késôközépkori falusi lakóház tiszaugon · 2019. 2. 5. · tiszaug-kéménytetôn10 folytatott...

20
Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon Az alföldi lakóház kialakulásának kérdéséhez L ASZLOVSZKY J ÓZSEF A késôközépkori falusi lakóházak típusai, és ezek kialakulása régóta foglalkoztatja a magyarországi népi építészet kutatóit. A XIX. század végétôl kezdôdôen fôként a néprajztudomány szakemberei tárgyalták ezt a kérdést, de a magyar településrégészet – nemzetközi kitekintésben is úttörô módon – már a két világháború közötti évtize- dekben is jelentôs eredményeket mutatott fel a késôközépkori, sôt kora újkori falusi lakóépületek kutatásában. Ezek legfontosabb része éppen az úgynevezett alföldi lakó- ház kérdéséhez kapcsolódott, régészeti szempontból ezt a típust ismertük a legjobban ezen idôszak ásatásai nyomán. A középkori magyar falu régészetének legjelentôsebb alakja, Méri István, maga is jelentôs mértékben járult hozzá ennek a háztípusnak a megismeréséhez, így a II. Világháború után megerôsödô középkori falu kutatás is ki- emelt helyen foglalkozott a problémával. Az elmúlt évtizedekben további fontos eredményeket mutatott fel a hazai településrégészet ezen háztípus kapcsán, és ezek leginkább Pálóczi Horváth András szentkirályi ásatásaihoz kapcsolódnak. Ezek a fel- tárások mind módszertani, mind pedig történeti interpretációs szempontból jelen- tôsek, mai feltárásaink kérdésfeltevésére, ásatásai módszereire is nagy mértékben ki- hatnak. A jelen cikkben tárgyalt épület típusok, az ott megfigyelt régészeti jelenségek pedig legtöbb esetben a szentkirályi ásatásokon feltárt épületekkel vethetôek össze. 1 A Tiszaugon az 1980-as évek elején végzett terepbejárások és kis területû feltárás ugyanakkor fontos adalékokkal szolgálnak a helyi településhálózat mellett az alföldi 1. A jelen cikk szerzõjének még egyetemi hallgatóként volt lehetõsége részt venni Pálóczi Horváth András szentkirályi (akkor még Lászlófalvának nevezték a települést) ásatásain. Az ott látottak, az elsajátított módszerek, feltárási technikák nagymértékben meghatározták szakmai érdeklõdésemet, és az ebben a cikkben is megfogalmazott gondolatokat. Így logikusan adódott, hogy az õ munkássága elõtt tisztelgõ kötetbe egy olyan anyag feldolgozásáról írjak cikket, amely minden vonatkozásában és részletében az õ településrégészeti munkájához kapcsolódik. 295 S TUDIA C AROLIENSIA 2006. 3-4.

Upload: others

Post on 07-Mar-2021

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon

Az alföldi lakóház kialakulásának kérdéséhez

L A S Z L O V S Z K Y J Ó Z S E F

A késôközépkori falusi lakóházak típusai, és ezek kialakulása régóta foglalkoztatja a

magyarországi népi építészet kutatóit. A XIX. század végétôl kezdôdôen fôként a

néprajztudomány szakemberei tárgyalták ezt a kérdést, de a magyar településrégészet

– nemzetközi kitekintésben is úttörô módon – már a két világháború közötti évtize-

dekben is jelentôs eredményeket mutatott fel a késôközépkori, sôt kora újkori falusi

lakóépületek kutatásában. Ezek legfontosabb része éppen az úgynevezett alföldi lakó-

ház kérdéséhez kapcsolódott, régészeti szempontból ezt a típust ismertük a legjobban

ezen idôszak ásatásai nyomán. A középkori magyar falu régészetének legjelentôsebb

alakja, Méri István, maga is jelentôs mértékben járult hozzá ennek a háztípusnak a

megismeréséhez, így a II. Világháború után megerôsödô középkori falu kutatás is ki-

emelt helyen foglalkozott a problémával. Az elmúlt évtizedekben további fontos

eredményeket mutatott fel a hazai településrégészet ezen háztípus kapcsán, és ezek

leginkább Pálóczi Horváth András szentkirályi ásatásaihoz kapcsolódnak. Ezek a fel-

tárások mind módszertani, mind pedig történeti interpretációs szempontból jelen-

tôsek, mai feltárásaink kérdésfeltevésére, ásatásai módszereire is nagy mértékben ki-

hatnak. A jelen cikkben tárgyalt épület típusok, az ott megfigyelt régészeti jelenségek

pedig legtöbb esetben a szentkirályi ásatásokon feltárt épületekkel vethetôek össze.1

A Tiszaugon az 1980-as évek elején végzett terepbejárások és kis területû feltárás

ugyanakkor fontos adalékokkal szolgálnak a helyi településhálózat mellett az alföldi

1. A jelen cikk szerzõjének még egyetemi hallgatóként volt lehetõsége részt venni Pálóczi Horváth András

szentkirályi (akkor még Lászlófalvának nevezték a települést) ásatásain. Az ott látottak, az elsajátított

módszerek, feltárási technikák nagymértékben meghatározták szakmai érdeklõdésemet, és az ebben a

cikkben is megfogalmazott gondolatokat. Így logikusan adódott, hogy az õ munkássága elõtt tisztelgõ

kötetbe egy olyan anyag feldolgozásáról írjak cikket, amely minden vonatkozásában és részletében az

õ településrégészeti munkájához kapcsolódik.

295

ST U D I A CA R O L I E N S I A 2006. 3-4.

Page 2: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

háztípus fejlôdésével kapcsolatban is, különösen annak kronológia vonatkozásai és a

lakóházakban alkalmazott fûtôberendezések tekintetében.2 Ez indokolja, hogy a több

mint két évtizede elvégzett kisebb leletmentés leleteit és az ottani megfigyeléseket

külön cikkben közöljük.3 A jelen feldolgozás elsôsorban a lakóépületek szerkezetére

koncentrál, és a leletanyagot csak röviden mutatja be a kronológiai kérdések kapcsán.4

Ezt követôen pedig külön foglalkozik az alföldi lakóház típus néhány fejlôdési kérdé-

sével.

A lelôhely

A Tiszazugban az 1970-es évek végén, és az 1980-as évek elején végzett terepbejárá-

sok5 során figyeltünk fel a mai Tiszaug község délkeleti szélén, a Szociális otthon

(egykori Radvány-kastély) mellett a szántott felszínen jelentkezô nagyon intenzív

középkori településnyomokra. A mai település délkeleti szélén, a Szociális otthontól

2. A késõközépkori falusi házak fejlõdésének kérdéséhez a legfontosabb összefoglaló munkák: K. CSILLÉRY

Klára: A magyar népi lakáskultúra kialakulásának kezdetei. Budapest 1982. 7-8, 167-29; BALASSA M. Iván:

A parasztház évszázadai. (A magyar lakóház középkori fejlõdésének vázlata). Békéscsaba 1985. 31-156; Élet

egy középkori faluban. (25 év régészeti kutatása a 900 éves Szentkirályon). Szerk. PÁLÓCZI-HORVÁTH András.

Magyar Mezõgazdasági Múzeum. Budapest 1996; PÁLÓCZI HORVÁTH András: A késõ középkori népi

építészet régészeti kutatásának újabb eredményei. In: CSERI Miklós – TÁRNOKI Judit (szerk.): Népi

építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a tizennyolcadik századig. Szentenedre–Szolnok 2001. 221-

260.

3. A Tiszaugon elvégzett leletmentés elsõ feldolgozását 1983-ban végeztem el régészeti szakdolgo-

zatomban. LASZLOVSZKY József: A Tiszazug középkori településtörténete. Egyetemi szakdolgozat. ELTE

BTK Régészeti tanszék. Budapest 1983. Témavezetõ dr. Kubinyi András. (Különösen 23-27 valamint

53-74. oldalak). A szakdolgozat a Tiszazug általános középkori története kapcsán dolgozta fel a terep-

bejárási adatokra épülõ topográfiai kérdéseket és a területre vonatkozó középkori írott forrásokat. A

tiszaugi lelõhely feldolgozása a feltárt épületekre koncentrált, és röviden elemezte az elõkerült lelet-

anyagot. A lelõhely és az itt elõkerült leletanyag egyes vonatkozásairól rövid említések találhatóak az

alábbi munkákban: LASZLOVSZKY József: Archaeological Approaches to the Study of Medieval Settle-

ment Patterns – Data to the Medieval History of the Region Tiszazug. In: II. International Archaeologi-

cal Student Conference, Szeged 1980. 97-107; UÕ: A Tiszazug középkori emlékeinek kutatása. In: Tízéves

a Tiszazug kutatása. Szerk. SZABÓ László. Szolnok 1979. 17-29; UÕ: Népi mesterségek középkori

elõzményei a Tiszazugban. In: Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szerk. SZABÓ László. Szolnok

1982. 24-33; UÕ: Az államalapítástól a tatárjárásig terjedõ idõszak története. (The History of Szolnok

county from the Foundation of the Hungarian State until the Mongol Invasion) In: Szolnok megye a

népek országútján. – Szolnok megye a régészeti leletek tükrében. (Szolnok County: The Crossroads of many races.

- The History of Szolnok County through Archaeological Finds.) Ed. RACZKY Pál. Szolnok 1982. 73-76, 115;

LASZLOVSZKY 1982. A feltárt házrészletek azonban eddig nem kerültek közlésre.

4. Az elõkerült kerámia anyagot párhuzamként használta fel Wolf Mária a mezõnyárádi kerámia leletek

értékelésénél: WOLF 1986. A tiszaugi kerámia részletesebb feldolgozására egy szakdolgozat keretében

került sor: BERECZ Barbara: Tiszaug késõ középkori falu kerámiaanyaga. Egyetemi Szakdolgozat. ELTE

BTK Régészet szak. Budapest 2004. Ezek nyomán a feltárt kerámia anyag részletes közlését a közel-

jövõben kívánjuk elvégezni Halász Ágostonnal, aki doktori disszertációjában összehasonlító anyagként

dolgozik ezekkel a leletekkel.

5. A terepbejárások jellegérõl és településtörténeti alkalmazásukról a 2. jegyzetben idézett munkák mel-

lett további információk találhatóak: RÁCZ–LASZLOVSZKY 2005. 2. és 4. térkép.

296

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 3: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

nyugatra húzódó kelet-nyugat irányú dombháton házfoltok és szétszántott kemencék

nyomai jelentkeztek, és ezek a jelenségek nyilvánvalóan folytatódtak a dombhát maga-

sabb részein is, ahol a modern épületek miatt a terepbejárási megfigyelésekre már

nem volt lehetôség. A kiemelkedéstôl északra az egykori Tisza-meder húzódik, amely

az újkori szabályozások során került levágásra. A kiemelkedéstôl nyugatra és délre

idôszakosan árvízjárta részek húzódnak, maga a kiemelkedés azonban 86 méteres ten-

gerszint feletti magasságával mindig is árvíz mentes területnek számított. Nagyobb

árvizek esetén, a mai domborzati viszonyok és a szabályozás elôtti térképek ábrázolá-

sai szerint, a kiemelkedés félsziget szerûen nyúlt be az ártérbe. A dombhát tetejét

löszös talaj borítja, egyes helyeken szikes jelenségekkel. Környezetét, a mélyebben

fekvô részeket termékeny öntéstalaj borítja.

A felszínen jelentkezô régészeti jelenségeket kb. 250 x 80 méteres területen tudtuk

megfigyelni, de a középkori település kiterjedése ennél sokkal nagyobb volt. A fel-

színrôl nagy számú Árpád-kori cserepet, fazék és bogrács töredékeket gyûjtöttünk.

Emellett ugyancsak nagy számban találtunk a felszínen erôsebben profilált peremû

edény töredékeket, amelyek anyaguk és perem kiképzésük alapján inkább a XIII–XIV.

századra tehetôek. Emellett pohár alakú kályhaszem darabokat is találtunk, valamint

egy megmunkált csont tárgyat. Kisebb számban késôbbi töredékek is feküdtek a fel-

színen, sôt néhány olyan darab is, amelyek már a népi kerámiához állnak közelebb.

Összességében azonban az Árpád-kori és XIV. századi anyag volt domináns. A cserép-

darabok mellett a felszínen megfigyelhetô részben szétszántott nagyméretû házfoltok

is jelentkeztek, a sárga agyagos padló foltjai erôsen elváltak a barnább árnyalatú talaj

színétôl. Ezekben a padlófoltokban erôsen átégett, részben szintén szétszántott ke-

mencék nyomait is meg lehetett figyelni.

A terepbejárásokkal és a leletmentéssel párhuzamosan, majd az azt követô feldol-

gozás során sikerült további leleteket és jelenségeket is kapcsolni ehhez a lelôhelyhez.

Az I. Katonai felmérésen Tiszaug falu már a mai település helyén található, de ettôl

délre a térképen, nagyjából a mai Szociális otthon területén egy puszta templomot

ábrázoltak. Ez nyilvánvalóan azonos a középkori Ug falu templomával, amit számos

forrásból ismerünk. Ugyanerrôl a helyrôl származhatnak azok a leletek is, amelyeket

Radvány Károly, a terület birtokosa 1921-ben adott át a Szegedi Múzeumnak. A lele-

tekhez csatolt vázlat a területet Templom-hegynek nevezi, és egyértelmûen a lelôhely

területét ábrázolja.6 Szabó Kálmán szintén közölt középkori leleteket Tiszaug terüle-

térôl. Ezek nem mindegyike kapcsolható egyértelmûen egyes lelôhelyekhez, de van

közöttük olyan, amely nagy valószínûséggel errôl a helyrôl származik. Igy például

azok, amelyek Radvány Károlyné birtokán, a falutól párszáz lépésre kerültek elô.7 Sza-

bó Kálmán emellett középkori sírokról is ír mûvében Tiszaugnál, de ezekkel kapcso-

297

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

6. Móra Ferenc Múzeum Régészeti Leltárkönyv II. kötet 1907-1927. 1921. év. Eredeti számozás szerint

315, újraszámozás szerint 311, június 29. A leletek részletesebb leírását lásd a lelõhelyrõl elõkerült lelet-

anyagot bemutató résznél.

7. SZABÓ 1938. 21. Ezen leletek értékelését lásd az elõkerült leletanyag bemutatásánál.

Page 4: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

latban semmilyen pontosabb adatot nem említ. Nagy valószínûséggel ezek inkább a

középkori Ság falu területén kerülhettek elô, amelyet szintén ismerhetett Szabó Kál-

mán, ahogy ez az általa közölt lelôhelytérképrôl megállapítható.8 Mindezen leletek és

adatok alapján egyértelmû, hogy a jelen cikkben bemutatott lelôhely a középkori Ug

település maradványaival azonosítható. A feltárt lakóházak az említett kiemelkedés

legmagasabb pontján álló, valószínûleg a Radvány-kastély építésekor véglegesen el-

pusztult középkori templom közelében állhattak.

A leletmentés

A leletmentésre annak nyomán került sor, hogy a Tiszaug-Kisrétparton9, valamint

Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-

sokra került sor. Ezek egyikén lehetett megfigyelni, hogy a Tiszaug melletti középko-

ri lelôhelyen újabb részeket szántottak fel, részben mélyebben is megszántva a terület

egyes részeit, és ennek hatására a korábban inkább csak felszíni leletanyagként jelent-

kezô középkori jelenségek, nagyterületû házfoltokban és kemence nyomokban is

megmutatkoztak. A korábbi szántások viszonylag kis mélységben forgatták meg a ta-

laj felsô rétegét, mivel általában csak lóval szántottak ezen a viszonylag kisterületû, a

falu és a gát közé ékelôdô szántóföldön. A leletmentést megelôzô mélyszántás viszont

jelentôs pusztulást okozhatott a felszínhez nagyon közel jelentkezô középkori objek-

tumokban. Ez tette indokolttá, hogy legalább azon a területen, ahol a legjelentôsebb

középkori objektumokra utaló felszíni jelenségek mutatkoztak, kisebb területû lelet-

mentéssel tisztázzuk a település jellegét és az ott található objektumokat. Erre 1980

május–június hónapban került sor. A leletmentés rövid ideig, alig több mint két hétig

tartott, és csupán arra szorítkozott, hogy két egymás fölött, eltérô tájolásban elhe-

lyezkedô, nagyméretû lakóházat hozott felszínre. Összesen 148 négyzetmétert sike-

rült feltárni, arra nem volt lehetôség, hogy a házak környezetét, esetleg az udvart is

megkutathassuk.

A feltárt épületek

A leletmentés során két, „L” alakban egymáson elhelyezkedô házra bukkantunk. A

felszínen nagyméretû sárga folt és kemence rajzolódott ki. A szántással bolygatott 25-

30 cm eltávolítása után a feltárási felület nyugati részén sárga, tapasztott padlószint, a

keleti oldalon vörösre égett, hamus, faszenes, pusztulási réteg bontakozott ki. A

8. SZABÓ 1938. 10, 54. Ság falu helyének azonosításáról és az ottani középkori településrõl:

LASZLOVSZKY 1986.

9. SIKLÓDI Csilla: Elõzetes jelentés a Tiszaug-kisrétparti rézkori telep ásatásáról. ArchÉrt 109 (1982).

231-238. Az Árpád-kori leletekrõl: LASZLOVSZKY 1982.

10. R. CSÁNYI Marietta – STANCZIK Ilona: Elõzetes jelentés a Tiszaug-kéménytetõi bronzkori tell-telep

ásatásáról. ArchÉrt 109 (1982). 239-259.

298

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 5: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

felület megtisztítása, illetve késôbb a nyugati részen elôkerült sárga padló elbontása

után, tisztázódott, hogy az alsó réteghez egy megközelítôleg nyugat-kelet irányú, 16

méter hosszú ház tartozott, és e felett a nyugati harmadban egy hasonló méretû, de a

másik épületre merôlegesen elhelyezkedô ház nyomai jelentkeztek, amely azonban

nem égett le. Csak az alsó házat sikerült teljes felületben feltárni, a késôbbinek csak a

nagyságát és viszonylag pontos kiterjedését határoztuk meg a feltárási felületbôl ki-

nyúló kutatóárkokkal. (1. kép) Így a korai épület szerkezetében és beosztásában is

rekonstruálható. A késôbbi megfigyelését a részleges feltárás mellett az is nehezítette,

hogy padlószintje a szántás miatt erôsen bolygatott volt, valamint a ház pusztulása

során elpusztult oldalfalak alig váltak el a nem kiégett, hasonlóan sárga színû padlóta-

pasztástól. Ugyanakkor a feltárt területen kibontott cölöplyukak mindkét épület ese-

tében pontosan meghatározták az épület oldalfalait, kiterjedését, és részben belsô osz-

tófalaik helyét is. A pontosabb részletmegfigyelésekre a korábbi lakóháznál az adott

lehetôséget, hogy itt az átégett padlószint jól elvált a késôbbi omladékrétegtôl. (2. kép)

1. ház

16 x 6 méteres, háromosztatú, két kemencés épület. Megközelítôleg nyugat-kelet irá-

nyú, a bejárat észak-északkelet felé nézett. Az épület körvonalai, az oldalfalak helye,

legélesebben az északi és keleti oldalon jelentkeztek, ahol a sárga és vörösre égett

299

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

1. kép Tiszaug, késôközépkori lakóházak feltárása, alaprajz

hamus, faszenes padló

beásott verem

agyagtapasztás

kései beásás

elszenesedett gerenda

sütõfelület

kemencefal

átégett padló

0 2

Page 6: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

agyagtapasztás a kibontott cölöplyukakkal együtt pontosan meghatározta a ház szélét.

A nyugati oldalon a rárétegzôdött késôbbi ház miatt az oldalfalat csak a szelvény szélén

kibontott cölöplyukak jelezték egyértelmûen. A déli oldalon a tapasztás kevésbé éle-

sen vált el, a délkeleti sarokban még egy késôbbi beásás is nehezítette a megfigyelé-

seket.

Az északi oldalon egymástól 100-120 cm távolságra 30-40 cm átmérôjû cölöpök

voltak beásva a padlószinttôl 40-60 cm mélyre. A cölöpök fenekét keményre döngöl-

ték. A cölöplyukak között 10-15 cm átmérôjû karólyukak jelentkeztek. A nyugati ol-

dalon sûrûbben sorakoztak a cölöplyukak, ezek egy része viszont a késôbbi házhoz

tartoztak. A déli és keleti oldalon a nagy oszlopok helyei megvoltak, de alig találtunk

kisebb karólyukakat. Több egymás mellett elhelyezkedô, illetve egymást metszô

cölöplyuk arra utal, hogy az épület falánál javításokat is végeztek.

A tartóoszlopok sûrûsége alapján a fal cölöpökkel megerôsített vertfal lehetett. Az

égett részeken ugyanis hiányoztak a vesszônyomatos paticsdarabok, a karók között

valószínûleg nem volt vesszôfonadék. A sûrûn levert karók enélkül is elég erôssé tet-

ték a falat.

Az északi oldalon a házfal mellett kb. 1 méterre a barna talajban jól megfigyel-

hetôen egy, a fallal párhuzamos cölöpsor rajzolódott ki. A cölöpök 15-20 cm át-

mérôjûek voltak, és 30-40 cm átmérôjû sárga döngölt agyag vette ôket körül. (3. kép)

Ezek helye egybe esett a falban 100-120 centiméterenként álló nagy cölöpökkel.

Helyzetük alapján ezeket az oszlophelyeket a ház elé nyúló tornác tartószerkezetének

határozhatjuk meg. Hasonló tornácos megoldás más késôközépkori falusi lakóházak-

nál is elôfordult, így Sarvalyon, Túrkeve-Móricon és Szentkirályon.11 Az oszlophe-

lyek faltól mért távolsága egyértelmûvé teszi ezt a szerkezeti megoldást, bár a népi

építészetben ismert más, hasonló, de funkciójában eltérô szerkezet is. Az úgynevezett

tetôlábas tömésfal esetén a falak egyszerûen, erôsítô váz, vagy a falban elhelyezkedô

cölöpök nélküli agyagtapasztásból állnak, és a falon kívül, attól 30-50 centiméterre hú-

300

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

2. kép Tiszaug, késôközépkori lakóházak padlószintje

a feltárt felületen

Page 7: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

zódik egy cölöpsor, amely valójában a tetôszerkezet súlyát hordozza.12 A tiszaugi ház-

nál is viszonylag kicsi volt a távolság a fal és a cölöpsor között, és ennyiben hasonlít az

említett megoldáshoz, de bizonyos elemek egyértelmûen bizonyitják, hogy tornácról

lehetett szó. Egyrészt a falban sûrûn elhelyezkedô cölöp- és karólyukak bizonyítják,

hogy a külsô cölöpsornak nem volt feladata az egész tetôszerkezet súlyának megtartá-

sa. Másrészt a tetôlábas tömésfalnál az épület minden oldalán ezt a megoldást alkal-

mazták, míg a tiszaugi háznál csak az északi, a bejárat felöli oldalon jelentkezett a kü-

lön cölöpsor. Ugyanakkor elképzelhetô, hogy ez a tornác nem húzódott végig az egész

épület elôtt, mivel az észak-nyugati részen nem sikerült ugyanezeket a cölöplyukakat

megfigyelni. Ez azonban összefügghet azzal is, hogy itt a késôbbi ház sárga agyag

padlója miatt nem lehetett ezeket elkülöníteni.

A ház belsô osztófalai közül a nyugatit lehetett jól megfigyelni. Ez az épület nyu-

gati végétôl 6,5 méterre jelentkezett egy cölöplyuk sor formájában. A 30-40 cm át-

mérôjû oszlopok sûrûsége alapján valószínûsíthetô, hogy ezt az osztófalat megújí-

tották. Az épületben a keleti osztófal a már említett késôbbi beásás miatt nem volt

megfigyelhetô. Helye azonban viszonylag jól meghatározható, a ház keleti végétôl 5,5

méterre. Nem valószínû ugyanis, hogy a keleti rész egyetlen osztatlan helyiség lett

volna.

Az épület bejáratát több ásatási megfigyelés alapján lehetett kijelölni az északi

oldalon, a középsô helyiségben található kemencével szemben. Ezt mutatja a tornác

oszlopsora, ahol a külsô oszlopok nagyjából egyenletes távolságát megosztva egy

11. HOLL Imre: Sarvaly középkori lakóházai. ArchÉrt 106 (1979). 49; MÉRI 1954. 5. ábra; PÁLÓCZI

HORVÁTH András: A Lászlófalván 1969-74-ben végzett régészeti ásatások eredményei. Cumania 4

(1976). 284-285.

12. HEGYI Imre: A népi erdõkiélés történeti formái. Budapest 1978. 14, 17. kép.

301

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

3. kép A ház elôtti tornác tartóoszlopának nyoma

Page 8: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

köztes oszlop nyoma is jelentkezett, amelynek a bejárati rész megerôsítése lehetett a

feladata. Ugyanitt azt is megfigyeltük, hogy a padló erôsen kopott volt.

Mindezen megfigyelések alapján a házat három osztató épületként rekonstruál-

hatjuk, és a középsô helyiséget tarthatjuk konyhának. A magyar háztípusok rendsze-

rében ez általános forma, és az ebben a helyiségben feltárt kemence is ezt az azo-

nosítást támasztja alá. A kemence azonban több vonatkozásban is eltér az általánostól.

Lekerekített négyzet alakú (1,3x1,2 m), nyílásával a bejárat felé néz. Amennyire meg

lehetett figyelni, a fûtôberendezés egyik oldala sem érintkezett a fallal. A kemence el-

bontása során három sütôfelületet lehetett megfigyelni. Ezek alatt nagy számú

kerámiatöredék volt, amelyek lehetôvé teszik, hogy a kemence használatának idejét

viszonylag pontosan meghatározzuk. (4. kép) A tapasztások nem fedték pontosan egy-

mást. A legnagyobb kiterjedésû a legfelsô volt. A második tapasztásnál megfigyeltük a

kemence elôtti kb. 40 cm átmérôjû átégett felületet, és a hamus gödröt. Itt a kemence

szájánál szalmahamu is elôkerült.

A nyugati helyiséget szobaként azonosíthatjuk. Ezt mutatja a délnyugati sarokban

elhelyezkedô kemence, amely a konyhaival ellentétben kerek alaprajzú, és csak egy

sütôfelülete volt. A tüzelô felület tapasztása alatt itt is elôkerült cserepek, de sokkal

kisebb számban, mint a konyhánál. A helyiségbe a bejárat a konyhából nyílott, az osz-

tófal északi végében megszûnnek a cölöplyukak. A szoba északi oldalán is megszakad

az átégett fal egy részen, elképzelhetô, hogy közvetlen kijárata is volt.

A keleti helyiség funkciója nem határozható meg egyértelmûen. Fûtôberendezés

nyoma nem került elô, kemence biztosan nem állt itt. A padló mindenütt erôsen át

volt égve a házat elpusztító tûz miatt, így szabadtûzhely nyomát sem lehetett megfi-

gyelni. A fal és a padló szerkezete ugyanolyan volt, mint a másik két helyiségben, tehát

nincs arra vonatkozó adatunk, hogy istállóként, vagy más gazdasági funkciójú helyi-

ségként használták volna, ahogy arra több esetben is következtettek az eltérô szerkezet

alapján egyes alföldi lakóházaknál.13 Mindezek alapján kamra-szoba funkciója lehe-

tett, de fûtôberendezés nélkül.

302

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

4. kép A kemence tapasztásában kibontott cserépdarabok

Page 9: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

A ház padlóját szinte az egész feltárt területen faszenes, hamus, átégett agyagta-

pasztással kevert törmelék borította. Ezek között több nádlenyomatos tapasztás és el-

szenesedett gerenda is elôkerült. A nádtapasztás a mennyezet fedésének része lehetett,

a gerendák pedig a tetôszerkezet részei. Túrkeve-Móricon ugyanezt a megoldást al-

kalmazták.14

Az épülethez kapcsolódó egyéb külsô részleteket a kis feltárási felület miatt nem

lehetett megfigyelni, kivétel a keleti házszél folytatásában egy kisebb árkot. Ez 40 cm

széles volt és észak-dél irányban húzódott sárga betöltéssel. Helyzete alapján elkerítô

(telekhatároló) funkciója lehetett, pontos értelmezését azonban a feltárt rövid szakasz

nem tette lehetôvé.

2. ház

Az 1. ház felett tártuk fel, annak nyugati harmadát fedte. Mivel a két ház padlója kö-

zött nem volt feltöltési réteg, arra következtethetünk, hogy közvetlenül az 1. ház

leégése után épült. Szerkezetében és méretében is jórészt követte a korábbi épületet.

A sárga tapasztott padló élesen elvált a másik ház pusztulási rétegétôl. A talaj felszíné-

hez azonban ez a padló már nagyon közel volt, és a mezôgazdasági mûvelés jelentôsen

megbolygatta, így belsô szerkezetét és egyéb részleteit ennek a háznak már nem lehe-

tett megfigyelni. Tüzelôberendezés nyomait sem tártuk fel, de ezek valószínûleg arra

a részre estek, amelyek kívül voltak a feltárási szelvényen, hiszen a késôbbi épület

kiterjedését is csak egy-egy kutatóárokkal tudtuk meghatározni. A feltárt részek azt

mutatták, hogy a ház fala ugyanúgy oszlopokkal megerôsített vertfal lehetett. A sárga

padlóban újra sározást lehetett megfigyelni, a második réteg alatt vékony feltöltés je-

lentkezett. Az épület nem égett le, miután lakói elhagyták erre a területre késôbb már

nem épült lakóház.

Egyéb objektumok

A feltárt felületen a két lakóháznál késôbbi részletek is elôkerültek. Az 1. lakóház

keleti végét egy 3-4 m átmérôjû, átlagosan 40 cm széles ívelt árok vágta át. Ez biztosan

késôbbi ennél az épületnél, és esetleg a második házzal egyszerre volt használatban.

Funkciója nem meghatározható, és érdemes megjegyezni, hogy Méri István ugyan-

ilyen szerkezetû árkot tárt fel Túrkeve-Móricon, de rendeltetését ô sem határozta

meg.15 Ezen felül több kör alakú beásást is meg lehetett figyelni az 1. ház padlójánál.

Ezek közül a szoba kemencéjébe beásott gödör valószínûleg a második házhoz tarto-

zott, és tárolóverem lehetett.

13. SZABÓ 1938. 83; PAPP László: Ásatások a XVI. században elpusztult Kecskemét vidéki falvakban.

Néprajzi Értesítõ 1931/4. 141.

14. MÉRI 1954. 144-145.

15. MÉRI 1954. 7. kép „x” árok.

303

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

Page 10: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

Leletanyag

A két lakóház területérôl elôkerült leletanyagból a jelen cikkben, csak azokat mutatjuk

be röviden, amelyek az épületek keltezése szempontjából fontosak, illetve amelyek a

háztípus meghatározása és a tüzelôberendezések szempontjából lényegesek. Így elsô-

sorban a kerámialeletek egy-egy csoportjára koncentrálunk. A feltárás során elôkerült

fémleletek egyébként is viszonylag szegényesek, vasalásokon kívül fôként kések, és

azok töredékei kerültek elô, ezek azonban a keltezés szempontjából nem jelentenek

biztos kiindulópontot. A leletanyagban még külön csoportot alkotott az állatcsontból,

elsôsorban lócsontból készített tárgyak, amelyekkel már egy korábbi közlésben rövi-

den foglalkoztam. Ezek egy speciális hálótípushoz tartoztak, és a megmunkálásuk

alapján kececsontoknak határozhatjuk meg ôket. Hasonló leleteket Szabó Kálmán is

közölt már, és jól ismerjük néprajzi gyûjtésekbôl is.16

A leletanyag legnagyobb részét a kerámia teszi ki, amely a feltárt viszonylag kis

területhez képest jelentôsnek mondható. A padlószintek feletti anyagot a mezôgaz-

dasági mûvelés megbolygatta, és a ház padlók melletti leletanyag is részben kevertnek

mondható. Így ezeken a részeken pontosabb rétegtani megfigyeléseket nem haszno-

síthatunk a keltezésnél. Ezzel szemben a kemencék sütôfelületébe betapasztott dara-

bok, és különösen azok, ahol a sütôfelületek megújítására is sor került, viszonylag

pontos kormeghatározást adnak a kemencék készítésének, megújításának, így pedig a

házak építésének és használatának idejére. A konyhai kemence három rétege jól vizs-

gálható, a legfelsô az 1., az alatta lévô a 2. míg a legalsó, legkorábbi a 3. sütôfelület az

alábbi leírásban. Az ezekbôl kibontott töredékek döntô többsége szinte teljes edényt

adott ki a restaurálás után, így tipológiai elemzésük megbízható mennyiségû anyagra

támaszkodhat. Emiatt az alábbi rövid értékelô rész elsôsorban ezekre koncentrál,

kiegészítve azokkal az elemekkel, amelyek a fûtôberendezésekhez kapcsolható kály-

haszemekre vonatkoznak.

Az elôkerült leletanyag számos darabjára jellemzô, hogy hurkatechnikával, lassú

korongon készültek. A kiegészíthetô edényeknél minden esetben megfigyelhetô volt,

hogy a fenék felülete érdes volt, vagyis azokat nem levágták, hanem leemelték a ko-

rongról. Néhány esetben arra utaló nyomot is találtunk, hogy a fenékrészt külön ké-

16. A csontleletek rövid összefoglalása: LASZLOVSZKY József: Népi mesterségek középkori elõzményei a

Tiszazugban. In: Kunszentmárton és a Tiszazug kisipara. Szerk. SZABÓ László. Szolnok 1982. 24-33. Ha-

sonló leletek közlése: SZABÓ 1938. 127; KOREK József: Árpád-kori települések a kiskörei vízlépcsõ

területén. Egri Múzeum Évkönyve 14 (1976). 107, 13-14. ábra (csontkorcsolyáknak meghatározva

õket). A kececsontok alapanyaga (lócsont) és felerõsítési módja eltér a korcsolyáétól, és a használat

során nem is keletkeznek olyan kopásnyomok, mint ami a korcsolyákat jellemzi. MÉRI 1954. 147,

XXXIII.t. A Közép-Tisza-vidéken jól ismert kecehálóhoz tartozó csontokat a néprajzi gyûjtések rész-

letesen bemutatták: HERMAN Ottó: Halászélet, pásztorkodás. Reprint. Budapest 1980. 32-53; UÕ:

Ironga, szánkó, kece. Természettudományi Közlemények 1902. 389; GYÖRFFY István – VISKI Károly: A

magyarság néprajza. II. Budapest. é.n. 89; Magyar Néprajzi Lexikon. Szerk. ORTUTAY Gyula. Budapest

1977–1981. III. 109.

304

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 11: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

szítették el, és ehhez illesztették az oldalfalat, amely a késôbbi törés során elválást is

mutatott. A korongról leemelést bizonyítja az is, hogy az egyik kancsó alján fenékbé-

lyeg található. A kézikorongos hurkatechnika más nyomai is jól megfigyelhetôek szá-

mos darabon. Különösen jól látszanak ezek a belsô oldalon alig elsimított varratok, a

hurkák maradványai a szûk szájú palackoknál, ahol a fazekas csak kívül tudta ezeket az

egyenetlenségeket eltüntetni.17 Ezek elsôsorban a fehér kerámia palackoknál jellem-

zôek, de kevésbé hangsúlyosan jelentkeznek a finomabb anyagú, vörös festésû edé-

nyen is. A konyhai 1., vagyis a legkésôbbi sütôfelületbôl kibontott töredékek egy része

azonban már annyira vékonyfalú és finom kidolgozású, hogy ezeket feltétlenül gyor-

sabban forgó kézikorongon készítették, egyes darabok pedig már gyorskorongon is

készülhettek.

Önmagában ezek a technikai megfigyelések még nem teszik lehetôvé a kerámia

pontosabb keltezését, de a formai és anyagfajták vizsgálatával kiegészítve, jó kiinduló-

pontot jelentenek a kormeghatározáshoz. Ezeket a formai és anyagbeli eltéréseket

érdemes kemence tapasztásonként külön áttekinteni.

Konyhai kemence 3., legkorábbi sütôfelületébôl csak egyetlen kisméretû fazekat

sikerült rekonstruálni. (5. kép) Formája alapján elsôsorban az Árpád-kori fazekak kö-

zött találjuk meg párhuzamait, zömök alakja is inkább ebbe az irányba mutat.

Peremkiképzése és oldalának kialakítása viszont valamennyire a XIV. századi edé-

nyekhez is hasonlatossá teszi, hiszen az oldalán körbefutú barázdák már inkább a ké-

sôbbi hornyolatos formához állnak közel. Hasonló edényeket a budai anyagban is

ismerünk, elsôsorban a XIII. század végérôl.18

Az efölött kibontott 2. sütôfelületbôl viszont igen gazdag anyagot sikerült kibon-

tani, számos kiegészíthetô edényformát nyerve az anyagból. A kiegészíthetô edények

között legnagyobb számban szürkésbarna vagy vöröses anyagú, homokos soványítású

fazekak fordultak elô. Egy kivételével ezeket körbefutó bemélyített vonal díszítette.

Mindez az Árpád-korra utaló jelenség, és az egyszerû peremkiképzések, vagy a már

enyhén profilált megoldások is erre az idôszakra keltezik ôket, de a nyulánkabb for-

májú darab már inkább XIV. századi jellegzetességeket mutat.19 Ugyancsak ez mond-

ható el a fehér anyagú töredékek egy részérôl is. Ennek a sütôfelületnek a legjelleg-

zetessebb darabjai ugyanakkor a hurkatechnika és kizikorongolás nyomait jól mutató

fehér palackok. (6-7. kép) Ezek párhuzamait jól ismerjük mind a budai ásatásokból,

mind az ottani kútleletekbôl, és ezekkel összevetve inkább már XIV. századi jellegze-

tességeket mutatnak.20 Ugyancsak jól ismertek ezek a darabok a falusias települések

anyagában is.21 Ugyanennek a sütôfelületnek a töredékeibôl lehetett kiegészíteni két

17. HOLL Imre: Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszereihez. BudRég 17 (1956). 177-197.

18. HOLL 1966. 12, Abb. 5.

19. HOLL Imre – PARÁDI Nándor: Das mittelalterliche Dorf von Sarvaly. Budapest 1982. 112.

20. GEREVICH 1966. 32/5 és 36/9 kép; HOLL 1966. Abb. 30/7-8.

21. PARÁDI Nándor: A balatonfenyvesi agyagpalack. Folia Archaeologica 7 (1955). 146-147; TAKÁCS 1996.

175, Abb. 17; WOLF 1986. 156; WOLF Mária: Elpusztult középkori település Sajólád határában.

HOMÉ 25-26 (1988). 191.

305

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

Page 12: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

szélesszájú kancsót (8-9. kép), amelyek formájukban a budai anyagból és más, részben

alföldi lelôhelyek anyagából is ismert fehér kerámiákhoz hasonlítanak, anyagukban és

felületkiképzésükben ugyanakkor eltérnek ezektôl, és leginkább az Esztergom

Széchenyi téri leletanyag néhány sima, fényes felületû darabjával vethetôek össze.22

Mindkét esetben a XIII–XIV. század fordulójára helyezhetô darabok a legközelebbi

párhuzamok. Ugyancsak ennek a sütôfelületnek a jellegzetes darabja volt egy szürkés-

fehér anyagú, kúpos fedô. (10. kép) Ezek szintén a XIII–XIV. század fordulóján ter-

jednek el, de csak jóval késôbb lesznek általánosak,23 a tiszaugi darab azonban leg-

inkább a XIV. századra tehetô.

Az 1., legkésôbbi sütôfelület a konyhai kemencénél hasonlóan változatos és gazdag

anyagot eredményezett. A két kiegészíthetô fazék peremkiképzése egyszerû volt, az

egyiket körbefutó vonal díszítette, de mindkettô a késôbbi, nyulánkabb formát mu-

tatta. Számos, egész edénnyé nem összerakható töredék és ezt a formát mutatta.

Ugyancsak ehhez a tapasztáshoz tartozott az feltárt anyag legszebb darabja, amely egy

kisméretû, vörös festésû edény volt. (11. kép) Ennek legjobb párhuzamait is a budai

anyagban24 találjuk meg, díszítését figyelembe véve, a XIV. század elejére keltezhetô.

Hasonló idôszakra tehetô az innét kibontott kúpos fedô is, amely valamivel fejlettebb

formát mutat, mint a korábbi réteg hasonló lelete. Ugyancsak ide helyezhetô idôben

egy fehér palack nyakrésze, valamint egy fehér anyagú, vörös festésû edény kisebb ré-

sze. Ez utóbbi még XIII. századi együttesekben is elôfordul, ugyanakkor a fejlettebb

formát mutató fedô már inkább a XIV. század vége felé mutat.

A konyhai kemence három sütôfelületét összehasonlítva bizonyos tendenciák

határozhatóak meg a kerámia összetételében. A tiszaugi házból elôkerült kerámia sze-

22. HOLL 1966. Abb. 30; SZABÓ 1938. 106-107, 484. kép (késõbbre keltezve); WOLF 1986. 151,152; PARÁ-

DI Nándor: Az Esztergom, Széchenyi téri ásatás. ArchÉrt 100 (1973). 232-249.

23. PARÁDI Nándor: Középkori cserépfedõk. Folia Archaeologica 10 (1958). 158; GEREVICH 1966. 29/22, 23,

28/7, 32/11, 31/10, 36/1-2, 74/13, 90/16 ábr.; TAKÁCS 1996. 163, 168, Abb. 14.

24. HOLL 1966. Abb. 30; GEREVICH 1966. 151/8,9 ábra.

306

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

5. kép A konyhai kemence 3. tapasztásából kibontott fazék

Page 13: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

307

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

6. kép A konyhai kemence 2. tapasztásából

kibontott palack

8. kép A konyhai kemence 2. tapasztásából kibontott kancsó

9. kép A konyhai kemence 2. tapasztásából kibontott kancsó

7. kép A konyhai kemence 2. tapasztásából

kibontott palacknyakak

Page 14: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

rencsésen olyan idôszakot reprezentál, amikor viszonylag gyorsan változnak a kerá-

miaanyag technikai és formai sajátosságai. A legalsó sütôfelületbôl származó fazék

még leginkább Árpád-kori jelleget mutat (szín, forma), de bizonyos vonásai már a

XIV. század elejét sejtetik. A 2. sütôfelület fazekainál ez a tendencia erôsödik, sôt az

egyik kibontott fazék kifejezetten XIV. századi jelleget mutat. Ugyanez jellemzi a töb-

bi edényformához köthetô darabokat, legjobb párhuzamaik a budai anyagból vannak,

a XIII–XIV. század fordulójáról. Végül pedig a legkésôbbi, 1. felület anyagának is jó

része ehhez az idôszakhoz köthetô, ugyanakkor elôfordul olyan darab is, amely már

inkább a XIV. század közepe felé mutat. Meg kell azonban jegyezni, hogy még innét

is került elô olyan darab, amely a budai anyag alapján inkább a XIII. század végére

tehetô. Ugyancsak jellegzetes tendenciaként fogható meg, hogy a fehér kerámia ará-

nya idôben növekszik. Ugyanakkor figyelembe véve azt az alapelvet, hogy a tapasztá-

sokban belekerült darabok esetében, amennyiben azok hosszabb idôszakot is repre-

zentálhatnak, mindenképpen a legkésôbbi jellegzetességeket felmutató darabok állnak

legközelebb a tapasztás készítésének idejéhez, ezt a keltezési sort valamennyire módo-

sítani kell. Bár nem számolhatunk azzal, hogy nagyon hosszú idô telt volna el az egyes

darabok használata és azok betapasztása között – amit az is bizonyít, hogy szinte egész

edények is bekerültek a sütôfelületbe –, különösen az asztali edényeknél akár hosszabb

használati idôvel is számolhatunk, sôt vannak annak is jelei, hogy a valamennyire ki-

csorbult, enyhén rongálódott darabokat ebben az edénykörben még tovább használ-

ták, akár javítani is próbálták. Mindez alapján a legkorábbi tapasztás készülhetett akár

a XIV. század elején is, a 2. a XIV. század közepe táján és a 3. a XIV. század második

felében, esetleg végén. Ennél lényegesen késôbbi keltezést azonban mindenképpen

kizár az anyagban mindhárom tapasztás esetében megtalálható korai, akár XIII. száza-

di típusok megléte is.

A házon belül feltárt másik kemence a szobában helyezkedett el, de ennek csak egy

tapasztása volt. Ebbôl ugyancsak gazdag leletanyagot sikerült kibontani. A fazekak a

korábban leírt átmeneti formát képviselték, amelyek legjobban a konyhai kemence 2.

tapasztásában talált darabokhoz hasonlítottak. Emellett jellegzetes az itt talált fehér

anyagú, körbefutó, bemélyített barázdával díszített palack (12. kép), amelynek legjobb

párhuzamát szintén a konyhai kemence 2. tapasztásában találtuk meg. A töredékek

között még fontos, egy barnás színû, körbefutó vonallal díszített füles edény, ame-

lynek párhuzamait a budai anyagból ismerjük, ott a XIV. századra keltezve.25 Mind-

ezek alapján megállapítható, hogy a szobai kemence a konyhai kemence 2. tapasztásá-

val lehet leginkább egykorú, és így ezt is leginkább a XIV. század elsô felére-közepére

helyezhetjük.

A keltezés és az említett párhuzamok alapján természetesen felmerül az a kérdés

is, hogy az Alföld közepén lévô falusi településen mennyire alkalmazható a budai

anyagra kidolgozott kronológia. Felvethetô, hogy akár több évtizedes késés is mutat-

kozhat a tiszaugi anyagnál. Ezt a vélekedést azonban nem támasztja alá semmilyen jól

25. HOLL 1966. Abb. 34=5,6.

308

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 15: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

keltezhetô anyag errôl a területrôl, sôt van konkrét anyagunk arra vonatkozóan, hogy

nem kell ilyen jelentôs idôbeli csúszással számolni. A tiszaugi háztól alig 3 kilométer

távolságra sikerült feltárni egy Árpád-kori földbemélyített lakóépületet, amelynek

betöltésébôl egy jól keltezhetô, csillag alakú buzogány töredéke mellett egy frisachi

dénár is elôkerült, amely még pontosabbá teszi az ottani anyag keltezését.26 Ebbôl a

lakóházból bográcstöredékek kerültek elô a legnagyobb számban, amelyek az Árpád-

kor második felére tehetô formát mutatnak, de ennél pontosabb keltezést nem

tesznek lehetôvé. A kevés fazéktöredék is erre az idôszakra utal, de minden tekintet-

ben korábbinak látszik, mint a jelen cikkben bemutatott három kemence sütôfelület

közül akár a legkorábbi is. Azok keltezéséhez ugyanakkor a legfontosabb adalékot egy

kisebb, körbefutó barázdával díszített fehér anyagú oldaltöredék jelenti, amely telje-

sen hasonló jellegzetességeket mutat, mint a Tiszaug- Szociális otthon lelôhely ke-

mencéibôl kibontott fehérkerámia darabok. Ez azt jelenti, hogy Tiszaug környékén,

vagyis az Alföld középsô területén falusi környezetben is megjelent már a fehérkerá-

26. LASZLOVSZKY 1982.

309

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

10. kép A konyhai kemence 2. tapasztásából

kibontott fedô

11. kép A konyhai kemence 1. tapasztásából

kibontott festett edény

12. kép A szobai kemence tapasztásából

kibontott palack

Page 16: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

mia, hiszen a Tiszaug- Kisrétparti ház leletanyaga leginkább a XIII. század közepére,

legfeljebb a század második felére tehetô, az ottani frisachi dénár alapján. Ez pedig azt

jelenti, hogy a Tiszaug-Szociális otthon lelôhelyen feltárt lakóház kemencéibôl ki-

bontott anyag esetében sem kell jelentôs idôbeli késéssel számolni például a budai

anyaghoz képest, legfeljebb egy-két évtizeddel késôbbi idôpontot jelölhetünk ki ezek

esetében. Mindezt más alföldi falusi környezetben elôkerült anyagok is alátámasztják,

még abban az esetben is, ha a falusi környezet akár rangosabb birtokos személyét is je-

lentheti.27

Mindez azt jelenti, hogy a lakóház legkorábbi kemence tapasztását a XIII–XIV. szá-

zad fordulóján, a XIV. század elején készíthették, a 2. tapasztást a XIV. század elsô fe-

lében, és a legkésôbbi, 1. tapasztás sem készülhetett késôbb, mint a XIV. század köze-

pe, a század második fele. Ugyanígy a lakószoba kemencéje is ebbe az idôszakba esik

bele, legvalószínûbb, hogy a XIV. század elsô felére keltezhetô.

A kemencék tapasztásából elôkerült anyag mellett külön érdemes foglalkozni a

padlószintek felett, illetve azok mellett elôkerült leletanyaggal is. Ezek döntô többsége

nem tért el a kemencetapasztások anyagától, bár mind korábbi (pl. cserépbogrács),

mind késôbbi anyag is elôfordult kis számban.

A leletek közül emellett elkülöníthetô egy speciális csoport. Vörös vagy vöröses-

barna anyagú, homokos soványítású töredékekrôl van szó, amelyek megközelítôleg

egyenes, vagy enyhén ívelt, függôleges oldallal rendelkeznek, formájuk alapján a po-

harakhoz állnak legközelebb. (13. kép) Legnagyobb számban a kemencék területén

jöttek elô, és jellegzetességük, hogy erôs koromnyomokat mutatnak kívül. Mindezek

alapján pohár alakú kályhaszemeknek határozhatjuk meg ôket, amit az is bizonyít,

hogy van közöttük olyan darab is, amely karéjos peremkiképzésû, ez pedig nem elkép-

zelhetô egy valódi pohár esetében. Mindezek egyértelmûen kizárják, hogy asztali

edényként, pohárként határozzuk meg ôket, és így csak kályhaszemekként azono-

síthatóak. Ez önmagában nem jelentene problémát, hiszen az Alföldön késôközépko-

ri falusi lakóházaknál jól ismert leletanyag a pohár alakú kályhaszem. Már Szabó

Kálmán Kecskemét környéki ásatásain elôkerültek ilyenek, és azóta jellegzetes lelettí-

pus szinte minden késôközépkori falusi településnél. Ami a tiszaugi leleteket fontossá

teszi, az éppen a kerámiaanyag alapján meghatározható kronológiai helyzetük. A ko-

rábbi kutatás ugyanis azt hangsúlyozta, hogy a kerámiaelemekbôl felépített kályhák a

XIV. században terjednek el Magyarországon, de ezt a korai idôszakot fôként a királyi

központokból ismert rangos anyag reprezentálja, míg a bögrékkel kirakott kályhák

szélesebb körû elterjedése a XV. században következik be. A tiszaugi anyag ennél

lényegesen korábbi idôszakra utal a pohár alakú kályhaszemek használatát illetôen.

Ezek formai alapon mindenképpen archaikusabb formát, egyszerûbb peremkiképzést,

és formát mutatnak, mint a falusi környezetbôl is ismert XV–XVI. századi darabok.28

27. WOLF 1986. 157.

28. A tiszaugi lelõhelyhez közel esõ középkori faluból származó késõbbi, tagoltabb fejlettebb formákra

lásd: RÁCZ–LASZLOVSZKY 2005. XXII-XXIV. tábla.

310

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 17: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

Azt nem tudjuk egyértelmûen meghatározni, hogy a konyhai vagy a szobai kemencé-

hez tartozhattak-e ezek a darabok, de a két kemencealap formai és szerkezeti eltérése

felveti annak a lehetôségét, hogy csak az egyik esetben számolhatunk szemes kályhá-

val. Ebben az esetben elsôsorban a szobai kemence jöhetne számításba, de ennek a

kérdésnek az eldöntése még további vizsgálatokat igényel. Ugyanakkor semmi sem

utal arra, hogy a pohár alakú kályhaszemeket valamilyen késôbbi fûtôberendezések-

hez kellene kapcsolnunk, hiszen ilyennek sem a nyomai, sem az esetleg ezekhez az

épületrészekhez tartozó késôbbi kerámianyag nem került elô a feltárt felületen.

Az alföldi háztípus kifejlôdésének kérdéséhez

A leletanyag elemzése alapján arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a tiszaugi ház

esetében már a XIV. században olyan fûtôberendezéssel számolhatunk, amelynél po-

hár alakú kályhaszemeket alkalmaztak.

Az alföldi házfejlôdés szempontjából fontos annak a megállapítása is, hogy a tisza-

ugi ház fûtôberendezései, és az egyes helyiségek funkcionális jellege, még nem a tel-

jesen kifejlett formáját reprezentálják ennek a háztípusnak. A szobai fûtôberendezés

helyzete, arra utal, hogy ezt még nem a konyhából fûtötték, ahogy az az alföldi ház

311

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

13. kép Pohár alakú kályhaszemek töredékei

Page 18: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

kifejlett formájánál megszokott, hanem magából a szobából. Vagyis, a szoba fûtése

már megoldódott, de füsttelenítése még nem. Ezt támasztja alá, a házfalnál megfigyelt

külön, közvetlen kijárata is ennek a helyiségnek, ami ugyancsak nem jellemzi az alföl-

di ház kifejlett formáját. A tiszaugi házban tehát egy fejlett, de még nem minden ele-

mében kiforrott korai típusát határozhatjuk meg az alföldi háztípusnak. Mindez fel-

veti annak a kérdését is, hogy mi indokolhatja, ennek a viszonylag fejlett formának a

megjelenését egy ilyen korai idôszakban, éppen ezen a településen. Ezt a kérdést a

település szerkezetére és korabeli jelentôségére vonatkozó történeti és régészeti ada-

tok rövid összefoglalásával kívánjuk megvilágítani.

A falu Árpád-kori történetérôl viszonylag keveset tudunk, a XI. század végétôl a

garamszentbenedeki bencés apátság itteni birtokairól vannak viszonylag pontosabb is-

mereteink.29 A XIII. század végén a Rátót nembeli Nagy Leustachnak és utódainak

birtoka volt. 1329 elôtt az örökös nélkül elhalt Simon és Adorján birtoka volt, melyet

Károly Róbert Kátai Péter fiának, Szunyogh András királyi apródnak adományozott.

A beiktatásnál azonban ennek ellentmondott Ellési Sándor fia Márk, mivel a birtok

hitbér révén nôvérére és annak fiára szállt, akik pedig eladták Szermonostori István-

nak. Ezt követôen Kátai András 25 márkáért megváltotta Ellési Márk követelését, és

ekkor sor került a határ leírására is. A XIV. század közepén pedig a területen folyó

hatalmaskodásokra vannak adataink.

Mindezeket figyelembe véve nincs lehetôségünk arra, hogy pontosan meghatároz-

zuk a Tiszaugon feltárt ház lakójának, tulajdonosának vagyoni, társadalmi helyzetét,

mivel nincsen erre vonatkozó azonosítható írott forrásunk, és nem ismerjük a

település többi korabeli lakóházát sem. A falu XIII–XIV. századi regionális központ

szerepe, amit az írott források alapján lehet valószínûsíteni, és a lakóháznak a telepü-

lésen belüli helyzete ugyanakkor arra utal, hogy rangosabb, a faluhálózaton belül

pedig központi szereppel bíró település vagyonosabb, kiemelkedôbb helyzetû szemé-

lyével, és annak lakóhelyével állunk szemben. Ez egyaránt jelentheti a jogilag egysé-

gesülô jobbágyság egy vagyonosabb képviselôjét, vagy a falutelepülésen lakó nemes

lakhelyét is. Ennél pontosabb azonosításra nem vállalkozhatunk, mivel teljesen spe-

kulatív alapokra építhetnénk csak.

Az alföldi lakóház fejlôdés szempontjából azonban a legfontosabb annak a ki-

mondása, hogy már a XIII–XIV. század fordulóján, de biztosan a XIV. század elején is

jelen voltak falusi környezetben azok az épületek, amelyek mintaként szolgáltak a

XIV–XV. században az átlagos falusi-paraszti lakóépületek számára, és egyben korai

fázisát jelentik a késôbb általánossá váló alföldi háztípusnak. A földfelszínre épített,

cölöpökkel megerôsített agyagtapasztásos, felmenôfalú, háromosztatú házak, ame-

lyeknél a középsô helyiség konyha funkciója, és az egyik további helyiség fûthetôsége,

vagyis lakószoba funkciója azonosítható Tiszaugon. Emellett arra is bizonyítékokat

találtunk, hogy az egyszerû szerkezetû, pohár alakú kályhaszemekkel megépített kály-

hák is megjelentek a XIV. század folyamán. A falusi házfejlôdés szempontjából fontos

29. LASZLOVSZKY 1986.

312

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F

Page 19: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

az a megállapítás is, hogy ezen, korához képest kifejezetten fejlett ház mellett a

régióban, a feltárt lakóház közvetlen közelében is (Tiszaug-Kisrétparton) voltak nem

sokkal korábbi idôszakban, a XIII. század közepén és valószínûleg még a végén is, a

korábbi korszakra jellemzô, félig földbemélyített, egy helyiséges, kemencés, jellegze-

tesen Árpád-kori lakóépületek. Az, hogy az a házfejlôdési folyamat, amely eredmé-

nyeként ezeket a kisméretû, földbemélyített házakat felváltották, a nagyméretû, töb-

bosztatú házak hogyan játszódott le, ma még nehezen vázolható fel. Mindenesetre a

tiszaugi ház feltárása megerôsítette azt a korábbi véleményt, hogy ennek e folyamat-

nak a legfontosabb idôszak a XIII. század vége és a XIV. század elsô felére tehetô.

Ugyancsak megerôsíti ez a feltárás azt a vélekedést is, hogy ezek az összetett szerke-

zetû, földfelszínre épített házak nem vezethetôek le az Árpád-kori, földbemélyített,

egy helyiséges épületekbôl, elôzményeiket más körben és társadalmi rétegnél kell ke-

resnünk.30 A folyamat pontos rekonstruálásához olyan lelôhelyekre van szükség, ahol

egyetlen házhelyen megfigyelhetjük a korábbi és a késôbbi háztípus példáit (pl.

Muhi31), valamint olyan pontos részletmegfigyeléseket eredményezô és aprólékos

feltárásokra, mint amilyeneket Pálóczi Horváth András valósított meg Szentkirályon,

az alföldi ház fejlôdéstörténete szempontjából kulcsfontosságú lelôhelyen.

Rövidítések

GEREVICH 1966 GEREVICH László: A budai vár feltárása. Budapest 1966.

HOLL 1966 HOLL Imre: Mittelalterliche Funde aus einem Brunnen von Buda. Budapest 1966.

LASZLOVSZKY 1982 LASZLOVSZKY József: Árpád-kori leletek Tiszaugon. Múzeumi levelek (Szolnok) 39-40

(1982). 25-29.

LASZLOVSZKY 1986 LASZLOVSZKY József: „Dedi eciam terram, que adiacet circa aquam, que vocatur Ti-

za”. Adatok az 1075-ös garamszentbenedeki oklevél helyneveinek lokalizálásához.

(„Dedi eciam terram, que adiacet circa aquam, que vocatur Tiza”. Contributions to

the localisation of place-names in the deed of Garamszentbenedek from 1075.)

Zounuk, A Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 1 (1986). 5-24.

MÉRI 1954 MÉRI István: Beszámoló a tiszalök-rázompusztai és a túrkeve-mórici ásatások ered-

ményeirõl II. ArchÉrt 81 (1954). 138-154.

RÁCZ–LASZLOVSZKY 2005

RÁCZ Miklós – LASZLOVSZKY József: Monostorossáp, egy Tisza menti középkori falu.

(Dissertationes Pannonicae III.7). Budapest 2005.

Szabó 1938 SZABÓ Kálmán: Az alföldi magyar nép mûvelõdéstörténeti emlékei. (Bibl.Hum.Hist.)

Budapest 1938.

TAKÁCS 1996 TAKÁCS Miklós: Formschatz und exaktere Chronologie der Keramik des 10-14.

Jahrhunderts. ActaArchHung 48 (1996). 135-195.

WOLF 1986 WOLF Mária: Középkori kerámia leletek Mezõnyárádon. CommArchHung 1986. 148-

159.

30. MESTERHÁZY Károly: A többosztatú falusi ház kialakulása. Századok 125 (1991). 68-79.

31. PUSZTAI Tamás: Késõ középkori épületek Muhiból – a periféria. HOMÉ 25-26 (1997). 5-33.

313

KÉ S Ô K Ö Z É P K O R I F A L U S I L A K Ó H Á Z TI S Z A U G O N

Page 20: Késôközépkori falusi lakóház Tiszaugon · 2019. 2. 5. · Tiszaug-Kéménytetôn10 folytatott ôskori ásatások során újabb kiegészítô terepbejárá-sokra került sor

ABSTRACT

THE LATE MEDIEVAL RURAL HOUSE AT TISZAUG.

DATA RELATING TO THE EMERGENCE OF MEDIEVAL PEASANT HOUSES

AT THE GREAT HUNGARIAN PLAIN

József Laszlovszky

Hungarian medieval archaeology and ethnography has identified various regions with characteristic

types of peasant houses. Regional differences occurred in terms of their building materials, house de-

sign, and heating systems. One of the most characteristic of these types is the typical peasant house in

the Great Hungarian Plain, with its key architectural features: a tripartite plan, wattle-and-daub walls

with posts, a kitchen in the middle of the house, and heated room. The heating system is very typical,

consisting of an oven (with tiles), heated from the kitchen; thus, the main living room is a “smokeless”

habitation area.

Examples of this house type dated to the nineteenth and twentieth centuries were found through the

study of vernacular architecture, but archaeological investigations have proved their existence from the

fifteenth century onwards. However, the origin of this peasant house type is still unclear, mainly because

of the lack of excavated remains from the previous periods. It has been assumed that the usage of sunken

huts (Grubenhäuser), as typical peasant houses, ceased towards the end of the thirteenth century, and

the emergence of the new bi- or tripartite houses with their floor level on the surface must have hap-

pened during the fourteenth century. Until now, no transitional types of buildings, or examples of the

later type clearly dated to this early period, have been recognised or published.

In the early 1980s a small rescue excavation was carried out at Tiszaug, which revealed two late medieval

houses, one superimposed over the other, and with archaeological material characteristic of the four-

teenth century. The better preserved of these buildings, the earliest, was a typical tripartite house, with

ovens in the main room and also in the kitchen. Potsherds sealed beneath the fired surface of the ovens

provide a relatively accurate date for this building, and the three layers of the kitchen oven produced rich

ceramic material. It can be argued therefore that the first large tripartite building was erected at the very

end of the thirteenth century or at the beginning of the fourteenth century, and it was still in use in the

second half of the fourteenth century. The potsherds below the burnt base of the oven in the room of-

fer a comparable mid-fourteenth century date. However, the heating system observed here did not con-

form to the noted format of the typical later medieval “Great Hungarian Plain” peasant house, as instead

of being smokeless it was simply a self-contained heated room. This fact lends further support to the

thesis that this is a transitional type. At the same time, fragments of beaker-shaped tiles from the de-

struction layer of this house indicate that tiled stoves will have been used at least from the mid-four-

teenth century onwards in the rural context, giving a much earlier date than any previous examples from

village excavations. We do not have any direct evidence for the owner of this house, who might have ei-

ther been a rich peasant or even a member of the lesser nobility. Nonetheless the archaeological evidence

clearly proves that tripartite large rural houses with complex heating systems and with tiled stoves were

certainly present in the Great Hungarian Plain already in the fourteenth century.

314

LA S Z L O V S Z K Y JÓ Z S E F