kÖzgyŰlÉsi elŐterjesztÉs - makónew.mako.hu/letoltesek/dokumentumok/omsze_20140624_1.pdfa...
TRANSCRIPT
KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉS
A
CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – MAKÓ INTÉZMÉNY
MŰKÖDÉSÉRŐL
2
A CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-MAKÓ
FELADATKÖRÉNEK, TEVÉKENYSÉGÉNEK ISMERTETÉSE
2013-BAN
I. AZ INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA
A Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház – Rendelőintézet, és Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház –
Rendelőintézet mint központi költségvetési szerv eltérő időponttól működik állami fenntartásban.
Míg a makói tagkórházunk 2012. január 01-jétől, addig a vásárhelyi 2012. május 01-jétől került
„A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez
kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi XXXVIII. Törvény alapján állami
fenntartásba.
Az Emberi Erőforrások Minisztere az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 155. § (4)
bekezdése szerinti alapítói jogok gyakorlójaként a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház -
Rendelőintézet és a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház - Rendelőintézet, integrációjáról
döntött.
A 5657/2013/JOGI iktató szám alatt kiadott Megszüntető Okirat értelmében a Dr. Diósszilágyi
Sámuel Kórház – Rendelőintézet 2013. január 31-vel a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház –
Rendelőintézetbe történő beolvadással megszűnt.
A JOGUTÓD INTÉZMÉNY ÚJ NEVE CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – MAKÓ RÖVIDÍTETT NÉV CSMEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – MAKÓ
Az intézet továbbra is önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, melynek közfeladata
az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény alapján az ellátási területére kiterjedően a járó- és
fekvőbetegek diagnosztikus és terápiás szakorvosi ellátása, rehabilitációja és követéses gondozása.
Alapító okiratunkban rögzített alaptevékenységeink a következők:
861001 Fekvőbetegek aktív ellátása
861002 Fekvőbetegek krónikus ellátása
861003 Bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás
862211 Járóbetegek gyógyító szakellátása
862212 Járóbetegek rehabilitációs szakellátása
3
862213 Járóbetegek gyógyító gondozása
862214 Járóbetegek egynapos ellátása (pl. művesekezelés)
862220 Egynapos sebészeti ellátás (egynapos beavatkozás)
862232 Foglalkozás-egészségügyi szakellátás
862240 Egyéb, máshová nem sorolt járóbeteg-ellátás
869044 Nem fertőző megbetegedések megelőzése
862303 Fogorvosi szakellátás
869031 Egészségügyi laboratóriumi szolgáltatások
869032 Képalkotó diagnosztikai szolgáltatások
869036 Vér-, szövet- és egyéb kapcsolódó szövetbank
869049 Egyéb betegségmegelőzés, népegészségügyi ellátás
890441 Rövid időtartalmú közfoglalkoztatás
890442 Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú
közfoglalkoztatása
890443 Egyéb közfoglalkoztatás
562913 Iskolai intézményi étkeztetés
562917 Munkahelyi étkeztetés
561000 Éttermi, mozgó vendéglátás
559099 Egyéb m.n.s szálláshely-szolgáltatás
680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése”
A megjelölt tevékenységeket az alábbi székhelyen és telephelyeken végezzük:
Székhely:
6800 Hódmezővásárhely, Dr. Imre József utca 2.
Telephelyek:
6821 Székkutas, IV. kerület 143. /Kakasszék/
6600 Szentes, Sima Ferenc u. 44-58.
6800 Hódmezővásárhely, Lázár u. 10
6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1.
6900 Makó, Kórház u. 2.
6900 Makó, Lonovics sugárút 15.
4
SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK AZ INTEGRÁCIÓT KÖVETŐEN
Az alábbi ágyszám-térkép a két tagkórház integrációt követő ágyszámait, és azok progresszivitási
szintjét tartalmazza:
Szakma név
Ágyszámok Progresszivitási szintek
Integrált intézményi összesen ágyszám
Hódmezővásárhely Makó Hódmezővásárhely Makó
Belgyógyászat- gastroenterológia
57 20 37 I. I.
Sebészet 37 15 22 II. II.
Szülészet 20 10 10 II. -
Nőgyógyászat 10 5 5 II. -
Csecsemő és gyermekgyógyászat
25 25 - II. -
Neurológia 20 20 - I. -
Reumatológia 17 17 - I. -
Intenzív ellátás 12 6 6 II. II.
Sürgősségi Betegellátás 12 6 6 I I.
Pszichiátria 25 - 25 - I.
Aktív összesen 235 124 111
Ápolás 19 19 - I. -
Gyermek rehabilitáció 20 20 - II. -
Krónikus belgyógyászat 162 100* 62 I. I.
Mozgásszervi Rehabilitáció
149 99 50 II. II.
Pszichiátriai rehabilitáció
35 - 35 - II
Neurológiai rehabilitáció
- - - - -
Krónikus összesen 385 238 147
Kórházi ágyszám összesen
620 362 258
5
A következő diagramok az ágyszámok tagkórházankénti megoszlását tartalmazza ellátási
formánként.
Kórházi összágyszám megoszlása
Kórházi aktív ágyak megoszlása tagkórházanként
Kórházi krónikus ágyak megoszlása tagkórházanként
Aktív- és krónikus ágyak megoszlását mutatja az alábbi diagramm integrált intézmény
tekintetében
6
Az integrációt követően a diagnosztikai ellátások, valamint a gazdasági osztályok integrációjának
megszervezése indult el a párhuzamosságok megszüntetése érdekében.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely Makó intézmény alapító
okirat tartalmazza, hogy vállalkozási tevékenységet folytathat, melynek mértéke nem haladhatja
meg a módosított kiadási előirányzatának 30%-át; azonban ilyen jellegű tevékenységet az
intézmény 2013. évben nem végzett, így nem rendelkezik vegyes rendeletetésű eszközökkel sem.
KISZERVEZETT TEVÉKENYSÉGEK
A makói tagkórházban saját üzemeltetésben, közalkalmazotti jogviszonyban dolgozó
munkavállalókkal ellátott tevékenység a
- betegélelmezés;
- logisztika, raktározás, beszerzés;
- kertápolás, udvartakarítás;
- karbantartás;
- mosodai tevékenység.
- az őrzés- védelmi feladatokat külső szolgáltató és közalkalmazott munkavállaló látja el,
időmegosztással.
A hódmezővásárhelyi tagkórház a 2007. évi 63%-os aktív ágyszám-csökkentés okán végrehajtott
csoportos létszámcsökkentés kényszerű intézkedései révén az alábbiak, mint külső szolgáltató
által ellátott tevékenység:
7
Betegélelmezés
A hódmezővásárhelyi tagkórház saját konyhával nem rendelkezik, a feladatot mely a betegek
élettani szükségletinek megfelelő minőségű és tápértékű étkeztetését a Hód-Menza Nonprofit
Kft. biztosítja, igazodva ápoltjaink igényeihez, melyhez változatos, 26 féle diétás étrendet kínál.
Logisztika, raktározás, beszerzés (Kbt. alapján)
A hódmezővásárhelyi tagkórház szakmai- és egyéb működési jellegű anyaginak beszerzését,
szállítását, raktározását, és a betegellátó osztályok részére az orvosi segédanyagok, egyéb
működési jellegű anyagok szállítása a 2008. május 13-án kelt szerződés értelmében a
Diagnosticum Zrt. biztosítja.
A Szolgáltató a korház Anyaggazdálkodójának közreműködésével rugalmasan, a helyi igényekhez
igazodva biztosítják a beszerzés tárgyát képező szakmai és egyéb anyagokat. A határozott idejű
szerződés 2012. december 31-én lejárt, melyet a folyamatos, és zavartalan betegellátás érdekében
az újabb közbeszerzési eljárás lefolytatásáig meghosszabbítottunk. Az integrált intézményre
vonatkozó eljárás műszaki specifikációjának kidolgozása folyamatban van.
Kertápolási, udvartakarítási szolgáltatás végzése
A hódmezővásárhelyi tagkórház és kakasszéki telephelyének kertápolási- és parkgondozási
munkálatainak ellátását, szilárd burkolatú tereinek tisztán tartását, a korházban ápolt betegek
udvari környezetének tisztítását, ápolását 2011. december 5. óta a Hódmezővásárhelyi Városellátó
és Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja határozott idejű szerződés keretein belül.
Karbantartási és javítási feladatok
A hódmezővásárhelyi tagkórházban és kakasszéki telephelyén működő betegellátó osztályoknál
jelentkező karbantartási és hibajavítási feladatok folyamatos ellátását, az érintett épületek
folyamatos karbantartásával az állagmegőrzést, hibajelenségek esetén a hibaelhárítás szakszerű
kijavítását a nap 24 órájában a Hódmezővásárhelyi Városellátó és Foglalkoztató Közhasznú
Nonprofit Kft. biztosítja.
Mosodai feladatok ellátása
A hódmezővásárhelyi tagkórház mosodai és vegytisztítói feladatainak ellátását, a textíliák szükség
szerinti javítását, az Intézet mosodai csereraktárának üzemeltetését közbeszerzési eljárás
lefolytatása után a Miskolci Patyolat Szolgáltató Zrt. biztosítja 2007. február 19-től 2013. március
01-jéig. A határozott idejű szerződés lejárata után az Intézetben keletkezett szennyes textíliák
8
mosatásáról, és a mosodai csereraktár üzemeltetéséről a szerződés meghosszabbítása mellett
indult el a két tagkórház mosodai tevékenységének szakértővel történő felmérése, a közbeszerzési
eljárás előkészítéséhez.
Az Intézmény őrzésvédelmi feladatinak ellátása
A hódmezővásárhelyi tagkórház vagyontárgyainak megóvását, vagyonelleni bűncselekmények
megelőzését, az anyagi javak jogellenes eltulajdonításának megakadályozását, dolgozók, látogatók
testi épségének megóvását 2009. szeptember 30. óta szerződéses keretek között
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Rendészeti
csoportja biztosítja.
A szolgálatot teljesítő munkavállalók évek óta látják el ezen a munkahelyen a feladatot, így hely-
és személyismerettel rendelkeznek, valamint betartva a kórházi rendszabályokat, közreműködnek
a káresemények elhárításában, a korházi beléptető-rendszer, és parkolási rend biztosításában,
valamint a kórházi házirend betartásában.
Humán Egészségügyi Szolgáltatás - dialízis állomás működtetése
A hódmezővásárhelyi tagkórház, mint ajánlatkérő, a kapacitásai között szereplő művesekezelések
biztosítására a Kbt. 145.§ alapján egyszerűsített közbeszerzési eljárást írt ki „Humán egészségügyi
szolgáltatás – dialízis állomás működtetése szolgáltatási szerződés keretében” címmel.
Az eljárás nyertes ajánlattevője a GAMBRO/DIAVERUM Kft. lett. A Szolgáltatási szerződés
határozott időre 2007. január 01 – 2016. december 31. közötti időszakra szól, melyben a
Szolgáltató feladata a bérbe adott épületben Haemodialízis centrum működtetése, komlex
haemodializis kezelések biztosítása.
A szolgáltató a kezelésre szoruló betegeket magas színvonalon, 9 kezelőhelyen látja el, szorosan
beépülve a Korház szakmai munkájába mind a járó, mind pedig a fekvőbeteg ellátás területén.
Fontos megjegyezni, hogy tervezzük makói tagkórház járóbeteg szakellátás
kapacitásának bővítését, nephrológiai szakrendelés, és mobil kezelőágyak biztosításával.
Belső ellenőri feladatok
2013 február 01-jétől mindkét tagkórház belső ellenőri feladatait külső szolgáltató látja el.
Kiemelendő, hogy korábban a makói tagkórház nem tett eleget jogszabályi kötelezettségének,
mivel nem volt belső ellenőri feladatokat ellátó munkatársa mindazok ellenére, hogy azt a
370/2011. (XII.31) Korm.rendelet elrendeli ( 15.§ (5) A gazdasági szervezettel és 50 főnél nagyobb
engedélyezett létszámmal rendelkező központi költségvetési szervek esetén legalább 1 fő belső ellenőrt kell foglalkoztatásra
irányuló jogviszonyban alkalmazni. Ettől eltérni csak a fejezetet irányító szerv vezetőjének írásos jóváhagyásával lehet.)
9
II. ALAPTEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA
Az Emberi Erőforrások Minisztere az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény 155. § (4)
bekezdése szerinti alapítói jogok gyakorlójaként a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház -
Rendelőintézet és a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház - Rendelőintézet, integrációjáról
döntött.
A 5657/2013/JOGI iktató szám alatt kiadott Megszüntető Okirat értelmében a Dr. Diósszilágyi
Sámuel Kórház – Rendelőintézet 2013. január 31-vel a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház –
Rendelőintézetbe történő beolvadással megszűnt.
A betegellátás teljesítményeinek értékelése
Jelen értékelés Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó 2013.
év február 01-jétől történő működését mutatja be, azonban az adatok az összehasonlíthatósága
okán tartalmazzák az integráció előtti 2013. január 01-január 31. közötti Hódmezővásárhelyi
Erzsébet Kórház – Rendelőintézet adatait is.
1. A teljesítmény alakulása a teljesítményegységek vonatkozásában
Finanszírozási szabályok a vizsgált időszakban, aktív fekvőbeteg ellátásban:
a TVK fölötti teljesítmény a TVK 4 százalékos túllépéséig 25 százalékos-os alapdíjon (vagyis
100% fölött 104 %-ig 37.500.-Ft /súlyszám értéken)
járóbeteg szakellátásban
a TVK fölötti teljesítmény 10 százalékig 30 százalékos alapdíjon (vagyis 100% fölött 110 %-ig
0,45 Ft/pont értéken), míg a 10 és 20 százalék között 20 százalékos alapdíjon ( vagyis 0,3
Ft/pont) kerül finanszírozásra.
Az országos alapdíjak továbbra sem változtak a vizsgált időszakban:
- aktív fekvőbeteg ellátás: 150 000 Ft/súlyszám
- járóbeteg szakellátás: 1,50 Ft/német pont
- krónikus ellátás: 5 600 Ft/natúr ápolási nap
10
Teljesítmény-adatok bemutatás
FEKVŐBETEG ELLÁTÁS
- Aktív fekvőbeteg ellátás teljesítményének alakulása
AKTÍV FEKVŐBETEG-ELLÁTÁS TELJESÍTMÉNYE INTÉZMÉNYI
Finanszí-
rozott eset
Teljes eset
Súlyszám
összeg
Hosszú
nap
Intenzív hosszú
nap
Hosszú nap
súlyszám
Súlyszám
összesen
Case-mix
index
Elszámolt ápolási nap
Normatív nap
Elszámoltnap/
fin. eset
Normatív
nap/ fin.eset
2012. 11. HÓ
761 697 540,92 66 0 2,89 543,82 0,78055 3 554 3 772 4,67 4,96
2012. 12. HÓ
694 644 473,99 45 0 1,26 475,25 0,73838 3 067 3 327 4,42 4,79
2013. 01. HÓ
1 176 1 100 898,25 22 0 0,62 898,86 0,81694 5 875 5 874 5,00 4,99
2013. 02. HÓ
1 178 1 088 865,10 46 0 1,29 866,39 0,79654 5 281 5 718 4,48 4,85
2013. 03. HÓ
1 193 1 089 878,86 22 0 0,62 879,48 0,80791 5 299 5 821 4,44 4,88
2013. 04. HÓ
1 141 1 053 899 8,00 0 0 899,41 0,85433 5 420 5 763 4,75 5,05
2013. 05. HÓ
1 123 1 055 874,80 110 0 3,08 877,88 0,83204 5 672 5 935 5,05 5,28
2013. 06. HÓ
1 040 973 823,67 35 41 7,10 830,77 0,85424 5 011 5 341 4,82 5,14
2013. 07. HÓ
1 092 1 023 955,28 22 0 0,60 955,88 0,93412 5 630 6 059 5,16 5,55
2013. 08. HÓ
1 049 968 806,83 19 0 0,53 807,36 0,83415 4 897 5 249 4,67 5,00
2013. 09. HÜ
1 086 1 024 854,91 36 28 5,19 860,10 0,84029 5 285 5 575 4,87 5,13
2013. 10. HÓ
1 210 1 129 934,59 65 0 1,82 936,41 0,82939 5 838 6 167 4,82 5,10
12 743 11 843 9 806 496 69 25 9 831,61 0,83016 60 829 64 601 4,77 5,07
MAKÓ
Az aktív fekvőbeteg ellátásra vonatkozó adatokat a Gyogyinfok által megküldött teljesítmény
táblák adatai alapján, a járóbeteg szakellátás adatait az Intézeti Értesítőn OEP által megadott
teljesítmény adatok alapján készítettük el.
Az összehasonlíthatóság érdekében az összesített adatok tartalmazzák a makói telephelyen 2012.
július 01. és december 31. alatt ellátott szülészeti eseteket is.
11
CSMEK makói tagkórház aktív fekvőbeteg ellátás teljesítmény-adatai
Finanszírozási év 2012. 2013.
Aktív ellátás
Eset 5 148 5 450
Súlyszám 4 327 4 411
CMI 0,840472 0,841985
12
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Az alábbi táblázat a forintban értendő finanszírozás alapját képező Intézeti Értesítőn OEP által
megadott teljesítmény adatok alapján készült.
CSMEK hódmezővásárhelyi tagkórház fekvőbeteg ellátás teljesítmény-adatai
Finanszírozási év 2012. 2013.
Aktív ellátás
Eset 7 378 7 877
Súlyszám 5 697 5 972
CMI 0,772162 0,758203
Az osztályos bontást a Gyogyinfok által megküldött teljesítmény táblák adatai alapján tudjuk
összeállítani, osztályra bontottan, esetszám, súlyszám vonatkozásában.
13
Egynapos sebészeti ellátás
MAKÓ
CSMEK makói tagkórház egynapos sebészeti ellátás teljesítmény-adatai
Finanszírozási év 2012. 2013.
Egynapos sebészeti ellátás
Eset 534 538
Súlyszám 395,29 396,77
Az egynapos sebészeti beavatkozások összességében nem változtak, mivel a tevékenységre
kiközölt TVK mennyisége nem változott.
14
Mint az majd látható is, hogy az osztályon jellemzően a szemészeti esetek száma dominál.
Jelentős az egynapos urológia és traumatológia aránya is.
Mint az majd látható is, hogy az osztályon jellemzően a szemészeti esetek száma dominál.
Jelentős az egynapos urológia és traumatológia aránya is.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
CSMEK hódmezővásárhelyi tagkórház egynapos sebészeti ellátás teljesítmény-adatai
Finanszírozási év 2012. 2013.
Egynapos sebészeti ellátás
Eset 807 975
Súlyszám 458,23 500,55
15
Mint ahogyan az látható, az egynapos sebészeti beavatkozások közül a legnagyobb arányt a
szemészeti beavatkozások jelentik, de jelentős a nógyógyászati beavatkozások száma is.
16
JÁRÓBETEG ELLÁTÁS
MAKÓ
CSMEK makói tagkórház járóbeteg ellátás teljesítmény
Finanszírozási év 2012. 2013.
Járbeteg ellátás
Eset 226 305 243 622
Beavatkozás 1 130 317 1 279 170
Németpont 263 300 024 306 509 071
Járóbeteg szakellátásban az ellátott esetek száma 17 317-tel, a beavatkozás szám 148 853-mal, míg
a német pontban kifejezett teljesítmény 43 209 047 ponttal nőtt.
17
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY
CSMEK hódmezővásárhelyi tagkórház járóbeteg ellátás teljesítmény-adatai
Finanszírozási év 2012. 2013.
járóbeteg ellátás
Eset 337 637 334 246
Beavatkozás 2 219 945 2 194 782
Németpont 664 907 844 657 823 968
18
19
Többletfeladatok bemutatása
Pathológiai szolgáltatás
A Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház – Rendelőintézet 2008. óta közreműködőként látja a
pathológiai szakfeladatait a Szentesi Dr. Bugyi István Kórháznak, mivel a nem volt biztosított a
szakmai minimumfeltételeknek való megfelelés, a kapcsolódó beruházást pedig a fenntartó
Önkormányzat nem támogatta.
Ennek okán 2008 márciusában a Csongrád Megyei Önkormányzat és Hódmezővásárhely Megyei
Jogú Város Önkormányzata feladatátadási megállapodást kötött.
A megállapodás értelmében a feladatátvevő Hódmezővásárhelyi Kórház határozatlan időre ellátja
a kórboncolással kapcsolatos szakorvosi és nem szakorvosi feladatokat, valamint elvégzi a
szövettani minták kórszövettani, és immunhisztokémiai vizsgálatát.
Közforgalmú gyógyszertár üzemeltetése
A kórház Intézeti gyógyszertára szabad kapacitása terhére közvetlen lakossági gyógyszerellátó
egységet működtet, mellyel növelni kívánja a betegellátás színvonalát.
.Az intézeti gyógyszertár tevékenységi körében szereplő közforgalmú gyógyszertár speciális
szaktevékenységnek minősül.
Jelentősége a város járóbeteg-lakossági gyógyszerellátásában való aktív részvétel, annak minél
magasabb szintű ellátása, valamint a városi ügyeletben való részvétel.
Nagy előny, hogy a kórházból távozó betegek számára a gyógyszer távozásakor azonnal
biztosítható.
Legnagyobb felvevő”piacunk” a városban működő szociális otthonok gyógyszerellátásának teljes
körű biztosítása.
Mindezeken túl kiemelten fontos szerepet tölt be a gyógyszertár az alábbiakban:
Az önkormányzat által szociális rászorultság alapján gyógyszervásárláshoz adott támogatási "bon"
beváltásának kijelölt gyógyszertára
A folyamatos jogszabályi változások mellett a vényfelírás, a gyógyszerek helyettesítésének
szakmai segítségnyújtása a klinikum orvosai számára.
EVP programban való közreműködés, a prevenciós programhoz kapcsolódó gyógyszerigények
gyógyszertáron keresztüli lebonyolítása
20
Egészséges Vásárhely Program
Az Egészséges Vásárhely Program 2013. évi tevékenysége a meglévő programok fenntartása és
fejlesztése mellett a forrásszerzéssel telt, melynek eredményeként a következő években nemcsak a
program fenntartható működése biztosított, hanem jelentős továbbfejlesztésekre is lehetőség
nyílik.
Az EVP 2013-es tevékenysége 9 feladat, illetve szakmai program köré szerveződött. Emellett az
idén ötéves program eredményeire alapozva fejlesztettük tovább a programot, mely fő területe a
TÁMOP-6.1.2/11/3 pályázatból létrehozott EVP Egészségfejlesztési Iroda és prevenciós rendelő
és az erre alapozott prevenciós tevékenység a kistérségben.
Az EVP tevékenysége
Az EVP programelemei alapvetően négy fő szakterület köré csoportosulnak:
Onkológia;
Kardiovaszkuláris eredetű megbetegedések;
Gyermekeket támogató programok;
Mentálhigiénés programok tervezése lebonyolítása és monitorozása.
Jelentős erőforrásokat fordítottunk a program fenntarthatósága és továbbfejlesztése érdekében a
pályázatok figyelésére és elkészítésére, valamint a nyertes projektek lebonyolítására,
koordinálására.
A program napi feladatait 4 fő látta el: programigazgató, prevenciós nővér, 2013 második felétől
egy fő projekt asszisztens és egy fő mozgásprogramokért felelős munkatárs. A program felelős
vezetője a kórház főigazgatója. A kommunikációs feladatok ellátásában külsős cég nyújt
segítséget, főbb partnereink a kórház dolgozói és a háziorvosi praxisok.
A tevékenységek rövid ismertetése:
CSMEK Hódmezővásárhely-Makó Emlőszűrő Centrum – Szervezett emlőszűrésre 2013-ban
3875 hölgyet hívtunk meg, 1686 fő jelent meg szűrővizsgálaton, mely 43,5 %-os megjelenési
arányt jelent, 7 főnél igazolódott rosszindulatú elváltozás. Az EVP által kifejlesztett monitoring
21
rendszer eredményekén 111 olyan hölgynél történt mammográfiás szűrővizsgálat, akik valamilyen
okból soha nem kapnak meghívót szűrésre. Az emlőszűrő busz a 2013-as évben Békés és
Csongrád megye településein végzett szűréseket,15 településen 27 szűrési napon: 2598 fő
meghívására került sor, akik közül 882 fő jelent meg a vizsgálaton. Összesen 24 fő került
kiemelésre, ebből 4 fő esetében igazolódott rosszindulatú elváltozás. Az OTH OSZR
rendszerének szoftver váltása okán az emlőszűrő-állomásra a behívás 2013-ban akadályoztatott
volt, ezért volt kevesebb szűrés az előző évekhez képest.
Melanoma prevenció – 2013-ban is folytatódott a melanoma kockázatcsökkentő program. A
2012/2013-as tanévben közel 6000 vizsgálat történt. Dr. Kovács László bőrgyógyász főorvos
tartott felvilágosító előadást testnevelőknek, iskola védőnőknek és orvosoknak, szociális
munkásoknak és gondozóknak a melanoma elleni védekezésről és a felismerésről.
Vastagbél szűrés - „Pilot jellegű szűrővizsgálatok (védőnői méhnyak szűrési, illetve
vastagbélszűrési programok) kiterjesztésének támogatása című, TÁMOP-6.1.3.A/13/1-2013-0001
azonosító számú, az OTH által elnyert program 2014-15-ben Csongrád-megyében valósul meg,
mely koordinálására a program irodát kérték fel. A munka előkészítése 2013-ban második felében
kezdődött el.
Dohányzás – harmadik alkalommal indítottunk dohányzásmegelőző kampányt, melyben az
általános iskolásoknak és középiskolásoknak hirdettünk plakát - és Facebook-versenyt.
Prosztata megbetegedések rizikó szűrése - Életünkért, Egészségünkért, Hódmezővásárhely
Lakosságáért Alapítvány felkérésére az EVP elindította a szűrőprogramot, mely során az
elkövetkező években kb. 6 000 fő 45 év feletti férfi szűrésére lesz lehetőség. A programban 2013
évben 873 szűrés történt, emelkedett PSA érték miatt 49 fő (5,6%), emelkedett IPPS érték okán
192 fő (21,9%) került továbbküldésre urológiára kivizsgálás céljából, 2 férfi rosszindulatú
daganata került korai stádiumban felismerésre.
Szív,- érrendszeri szűrés – Egészség világnapja alkalmából lakossági vérnyomásmérés kampányt
szerveztünk a város közterületein. Összesen 9 helyszínen, 490 fő vérnyomását mérték meg
önkéntes diákok, nyugdíjasok és egészségügyi dolgozók. Az akció célja az volt, hogy tájékoztassuk
a helyi és térségi lakosokat a betegség kockázatairól, kezelésének és megelőzésének lehetőségeiről.
A prosztata megbetegedések szűrése kapcsán a 45 év feletti férfiak körében szív érrendszeri
szűrést is végzünk 873 szűrés történt. Magasabb BMI értéket 655 főnél (75%), emelkedett
vércukor szintet 249 főnél (28,9%), emelkedett koleszterin szintet 416 főnél (47,6%), emelkedett
22
triglicerid szintet 232 főnél (26,5%), emelkedett LDL koleszterin értéket 22 főnél (2,5%) és
alacsony HDL koleszterin szintet 463 főnél (53%) észleltünk.
Szakmai gyakorlat – Az Egészséges Vásárhely Programiroda szakmai gyakorlati hely biztosítását
vállalta az ELTE Egészségpolitika és Egészség-gazdaságtan Tanszék hallgatói számára. A
2012/13 tanév során 1 hallgató töltötte gyakorlatát a programirodán, aki szakdolgozatát az
emlőszűrés egészséggazdasági vonatkozása témában készíti.
EVP klub – A klubfoglalkozásokon a tagok által felvetett egészségügyi témájú előadásokra, a
felvetődött kérdések megbeszélésére került sor. 2013-ben 10 alkalommal volt összejövetel és
program.
Öt éves az EVP - 2013 szeptember 14.-én egy nagyszabású városi rendezvénnyel és lakossági
szűrőnappal ünnepeltünk, ekkor indítottuk útjára a prosztata megbetegedések rizikó szűrését.
Makói vonatkozások
Az Egészséges Vásárhely Programot 2008-ban hozta létre Hódmezővásárhely önkormányzata a
város egészségügyi szakembereivel együttműködve. Az EVP egy átfogó népegészségügyi
program, melynek fő célja az egészségmegőrzés, a prevenció és az egészséges életmód
népszerűsítése. Szervezetileg a kórház önálló egységeként működik, eddig nagyrészt
Hódmezővásárhelyen és a kistérségben folytatta tevékenységét, azonban az intézményi
integrációra tekintettel kiterjeszti azt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ teljes
ellátási körzetére.
Az integráció során elkezdődött a vásárhelyi tapasztalatokon alapuló szakmai és forrásteremtési
tervezés a CSMEK egész ellátási területére kiterjesztéssel kapcsolatosan. Az első nagyobb
rendezvény, mely szervezésében részt vettek az EVP munkatársai, a Szív Világnapján szervezett
lakossági szűrés volt 2013. szeptember 29-én. A makói felnőtt lakosokat szűrések, közös torna és
gyerekprogramok várták. Elsősorban a szív- érrendszeri szűrésekre került hangsúly, de
mammográfiás szűrésen, csontsűrűség, a dohányosok CO mérésen vehettek részt. Emellett
dietetikus tartott tanácsadást, az intenzív osztály dolgozói pedig újraélesztési bemutatót tartottak.
A gyerekeket arcfestés, kézműves foglalkozások és lufi hajtogató bohóc foglalta el, amíg a szülők
a szűrésen voltak. A résztvevők között egy kerékpárt és két vérnyomásmérőt sorsoltak ki.
Szeptemberben az Erzsébet Kórház Rendelőintézet által a TÁMOP-6.1.2-/11-2012-1323
„Egészséges Gyógyítók” című nyertes pályázat kiterjesztésre került a kórház makói
munkavállalóira is. A projekt célja a dolgozók egészségének és az egészségtudatos magatartásának
a fejlesztése. A projekt során a lelki egészség megőrzésére irányuló stressz kezelő és sport
23
programok, egészséghét keretében pedig szűrések valósulnak meg. A rendezvények szervezése a
két telephelyen felváltva valósulnak meg, biztosítva a közlekedést a dolgozók részére.
MŰKÖDÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ EGYÉB MEGÁLLAPÍTÁSOK
Az integrált intézménynek nincs részesedése gazdasági társaságokban,
Nem hozott létre gazdasági társaságot;
2013. évben nem folyósított a dolgozók részére lakásépítési- és vásárlási támogatást;
Nem folytatott le pénzforgalmat a Kincstári Előirányzat Felhasználási Keretszámlán kívül;
Előirányzat-gazdálkodását tekintve önállóan működő, és gazdálkodó, előirányzatai felett önállóan
rendelkező központi költségvetési szerv;
A makói tagkórház orvosszakmai vezetése, mint a Főigazgató általános helyettese megbízással
látja el.
24
III.MŰKÖDÉSI ÉS GAZDÁLKODÁSI ADATOK
Előirányzatok alakulása
Megnevezés Teljesítés
2013. december 31.
Rendszeres személyi juttatások 1 725 876
Nem rendszeres személyi juttatások 335 294
Külső személy juttatásai 93 106
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó
568 099
Bérkiadások, és munkaadót terhelő járulékok összesen
2 722 375
Dologi kiadások 2 516 576
Különféle költségvetési befizetések 11 713
Adók, díjak, egyéb befizetések 30 360
Realizált árfolyamveszteségek 9 062
Egyéb dologi kiadások 18 594
Dologi kiadások mindösszesen 5 308 680
Beruházási kiadások (eszköz-beszerzés) 385 212
Felújítási kiadások 221 820
Működési kiadások összesen: 5 915 712
Személyi juttatásokat befolyásoló főbb tényezők
Intézményünk személyi juttatásának és a munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási
adó teljesítését az alábbi, jogszabályokban elrendelt illetmény-emelések befolyásolták, növelték:
- A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (továbbiakban: Kjt.) 65.
§ (1) bekezdése alapján magasabb fizetési fokozatba történő besorolás;
- A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és garantált bérminimum megállapításáról
szóló 483/2013. (XII.17.) Korm. rendelet alapján végrehajtott illetményemelés;
- A költségvetési szervek és az egyházi jogi személyek foglalkoztatottjainak 2014. évi
kompenzációjáról rendelkező 495/2013. (XII. 29.) Korm. rendelet végrehajtása;
- Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV.
törvény (továbbiakban: Eütev.), valamint az egyes egészségügyi dolgozók és
egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó
támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013.(VII. 5.) Korm.
rendelet alapján végrehajtott „ágazati béremelés”;
25
- A 2003. évi LXXXIV. Eütev. törvény, a közszférában alkalmazandó nyugdíjpolitikai
elvekről rendelkező 1700/2012. (XII.29.) Korm. határozat, valamint a közszférában
alkalmazandó nyugdíjpolitikai elveknek az egészségügyi dolgozók vonatkozásában történő
érvényesítéséről és végrehajtásáról szóló 124/2013. (IV.26.) Korm. rendelet végrehajtása;
- 2013. évben a hódmezővásárhelyi tagkórház 19 fő közfoglalkoztatottat alkalmazott, míg a
makói tagkórházban az Önkéntes Pont program keretébe 2 fő önkéntes végzett munkát.
Létszámgazdálkodás
Intézményünk 2013. évben is – az előző éveknek megfelelően – racionális létszámgazdálkodást
folytatott, melyet a létszámadatok is alátámasztanak. Költségvetési engedélyezett létszámhelyek
száma 2013. december 31. napján 935; 2013. évi átlagos statisztikai állományi létszám 849 fő.
Megnevezés Vezetői létszám összesen
Nem vezetői létszám összesen
Létszám összesen
I. funkció-csoport
a) csoport 34 136 170
b) csoport 3 565 568
Összesen 37 701 738
II. funkció-csoport
Humánpolitikai 1 5 6
Gazdálkodási-költségvetési 1 14 15
Jogi 1 0 1
Informatikai 1 3 4
Egyéb 0 1 1
Összesen 4 23 27
III. funkciócsoport
Adminisztratív-titkársági 0 20 20
- I. csoport feladatait segítő 0 19 19
- II. csoport feladatait segítő 0 1 1
Szállítási 0 11 11
Üzemeltetési 0 133 133
Rendészeti 0 2 2
Raktározási 0 4 4
Összesen 0 170 170
MINDÖSSZESEN 41 894 935
Közalkalmazottak 39 894 933 I. funkció csoport 36 701 737
II. funkció csoport 3 23 26 III. funkció csoport 0 170 170
Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók
2 0 2
I. funkció csoport 1 0 1 II. funkció csoport 1 0 1
26
Az előző táblázatban összesített létszámok magyarázata:
I. funkciócsoportba tartozó létszám:
Az intézmény szakmai profiljá(ai)hoz szorosan kötődő szakmai feladatokat (amit a statútum, a
szervezeti és működési szabályzat így határoz meg) ellátó létszám.
Az intézmény első számú vezetője, helyettesei, az intézményi szakmai feladatokat ellátó szervezeti
egységek vezetői, az ahhoz tartozó érdemi (nem titkársági) feladatot ellátók a szakmai létszámba
tartoznak.
E csoport két alcsoportba bontandó:
a) az intézmény szakmai profilját elsődlegesen kifejező létszám,
b) az a) alattiakat szakmailag segítő munkát végző munkatársak (pl. asszisztensek).
II. funkciócsoportba tartozó létszám:
A szakmai feladatok ellátását funkcionálisan segítő létszám. Ide tartoznak a szervezet
működéséhez szükséges humánpolitikai, gazdálkodási-költségvetési, jogi, ellenőrzési,
koordinációs, informatikai, kommunikációs és egyéb feladatokat ellátók.
III. funkciócsoportba tartozó létszám:
a szakmai és a funkcionális feladatok ellátását technikailag segítő létszám. Ide tartoznak az
adminisztratív-titkársági, szállítási, üzemeltetési, rendészeti, raktározási, illetve egyéb feladatokat
ellátók.
II. LÉTSZÁMADATOK
Költségvetési engedélyezett létszámkeret 935
Nyitólétszám (fő) 848
Munkajogi nyitólétszám 911
Üres álláshelyek száma a fordulónapon 36
Átlagos statisztika állományi létszám 849
27
Működési kiadások alakulása
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK 2013.
adatok eFt
Főbb jogcím szerint kiadások Módosított előirányzat
2013. december 31 Teljesítés 2013. év
Bérköltség és járulékai összesen 2 573 873 2 722 375
Szakmai anyagok 961 483 920 521
Igénybe vett szolgáltatások 535 929 372 700
Energia költségek 257 359 250 270
Szakorvosi ellátás 696 006 564 860
Egyéb dologi kiadások 482 697 477 954
5 507 347 5 308 680
A fenti táblázat Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
intézmény 2013. évi pénzforgalmi működési kiadásait részletezzük.
A módosított előirányzat tartalmazza a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház – Rendelőintézet
jogutódlással történő megszűnésével áthozott maradvány-előirányzatot, valamint az évközi egyéb
módosításokat, a fentebb részletezettek szerint, valamint az időszaki pénzforgalmi teljesüléseket.
A teljesítések tartalmazzák mindkét tagkórház működési kiadásait.
A szakmai anyagok sorában szerepel a hódmezővásárhelyi tagkórház intézeti gyógyszertára
közforgalmat lebonyolító részlegének gyógyszerforgalma, valamint a 2008-tól átvett pathologiai
tevékenység ellátása a szentesi Bugyi István Kórháznak, másrészt pedig az Egészséges Vásárhely
Program prevenciós munkájával kapcsolatos (szűrővizsgálatok elvégzése) felhasználás.
Közüzemi szolgáltatások
Az integrációt követően elindult munkáink során a makói energiaellátó rendszerek átvizsgálása is
megkezdődött, melynek során több, korábban ismeretlen problémával találkoztunk.
Ilyenek pl. az üzemi adatok, bizonyos dokumentációk majdnem teljes hiánya, a nagyon magas
helyiség hőmérsékletek a fűtési idényben, stb.
Ezek megszüntetésére számos intézkedés történt, többek között:
- A villamos áram felhasználásával kapcsolatban voltak a legsürgősebben megszüntetendő
és a legnagyobb megtakarítást eredményező teendőink. Meg kellett szüntetni a légkezelő
28
berendezésekben a levegő árammal történő fűtését. Az éves megtakarítás megközelítőleg
4 MFt .
- A termálvíz hőjével történő fűtésre az átállás nem igényelt szerelést, a rendszer teljesen
kiépített volt.
- A lekötött villamos teljesítmény 430kW volt, a tényleges felhasználás 200-300kW közötti.
Ezen teljesítmény 300kW-ra csökkentése több mint 1MFt éves megtakarítást eredményez.
- Megtörtént az egyik termálkút kompresszoros működésének szabályozása, hogy csak a
szükséges ideig üzemeljen ez a kút, és felesleges áramfelhasználás ne történjék.
- A számítógépes fűtésszabályozó és adatgyűjtő rendszert nem használták szabályozásra
csak hőmérsékleti adatok ellenőrzésére. Az így naponta látott magas fűtővíz
hőmérsékletek ellenére a kézi szabályozás sem volt elfogadható, ennek következménye az
egész kórházban általánosnak mondható 23-27º-os helyiség hőmérséklet. Ez befolyásolja
a termálvíz felhasználást, így a víz közmű járulék összegét is. (a fűtés ellenőrzéséhez a
legalapvetőbb eszköz (hőmérő) sem állt a fűtők rendelkezésére.)
- Megkezdődött a termál kút új vízjogi engedélyezési eljárásának megindítása, mivel az 2012
november hónapban hatályát vesztette.
- A hiányzó dokumentációk egy részének pl. kapcsolási rajzok, közműrajz, függőleges
csőterv pótlása részben (nem teljesen befejezett rajzok!) megtörtént.
- Az energia felhasználás figyeléséhez szükséges hiányzó dokumentáció (táblázatok
adatgyűjtéshez) folyamatosan vezetésre kerültek.
- A kórház ivóvize hosszú ideje nem felel meg az Európai Uniós előírásoknak, ennek okán
megtörtént a vezetékes ivóvíz hálózatra történő csatlakozás.
Földgáz ellátás/felhasználás
A GYEMSZI közbeszerzése okán 2013. október 1-től a szolgáltató a Fővárosi Gázművek Zrt.
Hódmezővásárhely
Az év során a legjelentősebb változás a gázfogyasztással kapcsolatos.
A „Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház "A" épülettömb energetikai korszerűsítése” KEOP-
5.3.0/A/09-2010-0112” beruházás eredményeként a központi kazánház üzeme megszűnt. A
sterilizáló gőzellátását egy gőzfejlesztő berendezés látja el, 2013 májusa óta.
Ennek gázfogyasztása a jobb hatásfok, a gőzigényhez illesztett teljesítménye és a sokkal rövidebb
és csak épületen belüli gőzvezetéke miatt a kazán fogyasztásának csak töredéke.
További megtakarítást jelent a korábbi melegvizes kazánok kondenzációs kazánokra történő
cseréje, melyet a fogyasztási adatok is igazolnak. A fentiek következtében a szerződött
teljesítmény (m³/h) is csökkenthető volt.
29
Makó
A fogyasztás a felhasználás jellegéből következően (mosoda, konyha, sterilizáló gőzfelhasználása)
viszonylag egyenletes.
Kakasszék
A fűtés és a vízmelegítés a termálvíz hőjével történik ezért nincs gázfelhasználás, csak alapdíjat
fizetünk.
30
Villamos energia
Intézetünk hódmezővásárhelyi tagkórháza az MVM partnertől, makói tagkórháza pedig az EDF
DÉMÁSZ Zrt-től vásárolja a villamos energiát, a rendszerhasználati díjat az EDF Démász Zrt.
felé fizetjük meg.
A diagramon megfigyelhető, hogy 2013. márciusától egyenletesen mozog a két intézmény,ez
annak az energetikai intézkedésnek tulajdonítható, amit Vásárhelyen már évek óta folytatunk.
Azzal, hogy a légkezelő berendezésekben a levegő (több ezer m³ óránként, napi 24 órában)
villamos árammal történő fűtését megszüntettük, illetve a légkompresszorok szabályozott
működtetése látványos csökkenést eredményezett.
Távhő, használati melegvíz
A kórház hódmezővásárhelyi és kakasszéki telephelyén a távhő- és használati melegvíz–ellátás a
Vagyonkezelő– és Szolgáltató Zrt. hőközpontján keresztül biztosított.
Míg a makói tagkórház saját üzemeltetésű termál-kutakkal rendelkezik.
31
Víz- csatornadíj
A kórház hódmezővásárhelyi telephelyének ivóvíz–ellátását a Zsigmondy Béla Zrt, majd az
Alföldvíz Zrt, a makói és a kakasszéki telephelyen pedig saját tulajdonú vízi-létesítménnyel
biztosítjuk.
32
Intézményi bevételek alakulása
A táblázat főbb kiadás nemenként tartalmazza a 2013. évi eredeti, módosított előirányzatokat, és
azok teljesítési adatait. A módosított előirányzat magában foglalja a jogutódlással megszűnt makói
Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház – Rendelőintézet átvett maradvány – előirányzatát.
INTÉZMÉNYI BEVÉTELEK ALAKULÁSA
adatok eFt
Megnevezés Módosított előirányzat
2013. december 31 Teljesítés
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ EGYÉB BEVÉTELEK ÖSSZESEN
201 917 222 363
EGYÉB SAJÁTOS BEVÉTELEK ÖSSZESEN
49 057 20 174
TOVÁBBSZÁMLÁZOTT SZOLGÁLTATÁSOK
15 941 25 905
KAMATBEVÉTELEK
REALIZÁLT ÁRFOLYAMNYERESÉG
3 291
ÁFA-BEVÉTELEK, -VISSZATÉRÜLÉSEK
20 542 21 740
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
287 457 293 473
Felhalmozási célú előir.maradvány 67 424 67 424
MŰK.C. PESZK.ÁTVÉTEL ÁH.KÍVÜLRŐL
191 396 191 397
TÁMOGATÁSÉRTÉKŰ BEVÉTELEK
ELŐZŐ ÉVI MŰK.CÉLÚ PM. ÁTVÉTELE
KÖLCSÖN VISSZATÉRÜLÉSE, IGÉNYBE VÉTELE
26 733
IRÁNYÍTÓ SZERVTŐL KAPOTT TÁMOGATÁS
79 049 79 049
INTÉZMÉNYI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
625 326 658 076
33
Az alábbi táblázat részletesen mutatja be a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely-Makó intézmény bevételi forrásait, lehetőségeit.
Megnevezés Eredeti előirányzat
2003. január 01. Módosított előirányzat
2013. december 31. Teljesítés
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK
Áru- és készletértékesítés ellenértéke 80 374 84 374 72 337
Vérkészítmény értékesítése 23 593 27 593 28 020
Gyógyszer értékesítés zártforgalmú 56 305 56 305 43 903
Elhasználódott és felesleges készletek értékesítése
476 476 414
Szolgáltatások ellenértéke 101 612 148 812 123 894
Sterilizáló bevétele 152 152 139
Fénymásolás, sokszorítás 0
Vendégétkeztetés 1 300 2 165
Külföldi fekvőbeteg ellátás 221 15 221 15 206
Belföldi járóbeteg ellátás 29 690 32 290 47 587
Külföldi járóbeteg ellátás 313 2 313 2 300
Fogászati ellátás 508 508 163
Egyéb egészségügyi szolgáltatás bevétele
47 857 67 457 31 330
Mosoda bevétele 6 700 6 591
Belföldi fekvőbeteg ellátás 22 871 22 871 18 413
Egyéb sajátos bevétel 20 174
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások értéke
15 941 15 941 25 905
Bérleti és lízingdíj bevételek 3 462 16 462 14 141
Alkalmazottak térítése 26 26 11 779
Kötbér, egyéb kártérítés, bánatpénz bevétele
91
Alkalmazott, hallgató, tanuló stb. kártérítése és egyéb térítése
1 300 1 300 121
Egyéb saját működési bevételek 202 715 266 915 268 442
Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja
11 792 20 542 21 740
Hozam- és kamatbevételek összesen 3 291
INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
214 507 287 457 293 473
34
Megnevezés Eredeti előirányzat
2003. január 01. Módosított előirányzat
2013. december 31. Teljesítés
Működési célú pénzeszköz átvétel ÁH.kívülről
Tám. értékű műk. bevételek
Felügyeleti szerv támogatása 79 049 79 049
Műk.bev.fejezettől,kp. Ktgvet. 27 052 27 219
Tám.ért.műk.bev.fej.kez.EU-s pr. 196 076 194 831
Tám.értékű bev.elk.áll.pénzalap. 4 605 4 604
Tám.értékű műk.bev.helyi önk.
Műk.c.pénzeszköz átvétel nonprofit szerv.
93 93
Tám.ért.ber.bev.EU-s pr. 427 908 604 018
Beruházási c. bev. Ktgvet.szervtől 27 000 27 000
Tám.kölcsönök visszatérülése 26 733
Műk.bevételek TB alapoktól 2 697 326 4 721 619 4 812 936
Felhalm.célú hosszú lej. Kölcsön 128 062 128 062
INTÉZMÉNYI BEVÉTELEK ÖSSZESEN
2 697 326 5 611 464 5 904 545
Mint az a fenti táblázatokból is látszik, a legnagyobb bevételi forrás az OEP finanszírozás,
melynek szakfeladatonkénti megoszlását mutatja az alábbi táblázat:
Szakfeladat száma Szakfeladat megnevezése Támogatás összege
2013.
861 001 Fekvőbeteg aktív ellátás 1 390 253
861 002 Fekvőbeteg krónikus ellátás 129 883
861 003 Bentlakásos egészségügyi rehab.ellátás 571 466
861 004 Egészségügyi ápolás bentlakással 23 895
862 211 Járóbeteg gyógyító szakellátás 638 412
862 212 Járóbeteg rehabilitációs szakellátás 151 585
862 213 Járóbeteg gyógyító gondozás 38 712
861 214 Járóbeteg egynapos ellátás 183 753
862 220 Egynapos sebészeti ellátás 130 372
862 303 Fogorvosi szakellátás 3 103
869 031 Eü-i laboratóriumi szolgáltatások 133 763
869 032 Képalkotó diagn. szolgáltatások 226 128
869 039 Egyéb, másh.nem sorolt kieg. eü. szolg. 246 452
862 240 Egyéb másh.nem sorolt járóbeteg ellátás 945 159
ÖSSZESEN 4 812 936
35
IV. EURÓPAI UNIÓS FORRÁSBÓL MEGVALÓSULÓ PROJEKTEK ALAKULÁSA
Projekt azonosító Projet tárgya Projekt
időtartama
A teljes támogatás összege
Önerő mértéke
TIOP-2.2.4-09/1-2010-0033
A hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház struktúraváltó infrastrukturális fejlesztése
2011.05.02-2014.10.31
672 859 813 Ft 74 762 201 Ft
DAOP-4.1.2/B-11-2011-0001
rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Dél-alföldi régióban
2012.10.01-2014.09.30
458 410 519 Ft 0
TÁMOP-6.2.2/A /11/1-2012-0073
Egészségügyi dolgozók képzései - OKJ és stresszkezelés hódmezővásárhelyi telephelyen
2013.01.01- 2015.01.30
60 882 885 Ft 0
HURO/1101/010
A járóbeteg ellátó részleges felújítása és eszközbeszerzés
2013.01.01 - 2014.06.31
433.240 € 0
TÁMOP-6.2.2/A /11/1-2012-0063
Egészségügyi dolgozók képzései - OKJ és stresszkezelés makói telephelyen
2013.02.01 2014.12.31
123 060 416 Ft 0
TÁMOP-6.1.2-13 /1-2013-002
Dohányzás leszokás támogató pontok kialakítása a Csongrád-megyei tüdőgondozó intézetek bázisán
2013.09.01- 2014.09.30
3 197 640 Ft 0
TÁMOP-6.1.2/3-2012-0002
Egészségfejlesztési Iroda létrehozása
2013.09.01-2015.10.31
125 000 000 Ft 0
TÁMOP-6.1.2/1-2013-1323
Egészséges Gyógyítók!”
2013.09.01-2014.10.30
10 000 000 Ft 0
HURO/1101/189/2.4.1
„Rendszeres mammográfiai szűrés infrastruktúrájának fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon”
2013.01.01-2014.04.30
261 858 177 Ft 0
TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0015
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó integrációját támogató struktúraváltás
2013.08.01.-2015.06.30.
2 693 000 000 Ft
36
V. TUDOMÁNYOS PROGRAMOK
Intézményünk tudományos aktivitását kiválóan jellemzik mind a makói, mind pedig a
hódmezővásárhelyi tagintézményben rendszeresen szervezett és megtartott tudományos ülések és
tudományos rendezvények.
E rendezvények fő célkitűzése az, hogy intézményünk dolgozói és az adott szakma képviselői
lépést tudjanak tartani az orvostudomány fejlődésével, új ismereteket tudjanak szerezni, illetve
azokat egymásnak tovább tudják adni a szakmai előadások, osztályos megbeszélések során.
Fontos, hogy az itt dolgozó orvosok, szakdolgozók Kórházi, illetve osztályos szinten szervezetten
beszéljék meg a mindennapi gyakorlattal kapcsolatos és a szakmájuk fejlődésére hatást gyakorló új
eredményeket-módszereket.
Saját megfigyeléseiket képesek legyenek megfogalmazni, szakmai fórumokon előadni,
álláspontjukat megvédeni, tudományos közlemények formájában széles körben publikálni, mások
számára is érdeklődést keltő tudományos rendezvényeket, továbbképzéseket szervezni,
ismereteiket, gyakorlati készségüket a szigorló orvosok illetve a rezidensek képzése során átadni.
Az új eredmények követésével, megértésével és alkalmazásával meghatározhatjuk, hogy adott
esetben milyen irányban fejlődjön az intézmény, hogy presztízsét megőrizze, sőt növelje.
Intézményünk számára kiemelten fontos az, hogy orvosaink és szakdolgozóink folyamatosan
frissítsék ismereteiket és teljesítsék az erre vonatkozó jogszabályi előírásokat, és egyéb szakmai
követelményeket (folyamatos továbbképzés 5 éves ciklusokkal).
Intézményünk szerepe ugyancsak jelentős a graduális és posztgraduális oktatásban, (orvos,
szakápoló, gyógytornász, szakorvos) képzésben való részvétellel.
Makói tagintézményünkben a graduális képzésben a sebészeti, a pszichiátriai és a belgyógyászati
osztályon fogadnak nyári gyakorlatukat, vagy szigorló évi gyakorlatukat teljesítő
orvostanhallgatókat.
Ezen túlmenően pedig a rezidensképzésben is aktívan részt veszünk, hiszen a makói
tagintézményünkben több osztályon összesen több mint 10 rezidens, illetve szakorvosjelölt
tevékenykedik.
37
TUDOMÁNYOS RENDEZVÉNYEINK:
- 2013. március 14. Makói Kórház, Szent István terem
Program: „Vesés” hétköznapok – nefrológia a mindennapokban
Prof. Dr. Ábrahám György egyetemi tanár (SZTE ÁOK I. Belgyógyászati Klinika, Nephrologia-
Hypertonia Centrum)
- 2013. május 2. Makói Kórház, Szent István terem
Program: Dermato/polymyositis a klinikai gyakorlatban
Dr. habil. Pokorny Gyula egyetemi tanár (SZTE ÁOK Reumatológiai Klinika)
- 2013. szeptember 19. Makói Kórház, Szent István terem
Program: A resuscitatio haemodynamikája
Dr. habil. Rudas László részlegvezető egyetemi tanár (SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív
Terápiás Intézet)
- 2013. október 15. Hódmezővásárhely, Városháza díszterem
Program: Klinikopathológiai konferencia
(Dr. Farkas András – SZTE II. sz Belgyógyászati Klinika, Dr. Köblös Katalin – SZTE
Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, Dr. Vasas Béla – SZTE Pathológiai Intézet, Dr.
Czirok Gábor, Dr. Dobra Mariann, Dr. Tiszlavicz László – CSMEK Hódmezővásárhely-Makó,
Dr. Opauszki Mihály, Dr. Kószó Péter – Dr. Bugyi István Kórház, Dr. Villányi Erzsébet –
CSMEK Hódmezővásárhely-Makó, Dr. Császár Ildikó – CSMEK Hódmezővásárhely-Makó)
- 2013. november 7., Makói Kórház, Szent István terem
Program: Nagyér – vasculitis a klinikai gyakorlatban
Dr. habil. Pokorny Gyula egyetemi tanár (SZTE ÁOK Reumatológiai Klinika)
- 2013. november 22. Erzsébet napi tudományos ülés Hódmezővásárhely,
Polgármesteri Hivatal Díszterme
Előadások:
Novumok az ophthalmologiában a klinikus szemével
Prof Dr. habil Facskó Andrea Ph.D.: SZTE Szemészeti Klinika
38
- Hogyan képzeljük el a baleseti ellátást a jövőben régiónkban?
Prof. Dr. habil Varga Endre Ph.D SZTE Traumatológiai Klinika
Adjunktusi kinevezést kapott:
- Dr. Dobra Mariann (Belgyógyászati osztály Makó)
- Dr. Molnár Orsolya (Intenzív osztály Hódmezővásárhely)
A kinevezett adjunktusok is előadást tartottak
- 2014. február 6. - Makói Kórház, Szent István terem
Program: Az ischaemiás szívbetegség diagnosztikus és terápiás teendői 2014-ben
Előadók:
Dr. Nemes Attila, Prof. Dr. Hőgye Márta, Dr. Gavallér Henriette, Dr. Thury Attila, Prof. Dr.
Forster Tamás (SZTE ÁOK II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ)
- 2014. február 27., Makói Kórház, Szent István terem
Program: „Fele-barátunk” a húgysav
Prof. Dr. Ábrahám György egyetemi tanár (SZTE ÁOK I. sz. Belgyógyászati Klinika)
- 2014. március 28-29., Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ
Program:
Magyar Belgyógyász Társaság Dél-Magyaroroszági Decentrum 45. Tudományos ülése
Továbbképzés
- 2014. árpilis 24., Makói Kórház, Szent István terem
Program: Várandósok mikrobiológiai szűrővizsgálati lehetőségei
Dr. Kátai Andrea (Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Laboratóriumi Osztály osztályvezető főorvosa és a Vírusdiagnosztikai és Szerológiai részleg
vezetője)
- 2014. május 29., Makói Kórház, Szent István terem
Dr. Szekeres Veronika (Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központ,
Régióigazgató)
Program: Hemovigilancia
Dr. Czang Dóra (CSMEK Hódmezővásárhely-Makó)
Program: A donor nyomonkövetése a Transzfúziós Osztály szemszögéből
39
VI. A CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT 2013. ÉVI
MINŐSÉGÜGYI ÉRTÉKELÉSE
A CSMEK Hódmezővásárhely-Makó hódmezővásárhelyi részlege az ISO 9001:2008-as
minőségügyi szabvány szerint tanúsított a 2012.03.28 – 2015.03.27. közötti időszakra.
A makói részleg is a fenti szabvány szerint volt tanúsított, de 3 éve a tanúsítás megújítása nem
történt meg. Ezért a célunk az volt, hogy a makói részleg auditálását elindítjuk. Első ütemben a
fekvőbeteg osztályokat készítettük fel a külső auditra, majd a következő évi, immáron megújító
külső auditra a kórház többi részlegét is felkészítjük. Így a 2015-ben a CSMEK
Hódmezővásárhely-Makó intézet minden részlege tanúsított lesz.
2013-ban a minőségügyben történtek:
Hódmezővásárhelyen 2013. márciusában volt a külső audit, mely sikeresen megtörtént. A februári
dátumú kórházegyesítés miatt erre az időpontra Makót még nem tudtuk felkészíteni.
2013-ban a minőségügyi munkában elsősorban Makóra koncentráltunk. Mivel
Hódmezővásárhelyen a tanúsítás és a minőségügyi munka is folyamatos volt, ezért úgy
döntöttünk, hogy a minőségügyi dokumentumainkat Makóra is kiterjesztjük, illetve arra a
részlegre is alkalmazhatóan aktualizáljuk. Ez a munka jelenleg is folyamatban van.
Mivel első ütemben a fekvőbeteg osztályok felkészítése volt a cél, Makón 2013. 04. 17-én belső
auditot szerveztünk, hogy megismerjük a minőségügyi munkát, felmérjük az osztályok, részlegek
működési rendjét, megismerjük a betegutakat és felmérjük a két kórház betegellátásban adódó
különbségeit. Az auditról készült összefoglalóban leírtuk a változtatási javaslatokat, illetve
elindítottuk a hódmezővásárhelyi minőségügyi dokumentumok egy részének alkalmazását a
makói betegellátásban is.
2013. áprilisában Makón felmértük a dolgozói elégedettséget is, tekintettel az átszervezésre.
Kíváncsiak voltunk a dolgozók hozzáállásához, hozzászólásaihoz. A 2013-as makói felmérés
adatait a 2012-es hódmezővásárhelyi adatokkal hasonlítottuk össze, amely 2012. decemberi
felmérés adatai voltak, tehát csak néhány hónap különbség volt a két felmérés között.
40
A két részleg válaszaiban lényeges százalékos eltérés nem volt. Makón a munkahely
bizonytalansága, az anyagi és erkölcsi megbecsülés mutat nagyobb elégedetlenséget, amely
természetes egy változással teli időszakban.
Dolgozói 1. ábra:
A kórházegyesítés okozta új helyzet ellenére a makóiak nagyobb százaléka volt elégedett a
munkahelyével. A makóiak magasabb százaléka jelezte, hogy tartósan ennél a munkahelynél
képzeli el a jövőjét.
Dolgozói 2. ábra:
41
A 2014 áprilisában megismételtük a dolgozói elégedettségi vizsgálatot, az adatok feldolgozása
jelenleg folyik.
2013 decemberében mindkét telephelyen elvégeztük a betegelégedettségi vizsgálatot azonos
kérdőívekkel, mind a járó- mind a fekvőbeteg ellátásban.
A felmérésből kitűnik, hogy Makón több a háziorvos által előjegyzett beteg, míg
Hódmezővásárhelyen egyenlő arányban kerülnek be a sürgősségi és az előjegyzett esetek.
Beteg 1. ábra:
A betegellátással, a dolgozók hozzáállásával, munkájával kapcsolatban alig volt különbség a két
kórház betegeinek a válaszában. Többségében nagyon jónak és kiválónak ítélték mind az orvosok,
mind a szakdolgozók munkáját.
42
Beteg 2. ábra:
Az osztályok működését 87-93%-ban jól szervezettnek tartották. Hódmezővásárhelyen minden
beteg, Makón a betegek 89%-a újabb kórházi kezelés esetén is a kórházunkat választaná.
Beteg 3. ábra:
43
Mindkét telephelyen az év végén elvégeztük a belső auditot. Ez egyben a külső auditra
felkészítés is volt. Makón a fekvőbeteg osztályokat vizsgáltuk csak. Itt látszott az év elejéhez
képest a változás, egyes minőségügyi- és betegdokumentáció alkalmazásának elindítása, és az
újabb minőségügyi szemlélet átvétele. A munkánk sikerrel járt, mert a 2014. márciusi külső audit
alkalmával a makói kórház fekvőbeteg-osztályai megkapták a tanúsítást.
2013 decemberében elvégeztük a beszállítók osztályos értékelését is.
Hódmezővásárhelyen sok kiszervezett tevékenység van, ezek munkáját vizsgáltuk meg. Az egyes
kiszervezett munkaterületre speciális kérdőíveket készítettünk, és ezt az osztályokkal, részlegekkel
kitölttettük. Ugyanezeket a kérdőíveket Makón is kiosztottuk, ahol korábban ilyen jellegű
felmérés nem volt. Ott nem a kiszervezett, hanem a saját kiszolgáló részlegeket tudtuk ezzel
felmérni. Az osztályos észrevételeket, hiányosságokat egyeztettük az illető részlegekkel.
A 2014-es év célkitűzése a megkezdett minőségügyi munka tovább folytatása és a dokumentáció
teljes összefésülése a két intézetben, és a makói kórház egészének felkészítése a 2015. évi tanúsító
auditra. Ehhez 2014-ben is elvégezzük az elégedettségi vizsgálatokat párhuzamosan mindkét
kórházban; belső auditokat tervezünk a minőségügyi munka felmérésére és a beszállítók
értékelését is beterveztük. A két kórház között folyamatos a kapcsolat mind minőségügyi, mind
szakmai téren.
44
1. sz. melléklet
2013. ÉVI SAJTÓMEGJELENÉSEK A CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-MAKÓ MAKÓI TAGINTÉZMÉNYÉRŐL
- Kórházak együttműködése 2013. február 2. (promenad.hu)
A makói és vásárhelyi kórház integrációja a betegeknek kedvez. A Rádió 7 Napraforgó című
magazinműsorában vendégünk volt dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ főigazgatója, akivel a jövőbeni tervekről és működésről beszélgettünk.
Február 9-én, szombaton tartották a hagyományos Jótékonysági bált. Az idei est bevételét a
sebészeti és nőgyógyászati laporoszkópos műtétekhez használt kézi műszerek megvásárlására
fordítják. A főigazgató elmondta, eddig 1,5 millió forint gyűlt össze, az alapítvány számlájára
azonban még várják a további felajánlásokat, a korábbi évek tapasztalatai is azt mutatják, hogy a
bált követő hetekben is érkeznek támogatások.
Február 1-jével megtörtént a makói kórház vásárhelyibe integrálása. A két intézmény együttesen a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ nevet viseli. A fúzió nem alá- és fölérendeltségi
viszonyt jelent.. A két intézmény közös működése a betegeknek csak jót jelent, hiszen így a
legmagasabb ellátásban részesülhetnek.
Dr. Kallai Árpád úgy véli, a makói betegek nem fognak negatív változásokat tapasztalni. A
jövőben számos fejlesztés végrehajtását tervezik Makón is. Hódmezővásárhelyen idén ötödik éve
fut nagy sikerrel az Egészséges Vásárhely Program. A prevenciós népegészségügyi program
bevezetése Makón is a tervek között szerepel.
Hallgatói kérdés hangzott el a Dr. Card egészségkártyával kapcsolatban. A kártya tartalmazza a
személy legfontosabb egészségügyi adatait, valamint azt, hogy baleset esetén kit kell értesíteni. A
főigazgató kiemelte a kártya fontosságát, valamint a kérdésre válaszolva elmondta, a kártyát
háziorvosoknál lehet igényelni. Dr. Kallai Árpád hozzátette, Makón is fontos lenne a kártya
bevezetése.
Kodácz Csengele
45
- 130 millióból modernizálják a makói kórházat 2013. március 12. 15:16 Makói Híradó
Már kiírták a közbeszerzési eljárásokat, így az idén megkezdődik a makói kórház fejlesztése -
köszönhetően a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a
lugosi városi kórházzal közös győztes pályázatnak - derült ki a ma délelőtti projektindítón. A
makói kórház járóbeteg ellátó részét 130 millió forintból modernizálják, s új műszereket kap.
Nyitott kapukra talált a romániai Lugos városának kórháza, amikor kezdeményezte, hogy a
makói kórházzal közösen pályázzanak a két intézmény sürgősségi, illetve a járóbeteg ellátása
körülményeinek fejlesztésére, mégpedig az Európai Uniónál.
Mint azt ma délelőtt a makói kórházban a lugosi kórház vezető orvosainak részvételével rendezett
projektindítón Kallai Árpád főigazgató elmondta: a pályázatnak köszönhetően a makói kórházban
összesen 130 millió forint értékben fejlesztik többek közt a sürgősségi- és járóbeteg ellátást, a
szív- és keringési betegségek megelőzését, a határoktól független képalkotó diagnosztikát.
Továbbá konferenciákat szerveznek. A makói és a kórház vonzáskörzetéhez tartozó betegek
számára a legjelentősebbnek a korszerű diagnosztikai műszerek beszerzése, illetve a járóbeteg
ellátó épület uniós előírásoknak megfelelő felújítása lesz, így kicserélik a külső ajtókat, ablakokat,
felújítják a tetőt, a külső és a belső csatornarendszert és az épület külső hőszigetelést is kap.
A két kórház együttműködik a szakmai fejlesztésekben, de a Szív Világnapján, azaz szeptember
24-én mindkét térségben nyílt napot szerveznek, s kiemelt szerepet szánnak az egészséges
életmód propagálásában, a hódmezővásárhelyi mintaprogram tapasztalatait felhasználva.
A lugosi és a makói kórház orvosai folyamatosan átadják egymásnak tudásukat-tapasztalataikat,
hiszen, mint azt Mészáros János, a kórházakat is felügyelő GYEMSZI térségi központ igazgatója
köszöntőjében elmondta, az unió támogatja, hogy ettől az évtől az egészségügyi ellátásban is az
átjárható országhatárok érvényesüljenek.
A lugosi kórházról illetve a fejlesztési tervekről Voichescu Florin, dr. Serpe Mircea és dr.
Ianculescu Gabrielaszóltak.
46
- Útjára indul Makó és Lugos közös egészségügyi projektje 2013. március 13. promenad.hu
Útjára indul a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
keretében megvalósuló projekt, amely a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely-Makó, valamint a Lugosi Városi Kórház együttműködésében valósul meg.Az
összesen 1.190.006 eurós projekt Makón 433 ezer eurós, azaz 130 millió forintos fejlesztést tesz
lehetővé.
A Lugosi Városi Kórház mint vezető partner, valamint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely-Makó mint projektpartner közös, határon átnyúló
együttműködésében átfogó infrastrukturális- és szakmai fejlesztések, valamint tájékoztató,
figyelemfelkeltő, ismeretfejlesztő tevékenységek valósulnak meg mindkét térségben.
Az infrastrukturális fejlesztések a sürgősségi- és járóbeteg ellátások fejlesztését, a fekvőbeteg
ellátáshoz kapcsolódó épület-felújítást, valamint diagnosztikai eszközök beszerzését érintik. A
szakmai fejlesztések, illetve együttműködések körében nemzetközi konferenciák, workshopok és
tudásalapú fejlesztések, együttműködések valósulnak meg. A figyelemfelkeltő és tájékoztató
tevékenységek körében felvilágosító és ismeretfejlesztő kampányt, valamint mindkét térségben
egy közösségi rendezvényt, nyílt napot szerveznek a Szív Világnapján (szeptember 24.).
A fejlesztések és tevékenységek a két kórház közötti folyamatos együttműködésen alapulnak,
amely kiterjed a telediagnosztikai kapcsolat fejlesztésére, valamint videókonferencia-rendszer
telepítésére is – a projekt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-
Makó szakmai támogatásán, valamint az azzal összefüggő tudás- és tapasztalatátadáson alapul.
Emellett a szív- és érrendszeri betegségek szűrése, valamint az azzal összefüggő lakossági
felvilágosítás kiemelt jelentőséggel bír a projektben.
Infrastrukturális fejlesztések
Lugoson a jelenleg fölszinten működő sürgősségi osztályt az első emeleten tervezik kialakítani,
ami együtt jár az ellátás átszervezésével is. Mivel a lugosi kórházban lényegesen rosszabbak a
technikai feltételek, mint a makói kórházban, a vezetőpartner lényegesen több eszközbeszerzést
tervez a rendelkezésre álló forrásokból: telepítenek például egy csatlakoztatható telediagnosztikai
rendszert.
Makón a járóbeteg ellátás épületének európai uniós követelményeknek megfelelő felújítását
tervezik: külső ajtók és ablakok cseréje, tető felújítása, külső és belső csatornarendszer felújítása,
külső hőszigetelés. Mindemellett – többek között – új ultrahang készüléket, tympanométert és
Mini Doppler-készüléket szereznek be.
47
Szakmai együttműködés
A tapasztalatok átadása és tudásfejlesztés érdekében a partnerek szakmai workshopokat
szerveznek a sürgősségi ellátás, a kardiológia, a radiológia, valamint a szülészet- nőgyógyászat
témaköreiben. Lugoson négy, Makón három workshop kerül megrendezésre, melyeken a
partnerek szakorvosai vesznek részt.
„Szív a szívhez” alprogram
A szív- és érrendszeri betegségek magas megbetegedési és halálozási arányát figyelembe véve a
partnerek kiemelt figyelmet fordítanak a betegséghez kapcsolódó diagnosztikai és ellátási háttér
fejlesztésére a járóbeteg ellátáson belül – ez jelenti a projekten belüli Szív a szívhez alprogramot.
Ennek keretében Makó és Lugos közös nemzetközi konferenciát szervez a témában, emellett egy
nyílt nap, közösségi rendezvény keretében figyelemfelkeltő, illetve tájékoztató programot
szerveznek mindkét térségben.
A program célja a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, és hogy felhívja a figyelmet a
gyógyítás, illetve kezelés fontosságára. A partnerek a szűrés hatékonyságát, illetve az átszűrtségi
arányt is növelni kívánják egy kampány keretében. A helyi iskoláskorú gyerekek értékes utazást
nyerhetnek, ha szüleik, nagyszüleik, illetve barátaik részt vesznek egy szűrővizsgálaton a kampány
időszaka alatt, és megfelelő számú részvételi kupont tudnak összegyűjteni.
Az iskolai kampányok mellett a makói és lugosi partnerek internetes közösségi oldalakon
alkalmazott marketing eszközökön keresztül is el kívánják érni a projekt célcsoportjait. A
kampány hatékonyságát a szociális ellátó intézmények és munkáltatók bevonásával, valamint egy
háromnyelvű rövidfilm elkészítésével is javítani kívánják.
- Dr. Poczik Miklós emlékére 2013. március 21. 15:34 DELMAGYAR.HU
Makó - A makói kórház képzeletbeli panteonja újabb taggal bővült. 2013. március 11-én elhunyt
dr. Poczik Miklós kollégánk, a kórház sebészeti osztályának nyugalmazott osztályvezető főorvosa.
Nagy ívű életpálya ért véget akkor, amikor sokat próbált szíve feladta a küzdést az életért. 1938-
ban született Miskolcon, és középiskolai tanulmányait is ott végezte. Legendás gimnáziumi
osztálya volt olyan szoros baráti kötelékekkel, amelyekre mindig nagyon büszke volt, és amelyek
egy életen át kitartottak. Évenkénti osztálytalálkozóik jellemezték ennek intenzitását. Az
48
egyetemet Szegeden végezte el, majd az I. sz. sebészeti klinikán kapott állást. Legendás
professzorok mellett képezte magát sokrétű, széles látókörű sebésszé. 1982-ben sikeresen védte
meg kandidátusi disszertációját az epeutak sebészetének témájában. 3 évig Etiópiában vállalt
munkát, ahol az isten háta mögött, országnyi területnek volt egyedüli sebésze. Az itt átélt
élményeit a „Sebész voltam Etiópiában" című nagy sikerű könyvben tette közkinccsé. A könyv
nemcsak írói vénájának volt jó igazolása, de izgalmas kitekintés is volt egy egzotikus ország
mindennapjaiba akkor, amikor a tévé műsorai még nem hozták szobánkba ezeket a tájakat.
1984-ben nevezték ki a makói kórház sebészeti osztályának osztályvezető főorvosává. A sebészet
fénykorát ekkortól számíthatjuk. Új szellemet hozott, új vezetési stílust honosított meg.
Nyugdíjazásáig dolgozott velünk, közben egy évig a kórház megbízott igazgatói feladatát is ellátta.
Menedzser típusú vezető volt. Mi – akkori fiatal sebészek – a szárnyai alatt felnőve szereztünk
olyan szakmai rutint és sebészi szemléletet, amelyre ma is büszkék vagyunk. Tanítványai elismert
sebészek a régióban, és örökségének szép példájaként osztályunk jelenlegi vezető főorvosa is az ő
tanítványa volt. Nemcsak szakmai vezetőnk, de atyai szellemmel, baráti hozzáállással
magánéletünk része is volt. Rendszeresen jöttünk össze hol nála, hol a legendás tőserdői
nyaralójában, ahol feleségével, Ernával olyan családi hangulatot teremtettek, amelyre mindig
emlékezni fogunk.
Sallangmentes vezetői stílusát jellemezte, hogy csak „Főnök"-nek szólítottuk. Nyugdíjba
vonulását követően is nekünk főnök maradt. Rendszeresen találkoztunk, és jólesett ilyenkor
hallgatni bölcs anekdotáit, élettapasztalattal fűszerezett tanácsait, huncut humorát.
Betegsége egyre több terhet rótt rá. Nehéz műtétek, betegségek és ezek következményeként egyre
több szövődmény kínozta. Bár több alkalommal tért vissza szó szerint a halál mezsgyéjéről,
életkedvét soha nem vesztette el, élte a „carpe diem"-nek megfelelő tartalmas életét. Azután az
utolsó rosszulléte már nem adott esélyt a visszatérésre. Megfáradt szíve végleg feladta a harcot.
Nagy űrt hagyott maga után. Szabó Magda írta egyszer, hogy csak azok halnak meg, akik egész
életükben nem csináltak semmit. Aki tett valamit – nem magáért, hanem másokért, mindenkiért –
, az megmarad.
Főorvos úr, Főnök, te örökké közöttünk maradsz.
- Újabb 123 milliós támogatást nyert a makói kórház 2013. március 28. 16:00 Makói Híradó
A makói kórház 91 dolgozója vehet részt az Európai Unió által támogatott szakképzési
programban: 27 ápoló szerezhet új szakképesítést, 64 szakdolgozó részére biztosítanak
49
menedzsment jellegű továbbképzéseket a stressz-kezelés területet érintően. Erre valamivel több
mint 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.
Nemhogy visszafejlődne a makói kórház, ellenkezőleg, újabb sikeres pályázatnak köszönhetően
továbbfejlődik. Míg nemrégiben arról adtunk hírt, hogy 133 millió forintból modernizálják a
rendelőintézetet, mai sajtótájékoztatóján Kallai Árpád főigazgató és Dóka Ilona ápolási igazgató
arról számoltak be, hogy az intézmény az „Egészségügyi dolgozók szakképzése és fejlesztése a
makói kórházban” pályázaton 123 millió 60 ezer 416 forint - vissza nem térítendő - támogatást
kapott.
Mint azt Kallai Árpád a mai sajtótájékoztatón elmondta, a kórház meglévő 91 dolgozóját annak
érdekében képzik tovább, hogy ezzel is jelentősen növeljék az egészségügyi ellátás színvonalát,
azaz az intézmény vonzáskörzetében élők szükség esetén a jelenleginél is magasabb ellátásban
részesüljenek. A továbbképzés része a Vásárhelyen évek óta jól működő népegészségügyi
program eredményeinek alkalmazása is.
Dóka Ilona, a makói és vásárhelyi tagkórházak ápolási igazgatója ismertette: a szakmai képzések
során a makói kórház 91 jelenlegi dolgozója kap lehetőséget a szakdolgozói területen a
hiányszakmák megszerzésére, illetve olyan továbbképzéseket tartanak számukra, melyek a már
meglévő szakmai ismereteiket, tudásukat bővítik.
Közülük 27-en szereznek majd új szakképesítést, mégpedig a következő területeken: hárman
gyógyszerkiadó szakasszisztens, ketten egészségügyi gyakorlatvezető, négyen sürgősségi
szakápoló, öten geriátriai szakasszisztens, hárman hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens,
négyen kardiológiai és angiológiai szakasszisztens, hárman pszichiátriai szakápoló, míg szintén
hárman kémiai labor szakasszisztens végzettséget szereznek. A kórház a következő két évben 64
szakdolgozója részére biztosít a stressz-kezelés területén továbbképzést. E tréningek célja, hogy
minél magasabban képzett és a nehéz helyzetekben is nyugodt és kiegyensúlyozott orvosok és
szakápolók foglalkozzanak a betegekkel, a szakmai színvonal, a szakszerűbb betegellátás és a
betegek elégedettségének emelése érdekében.
- Újabb 123 milliós támogatást nyert a makói kórház 2013. március 29. promenad.hu
A makói kórház 91 dolgozója vehet részt az Európai Unió által támogatott szakképzési
programban: 27 ápoló szerezhet új szakképesítést, 64 szakdolgozó részére biztosítanak
menedzsment jellegű továbbképzéseket a stressz-kezelés területet érintően. Erre valamivel több
mint 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek.
50
Nemhogy visszafejlődne a makói kórház, ellenkezőleg, újabb sikeres pályázatnak köszönhetően
továbbfejlődik. Míg nemrégiben arról adtunk hírt, hogy 133 millió forintból modernizálják a
rendelőintézetet, mai sajtótájékoztatóján Kallai Árpád főigazgató és Dóka Ilona ápolási igazgató
arról számoltak be, hogy az intézmény az „Egészségügyi dolgozók szakképzése és fejlesztése a
makói kórházban” pályázaton 123 millió 60 ezer 416 forint - vissza nem térítendő - támogatást
kapott.
Mint azt Kallai Árpád a mai sajtótájékoztatón elmondta, a kórház meglévő 91 dolgozóját annak
érdekében képzik tovább, hogy ezzel is jelentősen növeljék az egészségügyi ellátás színvonalát,
azaz az intézmény vonzáskörzetében élők szükség esetén a jelenleginél is magasabb ellátásban
részesüljenek. A továbbképzés része a Vásárhelyen évek óta jól működő népegészségügyi
program eredményeinek alkalmazása is.
Dóka Ilona, a makói és vásárhelyi tagkórházak ápolási igazgatója ismertette: a szakmai képzések
során a makói kórház 91 jelenlegi dolgozója kap lehetőséget a szakdolgozói területen a
hiányszakmák megszerzésére, illetve olyan továbbképzéseket tartanak számukra, melyek a már
meglévő szakmai ismereteiket, tudásukat bővítik.
Közülük 27-en szereznek majd új szakképesítést, mégpedig a következő területeken: hárman
gyógyszerkiadó szakasszisztens, ketten egészségügyi gyakorlatvezető, négyen sürgősségi
szakápoló, öten geriátriai szakasszisztens, hárman hematológiai, transzfúziológiai szakasszisztens,
négyen kardiológiai és angiológiai szakasszisztens, hárman pszichiátriai szakápoló, míg szintén
hárman kémiai labor szakasszisztens végzettséget szereznek. A kórház a következő két évben 64
szakdolgozója részére biztosít a stressz-kezelés területén továbbképzést. E tréningek célja, hogy
minél magasabban képzett és a nehéz helyzetekben is nyugodt és kiegyensúlyozott orvosok és
szakápolók foglalkozzanak a betegekkel, a szakmai színvonal, a szakszerűbb betegellátás és a
betegek elégedettségének emelése érdekében.
- Makón is induló népegészségügyi programot vesznek át Zentán és Aradon 2013. március 29. 14:30 Makói Híradó
Hamarosan Makón is elindul, s Arad mellett Zentán is bevezetik a hódmezővásárhelyi kórház az
Egészséges Vásárhely Programban összegyűjtött tapasztalatait. Ez utóbbiról a két intézmény
vezetése együttműködési megállapodást kötött.
Évenkénti rendszeres, személyes tapasztalatcsere keretében segíti egymást a jövőben a Csongrád
Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó és a zentai közkórház. Az erről
szóló megállapodást a napokban írta alá dr. Kallai Árpád a vásárhelyi és makói és dr. Vasas
Mihály a zentai intézmény főigazgatója, valamint Kószó Péter, Hódmezővásárhely
51
alpolgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta polgármestere. A folyamatos szakmai tapasztalatcserék
keretében az intézmények mind az orvosi, mind az ápolási, a tudományos és a szakellátás
szervezésének gazdasági, financiális kérdéseiben, a fekvő és járóbeteg szakellátás területein
egyaránt rendszeresen konzultálnak és segítik egymást.
Az együttműködés keretében a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program
megalkotása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait is megosztja az alföldi város szerb
testvértelepülésének kórházával, és segíti a zentai intézményt egy hasonló alapokon nyugvó
népegészségügyi program kialakításában. A megállapodásban a felek rögzítették: az EVP az
innovatív lehetőségek programja, amely szakmai színvonalával és mérhető népegészségügyi
hatásával megalapozta a kórház gyógyító munkán túli, egészségmegőrző és egészséges életmódra
nevelő szerepét is, minderre tekintettel kiváló mintaként szolgál egy hasonló egészségügyi
program kialakításához.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat és a vásárhelyi kórház által életre hívott Egészséges
Vásárhely Program a két intézmény egyesülésével rövidesen Makón is elindul, de az egyedülálló
népegészségügyi program módszertanának átvételét korábban már Arad is kezdeményezte.
- Félmillió forintos támogatás a makói kórháznak
2013. április 25. 13:28 Makói Híradó
Közel ötszázezer forint értékben kapott a gyermek szemészeti szakrendelés során használatos
vizsgálati eszközöket a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói kórháza a K&H
gyógyvarázs program keretében. Az adományt a bank ügyfelei szavazatai alapján kapta a makói
egészségügyi intézmény. (A képen dr. Kovács László, Szabó Sándor és dr. Dehelán Aurélia,
szemész főorvos.)
„Bár a hazai egészségügyi ellátás erősen Budapest központú, a K&H gyógyvarázs egyik fontos
alapelve, hogy országos kiterjedésű legyen, és az ország minden területén támogassa a
gyermekeket ellátó egészségügyi intézményeket. Ezt mi sem mutatja jobban, minthogy az elmúlt 9
évben a K&H gyógyvarázs 451 millió forint támogatási összegéből 303 milliót vidéki
intézmények kaptak, ami átlagosan 15,9 millió forintot jelent megyénként” – mondta Szabó
Sándor, K&H private banking igazgatóság vezetője.
A K&H immár tízedik éve működteti a K&H gyógyvarázs programot, amelyet az elmúlt évek
során folyamatosan bővített; az országos pályázat mellett egyre több forrásból igyekezett
támogatást gyűjteni és felajánlásokat tenni, hogy minél több intézményt juttasson
műszerbeszerzési lehetőséghez, így azok pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos
döntéseiket.
52
E törekvés jegyében a K&H private banking igazgatósága immár negyedszerre csatlakozott a
K&H gyógyvarázs programhoz, és ügyfelei döntése alapján közel félmillió forintos támogatását a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói kórházának ítélte.
A K&H gyógyvarázs az elmúlt 9 évben 245 intézmény munkáját támogatta különböző
műszerekkel és berendezésekkel, több mint 451 millió forint értékben. A Csongrád megyei
gyermek-egészségügyi intézmények a teljes támogatási összegből 19 millió forintot kaptak, a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ makói kórháza pedig a 14. intézmény a
megyében, amely a K&H gyógyvarázs program keretében támogatásban részesül.
„A jelenlegi, gazdasági válság sújtotta időkben, amikor az egészségügyi intézmények többnyire
csak a megszorító intézkedések következményeit érzik, igazán szívmelengető érzés, hogy a K&H
és ügyfelei gondolnak arra, hogy adományaikkal segítsék a kórházak működését. A pályázati
összegből vásárolt eszközök jelentős minőségi javulást hoznak a kórház kis betegeinek
gyógyításában, mivel korszerűbbek és a gyermekek ellátásához jobban használhatóak, mint a
meglévő, elavult eszközeink. A gyermekszemészeti ellátás eddig is magas szintű szakmai munkáját
ezekkel az eszközökkel még hatékonyabban tudjuk biztosítani. Köszönjük, hogy intézményünket
választották a pályázók közül!" – mondta dr. Kovács László, a Csongrád Megyei Egészségügyi
Ellátó Központ makói kórházának orvosigazgatója.
MH
- Lezárult a kórházi integráció 2013. április 29. delmagyar.hu
Csanádpalota - A hódmezővásárhelyi kórház egyesülése a makóival továbbra sem jár együtt
gyógyító munkát végzők elbocsátásával – erősítette meg a közös intézmény igazgatója, Kallai
Árpád a minap Csanádpalotán, ahol tájékoztató fórumot tartott.
Elmondta: az integráció jogilag lényegében lezárult. Azok a fekvőbeteg-ellátási formák, amelyek
mindkét kórházban megvoltak eddig is, megmaradnak. A párhozamosságok felszámolására két
területen kerül sor: egyrészt az adminisztrációban, másrészt a diagnosztika terén. Utóbbi esetben
a leletek kiértékelését a modern technika jóvoltából nem csak helyben lehet elvégezni.
Amióta a makói kórházat is vezeti, Kallai Árpád 3 hasonló fórumon vett részt a makói járásban.
Hasonlókat korábban Hódmezővásárhely vonzáskörzetében is tartott. A palotai fórumra bő
tucatnyian voltak kíváncsiak.
53
- Alattomos a felnőttkori cukorbetegség 2013. május 1. 15:11 Makói Híradó
Szájszárazság, fokozott folyadékfogyasztás, több vizelet, fáradékonyság, alvás- és potenciazavarok
sorolta a felnőttkori cukorbetegség főbb jeleit dr. Kádár Csilla, a makói kórház belgyógyásza
(képünkön), aki szerint a betegség elején az életmódváltozás többet javíthat a vércukor szinten,
mint egy gyógyszer.
- Az elején nem jár fájdalommal. Alattomosan elhúzódó betegség, amely akkor okoz tüneteket,
amikor a vércukor már igen megemelkedett. Sokáig nem veszik észre. Jellemző hogy, akkor
mennek el orvoshoz, ha már fáj valami. Amikor ez bekövetkezik, akkor sajnos nehezen tudjuk
visszafordítani a folyamatot. A megelőzés nagyon fontos - hangsúlyozta dr. Kádár Csilla, a makói
kórház belgyógyász főorvosa.
- Ha már van otthon vércukormérő egy cukorbeteg hozzátartozó miatt, akkor nyugodtan mérjük
meg a saját szintünket is. Gondoljunk arra, hogy öröklődhet a hajlam. Általában a túlsúly is egy
fokozó rizikó - fejtette ki a belgyógyász.
Több tünet is jelentkezhet később, így szájszárazság, fokozott folyadékfogyasztás, több vizelet,
fáradékonyság és alvászavar. Potenciazavarokat is okozhat, különösen férfiaknál. A cukorbetegség
fokozza az érszűkületet és ez minden szervünket érint, így például a szívet is. Infarktust okozhat,
tehát koszorúér szűkületet, agyvérzést, veseproblémákat. Néma infarktusok is kialakulhatnak,
csak azt veszi észre az ember, hogy gyengül, fullad.
A cukorbetegség nem csak a kis erek érszűkületét okozza, hanem beidegzési zavart is. Ez
különösen éjszaka jelentkezik, például égő érzéssel. A paplan érintése is fájdalmassá válhat.
Hangyamászásszerű, bizsergő érzést érezhetnek a térdtől lefele. Egy olyan érzészavart is kivált,
amely miatt csak későn veszik észre a sérülést a lábukon, így elhatalmasodhat egy fekély.
- Csak semmi pánik, ha csíp a kullancs! 2013. május 30. 12:30 Makói Híradó
Kullancscsípéskor fontos, hogy ne kapkodjunk, magyarázta dr. Szabó-Dósa Piroska (képünkön),
a makói kórház és rendelőintézet bőrgyógyásza.
- Sok a téveszme a kullancsokkal kapcsolatban. A legrosszabb az, ha a csípés után azonnal
antibiotikumos kezelésben részesül a beteg anélkül, hogy ismert Lyme-kórja lenne. A prevenció
miatt lekezelheti a háziorvos egy dózis antibiotikummal, de erre nincs szükség, ugyanis nagy
probléma szokott lenni, mert elfedi a tüneteket - fejtette ki dr. Szabó-Dósa Piroska.
54
- 3-4 hét kell ahhoz, hogy a vérben kimutatható szintre jusson a Lyme-kórért felelős spirohéta.
Ha túl korán veszünk le vérmintát, akkor még nem mutatható ki, ezért biztonságban érezheti
magát a beteg. Megnyugszik, hogy nincs Lyme-kórja - taglalta a doktornő az egyik veszélyforrását
a túl hamar alkalmazott antibiotikumos terápiának.
- A betegek szinte pánik hangulatban érkeznek egy friss csípéssel. Sokkal lassúbb dologról van
szó. Egy hónapunk van arra, hogy lássuk, hogy történt-e fertőzés. A betegség kimutatása előtt
elkezdett antibiotikumos kúrának az a veszélye, hogy akkor még nincs mihez mérni a dózist. Ha
túl kevés, akkor már nem jön elő a bőrtünet. A kórokozó benn marad a testben és elkezd terjedni,
de bőrtünetet már nem okoz. Bizonyos idő múlva, akár évekkel később, idegrendszeri tünetek
vagy szívpanaszok jelentkeznek. Ha szívpanasszal jelentkeznek, akkor tényleg csak legeslegutolsó
sorban gondolnak a Lyme-kórra. Egy fiatalnál még hamarább, de egy idősebb embernél a korára
gyanakodnak. Amikor már mindent végig vizsgáltak, a végén jönnek rá, hogy lehet, hogy volt pár
éve egy kullancscsípés és nem pont úgy kezelték, ahogy kellett volna.
- Az a probléma, hogy nagyon félnek az emberek, rögtön rohannak kullanccsal a testükben is és
nincs. szükség ekkora félelemre. Ha tényleg Lyme-kórral fertőződik a beteg, akkor jó ha azt
látom, hogy piros az a terület. Ha nem látom, akkor már bajban vagyunk. Akkor csak vérvizsgálat
vagy egyéb vizsgálatok jönnek szóba. Érdemes kivárni azt az egy hónapot, hogy kiderüljön a
fertőzöttség - mondta dr. Szabó-Dósa Piroska, aki helyes eljárásként javasolta, hogy nyugodjunk
meg, vegyük ki a kullancsot, rakjunk rá fertőtlenítős borogatást. A háziorvosnak is
megmutathatjuk a területet, de antibiotikummal, még antibiotikumos fertőtlenítős kenőccsel se
kezeljük a kullancs csípést. Ha zavar bennünket, akkor két héttel a csípés után benézhetünk a
bőrgyógyászatra, hogy minden rendben van-e.
A kullancs még okozhat encephalitist, azaz agyvelő vagy agyhártyagyulladást is. A tünetek már
egy-két héten belül jelentkeznek. A csípés helyén semmi sem jelentkezik. Szépen elmúlik, minden
meggyógyul, de a beteg rossz közérzettel, hányással, hányingerrel, fejfájással kerül kórházba.
Sokan tartanak még attól, hogy a kullancs feje benn marad. Nem kell félni félni, legfeljebb az a
1miliméteres kis csavar szerű képződmény törik le és marad a bőrben, amellyel behatja és rögzíti
magát ott. Magától kilökődik, kiforrja magát, mint egy tüske. Elég fertőtleníteni a felületet.
A doktornő szerint a gyógyszertárakban kapható kullancskiszedővel nyugodtan nekifoghatunk a
kullancs eltávolításához, de más módszerrel ne próbálkozzunk. Tapasztalata szerint az emberek
időnként szemöldökcsipesszel, acetonnal vagy körömlakkal próbálkoznak, amelyek mind
fojtogatják a kullancsot. - Az a lényeg, hogy nem szabad fojtogatni, mert a potrohában van az,
amit megeszik, és abban tárolja a vírusokat is. Ha szemöldök csipesszel vagy körömlakkal
próbálkoznak, akkor is kijön, de öklendezik. Visszaöklendezheti a vért a bőrbe.
55
- A kancsalságon is segítenek a makói kórházban 2013. június 19. 14:12 Makói Híradó
Már 4 éves gyereknek is felírható a kontaktlencse, ezért is fontos a gyermekkori a szemészeti
szűrés. Miért bukhat el a látásprobléma kezelése és hogyan változott a szemészet az utóbbi
évtizedekben? Ezekről is szólt dr. Dehelán Aurélia, a makói kórház szemész főorvosa.
Csúnyán vagy ferdén ír a gyermekünk? Érdemes elvinni a szakorvoshoz: lehet, hogy egyszerűen
csak nem lát jól.
- Műszeres méréssel pontosan megállapítható, hogy mekkora a szem fénytörési hibája. Ha nincs
korrigálva, az egyik tompává válhat, mivel a gyermek agya csak az egyik szemet támogatja. Ha
időben kap szemüveget, vagy letakarják a szemet, hogy dolgoztassák, akkor helyre áll a normális
látás. Amikor még nem voltak szűrések, nagyon sokszor csak a gyerek nyolcadikos korában derült
ki, hogy az egyik szemével nem lát jól, így nem tudott bizony munkaköröket ellátni vagy egy adott
szakmában továbbtanulni. Ezt csak a szakember tudja kiszűrni a szülő nem veszi észre. Fontos,
hogy a védőnő mindenkit küldjön el szakvizsgálatra, bármilyen gyanú felmerül, vagy ha a
családban van ilyen szembeteg - hívta fel a figyelmet a gyermekkori szemészeti szűrések
fontosságára dr. Dehelán Aurélia.
A makói kórház és rendelőintézet szemészeti betegforgalmának a 20-30 százalékát fiatalkorúak
alkotják. A védőnői hálózattal, illetve a házi/gyermekorvosokkal szűrik a gyermekeket.
Látásprobléma észlelésekor beutalják őket a szakrendelésre.
- Nagyon fontos, hogy a kicsik három éves korukig találkozzanak védőnővel vagy orvossal, hogy
átessenek szemészeti szűrővizsgálaton, mert vannak olyan betegségek, amelyek kezelés nélkül
idővel látáskárosodást okoznak. Nagyon fontos kiszűrni azokat az eseteket, ahol jelentősen
távollátó a gyerek, kancsal vagy szemfenéki elváltozásai vannak - hívta fel a figyelmet dr. Dehelán
Aurélia.
A doktornő hozzátette: a gyerekek szemészeti kezelése kicsit nehezebb feladat, mint a felnőtteké.
A kezelés sikere a gyermeken, a szülőn és az orvoson is múlik. Például ha a szülő felpróbálja a
gyermeknek felírt szemüveget és azt mondja, hogy ő nem lát vele és ezért nem adja a gyermekre,
akkor mindjárt nehézségbe ütközik a kezelés. A gyermekkori szemüvegviselettel kapcsolatos
csúfolódások is nehézségeket okozhatnak . A szülőknek erélyesen kell fellépniük, hogy be tudják
tartatni az orvos utasítását.
Bár csecsemő kortól lehet szemüveget hordani, a gyermekek sportolási lehetőségeit korlátozza,
például veszélyes vele focizni. Manapság már van alternatíva - mint azt megtudtuk a szemész
56
szakorvostól. Egyre fiatalabb korban lehet kontaktlencsét felírni gyerekeknek, már akár 4 éves
kortól is. A szemészeti problémák kezelésben ez meglehetősen nagy előrelépést jelent a régi
időkhöz képest, amikor még egy szűrővizsgálathoz egy hétig csepegtettek a gyermek szemébe,
hogy le tudják mérni a látásprobléma mértékét.
A modern eszközök elengedhetetlenek a kezelésben és a szűrésben, így a pályázat írás is a mai
orvosi feladatokhoz tartozik. Idén sikeresen elnyerték a K&H Bank Gyógyvarázs pályázatát,
amellyel 730 ezer forintért szerezhettek be a gyermekszemészethez eszközöket,
próbaszemüvegeket, a fénytörési hibák méréséhez való skiaszkópfejet, illetve műtéthez kézi
műszereket.
- Az ősszel indul a makói rendelőintézet felújítása 2013. augusztus 12. promenad.hu
A tervek szerint még az ősszel elkezdüdnek a munkák a makó rendelőintézetben, amely a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó, valamint a Lugosi
Városi Kórház együttműködésében valósul meg.
A Lugosi Városi Kórház mint vezető partner, valamint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely-Makó mint projektpartner közös, határon átnyúló
együttműködésében átfogó infrastrukturális- és szakmai fejlesztések, valamint tájékoztató,
figyelemfelkeltő, ismeretfejlesztő tevékenységek valósulnak meg mindkét térségben.
Az infrastrukturális fejlesztések a sürgősségi- és járóbeteg ellátások fejlesztését, a fekvőbeteg
ellátáshoz kapcsolódó épület-felújítást, valamint diagnosztikai eszközök beszerzését érintik. A
szakmai fejlesztések, illetve együttműködések körében nemzetközi konferenciák, workshopok és
tudásalapú fejlesztések, együttműködések valósulnak meg. A figyelemfelkeltő és tájékoztató
tevékenységek körében felvilágosító és ismeretfejlesztő kampányt, valamint mindkét térségben
egy közösségi rendezvényt, nyílt napot szerveznek a Szív Világnapján (szeptember 24.).
A fejlesztések és tevékenységek a két kórház közötti folyamatos együttműködésen alapulnak,
amely kiterjed a telediagnosztikai kapcsolat fejlesztésére, valamint videókonferencia-rendszer
telepítésére is – a projekt a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-
Makó szakmai támogatásán, valamint az azzal összefüggő tudás- és tapasztalatátadáson alapul.
Emellett a szív- és érrendszeri betegségek szűrése, valamint az azzal összefüggő lakossági
felvilágosítás kiemelt jelentőséggel bír a projektben.
57
- Felújítás előtt a makói rendelőintézet 2013. augusztus 12. 9:00 Makói Híradó
Már kiírták a makói rendelőintézet felújításával kapcsolatos pályázatot. A munkálatokat várhatóan
ősszel kezdik. A korszerű nyílászárók még a korábbi fenntartó, a megyei önkormányzat
támogatásával kerültek a helyükre.
A tervek szerint még ősszel megkezdődik a makói rendelőintézet épületének modernizálása,
átépítése, mégpedig annak az európai uniós támogatásnak köszönhetően, melyre sikeresen
pályázott együtt a makói kórház és a romániai Lugos városának kórháza. a Magyarország-
Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében benyújtott pályázaton a makói
kórház 130 millió forintot nyert. Ezt a járóbeteg ellátásra, azaz a rendelő felújítására, illetve gép-
műszer beszerzésre fordítják. Így fejlesztik többek közt a sürgősségi- és járóbeteg ellátást, a szív-
és keringési betegségek megelőzését, a határoktól független képalkotó diagnosztikát. Továbbá
konferenciákat szerveznek.
A rendelőintézetben végzett eddig felújítás, így az ajtó és a Kórház utcai ablakok cseréje és a
festés még az egykori fenntartó, azaz Csongrád Megyei Önkormányzat támogatásával zajlott. A
lugosi kórházzal közös pályázatban egyelőre szakmai megbeszéléseket, úgynevezett workshopokat
rendeztek.
MH
- Makói kórházügy: megnyugodtak a betegek 2013. augusztus 20. 15:18 Makói Híradó
Mára megnyugodtak az év eleji kórházösszevonás miatt felkavarodott kedélyek, a makóiak és a
környékbeliek immár nem aggódnak, hogy megszüntetik a makói kórházat - ahogy azt még a
városvezetés az év elején is vizionálta.
Nem titkolta a makói kórház sorsával kapcsolatos kételyeit még az év elején Buzás Péter
polgármester, aki úgy gondolta, hogy a makói és a vásárhelyi kórház összevonása azt jelenti majd,
hogy a makói kórház (meg megszüntetése ellen még a szocialista kormány idején tüntettek is a
helybéliekk, élükön a szintén szocialista polgármesterrel) fokozatosan elsorvad. Ehhez képest a
makói egészségügyi intézmény különféle pályázatokon gépeket és műszereket nyert, illetve
sikeresen pályázott többek közt a rendelőintézet fejlesztésére.
A városban felkavarodott kedélyek mára csillapodtak le, ahogy azt az általunk megkérdezett
betegektől is megtudtuk:
58
- Már nem az a kérdés, hogy megmarad-e a kórház vagy nem, hanem az, hogy mennyit kell
sorban állni egy-egy vizsgálatért, illetve, mi az, amiért Vásárhelyre vagy Szegedre kell utazni -
fogalmazta meg véleményétNagy Ferenc. A nyugdíjas makói férfi ugyan tapasztalta, hogy néhány
orvos már nem rendel, helyükre újak érkeztek, de azt mondta, hogy ez természetes, hiszen más
munkahelyeken is változnak az emberek. Aki jobb helyet talál magának, az odamegy.
- Sajnálom, hogy nincs például panorámaröntgen a makói kórházban, így máshová kell utazni,
hogy elkészíttessük a szükséges felvételt, de ez legyen egyelőre a legkevesebb baj - ezt már Balogh
Ernőnémondta, amikor arról kérdeztük, hiányol-e valamit az intézményből. A kétgyermekes anya
szerint a legnagyobb dolog az udvariasság, a tisztelet és az emberség, amit a kórházban megkapott
- már persze a dolgozók szakértelmén kívül. Majd megemlítette kedvenc orvosa nevét.
- Nem tudom. hogy más kórházban milyen, itt a lehetőségekhez képest valamennyit még javult is
a helyzet. Igaz, a szülészeten még mindig sokan fekszenek egy szobában, a járóbeteg ellátás
körülményein pedig hallom, hamarosan javítani fognak. A rendelőre valóban ráfér már a felújítás
- összegezte véleményét Hallai József.
Többeket is megkérdeztünk, ám mindenki azt mondta, az év végén sem hitték el teljesen, hogy
valaki komolyan gondolkozik azon, hogy megszüntetné a makóiakat és a környélbeli
településeken élőket ellátó kórházat. Igaz, akkor azt tartotta a makóiak egy része, hogy bármi
elképzelhető.
- Bőrgyógyászt keres a makói kórház 2013. augusztus 28. 12:23 Makói Híradó
Nem működik a makói kórház bőrgyógyászata - interpellált a mai testületi ülésen Molnár László
képviselő. Megkérdeztük Kallai Árpádtól (a képen), a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ, azaz a vásárhelyi és makói kórházak igazgatóját, mi is a helyzet.
- Évek óta egyetlen bőrgyógyász szakorvos dolgozott a makói kórházban, ám dr. Szabó-Dósa
Piroska nemrégiben felmondott. Ezzel nehéz helyzet elé állította a kórházat, hiszen a bőrgyógyász
hiányszakmának számít, a szegedi egyetem nem ad ki ilyen szakvizsgát. Ráadásul a vásárhelyi
kórház bőrgyógyászati osztálya annak idején a kórházi ágyszám leépítés áldozatává vált, így
megszűnt a bőrgyógyászok gyakorlati képzési helye is - vázolta a nehéz helyzetet
hírportálunknak Kallai Árpád.
A makói és vásárhelyi kórházat egyesítő Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
igazgatója hozzátette: a nyári szabadságolások miatt is úgy érezhették a Makón és a térségben élő
59
betegek, hogy megszűnt az ellátás, ugyanis szeptembertől kényszerűségből jelentősen
csökkentették a rendelési időt.
Amikor a makói kórházban nincs bőrgyógyászati rendelés, akkor a vásárhelyi kórházban
folyamatosan ellátják a makói betegeket is, ahol 2-3 szakorvos is rendel. A makói bőrgyógyász
állást meghirdettük, reméljük, hogy mielőbb találunk új szakorvost a makói kórházba is - tette
hozzá Kallai Árpád főigazgató.
MH
- Folyamatosak a fejlesztések Hódmezővásárhelyen és Makón 2013. szeptember 05. promenad.hu
Megújul a mammográfiás központ, bővítik a Kakasszéki Mozgásszervi Rehabilitációs Centrumot
és Makón is beindultak a fejlesztések – derült ki a csütörtök délelőtti Napraforgóból, melynek
vendége volt Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.
Több mint 660 ezer eurós fejlesztés kezdődött meg a vásárhelyi kórház emlőszűrő központjában.
A beruházás keretében új digitális ultrahang- és mammográfiás berendezések beszerzésére kerül
sor, emellett új leletező és archiváló rendszer kerül kialakításra és a mammográfiás központot is
átépítik – mondta el a főigazgató.
Dr. Kallai Árpád elmondta, a fejlesztéseknek köszönhetően a legmodernebb ultrahang- és
mammográfiás berendezésekkel vizsgálhatják a kórházba érkező pácienseket, amelyek részére
teljesen új helyiségeket alakítanak ki. Az új berendezések nem csak Magyarországon, de az egész
világon újdonságnak számít.
A makói kórház 91 dolgozója vehet részt az Európai Unió által támogatott szakképzési
programban: 27 ápoló szerezhet új szakképesítést, 64 szakdolgozó részére biztosítanak
menedzsment jellegű továbbképzéseket a stressz-kezelés területet érintően. Erre valamivel több,
mint 123 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek – hangzott el műsorunkban.
Dr. Kallai Árpád műsorunkban kifejtette, egy 100 százalékos támogatottságú, 377 millió forintos
pályázat keretében 19 ágyas nappali kórházzal bővítik a Kakasszéki Mozgásszervi Rehabilitációs
Centrumot, de a személyi létszámot és az eszközparkot is fejlesztik, valamint továbbképzésekre is
fordíthatnak. A beruházás megvalósulásához az önkormányzat egy 18 millió forintos fejlesztéssel
járul hozzá.
A műsorban a hallgatók a hosszas várakozási idő kapcsán is kérdezték vendégünket, amire dr.
Kallai Árpád válaszában elmondta, az átalakításokkal remélhetőleg ez a probléma is megoldódik.
60
Miért csak egyszer van bőrgyógyászati rendelés Makón? - tette fel a kérdést az egyik földeáki
hallgató. Vendégünk kifejtette, hogy szakember hiány miatt így tudták megoldani. Hozzátette,
Földeákról nem csak Makóra, hanem Hódmezővásárhelyre is át lehet jönni kezelésre.
Szeptember 14-én ünnepli az Egészséges Vásárhely Program az 5. születésnapját, ezért egy
nagyszabású rendezvénnyel is készülnek. Szeptember 6-án, egy országos konferenciát szerveznek
a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban, illetve 14-én, a kórházban szűrővizsgálatokkal,
előadásokkal, sportbemutatókkal készülnek az érdeklődők részére. Ugyanezen a napon a Kossuth
téren családi napra várják a kicsiket és a nagyokat.
Nagy Ágnes
- Informatív kórházfórum Kiszomboron 2013. szeptember 12. 11:07 Makói Híradó
Jelentősen átalakítják az elhunytakkal kapcsolatos ügyintézést, bőrgyógyászt keresnek, s
hamarosan új vezetése is lesz a makói kórháznak - hangzott el többek közt Kallai Árpád (a
képen), a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, azaz a makói és vásárhelyi kórházak
főigazgatója tegnap esti kiszombori lakossági fórumán. A résztvevők sokat kérdeztek.
Kallai Árpád főigazgató elmondta: szükségesnek tartja, hogy az idén január elsején életbe lépett
kórházintegrációt követően meghallgassa a lakossági véleményeket arról, hogyan lehetne jobbá
tenni a makói kórház működését, melyek azok a problémák, amikkel a betegek találkoznak, mit
tapasztalnak hogyan működik az intézmény annak érdekében, hogyan lehetne jobbá tenni a
működését. Mint mondta a térség korábbi fórumain jó ötleteket kapott ehhez.
Elmondta: a makói kórházban tavaly július 1. után nem működhetett tovább a gyermek aktív
osztály, de hogy a szülők biztonságban tudják gyerekeiket 24 órában működő sürgősségi
gyermekellátást hoztak létre. Ha ennél hosszabb idejű ellátásra van szükség, akkor a vásárhelyi
kórház gyermekosztálya áll a kis betegek rendelkezésére. A főigazgató hozzátette, a makói
gyermekosztály megszüntetésének oka az volt, hogy alacsonyabb színvonalon működött, mint a
vásárhelyi. - Nem volt olyan helyzet, hogy a gyermekellátás veszélybe került volna, igaz a
Szegedre, Vásárhelyre való utazás külön költséget jelentett a szülőknek - mondta.
Kallai Árpád hozzátette: álláspontja szerint nagy hiba lett volna megszüntetni a makói szülészet,
nőgyógyászatot. Ez úgy maradt meg, hogy az ágyszámokat átvette a vásárhelyi kórház, de az
ágyak és az ellátás megmaradt Makón. A neurológiai osztály átalakításáról elmondta: itt sok olyan
kórképet is gyógyítanak, mely a belgyógyászaton is ellátható, ahogy Vásárhelyen is ez a gyakorlat.
61
Hangsúlyozta, napi problémát jelent mindkét kórházban az ügyelet és az orvosok biztosítása. És
sikerült megoldani, még a kórházintegráció előtt Baráth Lajos korábbi főigazgatóval egyeztetve,
hogy ha valaki eltöri a lábát, azt a térségből ne a szegedi klinikára vigyék a mentők, hanem a
makói kórházba szállítsák.
A főigazgató azt is elmondta, hogy az új szervezeti és működési szabályzat életbe lépésével helyi
vezetőt kap a makói kórház. Az erőfeszítéseknek köszönhetően elérték - hangsúlyozta -, hogy
komoly betegellátási problémát jelentő panasz eddig nem kapott.
- Komoly kihívást jelent a makói bőrgyógyász szakorvosi ellátás biztosítása - utalt arra, hogy az
eddigi orvos felmondott. - A doktornőt sikerült meggyőznöm, hogy hetente legalább egy napot
rendeljen. A bőrgyógyászok utánpótlása országos gond, ám mindent megteszek, hogy Makóra
találjunk egy ilyen kollégát. De azt ne várják, hogy ez egyik napról a másikra menni fog! - mondta
a jelenlévőknek.
Elárulta, hogy a két kórház integrációjának máris van eredménye: várhatóan 2-2,5 milliárd
forintot érkezhet fejlesztésre a makói és a vásárhelyi kórházba.
A fórum résztvevői különféle kérdéseivel kapcsolatban elmondta, hogy a makói kórház
titkárságán kialakítanak egy irodát, ahol az elhunytakkal kapcsolatos minden tudnivalót (kivéve,
hogy melyik céggel végeztessék a kegyeleti szertartást), teendőt közlik a hozzátartozókkal, akik az
összes dokumentumot is itt vehetik majd át. A tervek közt szerepel a háziorvosok felkészítése, az
enyhe bőrgyógyászati panaszok kezelésére, valamint az Egészséges Vásárhely Program
eredményeinek a makói térségben való alkalmazás is.
- Nyílt nap a makói kórházban 2013. szeptember 26. 9:50 Makói Híradó
Vasárnap reggel 7 órától kezdődik a makói kórház rendelőintézetének nyílt napja, a Szív
Világnapja alkalmából. Az érdeklődőket számos ingyenes programmal, többek köz csontritkulás
szűréssel, testtömeg-index számítással, egészségügyi és életmód tanácsokkal várják.
- Nyílt nap a makói kórházban
2013. szeptember 26. promenad.hu
Szeptember 29-én, vasárnap, a Szív Világnapján nyílt napot tartanak a makói kórház
rendelőintézetében 7-től 11 óráig. A makóiakat szűrésekkel, közös sporttal és
gyerekprogramokkal várják. Lesz vérvétel és vérnyomásmérés, testtömeg-index számítás és rizikó-
felmérés, a gyerekeket pedig arcfestés, kézműves foglalkozások és lufihajtogató bohóc várja.
62
A résztvevők között egy kerékpárt és két vérnyomásmérőt sorsolnak ki, akik pedig vérvételre
érkeztek, egy egészséges reggelit is kapnak.
Az eseményre a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013,
„Egészségügy- és attitűdfejlesztés Makó és Lugos térségében” elnevezésű projekt
(HURO/1101/010/2.4.1) került sor.
A Lugosi Városi Kórház mint vezető partner, valamint a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely-Makó mint projektpartner közös, határon átnyúló
együttműködésében átfogó infrastrukturális- és szakmai fejlesztések, valamint tájékoztató,
figyelemfelkeltő, ismeretfejlesztő tevékenységek valósulnak meg mindkét térségben.
A program keretében Makón a járóbeteg ellátás épületének európai uniós követelményeknek való
felújítása valósulhat meg, így kicserélik a külső ajtókat és ablakokat; felújítják a tetőt, valamint a
külső és belső csatornarendszert; és külső hőszigeteléssel is ellátják az épületet. Mindemellett –
többek között – új ultrahang készüléket, tympanométert és Mini Doppler-készüléket szereznek
be.
A mostani rendezvény célja a szív- és keringésrendszeri betegségek megelőzése, és hogy felhívják
a figyelmet a megelőzés a gyógyítás, illetve kezelés fontosságára és a betegségek korai
kiszűrésének jelentőségére.
- Parázs vita a makói kórházról 2013. szeptember 26. 09:06 delmagyar.hu
Makó - A szennyvízcsatornázás, a szemétdíjkedvezmények és a kórház témája uralta a makói
képviselő-testület szerdai ülését. A végén új igazgatót neveztek ki az egyesített városi könyvtár és
múzeum élére Forgó Géza személyében.
Több képviselő számolt be Buzás Péter érdeklődésére szerdán arról, hogy saját körzetükben
munkához látott a szennyvízberuházás úgynevezett havariabrigádja, amely a hibákat hivatott
mihamarabb kijavítani. Az önkormányzat kilátásba helyezte: ha nem lesz ilyen csapat, a város
maga szervez egyet, és a költségeket majd bevasalja a kivitelezőn. A város első embere úgy
fogalmazott, látni, hogy a kivitelező hozzáállása javult, de a makóiak is egyre együttműködőbbek.
A napirend előtti polgármesteri bevezetőben szóba került a szemétszállításidíj-kedvezmény ügye
is.
Megírtuk: ezt a jogszabályváltozások miatt immár csak kérelemre, szociális támogatásként tudja
biztosítani a város. Az eddig a jogosultaknak színes borítékban kiküldött 5554 igénylőlap közül
2943-at juttattak el a hivatalba. Csomor Ágnes, a hatósági osztály vezetője arra hívta fel a
figyelmet, hogy aki szeptember 30-áig jelentkezik, az már az októberben kezdődő negyedévtől
megkapja a támogatást – aki később, az csak a következő negyedévtől.
63
Jövő csütörtökön, délután 5-kor a makói városháza dísztermében tart lakossági fórumot Kallai
Árpád, az összevont makói–hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója. Ez annak kapcsán hangzott
el, hogy Molnár László (MSZP) ismét szóba hozta a rendelőintézeti bőrgyógyászat ügyét. Saját
tapasztalatai szerint formálisan ugyan igaz, hogy van bőrgyógyász Makón hetente egyszer,
ténylegesen azonban hetek óta nem rendelt a doktornő, aki magánrendelésen viszont fogadja a
pácienseket. A városatya úgy tudja, a vásárhelyi kórházban 2-3 bőrgyógyász dolgozik, szerinte
egyikük átirányítása enyhíthetne a problémán. Hogy a kórház ügye még mindig parázs vitatéma,
jelzi: hosszas, személyes megjegyzésekkel fűszerezett szócsata bontakozott ki róla Molnár László,
a polgármester, illetve velük szemben Sánta Sándor (Fidesz) egészségügyi bizottsági elnök között.
Bár egy ponton Sánta Sándor magát sértve érezve azt mondta, távozik az ülésről, végül maradt, és
lecsillapodtak a kedélyek.
A képviselő-testület arról is döntött, hogy Mátó Erzsébetet, a közelmúltban egyesített József
Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóját, aki jövő nyáron nyugdíjba vonul, kérésének
megfelelően már január 1-jétől felmentik a munkavégzés alól. Utódjának megválasztásáról zárt
ülésen döntöttek. 4 pályázó közül Forgó Géza történész-muzeológus kapott bizalmat –
kinevezése 5 évre szól, fizetése havi bruttó 296 ezer forint lesz.
- Bőrgyógyász hiány: a háziorvosokra is építene a kórházigazgató 2013. szeptember 26. 16:01 Makói Híradó
Az eddiginél szorosabb együttműködésre törekszik a betegek érdekében a makói és a térségben
dolgozó háziorvosokkal Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ, azaz a
makói és vásárhelyi kórházak főigazgatója (képünkön), aki szerint hosszú távon a távdiagnosztika
is enyhítheti a jelenlegi bőrgyógyász hiányt. Ám rövid távon nem ezt tartja megoldásnak.
Rendkívül fontosnak tartja Kallai Árpád, a kórház és a háziorvosok kapcsolatát:
- Általában nem igaz, hogy a fekvőbeteg intézmény jó kapcsolatot tart fenn az alapellátással.
Vásárhely az egyik kivétel, hiszen itt már az irányított betegellátási modell idején eredményes
együttműködés alakult ki a kórház és a háziorvosok között, melynek mindkét fél csak az előnyét
élvezte. Az Egészséges Vásárhely Program tovább ápolja ezeket a jó kapcsolatokat. Ezt kívánjuk
megvalósítani Makón is, ezért szeretnénk nyitni a városban és a térség településein dolgozó
háziorvosok felé programjainkkal. Ahogy tesszük ezt vasárnap a makói rendelőben zajló Szív
világnapi nyílt nappal. Abban kértük a segítségüket, hogy hívják fel betegeik figyelmét, hogy
jöjjenek el a reggel 7-kor kezdődő szűrőnapra. Igyekszünk majd a háziorvosoknak egyéb
segítséget is adni - sorolta.
64
Kallai Árpád, a makói és vásárhelyi kórház főigazgatója egyébként valamennyi, a makói
kistérségben rendezett lakossági egészségügyi fórumára meghívta az adott települések
háziorvosait. A makóikat az október 3-án, azaz jövő csütörtökön délután 5 órakor a makói
városháza dísztermében kezdődő kórházfórumra várja.
- Különösen fontos, hogy megértsük a betegek és a háziorvosok problémáit is. Sok olyan
bőrgyógyászati megbetegedés van, mely a háziorvosi rendelőben is ellátható vagy éppen
gyógyítható. Tudom, hogy ezek kezelését nehezen vállalják a háziorvosok, ezért küldik az ilyen
betegeket azonnal bőrgyógyász szakorvoshoz. Ez azonban nem biztos, hogy jó a betegeknek,
ráadásul a makói bőrgyógyászati ellátás most szünetel. Ezért gondoltuk azt, hogy külső
szakemberek bevonásával továbbképző, tájékoztató párbeszédet kezdeményezünk a térség
háziorvosaival, törekedve a szakmai ismeretek átadására. Meggyőződésem, hogy ez hosszú távon
ahhoz vezet, hogy az egyes bőrgyógyászat elváltozásokkal a háziorvosoknak nem kell majd
azonnal a kórházba küldeniük a betegeket. Elég lesz, ha beküldenek egy nagyfelbontású
fényképpezőgéppel készített képet az elváltozott bőrről, azt nézi meg a szakorvos, majd közli,
hogyan kell kezelni, vagy ha azt a háziorvosnál nem lehet, akkor behívja a beteget a kórházba. Így
a betegnek, ha nem szükséges nem kell a háziorvostól a kórházba is elmennie. Ez leginkább a
Makó környéki településen élőknek jelent majd nagy könnyebbséget - vázolta a terveket Kallai
Árpád főigazgató.
MH
- Kerékpár lesz a makói kórháznap fődíja 2013. szeptember 27. 14:10 Makói Híradó
Egy kerékpárt és két vérnyomásmérőt is kisorsolnak a vasárnap reggel 7-kor kezdődő makói
kórháznapon résztvevők között. A vérvételre jelentkezőket pedig finom reggelivel várják. Ám
mindenki nyer, aki részt vesz a Szív világnapi egészségügyi szűrésen.
Vasárnap, a Szív Világnapján, nyílt napot tartanak a makói kórház rendelőintézetében 7-től 11
óráig. A makóiakat szűrésekkel, közös sporttal és gyerekprogramokkal várják. Lesz vérvétel és
vérnyomásmérés, hastérfogat mérés, testtömeg-index számítás és rizikó-felmérés és csontsűrűség
mérés.
- A szív és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatban végeznek ezen a napon szűréseket a
makói rendelőintézetben. A kórház több mint 40 dolgozója várja a makóiakat és a térség
településein élőket. Bár a szűrésekre elsősorban a felnőtteket várjuk, ám készültünk arra is, hogy a
gyerekek se unatkozzanak - mondta hírportálunknak Gyurisné Pethő Zsuzsanna, a szervező EVP
programigazgatója. Hozzátette: a gyerekprogramok is az egészségnevelés jegyében zajlanak hiszen
65
őket az egészséges életmóddal kapcsolatos kreatív foglalkozásokkal várják, így ők gyümölcsökből,
zöldségekből készíthetnek különböző kreatív dolgokat csinálni, de lesz arcfestés, sőt lufihajtogató
bohóc is.
A szűrésekre jelentkezőket éhgyomorral várják, s nekik vinniük kell a tb-kártyájukat is. Nem
maradnak éhen, mert vizsgálat után egészséges reggelivel vendégelik meg őket. A kórháznapon
kardiológus szakorvos és dietetikus is jelen lesz, akik tanácsadással állnak az érdeklődők
rendelkezésére.
- Nagy sikert aratott a makói kórház nap 2013. szeptember 29. 13:15 Makói Híradó
Kétszáznál is többen vettek részt a makói kórház ma délelőtti nyílt napján, melyen különböző
egészségszűrésekkel várták a helybélieket és a környékbeli kistelepüléseken élőket. A Szív
Világnapján tartott sorsoláson a közeli Teleki Blanka utcán lakó Tóth István (a képen Kallai
Árpád főigazgatóval) nyerte a fődíjat, egy női kerékpárt. Ezt a feleségének ajándékozta.
Már kora reggeltől folyamatosan érkeztek az érdeklődők a makói kórház rendelőintézetébe a Szív
Világnapján rendezett nyílt nap programjaira, hogy egy rövid regisztráció, majd egy kérdőív
kitöltését követően máris részt vegyenek a vérvételen, a vérnyomás- és hastérfogat mérésen,
testtömeg-index számítás és rizikó-felmérésen. Vagy megpróbálják a kórházi alkalmazottak
irányításával életben tartani az ambubabákat. Igaz, itt volt olyan látogató, aki tréfásan felajánlotta,
hogy a baba helyett az őt segítő szemrevaló menyecskét is szívesen lélegeztetné - szájból-szájba.
A folyosó másik részén Dékány Antal pattant fel a szobabiciklire, s tekerte azt kora ellenére
igencsak nagy buzgalommal, úgy mintha odahaza is állandóan azt gyakorolná:
- Nem gondoltam volna, hogy óránként 20 kilométerrel tudok hajtani - mondta a 77 éves makói
nyugdíjas, aki elárulta: szó szerint minden vizsgálatot kipróbált, még a csontsűrűségét is
megmérette.
- Mondták, hogy azt csak a változó kort elérő asszonyoknak szokták, de én erősködtem, hogy
nem olyan nagy a különbség a férfiak és nők között. Így végül közölték, akkor vegyem le a cipőm
és a zoknim, s máris utasítottak, hogy tegyem a lábam a készülékbe. Azaz nem a kezem, hanem a
lábam kérték meg, amire még nem volt példa - tréfálkozott Tóni bácsi.
Persze nem csak idősebbek, de egész családok el érkeztek, gyermekikkel, akik arcfestést kérhettek,
vagy éppen gyümölcsökből, zöldségekből készíthettek különféle dolgokat.
66
- Az egészségszűrésre hoztam el az egész családot, még a kislányomat, a 2 éves Fannit is - árulta
el Molnár Imre, aki az összes vizsgálaton részt vett. Felesége, Pinke Regina csak azért nem
követte férje példáját, mert ismét kismama.
Dura Elemérné pedig itt találkozott egykori munkatársával, Ónodi Kálmánnéval.
- Annak idején együtt dolgoztunk a FÉG-ben, de nem a gázkészülékeket, hanem a fegyvereket
gyártottuk. Régen találkoztunk, s akadt azóta némi beszélgetni valónk is - árulták el.
Kréz Tibor tanító is családostól vett részt az egészségszűrésen, felesége Hajnalka és kislányuk a 4
évesNapsugár is azért jöttek, hogy a kislány is megismerje az egészséges életmódot.
- Dolgozunk azon, hogy a Vásárhelyen öt esztendeje sikerrel működő Egészséges Vásárhely
Programot adaptáljuk a makói térség adottságaira, azaz arra, hogy míg Vásárhely környékén csak
három, addig itt tizenhat településen élnek emberek - árulta el Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az
EVP programigazgatója.
Ezt a programot egyébként a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program
2007-2013, „Egészségügy- és attitűdfejlesztés Makó és Lugos térségében”, azaz a
HURO/1101/010/2.4.1 projekt keretében rendezték meg.
Az egészségnapon a kórház dolgozói színházszerűen játszották el, hogy egy irodai dolgozó
rosszul lett, fájlalta a bal karját, azaz vélhetően szívrohamot kapott. Kollégái kihívták a mentőket,
majd míg azok a helyszínre nem értek, a mentős diszpécser utasításai szerint fektették le a
"beteget", hogy biztosítva annak légzését, együtt várják a profi segítséget.
- Sokat készültünk erre a napra, a bemutatott irodai életmentő gyakorlatra a vásárhelyi kollégák
készítették fel a makói kollégáimnak - mondta hírportálunknak Kallai Árpád, a Csongrád Megyei
Egészségügyi Ellátó Központ, azaz a makói és vásárhelyi kórházak főigazgatója. - A mai program
alapvető célja az volt, hogy az emberekben tudatosuljon az egészséges életmód, annak
betegségmegelőző szerepe, illetve felhívjuk a figyelmet a megelőzés, a gyógyítás, illetve kezelés
fontosságára és a betegségek korai kiszűrésének jelentőségére. Fontosnak tartottuk, hogy ne csak
a felnőtteknek, de a kisebbeknek is élmény legyen a nyílt nap, őket épp ezért vártuk különféle
gyermek programokkal. Az egészségre nevelés azonban hosszú távú munka - hívta fel a figyelmet
Kallai Árpád.
A rendezvény végén sorsolták ki a nyereményeket. A gyermekrajz pályázat díjazottjai: a Bartók
iskola 4. z. osztálya és a Bartók iskola 12 évesei. Vérnyomásmérő készüléket nyert Szirbik
Józsefné és Kocsis József. A nap fődíját, a gyönyörű, teljesen felszerelt hófehér színű Toldi
márkájú női biciklit Tóth István nyugdíjas villanyszerelő/gépkocsivezető nyerte. A nyereményt,
melyet csak hazatolt a közeli Teleki Blanka utcára - mint megtudtuk tőle - a felesége kapja meg,
annak a biciklijére már amúgy is ráfért a csere.
67
- Jövőre 490 millióból fejlesztik a makói kórházat 2013. október 1. 18:00 Makói Híradó
Jövőre 490 millió forintból fejlesztik a makói kórházat, míg 2014 és 2020 között további 3
milliárdot fordítanak az intézmény épületeinek és eszközeinek modernizálására, a betegközpontú
gyógyítás érdekében - hangzott el Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója, Reiter József, Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-
és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) Térségi Menedzsmentért Felelős Főigazgatóság
főigazgató-helyettese és Mészáros János, a GYEMSZI Dél-Alföldi Térségi Igazgatóság térségi
igazgatója ma délutáni makói sajtótájékoztatóján.
Ma egyeztettek a makói kórházban a GYEMSZI vezetői, szakértőik és Kallai Árpád főigazgató a
kórház hosszútávú fejlesztési terveiről. Mint azt az érintettek a sajtótájékoztatón bejelentették: a
GYEMSZI elfogadta és támogatja a makói (és vásárhelyi) kórházfejlesztésről a kórház vezetői
által kidolgozott hosszútávú, 2014-20-re vonatkozó tervet, mely a makói kórház
infrastruktúrájának modernizálását és a betegközpontúvá tételét célozza meg. Mint elhangzott, a
jelenlegi becslések szerint ez Makón mintegy 3 milliárd forintos fejlesztést jelent, mely
összhangban lesz a makói térség igényeivel, lehetőségeivel és adottságaival.
Ám ezt megelőzően - mint elhangzott - már jövőre elindult az a 490 millió forintos fejlesztés,
melyet egy TIOP pályázat tesz lehetővé. Az erről szóló kormánydöntés a mai Magyar
Közlönyben jelent meg.
Mint Kallai Árpád főigazgató a most elnyert támogatás előkészítésekor figyeltek arra, hogy a
közbeszerzési eljárást a támogatási szerződés aláírása után azonnal el tudják kezdeni.
A munkálatok során teljesen átalakítják a kórház jelenlegi struktúráját, így többek közt új,
modern géppark kerül az elavultak helyére a radiológiára, mely környékét is átalakítják, de a
tüdőszűrőt is átköltöztetik a kórház területére. Így nem kell majd a vizsgálatok miatt a betegnek
vándorolniuk a két épület között. Az osztályok átszervezése érinti a a fekvőbeteg ellátást, így
fokozatosan kiürítik a szülészet- nőgyógyászatnak is helyt adó 1. számú épületet, az itt lévő
osztályok a kórház új épületébe kerülnek.
A járóbeteg ellátásban is arra törekszenek, hogy több, külső helyszínről a kórházba hozzák az
ellátásokat, így például a tüdőgyógyászatot. Jelentősen fejlesztik a pszichiátriai osztályt is, s új
helyre költöztetik a '70-es években készült (elavult) épületből a véradót is.
68
A kórházfejlesztés során egyébként egy teljesen új épületrészt is emelnek a rendelőintézet mögött,
ahová a kórház kerítésen belül lévő épületekből költöztetik majd többek közt a mosodát és a
konyhát is.
- Új műszerek és költözés 2013. október 02. 10:54 delmagyar.hu
Makó - 490 millió forintból jövőre megkezdik többek között a makói kórház diagnosztika és a
radiológia műszerparkjának korszerűsítését.
Nyert az a pályázat, amelynek 490 milliós keretéből jövőre megkezdik a diagnosztika és a
radiológia műszerparkjának korszerűsítését, a kórházi épületegyüttesbe költöztetik a Lonovits
sugárútról, egyúttal modern gépekkel szerelik fel a tüdőszűrőt, illetve az új épületbe kerül az
intenzív osztály és a véradó is – számolt be a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és
Szervezetfejlesztési Intézet regionális vezetőinek társaságában keddenKallai Árpád, a Csongrád
Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó főigazgatója a makói
tagintézmény beruházásairól. Ami a 2014–2020 közötti időszak terveit illeti: megújul a
szakrendelő, felépítenek egy többszintes tömböt új műtővel az aktív osztályoknak, és ide kerülnek
a most szétszórtan, külön épületekben, gazdaságtalanul működő olyan egységek is, mint például a
gyógyszertár vagy az élelmezés. Ennek a beruházásnak a költségét 2,5-3 milliárdra becsülik.
- Makói Fidesz: a kórház ügye nem kampánykérdés! 2013. október 2. 12:05 Makói Híradó
Senki se csináljon kampányt a makói kórház ügyéből! - kérték mai sajtótájékoztatójukon Toldi
János és Kovács Sándor, a Fidesz települési képviselői.
Arra kérte a helyi politikai erőket Toldi János és Kovács Sándor fideszes városatya ma délelőtti
sajtótájékoztatóján, hogy ne csináljanak kampánykérdést a makói kórház ügyéből, s ha folyik
aláírásgyűjtés a bőrgyógyászat miatt, akkor azt is fejezzék be.
A képviselők utaltak a tegnap délután Kallai Árpád főigazgató és a GYEMSZI vezetői által
tartottsajtótájékoztatón elmondottakra, miszerint a makói kórházban jövőre 490 milliós fejlesztés
zajlik majd, míg 2014 és 2020 között a becslések szerint újabb 3 milliárdból válik modernné és
betegközpontúvá az ellátás.
MH
69
- Jelentős fejlesztés előtt áll a makói kórház 2013. október 2. promenad.hu
Jelentős fejlesztési folyamat indul meg a makói kórházban - jelentette be a Csongrád Megyei
Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kedden Makón,
sajtótájékoztatón.
Kallai Árpád közölte: rövid távon 490 millió forintos fejlesztés keretében több osztályt újítanak
fel és helyeznek át korszerűbb épületszárnyakba, a 2020-ig tartó időszakban pedig egy új épülettel
is bővítenék a kórházat, ezzel növelve az ellátás színvonalát és racionalizálva a működési
költségeket.
A vezető elmondta: az intézmény a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP)
keretében 490 millió forint pályázati támogatásban részesült. Ebből megújul a diagnosztika és a
tüdőszűrő-állomás, új gépek kerülnek a radiológiára, digitális eszközpark biztosítja majd a magas
szintű betegellátást. A fekvőbeteg-ellátó osztályokat is érinti a fejlesztés, áthelyezik az intenzív
osztályt, bővítik az eszközkészletet. Az aktív osztályok betegei is átkerülnek a régi épületekből,
ezáltal a betegutakat is racionalizálni lehet. A járóbeteg-ellátást is átalakítják: igyekeznek a több
telephelyen levő egységeket egy helyre összpontosítani. Fejlesztik a pszichiátriai osztály
infrastruktúráját és a kórház számos új orvosi eszközzel gyarapszik.
A főigazgató tájékoztatása szerint a fejlesztés a közbeszerzéseket követően hamarosan
megkezdődik.
Hozzátette: a cél, hogy 2020-ig egy új épülettel gazdagodjon a kórház, ezzel egy tömbbe
tömörítenék az ellátási helyszíneket, a meglevő épületeket pedig korszerűsítik. Továbbfejlesztik a
járóbeteg-és az aktív fekvőbeteg-szakellátást, új műtők épülnének és a most elszórtan működő
háttérszolgáltatások is egy helyre kerülnének.
Kallai Árpád azt mondta, biztatóak a jelek a következő uniós fejlesztési ciklusra meghatározott
elképzeléseket illetően, hiszen a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési
Intézet (GYEMSZI) illetékesei, illetve a mellettük dolgozó szakértői csoport tagjai a velük kedden
folytatott megbeszélést követően a terveket támogathatónak ítélték meg. Ezt a sajtótájékoztatón
megerősítette Reiter József, a GYEMSZI főigazgató-helyettese és Mészáros János, az intézet dél-
alföldi térségi igazgatója is.
MTI
70
- Közel 500 millióból fejlesztik a makói kórházat 2013. október 3. promenad.hu
Nagy beruházások indulnak hamarosan a makói kórházban – tájékoztatta a lakosságot a csütörtök
este Makón megtartott kórházfórumon dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója, aki elmondta, hogy rövidesen közel 500 milliós
fejlesztés kezdődik, míg a 2020-ig tartó időszakban pedig egy új épülettel is bővítik a kórházat.
Makó kistérségében az elmúlt hónapokban hat alkalommal tartott fórumot dr. Kallai Árpád, a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója, aki a
különböző településeken igyekezett megszólítani a lakosságot, illetve a fejlesztésekről adott
számot. A főigazgató elmondása szerint mindegyik fórum iránt nagy volt az érdeklődés.
Csütörtökön este sem volt másképp, ugyanis színültig telt a makói Polgármesteri Hivatal
díszterme.
Dr. Buzás Péter, Makó polgármestere nyitotta meg a fórumot, majd dr. Kallai Árpád számolt be a
makói kórház fejlesztéséről.
A főigazgató elmondta, hogy az intézmény a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP)
keretében 490 millió forint támogatásban részesült. Ebből a pénzből több osztályt újítanak fel és
helyeznek át korszerűbb épületszárnyakba. Mindezek mellett megújul a diagnosztika, a tüdőszűrő
állomás, új gépeket vásárolnak a radiológiára, valamint digitális eszközpark biztosítja majd a
magas szintű betegellátást.
A beruházás érinti a fekvőbeteg-ellátó osztályokat is – mondta Kallai Árpád, aki hozzátette, hogy
áthelyezik az intenzív osztályt, bővítik az eszközkészletet. Az aktív osztályok betegei is átkerülnek
a régi épületekből, ezáltal a beteg utakat is racionalizálni lehet. A járóbeteg-ellátást is átalakul,
ugyanis igyekeznek a több telephelyen levő egységeket egy helyre összpontosítani, de fejlesztik a
pszichiátriai osztály infrastruktúráját is.
Kallai Árpád elmondta: célunk, hogy 2020-ig egy új épülettel gazdagodjon a kórház. Egy tömbbe
tömörítenék az ellátási helyszíneket, a meglevő épületeket pedig korszerűsítik. Továbbfejlesztik a
járóbeteg-és az aktív fekvőbeteg-szakellátást, új műtők épülnének és a most elszórtan működő
háttérszolgáltatások is egy helyre kerülnének.
A főigazgató beszámolója után a helyiek tettek fel kérdéseket. Főként a gyerekosztállyal és a
bőrgyógyászattal kapcsolatos kérdések merültek fel. Csapó Mártonné is a gyerekosztályt hiányolja,
aki elmondta: „tökéletes volt a vásárhelyi ellátás, de ennek ellenére hiányolom, hogy Makón nincs
gyerekosztály”. Dr. Kallai Árpád válaszában kifejtette, hogy 2013. első félévében 1800 gyermek
ellátása történt meg Makón, melyek közül mindössze 51 esetet küldtek tovább, 28-at Vásárhelyre,
71
míg 23 alkalommal Szegedre. Kallai szerint a legfontosabb, hogy ha baj van, akkor a legjobb
helyen legyen a beteg gyerek.
Gáspár Sándor egyik ismerőse kérdését tolmácsolta, aki a bőrgyógyászattal kapcsolatosan
panaszkodott. Javasolta, hogy egy héten legalább egy-két alkalommal legyen Makón
bőrgyógyászati ellátása. A főigazgató elmondta, hogy ez a probléma megoldódott, ugyanis már
ezen a héten négy alkalommal volt bőrgyógyászati rendelés. Ugyanez a helyzet az fül-orr-
gégészettel, amiért már tett intézkedéseket dr. Kallai Árpád.
A főigazgató arra tévhitre is reagált, miszerint az eszközöket elviszik a makói kórházból
Vásárhelyre. „Makóról egyetlen csavart sem vittünk el, sőt ezt vádnak tekintem, ugyanis ide csak
hoztunk” – jelentette ki dr. Kallai Árpád, aki több példát is mondott. 4-5 millió forint értékben
traumatológiai eszközöket szállítottak át Vásárhelyről Makóra, de az ultrahang készüléket is
kölcsön adták.
Mindezek mellett a fórumon kiderült, hogy Makón is elindítják azt a népegészségügyi programot,
ami már Hódmezővásárhelyen bizonyított Egészséges Vásárhely Program néven.
Antal Sándor
- Kemény kérdések a kórházfórum előtt 2013. október 3. 15:06 Makói Híradó
Kemény kérdéseket vetettek fel a ma délutáni makói kórházfórum előtti sajtótájékoztatójukon
Varga Péter, az MSZP megyei alelnöke, Apátfalva polgármestere, Molnár László és Baranyi
Sándor makói képviselők (képünkön). Ezeket a ma délutáni makói kórházfórumon is Kallai
Árpád főigazgatónak szögezik - ígérték.
- Azt üzenték tegnap a makói Fidesz képviselői, Kovács Sándor és Toldi János, hogy a
kórházügyből ne csináljunk politikát. Mi nem politikát akarunk csinálni a kórházügyből, az
egészségügyi ellátás mindenkinek szívügye, s látniuk kell a térségben élőknek, mi történik a makói
kórházzal. A napokban a rezsicsökkentésről kikerült kommüniké is csak azért most került elő,
hogy elvonja a figyelmet a kórház ügyeiről. A rezsicsökkentés már csak azért is álságos, mert a
Fidesz úgy politizál, hogy majdnem jobbágysorba taszítja az embereket, s most alamizsnaként
próbálják ez jótéteményként eladni az embereknek, hogy kormányon maradhasson. Az MSZP
nem beszél a rezsicsökkentés ellen, mindent támogatunk, ami a rendkívül nehéz sorban élők
sorsát könnyíti. A Fidesz kormányzás alatt azonban a korábbi 3-ról 4 millióra nőtt a
szegénységben élők száma - hangsúlyozta Varga Péter, az MSZP megyei alelnöke, Apátfalva
polgármestere,Molnár László és Baranyi Sándor makói települési képviselők ma délutáni, a makói
72
lakossági kórházfórumot megelőző sajtótájékoztatóján. Varga Péter hozzátette, korábban már
részt vett Kallai Árpád főigazgató egyik, a térségben tartott kórházfórumán, melyen elsősorban a
fejlesztésekről volt szó.
- Ezen röpködtek a milliárdok, ám mi azt látjuk, a háttérben azért nem egészen így történnek a
dolgok, azt látjuk, hogy a makói kórház másodrendű lett az integrációban. Ha minden vezető,
még az ápolási igazgató is vásárhelyi, ha mindent Vásárhelyről intéznek, akkor mi fog maradni
Makónak? Úgy gondolom, hogy a makói térségben élőknek ezzel szemben fel kell lépniük, el kell
mondaniuk a véleményüket! Küzdenünk kell azért, hogy a makói kórház megmaradjon! Úgy
látjuk hogy ez a folyamat oda vezet, hogy hosszú távon csökkenni fog a kórházi ellátás Makón -
hangsúlyozta.
Molnár László települési képviselő szerint a makói kórház folyamatos leépítés alatt áll. Példának
hozta fel a bőrgyógyászati rendelés megszűnését. Úgy látja, hogy a kórház tervezett felújításával,
átszervezésével az intézmény elfekvő osztállyá degradálódik.
- Ami napjainkban történik, nem más, mint a makói kórház elsorvasztása. Nem értem, hogy miért
kellett elvenni tőle Dr. Diósszilágyi Sámuel kiváló orvos nevét. Komoly ellátási gondok jellemzik
a kórházat, egy hónapja nincs Makón bőrgyógyász, de a rendelő ugyanazon szobájában rendel 7
és 9 ezer forintért dr. Dósa Piroska, ahol rendelt eddig. Kallai főigazgató úr azt nyilatkozta, hogy
Vásárhelyen 2-3 bőrgyógyász is rendel, azaz nem maradnak ellátatlanul a makóiak. Nem értem,
miért nem lehet, hogy ezek közül legalább egy, heti két-három napra átjönne Makóra, hogy ne a
makóiaknak, főleg a térségben élőknek Vásárhelyre utazniuk? Ahol vagy sorra kerülnek, vagy nem
sorolta.
A képviselő szerint a makói vérellátó a főépületbe való majdani bevitele, s a tervezett 2-3
milliárdos bővítés következménye is az lesz, hogy egy pár év múlva a makói kórház egy elfekvő,
idegosztállyá alacsonyított rendelővé válik, s mindenféle bajainkkal majd Vásárhelyre és Szegedre
kell menniük.
- Tudom, hogy az orvosaink megvannak félemlítve, a legjobbak elmentek már vagy elmenőben
vannak! - hangsúlyozta azzal, hogy nem érti, miért visznek el műszereket, a legmodernebb
műszerek egyikét, Vásárhelyre a makói kórházból.
Baranyi Sándor képviselő pedig azt mondta, hogy többen megkeresték a rezsicsökkentés és
kórház ügyében, s a délutáni fórumon fel fogja olvasni egy makói házaspár névvel és címmel
vállalt, ezzel kapcsolatos levelét.
73
- Makói kórházfórum - percről percre 2013. október 3. 16:55 Makói Híradó
Kallai Árpád főigazgató kórházfórumára gyülekeznek a makóiak a városháza dísztermében. Vajon
választ kapnak-e kérdéseikre, valóban olyan nagyok-e a bajok, mint ahogy az a korábbi testületi
üléseken elhangzott, vagy ahogy azt ma délután az MSZP-s politikusok taglalták? A fórumot itt
percről-percre követhetik olvasóink.
16.55. Gyülekeznek a makóiak, ennyien az utóbbi időben nem vettek részt fórumon. Lassan
minden helyen ülnek.
17.02.: Buzás Péter polgármester köszönti a résztvevőket, s elmondja, hogy Kallai Árpád kérte,
hogy biztosítson helyet a fórumnak a város. Elnézést kért a hűvös fogadtatásért, merthogy a
városháza főépületét nem fűtik, mert nem használják. Én is azok közé tartozom, akik nagyon
fontosnak tartják, hogy Makón is legyen középellátás. Ezt megérdemli a térségben élő mintegy 50
ezer ember. Vannak sokan, akik aggódnak, köztük én is - mondta.Majd átadta a szót Kallai
Árpádnak.
17.05.: Kallai Árpád átvette a szót: elmondta 9-dik éve dolgozik intézményvezetőként, fontosnak
tartja, hogy szóba álljon azokkal, akikkel kapcsolatban áll, azaz a betegekkel, ahogy tette ezt
Vásárhelyen, s ahogy tette ezt eddig hat helyszínen a makói kistérségben. Őszinte, nyílt
beszélgetést ígért.
Ismerteti a makói kórházban tavaly óta történt változásokat. Ezek szerint a makói kórházat
felügyelő GYEMSZI a betegforgalom alapján elhatározta, megszünteti a makói gyermekosztályt.
Hogy a gyerekek ne maradjanak ellátás nélkül a makói kórház fogadja a gyerekeket, legfeljebb 24
órás megfigyelésre, majd vagy hazabocsátja, vagy a vásárhelyi kórházba vagy a szegedi klinikára
utalja. Kallai Árpád elárulta: Alig volt gyerek, akit el kellett vinni Makóról. A neurológia és a
szülészet-nőgyógyászati változásokat is részletezte. Hangsúlyozta: ez még az integráció előtt
történt, s a szegedi egyetem nem akart még a közbenjárására sem - segíteni. A vásárhelyi kórház
akkor javasolta, hogy a két kórházban működjék két fél osztály, hogy megmaradhasson a makói
szülészet. A nőgyógyászaton 50-nek több műtétet hajtottak végre, mint előző év ugyan ezen
felében. A traumatológia a sebészeten belül működött és működik ma is. A balesetek könnyebb
sérültjeit, ma is ide szállítják a mentők.
A makói betegek most is biztonságban vannak - jelentette ki. Az integrációról is szólt, mely nem
csak a vásárhelyi és makói kórházakat érintette. Baráth Lajossal végezték a makóiak érdekeit
előnyben részesítő előkészítő munkát, s a két tagkórház közös intézményként működik január
elseje óta a szakminisztérium elvárásai szerint. Az integráció egyik legfontosabb előnye: senki sem
mondhatja, hogy Makó vagy Vásárhely, hanem azt, hogy Makó és Vásárhely. A mindkét
74
intézményben működő osztályok munkatársai helyettesítik is egymást. A makóiak számára
előnyös lehet az a vásárhelyi népegészségügyi program, melyet Makó térségében is bevezetnek.
Példaként említette az emlőrák-szűrést, mely Vásárhelyen a 40-45 százalékos átszűrtséget 70
százalékra emelte. Az Országos Tisztiorvosi Szolgálat most közölte, hogy a szűrést a makói-
vásárhelyi kórház végezheti, nem a mostani szegedi magáncég.
Kallai Árpád beszámolt, a hírportálunkon már olvasható makói kórházfejlesztésről. Már nem
azon kell gondolkodni, lesz-e makói kórház, hanem azon, hogy milyen legyen majd. Az az érdeke
mindenkinek, hogy fenntartható, a betegetek számára is elégedettséget hozó intézmény legyen..
Kért mindenkit, hogy adjanak bizalmat, hogy a fejlesztést végrehajthassák - hívta fel a figyelmet.
17.41.: Megtapsolták. Buzás Péter polgármester a teremben ülők véleményét kérte. Csapó
Mártonné 3 gyerek édesanya 3. unokája születéséről beszélt, a kisbaba születése után 3 nap
megbetegedett, antibiotikumos kezelést kapott. Azt mondták Vásárhelyre kell vinni, s az
édesanyjának ott kell majd szoptatnia. Csapóné azt mondta: felemelte a hangját emiatt. Kiderült, a
kismamát fogadták, és tökéletes volt az ellátás, Csapóné mégis hiányolja, hogy nincs Makón
gyerekosztály.
Gáspár Sándor települési képviselő a bőrgyógyászattal kapcsolatban egy család nevében szólt: a
cukorbeteg férfi lábán lévő visszér kidurrant és elfekélyesedett. Vásárhelyre kell járni kötözésre.
Lehetne egy héten két nap bőrgyógyásznak rendelnie a makói kórházban - kérdezte? Hadobás
János szóvá tette, hogy a fizetős ellátást biztosító Egészségügyi Centrum minden vizsgálatot a
makói kórházban végeztet.
Kallai Árpád Csapó Mártonnénak válaszként elmondta az elmúlt félévben 1800 gyereket láttak el
a makói kórházban A gyerekek ellátása azok állapotának súlyossága szerint és helyen történik.
"Ha én aggódó szülő lennék -fogalmazott - Pestre is elvinném a gyermekem (mire zúgolódás
támadt a teremben). Kiderült, 51 súlyos állapotban lévő gyerek közül 28-an gyógyultak
Vásárhelyen. "Nem gondolom, hogy nem ajánlották fel a vidéki édesanyának, hogy a kórházban
tölthesse az éjszakát, hogy ne kelljen utazgatnia. Teljesen megértem a problémáját, de kit verjünk
a betonba, azt, aki meg akarja gyógyítani a gyerekét? - reagált Csapné panaszára. (Csapóné: Itt
kellene a gyerekosztály - ismételte.)
Kallai Gáspár Sándor válaszolva elmondta: a bőrgyógyászatra van megoldás, hiszen a hét négy
napján működik a rendelés. Aki ma elment, annak nem kellett várnia. "Próbáltam, rendet tenni a
bőrgyógyászati rendelésen, s ez nem mindenkinek tetszett." - fogalmazott.
Molnár László képviselő azt mondta, bizalmat ad a kórházvezetésnek. Nyugtázta, hogy a
bőrgyógyászati szakellátás ügyében a képviselő-testületi ülésen nem hiába szólalt fel többször is.
De azért többek közt azt kérdezte, hogy a félnek-e a kórházi dolgozók elmondani a
75
véleményüket? Úgy vélte, hogy veszélyben van a fül-orr-gégészet is a doktornő betegsége miatt. S
azt tudakolta: miért vitték el Vásárhelyre a makói labor műszereit? Sérelmezte, hogy a kórház már
nem dr. Diósszilági Sámuel nevét viseli. (kiderült, hogy makóiak ezt sérelmezik) Arról is
érdeklődött, hogyan oszlik meg a két kórház között a fejlesztési összeg?
Volt, aki arról panaszkodott, hogy az egyik osztály ápolói bevitték a biciklijeiket az osztályra, s a
beteggel közölték, hogy bár délelőtt 10-kor vizes a lepedője, de csak délután 1-kor lesz
ágyneműcsere. Csala Attila egy tüdőbeteg gyerek helyzetét vázolta.
Kallai Árpád: Molnár László kérdéseire elmondta: "Nem tudom, milyen a légkör a makói
kórházban, de akik rendesen dolgoznak és betartják az előírásokat, azoknak nincs félnivalójuk.
Ám aki lop az félhet. Vádnak tekintem, ha valaki azt mondja, hogy egy csavart is elvittünk a
makói kórházból. hangsúlyozta. hogy a kórház dolgozóinak többsége lelkiismeretesen végzi a
munkáját. Bízom abban, hogy a kórházban fekvők is bizalmat adnak a kórház dolgozóinak. Nem
hiszem, hogy mindenki olyan, hogy nem számít neki, hány óráig van a beteg alatt a nedves
lepedő." Hangsúlyozta: a makóiak szívügye, hogyan nevezik a kórházukat.
"Elfogadom, hogy az Ön javaslatára járnak át a bőrgyógyász kollégáim október 1-je óta a makói
kórházba - címezte Molnár Lászlónak. - Természetes, hogy kisegítjük egymást, nyáron egy
diabetikus kolléganő és egy patológus is kisegített a makói kórházban. Már keresem a fül-orr-
gégész kolléganő helyettesét. Valóban hiba, hogy nem megfelelő a betegek tájékoztatása, de ebben
is léptem - mondta. Az elmúlt 8-9 hónap alatt Vásárhelyen felszabadult, fogyóanyagot, eszközt,
igyekeztünk áthozni Makóra. A traumatológiai fémeszközöket - lévén nincs osztály Vásárhelyen -
áthoztuk a makói kórházba, sőt az egyik ultrahang készüléket is, miután a makói feje eltört.
Megkérdezte, hogy a vérvételi leleteket mikor kapták meg, többektől kiderült, hogy már aznap
délben átvehetők.
18.55.: Kiderült a főigazgató szavaiból, hogy az idei első félévben 8000-rel több beteget láttak el,
annyival több vérvétel történt, mint tavaly első félévben, azaz körülbelül 27 ezer. Elmondta, hogy
a laborberendezés, melyet leállítottak, az nem a kórházé, ráadásul a működtetése nagyon drága
volt, így a levett vért Vásárhelyre viszik, abba az automatába, mely a kórházé. Molnár: fordítva
nem lehetne? Kallai: de vannak olyan műszerek, melyek miatt a Vásárhelyen levett vért hozzák át
Makóra, s ezzel tízmilliókat spórolnak, ebből lehetett több vizsgálatot végezni.
A telemedicinával kapcsolatos kérdésre azt mondta: A nagyéri háziorvos minél gyorsabban
szeretné tudni, hogyan kezelje a betegeit. Ez a telemedicina jelentősége, azaz az, hogy fénykép
alapján diagnosztizáljanak. Teljesen felújítjuk a radiológiát, nem kell majd sorban állni a
vizsgálatra - ígérte
76
Arra a kérdésre, hogy oszlik ma a Makó és Vásárhely fejlesztési forrása, a főigazgató elmondta: a
fejlesztési forrásokból Vásárhelyre 1870 milliót, Makóra 490 milliót fordítanak. Kallai
emlékeztetett arra, Vásárhely 2007-től büntetésben volt (közbeszólók: most meg Makó lesz?).
"De minden lehetőséget megragadtunk, hogy a vásárhelyi kórház megmaradjon és az ellátás
színvonala nőjön. Most nem az a kérdés, hogy hol fejlesztünk, hanem az, hogy együtt fejlesztünk.
Ma nincs szégyellni való a makói kórházban. Az új épülete európai színvonalú, arra fordítunk
pénzt, hogy a betegek elégedettségét, ellátását növeljük. Nem ellenfél a két kórház, hanem
partnere egymásnak"- hangsúlyozta.
A radiológia teljesen megújul, a tüdőgondozó új épületrészbe kerül, felújítják a szakrendelőt,az új
épületbe helyezik át az intenzív osztályt. Az új helyen világszínvonalú intenzív osztály működik
majd, átkerül a szülészet, a sebészet, ezzel az aktív ellátás egy tömbbe kerül. A pszichiátriát is
fejlesztik, mely - mondta - óriási értéke az intézménynek,.
Hozzátette: a szakrendelésekkel igyekeznek a tömegközlekedéshez is igazodni. Kallai elárulta,
hogy az egyik hozzászóló által megemlített, az osztályra bevitt három kerékpárt is felfedezte, s
megkérdezte, azok mit keresnek ott. Most megtiltotta, hogy azok még egyszer bekerüljenek az
osztályra.
19.25: Buzás Péter a kiszivárgó érdeklődők láttán azt kérte, hogy aki el szeretne menni, most
egyszerre tegye. És sokan elmentek.
Baranyi Sándor képviselő a makói Borka házaspár levelét olvasta fel. Bőrgyógyászat másként
címmel. A párral a doktornő közölte, hogy most nem távolítja el egyikük anyajegyét, de ha
másnap a magánrendelésére elmennek, 7000 forint ellenében megteszi. A képviselő javasolta,
hogy válasszák szét a magán- és állami rendelést, s emeljék fel az orvosok fizetését.
Szalkai Ferenctől azt kérték vigye magával a beadandó keringésjavító gyógyszerét. Sarróné arról
panaszkodott, hogy nehezen tudta bevitetni a reggel rosszul lett férjét a kórházba.
Kallai Árpád főigazgató megengedhetetlennek nevezte, hogy a bőrgyógyász doktornő Borkáéket a
magánrendelésére hívta vissza, amikor azok a rendelőintézeti ellátásra jelentkeztek. .
Hangsúlyozta a kormány biztosítja a most adott fizetésemeléshez a forrásokat a makói kórháznak
is.. Sarrónénak: ha reggel valaki megbetegszik, az több módon is a kórházba juthat, ha magától
nem tud, azaz sürgősségi ellátásról van szó. Makón a központi ügyeletet kell tárcsázni, ott
felkészült szakember dönti el, hogy küld-e mentőt, vagy a háziorvoshoz irányít.
19.55.: Dr. Lóczi Rozália arról érdeklődött, hogy a tüdőgyógyászat költözése után mi lesz a
dolgozókkal? A délutáni ügyeletén többször észlelte, hogy délelőtt ellátott idősek délután is ott
77
voltak étlen-szomjan, elszállításra várva. Hozzátette, ő azért viszi be a kerékpárját a rendelőbe,
mert már hetet is elloptak tőle.
Dr. Sánta Sándor képviselő azt mondta a főigazgatónak: "Agyondicsérted Molnár Lászlót és
azokat képviselőtársaimat, akik kritikájukkal kiváltották a város rokonszenvét. Bár ezeket én és
képviselőtársaim naponta közöltük veled." Hozzátette: a kialakult helyzetben a kórházigazgató
feladata, hogyan oldja meg a problémákat.
Kallai megnyugtatta Lóczi doktornőt: a szakrendelő költözésével kapcsolatban kérte Buzás
Pétertől mintegy fél éve, hogy keressenek közösen olyan ingatlanokat, melyek alkalmas erre a
célra. A betegszállításról elmondta, hogy az minden intézményben problémát jelent. A
kerékpártárolással kapcsolatban azt javasolta a doktornőnek, hogy azt vigye be a kórház udvarára.
Biztonsági okok miatt kamerákat szerelnek fel a kórházban.
20.05.: Buzás Péter elárulta a főigazgató megkeresett több mint fél éve azzal, hogy a rendelőt
szeretné kiüríteni. hogy oda a szakrendeléseket költöztessék. "Tudjuk, hogy hogyan lehet ezt
megvalósítani, keressük a forrásokat." - tette hozzá.
Síposné Pánczél Ica: "Nagyon statisztikára alapult a szülészet, gyerekosztály, neurológia korábbi
leépítése. Tudom, hogy készülnek a statisztikák, hiszen 40 évig a kórházban dolgoztam. Engedje
meg főigazgató úr, hogy ragaszkodjunk a több mint száz éves kórházhoz. Fogadja el, hogy féltjük,
egyszer már élőlánccal körülfogtuk, nehogy bezárják. Nem tudom, hogy került ilyen (jó) helyzetbe
a vásárhelyi kórház." Az asszony szerint nem biztos, hogy jövőre is lesz makói kórház.
Kallai Árpád válaszként elmondta: Buzás Péter azt kérdezte tőle, hogy oszlik meg a forrás, ő
pedig azt, hogyan tud a város segíteni az alapellátás elhelyezésén. Azt kérte, mondják meg a
képviselők, mely épületek alkalmasak a városban, s milyen pénz kell hozzá, hogy ott a háziorvosi
alapellátás ott folyjon.
Buzás Péter: az érdekelt volna, hogyan érint bennünket a kórházfejlesztés. A számok magukért
beszélnek (1800 millió aránylik a 490-hez). A rendelő kiürítéséhez partner a város.
Kallai Árpád Síposnénak elmondta: "teljesen megértem, hogy aggódnak a kórházért, a korábbi
történések fényében." Felidézte, hogy Vásárhelyen 2007-ben több mint tízezren tüntettek a
kórházbezárás ellen. Úgyhogy átérzi a makóiak aggodalmát. Azt ígérte, amíg ő a kórházigazgató,
addig a makói kórház megmarad.
Molnár László közbeszólt: minden kórházvezető vásárhelyi, úgy érzi ezért sarokban vannak
szorítva. Egy makói orvos sem volt alkalmas ezekre a feladatokra?
78
Csapónét unokája miatt elragadta a hév. Felerősödött a háttérzaj. Kallai elárulta ta, az orvosok
több mint fele, ahogy ő is, szegedi. Hozzátette: gazdasági igazgatója nem volt a makói kórháznak
csak főkönyvelője.
Immár parttalanná vált a vita, közbeszólásokkal egymás szavába vágnak az emberek.
20.32.: Kallai. hálás mindenkinek, hogy értékes és fontos kérdéseket tettek fel, Megköszönte a
részvételt. Azt ígérte, lesz még ilyen fórum Makón. Buzás Péter megköszönte, hogy a főigazgató
alig vitt politikát a mondandójába. S megemlítette, hogy bár korábban a makóiak is 7-8 ezren
tüntettek a kórházuk érdekében, a mostani átalakításkor nem vonultak fel, nem vittek
lekvárkavarót. "Pedig nem integrációban, hanem saját kórházban gondolkodtunk. Nem vagyunk
integráció pártiak, féltjük a kórházat. Az a lényeg, hogyan lesz a kórházi ellátás holnap és
holnapután Makón" -fogalmazott. Megkérte a főigazgatót, képzelje magát a makóiak helyébe,
mert nem üzen jót sem az, hogy a makói főorvosok közül egy sem került be a vezetők közé, sem
az, hogy míg Vásárhely 1800 millió, addig Makó csak 490 milliós fejlesztést kap. Azt mondta, ha
nem változnak a dolgok, a makóiak véleménye keményedhet.
A kórház főigazgatója viszontválaszában elmondta: állami alkalmazott, így dolga is, hogy
visszautasítsa a politikai megközelítését. "Azokhoz akartam szólni, ahhoz az 50 ezer emberhez,
akik ellátásáért felelős vagyok." Kérte, engedjék meg a makóiak, hogy a közvetlen munkatársait ő
válassza meg. Elmondta: megvan ki lesz a helyi kórházvezető, s bízott benne, hogy a makóiak
elégedettek lesz a választásával. A szervezeti működési szabályzat elfogadása előtt azonban nem
tudja kinevezni.
A résztevevők végül megtapsolták a választ, s ezzel véget ért a kórházfórum.
- Telt házas kórházfórum Makón 2013.10.04. 09:25 delmagyar.hu
Makó - Zsúfolásig megtelt csütörtök este a makói városháza díszterme, ahol az összevont
hódmezővásárhelyi–makói kórház főigazgatója, Kallai Árpád tartott fórumot. A vita néhol parázs
volt, a közönség olykor morajlott, de az intézményvezető – úgy tűnt – állta a sarat.
Megoldódott a bőrgyógyászati szakrendelés problémája Makón, tegnap is fogadták a betegeket –
ez volt az egyik fontos bejelentés a városházi fórumon. A témát Molnár Lászlóönkormányzati
képviselő hozta szóba, aki – mint megírtuk – ezt testületi üléseken is szóvá tette. Kallai Árpád, az
összevont hódmezővásárhelyi–makói kórház főigazgatója azt mondta, időbe telt, amíg a
vásárhelyi rendelést át tudták úgy szervezni, hogy járhasson át Makóra szakember, és lehet, hogy a
fül-orr-gégészettel kapcsolatban is merül fel hasonló gond, de ígérte: ezt is megoldják. Hozzátette:
79
a mobilszámát megadja minden makói képviselőnek, és ha valami gond van, éjjel-nappal hívhatják
őt.
A főigazgató azt mondta a fórum elején ismertetett fejlesztésekkel kapcsolatban, hogy ami ezek
révén Makóra kerül, az itt is marad. Azt határozottan cáfolta, és ezt a jelenlévő makói, illetve
hódmezővásárhelyi kollégái is igazolták, hogy a makói laboratóriumból műszereket vittek volna át
a másik tagkórházba. Azt ugyanakkor megerősítette, hogy bizonyos laborvizsgálatokat
Vásárhelyen végeznek a makói páciensektől levett vérből.
Azt mondta, vannak olyan vizsgálatok is, amelyek esetében ez fordítva van, egyébként véleménye
szerint nem az a fontos, hogy az elemzést hol végzik, hanem az, hogy gyorsan, pontosan
érkezzenek meg az eredmények, meg az, hogy így 40 százalékkal több vizsgálatot tudnak
elvégezni, mint tavaly.
Többen panaszkodtak a gyermekosztály megszűnése miatt – még az is felmerült, hogy a gyér
buszközlekedés miatt nehéz a látogatás megoldása. Ez utóbbi észrevételről azt mondta, nem az ő
hatásköre, elmondta viszont, hogy a Makóra fél év alatt bekerült 1800 gyerek közül mindössze
28-at kellett továbbküldeni Vásárhelyre, illetve 23-at Szegedre. A főigazgató úgy vélekedett: a
legfontosabb az, hogy a gyerek oda kerüljön, ahol a legjobb ellátást kapja a gyógyulása érdekében.
- Aláírásgyűjtést indítanak a makói szocialisták 2013. október 11. 16:17 Makói Híradó
A makói kórház önállósága érdekében kezd aláírásgyűjtésbe az MSZP makói szervezete már ezen
a hétvégén.
Mint az Varga Péter országgyűlési képviselőjelölt, a párt megyei alelnöke, Apátfalva polgármestere
és Baranyi Sándor települési képviselő mai sajtótájékoztatóján elhangzott: már a hét végén
megkezdődik az aláírásgyűjtés Makón, majd a környékbeli településeken a makói kórház
önállósága, a gyógyító munka magasabb színvonalának biztosítása és az ott dolgozók munkájának
biztonsága érdekében. Az aláírásgyűjtésnek nincs határideje, s nem tűztek ki olyan számot sem,
melyet el szeretnének érni.
MH
80
- Aláírásgyűjtés a makói kórházért
2013. október 11. delmagyar.hu
Makó - Aláírásgyűjtést indít a Magyar Szocialista Párt a makói kórházért – jelentette be Varga
Péter, a párt megyei elnökhelyettese, apátfalvi polgármester és Baranyi Sándor makói
önkormányzati képviselő.
A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, azért indítják az akciót, mert az MSZP szerint a múlt heti
kórházfórum igazolta a korábbi aggodalmakat: bebizonyosodott, hogy a fejlesztési forrásokból a
hódmezővásárhelyi tagintézmény aránytalanul nagyobb részt kap, és a makói szakembergárda a
vezetésben sem kap megfelelő súlyt. Ez hosszú távon előrevetíti, hogy a makói térség 50 ezer
lakosát szolgáló kórház sorsa a leépítés – hangsúlyozta Varga Péter.
Az aláírásgyűjtő ív kiemelt mondata: Legyen 21. századi intézmény a Diósszilágyi Sámuel Kórház,
legyen önálló, modern kórháza Makónak! Varga Péter azt mondta, szeretnék elérni, hogy a makói
kórház hosszú távon is megmaradjon, és mindazok az ellátások, amelyeket az önálló kórház
biztosított, korszerű színvonalon elérhetők legyenek a jövőben is. Ahhoz is ragaszkodnak, hogy a
kényszerű integrációban a makói tagintézmény legyen egyenrangú a hódmezővásárhelyi
kórházzal.
Megtudtuk: az íveket a város legforgalmasabb helyein, illetve a párt régi városházán lévő
irodájában lehet szignálni. Az aláírásgyűjtésnek kitűzött határideje nincs, mint ahogy a szervezők
azt sem határozták meg, mennyi kézjegyet szeretnének összegyűjteni. Az íveket a kórházat
fenntartó Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézetnek
(GYEMSZI), illetve az illetékes szaktárcának fogják eljuttatni.
- Mágoriné: talmi politikai érdekek miatt indult az aláírásgyűjtés 2013. október 13. 11:00 Makói Híradó
A fejlődés útjában áll a talmi politikai érdekek miatt a makói szocialisták által indított
aláírásgyűjtés a kórház integráció ellen - jelentette ki Mágori Józsefné, a térség országgyűlési
képviselője.
Makó parlamenti képviselője szerint "csak sunnyogott a helyi MSZP és Buzás
Péter polgármester", amikor 2007-ben a Gyurcsány-kormány alatt, Molnár Lajos egészségügyi
miniszter irányításával zajló egészségügyi átszervezések ürügyén mintegy 100 dolgozót elküldtek a
makói kórházból, megszüntették a traumatológiát, az orr-fül-gégészetet, a szemészetet (mely
azóta is egynapos sebészetként működik), az urológiát, s egyes onkológiai ellátásokat.
81
Mágoriné - a kórházfórumon is felvetett problémákkal kapcsolatban - elmondta: "Minden makói
tudja, hogy a makói gyermekosztály mindig csak az alapellátást biztosította, a súlyos eseteket az
elmúlt 50 évben is Szegedre kellett átvinni. A szemészet éjszakai ügyelete 2007 április 1. óta nem
megoldott, s hogy a kórház dr. Diósszilágyi Sámuel nevét viselte, jó ha ezer makói közül egy
tudja, hiszen azt, mindenki makói kórházként nevezi. "Az, hogy a makói kórháznak nem
vásárhelyi a vezetése, csak annyiban jelentett változást. hogy az integráció előtt szegedi vezetése
volt. Csak az orvosigazgatója volt helybéli, ahogy az hamarosan ismét makói lesz." - mondta.
Hozzátette: 50 éves történet, hogy a makói kórház 100 orvosa közül 90 Szegedről jár át naponta.
"Ebben fő bűnös a valamikori kommunizmus, majd a rendszerváltás után Buzás úr, hiszen nem
biztosították az orvosok számára a makói letelepedés lehetőségét, s nem szabták meg feltételül a
makói munkahelyért cserébe a makói lakhatást. Nem biztosítottak az orvosoknak a makói
szolgálati lakásokat. Az, hogy a vásárhelyi és a makói kórház integrációban működik a kor
kihívásainak felel meg, mert csak és kizárólag úgy lehet professzionális kórházat működtetni, ha
az csak részfeladatokat lát el. A meglévő kórházi láncolat még a Nagy-Magyarország idején alakult
ki, az meg már majd 100 éve megszűnt" - hangsúlyozta Mágori Józsefné.
MH
- Ízig-vérig makói a makói kórház új orvosigazgatója 2013. október 14. 17:28 Makói Híradó
Dr. Nagy Jenőt a makói kórház főorvosát nevezte ki az intézmény orvosigazgatójává Kallai
Árpád főigazgató. Az új orvosigazgató Makón született, Makón él, és 1989 óta dolgozik az
intézményben.
Kallai Árpád, a makói és vásárhelyi kórházak főigazgatója ma délutáni sajtótájékoztatóján
elmondta, bár 9 éve intézményvezető, de azt tapasztalta, hogy az egészségpolitika csak az utóbbi
években van az egészségügyért, s áll egyre inkább a kórházak oldalán. Így van ez a makói kórház
esetében is, amit jól mutat az elnyert 500 milliós fejlesztési támogatás is.
Arra a kérdésünkre, hogy mit szól, hogy a kórházintegráció ellen aláírásgyűjtést indult a városban,
azt mondta, hogy az a politika feladata, az övé pedig a kórház működtetése, fejlesztése a makói és
a térségbeli betegek érdekében.
Kallai Árpád bemutatta dr. Nagy Jenőt, a makói kórház frissen kinevezett orvosigazgatóját. Dr.
Nagy Jenő1964-ben született Makón, itt végezte általános iskoláit, a József Attila Gimnáziumban
érettségizett. 1989-ben a szegedi Szent Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen szerzett
orvosi diplomát, s azonnal a makói kórház intenzív osztályán kezdett dolgozni. 1993-ban
82
szakvizsgázott anaszteziológiából, majd 1998-ban tett szakvizsgát kardiológiából, s a következő
évtől vezeti a szakellátást.
Három gyermekem van, az egyik egyetemista, a másik kettő pedig itt Makón jár iskolába - tette
hozzá az új makói orvosigazgató.
MH
- Dr. Nagy Jenő lett a makói kórház orvosigazgatója
2013. október 15. promenad.hu
Dr. Nagy Jenő főorvost nevezte ki a makói kórház orvosigazgatójává Dr. Kallai Árpád
főigazgató. A kardiológus és intenzív szakorvos 24 éve dolgozik a kórházban, Makón született, és
jelenleg is a városban él.
Dr. Kallai Árpád a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatója a Rádió 7-nek elmondta, az új orvosigazgató hasznos és értékes tagja lesz a
menedzsmentnek, amely a betegellátás színvonalának emelkedésében is meg fog nyilvánulni.
A főigazgató elmondta, hogy minden olyan külső megnyilatkozást igyekeznek a helyén kezelni,
amely nem szakmai jelentőségű. Kiemelte, hogy elsősorban a betegekért dolgoznak, és
igyekeznek a lehető legelőnyösebb megoldásokat kínálni a kórház részéről.
- Klinikopatológiai konferencia - makói előadókkal 2013. október 15. 17:25 Makói Híradó
A makói és a vásárhelyi integrált kórház közösen rendezte meg ma délután a nagy
hagyományokkal bíró klinikopatológiai konferenciáját a vásárhelyi városháza dísztermében.
Több mint százan vettek részt a makói és vásárhelyi tagkórházak által rendezett, nagy
hagyományokkal bíró klinikopatológiai konferencián. A vásárhelyi városháza dísztermében dr.
Forster Tamás professzor, tanszékvezető egyetemi tanár elnökletével tartott konferencián a
vásárhelyi, szentesi és szegedi orvosok, valamint a makói kórházban dolgozó dr. Dobra
Mariann, dr. Czirok Gábor sebész és dr. Tiszlavicz Lászlópatológus szakelőadásai hangzottak el.
- Alapítvánnyal támogathatnák a makói gyermekosztályt 2013. október 21. 9:08 Makói Híradó
Alapítvány létesítését javasolja Sánta Sándor makói háziorvos, fideszes települési képviselő (a
képen) annak érdekében, hogy ismét legyen gyermekosztálya a makói kórháznak. Azt is
elképzehetőnek tartja, hogy az osztály működését az önkormányzat támogassa.
83
Sánta Sándor, makói önkormányzat egészségügyi bizottsága elnöke szerint a kórházintegráció
előnyei nyilvánvalóak az orvosok átirányíthatóságában illetve a közös anyagbeszerzésben, de a
makóiak és a környékbeli kistelepüléseken élők többsége számára jelenetős anyagi terhet jelent, ha
beteg gyermeküket a szegedi klinikán vagy a vásárhelyi kórházban kell meglátogatniuk. Úgy véli,
hogy az osztály finanszírozását egy a járás települései által létrehozott alapítványon át vagy az
önkormányzat segítésével lehetne biztosítani.
- Ha a járás polgármesterei tényleg segíteni akarnak, akkor így segíthetnek a leginkább - tette
hozzá Sánta Sándor, aki a gyermekosztály újbóli létrehozását levélben fogja javasolni Kallai
Árpádnak, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatójának.
MH
- A Jobbik a makói kórházügyről 2013. október 24. 18:04 Makói Híradó
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Makói Alapszervezete is fontosnak tartja, hogy kifejezze
véleményét a makói kórház ügyében. Szerintük a kórházintegráció hiba volt, az MSZP
aláírásgyűjtése csak kampánytevékenység. Mágori Józsefné és Buzás Péter pedig nem tett meg
mindent a kórház megvédése érdekében - írták.
A kórház kulcsfontosságú kérdés Makó és környéke számára, ezért meg kell védeniük azt a
makóiaknak - írta hírportálunknak küldött sajtóközleményében Kiss Attila országgyűlési
képviselőjelölt. A Jobbik makói elnöke szerint a makói és a vásárhelyi intézmény összevonása
hiba volt, úgy véli ez a makói intézmény hosszú távú elsorvadását fogja maga után vonni.
"Válaszolni kívánunk a helyi MSZP aláírásgyűjtési akciójára is. Egyszerre szomorú és
felfoghatatlan, amit a kórház esetében művelnek. Tevékenységükből látszik, hogy az aláírásgyűjtés
csak kampánytevékenység, hiszen kormányzásuk alatt szűnt meg a traumatológia, az orr-fül-
gégészet az urológia és a szemészet a kórházban. Nem felejtjük el azt sem, hogy a Gyurcsány-
kormány 2007-ben be akarta záratni az intézményt. Érdekes módon akkor nem volt ilyen hangos
a helyi MSZP tiltakozása.
Sem Mágoriné országgyűlési képviselő, sem Buzás Péter polgármester nem tett meg mindent
annak érdekében, hogy megvédje a makói kórházat. Az intézmény ma is veszélyben van, és sajnos
a makóiaknak egyre kevesebb beleszólásuk van az intézmény sorsába" - foglalta össze a Jobbik
véleményét Kiss Attila, a Jobbik makói elnöke.
84
- Kigyulladt a korom, füst a makói kórházban 2013. október 25. 9:58 Makói Híradó
Füstöt észleltek este a makói kórházban, ma reggel pedig kigyulladt a korom a Pajzs utca egyik
házában.
Füstöt észleltek tegnap este a makói kórház egyik földszinti helyiségében, a helyszínre riasztott
tűzoltók az épületek részletes átvizsgálása során tüzet nem találtak. Megállapították, hogy a
kórházi dolgozók által észlelt füst a környékbeli épületek fűtőberendezéseiből származhatott,
amelyet a párás levegővel a légáramlat sodort az épületbe.
Ma reggel Makón, a Pajzs utcában az épület egyik kéményének koromtisztító nyílásában a
felhalmozódott korom gyulladt meg. A kiérkezett makói egység kéziszerszámokkal avatkozott be,
az eset során anyagi kár nem keletkezett. A kéményseprő-ipari szolgáltatót értesítették az esetről.
MH
- Csak az egészségügyi ellátás színvonala érdekli a makóiakat 2013. október 25. 8:32Makói Híradó
A makóiak zömét csak a makói egészségügy működése érdekli, nem a kórház körül az utóbbi
időben kialakult politikai perpatvar - ezt szűrtük le körkérdésünk eredményeképp. Tizenhárman
osztották meg velünk véleményüket.
- A kórházintegráció ellen indított aláírásgyűjtés csak amolyan politikai szemfényvesztés, csak
arról szól, hogy a makói szocialisták politikai tőkét kovácsoljanak a hangulatkeltéssel. Erre pedig
nincs szükség. Csak arra, hogy zavartalanul folyjék a betegellátás a kórházban és a rendelőben is -
fogalmazta meg véleményét a rendelő előtt a helybéli Lakatos Ferenc. - Sokat megéltem már, de
ilyen szemfényvesztés még Rákosi alatt sem volt, vagy legalábbis nem emlékszem rá - tette hozzá.
A nyugdíjas férfi ezzel a markáns véleménnyel válaszolt arra a körkérdésünkre, mellyel a makói
kórházhoz, rendelőintézethez érkezőket vagy onnét távozókat szólítottuk meg. Tizenhárman
álltak meg, hogy elmondják véleményüket, csak egyikőjük szerint volt fontosabb a politika, mint a
gyógyítás.
- Akinek egy csöpp esze van, az jól látja, hogy tökéletesen fölösleges volt a - helyi tévében vagy
ötször megismételt - kórházfórumon ostorozni a kórház főigazgatóját, hogy miért nincs
bőrgyógyászat, miért nem makói a helyi vezető. Úgy tudom, hogy az orvosok jó része is
Szegedről jár ide dolgozni hosszú évek óta. Akkor már azt is számon lehetett volna kérni Kallai
doktoron, hogy miért nem makóiak a Makón dolgozó orvosok? - mondta Palkovics József.
Hozzátette: különben is már működik a rendelőben a bőrgyógyászat, az orvosigazgató is helybéli
85
lett. - Idő kellett hozzá persze, de az is érthető, hogy mi betegek mindent azonnal akarunk. A
polgármester minden fórumon azt mondja, hogy tűrjünk a városi csatornázás miatt.
Kórházügyben azonban nem intett senkit türelemre - mondta.
Tőlem akár a Marsról is járhatnak Makóra dolgozni az orvosok, nekem csak az számít, hogy
rendes ellátást kapjak. Persze, lehet, hogy ha ideggyógyászati kezelés alatt állnék, már
megválogatnám, hogy engem csak szőke, kék szemű, szemrevaló, huszonéves doktornő
gyógyítson - válaszolt viccesen kérdésünkre Márton László, felesége hangos kuncogása közben.
Tarnai Ferencné szerint is fölösleges az embereket felizgatni. - A makói kórház már száz évnél
régebben is fennáll, s száz év múlva is működni fog. Kár emiatt akár Kovács,
akár Molnár képviselő uraknak heccelniük a népet, persze tudjuk, jövőre választások lesznek,
kellenek a szavazatok.
- Többször volt már a rendszerváltás óta, hogy veszélybe került a makói kórház fennmaradása,
egyszer, vagy tíz éve tüntettünk is miatta. Még a polgármester is jelen volt. Hallom, hogy most
erre nincs szükség, nekem legalábbis azt jelenti, hogy nem kell, ha már egyszer jövőre vagy
félmilliárdból fejleszteni fogják - mondtaFekete Sándor. - Persze tudom, mi makóiak csak azt
hisszük el, ami már megtörtént. Ha még csak mondják, hogy majd lesz azt nem is akarjuk elhinni,
ha pedig már megvan, azt meg ócsároljuk.
Egyetlen embert találtunk, aki szerint a kórház körüli politikai felhajtás fontosabb, mint az, hogy
működjék benne a gyógyító munka. A véleményéhez nevét nem adó asszony szerint a makói
szocialisták jól teszik, hogy felhajtást csináltak a kórház ügyéből, mert azzal (és csakis ezért
teszikb- mondta) szavazókat gyűjtenek maguknak.
- Kiforrt: nem haragszanak a makóiak a vásárhelyiekre a kórházintegráció miatt 2013. október 30. 16:10 Makói Híradó
Ismét terítékre került a makói kórházügy a ma délelőtt kezdődő és délutánba nyúló makói
testületi ülésen, annak kapcsán, hogy a képviselők postaládájába is eljutott Vásárhely
polgármesterének levele. Igaz abban szó sincs a kórházról. A vitába arra jutottak, hogy a
kórházintegráció kapcsán nincs probléma a két város között. Makónak a döntéshozókkal van,
mert a város ragaszkodna az önálló kórházához.
Molnár László képviselő hozta ismét szóba a makói kórházügyet, mégpedig a mai ülést nyitó
polgármesteri beszámoló alatt. A szocialista képviselő, aki a kórházintegráció elleni aláírásgyűjtés
egyik kezdeményezője volt, azt mondta: Makónak kórház ügyben több kell a jelenlegi állapotnál,
azaz szükséges van önálló gyerekosztályra, ugyanis a járásban lévő kistelepülésekről nehéz bejutni
a vásárhelyi kórházba, s az már nem biztos, hogy aznap egyáltalán hazajutnak, akiknek nincs
86
autójuk. A képviselő párhuzamot vont az egykori Hódgép - Makói Gépgyár, a Hód-Csillag Tsz és
a makói Úttörő Tsz fúziói, illetve az egykori makói Hódiköt telephely sorsa között. Azt mondta,
ahogy ezek a rendszerváltáskor mind megszűntek, ahogy az általa Hód-kórháznak nevezett makói
kórház is meg fog. Bejelentette, hogy több ezer ember írta már alá a kórházintegráció ellen
tiltakozó gyűjtőíveket.
- Újabb 570 milliót kap a makói kórház 2013. november 14. 22:10 Makói Híradó
Újabb 570 millió forintot kap a makói kórház az adósságrendezésre - jelentette be csütörtök esti
csanádpalotai fejlesztési fórumán Lázár János államtitkár, fejlesztési kormánybiztos, aki
hozzátette: a stabil, jó minőségű ellátási szint érdekében fejlesztik a makói kórházat.
Lázár János csütörtök délután adta át Kovács Sándor polgármesternek az Orbán
Viktor miniszterelnök által kiállított bizonyságlevelet, amely tanúsítja, hogy a kormány átvállalta a
település 67 és fél millió forintos adósságát.
Az ezt követő, a Kelemen László Művelődési Házban rendezett fejlesztési fórumon jelentette be,
hogy a térség egészségügyi középellátásért felelős makói kórház, melyet stabil, jó minőségű ellátási
szint biztosítása érdekében fejlesztenek, újabb 570 millió forintot kap adósságrendezésre.
Hozzátette: a kiemelten súlyos, speciális kezelésre szoruló betegeket azonban a jövőben is a
szegedi klinikán látják majd el. Az egészségügy fejlesztési érdekében erősítik meg az egyik
alappillérnek számító háziorvosi szolgálatokat, illetve az mentőszolgálatot.
A fórumon elmondta: a 2014-20 közötti európai uniós ciklusban 7000 milliárd forint uniós
támogatást kap Magyarország, ennek 60 százalékát, azaz 3600 milliárdot a magyar kis- és
középvállalkozások megerősítésére fordítják, elősegítve ezzel a munkahelyteremtést, illetve azt,
hogy a munkahelyen szerzett jövedelmekből meg is lehessen élni. A maradék 40 százalékot az
oktatási körülmények és a közlekedés javítására, valamint a közösségekre fordítják. A
közoktatásban olyan körülményeket teremtett a kormány, hogy a szegény családokból származó
gyerekek is esélyt kapjanak az elérhető legmagasabb szintű tudás megszerzésére.
Lázár János dicsérte a csanádpalotai közmunka programot, mely 250 emberek ad munkát. Szólt
arról is, hogy a kormány szándéka az új földtörvénnyel, nem csak az, hogy meggátolja, hogy a
magyar termőföld külföldiek kezére kerüljön, de az is, hogy a földek 75-80 százalékát
mezőgazdasági kis- és középvállalkozások műveljék, s minél több család boldoguljon.
- Tudok róla, hogy Csanádpalota szeretne még 67 milliós támogatást a csatornázáshoz, hogy az
embereknek kevesebb önerőt kelljen befizetniük, s kellene itt egy tornaterem is. Az előbbinek
utána nézek, az utóbbi ügyében pedig arra biztatom az önkormányzatot, hogy induljon a jövőre
nyíló tornaterem építési pályázaton - mondta Lázár János. Aki azt is elárulta, hogy ha megtisztelik
87
bizalmukkal a választók, partner és szövetséges lesz minden előremutató dologban, pártállástól
függetlenül mindenkin egyformán segít, ahogy tette ezt eddig Vásárhelyen is.
- Lázár János kiáll a makói kórház fejlesztése mellett 2013. november 15. 16:00 Makói Híradó
Sem képviselőként, sem magánemberként nem érdeke, hogy a makói és a vásárhelyi kórház közül
bármelyik is ellehetetlenüljön - jelentette ki Lázár János államtitkár, országgyűlési képviselő a
tegnap esti csanádpalotai fejlesztési fórumon.
A politikus ezt egy, a térség egészségügyének sorsáról érdeklődő, hozzá intézett lakossági kérdésre
válaszolta. Hozzátette: a makói és hódmezővásárhelyi integrált kórházak által elnyert 4-5 milliárd
forint nem két intézmény fejlesztését, de háromét jelenti, hiszen beletartozik a kakasszéki
gyógyintézeté is, mely Vásárhelytől majd harminc kilométerre található.
- Nem szabad elfelejteni az elnyert fejlesztési összeg megoszlásánál, hogy míg a makói kórház
folyamatosan kapott támogatásokat 2006 és 2010 között, addig a vásárhelyi 2004 és 2010 között
egyáltalán nem kapott ilyet, sőt 2006-ban egyenesen be akarták zárni, ami ellen a vásárhelyiek az
utcán tüntettek - mondta.
Hozzátette: a térség lakóinak és mindenkinek az az érdekel, hogy a makói kórházat a stabil, jó
minőségű betegellátás érdekében fejlesszék, s ezt ő személy szerint és politikusként is támogatja.
Az pedig mindegy, hogy a kórház fenntartója az önkormányzat vagy az állam.
MH
- Pro Sanitate díj Molnár Jánosnénak 2013.11.21. 09:18 delmagyar.hu
Makó - Az egész országban mindössze nyolcan vehettek át a minap a Pro Sanitate, azaz az
egészségügyben végzett munkát elismerő miniszteri kitüntetést – köztük a földeáki Molnár
Jánosné. A makói kórház vezető aneszteziológus szakasszisztense a faluban önkéntes
egészségügyi tanácsadó is.
Az egész falu büszke a földeáki Molnár Jánosnéra, akinek nemrégiben Balogh Zoltán miniszter
kitüntetését adta át a fővárosbanSzócska Miklósállamtitkár. A makói kórház vezető
aneszteziológus szakasszisztensének azért is gratuláltak otthon sokan, mert Földeákon afféle
önkéntes egészségügyi tanácsadóként is ismerik: ha bárkinek bármilyen problémája van, akár
hétvégén is kereshetik, és segít az embereket a megfelelő szakemberhez irányítani. Volt, akit ő
88
beszélt rá kardiológiai, nőgyógyászati szűrésre, mammográfiai vizsgálatra, és akad köztük, aki
ennek az életét köszönheti.
Akinek pedig ő hálás, az mindenekelőtt a családja, no meg a kollégái. A díjra egyébként a megyei
kamara elnöke, Irinyi Tamás javasolta, és támogatta a felterjesztést Kertész Áron főorvos, illetve a
kórház vezetése is.
Három évtizede dolgozik a makói kórházban, amely az első munkahelye, és ugyancsak Makón, a
Juhász Gyula szakközépiskolában szerzett egészségügyi végzettséget. A sebészeten kezdte, majd
továbbképzésen vett részt, és aneszteziológus szakasszisztens lett. Hét esztendeje vezető. Azt
mondja, ennek a munkának az a szépsége, amikor a páciens megköszöni, hogy a műtét során nem
érzett fájdalmat, úgy ébred fel az altatásból, hogy nincsenek rossz élményei. Ugyanakkor
fontosnak tartja, hogy a betegnek ne csak a fizikai problémáival, a lelkével is foglalkozzon – az
először császárral szülő kismamát például meg kell nyugtatni, beszélgetni kell vele, fogni a kezét.
Így, amikor a babával hazatér, már csak a szépre emlékezik.
- Mágoriné a tervezett makói adóemelésről és a kórházról 2013. november 21. 13:58 Makói Híradó
Felháborítónak tartja Mágori Józsefné országgyűlési képviselő az újabb makói helyi adóemelés
tervét. Jónak viszont azt, hogy a kormány teljesen átvette a helyi kórház adósságát.
- Az integrált makói és vásárhelyi kórház együtt összesen 517 millió forintot nyert
adósságkonszolidációra, ebből több 400 milliót a makói kórház, melynek így teljesen megszűnik
az eddig felhalmozódott adóssága. Az adósság méretéből is látszik, hogy az intézmény milyen
elavult rendszerben működött - mondta mai sajtótájékoztatóján Mágori Józsefné. Makó és térsége
országgyűlési képviselője hozzátette, köszöni a kormánynak, hogy nem csak fenntartja, de
adósságaitól is megszabadítja azt.
Mágori Józsefné elmondta, hogy "szatyorhíradóból', azaz szóbeszédből hallja, hogy a makói
önkormányzat 2,4 százalékos helyi adóemelést tervez: - Fel vagyok rajta háborodva. Most, amikor
a kormány elengedte Makó összes adósságát, amikor a csatornázás után az útjainkat 1,2 milliárd
forintból rendbe rakatja, amikor a kórházat konszolidálja, amikor a lakosságnak és a
vállalkozóknak a jó gazdasági mutatók miatt adni tud, ezt Buzás Péter visszaveszi a vállalkozói
szférától. Ezen fel van háborodva boldog-boldogtalan, s ezért sokan megkerestek - mondta.
Makó országgyűlési képviselője szerint Buzás Péter nem tud önmérsékletet tanúsítani, hogy végre
a mély gazdasági gödörből a vállalkozók is kikerüljenek, hiszen ismét sújtja őket.
89
Mágoriné a Makó és Vásárhely között egyesek által vizionált ellentétről elmondta: Makó a trianoni
békeszerződés óta, amikor Csanád vármegye székhelyeként 40 ezres település volt, folyamatosan
leépül. Úgy látja: a kommunizmus és a világháború utáni összes városvezetés tehet arról, hogy
mára város népessége 24 ezerre csökkent, rengeteg fiatal elhagyta a várost. Ezért nem Vásárhely a
hibás, hanem világpolitika mellett az a szocialista rendszer is, mely a városba csak
leányvállalatokat telepített, s melyek a rendszerváltás után elsőként hagyták el a várost. De hibás a
Horn Gyula miniszterelnöksége ideje alatti világ is, amikor csak a gabonát, olajas magvakat és
fűszernövények termelést támogatták. Ez a makói térség mezőgazdaságának 10 ezer
munkanélkülit okozott, ebből ötezren Makón élnek - mondta Mágori Józsefné.
- Adjunktus lett a makói belgyógyász 2013. november 23. 15:34 Makói Híradó
Dr. Dobra Mariann, a makói kórház és dr. Molnár Orsolya, a vásárhelyi kórház munkatársai
vehették át adjunktusi kinevezésüket tegnap a makói-vásárhelyi integrált kórházak Erzsébet napi
tudományos ülésén.
Erzsébet-napi tudományos ülést rendezett tegnap kora délután a Csongrád Megyei Egészségügyi
Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó intézménye, azaz a makói és a vásárhelyi integrált
kórház a vásárhelyi városháza dísztermében. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő
rendezvényen, mellyel a vásárhelyi kórház névadóját ünneplik, első alkalommal vettek részt a
makói kórház orvosai. A ülésen különböző egészségügyi témájú előadásokat hangzottak, s Kallai
Árpád főigazgató ez alkalommal nevezte ki adjunktusnak a makói belgyógyászaton dolgozó dr.
Dobra Mariannt és dr. Molnár Orsolyát, a vásárhelyi intenzív osztály munkatársát.
- Vásárhely nap a makói testületi ülésen - Nem emelik a helyi adókat 2013. november 27. 16:23 Makói Híradó
Nem a vásárhelyi embereket, de egyes vásárhelyi vezetők egyes döntéseit hibáztatja a makói
képviselő-testület egy része a helyi vízmű, és a helyi kórház sorsa, de már a kisposta miatt is.
Buzás Péter az ülésen visszavonta adóemelési előterjesztését.
Buzás Péter polgármesteri tájékoztatójához hozzászólva Molnár László képviselő ismét felhozta a
makói kórház ügyét, mondván, nem a vásárhelyiekkel van bajuk a makóiaknak, hanem egyes
vásárhelyi vezetők egyes Makót is érintő döntéseivel. A szocialista képviselő erre hozta fel
példának a kórházintegráció általa elfogadhatatlan kérdését. Szerinte az, hogy a kórház fő-,
ápolási-, és gazdasági igazgatója is vásárhelyi, alávetettséget jelent, megalázó a makóiak számára.
90
Sánta Sándor képviselő emlékeztette Molnár Lászlót, hogy a kórház integrációjának gazdasági
okai vannak. Hangsúlyozta, hogy Lázár János államtitkár korábban kijelentette: míg szava van,
nem fogja támogatni a fizetős egészségügyi ellátás tervét, melyet az előző, szocialista kormányzat
próbálta bevezetni. A képviselő hozzátette: Kallai Árpád főigazgató jelenleg azon dolgozik, hogy
a makói kórházban ismét teljes értékű gyermekosztály működjék.
Buzás Péter felolvasta Bende Flóra, a Makó-Térségi Víziközmű Kft. szakszervezeti titkára
és Kertész Ferencüzemi titkár levelét. Ebben a polgármester segítését kérik, miután a cégnél
dolgozók közül a szolgáltatást átvevő békéscsabai Alföldvíz Zrt. eddig csak a makói cég tíz
vezetőjét vette át, tíz dolgozóra valószínűleg nem tart igényt, s a többi 80 helyzete még
bizonytalan. A polgármester közölte, hogy ez ügyben nincs hatásköre, így levelet ír Mágori
Józsefné országgyűlési képviselőnek, hogy járjon el ebben az ügyben. Buzás hozzátette, sajnos
kútba esett, hogy makói központtal alakuljon megyei vízmű vállalat terve. Az Alföldvíz Zrt.
vezérigazgatója ugyan megígérte, hogy Makón üzemmérnökség maradt, de kiderült, hogy ígéretét
nem tudja betartani - mondta a polgármester.
Gál Sándor képviselő hangsúlyozta: számára szakmailag elfogadhatatlan a Makó-Térségi
Víziközmű Kft. sorsa. Az ülésen kiderült, a jelenlegi állapotok szerint még csak üzemmérnökség
sem marad Makón, csak egy divízió.
Buzás Péter szintén azt mondta, hogy nincs bajuk a makóiaknak a vásárhelyiekkel, de nem jó az
üzenet értéke, hogy "annektálták" a makói kórházat, hogy a tervezett makói központú megyei
vízmű helyett Makón még divízió sem marad, hogy a makói rádiót a vásárhelyi veszi át, s majd
Vásárhelyről sugároznak műsort Makóra, s már a kisposta is vásárhelyi irányítás alá került.
Ez ügyben Molnár László és Marosvári Attila alpolgármester is konkrétan rákérdezett arra a
jelenlévő Szöllősi Bélától, a Magyar Posta Kelet-magyarországi Területi Igazgatósága
működésirányítási munkatársától, ki és mikor döntött ez ügyben.
Szöllősi Béla elmondta, tavaly július 1. óta tartozik a két dolgozóval működő makói 2-es posta a
vásárhelyi 1-es posta vezetőjének irányítása alá. Kérdésekre elmondta: szakmai érvek alapján
döntöttek így (miközben a postai beszámolót kiegészítő Tóthné Jaksa Erika, a makói 1-es posta
vezetője 70 embert irányt). Molnár László ismételt kérdésére kiderült, hogy nem Vásárhelyen,
hanem a debreceni központban. Amikor a képviselő konkrétan rákérdezett, hogy ő vajon
vásárhelyi-e, kiderült, hogy igen, ott él.
Buzás Péter polgármester a helyi adók 2,4 százalékos emelésével kapcsolatos előterjesztését
levette napirendről, mondván választási év lesz a következő. Az előterjesztést pedig - tette hozzá -
azért készítette el, mert a tavalyi 30 százalékos emelésnél az ellenzéki képviselők azt mondták,
91
hogy csak az inflációs emelést szavazzák meg minden esztendőben. Most azonban elálltak ettől a
szándékuktól.
- Egyenes adásban üzentek Lázárnak 2013. november 28. delmagyar.hu
Makó - A makói kórház mellett már a kisebbik postahivatalt is Hódmezővásárhelyről irányítják,
az ivóvíz-szolgáltatás átszervezésében is Vásárhely ereje érvényesült – hangzott el a makói
képviselő-testület szerdai ülésén, amelynek első felét a hódmezővásárhelyi városi tévé is
rögzítette.
A makóiaknak és a makói önkormányzat vezetőinek nincs semmi baja a hódmezővásárhelyiekkel,
csak egyes hódmezővásárhelyi vezetők egyes döntéseivel – mondta Buzás Péter polgármester
többször is a tegnapi képviselő-testületi ülésen. Ez válasz voltLázár János államtitkárnak, aki a
vásárhelyi közgyűlésen azt mondta, Makón gyalázzák a vásárhelyieket.
A reagálás biztosan célba ért, mert a makói ülés első felét a hódmezővásárhelyi városi televízió
stábja is felvette, a helyi tévé szokás szerint élőben közvetített. A képviselők ismét átbeszélték, ki
mit gondol a makói és vásárhelyi kórház összevonásáról.Sánta Sándor(Fidesz) hangoztatta, neki is
az a célja, hogy ismét legyen a kórházban gyermekosztály, az összevonást és a közös gazdálkodást
szükségesnek tartja. Buzás szerint viszont jellemző, hogy a közösen megnyert 2,7 milliárdból a
vásárhelyi kórház 2,2-t költhet el, épületekre is, a makói kórházban pedig 490 millióból vesznek
olyan készülékeket, amelyeket bármikor autóra lehet rakni, el lehet vinni. Az új konfliktusforrás a
vízmű ügye. A polgármester felolvasta a Makó-Térségi Víziközmű Kft. szakszervezeti vezetőinek
levelét, amelyben azt kérik az önkormányzattól, támogassák a vízmű dolgozóit, akik most nem
tudják, hogyan alakul a sorsuk. Eredetileg úgy volt, hogy a szolgáltatást jövőre átvevő Alföldvíz
Zrt. minden dolgozót átvesz, és a számos szakmai díjjal rendelkező, nyereségesen működő
vízműcég bázisán főmérnökséget hoznak létre. Ezt az Alföldvíz vezetői ígérték meg a makói
polgármesternek. Ehelyett Hódmezővásárhelyen lesz „megyei divízió". A száz makói dolgozóból
10 tudja a jövőjét, 80-nal ezután tárgyalnak, 10 ember pedig „lóg a levegőben". Gál Sándor, a
Fidesz-frakció vezetője erről azt mondta, a mostani átalakulás megalázó a makói vízmű számára,
ez olyan ügy, amelynek megítéléséhez nincs köze a párthovatartozásnak. E véleményét vállalja, és
következményeit is.
A képviselők megtárgyalták a hulladékszállítás ügyét, elhangzott, hogy a földek trágyázása nem
tilos, így az ezzel járó szag miatt senkit sem büntet meg az önkormányzat. A Magyar Posta Kelet-
Magyarországi Regionális Igazgatóságának jelen lévő munkatársa,Szöllősi Béla nem tudta
92
meggyőzni a képviselőket arról, hogy logikus döntés volt a kisebbik makói postát a vásárhelyi
hivatal irányítása alá vonni.
A Hagymatikumnak az első három negyedévben 281 ezer látogatója volt, a tavalyi évhez képest ez
10 százalékos növekedés. A kft. a teljes 176 milliós önkormányzati támogatást nem hívta le. A
testület úgy döntött, hogy nem emeli a helyi adókat, a Maros-parti telkek bérleti díját azonban
igen, 20 százalékkal.
- Vásárhely főjegyzője szerint érthetetlen és felháborító a makói városvezetés álláspontja 2013. november 28. 17:02 Makói Híradó
Korsós Ágnes, Vásárhely címzetes főjegyzője szerint a makói önkormányzat súlyosan megtéveszti
a helybélieket, amikor azt állítja, hogy egyes vásárhelyi vezetők egyes döntései miatt szervezték át
az egészségügyet a víziközmű szolgáltatókat és a postát (képünkön a makói kisposta). Kallai
Árpád a makói és a vásárhelyi kórház főigazgatója szerint Vásárhely készen kapta a
kórházintegrációt, abba nem volt semmiféle befolyása, mindenről a GYEMSZI-nél, azaz a
Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézetben döntenek.
A makói önkormányzat súlyosan megtéveszti a polgárait amikor azt állítja, hogy „egyes
hódmezővásárhelyi vezetők egyes döntései” miatt került sor az egészségügy, vagy a víziközmű
szolgáltatók átszervezésére, ad absurdum a Magyar Posta szervezetének meghatározására! - írja
hírportálunkhoz eljuttatott levelében Korsós Ágnes, Vásárhely címzetes főjegyzője, aki a tegnap, a
makói testületi ülésen Vásárhelyre vonatkozóállításokra reagált.
"Aki valaha egyetlen percet is dolgozott a közigazgatásban, pontosan tudja, hogy a
hódmezővásárhelyi döntéshozóknak, de akár az egész önkormányzatnak nincs, és nem is lehet
ezekhez semmi köze, hiszen a víziközművek, vagy az egészségügyi szolgáltatók intézményi
rendszerét, működését törvények határozzák meg! A hódmezővásárhelyi önkormányzat nem
dönthet, és nem is döntött sem a vásárhelyi, sem a Makó kórház sorsáról, ahogyan arról sem,
Makó hogyan képviseli magát a régió legnagyobb vízmű-szolgáltatójában, az Alföldvíz Zrt.-ben.
Vásárhelyen jelenleg még csak nem is a város döntése alapján szolgáltat az Alföldvíz Zrt., hanem
a MEKH kijelölése szerint, amely a változó törvényi környezetben nem adta meg a működéshez
szükséges engedélyeket a város saját szolgáltatójának, a Zsigmondy Béla Víziközműveket
Üzemeltető Zrt.-nek! A vásárhelyi képviselők csupán arról döntöttek, hogy január 1-jétől
szolgáltasson tovább az Alföldvíz a településen.
A Magyar Posta szervezetére szintén nincs a városnak befolyása, tudomásom szerint a vásárhelyi
posta sem önálló, hanem Debrecenhez tartozik! A vásárhelyi önkormányzat évekkel ezelőtt még
93
azért is hosszas egyeztetést és küzdelmet folytatott, hogy Hódmezővásárhelyen egy külső
városrészben lévő kisposta megmaradjon. Hogyan dönthetnénk más városok, más
postahivatalairól?
A kórházak, a postahivatalok és a víziközmű szolgáltatók állami cégek! Érthetetlen és felháborító,
hogy a makói városvezetés a hódmezővásárhelyi önkormányzatot hibáztatja, amiért Makón
változások történnek. Ráadásul, ha én makói lennék, először azt kérdezném meg a
városvezetéstől: ha olyan dolgok történnek a településen, ami szerintük nem kedvező, akkor miért
nem tesznek ellene valamit, miért más településeket hibáztatnak! - szögezte le Korsós
Ágnes Vásárhely címzetes főjegyzője.
Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója - az egyes makói testületi tagok által a
kórházitegrációval kapcsolatban vizionált vélekedések kapcsán - elmondta: 2012. januártól él az új
ellátó rendszer - a szaktárca döntése alapján. - Vásárhelynek semmiféle beleszólása sem volt ebbe,
készen kaptuk a struktúrát, s megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle - hangsúlyozta.
A makói-vásárhelyi kórház főigazgatója hozzátette: már 2012. januárjában átvette a Csongrád
Megyei Önkormányzattól a makói kórházat az állam, míg a vásárhelyit csak 2012. májusában.
Minden ami történik, arról a GYEMSZI dönt, abba sem a vásárhelyi kórháznak, sem a vásárhelyi
önkormányzatnak nincs semmiféle beleszólása.
A főigazgató arra a kérdésünkre, hogy miért nem vesz részt senki az integrált kórházból a makói
testületi ülésen, hogy a hasonló felvetésekre azonnal reagáljon, elmondta, azért: mert eddig sosem
kapnak még arra meghívót.
- Kallai: Engedjék ki a politika karmai közül az egészségügyet! 2013. november 29. promenad.hu
A makói önkormányzat azt állítja, hogy „egyes hódmezővásárhelyi vezetők egyes döntései” miatt
került sor az egészségügy átszervezésére. A Rádió 7 és a www.promenad.hu megkereste Dr.
Kallai Árpádot, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatóját a vádakról.
A Rádió 7 és a www. promenad.hu a következő kérdéseket intézte Dr. Kallai Árpádhoz:
- Mi a véleménye a makói önkormányzat vádjairól?
- Mennyire hat ki az ön illetve munkatársainak munkájára?
Dr. Kallai Árpád elmondta, nem érti a makói városvezetés és a képviselőtestület álláspontját.
Kifejtette, makói kórház 2012 januárjában, míg a vásárhelyi négy hónappal később került állami
fenntartás alá. A hódmezővásárhelyi önkormányzat fenntartói jogokat nem gyakorol sem a
94
vásárhelyi, sem a makói kórház felett, tehát intézkedést sem hozhat egyik intézmény életében
sem.
Dr. Kallai Árpád azt kéri, hogy a kórházat és az egészségügyet ne használják fel politikai
csatározásokhoz. A főigazgató kiemelte, a kórház egy olyan szakmai műhely, ahol nagyon fontos
a bizalom, mind a kollégák, mind az orvosok és a betegek között. Ha pedig valaki folyamatosan a
makói kórház, a makói orvosok rossz hírét kelti - úgy gondolom - az megengedhetetlen - tette
hozzá Kallai Árpád.
- Kallai: Engedjék ki a politika karmai közül a makói kórházat! 2013. december 2. 10:45 Makói Híradó
Nem érti Kallai Árpád, a makói-vásárhelyi kórház főigazgatója, hogy kinek és milyen érdeke
fűződik a makói kórházzal kapcsolatos félretájékoztatáshoz, a hangulatkeltéshez. Arra kéri a
makói városvezetőket és az így megnyilvánuló egyes képviselőket, hogy engedjék ki politikai
karmaik közül a makói kórházat, ne ártsanak a híresztelésekkel a betegeknek.
- Nem értem a makói városvezetés, illetve egyes képviselők kórházzal kapcsolatos álláspontját,
hiszen az elmúlt hónapokban sok olyan rendezvényen, fórumon vettem részt, ahol találkoztam a
lakossággal, a betegekkel, a képviselőkkel, sőt a polgármester úrral is. Számtalanszor elmondtam,
megbeszéltük, hogyan alakult az elmúlt másfél-két évben a makói kórház sorsa. Ebben
egyértelmű dátumok szerepelnek: 2012 januártól a Csongrád Megyei Önkormányzatól az állam
átvette a fenntartói jogokat, így a makói kórházhoz sem ma, sem 2012-ben, de azt megelőzően
sem volt semmi köze a vásárhelyi önkormányzatnak. A vásárhelyi kórház is átkerült 2012-ben
állami fenntartásba, azaz attól kezdve már a vásárhelyi kórház dolgaiba sem tudott beleszólni a
vásárhelyi önkormányzat - reagált Kallai Árpád azokra a legutóbbi makói testületi ülésen elhangzó
víziókra, melyek szerint egyes vásárhelyi vezetők egyes döntéseikkel befolyásolták volna a makói
egészségügy átalakítását.
A főigazgató nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy makói kórház már a két intézmény
egyesítése előtt kikerült a megyei önkormányzat fenntartásból és az állami keretek között zajlott.
2012 közepén volt az az átalakítás (s ekkor még szó sem volt kórházintegrációról), mely során
megváltoztak (nagyon sok magyar intézménnyel együtt), az ellátás feltételei: így a neurológiáé vagy
a gyermekosztályé. Ezekbe a makói változásokba sem tudott beleszólni se a vásárhelyi kórház, se
a vásárhelyi önkormányzat.
- Miután mindezeket a makói és a környékbeli településeken tartott fórumokon elmondtam, ezért
nem értem, mi zajlik ez ügyben Makón, ahogy azt sem, hogy kinek és milyen érdeke fűződik
95
ezekhez a megnyilatkozásokhoz. Nem tehetek mást, minthogy továbbra is nyomatékosan kérem,
hogy a kórházat, az egészségügyet ne használják fel politikai célokra - tette hozzá Kallai Árpád.
A főigazgató felhívja a makói a városvezetők, a képviselők figyelmét arra: a kórház olyan szakmai
műhely, ahol bizalomnak kell lennie egy vezető és az általa irányított dolgozók, munkatársak
orvosok, ápolónők, karbantartók között, hiszen enélkül az intézmény működés komoly zavarokat
szenvedhet. De bizalomnak kell lennie a munkatársak között is és főleg nagyon fontos az a
bizalom mely évszázadok alatt kialakult az orvos és a beteg között, hiszen másképp a gyógyulás
reményét, lehetőségét nem tudják biztosítani a betegek számára.
- Ezt a bizalmat megbontani, azt remélve, hogy súrlódások keletkeznek a rendszerben, óriási
felelőtlenség! A makói kórház orvosainak, ápolóinak folyamatos rossz hírének keltése egy
városvezető részéről nem a legmegfelelőbb gondolkodás, már azért sem, mert ennek végül a
betegek lesznek a legnagyobb vesztesei. Ha ezt a rossz hír keltés folyamatosan zajlik, akkor ez a
politikai kommunikáción keresztül beszivárog a kórház falai közé, és ez senkinek nem lesz jó -
mondta Kallai Árpád, aki arra kéri a makói városvezetést, hogy engedjék ki politikai karmaik
közül az egészségügyet, ne csináljanak kampánytémát az orvosokból ápolókból, de legfőképpen
ne ártsanak a makói betegeknek azzal. hogy folyamatosan félretájékoztatják őket.
A főigazgató hozzátette: a rendszeresen tartott kórházi osztályértekezleteken szerencsére nem
tapasztalja azt, amit a makói városvezetők, illetve egyes képviselők hangoztatnak a média
nyilvánossága előtt zajló fórumokon.
- A kórház betegei azzal találkoznak amit tőlünk elvárnak. Azért történik több száz milliós
fejlesztés a makói kórházban, hogy annak ne csak múltja és jelenje, de nagyon komoly jövője is
legyen - hangsúlyozta nyomatékkal Kallai Árpád főigazgató.
MH
- Új szakrendelések indulnak a makói kórházban 2013. december 10. promenad.hu
Heteken belül új szakrendelések indulnak a makói kórházban – mondta dr. Kallai Árpád, a
Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója a
településen első alkalommal megtartott szakmai műhelymunka előtt. A szakmai tanácskozás célja,
hogy javítsanak a helyi ellátáson.
- Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a Makón történő ellátás a legmagasabb színvonalon történjen –
kezdte dr. Kallai Árpád, aki hozzátette, ennek érdekében az utóbbi időben több fórumon
kérdeztük a lakosságot, melyeken a kórház munkájáról volt szó. Arra a kérdésre keressük a
96
választ, hogy milyen irányban haladjunk, mi az, amin változtatni, fejleszteni kell – mondta a
főigazgató.
Dr. Kallai Árpád szerint a legnagyobb érdeklődés a gyermek szakellátás iránt volt, így az első
műhelymunkát is ebben a témában hívták össze.
- A szakmai beszélgetés célja, hogy valós képet kapjunk a szakemberek részéről is, hogy milyen
megoldandó problémák vannak – mondta a főigazgató, aki reméli, hogy a makóiak érzékelni
fogják a változásokat.
Dr. Kallai Árpád végezetül hozzátette, heteken belül olyan szakrendelések indulnak Makón,
melyeket eddig csak a környező településeken értek el a lakosok, de most már helyben is el tudják
majd végezni. Endokrinológia, cukorbeteg gyermekekkel foglalkozó szakrendelés,
gasztroenterológia és gyereksebészeti konzílium indul, de remélem, hogy ez a sor még bővülni fog
– mondta a főigazgató.
A.S.
- Erősítik a gyermekellátást a makói kórházban 2013. december 10. 16:10 Makói Híradó
Több, a gyermekek ellátást is célzó speciális szakellátás vezetnek be a makói kórházban - derült ki
a gyermekeket ellátó háziorvosokkal folytatott mai makói műhelybeszélgetésen.
- Az elmúlt hónapokban Makón és térségében nagyon sok fórumot és találkozót szerveztünk,
melyeken megkérdeztük a lakosságot, hogy milyen problémákat, gondokat tapasztaltak a kórház
munkájával kapcsolatban. Vártuk a javaslataikat, annak érdekében, hogyan változtassunk
fejlesszünk, javítsunk az ellátáson. A mai műhelybeszélgetés is ezt célozza - mondta
hírportálunknak Kallai Árpád főigazgató, még a zárt ajtók mögött rendezett esemény előtt.
- Számunkra nagyon fontos, hogy megtudjuk a háziorvosok véleményét is, hiszen ők találkoznak
a legtöbb beteggel, s küldik azokat különféle szakellátásokra hozzánk. Ma a gyerekellátást vesszük
sorra. Az elmúlt másfél évben ez iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, hiszen akkor változott
meg a makói gyermek szakellátás formája, s ennek a szervezése. Éppen ezért nem csak Makón, de
a járásban dolgozó házi gyermekorvosokat és azokat a kollégákat is meghívtuk, akik gyermekeket
is gyógyítanak. Velük beszélgetünk arról, jelenleg hogyan zajlik mindez. Ordódy Anikó csecsemő-
és gyermekszakorvos főorvos asszony beszámol arról, hogy milyen betegforgalmi adatot állnak
jelenleg a rendelkezésünkre. A kollégáktól pedig azt szeretnénk hallani, hogy jól van-e ez így,
milyen változtatni valók szükségesek a gyermekellátás érdekében - mondta a makói-vásárhelyi
kórház főigazgatója.
97
Hozzátette: a lakossági fórumokon elhangzó vélemények szerint a térségben élők igényei alapján
olyan specialitásokkal bővítik a járóbeteg ellátást,, melyekért eddig Makóról távolabbi
településekre kellett utazni.
Ilyen az endokrinológia vagy a cukorbeteg gyermekekkel foglalkozó, illetve a gasztroenterológiai
szakrendelés mely óriási előrelépés lesz. kényelmi és szakmai szempontból is. De a későbbiekben
további szakrendelésekkel is szeretnénk bővíteni az ellátások körét. A gyerekgyógyászatban
nagyon sok minden megoldható az alapellátásban, ha ez szakorvosi véleményekkel, támogatással
történik. A szakorvosi ellátáson belül a specialitások még nagyobb biztonságot jelentenek a makói
térségben élő gyerekek számára - tette hozzá Kallai Árpád főigazgató.
MH
- Korsós Ágnes nyílt levele Buzás Péter polgármesterhez 2013. december 12. 13:10 Makói Híradó
Nyílt levelet írt dr. Korsós Ágnes Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője (fotó:
hodmezovasarhely.hu) Buzás Péter makói polgármesternek, miután az a jegyző szerint a makói
kórház, a víziközmű-szolgáltatás, vagy a 2. számú makói postahivatal kapcsán törvénytelenséggel
vádolta meg a legutóbbi makói képviselőtestileti ülésen a vásárhelyi önkormányzatot. A főjegyző
levelét teljes terjedelmében közöljük.
"Nyílt levél Buzás Péterhez
Tisztelt Buzás Péter Polgármester Úr!
A hetvenes évek vége óta dolgozom a közigazgatásban, lassan közel tizenöt éve vezetem
Hódmezővásárhely polgármesteri hivatalát. Önnek, aki hosszú évtizedek óta politikusként és
városvezetőként dolgozik a makóiakért, kevés újdonságot tudnék mondani egy önkormányzat
működéséről, ahogyan nem kell bemutatnom azt sem, milyen csaták zajlanak a testületi üléseken a
városért tenni akaró képviselők között. Hódmezővásárhely közgyűlése sem volt mentes a vitáktól,
és remélem nem is lesz az soha, hiszen az eltérő álláspontok ütköztetése és a szabad
véleménynyilvánítás a helyhatóságok demokratikus működésének biztosítéka, elengedhetetlen
része. A legutóbbi makói testületi ülésen elhangzott felvetései előtt azonban nem tudok szó
nélkül elmenni.
Tisztelt Polgármester Úr!
Amikor Ön Makó képviselő-testületében "egyes hódmezővásárhelyi vezetők egyes döntéseit"
emlegeti a makói kórház, a víziközmű-szolgáltatás, vagy a 2. számú makói postahivatal kapcsán,
minimum törvénysértéssel vádol bennünket! Ön ugyanolyan jól tudja: az önkormányzatiság egyik
98
alappillére, hogy a helyhatóságok csak adott területen rendelkeznek felelősséggel és feladattal.
Ráadásul Ön állami intézményeket említ, amelyek működését, intézményi rendszerét a törvények
és nem a települési önkormányzatok határozzák meg! Jegyzőként az önkormányzat törvényes
működéséért én felelek, és bátran kijelenthetem, hogy alaptalanok a felhozott vádak. De, ha
mindezt még félre is tesszük egy pillanatra, kérem árulja el: Ön komolyan azt gondolja, hogy
Almási István polgármester vagy Kószó Péter alpolgármester azon dolgozik nap mint nap, hogy a
makói kettes számú kispostát Hódmezővásárhelyhez kapcsolják? Tudomásom szerint a vásárhelyi
posta sem önállóan, hanem debreceni központtal működik!
És ha már itt tartunk, kérem, árulja el: amikor néhány nappal ezelőtt politikai síkra terelte a
kisposta kérdését, és törvénytelenséggel vádolta meg önkormányzatunkat, tudott-e arról, hogy az
érintett postahivatal már mintegy másfél éve a vásárhelyihez tartozik? Önnel és velem ellentétben
a sajtó ugyanis utánanézett a kérdésnek, és tájékoztatást kért a Magyar Postától, amelynek
szóvivője elmondta: "a Makói 2. számú Posta 2012. július elsejével került át szervezetileg
Hódmezővásárhely 1. számú Postához. A posták működési rendjéről, átszervezéséről minden
esetben a Magyar Posta Zrt. dönt." Másfél éve Vásárhelyhez tartozik a kisposta, amelynek
kapcsán Ön néhány nappal ezelőtt a testületi ülésen kérte számon a posta egyik alkalmazottját!
Talán nem vitték el a makói polgárok leveleit, vagy nem lehetett befizetni a csekkeket? De
ugyanezt kérdezhetném a kórházzal kapcsolatban is: amióta közös vezetője van a két
intézménynek, rosszabbul dolgoznak a makói orvosok és ápolók?
Tisztelt Polgármester Úr!
Jegyzőként és magánemberként is távol tartom magam a politikától. Azt azonban soha nem
hagytam, és soha nem is fogom szó nélkül hagyni, ha a politika alaptalanul törvénytelenséggel
vádolja az önkormányzatot, vagy igazságtalanul támadja a közösséget, amelyet szolgálok.
Megértem, hogy választási év előtt állunk, azt is, hogy Önnek ez kiemelten fontos, hiszen Ön
politikus. Azonban tisztelettel arra kérem, a közigazgatást ne keverje össze a politikával! A
közigazgatásban a törvények, a politikában a tisztesség mutatja az utat. Az előbbivel nekem,
utóbbival Önnek kell elszámolnia a közösség előtt.
Dr. Korsós Ágnes Címzetes főjegyző
- Az egészséges életmódról tanulnak a kórházi dolgozók 2013. december 13. 15:00 Makói Híradó
Játékos, szórakoztató formában fejlesztik az egészséges életmóddal kapcsolatos tudásukat a
vásárhelyi és a makói kórház dolgozói, akik a következő évben csapatokban vetélkednek
egymással, és mérik össze egészségtudatossággal kapcsolatos ismereteiket. A rendezvény célja,
99
hogy a kórház dolgozói mindennapi életük során, otthon, a magánéletben is egészségtudatos
életmódot éljenek, valamint munkájuk során átadják az egészséges életmóddal kapcsolatos
ismereteiket a páciensek számára. Az EVP által szervezett program – a két tagintézményben
összesen 930 embert érint. (Képünk a makói rendelőben készült illusztráció)
Az Egészséges Vásárhely Program 2012 júliusában pályázatot nyújtott be a TÁMOP-6.1.2/11/1
„Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című kiírásra
„Egészséges Gyógyítók az Erzsébet Kórház- Rendelőintézetben” címmel. A konstrukció
alapvető céljai – a Semmelweis Terv, a Népegészségügyi Program, illetve Társadalmi Megújulás
Operatív Program célkitűzéseivel összhangban – a szív-érrendszeri és a daganatos
megbetegedések csökkenésének a támogatása, a korai és elkerülhető halálozás életmódbeli
tényezőinek javítása. A program alapvető célja továbbá az egészséget szolgáló egyéni
magatartásminták és közösségi értékek elterjedésének ösztönzése, az egészségfejlesztés színterein
megvalósuló közösségi programok elterjesztése és az életminőség javítása.
A program nemcsak a térségi lakosokat vonja be az egészségmegőrzéssel kapcsolatos közösségi
tevékenységbe, hanem kiemelt hangsúlyt helyez a páciensekkel napi kapcsolatot tartó kórházi
dolgozókra is
A 2012-ben benyújtott pályázat kezdetben az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet 490 dolgozóját
érintette, a pályázat megvalósítását ugyanakkor a kórház az integráció után kiterjesztette a makói
tagintézmény dolgozóira is – így most már 930 főt érint. A tervezett tevékenységek között
szerepel a stressz-kezelés, a lelki egészségségre irányuló egészségfejlesztő tevékenység, az
egészséges táplálkozás, valamint testmozgás és az egészségmegőrzés.
Az első kiemelt programot holnap a vásárhelyi Fekete Sas Báltermébenrendezik, melyen a két
tagintézmény osztályainak dolgozóiból alakult 21 csapat és népes szurkoló tábora méri össze
erejét egy, az egészséges életmóddal kapcsolatos játékos vetélkedő és táncház keretén belül. A
program alapvető célja, hogy a kórházi dolgozók játékos, szórakoztató formában sajátítsák el az
egészségtudatos magatartáshoz köthető ismereteket, amit magánéletükben ők maguk is
követhetnek, valamint munkájuk során átadhatnak a kórházba érkező páciensek számára.
- Az egészséges életmódról tanulnak a kórházi dolgozók 2013. december 12. promenad.hu
Játékos, szórakoztató formában fejlesztik az egészséges életmóddal kapcsolatos tudásukat a
vásárhelyi és a makói kórház dolgozói, akik a következő évben csapatokban vetélkednek
egymással, és mérik össze egészségtudatossággal kapcsolatos ismereteiket.
100
A rendezvény célja, hogy a kórház dolgozói mindennapi életük során, otthon, a magánéletben is
egészségtudatos életmódot éljenek, valamint munkájuk során átadják az egészséges életmóddal
kapcsolatos ismereteiket a páciensek számára. Az EVP által szervezett program – a két
tagintézményben összesen 930 embert érint.
Az Egészséges Vásárhely Program 2012 júliusában pályázatot nyújtott be a TÁMOP-6.1.2/11/1
„Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című kiírásra
„Egészséges Gyógyítók az Erzsébet Kórház- Rendelőintézetben” címmel. A konstrukció
alapvető céljai – a Semmelweis Terv, a Népegészségügyi Program, illetve Társadalmi Megújulás
Operatív Program célkitűzéseivel összhangban – a szív-érrendszeri és a daganatos
megbetegedések csökkenésének a támogatása, a korai és elkerülhető halálozás életmódbeli
tényezőinek javítása. A program alapvető célja továbbá az egészséget szolgáló egyéni
magatartásminták és közösségi értékek elterjedésének ösztönzése, az egészségfejlesztés színterein
megvalósuló közösségi programok elterjesztése és az életminőség javítása. A program nemcsak a
térségi lakosokat vonja be az egészségmegőrzéssel kapcsolatos közösségi tevékenységbe, hanem
kiemelt hangsúlyt helyez a páciensekkel napi kapcsolatot tartó kórházi dolgozókra is.
A 2012-ben benyújtott pályázat kezdetben az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet 490 dolgozóját
érintette, a pályázat megvalósítását ugyanakkor a kórház az integráció után kiterjesztette a makói
tagintézmény dolgozóira is – így most már 930 főt érint. A tervezett tevékenységek között
szerepel a stressz-kezelés, a lelki egészségségre irányuló egészségfejlesztő tevékenység, az
egészséges táplálkozás, valamint testmozgás és az egészségmegőrzés.
Az első kiemelt programra 2013. december 14-én a Fekete Sas Báltermében egy rendezvény
keretében kerül sor, melyen a két tagintézmény osztályainak dolgozóiból alakult 21 csapat és
népes szurkoló tábora méri össze erejét egy, az egészséges életmóddal kapcsolatos játékos
vetélkedő és táncház keretén belül. A program alapvető célja, hogy a kórházi dolgozók játékos,
szórakoztató formában sajátítsák el az egészségtudatos magatartáshoz köthető ismereteket, amit
magánéletükben ők maguk is követhetnek, valamint munkájuk során átadhatnak a kórházba
érkező páciensek számára.
- Makói és Vásárhelyi kórházi dolgozók együtt versenyeztek 2013. december 14. promenad.hu
A makói és a vásárhelyi kórház dolgozóinak szerveztek játékos vetélkedőt az Egészséges
Vásárhely Program keretében szombaton este a Fekete Sas báltermében. Közel 200 egészségügyi
dolgozó vett részt az esten.
101
A hétköznapok során életet mentenek, szombaton este, csak egyszerűen kikapcsolódni és az
egészséges életmódról tanulni gyűltek össze a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely – Makó intézmény dolgozói. 21 csapat, közel 200 fővel versenyzett az
intézmény vetélkedőjén.
A vásárhelyi kórház, még 2012 júliusában nyújtott be pályázatot a TÁMOP-6.1.2/11/1
„Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című kiírásra
„Egészséges Gyógyítók az Erzsébet Kórház- Rendelőintézetben” címmel. Ennek keretében
vállalták olyan programok megrendezését, amelyek az egészséges életmódhoz kapcsolódnak.
Gyurisné Pethő Zsuzsanna az Egészséges Vásárhely Program programigazgatója elmondta: 10
millió forintra pályáztak a dolgozók egészségének javítása érdekében, egészségmegőrzés,
stresszkezelés, mozgás, szív és érrendszeri megbetegedések megelőzése érdekében dolgozták ki a
programot.
Kiderült: makói és a vásárhelyi kórház dolgozói együtt vesznek részt a projektben. Vannak közös
programok és olyanok is, amelyek külön- külön valósulnak meg az intézményekben.
Csapatjátékok és csapatprogramok is lesznek.
Az első csapatverseny volt a szombati, később is lesznek még hasonló megmérettetések. Nagyon
nagy volt az érdeklődés, ezért bérelték ki a Fekete Sas Báltermét, közel 200-an jelentkeztek.
A szombati vetélkedőn elméleti versenyek és táncház volt, legközelebb bowlingverseny lesz,
készülnek Mártélyra is sportvetélkedőre és a Makói Kalandparkba is, ezen kívül foglalkozásokat
és szűrési programot is tartanak majd.
Dr. Kallai Árpád, főigazgató elmondta: „Ez az alkalom lehetőséget biztosít arra, hogy
kikapcsolódjuk, hogy lazítsanak azok, akik a hétköznapokban keményen dolgoznak és talán arra is
jó, hogy egy kicsit megismerjük egymást egy laza, kötetlenebb, felszabadultabb formában.”
Major Zsuzsanna
- Februárban meghallgatja a kórház főigazgatóját a makói testület 2013. december 18. 16:06 Makói Híradó
Meghívja a februári ülésére Kallai Árpádot, a makói és vásárhelyi kórház főigazgatóját a makói
képviselő-testület, hogy első kézből tájékozódjék a helyi kórház ügyeiről - határoztak mai
ülésükön a városatyák. Az ülésen egyébként a vásárhelyi jegyző nyílt levele kapcsán szó esett arról,
hogy a makóiak úgy érzik, hogy a Vásárhellyel egyesült választókerületben Makó kisebbségi
szerepet játszik. Az ülés előtt a Bartók iskola diákjai adtak karácsonyi műsort. (A képen Kiss
Imréné képviselő próbálja ki a gyerekek xilofonját.)
102
Meglépte a makói képviselő-testület azt, amit a helyi közéletet figyelemmel kísérő makói és
környékbeli polgárok hónapok óta várnak: határozatot hoztak arról, hogy a februári rendes ülésre
meghívják Kallai Árpádot, a makói és a vásárhelyi kórházak főigazgatóját, hogy első kézből
tájékozódjanak a makói kórház ügyeiről, helyzetéről és az ezzel kapcsolatos fejlesztési tervekről.
Különösen arra lesznek kíváncsiak, hogy miért részesül csak 800 milliós fejlesztésben a makói
egészségügyi intézmény, miközben a vásárhelyi 4 milliárdot kap.
A Buzás Péter javaslatára elfogadott határozat előtt - a polgármester két ülés közti beszámolója
ürügyén - ismét Vásárhely volt terítéken. Most Korsós Ágnes címzetes vásárhelyi főjegyző a
makói polgármesternek írt, minden helyi postaládába eljuttatott nyílt levele adott erre ürügyet.
A levél, s a makóiak és a vásárhelyiek egymáshoz való viszonya kapcsán majd mindegyik
képviselő felszólalt. A nyílt levelet elsőként említő Siket István képviselő arról beszélt, hogy már
azt hitte, hogy a Makó és Vásárhely közötti viszony nyugvópontra jutott azzal, hogy a testület
tagjai megállapították: a két város lakói között nincs semmiféle ellentét, a makói testület
polgármesteri többségének csak "egyes vásárhelyi vezetők egyes döntéseivel" van problémájuk. A
képviselő hangsúlyozta: csak azt szeretnék, hogy Vásárhely - melynek rendkívül nagy az
érdekérvényesítő képessége - ne Makó rovására fejlődjék. Nem szeretnénk Vásárhely provinciája
lenni! - hangsúlyozta azzal, hogy jó lenne ha a makói intézmények vezetése (utalt a kórházra és a
vízműre) nem kerülne át Vásárhelyre.
Molnár László képviselő is ezt erősítette meg. A kórház miatti aggodalmakra Toldi
János képviselő azzal reagált, hogy a kórházi fejlesztéseket onnét nem fogják elvinni, s az ott még
az integráció előtt megszűnt osztályok betegei évtizedek óta más településeken gyógyíttatják
magukat. Mire Molnár László képviselő elmondta: tavaly március 27-én egy vásárhelyi
sajtótájékoztatón Lázár János, Vásárhely akkori polgármestere jelentette be Kallai Árpád
jelenlétében, hogy kezdeményezni fogja a makói és a vásárhelyi kórházak integrációját, Kallai
Árpád vezetése alatt. Hozzátette: őt személy szerint nem érdekli, hogy ki a makói kórház
főigazgatója, csak az, hogy érvényesüljenek a makóiak érdekei.
Sánta Sándor képviselő arról is szólt, hogy legutóbb neki azt mondta Lázár János államtitkár,
hogy a makói kórház ügyébe nem avatkozhat bele, ugyanis, mint a Miniszterelnökséget vezető
államtitkár, nem fog a saját választókerületében a törvények végrehajtása ellen tenni (a parlament
döntött a kórházak integrációjáról - a szerk.), és nem fogja a már végrehajtott törvényeket áthágni.
Sánta Sándor éppen ezért azt ajánlotta, hogy a testület ne kígyót-békát dobálva hadakozzon,
hanem szakszerűen próbáljon a kórház ügyében fellépni. Hozzátette azonban, hogy szerinte a
makói kórház vezetésének is jobban oda kellene figyelnie a makói és a környékbeli betegekre.
103
Buzás Péter polgármester a vita végén azt javasolta, hogy a februári testületi ülésre hívják meg
Kallai Árpád főigazgatót, hogy első kézből tájékoztassa a testületet a makói kórház fejlesztéséről,
arról, hogy miért szűnt meg a dr. Diószilágyi Sámuel név, illetve milyen szempontok alapján
oszlanak meg a fejlesztési pénzek úgy, hogy míg a vásárhelyi kórház 4 milliárdot, addig a makói
csak 800 milliót kap.
A testület a javaslatot ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta
104
2.sz. melléklet
2013. ÉVI SAJTÓMEGJELENÉSEK A CSONGRÁD MEGYEI EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ KÖZPONT
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY-MAKÓ HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI TAGINTÉZMÉNYÉRŐL
- 500 millió forintot nyert Hódmezővásárhely, Arad és Szentes
2013. január 7. promenad.hu
Újabb állomásához érkezett Hódmezővásárhely emlőrák-ellenes programja, miután az Egészséges
Vásárhely Program pályázata európai uniós támogatást nyert. A hódmezővásárhelyi
önkormányzat támogatásával megvalósult program az eddig elért sikereknek köszönhetően
immár továbbterjeszkedhet a város- és országhatárokon: a most induló fejlesztésekben, az 500
millió forintosberuházás keretébenHódmezővásárhelynek partnere lesz Szentes valamint Arad is,
ahol az eszközbeszerezéseken túlmenően a vásárhelyi példákat is hasznosíthatják.
Az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési
Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres
mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a Hódmezővásárhelyi és a Szentesi
Kistérségben és Aradon címmel. Vezető partner a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-
Rendelőintézet, projekt partnerek a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet
és a Vasile Goldis Egyetem Arad.
A projektre elnyert támogatás 1.781.000 euró, amelyből fejlesztések valósulnak meg a
Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézetben 852 000 euró - közel 250 millió
forintból, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházban 530 000 euró - több mint 150 millió
forintból, Aradon pedig 400.000 euróból.
- 500 millióval az emlőrák ellen
2013. január 13. promenad.hu
Az Egészséges Vásárhely Program Szentessel és Araddal közösen útjára indítja határokon átnyúló
emlőrák-ellenes programját. A projekt keretében közel 500 millió forintos beruházás valósul meg
Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon, melynek célja, hogy az érintett nők nagyobb eséllyel
vehessék fel a küzdelmet a veszélyes betegség ellen. Dr. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi
Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója sajtótájékoztatón számolt be a projektről
részleteiről.
Mint ahogy arról korábban is írtunk az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia
Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a
HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a
105
Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon címmel, melyben vezető partner a
Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet illetve projekt partner a szentesi székhelyű
Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet valamint az aradi Vasile Goldis
Egyetem.
A sajtótájékoztatón Dr. Kallai Árpádon túl, Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP igazgatója,
valamint a szentesi kórház képviseletében Dr. Várkonyi Katalin főigazgató és az Aradról Dr.
Székely Orbán Csaba onkologús is részt vett.
Az Európai Unió által támogatott projekt keretében mindhárom városban új digitális
mammográf- és ultrahang-készülékeket szereznek be, valamint fejlesztik a leletező és archiválási
rendszert, illetve a vizsgálatok pontosságát segítő szoftvereket is.
Vásárhelyen ezentúl klimatizálhatják a térségi, kistelepülési emlővizsgálatokat végző szűrőbuszt és
biztosíthatják annak zavartalan működését, illetve felújíthatják a mammográfiát és EVP-irodát
alakítanak majd ki. A program lehetőséget ad arra is, hogy még több nő vegyen részt a
szűréseken, amely arány városunkban egyébként is országosan kimagaslónak mondható.
Az évek óta sikeresen működő Egészséges Vásárhely Program a projekt során tapasztalatait is
átadja mind a szentesi, mind az aradi intézménynek.
Dr Kallai Árpád elmondta, hogy nagyon bízik abban, hogy a most megvalósuló pályázat
kereteiben az EVP a határon túl is helyt fog állni és az intézményeknek lehetősége lesz
megmutatni, hogy összefogással, a határok lebontásával még erősebben és hatékonyabban tudják
felvenni a küzdelmet az emlőrák ellen.
A szentesi intézmény főigazgatója Dr. Várkonyi Katalin beszámolt arról, hogy azt várja a
programtól, hogy a tudás, amit Vásárhelyen már megszereztek valóban pozitívan járul hozzá
ahhoz, hogy Szentesen is minél több nő vegyen részt emlőszűréses vizsgálatokon, javítva a
jelenlegi arányokat.
Aradon a részvételi ráta még rosszabb - tudtuk meg Dr. Székely Orbán Csabától, az aradi kórház
onkológus főorvosától. A román városban nagyon hálásak azért, hogy ők is partnerként
résztvehetnek a pályázatban és kiemelten fontosnak tartják, hogy az új és hasznos készülékeken
túl az elméleti és gyakorlati tapasztalatokra is szert tegyenek. Mivel Romániában eddig nem volt
szervezett emlőszűrés így megbetegedéseket csak késői stádiumokban tudták kimutatni, de
mindenképpen bíznak az eredmények javulásában.
106
- Vásárhelyi futópálya: jobb, mint a Margitszigeti!
2013. január 24. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - Aki szeret futni, annak nem akadály az időjárás sem: sokan biciklivel vagy
gyalogosan, de minden nap eljutnak az első telét megérő vásárhelyi futópályára kocogni. A
délutáni sportolók szerint nemcsak a futópálya remek, hanem a társaság is.
Ötéves kora óta naponta fut a vásárhelyi Rárósi Ferenc nyugdíjas. Korábban a stadionba járt
kocogni az egykori focista, de mióta elkészült a futópálya, minden nap kibiciklizik ide. Állítása
szerint télen néhány alkalommal letakaríttatta az önkormányzat a pályát, de az utóbbi havazásnál
ez nem történt meg, kétszáz méteren bizony csúszós volt a letaposott terep. Egyszer rászólt egy a
futópályán áthajtó kerékpározóra, hogy kerülje ki a pályát, de általában mindenki ügyel rá. Van is
mire, hiszen az októberben átadott kocogósétány szerinte jobb, mint a Margit-szigeti, azt ugyanis
túl puhának tartja. A közvilágítással sincs gond, de egy öltözőkabin, vagy fogas bizony jól jönne,
hiszen a holmiját nem tudja hová tenni, amíg a négy kilométerrel birkózik.
Alkalomszerűen Petrács Erika is kocogóra fogja a délutánokat. Elmondása szerint látta is, hogy a
gumiborítású pályára hullott faleveleket porszívózzák, amelyek egyébként csúsznak az ember lába
alatt. A futótereppel elégedett, szívesen jár ide - akárcsak Károly, aki nyugdíjasként minden nap itt
rója a köröket. Hangsúlyozta, mennyire nagy öröm ez a pálya, különösen, amikor kisgyerekek is
futkosnak körülötte. Bár az is előfordul, hogy egy-egy kocogó a pórázra fogott kutyájával együtt
falja a kilométereket. Eddig ebből sem volt még probléma, remélhetőleg ezután sem harapnak
meg senkit az ebek - tette hozzá. Az egészségéért sportoló férfi napi 10-15 kilométernél alább
nem adja, szerinte a futás minden téren hatékony a szervezetre.
Károly nem beszélt össze Rárósi Ferenccel, ő is azt bizonygatja, mennyivel jobb a
Margitszigetinél az itteni pálya, arról nem is beszélve, hogy egy jó kis közösség kezd verbuválódni
a rendszeresen futók között - mutat a közeledő Fejes Ferencre, aki feleségével együtt használja a
pályát heti öt alkalommal. A kórházi dolgozó hozzáteszi, a remek futópálya is adhat alkalmat az
ismerkedésre, barátkozásra.
A mai világban még az is előfordulhat, hogy a futópálya egy közösségi oldal megszületésére ad
okot, ahol az ismerősök nem egy virtuális világba, hanem a vásárhelyi futópályára invitálják
egymást.
107
- Csak otthon cukrász a kórházigazgató
2013. január 27. promenad.hu
Amikor azt mondta cukrász, vagy szakács szeretne lenni, nagynénje azt mondta, előbb legyél
orvos, utána még mindig lehetsz cukrász is… Dr. Kallai Árpád így lett radiológus.
Nagyszülei szentesi kereskedők és szegedi vasutasok voltak, szülei orvoslással foglalkoztak
Szentesen. Onnan Babus néni személye emlékezetes, aki gyakran vigyázott rájuk bátyjával. Egy
éves volt, amikor apja a csongrádi szülőotthonban kapott lehetőséget, és oda költöztek egy
szolgálati lakásba. Nem kellett messze mennie az óvodába, csak a szomszédba, de onnan gyakran
haza is járt Kallai Árpád.
Egy zeneiskolában kezdett, de a felsőbb évfolyamokat már a lakhelyükhöz közelebbi új iskolában
végezte. Tanulmányait a Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola falai között folytatta, ahol
bár az osztályarány is jó volt, de óvónőképzés is folyt, így sok szép fiatal lánnyal voltak körülvéve
– emlékezett vissza.
Akkoriban honosodott meg hazánkban a diszkó kultúra, a Csuka Csárdához sok emléke fűződik,
mégis baráti kapcsolatai inkább Szegedhez kötődnek, amikor János bátyja már az orvosira járt, ő
pedig biológia-fizika előkészítőre, hiszen nagynénje meggyőzte: orvos akart lenni.
A felvételi nem volt könnyű, és az első két év eléggé száraz is, de becsülettel vette az akadályokat,
azóta is egyik kedvenc területe az anatómia. Akkoriban sokkal nagyobb közösségi élet volt az
egyetemen is, éveken keresztül jártak el sítúrákra, vagy épp kajak táborokba. Egy ilyen alkalommal
flörtölt Angélával, akiről akkor még nem gondolta, hogy két év múlva egy újabb találkozáskor
szorosabbra fűződik kapcsolatuk.
A fül-orr-gége szak felé fordult, dr. Ördögh Béla témavezető orvos statisztikáit felhasználva írta
és védte meg szakdolgozatát, ám akkor nem volt státusz a kórházban erre a szakra, így
orientálódott a radiológia felé, mert az akkor induló szegedi klinikán erre volt igény.
Az egy év katonaságból a három hónapos alapkiképzést Pécsen töltötte, majd Kecskemétre, a
katonakórházba kérte magát szolgálatra. Leszerelése után visszatért a klinikára, bele a mélyvízbe.
Ekkor már közös céllal voltak együtt a lánnyal, Angélával, aki kardiológus orvos lett. Vagy öt év
jegyesség után házasodtak össze, ami voltaképpen addigi életükön nem változtatott szinte semmit,
viszont ’94-ben megszületett első gyermekük, Blanka. Egy évvel később Barnabás fiuk érkezett a
családba, majd nyolc évre rá Berta lányuk.
Közben négy hónapot töltött 1995-ben a Thomas Jefferson Egyetemen egy tanulmányúton az
Egyesült Államokban, mely során sok tapasztalatot gyűjtött az ottani egészségügyi rendszer
szervezettségéről, és ezeket a morzsákat igyekezett beépíteni munkájába.
108
1999-ben lett a Vasútegészségügyi Kht. Szegedi Egészségügyi Központjának orvos igazgatója,
ahol az okleveles szakközgazdász végzettségének vette hasznát, mindaddig, amikor egy
rendezvényen dr. Sonkodi Balázs barátja révén Lázár János polgármester kereste őt meg, hogy
vállalja el a vásárhelyi kórház vezetését, majd megpályázva az állást meg is kapta azt.
Tréfás az a helyzet, hogy Blanka lánya éppen cukrásznak készül, így gyerekkori elképzelése a
gyermeke életében válik valóra, de ezt egyikük sem bánja. Esetleg annyira, hogy amikor lánya
konyhatündérkedik, neki csak a kukta szerepe jut, de a családi programokra szívesen főz. Ezen
kívül kikapcsolódásként, amikor tehetik, együtt tesznek kirándulásokat.
Molnár Attila
- Nem kell megijedni a beutalótól
2013. február 6. promenad.hu
Hódmezővásárhely önkormányzata az országban elsőként 2005 szeptemberében vezette be a
mindennapos testnevelés programot, amely kiegészült egy minden diákra kiterjedő edzettség
méréssel illetve egészségügyi szűréssel.
A Szegedi Tudományegyetemmel való együttműködésnek és egy pályázatnak köszönhetően
lehetőség nyílt arra, hogy a felmérések eredményeit számítógépes háttérrel tovább vizsgálják. A
Fit-Test program jelenlegi helyzetéről dr. Havasi Katalin önkormányzati képviselő, ifjúság-
egészségügyi tanácsnok és dr. Kallai Árpád, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet főigazgatója
beszélt sajtótájékoztatón.
Dr. Havasi Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy ezek a vizsgálatok egy új szemléletet tükröznek,
amelynek lényege, hogy a gyermekek egészségügyi állapotát természetes környezetben mérik.
Úttörő a kezdeményezés azért is, mert olyan eseteket is kiszűrhetnek, amikor még nincsenek
kialakult elváltozások, csak a betegség fokozott kockázata áll fenn.
A napokban kapnak értesítést azok a családok, amelyek gyermekeinél az elvárt értékektől való
eltérést tapasztaltak. Az értesítés nem azt jelenti, hogy a tanuló beteg, hanem, hogy további
vizsgálatok szükségesek, hogy megállapíthassuk, nincs baj, illetve ha baj van, a még nagyobb
bajokat még kezdeti stádiumban megelőzhessük - mondta dr. Kallai Árpád. A főigazgató kérte,
mindenki vegye komolyan az orvosok vagy védőnők által írt beutalót, és vigyék el gyermeküket a
kórházba a kivizsgálásra. – Az eredményekről folyamatosan tájékoztatjuk a szülőket – tette hozzá.
A hódmezővásárhelyi gyermekek egészségügyi felméréséről további részleteket tudhatnak meg a
Rádió 7 február 7-én 10 órakor kezdődő Napraforgó műsorából, amelynek vendége dr. Havasi
109
Katalin és dr. Szűts Péter, az Erzsébet Kórház-Rendelőintézet Gyermekgyógyászati Osztályának
osztályvezető főorvosa lesz.
Kokovai Péter
- 19 ágyas nappali kórház épül Kakasszéken
2013. február 9. delmagyar.hu
Tizenkilenc ágyas nappali kórházzal bővül a vásárhelyi Erzsébet-kórházhoz tartozó Kakasszéki
Mozgásszervi Rehabilitációs Centrum. A 377,3 milliós beruházás 2014 végére készülhet el.
– Az önkormányzat mindig nagy gondot fordított arra, hogy a vásárhelyiek első osztályú
egészségügyi ellátásban részesüljenek – mondta tegnap sajtótájékoztatón Almási
István polgármester. – Ebben a törekvésben a lakosság is partner volt, hiszen 2007-ben
demonstráció mentette meg az Erzsébet-kórházat a megszűnéstől. A fejlesztésekről való
konzultáció azóta sem szűnt meg, hogy a mostanra – a makóival való integráció eredményeként –
regionális szintű intézmény állami fenntartásba került.
Az Erzsébet-kórház fejlesztése újabb jelentős állomáshoz érkezett: 377,3 millió forintos,
százszázalékos támogatottságú beruházásból 19 ágyas nappali kórházzal bővül az intézményhez
tartozó Kakasszéki Mozgásszervi Rehabilitációs Centrum. A város 18 millióval járul a projekthez,
melyből kisebb kiegészítő munkákat végeznek el. A pályázat konzorciumban, 14 dél-alföldi
partnerrel összehangolva valósul meg, így nem lesznek párhuzamosságok a fejlesztésekben –
közölte Kallai Árpád, az Erzsébet-kórház főigazgatója.
A 19 ágyas nappali kórházat – a betegek csakis nappal, a kezelések időtartamára fekszenek be, az
éjszakát otthon töltik – a rehabilitációs központ tetőterében építik meg. Kialakítanak többek
között pihenőszobákat, fizikoterápiás helyiséget, vizsgálókat, valamint a kezelésekhez szükséges
berendezéseket is vásárolnak. A fejlesztésre azért volt szükség, mert a kakasszéki gyógyintézet
kapacitása teljesen lekötött, viszont szeretnék kielégíteni a további lakossági igényeket – mondta
Kallai Árpád.
A támogatási szerződést már aláírták a felek, a közbeszerzési eljárást márciusban írhatják ki, a
munkák az év közepén startolhatnak. A beruházás várhatóan 2014 harmadik negyedévére vagy az
esztendő végére készülhet el.
110
- Az orvosok tudják, a tánc egészséges
2013. február 10. promenad.hu
– Habár intézményünk az elmúlt év derekától állami keretek között működik, a kórház és a város
összetartozásán ez észre sem vehető. Mi igyekszünk a város közösségéért tevékenykedni, a civil
szféra áldozatvállalása pedig nem változott – fogalmazott köszöntőjében dr. Kallai Árpád
főigazgató a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház hagyományos jótékonysági bálján.
Lázár János országgyűlési képviselő, Miniszterelnökséget vezető államtitkár a február 9-i bálon
mondott megnyitó beszédében felidézte, hogyan lett az est fővédnöke: – Néhány hónappal
ezelőtt a főigazgató úr felhívott, és megkérdezte, mit gondolok, hogy az idei bálnak ki legyen a
fővédnöke. Mondtam neki: „Nézd, Árpád, én azt gondolom, olyan nehéz idők járnak, hogy
mindenki önfeledt szórakozásra vágyik, ezért a legegyszerűbb megoldást javasolnám, elvállalom
én magam.”
Bár a megszokás azt mondatja velünk, hogy az Erzsébet Kórház jótékonysági bálját tartották a
Fekete Sasban, de néhány hete megszületett az a dokumentum, amely egyértelműsíti, hogy a
hódmezővásárhelyi és a makói kórház a jövőben egy intézményként dolgozik. Így új nevet kell
megjegyeznünk: Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó. Dr.
Kallai Árpád főigazgató a Promenád.hu-nak adott interjúban kifejtette, bízik benne, hogy a
kapcsolat a két intézmény között nem csak egy névváltozás, hanem egy nagyon komoly
együttműködés lesz. Mint mondta, a makói és a hódmezővásárhelyi orvosok, szakdolgozók
egyaránt szívesen vesznek részt ebben a munkában, látják a fejlődési lehetőséget benne. Ez nem
csak a hétköznapokban van így, hanem ezen az estén is, hiszen a bálba is sokan eljöttek Makóról.
Idén is olyan célra fordítják a bál bevételét és az adományokat, amely segíti a kórházi munkát. A
pénzt laporoszkópokra fordítják. Ez egy olyan korszerű eszköz, amelyet hasi műtéteknél
használnak sebészeti, nőgyógyászati területen. Egy ilyen műszer ára 50 és 150 ezer forint között
van. Annyi darabot kívánnak beszerezni, amennyit csak tudnak. A főigazgató elárulta, több mint
egymillió forint már összegyűlt, de ez az összeg még jócskán növekedhet.
A vacsora előtt, alatt és után az Almási Attila harsonás, szaxofonos révén vásárhelyi kötődéssel is
rendelkező Group’N’Swing zenekar szórakoztatta a bálozókat. Már a vacsora előtt néhány pár
kipróbálta a táncparkettet, de igazán a kiadós estebéd után költözött a ritmus a lábakba.
Nyilvánvaló, az orvosok tudják, a tánc milyen egészséges, de persze nem csak az egészségügyben
dolgozók koptatták a parkettet.
Az éjféli tombolát követően lépett színpadra az est sztárvendége, Wolf Kati.
111
Az est háziasszonya Kodácz Csengele, a Rádió 7 programigazgatója volt, aki az Essende by Ecker
Szilvia ruháját viselte, frizuráját pedig Martonné Nagy Csilla női-, férfi- és gyermekfodrász
készítette.
Kokovai Péter
- Vért adtak a vásárhelyi rendőrök
2013. február 12. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - Közel harminc rendőr és civil segített embertársain azzal, hogy vért adtak
Vásárhelyen.
Az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet Vérellátó Osztálya, a Magyar Vöröskereszt
Hódmezővásárhelyi Területi Szervezete és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság véradást
szervezett 2013. február 11-én a kapitányság épületében.
- Nem csak továbbképzést, motívációt is nyújtanak
2013. február 12. promenad.hu
60,8 millió forintos pályázati támogatást nyert a hódmezővásárhelyi kórház szakápolók képzésére,
továbbképzésére – jelentette be sajtótájékoztatón dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei
Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.
Dr. Kallai Árpád elmondta, évekkel ezelőtt felvették a kapcsolatot a HISZK Eötvös József
Székhelyintézménnyel, majd a kórház ápolási igazgatójával felkeresték a megye egészségügyi és
szociális intézményeit. Így sikerült a vásárhelyi szakközépiskolában elindítani az emelt szintű
ápolóképzést 15-15 fővel levelező illetve nappali tagozaton.
Ehhez is kapcsolódva a kórház egy sikeres TÁMOP pályázatnak köszönhetően 60,8 millió
forintot fordíthat továbbképzésre, amely három fő területet érint. Az úgynevezett ráépített
szakdolgozói képzés keretében 8 fő szerezhet új szakképesítést, nevezetesen sürgősségi
szakápoló, fizioterápiás szakasszisztens, endoszkópos szakasszisztens és szonográfus
szakasszisztens szakképesítést – tudtuk meg Dóka Ilona ápolási igazgatótól. Ami jelentős pluszt
jelent, hogy a képzési és vizsgadíjon, valamint az egyéb járulékos költségeken túl motívációs
ösztöndíjat is tudnak adni dolgozóiknak a képzés ideje alatt. A második célterület az utánpótlás, a
HISZK Eötvös József Székhelyintézmény nappali tagozatos ápoló szakos tanulói a képzésükből
hátralévő időszakban havi ösztöndíjban részesülhetnek, és a szakképesítés megszerzését követően
majd az Erzsébet Kórházban helyezkednek el ápolói munkakörben. Ezzel a lehetőséggel 6 fő élt.
A harmadik két helyben megvalósítható továbbképzés infekció kontroll (fertőzésfelügyelet) illetve
112
kiégést megelőző tréning témákban. Ennek keretében 70 fő továbbképzését tudják megoldani –
közölte az ápolási igazgató.
Kokovai Péter
- Túljelentkezés az ápolóképzésre
2013. február 13.delmagyar.hu
A kórházi dolgozók továbbképzésére 15 helyre 70-en jelentkeztek Hódmezővásárhelyen.
A vásárhelyi kórház már 3 évvel ezelőtt felismerte, hogy szükséges az ápolók érettségire épülő
képzése, ezért megkeresték a helyi HISZK Eötvös József Székhelyintézményt – mondta tegnap
sajtótájékoztatón Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely–Makó (a korábbi Erzsébet-kórház és az ezzel egyesült makói kórház új neve)
főigazgatója. Kezdeményezésük akkor annyira sikeres volt, hogy a megyéből a nappali és a
levelező képzés 15-15 fős keretszámát is feltöltötték.
Ezúttal a képzés, továbbképzés folytatására nyert az intézmény pályázaton közel 61 millió
forintot, amelyet három célra fordítanak – közölte Dóka Ilona ápolási igazgató. Ezek a
következők: új szakterületre való felkészítés (8 fő), a HISZK ápolószakos hallgatóinak oktatása,
intézményi gyakorlati lehetőséggel (6 fő, ők később elhelyezkedhetnek a kórházban), valamint a
kórházi dolgozók továbbképzése, utóbbira 70-en jelentkeztek. Az akár évekig tartó kurzusok a
közeljövőben indulnak, és ösztöndíjjal is tudják motiválni a résztvevőket.
- Ilyen is van: több száz millió kórházfejlesztésre
2013. február 27. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely, Makó - Befejeződött a vásárhelyi kórház A épületének energetikai
korszerűsítése. 308,5 millió forintot költöttek a melegvíz- és a fűtési rendszer felújítására, a
nyílászárók cseréjére – évente 83 ezer köbméter földgázt spórolnak meg. Az épület korszerűsítése
folytatódik, fejlesztik a makói intézményt is.
308,5 millió forintot – ebből 154 millió forint európai uniós támogatás – költöttek a Csongrád
Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó vásárhelyi kórházának A
épületére, ahol energetikai korszerűsítést hajtottak végre – hangzott el tegnap a beruházás
helyszínén tartott projektzáró sajtótájékoztatón.
– Fontos volt a fejlesztés. Az épület meleg vizes rendszerére a betegek panaszkodtak.
Kifogásolták, hogy hosszan kellett folyatni a vizet azért, hogy meleg legyen. A munkálatokkal,
amelyek tavaly kezdődtek, kondenzációs használatimelegvíz-rendszert alakítottak ki. Emellett két
113
új kazánt is kapott az épület. Korszerűsítették a fűtési rendszert, hatékonyabban és
gazdaságosabban működik. Kicserélték az összes nyílászárót is – sorolta a fejlesztéseket Kallai
Árpád, a kórház főigazgatója. Mindezzel évente 83 ezer 500 köbméter földgázt takarít meg az
intézmény.
A kórház A épületében található többek között a sebészet, a belgyógyászat, a neurológia, a
diagnosztika. Az elmúlt 1 évben úgy zajlottak a munkálatok, hogy közben folyt a gyógyítás is.
Kihívás volt – jegyezte meg Kallai –, osztályokat kellett átcsoportosítani.
Az energetikai korszerűsítéssel nem ért véget a vásárhelyi intézmény fejlesztése. Az épülettömb
rehabilitációjának következő állomásaként megújul az alagsor, korszerűsítik a sterilizálót, ahol
helyet kap majd a kórházi dolgozók öltözője, az úgynevezett tiszta- és szennyesraktár. Új,
akadálymentesített főbejárat, valamint központi betegirányító rendszer lesz. Elkülönül a fekvő- és
a járóbeteg-forgalom. Minderre 610 millió forintot költenek – ebből 549 millió támogatás. A
jövőbeni tervek között szerepel még a járóbeteg-szakrendelés helyzetének javítása.
Az intézményhez tartozó Kakasszéki Mozgásszervi Rehabilitációs Centrumban pedig 19 ágyas
nappali kórház készül – 377 millió forintból. A makói kórház is több pályázatban érintett.
Többek között pszichiátriai nappali kórházat és határon átnyúló járóbeteg-intézetet szeretnének –
tudtuk meg Kallai Árpádtól.
- Egészségügyi fórum lesz Susánban
2013. február 27. promenad.hu
Dr. Havasi Katalin, települési képviselő és Dr. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet
Kórház - Rendelőintézet főigazgatója február 28-án, csütörtökön, 17 órai kezdettel Egészségügyi
fórumot tartanak.
Hódmezővásárhely Megyei jogú Város önkormányzata felhívja a tisztelt susáni polgárok figyelmét
arra, hogy Dr. Havasi Katalin, települési képviselő és Dr. Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi
Erzsébet Kórház - Rendelőintézet főigazgatója február 28-án, csütörtökön, 17 órai kezdettel
Egészségügyi fórumot tartanak a Szabadság Olvasókörben.
114
- Rejtélyes fertőzés a vásárhelyi kórházban
2013. március 21. delmagyar.hu
Rejtélyes fertőzés volt a múlt héten a vásárhelyi kórház nőgyógyászati osztályán: négy műtött nő
bizonyítottan, egy pedig feltételezhetően hozható összefüggésbe a magas lázzal, izomfájdalmakkal
járó fertőzéssel. Még nem lehet tudni, mi okozta a panaszokat.
– Borzalmasan éreztem magam, nem számítottam rá, hogy ilyen következményei lesznek a
beavatkozásnak – mondta az egynapos sebészeti ellátásra a vásárhelyi kórházba múlt hétfőn
befeküdt Krisztina, akinek férje, Gábor értesítette lapunkat a történtekről. – Nem engedtek haza
aznap, csak kedden, 40 fokos lázam lett, amit lázgörcs kísért, nagyon rosszul voltam, és
csütörtökön telefonáltak: hétfő reggel 8 órára menjek be vérvételre, másnap helyesbítettek,
azonnal jelentkezzem a kórházban.
Nem is engedték haza, naponta többször vettek tőle vért, akárcsak Marika nénitől és Ágnestől,
neki annyira fájtak az izmai, hogy otthon a fürdőszobáig alig bírt elmenni. Marika néni elmondta:
nem érezte magát annyira rosszul, mint a fiatalasszonyok, de neki is magas, közel 40 fokos láza
volt, és az elmúlt napokban legalább 20 fiolányi vért vettek le tőle. Annyit tudtak meg, a
baktériumtenyészetet vizsgálják, mert valószínűsíthetően valamilyen fertőzés okozta komoly
panaszaikat. Hozzátartozóik és ők is aggódtak, de egyértelmű választ nem kaptak. Öt ilyen eset
fordult elő, a már említetteken kívül egy nő a vásárhelyi kórház, egy a szegedi klinika intenzív
osztályára került. Utóbbi rosszulléte, állapota nem hozható egyértelműen összefüggésbe a
nőgyógyászati osztályon tetten ért fertőzéssel. Ez a beteg volt a legsúlyosabb, válságos állapotban,
de információink szerint a veszély már elmúlt, átkerült a belgyógyászatra. A vásárhelyi intenzíves
is jobban van, Krisztina, Marika néni és Ágnes pedig tegnap már hazamehetett.
A feltáró vizsgálatokat az egészségügyi intézmény higiénikusa, infektológusa végzi. Megkerestük a
kórházat, először – folyamatban lévő ügyre hivatkozva – nem akartak nyilatkozni az illetékesek,
később meggondolták magukat, és közölték a vizsgálatok részeredményeit.
– Négy betegnél bizonyosodott be, hogy az ünnepek előtti kisebb nőgyógyászati műtéti
beavatkozásokat követően alakult ki fertőzés, lázas állapot, egynél csupán feltételezhető – számolt
be lapunknak Kovács László, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ
Hódmezővásárhely–Makó megbízott orvos igazgatója. – Az esetekről konzultáltam az osztály
vezetőjével is. Az infektológusunk megvizsgálta az operációkat végző orvosokat, a közreműködő
kisegítő személyzetet, a műtőt és az összes berendezést, valamint a betegektől rendszeresen vért
vettek baktériumtenyészet végett, az ok-okozati összefüggéseket keresve. Eddig minden vizsgálat
negatív lett, vagyis nem adott választ a fertőzés eredetére. Már csak két eredményre várunk: a
sterilizálóból légmentesen csomagolva kerülnek az eszközök a műtőkbe, ilyen csomagokat és az
115
eljárást vizsgáljuk, hátha a sterilizálás folyamán került valamilyen szennyeződés, baktérium az
eszközökre; valamint az ellátásban dolgozók baktériumvizsgálata sem zárult le. Ha ezek is negatív
eredményt hoznak, valóban rejtélyes fertőzéssel állunk szemben – közölte az orvos igazgató, aki
elárulta, eddig a járványügyi szakorvos is értetlenül áll az eset előtt. Megígérte, amint meglesznek
az eredmények, közlik a nyilvánossággal.
- A Zentai Közkórház is átveszi az Egészséges Vásárhely Programot
2013. március 29. promenad.hu
Megosztja a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program megalkotása és
működtetése során összegyűjtött tapasztalatait a Zentai Közkórházzal, valamint támogatja a
szerbiai intézményt egy hasonló alapokon nyugvó népegészségügyi program kialakításában. Erről
a két intézmény vezetése a napokban kötött együttműködési megállapodást. Az intézmények a
jövőben évenkénti rendszeres tapasztalatcserék során segítik egymást az egészségügy több
területén is.
Évenkénti rendszeres, személyes tapasztalatcsere keretében segíti egymást a jövőben a Csongrád
Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó és a Zentai Közkórház. Az
erről szóló megállapodást a napokban írta alá dr. Kallai Árpád a magyar és dr. Vasas Mihály a
szerb intézmény főigazgatója, valamint Dr. Kószó Péter, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város
alpolgármestere és Ceglédi Rudolf, Zenta Város polgármestere. A folyamatos szakmai
tapasztalatcserék keretében az intézmények mind az orvosi, mind az ápolási, a tudományos és a
szakellátás szervezésének gazdasági, financiális kérdéseiben, a fekvő és járóbeteg szakellátás
területein egyaránt rendszeresen konzultálnak és segítik egymást.
Az együttműködés keretében a hódmezővásárhelyi kórház az Egészséges Vásárhely Program
megalkotása és működtetése során összegyűjtött tapasztalatait is megosztja az alföldi város szerb
testvértelepülésének kórházával, és segíti a zentai intézményt egy hasonló alapokon nyugvó
népegészségügyi program kialakításában. A megállapodásban a felek rögzítették: az EVP az
innovatív lehetőségek programja, amely szakmai színvonalával és mérhető népegészségügyi
hatásával megalapozta a kórház gyógyító munkán túli, egészségmegőrző és egészséges életmódra
nevelő szerepét is, minderre tekintettel kiváló mintaként szolgál egy hasonló egészségügyi
program kialakításához.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat és a helyi kórház által életre hívott Egészséges Vásárhely
Program a két intézmény egyesülésével rövidesen Makón is elindul, de az egyedülálló
népegészségügyi program módszertanának átvételét korábban már Arad is kezdeményezte.
116
- Sikeres emlőrák szűrés Székkutason
2013. március 29. promenad.hu
Sikeres volt az Egészséges Vásárhely Program emlőszűrő-állomásának székkutasi látogatása,
hiszen az elmúlt évekhez képest sokkal többen végezték el a vizsgálatokat. Közel ötvenen vették
igénybe a vizsgálatot - mondta Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója.
Immár hatodik éve indult útjára az Egészséges Vásárhely Program emlőszűrő-állomása: a
szűrőbusz Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye kisebb településeit keresi fel, így a kis
lélekszámú települések lakói is a saját településükön vehetnek részt az emlőszűrő programokon.
Idén a szűrőbusz működését a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési
Program 2007-2013 támogatja a Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése
Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon projekt keretében.
Az EVP egyik prioritása az emlőszűrő program, melynek célja, hogy minél nagyobb számú nőnél,
minél korábbi stádiumban kerüljön a betegség felismerésre és kezelésre. A program ezért már a
kezdetektől, 2008 áprilisa óta működteti a korszerű emlővizsgálatokat lehetővé tevő emlőszűrő-
állomását, melyet a Magyar Rákellenes Liga és a Johnson & Johnson cég bocsátott az EVP
rendelkezésére.
Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely – Makó
főigazgatója elmondta: nagyon örülök, hogy a székkutasi szezonnyitó megjelenésünkre ilyen
sokan eljöttek. Hatodik éve működik a szűrőbusz. Az elmúlt öt évben tizenháromezer meghívót
küldtünk ki közel negyven településre. Összesen 4200 szűrést tudtunk elvégezni – számolt be a
statisztikai adatokról dr. Kallai Árpád, aki szerint nagy volt a látogatottság, de ahhoz még mindig
kevés, hogy a halálozáson jelentősen javítani tudjanak.
Most már nemcsak a térségben, hanem a határon túl is jelen vannak, ugyanis a fent is említett
pályázat keretében olyan településekre is eljutnak, ahol eddig még nem voltak. Dr. Kallai Árpád
hozzátette: a busz elmegy olyan településekre, amelyek távol esnek a szűrőközpontoktól, ami egy
óriási lehetőség, hiszen közel visszük a vizsgálat lehetőségét a hölgyekhez.
Az igazgató végezetül arra kérte a lakosokat - jelen esetben a hölgyeket -, hogy minél többen
végezzék el a szűrővizsgálatot.
A szűrésekre ebben az évben is azokat a 45-65 közötti nőket várják, akik az elmúlt két évben nem
vettek részt mammográfiás vizsgálaton. Számukra az EVP az ÁNTSZ-szel együttműködésben
névre szóló meghívót küld. A programszervezők célja, hogy az érintett korcsoportból minél
többen vegyenek részt a szűréseken, hiszen az emlőrák korai felfedezése életet menthet.
117
- Minden egyes hölgynek, de főként a 45 és 65 év közötti hölgyeknek fontos ez a szűrés – mondta
Szél István, polgármester, aki hozzátette: ez egy nagyon nagy lehetőség, hogy a busz házhoz jön, a
lakosoknak nem kell elutazniuk más településekre, akik így akár gyorsabban is sorra kerülnek.
Mindezek mellett ez a szűrés elengedhetetlenül fontos az egészség szempontjából – jelentette ki a
település első embere.
Az EVP munkatársai a 2008-as indulás óta már többször jártak Székkutason, melynek
lehetőségeit a továbbiakban is ki fogják használni, sőt dr. Bakos Attila, háziorvossal azon
dolgozunk, hogy más szűréseket is a településre hozzunk – zárta Szél István.
Dr. Bakos Attila, a település új háziorvosa elsőként megköszönte, hogy ilyen szép számmal
látogattak el a szűrővizsgálatra. Beszélgetésünkkor már több mint negyven hölgyet vizsgáltak meg
az EVP munkatársai.
A háziorvos is elmondta, hogy terveik között szerepel, hogy bővítik az ingyenesen elvégezhető
szűrések számát. A nőgyógyászati és az urológiai rákszűrésre gondolt dr. Bakos Attila, aki szerint
ezekre is nagy szükség van, hiszen jelentős problémát okoznak az embereknek és az
egészségügynek.
A háziorvos szerint Székkutas lakossága megfelelő egészségügyi állapotban van az országos
átlaghoz viszonyítva. Székkutason a következő emlőrák szűrésre május 16-án és 17-én kerül sor.
Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programigazgatója elmondta, hogy határon átnyúló program
keretében 1,7 millió eurót nyert az aradi, a szentesi és a vásárhelyi kórház. Hódmezővásárhelyen
800 ezer eurót forgatnak be, melyből az egész mammográfia megújul.
- Ebben az életkorban már ezt a lehetőséget ki kell használni. Minden évben elmegyek, eddig még
nem volt probléma, de remélem nem is lesz. Nagy könnyítés, hogy a busz ide jön, nem kell
elutaznunk, sőt még a várakozási idő is sokkal kedvezőbb – mondta Egri Sándorné.
Lászlai Józsefné is hasonlóan nagyon fontosnak tartja a szűrővizsgálatot. A hölgy az utolsó
vizsgálatán vett részt pénteken.
Antal Sándor
- 2013-ban is Tiszta Szívvel
2013. április 4. promenad.hu
A hódmezővásárhelyi Tiszta Szívvel Egyesület a tavalyi évben is nagyon sokat tett a gyermekek
érdekében, ezt a munkát az idén is szeretnék folytatni.
118
Ezúton köszönik mindenkinek, magánszemélyeknek, cégeknek, vállalkozásoknak, akik 2005 óta
támogatják őket, hogy bizalmukkal melléjük álltak és közösen igyekeztek jó ügyet szolgálni. Az
összefogás eredményeként elkészülhetett a városban három játszótér, a Népkertben, a Damjanich
utcában és az Európa Parkban, valamint a görkorcsolya és gördeszka pálya.
Az elmúlt években azonban más, a vásárhelyi gyermekeket szintén érintő ügyeket is felkaroltak.
2011-ben az Erzsébet-kórház csecsemőosztályát segítették műszerek beszerzésével, támogatták a
rászoruló gyermekek étkeztetését, felújították a játszótereket, valamint öt óvodának ajándékoztak
fejlesztő játékokat. Tavaly fákat és cserjéket ültettek, emellett majd fél millió forinttal támogatták
a Csodaházat kültéri hinták beszerzésében.
A terveket 2013-ban is a gyermekek köré szövődnek. Játszóteret álmodnak a Hódtóba és a
görpályák szomszédságába. Ennek az álomnak mindenki a részese lehet, hiszen adónk egy
százalékával támogathatjuk az egyesületet.
A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk az, ha nem teszünk semmit, mert azt hisszük, hogy csak
keveset tehetünk.
- Lezárult a kórházi integráció
2013. április 29. delmagyar.hu
Csanádpalota - A hódmezővásárhelyi kórház egyesülése a makóival továbbra sem jár együtt
gyógyító munkát végzők elbocsátásával – erősítette meg a közös intézmény igazgatója, Kallai
Árpád a minap Csanádpalotán, ahol tájékoztató fórumot tartott.
Elmondta: az integráció jogilag lényegében lezárult. Azok a fekvőbeteg-ellátási formák, amelyek
mindkét kórházban megvoltak eddig is, megmaradnak. A párhozamosságok felszámolására két
területen kerül sor: egyrészt az adminisztrációban, másrészt a diagnosztika terén. Utóbbi esetben
a leletek kiértékelését a modern technika jóvoltából nem csak helyben lehet elvégezni.
Amióta a makói kórházat is vezeti, Kallai Árpád 3 hasonló fórumon vett részt a makói járásban.
Hasonlókat korábban Hódmezővásárhely vonzáskörzetében is tartott. A palotai fórumra bő
tucatnyian voltak kíváncsiak.
- Köszönet az Erzsébet kórháznak
2013. július 27. promenad.hu
Hársasi Tibor, a Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének elnöke a július 27-ei adást a
Sürgősségi Osztály munkatársainak ajánlotta.
119
Emberségből adott bizonyságot a hódmezővásárhelyi sürgősségi Osztály - mondta el Hársasi
Tibor szombat délelőtt. Sajnos vesekő miatt került be a kórházba, ahol a fájdalom ellenére pozitív
tapasztalatokkal térhetett haza.
Hársasi tibor elmondta, az ott dolgozók szeméből az aggódást és a törődést tudta kiolvasni, és
nem azt, hogy őt csak egy darabszámnak tekintik. A Rádió 7 Családi magazinjában a
Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesületének e nevében mondott köszönetet.
- Megújul a vásárhelyi emlőszűrő központ
2013. augusztus 23. promenad.hu
Több mint 660 ezer eurós fejlesztés kezdődött meg a vásárhelyi kórház emlőszűrő központjában.
A beruházás keretében új digitális ultrahang- és mammográfiás berendezések beszerzésére kerül
sor, emellett új leletező és archiváló rendszer kerül kialakításra és a mammográfiás központot is
átépítik.
A fejlesztés Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013
„HURO/1101/189/2.4.1 (DIMS) Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának
fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon” projektje keretében valósul meg.
Elindult Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely- Makó
mammográfiás központjának átfogó fejlesztése, melyet a Magyarország-Románia Határon
Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 támogat. A több mint 660 ezer eurós, mintegy 200
millió forintos beruházás keretében a legkorszerűbb eszközök kerülnek beszerzésre, a páciensek
kényelmét szolgáló épület átalakítások, fejlesztések is megvalósulnak.
A fejlesztéseknek köszönhetően a legmodernebb ultrahang- és mammográfiás berendezésekkel
vizsgálhatják a kórházba érkező pácienseket, amelyek részére teljesen új helyiségeket alakítanak ki.
A korszerű berendezések beszerzésével együtt építik ki a PACS-rendszert (kép-, illetve
leletarchiválás) is, és az új, digitális rendszerben lehetőség lesz távleletezésre is.
Az épület átalakításának, illetve felújításának keretében megújul a váróhelyiség, valamint egy
konzultációs helyiséget is kialakítanak a szakemberek részére, ahol modern technikai eszközök
segítségével tudnak a leletekről egyeztetni.
A hódmezővásárhelyi Egészséges Vásárhely Program Araddal és Szentessel közös
(HURO/1101/189/2.4.1 (DIMS) Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának
fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon), határon átnyúló projektjének keretében
közel 1,8 millió euró fordítható a három város emlőrák-ellenes programjára. Az Európai Unió
által támogatott program keretében mindhárom városban új digitális mammográf- és ultrahang-
120
készüléket szereznek be, fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, valamint a vizsgálatok
pontosságát segítő szoftvereket.
Az időben felismert mellrák ma már jól gyógyítható. Ehhez azonban az kell, hogy az érintett nők
rendszeresen eljárjanak szűrővizsgálatokra, és hogy a megfelelő infrastruktúra rendelkezésre álljon
– csakis így lehet eséllyel felvenni a harcot az emlőrák ellen.
- Kallai: Remélhetőleg szeptember végére befejeződnek a munkálatok
2013. augusztus 23. promenad.hu
Elindult Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely- Makó
mammográfiás központjának átfogó fejlesztése. A projekt várhatóan szeptember végére
befejeződik - tájékoztatta szerkesztőségünket Dr. Kallai Árpád,a Csongrád Megyei Egészségügyi
Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.
Több mint 660 ezer eurós fejlesztés kezdődött meg a vásárhelyi kórház emlőszűrő központjában.
A beruházás keretében új digitális ultrahang- és mammográfiás berendezések beszerzésére kerül
sor, emellett új leletező és archiváló rendszer kerül kialakításra és a mammográfiás központot is
átépítik.
A fejlesztéseknek köszönhetően a legmodernebb ultrahang- és mammográfiás berendezésekkel
vizsgálhatják a kórházba érkező pácienseket, amelyek részére teljesen új helyiségeket alakítanak ki.
A korszerű berendezések beszerzésével együtt építik ki a PACS-rendszert (kép-, illetve
leletarchiválás) is, és az új, digitális rendszerben lehetőség lesz távleletezésre is.
Az épület átalakításának, illetve felújításának keretében megújul a váróhelyiség, valamint egy
konzultációs helyiséget is kialakítanak a szakemberek részére, ahol modern technikai eszközök
segítségével tudnak a leletekről egyeztetni.
Dr. Kallai Árpád elmondta, arra kérték a kivitelezőt, hogy lehetőségük szerint szeptember végére
fejezzék be a munkálatokat, hogy októbertől már a megújult környezetben fogadhassák a
betegeket.
- Szűrőbuszon szűrnek az átépítés alatt
2013. augusztus 26. promenad.hu
A vásárhely kórház emlőszűrő központjának fejlesztése, átépítése idején is zavartalanul folynak a
vizsgálatok Hódmezővásárhelyen: a beruházás ideje alatt a szűréseket a Zrínyi utcai ingyenes
parkolóban álló szűrőbuszon végzik el.
121
A betegfelvétel továbbra is a röntgen osztályon történik, ezt követően kell a Zrínyi utcában
parkoló szűrőbuszhoz fáradni a felvételek elkészítéséhez. A vizsgálatok előre láthatólag
szeptember végéig történnek majd a szűrőbuszon.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó munkatársai ezúton
is kérik a páciensek megértését – a beruházást követően a vásárhelyi és térségi lakosok vizsgálata
modernebb eszközökkel, kényelmesebb körülmények között történik majd.
A Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó mammográfiás
központjának átfogó fejlesztését a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési
Program 2007-2013 támogatja a HURO/1101/189/2.4.1 (DIMS) Rendszeres mammográfiás
szűrés infrastruktúrájának fejlesztése Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Aradon projekt
keretében. A több mint 660 ezer eurós, mintegy 200 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően a
legmodernebb ultrahang- és mammográfiás berendezésekkel vizsgálhatják a kórházba érkező
pácienseket – a gépek részére teljesen új helyiségeket alakítanak ki. A korszerű berendezések
beszerzésével együtt fejlesztik a PACS-rendszert (kép-, illetve leletarchiválás) is, és az új, digitális
rendszerben lehetőség lesz távleletezésre is.
Az épület átalakításának, illetve felújításának keretében megújul a váróhelyiség, valamint egy
konzultációs helyiséget is kialakítanak a szakemberek részére, ahol modern technikai eszközök
segítségével tudnak értekezni a leletekről.
- Emlőrákellenes program Vásárhelyen, Szentesen
2013. augusztus 27. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely, Szentes - Várhatóan októberben már egy megújult mammográfiás központ
fogadja a pácienseket Vásárhelyen, ahol a kórházban több mint 660 ezer eurós fejlesztés indult. A
beruházás ideje alatt az intézmény parkolójában, szűrőbuszon végzik a vizsgálatot. Szentesen 529
ezer euróból korszerűsítik a mammográfiai szakrendelést.
Több mint 660 ezer eurós fejlesztés kezdődött a vásárhelyi kórház emlőszűrő központjában. A
fejlesztés a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Programban valósul meg –
Vásárhelyen mellett Szentesen és Aradon is.
A legmodernebb ultrahang- és mammográfiás berendezésekkel vizsgálhatják majd a vásárhelyi
kórházba érkező pácienseket. Kiépítik a kép-, illetve leletarchiválást, az új, digitális rendszerben
lehetőség lesz távleletezésre. Az épület átalakítása során megújul a váróhelyiség, valamint egy
konzultációs helyiséget is kialakítanak a szakemberek számára, ahol a leletekről egyeztetnek majd.
122
A tervek szerint szeptember végére fejeződnek be a munkálatok, októbertől már a megújult
környezet várja a betegeket.
Fontos, hogy korai stádiumban ismerjék fel a daganatot. A kutatások szerint az 1 centiméter
alattiak esetén a gyógyulás 100 százalékos. 45–64 év közötti nőknél rendszeres a szűrővizsgálat,
miután ebben az életkorban fordul elő leginkább mellrák. Fontos, hogy minél többen menjenek el
a szűrésre, 70 százalékos átszűrés 30 százalékkal csökkentheti a halálozási arányt. A beruházás
ideje alatt sem szünetel a mammográfiás szűrés, a vásárhelyi kórház Zrínyi utcai parkolójában
található szűrőbuszon végzik a vizsgálatot. A betegfelvétel továbbra is a röntgenosztályon zajlik,
ezt követően kell a Zrínyi utcában parkoló szűrőbuszhoz menni a felvételek elkészítéséhez –
tudtuk meg Kallai Árpádtól, az intézmény főigazgatójától.
A határon átnyúló projektben összesen közel 1,8 millió euró fordítható a három város
emlőrákellenes programjára. Az Európai Unió által támogatott programban Szentesen, a
Csongrád megyei Dr. Bugyi István Kórházban mintegy 529 ezer euró értékű fejlesztés valósul
meg. A 2014. április 30-áig zajló projektben korszerűsítik a mammográfiai szakrendelés
infrastruktúráját. Mintegy 489 ezer euró értékű orvosi eszközöket szereznek be. Lezárult a
közbeszerzés, amelyet felső kategóriás ultrahangkészülék és korszerű mammográfiás digitális
munkahely beszerzésére írtak ki – a Siemens Zrt. nyerte el.
- Ne ordítsatok, nem vagyok én süket!
2013. augusztus 28. delmagyar.hu
A hallókészülék olyan, mint a fogprotézis: meg kell szokni a használatát, utána már
elképzelhetetlen nélküle az élet - véli a Pro Urbe-díjas és Pro Sanitate-kitüntetést is magáénak
tudható 74 éves Ördögh Béla főorvos.
Rendszeresen találhatnak a vásárhelyiek a postaládájukban ingyenes hallásszűrő vizsgálatra
invitáló felhívást. Felmerül a kérdés: süketebbek vagyunk az átlagnál vagy a megelőzés a lényeg?
Bár még ma is dolgozik a vásárhelyi Erzsébet-kórház fül-orr-gégészeti osztályán, melyet 36 évig
vezetett,Ördögh Béla ma már főleg azon időseknek segít, akik otthon gyakran visszakérdeznek
családtagjainak, mert nem hallják, mit mondanak nekik. Aztán a hangosabban megismételt
mondatra rendszerint jön az önérzetes válasz: „Ne ordítsatok, nem vagyok én süket!"- számol be
tapasztalatairól a főorvos.
A halláskárosodás intő jelei közé sorolható, ha az illető nem hallja a madárcsicsergést, a berregő
csengőt, a kisunokák cincogó hangját. A magányosan élő (akár kismértékben) halláskárosult idős
azt gondolja, senkit sem zavar, ha üvölt a tévé, rádió, de valójában rengeteget árt magának azzal,
123
ha nem kezelteti magát időben. Ha nem éri elég hanghatás, vagyis inger az agyat, a központi
idegrendszer működése renyhül, lassul az agyműködés, romlik a beszédmegértési képesség. A
beszédfelfogó képességet egy vizsgálattal pontosan be lehet mérni, és a hallókészülék
egyénreszabott beállításával tökéletes eredményt lehet elérni.
A jó hallás az életminőséget határozza meg, de senki ne várja, hogy napi félóra használat elegendő
a kívánt célhoz. Számtalan esetben tapasztalható, hogy több pár készülék is a fiókban hever
használatlanul, mert „nincs jól beállítva, nem ér az semmit" - idézi néhány páciensét Ördögh Béla,
pedig a sikernek csak a kitartó viselés a titka.
Bátran ehetünk krumplit, attól nem leszünk süketek, de a genetika, a kor és a munkahelyi
zajártalmak senkit nem kerülnek el: a könyvtáros néni is lehet halláskárosult öreg napjaira, nem
beszélve a szocializmus gyári munkás generációjáról, amikor még a zajvédelemre egyáltalán nem
adtak a munkáltatók. Bár ebben is sokat fejlődtünk, nyugathoz képest a munkahelyi zajvédelem
sokkal később kezdődött meg Magyarországon.
A vásárhelyiek - és a magyarok - hallása nem gyengébb az átlagnál, de az életkorral mindenkinek
számolni kell, a fiataloknak pedig főleg! - hívta fel a figyelmet a főorvos, aki szerint a zaj okozta
károsodások már jelentkeznek a fiataloknál, a jövőben pedig ez fokozódik: a dübörgő disco, a
discman, a fülhallgató sokat ront a halláson. A városi forgalom állandóan morajló zaja idegi
eredetű hallásveszteséghez vezethet.
Szerencsére Magyarországon jól szervezett a hallásszűrés: 18 éves korig négy kötelező szűrés is
van, de egyes munkahelyeken is feltétel az újabb vizsgálat. A hallásvesztés népbetegségnek számít,
de a gyermekkori gennyes középfülgyulladás - mely a vezetéses hallásvesztés csoportjába tartozik
- ma már műtétekkel megelőzhető, így nagyjából gyógyíthatónak mondható.
Az Egészséges Vásárhely Programhoz csatlakozó szűréseken – telefonon bejelentkezve -
ingyenesen lehet jelentkezni.
- EVP a vásárhelyi kistérségben is
2013. szeptember 10. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - A 2008-ban, önkormányzati támogatással életre hívott Egészséges Vásárhely
Program (EVP) 5 éves, a születésnapot szombaton rendezvényekkel ünneplik.
Az EVP eddigi eredményeit a tegnapi sajtótájékoztatón Almási István polgármester – számokkal,
adatokkal alátámasztva – méltatta, kiemelve, hogy mára az egészségprogram országosan ismert,
önfenntartó lett, és folyamatosan fejlődik.
124
Utóbbira remek példa, hogy a 125 millió forintos nyertes, 100 százalékban támogatott uniós
pályázatnak köszönhetőben a jövőben már nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem a kistérség
minden településén elérhető lesz az EVP összes programja – erről már Kallai Árpád, a Csongrád
Megyei Ellátóközpont Hódmezővásárhely–Makó főigazgatója számolt be. Az emlőrákszűrőbusz
már eddig is eljutott Mártélyra, Mindszentre és Székkutasra, sőt a dél-alföldi régióban is
rendszeresen „portyázott".
A 26 hónapig tartó projektben építik meg a Kistérségi Egészségfejlesztő Irodát, amelyet a
vásárhelyi kórház L épületében alakítanak ki. A munkálatok rövidesen kezdődnek, és várhatóan
2014 januárjában érkezhetnek az első páciensek az irodába, amely egyben prevenciós rendelő is
lesz. A tervek szerint például komplett szűrésen esik majd át a teljes 21 éves korosztály.
Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP főigazgatója pedig azt mondta el, hogy a szombati
kampányszűréssel indítják a 45 év feletti férfiak prosztataszűrését. A program hétfőtől a
háziorvosok bevonásával folytatódik, jelenleg 6000 vizsgálatra van lehetőség, de már dolgoznak a
folytatáson.
- Ünnepel az Egészséges Vásárhely Program
2013. szeptember 10. promenad.hu
Szűrésekkel és különböző programokkal ünnepli ötödik születésnapját az Egészséges Vásárhely
Program – hívta fel a figyelmet Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP főigazgatója. A keddi
sajtótájékoztatón szó esett még a program további bővítéséről, ugyanis hamarosan
egészségfejlesztési iroda nyílik a vásárhelyi Kórházban.
Az idén ötéves Egészséges Vásárhely Program (EVP) mára Magyarország egyik legelismertebb
népegészségügyi programjává vált: az EVP minden vásárhelyinek, a gyermekektől a
legidősebbekig segítséget nyújt az egészséges életmód kialakításában, a betegségek megelőzésében
és kiszűrésében, valamint az egészségfejlesztésben és az egészségi állapot nyomon követésében.
Öt év elteltével az EVP 135 lakossági programot, eseményt tudhat maga mögött – az
egészségprogram átlagosan kéthetente állt elő újabb és újabb kezdeményezésekkel, a lakosságot
megszólító és az egészségmegőrzést szolgáló programokkal. Az elmúlt években mintegy 2500 fő
szív- és érrendszeri, valamint 1670 fő vastagbélrák szűrése történt meg – mondta a keddi
sajtótájékoztatón Almási István, polgármester.
A daganatos megbetegedések elleni harc keretében 473 fő prosztata szűrésére, 21 ezer fő
melanóma-szűrésére, valamint 14800 hölgy mammográfiás szűrővizsgálatára került sor, a Dél-
alföldi Régió településein pedig további 4717 emlőszűrés történt a szűrőbusz segítségével. Az
125
emlőszűrések aktív szervezése hatására Hódmezővásárhelyen a 45-65 év közötti hölgyek körében
az átszűrtség közel 70 százalék, mely hazai viszonylatban kiemelkedő eredmény – ismertette az öt
év eredményeit a város első embere, aki hozzátette, hogy az EVP minden várakozást felül múlt,
ami már a lakosság részévé vált.
A Humán papilloma vírus (HPV) ellen 6 iskolai évfolyamban 1181 lány szerzett már védettséget,
így a vásárhelyi lányok oltottsági aránya közel 86 százalékos. Az EVP mintegy 200 vásárhelyinek
segített leszokni a dohányzásról. Az országban egyedülálló népegészségügyi program mára
nemcsak ismertségével és elismertségével lépett túl a városhatárokon, de térségi szerepvállalásával
és kimagasló eredményeivel ma már az országhatárokon is túlnyúlik.
Az Egészséges Vásárhely Program nagyszabású rendezvénnyel ünnepli ötödik születésnapját.
Szeptember 14-én a kórház területén 8-tól 12 óráig ingyenes lakossági szűréseket végeznek,
bemutatják a TÁMOP-6.1.2-11/3 által támogatott projekt mozgással kapcsolatos programját,
előadásokat hallgathatnak meg az egészséges életmóddal kapcsolatban. Elindul a prosztata
megbetegedések szűrésének programja: a 45 év feletti férfiak szűrésen vehetnek részt, amely
rizikó kérdőív kitöltéséből, vérvételből áll, akik pedig urológus által végzett szűrésen szeretnének
részt venni, arra is lesz lehetőség. Azok a férfiak, akik ezen a napon részt vesznek a prosztata
megbetegedések szűrésén, nyereménysorsoláson is részt vehetnek, amely a színpadon történik –
több nyeremény mellett a főnyeremény egy férfi kerékpár.
A Zrínyi utcában 10-től 14 óráig színes rendezvényekkel várják a lakosokat. Lesz – többek között
– Modellautó és kerékpár bemutató, motoros szimuláció; az idelátogatók megismerkedhetnek az
elsősegélynyújtás alapjaival; a környezetvédelmi mérésekre alkalmas eszközökkel, lesz KRESZ-
totó, részeges szemüveges feladatok, az EVP bemutatja a standjainál a következő két év
programjait, a helyi termelők, pedig bemutatják termékeiket.
A gyerekeket Grimm Busz Színházzal, gyermek néptánccal, arcfestéssel, kézműves- és más
gyerekprogramokkal várják, emellett lesz hastánc, a Pumpkins Trió pedig rockabilly slágereket ad
elő – számolt be a sajtótájékoztatón Gyurisné Pethő Zsuzsanna az Egészséges Vásárhely Program
főigazgatója.
Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatója elmondta, hogy az EVP kilép a városból. A 125 millió forintos pályázatnak
köszönhetően 26 hónapon keresztül a kistérség településein is elérhetővé vállnak az EVP
programjai. A pályázat keretében Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda kialakítására is sor kerül,
amely építését hamarosan megkezdik és várhatóan januárban nyílik meg és válik elérhetővé a
lakosság számára. Az irodát a Kórház „L” épületében alakítják majd ki – derült ki a
sajtótájékoztatón.
126
Dr. Kallai Árpád elmondta, hogy eddig az EVP ment a lakossághoz, de az iroda kialakítása után
lakosok is felkereshetik az EVP-t. Az irodában különböző szakszemélyek lesznek jelen, akikhez
fordulhat majd a lakosság.
Antal Sándor
- A rendőrség is segíti az öt éves EVP-t
2013. szeptember 10. promenad.hu
Az Egészséges Vásárhely Program öt éves születésnapját ünnepli, ennek keretében szűrésekkel és
különböző programokkal várják az érdeklődőket szeptember 14-én. A programok sorába
bekapcsolódik a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság is a Biztonságos Vásárhely Programmal.
Torzsa Endre százados, a vásárhelyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője a Rádió 7-
nek elmondta, az ilyen rendezvények alkalmával megpróbálnak minél több információt átadni a
gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt. Hozzátette, a felépített gyakorlópályán a bátrabbak még
a részeg szemüveget is kipróbálhatják.
Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, emellett útjára indul a
„Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a Hódmezővásárhelyi Kistérségben” című,
Európai Unió által támogatott 2 éves projekt és a prosztata megbetegedések szűrése. Ez
alkalomból rendezvénysorozatot tartanak a Zrínyi utcán és a Kossuth téren 2013. szeptember 14-
én.
A kórház területén 8-tól 12 óráig ingyenes lakossági szűréseket végeznek, bemutatják a TÁMOP-
6.1.2-11/3 által támogatott projekt mozgással kapcsolatos programját, előadásokat hallgathatnak
meg az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Elindul a prosztata megbetegedések szűrésének programja: a 45 év feletti férfiak szűrésen
vehetnek részt, amely rizikó kérdőív kitöltéséből, vérvételből áll, akik pedig urológus által végzett
szűrésen szeretnének részt venni, arra is lesz lehetőség. Azok a férfiak, akik ezen a napon részt
vesznek a prosztata megbetegedések szűrésén, nyereménysorsoláson is részt vehetnek, amely a
színpadon történik – több nyeremény mellett a főnyeremény egy férfi kerékpár.
A Zrínyi utcában 10-től 14 óráig színes rendezvényekkel várják a lakosokat.
Lesz – többek között – Modellautó és kerékpár bemutató, motoros szimuláció; az idelátogatók
megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás alapjaival; a környezetvédelmi mérésekre alkalmas
eszközökkel, lesz KRESZ-totó, részeges szemüveges feladatok, az EVP bemutatja a standjainál a
következő két év programjait, a helyi termelők pedig bemutatják termékeiket.
127
A gyerekeket Grimm Busz Színházzal, gyermek néptánccal, arcfestéssel, kézműves- és más
gyerekprogramokkal várják, emellett lesz hastánc, a Pumpkins trió pedig rockabilly slágereket ad
elő.
128
- A Hódkerék is támogatja az EVP programot
2013. szeptember 12. promenad.hu
A Hódkerék Kft. is támogatja az Egészséges Vásárhely Programot. A vásárhelyi rendőrséggel
összefogva kerékpáros ügyességi versenyt rendeznek a Zrínyi utcában. A felállított ügyességi
pályán kortól függetlenül mindenki kipróbálhatja, hogy hogyan is tudja kezelni saját kerékpárját.
Hódi András, a Hódkerék Kft. egyik tulajdonosa a Rádió 7-nek elmondta, aki nem tud saját
kerékpárt hozni, az kipróbálhat a helyszínen egy kisebb, illetve egy nagyobb kétkerekűt.
Hozzátette, a kerékpáros bemutató helyszínére kilátogatók eredményes vásárhelyi sportolókkap is
találkozhatnak, ott lesz a helyi BMX-Cross szakosztály kiválósága, a Pekingi Olimpia 12.
helyezettje, és az MTB szakágat képviselő négyszeres országos bajnok is. Emellett a
nagyszínpadon óránként sorsolnak is, amelyhez nagy értékű nyereményeket ajánlottak fel.
Hódi András és neje közösen vezetik kereskedésüket, és elmondta, hogy felesége már évek óta
részt vesz az EVP programjain, és minden évben ellátogat a mellrákszűrésre is. Hozzátette, most,
hogy férfiaknak is nyílt lehetőség különböző szűrésekre, fontosnak tartja, hogy éljen ezekkel. Mint
kiemelte, inkább jobb a bajt megelőzni, mint később kezelni.
Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, emellett útjára indul a
„Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a Hódmezővásárhelyi Kistérségben” című,
Európai Unió által támogatott 2 éves projekt és a prosztata megbetegedések szűrése. Ez
alkalomból rendezvénysorozatot tartanak a Zrínyi utcán és a Kossuth téren 2013. szeptember 14-
én.
A kórház területén 8-tól 12 óráig ingyenes lakossági szűréseket végeznek, bemutatják a TÁMOP-
6.1.2-11/3 által támogatott projekt mozgással kapcsolatos programját, előadásokat hallgathatnak
meg az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Elindul a prosztata megbetegedések szűrésének programja: a 45 év feletti férfiak szűrésen
vehetnek részt, amely rizikó kérdőív kitöltéséből, vérvételből áll, akik pedig urológus által végzett
szűrésen szeretnének részt venni, arra is lesz lehetőség. Azok a férfiak, akik ezen a napon részt
vesznek a prosztata megbetegedések szűrésén, nyereménysorsoláson is részt vehetnek, amely a
színpadon történik – több nyeremény mellett a főnyeremény egy férfi kerékpár.
A Zrínyi utcában 10-től 14 óráig színes rendezvényekkel várják a lakosokat.
Lesz – többek között – Modellautó és kerékpár bemutató, motoros szimuláció; az idelátogatók
megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás alapjaival; a környezetvédelmi mérésekre alkalmas
eszközökkel, lesz KRESZ-totó, részeges szemüveges feladatok, az EVP bemutatja a standjainál a
következő két év programjait, a helyi termelők pedig bemutatják termékeiket.
129
A gyerekeket Grimm Busz Színházzal, gyermek néptánccal, arcfestéssel, kézműves- és más
gyerekprogramokkal várják, emellett lesz hastánc, a Pumpkins trió pedig rockabilly slágereket ad
elő.
- Versenyautóval is száguldhatunk az EVP születésnapján
2013. szeptember 12. promenad.hu
Az Autószerviz ’96 Kft. is színesíti az öt éves Egészséges Vásárhely Program szeptember 14-ei
rendezvényét. Gépjárműveket fognak kiállítani, valamint a szűrővizsgálaton részt vevők között az
EVP rendezőivel közösen sorsolásra is sor kerül. Emellett a nyertesek a város egyik lezárt
útszakaszán az egyik versenyautót is kipróbálhatják.
Ludescher Ádám, a cég ügyvezetője a Rádió 7-nek elmondta, mindenféleképpen részt vesz
valamilyen szűrővizsgálaton, és a kollégáinak is felhívta a figyelmét, hogy ha idejük engedi, ők is
vegyék igénybe a lehetőségeket.
Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, emellett útjára indul a
„Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a Hódmezővásárhelyi Kistérségben” című,
Európai Unió által támogatott 2 éves projekt és a prosztata megbetegedések szűrése. Ez
alkalomból rendezvénysorozatot tartanak a Zrínyi utcán és a Kossuth téren 2013. szeptember 14-
én.
A kórház területén 8-tól 12 óráig ingyenes lakossági szűréseket végeznek, bemutatják a TÁMOP-
6.1.2-11/3 által támogatott projekt mozgással kapcsolatos programját, előadásokat hallgathatnak
meg az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Elindul a prosztata megbetegedések szűrésének programja: a 45 év feletti férfiak szűrésen
vehetnek részt, amely rizikó kérdőív kitöltéséből, vérvételből áll, akik pedig urológus által végzett
szűrésen szeretnének részt venni, arra is lesz lehetőség. Azok a férfiak, akik ezen a napon részt
vesznek a prosztata megbetegedések szűrésén, nyereménysorsoláson is részt vehetnek, amely a
színpadon történik – több nyeremény mellett a főnyeremény egy férfi kerékpár.
A Zrínyi utcában 10-től 14 óráig színes rendezvényekkel várják a lakosokat.
Lesz – többek között – Modellautó és kerékpár bemutató, motoros szimuláció; az idelátogatók
megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás alapjaival; a környezetvédelmi mérésekre alkalmas
eszközökkel, lesz KRESZ-totó, részeges szemüveges feladatok, az EVP bemutatja a standjainál a
következő két év programjait, a helyi termelők pedig bemutatják termékeiket.
130
A gyerekeket Grimm Busz Színházzal, gyermek néptánccal, arcfestéssel, kézműves- és más
gyerekprogramokkal várják, emellett lesz hastánc, a Pumpkins trió pedig rockabilly slágereket ad
elő.
- Ünnepeljük együtt az Egészséget!
2013. szeptember 13.promenad.hu
Szeptember 14-én nagyszabású rendezvénysorozatot szerveznek Hódmezővásárhelyen abból az
alkalomból, hogy idén ünnepli ötéves születésnapját az EVP, emellett indul útjára az
egészségprogram prosztata megbetegedések szűrési projektje, valamint az Európai Unió által
támogatott egészségfejlesztési projekt. A rendezvénysorozatot Lázár János országgyűlési
képviselő, valamint Kallai Árpád, a kórház főigazgatója nyitja meg.
Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, emellett útjára indul a
„Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a Hódmezővásárhelyi Kistérségben” című,
Európai Unió által támogatott 2 éves projekt és a prosztata megbetegedések szűrése. Ez
alkalomból rendezvénysorozatot tartanak a Zrínyi utcán és a kórházban 2013. szeptember 14-én.
A kórház területén 8-tól 12 óráig ingyenes lakossági szűréseket végeznek, emellett bemutatják az
Európai Unió által támogatott Egészségfejlesztési projekt mozgással kapcsolatos programját. Így
lesz – többek között – anyajegy, hallás, prosztata-, méhnyak szűrés; véradás, csontsűrűség-mérés
és emlőszűrés; emellett az érdeklődők számos előadást hallhatnak például a szív- és érrendszeri
megbetegedésekről, valamint a lelki egészségről. A sportprogramokon a pilates-tornával, az intim
tornával, az aerobiccal, valamint a női önvédelem alapjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
Ugyanezen a napon, a kórház területén elindul a prosztata megbetegedések szűrésének programja:
a 45 év feletti férfiak egy rizikó kérdőív kitöltéséből és vérvételből álló vizsgálaton vehetnek részt,
de urológus által végzett szűrésre is lesz lehetőség. Azok a férfiak, akik ezen a napon részt
vesznek a prosztata megbetegedések szűrésén, nyereménysorsoláson is részt vehetnek, amely a
Zrínyi utcai színpadon történik minden egész órában – több nyeremény mellett a főnyeremény
egy férfi kerékpár.
A Zrínyi utcában 10-től 14 óráig színes rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Lesz – többek
között – Modellautó és kerékpár bemutató, valamint motoros szimuláció. A Mammuth Works
csapata például bemutatja a világ legnagyobb modellautóját: a közel 2 méter hosszú, 80
kilogramm tömegű, egyedi fékrendszerrel és fedélzeti számítógéppel felszerelt autó mintegy 70
km/órás végsebességre képes.
131
Mindemellett az idelátogatók megismerkedhetnek az elsősegélynyújtás alapjaival; a
környezetvédelmi mérésekre alkalmas eszközökkel, lesz KRESZ-totó, részeges szemüveges
feladatok, emellett az EVP bemutatja a standjainál a következő két év programjait, de meg lehet
ismerni a helyi termelők termékeit is.
A gyerekeket Grimm Busz Színházzal, gyermek néptánccal, arcfestéssel, kézműves- és más
gyerekprogramokkal várják, lesz hastánc, a Pumpkins trió pedig rockabilly slágereket ad elő.
- Ünnepelt Vásárhely
2013. szeptember 14. promenad.hu
Ingyenes szűrésekkel, színpadi produkciókkal és gyermekprogramokkal ünnepelték, hogy ötéves
az Egészséges Vásárhely Program. A nap folyamán sokan érdeklődtek az egészségük iránt
Hódmezővásárhelyen.
Idén ünnepli ötéves születésnapját az Egészséges Vásárhely Program, emellett útjára indul a
TÁMOP-6.1.2/11/3 kódszámú „Kistérségi Egészségfejlesztési Iroda létrehozása a
Hódmezővásárhelyi Kistérségben” című, Európai Unió által támogatott 2 éves projekt és a
prosztata megbetegedések szűrése. Ez alkalomból tartottak rendezvénysorozatot a Zrínyi utcán és
a kórházban.
A rendezvényt dr. Kallai Árpád a kórház főigazgatója és dr. Kószó Péter alpolgármester nyitotta
meg. - Ez a nap, ünnepe az elmúlt öt esztendőnek és a sok munkának, amelyet az Egészséges
Vásárhely Program végzett. Eddig elsősorban a hölgyeknek kínáltunk programot az emlőrák
szűréssel, ezentúl a férfiaknak is fogunk, ugyanis indul a prosztata megbetegedések szűrése –
mondta dr. Kallai Árpád.
- Az EVP létezésével több ezer ember gyógyult meg, úgy gondolom, ennél fontosabbat nem is
lehet mondani egy évfordulón – hallhattuk dr. Kószó Pétertől.
A nap folyamán ingyenes szűréseken, többek között hallás- és prosztata-szűrésen, véradáson,
valamint csontsűrűség-mérésen vehettek részt az érdeklődők. Előadásokkal is kedveskedtek a
látogatóknak, például a szív- és érrendszeri megbetegedésekről, valamint a lelki egészségről is
tájékozódhattak a megjelentek.
A Zrínyi utcán például modellautó és kerékpár bemutató, valamint motoros szimuláció
szórakoztatta a látogatókat. Ezen kívül az elsősegélynyújtás alapjaiba is betekintést nyerhettünk.
Czeglédi Nándor jó szervezettséget tapasztalt a nap folyamán. Elmondta, hallásszűrésen,
vércukorszint- és koleszterinszint mérésen és véradáson vett részt.
132
A nap folyamán nem csak látogatót, hanem egészségügyi dolgozót is megkérdeztünk. Hrabovszki
Antalné, a Csongrád megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
fizikoterápiás asszisztense kifejtette, sokan érdeklődtek a csontsűrűség-mérés iránt, főleg a reggeli
órákban. Zárásként hozzátette, a tapasztalat szerint az embereket érdekli az egészségük.
Az egyik standnál mikrofonvégre kaptuk Bernáthné Juhász Anikót, a sürgősségi osztály
osztályvezető főnővérét is. Elmondta, a rossz idő ellenére sokan érdeklődtek a szakszerű
újraélesztés iránt. Hozzátette, ez mindenképp pozitív, ugyanis soha nem tudhatjuk, mikor
kerülünk olyan helyzetbe, hogy hasznosítani kelljen az itt tanultakat.
Megyeri József
- Parázs vita a makói kórházról
2013. szeptember 26. delmagyar.hu
Makó - A szennyvízcsatornázás, a szemétdíjkedvezmények és a kórház témája uralta a makói
képviselő-testület szerdai ülését. A végén új igazgatót neveztek ki az egyesített városi könyvtár és
múzeum élére Forgó Géza személyében.
Több képviselő számolt be Buzás Péter érdeklődésére szerdán arról, hogy saját körzetükben
munkához látott a szennyvízberuházás úgynevezett havariabrigádja, amely a hibákat hivatott
mihamarabb kijavítani. Az önkormányzat kilátásba helyezte: ha nem lesz ilyen csapat, a város
maga szervez egyet, és a költségeket majd bevasalja a kivitelezőn. A város első embere úgy
fogalmazott, látni, hogy a kivitelező hozzáállása javult, de a makóiak is egyre együttműködőbbek.
A napirend előtti polgármesteri bevezetőben szóba került a szemétszállításidíj-kedvezmény ügye
is.
Megírtuk: ezt a jogszabályváltozások miatt immár csak kérelemre, szociális támogatásként tudja
biztosítani a város. Az eddig a jogosultaknak színes borítékban kiküldött 5554 igénylőlap közül
2943-at juttattak el a hivatalba. Csomor Ágnes, a hatósági osztály vezetője arra hívta fel a
figyelmet, hogy aki szeptember 30-áig jelentkezik, az már az októberben kezdődő negyedévtől
megkapja a támogatást – aki később, az csak a következő negyedévtől.
Jövő csütörtökön, délután 5-kor a makói városháza dísztermében tart lakossági fórumot Kallai
Árpád, az összevont makói–hódmezővásárhelyi kórház főigazgatója. Ez annak kapcsán hangzott
el, hogy Molnár László (MSZP) ismét szóba hozta a rendelőintézeti bőrgyógyászat ügyét. Saját
tapasztalatai szerint formálisan ugyan igaz, hogy van bőrgyógyász Makón hetente egyszer,
ténylegesen azonban hetek óta nem rendelt a doktornő, aki magánrendelésen viszont fogadja a
pácienseket. A városatya úgy tudja, a vásárhelyi kórházban 2-3 bőrgyógyász dolgozik, szerinte
133
egyikük átirányítása enyhíthetne a problémán. Hogy a kórház ügye még mindig parázs vitatéma,
jelzi: hosszas, személyes megjegyzésekkel fűszerezett szócsata bontakozott ki róla Molnár László,
a polgármester, illetve velük szemben Sánta Sándor (Fidesz) egészségügyi bizottsági elnök között.
Bár egy ponton Sánta Sándor magát sértve érezve azt mondta, távozik az ülésről, végül maradt, és
lecsillapodtak a kedélyek.
A képviselő-testület arról is döntött, hogy Mátó Erzsébetet, a közelmúltban egyesített József
Attila Városi Könyvtár és Múzeum igazgatóját, aki jövő nyáron nyugdíjba vonul, kérésének
megfelelően már január 1-jétől felmentik a munkavégzés alól. Utódjának megválasztásáról zárt
ülésen döntöttek. 4 pályázó közül Forgó Géza történész-muzeológus kapott bizalmat –
kinevezése 5 évre szól, fizetése havi bruttó 296 ezer forint lesz.
- Fogadóóra a vásárhelyi kórházban
2013. szeptember 27. promenad.hu
Dr. Kallai Árpád a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatója fogadóórát tart.
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
2013. október 09-én (szerdán) 1200 órától Lakossági Fogadóórát tartok, a Csongrád Megyei
Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó Intézmény Hódmezővásárhelyi
Telephelyének Igazgatóságán. (Hódmezővásárhely, Dr. Imre József u. 2.)
Az igazgatóság a kórház Zrínyi utcai bejárata felől is megközelíthető.
A fogadóórán való megjelenés bejelentkezést követően lehetséges, a 62/532-152-es
telefonszámon hétfőtől-csütörtökig 800-1500, pénteken 800-1300 óráig.
Sok szeretettel várom azokat, akiknek a Kórházzal kapcsolatban bármilyen kérdésük,
észrevételük, avagy panaszuk van!
Hódmezővásárhely, 2013. szeptember 27.
Dr. Kallai Árpád
főigazgató
134
- Több mint ötszázan tekertek az emlőrák ellen Vásárhelyen
2013. október 18.promenad.hu
Idén több mint ötszázan kerékpároztak Hódmezővásárhelyen az emlőrák-ellenes küzdelem
jegyében, melyre péntek délután került sor a településen. A Kossuth térről indulva közel négy
kilométert kerekeztek a vásárhelyiek. Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga gazdasági
elnökhelyettesétől megtudtuk, hogy a nők átszűrtsége az országban 40 százalékra tehető, míg ez
Hódmezővásárhelyen 70 százalék.
Az Egészséges Vásárhely Program ötödik alkalommal rendezte meg Hódmezővásárhelyen az
Egészségkerékpározást, amit az emlőrák-ellenes küzdelem jegyében tartottak meg. A rendezvény
célja, hogy felhívják a lakosok figyelmét a szűrés fontosságára, és, hogy minél többen járjanak el a
vizsgálatokra.
Az emlőrák ellenes kerékpározáson jelen volt Lázárné Megyeri Zita is, aki a Nők az Egészséges
Vásárhelyért Mozgalom fővédnöke. Elmondta, a mellrák ellenes küzdelem, nekünk nőknek
fontos. Családanyaként, háziasszonyként tudom, hogy sokszor legyintünk egészségünkre,
mindent előtérbe helyezünk, de véleményem szerint legalább évente egyszer fel kell hívni arra a
figyelmet, hogy szükség van ránk. Ilyenkor elhisszük, hogy mi is fontosak vagyunk a családban.
- Mi magunk tudunk csak vigyázni saját egészségünkre – tette hozzá Lázárné Megyeri Zita, aki
végezetül elmondta, hogy sokkal jobb orvoshoz kontrollra járni, mint azért, hogy gyógyítson.
Dr. Kallai Árpáddal, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatójával készített interjút itt tekinthetik meg:http://promenad.hu/cikk/harc-az-emlorak-
ellen-hangbejatszassal-134586
A Magyar Rákellenes Liga gazdasági elnökhelyettese, Rozványi Balázs is kerékpárra pattant
pénteken. Az elnökhelyettes elmondta, hogy a Magyar Rákellenes Liga már régóta tartó
együttműködésben áll Hódmezővásárhellyel, sőt korábban egy szűrőbuszt is építettek, amit a
vásárhelyi kórháznak adományoztak. Ezzel a busszal tudják elvégezni a szűréseket a környező
településeken. Az elmúlt évben 60 nőt szűrtek ki, akiknél találtak pozitív leletet és nekik a
gyógyulásokat segítette, hogy működik ez a busz – mondta az elnökhelyettes.
Hódmezővásárhelyen a 45 és 65 év közötti nők átszűrtsége több mint 70 százalékos.- Ez egy
nagyon jó eredmény – jelentette ki Rozványi Balázs, akitől megtudtuk, hogy az országos átlag
kicsivel több, mint 40 százalék fölött van. Amennyiben ez az eredménye az egész országban 70
százalék körüli lenne, akkor életeket lehetne menteni, hiszen most évente 2200-2300-an halnak
meg mellrákban.
135
A vásárhelyi Kardos Lászlóné minden évben részt vesz eddig a kerékpározáson, melyre második
alkalommal hozta el unokáját, Nikolettát. A hölgy véleménye szerint ennyit, mindenképpen meg
kell tenni a vizsgálatok mellett, hogy minél kevesebb beteg legyen.
Kerekesné Szikora Magdolna is a kerékpárosok között volt. A hölgy első alkalommal vesz részt az
emlőrák-ellenes küzdelem jegyében rendezett kerékpározáson, amit egy nagyon jó
kezdeményezésnek tart. Magdolnának nem szokatlan a biciklizés, ugyanis hetente több mint 15
kilométert teker, ami mellett tornászni is jár.
Miután visszaértek a kerékpárosok a Kossuth térre sorsolás következett, ugyanis, azok, akik tavaly
október elseje után vettek részt az emlőszűrésen és a helyszínen regisztráltak, három darab
kerékpárt sorsoltak ki, plusz 3-3 db kitűző is gazdára talált.
A.S.
- További fejlesztések az Erzsébet kórházban
2013. október 25. promenad.hu
Összességében egy 4 milliárodos beruházásról van szó, amely eszközfejlesztésre és
épületrekonstrukcióra irányul - fejtette ki Lázár János országgyűlési képviselő, a péntek délelőtt
tartott fogadóórán a Rádió 7-ben.
Több mint 2,5 milliárdos beruházás van folyamatban a makói és a hódmezővásárhelyi kórházban
összesen – hangzott el a Rádió 7 képviselői fogadóóráján, pénteken, ahol Lázár János elmondta,
fél milliárd Makóra, míg a fennmaradó összeg Hódmezővásárhelyre kerül. Az országgyűlési
képviselő hozzátette az Erzsébet kórháznak vannak olyan részei, amik rosszabb állapotban
vannak, mint a makói intézményé.
Összességében egy 4 milliárdos beruházás fog megvalósulni – mondta el Lázár János, majd
hozzátette, jelenleg is folynak munkálatok az Erzsébet kórháznál. A kórház bejáratánál található
főépület, ahol a belgyógyászt és a sebészet található, teljesen meg fog újulni.
Nagy Ágnes
- Képzés határon innen és túl
2013. november 14. promenad.hu
Egy átfogó programnak a része az a két napos képzés, amelyet a hódmezővásárhelyi Erzsébet
Kórházban tartanak csütörtökön és pénteken azoknak az asszisztenseknek, akik a Mammográfiás
136
Központban dolgoznak – tájékoztatott Dr. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.
Mint ahogy arról korábban is írtunk az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia
Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a
HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a
Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon címmel, melyben vezető partner a
Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet illetve projekt partner a szentesi székhelyű
Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet valamint az aradi Vasile Goldis
Egyetem.
A program legfontosabb elemei a beruházások, amelynek keretében a mammográfiás
szűrőállomás megújult. Itt új digitális mammográf- és ultrahang-készülékeket szereztek be,
valamint fejlesztik a leletező és archiválási rendszert, illetve a vizsgálatok pontosságát segítő
szoftvereket is. A teljes költség 1,8 millió euró – tette hozzá dr. Kallai Árpád.
A beruházások mellett ugyanolyan fontos a képzés, amelyen az orvosok már részt vettek.
Csütörtökön illetve pénteken az asszisztensek hallgathattak meg előadásokat, illetve a
gyakorlatban is megtapasztalhatták az újdonságokat. A résztvevők között nem csak a
konzorciumi partnerek vesznek részt, hanem Zentáról is érkeztek szakemberek.
Dr. Kallai Árpád elmondta, már a vége felé járnak annak a beszerzésnek, ami a Mammográfiás
Központ ünnepélyes átadását lehetővé teszi, így heteken belül erre is sort tudnak keríteni.
Közben a munka már folyik, úgy ahogy a képzések is.
Nagy Ágnes
- Nemzetközi képzés a gyakorlatban a vásárhelyi kórházban
2013. november 25. promenad.hu
Csütörtökön volt az elméleti, pénteken pedig a gyakorlati oktatása a vásárhelyi kórház
nemzetközi, mammográfiai képzésének. Olyan telediagnosztikai, elektronikus rendszer fog
működik, pályázati támogatással, amellyel azonnal, külföldön is megvizsgálhatják majd a
Vásárhelyen készült felvételeket.
Aradi, szentesi és helyi orvosok tanulták ma az új telediagnosztikai, mammográfiai rendszer
működését a vásárhelyi kórházban. Mindez az egészségügyi intézmények átfogó, közös,
nemzetközi pályázatához kapcsolódott. Az elméleti oktatás csütörtökön volt, ma a gyakorlatban
ismerkedtek a gépekkel a szakemberek. Nem csak a pályázatban résztvevő településekről, hanem
még a szerbiai Zentáról is érkezett szakorvos az oktatásra.
137
Mint, ahogy arról korábban is írtunk az Egészséges Vásárhely Program a Magyarország-Románia
Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretén belül nyert pályázati forrást a
HURO/1101/189/2.4.1 Rendszeres mammográfiás szűrés infrastruktúrájának fejlesztése a
Hódmezővásárhelyi és a Szentesi Kistérségben és Aradon címmel, melyben vezető partner a
Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház- Rendelőintézet illetve projekt partner a szentesi székhelyű
Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház- Rendelőintézet valamint az aradi Vasile Goldis
Egyetem.
A program keretében a mammográfiás szűrőállomás megújult a résztvevő településeken. Új
digitális mammográfiai és ultrahang-készülékeket szereztek be, frissítették a feldolgozó
elektronikus rendszert is. Az új, netes adatbázis előnye az lesz, hogy modern eszközökkel, kitűnő
minőségben végezhetik majd a vizsgálatokat. Az elkészült felvételek rögtön bekerülnek abba a
közös internetes rendszerbe, amelyben akár Aradon is megnézhetik majd mondjuk a vásárhelyi
kórházban készült felvételeket. Így adódik lehetőség azonnal, több szakembert érintő, határok
nélküli konzultációra.
Major Zsuzsanna
- Megújul a vásárhelyi kórház A épülete
2013. november 15. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - Jövő nyárra teljesen megújul, és egy többelemes beruházásrészeként
modern, aktív betegellátó központtá válik a vásárhelyi kórház A épülete – hangzott el a
projektnyitón.
A beruházás teljes költségvetése 747,6 millió forint, ebből támogatás 672,8, önerő 74,7 millió. A
munkaterületet idén augusztus 1-jén adták át a kivitelező Építészmester Tervező és Kivitelező
Zrt.-nek, amely már megkezdte a munkálatokat – főleg az alagsorban, illetve a pinceszinten
álmennyezet és válaszfalak bontásával, alapvezetékek és közművek feltárásával –, amelyekkel
2014. július 30-áig kell végeznie. A projekt október 31-én zárul.
Ezelőtt köszöntőjében Lénárt Endre, a GYEMSZI egészségügyi főtanácsnoka emlékezett a 2007-
es ágyszámcsökkentésre, létszámleépítésre, az Egészséges Vásárhely program 2008-as életre
hívására, és arra, hogy az önkormányzati és a GYEMSZI-fenntartás alatt is folyamatosan fejlődött
az intézmény, s az integrációt követően a két tagkórház már Hódmezővásárhelynek, Makónak és
környéküknek az ellátásáról gondoskodik. Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó
Központ Hódmezővásárhely–Makó főigazgatója elmondta: a pályázat célja a magas színvonalú
betegellátás biztosítása, a rendelkezésre álló erőforrások racionalizálása, a gazdaságtalan
138
működtetés megszüntetése és az ellátásban dolgozók munkakörülményeinek, technológiai
színvonalának javítása.
A beruházás fontosabb elemei közé az alagsorban 274 férőhelyes öltözőblokk és bérmosodai
fogadóhelyiségek kialakítása, a diagnosztikai szárnyban a központi sterilizáló korszerűsítése
(burkolat, bútorzat, elszívórendszer, eszközpark) tartozik, és az épület központi részén
betegirányítót alakítanak ki új, akadálymentes felvonóval. Az egyetlen bejárat rámpa segítségével,
mentővel is megközelíthető lesz.
- Megújul a vásárhelyi kórház A épülete
2013. november 20. promenad.hu
Nagy a munka a hódmezővásárhelyi Erzsébet kórház területén. A fejlesztésekről Dr. Kallai
Árpádot, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó
főigazgatóját kérdeztük.
A beruházás teljes költségvetése 747,6 millió forint, ebből támogatás 672,8, önerő 74,7 millió. A
munkaterületet idén augusztus 1-jén adták át a kivitelezőnek. A beruházásnak 2014. július 30-ig
kell befejeződnie.
A beruházás fontosabb elemei közé az alagsorban 274 férőhelyes öltözőblokk és bérmosodai
fogadóhelyiségek kialakítása, a diagnosztikai szárnyban a központi sterilizáló korszerűsítése
(burkolat, bútorzat, elszívórendszer, eszközpark) tartozik, és az épület központi részén
betegirányítót alakítanak ki új, akadálymentes felvonóval. Az egyetlen bejárat rámpa segítségével,
mentővel is megközelíthető lesz.
Nagy Ágnes
- Áldozatkész emberekre van szükség
2013. november 29. promenad.hu
A véradókat köszöntötték péntek délután Hódmezővásárhelyen a Városháza dísztermében, ahol a
kerek évfordulókkal rendelkezők jutalomban részesültek. Összesen 170 embert hívtak meg, akik
már 20 és 130 közötti alkalommal segítettek társaikon.
- Október 27-e a Véradók Napja, de mi ezt a napot szemeltük ki e jeles ünnepség megtartására –
kezdte beszélgetésünket dr. Mayer Klára, a helyi vérellátóosztály vezetője, aki elmondta, hogy
összesen 170 embert hívtak, akik közül jutalomban részesültek a kerek számmal rendelkezők.
139
Forrai István már 130 alkalommal adott vért – derült ki az ünnepségen, így Istvánt elsőként
jutalmazták pénteken, majd visszafelé haladva 20-ig mindenki sorra került.
Hódmezővásárhelyen minden héten csütörtökön 7 óra 30 perctől 10 óráig van lehetőség vért adni
– tudtuk meg dr. Mayer Klárától.
Dr. Szekeres Veronika, az Országos Vérellátó Szolgálat Szegedi Regionális Vérellátó Központ
igazgatója, elmondta, hogy régiójában évente 70 ezer egység teljes vér levételét végzik, ami
majdnem arányosan oszlik meg a három megye (Csongrád, Bács, Békés) között.
- Hódmezővásárhely, Szentes, Csongrád 7 százalékos, ami azt jelenti, hogy 1000 véradóra évente
70 véradás jut. Szeged 6 százaléknál tart, de a többi területen is igyekszünk legalább az 5
százalékot megtartani – zárta az igazgató.
Dr. Lóczi Gerda a vásárhelyi kórház sürgősségi osztályának vezetője megnyitóbeszédében arról a
tehetetlenségről beszélt, amikor egy baleset, betegség vagy szülés után nem áll el a vérzés.
„Ott állunk és várjuk a csodát, és az a csoda egy telefon után megérkezik. De, ahhoz, hogy ez a
csoda megérkezzen, áldozatkész emberekre van szükség. Úgy gondolom a magyar nyelv, azt
gyönyörűen kifejezi, hogy Önök milyen áldozatot hoznak, önzetlenül adják segítségüket, a rohanó
világban időt és energiát nem kímélve vérüket áldozzák értünk” – mondta az osztályvezető, aki
szerint időnként meg kell állni egy pillanatra, és ki kell mondani hangosan is, hogy köszönjük.
Szalkai Erzsébet, nyugdíjas ápoló már huszonegyszeres véradó, aki 38 évig az egészségügyben
dolgozott, így személyesen is megtapasztalta, hogy nagy szükség van a vérre. „Amellett, hogy
segítek, nekem is jó, mert megvan egy kivizsgálás, sőt megúszok egy sorban állást” – mondta a
Székkutason élő hölgy, aki évente két alkalommal ad vért.
Varga Tóth István, géplakatos magas vérnyomással küszködött, így orvosi előírás miatt kezdett el
véradásra járni, aki már negyvenszer ült a véradó székbe. Az 58 éves vásárhelyi férfi elmondta, jól
érzem magam utána, és amíg lehet, biztosan adok vért.
Antal Sándor
140
- Vásárhelyi orvosok a vádlottak között
2013. december 10. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - Bűnszövetségben elkövetett, közel 100 millió forintos költségvetési csalás
bűntettével vádol az ügyészség két vásárhelyi doktort, egy pszichiátert és egy körzeti orvost.
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt a Szegedi Járásbíróság előtt 51 személlyel, köztük két
vásárhelyi orvossal szemben vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés
bűntette, valamint költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt – áll Szanka
Ferenc sajtószóvivő közleményében.
A vádirat szerint egy vásárhelyi szakorvos és egy körzeti orvos segítségével zömmel vásárhelyi
lakosok szerveztek be olyanokat, akiknek fogyatékossági támogatást ígértek, anélkül, hogy
jogosultak lettek volna rá.
Kihasználták, hogy a fogyatékossági támogatás megszerzéséhez elég a szakorvosi vizsgálat, illetve
orvosi vélemény, személyes megjelenésre, bizottsági vizsgálatra a jogosság megállapításához nem
volt szükség. Ez a rendszer 2001 és 2012 között működött, majd a büntetőeljárás hatására
függesztette fel a Magyar Államkincstár a fogyatékossági támogatások folyósítását. A vádlottak a
költségvetésnek közel 100 millió forintos kárt okoztak – áll még a közleményben. A Szegedi Járási
Ügyészség az orvosokat nagyobb vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett
költségvetési csalás bűntettével, míg a fogyatékossági támogatásban részesülőket a számukra
folyósított összegnek megfelelő költségvetési csalás bűntettével vádolja.
Egy pszichiáter és egy körzeti orvos érintett a csalásban. Az ügyészség annyit elárult, F. M.
háziorvosról, és a szegedi L. E. pszichiáterről van szó, utóbbi korábban éveken keresztül
dolgozott az Erzsébet-kórházban, az ügy kirobbanásakor, tavaly tavasszal már nem, mert
nyugdíjba ment. A visszaélések ügyében az egészségügyi intézmény nem érintett – mondta el
érdeklődésünkre Kallai Árpád főigazgató.
– Kihallgattak az ügyben, azóta keveset hallottam a fejleményekről – közölte a 30 esztendeje
háziorvos, 60 éves F. M., akit tegnap rendelőjében értünk utol telefonon. Azt mondta: eddigi
pályafutása során semmilyen ügye nem volt, és úgy tudja, ebben az esetben bűnsegédi vádat
fogalmaztak meg ellene, mert – szakorvosi javaslatra – kiállította a fogyatékossági támogatáshoz
szükséges 4 oldalas dokumentumot.
Próbáltuk elérni a másik orvost is, egyelőre nem jártunk sikerrel.
141
- Egészséges vetélkedő
2013. december 17. delmagyar.hu
Hódmezővásárhely - A makói és a vásárhelyi kórház alkalmazottainak szerveztek játékos
vetélkedőt az Egészséges Vásárhely Program részeként szombaton a vásárhelyi Fekete Sas Szálló
báltermében.
Az eseményen 21 csapat közel 200 egészségügyi dolgozóval vett részt. A Csongrád Megyei
Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely–Makó vetélkedője egy nyertes pályázathoz
kötődött, amelyben vállalták az egészséges életmódhoz kapcsolódó programok szervezését. 10
millió forintra pályáztak, és a dolgozók egészségének javítása, az egészségmegőrzés,
stresszkezelés, mozgás érdekében, a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzéséért dolgozták
ki a programot. Az első csapatverseny volt a szombati, és később is lesznek még hasonlók. A
hétvégi vetélkedőn elméleti versenyek és táncház volt soron, legközelebb bowlingversenyt
rendeznek, készülnek Mártélyra sportvetélkedőre és a makói kalandparkba is, és szűrési
programot is tartanak.
- Vásárhely-vitával zárták az évet Makón
2013. december 18. delmagyar.hu
Makó - Vásárhely és Makó politikusai azért kerültek szembe egymással, mert a jelenlegi kormány
másként gondolkodik önkormányzati önállóságról, mint az összes eddigi – hangzott el a makói
testület ülésén. A város képviselői a legközelebbi alkalommal tájékoztatást kérnek az összevont
vásárhelyi és makói kórház működéséről a főigazgatótól, Kallai Árpádtól.
A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók Székhelyintézményének 4. z
osztályos diákjai adtak karácsonyi műsort a makói képviselő-testület idei utolsó ülésének
elején. Buzás Péter polgármester az önkormányzat nevében gratulált Tóth Istvánnak, a Váll-Ker
Kft. igazgatójának, abból az alkalomból, hogy cége első makói vállalkozásként kapta meg a lapunk
által alapított Presztízs díjat.
Bár az írásbeli polgármesteri tájékoztatónak nem volt része, Siket István (PSZM) képviselő
felvetése nyomán szóba került az a levél, amely Korsós Ágnes hódmezővásárhelyi jegyző
aláírásával minden makói lakásba eljutott, és lapunkban is megjelent. A makói és a vásárhelyi
kórház összevonása, a vízműszolgáltatás átszervezése nyomán elindult Hódmezővásárhely–Makó
vitára reflektál. Siket, majd Molnár László (MSZP) a jegyző levelére reagálva megismételte: a
makóiaknak nincs gondjuk a vásárhelyi polgárokkal, sem az ottani közigazgatással, csak egyes
vezetők egyes döntéseivel, és azzal, hogy ennek nyomán az ország ma talán legerősebb
142
érdekérvényesítő képességével bíró városa a szomszédja rovására erősödik. Sánta Sándornak
(Fidesz) az volt a véleménye, hogy lehetnek konkrét gondok a kórház-integrációval, de ezeket
nem így, nyílt színi politikával lehet megoldani, máshogyan és máshol kell intézkedni. Buzásnak és
a pártján állóknak erről más volt a véleménye. Marosvári Attila alpolgármester szerint pedig
ennek a vitának az az oka, hogy a jelenlegi kormány máshogyan gondolkodik önkormányzati
önállóságról, mint a rendszerváltás óta az eddigiek. Erről az államosítások mellett az is
tanúskodik, hogy korábban nem fordult elő olyan, hogy az egyik város polgármestere egy másik
település intézményével kapcsolatos döntést jelentsen be. Márpedig Makó kórházáról annak
idején Lázár János jelentette be, Vásárhelyen, hogy a vásárhelyi kórházhoz fog tartozni, anélkül,
hogy a makóiakkal tárgyalt volna előtte. Marosvári szerint jellemző, hogy Korsós Ágnes a
levelében címzetes főjegyzőként, doktorként címzi magát, de a levél megszólítottja simán Buzás
Péter, pedig mindketten ugyanazt a jogi egyetemet végezték el. Ez nem formaság – mutatott rá
Marosvári –, hanem annak a jele, hogy a levélíró nem tekinti partnernek azt, akit megszólított. Gál
Sándor (Fidesz) szerint az a tanulság, hogy ha az integrációval kapcsolatos döntést ésszerűen,
egymással beszélve hozzák meg, nem alakul ki ilyen vita. A testület úgy döntött, februári ülésére
meghívja Kallai Árpádot, a vásárhelyi és makói kórház közös főigazgatóját, akitől tájékoztatást
kérnek az intézményről.
A képviselők az inflációt követve emelték a közterület-használati díjat, amit továbbra sem kell
megfizetnie annak, aki építkezés vagy házfölújítás miatt veszi igénybe a közterületet. A
polgármester javaslatára a testület kinyilvánította, a jövő évben még odaadja a kommunális
adóbevételéből a kéményseprést végző cégnek azt a pénzt, amely a rezsicsökkentés miatt kiesik a
bevételéből, ám a későbbiekre átadja e feladatot a megyeszékhelynek.