labancz gyula: megcsendülő fehér (z-füzetek/056)ezredveg.vasaros.com/z/pdf/zf_056.pdf · arca...

LABANCZ GYULA

Megcsendülő fehér

VERSEK

BUDAPEST

Z-füzetek/56

A sorozatot szerkesztiSIMOR ANDRÁS

Fedélterv és tipográfiaJORDÁN GUSZTÁV

© Labancz Gyula

Fülszöveg helyett

Bármit teszek, megtartjákkülönjelentésüket a szavakSzamárfüles papíromoly türelemmel szenveditűnődésemet, akár útjárais bocsájthatnám, hanem fogna el a kétely:költő anyagát – éjhez képest minden leépülés –létből meríti, ezérttermészetével fizet.fölveszi posta-kék gallérjátaz alkony, a – sírkövön név,földben a test, mi vanköztünk? –; és elindula változtathatatlancsillag-címzett éjszakába.Kit megugat és levizela tulipán, hajnalikertben az nem járatos.

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Mi fényben marad

Nem testek úgy

Balkezesnek születtem,európai vagyok, koránrákapattak a jobb kézszentségére. Azótamindent jobbommal

Labancz Gyula: Megcsendülő fehér

2

cselekszem, kivéveha követ vagy póznáthajítok el. Nem teszekúgy, mintha semmit semvétettem volna ellenetek.Fölfelé mutat, de az árnyamerő figyelmeztetésa vizet borzoló, hitteltöltött levegő-levegő-rakéta toronynak.Bátran állok a holdalá – kihajtott gallérraljár a zümmögés – méretet veszhóhérom, az este.Radnóti óta (sose felejtemarca önállósuló, Menő-manóvonalát: a mosolyt);nem lehet Borban az igazság,de mi minden pusztul eladdig is, míg a csönd kiüla salétromos falra, jelnek.

Volt némi zavar

Volt köztünk némi zavar,mint mikor anyámat – villámzár –félelemből ha megleptem.Sose tudtam imára, szemérembőlkulcsolódnak-e egymásba ujjai.Pontos a kép: áll az opálosmegvilágításban, kínai árnyjátékos,hüvelykujját illesztieleven madarat röptetve.Karom lüktető kelése a nap.Játékát magamra veszem.Milyen kár, hogy nem versburokban születtem.Vetítőpont sugarábanminden film poros.Átrendezzük a salétromoslakást; miért is szólalnék?,a rossz nem elég rossz,ha nem pusztítja el magát;zsúfolt, háta-nincs könyves-polc, sejtelmesebbek a rétegek.Ez a mi időnk, hiúság,gazdagság mit sem ér. A por:– akaratlanul nyílik Guernicánála lexikon – önvédelem,röpülés tiszta szándéka.


3

Derűvel a papundekli

Szemednek – figyelekálmomra – minden időmfeléled. Nagynéne jön,döccen: vonataktus,fűzöm hozzá: hóesés.Nagybátyó jön, megcsappantpajesz, mosolyteljesiker-Balatonka. Csobog,saját csöndjében szörfözika fül. Visz a vonat. Copfos,lepke-masnis lánytszerettem. Apja zenész.Széktámláról lecsüngőfrakk, zenéből kivetkőzőszoba, félhomályba villanófarkasfog, s hogy zártzsalugáterek közt betörőfényben is lehet erdő-zsongás; ház előtt kis„rögtönzött” patak, ujjakközt forgó forró szoknya-szél;azóta sem szűnő ámulat;hátunk .mögött, mint stúdió-felvétel idején, a nap.Sarokban csámpás rézpedál-papucsos, koporsó-billentyűszongora. Díványon félignyitott Molnár-kötet,s a falon lélektelen hadaró óra …Visz a vonat; döccen, álomból veszi visszaarcom. Mit anyag fejez ki,érzés fejezi be! Ez az,dohogod! Ködből párás,hagymakupolás templomgurul elő. Nagynéne jön,Nagybátyó jön, immármindörökre! Megtelikderűvel a papundekli.Légypiszkos, fénytöréses fű,eső utáni gittegylet a csiga.

Séta, könyvvel


4

Nap, sugár nélkülez most a szabadság.Taposom a hegyen a füvet,reccsen mikrofonpróba:tisztábban lát-e, ki, világosa hóval vagy magad.Szidhatod a világot,ilyet úgyse látott,megállók, fában gondolkodom,kicsap lombláng a torkomon.Csöndért templomba,hitért temetőbe jár, olvasom.Szál virágban is az anyagi világkíváncsisága nyilvánul meg.Hol a testről van szó,a lélek útja egyszerű.Egy könyv, mint száz. Este,alapra borult háztetők.

Hegyi út, menedékház

Fülemben csönd térdepel.Merénylő leszek vagy áldozat.A tavaly gyökérhez rejtettmisztikus szót vacogvaveri fogához a hóvirág.Nem eszik belőlem a halál.Dísztelenül, ceremóniaés szégyenkezés nélkülvégre ideje arcunkkala havas, sűrű tűlevelek közülaz útra, a fényre kilépni,mert kiűzetésünk ótacsak hátukat mutatják a fák.Hegyi út, szeméttelep,roggyant tonettszék,tubustető-svájcisapka,fogkefe-hernyó, kiszuperáltmárványtetős éjjeliszekrény,pohárban centrifúgázó protézis.(Most inkább csak lendületbőltovább forgó porvédős golyóscsapágy.)Mind-mind az életre emlékeztet.Mindegy hova, megyek. Kisütötta nap. Dzsekim csontenyvvel lezártboríték-zsebébe beleolvas.Viszem a hírt, csak el ne bízzam,csak el ne bízd magad!


5

S az erdőben csak etikázok,merénylő leszek vagy áldozat.Nézem a kipett-kopotthavas hegyoldalt, lovasszán – működő pénztárgép –csilingel. Magányom, kérgestérben zsugorodó figyelem.Megcsörrennek jövő újságjaiban,fákban, a rézfilléres rolnis napok.Nadrágszár, villanó papucs,seggbe rúgja magát a halálbanotthonos pisztoly. Véres kokárda,eltévedt golyó az ablaküvegen.

Könyvjelző

Tíz év múlva– jegyeztem be –mondok valamit,akkor se tudtam, mit!Hisz életem árny-oldalát tekintvea nap is köpönyeg-forgató. És könyvembelső, háromszög-zsebében titok.Anna és Léda; dohogok,klasszikus por; prüszkölök,de hogy végleg el nefeledkezzem róla,róluk, valamennyikönyvjelzőre egyikük,még csomót kötött!Ez viszont nem titok.Kongó Hungária-házbólzajos, esős körútra érek;szellőt, sugarat érezvehalhatatlanságát meg-pillantva szokott ígymaga alá könnyeznihajnalonként a természet;testemből – akár ősipartjai közt a Duna –medret kölcsönöz a víz,s ha megállók, másod-állás; Anna és Lédavárt, feszes sorfal,előttem, s mint okátrég feledett pofon,


6

arcomra ráégett mégnéhány év, s hogy két-ségem se legyen, neérdemeljek semmifelejtést, egyikükcsattanós választadott: arcomon beszéltmeg újabb találkozót!

Másodvirágzás

Amikor áttetsző lényétillatukkal a temetői fák,noha csak pillanatra,lélegzetemhez igazítvatovábbították, nem voltmég sötét, este. A hold:épp csak másodvirágzás.Isten közelébe jutniárulás; arctalan világbaszületni: cél. De éltem-emár, voltam-e már akkor?Hisz nemzetet, hitet,kultúrát nem jegyezilyesmi tartomány! Ellenbenelőbb-utóbb beköp a hús,felfal a tapasztalat,körülleng hullamosó-szél …Szesztelen alkoholista,ki fantáziát csak ön-lobbanásos szavaiba lát; halál,akit ha saját idejébőlkérdezel, tőled vonja el,belőled pótolja az ígykérdésessé tett pontos időt.(De hogy elmúlásunkra valódikíváncsisággal tekinthessünk,titokkal, misztikával vétetimagát körül a természet.)Ostoba, ki nem így lát.Csilló levél, balta-fa-pofa,nevet a görcs, fény rüggyent,hét nap, hét hónap, hét év –„faságod sose hasából?”kérdi éles hangon, kitmagamban már nem tarthattamtovább. – És megemelkediktermékenysége pillanatairaa föld. Havas por, majd


7

hirtelen sötét. Gyerty-aláng a halottak nemtelennászéjszakája, s bár Istenútjai járhatatlanok,életrekelni sosem voltmég nagyobb kísértés!

Neo

„Ön még mindig neo”,sorolt be és tűnt ela metró mozgólépcsőjénfancsali ismerősöm, akivelavantgardista múltamatsosem vitattam; furcsaés az emlékezetben igen-csak romlandó anyag azidő, ragyogni, feszengeniszéllel bélelt alvilágibélpoklos hurkatöltőbeugyancsak nem akármi;kétoldalt mint reteszesjégtartó-tepsi, fénykockáitgőzölögve kinyomva be-fut alagútba a vonat;el-álltam-volna-még-ott,útban már csak magamnak voltam.Andrássy út. Hősök tere: –nyeles, kandi tükör –amiben – ásítás az álommosolyra fogott kokárdája –földalatti csupa tüntetés!Köröndig, s tovább, Batthyánytérig zötyögtetett méga vonat; felmentem – mimást tehetnék – magam,hisz avantgardista sosevoltam, vagy mégis?, folyókórboncnoka a mederbőlkinyúló, arcot felmutatniképes kavics, de semmisemundorítóbb egy másnapos,képen csüngő, gondolatonszáradó, vizen gyűrődő,ízetlen rágógumi-agynál.


8

Fogadó a temetőhöz

Kihallgatásra küldöm a követ –összeszalad szem a látással,összébbhúzódik a temető,kőkövön a keletkeztető,bánkódhatnám is emiatt,de a torok-nyíl előre mutat;mire vetemedik: kitartja azablakokat a fény. Alkatrészrebontott fegyver, sörétesforgótár, szájai a korsó,füst köröz, nem tudni, golyóütötte ki, vagy pók szőttesík lapra magát a pusztulást;szó és érv itt már nem segít.Imával összelöttyintettproletárkapitalizmus dünnyögi,nyelve berregve motorizál,sörhányos bajusz, teszile üres poharát, fiára eszmél:feszes nyál-celofán, emlők köztdunsztolódó szapora tej-fog, szájpenész: feleségekeletien kenyeret majszol,de ragályos ölében az ásításálmában is ásít, kiégeti magát,élhetetlen fajta. Valaki, – mosomkezem –, tolvajt kiált:vécéről ellopott névelős ülőke!Hazamegyek. Víz feneke a hullám.Beleöregedve egy arcbafiatalabb vagyok magamnál.

Így jutnak hozzád

Vécéülőke, ami fenekednek á-ts bé-t mond, ha a csönd füledrerajzolja rá magát; otthon vagy.Ágál, szemerkél, látható a hang,izzó kékharisnya a szesz,pihepárnás rétegek szellőzködnek.Kurvák, stricik, kóklerek … S aztteszed, amit nem szabad:például ha mindent elönt a szennyes lé,nézheted, megnézheted magad;(vagy nem álltál-e életedértcsupán, büntetésből, anyád hasábanfejen – komló gatyás bástyafok –


9

szüntelen ámulva e reménytelenül semgyönyörű életen)? Elvenni – miegyszer már tiéd volt – alighalehet. Sötétedik, így jutnak hozzáda dolgok mind közelebb; nyoma semmarad a téli, saját hallgatózásábarekedt ködnek. Ha nem hát ez is:mennyi? útra kelni mit jelent?Emléked már önmagában megél,s ha elmégy, az is ellenedre lesz.

Mi fényben marad

Kinek vers költi halálátelküldi mitológiai segédeits már-már költészetteltegezi vissza a világot…Arcomhoz vágott havas kesztyű.Előhív valaki a versbőlbeolvas, halálomat költis mi fényben marad, az vagyok.Száll a hó, hamuval hintik beházak előtt a jeges járdát.Itt vagyok és nem vagyok.Szabadon, minden kötöttség nélkülvisszaadni egy napot az égnek, annyi,mint arcot kölcsönöznia bőrön áthatoló sugaraknak!

Farkasölő tél

Sziszifuszi könnygörgetőkék a hó derengemberségem civil vadonne takargasslejön hozzánk a falubaaz éhes anyafarkaskezedben késMosod magadfelgyűrt ingblúzbancsupasz karodhoz fagy az ércsúszkálok közte önfeledtenbánom is én miféle a veszélyha arcom zuhanva hozzád ér.

1985. január


10

Polyásdossziéban zabivers

Még szerencse

Jött a hómint egy századeleji költeménykiürült szimbolikájaés járhatatlanná tette az utakat.

Párnám alá teszemaz értékes napokatés elalszom. Még szerencse,hogy a víznek jó az arcmemóriája.

1967

Csendélet távolról hegedűhang

Rüggyel visszacsavart lángvilágít asztalomon a körtebelehajolok a csendéletbeszál hajszál a papíron …Leírom: hajnalban …Hajnalban írom le:szép harmatos golyóstollde pikkel rám, gyerekkoromhoz érelnyeri szemem; hangolérzéseimet használjaés használ érzéseimnek– belehajolok, saját csendéletembe hajolokszál hajszál a papíron –gyönyörű hegedűhangde ezt is szívesen visszavonom


11

Készületlenül

Készületlenül ért a hajnalarcfelelős ujjaim köztnem volt figyelemhisz éjszakánkéntnincs otthon szem az arconés jégfelmondás alattújra kedvére tágul a világde szerencsém voltnem feleltetett

1967

Hölderlin-érme

Ezt a versetszó nélkül írom meg

Anyák

A költőt Istensaját bosszantására teremtette

Beleszületek egy szóbafelejtésselelejét veszem

Tessék egy téra világ is csupán megesett anyag

És szülnek az anyákszülnekvisszaveszik a teret

Keresztelő János

Fejem rávízen körülmetélt nap


12

Mitológiai vérátömlesztés

Talpadon les be a fénybegyulladde nem sül ki a bőr szeme

(HímmelÁmorAfroditévelmit csináljon?)

Álom élesztgetmás testben ébredekadja hírül a vér

Futurista csöndujj-cimpatalpadon jön ki füled

Sivatag sivatagnem adom hozzá szemem

Einsteini egyenes

Víz tudathasadásostávirata az éghez:

SZÉLTELEN VALAMIMIT TUDNI ÉS HALLANIBELENÉZNI SOHA!

Szólíts egyszerűencsak földnek

Vizes úton a napeinsteini egyenes

Minden sugárnakmaga felé hajlika tengere

Tudni kell merretart a világhogy ne járhass arra

Találkozás Vivaldival


13

Ez az évszak is jól kezdődikkijön Vivaldi a fábólbőröm véres kottapapírborzongató hangjegyekKi akarta ezt a lábonkihordható zenét ki mer ittfeleselni évezredekkelujjam víz közepéhez érs akár egy hanglemeztmegfordítja a folyótott is szól ott is remény ott is zene!

Ki egy szóban

Ébren tartani egy igétamiben a világ mégtetszés szerint álmodozhat

A csöndbármi mélynem a föld holtnyelve

Rámlegyint útszélen a favidd – ostoba – az árnyam

Költő azki egy szóbana világot lakja bede szórakozottságábanazt az egy szót keresi

Sorok egy soha meg nem irt versből

ha szemen talál helyszín

megváltoztat mi megváltozhatatlan

száraz lábbal kel át rajtam a fájdalom

visszamegyek vulkánnak

ugrás szelleme vízből felbukkanó hullám

(őrzi madár a követ mit valamikor utána [hajítottak)


14

mozgásba jön a Gellérthegy

szeme nyílik nyomorult sarkamnak

mért épp a nap és a fű ne volna kétértelmű

a világ ott tart hol jelenleg is vagyok

férfikor: meglett kérdés

a halál anyagtalan és Istentől ered

ajándék ez a 44 év

szellemben csak anyag kételkedhet

egykönyvű a lélegzet

kiteszi arcom szőrös vesszőit a hallgatás

vér a test körkérdése

Világ felfogás

Szépségremindenki kiszemeltde csak mint a mélyvízbenfogékonyés nem megállapodott

Vezet a vízhiányoshal-fok-csigalépcső

A test bosszúja a szabadságegy mozdulat isvilágfelfogástartósan

tenger sóhivatalábanhúsodra nem hivatkozhatsz

Kikiabálhatnékde hagyjuk a babérokat

Ki trágár szavakillemhelyévé teszi a versetmaga jár oda


15

Meghatározás

Mint amikor egy szóértelméhez kerülök közelebb,de elvesztem hangulatát.Mélán, aranyeres babra ülni.

Barkochba

A víz– összezavar a kő –barkochbázhat:arcod kinek a mije.

Csettint előbb,magába merül utóbb,véres a felszín,seggfej a mély.

Válasz T. D.–nek

Földinek igazánvízben tarthatod magad,de amíg a túlparton –közbe vetem magamés ez helytelen.Helytelen: árnyéknem maradhat meg magánakfának áll, folyónak állmi lesz veled?

Kagyló vagy tojásdad-forma;szárnyuk alól varázsolják előmagukat a madarak.Csőrük hangra nyíló háromszög.

Csakhogy ébredésemkalitkatakarításra emlékeztet.Füst-madár, cigarettarúd.S a szememből kidörzsölt álom:dörzsölt álom,nem száll el,


16

egyre fényesebb!

Egy amerikás sírásó hiányos monológja

arc és név sohasem egy

elmozdult vízmérték nadrág éles ráncolatával a mélység

míg élt, állat volt, földben lett ember

esőcseppre fordított távcső, kút vizét visszanyeri

egy magnóra fölvett telefonhang vajon nem lebeszélés-e?

(bólogat, hajóhinta orrát parázscipős cigaretta hajtja)

ellenben a rózsa: tüskéivel távoltartja, illatára bízza avilágot

ha életünket ajándékba kaptuk nem illenék visszaadni

világgá mentem, a világ közben hozzám, most se világ seember

batyuzik a lélegzet, amennyit nem szégyell

sok nő között hol az az egyke, kivel belátom, magamhoznyúlni [méltatlan lettvolna?

megkértem a kezem, legyen az arcomé, holnap, esküszöm, [visszatérek rá

Előadás

Test árvájaruhatári anyajegykikérem magamnakszőrmegallérhungarocell méhlepénnyeljöttem a világravéres körszínháznem erről volt szóneonvonalas kottatartótoalett-tükör


17

s a szünetbenaz illumináltöregedő színész, színésznőarcátlan lapozsapkás kottafejek köztkéregető vizeldék.

Modellezés

Babrált a fiúsimította az élőpapírtkedve szerint – szélés fény neki kedvezettlégies áttetsző szoknyagyűrhetetlen járású lánytűnt fel gangunkonhajtogatott repülőreemlékeztetett bugyogója

Villon a városban

Pakli-utca,kettéemeltrömi-járda.Nyitja esernyősterceit az eső.

Reffes treff,szíves otthonka,cinkelt emlő.Én: az mindig a víz.

Bocsánat, ittaz előbbegy folyó volt.Örökös lábközi fityisz.Hátam mögött

kibeszél…Hova továbbeszem játssza.Napsugár zajong,

szádba hívszegy szóra.Megkérlek,


18

nyál-lánc-csörren,pöcsös békát bőröz a víz.

Agyamon fény,átengedem. Itt vanmindjárt Hűvösvölgy.Neándereld meg magad!

Hegyi beszéd

Szép ujjhegy voltkörmönfontalatta piszoknyi versmagára sose mutogatottcsiklókat kergetett az őrületbevalaki egyszer vért fakasztottgyerekes érzéseit láthatóvá tettevan na(p-hold-víz és bűnjelekőtábláját sokszor összetörteemberi voltha csöndre intettszeretettcirógatottez lett a szégyene

láthatatlan lány

Láthatatlan lánydereka körül karikávalez a folyó

rossz fényt vet rád a napárnyéka megkörnyékez

mindig nagy magasságbanjár-kel a sikolyszáj koporsószöge

de ahol ének szólnincs helye sikolynak

Ritmus árnyék


19

Ritmus, árnyékönmagára talál,esőcsepp dobütőösszeér, összepattana levegőben. – –

Hím alája, hím föléjecsúcson lefegőhátizsák heréje …

Ennek a nőnekmi köze: volt, mígvolt: élő halott,érző fityisz,ha nem vigyázol.

Épp úgy mint előtte

A hó pont a nap végére

Papír bőr itt haraszt

Karszalagos fa bekísér

Lépéselőnyben a fájdalom

Fölkarolom a mitológiát

Ott segítek ahol tudok

Ügyetlen kezes nékem a halálban is honvágy

Esik a hó elviselem

Itt sincs semmi amiért érdemes lenne épp úgy mint előtte

Az álom: ágynemű szellőzködő ablakos

Szedi pilla áldozatát

Kulcs-Alba

Elvetél

P. J.-nak


20

hazafelé a télfeminista női nemcsukott ajtó mind ilyen

Matatokfény-kiszűrődésez az arc lesz a végsőilletve ez se

Elvetélhazafelé a télhóba ejtettkulcs-embrió

Névvándorlások évada

Egy régi-új vers

És maradjon meg magnak,de a szememben: a nap.A földnek úgyis szüksége vanÁdámról és Éváról szólótörténetéhez egy fára,s miért ne ereszthetnebennem gyökeret a világ,miért ne lehetnék én az, kiegyetlen gyümölcsével isbűnre csábít, ki örök lelki-furdalásával amúgy ismár a kert tulajdona. –Fény és rügy-pletykás gyökerek,el-al-szom-szé-do-lok, belátom,mesésen kicsinyít a fa.Hernyóstul ölbe pottyantalma – végtelenített hólánc –járhatatlan úton üresbepörgő szerelem. Fölriadok,kezemben birs: kettészelem,kiröpül belőle egy lepke,


21

villanyburára száll,árnyéka felnagyítva a falon.

Hang árnyék után

A síron harmatos fűkiadatlan kézirat. –

Árnyék után jár a hang,kezdi, és mit akar bitangfagyhullámaival a tél?

Az ember olyan istenimásolata a világnak, akinekeredetije végleg eltűnt.

Esik, földelése nincskóbor áramként, feszeshuzalon marad fenn a hó.

Testesülj meg, legyen,aki tovább gondolja a világot.

Átver a fagy, hídvashozrögzít, holott mértani testheznem illik a halál.

Az a folyóba pottyantfelvevőgép azonban mégmost is ontja a képeket.

Vízszintbe került a Duna,legyek, hogy ne legyek.Árnyék után jár a hang,

lesegíti víz a húst,sugárra fűzött csigolya.

Bauxitporrá változik,póznaujjából szikrázvarázza ki a telet.

A hidat éjszaka…

A hidat az éjszaka lefokozza.Vízbe lépek, zavarban vagyok: –


22

cipőm a folyó kulcstartójanem veszhetek el, ha kinn és benn is.

Víz a vonalat

Estem a víz alá, lett is estem.Fülem csöngött, vizuális, simítóujjaidhoz egyenesedett hallásom.Halló? Legyen haló, ha mindenképp …Kanalat nyel az éj, sietteti a napot.Mi vissza: Van, lélegzem vele.Mit mondott Jékely, melyik utca,ház és kapu? De hisz „mindenlány a babám lesz!” Satnya, minyon-sarkú bőrönd, szurkos pályaudvariédesgetés, mellkasborda-könyvállvány,klasszikus por, pontos idézgetés; –megtermékenyül, igenis beköpik egymásthold-fogamzásgátlótabletta ellenéreis szerelemben a nemek. Ez ugrott bemost, valaki megáll, s mintha csak ugyanazta művet kölcsönözné ki a könyvtárból: lélegzik;apja vagy fivére ruháját öltve magára,kisportolt testtel is madár-arc,hídválltömés közt elveszni látszik.De mit számít az: öngyilkosjelölt!Magam alatt vasalt egyetlen, gőzölgő nadrág.Nevetnem kell, komolyan veszem magam,kirajzolódik karikatúrám. Elmégy … s haelmégy, sose bocsátja meg, hasra dőlvisszafordíthatatlan vergődik utánada folyó. Halló? Legyen haló, ha mindenképp …S visszaadja víz a vonalat, nemtörtént semmi, volt egy napom, segy nap: születni volna jó!

Visszhang-szóvivő

Ha a víz nem akar felnőni hozzád,hívd segítségül a napot.Soha nem az maradtam, aki voltam.Még a folyó húsából kiemelttekintet után is szálka marad.Egy fa és egy ember árnya köztmég akkor sincs semmi különbség,ha van! Bemagolom magam

csukott szemmel ezer felé.Észnek a test absztrakció.(Rongyos vagy visszhang-szóvivő!)Csontom marad, átélem hasonlatomat.Bőrömön magára ismer a víz.Alul, felül, de lég: felül van-e,kíváncsiskodik a pára, hisza test annyi vizet szorít ki,amennyit bevisz, s én istengeren érzem besózva magam;s ha lépek, két fal közt szívemátdörömböl a hangoskodóknak,mert rosszul bánik az igévelki egy szótól többet követelminthogy önmaga legyen, sminthogy önmaga, szótlanságaz ára. Ki kéri számon szótlanságomat?És a dolgok közeli állása szerint– gondolatot gyűr vizen a nap –megszoknak csöndjükkel a tárgyak.Egyben vagy köteles fizetni.S én, áhítattal, rég kívánt emlőt,érem el a partot, folyó-rész-vét.Halál nem részletez.

Városok zajától távol

Rüggyelvízhólyagos ujjal bíbelődni;ez lehetne még.

Talpam alatt gyűrődik a fa,megfeneklik kérgen a szív.

Madárrá vált,felvágatlan nyelvű fakír,akinek tél ótanem szólnak vissza a gyökerek.

Állok, hiúsággal megvert,városok zajától távolegy hatalmas fa tetején,lábam, kezem zsibbad.Ráuntam mára szerelemmel permetezetthúsos, férges mirigy-almákra.

Feljöttem ide,ahol égnek hála, még

az Isten is gondolati hajléktalan,s hogy lejövök-evalaha, nem fontos.Világ őstermelője a gerinc.

Élőnek megtartva

Folyók a tenger epigonjai,különben mit keresneellentengernagy-hulláma budai vár alatt?Fogékony a testből lettBiblia-szappan, iszonyúaz efféle kíváncsiság,patt-rúd közé fogott lóerő,örvény-hüvely, színt vallókadéttőrben mélyedővércsatornás gondolatjel,parton heverő, homokba ájultnyelvet öltő bakancs;hunyorog, pillantást viszonozva,élőnek megtartva, parázslófókuszig tekert szemüveg;amitől torzabb, gyúlékonyabb az ország.Névházasságot kötünk, –(történelmünknek így alighalehet vége!) Templomokszegénynek egyáltalán nemszegény mikiegereitmutogatják város szerte …Név-mással kapcsolatunknakis vége! Ki rágódik ezen,azt sem tudom, agyam légy-beköpte karfiol, lebeg a vízen,eszem játssza, érez érzés,újság mögé bújok hajóéllel;másnapos szakáll – ezerrozsdás vasmacska páráll;minden ideköt, megöl a szégyen,már tudom: lélegzet-vissza-fojtva figyelem, (lélegzetemmelmég megölnélek) – gazember vagyok;saját hullámmal is beérem.

Emléke és öröme

Ha egy városnaktakargatnivalójavan, kötény helyettcímert tart maga elé. –Víz tisztán megmaradtemléke és öröme, hahasonlíthatatlan. –Amikor a vándorkút fölé hajolvamegpillantja a vizetés mosolyog; amikora víz úgy ad, hogyrögtön el is vesz;nincs páratartaloma hangban; szomjúság:önmagányi lobogás;mozdulatot megelőzőmosoly; mosoly-gyűrődés,mozdulatlan nyugalom,belső derű az anyagban;áll a vándor, ing gondolat-jel: izzó halcsont;kirakat, briós-formaszáraz sugár (elhagyatott(terepen ilyen a fagybanmeghúzódó emberi ürülék) –fityisz: illat és szagmúltán is kijár; édesgetimagához a fény; zenébeöregedne, ha merne;halál súlytalanságátpróbálgató nyomor;frakkos fekete, gégekottafejen megcsendülőfehér; röpködni: semerre …vállaiba, bordáiba mar,vérkörös, vércsekarmú-ingnyak;kiteljesedik nyakkendőtlobogtatva a szél.

Ady bibliája

Kiadja utamat, mintha lenne …Assisi: nem szeretema galambokat. Moralistavízesés, szakállátsimogató hegy. A szél

Közérzet jelent és a 60 éves Juhász Ferencnek

némileg igen, nemileg nem izgattahegy fölött a felhőt.Tört-jel-sorompó,(ivó ezzel nem számol)azzá lesz, mi felesbe –belekérdez a mozdulat,törtet törttel … kiiszommagamból a hiányzó nap-korongos távolságot.Karcos korsó-mozdony.Érthető, mi érthetetlen.Miközben a tükörről beszélek,magam is benne vagyok.Ellopták Ady bibliáját,zsidó nem tehette,nem tette keresztyén.Szellem, strici megfoghatatlan.Ige: hallgass! Össze-cserélték gyűrűiketa fák, most már mind-egy,fátyolt rá! Mente-gombolású,húrhoz kötött hegedűlefejezi a hangadót.És ezerszer jaj e hajadonreményt; vesztett világnak.

Négykezes

Bemagolja faa tavaszt, magnaka fa befejezetlen. –

Állati, fogja ráelragadtatásábanszökőkútra mutatvaa gyerek; állati: –odafelé felfűzi,vissza feldarabolja,megtartó zsiráfnyaka vízsugár, mígnemátvérzi az alkony. –

Ökölbe szorítom, denem gyűröm összehídvázrajzos tenyerem. – –

Bakancs: szárazesőt okád zokni –felhős fürge lábujj. – –

Ezüst terep, toll,szív-galvanizálásraelőkészített kabátbelső. – –

Sikíttatni: béka,izzadt vizsga testkuruttyoló versburok. – –

A félelem világos:kulcslyukárnnyal bábozóki-becsapodó huzatos ajtó.

Szemes sugár

Simít fogsoron a nyelv,éleimnek vakolókanál.Nem úgy a fiamnak. –Eső-kalitka-forradalom,csónak-napraforgó-madárcsőr,szél-vitorla-szépiacsicsergő Napóleon-sapka.Tavasz van, dúdolvatréningezik a nyomor,történelmi nulladik óra.Csak Isten kerülhetimeg a költőt, nép nem!Súgja a fiú, Méta-Flóracsípőjét megpillantvaspermazsákja koldusbotra jut.Kirakat előtt sóvárgósokadalom. Ujjaim –filléres múmia – köztszemes sugár, kifordítottzseb, uzsora piramis.

Ébredésünk új seprűje

… „Az a bárca bitorló” …Nagypofájú, baljós csukló – –(életünk romlatlan pillanataitóráink fogvájós másodperc-mutatóival piszkálja az idő.)Húsos mikrofon hasbeszéd, nyilatkozikmozdulatlan ajakkal a test.Gyönyörű, ragyogó a világ,

ha ébredésünk új seprűje –álomdörzsölt boszorkánytlovagoltatott szempillán. – –Elkosztolányosodik a nap,búza – gézcsókos kalász,kenyérfás pina – a tájnulla-nullás vércsoportja.

Névvándorlások évada

Hisztériáznak, törtté teszmég mielőtt karamboloznánaka védőöves, simogatáshozszokott álomkocsik. Matatok, –sötétre: (nem fárad ellángujjak közt – testacélja –az emberlékeny anyag),petrólámpa lombik-fityisz;jégárpás szem; borotvásszélvédő: leesőzöm;szerelem: vándornév,névvándorlás évada,becézés a felülmúlásban;élet halállal jár haza,halálnak egy élet kevés.Szív: – kívül-belül ugyanaz,kéregbe vésve magába szív –,nagy feneket kerítettél.Kelt, mint fent. Madarak.

Lesbia catullus kontra

Óvszer-bongó, ki állíthatnamást, folyamatos a függő-leges kalligrafikus írás;megnézheted, vagy nézze mega gyerek; ige nem maradhatbeváltatlan. Holtpont-ondó.Mire valók az istenek? Valaki –szakadt gumi: bugyi-szerpentin,cérnát, sárkányt elereszt; –testek álarcos farsangolója,földrészeket összefogó csoda-ragasztó; ég üde foltja, ki a névtelent iskönnyek között megnevetteted.

Stadionok némasága

A nappal, idekívánkozika zárójeles Schlosszer-lábIsten csak luftot rúg.Hallgatok. Ha a csöndnekhimnusz az ára, (használattól„feslik fel”, fényesedik törvénybena múlt) himnuszok tartjáknémaságban a stadionokat.Hát csöndelltessék! Mígember él, hazája: névközeiben.Szívtől köldök-csonkigsínpár: varrat-nyomat,száj sebese piros hév; bemondod– mit álommal kijelent a szemnem testre tartozik – a vak állomásokat.Párizs, Berlin, Moszkvas nem annyira a Balkán miatt:gerlék a városok porrongyai,emberi ürülékbe csillagot lép,barnából is felragyogtad

Remény

Megkerül a hálónreflektor-futár,susztermatt-helyes figura,József Attila szekértolójarég nem lát ilyet.Halászbástya: nap, hold,rögtön sáncot fogok,ismét száz tenyérreltisztelegnek a pesti, fagybólépp hogy felengedő háztetők.Alakoskodhat, csak hiányávaltüntethet, de hiányával isvalódi, az igazságot– miként a Názáretit –nem szeretni, megértenivolna jó ok, ugye?Feszeng talpazataa part menti kettősszobornak, gyűlöletre,hazugságra épül e szörnyű rend.

A. É.-nak

Kukákra, fekete lyukrakárhoztatják a hiteveszített, céltalan bolyongónyomorultat, pókhálót szővillanykörte-lombikba a sötét –túlélési kísérlet. Éreka Marxról átkereszteltNyugati térre, penészedő napfény,aluljáró: rámkövesedősakktábla, bizonyoshogy nem veszíthetek!

Okafogyott zárójel

Erdő mélyről hirtelenfeltörő mutatóujjasgejzír; kettészelt év-gyűrűs platán-platni,izzik, ezt vésd eszedbe:füledhez hideglelésértse kapj, szíves, de kesztyűsa fa bársonyos fogása;kicsap földből az el-tömedékelt fűrészporosgyökér-láng; hő fölöttezer levél tenyerel,véres sorsvonal mindenütt;gödröt botlás nevesít,hajléktalan éltetia temetőt, (oltár előttsenki sem hajléktalan)agyagos fészek csészéibőlgőzölögve lobban el a nyár;koporsók rögeszmés kopogása.Ez tart meg; az megrémíszt;szerelem szervetlen anatómiája; –sperma-bankra Mária spekulál,hideg önzés a szeretet,önkizsákmányoló szegénység,okafogyott zárójel a hullám,testeden süllyedtem el,élet, aminek halála nincs.

Ha megyek

Minden álom

bennfentes álom.Kötelet veszít,dolgozik a torok.Gőzöm-nincs kocsiszín.Ízek után eresztettnyelvi áramszedő, szemaljiindigókék munkalap. Valaki,valaki kikéri verses szabadságom –vizuális költészetem a Duna.Daktilus hídláb,„kis női csukák”derékig a vízbenmár fél egészség.Beúszik, félretoljaa parlamentet, bőrénkarrierista nap.Se Bécs, se Párizs,ha megyek: Normafáhozmegyek. Enyém ezaz ingatlan továbbnem osztható ország.Falevélhez csapódópillangó, virágporoszongorafedél, ágzsöllye,megeredt taps, ráadásnakvisszajön az álom;lektorálom: szeret, nem szeret?lecsupaszított faág,elhagyatott part,csónakhoz ütődő evező.

Angyali napszak

Vannak, akik befelészemetelnek. Álom-fej-ront. Szemek közévágott talicska,az arcnak az orr.– Mi az, hogy mi az,kérdezi, habköves egétmegpillantva, magáraébredve vízen a nap.Ha a semmi nem, mi lehetneszavakra visszabontva?fényesre dörzsölieszközeit, igéit,a hajnal. – Hajnal:hold és nap – folyosó-végi ufócsészés suhanc

tejút – napszakunkduplanullás jele,ahonnan több közösdolgunk is visszatart;egyikünknek éppakkor van agymenése …(Teszünk-e azzal isvalamit, ha le se szarjuka gondolatainkkalszennyezett árnyék-széket?) – Elírom napelől a felhőt, testemgyöngyözi be; napbőröm alól feljő,szögesedik párábana fény, Isten munka-társa akartam lenni,virrasztással – kellennél jobb alap? –kimerül az álom; csaktöbb világot ne ide!

Párakottás álomvers

A nő, aki a férfiaknemzőképességétegy tőből származtatja,s mint afféle ketté-szelt hernyó, mozgásávaltovábbra is az Egyillúzióját kelti:befejezetlenségérepanaszkodik. Áll hentes-tőkéhez dőlve a francia– „álmába se jöjjön elő” –,éji tejét kifejipárnán keresztül-kasulfeszes tehéntőggyénemesíti gennyesujjait a szörny; s hogynemcsak időm, sörömetis töltöm, hallgatom;arc-falába mélyentűszúrásos nyomokkalbeépült tücsök; álláncombok közt legyeskedőszőr-piszok kampó; néza nő, néz a francia –ha a rák előre gondolkodna,

nem járna hátrafelé,emlék és érzés ilyen;tejutat felhívó, ön-lehallgatásos mell-bimbó-tárcsa; utóbb cumi:vénusz-gyűrűs nyál-lombik– csecsemőkorunk ál-tudománya; apa-anyakék mosoly-vidék, álomés hiány valósága; deint a nő, hasa aljipillangós zongora, ő csaksaját szerzeményétpára-kottáját játssza!

Sistergő hangolódás

Kürtök, trombiták, klarinétoks egyéb csöndet, tekintetetmagába szívó fekete lyuk köztkülön határával, de határtalansovinizmusával, földrészt jelölteremben a zongora. Nézem a szabófiúból vedlett művészt, akinekelőbb még ujjaiban cérnaszálongomb vagy varázsszőnyeg-foltlebegett – Mohamed hang-koporsója –művek fordításához miként fog,ha a gyufásdoboz mitugrásza beint,tenger-tevehát, vércseppes tű-és jóreménységfok; felszabadítja-e,megszilárdíthatja-e a vad, de mártűzön, nyárson sistergő jeleket.

Billentyűs

Ha egy madaratcsírázó, kottafejűmaggal tenyeredhezszoktatsz s azszárny-tapssaljutalmazza ujjaidbillentyűs játékát,jól teszed, hameg se szólalsz.

Szárszói meghívás

Nem estem fejre, sajnos,a vízre – kantáros H2O-smetafora – rossz napok járnak.

A halál csak akkor csalódás,ha nem eléggé körül-tekintően készítik elős vissza kell jönni valamiért…

Jön a vihar, száraz víz:egyszerre hull s esik,káprázatos jégeső.Fejemen – légből kapottgyerekkor: könyv.Szemem előtt – almaaz almához: távcsövesTeli, a fény benyilall,befogad célkereszt,nem titkolom undoromat;meggyűlik bajom a sötéttel.Jó az, ha van fa, tós körülötte hegyek.

Dunából kifogott palacküvegvisszaváltóban ducorgóüzenet: miért utaztam volna –volt kenyerem s borom – Szárszóra?

Pillanat felvétel

Lehelgetésre ébredek,szemem tábortűzhelyénélezer pilla-nyársra tűzdeltsercegő mozdulat,mintha valamennyiegyszerre rántaná kimi épp magáé belőlem …Van, ami van: ragozhatatlan.Összecserélődnekaz esernyős részletek.Fény, kör, négyzetesítése.Elszólja magátujjaid közt a fényképezőgép.

Lépteibe a láb

Veszem észre: az árny– érzést nem tehetek magamévá –észre: vétlen állok elébe.Arc poétika: miteszer-kukacmagába vájt köröm-csőr. – – –Slicc-kilincs, hóbucka-mell,álom-kukkoló-fény, ablakraakasztott éltartós nadrág,citrom-foncsoros szoknyatalpaspohár szívószál,ferdén illeszkedő gerinc.Reluxa: ezüst szél-xilofon. – – –Necces adogatás – vetkőzik,téblából ablaknál a lány –harisnya-septébe labda-boka,boka-labda ütődik lépteibea láb, feszült nyelv, teniszütő, kávézacc-salak.És velem szemben az a lány,és mellette, akiben magamra ismerek:a fiú; gyűrődve, hazafelé menet,a hangjegy-kapaszkodós villamosban.Hány éve is? (Tél hazugságmérője,majd ha fagy, megmondom az igazat): –szemüveg-próba; szemüveg mögötttart, kinagyít, óriás leszek.

Dunakanyar, G-dúrban

Engem, kit a parti-túraDunakanyar Ipszilonjafölött, újság-e még ez?,gubbasztva: G-dúr,többnyire megtalál;szóval, én csak sajátnevemben beszélhetek:ennél gyönyörűbb tájatnem teremtettek az istenek,vagy ha teremtettek is –(törzsünkhöz illesztveútirányát kiszabjaönmérsékletre figyelmezteta lázmérő!) –, nem nekem!Álom és hiány valósága –

Cs. G. C.-nak

Anna Margit, Bálint, Korniss,de Vajda árny-cidris háza;Barcsay, Deim tükörmetaforája. –Csak ha terheiket lerakják,mutathatják, értethetik megmagukat a siket gyökerek. –Hogy mondják fául azt:szeretlek?, hisz egész nyáronfészekhez, levélhez, törzshözdőlve ezt koreografálom –némaszónak nyelvelő-ujj a jele.Megállók, még ha legomboljais szélvihar a leget;bakancsomba kavics, láb-fejemen véres fűzőnyommalcseresznyézik az út;szárnyas tükörré – mindenkimeglágyul a tojás-dad láncban –mégiscsak a tűzről pattantszabadság tehet! Feljöna nap, s míg diózik, keményenötödik parthoz a csónak,feltörik, látható reteszbemegbújva a rész: lányoknapozó lóherés fenék-formája;barátom, vedd e sorok elejét,nem látott az csodát, kinem látta Szentendrét.

Hat úti leírás

A bizonyítottés bizonyítható hiány.Válogatott arcaim, –sötét alagútkazettában film,saját tengelyéretekeredett vonat.Csak a fényképész,magam voltam jelen.Önkioldásraállított masina.

Halál? Semmi az,kiegyenesedett szempilla,amin egy angyalrúdugró mozdulattalcsúcsokat dönt meg,miközben homlokod

ránc-szálkás-léc,egyszer sem inog meg.

Szerelmema vízfodrász: dunai szél.Lerázom a napot,sötét, sötét, vagy ahhoz hasonló, megéri.Tér, tér, tér, kifényesedett könyök.Beúszik, tűzfal-olló,Sziszegve manikűröztedcserépkörmeit az utca.

Osztozkodni ott az ágy,előmelegített tégla.Ül az ember,kocka-párna-csönd,háromszögre hajtogatottközös takaró, fölveszikörzőnyílását a láb, hátameszes szaggatott pont.Mértani formák köztéri el az álomteljes zűrzavarát.

Itt a piros, szemem rá,hol a piros? Ülökegy neve nincs téren,hídtenyér,hajólapát-sarkantyú.Ezt játszani nem csalás.Hold-korong,csendőrtoll,suhanc szél –talán az apám – szaván fogom,de hol van márkiabálok ki álmomból.

Lehangoló látvány,érintés, egy húron pendül –hegyezetlen ceruzakészlettátong sarokban az ócska zongora.Ritmusnak befellegzett.Vérmérgezés-e?Körmöm alá billentyűnekbecsusszanó szálka.

Parlamentnél érem el…

Parlamentnél érem ela Dunát, hatevezősbocskai-kabát lebega vízen, örvényhez kap,szívlüktetést észlela sirály, torpanok,ki mondta, hogy ezzelvége? Fényt nyel elhátam mögött a FehérHáz, grízes-hangyátesőn kívül ki kérebédre? Húzódom, éreka híd alá; szabad vagyok,mióta csak klausztrofóbiásemlékkel megszülettem;moccan a csend, horgászfogja két kézzel peca-boltját, kérdése nincs,hagyja, leüljek mellé,hallgatásával kiegyezem.

Igéstől a világ

Ha lehallgatom– beszélőfél –,ki is hallgatom. –Partok közé zártpára-boltívesvízi kolostor,vészjós, átszellemülthullám-csuha;háló-szó-rács,fénydörzsölt hal,szinte hihetetlen:ragyog, holottnincs szerelemmelbesózva, hiába tapadrá az ég; asztal-láb diadalkapu;mit mondasz: csakfigyelmeztetőlegbök bokán?, rab,őr história, szöknise több, maradni sekülönösebb érdem. –Isteneivel, háborúival,lyukas zsebű felhőivel,átadó igéstül a világ,csak volna valaki, aki

Nappal feketézne!

Séta közbeszólásokkala damaszkuszi úton

Hajnal lehetne már, –láthatnám végre széppetrezselyem-fátylasszemita arcát, ha az erdőpárás leheletével nemhomályosítaná el az eget.Amúgy érdektelenek a részletek!Felkér a nap – miértcsapnám nyárnak a szelet?Örvény: folyó hölgyválasza;hagyd, hogy mindenüttkeresselek! Gőzölöga táj egytál völgye, –Noé hajszorítónak kaptaa szivárványt, én rizs-szem esőt piszkálgatokvele. Se lakoma, se tánc,halottaktól kosaratkapnak a gyökerek; anti-szemita, Saulusom az,aki „zsidó” és hitetlenségéért isgyűlölni tudja magát;tenmagadnak ebből, barátodból,mennyit szeretnél? Lényeges:mielőtt végleg hátatfordítok a Damaszkusziútnak, tudnom kell Mózes-emléktáblához az utat;jövőbe érces múlt vezet,s ha törvénytelen, törvény-telen ; Istent leplezem le.

Készült 500 példányban

Ez a131

példány

K. I.-nek

ISBN 963 450 511 2ISSN 0866 – 4420

Felelős kiadó a szerző

Felelős szerkesztő Tabák András

940066 Tótfalusi Tannyomda, BudapestFelelős vezető Nagy Lajos igazgató

Terjeszti a Könyvtárellátó VállalatMegvásárolható az V. Honvéd u. 5., V. Mérleg u. 6.,

VI. Andrássy út 4;., VII. Rákóczi út 14-16., XIII. Szent István körút 26.,XIII. Váci út 19. szám alatti budapesti könyvesboltokban.

[xx]

JEGYZETEK

[xx] Text. [vissza]

labancz gyula: megcsendülő fehér (z-füzetek/056)ezredveg.vasaros.com/z/pdf/zf_056.pdf · arca...

Documents