Éledezik a dam orvosi kitüntetés a mik sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf ·...

8
Ismét a szociális munkát, a szociális munkásokat ünnepel- jük Miskolcon november 9–13- ig. Négy évvel ezelõtt, a Szociális Munka Hetének meg- szervezésével a város országo- san is példát mutatott. A nagy- szabású õszi rendezvénysoro- zaton azóta évente nyílt na- pokkal, konferenciákkal, kon- zultációkkal, információs és sportnapokkal várják a szak- embereket, az érdeklõdõket. SZ. S. Megtalálhatjuk õket az utcán, kal- lódó gyerekek után kutatva, fagy ellen küzdõ, emberi szóra vágyó hajlék- talanokat segítve. Ott vannak a gyá- molításra vágyó idõsek mellett, se- gítik a családokat, a fiatalokat, taná- csot adnak, támaszt nyújtanak az élet mindennapi problémáiban. Mun- kájuk nem mindig látványos, nem mindig hálás, és igen ritkán kerül a figyelem középpontjába. – A szociális tevékenység nagyon széles réteget érint, érdemes rá, hogy évente egyszer, legalább egy hét ere- jéig kicsit „reflektorfénybe” állítsák. Hangsúlyozva, elismerve a jelentõ- ségét, s oldva a feszültséget is, ami ezzel a munkával, az elesettek, rá- szorulók támogatásával jár – mond- ta el dr. Mokrai Mihály alpolgár- mester, aki a város szociális, gyer- mekvédelmi, rehabilitációs szerve- zeteinek, intézményeinek vezetõi- vel ismertette az idei programokat. Földessy Judit, a Szociális Munka Hetének ötletgazdája sikeresnek és eredményesnek értékelte az elmúlt évek rendezvényeit. El mondta, a kez- deményezés elérte célját: sikerült fel- hívni a figyelmet a miskolci szociá- lis intézmények szolgáltatásaira, az itt folyó munkára, s a szociális mun- kások társadalmi presztízse, meg- ítélése is folyamatosan javul. Az igazgatónõ utalt rá: a szociális szol- gáltatások rendszere nem csupán a segélyeket jelenti, hanem sok más olyan tevékenységet, amelyekkel meg kell ismertetni az embereket, hiszen bárkivel elõfordulhat, hogy a gondoskodó szervezetek támogatá- sára szorul. Nagyban növelheti a tár- sadalmi empátiát, segítõkészséget is, ha kicsit betekintést nyernek az itt folyó munkába. A rendezvényeken minden évben nagy az érdeklõdés, most már elmondható, hogy a szo- ciális munkások napjához hasonló- an, a Szociális Munka Hete is ha- gyománnyá vált. Szilágyi Gizella képviselõ, az önkormányzat Ifjúsági, Szociálpolitikai és Sport Bizott- ságának elnöke arról a fontos, köz- vetítõ szereprõl szólt, amelyet a szo- ciális munkások a rászorulók cso- portjai és a társadalom között be- töltenek, s kérte a sajtó, valamint ennek nyilvánosságán keresztül az intézmények, társadalmi szerveze- tek képviselõit, lehetõségeikhez mérten járuljanak hozzá a Szociális Munka Hete rendezvényeinek si- keréhez. Az idei programok november 9- én a szenvedélybetegek ellátásáról szóló konferenciával kezdõdnek, másnap pedig nyílt napot tartanak a szociális és gyermekvédelmi intéz- ményekben. No vember 11-én szo- ciális, esélyegyenlõségi információs napra várják az érdeklõdõket a Szinvapark bevásárlóközpontba, idén sem marad el a sportnap, november 13-án, a szociális munka napján pedig emlékérmek, oklevelek át- adására kerül sor. Lesz Retro Party is – „a nosztalgia és a lazítás jegyében” – a Központi Leánykollégium étter- mébe diszkóval, moldvai táncházzal várják a szórakozni, kikapcsolódni vá- gyókat. Nemzetközi viadallal avatják a hét végén az október elején átadott új városi uszodát. D. L. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedzõ, dr. Kemény Dénes nevét viselõ létesítményben no- vember 7-én, szombaton, 10 óra- kor kezdõdik a XXII. dr. Bitskey Zoltán-emlékverseny, egyben a XV. Testvérvárosok Kupája elneve- zésû erõpróba. Hölcz Péter, a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Úszó Szövetség fõtitkára, a MISI SC elnöke ér- deklõdésünkre elmondta, hogy a tekintélyes múltra visszate- kintõ, nagy hagyományokkal ren- delkezõ versenyre Tampere, Katowice, Kassa, Marosvásárhely és Ostrava küldöttségét is meg- hívták. Természetesen megyénk valamennyi egyesületének kép- viselõi, illetve a megyeszékhely úszói is rajtkõre állnak szomba- ton. A 2003-as születésû, béka- korosztályos sportolóktól kezdve akár a felnõttek is összemérhe- tik tudásukat a 18 versenyszám valamelyikében. Az összesen 52 eredményhirdetéssel együtt járó esemény fõvédnökségét dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta el. A lakosság számára fontos in- formáció, hogy a verseny napján a Dr. Kemény Dénes Városi Uszoda úszás céljából csak 16 órá- tól látogatható. Érdeklõdõket, szurkolókat azonban napközben is szívesen látnak a házigazdák A MIK sikere Molnár Zoltán vezérigazgató ko- moly szakmai elismerésben részesült Münchenben, a Real Expo-n. Írásunk a 4. oldalon. Hétfõn elkezdõdött a téliesítési munka a kohászatban, tavasszal talán újraindul az üzem. Írásunk a 8. oldalon. A legrangosabb orvosi kitüntetést ve- hette át prof. Dr. Barkai László, a Mis- kolci Egyetem dékánja. Cikk a 8. oldalon. Orvosi kitüntetés Éledezik a DAM A Miskolci Ipari Park 2005 óta a tudatos és szervezett fejlesz- tési irányvonalaknak köszön- hetõen mára a régió egyik meghatározó ipari parkja lett, 2009 októberében a jelenleg 2200 fõt foglalkoztató miskolci Bosch cégek is bejelentették csatlakozásukat. Mivel elõreláthatólag 2010-ben megtelik az iparterület, ezért újab- bak kialakításába kezdtek a szak- emberek. Mint megtudtuk, ennek a munkának egyik eredményeként a napokban egy újabb terület: a Miskolc Déli Ipari Park is megkapta az ipari park címet. „Az építkezés elsõ mérföldkö- ve 2005-ben a Miskolci Ipari Park cím elnyerése volt, melyet a MIK Rt. készített elõ” – mondta el dr. Halmai Gyula, a Miskolc Holding Zrt. elnök-igazgatója. Ekkor egy 68,5 hektár nagyságú terület kapta meg az ipari park címet. Az ipari parkon belül gyors ütemben ha- ladt az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése a letele- pülni kívánó vállalkozások részé- re. Az ipari park cím elnyerése- kor az önkormányzat tulajdoná- ban lévõ, megközelítõleg 20 ha területbõl 2007. év végéig 16,18 hektár terület 7 vállalkozás szá- mára értékesítésre került, így szük- ségessé vált az ipari park további bõvítése. Ennek érdekében 2007-ben egy új fejlesztési terület kialakítá- sa és ipari parkba vonása történt meg az ehhez szükséges kon- szenzus és szabályozási háttér megteremtésével, így összességé- ben a Miskolci Ipari Park területe 141,5 hektárra bõvült. „Az ipari parkon belüli infrast- ruktúra fejlesztése és befektetõi projektek fogadására alkalmas te- rület kialakítása érdekében hosszas és körültekintõ elõkészítõ munka után pályázati úton megszereztük a kiemelt nagyprojekt minõsítést, és megindulhatott a Mec hatronikai Ipari Park ipari infrastruktúrafej- lesztési projekt (Mechapark) meg- valósítása, amelynek támogatási szerzõdése az Észak-magyaror- szági régióban az elsõ, az ÚMFT keretében aláírt támogatási szer- zõdés volt” – tudtuk meg az elnök-igazgatótól. A projekt révén ma 39,5 ha nagyságú, kiemelkedõ földrajzi és logisztikai adottságok- kal rendelkezõ, új, összközmûves zöldterület várja a befektetõket. 2009 I. félévében az ÁTI Depó csatlakozásával a MIP területe 147,8 hektárra bõvült, ezáltal a te- rület két közlekedési módon, köz- úton és vasúton is megközelít- hetõvé, multimodálissá vált. „Az ipari park szolgáltatási palettája olyan, a már a területen mûködõ és a letelepedni szándékozó vál- lalkozások számára alapvetõ fon- tosságú szolgáltatásokkal bõvült, mint például a logisztikai központ, iparvágány, vámügyintézés, adó- raktár” – foglalta össze Halmai Gyula. 2009 II. félévében az ipari park szomszédságában mûködõ Robert Bosch Power Tool Kft. és a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. jelezte csatlakozási szándékát a Miskolci Ipari Parkhoz. A csat- lakozáshoz szükséges eljárás le- folytatását követõen a MIP 26 hek- tárral bõvült, és immáron a Miskolci Ipari Parkhoz tartoznak a miskolci Bosch cégek, amelyek jelenleg együttesen több mint 2200 fõt foglalkoztatnak. A napokban egy újabb terület, a Miskolc déli határában, az M30-as autópálya bekötõútja mellett található Miskolc Déli Ipari Park nyújtott be sikeres pá- lyázatot az ipari park cím vise- lésére – jelentette be az elnök- igazgató. A terület 62,5 hektáron áll készen a zöldmezõs fejlesz- tések fogadására. „Néha kell egy emberi szó...” AZ ELESETTEKÉRT DOLGOZNAK VI. ÉVFOLYAM 45. SZÁM Térítésmentes 2009. NOVEMBER 7. Újabb terület a befektetõknek Tavasszal, a Mechatronikai Ipari Park átadásán. Újabb miskolci sportcsillagok A Miskolc sporttörténetében fe- ledhetetlen, diósgyõri nõi kosár- labdacsapat két meghatározó já- tékosa, Winter Ilona (képünkön balról) és Medgyesi Judit is elhe- lyezte kézlenyomatát a sport- csarnokban, a Miskolci Sportcsil- lagok Falán. A játékosok megkö- zelítõleg 15 éven át voltak a DVTK nõi kosárlabdacsapatának tagjai, több mint 200 alkalommal szerepeltek a magyar válogatott- ban. A moszkvai olimpián ne- gyedik helyezést, az 1983-ban Budapesten rendezett Európa- bajnokságon bronzérmet szerez- ve öregbítették a diósgyõri nõi ko- sárlabda hírnevét. HAT ORSZÁGBÓL JÖNNEK... ERÕPRÓBA AZ ÚJ USZODÁBAN Néha egy szelet kenyér is nagy segítséget jelent. A Magyar Népmûvelõk Országos Egyesülete az „Önkormányzatok a közmûvelõdésért” díjban részesítette Miskolc városát. Az elismerés szak- mai jellegû, amit azok az önkor- mányzatok kaphatnak, amelyek a legtöbbet tették az adott évben a közmûvelõdésért. A díjat csütörtökön a Szolnokon rendezett vándorgyûlésen vette át Miskolc város alpolgármestere a szakma jelenlétében. Fedor Vilmos az esemény után elmondta: ez a díj azoknak az elismerése, akik évek óta abban hisznek és azért dolgoznak, hogy Miskolc a kultúra segítségével újjászülessen. Ezt a ki- tüntetést Miskolc és az itt élõk már nagyon régen megérdemelték volna, talán éppen ezért minden eddigi elismerésnél többet jelent. Az „Önkormányzatok a köz- mûvelõdésért” díj azt jelképezi, hogy a borsodi megyeszékhely szakmailag a csúcsra jutott – fo- galmazott Fedor Vilmos alpolgár- mester az ünnepi eseményt kö- vetõen. Miskolc közmûvelõdési díja Fedor Vilmos alpolgármester vette át a város nevében a díjat.

Upload: others

Post on 10-Feb-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

Ismét a szociális munkát, aszociális munkásokat ünnepel-jük Miskolcon november 9–13-ig. Négy évvel ezelõtt, aSzociális Munka Hetének meg-szervezésével a város országo-san is példát mutatott. A nagy-szabású õszi rendezvénysoro-zaton azóta évente nyílt na-pokkal, konferenciákkal, kon-zultációkkal, információs éssportnapokkal várják a szak-embereket, az érdeklõdõket.

� SZ. S.

Megtalálhatjuk õket az utcán, kal-lódó gyerekek után kutatva, fagy ellenküzdõ, emberi szóra vágyó hajlék-talanokat segítve. Ott vannak a gyá-molításra vágyó idõsek mellett, se-gítik a családokat, a fiatalokat, taná-csot adnak, támaszt nyújtanak az életmindennapi problémáiban. Mun -kájuk nem mindig látványos, nemmindig hálás, és igen ritkán kerül afigyelem középpontjába.

– A szociális tevékenység nagyonszéles réteget érint, érdemes rá, hogyévente egyszer, legalább egy hét ere-jéig kicsit „reflektorfénybe” állítsák.Hangsúlyozva, elismerve a jelentõ -ségét, s oldva a feszültséget is, amiezzel a munkával, az elesettek, rá-szorulók támogatásával jár – mond-ta el dr. Mokrai Mihály alpolgár-mester, aki a város szociális, gyer-mekvédelmi, rehabilitációs szerve-zeteinek, intézményeinek vezetõi-

vel ismertette az idei programokat.Földessy Judit, a Szociális MunkaHetének ötletgazdája sikeresnek éseredményesnek értékelte az elmúltévek rendezvényeit. El mondta, a kez-deményezés elérte célját: sikerült fel-hívni a figyelmet a miskolci szociá-lis intézmények szolgáltatásaira, azitt folyó munkára, s a szociális mun-kások társadalmi presztízse, meg-ítélése is folyamatosan javul. Azigazgatónõ utalt rá: a szociális szol-

gáltatások rendszere nem csupán asegélyeket jelenti, hanem sok másolyan tevékenységet, amelyekkelmeg kell ismertetni az embereket,hiszen bárkivel elõfordulhat, hogy agondoskodó szervezetek támogatá-sára szorul. Nagyban növelheti a tár-sadalmi empátiát, segítõkészséget is,ha kicsit betekintést nyernek az ittfolyó munkába. A rendezvényekenminden évben nagy az érdeklõdés,most már elmondható, hogy a szo-ciális munkások napjához hasonló-an, a Szociális Munka Hete is ha-gyománnyá vált. Szilágyi Gizellaképviselõ, az önkormányzat Ifjúsági,Szociál politikai és Sport Bizott -ságának elnöke arról a fontos, köz-vetítõ szereprõl szólt, amelyet a szo-ciális munkások a rászorulók cso-portjai és a társadalom között be-töltenek, s kérte a sajtó, valamintennek nyilvánosságán keresztül az

intézmények, társadalmi szerveze-tek képviselõit, lehetõségeikhezmérten járuljanak hozzá a SzociálisMunka Hete rendezvényeinek si-keréhez.

Az idei programok november 9-én a szenvedélybetegek ellátásárólszóló konferenciával kezdõdnek,másnap pedig nyílt napot tartanak aszociális és gyermekvédelmi intéz-ményekben. No vember 11-én szo-ciális, esélyegyenlõségi információsnapra várják az érdeklõdõket aSzinvapark bevásárlóközpontba, idénsem marad el a sportnap, november13-án, a szociális munka napjánpedig emlékérmek, oklevelek át-adására kerül sor. Lesz Retro Party is– „a nosztalgia és a lazítás jegyében”– a Központi Leány kollégium étter-mébe diszkóval, moldvai táncházzalvárják a szórakozni, kikapcsolódni vá-gyókat. Nemzetközi viadallal avatják a

hét végén az október elejénátadott új városi uszodát.

� D. L.

A háromszoros olimpiai bajnokvízilabdaedzõ, dr. Kemény Dénesnevét viselõ létesítményben no-

vember 7-én, szombaton, 10 óra-kor kezdõdik a XXII. dr. BitskeyZoltán-emlékverseny, egyben a XV.Testvérvárosok Kupája elneve-zésû erõpróba.

Hölcz Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszó Szövetségfõtitkára, a MISI SC elnöke ér-deklõdésünkre elmondta, hogya tekintélyes múltra visszate-kintõ, nagy hagyományokkal ren-delkezõ versenyre Tampere,Katowice, Kassa, Marosvásárhelyés Ostrava küldöttségét is meg-hívták. Ter mé szetesen megyénkvalamennyi egyesületének kép-viselõi, illetve a megyeszékhelyúszói is rajtkõre állnak szomba-ton. A 2003-as születésû, béka-korosztályos sportolóktól kezdveakár a felnõttek is összemérhe-tik tudásukat a 18 versenyszámvalamelyikében. Az összesen 52eredményhirdetéssel együtt járóesemény fõvédnökségét dr. ÓdorFerenc, a Borsod-Abaúj-ZemplénMegyei Közgyûlés elnöke és KáliSándor, Miskolc polgármesterevállalta el.

A lakosság számára fontos in-formáció, hogy a verseny napjána Dr. Kemény Dénes VárosiUszoda úszás céljából csak 16 órá-tól látogatható. Érdeklõdõket,szurkolókat azonban napközbenis szívesen látnak a házigazdák

A MIK sikere

Molnár Zoltán vezérigazgató ko-moly szakmai elismerésben részesültMünchenben, a Real Expo-n.

� Írásunk a 4. oldalon.

Hétfõn elkezdõdött a téliesítésimunka a kohászatban, tavasszal talánújraindul az üzem.

� Írásunk a 8. oldalon.

A legrangosabb orvosi kitüntetést ve-hette át prof. Dr. Barkai László, a Mis -kolci Egyetem dékánja.

� Cikk a 8. oldalon.

Orvosi kitüntetésÉledezik a DAM

A Miskolci Ipari Park 2005 ótaa tudatos és szervezett fejlesz-tési irányvonalaknak köszön-hetõen mára a régió egyikmeghatározó ipari parkja lett,2009 októberében a jelenleg2200 fõt foglalkoztató miskolciBosch cégek is bejelentettékcsatlakozásukat.

Mivel elõreláthatólag 2010-benmegtelik az iparterület, ezért újab-bak kialakításába kezdtek a szak-emberek. Mint megtudtuk, enneka munkának egyik eredményekénta napokban egy újabb terület: aMiskolc Déli Ipari Park is megkaptaaz ipari park címet.

„Az építkezés elsõ mérföldkö-ve 2005-ben a Miskolci Ipari Parkcím elnyerése volt, melyet a MIKRt. készített elõ” – mondta el dr.Halmai Gyula, a Miskolc HoldingZrt. elnök-igazgatója. Ekkor egy68,5 hektár nagyságú terület kaptameg az ipari park címet. Az ipariparkon belül gyors ütemben ha-ladt az önkormányzati tulajdonúingatlanok értékesítése a letele-pülni kívánó vállalkozások részé-re. Az ipari park cím elnyerése-kor az önkormányzat tulajdoná-ban lévõ, megközelítõleg 20 haterületbõl 2007. év végéig 16,18hektár terület 7 vállalkozás szá-mára értékesítésre került, így szük-ségessé vált az ipari park továbbibõvítése.

Ennek érdekében 2007-benegy új fejlesztési terület kialakítá-sa és ipari parkba vonása történtmeg az ehhez szükséges kon-szenzus és szabályozási háttérmegteremtésével, így összességé-ben a Miskolci Ipari Park területe141,5 hektárra bõvült.

„Az ipari parkon belüli infrast-ruktúra fejlesztése és befektetõiprojektek fogadására alkalmas te-rület kialakítása érdekében hosszasés körültekintõ elõkészítõ munkaután pályázati úton megszereztüka kiemelt nagyprojekt minõsítést,és megindulhatott a Mec hat ronikaiIpari Park ipari infrastruktúrafej-lesztési projekt (Mecha park) meg-valósítása, amelynek támogatásiszerzõdése az Észak-magyaror-szági régióban az elsõ, az ÚMFTkeretében aláírt támogatási szer -zõdés volt” – tudtuk meg azelnök-igazgatótól. A projekt révénma 39,5 ha nagyságú, kiemelkedõföldrajzi és logisztikai adottságok-kal rendelkezõ, új, összközmûveszöldterület várja a befektetõket.

2009 I. félévében az ÁTI Depócsatlakozásával a MIP területe147,8 hektárra bõvült, ezáltal a te-rület két közlekedési módon, köz-úton és vasúton is megközelít-hetõvé, multimodálissá vált. „Azipari park szolgáltatási palettájaolyan, a már a területen mûködõés a letelepedni szándékozó vál-lalkozások számára alapvetõ fon-tosságú szolgáltatásokkal bõvült,mint például a logisztikai központ,iparvágány, vámügyintézés, adó-raktár” – foglalta össze HalmaiGyula.

2009 II. félévében az ipari parkszomszédságában mûködõ RobertBosch Power Tool Kft. és a RobertBosch Energy and Body SystemsKft. jelezte csatlakozási szándékáta Miskolci Ipari Parkhoz. A csat-lakozáshoz szükséges eljárás le-folytatását követõen a MIP 26 hek-tárral bõvült, és immáron aMiskolci Ipari Parkhoz tartoznaka miskolci Bosch cégek, amelyekjelenleg együttesen több mint2200 fõt foglalkoztatnak.

A napokban egy újabb terület,a Miskolc déli határában, azM30-as autópálya bekötõútjamellett található Miskolc DéliIpari Park nyújtott be sikeres pá-lyázatot az ipari park cím vise-lésére – jelentette be az elnök-igazgató. A terület 62,5 hektáronáll készen a zöldmezõs fejlesz-tések fogadására.

„Néha kell egy emberi szó...”

AZ ELESETTEKÉRT DOLGOZNAK

VI. ÉVFOLYAM 45. SZÁM � Térítésmentes � 2009. NOVEMBER 7.

Újabb területa befektetõknek

Tavasszal, a Mechatronikai Ipari Park átadásán.

Újabb miskolcisportcsillagok

A Miskolc sporttörténetében fe-ledhetetlen, diósgyõri nõi kosár-labdacsapat két meghatározó já-tékosa, Winter Ilona (képünkönbalról) és Medgyesi Judit is elhe-lyezte kézlenyomatát a sport-csarnokban, a Miskolci Sport csil -lagok Falán. A játékosok megkö-zelítõleg 15 éven át voltak a

DVTK nõi kosárlabdacsapatánaktagjai, több mint 200 alkalommalszerepeltek a magyar válogatott-ban. A moszkvai olimpián ne-gyedik helyezést, az 1983-banBudapesten rendezett Európa-bajnokságon bronzérmet szerez-ve öregbítették a diósgyõri nõi ko-sárlabda hírnevét.

HAT ORSZÁGBÓL JÖNNEK...

ERÕPRÓBA AZÚJ USZODÁBAN

Néha egy szelet kenyér is nagy segítséget jelent.

A Magyar Népmûvelõk OrszágosEgyesülete az „Önkormányzatok aközmûvelõdésért” díjban részesítetteMiskolc városát. Az elismerés szak-mai jellegû, amit azok az önkor-mányzatok kaphatnak, amelyek alegtöbbet tették az adott évben aközmûvelõdésért.

A díjat csütörtökön a Szolnokonrendezett vándorgyûlésen vette átMiskolc város alpolgármestere aszakma jelenlétében. Fedor Vilmosaz esemény után elmondta: ez adíj azoknak az elismerése, akik

évek óta abban hisznek és azértdolgoznak, hogy Miskolc a kultúrasegítségével újjászülessen. Ezt a ki-tüntetést Miskolc és az itt élõk márnagyon régen megérdemeltékvolna, talán éppen ezért mindeneddigi elismerésnél többet jelent.Az „Önkormányzatok a köz-mûvelõdésért” díj azt jelképezi,hogy a borsodi megyeszékhelyszakmailag a csúcsra jutott – fo-galmazott Fedor Vilmos alpolgár-mester az ünnepi eseményt kö-vetõen.

Miskolcközmûvelõdési díja

Fedor Vilmos alpolgármester vette át a város nevében a díjat.

Page 2: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

Október 29-én sajtótájékoztatóttartott dr. Nagy Kálmán, a KDNPországgyûlési képviselõje, ahol apolitikus úgy foglalt állást: mi-után Miskolctapolca állapota ro-hamosan romlik, ezért két évenbelül le fogják törölni a turisztikaitérképrõl.

Ezzel kapcsolatban közleményt jut-tatott el szerkesztõségünkbe az MSZPkét országgyûlési képviselõje, dr.Tompa Sándor és dr. Simon Gábor,melyben kifejtik: az ilyen kijelenté sek,illetve az ingatlanspekuláció vezérel-te politikai akciók nagyban hozzájá-rulnak ahhoz, hogy Miskolc tapolcavonzereje valóban csökkenjen. A kor-mánypárti képviselõk úgy foglalnak ál-lást: dr. Nagy Kálmán állításaival el-lentétben az igazság az, hogy Miskolcönkormányzata lehetõségeihez képestmindent megtesz a méltán nagyhírûüdülõövezet fejlesztéséért, a bar-langfürdõvel kapcsolatos, egymilliárdforintos pályázatát már be is nyújtot-ta a terület fejlesztéséért felelõs MiskolciTurisztikai Kft. Készül a pályázat egyúj, 120 szobás, négycsillagos gyógy-szálloda megépítésére is. A szocialis-ta politikusok közleményükben arrakérik dr. Nagy Kálmán képviselõt, hogy„a jövõben felelõtlen kijelentéseivel nekeltse Miskolc tapolca rossz hírét”.

***Ugyancsak közleményt juttatott el

szerkesztõségünkbe dr. Tompa Sán -

dor és dr. Simon Gábor azzal kap-csolatban, hogy az Ország gyûlés no-vember 3-án elfogadta a jövõ éviköltségvetés fõ számait. „Az elõter-jesztéseket a képviselõk 200 igen, 156nem szavazattal és egy tartózkodásmellett hagyták jóvá. Igennel szava-zott az MSZP-frakció, 14 SZDSZ-esképviselõ, illetve a független LengyelZoltán. Nemmel szavazott a teljesFidesz–KDNP frakció szövetség.

A kormány által is támogatott in-dítványok között több, a miskolciszocialisták számára is fontos javaslatvolt, például a gyermekétkeztetés,

a mûvészeti iskolák, a fogyatékos-szervezetek támogatása, vagy atávhõ áfájának 5 százalékra valócsökkentése. A teljes elõterjesz-tést, amely tartalmazza ezeket a ja-vaslatokat, nem szavazták meg aFidesz és a KDNP miskolci ország-gyûlési képviselõi, például dr. NagyKálmán és dr. Répássy Róbert.Joggal kérdezhetjük: miért nemtették meg? Mást támogatnak szó-ban, s mást, amikor a gombot kellmegnyomni? Mi ez, ha nem mel-lébeszélés?” – fogalmaznak a szo-cialista képviselõk.

VI. évfolyam 45. szám2

La pun kat rend sze re sen szem lé zi Ma gyar or szágleg na gyobb mé dia fi gye lõ je, az

»OBSERVER«BU DA PEST MÉDIAFIGYELÔ KFT.

1084 Bu da pest, VIII. ker. Au ró ra u. 11.Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu

Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô.Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos.

Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/6634-425. Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/503-501/100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Színeskép Nyomda.Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail: [email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590

KÖZÉLET

Az igazságügyi és rendészetiminiszterhez intézett kérdéstKáli Sándor (képünkön),Miskolc város polgármestere.A politikus arra várt választ,hogyan kívánja segíteni a mi-nisztérium az önkormányzatokközbiztonsági tevékenységét.

Káli Sándor egyebek mellett el-mondta: a közbiztonság nem csakMiskolcon vált központi kérdéssé.A javuló statisztikák ellenére fo-

kozatosan nõ azemberek fenye-getettség-érzéseszerte az ország-ban. Mis kolc – arendõrséggel kar-öltve – jelentõslépéseket tesz a

közbiztonság javítása érdekében.A városban kevés a rendõr, és sokatel is vezényelnek közülük. Emiattis mûködik Mis kolcon jelentõslétszámú polgárõrség, ezért hoz-ták létre a város- és a település-õrséget, növelték a térfigyelõ ka-merák számát az utcákon.

Káli Sándor kérdezte, hogyankíván segíteni a minisztérium az

önkormányzatoknak a közbiz-tonság javításában. AvarkesziDezsõ államtitkár válaszábanutalt a fegyveres biztonságiõr-képzésre, melynek köszönhe-tõen szerinte jóval több rendõrlehet a megye utcáin is.Elmondta, hogy meg szeretnékduplázni az országban mûködõtérfigyelõ kamerák számát, ésszólt arról is, hogy jövõre a ké-szenléti rendõrség egy egységekezdi majd meg mûködésétMiskolcon. Káli Sándor elfogad-ta az államtitkár válaszát, kie-melve, hogy a miskolciak márerre az évre várták a készenlétirendõröket.

„Magyarország esélyei a gazda-sági válságból való kilábalás-ban és a válság után” címmeltartott konferenciát csütörtökönaz MSZP Miskolcon a VárosiMûvészeti Múzeumban.

� S. S.

A szocialista párt októberbenbocsátotta vitára a Haladás és biz-tonság címû választási program-jának vázlatát. Fontosnak tartják,hogy a pártközösségekben, azMSZP-hez közel álló szellemi mû-helyekben folyó viták mellett aprogramalkotás folyamatában le-gyenek olyan konferenciák is,amelyeken tekintélyes szakembe-

rek mondják el álláspontjukatarról, hol van Magyarország helyea világban.

Káli Sándor polgármester kö-szöntõje után Vértes András, a GKIGazdaságkutató Zrt. elnöke tartott

elõadást a gazdasági válságról.Lendvai Ildikó, MSZP-elnök ésGúr Nándor, az MSZP Borsodmegyei elnöke arról beszélt, mi-lyen programmal lehet ilyengazdasági környezetben hitele-sen a választók elé állni 2010-ben.

Öt konferenciát tartanak ösz-szesen. Novemberben Buda pes -ten a XXI. század kihívásairaadandó baloldali válaszokról,Szegeden pedig Fejlesztõ állam,fejlesztõ önkormányzatok címmel.A jövõ évi két tanácskozás témája

az alkotmányos intézményrend-szer, illetve a vidékfejlesztés.

Utcai fogadóórára hívta szer-dán dr. Tompa Sándor, a térségMSZP-s országgyûlési képvise-lôje a Kilián-dél lakosait, hogymeghallgassa véleményüket,problémáikat.

Bartha György, helyi önkor-mányzati képviselõ elmondta: a vá-rosrészben 4600 választópolgárlakik, s ha ehhez hozzávesszük a18 éven aluliakat is, körülbelül hat -ezren élnek itt életvitelszerûen.Sokakat érintõ kérdésekrõl vantehát szó, fontosak az ilyen foga-dóórák, mert a problémák közvet-

len, helyszíni felvetésével gyorsab-ban lehet megtalálni a válaszokat,megoldásokat is.

Dr. Tompa Sándornak jelezték: azitt élôk egyik legnagyobb problémájaa 21-es busz elvonása volt, melyet– mint mondták – szeretnénekvisszakapni. Hiába közlekedik ugyan-is itt a 99-es járat, az csak az Új -gyõri fõtérig szállítja az utasokat.

A fórumon az is felvetõdött: azelmúlt években megváltozott a vá-rosrész lakosságának összetétele,egyre több a fiatal, akik nap mintnap autóval járnak dolgozni. Emiatttöbb parkolóhelyre lenne szükséga városrészben is. Fontos, hogy azembe rek itt is biztonságban érez-zék magukat, jármûveiket, s ugyan-csak szükségesnek ítélte a megfe-lelõ számú, biztonságos parkolóhelykialakítását.

A Kilián-dél lakosai felhívták a je-lenlévõ politikusok, városrendezé-si szakemberek figyelmét a terüle-ten felgyülemlett falevelek mennyi-ségére, és hiányolták azok elszállí-tását. Osváth Zoltán, a VárosgazdaKft. igazgatója biztosította a jelen-lévõket, hogy a szállítás napokonbelül megtörténik.

Gúr Nándor (balról), Vértes András és Lendvai Ildikó.

Parlamenti felszólalás

KÁLI SÁNDORA KÖZBIZTONSÁGRÓL

MSZP-KÖZLEMÉNYEK

Tapolca, költségvetés

VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS � A Miskolci Idõsügyi Tanács arra kéri amiskolci nyugdíjas közösségeket, hogy ahol 2009. évben bármilyenváltozás (vezetõváltás, névváltozás, új közösség alakulása, stb.) tör-tént, jelezzék ezt levélben az idõsügyi irodában. Cím: 3525 Miskolc,Arany J. u. 29.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS � A Pro Orchestra Zenei Alapítvány ez-úton szeretne köszönetet mondani mindazoknak, akik adójuk 1%-ával segítették az alapítvány munkáját! Az elõzõ évek felajánlásai-ból megmaradt összeget – 42 416 Ft-ot – az alapítvány a MiskolciSzimfonikus Zenekar külföldi útjainak támogatására fordította.

JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT � Tisztelettel értesítem a miskolci 2-es vá-lasztókerületben élõket, hogy 2009. november 10-én ingyenes jog-segélyszolgálatot tartunk a miskolci Fidesz-irodában. A jogsegély-szol-gálati fogadóóra megtartását szakképzett jogászok segítik. Idõpont:2009. november 10., 15.00–16.30-ig. Helyszín: Miskolc, Kossuth u. 16.,Fidesz-iroda. Telefonos bejelentkezés: 06-46/509-428 (munka -idõben) vagy: 06-20/5718-012.Várom szeretettel: Pelczné Dr. Gáll Ildikó országgyûlési képviselõ

HÍRPALETTA

Bazin Géza, a 23. vk. önkormányzati képviselõje ér-tesíti a választókerületében élõket, hogy 2009. novem-ber 9-én (hétfõn) 16.30–18.00 óra között lakossági fo-gadóórát tart a Perecesi Közösségi Házban (Miskolc,

Bollóalja út 160.) Minden érdeklõdõt tisztelettel vár!

Lakossági fogadóóra

Horváth József, a Miskolci Cigány Kisebbségi Ön-kormányzat elnöke fogadóórákat tart november 7-én,10–14 óra között, a Fazola Henrik Általános Iskolában(Miskolc, Téglagyár u. 3.) és november 14-én, 10–14 óra

között a Baross G. u. 13–15. sz. alatt. A fogadóórán részt vesznek:Kemény Anikó és Balogh Imre Pál roma kisebbségi képviselõk.Minden érdeklõdõt tisztelettel várnak!

Kisebbségi lakossági fogadóórák

Helyben a helyi gondokról

Utcai fogadóóra a Kilián-délen

ESÉLYEINK A VÁLSÁGBAN

Több probléma is felmerült a fogadóórán.

A Dr. Hilscher Rezsõ Szociális Közalapítvány Esélyek Házaszociális munkás, szociálpedagógus, szociológus

vagy humán területen szerzett egyébfelsõfokú végzettséggel rendelkezõ munkatársakat keres.

Elõny: szociális és esélyegyenlõségi területen szerzett képesítés,tapasztalat, nyelvvizsga. Az önéletrajzokat és a végzettséget iga-zoló okirat másolatát kérjük postai úton a következõ címekre el-küldeni: Esélyek Háza, 3530 Miskolc, Király u. 10, vagy e-mailenaz [email protected].

Beadási határidõ: 2009. november 13.A hirdetésre jelentkezõ minden pályázó visszajelzést kap.

Munkatársakatkeresnek

Page 3: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

A tudásalapú gazdaság és tár-sadalom építésének, formálásánakerõsítését, felgyorsítását is szolgáljaaz a két európai uniós támoga-tású projekt, melyek megvalósí-tására összességében mintegy 580millió forintot nyert el a MiskolciEgyetem. A 2009 októberébenkezdõdõ, kétéves programok rész-ben egy regionális szolgáltatócentrum kialakítását, részbenpedig a régió meghatározó, az or-szág elsõ Minõségi Díjas felsõok-tatási intézménye tudományoseredményeinek népszerûsítését,illetve a tehetséggondozást cé-lozzák.

„A Miskolci Egyetem Tech -nológia- és Tudástranszfer Cent -rumának kialakítása és mûköd-tetése” címen futó projekt egyolyan regionális szolgáltató cent-rum létrehozásáról szól a MiskolciEgyetemen, amely megfelel azoktatás-kutatás-innováció-szol-gáltatás támasztotta korszerû,komplex követelményeknek, igé-nyeknek. E központ a tudás me-nedzselése révén kiemelkedõ ku-tatás-fejlesztési, innovációs és ok-tatási tevékenységet folytat majd,s a gazdasági szférával együtt -mûködve elõsegíti az Észak-ma-gyarországi régió technológiai,

gazdasági és társadalmi fejlõdé-sét, a régió és az ország verseny-képességét.

A Miskolci Egyetem kiemeltfontosságúnak tartja a tudomá-nyos eredmények ismertségének,elismertségének fejlesztését is.„A tudományos utánpótlás-ne-

velés és a mûszaki, informatikaiéletpálya elismertségének növe-lése a Mis kolci Egyetem stratégiai céljai val összhangban” címû pro-jekt célja a matematikai, termé-szettudományi, mûszaki és infor -matikai tudományterületek nép-szerûsítése. – A Miskolci Egye tem -

nek, mint a régió legjelentõsebbszervezetének elismertetése akutatási piacon hozzájárul Miskolcpólusváros és az Észak-magyar-országi régió fejlõdéséhez, ver-senyképességének javításához –hangzott el csütörtökön, a pro-jektindító konferencián.

2009. november 7. KÖZÉLET/HIRDETÉS 3

„Az én plazám”

„Az én plazám” című pályázat győztese a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskolacsapata lett. Nyereményük egy paintballcsata volt, melyre Bükkszentlászlón, egy zárt ka-tonai bázison került sor, október végén. Délben bográcsgulyás, délután pedig mászófal vártaa gyerekeket.

Még ebben az esztendõbenmegkezdõdik magyarországegyik legnagyobb vidékfejlesztésiprogramja Miskolcon. Az Észak-Magyarországi Regio -nális Operatív Program kereté-ben (ÉMOP) Miskolc újabb EU-s forrásokat nyert belvárosánakmegújítására. Ez a fejlesztésannak a programnak a folytatá-sa, mely talán mára a miskolci-ak körében is megszokottá vált.Pedig nem is olyan régen mégegy aszfaltos parkoló állt a maiSzinva terasz helyén, ami mos-tanra – egy szavazás szerint –, azegyik legkedveltebb köztere a vá-rosnak. De említhetném a szin-tén inkább parkolásra használtDéryné utcát is, melyet a nyáriidõszakban a vendéglátóegysé-

gek hangulatos teraszai tesznek„élõvé”, valamint a felújítottHõsök terét, ami vonzó közös-ségi hely lett, leginkább a fia talokkörében.A most kezdõdõ programban istalálkozhatunk majd közterek fel-újításával a város szívében, deami talán ennél is fontosabb, aprojektbõl jelentõs összeget for-díthatunk az elmúlt évtizedbenmegnövekedett jármûforgalomgondjainak enyhítésére. A mis-kolci „belvárosi körgyûrû” ki-alakítása régóta terveink közöttszerepel. A több mint 1,5 milli-árd forintos fejlesztés elsõ ütememég ebben az évben megkez -dõdik, az úgynevezett nyugatikapcsolat kiépítése a DaykaGábor úttól a Kiss Ernõ utcáig,melynek része lesz a Hunyadi ésa Petõfi utcát összekötõ híd épí-tése is. 2010-ben szintén a for-galmi torlódások enyhítésére el-indulhat a Malomszög utca 2 x2 sávra, mely szintén tartalmazegy hídépítést a Szinván. A mun-kálatok részleteirõl természete-sen rendszeresen tájékoztatnikívánjuk majd Önöket.Belvárosi biztosként bízombenne, hogy a most kezdõdõ fej-lesztések eredményeit nem csaka város központjában lakók,hanem minden miskolci és ré-gióban élõ érezni fogja.

Simon Gábor

Magyarországon a 2007–2013közötti idõszakban a régiók ön-álló operatív programok kereté-ben valósíthatják meg városre-habilitációs céljaikat. Az EurópaiUnió által támogatott projektekfõ kedvezményezettje mindenesetben az önkormányzat. AzÖnkormányzati és Területfej lesz -tési Minisztérium (ÖTM) ezértannak idején egy Kézikönyvetadott ki a városrehabilitációsprogramok egységes kidolgozá-sához. Az abban rögzítettek sze-rint ezt egy Integrált Város fej lesz -tési Stratégia (IVS) kidolgozásá-val lehet megvalósítani, melyfejlesztési és területi szemléletû,7-8 évet átölelõ dokumentum,ami összeköti – és a megvalósí-tás irányába tereli – a települé-sek városfejlesztési koncepció já -ban rögzített jövõképet. Miskolc az elsõk között kezdtemeg az IVS kidolgozását és aváros közgyûlése 2008-ban fo-gadta el a szakértõk által készí-tett fejlesztési stratégiát.A Nemzeti Fejlesztési és Gaz da -sági Minisztérium által kiadott„Vá rosfejlesztési Kézikönyv

2009–2013” azonban városfej-lesztési társaságok létrehozásá-nak szükségességét javasolta.Ezért 2009 áprilisában megala-kult a Miskolci VárosfejlesztésiKft. A Dukai Zoltán igazgató általvezetett cég feladata az IntegráltVárosfejlesztési Stratégiában (IVS)szereplõ célok megvalósítása ésa városfejlesztési akciók végre-hajtása, valamint további pro-jektek generálása. Miskolc a sikeres pályázatnak kö-szönhetõen a következõ 2 évbentöbb mint 5,5 milliárd forintot for-díthat Miskolc „szívének” felújí-tására. Ebbõl az önkormányzat ésa konzorciumi partnerei által biz-tosított önrész 1,4 milliárd forint,az európai uniós forrás mértéke4,1 milliárd forint. A program ter-mészetesen 2011-ben tovább foly-tatódhat újabb európai unióspénzek elnyerésével. Ezeknek aforrásoknak a felhasználásávalMiskolc – ahogy arra Káli Sándorpolgármester is utalt a szerzõdésaláírásakor – az Észak-magyaror-szági régió központjaként egyigazi XXI. századi város lehet.

Dukai Zoltán

Miskolc szíve

Integrált Városfejlesztési StratégiaMiskolc fejlõdéséért

Új projektek a Miskolci Egyetemen

Kötelezô és casco egy áron*Válassza Ön is a KÖBE Lendület Start Casco biztosítását, mert:

Teljes körû biztosítási védelmet kínálunk, azaz törés, lopás, elemi és tûzkár, va-lamint üvegsérülés esetére is – a 20%, de minimum 200 000 Ft önrész figye-lembe vételével – térítést nyújt a KÖBE. Valamennyi, 7 évesnél nem régebbi kisés közepes kategóriájú személygépjármûre megvásárolható a Lendület Start Cascobiztosítás, amelyik a biztosítási feltételekben részletezett jellemzôkkel rendelke-zik (gyártmány, motorteljesítmény, hengerûrtartalom).

A KÖBE új ügyfeleinek kedvezõ díjú kötelezõ gépjármû-felelõsségbiztosítás és plusz kedvezmények!� egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei (pl. ózdi) kármentes 30 éves férfiszerzõdõnek, 1151–1500 cm3 közötti személygépkocsival, negyedéves díjfizeté-si gyakorisággal, van egy 15 éven aluli gyermeke, B 10-es bonusz fokozattal, ja-nuár 1-jei szerzõdéskezdet esetén, nyilatkozattal adható egyéb kedvezményekkel:2520 Ft/ negyedév (10 220 Ft/év)*, vagy� egy miskolci kármentes 40 éves férfi szerzõdõnek, 1151–1500 cm3 közöttiszemélygépkocsival, negyedéves díjfizetési gyakorisággal, B10-es bonusz foko-zattal, nyilatkozattal adható egyéb kedvezményekkel, január 1-jei szerzõdéskez-det esetén, van egy 15 éven aluli gyermeke: 3060 Ft/ negyedév (12 410 Ft/év)*(Tagdíj: 150 Ft/hó) *(Nem ajánlattétel, személyre szabott díjainkat kikalkuláljuk Önnek irodáinkban)

A Közlekedési Biztosító Egyesület munkatársai díjmentes tanácsadással állnak arendelkezésére a megye egész területén a gépjármûtulajdonosok rendelkezésére:

KÖBE Képviselet Megyei Képviselet 46/413-643

Surányi Sándorné Ózd 48/476-028

Szajkó János Sátoraljaújhely 47/322-829

Gulyás László Tiszaújváros 20/9789-661

Krajnyák István Forró 46/386-386

Akciós termékünk elérhetô mindazok részére, akik 2010. január 1-jei kockázatviselési kezdettel

a KÖBE kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítását választják.

Interneten is megkötheti szerzõdését a wwww.kotelezobiztosito.hu címen.

Page 4: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

A MiskolciHõszolgáltató Kft. 40.jubileumi évfordulójaalkalmából idénMiskolcon, a Hotel Palotábanrendezték a MagyarTávhõszolgáltatók SzakmaiSzövetségének vándorgyûlését.A kétnapos szakmai konferenci-án a távfûtés jelenét és jövõjétvitatták meg a szakemberek.

A szolgáltatás versenyképessé-gének növelése, a földgázfüggõségcsökkentése és a környezetbaráttechnológiák szélesebb körû alkal-mazása voltak a találkozó közpon-ti témái. Korózs András, a MIHÕKft. ügyvezetõ igazgatója a keddi saj-tótájékoztatón kiemelte: az elmúltöt évben a MIHÕ Kft. jelentõs fej-lesztéseket hajtott végre és ezt azirányt követik a jövõben is.Miskolcon legalább 100 ezer emberél távfûtéses lakásban, ezért komolyfelelõsség és kihívás környezetkí-mélõ, korszerû, olcsóbb szolgálta-tást kínálni a fogyasztóknak.

Korózs András utalt a Bogáncsutcai depóniagáz hasznosítására, a

Futó utcai fejlesztésekre, ahovágázmotor kerül. A Tatár utcaifûtõmûben is újabb gázmotort he-lyeznek üzembe 2011-ig, így a vil-lamosenergia-ellátás költségeit csök-kentik. A Miskolci Geotermia Zrt.– melyben a MIHÕ Kft. résztulaj-donos – készül a geotermikus ener-gia hasznosítására is, jövõre meg-kezdik a próbafúrásokat – hangzottel a tájékoztatón.

Orosz Lajos alpolgármester sze-rint a lakosság szempontjából a leg-fontosabb, hogy végre csökkenneka távhõárak. A távhõ áfájanak 5 szá-zalékra való mérsék lõdése is ezt se-gíti, jövõre egy átlagos panellakásfûtési költsége éves szinten 37 ezerforinttal lesz kevesebb. A szakem-berek szerint a távfûtésnek akkorvan jövõje, ha kapcsolt energia-termelésre vagy környezetkímélõ al-ternatív energiaforrásra támaszko-dik. A szemétégetés és a bio-massza felhasználása is kiemeltterület.

VI. évfolyam 45. számKÖZÉLET4

Kivételes, sõt túlzás nélkül ál-lítható, „világra szóló” meg-tiszteltetés érte MolnárZoltánt, a MIK Zrt. vezérigaz-gatóját, ugyanis az AmerikaiIngatlankezelõ Szövetség(IREM) díjával a világ ingat-lanszakmájának élvonalábaemelte.

� KAROSI IMRE

Az IREM-rõl tudható, hogy achicagói székhelyû szervezet avilág legnagyobb ingatlankezelé-si szövetsége, több mint 27 ezertagot számlál, ily módon valóbanaz egész világ értesülhetett az el-ismerésrõl. Hozzá kell tenni, hogyeurópai ingatlanfejlesztõ szak-ember még ezt a díjat nem kaptameg, Molnár Zoltán az elsõ, akiátvehette.

Dr. Németh Miklós, a MagyarIngatlangazdálkodók Szö vet sé -gének fõtitkára emlékeztet arra,hogy az IREM és a MIGSZ között1996-ban, Chica góban írtak aláegy együttmûködési megállapo-dást, ennek keretében kezdõdöttmeg a legmagasabbszintû ingatlankeze-lõi oktatás 25 szak-ember részvételé-vel, köztük MolnárZoltán is bekapcso-lódott a képzésbe.Ezt követõen 2007-ben a Magyar Ingat -lan gaz dálkodók Szö -vetségének delegá-ciója, akik között aMIK Zrt. vezetése isott volt, San Anto -nióban részt vett azIREM éves világ-kongresszusán, és ittmár szóba került amiskolci ingatlanfej-lesztés kivételes mi -nõ sége. A következõállomás Madrid volt2008 áprilisában,ahol az ingatlanex-pón az Európai In -gatlantanács vezér-igazgatója elõ adá -sában szintén ráirányította a fi-gyelmet a MIK Zrt.-nél folyó va-gyongazdálkodói és városfejlesz-tési munkára. Dr. Németh Miklósaz IREM meghívására Los Angeles -ben tartott elõ adást a magyar in-gatlanpiacról, és itt is részletesenbemutatta a MIK Zrt. sajátos in-gatlanfejlesztési koncepcióját,külön méltatva Molnár Zoltántevékenységét.

– Több ezer anyagot tárgyaltmeg az amerikai ingatlanszerve-zet – emlékezik dr. NémethMiklós a történtekre –, s a mis-kolci ingatlankezelés, városfej-lesztés különös tetszést váltott ki.Mindezek ismeretében döntöttúgy az IREM, hogy Molnár ZoltántEurópában ebben a díjban ré-szesíti.

Molnár Zoltán 1993. március 1-jén került a MIK Zrt.-hez pályá-zat útján, gazdasági igazgatónak.

A közgazdász alapvégzettségûszakember 16 évvel ezelõtt váltott,ugyanis korábban a vegy iparbandolgozott, négy évig volt egy sváj-ci tulajdonú cég gazdasági, majdügyvezetõ igazgatója. A MiskolciIngatlankezelõ Vál lalatnál márrészt vett a cég részvénytársaság-gá történõ alakításában.

– Akkoriban a város milyen in-gatlanvagyonnal rendelkezett,egyáltalán volt-e teljes körû lel-tár?

– Sajátos helyzet alakult kiMiskolcon, hiszen korábban 33ezer lakás volt az önkormányzattulajdonában, ez a szám ’93-ra 13ezerre csökkent, ekkor kezdtékmegvásárolni ugyanis az embe -rek a lakásokat, végül is az ön-kormányzat lakásállománya 6000-6500-ra csökkent, aminek mind-össze 60%-a volt összkomfortos.

– Messzire vezetne ennek ahelyzetnek a taglalása, minden -esetre 2004-ben, 2005-ben be-indult a belvárosi rekonstrukció,az ún. Fõutca Plaza Projekttel.

– Az FPP alapvetõ célja a bel-város megújítása, a belvárosiépületek homlokzatfelújítását cé-

lozta meg a projekt. Ennekérdekében bocsátott ki aMIK két ütemben közel 4milliárd forint értékû köt-vényt, ezzel teremtettünkforrást a megújítási folya-matra. A visszafizetés fede-zetét alapvetõen a belváro-si bérleti díjak képezik. Ahomlokzatok rendbetételéntúlmenõen megvalósult aSzéchenyi u. 35., 40. és 76.sz. épületek felújítása. Ezzelegyütt a társasházak is tá-mogatásban részesültek. 742millió forintot fordítottunk ahomlokzatok felújítására. Azépületekkel együtt mintegy1,2 milliárd forintot költöttünk

erre.– Ha egy kívülálló embernek

kellene elmagyarázni, hogy a MIKvalójában mivel foglalkozik, ho-gyan tudná ezt összefoglalni?

– Röviden: részvénytársasá-gunk a város forgalomképes in-gatlanvagyonának a kezelõje, ezérinti az önkormányzati tulaj-donban lévõ lakásállományt, a

nem lakáscélú helyiségeket, aföldterületeket, mindazt, amivelaz önkormányzat rendelkezik.

– Mennyire forgalomképes ezaz ingatlanvagyon?

– Mint mindenütt, Miskolconis jelentõsen csökkent a keresleta gazdasági, pénzügyi válság ha-

tására, így ezt nehéz megbe-csülni. Az építési telkeket elsõ -sorban befektetési céllal ajánljukki. Az elmúlt napokban kaptukmeg azt a levelet, amelyben aváros következõ ipari parkjánakmegalapítását jóváhagyták.

– Visszatérve a díjra, már 2008tavaszán az Európai Ingatlantanácsis elismerte díjával a MIK Zrt. te-vékenységét. Ön szerint mi az azújszerûség, ami a világ elismeré-sét kiváltotta?

– Úgy tudom röviden össze-foglalni, hogy a MIK Zrt. volt az,amely elõször rátért az ingatlan-vagyon-gazdálkodás jelenlegirendszerére, illetve a portfóliós va-gyonkezelésre. Ez utóbbi azt je-lenti, hogy meghatározott vagyo-ni körrel gazdálkodva az ingatla-nok eladásából származó bevé-telt a portfólióba visszaforgatta.Ez akkoriban újszerû volt Magyar -országon, a valós vagyongazdál-kodás útján indult el a cég, egyjól átgondolt rendszerben vé-gezte tevékenységét.

– A díj kötelez.– A rendelkezésre álló források

függvényében folytatódik aFõutca Plaza Projekt, illetve azIntegrált Városfejlesztési Stratégia,az ún. IVS keretében is dinami-kusan fejlõdik majd a belváros.Bár ránk figyel a világ, de azértnekünk mégiscsak az itthoniügyfeleink a legfontosabbak, hogynekik nyújtsunk minél színvona-lasabb szolgáltatást – megingat-hatatlan szakmaisággal.

A MIK ZRT.-RE FIGYELT A VILÁG

Megingathatatlan szakmaisággalBeszélgetés Molnár Zoltán vezérigazgatóval

A képen balról: dr. Németh Miklós, Molnár Zoltán, Pamela Monroe, az IREMelnöke és Nansy Kirk, az IREM Alapítvány alelnöke.

Együttmûködési megállapo-dást kötött a héten a MiskolciEgyetem és a MOL. A campushosszú ideje jó kapcsolatokatápol a vállalattal, illetve jog-elõdjeivel.

Évtizedek óta együttmûködnekaz oktatás, a szakemberképzés, va-lamint a tudományos kutatás-fej-lesztés területén. Most újabb háromévre szóló stratégiai szerzõdést kö-töttek, melyet az egyetem részérõldr. Patkó Gyula rektor, a MOL részérõlpedig Mosonyi György vezérigazga-tó írták alá Miskolcon, az MTA

Miskolci Területi Bizottsága székhá-zában. Az ünnepségen elhangzott: amost aláírt megállapodás megerõsí-ti a korábbi együttmûködési formá-kat és új együttmûködésekre ad le-hetõséget. Részben a MOL munka-társainak nagyobb arányú részvéte-lével az akkreditált szakirányú kép-zési programokban, részben pedig anyári szakmai gyakorlatok alatt ter-vezett, egyhetes képzés bevezetéserévén.

A megállapodásnak köszönhe-tõen a következõ félévtõl megkez -dõdik a MOL-tantárgyak oktatása aMiskolci Egyetemen. Ezek sikeres el-sajátításáról a hallgatók a diplomá-

hoz csatolt „MOL-bizo nyít ványt”kapnak majd. Ez szükséges feltételelesz, hogy a végzõs hallgató a késõb-biek során eséllyel pályázzon a MOL-csoport tagvállalatai által meghirde-tett, szakképzettségének megfelelõmérnöki állásra.

A MOL anyagilag és szakmailag istámogatja a kiemelkedõ képességûhallgatókat. Az oktatói munkában atársaság szakemberei is részt vesznek.A megszerzett elméleti tudás elmé-lyítése, alkalmazása érdekében a ta-nulók tanulmányi kirándulásokon,terepgyakorlaton ismerkedhetnek amunkafolyamatokkal a MOL-cso-port üzemeiben.

A TÁVFÛTÉSRÔLTANÁCSKOZTAK

Hosszú ideje jó kapcsolatokat ápol a MOL és az egyetem.

Ötödik alkalommal, rendhagyóállásbörzével nyitotta meg ka-puit a Bosch két gyáraMiskolcon.

„A You meet industry névvelfémjelzett kezdeményezés elsõdle-ges célja, hogy a végzõs hallgatók-kal megismertessük a Bosch miskolcigyáregységeit, s rendhagyó állásbörzeformájában tájékoztassuk õket ak-tuális álláslehetõségeinkrõl is. A kez-deményezés öt évre visszanyúló si-kerét igazolja az az idei, közel 300egyetemi és fõiskolai hallgató, aki éltazzal a lehetõséggel, hogy közelrõlis betekintést nyerjen az ipari szfé-ra kulisszái mögé” – mondta el anyílt napról Horváth Attila, a RobertBosch Power Tool Kft. gyárigazga-tója.

Mint ismert, a Bosch telephelyeiévek óta nagyon jó kapcsolatot

ápolnak a Miskolci Egyetemmel, éskiemelten támogatják a mérnök-képzést. A régió mûszaki képzésé-hez való hozzájárulásként a Bosch2005-ben megalapította a MiskolciEgyetem Mechatronikai Tanszékét,ahol azóta is mérnökjelöltek tucat-jait oktatják a leginnovatívabb kör-nyezetben. A miskolci Gépész -mérnöki és Informatikai Kar, ezenbelül a Mechatronikai Tanszékimmár hatodik éve részesül rend-szeres támogatásban. A diákok szak-mai fejlõdését számos, a miskolciBosch nevéhez fûzõdõ ösztöndíj ésprogram támogatja.

Az egész napos rendezvény ke-retében a Budapesti MûszakiFõiskola, a Debreceni Egyetem, va-lamint a Miskolci Egyetem mérnökés közgazdász karairól érkezõ hall-gatók szakmai programok és gyár-látogatás mellett termékbemutató-

kon és személyes konzultációkon isrészt vehettek.

„A két gyár területén több tur-nusban szerveztünk körbevezeté-seket és osztálybemutatókat, melyekkiváló alkalmat nyújtanak arra, hogya hallgatókhoz közelebb hozzuk agyártás, a termékfejlesztés, a logisz-tika, a beszerzés, a minõségbiztosí-tás, a pénzügy és a HR funkcioná-lis területeit. Leendõ gépész- és vil-lamosmérnökök, mûszaki mened-zserek, közgazdászok csoportjai töl-tötték meg az elektromos kéziszer-számok fejlesztésével és gyártásávalfoglalkozó Robert Bosch Power ToolKft. üzemét, illetve az autóelektro-nikai alkatrészeket, indítómotorokat,reléket és hajtómûveket elõállítóEnergy and Body Systems Kft. gyár-egységét” – tájékoztatott KlausLeupold, a Robert Bosch Energy andBody Systems Kft. gyárigazgatója.

Rendhagyó állásbörze a miskolci Bosch gyárakban

KARRIER TÍPUSÚ TALÁLKOZÁSOK

MOL-BIZONYÍTVÁNYT SZEREZHETNEK

Együtt a képzésért

Az Egészséges Városok Szövetségének Országos Egészséghét kam-pányához csatlakozva, november 9-tõl 14-ig Civilek az Egészségért!címmel egyhetes rendezvénysorozatot szervez a miskolci önkor-mányzat. Ilyen módon is fel kívánják hívni a figyelmet az egész-ség értékére, a civilek, szervezetek és egyének egészséggel kap-csolatos felelõsségére. A programok között szerepelnek elõadá-sok, konferenciák, szórakoztató sport- és kulturális rendezvényekis. (Részletes program: www.minap.hu)

Civilek az egészségért!

Page 5: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

Október 23-a, nemzeti ünnepünkalkalmából dr. Herczog László szo-ciális és munkaügyi miniszterMiniszteri Dicséret elismerésbenrészesítette Alföldi Lászlónét, a mis-kolci Eötvös József Építõipari,Mûvészeti Szakképzõ Iskola ésKollégium kulturális nevelõtanáráta több mint negyven éve, az ifjú-

ságügy területén, ezenbelül is a hátrányoshelyzetû fiatalok köztvégzett tevékenységé-ért, nyugdíjba vonulá-sa alkalmából.

Alföldi Lászlóné,született Né meth Mária1968 óta dolgozik kul-turális és az ifjúsággal foglalkozó te-rületen, 2009 júniusában vonultnyugdíjba. Elsõ munkahelye aMiskolci Egyetem tanszéki könyv-tára volt. 1971-tõl a Szak szervezetekRónai Sándor Megyei MûvelõdésiKözpontjában dolgozott,1986-tólaz Eötvös József Szakközépiskolakulturális nevelõtanára, nyugdíjbavonulásáig. Az iskolában irodalmiszínpadot szervezett, koordinálta aziskolai kulturális programokat, fel-készítette az iskola diákjait a kü-lönbözõ vetélkedõkre, versenyekre.A várostörténeti vetélkedõkön cso-

portjai rendszeresen azelsõk közt végeztek.Segített a diákoknak fel-készülni tanulmányi ver-senyekre, anyagot gyûj -tött nekik, felkészítõ,patronáló tanárt keresettmelléjük, és sok diákkalmaga foglalkozott a

humán tantárgyak területén. Miskolcon hét éve kerül meg-

rendezésre a „Diósgyõr Fejleszté -séért Közhasznú Alapít vány” ren-dezésében a Mikulásvonat ren-dezvénysorozat. A lillafüredi kisvo-nat ekkor átalakul Mikulásvonattáés a Mikulás, krampuszok és ismertmesefigurák szórakoztatják és aján-dékozzák meg a gyerekeket. A me-seelõadásokat az Eötvös Szakkö -zépiskola diákszínjátszó csoportjabiztosítja, illetve Alföldi Lászlóné ve-zetésével miskolci középiskolás di-ákok adják.

Az Észak-Keleti Átjáró Egyesületés a Herman Ottó TudományosEgye sület gyûjtõmunkája 2008 szep-temberében indult az „Egyszervolt, hol nem volt… Acélváros?”projekt keretei között. A kiállításnyersanyagának java része az in-terjúk során, valamint a levéltári ku-tatás, illetve a kutatás iránt ér-deklõdõ lakosság segítségével gyûltössze. A mintegy 50 résztvevõs, ja-varészt önkéntes munkára épülõprogramban középiskolások, egye-temi hallgatók, tanárok és kutatókvettek részt. A projekt célja Miskolcegy izgalmas, ám gyakorta hibásanés felületesen értelmezett korsza-kának vizsgálata, és a közgondol-kodásban máig elevenen élõ, szte-reotip kép árnyalása, mely szerintMiskolc nem több egy „kommunistaacélvárosnál”.

A kiállítás elsõsorban a Rákosi-rendszerre és a korai Kádár-kor-szakra fókuszál. Nagyjából a 1950-es és 1960-as évekre, a következõkérdésekre keresve a választ: mi-lyennek látták az itt élõk min-dennapjaikat, hogyan emlékez-nek a miskolciak az ’50-es, ’60-esévek világára? Hogyan élték nap-jaikat, töltötték szabadidejüketMiskolc különféle közegében élõk,hogyan dolgoztak, szórakoztak,

sportoltak? A történelem társadal-makat átformáló ereje hogyan vál-toztatta meg az emberek életét, il-letve hogyan formálták õk maguk,hogyan próbáltak meg alkalmaz-kodni?

Míg az ideológiától erõsen át-hatott ünnepi felvonulásokról meg-oszlottak a vélemények, a brigád-kirándulásokra és brigádbulikravisszaemlékezõk egyöntetûen po-zitívan értékelték azokat, mintahogy a Kádár-korszak egyik vív-mányát, a szakszervezeti üdülte-téseket is. A közösségi, egyesületiélet ellehetetlenítése mellett, illet-ve helyett mûködtek különféleamatõr mûvészeti csoportok, asportélet pedig – állami támoga-tással – virágzását élte. A hatalomáltal közvetlenül nem befolyásolt

szabadidõ-eltöltési formák, mint atánciskolák, bálok, zenés-táncosszórakozóhelyek, mozik, strandoklátogatása is kedvelt volt a korabe-li Miskolcon.

Az „Egyszer volt, hol nem volt…Acélváros?” kiállítás anyaga ezt amára letûnt világot idézi fel, a mis-kolciak számára egyszerre ismerõsés idegen nagyváros életét.

A kiállítás megtekinthetõ no-vember 28-ig a Miskolci Galériában.

Tárlatvezetés csoportok, osztá-lyok részére: november 10., 17., 20.,24. és 27-ei napokon.

Jelentkezni lehet Borsos Máriánála 06-30/420-4038-as telefonszá-mon.

A projekt fõ támogatói: NorvégCivil Támogatási Alap, Miskolc Me -gyei Jogú Város Önkormányzata.

November 7-én, szombaton 17órai kezdettel rendezi meg a KÉSZmiskolci csoportja szokásos elsõ -szombati imaóráját a Szent Anna-templomban Magyarországért.Ugyancsak KÉSZ-rendezvény lesz9-én, hétfõn, a Fráter György Katoli -kus Gimnázium dísztermében 17.30órai kezdettel. Az Olvassunk együttsorozat keretében Kardos Katalin ésRácsok Andrea beszélget a közön -séggel Ady- és Reményik-versekrõl.

Vasárnap, november 9-én tartjákaz újgyõri Szent Imre-templombúcsúját a 10 órakor kezdõdõszentmise keretében. A háromna-pos lelkigyakorlat befejezõ napján,8-án, szombaton, a 18 órai szent-misén Pehm G. Antal plébánosmond szentbeszédet.

A lelki nevelés és a lelki kép-zés szerepe a papnevelésbencímmel Szabó József, az egriszeminárium spirituálisa tart elõ -adást 9-én, hétfõn 18.30 óraikezdettel a Szent Anna Kolping-házban, a Kolping-akadémia ke-retében.

A Miskolci Egyetemi LelkészségHitvallók címû sorozatának kö-vetkezõ elõadását november 11-én, szerdán 19 órakor tartják azegyetem Üvegtermében (A/4–XXVI. ea.), amikor Gulácsy Lajosny. református püspök (Munkács)beszél életérõl: 7 és fél év kény-szermunka Kazahsztánban, egyélet a szovjet elnyomás alattiKárpátalján. Szeretettel várnakminden érdeklõdõt!

2009. november 7. MÛSOR/PROGRAM 5

HETI MÛSORA2009. november 9–2009. november 15.

„EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT… ACÉLVÁROS?”

Egy letûnt világ emlékei

HARANG-HÍREK

November 9., hétfõ

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Stílus, élet-módmagazin (Hálózat TV) 17.30Képújság 17.55 Mûsorismertetés18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25Kilátó, közéleti magazin 19.00Miskolc Ma (ism.) 19.25 Forrás, kör-nyezetvédelmi magazin 20.00Miskolc Ma (ism.) 20.30 Hírháló(Hálózat TV) 21.00 Gördülõ kung-fu, hongkongi film (Hálózat TV)23.00–06.00 Képújság.

November 10., kedd

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 A Kontroll,fogyasztóvédelmi magazin (HálózatTV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsoris -mertetés 18.00 Miskolc Ma, hír -mûsor 18.25 Kilátó, közéleti ma-gazin 19.00 Miskolc Ma (ism.)19.25 Sportpercek, a Miskolc Te -levízió sportmûsora 20.00 Mis kolcMa (ism.) 20.25 DVTK – Kaposvár,Soproni liga labdarúgó-mérkõzés21.00 Ösztönember, amerikai film(Hálózat TV) 23.00–06.00 Kép -újság.

November 11., szerda

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 TINTA, if-júsági magazin (Hálózat TV) 17.30Képújság 17.55 Mûsorismertetés18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25Kilátó, közéleti magazin 19.00Miskolc Ma (ism.) 19.25 Helyzetkép,a Hálózat TV és a Miskolc Televízióközös magazinja 20.00 MiskolcMa (ism.) 20.30 Hírháló (HálózatTV) 21.00 Skorpió Force, amerikaifilm (Hálózat TV) 23.00–06.00Képújság.

November 12., csütörtök

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Biztonságizóna (Hálózat TV) 17.30 Képújság17.55 Mûsorismertetés 18.00Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó,közéleti magazin 19.00 MiskolcMa (ism.) 19.25 Múlt-kor, váloga-tás a Miskolc Televízió archívumá-ból 20.00 Miskolc Ma (ism.) 20.30Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Vesze -delmes célpont, amerikai film(Hálózat TV) 23.00–06.00 Kép -újság.

November 13., péntek

06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Fitt-Mixmagazin (Hálózat TV) 17.30 Kép -újság 17.55 Mûsorismertetés 18.00Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Kilátó,közéleti magazin 19.00 MiskolcMa (ism.) 19.25 Múzsa, kulturálismagazin 20.00 Miskolc Ma (ism.)20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00Rideg valóság, amerikai film (Há -lózat TV) 23.00–06.00 Képújság.

November 14., szombat

07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 17.00 Novum,a jövõ záloga (Hálózat TV) 17.30Képújság 17.55 Mûsorismertetés18.00 Miskolc Ma, hírmûsor 18.25Kilátó, közéleti magazin (ism.)19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.25Sportpercek (ism.) 20.00 MiskolcMa (ism.) 20.30 Hírháló (HálózatTV) 21.00 Házibuli Attilával és ven-dégeivel – showmûsor (Hálózat TV)23.00–07.00 Képújság.

November 15., vasárnap

07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 17.00 Bence-show (Hálózat TV) 17.30 Képújság17.55 Mûsorismertetés 18.00Krónika, heti hírösszefoglaló ma-gazin 18.25 Kilátó, közéleti maga-zin (ism.) 19.00 Krónika (ism.)19.25 Múzsa, kulturális magazin(ism.) 20.00 Krónika (ism.) 20.30Hírháló (Hálózat TV) 21.00 Valakiaz ajtó mögött, amerikai film (Há -lózat TV) 23.00–07.00 Képújság.

A mûsorváltoztatás jogátfenntartjuk!

Az USA-ban élõ magyarok többhelyen megemlékeztek októ-berben az 1956-os forradalom53. és a Magyar Köztársaság ki-kiáltásának 20. évfordulójáról.A Los Angeles-i és a San Diego-irendezvényeken bemutatkozottalkotásaival Széphalmi JurkóLászló, Miskolc alkotói ösztön-díjas iparmûvésze is.

� SZ. S.

A Los Angeles-i magyarság köz-ponti ünnepségét október 25-én,a belvárosban található McArthurPark Mindszenty-térnek nevezett ré-szén, az 56-os emlékmûnél tartot-ták. – Az évforduló alkalmábólArnold Schwarzenegger kormány-zó ünnepi üzenetet küldött aMagyar fõkonzulátusra. Ezt LosAngeles hivatalos üdvözleteivelegyütt felolvasták az ünnepségeken– mondta el Jurkó László (fotónkonelöl). Beszédet mondott az em-lékmûnél Bokor Balázs fõkonzul, selõadó díszvendégként jelen voltJeszenszky Géza volt külügymi-niszter, valamint Lengyel Alfonzegyetemi tanár, a SzabadságharcosVilágszövetség alapítója.

A megemlékezést követõen ün-nepi mûsort tartottak a LosAngeles-i Egyesült Magyar Házban,majd – a „Magyar Kultúra aNyugati Parton is” programsoro-zat keretében – kiállítás nyíltGulyás Anna budapesti mûvésztûzzománcaiból és Jurkó Lászlógyapjúképeibõl, rézkarcaiból. Amiskolci mûvész a San Diego-iMagyar Ház ünnepségén is be-mutatkozott alkotásaival, itt KaletaGábor konzul emlékezett a forra-dalomra, köszöntötte az egy-begyûlteket. – Szinte mindegyikmunkámban ott van Magyarország,illetve Borsod-Abaúj-Zemplén me -gye és Miskolc kultúrája, hangu-lata, az ezek iránti szeretetem –nyilatkozta lapunknak Jurkó László.– Ezt vittem el a tengerentúlra, táj-képeim szimbolikája utalt a for-radalom felemelkedésére, buká-sára, a magyarság testvéri össze-tartozására. A miskolci iparmû vészmagával vitte Balázs István három,bronzból öntött magyar címerétis, melyeket a Los Angeles-i, a SanDie go-i Magyar Házaknak, illetveBo kor Balázs fõkonzulnak aján-dékozott.

AZ USA-BAN IS EMLÉKEZTEK

Borsod ésMiskolc üzenete

HÚSZÉVES A ZSOLCATÁNCEGYÜTTES

Elismerések, kitüntetéseka nemzeti ünnepen (1.)

Idén ünnepli fennállásának 20.évfordulóját a ZsolcaTáncegyüttes. Ebbõl az alka-lomból november 14-én Fel -sõzsolcán, a Rendezvények Há -zában, este 17 órától gálamû -sorral lépnek a közönség elé.

� SZ. S.

A jubileumi elõadáson az együt-tes régi és jelenlegi táncosai is fel-lépnek, megelevenedik néhányolyan koreográfia, melyet az együt-tes régebben tartott mûsoron.Bemutatót tart az utánpótlás re-ménységeként számon tartott gyer-mekcsoport is. A rendezvényt atánccsoport mûködtetésére létre-hozott Zsolca Tánc Népmûvészetiés Kulturális Egyesület szervezi. Agálamûsort követõen egy másikhelyszínen, a felsõzsolcai mûvelõ -dési házban este 20 órától hajna-lig tartó magyar táncház várja amûfaj kedvelõit. A talpalávalót aTényleg zenekar húzza, a tánc -házban Kis István és Kis-DemeterErika tanít majd.

A Zsolca Táncegyüttes számoshazai és nemzetközi fesztivál elis-mert résztvevõje. Az elmúlt évek-ben a világ számos pontján kép-

viselte Magyarországot. Koreográfiáihíven tükrözik azokat a tradíció-kat, melyek a paraszti hagyományútján, annak megõrzõ, megter-mékenyítõ hatására jöttek létre azévszázadok alatt. – Mûsorainkszerkezete ízelítõt ad abból a szí-nes formavilágból, mely a magyar

néptánc hagyományait jellemzi. Anézõ egy fiktív utazás részeselehet, bejárhatja a történelmiMagyarország területeit. A színpa-di produkciókban a tánchagyo-mány mellett egy-egy szokás ismegelevenedik, melyek hatásáttovább erõsíti a színpad (tánctér)

tudatos beépítése, a visele-tek változatossága – mond-ta el Janka Csaba, a ZsolcaTánc Nép mûvészeti ésKulturális Egyesület elnöke.Az állandó zenei kíséretet 3-6 fõs, hagyományos parasz-ti zenét játszó zenekar szol-gáltatja.

Mozimûsor

Mûvészetek Háza, Béke-terem: november 12–18. között 15.30órakor Szuperbojz, színes magyar film, 17.45 óra-kor A legbátrabb város, színes, magyar doku-mentum játékfilm, 20 órakor A grófnõ, színes,magyarul beszélõ francia–német történelmi film.

Mûvészetek Háza, Uránia-terem: no-vember 12–18. között 16.30 órakor Don Quijoteszamarancsa, színes spanyol–olasz animációsfilm, 18.30 órakor 1, színes, fekete-fehér ma-gyar krimi, 20.30 órakor Szuperbojz, színes magyar film.

Page 6: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

VI. évfolyam 45. számHIRDETÉS6

Na, de miért is a történet? A MARSO Kft., mely majdnem húsz éve van jelen a hazai abroncspiacon, s hosszú évek óta annak az egyik legnagyobb sze-replõje, a közelmúltban egy felmérést készíttetett „abroncsfogyasztási” szokásainkról.* Ebbõl kiderült, hogy „…aválaszadók 75%-a már külön téli- és nyárigumi-garnitúrát használ.” Ez igen komoly elõrelépés az évekkel ezelõtti 30-40%-hoz képest. Az is kitûnik, hogy ezek az autósok már tisztában vannak a téli abroncsok elõnyeivel, s nem tartják luxus-cikknek, plusz beruházásnak a külön nyári-téli abroncsokat, hiszen azt általában kétszer annyi ideig használják, mint egy gar-nitúrát. A többiek viszont vagy négyévszakos, vagy nyári abronccsal közlekednek télen is. Ezen válaszadók fele úgy véli, azõ autóhasználati szokásaihoz nincs szükség téli gumira, vagy értelmetlennek tartja azt. A jellemzõ tévhit szerint mindegy,hogy jeges úton milyen gumit használ az autós, de van, aki azt vallja, hogy a téli gumi csakis hóban nyújt észrevehetõ elõnyöket. Itt álljunk meg egy percre!

HÁROM NAGY KÜLÖNBSÉG Tegyük tisztába: a téli abroncsok három komoly szerkezeti különbséggel bírnak a nyáriakhoz képest: 1. A futófelület szilika alapú keveréke miatt az abroncs zord idõjárási körülmények közt sem dermed, rugalmas marad. 2. Az abroncs mintázata mélyebben barázdált, így alkalmazkodik a csapadék halmazállapotához. 3. A mintázati blokkokat tagoló lamellák pedig, mint sok ezer kapaszkodó él, biztosítják az elindulást, az úttartást és a biz-

tonságos megállást. Vegyük figyelembe, télen más az aszfalt hõmérséklete, sokszor – akár településen belül is – szélsõségesen eltérõek az idõ -járási körülmények, fagyzugos helyek alakulhatnak ki. Általában reggel és este vannak mínusz fokok, de hát ekkor járunkdolgozni, visszük-hozzuk a gyereket az iskolából, óvodából, vagyis néhány tízezer forinton nem érdemes spórolni, kockáz-tatni.

„CIPÕT A CIPÕBOLTBÓL!”Ha valahol érvényesül a régi korok „Cipõt a cipõboltból!” szlogenje, az az autógumi-vásárlásra igaz – állapította meg a kuta-tás. A gumivásárlók majd háromnegyede szaküzletben, gumiszervizben szerezte be az abroncsokat, további 6% pedig azautóhoz tartozó márkaszervizben. „Egyértelmûen nagyon fontos a megbízható forrás és az értékesítéskor igénybe vehetõszakértelem.” A MARSO értékesítõi – a visszatérõ vevõknek is köszönhetõen – használatból eredõ tapasztalattal rendelkez-nek, egyénre szabott abroncsot ajánlanak.

HÖLGYEIM, NE FÉLJENEK!Az is kiderült, hogy a hölgyek nagy része férfiismerõse segítségét kéri abroncsvásárláskor. A MARSO-nál a hozzá nem ér tõk -nek is egyszerûen tudnak segíteni. A kollégák a használattal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokból mérik fel az autós ve-zetési, használati szokásait, s ehhez igazodva, autóra és természetesen pénztárcához szabva tesznek ajánlatot.

NE VÁRJA MEG AZ ELSÕ HAVAT!Higgye el, most sem marad el a tél! Kerülje el a sorbaállást, kérjen idõpontot kolleganõinktõl az infovonalon! Válasszon ak-ciós abroncsainkból, melyekbõl újságunkban ízelítõt adunk, de a teljes választékért látogassa meg weboldalunkat(www.marso.hu), vagy szervizeink egyikét! Jelentõs kedvezményt nyújtva segítünk idõben felkészíteni autóját a télre! Szeretettel várjuk szervizeinkben! *NRC Piackutató Kft: „Gumimárkák, gumicsere” online kérdõíves felmérés, 1000 fõs, 18-60 éves városi, saját autóval rendelkezõkbõl álló mintán. Hibahatár: +/- 3,16%. Az adatfelvétel ideje: 2009. augusztus 24-27.

Egy barátom mesélte tavaly: felüljáróról mentek lefelé autójukkal, télen, hóesésben, amikor egy szembõljövõ jármû megcsúszott. Tövig nyomta a féket, és egy kis kormánymozdulattal, az ABS, na meg a téligumi segítségével sikerült elkerülnie az ütközést. Ekkor nézett a tükörbe, s látta, hogy a mögötte jövõépp a hátánál, de sikeresen megállt. Nagy kõ esett le a szívérõl, autó, család épségben. Ekkor jött vi-szont a lejtõn „kamikaze”, aki hiába fékezett, neki a barátom mögött állónak, az meg ugye õbelé, mert-hogy centikre álltak. Hát azt mondta, annyi szitkot szórtak arra az autósra, fõleg, miután látták, hogynyári gumival közlekedett, hogy a végén már talán sajnálták is.

További információ: www.marso.hu, infovonal: 40/20/40/80 (helyi tarifával hívható)

AKCIÓ!Újabb nagyszabású országos akció

november 4–16-ig valamennyi Coop üzletünkben!

Mlekpol trappista sajt 1 kg 899 FtCoop tejföl 20%-os, 375 g 179 Ft

Egységár: 477,33 Ft/kg

Coop zöldborsó 1 kg 419 FtCoop Vándor sajt tejszínes, zöldfûszeres, téliszalámis kördob. 140 g 199 Ft

Egységár: 1421,42 Ft/kg

Gyermelyi szarvacska, tarhonya 4 toj., 500 g 255 FtEgységár: 510 Ft/kg

Univer majonéz 420 g Nyereményjáték! 469 FtEgységár: 1117 Ft/kg

Reszelt torma 190 g Nyereményjáték! 239 FtEgységár: 1258 Ft/kg

Omnia duó 2 x 250 g 999 FtEgységár: 1998 Ft/kg

Pickwick tea citrom, eper, erdei gyüm., õszibarack, Variációk 20 x 1,5 g 299 Ft

Egységár: 9966,67 Ft/kg

Knorr Bolognai alap 59 g Nyereményjáték! 229 FtEgységár: 3889 Ft/kg

Raffaello T–15 649 FtEgységár: 4326,67 Ft/kg

Milka csokoládé 100 g 199 FtEgységár: 1990 Ft/kg

…és még számos termék.

Vásároljon december 31-ig 2000 Ft felett, hogy a januári sorsoláson nyerhessen értékes

Coop vásárlási utalványokat. Részletek a boltokban!

Page 7: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

2009. november 7. HIRDETÉS 7

Fájdalma van? Gerincsérve? Allergiája? Inkontinenciája? Vagy egy igazi méregtelenítésre vágyik?

KERESSE FEL FIZIOCENTER MAGÁNRENDELŐNKETRendelések: Kezelések:Reumatológia: Dr. Néda Mária IBR-SYSTEM kezelés

Dr. Németh Erzsébet Colon HydroterápiaBelgyógyászat, temészetgyógyászat: Gyógytorna

Dr. Hérics Margit IntimtornaMasszázs

Előjegyzés: Miskolcon munkanapokon (péntek kivételével) 8–12 óra között, telefon: 06-46/381-299, 06-70/638-0095 � Edelényben pénteken, szombaton 9 órától, telefonszám: 06-20/218-3636

További információk: FIZIOCENTER Kft. (rendelő) 3530 Miskolc, Rácz György u. 4. (Városház téren a Petőfiés a Meggyesalja utcát összekötő szakasz) Tel.: 06-46/381-299, 06-70/638-0095

Az akció november 4-től a készlet erejéig tart!

TAMOP-5. 4.7/08/2-2009-0005Az Észak-magyarországi Látássérült-rehabilitációs Központ elemi rehabilitációs szolgáltatásainak kapacitásfejlesztése

Ingyenes szolgáltatásaink látássérült, vak személyeknek:� Nagyítók és beszélõ segédeszközök kipróbálása� Trükkök és megoldások a mindennapos tevékenységek megkönnyítésére� Fehérbotos és kutyás közlekedés oktatása� Számítástechnika-oktatás látássérülteknek és vakoknak� Segítségnyújtás szociális támogatások igényléséhez

Látássérültek Észak-magyarországi Regionális Elemi és Foglalkozási Rehabilitációs Központja 3529 Miskolc, Park u. 8., 46/311-236, www.latasrehab.hu

A projekt az Európai Unió támogatásával,az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Page 8: Éledezik a DAM Orvosi kitüntetés A MIK sikereold.minap.hu/archiv/minap200945.pdf · 2009-11-06 · Megyei Közgyûlés elnöke és Káli Sándor, Miskolc polgármestere vállalta

A Holcim Hungária Zrt. által kiírtalkotópályázat nyertes munkáibólnyílt kiállítás a héten a GárdonyiGéza Általános és Magyar – AngolKét Tanítási Nyelvû Iskolában. A vál-lalat idén elõször írta ki kreatív al-kotópályázatát „Az erdõ kincsei”címmel, a miskolci cementgyárkörnyezetében, Hejõcsabán ésGörömbölyön mûködõ óvodák ésiskolák növendékei számára. A fel-hívásra hat intézménybõl összesen78 pályamû érkezett. A díjátadó ün-nepséget a Gár donyi Géza Mû -velõdési Házban tartották októbervégén, a gyerekek alkotásait a tér-ség amatõr mûvészei: Andrasik

Remo, dr. Glázerné Bõhm Gabriellaés Kappel Sarolta bírálták el.

A gyõztes pályamunkákat ván-dorkiállításon ismerheti meg a kö-zönség.

A helyi önkormányzat mûkö-dését, vezetõit, választott képvi-selõit ismerhették meg azok az ál-talános iskolás diákok, akik ellá-togattak az Európai Helyi De -mokrácia Hete elnevezésû ren-dezvénysorozat programjára. AzEsélyek Háza és a miskolci pol-gármesteri hivatal közös szerve-zésében zajló szerdai eseménycélja az volt, hogy a tanulók be-tekintést nyerjenek a helyi ható-

ságok munkájába, tájékozódjanak,hogyan kapcsolódhatnak be ahelyi döntésekbe, felismerjék azállampolgári részvétel fontosságát.

Az Európai Helyi DemokráciaHetét évente rendezik meg egyidõben az Európa Tanács 47 tag-országában. Szerdán, a miskolcivárosháza dísztermében, általánosiskolásoknak tartottak filmvetí-téssel egybekötött elõadásokat,egyebek mellett az alpolgármes-

teri és a képviselõi tevékeny-ségrõl, a közgyûlés feladatairól, demegismerhették a jelenlévõk a vá-rosi diákönkormányzat munkájátis. Az alpolgármesteri tevékeny-ségrõl, a tisztséggel járó kötele-zettségekrõl, valamint a közgyûlésfeladatairól dr. Mokrai Mihály al-polgármester tájékoztatta a diá-kokat, aki szerint fontos, hogy afiatalok megismerjék a helyi ha-tóságok mûködését.

A Vöröskereszt az õszi-téliidõszakban, november 2-átóláprilis 30-ig hétköznaponkéntüzemelteti idén is az úgyneve-zett teajáratot. Az évek ótamûködõ szolgáltatáshoz szük-séges anyagi forrást pályázatútján teremtik elõ. A teát és zsí-ros kenyeret szállító autó dél-után két órakor érkezik Diós -gyõrbe a Nagy Lajos király utca vé-gére, innen az Újgyõri fõtérremegy, majd a Búza téren a görögkatolikus templom közvetlen kö-

zében lévõ parkolóban várja a rá-szorulókat. A járatot mindig sokanvárják, vannak, akiknek a forró italés a kis harapnivaló is sokat jelenta hidegben.

Múlt hétvégén 157, egykori di-ósgyõri kohásszal kötöttszerzõ dést a DIFO Kft., akik amunkaügyi egyeztetések után,hétfõn meg is kezdték a mun-kát az üzemben.

A kötelezõ munkavédelmi ok-tatást követõen „személyre szab-va” tudatták a dolgozókkal, milyenfeladataik lesznek a következõ he-tekben. Szivattyúellenõrzési, víz-telenítési, karbantartási és más té-liesítõ munkák zajlanak a ne-mesacél-hengermû csarnokában.A program november 1-jétõl feb-ruár 28-ig tart, az értékesítés le-bonyolítása után várhatóan 2010tavaszán indulhat újra az üzem.Zajlanak a tárgyalások az egyelõ -re még inkognitóban lévõ befek-tetõi csoporttal. Perpék Ildikó, adiósgyõri társaság felszámolójaannyit árult el, hogy a befektetésre

és a termeléskésõbbi beindí-tására vállalkozótársaság a napok-ban még pénz-ügyi, banki egyez-tetéseket folytat.Ennek sikeres le-zárását követõenlépnek a nyilvá-nosság, és termé-szetesen a dolgo-zók elé elképze-léseikkel.

Mint ismeretes,a DAM-vagyonértékesítésére ki -írt pályázatra kéttársaság jelentke-zett, a legjobbajánlattevõvel folynak a tárgyalá-sok. Egyelõre nem közölték, kilehet a DAM-vagyon potenciálisvásárlója, az egyik pályázó állító-

lag az ózdi kohászatot üzemeltetõnémet Max Aicher Gmbh., ámnem ez a társaság a „befutó”. Amúlt heti munkásgyûlésen állító-

lag már jelen volt az új tulajdo-nos képviselõje, s meglévõ pia-cokról, illetve újabbak felkutatá-sáról számolt be.

VI. évfolyam 45. számKÖZÉLET8

Éledezik a DAM

TÉLI MUNKÁK, ÚJ REMÉNYEK

APRÓHIRDETÉSMiskolc, Rácz Ádám utcai, 35 m2-es,gázfűtéses, olcsó rezsijű, déli fekvé-sű, téglaépítésű lakás eladó. Az épü-let külső fala hőszigetelt, a lépcsőházkorszerű nyílás zárókkal ellátott. Irányár:6,5 M Ft. Telefon: 20/338-7922, vagy30/405-45-02.

Cégünk keres szerszámkészítő szak-embereket nyíregyházi munkahelyre.Feltétel: műanyag fröccsöntő szer-számok készítése, javítása, karban-tartása, és síkköszörülése. Kiemelt bé-rezés! Telefon: 70/429-3127.

Baross Gábor u. 1. sz. alatt, zárt ud-varban lévő, 18 m2-es betongarázseladó. Víz, villany van. Érdeklődni:20/456-00-58, 70/269-14-08.

Új könyveket kaptak nemrégi-ben a GyermekegészségügyiKözpont lakói. A CsodalámpaAlapítvány 1600 kötetet adomá-nyozott a súlyos betegségbenszenvedõ gyermekeknek, akik akialakított könyvsarokban nemcsupán meséket olvashatnak. Azismeretterjesztõ könyvekbõl sokhasznos információt is szerez-hetnek kezelésük ideje alatt. ACsodalámpa Alapítvány többekközött a leukémiás és daganatosgyermekek kívánságait próbáljateljesíteni, az elmúlt hat évben or-szágosan már több mint 1000 kisbeteg álma válhatott így valóra.Közülük 103-an miskolciak vol-tak. A GYEK-ben évente 15 ezerfekvõbeteget kezelnek, az ado-

mánynak köszönhetõen a kicsikmég több erõt meríthetnek a be-tegségek leküzdéséhez. Az újkönyvsarokkal együtt ebben az

évben már nyolc kórházban,több mint nyolcezer új könyv álla beteg gyermekek rendelkezé-sére.

A CSODALÁMPA AJÁNDÉKA

Új könyvek a kis betegeknek

A helyi demokrácia hete Európában

ÖNKORMÁNYZATI TANÓRA

A legrangosabborvosi kitüntetést,a Batthyány-StrattmannLászlóról elneve-zett díjat vehetteát prof. Dr. BarkaiLászló, (képün-kön) a MiskolciEgyetem Egész -ségügyi Karának dékánjaSzékely Tamás egészségügyiminisztertõl október 29-én,Budapesten.

A professzort a NemzetiEgészségügyi Tanács terjesztette fela Batthyány-Strattmann Lászlószületésének 138. évfordulója al-kalmából odaítélt elismerésre.Barkai László végzettségét tekint-ve gyermekorvos, fõ kutatási te-rülete a cukorbeteg gyermekekgyógyítása. Mivel klinikus orvos, tu-dományos publikációiban nagyonfontos helyet foglalnak el a be-tegágyaknál végzett vizsgálatok.

– Nem lehet teljesen elszakad-ni a napi rutintól és ugyanakkor

egyetemi karriert be-futni. Csak az lehetegyetemi oktató, akia szakmában is dol-gozik – vallja a pro-fesszor. – Kicsit meg-lepett, hogy en gem isjelöltek a kitüntetés-re, hiszen az embercsupán végzi a dol-

gát, és leginkább a betegek gyó-gyítására koncentrál.

– Sokrétû tevékenységéhez tar-tozik, hogy miközben dékán Mis -kolcon, intézetigazgató a Debre -ceni Egyetem Gyermekegészség -ügyi Továbbképzõ Intézetében –és 2003 óta akadémiai doktor –ugyanakkor osztályvezetõ fõorvo-sa a Borsod-Abaúj-Zemplén Me -gyei Kórháznak is, valamint õ azÉszak-magyarországi régió gyer-mek-egészségügyi ellátásáért fe-lelõs szakmai vezetõje. Az egész-ségügyi miniszter elsõsorban azutóbbi munkakörben végzett tel-jesítményét emelte ki, amikor adíjra érdemes személyek közésorolta.

BATTHYÁNY-STRATTMANN-DÍJ

Kitüntettéka dékánt

Falat kenyér,egy korty ital...

Az erdõ kincsei

A MiKom Nonprofit Kft.és a Miskolc Kártya közös játéka!

Válaszoljon helyesen az alábbi kérdésre,és nyerjen Miskolc Kártya vásárlási utal-ványt vagy vigye el a fõdíjat, a 100 000 Ftértékû laptopot! A játék három forduló-ból áll. Íme az I. forduló kérdése:

Hány elfogadóhelyen vehetõekigénybe a Miskolc Kártya kedvezményei?

a) 10 helyenb) 50 helyenc) több mint 100 helyen városszerte

Név: .........................................................................

..................................................................................

Cím: .........................................................................

..................................................................................

Telefon: ....................................................................

A helyes válaszokat november 12-én 16.00 óráigvárjuk a 3501 Miskolc, pf. 79-re, vagy a MiskolcKártya Ügyfélszolgálatára a Miskolc, SzemereBertalan utca 4. alá, illetve a www.minap.huhírportál ûrlapján.

„Ön kijelenti, hogy a Játék és adatkezelési szabályzatot meg-ismerte, és hozzájárul adatainak az abban meghatározottak sze-rinti kezeléséhez.”

További részletek a www.minap.hu oldalon.