kisújszállás · tisztelt kisújszállásiak és városunkba látogató kedves vendégeink! e...
TRANSCRIPT
Kisújszállás
Tisztelt Kisújszállásiak és városunkba látogató kedves Vendégeink!
E programfüzettel sajátos „iránytűt” vehetnek kezükbe, mely a 2020-as esztendő kisújszállási kulturális, szabadidős, közösségi programjai között segít eligazodni. Kívánom, legyen hasznos ez a programfüzet, mert mint meggyőződhetnek róla, elkél a segítség. Több mint kétszáz rendezvényt tartalmazó eseménynaptárból lehet választani, kinek-kinek az érdeklődése szerint. Elsősorban közösségi eseményeket ajánlunk az Önök figyelmébe, melyek révén az adott programokon való részvétel mellett lehetőségük nyílik arra is, hogy beszélgessenek, érdeklődjenek egymás és egymás közösségei iránt. Ezáltal is válhat mindinkább otthonosabbá ez az általunk szeretett város. Az a település, amely felvállalta a Nagykunság kulturális fővárosa szerepét. Mi fontosnak tartjuk ezt. Törekvésünk, hogy Kisújszálláson – és annak határain túl is – kulturális életünkben támogató környezetet formáljunk. Arra szeretnénk a figyelmet fordítani, ami közösségeinket erősíti. Gondoljunk mindenekelőtt az iskoláinkkal közösen rendezendő megemlékezéseinkre. Közülük idén a trianoni békediktátum századik évfordulója a leghangsúlyosabb – méltóképpen emlékezünk meg róla. Tisztelt Olvasók! Alig kezdődött el 2020-as év, Kisújszállás közönsége máris új kulturális élményekkel: vidám színielőadással és fotókiállítással gazdagodott. A folytatás is sokat ígér: nyáron négy fesztivál várja a kikapcsolódni vágyókat: a Süsü Családi Fesztivál, a Bagaméri Fagylalt Karnevál, a már jól ismert Városnapok, valamint a szeptemberi Kivilágos Kivirradtig Fesztivál. Programfüzetünk tartalmazza a Kumánia- és Vigadó-beli programokat, városunk iskoláinak fellépéseit, civil szervezeteink színes rendezvényeit, színházi előadásokat, karácsony előtt pedig adventi zenés estéket. Az év során fellépnek majd művészeti csoportjaink is: a Nagykun Táncegyüttes, a Mellofon Fúvósegyüttes, a Phoenix Vegyeskar, a Városi Vonószenekar, a ’48-as Olvasókör népdalkörei és így tovább. Kérem, lapozzák fel e füzetet, és válasszanak. Aztán nézzük az „iránytűt”, és segítségével találjunk rá a 2020-as év közösségeket erősítő és egyben kikapcsolódást jelentő, ígéretes rendezvényeire!
Kecze Istvánpolgármester
„A kultúra mindenkor közösséget teremtő és irányító erő.”
– Csoóri Sándor –
2 3
JANUÁR - FEBRUÁRJANUÁRÚJÉVI KONCERT SZENTPÉTERI CSILLA ÉS ZENEKARA VENDÉG: FEKE PÁLHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETHelyszín: Baptista imaházSzervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: református, baptista, római katolikus egyház
ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETHelyszín: Református Gyülekezeti házSzervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: református, baptista, római katolikus egyház
A MAGYAR KULTÚRA NAPJAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
A FÉNYKÉPEZÉS ÖRÖMEHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
ÖKUMENIKUS ISTENTISZTELETHelyszín: Római katolikus templomSzervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: református, baptista, római katolikus egyház
HAGYOMÁNYŐRZŐ NAGYKUNSÁGI DISZNÓVÁGÁSHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
18.
20.
21.
23.
jan.23»
feb.29.24.
25.
KISÚJ KUPAHelyszín: Művelődési HázSzervező: V-76 Galambtenyésztő EgyesületInformáció: Baranya Géza 20/913-2627
NAGY GÁBOR ÖNÁLLÓ FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Kumánia GalériaSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, AVAGY HATAN PIZSAMÁBAN – A PESTI MŰVÉSZ SZÍNHÁZ ELŐADÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
FARSANG Helyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
FARSANGHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kádas György EGYMIInformáció: Tatár Jánosné 30/663-7694
ZORALL KONCERTHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
25»
26.feb.6»
már.31.feb.7.
8.
14.
14.
4 5
FEBRUÁR - MÁRCIUSFEBRUÁRFARSANGI BATYUS BÁL - 10 ÉVES A KARITATÍV ÖNKÉNTESEK KISÚJSZÁLLÁSI EGYESÜLETE (KÖKE)Helyszín: Kisúj étteremSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: civil szervezetek, önkéntesekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
FARSANGHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi ÖnkormányzataInformáció: Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20/275-1492
45 ÉVES A HORTOBÁGYI KUTATÓTÁBORHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Alföldkutatásért Alapítvány, Dr. Tóth AlbertInformáció: Dr. Tóth Albert 30/968-3922
A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJAHelyszín: A református templom előtt, az 1956-os emlékműnélSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
„AHOGY TAGJAINK LÁTJÁK” VI. ÉVAD – FOTÓKIÁLLÍTÁS A PICULÁSBAN (TATÁR-BALLA ÁGNES), EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSHelyszín: Piculás Civilház (Vásár u. 16.)Szervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületInformáció: Balogh Beáta 20/993-9776
NAGYKUNSÁGI GYERMEKLAGZI ÉS TÉLTEMETÉSHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
15.
15.
22.
25.
28.
28.
SZÖKJÖN KI EGY FÜRDŐBE!Helyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Társszervező: Csatlakozva a Magyar Fürdőszövetség akciójáhozInformáció: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
LOGO ORSZÁGOS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI TANULMÁNYI VERSENY (REGIONÁLIS, MEGYEI DÖNTŐ)Helyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Arany János Általános Iskola TagintézménySzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményTársszervező: Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Kisújszállási Aranyos Tanulóinkért TehetségpontInformáció: Tuka Antal 59/520-513
SZALMAMŰHELY: KOKÁRDAKÉSZÍTÉS Helyszín: Papi Lajos AlkotóházSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
SZIKRÁZÓ MONDATOK – KEPES ANDRÁS ELŐADÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
NAGYKUNSÁGI HAGYOMÁNYŐRZŐ BÁLHelyszín: VárosházaSzervező: Nagykun Hagyományőrző TársulásInformáció: 30-277-1593
NŐNAP(OK) A KUMÁNIÁBANHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
29.
már.6.
6.
6.
7.
7»8.
6 7
MÁRCIUSMÁRCIUS „ISTEN TENYERÉN” KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS A MŰVÉSZET TEMPLOMAI – FILMVETÍTÉS A MOZIBAN Helyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
BÉRLETES ELŐADÁSHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
REGIONÁLIS „KI MIT TUD?” SNI-TANULÓK RÉSZÉREHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kádas György EGYMITársszervező: Egységes Módszertani Intézmények Országos EgyesületeInformáció: Tatár Jánosné 30/663-7694
MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848-AS FORRADALOMRÓL AZ ILLÉSSY-SÍRKERTBEN ÉS ILLÉSSY SÁNDOR SZOBRÁNÁL Helyszín: Illéssy Sándor Baptista Középiskola, valamint a Déli temető Szervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaInformáció: Toldi Attila 59/321-329
MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848/49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRÓL AZ ILLÉSSY– KOSSUTH–EMLÉKKAPUNÁL, FÁKLYÁS FELVONULÁS, MEGEMLÉKEZÉS A VÁROS 1848-AS EMLÉKHELYEINÉLHelyszín: Illéssy–Kossuth–Emlékkapu, ’48-as emlékhelyekSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Kisújszállás Város Önkormányzata, általános- és középiskolák, ’48-as Asszonykórus és Dalárda, Nagykun Nádor Huszár BandériumInformáció: Nagy Lajos 30/479-5886
11.
12.
13.
13.
13.
FORRADALMI SZAUNAMARATONHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft. Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
FORRADALMI JÁTSZÓHÁZ ÉS TÁNCHÁZHelyszín: Vigadó Kulturális Központ, Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
MEGEMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS A ’48-AS OLVASÓKÖR SZÉKHÁZÁNÁL, MAJD ÜNNEPI VACSORAHelyszín: ’48-as Olvasókör székháza (Kígyó u. 35.)Szervező: ’48-as OlvasókörInformáció: Monoki Kálmánné 30/571-1779
RETRÓ PARTYHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
VÁROSI ÜNNEPSÉGHelyszín: Városháza előtti térSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
SZATMÁRI ENDRE FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
PARNO GRASZT KONCERTHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
14.
14.
14.
14.
15.
20.
20.
8 9
MÁRCIUS - ÁPRILISMÁRCIUSTE SZEDD! ÖNKÉNTESEN A TISZTA KISÚJSZÁLLÁSÉRT KÖRNYEZETTISZTASÁGI NAPHelyszín: Kisújszállás külterülete a városba vezető útvo-nalak mentén, szükség szerint a város belterületénSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Általános és középiskolák, Nyugdíjas Vasutasok Szakszervezete, Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság, Közútkezelő Kht., Kisújszállási Városgazdál-kodási Nonprofit Kft.Információ: Kása Attila 20/960-8252
TAVASZI ZSONGÁS – SZALMA-CSUHÉ TÁBORHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
NŐNAPI RENDEZVÉNYHelyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
ORSZÁGOS „BACH MINDENKINEK FESZTIVÁL” Helyszín: Református templomSzervező: Kisújszállási Református EgyházközségTársszervező: helyi kórusok, zenekarok, előadókInformáció: Szilágyi Gábor 30/601-5040
ÉNEKLŐ IFJÚSÁGHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ (Kossuth-iskola)Szervező: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei KÓTATársszervező: Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ BAUER BARBARA ÍRÓNŐVELHelyszín: Galéria könyvtárSzervező: Arany János Városi KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
20»
21.
20»
22.
21.
21.
26.
27.
„SZÉP MAGYAR BESZÉD” VERSENYHelyszín: Városháza, Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Pintér István, Takácsné Győri Erika 59/520-648
TAVASZKÖSZÖNTŐ HANGVERSENYHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Phoenix Kulturális Egyesület Információ: Szatmári Kriszta 30/985-4360
AZ ÉLET MENETE – VAGON-TÁRLATHelyszín: Kisújszállási vasútállomásSzervező: Az Élet Menete AlapítványInformáció: 30/215-4489
DR. ZACHER GÁBOR ELŐADÁSA DIÁKOKNAK ÉS FELNŐTTEKNEKHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
JÓZSA POPPEA ÉS PAPI LAJOS KIÁLLÍTÁSAHelyszín: Kumánia GalériaSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
SZÍNEK – ORSZÁGOS KÖZÉPISKOLAI BAPTISTA MŰVÉSZETI VETÉLKEDŐHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaInformáció: Toldi Attila 59/321-329
BÖLCSŐDÉT TÁMOGATÓ TAVASZKÖSZÖNTŐ JÓTÉKONYSÁGI ESTHelyszín: IOKK (Vásár u. 4.)Szervező: Városi bölcsődeInformáció: Bálint-Német Klára 30/509-6880
27»
29.
28.
30.
ápr.
ápr.3»
jún.1.3»4.
4.
10 11
ÁPRILISÁPRILISP. MOBIL KONCERTHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
DUMASZÍNHÁZ – DOMBÓVÁRI ISTVÁN ÖNÁLLÓ ESTJE Helyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
HÚSVÉTI JAM – ORSZÁGOS GÖRDESZKA VERSENY Helyszín: Kisújszállási extrémsportpályaSzervező: Kisújszállási Sportegyesület Extrémsport Szakosztály Információ: Figura Henrik 70/336-0002
TOXIC TERROR KONCERT – TOXIC30Helyszín: Művelődési HázSzervező: Horváth MihályTársszervező: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928Információ: Horváth Mihály
HÚSVÉTI DÉLUTÁN A KUMÁNIÁBANHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
MŰEMLÉKI VILÁGNAPI RENDEZVÉNYEKHelyszín: Nagykun klub, Kálvin park, Kisúj étterem Szabadság tér 7., Kálvin park, Pallagi Gy. tér 1/a.Szervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületInformáció: Tatár Zoltán 30/626-0208
EGÉSZSÉGNAPHelyszín: IOKK (Vásár u. 4.), VásárcsarnokSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: oktatási intézmények, önkéntesekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
4.
8.
11.
11.
12.
17.
17.
VI. SPORTNAP A ’48-AS OLVASÓKÖRBENHelyszín: ’48-as Olvasókör székháza (Kígyó u. 35.)Szervező: ’48-as OlvasókörTársszervező: KÖKEInformáció: Monoki Kálmánné 30/571-1779
MESESZÍNHÁZ A KISVAKOND KALANDJAIHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
KÖLTÉSZET NAPI VERSMONDÓ VERSENYEKHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
A HORTHY-KORSZAK ARCKÉPCSARNOKA – ZETÉNYI-CSUKÁS FERENC FESTMÉNY-GYŰJTEMÉNYÉNEK KIÁLLÍTÁSA HORVÁTH ZOLTÁN (ZONTÁL) ALKOTÁSAIBÓLHelyszín: Művelődési HázSzervező: Pásztortűz Hagyományéltető EgyesületInformáció: Tóth Tünde 20/371-5796
OVI-GÁLAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállás ÓvodájaInformáció: Farkas Gyuláné 59/321-548
VERSÍRÓ VERSENY EREDMÉNYHIRDETÉSEHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Arany János Városi KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
BAPTISTA ISKOLÁK TÁRSASÉNEKLŐ VERSENYEHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményInformáció: Janó Valéria 20/389-9666
18.
19.
20»
23.ápr.20»
máj.8.
23.
24.
24.
12 13
ÁPRILIS - MÁJUSÁPRILISSZALMAMŰHELY: ANYÁK NAPI KÉSZÜLŐDÉSHelyszín: Papi Lajos AlkotóházSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/9749169
SZENT GYÖRGY NAPI KINCSKERESÉSHelyszín: Nagykun klub udvaraSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
IDŐUTAZÁS A GÉMESKÚT KÖRÜLHelyszín: Pásztorélet emlékhelye: József Attila utca, TájházSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár, iskolák, gyűjtők hagyományőrző civil szervezetek, magánszemélyekInformáció: Tatár-Balla Ágnes 20/577-4976
TÁJHÁZAK NAPJA – MEGNYÍLIK A TÁJHÁZHelyszín: TájházSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
VÁROSI LÖVÉSZVERSENYHelyszín: Városi lőtér (Eszperantó u. 10/A)Szervező: Kisújszállási Lövészklub Lövész SzakosztályInformáció: Hornyák János 30/721-7599
BALLAGÁSHelyszín: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaSzervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaInformáció: Toldi Attila 59/321-329
BALLAGÁSHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Református templomSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
24.
24.
25.
25.
26.
15.00 óra
30.
16.00 óra
30.
RETRÓ BULI Helyszín: Művelődési HázSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
BÁL A SAVOYBAN – NAGYOPERETT A KALOCSAI SZÍNHÁZ ELŐADÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
NAGYKUN GAZDAMAJÁLIS ÉS GYERMEKEK SZABADIDŐS ÜGYESSÉGI LOVASVERSENYEHelyszín: Horváth tanyaSzervező: Nagykun Nádor Huszár KKETársszervező: Városvédő és -Szépítő Egyesület, Kisújszállási GazdakörInformáció: Horváth György 20/466-3672
KUMÁNIA SZÜLETÉSNAPHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
VIII. BAPTISTA ISKOLÁK ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ TALÁLKOZÓJAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
MŰVÉSZETOKTATÁS NAPJAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
SZENIOR FOTÓKIÁLLÍTÁSHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
30.
máj.
1.
2.
8.
8.
8.
14 15
MÁJUSMÁJUSORVOSI ELŐADÁSHelyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
SZABÓ GYURI BÁCSI, A FÜVESEMBER ELŐADÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
KUMÁNIA VÁNDORKUPA TOLÓHAJÓ ÉS MODELLVERSENYHelyszín: Csónakázótó (Kumánia)Szervező: Kisújszállási Lövészklub Modellező SzakosztályInformáció: Nagy András 30/507-1505
STAY BROWN - ORSZÁGOS BMX VERSENY Helyszín: kisújszállási extrémsportpályaSzervező: Kisújszállási Sportegyesület Extrémsport Szakosztály Információ: Figura Henrik 70/336-0002
ÉLNI JÖTTEM! – BAGDI BELLA KONCERT Helyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
BÁBTÁNCOLTATÓ Interaktív bábkiállítás, bábos játszóház, óriásbáb-kiállítás Lázár Ervin mesefiguráinak felhasználásával, bábelőadásokHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállási Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
MENNYBEMENETEL ÜNNEPE, „CSENDES NAP”Helyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Református templomSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
13.
14.
16»
17.
16.
17.
19»
27.
21.
MÁS-NAPHelyszín: Vigadó Kulturális Központ, Rendezvénytér Szervező: Kádas György EGYMITársszervező: „Együtt a Holnapért” AlapítványInformáció: Sóczóné Kása Gyöngyi 30/535-9799
PÉTER JÓZSEF FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárTársszervező: Kossuth FotóklubInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
DIÁK ÉS AMATŐR TENISZVERSENYHelyszín: Kisújszállás SE TeniszpályákSzervező: Kisújszállási Sportegyesület Tenisz SzakosztályaInformáció: Molnár Imre 20/249-6458
TANÉVZÁRÓ – ELMENTEM ÉN A VÁSÁRBA…Helyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
GYERMEKNAPI HORGÁSZVERSENY ÉS CSALÁDI NAPHelyszín: Téglagyári II-es horgásztóSzervező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Túri Károly 30/356-9113, Szarvák Márton 30/257-9019
96 ÓRÁS HORGÁSZVERSENYHelyszín: Téglagyári II-es horgásztóSzervező: Munkás Horgász Egyesület Információ: Túri Károly 30/356-9113
MÓRICZ GÁLAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
21»
22.
máj.22»
jún.22.
23.
24.
24.
27»
31.
28.
16 17
JÚNIUSMÁJUS - JÚNIUSSZAKMUNKÁSAVATÓHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaTársszervező: Illéssy AlapítványInformáció: Toldi Attila 59/321-329
SZOMSZÉDÜNNEPHelyszín: Brassó u. 29.Szervező: Csízi Pál és nejeInformáció: Csízi Pál 30/425-3457
PÜNKÖSDI TAVASZVÁRÓ KULTURÁLIS NAPHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi Önkor-mányzataInformáció: Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20/275-1492
KUMÁNIA GYERMEKNAPHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
VIII. PÜNKÖSDI CSALÁDI NAP A ’48-AS OLVASÓKÖRBENHelyszín: ’48-as Olvasókör székháza (Kígyó u. 35.)Szervező: ’48-as OlvasókörTársszervező: Városvédő és -Szépítő Egyesület, Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Ari Károly 30/955-1287
SULIVAL A STRANDRA!Helyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Társszervező: Csatlakozva a Magyar Fürdőszövetség akciójáhozInformáció: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
AZ I. VILÁGHÁBORÚS LOVAS SZOBOR ÚJRAAVATÁSAHelyszín: Városháza parkSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
29.
30.
30.
31.
31.
jún1»
jún.15.
3.
EMLÉKKONCERT A NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA ALKALMÁBÓLHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város Önkormányzata, Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: 59/886-928
VITÉZSÉG EMBERSÉGGEL – KIÁLLÍTÁS VITÉZ CSÉCSI NAGY IMRE ALTÁBORNAGY ÉLETÉRŐLSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontInformáció: 30/277-1593
NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS NAPJA, HŐSÖK NAPI MEGEMLÉKEZÉSHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
OVI-OLIMPIAHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola Tagintézményének tornatermeSzervező: Baptista Szeretetszolgálat Kisújszállási ÓvodájaInformáció: Orosné Farkas Hajnalka Tünde 59/321-403
PEDAGÓGUSNAPHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
DIÁKSZEMMEL – KIÁLLÍTÁS (KAPCSOLÓDVA A PEDAGÓGUSNAPHOZ)Helyszín: VárosházaSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
ORSZÁGOS HERMAN OTTÓ BIOLÓGIA VERSENYHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, VárosházaSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Dr. Tóth Albert 30/968-3922
4.
4.
4.
5.
5.
5»7.
3.
18 19
JÚNIUSJÚNIUSEISENMANN JÓZSEF ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSAHelyszín: Kumánia GalériaSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
KUMÁNIA PIKNIK – 10 ÉVES A KEMPINGHelyszín: Kumánia Kemping és Ifjúsági SzálláshelySzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
BÖLCSIS GYERMEKNAPHelyszín: Városi BölcsődeSzervező: Városi BölcsődeInformáció: Horváthné Szabó Edit 30/582-0572
CSALÁDI NAPHelyszín: Nagykun klubSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: civil szervezetek, önkéntesekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
PROGRAM AZ ÜNNEPI KÖNYVHÉT ALKALMÁBÓLHelyszín: Rendezvénytér vagy Kálvin parkSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
BALLAGÁSHelyszín: Arany János Általános Iskola Tagintézmény, Református templomSzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagitézményeTársszervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: Iskolavezetés 59/520-512
BALLAGÁSHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ (Kossuth-iskola)Szervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményeInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
jún5»
júl.31.6.
6.
6.
8.
12.
12.
KUMÁNIA EB SÁTOR – Nézze nálunk az EB mérkőzéseit!Helyszín: Kumánia Rendezvénysátor (Kumánia Kemping)Szervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
Új név, új helyszín!SÜSÜ CSALÁDI FESZTIVÁL Helyszín: Városháza parkSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
TANÉVZÁRÓHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ (Kossuth-iskola)Szervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Általános Iskola, Középiskola és Kollégium Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményeInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
TANÉVZÁRÓ ÜNNEPSÉG ÉS BALLAGÁSHelyszín: Kádas György EGYMI (Kossuth L. u. 57.) udvaraSzervező: Kádas György EGYMITársszervező: Karcagi Tankerületi KözpontInformáció: Tatár Jánosné 30/663-7694
MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ÖREGDIÁKOK BARÁTI KÖRÉNEK TALÁLKOZÓJAHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Öregdiákok Baráti KöreInformáció: Kocsisné Monoki Julianna 30/277-1593
TANÉVZÁRÓHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Református TemplomSzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola és ÓvodaInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
12»
30.
14.
15.
16.
20.
20.
20 21
JÚNIUS - JÚLIUSJÚNIUSSZEZONNYITÓ HABPARTYHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
A BAPTISTA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MŰVÉSZETI TÁBORAHelyszín: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
34. VÁROSSZÉPÍTŐ HÉTHelyszín: Kisújszállás város közigazgatási területeSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Általános- és középiskolákInformáció: Nagy Lajos 30/479-5886
MEGEMLÉKEZÉS A HOLOKAUSZT KISÚJSZÁLLÁSI ÁLDOZATAIRÓLHelyszín: Holokauszt-emlékfal (Vásár u. 2.)Szervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Általános- és középiskolákInformáció: Nagy Lajos 30/479-5886
MAGYAR FOTÓMŰVÉSZEK VILÁGSZÖVETSÉGÉNEK KIÁLLÍTÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
KÁRPÁT-MEDENCEI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁK VII. TALÁLKOZÓJAHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Arany János Általános Iskola TagintézménySzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményeTársszervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: Iskolavezetés 59/520-512
INTERAKTÍV EGÉSZSÉGNAP A KUMÁNIÁBANHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
20.
22»
26.
22»
26.
26.
26.
26»
28.
27.
NAPKÖZIS LOVAS BÁTOR TÁBOR (4-8 ÉVESEKNEK)Helyszín: Horváth tanyaSzervező: Nagykun Nádor Huszár KKEInformáció: Horváth György 20/466-3672
EDZŐTÁBOROKHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003, Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT KISÚJSZÁLLÁS!Helyszín: Városháza parkSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
KUMÁNIA EB SÁTOR – NÉZZE NÁLUNK AZ EB MÉRKŐZÉSEIT!Helyszín: Kumánia Rendezvénysátor (Kumánia Kemping)Szervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ VENDÉG FÚVÓSZENEKAROK KÖZREMŰKÖDÉSÉVELHelyszín: RendezvénytérSzervező: Mellofon FúvósegyüttesInformáció: Szálkai János 30/275-5444
KISÚJ KUPA MEGYEI AMATŐR TENISZVERSENYHelyszín: Kisújszállás SE TeniszpályákSzervező: Kisújszállási Sportegyesület Tenisz SzakosztályaInformáció: Molnár Imre 20/249-6458
NOMÁD LOVAS TÁBOR (KEZDŐ ÉS HALADÓ LOVASOKNAK)Helyszín: Horváth tanyaSzervező: Nagykun Nádor Huszár KKEInformáció: Horváth György 20/466-3672
jún29»
júl.3.júl.
3.
3»
12.
4.
4»5.
6»
10.
22 23
JÚLIUS - AUGUSZTUSJÚLIUSKUMÁNIA NAPKÖZIS TÁBORHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
CSALÁDI NAPHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi ÖnkormányzataInformáció: Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20/275-1492
NEMZETKÖZI SZALMA-CSUHÉ TÁBORHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
KÖZÖS FŐZÉSHelyszín: Művelődési ház udvaraSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT KISÚJSZÁLLÁS!Helyszín: Városháza parkSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
„ORGONÁK ÉJSZAKÁJA” (ORSZÁGOS)Helyszín: Református templomSzervező: Kisújszállási Református EgyházközségInformáció: Szilágyi Gábor 30/601-5040
BAGAMÉRI FAGYLALT KARNEVÁLHelyszín: Városháza park és környékeSzervező: Kisújszállási Turisztikai EgyesületInformáció: Dr. Kovács Tibor 59/520-242
STRANDOK ÉJSZAKÁJA A KUMÁNIÁBAN Helyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Társszervező: Csatlakozva a Magyar Fürdőszövetség országos programjaihozInformáció: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
6»
10.
10.
13»
19.
15.
17.
18.
25.
25.
III. PUSZTA ÜNNEPEHelyszín: Kisgulya-kút (Téglagyár melletti rét)Szervező: Pásztortűz Hagyományéltető EgyesületTársszervező: Kisújszállási Gémeskutak KözösségInformáció: Tóth Tünde 20/371-5796
KUMÁNIA NAPKÖZIS TÁBORHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT KISÚJSZÁLLÁS!Helyszín: Városháza parkSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
BALLA ALBERTNÉ FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárTársszervező: Kossuth FotóklubInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
EGYÜTT A CIVILEKKEL - ÖNKÉNTESEK TALÁLKOZÓJAHelyszín: Kisúj étteremSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: önkéntesek, civil szervezetekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
AZ INDIÁNOK FÖLDJÉN - KÉZMŰVES TÁBOR GYEREKEKNEKHelyszín: Papi Lajos AlkotóházSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
KUMÁNIA BOGRÁCSFESZTIVÁL ÉS KUNORSZÁG SZÉPE VÁLASZTÁSHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
25.
27»
31.
31.
júl.31»
aug.30.
1.aug.
3»8.
8.
24 25
AUGUSZTUS - SZEPTEMBERAUGUSZTUSKUMÁNIA NAPKÖZIS TÁBORHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
TESTVÉRVÁROSI FOTÓKIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓHelyszín: Kumánia GalériaSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
VÁROSNAPOK, BENNE AZ ÁLLAMALAPÍTÁS ÜNNEPEHelyszín: Városháza park, Nagykun klub, Vigadó, Néprajzi Kiállítóterem, VásártérSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataTársszervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: 30/277-1593
GYERMEK LOVAS ÜGYESSÉGI VERSENYHelyszín: VásártérSzervező: Kisújszállási Lovas SportegyesületInformáció: Tóth Brigitta 20/231-4844
FOGATHAJTÓ VERSENYHelyszín: VásártérSzervező: Kisújszállási Lovas SportegyesületInformáció: Tóth Brigitta 20/231-4844
HANGOLÓ – NÉPTÁNCTÁBORHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
OVIS-TÁBORHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézménySzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményeTársszervező: alsós munkaközösségInformáció: az 1-2. évfolyam munkaközössége 59/520-512
10»
14.
20.
20»
23.
22.
23.
24»
30.
25»
27.
KARCAGTUNING AUTÓ-MOTOROS TALÁLKOZÓ 2020Helyszín: Kumánia Kemping és Ifjúsági SzálláshelySzervező: Szolnoki RadosTársszervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Szolnoki Rados 30/403-7558
TANÉVNYITÓHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ (Kossuth-iskola)Szervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményeInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
A NAGYKUNSÁG KÉZMŰVES REMEKEIHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállási IpartestületTársszervező: Művelődési Központ és Könyvtár, Mérleg klubInformáció: Víghné Horváth Ilona 20/458-9843
HAGYOMÁNYÉLTETŐ GYERMEKNAPHelyszín: Kisgulya-kút (Téglagyár melletti rét)Szervező: Pásztortűz Hagyományéltető EgyesületTársszervező: Kisújszállási Gémeskutak KözösségInformáció: Tóth Tünde 20/371-5796
VÁROSI LÖVÉSZVERSENYHelyszín: Városi lőtér (Eszperantó u. 10/A)Szervező: Kisújszállási Lövészklub Lövész SzakosztályInformáció: Hornyák János 30/721-7599
„AHOGY TAGJAINK LÁTJÁK” VI. ÉVAD – FOTÓKIÁLLÍTÁS ÉS ELŐADÁS Helyszín: Piculás CivilházSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületInformáció: Balogh Beáta 20/993-9776
10 ÉVES A KEMPING – PARTNER, TÁMOGATÓI VACSORA, BÁLHelyszín: Kumánia Kemping és Ifjúsági SzálláshelySzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
28»
30.
31.
aug.31»
szep.5.
6.
6.
11.
12.
26 27
SZEPTEMBER - OKTÓBERSZEPTEMBERARANYCSAPAT ÖRÖKSÉGE KICSIKNEK ÉS NAGYOKNAKHelyszín: Művelődési HázSzervező: Aranycsapat Öröksége AlapítványInformáció: Kolláth József 70/331-9206
ELŐADÁS ÉS TÁNCJÁTÉK CSUKÁS ISTVÁN MŰVEI ALAPJÁNHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező, információ: Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
HATÁRON TÚLI TŰZOLTÓK TALÁLKOZÓJA ÉS FŐZŐVERSENYEHelyszín: Tűzoltó laktanya és Városháza parkSzervező: Városi Önkéntes Tűzoltó EgyesületInformáció: Oros Sándor 20/240-0631
KIVILÁGOS KIVIRRADTIG FESZTIVÁLHelyszín: Városháza park és környékeSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataTársszervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: 30/277-1593
ZÖLD SÁTOR A KIVILÁGOS KIVIRRADTIG FESZTIVÁLONHelyszín: Városháza park és környékeSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Kisújszállási Művelődési Központ és Könyvtár, Kisújszállási LövészklubInformáció: Kása Attila 20/960-8252, Nagy Lajos 30/479-5886
ZÖLDSÉGKUPAHelyszín: Városháza parkSzervező: Kisújszállási Lövészklub Lövész SzakosztályInformáció: Nagy Lajos 30/479-5886
EGY KALÁSZ UTÓÉLETEHelyszín: Papi Lajos AlkotóházSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
16»
23.
18»
20.
18.
19.
19.
19.
ROKKANTAK NAPJA, VIDÉKI VENDÉGEK MEGHÍVÁSÁVALHelyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
FÜLEKI EMLÉKVERSENYHelyszín: Mezőgazdasági reptérSzervező: Kisújszállási Lövészklub Modellező SzakosztályaInformáció: Nagy Zsolt 30/566-7368
ZENEI VILÁGNAPHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményeTársszervező: Humán munkaközösségInformáció: Szilágyiné Horváth Henriette 59/520-512
II. TISZÁNTÚLI SPECIÁLIS FILMSZEMLEHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Fenyves Otthon, „Segítő Kézzel a Fogyatékoso-kért Alapítvány”, Magyar Speciális Mozgókép EgyesületTársszervező: Művelődési Központ és Könyvtár Információ: 59/886-928
ZENEI VILÁGNAPHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
EGÉSZSÉGNAPHelyszín: IOKK (Vásár u. 4.), VásárcsarnokSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: civil szervezetek, önkéntesekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
IDŐSEK NAPJAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
25.
26.
28.
30.
1.okt.
1.
3.
28 29
OKTÓBER - NOVEMBEROKTÓBERSZAUNÁZÓK HÉTVÉGÉJE A KUMÁNIÁBANHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Társszervező: Csatlakozva a Magyar Fürdőszövetség országos programjaihozInformáció: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOKHelyszín: Arany János Városi KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
MEGEMLÉKEZÉS AZ ARADI VÉRTANÚKRÓLHelyszín: Kálvin térSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
BOLYAI TERÜLETI MATEMATIKA CSAPATVERSENYHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézménySzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményTársszervező: Veres Péter Gimnázium és Kisújszállási Aranyos Tanulóinkért TehetségpontInformáció: Miltényi Katalin 59/520-512
HAGYOMÁNYŐRZŐ „BILÉTOS” ALMABÁLHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
SZABÓ GÁBOR ELŐADÁSSAL EGYBEKÖTÖTT FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Galéria KönyvtárSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Arany János Városi Könyvtár 59/520-708
2»4.
5»
11.
6.
9.
9.
9.
SZEZONZÁRÓ JAM - ORSZÁGOS BMX ÉS GÖRDESZKAVERSENY Helyszín: Kisújszállási extrémsportpályaSzervező: Kisújszállási Sportegyesület Extrémsport Szakosztály Információ: Figura Henrik 70/336-0002
BIBLIATÖRTÉNET- ÉS ZSOLTÁRMONDÓ VERSENYHelyszín: Művelődési HázSzervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményeInformáció: Bögös Jenő 20/886-0744
ÖKUMENIKUS FOTÓKIÁLLÍTÁSHelyszín: Református templomSzervező: Kossuth FotóklubTársszervező: Kisújszállás Református EgyházközségInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
A REFORMÁCIÓ NAPJA, ARANY-NAPOKHelyszín: Móricz Zsigmond Református Kollégium, Arany János Általános Iskola TagintézményeSzervező: Móricz Zsigmond Református Kollégium Arany János Általános Iskola TagintézményeTársszervező: Kisújszállási Református Egyházközség, Arany Diák Alapítvány, általános iskolák Négyfaluból és PacsérrólInformáció: Iskolavezetés 59/520-513
AZ 1956-OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC ÜNNEPEHelyszín: Református templom, 1956-os térSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
ORVOSI ELŐADÁSHelyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
10.
16.
16.
21»
22.
23.
4.nov.
30 31
NOVEMBERNOVEMBERBODA JÁNOS ÖNÁLLÓ FOTÓKIÁLLÍTÁSAHelyszín: Kumánia GalériaSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
ŐSZI INTENZÍV SZALMA-CSUHÉ TÁBORHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
20 ÉVES A MELLOFON – JUBILEUMI KONCERTHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Mellofon FúvósegyüttesInformáció: Szálkai János 30/275-5444
„SZAKMÁK UDVARA” – NYÍLT NAP ÉS HÉTHelyszín: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaSzervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaInformáció: Toldi Attila 59/321-329
MÓRICZ-HÉTHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJAHelyszín: Hotel Kumánia***superiorSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
EMLÉKTÁBLA-AVATÁS A SZOCIÁLIS MUNKA NAPJA ALKALMÁBÓLHelyszín: Szabadság tér 6. számú épület falánSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületTársszervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: Tatár Zoltán 30/626-0208, Dr. Ducza Lajos 20/804-4607
MÁRTON NAPI LIBABÁLHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
6.
6»8.
7.
9»
13.9»
13.
12.
12.
13.
BAPTISTA MŰVÉSZETI NAPOKHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
KOSSUTH FOTÓKLUB KIÁLLÍTÁSAHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kossuth FotóklubInformáció: Zsoldos Zoltán 70/258-0052
SZALAGAVATÓHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Takácsné Győri Erika 59/520-648
ŐSZBÚCSÚZTATÓHelyszín: Kisúj étteremSzervező: Karitatív Önkéntesek Kisújszállási EgyesületeTársszervező: civil szervezetekInformáció: Fülöp Gáborné 30/256-9170
„AHOGY TAGJAINK LÁTJÁK” VI. ÉVAD – FOTÓKIÁLLÍTÁS A PICULÁSBAN (BANA GYULA)Helyszín: Piculás CivilházSzervező: Kisújszállási Városvédő és -Szépítő EgyesületInformáció: Balogh Beáta 20/993-9776
SZALMAMŰHELY: KARÁCSONYI KÉSZÜLŐDÉSHelyszín: Papi Lajos AlkotóházSzervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szabó Katinka 20/974-9169
MIKULÁSNAPI ÉS ÉVZÁRÓ RENDEZVÉNYHelyszín: Művelődési HázSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
ADVENTI ZENÉS ESTÉK I.Helyszín: Baptista ImaházSzervező: Kisújszállási Baptista Gyülekezet Információ: Kisújszállási Baptista Gyülekezet 20/886-0744
18.
20.
21.
21.
27.
27.
28.
28.
32 33
DECEMBERNOVEMBER - DECEMBERADVENTI MŰSOR – NÉPTÁNCELŐADÁSHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
I. BÉRLETES ELŐADÁS – ADVENTI VÁRAKOZÁSHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Baptista Alapfokú Művészeti IskolaInformáció: Kéki-Széplaki Edit 20/375-8088
KÉSZSÉGFEJLESZTŐ ISKOLÁSOK SZALAGAVATÓ ÜNNEPSÉGEHelyszín: Kádas György EGYMI (Bajcsy-Zs. utca 37.) ebédlőSzervező: Kádas György EGYMITársszervező: Karcagi Tankerületi KözpontInformáció: Tatár Jánosné 30/663-7694
MIKULÁSHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi ÖnkormányzataInformáció: Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20/275-1492
IX. ILLÉSSY GASZTRO KUPA – ORSZÁGOS ÉTELMŰVÉSZETI VERSENYHelyszín: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaSzervező: Illéssy Sándor Baptista KözépiskolaInformáció: Toldi Attila és Tóth László 59/321-329
NYÍLT NAPHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Tóth József 59/520-635
CSALÁDI DÉLUTÁN: KÉZMŰVES JÁTSZÓHÁZ ÉS MESESZÍNHÁZHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
29.
2.dec.
4.
4.
5.
5.
5.
ADVENTI ZENÉS ESTÉK II.Helyszín: Katolikus templomSzervező: Phoenix Kulturális EgyesületInformáció: Szatmári Kriszta 30/985-4360
ADVENTI UDVARHelyszín: A Kumánia fürdő és gyógyászat bejáratai előtti udvarSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
VII. ADVENTI CSALÁDI DÉLELŐTT A ’48-AS OLVASÓKÖRBENHelyszín: ’48-as Olvasókör székháza (Kígyó u. 35.)Szervező: ’48-as OlvasókörTársszervező: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága EgyesületInformáció: Szőke Jánosné 30/205-8125
NYÍLT HÉTHelyszín: Móricz Zsigmond Református KollégiumSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Tóth József 59/520-635, Takácsné Győri Erika 59/520-648
KARÁCSONYI VÁSÁRHelyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Művelődési Központ és KönyvtárInformáció: Művelődési Központ és Könyvtár 59/886-928
ADVENTI FORGATAGHelyszín: Vigadó előttSzervező: Móricz Zsigmond Református KollégiumInformáció: Kisné Rácz Hajnalka, Takácsné Győri Erika 59/520-648
ADVENTI ZENÉS ESTÉK III.Helyszín: Református templomSzervező: Református EgyházközségInformáció: Református Egyházközség 59/520-587
5.
5»6.
6.
7»
11.
9»
15.9 » 10.
és14 » 15.
12.
34 35
DECEMBERADVENTI UDVARHelyszín: Kumánia fürdő és gyógyászat bejáratai előtti udvarSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
KARÁCSONY A KOSSUTH-ISKOLÁBANHelyszín: Nagykun Baptista Oktatási Központ (Kossuth-iskola)Szervező: Nagykun Baptista Oktatási Központ Kossuth Lajos Általános Iskola és Kollégium TagintézményeInformáció: Radics Zoltán 20/353-2611
GYERMEK-KARÁCSONY Helyszín: Művelődési HázSzervező: Kádas György EGYMITársszervező: Karcagi Tankerületi KözpontInformáció: Tatár Jánosné 30/663-7694
SZERETETNAPHelyszín: Nagykun klubSzervező: Bokorvirág Hagyományőrző EgyesületInformáció: Gönczi Edit 30/517-6003 Kecskésné Herczegh Kata 20/573-2766
KARÁCSONYHelyszín: Művelődési HázSzervező: Kisújszállás Város Roma Nemzetiségi ÖnkormányzataInformáció: Roma Nemzetiségi Önkormányzat 20/275-1492
KARÁCSONYI HANGVERSENY ADVENTI ZENÉS ESTÉK IV.Helyszín: Vigadó Kulturális KözpontSzervező: Kisújszállás Város ÖnkormányzataInformáció: 30/277-1593
12»
13.
17.
17.
18.
18.
19.
31.
ADVENTI UDVARHelyszín: Kumánia fürdő és gyógyászat bejáratai előtti udvarSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft.Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
SZILVESZTERI RETRÓ PARTY Helyszín: Művelődési ház Szervező: Horváth-kert Vendéglő Információ: Horváth-kert Vendéglő 30/935-9497
SZILVESZTER A KUMÁNIA GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐBENHelyszín: Kumánia Gyógy- és StrandfürdőSzervező: Kumánia Gyógyfürdő Kft. Információ: Kumánia Gyógyfürdő Kft. 30/533-1435
SZILVESZTER A VADÁSZHÁZBANHelyszín: VadászházSzervező: Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesületének Kisújszállási CsoportjaInformáció: Imre Endréné 20/404-5052
19»
20.
31.
31.
DECEMBER
36 37
KISÚJSZÁLLÁSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR
Vigadó Kulturális Központ, Művelődési Ház, TV KISÚJ, Néprajzi Kiállítóterem, Bocskai-ház, Tájház, Papi Lajos Alkotóház, Nagykun Klub központi telefonszáma: 06-59/886-928, 06-30/790-1286Arany János Városi Könyvtár: 59/520-708
VIGADÓ KULTURÁLIS KÖZPONT
Szabadság tér 7. Telefon: 06-59/886-928; 06 30/790-1286Programok, moziműsor: www.vigadokisuj.huFacebook: www.facebook.com/vigadokisujE-mail: [email protected]
NYITVATARTÁS
VIGADÓ
hétfő: 14–21 órakedd: 10–21 óraszerda: 10–21 óracsütörtök: 10–21 órapéntek: 10–21 óraszombat: rendezvények, mozivetítések időpontjábanvasárnap: zárva, ill. rendezvények időpontjában
BOWLING ÉS BÜFÉTel.: 06-30/733-8927
hétfő: 14–21 órakedd: 10–21 óraszerda: 10–21 óracsütörtök: 10–21 órapéntek: 10–24 óraszombat: 10–24 óravasárnap: 14–20 óra
VIGADÓ MOZITel.: 59/886-928, 06-30/790-1286Moziműsor: www.vigadokisuj.hu, www.facebook.com/vigadomozi
Jegyfoglalás és jegyvásárlás: hétfő: 14–20 óra kedd–péntek: 10–20 óraszombat: 14–20 óra
VIGADÓÉlménnyel tele
• Kulturális programok, 3D-s mozi• Céges rendezvények, közösségi események, szakmai
napok, csapatépítő programok, konferenciák, szabadidős események teljes körű lebonyolítása
• Díszterem 300 fő befogadóképességgel • Díszterem családi, közösségi zenés-táncos
rendezvények lebonyolításához• Foglalkoztató helyiségek kisebb létszámú közösségi
eseményekhez • TV KISÚJ• Bowlingpálya és büfé• Sárkányvár Játéktár kisgyermekes családoknak• Néprajzi gyűjtemények látogatásának szervezése • Teljes körű vendéglátás megszervezése • Vigadó Infopont – minden, ami Kisújszállás
Bővebb információ, kapcsolatfelvétel: [email protected], tel.: 30/790-1287, 59/886-928
SÁRKÁNYVÁR CSALÁDI JÁTÉKTÁR
A Vigadó Kulturális Központ mozgás- és egyéb készség-fejlesztő játékokkal várja a kisgyermekes családokat, az intézmény nyitvatartási idejében. A Sárkányvár születés-napi rendezvényekre is kibérelhető!
MŰVELŐDÉSI HÁZ Kisújszállás, Deák Ferenc utca 6.Nyitvatartási idő:hétfő-vasárnap: rendezvények időpontjaihoz igazodvaIdőpont-egyeztetés, teremfoglalás: 59/886-928
38 39
SZABADTÉRI KEMENCE, BOGRÁCSOZÓ, SZALONNASÜTŐ
A Nagykun Klub udvarán (Rákóczi u. 3.) lévő kemence és a Művelődési Ház udvarán (Deák F. u. 6.) megépített bográcsozó-szalonnasütő szín nyújtotta lehetőségeket kínálja és biztosítja közösségeknek a művelődési központ. Bővebb információ: 59/886-928
KIÁLLÍTÁSOK, KIÁLLÍTÓHELYEK:
NÉPRAJZI KIÁLLÍTÓTEREM – Petőfi u. 5.PAPI LAJOS ALKOTÓHÁZ – Nyár u. 8. (Papi-emlékkiállítás és Szalmavilág-kiállítás)SZALMAVILÁG – Nyár u. 8. BOCSKAI-HÁZ – Bocskai u. 31. TÁJHÁZ – Széchenyi u. 58.
A kiállítások kizárólag az 59/886-928 telefonszámon történő előzetes egyeztetés alapján tekinthetők meg az alábbi időszakokban:Papi Lajos Alkotóház: kedd 14–17 óra és péntek 10–12 óraBocskai-ház: szerda 13–17 óra Néprajzi Kiállítóterem (Morgó): szerda 13–17 óra, csütörtök 10–12 óra, péntek 13–16 óraTájház: szerda 13–17 óra
Belépő kiállítóhelyenként: 300 Ft, kisújszállásiaknak és 6 éven aluliaknak díjtalan. A Néprajzi Kiállítóteremben csoportoknak interaktív néprajzi foglalkozásokat biztosítanak, külön térítési díj ellenében (min. 10 fő). Előzetes igényüket jelezhetik az 59/886-928/2 telefonszámon
ARANY JÁNOS VÁROSI KÖNYVTÁR
Szabadság tér 2/a, Tel./fax: 59/520-708www.ajvk.hu; [email protected]
Nyitvatartás:
hétfő: zárvakedd, szerda: 9–17 óracsütörtök: 10–17 órapéntek: 9–17 óraszombat: 9–11 óra
Szolgáltatások: könyvkölcsönzés, könyvtárközi kölcsön-zés, internetes segítségnyújtás, NAVA-pont, Teleház: e-Magyarország Pont, fénymásolás, faxolás, nyomtatás, szkennelés.Könyvfutár-szolgálat: könyvek, egyéb dokumentumok házhoz szállítása – feltétel: könyvtári tagság. Érdeklődni lehet: 06-59/520-708.
A KARCAGI JÁRÁSI HIVATAL KISÚJSZÁLLÁSI KIRENDELTSÉG ügyfélfogadási rendje
GYÁMÜGYI ÉS IGAZSÁGÜGYI OSZTÁLY
hétfő: 7.30–17 órakedd: nincs ügyfélfogadásszerda: 8.00–16.00 óracsütörtök: 13.00–16.00 órapéntek: 8.00–12.00 óraelérhetőségek: 59/795-163, 59/795-161
KISÚJSZÁLLÁSI KORMÁNYABLAK
hétfő: 7.00–16.00 órakedd: 8.00–16.30 óraszerda: 8.00–16.30 óracsütörtök: 10.00–18.00 órapéntek: 8.00–14.00 óra
Információ: www.kormanyablak.huKormányzati ügyfélvonal: telefon: 1818 (0-24 óráig)
A Kisújszállási Kormányablak elérhetőségei:Folyamatban lévő ügyek: (59) 795-222; (59) 795-223Személyi igazolvány, lakcímkártya, NEK, útlevél, vezetői engedély, vezetői engedély visszavonása, parkolási igazolvány, adatszolgáltatás: 59/795-235Egyéni vállalkozás, gépjármű forgalomból kivonása: 59/795-267KIÜSZI ügyek, ügyfélkapu: 59/795-223Járműigazgatás: 59/795-222
40 41
A KISÚJSZÁLLÁSI POLGÁRMESTERI HIVATAL ÜGYFÉLFOGADÁSI RENDJE
hétfő: 7.30–l2 és 13–17 órakedd: nincs ügyfélfogadás szerda: 8–12 és 13–16.30 óracsütörtök: 8–12 és 13–17 órapéntek: 8–12 óra
A KISÚJSZÁLLÁSI POLGÁRMESTERI HIVATAL TELEFONSZÁMAI
Központi szám (porta): 59/520-222Fax: 59/321-139Polgármester: 59/520-240Alpolgármester: 59/520-242Jegyző: 59/520-230Aljegyző: 59/520-233
A KISBÍRÓ HÍRLEVÉL SZERKESZTŐSÉGE
Felelős kiadó: Kisújszállás Város ÖnkormányzataSzerkesztőség: Kisújszállási Polgármesteri HivatalTelefon: 59/520-222; e-mail: [email protected]
A TV KISÚJ SZERKESZTŐSÉGE:
Vigadó Kulturális Központ, Szabadság tér 7.Telefon: 06-59/886-928
KISÚJSZÁLLÁSI NAGYKUN KALENDÁRIUM, HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK SZERKESZTŐSÉGE
Felelős kiadó: Kisújszállás Város ÖnkormányzataFőszerkesztő: Dr. Ducza Lajos ([email protected])Szerkesztőség: Kisújszállási Polgármesteri HivatalTel.: 59/520-222; e-mail: [email protected]
WWW.KISUJSZALLAS.HU VÁROSI HONLAP,PIACI HÍRMONDÓ SZERKESZTŐSÉGE
Felelős kiadó: Kisújszállás Város ÖnkormányzataSzerkesztőség: Kisújszállási Polgármesteri HivatalTel.: 59/520-222; e-mail: [email protected]
PIACI NAPOK KISÚJSZÁLLÁSON
Minden héten kedden, csütörtökön és szombaton (Ha a piac ünnepnapra esik, akkor az ünnepet megelőző napon van piac.)Helyszíne: Piactér
KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETI SZOLGÁLAT
Reálmed Kft.
Kisújszállás, Nyár u. 7. · Tel.: 59/887-719
Hétköznap: délután 16.00-tól reggel 8.00-igA hét utolsó munkanapján: 12.00-kor kezdődik az ügyeleti ellátásHétvégén és munkaszüneti napokon: 0-24 óráig van ügyeleti ellátás
VÉRADÁSOK KISÚJSZÁLLÁSON
január 14. 8.00 – 12.00február 18. 8.00 – 12.00április 9. 8.00 – 12.00április 30. 8.00 – 12.00július 7. 8.00 – 12.00augusztus 4. 8.00 – 12.00október 15. 8.00 – 12.00december 17. 8.00 – 12.00
Rendező: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei VöröskeresztTerületi SzervezeteHelyszín: Művelődési Ház
Információ: Erdei Edit 06-30/20-73-764Az időpontok változásának jogát a Vöröskereszt fenn-tartja.
KUMÁNIA IFJÚSÁGI SZÁLLÁSHELY2010-ben erdélyi ácsok közreműködésével készült el a Kumánia Ifjúsági Szálláshely. Az öt, tóra nyúló komfortos faház két-két szobája négy vendégnek nyújt szálláslehetőséget – amely pótágyakkal további kettővel növelhető. A faházak teljesen felszerelt konyhával és fürdőszobával várják a családokat, baráti társaságokat. Emellett lakókocsi állásokkal, sátorhelyekkel és kempinggel várjuk a Kisújszállásra érkezőket. A főépületben mosási és főzési lehetőség is van, a közösségi tér pedig kisebb szakmai és családi rendezvények helyszíne is lehet. 200 nm-es rendezvénysátrunk áll összejövetelek helyszíneként vendégeink rendelkezésére, mely a romantikus környezetben csodás helyszínét adhatja akár ifjú pároknak életük legszebb napjára, illetve annak megünneplésére.
Amit a Kumánia kínál:• szálláshely-szolgáltatások• wellness-szolgáltatások• fürdőgyógyászati szolgáltatások• orvosi szakrendelések és kezelések• sportolási lehetőségek• nyugodt, békés környezet• akadálymentesített közlekedés, vakbarát és gyengén
látó felületek• egész éves nyitva tartás• konferenciaterem• kihelyezett esküvői helyszín• csapatépítő helyszín• tábor helyszín• változatos szabadidős, zenei programok• ingyenes wifi• ingyenes parkolás
NÉGY AZ EGYBEN GYÓGYSZÁLLÓ, GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐ,
GYÓGYÁSZAT ÉS KEMPING
HOTEL KUMÁNIA*** SUPERIORA három csillag superior minősítésű Magyar Turizmus Minőségi Díjas gyógyszálló 30 db kétágyas szobával vár-ja vendégeit, alapszolgáltatásként félpanzióval. Bár és 70 fős étterem szolgálja még igény szerint a teljes ellátást. A hotel mellett 50 fős konferenciaterem és 20 fős tárgyaló-terem várja céges rendezvények, baráti-, családi összejöve-telek helyszíneként kedves vendégeinket.
KUMÁNIA GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐA hotel közvetlen összeköttetésben van a Kumánia Gyógy- és Strandfürdővel, így a vendégek köntösben is át-sétálhatnak a fürdőbe, ahol wellness-szolgáltatások széles skálája, szaunavilág, óriáscsúszda valamint hét különbö-ző hőmérsékletű, nagyságú medence élményelemekkel várja a kikapcsolódni, pihenni, vagy épp gyógyulni vágyó vendégeket. Fürdőnkbe nem csupán szállóvendégeinket, hanem a helyi, környékbeli, s az ország bármely pontjáról érkező fürdőzni vágyókat is szeretettel várjuk.
KUMÁNIA GYÓGYÁSZATA regionális minősítéssel rendelkező gyógyászati részleg fürdőgyógyászati, fizikoterápiás kezelések széles skálájá-val várja a gyógyulni vágyókat. Gyógyászati részlegünk fizioterápiás, ortopédiai és ultrahang-diagnosztikai szak- és magánrendelések egészségügyi hátterével áll a betegek rendelkezésére.
Elérhetőségek:Honlap: www.kumania.hu
E-mail: [email protected]
Hotel Kumánia*** superiorRecepció, foglalás: +36-59/887-710
Cím: 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 8-12.E-mail: [email protected]
www.facebook.com/HotelKumania
Kumánia Gyógy- és StrandfürdőFürdőpénztár: +36-59/887-711
Cím: 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 8-12.E-mail: [email protected]
www.facebook.com/KumaniaGyogyfurdo
GyógyászatRecepció, betegfelvétel: +36-59/887-712Cím: 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 8-12.
E-mail: [email protected]
Kumánia Kemping és Ifjúsági SzálláshelyRecepció: +36-59/887-713
Cím: 5310 Kisújszállás, Rákóczi u. 8-12.E-mail: [email protected]
https://www.facebook.com/KumaniaRonkhazak/
„Kumánia... Többet rejt, mint gondolná”
JEGYZETEK
E kiadvány Kisújszállás Város Önkormányzatának kulturális-közművelődési tájékoztatója
Kiadó: Kisújszállás Város ÖnkormányzataKészült: 5500 példányban
A kiadvány ingyenes.
Nyomdai munkák:KIS-ÚJ-LAP Kft.5310 Kisújszállás, Munkácsy u. 8.
Borítófotók: Ábri Imre, Oláh Veronika, Szatmári Endre, Szöllősi József, Urbán Zoltán, Vatai Zsanett