FÓRUM

Legfőbb tanú a nyelv

Évek óta érkeznek szerkesztőségünkbe írók, történészek, néprajzosok, nyelvtudósok, művészek, pedagógusok írásai, amelyek sa já tos módon közelí-t ik meg egyes szavak, szócsoportok, nyelvtani törvények, jelenségek v i tás kérdéseit . Úgy vél jük, hogy bizonyos tanu lmányoka t , vi tacikkeket közzé kell t ennünk; a szólásszabadság, a t e rmékeny eszmecsere jegyében. Amikor ezt tesszük, hangsúlyozzuk: az írások közlése n e m jelenti azt, hogy a Korunk elkötelezte volna magá t egyik vagy másik fölfogás, álláspont, á ramla t mel-let t ; csupán az t fe jezik ki, hogy — tág karolásban, a tévedés kockázatával is — helyet biztosí tunk egészen ellentétes nézetek kife j tésének, a kérdések tisztázása érdekében. És ebben a szellemben szívesen közlünk az alábbi ta -nu lmánnya l ellenkező véleményt valló í rás t is.

KORUNK

Érdekes, elgondolkoztató és további töprengésekre serkentő könyv jelent meg a múl t év fo lyamán a Kr i te r ion k iadásában . Szőcs Is tván Selyemsárhajó című kö-tetéről v a n szó, amely a szerző meghatározása szerint: művelődéstör ténet i t anu l -mányvázla t . A furcsa cím azonnal felkelt i a kíváncsiságot, m e r t egyik i smer t szavunkkal sem azonosítható, noha összetevői közismert, m indennap i kifejezések. Már m i n d j á r t a könyv e le jén meg tud juk , hogy ez tu la jdonképpen egy „félrehallott" , fé l reér te lmezet t szó, eredeti jelentése „selyem sály (vagy sár) ha jú" , vagyis selymes sárga ha jú , amely az átvevő a j k á n eltorzult, s i lyen ér te lmevesztet t f o r m á j á b a n kerü l t tovább. Va jon a kíváncsiság felkeltésén kívül valamilyen m á s szándék is vezette a szerzőt, amikor ezt a kiforgatot t je lentésű kifejezést ál l í tot ta címül a könyve élére? Nagyon is tudatosan já r t el e tek in te tben Szőcs István, nagyon is találó a cím, hiszen Júlia szép leány című népba l l adánka t — amelynek elemzése és megvilágí tása a könyv cél ja — a szerző legjobb meggyőződése szerint éppen így félrehal lot ták, fé l reér te lmezték a szaktudósok, éppígy k i forga t ták eredeti mivol-tából. Megszüntetni a c ímben érzékeltetet t képtelenségeket, visszaáll í tani a szavak és jelenségek eredeti értelmét, helyesbíteni a rosszul halló fü lek tévedéseit : ez a törekvés vezeti mindvégig Szőcs István tollát, ennek érdekében vonu l t a t j a fel a szaktudományok nyú j to t t a i smeretanyagot éppúgy, min t saját , in tui t ív meglátásai t , összefüggést t e remtő észleleteit.

Szőcs Is tván nem ebben a könyvében foglalkozik először ezzel a kérdéssel. Mint ő maga mondja , má r 1968-ban pap í r ra vetet te e tá rgyra vonatkozó gondola-tait , előbb egy kis hír lapi cikkben, m a j d u t ána egy egész cikksorozatban. A fe l -fedezés örömével (s nyi lván büszkeségével) muta t t a ki, hogy a szakirodalomban A mennybevitt lány t ípusába sorolt Júlia szép leány kezdetű ba l l adánk nem kö-zépkori eredetű, és egyáltalán nem is keresztény fogantatású, min t ahogy azt több komoly tudós eddig állí totta, hanem a pogány ókori misz tér iumjá tékokkal t a r t rokonságot (eleusziszi misztériumok), de azokon is tú lmuta tva az ősi Egyiptom hi tvi lágában és művészetében gyökerezik Izgatot tan vár ta , mi t szól m a j d hozzá a közvélemény, hogyan viszonyulnak hozzá a szaktudósok. De cikksorozata te l je -sen visszhangtalan marad t . Sem elismerés, sem cáfolat. A népköltészet, a művelő-déstörténet, a nyelvészet szakértői n e m érdemesí te t ték egyetlen szóra sem. Az ösz-tönzést ahhoz, hogy akkori kézira tá t a „láda mélyéről" ú j r a elővegye, hogy az anyagot n é h á n y más, de t á rgyáná l fogva ide illő cikkével együt t könyvbe rendezve ismét közrebocsássa, két azóta megje len t szakmunka adta : Dömötör Tekla nép-ra jz tudós könyve, A népszokások költészete és Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című, archaikus népi imádságokat tar ta lmazó, nagy jelentőségű gyűj te -ménye. Mindket tőben olyan dolgok hangzanak el, amelyek fordulópontot je lent-hetnek művelődési múl tunk megítélésében, egy új , ismeret len szellemi vi lágról v o n j á k fé l re a fá tyla t , észleleteikben megerősí t ik Szőcs Is tván korábbi ál l í tásai t-

feltételezéseit . Dömötör Tekla m á r fe l i smer i : a Júlia szép leány a lapszi tuációja azonos egy más ik — mitológiai — szi tuációval : az any já tó l e lszakí tot t f i a ta l lány helyzetével, „mely a görög mi to lógiában legt isz tábban a Koré e l rablásáról , s a n y -jával , Démétér re l va ló ú j raegyes í tésérő l szóló tö r t éne tben ju t k i fe jezésre" . Erdélyi Zsuzsanna a r c h a i k u s népi imádságoka t t a r t a lmazó h a t a l m a s g y ű j t e m é n y e pedig még tovább megy: az imádságoka t kísérő jegyzeteiben a tudós ku t a tó a népi t u d a t o lyan mélységeibe és t áv l a t a iba vi lágí t be, a m e l y e k éppenséggel meghökkentőek , hisz időben egészen a ma t r i a r chá tus ig n y ú l n a k vissza. „E kiváló g y ű j t e m é n y t megbecsülendő, t a r t o m fon tosnak a m a g a m szerény kis hozzászólását — és n e m anny i r a tudományos , m i n t ú j ság í ró i módon meg í r t hozzászólását — közzétenni" — m o n d j a Szőcs Is tván könyve bevezetőjében, a r r a számí tva , hogy a korább i szem-léleti merevségek fe l lazulása fo ly tán m o n d a n d ó j a nagyobb f igyelemre , t öbb meg-ér tésre ta lá l m a j d m i n d a szaksa j tó , m ind az olvasók részéről.

Az o lvasókban n e m csala tkozot t : könyve nagyon rövid idő a la t t az utolsó pé ldányig elkel t . De a szaksaj tó , de a ku ta tók , a szakemberek? Egy év te l t el a kötet meg je lenése óta, és c ikket ró la csak egyet lenegyet o lvastam, az Utunkban, szokásos t e r j e d e l m ű recenziót , mely éppen je l legénél fogva lényegi kérdésekhez n e m szólhatot t hozzá. Hogy t ávo l ibb körökben mi lyen v i s szhang ja volt , azt ob jek-t ív okokból n e m k í sé rhe t t em f igyelemmel . Valósz ínűnek ta r tom, a v isszhang nem volt nagy. Ha vol t egyá l ta lán . „Mert — ezt m a g a Szőcs í r j a — h a egy la ikus meg-látásai e l j u t n a k is va lahova , a zoknak éppen a s z a k e m b e r előtt — lá tha ta t l anokká , sú ly ta lanokká kell lenniök. [ . . . ] Gondo la ta im ugyanis n e m a dolgok természetes fek-vésének i r á n y á b a n je len tkeznek! Azaz: egy olyan ada t ta l , amely ik n e m i l leszkedik egy t udományosan »é rvényben levő«, e l fogadot t , meg n e m döntö t t koncepcióba, a tudósnak nincs mi t kezdenie. Minden i smere t csak egy r endsze rbe i l lesztve ér va lami t . " H á t igen, sa jnos , így van . Mi sem b izony í t j a ezt jobban , m i n t éppen Erdélyi Zsuzsanna f e n t eml í te t t csodálatos gyűj teménye . K o r á n t s e m a tudósok vol-t a k oda ér te , h a n e m — a költők! J u h á s z Ference t és t á r sa i t k a v a r t á k fel le lkük mélyéig ezek az ősrégi imaszövegek, a b e n n ü k megnyí ló t i tkok, a nyelvi szépsé-geken tú l az idő t len messzeségekbe visszanyúló művel t séganyag, amely , íme, m ind -máig m e g m a r a d t a nép, az egyszerű, sokszor éppen í r á s tuda t l an emberek , főkén t asszonyok tuda tv i l ágában . Tudományos munká ró l , me ly e r re a lapozódna, ebből i ndu lna ki, ezt fe j l esz tené tovább, m indmos t an ig n e m tudok. H á t ne fu rc sá l l j a senki , ha Szőcs I s tván könyvéhez is n e m egy szaktudós, h a n e m személyemben egy költő szól hozzá, h a fé l re téve a köz tünk fe lsz ikrázot t korább i v i ta ke l lemet len emlékét és n e m a lap ta l an sér tödöttségét , én p róbá lok — e n e m m i n d e n n a p i köny-vet „megbecsülendő" — ú j a b b é rveke t fe lhozni érvei mellé, mégpedig ar ró l a t e -rüle t rő l , amelye t ő m a g a is döntő fon tosságúnak t a r t : a nye lv terüle téről . „Legfőbb t anú a nyelv" — m o n d j a egy a l fe jeze t c ímében, nos én ezt a t a n ú t szere tném a következőkben megszólal ta tni , egyéni ku ta tá sa im, e lgondolása im a l a p j á n , még ha u g y a n a n n a k az e l b á n á s m ó d n a k teszem is ki magama t , m i n t amiben ő részesült , a n n a k ti., hogy a h iva tásos nyelvészek eset leg lemosolyognak, s emmibe vesznek, kétségbe v o n j á k i l le tékességemet e „szigorúan t u d o m á n y o s " kérdésben .

De még mielőt t e r r e é r d e m b e n r á t é rnék , nagyon röv iden Szőcs Is tván e l j á r á s -módjáró l , arról , hogyan p r ó b á l j a megközel í teni t á rgyá t , minden oldalról megvi lá-gítani, e lhelyezni t é r b e n és f őkén t időben a keresz ténység előtti mitológiák, h i t -regék, h iede lemkörök roppan t k i te r jedésű , ezer á t fedéssel á rnyékol t , h a t á r o k a t al ig ismerő b i roda lmában . N e m v o n j a kétségbe, hogy a ba l l adá t keresz tény fel fogással , hozzáál lással is é r te lmezni lehet és lehe te t t — t a l án éppen ez men te t t e meg a kö-zépkor m i n d e n „pogány" megnyi la tkozás t oly kér le lhe te t lenül üldöző és puszt í tó á lda t l an körü lménye i között —, egyszerűen a r r a kor lá tozva mondan iva ló já t , hogy egy leány égi h ívásra , suga l la t ra e lmegy apácának , é rzékeny búcsút véve any já tó l , aki — mivel leánya így a vi lág számára megha l — úgy s i r a t j a el őt, m i n t halot ta t . A bárány, a mennyország megnyíló kapuja s tb. p o m p á s a n belei l leszkedik a keresz-tény képzele tvi lágba, csakhogy — és i t t a bökkenő! — e je lképek m á r a keresz-ténység előtt is megta lá lha tók , sőt igazi é r t e lmüke t , mé lyebb je len tésüke t onnan hozzák magukka l . Hogy a keresz ténység sok ősi e lemet is m a g á b a olvasztot t , az ma m á r n e m v i ta tá rgya . E n é p b a l l a d á n k éppen a r r a szolgálhat k i tűnő például , hogy egy m a is keresz ténynek minősí thető művelődés i t e r m é k mi lyen messzi múl tból eredezte thető , m e g r a g a d h a t ó fona l án mi lyen idő táv la tokba j u t h a t u n k visz-sza. Nos, Szőcs Is tván ezt a fona l a t ve t t e kezébe, ezt az Ar iadne- fona la t , hogy sorról sorra, foga lomról foga lomra h a l a d v a ve rgőd jön át azon a l ab i r in tuson (ma-gyarul tömkelegen — a m i n t helyesen jegyzi meg), ami t a r o p p a n t idők mélye re j t ,

s amiben oly k ö n n y ű el tévedni . Az ő ú t j a sem men tes ettől a veszélytől , sokszor kell ösztönéhez vagy rác ió jához fo lyamodnia segítségért , vagy a t á rgya l t ba l l ada

más, i t t -ot t v i l ágosabban beszélő vál tozataihoz. De végül is k i j u t belőle, s az idő-

nek olyan t á j a i n t a l á l j a magá t , a m i n m a g a is m e g d ö b b e n : „A Démétér—Persze-phoné [Dömötör Tek láná l Koré] mítosz a »feláldozot t is ten« egészen ősi t é m a -vá l toza t ának a l e szá rmazot t j a , ame lyben az anyae lvű ős tá r sada lom eredet i é r ték-r e n d j e a l a p j á n a legér tékesebb áldozat — csak n ő lehetet t . Pe r szephoné e n n e k a képviselője ; és m a g y a r ba l lada i megfe le lő je , Jú l i a [ . . . ] szintén. Ezek szer int ba l l a -d á n k erede te n e m is az ókorba, h a n e m az úgynevezet t tör ténete lő t t i időkbe nyúl ik vissza." Tehá t a mat r ia rchá tus ig , ame lynek emléknyomai az a rcha ikus népi i m á d -ságokban is k imu ta tha tók ! K i t e r j ed t , m i n d e n e lérhető fo r r á s t fe lhaszná ló vizsgáló-dásai t összegezve Szőcs I s tván még egyszer megá l l ap í t j a : „A Jú l i a -ba l l ada ezen az összehasonlí tási a lapon a legősibb ré teghez ta r toz ik : az Alvi lágba (amiből i t t később mennyország lett) a lászál ló á ldozat még nő ; ak i s i ra t ja , az ped ig az a n y a (és n e m kedvese, t ehá t még Orpheusz előt t i t ípus), megvan b e n n e a tú lv i lág fel-t á ru ló k a p u i n a k a m o t í v u m a is, s egyes vá l toza tokban a vá l t ság e l e m e is. Megvan a túlvi lági kü ldö t t bátor í tó , t ehá t biz tonságot adó, szövetségi v i szonyára való u t a -lás is. [ . . . ] B a l l a d á n k t ehá t egy olyan keresz ténység előtt i művelődés i kö rbe tar tozik, ame lynek é le t tere a Földközi - tenger kelet i p a r t v i d é k e és a Fekete- tenger , v a l a m i n t a nagy orosz síkság közti vidék. Ennek a t e rü le tnek , ókori f oga lmak szer in t : az egyiptomi-szittya övezetnek a művel tségéhez , s ezen be lü l különösen a prehe l lén , pre la t in , ószláv és f i nnugor ősművel tséghez n e m egy, h a n e m ezer szál köti." T u d -n u n k kell , hogy ennek az ősi műve l t ségnek az a l a p j a a te rmészetval lás , m a j d csi l lagvallás volt , s ez éppúgy á t fogta a különböző e tn ikumoka t , m i n t később a kereszténység, buddh izmus , mohamedan izmus . Minden ik mer í t e t t belőle; ha m a -gához idomí tva is, e l torz í tva is, á tve t t e lemeket . A Júlia szép leány így fé rhe te t t meg később a keresz tény eszmevilággal , és megfelelői ezért: t a l á lha tók meg a szláv, román , ú jgö rög és f i nnugor (főként a permi) n é p e k népköl tészetében. Egymagában is t anús í t j a , hogy — m i n t Szőcs Is tván m o n d j a — v a l a h a a mi n é p ü n k ősművel t -sége is ugyanazokon a fe j lődés i fokozatokon m e n t át, u g y a n a b b a az i skolába já r t , m i n t a többi ke le t -európa i és kele t -közép- tenger i népek . Ez a d j a m e g a Júlia-ballada kü lönleges ér tékét . „Kulcs, k a p u n é p h a g y o m á n y a i n k be temete t t , e l fe le j te t t ré tegei felé, ame lynek igen nagy részét m a m á r csak szavak ősjelentéséből [ki-emelés tő lem — K. J.], megkövü l t szokásokból, i l letve bizonyos szavak gyanús ki-cserélődéséből vagy el torzulásából lehet k ikövetkezte tni ." Ezzel z á r j a Szőcs I s tván a ha t a lmas tudásanyago t fe lvonul ta tó , de mindvégig könnyed s t í lusban t a r to t t f e j t e -getéseit, kö rkén t záruló m ű v e végén v i s sza ju tva oda, a h o n n a n k i indu l t : a „fé l re-hallott" , e l torzul t szavakhoz, a selyemsárhajóhoz.

A könyv tör téne lmi , régészeti , nép ra j z i és mitológiai vonatkozásaihoz, á l l í tá-saihoz vagy fel té te lezéseihez szó l j anak hozzá mások, n á l a m i l le tékesebbek, én — m i n t m o n d t a m m á r — a „ legfőbb t anú t" , a nye lve t sze re tném megszólal ta tni , a n n á l is inkább , m e r t Szőcs I s tván érvelése éppen e t ek in t e tben hagy k ívánn i -va lóka t maga u tán , ez a b izonyí tóanyaga a legszegényesebb. A kérdés az : a nyel-v ü n k min t nyelv, á l t a l ában véve, szolgálhat-e é rvü l a b a l l a d á b a n fe l t á ru lkozó vi lág szédítő régiségére, s szorosabban véve : v a n n a k - e olyan szavaink, ame lyek kétséget k izáróan az é r in te t t korszak, az eml í te t t ő s t á r sada lom v iszonya iban gyökereznek, azok között a kö rü lmények között szület tek, vagy éppen korábbiak . Nos, a kérdés mindké t ve tü l e t é r e ha tá rozot t igen-nel fe le lhe tünk .

Nye lvünk ha l l a t l an régiségét l eg jobban ú j tör ténet i -e t imológiai szó tá runk bi-zonyí t ja , groteszk módon éppen azzal, hogy szava ink min tegy ötven száza lékára nincs b izonyí téka-magyaráza ta , vagy h a van, a z beva l lo t t an b izonyta lan , v i ta t -ható. N e m hiszem, hogy a k a d még a vi lágon egy i lyen je l legű szótár , ame lynek cikkelyei u t á n annyiszor o t t á l l ana : „ i smere t len eredetű" , „bizonyta lan eredetű" , „vi ta to t t e rede tű" ! A száza lékarány n e m a m a g a m megál lap í tása , h a n e m egy hitel t é rdemlő szakemberé . De mivel az a természet vagyok, aki szeret személyesen is meggyőződni a dolgok igazáról , ha a m o n s t r u m h á r o m köte te t i lyen szempontból nem lapoz tam is végig, a Gy be tűve l kezdődő szavak a r á n y l a g szűkebb csopor t ján m a g a m is á tmen tem. Az e r e d m é n y a következő vo l t : gyámol, gyápol (fedd, gyaláz), gyaponik (gerjed, l ángra gyúl), gyapot, gyarapodik, gyatra, gyáva, gyenge, gyentel (gyöntöl, gyöntölödik), gyep, gyepű, gyér, gyere, gyermek (!), gyík, gyilkos, gyors, gyökint, győz, gyújt (és a hozzá tar tozó egész szócsalád), gyurgyalag, gyűlöl, gyürke — ismere t l en e rede tű! Ezek pedig: gyarat (sarlóval vág), gyartat (sántikál , vánszo-rog), gyolcs, gyónik, gyönyörű (és a szócsalád), gyötör, gyűjt, gyűr — bizonyta lan e rede tűek . Vi ta to t t a gyaláz, gyalu, gyarló, gyertyán, gyömöszöl. Ami még f e n n -m a r a d e fe jeze t szóanyagából , az részint „ősi örökség a f i n n u g o r (ill. ugor) korból" (gyak, gyakorol, gyalog, gyökér), v agy pedig ótörök e rede tű (gyalom, gyapjú, gyász, gyékény, gyeplő, gyertya, gyom, gyomor, gyopár, gyöngy, gyúr, gyümölcs, gyűrű, gyű-szű). Egy-két tá jszótól és ú j a b b ke le tű átvétel től e l tekin te t tem.

Miér t sorol tam fe l ezt a töménte len szót, m ié r t u n t a t o m vele e sorok o lvasójá t? Azért , m e r t e f e j eze te szó tá runknak , a m a g a et imológiai lát leletével , igen je l lemző képe t n y ú j t nye lvűnkrő l á l t a lában , é rdekes következte téseket v o n h a t u n k l e belőle. Mindeneke lő t t : m á r csak e szűk fe j eze ten be lü l is egész sor o lyan szóval ta lá lko-zunk, ame lyek közkele tűek, a m i n d e n n a p i beszédből n e m h iányozha tnak , ame lyek né lkü l meglenni n e m t u d n á n k , és e r e d e t ü k — ismere t len! J o b b á r a ezekhez v e h e t j ü k a b izonyta lan e r ede tűeke t is. A v i ta to t t e rede t m á r az t je lent i , hogy v a l a h o n n a n jön a szó, csak a z a kérdéses : h o n n a n . A f e n t fe lsorol t i lyen je l legű szavakró l mesz-sziről lerí, hogy h a jö t tek is eset leg va l ahonnan , a z nagyon r ég lehete t t , és az á t a d ó hozzánk nagyon közel álló. Az ősi örökségről n incs mi t mondan i , az „ősi örökség" ősi örökség a szótár bölcs szaktudósa i szer in t is, szóval e lv i t a tha t a t l anu l ős idők óta a miénk , függe t l enü l attól , hogy ke le tkezésük ide jé t — n e m tudom, mi lyen meggondolások a l a p j á n — oly magab iz tosan helyezik i lyen vagy olyan korba . Ami a z ótörök á tvé te leke t illeti, h á t azok sem v a l a m i i f j o n c szavak, s r á -adásu l e redez te tésük — m i n t pl. a gyűrű ese tében — rendk ívü l t eke rvényes é s ko -r á n t s e m meggyőző.

A főhangsú ly az így k a p o t t képben az i smere t len e rede tű szavak nagy szá-m á r a esik, és a r ra , hogy ezek a k i fe jezések né lkü lözhe te t l enek m i n d e n n a p i beszé-dünkben , ezek né lkü l n e m t u d n á n k szót vá l t an i egymással . Mer t ha — mos t m á r e l szakadva a gy-vel kezdődő ki fe jezésektől — va l ak i r e az t m o n d o m : derék, i sme-re t l en e rede tű dicsérő jelzővel i l le tem, h a az t m o n d o m r á : víg, hason lóképpen , h a vaka rózom és m a g y a r á z a t k é n t azt m o n d o m a me l l e t t em á l lónak : viszket, ugyan-csak i smere t len e rede tű szót használok , és ha az n e t á n viszolyog e n n e k lá t t án , m a -g a t a r t á s a szintén egy i lyen k ö d ö k b e vesző szóval f e j ezhe tő ki. Én, m i n t szenve-délyes ke resz t re j tvény- fe j tő , gyak ran ta lá lkozom e megha tá rozássa l : a legelső szer-szám. I lyenkor f u t v a í rom be, hogy: ék, a b b a n a meggyőződésben, hogy ez az tán igazán ősi szó, s hangzása ga ranc ia a r ra , hogy m a g y a r (az éles é, a kemény k), hogy az tán a szótárból m e g t u d j a m : h a n e m is i smere t len , de b izonyta lan eredetű . A ba l l ada „ fodor f ehé r bá rány" -a esetében is a fodor i smere t len , a fehér i smere t len , a bárány a Szótár szer in t szláv, de Szőcs szer in t éppúgy lehet ősi szá rmazék . (Va-l ó b a n : h a a juh ősi szó, m i é r t n e l ehe tne a b á r á n y is az?)

Ü j szó tá runk szerkesz tő inek és m u n k a t á r s a i n a k mindenese t r e j a v u k r a kell í r -n u n k azt a n e m kicsi bá torságot , vagy ha úgy tetszik, alázatot , amel lye l anny i és anny i k i fe jezés ese tében vá l l a l t ák a szófe j tés csődjé t , oda í rván ny í l t an és ápe r t én a szócikkely végére : „e rede te i smeret len" , vagy „bizonyta lan" , vagy „vi tatot t" , és e lu tas í to t t ák azokat a korább i magyaráza toka t , a m e l y e k a z ado t t szó m i n d e n á r o n va ló megfe j t é sé r e tö rekedtek . Az előző nye lvésznemzedéktő l ezt h i á b a v á r t u k volna .

Ők a legkülönbözőbb nye lvekhez f o r d u l t a k segítségért , s nye lvünke t úgy t ün t e t t ék fel , m i n t h a az osupa kölcsönszavakból ál ló zagyva léknye lv v o l n a Nos, ezen job-b á r a tú lvagyunk , de még m i n d i g n e m eléggé. Új szó tá runkban is v a n n a k e t imoló-giai bohócmuta tványok , a m i k e n csak mosolyogni , h a n e m éppen neve tn i lehet . I lyen pl. a z ármány s z a v u n k eredeztetése. Eddig m i n d e n nye lvészünknek az vol t a véle-ménye, hogy ez őseink á l ta l a pogány hi t te l behozott régi szó. Új s zó t á runk sze-r i n t a n é m e t a r m m a n n - b ó l (szegényember) származik . Jó l van , de a k k o r mi legyen ármánykodás, ármánykodik, ármányos k i fe jezése inkkel? Szegényemberkedés , sze-gényemberked ik . szegényemberes? Vagy i t t v a n a Szőcs Is tván á l ta l is fe lhozot t manó szavunk. A szó tá r szer in t a Mönch (szerzetes) szóból e red . Ő is azon gondol-kodik el, hogy h a így van , a k k o r m i t é r t sünk ezen a m o n d á s u n k o n : T u d j a a manó . Azt, hogy: t u d j a a n é m e t szerzetes? Vagy ezen : Hová a m a n ó b a le t t? — hová a n é m e t szerzetesbe? Egy kis v i d á m m a n ó sietet t segítségére — úgy kel l ér teni , hogy egy kis v i d á m n é m e t s z e r z e t e s ? . . . Ugyani lyen „v idám" pé ldáka t l ehe tne fe lhozni a r r a is, hogy mi lyen szava inka t hogyan e redez te t ik a szláv nyelvekből , sokszor é p p e n szláv t á j szavakbó l ! Ami ez u tóbbi t e rü le ten m é g u ra lkod ik nye lvésze tünkben , az egyenesen elképesztő. Ha n e m vo lna h a g y o m á n y a e n n e k a m a g y a r nye lv tudo-m á n y b a n (Melich, Kniezsa), a k k o r azt m o n d a n á m : szolgai hízelgés. De így csak az t m o n d o m : egy tú lzásba v i t t r égebb i i r ányza t k r i t iká t l an követése.

Megkérdezhe tnők : mi lehet az oka annak , hogy n y e l v ü n k b e n anny i az isme-re t l en e rede tű szó, szavak, me lyek e lő t t megál l a nyelvészek t u d o m á n y a ? Ta lán Jóka iva l f e l e lhe tnénk erre , azzal az í róval , ak i a l egnagyobb szókinccsel r ende lke -zet t (és rendelkez ik , meggyőződésem szer int , m i n d a ma i napig), aki az élet va l a -menny i t e rü l e t ének k i fe jezésv i lágá t szuverén módon bi r tokol ta . Ö m o n d t a : a ma-gyar nyelv eurázsiai ősnyelv. Megkockáz ta t t a vo lna-é ezt a lapos nyelvi vizsgálódás, nye lvünk a l k a t á n a k és szel lemének, a b e n n e megnyi la tkozó sa j á tos gondolkodás-m ó d n a k a t anu lmányozása , i smere te né lkü l? Ő is e l töp renghe te t t azon : h o n n a n ez, h o n n a n az, és keres te r eá a választ . T u d j u k róla, hogy v a k t á b a n semmi t le n e m írt . Veress Zol tán m u t a t t a k i a ró la szóló, n e m r é g meg je l en t könyvében , hogy ez

a csodálatos ember tökéletesen t i sz tában vol t ko ra m i n d e n t u d o m á n y o s fe l fedezésé-vel, az egzakt t u d o m á n y o k k a l éppúgy, m i n t a szellemiekkel . Megál lapí tása t e h á t n e m az a k k o r divatozó r o m a n t i k u s tö r téne lemszemlé le tben fogant , h a n e m egy külön ki n e m fe j t e t t , de egy egész é le ten á t t a r tó s túd ium e r e d m é n y e k é p p e n kr i s tá lyo-sodott ki. Író és nyelv. Ki t i zga tha tnak n y e l v ü n k t i tka i egy egész é le ten át, h a n e m éppen az írót, ak i azzal kél, azzal fekszik, ak inek kenyere , anyaga, m i n d e n e a nye lv? Az í rók — k isebb-nagyobb mér tékben , a lka lomszerűen vagy következe te-sen — m i n d i g is je lé t a d t á k ez i r ányú é rdek lődésüknek . M á r Jóka i előtt Dugonics pé ldabeszédeket , közmondásoka t g y ű j t ö t t és magyarázot t , a köl tő Révai Mik lós egyút ta l nye lv tudós is volt , Vörösmar ty nyelvi t a n u l m á n y o k egész sorá t í r ta , nye l -ve t ú j í to t t , segítet t Bugá t P á l n a k a magya r orvosi nyelv, a l egdemokra t ikusabb , m i n d e n k i á l ta l é r the tő orvosi k i fe jezés tá r mega lko tásában , hogy n e beszél jek Arany -ról, a k i n e k i lyen i r ányú érdeklődése közismert . De u t á n u k is, Kosztolányi, Erdélyi József, Szabédi László — hogy csak a leg ismer tebbeke t eml í t sem — szenvedélyes ku ta tó i n y e l v ü n k n e k , i lyen i r ányú b ú v á r k o d á s u k e redménye i rő l könyvek a d n a k hír t . És m a n a p s á g is haza i t á j a i n k o n egy költő szenteli szinte m i n d e n p i l l ana tá t e n n e k az izga lmas ké rdésnek : Gel lér t Sándor . Kár , hogy hivatásos nyelvészeink az í rók-köl tők nye lvbúvá r ló tevékenységének n e m t u l a j d o n í t a n a k elég jelentőséget. Dél i -bábos nyelvészkedés — m o n d j á k , és ezzel m á r ad ac t a is teszik. Ped ig csak Erdélyi Józsefné l o lyan szófe j tésekre t a l á lunk , ame lyek helyessége felől al ig lehe t kétségünk. N e m veszik t ek in te tbe azt, hogy a költő m á s k é n t közeledik a nyelvhez , n e m a n y e l -vész mér icskélő hűvösségével , h a n e m az ih le te t t ség lázában, s így h i r te len csak megnyí l ik előt te egy-egy szó, be tek in tés t engedve lényegébe, m ú l t j á b a , kapcsola-t a iba más szavakhoz, t ág te rü le te i t v i lágí tva meg az addig h o m á l y b a n álló nye lv i v i lágnak.

Visszatérve Jókaihoz, ő eurázsiai ősnye lvnek t a r to t t a a m a g y a r nyelvet , Sza -bédi — m i n t t u d j u k — európai ősnyelvnek, a l ényeg ebben az, hogy m i n d k e t t e n ősnyelvnek lá t ták , m i n t ahogy Erdélyi József és Gel lér t Sándor ku ta t á sa i is e b b e az i r á n y b a m u t a t n a k Ősnyelv. Ez fel tételezi a nye lv elsődleges, legkezdet ibb j e -lentkezésének, megszüle tésének mozzanata i t , a n n a k nyomát , hogy a z ember i b e -szédszerv, a száj , a z a j a k m á r kezdeti fokon hozzá já ru l t egyes hangok és s zavak sajátos k ia lakulásához. A m a g y a r b a n ezeket a nyomoka t meg ta l á l juk . M e g v a n n a k b e n n e egyrészt a l egpr imi t ívebb ember i gondolatközlés m é g szavaknak n e m m i n ő -sülő hangzócsopor t ja i , a ceccegés, hümmögés , püpüzés , ágatás , az i r tózatot k i f e j ező br r , az indula t , a f á j d a l o m h a n g j a i ; másrész t a s zómegfo rmá lásban részt vevő a j a k lá tha tó tö rekvése a r r a , hogy helyzetével min tegy l e ra j zo l j a a szó jelentését , a f i -gyelő s zámára é r the tővé tegye. Amikor azt m o n d j u k : tág, a lehető l eg tágabbra n y i t j u k a j k u n k a t , amikor azt m o n d j u k : szűk, a lehető legszűkebbre v o n j u k össze. A tát s z a v u n k b a n ugyanez ny i lvánu l meg. De r a j zo l az a j k u n k a k k o r is, a m i k o r az t m o n d j u k : kör, gömb, gomb, a ke rek ö és o be tű t r a j z o l j a le. Hasonl í t ez a z a j ak t evékenység ahhoz, ami t a s ü k e t n é m á k n á l t apasz ta lha tunk . Nem csoda, nye lv i -leg akkor még süke t ek -némák vo l tak az emberek ! Tömegesen f o r d u l n a k elő nye l -v ü n k b e n hangutánzó , hangfes tő szavak. Ez is bizonyító e r e j ű jelenség. Az e m b e r a természet i hangokból , za jokbó l indu l t ki, azok u tánzásáva l f o r m á l t a meg a r á j u k illő k i fe jezéseket . Minden szó gyökere a g y ö k abból nő ki és ágazik-bogazik tovább . Beszédünkben a z első szótagra , a gyökre tessszük a hangsúlyt , min tegy ezzel i s je lezve a l apve tő fontosságát . A gyökök, a szótövek je lentőségére e lsőnek Fogaras i J á n o s h ív ta fe l a f igyelmet . E lemzésük a nye lva lko tás kezdeteig vezet. Tehá t nye l -v ü n k e t az őskorba helyezni , ősnye lvnek ny i lván í t an i m i n d e n a l a p u n k m e g v a n .

J ú l i a - b a l l a d á n k szintén az őskorba, a t e rmésze tva l lás ko rába , az a n y a j o g ú tá rsada lom, a t ö r t éne l em előtti ős tá r sada lom viszonyai közé vezet. A tö r t éne t í rók r é -széről meglehe tősen mellőzött időszak ez, s zámu k ra a tö r t éne lem a pa t r i a r chá tus sa l kezdődik, a fé r f i t e t tek , a nagy mozgások koráva l , amikor m á r a nő csak amolyan mellékszereplő, a fé r f i o lda lbo rdá ja , ahogy azt a t e remtés l egendák is f e l tün te t ik . — Ugyan, m a t r i a r c h á t u s ! Azt csak a m ú l t század végi szociológusok f ú j t á k fe l — m o n d t a n e k e m is nemrég iben egy tör ténész ba rá tom, amikor e r r e tere lődöt t a. szó. Részletesen u t o l j á r a a m a g y a r tör ténészek közül Molná r Er ik foglalkozot t ezzel az időszakasszal (ő i s m i n t n é p ü n k kezdet i korszakával!) , azóta nemigen eset t róla szó, m i n t ahogy magá ró l Molná r Er ikrő l s em igen beszélnek. Várkony i Nándor Sziriat oszlopai c ímű á t fogó m u n k á j á b a n o lvasha tunk még bővebben er rő l az időről, a m i -kor az e m b e r e k a természetitel v ívot t h a r c b a n , a f e n t m a r a d á s u k é r t fo ly ta to t t á d á z k ü z d e l m ü k b e n egyet len örömöt a szeretkezésben ta lá l tak , d e m é g n e m t u d t a k a r ró l , hogy az u tódok születéséhez, biológiai lag a f é r f i is hozzá já ru l . A gyermeké t v i l ág ra hozó a n y a így ha l l a t l an t ek in té lynek örvendet t , t isztelet és csodála t övezte, ő volt a szaporí tó, a f a j f e n n t a r t ó , a közösség gya rapodásának biztosí tója. Az első is tenek anya i s tenek vol tak, az é le t fa — egy későbbi ábrázolás szer int — a mez te lenü l á l l ó

nő szét tár t k a r j a i b ó l ágazik-levelezik ki, s az á l la t t iszte le t k ö z p o n t j á b a n is a nős-tény, az anyasza rvas áll . Az akkor i fe l fogás szer in t a nő önszaporí tó, n incs szüksége f é r j r e . B a r t h a An ta l í r j a egyik őstör ténet i t a n u l m á n y á b a n , hogy „vo t j ák és csere-misz rokona ink h a j a d o n l á n y a i k a t . . . n e m a d t á k f é r j h e z , bá rhogyan is kér ték . De-rék, dolgos h a j a d o n , f é r j né lkü l is sok f iú t a j ándékozo t t a nemzetségnek, n e m a d j u k oda, e r e d j békével . I lyen igaz emberséggel becsül ték meg a t isztes anyaságot , ahogyan ők m o n d t á k : a legtisztességesebb nőket , ak ik lelkeket fogadtak méhükbe . " E n n é l v i lágosabban és b á j o s a b b a n n e m lehe tne je l lemezni az akko r i embe rek fe l -fogásá t erről a kérdésről , azt, hogy összetar tozásukat az ősök, az élők és a szüle-tés re vá ró le lkek egységében lá t ták. I n n e n m a g y a r á z h a t ó — í r j a B a r t h a — az em-ber i közösség és a te rmésze t t e rmékenysége között i okozati kapcsola t ku l t i kus hiedelme. (Lásd a Jú l ia -ba l ladá t ! ) A szaporí tó s másoka t is szaporodáshoz segítő a n y á t testesít i m e g a szumír Baú vagy Baba is tennő, aki a Boldogasszony fogal-m á b a n m a is él n é p ü n k val lás i hagyománya iban . A Már i a a l a k j á v a l azonosul t Nagy-boldogasszonyhoz f o l y a m o d n a k a m e d d ő nők, hogy ki lenc keddi bő j t á r á n e lnyer-j ék tőle a gye rmeká ldás a d o m á n y á t (Bálint Sándor) . M. L a m b e r t é s mások vé lemé-nye szer int bizonyos nyomok a r r a m u t a t n a k , hogy a tö r t éne lem előtti m a t r i a r c h á -tus k o r á b a n Baú, vagy egy öt is megelőző nőalak , l ehe te t t az első isten, a m i n -denség és m i n d e n további is ten szülőanyja . A n ö és a t e rmésze t t e rmékenységének ku l t ikus összekapcsolása ugyancsak k i fe jeződik személyében, a m e n n y i b e n k i fe jeze t -t en a f ű és fa , a t e r m é s és a r a t á s asszonya. Ü n n e p e az a nap , amikor a n é p először eszik az ú j gabona te rméséből (Deimel). G o n d o l j u n k a magya r f a l v a k ünnepé re , az ú j kenyé r n a p j á r a és a Sarlós-Boldogasszonyra.

T e h á t egy n e m aká rmi lyen ma t r i a r chá tushoz kell v i s szamennünk n é p ü n k ős-m ú l t j á t ku t a tva , h a n e m t a l án az első i lyen a lakula thoz . B a r t h a An ta l eml í t e t t t a -n u l m á n y a (Társadalom és gazdaság a magyar őstörténetben) az egyet len az utóbbi időben, me ly ezzel is foglalkozik. N é p ü n k n e k ezt a korszaká t az i. e. IV. évezred előt től az i. e. II . évezred elejé ig t e r j e d ő időszakaszba helyezi, az u rá l i és a f i n n u g o r a lapnye lv korába , az á tmene t i kőkor , ú j a b b kőkor , kő-rézkor természet i k ö r ü l m é -nyei közé. Ez, h a jól megnézzük, több m i n t ha tezer év, tekintélyes , ha n e m éppen lenyűgöző időtávla t . De ha t ek in te tbe v e s s z ü k hogy a magya r régészet a tárgyi bizonyí tékok a l a p j á n m ú l t u n k f e l t á r á s á b a n m a m á r 12 000—13 000 é v r e megy vissza (László Gyula), s h a a r r a g o n d o l u n k hogy a f ranc iaország i ba r l ang ra j zokon fe l tűnő rénsza rvas -ábrázo lás (emlékezzünk Csodaszarvas - legendánkra) kb . 20 000 éves, köny-nyen t a r t h a t j u k a f e n t i időszakaszt tú l röv idre mér tnek . Húszezer év szörnyűségesen nagy idő, de ma , amikor ké t és fé l mill ió éves ember i c son tmaradványokra ta lá l -t ak (Kenya), és legutóbb éppen egy hárommi l l ió éves koponyára , az ember i múl t szédületes t áv la ta ihoz képes t ez az időmesszeség n e m olyan e lborzasztóan nagy. És menny i r e összezsugorodik ez a messzeség, h a a r r a g o n d o l u n k hogy a l egú j abb fe l tevések szer int va lami fé le e lőember m á r az ór iáshül lők k o r á b a n is é l t ! Várko-nyitól t u d j u k , hogy ú j a b b a n Morr is , Hawkes , Wooley n e m c s a k a homo test i (pri-migenius) jegye inek nagy régiségét t a n í t j á k , h a n e m le lk i -ér te lmi (sapiens) vonása ié t is. Egy szoborcsoport Te l l -Asmarból , i. e. 2500 évvel, a Kigyóis tent és t isztelőit á b r á -zolja, há to lda lán egy b ron tosau rus szinte h ibá t l an másáva l . Akkor m é g n e m vol tak m ú z e u m o k s b e n n ü k pon tosan összeillesztett hül lő-csontvázak, hogy a l a k j u k a t ezek a l a p j á n k i ra jzo lhassák . H o n n a n t u d h a t t a há t a szobor mestere , hogy egyál ta lán vol t i lyen és külsőleg így fes te t t ? Csak egy közve t í the t te f e l é j e ezt a z i smere te t : az ősemlékezet. Amely m é g megvol t b e n n e s az akkor i emberben . J u n g óta m á r n e m olyan h ihe te t len ez. Szer in te a kol lekt ív emlékezet t u d a t a lá sü l lyedt t á r h á z á b a n e m b e r előtti korszakok emlékképei , a rche t ípusa i re j tőznek , s á lomképe inkben b u k -k a n n a k fel , á thágva a té r és az idő dimenzióit . Mesé ink sá rkánya i m i n d ezekhez a saurusokhoz veze the tők vissza, m i n t ahogy a szörnykul tuszok legkülönbözőbb v á l f a j a i is, s i n n e n jön az az ösztönszerű, m e g m a g y a r á z h a t a t l a n i r tózat , ami t a k í -gyók i r á n t é r z ü n k m a is. És a m i t — különös dolog — a m a j m o k is é reznek. Tehá t : vagy az ember i f a j régibb, m i n t ahogy eddig t u d t u k vagy a nagyhü l lők ha l t ak ki később, m i n t ahogy a fe j lődése lméle t megengedi . Anny i bizonyos azonban , hogy lega lább a Kré ta -kor ig kel l v i s szamennünk , ami min imá l i s an 60 mil l ió évet je lent . Ehhez képes t az anya jogú ős tá rsada lom, bá rmi lyen régi ke le tű legyen is, időben egy u g r á s r a van t ő l ü n k

Lá t tuk , m i k e t képes megőr izni az emlékeze t e lképze lhe te t lenül messszi időkről — ál la tokról éppúgy, m i n t a m i r e n e m t é r t e m k i : vízözönökről , e lmúl t fö ldkorokról , v i l ágka tasz t rófákró l —, lássuk most , mi t őriz az egyik emlékeze t fo rma , a nyelv, a hozzánk közelebb eső, de m é g mind ig éppen elég távol i ős tá r sada lmi lé tünkrő l .

Kezdeném a nép s zavunkka l . I f j ú k o r o m b a n , a népi i roda lom és szel lem hódí tása ide jén , ez a szó igen gyak-

ran hangzot t el, szóban és í r á s b a n egyarán t . Már akkor m e g a k a d t a s zemem ra j t a ,

és igyekeztem kihüvelyezni belső lényegét . N e m kel le t t sok hozzá, hogy r á j ö j j e k : a né és a pi (fi) összevonásából kele tkezet t , nők és f é r f i a k közösségét jelent i . Any-ny i r a ésszerűnek és t e rmésze tesnek tetszett , hogy biztos vo l t am b e n n e : et imológiai szó tá runk is így v i l ág í t j a meg e fogalom e r e d e t é t De téved tem. A Czuczor—Foga-ras i - fé le nagyszó tá r n e m tudo t t magyaráza to t adtai rá . Csak anny i t m o n d : rokon a nő, n e m , n e m z s z a v a k k a l . Ezzel f é l r e t e t t em a kérdés t , s m i n d a d d i g n e m ju to t t eszembe foglalkozni vele, míg meg n e m születe t t első u n o k á m . A m i k o r e lkezdet t beszélni, s mi megkérdez tük tő le : mi vagy, azt válaszol ta büszkén és ha t á rozo t t an : piú vagyok! Szen t isten, hisz ez az ősi piú, p i s zavunk! Honnan , micsoda idők t á -volából ke rü l e n n e k a f i ú c s k á n a k az a j k á r a , micsoda nyelvi emlékezés, a t av izmus ez?! Különösen h a hozzáveszem azt is, hogy h ibá t l anu l ragozta az ikes igéket, azt m o n d t a : iszom, eszem, alszom, n o h a e r re kü lön n e m ok ta t t a senki, hisz a fe lnő t tek sem mind ig r e s p e k t á l j á k e szabályt . Az esetet e lú j ságo l t am egyik nyelvészprofesz-szor b a r á t o m n a k , aki ha l lván , mi rő l v a n szó, e lgondolkozva m o n d t a : — Érdekes, egy magyarország i nyelvész ugyanez t t apasz ta l t a k is f iánál . Meg is j e len te te t t e r rő l egy k i s köz lemény t a Magyar Nyelvben.

Tehá t az i l y e n f a j t a je lenség n e m is o lyan r i t ka ! Csak n e m m i n d e n k i t a r t j a számon! Ez az ese t csak megerős í te t t korább i vé l eményemben , szótári bizonyí tékot r á azonban ezu tán sem t a l á l t am sehol. Míg az tán jö t t a nagy meglepetés . Ü j szótá-r u n k u g y a n o n n a n eredeztet i a kérdéses szót, a h o n n a n én! Csak zá ró je lben egy ké rdő je le t tesz u t ána . A kérdője l , v é l e m é n y e m szerint , nyugod t an e l m a r a d h a t , a nép szavunk m i n d e n kétséget k i zá róan a né és a pi összevonásából k e l e t k e z e t t s ma i f o r m á j a úgy a laku l t ki, hogy a szóvégi m a g á n h a n g z ó az idők so rán lekopott .

A pi régisége m á r e g y m a g á b a n érv lehe t n y e l v ü n k messzi m ú l t j a mel le t t . A rcha ikus zengésével m e g v a n a rokon nye lvekben is, a v o t j á k o k n á l sz intén pi, a voguloknál és cseremiszeknél pü f o r m á j á b a n . De míg n á l u k vá l toza t l anu l m a r a d t meg az idők fo lyamán , addig a m a g y a r b a n a szóeleji p f-fé a l aku l t át, m e g t e r e m t v e a fi vá l toza to t s ezzel egy óriási szócsaládot, ame lynek k ibon tá sa és e lemzése kü lön t a n u l m á n y t igényelne. Ez a szóelej i hangzócsere m á s régi szavak ese tében is bekö-vetkezet t , így pl . a fa esetében, ame lynek rokon nyelv i megfele lői a po, pua, pa, de ugyanakkor é rdekes módon a s zumi rban is pa. A m i a né- t i l leti (a későbbi nő-t), a f é r j c sa ládnevéhez kapcsolva feleség, n e j é r t e l emben m i n d m á i g élő szó. A szótár az urá l i korból eredeztet i , megfele lői a rokon nye lvekben : ni, ne, nea. Va l amiko r e vá l toza toka t a m a g y a r is ha szná lha t t a : a né és a ni összevonásából le t t a néni, a né és a ne egybekapcsolásáva l pedig a néne. A nő igét (amely „önmagábó l fe j lődő szaporodás" , és szintén i smere t l en eredetű) a szótár sz igorúan e lkülöní t i a nö-től m i n t személytől. N e m tudom, hogy nincs-e mégis kapcsola t a ke t tő között , éppen t a r t a l -m u k b ó l adódóan . Az akkor i fe l fogás szerint , m i n t lá t tuk , a nő is önmagábó l sza-porodot t , a növekedés , a gya rapodás megtes tes í tő je v o l t

A nép szó megalko tásából kivi lágló gondolkodásmód m á s rokon n ép ek n é l is fe l fedezhető . B a r t h a An ta l í r j a emlí te t t t a n u l m á n y á b a n , hogy a v o t j á k o k n á l és cseremiszeknél a népe t je len tő szó a fiak-lányok s zavak összetételéből a l aku l t : „Ugyanis egy ős házaspá r gyermeke inek , l e szá rmazot ta inak t ek in t e t t ék m a g u k a t " M a j d hozzáteszi: „A m a g y a r nép szóban hasonló je len tésű szóösszetétel l appangha t . " Eddig va lóban lappangot t , de most m á r a szótár is t u d j a , hogy ugyano lyan szóösszetételről v a n szó! És mégis nagy a kü lönbség a ké t hason lóan alkotot t szó között. Függet lenül attól , hogy a v o t j á k o k és cseremiszek egy ős házaspá r gye rmeke inek t ek in te t t ék -e m a g u k a t vagy sem, az ő nép s zavukban a f i a k v a n n a k elől, és u t á n u k következnek a lányok. Míg a m a g y a r szóban a né ke rü l előre, megelőzve a pi-t , a f i t , a f é r f i t ! Nagy különbség, a m i r e m é g senki sem f igyel t fel . M e r t m i t je lent ez? Azt, hogy nép szavunk még a matriarchátus, az anyajogú őstársadalom idején keletkezett! A nő p r io r i t á sa fe jeződik ki benne , az az elv, hogy a n ő a f é r f i előtt és fö löt t áll, a m á r i smer te te t t okok mia t t . A v o t j á k és cseremisz szó ford í to t t helyzete t tükröz , t ehá t sokkal későbbi keletű, a pa t r i a r chá tu s t e rméke , és valószínűleg m a g y a r ha -tás ra a lko t ták hasonló módon.

Egyik szavunk t ehá t m á r visszavezetet t a Júlia szép leány v i lágába. De vissza-visz oda m á s k i f e j ezésünk is.

Vizsgá l juk m e g ember s zavunka t . E s z a v u n k b a n is elöl v a n a nő, s csak az tán jön a fér f i . Új tör ténet i -e t imológia i szó tá runk szer int is ember s zavunk az em (eme, emse, emlő) és fér(fi) összekapcsolásából keletkezet t , szóközépi hangzóvál tozással . Ami az em m ú l t j á t és e l t e r j edésé t illeti, jó tudni , hogy a h é b e r b e n az em, a szu-m i r b a n az eme, ene, ama, a f i n n b e n az ama a n y á t je lent , a t ö rökben az emme emlőt, em-mek ped ig annyi , m i n t emni , szopni. K iha l t régi s z a v u n k az emet, szoptat . Ezek a l a p j á n ősanyánk , Emese neve is pon tosabb megvi lág í tásba kerül . A szó-összetétel másod ik t a g j a k é n t szereplő fé r -ben ugyanakkor a fe (fel, f en t ha tározó-

szók töve, vagy i s a magasság, nagyság) és er (er-ő) foga lma húzód ik m e g (fe-er, fér) .

Min t e kis e lemzésből is k i lehe te t t venni , m i n d a nagyobb közösséget jelölő nép, m i n d a közösség egyedei t jelölő ember s zavunk ké t ségbevonha ta t l anu l az anya jogú t á r s a d a l o m k o r á b a n jö t t létre , ősi kapcso la tban m á s régi nyelvekkel , sőt fe l t ehe tően egy ikre -más ik ra h a t v a Szabédi a la t in neposból s z á r m a z t a t j a nép sza-vunka t , én a f en t i ek a l a p j á n éppen fo rd í t va m o n d a n á m : h a a n e p o s n a k egyá l ta lán köze v a n a néphez, a k k o r amaz e redez te the tő ebből .

A m á s i k szó, a m i ugyanez t a korszakot tükrözi , a némber. Ez az á l ta lános é rvényű ember szón be lü l tesz különbséget a nő ember és férfi ember között . A némber idővel, a nő szerepének csökkenésével , degradálódot t , és he lyé t az asszony-ember fog la l ta el. A nő asszonyember let t (vagy asszonyál la t , azaz asszony állagú), de t o v á b b r a is e m b e r m a r a d t . Degradá lódása n e m az a lárendelés , h a n e m a mellé-rendelés i r á n y á b a n t ö r t é n t . Egyenlő féllé vált , feleség le t t belőle: a nő és f é r f i egy é le t re szóló egységének egyik fele. Az a szemléle t nyi la tkozik m e g ebben, ami a test egységének megítélésében. Minden m á s nyelvtől e l té rően a magya r fé l kezet, fé l lába t , f é l szemet , fé l vesét stb. mond , m e r t a tes t ke t tős összetevői e l lenére egy. (Különben egy az is ten is, az Öregisten, vagyis a Nagyisten.) A m a g y a r em-be rben a nő t isztelete a p a t r i a r c h á t u s b a n is, a későbbi századokban is megmarad t , j e l l emzője le t t m a g a t a r t á s á n a k , nemzet i vonássá vál t . Ná la a n ő a házasságban n e m veszí te t te el családnevét , a f é r j é é mel le t t megőr izhe t te azt is. Ná la sohase volt többne jűség , m i n t a n n y i kelet i népnél , igen sokná l mind a m a i napig . Némelyek szer int f é r f i -nő egyen lőségünknek e l l en tmond az, hogy a m a g y a r asszony a f é r j é t „ u r a m " - n a k szólí t ja, sz intén — mind a ma i n a p i g Nos há t ezt csak az á l l í tha t j a , aki n e m i smer i az úr szavunk ha l l a t l anu l gazdag ősi j e len tés ta r ta lmát . Az úr — a szumirokná l pé ldáu l — m a g á b a n fogla l ta a „ f é r j " foga lmá t is! Ezek u tán , az t hiszem, nyugod tan k i m o n d h a t o m : nőt i sz te le tünk a m a t r i a r c h á t u s b a n gyökeredzet t belénk, s vá l t k i tö rü lhe te t len t u l a jdonságunkká , s így ú j a b b bizonyí téka népi régi -ségünknek . Az, hogy a nők o lyan szerepet j á t szha t t ak t ö r t éne lmünkben , m i n t Sa -rolt, Géza felesége, n e m egy k i rá lyné az Á r p á d - h á z ide jén , Rozgonyi P i roska , Széchy Mária , Zr ínyi I lona és mások, innen eredeztethető , a nőnek ebből az ősi t iszteleté-ből, a n n a k emlékéből , hogy v a l a m i k o r vezető sze repük vol t a nép é le tében, a közös-ség f e n n t a r t ó j á t , továbbé l te tő jé t t isztel ték, csodál ták benne . E nőtisztelet m e n t á t a Már i a -ku l tuszba is, egy csöppet sem ütközve meg a szeplőtelen fogan ta t á s t a n á n , hisz a m i n t a f en t ebb i Bar tha- idéze tbő l lá t tuk , a legősibb fe l fogás egyes rokonnépek-nél, így b izonyára a magya rokná l i s az volt , hogy a nők lelkeket fogadnak méhükbe. Íme egy őskép, ami anny i mássa l együt t — b a l l a d á n k t anúsága szer in t is — á tszár -

mazot t a keresz ténységbe! A m a t r i a r c h á t u s á l lapota kü lönben , úgy tetszik, hosszabb ideig ta r to t t , m i n t

ahogy egyesek — köztük B a r t h a is — elképzeli . László Gyula í r j a : „A magyar ság nagyobb a r á n y ú ál la t tenyésztése s ezzel lovas néppé a lakulása l eg fennebb ha idő-számí tásunk előtti é v e z r e d b e n . . . tör tént . Ez előtt l ega lább tízezer éves vadász -múl t áll." [Kiemelés tő lem — K. J.] A vadász -múl t foga lma igen tág, hisz szintén László Gyula szer int „a tö r téne lem h a j n a l á n , a jégkorok ide j én az e m b e r vadásza tból élt", s ha ehhez hozzávesszük a ha lásza to t és gyűj tögetés t is, népünk m ú l t j á t t ek in tve még messzibb időkbe m e h e t ü n k vissza. A nyelv va l lomása ilyen t ek in te tben leg-a l ább az őskőkor (paleoli t ikum) végéig követhető . A m a g y a r nye lv é le t ra jzá ró l í r t számvetésében — ami t é rvül László Gyula is f e lhaszná l — Bárczi Géza így fog la l j a össze a vadászé le t re vonatkozó szava ink t anu l ságá t : „A vadásza t r a m u t a t az í j , ideg (»íjhúr«), a nyíl, a lő, a les, a tegez, a kés meg az eb, t ehá t a lesben guggoló, fe la jzot t í j a t t a r tó erdei gyalogos vadász képe je lenik meg e lő t tünk . N e m csoda, hogy számos v a d n a k neve ősi, így hölgy (»hermelin«), menyét , pegyvet , nyuszt , róka, nyúl , hód, f a j d , fogoly, daru , v a r j ú , ha t tyú , lúd . Kétségte lenül i smer ték a fa rkas t , a szarvast , meg a nevét is, azonban ezek ősi neve n e m m a r a d t f enn , nyi lván m e r t megnevezésük, t u l a j d o n k é p p e n i nevük k ie j tése va l lásos t i la lom ala t t á l l t : t ab u volt ." Származás legendá ink is a vadásza thoz kötődnek, m ú l t u n k b a n betöl töt t nagy szere-pét e fogla la tosságnak és hosszan ta r tó vol tá t t ehá t t énykén t kell e l i smernünk . For -dula to t e le ink éle tébe az á l la t ta r tás , e lőbb a kisál la tok, m a j d a nagyá l l a tok meg-szelídítése, haszná la tba vé te le és szapor í tása hozott . E lődünk addig csak e le j te t te a vadál la tot , most meg kel let t i smern ie életét , é le t funkciói t , f e n n m a r a d á s á n a k és sza-po rodásának t i tkai t , s t apasz ta la ta i t á tv i t t e az ember i é le tviszonyokra is. Ekkor következet t be a nő tek in té lyének a lábbszál lása , a f é r f i fe lzárkózása a nőhöz, vagyis a kiegyenlí tődés, az egység megteremtődése , az, amirő l f e n t e b b s z ó l t u n k A nem, nemz, nemzet, nemzetség szava ink m á r e későbbi korszak te rmékei , az anyaág i leszármazás t fe lvá l to t ta a fér f iági leszármazás , m á r n e m a f é r f i nősül t b e a nő csa-l á d j á b a . h a n e m a nő m e n t a férjhez, a fé r f ihoz . A f é r f i szerepe gazdasági lag is

megnövekedet t , ő vol t a pásztor , az á l la t terelő, a nemzetségi vagyon megte remtő je , m e r t hisz akkor az á l la tok s z á m á b a n fe jeződöt t ki a vagyoni á l lapot , az á l la t vol t a f izetési eszköz is, ami t marha s zavunk régi „kincs" je lentése k i tűnően igazol.

Ebben a k o r s z a k u n k b a n ke le tkeze t t egy más ik szó is, ami re i t t ki szere tnék térni . Előre k i j e l en t em: fe l t evésem te l jesen egyéni, sehol e r rő l n e m olvas tam, nem hal lo t tam. A finn népnévrő l van szó. T u d j u k , hogy a f i n n e k m a g u k r a ezt a k i fe je -zést n e m a lka lmazzák , ők a suomi (vagy sómi) n é v r e ha l lga tnak . T u d j u k azt is, hogy i n k á b b a ge rmán nye lvekben ve r t gyökeret a szó, hozzánk is onnan ke rü l t a szaki roda lomba. Viszont o t t an idegenül áll, n incs e t imológiá ja ! Egy népnév , ame lynek kü lönben a suomiktó l függe t lenü l is je lentősége van , hiszen f inn né -pekről is beszélünk, ideér tve jó néhány kis népet , köztük az észteket , l íveket, vep -széket. Nos, én a nép l é t re jö t t e és a b e n n e megmuta tkozó ész já rás a l a p j á n szinte biztosra veszem, hogy a f i nneke t mi m a g y a r o k nevez tük el f i nneknek , még h a j d a n , a tes tvér i együt té lés idején , de m á r innen a m a t r i a r c h á t u s időszakaszán. A megne -vezés így hangzot t : fi-né ( tehát ez ese tben m á r a f é r f i v a n elöl, és u t á n a a nő), s ahogy a népnél , a szó végéről i t t is lekopot t a m a g á n h a n g z ó és ugyanakko r meg-erősödött , megduplázódot t az n. A finn n e m je len t egyebet, m i n t nép, s v a l a m i olyas fe jeződ ik ki benne a m á r t á g a b b közösséggé fe j lődöt t , tekinté lyessé vá l t magya rok részéről , hogy: e l i smer jük , tes tvérek, ti is néppé fe j lőd te tek , egy m á s i k n é p vagytok, szabadon i r á n y í t h a t j á t o k sorsotokat . Ezért m e n t végbe az e lválás olyan s imán, m i n d e n tes tvér i baka lódás né lkül . A magyarok tó l t anu l t szó a f i n n népecs-kékke l a B a l t i k u m b a kerü l t , ahol a g e r m á n o k á tve t t ék tőlük, és haszná l ták , míg a magyarok , e l szakadva e népcsopor toktól , a hosszú századok a la t t megfe ledkez tek róla.

Ha a nép szavunk és azt kiegészí tve az ember, némber (de m é g a finn is) i lyen messzi időkbe vezet, lássuk, medd ig visz m i n k e t egy más ik k i fe jezésünk, a kéz. Nos, ez a szó, ez a röv idke szó még nagyobb messzeségbe nyú l ik vissza, az ember i é r in tkezések legkezdet ibb szakaszáig. A m i k o r az embe rek még a kezüke t haszná l ták , ha meg a k a r t á k é r te tn i maguka t , s különösen h a számtan i é r t ékeke t a k a r t a k k i fe jezés re ju t ta tn i . (Különben így v a n ez m a is, az ország nye lvé t n e m ismerő tu r i s t ák ugyanígy j á r n a k el.) Az akkor i idők m a g y a r j a , amikor i lyen vagy olyan okná l fogva va lak ive l n e m tudo t t közvet lenül ér tekezni , f e l m u t a t t a a ké t kezét és az t m o n d t a : kete. Ezzel két dolgot közöl t : egyrészt, hogy a f e lmu ta to t t vég-t a g neve kete, másrészt , hogy belőle kete van . A szóközépi k e m é n y mássa lhangzó (kezdetben a mássa lhangzók m i n d kemények vol tak) a vég tag nevében zöngéssé vált , és keze lett , a más ik ese tben (éppen azér t , hogy ne zöngésedhessék el), meg-kettőződött , é s mos t m á r így hangzot t : kette, ill. később kettő. A számjegye t m a is kettes-nek h ív juk , a kettőt csak a mennyiség megje lö lésére haszná l juk .

Idővel m i n d k é t szó megröv idü l t és a röv idü lés mindke t tőné l azonos módon m e n t végbe : a keze-ből kéz lett , a kete-ből két. A kéz szót t á r g y a l v a az ú j szótár megá l l ap í t j a : ősi örökség a f i nnugor korból. M a j d hozzáteszi: a f i nnugor a l apa lak käte lehetet t . A kormegje lö lés tö l e l tek in tve — hisz m i n t l á t tuk , jóval messzebbről e r edez t e the t jük a szót — az a l apk i fe j ezés megje lö lése helyes, és helyes az is, ami t az alapszó kézzé va ló rövidüléséről m o n d : hogy ti. a m a g y a r szó szóbelseji m a g á n -hangzó ja eredet i leg rövid nyí l t e volt , s a tővégi m a g á n h a n g z ó lekopásával nyúl t meg. (Így tö r t én t ez, m i n t l á tha t tuk , a finn n é p n é v esetében is.) De egy szót sem e j t a m a g y a r á z a t arról , hogy közben az a l apa l ak t - je zöngéssé vál t , egy olyan fo -lyama t e r edményeképpen , a m e l y m á s nye lvek fe j lődésében is megta lá lha tó . — A m i most m á r a két s zavunka t illeti, c supán a szó régisége t ek in te t ében é r t h e t ü n k egyet a szótár ra l („f innugor , esetleg urá l i örökség"), azzal m á r nem, hogy a szót kü lön tőből eredeztet i , v a l ami f é l e kakta vagy k a k t a a l apa lako t t u l a j d o n í t v a neki . Ha a szótár n e m is t u d a közös eredetről , t u d n a k er rő l a rokonnyelvek , a m e l y e k egyiké-b e n - m á s i k á b a n m i n d a kéz, m i n d a két megje lö lésére egyet len szót haszná lnak , és ez a ket!

De t é r j ü n k vissza a kete, keze a lakhoz. Ez m a h a r m a d i k személyű b i r tokkén t fogható fel, amikor azonban a szó kele tkezet t , b i r tokviszonyokat a közösségi élet n e m ismert , így ny i lvánva lóan a nye lv sem. Akkor úgy je löl ték a dolgokat , min t ma a beszélni kezdő k isgyermekek . H a kezére m u t a t v a megké rdezzük egy i lyen gyer-mektő l : az mi, ő azt vá laszol ja r á : keze, és n e m azt, hogy kezem. És v a l a m e n n y i hasonló dologra. Ez is va l ami f é l e nyelvi a t av i zmus ; gyermeke ink vá la szában n é p ü n k g y e r m e k k o r a nyi la tkozik meg, egy kezdeti á l lapot .

Bözödi György egy kora i nyelvészet i t a n u l m á n y á b a n — m e r t ót sem hagy ták nyugton ezek a kérdések! — a fen t i gondola tmenet tő l függe t lenü l más szavak ese-tében is e l j u t ehhez a je lenséghez, és a b i r tokos ragozás h a r m a d i k személyű szóala-ku la tá t általános birtokosnak nevezi, és igen nagy je lentőséget t u l a j d o n í t neki kü -lönösen n y e l v ü n k t an í t á sában , mer t r endk ívü l i módon leegyszerűsí t i a bir tokos rago-

zást. Semmi kétség, hogy amikor a tu la jdonviszonyok m á r k ia laku l t ak , és ez a je len-ség a nye lvben is tükröződöt t , az -m, - d stb. b i r tokos ragok ehhez az á l ta lános bir tokoshoz i l leszkedtek a lehető legtermészetesebb módon, és n e m a kézhez. Nos, h a nye lv tanórán a d iákoka t fe lv i lágos í tanák erről , t öbbé m á r n e m csodá lkoznának azon, hogy ha egyszer kéz a kéz, ragozva miér t lesz kezem, kezed. N e m kel lene hangzóbeszúrás ra hivatkozni , h a n e m csupán az -m, - d s ima i l leszkedésére. (Bözödi t a n u l m á n y á t , ame ly még számos é rdekes megfigyelés t t a r t a lmazo t t , sa jnos, csak kéz i r a tban o lvasha t t am akkor , a szakemberek , a k i k n e k a vé leményé t k ikér te , lebe-szél ték megje lente téséről . Nagy kár . Azóta t a l án az i sko lákban egyet -mást m á r m á s k é n t t a n í t a n á n a k a nyelv tanórán . )

Íme, így röviden t á rgya lva is, mi m i n d e n t v i l lan t fe l kéz szavunk . De ezzel m é g nem végeztünk vele. Ha ez a kéz meg ragad t a egyszer kezünket , más i rányba , m á s messziségek felé is elvezet.

T é r j ü n k vissza a k i induló képhez és képze l jük el a két f e l t a r to t t kezet, t e -nyé r r e l kifelé, egymás melle t t , s m á r i s e lő t tünk á l l anak az ősi m a g y a r számrovás jegyei egytől tízig. A négy u j j min t az I, II, III , I I I I jegye, a m u t a t ó u j j h o z csat-lakozó h ü v e l y k u j j min t a V jegye (régebb, m i n t t u d j u k , n e m vol t szabályos V a lak ja ) , s az tán ez u tóbbi jegyhez hozzátéve ú j r a az u j j a k je lét a számsoron fel ki lencig, hogy az egymás ra helyezet t két h ü v e l y k u j j az X, a t ízes jegyének képét r a j z o l j a ki. Ötvenig i smét m e n t a dolog ezek kombiná lásáva l , de az ö tvenre más, ú j jegy kellet t , a m i t úgy a lkotot t meg számrovásunk , hogy a V közepébe, fe lül ről lefelé , húzot t -véset t egy vona la t . A százasnál ugyanez a p rob l éma m e r ü l t fel , ezt úgy o ldo t ták meg, hogy az X-e t h ú z t á k á t fe lü l ről lefelé egy vonal la l . A z ezres jegye m e g úgy jö t t létre, hogy az á thúzot t X - r e keresz tben is vés tek egy vona la t . Na mos t m á r : mi az é rdekes ebben? Az, hogy — még h a o lyanny i ra f u r c s á n a k , sőt kép t e l ennek t ű n i k is — az e t ruszkok számrovása egészen ötvenig h a j s z á l r a meg-egyezik a miénkke l ! Miér t kel l hangsú lyoznunk azt, hogy ötvenig? Azért , m e r t tízig a f e n t je lzet t a l apon bá rme ly ik nép r á j ö h e t e t t a számok je lölésének i lyen m ó d j á r a , d e az ö tven számjegye m á r k o m b i n a t í v e l j á r á s e redménye , m á r é szmunka , m á r e lvonás! Az e t ruszkok százasa és ezrese szintén az X megfe je léséve l jö t t létre, t e -h á t hasonló gondolkodásmód a l ap j án , csak f o r m á b a n kisebb eltéréssel . A la t inok — m i n t t u d j u k — a számírás t az e t ruszkoktó l ve t t ék át, a f e n t fe lsorol t ha tá r szá -m o k a t a la t in megnevezés kezdőbetű ive l jelölve. Nos, n e m tudom, e tn ika i lag m i közünk v a n az e t ruszkokhoz, de a b b a n bizonyos vagyok, hogy m i n d ez a t i tokzatos n é p (sokat m a sem t u d u n k róla), m i n d pedig mi egy r endk ívü l k i t e r j e d t nyelv i és művelődés i a lapré teghez t a r toz tunk , ami olyan kapcso la toka t te t t lehetővé, me lyek az észlelet és gondolkodás közös jegyeihez vezet tek.

Még ké t nagyon fontos vona tkozása mia t t el kel l időznünk kéz szavunknál . Először is: a f e l t a r to t t kéz öt u j j a a s zámrendsze rünk a l a p j a lett. A k á r c s a k az egyip-tomiakná l kezde tben n á l u n k is öt napbó l á l lo t t a hét, egy h ó n a p ha t hé t volt , k e r e k e n 30 nap . Csak jóval később lépe t t a he lyébe a ho ldhónap , a m a g a négyszer hé tnapos hetével , 28 nap j áva l , egy csomó kompl ikáció t okozva az év min t időegység t i sz te le tben t a r t á s a szempont jából . Ü j időszámí tásunk sem tökéletes különböző szá-m ú napot m a g u k b a n foglaló hónap ja iva l , a megcsonkí to t t f e b r u á r r a l , a szökőévek-kel. Az ENSZ é p p e n ezér t n a p t á r r e f o r m r a bocsátot t ki fe lh ívás t , ame lynek lényege, hogy a hónapoka t 30 naposakká kell k ikerekí teni , c supán ke t tő -há romná l hagyva m e g a 31 napot . Tehá t : visszatérés az ősi 30 napos hónaphoz! Az egyip tomiak , a z ősmagyarok és m á s ősi n é p e k hónap j ához ! N e m elképesztő? S ebben m i n d szerepe v a n a kéznek! Min t ahogy, azt hiszem, m á s t ek in t e tben is m é g sokat m o n d -h a t n a nekünk . Az egyes u j j a k nevével s e nevek j e len tés ta r t a lmáva l , a hozzá juk kapcsolódó számok nyelv i és m a t e m a t i k a i va l lomásával . A kettőt é r i n t e t t ük , de csak éppen ér in te t tük . Mennyi t l ehe tne még m o n d a n i róla m i n t a pár, az összetartozás, és a kettősség, a széthúzás k i fe jező jé rő l ! És számkabal i sz t ika i vona tkozásban . — S z á m r e n d s z e r ü n k a lap ja , az öt, kü lönben kiegészült a m á s i k kéz öt u j j áva l , és e l -ü l te t te t u d a t u n k b a n a ma t ízes r endsze rnek mondo t t rendező elvet , a t ízesével való beosztást , csoportosítást , amely e g y f o r m á n é rvényesü l t a t á r sada lomszervezés te rü le tén és a hadseregben . E n n e k a szervezési f o r m á n a k nagy je lentősége volt t ö r t é n e l m ü n k fo lyamán , mind a legutóbbi időkig, és v a n m a is a ka tonaságná l .

A más ik dolog, a m i még a kézhez kapcsolódik, m a g a a rovás, amely — m i n t l á t tuk — az u j j a k vonala iból i ndu l t ki. Különösen a nagyá l la t t a r t ás , a pász tor -kodás k o r á b a n nő t t meg a fontossága, amikor a pász torbot fe lé r t egy m a i fő-könyvvel , a közös juhlegel te tés v o n a l á n pedig a ké t fe lé vá lasz tha tó rováspá lca az átvétel i e l i smervénnye l és a t e rmékrészesedés ny i lván ta r t á sáva l . A m i m a g á t a szót, ró, rov s z a v u n k a t illeti, az ú j s zó t á runk szer int f i nnugor kori ősi örökség, meg-

felelői föl le lhetők az osz t j ákban , v o t j á k b a n . N e k e m az a fe l tevésem, és a f en t i ek a l ap j án n e m ok nélkül , hogy jóva l ko rább i e rede tű , a kéz ide jéből való. Vala-

m e n n y i r e h a n g u t á n z ó is, m i n t anny i ósi szó, és m a g á b a n h o r d j a az r- t , az á r t a l -mat , sérülést , i r tás t , ká r t evés t k i f e j ező szava ink (annyi m e g anny i szó) szinte e l -engedhe te t len t a r t o z é k á t I de v e h e t j ü k ír s zavunka t is, m e r t e redet i leg az sem j e -len te t t más t , m i n t vésést , rovást . A m i k o r rovunk , k á r t t e szünk f á b a n , kőben, be le -m a r u n k eszközünkkel . H a a szónak ez t a régiségét vesszük és később betöl töt t sze-repét , n incs mi t csodá lkoznunk azon, hogy á t k e r ü l t számos szomszédos n é p nye l -vébe (német : rab isch , r awisch , rosch; szerb : rovas , rabos ; r o m á n : r ăvaş ; sz lovák : rovas ; lengyel : rovasz), de azon m á r e lgondolkozhatunk, hogy a görögben is o t t v a n rabaszt f o r m á j á b a n ! Fe lcs íkban a rovás rabus, rebus a l a k b a n t a l á lha tó meg, a rebus a középkor i Magyarországon adóki rovás t j e len te t t (ma is kiróják a z adót!) , és megvan a l a t inban is, rébusz, azaz r e j t v é n y f o r m á j á b a n , m i n t ahogy a r o v á s a hozzá n e m é r tő s zámára va lóban re j tvény . A r u n á n a k is vo l t „ re j tvény" é r te lme . Még sokat l ehe tne beszélni erről , d e azt hiszem, enny i is jól m u t a t j a , hogy e k i fe jezés időben és t é r b e n mi lyen messze vezet .

Igen, m é g sokat l ehe tne beszélni e r r ő l . . . ezekről . Vá ra t l anu l megnyí ló szavak-ról , meglepő kapcsolódásaikról , a m á r eml í te t t úr s zavunk ha l l a t l anu l gazdag és messzemuta tó j e l en tés t a r t a lmáró l , a nyelvről , me ly anny i t i tok mel l e t t tö r téne lmi é l e tünk legnagyobb t i tka. De beszé lhe tnénk u g y a n a k k o r fo r r á sok va l lomásáró l is (örmény k rón ikák , Sahnámé) , szava ink v á r a t l a n f e l b u k k a n á s á r ó l ott , aho l n e m is se j tenők, a fo rgó keresztekről , i s tenek nevéről , t r ó n - és mél tóságnevekről , a régi Kele t h a j d a n k o r i v i szonya inak be le já t szásáró l későbbi tö r téne lmi é le tünkbe , a szu-mi r és f i nnugor szálak egymást n e m kizáró, h a n e m éppen egybefonódó ta lá lkozá-sáról, fe l sem lehe t sorolni, m é g m e n n y i mindenrő l . Nagyon sok észleie temet m á r i s p a p í r r a v e t h e t t e m volna, n e m azér t , hogy dön tőb í rókén t l ép jek fe l bizonyos nyelv i , eset leg tö r téne lmi ké rdésekben , h a n e m hogy e l töprengve ezeken, m á s o k a t is h a -sonló töprengésekre serkentsek , d e n e m a k a r t a m visszaélni a fo lyó i ra t vendég lá tá sá -val . Így is nagy t e re t fog la l t am el belőle. Ez a l k a l o m m a l mege léged tem annyiva l , amenny i a t á rgya l t könyv é rve inek megerősí téséhez fö l té t lenül szükséges volt. Lehet , egy m á s i k t a n u l m á n y b a n vizsgálódásaim m á s e redménye i t is az olvasók r e n d e l -kezésére bocsátom. Addig is köszönet a szerzőnek, hogy ér tékes könyvéve l leg-a l á b b ezek e lmondásá ra a l k a l m a t adot t !

Kiss J e n ő

H a s z m a n n József : F a k u p a