kenneth copeland részlet

4
Kenneth Copeland: Krisztus benned van Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az [tudniillik], hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége (Kolossé levél 1,27.) Néhány éve, mikor imádkoztam föl s alá járkálva kis lakásunkban Tulsában, Oklahomában, megvallottam az 1Ján 4,4-et: nagyobb az, aki bennem van ... nagyobb Ő... nagyobb Ő... Hirtelen kijelentés tört fel bennem, mint egy buzgó patak, és tudtam: Ó! Isten bennem van! Ez megrázóbb volt, mintha valaki egy vizes ruhával képen vágott volna. Annyira felrázott, hogy teljesen éber lettem. Ebben a régi házban csak körbe-körbe táncoltam. Hirtelen már nemcsak egy szegény prédikátor voltam, aki egy kis egérlyukban él. A Mindenható Isten lakóhelye voltam! Ez a felismerés teljesen megváltoztatta a gondolkozásomat sok mindennel kapcsolatban. Ránéztem a tenyeremre, és megdöbbentem: az Ő ujjai az én ujjaimban vannak! Ránéztem a lábaimra: az Ő lábai az én lábaimban vannak. Az Ő lábfeje az én lábfejem. Ha én veszélybe kerülök, akkor Ő is veszélybe kerül. Néha azt mondják nekem: Copeland testvér, az imádságaim nem jutnak feljebb a mennyezetnél. Erre csak annyit mondhatok: a mennyezetnél feljebb? Nincs szükség arra, hogy az orrodnál magasabbra jussanak! Ő benned van, a bensődben! Az imádságaid szerzője. A hited szerzője. A Názáreti Jézus Krisztus lakóhelyet készített magának benned. Halleluja!

Upload: anda64

Post on 09-Nov-2015

4 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

Kenneth Copeland Részlet

TRANSCRIPT

Kenneth Copeland: Krisztus benned van

Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pognyok kztt eme titok dicssgnek gazdagsga, az [tudniillik], hogy a Krisztus ti kztetek van, a dicssgnek ama remnysge (Koloss levl 1,27.)

Nhny ve, mikor imdkoztam fl s al jrklva kis laksunkban Tulsban, Oklahomban, megvallottam az 1Jn 4,4-et: nagyobb az, aki bennem van ... nagyobb ... nagyobb ... Hirtelen kijelents trt fel bennem, mint egy buzg patak, s tudtam: ! Isten bennem van!

Ez megrzbb volt, mintha valaki egy vizes ruhval kpen vgott volna. Annyira felrzott, hogy teljesen ber lettem. Ebben a rgi hzban csak krbe-krbe tncoltam. Hirtelen mr nemcsak egy szegny prdiktor voltam, aki egy kis egrlyukban l. A Mindenhat Isten lakhelye voltam!

Ez a felismers teljesen megvltoztatta a gondolkozsomat sok mindennel kapcsolatban. Rnztem a tenyeremre, s megdbbentem: az ujjai az n ujjaimban vannak! Rnztem a lbaimra: az lbai az n lbaimban vannak. Az lbfeje az n lbfejem. Ha n veszlybe kerlk, akkor is veszlybe kerl.

Nha azt mondjk nekem: Copeland testvr, az imdsgaim nem jutnak feljebb a mennyezetnl. Erre csak annyit mondhatok: a mennyezetnl feljebb? Nincs szksg arra, hogy az orrodnl magasabbra jussanak! benned van, a bensdben! Az imdsgaid szerzje. A hited szerzje. A Nzreti Jzus Krisztus lakhelyet ksztett magnak benned. Halleluja!

Nhnyan gy gondoljk, hogy a Szellem nem tlti be ket egszen addig, mg nem vesznek Szent Szellem keresztsget. De ez nem gy van. A Szent Szellem beld kltztt, mikor Jzust Uradd tetted az letedben. Akkor beld kltzik, mikor jj szletsz! A Szent Szellem keresztsg az egy ms dolog. A Szent Szellem ereje ekkor rd szll, hogy megerstsen tged a szolglatra. (Apcsel. 1,8.)

Ez azt jelenti, ha akr kt msodperce szlettl mg csak jj, Jzus mr benned van. Ott l, s ott is fog lni mostantl fogva. Fel tudod ezt fogni? Ha idt tltesz el gy, hogy ezen gondolkozol s elmlkedsz, kijelentst kaphatsz te is, akrcsak n. Azutn ez elkezd nvekedni a szellemedben, s vgl az egsz letedet megvltoztatja.

Ahogy Isten mondta: n bennk fogok lakozni, s kzttk jrok, s n leszek az Istenk, s k lesznek az n npem (2kor. 6,16)

Jzus benned van. Ez a legdicssgesebb igazsg Isten Igjben. Engedd, hogy lv vljon a mai napon benned.

Fordtotta: Orbn Tibor Kenneth Copeland Ministry engedlyvel

Koloss levl 1,13-27 Kol 1:13 Aki megszabadtott minket a sttsg hatalmbl, s ltalvitt az szerelmes Finak orszgba; Kol 1:14 Kiben van a mi vltsgunk az vre ltal, bneinknek bocsnata; Kol 1:15 Aki kpe a lthatatlan Istennek, minden teremtmnynek eltte szletett; Kol 1:16 Mert benne teremtetett minden, ami van a mennyekben s a fldn, lthatk s lthatatlanok, akr kirlyi szkek, akr urasgok, akr fejedelemsgek, akr hatalmassgok; mindenek ltala s re nzve teremttettek; Kol 1:17 s elbb volt mindennl, s minden benne ll fenn. Kol 1:18 s a feje a testnek, az egyhznak: aki a kezdet, elsszltt a halottak kzl; hogy mindenekben legyen az els; Kol 1:19 Mert tetszett [az Atynak], hogy benne lakozzk az egsz teljessg; Kol 1:20 s hogy ltala bkltessen meg mindent Magval, bkessget szerezvn az keresztjnek vre ltal; ltala mindent, ami csak van, akr a fldn, akr a mennyekben. Kol 1:21 Titeket is, kik hajdan elidegenltek s ellensgek valtok gonosz cselekedetekben [gynyrkd] rtelmetek miatt, most mgis megbkltetett. Kol 1:22 Az emberi testben a hall ltal, hogy mint szenteket, tisztkat s feddhetetleneket llasson titeket maga el: Kol 1:23 Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan s ersen, s el nem tvoztok az evanglium remnysgtl, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtmnynek az g alatt; amelynek lettem n, Pl, szolgjv. Kol 1:24 Most rlk a ti rettetek val szenvedseimnek, s a magam rszrl betltm ami hja van a Krisztus szenvedseinek az n testemben az testrt, ami az egyhz; Kol 1:25 Amelynek lettem n szolgjv az Isten sfrsga szerint, amelyet nkem adott ti rtok nzve, hogy betltsem az Isten gjt, Kol 1:26 [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve sidk ta s nemzetsgek ta, most pedig megjelentetett az szenteinek, Kol 1:27 Akikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pognyok kztt eme titok dicssgnek gazdagsga, az [tudniillik], hogy a Krisztus ti kztetek van, a dicssgnek ama remnysge.

http://mindenlehetseges.shp.hu/hpc/web.php?a=mindenlehetseges&o=hirlevkrisztus_benned_van