Kronológia, tények, adatok, dokumentumok a népbírósági perek,

a második világháború utáni felelősségre vonás

tanulmányozásához

A felelősségre vonás, mint morális probléma, egy válság vagy kudarcélmény részleges

gyógymódja, lezárása, valami új kezdetének reprezentációja, egy új hatalom legitimációs

eszköze talán sokkal régebbi dolog, mind gondolnánk. Szorosan összefügg(ene) vele a

felelősség vállalásának, illetve elhárításának kérdése is. Futólag jutnak példák eszembe –

remélhetőleg a kollegák nem fognak nagyon neheztelni rám –, legfeljebb kijavítanak. Ha

belegondolunk a bűnbak eredetébe, az is tulajdonképpen ilyen célzattal született. Valakinek,

valaminek fel kellett vállalnia a felelősséget, magára kellett vonnia a közösséget fenyegető

bajokat. Az Antigonéban a fő motívum talán az isteni és az emberi törvény szemben állása, a

vétkesnek kikiáltott testvért azonban egyfajta büntetésként alázzák meg holtában,

reprezentálva a közösség számára, hogy szenvedéseik nem maradtak bosszulatlan. A görög

világnál maradva, említhetjük a vesztes hadvezérként száműzött Thuküdidészt, igaz,

Athénban győztes hadvezérnek lenni se volt mindig életbiztosítás. Szintén a görög világból

rémlik egy, kicsit ellentmondó, történet, amelyet, emlékeim szerint, Németh Györgytől

hallottunk. Úgy szólt, hogy a peloponnészoszi háború és az azt követő zűrzavaros események

után, az új hatalom konszolidálásának részeként amnesztiát hirdettek Athénban. Olyan

komolyan vették, hogy, mikor a színházban egy férfi felismerte családja gyilkosát, és

elégtételt követelt, őt büntették meg. Rémlik egy másik szokás is, miszerint a győztes

lerombolta a vesztes isteneinek szentélyeit, szobrait, mivel a vereség azt jelentette, hogy az ő

isteneik gyengébbek. Egy magyarázatként felmerült, hogy Álmos vezért azért ölték meg, mert

kudarcot vallott a besenyőkkel szemben. A szultán selyemzsinórt küldött, a királyokat

lefejezték, a francia forradalmárok túlzott lelkesedésükben egymást is. Az első világháború

után is felmerült a felelősség kérdése, a különböző országok különböző színű könyvekben

írták meg, ki a felelős. Persze, a marcangoló önkritika általában hiányzott. Felmerült a

bűnösök felelősségre vonása is, némileg egyoldalúan, de nem került rá sor. Lehet, hogy akkor

kellett volna összeszedni mindegyik országból a vezetőket, akik visszaéltek a kezükben lévő

hatalommal, és, a következményeket nem mérve fel eléggé, pusztító háborúba vitték a

nemzetközi közösséget.

1

Tehát a kérdéskör nem is annyira új. Az adott válaszok és a kétségek sem. Megtörtént

a bűn? A büntetés vajon mindig a bűnöst sújtja? Arányban áll az elkövetett bűnnel? Minden

bűnöst felelősségre vontak? A felelősségre vonás mennyire része a győztes hatalmaknak, az új

rendszernek a régi elittel való leszámolásának, a jó és a rossz kép kialakításának, a helyzet

konszolidálásának és legitimálásának? A második világháború, az elkövetett, emberi ésszel

gyakran felfoghatatlan bűnök után tenni kellett valamit. Az ember megmutatta mire képes, és

az embernek lépnie kellett, hogy megfékezze a bűnösöket. Azonban mindezt emberi módon

tette. Mennyire harcolt jogtalanul a jogtalanság ellen, törvénytelenül a törvénytelenség ellen,

mennyire hunyt szemet tettek felett, ezen lehet elmélkedni. Alapvetően szűk, szakmai

körökben, és mindig azzal a céllal, hogy levonjuk a tanulságokat a jövőre nézve. Azonban,

ezeket a vitákat aktuálpolitikai tartalommal, célokkal feltölteni, bár gyakran megtörténik, nem

túl etikus.

Ha viszont megtesszük, vegyük elő a felelősség vállalásának problémáját is.

Véleményem szerint, annyi szűkölő, nyávogó, egymásra mutogató ember nem volt a

történelemben, mint ekkor. Az egykoron akár milliók, százezrek életéről döntést hozó

személyek hirtelen megbetegedtek, nagyhangú, valamikor tömegek véleményét formáló

személyekről derült ki, hogy ők csupán utasításokat teljesítettek. Vezetőkről, hogy ők nem

tudták, mily szörnyű dolgokat tesznek az ő beosztottaik. Hirtelen kiderült, hogy ők jót

akartak, csak nem volt igazi hatalom és eszköz a kezükben. Ők nem hibáztak, nem bűnösök.

A hibát és a bűnt valószínűleg a megölt milliók követték el: hagyták magukat.

Sokan vannak, akik kétségbe vonják, vonnák a második világháború utáni döntéseket,

ugyanakkor hasonló leszámolást tartanának fontosnak például a „kommunista” rendszer egyes

személyeivel szemben. Jogi csűrcsavarások folynak, például, hogy olyan bűntetteket követtek

el, amikre akkoriban nem volt törvényi tiltás. Ha jól emlékszem, dr. Major Ákos mondta erre,

hogy már akkor is érvényben volt az ősi parancsolat: „Ne ölj”. Kétségbe vonják például a

korabeli magyar jogrendszer, igazságszolgáltatás, illetve a hatóságok által használt eszközök

tisztaságát. Azok az emberek nem a semmiből jöttek. Sőt, alapvetően az előző korszak

„termékei” voltak. Milyen tiszta és fedhetetlen alapra lehetett építkezni? A Horthy-korszak és

a megelőző korszakok jogrendszerére, a horthysta uralom csendőri, rendőri és nyomozó

szerveire, az általuk alkalmazott brutális módszerekre. Azt se felejtsük, hogy a népbírósági

tárgyalások jelentős része a koalíciós kormányzás időszakára esett. Az ifjú, szárnyait

bontogató magyar demokrácia időszakára. Akkor ez a demokrácia nem volt valami erős,

hiszen ennyire problémás döntések születtek fennállása alatt.

2

Igazságot keresve felmentenénk, és hőst csinálnánk a miniszterelnökből, aki háborúba

vitte az országot? Nem volt más választása, a feje felett döntöttek, kényszerpályán volt a

magyar politika. De ki volt döntési pozícióban, ki tehetett volna valamit? Ha pedig nem értett

valamivel egyet, és úgy látta, nem tudja saját elképzelései szerint irányítani az ügyeket, akkor

tiltakozhatott, lemondhatott volna. Mentsük fel a tábornokot, aki vágóhídra hajtotta a rábízott

embereket, majd tízezrek elvesztése után hazatérésekor vígan parolázott az őt fogadókkal?

Mentsük fel a csendőrt, aki embereket alázott meg, esetleg gyilkolt is?

Szolgáltassunk igazságot? Például Raoul Wallenbergnek, aki a kommunista

évtizedekben sem volt túl népszerű az eltűnésével kapcsolatos kényes kérdések miatt.

Bizonyára ő sem volt patyolattiszta, bizonyára elő lehet ásni ezt meg azt róla és családjáról;

de mégiscsak saját élete kockáztatásával ezrekét mentette meg, és nem pusztította! Esetleg

Carl Lutznak, akit saját hazája is meglehetősen mostohán kezel. Esetleg Kasztner Rezsőnek,

akinek sorsa gyakran felhozott példa a történelem „igazságos” voltára. Míg őt bíróság elé

állították Izraelben, majd egy honfitársa lelőtte, addig egykori tárgyalópartnere, Kurt Becher

magas kort megélve, gazdagon halt meg.

Jelen munka nem kívánja magára venni az igazságtevés nehéz feladatát, nem kíván

egyik oldalhoz sem csatlakozni. A felsorolt művekből próbál adatokat összeszedni, ami,

ideológiai viták nélkül se egyszerű. Remélhetőleg lesznek, akiket majd inspirál az ötlet, és

kiegészítik, továbbfejlesztik ezt az összeállítást. Átnézve az anyagokat ismét

megállapíthattam, hogy az adatkezelés lazasága mennyi problémát okozhat. Ha csupán annyit

is, hogy két helyen például egy nap eltéréssel említenek egy eseményt. Probléma annak

tisztázása is, hogy dátumok mire vonatkoznak: a per tárgyalási napjaira, az elsőfokú vagy

másodfokú ítélethirdetésre, a kegyelem elutasítására? Az egyes helyeken használt statisztikák

melyik szervezetnek az adatait tartalmazzák: a népügyészségekét, a népbíróságokét, a

Népbíróságok Országos Tanácsáét? Egybeveszik-e az 1945. évi VII. tc. és az 1946. évi VII.

tc. hatálya alá eső ügyeket? Az említett okok miatt, noha igyekeztem mindig a legbiztosabb

adatokat megadni, lehetnek tévedések.

Végezetül, meg kell említenem, hogy a nemzetközi rész nem teljesen sikerült úgy,

ahogy terveztem, sajnos nem találtam igazán jó összefoglalást. Talán csak nekem kerülte el a

figyelmem. Az egyes személyeknél nem adtam meg életrajzi adatokat, mert jelentősen

megnövelte volna az elkészítés idejét. Rövid életrajzok találhatók intézményünk honlapján

(www.hdke.hu), illetve hasonló tematikájú honlapokon

(www.holokausztmagyarorszagon.hu/index.php?section=1&type=portrait; http://www.bibl.u-

szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/who.html).

3

Jelen munka összességében segédlet kíván lenni a téma iránt érdeklődőknek. További

kutatásaik elősegítését szolgálják a szövegben és a bibliográfia után található linkek, illetve a

kapcsolódó digitalizált dokumentumok, statisztikák.

Az első törvény a háború bűnöseinek megbüntetésére Magyarországon született, a

Károlyi-kormány idején, az 1919. évi XXIII. Néptörvény „A háborúval kapcsolatban felelős

személyek elleni eljárás előkészítéséről” (http://www.ajk.elte.hu/Tanszekek/Majt/Magyar

%20JogtorteNET/magyarazatok/1919-23.htm;

http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/93.html), igazi foganatja azonban nem volt. A

Németországgal kötött versailles-i békében is voltak ilyen irányba mutató rendelkezések

(http://www.firstworldwar.com/source/versailles227-230.htm), de nem hajtották őket végre.

1942. december 17.: a szövetségesek közös nyilatkozata, melyben elítélik az európai zsidóság

kiirtására irányuló „politikát”, és kijelentik „hogy a bűnökért felelős személyek” nem

kerülhetik majd el a megtorlást.

1943. október 19-30.: az amerikai, a brit és a szovjet külügyminiszter találkozója

Moszkvában. A megbeszélések fő célja a teheráni konferencia előkészítése. Részvevői több

témával kapcsolatban tettek közé nyilatkozatokat

(http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/moszkva.html;

http://www.ibiblio.org/pha/policy/1943/431000a.html). Egyik nyilatkozatukban a

Szovjetunió, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányai, továbbá az Egyesült

Nemzetek nevében kimondták, hogy a kegyetlenkedések, mészárlások, kivégzések elkövetőit

felelősségre fogják vonni. Azt is kimondták, akárcsak a későbbi londoni dekrétumban (ld.

1945. augusztus 8.), hogy minden háborús bűnösnek, ott kell felelnie tetteiért, ahol azokat

elkövette. Ez alól a főbűnösök számítottak kivételnek, akiknek bűncselekményei nem

kötődtek egy földrajzi helyhez.

1943. október 20., London: tizenhét nyugati állam, köztük például Ausztrália, az Egyesült

Államok, Kanada, szervezetet hoztak létre a háborús bűnök kivizsgálására (United Nations

Commission for the Investigation of War Crimes – Egyesült Nemzetek Bizottsága Háborús

Bűntettek Kivizsgálására). A Szovjetunióban nem sokkal a német támadás után felállították a

„Rendkívüli Állami Bizottság a Betolakodók Bűntetteinek Megállapítására és Kivizsgálására”

nevű szervezetet.

1945. január 2., Miskolc: határozat „néptörvényszék” szervezéséről.

1945. január 4., Szeged: a helyi Nemzeti Bizottság népbíróságot állított fel.

1945. január 13., Gyula (ekkor Békés vármegye székhelye): a helyi Nemzeti Bizottság

döntése népbíróság felállításáról.

4

1945. január 15., Debrecen: a Debreceni Nemzeti Bizottság felszólította a városban működő

Igazságügy-minisztériumot a népbíróságok felállítására.

1945. január 20.: az Ideiglenes Nemzeti Kormány megbízottja aláírta a fegyverszüneti

egyezményt (http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/doksi/fszunet.html). A szerződés 14.

cikkelyében Magyarország kötelezte magát „a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek

letartóztatásában, az érdekelt kormányoknak való kiszolgáltatásában és az ítélkezésben” való

közreműködésre.

1945. január 25., Debrecen: az Ideiglenes Nemzeti Kormány 81/1945. M. E. számú rendelete

a népbíróságokról. A háborús bűnösök meghatározása: „Aki a háborúnak Magyarországra

való kiterjedését vagy Magyarországnak a háborúba mind fokozottabb mértékben történt

belesodródását vezető állásban kifejtett tevékenységével vagy magatartásával elősegítette,

vagy azt megakadályozni nem törekedett, bár erre vezető közhivatali állásánál, politikai,

közgazdasági, közéleti szerepénél fogva módja lett volna” háborús bűncselekményt követett

el. Ide tartozott még: a hadviselésre vonatkozó nemzetközi jog megsértése, a megszállt

területek lakosaival vagy a hadifoglyokkal való kegyetlenkedés is. Népellenes

bűncselekmények: a magyar nép, annak egy része vagy más nép érdekeit súlyosan sértik. Két

fajta bíróság felállításáról rendelkezett: népbíróságok a törvényszéki székhelyeken – alsóbb

fokú büntetőbíróságok; Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT). Népbírósági tanácsok:

szakképzett, az igazságügy-miniszter által kinevezett bíró és helyettese, és öt nem szakképzett

bíró a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai (Polgári Demokrata Párt (PDP) – 1947-

ben visszahívta képviselőit a népbíróságokból –, Független Kisgazdapárt (FKgP), Magyar

Kommunista Párt (MKP), Nemzeti Parasztpárt (NPP), Szociáldemokrata Párt (SZDP)) által

delegálva. Népbíróságok Országos Tanácsa: élén egy, az igazságügy-miniszter által

kinevezett elnök, az alá tartozó különféle fellebbviteli tanácsok öt hivatásos bíró tagját, és

helyetteseiket az öt párt jelölte ki. A vádat a népügyészek terjesztették be, és képviselték a

tárgyalás folyamán. A népbírók és népügyészek alkalmasságát ún. vizsgálóbizottságok

állapították meg. Összesen 25 népbíróság szerveződött, számos helyen ún. kihelyezett

tanácsaik működtek. Létrejött, de nem működött a Berettyóújfalui Népbíróság; Makó,

Mátészalka, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye, Salgótarján és Szentes néptörvényszék

felállítására vonatkozó kérelmét elutasították. A kiszabható büntetések: halál, fegyház, börtön,

fogház, internálás, pénzbüntetés, állásvesztés vagy foglalkozástól való eltiltás, politikai jogok

gyakorlásának felfüggesztése, fegyelmi büntetések. A kiszabható büntetések alsó és felső

határait a rendelet szintén meghatározta.

5

1945. január 29.: az első per Budapesten, a Budapesti Rendőrfőkapitányság áttette a

népbírósághoz Rotyis Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szívós Sándor tartalékos

szakaszvezető ügyét.

1945. január 30.: a Budapesti Nemzeti Bizottság a Néptörvényszék elnökévé nevezte ki dr.

Major Ákost.

1945. január 31.: a Budapesti Nemzeti Bizottság dr. Szabó Ferencet a „népbíróság ügyészévé”

nevezte ki. Ő még aznap büntetőindítványt terjesztett be Haynal Alajos vezérőrnagy, Muray

(Metzl) Lipót ny. alezredes, továbbá Rotyis Péter és Szívós Sándor ellen.

1945. február 3.: a Zeneakadémián tárgyalták Haynal Alajos, Muray (Metzl) Lipót, Rotyis

Péter és Szívós Sándor ügyét. A bíróság utóbbi két vádlottat „A Magyar Nép nevében” 124

rendbeli gyilkosságban mondta ki őket bűnösnek. – A Budapesti Nemzeti Bizottság által a

Budapesti Néptörvényszék (később Budapesti Népbíróság) vezetőjévé kinevezett dr. Major

Ákos elmondása szerint, mivel a Debrecenben született rendeletről nem tudtak, ezért az 1878.

évi V. tc. (Csemegi Kódex; http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=5799)

gyilkosságra vonatkozó paragrafusai alapján ítélték el őket. Elítélték Haynal Alajos

vezérőrnagyot is, aki azonban szökésben volt. Továbbá a II., V. és VI. rendű vádlott ügyének

folytatását ettől az ügytől elkülönítették.

1945. február 4.: Rotyis Pétert és Szívós Sándort Budapesten, az Oktogonon felakasztották,

miközben a németek Budáról lőni kezdték a tér környékét.

1945. február 5.: a Magyar Közlönyben, melyet még Debrecenben adtak ki, megjelent a

81/1945. M. E. számú rendelet.

1945. március 5.: dr. Major Ákos és több társa a Budapesti Népbíróság bírójaként felesküdött

a Budapesti Nemzeti Bizottság ötös bizottsága előtt.

1945. március 6.: a fiatalkorú (1928. augusztus 17-én született) Frank Kálmánt, „Csöpi

testvért”, háborús büntettek és rablás miatt halál helyett tizenöt év fegyházra ítélte a dr. Major

Ákos által vezetett tanács.

1945. március 29-április 1.: a Budapesti Népbíróság dr. Major Ákos elnöklete alatt tárgyalta

Muray (Metzl) Lipót alezredes, Spóner Rudolf karpaszományos őrmester és dr. Herczeg

Tibor orvos főhadnagy ügyét a Zeneakadémián. A vádlottakat, akiket mindennap a Conti (ma:

Tolnai Lajos) utcából kísértek át, két esetben a karhatalom mentette meg a lincseléstől. Muray

(Metzl) Lipótot és Spóner Rudolfot háborús bűntett miatt halálra ítélték, dr. Herczeg Tibort

életfogytiglani kényszermunkára. Az ítéleteket a NOT helybenhagyta.

6

1945. április 21.: a román igazságügyi minisztérium 312. számú törvényerejű rendelete,

melynek alapján létrehozták a népbíróságokat. A magyar zsidóság tragédiájával kapcsolatban

két tömegpert (63, illetve 185 vádlott) folytattak le Kolozsváron a következő évben.

1945. április 27.: 1.440/1945. M. E. számú rendelet (1945. május 1-én, a Magyar Közlönyben

való megjelenésekor lépett hatályba) módosította a 81/1945. M. E. számú rendeletet. A

népbírósági tanácsokba az Országos Szakszervezeti Tanács (Szaktanács) is delegálhatott

képviselőt. Az új rendelet engedélyezte a halálbüntetést fiatalkorúak esetében is, amennyiben

tettük elkövetésekor már betöltötték a 16. életévüket. A többi büntetés kiszabásához betöltött

15. év volt szükséges.

1945. április 30.: berlini bunkerükben Adolf Hitler és Eva Braun öngyilkosságot követtek el.

Hasonlóan cselekedett Joseph Göbbels és felesége, gyermekeik meggyilkolása után.

1945. május 1.,: a Markó utcai fogház kisudvarán, miután a Nemzeti Főtanács elutasította

kegyelmi kérvényét, Muray (Metzl) Lipót ny. alezredest felakasztották.

1945. május 2.: a szövetségesek Berlinből feljegyzést intéztek Bernhez az időközben Svájcba

bebocsátást nyert Bárdossy László ügyében.

1945. május 3.: a Svájci Államszövetség minisztertanácsa tárgyalja Bárdossy László ügyét.

Ennek során meghallgatták Svájc háború alatti magyarországi nagykövetét, illetve báró

Wettstein János magyar diplomatát, a Magyar Királyság volt berni nagykövetét (1939-1943).

1945. május 4., 17:55: a svájci hatóságok Svájc elhagyására kötelezték Bárdossy Lászlót

családjával együtt. Az országból Weinberg közelében, az alsó-engadini határon távoztak. Az

amerikai hatóságok kezébe kerültek, akik átadták őket Magyarországnak.

1945. május 8.: kivégezték Spóner Rudolfot.

1945. május 11.: a NOT tárgyalta Frank Kálmán ügyét, és az 1.440/1945. M. E. számú

rendelet alapján halálra ítélte. A Nemzeti Főtanács kegyelemből az elsőfokú ítéletnek

megfelelő tizenöt évi fegyházat szabta ki. A sajtó támadásai miatt, a döntésről nem

tájékoztatták a nyilvánosságot.

1945. május 13.: letartóztatták Emil Háchat.

1945. május 14.: megkezdődött Meskó Zoltán pere a Markó utca 27. alatti „törvényház”

„esküdtszéki tárgyalótermében”, dr. Major Ákos elnökletével.

1945. május 17.: a dr. Major Ákos által vezetett tanács népellenes bűntett miatt Meskó Zoltánt

5 évi börtönre és politikai jogai elvesztésére ítélte.

1945. május 20.: Hermann Göring megérkezett a luxemburgi Mondorf-les-Bains-be, a Palace

Hotelbe, mely ASHCAN („hamuvödör”) néven a náci háborús bűnösök fogva tartására

7

szolgált. Ekkor már itt őrizték többek között Arthur Seyss-Inquartot, Hans Frankot, Joachim

von Ribbentropot is.

1945. május 21.: a Heinrich Hinzinger névre szóló papírokkal bujkáló Heinrich Himmlert

felismerték és letartóztatták a szövetségesek. A fogságban pár nap múlva öngyilkosságot

követett el.

1945. május 25.: őrizetbe vették Komlósy Elemér repülős törzsőrmestert, aki Zuglóban

nyilasként követte el rémtetteit.

1945. június 14.: a NOT, dr. Bojta Ernő Béla elnökletével, háborús bűntettben is

megállapította Meskó Zoltán bűnösségét és halmazati büntetésül életfogytiglani fegyházra

ítélte. Az ítélet indoklását a mai napig viták övezik.

1945. június 26-augusztus 8.: az Egyesült Államok, az ideiglenes francia kormány, Nagy-

Britannia és a Szovjetunió meghatalmazottai a háborús bűnösök felelősségre vonásáról

tárgyaltak Londonban.

1945. június 26 (v. 27.): Emil Hácha a börtönkórházban meghalt.

1945. június 27.: dálnoki Miklós Béla aláírta a 4.080/1945. M. E. számú rendeletet (1945.

július 1-én jelent meg a Magyar Közlönyben). A népbíróságok lettek az igazolási eljárások

másodfokú hatóságai, 1945-ben 5.625 ilyen ügyben hoztak határozatot.

1945. július 7.: rendőrségi és ügyészségi kihallgatásai után a Budapesti Népbíróság elé

állították Béldy Alajos vezérezredest, a leventemozgalom országos parancsnokát (1941-

1944), ahol dr. Egyed Lajos elnöklésével tárgyalták ügyét. A vádlottat háborús bűntett miatt

halálra ítélték. Az ügy a NOT-hoz, majd a Nemzeti Főtanácshoz került. Utóbbi életfogytiglani

fegyházra változtatta a büntetést. Még 1945-ben Béldy Alajos a börtönkórházban meghalt. A

tárgyalás után dr. Egyed Lajos lemondott megbízatásáról, többé nem vezetett népbírósági

tanácsot.

1945. július 9.: őrizetbe vették Gelencsér Sándor zuglói nyilast.

1945. augusztus 1.: az 5.900/1945. M. E. számú rendelet a népbíróságokkal kapcsolatos

jogszabályok módosításokról.

1945. augusztus 3.: a Budapesti Népbíróság (NB 1948/1945/2) – személy szerint dr. Major

Ákos – szeptember 3-ára, a Markó utcába tűzte ki a Beregfy Károly, Budinszky László, Csia

Sándor, Hellebronth Vilmos, Jurcsek Béla (amerikai fogságban halt meg a nyár folyamán),

Kassai-Schallmayer Ferenc, Kemény Gábor, Kovarcz Emil, gróf Pálffy Fidél, Rajniss Ferenc,

Reményi-Schneller Lajos, Szakváry Emil, Szálasi Ferenc, Szász Lajos, Szőllősi Jenő és Vajna

Gábor vádlottak elleni per kezdetét.

8

1945. augusztus 8.: az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia és a Szovjetunió,

illetve a négy állam által képviselve az Egyesült Nemzetek egyezménye, a korábbi

egyezményeknek megfelelően, a háborús bűnösök felelősségre vonásáról és Nemzetközi

Katonai Törvényszék felállításáról. Megerősítették, hogy azokat a háborús bűnösöket,

akiknek tevékenysége egy földrajzi helyhez köthető, visszaszállítják az általuk elkövetett

bűnök helyszínére, és az adott országban, az ország törvényeinek szellemében vonják

felelősségre. (http://www.yale.edu/lawweb/avalon/imt/proc/imtchart.htm)

1945. augusztus 12.: a szövetségesek megkezdték a háborús főbűnösök átszállítását Mondorf-

les-Bains-ből Nürnbergbe, az ottani börtönbe. Az első tizenöt fő között volt Franz von Papen,

Alfred Jodl, Karl Dönitz, Hermann Göring, Julius Streicher.

1945. augusztus 15.: Franciaországban halálra ítélték Philippe Pétain marsallt. Az ítéletet

Charles de Gaulle életfogytiglani szabadságvesztésre változtatta.

1945. augusztus 16.: 6.740/1945. M. E. számú rendelet (a Közlönyben augusztus 22-én jelent

meg) módosította a 81/1945. M. E. számú rendeletet.

1945. augusztus 27.: halálra ítélték és kivégezték Komlósy Elemér zuglói nyilast.

1945. szeptember 3.: a Szálasi-kormány tagjainak a perét erre a napra tűzték ki, azonban el

kellett halasztani, mivel a vádlottak még nem voltak Magyarországon, illetve a kiadatási

sorrendet megváltoztatták.

1945. szeptember 14.: az 1945. évi VII. tc. (http://www.1000ev.hu/index.php?

a=3&param=8214) elfogadásával az Ideiglenes Nemzetgyűlés törvényerőre emelte a

népbíráskodásról kiadott rendeleteket. Lehetővé tették, hogy a nagyobb ügyekben a

népügyész mellett a magyar népet képviselő politikai ügyész is vádolhassa a háborús és

népellenes bűncselekmények elkövetőit. Ekkora kiépült az országos hálózat, minden

megyeszékhelyen működött népbíróság és népügyészség.

1945. október 3.: a Magyarországnak kiadott háborús főbűnösök megérkeztek a mátyásföldi

repülőtérre. Hazahozatalukban magyar származású amerikai tisztek működtek közre, mint

George Granville, az amerikai légierő hadnagya, George Kovách, Martin Himler, az OSS

magyar szekciójának vezetője Salzburgban. A gépen a következő személyeket hozták haza:

Bárdossy László, Imrédy Béla, Szálasi Ferenc, Jaross Andor, Endre László, Reményi-

Schneller Lajos, Kunder Antal, Szőllősi Jenő, Kassai-Schallmayer Ferenc, Hellebronth

Vilmos, Gömbös Ernő. Az alkalom kapcsán kiadott nyilatkozatában William S. Key

altábornagy ígéretet tett a további 546 háborús bűnösnek, akinek kiadatását a magyar

kormány kérte, kiszolgáltatására, „mihelyt a szállítási lehetőségek ezt megengedik”.

9

1945. október 6.: dr. Leonardo Conti, az embereken végrehajtott orvosi kísérletek

kezdeményezője – többnek végrehajtója is –, öngyilkos lett nürnbergi cellájában.

1945. október 9.: Franciaországban halálra ítélték Pierre Lavalt.

1945. október 12.: dr. Ries István aláírta a 21.400/1945. IM. számú rendeletet (október 18-án

jelent meg a Magyar Közlönyben), mely a népbíróságokat az igazságügyminiszter alá

rendelte.

1945. október 13.: a Budapesti Népbíróság halálra ítélte Dövényi Nagy Lajost. A NOT

jóváhagyta az elsőfokú ítéletet, a Nemzeti Főtanács azonban életfogytiglani fegyházbüntetésre

módosította.

1945. október 15.: Franciaországban kivégezték Pierre Lavalt.

1945. október 18.: a 9.600/1945. M. E. számú rendelet a rögtönítélő bíráskodásról.

1945. október 19.: közzétették a háborús főbűnösök népbírósági tárgyalásának első

menetrendjét. Az első tárgyalás Bárdossy László ügye, október 29-én, a Zeneakadémia

nagytermében, dr. Major Ákos elnökletével; a következő dr. Imrédy Béla ügyének tárgyalása

november 8-án, dr. Nagy Károly elnökletével; a harmadik Szálasi Ferenc és társai ügyének

tárgyalása, november 15-én, dr. Jankó Péter elnökletével.

1945. október 25.: dr. Robert Ley öngyilkos lett nürnbergi cellájában.

1945. október 29.: a háborús főbűnösök perének kezdete a Budapesti Népbíróságon. Helyszín:

a Zeneakadémia nagyterme. Elsőként Bárdossy Lászlót állították bíróság elé, dr. Major Ákos

elnökletével. A Major-tanács tagjai: Apró Antal (MKP), Bíró Mihály (SZDP), Mérő József

(Szaktanács), Nagy István (NPP), Miskolczy János (FKgP), dr. Révész Sándor (PDP)

népbírák. A vádat dr. Fenesi Ferenc népügyész és dr. Szalai Sándor újságíró, politikai ügyész

képviselte. A jegyzőkönyvet dr. Tóth Zoltán vezette. A vád egyes pontjai: a délvidéki

bevonulásban és a Szovjetunió elleni hadba lépésben játszott szerep; hadüzenet az Egyesült

Államoknak; az ország háborús részvétele fokozásának követelése stb. A magyarországi

holokauszt szempontjából jelentős két esemény, a Kamenyec-Podolszkij-i (1941. augusztus

27-28.) és az újvidéki (1942. január) gyilkosságok Bárdossy László hivatali ideje alatt

zajlottak le.

1945. november 3.: a Budapesti Népbíróság kötél általi halálra ítélte Bárdossy Lászlót.

1945. november 7.: a Külügyminisztérium Igazoló Bizottsága dr. Szalai Sándor elnökletével

tárgyalta dr. Jungerth Arnóthy Mihály rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter igazolási

ügyét.

1945. november 8.: a Budapesti Népbíróság Igazolási Fellebbezési Tanácsa igazolta Bakay

Szilárd tábornokot.

10

1945. november 14-23.: Imrédy Béla a bíróság előtt. A tárgyalás dr. Nagy Károly

elnökletével, a Zeneakadémia hangversenytermében zajlott. A vád: 1938-as, 1939-es (I. és II.)

zsidótörvények, a Harmadik Birodalommal a szoros együttműködés alapjainak lerakása stb.

1945. november 17.: amerikai, francia, szovjet indítvány, hogy Alfried Krupp von Bohlen und

Halbachot is vegyék fel a vádlottak listájára Nürnbergben. A britek ellenezték, és az ötletet

végül elvetették. Édesapja, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach ellen az eljárást a vádlott

szellemi és fizikai állapota miatt megszüntették.

1945. november 20.: Edmund Veesenmayert tanúként hallgatták meg Imrédy Béla perében.

Nürnbergben megkezdődött a háborús főbűnösök pere az Igazságügyi Palotában. A vádlottak

közül Ernst Kaltenbrunner reggel rosszul lett, agyhártyagyulladás tüneteivel kórházba

szállították, így két sorban húsz fő ült le a vádlottak padjára. A bírák A. F. Volcskov

alezredes, I. T. Nyikitcsenko vezérőrnagy (Szovjetunió), Sir Norman Birkett, Sir Geoffrey

Lawrence (Nagy-Britannia), Francis A. Biddle, John J. Parker (Egyesült Államok), Henri

Donnedieu de Vabres, Robert Falco (Franciaország).

1945. november 23.: a Budapesti Népbíróság kötél általi halálra ítélte Imrédy Bélát.

1945. november 28.: a Budapesti Népbíróság Pálosi-tanácsa tárgyalni kezdte Rajniss Ferenc

ügyét. A vád: háborús és népellenes bűnök.

1945. december 1.: Edmund Veesenmayert tanúként hallgatták meg Rajniss Ferenc perében.

1945. december 5.: Budinszky László perének kezdete.

1945. december 7.: a Budapesti Népbíróság Pálosi-tanácsa bűnösnek találta Rajniss Ferencet

többrendbeli háborús és népellenes bűntettben és halálra ítélte.

1945. december 12.: halálra ítélték Budinszky Lászlót. Megkezdődött gróf Pálffy Fidél pere.

1945. december 15.: halálra ítélték gróf Pálffy Fidélt.

1945. december 17.-1946. január 4.: dr. Jankó Péter elnökletével zajlott Baky László, Endre

László és Jaross Andor perének tárgyalása.

1945. december 20.: a NOT Bárdossy László ügyét tárgyalta a Parlament delegációs

termében.

1945. december 21.: a NOT Bárdossy László ügyét tárgyalta a Parlament delegációs

termében. Ugyanezen a napon Baky László, Endre László és Jaross Andor perének

tárgyalásán tanúként hallgatták meg Edmund Veesenmayert.

1945. december 22.: a NOT Bárdossy László ügyét tárgyalta a Parlament delegációs

termében. Ugyanezen a napon Baky László, Endre László és Jaross Andor perének

tárgyalásán tanúként hallgatták meg Otto Winckelmannt.

11

1945. december 28.: a NOT elutasította Bárdossy László fellebbezését, dr. Bojta Béla

tanácsvezető kihirdette a jogerős halálos ítéletet.

1946. január 7.: a Budapesti Népbíróság Baky Lászlót, Endre Lászlót kötél általi, Jaross

Andort golyó általi halálra ítélte.

1946. január 9.: a Budapesti Népbíróságon dr. Major Ákos kihirdette Bárdossy László

kegyelmi kérvényének a Nemzeti Főtanács – Nagy Ferenc, Rajk László, Szabó Pál, Szeder

Ferenc, Varga Béla – általi elutasítását, és közölte, hogy az ítéletet másnap reggel

végrehajtják.

1946. január 10.: golyó által – a Nemzeti Főtanács az éjszaka folyamán változtatta erre a

kivégzés módját kötél általi halálról – kivégezték Bárdossy Lászlót.

1946. január 12.: halálra ítélték Grassy József vezérőrnagyot, Zöldi Márton századost. (Más

forrásban január 11. szerepel)

1946. február 4.: a NOT néhány részletet megváltoztatott a Budapesti Népbíróság Imrédy

Béla perében hozott ítéletében, a kötél általi kivégzést golyó általira módosította.

1946. február 5.: Szálasi Ferenc, Beregfy Károly, Csia Sándor, dr. Gera József, báró Kemény

Gábor, Szőllősi Jenő, Vajna Gábor (a Szálasi-kormány tagjai) perének kezdete a

Zeneakadémián, dr. Jankó Péter elnökletével. A vád: háborús bűntettek, és hűtlenség, azaz

hazaárulás. Edmund Veesenmayer és Otto Winckelmann tanúként van jelen.

1946. február 11.: Friedrich Paulus tanúként jelent meg Nürnbergben.

1946. február 16.: elítélték Hindy Iván tábornokot.

1946. február 20.: Otto Winckelmannt tanúként hallgatták meg Szálasi Ferenc és társai

perében.

1946. február 28.: miután a köztársasági elnök elutasította kegyelmi kérvényét, Imrédy Bélát

kivégezték a Markó utcai fogház udvarán. Ugyanezen a napon utasította el a NOT Rajniss

Ferenc fellebbezését.

1946. március 1.: Szálasi Ferencet, Beregfy Károlyt, Csia Sándort, dr. Gera Józsefet, báró

Kemény Gábort, Szőllősi Jenőt, Vajna Gábort a Budapesti Népbíróság bűnösnek találta

háborús bűncselekményben és a dr. Jankó Péter vezette tanács kötél általi halálra ítélte őket.

1946. március 2.: felakasztották gróf Pálffy Fidélt. A NOT megerősítette a Grassy József és

Zöldi Márton ellen első fokon hozott halálos ítéletet. Azokat azonban nem hajtották végre,

kiadták őket Jugoszláviának.

1946. március 4-én keltezték Beregfy Károly kegyelmi kérvényét.

1946. március 4.: Sztójay Döme, Kunder Antal, Rátz Jenő, Reményi-Schneller Lajos, Szász

Lajos perének kezdete, dr. Pálosi Béla tanácselnök vezetésével.

12

1946. március 9.: felakasztották Budinszky Lászlót.

1946. március 12.: Rajniss Ferenc kivégzése. Miután a Népbíróság nem tartotta őket

kegyelemre méltónak, Nürnbergből pedig megérkezett a Nemzetközi Katonai Törvényszék

engedélye, miszerint nem tart rájuk igényt tanúként, Szálasi Ferencet, Beregfy Károlyt, dr.

Gera Józsefet, Vajna Gábort kivégezték.

1946. március 19.: miután a kegyelmi kérvényeket a köztársasági elnök elutasította, Csia

Sándort, báró Kemény Gábort és Szőllősi Jenőt kivégezték.

1946. március 22.: Sztójay Dömét, Rátz Jenőt, Reményi-Schneller Lajost, Szász Lajost golyó

általi halálra ítélték; Kunder Antal életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott.

1946. március 23.: kihirdették az 1946. évi VII. tc.-et „a demokratikus államrend és

köztársaság büntetőjogi védelméről”. A hatályába eső eseteket a népbíróságokon alakuló

külön tanácsokhoz utalták.

1946. március 28-30.: Szombathelyi Ferenc vezérezredes népbírósági tárgyalása, tíz év

börtönre ítélték.

1946. március 29.: felakasztották Baky Lászlót és Endre Lászlót.

1946. április 5.: Rudolf Höss tanúvallomása Nürnbergben.

1946. április 9.: Ferenczy László csendőr alezredest elítélték.

1946. április 11.: kivégezték Jaross Andort.

1946. május 17.: halálra ítélték a Szovjetunió által Romániának kiadott Ion Antonescut.

1946. május 18.: a Budapesti Népbíróság ítéletet hirdetett a dr. Kádár Mihály és Bilkey Papp

Zoltán vezette szervezkedés ügyében.

1946. május 21: a kunmadarasi pogrom, amelyhez hozzájárult a Nagy János tanító elleni

népbírósági per miatti feszült hangulat.

1946. május 22.: a NOT életfogytiglanra súlyosbította a Szombathelyi Ferenc ügyében hozott

első fokú ítéletet. Az ítéletet azonban nem hajtották végre, kiadták Jugoszláviának.

Ugyanezen a napon ítélte halálra a Budapesti Népbíróság Feketehalmy-Czeydner Ferenc

altábornagyot, akit szintén kiadtak a jugoszláv hatóságoknak.

1946. május 31.: kivégezték Ferenczy László csendőr alezredest.

1946. június 1.: kivégezték Ion Antonescut.

1946. június 17.: Pénzes István merénylete az Oktogonon szovjet katonák ellen.

1946. június 22.: kivégezték Ruszkay (Ranzenberger) Jenőt.

1946. augusztus 24.: kivégezték Sztójay Dömét, Reményi-Schneller Lajost és Szász Lajost.

1946. október 1.: ítéletet hirdettek Nürnbergben a háborús főbűnösök perében. Felmentették

Hans Fritzschét, Hjalmar Schachtot és Franz von Papent. Meghatározott idejű

13

szabadságvesztésre ítélték Karl Dönitzet, Konstantin von Neurathot, Baldur von Schirachot és

Albert Speert. Életfogytiglanra Rudolf Hesst, Walther Funkot és Erich Raedert. Halálra ítélték

Martin Bormannt (távollétében), Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Hermann Göringet, Alfred

Jodlt, Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentropot, Alfred Rosenberget,

Fritz Sauckelt, Arthur Seyss-Inquartot és Julius Streichert.

1946. október 15.: Nürnbergben Hermann Göring öngyilkos lett.

1946. október 16.: Nürnbergben kivégezték Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Alfred Jodlt,

Wilhelm Keitelt, Ernst Kaltenbrunnert, Joachim von Ribbentropot, Alfred Rosenberget, Fritz

Sauckelt, Arthur Seyss-Inquartot és Julius Streichert.

1946. október 24-31., Újvidék: Szombathelyi Ferenc, Feketehalmy-Czeydner Ferenc, Grassy

József, Zöldi Márton pere. Halálra ítélték őket.

1946. november 4., Újvidék: a jugoszláv hatóságok kivégezték Szombathelyi Ferenc

vezérezredest.

1946. november 5., Újvidék: egyes források szerint ezen a napon végezték ki Szombathelyi

Ferencet, Feketehalmy-Czeydner Ferencet, Grassy Józsefet és Zöldi Márton. Azonban más

források az első két személyre más dátumot írnak (ld. 1946. november 4., 1946. november 6.)

1946. november 6.: a jugoszláv hatóságok kötél által kivégezték Feketehalmy-Czeydner

Ferenc altábornagyot.

1946. november 8.: a Szabad Népben statisztika jelent meg a népbíróságok tevékenységéről

1945. január 28. és 1946. október 31. között. Eszerint, a népügyészségek 9.880 ügyet adtak át

a népbíróságoknak, amely ezek közül 3.575 (?) esetben hozott ítéletet. Két esetben

pénzbüntetést alkalmaztak, 781 személyt kényszermunkára, 134-et életfogytiglanra, 200-at

halálra ítéltek – ebből 92-öt hajtottak végre. Felmentettek 1.335 vádlottat, egy éven aluli

szabadságvesztésre 743 főt ítéltek, háromtól öt évig 1.053 főt, öttől tíz évig 575 főt, 10-15

évig 134 főt. A népbíróságon 3.397 befejezetlen ügy maradt. A munkát nehezítette, hogy a

rendelet szerint hat hónapon, illetve egy éven túl senki sem volt vizsgálati fogságban tartható.

Ezért, azoknak az ügyét tárgyalták, akiket hosszabb idő óta tartottak fogva, illetve sokakat

kénytelenek voltak szabadlábra helyezni. A cikk írója a rendelet hatályon kívül helyezését

szorgalmazta, mert amiatt „fordulhat elő az a fonák helyzet, hogy a NOT szabadon védekező

vádlottakat ítél halálra”. (a cikkben idézett adatok nem tűnnek teljesen pontosnak)

1946. november 13.: dr. Major Ákos lett a NOT elnöke. Elődje dr. Simándi Tamás.

1946. november 30.: a NOT ítéletet hirdetett a kunmadarasi pogrom ügyében.

1946. december 18.: a NOT tárgyalta a Sallai Imre és Fürst Sándor ügyében ítélkező bírók –

dr. Krayzell Miklós, dr. Méhes Ignác, dr. Paulay Gyula, dr. Pálffy Elek –, illetve a vádat

14

képviselő ügyész, dr. Széchy István ügyét. A népbíróság az ügyészt felmentette, a bírók enyhe

ítéletet kaptak. A népügyész fellebbezett, a NOT azonban bizonytalan időre elnapolta a

tárgyalást.

1946. december 29-ig a főbűnösök közül huszonkilenc személyt végeztek ki Magyarországon.

1947. február 4., Bécs: kivégezték Siegfried Seidlt, Theresienstadt egykori parancsnokát.

1947. február 10.: a párizsi békeszerződés (ld. 1947. évi XVIII. tc.,

http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8265) aláírása, melyben Magyarország vállalta

a háborús bűnösök kiadását.

1947. március 21., Dachau: az amerikai katonai törvényszék halálra ítélte Jürgen Stroopot, a

varsói gettófelkelést felszámoló csapatok parancsnokát. Az ítéletet nem hajtották végre,

Stroopot kiadták a lengyel hatóságoknak.

1947. április 16., Auschwitz: kivégezték Rudolf Hösst, a tábor egykori parancsnokát.

1947. április 18., Pozsony: Jozef Tisót, akinek érdekében még a pápa is közbenjárt,

felakasztották.

1947. május 8.: halálra ítélték Gelencsér Sándor zuglói nyilast.

1947. július 4.: pártközi értekezlet a népbíráskodásról szóló törvényjavaslatról.

1947. július 7., Drezda: három társával együtt halálra ítélték Paul Nitschét, a T4 művelet, az

eutanázia-program egyik részvevőjét, aki, többek között, a Drezda melletti Pirna-

Sonnensteinben követte el tetteit.

1947. július 8.: pártközi értekezlet a népbíráskodásról szóló törvényjavaslatról.

1947. július 12.: pártközi értekezlet a népbíráskodásról szóló törvényjavaslatról. Eredménye

az 1947. évi XXXIV. tc. (http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8281), amely

módosította a népbíróságok és a NOT tanácsainak szervezetét. Az alsó fokú népbíróságokból

kimaradtak a szakszervezeti és polgári demokrata párti népbírák. A NOT-nál a négy koalíciós,

párti népbíró mellé a tárca vezetője jelölt ki tanácselnököket, megbízatásuk fél évre szólt.

1947. augusztus 20.: Nürnbergben ítéletet hirdettek az I. ügyben, az orvosok perében. A

felmentéstől a halálbüntetésig terjedtek a kiszabott ítéletek. Halálra ítélték többek között

Viktor Brackot és Karl Brandtot, a T4 művelet, az eutanázia-program részvevőit.

1947. július 21.: a dr. Sulyok Dezső által fémjelzett Magyar Szabadság Párt bejelentette

önfeloszlatását.

1947. szeptember 25-26.: a Budapesti Népbíróság Pálosi Béla elnökletével tárgyalta Jány

Gusztáv vezérezredes ügyét.

1947. szeptember 28.: közös munkáspárti kormányprogram, melyben szerepel, hogy „meg

kell valósítani a NOT és a népbíróságok reformját”.

15

1947. szeptember 29.: a Budapesti Népbíróság Pálosi Béla elnökletével tárgyalta Jány

Gusztáv vezérezredes ügyét.

1947. október 3.: a családjával nyugatra távozott dr. Sulyok Dezsőt a Minisztertanács

megfosztotta állampolgárságától.

1947. október 4.: Jány Gusztáv vezérezredest a Népbíróság halára ítélte.

1947. november 11.: a népbíróság vádat emelt Finta Imre csendőr százados ellen, aki emberei

élén részt vett a Szegedre összegyűjtött zsidók gettósításában és deportálásában. Ennek során,

még meglévő vagyontárgyaik megszerzése érekében sokakat „kivallattak”, megkínoztak. A

magyar hatóságok elfogatási parancsot adtak ki Finta ellen, azonban nem tudtak nyomára

bukkanni.

1947. november 26. (v. 28.): kivégezték Jány Gusztávot. (1993-ban rehabilitálták)

1947. december 22.: Nürnbergben ítéletet hirdettek az V. ügyben, más néven Flick-perben. A

fővádlottat, Friedrich Flicket hét év börtönre ítélték, Otto Steinbrincket öt évre, Bernhard

Weisst két és fél évre, mindegyiküknél beszámítva a már fogságban töltött időt. A további

három vádlottat felmentették.

1948. január 28., Szeged: a dr. Félegyházi Pál vezette népbírósági tanács tárgyalta Finta Imre

ügyét, bűnösnek találták, és legkisebb büntetésként ötévi kényszermunkára ítélték.

1948. február 27., Pozsony: halálra ítélték és kivégezték Dieter Wislicenyt. (Más forrás

szerint a kivégzés 1948. május 4-én történt)

1948. március 1-ig: 39.514 személy ellen indult eljárás, 31.472 ügyet tárgyaltak; ebből 5.954

esetben megszüntették az eljárást, 9.245 esetben felmentő ítéletet hoztak. Született 16.273

elmarasztaló ítélet: 8.041 egy évnél rövidebb idejű börtönbüntetés, 6.110 egy és öt év közötti,

41 (v. 241) személyt életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, háromévi kényszermunka

(legalsó határa) 210 fő, öttől tizenöt évig terjedő kényszermunka 1.466 fő, 322 főtt ítéltek

halálra, 146-ot közülük kivégeztek (1949. január 31-ig), a többit életfogytig tartó

börtönbüntetésre változtatták.

1948. március 25.: három társával együtt kivégezték Paul Nitschét.

1948. március 31-ig: egy másik statisztika szerint a népbíróságok és a népügyészségek 89.154

üggyel foglalkoztak; 28.146 főt ültettek a vádlottak padjára; 312 főt halálra ítéltek; 18.376 főt

szabadságvesztésre; 9.467 főt felmentettek. (a cikkben idézett adatok nem tűnnek teljesen

pontosnak)

1948. április 10.: Nürnbergben ítéletet hirdettek a IX. ügyben, más néven Einsatzgruppen-

perben. Az elítéltek között voltak az egykori alakulatok parancsnokai. Az Einsatzgruppe A

parancsnokát, Heinz Jostot életfogytiglanra ítélték, azonban ezt később tíz év

16

szabadságvesztésre változtatták, végül 1951-ben szabadult. Az Einsatzgruppe B parancsnokát,

Erich Naumannt kötél általi halálra ítélték, amit végre is hajtottak (ld. 1951. június 7.). Az

Einsatzgruppe C parancsnoka, Otto Rasch egészségi állapota nagyon rossz volt, 1948.

november 1-én természetes halállal meghalt. Az Einsatzgruppe D parancsnokát, Otto

Ohlendorfot kötél általi halálra ítélték, amit végre is hajtottak (ld. 1951. június 7.).

1948. május 8., Róma: Herbert Kapplert háborús és emberiség ellen elkövetett bűneiért

életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

1948. június 15.: a NOT újratárgyalta Sallai és Fürst elítélőinek ügyét. A bírók közül dr.

Krayzell Miklóst két év, dr. Méhes Ignácot, dr. Paulay Gyulát, dr. Pálffy Eleket három év hat

hónapi, dr. Zsitvay Ferencet, az akkori igazságügy minisztert nyolcévi fegyházra ítélték.

1948. július 13.: a Nemzetközösségi Kapcsolatok Hivatala tájékoztatta a tagországokat Nagy-

Britannia javaslatáról, miszerint vessenek véget a nemzetiszocialista háborús bűnösök

felelősségre vonásának Németország brit megszállási övezetében. (Az adatot bizonytalanná

teszi, hogy ekkor már megtörtént a nyugati megszállási övezetek egyesülése.)

1948. július 30.: Nürnbergben ítéletet mondtak a VI. ügyben, vagy IG Farben-perben,

melynek a cég több mint húsz vezetője volt vádlottja. Az ítéletek a felmentéstől a nyolcéves

szabadságvesztésig terjedtek.

1948. július 31.: Nürnbergben ítéletet mondtak a X. ügyben, vagy Krupp-perben. A

legsúlyosabb büntetést Alfried Kruppra rótták ki, tizenkét évi szabadságvesztést és teljes

vagyonelkobzást.

1948. augusztus 13.: ezen a napon keletkezett egy titkos dokumentum, mely ellenezte annak a

döntésnek a nyilvános bejelentését, miszerint Nagy-Britannia és a nemzetközösség tagjai

1948. augusztus 31-e után nem állítanak bíróság elé náci háborús bűnösöket. Mindkét

dokumentum 1985-ben vált ismertté, Kanadában.

1948. szeptember 10.: dr. Major Ákos hivatalosan is átadta helyét utódjának, dr. Bojta

Bélának a NOT élén.

1948. november 6.: a NOT hatályon kívül helyezte a Feketehalmy-Czeydner Ferenc ellen

hozott ítéletet, megszüntette ellene az eljárást, miután a jugoszláv hatóságok két évvel

korábban kivégezték.

1948. december 22., Lipcse: ítéletet hirdettek az első HASAG-perben. A vádlottak közül

négyet halálra, kettőt életfogytiglani fegyházra, többségüket hosszú ideig tartó

szabadságvesztésre ítélték.

1949. január 31.-ig: 41.516 ügyet fejeztek be; 10.930 felmentéssel végződött; 20.020 vádlottat

börtön- vagy fegyházbüntetésre ítéltek; 2.208 vádlottat kényszermunkára (e statisztika szerint

17

alsó határa tíz év; azóta megszűnt, mint büntetési forma); halálra ítéltek 414 háborús és

népellenes bűnöst, közülük 180-at végeztek ki. Köztük: Bárdossy László, Imrédy Béla,

Sztójay Döme, Szálasi Ferenc.

1949. április 13.: Nürnbergben ítéletet hirdettek a XI. ügyben, a minisztériumok perében,

mely a leghosszabb ideig húzódott. Ennek során Edmund Veesenmayert húszévi börtönre

ítélték. Ezt az 1951. januári amnesztiarendelet 10 évre csökkentette, majd az Egyesült

Államok kegyelmi tanácsának ajánlatára még ugyanabban az évben szabadlábra helyezése

mellett döntöttek.

1949. június 3., Karlovy Vary: elfogták Vigh Józsefet és Vigh Sándort, akik Zuglóban

követték el bűntetteiket. A háború után Csehszlovákiában telepedtek le, csehszlovák

állampolgárok voltak.

1949. augusztus 15.: Vigh József és Vigh Sándor népbírósági tárgyalásának kezdete.

1949. október 4.: miután első fokon halálra ítélték őket, és ezt másodfokon jóváhagyták,

kivégezték Vigh Józsefet és Vigh Sándort.

1949. október 7.: a Német Demokratikus Köztársaság alkotmánya

(http://www.documentarchiv.de/ddr/verfddr1949.html#c8; ld. még az 1968-as alkotmány 91.

cikkelye, http://www.documentarchiv.de/ddr/verfddr1968.html#IV) a Nemzetközi Katonai

Törvényszék szabályzatát és ítéletét irányadónak fogadta el a háborús és emberiség elleni

bűncselekmények elkövetői felelősségének és megbüntetésének kapcsán.

1949. november 1.: a Budapesti Népbíróság beszüntette működését.

1949. november 12.: Palásti László cikke a népbíróságokról a Képes Figyelőben. Ebben azt

írja, dr. Jankó Péterre hivatkozva, hogy a népbíróság fennállása óta 25.080 ügyet tárgyalt,

23.946 ügyben hozott ítéletet. A többi ügyben vagy ejtették a vádat, vagy rendes

büntetőbíróság elé kerültek. Az adatok valószínűleg a NOT-ra vonatkoznak, és benne vannak

az 1946. évi VII. tc. alá eső ügyek is. A cikk szerint a NOT még 1950. április 30-ig működött

volna.

1950. január 1-ig, egy NOT-ra vonatkozó statisztika szerint, 23.733 (Major Ákos szerint

23.617) ügyet kapott vagy tűzött ki; a statisztika lezárásakor 1.573 személy ügye volt

folyamatban; szabadságvesztésre ítéltek 9.407 főt, ebből 1.322 esetnél helybenhagyták az első

fokú ítéletet, 4.992 esetben enyhítették, 2.442 személy esetében súlyosbították, a többi

alkalommal „egyéb megoldást” alkalmaztak; 2.337 főt mentettek fel; 149 személyt ítéltek

halálra; 8.760 (más források szerint 8.756) elmarasztaló (halálos ítéleten kívüli) ítéletet

hozott.

18

1950. március 11.: a 73/1950. M. T. rendelettel feloszlatták a Népbíróságok Országos

Tanácsát, működése március 31-vel ért véget. (a 73/1950. M. T. rendeletben hivatkozott 1949.

évi XI. tc.-et ld.: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8356)

1950. március 23.: a 72. számú rendelet több olyan személynek lehetővé tette Romániában a

szabadulást, akiket zsidók ellen elkövetett bűntettek miatt életfogytiglani börtönre ítéltek.

1950. március 29.: az igazságügyi minisztérium 21.400/1950 számú rendelete megszüntette

népi ügyészi hivatalokat.

1950. április 1-ig: a népbíráskodás megszűnésekor a népügyészségekre vonatkozóan

rendelkezésre álló adatok szerint 90.551 főt állítottak a népügyészségek elé; 87.417 ügy 1950

áprilisáig lezárult, 3.134 pedig nem; 42.066 fővel szemben emeltek vádat, 23.094 fő esetében

megszüntették az eljárást, 11.032 fő ügye más vádhatósághoz került át, 11.225 fő ügyét

„egyéb módon” zárták le; 23.939 esetben rendeltek el pótnyomozást. Az 1945. évi VII. tc.

alapján 1945. február 3. és 1950. április 1. között a népbíróságok elé 59.429 (58.953) főt

állítottak; 55.322 ügyét fejezték be; 3.307 (3.274) fő ügye későbbre húzódott; 26.997 (26.286)

főt marasztaltak el, 14.727-et (14.683) felmentettek, 12.644 ügye „egyéb módon” zárult le;

477 (476) főt halálra ítéltek, 189-et kivégezték. Szabadságvesztéses büntetések: 1 évig terjedő

12.629 (12.533) fő (46,77%); 1-5 év: 9.366 (9.286) fő (34,69%); 5-10 év: 1.355 (1.342) fő

(5,01%); 10-15 év: 481 fő (1,78%); életfogytiglan: 167 fő (0,61%); internálásra: 16 fő.

Kényszermunka: 3 évig terjedő: 249 (250) fő (0,92%); 3-5 év között: 548 (535) fő (2,02%); 5-

10 év: 603 fő (594) (2,23%); 10-15 év: 576 fő (2,15%); életfogytiglan: 315 (314) fő (1,16%).

Vagyonelkobzást 5.513 esetben mondtak ki mellékbüntetésként. Másodfokon, a NOT 8.760

személyt marasztalt el, az enyhítések száma kétszerese volt a súlyosbításokénak. 1950-1956

október között 1.469 főt marasztaltak el háborús és népellenes bűnökért.

1950. december 31-ig az NDK területén 12.147 személyt ítéltek el a nemzetiszocialista

időszakban elkövetett, illetve háborús bűnökért.

1951. január 31.: John J. McCloy az Egyesült Államok németországi főbiztosának

amnesztiarendelete.

1951. február 24-ig: a bírói ítélet alapján életüket vesztettek száma 227-re növekedett.

Összetételük bizonytalan, a halálra ítéltek számát 315 főben állapították meg, szemben a

korábbi 477 fővel.

1951. június 7., Landsberg am Lech: felakasztották Erich Naumannt, az Einsatzgruppe B

egykori parancsnokát, Otto Ohlendorfot, az Einsatzgruppe D egykori parancsnokát, illetve a

velük egy perben halálra ítélt, egykori Einsatzgruppe tiszteket, Paul Blobelt és Werner

Braunét.

19

1951. július 23.: a lengyel hatóságok is halálra ítélték Jürgen Stroopot, a varsói gettófelkelést

felszámoló csapatok parancsnokát. Ugyanezen a napon halt meg Franciaországban a

büntetését töltő Philippe Pétain.

1952. január 1.: az 1951. évi III. (http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8381)

törvénycikk értelmében felállított új igazságügyi szervek váltották fel a népbíróságokat, a

Népbíróságok Országos Tanácsát, és a népügyészségi hivatalokat.

1952. március 6., Varsó: felakasztották Jürgen Stroopot.

1953. szeptember 27.: meghalt Hans Fritzsche, aki egyike volt annak a háromnak, akit

Nürnbergben a háborús főbűnösök perében felmentettek. Más ügyekért azonban kilenc évre

ítélték és 1950-ben szabadult.

1954. január 1.: Kasztner Rezső rágalmazási pert indított Malkiel Grünwald ellen, aki a

németekkel való együttműködéssel vádolta meg őt.

1954. november 6.: betegségére hivatkozva szabadon engedték Konstantin von Neurathot a

spandaui börtönből.

1955. június 22.: a jeruzsálemi kerületi bíróság Kasztner Rezső számára elmarasztaló ítéletet

hozott. „Kasztner eladta a lelkét az ördögnek” mondta a bíróság tanácselnöke, Benjamin

Halevi. A perbe belpolitikai és kormányügyek is szövődtek.

1955. szeptember 26.: Erich Raedert „fizikai állapota” miatt szabadon engedték a spandaui

börtönből.

1956. augusztus 14.: meghalt Konstantin von Neurath.

1956. október 1.: Karl Dönitz, miután letöltötte tízéves büntetését, elhagyta a spandaui

börtönt.

1957. március 4., Tel-Aviv: Kasztner Rezsőt fanatikusok agyonlőtték.

1957. május 16.: Walther Funkot, egészségügyi okok miatt, szabadon engedték a spandaui

börtönből.

1958. január 15-17.: az izraeli legfelsőbb bíróság 3:1:1 arányban felülbírálta az elsőfokú

bíróság ítéletét, és mentesítette Kasztner Rezsőt az együttműködés vádja alól.

1960. május 31.: meghalt Walther Funk.

1960. november 6.: meghalt Erich Raeder.

1961. december 11, Jeruzsálem: kimondták Adolf Eichmann bűnösségét az ellene felhozott

vádakban.

1962. június 1., Jeruzsálem: kivégezték Adolf Eichmannt.

1962. június 22., Frankfurt: Freudiger Fülöp tanúvallomást tett Otto Hunsche perében.

20

1962. július 13., Frankfurt: Otto Hunsche elítélése. Öt év szabadságvesztésre ítélték, amibe

korábban letöltött büntetéseit beleszámították.

1963. február 28.: a majna-frankfurti bíróság büntető tanácsának döntése Otto Hunsche

szabadon bocsátásáról.

1963. május 20.: az NSZK Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyezte az Otto Hunsche

elleni ítéletet, új tárgyalást rendelt el.

1964. február 13., Frankfurt: perének megkezdése előtt öngyilkosságot követett el Werner

Heyde, a T4 művelet, azaz az eutanázia-program egyik fő irányítósának. A háború után a

szovjet megszállási övezetből a nyugati övezetbe menekült, ahol 1959-ig álnéven praktizált.

1964. április 27., Frankfurt: újabb per kezdődött Otto Hunsche ellen, de ezúttal Hermann

Krumey is a vádlottak padján ült.

1964. május 20., Frankfurt: Joel Brand tanúvallomást tett Otto Hunsche és Hermann Krumey

ügyében.

1964. szeptember 1.: az NDK Népi Kamarája törvénybe iktatta a nemzetiszocialista és

háborús bűncselekmények elévülhetetlenségét.

1964. szeptember 15.: megrendült egészségi állapota miatt a bíróság felfüggesztette a dr. Hans

Hefelman, a T4 művelet, azaz az eutanázia-program részvevője elleni eljárást.

1964. november 8.: autóbalesetben meghalt Eberhard von Thadden.

1964. december-1965. augusztus: az Auschwitz-per.

1965. február 3.: Hermann Krumeyt öt év börtönre ítélték, Otto Hunschét felmentették.

1966. február 16.: hosszas nyomozás után őrizetbe vették Kröszl Vilmost, Bükkös Györgyöt

és néhány társukat, akik Zuglóban követték el bűntetteiket. A letartóztatások júniusig

folytatódtak, végül 19 személyt tartóztattak le.

1966. szeptember 30./október 1.: büntetésük letöltése után Albert Speer és Baldur von

Schirach elhagyták a spandaui börtönt.

1966. október 19.: elkészült a vádirat a zuglói nyilasperben.

1967. január 18.: a Fővárosi Bíróság megkezdi 18 (19) vádlott ügyének a tárgyalását, akik

1944. október 15. és 1945. január 15. között a zuglói nyilasház „pártszolgálatosaiként”

követtek el bűntetteket.

1967. március 22.: az NSZK Legfelsőbb Bírósága hatályon kívül helyezte a Hermann Krumey

és Otto Hunsche ellen hozott ítéletet, új tárgyalást rendelt el.

1967. május 23., Frankfurt: Heinrich Bunkét, Klaus Endruweitet és Aquilin Ullrichot, a T4

művelet, azaz az eutanázia-program egykori részvevőit bűntett hiányában felmentették.

21

1967. június 28.: a Legfelsőbb Bíróság ítéletet hirdetett a zuglói nyilasperben. Vádlottak:

Kröszl Vilmos, Németh Lajos, Sándor Alajos, Bükkös György, Hollai József, Szőke Antal,

Baráth Kálmán, Kálmán László, Füredi Pál, Hernádi Jenő, Erős János, Mészáros László,

Monostori (Michalik) Gyula, Kovács János, Pataki Ferenc, Kraut Gyula, Kraut József,

Kovács István, Baráth János. Az első három vádlottat halálra ítélték, Pataki Ferenc esetében

perújrafelvételt rendeltek el, a többiek nyolc és tizenöt év közötti börtönbüntetést kaptak.

1967. december 10.: az ún. SS-tolmácsok perében a vádlottakat életfogytig tartó

börtönbüntetésre ítélték. Vádlottak: Schlei Mihály és Kraut Hermina (Bischoff Sándorné).

1968-ig: az elítélt háborús és népellenes bűntettesek száma Magyarországon 20.941 főre nőtt.

(Korom Mihály adata).

1968. február 9.: Max Krahnert szovjet és lengyel polgári személyek meggyilkolása miatt

életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték.

1968. november 26.: az ENSZ közgyűlése egyezményt fogadott el a nemzetközi jogba ütköző

legsúlyosabb bűncselekmények elévülhetetlenségéről (1970. november 11-én lépett hatályba;

http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/UN/UNGARes2391.html). Elsősorban a háborús

bűnökre vonatkozik, de kiterjesztették az emberiség ellen elkövetett bűnökre is.

Magyarországon az 1964. évi 27. törvényerejű rendelet mondta ki a háborús bűntettek

elévülhetetlenségét.

1969. május 2.: meghalt Franz von Papen, aki egyike volt annak a háromnak, akit

Nürnbergben a háborús főbűnösök perében felmentettek.

1969. július 29., Lipcse: kivégezték Josef Blöschét, a varsói gettó egykori őrét, a gettófelkelés

felszámolásának egyik részvevőjét. A felkelésről készült világhírű képen, melynek előterében

egy kisfiú áll feltartott kézzel, a kisfiú mögötti géppisztolyos katonát a tettei miatt

„Frankenstein” becenevet kapott Blöscheként azonosították.

1969. augusztus 29., Frankfurt: Otto Hunschét tizenkét év börtönre ítélték, beleszámítva az

addig letöltött idejét. Elméletileg szabadlábra kerülhetne, mert a fennmaradó két év

letöltésétől eltekintenének, de egy másik vizsgálat miatt börtönben maradt. Ugyanakkor

életfogytiglanra ítélték Hermann Krumeyt.

1969. október 13., Nyugat-Berlin: tizenkét évi börtönre ítélték Fritz Wöhrnt.

1970. május 26.: Helmut Bishoff ellen megszüntették az eljárást, rossz egészségi állapota

miatt.

1970. nyár: a szovjet hadifogolytáborból 1950-ben visszatért Szemes Mihály nyilast halálra

ítélték.

22

1970. június 3.: meghalt Hjalmar Schacht, aki egyike volt annak a háromnak, akit

Nürnbergben a háborús főbűnösök perében felmentettek.

1970. augusztus 7.: a Heinrich Bunke, Klaus Endruweit és Aquilin Ullrich, a T4 művelet,

azaz az eutanázia-program egykori részvevői ellen hozott ítéletet hatályon kívül helyezték, az

ügyet újratárgyalásra visszaküldték.

1970. szeptemberében: a Tolna megyei Bíróság tárgyalta Apaczeller József, a bajai utász-

század volt közlegényének, keretlegénynek az ügyét, aki 30-50 munkaszolgálatost gyilkolt

meg. 1948-ban távollétében unokatestvérét, Apaczeller Jánost ítélték halálra. Az ő édesapja

jelentette fel Apaczeller Józsefet 1967-ben. Végül 13 évi szigorított börtönbüntetésre ítélték.

1970. október 22.: életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték Franz Stranglt, aki részvett a T4

műveletben, azaz az eutanázia programban, a Hartheimben lévő központ felügyelőjeként,

továbbá volt Sobibor parancsnoka is. A háború után Gustav Franz Wagnerrel Brazíliába

menekültek, ahol a hatvanas években találtak rá, és több év után sikerült kiadatni az NSZK-

nak.

1971. június 6.: újabb perében jóváhagyták a Fritz Wöhrnre előzőleg kiszabott büntetést.

1971. június 28.: szívelégtelenség következtében meghalt Franz Strangl.

1971. június 29.: életfogytiglani szabadságvesztére ítélték Fritz Gebauert, azonban rossz

egészségi állapota miatt meg sem kellett kezdenie büntetését.

1971. december 16.: a Heinrich Bunke, Klaus Endruweit és Aquilin Ullrich, a T4 művelet,

azaz az eutanázia-program egykori részvevői elleni per újratárgyalása megkezdődött.

Miközben Bunke és Ullrich betegség miatt nem voltak jelen, egy új személy ült a vádlottak

padján, dr. Kurt Borm.

1972. március 10., Bécs: felmentették Walter Dejaco és Fritz Karl Ertl SS-tiszteket,

mérnököket, akik az auschwitzi gázkamrákat és krematóriumkazánokat megtervezték és

felépítették. Az indoklás az volt, hogy mindketten parancsra cselekedtek, és nem volt

tudomásuk róla, mire fogják használni a szerkezeteket.

1972. május 29.: megkezdődött Horst Wagner pere, azonban a tárgyalást felfüggesztették, és

betegség miatt időről-időre elhalasztották.

1972. április 13.: többéves huzavona után hétévi börtönre ítélték Franz Novakot.

1972. június 6., Frankfurt: a bíróság felmentette dr. Kurt Bormot, aki addigra már csak

egyedül maradt, különböző okokból, a vádlottak padján.

1973. május 3.: bíróság elé állt Albert Theodor Ganzenmüller, a birodalmi közlekedésügyi

minisztérium vasútügyekért felelős államtitkára. A pert különböző okokból folyamatosan

halasztották.

23

1973. december 3.: az ENSZ Közgyűlés elfogadta a 3.074. sz. határozatot, amely, többek

között, megerősítette azt az elvet, hogy a háborús és emberiség elleni bűncselekményt

elkövetőket ott kell bíróság elé állítani, és, ha a vád bebizonyosodik, megbüntetni, ahol

tetteiket elkövették. (http://www.unhchr.ch/html/menu3/b/p_extrad.htm)

1974. március 24.: az NSZK Legfelsőbb Bírósága, mely a nagy felháborodás miatt

újratárgyalta az ügyet, szintén felmentette dr. Kurt Bormot – szintén nagy felháborodást

keltve.

1974. április 30.: a hamburgi törvényszéken elutasították az eljárás megkezdését Bruno

Streckenbach egykori SS tiszt, magas rangú RSHA hivatalnok ellen, rossz egészségi állapota

miatt. A háború után szovjet fogságba esett, a Szovjetunió területén elkövetett bűneiért 25 évi

fogságra ítéltek, majd 1955-ben az NSZK-ba toloncoltak.

1974. augusztus 8.: meghalt Baldur von Schirach.

1975. június 25.: Fritz Wöhrnt szabadlábra helyezték, a büntetéséből hátralévő részt

próbaidőre felfüggesztették.

1976. november 13., Róma: egy katonai bíróság úgy határozott, hogy, egészségi állapotára

való tekintettel, szabadon bocsátja Herbert Kapplert.

1976. november 15., Róma: tüntetés Herbert Kappler szabadon bocsátása ellen. Decemberben

a fellebbviteli bíróság megsemmisítette a döntést.

1976. november 20., Wiesbaden: nagygyűlés Rudolf Hess szabadon bocsátásáért.

1977. január 1.: egy statisztika szerint 1945. május 3-tól 1977. január 1-ig az NSZK

államügyészségei 82.667 fő ellen folytattak nyomozást, jogerős ítélet azonban mindössze

6.425 esetben született, továbbá 4.688 személy ellen folyt még eljárás. Emellett, 1958-tól

1977-ig összesen 505 személyt ítéltek el, de csupán 45%-uk esetében vált hatályossá a bíróság

ítélete. (az adatok némileg pontatlanak tűnnek)

1977. március 13., Hamburg: meghalt Horst Wagner.

1977. augusztus 14/15.: Herbert Kapplert felesége kicsempészte a katonai kórházból, ahol

feküdt, és az NSZK-ba vitte.

1977. szeptember 24.: meghalt Otto Winckelmann.

1978. február 9.: meghalt Herbert Kappler.

1978. május 30.: Brazíliában letartóztatták Gustav Franz Wagnert, Sobibor egykori

parancsnokhelyettesét, aki Franz Strangl-lal menekült külföldre.

1978. augusztus 14., Berlin: Herbert Palandot másodfokon életfogytiglani szabadságvesztésre

ítélték 30 szovjet állampolgárnak a háború alatt történt meggyilkolásáért.

24

1978. december 31-ig: az NDK területén 12.861 (máshol 12.681 olvasható) személyt vontak

felelősségre háborús és emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért, többek között: 2.426

egykori spiclit; az RSHA, Gestapo, SD, rendőrség 955 tagját; a nemzetiszocialista állam

hadiiparában vezető funkciót betöltő 424 személyt; 147 nemzetiszocialista bírót és

államügyészt; a központi apparátus 77 egykori vezető tisztviselőjét; 120 helyi funkcionáriust.

1979. június 22.: a brazil legfelsőbb bíróság megtagadta Gustav Franz Wagner kiadását

Nyugat-Németországnak.

1979. augusztus 26.: a Magyarország cikke dr. Lukács Tibornak a népbíróságok működéséről

megjelent könyvéről. A cikk a háborús bűnösök elítélésének egyik kényes pontját, a

„parancsra tettem” védekezést feszegeti jogi, erkölcsi szempontból, konkrét példákkal.

1979. október 1.: az Új Élet cikke dr. Lukács Tibornak a népbíróságok működéséről

megjelent könyvéről.

1980. október 3., São Paulo: megtalálták Gustav Franz Wagner holttestét, állítólag

öngyilkosságot követett el.

1980. december 24.: meghalt Karl Dönitz.

1981. szeptember 1.: meghalt Albert Speer.

1982. december 22.: a The Toronto Sun cikket közölt le, melyben Finta Imre többek között

nyilvános bocsánatkérést követelt, miután Sabina Citron, a kanadai Holokauszt

Emlékbizottság elnöke sajtókonferencián hozta nyilvánosságra a Finta múltjáról a Simon

Wiesenthal által rendelkezésére bocsátott anyagokat.

1982. december 23.: a The Toronto Sun újabb cikkében állt Finta Imre mellé, hangsúlyozva

többek között, hogy „egy jóravaló embert mocskoltak be”. Válaszként Citron asszony

rágalmazási keresetet nyújtott be azok ellen, akiket a december 22-i és 23-i cikk

megjelenéséért felelősnek tartott. Őt viszont Finta perelte be becsületsértésért.

1983. április 3.: a CTV dokumentumfilmet sugárzott a holokausztról, Finta Imrét a háborús

bűnösök között említették.

1983. június 19.: Finta Imre keresetet nyújtott be a CTV és az őt a háborús bűnösök közt

említő dokumentumfilm készítői ellen.

1983. október 29.: miközben a perében született ítéletre várt, meghalt Albert Helmut Rauca,

akit 11.584 litvániai zsidó meggyilkolásával vádoltak. Az egykori SS-tisztet Kanada adta ki

az NSZK-nak. Ügye előtérbe hozta Kanadában az ott élő egykori háborús bűnösök

problémáját. (http://archives.cbc.ca/war_conflict/war_crimes/topics/1435-9267/)

25

1985. január 23.: Robert Kaplan egykori főállamügyész-helyettes, liberális képviselő

előhozakodik a kanadai alsóházban a háborús bűnösök és Josef Mengele beutazásra

vonatkozó 1962-es kérésének ügyét.

1985. február 7.: Brian Mulroney miniszterelnök kezdeményezésére a kanadai igazságügy-

miniszter bejelentette, Jules Deschenes, a québeci legfelsőbb bíróság korábbi főbírójának

vezetésével független vizsgálóbizottság alakul az országba bebocsátást nyert

nemzetiszocialista háborús bűnösök ügyében.

1986. szeptember 2.: Finta Imre visszavonta a CTV ellen benyújtott keresetét az első

tárgyalási napon, „megromlott egészségére” hivatkozva. A bíróság a tévétársaság

költségeinek megtérítésére kötelezte.

1986. október 22.: Marvin Hier rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ

munkatársa tájékoztatta Margareth Thatchert, hogy mintegy tizenhét feltételezhető háborús

bűnös él Nagy-Britanniában.

1987. március 12.: a kormánynak 1986 végén benyújtott Deschenes-jelentést a kanadai

parlament elé terjesztették. A jelentés eltúlzottnak tartotta a Kanadában élő állítólagos

háborús bűnösök számára vonatkozó becsléseket. A kivizsgálni kért 882 ügyből 664-nek a

lezárására tett javaslatot bizonyítékok hiánya miatt, illetve, mert az érintettek végül is nem

léptek az ország területére vagy időközben elhaláloztak. A további vizsgálatra javasolt ügyek

közül csupán húsz esetben merült fel háborús bűnökre utaló meggyőző bizonyíték, amely

sürgős jogi eljárást indokolhatott. Ezen személyek felelősségre vonásához azonban a büntető

törvénykönyv módosításával lehetővé kellett tenni, hogy kanadai bíróságon is vádat

emelhessenek ellenük. Szintén ebben a hónapban hoztak létre a kanadai igazságügyi

minisztériumban külön emberiségellenes és háborús bűnügyi osztályt.

1987. június 23.: a kanadai parlament megszavazta a kormány C-71. számú törvényjavaslatát

a büntető törvénykönyv, az 1976. évi bevándorlási törvény és az állampolgársági törvény

módosításáról. A törvénykönyv módosítása értelmében Kanada főállamügyésze

kezdeményezhetett büntetőeljárást háborús bűnök elkövetésével gyanúsítható személyek

ellen.

1987. július 4.: a Bolívia által Franciaországnak kiadott Klaus Barbie-t életfogytiglani

börtönbüntetésre ítélték.

1987. augusztus 17.: Rudolf Hess 93 éves korában meghalt a spandaui börtönben.

1987. szeptember 16.: miután a parlament korábban megszavazta, királynői jóváhagyással

törvényerőre emelkedett a kanadai kormány C-71. számú törvényjavaslata a büntető

26

törvénykönyv, az 1976. évi bevándorlási törvény és az állampolgársági törvény

módosításáról.

1987. november 2., Toronto: az ontarioi legfelsőbb bíróságon a tárgyalás megnyitása után

röviddel a Toronto Sun, illetve, Finta kivételével az összes alperes peren kívüli megegyezést

kötött Sabina Citronnal. A lap vállalta 100.000 dolláros ügyvédi költségeinek megtérítését,

kötelezte magát, hogy másnapi számában visszavonja korábbi cikkeit, és bocsánatot kér

miattuk. (http://archives.cbc.ca/war_conflict/war_crimes/clips/9273/)

1987. november 3.: a Toronto Sun leközölte a bocsánatkérő cikket, amire kötelezte magát.

1987. november 5., Toronto: az ontarioi legfelsőbb bíróság, a bizonyítékok egy részének

megtekintése után úgy döntött, hogy Finta Imre valóban becsületsértést követett el, ezért

30.000 dollár kártérítés, és 2.600 dollár perköltség megfizetésére kötelezték.

1988. augusztus 18: a módosított büntető törvénykönyv alapján elkészített vádemelési

javaslatot Finta Imre ellen Kanada főügyésze, Ray J. Hnatyshyn jóváhagyta. Az üggyel

megbízott ügyészeket Christopher A. Amerasinghe vezette. A vádirat nyolc pontból állt:

mintegy 8.617 zsidó szabadságától való megfosztása, fogva tartása és bebörtönzése

törvénysértő és erőszakos módon; pénz és más értékek eltulajdonítása zsidóktól erőszak

alkalmazását kilátásba helyezve; mintegy 8.617 zsidó elfogása, hogy akaratuk ellenére

elszállítsák őket Magyarország területéről; a deportálások következtében elhunyt zsidók

halálának okozása stb.. A védelmet Douglas H. Christie vállalta el. A védelem első lépésként

kétségbe vonta a büntető törvénykönyv módosított szakaszainak alkotmányosságát.

1989. június 5-30.: Finta Imre ügyében a tárgyalás előtti indítványok mérlegelése zajlott.

1989. június 26.: Frank W. Callaghan, Ontario állam legfelsőbb bíróságának bírája

döntésében elutasította Finta Imre ügyvédjének a büntető törvénykönyv módosított

szakaszainak alkotmányosságával kapcsolatos kifogásait. Elutasította az ügyvéd egyéb

kifogásait, mint például a kanadai japánokkal és a magyarországi zsidókkal szembeni

bánásmód párhuzama, a parancsteljesítés stb.

1989. október 2-november 22.: Finta Imre ügyében a tárgyalás előtti indítványok mérlegelése

zajlott, egészen a tárgyalás megkezdéséig.

1990. január 25.: Ausztráliában letartóztatták Ivan Poljukovicsot, akit huszonötszörös

gyilkossággal, illetve 850 személy meggyilkolásában való részvétellel vádoltak.

1990. május 25.: az esküdtszék döntése alapján O. G. Campbell bíró minden vádpontban

felmentette Finta Imrét.

1990. június 5.: a brit felsőház 207:74 arányban elutasította az alsóház által márciusban

273:60 arányban megszavazott törvényjavaslatot a háborús bűnökről. A törvény hasonló

27

sorsra jutott 1991. márciusában, míg 1991 május elején John R. MacGregor alsóházi elnök

egy ritkán alkalmazott alkotmányjogi eljárással törvényerőre tudta emeltetni. Mindazonáltal,

az elkövetkező években nem történt vádemelés.

1990. június 12.: a vád összeállította 36 oldalas fellebbezését Finta Imre ügyében.

1990. június 22.: a védelem is fellebbezést nyújtott be Finta Imre ügyében.

1991. január 21-25.: Ontario állam öttagú fellebbviteli bírósága tárgyalta a vád fellebbezését

Finta Imre ügyében.

1991. augusztus 14.: az ausztrál legfelsőbb bíróság 4:2 arányban megerősítette a háborús

bűnökről alkotott 1945. évi törvény 1988-as módosítását, így lehetővé vált Ivan Poljukovics

ügyének tárgyalása, a védelem ugyanis kétségbe vonta a törvény alkotmányosságát, és ezzel

elérte az ügy elhalasztását 1990 júliusában. A per 1993-ban felmentéssel zárult.

1991. szeptember 25., Lyon: a börtönben meghalt a büntetését töltő Klaus Barbie

leukémiában.

1992. február eleje: Skóciában bejelentették, hogy „bizonyítékok hiányában” nem járnak el az

ott élő tizenhét, háborús bűnökkel gyanúsítható személy ellen.

1992. április 29.: Ontario állam öttagú fellebbviteli bírósága közzétette határozatát, melyben

3:2 arányban elutasította a vád fellebbezését Finta Imre ügyében.

1992. szeptember 9.: az OSI eljárást indított az Egyesült Államokban élő Szendi József volt

csendőr ellen.

1993. január 11.: a védelem fellebbezett Finta Imre ügyében.

1993. január 25.: a vád a kanadai legfelső bíróság elé terjesztette Finta Imre ügyét.

1993. június 2-3.: a kanadai legfelső bíróság tárgyalta a vád fellebbezését Finta Imre ügyében.

1993. június 18.: a cookville-i amerikai kerületi bíróság megvonta Szendi József

állampolgárságát, aki egy megállapodás értelmében néhány nappal később „önként” távozott

az Egyesült Államokból Magyarországra.

1994. január 11.: az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy az 1945. évi VII. tc. legtöbb

részlete alkotmányellenes, mivel olyan cselekményeket rendel büntetni, amelyek

elkövetésükkor nem voltak büntetendők. (a határozat szövegét a következő oldalon, a

„Kötetek” címszóra kattintva, az 1994-es kötetet kiválasztva, az I.-es címen megnyíló PDF

fájlban lehet megtalálni: http://www.mkab.hu/hu/frisshat.htm)

1994. március 24.: a kanadai legfelső bíróság közzétette határozatát, melyben 4:3 arányban

elutasította a vád fellebbezését Finta Imre ügyében. Az indoklásban többek között szerepelt a

korábban is sokszor hangoztatott parancsteljesítés felemlegetése, továbbá, hogy háborús

helyzet volt, közeledtek a szovjet csapatok; a zsidók felforgató és a magyar háborús

28

erőfeszítések ellen ható tevékenységet végeztek Magyarországon; korabeli újságcikkek

alapján Magyarországon helyeselték a zsidók deportálását; a vagyonelkobzás nyilvánosan,

hivatalos rendeletek alapján zajlott; az elkobzott javakat az államkincstár javára a szegedi

zsinagógában helyezték el stb.

1994. április 25.: a kanadai B’nai B’rith Emberjogi Ligája és a kanadai Holokauszt

Emlékbizottság közös beadványában kérte a legfelső bíróságot a Finta Imre ügyében elfoglalt

álláspontjának tisztázására, attól tartva, hogy az, több pontját tekintve, veszélyes precedenst

teremthet. A zsidó szervezetek beadványait az igazságügy-minisztérium támogatta.

1994. júniusáig a nemzetiszocialista zsidóüldözésben való részvétele miatt ötven személyt

fosztottak meg állampolgárságától, és közülük negyvenkettőt toloncoltak ki az Egyesült

Államokból.

1994. június 23.: a kanadai legfelső bíróság, mindenféle magyarázat nélkül, a korábbinak

megfelelő 4:3 arányban megtagadta a Finta ügy újratárgyalását.

1994. július 4.: Arnold Friedmann és Sabina Citron, a kanadai Holokauszt Emlékbizottság

elnökének és alelnökének levele minden zsidó közösség vezetőjéhez, mely felkéri őket a

kanadai igazságügy-miniszterhez beadott „Nem szabad posztumusz győzelemhez juttatni

Hitlert” című kérvény másolatainak köröztetésére.

1994. július 15.: hat, Montreal környéki zsidó hitközség a kanadai legfelső bíróságnak beadott

kérvényében „perújítást vagy/és további indoklást” kérelmezett azokról a problémákról,

amelyek a korábbi eljárásokban nem merültek fel vagy nem kerültek terítékre a háborús és

emberiség elleni bűnökre, ezeken belül a holokauszt során elkövetettekre vonatkozó törvény

alkalmazásakor. Az igazságügyi minisztérium azonban a továbbiakban eljárások indítása

helyett, amerikai mintára, az állampolgárság megfosztásához és kitoloncoláshoz folyamodott

azokkal szemben, akik Kanadába való belépésükkor hazudtak vagy elhallgattak valamit a

háború alatti tevékenységükkel kapcsolatban (ld. Jacob Luitjens).

1994. július 19.: a Finta Imre ügyben született döntés kapcsán kanadai zsidó szervezetek a

parlament minden tagját levélben szólították fel „Kanada becsületének megmentésére”, hogy

„a fennálló törvények módosításával gátolják meg a történelem megismétlődését”.

1995. április 9.: a New York Times cikke közölte a Simon Wiesenthal Központ becslését,

miszerint a második világháború után mintegy 3.000 nemzetiszocialista háborús bűnös

menekült Kanadába, akik közül hozzávetőlegesen 1.500 fő még életben volt 1995-ben.

1995. július 14.: a philadelphiai harmadik felülvizsgálati fellebbviteli bíróság jóváhagyta

Koréh Ferencnek, A Székely Nép című antiszemita napilap egykori felelős szerkesztője

amerikai állampolgárságának megvonását.

29

1995. augusztus 8., Bréma: meghalt Kurt Becher.

1996 áprilisáig az Egyesült Államokban az igazságügy-minisztériumban 1979-ben felállított

különleges nyomozások hivatala (Office of Special Investigations, OSI) ötvenhárom

nemzetiszocialista bűnelkövető állampolgárságtól való megfosztását érte el, közülük

negyvenötöt ki is toloncoltak.

1996. április 19.: az Egyesült Államok igazságügy-minisztériuma megindította Koréh Ferenc

ellen a kitoloncolási eljárást. Végül nem került rá sor, Koréh Ferenc 1997 tavaszán meghalt.

1997. december: Kanadában meghalt a kiadatási ügyének eredményére váró Erichs Tobiass.

A fenti szövegben szóba került, illetve más fontosabb személyek sorsa: Hain Péter:

kivégezték; Koltay László: kivégezték; Basch Ferenc: kivégezték; Fiala Ferenc: életfogytig

tartó szabadságvesztés, 1956-ban nyugatra menekült; Kassai (Schallmayer) Ferenc:

kivégezték; Kolosváry-Borcsa Mihály: kivégezték; Kovarcz Emil: kivégezték; Hubay

Kálmán: kivégezték; Omelka Ferenc: kivégezték; Hóman Bálint: életfogytig tartó

szabadságvesztés, a börtönben meghalt; Antal István: életfogytiglani börtönbüntetés, tizenöt

év múlva amnesztiában részesült.

Három főbűnösnek sikerült megmenekülnie, aki Magyarországon követte el tetteit, de német

állampolgár volt: Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú megbízottja; Otto Winckelmann,

a Magyarországon állomásozott SS-erők parancsnoka; Kurt Becher – ők csak tanúként álltak

bíróság elé Magyarországon.

Nemzetközi:

Belgium: kb. 17 ezren álltak népbíróság előtt; közel 3.000 kollaboránst már a világháború

alatt likvidáltak; egyes források szerint 55-77 ezer főtt ítéltek szabadságvesztésre.

Dánia: 13 és félezer ügy, 400 kollaboránst az ellenállók végeztek ki.

Franciaország: 40-50 ezer szabadságvesztés, több mint 70.000 mellékbüntetés, 4.000 főt a

partizánok végeztek ki.

Hollandia: 1947 januárjában 11.320 ügyről tudtak, végül több mint 50 ezer főt ítéltek

szabadságvesztésre.

Olaszország: 3-4 ezer elmarasztaló ítélet; 1946. októberi amnesztia után 50 ezer internáltat

szabadlábra helyeztek.

Nagy-Britannia: két felségárulással vádolt és kivégzett bűnös, 48 szabadságvesztés.

Norvégia: 55 kollaboránst végeztek ki.

Németország: nyugati megszállási zónák: 5.025 szabadságvesztés; lord Maugham szerint az

angol megszállási övezetben 23 ezer főt tartottak fogságban; Berliner Kurier: csak

Bajorországban 1,2 millió nácitlanító per; Nürnbergben 2.169 német ellen indítottak eljárást,

30

658 halálos ítélet és 1.117 szabadságvesztés; szovjet zónában (NDK) 1982 végéig 12.868 főt

marasztaltak el.

Ausztria: 130 ezer eljárás indult a nemzetiszocialisták ellen; 23 ezer ítélet, ebből 13 ezer

súlyos; 43 halálra ítélt, 30 kivégzés.

Bulgária: 1944. október 6. és 1946 nyara között 12 ezer lefogott, ebből 10.895 lefolytatott

eljárás, 386 esetben megszüntették, 2.816 halálos ítélet, 2.050-et végrehajtottak – a régi

politikai elitből kivégeztek egy kormányfőt, 21 minisztert, 68 képviselőt, 3 királyi régenst –,

6.208 meghatározatlan idejű vagy életfogytiglani fegyház, 1.485 felmentés; más források:

2.138 kivégzés, 1.659 életfogytiglan és 1.940 húsz évig tartó szabadságvesztés.

Lengyelország: 1948 elejéig 9.449 ítélet, köztük 1.005 halálos, 981 tíz éven felüli és 7.463 tíz

éven aluli szabadságvesztés.

Románia: 1945 nyaráig Kolozsvári Népbíróság 481 ítéletet hirdetett ki háborús bűntettek

elkövetése miatt, zömükben magyarok ellen; távollevőket 1945 ősze és 1950 nyara között

kikérték Magyarországról, de a benyújtott anyagok sokszor elégtelenek; sokszor alaptalan

vádakat, rágalmakat tartalmaztak; ilyen anyagok alapján végezték ki 1951-ben Budapesten

Kozma István altábornagyot, akit 1990-ben rehabilitáltak; ugyanakkor Bukarestben

megkegyelmeztek a 29 „ogyesszai hóhérnak”.

Csehszlovákiában az osztrákokkal egy időben működő ún. járási bíróságok elé 19.749, a

Szlovák Nemzeti Bizottság elé további 145 fő került; eljárások kapcsolódtak a magyar-

csehszlovák „lakosságcseréhez”; szlovák népbíráskodásról szóló rendelet 1-4. §-ai alapján

„nagy háborús bűnös”-nek minősítettek családtagjaikkal együtt 73.187 főt, áttelepülésre

kötelezve őket, azonban 1947 folyamán az utólagos elítéltetésük érdekében készített

„vádindítványok” legtöbbjét a szlovák járási népbírósági tanácsok elvetették. Mindössze 231

„nagy háborús bűnös”-t telepítettek át Magyarországra. Az 1.927 „kis háborús bűnös”,

Csehszlovákiában maradhatott. Később, 1948. augusztusában újabb 1.500 háborús „bűnös” és

3.500 családtag áttelepítéséről határoztak.

Felhasznált irodalom:

Andrus, Burton C.: A nürnbergi huszonkettő. (Ford.: Tellér Gyula) Negyedik, változatlan

kiadás. Népszerű történelem sorozat. Kossuth Könyvkiadó, 1981.

Braham, Randolph L.: Kanada és a holokauszt bűnelkövetői. A Regina kontra Finta per.

(Ford.: Hernádi Miklós) In.: Randolph L. Braham: A holokauszt. Válogatott tanulmányok.

31

Láng kiadó, 2002. (a szerző maga is részt vett a vád tanújaként a perben, így első kézből

származnak információi)

Braham, Randolph L.: A magyarországi holokauszttal kapcsolatos nemzeti perek. (Áttekintés)

(Ford.: Félix Pál) In.: Randolph L. Braham: A holokauszt. Válogatott tanulmányok. Láng

kiadó, 2002.

Braham, Randolph L.: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. Második, bővített

és átdolgozott kiadás. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1997. II. pp. 1268-1273.

Gárdos Miklós: Nemzetvesztők. Magyar háborús bűnösök a népbíróság előtt. Táncsics Kiadó,

Budapest, 1971. pp. 17-22.

Karsai Elek: Ítél a nép. Népszerű történelem sorozat. Kossuth Könyvkiadó, 1977.

Dr. Major Ákos: Népbíráskodás – forradalmi törvényesség. Egy népbíró visszaemlékezései.

(Sajtó alá rendezte és az előszót írta: Zinner Tibor) Minerva, Budapest, 1988.

Przybylsky, Peter: Akasztófa és amnesztia. (Ford.: Jólesz László) Kossuth Könyvkiadó, 1982.

Sólyom József-Szabó László: A zuglói nyilasper. Kossuth Könyvkiadó, 1967.

Továbbá Zinner Tibornak a Holokauszt Emlékközpont Gyűjteményében megtalálható

tanulmányai, írásai, illetve Várkonyi Endrének az ugyanitt megtalálható cikktöredéke

Ajánlott irodalom:

Bokor László-Dózsa Ildikó-Kulcsár István-Rózsa Péter: Nürnberg 1946. Emlékek és

tanulságok. MAFILM Híradó-és Dokumentumfilm Stúdió, 1982.

Gilbert, Gustave Mark: Nürnbergi napló. (Ford.: Halász Zoltán) Magvető, Budapest, 1967.

Karsai Elek-Karsai László: A Szálasi per. Reform Lap- és Könyvkiadó Részvénytársaság,

1988. (Névmutatójában rövid ismertető található az adott személy mellett)

Karsai László-Molnár Judit: Az Endre-Baky-Jaross per. Cserépfalvi 1994.

Karsai László-Molnár Judit: A magyar Quisling-kormány. Sztójay Döme és társai a

népbíróság előtt. 1956-os KHT., Budapest, 2006. (Névmutatójában rövid ismertető található

az adott személy mellett)

Dr. Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950). Közgazdasági és

Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979.

Molnár Judit (szerk.): A holokauszt Magyarországon európai perspektívában. Balassi Kiadó,

Budapest, 2005. 621-683. o.

Solt Pál (főszerkesztő): Iratok az igazságszolgáltatás történetéhez. I.-V. Közgazdasági és Jogi

Könyvkiadó Rt., Budapest, 1996.

32

Szita Szabolcs: Magyarok az SS ausztriai lágerbirodalmában. Magyarországi Zsidó Kulturális

Örökség Közalapítvány, Budapest, 2000. 292-312. o.

Zinner Tibor: XX. századi politikai perek. A magyarországi eljárások vázlata. 1944/1945-

1992. Rejtjel Kiadó, Budapest, 1999.

Zinner Tibor-Róna Péter: Szálasiék bilincsben. I-II. Lapkiadó Vállalat, Budapest, 1986.

További linkek:

http://lexikon.katolikus.hu/LINKEK/LINKNNNN/NEOVULGA.HTML, (2008. augusztus 1.

14:01)

http://www.law.umkc.edu/faculty/projects/ftrials/nuremberg/nuremberg.htm, (2008.

augusztus 14., 15:30)

www.nachfolgeprozesse.nuernberg.de/, (2008. augusztus 14., 16:47)

http://www.geocities.com/allamszocializmus/perek1.htm, (2008. augusztus 19., 12:55)

A Wikipédiában az írásban szereplő legtöbb személy, illetve esemény szerepel.

Mindazonáltal, akárcsak bármilyen más ineternetes forrás, kellő kritikával kezelendő. Ahogy

nyomtatott forrásoknál, úgy internetes források használatakor is, lehetőség szerint, kettőt-

hármat vagy még többet mindenképpen nézzünk meg, hogy az általunk vizsgált témával

kapcsolatban ugyanazokat az adatokat említik-e.

Az összeállítás létrehozásához segítséget nyújtott a Holokauszt Emlékközpont Gyűjteménye,

Könyvtára, a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára. Az összeállítás megírásához, tárgybeli,

illetve stilisztikai tanácsaival és újabb anyagokkal alapvető segítséget nyújtott Botos János, a

Holokauszt Emlékközpont tudományos titkára.

33