizikai tulajdonságokra vannak

hatással. A másodrendű kötések az elnevezésük ellenére inkább kölcsönhatásoknak

tekinthetők, mert kötések alatt inkább intramolekuláris kötéseket értünk. Fajtái:

hidrogénkötés, ion és dipólus közötti kölcsönhatások, van der Waals-erők.

A kötési energia 0,8-40 kJ/mol között változik.

Page 129: Kémia fogalomtár

129

matematikai kémia (mathematical chemistry)

Olyan területe a kémiának, amely a matematika újszerű alkalmazásait használja kémiai

problémák megoldására. Legfőképpen a kémiai jelenségek matematikai modellezésével

foglalkozik.

mellékkvantumszám / azimutális kvantumszám / pályakvantumszám (azimuthal

quantum number)

def #1: Az atompálya alakjára, szimmetriájára és energiájára vonatkozó adat.

def #2: Az atompálya térbeli alakját jellemzi. Az elektron energiája az atompálya térbeli

alakjától is függ.

def #3: Egy atomban az elektron állapotát jellemző második kvantumszám, amely

meghatározza az elektron mag körüli, forgó mozgásából származó perdületvektor hosszát.

Jele: l, értéke: 0, 1, 2, ... (n-1 közötti egész szám) lehet

membránfehérjék (membrane proteins)

Olyan proteinek, amelyek biológiai membránokkal állnak valamilyen kölcsönhatásban. Sok

funkciót ellátnak az élő szervezetekben. A membrán receptor proteinek jeleket továbbítanak a

sejt belső és külső környezete között, a transzport proteinek molekulákat és ionokat

mozgatnak a membránon keresztül, a sejtek felszínéhez tapadó CAM-proteinek lehetővé teszik

a sejtek közötti azonosítást és interakciót.

mérőoldatfogyás / fogyás

A titrálás során, az indikátor változásának megtörténtéig (az ekvivalencia pontig) hozzáadott

mérőoldat térfogata. A mérőoldat fogyásából, és koncentrációjából, a végbemenő reakcióban a

két anyag móljainak arányából az ismeretlen anyag mennyisége kiszámítható, valamint a

bemért térfogat segítségével az oldat koncentrációja is megadható.

metalloidok / félfémek (metalloids / semimetals)

Olyan kémiai elemek, amelyek tulajdonságai átmenetet képeznek a fémek és a nemfémek

között. A periódusos rendszer p-mezőjében helyezkednek el, de pontos számuk az eltérő

definíciók miatt nem meghatározható. A legtöbb forrás a félfémek közé sorolja a bórt, a

szilíciumot, a germániumot, az arzént, az antimont és a tellúrt, viszont csak a források kb. fele

tesz említést a polóniumról és az asztáciumról.

A legtöbb félfém külső megjelenésben a fémekre hasonlít; fényes, szürke színük van. Azonban

a fémekkel ellentétben törékenyek, és csak közepesen jól vezetik az áramot. Kémiai

viselkedésük a nemfémekhez hasonló. Amfoter jellegű vagy gyengén savas oxidokat hoznak

Page 130: Kémia fogalomtár

130

létre. A fémekkel ötvözetek képzésére alkalmasak. Közepes ionizációs energia és

elektronegativitás értékek jellemzik őket.

mezo-vegyület / mezo-izomer (meso compound / meso isomer)

def #1: Olyan optikailag inaktív sztereoizomer, amelyben a két részre osztott molekula egyik

része a másik rész tükörképe, ezért az ilyen molekuláknak van belső tükörsíkjuk.

def #2: Olyan diasztereomerek akirális tagjaira használatos kifejezés, amelyeknek egyébként

királis tagjuk is van.

def #3: Optikailag inaktív tagja egy sztereoizomer sorozatnak, melynek van legalább két

optikailag aktív tagja is. Annak ellenére, hogy tartalmaz két vagy több sztereogén centrumot,

a molekula akirális. A mezo-vegyület molekulája fedésbe hozható a saját tükörképével.

def #4: Sztereogén (királis) egységgel rendelkező, de szimmetriasík megléte miatt akirális

vegyület.

mezomer effektus / konjugációs effektus / rezonanciaeffektus (mesomeric effect)

def #1: Az adott molekula szerkezeti adottságai következtében a π-elektronrendszerben

kialakult elektroneltolódás hatása. Lokalizált és delokalizált π-kötések esetén egyaránt

Page 131: Kémia fogalomtár

131

felléphet. A mezomer effektus kialakulására akkor van lehetőség, ha a hatást kifejtő csoport

(vagy atom) közvetlenül kapcsolódik egy telítetlen rendszerhez.

def #2: A p- és π-elektronpályák (beleértve nemkötő elektronpárokat is) átfedése

következtében létrejövő konjugatív jellegű elektroneltolódási jelenség.

micella (micelle)

def #1: Folyékony kolloidban lévő amfifil molekulák egybecsoportosult aggregátuma. Több

molekula vagy ion meghatározott irányú összekapcsolódásával jön létre. Egyensúlyban létezik

a kolloidban levő sajátnemű amfifil alkotóelemeivel. Egy micella akár 100 vagy még több

molekulát is tartalmazhat. A micellát szolvátburok veszi körül. A micellák létrejötte csak egy

megadott hőmérséklet (Kraft hőmérséklet) és egy megadott koncentráció (kritikus micella

koncentráció - CMC) felett történik meg. E feltételek teljesülése esetén emulgeálószerként is

funkcionálhatnak.

def #2: Folyékony kolloidban diszpergált, felületaktív anyagok felgyülemlett halmaza. Poláris

tulajdonságú közegben a micellákat alkotó amfipatikus molekulák apoláris, hidrofób részei

néznek a micella belseje felé, és az ionos, hidrofil rész kerül a micella külső felületére. A

micellák általában gömb alakra törekszenek, de előfordulnak henger vagy ellipszoid formák is.

A méret és az alak függ a koncentrációtól, a hőmérséklettől, a pH-tól és a felületaktív

részecskék molekuláris geometriájától. A rendszerben szabadon lévő, de a micellák részét nem

képező egyes felületaktív molekulákat monomereknek hívjuk.

mikrofázisok (microphases)

Tetszőleges, de a tényleges határfelület eléréséhez szükségesnél nagyobb számú atomból,

ionból vagy molekulából álló, kémiai és / vagy fizikai kötések által összetartott

anyaghalmazok, melyek mérete 1-1000 nanométer közé esik. A legkisebb, határfelülettel

rendelkező mikrofázisban már megkülönböztethetők belső és külső molekulák vagy atomok.

Ezek minimális száma 13.

Page 132: Kémia fogalomtár

132

molalitás / molális koncentráció / Raoult-koncentráció (molality / molal

concentration)

def #1: Az oldott anyag anyagmennyiségének és az oldószer tömegének hányadosa.

def #2: Olyan koncentrációfajta, amely az egységnyi tömegű oldószerben oldott anyag

anyagmennyiségét adja meg.

def #3: 1 kg oldószerben lévő, adott moláris tömegű oldott anyag mólokban kifejezett

anyagmennyisége.

Jele: b | m, mértékegysége: mol

kg

Képlete:

𝑏B =𝑛B

𝑚A

ahol nB az oldott anyag anyagmennyisége, mA pedig az oldószer tömege.

mólarány / anyagmennyiség-arány (mole ratio)

Az oldott anyag anyagmennyiségének, és az oldószer anyagmennyiségének a hányadosa.

Jele: r, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝑟B =𝑛B

𝑛 − 𝑛B

ahol nB az oldott anyag anyagmennyisége, n pedig az oldat anyagmennyisége.

moláris forráshő / moláris forrási entalpia

def #1: Az az energiamennyiség, amely egységnyi anyagmennyiségű, forráspontra melegített

folyadék elforralásához szükséges.

def #2: Az anyag forráspontján való elpárologtatásához szükséges energia és az

anyagmennyiség hányadosa.

Mértékegysége: kJ

mol

moláris hőkapacitás / mólhő (molar heat capacity)

def #1: Egységnyi anyagmennyiségű anyag hőmérsékletének egységnyi növeléséhez

szükséges energia. Megadja, hogy mennyi hőt kell közölni 1 mólnyi anyaggal, hogy a

hőmérséklete 1 fokkal megemelkedjen.

def #2: Megmutatja, hogy mekkora hőmennyiség felvételére vagy leadására van szükség

ahhoz, hogy az egységnyi anyagmennyiségű anyag hőmérséklete 1 kelvinnel változzon. A

mólhő értéke gázok esetében függ a folyamat jellegétől is.

Jele: Cm, mértékegysége: J

mol∗K

Page 133: Kémia fogalomtár

133

moláris ionizációs energia / moláris ionizációs entalpia (molar ionization energy)

def #1: Az az energiamennyiség, mely ahhoz szükséges, hogy kationt hozzunk létre egy

semlegesebb (nem feltétlenül semleges) töltésű atomból. Általánosabban egy atom n-edik

ionizációs energiája az az energiamennyiség, mely ahhoz szükséges, hogy az n-edik elektront

leszakítsuk az atomról, miután az előző n-1-et már leszakítottuk.

def #2: Az az energia, amely 1 mol szabad alapállapotú atom legkönnyebben leszakítható

elektronjának eltávolításához szükséges. A periódusos rendszer főcsoportjaiban lefelé haladva

csökkenő tendencia mutatkozik az ionizációs energiát tekintve, mert a nagyobb atomoknál a

külső elektronok távolabb vannak az atommagtól, amely így nem gyakorol rájuk akkora vonzó

hatást, ezért könnyeben leszakíthatók az atomról.

def #3: Gáz-halmazállapotú szabad atomból a legkönnyebben leszakítható elektron

eltávolításához szükséges energia és az anyagmennyiség hányadosa. A második, harmadik

stb. ionizációs energia értéke azonban egyre nagyobb, mert a kilépő elektront már eleve

pozitív töltésű részecskéről kell eltávolítani.

def #4: Az az energiamennyiség, amely egységnyi anyagmennyiségű, gáz-halmazállapotú,

semleges atomból vagy molekulából a leggyengébben kötött elektron eltávolításához

szükséges. Az ionizációs energia mértéke több tényezőtől is függ:

-Az atommag töltésétől: minél nagyobb az atommag töltése, annál erősebben kötődnek az

elektronok az atommaghoz, így az ionizációs energia értéke is nagyobb lesz.

-Az effektív magtöltéstől (Zeff): minél nagyobb a törzselektronok penetrációja és – az atommag

pozitív töltését – árnyékoló hatása, annál kevésbé kötődnek a maghoz a külső elektronok és

annál kisebb lesz számukra az effektív magtöltés, így ionizációs energiájuk is kisebb lesz.

-Az elektronhéjak számától: minél több elektronhéjjal rendelkezik, és minél nagyobb méretű

emiatt az atom, annál gyengébben kötődnek az elektronok az atommaghoz, ezért az ionizációs

energia kisebb lesz.

-Az ionizált atompálya típusától: a stabilabb elektronkonfigurációval rendelkező atom

nehezebben ad le elektront, így ionizációs energiája nagyobb.

-Az alhéj betöltöttségétől: ha az alhéj félig vagy teljesen be van töltve, akkor nehezebben

lehet róla elektronokat eltávolítani.

Jele: Ei, mértékegysége: kJ

mol

Page 134: Kémia fogalomtár

134

moláris oldáshő / moláris oldási entalpia (molar heat of solution / molar enthalpy of

solution / molar enthalpy of dissolution)

def #1: Az energia, ami felszabadul, vagy elnyelődik, amikor az adott anyag 1 mólja nagy

mennyiségű oldószerben teljesen feloldódik (szigorúan véve végtelen hígítású oldatnál).

def #2: Egységnyi anyagmennyiségű anyagból végtelen híg oldat készítése során bekövetkező

energiaváltozás.

def #3: Egységnyi anyagmennyiségű anyag oldószerben való feloldódása során bekövetkezett

entalpiaváltozás. Az oldódás folyamata három részre osztható: az oldott anyagban lévő

kötések felszakítására, az oldószerben lévő kötések felszakítására, illetve az oldott anyag és az

oldószer közötti kölcsönhatások kialakítására. Az oldási entalpia értéke ennek a három

részfolyamat entalpiájának az összegével egyenlő.

def #4: Állandó nyomáson bekövetkezett entalpiaváltozás egységnyi anyagmennyiségű anyag

oldószerben való feloldódása során.

def #5: Az a hőmennyiség, amely felszabadul vagy elnyelődik a rendszerben, ha 1 mol anyag

nagy mennyiségű oldószerben feloldódik. Az ionok szétválasztásához szükséges rácsenergia és

a hidratációs energia összege egyenlő az oldáshővel.

def #6: Az adott anyag adott oldószerben való feloldódása során tapasztalható energiaváltozás

és az anyagmennyiség hányadosa. Értéke erősen függ attól, hogy a folyamat végén milyen

koncentrációjú oldat keletkezik. Táblázatokban ennek megfelelően meg kell adni a felhasznált

oldószer mennyiségét, vagy a végső összetételt is. Ez alól csupán a végtelen hígításra

vonatkozó oldáshő a kivétel, ahol az anyagból annyira híg oldat készül, hogy további oldószer

hozzáadása mérhető hőeffektust már nem okoz.

Jele: ΔoH, mértékegysége: kJ

mol

moláris olvadáshő / moláris olvadási entalpia (molar heat of fusion / molar enthalpy

of fusion)

Page 135: Kémia fogalomtár

135

def #1: Az egységnyi anyagmennyiségű anyag állandó hőmérsékleten (az olvadásponton) és

állandó nyomáson történő megolvadásához szükséges hőenergia.

def #2: Az az energiamennyiség, amely egységnyi anyagmennyiségű, szilárd anyag molekuláit

összetartó kötési erők felszabadításához, és az anyag folyékony halmazállapotba hozásához

szükséges.

def #3: Az adott anyag olvadáspontján való megolvasztásához szükséges energia és az

anyagmennyiség hányadosa.

Jele: ΔmH, mértékegysége: kJ

mol

moláris párolgáshő / moláris párolgási entalpia (molar heat of vaporization / molar

enthalpy of vaporization)

def #1: Az egységnyi anyagmennyiségű anyag állandó hőmérsékleten történő

elpárologtatásához szükséges energia.

def #2: Az az energiamennyiség, ami ahhoz szükséges, hogy az egységnyi anyagmennyiségű

folyadék molekuláit összetartó másodlagos kötési erők felszakadjanak, és ezáltal légneművé

váljon a folyadék.

def #3: Az a hőmennyiség, amely egységnyi anyagmennyiségű anyag elpárolgásához

szükséges. A párolgáshő mértéke az anyagi minőségtől, a környezeti nyomástól és a

hőmérséklettől is függ.

Jele: ΔvH, mértékegysége: kJ

mol

moláris térfogat (molar volume)

def #1: Egységnyi anyagmennyiségű (1 mól, azaz 6,02214076*1023-on darab) atom vagy

molekula térfogata. Értéke függ a hőmérséklettől és a nyomástól.

def #2: Az adott anyag térfogatának és anyagmennyiségének a hányadosa.

def #3: 1 mol anyag térfogata adott nyomáson és hőmérsékleten.

Jele: Vm, mértékegysége: cm3

mol vagy

dm3

mol

Képlete a moláris tömeg és a sűrűség alapján:

𝑉𝑚 =𝑀

𝜌

ahol M a vizsgált anyag moláris tömege, ρ pedig a sűrűsége.

Képlete a térfogat és az anyagmennyiség alapján:

𝑉𝑚 =𝑉

𝑛

ahol V a vizsgált anyag térfogata, n pedig az anyagmennyisége.

moláris tömeg / móltömeg (molar mass)

Page 136: Kémia fogalomtár

136

def #1: Egységnyi anyagmennyiségű (1 mól, azaz 6,02214076*1023 darab) atom vagy

molekula tömege.

def #2: Az adott anyag tömegének és anyagmennyiségének hányadosa. A moláris tömeg jele

után indexben vagy zárójelben mindig meg kell adni annak a legkisebb alkotóegységnek

(atom, molekula, ion, gyök stb.) vegyjelét vagy képletét, esetleg nevét, amely meghatározza

az adott anyagfajtát.

Jele: M, mértékegysége: kg

mol vagy

g

mol

Atomokra vonatkoztatott képlete:

𝑀(𝑥) = 𝐴𝑟 ∗ 𝑀𝑢

ahol x a vizsgált atom fajtája, Ar a relatív atomtömeg, Mu pedig a moláris tömegállandó.

Molekulákra vonatkoztatott képlete:

𝑀(𝑥) = 𝑀𝑟 ∗ 𝑀𝑢

ahol x a vizsgált molekula fajtája, Mr a relatív molekulatömeg, Mu pedig a moláris

tömegállandó.

Képlete a tömeg és az anyagmennyiség alapján:

𝑀 =𝑚

𝑛

ahol m a vizsgált anyag tömege, n pedig az anyagmennyisége.

Képlete a moláris térfogat és a sűrűség alapján:

𝑀 = 𝑉𝑚 ∗ 𝜌

ahol Vm a vizsgált anyag moláris térfogata, ρ pedig a sűrűsége.

molaritás / anyagmennyiség-koncentráció / moláris koncentráció (molarity / molar

concentration / amount concentration / amount-of-substance concentration)

def #1: Azt fejezi ki, hogy az oldat egységnyi térfogata hány mol oldott anyagot tartalmaz.

def #2: Egységnyi térfogatú oldatban az oldott anyag mólokban kifejezett anyagmennyisége.

def #3: 1 dm3 oldatban lévő adott oldott anyag mólban kifejezett anyagmennyisége.

Jele: c, mértékegysége: mol

m3 vagy

mol

dm3 vagy M

Képlete:

𝑐B =𝑛B

𝑉

ahol nB az oldott anyag anyagmennyisége, V pedig az oldat térfogata.

molekula (molecule)

def #1: Kettő vagy több atomból álló, kovalens kötéssel összekapcsolt, semleges töltéssel

rendelkező entitás. A benne található atomok minőségét tekintve két fajtája létezik: az azonos

atomokból álló elemmolekulák, valamint a kettő vagy többféle atomból álló vegyületmolekulák.

Page 137: Kémia fogalomtár

137

Egy másik csoportosítási szempont a molekulák elektromos dipólusmomentuma alapján

történő besorolás: ennek alapján poláris és apoláris molekulák csoportjára lehet őket osztani.

A molekulák térbeli felépítését jellemzi, hogy a kötő és nemkötő elektronpárok igyekeznek

egymástól a lehető legtávolabb elhelyezkedni, és a rendelkezésre álló teret minél jobban

kitölteni.

A molekulák kristályrácsba szerveződése során jön létre a molekularács.

def #2: A vegyületeknek az a legkisebb részecskéje, amely még rendelkezik a vegyület kémiai

tulajdonságaival.

A molekula téralkatát a ligandumok és a központi atom nemkötő elektronpárjainak száma

határozza meg.

def #3: Véges számú atommagból és elektronból felépülő rendszer, melyben az atomokat

elsőrendű kémiai kötés tartja össze.

molekulafeszültség / molekulafeszülés (strain)

Egy adott molekulán belül az alkotó atomok közötti kötésekben fellépő feszülés, amely a

részecskék közötti elektrosztatikus kölcsönhatásokból adódik. Az ilyen behatások megemelik a

molekula belső energiáját a feszültségmentes referenciavegyülethez képest. Fajtái: van der

Waals-feszültség, torziós feszültség, gyűrűfeszültség.

molekulaképlet / összegképlet (molecular formula)

def #1: Olyan képlet, amely az önállóan létező molekula minőségi és mennyiségi összetételét

fejezi ki, amely alapján kiszámítható a relatív molekulatömeg is.

def #2: Olyan képlet, amely megadja a molekulát alkotó egyes atomtípusok számát.

molekulapálya (molecular orbital / MO)

def #1: A klasszikus definíció szerint az a térrész a molekulában, ahol a kötőelektronpár(ok)

legalább 90%-os valószínűséggel megtalálhatók. Egy molekulapályán legfeljebb két elektron

lehet. A kvantumkémia fejlődésével az 1950-es években kiderült, hogy a kémiai kötés

létrejöttéhez nincs szükség elektronpárra, ezért szerencsésebb elkerülni a fenti definíciót.

def #2: Atompályák matematikai (lineáris) kombinációjával létrehozott pálya. Azaz a

molekulapályát, mint hullámfüggvényt az őt létrehozó atompályák hullámfüggvényeinek

súlyozott összegeként kapjuk meg.

def #3: Az a hullámfüggvény, amely leírja az elektronok állapotát az atomokból keletkezett

molekulákban. Az LCAO-MO elmélet az atompályák lineáris kombinációjából származtatja a

molekulapályát.

Page 138: Kémia fogalomtár

138

A Pauli-elv a molekulapályára is érvényes, tehát egy molekulapályán két azonos spinű elektron

nem tartózkodhat.

molekulapálya-elmélet / molekulaorbitál-elmélet (molecular orbital theory)

def #1: A számítógépes kémia módszere, amelyben az elektronok nem tartoznak az atomok

közötti egyetlen kötéshez, hanem úgy kezelik azokat, mintha a mag hatása alatt mozognának

az egész molekulában. A molekulának különböző molekulapályái vannak. A szokásos technika

szerint a molekulapályákat az atompályák lineáris kombinációjával nyerik.

A molekulapálya-elméletet szinte teljesen párhuzamosan fejlesztették ki a vegyértékkötés

elméletével. Az elmélet azonban nem a kor kémikusainak elképzeléseiből, hanem inkább a

fizikusoknak az atomszerkezettel kapcsolatos ismereteinek a molekulákra való kiterjesztéséből

indult ki. A molekulapálya-elméletben az egész molekulára kiterjedő pályák szerepelnek. Az

alapja az a feltételezés, hogy a molekulák elektronszerkezetének leírása nem alapulhat más

törvényszerűségeken, mint amiket az atomok szerkezetének a leírásánál felhasználtak. A

kémiai kötés abból származtatható, hogy az egyensúlyi magkonfiguráció esetén kialakuló

molekulapályákra lépő elektronok összes energiája csökken az atomi pályán lévő elektronok

összes energiájához képest.

def #2: Olyan elmélet, amely szerint a molekulát felépítő valamennyi atom atompályája az

összes többi atom atompályájával kölcsönhatásba lép, s így delokalizált, a kötést létesítő

atompályákkal megegyező számú, diszkrét energiájú molekulapályák jönnek létre. Egy-egy

molekulapályában egy-egy atom egy-egy atompályájával vesz részt. Matematikailag ez az

atompályák lineáris kombinációjával vezethető le.

Nagyobb molekulákban a kötéseket létesítő valamennyi atompálya figyelembevétele

meglehetősen bonyolult feladat lehet. Sok esetben egy-egy molekulapálya létrehozásában csak

néhány atompálya részvétele jelentős, ezek határozzák meg a kötés erősségét, jellegét. Az

atompályák kombinációjával nem csak kötő molekulapályák, hanem lazító molekulapályák is

létrejönnek, melyek energiája magasabb a kötőpályákénál, és amelyeken alapállapotú

molekulák esetén nem található elektron.

Az elmélet elveti azt a feltételezést, hogy a molekulát felépítő atomok páronként lokalizált

kötések segítségével kapcsolódnak össze.

def #3: A kémiai kötés leírására használt elmélet, amely szerint a kötés kialakulása annak

köszönhető, hogy az elektronok az atompályákról a molekula létrejöttekor kialakuló

molekulapályákra kerülve kedvezőbb energiaállapotba jutnak. A molekulában valamennyi

elektron az összes atomtörzs által meghatározott erőtérben foglal helyet, tehát nem lehet

megadni, hogy két adott atomot melyik két elektron köti össze. A molekulapályák az aufbau-

elv szerint töltődnek fel.

A létrejövő molekulapályák az atompályák lineáris kombinációjából vannak származtatva.

Valójában két atompálya kombinációja két különböző energiájú molekulapályát hoz létre. Az

egyik, az alacsonyabb energiájú a kötőpálya, amely összetartja az atomokat. A másik a

lazítópálya, amely az atomok egymástól való eltávolítására törekszik. A vegyértékelektronok

esetében csak a kötőpálya van feltöltve.

Az elmélet önállóan képes az ionos, a kovalens és a fémes kötés magyarázatára, a molekulák

szerkezetének a leírására. Legelterjedtebb változata az LCAO-MO elmélet.

molekulapolaritás (molecular polarity)

A molekula töltéseloszlása a térben. A molekula polaritását a kötéspolaritás és a molekula

alakja együttesen határozza meg.

Page 139: Kémia fogalomtár

139

molekularács (molecular lattice)

def #1: Olyan rácstípus, amelyben másodrendű kötéssel egymáshoz kapcsolódó molekulák

foglalják el a rácspontokat. A kötőerő döntően befolyásolja a molekularácsos anyagok

tulajdonságait. Az ilyen anyagok olvadás- és forráspontja általában alacsony, de vannak

szobahőmérsékleten és légköri nyomáson szilárd molekularácsos anyagok is pl. kén, jód,

naftalin, cukor. A molekularácsos anyagok keménysége és szilárdsága általában kicsi. Az

elektromos áramot sem szilárd, sem olvadt állapotban nem vezetik.

def #2: Olyan rácstípus, melynek rácspontjaiban gyenge, másodrendű kötőerőkkel

összekapcsolódó, semleges össztöltésű molekulák találhatók. A molekulák lehetnek polárisak

és apolárisak. A poláris molekulák ellenkező előjelű töltéseikkel egymás felé rendeződve

helyezkednek el. Az elektrosztatikus vonzás a rácsszerkezetnek nagyobb stabilitást biztosít. A

molekularácsos anyagok nem vezetik az áramot, mivel nincsenek bennük delokalizált

elektronok vagy mobilis, töltéssel rendelkező részecskék.

molekularácsos kristályok (molecular crystals)

def #1: Olyan kristályok, amelyek rácspontjaiban molekulák helyezkednek el. A molekulák

között működő másodrendű kötőerők sokkal kisebbek, mint a molekulán belül az atomokat

összekötő kovalens kötés. A szerves vegyületek nagy többsége szilárd halmazállapotban

molekularácsos kristályt alkot. A molekularácsos kristályok rácspontjaiban elhelyezkedő

részecskék közötti összetartó erőt a másodlagos kötések jellegén kívül a molekulák mérete,

illetve moláris tömege befolyásolja. Minél nagyobb e két tulajdonság értéke, annál nagyobb az

összetartó erő, és ebből adódóan az olvadás- és forráspont is emelkedik.

def #2: Molekulák olyan szilárd halmaza, ahol az egyes részecskéket gyenge, másodrendű

kémiai kötések kapcsolják össze. A molekulán belüli (intramolekuláris) kötéstávolságok

kisebbek, mint a molekulák közötti (intermolekuláris) távolságok. A másodrendű kötőerők

miatt a molekularácsos anyagok lágyak, olvadáspontjuk alacsony. A molekulakristályokban a

koordinációs szám általában kicsi.

molekuláris entitás (molecular entity)

def #1: Mikroszkopikus mérettartományban lévő részecske.

def #2: Bármely atom, molekula, ion, ionpár, gyök, gyökion, komplex, konformer stb., amely

megkülönböztethető, különálló entitásként azonosítható. Makroszkopikus megfelelője a kémiai

speciesz, amely molekuláris entitások halmazából áll.

molekulatömeg (molecular mass)

A molekulatömeg 1 darab adott molekula tömege, mely az azt alkotó atomok atomtömegének

összegével egyenlő.

Jele: m, mértékegysége: Da (dalton) vagy u

monociklusos vegyületek (monocyclic compounds)

Olyan szerves vegyületek, amelyek pontosan 1 zárt atomgyűrűvel rendelkeznek.

Page 140: Kémia fogalomtár

140

monomerek (monomers)

A polimerek alapegységei. Olyan molekulák, amelyek polimerizáció alanyai lehetnek, ezáltal

pedig hozzájárulnak a makromolekula alapvető struktúrájának a kialakításához.

monoszacharidok / egyszerű szénhidrátok (monosaccharides / simple carbohydrates

/ simple sugars)

def #1: A legegyszerűbb szénhidrátok, amelyek savas hidrolízissel nem bonthatók kisebb

egységekre. Szén-, hidrogén- és oxigénatomokból állnak. Alapvázukat általában 3-7 szénatom

alkotja, melyen hidroxil- illetve oxocsoportokat találunk. Molekuláikban a szénatomok

láncokká, illetve gyűrűkké rendeződnek. Ezeket a molekulákat szilárd halmazállapotban

(szobahőmérsékleten) a legerősebb másodrendű kötések (hidrogén-hidak) tartják össze. A

gyűrűvé záródás során létrejövő glikozidos hidroxilcsoport helyzete alapján alakul ki az α- és

β-konfiguráció. A monoszacharidok utolsó előtti szénatomja is kiralitáscentrum, melynek

meghatározott konfigurációja alapján különböztetjük meg a D- és az L-konfigurációt. Vizes

oldatukban a nyílt láncú és a gyűrűs forma egyaránt előfordul, kikristályosítva csak a gyűrűs

módosulat. Vízben jól oldódnak, apoláris oldószerekben általában nem oldhatók. Édes ízük van.

A természetben a D-monoszacharidoknak van jelentőségük.

A monoszacharidok nyílt láncú szerkezetében található karbonilcsoport alapján két alapvető

típus különböztethető meg: az aldózok és a ketózok. A monoszacharidokat lehet a

gyűrűjükben lévő szénatomok száma alapján is csoportosítani, ennek értelmében lehetnek

triózok (3), tetrózok (4), pentózok (5), hexózok (6), heptózok (7), októzok (8) és nonózok (9).

def #2: A legegyszerűbb felépítésű szénhidrátok. A dihidroxi-aceton kivételével minden

monoszacharid tartalmaz egy vagy több aszimmetriás szénatomot, ami sztereoizomerek

létezését teszi lehetővé. A természetes cukrok D-konfigurációval rendelkeznek, abszolút

konfigurációjuk a D-glicerinaldehidből vezethető le. A D és az L sztereodeszkriptorok a karbonil

szénatomtól legtávolabb eső aszimmetriás szénatom konfigurációját jelölik. Minden

monoszacharid redukáló hatású, ezért adják a Fehling-próbát. A monoszacharidok a CnH2nOn

összegképlettel jellemezhetők.

Vizes oldatban a monoszacharidok nyílt és gyűrűs molekulái is jelen vannak, ezek a molekulák

egymás konstitúciós izomerei. A gyűrűképződéskor az utolsó előtti szénatom hidroxilcsoportja

az oxocsoportot hordozó szénatomhoz kapcsolódik. A folyamatot az oxocsoport nemkötő

elektronpárral rendelkező oxigénatomja indítja el, amely nemkötő elektronpárjával datív kötést

képez a szénatomhoz kapcsolódó hidrogénnel. A létrejött gyűrűs molekulában az oxocsoport

glikozidos hidroxilcsoporttá alakul. A két forma (nyílt és zárt) között dinamikus egyensúly

alakul ki.

Page 141: Kémia fogalomtár

141

Fontosabb képviselői: glükóz, fruktóz, ribóz, dezoxiribóz, galaktóz, arabinóz, xilóz, lixóz,

ribulóz, xilulóz, mannóz, gulóz, idóz, talóz, allóz, altróz, szorbóz, tagatóz, pszikóz, fukóz,

ramnóz, eritróz, eritrulóz.

mutarotáció (mutarotation)

Az epimerizációhoz társuló változás, amey az optikai forgatóképességet érinti. A

szénhidrátkémiában ez a kifejezés általában a félacetálos szénatom epimerizációjára utal.

negyedleges biogén elemek / nyomelemek (trace elements)

Ebbe a csoportba tartoznak azok az elemek, amelyek nem minden élőlénynek számítanak

létszükségletnek, csak bizonyos fajok számára. Tagjai: fluor, bór, bróm, króm, nikkel,

szilícium, ón, titán, vanádium.

nehézfémek (heavy metals)

Azok a fémek, amelyek sűrűsége nagyobb, mint 5 kg/dm3.

nemesgázok (noble gases)

A periódusos rendszerben a periódusokat lezáró, igen kis reaktivitású, egyatomos gázokat

alkotó elemek. A csoport tagjai a hélium, a neon, az argon, a kripton, a xenon, a radon és az

oganeszon. A nemesgázok atomjai között lévő nagyon gyenge kölcsönhatás következménye,

hogy a párolgási entalpiájuk kicsi, olvadáspontjuk pedig nagyon alacsony.

A nemesgázok elektronkonfigurációját zárt héjak jellemzik, ez pedig az atomok

gömbszimmetrikus töltéseloszlását eredményezi. Elektronfelvétellel nem képesek stabil anion

kialakítására, tehát elektronaffinitásuk pozitív. Oxidációs számuk 0. Nagy ionizációs energiájuk

rendkívüli kémiai stabilitást biztosít nekik, ezért ritkán alakítanak ki elsőrendű kötéseket más

részecskékkel. A kriptonnak, a xenonnak és a radonnak léteznek valódi vegyületei, azonban a

Page 142: Kémia fogalomtár

142

héliumnak, az argonnak és a neonnak csak ritka és instabil vegyületei ismertek. A nemesgázok

közelítik meg legjobban az ideális gázok tulajdonságait.

nemkötő elektronpár / magányos elektronpár / magános elektronpár (lone pair of

electrons / lone electron pair / nonbonding pair of electrons / nonbonding electron

pair / unshared pair of electrons / unshared electron pair)

Olyan elektronpár, amely kémiai kötést nem létesít, tehát a molekulában is csupán egy

atomtörzshöz tartozik. Az atom legkülső elektronhéján található. Megléte jelentősen

befolyásolja a molekula térbeli alakját és dipólusmomentumát. A nemkötő elektronpárnak

nagyobb a térigénye a kötő elektronpárhoz képest, mert csak egy atommag vonzó hatása alatt

áll. Ezek alól csak az átmenetifémek jelentenek kivételt, ahol leggyakrabban a nemkötő

elektronpárok sztereokémiailag inaktívak, és nincsenek hatással a molekula alakjára, illetve a

dipólusmomentumra. A nemkötő elektronpárok gyakran nagy töltéssűrűséggel rendelkeznek,

és kisebb az átlagos távolságuk az atommaghoz, mint a kötő elektronpároké. A nemkötő

elektronpár kötő elektronpárrá is alakulhat, ha datív kötés kiépítésére van lehetőség.

A nitrogéncsoport elemei (pniktogének) egyetlen, az oxigéncsoport elemei (kalkogének) kettő,

a halogének pedig három nemkötő elektronpárral rendelkeznek.

nemkötő molekulapálya (nonbonding molecular orbital / nonbonding orbital)

Olyan molekulapálya, amelynek energiája közel azonos azoknak az atompályák energiájának

az átlagával, amelyek lineáris kombinációjával a molekulapálya leírható. A nemkötő pályákon

lévő elektronok általában azokkal az atompályákkal hozhatók kapcsolatba, amelyek nincsenek

negatív vagy pozitív kölcsönhatásban egymással, ezért ezek az elektronok nincsenek

semmilyen hatással a kötés erősségére.

neurotranszmitterek (neurotransmitters)

Specializált kémiai hírvivő molekulák, melyek feladata, hogy egyik idegsejttől a másikig, illetve

az izom- vagy mirigysejtekig, a szinapszison "átúszva" üzenetet szállítsanak. A hormonokkal

összehasonlítva a neurotranszmitterek sokkal gyorsabban célba tudnak érni, de kisebb

kiterjedésű területen fejtik ki a hatásukat, amely gyorsabban el is múlik.

neutrális olajok / semleges olajok (neutral oils)

Trigliceridek szobahőmérsékleten folyadék halmazállapotú keverékei. Apoláros, semleges

jellegű vegyületek, innen a neutrális elnevezés. A neutrális olajok általában növényi eredetűek,

és telítetlen zsírsavakban gazdagok. Minél több telítetlen zsírsav van egy olajban, annál

alacsonyabb az olvadáspontja.

Page 143: Kémia fogalomtár

143

neutrális zsírok / semleges zsírok (neutral fats)

Trigliceridek szobahőmérsékleten szilárd halmazállapotú keverékei. Apoláros, semleges jellegű

vegyületek, innen a neutrális elnevezés. A neutrális zsírok többnyire állati eredetűek, és sok

telített zsírsavat tartalmaznak. Raktározott tápanyagok, az állati szervezetekben a zsírszövet

sejtjeiben halmozódnak fel nagyobb mennyiségben. Szerepük van továbbá a hőszigetelésben,

a mechanikai védelemben és a zsírban oldódó vitaminok (D-, A-, E-, K-vitamin)

raktározásában is. Minél több telítetlen zsírsav van egy zsiradékban, annál alacsonyabb az

olvadáspontja.

neutron (neutron)

Az atomot felépítő szubatomi részecskék egyike. Semleges elektromos töltéssel rendelkezik. A

neutronokat és a protonokat nagy magerő tartja egyben, így alkotják együttesen az

atommagot. Az atommagon kívüli, szabad neutronok 14,6 perc felezési idővel protonra,

elektronra és antineutrínóra bomlanak.

Jel: n0

Tömeg: 1,67492749804(95)*10-27 kg | 1,00866491588(49) u

Elektromos töltés: 0 C

Relatív tömeg: 1

Relatív töltés: 0

nitrátok (nitrates)

def #1: Nitrátiont (NO3-) tartalmazó vegyületek. Pl.: magnézium-nitrát (Mg(NO3)2).

def #2: A salétromsav sói.

nitritek (nitrites)

def #1: Nitritiont (NO2-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-nitrit (NaNO2).

def #2: A salétromossav sói vagy észterei.

nitrogéncsoport / pniktogének (nitrogen group / nitrogen family / pnictogens)

A periódusos rendszer 15. csoportjának elemei. Ide tartozik a nitrogén, a foszfor, az arzén, az

antimon, a bizmut és a moszkóvium. A csoport legfontosabb eleme a nitrogén, amely

kétatomos molekula formájában a levegő egyik fő összetevője, valamint a foszfor, amely

szintén alapvető fontosságú az élethez.

A nitrogéncsoport elemei több allotrop módosulatban fordulnak elő, a bizmut és a moszkóvium

kivételével. Szobahőmérsékleten mindegyik elem szilárd halmazállapotú, a nitrogén

kivételével, ami légnemű. A csoport elemeire legjellemzőbb kötéstípus a kovalens kötés.

Szobahőmérsékleten a csoport elemeinek egyike sem reagál vízzel és nemoxidáló savakkal.

Stabilis pi-kötéseket csak a kis atomsugarú és a többieknél lényegesen nagyobb

elektronegativitású nitrogénatomok tudnak egymás között létesíteni. Ezért csak a

nitrogénatomok tudnak egymás között hármas kovalens kötést kialakítani, és így kétatomos

molekulákat képezni.

A csoportnak két nemfém, két metalloid, egy másodfajú fém és egy nagyrészt ismeretlen

tulajdonságokkal rendelkező elem a tagja. A csoport elemei tehát széles skálán mozognak,

Page 144: Kémia fogalomtár

144

analóg vegyületeik mégis nagy hasonlóságot mutatnak, ami külső elektronhéjuk hasonló

elrendeződésével függ össze. A csoportban az összes elemnek öt elektron van a külső

elektronhéján, amelyből kettő az s-alhéjon, három pedig a p-alhéjon helyezkedik el. Az

oktettszabály értelmében tehát három elektron hiányzik, hogy elérjék a nemesgázszerkezetet,

azaz 3 vegyértékűek. Ez alól a hipervalens foszfor kivételt képez, amely rendelkezhet

kibővített oktettel is.

A pniktogének oxidációs száma -3 és +5 között változhat. Oxidált vagy ionizált állapotban az

oxidációs számuk általában +3 (leadva mindhárom elektronjukat a p-alhéjról) vagy +5 (leadva

mind az öt elektronjukat a p- és az s-alhéjról). A könnyebb pniktogének általában -3 oxidációs

számot vesznek fel, amikor redukálva vannak. A nehezebb pniktogének gyakrabban vesznek

fel +3 oxidációs számot, mint a könnyebbek, mert az s-alhéj elektronjai stabilabbá válnak a

rendszám növekedésével.

normálállapot

Az összehasonlíthatóság érdekében választott rendszerállapot, mely 1 atm (vagyis 101325 Pa)

nyomást és 0 °C hőmérsékletet határoz meg.

nukleinsavak (nucleic acids)

A nukleinsavak monomer nukleotid láncokból álló makromolekulák. Természetes képviselői a

DNS és az RNS. A biokémiában ezek a molekulák felelősek a sejten belüli genetikai információ

hordozásáért. Minden sejtben megtalálhatóak a sejtmagon belül és a sejtplazmában. A

nukleinsavak irányítják a fehérjeszintézist.

nukleobázisok (nucleobases / nitrogenous bases)

A DNS és az RNS részei, melyek a bázispárosodásban vesznek részt. Közéjük tartozik a citozin,

guanin, adenin, timin és az uracil. Az egymást specifikus sorrendben követő bázisok kódolják a

fehérjék aminosavsorrendjét. A nagyobb bázisok, az adenin és a guanin a purinok csoportjába

sorolhatók. A kisebbek, a citozin, timin és az uracil a pirimidinek csoportjába tartozik.

Page 145: Kémia fogalomtár

145

nukleonok (nucleons)

Az atommagot alkotó protonok és neutronok közös neve.

nukleotidok / nukleozid-monofoszfátok (nucleotides / nucleoside-monophosphates)

A DNS-t és az RNS-t alkotó nukleotidlánc szerkezeti egységei, monomerei. Egy heterociklusos

bázisból (nukleobázis), egy pentóz cukorból (ribóz vagy dezoxiribóz) és egy foszfátcsoportból

állnak. A nukleotidok fontos szerepet játszanak még a sejt energiatranszportjában és az

enzimszabályozásában. A nukleotidoknak két fajtájuk van: az RNS-ben előforduló

ribonukleotidok és a DNS-ben található dezoxiribonukleotidok.

nukleozidok (nucleosides)

Olyan glikozilaminok, melyek nukleobázisok ribóz gyűrűkhöz való kapcsolódásukkal jönnek

létre. Úgy is lehet rájuk tekinteni, mint foszfátcsoport nélküli nukleotidokra. A csoportjukba

tartozik a citidin, az uridin, az adenozin, a guanozin, a timidin és az inozin. A nukleozidokat

specifikus kinázok foszforilálhatják a sejtekben, melyek így nukleotidokká alakulnak. A

nukleozidoknak két fajtájuk van: az RNS-ben előforduló ribonukleozidok és a DNS-ben

található dezoxiribonukleozidok.

Page 146: Kémia fogalomtár

146

nuklid (nuclide)

def #1: Adott elem azonos protonszámú és tömegszámú atomjai.

def #2: Atommag, amelyet a rendszáma és tömegszáma jellemez.

def #3: Olyan atomfajta, melyet tömegszáma, rendszáma és magjának energiaállapota

határoz meg, feltéve, hogy az utóbbi közepes élettartama elég hosszú ahhoz, hogy

megfigyelhető legyen.

nyomás (pressure)

Egy felszín egységnyi területére ható erő, vagy az erőnek és a területnek az aránya. Több

fajtája is létezik: meg lehet különböztetni pl. légnyomást, hidrosztatikus nyomást,

ozmózisnyomást, parciális nyomást, gőznyomást.

Jele: p, mértékegysége: Pa (pascal)

Ohm törvénye (Ohm's law)

def #1: Egy vezetőn átfolyó áram erőssége egyenesen arányos a vezetőn eső feszültséggel.

def #2: Olyan fizikai törvényszerűség, amely egy fogyasztón (pl. elektromos

vezetékszakaszon) átfolyó áram erőssége és a rajta eső feszültség összefüggését adja meg. A

törvény kimondja, hogy az elektromosan vezető anyagok a bennük áramló töltések

mozgásával szemben a közegellenálláshoz hasonlítható elektromos ellenállással rendelkeznek.

oktettszabály / oktettelmélet (octet rule)

Gilbert Newton Lewis amerikai fizikus és kémikus által lefektetett, általános, de sok kivétellel

rendelkező ökölszabály a kémiában. A szabály értelmében az atomok arra törekednek, hogy a

vegyértékhéjukon nyolc elektron legyen, ezzel egy nagyon stabil állapotot, a

nemesgázszerkezetet elérve. Ennek érdekében az atomok egy vagy több vegyértékelektront

vesznek fel, adnak le, vagy osztanak meg egymás között. Azok az atomok, amelyeknek

sikerült elérniük a nemesgázszerkezetet, viszonylag ritkán lépnek kémiai reakcióba más

atomokkal, mivel telített a külső héjuk, és nincs rajta párosítatlan elektron.

A szabály a periódusos rendszer legtöbb elemére vonatkozik, de sok kivétel is van, pl. az

átmenetifémek és a ritkaföldfémek. A bór és a berillium esetében gyakran előfordul, hogy

Page 147: Kémia fogalomtár

147

nyolcnál kevesebb elektronnal érik el az ideális energiaállapotot a vegyületeikben. A hidrogén,

a hélium és a lítium szintén kivételt képeznek, mert ezek az elemek két vegyértékelektronnal

érik el a stabil állapotot. A harmadik, vagy magasabb számú periódusban helyet foglaló

atomok (pl. Al, Si, P, S, Cl stb.) gyakran a szabály szerint működnek, de vegyületeikben akár

rendelkezhetnek kibővített oktettel is – ami nyolcnál több elektront jelent – mivel alacsonyan

elhelyezkedő d-atompályáik szabadon lehetnek. Az ilyen kibővített oktettel rendelkező

atomokat hipervalens atomoknak nevezik.

oldat (solution)

def #1: Egynél több összetevőből álló, szilárd vagy folyékony fázis, ahol az egyszerűség

kedvéért az egyik anyagot oldószernek hívjuk, és másképpen kezeljük a többi anyaghoz

képest.

def #2: Többkomponensű, homogén rendszer, amely oldószerből és oldott anyagból áll. Ha

adott hőmérsékleten nem lehet több anyagot feloldani az oldatban, akkor telített oldatról

beszélünk. Az oldat abban különbözik az elegytől, hogy komponensei különböző

halmazállapotúak is lehetnek.

def #3: Oldószerből és oldott anyag(ok)ból álló, változó összetételű keverék. Az oldószer

leggyakrabban folyadék, de lehet akár szilárd is (pl. ötvözetek). Az oldott anyag mindhárom

halmazállapotú lehet.

def #4: Olyan többkomponensű rendszer, amelyben legalább az egyik komponens folyadék (ez

az oldószer), az oldott anyagnak pedig nincs határfelülete.

oldhatóság (solubility)

def #1: Az anyagok oldhatósága függ az oldott anyag és az oldószer anyagi minőségétől, a

hőmérséklettől, és gázok esetében a nyomástól is. Apoláris molekulájú oldószerben apoláris

molekulájú anyagok oldódnak jól, poláris molekulájú oldószerben pedig a poláris molekulájú

anyagok. A hőmérséklet növelésével az endoterm oldáshőjű anyagok oldhatósága nő, az

exotermeké csökken. A gázok oldékonysága a hőmérséklet növelésével általában csökken, a

nyomás növelésével nő. Az anyagok oldhatóságát megadhatjuk 100 g oldószer által feloldható

anyag tömegével, illetve a telített oldat tömeg%-os összetételével is.

def #2: Egy telített oldat analitikai összetétele az oldandó anyag és az oldószer arányának

kifejezésével.

oldhatósági szorzat (solubility product)

def #1: A rosszul oldódó sók telítési egyensúlyának jellemzésére használható mennyiség.

def #2: Az ionok koncentrációjának szorzata egy telített oldatban. A kifejezés csak a gyengén

oldódó sókra érvényes. Amikor egy oldatban az ionok szorzata meghaladja az oldhatósági

szorzatot, csapadék képződik.

Page 148: Kémia fogalomtár

148

def #3: Az oldódási folyamat egyensúlyi állandója.

Jele: Ks | Ls

oldódás (dissolution)

def #1: Az oldószer és az oldott anyag részecskéinek egymással való kölcsönhatása és

elkeveredése. A folyamat poláris vagy töltéssel rendelkező részecskék kölcsönhatása esetén a

szolvatáció/hidratáció, illetve a diffúzió részfolyamatából áll. Apoláris, semleges össztöltésű

részecskék esetén pedig javarészt csak a diffúzióból. A szolvatáció/hidratáció során a poláris

oldószer részecskéi szolvátburkot (illetve víz esetén hidrátburkot) képeznek az oldott anyag

részecskéi körül, ilyen módon különválasztva egymástól az oldott anyag molekuláit vagy

ionjait. A diffúzió során pedig a koncentrációkülönbségből adódó részecskeáramlás eloszlatja

az oldott anyag részecskéit az oldatban. Apoláris oldószer és oldott anyag esetén nem alakul ki

szolvát- vagy hidrátburok, mert a részecskék között csak gyenge diszperziós kölcsönhatás

létesül. Ezért a két anyag elkeveredését nem ez, hanem leginkább a hőmozgás vagy a

manuális keverés biztosítja.

def #2: Olyan folyamat, mely során az oldott anyag molekuláira (vagy ionjaira) válik szét, és

elkeveredik az oldószer részecskéivel. Az oldószerben és az oldott anyagban a részecskéket

összetartó kölcsönhatások megszűnnek. Helyettük az oldószer és az oldott anyag részecskéi

között jönnek létre új, az előzőeknél erősebb kölcsönhatások. Ha két anyag részecskéi között

nem tudnak elég erős kölcsönhatások kialakulni ahhoz, hogy a saját részecskék közötti,

eredeti kölcsönhatások megszűnjenek, akkor nem következik be oldódás.

oldódási sebesség (rate of dissolution)

def #1: Időegység alatt, adott mennyiségű oldószerben feloldódott anyag mennyisége. Az

oldódási sebesség függ a hőmérséklettől, az oldószertől, az oldódó anyag részecskéinek

méretétől és a keveréstől.

def #2: Időegység alatt, adott mennyiségű oldószerben feloldódott anyag mennyisége. Az

oldódás sebessége függ az oldószer és az oldott anyag hőmérsékletétől, minőségétől, az

oldódó anyag felületének nagyságától és az áramlást elősegítő keveréstől.

olefinek (olefins)

Nyílt vagy zárt láncú szénhidrogének, amelyek egy vagy több szén-szén kétszeres kötéssel

rendelkeznek (az esetleges aromás részek kettős kötésein kívül). A fogalom magába foglalja

az alkéneket, a cikloalkéneket és a megfelelő poliéneket. Az alapján, hogy hány kettős kötést

tartalmaznak, monoolefin, diolefin, triolefin, poliolefin stb. csoportokra oszthatók.

Page 149: Kémia fogalomtár

149

oligoszacharidok (oligosaccharides)

Néhány (általában 3-10) monoszacharidból álló vegyületek. A természetben ritkán fordulnak

elő, ezek is többnyire triszacharidok. Az oligoszacharidok savas hidrolízis esetén egyszerű

cukrokká vagy cukorszármazékokká (pl. uronsavvá, aminocukorrá) esnek szét.

Fontosabb képviselői: maltodextrin, ciklodextrin, raffinóz, sztachióz, maltotrióz.

olvadás (melting)

def #1: Olyan halmazállapot-változás, mely során szilárd anyag válik cseppfolyóssá. A

folyamat általában hevítés vagy nyomás hatására jön létre, mely során addig nő az anyag

hőmérséklete, ameddig el nem éri az olvadáspontot. Ebben a pontban az ionok/molekulák

rendezettsége megbomlik, így az anyag átalakul cseppfolyós halmazállapotúvá. Az olvadás

endoterm folyamat.

def #2: Olyan folyamat, mely során szilárd halmazállapotú anyagból folyékony halmazállapotú

keletkezik. Az anyagok részecskemozgása melegítés hatására élénkebbé válik. A kristályos

anyagok esetében ez tágasabb rezgést jelent. Ahogy a rezgés során a részecskék egyre

közelebb kerülnek egymáshoz, taszítóerők lépnek fel, ez okozza a hőtágulást. Ha egy

részecske mozgási és rezgési energiájából származó összes energiája nagyobb lesz, mint az őt

kristályrácsban tartó energiák, akkor kiszakad a rácsból.

def #3: Olyan fizikai folyamat, amely egy anyag fázisátalakulását eredményezi szilárdból

folyékonnyá. Szilárd anyagot melegítve annak hőmérséklete az átvett hőenergia függvényében

nő. Az atomi részecskék szintjén a hőmérséklet-növekedése a rezgés növekedését jelenti a

kristályrács rácspontjai körül, ez eredményezi a hőtágulást. Egy bizonyos hőmérsékleten

(amely megfelel az olvadáspontnak) a rezgések olyan erőteljessé válnak, hogy a test alakjának

megtartását biztosító másodlagos kötések rövid időre megszakadnak, mikor a részecskék

szabadon elmozdulnak szomszédjaik mellől. Ebben a fázisban újabb energiabevitel már nem

emeli a hőmérsékletet, hanem mind több részecske szakad ki a kristályrácsból. Mikor az egész

anyag megolvadt, és a melegítés tovább folyik, a hőmérséklet elkezd újra emelkedni. A

továbbiakban a fizikai kötések nem szűnnek meg teljesen, hanem egy dinamikus egyensúly

alakul ki, mikor állandóan kötések szakadnak fel, de újak is létrejönnek más és más

részecskék között. Így a részecskék nem jutnak a légtérbe, mint párolgáskor, de nem marad

meg a test eredeti alakja sem.

olvadáspont (melting point)

def #1: Az a hőmérséklet, amelyen az adott anyag szilárd és folyékony fázisa egymással

egyensúlyban van. Értéke függ a nyomástól is.

def #2: Anyagi minőségre jellemző hőmérsékleti érték, amelyen az olvadás jelensége

bekövetkezik. A kémiailag tiszta, kristályos anyagoknak jól meghatározott olvadáspontjuk van,

míg az amorf anyagok melegedés hatására fokozatosan lágyulnak meg. A teljes

anyagmennyiség megolvadásáig a felvett hőmennyiség nem a hőmérséklet emelésére, hanem

a halmazállapot megváltoztatására fordítódik.

def #3: Az a hőmérséklet, amelyet átlépve a részecskék mozgási energiája nagyobb lesz, mint

a szilárd anyagot összetartó kristályrács energiája, és emiatt megjelenik a folyadék fázis.

oxidáció (oxidation)

def #1: Minden folyamat, amelyben atomok, molekulák, ionok elektront adnak le. Az oxidáció

csak akkor mehet végbe, ha egy másik anyag (atom, molekula, ion) az elektronokat felveszi,

azaz redukálódik.

Page 150: Kémia fogalomtár

150

def #2: Olyan kémiai folyamat, amely során egy atom, molekula vagy ion elektront ad le, és

az alkotó atomok közül legalább egynek az oxidációs száma nő.

oxidációfok / oxidációs fok (fractional oxidation state)

Ha egy molekula tartalmaz legalább két azonos, de különböző oxidációs számú atomot, akkor

abban az atom oxidációs számainak a súlyozott számtani átlagát oxidációfoknak nevezzük.

oxidációs szám (oxidation state / oxidation number)

def #1: Kovalens kémiai kötésben levő atom oxidációját ezzel a számmal jellemezzük. Az

oxidációs szám növekedése oxidációt, csökkenése redukciót jelent. Az oxidációs számokat a

kémiai egyenletekben az adott atomok vegyjele fölé írjuk, így könnyen számolhatunk velük, és

követhetjük a változásokat.

def #2: Az oxidációs szám a kémiában az egyes atomok oxidációs állapotának megadására

szolgáló, előjeles egész szám. Egyszerű ionok esetén az oxidációs szám az ion töltésével

egyezik meg. Összetett ionok esetén az egyes alkotók oxidációs száma csak formális, nem a

valódi töltésükkel egyező érték.

def #3: Egy ion valódi, illetve egy molekulát alkotó atom névleges töltése. Megadja, hogy egy

atomnak mennyi lenne a töltése elméletben, ha a kötő elektronpárokat teljes mértékben az

elektronegatívabb atomhoz rendelnénk.

def #4: Formális szám, amelyet egy elem vagy vegyület atomjaihoz rendelünk. Megmutatja,

hogy az egyes atomok hány elektront veszítettek vagy vettek fel.

A hozzárendelés szabályai prioritási sorrendben:

-Szabad állapotban lévő kémiai elemek oxidációs száma 0.

-Egy adott vegyületben vagy ionban az atomok oxidációs számainak összege egyenlő a

vegyület vagy ion össztöltésével.

-Az alkálifémek és alkáliföldfémek +1, illetve +2 oxidációs számmal rendelkeznek

vegyületekben.

-A hidrogén oxidációs száma +1, kivéve amikor hidridként kapcsolódik fémekhez vagy

metalloidokhoz, ilyenkor -1 az oxidációs száma.

-A fluor -1 oxidációs számmal rendelkezik vegyületekben. Ugyanez vonatkozik a klórra és a

brómra, amennyiben nincsenek kötésben könnyebb halogénnel, illetve oxigénnel vagy

nitrogénnel.

-Az oxigén -2 oxidációs számmal rendelkezik, kivéve amikor fluorral van kötésben, vagy

hidrogén-peroxid (H2O2) molekula esetén.

-A 17-es csoport elemei -1 oxidációs számmal rendelkeznek, kivéve ha klór, bróm vagy jód

kapcsolódik oxigén- vagy fluoratomhoz.

-Ha az adott ionban nincs oxigénatom, akkor az elektronegatívabb atomokhoz hozzárendeljük

a periódusos rendszerbeli csoportjukra jellemző iontöltést. Ebből, illetve az ion össztöltéséből

már ki lehet számolni a többi atom töltését is.

oxidálószer (oxidizer / oxidant / oxidizing agent)

def #1: Elektront felvevő partner, amely redukálódik, és az oxidációs száma csökken.

Oxidálószerek jellemzően lehetnek a nagy elektronegativitású elemek, a VI. és VII. főcsoport

Page 151: Kémia fogalomtár

151

elemei (pl. O2, O3, F2, Cl2, Br2), valamint olyan vegyületek (molekulák, ionok), melyekben

magas oxidációfokú elemek találhatók (pl. MnO4-, Cr2O7

2-, H2O2, valamint egyéb, főleg szerves

peroxidok).

def #2: Olyan anyag, amely más anyagokat oxidál. Ezt avval éri el, hogy önmaga redukálódik.

Az oxidálószerek olyan atomokat tartalmaznak, amelyeknek magas az oxidációs számuk; azaz

amelyek elektronhiányban szenvednek. Más anyagokat oxidálva elektronokhoz jutnak.

oxidok (oxides)

def #1: Oxidiont (O2-) tartalmazó vegyületek. Léteznek savas oxidok (ezek vízzel reagálva

savakat képeznek), bázisos oxidok (ezek vízzel reagálva bázisokat képeznek), és amfoter

oxidok (ezek erős savakkal bázisként, erős bázisokkal savként viselkednek).

def #2: Az oxidok két elemet tartalmazó (biner) vegyületei az oxigénnek és egy további

elemnek.

oxigéncsoport / kalkogének (oxygen family / chalcogens)

A periódusos rendszer 16. csoportjának elemei. Ide tartozik az oxigén, a kén, a szelén, a

tellúr, a polónium és a livermórium. A csoport elemei szilárdak, kivéve az oxigént, ami

légnemű. A szilárd kalkogének puhák és rossz hővezetők. A oxigéncsoport elemei több allotrop

módosulatban fordulnak elő, a tellúr és a livermórium kivételével.

A kalkogének viszonylag kis atomsugárral rendelkeznek. Elektronkonfigurációjukban 6

vegyértékelektron található. A rendszám növekedésével a külső héj elektronjai növekvő

hajlamot mutatnak arra, hogy zárt alhéjat képezzenek. A csoport elemeinek oxidációs száma

vegyületeikben legtöbbször -2, +4 és +6.

A kalkogének hidrogénvegyületeinek redukáló hatása az oxigéntől a polónium felé haladva nő.

A kalkogén-oxidok savas jellege a rendszám növekedésével csökken. A csoport elemeinek

egyike sem reagál vízzel.

oxosav (oxoacid / oxyacid)

def #1: Sav, amelyben a savas hidrogén olyan hidroxilcsoport része, mely egy oxocsoporthoz

is kötődő atomhoz kapcsolódik. Az oxosavak általában összetett ionok, melyeken található egy

vagy több hidrogénkation. Néhány példa az oxosavakra: kénsav, salétromsav, foszforsav.

Page 152: Kémia fogalomtár

152

def #2: Olyan sav, amelyeknél az alábbi feltételek teljesülnek:

-oxigént tartalmaznak

-legalább egy másik kémiai elemet is tartalmaznak az oxigénen kívül

-legalább egy oxigénatomhoz kapcsolódó hidrogénatomot tartalmaznak

-konjugált bázist képeznek egy vagy több hidrogénion elvesztéséből adódóan

ozmózis (osmosis)

def #1: Oldószer áramlása két, különböző koncentrációjú oldatot elválasztó, féligáteresztő

membránon keresztül. Az oldószer a hígabb oldatból a töményebb felé vándorol. Az ozmózis

megáll, amikor a két oldat koncentrációja egyenlővé válik, vagy ha nyomás helyeződik a

hártya nagyobb koncentrációjú oldalán lévő oldatra. A részecskék mozgása akadályozva van az

oldatot és a tiszta oldószert (vagy hígabb oldatot) elválasztó, féligáteresztő hártya miatt,

aminek következtében csak a kisebb méretű részecskék (az oldószer molekulái) képesek a

féligáteresztő rétegen átjutni, a nagy átmérőjű szolvatált részecskék viszont nem. Az ilyen

hártyával elválasztott oldatoknál a termodinamika miatt, a koncentrációjuk kiegyenlítése

végett az oldószer részecskéi a hígabb oldatból a töményebb felé áramlanak.

def #2: Oldószer diffúziója féligáteresztő hártyán keresztül a kisebb koncentrációjú oldat felől

a nagyobb felé.

def #3: az oldószer féligáteresztő hártyán keresztül történő áramlásával kapcsolatos jelenség,

amely során a hártya két eltérő koncentrációjú oldatot választ el, és az oldott anyagok nem

képesek a hártyán áthatolni. Az oldószer áramlása az oldott anyagot alacsonyabb

koncentrációban tartalmazó oldatból, az azt magasabb koncentrációban tartalmazó oldat

irányába történik.

ozmózisnyomás (osmotic pressure)

def #1: Az a nyomás, amelyet az oldatra kell kifejteni ahhoz, hogy dinamikus egyensúly jöjjön

létre a tiszta oldószerrel szemben. Ha egy oldat ozmotikus nyomása nagyobb, mint egy

másiké, akkor az azt is jelenti, hogy nagyobb benne az oldott részecskék koncentrációja.

Fordított ozmózis lép fel akkor, ha az ozmózisnyomásnál nagyobb külső nyomást alkalmazunk.

Ilyenkor oldószer préselődik ki a hártyán a hígabb oldat felé.

def #2: Az a mechanikai nyomás, amelyet az oldott anyagot magasabb koncentrációban

tartalmazó oldat felől alkalmazva megakadályozható az oldószernek a féligáteresztő hártyán

keresztül történő áramlása.

Jele: π, mértékegysége: Pa (pascal)

Képlete:

𝜋 = 𝑐ö ∗ 𝑅 ∗ 𝑇

ahol cö az összes oldott anyag molaritásának az összege, R az egyetemes gázállandó, T pedig

a hőmérséklet.

öngyulladási hőmérséklet (autoignition temperature / self-ignition temperature)

Hőfok, amelyen a levegőn lévő gyúlékony anyag gyújtóforrás nélkül is meggyullad. Az

öngyulladási hőmérsékletre melegített anyag elegendő energiával rendelkezik, hogy magától

meggyulladjon.

Page 153: Kémia fogalomtár

153

összetett fehérjék / proteidek (conjugated proteins)

Olyan fehérjék, amelyek az aminosavrészeken kívül még más alkotórészt is tartalmaznak. Sok

vázanyag kerül ki közülük, pl. a keratin, a kollagén és az elasztin.

összetett ionok / többatomos ionok (polyatomic ions / molecular ions)

def #1: Elektromos töltéssel rendelkező, több atomból álló anyagi részecskék. Az összetett

ionokat alkotó atomok kovalens kötéssel kapcsolódnak egymáshoz. Az összetett ionok gyakran

savakból és bázisokból keletkeznek, protonleadással vagy protonfelvétellel. Például az

ammóniumion (NH4+) ammóniából keletkezik protonfelvétellel. Általában a bázisokból

protonfelvétellel keletkező, pozitív töltésű összetett ionok neve "-ium" végződést kap. Az

oxosavakból protonleadással keletkező ionok magasabb oxidációs szám esetén "-át",

alacsonyabb oxidációs szám esetén "-it" végződést kapnak.

def #2: Több atomból álló, pozitív vagy negatív töltéssel rendelkező részecskék, amelyekben

az atomok kovalens kötéssel kapcsolódnak (pl. hidroxidion (OH-)). Nagyon reakcióképesek,

ezért ritkán léteznek önmagukban. Általában protonfelvétellel vagy -leadással keletkeznek

molekulákból, illetve más összetett ionokból. Például savak vizes oldatában a kis méretű és

pozitív töltésű hidrogénionok (protonok) datív kötéssel a vízmolekulák nemkötő

elektronpárjához kapcsolódnak, így alakul ki az oxóniumion is.

összetett lipidek / komplex lipidek (complex lipids)

Olyan természetben is előforduló apoláris vagy amfipatikus molekulák, melyek

elszappanosíthatóak, azaz lúgos hidrolízissel történő bontásuk lehetséges. Az ilyen molekulák

általában tartalmaznak észter-, éter- vagy amidkötést. Csoportjukba beletartoznak a

trigliceridek, viaszok, a foszfolipidek, glikolipidek és szfingolipidek.

ötvözetek (alloys)

Az ötvözetek fémes kötésű összetett anyagok. A fémek olvadékai képesek más fémeket és

néhány nemfémes elemet feloldani. A különféle fémek olvadékaiból akkor keletkeznek

ötvözetek, ha a megszilárdulás során az anyagok nem válnak el egymástól. A fémes állapot az

olvadékok megszilárdulása után is megmarad, az ötvözetekben tehát fémes kötés van. Az

ötvözetek kémiai tulajdonságai is újszerűek. Gyakran bizonyos fémarányok mellett az ötvözet

az ellenállóbb fém tulajdonságait veszi fel. Kialakulásuk és szerkezetük alapján három fő

csoportba sorolhatók az ötvözetek:

1.: Az olvadékból a kétféle fém külön-külön egymás mellett kialakult kristálykákban szilárdul

meg. Az ilyen ötvözetek olvadáspontja a két tiszta fém olvadáspontja alatt van. Ilyen például

az ón és az ólom ötvözete, a forrasztóón.

2.: Ha a kétféle fém hasonló tulajdonságú és hasonló méretű fématomokból áll, akkor azok

egymást helyettesíthetik az ötvözet rácsában. Ilyen például az arany és az ezüst, a réz és a

nikkel, a vas és a nikkel ötvözete. Ezeknek az ötvözeteknek általában nagyobb a szilárdságuk,

kémiailag ellenállóbbak, mint az őket alkotó fémek.

3.: Ha az egyes atomok mérete között jelentős különbség van, a kisebb atomok (a nemfémek

közül például a hidrogén, a szén, a nitrogén) a rács közötti hézagokat foglalják el. Ezek az

ötvözetek keményebbek a tiszta fémeknél. Ilyen ötvözet például az acél.

Page 154: Kémia fogalomtár

154

pályaenergia (orbital energy)

def #1: Az az energiamennyiség, amely akkor szabadul fel, ha az elektron a magtól igen nagy

távolságból az adott atompályára lép. A pályaenergia a pálya méretétől és alakjától függ.

Értéke annál nagyobb, minél messzebb van az elektron az atommagtól, és minél bonyolultabb

alakú pályát hoz létre. A pályák energiaszintje határozza meg az elektronhéjak feltöltődési

sorrendjét. Annak az atompályának kisebb az energiája, amelynél az (n+l)-érték kisebb, ha

azonos, akkor a kisebb főkvantumszámúé kisebb.

def #2: A szabad atom adott pályáján levő elektron kiszakításához szükséges energia és az

anyagmennyiség hányadosa. A pályaenergia a pálya méretétől és alakjától függ; értéke annál

nagyobb, minél messzebb van az elektron az atommagtól, és minél bonyolultabb alakú pályát

hoz létre.

Jele: E(nl), mértékegysége: kJ

mol

parciális nyomás (partial pressure)

def #1: Az a hipotetikus nyomás, amit a gázkeverék egyetlen komponense fejtene ki, ha

egymagában töltené be ugyanazt a teret azonos körülmények között. A gázok nem a

gázkeverékben vagy folyadékokban vett koncentrációjuknak, hanem a parciális nyomásuknak

megfelelő mértékben oldódnak, diffundálnak és lépnek reakcióba.

def #2: Az a nyomás, amelyet a gázelegyben lévő egyes komponensek gyakorolnának, ha

egyedül foglalnák el ugyanazt a térfogatot. A komponensek parciális nyomásának összege adja

a rendszer össznyomását.

Page 155: Kémia fogalomtár

155

párolgás (evaporation)

def #1: Olyan folyamat, amely során egy adott folyadék felszínén gőz keletkezik. A folyadék

részecskéinek hőmozgása során a részecskék energiát adnak le, illetve vesznek fel az

ütközéseikből adódóan. Ha a felszínen lévő részecskék elegendő energiát gyűjtenek össze,

hogy leküzdjék a gőznyomást, akkor a folyadékból kilépve a környező térbe (legtöbbször

levegőbe) kerülnek. A folyadék energiája a részecskék távozásához szükséges energiával

egyenlő mértékben lecsökken, amely miatt a folyadék veszít a hőmérsékletéből is.

def #2: Folyékony anyagok felszínén levő részecskék hő hatására bekövetkező halmazállapot-

változása légnemű állapotba. Ha a környező gáz telített a párolgó folyadék gőzével, akkor a

folyamat nem tud lejátszódni, illetve folytatódni. Párolgáskor csak a folyadék felszínéről

távozhatnak molekulák, míg forráskor a folyadék egész térfogatában keletkezhetnek

gőzbuborékok, melyek a folyadék felszínére törve gyakran az egész folyadék heves

mozgásához vezetnek.

def #3: Olyan folyamat, amely során részecskék lépnek ki egy folyadék felszínéről. A párolgás

miatt az anyag lehűl, mert abból az átlagosnál nagyobb energiájú részecskék távoznak.

Párolgás során a folyadék felszíne felett gőzréteg alakul ki. A folyamat minden hőmérsékleten

végbemegy. A párolgás sebessége függ a hőmérséklettől, a folyadék felszínének nagyságától,

az anyagi minőségtől. A forrásponton a gőzképződés a folyadék felületi rétegéről az egész

térfogatára átterjed, ilyenkor a párolgás átmegy forrásba.

passziválódás (passivation)

A fémek felületén összefüggő védőréteg kialakulása.

Pauli-elv / Pauli-féle kizárási elv / Pauli-féle tilalmi elv (Pauli exclusion principle)

Kimondja, hogy egy atomban nem lehet két olyan elektron, amelynek mind a négy

kvantumszáma megegyezik.

peptidek (peptides)

Meghatározott sorrendben, peptidkötéssel összekapcsolódó α-aminosavakból felépülő, rövid

polimerek. Kovalens kötés alakul ki, amikor az egyik aminosav karboxilcsoportja reagál a

másik aminosav aminocsoportjával. Általában 2-50 aminosav molekulából állnak, 50 fölött már

inkább fehérjének nevezzük őket. A peptideket az aminosavrészek száma szerint csoportosítva

megkülönböztetünk di-, tri-, tetra-, stb. peptideket. A 10-nél több aminosavegységből álló

peptidek a polipeptidek.

peptidkötés / amidkötés (peptide bond / peptide linkage / amide bond / amide

linkage)

Két aminosav peptidkötéssel kapcsolódhat össze. Általában egy aminosav-molekula

karboxilcsoportjából és egy másik aminosav-molekula aminocsoportjából vízkilépés során

keletkezik. Eredménye erős, kovalens kötéssel összekapcsolt dipeptid. Ebből polipeptid lánc

jöhet létre. A peptidkötések hidrolízissel felszakíthatók, így aminosavakra bonthatók.

Page 156: Kémia fogalomtár

156

periódusos rendszer / kémiai elemek periódusos rendszere (periodic table / periodic

table of elements)

def #1: A kémiai elemek növekvő protonszám szerinti sorokba (periódusokba) és oszlopokba

rendezett táblázata. A periódusos rendszer vízszintesen 7 periódusra osztható, bár ez a szám

még nőhet új elemek felfedezésével. A periódus száma egyben megmutatja azt is, hogy a

benne szereplő elemeknek hány elektronhéja van. Függőlegesen az elemek 18 oszlopban

foglalnak helyet, melyeket csoportoknak hívnak. Ez alól csak a lantanoidák és az aktinoidák

kivételek, amelyek külön vannak feltüntetve. Az 1. és a 2. csoport, valamint a 13-18. csoport

elemei azonos külső elektronhéjjal rendelkeznek a csoportokon belül. Ennek értelmében a

külső elektronhéjon található elektronok száma az 1. csoportban egy, a 2. csoportban kettő,

illetve a 13-18. csoportban a számuk megegyezik a csoportszám második számjegyével (pl. a

15. csoportban öt).

A periódusos rendszert négy mezőre lehet felosztani, amely megmutatja, hogy a benne lévő

elemek melyik alhéj kiépítésénél tartanak a Madelung-szabály szerint. Az s-mező magában

foglalja az 1. és a 2. csoport elemeit (alkálifémek és alkáliföldfémek), valamint a héliumot;

ezek az elemek a legkülső héjukon az s-alhéjat építik ki. A p-mező a 13-18. csoport elemeit

tartalmazza a hélium kivételével; ezek az elemek a legkülső héjukon található p-alhéj

kiépítését végzik. A d-mezőbe tartoznak a 3-12. csoport elemei, vagyis az átmenetifémek;

ezen elemek esetében jellemzően az egyik belső héjukon található d-alhéj feltöltése történik.

Az f-mező tagjai a lantanoidák és az aktinoidák, melyek az 57-71., illetve a 89-103.

rendszámú elemeknek felelnek meg; ezek az elemek jellemzően az f-alhéjuk kiépítésénél

tartanak az egyik belső elektronhéjukon.

A periódusokba, csoportokba, mezőkbe rendezés azzal az előnnyel is jár, hogy az elemek

elfoglalt helye alapján megállapítások tehetők a kémiai tulajdonságukat és a viselkedésüket

illetően. A legtöbb ilyen tulajdonság trendszerűen módosul, tehát a sorokban és oszlopokban

valamelyik irányba haladva fokozatosan változnak a jellemzők. Megfigyelhető például, hogy

balról jobbra és fentről lefelé haladva nő az atomtömeg, a rendszám, a protonszám, az

elektronszám és a neutronszám. Balról jobbra és lentről felfelé haladva nő az elektronaffinitás,

az elektronegativitás és az ionizációs energia. Jobbról balra és fentről lefelé haladva nő a

fémes jelleg és az atomsugár. Valamint fentről lefelé nő az elektronhéjak száma és az elemek

alkotta anyaghalmazok sűrűsége.

Jelentős különbség tapasztalható a 2. periódus elemei és a megfelelő csoportjaikban lévő többi

elem között. Ennek oka, hogy a második periódusban található atomok mérete kisebb, és

vegyértékelektronjaik csak az 1s2 héjjal vannak árnyékolva. Az atomoknak a többi periódusban

van belső s- és p-elektronjuk, amelyek hatékonyan árnyékolják a külső elektronokat a magtól.

Továbbá a második periódusban az atomoknak csak az s- és p-pályák állnak rendelkezésre a

Page 157: Kémia fogalomtár

157

kötés kialakításához. Ellenben a nehezebb atomok képesek elektronokat juttatni a külső héjon

található üres d-pályára, és azokat is használni kötés kialakításához. Emiatt van, hogy a

periódusos rendszer második periódusának atomjai maximálisan 4 elektronpárt tarthatnak

meg maguk körül molekulaképzés során. Azonban a 3. periódustól kezdődően 4-nél több

elektronpár is tartozhat egy atomhoz.

def #2: A kémiai elemek táblázatos megjelenítése, amelyben az elemek rendszámuk (vagyis

protonszámuk), elektronszerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján vannak

elrendezve. A periódusos rendszer sorait periódusoknak nevezzük, az oszlopokat pedig

csoportoknak. Ez az elrendezés jól szemlélteti az elemek periodikusan változó tulajdonságait,

mivel a kémiailag hasonlóan viselkedő elemek így gyakran egy oszlopba kerülnek. A táblázat

négy téglalap alakú mezőt (s-, p-, d-, f-mező) is tartalmaz amelyeken belül egyes kémiai

tulajdonságok hasonlóságokat mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a periódusok bal

oldalán fémek, a jobb oldalán pedig nemfémek helyezkednek el.

A periódusos rendszerben helyet foglaló elemek közül az első 94 mindegyike megtalálható a

természetben, bár néhányuk csak nyomnyi mennyiségben. A 95-118-as rendszámú elemeket

csak laboratóriumokban vagy nukleáris reaktorokban állították elő. A periódusos rendszer

mindegyik eleme rendelkezik egy egyedi rendszámmal, amely megmutatja az elem

atommagjában található protonok számát. A legtöbb elemnek különböző neutronszámú

atomjai fordulnak elő, ezeket izotópoknak nevezzük. Az izotópokat a periódusos rendszer nem

különíti el egymástól, hanem együtt, egy elemként ábrázolja őket. A stabil izotóppal nem

rendelkező elemek atomtömegének a legstabilabb izotóp atomtömegét veszik, és ezt

zárójelben tüntetik fel.

A hagyományos periódusos rendszerben az elemek növekvő rendszám szerint vannak

rendezve, és új periódus kezdődik mindig, amikor egy új elektronhéj kezd el kiépülni. Néhány

csoportnak a sorszáma mellett saját neve is van, például a 18. csoportot nemesgázokként, a

17. csoportot halogénekként is ismerik, de egyes csoportoknál az első tagból képzett nevet is

használják, például széncsoport, nitrogéncsoport.

A periódusos rendszer elemeit mezőkbe lehet sorolni az alapján, hogy az elem "legutóbbi"

elektronja melyik alhéjra épül be, így beszélhetünk s-, p-, d- és f-mezőről. Az s-mező magába

foglalja az első két csoportot (az alkálifémeket és alkáliföldfémeket), valamint a hidrogént és a

héliumot. A p-mezőbe az utolsó hat csoport elemei tartoznak (13-18. csoportok). A d-mező a

3-12. csoportokat (átmenetifémek) foglalja magába. Az f-mező (lantanoidák és aktinoidák)

helytakarékossági okokból legtöbbször külön van ábrázolva a periódusos rendszer többi

részétől, és nem tartalmaz számozott csoportokat.

Page 158: Kémia fogalomtár

158

perklorátok (perchlorates)

def #1: Perklorátiont (ClO4-) tartalmazó vegyületek. Pl.: lítium-perklorát (LiClO4).

def #2: A perklórsav sói.

permanganátok (permanganates)

def #1: Permanganátiont (MnO4-) tartalmazó vegyületek. Pl.: kálium-permanganát (KMnO4).

def #2: A permangánsav sói.

pH (pH)

def #1: Dimenzió nélküli kémiai mennyiség, mely egy adott oldat kémhatását jellemzi. Híg

vizes oldatokban a pH egyenlő az oxóniumion-koncentráció tízes alapú logaritmusának

ellentettjével. A pH valójában a hidrogénion-aktivitástól függ, ami töményebb oldatokban nem

egyenlő a hidrogénion-koncentrációval.

def #2: A vizes oldatok kémhatásának számszerű jellemzésére szolgáló érték, mely

megegyezik az oxóniumion-koncentráció 10-es alapú logaritmusának a mínusz egyszeresével.

(pH = -lg [H3O+]).

def #3: Olyan mennyiség, amelyet az oldatban lévő hidrogénionok aktivitása határoz meg. Egy

semleges oldat hidrogénion-koncentrációja 25 °C-on 10-7 mol

dm3, így a pH-ja 7. A 7 alatti pH

savas oldatot jelez, a 7 feletti pedig lúgosat.

def #4: A hidrogénionok moláris koncentrációjának negatív tízes alapú logaritmusa. Értéke

függ a hőmérséklettől is.

Képlete:

Page 159: Kémia fogalomtár

159

𝑝𝐻 = − log10(𝑎H+) = log10 (1

𝑎H+)

ahol aH+ a hidrogénion aktivitása.

pi-kötés / π-kötés (pi-bonding / π-bonding)

Olyan kovalens kötés, amelyet párhuzamos tengelyű p-orbitálok képeznek. Abban az esetben

beszélhetünk pi-kötésről, ha a kötés síkszimmetrikus és a szigma-kötés tengelye a pi-kötés

szimmetriasíkján fekszik. Csak abban az esetben jön létre, ha a kötésben részvevő két atom

között már kialakult egy szigma-kötés, ezért az egyszeres kötés mindig szigma-kötés. A kettős

kovalens kötés egy szigma, és egy pi-kötésből áll; a hármas kovalens kötés pedig egy szigma-

és két pi-kötésből. A pi-kötés nem teszi lehetővé a kötésben részt vevő atomok szabad

forgását, ezért sokszor a cisz-transz izoméria megjelenéséhez vezet. A pi-kötés energetikailag

kedvezőtlenebb helyen van, mint a szigma-kötés, ezért a felbontásához kevesebb energia

szükséges, azaz kisebb a kötési energiája, mint a szigma-kötésé.

A pi-kötés kialakulásának feltétele a kis atomsugár és a nagy elektronegativitás. Ez jellemző a

szén-, az oxigén- és a nitrogénatomra. Nagyobb méretű és kisebb elektronegativitású atomok

inkább az egyszeres kovalens kötés kialakítására hajlamosak.

Az atomok a szigma-kötés mentén egymáshoz viszonyulva elfordulhatnak. A szigma- és pi-

kötés együttes jelenléte viszont nem teszi lehetővé az elfordulást.

pirimidinek (pyrimidines)

Olyan heterociklikus, aromás, szerves vegyületek, amelynek az alapját egy pirimidingyűrű

képezi. Három, elég jól ismert nukleobázis is a pirimidinek csoportjába tartozik: a citozin, a

timin és az uracil.

pniktidek (chalcogenides)

Page 160: Kémia fogalomtár

160

Biner vegyületek, amelyek egy pniktogén elemből és legalább egy másik elektropozitív elemből

vagy gyökből állnak.

pOH (pOH)

Egy vizes oldat lúgosságának (bázisosságának) a mértéke; a hidroxidion-koncentráció negatív

tízes alapú logaritmusa.

poláris kovalens kötés (polar covalent bond)

Olyan kovalens kötés, ahol a két kötést kialakító atom elektronegativitása különböző, tehát a

kötő elektronpárok többet tartózkodnak a nagyobb elektronegativitású atomtörzs

környezetében. A kötés részleges negatív pólusa a nagyobb, míg a részleges pozitív pólusa a

kisebb elektronegativitású atom.

Az adott molekula képletében egy kötés polarizáltságát jelölhetjük úgy, hogy az

elektronegatívabb atom vegyjele fölé a negatív töltéssűrűséget jelző δ–, míg az

elektropozitívabb atom fölé a δ+ jelet tesszük. Egy másik leírási mód, hogy a polarizált kötést

két határszerkezettel, a szimmetrikus elektroneloszlású és az ionizált határszerkezetekkel

jellemezzük. Minél polarizáltabb egy kötés, annál nagyobb arányban kell figyelembe venni az

ionos határszerkezetet, azaz annál nagyobb a kötés ionos jellege.

poláris molekula / dipólusmolekula (polar molecule / dipole molecule)

def #1: Olyan molekula, melynek eredő dipólusmomentuma nullától eltérő. Ha a molekulát

különböző kémiai elemek atomjai, tehát eltérő elektronegativitású atomok alkotják, akkor az

erősebben elektronegatív atom jobban vonzza a kötő elektronpárt, és ez az elektronfelhő

eltolódásához vezethet. Ennek következtében a molekula egy része pozitív, másik része pedig

negatív töltésű lesz. Azonban csak akkor beszélhetünk poláris molekuláról, ha a poláris

kötések megléte mellett a töltéseloszlás aszimmetrikus, ellenkező esetben a dipólusmomentum

eredője nulla lesz, apoláris molekulát eredményezve.

def #2: Olyan molekula, amelyben a kötések polaritása és térbeli elrendeződése miatt a töltés

eloszlása nem egyenletes. Emiatt a molekula permanens dipólussal rendelkezik. A kétatomos

molekulák akkor polárisak, ha az atomoknak különböző mértékű az elektronegativitásuk; az

elektronegatívabb atom részlegesen negatív töltésű lesz. A több atomból álló molekulákban a

dipólusok vektorszerűen összeadódnak. A molekulák poláris vagy apoláris jellege kihat a fizikai

jellemzőkre is, pl. a poláris molekulák általában magasabb forrásponttal rendelkeznek, mivel a

molekulák között dipólus–dipólus kölcsönhatás jön létre, ezért az összetartó erő nagyobb, mint

az apoláris molekulák esetében.

def #3: Olyan molekula, amelyben legalább egy aszimmetrikus elrendeződésű poláris kovalens

kötés található, ezzel egyenetlen töltéseloszlást létrehozva. Ebből adódóan két ellentétes

töltésű pólus alakul ki a molekulában, emiatt használatos a dipólusmolekula elnevezés is. Az

így kialakuló töltéspolaritások értéke – az ionok töltésétől eltérően – kisebb az egységnyi

pozitív vagy negatív töltésnél.

Page 161: Kémia fogalomtár

161

poliaddíció (addition polymerization)

Olyan szerves kémiai reakció, amely során sok telítetlen molekula melléktermék képződése

nélkül egyesül egy óriásmolekulává (makromolekulává).

policiklusos vegyületek / többgyűrűs vegyületek (polycyclic compounds)

Olyan szerves vegyületek, amelyek legalább két zárt atomgyűrűvel rendelkeznek.

Tartalmazhatnak izolált gyűrűket, kondenzált gyűrűrendszert vagy áthidalt gyűrűrendszert is.

polikondenzáció (condensation polymerization)

Olyan szerves kémiai reakció, amely során sok kis molekula kapcsolódik össze egy

óriásmolekulává vízkilépés közben.

polimerek (polymers)

Azokat a kémiai vegyületeket nevezzük így, amelyek nagyszámú, egy- vagy többfajta, azonos

típusú atomcsoportból, úgynevezett monomer egységből épülnek fel, és ezeket az

Page 162: Kémia fogalomtár

162

építőelemeket primer kémiai kötések kapcsolják össze. A polimerek elvileg végtelen sok

ismétlődő egységből állhatnak.

polimorf anyagok (polymorphs)

def #1: Azonos kémiai összetételű, de eltérő kristályformájú szilárd anyagok. A kifejezés

elemekre és vegyületekre is alkalmazható.

def #2: Olyan anyag, ami a körülményektől függően különböző szilárd fázisú szerkezetet

mutat. Ez a szerkezetbeli eltérés akár a fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságok

megváltozásával is járhat.

poliolok (polyols)

Legalább három hidroxilcsoporttal rendelkező szerves vegyületek. Ha az adott vegyület

rendelkezik az alkilcsoportokon és hidroxilcsoportokon kívül más funkciós csoporttal is, akkor

nem számít poliolnak.

poliszacharidok / összetett szénhidrátok / glikánok (polysaccharides / complex

carbohydrates / glycans)

Olyan természetes polimerek, amelyekben nagyszámú monoszacharid egység kapcsolódik

egymáshoz glikozidos kötéssel. A kifejezést gyakran csak azokra a szénhidrátokra használják,

amelyek legalább tíz monomerből állnak. A poliszacharidok általában több száz, vagy több ezer

monoszacharid molekulából épülnek fel. A molekulák vízkilépéssel (kondenzáció) kapcsolódnak

össze, hidrolízissel pedig monoszacharid egységekre bonthatók. Vízben nem oldódnak, nem

redukáló hatásúak, és ízük nem édes. Tartalék energiatárolásra és vázanyag gyanánt

hasznosítják az élő szervezetek. A két legfontosabb poliszacharid a keményítő és a cellulóz,

melyek szőlőcukor-molekulák sokaságából épülnek fel. Az egyes poliszacharidok közötti

különbséget a monomerek száma, típusa, összekapcsolódási módja, valamint a molekula

elágazásainak jellemzői adják.

Fontosabb képviselői: keményítő, cellulóz, glikogén, amilóz, amilopektin, kitin, kitozán,

kefirán, dextrin, maltodextrin, inulin, xantángumi.

promóció (promotion)

Olyan folyamat, amely során a vegyértékhéjon lévő párosított elektron energiaközlés hatására

nagyobb energiájú pályára megy át, ahol kötés létrehozására képes elektron szerepét veszi fel.

Page 163: Kémia fogalomtár

163

prosztetikus csoport (prosthetic group)

Szerves molekula vagy fémion, amely kovalens vagy koordinatív kötéssel irreverzibilisen

kapcsolódik az enzimhez, azaz disszociálni nem képes. Az enzim denaturálása nélkül nem

távolítható el.

proton (proton)

Az atomot felépítő szubatomi részecskék egyike. Pozitív elektromos töltéssel rendelkezik, mely

nagysága megegyezik az elektron töltésével, de előjele azzal ellentétes. A protonokat és a

neutronokat nagy magerő tartja egyben, így alkotják együttesen az atommagot.

Jel: p+

Tömeg: 1,67262192369(51)*10-27 kg | 1,007276466621(53) u

Elektromos töltés: 1,602176634*10-19 C

Relatív tömeg: 1

Relatív töltés: +1

purinok (purines)

Olyan heterociklikus, aromás, szerves vegyületek, amelynek az alapját egy összekapcsolódott

pirimidingyűrű és egy imidazolgyűrű képezi. A purinok csoportjába a 9H-purinon kívül több

vegyület is tartozik, általában ide értjük a szubsztituált purinokat és tautomereiket is. Két

legismertebb képviselőjük az adenin és a guanin.

racemát / racém elegy / racém keverék (racemate / racemic mixture)

Olyan elegy, amely az enantiomerpár mindkét komponensét 50-50%-ban tartalmazza.

rácsállandó (lattice constant / lattice parameter)

Page 164: Kémia fogalomtár

164

Egy kristályrács elemi cellájában az élek hosszúsága. A rácsállandó nagyságrendje általában

10-10 m.

rácsenergia (lattice energy)

def #1: Az az energia, amely 1 mol kristályos anyag szabad, gáz-halmazállapotú ionokra

bontásához szükséges. A molekularácsos anyagoknál a rácsenergia helyett inkább szublimációs

hőről, az atomrácsos kristályoknál pedig kovalens kötési energiáról célszerű beszélni.

def #2: Az adott kristályos anyag szabad részecskékké való felbontásához szükséges energia

és az anyagmennyiség hányadosa. Minél nagyobb egy anyag rácsenergiájának abszolút értéke,

annál magasabb az olvadáspontja.

def #3: Egységnyi anyagmennyiségre jutó energia, amely akkor szabadulna fel, ha az atomok,

ionok, vagy molekulák végtelen távolságból rácsot hoznának létre. Mértéke jellemzi a

kristályrács stabilitását.

Jele: Er, mértékegysége: kJ

mol

radioaktív bomlás / nukleáris bomlás (radioactive decay / nuclear decay)

def #1: Radioaktív atommagok bomlásának a folyamata, amely nagy energiájú ionizáló

sugárzással jár együtt.

def #2: Olyan folyamat, amely során egy instabil atommag részecskék sugárzásával energiát

veszít. A bomlás három leggyakoribb fajtája az alfa-bomlás, a béta- bomlás és a gamma-

bomlás. Az alfa-bomlás során az atommagból egy hélium atommag válik ki. Erősen ionizáló,

viszont a hatótávolsága levegőben 1 cm alatti. A béta-bomlás során az atommagban neutron

alakul protonná elektron kibocsátása közben. Így a béta-sugárzás valójában elektronsugárzás.

Közepesen ionizáló hatású, hatótávolsága levegőben néhányszor 10 cm. A gamma-bomlás

során energia távozik a gerjesztett állapotú atommagból nagy energiájú foton formájában. Az

előbbi két bomlás kísérőjelensége szokott lenni. Kevésbé ionizáló hatású, mint az alfa- és a

béta-bomlás, viszont sokkal nagyobb a hatótávolsága: légüres térben gyakorlatilag végtelen, a

nagy tömegszámú elemek viszont hatékonyan gyengítik.

Page 165: Kémia fogalomtár

165

radioaktív izotóp / radioizotóp (radioisotope / radioactive isotope)

Olyan izotópatom, amely atommagja radioaktív sugárzást kibocsátva egy másik atom magjává

alakul át. A bomlás sebességét a kémiai változások nem befolyásolják.

radioaktív sugárzás / nukleáris sugárzás (nuclear radiation)

Az atom bomlása közben kibocsátott sugárzás. Háromféle radioaktív sugár különböztethető

meg: alfa-, béta- és gamma-sugárzás. Az α-sugarak héliumatommagokból (He2+), a β-sugarak

elektronokból vagy pozitronokból, a γ-sugarak pedig fotonokból állnak.

Page 166: Kémia fogalomtár

166

radioaktivitás (radioactivity)

def #1: Olyan jelenség, amely során egy elem atomjainak magja külső behatás nélkül bomlik,

miközben radioaktív sugárzást bocsát ki.

def #2: Egy adott nuklid spontán nukleáris átalakulásra való képessége sugárzás kibocsátása

közben.

def #3: Bizonyos atommagok bomlása, amelyet alfa-részecskék (hélium mag), béta-

részecskék (elektronok vagy pozitronok) kibocsátása, vagy gammasugárzás (rövid

hullámhosszú elektromágneses sugárzás) kísér. A természetes radioaktivitás a természetben

előforduló radioizotópok spontán bomlásának eredménye. A radioaktivitás indukálható számos

nuklidban neutronokkal vagy más részecskékkel bombázva azokat.

Page 167: Kémia fogalomtár

167

reakciókoordináta (reaction coordinate)

def #1: A kémiai reakciók előrehaladásának a mértékét kifejező mennyiség. A kémiai

reakcióban részt vevő valamelyik komponens (általában a B komponens) anyagmennyiségének

a megváltozása (a változás abszolút értéke) a kiindulástól számítva, osztva a komponensnek a

reakcióegyenletben szereplő sztöchiometriai számával. Az abszolút érték azért szükséges, mert

minden kémiai reakcióban van komponens, amely képződik (termék), és van amely fogy

(kiindulási komponens). A reakciókoordináta a reakció előrehaladásával 0-ról indulva növekszik

a reakció befejeződéséig, a dinamikus egyensúlyi állapot eléréséig.

def #2: Olyan mennyiség, amely megmutatja, hogy az adott időpillanatban milyen mértékben

zajlott már le a reakció.

reakciósebesség (reaction rate / rate of reaction)

def #1: A kiindulási anyagok végtermékké alakulásának sebessége. Reakció során a kiindulási

anyagok anyagmennyisége csökken, a termékek anyagmennyisége pedig növekszik az idő

előrehaladtával.

def #2: A termék koncentrációjának egységnyi idő alatti növekedése vagy a reaktáns

koncentrációjának egységnyi idő alatti csökkenése.

def #3: Azt fejezi ki, hogy időegység alatt egységnyi térfogatban hogyan változik valamelyik

anyag mennyisége. A reakciósebesség függ a reagáló anyagok minőségétől, koncentrációjától,

a hőmérséklettől és a katalizátorok jelenlététől.

Jele: v, mértékegysége: mol

dm3∗s

Page 168: Kémia fogalomtár

168

reaktáns (reactant)

A kémiai reakció kiindulási anyagainak összefoglaló neve.

redoxireakciók / redoxifolyamatok (redox)

def #1: Olyan kémiai reakciók, melyek az oxidációfok megváltozásával járnak. Ezekben a

folyamatokban az egyik reakciópartner felvesz, a másik pedig lead elektronokat.

def #2: Elektronátadással járó kémiai reakciók. Az elektron leadásával járó részfolyamat az

oxidáció, az elektron felvételével járó pedig a redukció. Az oxidáció és a redukció mindig

egyidejűleg történik a redoxireakció során. Ha egy reakcióban a kiindulási anyagok vagy a

termékek között elem szerepel, akkor az biztosan redoxireakció.

redoxpotenciál / redoxipotenciál (redox potential)

def #1: Az az egyensúlyi elektródpotenciál, amelyet egy iners fémelektród az illető

redoxirendszerrel érintkezve felvesz. A rendszerek többségének redoxpotenciálja +1 és -1 V

között van.

def #2: A redoxpotenciál az oxidáló, illetve redukálóképesség mértéke. Önmagában nem, csak

más rendszerek redoxpotenciáljához képest értelmezhető: mindig a pozitívabb redoxpotenciálú

rendszer képes oxidálni a negatívabbat. Általában, minél pozitívabb egy redoxpotenciál, annál

oxidálóbb a rendszer.

def #3: Az elektród redukálódó-, illetve oxidálódókészségének jellemzésére szolgáló

tulajdonság.

redukálószer (reducer / reductant / reducing agent)

Elektront leadó partner, amely oxidálódik, és az oxidációs száma nő. Redukálószerek

jellemzően lehetnek az első két főcsoport tagjai (alkáli- és alkáliföldfémek, valamint a

hidrogén), de a legtöbb fém és néhány nemfémes elem (pl. szén, nitrogén) is képes redukáló

ágensként szerepelni a redoxifolyamatokban. A szerves és nem szerves vegyületek többsége

(pl. cukrok, alkoholok, egyes vitaminok) is lehet redukálószer.

redukció (reduction)

def #1: Minden folyamat, amelyben atomok, molekulák, ionok elektront vesznek fel. A

redukció csak akkor mehet végbe, ha egy másik anyag (atom, molekula, ion) az elektronokat

leadja, azaz oxidálódik.

def #2: Olyan kémiai folyamat, amely során egy atom, molekula vagy ion elektront vesz fel,

és az alkotó atomok közül legalább egynek az oxidációs száma csökken.

relatív atomtömeg / standard atomtömeg (relative atomic mass / standard relative

atomic mass / standard atomic weight)

def #1: Egy viszonyszám, amely megmutatja, hogy adott elem atomjának átlagos tömege

hányszor nagyobb a 12C-izotóp tömegének az 1/12-ed részénél. A kémiai elemek több

különböző tömegszámú izotópból állnak, emiatt relatív atomtömegük nem egész szám.

Page 169: Kémia fogalomtár

169

def #2: Egy atom átlagos tömegének és az egységes atomi tömegegységnek (12C-izotóp

tömegének 1

12-ed része) a hányadosa.

Jele: Ar, mértékegysége: nincs

relatív molekulatömeg (relative molecular mass)

Megadja, hogy az anyag egy molekulájának átlagos tömege hányszorosa a 12C-izotóp

atomtömege 1

12-ed részének.

A molekula tömegét atomi tömegegységben megadó szám

Jele: Mr, mértékegysége: nincs

rendszám (atomic number)

Olyan szám, amely megmutatja az elem helyét a periódusos rendszerben, és egyenlő az adott

elem atomjaiban levő protonok számával. Így egyértelműen meghatározza a kémiai elem

minőségét. A rendszámot a vegyjel bal alsó sarkában, indexszámmal jelöljük.

Jele: Z

rendűség

Megadja, hogy egy adott molekulában lévő szénatom hány kovalens kötéssel kapcsolódik

másik szénatom(ok)hoz. Primer (elsőrendű), ha egyhez, szekunder (másodrendű), ha

kettőhöz, tercier (harmadrendű), ha háromhoz, és kvaterner (negyedrendű), ha négyhez

kapcsolódhat. A rendűség a szénvegyületek jellemzésének egyik szempontja.

részecskeszám-koncentráció (number concentration)

def #1: Az oldott anyag részecskeszámának és az oldat térfogatának hányadosa.

def #2: Az elegyben lévő oldott anyag részecskéinek száma elosztva az elegy térfogatával.

Jele: C, mértékegysége: 1

m3

Képlete:

𝐶B =𝑁B

𝑉

ahol NB az oldott anyag részecskéinek száma, V pedig az oldat térfogata.

rezonanciaelmélet (theory of resonance / resonance theory)

Page 170: Kémia fogalomtár

170

def #1: Olyan elmélet, amely szerint a több, egyenértékű Lewis-képlettel is felírható

molekulák esetében a molekula valós szerkezete ezeknek a határszerkezeti formáknak az

egyesített változataként fejezhető ki helyesen. Ezt az egyesített szerkezetet hívják

rezonanciahibridnek.

A rezonancia alternatív elnevezése a mezoméria. A név előnye, hogy jobban kifejezi a köztes

állapotot, míg a rezonancia a hamis koncepciónak bizonyuló ugrásokra, váltakozásokra utal a

szerkezetek között. A mezoméria szóalak hátránya viszont, hogy a mezomer effektus

elnevezés formailag hasonló hozzá, de a benne szereplő mezomer szót eltérő értelemben

használják. Másik hátránya, hogy nemzetközileg ritkán használt kifejezés.

def #2: Olyan elmélet, amely szerint nem minden vegyület szerkezete fejezhető ki egyetlen

Lewis-képlettel, ezért az ilyen molekulák tényleges elektroneloszlása a határszerkezetek

súlyozott átlagolásával írandó le.

def #3: A vegyértékkötés-elméletben a kötések leírásának olyan módja bizonyos molekulák

vagy ionok esetén, amely több határszerkezeti formát von össze egyetlen rezonanciahibriddé.

Azoknál az eseteknél hasznos, ahol az adott kötést nem lehet kifejezni egyetlen Lewis-

szerkezettel, és helyette delokalizált elektronokat kell használni.

def #4: Olyan módszer a kémiában, amely a molekuláris entitások határszerkezeti formáinak

kombinált ábrázolását teszi lehetővé. A koncepció a kvantummechanikai vegyértékkötés-

módszereknek az alapja. A rezonanciából adódó stabilitás a rezonanciaenergia koncepciójához

köthető. A rezonancia kifejezést a delokalizáció jelenségére is használják.

rezonanciaenergia (resonance energy)

def #1: Egy adott részecske legkisebb energiájú, rezonáns határszerkezete, valamint a

részecske valóságos, legstabilisabb szerkezete közötti energiakülönbség.

def #2: A helyzeti energia különbsége a tényleges molekuláris entitás és a legalacsonyabb

helyzeti energiához tartozó határszerkezete között.

A rezonanciaenergia nem mérhető, csak becsülhető, mivel a határszerkezetek a hipotetikus

mivoltuk miatt nem megfigyelhetők.

rezonanciahibrid / hibridszerkezet (resonance hybrid / hybrid structure)

def #1: Egy adott részecske (molekula vagy ion) különböző lehetséges Lewis-szerkezeteinek

kombinációja, amely megfelelően kifejezi a részecske valós szerkezetét.

def #2: A rezonancia jelenségét mutató molekula, ion vagy gyök képi ábrázolása, amely két

vagy több hipotetikus határszerkezet összevont, hibrid formájának tekinthető.

def #3: Az összes jelentős határszerkezeti forma súlyozott átlaga, amely a molekula valós

elektronszerkezetét ábrázolja. A rezonanciahibridek akkor szükségesek egy adott rendszer

állapotának leírásához, amikor önmagában egy Lewis-szerkezet nem képes megfelelően

ábrázolni ezt a rendszert.

Page 171: Kémia fogalomtár

171

ribonukleinsav / RNS (ribonucleic acid / RNA)

A DNS-hez hasonló, csavar alakú, polimer óriásmolekula. Molekulamérete 80-10000 nukleotid

egység, lényegesen kisebb mint a DNS-é. Az RNS funkciója a fehérjeszintézis közvetlen

szabályozása. Az alábbi komponensekből épül fel: adenin / guanin / citozin / uracil, ribóz,

foszforsav. Molekulája egyszálú hélix. Az RNS formálhat intramolekuláris bázispárokat, így

visszahajló szakasz keletkezik a fő RNS szálon kívül. Más szóval az RNS-t alkotó, egyszálas

polinukleotidlánc helyenként hurkot képezve a bázisok közti hidrogénkötések révén önmagával

alkothat kapcsolatot. A szabadon álló bázisok miatt az RNS-molekulák meglehetősen

reakcióképesek, kémiai szerkezetük könnyen módosul. Az RNS fő előfordulási helye a

citoplazma. A DNS atomi szinten szénből, hidrogénből, oxigénből, nitrogénből és foszforból

épül fel.

rotációs izomerek / rotamerek (rotational isomers / rotamers)

def #1: Konformációs izomerek olyan tagjai, amelyek kizárólag az egyik egyszeres kötésük

körüli, korlátozott rotáció miatt különböznek egymástól.

def #2: Olyan konformerek, amelyek az egyik egyszeres kötésük körüli, gátolt rotáció révén

alakulnak ki.

def #3: Egy konformer sorozat olyan tagjai, amelyek csak az egyik egyszeres kötésük körüli,

gátolt forgásból adódó specifikus térbeli elhelyezkedésükben különböznek egymástól.

savak (acids)

def #1: Hétköznapi értelemben azokat a vegyületeket nevezzük savnak, melyek a

vízmolekuláknak protont adnak át, ezáltal a vizes oldat kémhatását savasabbá teszik, a pH-t

csökkentik. Kémiai értelemben egy anyag nem önmagában, hanem a konkrét kémiai

folyamatra nézve sav vagy bázis. Így például az ecetsav is viselkedhet bázisként, ha egy

erősebb savval, például kénsavval reagál. Ekkor a kénsav ad le protont, az ecetsav pedig

protont vesz fel, tehát bázisként viselkedik. Konkrét folyamat említése nélkül az általános sav

és bázis szó az anyagok jellemző, általában vízzel szembeni viselkedésére utal.

def #2: Olyan anyagok, amelyek vízben oldva növelik a hidrogénion-koncentrációt.

Page 172: Kémia fogalomtár

172

savak és bázisok értékűsége

Megmutatja, hogy a savak és bázisok egy-egy molekulájából maximálisan hány H+-ion (H3O+-

ion), illetve hány OH--ion kerül az oldatba disszociáció során. A többértékű savak és bázisok

több lépésben, fokozatosan disszociálnak.

savállandó / savi disszociációs állandó (acidity constant / acid dissociation constant)

def #1: Egy sav disszociációjának egyensúlyi állandója. Számértéke minél nagyobb, annál

erősebb savról van szó, hiszen akkor az oxóniumion-koncentráció is nagy.

def #2: Az adott sav egyensúlyi állandója és a vízkoncentráció szorzata megadott

hőmérsékleten. Értéke jellemzi a sav erősségét.

def #3: Egy adott sav oldatbeli erősségének kvantitatív mértéke, a savak disszociációjának

egyensúlyi állandója. A savi disszociációs állandó nagyságát befolyásoló tényezők közé

tartoznak Pauling savak erősségét taglaló szabályai, az induktív és mezomer effektusok,

valamint a hidrogénkötés. A tudomány mai állása szerint nincs kidolgozva univerzális,

oldószerfüggetlen skála a savi disszociációs állandókra, mivel nincs ismert módszer két

különböző oldószer standardállapotának összehasonlítására.

Jele: Ks

savanhidridek (acid anhydrides / acid anhydrates / acidic oxide)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek vízzel reagálva savat adnak, pl. a szén-dioxid vízzel

reagálva szénsavat ad. A szerves savanhidridek előállíthatók savakból (vagy savkeverékekből)

vízelvonással. Rendszerint acilhalogenidet reagáltatnak a sav nátriumsójával. A savanhidridek

könnyen reagálnak vízzel, alkoholokkal, fenolokkal és aminokkal, és az acilezési reakciókban

használják őket.

def #2: Olyan oxidok, amelyek vízzel reagálva savat, lúggal reagálva sót alkotnak.

def #3: Olyan szerves vegyületek, amelyekben két acilcsoport kapcsolódik ugyanahhoz az

oxigénatomhoz. Az egyszerű savanhidrideket úgy nevezzük el, hogy a sav neve után tesszük

az -anhidrid utótagot.

savmaradékion

def #1: Negatív töltéssel rendelkező konjugált bázis.

def #2: Savból proton leadásával keletkező anion.

Page 173: Kémia fogalomtár

173

semlegesítés

Savas és lúgos kémhatású oldatok kölcsönhatása, mely során só és víz keletkezik. A folyamat

végén az oldat kémhatása semleges lesz (pH = 7).

skalármennyiség (scalar quantity)

Olyan mennyiség, amelynek csak nagysága van.

sók (salts)

def #1: Azok az anyagok, melyek pozitív töltésű kationokból és negatív anionokból állnak,

azaz kifelé semleges töltésű ionos vegyületek. Ezek az ionok lehetnek szervetlenek vagy

szervesek, egyatomosak vagy többatomosak. A sók önmagukban nem vezetik az elektromos

áramot, kivéve olvadék vagy oldott állapotban.

def #2: Pozitív töltésű fémionokból (vagy ammóniumionokból) és savmaradékionokból

származó vegyületek. Sók akkor keletkeznek, ha a halogén elemek fémekkel reagálnak, vagy

a fémek és a savak redoxireakciója során, vagy savas és lúgos kémhatású oldatok

közömbösítésekor. Néhány példa a sókra: nátrium-klorid (NaCl), kalcium-karbonát (CaCO3),

ammónium-nitrát (NH4NO3).

spektroszkópia (spectroscopy)

def #1: Spektrumok készítésére és elemzésére szolgáló módszerek tanulmányozása

spektroszkópokkal, spektrométerekkel, spektrográfokkal és spektrofotométerekkel. Az így

készített spektrumok eredménye felhasználható kémiai analízisre, atomi és molekuláris

energiaszintek vizsgálatára, valamint égitestek összetételének meghatározására.

def #2: Az anyag kvantált állapotai közötti átmeneteket okozó kölcsönhatásokkal foglalkozó

tudomány. Abszorpciós (elnyelési), emissziós (foton kibocsátásával járó), valamint reflexiós

(amikor a foton visszaverődik az anyagról) spektrum is mérhető. Nem tévesztendő össze a

színképelemzéssel, ami egy szükebb fogalmat takar; az csak a spektroszkópia egy részét fedi

le.

def #3: A spektroszkópia a spektrumok készítésére, tanulmányozására és értelmezésére

szolgáló módszerek, illetve tudományok összessége. Az eredetileg a látható fény

tartományában használt módszerek idővel szinte az egész elektromágneses spektrumra

kiterjedtek, sőt, más jellegű sugárzások és részecskék vizsgálati módszereit is a

spektroszkópiai módszerek közé sorolják.

spinkvantumszám / mágneses spinkvantumszám (spin quantum number)

def #1: Az elektron atomon kívül is jellemző mágneses tulajdonságára vonatkozó adat.

def #2: Az elektron mágneses sajátságairól (amelyet az atomból kiszakítva is megőriz)

információt adó érték.

def #3: Egy atomban az elektron állapotát jellemző negyedik kvantumszám, amely megadja

az elektronok saját spinvektorának az egymáshoz képesti, térbeli irányítottságát, illetve külső

(pl. mágneses) tér jelenlétében a spinvektor térre eső vetületének a hosszát és irányát.

Jele: ms | s, értéke: -1/2 vagy +1/2

Page 174: Kémia fogalomtár

174

spiránok / spirociklusos vegyületek / spiro vegyületek / spirogyűrűs vegyületek

(spiranes / spirocyclic compounds / spiro compounds)

Olyan vegyületek, amelyekben fellelhető többgyűrűs rendszer, amelyben a gyűrűk pontosan 1

közös atommal kapcsolódnak egymáshoz. Jellemzően szerves vegyületek, amelyek lehetnek

karbociklusos, heterociklusos vagy polispiro vegyületek.

standard légköri nyomás / standard légnyomás (standard atmosphere)

A légköri nyomás referenciának választott értéke, azaz 101325 Pa (az IUPAC definíciójában).

Nem összetévesztendő a standardnyomással.

standard moláris képződéshő / standard moláris képződési entalpia / standard

moláris formációentalpia (standard molar heat of formation / standard molar

enthalpy of formation)

def #1: Annak a reakciónak a reakcióhője, amelyben egy vegyület egységnyi

anyagmennyisége standard körülmények között stabilis elemeiből képződik. Az elemek

képződéshője mindig 0.

def #2: Az az energiamennyiség, amely felszabadul, vagy elnyelődik, amikor a vegyület 1

mólja keletkezik standardállapotú alkotóelemeiből.

def #3: Egy adott vegyület standard körülmények között, stabil elemeiből való képződése

során tapasztalható energiaváltozás és az anyagmennyiség hányadosa.

def #4: Egységnyi anyagmennyiségű, standardállapotú anyag, standardállapotú, stabilis

elemeiből való képződését követő entalpiaváltozás.

Jele: ΔkH | ΔkH⦵, mértékegysége: kJ

mol

standard moláris reakcióhő / standard moláris reakcióentalpia (standard molar

enthalpy of reaction)

def #1: Egy rendszer entalpiaváltozásának mértéke a standardállapotú reaktánsoktól a

standardállapotú termékig vezető reakció során. A reakcióhő csak a kiindulási anyagok és a

termékek energiaszintjétől (minőségétől, mennyiségétől és állapotától) függ.

def #2: A reakcióegyenletben feltüntetett mennyiségű, minőségű és halmazállapotú anyagok

átalakulásakor bekövetkező energiaváltozás.

def #3: Megmutatja, hogy mekkora a hőváltozás, ha a reakcióegyenletben szereplő

mennyiségű és minőségű anyagok maradék nélkül termékekké alakulnak.

Page 175: Kémia fogalomtár

175

def #4: A felszabaduló, vagy elnyelődő energia annak eredményeként, hogy a reagáló

anyagok moláris mennyiségei közt a kémiai reakció teljesen lejátszódott.

A reakcióhőt megkapjuk ha a termékek képződéshőinek összegéből kivonjuk a reagensek

képződéshőinek az összegét. A reakcióhő független a részfolyamatok milyenségétól és

sorrendjétől, csak a kiindulási és a végállapottól függ.

Jele: ΔrH | ΔrH⦵, mértékegysége: kJ

mol

standardállapot (standard state)

def #1: Standardnak választott rendszerállapot, melyet gyakran használnak az

összehasonlíthatóság érdekében. Standardállapotban a nyomás értéke az IUPAC aktuális

ajánlása nyomán 100000 Pa. Egy régebbi, már nem érvényben lévő ajánlás némileg magasabb

értéket adott meg: 101325 Pa-t.

A standardállapot mellé nem tartozik alapértelmezett hőmérséklet, azt mindig külön meg kell

adni. Ennek ellenére gyakori tévedés, hogy a standardállapot magában foglalja a 25 °C-os

hőmérsékletet is.

Ha egy termodinamikai mennyiség standardállapotra vonatkozik, akkor felső indexbe tett

körrel lehet ezt jelölni a mennyiség jele után, pl. entalpiaváltozás (ΔH°) vagy entrópiaváltozás

(ΔS°) esetén.

def #2: Referenciának használt rendszerállapot, melyet egyezményesen standardnak

választottak. Három standardállapot különböztethető meg az anyagok állapota szerint.

A standardállapot gázok esetén az a hipotetikus állapot, amely akkor fordulna elő, ha a gáz

tiszta anyagként lenne jelen, és ideális gázként viselkedne standardnyomáson.

A standardállapot folyadékok és szilárd anyagok esetén egyszerűen a tiszta anyag állapota

standardnyomás alatt.

A standardállapot oldott anyag esetén az a hipotetikus állapot, amely akkor fordulna elő, ha az

oldott anyag molalitása a standardmolalitással, a rá ható nyomás a standardnyomással, vagy

koncentrációja a standardkoncentrációval megegyezne, valamint végtelenül híg oldatként

viselkedne.

standardhőmérséklet és -nyomás (standard temperature and pressure / STP)

Standardként megállapított körülmények, amelyeket kísérleti méréseknél alkalmaznak a

különböző eredmények összehasonlíthatóságának érdekében. A standardhőmérsékletet és -

nyomást több szervezet is definiálta, ezek közül a legelterjedtebben használt meghatározást az

IUPAC adta. Ennek értelmében a standardhőmérséklet 273,15 K (vagyis 0 °C), a

standardnyomás pedig 100000 Pa.

Ideális gázok 1 mol anyagmennyiségű molekulái standardhőmérsékleten és -nyomáson azonos

térfogatot töltenek be: 22,71 dm3-t.

standardnyomás (standard pressure)

A nyomás referenciának választott értéke, azaz 100000 Pa (az IUPAC definíciójában). Egy

régebbi, már nem érvényben lévő ajánlásban némileg magasabb érték szerepel: 101325 Pa.

Nem összetévesztendő a standard légköri nyomással.

Jele: p⦵ | p°, mértékegysége: Pa

Page 176: Kémia fogalomtár

176

standardpotenciál / standard-elektródpotenciál (standard potential / standard

electrode potential)

def #1: Egy elektród egyensúlyi potenciálja standard körülmények között. Minél kisebb (minél

negatívabb) egy fém standardpotenciálja, annál könnyebben képez vizes közegben kationt. A

standardpotenciál mérési feltételei: 25°C-os hőmérséklet, a vizsgált ion 1 mol/dm3-es

koncentrációja az oldatban, 0,1 MPa nyomás.

def #2: A fémek ionjainak egységnyi koncentrációjú oldatában mért potenciálértéke a

hidrogénionokéhoz viszonyítva. A hidrogén–platina elektród standardpotenciálja megegyezés

szerint nulla.

def #3: A vizsgált standardelektródból és a standard-hidrogénelektródból álló galváncella

elektromotoros ereje. A standardpotenciál anyagi minőségtől és hőmérséklettől függő érték.

def #4: Standardállapotú, egységnyi koncentrációjú oldatot tartalmazó elektród

elektródpotenciálja.

Jele: E°, mértékegysége: V

sűrűség (density)

def #1: Egy adott test tömegének és térfogatának hányadosával meghatározott fizikai

mennyiség. Értéke függ a hőmérséklettől és a nyomástól is.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amely megadja az adott anyag egységnyi térfogatára eső

tömeget.

Jele: ρ | ϱ, mértékegysége: kg

m3

Képlete a tömeg és a térfogat alapján:

𝜌 =𝑚

𝑉

ahol m a vizsgált anyag tömege, V pedig a térfogata.

Képlete a moláris tömeg és a moláris térfogat alapján:

𝜌 =𝑀

𝑉𝑚

ahol M a vizsgált anyag moláris tömege, Vm pedig a moláris térfogata.

szacharidok / szénhidrátok / (saccharides / carbohydrates)

def #1: A növények által, fotoszintézis során termelt, szén-, oxigén- és hidrogéntartalmú

szerves vegyületek, melyekben a H:O arány legtöbbször 2:1. Fontos szerepük, hogy energiát

szolgáltatnak az állati és emberi szervezetben, a bevitt energia 50-70%-a szénhidrátokból

származik. Ide tartoznak a cukrok, a keményítő és a cellulóz.

def #2: A bioszféra szerves anyagainak főtömegét alkotó vegyületek. Ide tartoznak a

polihidroxi-aldehidek (aldózok), polihidroxi-ketonok (ketózok), valamint olyan vegyületek,

melyek hidrolízisével ilyen molekulák képződhetnek.

Page 177: Kémia fogalomtár

177

számítógépes kémia / kémiai számítástechnika (computational chemistry)

A kémia olyan ága, amely számítógépes szimulációval segíti elő a kvantummechanikai

számítások és egyéb kémiai problémák megoldását. Hatékony számítógépes programokba

ágyazva használja az elméleti kémia módszereit, hogy kiszámítsa és modellezze a molekulák,

illetve az anyagok tulajdonságait. Ilyen tulajdonságok lehetnek pl. az anyagstruktúrával,

abszolút és relatív energiával, elektromos töltéssűrűség eloszlásával, dipólusmomentummal,

rezgési frekvenciával, reakcióképességgel és a részecskék ütközésével kapcsolatosak. A

számítások eredménye kiegészíti a kísérletekből nyert információkat, de néhány esetben akár

előre is tud jelezni korábban nem észlelt kémiai jelenségeket. Mivel a kvantum soktest-

probléma nem oldható meg analitikai úton (a hidrogén-molekulaionnal kapcsolatos

kalkulációkat leszámítva), ezért a számítógépes kémia létjogosultsága vitathatatlan. Széles

körben használják, többek között új gyógyszerek és anyagok kifejlesztésénél is.

származtatott mennyiség (derived quantity)

Az alapmennyiségekből valamilyen matematikai eljárással levezetett új fizikai mennyiség. A

származtatott mennyiségek mértékegységei is visszavezethetők az alapmennyiségek

mértékegységeire.

szénatom rendűsége

Megadja, hogy az adott szénatom – a hidrogént leszámítva – hány másik atommal létesít

kapcsolatot.

széncsoport (carbon group / carbon family / crystallogens)

A periódusos rendszer 14. csoportjának elemei. Ide tartozik a szén, a szilícium, a germánium,

az ón, az ólom és a fleróvium. A szén kivételével a csoport elemei szürke színű, fém fényű,

elektromos áramot vezető, szilárd anyagok. E tulajdonságok a szén egyik módosulatára, a

grafitra is érvényesek. A csoport legfontosabb eleme a szén, amely kötött formában

megtalálható minden élő szervezetben.

A forráspont a csoportban lefelé haladva csökkenő tendenciát mutat, a sűrűség viszont lefelé

haladva nő.

A csoport elemeinek 4 elektronja van a külső elektronhéjon, amelyből kettő az s-alhéjon, kettő

pedig a p-alhéjon helyezkedik el. Az atom méretének és rendszámának növekedésével a külső

héj s-elektronjai egyre nagyobb hajlamot mutatnak arra, hogy zárt alhéjat képezzenek, a p-

alhéj viszont egyre könnyebben válik meg az elektronjaitól.

Egyedül a szén képez negatív ionokat karbidionok (C4-) formájában. A szilícium és germánium

félfémek, mindkettő tud +4 ionokat képezni. Az ón és ólom fémek, mindkettő képes +2 töltésű

ionokat létrehozni.

A széncsoport legalább két elemének (az ónnak és az ólomnak) mágikus atommagja van, ami

azt jelenti, hogy ezek az elemek gyakoribbak és stabilabbak a mágikus atommag nélküli

elemeknél.

szénhidrogének (hydrocarbons)

A legegyszerűbb összetételű szerves vegyületek, melyek csak szén- és hidrogénatomokat

tartalmaznak.

Page 178: Kémia fogalomtár

178

szerkezeti kémia (structural chemistry)

A kémia olyan területe, amely különféle vegyületek elektron- és térszerkezetével, műszeres

szerkezetfelderítési módszerek alkalmazásával, illetve a szerkezet és a különféle szintézisek

közötti kapcsolatok vizsgálatával foglalkozik.

szerkezeti képlet / síkképlet (structural formula)

Olyan képlet, amely külön-külön feltünteti a molekulában lévő összes atomot, az atomok

közötti kovalens kötéseket és az atomok kapcsolódási sorrendjét. A kötéseket vonalak jelölik.

szerves kémia (organic chemistry)

A kémia egyik jelentős ága, mely a szerves vegyületek tulajdonságaival, felépítésével,

összetételével és reakcióival foglalkozik.

szervetlen kémia (inorganic chemistry)

A kémia egyik jelentős ága, mely a szervetlen vegyületek tulajdonságaival, felépítésével,

összetételével és reakcióival foglalkozik.

szerves vegyületek (organic compounds)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek legalább egy szénatomot tartalmaznak. A legtöbb definíció

emellett még egyéb feltételeket is szab, pl. C–C vagy C–H kötés meglétét a molekulában.

Hivatalos meghatározás vagy általános megegyezés azonban nincs a szerves vegyületek

fogalmát illetően.

def #2: Olyan vegyületek, melyekben egy vagy több szénatom kovalens kötéssel kapcsolódik

más elemekhez, főképp hidrogénhez, oxigénhez, vagy nitrogénhez. Kémiai tulajdonságaikban

jelentősen eltérnek a szervetlen vegyületektől, és számuk is lényegesen nagyobb. Egyelőre

nincs tudományos konszenzus, hogy pontosan mely vegyületek számítanak szerves

vegyületnek.

Általában a szerves vegyületek szilárd halmazállapotban molekularácsot képeznek, melynek

rácspontjaiban egymáshoz másodrendű kötésekkel kapcsolódó molekulák foglalnak helyet. E

gyenge másodrendű kötések miatt a molekulakristályok gyakorta könnyen megolvadnak vagy

elpárolognak, az olvadás- és forráspontjuk közötti különbség kicsi. Viszonylag puhák és

Page 179: Kémia fogalomtár

179

könnyen összenyomhatók, hő hatására jelentős mértékben kiterjednek. Az elektromosságot

nem vezetik.

Általában a következő vegyületek / csoportok szervetlennek számítanak:

-karbidok

-karbonátok

-cianidok

-dicián, foszgén

-CO, CS, CO2, CS2, COS, C3O2, C3S2

-HCN, HOCN, HSCN és izosavjaik, fémsóikkal és komplexeikkel

-szénsav, és tio-analógjainak szervetlen kationnal képzett sói

-hangyasav, ecetsav, oxálsav fémsói

szervetlen vegyületek (inorganic compounds)

def #1: Olyan vegyületek, amelyek kívül esnek a szerves kémia tárgykörén. Egyelőre nincs

tudományos konszenzus, hogy pontosan mely vegyületek számítanak szervetlen vegyületnek.

def #2: Olyan vegyületek, amelyek néhány kivételtől eltekintve nem tartalmaznak szenet. A

kivételeket a szervetlen szénvegyületek képezik.

def #3: Olyan vegyületek, amelyek általában nem tartalmaznak C-H kötéseket.

def #4: Olyan vegyületek, amelyekben nem fordul elő egyidejűleg C-H és C-C kötés.

szigma-kötés / σ-kötés (sigma-bonding / σ-bonding)

Olyan kovalens kötés, amelyben a kémiai kötést létrehozó elektronpár a kötés tengelyére

nézve forgásszimmetrikus molekulapályán helyezkedik el. A kötésben részt vevő elektronokat

szigma-elektronoknak is nevezik. A szigma-kötés kötési energiája nagyobb, mint a pi-kötésé.

Ez a kötés van a legalacsonyabb energiaszinten, ezért minden kovalens kötésben van szigma-

kötés. A pi-kötés energetikailag kedvezőtlenebb helyen van, mint a szigma-kötés, ezért a

felbontásához kevesebb energia szükséges, azaz kisebb a kötési energiája, mint a szigma-

kötésé.

Az atomok a szigma-kötés mentén egymáshoz viszonyulva elfordulhatnak. A szigma- és pi-

kötés együttes jelenléte viszont nem teszi lehetővé az elfordulást.

szilikátok (silicates)

def #1: Szilikátiont tartalmazó vegyületek.

def #2: Bármely anioncsalád, amely szilíciumból és oxigénből épül fel.

def #3: A földkérget 92%-ban alkotó, különböző összetételű, szilíciumtartalmú ásványok és

kőzetek.

szol (sol)

Page 180: Kémia fogalomtár

180

def #1: A kolloidok folyékony állapota, amelyben a kolloid részecskék önálló szolvátburokkal

rendelkeznek, ezért szabadon elmozdulhatnak egymáshoz képest. A diszpergált részecskék

mérete 1 nanométer és 1 mikrométer között mozog.

def #2: A kolloidok folyékony állapota, amelyben a diszpergált részecskék önálló

hidrátburkukkal egyenként elmozdulhatnak. A szolban a diszpergáló közeg folyékony, a

diszpergált anyag pedig szilárd.

szolvatáció (solvation)

def #1: Az a folyamat, amelyben a szabad ionokból vagy molekulákból szolvátburokkal

körülvett ionok, illetve molekulák jönnek létre. Az oldott anyag és az oldószer között létrejövő

másodrendű kémiai kötések (dipólus–dipólus, ion–dipólus, esetleg hidrogénkötés) energiát

szabadítanak fel. A szolvatáció stabilizálja az oldatot, ugyanis megakadályozza, hogy az oldott

anyag részecskéi újból összekapcsolódjanak.

def #2: Az anyagok oldódásakor az oldószer molekulái és az oldott anyag molekulái vagy

ionjai közötti gyenge kapcsolat kialakulása. Hatására az oldandó anyag részecskéi kiszakadnak

a kristályrácsból, majd az oldószer molekuláival való kölcsönhatás révén stabilizálódnak az

oldószerben. Ha ez az oldószer víz, akkor a folyamatot hidratációnak nevezzük. Az oldószer

részecskéi sugaras elhelyezkedésben szolvátburkot (víz esetén hidrátburkot) képeznek az

oldott anyag részecskéi körül. Attól függően, hogy a két anyag milyen vonzóerőt gyakorol

egymásra, a kölcsönhatás erőssége a következő sorrendben nő: diszperziós, dipólus–dipólus,

H-hidas, elektrosztatikus, koordinációs.

def #3: Szolvátburok kialakulása ionok vagy dipólusmolekulák körül. A szolvatáció során

különböző típusú intermolekuláris kölcsönhatások alakulhatnak ki: hidrogénkötés, ion-dipól,

illetve van der Waals-kölcsönhatások.

szolvatációs energia / szolvatációs hő (solvation energy)

def #1: 1 mol ion vagy molekula körül kialakuló szolvátburok létrejöttét kísérő

energiafelszabadulás. A szolvatáció mindig hőleadással jár, ezért a szolvatációs energia előjele

negatív. Ha a szolvatációs energia fedezi a rács felbontásához szükséges energiát, akkor

exoterm oldódás történik, ha viszont nem fedezi, akkor endoterm oldódásról beszélhetünk.

def #2: A szolvatációt hőváltozás szempontjából jellemző mennyiség, mely 1 mol ion vagy

molekula szolvatációját követő energiaváltozással egyenlő. Ha a szolvatációs energia

abszolútértéke nagyobb mint a rácsenergia, akkor az oldódás exoterm. Endoterm oldásnál a

szolvatációs energia nem fedezi a rács felbontásához szükséges energiát, ilyenkor a hiányzó

mennyiséget a környezet belső energiája szolgáltatja. Az ionok szétválasztásához szükséges

rácsenergia és a szolvatációs energia összege az oldáshővel egyenlő.

Page 181: Kémia fogalomtár

181

Jele: Es, mértékegysége: kJ

mol

sztereodeszkriptorok (stereodescriptors)

Olyan prefixek (előtagok) a kémiai nómenklatúrában, amelyeknek rendeltetése az abszolút

konfiguráció, a relatív konfiguráció, valamint a konformáció jelölése, illetve leírása.

sztereogén centrum / sztereocentrum (stereogenic center / stereocenter)

Bármely pont (nem feltétlenül atom) egy molekulában, amely csoportokkal rendelkezik, és

ezeknek a csoportoknak bármely két tagjának felcserélése új sztereoizomert eredményez.

sztereogén egység / sztereogén elem (stereogenic unit / stereogenic element /

stereogen / stereoelement)

def #1: A sztereoizoméria forrása, amely lehet sztereogén centrum, tengely vagy sík. A

sztereogén egységgel rendelkező molekulákban két, az egységhez kapcsolódó atom(csoport)

felcserélése egy másik sztereoizomerhez vezet. Legalább egy sztereogén elemnek jelen kell

lennie minden enantiomerben. A sztereogén elemek jelenléte nem feltétlenül jelenti azt, hogy

az adott molekuláris objektum királis.

def #2: A sztereoizoméria gócpontja egy molekulán belül, amely két kapcsolódó ligandumának

felcserélése sztereoizomerhez vezet (pl. a és b cseréje egy tetraéderes Cabcd szénatomon,

vagy abC=Cab alkénben, vagy abC=C=Cab allénben). Ha az elem kirotop, így pl. ha királis

molekulán belül található, akkor királis centrumról, tengelyről vagy síkról beszélünk, de ha az

elem akirotop, mint pl. abC=C=Cab esetében, ezek a kifejezések nem helytállók, de a

centrum, tengely és sík még mindig sztereogén.

def #3: A molekuláris objektum egy olyan része, amely a sztereoizoméria forrása lehet. A

hozzá kapcsolódó atomok vagy csoportok valamely párjának felcserélése új sztereoizomert

eredményez.

A ligandumként négy atomnál nem többet viselni képes atomok alkotta rendszerek esetében a

sztereogén elemek típusai a következők:

(a) Atomok olyan csoportja, melyek közül egy centrális atomhoz úgy kapcsolódnak

ligandumok, hogy a ligandumok közül bármelyik kettőnek felcserélése sztereoizomereket

eredményez. E sztereogén elem tipikus esete az aszimmetrikus atom (kiralitáscentrum).

(b) Négy, nem egy síkban elhelyezkedő atom (vagy merev csoport) olyan stabil konformációja,

melynél a centrális kötés körüli (egyébként gátolt) rotáció sztereoizomert eredményez.

(c) Atomok olyan csoportja, amelyek kettős kötést tartalmaznak úgy, hogy (E)-/(Z)-izoméria

léphet fel.

A ligandumként négy atomnál többet viselni képes atomok alkotta rendszerek esetében a

sztereogén elemek további fajtái lehetségesek.

sztereogén sík (stereogenic plane)

Olyan sztereogén egység, amelyben a síkalkatú molekularészt síkon kívül elhelyezkedő

atomok, atomcsoportok deszimmetrizálják.

Page 182: Kémia fogalomtár

182

sztereogén tengely (stereogenic axis)

Olyan sztereogén egység, ahol egy tengelyhez rögzítve négy (páronként különböző), nem-

planáris helyzetű csoport található.

sztereoizomerek / térizomerek (stereoisomers)

def #1: Olyan izomerek, amelyeknek konstitúciója azonos, de atomjaik térbeli elrendeződése

eltérő. Minden sztereoizomer tartalmaz valamilyen sztereogén elemet.

def #2: Azonos összegképlettel és konstitúcióval rendelkező izomerek, amelyek eltérő térbeli

elhelyezkedésű atomokkal bírnak, emiatt pedig a konfiguráció és / vagy a konformáció

különbözik.

def #3: Azonos kémiai képlettel leírható, egymáshoz megegyező módon kapcsolódó atomokból

álló, de térszerkezetükben eltérő molekulák.

sztereoizoméria / térizoméria (stereoisomerism)

def #1: Atomok térbeli elrendeződésén alapuló különbségek miatt fellépő izoméria, melyben a

kapcsolódások sorrendje és a kötések minősége nem játszik szerepet.

def #2: Az izomériának azon típusa, ahol az azonos konstitúcióval rendelkező vegyületek

alkotóinak egymáshoz viszonyított térbeli helyzetében különböznek egymástól a molekulák.

def #3: Az a jelenség, amikor azonos összegképlettel és konstitúcióval rendelkező molekulák

atomjainak térbeli elrendeződése eltér egymástól.

sztereokémia (stereochemistry)

def #1: A kémiának egyik ága, amely az atomok térbeli szerkezetét vizsgálja egy molekulán

belül. Főleg az egyetlen központi atom köré csoportosuló atomok konfigurációját, a cisz-transz

izomereket és az enantiomereket kutatja.

def #2: A kémiának azon ága, amely a molekulák szerkezetével foglalkozik, és avval, hogy

hogyan befolyásolja az atomok és molekulák elrendeződése a kémiai tulajdonságokat.

szteroidok (steroids)

A szteroidok perhidro-ciklopentano-fenantrénvázat (más néven gonánváz, szteránváz)

tartalmazó, a lipidek családjába tartozó szerves molekulák. Attól függően, hogy a

szteránvázhoz milyen oldalláncok kapcsolódnak, lehetnek apolárisak vagy kettős oldódásúak.

Az állatokban, gombákban és növényekben több száz szteránvázas vegyület fordul elő. A

szteroidok előállítása a sejtekben történik: állatok és gombák esetén lanoszterinból, növények

esetén pedig cikloarteninből. Néhány hormon, vitamin és a koleszterin is szteroidnak minősül.

Több funkciót is ellátnak: részt vesznek a sejt szerkezeti elemeinek kialakításában, valamint

szteroidhormonként a szervezet élettani működésének szabályozásában is szerepet játszanak.

Page 183: Kémia fogalomtár

183

sztöchiometria (stoichiometry)

def #1: A kémiának az a része, amely a kémiai reakciók során tapasztalható tömeg- és

térfogatviszonyok törvényszerűségeivel foglalkozik. A sztöchiometriához tartozik a kémiai

anyagok sűrűségének, moláris tömegének és térfogatának, olvadás- és forráspontjának stb.

kiszámítása is.

def #2: A kémiai reakciók kiindulási anyagainak és a belőlük keletkező termékeknek az

összetételével és azok mennyiségi viszonyaival, illetve az ezekkel való számolással foglalkozó

tudományág.

def #3: Olyan kifejezés, amely az egymással reagáló anyagok mennyisége és a folyamat során

keletkező termék(ek) mennyisége közötti kapcsolatra utal.

def #4: Kvantitatív összefüggések a reaktánsok és termékek tömege vagy anyagmennyisége

között.

sztöchiometriai egyenlet (stoichiometric equation)

def #1: A reakciókban részt vevő anyagok vegyjeleit vagy sztöchiometriai képleteit, illetve a

reagáló és a keletkezett anyagok anyagmennyiség-arányait tartalmazó egyenlet.

def #2: Kémiai reakciót leíró mérlegegyenlet, amely a reaktánsok és a termékek közötti

mennyiségi viszonyokat, illetve az anyagok vegyjeleit, képleteit tartalmazza.

sztöchiometriai szám / sztöchiometriai együttható (stoichiometric number /

stoichiometric coefficient)

def #1: A reakcióban szereplő anyagok anyagmennyiség-arányát kifejező szám.

def #2: Kémiai reakció során az anyagok anyagmennyiségére vonatkozó relatív arányok.

def #3: A reaktánsok és termékek tömege vagy anyagmennyisége közötti összefüggések

kvantitatív kifejezése.

Jele: ν

szublimáció (sublimation)

Page 184: Kémia fogalomtár

184

def #1: Olyan halmazállapot-változás, amelynél a szilárd halmazállapotú anyag melegedés

hatására átmegy légnemű állapotba anélkül, hogy közben folyékony állapotot venne fel. A

folyamat endoterm, és általában az adott anyag hármaspontjánál alacsonyabb hőmérsékleten

és nyomáson történik.

def #2: A szilárd anyagok felületén végbemenő folyamat, amely során a részecskék

légneművé válnak. Standardnyomáson a szublimáció jelensége ritka.

def #3: Közvetlen átmenet szilárdból gőzzé, folyékony halmazállapot megjelenése nélkül.

szubsztitúció (substitution reaction)

Olyan szerves kémiai reakció, amely során az egyik molekula valamelyik atomja vagy

atomcsoportja egy másik molekula atomjára vagy atomcsoportjára cserélődik ki melléktermék

képződése közben.

szubsztituens (substituent)

def #1: Olyan atom vagy atomcsoport, amely egy szénhidrogén szülői láncában a hidrogén

helyére behelyettesíthető.

def #2: Hidrogént helyettesítő atom vagy atomcsoport a szénláncon.

szubsztrát (substrate)

Az enzim által katalizált reakció kiindulási vegyülete. Az enzim a biokémiai reakcióban ezen a

molekulán fejti ki a hatását, megváltoztatva annak szerkezetét. Az enzim és szubsztrát közötti

kapcsolatot gyenge, reverzibilis kölcsönhatások (elektrosztatikus kötések, H-hidak, hidrofób

kölcsönhatások, van der Waals-kölcsönhatások) biztosítják.

szulfátok (sulfates)

def #1: Szulfátiont (SO42-) tartalmazó vegyületek. Pl.: vas(II)-szulfát (FeSO4).

def #2: A kénsav sói.

szulfidok (sulfides)

def #1: Szulfidiont (S2-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-szulfid (Na2S).

def #2: A kén-hidrogén sói.

szulfitok (sulfites)

Szulfitiont (SO32-) tartalmazó vegyületek. Pl.: nátrium-szulfit (Na2SO3).

szuszpenzió (suspension)

def #1: Folyadék, amelyben szilárd anyagszemcsék vannak eloszlatva.

def #2: Olyan anyagi rendszer, amelynek alkotóelemei nem szolvatálnak, azok között nem lép

fel oldódás. Leginkább folyadékban lebegő szilárd szemcsék elegyét nevezzük szuszpenziónak.

A szuszpenzióban a részecskeméret általában meghaladja az 1 mikrométert is. A

Page 185: Kémia fogalomtár

185

szuszpenzióban a diszpergáló közeg folyékony, a diszpergált anyag pedig szilárd. Általában a

diszpergált részecskék szabad szemmel is láthatóak, és az idő előrehaladtával leülepednek a

tárolóedény aljára. A szuszpenzióra jó példa a homok és a víz keveréke.

tapasztalati képlet (empirical formula)

def #1: A vegyületet alkotó atomok kémiai anyagmennyiségének arányát kifejező képlet, a

vegyjelek utáni lehető legkisebb, egész számokkal.

def #2: Egy adott vegyületet alkotó elemek atomjainak legkisebb egész számokkal kifejezett

aránya. A tapasztalati képlet a vegyület sztöchiometriai összetételét adja meg, és az elemek

egymás mellé írt vegyjelét tartalmazza. A vegyjelek alsó indexe fejezi ki az összetevők

legegyszerűbb arányát. A tapasztalati képlet nem tartalmaz információt az izomériáról,

szerkezetről és az atomok számáról. Különböző vegyületek rendelkezhetnek azonos

tapasztalati képlettel. A molekulaképletből a legnagyobb közös osztó segítségével egyszerűen

felírhatjuk az adott vegyület tapasztalati képletét.

tautomerek (tautomers)

def #1: Szerves vegyületek olyan konstitúciós izomerei, amelyek könnyedén egymásba

alakulnak. Ez a reakció gyakran a proton relokalizációját eredményezi. A tautoméria az

aminosavak és a nukleinsavak esetében fordul elő a leggyakrabban.

def #2: Olyan konstitúciós izomerek, amelyek molekulái egy mozgékony hidrogén és egy

kettős kötés helyzetében különböznek. Elkülönítésük egymástól nem mindig lehetséges,

ugyanis a két tautomer forma egymással dinamikus egyensúlyban található, az egyensúly

azonban jellemzően valamelyik irányban erősen el van tolódva.

Page 186: Kémia fogalomtár

186

telítetlen alkoholok (unsaturated alcohols)

Olyan alkoholok, amelyeknek lánca tartalmaz szén-szén kettős- vagy hármas kötést, de a

hidroxilcsoportjuk telített szénatomhoz kapcsolódik.

telítetlen vegyületek (unsaturated compounds)

Olyan vegyületek, amelyek molekulái rendelkeznek kettős vagy hármas kötéssel is. Addíciós és

szubsztitúciós reakció is jellemző rájuk.

telítetlen zsírsavak (unsaturated fatty acids)

Olyan zsírsavak, amelyek legalább egy kettős kötést tartalmaznak a láncban. A legtöbb

természetes eredetű, többszörösen telítetlen zsírsavban a kettős kötések között két egyszeres

kötés található, és a kettős kötések mind cisz-konfigurációjúak. Az ettől eltérő zsírsavak

(köztük a transz-zsírsavak is) többnyire mesterséges eredetűek. A cisz-konformációjú kettős

kötések miatt a telítetlen zsírsavak oldékonysága általában jobb apoláris oldószerekben, mint a

megfelelő szénatomszámú telített zsírsavaké.

telített alkoholok (saturated alcohol)

Olyan alkoholok, amelyek molekulái csak egyszeres szén-szén kötésekkel rendelkeznek.

telített vegyületek (saturated compounds)

Olyan vegyületek, amelyek molekulái csak egyszeres kötéseket tartalmaznak. A telített

vegyületek szubsztitúciós reakciókban vesznek részt.

telített zsírsavak (saturated fatty acids)

Olyan zsírsavak, amelyek nem tartalmaznak kettős kötéseket vagy más funkciós csoportot a

karboxilcsoporton kívül. A telített zsírsavak egyenes láncai szorosan illeszkednek egymás

mellé, így lehetővé teszik az élőlényeknek (elsősorban az állatoknak), hogy zsír formájában

nagy mennyiségű energiát raktározzanak viszonylag kis helyen.

Page 187: Kémia fogalomtár

187

térfogat (volume)

def #1: Megadja, hogy egy adott test mekkora helyet foglal el a térben. Értéke függ a

hőmérséklettől és a nyomástól.

def #2: Egy adott térrész nagyságát jellemző fizikai mennyiség.

Jele: V, mértékegysége: m3

Képlete a tömeg és a sűrűség alapján:

𝑉 =𝑚

𝜌

ahol m a vizsgált anyag tömege, ρ pedig a sűrűsége.

Képlete a moláris térfogat és az anyagmennyiség alapján:

𝑉 = 𝑉𝑚 ∗ 𝑛

ahol Vm a vizsgált anyag moláris térfogata, n pedig az anyagmennyisége.

térfogati dilatáció (volumetric dilation / volumetric dilatation)

def #1: Két vagy több különböző anyag elegyítésekor bekövetkező térfogatnövekednés.

Bekövetkezhet még a szerkezet megváltozása, illetve a belső energia változása miatt is.

def #2: Olyan térfogatnövekedés, amit több anyag elegyedése, a hőeffektus, valamint a

részecskék közötti kölcsönhatások megváltozása okozhat.

térfogati koncentráció / térfogat-koncentráció (volume concentration)

Az oldott anyag térfogatának és az oldat térfogatának hányadosa.

Jele: σ | C, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝜎B =𝑉B

𝑉

ahol VB az oldott anyag térfogata, V pedig az oldat térfogata.

térfogati kontrakció (volumetric contraction)

def #1: Két vagy több különböző anyag elegyítésekor bekövetkező térfogatcsökkenés.

Bekövetkezhet még a szerkezet megváltozása, illetve a belső energia változása miatt is.

def #2: Olyan térfogatcsökkenés, amit több anyag elegyedése, a hőeffektus, a kiindulási

részecskék eltérő mérete és a részecskék közötti kölcsönhatások megváltozása okozhat.

térfogatszázalék (volume percent / volume percentage)

def #1: Megadja, hogy az oldott anyag elegyedés előtti térfogata hány százaléka az oldatot

alkotó összetevők elegyedés előtti térfogatának. Értéke megegyezik a térfogattört

százszorosával.

def #2: 100 cm3 oldatban lévő oldott anyag cm3-ban kifejezett térfogata.

Page 188: Kémia fogalomtár

188

def #3: Azt fejezi ki, hogy az oldat 100 cm3-e hány cm3 oldott anyagot tartalmaz.

def #4: Megadja, hogy a minta 100 térfogategységében hány térfogategység a vizsgált

komponens térfogata.

Jele: φ% | V/V% | %(V/V) | tf%

Képlete:

𝜑%B =𝑉B

𝑉0∗ 100

ahol VB az oldott anyag elegyedés előtti térfogata, V0 pedig az oldatot alkotó összes anyag

elegyedés előtti térfogata.

térfogattört / térfogathányad (volume fraction)

def #1: Kifejezi, hogy az oldott anyag elegyedés előtti térfogata hányad része az oldatot alkotó

összetevők elegyedés előtti térfogatának.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amely megadja az illető anyag elegyedés előtti térfogatát az

oldatot alkotó összetevők elegyedés előtti, összesített térfogatában.

def #3: Az oldott anyag elegyedés előtti térfogatának és az oldatban lévő alkotók elegyedés

előtti térfogatának hányadosa.

Jele: φ | Φ, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝜑B =𝑉B

𝑉0

ahol VB az oldott anyag elegyedés előtti térfogata, V0 pedig az oldatot alkotó összes anyag

elegyedés előtti térfogata.

természetes olajok (natural oils / organic oils)

Túlnyomórészt trigliceridekből álló, de más lipideket is tartalmazó vegyületek keverékei. A

növényi zsiradékok elsősorban a növények magvaiban és gyümölcseiben fordulnak elő, de

megtalálhatók a növények gyökereiben és a szárban is. Az állati zsiradékok elsősorban a bőr

alatti kötőszövetben, a hasüregben, a májban és az izmok között találhatók. A zsiradékokat

szobahőmérsékleten mutatott halmazállapotuk alapján szilárd zsírokra és folyékony olajokra

osztjuk.

Page 189: Kémia fogalomtár

189

természetes zsírok (natural fats / organic fats)

Túlnyomórészt trigliceridekből álló, de más lipideket is tartalmazó vegyületek keverékei. A

növényi zsiradékok elsősorban a növények magvaiban és gyümölcseiben fordulnak elő, de

megtalálhatók a növények gyökereiben és a szárban is. Az állati zsiradékok elsősorban a bőr

alatti kötőszövetben, a hasüregben, a májban és az izmok között találhatók. A zsiradékokat

szobahőmérsékleten mutatott halmazállapotuk alapján szilárd zsírokra és folyékony olajokra

osztjuk.

termikus kölcsönhatás (thermal interaction)

A termikus kölcsönhatás folyamán mindkét test belső energiája megváltozik, a hidegebb test

belső energiájának növekedése ugyanakkora, mint a melegebb test belső energiájának

csökkenése.

termokémia (thermochemistry)

def #1: A kémiai folyamatok energiaváltozásának mennyiségi leírásával foglalkozó

tudományág.

def #2: A kémiai reakciók során lejátszódó hőmérséklet- és energiaváltozásokkal foglalkozó

tudomány, a fizikai kémia egyik ága.

def #3: A kémia olyan ága, amely a kémiai reakciókat kísérő hőváltozásokat méri, elemzi és

alkalmazza.

termolízis (thermal decomposition / thermolysis)

Olyan folyamat, amely során egy anyag hevítés hatására több anyagra bomlik.

Page 190: Kémia fogalomtár

190

titrálás / titrimetria / volumetrikus analízis / térfogatos analízis (titration /

titrimetry / volumetric analysis)

def #1: A kvantitatív kémiai analízis egyik általános laboratóriumi módszere, mely egy adott

anyag koncentrációjának a meghatározására szolgál. A titrálás nemcsak kémiai elemek,

hanem vírusok és baktériumok mennyiségi meghatározására is alkalmas.

A titrálási folyamat egy ismert koncentrációjú mérőoldat lassankénti adagolását jelenti a

meghatározandó / mérendő anyag oldatához mindaddig, amíg egy indikátornak nevezett

jelzőfolyadék vagy egy mérőberendezés azt nem mutatja, hogy a mért anyagot a mérőoldat

kémiailag teljesen fel nem használta. Ezt a titrálási pontot a titrálás végpontjának nevezzük, a

felhasznált mérőoldatmennyiséget pedig mérőoldatfogyásnak. Az egységnyi mérőoldat által

mért anyagmennyiség a titer.

A titrimetriát a kémiai reakció típusa szerint, valamint a végpont jelzése szerint

csoportosíthatjuk, pl. konduktometriás titrálás, potenciometriás titrálás, komplexometriás

titrálás, argentometriás titrálás, jodometriás titrálás, permanganometriás titrálás, redoxi

titrálás, csapadékos titrálás.

def #2: A térfogatos analízis egyik módszere, amelyben egy reagenst (mérőoldatot) adagolnak

lassan egy ismert mennyiségű másik reagenshez, amíg a végpontot el nem érik. Az adagolt

térfogatot a végpont előtt feljegyzik. Ha az egyik oldat koncentrációja ismert, a másiké

kiszámítható.

A végső cél egy anyag kémiai összetételének megállapítása, ami általában tömeg%-ban van

megadva. Előzetesen meg lett határozva, hogy a mérőoldat egységnyi térfogata súlyban

mérve mennyi mérendő elemet képvisel. Ismert, hogy milyen mérőoldat-térfogat volt

használva a titrálás során, és analitikai pontossággal meg lett mérve a minta. Ezekből az

adatokból a mintának az elemtartalma törtben vagy tömegszázalékban kifejezve kiszámítható.

def #3: Anyagmennyiség, illetve koncentráció meghatározására szolgáló eljárás. Az ismeretlen

koncentrációjú, de pontosan bemért térfogatú oldathoz, fokozatosan, egy pontosan ismert

koncentrációjú, olyan mérőoldatot adagolunk, amely a mérendő anyaggal ismert arányban

reagál. Szükség van indikátorra is, amely azt jelzi, hogy a mérendő anyag elfogyott. Az

indikátor lehet a mérő- vagy a mérendő oldat színe, valamilyen harmadik anyag, amely

hirtelen színváltozást mutat, vagy lehet egy műszer, amely az oldat valamely tulajdonságának

változását méri.

topicitás (topicity)

def #1: Olyan sztereokémiai viszony, amely egy adott molekuláris struktúra és a hozzá

kapcsolódó szubsztituensek között áll fenn. E viszonytól függően a csoportok lehetnek

heterotópok, homotópok, enantiotópok és diasztereotópok.

def #2: Azonos konstitúcióval bíró csoportok elrendeződési viszonyai egy molekuláris

objektumon belül.

Page 191: Kémia fogalomtár

191

tökéletes égés (complete combustion)

Olyan égés, ahol az anyag minden oxidálható része teljesen oxidálódik.

tökéletlen égés (incomplete combustion)

Olyan égés, ahol a rendelkezésre álló oxidáló anyag nem elegendő a teljes oxidációhoz, így

gyakran további éghető égéstermékek keletkeznek.

tömeg (mass)

def #1: Az anyagi testek tehetetlenségét és gravitációs képességét meghatározó fizikai

mennyiség.

def #2: Egy anyagi test tulajdonsága, amely a rá ható erőkifejtés során a gyorsulással

szembeni ellenállás nagyságát fejezi ki.

Jele: m, mértékegysége: kg (kilogramm)

Képlete a sűrűség és a térfogat alapján:

𝑚 = 𝜌 ∗ 𝑉

ahol ρ a vizsgált anyag sűrűsége, V pedig a térfogata.

Képlete az anyagmennyiség és a moláris tömeg alapján:

𝑚 = 𝑛 ∗ 𝑀

ahol n a vizsgált anyag anyagmennyisége, M pedig a moláris tömege.

Page 192: Kémia fogalomtár

192

tömegarány (mass ratio)

Az oldott anyag tömegének, és az oldószer tömegének a hányadosa.

Jele: ζ, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝜁B =𝑚B

𝑚 − 𝑚B

ahol mB az oldott anyag tömege, m pedig az oldat tömege.

tömegdefektus / tömeghiány (mass defect / mass deficit)

def #1: A szabad nukleonok együttes tömegének és a belőlük keletkezett atommag

tömegének különbsége. A kötési energia és a tömegdefektus egymással egyenesen arányos

mennyiségek.

def #2: Az atommagok tömege és a különálló alkotórészek tömegének összege közötti

különbség jelensége. Azzal magyarázható, hogy az atomok létrejöttekor energia szabadul fel,

amely adott mennyiségű tömegcsökkenéssel jár együtt.

tömegkoncentráció (mass concentration)

def #1: Az oldott anyag tömegének és az oldat térfogatának hányadosa.

def #2: Az oldott anyag tömege az oldószer egységnyi térfogatában.

def #3: Egy többkomponensű rendszer egyik alkotójának tömege osztva az egész rendszer

térfogatával.

def #4: 1 dm3 oldatban lévő oldott anyag grammokban kifejezett tömege.

Jele: γ | ρ | cm, mértékegysége: kg

m3 vagy

g

dm3

Képlete:

𝛾B =𝑚B

𝑉

ahol mB az oldott anyag tömege, V pedig az oldat térfogata.

a tömegmegmaradás törvénye (law of conservation of mass / principle of mass

conservation)

A törvény kimondja, hogy a kémiai reakciókban a kiindulási anyagok együttes tömege

megegyezik a keletkezett anyagok tömegének összegével.

tömegszám (mass number)

Az adott atommagban található protonok és neutronok száma együttesen. A proton és a

neutron tömege közötti különbségek, illetve az elektronok tömegének figyelembevétele miatt a

tömegszám nem egyenlő az atomtömeggel.

Jele: A

Page 193: Kémia fogalomtár

193

tömegszázalék (mass percent / mass percentage)

def #1: Megadja, hogy az oldott anyag tömege hány százaléka az oldat tömegének. Értéke

megegyezik a tömegtört százszorosával.

def #2: 100 g oldatban lévő oldott anyag grammban kifejezett tömege.

def #3: Azt fejezi ki, hogy az oldat 100 grammja hány gramm oldott anyagot tartalmaz.

def #4: Megadja, hogy a minta 100 tömegegységében hány tömegegység a vizsgált

komponens tömege.

def #5: Az oldott anyag és az oldat tömegének százalékos aránya.

Jele: w% | m/m% | %(m/m) | tömeg%

Képlete:

𝑤%B =𝑚B

𝑚∗ 100

ahol mB az oldott anyag tömege, m pedig az oldat tömege.

tömegtört / tömeghányad (mass fraction)

def #1: Kifejezi, hogy az oldott anyag tömege hányad része az oldatban lévő összes anyag

tömegének.

def #2: Olyan fizikai mennyiség, amely megadja az illető anyag tömegét az oldat egységnyi

tömegében.

def #3: Az oldott anyag tömegének és az oldat tömegének hányadosa.

def #4: Egy adott összetevő tömege elosztva az elegyben lévő összes összetevő együttes

tömegével.

Jele: w | ω, mértékegysége: nincs

Képlete:

𝑤B =𝑚B

𝑚

ahol mB az oldott anyag tömege, m pedig az oldat tömege.

transz-zsírsavak (trans-fatty acids)

A telítetlen zsírsavak kettős kötésében szereplő két hidrogénatom állása szerint beszélünk cisz-

vagy transz-zsírsavakról. A transz-konfiguráció a két hidrogénatom átellenes oldalon való

elhelyezkedését jelenti. Az ilyen láncok a középpontos szimmetria miatt nem törnek meg,

formájuk ezért jobban hasonlít a telített zsírsavak egyenes molekuláira. A molekulák

Page 194: Kémia fogalomtár

194

geometriájának ezen különbözősége jelentős biológiai hatással bír. A transz-zsírok alapvetően

kétféle módon keletkezhetnek, egyrészt mesterségesen, a növényi olajok részleges

hidrogénezése vagy az olajok finomítása útján, másrészt természetes úton, a kérődző állatok

anyagcseréje során. Sok kutatás összefüggésbe hozza a magas transz-zsírsavtartalmú

étrendet a szívbetegségekkel, cukorbetegséggel, elhízással és számos egyéb

megbetegedéssel.

trigliceridek / triacilglicerolok / triacilgliceridek / triacilglicerinek (triglycerides /

triacylglycerols / triacylglycerides / TG / TAG)

def #1: Glicerinből és három hozzá kapcsolódó zsírsavból álló észterszármazékok. A lipidek

egyik csoportja, a természetes zsírok és olajok legfőbb alkotóelemei. Biológiailag rendkívül

fontos, természetes vegyületek, melyeket növényi- és állati szervezetek állítanak elő. Ha a

glicerin mindhárom hidroxilcsoportját azonos zsírsav észteresíti, akkor egyszerű trigliceridekről

(homoacid zsír), ha a glicerin két- vagy háromfajta zsírsavval kapcsolódik, akkor kevert

trigliceridekről (heteroacid zsír) beszélünk. A trigliceridek apoláris és hidrofób vegyületek.

Vízben nem oldódnak, detergensekkel emulgeálhatók. Lúgos hidrolízisük során glicerin,

valamint a zsírsavak sói, azaz szappanok keletkeznek. A trigliceridek leggyakrabban a növényi

magvakban, valamint a gerincesek zsírsejtjeiben fordulnak elő apró zsírcseppek formájában.

A C-H kötések oxidációjával (főleg a hidrogén vízzé oxidálásával) nagy mennyiségű energia

szabadítható fel, így az egyik legfontosabb szerepük az energiatárolás. A trigliceridek

hatékonyabban tárolható energiaforrások a poliszacharidokkal összevetve, mivel a trigliceridek

oxidációja során több mint kétszer annyi energia szabadul fel. Emellett hidrofób jellegük miatt

nem igényelnek hidratációt, tehát az élő szervezetnek nem kell járulékos energiát befektetnie

a víz hordozásához. A bőr alatt lévő zsírszövetek az energiatároló funkciójuk mellett

hőszigetelő szerepet is betöltenek, mivel rossz hővezetők.

van der Waals-erők / van der Waals-kölcsönhatások (van der Waals forces / van der

Waals interactions)

def #1: Gyenge másodrendű kötések, melyek létrejöhetnek poláris és apoláris molekulák

között is. Fajtái: orientációs, indukciós és diszperziós kölcsönhatás.

def #2: Molekulák közötti kölcsönhatások, amelyek a molekulán belüli töltésaszimmetriából, a

dipólusból következnek. A dipólusok lehetnek állandóak, átmenetiek és indukáltak.

def #3: Molekulák között létrejövő dipólus-alapú kölcsönhatások. Sok molekulát nem csak

egyféle másodlagos kölcsönhatás tart egyben a kondenzált állapotában, hanem ezeknek

bizonyos kombinációja. A van der Waals-kölcsönhatással kapcsolódó molekulákból álló

anyagok általában alacsony olvadás- és forráspontúak, ezért leggyakrabban gáz, vagy folyadék

Page 195: Kémia fogalomtár

195

halmazállapotúak szobahőmérsékleten. Ha nagy molekulatömeg miatt szilárd kristályokba

rendeződnek, akkor ezen kristályok meglehetősen puhák.

A kötési energia általában 0,8-12 kJ/mol között változik.

van der Waals-molekula (van der Waals molecule)

def #1: Olyan részecske, amelyet van der Waals-erők tartanak össze. Az elnevezés ellenére

nem számít igazi molekulának.

def #2: Gyengén kötődő atomok vagy molekulák alkotta részecskeegyüttes, amelyet gyenge

kölcsönhatások tartanak össze.

van der Waals-sugár (van der Waals radius)

def #1: Az adott elem két olyan atomja közötti távolság fele, amely atomok nem ugyanahhoz

a molekulához tartoznak.

def #2: Az a távolság, amennyire két azonos, nemfém atom megközelítheti egymást anélkül,

hogy kötésbe kerülnének.

Jele: rW, mértékegysége: pm

vegyérték (valence / valency)

def #1: Az a szám, amely megadja, hogy egy atom hány elektronnal vesz részt a kovalens

kötés(ek) kialakításában. Így például a hidrogénatom egy elektronnal vesz részt, tehát 1

vegyértékű. A fluoratom szintén egy vegyértékű, hiszen hét külső elektronja közül csak egy

vesz részt a kovalens kötés kialakításában. Az oxigén kettő vegyértékű, mivel két elektronnal

alkot kovalens kötést, míg a nitrogén három (és öt) vegyértékű, mert három (vagy öt)

elektronja vesz részt a kovalens kötésben.

def #2: A hagyományos értelmezés szerint az a szám, amely megmutatja, hogy az adott

kémiai elem egy atomja hány hidrogénatomot képes lekötni vagy vegyületeiben helyettesíteni.

Ma a vegyérték fogalma már elavult, bár a szó használata még elterjedt. A kifejezés

tulajdonképpen kötéstípusonként mást és mást jelent: ionkötésnél gyakran azonosítják az ion

töltésszámával, kovalens kötésnél egy molekulában az adott atomhoz tartozó

kötőelektronpárok számát adja meg. Ez utóbbi esetben kovalens vegyértékről beszélünk.

def #3: Egy adott molekulában az egy atomhoz tartozó kötőelektronpárok száma. Vannak

olyan atomok, amelyek többféle vegyértékkel képesek kötéseket kialakítani. Pl. a S8-

molekulában 2, a SO2-molekulában 4, a SO3-molekulában 6 a kénatom vegyértéke.

vegyértékelektron-pár taszítási elmélet / vegyértékelektron-pár-taszítási elmélet /

vegyértékhéj-elektronpár taszítási elmélet / VSEPR-elmélet / VSEPR-modell /

Gillespie–Nyholm-elmélet (valence shell electron pair repulsion theory / VSEPR

theory / Gillespie–Nyholm theory)

def #1: A kémia területén alkalmazott modell, amely segít előre jelezni az egyes molekulák

geometriáját a központi atomjaikat körülvevő elektronpárok alapján. Az elmélet legfontosabb

tétele, hogy az adott atom körüli vegyértékelektron-pár tagjai egymás kölcsönös taszítása

miatt úgy rendeződnek el, hogy minimalizálják ezt a taszító hatást. Ebből következik, hogy a

molekula energiája csökken, stabilitása pedig nő, ez pedig nagyban meghatározza a

molekuláris geometriát. Az elmélet szerint a molekuláris geometria meghatározásához

fontosabb a Pauli-elvből adódó elektron‒elektron taszítás, mint az elektrosztatikus taszítás.

Page 196: Kémia fogalomtár

196

Az elmélet inkább a megfigyelhető elektronsűrűségen alapul, mintsem a matematikai

hullámfüggvényeken, ezért független a pályák hibridizációjától, bár ezen utóbbi elmélet

fókuszában is a molekulák alakja áll.

Az utóbbi időkben a teóriát több kritika is érte, melyek szerint a tudományos pontosság és a

pedagógiai értékek szempontjából az elmélet már idejétmúltnak számít. A kritikák egyik

tárgya, hogy a vízmolekula és a karbonilvegyületek egyenértékű, nemkötő elektronpárjai

alapvető különbségeket hagynak figyelmen kívül a molekulapályák és az ezeknek megfelelő

természetes kötőpályák szimmetriájában, mely különbségek esetenként fontosak lehetnek

kémiailag. Ezen felül pedig kevés kísérleti és számításalapú bizonyíték van arra nézvést, hogy

a nemkötő elektronpárok "nagyobbak" lennének a kötő párjaiknál. Felmerült az az elgondolás

is, hogy a Bent-szabály (mely egy egyszerű modell a molekuláris szerkezet leírására) alkalmas

lenne a vegyértékelektron-pár taszítási elmélet kiváltására. Mindezek ellenére a VSEPR-elmélet

jól írja le az egyszerűbb molekulák alapvető strukturális és elektroneloszlási tulajdonságait.

def #2: Olyan elmélet, amely a molekulák térszerkezetét írja le a központi atomok körüli

elektronok száma alapján. Az elmélet legfontosabb feltevése, hogy az atomok

vegyértékelektron-párjai taszítják egymást, így olyan elrendeződést vesznek fel, amelyben a

taszítás a lehető legkisebb mértékű, meghatározva ezzel a molekula térszerkezetét. Az

elméletet régóta kritizálják amiatt, hogy nem kvantitatív, és emiatt a molekulageometriának

csak "nyers" (bár szerkezetileg helyes) megadására képes.

def #3: Olyan elmélet, amely szerint a vegyértékhéjon lévő kötő elektronpárok taszítják

egymást, így arra törekednek, hogy egymástól minél távolabb kerüljenek, és ez határozza meg

a geometriát. A térszerkezet kialakulásánál a molekulában lévő párosítatlan elektronokat és a

nemkötő elektronpárokat is figyelembe kell venni.

def #4: Olyan elmélet, amely az atomokban lévő kötő és nemkötő elektronpárok közötti

taszítás alapján magyarázza a molekulák alakját. A központi atom körül lévő elektronpárok

száma alapján az elektronpárok olyan elrendeződését feltételezi, amely a lehető legkisebb

taszítást biztosítja közöttük. Az így választott szabályos elrendeződésből származtatható

kötésszögektől való eltérést a kötő és a nemkötő elektronpárok eltérő térigényével

magyarázza. A nemkötő magányos párok taszítását erősebbnek, térigényét nagyobbnak

feltételezi, és ennek megfelelően torzítja a választott geometriát.

Page 197: Kémia fogalomtár

197

vegyértékelektronok (valence electrons)

def #1: Olyan elektronok a külső héjon, amelyek létre tudnak hozni kémiai kötést, ha a külső

héj nincs lezárva. Kovalens kötésnél általában mindkét atom ad egy-egy vegyértékelektront,

hogy közös elektronpárt hozzanak létre. A főcsoportok elemei esetében a vegyértékelektronok

csak a legkülső héjról származhatnak. Az átmenetifémeknél a belső héj is szolgáltathat

vegyértékelektronokat.

def #2: A kémiai reakciókban rész vevő elektronok, melyek a külső elektronhéjon és a belső,

telítetlen alhéjakon helyezkednek el. A vegyértékelektronok létezhetnek nemkötő

elektronpárok, valamint párosítatlan elektronok formájában is. Az előbbiek stabilak, nem

reakcióképesek, és nem vesznek részt a kötések kialakításában, míg az utóbbiak instabilak,

reakcióképesek, és részt vesznek kötések kialakításában.

def #3: Azok az elektronok, amelyek a kémiai reakciókban részt vesznek, illetve befolyásolják

a képződő részecskék tulajdonságait (pl. a molekulákban a nemkötő elektronpárok is

befolyásolják az alakot, valamint a kötésszögeket).

vegyértékkötés-elmélet (valence bond theory)

def #1: Alapvető kémiai elmélet, amely a kvantummechanika módszereit alkalmazza a kémiai

kötés leírására. Központi tárgyát az képezi, hogy a molekulaképződés során a különálló

atomok atompályái hogyan kombinálódnak az egyes kémiai kötések kialakításához. A

Page 198: Kémia fogalomtár

198

vegyértékkötés-elmélet szerint két atom között kovalens kötés a két atom félig betöltött, egy

párosítatlan elektront tartalmazó vegyértékpályáinak átfedésével jön létre. Az átfedő

atompályák különbözőek lehetnek, és két típusuk van: szigma és pi. A kötésrend tekintetében

az egyszeres kötésben egy szigma-kötés van, a kettős kötések egy szigma- és egy pi-kötésből

állnak, a hármas kötésben pedig egy szigma- és két pi-kötés található. A kötést kialakító

atompályák hibridpályák is lehetnek. A kötéshez megfelelő típusú (karakterű) atompálya

előállítására szolgáló módszer neve hibridizáció.

A vegyértékkötés-elmélet napjainkban kiegészíti a molekulapálya-elméletet (MO-elmélet),

amely nem ragaszkodik a vegyértékkötés azon elképzeléséhez, hogy a molekulában az

elektronpárok két meghatározott atom között találhatók, hanem úgy tekinti, hogy az

elektronok molekulapályákon helyezkednek el, melyek az egész molekulára kiterjedhetnek. Az

MO-elmélet közvetlenül meg tudja magyarázni a mágneses tulajdonságokat, ezzel szemben a

vegyértékkötés-elmélet hasonló eredményt csak bonyolultabb úton tud adni. A

vegyértékkötés-elmélet a molekulák aromás sajátságát (aromaticitását) a Kekule, Dewar és

esetleges ionos határszerkezetek közötti rezonanciaként értelmezi, míg a molekulapálya-

elmélet ezt a pi-elektronok delokalizációjával írja le. A VB-elmélet matematikai formalizmusa is

bonyolultabb, ami az elméletet a viszonylag kisebb molekulák leírására korlátozza. Ugyanakkor

a VB-elmélet sokkal pontosabb képet ad arról, hogy az elektromos töltés átrendeződése

hogyan megy végbe a kémiai reakciók során, amikor kötések szakadnak fel, és új kötések

jönnek létre.

def #2: A kémiai számítástechnika egy módszere, amelyben az elektronokat a molekulában az

atompárokhoz tartozó elektronpárok meghatározott kötéséhez rendelik. A molekula aktuális

állapota kanonikus formák halmazának eredménye. A vegyértékkötés-elmélet szerint a kémiai

kötést az abban részt vevő atomok atompályáinak átfedése hozza létre. Az átfedés

következtében az elektronok a legnagyobb valószínűséggel a kötés körüli térrészben

tartózkodnak.

A módszer a hibridizációs és a rezonanciaelmélettel kiegészítve, az induktív és mezomer

effektusokat bevezetve a legtöbb esetben alkalmas a kötések leírására, szemléletes képet ad

az elektrondelokalizáció mértékéről, a tényleges elektroneloszlásról. Nem ad felvilágosítást

azonban a molekulákban található molekulapályákról, az elektronfelhő valódi felépítéséről.

vegyes éterek / aszimmetrikus éterek (mixed ethers / unsymmetrical ethers /

asymmetrical ethers)

Olyan éterek, amelyekben az éterkötés két oldalán különböző szénhidrogéncsoportok

helyezkednek el.

Page 199: Kémia fogalomtár

199

vegyesszázalék (mass-per-volume percent)

def #1: 100 cm3 oldatban lévő oldott anyag grammban kifejezett tömege.

def #2: Azt fejezi ki, hogy az oldat 100 köbcentimétere hány gramm oldott anyagot tartalmaz.

def #3: Megadja, hogy a minta 100 térfogategységében hány tömegegység a vizsgált

komponens tömege.

Jele: v% | m/V% | %(m/V), mértékegysége: g

100∗cm3

Képlete:

𝑣%B =𝑚B

𝑉∗ 100

ahol mB az oldott anyag tömege, V pedig az oldat térfogata.

vegyjel (element symbol)

def #1: Az adott atom vagy elem nemzetközileg elfogadott, egységes, rövid jelölése.

def #2: A kémiai elemek rövid jele. Noha az elemek nevei nyelvenként eltérhetnek, a

vegyjelek nemzetközileg ismertek és azonosak.

vegyület (chemical compound)

def #1: Különböző atomokból álló molekulákból vagy ionokból felépülő anyagi halmaz.

def #2: Olyan kémiai anyag, amelyet két vagy több kémiai elem atomjai vagy ionjai alkotnak,

meghatározott arányban.

vektormennyiség (vector quantity)

Olyan mennyiség, amelynek van nagysága és iránya.

viszkozitás / belső súrlódás (viscosity)

Egy gáz vagy folyadék belső ellenállásának mértéke a csúsztató feszültséggel szemben. A

viszkozitás mértékét a részecskék között fellépő másodrendű kötőerők nagysága szabja meg.

A legtöbb valóságos fluidumnak van viszkozitása, csak az ideális folyadék, az ideális gáz,

valamint a nagyon alacsony hőmérsékleten szuperfolyékonnyá vált anyagok viszkozitása nulla.

vízionszorzat (ionic product of water)

def #1: A víz saját disszociációjára jellemző egyensúlyi állandó. A vízionszorzat alapján az

egyik ion (oxónium vagy hidroxidion) koncentrációjából meghatározható a másik ion

Page 200: Kémia fogalomtár

200

koncentrációja. Tiszta vízben az oxónium- és hidroxidionok koncentrációja megegyezik: 25 °C-

on 10-7 mol/dm3.

def #2: A tiszta víz autoprotolízise során keletkező oxónium- és hidroxidionok mol/dm3-ben

kifejezett egyensúlyi koncentrációjának szorzata. Értéke függ a hőmérséklettől.

Jele: Kv

vonalképlet (skeletal structure / skeletal formula / bond-line structure / bond-line

formula / line diagram)

Olyan képlet, amelyben a hidrogénen kívül fel van tüntetve az összes atom, de a szénlánc

vonalakkal van jelölve, ahol a vonaltörések / csúcsok jelentik az egyes szénatomokat. A

szénatomokhoz kapcsolódó hidrogénatomok a legtöbb esetben el vannak hagyva, azokat

implicit módon kell értelmezni. A nem szénatomhoz kapcsolódó hidrogénatomokat minden

esetben fel kell tüntetni, de kötésüket elhagyva egyszerűen az adott atom mellett kell

ábrázolni (bár ez alól is létezik néhány kivétel). A vonalképlet lehetőséget ad a sztereokötések

és a konjugált kötések megjelenítésére is.

zöld kémia / környezetvédelmi kémia (green chemistry)

def #1: A kémia és a vegyészmérnöki tudomány olyan területe, amely környezetbarát

termékek és folyamatok megtervezésére koncentrál, ezzel minimalizálva a veszélyes anyagok

használatát és előállítását.

def #2: A kémiai termékek tervezését, termelését és felhasználását irányító elvek egységes

alkalmazása, melyek eredményként csökken vagy megszűnik a környezetre veszélyes anyagok

előállítása és felhasználása.

Page 201: Kémia fogalomtár

201

zsírsavak (fatty acids)

Azok a növényi és állati eredetű zsírok és olajok fő alkotórészét képező monokarbonsavak,

melyek telített vagy telítetlen, alifás szénláncot tartalmaznak. A természetes eredetű

zsírsavakban található szénatomok száma a legtöbb esetben páros. Egyetlen karboxilcsoport

található bennük. A zsírsavak a glicerinnel triglicerideket alkotva képezik a természetes zsírok

és olajok nagy részét. Az emlősök és az emberi szervezet lipidjeiben általában 12-24

szénatomszámú monokarbonsavak fordulnak elő. A zsírsavak gyenge savak, sóik a szappanok.

A szénatomszám növekedésével egyre kevésbé mutatnak savas jelleget. Karboxilcsoportjuk

segítségével képesek más molekulák hidroxilcsoportjával kapcsolódni vízkilépés mellett, ekkor

észterkötés alakul ki. A természetben ritkák a szabad zsírsavmolekulák, azok általában

valamilyen vegyülethez vannak kötve, mint például a foszfolipidek vagy a trigliceridek.