kötő´d´bond´sés´ektárgy.történet.etc.object.story.etc.

2018-ban indított tárgy.történet.etc. című sorozatunk célja, hogy alternatív látogatói útvonalakat építsünk ki a Nemzeti Múzeum állandó kiállításain, tudományos, ismeretterjesztő és múzeum-pedagógiai programokat szervezzünk ezek köré, dokumentáljuk és megosszuk eredményeinket, vagyis felkínáljuk látogatóinknak is az együttgondolkodás lehetőségét.A betűk, a nyomhagyás különféle tárgyi emlékei után 2019-ben a kötődéseket keressük az újkőkortól a 18. századig. Most nyíló útvonalunkon arra hívjuk látogatóinkat, gondoljuk végig együtt: hogyan szerveződtek az egyének különböző csoportokká az év-ezredek során. Milyen hasonlóságok kötötték össze a kisebb- nagyobb közösségek tagjait? Milyen különbségek választották el őket egymástól? Mit mutatnak a tárgyak az emberi kapcsolatok sokféleségéről a történelemben, és mai szemmel nézve vajon hogyan, hányféleképpen köthetők össze egymással?

ox

ito

cin

3

Együtt külön #család #temetkezés

A késő rézkori (Kr.e. 3500-3000) Badeni kultúra – gyakran több száz sírt számláló – nagy temetőire az egységes temetkezési szokások jellemzők, csak elvétve fordulnak elő másféle temetkezési módok. Ilyen rendkívüli példák az ember alakú edények, ame-lyek először az észak-magyarországi Ózd-Centeren, 1958-ban és 1963-ban, útépítés alkalmával egy hamvasztásos rítust gyakorló közösség temetőjéből kerültek elő. Az itt előkerült halottakat elhamvasztották, hamvaikat pedig a sírgödör aljára vagy egyszerű, hétköznapi díszítésű edényekbe szórták. Ettől a szokástól viszont két temetkezésnél eltértek. Az elégetett maradványok egészen különleges, felemelt karú, arcot és nemi jelleget megörökítő urnákba kerültek. Hogy mi állhatott ennek a ritkán gyakorolt rituális cselekménynek a hátterében – eltérő társadalmi státusz, vallási aspektus, esetleg más közösségből való származás – egyelőre csak találgatni tudjuk. Hasonló, emberi alakot formázó urnás temetkezések ritkák, a Badeni kultúra hatalmas – a mai országhatáro-kon átívelő – területén eddig csupán Ráckeve, Méh, Szentsimon, Sajógömör lelőhelyek temetőiből kerültek elő. Azt a kérdést, hogy az ilyen módon eltemetett személyek hogyan kötődtek a közösség többi tagjához, vagy miért tértek el tőlük, az elkövetkező kutatá-sok fogják megválaszolni.

Ezen kívül, a két centeri temetkezés közül az egyik egészen különleges. Szokatlan mó-don, három különböző megformálású arcos urnát foglal magába. A kalcinált csontok antropológiai vizsgálata alapján megállapítható, hogy a legnagyobb urna egy középko-rú nő, a két kisebb gyermekek hamvait tartalmazza. Valószínűnek tűnik, hogy a sírban egy család különböző korú tagjai leltek nyugalomra. Ezt, a családon belüli kötődést hangsúlyozta az urnák készítője is, amikor az edényeket eltérő módon, de az életkor-nak megfelelően, így az anyáét nagyobbra, a gyermekekét pedig kisebbre méretezte, és azokon a nemi jellegeket, a nők esetében a melleket is feltüntette.

kötő´d´bond´sés´ek

11–20

Magyar Nemzeti Múzeum, 2019

4 5

Vegyes formák #ízlés #kölcsönhatás

A vaskor hajnalán a Tisza-vidékre érkezett egy keletről származó, sztyeppei lovas nép. A kiállításban három, a preszkíta korhoz köthető aranykincs tekinthető meg. A mai Besenyszög és Pusztaegres környékéről származó leletek az 1870-es években, az angyal földi kincs pedig 1925-ben került a Nemzeti Múzeumba, sajnos hiányosan; egy aranycsészét ugyanis a British Museum vásárolt meg. A kincsekhez tartozó egyes darabok (például a fokorui diadém és díszített lemezkorongok, az angyalföldi függő-legesen bordázott csészék, a pusztaegresi szárnyas gyöngyök) keleti, a Kaukázustól északra eső területekről származó stílusjegyeket viselnek magukon. Érdemes felfigyel-ni arra, hogy milyen hasonló tárgyak vannak a környező, preszkíta és szkíta anyagot bemutató vitrinekben!

Az itt látható aranytárgyak egy másik része a helyi népességhez köthető Tisza-vidéki késő bronzkori ízlést tükrözik: a fokorui kettős spirálos végű karperecekhez hasonló ékszereket a 4. terem 14. vitrinjében, az angyalföldi bütyökdíszes csészékhez hasonló díszítésmódot ugyanott, a 19. vitrin bronzedényein figyelhetünk meg.

Egy harmadik, észak-balkáni hatás a fokorui fibulák formájában mutatkozik meg.

2Égi istálló #kereskedelem #háziasítás #ló #temetkezés

A lókoponya a szentesi-vekerzugi szkíta temető egyik sírjából származik, amelyben két ló csontváza illetve a négykerekű kocsi fém alkatrészei feküdtek. A vitrinben a jobbol-dali ló felszerszámozott koponyája látható, amelyet az 1950-ben Párducz Mihály által vezetett feltárás óta in situ mutatnak be. Az egykori szkíta temetőben a régészek összesen 14 lovas sírt találtak, amelyek az emberi síroktól elkülönítve helyezkedtek el. Egyes vélemények szerint ezek a felszerszámozva eltemetett lovak a temetőben külön nyugvó harcosok hátas állatai voltak. A csontok vizsgálata azt mutatja, hogy a lovak ázsiai eredetű fajtához tartoztak, testfelépítésükre a kicsi, széles homlokú fej, rövid hát és kicsi, karcsú végtagcsontok voltak jellemzőek. A vaskor folyamán a későbbi-ekben felbukkannak nagyobb méretű lovak is, melyeket Észak-Kelet-Itália területéről importálhattak. A kiállított koponya egy halála idején 6-8 év körüli, alacsony marma-gasságú és középkarcsú csontozatú kancáé volt.

A lovat viszonylag későn, a bronzkorban háziasították, a vaskorra vált elterjedtté. A ló-temetés rítusa a szkítákkal együtt jelent meg és a később érkező keltáknál is tovább él, mint ahogy a lovak irányítására alkalmas, középütt összeszegecselt oldaltagú és szájrészű zablák is szkíta eredetűek, tőlük terjedt el a későbbiekben nyugatra. A lótartás fontos volt a szkíták életében, gazdaságuk vasművességre és lótartásra támaszkodott. Vastárgyakkal és lovakkal kereskedtek, illetve a ló könnyítette meg vándorlásuk során a nagy távolságok legyőzését is.

3

6 7

65Pogány? Keresztény? #vallás #hatalom #foglalkozás #ló

Kr. u. 312-ben Nagy Constantinus császár a trónbitorló Maxentius ellen a Róma mellett vívott csatájának előestéjén álmában égi parancsot kapott: lássa el katonái pajzsát az Isten jelével, s ezzel győzni fog. Az új jel az egybekomponált görög Khí (X) és Ró (P) betűkből állt. Ebben a császár keresztény katonái Krisztus nevének (ΧΡΙΣΤΟΣ) mo-nogramját ismerték fel, míg a pogányok egy újfajta győzelmi jelet láttak. A győzelmet követően a keresztény császár az új jel használatát rendelte el a hadijelvényeken is, amelyeket ezután labarumnak neveztek.

1991-ben az alsóhetényi késő római belső erőd egyik tornyának feltárása során egy többszörösen összehajtogatott ezüstlemezekből álló kincslelet került elő. Darabjai eredetileg egy lovassági sisak aranyozott ezüstlemez-borításai voltak, amelyeket le-fejtettek egy sisak vas alkatrészeiről. Az egyik lemez a sisak orrvédő lemezét borította, amelyre az orrtőnél Krisztus-monogramot domborítottak. Ez kifejezhette a sisakot viselő katona keresztény kötődését, de győzelmi szimbólumként a hadsereghez tarto-zását, és hűségét a hadsereg fővezéréhez, az imperatorhoz is.

Megjelölve #hatalom #kiváltság #kevesek #etnikum #ízlés

A Római Birodalom egykori területein és a velük szomszédos régióban létrejövő új államalakulatok legitimizációjukhoz különböző gyökerekhez fordulnak: a saját népük (hun vagy germán) hagyományai mellett az őket körülvevő birodalmakkal való elismer-tetés igénye is megjelenik.

Kiváló példája ennek a Szilágysomlyón előkerült kincs összetétele. 1797-ben pásztorfiúk találtak egy római emlékérmékből készített medálokból és egy nagy aranyláncból álló kincset, ami a császári kincstárba került és ma a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik. Majd az első kincs előkerülési helyétől nem messze 1889-ben, burgonyaültetés-kor bukkannak rá a 21 fibulát, 3 tálkát és egy eskükarikát tartalmazó második arany-kincsre. A leletben voltak kifejezetten rangot, kiváltságokat jelző tárgyak: a germán vallási szertartásoknál használt eskükarika mellett az uralkodó törvényes elismertsé-gét jelző tárgy: a kizárólag a Római Birodalom császári családjának tagjai által viselt nagyméretű, ónixköves fibula. Ezt a férfi felsőruhát rögzítő ékszert valószínűleg egy teljes római szabású és ízlésű díszöltözettel együtt, a germán királysággal való szövet-ség megerősítéseként küldték ajándékba a barbároknak. Összesen 4 ilyen típusú fibula maradt fenn napjainkra, ezek közül messze kiemelkedik szépségben és kivitelében az itt látható darab. Bár a nagy ónixkő csak fele olyan vastag, mint maga a fibula, de az ékszer súlya így is csaknem fél kilogramm. Az elrejtésekor már nem volt hordható ál-lapotban csakúgy, mint a kincs számos más fibulája: értékük miatt őrizték és rejtették el a többi római és barbár műhelyben készült 5. század elejéről és középső harmadából származó női ruhakapocspárt.

A hatalom és előkelőség szimbólumai között azonban a terület új urainak, a hunoknak a hatása is megfigyelhető: a koponyatorzítás szokása is meghonosodik. De nemcsak a keleti származású népelemnél, ahol eredetileg Kelet- és Közép-Ázsiában elsősorban a legelőkelőbb férfiak körében volt ez gyakorlat. A germánok között is elterjedt, igaz, itt Európában szinte kizárólag nők/lányok fejét formálták. Az így kialakított magas homlokra díszes, csúcsosodó fejfedők kerültek, amiket aranyveretekkel, vagy mint a mai Csornán eltemetett előkelő hölgynél, diadémmal díszítettek.

4

8 9

Pogány? Keresztény? #vallás #kölcsönhatás #temetkezés

A bronzból öntött, Krisztus-alakkal díszített kereszt az Arad és Muszka környékén található Zimándújfalu határában fekvő Földváripusztáról származik. A 11. századi teme tőt kavicsbányászás során bolygatták meg, az így előkerült leletek adományo-zás útján kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba.

A kereszténység felvételével, valamint az egyházszervezet kialakításával a magyarok társadalmában óriási változás következett be. Felsőbb utasításra fel kellett adniuk hiede lemvilágukat, melynek központjában a kettős lélekhit, a mitikus állatok vagy éppen az életfa állt, egy olyan vallásért cserébe, amely csak egyetlen istent ismert el, és hi-vatalos nyelve az idegen hangzású latin volt. A korábban lovat áldozó magyaroknak most templomot kellett építeniük, állatfog helyett keresztet akasztottak nyakukba. Azonban számos régészeti adatunk van arra, hogy a kereszt korai viselete önmagában még nem jelentett kizárólag keresztény hitű embert. Például – egy másik lelőhelyen ta lált –, átfúrt állatfoggal, vasból készült csüngővel, kauricsigával és kereszttel díszített 10-11. századi nyaklánc sokkal inkább mutat kapcsolatot vagy kötődést a pogánysághoz, mint a keresztény hithez.

Hagyomány és asszimiláció #kölcsönhatás #etnikum #temetkezés

A soknemzetiségű Római Birodalomban a tárgyi anyag jól ábrázolja azt a kettősséget, mely egyrészt tükrözi az őslakosság ragaszkodását a hagyományokhoz, más-részt az asszimiláció, a romanizáció megnyilvánulásait. Ennek talán legegyértelműbb példái a sírkövek, melye-ket a helyi lakosság már római mintára, a római divatot követve állított az elhunytak emlékére. A Kr.u. 1. század második felétől egyre-másra megjelenő kőemlékeken a kelta, eraviscus férfiak, akik nyilvánvalóan a helyi elithez tartoztak, már római divat szerint tógát visel-tek, büszkén jelezve ezzel is, hogy ők római polgárok. Asszonyaikat ellenben, akik a közéletben nem vettek részt, még a Kr.u. 2. század folyamán is többnyire helyi viseletben – turbánfátyol, szárnyas fibula – ábrázolták. (Így a Vindo és Ammuta, illetve Demiunus és Angulata számára készült sírköveken.)

A sírkő/kövek az egykori Civitas Eraviscorum területén kerültek elő. Ez a rómaiak által szervezett közigazgatási egység még bő két évszázadon át megőrizte az őslakos közösség nevét.

7 8

10 11

9

10

Róma és Bizánc #vallás #hatalom #kölcsönhatás #motívumok

Bizánci arany rekeszzománc együttes, melyet hét félköríves, és két köralakú görög feliratos lemez, valamint egy ékkőfoglalat alkot, feltehetőleg korona részei. A lemezeken IX. Konstantin Monomakhosz bizánci császár, felesé-ge, Zoé és sógornője, Theodóra császárnő, valamint táncosnők és erényfigurák (az Igazság és az Alázat megsze-mélyesítései) jelennek meg, a két medalionon Péter és András apostol mellképe látható.

Az együttes a keresztény Római (bizánci) Birodalom egyik meghatározó politikai programját fejti ki, a XI. század közepének viszonyaira adaptálva: a mindig győztes császár és az ezzel összefüggő Pax Romana gondolatkörét. A táncosnők elsődlegesen a császári győzelmi ceremóniák ikonográfiai ciklusának részét képezik az ókortól fogva, de egykorú szöveges forrásokban gyakran idézik az ószövetségi analógiákat is: Izráel leányainak táncát a Vörös-tengeri átkelés után (2Móz 15, 20), vagy Dávid Góliát felett aratott győzelmét követően (1Sám 18, 6).

Az apostoli testvérek képmásai, melyek másodlagos felhasználásban, nagyobb együttesből kiszakítva kerülhettek a többi lemez közé, bizonyára szintén aktuálpolitikai tartalmat hordoztak. A két egyházi központra, a péteri Rómá-ra és az új Rómára, azaz Konstantinápolyra utalnak, melynek elődjében, Büzantionban az ekkor elterjedt felfogás szerint András apostol alapította az első püspökséget; a két egyházi központ között az egyensúly fenntartását leginkább a római (bizánci) császár érezte kötelességének, különösen IX. Konstantin, aki hiába próbálta 1054-ben megakadályozni az egyházszakadást.

A korona készítése és Magyarországra kerülése feltehetőleg többlépcsős folyamat volt, így elképzelhető, hogy egy győzelmi bevonulási ceremónia alkalmából vagy egy hercegnő részére készült, és ezt követően küldték külföldre. A kor politikai viszonyaiból kifolyólag az is elképzelhető, hogy a kijevi nagyfejedelmi udvarban (I. András, 1046-os királlyá koronázása előtti menedékhelyén), illetve III. Henrik német császári udvarában őrizték, mielőtt Magyaror-szágra került volna. A korona nyitraivánkai elrejtésére feltehetőleg a XI. századi Árpád-házi testvérháborúk során, s ezen belül a nyitrai vár körüli harcok egyike alatt került sor. A lelet évszázadokkal később, 1860-ban került elő Nyitra ivánkán (ma: Szlovákia)

A korona görög felirataiban a kiejtésből adódó számos félreírás és sajátos ékezethasználat fordul elő, ami arra utal, hogy készítését nem ellenőrizték kellőképp, és esetleg idegen, például kaukázusi ötvösök közreműködésével készült.

Dinasztikus házasságok #család #kölcsönhatás

Magyarország királynéi mindig messzi földről érkeztek, például Aragóniából, Franciaországból, Bajorországból, Lengyelországból, Dél-Itáliából, a Kijevi Rusz területéről. A házasságok álta lá ban már gyermekkorban eldöntettek, a leendő há zas- társ gyakran már a jegyese udvarában ne vel ke-dett a kívánt esküvőig.

A politikai érdekek mindent felülírtak, így az ér-zelmeket is. Nem tudjuk, hogy a házastársak mennyire kötődhettek egymáshoz, az Árpád-kor érzelmeiről nem maradtak fent források. Feltű nő volt azonban, ha valamelyik fél – például IV. (Kun) László király – megszegte a házastársi hűséges-küt. A hitvesek magukkal hozták udvartartásukat, a kíséret tagjai évtizedek alatt asszimilálódtak. A királynék legfontosabb feladata a dinasztia folytatásának biztosítása volt, a fiúk trónörökö-söknek számítottak, míg a leányok – a leendő menyasszonyok – személye a külpolitikai össze-köttetések záloga volt. Több trónörökös ese tén komoly rivalizálás alakult ki, a hatalom megszer-zése érdekében a rokoni kötődések sem számí-tottak. Férfiágon az Árpád-ház 1301. január 14- én halt ki, a dinasztia utolsó aranyágacskája III. And-rás volt. Az ősi nemzetség története női ágon Erzsébettel fejeződött be; III. András leánya egy svájci domonkos kolostorban hunyt el 1336/1338-ban.

12 13

Együtt külön #vallás #foglalkozás

A Jézus Krisztus tanításait és parancsolatait szigorúan követő közösségek a szerzetesrendek előfutárai. A Római Birodalom kései évszázadaiban művelt és karizmatikus vezetők (pl. Johannes Cassianus) álltak a teljes hit meg-élését Isten hívó szavára a társadalmi kereteken kívül kereső csoportok élére. A Birodalom nyugati fele omlado-zásának idején megindult a szerzetesi életforma térhódítása. Nursiai Szent Benedek az általa szervezett közös-ségek számára írt regulája (Regula monasteriorum) összegzi a saját és elődei iránymutatásait, a lelki fejlődés és a fizikai munka egyensúlyának alapszabályait.

A magyarok közt az új hazában az első szerzetes térítők már a honfoglalást követő évtizedekben megjelen-hettek; Taksony fejedelem Rómából kért hittérítőt, de Bizáncból is érkeztek klerikusok. Görög és latin nyelvű kolostorok egyaránt létesültek a Magyar Királyság első századában. A bencés szerzeteseket követve az újonnan szerveződő középkori szerzetesrendek hazánkban is megjelentek. Különösen jelentős szerepet töltöttek be a ciszterci, premontrei rendházak, továbbá az ágostonos kanonokok, a ferencesek és a domonkosok közösségei, de a lovagrendek is jelen voltak. A magyarországi alapítású pálos remeterend a 13. századi kezdetek után a tö-rökkor és a reformáció koráig virágzott. A tárlóban a szerzetesek életét felölelő tárgyi világot megidéző régészeti leletek, templomi üvegablak, a szertartások könyveinek fennmaradt veretei, az éjszakai zsolozsmára emlékeztető gyertyakoppantó is látható.

Szenvedélyek kötőféken #mitikuslények #kiváltság #kevesek #ló

A késő-középkori Európa uralkodói udvarai tobzódtak a színpompás lovagi cere-móniákban, melyeket áthatott a hősi és szerelmi tematika sejtelmes, varázslatos mesevilága, a maga csodás lényeivel, melyeket az udvari bálokon a résztvevők maguk is megjelenítettek. Ilyen lényeket, köztük vadembert és egyszarvút is megörökítettek a csontborítású dísznyergeken, Sárkányölő Szent Györggyel valamint számos egyéb ember-, és állatalakkal együtt. Ezek egyikén, az ú.n. Jankovich-nyergen Zsigmond király (1387-1437) és későbbi császár (1432-37) udvari lovagrendjének, az 1408-ban alapított Sár-kányrendnek a jelét, a sárkánykígyót is láthatjuk. Feltehetőleg az ő megbízásából készült a nyereg 19. század eleji, állítólagos bukaresti őrzési helye alapján akár a Sárkány-rendről elnevezett, hírhedt Draculának szánt ajándékként. Ennek az udvari kultúra sokköz pontú, nemzetközi jellege miatt internacionális gótikának nevezett stílusnak egyik fontos színhelye volt az egész Európát bejárt Zsigmond király udvara, s Közép-Európá hoz kötődik e nyergek gyakori, latin és dél-német dialektusban íródott felirata is. (A Jankovich-nyergen:  da pacem domine / Adj békét, Uram; a Rhédey-nyergen: Lach lieb lach / Nevess, szerelmem, nevess) A díszes csontnyergek használatának módja máig vitatott, leginkább díszmenetek, például esküvői menetek során kötőféken veze-tett lovak hátán mutatkozhattak meg teljes pompájukban. Ilyen célra utalhat az ábrá-zolások jellege is: a csodás lényeken túl meghatározó a különféle jó és rossz, szerelmi és házassági kapcsolatok bemutatása moralizáló céllal.

11

12

14 15

Sztambul és Buda #vallás #kölcsönhatás

Az Oszmán Birodalom hódításai nyomán a középkori világ, a társadalmi rend felbomlott, s az új uralom alatt új kapcso-latrendszerek, kötődések erősödtek meg. A változásokat az is jelzi, hogy a korábbi latin nyelvű hivatalos írásbeliséget felvál-totta az erős arab és perzsa hatás alatt álló, arab betűs osz-mán-török hivatali nyelv. A társadalmi rétegek átrendeződtek, a török hivatali és katonai jelenlét mellett a balkáni eredetű kereskedők, kézművesek is otthonra leltek, főleg a városok-ban. A muszlim közösségek jelenlétét, emlékét iparművésze-ti remekek idézik meg. A 17. századi, szattyánbőrből készült irattartót ezüstszállal hímzett török felirat és díszes rozetta /virágmotívum ékíti, összekapcsolását zsineg biztosította. Az állati bőrök kikészítésének és feldolgozásának tudományát az oszmán-törökök eredetileg arab és perzsa mesterektől tanulták, a későbbi évszázadok során azonban e mesterség-beli fogásokat ők terjesztették el Közép- és Délkelet-Európa országaiban. A bőrfeldolgozás és kikészítés mesterségének meghonosodásáról tanúskodnak a nagyobb városainkban megjelenő és ma is számon tartott Tabán nevű városrészek. A török kori magyarság, főleg a főnemesek körében nagy di-vatja volt a törökös, török eredetű tárgyaknak – elsősorban lószerszámoknak, nyergeknek, díszesebb ruhadaraboknak –, így a betelepült és a helyben maradt lakosság kapcsolatát is jelképezik a fennmaradt iparművészeti emlékek.

A muszlim temetők sírkövei a kereszténységtől élesen elkülö-nülő vallási közösség emlékei. A török temetőkultúra az iszlám által meghatározott temetési rítus állandósága mellett kor-sza konként változó sírjelölést mutat. Az oszmán korban alap-vető formaváltozás nélkül valószínűleg az antropomorf sírje-lekből alakul ki a jellegzetes turbános sírkő, amelynek korai alakja Közép-Ázsiában a Timurida-dinasztia uralkodása idején jelenik meg (1370-1501) és a mevlevi dervisek süvegének for-máját mutatja. Török kutatók vitatható véleménye szerint a turbános sírjel indiai hatásra alakult ki. Kuripesics Benedek stájer származású isztambuli követ 1530-ban így ír: „Az udvari szertartáshoz felvonult törökök rangjuk és beosztásuk szerint más-más turbánt viseltek...” A katonaság mellett a polgári la-kosság származására is utalt a fejfedő: a süveg (serpuŞ) köré csavart sarik másként állt az írnok fején, másként viselte az ötvös és egyéb céhbe tartozó ember. A kiállításban látható, Budáról (?) származó sírkövek leképezik ezt a társadalmi kö-tődést; itt alacsonyabb társadalmi rétegeket képviselő kövek töredékeit láthatjuk.

Közös szálak: úrihímzés #virág #motívumok

A 16. század végén jellegzetes hímzőművészet, az úrihímzés, alakult ki Magyarorszá-gon, mely ezer szállal kötődik a nyugati díszítőművészethez és a keleti kultúrkincshez is. Az itáliai reneszánsz vonalainak könnyed, lágy hajlása, a minták szimmetrikus elren-dezése a magyar főúri udvarokban a törökök által közvetített keleti motívumokkal keve-redett és alkotott szemet gyönyörködtető egységet, szorgos lányok, asszonyok és hiva-tásos hímzőmesterek fáradságos munkájának köszönhetően. Előkelő leányok gyakran nevelkedtek együtt nagytekintélyű nemesasszonyok felügyelete alatt, akik ügyeltek arra is, hogy az „udvarló leányok” a hímzés művészetét is elsajátítsák. Munkájukat sok-szor török hímzőnők, vagy előkelő török asszonyok is segítették. Színes selyemszállal és ragyogó fémfonállal hímeztek keleties virágokat, szegfűt, tulipánt finom vászonra, selyemre. Elkészítették a lányok teljes kelengyéjét, díszítették saját és családtagjaik

öltözeteit, de ügyességüket hirdetik az egyházi és lakásfelszerelések is. Legszebb úrihímzéses női ruhánk a hagyomány szerint Brandenbur-gi Katalin ruhatárához tartozott. Drága anyaga és kvalitásos hímzése méltóvá teszi egy feje-delemasszonyhoz, de nem bizonyított, hogy valóban ő viselte. A vállból és szoknyából álló együttest eredetileg az Iparművészeti Múzeum vásárolta meg, később került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A teremben körbetekintve láthatunk úrihímzéssel díszített miseruhát, mitrát, kehely - takarót, terítőket és nyerget is.

13

14

16 17

Összezárva #vallás #etnikum #foglalkozás #motívumok

A Magyar Királyság területére a 16. század közepétől érkeztek Morávia felől a reformá-ció radikális irányzatát képviselő anabaptista csoportok, akik elutasították a hitvallásra még képtelen csecsemők megkeresztelését. A  mozgalom Zürichből indult és gyorsan terjedt a dél-német területeken, Ausztriában, Észak-Itáliában, Németalföldön és már az 1520-as években Moráviában is. Itt jöttek létre Jakob Hutter elvei nyomán az első ház-és vagyonközösségek. A hutterita testvérek kőfallal kerített udvarokban (Hausha-ben) éltek és dolgoztak együtt, mintegy 40 féle mesterséget műveltek. A mezőgazda-ság, építkezés, gyermeknevelés, gyógyászat területén való jártasságukra saját telepeik önfenntartása miatt is nagy szükség volt. A főurak – protestánsok és katolikusok is – szívesen dolgoztattak velük, vásároltak a szorgalmas, puritán mesterek luxustermékei-ből. Ónmázas kerámiáik, kályháik és gyöngyházzal díszített késeik országszerte híresek voltak. Hitéletük a németül olvasott Biblián alapult. Gyermekeiket közösen nevelték, akik az iskolában elsajátították az írás-olvasás alapjait, majd a különböző szakmákra készültek fel. 12-13 éves korban keresztelték meg őket.  Fejlett írásbeliségükről tanús-kodnak kódexeik. A hutteriták nagyobb arányú letelepedésére a fehérhegyi csata után, 1621-től került sor. A Magyar Királyság észak-nyugati területeire mentek, ahol már vol-tak udvaraik. Bethlen Gábor az Erdélyi Fejedelemségbe, Alvincre hívta őket, 1646-ben I. Rákóczi György parancsára jött létre anabaptista telep Sárospatakon. A korabeli hazai forrásokban többnyire újkeresztyén névvel illetik őket és árujukat. A habán – kezdetben gúnyos – megnevezés a 17. század végén jelent meg.

Lángoló szerelem #vallás #etnikum #foglalkozás #mitikuslények #motívumok

A 17. század váraiban, a fejedelmi és főúri paloták belső tereiben, udvarházakban je-lentős szerepük volt a lakóteret fűtő, egyben díszítő „kaljhas kemenczéknek”. A ’kály-ha’ szó ’csempét’ jelentett. A habánok gyártottak mázatlan, egyszínű ólommázas és több színű ónmázas kályhacsempéket is. Készítettek csak festett, illetve plasztikus, reliefszerű motívumos darabokat, valamint ezek kombinációját. A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött liptónádasdi kályha 1917-ig a Baán család liptónádasdi (Trstené, ma Szlovákia) kastélyában állt. 1927-ben vásárolta meg a múzeum Baán Árpád egykori táblabírótól Budapesten 4200 pengőért. A kályha kívülről, egy másik helyiségből volt fűthető. A csempéken keleties, a késő reneszánsz iparművészetben kedvelt, úrihímzé-seken is megjelenő virágos minta látható. A kék alapból kiemelkedő motívumok éleit fehér ónmázas festés hangsúlyozza. A lábazat és a párkányok csempéi csak festett díszítésűek. A felső részt pártázat zárja. A lefelé csüngő szőlőfürtök fölött kétfarkú sel-lők sorakoznak. Vajon miért? A választ a korabeli rajzos énekeskönyvek, nyomtatványok alapján találhatjuk meg.

A Kolozsvári csízióban (1592) Boldogasszony havánál, január csillagképe szerint egy kétfarkú sellő zúdítja a vizet: „Az vízöntőben jó Házat építeni, Házba költözni, házasul-ni.” Egy 17. századi daloskönyvben a Cantio Matrimoniális, azaz Lakodalmi ének kezdő J iniciáléja egy egyfarkú sellő. „Jövendő dolgaimrul addig gondolkodám, példát vévén másokról én megházasodám...”. Feltételezhető, hogy a díszes cserépkályha egy ifjú pár számára készült, talán éppen esküvőjük vagy új otthonukba költözésük alkalmából.

15 16

18 19

Munka a mélyben: bányászok #foglalkozás #etnikum

A bányászat az európai középkorban is azok közé a mesterségek közé tartozott, amelyek-hez nagyon speciálisan képzett szakemberek és eszközök szükségeltettek. A veszélyes üzemek ráadásul a középkori társadalmak számára nélkülözhetetlen nyersanyagokat hoztak felszínre. Ezek közül a színes- és ne-mesfémek különös jelentőséggel bírtak: a nemesfém-alapú pénzrendszer révén szó szerint rajtuk nyugodott egy-egy birodalom léte.

A Magyar Királyság gazdag színesfém-lelőhe-lyeit a 14. század kezdetét követően tudták egyre hatékonyabban kiaknázni. A Kárpátok vonulatában található lelőhelyek a Garam folyó vidékén illetve a Kárpátok keleti vonu-latában, Erdélyben helyezkedtek el. A kiter-meléshez, a kinyert fémek finomításához, az ötvözéshez, sőt a pénzveréshez szükséges ismeretekkel rendelkező „mérnökök”, bányá-szok e területek többnyire német ajkú polgár-ságából kerültek ki, illetve Európa különböző, szintén német ajkú vidékeiről érkeztek ide. A cseh, német Érchegység és a Kárpátok bá-nyavidékein megfigyelhető a bányászathoz kötődő, a bányászéletet, annak nehézségét, szépségét reprezentáló alkotások születése. Ezek között a sajátos, középkori eredetű kor-porációk, vallásos vagy világi testvérületek, bányásztársaságok dísztárgyai illetve kifeje-zetten e vidékekre jellemző műtárgy-típusok is megtalálhatók. Előbbiek körébe tartoznak a gyűlések, körmenetek, ünnepek alkalmával körbevitt dísz-eszközök (ezüst kalapács és bányászék), az ünnepi bányászviselet kiegé-szítői. A fém− és ásványi anyagot tartalmazó kőzetekből épített „bányahegyek” (néme-tül Handstein) vagy az Úrvölgy (Herrngrund, Špania Dol, Szlovákia) vidékén készített ara-nyozott réztárgyak.

Összezárva: végvári katonák #foglalkozás #etnikum

Másfélszáz esztendőn át Magyarország volt a keresztény és a muszlim kultúrkör két nagyhatalmának egyik legfontosabb ütközőzónája. A kiépülő végvárrendszer keresz-tény oldalán a magyar vitézek mellett német, horvát és más nációkból származó ka-tonák is szolgáltak.

„Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél?”– írta Balassi Bálint a végvári katonaságról a lelkesítő és idealizáló sorokat. A régészet e közösség tagolt, több gyökerű, a környező települések termékei mellett távolabbi vidékek iparcikkeit is fogyasztó anyagi kultúrájáról ad torzítatlan képet. A későbbi néprajzi tájegységek előz-ményei a cserépedények díszítéseiben sejlenek fel. A katonák határmenti háborús és békés érintkezése a tárgykultúra egyes elemeinek átvételével is járt. Így a fegyverek, a pipák, a ruházat és lószerszám egyes elemei különösen a magyar katonaság körében hasonultak az ellenfél tárgyaihoz. Ezzel szemben a ruházat más elemei, így a fejfedő, vagy az eltérő étkezési kultúra edényei éles elkülönülést mutatnak, így utalva a saját identitásra. A német katonaság körében az etnikus elkülönülés nyomai egyes viseleti elemekben, illetve a nyugatról származó tárgyak (tálak, üvegek, pipák) nagyobb szá-mában mutathatók ki.

17 18

20 21

Múltépítés #család #hatalom #gyűjtés

Minden emberi társadalom jól ismeri az egyes individuum vagy éppenséggel kisebb-nagyobb közösségek csoportidentitásának egyik kifejezőjeként a reprezentáció külön-féle eszközeit. Ezek lehetnek a valós vagy vélt összetartozást bizonyító írott vagy szóbeli hagyományon nyugvó irodalmi alkotások, de a személy vagy csoport erényeit, múltját kifejező dokumentumok, tárgyak, ereklyék is. A késő középkortól figyelhető meg az európai kultúrában a műalkotások létrehozására, majd gyűjtésére irányuló új-fajta igény. Az események rögzítésének igénye, a család, a közösség, a mitikus ősök vélt vagy valós arcképének elkészíttetése, az elődök, hősök egykori tárgyainak össze-gyűjtése fokozatosan vezetett el a tárgyakban, a műalkotásokban megőrzött időt és maguknak a tárgyaknak az esztétikai tulajdonságait is értő, értékelő gondolkodásig.

A mecenatúra, a gyűjtés kifinomult formái a 16. század végén szerte Európában jelen voltak: tudós humanisták, gazdag, világlátott polgárok, főurak és fejedelmek, uralko-dók, a császárok, főpapok környezetében egyaránt. Ennek a nagyon gazdag gyűjtési tevékenységnek az egyik legfontosabb „jelensége” volt Esterházy Pál nádor (1635−1713) fraknói várkastélyában kialakított kincstára, kismartoni könyvtára és képgalériája. Jósze rivel ez az egyetlen olyan főúri kincstár, amely viszonylagos épségben vészelte át a magyar történelem zivataros századait. Fennmaradt alkotásai ma két ország számos gyűjteményében tanúskodnak arról, hogy a három részre szakadt Magyarországon mi-lyen fontos, korszerű módjai éltek a főúri reprezentációnak, mecenatúrának.

Szimbólumok, státusok #vallás #etnikum #motívumok #formák

A soknemzetiségű erdélyi társadalomban szép számmal éltek a helyi szóhasználat-ban „szászoknak” nevezett németajkú közösségek. Erdély déli részén, a Barcaságban viszonylag zárt tömbben éltek, de a kora újkorig például Kolozsvár lakosságának is ők alkották a többségét. A reformáció idején – elsősorban a wittenbergi egyetemet járt Johann Honter (Honterus) működésének köszönhetően egységesen a hitújítás német, lutheri irányzatához csatlakoztak. A multietnikus és rendkívül befogadó erdélyi társa-dalomban később a reformáció újabb irányzatai is nyitott, sőt az eszméket továbbfej-lesztő közösségekre találtak. De míg északabbra egyre radikálisabb irányzatok etnikai határoktól függetlenül törtek utat, addig a Barcaság szászai a lutheri reformáció híve maradtak.

A késő középkorban az európai viselet regionális különbségei egyre erősebben artiku-lálódtak. Az egyes régiók, azokon belül pedig a különböző társadalmi, etnikai csoportok is megteremtették a maguk viseletét, amely megkülönböztette őket a velük együtt élő „másoktól”. Ezzel együtt a társadalom legfelső rétegében, az uralkodói, fejedelmi udvarokban viszont egyféle internacionális igazodás is megfigyelhető. Az erdélyi városi szász női viseletben a 16. század végén jelenik meg egy nagyon jellegzetes ékszertípus: egy nagyméretű, korong alakú melldísz, amelyet nyakukba akasztva és/vagy az ingük-hez tűzve viseltek a patrícius asszonyok. A forma a középkori papi palástok kapcsára vezethető vissza, a 16−17. századi példányok között többségében aranyozott ezüstből, türkizzel, zománccal díszített darabokat találunk.

A 17. századi – sokszor erőszakos – Habsburg rekatolizáló törekvések hatására ezek a szász boglárok egyben a közösségi identitás kifejezői is lettek. A 18. századtól a szász városokat környező falvak paraszti viseletében is egyre gyakrabban találkozunk ilyen boglárokkal. Az egykori etnikai jelző szerepe egyidejűleg kezdett lazulni: a dél-erdélyi magyar ajkú csángók és néhány román falu női viselete is megőrizte az egykori „szász boglárokat”, egészen a 20. századi kivetkőzés időszakáig.

19

20

1 Ember alakú halottas urnák, Kr. e. 3500-3000 | Oravecz Hargita2 Preszkíta aranykincsek, Kr.e. 8. század | Jáky András3 Szkíta kori sírlelet alapján készült lófej- és lószerszámrekonstrukció, 2002 | Bárány Annamária4 Római sisak, orrvédőjén Krisztus monogrammal, Kr.u. 314 körül | Mráv Zsolt5 Ónixfibula, 4. század utolsó harmada | Hajnal Zsuzsanna6 Fiatal felnőtt, Keszthely-Fenékpusztán az 5. században eltemetett nő torzított koponyájáról készült arcrekonstrukció. Készítette: Skultéty Gyula, MTM Embertani tára. Fotó: Kustár Ágnes, 2019 | Hajnal Zsuzsanna7 Kereszt, Krisztus-alakkal, 10. század | Soós Rita8 Vindo és Ammuta sírköve, 2. század | Torbágyi Melinda9 Monomakhosz-korona, 11. század | Kiss Etele10 Az Árpád-ház családfája, az állandó kiállításra készített fadiagram, 1996 | Szende László11 Ajtókeret a klastrompusztai pálos kolostorból, 15. század | Pető Zsuzsa12 Csontnyergek, 15. század | Kiss Etele13 Bőr irattarsoly és turbános sírkő, 17. század | Pető Zsuzsa14 Úrihímzéssel készült miseruha, 17. század | Kollár Csilla15 Habán tárgyak, 17. század | Ridovics Anna16 Liptónádasdi kályha, 17. század | Ridovics Anna17 Bányásztárgyak, 17. század | Kiss Erika18 Bajcsai asztali felszerelés a nagykanizsai Thúry György Múzeum gyűjteményéből, 17. század | Pető Zsuzsa19 Az Esterházy család fraknói kincstárának darabjai és az ősgaléria, 17. század | Kiss Erika20 Mellboglárok, 17. század | Kiss Erika

Együtt külön #foglalkozás

A sétálófüzet a Kötődések című látogatói útvonalhoz készült.

Szerkesztette | Fisli ÉvaGrafika | Vári ÁgnesFotók | Dabasi András, Kardos Judit, Rosta József, Farkas László (MNM), valamint Kustár Ágnes (MTM)Külön köszönet | Berényi Marianna, Merényi Ágnes, Suba Eszter, Tomka Gábor

Felelős kiadó | Varga Benedek főigazgató (MNM), 2019

ISBN 978-615-5978-04-3

1–20

kötő´d´bond´sés´ek

KELET ÉS NYUGAT HATÁRÁN

MAGYAR KORONÁZÁSI

PALÁST

1e m e l e t

LAPIDÁRIUM

₋1e m e l e t

2e m e l e t

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE I.

MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE II.

TÉRKÉP a Nemzeti Múzeum állandó kiállításaiban kialakított

útvonalhoz

kötő´d´bond´sés´ek1

2 3

4

5

8

6

7

910

11

13

14-171819

20

12