XX. reál- és humántudományi Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia (ETDK)

Kolozsvár, 2017. május 18–21.

Kora bronzkori halomsíros temetők

Délkelet-Erdélyben

Szerző:

Szász Hajnal

Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Történelem és Filozófia Kar, régészet és

klasszika tanulmányok szak, mesterképzés, II. év

Témavezető:

dr. Molnár-Kovács Zsolt egyetemi docens,

Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Történelem és Filozófia Kar, Magyar Történeti

Intézet, Régészeti és Művészettörténeti Tanszék

1

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék ......................................................................................................................... 1

I. Bevezetés ................................................................................................................................ 2

II. Földrajzi elhelyezkedés – természeti, földrajzi jellemzők................................................ 4

III. A halomsíros temetkezés, mint történeti-régészeti jelenség: eredet, elterjedés,

régészeti kontextus .................................................................................................................... 7

III. 1. Halomsírok a Fekete-tengertől nyugatra ....................................................................... 7

III. 2. A sztyeppe és a nyugati, európai területek interaktív kapcsolata ................................. 9

III. 3. A halomsír sajátosságai............................................................................................... 10

IV. Kutatástörténet ................................................................................................................. 13

IV.1. Halomsírok Erdélyben ................................................................................................. 13

V. Időrendi kérdések .............................................................................................................. 18

VI. Délkelet-Erdély késő rézkor – kora bronzkori temetkezési lelőhelyei ........................ 22

VI.1. Hargita megye .............................................................................................................. 22

VI.2. Kovászna megye .......................................................................................................... 22

VI.3. Brassó megye ............................................................................................................... 23

VII. Esettanulmány – az oklándi halomsírok ...................................................................... 25

VIII. Záró gondolatok ............................................................................................................ 28

IX. Melléklet ............................................................................................................................ 29

X. Bibliográfia ......................................................................................................................... 33

2

I. Bevezetés

Dolgozatomban egy jellegzetes temetkezési rítus, a halomsíros temetkezés eredetét,

elterjedését, történeti-régészeti kontextusait veszem számba, kitérve az erdélyi és délkelet-

erdélyi párhuzamokra is. A halomsíros jelenség feltételezett keleti behatásnak köszönhető, a

kutatásban a késő réz – kora bronzkorban az észak-pontuszi, ún. Jamnaja népesség

kultúrájának terjedésével magyarázott. 1 A halom emelése a sír fölé azonban jóval régebbi

gyakorlat, mint ez a ca. i.e. 3000 körüli periódus. A keleti, eurázsiai sztyeppei környezetből

érkező szokás i.e. 5. évezredik vezethető vissza, innen szivárgott és terjedt el lassan a Fekete-

tengertől nyugatra is, a Kárpát-medence délkelet-európai területeire (Románia, Bulgária,

Szerbia, Magyarország és még sorolható).

A késő réz – kora bronzkori halomsíros temetők a romániai kutatástörténetben az

ország nyugati, délnyugati térségében (Erdély, Bánát) jobban feltérképezettek ami a

kultúrákat és lelőhelyeiket (település, temető) illeti, ezzel szemben Erdély keleti és délkeleti

térsége hátrányban marad. 2 A késő réz – kora bronzkori kronológiai problematika sem teljes

mértékben tisztázott, a kutatástörténetben a mai napig vitatott marad egyes kultúrák

besorolása bizonyos időszakokba. A kronológiai problematikát többek között a publikálatlan

anyagok, vagy a publikációk hiányossága nehezíti. A pár évtizeddel ezelőtt kialakított, merev

relatív kronológiai sémákat mára az abszolút kronológia eredményei (pl. radiokarbon

keltezés) jobban tudják árnyalni. Továbbá, a kutatásban egyre elfogadottabbá váló átmeneti

időszakok vizsgálata, azaz két nagyobb történeti kor közötti időszak vizsgálata az egyes

kultúrák és tárgyaik, illetve a területek, amelyeket birtokba vettek folytonosságot, kapcsolatot

mutatnak. Egy-egy régészeti kultúra között eltelt időszak (területtől és kortól függően) az

újabb és újabb eredmények fényében, zsugorodni látszik. Így a rézkor végső fázisa és a

bronzkor kezdete közötti időszak is egy ca. 200 éves periódusra tehető, amikor késő rézkori

kultúrák és anyagaik együtt élhettek kora bronzkori kultúrákkal és anyagaikkal.3 Romániában,

az elmúlt 10 – 15 évben, az infrastruktúrák fejlődésének köszönhetően nagy számban kerültek

napvilágra új őskori lelőhelyek, és a régészeti kutatásmód fejlődése (interdiszciplináritás) is

hozzájárul az összetett kérdések részletesebb megértéséhez, tisztázásához.

Délkelet-Erdély kora bronzkori temetkezési lelőhelyeiből négy késő réz – kora

bronzkori halomsíros temető lelőhelye ismert és kutatott. Ezek közül három a Brassói- és

Szentgyörgy-medencében, Kovászna megyében (Bardóc, Eresztevény, Erősd) található, és

1 Horváth 2014, 122 -123., Ecsedy 1979. 2 Terjedelmi okok miatt, a Kárpát-medencén kivül eső (Havasalföld, Moldva, Dobrudzsa, stb.) területekre nem

tértem ki. Elsődlegesen a Kárpát-medence keleti területével, Erdéllyel és Délkelet-Erdéllyel foglalkoztam. 3 Kulcsár – Szeverényi 2013, 69 – 75.

3

egy Hargita megye déli részén található (Oklánd). Habár van, amelyek már a 19. század végén

ismertek voltak és kutatottak, újabb számottevő feltárásra több mint 100 évvel felfedezésük

után került sor. Az oklándi halomsírok szisztematikus feltárása 2008-ban, az udvarhelyi Haáz

Rezső Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum közös projektében valósult

meg. Bardóc és Eresztevény halomsíros temetőit még a múlt századokban, a 19.-ben és a 20.-

ban kutatták utoljára. Az erősdi halomsírok máig feltáratlanok, eddigi kutatásuk légifotók

révén és terepbejárással valósult meg.4 A délkelet-erdélyi halomsíros temetők kis létszáma

egyelőre csak a jelenség jelenlétét tudja alátámasztani. Az oklándi sírok feltárása betekintést

engedett a halom belső szerkezetének megértéséhez, illetve a szertartás menetének

felvázolásához.

4 Czajlik et al. 2011.

4

II. Földrajzi elhelyezkedés – természeti, földrajzi jellemzők

Délkelet-Erdély a Kárpát-medence déli és keleti szélén, a Keleti-Kárpátok és a Kárpát-

kanyar (Carpații de Curbură) hegyvonulatok völgyeiben található, a mai Románia területén.

Hargita, Kovászna és Brassó megyéket foglalja magába, az országon belül központi térségben

helyezkedik el.5 A Kárpát-medence Európa középső és délkeleti részén, a Kárpátok, a Dinári-

hegység és az Alpok által körbevett vízgyűjtő terület, számos nagy folyóval. A Kárpát-

medencén belül, a kutatási témából adódóan, minket elsősorban az erdélyi és délkelet-erdély

tájegységek foglalkoztatnak.

A Kárpát-medence földrajzi szempontból komplex régió, a Kárpátok, a Duna és a

Fekete-tenger hármas egység része (carpato-danubiano-pontic). Az alpi orogén ciklus

mintegy 240 millió évvel ezelőtt kezdődő hegységképződési folyamata révén jött létre. A

folyamat során tektonikus lemezek mozgása és összeütközése eredményezte a felszíni,

domborzati képződményeket, így hozván létre az Erdélyi-medencét és a Kárpátok vonulatát.6

Geomorfológiai szempontból az ország területén két nagy struktúrát különböztetünk meg:

orogén (hegységképződés) és plató (síkság, fennsík), illetve a kettő közötti átmenet. A

hegységképződés Románia Kárpát-medencei területén a Kárpátok vonulata (Keleti-Kárpátok,

Déli-Kárpátok és Nyugati-Kárpátok/ Erdélyi-szigethegység), al-Kárpátok (Subcarpați),

Erdélyi-medence (Depresiunea Transilvaniei), Nyugati dombvidék és alföld (Câmpia și

Dealurile de Vest) tájegységeket képezi. 7

A Keleti-Kárpátok egyik fő jellemzője a számos völgy- és medence-rendszer (a

hegyvonulat 20%-a), amely a hegyek között húzódik. Ezek, égtáj szerint, három részre

osztódnak: északi, középső (keleti) és déli. Északon a Máramarosi-medence, középen a

Gyergyói- és Csíki-medence, délen a Brassói-medence található.8

A Keleti-Kárpátok klímája mérsékelt-kontinentális, a hegyvonulat medencéi, amelyek

keleti-nyugati irányú időjárás változásoknak vannak kitéve klímájukat tekintve hűvősebbek,

esetenként szélsőséges időjárás is előfordul, főleg a téli hónapokban. A völgyek fölé

magasadó hegyek természetes védőgyűrűként állnak a nagy légmozgásokkal szemben, amely

így évi kevesebb csapadékmennyiséget is jelent. A Csíki-medence éves átlaghőmérséklete 5,8

– 6,2 °C között van, míg délebre, a Brassói-medencében ez 7,1 – 7,6 °C között mozog. Ez a

térség az ország leghidegebb vídéke. Az éves csapadékmennyiség 600-700 mm között mozog

a medencékben. Az erdélyi al-Kárpátok (Subcarpații Transilvaniei) nyugati irányba való

5 Székely Zs. 1997, 11. 6 Posea 2005, 50 – 51. 7 Posea, 2005, 25. 8 Teodorescu 2011, 28. [Tufescu 1974, Coteț 1973]

5

nyitottsága nagyobb légmozgást enged a térségnek, mérsékeltebb klímát (Küküllők és Maros

vidéke), itt az éves átlaghőmérséklet (7 – 8 °C) és csapadékmennyiség (700 – 800 mm) is

nagyobb. A Keleti-Kárpátokban a széljárás iránya észak-nyugati a meleg évszakokban, illetve

észak-keleti a téli évszakokban. Átlagsebessége 3m/s. 9

A domborzati és éghajlati adottságokkal összhangban a növényzetre a lombhullató

erdő, illetve a tűlevelű, fenyőerdő jellemző. Az intramontán medencék alacsonyabb részein

többnyire a vegyes lombhullató fákat találjuk (bükk, tölgy, gyertyán), míg a magasabb

területeken a fenyőféléket (lúc, jegenye, zöldfenyő). A folyók völgyeiben és a homokosabb

talaj területein találjuk a fűz-, éger- és nyír faféléket. A környezet, a flóra és fauna az őskor

óta természetesen változásokon ment át, a mai dombos és fennsík területeket is többnyire

vegyes lombuhallató erdők borították. Az őskori, rézkori és bronzkori természeti környezet

rekonstruálása Erdélyben és Délkelet-Erdélyben nehézségekbe ütközik, a paleobotanikai és

paleozoológiai kutatások hiányossága miatt, és a környező területek, országok kutatásainak

eredményére kénytelen hivatkozni. A Holocén atlanti és szubboreális klímája a mainál 1,5 –

2 °C melegebb és csapadékosabb (min. 200 mm) volt. A többnyire erdős területek faunája a

közép- és nagyméretű emlősök (vaddszinó, szarvas, őz, bölény, medve) életterének kedvezett.

A nagyobb csapadékmennyiség miatt a folyók árterületeinek szabályozása előtt a települések

környezetükből kiemelkedve, magasabb pontokon foglaltak helyet.10

Az emberi tevékenységi formák, a környezethasznosítás- és átalakítás, a népesség és

az etnikumok tagolódása, a településhálózat és infrastruktúra térszerkezete a kultúrgeográfia

feladatköreibe tartoznak, ezen jelenségek idő- és térbeli változásait és összefüggésrendszerét,

a társadalmi- és gazdaság-történeti korok szerint elosztva, a történeti földrajz tárgyalja. A

Kárpát-medence társadalom- és gazdaságtörténete azt bizonyítja, hogy az ember és a földrajzi

környezet kapcsolatrendszerében két jelenség, az alkalmazkodás és az átformálás (=

antropogén tájalakítás) volt jellemző.11

A felszíni domborzat „anyagi és térbeli támaszpontja az emberi társadalmak

létezésének” 12 , a természeti-földrajzi környezetnek az ember is szerves része, hiszen

felhasználja saját céljaira, fejlődésére, és alakítja is ezáltal, kezenyomát úgymond hátra

hagyva. Ugyanakkor a földrajzi tájhatárok, egységhatárok nincsenek tekintettel az etnikai

csoportok életterére, a Kárpát-medence, annak ellenére, hogy egy egységet képez történeti-

földrajzi szempontból, fejlődése mégsem regionális egységekre tagolódó szekuláris folyamat.

9 Sztáncsuj 2015, 106 – 107. 10 Sztáncsuj 2015, 107 – 108. 11 Frisnyák (ed.) 1996, 121. 12 Posea 2005, 30.

6

A Kárpát-medencében, történeti szempontból több olyan mozzanat is van, amely „az

entitáson belüli elkülönültségre utal és hosszabb-rövidebb időszakon át érvényesül. Érdekes

módon ezek egyike sem épül rá a természeti viszonyok által nyilvánvalóvá tett táji

különbségekre, a megegyezés kivételes, esetleges, részleges és időleges csupán. Ha ezeket az

elkülönültségi jellemzőket mutató időszakokat(...) áttekintjük, nyilvánvalóvá lesz, hogy ezek

csaknem minden esetben katonai-politikai okok következményei voltak, így a regionális

fejlődésnek, a régió-kialakulási folyamatnak semmiképpen sem tekinthetők előfutárainak.”13

Ezzel egyetemben, az emberi jelenlét „lenyomata”, amely során környezete munkája

tárgyává is válhat (tájépítés, változtatás – pl. kanalizálás), illetve első számú termelési

közeggé is (földművelés, silvicultura) nyilvánvaló. Természet adta, földrajzi környezetét az

ember ősidők óta kihasználta, és kihasználja, település-szerkezet, temetkezés vagy

kommunikációs jellegű (kereskedelem, utazás, védekezés) infrastruktúrákként való

felhasználásával vagy létrehozásával. Mindezen aktivitása révén, a földrajzi tényezők

kihasználásával és ezek manipulálásával, a környezetére is hatást gyakorol, az állati- és

növényvilág működésére, a vizek rendszerére, a talaj minőségére, így hozzájárulván a teljes

tájegység alakulásához.14

13 Frisnyák (ed.) 1996, 108. 14 Posea 2005, 30.

7

III. A halomsíros temetkezés, mint történeti-régészeti jelenség: eredet,

elterjedés, régészeti kontextus

III. 1. Halomsírok a Fekete-tengertől nyugatra A halomsíros temetkezés jelensége több évezredre visszanyúló rítus, eredete az eurázsiai

sztyeppékre vezetendő vissza.15 Volker Heyd 2011-es Yamnaya Groups and Tumuli West of

the Black Sea c. tanulmányában az ún. nyugati Jamnaja-kör és a halomsíros temetkezések

problematikáját járja körül, mutatja be. A Fekete-tengertől nyugatra, többnyire a Duna alsó

folyásán és a Kárpát-medence középső területein több ezer kerek halmot azonosított be a

kutatás, amelyek közül ca. 500 feltárt lelőhely a mai Románia, Bulgária, Szerbia és

Magyarország területeiről a Jamnaja népcsoport jelenlétét támasztja alá. A Jamnaja

népcsoport vagy más néven gödörsíros (pit-grave culture) vagy okker síros kultúra (ochre

grave culture) északkelet-pontuszi eredetű. Vándorlásaik nyugati irányba régóta

foglalkoztatják a kutatást, kezdetben nagyméretű migráció-elméletekkel magyarázva

jelenlétüket a Kárpát-medencében (Gimbutas, Kristiansen), később más megközelítések révén

is, mint pl. a körkörös migráció (circular migration) elmélete.16 A halomsírok (kurgánok)

jelenléte a kora bronzkorban azonban kétségkívül alátámasztja egy bizonyos szintű

népvándorlását a csoportnak. 17 Magyarországon 45 lelőhelyről 60 feltárt halom (legtöbb

feltárt egy lelőhelyről: 11 – Kétegyházáról) 18 ismert, Szerbiában 12 halomsíros lelőhely

ismert, Romániában ca. 100 halom feltárásáról ismerünk. Bulgáriában 277 ilyen halmos

temetkezés lett feltárva. A legnagyobb probléma, hogy mindezek nagy része publikálatlan

marad, így érdemben nem tudnak hozzá tenni a kutatás állásához.19

A Jamnaja népesség sztyeppei vagy sztyeppéhez hasonlatos környezet kedvelője,

jelenlétük kimutatott ilyen jellegű földrajzi térségekben. A sztyeppe kontinentális klímáját

forró nyarak és hűvős, szeles telek közötti váltakozás jellemzi, kevés csapadékkal, főleg a

nyári periódusokban. Loess-ös, homokos talaj, füves és bokros növényzet társul az

időjáráshoz, fás területekkel csak a folyók mentén. A Fekete-tengertől nyugatra ilyen jellegű

környezet20 Dobrudzsa (délkelet Románia), északkelet Bulgária (Dobrics), ahol sűrű, Jamnaja

halomsíros jelenlét észlelhető.21 Második legnagyobb koncentrációja a jelenségnek a Duna

mentén az alacsony teraszos részeken és alföldi területeken figyelhető meg. Romániában a

15 Harding 2011. 16 Anthony 1997. 17 Heyd, 2011, 535. 18 Ecsedy 1979, 21., 20 – 33. 19 Heyd 2011, 536. (a cikk 2011-ben jelent meg, azóta lehetséges újabb lelőhelyek publikációinak megjelenése) 20 Heyd 2011, 537. (Fig. 1.) 21 Heyd 2011, 536. [Irimia 2003, Krauss 2006.]

8

Bărăgan térségében, Havasalföldön, Olténiában, (Jalomica, Argyas és Olt folyók mentén),

Bulgáriában a Duna déli partjain, a Balkán és Rodope-hegység közén, a Marica és Tundzsa

folyók között. További halomsíros jelenség, kisebb mennyiségben a romániai moldvai alföldi

területen észlelhető, a Prut és Szeret folyók közén. Lévén, hogy a népcsoport keletről

szivárgott nyugat fele, a mai Moldvai Köztársaság területén is, illetve a Dnyesztertől keletre

egyre sűrűsödik a halomsíros jelenség, erősödve tovább az észak-pontuszi térség fele.22

A Kárpát-medencében, elsődlegesen a Duna és Tisza közéről érkeztek feljegyzések,

illetve a Körösök és Bánát régióiból (a mai Magyarország, Szerbia és Románia részei).23

Habár a kutatárstörténetben több régiót is számba vettek, mint a Jamnaja népcsoport

jelenlétének helyszínét, Heyd szerint a Kárpát-medencében a Duna délről és a Tisza nyugatról

lehatárolja azt a területet, ahol biztosan beszélhetünk a jelenségről. 24 A népcsoport

bejövetelének a Kárpát-medencébe két lehetséges útvonalát tartja számon a kutatás: délről, a

Duna mentén a Vaskapukon keresztül, vagy északkeletről, Moldva felől, a Keleti-Kárpátok

szorosain és a Tisza völgyén. Ami Erdély területét illeti, kétségesebb a helyzet, hogy

beszélhetünk-e a népcsoport jelenlétéről itt. Az aranyosgyéresi (Câmpia Turzii, Kolozs

megye) lelőhely Jamnaja temetkezés jellemzőit viseli25, Marocsapó (Cipău, Maros megye) és

Válaszút (Răscruci, Kolozs megye) lelőhelyei is lehetséges, hogy a népcsoport temetkezési

helyszínei. Heyd óvatosan kezeli az erdélyi régiót, „az információ hiányosságá”-ra hivatkozva.

A már említett területeken kívül feltevődik a kérdés, hogy pl. a Fekete-tenger nyugati és

déli partvidékén, Bulgária és Törökország területein, ahol az időjárás megegyezne a sztyeppei

klímával, vagy hasonlatos lenne hozzá, illetve pl. délkelet Lengyelország részén, a Kárpát-

vonulat mentén miért nincsen Jamnaja lelőhely. Ezeken a területeken a kutatás teljes hiánya

fehér foltot hagy, vagy a csak esetleges, utalásszerű feljegyzések egy-egy rítus elemet érintve,

vagy antropomorf stelae-król csupán hozzávetőleges információt szolgáltatnak, nem biztos

kapaszkodót.26

A Jamnaja jelenség egyik fő jellegzetessége, hogy település eddig még nem ismert, csak

temetkezés, ezért, Heyd megfogalmazásában, igen szigorúan kell venni az egyes

temetkezések elemeit, jellemzőit, amikor azokat a Jamnaja népcsoportnak akarjuk

tulajdonítani. Gyakran előfordul tehát, hogy a kutatás egyes lelőhelyeket besorol a népcsoport

temetkezéseként, azonban ezek kétségesek maradnak, és nem teljes mértékben bizonyított

22 Heyd 2011 [Comșa 1987, Burtănescu 1998, 2002.] 23 Heyd 2011 [Kalicz 1968, Ecsedy 1979, Patay 1987, Kalicz 1998, Dani – Nepper 2006.] 24 Heyd 2011, 538. 25 Ciugudean 1995. 26 Heyd 2011, 539.

9

tények. A nyugati Jamnaja jelenség peremterületeiről depók is csak egynéhány ismert, ca.

3000 – 2500 BC között. 27

III. 2. A sztyeppe és a nyugati, európai területek interaktív kapcsolata

A halom emelése a sír fölé már korábbi periódusokban is megtalálható (Boleráz és Baden

kultúrák a Kárpát-medencében, de az észak-pontuszi térségben is, még a Jamnaják előtt). A

jelenség egészen az i.e. 5. évezred második feléig vezethető vissza, éa a Suvurovo-

Novodalnikova gyűjtőfogalom alá sorolja a kutatás. Az i. e. 4. évezred folyamán végig

megtalálható ez a sztyeppéről érkező jellegzetesség, kapcsolat, visszaköszön a

Bodrogkeresztúr és Cernavoda I időszakokban. 28 Heyd tanulmányában felsorolja azokat a

lelőhelyeket, amelyek korábbi periódusok halmos lelőhelyei, és amelyek összességükben,

mint jelenség, bizonyítékként állnak a keleti sztyeppe és a nyugati területek, a Kárpát-

medence közötti, kezdetben lassúbb, de létező, interakcióira.29

A Jamnaja népcsoport vadászó, nomád életmódot folytathatott, és ezért életmódjának

továbbra is megfeleltethető környezetet keresett. Bejövetelekor a Kárpát-medence felé, nem

üldözte el a helyi, letelepedett, földművelő közösségeket. Három főbb elméleti száll létezik,

amelyek a két különböző kultúrkör, a keleti sztyeppei és a nyugati földművelő közösségek

közötti találkozásokat képzeli el: ez lehetett erőszakos, támadás-hódítás jellegű, lehetett békés

együttélés, szimbiózis jellegű, illetve semleges, egymást nem tudomásul-vevő.30 Kezdetben a

„Jamnaja-invázió” erőszakosnak volt tekintve a kutatásban, de ez az újabb és újabb

eredmények tükrében már nem így látszik.

Kristiansen és Heyd egészen friss, 2017-es cikkeikben 31 veszik újra elő a Jamnaja

problematikát. Új paleogenetikai és nyelvészeti kutatások alapján újabb megvilágításba

helyezik az európai zsinegdíszes (Corded Ware) kultúra formálódását, amely az észak-

pontuszi Jamnaja és a helyi, észak-európai neolitikumi közösségek közötti interakció és

adaptáció eredményeként született. A keleti népesség például új fajta technológiákat is hozott

magával, amely új szavak születését is eredményezte (mezőgazdaságban).32 A Jamnaja és a

zsinegdíszes kultúra közötti egyesítő elem a halmos temetkezés – a halott csontváza fölé,

földből való halom emelése. A sírmellékletek és a test elhelyezésének pozicíói

változhatnak .33

27 Heyd 2011, 539. 28 Heyd 2011, 543. 29 Heyd 2011, 544. 30 Heyd 2011, 545. 31 Kristiansen et al. 2017, Heyd 2017. 32 Kristiansen et al. 2017, 334. 33 Kristiansen et al. 2017, 336.

10

Az i.e. 3. évezred elejétől egy jelentős, Európa-szerte megragadható változás veszi

kezdetét, innováció fedezhető fel az anyagi kultúrákban, a társadalmi, gazdasági és rituális

szférákban is. Ezek együttesen egy horizontot képeznek.34 Régészeti nyomai többek között a

fémművességben is megragadhatóak: új fegyvertípusok jelennek meg (réz shaft-hole axe és

tanged dagger), amelyek visszavezethetőek az észak- pontuszi és kaukázusi területekre.

Ugyanakkor új öntési technológia is megjelenik (bi-valve casting), illetve a fémműves

társadalmi helyzetére is következtethetünk sírleletek alapján.35

A Heyd által használt, ún. Jamnaja-csomag (Yamnaya package)36 három elemből áll: 1.

antropomorf stelae – tipikusan Jamnaja kultúrkörbe tartozik és az i.e. 3. évezredtől nagyobb

számban terjed el, 2. zsinegdíszítés technikája és elterjedése számos délkelet-európai

kultúrákban, 3. halomsírok. 37 A halmos temetkezés a rézkor – bronzkor közötti időszakban új

elemként jelenik meg egyes területeken. A temetkezés a társadalmi szféra egyik

legalapvetőbb szociális intézménye, a gyakorlata révén túl mutat egy komplex, társadalmi-

vallási-gazdasági tevékenységre. A temetkezési rítusban beálló mindenkori változások ezért

érdekes kérdéseket engednek felvetni, egy adott csoport külső (vagy belső) befolyások révén

végbemenő változási folyamatok jelzője, amely idővel kihat az adott csoport szociális-vallási-

gazdasági szerveződésére is.38

A temetkezés gyakorlata, és az ezzel járó műveletsorok, illetve a gyakorlat során létrejövő

jelenségek régészetileg megragadható formák, fontosságuk kiemelkedő. Elősegítik a történeti

korú társadalmak, régészeti kultúrák alakulásának megértését. A földrajzi környezet

mesterségesen való átalakítása – és így, az ebbe való integrálódás során létrejön az ún.

régészeti tájkép (archaeological landscape)39, amely az emberi tevékenység történeti időkből

való hátrahagyott lenyomat egy formája.

III. 3. A halomsír sajátosságai

A halom emelése a sír fölé többrétegű jelentéssel bírhat: kifejezi a halott iránti

ragaszkodást, hiszen nem kis mennyiségű erőforrás és energia fektetődik sírjának

kialakításába. Halála után a halom jelzés szerűen megmarad az élők számára, hiszen

környezetéből kiemelkedve mutatja egyediségét, a múlt-jelen kapcsolatára utalhat,

fenntarthatja az ősök-leszármazottak közötti kapcsolatok térbeli lenyomatát is. Közösség

szintjén, illetve túlmutatva ezen, régió szintjén és az egyes közösségek között jelölheti a

34 Harrison – Heyd 2007. 35 Heyd 2011, 545-546. [Bátora 2002] 36 Harrison – Heyd 2007. 37 Heyd 2011, 546. 38 Kristiansen et al. 2017, 336. 39 Daróczi 2015, 21 – 22.

11

terület tulajdonba vételét, illetve az adott csoport „régebb” óta való jelenlétét a területen, így

dominanciát és tulajdonjogot is kifejezve a földrajzi környezetben való, mesterségesen

kialakított, jól látható struktúrák révén. 40 A temetkezési rítus és a társadalmi, vallásos

intézmények közötti szoros kapcsolat önmagában a temetkezésben nyilvánul meg, hiszen az

egy intézményesített gyakorlat, amely során hatalom és tulajdon örökítődik tovább, illetve

szociális és gazdasági kapcsolatok erősítődnek általa.41

A nyugati Jamnaja-körben jellemző temetkezési forma a hantolásos/ csontvázas

temetkezés. A négyszögű vagy ovális gödörsírok fölé emelt halom lehetett elsődleges, egyedi

és egyszeri temetkezés, vagy egy már létező halomba egy újabb halott eltemetése és a halom

megemelése is előfordul. így egyes halmok elérhetik a 40 méteres átmérőt és a 3-4 méteres

magasságot is. Egy-egy temetőben akár 30 halom is előfordulhat. Azonban, ahogyan Heyd

megjegyzi, nem minden halomban törvényszerűen Jamnaja temetkezés található. Későbbi

behatolások lehetségesek. 42

A holttest helyzete a sírban általában hanyat fekvő, felhúzott/ behajlított lábakkal,

ritkábban oldalt fekvő, zsugorított. A nyugati területeken Heyd a hanyat fekvő, kinyújtott lábú

pozicíót non-Jamnaja jelzőnek tekinti. Ugyanakkor a kémiai-biológia folyamatokat is

figyelembe kell venni, amelyek szintén befolyásolhatják a holttest utólagos pozicíóit. A

nyugati Jamnaja temetkezés további jellemzője a gödrök és a halott általában kelet-nyugati

irányban való orientálása43, a fej általában nyugati irányba helyezve. A férfi – női sírok között

nincs jelentős eltérés, azonban megjegyzendő, hogy a megvizsgált csontvázak túlnyomó része

felnőtt férfihez tartozik. Heyd következtetésében, a temetkezések alapján, egy férfias,

maszkulin társadalom képét láthatjuk.44

További jellegzetesség a vörös okker használata a sírokban, amelyet általában a halottra

vagy a köré szórnak, esetenként egy-egy testrészre, vagy megkülönböztetett helyre a sírban. A

Kárpát-medencében különösen jellemző az okker rögök elhelyezése az egyes sírokban.

További jellemző a természetes anyagokból készült (nád, szövet, bőr, bunda) szőnyeg, amely

a sír falait és „padlóját” fedi. 45 A gödörsír elkészülése után azt fa gerendákkal fedik, vagy

Bulgária és Románia esetében kőlapokkal.46 A sírmellékletek szegényesek, általában kerámia

edények találhatóak bennük, kivételes esetekben egy-egy fémből készült fegyver vagy eszköz.

40 Heyd 2011, 546. 41 Kristiansen et al. 2017, 336. 42 Heyd 2011, 539., Dani – Horváth 2012, 17 – 19. 43 Motzoi-Chicideanu 2011, vol.II/ pl. 67. 44 Heyd 2011, 539. 45 Kalicz 1968, 35., Ecsedy 1979. 46 Székely 1997, 41 – 44. (kőcisztás temetkezés halom alatt, DK Erdélyben: Bardóc/ Brăduț, Maksa-

Eresztevény/ Moacșa-Eresteghin, Oklánd/ Ocland).

12

Gyakoriak a rézből vagy ezüstből készült hajkarikák vagy spirálok, illetve nyakékek gyöngyei,

vagy állatfogból készült medálok. Heyd a sírmelléklet hiányosságát a sírhely

grandiózusitásával magyarázza, a sír kialakításába fektetett energia és erőforrás a mérvadó.47

A halom emelésének gyakorlata lehet, hogy kezdetben a Jamnaja-népcsoport jellemzője

volt, viszont később már más népcsoportok is használhatták ezt a megoldást – a Jamnaja

behatásnak köszönhetően.48 Az i.e. 3. évezred halmos jelenségeinek térképre való vetítése

igazolni látszik a feltevést, miszerint a Jamnaja-csomag egyes elemeit, ebben az esetben a

halom emelést, egyes társadalmak átvették, asszimilálták saját kultúrájukba, úgyanúgy viszont

egyes társadalmak nem.49 Heyd öt különböző régiót sorol fel, amelyek a Jamnaja jelenségkör

elterjedésének szomszédságában húzódnak: kelet-Bánát és nyugat/délnyugat-Erdély; kelet-

Szlovákia (kérdőjellel); Dalmácia és az Adriai-tenger keleti partvidéke; Dunántúl, délnyugat-

Szlovákia, ausztriai Burgenland (Őrvidék); Közép-Európa középső és északi területei.50

Ahogyan az előző alfejezetben már említve volt, egy többévszázados beszirvárgásról – az

i.e. 5. évezredtől a 3. évezredig – beszélhetünk, hiszen már ekkor is jelen van a keleti eredetű

halmos temetkezés. Nagyobb intezitású bevándorlási hullámok a 3. évezredtől

kezdődhettek.51

47 Heyd 2011, 540. 48 Harding 2011, 27. 49 Heyd 2011, 548., Harding 2011, 27. [Häusler 1977, fig.1.] 50 Heyd 2011, 547. 51 Heyd 2011, 548.

13

IV. Kutatástörténet

IV.1. Halomsírok Erdélyben

Az első, halmos lelőhelyekről szóló feljegyzések a 19. század közepéről származnak

(Neugebauer 1851, Rómer 1868, 39.).52 A 19. század második felétől, a 20. század elejéig egy

bizonyos fajta dilettáns gyűjtői szokásról is beszélhetünk, amikor nem feltétlenül a

tudományos hangvételű kutatás vezette a régészeti „feltárásokat”. Azonban ezeknek az

érdeklődéseknek is köszönhetően, a régészet, mint tudományág meg tudta alapozni magát, a

privát gyűjtemények mellett az első tudományos megközelítésű munkák is megszülettek.

Délkelet-Erdélyben a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum megalapításának évétől

(1879) már a régészeti jellegű munkáknak egy szervezett keretet biztosító intézményéről

beszélhetünk.53

Az erdélyi kutatástörténet első fázisa, az ún. „romantikus” korszak a 19. század vége –

20. század eleje között tartott, amikor olyan lelőhelyek, mint pl. Bardóc-Kerekdomb Kovászna

megyében (Brăduț-Dealul Rotund), Úrháza (Livezile-Dealul Sârbilor și Dealul Cărpiniș) és

Bedellő (Izvoarele-La Cruce) halmos temetői Fehér megyében lettek felfedezve.54 Ez utóbbi

kettő a rézkori Coțofeni kultúra kései fázisával lett kapcsolatba hozva a román

kutatástörténetben, a 20. század második felétől azonban megosztódott a szakvélemény –

egyes kutatók a rézkori kultúra hatáskörébe sorolták a halmos temetkezéseket, mások egy

külső hatásnak tulajdonították azokat, amelyek rátelepedtek a Coțofeni-típusú lelőhelyekre.55

A 20. század elején, mintegy két évtizeden keresztül megszűnik a halmok régészeti

jellegű kutatása. 1945 – ’60-as évek közötti periódusban többnyire nemzetpolitikailag diktált

programok keretében tártak fel régészeti lelőhelyeket. A halomsíros lelőhelyek az „okkeres

sírok” címszóval a kora bronzkori átmeneti időszakra lettek beosztva, minden különösebb

kronológiai vagy kulturális hovatartozást mellőzve.56 Viszont ebben az időszakban születtek

meg az első embertani elemzések a már feltárt halomsíros kontextusokból, így bővítvén a

kutatást. Az első próbálkozások egy pontosabb időrendi séma felállítására ezt a temetkezési

szokást illetően Ion Nestor, Sebastian Morintz és Petre Roman munkáiból születtek.57

Az 1970-es években, egy újabb kutatási hullám vette kezdetét a Nyugati-Kárpátokban

(kolozsvári régésziskola, N. Vlassa, M. Takács, H. Ciugudean), amelynek eredményeképp

a ’80-’90-es években több publikáció is napvilágot látott, illetve új lelőhelyek is

52 Székely Zs. 1997, 17. 53 Székely Zs. 1997, 17. 54 Teodorescu 2010, 30. , Fenichel 1891, Herepey 1901. 55 Ciugudean 1977, 55., Popa 2009, 646. 56 RepArhCj 1992, 117. 57 Teodorescu 2010, 30 – 31.

14

beazonosításra kerültek a Torockói-hegységben. 58 Ugyancsak ebben az időszakban (’70 –

’90-es évek) az „okker síros” gyűjtőfogalom fokozatosan elmaradt, és a kutatás két

álláspontra szakadt – vagy a késő réz – kora bronz átmeneti időszakára helyezték a jelenséget

vagy a kora bronzkor elejére, és a Jamnaja népcsoporthoz kötötték.59 Délnyugat-Erdélyben

található Kőköz (Cheile Aiudului-Dealul Velii) lelőhely, amelyet N. Vlassa ásott meg, a

legnagyobb halomsíros temető, amelyet szisztematikusan feltártak, azonban a 16 halomból

eddig csak 3 publikált.60 Ezekben az években további lelőhelyek feltárásai H. Ciugudean

nevéhez fűződnek, főleg a Nyugat-Kárpátok térségében: Felgyógy (Geoagiu de Sus-Cuciu),

(Dealul Nioarcii-La furci és -Gruiu Roșu), Kisampoly (Ampoița-Peret, Ampoița-Dealul

Dostiorului) Szolcsva (Sălciua de Jos), Úrháza (Livezile), amelyeket 1986-ban a Bedeleu61

halmos csoport név alatt publikált, és egy új időrendi sémát javasolt (P. Roman kronológiája

alapján).62

A ’90-es évektől napjainkig tartó szekvensben a kutatás haladásának szempontjából

folytatódtak az olyan erdélyi lelőhelyek feltárásai, mint pl. Almașu Mare-La Cruce, Cetea-La

Petri – Ticuiata, Țelna-Rupturi, Tureni-La furci. 63 Délkelet-Erdélyben, 1994-95 között a

Thracologia Intézet égisze alatt zajlottak feltárások Kovászna megyében64, illetve a 2000-es

években a Székely Nemzeti Múzeum több projektje (Oklánd, Erősd-Őrhegy) keretében

zajlottak feltárások, kutatások.

A késő rézkor – kora bronzkori átmeneti időszak és az ekkor végbemenő, jelentős

változások a település-struktúrákban és a temetkezési szokásokban 65 Erdélyben is

megragadhatóak. H. Ciugudean 2011-es Mounds and Mountains: Burial Rituals in Early

Bronze Age Transylvania c. tanulmányában a kora bronzkori temetkezési szokásokat tárgyalja

Erdély területén. A temetkezési rítusok alapján megkülönbözteti a nyugati és a keleti

területeket: nyugat-Erdélyben kőpakolásos földhalmokról, kelet-, délkelet-Erdélyben

kőkamrás/ kőcisztás sírokról beszélhetünk, amely fölé halmot emeltek.66

58 Vlassa et al. 1986, 1987, Ciugudean, Popa 2009. 59 Teodorescu 2010, 31. 60 Teodorescu 2010, 32. [Vlassa et al. 1985-1986, 59.] 61 Ciugudean 1986, 67 – 82. 62 Teodorescu 2010, 32. [Ciugudean 1986, 67-82., Roman 1986, 29-55.] 63 RepArhAb 1995, 72 – 73., RepArhAb 1995, 194., RepArchCj 1992, Ciugudean, 1995, 27. 64 Teodorescu 2010, 34., Székely 1998, 144. 65 Harding 2000, 84 – 103. 66 Ciugudean 2011, 21.

15

Erdély nyugati része – amely a halmos temetkezések esetében a Nyugati-Kárpátokat

(Apuseni)/ Erdélyi-szigethegységet jelenti, jóval kutatottabb, mint a keleti területek. A

Nyugati-Kárpátok keleti és déli részein, a Torockói-hegységben, illetve a Feleki- és Zarándi-

hegységekben nagy számban találunk halmos temetkezéses lelőhelyeket.67

A Nyugati-Kárpátok kora bronzkori halomsírjai földrajzilag domináns területeken lettek

megfigyelve – két völgy közötti vízgyűjtő területen, és gyakran lineáris vonalban húzódva,

egymást követve. Hasonló jelenség a Belotić-Bela Crkva csoportnál vagy a zsinegdíszes

(Corded Ware) kultúra temetkezéseiben figyelhető meg, a Kárpátok északi, szlovák területein.

A Jamnaja kultúrkörnél is megfigyelhető helyenként a lineáris elhelyezés, azonban

földrajzilag inkább az alacsonyabb pontokat, folyók völgyeit használták.68

A Nyugati-Kárpátok halomsíros temetői igen kicsik, átlagosan kevesebb, mint 10

halommal, a legnagyobb feltárt a Poiana Aiudului-Dealul Velii lelőhely, 16 halommal. Az

átlag átmérőjük ezeknek a halmoknak 10 – 12 m, a kisebbeké 6 – 7 m és átlag magasságuk 1

m körüli. A legnagyobb ismert halom Tureni-La Furci lelőhelyről 3 m magas és 40 m

átmérőjű. Alakjukat tekintve kör és elipszis formájúak. 69

A halmok gyakran köves, sziklás területek közelében találhatóak. A mészkő kiemelten

kedvelt és sokat használt anyag a sírok kialakításában, gyakran előfordul, hogy akkor is

preferálták, amikor a közelben az nem volt hozzáférhető, így távolabbi kitermelő helyekről

szállíthatták. A legjobban kutatott lelőhely a kisampolyi (Ampoița), ahol a település és temető

is fel lett tárva. A Nyugat-Kárpátok halmos lelőhelyeire jellemző, hogy azok többnyire

település közelében, vagy éppen település-részletre lettek emelve. A kutatás a rézkori

Coțofeni kultúra kései fázisát (III) állapította meg egyes lelőhelyek esetében, az anyagi

kultúra – kerámia alapján. (Poiana Aiudului-Dealul Velii, Ampoița-Peret). Livezile-Baia

temető lelőhelyén például a kora bronzkori Livezile kultúra telepedett le, nagyon közel egy

Coțofeni III lelőhelyhez, és halomsírjainak egy részét az elődeik házai fölé emelték. A késő

rézkor – kora bronzkori átmeneti időszak Erdélyben is megragadható, a fent említett

lelőhelyek példái alapján. Az eltelt idő a két, régészetileg is megragadható jelenség – település

és temetkezés között, és amelyek ez esetben két külön kultúrához tartoznak, igen kevés

lehetett. 70

A Nyugati-Kárpátok halmaiban a leggyakoribb megfigyelt temetkezési forma a

hantolásos/ csontvázas temetkezés – Ciugudean megfogalmazásában a test összehúzódott,

összezsugorodott pozicíóban, a kezek különböző elhelyezkedésével („in contracted position

67 Ciugudean 2011, 21. 68 Ciugudean 2011, 23. 69 Ciugudean 2011, 23 – 24. 70 Ciugudean 2011, 24.

16

with different dispositions of the arms”). 71 Heyd, a Jamnaja népcsoport belső, relatív

kronológia felvázolásában (stratigráfia, anyagi kultúra, Jamnaja befolyás) kitér a sírban

elhelyezett halott pozicíójára, amelynek nem kíván nagy jelentőséget tulajdonítani, szerinte

nem egy megbizható jellegzetesség. A halott sírban való pozicíójának kategorizálása a

temetkezési szokás mesterségesen létrehozott evolúciós rendszere („constructed evolution of

burial customs”), amely Heyd szerint nem alkot átfogó, összefügő képet.72

A Nyugati-Kárpátok lelőhelyein nem jellemző a gödörsír kialakítása, a halottat a földre

helyezték és ráemelték a földből és kőből, esetenként kavicsból készült halmot. Kőkamrás/

kőcisztás kialakítások sem jellemzőek, viszont egy-két különlegesebb kivétel létezik, például

a Livezile-Dealul Sârbului lelőhely egyik halmában a koponya körül találtak kőből kialakított

védő szerkezetet (Herepey 1901, 20). A néhány kivételesebb eset (Livezile-Dealul Sârbului,

Săndulești-Sulihegy, Tureni-La Furci, Cetea-Ierboasa) a lelőhelyek többségével szemben

inkább „egzotikus” jelenségként vehető számon, Ciugudean szerint délkelet-erdélyi

modelleket utánozva, vagy újonnan érkezett keleti hatások mintájára. Erre példának a

tordatúri (Tureni) lelőhely zsinegdíszes kerámia leleteit hozza fel (igen közel Szind/

Săndulești lelőhelyhez), amely kapcsolatot mutat a délkelet-erdélyi Zsögöd/ Jigodin

kultúrával, ahol használták a kőkamrás sírokat. 73

Délkelet-Erdély esetében sajnos hiányosabb a kutatás, főleg ami a késő rézkor – kora

bronzkori halmos temetkezéseket illeti. Temetkezési lelőhelyek ugyan nagyobb számban

ismertek (lásd VI. fejezetnél), azonban ezek síktemetkezések és többnyire egy-egy elszigetelt

esetet jelentenek. Hargita és Kovászna megyékből négy halmos temetkezés lelőhelye ismert:

Oklánd74, Bardóc-Kerekdomb és -Kövesbérc75, Eresztevény-Zádogos tető76, Erősd-Őrhegy77.

Ezek közül az oklándi halmokat legújabban a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum és

az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum közös projektjének kereteiben ásták meg 2006-ban. A

lelőhely különben már a 19. században ismert volt, 1894 – 1895-ben Solymossy Endre, az

udvarhelyi Református Líceum tanára kutatott itt.78 Bardóc-Kerekdomb és-Kövesbérc halmos

lelőhelyeit is ismerték már a 19. században. 79 Bardóc és Bibarcfalva között található 18

71 Ciugudean 2011, 24. 72 Heyd 2011, 542. 73 Ciugudean 2011, 24 – 25. 74 RepArhHr 2000, 150 – 151. 75 RepArhCv 1998, 55 – 56. 76 RepArhCv 1998, 102. 77 RepArhCv 1998, 152 – 154. (A Régészeti Repertóriumban csak az Erősdi kultúra települései vannak

feltüntetve, a kora bronzkori halmokról nem szerepel leírás.) 78 Raport de cercetare arheologică preventivă. Ocland – Necropola tumulară/ Petreni-Kövesbérc (com. Ocland,

jud. Harghita), Sfântu-Gheorghe – Odorheiu Secuiesc, 2008. 79 Orbán 1868, Roska 1942, 33., Roman 1986, 41.

17

halomsíros temető (13 Kerekdombon és 5 Kövesbércen) a Schneckenberg kultúrába lett

besorolova. A kezdeti, 19. századi kutatások után több mint 100 évvel később, 1994 – 1996

között zajlott egy újabb kutatási projekt, amelyek során mind két lelőhelyen tártak fel

halmokat.80

Eresztevény-Zádogos tető lelőhelyet a 20. század elején fedezték fel. Székely Zsolt 1908-

at említi, amikor László Ferenc ásatást végzett volna itt, a megyei Régészeti Repertóriumban,

illetve az online adatbázisban (www.ran.cimec.ro) viszont 1912 szerepel. Az ekkor feltárt

kőcisztás sírban edénytöredékek és szénmaradványok voltak, feltételezhetően hamvasztésos

temetkezés jelei.81 A ’70-es években közmunkák során megrongálódott egy újabb halom,

amely egy másik kőcisztás temetkezést rejtett magában. A Székely Nemzeti Múzeum 1979-es

ásatása során ezt feltárták, a kőkamrában egy csontváz és egy edény volt. A lelőhelyet a

Schneckenberg kultúrának tulajdonítja a kutatás. 82

Erősd rézkori település lelőhelyei (Tyiszk domb, Lenkert, Csókás tető, Retkespatak, stb.)

igencsak jól ismertek és jól kutatottak.83 A halmos temető azonban kevésbé, a Régészeti

Repertórium nem is említi, illetve az online adatbázisba (www.ran.cimec.ro) sincs bevezetve.

Az egyelőre légifotók révén kutatott lelőhely, Erősd-Őrhegy, a településtől keletre húzódik, itt

a hegygerincen 15 halom követi egymást lineáris sorrendben, mintegy 5 km-es szakaszon. A

feltehetően kora bronzkori halmok átlag átmérője 15 – 18 méter, magasságuk 2 méter,

azonban kisebbek is vannak, 5 – 8 méteres átmérővel és 1 méteres magassággal, ezek kettes-

hármas csoportokban helyezkednek.84

80 Székely Zs. 1997, 41 – 44. 81 Székely 1997, 42., RepArhCv 1998, 102. 82 Székely 1997, 43., RepArhCv 1998, 102. (MNS 3917) 83 Sztáncsuj 2015, RepArhCv 1998, 152 – 154. 84 Czajlik et al. 2011, 17., Sztáncsuj Sándor (Székely Nemzeti Múzeum).

18

V. Időrendi kérdések

Délkelet-Erdély kora bronzkori kronológiájának felvázolásához szükséges egy

nagyobb időrendi séma áttekintése, megértése, hiszen nem beszélhetünk önmagában erről a

területről Erdély és a Kárpát-medence kontextusai nélkül. A bronzkor időrendje és ezen belül

is a korai fázis máig vitatott a szakirodalomban, túlnyomó részt az adathiány, a publikálatlan

anyagok miatt. A magyarországi szakirodalomban használt kronológiai beosztás a régészeti

kultúrákat illetően az 1980-as években lett kifejlesztve, és amely, néhány finomítást

leszámítva, többnyire máig megtartotta formáját. Ez szerint a Bronzkor három nagy részre

osztandó: kora-, középső- és kései bronzkor, és amely fázisok további alegységekbe

bonthatóak (1-3, a-c).85 Florin Gogâltan 2015-ös cikkében a Kárpát-medence kora és középső

bronzkorának kronológiai felosztásában a kora bronzkor három fázisra bontható, amelyek

továbbá két-két alfázissal is rendelkeznek, tehát: EBA (Early Bronze Age) I.a., I.b., II.a., II.b.,

III.a., III.b.86

Egy problematikus aspektusa az időrendi sémáknak a relatív kronológia merevsége,

értve ezalatt azt, hogy hagyományosan a kutatás nagy területekre – blokkokra – osztotta le a

„kultúrákat” és éles határvonalakat szabott, mind időben, mind anyagi tipológiában. Ez a

megközelítése a régészeti kultúrköröknek és az anyagi kultúráknak mára azonban már

kevésbé állja meg a helyét. A hagyományos értelemben használt „kultúra” kifejezés egyre

inkább elévül.87 Kulcsár – Szeverényi páros azt, az újabbnak mondható tendenciát tartja

életképesnek (és velük egyetemben, mások is), amely szerint egy több évtizedes, vagy akár

évszázados átmeneti időszak létezett, amikor a tárgyak használata tovább élt, egyszerre több

helyen, egyidőben a Kárpát-medencében.88 Élesen elhatárolódó vonalak helyett, amelyek

időrendi és tipológiai osztályozás szerint blokkokat hívatottak feltüntetni egy-egy adott

területen, egymás között átjárható „halmazokat”, és nem homogén egységeket kell

elképzelnünk, amelyek időben is és anyagi kultúrában is fúzió képesek. Ez, ilyen esetben,

ugyanúgy érvényes a késő rézkor – kora bronzkor periódusára is. A történeti korok népei és

tárgyaik a 21. századi határokat nem ismervén, természeti-földrajzi határok menti területi

egységeken mozogtak, és a természetes útvonalak – folyók, szorosok átkelői – mentén. Ezt az

elvet szem előtt tartva, a régészeti kutatás is elsősorban így próbálja az anyagi kultúrákat

elhelyezni térben (és időben).

85 Kulcsár – Szeverényi 2013, 68., Visy (ed.) 2003, 473. 86 Gogâltan 2015, 53. 87 Kulcsár – Szeverényi 2013, 69. 88 Kulcsár – Szeverényi 2013, 71.

19

Kutatástörténet szempontjából történelmi-politikai, erőforrási és egyéb tényezők miatt

hagyományosan a régészeti kutatások eredményei és a lelőhelyek, anyagi kultúrák időrendi

besorolása országhatárokon belül történt, ezért számos kronológiai táblázat született (főleg

német, magyar) a Kárpát-medence őskorát illetően. A Magyarországon használatos tábla

alapján a rézkor ca. 4500/4400 – 3000 BC közé tehető, ezen belül a késő rézkor ca. 3600/3500

– 3000 BC közé, míg a bronzkor ca. (3000) 2700/2500 – 900 BC közé, ezen belül a kora

bronzkor (3000) 2700/2500 – 1900/1800 BC közé. 89 Mivel nem beszélhetünk kora

bronzkorról a késő rézkor periódusa nélkül, ezért minket a késő rézkor – kora bronzkori

időszak foglalkoztat, amely így a ca. 3000 – 1900/1800 BC közötti időintervallum.

Romániában hagyományosan a régészeti kultúrák és időrendi beosztásuk földrajzi

szempontokkal egyetemben lettek régiókba beosztva – így beszélünk a Bánát és Maros alsó folyása

(délnyugat Románia) területről, a Körösök és az Ér – alsó Szamos (északnyugat Románia), Küküllők

mente és Maros (közép Erdély), észak Erdély és délkelet Erdély területekről.90 A késő rézkor Baden és

Coțofeni kultúrái viszonylag jól kutatottak, azonban a kurgán típusú temetkezések országszerte

alulmaradnak ebben, pl. Magyarországgal szemben. A kutatás hiányossága és az esetleges megásott de

nem publikált lelőhelyek miatt így nehezebb a késő rézkor – kora bronzkori átmenetet megragadni.91

Erdély esetében további, égtájak szerinti, földrajzi zónák megnevézese él: észak, nyugat,

dél/közép, kelet. Ezen a területen is több féle nézet él a késő réz – kora bronzkori kultúrák és időrendi

beosztásukat illetően, a kutatás folyamatosan polemziál és újabb eredmények tükrében – változik. M.

Rotea (P. Roman 1986 és Al. Vulpe 2001 nyomán) a Coțofeni kultúrát tartja a kora bronzkor

jelőlőjének, a periódus kezdetét kitolva ca. 3500 BC-re. I. Motzoi-Chicideanu a kora bronzkor elejét

3700 – 3000 BC közé helyezi.92 Băjenaru-Popescu (2012) páros a 3500 – 2000 BC időintervallumot

tartja inkább elfogadhatóbbnak, amely periódus magába foglalná a rézkor – kora bronzkor közötti

átmeneti időszakban jelenlevő kultúrákat is (Boleraz, Cernavodă III, Cernavodă II, Foltești, Baden,

Coțofeni).93 Gogâltan az erdélyi fémművesség kialakulását azonban csak 2500 BC-től kezdődően véli

számon tartani, és az amúgy jellemzően bronzkori hierarchikus, komplex gazdasági és társadalmi

struktúrákkal rendelkező társadalmakat nem tartja elfogadhatónak a Coțofeni kultúrára vonatkozóan.

Nyugat-Erdélyben a kora bronzkor jelőlője a Livezile-csoport, amely a helyi Coțofeniből

alakult ki, és amelyet némileg befolyásolt a „déli” Zăbala-Foltești elem is.94A Coțofeni – Livezile –

89 Visy (ed.) 2003, 473. 90 Gogâltan 2015, 57. (fig. 2). 91 Gogâltan 2015, 58. 92 Motzoi-Chicideanu 2011, 48. 93 Gogâltan 2015, 55. 94 Gogâltan 2015, 65. [Ciugudean 1996, 78–96; Ciugudean 1998, 67–69; Ciugudean 2003, 98–100; Motzoi-

Chicideanu 2011, 305–315; Ciugudean 2011, 26, Ciugudean 2013, 20.]

20

halomsíros kultúrák jelenségei konfliktusban állnak a kutatásban: a kora bronzkori Livezile ca. 2700

BC-ra való beosztása nem általánosan elfogadott, az erdélyi halomsíros jelenség pedig késő Coțofeni,

Copăceni és Șoimuș-csoport hármas körébe lett sorolva, amely így egy (késő)rézkori periódusba

esne.95 A kora bronzkori halomsíros jelenség (tumuli) magyarázatai a nyugati országrészen egyelőre

inkább elméleti síkon mozognak, és jobbára magyarországi példákra támaszkodnak.96

A Copăceni-csoport Erdély kora bronzkorában csak nemrég lett összefüggésbe hozva a

halomsíros jelenséggel.97 Ez a csoport is megosztotta a véleményeket: C. I. Popa szerint ez képezné a

kora bronzkor második fázisának (EBA II) alapját, míg H. Ciugudean szerint a Copăceni nem más

mint a Livezile-csoport egy későbbi fejlődési szakasza. Mivel a Copăceni jelenlétét dél-nyugat

Erdélyben eddig még nem sikerült alapos tudományos bizonyítékokkal is megindokolni, nehéz

elhelyezni mind relatív, mind abszolút kronológiában. Két külön egyed DNS mintájából nyert adat a

Florești-Polus lelőhelyről a kora bronzkor második fázisába (EBA II) helyezi a csoportot (ca. 2500 –

2200 BC), ez az eredmény azonban nem tudta bizonyítani a feltételezett kelet-erdélyi népcsoport

vándorlását, és implicit, a Jamnaja behatást a Copăceni kultúrára.98

Délnyugat-Erdélyben a Șoimuș-csoport a Maros alsó folyásán, illetve a Makó–Kosihy–Čaka a

nyugati-Kárpátokban jelölné a kora bronzkort. Hagyományosan egyidejű kellene legyen a Livezile-

csoporttal és mind az EBA I és II fázisában megtalálható. Azonban a más kultúrákkal való kapcsolata

nem tisztázott, nincs egy értelmezhetően világos elválasztás a Livezile, Copăceni és Șoimuș csoportok

között. 99 Ciugudean szerint a Schneckenberg kultúra nyugati facies-e már nem egy fenntartható

elmélet – és az erdélyi bronzkor kutatás hiányosságára vet fényt ezáltal (Ciugudean 2003 nyomán). A

jelenlegi állás szerint nem meghatározható, hogy valóban jelen volt egy Schneckenberg közösség

nyugat Erdélyben vagy csak tőlük importált vagy esetleg átvett kerámia készítési szokásokkal állunk

szemben.100 További régészeti anyagok erről a területről a Gligorești-Valea Janului típusú horizont

seprűdiszítéses kerámiája a közép Maros völgyében (EBA II.b.) (C. I. Popa 2005 nyomán), illetve a

Gornea-Foeni csoport textil mintás és seprűdíszes kerámiái (EBA III – ca. 2300/2200 – 2000/1900

BC).101

Közép- és dél-erdélyi területeken a Schneckenberg A és Coțofeni III kultúrákat kell

említenünk a korai bronz időszakban.102 Sajnos, hasonlóan az előző területeken látott nehézségekhez,

világos, átlátható kultúrák közötti analógiák hiánya miatt itt sem tiszta az EBA I és II időrendje.

Egyedül a Schneckenberg típusú kerámia jelenléte biztos és a specifikus temetkezési szokások a

Nagy-Küköllő völgyében és a Maros felső folyásán. A Șoimuș-csoport jelenléte már említve volt.103

95 Gogâltan 2015 [Rotea 1993, 84; Lazarovici 1997, 11–12; Rişcuţa et al. 2009, 280–281; Rotea et al. 2010, 38;

Rişcuţa et al. 2012, 70–71; Hervella et al. 2015, 8.] 96 Gogâltan 2015, 65. [Hervella et al. 2015, 12, 14.] 97 Gogâltan 2015, 66., Daróczi 2015, 36. 98 Gogâltan 2015, 66. [Hervella et al. 2015, 12 – 13.] 99 Gogâltan 2015, 67. [Gogâltan – Apai 2005, 37.] 100 Gogâltan 2015, 67., Ciugudean 2011. 101 Gogâltan 2015, 67. [Popa 2005, 75–82, 103–125., fig. 2; Harding–Kavruk 2013, 82–83, 124.] 102 Daróczi 2015, 35., Gogâltan 2015, 67. [Ciugudean 1991, 105.; Rotea 1993, 84; Lazarovici 1997, 10.] 103 Gogâltan 2015, 67. [ Motzoi-Chicideanu 2011, 292–299; Teodorescu 2011, 228–229.]

21

Az északi peremterületen Iernut-Zoltán/ Gornea-Foeni csoport anyagi kultúrája van jelen

(Băile Figa sóbánya lelőhely), amely a kora bronzkor végére tevődne, azonban 66 radiokarbon

mintából csak egy támasztaná alá ezt a feltételezést (2458 – 2200 calBC).104

Kelet-Erdélyben a kora bronzkor relatív kronológiája P. Roman által lett felállítva 30 évvel

ezelőtt105: 1. kora bronz I – Zabala típus és kőkamrás sírok (Sânzieni, Turia), Zimincea askos típusú

edény (dél romániai kapcsolatokkal), 2. kora bronz II – Schneckenberg A, B., Jigodin-csoport, 3. kora

bronz III – Ciomortan-Monteoru. Ez a felállítás az elmúlt 15 évben jelentősen kritizálva volt a frissebb

eredmények fényében, ez a relatív kronológia semmiképp nem egyeztethető az abszolút

kronológiával.106

Délkelet-Erdélyben a kora bronz kezdete a Zăbala-csoporthoz fűzhető, amely egy pre-

Schneckenberg horizont része.107 A Schneckenberg a kora bronzkor első alfázisában (EBA I.b.) a

Nyugati-Kárpátok gödörsíros temetkezéseivel egyidejű, Délkelet-Erdélyben a kora bronzkor második

fázisában (EBA II) is végig jelen van. A gömbamforás (Globular Amphora Culture, GAC) kultúra

lelőhelyeinek felfedezése a Kárpátokban hozzájárult ahhoz az elmélethez, hogy ezek a közösségek, a

Zimnicea–Mlăjet–Sânzieni–Turia elemekkel együtt a Schneckenberg kultúra elődei lettek volna a

térségben (Székely 2009, 42 után). A GAC feltett hatással volt a kőkamrás sírok terjedésében a

Schneckenberg B közösségekben is. 108 A Schneckenberg kultúra eredete, illetve kapcsolata a

környezetével sem tisztázott – import-e vagy átvett készítési stílus. Újabb Schneckenberg felfedezések

délkelet-Erdélyből, Földvárról és Erősdről hozzájárultak a kerámiák formáinak és diszítéseiknek jobb

feltérképezéséhez109, viszont maga a kultúra eredete és belső kronológiája továbbra is rejtély marad.

Az abszolút datálása kelet Erdélyben a Glina kultúrával kapcsolatban történt meg (2700 – 2400 BC), a

Jigodinnal egyetemben.110 A Csíki-medencében az ún. Zsögöd/ Jigodin csoport a Schneckenberg B és

a zsinegdíszes (Corded Ware) kultúra keverékének eredménye.111 A kora bronz harmadik fázisában

(EBA III) a Zoltán-csoport jelenik meg112, ezzel hasonló jegyeket a közép-erdélyi Iernut-csoport mutat

ebben a periódusban.113

104 Gogâltan 2015, 68. [Harding – Kavruk 2013, 117, 122.] 105 Roman 1986, 30 -45. 106 Gogâltan 2015, 68. [Motzoi-Chicideanu 2011, 52.] 107 Daróczi 2015, 36., Székely Z. 1971, 398 – 399. 108 Gogâltan 2015, 68. 109 Gogâltan 2015, 69. [Boroffka 2004, 19–24, fig. 15–24; Sztáncsuj 2009, 45–78.] 110 Gogâltan 2015, 69. [Băjenaru 2014, 258, Motzoi-Chicideanu 2011, 293.] 111 Daróczi 2015, 36., Prox 1941, 81 – 83., Székely 1997, 23 – 51. 112 Székely 1997, 51 – 52. 113 Daróczi 2015, 36.

22

VI. Délkelet-Erdély késő rézkor – kora bronzkori temetkezési

lelőhelyei114

VI.1. Hargita megye 1. Csíkcsomortán/ Șoimeni: 2001-ben ásatás során egy hantolásos sírt fedeztek fel, egy

felnőttel és két gyerekkel, mind zsugorított pozicíóban. Mind a három halott egy megégett

rétegben, hamuval volt elhelyezve. Mellékletük 8 edény (Costișa) (Cavruc 2002, 314.)

2. Csíkszentmárton/ Sânmartin (Hargita megye): 1998-ban egy hantolásos, kőcisztás

sírt fedeztek fel a faluban. (Gömbamforás kultúra) (Cavruc 2000, 203, XL-e/4)

3. Homoród/ Homorod: 1893 – 1895 között egy dombtetőn 3 halmot találtak,

amelyből egy feltehetően kőpakolásos. Másfél méter mélységben hasonlóan porózusos föld

volt, mint Oklándon, innen a következtetés, hogy halmos temetkezés helye lehet (kora

bronzkor) (Kalicz 1968, 23.)

4. Oklánd-Kövesbérc/ Ocland-Dealul Pietros: A 19. század végén, 1895-ben

fedezték fel a halmokat a településtől nyugatra. A Kövesbérc nevezetű dombhát több

környező falu közigazgatási területét is érinti. 18-19 halom ismert innen. Ezekből egyikben

kőcisztás sír. (kora bronzkor) (Nestor 1933, 67., Roman 1989). A halomsíros temető Zsögödi/

Jigodin kultúrához tartozhat (?) (RepArhHr 2000, 150 – 151.)

4.a. Homoródszentpéter-Kövesbérc/ Petreni-Dealul Pietros: A falutól keletre, a

dombháton több kőpakolásos(?) halom is található, feltehetően bronzkoriak. 1894 és

1895-ben Solymossy E. ásott itt. Néhány csontváz zsugorítva, kelet-nyugati irányba

volt orientálva. (RepArhHr 2000, 121.)

4.b. Homoródszentpál-Kövesbérc/ Sânpaul-Dealul Pietros

4.c. Homoródkarácsonyfalva-Kövesbérc/ Crăciunel-Dealul Pietros

VI.2. Kovászna megye

1. Árapatak-Vápavára/ Araci: elszigetelt kőcisztás temetkezés, zsugorított (Székely Z.

1955, 844.)

2. Bardóc/ Brăduț: 3.a. Véletlenszerű felfedezés 1886-ban (Roska 1942, 33., Roman

1986, 41., Székely Z. 1968, 427., Székely Zs. 1997, 41 – 44.) 3.b. 1994 – 1996 között

Kövesdomb és Kerekdomb lelőhelyeken több halmot is feltártak, amelyekből 3 sírt is: M1 –

zsugorított, kőkamrás, M2 – üres kőkamra, M3 – hamvasztásos (Schneckenberg) (Roska

1942, 33., Székely Zs., 1997.)

3. Erősd-Őrhegy/ Ariușd: A településtől keletre húzódó hegygerincen 15 halom

követi egymást lineáris sorrendben, mintegy 5 km-es szakaszon. A feltehetően kora bronzkori

114 Motzoi-Chicideanu 2011, Daróczi 2015.

23

halmok átlag átmérője 15 – 18 méter, magasságuk 2 méter, azonban kisebbek is vannak, 5 – 8

méteres átmérővel és 1 méteres magassággal, ezek kettes-hármas csoportokban

helyezkednek.115

4. Kézdipolyán/ Poian: 14.a. Hantolásos, elszigetelt sír (Csomortán kultúra) 14.b.

Hamvasztásos, elszigetelt sír. (Wietenberg) (Székely Zs. 1989, 246.)

5. Kézdiszentlélek/ Sânzieni: Véletlenszerűen felfedeztek egy hantolásos, kőcisztás

sírt, zsugorított, oldalra fektetett csontvázzal. A koponya mellett két askos-típusú edény volt

helyezve. Kezdetben Schneckenberg kultúrához sorolta a kutatás, majd később a vele kortárs,

kora bronzkori Zimincea-horizontba. (Székely Zs. 1980, Roman 1986.)

6. Eresztevény-Zádogos tető (Maksa)/ Moacșa-Eresteghin: László Ferenc 1908?/

1912-ben ásott itt, a falutól délre. Az egyik halomban kőcisztás sírt tárt fel, amelyben

szénmaradványok és edénytöredék volt. (Schneckenberg). Közmunkák során 1975 – 1977

között egy halom csontvázas, kőcisztás sírja került napvilágra. Melléklete egy fekete agyagból

készült edény, zsinordísszel. (Schneckenberg) (Székely Zs. 1980, 39 – 46., Roman 1986, 41.)

A Székely Nemzeti Múzeum 1979-ben ezt régészetileg is feltárta.116

7. Réty/ Reci: 1950-ben ásatás során három csontvázas sírt tártak fel, amelyet a

Coțofeni kultúrába soroltak. (Székely Z. 1962, Roman 1986.)

8. Sepsiszentgyörgy/ Sfântu-Gheorghe: egy Schneckenberg kultúra település

közelében egy hantolásos sírt fedeztek fel, zsugorított, oldalra fektetett csontvázzal, kerámia

edény melléklettel (Monteoru) (Székely Z. 1970.)

9. Torja/ Turia: Hantolásos, kőcisztás sírt találtak a város területén, amelyet

megrongáltak. Állítólag a halott észak-déli irányba volt orientálva, két kerámia edény

melléklettel. Kezdetben Schneckenberg, majd a Zimincea kultúrkörbe sorolta a kutatás.

(Székely Zs. 1983, Roman 1986.)

10. Vargyas-Kövesbérc/ Vârghiș: A település közelében több kőpakolásos halom is

ismert, még 1951-ből. HGK majd Noua (Székely Z., 1955, Florescu 1991.)

11. Zabola/ Zăbala: Véletlenszerűen felfedezett hantolásos sír, zsugorított, oldalra

fektetett csontvázzal, melléklete egy kétfülü amfora. (Székely Z. 1971.)

VI.3. Brassó megye 1. Barcarozsnyó, Rozsnyó/ Râșnov: 1900-ból feljegyzés egy hantolásos, kőcisztás

sírról, amely két csontvázat tartalmazott. (Schneckenberg) (Prox 1940, 72.)

2. Brassó/ Brașov: 2.a. Két kőcisztás sír véletlenszerű felfedezése 1899 és 1909-ből.

Schneckenberg kultúra. (Prox 1940, 70 – 73.) 2.b. Feltehetően temetők véletlenszerű

115 Czajlik et al. 2011, 17., Sztáncsuj Sándor (Székely Nemzeti Múzeum). 116 RepArhCv 1998, 102. (MNS 3917)

24

felfedezései 1890 – 1904 között a Bartolomeu negyedben. A kerámia alapján Noua kultúrához

tartozhatnak. (Florescu 1991, 40.) 2.c. Véletlenszerű felfedezése négy síktemetkezésnek

1901-ben az Új negyedben, a város déli részén. (Noua kultúra) (Nestor 1933, 117., Horedt

1953, 807., Florescu 1991, 98.)

3. Feketehalom/ Codlea: 4.a. Véletlenszerű felfedezések 1909, 1920, 1940-ből.

Hantolásos, kőkamrás sírok, halom nélkül. (Schneckenberg) (Prox 1940, 73 – 76.)

4. Höltöveny/ Hălchiu: 1900 és 1901-ben két hantolásos, kőcisztás sírt fedeztek fel,

halom nélkül. Az első kamra DK-ÉNy irányba volt orientálva és 3 csontvázat tartalmazott.

Melléklete két egyfüles csésze. A második sírban két csontváz volt, melléklete szintén egy

egyfüles csésze és egy bögre. (Schneckenberg) (Prox 1940, 71 – 72.)

5. Krizba/ Crizbav: Véletlenszerű felfedezések 1954 és 1956-ból, a „dombtetőn”. Két

csontvázas sír kőcisztákban (Schneckenberg) (Vasiliev et al. 1967, 428.)

6. Prázsmár/ Prejmer: 1898-ban egy hantolásos, kőcisztás sírt fedeztek fel a település

területén, melléklete egy pár atipikus kerámiatöredék. (Schneckenberg) (Prox 1940, 70.)

7. Szászhermány/ Hărman: 1923-ban véletlenszerűen, mezőgazdasági munkálatok

során egy hantolásos, kőcisztás sírt fedeztek fel. (Schneckenberg) (Prox 1940, 73.)

8. Szászveresmart/ Rotbav: 1961-ben hantolásos, kőcisztás sírt fedeztek fel, amelyben

a holttest zsugorított pózban, bal oldalára fektetve, kelet-nyugat irányba volt orientálva.

Sírmelléklet nem volt. (Schneckenberg) (Székely Z., 1970, 310., Boroffka 1994.)

9. Vidombák/ Ghimbav: Két kőkamrás sír felfedezése 1905 és 1925-ből. Kerámia

alapján Schneckenberg (Prox 1940, 72 – 73.)

10. Zsiberk/ Jibert: A település közelében két hantolásos, kőcisztás sírt jegyeztek fel,

egyikükből egy edény és egy szilex penge is előkerült (Schneckenberg) (Roska 1925.)

25

VII. Esettanulmány – az oklándi halomsírok117

Az oklándi halomsírok Hargita megye déli részén, az ún. Kövesbérc hegygerincen (2,5

km-es hosszú, 200 – 500 m széles, és 610 m magas) találhatóak, amely Oklándtól 1 km-re

nyugat-délnyugat irányban húzódik. A hegygerinc ÉK-DNy irányba elválasztja Nagy-

Homoród és Kis-Homoród folyókat. A lelőhelyet ÉK és ÉNy-ról még

Homoródkarácsonyfalva, Homoródszentpéter és Homoródszentpál települések veszik körül.

A temető 50 ha területen fekszik a hegygerincen végig húzódva, közigazgatásilag több

településhez tartozik, ezért a szakirodalomban többféle képpen is megjelenik.

A szakirodalomban a 19. század végétől ismert, 1894 – 1895 között Solymossy Endre,

az udvarhelyi Református Líceum tanára kutatott itt mintegy 18 halmot. Az ásatás egy-egy

halom kelet-nyugat irányú, keskeny árokkal való átmetszését jelentette, amely egy rövid

beszámolóban jelent meg 1895-ben. 118 Több mint 100 év eltelte után, a 2006-ban

közmunkálatok miatt érintett lelőhelyet 2008-ban az udvarhelyi Haáz Rezső Múzeum és a

sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum munkatársai, egy szisztematikus ásatás

keretében újra kutatták.

A 19. századi jelentés alapján a halmok többsége föld- és kőpakolásos volt, az egyik

még körbe is volt rakva kövekkel. A megásott halmok többsége 110 – 150 cm-en földdel

kevert csontokat, fogakat tartalmazott, az egyik halomból egy ép edény darabjai is előkerültek.

Három halomban hantolásos temetkezés nyomait tárta fel az ásató, az egyik ezek közül

kőkamrából került elő. Ez a csontváz háton fekve, felhúzott lábakkal, arccal keletnek fordítva

volt elhelyezve, sírmelléklet nélkül. A múltszázadi jelentés összesen 38 halmot számol és egy

egészen precíz térképrajzot is tartalmaz (1:30.000). Ezen beszámoló alapján az oklándi

halomsíros temető a szakirodalomban a neolitikumra vagy a bronzkorra lett datálva. 1949-ben

a szentgyörgyi Múzeum egy homoródkarácsonyfalvi lakostól megvásárolt egy kerámiából

készült csészét, egy nyílhegyet, egy karperecet és egy bronztűt, amelyek egy halomsírból

származtak. Egy arany fülbevaló ugyanebből a leletegyüttesből egy ékszerészhez került. A

leletek alapján Székely Zoltán a teljes oklándi temetőt a középső bronzkorra datálta. Hargita

megye régészeti repertóriumában a lelőhely a kora bronzkori Zsögöd (Jigodin) csoporthoz van

beosztva (részletezés nélkül).

A 2008-as ásatást megelőzően terepbejárásokat és topográfiai felméréseket is végeztek,

illetve geofizikai méréseket is készítettek. A felmérések során két új, eddig nem ismert halmot

is beazonosítottak, így ezek száma összesen 40. (T.1 – 40). A halmok eloszlása öt nagyobb

117 Raport de cercetare arheologică preventivă. Ocland – Necropola tumulară/ Petreni-Kövesbérc (com. Ocland,

jud. Harghita), Sfântu-Gheorghe – Odorheiu Secuiesc, 2008. 118 Solymossy 1895, 417 – 419.

26

csoportba sorolható, melyek közül 2-3, 4-5, 5-10 darabos egységek is vannak. Átlagátmérőjük

10 – 30 m között mozog, magasságuk 0,5 – 2 m között. A legkisebbek 10 – 12 m átmérőjüek

és 0,5 – 1 m magasságúak, a közepesebb méretűek (számban a legtöbb) 14 – 20 m átmérőjűek,

1 – 1,5 m magasságúak, míg a legnagyobbak 20 – 30 m átmérőjűek és 2 m magassak. A

halmok formára kör alakúak, egyes esetekben óválisabbak. A Solymossy által megásott

halmok, illetve a II. Világháború során eszközölt munkák (lövészárok) által érintett halmokat

leszámítva, a temető többi része (körülbelül a fele) egészen jó állapotban van, még az egyes,

ellaposodott, elkopott halmok esetében is. A 2008-as projekt során, a terepmunka keretében

két halmot tártak fel, a T.1. és T.13.-at.

Az első halom (T.1.) közvetlen a GSM (Cosmote) rádiótorony közelében van, ezt

annak elhelyezése bolygatta meg 2006-ban. A halom közepes méretű, átmérője 10 m. Erősen

elkopott, magassága 0,70 – 0,80 m között van. A 19. században is átvágták egy kelet-nyugat

irányú sánccal. A halom állapotának felméréséhez 2008-ban egy 1x15 m, észak-dél irányú

kutatóárkot nyitottak rá. A halom szerkezet egyszerűnek bizonyult. A felső humusz réteg (12

cm) alatt egy vastag 20 – 25 cm kultúrréteg volt található, barna föld apró, sárgás-fehéres

kaviccsak keverve. Ez volt a valamikor halom „(kő)pakolása”. Alatta a steril (sárga homokos,

kavicsos agyagos föld) elegyengetett rétege következett. Nem volt különösebb, kőből vagy

másból készült struktúra jelen. A Solymossy által nyitott szelvény alján, 0, 85 m mélységben

egy sír maradványai (koponyatöredékek és néhány kerámia darab) másodlagos helyzetben

került elő.

A második feltárt halom (T.13.) nagyméretű, 20 m átmérőjű és 1,5 m magasságú volt

és az előzetes vizsgálatok szerint nem megbolygatott. Több rendben is lettek szelvények

nyitva rá: először egy 5x5 méteres, amelyet később a keleti felén kibővítettek (1x3m). A

halom teljes felületének felderítése érdekében még két, 1x4m kutatóárok lett merőlegesen

nyitva. Mindegyik kutatófelület a sterilig le lett ásva. A világos, barnás színű, 10 – 15 cm

vastag humusz réteg alatt stratigráfiailag négy kultúrréteg fedte fel magát: 1. az első

világosbarnás színű, sárgás agyagos foltokkal, legvastagabb részén 30 cm. A halom észak-

nyugati részén volt csak jelen, feltehetően a földes-köves pakolás része, amely az évszázadok

során erodálódott. 2. A második réteg fekete földből, nagyobb kövekből és kavicsos részekből

állt, a halom pakolásának felső fele. A réteg 60 – 65 cm vastag volt középen, a szélek fele

egyre vékonyodva. Ugyanebben a rétegben a valamikori sírgödör kiásása alkalmából

félredobott sárgás-kavicsos-agyagos föld nyomai is megtalálhatóak voltak. 3. A harmadik

réteg fekete, kemény földből és nagyméretű, egymás mellé helyezett, kavicsos töltéssel

ellátott kövekből állt. A réteg átlagvastagsága 20 – 25 cm volt, a halom elrendezésének alapját

27

képezte, amelyet a steril (világosbarnás-sárgás agyag) földre alakítottak ki. 4. A negyedik

réteg fekete, puhább föld, 25 – 30 cm vastagságú, a sírgödör betöltése.

A sírgödröt a 3. rétegben ásták meg és mélyítették a sterilig. Formája négyszög alakú,

lekerekített sarkakkal és majdnem egyenes fallal. Az alja felé szűkülő gödör 160x70 cm,

észak-déli irányba volt kiásva. A halottat hátára fektetve, fejét délre fordítva helyezték el.

Felhúzott lábai jobbfele el voltak dőlve. A koponyára egy kocka alakú kő volt helyezve.

Sírmelléklete nem volt. Egy állatjárat, feltehetően még a történeti korokban megbolygatta a

csontváz felső részét. A csontváz feltehetően egy adultus/ felnőtt.

Az ásató régészek megállapításában, a halomsír építését a temetési szertartás előtt

kezdhették el, elsőként a kijelölt terület elegyengetésével. Ezt követően a felületet egy réteg

földdel és kaviccsal szórták meg, majd ebbe ásták bele a sírgödröt. A halott sírba helyezése

után ráemelték a fekete földes, kavicsos és köves halmot. Eredtei átmérője feltehetően 14 – 15

m lehetett, ez az erózió révén mára 20 – 22 méterre laposodott. A feltárt halmok, habár fontos

információt szolgáltattak a belső szerkezetről és a szertartás menetéről, az időbeni elhelyezést

és egy régészeti kultúrához való kapcsolódást nem tisztázták. Analógiák révén a kora

bronzkorra datálták őket.

28

VIII. Záró gondolatok

A délkelet-erdélyi három megye 25 felsorolt temetkezési lelőhelyéből négy igazoltan

halomsíros temető, a többi síktemetkezés, gyakran elszigetelten. Ezek eloszlása a mai

közigazgatási területek szerint: egy Hargita megyében (Oklánd) és három Kovászna

megyében (Bardóc, Eresztevény, Erősd). Térképre vetítve jól látszik, hogy ezek a halmok az

intramontán medencékben egy-egy dombháton, hegygerincen húzódnak, földrajzilag

kiemelkedő területen.

A Nyugati- és Keleti-Kárpátok halomsíros temetői eltérnek a rítus szempontjából: az

Erdélyi-szigethegységben, egy-két kivétellel, nem használnak kőkamrás/ kőcisztás megoldást

a sírgödör kialakításánál, míg a Keleti-Kárpátokban igen. A Keleti-Kárpátok késő réz – kora

bronzkori síktemetkezéseinél (Schneckenberg kultúra) is nagyszámban ezt a rítuselemet, a

kőciszta alkalmazását figyelhetjük meg.

A délkelet-erdélyi halomsíros temetők kis létszáma egyelőre sajnos nem tud egy

nagyobb képet adni arról, hogy ez a rítus elem mennyire lehetett elterjedt a Kárpát-medence

ezen keleti peremén, a késő réz – kora brozkorban. A négy kutatott halomsír közül kettő,

Bardóc és Eresztevény a Schneckenberg kultúrkörbe lett sorolva, míg az oklándi és az erősdi

kérdéses marad. Az oklándi halomsíros temető méretét tekintve (40 beazonosított halom)

nagyobbnak bizonyul, mint a Nyugati-Kárpátok halomsíros temetői. Az oklándi halmok

2008-as szisztematikus feltárása, habár rálátást engedett a halom belső szerkezetének

megértésére, illetve a temetkezési szertartás menetére, arra, hogy milyen kultúra és milyen

történeti időszakban hozta létre a halmot/-kat, nem tud pontosabb választ adni.

A délkelet-erdélyi halomsíros temetők egyelőre csak a jellegzetes temetkezési szokás

jelenlétét tudják alátámasztani, tágabb kontextusban kevésbé értelmezhetőek. A halomsíros

temetők hiánya elsősorban természetesen a kutatás hiányosságának tudható be, és nem a

jelenségnek a hiányának.

29

X. Melléklet

1. Románia domborzati térképe. Piros négyzettel a délkelet-erdélyi, Csíki- és Brassói-

medencék jelölve. 2. A négy halomsíros lelőhely Google Earth térképen jelölve.

30

3. Az oklándi halomsírok a falutól nyugatra. A térképen jelölve szerpelnek Homoródkarácsonyfalva

(Crăciunel), Homoródszentpéter (Petreni) és Homoródszentpál (Sânpaul) települések is.

4. Az oklándi halomsírok topográfiai térképen jelölve (piros pont).

31

5. Az eresztevényi lelőhely topográfiai térképen (lila pont).

6. Korabeli fotó az egyik eresztevényi halomról, a Székely Nemzeti Múzeum archívumából

(László Ferenc).

32

7 – 10. Erősd-Őrhegy légifotói (Székely Nemzeti Múzeum archívuma).

33

X. Bibliográfia

ANTHONY 1997 Anthony D. W. Prehistoric migration as a social process In:

Migrations and Invasions in Archaeological Explanation, J.

Chapman, H. Hamerow (eds.), Oxford, 1997, 21 – 32.

BÁTORA 2002 Bátora J., Contribution to the problem of „craftsmen” graves at

the end of the Aeneolithic and in the Early Bronze Age in

Central, Western and Eastern Europe In: Slovenska Achaeologia

50, 2, 2002, 179 – 228.

BĂJENARU 2014 Băjenaru R., Sfârșitul Bronzului timpuriu în regiunea dintre

Carpați și Dunăre, Editura Argonaut, Cluj-Napoca, 2014.

BOROFFKA 2004 Boroffka R., Epoca bronzului, In: Boroffka et al. (eds.)

Feldioara–Marienburg. Contribuţii arheologice la istoria Ţării

Barsei. Archaologische Beitrage zur Geschichte des

Burzenlandes, Bucureşti, 2004, 19–24.

BURTĂNESCU 1998 Burtănescu F., [A] few taxonomical and historical

considerations on the Early Bronze Age tumular graves in the

Carpathians-Prut area In: The Thracian World at the Crossroads

of Civilisations. Proceedings of the 7th International Congress of

Thracology, 20-26 May 1996, Constanța-Mangalia-Tulcea,

Bucharest, 1998, 37 – 56.

BURTĂNESCU 2002 Burtăneascu F., Epoca timpurie a bronzului între Carpați și Prut

(L’époque précoce du bronze entre Carpate et Prut), cu unele

contribuții la problemele perioadei premergătoare epocii

bronzului în Moldova In: Bibliotheca Thracologica 37,

București, 2002.

CIUGUDEAN 1986 Ciugudean H., The Bedeleu tumulus group and the some

considerations regarding the Early Bronze Age in the Western

Transylvania (Summary) In: Apulum. Acta Musei Apulensis

XXIII. (1986.), 67-82.

CIUGUDEAN 1991 Ciugudean H., Zur frühen Bronzezeit in Siebenbürgen im Lichte

der Ausgrabungen von Ampoița, jud. Alba, In: PZ 66, 1991, 79

– 114.

CIUGUDEAN 1995 Ciugudean H., The Later Eneolithic/ Early Bronze Age

Tumulus-Burials in central and south-western Transylvania (I)

In: Apulum 32, 1995, 13 – 32.

CIUGUDEAN 1996 Ciugudean H., Epoca timpurie a bronzului în centrul și sud-

vestul Transilvaniei, București, 1996.

33

CIUGUDEAN 2011 Ciugudean H., Mounds and Mountains: Burial Rituals in Early

Bronze Age Transylvania In: Bronze Age Rites and Rituals in

the Carparhian Basin, Târgu-Mureș, 2011.

COMȘA 1987 Comșa E., Les tombes tumulaires a ocre du nord de la Moldavie

In: Hügelbestattung in der Karpaten-Donau-Balkan-Zone

während der äneolitischen Periode, Internationales Symposium

Donji Milanovac 1985, Belgrade, 1987.

CZAJLIK ET AL. 2011 Czajlik et al. 2011, Preliminary Report on the Aerial

Archaeological Survey in Transylvania (2009 – 2010) In:

Marisia XXXI, Târgu-Mureș, 2011.

DANI – HORVÁTH 2012 Dani J., Horváth T., Őskori kurgánok a magyar Alföldön,

Archaeolingua, Budapest, 2012.

DANI – NEPPER 2006 Dani J., Nepper I. M., Sárrétudvari–Őrhalom. Tumulus grave

from beginning of the EAB in Eastern Hungary In:

ComArchHung, 2006, 29–48.

DARÓCZI 2015 Daróczi T. T., Death and Memory. A study of the funerary

landscapes of the Eastern Carpathian Basin from the Neolithic

to the Bronze Age, Verlag Dr. Rudolf Habelt GmbH, Bonn,

2015.

ECSEDY 1979 Ecsedy I., The People of the Pit-grave Kurgans in Eastern

Hungary, Fontes Arch. Hungariae, Budapest, 1979.

FENICHEL 1891 Fenichel S, A bedelői „La furcsi” határbeli tumulusok, In:

ArchÉrt, 11, 1891,160-163.

FRISNYÁK (ED.) 1996 Tóth J., Golobics P., Régiók és interregionális kapcsolatok a

Kárpát-medencében In: Frisnyák S. (ed.), A Kárpát-medence

történeti földrajza, Nyíregyháza, 1996.

FRÎNCULEASA 2007 Frînculeasa A., Contribuţii privind mormintele Jamnaja din

Muntenia. Cercetări arheologice la Ariceştii-Rahtivani – jud.

Prahova In: Tyragetia, s.n., vol. I [XVI], nr. 1, 2007, 181-193.

GOGÂLTAN – APAI 2005 Gogâltan Fl., Apai E., Contribuţii privind bronzul timpuriu în

Transilvania. I. Noi materiale aparţinând grupului Şoimuş, In:

Popa, C. I., Rustoiu, G. (eds.), Omagiu profesorului Ioan

Andriţoiu cu prilejul implinirii a 65 de ani. Studii şi Cercetări

Arheologice, Alba Iulia, 2005, 21–49.

GOGÂLTAN 2015 Gogâltan Fl., The Early and Middle Bronze Age Chronology In:

Bronze Age Chronology in the Carpathian Basin, Târgu-Mureș,

2015.

HARDING – KAVRUK 2013 Harding A., Kavruk V., Transylvania In: Explorations in Salt

Archaeology in the Carpathian Zone, Budapest, 2013, 41–153.

34

HARDING 2000 Harding A., European Societies in the Bronze Age, Cambridge,

2000.

HARDING 2011 Harding A., The Tumulus in European Prehistory. Covering the

Body, Housing the Soul In: Ancestral Landscapes, TMO 58,

Maison de l’Orient et de la Méditerranée, Lyon, 2011.

HARRISON – HEYD 2007 Harrison R. J., Heyd V., The Transformation of Europe in the

Third Millenium B.C.: The Example of Le Petit Chasseur I+III

(Sion, Valais, Switzerland) In: PZ 82, 2, 2007, 129 – 214.

HÄUSLER 1977 Häusler A., Die Bestattungssitten der frühen Bronzezeit

zwischen Rhein und oberer Wolga, ihre Voraussetzungen und

ihre Beziehungen”, Zeitschrift für Archäologie 11, 13-48.

HEREPEY 1901 Herepey K., Alsófehér vármegye őskora, II/1, Nagyenyed, 1901.

HERVELLA ET AL. 2015 Hervella et al., Ancient DNA from South–East Europe Reveals

Different Events during Early and Middle Neolithic Influencing

the European Genetic Heritage In: PLoS ONE, 10 (6), 1–20.

HEYD 2011 Heyd V., Yamnaya Groups and Tumuli West of the Black Sea

In: Ancestral Landscapes, Lyon, 2011, 535 – 555.

HEYD 2017 Heyd V., Kossinna’s smile In: Antiquity 91 356 (2017), 348 –

359.

HORVÁTH 2014 Horváth T., Emberi ábrázolás a Változások korában, 4000 és

2000 BC között In: A Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum

Közleményei, 03: 113 – 144, 2014.

HORVÁTH ET AL. 2013 Horváth et al. 2013, Multidisciplinary Contributions to the

Study of Pit Grave Culture Kurgans of the Great Hungarian

Plain In: Transitions to the Bronze Age, Archaeolingua, 2013.

IRIMIA 2003 Irimia M., Observații privind stadiul cercetării bronzului

timpuriu în Dobrogea In: Pontica 35 – 36, 2003, 33 – 51.

KALICZ 1968 Kalicz N., Die Frühbronzezeit in Nordostungarn In:

Archaeologica Hungarica 45, Budapest, 1968.

KALICZ 1998 Kalicz N., Östliche Beziehungen während der Kupferzeit in

Ungarn In: Das Karpatenbecken und die osteuropäische Steppe,

Rahden/Westf., 1998, 57 – 101.

KRAUSS 2006 Krauss R., Die prähistorische Besiedlung am Unterlauf der

Jantra, Prähistorische Archäologie in Südosteuropa 20,

Rahden/Westf., 2006.

KRISTIANSEN 2007 Kristiansen K., Eurasian transformations: mobility, ecological

change and the transmission of social institutions in the third

millennium and early second millennium BCE In: A. Hornborg

& C.E. Crumley (ed.) The world system and the Earth system:

35

global socioenvironmental change and sustainability since the

Neolithic, Walnut Creek (CA): Left Coast, 2007, 149–62.

KRISTIANSEN ET AL. 2017 Kristiansen et al., Re-theorising mobility and the formation of

culture and language among the Corded Ware Culture in Europe

In: Antiquity 91 356 (2017), 334 – 347.

KULCSÁR – SZEVERÉNYI 2013 Kulcsár G., Szeverényi V., Transition to the Bronze Age: Issues

of Continuity and Discontinuity in the First Half of the Third

Millennium BC in the Carpathian Basin In: Transitions to the

Bronze Age (eds. V. Heyd, G. Kulcsár, V. Szeverényi),

Archaeolingua, Budapest, 2013.

KULCSÁR 2009 Kulcsár, G., The Beginnings of the Bronze Age in the

Carpathian Basin. The Makó-Kosihy-Caka and the Somogyvár-

Vinkovci Cultures in Hungary, Archaeolingua, Budapest, 2009.

LAZAROVICI 1997 Lazarovici Gh., About the Early Bronze from Transylvania In:

Angustia, 2, 9–36.

MOTZOI-CHICIDEANU 2011 Motzoi-Chicideanu I., Obiceiuri funerare în epoca bronzului la

Dunărea mijlocie și inferioară, vol. I-II, Editura Academiei

Române, București, 2011.

ORBÁN 1868 Orbán Balázs, A Székelyföld leírása (1868 – 1873).

PATAY 1987 Patay P., Topographische Verbreitung der Grabhügel in der

Tiefebene der Karpatenbeckens In: Hügelbestattung in der

Karpaten-Donau-Balkan-Zone während der äneolitischen

Periode, Internationales Symposium Donji Milanovac 1985,

Belgrade, 1987.

POPA 2005 Popa C. I., Modificări culturale la finalul Bronzului timpuriu şi

începutul Bronzului mijlociu în Trasnilvania, In: Omagiu

profesorului Ioan Andriţoiu cu prilejul implinirii a 65 de ani.

Studii şi Cercetări Arheologice, Alba Iulia, 51–183.

POPA 2009 Popa C. I., Cultura Coţofeni (teza de doctorat), Universitatea „1

Decembrie 1918”, Alba Iulia.

POSEA 2005 Posea Gr., Geomorfologia României, Relief – tipuri, geneză,

evoluție, regionare, ed. II., București, 2005.

PROX 1941 Prox A., Die Schneckenbergkultur, Kronstadt (Braşov).

RAPORT ARHEOLOGIC –

OCLAND 2008

Raport de cercetare arheologică preventivă. Ocland – Necropola

tumulară/ Petreni-Kövesbérc (com. Ocland, jud. Harghita),

Sfântu-Gheorghe – Odorheiu Secuiesc, 2008.

REPARCHCJ 1992 Repertoriul Arheologic Cluj, 1992.

REPARHAB 1995 Repertoriul Arheologic Alba, 1995.

36

REPARHBV 2004 Repertoriul Arheologic Brasov, 2004.

REPARHCV 1998 Repertoriul Arheologic Covasna, 1998.

REPARHHR 2000 Repertoriul Arheologic Harghita, 2000.

RIȘCUȚA ET AL. 2009 Rișcuța et al., Cercetări arheologice la Balșa și Mada (jud.

Hunedoara) și câteva observații privind necropolele tumulare

din Munții Apuseni, 2009.

RIȘCUȚA ET AL. 2012 Rişcuţa et al., Cercetările arheologice din Peștera Prihodiște

(com. Vaţa de Jos, jud. Hunedoara) și câteva consideraţii privind

etapa finală a culturii Coţofeni In: Sargetia, III (XXXIX), 59–

89.

ROMAN 1986 Roman P. I., Perioada timpurie a epocii bronzului pe teritoriul

României In: SCIVA, 37,1, 29–55.

ROSKA 1942 Roska Márton, Erdély Régészeti Repertóriuma, I. Őskor,

Kolozsvár, 1942.

ROTEA 1993 Rotea, M., Contribuţii privind bronzul timpuriu în centrul

Transilvaniei, Thraco-

ROTEA ET AL. 2010 Rotea et al., Piese arheologice provenind din situl Coțofeni de la

Bretea Mureșană–Măgura Sârbilor (jud. Hunedoara) In: Studii

de Istorie și Arheologie. Omagiu cercetătorului dr. Eugen

Iaroslavschi, Cluj-Napoca, 36–44.

SCHUSTER 1997 Schuster Ch. F., Perioada timpurie a epocii bronzului in

Bazinele Argeşului şi Ialomiţei Superioare, Bucureşti, 1997.

SOLYMOSSY 1895 Solymossy E., Az oklándi kúnhalmokról Udvarhely

vármegyében In: Archaeológiai Értesítő, 1895, 417 – 419.

SZÉKELY Z. 1955 Székely Z., Contribuţie la cronologia epocii bronzului în

Transilvania, SCIV 6, 3-4, 1955, 843-863.

SZÉKELY Z. 1968 Székely Z., Contribuţii la problema începutului epocii bronzului

în sud-estul Transilvaniei, SCIV 19, 3, 1968, 423-428.

SZÉKELY Z. 1971 Székely Z., Contribuţii la cunoaşterea epocii bronzului în sud-

estul Transilvaniei, SCIV 22, 3, 1971, 387-400.

SZÉKELY ZS. 1997 Székely Zs., Perioada timpurie și începutul celei mijlocii a

epocii bronzului în sud-estul Transilvaniei, București, 1997.

SZTÁNCSUJ 2015 Sztáncsuj S. J., Grupul cultural Ariușd pe teritoriul

Transilvaniei, Editura Mega, Cluj-Napoca, 2015.

TEODORESCU 2010 Teodorescu R-M., Istoricul cercetărilor privind înmormântările

tumulare din Eneoliticul final și Epoca Bronzului pe teritoriul

României In: Brukenthal Acta Musei, V. 1, 2010.

TEODORESCU 2011 Teodorescu R-M., Necropolele tumulare pe teritoriul României

37

în eneoliticul final și epoca bronzului, Bibliotheca Brukenthal

LVI, Sibiu, 2011.

VISY ET AL. 2003 Visy et al. (eds.), Magyar Régészet az Ezredfordulón, Budapest,

2003.

VLASSA ET AL. 1986, 1987 Vlassa et al., Mormintele tumulare din Banat și Transilvania din

perioada eneolitică târzie, In: ActaMN, 1986, 22–23, 59–78.

Vlassa et al, Die Hügelgräber aus dem Banat und aus

Siebenburgen aus der Spätäneolithischen Periode, In:

Hügelbestattung in der Karpaten–Donau–Balkan-Zone während

der äneolithischen Periode, Belgrad, 107–119.