kovács Ákos: vágyálmok ligája

8/8/2019 Kovács Ákos: Vágyálmok ligája

http://slidepdf.com/reader/full/kovacs-akos-vagyalmok-ligaja 1/31

K c Á Vágyálmok ligája

Scolar

vagyalmok.indd 3vagyalmok.indd 3 9/27/10 10:51:53 AM9/27/10 10:51:53 AM



I. Szerencsefa




6

A baleset

Z c M b c g , , í h . Európai balladák 5. ,

cí . H h , j g g b g jj , M c h

b í . M h b g , h g b F , M c h „I ú , M t b h ;

gg . E ő c j h ő gh , g h

t b . B ű b M c h

, h t , h g g őt g g g ú t h –, j

.H í b g , bb

h j f bb ű t M c h g b t – p ő g b g t. M g ,

p g , ő g bb . A c hő b gbú h g jú h g j

b ő ü , b h . I g , „ gc

g .E g t h ő , b ű h cí j b . Lovag a napból , h t -

ü b g , M g




7

b j b g . A hb í t j , f c c

t, h g ü b g c p b üg .M b b g t. T t j t , ő t, h b ű

bb bb g í h . A h , p , í g cí t , t ű t

g g h ő ő t. M g , pg g .K p g ?F p j . N , t, F b g

h p c. V h . A c h g c t. A g g b , . G

, ő ő p g t. J t bb h g , ő h új g j t .– A b – g t h g –, h

. – N g h j c ; g g . F t b , h g h g g

h g , b b t , h g ő h b t. Hg t.

M g h . A c , h jú h ú h p g gb j

őt. M fg gü ő t, p bb , h g h t

g , bb , hc gő h t .

– M . M , g t M . J q F b D w

– K , N . Kí j h .




8

N G bb j t. M j g ű p g t b p j bb

j , g h h g g g í t ü őj

, g t t g b j b ő g

j g. R p t íg g t b ő űú ,

gg g t h g j ő, g

E ü g T B t g g t p p t. A p g c b g b

M b , ő bü t c . M g

b j . A b h c , b t g ő ,

t b j p bb . M h ő j t . Mh g j b , j gg í A í h , h g t

j ő g g . E ü ú j , g g b . Ag p p g N G bb

b pő h c , g h jú f g t b cg .

– F j b , M . F b – M í h– H g , ú , h g j

h p c .– A pj g, M . F b . – N p b gú . – K , g j h – t

.– K , ú – h j t g g h

g, h g í b h pp




9

– T h , M . F b , g h , c b í ü jú ? – g g

, h g F b bb g í gg

F b D w b , h gg ő j .

– E D w h g b . E , h

g . T , h g t

c , úg h , tő h ü ő b g .– H g – hű M .– M ú , p b

g g - ő ú j , g c , h D w h bj ü j …

– H g b j t, h g j ! T g !F b j g, g t .– Ah g h j j , g . M

, h g Sh bb j?M ú . É b h

új gí ő . S - g c őt, g bb b . T

bő g . E t pg bb. M b ü b

t , J A ü , A b , ő t ő j

:– M ú , Sh bb j A g új , h ő , c

.




10

– K p ú . E p , S , h gű h g g . K c ü h ! A T B t

, g h , p j – V gü j – b g t M .– Ig , j , h B t g b c j ! – hú

A . – C h g t tü , p gg . Eg b

b j h ő .

– M g p ?– P – új g g ü .– E b g ,

hí j ő ! A g ü .– É ? – t gü – Ug , ú , h , h g

p b – t M .– R b – t A –, g ?– E g. A , j j b , h g

t , h h p c g pj g .

– I ő , g g … – g t .

– Íg b J – gí t M .

A ű ő t, j t , p t :– E g j !– M ú – g t h M p hí h –

g , c g í

g b ü p g g í .




11

A ü .– E bb b h j h – j g

g .– A ü – j t c

A őbb c p tü , t . Ag ü g g igazi g . O , őg .

A b b , g í j– A j , h g c , hí

– ü t M . – A b j p íc j , gj , p g p g g b

A b í g ő őg , g h . K

j bb , í ű g ,ú h ő .

– D c , g ? Kü b – H , g g g g pő , h ü .– R b , M . M , b j , t gb . T j , … –Szerencsefa.– Ig , g . H … M g g ?M őt t b j í

ű, p h ü í ő , í t h g tü

g j t ő . A : hb , c t gű . C h g g

í ő t t g t ú j , g í h , . Á A t . A

, g j .




12

– A g b g– M . – A í c g : h b g í b ü . N g A ü ú j b , h j

c f – j b bü .

M g h g t A ú . Ac , ü ü h .

– Sh bb j? F , D w

b j t, T B t g . L , h g í . – M gg , b j b g .

F b ű h ő .– Ug , M . M , g bb ő b

j , Sh bb j, L c T p, H C w .– S j , M . F b –

M . – N h g bb b , í j b ?– A í g c őbb . E őbb

g – ú b b új gí .M g ü t j t c

h g . A t b í t, h pí , ő h b

jú g .– E – í t , g A h g b F b b t.– Ig , ú . A b g t p

gí t .M t , t

b j h j bb h jj g t.

– M g j ?




13

– N ü g , g gj .– A h g b , M . F b ,

h jü .– A , c

A g g g ő , ífg !” g í t h g p

.– V g ő… – g b j t M– T ?

– N – g t M . M g t cc g ő ű h , N G bb b g h , gj

őt.– Ig , ú ?– N , ő b C h

h , b j bb , h ő

– É , ú .– K . A ő p t. M í h ,

p í t g í b c ú t , b , h g ú p t g h . V

, g ő g g új gí , h p t . F b g íg t.

A j b j t , h b . B g g ő h t h ő f ü . F g ő t b

g .– K h jü ?– M h – g t b F b .L h ü , í t j

b ü í g ,

g t g…




14

A reszketeg megmozdult, felemelte a fejét, ám nem látszott,hogy észrevenné a jelenlétem.

– Hilma Conway hat nap múlva meghal!– szóltam rá erélye-sen. Az ébredés másodperceiben elôttem kavargó szilánkok kö-zül ez minden egyebet elhomályosított védencem jövôjébôl. Eztûnt a legfontosabbnak, hát tettem a dolgom, vakon, érzéketle-nül. Zavarodottan reagáltam az akkori eseményekre. Hibáztam,nem tagadhatom. A váratlan összeolvadás és a Ludovic Tulipnevû reszketeggel kapcsolatos, rajtam átszáguldó logikátlan

töredékek talán mentségemre szolgálnak. És még valami: nemtaláltam egységes sorsfolyamot! Ilyet még sosem éltem át, mitöbb, elképzelni sem tudtam, hogy ez megeshet. Semmit nemértettem, a kérdések egymást lökdösve tolultak fel. Hová kerül-tem? Ki ez a Tulip? Mi történt? Ez nem lehet a Kralossid galaxis!Hová lett Neisoden? Merre van Alnovea? Ha nem ilyen zavar-ba ejtô módon válunk el, gúnyos kacagással honorálom hevesvitánk gyors, határozott lezárását és a lelépésüket. Bevallom,untam ôket, valószínûleg ôk is engem. Túl régóta jártuk közösenaz univerzumot. Feladatunk, a reszketegek vezetése összekötöttminket (ebbôl a szempontból jó csapatot alkottunk, s végül isez a mi lényegünk), de ezenkívül lassanként semmi egyéb. Azidô végtelen sodra Neisoden apró hibáit bosszantó, harsogó tu-dálékossággá, Alnovea végtelen igazságérzetét önmagára osz-tott, felsôbbrendû békebírói szerepkörré torzította. A végzetespillanat elôtt is marakodtunk, és bár a Kralossid – ahová éppentartottunk – jövôjéért aggódtak mindketten, a könnyen befolyá-solható Neisoden okoskodása és Alnovea ironikus megjegyzéseiroppantul dühítettek. Ismertem a feladatom, indokolatlannak éreztem az okvetetlenkedésüket. Visszatekintve az oktalan in-dulat, amely észrevétlen egyre inkább elhatalmasodott rajtam,nemcsak a kapcsolatunkat, hanem az eljövendô összeolvadáso-

kat is veszélyeztette.




15

Ahogy eggyé váltam a reszketeggel, haragom döbbent cso-dálkozássá szelídült, majd a helyzetet felismerve legszívesebbeneltéptem volna a minket összekötô láthatatlan köteléket; perszetudtam, hogy hiába. Meghökkenésem ezt követôen dacos kö-zönnyé laposodott. Nem érdekelt a reszketeg, nem én válasz-tottam ôt, nem kértem hitvány életébôl, de maradtam, hiszenaz összeolvadás után a magunkfajta számára nincs alternatíva.A reszketeg sorsa az én sorsom, és ahogy az emberi újszülött islélegezni kezd születésekor, úgy bennem is elindult az elidege-

níthetetlen folyamat: a terelgetés. Amíg a reszketeg él, egy va-gyok vele, függetlenül a találkozás körülményeitôl. Halála utánfejezôdik be küldetésem. Csakhogy…

Felfoghatatlan! Valaki annullálta a döntésem! Biztos, hogynem a Tanács, ez a drasztikus mód nem vall rájuk, és a kö-zös határozatot semszokásvisszavonni. Milliónyi miért tornyo-sult elôttem. Képtelenség az egész, hiszen mi, útmutatók nemhibázunk. Tévedtem? Tévedhetünk? Rossz úton indultam elNeisodennel, és számunkra ismeretlen erôk korrigáltak? Vajonki képes erre? S mi célból? Kétségbeesve kerestem a megoldást– én birtokában vagyok a jó döntésképességének, én jól vá-lasztottam! Ez biztos! Mégis kivették a kezembôl az irányítást.Rettenetes gondolat kerített hatalmába: mellôzhetô vagyok!Legszívesebben üvöltöttem volna. Páratlan ösztönöm, amelymindig megmutatta a helyes utat, feleslegessé vált; hiába súgtameg csalhatatlanul, melyik reszketeggel olvadjak össze, hiábaláttam általa a meghatározó áramlatokat, haszontalan kész-séggé degradálódott. Mert valamilyen hatalom felülbírálta a jódöntésem!

Dühöm magasba csapott. Nem lehetett kérdés, hogy a Kra-lossid a beavatkozásunk nélkül önpusztítóvá válik. Az össze-omlás elhárításának célja lebegett mindhármunk elôtt. Ott volt

ránk szükség. Miért fontosabb ennél ez a reszketeg? És kinek?




16

Ezek a kérdések gyötörtek, bár más feladat várt – a reszketegterelgetése.

A Ludovic nevû magához tért. Még mindig nem fogta fel azottlétem. Egyedül ült aMarblepilótafülkéjében. Orrából vér szi-várgott, fehér overallja elejét apró vörös pontok pettyezték. Las-san ocsúdott, nyögve megemelkedett az ülésben, és kinézetta hajó ablakán.

– Te jó isten! – elállt a lélegzete. Tágra nyílt szemmel bámultaa világûrben hányódó roncstemetôt, ezért én is alaposabban

megvizsgáltam az eddig elhanyagolt külvilágot. Darabokra sza-kított hajóroncsok tucatjai bukdácsoltak a bugyborékoló, önma-gába csavarodó ûrben. Az ezüstös hajótestek harmonikaszerûenösszegyûrôdtek, majd kötélként megnyúltak, s ezt ismételget-ték egyre alaktalanabb formába rendezôdve. Körülöttük meg-fagyott emberi testek és testrészek lebegtek az elszabadultûrszemét szorításában. Kavargó örvények születtek és haltak elminden elôzmény nélkül; magukba szippantották a szétszóró-dott fémtörmeléket, majd kilométerekkel arrébb kiöklendezték ôket. Kisebb-nagyobb roncsok teleportálódtak egymásba, hogyéles villanással megsemmisüljenek. Távolabb, aMarble-höz ha-sonló sértetlen ûrhajó úszott szembe önmaga szellemképével;egymáshoz közeledve mindkettô vad pörgésbe kezdett, egyrekisebb ponttá zsugorodva összeolvadt, végül vakító fénykitöréskíséretében eltûnt.

AMarblekörnyékén viszonylagos nyugalom uralkodott.– A rohadékok! – tört ki a reszketegbôl. – Mocskos gyilkosok!

Hát ezért hívták vissza az ôrnaszádokat. – Hilma Conway hat nap múlva meghal!– rivalltam rá ismét

mérgesen.– Hilma! Mi van Hilmával?– kapkodta a fejét a Ludovic nevû

magához térve. Megnyomott egy gombot az elôtte lévô mû-

szerfalon, és kiáltozni kezdett:




17

– Hilma, Lazaro, jelentkezzetek! Corey, úk, merre vagytok?Hilma, itt Ludovic, válaszoljatok! – Rövid csend után szipogni kez-dett. – Ez nem lehet… Hilma, drága Hilma, nem halhattál meg… – Nem halt meg, meg fog halni – javítottam ki egmán.– Ki van ott? – rándult össze ijedten.Néztem, hogy önti el a félelem.– A kibaszott Amner embere vagy, mi? Várj, megtalállak, te

féreg! – kiabált hátra a raktér felé, és kapkodva az övet csatol-gatta.

– Maradj a helyeden! Egyedül vagy a hajón, és fontosabb dolgod is lenne, mint összevissza üvöltözni!

Ekkor kezdte kapiskálni, hogy teljesen félreérti a helyzetet, demég mindig rossz irányban keresgélt. Újra a holofont aktiválta:

– Shabby konvoj, srácok, hall valaki? Ludovic vagyok aMarble-rôl, melyikôtök szórakozik velem? Egyes, Hilma, Lazaro, mi tör-tént?! Ötös, Corey, jelentkezz!

Miközben elveszett társaimon, Neisodenen és Alnoveán töp-rengtem, aMarbleészrevétlenül „csúszni” kezdett. Nem foglal-koztam vele.

– Itt Ludovic, szóljon már valaki, a fenébe…Ô üvöltözött, én magamba fordultam. Összeolvadás után

a reszketegek könnyen sokkot kapnak, nekünk e trauma feloldá-sa az elsô feladatunk, én viszont megfeledkeztem róla. Jobbanbelegondolva meg akartam feledkezni, nincs értelme tagadni.Rajta próbáltam gyerekes bosszút állni, egy jelentéktelen kissenkin, aki ráadásul semmirôl nem tehetett. Az én szemembenô lett minden baj okozója. Tehát közömbösen várakoztam, ami-kor hirtelen – talán ez a legjobb kifejezés – fulladozni kezdtem.Felfogtam végre, mit mûvelek. Nem muszáj barátkoznom ezzela primitív lénnyel, de törôdni vele, tôlem telhetôen irányítani,terelgetni, azt kell. Megrémültem, mert nem láttam a jól ismert

sorsfolyamot. A közeljövô képei, mint összekevert kirakós játék,




18

véletlenszerûen ragyogtak fel innen-onnan. A szorítás erôsödött.Belém villant Thutabal legendája. A rám törô pánik milliószo-rosára nagyította ostoba közönyösségem: magára hagytama reszketeget! A félelem eddig ismeretlen érzése megbénított.A világ gombóccá zsugorodott. Neeee…!

A vakrémület kirántott a tespedtségbôl, kétségbeesve keres-tem a kiutat a reszketeg megmentéséhez. Valami fenyegette,számomra beazonosíthatatlanul; a sorsfolyam szétesett. Érez-tem, képtelen vagyok kiválasztani a felbukkanó képek közül

a meneküléshez szükséges sorsszilánkot. Mindkettônknek vége!Rohamosan gyengültem.

Nem emlékszem pontosan, mikor került elém a megfelelôdarab, arra sem, miképpen ismertem fel, egyszer csak ráakad-tam. Bezáruló tudatom befogadta a röpke pillanatra felrémlô jövôképet. Vagy jó, vagy nem.

– Gyerünk!– sikítottam bele a reszketeg elméjébe. –Gyorsana Jasmin tizenkilenc-hatos zónájába!

– ÁÁÁÁ! – kapott a fejéhez ordítva. – Az irány tizenöt-három-negyvenhat, különben meghalsz!– Hol a francban vagy, te szemét?! – tekergette a fejét meg-

állás nélkül. – Tizenöt-három-negyvenhat, tizenöt-három-negyvenhat, tizen-

öt-hár…– ismételgettem.– Az nem lehet – képedt el. – Vagyis… – elôrelendült, maga

elé rántotta a hajó vezérlôkonzolját.Még láttam aMarblemögött meghasadó világûrt. A kitáruló

roppant örvény könnyedén szippantotta magába a szerteszétlebegô roncsokat. A meglóduló hajó a torok felé sodródott.

Olyan elképesztô dolgot éltem át ekkor, amelyet elképzelnisem tudtam. Megszûntem létezni úgy, ahogy mi létezünk. Kizá-rólag az alámerülés és a felbukkanás ragacsos masszája maradt

meg, közte a nemlét. Thutabal legendája igaz, köszöntött az




19

elsô gondolat eszméléskor. Bár a legenda azt állította, az el-bukottnak onnan nincs visszatérés, nekem mégis sikerült. Sajáterômnek köszönhettem? Az utolsó kétségbeesett korrigálás-nak? Vagy a Ludovic nevû reexeinek? Egy dolog volt biztos:a Marbleaz egyetlen biztonságos helyen siklott komótosan.

A másik oldal erôszakos, visszahúzó erejét lerázva villámgyor-san kitisztultam. Ettôl a pillanattól kezdve, ahogy ezelôtt mindigis tettem – bármely galaxis bármely rendszerében –, kizárólaga reszketeg sorsára összpontosítottam, annak ellenére, hogy az

iménti elmúlás rémképe folyton-folyvást elôretolakodott. Úgydöntöttem, csendben maradok. Amikor a Ludovic nevû meg-nyugodott, megbeszéltük a legsürgôsebbeket; nem kaptamkedvet a társaságához. A meglepetés erejének oldása most márúgyis mellôzhetô, vigyorogtam gonoszkodva. Visszatérô élet-kedvem megkönnyebbült örömmel fogadtam.

Bár a Jasmin szektor tizenkilenc-hatos zónája környékén bé-kesség honolt, távolabb az ûr mint háborgó tenger nyelte elés dobta felszínre aMarble-höz hasonló gépmaradványokat.Ludovic jövôjét böngésztem. A reszketeg sorsfolyama továbbrais felbukkanó szilánkok fénylô, majd elhalványuló darabkáibólállt, mintha valaki célzatosan összekeverte volna ôket. Annyiváltozás történt, hogy az újabbak nagyobb egységben jelentek meg a régebbi forgácsokhoz képest: aMarbleegyelôre bizton-ságban haladt a tizenkilenc-hatos zónában.

Elérkezettnek láttam az idôt a helyzetünk tisztázására: – Figyelj, te reszketeg!– Ezt kedvesebben is lehetett volna, de

ôt nem úgy választottam, mint a többieket, nyûg volt, szükség-telen kolonc az idegen világban.

A atalember mozdulatlanná dermedt. – Ki… ki vagy?– préselt ki magából egy félszeg gondolatot.

Ösztönszerûen válaszolt, mindenesetre gyorsan rájött a kom-

munikáció hatékonyabb módjára.




20

– Az… az ôrangyalod – leltem meg a legtalálóbb kifejezést.– Ôrangyal?! – kiáltott fel erre hangosan. – Hol vagy? Honnan

beszélsz? – A fejedben keress!– Ne szórakozz velem, mássz ki a fejembôl, akárhogy is csi-

nálod! – Ne üvöltözz, mások is hallhatják! Használd az elméd, mint

az elôbb!A reszketeg egyenes derékkal ült, mint aki kardot nyelt. És most

meg fogja kérdezni, hogy mit akarok tôle, dünnyögtem magambangúnyosan. A reszketeget jelzô szakadozott sorsfolyam, legalábbisa rövid távú életút megnyugtató képpé állt össze. Az ûrállomásigakárhogy is, de elevickélünk. A többi homályos folt maradt.

– Mutasd magad! Hol vagy? Honnan jöttél? – Lényegtelen. – Mit akarsz tôlem?– Csendben ült, csak a szemét forgatta,

miközben vadul vert a szíve. – Semmit– tört ki belôlem a keserûség, de észbe kaptam.

– Nézd! Én azért vagyok, hogy megóvjalak, és beteljesíthesd küldetésed, amelyre születtél. Amikor szükségét érzem, szólni fogok, hogy a legjobb döntést hozhasd.

Az jött, amire számítottam.– Nem tudom, hogy csinálod ezt az egészet, de szállj ki a fe-

jembôl! – háborgott fennhangon. – Lehetetlen, állandóan veled leszek. Ezen nem változtatha-

tunk. Soha nem fogsz látni, mégis melletted maradok. Ha elfo- gadod, jó, ha nem, a te dolgod. Azt megígérhetem, kizárólagakkor zavarlak, ha tényleg elengedhetetlen.

– Miért én? –tért vissza a néma beszédre. – Csak tedd, amit mondok!Düh, hitetlenkedés és némi ámulat keveredett benne. A düh

kerekedett felül:




21

– Nekem ne parancsolgass! – kiabált újfent hangosan. – Nemhiszek láthatatlan jótevôkben, sem messzirôl jött angyalokban!Meghalt mindenki, érted? Az egész konvoj! Korábban kellettvolna az okosságaiddal elôállni, akkor a többiek még élhetné-nek. Még hogy tegyem, amit mondasz! – Igen, a tanácsaim a saját érdekedben kövesd! És ne kiabálj! – És ha nem?– feleselt, akár egy dacos kisgyerek.Szemmel láthatóan nem hitt nekem, és én nem is akartam

leplezni, mennyire nem érdekel az álláspontja.

– Elôbb szabadulok– engedtem meg magamnak a cinizmust.Világosan láttam, hogy nemsokára csak azért is meg fogja pró-bálni az ellenkezôjét. Rosszindulatú válaszom sokkal inkábbsaját magamnak szólt, mint neki. Halálával küldetésemet be-fejezve visszatérhetnék megszokott világomba, és újra önma-gam lehetnék, aki önállóan választ. Azt hiszem, titkon ebbenreménykedtem.

– Szóval ismered a jövôt, mi? – váltogatta ötletszerûen a kom-munikációs formákat. – A tiédet… részben– tettem hozzá vontatottan az utolsó

szót. A sorsfolyam csak nem akart összeállni, és nem értettem,miért. Milyen világ ez egyáltalán? – Nem hiszem. Te nem létezel, csak hallucinálok. – Tizenöt-három-negyvenhat– emlékeztettem röviden.Hallgatott. – Mi lesz Hilmával?Hallgattam.– Na?! – kiáltott fel hangosan.Ekkor értettem meg az érzéseit: Hilma jelentett számára

mindent, méghozzá viszonzatlanul. Vigyáztam, nehogy meg-ismételjem az összeolvadáskor elkövetett hibát, a kitérô választazonban Alnovea távoli hangja fojtotta belém:

– …rendben, Hilma. Irány…




22

– …megôrültél, az…– …azt mondtam, hogy azt teszed...– …persze, elvégre kihoztál onnan…– …akkor ne vond kétség… gtön elérjük a dokkot...Kitörô örömmel fogadtam az elcsípett, szakadozott részletet.

Hol volt már a bosszantó, pokolba kívánt Alnovea? A reszkete-get feledve elveszített társamra koncentráltam.

– Alnovea! Caleerf vagyok! Alnovea, hallasz? – rikoltoztamboldogan.

Válaszra várva füleltem. – Hová lettél? Mi van Hilmával és az öccsével?– ért el hozzám

a reszketeg kapálózása. Megkíséreltem néhány másodpercre ki-zárni, hiába.

Alnoveától nem érkezett válasz.– Alnovea! Válaszolj! Merre vagy? – Nagyon aggódtam, mi

lesz, ha végleg elveszítem. Társamat hallva a magány a korábbi-nál is fájóbbnak ígérkezett. Mit keresek én itt? – hasított belémújra a keserûség.

– Válaszolj, ôrangyal, ha tényleg az vagy! – Irány a tizennyolc-nyolcas zóna ezzel a sebességgel – vetet-

tem oda a reszketegnek.Alnoveának eközben nyoma veszett. Mielôtt végképp ma-

gamba roskadtam volna, újabb reménysugár csillant fel:– …még csak tizennégy vagyok. Mi a neved angyal…– …Neisoden...– …én Lazaro vagyok…– Neisoden! – ordítottam bele a világegyetembe. – Neisoden,

itt vagyok!Csend.A reszketeg új irányba fordította a hajót. – A tizennyolc-nyolcas zónát mondtam– ráztam le magamról

a fásultságot, mintha szimpla elhallást sejtenék makacs ellenál-




23

lása mögött. AMarbleaz ellenkezô irányba tartott, egyenesena nyugtalan roncshalmaz közepébe. – Te arra mész? Jó utat!– hangzott a gúnyos válasz.Nem feleltem, elôbb-utóbb elfogadja…A Chandrasekhar ûrállomás százhuszonnégyes számú ko-

pott, kékesszürke polgári dokkja körül nagyobb zûrzavaruralkodott, mint a közeli, felkorbácsolt ûrben. Szenzációt szi-matoló újságírók és holoriporterek zajongó hada rohamoztameg a Marblemelletti széles rámpán lefelé botorkáló kimerült

reszketeget. A sorsfolyam szétszakadt részei vad táncba fog-tak, mintha szándékosan rejtenék elôlem Ludovic jövôjét. Kis-sé belefáradtam a szilánkok folyamatos tanulmányozásába. Ésha arra gondolok, hogy a reszketegek egész életükben vakontapogatóznak… – Vissza a hajóba, gyorsan!– szóltam védencemre. Ô rö-

vid ideig hezitált, a közeledôket fürkészte, majd iszkolt visszaa Marble biztonságába. A feljáró pillanatok alatt megtelt azodaérkezô ordibálókkal:

– Uram! Valóban tiltakozásul robbantották fel önmagukat?– AKönny és Szerelemolvasói tudni szeretnék…– Mr. Tulip, igaz, hogy az apja gyógyíthatatlan beteg? Melyik

kórházban ápolják?– Állítólag a Shabby konvojt marsi drogszállítók pénzelik.

Igaz ez?– Ludovic, maga szerint mi történt a Jasmin szektorban? – si-

pított egy nôi hang. – Ugorj!Ludovic találkozásunk óta elôször nem tétovázott, elkapta

a fogódzót, és a hajóba húzta magát. Az állomás agyonhasz-nált, nem túl acélos rámpája hangos csattanással leszakadt, azújságírók két métert zuhanva szanaszét dôltek a fémpadlón.

A hangzavarba innentôl jajgatás is vegyült.




24

– Na, ezt megírhatjátok – mormogta Ludovic felettük állva.Kuncogtam.

Megszólalt aMarbleholofonja:– Mrs. Roxann Sandoval keresi Mr. Ludovic Tulipot.– Itt Tulip – felelt a reszketeg nem túl barátságosan.Lenszôke hajú, negyvenes évei vége felé járó, szigorú nôi arc

tûnt fel, lisztfehér bôre a zöldes holofonon keresztül is festettpantomimmûvészt idézett.

– Mr. Tulip, senkit ne engedjen a hajóba, amíg biztonsági egy-

ségünk oda nem ér! Értette?! – hadarta köszönés nélkül a nô.– Efelôl nyugodt lehet, Sandoval – válaszolt vészjósló arccal

Ludovic. – Remélem, aChandrasekhar kamerái rögzítették akonvojunkat ért támadást. Megmondhatja szeretett fônökének,hogy háromszáz ember halála szárad a lelkén. Ezért tagadták meg tôlünk az ôrnaszádokat! Amner ezt nem viszi el szárazon!Gyilkos banda! – A végén már egészen közel hajolt a sápadtholoarchoz, úgy kiabált. Heves meggondolatlansága nem na-gyon tetszett. Korábbi makacs ellenállásakor is inkább belere-pült az örvénybe, mintsem rám hallgasson. A forgatag vagy há-rom zónával dobta arrébb aMarble-t. Tudtam, hogy megússza,hát nem avatkoztam közbe. Valami azért felborulhatott a szer-vezetében, viszont miután kihányta magát, szó nélkül ugyan, dekövette az utasításaimat, még Hilmáról is megfeledkezett.

– Maga a védelmi minisztert rágalmazza, Tulip – mondtahûvösen Roxann Sandoval. – Próbáljon lehiggadni a saját ér-dekében! A biztonsági egységünk a kijelölt szállására kíséri,melyet csak engedélyünkkel hagyhat el. Késôbb néhány kérdéstteszünk fel önnek, ezek tisztázása után mehet a dolgára.

A reszketeg kivárt.– Fogoly vagyok?– Vendég – válaszolt Sandoval faarccal.

– Mit akarnak tôlem?– Meglepôdtem, ez nekem szólt.




25

– Rendben– segítettem azonnal.– Rendben – adta meg magát.– Helyes – bontott vonalat a nô.A következô félórára a sorsszilánkok nyugalmat jeleztek.Egy óra múlva Tulipot nagydarab, mackós járású ôrmester és

két katona kísérte végig az állomáson, míg egy néptelen fo-lyosóra nem értünk. A cella méretû szobában borostyánsárgafényû rejtett lámpák világították meg a falakat. A lakrészhezkeskeny ágy, alacsony dohányzóasztal és két mûanyag szék tar-

tozott. Üres beépített szekrény, egészségügyi kabin és az elen-gedhetetlen holofon egészítette ki az egyszerû berendezést. Azegyenruhások körbejártak, benéztek a szekrénybe, a kabinba,majd szó nélkül kimentek. Az ajtó bezáródott mögöttük.

A reszketeg körülnézett, és a holofonhoz lépett:– Na persze – hagyta ott morogva a mûködésképtelen beren-

dezést. Az egészségügyi kabinban megmosakodott, megigazí-totta félhosszú, fekete haját, rendbe szedte ruházatát. Vissza- jött, ledôlt az ágyra, kezét a feje alá tette, és a mennyezetetbámulta.

– Itt vagy még? – kérdezte néhány perc után fennhangon. – Holospyon keresztül szemmel tartanak. – Tudom. Van valami ötleted, mire várunk? – Ne aggódj! Idôben szólni fogok– kerültem ki a választ,

miközben az egyre kétségbeejtôbb sorsfolyammal küzdöttem.Alig maradt valami az eljövendôbôl.

Fél óra múlva Ludovic dühös horkanással az ágyra csapott,és felállt. Határozottan az ajtóhoz lépett, a szárnyak a falba hú-zódtak. Elôrehajolt, óvatosan kidugta a fejét.

– Nyugodjon meg, uram, itt nem zaklathatják a rkászok –lépett elô oldalról az egyik ôr.

Ludovic mogorván visszahátrált.

– Tessék, ôrangyal, tiéd a pálya, mi lesz velem?




26

Gúnyolódott, vagy tényleg érdekelte? Most nem dacból né-multam meg, nem volt mit mondanom. Az összeolvadás ótaekkor éreztem magam a legtanácstalanabbnak. Megvakultam,a sorsfolyam töredékei, mint önmagukba omló csillagok, sor-ban kihunytak. A reszketeg majdani kihallgatása is homálybaveszett. Nem értettem ezt a világot, gyûlöltem ez a világot.

– Ilyenkor csendben vagy, mi?– folytatta Ludovic.Nem igaz, öntött el az indulat, nem elég a saját bajom, még

ez primitív lény is… Sötétség, tompaság, távolban megvillanó

homályos szilánkok. – Alszol vagy elmentél?– kiáltott rám az elméje hirtelen.Sikerült kizárnom a reszketeg kapálózását, és végre felcsillant

valami. Egyszerre elképesztô élességgel ragyogott fel elôttemLudovic sorsfolyama. Csakhogy megvagy, sóhajtottam felmegkönnyebbülten. Roxann Sandoval barátságtalan birodal-ma mélyén jártam: a kihallgatókamra közepét másfél métersugarú üveghenger foglalta el, mint padlótól mennyezetig érôhatalmas kémcsô. A nagyjából tizenöt méter magas hengerfalán ferde ZED-3felirat látszott. Ludovic a szétnyíló, kör alakúrácsozaton keresztül liftezett lefelé éppen a csô belsejében,akár egy magányos, kísérleti egér. A henger kétharmadánál azapró ülôke, amelyen kuporgott, megállt, pontosan a háromkihallgatófülke magasságában, melyek három irányból fog-ták közre. A kékes fényárban a halvány bôrû Roxann Sandovalfoglalta el az egyiket. A másodikban a nélkülözhetetlen admi-nisztrátor robot, a harmadikban egyenruhás katonák, köztük a Ludovicot kísérô ôrmester álltak unott képpel. A ZED-3 alsóharmadán különféle érzékelôk, manipulátorok és vezetékek tapadtak az üvegre a sötétben. A mennyezet szinte vakító fe-hérsége a kék összes árnyalatán keresztül ment át a padlószintsötét poklot idézô feketéjébe. Ludovic szemben Sandovallal

a kérdésekre válaszolgatott.




27

A hullámzó sorskígyó ekkor kérlelhetetlenül a darabjaira hul-lott, hogy körülöttem szálló, kavargó részecskéi, akár évszáza-dos nyugalmukból felkavart dühödt porszemcsék, újfent elrejt-sék a reszketeg sorsát. Örültem, ha egyszer-egyszer felvillantelôttem az eljövendô, ingatag valóság. A kiszámíthatatlan ka-valkád hatására fogalmazódott meg bennem elôször a képtelengondolat: esetleg fatális véletlen ez az egész ôrület?

Legszívesebben üvöltöttem volna az összekuszált jövô sze-szélyes játéka láttán, amikor a szilánkok megint rendezôdtek,

egymásba fonódtak, összetapadtak, aztán kisimultak. RoxannSandoval kamrájáig kitisztult a sorsfolyam.

Másnap délutánig csak elvétve szóltam hozzá, akkor gyel-meztettem: – Készülj, pillanatokon belül jönnek érted!Az ajtó kinyílt, és az ôrmester lépett be.– Kérem, uram, kövessen!

Az ismeretlen hadnagy behajtotta az üvegajtót, megnyomott kétgombot, és nem foglalkozott tovább a reszketeggel. Védencemegyedül maradt az átlátszó hengerben. Riadtan nézett, miköz-ben a kényelmetlen ülôke peremén lévô fogantyúba kapaszkod-va egyensúlyozott. Az ülést vékony csô kapcsolta a henger falánfüggôlegesen futó fémsínhez. A sorsfolyam egy keskeny sza-kadáson kívül semmit nem takart elôlem; Ludovicnak nem esik baja, ezt láttam, ám a foghíj nyugtalanított. A kihallgatókamrábavezetô rács szétnyílt, és Ludovic elindult lefelé a széles lyukona bizonytalan sötétségbe. A néma ereszkedés a mélység egy-harmadánál, a haragoskék homály kezdetén megállt, az üvegtúloldalán várakozó Roxann Sandovallal szemben. A nô lenszôkehaja kékesen csillogott, csakúgy, mint fehér bôre, merev arcapedig ugyanolyan barátságtalanul tekintett a hengerben ülôre,

ahogy korábban. Ludovic nyugtalanul forgolódott a másik két




28

fülkét elfoglaló egykedvû robot és az egymással beszélgetô ka-tonák irányába.

– Elnézését kérem, hogy nem üdvözölhetem barátságosabbhelyen, Mr. Tulip – szólalt meg a nô, mire Ludovic gyorsan visz-szakapta a fejét –, sajnos jó ideje krónikus helyhiánnyal küz-dünk. Tudja, aChandrasekhar fô bevételi forrása a turizmus.Ide olyan emberek járnak kikapcsolódni, akiket maga nem sze-ret: gazdagok, lmsztárok, üzletemberek. De hát végül is emi-att idôzítették így a konvojukat, nem igaz? Újságírók, média,

együtt érzô tekintetek. Meg kell mondjam, mi itt az állomásonnem örültünk annyira a bizottságellenes demonstrációjuknak.Az olyan események, mint a néhány hónappal ezelôtti össze-csapások, elriaszthatják a békés utazót.

– A Bizottság ôrhajói provokáltak minket, az ô naszádjuk ro-hant bele az ellátóhajónkba.

– Most telt ház van, ilyenkor az utolsó raktárt is kiadjuk a pi-henni vágyóknak, és szeretnénk, ha ez így maradna. Nem fogjaelhinni, de az én irodámat is át kellett alakítanunk a számtalanmagas rangú vendég egyikének. Remélem, maga azért kényel-mesen elhelyezkedett.

Akár a bödön falán a méz, úgy csorgott le a nem is palástoltgúny a henger oldalán.

– Rád akar ijeszteni! Nyugalom, elenged!– Kényelmesen? Egy kihallgatóhengerben?– Ugyan, Mr. Tulip, ne gondoljon rosszra, felteszek önnek egy-

két kérdést, és mehet is. Egyébként higgye el, kameráin keresztüla sajtó is jelen van. Kíváncsiak önre, a Shabby konvoj túlélôjére.

– Nincs sajtó!Feleslegesen gyelmeztettem, Ludovic sem hitte el.– Beszélhetnék valamelyikükkel? – próbálkozott.– Mr. Tulip, kérem, ne húzza az idôt! Vagy itt akar lógni egész

délután? – förmedt rá az asszony.




29

– Büdös kurva!– gondolta felém a nôrôl kialakított vélemé-nyét, majd hangosan:

– Ide bûnözôket ültetnek, mondja meg, mivel gyanúsítanak!Ludovic immár nagyon félt, éreztem rajta.– Ne félj, kijutunk! – Hogyan? – Türelem, tedd, amit mondok! Elôször is válaszolj neki ôszintén!– Mr. Tulip, ez csupán beszélgetés. Azt azért szeretném le-

szögezni, hogy a demonstrálók közül valaki egy számunkra

egyelôre ismeretlen fegyverrel élt vissza, legalább háromszázember halálát okozva. Ezért a konvoj túlélôit, különösen, hogycsak egy hajó tért vissza… – Kettô!– Kettô! – vágott közbe Ludovic.A nô megakadt. Határozott vonásai ellenséges arckifejezést

öltöttek, bal szeme alig láthatóan megremegett. Rövid ideig vé-dencemet nézte, majd kimérten folytatta:

– …csak egy hajó tért vissza – nyomatékosította fagyosan –,tekinthetnénk gyanúsítottnak is. Ez egyelôre csak meghallgatás,azonban a válaszain sok múlhat. Tehát meséljen a konvoj útjá-ról, kezdve az indulással!

Ludovic belekezdett, a nô idônként közbekérdezett. Kicsit el-lazítottam magam, csak a kihallgatás végéhez közeledve élén-kültem fel. Közeledett a Ludovic-sorsfolyam hibája. Kirekesztet-tem minden külsô hatást, megpróbáltam befoltozni a lyukat,mindhiába. A homályos törés nem élesedett ki.

– …így a tizenhét-hármas… – Ludovic!Védencem megakadt.– Mon…mondd! – helyesbített gyorsan.– Miért hallgatott el? – tudakolta szúrós szemmel a krétafehér

arcú nô.




30

– Ha szólok, ne tétovázz! – Mi van?– rémült meg. – Nyugi, kijutunk! Csak óvatosság, de habozás nélkül kövesd

az utasításaimat! –Kijutunk (láttam visszaérkezésünk kockáit akilences felvonónál), de nem mindegy, milyen áron, dünnyögtemmagamnak. Aggasztott, hogy az egyik lehetséges jövôképenLudovic nyöszörögve hevert a sötét henger alján. Az üveghezcsatlakoztatott (meghibásodott?) energiapálca idônként ké-kes ívet húzott megránduló védencem és a henger fala között.

Korábban néhány ezredmásodpercre villant fel ez a lehetôség,majd nyomban elpárolgott, de a visszatérését nem zárhattamki; azt jelentette, Ludovic jövôje erre az alternatívára is fogé-kony. Ha netán ez a darabka burkolózott most sötétbe…

– Jó– nyögött egyet gondolatban. – Befejeztem. Így a tizen-hét-hármas zóna felé fordultunk, ennyit akartam mondani – vá-laszolt hangosan a nô türelmetlen kérdésére.

– Utolsó kérdés, az elmondottakon kívül nem történt valamiszokatlan vagy furcsa dolog?

– Ez nem elég szokatlan?– Ezen kívül – erôszakolt nyugalmat magára Sandoval.– Mire gondol? – adta az értetlent Ludovic.A sápadt nô megvonta a vállát.– Tudom is én.– Háromszáz ember halálán kívül más szokatlant nem tapasz-

taltam – szögezte le cinikusan.Roxann Sandoval gúnyosan elmosolyodott.– Köszönöm, Mr. Tulip, távozhat. További utasításig nem

hagyhatja el az állomást! – Kapaszkodj! Lezökken az ülés!Ludovic megragadta a fogantyút, és megfeszítette magát. Az

ülôke lassan megindult felfelé, megremegett, és hirtelen fél mé-

tert zuhant, aztán megakadt.




31

– Segít… – kiáltott fel görcsösen markolva a kapaszkodót.– Mrs. Sandoval, gond van a ZED-3 vezérlésével! – recsegett

a szomszéd fülkébôl az adminisztrátor robot hangja.– Mire vársz, te féleszû? Azonnal hozd rendbe! – vicsorgott

szikrázó szemmel a nô. – Nincs vége! Erôsen fogd! Most!Ludovic megint zuhant. – Utolsó jön, vigyázz, most!És megint. Ügyetlenül egyensúlyozva igyekezett az ülôkén

maradni. Néhány centivel függött a henger koromsötétbe bur-kolózó alsó része felett. Alant kékes szikrák kezdtek pattogni. – Segíts, nem bírom! –könyörgött kétségbeesetten, miután

egyenesbe jött. – Nem lesz több, felhoznak!– hadartam gyorsan.A felvonó alig hallható sziszegéssel lomhán megindult a fény

felé. – Mindjárt vége! – Remélem– vacogta a pánik határán. –Miért csinálták ezt? – Nem tudom– ismertem be.Az emelô felért a feszülten várakozó Roxann Sandovalig.– Mrs. Sandoval, aktiválódott a hármas szintû védelmi rend-

szer, nem tudom kikapcsolni! – szólalt meg ismét az adminiszt-rátor robot.

Ez a végszó adta meg a jelet az addig homályos résznek, melynégy másodperccel a beteljesülés elôtt kivilágosodott. Az üveg-henger tetején a rácsozat nem húzódott félre, hogy utat nyis-son a távozó Ludovicnak, ehelyett hegyes pengék vágódtak kibelôle, s lefelé meredezve várták a közeledôt. Négy másodperc– ennyi maradt védencem életébôl. Összekavarodott minden:

Ludovic meghal. Itt hagyhatom az emberi fajt. Hazatérhetek.Elveszítem Neisodent és Alnoveát.

Három másodperc.




32

Ludovic meghal. Elveszítem Neisodent és Alnoveát.Két másodperc.Ludovic meghal. Ludovic meghal!Egy másodperc.Ludovic meghal!!!A pengékre koncentráltam: a szilárd fém elfolyt. Illúzió! – Illúzió!– üvöltöttem fel.A rácsozatból kivágódott a csillogó halál.– Vigyázzon, Tulip! – harsant fel Sandoval hangja.

Ludovic felnézett, és felsikoltott. A katonák a szemközti fülké-ben döbbenten álltak a váratlan kivégzés láttán.

– Ugorjon, Tulip! Odalenn túlélheti! – kiabálta Sandoval. – Maradj, Ludovic!– próbáltam elnyomni a nôt.Az ülés gyorsulva emelkedett, a pengék közeledtek. Ludovic

felnézett, azután le és megint fel. Lenn az ismeretlen szikrák,fenn az éles halál.

– Ugorjon, mert felnyársalják!Ludovic elôrelendült. – Maradj, ki fog nyílni a rács!– bömböltem a fejébe.Félig a mélység felett lógva mozdulata megtört.– Ugorjon, vagy meghal! – Hazudik, maraaaadj!Ludovic elérte a pengéket. Felordított, összehúzta magát…

és maradt.A vetített káprázat lágyan megreccsent, a számtalan gyilok

eltûnt, végül a rács könnyedén félresiklott.Roxann Sandoval elgondolkodva nézett utánunk.Percekkel késôbb védencem még mindig remegô lábbal lépett

be a cellája ajtaján. Fejét jobbra döntötte és kissé megemelte: – Kérdezhetek valamit? – Kérdezz!

– Hogy hívnak? Van neved? –rogyott le az ágyra.




Tartalomjegyzék

I. : SZERENCSEFIA 5 A b D g 48

II. : PREKOG KERINGŐ 91Eg ü 92Ú b g j 101

III. : ŐRÜLTEK LIGÁJA 111 A R c h F g g h 135

A G b A G w E h 202 A ú A Hí b

IV. : FÁKLYALÁNG 269 V ő D 282 A T t K

V. : ELLOPO ÉLET 313S ü p 314S í 332




K jü , h g Sc K t

K Sc K1016 B p , N ph g 8.T / x: (+36 1) 466 7648

c @ c .h www. c .h

Felel s kiadó É NFelel s szerkesz N Z f

Gra ika L g ZTördelés S p G g

ISBN 978-963-244-196-2

Nyomdai munkák R D b N Z .

Felel s veze V g M g g g

kovács Ákos: vágyálmok ligája

Documents