2

Krebsz János

ÓRAREND

Regény

2012

3

TARTALOM

TörténelemFizika

LyukasóraBiológiaMatek

FöldrajzOrosz

SzakmaiMagyar

TesiSzínház

Szerkesztette: Cseke GáborA fedőlapon Gergely Tamás fotója

4

Történelem

A történelmet mindig szerettem, önmagáért, hivalkodásnélkül, szenvedéllyel, őszintén, hittem mindig az egész ér-telmében. Nem úgy, mint a szorgalmas jótanulók, akik min-den részének egyforma hévvel esnek neki, hanem mint egynőt, egyben az egészet, mert filozófia, vízió, értelem, titok,nagyszerűség és kicsinyesség húzódik benne, mögötte,időnként ruhát-szemléletet vált, bizonyos tájékai elbűvöl-nek, megint másokat sokszor és behatóan kell tanulmá-nyozni, más pontjai izgatóak, s időnként ellenszenvesvonások is megjelennek szép arcán. Fejlődésben bízni élet-kori optimizmus, meg talán az is törvényszerű, hogy sza-bályt, törvényt, lényeget keresünk abban, amit eleveemberi elmék hoztak létre. Összeolvastam rengeteg ifjúságiirodalmat, Élet és Tudományt, sőt régész akartam lennihatodik-hetedikben, még megvan könyveim között A régé-szet regénye, Schliemann, ahogy kiássa Tróját, a piramisoktitkai, és a regényirodalom nagyobb hányada, ezer más,futó, alkalmi flört mellett, mint egy élethosszig szerelem,ez a folyamatos érdeklődés végigkísérte ifjúságomat, sőt,érett férfi- és családapaként még elkezdtem egy történe-lem-tudományos doktori iskolát, s egy recenzióm is meg-jelent egy szaklapban.Akkor, 60-as évek vége, karácsonyig tartott a félév. Indu-lásképpen két hetet szilvát szüreteltünk az állami gazda-ságban, közbejött néhány borongós, esős nap, azokoniskolába mentünk, senki nem készült, a tanárok se, viszontrengeteg szilva termett, ezeket a napokat utóbb ledol-goztuk, kellettünk a népgazdaságnak, amely nem volt fel-készülve a rekord-szilvatermésre, szinte elment vele ateljes szeptember, ezalatt összebarátkoztunk, megszoktuk

5

a kollégiumot, a szilvaszedés jó buli volt, el lehetett bújni afák koronájában, a tanárok egy meghatározott mennyisé-get elvártak, az teljesíthető volt, a zalai tájszólásban be-szélő gazdasági alkalmazottak szigorúbban álltak a mun-kánkhoz (Ne csak az allát szedjék, hanem a föllét is!), aföldön állva hamar megtelt a vödör, létráról, az ágak közöttkapaszkodva sokkal lassabban. Karesz már ebben az elsőidőszakban összejött egy másodikos lánnyal, az elhoztaneki a tízóraiját, őszintén irigyeltük.Októberben kezdtünk tanulni, a történelmet elölről, az ős-kortól, mesék az emberré válásról, a kezdetleges társa-dalmakról, olyan önbizalommal tájékozódtam a tárgyban,hogy szinte nem volt új ismeret a tanórán elhangzottakban,ez még semmi, majd ezután jön az igazi tudás, ahol atehetség megfuthatja pályáját! Úgy gondolom, novemberderekán-végén járhattunk, amikor ennek az összefoglalá-sához értünk, s zárásképpen megírtuk az első dolgozatot.Kettesével ültünk a padokban, Á sornak paleolit kor, Bénekneolit.Szakértője vagyok a kérdésnek, olvastam A kőbaltás em-bert, Jack Londonnak meg talán Wellsnek egy-egy őskoriregényét, ötször többet tudok, mint amennyi itt teljesí-tendő. Duzzadtam az önbizalomtól. Sose tanultam a törté-nelmet, mást se. Nem volt rá szükség, érdekelt, általános-ban elég volt odafigyelni az órán, és ha valami fölkeltetteaz érdeklődésemet, ahhoz kerestem a könyvtárban valamiolvasnivalót. Ez elég a négyes-ötöshöz, a történelemtanár ajegyek zárásakor mindig felajánlotta: aki nem elégedett azérdemjeggyel, levizsgázhat a félév, egész év anyagából.Többször éltem a lehetőséggel, mindig sikeresen, meglettaz ötös. Azt hiszem, hasonló értelmi berendezkedésűagyunk volt. A történelemhez szép és dicsőséges emlékekkapcsolódnak. Eddig, a középiskola első évének első dol-gozatáig. Az önbizalom mellett azért van bennem valamióvatosság, mégis középiskola, itt el kell kezdeni tanulni,nem adják ingyen az érettségit. A kollégiumban vannakidősebb jótanulók, kitűnők is, nem rang, de láthatóan ko-

6

molyabban állnak az élethez, mint a többség. Ilyen se sze-retnék lenni.Elmélyedtem a dolgozatban, megszűnt a külvilág, reme-keltem egy kisesszét, messze túlteljesítve a tantárgyi köve-telményeket, süketen és vakon végigdolgoztam a kiszabottidőt, pedig ha csak belelesek a szomszédom munkájába,akkor gyanút foghattam volna, de én alkottam.Megjegyezve még: nagyon ronda kézírásom volt, azótafejlődtem, egy tanár mégsem adhat ki a kezéből valamiprimitív krix-kraxot, de akkoriban egyszerűen másodlagoskérdésnek tekintettem, mindig a tartalom bűvöletébenéltem, (amikor lett saját fizetésem, gyorsan összeraktamegy írógép árát), ellenben mindig olvashatóan írtam, ráné-zésre mindenkinek az volt a véleménye, ez igen ronda, deel lehetett olvasni, és a fogalmazás, helyesírás, gondolatitartalom rendben volt. Az öltözködéssel is így vagyok, vol-tam, ne a külsőségekre figyeljenek, vegyék észre a belsőértékeket, már tudom, segítségére kell lenni a másik em-bernek, hogy az az úgynevezett első benyomás kedvezőlegyen. De máig nem értek vele egyet.Következő órán kiosztják a dolgozatokat, az enyém pirossalkeresztben áthúzva, elégtelen, csak összetévesztettem akét idegen szót, a játékszabályok értelmében, leshettem aszomszédomról, elégtelen, ha kicsit is vizsgálódik a tanár,ha végigolvassa, észre kellett volna vennie, hogy ez egyötös szintű dolgozat, a szomszédom, Botos Laci, közepestírt, de csak elolvasta az első pár sort, észrevette a téve-dést, végigpillantott a primitív külső alakon, keresztülhúzta,és ráírta az elégtelent.A kollégiumban kimenő- és hazautazás-elvonással büntet-ték, ha valakinek egyes volt az ellenőrzőjében, ellenőrzővelkellett menni, ha kimenőt akart kérni valaki, másodikbanvezették be a kimenőlap formanyomtatványt. Mindösszeegy erős hónap volt vissza a félévi zárásig, de az osztály-főnök, ő is csak ismerkedik még velünk, bizonyára el-felejtette a körülményeket, miért is vagyok a három-négygyenge között, a jegyem alapján beskatulyázott a buták

7

közé. Megértem ma már, harminchat görcsös és tájéko-zatlan elsősből két hónap alatt nehezen elviselhető bandalettünk, ő hamar tudja a nevünket. Ha butának, hülyének,rászedhetőnek, becsaphatónak néznek, azt mindig is nehe-zen bírtam, de méltósággal elviseltem, mint egy mártír-bélyeget, bíztam és hittem magamban, az igazság ki fogderülni, nem vagyok buta, értem az összefüggéseket, sze-retem a történelmet. Az első félév, érzékelhetően, arrólszólt a gimnáziumban, hogy jóval szigorúbbak voltak atanárok, mint a későbbiekben, érzékeltették, ide nemkötelező járni, aki nem bírja a gyűrődést, hulljon ki azelején.Nekem meg kell felelnem az elvárásoknak, a teljesíthetőkihívások csak növelik a harci kedvet, és az igazság végülmindig kiderül, bár nem mindegy, hogy a történetnek melypontján, a dramaturgiai megfontolások, a történetformálásihagyományok a végére teszik, állítom, nem ez a legjobbmegoldás, bár itt is ilyen következik, életszerűsége kétsé-ges, még akkor is, ha saját élet formálódik történetté, ésinkább tekinthetjük kivételnek, mint szabálykövetésnek. Asaját mindig kivételes. Nem zavartak a büntetések, ésvártam az én pillanatomra, amikor bizonyíthatok.A gimnázium keretei között működő szakközépiskolaiosztály voltunk, a gimnáziumi osztályokban akkoribankilencven százalékban lányok tanultak, a mi társaságunkkétharmada fiú, a jótanuló, szorgalmas lányosztályokhoz ésmotivált közösségekhez szokott tanárok szenvedtek velünk,lusta, szemtelen, trehány, hangos kamaszok voltunk,hamar erős és összetartó közösség, inkább a rosszban,rendetlenségben, fegyelmezetlenségben. Szegény Stupli,az osztályfőnök beceneve: a focicsukák talajba kapaszkodóbőrszegét nevezik stoplinak, a kopasz, alacsony, tömzsiember tényleg olyan, mint egy stupli, nevét vele együttkaptuk a korábbi évfolyamoktól, nem bírt velünk, ez hamarkiderült, zajongtunk, beszóltunk egy-egy poént az elő-adásába, óráit nagyobbrészt végigkiabálta, végigfegyel-mezte. Harsányan röhögtünk (kb. 160 magas volt), amikor

8

azzal támadt nyurguló kamasz létraságunknak, hogy te,mindjárt bokán rúglak!, és: már megint csináljátok a cir-kuszt!, de érzékelhetően szeretett bennünket, és szenve-dett tőlünk.Itt nem lehetett órai munkával, jelentkezéssel, szorgalom-mal, ésszel kitűnni, nem tartoztam a rendetlenkedésbenvezérkedők közé, de nem maradtam ki semmi jó heccből,viccből, lógásból.Ahogy a történelemben nem az adatok, a megjegyzendők afontosak a számomra, hanem sorsokat, életeket, törekvé-seket értelmezek, s ezekhez mellékesen meg lehet jegyeznineveket, évszámokat, fogalmakat. Itt sem a dokumen-tumokban rögzített, bizonyítványokban megmaradó értéke-lésekről szól a történet, a másodlagos korabeli értelmezéstárnyékolja, hogy évtizedekkel később rovom a sorokat. Azemlékezés aktív tevékenység, a felidézés mindig csal. Abukás rémével küzdő gyenge csikóból szárnyakat növesztőcsodaparipa lesz egy bukfenc után, ez a természetes, nemtér le az elbeszélés hagyományos útjáról, de a lélekbenközben lezajló ‘Légy jó mindhalálig’ történet NyilasMisijeként az apró igazságtalanságot, a felnőttek közönyétsorsnak értelmeztem akkor, a magam alkalmatlanságának,felkavaró, sírásra késztető jóságommal és tisztaságommalott legbelül, és életre szóló alaptörténet, ismétlődésétfátumnak érzem, a vesztes pozíció igazságtalansága. Na-gyon kemény fél év volt. Az öngyilkosság közelében. Márakkor agyon vagyok fertőzve irodalommal, drámai értel-mező képességgel, egy olvasat az életem. Mi értelme azegésznek, ha mások nem látják a rejtett lényedet? Mert énazért jöttem el hazulról, már föl voltam véve a siklósigimnáziumba, amikor jött ez a lehetőség, hogy kipróbáljammagam, itt nem ismernek, tiszta lappal indulok, lássuk, mitérek, és csak a kudarcok, a szégyen, a szégyenkezés. Atöbbieknél később indul a nemi érésem, alig szőrösödöm,míg ők büszkén vonulnak törülközőikkel csattogtatva,csapatosan meztelenül a zuhanyozóba, addig én bújok ameztelenségemmel, hajnali vagy késő éjjeli órán tisztálko-

9

dom hideg vízzel, mert csak napi egy órán át van melegvíz, délután háromtól négyig, és Jasin megpofozott, akkorneki kellett volna mennem vakon és dühvel, úgyis szét-szednek a többiek, ezt követeli a férfiasság, de elbőgömmagam, és kirohanok a hálóból, mert nem a pofon fáj, ha-nem az, hogy nem tudom fékezni a zokogásom, a szégyen,a megaláztatás, és olyan volt a pofont megelőző helyzet,hogy vétlen voltam, és kiszakad ezekkel a könnyekkel azegész tarthatatlan helyzetem, és ülök a folyosóvégi üvegfaltövében, annyira zokogok, hogy meg sem mer senki köze-líteni, összeomlott minden, nem tudok kiállni magamért.Ha csak egyetlen mondatot írnék haza, hogy nekem nem jóitt, anyám megérezné, elintéznék, hogy otthon folytassama gimnáziumban, ráadásul november hetedike közel esik ahétvégéhez, háromnapos kisvakáció, mindenki hazautazik,a tanárok nem veszik komolyan az ellenőrzőre kiszabottszabályt, de én nem tudok odajárulni, hogy csúfondáros-kodjon, és úgy ajándékozzon meg a hazautazással, azünnepekben néhány állami gondozottal lézengünk az üresépületben, karácsonyra térek haza először, biztos sokatváltoztam, mert anyám zokog, magához szorít, apámnak iskönnyek a szemében. Én vagyok egyedül férfiasan kemény.Megedzett az élet.És úgy elszaladt az az utolsó hónap, szinte észrevétlen.Botos Lacival a félévek vége felé közeledve mindig közöskalendáriumot rajzoltunk, minden órát belejegyezve, amimég visszavan a vakációig, komoly képzőművészeti alko-tás, ha a ráfordított időt vesszük figyelembe, hetek, napok,órák üres négyszögei, hatalmas lelkesedéssel minden óravégén kisatírozunk egyet, megint eggyel kevesebb, a fehérés a fekete szín folyamatosan változó aránya, és az alkotó-folyamat végén van egy fekete papirosunk, dokumentumaz elszállt időről, amelyet szinte hajtunk, mert nem akarmúlni. A félév egyik utolsó történelemóráján hárman-né-gyen állunk a helyünkön, és felelünk a kegyelem kettesért,szándékoltan egyszerű kérdések, Stupli, bármennyire ismegkeserítjük az életét, jóindulatú, szeret bennünket,

10

inkább kegyelmet gyakorol, mint vizsgáztat, én el semtudom hinni, annyira abszurd, hogy én, és történelemből,és ebben a társaságban állok idétlenül, jóindulatból kapottkegyelem kettessel megyek át. Életem első bizonyítványbakerülő elégségese, magam előtt szégyellem magam, hovásüllyedtem. Magyarázkodni, hogy ez a körülmények nagyonszerencsétlen végeredménye? Kit érdekel rajtam kívül?Egyenként osztotta ki a félévi bizonyítványokat, átfutvamindenkinél a jegyeket, személyes megjegyzés kíséretébenadta át, így is megvolt a jórendűm, az a kettes messze alegrosszabb jegy, kilóg a többi közül, ezen kicsit megakadt,a történelmet is tanulni kell, ezzel adta a kezembe, mégerősebben záródtam a skatulyába, éreztem, tudtam, vanilyen, a pedagógusok csodálkoznak időnként, hogy vala-melyik tanuló mindenből jó, és egy-két tárgyból úgy kellátsegíteni jóindulattal, vagy a fordítottja, a gyenge képes-ségű diák egyetlen tárgyból kimagaslóan jót nyújt.Különben sokkal nagyobb csodák vannak, az enyém neméri el a mások ingerszintjét, Anna az egyik legjobb tanuló,vagy tán a legjobb ekkor, ha az eredményt nézzük, mago-lonc, bifláz, olyanokat mond, hogy esünk ki a padból tőle,annyira ész nélkül tanul meg mondatokat, amelyeket nemért, a szorgalom diadala, és ezt ismeri el a gimnázium?, deneki van a legszebb melle a lányok közül, Kovács Géza,kitűnővel jött a falusi iskolából, ahol édesapja az igazgató,és háromból bukott most, és egykedvűen veszi tudomásul.Én belehalnék.Év végére tornásztam föl magam a közepes szintre, gör-csösen akartam, készültem, figyeltem, mi az, amit értékela feleletekben, mibe köt bele, mikor elégedett, mi a mániá-ja, de neki nem voltak kitárt ajtói számomra, ott a szemeelőtt a nyitott osztálynapló, rákiabál a rendetlenkedőkre,felidézi, amit feleletképpen tőlem hallott, nézi a félévikegyelem kettest, ahhoz képest ez nagyon szép felelet volt,és beír biztatásképpen egy hármast.Még negyedikben is, amikor a jelentkezési lapokat töltöt-tük, előttem a meglepődött arca: tanárképző főiskola,

11

magyar-történelem szak?, a ki nem mondott, sértő lenne,kérdés: mit akar ez?, semmi tehetsége hozzá, de ekkormár megjegyezett valamit, talán csak annyit, hogy elhibá-zott pályairányultság, másik skatulya. Utolsó félév, nap-jainkig ér a történelem, a jobbak kiselőadást vállalnak ajelen világpolitikai helyzetéről, mi a helyzet az USA-ban,Szovjetunióban, szocialista táborban, idehaza, néhánynapig, egy hétig újságot kell olvasni hozzá, kiosztotta atémákat, nekem még fönn a kezem, én is vállalnék egykiselőadást, jó, akkor kérünk egy kiselőadást az NSZK bel-és külpolitikájáról. Állítom, hogy a többi slágertémáhozképest ez ötszörös nehézségű feladat volt, bevettem ma-gam két délutánra a megyei könyvtárba (találtam remekszakirodalmat, azóta van fogalmam a többpártrendszerrőlpéldául, ráleltem valamire, ami érdekelt, vagy csak megakartam mutatni, és onnan már könnyű). Az osztály tudá-sának fejlesztését kell szolgálja az ismeretterjesztő elő-adás, de Stupli számára is legyen benne gondolat. Utol-sónak szerepeltem, és olyanformán voltam felkészülve,mint mostanság egy tévében szerepelő szakkommentátor,forgattam előtte az Új Magyarország című politikai heti-lapot, amelyik új stílust hozott a politikáról beszélésben,nem a vezércikkek és pártos lapok elkötelezettségével,hanem kicsit humorosan, könnyeden, olvasmányosan köze-lítette a témákat. Ünnepi óra volt, én szerepeltem utolsó-nak, és egyre biztosabb voltam magamban, a többiek azelőadásukkal belesüllyedtek abba a ‘jó tanuló felel’ hely-zetbe, amiben egyszer csak ketten beszélgettek Stuplivalegymást kölcsönösen respektálva, az osztályról megfeled-kezve.Kiálltam az osztály elé, nem voltak jegyzeteim, látszólagrögtönöztem, szabadon beszéltem abban az értelemben,hogy csak a terv volt a fejemben, meg egy-két fordulat,hasonlat, gondolati ív, amin végig akartam vinni a társasá-got, inkább színházat, showt adtam elő, hogy végre márismerjen el, először megnevettettem őket, mindenki rámfigyelt, érdeklődést keltettem, és frappáns, pontos, szak-

12

szerű voltam, és szórakoztattam. Ekkor fordultam, érez-tem, Stupli megítélésében.Érettségire fölkészültem. Csak mi, negyedikesek voltunk akollégiumban (életem legboldogabb, alkotó korszaka ez akét-három hét), bevettem magam egy teremnyi tanuló-szobába egyedül, végigolvastam az adott címhez a tan-könyvi fejezetet, kijegyzeteltem az adatokat, neveket,dátumokat, aztán egy spirálfüzetben emlékezetből megír-tam, hogyan lesz ebből saját, egyéni, rám jellemző felelet,négyet-ötöt megírtam egy nap. Azóta tudom, hogy aziskolai oktatás, úgy ahogy van, elhibázott ezekkel a négy-hat-nyolc éven áthúzódó tantárgyakkal, éppen a szemlé-letük, az alkotmányuk tűnik el, az a szemlélet vagy össze-foglaló tudás, amit adhatnának, szétesik monoton vagyéppen élményszerű tanórákra. A többi tárggyal nem foglal-koztam. Illetve a magyarral még igen: volt nyolcunk közöttegy megállapodás, mely szerint irányítom a többiekmagyar fölkészülését, naponta megírtam egy-két irodalom-tételt szinte csak emlékezetből, a többiek lemásolták,megtanulták, meg átnéztem a kötelező olvasmányokat,nem magam miatt, a többieknek kellett egy erős kép azemlékezetébe úgy, hogy nagyobbrészt nem olvasták őket.Esténként közösen kocsma, cigánypecsenye, korsó sör.A történelem érettségi meg az egész vizsga diadalmenetvolt, előléptem jótanulóvá, szabatosan beszélni tudó, ön-magát világosan kifejezni képes személyiséggé, aki aminisztériumból érkezett elvtársak előtt helyt fog állni.Hogy miért csak ennyire későn? Állítom, a történelem azoka, ez az első félévi lebénulás, hogy ott beskatulyá-zódtam, és ügyetlennek bizonyultam azzal az irodalmonfényesített optimizmusommal, mely szerint az igazságmindig kiderül, a jó elnyeri méltó jutalmát, sőt, már ki-mondhatom, életmotívum, vagy nagyképűbben életbölcse-let lett belőle, hogy ripacs módon meg kell mutatni, mibenvagy jó, mert nem veszik észre anélkül, közönyös a világ,az ember önző, falékony húsdarab, már Arany tudta, ésazután jön a bizonyítás, én azt hittem, s titokban ma is,

13

hogy az az igazi dicsőség, ha mások veszik észre, nem temondod magadról, de – két de van – először megfontolásrakésztet az az embertípus, amelyik tör előre, megkapja,odaítélik neki, rábízzák, és csődöt mond, a másik de:sokkal elviselhetőbbek a szerény emberek.Harmadik végén, inkább negyedikben, mielőtt elkezdtük azautóvezetést, kitelepült hozzánk a gimibe a pályaalkal-massági intézet, nem töltöttük még be a tizennyolcat, ezkellett a jogsihoz, végeztek mindenféle vizsgálatokat raj-tunk, ott magasan kiugrott az intelligencia szintem atöbbieké közül, az igazgatóhelyettes asszony, biológia sza-kos, bennfentes, szinte kolléga, társalgott a szakpszicho-lógusokkal egyenrangúan, három gyereke van, és irtó jóbőr, és tudja magáról, és élvezi a messziről jött tudósférfiak lapos pillantásait, nézegetik az összesítést, rámmutat, amikor kérdik, melyik is az első, és még az is eszé-be jut, hogy megnyertem valami novellapályázatot, dejobban foglalkoztatja, hogy ezek a fehér köpenyesekzsongnak körülötte, engem is inkább az izgatott, hogy szín-tévesztő vagyok, most derült ki, a zöld bizonyos árnyalatátnem látom, nem kaphatok hivatásos jogosítványt, csak úr-vezetőit, pedig kis mértékű, a zöldet tévesztem a szürké-vel, de csak annyira, hogy a hármast nyolcasnak nézem akínai könyvben. Tanácstalankodnak kicsit, mit is csináljanakvelem, van még egy mikroszkópszerű műszerük, bele kellnéznem, egy kört látok, alul szürke, fölül zöld, az egyikfélteke lassan változtatja a színét, akkor kell szólnom,amikor egyformának látom, szólok is becsületesen, s el-magyarázzák közben, annyi a születési hibám, minthakiállnék valaki társaságában a Balaton partjára, a víz zöld,az ég szürke, a jó színlátású száz méterig látja, hol válik elaz ég a víztől, nekem ez a távolság ötven méter, nem kelltőle kétségbe esni, de már az igazgatóhelyettes asszony üla kerek széken, ő is kipróbálná a színlátását, előredőlvenéz a műszerbe, vékony derekára ráfeszül a köpeny, csakúgy feszítenek a domborulatok, már mindenki rá figyel, éspersze, neki hibátlan a színlátása. Jó, hogy nem gratulálnak

14

hozzá a bezsongott férfiak. (Egy novellán dolgozom, akkoréletem főműve, hogy az életkor mennyire meghatározza anők viselkedését, elszántan ragaszkodnak ahhoz a szabály-hoz, hogy a férfinak idősebbnek kell lennie.)Stratégiai helyre tettek, a második nap első vizsgázójavagyok, az első világháború végéről, az őszirózsás forra-dalomról kell beszélnem a tanácsköztársasággal bezárólag,nem igazán nekem való téma, rövid időszak, sok fordulat,nevek, dátumok, amelyeket bizonyos nagyvonalúsággalkezelek, bízhatok abban, hogy a bizottság tagjai sem emlé-keznek pontosabban, Stupli, aki megfoghatna, ragyog,végre egy ilyen szépen felépített, szárnyaló, logikus felelet,ketten kápráztatjuk a közönséget. És lelepleződik az érett-ségi, legalább előttem, egykor mumusnak számító tanároksúgnak az elnök háta mögött, a gyengébbek minden segít-séget megkapnak, amikor nem én felelek, rengeteg időmvan a szükséges felkészülésen túl, és, magam sem hiszemel, unatkozom.A minisztériumi elnök úr másnap megszólít a folyosón,csak bejöttem farmerben, pulóverben szurkolni a többiek-nek, furcsa divatnak hódolunk, a nyárban pulóverbenjárunk, alá semmi, a puszta bőrünkre húzzuk, anyám aballagáskor le akarta rángatni rólam, mert ahelyett, hogy avarratott öltönyben mentem volna velük a vendéglőbe ebé-delni, rögtön átvedlettem, talán szagunk is volt a meleg-ben. Az elnök úr kitárgyalja velem, hogy nagyon gyengeosztály, két kiemelkedő teljesítmény, az enyém meg GóréJózsié (mindvégig az osztály legjobb tanulója), Stuplicsatlakozik, és hárman beszélgetünk, értelmiségiek, azérettségi tapasztalatairól.Az ötévenként megszervezett találkozókon a többiek Stuplimellé ültetnek, mégiscsak én vagyok neki a legjobb társa-ság. Az osztályból még Góré Józsi lett tanár, ő szakmaivonalon ment tovább, folytatta azt az irányt, amire ottrátettek bennünket. Én lettem egyedül bölcsész.

15

Fizika

Másodiktól belemerültem az osztály átlagába, több tan-tárgyból is alábbzuhantam, éltem, kipróbáltam a szabadsághatárait, olvastam mohó habzsolással, írtam naplót, novel-lát, regényt, zenélni tanultam, nem maradt se időm, sekedvem a kötelességre, a folyamat és az életmód bemu-tatására a fizika a legalkalmasabb.Elsőben is volt fizika, talán négyes voltam belőle, mellékes,egy volt a többi között, Bell tanár úr tanította, csípőficamossánta, a felesége is sántított, ott laktak a gimnáziumszolgálati lakásában, kettejük együttgyaloglása kegyetlenpontossággal utánozható látvány volt. Egyszer elzavartfodrászhoz, afféle kis szabadságharcot vívtunk a haj és afrizura területén a felnőttekkel, ma már elmesélni is nehéz,a Beatlesek meg Szörényiék a minta, és a felnőtt társada-lom legalább egy évtizedig harcolt a hosszú haj, a huli-ganizmussal azonosított ápolatlan megjelenés ellen, mireeljutottunk odáig, hogy a hosszú haj is lehet ápolt, tiszta,vakációról mindig lobogó sörénnyel tértünk vissza a kollé-giumba forradalmár lelkülettel, és hatalmi szóval mindigfodrászhoz küldött valaki, akinek megakadt a szeme raj-tunk, akkor meg nagyon rövidre vágattam, mintha nemrégkopasz lett volna, s éppen csak kinőtt pár centit, dacosellenállásnak tűnt, hogy akkor sem a Bell normáinak meg-felelő konszolidált fejet csináltattam magamnak, és eztrendkívül fontosnak tartottam.Elsőben volt az is, hogy megláttam a kirakatban egygyönyörűséges inget, nincsenek jelzők annak a felsőfokúlelkiállapotnak a leírására, ami elfogott a látványra, ilyenexcentrikus különlegességekben zenéltek a menő együtte-

16

sek, ott haltam volna meg a kirakat előtt, ha meg nemvehetem, élénkpiros, hangsúlyosan megnyújtott, hatalmasgallérú vászonnemű, lapos, pénzérmeszerű arany gombok-kal, annyira figyelemfelkeltő, hogy egyszer sem vettem fel,hazavinni sem mertem, legvalószínűbb, hogy titokbankellett megszabadulnom tőle.Még arra emlékszem, a nevére már nem, volt még elsőbenközöttünk egy kislány, valószínűleg nem odavaló, őt Bellkiszúrta, minden órán feleltette, szegény magolt, talán márcsak a fizikát tanulta, rettegett a tanártól, s minden óránugyanaz a kínos helyzet, elkezdi mondani a feleletét,elakad, vagy a tanár kérdezett bele, de nem tudja folytatni,beáll a teljes sötétség állapota, kegyetlen játék, most mártudom, abban a társaságban legalább tíz hasonló kaliberült, akiket ilyen rászállással el lehetett volna távolítani. Aféléves bizonyítványosztásokon átlagban tízen-tizenötenbuktak a harmincötből. Úgy emlékszem, talán az első fél-évet ha végigjárta velünk az a kislány.Másodikban új fizikatanárnőt kaptunk, Bell elment egyszomszédos szakközépbe, közös sportudvarunk volt, talál-koztunk néhányszor, egyszer meg is jegyezte, milyen széphosszú a hajam, de akkor nem volt hatalma fölöttem. Az újfizikatanárnő semmi másról nem nevezetes, csak arról,hogy másodikban félévkor majdnem megbuktam nála.Rezgett a léc. Kevésen múlott.Megvolt a jórendű bizonyítványom első végéről (pontosan3,9), ezzel a kollégiumban a jó tanulók közé számítottam,a tanulmányi eredményt ráírták a kimenőkártyára, a kérel-münkkel az ügyeletes nevelőhöz kellett járulni, beírta azember: 16-18-ig könyvtár (fél négyig amúgy mindenkinekszabadkimenő), akkor a tanár megnézte az átlagot, akönyvtár nemes cél, szó nélkül aláírta, és enyém volt a dél-után este hatig. Majdnem minden nap kimentem, a tanulásáltalában annyiból állt, hogy lemásoltam az írásbeliketvalamelyik szorgalmasabb társaméról, mentem könyvtár-ba, randira, akárhova, mert beköszöntött az első szerelem.

17

Esténként olvastam az ágyon, vagy regényt, novellát írtam.Erotikus vagy inkább obszcén novellákat írtam, szó szerintpornográfiát, ahogy egy tapasztalatlan kamasz elképzeli atesti szerelmet korlátlan fantáziával, legnagyobb írói sike-rem, azóta sem volt nagyobb, a tanulóban vagy a hálóbanvalaki fölolvassa a novellámat, soha nem én, én már meg-tettem a magamét, a műnek önmagában kell helyt állnia, aközönség láthatóan élvezi, átéli, utána mind azon élcelőd-nek, figyelték egymást is, ki hogyan változtatott ülő hely-zetén, hogy titkolja merevedését. Kínos pillanat is volt,komoly novella is fölolvasásra került, ilyet is műveltem,Fekete István modorában állattörténetet, belülről ábrázoltlélekrajzzal, párbeszédekkel, először nem értették a ko-rábbi élmények nyomán, mást vártak, s csak nőtt az értet-lenség, a közepe táján valaki fölröhögött, akkor a fölolvasórátett egy lapáttal, karikírozta, el- és túljátszotta, és olyanfergeteges röhögés lett belőle, hogy egy mondat, bruhaha,másik mondat, brühühü, és csak fokozta élvezetüket, hogymegsértődtem. Nagyobb siker, mint a pornó novellákkal,napokig idéznek egy-egy mondatot belőle, csak éppen nemaz alkotó szándéka szerint. Én vagyok a Krebsz Titi, a ma-tektanár ragasztotta rám, értékes közkedveltséget élvezek,jól érzem magam a fiúk között.Így is indult a második, sosem felejtem el azt a végtelen ésféktelen röhögésekben kicsattanó jókedvet, amit akkoréreztem, amikor utaztam vissza két hónap nyár után elkez-deni a másodikat. Barcsnál csatlakozik Jasin, nem igazánkedvelem, de úgy lehet örülni ennek a marhának, ő véd alegjobban az osztályban, ezért kapta a világhírű szovjetcsodakapus nevét, Kaposváron Dán Laci meg Generális,Gyékényesen a Tolnából jövők, Kabos meg Karesz, Nagy-kanizsán Góré Józsi, talán a többiek közül is még valaki, éski kell mennünk a peronra, annyira röhögünk mindenen,Jasin aratott nyáron az apja mellett, vezette a kombájnt, afene se hiszi el neki, imád dicsekedni, csak emeljük alábunkat, amikor elkezd mesélni, hogy a nagy lódítás utána gurításnak helye legyen, Dán Laci állítja, azt se tudja

18

megmondani, hogyan kell rükvercet kapcsolni a kombáj-non, mire Jasin elbizonytalanodik egy pillanatra, aztánmegmutatja a mozdulatot, mi úgyse tudjuk, ezen meg kellfulladni, mert mi meg állítjuk, hogy nincs is rükverc akombájnokon, még azt se tudja, hol van a lovon a kettessebesség, a kocsiban valaki ékes tájszólással közli akalauzzal, hogy nincs nála ‘a személej egazolvány’, ezen ismajd megfulladunk.Meg szerelmes is voltam ebben a félévben. Nőttem vagytizenöt-húsz centit egy év alatt, hatvan valahány kilóvagyok a száznyolcvan fölötti magasságomhoz, nevetségesvékony karikatúrának látom magam, de a lányok tornaóránott állnak a korlátnál, amíg mi futjuk a köröket, és óravégén közlik, lábszépségverseny zajlott, mindenki szava-zott, és én nyertem a nyurga léceimmel, kezdek más szem-mel tekinteni magamra. Szabó Zsuzsi is észrevett, kis-kurvának számított, amit mindazok megkaptak, akik egyfiúnál többel jártak már, ő elsős, én másodikos, Dán Lacijárt a barátnőjével, Tündével, és vagy ők ketten megbe-szélték, hogy összehoznak bennünket, vagy Zsuzsi kezde-ményezett ezen a pároson keresztül?, inkább az utóbbi.Valaki hármuk közül tudott szerezni négy jegyet az Omegakoncertre, nagy szó volt, protekció, összeköttetés kelletthozzá, én inkább Illés-párti voltam, de nem túlságosan el-vakultan, mint némelyek. A klasszikussá vált Omega szá-mok, a legjobb nagylemezük bemutatója, Petróleumlámpa,ilyenek, hármasban tartottak a koncertre, amikor csatla-koztam hozzájuk, többen láttak a kollégista haverok közül,ahogy melléjük lépek a főutcán, s lángbaforralt arccal lazánhozzájuk szegődöm. Sokat szenvedtem könnyen pirulóarcbőröm miatt. Zsuzsi számára Titili vagyok, csak neki, őragasztott egy nekem szóló végződést hozzá, ő a többiek-nek Tini, de én szeretem kimondani hosszú, zsongó zsék-kel: Zsuzsi.Csatangoltunk az utcákon, fagylaltot ettünk a cukrászdakerthelyiségében, a kézenfogva sétálásig jutottunk el. Meg-csókolni nem mertem, ő benne lett volna, mert akkor

19

kiderülhet, hogy még sosem csókolóztam, és azt nem bírnáki az önérzetem. Feloldhatatlan dilemma.Elkeveredem az időben, akárhogy rakom, nem áll össze.Ebben a tanévben ünnepeljük Lenin századik születés-napját, áprilisban, s a nagy évfordulóra tekintettel, hogymindenki számára emlékezetes maradjon, egy hét ünnep,színházba, moziba megyünk együtt, tanítás nélküli munka-nap, igazgatói beszédet hallgatunk, a dirinőnek remeg alába az izgatottságtól, ott ülünk tőle négy méterre a má-sodik sorban, sportversenyek, tanár-diák meccs, sok-sokünneplés, koszorúzás a szovjet hősök emlékművénél, erreaz időre teszi az emlékezetem, hogy Zsuzsi mellett ülök anézőtéren, Dán Laci mellett Tünde, és olyan természetes-séggel fogjuk egymás kezét, mintha sokéves házasoklennénk, de nem jön össze az időrend, talán a novemberhetedikei megemlékezésen ülhettünk egymás mellett,Zsuzsi az őszi lógásokért felelős, ami a félévi fizika vizs-gához vezet, a két élménydús időszakot egymáshoz rendel-te valami összetartozás, tavasszal már Kulival jár, és me-gyünk egy lassú kört a kézipálya körül, ahol megbeszéljük,ez nem jelenti azt, hogy nekünk akármiért haragudnunkkellene egymásra, mint férfi a férfival. Így is gondoljuk,őszintén.Amennyire hanyagolni lehet az iskolát, én annyira nemgondoltam vele. Tavaly se szakadt le a plafon otthon,amikor az első kettest hazavittem a bizonyítványban, énvagyok az első a családban, aki középiskolába jár, apámvalamikor elkezdte a polgárit, de nem boldogult, szüleim-nek nincs kulcsa az értelmiségi vállalkozásokhoz, az érett-ségit komoly teljesítménynek gondolják, tisztelettel tekinte-nek egy ismerős családra, ahol a két lány előbb érettségit,majd diplomát szerez, én meg jó távol tőlük, ezt akartam,azt csinálok, amit akarok. Egy kis lelkiismeret-furdalásomvolt, de nem vészes.Megalázónak találnám kiállni és nyökögni meg mellébe-szélni, hátha megsajnál a tanár, és megdob egy kettessel,rossz tanulónak alkalmatlan vagyok, sosem próbáltam

20

eddig, a helyemről bemondom, nem készültem, tessékbeírni az elégtelent, mindemellett óvatos duhaj vagyok,mert csak fizikából gyűlöttek olyan veszélyes viharfelhők,hogy a bukás szele meglegyintett. De azért öt-hat kettesvan a bizonyítványban, a többi is javarészt hármas. De-cember eleje, fizikából van három egyesem, semmi egyéb,volt szilvaszedés, szerelem, lógás, és három hét sincsvissza a félévből, elkezdek tanulni, bejön, következő óránfelelek, brillír, ötös, óvatosan megkérdezem, ezzel tekint-hetjük-e úgy, hogy megmenekültem a bukástól, koránt-sem, a féléves munkát értékeli a tanár, amikor osztályoz,és az meglehetősen egynemű, egyetlen kilengést leszá-mítva, amit nem veszünk figyelembe, akkor kérek még egyesélyt, rendben, az egész félév anyaga, levizsgázhatok akettesért.Volt rá három délutánom. Vékony kis könyv, heti kétórástantárgy, talán 60-70 oldal a félév anyaga, mechanika,reménytelennek látszott, amíg bele nem fogtam, a három-négyoldalas fejezetek egy-egy tanóra anyagát adják kísér-letekkel, definíciókkal (vastag betűvel szedve), kapcsolódófeladatok, számítások, kis kitekintés a gyakorlati alkalma-zásra a tudomány hasznáról, kínaiul van. Végigolvastam,mint egy regényt egyvégtében, és, mondhatom, fölfedez-tem azt az értelmet, amelyik megírta ezt a könyvet, azegésznek az egységét, amit nemtanulva semmiképp selehet, de leckéről leckére haladva is nehéz észrevenni,hogy végül is néhány alaptörvény, erre épül egy abszolútlogikus építmény, és értelmesen következik az egészből azösszes számítás, alkalmazás, feladat. Egy ültömben, pon-tosabban fektemben, az ágyon elolvastam, zsúfolt volt akollégium, mi vagyunk a Ratkó generáció, a jótanulók tölt-hetik a szilenciumot a hálóban, még tart a jórendűségemillúziója és eladható látszata, miközben a bukás rémévelküzdök meg. Fölfedeztem ott a fizikát, mint szórakoztatótudományt. A másik délutánon figyelmesen átrágom adefiníciókat, nem memorizálom, stilisztikailag közelítem, hamegértem a fogalmazó szándékát, reprodukálni tudom,

21

magamban megválaszolok a tankönyv minden ismétlő ésösszefoglaló kérdésére.Visszagondolva az összes tanulmányaimra, én soha nemtanultam. Abban az értelemben és módszerrel, ahogysokaktól láttam, rendszer van a napjaikban, ennyiszer megannyiszor elolvassák a leckét, fölmondják magukban, areggeli szilenciumon átismétlik, és az iskolában is, a szü-netben, óra előtt még egyszer előveszik a könyvet,memorizálnak, hangtalanul jár a szájuk, mozdul az ujjuk,ha felsoroláshoz érnek. Ami érdekel, az úgyis bennmarad afejemben, amit nem értek, azt hiába erőltetném. Azáltalánosban rögtön suli után megírtam az írásbeliket, ésenyém volt a délután, reggel, még az ágyban elővettem azaznapi könyveket, történelem, földrajz, biológia, húsz perc,legfeljebb fél óra, és fölkészültségem tudatában mentemiskolába, soha nem szorongtam, hogy valami nem juteszembe akkor, amikor kell.A kollégiumban, a látszólagos fegyelem ellenére nemigentörődtek velünk. Még elsőben, hidegvacsoraként májkon-zervet kaptunk, fölvittük a hálóba, s az egyik srác, ahogybeleszúrja a bádogdobozba a bicska hegyét, a kis lyukonvalami irtó bűzű folyadék spriccelt szanaszét, megromlott,megerjedt, dögszagú barna lé, én, a naiv elsős, rohanok anevelői szobához, bekopogok, az ajtót nyitó tanár nincs jókedvében, ifjú házas, átmenetileg itt laknak a feleségével,az szinte rohan a folyosón mindig, nem tudja megszokni,hogy ennyi kan között kell élnie, a tanár nemrég jött, évközben, a Csehszlovákiát megszálló magyar csapatokkalvolt kis kiránduláson, újságolom az intézkedni képes fel-nőttnek, mi történt a mi hálónkban. És? – kérdezi, ésbecsukja az ajtót.A középiskolába nagy belső fogadalmakkal mentem és biz-tonságtudattal, azzal az önérzettel, hogy nekem hatalmastartalékaim vannak, bármit elérhetek, ha elkezdek tanulni,eddig nem volt rá szükségem. Most már biztos, hogy soha,az ilyen rövid intenzív szakaszokat leszámítva, nem tanul-tam, de mindig megteremtettem annak a látszatát és

22

tudatát a magam számára, hogy tanulok. A főiskolás,egyetemi évek idején minden kötelező és ajánlott irodalmatelolvastam, közben jól szórakoztam, ha kissé unalmas volt,akkor arra kerestem választ, vajon ez a könyv, szerző,hagyomány mivel érdemelte ki a megőrző tiszteletet,nagyobbrészt érdekeltek, és bíztam a szerencsémben, arokon gondolkodású professzorokban. Ez a középiskolaimásodik-harmadik év az abszolút mélypont, ennek tükre-ként a bizonyítvány 2,9 és 3,5 között. Közben rengetegetolvasok, írok, máshol járok, mint az iskola, most mártudom, intenzív tanulással telt, csak sem a környezet, semén nem tekintettük annak.Apámék meghányhatták egymás közt az iskolai ered-ményeimet, második vagy harmadik után lehetett, nyárvolt, sosem felejtem el, a lekaszált füvet forgattuk villával,s azt mondja, ha nekem nehéz a középiskola, akkor nemmuszáj ott szenvednem, beiratkozom a kereskedelmibe,vannak kapcsolatok, simán elvégzem, a bolt még mindigaranybánya, beletanulok. Hoppá! Ez váratlanabb, mint hafélig agyonver a bizonyítványom miatt, hol vannak az énálmaim ettől a megélhetésben gondolkodó földhözragadt-ságtól, de beszélhetek-e akármilyen jogon róluk, amikorgyenge közepes az eredményem, ő jót akar, és egy pillanatalatt megvilágosodik előttem, hogy az az értelmiségi élet-forma, amit már élek, az én magánügyem, az nem kérdés,hogy le tudok érettségizni, amiben ő kételkedik, de mi leszutána, a pontszámítási rendszer, amivel egyetemre, főisko-lára lehet jutni a negyedik évvégi vagy az érettségi ered-ményét adja össze a felvételi vizsga teljesítményével, habelehúzok a negyedikbe, akkor elérhető a cél. Meg setudom, meg se próbálom magyarázni, nincsenek közösfogalmaink a jövőről, annyiban maradunk, hogy be tudomfejezni, le tudok érettségizni, biztos vagyok benne, egyérettségivel akkoriban el lehetett helyezkedni, apám istudja.És lefeleltem fizikából. Két perc után világos volt mind-kettőnk számára, hogy nem tud olyan kérdést föltenni,

23

amire ne tudnám a lényegi, pontos, magabiztos választ,nem megtanultam, tudom a mechanikát, átlátom, értem,sőt előrébb mentem az anyagban, mint ahol az osztály tart,úgy állt össze egésszé, bizonyítottam, hogy a tanárnő utánabban a teremben én tudom legjobban a fizikát. Talánmondott egy dicsérő szót, tett egy elismerő gesztust, aminfelbátorodtam, s cinikusan, a dicsőséges pillanatok mindigelvakítanak, olyat művelek, amit hétköznap eszembe sejutna, azt kérdeztem, nem kaphatnám-e meg a hármast,ha ezt a feleletet is ötösnek tekintjük, akkor a jegyekátlaga inkább a közepes felé billen (13 : 5 = 2,6 , és felfelékerekítünk), de nem adta meg, bizonyára nevelő célzattal.Óra végén Botos Lacival lelkesülten kisatíroztunk egy órát,ennyivel közelebb voltunk a hazautazáshoz, számoltammég erősen, ha megkaptam volna a közepest, akkor afélévi átlagom meglett volna 3,0 , így csak 2,9 , magam isbotrányosnak tartottam, elrontja a karácsonyt otthon, acsalád gyászolni fog.Harmadikban egy bombázót kaptunk, de szó szerint, egyirtózatos, gyönyörű, nagymellű, kerekseggű szexistennőt,csábosan öltöző cicababát, aki teljesen tisztában van aférfiakra gyakorolt hatásával, úgy öltözik, hogy mindenmásodlagos nemi jellege még jobban érvényesüljön, bevetia fodrászat és kozmetika minden hatásjavító eszközét,tűsarkúval emeli a fenekét a combja ívének tetejére, az azazonnal gyerekcsinálási vágyakat keltő látvány, aki utánnem csak a férfiak, hanem a villamos is megfordul, neméppen tipikus fizikatanárnő, de hát az volt. Engem elsőórán megjegyez, akkoriban forgatták a Krebsz, az Istencímű magyar filmet, amelyben tanárnőnk színiiskolás,hasonló felszereltséggel megáldott húga alakított egykisebb szerepet, fülig vörösödöm, lángolok a kitüntetőfigyelmétől, fölfedezte a nevemet a naplóban, odajön aközelembe, amíg meséli a hugicája karrierjét, és a tanulóiudvariasságnak megfelelően kiemelkedem a padból, meg-szólított, hátulról egy dörmögő hang, Borsos, (a Titi bevá-gódott), Dán Laci, aki az első padban ül, és most a tanárnő

24

háta mögé került, egyértelmű mozdulatokkal biztat, hogyitt a vissza nem térő alkalom, bukjak az előttem dombo-rodó mellek közé, addig ő hátulról tesz behatoló kielégítésikísérletet, mert ehhez a nőhöz legalább két férfi kell, márgombolja is a sliccét...Arra nemigen emlékszem, mit tanított fizikából s hányasvoltam nála.

25

Lyukasóra

Kiváló alkalom, ilyen óra nincs, csak az órarendbenszerepel. Lányoknak és fiúknak külön van a tesi, a másikfélnek lyukasóra, a házirend szerint tilos kilépni az isko-lából, de senki nem ellenőrzi, a többiek vagy kispályáznakaz udvaron vagy nézik a tornázó csajokat, tornaruháravetkőzve egészen mások, mint a rafinált öltözködésitrükkökkel manipuláló, divattal feldobott egyéniségük,Trézsinek olyan csípői vannak, mint a Medgyessy szobrokmadonnáinak, erősek, vaskosak, asszonyosak, Zsófi mégkislány, lapos mindenütt, piszkafa lábakon fut, felöltözvepedig nőies, a legjobb melle Annának van, olyan lehet,mint a klasszikus szobrokon az istennőknek.A két szünettel egy óra, semmire nem jó, mi Botos Lacival,egyébként Kabos, kimegyünk a városba. Zalaegerszegéppen épül poros kisvárosból megyeszékhellyé, vetélkedikNagykanizsával, annak meg történelmi a múltja. Van egykörünk. Elmegyünk az Arany Bárányig a sarkon, ottveszünk egy fagyit, megnézzük az ablakban az éjszakaiműsor kirakott képeit, ideért a világfejlődés, sztriptíz-táncosnő bájolja az éjszakai közönséget, mint akármelyvilágvárosban, egy páratlanul buja mozdulattal kapcsolja amelltartót a fotón, nem mutat még semmit, de gyönyörűenígéretes a mozdulat, (a helyi pletyka szerint a megyei és avárosi pártbizottság soron következő ülését a nemibeteg-gondozóban lehetne megtartani az ő megjelenése utánegy-két héttel.)Kabos úgy eszi a fagyit, mint más a kenyeret, cukrászdájukvan Tolnában, maszekok, amikor otthon van, annyit ehet,amennyi belefér, és még nem tudott ráunni, én lassan

26

nyalogatom, elsőben még óvatos vagyok, még a torkom-ban duzzadnak a manduláim, erősen tüszősek, bármikorelmehetek az orvoshoz, belenéz a torkomba, felír valamigyógyszert, ad igazolást. Ezt is kipróbáltuk elharapózóan,az orvoshoz járást, különösen, ha nincs semmi baja azembernek, el lehet szórakozni ketten-hárman az üres ko-lesban, amíg az orvos meg nem unta, és véget nem vetettneki, bevezetik a betegkönyvet, s kegyetlenül megüzenibenne a nevelőknek, ki a szimuláns, általában gyomor-panaszokat mondtak, hányást, hasmenést, meg kicsit föl-dörzsölték a hőmérőt, nekem nem kellett hazudni, gyönyö-rű tüszőim voltak, úgy nézett ki a két duzzadt mandulám,mint a Hold felszíne, első után kioperálták, félő volt, hogymár az ízületeimre megy a folytonos gyulladt állapotával.Nővéremnek idejekorán kivetették a szüleim, szövődmé-nyesen gyógyult, rossz emlék maradt bennük, én ezérthúzhattam ilyen sokáig. Akkor már muszáj volt.A városba látogató külföldiek az Arany Bárányban szálltakmeg, itt, a szálló előtt, mindig volt esély valamilyen autó-csodát látni, Kabos élt-halt az autókért, s láttunk Lam-borghinit, Alfát, Volvót, Jaguárt, rátapadtunk az ablakára,megcsodáltuk a belső felszereltséget, én keveset tudtam azautókról, de lassan rám is átragadt valamennyi ebből aszenvedélyből. Surányi György A gépkocsi és ugyanezenszerző A motorkerékpár című könyve olyan volt Kabosnak,mint papnak a breviárium vagy a Biblia, szabad idejébenezeket bújta, el tudott gyönyörködni egy sebességváltóműszaki rajzában.Véletlenül vagy sorsszerűen lettünk barátok. Nehezen oldó-dom, az új társaságban kivártam, (természetesen hazudok,mert minden vágyam az volt, hogy kiváljak, megmutassammagam, legyek valaki köztük, csak rövid távon nem va-gyok jó ebben, új helyen, vendégségben, az első napokbanmég a vécézés is gondokat okoz, magammal vagyokelfoglalva, nem tudok odafigyelni másokra), vasárnap be-költöztünk a kollégiumba, a legtöbb gyerekkel hozzátarto-zó, kipakolják a bőröndöt, bepakolják a szekrényt, udvarias

27

beszélgetés, ismerkedés a felnőttek jelenlétében, este vicc-mesélés a sötét hálóban, már nyolcan vagyunk, reggel egybandában megyünk az iskolába, ott az egymással már ro-konszenvezők, barátkozók egy padba ülnek. Botos Lacinakcsúnya az arca, születéskor megnyomódott, hatalmasvéraláfutás vagy mi keletkezett rajta (így mesélte), mégújszülött korában leoperálták, s combjából pótoltak idebőrt, a jobb szeme környékén sárgásan elüt az egészségesarcszíntől, és erős varratnyomok is maradtak, a szem-öldöke ezen az oldalon pár szál szőr, nehéz lehet neki,amikor idegenek fölkészületlenül megriadnak az arcától. Énkisebbségi komplexusokkal küszködöm, tudom, hogy elsőránézésre nem vagyok rokonszenves, nagy elálló füleimvannak, esetlenül lógatom a végtagjaim, befelé forduló,vadul vagy riadtan, egyre megy, zárkózott a tekintetem,nem akarom rátukmálni magam senkire. Ő a külső meg-jelenése, én a belső gátjaim miatt, csak kihajoltunk az ab-lakon, néztük az üres utcát, míg a párkereső helyezkedészajlott az osztályban. Így alakult, hogy már csak kettenálltunk, mind ültek, mellettünk az ablak felőli sor másodikpadja. Ideülünk? – kérdezte valamelyikünk, és négy évigegymás mellett maradtunk, barátság lett belőle.Meghalt. Két-három évvel az érettségi után. Szülei vettekneki valami jó autót, száguldozott. Autóbaleset. Állítólagnégyen voltak, ő vezetett, részegek voltak vagy ittasak.Hajnaltájt.Megnézzük a kirakatokat, engem a könyvesbolt vonz,kiteszik az újdonságokat, addig Laci elmegy egy másodikfagyiért, én még az elsőt nyalom. Könyvekre csak har-madiktól költök, egyelőre kielégít a szellemi birtoklás, afelfedezés vonz, arra ott a könyvtár. Ott már ismernek ahölgyek, név szerint, már elsős koromtól, mint kereskedő ajó kuncsaftot.Botosék vagyonosak, jól megy a cukrászda, Renault 10-esükvan, néha ideruccannak meglátogatni a kisebbik fiút, s atizenöt-tizenhat éves gyereknek megengedik, hogy vezesseaz autót, fölnyitja a motorházat, eligazodik az alkatrészek

28

között, gyújtást tud állítani, ide már nem követem a szen-vedélyben. Második-harmadikban összejön egy mérnökkelaz AKÖV-ben, go-kartot építenek, ebben Karesz meg DánLaci a társak, időnként átrendeződnek a kapcsolatok, de alyukas óra kettőnké.Megállunk a zenemű és hangszerbolt kirakatánál, dobfel-szerelés, gitárok. A három gitár-dob felállás a legnépsze-rűbb, esetleg szóba jöhet még egy orgona az együtteshez.Botos Laci vezérkedésével mi is zenekart alapítunk. Kabostud valamennyire gitározni, és az első nyár végén Dán Laciis gitárral tér vissza. Kis kézikönyvecskéből tanulják azakkordokat, nyers tojást isznak, hogy csiszolódjanak ahangszálak, erősítőt bütykölünk, és hangfalat építünk rosszrádiókból kiszerelt hangszórók felhasználásával. MegjelentUngváry Tamás Beatles Bibliája (anyámat szörnyen ki-akasztottam vele: vonulunk a kórházba mandulaműtétre,aggódik értem, én vagyok a kisfia, aki már fejjel magasabbnála, rendesen leszakadtam róla, az egy év kollégium meg-tette a magáét, s adott száz forintot, hogy ott benn, habármit megkívánok, tudja, ilyenkor a fagylaltot nagyonkívánja a frissen operált, vegyek meg bármit, költekezzeknyugodtan, első látogatáskor pótlást kapok, arra költöm,amire akarom, én meg ott, az első utcai könyvárusnálvisszaélve a felszólítás megengedő tartalmával, megvettema Beatles Bibliát, majdnem az egész százas ottmaradt,anyám nem akart összeveszni az utolsó öt percben, denem tudta titkolni, hogy hülyének tart, mielőtt a kórteremajtaja előtt elváltunk, odanyújtott egy ötvenest, hogy még-se legyek pénz nélkül), és ebből a legendáriumból táplál-kozott a zenekarunk. Tudtuk, a Beatles is úgy lett együttes,hogy a kezdeti időben volt velük egy srác (Stuart Sutcliffe,ha jól emlékszem), aki alig tudott zenélni, valami általánostehetsége volt, a közönségnek háttal gitározott, hogy nelássák a bénázásait, és utólag mind úgy nyilatkoztak abeatlek, hogy meghatározó volt a szerepe meg a tehetségeabban, hogy ők azok lettek, akik. Így lettem én is a bandatagja botfülem, teljes tehetségtelenségem ellenére. Gyako-

29

roltam én is az akkordokat, Botos Laci kutyaütő gitárjátátszereltük négyhúros basszusra, pengettem az aránylagegyszerű dallamokat, tanítottak, de minden hamis volt,amit én játszottam, s én nem vettem észre, nem hallottam.Ők igen, és egyik fél sem értette, miért kell ezt mindigszóvá tenni, és miért nem lehet meghallani. Ellenben kiválóvoltam ötletekben, a saját legenda építgetésében, álmo-dozásban. Hónapokig zenéltünk, elsősorban zenét hall-gattunk, Botos Laci Grundig magnója folytonosan ment ahálóban, vagy hatórányi zene volt szalagon, kívülről tudtuk,melyik szám után mi következik, és felhívtuk egymás fi-gyelmét, hallod a basszust, figyeld a gitárszólót. Hatalmasöröm volt, amikor kifejtettük egy-egy angol mondat értel-mét, beatlesül elég jól társalogtunk, és Kabos le tudottszedni füllel néhány gitárszólót, és el tudta pengetni. Voltegy hosszú nevű angol együttes (Dave Dee, Dozy, Beaky,Mick and Tich), a Csütörtök asszonyság című dalukban egyáriaszerűen kinyújtott üvöltés: Etszomplehehehehííí! Eztolyan gyönyörűen bele lehetett nyeríteni a negyvenméteresfolyosóba, hogy belerezgett a teljes kollégium, még én ismegpróbálkoztam vele, de szóltak, hogy hamis, nem éget-tem magam többször. Azóta azért tudom, mi a basszus,tudom értékelni a gitárvirtuózokat, nagyjából érzem, hanincs együtt egy banda, amikor zenélnek. Meg követtük akönnyűzenei életet, hallgattuk a Szabad Európát, délutá-nonként Teenager Party, slágerlista, kívánságműsor. ABotos Laci rádióján. Oda kellett menni vele az ablakhoz,forgatni az antennát meg a rádiót erre-arra, míg kifogtukazt a helyzetet, amikor a legkevésbé recseg. Ellenségesadó, odagyűltünk a rádió köré, és ráadásul ott ment azutcán egy P20-as, a csepeli motorgyártás versenygépremeke, egy fiatalember itt bőgette gyakran a kollégiumelőtt az egyenesben, volt közönsége, észre sem vettük,hogy bejött a Csapó (imádott pofozni), és ott áll a hátunkmögött, már mind észrevettük, elnémultunk, a hülye Kabosmég mindig derékig az utcán, kezében a rádió, és közvetíti,hogyan veszi a motor a kanyart. Csapó belekapaszkodik

30

hátulról a hajába, s húzza vissza a szobába: Ne marhuljmár, te hülye, mert odacsapok! – szól vissza Kabos, mégakkor sem tudva, hogy nem közülünk szórakozik velevalaki. Egy sorban fölállni, és kaptunk egy-egy hatalmasat,én álltam a sor végén, állítólag minden pofon után, amit atöbbiek megkaptak, hangosan fölszisszentem.Később felfedeztük az osztályban Madár Jenőt, városi fiú,aki tényleg tudott gitározni, és köré kezdett szerveződni azenekar. Az alapítók mind ott voltunk, Góré Józsi márbenne az iskolai meg a kollégiumi diáktanácsban, kiharcolnekünk pénzt hangszerekre, felszerelésre, és a KISZ szer-vezet támogatásával már vettünk egy dobot, kaptunk egyhasználható erősítőt, pad-deszkákból hangfalat fűrészel-tünk és raktunk össze, és már volt hangerő is. De inkábbcsak zörögtünk, hangoskodtunk, vívtunk a diáktanáccsal,hogy még kéne pénz, próba ürügyén ökörködtünk, zajong-tunk. Élveztük. Megjelentek a bámuló rajongók, csajok,bekéredzkedtek a próbára, nézni bennünket, akkora hata-lom volt a zenélés, én már nem vettem hangszert a kezem-be, de volt egy mindig piros nadrágban megjelenő csaj, akiélvezte a zenénket, extázist élt át ott közöttünk, tényleg,bármelyikünk megkaphatta volna, annyira kínálkozott. Jenőmeg harmadik végén már az egyik városi profi bandábanzenélt. Góré Józsi bírta a támadásokat a diáktanácsban,mert azért költöttek rá, mégsem lett iskolai zenekar.(Zenekari tevékenységem egyetlen maradandó emléke egydalszöveg: „Kabos álma egy szép motor/ minden álmailyen botor/, nem való neki a motor,/ jobb ha csak gyalogkotor!” – jól énekelhető a John and Yoko balladája dalla-mára. Ő is elénekelte egyszer, de nem igazán tetszett neki.Ha átalakítanám autóra, akkor emlékmű, de nem lehethozzányúlni. Abban is egyetértés volt, ha valamelyikük írnaegy dalt, én lennék a szövegíró, meg tudnám írni. De nemírtak.)Egyik nyáron Kabos épített otthon valami rossz kismotor-motorból, meg amit össze tudott szedni, egy saját terve-zésű go-kartot. Lefényképezte alkotását, és rövid leírást

31

mellékelve elküldte az Autó Motor című lapnak. És csodák-csodája, a lap lehozta a képet, igaz, humoros, amatőrtevékenységnek ítélve a teljesítményt, mert a tetejéreKabos felszerelt két hatalmas fényszórót, biztos voltotthon, s a kép aláírása a szaklapban: Csak az nem értjük,minek a két lámpa? Ezt egy ideig, bármi bizonyult érthe-tetlennek, idéztük, értem, értem, csak azt nem, minek akét lámpa, meg kapott valamelyik szerkesztőtől egy leve-let, szinte bocsánatkérőt, hogy ugye nem haragszik ezért,de beláthatja, hogy sz..ból nem lehet várat építeni,ugyanúgy, ahogy én megkaptam, hogy tán újra akarom írnia tízparancsolatot?! A Zalai Hírlaphoz, a megyei újsághozbe lehetett küldeni jeligésen írásokat, és egy humoroskedvű szerkesztő jó alaposan lehúzta a dilettáns próbálko-zásokat, idézett a fűzfaversekből, mulatságos rovat volt.Hát én is beküldtem egy írást, a közvélekedés, többenelolvasták, jónak ítélte, egy moralizáló borongást a világállapotján, szigorú némethlászlós stílusban, metaforákkalsokértelműre tűzdelve. Ebből származott az utolsó el-híresült mondat, a többit már elfelejtettem, de nem voltdicsérő, az biztos. Pedig a szándék átment.Megnézzük még a mozi műsorát. Nagy mozirajongókvagyunk, abban a négy évben alig néztem tévét, vasárnapdélután bekapcsoltuk, fogható volt az osztrák egy, s autó-versenyt, Rolling Stones koncertet közvetített, ilyen ahazaiban nem volt. Az esti műsorra bezsúfolódik száz-százötven ember az egy szem televízió elé, elfogy hamar alevegő, ha nincs tanár benn, akkor idétlen beszólások za-varják a jeleneteket, nem érdekel annyira, hogy ezt elvisel-jem. A mozi, az más, Ady Endre filmszínház, az előcsar-nokban a költő mellszobra, kitárgyaljuk, hogy szifiliszesvolt, vetítik a Beatles-filmet, a közönség, mint egy koncer-ten, dobog, énekel, tombol.Autókról, gitárokról, könnyűzenéről beszélgetünk, amígvisszamegyünk egy másik utcán. Én alkalmazkodom, szóbasem jön, hogy könyvekről vagy irodalomról társalogjunk.

32

Én eszményien demokrata vagyok, meggyőződéses egyen-lőségpárti, későbbi kategóriákkal: tolsztojánus, kis NémethLászló beütéssel, zavar, hogy a család, amelyben élek, jó-val tehetősebb az átlagnál, módos, adózunk a pártfunkcik-nak, s elnézik, hogy apámnak maszek használtruha boltjavan. Szégyellem. Nem a foglalkozását. A gazdagságunkat.Ebből a szempontból nekem ideális, hogy elkerültem ott-honról, ugyanúgy élek, mint a többiek a kollégiumban, haviegy-kétszáz forint a zsebpénzem, és be tudom osztani.Botos Lacit bámulom, hogy hasonló helyzetét mennyiremásként éli meg, gitárja, rádiója, magnója köztulajdon ahálóban, mindenki nyúzza, ha tönkremegy, vesznek nekimásikat, nem szégyelli, hogy többet költ, mint mások, énnem bírnám. Egy lyukasórán megeszik három-négy nagyfagyit, Pestre utazik a vakációban, ott egy maszek hang-lemezgyártónál bődületes összegekért rock lemezeketvásárol, komoly gyűjteménye van. S ő az, aki közülünkelőször találkozik az alkohollal, otthon megengedik neki amértékletes fogyasztását. Amikor ott, a kollégium előttment egy kört a Renault-val, hogy megnézhessük, és meg-mutassa, hogyan vezet, akkor is volt benne egy-két pohárbor, szüleivel vendéglőben ebédeltek, és utána röhögvemeséli, hogy jó a kocsi fűtése, egyszer csak a fejébe szállt,és alig fél méterre állt meg a villanyoszloptól, lelassultak areflexei.Csináltunk még iskolarádiót. Botos Laci volt a technikus,minden teremben kifüggesztve egy néprádióforma hang-szóró, ezen mondja be az igazgatóhelyettes a közérdekűközleményeket. Ezen lehetne műsort is közvetíteni! Elkezd-tük. A Beatles Let it be-jéből a zongoraszóló a szignál,lenyomunk a nagyszünetben két-három jó számot, ez meg-ragadja a közönséget, meg egy kis színes riportot, akkormár ottragadtak. Előtte egész délután ezen dolgozunk, azeredmény elkeserítő, nagyobbrészt élvezhetetlenül recseg,a tanulóifjúság kiözönlik az udvarra, szép az idő, nemizgatja őket a mi közlendőnk. De azért hónapokig iskola-rádiózunk.

33

A négy év alatt bomlottak és újraszövődtek a barátságok,csoportosultunk a foci köré, fotószakkörben ügyködtünk asötétkamrában, őrzök még néhány megsárgult képet, amitmagunk hívtunk elő, folyton átalakult az érdeklődésünk,Kiss Laci elindított egy rádióamatőr kört, könyvek voltak,amelyeket mindenki elolvasott, s rendszerint én dobtamközéjük, jógáztunk egy fél évig, zenéltünk, faltuk a kacsa-zsíros kenyeret, hol hárman, hol nyolcan, sokszor magá-nyosnak éreztem magam, színházat is játszottunk, máso-dik-harmadikban Kabos Karesszel meg Dán Lacival voltnagyon szoros barátságban a go-kart kapcsán, negyedik-ben Góré Józsival voltak elválaszthatatlanok, de a lyukas-óra kettőse mindvégig működött, az az elsőben megkóstoltutolsó hely belénkégette a barátságot.

34

Biológia

Szakközépben nem veszik komolyan a biológiát, egy vagykét évig tanultuk, érettségizni sem lehet belőle, egyetlenplasztikus emlék, hogy a biológia tanárnő (duci teremtés,gusztusosan) fölül előttünk az asztalra, szoknyában,szemünk magasságában a combja, nem látunk be semmit,mégis szemérmetlen a póz az erős combjaival, de mijövünk zavarba tőle (játszik velünk?), és szókimondó rész-letességgel elmeséli a szülését. A vágy, amit a combjaivalkelt ott bennünk provokálóan, összekapcsolódik a szülés,születés kínjaival, Dán Laci hátrasúgja: a férje minden esteközéfekszik, mondania se kell, hogy mi közé, annyira egy-formán vagyunk elbűvölődve a temérdek női hús látványá-tól. Foglalkoztat a kérdés mindannyiunkat, kötelezőenmegnéztük együtt a Helga című NDK filmet, amely a mifelvilágosításunkra készült, szerelem, szaporodás, és acsúcsjelenet egy naturálisan bemutatott szülés, elborzasz-tó, a lányok mind azt mondták, nekik sose lesz gyerekük.Idegesítően közel van a felnőttkor, ez a biológiai kérdés,sőt testi értelemben felnőttek vagyunk, úgy kellene egy nő,aki engedne a vágyainknak, és éretlennek tekintenek méga hasonló korú lányok is, a tanárnő, mondjuk, hat-hét év-vel idősebb nálunk, az iszonyúan sok, de vannak, gyűlnektapasztalatok, a tavaly negyedikes csaj, aki beléptetettbennünket, néhányunkat a KISZ-be, hárommal öregebbnálunk, és látszott rajta, hogy nem kell komolyan venni azegészet, remek humorú, jó haver volt, most nagy hassalközlekedik az utcán, férjhez ment, s arról beszél, hogyközeli kapcsolatba került egy kerttel meg a földdel, s ezmennyire megnyugtatja, nem az, aki tavaly volt, s nem

35

csak a terhességtől. Harmadik-negyedikesek vagyunk, és őmár elvált asszony gyerekkel, keserű élettapasztalattal.Egyik tanár, minket nem tanít, láthatóan rástartolt a szex-bombázó fizika tanárnőre, kinézetre egy nyálas, nyápic,nímand, undorító senki, és nem esélytelenül, még nincsközöttük semmi, de a tanárnő bátorítja, nincs ellenére,biológiailag nem illenek össze, ha mi látjuk, ők miért nem?(a fizikatanárnőt zavarba tudjuk hozni, egy órán, előzetesösszebeszélés után, minden fiú a padra könyököl, ráhajtjaa fejét a két öklére /karózza a tököt, Haszon tanár úr sza-vával/, és nézzük őt szerelmes szemekkel, valamit levezeta táblán, egyszer csak felvihog váratlanul, ez a biológiaitökéletesség is sebezhető?, elrontottam, letörli, újrakezdi),ő annyira a szexre, és csak a szexre termett alkat, hogycsak az tud az eszünkbe jutni róla, az a nyápic tanár azelső alkalommal le fog bőgni, vagy azért, mert kicsi vanneki, vagy nem fogja bírni azt a teljesítményt, ami egyilyen nőnek kell.Pirit nekiszorítjuk a radiátornak, magas, jó nő, csak semmimelle, láttam az uszodában, ahogy előrehajolt, és beláttama bikini fölső alá, csak két nagy bimbó, sőt még azok senagyok, ketten fogják kétoldalt a két karját, Dán Laci föltű-ri az ingujját, „bemosakszik”, tudományos kísérlet követke-zik, kibírja-e a leányzó a hét fogást, Laci nagyon agresszí-ven erotomán, de a lányok nem haragszanak meg rá, ami-kor mögéjük lopózik, és egy ügyes mozdulattal, a blúzonát, kikapcsolja a melltartójukat, csak futnak a vécébe láng-vörösen szerelvényt igazítani, a kísérlet alanya tiltakozik,de ki kérdezi a kísérleti egereket, amikor a biológia tudo-mányáról van szó, az emberiség haladásáról, combjáratapadó szűk nadrágban van, lábai gyönyörű hosszúak,elnyújtott combokkal, csípőtől lefelé és nyaktól fölfelé ő alegjobb nő az osztályban, a professzor úr szakkommentár-ral kíséri a vizsgálatot: és ballal, az az ügyesebb, érzéke-nyebb, a jobb kezünk eldurvul, mert mindenre azt hasz-náljuk, nőhöz, jegyezzék meg, kérem, ballal kell nyúlni, ésvalahol térd fölött elhelyezi az első szorítást, jól csinálja,

36

nem emeli fel két fogás között, hanem a comb érzékenybelső felén simítva halad följebb, kettő, három, négy, kö-zelítünk a célhoz, uraim, egyre hosszabbak és lágyabbak afogások, a hetediket szabályosan legfölülre helyezi el,annyira fönt, hogy az már nem is a combja, Laci tenye-rének éle, a mutatóujja nekinyomul annak a pontnak, ahola kétágúság véget ér, ha nem lenne a nadrág, belesimulnaa résbe, és Piri combja megremeg, mint a békacomb aVolta-kísérletben, egész testén olyan akaratlan, elektromosrándulás fut végig, hogy elengedik hirtelen mind, ez márnem játék.Egyik srác vasárnap este azzal jön vissza a kolesba, hogyképzeljük, a szülei nemi életet élnek, megtalálta valahol alakásban a C-filmet, erről már hallottunk valami magyartalálmányú fogamzásgátló, pedig mindketten túl vannak anegyvenen, van két nagy gyerekük, ebben egyetértünk,úgy harmincötig normális, Karesz anyjának, egyedül neveli,komoly udvarlója akadt, negyven körüli ő is, minek akarvalaki megházasodni abban a korban, a kolesdiri bejárhozzánk beszélgetni, a szomszédunkban lakik anyósostul,és olyanokat elmond, hogy most azért jött ki hazulról, mertkülönben belefojtotta volna a kádba a feleségét. Helyes,szép asszony a felesége, harminc körüli, megbámuljuk,ahogy a kiskertben gyomlálgat, ő is érezheti a háta mögöttegy egész fiúkollégium érdeklődését, lasztexnadrágbangyomlál, feszül rajta mindenhol, s két gyerek után is jómaradt az alakja, a diri legalább tíz évvel öregebb nála,milyen lehet a szexuális életük?, és tudjuk, hogy a nőkiéhezett, azért domborít a szemünk előtt, valami ilyenrőlálmodozunk, hogy egy érett, tapasztalt, kiéhezett nő türel-mesen és tanítónénisen bevezessen a rejtelmekbe.Negyedikre mi lettünk a kollégium elitje. Csak Góré Józsi-nak van tisztsége, ő a diáktanács elnöke, de nem címekenvagy posztokon múlik, már harmadikban is azok voltunk,egyszerűen tekintélyünk van, mértéket adunk mindennek,felnőttnek tekintjük magunkat, és ezt elfogadja a szem-benső oldal. Leköltöztünk a földszintre, itt irodák, szolgálati

37

lakások, betegszoba, ilyesmik vannak. Olyan sok a gyerek,hogy a két vendégszoba is be van fogva hálónak, ottlakunk mi, Zrínyisek, hozzánk csaptak még két elsőst, hogykilegyünk tizenhatan. Nem csicskáztatjuk őket, ők semszolgalelkek, de ha arról van szó, hogy valakinek el kellenemenni a boltba, ugranak. Megkaptuk a nagy társalgóttanulószobának, tévével, rádióval, zongorával, könyvtárral,kettesével odaülnek a zongorához a jobb hallásúak, ésverik négy kézzel a szamárindulót. Folyton szem előttvagyunk itt, a diri lakása mellett, de már nincsenektitkaink, legtöbben dohányzunk engedéllyel, ha gyenge avacsora, akkor kimegyünk a Kukorica csárdába, rendelünkegy cigánypecsenyét, megiszunk rá egy korsó sört, ésvisszaballagunk. Az iskolai és a kollégiumi házirend szerinttiltott dolgot művelünk, de akármelyik tanárunk belépne,amikor sörözünk, nem csinálna cirkuszt, tudjuk. Tudjuk amértéket. Mégis ebben az évben vágják ki Macit. Ő túl-lépte. Éjszakára kimaradt (az én kék bársony kabátomban,legalább tíz zippzáros zseb van rajta), ha nem is részegen,de ittas állapotban fölmászott a csatornán, és kocogtatta azablakot, eresszetek be, mondta egyre hangosabban, asötét szobában ott állt közöttünk a diri, néma csöndbennéztük, ő nem láthatott kintről bennünket. A vadászatizgalmát érzem egy pillanatra, ezt szégyellem, nem is me-gyek velük a másik oldalra, ahol Maci újra próbálkozik,hátha kinyitja valaki a mosdó vagy a vécé ablakát, arranem számíthatott, hogy maga az igazgató lesz az, leugrik,eltűnik az éjszakában. Mégiscsak közülünk volt egy, báreléggé szélre került. Harmadikban kiközösítettük, valahogymindenkinek elege lett néhány szokásából, és hónapokignem beszéltünk vele, nem szóltunk hozzá. Letaglózó lehetegy ilyen kitaszítás. Aztán visszavettük, de semmi sem lettolyan, mint régen, túlságosan alkalmazkodott, túl rendesakart lenni mindenkivel, és az már nem őszinte, és ez volta második kiközösítés. Valahol mi is benne voltunk ebben,hogy magányosan éjszakázott, mulatott ki tudja kikkel, ésvégül is kicsapták.

38

Dán Lacinak mindig volt nője, széparcú fiú, jó a csajoknál,nagyon öltözködik, meg a Karesz nőzött erősen, a többiek-nek, nekünk, egy-két szerelem jutott. Dán Laci még egycsípőficamos lányt is fölszedett, állva kell vele csinálni,magyarázta, a rövidebb lába alá egy téglát kell tenni, ésamikor a legjobb a dolog, akkor kirúgni a téglát, és mutattaa két ujjával, hogy a felnyársalt csaj, a két függőlegesentartott ujja a két női comb, hogyan vonaglik a rúdon. De aszexig talán csak ő meg Karesz jutottak el középiskoláskorunkban. De ez se biztos, mindenkinek nagy a pofája,amikor mesélünk.Volt két balatoni nyár, de az is lehet, hogy ugyanazon anyáron volt mindkettő, egyik a szűkebb körnek a déliparton, Dán Laciék nyaralójában, a másik közösben azészaki parton, építőtábor, vasútfelújítás, Badacsony köze-lében csak ástak egy nagy latrinát a tóparton, katonaisátrakat állítottak föl, és kész a nyári építőtábor, előttünkszovjet fiatalok lakták, Góré Józsi egy nappal előbb érke-zett, még látta őket, utolsó napjukon emlékművet emelteka tábor közepén terméskőből, s mind hősi pózban lefény-képezkedtek mellette.Csak mi. Távol iskolától, otthontól. És nyár van, és csajok aparton, akik mind élményekre várnak.Keményen és félelmetesen, drillel indult a tábor. Ébresztőhajnali négykor, mi nyaralni jöttünk, géppuskaropogás ahangszóróból, ötig mosdás, reggeli, körletrend, ötkor föl ateherautókra, mindannyian sárga pólóban, vászonnad-rágban vagyunk, ez a munkásruhánk, és kaptunk egysátorlapot eső esetére, hatra a pályán vagyunk, beleállunka munkába, hatórás műszak, délben teherautó visszaviszi anépet a táborba, onnan kezdve nyaralhatunk. De elnyű-hetetlenek voltunk, bírtuk. Karesz kezdte, úgy emlékszem,a szomszédos kempingben működött egy büfé, hogy be-dobott egy felest kedélyjavítás céljából, aztán mi is veletartottunk, napjában két-három feles, meg se látszott raj-tunk, csak jó kedvünk volt, a végighajtott munkanap utánnem éreztük a fáradtságot. Kipróbáltuk a teljes itallapot a

39

cognactól a vodkáig, és a kevertnél állapodtunk meg. Amelóba nagyon nehezen találtunk bele, rossz volt azindulás. Első nap, olyan szoktatásféle, munkavédelmi elő-adás, meg három-négy óra hajtás délig. A talpfák közöttmeg a rézsűn lévő zúzalékot kellett vasvillázni, kegyetlenültűző napon, a szerszámnyél öt perc után föltörte a keze-met, folyik rólunk az izzadtság, de nem ez a legszörnyűbb,a munkanap végén a hozzánk rendelt brigádvezető értékelia teljesítményünket. Mi tízen úgy álltunk be, hogy velünkszemben, ugyanakkora pályahosszon két brigád dolgozott,tehát kétszer annyit végeztünk. És a brigádvezetőnk beírtnekünk hatvan százalékot. A többiek munkáját a sajátbrigádvezetőjük 80-90 százalék közé tette. A nyilvánvalóigazságtalanságon túl még ránkszállt a táborvezetőség, aparancsnokok, hogy melyik az a hatos brigád, nyaralnijöttek ide?!, ha szólni próbáltunk, akkor leállítottak, nemkell a duma, mindent meg lehet magyarázni, nem vagyunkkíváncsiak. Második nap a rézsűt kellett ásóval, csákánnyallépcsősre faragnunk, megkértük a brigádvezetőt, jelöljemeg azt a pontot, ahol a száz százalék van, és mi odáig biz-tos elhajtunk. A tízórás szünetben körbejártunk, a többiek-nek mindnek sokkal lazább a brigádvezetője, kevesebbetkell dolgozniuk a száz százalékért. A belünk kijön, úgyhajtjuk végig a napot, közben újabb illetékesek keresik ahatos brigádot, jól megnéznek maguknak, ez az a lustatársaság. Túlmegyünk a jelen, de belepusztultunk. Jön abrigádvezető, vége a munkaidőnek, mondjuk neki, száztízszázalékot teljesítettünk. De milyen minőségű munka!Mérőszalagot vesz elő, a negyvencentis lépcső néhol csak35 centi, vitatkozunk, végül nagyon kegyesen beír százszázalékot. A többi brigád mind efölött teljesít, a nap végénugyanúgy utolsók vagyunk a szocialista munkaversenyben,még mindig rajtunk a vezetőség kitüntető figyelme, agúnyos, lekezelő hang.Góré Józsi találta meg a megoldást, a gyakorlatias talpra-esettségben, amit józan paraszti észnek mondott az egyikgépjármű-szerkezettan tanárunk, akit végül is ő utált ki az

40

iskolából, szóval a biztos megoldások megtalálásában ővolt a legjobb köztünk, azt hiszem, jó tanuló is csak azértvolt, mert az a legbiztosabb pozíció ahhoz, hogy békénhagyják az embert, összedobtuk rá a pénzt, vett egy demi-zson jóféle badacsonyi bort, megkereste a brigádvezetőn-ket, négyszemközt beszélt vele, a demizson ott maradt, ésa hét végére első helyen álltunk a munkaversenyben, le-vertünk mindenkit. Dolgoztunk is keményen. A Zala MegyeiPártbizottság küldöttsége meglátogatta tanuló ifjúságunknyári építőtáborát, az elvtársakat hozzánk vezették, hogymi vagyunk a példamutató élmunkás brigád, lejattoltakvelünk az öltönyös nagyurak, igazán megtisztelő volt ésdemokratikus. Még jobb az, hogy pénzjutalommal járt azelső hely, jutott újabb demizson borra meg a felesekre,amikkel magunkat jutalmaztuk.Közben volt egy szabad vasárnap, kihagytuk a reggelit,kialudtuk magunkat, és irány az élet, irány Badacsony,autóstoppal. Integettünk az út szélén, meg legyalogoltuk ahárom-négy kilométert, ez volt az autóstopp, nem vett fölsenki. Rengeteg pénzünk van, sült halat eszünk, bortiszunk, megpróbálunk csajozni, nem sok sikerrel. BotosLaci berúgott, haza kell vinni, be kell lopni a táborba, le kellfektetni, nagy lebukás lenne, a tegnapi eligazításon ki-oktattak a helyes viselkedésről, aki lerészegedik, azt haza-küldik, és az iskoláját is értesítik. Kabos agresszív részeg, őmég inni akar, most már úgyis mindegy, magyarnótázik akocsma közönségével, kirángatjuk az utcára, kapaszkodikfába, kerítésbe, ő nem megy egy tapodtat se, hol röhö-günk, hol ütjük a marháját, nem ért már semmit, Tádé le-állítja a cirkuszt, szembeáll vele, belenéz a szemébe, ide-figyelj Kabos, mi ketten most visszamegyünk a táborba, atöbbiek meg hadd szórakozzanak, és Kabos a szép szóraenged, fölfogta, átkarolja Tádé vállát, te vagy az én egyet-len haverom, felénk meg kiköp. Fél óra múlva jön Bakter,gyerekek, nagy baj van, csak benézett egy kiskocsmába,és Kabos meg Tádé ott dalolnak egy liter mellett, meg amit

41

azóta még rátettek az előzőkre. Ez volt a nagy egyetértésközöttük.A vendéglőt hívták Jegenyének, vagy a pincért, már nemtudom. Inkább a pincért. Hatalmas nyári kerthelyiség, drót-hálóval bekerítve egy puszta földdarab, fák, vasasztalok,székek, egy kis sóder az útvonalakra, hogy a pincérek esőután se süllyedjenek el. A német lány, Birgit. Gondolkodnikellett rajta, nem jutott azonnal eszembe a neve, pedigfelejthetetlen. Esténként ide járunk sörözni, most elhoztuka délután felszedett két csajt, rengeteg fiatal, Dán Laciölelgeti a szőkéjét, de az durcás, folyton visszalöki,odébbhúzódik, összetalálkozunk Kulival véletlen, ők is ittnyaralnak, nekem nőm van, s köztünk harmónia, itt ül azoldalamon, átkarolom, hozzámbújik, széparcú, kicsit nagy-darab német lány, majd akkora, mint én vagyok, menthe-tetlenül el fog majd hízni, erős csontú, most még formábantartja magát, néha kis csókot váltunk, Kuli közben fejbedobegy gyufásdobozzal, figyelmeztet az illemre. Kuliban vanvalami túlzott őszinteség, kicsit tovább megy abban, amikimondható, mint mi, őt kedveljük a legjobban a városiakközül mi, kollégisták. Most is dicséri a nőm őszinte irigy-séggel, nagyon fényes pillanat, mert Zsuzsinál utánam őkövetkezett. Hasonló az ízlésünk. Nőben. Vagy minket vá-lasztanak ugyanolyan nők. Jól-rosszul lefordítom Birgitnek,hogy nagyon tetszik Kulinak, ő kijelenti, mindhalálig hűmarad hozzám. Intelligens csaj ez a Birgit. Furcsánbeszélgetünk, én értek németül, de ha ki akarok valamitmondani, oroszul ugrik az agyamba, csak hosszú töprengésárán tudom előbányászni a németet, az NDK-s csajok mindtanulnak oroszt, mondanivalóm lényegét megértik oroszul,én vagyok a tolmács, remekül beszélgetünk, ők németül,én oroszul, soha nem volt alkalmam még oroszul beszélni,úgy látszik valamit fogott az iskolai oktatás, időnkéntmagyarul elmondom a fiúknak, mit mondtak a lányok.Birgit barátnője belázasodik, haza kell kísérni, Dán Lacisemeddig sem jutott. Még kijön Birgit a ház elé, miután be-kísérte, ágyba tette, ápolta kicsit a barátnőt, csókolózni

42

velem. Az elválás tragédia, szentimentális lelkeknek vég-telen borjúlegelő, cinikusan, magabiztosan érzem, hogybelém van habarodva, azt csinálok, amit akarok, szeretősapró puszikkal cirógatja arcom. Búcsúzunk, ők holnapvonatra szállnak, visszamennek az NDK-ba, megpróbálommegközelíteni a bugyiját, ugyanaz a lesöprő mozdulat, egyforró búcsúcsók, már józanok vagyunk, értelmesen gondol-kodó emberek, és nem láttuk többé egymást.Elkallódott a postán a levél, a fiúk már három-négy napjaott voltak, amikor fölmerült valamelyikben a gyanú, énmiért nem jöttem, hiszen mindent megbeszéltünk, Dánékegy hétre szabadon odaadják Lacinak a nyaralót, azt hívmeg, akit akar, (érted, Titi, az első napon csak fölállítod,aztán a hét végéig úgy marad, sorban húzod rá a csajokat,rábeszélt), csak az időpontot nem rögzítettük, a szülőképítkezni akartak azon a nyáron, nem tudták, mikorrafejezik be, augusztusra biztos, Laci majd levelet ír, amikorjöhetünk. Ők már a vége felé jártak egy bulizós hétnek,mire odaértem a távirati hívásra, értelemszerűen én ennyi-vel tovább maradok. Jött hamar a hétvége, többiek el,érkeznek a szülők, a családi körben megszűnik az a bulizóshangulat, amibe még bele se melegedtem a többiekkel,nekik, a családnak valahogy nem vagyok rokonszenves,bizonyára vannak elképzeléseik, milyen bűnbarlang volt eza nyaraló az elmúlt héten, amúgy jóindulatúak, csak nemtalálom magam föl a nevelési célok között, nem vagyok aza gyerek, aki azonnal el tudja nyerni a felnőttek jóindu-latát, sőt kamaszként mintha ez ellen tennék meg mindent,pokoli hétvége, mert zavarba jövök, amikor udvariasak,nem veszek az ételből, amikor kínálnak, még bénábbvagyok, mint alapból, tényleg ellenszenvesen viselkedem.Szombaton éjjel hazatérünk a sörözésből, nyitva felejtettükaz ablakot, tele a szoba szúnyogokkal, vietnami strand-papucsainkkal csapkodjuk őket agyon a falon, a szülők acsattogásra ébrednek a szomszéd szobában, azt hiszik,pofozkodunk, hogy miket képzeltek rólam még ezek után...Hét elején csak ketten vagyunk a házban, óriási a hőség,

43

Laci tud valami italreceptet, Weiszlédy vagy mi a fene,olyan, mint a limonádé, csak szesz is van benne, betesszüka hűtőbe, s amikor lehűlt, kibírhatatlan a meleg, nagy po-harakkal húzunk belőle, és egyszer csak vigyorgunk egy-máson, becsiccsentünk ettől a löttytől.Délután szabadstrand, a hétvégi tömeghez képest aligvagyunk, fölmérjük a terepet, megközelítünk a térdigérővízben két szőkét, Lacival én is bátor, csajozós fickóvagyok, lefröcsöljük őket, Lacinak tetszenek a nála idősebbnők, most azokra hajt, több az esély arra, amit szeretne,ezek sikonganak kicsit, az idősebbik tizenkilenc-húsz lehet,a fiatalabb velünkidős, legfeljebb egy évvel öregebb, kettő-vel biztos nem, azt mondják németül, gyerekek vagyunk,de azért nevetnek is, fordítom Lacinak azzal a hangsúllyal,hogy állhatunk odébb, tényleg nem rúgunk itt labdába. Deő nem, szépsége biztos tudatában kihúzza magát, ki-dülleszti a mellkasát, behajlítja a karját, és a kidagadóbicepszét odakínálja az idősebb csajnak, ezt tapogasd meg,kemény, mint a vas, egyszerre imponáló póz és annakkarikatúrája, csak nevetni lehet rajta, és a bicepszérintésközben ő is megfogja a német lány felkarját, van-e ott isizomzat, mondd meg nekik, hogy ezzel a két kezemmeldöngöltem a vasutat, ezt nem tudom lefordítani, de mon-dok valami mást, mindenen nevetnek, és már beszélge-tünk, bár a gyerekstátusunk nincs kitárgyalva, de legyes-kedhetünk körülöttük, megmondják a nevüket, gyalogolunka langyos vízben, Laci egyre rámenősebb, az angoljávalpróbálkozik, minden slágercímet előszed, amiben a csókszerepel, ezt érti a szőkéje, és közben a nádas takarásábaértünk, itt nem lát senki bennünket, négyen vagyunk, alányok felbátorodnak. Inkább párokban vagyunk már, énbaktatok Birgit mellett, hosszú a kezem meg a lábam, egyszál fürdőnadrágban, önképem szerint nem vagyok egyvonzó alak, próbálunk beszélgetni, ekkor alakul ki azérthető gyakorlat, én oroszul, ő németül, ha nem bonyolulta mondanivaló, akkor értjük egymást, a másik NDK-s csajegyre jobban szórakozik Lacival, hatalmas jóízűeket nevet

44

a pózain, dús, nagydarab német az is, kerek, jólformáltcsípő, domború has, asszonyos teltség mindenütt, jókora,összeérő, súlyos didkók, nem tudható, a melltartó tartjavagy csak fedi a tartalmat, Birgitnek kicsi és formás van,takaróként szolgál rajta a lepel, csípője erős, valószínűlegfogyókúrával tartja magát ilyen soványan, tejfehér bőrüketmegpirosította a nap, mi cigánybarnák vagyunk mellettük,Laci közelnyújtja a kezét a kebelcsodákhoz elvarázsolódvaés bűvöletben, egy-két centire, ha megáll a szemtelentenyere, de ötön belül van, az biztos, mintha simogatná,aztán még bátrabban, mintha belemarkolna, bohóckodik,de nyomul, én látom, arcán mennyei boldogság, csak ne-vetni lehet rajta, kér, könyörög, kiss me, kiss me, Baby, MyLove, kiss me, mi lady madonna, kiss me, és magyarulközvetít nekem, öt percen belül a bugyijában a kezem,meglátod, a német csaj már játszik vele, fordíttatja velem,odanyújtom a kezem, és rögtön a karom kell neki, Laci ismegérti azonnal, mert mutogat hozzá a csaj kezet csuk-lóból és kart vállból, szívére szorítja a kezét, megesküszik,hogy egyetlen csók minden vágya, ha csak ennyi kell,odalehel egy futó csókot Laci szájára, megkaptad. Adott ismeg nem is, közben azért a melle egy pillanatra belesimultLaci ottmaradt tenyerébe, hiába akart csak az arcával oda-hajolni, és megragadta, láttam, ő is játszott, célratörést, ésnem tévesztett, megfogta a kebelcsodákat, és olyat mar-kolt rajtuk, hogy az a mélylélekig nyilallott, és magávalrántotta a vízbe rögtön a csajt, feledtetve a merényletet,játékos birkózásba kezdve elzuhantak, kezdett kínossáválni a néző szerep az üzekedésükben. Ez már megint át-kozottul közel van ahhoz!, mi Birgittel egymásra nézünk kiszavarral, nem kéne magukra hagynunk őket?, neki valamibiztató felszólítás van a szemében – és csókolózunk!Életemben először! Kellett valaki, aki előtt nem vagyokzavarban, akivel nincs gátlás, jött valahonnan a világvégéről, meg ez a hirtelen, kútbaugrós váratlanság, semmitervezgetés, az mindig elgyávított, amikor adódott volnaalkalom. Nagyon szépnek látom Birgitet, a jobbik nő Lacié,

45

ez egyértelmű, de Birgit alsó ajka telt, érzéki, a fölsőkeskeny, vékony vonal, amikor mosolyog, úgy érzem, nemvehette észre, hogy az első alkalom nekem, csak oda kellfigyelni a másikra, a kezem akaratlanul elindul felé ölelésre,és azonnal válaszol, hozzám simul vizes testével, csudafinom nő, az enyém. Nem is a csókolózás, hanem hogy kétember örömet talál egymásban, ad és kap. Agyban föl-dolgozom a friss élményt. Birgit élvezi a csókomat! Laciékeltűntek, vagy tapintatosan magunkra hagytak, egy óramúlva eszembe jutnak, Birgit sem emlékszik, hogyan,mikor tűntek el, amikor kérdezem, belekábulok, szinte aztérzem, hogy fárad a szám és a nyelvem, annyira nemtudok betelni ezzel az édes játékkal, és a lány szereti ezt ajátékot. Velem. Leheveredünk egy parti sziklára, ő hanyatt,fölhúzott térdekkel, én mellette hason, és csókolózunk mégsokáig, fulladásig, nem tudom abbahagyni, és ő hasonló-képpen. Pihenünk azért, ajakkal vándorlunk egymás arcán,a fülét, nyakát, vállát csókolom, de mindig és hamarvisszatérek a szájához, amely azonnal elnyílik az enyémalatt, nyelvemet magába fogadja, ilyen lehet a szeretkezésis, gondolom. Engedi közben simogatni a combját, a hasát,a mellét is, így hanyattfekve alig valami, jobbom a derekaalatt, ballal kalandozom, édes játék ez is, a kicsi mellemegtölti a tenyerem, a bimbó megkeményedik az ujjamérintésétől, a csípőcsontja szinte ott kezdődik a bőr alatt, abikininadrág közeléből mindig elsöpri a kezem, akárhány-szor közelítek, elsodorja határozottan, folyamatos készen-létben van, nem értem, aztán értem. Nagyon intelligens.Utolsó este nagy demizson borokkal megmásszuk a Bada-csonyt, velünk jön a brigádvezetőnk, összehaverkodtunkrendesen, és egy fiatal vasútmérnök, mindketten a húszaséveik derekán, meg egy velünkkorú lányka a faluból, nemkurva, csak kapható, és mindenki előtt nyilvánvaló, hogyaz egyik férfival még ma este le fog feküdni, azok mégnem döntötték el, melyikük lesz az, szabályos előjátékokatjátszik, hol egyikkel, hol másikkal, olyan közönségesenvágyik arra, ami nekem szent misztérium, hogy utálom, ha

46

ránézek, nem is egy szépség, fejletlenke, lapos, butaarcú,buta az eltökéltsége, amivel csak egy gondolat izgatja, ésmégis, ezek ellenére hívogató benne a tágcombú nyitott-ság, amely mozdulatlanul fölkínálkozik, megáll mozdulat-lan, mint tehén a bikának, neki csak fogadnia kell a meg-termékenyítő, rászabaduló indulatot. Itt én rúgtam be, deteljes filmszakadásig. Állítólag – utólag elmesélték, nem-igen hiszem, de a testem tele van zúzódásokkal, sebesülé-sekkel, valamikor csak összeszedtem őket –, állítják, el-kaptam, fogdostam részegen a kiscsajt, ott mindenki előtt,és azt kívántam neki, hangosan, hogy szüljön tíz gyereket,a többiek érezhették benne a sértegető szándékot, bocsá-natot kértek a nevemben, a brigádvezetőtől meg a mér-nöktől, attól féltek, azok megvernek, ketten fogtak kétol-dalról, úgy támogattak le a hegyről, néhányszor bezuhan-tunk a bokrok közé, ők is ittak, éjjel eltűntem az ágyamról,a srácok átfésülték a nádast, amíg megtalált Botos Laci, ottis veszhettem volna, ha nekimegyek a víznek, az északiparton rögtön mély, annyira nem tudtam, mit művelek.Azóta nem rúgtam be ennyire, egyszer ki kellett próbálni.Az ifjúság életveszélyes, Botos Laci belehalt, véletlenül ő,bármelyikünk, én is lehettem volna.

47

Matek

Kóbor tanár úr ősbölény, abból a békebeli, kihalófélbenlévő gárdából, amely még a nyolcosztályos elitgimnázium-ban kezdte a pályáját, ahol tudósok gyülekeznek a tanáriszobában, akadémiai tagok, a tanárúr a keresztneve, el-képzelhetetlen, hogy valaki Laci bácsinak, vagy szentség-törően Laci bá’ként említse, súlya és értéke belesűrűsödikabba a képbe: még járunk szilvát szedni elsőben, tudjuk, őlesz a matektanárunk, valami betegség, operáció után térvissza a gimnáziumba hosszú idő után, és az igazgatóval azélen az egész tanári kar rohan elé, támogatják, kérdezik azegészségéről, aggódnak, nem kellett volna eljönnie, mégpihenhet egy hetet, bírni fogja vajon. Esemény, ahogy be-lép a gimnáziumba, olyan büntetései vannak, legendákkalszembesülünk, de nekünk már egy gyengített változat jut,hogy a diáknak pontban reggel hétkor, amikor a rádióban apontos idő az ötödiket sípolja, meg kell nyomnia a tanár úrcsengőjét, és bemutatnia a házi feladatát.Már a hírétől is félünk. Megtart néhány órát, visszaesik azegészségi állapota, helyettesítik a matekórát egy-két hétig,aztán két hetet megint ő, így megy el az első félév. Nemolyan nagy baj, az osztály egy szintre hozása folyik, ezer-féle iskolából jöttünk, szilárd alap kell a magasabb mate-matika alá. A zűrzavarnak Botos Laci meg még néhánybátrabb fiú a kedvezményezettje, ő bevallja, hogy nem érti,utálja, meg se próbálja fölfogni a matekot, valahogy csaklesz, svejki derűvel, túl kell élni a négy évet, és ehhez iga-zítja a bevethető fegyverkezést, bevés magának a naplóbaegy hármast matekból az egyesek és kettesek közé, aszakmai tanáraink nem keverednek a gimnáziumiakkal,

48

szünetben az asztalon hagyják a naplót, amíg kimennekcigarettázni.Kíméletlen diktátorként uralkodik az osztályon, hatalmasintellektus és bogaras öregember, egyéni tanítási módszerevan, humora is, régi tanítványai nevét ragasztja ránk kö-vethetetlen társításokkal, így leszek hamar Titi, a dicséretetkiérdemlőnek ki kell menni az asztalhoz, ahol vállonverege-tésben részesül, a büntetés szintén nevekkel, a szocialistabéketábor ellenségeinek a megnevezésével történik, TeTito, te Adenauer, te Nixon!, és minden órán kioszt, beírnéhány jegyet a naplóba, sosem tudható menet közben, kitfigyel, ki az áldozat, talán ő sem dönti el előre. Közbenküzd a betegségével, néha álló helyében elszürkül, leizzad,vizeletfoltos nadrágban jön órára, gyufaszálat vesz elő, ésóra közben kibányássza a fülzsírt. Szórakozott, az elmúlás-sal vív, és kegyetlenül játszik velünk.A matematika-oktatási módszere tényleg egyéni, nem ol-dunk meg feladatokat, hanem beszélgetünk a matematiká-ról, logikai úton felépítjük. Inkább fogalmazási, stilisztikaifeladatot végzünk közösen, az órán jegyzetelni kell, olyan-féle óramű pontosságú mondatokhoz jutunk el, amelyek-ben ilyen fordulatok szerepelnek, egy, csak egy és mindigugyanaz az egy pont felel meg... Ezeket otthon meg kelltanulni a következő órára, ennek kikérdezésével kezd,aztán fölvesszük a fonalat, és továbbhaladunk. A számon-kérő részben mindenki igyekszik terepszínűvé válni, egyet-len névelőbe képes belekötni, és lenixonozni, lejohnsonoznia felelőt, aki már csak abban reménykedhet, hogy óra vé-géig, az osztályozásig nagyobb tévesztések is előkerülnek,és elfedik az ő botlását, de kiszámíthatatlanul nagy kopo-nya az öreg, rosszullétei alatt is mindent lát, mindentmegjegyez. Az új ismereteket fölfedező második órafélbennégyen-öten vagyunk igazán aktívak, akik rá tudunk állniaz öreg csapájára, ki tudunk pattantani az agyunkból egyneki tetsző félmondatot, amiben gondolkodási teljesítményvan. Én tulajdonképpen élvezem, a feleltetős szakaszban

49

ritkán futok hibába, az újat gyúróban pedig ott vagyok ajók között.Amikor a fiatalabb szaktanárok helyettesítik, szabályosanelképednek azon, hogy egyszerű alapműveleteket nemgyakorolt be az osztály, nem tudunk feladatot megoldani,az ő igazságukat érezzük mi is, egy elmúlt világ küzd amodernnel, matekból le kell majd érettségizni, írásbeli pél-dákat megoldani, egyáltalán benne van ebben a felépítés-ben az, hogy egyszer csak véget ér az elmélet, és elő-vesszük az Obádovicsot? De ő zárja a félévi jegyeket,négyes vagy ötös vagyok, a zűrzavaros három hónap utánalig bukik valaki matekból. A második félévet végig tudjadolgozni, beletörődünk, nincs más választásunk, ő akkoratekintély, hogy a helyettesítő tanárok sem merik bírálni. Amásodik év végig ő, egy-két kisebb kihagyással, aztánnyugdíjazzák, harmadik-negyedikben még vagy hárommatektanár, aki vért izzad velünk, hogy valamire meg-tanítsa az osztályt, pótolhatatlan lemaradásaink vannak.A legalkalmasabb általános intelligencia-mérőnek tartommég mindig a matematikát, kora gyermekkorban mérhető,és megjósolható belőle az egész életpálya, hogy a sze-mélyiség mennyire képes megoldandó intellektuális, racio-nalizálható feladatnak tekinteni a kihívásokat, amikkel azélet szembesíti. És valószínűleg igaza volt az öregnekabban, hogy nem a feladatmegoldás a lényeg, hanem azoka pályák, amik ezen a réven kiépülnek a gondolkodásban,és meg lehet fordítani a folyamatot, különösen azok eseté-ben, akiknek nincs tehetségük a matematikához: egyből apályákat építeni, azt az eszenciát tisztára pároltan beléjükcsöpögtetni, ami a feladatmegoldások után a tehetségesek-ben magától letisztul, a tehetségtelenek, ez a többség, ígyis, úgy is végigszenvedik a négy évet. (Később: BolyaiJános pályájában mintha ugyanez a törekvés uralná el amatematikai világrend bevezetésének szükségszerűségét anormalitás érdekében.) Góré Józsi meg Szultán mindigmegírják a házi feladatot, gyakorolják a feladat-megoldást,tudják, mit kellene tudnunk matematikából.

50

Nekem eddig szárnyalás volt a matematika, képesség, amitmegkaptam a születéssel, más ügyes a tornaórán, énebben vagyok jó, és imádom a versenyfeladatokat, a rejt-vényszerű feladványokat, amikor magam sem tudomhogyan, egyszer csak kipattan a megoldás, megtalálom arejtett összefüggést, megfejtem, amit egy másik értelemfölfejthetően elrejtett, kiválogatom a rengeteg adatból aszükségeseket, vagy éppen a kevésből kikövetkeztetem ahiányzót. Ezekért a megvilágosító pillanatokért érdemesélni, a többi már számolás, munka, favágás, abban nagy-vonalú vagyok és gyors, be-becsúszik hiba. Ez az örömhiányzik a Kóbor óráiból. És utálom a drillt, a diktatúrát,rám is átragad a többiek hisztérikus félelme, nem lehet úgymegtanulni, hogy értelme legyen, gépies magolás folyik,egyre nagyobb a szövegmennyiség, amelyet memoriter-ként görgetünk, számukra értelmetlen zsolozsmát hadar-nak, amikor felszólítják őket, és nem érthetik, miért leszbelőlük, te, Kennedy, amikor kimarad véletlenül egy szó arituális szövegből, az elégséges-elégtelen szintjéről tekintveértelmetlen emberkínzás, hasznosság szempontjából min-denki jobban járna, ha típusfeladatokat gyakorolnánk. Elsővégére valahogy úgy alakul, hogy négyes és ötös közöttvagyok, valamiért elégedetlen velem, ezt jelzi a hosszúhezitálása két jegy között, én még nem veszem észre, azthiszem, készül bennem az a másodikos, ő már látja, aki akövetkező évben nagy ívben beleszarik az egészbe, aztsem tudom, hogy megadta-e az ötöst vagy négyesre zárt,bizonyítványosztás után ottmaradtunk júniusban szakmaigyakorlatra, és találkoztunk a buszon, és határozottanmegörültem neki, hogy emberként, az iskolai keretekenkívül találkozunk, ha lett volna hozzám egy emberi szava,csak annyi, hogy remélem, megértetted, miért kaptad azt anégyest (ötöst), talán megnyer magának, de Kóbor tanárúr megszokta, hogy a diákjaival a tantárgyán keresztülérintkezik. Fogadta a köszönésemet, kis biccentéssel nyug-tázta, és átnézett rajtam. Gondoltam arra is, hogy éppennagyon beteg, talán a kórházba utazik, fájdalmai lehetnek,

51

de nem volt megértésem számára. Ekkor, biztosan tudom,megszakadt a kapcsolatunk.Szabó Zsuzsival szerelmesek vagyunk egymás számára,első szerelmet átélő boldog és naiv elvakultak, akik selátnak, se hallanak egymás közelségében, de még inkább akülvilág, a környezet elképesztése, irigysége, bámulata irá-nyában. Minden szünetben megkeressük egymást, behúzó-dunk egy hátsó padba az osztályban, vagy egy folyosó-szögletbe, vagy sétálunk kézenfogva, csak mindenkinekmeg akarjuk mutatni a kettősünket, és köszöntjük együtt aszembejövő tanárokat, szemtelen fiatalságunkkal emlékez-tetjük a vén szarokat, köztük a Kóbort, hogy van ifjúság,és van vidámság, és ez sokkal többet ér mindannál, amitők képviselnek avítt konzervativizmussal. Csak erről szól-nak együttléteink, mutatjuk magunkat, ha kettesbenvagyunk, én butácskának tartom őt, mert olyanokról sze-retne burkolt, de átlátszó kétértelműséggel beszélgetni,látszólag biológiai kérdésekről, mint szeretkezés, meganatómia, ami alapjában malackodás, meg, erre majdnemrávesz, romantikus felhangokkal, olcsón lehetne venniezüstgyűrűt, ami tisztára olyan, mint az igazi karikagyűrűk,és hordanánk, két egyformát, és úgy ül velem szembe,hogy ragyognak a fekete gombszemei, pukkadozik a humo-romtól, én meg tudom, hogy a kettesben töltött intim pilla-natok azonnal fölforrósodnának, ha... – Egyre jobban ér-zem, hogy semmi közöm hozzá, mert nem merem meg-csókolni, vele nem tudom átlépni a határokat, ő valószí-nűleg megérzi, hogy elégedetlen vagyok vele, vagy valamiőrültség van bennem, ami nem úgy válaszol az ő hívásaira,ahogy normális lenne, de kitart mellettem, amíg én megnem szakítom a kapcsolatot. Nekem ő a zászlóm a Kóborellen.Mert a matekórákon elszabadult a pokol. Olyan anyag-részhez értünk, zárójelek fölbontása, megoldóképletek,gyökvonás, amelyek fél- és egészoldalas definíciókat ered-ményeznek, ezeket be kellene biflázni, a módszerrel, merttechnikai kérdésekről van szó, nem tudunk eljutni hozzá-

52

juk, a tanár úr lediktálja, én fölhagytam a tanulással, fon-tosabb dolgaim vannak. Ha feladatokkal közelítjük meg amatematikának ezt a gyakorlati részét, olyasmi, mint aszorzótábla, tudom, akkor sok, száz vagy ezer feladatmegoldása közben a műveletek, mint ezerszer elismételt,automatikussá váló mozdulatok, beépülnének az eszköz-készletbe, amin nem kell gondolkodni, de én még az érett-ségin is csak úgy tudok zárójelet föloldani, hogy a betűkkeljelölt számjegyek helyére kettőt és hármat teszek, ezeknektudom négyzetét, gyökét, (az egy nem viselkedik szabá-lyosan, tehát nem foglalkozunk vele, és a nullával sem,amihez megintcsak nemlogikus, megegyezéses szabályoktársulnak, túl sok a kivétel, a szabályok nem a logika tör-vényeit követik), és ki kell próbálnom, föl kell fedeznemminden faladatban, mi a műveleti szabály, és valaholmindig elrontom, ahogy a nyolcszor hetet is homály fedteegy ideig annak idején. Kóbor tanár úr matematikatanításimódszertana itt megbukik, rajtam elsősorban. Ő fáradtöregember, én lázadó fiatal. Nem csak a lustaságom, sőt,elsőben respektált, a matematika a lusták tudománya,ebben egyetértünk, valaki nem akar huszonhét egyformaszám összeadásával bajlódni, és kitalálja a szorzást, Gausspéldáját ő maga mesélte el, a szabadulni vágyó tanító föl-adja a diákoknak, hogy távollétében adják össze egytőlszázig a számokat, és a gyermek Gauss rájön, hogy párok-ba állíthatók a száz alatti számok, 1-99, 2-98 stb., és mégki sem lépett a tanár a teremből, már megvan a végered-mény... Ez gyönyörű! De az, hogy az x – y miért viselkedikmásképpen, ha zárójel fogja közre őket, s nem mindegy,hogy egyenként van fölöttük a négyzetre emelés vagykülön-külön, ez nem tud felizgatni. Ennél Molnár Zsuzsi,minden naiv bámulatával irányomban, többet ér. És megfog jönni az a nő, akár a perdita szerelem formájában, akimeglátja bennem az istent, az ígéretet. Szabó Zsuzsi csakérez valamit, azért marad mellettem. És Gyurival elhitetem,ostoba játék, hogy Zsuzsi bukik rá, velem csak azért jár,mert az ő közelébe akar kerülni, és Gyuri elhiszi, zavarba

53

jön, amikor Zsuzsival kézenfogva állunk előtte, összetar-tozva, pedig Zsuzsi igazából őt szereti, csak hozzám kötivalami konvenció, és Zsuzsi részt vesz a játékban az énakaratomnak megfelelően, ez kiábrándít végképp.Kóbor tanár úr tudja, nagy koponya, én vagyok az ellen-ség. A gyalázkodó megszégyenítés-sorozat új elemmelbővül, a te Johnson, te Nixon, te Churchill sorozat utolsóelemévé, a felsőfokká: a te, Krebsz válik. Elismerés és el-temetés egyben. Mert amikor a módszer elszabadul, ésvalamit meg kell fogalmazni, én még mindig megvillanokidőnként, kapok vállonveregetést, a váratlanra én reagáloklegjobban, de inkább a stiliszta vagyok már, aki a szavakértékét tudja. Én csak Zsuzsit tudom felmutatni, egyrekevesebb meggyőződéssel. A matekórákat a gyomrombanjelző fájdalommal várom, megint meg fogunk küzdeni, azellenfél meg van győződve az igazáról. Minden órán meg-aláz, Zsuzsit is belekeveri, az életemet kritizálja, a legmé-lyebb egyéniségemet, amely természetesen tele van ellent-mondással, kétséggel, vívódással. Zsuzsival puszit váltunk,találkozáskor és elbúcsúzáskor összehajolunk, puszi jobbrólés balról, demonstráljuk, hogy köztünk intim kapcsolat van,de kettesben nem tudjuk megérinteni egymást.Zsuzsi nem azt kapja tőlem, ami normálisan elvárhatólenne az ő várakozásában, és kitart mellettem. Ezt be-csülöm benne. Fürtös fekete haja csigákban göndörödiktúlságosan fehér arcbőre mellett, egy kis gamin, egyimádnivaló apró kobold, akiből folyton kipukkad a nevetés,aki bámul engem, aki bármit megtenne értem, ha meg-kérem, magamhoz láncolom, és egyre több a kétségem. Ajózanodás a szerelemből, amiben megelőztem őt. Őgyerek, aki felnőtt nőt alakít, felnőtt nő, aki gyerekesenélvezi a felnőttkor örömeit. Ezt imádom, és egyre jobbanutálom benne. És még mindig, Zsuzsit mondani, hosszú,zsibongó zsékkel, máig élvezet.A szexualitás fontos. Gyötrő. Feladvány. Egy negyedikeskollégista lány megüzeni, hogy jó vagyok nála, ez aztjelenti a szóhasználatunkban, hogy nem utasítaná el, ha

54

közelítenék hozzá, és a kollégista lányok, az osztálytársakfölkészítenek, közlik a lényegi információt, Ágnes baszniakar, mindenáron, ez hiányzik az életéből, ki akarja pró-bálni, a dugást, a tömést, a kefélést, a kamatyolást, a dör-zsölő és megsemmisítő erőt, amely belehatol forró kéjjel aző megnyíló nedves kíváncsiságába, és le akar feküdnivalakinek, őszinte odaadással, kotont hord a zsebében,állandó készenlétben, és randikról tér vissza kielégítetlenül,hogy már majdnem összejött, de a fiú elélvezett, mielőttbelekezdett volna, és olyanokat mesél a hitetlenkedőcsajoknak, hogy felét sem hiszik. Az az érthetetlen adologban, hogy miért a nála fiatalabb fiúkkal próbálkozik. Asrácok, azt hiszem, bármelyik közülünk, elfogadná egynumerára, kitárgyaljuk, a túlvilágon a férfiaknak az orrárahúzzák a kihagyott női szerveket, ilyeneket tudunk, megtűzoltásra a moslékosvödör is alkalmas, pedig igazán jó nő,szép az arca, kiváló az alakja, valami differencia vanbenne, egy felnőtt férfi, aki ismeri a dörgést, percek alattmegszabadítaná a szüzességétől. De úgy látszik, az megneki nem kell. Mert az. Szűz. Kurva. Szűzkurva. Ágnes azideális partner, jobb mint Zsuzsi, ez is erős motívum amenesztésben, pedig vele egyszerűbb és őszintébb lenne,lehetne, előbb-utóbb egyszerűen azt mondanám neki, hogytanítson meg csókolózni, és nem szakadna ránk az ég, delehet, valamelyik barátnőjének elmondaná naivan dicse-kedve, ez visszatart, ő sem jutott sokkal előbbre a tapasz-talatokban, csak vágyik rá élményszerző kíváncsisággal, ésezt az intimitás hiányt egyre jobban érzem mellette.Kóbor tanár úr minden órán nyilvánosan megaláz, nemcsak a matekkal, Zsuzsit is fölemlegeti, Ágnest is, vele islátott, pirulok, égek, táblához hív, természetesen nemtudok feladatot megoldani, vagy Góré vagy Szultán füze-téről másolom a leckéket, sokszor a szünetben, az utolsópillanatban. Mert lecke van, és dolgozat is van, de csakSzultán és Góré Józsi szenved meg vele, a többiek mindmásolunk, ők megkérdezik az idősebbeket, megtanuljákhagyományosan a matekot, nekem ilyesmire nincs időm.

55

Puskázunk, csalunk, ahol és amennyit lehet. Gyártjuk atenyérbe rejthető cetliket, a legfontosabb képletek belevannak vésve a padba, némelyek még a füzetet, könyvet iskinyitják a térdükön, Kóbor tanár úrnál lehet, üldögél akatedrán, mielőtt körbesétálna, nagy zörgéssel, körülmé-nyesen föláll, mintha jelezne, most tessék eldugni apuskákat. A megszégyenítések annyira durvák verbálisan,annyira megaláznak, hogy ott akarom hagyni a sulit, Kóbornéha szinte csak nekem szenteli az órát, csak engem aláz.Kiss Laci ebben az évben megy el (mégsem, negyedikbenmég ott van köztünk, amikor színházat játszunk), vala-miből elege lett, pedig aránylag jól tanul, érzékeny kama-szok vagyunk mind, egy héten át mindenki lebeszéli azelhamarkodott lépésről, azt mondja, elmegy bányásznak,egy év múlva a havi ötezret is megkeresi.A szocialista országok kulturális kapcsolatainak keretébenidőnként népi együttesek látogatnak szép városunkba,grúz, azerbajdzsán, albán táncesteket élvezünk végig, merta kutya sem kíváncsi rájuk, ilyenkor telefonálnak a kultúr-házból a fiú- meg a lánykollégiumba, vatta kell, jöjjönszáz-száz ember, és mi megtöltjük a nézőteret. Délelőtt el-kísértette magát Ágnes a büfébe, kellemetlen, addig toto-jáskodtam, amíg neki fogyott el a türelme, és megszólította folyosón, elsősorban udvarias vagyok, nem akarom meg-sérteni, megyek mellette, és fülig pirulok, pedig ez mégnem jelent semmit, de én kaján figyelmet látok mindenszempárban, a büfében, sokan vannak, a felkaromhoznyomja a mellét, egyáltalán nem véletlenül, ki lehetnekerülni a tolongásban, ő negyedikes, én másodikos, szé-gyellem, hogy együtt vagyunk, hogy belém van ez a nőzúgva, hogy mutatja, szinte minden szemben azt látom,hogy a rámenős csaj megfogta a kisfiút. Zsuzsival bájosakvoltunk kettesben, Ágnessel lesír rólam az a két év kor-különbség, hatalmas távolság, állandó szégyenkezés. Ban-dázva megyünk a belorusz népi együttest megnézni, a parkelőtt szólnak a többiek, Titi, téged várnak, Ágnes ott áll,leszakadt a lánykollégium kivezényelt csapatáról. Kettes-

56

ben, egy kis kerülővel megyünk át a sötét parkon. Mégmindig nem tudok csókolózni, a padokon egymásba merültpárocskák, ezért vagyunk mi is itt, valamit kezdenem kell.És Ágnes mögé kerülök, így nem lehet csókolózni, hátulrólátölelem. Megáll mozdulatlan, mint tehén a bikának. Azt csi-nálok, amit akarok, ez tiszta és világos véleményem szerintkiábrándító, undorító, de az anatómiai érdeklődés erősebb,bebarangolom ballal (az az érzékibb) a titkos tájakat, őliheg, nemigen akarom elhinni, hogy ennyire élvezi, mertfogalmam sincs, mit kéne művelnem a fölfedező kezemmel,hogy neki jó legyen. Hátranyúl egyik kezével, a sliccemremarkol, ezt már nem hagyom, mennünk kell a színházba,mondom, és szavamat veszi, hogy hazafelé megint errekerülünk. Még odaérünk kezdésre. Az előadás végén vár aszínház előtt, én megyek a fiúkkal az ellenkező irányba,még utánam is kiált, nem jössz, Titi? Visszakiáltok: Nem!Harmadikban és negyedikben van néhány kudarcos próbál-kozásom. Az nem igaz, hogy nem tudnám fölvenni a lépést,nekiülök a matek házi feladatnak, figyelmesen végignézema füzetben, mit csináltunk az órán, elolvasom a tankönyvmegfelelő fejezetét, érthető, világos, a fizika példája erős,van nekem agyam, és nekiállok megoldani a házi feladatot.Az Obádovicsban hátul ott a végeredmény, szinte soha nemaz jön ki nekem. Szultánnal megbeszélem, odaviszem hozzáa füzetem, nézze már meg, hol rontottam el. Szultán konokés következetes elme, sváb fiú ő is, ebből van valami szim-pátia köztünk, megállíthatatlanul megy mindenben a magaútján, azért is lett ez a beceneve, mert keleties bölcsesség,megfontolt lassúság van minden mozdulatában, elnyújtottszavában, a bélyeggyűjtés a mániája, eljár a filatelistákhelyi szervezetébe. És rámutat valahol valami primitív hibá-ra. Egyből elmegy a kedvem az egésztől. A geometriai fe-jezeteket szeretem, ezeknél együtt vagyok a tananyaggal, afeladatok hasonlóak azokhoz, amelyeket szerettem azelőtt,az ember rajzolgatja a vonalakat, és egyszer csak észre-veszi, hogy ott egy derékszög, vagy odarajzolható egy kör,és a többi már csak számolás, alkalmazás, favágás.

57

Apámmal a nagy beszélgetés után mégis közlöm, hogy amatekkal vannak problémáim, szerez egy tanárt, fiatalmérnök, száz forint óránként, apám: nem számít a pénz,annyit mész, amennyire szükséged van. Ott ülünk a panel-lakás konyhájában, két óra alatt elmondja nekem az egészközépiskolás anyagot, közbekérdez, értem-e, s ha meg-győződött, továbbmegyünk. Becsületes ember, pótvizsgárafelkészítésben a legjobb, tudja a város, és a sötét kopo-nyákhoz szokott korrepetitor közli, hogy tehetség vagyokmatematikából, fölösleges hozzá járnom. Körvonalazom, mia baj velem. Az nagyon egyszerűen orvosolható, előveszemaz Obádovicsot, fokozódó nehézségben követik egymást afeladatok, és rászánok egy-két hónapot gyakorlásra, fela-datok megoldására, ehhez nem kell ő. De én lusta vagyok,még elhatározni sem tudok ilyesmit.Az érettségin hat feladat van a tétellapon, mindet megtudom oldani, itt is egyre magasabb pontszámmal értékeltfeladatok követik egymást, az utolsó egymagában annyipont, amennyi a közepeshez elég. A többivel kész vagyokegy óra alatt, ez fogasabb, geometria, kihívás. Rajzolgatoma vonalakat, és egyszer csak beugrik, a cosinus-tétel!Valami egyszerű törvény, csak az nem biztos, hogy jól tu-dom, nem jegyeztem meg. De ott van nálunk a függvény-tábla, megengedett segédeszköz, abban benne a cosinus-törvény, és meg tudom oldani. Az egész dolgozatból ez afeladatom jó, a többit, a legprimitívebbet is, elrontottamvalami zárójelnél vagy négyzetre emelésnél. De a tanárnőnem adja meg a közepest, hiába a pontszám, egy fel-adatért nem adható elégségesnél jobb.A matematika életem elszalasztott lehetősége, egy igazsá-gosabb társaságba kerülhettem volna a révén, úgy képze-lem, ha mérnök leszek vagy akármely matematikai alapútermészettudományban megyek tovább, ott, abban a világ-ban kevesebb a vita, a végeredmény vagy stimmel vagynem, míg annak eldöntése, hogy egy novella, mondat,újságcikk, tanóra jó vagy sem, mindig szubjektív.

58

Földrajz

A földrajz nem tudomány, ha onnan vizsgálom, hogy egyország vagy tájegység bemutatásának mi mindent magábakell foglalnia, úgy határtalan, és folyvást más szaktudomá-nyok területén jár, (kultúráról, népességről, iparról, gaz-daságról, politikáról, népszokásokról beszél felületesen), hameg szűkebben próbáljuk értelmezni, akkor ismét másszaktudományok területén vagyunk, geológia, földtörténet,népvándorlások, meteorológia. De tantárgynak hagyomá-nyosan ideális, nem kell túl komolyan venni, és fogékonykorban nyújt széleskörű, feledhető ismereteket a világról.Stupli tanítja, ötöst lehet kapni, ha valaki megtanulja a vi-lág összes országának fővárosát, Szultán vállalkozik egye-dül, sikerrel. Harmadik-negyedikben közlekedési földrajz,ilyen még nem volt, Stuplinak is új, lelkesedik előttünk,hogy milyen jól érezte magát, amíg készült erre az órára.Kontinenseket átszelő vasút- és közutakat biflázunk, azOrient Expressét máig el tudnám mondani: London, Dover,Calais, Párizs...Kabossal játszunk az órákon, az atlasz egy-egy oldalán,először Magyarországon, majd a világtérképen, kikeresünkegy apróbetűs helységet, egy folyócskát, azt a másiknakmeg kell találnia, ki diadalmaskodik odatett mutatóujjal,amikor a másik még nagyban böngész, és egyre durvább,már nem csak a földrajzi nevek, hanem minden szó, amilehetőleg jól el van rejtve, amíg rá nem ununk. Akkorkeresztrejtvényt gyártunk, kis agytorna, Stupli meg haddmondja a magáét a katedrán.Gyakran helyettesít nálunk egy nyugdíjazott földrajztanár,erre tartják a gimnáziumban, és beszélgetős előadást nyújt

59

nekünk, kicsi, rozzant öregember nagy szemüveggel, egyéletet leélt az iskolában, bármit kérdezhetünk, ami érdekelbennünket a tudománya területéről. Mindannyiunkat izgataz űrkutatás, a kollégium ablakából nézzük az égbolton,amikor az amerikaiak begyújtják a Holdraszálló egységrakétáját, szabad szemmel látható az égen a villanás, máigtudom a Holdat meghódító gárda nevét (Armstrong, Aldrinés Collins, egy kis lépés nekem, és hatalmas lépés az em-beriségnek), tudományos csúcson vagyunk, és az első kér-dés innen feszeget valamit. A tanár úr valahonnan Galileitőlés Keplertől kezdve összefoglalja az emberiség útját a koz-mosz meghódításáig, hosszan, unalmasan. Azután valakiazt kérdezi, hogy lehetséges-e, hogy még mindig vannakemberevő törzsek dzsungelek mélyén, óceáni szigeteken.Ismét hosszú és unalmas és tudományos válasz, amiből seaz igen, se a nem nincs kizárva. A harmadik kérdezővisszatér az űrkutatáshoz, a hosszúnak ígérkező válaszbanelhangzik Galilei neve (Borsos Józsi dörmög a hátsópadban: most jön a Kepler), és végigdörög az osztályon aféktelen röhögés, Borsos néha nagyon jókat mond, egyszervalakitől azt kapja, hogy lóalkatrész kerüljön közelebbikapcsolatba azzal a testrészével, amelyik a hátunk alattvan, mire ő: a tiedbe se nápolyi. Az ilyeneket fölkapjuk,napokig mondogatjuk, aztán megkopik, elveszti a frisses-ségét. A kicsi ember a földhöz vágja az osztálynaplót,toporzékol egyhelyben, mindjárt megüti a guta, és amikorelhallgatunk, az osztály arcába üvölti: példátlan imperti-nencia! Este Maci elkérné Bakter zsebkését, a konzervnyitókellene róla, Zoli nem akarja adni, legutóbb is kicsorbította.Maci erre a földhöz vág valamit, toporzékol, és azt üvölti,példátlan impertinencia.Valahogy mindig nyolcan voltunk a banda. A négy-ötsze-mélyesre tervezett szobákba négy emeletes vaságy kerültmeg egy pótszekrény, és az első év elosztási szeszélyehozta össze az első nyolcast. Kilencven százalékban aszomszédos gépipari diákjai adták a kollégistákat, a városmás iskoláiban tanuló többiek együvé rakva, a mi szobánk

60

az egyetlen, ahol ugyanabba az osztályba járó elsősökvagyunk, azután változik minden évben a fölállás, de mind-végig van együtt egy nyolcfős csapat, évről évre más föl-állásban. Talán negyedikben végre letisztulva arra anyolcra, akik összetartunk mindenben: Tádé, Góré, DánLaci, Kabos, Karesz, Szultán, Bakter meg én.Ez a földrajzi, tájszólási, vérmérsékleti sokféleség csiszol,koptat össze bennünket, nincs vezér, csak egy folyton át-alakuló, szinte megfoghatatlan közvélemény, amely elismeriGóré Józsi tanulmányi eredményét, de nem tartja többre,mint Tádé helyét az Építők ificsapatában, Dán Laci alegnépszerűbb, mert tetszik a lányoknak, és olyan színésziképességekkel tud megröhögtetni mindenkit, hogy napokigújra és újra elmeséljük, hogyan találta föl magát, de ő semambiciózus, Jasin szeretne vezérkedni, de érezhetőenmeggyöngült a pozíciója, amióta én akkora ügyet csináltamegyetlen pofonból, nem beszélnek velem róla, mert én me-gint elbőgném magam, biztos kitárgyalták, de egyik esteMaci rászáll Jasinra, jóval erősebb nála, cselgáncs bemu-tatót tart a háló közönségének, Jasin az áldozat, Maci sorraéri el az ipponokat, és amikor a közvélemény helyeslésétlátja a szemekben, berugdossa a többször földrevitt ellen-felet az ágy alá, olvassuk éppen az Indul a bakterházat, ésmegfenyegeti, addig ottmarad, ameddig ő meg nem en-gedi, hogy kijöjjön, és elmegy vécére, vizet inni, sétálgatni.Nem érzek diadalt.Az alsó ágyak napközben ülőhelyként szolgálnak, sokkalgyorsabban koszosodik az ágynemű, én mindig felsőtválasztok, illetve nem is választás folyik, aki alsóágyas, azmindvégig alsó ágyon marad, ugyanígy a magaslati levegőkedvelői. Tartozik még a szobához egy fedeles szemétláda,azon jól lehet üldögélni, ha az alsó ablakot kinyitja az em-ber, ott lehet cigizni, a füstöt kifújva az utcára, és az elsőgyanús hangra, ajtónyílásra utána lehet pöckölni a csikket.Elsőben nem dohányzom, már leszoktam, másodikbanrákapok megint, különösen az első idők kábulata ízlik,amikor nincs szokva az ember a nikotinhoz, és szabályosan

61

érzi, hogy a feje, mintha oda menne a füst, könnyűvé vá-lik, mint szédületben, majdnem rosszullétben, és tompul-nak az érzékek, miközben valami boldogságféle, lazulóizmokban, szárnyaló érzésben jelentkező öröm, mámorszabadul föl. Azért egy-két hétig nem szívom, s akkormegint, naponta egy-két szálat a kábulatért, de hamarrászokom, és akkor a hiánya már a rossz. Például a reggeli,ha kakaó, akkor utána nagyon ízlik a füst. Nagyon sóher atársaság, alig gyújt rá valaki, már odaszólnak neki, lövöm acsikket, ez igénybejelentés a dohánynemű maradékánakirányába, s nem illik tövig szívni, mielőtt odaadnánk, s mégnagyobb ínség esetén, újabb hang, lövöm a rigót, valaki acsikk maradékán is szívna egyet-kettőt. Egyszer valame-lyikünk hoz egy doboz Camelt, egyiptomi cigaretta, állítólagkábítószer van benne. Áhítatosan, szertartásosan fogyaszt-juk el, s mind érzünk is utána valamit.Stupli mint a történelem és a földrajz tanára, meg osztály-főnök, időnként nevelő célzatú beszélgetésekkel támadbennünket, önkritikus, jó humora van, intellektuális, aprópoénok, sziporkák, amelyek eredetiek, ha odafigyelek,megmosolyogtatnak, csak annyira zajosak és elevenekvagyunk, hogy nem tud kibontakozni. A cigaretta károshatásáról is tart előadást, ő is dohányzik, de fölhívjapéldául arra a figyelmet, hogy a cigaretta vége tartalmazzaa legtöbb nikotint. Egy példa a sajátságos humorára:osztálykirándulásra megyünk autóbusszal, a látnivalókatlelkesen magyarázza, szemléltető földrajzóra, olyan helyenjár a busz, ahol szabályos vékony rétegekbe rendeződik apalás kőzet, ahogy egykor lerakódott a tengerfenéken,belevágták az utat, tényleg szemléletes. Sipi megkérdezi,mire jó ez, mire használható. Hát, nagy gödröket meglehet vele tölteni. Csak páran röhögünk a poénon.Kiröhögjük egymást okkal és ok nélkül, Karesz felel JanusPannoniusból, s a tanárnő kérdésére, hogy, ha volt becsü-letes magyar neve, miért használta ezt a latint, Kareszkivágja magát, szülei így becézték kicsiny korában, Bakter-nak az apja vasutas (az Indul a bakterház tömény hülye-

62

sége), szégyelli, mind az ablakhoz tódulunk, amikor Macitudósít, hogy Bakternak látogatója jön, egy vasutas-egyen-ruhás férfi baktat a kollégium felé, csak ő nem, pár percmúlva belép az ügyeletes, hogy Bakternak látogatója van,lemegy, jön vissza, marhák!, Maci kilopózott, és ő küldte azügyeletest, Szultánt meglátogatja az édesanyja, rengetegkaját hoz, „olyan soványka vagy, fiam”, Szultán jó húsbanlévőnek számít közöttünk, mivel tilos, a hálóban szeretünkétkezni, Zsebtigris (más nevén: a Kis Muck, és néha mégApró Antal) elkap bennünket, üvöltözik, hogy nem esz-közlünk étkezést a hálóteremben, durva megviccelések,megalázások és féktelen kiröhögések a közös eszköztár,amivel kikísérletezzük az összezárt együttélés szabályait.És van, hogy valamelyikkel kettesben ülünk a folyosó kö-vén, hátunkat a falnak támasztjuk, és őszintén beszélge-tünk.Stupli meglátogat bennünket a kollégiumban, a család-látogatás feladata nyolcvan százalékban abszolválhatószámára, ha meglátogatja a fiú- és a leánykollégiumot. DánLaci fedezi föl a caplatását a diri társaságában a lépcsőházszámukra végtelen emelkedőjén, mi versenyeket rende-zünk itt, néha a korlátban kell megkapaszkodni az egyen-súlyvesztés pillanatában, hogy a nyakunkat ne törjük,ahogy hármasával-négyesével küzdjük le a lépcsőket, őkmegfontoltan gyalogolnak, és biztosan hallják a folyosótvisszhangosító süvöltést: jön hozzánk a Stupli, és őszinteöröm zeng benne, a folyosó olyannyira akusztikus, hogy akinagyobb fingásra készül, az kimegy a hálóból, és ott eresztiel, ha tényleg zengzetes a teljesítmény, számíthat néhányjelentős ajtónyílásra az elkövető, Dán Laci üvöltése a név-telenség anonim homályában megadja az alaphangot, mindannyira örülünk, és annyira elhalmozzuk szeretetünk titkosés nyilvánvaló jeleivel osztályfőnökünket, hogy már szé-gyenkezik a kolesdiri előtt, hogy ő mennyire népszerű atanítványai körében. Vetélkedünk, kinek az ágyára üljön,sorban mindegyiken ül egy kicsit, katonás rend van ahálókban, a vaságyakban három matrac, két lepedő, párna,

63

két pokróc, sarkosra kell ágyazni, a pokróc félbehajtvanyúlik végig, két szélen a fehér lepedőből kilátszik két csík.Ez a két csík hamar elkoszosodik, napközben folyton ottülünk, néha húszan egy szobában. A párnája alatt minden-kinek két-három szelet kenyér, ott lassabban szárad ki,folyton éhes kamaszok vagyunk, a hálóban enni nem sza-bad, de mindig van kacsazsír üvegben, rácsorgatunk a ke-nyérszeletre belőle, vastagon sózzuk, utána nagy nyelé-sekben víz, egyenesen a csapról. Ez a legfőbb élelempótlékunk.Országos beiskolázású osztály a miénk, csak a hálónkbanhat megye képviselteti magát, igazán a föltörekvő közép-osztályt jelenítjük meg, igazi értelmiségi háttere egyikünk-nek sincs, Maci apja rendőrtiszt, s Dán Laci meg Szultánanyja dolgozik adminisztratív munkakörben. Egymástcsiszoljuk, formáljuk folyamatosan, a tájszólás, a többiekszámára ismeretlen szavak kerülendők, cikizés, kigúnyolásköveti, Tádé kérdez néha olyanokat, küszködik a test-súlyával, Nézd, Titi, mennyit sovánkodtam, nézem, igen,Tádé, fogytál az utóbbi időben, meg Jasinnak vannak na-gyon sokáig csokonyavisontai fordulatai, aggrobatta betűk,mondja, napokkal utána fejtjük meg, hogy az akrobataszóból származik ez a lokális jelző, türümetszett faszagyerek, mondja, ha valakit dicsérni akar, de szinte egy szóa nyelvén, nem hisz nekem, amikor bizonygatom, ez háromvagy négy szó, Bakter meg karakószörcsöki, ami önmagá-ban röhej. És nem vagyunk trágárak, szinte érthetetlen,más szobákban sokkal erőteljesebben röpködnek a ló- ésszaporodó alkatrészek, sőt a későbbi tapasztalatok, kato-naság, de akár tanárokból verbuválódott pinceszer férfi-népe is sokkal trágárabb, mint mi voltunk, megvetjük aharmadikos Kocsist, megyei válogatott labdarúgó, deminden második szava a bameg, kiürülve, elformátlanítva,kötőszóként, de értékeljük a tornatanárt, aki családalapítómozgásként megnevezve szólít fekvőtámaszok végzésérebennünket, s napokig idézzük az egyik negyedikest, a taka-rítónők időnként vadásznak valakire, aki levinné az össze-

64

gyűlött szemetet, Padjancsi arra kéri őket, hogy nézzékmeg tüzetesen a hátát, a takarítónők nem értik, na nézzékmeg még egyszer, most segít, látnak-e ott tollakat, nemlátnak, nahát, akkor miért nézik madárnak.

65

Orosz

Talán Natália volt a neve, talán Tatjána a meghatározóorosztanárnőnek, de Anyegin szerelme, meg a Háború ésbéke Natasája egyformán jelen volt benne, az összeslelkiségükkel, elsőben egy bolgár nő, alig beszél magyarul,ide jött férjhez, nagyon nem bír velünk, mi meg tényleg azelemibe süllyedünk vissza az óráin, hátat fordítva nekimegbeszéljük a fontos témáinkat, papírgalacsinokkal dobá-lózunk, szkanderezünk, ami belefér a szemtelenségünkbe,mintha ott se lenne. Natasa néni bír velünk, ő is ide jöttférjhez, szépen beszél magyarul, hadarós orosz dallammalés hangsúlyokkal, és fiúcskák, és citromocska, és füze-tecske, mindent elbecéz, mintha oroszból fordítaná a mon-datait, velünkkorú csúnya lányai vannak, kicsit egzaltált,tüsszent, nem találja a zsebkendőjét, a nyakából lerántja anájlonsálat, és beletrombitál az orrával, és engem szeret anagy orosz lelkével, őrület, olyan nyilvánvalóan kivételezvelem, a föld alá süllyedek szégyenemben, például olva-sunk egész órán, a végén, János, te olvastál a legszebben,és beír egy ötöst. Olyan képtelenség, hogy a többiek azzalégetnek, hogy meg akar fogni valamelyik lányának, oda-járnak a mi giminkbe, s amikor közelednek, akkor atöbbiek löködnek, Titi, szinte elébük esem, miért kapod azötösöket, és a kis csunyus Natasenykák nem értik, mitröhögnek rajtuk ezek az idétlen fiúk, csúnya lánynak lenninem könnyű. És minden pedagógusnapon, nőnapon, lehet-séges névnapon és szovjet állami ünnepen összedobjuk apénzt, virágcsokrot vesznek, nekem kell átadni, közösség-ért hozott áldozat, mert utána nincs tanulás, Natália néniegész órán mesél nekünk a nagy, hős Szovjetunióról, a

66

szülőföldjéről, én lángvörös arccal megyek a katedrához,kezemben a csokréta, a tanárnő őszintén örül a figyelmes-ségnek, szláv módra három puszi, mindig, kihagyhatatlan,mint ahogy párt- és állami vezetőink is egymásra tapadnaka protokoll szerint, (férfi a férfival, gusztustalan), ez a leg-égetőbb az egészben, az osztály kórusban lelkesedik, DánLaci osztályozza a pirosságom. Kicsit tanulom az oroszt,mert osztályelsőnek lenni is nehéz.Kóbor mesélt még a Szovjetunióról, Leningrád, az agyönyörű tiszta város, turistaként járt ott, valamelyik úti-társa eldobta a csikket, képzeljük el, egy leningrádi föl-vette, és a kezébe adta, uram, ezt elvesztette, de valamiértkételkedünk az őszinteségében, nagyszüleink korosztálya,az a generáció reakciós, és utálja az oroszokat, Stuplinakvannak még érdekes eszmefuttatásai, ha odafigyelünképpen rá, hosszú kritikus és önkritikus időszak után,mialatt Sztálin volt a bűnbak, és kivitték a mauzóleumból,most mintha kezdenék rehabilitálni, nélküle nincs másodikvilágháborús győzelem, kell az erős kéz, az irányító akarat,ezek a folytonos átértékelések, a mi gimnáziumunk is páréve még Deák Ferenc nevét viselte, akkor nagyon elítélte atörténészszakma, vagyis a politika, a kiegyezést a forradal-miság magasából, most megint reálpolitikusként beszélünkróla, Natália néni dalokat tanít nekünk, akarnak-e az oro-szok háborút, kérdezzétek a fehértörzsű nyírfát a sztyep-pén, talán Jevtusenko verse. Szép. A hidegháború aktuálisfrontján.Politizálunk is egymás között, sokat hallgatjuk a SzabadEurópát, a kívánságműsort félóránként hírek szakítjákmeg, valaki beolvas egy jegyzetet, nagyon kilóg a lóláb, ígykell a fellazító politikát folytatni, az érdeklődést fenntartózenét nyomatni, ahogy csak kijön a hangszórón, és két-perces kis szövegekben, annyi időre nem érdemes elmennia rádiótól, elültetni a kétségeket a hallgatóban, ötvenhatotpéldául forradalom és szabadságharcként emlegetik, nyil-ván, látunk át a szitán, utána menekültek el innen, s nemmindegy nekik, bűnöző-e éppen vagy szabadságharcos

67

forradalmár az ember. Mi nem vagyunk ellenségei a rend-szernek, hívei se, nem ismerünk mást, ösztönösen gya-núsnak tartjuk mind a lelkesedést, mind a szélsőségeskritikát, azért jó lenne egy-két számot kérni a Csekétől, detudjuk, Magyarországon nem szabad föladni a levelet, mégha nem is ír rá feladót az ember, akkor sem ér célba, sőtnyomozni kezdenek, honnan adták föl, ki lehetett. Ha vankülföldi rokon, annak el lehet esetleg küldeni egy másikborítékban, hogy adja föl onnan, de ebben is sok a rizikó.Szerencsétlenségemre Natália néniék itt laknak a panelekvalamelyikében, naponta erre mennek-jönnek, egyszer-kétszer beugratnak a többiek, fussak az ablakhoz, micsodanő, és a túloldalt baktat orosz tanárnőnk szatyrokkal súlyo-san megrakodva, amikor a lányai mennek arra, valamelyikkikiabál, ez szigorúan tilos, Natasa, üdvözöl a Titi, deegyiket se hívják Natasának, úgy gondolom, és meg sehallják a kiabálást, úgy mennek el a fiúkollégium előtt,ahogy tisztességes lánynak illik.Az iskolába vonulás, negyedórányi út, amikor Dán Laciformában van, akkor kabaré, megnyom egy kapucsengőt,aztán mind rohanunk, egyik reggel két iskolás gyermek jönszembe, hátukon táska, aprócskák. Gyerekek!, ezek aMukkok, mondja nekünk, lehet valami benne, erősen ha-sonlítanak nevelőtanárunkra, Zsebtigrisre, Apró Antalra,hatalmas indulat van benne, amilyen apró, akkorát tudüvölteni, pofozkodik is, pedig feleakkora, mint mi, oroszszakos, és szívesen segít mindenkinek, aki hozzá fordul, azebédlőasztalnál Pravdát olvas, mégsem nagyon félünk tőle,amikor hosszú sor áll az ebédlő előtt, baktat fölfelé mellet-tünk a lépcsőn, s a háta mögött fölharsan, Mukk, villám-gyorsan megfordul, megint a háta mögött valaki, elváltoz-tatott hangon, Mukk, Mukk, és leüvölti a társaságot, amígabbahagyják, de kiváló játék a sorállás unalma ellen, a kétkis kölyök megszeppen a Lacitól, az odaguggol eléjük, ésvalami gyermekdal dallamára megtanítja nekik, hogy Mikk-Mukk, Mikk-Mukk, valami rigmussal kiegészítve, megnyertemagának a kölyköket, és csokit ígér nekik, holnap megkap-

68

ják, ha este otthon elénekelik az apukájuknak, fulladunkmeg a röhögéstől, elképzeljük a békés családi kört, a gyer-mekek új dalocskát tudnak, és elénekelik az apukájuknak,de félelmetesen túl van a határon, másnap behozza agyerekeit valamiért a kolesba, nem azok, akik énekelnitanultak, két fiú volt, itt meg vegyesen vannak, egy kisfiú,egy kislány, Dán Laci udvariasan megkérdezi, a tanár úrgyerekei, és megsimogatja a fejüket, hogy milyen ara-nyosak, nyüszítünk a visszatartott röhögéstől.Egymással szemben is megy a kiszúrás, megviccelés, durvaés még durvább tréfák áldozatává válhat bárki, Kiss Lacimindig nagy ugrással vetődik az ágyára, egyik nap be-ágyazzuk a takarója alá a szemetesláda fedelét, csak úgykoppan, amikor landol, női nemi szerveket rajzolunk egymásiknak az iskolai füzetébe, mintha ő szórakozna ilyes-mivel szabad idejében, a vécén ülő sem érezheti biztonság-ban magát, a szomszédos kabinból észrevétlen át lehetnyúlni a lehúzó zsinórhoz, jó esetben az áldozat fölugrikijedtében, és Hopp Tomi a tanulófelelős, komolyan veszi adolgát, csak amikor rajtunk a cirkuszolhatnék, akkor nehézneki, mert úgy tart rendet, hogy a veleidős harmadikosokszolidárisak vele, minket, elsősöket leüvölt, de amikor akortársaira is átragad a jókedvünk, most kórusunk van,Botos Laci vezényel, három szólamban énekelünk (Ló-pikula, cintányér, Schmollpaszta, más szereti, más bassza,umpappa), akkor tehetetlen, végre leüvöltött bennünket,kuss és csend van a tanulóban, vékony kis füttyszó a sa-rokból: Hipp-hopp, velünk röhög, nem tud mást tenni. Deminden durvaság és kegyetlenség mellett egy valami nincs:a viták testi erővel elintézése, amióta oly értelmetlenül ésgáttalanul zokogtam egyet a világban jelenlevő értelmetlenerőszak fölötti felháborodásomban, mint Voltaire fölhábo-rodott a lisszaboni földrengésen, pedig kegyetlenül kipró-báljuk egymáson az erőnket, van birkózás végkimerülésig,a fölső ágyon heverőt, ha óvatlan, alulról le lehet rúgni vá-ratlanul, üldözések folynak ajtócsapkodással, lépcsőn nyak-törő rohanással, párnát, könyvet, büdös zoknit vágunk

69

egymáshoz, hárman egy ellen, legyűrünk valakit, és addignem engedjük, amíg saját magáról dehonesztáló kijelenté-seket nem tesz, de soha nem a megalázás a cél, van egyhatár, amit nem lépünk át soha. Ebben a rendszerben foglalhelyet az én szerelmem az orosztanárnő iránt, mert verbá-lisan is kegyetlenek vagyunk, Tádé nőjét csak a táglábú-ként emlegetjük, miniszoknya a divat, és a combjai nempasszolnak, zárnak tökéletesen, lefigyelünk mindenkit,ahogy női társaságban viselkedik, és a zavar meg az impo-nálás rá jellemző mozdulatait erős túlzásokkal bemutatjuk,elég észrevennünk, ki mire érzékeny, büszke vagy rátarti,azt a pontját folyamatos tűz alatt tartjuk, de itt is van egymérték, komolyan meg lehet sértődni, és akkor abba-marad. A legjobb tréfa is kifakul, megkopik, amikor már énis olyanokat mondok, hogy jó lenne meghívatni magam egyvasárnapi ebédre Natália néniékhez, kicsit fölkapják, hogyhosszasan vívódnom kellene a két lány szépsége között, ésakkor ebédek sora vár rám. Géza csinál ilyeneket, udvarollányoknak, ráadásul kis nyolcadikosoknak, és eléri, hogymeghívják ebédelni, ez értelmetlen, mi úgy udvarolunk,járunk valakivel, hogy annak nincs családja, nincsenekszülei, két független személyiség érdeklődik egymás iránt.Géza nem normális.

70

Szakmai

Első és kísérleti osztály vagyunk, a népgazdaság érdekei-nek megfelelve középszintű szakembereket képeznekbelőlünk, az ágazat fejlődni fog, és kilencven százaléknakez az életpályája, igazolódtak az előrejelzések, de a szak-mánkhoz nincsenek tankönyvek, nincsenek tanárok, a helyiAKÖV (Autóközlekedési Vállalat rövidítése, később kicsittöbb fantáziával Volán nevet vesznek fel országosan) dol-gozóit kérik fel órák tartására, és ezek az emberek több-kevesebb lelkesedéssel el tudják nekünk mondani, mi amunkájuk, mit csinálnak, kikérdezik, amit ebből megje-gyeztünk, van köztük mérnök, közgazdász, és első évbenegy jogász. Haszon tanár úr a megyei bíróság megbecsültbírája, nagy kedvvel veti bele magát a heti két órába, ezt aszáraz diszciplínát, a jog alapelveit, olyan lebilincselőenadja elő, hogy ballagáskor a képét föltesszük a tablóra,mindenkiben jó emlék maradt róla, egészséges humorralfog meg mindent, ilyen kiszólásai vannak a megérkezett jóidőre célozva, egyesek kettesben mennek a Hármashatár-hegyre, Sipit következetesen Gyula urazza, Gyula úr mármegint javítja az állami tulajdont, azzal szórakozik a fiú,hogy ki-be csavargatja a pad csavarjait, és ha rám támad-nak egy túrós palacsintával, akkor nem vehetem elő asörétes puskámat jogos önvédelem címén. Valószínűlegcsak általános irányelvekben határozták meg neki, mit kelltanítani, és rajongunk érte, jutalomképpen a három leg-jobban tanulót az ő tárgyából elviszi egy tárgyalási napra abíróságra, Góré Józsi, Anna meg én vagyunk ezek, hatal-mas dicsőség, a harmincadik éves érettségi találkozón

71

Anna halálos beteg, s emlékszel, Titi, mondja nekem,amikor mi voltunk a legjobbak.Első félévben még a gimnázium tanműhelyében reszelünk,itt kegyetlen szoktatás folyik, a műhely rendje meg a bal-esetveszély elkerülése érdekében két primitív szakoktatókiéli hatalmi mániáit rajtunk, az egész primitív műsort elő-adva, valamelyikünket elküldik reszelőzsírért vagy kanyar-fúróért, és a térdüket csapkodva hahotáznak, pedig mindenévfolyammal eljátsszák, legalább tizenöt éve, eldönthetet-len, hogy tanítás vagy kiszúrás folyik, sublerral ellenőrzötttizedmilliméteres pontosságra reszelünk rozsdás vasdara-bokat, előtte gondos műszaki rajzon megtervezzük, ilyenvonal- meg olyan vonalvastagság, és a legkisebb rendet-lenséget szadista kegyetlenséggel torolják meg, Macinakezerszer le kell írnia, hogy a tanműhelyben nem fütyöré-szünk, pedig csak elkezdte kicsit szeretni ezt az egyhangúmunkát, nyolcan-tízen írjuk meg, egy füzetoldalra tizenhat-szor fér el.És visznek bennünket ismerkedési célokkal a vállalathoz, avasúthoz, ott egy brigádvezető-féle megmutatja a fűtő-házat, még ritkaság a gázöngyújtó, neki van, Ausztriából,és élvezi elképedt bámulatunkat, hogy a derékszíja magas-ságában kattint egyet, és az öles láng tetejéhez érinti acigaretta végét, megtapsoljuk, a közönségsikerre megis-métli a produkciót, a kisebb irodákba egyesével-kettesévelosztanak be, lássuk, ott mit dolgoznak, egy hivatalnok-félére emlékszem, aki egész délelőtt diktál nekem, a teljesmunkakörét le kell jegyzetelnem, ki tudhatja, ki fog bele-nézni a füzetembe, első tavasszal Budapest közlekedésévelismerkedünk, egyhetes osztálykirándulás, a Római partonlakunk faházakban, nagyon hideg van, Kabossal kacsázunka Duna vizén, és egy éjjel, megbeszéljük a lányokkal, hogyamikor mindenki elaludt, akkor átszökünk hozzájuk, atanárok sokáig járőröznek, de mi juszt sem alszunk el,várnak a nők, és az ablakon mászunk be négyen, villanytkapcsolni nem merünk, nem tudnám fölsorolni, ki volt anyolc, a lányok vastag melegítőkben, rétegesen öltözve a

72

takaró alatt, Dán Laci fölajánlja, hogy felmelegíti bárme-lyiküket, nevetnek, nevetünk kicsit, üldögélünk a sötétben,és egy kínosan laposodó, fázós fél óra után visszamegyünka saját lakunkba aludni.Másodikban, inkább harmadikban, kapjuk Havas gépész-mérnököt, energikus, határozott, igazságos, kemény, cél-tudatos fiatal ember, ilyenek szeretnénk mi is lenni pár évmúlva, az egyik tanárnőnek udvarol a gimnáziumban, talánígy került ő az állásba, elsöprő lendülettel tanít, beleadjaminden energiáját, elvei vannak, józan parasztésszel a leg-bonyolultabb műszaki probléma is megoldható, farmerbenjár, széles katonai bőrövvel, most fölfedezte magában arejtett pedagógust, meglátjuk, ha nem is érdekelne vala-melyikünket a tantárgya, bele fogunk szeretni, eleinterajongunk érte, tiszta, világos szabályok, igazságos értéke-lés, nyílt beszéd, a csalás, puskázás elvi kérdés, és egyszercsak mindenki, kollektíven utáljuk. Egy bohóc. Munkahelyielfoglaltsága miatt időnként, gyakran át kell helyeznie azóráját, ilyenkor a menyasszonyával üzen, az megpróbáljaelőrébbhozni, hátrábbtenni, elcserélni az órarendben azt azórát, amelyre a vőlegény ide tud érni, s egyszer a meny-asszony eltéveszti az időpontot, ez adja nekünk az ötletet,Góré Józsi majdnem ráment, a legközelebbi alkalommal azutolsó óra után kell ottmaradnunk, senkinek sem tetszik atúlórázás, a tanárnő Góré Józsival üzeni meg az ukázt, miszép csendesen, az egész osztály, kisurranunk a gimnáziumhátsó kapuján, volt szembesítés, a gépészmérnök példásbüntetéshez ragaszkodott, Góré már benne volt a diák-tanácsban, de bizonyára melege volt ott a szőnyeg szélén,a tantestület vagy az igazgató nem ment bele, hogy a vérétvegyék, a gépészmérnök úr pedig a vita egy pontján be-csapta a tanári szoba ajtaját, és többé nem láttuk, leg-alábbis tanári minőségben. Ha hideg fejjel megtorolni akar,és bosszúálló, akkor ottmarad, és megbuktatja, kicsináljaJózsit, utólag gondoltunk csak bele. Talán rendes embervolt.

73

Utódja egy csendes, túl szerény ember, Kedves tanár úr,talán nem is képes kiereszteni a hangját, amolyan bocsánathogy élek, még a mozgása is, pedig nagytudású, az iparivásárról hoz két Audi posztert az osztály dekorálására,ezzel a szívünk közepébe talált, és Botos Lacival hamarszót ért, a szünetekben ketten beszélgetnek, gondolom,készül a go-kart Kabos fejében. A szakmai tárgyakkal nemfoglalkozom, egyrészt nem érdekelnek, másrészt már tu-dom, hogy az életben nem akarok, nem fogok ezzel dol-gozni. Másodikban kiírnak egy novella-pályázatot szakkö-zépiskolásoknak, hogy irodalmi eszközökkel közelítsék megjövendő hivatásukat, elképzelem, miképpen élnék, úgyemlékszem, ha mégis erre a pályára kéne lépnem, kicsitromantikus, érzelmes írás, a magyartanárnő komolyanveszi, megérzett valamit benne, és stilisztikailag helyretesszük egy óra alatt a félreérthető mondatokat, megfogal-mazásokat (meglepődöm, mennyire jól látja a gondolatai-mat, s milyen ügyes trükkökkel helyrehozható, korrigálhatóa romantikus, fellengős szóvirágok zűrzavara, ha arra fi-gyelünk, mit is akartunk itt mondani, ami az olvasó számá-ra nehézséget okozna, arra kell odafigyelni, jó lecke volt),és valamelyik irodában lekopogom az írógépen. Hónapoktelnek el, harmadik év vége felé járunk, az igazgatóhelyet-tes asszony keres, díjat nyertem a pályázaton, mellette aziskolaújság szerkesztői, elitkéim gratulálnak a sikeremhez,és a kezembe nyomnak háromszáz forintnyi könyvutal-ványt. Volt még egy pályázat, arra már profi módon ké-szültem, a Volán irodában, és tényleg hangulatos, humoroskis írás volt, a Flinstones rajzfilmek modorában leírtam,hogy kezdetben az ősemberek, valami ilyesmit, nemigenszállítmányoztak meg tömegközlekedtek, eszközök híján,mígnem egyikük szerelmes nem lett egy harmadik falubanlakó leányzóba, a nagy távolság leküzdése céljából faragottegy gépkocsit, és a naponta oda-vissza megtett úton szí-vesen elvitte az emberek küldeményeit, s ezzel föltalálta adarabáru háztól-házig szolgáltatást, és így tovább, bele-nézett az irodában egyik ott dolgozó felnőtt, és, milyen

74

marhaság ez, végigolvasta, és föl akart világosítani azaktuális és konszenzusos szakmai álláspontról a kérdésben,nem vitatkoztam vele, neki nem volt humorérzéke, hogylehet a humort elmagyarázni, vaknak a színeket, süketneka zenét, még egy kollégájának megmutatta, az még sava-nyúbb alak volt, s oktattak engem, hogyan alakult ki s atöbbi, úgy elment a kedvem az egésztől, hogy, azt hiszem,be se fejeztem. A bírálóbizottságokban bizonyára mégsavanyúbb alakok ülnek.Az olajos műhelygyakorlatokat meg végképp nem szere-tem, tudom, hogy ezzel végképp soha nem foglalkozommajd az életben, koszos, mocskos, ragacsos helyek, egyikhéten az irodai munkákkal ismerkedünk, ezt szeretem, bárláb alatt vagyunk, ha megengedik, hogy az írógépet kala-páljam, én nem sok vizet zavarok, meg az irodákból hazalehet telefonálni államköltségen, a másik héten műhely-gyakorlat, utálom, a szakik valami melóshagyománytkövetve egyszerűen azzal szórakoznak, hogy minél jobbankiszúrjanak velünk, szoktatnak bennünket a kétkezi mun-kához, amiben a mérnökök és a tanáraink is partnerek,takaríttatják az udvart, a szemetes műhelyeket, mosatjákvelünk nagy tartályokban az olajmocskos alkatrészeket,meg kell tanulnunk nem finnyásnak lenni, alulról ismer-kedni a fizikai munka világával, hogy becsüljük dolgozónépünk uralkodó rétegét. Ők pontosan tudják, a dolgozórétegek, hogy nem ők az uralkodók, éppen ezért belőlünkaz lesz, arra képeznek, hogy középvezetők legyünk, ezértszívatnak. Engem undorít, hogy az olajos mocsok napokrabeleeszi magát a kezembe, és hisztériáznak a vén szakik,nem ha leülök, hanem kényelmes tartással csak nekitá-maszkodom a munkapadnak, ez munkahely! Kabos meg ittvan elemében, minden rozsdás vasdarabról megmondja,minek az alkatrésze, a mérnökkel lelkesen hajlítgatják azacélcsöveket, s hamarosan ott puffog a kis go-kart a telep-hely betonján.(A lány osztálytársak ugyanúgy, munkásruhába öltöznek, sjönnek a mocskos műhelyekbe. Ők számomra elsősorban

75

nem nők, hanem haverok, mégis, a tízből öttel van valamiemlék, kis erotikus játék, csókolózás, és eggyel sem merültföl soha bennem, hogy randizhatnánk, együttjárhatnánk.Tízórai szünet valamelyik mocskos műhelyben, a szakik ahegesztő lángján melegítik kis lábaskáikat, nekünk is meg-engedik, hogy leüljünk egy ládára a hátuk mögött, kegye-sek, a másik műhelyben legutóbb söprűt kaptunk és takarí-tottunk, míg ők ettek, Annával vagyunk kettesben, utánamkövetkezik a névsorban, vállig takarásban vagyunk, néz-zük, hogyan esznek, nagy csábító az alkalom, a derekárateszem a kezem, beszélgetünk tovább, lassan csúsztatomfölfelé a kezem, és a markomban a melle. A legjobb azosztályban. Hatalmas élmény, strandon, viháncolás, lányokvíz alá buktatása, fojtogatása közben már szereztem ilyenirányú tapasztalatot, de ez az első eset, hogy valaki bele-egyezéssel belesimul, beledől. Csak a merev melltartótérzem, meg valami rugalmas tartalmat, inkább az a gyö-nyörűség, hogy engedi, talán akarja. Másnap nem érti,hogy miért nem közeledem, ő tesz egy bátortalan kísér-letet... Nekem olyan nő kell, aki elérhetetlen. Neki ugyanezlehetett a gondja, ellenkező előjellel, mennyire legyenelérhetetlen, ha egy fiú közeledik. Ellentmondások legbelül,miközben az egyik lány az osztályból másodikban terheslett, s távozott közülünk.)Dolgozatot írtunk a sebességváltó és egyéb autóalkatré-szek témaköréből, adalék Kedves tanár úr személyiségé-hez, Kabos gyenge jegyet kapott, kiviszi a dolgozatát azasztalhoz, s ha nem is a tankönyvben szereplő szemléletirajz szerepel a papírján, meg tudja védeni a munkáját, mű-ködőképes az övé is, ötössel tér vissza, az enyém ugyan-olyan, nem véletlen, az övéről másoltam, Kedves tanár úrközli velem, hogy, sajnos, nem áll módjában az én dolgo-zatomra is jobbat adni, akkor kicsit szégyellem a pofát-lanságom.Negyedikben végre jelentkezett valaki az álláshirdetésre,közgazdász-gépészmérnök, ettől kezdve szakmai kezekbenvan a fölkészítésünk. Fabu tanár úr bizonyítani akar, velünk

76

van a legnehezebb dolga, érettségin ő fog ott ülni a bizott-ságban, az elmúlt három évhez semmi köze, mégis őt fogjaminősíteni az első érettségiző osztálya, s a klasszikusmicsodákról alig tudunk valamit, különösen közlekedés-gazdaságtanból elkeserítő a kép, egy jópofa (Kánya nevű)úriember tartotta az óráinkat, és megtanított arra, ami az ődolga a vállalatnál, tudunk hatékonyságot, raksúlytonna-kilométert számolni, meg ilyeneket, tankönyvünk vagy nemvolt, vagy elő nem vettük Kányával. Fabu ránkijesztett, ne-gyedikben már elég komoly emberek voltunk, ő is szigorújelenség, sovány, szikár, csontos ember, elég idős, egymásodik házasság igájában két apró gyerekkel, gondolomezért jött neki jól a szolgálati lakással járó állás. Vaskos,két év tananyagát tárgyaló könyv a közlekedés-gazdaság-tan, még ki sem nyitottuk, és befrászoltat bennünket, a kételnök közül az egyik biztos közgazdász lesz az érettségin, aszakszókincs meg a gondolkodásmód elsajátítandó, a har-madikos anyagot be kell hoznunk, aztán állhatunk neki anegyediknek, négy nagy fejezet a harmadikos anyag, min-degyikben négy kisebb fejezet, sűrűn nyomtatott nagy-alakú könyv, csak szöveg, minden nagyfejezetből megtanu-landó egy alfejezet, darabonként 8-10 oldal, egy hét múlvadolgozat. És a társaságon, az utolsó év elején vagyunk,mindenki elhatározta, hogy volt, ami volt, a negyediketarra kell fordítani, hogy biztonságban leérettségizzünk, vé-gigfut a szorgalom láza. Egy teljes hétvégén mindenki gaz-daságtant tanul, kijelöli a maga négy fejezetét, jegyzetel,elhúzódik valami csendes helyre, megkeresik egymást azegyforma fejezetet tanulók, ha valamit nem értenek, csakén vagyok józan, szombaton délután elmegyek strandra,ezek bifláznak, amikor hazaérek, még mindig, vasárnapdélelőtt van a szilencium, előveszem én is a könyvet, akésőbbiekben tanulandó politikai gazdaságtanhoz tudnámhasonlítani, amikor az éppen aktuális politikai irányelveketössze kell párosítani egy egyébként létező tudományegzakt alapelveivel, és ahol ütközne a kettő, ott a politikátkell kihozni győztesnek, igazolni az aktuális gyakorlatot. És

77

sűrű, értelmetlen, ez túlzás, nehezen érthető, kanyargóösszetett mondatok. Én is kiválasztom a négy fejezetemeta tartalomjegyzékben olyan elven, hogy melyikről tételez-hető föl, hogy érdekelni fog a címe alapján, mintha könyv-tárban válogatnék, fogok egy papírt, és mind a négyrőlleírok gondolatokat, kérdéseket, ötleteket, amelyeknekszerintem benne kell lenni, mielőtt rálapoztam volna, ésúgy olvasom végig, hogy ezeket keresem, játékot, élveze-tet próbálok facsarni belőle. A négyből kettőben bele-trafáltam, tényleg arról szól, amiket én lefirkantottam, ésmáris érdekes, a másik kettőnél már gondok vannak, nemtalálom a logikát. Próbálkozom másik kettővel, itt az egyikhasonlóan bejön, és így találom meg a negyediket is,amihez közöm lehet. Ennyi elég nekem, ráment a szilen-cium, a többiek délután is tanulnak. Megírjuk a dolgozatot,én kaparászok az emlékezetemben, és eleresztem magam,írok egy kisesszét azokra a gondolatokra fölfűzve az egé-szet, amik magamtól eszembe jutottak, legfeljebb kapokegy közepest, úgy saccolom, a többiek mégis a könyvetreprodukálják. A dolgozat kiosztásakor megdicséri az egészosztályt, látszik a komolyan befektetett munka, és föl-fedezett egy tehetséget a közgazdaságtudomány területén,ez volnék én, akinek a dolgozata arról tanúskodik, hogynem megtanulni, hanem megérteni akarta a tananyagot(megint a hasonló agyberendezkedés, amiről már be-széltem, úgy látszik, az öreg, közgazdász létére, ugyanúgymegütközött a könyvvel, mint én), és onnantól föl vagyokfedezve, mint Amerika, nem is csalódik bennem, mert oda-figyelek az óráin, és érthetően elmagyarázza a fogalmakat.Az érettségin egyszerűen bízom abban, hogy történelem ésmagyar után, én már letettem a névjegyem, nem fognakvelem akadékoskodni, értelmesen mellébeszélek, kicsi féle-lem azért volt, mert, ezt a felkészülést Tádéra osztottuk, ődolgozta ki a tételeket, és olyan is volt, amelyik csupaadatból állt, hogy mennyire lóghat le a rakomány a teher-autó platójáról, meg milyenek az engedélyek és rend-szabályok veszélyes anyagok szállításakor, ha egy ilyenbe

78

belehúzok, ott nincs mellébeszélés, de eszembe nem jutottmegtanulni.Meghalt Fabu tanár úr, nem sokkal az érettségink után,meg sem tudtam köszönni neki, hogy anyámnak szerzettegy boldog pillanatot, jöttek a ballagásra, kicsit késveérkezhettek, mi már fölsorakozva járunk teremről teremre,vagy már az udvaron vonulunk, Kabossal stoppoltuk Pirit,középen egy lány karol két fiúba, így megyünk hármasával,Piri a legmutatósabb, legmagasabb csaj, jól nézünk ki,amikor ők, anyám, a nővérem és a sógorom, pont a Fabu-ba ütköztek, tájékozódtak, s kérdezték, hol keressenek,hátha ismer, és mondták a nevemet, s az öreg olyan dicsé-retet fogalmazott ott a tehetségemről, tudásomról, komoly-ságomról, amilyet egy anyának egyszer legalább az életbenhallania kell. Őszintén mondta.

79

Magyar

Ez a leghülyébb az egészben. Egy emberöltőn át abbólélek, és az a legfontosabb számomra, hogy tudok olvasni.Nem úgy általában, ahogy mindenki, aki megkülönbözteti ahúsboltot a szabóságtól a cégtábla betűi alapján, hanemtájékozódni tudok az írott szövegekben, szinte csak ezzelfoglalkoztam, embert látok a leírtak mögött, egy gyer-mekkoron és ifjúságon át erre készültem, ezt gyakoroltam,megértsem, aki mondani akart valamit nekem, s próbáljakén is szólni megérthetően. És alig valamivel az érettségielőtt fedezem föl, hogy ami a szenvedélyem, az érdek-lődésem, a mániám, az eladható, értékes, társadalmilagelfogadott munka is lehet. Nekem ez mindvégig két dolog,hogy magyarórán olvasunk valamit, és azt megtárgyaljuk,és az, hogy én a magánérdeklődésem területén elolvasokvalamit, erről véleményem van, szeretem vagy elutasítom,további olvasásra késztetéseket kapok vagy újakat kere-sek, ez a kettő köszönőviszonyban sincs egymással. Amikoréppen indiántörténeteket olvasok szívesen, akkor Vörös-martyról kell életrajzi adatokat tudni, amikor a görög regé-ket falom, akkor Gárdonyitól Egri csillagok van soron, amitnagyon szerettem két évvel ezelőtt, én korán vagy későnkezembe kerülő könyvek üzenetén gondolkozom elmélyül-ten, az iskola nem vesz tudomást arról, miért is venne,hogy van egyéni érdeklődés, saját fejlődési vonal.Pedig vannak jelzések, elsőben vagy másodikban felelekAnyeginból, kényelmetlen helyzet, Rajnai tanárnőnél ki kellállni az osztály elé, helytállni a feleletért, és nagyjából tu-dom, hogy mit vár el, és egyre kérdez még, akkor eleresz-tem magam, tetszett az Anyegin, pedig a kötelezők eleve

80

bukásra vannak ítélve, nincs más választás, beszélek asaját érzéseimről, homályosan megfogalmazható eredetigondolatig jutok Puskinról, és akkora ötöst kapok rá, amikilóg a naplóból, és nem ébreszt föl, vakon olvasom éppenaz amerikai keményeket, Hemingwayt, Anne Portert, Shawtés McCullerrst és Mailert, hogy szegény Puskin éppeneltörpül a hagyomány homályában. Nincs kapcsolat ahivatalos vélemények és a magam szórakozása között. Sőttanulmányt, tankönyvízű szövegeket, elő- és utószókatelvből nem olvasok, nekem ne mondja meg senki, mitől ér-tékes vagy értéktelen valami, majd én eldöntöm. A tekin-tély tisztelete a szellem területén számomra nem létezik,Ez máig élő gyakorlat, sosem az a munkám, ami a szóra-kozásom, pedig a kívülállónak úgy tűnhet. Néha, ritkán,összejön, de akkor nem dolgozom, szárnyalok. Azutánrendre kiderül, hogy a pillanatnyi szórakozásom a követke-ző életszakasz meghatározó iránya, megélhetése, nemanyagi értelemben, de akkor már megint más érdekel, min-dig máshol járok, mint az elvárás. Az olvasás, és minden,ami kiszakaszt a lélekölő mindennapi monotóniából, szó-rakozásnak minősül, ebben nőttem föl. Első a kötelesség,ez törvény, dolgozni, gyarapodni kell, és apám a könyvek-ben és az olvasás elhatalmasodott szenvedélyében föl-fedezve a legfőbb ellenséget, egy regényt a kályhába hajít,titkolnivaló szenvedéllyé változtatja azt, ami később mégisaz életemmé válik, nem volt igaza, de nekem se. Akkornem is hihettem. Szenvedéllyel olvasok, beteges zárkó-zottsággal, mámoros magányban, bűnös gyönyörűséggel,egy könyv utolsó oldala fontosabb, mint az étkezés, vagy apihenés esti órája, amelyben mindenki ellazul, én bebújoka könyv fedele mögé, köztük vagyok, de se látok, sehallok, idegen isteneket imádok, először a család veszi fel aharcot ellenük, azután az iskola, s ha leküzdöttem őket,feladva minden megtartó segítséget, akkor új terepentalálom magam, ahol újonc vagyok. Teljesen formátlan azérdeklődésem, hetedikes-nyolcadikos koromban előfizetőjevagyok a Lúdas Matyinak, az Élet és Tudománynak, olva-

81

som a napilapokat, jár a Népszabadság, a Dunántúli Naplómeg a Népsport, utóbbi apám kedvenc lapja, de csak alabdarúgás érdekli. Régi, bekötött évfolyamokat olvasok akönyvtárban, mindenféle lapokat, meg Rejtő Jenő és azÜveggyártás titkai, útleírások és Montesquieu Perzsalevelei, Voltaire-t és Rousseau-t és Karinthyt imádom, ésbármit, aminek a borítója, címe, szerzője érdekesnek tűnik.És rábízom az emlékezetemre, mit felejt és mit őriz meg,határtalan mocsárvidék a tudásvilágom, kevés tiszta tudás-sal, felnőttek meglepődnek, mi mindenhez hozzá tudokszólni, tipikus keresztrejtvény-műveltség, akkoriban, 13-14évesen, imádom is, mert meg tudom fejteni, pedig a felnőttátlagműveltséghez szabják, azután, felnőttként csak a sza-badságok idején süllyedek idáig, amikor tényleg nincs mitkezdeni a víz partján, és bízom, hiszek mindvégig abban,hogy mint az egészséges étvágy, amit megkínálnak ezer-féle étellel, az érdeklődésem vagyok én magam, és fölépí-tem, létrehozom a személyiségemet, ha erre az ösztönösbelső ízlésre bízom vagy hagyom magam.Voltak könyvek, amik végigmentek a társaságon, mindenkielolvasta őket, általában én hoztam, dobtam közibük. ASvejket Kabos, Micimackót Kiss Laci, de a Zabhegyezőt én,A zöld íjászt is (angol klasszikus horror, a szerző nevérenem emlékszem), Indul a bakterház, Híd a Kwai folyón,Remarque-tól a Nyugaton a helyzet változatlan, meg aBeatles-story, a kultkönyv.Lefigyelik, hogy milyen gyorsan lapozok, biztos el sem ol-vasom rendesen a könyveket, kiválasztanak egy könyv-oldalt, amin rengeteg információ van, kezembe nyomják,Kabos méri stopperrel, mennyi idő alatt végzek egy oldal-lal, úgy emlékszem negyven másodperc körüli az ered-mény, és elolvastam mindent, tudok válaszolni a kérdéseik-re. Nekik a duplája kell az értő olvasáshoz. A kötelezőketelolvasom, másodikban Gorkíjtól az Anya, kibírhatatlanulrossz, nem az eszmével van bajom, az olvasónak nemtetszik, a kolesdirivel megtárgyalom, vele lehet mindenrőlbeszélgetni, egyenrangú módon, még 56-ról is, máig em-

82

lékszem a megfogalmazására, Gorkíj regényében a művé-szi eszközök nem érik el az ábrázolt eszmék színvonalát.Magyartanár, hivatalosnak tűnő pontos ítélet, talán a Párt isezt vallja, mégis ez a kötelező olvasmány. A diri osztjaaggodalmamat, nem tesz jót a rendszernek, ha ragasz-kodunk mindenki által átlátott hazugságokhoz. Máig szere-tem az orosz és a szovjet irodalmat, Solohovot, Bulgako-vot, Paszternakot (őt magam fedeztem fel magamnak,amikor a könyvesboltban nagyúr módjára dőzsölve elkölt-hettem a háromszáz forintot, akkora pénz, hogy egy ölkönyvvel alapozódik a személyes könyvtár, az iskolában ol-vastam a Szerelmi levelező című novelláskötetét, a lányok,megtéveszthette őket a cím, kölcsönkérték, de nem az voltbenne, amit vártak, másnap visszahozták).Működött iskolaújság, a gimnázium elitje hozta össze, talánfélévenként egy-két számot, többségükben lányok, fő-orvos, téeszelnök, tanár szülővel, családi könyvtárral ésgyerekszobával a háttérben. Talán be is fogadnának magukközé, ha kellő alázattal egy rossz verset viszek, vagy egygyenge novellát, de a létra legaljáról indulni, bekéredzkedniaz elitbe, az nem az én műfajom. Paródiát írtam, négy-ötszám után már tisztán láttam az összes modorosságot,irányzatot, törekvést, a személyiségeket, amelyek megakarnak itt mutatkozni, és pokolian élveztem, Karinthy Ígyírtok ti-jének modorában, vitriolba mártott tollal, a szerzőnevének gúnynévvé változtatásától, irályának túldagasz-tásáig, mondanom se kell, hogy szolidárisan összezártak,őket tettem nevetségessé, egy tanárnő mondta meg, hogymindenki elolvasta a szerkesztő bizottságból, és senkineknincs jó véleménye róla. Amikor harmadikban, év végénmegjött a pályadíj, a külső elismerés, utána már hívtakmaguk közé, de akkor meg, éppen azért, én nem akartammár közibük tartozni. A legkisebb sikertől és elismeréstőlmegnő a fejem, ha az kívülről jön, olyantól, aki nem ismer,és csak a mű volt a kezében, ehhez ragaszkodom, de min-dig túl is értékelem.

83

Emlékszem szinte a pillanatra, egy jó kis kézikönyvtár áll azalaegerszegi megyei könyvtár látogatóinak rendelkezésé-re, harmadikos lehetek, és valami spanyol vagy portugálíró nevére bukkantam egy újságcikkben, és utána kellenenézni, ott egy könyv, a világirodalom története, hátul név-mutató, benne van a spanyol is, és elolvasva a róla szólómásfél oldalt, lenyűgözve állok, így is lehet világirodalomrólbeszélni, humorosan, érdekesen, akkor már megnézem aszerzőt, Szerb Antal, és sorra lapozok az általam ismertszerzőkre, mindről élvezetesen beszél. Természetesen egy-végtében is végigolvasom, kedvet kapok tőle könyvek,szerzők megismerésére, legalább egy évtizedig a hatásaalatt vagyok, az egyik jó stílusérzékű vizsgáztatóm azegyetemen megvádol, hogy Szerb Antalból készültem,különben élvezi a feleletem, fogadást ajánlok, mert tudom,hogy nem onnan szedtem, ott más van, csak a stílus és amegközelítés szerbantalos, a tanár visszakozz-t vezényel,én megköszönöm, dicséretnek tekintem, hogy rajtakapott.Megveszem még Németh László Két nemzedékét, abban iskönyvekről van mindvégig szó, és fölfedeztem az élvezhetőirodalomtudományt. És ekkor szinkronba kerülök a ma-gyartanárnővel, a tantárggyal.Az érettségin mégis belefutok a váratlanba, van rá pre-desztinációm, a későbbiekben sokba belerohanok vakon,különösen sikereim csúcsán. Jókait húztam, első után egynyáron át Jókait olvastam, mindent, napi egy kötet, néhánynagy élmény, és sok csalódás, tanulni akartam tőle, de in-kább azt tudtam csak meg, hogy ilyet nem, bár van bennevonzó, tizennyolc-húszévesen rátalálni egy nyelvre, mód-szerre, stílusra, és azon beszélni a következő hatvanon át,az Aranyember vagy a Fekete gyémántok volt a kötelezőolvasmány, arról kell beszélni, és beleszövök egy eredeti-nek tűnő (vagy olvastam valahol) gondolatot, hogy Jókainézetei a kialakuló kapitalizmusról rokoníthatók a kispolgáriszocialisták gondolkodásával, s erre az egyik elnök lecsap,bizonyára akkor jár a marxistán szakosítóra, kispolgáriszocialistákból ő aztán igen jó, és belekérdez, és vitát

84

provokálna, a tanárnő avatkozik bele jó érzékkel, ismeri acsapdákat, mondja, hogy az elutasító naiv attitűd a közös,Jókai nem tájékozódott errefelé, és én nem a kispolgáriszocialistákról beszéltem, hanem a magyar szerzőről, ésfolytassuk inkább az érdekes felelet meghallgatását. De atüske benne maradt az elnökben.Volt egy klubalapítási kísérlet, azt hiszem a KISZ-szervezetkezdeményezte, hogy az ifjúság kulturált szórakozásamegfelelő sínekre tétessen a gimnáziumban, minden osz-tályból egy-két képviselő, ez már egy osztálynyi gyerek,összejöttünk egy teremben, a gimi tágabb elitje, tőlünkGóré Józsi meg én. Józsi nagyon ismer, pontosan fölméri azembereket, tudja, miben vagyok jó, van néhány közelebb-kerülési kísérletünk egymás irányába, de sose jön össze,én túlságosan szétszórt, nagyvonalú, cinikus, mindenbőlviccet csináló intellektuális fürge bohóc vagyok, ő, koránálmindig komolyabb, megfontoltabb, tervező, és terveitvégrehajtó megbízhatóság, egy biztos közös, mindkettenutáljuk ezt az elitet a származásunk okán, vágyunk közé-jük, de meg is vetjük őket, akiknek otthon a polcon ott aVictor Hugo, ezt mi nem pótolhatjuk, idegenként forgunkközöttük, hátránnyal indultunk hozzájuk képest, más aszagunk. Józsi csak annyit mond, szólj hozzá, és ne kíméldőket. A megvásárolt dob meg az erősítő még elő-előkerül adiáktanács ülésein. Valami pokoli formában voltam. Elő-álltak egy gyenge, politikailag sugalmazott tervezettel, amiteljesen idegen tőlünk, erre nem jönne be egy ember se aklubunkba, az ifjúság táncolni, zenélni, ismerkedni, szóra-kozni akar. Csend és feszengő illemtudás a fölolvasás után,ki kezdje, és mit lehet erre mondani? Jelentkezem hozzá-szólásra, amikor már az is elhangzott, hogy akkor most azszóljon hozzá, aki másodiknak akart beszélni. És előszedvea retorika kézhez álló demagóg eszközeit, humoros vagyokannyira, hogy a második mondatom után már mindenkihangosan nyerít, nincs nehéz dolgom, csupán szétszedem atervezetet, fölvázolom minden irányban eltúlozva annak aklubnak a működését, amely megvalósítja ezt az elkép-

85

zelést, a közös álláspontot mondom, de annyira teleszőverobbanó poénokkal, hogy még az a később politikai pályáralépő karrierista elit, amely már itt megkezdte jövőjéneképítését, még azok is együtt mulatnak a többiekkel. Utánamég védik hivatalból kicsit az álláspontot, de ezzel csakmagas labdákat adnak, rendre lecsapom, mindenki úgytávozik, hogy kiválóan szórakozott, én megdicsőülök, azellenzéknek mindig könnyebb. Meg ott ült Kati a második-ból, neki szólt a műsor, az ő mosolygó figyelme doppingolt.Kifelé már ketten jövünk Fehér Katival, szerelem lett belőle.Kati egyéniség, már versei jelentek meg újságokban, fel-tűnően, excentrikusan, a divat ellen öltözik, vadakat ésőrültségeket mond, folyamatosan elképeszti a környezetet,neki legalább kilenc gyereke lesz, érdekből fog férjhez-menni egy gazdag kisiparoshoz, aki megteremtette már anagy család anyagi alapjait, ha ez nem sikerülne, akkoröngyilkos lesz harmincévesen, mert utána már vén szarmindenki. Két művészlélek egy párban sok, folyton meg-sértjük egymást, és állandóan meg vagyunk sértődve.Baudelaire-ről kezdek valamit mondani, én harmadikos va-gyok, ő másodikos, eszembe jut, hogy harmadikos tan-anyag, a költőket nem tartom éppen sokra, és miutánirodalomórán szóba került, megkerestem a könyvtárban amámorról szóló írását, ez az aktuális élmény, és közbe-szúrom a kérdést óvatlanul, megfeledkezve arról, hogynem egy másodikosnak, hanem egy költőnek fogom a ke-zét, ismeri-e Baudelaire-t. Kéz ki az enyémből, emlékezet-ből elmond egy Baudelaire verset Tóth Árpád fordításában,és faképnél hagy. Utána kibékülünk, levelezünk, a sorokközé jelöletlenül Baudelaire idézeteket rejt, ez a bünteté-sem, nekem ott a verseskötet a párnám alatt, és meg kelltalálnom, hol és honnan a citátum.Odaadom neki életem főművét, egy hosszú novella, aközeli tévéátjátszó antennájának helyre emelésekor balesettörtént, egy ember meghalt a torony tetején, úgy, hogycsak másnap fedezték fel, sőt órákig élt még a balesetután, az egész város erről beszélt, a kiváló témát megír-

86

tam. Romantikus lélek vagyok, éppen Zola naturalizmu-sának hatása alatt, a novella hol az elmúlás keményenmegfestett, vérrel és fájdalommal, szenvedéssel színezetthaláltusa-rajza, hol a búcsúzó lélek belső monológja, akielőtt lepereg az élete filmje. Egy borzalom. És voltak mégabban a füzetben apró karcolatok, félbehagyott lírai próbál-kozások, sebtében lejegyzett ötletek. Írásban kaptam akritikai véleményt, pedig még csomagolta is, de a kritikairészben olyanokat írt, hogy olvasás közben legurult azágyról a röhögéstől. A szívemből-lelkemből írt remekmű-vemről ilyet képes volt megfogalmazni. És meglepően jó avéleménye az apróságokról, valahol erre van a tehetségem,ezeket kellene írni. Természetesen megsértődöm, titokban,fájdalmasan. Pedig, amikor megvan a „harmonika”, akkornagyon értjük egymást. Csak azt kérdezi, mondd Titi, teszűz vagy? Azonnal tudom az egyetlen lehetséges választ:még nem. Kapualjakba, lépcsőházakba, ismeretlen embe-rek birodalmába járunk csókolózni, isteni, amikor megza-varnak, őszintén, komolyan szeretjük egymást, verset írnekem, rólam, de többet veszekszünk, sértődünk, harag-szunk, mint egy Strindberg-dráma rossz házasságba zárthősei.Osztálykirándulásról képeslapot küld az Állatkertből,rengeteg állatot láttunk, és eszembe jutottál. A postátmindig kiteszik a naposasztalra, egy nyílt képeslap nemminősül levéltitoknak, már mindenki elolvasta, mire énebéd után fölfedezem, a fiúk mind ott vannak a zsibongó-ban, látszólag elfoglalják magukat, de engem lesnek, ésminden irányból fölharsan a röhögés, amikor a kezemben aképeslap, a másik felén egy töprengő majomportré. Ha egyzárt borítékban jön, jó vicc, de így hatalmas, nagyotdurranó rossz poén. Nevetségessé tett, ezt nem tudommegbocsátani. Mindenki győzköd, csak egy jó vicc volt, abarátnői megkeresnek, hogy Kati búskomorságba esett, nelegyek már annyira macsó, nem tudok megbocsátani.Eltelik egy nyári vakáció, hegednek a sebek, és ahogy kez-dődik az új tanév, a barátok, barátnők összefognak, részle-

87

tes intézkedési tervet dolgoznak ki, mert ilyen összeillő párnem eshet áldozatául egy rosszul elsült viccnek, mert Katinem tudhatta, hogy sokan elolvassák a nekem szánt ké-peslapot, és az érzékenységnek lehetnek túlkapásai, amitjózan fejjel utána megbán az ember. A vége: állunk egy-mással szemben, őszinte könnyekkel a szemünkben, fiú- éslánybarátok balra elégedetten el, és a parkban olyan szen-vedéllyel csókolózunk, hogy magunk is megijedünk tőle,hogy most továbbmehetnék, ha ki akarom használni azt afölpuhultságot, amit a kezem alatt érzek, amitől zavarbajövök, zavarba jövünk, az menti meg a helyzetet, hogy Katikijelenti, a fogazatom állapota az eltelt négy hónap alattnem változott. És felkeressük a régi bizalmas lépcsőháza-kat, kapubejárókat, nekünk múltunk van, könyveket olva-sunk közösen, kitaláljuk egymás gondolatát, óvatosan ke-rülünk minden olyan kérdést, ami sérthetné, idegesíthetnéa másikat, fölmerül bennem, hogy egy életre megtaláltama társamat, és, kényelmetlen, de elkezdünk unatkozninéha, amikor ketten vagyunk, annyi a megfontolás, ésannyi a kímélet egymás iránt, hogy nem mondjuk ki a bán-tó, sértő gondolatokat. Ő példás elszántsággal alárendelimagát a konvencionális világ törvényének, bámulja éselfogadja a férfiember elsőbbségét, én a nők irányábanmegnyilvánuló lovaghagyomány tiszteletével és udvarias-ságával tekintek minden vonására, csak, csak nekünkakkor volt igazán jó, amikor sikerült megsértődni meg ki-békülni, kibírhatatlan volt egyébként az is, de a múlt anosztalgia terepe, ebben élünk. És úgy ér véget, hogy márnem is emlékszem, hogyan maradt abba.

88

Tesi

Utolsó tornaóra a tanévben, napfényes június, az utolsóhónapot helyettesíti egy ismeretlen tanár, az összes atlé-tikai szerek kinn vannak az udvaron, mindenki azt csinál,amit akar, én egyedül a magasugró lécnél. Próbálgatomcsak a magam kedvére, és senki nem figyel rám, kezdekszáztízen, mindegyik magasságon ugrok legalább hármat,méregetem a rohamomat, eleinte csak át kell lépni a lécet,százharminc, száznegyven, simán viszem, innen öt centin-ként emelem, elsőre sikerül mind, utána sokkal nyugod-tabban és lazábban megugrom még kétszer, háromszor,százötven volt eddig a legjobbam, ollózó, lépő technikávalugrom, állítólag a gurulós technikával harminc centit rálehet tenni, és 68-ban a Fosbury technikával nyerte azolimpiát a kitalálója, ami még rátesz az eredményre, aszázötven is elsőre sikerül, innen a saját rekord megdön-tése, az új fölállítása a cél, koncentrálok, odafigyelek, nincsellenfél, csak magammal kell megküzdenem, mindössze ötcenti a különbség, a mellkasom magasságában a léc, azelőzőt simán vittem, többször, nekifutok, és ez is megvan,az új csúcs, még három-négyszer nekimegyek, és mindigleverem, hol a rohamom nem jó, hol távolról rugaszkodomel, egyszer megvolt, mennie kell ezután már, de nem megy.És fölteszem százhatvanra, mielőtt teljesen lelomboz ez asiker után következett sikertelenség, nekifutok, nagy a ki-hívás, jó a roham, megfelelő közelségben rugaszkodom el,a bal akkorát lendül, hogy érzem, húz fölfelé, testem méga léc fölött, vízszintesen a levegőben, és tudom: megvan aszázhatvan.

89

Tornatanárból is sok volt, egyiknél hármas voltam, másik-nál ötös, úgy négyest kellett volna kapnom mindig. Legna-gyobb bánatom, hogy ügyetlen és gyáva vagyok a kezde-tektől, ez is egyik oka a messzi iskolaválasztásnak, otthonmár beleszorultam egy széttörhetetlen ketrecbe, én vagyokaz, aki megtorpan a szekrény előtt, elejti a labdát sorsdön-tő helyzetben, és öten-hatan biztos osztálytársak lesznek,ha helyben folytatom, itt, ha belehalok is, ha földöntöm is,akkor sem fogok megtorpanni a szekrény előtt. Amióta azeszemet tudtam, ezzel küszködtem, apám, azt hiszem,szeretett volna egy olyan eleven fiút, mint ő volt valamikor,s lettem egy nyápic, étvágytalan, anyás, meséken csüggőálmodozó, ügyetlen. Beírattak még iskola előtt különtorná-ra, hogy ügyesedjek, a mellékkereset céljából összegyűj-tött gyermekekkel a tornaszakkör nagylányai gyakorlatoz-nak, a nőcsábász tornatanár közben udvarol a fiatal anyu-káknak, dicséri a kölykeiket kilátszó üzekedési szándékok-kal, szerettem oda eljárni, titkom is volt, a szabadfoglal-kozás idején csak odamentem a rúdhoz, és megmásztam,valami olyan megrendítő élmény volt először, hogy majd-nem elengedtem a rudat a plafon magasságában, jóval-jóval később olvastam, hogy kisfiúknál a rúd- vagy kötél-mászás a teljes szexuális aktus élményét képes kiváltanimotorikusan, fogalmam sem volt, mi történik velem, denem beszéltem róla senkinek, mint a villám vágott végigtestemen a kéj, másodszor is fölmászom, azonnal, valamihasonló, de az első intenzitását meg sem közelíti, kicsitkésőbb egy harmadik próbálkozás, utána csípő, majdnemfájdalmas érzés a fekete klottnadrág alatt, de mindenújabb foglalkozáson, kitapasztaltam a természetét, az elsőgyönyörűség, ha kivárok, akkor a második is nagyon jó, és,ha elhúzódik a játékos viháncolás, akkor még a harma-dikból is kisajtolható az élvezet. A rúd a biztos, a kötél nemmegbízható. A testnevelés órák az iskolában a bármikorbekövetkezhető megszégyenülés színhelyei.A gimnáziumban, tudásgyár, nem igazán tekintik komolytantárgynak a testnevelést, az elején kiválogatják az egy-

90

egy sportágban tehetséget mutatókat, azokkal foglalkoz-nak, öregbítik az iskola és a tanár hírnevét, a többiek bele-süllyednek a szürke átlagba. Nem volt szükséges összeszo-rítani a fogamat, semmi ambícióm arra, hogy ezen a térenkiemelkedjek, az osztály focicsapatához is több mint kétsze-res létszámból lehet válogatni, nálam lelkesebb és ügye-sebb fiúk sértődnek halálosan, a testnevelés órák, tanártólfüggően, jó szórakozások vagy büntetőexpedíciók, meg-szólal valaki a sorban, egy kör békaügetés a pálya körül, ésa tanárt gyűlöljük, nem azt, aki megszólalt közöttünk,másnap remeg a combunk az izomláztól, ahogy jövünklefelé a lépcsőn, valamelyik osztálytalálkozón Szikszai, nememlékszik ránk, talán két félévet tanított, öregembereseleganciával, régen nyugdíjas, egy másik osztály találkozó-ján vendég, igen, emlékszik ránk, néz az arcunkba, de misokkal többet változtunk, elég lehet neki azokra emlékezni,akikből országos bajnok lett, nekem előjön a régi a hangja,és kimondom a szavajárását, ahogy fegyelmez bennünket,ne dödörögj!, és örül harminc év múltán.Ott gyakorol a közös pályán egy csaj, országos válogatottgátfutó, a kereskedelmibe jár, az újságokban is olvassuk anevét, komoly ígéret, napi hat-nyolc órát fut, edz, gyako-rol, magányosan, bámuljuk kidolgozott, kicsit túlméretezettcombját és farát, minden izom külön játszik rajta, csak eztépíti, elbűvölő, Dán Laci szerint az ilyenekkel nem jó aszex, mert izmaikkal egyszerűen megfogják, fogva tartjáka férfit. Szerintem ugyanolyan mánia az övé, mint az, havalaki tollal órákat a papír előtt tölt, végez valamit, készülegy pillanatra, amikor rá figyel a világ, vagy a verseny-társak eldöntik, mit ér a teljesítménye, a hosszútávfutómagányossága. Évek készülődése egy dicsőséges pillanat-ért. És ha az a pillanat nem sikerül? Borsos a futótehetségközöttünk, egyszer lefutom vele a százat, és hatvannál,mintha állnék, elszáguld mellettem, addig visszatartottamagát.De nincs a görcs, a dolgok a helyükre kerültek, egy beteg-szabadságos délelőttön Gézával kipróbáljuk a pingpongot.

91

Egyetlen asztal van a kollégiumban, mindig sorbanállnak ajátszani akarók, most csak mi vagyunk, és öt perc után rá-érzek a játék ízére, hogy nem csak megütjük az ütővel azta pattogós labdát, hanem hozzáadunk egy csuklómozdu-latot, és az ettől engedelmesen ívben pörög, a magammozdulatán tanulom meg a fölfelé húzott ütő- és kéztartáshatását a lefelé csapódó labdában, és ezután figyelem amás játékosokat, hogyan állnak, miképpen mozdítják azütőt, mit lehet eltanulni tőlük, ennyi az egész, és márosztályozom stílus szerint a játékosokat, van a mindenárongyőzelemre játszó, elszánt, aki mindent bevet, a Kis Muckpéldául ilyen, vérre menő meccseket képes játszani, éscsak arra koncentrál, hogy meglepje az ellenfelet, a hosszúütésekkel zajló csatában bevet egy rövid, aljas, háló mögéejtett alig pattogó labdát, és helyből pötyögés közben egyvad indulatú leütést, és van az elegáns játékos, magamatide sorolom, aki játssza a maga stílusát a játék öröméért,nagy lecsapásokkal és fonák kontrákkal, és bemondja acsuszát, akkor is, ha a meccs múlik ezen, elérhetetlennektűnő hosszú labdákat visszaad, és a háló előtt pötyögőátcsurgóra nem mozdul rá, nem lenne elegáns ráfeküdni azasztalra egy poénért. Játszunk az egyetlen, az előttünk állópillanatnyi poénért mindent bevetve, vagy egy stílust kép-viselünk, amely képes feladni a rövidtávú örömet, amelybőlazért összerakható szorgalmasan a nagy győzelem, vagystílusunk van, amely hosszú távon számít követőkre, nagy-vonalú és átfogó megoldást kínál a nagy meccshez, amely-nek mindig kétséges a végeredménye?Közben mindenből sportot csinálunk, a lépcsőház háromemelete kiváló gyakorlópálya, ebéd vagy vacsora után,kettesével szedve a lépcsőfokok, pár másodperc alatt fenn-vagyunk a harmadikon, és csak alig lihegünk. És van egygépiparis fiú, aki egy emeletet képes kézenállásban fölmen-ni, mindenki bámulja, de cirkuszi mutatványnak tekintjük,semmi haszna.Talán másodikosok vagyunk, amikor megnyitják a fedettuszodát a városban, ekkor romlik el a kazán a kollégium-

92

ban, a fűtés ezen a télen ki-kihagyó, meleg víz nagyonritkán van, ezért heti egyszer-kétszer a strandlátogatásraszó nélkül aláírják a kimenőt a nevelők, uszodába Karesszeljárunk, ez vele közös szenvedély. Átússzuk víz alatt a 25méteres medencét, monoton fordulókkal leúszunk ezermétert, beülünk a szaunába izzadni, az emeleti presszóbaneszünk egy Zala-kockát, ez egy csupa krémből komponáltcukrászati remekmű, egy kalóriabomba, itt nagyon meg-éhezik az ember, elolvasunk egy-két újságcikket, a cuk-rászda asztalán ott hever négy-öt napilap, úszunk még egyhosszút, lecsapatjuk magunkat a forró zuhany alatt, ingye-nes hajszárítókkal megszárítkozunk, és, anélkül, hogyhamis nosztalgiák irányába tennék gesztusokat, az egészbelefér a diákzseb lehetőségeibe. Lányok is járnak ide,Trézsi mellét megfogom a fürdőruha drótos melltartóján át,érzi, ha tiltakozna, rögtön alábuktatom, ezért könyörgőrefogja, tudod, Titi, hogy csak akkor jó, ha én is akarom, ésén nem akarom, és elengedem, Piri kínálkozik, fojtogassammeg egy kicsit, és értetlen arccal bukkan föl, amikor szószerint végrehajtom óhaját, nincs mit fogni a mellén, hatöbbre gondolt, akkor én vagyok a hunyó. Megjelennekmég a filmhíradó képein, ők hárman a Herzsivel, tem-póznak mellúszásban az átadott új fürdőben a szocializmuseredményeinek dicsőségére. Van még egy kollégista tár-sunk, akivel itt találkoztunk, szegény megállt a növekedés-ben, sose lesz százhatvan, különben értelmes, szarkaszti-kus humorú fiú, és megbabonázottan mered Herzsire, őmég ilyen jóalakú nőt nem látott, Herzsiről tudni kell, hogyő megállt a százötven alatt, de ezen a rövid termeten egyszáznyolcvanas nő minden alkatrészei zsúfolódnak dúsan,de nyilvánvaló, neki a magasabb fiúk tetszenek.Fölszedünk egy csajt Karesszal közösen, egyszerre látjukmeg, ahogy áll a térdigérő vízben, eddig sosem láttuk itt,közepes termet, szőke frizura, és minden a helyén, a für-dőruha nem hazudik, együttesen közelítjük meg, talán éndumálok, de a csaj a Kareszé, egy-két randevú, kölcsönö-sen csalódnak egymásban, a csaj nagyon komoly nő, az

93

egyik tanár húga vagy unokahúga a gimiben, védett vad,ráadásul nagyon komoly nő, karmesternek készül. Karesz-nek hamar kiadja az útját.És megszólít a lépcsőházban, Júlia, ismerősök vagyunk,tudom, érzem, az a tét, hogy a komoly szerelem, a felelős-ség beköszönt az életembe, látom azokat, akik úgy udva-rolnak már tizenéves korukban, hogy abból életre szólókapcsolat lesz, itt az esély, nagyon vonzó, és nem kell,ezzel még ráérek, mondok valami vicceset, nevet ő is, éstovábbmegyek lefelé a lépcsőn.

94

Színház

Ilyen tantárgy nincs az órarendben, az angolszász tan-rendekben viszont igen, és személyiségformáló hatásábanerősen hiszek, mert mi is csináltunk, közösen, színházat, ésaz utolsó alakításokat rajtunk ez az önkéntesen választotttárgy végezte el. Nem az, hogy sikerünk volt, és kiaknáz-hattuk volna, ez másodlagos, hanem együtt voltunk egyvállalkozásban, amelyben mindenki beáldozott valamit, ésa fölkészülésben, amelyben egymást kellett meggyőzni,hogy mindenkinek részt kell venni, hozzá kell járulni aközös produkcióhoz. És hetekig égtünk egy közös lázban.Számomra Dán Laci a közösség indikátora, ami mellé őodaáll, az számíthat az elfogadásra, népszerűségre, és amitő un, az unalmas a többség számára. A nagypapája időn-ként meglátogatja itt a kollégiumban, száz-százötven kilo-métert ledarál az öreg a kismotorjával, hogy egy délutántegyütt tölthessen a kedvenc unokájával, és Laci, aDonzsuán, a csajok balkézzel erotizáló szakértője, a szexbeavatottja, az öreggel elmerül egy olyan élményvilágban aszemünk előtt, amibe csak kettejüknek van bejárása. Ettőloly hatalmas emlék nekem, hogy a próbák egyikén, bár ahorgászatot még soha nem próbáltam, Laci egy intéséremellette ülök a színpad szélén (sejtem, hogy ő a nagypapa,és én vagyok az unoka), lógatjuk a lábunkat, pantomimmozdulatokkal fölcsalizza a horgot, beveti, és várakozunk.A teljes szereplőgárda, már befejeztük a mai próbát, áll anézőtéren, és mi, a várakoztatás végső határán is túl,nézzük a mozdulatlan úszót a vízen, unalmas horgászok,várjuk a kapást. És amikor már mindenkiben fölmerül atávozás szándékának egyelőre megformálatlan gondolata,

95

akkor gyenge jelzések utalnak arra, hogy valami pedzegetiaz úszót, bennem tudatosul, hogy egy jól megragadott pil-lanattal milyen sokáig éberen tartható a figyelem, spontánzajlik minden, és megmozdul az úszó. Laci veszi észre, azizgalom benne jelentkezik, de pillanatok alatt átragad rám,és a közönségre. Megvan a nagy hal, ráakadt a horogra,fárasztani kell, és innen kezdve a mi ügyességünk dönti ela végső kifejletet, a nagypapa-Laci fárasztja a nagy halat,élettapasztalat kell hozzá, és nem fokozzuk tovább a vára-kozást, én szákot tartok a kifáradó nagy hal alá, ficánkolrendesen, közös eredmény- és dicsőségjutalomként ki-emeljük a vízből a nagy fogást.Másik próbán, ellenőrző körútjukon bejön Sudár és Csapó,nézik kicsit az ügyködésünket a színpadon, én szerzőkéntés főrendezőként beleszólok minden mozdulatukba, hogynem itt kéne állnod, nem nekem mondod, nem is a szín-padi partnerednek, hanem a közönségnek, és mindenki jólszórakozik, a két nevelő megfordul, indul az ajtó felé, ami-kor Tádé kiáltó parancsa vág a hátukba, most már tűnjetekel innen, kishaverek!, mindkettő megfordul, Tádé csak egyjelenetnyit előreugrott a szövegében, mind azonnal hozzáalkalmazkodunk, válasz hangzik a felszólításra, mi csak adarab szövegét mondjuk, de amikor becsukódik mögöttükaz ajtó, akkorát röhögünk féktelenül, hogy nekik is halla-niuk kell.Legalább két hétig ez az életünk, egy ügyes kezű elsősplakátot rajzol nekünk, Játsszunk színházat!, ez a darabcíme, az összes szereplő fel van sorolva, és a kor szokásá-nak megfelelően, minden magyar film így kezdődik, azösszes művész neve után zárójelben szerepel, milyen díjas,Kossuth-díj, Liszt Ferenc-díj, van nyug-díjas is, sőt Szultánegyenesen Dán László-díjas, én mint szerző-főrendező aNobel-csontot érdemeltem ki, oda is van rajzolva. És reggeliskolába menet a szöveget, a párbeszédeket gyakoroljuk, aVolán műhelyekben glóriákat forrasztanak vastag rézdrót-ból, délután lepedőkből szabjuk, varrjuk a szentek ruháza-tát, és este, vacsora után, takarodóig, néha azon is túl,

96

miénk az ebédlő, a színpadon próbálunk. Mindvégig alkotóa folyamat, mindenki beleszólhat mindenbe, de én vagyoka végső jóváhagyó. Maci az egyik alkalommal föláll a mozi-gép-állványra, hősi pózba mered, parkban játszódik ajelenet, én vagyok a szobor, kiáltja, és feszít a háttérben,mindenki ismeri Vera Muhina alkotását, az összes szovjetfilm ezzel kezdődik, a munkásférfi és parasztnő magasbanyújtja karját, egyiküknél sarló, másiknál kalapács, mere-ven néznek a kommunista jövendő távlataiba, Maci arcánmég egy jó buta szobor-arckifejezés, de ez csak közelrőllátszik, gyakoroljuk, próbáljuk a jelenetet, közben Maci el-fárad a feszítő kitartásban, és egy villámgyors, de jól elő-készített mozdulattal kart cserél. Annyira jó, annyira tetszikmindannyiunknak, hogy benne marad a darabban.Én írtam a darabot, az ötlet hamar megvolt, ami köré azegész fölépíthető, bevált, és az ókortól napjainkig százezer-szer elpuffogtatott helyzetkomikum: férfi női ruhában, ésaz ebből kifacsarható összes tévedés, félreértés, szexuálisutalás, zsigeri alantas poénok és emelkedettebb intellek-tuális utalások, Arisztophanésztől a Van aki forrón szereticímű amerikai filmig. Ennél jóval nehezebb úgy megírni,hogy mindenkinek szerepe legyen benne, mert fontosnakérzem, hogy mind benne legyünk, és senki ne érezze úgy,hogy számára teljesíthetetlen, vagy vállalhatatlan feladatottaláltam ki, mindegyiküket külön meg kell nyernem azügynek, s egyedül Dán Lacinak van színészi tehetsége, atöbbiek csetlés-botlását erős nevettetéssel, a közönségfigyelmének elterelésével kell megoldani. Erősen izgulok,amikor föl kell olvasni a többieknek, ha csak egynek is ki-fogásai támadnak, akkor vége, nekem megy el a kedvemaz egésztől, de végigmulatják a felolvasást, közbeszúrommindig, itt rád gondoltam, ezt te játszod, és már mind ben-ne vagyunk a végén, mindenki sajátjának érzi a feladatot,lemásolja azonnal a szerepét, és két hétig ez az életünk.Új nevelőtanár a kollégiumban, mondják, országos hírűköltő, megnézem a „Szép versek”-ben, ott az arcképe, megnéhány verse, a színdarabom sikere után nagyon komolyan

97

vesz, felnőttnek, szinte kollégának tekint. Elkéri a kéziratot,én nem tartom sokra, nélkülünk gyenge poénok sorozata,nemhogy irodalmi érdeklődésre nem méltó, még a rádió-kabaré se tudna mit kezdeni vele. Nem jól látom a sajáttehetségemet, mindenki így van a magáéval, mondja, ezkísértetiesen egybecseng Kati kritikájával, arrafelé kellpróbálkozni, amerre sikerünk van, amit szívesen fogadnaktőlünk. Nagyot, óriásit vitatkozunk, én prófétaszerepre vá-gyom, mondanivalóm van, komoly és mély művekre készü-lődöm, ő, sokkal jobban tudja, benne van, hogy a játék alényege, nem tud meggyőzni, évtizedeknek kell eltelni,mire fölfogom az igazságát. Könyveket ajánl, elolvasom,megbeszéljük. Ha egy kicsit csak belekapaszkodom, vagyelfogadom a segítőkészségét, ott és akkor beléphetek amagyar irodalom nyilvánosságába, de távol áll tőlem azilyesmi.A színtársulat gyalogosan vonul iskolába, végszavazunk ésfölmondogatjuk a memorizálódó szerepeket, Maci vezényel,túlpörgi kicsit, de mindenki benne van, nem akarunk le-égni, tízen-tizenketten megyünk egy vonulásban, Maci holelőttünk van, hol oldalazva halad az éppen beszélő mellett,a harmincoldalas szöveget ő már oda-vissza fújja, neki ke-vés van, de hálás azért is. Inkább az okoz nehézséget,attól fél mindenki, amikor olyan részek jönnek, ahol a má-sik szavába kell vágni, vagy egyszerre több szereplőnekugyanazt egyszerre cselekedni, mozogni. Én kívülről látomaz egészet, magamnak egy konferanszié szerepet írtam, ezmenni fog, több variánsa forog a fejemben, ahhoz alakítomott helyben, ahogy a közönség reagál. Ez megy nekem, aszínészkedés nem, ugyanúgy, ahogy a focipályán, nem ve-szem fel a ritmust, elvonja valami a figyelmemet, s úgyelszáll a labda mellettem, hogy észre sem veszem, az előbbmég ott elöl gomolygott a nép körülötte. A többiek is ezzelküszködnek, hogy a színpadon, amíg fönn vagyunk, ját-szani kell, nem csak akkor, amikor szövegem van, hanemaz üres időben is az vagyok, akit játszom, és meg kell ter-vezni, be kell gyakorolni a mozgást, ki hol van az adott

98

pillanatban, merre lép, ne ütközzön a másikkal, költő neve-lőmnek ebben volt igaza, ehhez tehetségem van, ezt fejbenmeg tudom tervezni, el tudom képzelni, meg tudom ma-gyarázni, látom őket, a karaktert is meg a megformálójátis, hogy mire képes, mi ott a jó mozdulat, és el tudok fo-gadni vagy el tudok vetni egy pillanat alatt bármilyen föl-merülő javaslatot, mert az egészet látom egyben. A fa-vágás részét is élvezik, amikor elfogadtatom velük, hogy ezolyan, mint a szorzótábla, nem elég tudni a szerepet, fejjellefelé lógatva, vagy a guillotin alatt feküdve, amikor zuhanés a nyakunkon az éles penge, akkor is a nyolcszor hétrebeugrik az ötvenhat, mert nem gondolkodunk, hanemautomatikusan működünk. És négyszer-ötször legyűrjükegymás után a darabot minden este, én csak pár szóvaljelzem, hogy itt arról fogok beszélni, mehet tovább, ésrászólnak már a másikra, itt balra lépsz, mert nem tudokelmenni.Dán Laci a legfőbb szövetségesem, nem azért, mert övé aleghálásabb szerep, van fogalma róla, mi zajlik a lelkekben,mert addig rendben van, hogy itt az ebédlőben bohócko-dunk magunkban, kicikizzük, aki még téveszti a szövegét,és már úgy próbálunk, mint egy balettet, nem mindegyhányat lép közben az ember, mindent meg kell jegyezni, demi lesz akkor, ha itt ül négy-ötszáz ember, akkor is megtudom-e csinálni. A fiú- és lánykollégium nagy közös estjénmi vagyunk a műsor, utána tánc, buli. És Laci remekpszichológiai érzékkel lefesti nekik a közönséget, egy cso-mó tahó fog itt ülni, a gépiparisok, meg fehérbugyis csajok,akik mind azon izgulnak, hogy összejön-e nekik valami maeste, mert beszagosítottak, és készen állnak, ha nembüdös a fiú szája, a fiúk meg mind fogat mostak előtte.Értitek? Az első sorban a tanárok, mögöttük a sok barom,és egy se tudja, hogy nekünk mi a szövegünk, azt csak mivesszük észre, ha tévesztettünk, és mi mind azon vagyunk,hogy a közönség ne vegyen észre semmit, ha valaki közü-lünk elrontaná, és ha elkezdenek röhögni, és a bambák azelső olyan szóra, amiről a dugás jut eszükbe, elkezdenek

99

röhögni, és akkor csak lapátolni kell elébük a többit, maga-biztosan kell kiállni, a géppuska a mi kezünkben van, rájukszegezzük..., és el is játssza, odafekszik a színpadon egyképzeletbeli gépfegyver mögé, mellékúszom, adagolom alőszert, és elkezdődik a mészárlás, véres tömeg vonaglik aszínpad előtt, mi lövünk, amíg a lőszer tart, közben nemlankadó vezérem homlokát többször zsebkendőmmel meg-törlöm, László Lászlovics Csapajev elvtársam, rossz hírt kellközölnöm, mondom neki, elfogyott a lőszerünk, a géppuskaezt még nem tudja, javában kattog, aztán elhallgat, egyet-len darab sincs, Iván testvérem?, csak néma fejrázás aválasz, akkor hurrááá, és fölpattanunk, és puszta kézzelrohanunk a világforradalom véres sűrűjébe.Mindenki élvezi ezeket a játékokat, utána, kicsit bátrabban,még háromszor egymás után lenyomjuk a darabot, min-denki beáll a rendbe, a kezdeti örömködést felváltja amonotónia, mindig ront valaki, úgy jutunk el az előadásig,hogy egyszer sem sikerült minden úgy, ahogy el van ter-vezve, ahogy szeretnénk.Mindvégig a négy évben a többségnek van színházbérlete,olcsón ki lehet szabadulni vele a kollégiumból, a lány-kollégium lakóit ugyanez az indíték mozgatja, és a színházielőadások közönsége inkább társasági, ismerkedési ese-ménynek tekinti a megjelenést, mint kulturális áldozatnak,ennek megfelelve a kaposvári színház, amely ebben azidőben az ország egyik legjelentősebb drámai kísérletiműhelye, ezekre a tájolásokra operetteket hoz kiöregedettszínészekkel, bevált közönségetető darabokat. Elképedveolvasom a Színház című folyóiratban, főszerkesztő Boldi-zsár Iván, hogy mi folyik Kaposváron, és én semmit nemlátok belőle, mert annak más a közönsége. Emlékszem egyKőszívű ember fiai előadásra, ez a kvintesszenciája a szín-házi kultúránknak abban az időben, nem biztos, hogy akaposváriak követték el, de kabaré lett belőle. Kezdődöttazzal, hogy az elején, a kőszívű ember haláltusáját végig-néző társaság nem tud kimenni a színpadi ajtón, egy pró-bálkozás, nem nyílik, még egy, akkor sem enged az ajtó, a

100

gyászos ábrázatot viselő statiszta vállal próbálkozik, mind-járt ledől az egész díszletfal, az ajtó nem nyílik, és ugyan-azzal a pátoszos fájdalommal, ami eddig is ráült az ábrá-zatukra, kioldalognak a kulisszák mögött. Sokat tanultamekkor a hatás művészetéből. Mert innen kezdve semminem működött a darabban, harsány röhögések kísérték alegszomorúbb részeket, és őszinte kétségbeesés uralta anézőteret, amikor humoros jeleneteket próbáltak eladninekünk. A csúcspont Haynau jelenete, a vérszagtól ittasultbresciai hiéna értesülvén arról, hogy szolgálata véget ért,mehet balra el, átveszik a történelmi szerepet a Bach-huszárok, mellékesen megmenekülnek a Baradlay-fivérek,mert minden ügyiratra kegyelmet firkant a menesztéseáltal kiváltott lelki mélységben, végül az asztalhoz vágjajegyzetfüzetét, és aki már játszott gyufaskatulyával pöckö-lős versenyt, az tudja értékelni a véletlen szerepét, ezerbőlegyszer sikerül, hogy a legkisebb felületén landoljon a föl-lőtt tárgy, a jegyzetfüzet visszapattan az asztalról, felemel-kedik, és megáll a legrövidebb élén. Őszinte, lelkes, elisme-rő taps kíséri a teljesítményt. Cirkuszban ilyenkor újráznikell.Az előadásunk részleteire, párbeszédeire alig emlékszem, arekonstrukció folyamán az emlékekhez hozzárakom a maifantáziám, mint amikor várromokat újjáépítenek, s jelzik,meddig eredeti, honnan kezdődik az utókor munkája. Na-gyon izgultam, hatalmas lámpaláz, amíg meg nem röhög-tetem őket, addig szánalmas figura vagyok a színpadon, azelső mondatok felépített poénja ül, a tanárok az első sor-ban mosolyognak, hátulról egy erős hang, nem halljuk. Jó,akkor újrakezdem, egy vásári kikiáltó hangjára váltok, ésegy rögtönzés, most hallani? Mindenki jól ül? Mindenki jólérzi egymást? Ez máris durran, eleve vegyesen ült be akétnemű közönség, nem véletlenül, de még a tapogatózószándékok előtt vagyunk. És még egy válasz a bekiabáló-nak: Biztos, hogy a füled most a legérzékenyebb az érzék-szervek közül? És már bármit mondhatok, előszedhetek azelőre megfogalmazottak közül, egy mondat, egy nevetés.

101

Rátérek a szereplők bemutatására, az első színben, lásdMadách, az Úristen a földre látogat szentek társaságában,glóriás karikatúrák, a látvány magában nevetséges, ahogyvonulnak, élen Kabossal, ájtatosan. Még lemenőben oda-súgom nekik, hogy hangosan. És hozsannáznak, és hogyhívják e földet, ahol vagyunk? Landorhegy. Épüljön kápolnaitt a szent pillanat emlékére. Előáll Szent Építőipar, téglátvesz elő a zsebéből (akkoriban a ‘téglát hord a zsebében’nagyon konkrét, élő jelentésben a mai ‘bunkó, lúzer’ tar-talmat hordozta, annyira, hogy Bakter nem akarta eleintevállalni.) Valamelyik véletlenül meglöki a fölépült kápolnát(mennyit gyakoroltuk, míg erre együtt tudtak mozogni,ugyanis szinte földrengés támad), a kápolna össze akardőlni, a Szentlélek avatkozik közbe, két kézzel megállítja atégla mozgását, még tanakodnak, hogy egy ilyen elrontottépülettel mit is lehetne kezdeni, és megállapodnak abban,hogy fiúkollégiumnak jó lesz.Én balról be, és a látványra mutatok, majd körbe a terem-ben, azóta is azt mondják, ezt a kollégiumot a Szentlélektartja. Szereplők ki, fehér ornátusok, glóriák le, Szent Épí-tőipar visszaszalad a téglájáért, már jöhetnének is vissza,még beszélek, áttérek arra, hogy a diáktanács fog mostmegjelenni előttünk, akik ezt a kollégiumot valójában irá-nyítják, mert az igazgató meg a nevelőtanárok, legyintés...(Ez attól működik, hogy ott ülnek az első sorban mind, és ahatársértésig kell elmenni, annál jobban röhög a közönség,itt Péntek, a költő nevelő, már a térdét csapkodja, dőlelőre-hátra nevetés közben.) Ahogy jönnek be, egyenkéntbemutatom őket, leülnek az asztal körül.Mind erőteljes, túlzott vonásokkal, nyelvhasználattal meg-jelölt figura, egyik tudákos és rosszul használt idegen sza-vakkal beszél, másik nőcsábász, és folyton a saját külle-mével van elfoglalva, harmadik olyan buta, mint az ökör,negyedik agresszív állat, és mindenkibe bele akar kötni,egyedül Góré Józsi, panaszkodott is nekem, hogy ő csakönmagát játssza, a diáktanács elnöke normális, megbe-széltük, hogy egy stabil figura kell középre, aki összefogja

102

a jelenetet, különben szétesik a sok marhától, megértette.A nagy helyzet szerint az ellenséges leánykollégiumbanvalamit főznek ellenünk. Ehhez mindenki hozzászól szemé-lyes habitusa alapján, két-három mondatukig kitart a figye-lem, de csak elszabadul mindig a kacagás, és a fiúk isnyugodtan játszanak már, ki kell várni mindig a nevetésekvégét, ezalatt bámulhatják a közönséget, tényleg csak la-pátolják elébük a poénokat, ahogy Dán Laci megjósolta. Ésmegszületik a döntés: kémet kell küldeni a lánykollégium-ba, kifürkészni az állapotokat, szándékokat.Megint én kötöm át a részeket, összeáll egy padból, fűből,szoborból felépített park a színpadon, és közlöm a közön-séggel, már látom is a távolból, közeledik a leánykollé-giumba kiküldött kém. Kis várakoztatás. És bejön Dán Laci.Azt hittem már a csúcson voltunk az előző jelenettel, ahatás nem fokozható, de Laci elemében van, százszor jobb,mint a próbákon, a közönségtől szárnyakat kap. Előad egyötperces pantomimet, amelyben egy női ruhába öltözöttférfi végre kiszabadul a figyelő szemek fogságából, egyedülvan, föllélegzik. A bejövetele már világsiker, tapadó szűk,rövid szoknya, hatalmas focilabda mellek, magas sarkúcipőn billeg, a középhosszú haja elmenne női frizurának, éssok, kurvásan sok smink. Nagyon hihetően meg van csi-nálva, az utcán utánafordulnánk, mert inkább jó nő, mintbeöltözött férfi első pillantásra, és ehhez társulnak azok amozdulatok, amiket nem lehet tanulni, a színpadra bejövetmég tűsarkakon egyensúlyozó feszes nő, megy egy körtfar-riszálással, a derék apró vonaglásaival, az egész nősté-nyi fegyvertárt fölvonultató profi mozgással, s ahogy el-tűnik a külvilág szeme elől a parkban, úgy alakul férfivá,megigazítja a kényelmetlen melleit, és leül férfiasan tártcombokkal, majdnem a tökét is megvakarja, aztán mégse,összekacsint a közönséggel a félbehagyott mozdulat fölött.Öt percig övé a színpad, akármit csinál, a közönség abbase hagyja a nevetést. Jön a parkban a nőcsábász, Karesz,az a típus, amelyik beindul attól, hogy magányos nőt lát,kis zsebtükörből hajigazítás, imponáló póz, és leül ő is a

103

padra. Laci az elmúlt öt percben visszanyerte férfiúi valóját,megfeledkezett arról, hogy női ruhában van, és a közele-dési szándékból azt olvassa ki, egy buzeráns akar vele ittkapcsolatba lépni... Egy csendesebb pillanatban a Maci-hősszobor kicseréli magasba nyújtott öklét.Utolsó jelenet, a kiküldött kém visszatér a kollégiumba, aközönség is fárad, de ez már örömjáték, a diáktanács aszínpadon, nőcsábász figura nem tud mit kezdeni az álru-hás nővel, folyton elindul benne a csábító hím, rossz híre-ket hozott a spion (Lizisztraté), a lányok a teljes kiéhezte-tés fegyverét választották, semmiféle szexről nem lehetszó, ameddig a háborús helyzet fennáll. És itt megint kilehet tartani a pillanatot, arról se?, kérdezi az egyik, ésnem tudni mire céloz a mozdulattal, de a közönség kacag,és azt se?, fejrázás. Teljes kapitulációt, megalázó könyör-gést hajlandóak csak elfogadni. Természetesen kapitulá-lunk, föltartott kézzel jön előre mindenki a színpad széléig.Dán Laci még a női felszerelésben megjelenik mögöttünk,összekacsint a közönséggel, és hátukba tartja a képzelet-beli géppuskát... Ez nem is volt beleírva.

104

A szerzőről:

Krebsz János 1954-ben született, magyar-orosz szakos általánosiskolai tanári, magyar nyelv és irodalom szakos, valamint filozófiaszakos középiskolai tanári diplomával rendelkezik. Pályafutását álta-lános iskolai tanárként kezdte, 1986-1993-ig gimnáziumi tanár.1993-ban a Regionális Oktatási Központ munkatársa, 1994-től aBaranya Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetében dolgozott,1995-1999-ig a Nemzetközi Hungarológiai Központ alkalmazásábana Bukaresti Egyetem Hungarológiai Tanszékén lektori munkát vég-zett. 1999-től 2001-ig a Baranyai Pedagógiai Szolgálatok Központjamunkatársa, 2001-től 2006-ig ismételten a Bukaresti Egyemen lektor.Jelenleg oktatási szakértőként dolgozik Baranya megyében. 2009-benCsángóföldi utazás című szociológiai riportkötetét a csíkszeredaiPallas-Akadémia Könyvkiadó adta ki népszerű Utak, tájak, emberekc. sorozatában. A Magyar Elektronikus Könyvtárból letölthető IgaziPéhowovard (http://mek.oszk.hu/10200/10200) c. szatirikus regé-nye, továbbá a Nyolckampó (http://mek.oszk.hu/10400/10425) c.regénye.