lisa smedman-a lucifer játszma

A MAGYARUL EDDIG MEGJELENT SHADOWRUN REGÉNYEK:

Carl Sargcnt & Marc Gascoigne: Véres utcák Carl Sargent & Marc Gascoigne: Fekete Madonna Carl Sargent & Marc Gascoigne: Nosferatu

Róbert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal Róbert N. Charrette: Jól válaszd meg az ellenségeidet Róbert N. Charrette: Keresd a magad igazát Róbert N. Charrette: Sose bízz tündében Róbert N. Charrette: Jogos kárpótlás

Nigel D. Findley: LX-IR Nigel D. Findley: Árnyjáték Nigel D. Findley: Magányos farkas Nigel D. Findley: A nap háza

Mel Odom: Fejvadászok Mel Odom: Hajtóvadászat Mel Odom: A múlt csapdájában Nyx Smith: Elsötétedés Nyx Smith: Csíkos vadász Nyx Smith: Ki űzi a vadászt?

Jak Koké: Üres éter Jak Koké: Idegen lelkek (Sárkányszív I.) Jak Koké: Krómba zárva (Sárkányszív II.) Jak Koké: Minden határon túl (Sárkányszív III.)

Lisa Smedman: Pszichotróp Christopher Kubasik: Átváltozva

Tom Dowd: Vakító fény Robin Mash: Cyberkommandó

Caroline Spector: Végtelen világok Stephen Kenson: Technobábel Stephen Kenson: Keresztutak Stephen Kenson: Ragnarok

Michael A. Stackpole: Farkas és Holló

A még megrendelhető könyvek listája a könyv végén található.

Környezetbarát termék

L I S A S M E D M A N

BEHOLDER KIADÓ BUDAPEST, 2005

Sok köszönet a B. C. Science Fiction Társaság írókörének, amiért értékes tanácsokkal és kritikákkal

járult hozzá e könyv létrejöttéhez

1

- Pita! Hoi, cimbora, meglékelted már? Pita a hátán feküdt, túl nagyra nőtt fogai közt egy csavarhúzóval.

A szerelőjárat szűk volt, épp csak elfért benne széles vállával. Le kel-lett venni a dzsekijét, és előrenyújtott karral bekúsznia. Már reszke-tett a hidegben.

Az olcsó Brightlight hamisítványban gyorsan merült az elem. Gyenge fényénél dolgozva Pita lefeszítette a trideókábelt védő mű-anyagréteget. Végigtapogatta az egyiket, és megkereste az elágazást, ahol a kábel szétvált, külön-külön az egyes lakások felé. Elmosolyo-dott, ahogy tömpe ujjával egy szabad csatlakozót talált.

- Hoi, Pita! - A többi kölyök közül az egyik felugrott, és belerú-gott a lábába. Ez volt minden, ami kilátszott belőle a szerelőjárat-ból. - Meddig csinálod még, egész éjjel?

- J ó , jó. Majdnem megvagyok - morogta vissza. A kábel egyik vé-gét a csatlakozóba dugta, a másikat Chen tródakészletébe. - Előbb ki kell próbálnom.

A tródahálózat volt a szegények adatjackje - ezzel költséges kiber-beültetések nélkül is le lehetett fordítani az érzékek nyelvére a nyers elektronikus adatokat. Pita a halántékára csapta az elektródá-kat, lehunyta a szemét, és szélesen elvigyorodott, ahogy zárt szem-héja mögött kibomlott a kép. A jobb felső sarokban csak kavargó fe-hérséget látott, valószínűleg a kábel sérült burkolata miatt, amelyikkel becsatlakozott. Lenyúlhatott volna egy újat is a helyi Tri-deo Shack lerakatból, de ezúttal be kellett érnie ezzel a kukabúvár darabbal. Legalább a kép többi része éles.

8 Lisa Smedman

Éppen a Yamaha Rapier reklámjába csöppent bele. A motor kar-csú, darázsszerű teste krómkonfetti záporából tört elő, és lángokkal teli égen, neonfénnyel megvilágított autópálya hurkain söpört vé-gig-

- Lovagold meg a szelet! Érezd a lángot! A Rapier '54. Csak tíz-ezer nujen.

Pita horkantott és pislogott, hogy csatornát váltson. Tízezer nu-jen? Tíz élete alatt nem jön össze ennyi.

Átlépett egy nosztalgia-zenecsatornán, aztán a Mi az a logó nevű vetélkedőn, ahol az Aztechnology archológia gyerekserege drága szimulátorkészletekért versenyzett. Az első csatorna azoknak a löttyedt agyúaknak szólt, akik még az ezredforduló előtt születtek, a másik meg gyerekműsor volt. Tizenhét éves fejével Pita öreg volt már az ilyesmihez. Elfintorodott, ahogy elkapott pár másodpercet Schultz kormányzó egy beszédének ismétléséből. A kormányzó azt ígérte, megtisztítja Seattle utcáit. Nem tudta talán, hogy akadnak, akik kénytelenek szójatápcsomagokat lopkodni a boltból, csak hogy ne haljanak éhen?

Továbbkapcsolt egy szelis nyelvű csatornáról, és szánt pár másod-percet a Varázslástan Egyházának reklámjára.

- Gyermeke talán a népesség mágikus képességgel rendelkező egy százalékába tartozik? - kérdezte túlzott lelkesedéssel a bemon-dó. - 2054 felébredt világában megengedheti magának, hogy elfe-csérelje gyermeke tehetségét? Ingyenes stressztesztünk felfedi a rej-tett képességeket. Hívja irodánkat a... - Pita csatornát váltott.

Egy helyi híradás ragadta magához a figyelmét. Enyhe amerin-dián beütésű riporter nyomta é p p e n a Humanis Poliklub helyi ta-gozatának egy újabb támadásáról. A kép ráközelített egy Pitánál valamivel fiatalabb orkra, akinek a szétzúzott feje úgy hevert a földön, mint a megtaposott gyümölcs. Aztán lement a körkörös vérfoltra a fiú vállán, onnan a piros betűkre, amelyeket vérrel fir-káltak a mellére: „Egy metatetűvel kevesebb. Félmillliárd még hátravan."

Pita letépte a tródakábelt a halántékáról, és a hányingerével küz-dött. A műérzettől minden olyan valódinak tűnt. Olyan közelinek. Szinte odanyúlhatott volna, hogy megérintse a kiloccsant agyvelőt, érezhette a fiú ingét átitató vér szagát. A támadás csak innen pár ki-lométerre történt, Seattle belvárosában. Akár a halott fiú, Pita is ork volt. Ami vele történt, Pitával is megtörténhetett volna.

A LUCIFER- JÁTSZMA 9

A tróda gyengén ugyan, de még mindig érintette a fejbőrét. Vé-konyka hang vinnyogott a jobb fülébe, amint kézbe vette a szemü-veget.

- KKRU Trideó. Mi tettük a tét a vébe. Lerángatta a lejátszót, és hátraszólt a válla felett. - Hoi, Chen. Megvan a lék! Már csak az adássávot kéne végignéz-

ni. Szerinted most éppen honnan nyúlják? - Vicces. Nagyon nagy volt a csend odakint. Aztán észrevette a villogó kék fényt.

Valaki erősen megmarkolta a fél bokáját. Mielőtt elkiálthatta vol-na magát, Pitát durván kirángatták a szerelőjáratból. Az optikai ká-bel megfeszült, és kiugrott a csatlakozóból. Aztán a járdán találta magát, a könyöke lehorzsolódott, és borzasztóan fájt, és egy auto-mata puska csövébe bámult. Egy Lone Star zsaru állt mögötte, és nem tűnt túl vidámnak. A háttérben kék fény villogott szabályos időközönként egy járőrkocsi tetején. A Lone Star volt a Seattle rendfenntartási feladataival megbízott biztonsági cég.

Pita három barátját máris a lakótömb falához állították, és egy másik Lone Star tiszt, egy nő nem túl finoman végigmotozta őket. Pita lenézett a mellére, a puska lézercélzójának vörös foltjára, és fel-horkant. Igen nagy szarba kerültek.

- Mi az a kezedben, kölyök? - kérdezte a zsaru a puska mögött. -Lopott műérzetegység? - Krómszínű kiberszeme halkan zümmö-gött, amint végignézett rajta.

Chen, Pita három haverja közül a legidősebb, elfordította a fejét a faltól.

- Nem lopott - vicsorogta túlméretezett fogai közt. - A bátyámtól kaptam, hogy nézhessem az adását. Ő a...

A Chen mögött álló zsaru vadul bokán rúgta, és a fiú összeesett, levegő után kapkodva fájdalmában.

- Senki nem kérdezett, disznópofa - sziszegte a zsaru. - Pofázz csak, legfeljebb megdöglesz. Állj vissza a sorba!

A Star sokkolóbottal a kezében nézte, ahogy Chen nagy nehezen talpra áll. A maga tizenhét évével máris kétszer akkora volt, mint a zsaru. Pitával ellentétben, aki alig két éve goblinizálódott, Chen orkként születetett, és meg is volt az ehhez illő széles válla, hatal-mas keze. Ugyanígy megvolt ázsiai őseitől örökölt lézeregyenes, fe-kete haja, lapos arca és vágott szeme. Testalkatától és kiugró szem-fogaitól eltekintve szinte embernek látszott. Pita ezzel szemben az

10 Lisa Smedman

igazi orkok durva és csúf arcát viselte. Nem csoda, hogy a zsaru így nézett rá. Hiába próbálta összehúzni az ajkát göcsörtös fogai felett.

A felette álló zsaru kiragadta a tródakészletet Pita kezéből. Átfordí-totta, és megvizsgálta.

- A francba, Doyle, ez régi cucc. Normális tolvaj nem ilyet lop. A kölyök valószínűleg a kukából szedte össze. Tényleg azzal akarsz szó-rakozni, hogy jelentést írsz erről a szemétről?

A női tiszt elhátrált Chentől és a két kisebb orktól, a sokkolót még mindig Chen hátán tartva.

- Nem igazán. Hagyjuk. A Pita mellett álló zsaru a betonra dobta a lejátszót, felemelte

csizmás lábát, és keményen a földhöz csapta. Fém és műanyag re-pült szét, áramkörök reccsentek, a lejátszóból csak romok marad-tak. Miután végighúzta a talpát a járdán, a zsaru hátralépett. A fegy-ver célzófényének vörös vonala kihunyt.

-Ál l j fel, fiú! Pita megrázkódott. Tényleg olyan csúnya, hogy a rendőrök fi-

únak nézték? Még rosszabbul érezte magát, amikor meglátta Chen arckifejezését. A fiú meredten nézte a törött szemüveget. A két fiata-labb ork, Shaz és Mohám elképedten bámult a háta mögül. Akár-csak Pita, még ők sem látták Chent sírni.

Pita reszketve talpra állt, ahogy a zsaruk visszahátráltak járőrko-csijuk árnyékába. Az első még mindig készenlétben tartotta a fegy-verét, de nem rájuk célzott. Míg a nő fogát összekoccantva bekap-csolta a fejébe épített rádiót, és hívta a karbantartókat, a férfi oldalra fordította a fejét.

- Söprés! - mondta az orkoknak. - Tűnjetek el! Megtették. Tizenkét háztömbbel arrébb, a loholástól lihegve, Pita és a barátai

lelassítottak. Chen furcsa ugrándozással futott, most már csak sánti-kált.

- Rohadt zsernyákok - zihálta, és lopva letörölte arcáról az utolsó könnycseppeket.

Shaz és Mohán mögötte lépkedtek. Testvérek voltak, tizenkét és tizenhárom évesek. Még csak egy éve járták az utcát, és hat évi nagy-városi tapasztalatával Chent tekintették vezérüknek. Abban a hit-ben, hogy keményebbnek tűnnek tőle, kopaszra borotválták a fejü-ket, és mindketten ugyanolyan fekete pólót hordtak a Meta Madness zenekar frontemberének vigyorgó képmásával, aki egyéb-


ként bandavezér is volt. A zenekar jelvényét ezüstdróttal tűzték a pólókra.

_ Yaótól kaptam a lejátszót - morogta Chen. - Azt mondta, nem beszélhetünk, ha már illegalitásba vonult, de ezzel legalább nézhe-tem. Most már a trideón se fogom látni.

- T u d o m . Pita leoldozta a derekáról műbőr dzsekijét, és felrángatta levágott

ujjú gyapjúingére. Ócska edzőcipőjével (amelyik olcsó volt, mint minden, ami a Konföderációs Amerikai Államokból származott), a járdán csoszogott. Ahogy lépkedett, középtájt göcsörtös térdek tü-remkedtek ki a farmer résein.

- Te legalább tudod, hogy törődik veled. Az én nővérem még csak soha le sem...

Chen hirtelen megállt. Pita felé fordult. - Ne haragudj! - Hatalmas karjaival átölelte, és szorosan magá-

hoz húzta. A lány Shaz és Mohán gyengéd érintését érezte a hátán. Élesen vágott belé a keserűség, amikor emlékei visszarepültek

azokba az időkbe, amikor először kezdett goblinizálódni. Egy hétig rejtegette a családja elől, előbb a markába motyogott, hogy ne lás-sák egyre növekvő szemfogait, aztán bő ruhákat kezdett hordani, ál-cázandó ormótlan tagjait. Végül a nővére rajtakapta, amint a gön-dör barna szőrt borotválja a válláról. Másnap, az iskolából hazatérve Pita az ajtót zárva, a ruháit pedig habszivacs dobozokba gyömöszöl-ve találta a gyepen. A régi ruháit. A jobbakat a nővérének tartották meg.

Seattle belvárosában kötött ki csekkrúd nélkül. Ugyanazt kény-szerült eladni, mint oly sok kölyök előtte, az egyetlen dolgot, amije maradt. Önmagát. Egy ízben egy sikátorban hanyatt-homlok mene-külve, Chenbe botlott, és fenekestül, mindenestül egy törött palack szilánkjaiba lökte. Később felfedezte a vért a fiú nadrágjának hátsó felén, és megtudta, miért nevezte el a másik Pitának. Ettől kezdve csak erre a névre hallgatott, nem a Pattira, melyet még a szüleitől kapott.

Chen most elfordította a fejét, és megcsókolta az arcát. - Ugyan már, Piti Talány, te lány. Lazulj el! Még mindig itt vagyunk

egymásnak, nem? A lejátszó meg a többi anyagi szarság csak tárgyak, nem?

- J a . Csak tárgyak - visszhangozta Mohán. Shaz mellette mély, torokhangú morgást hallatott.

12 Lisa Smedman

- Tetves zsernyákok - hördült fel, és a hangja recsegett. - Mért nem képesek békén hagyni?

Kicsivel feljebb az utcán járőrkocsi fordult be a sarkon. Kék fénye gyors villanásokkal söpörte végig az épületeket, és elűzte az árnya-kat az utcáról. Recsegő hangú hangosbeszélő szólalt meg:

- Itt a Lone Star Biztonsági Szolgálat. Ne mozduljanak! - Szálljatok le rólunk! - kiabálta Spaz. Felkapott egy letört beton-

darabot, és a közeledő autóhoz vágta. Tompa dobbanással, ártal-matlanul pattant le a kocsi páncélozott oldaláról. Az autó csikorog-va lefékezett, és elöl egy tüzelőnyílás nyílt meg rajta. Egy fegyver fekete csöve jelent meg benne.

- A picsába! - üvöltött Pita. - Futás! Chen még csak hátra sem fordult a járőrkocsi felé, amikor az első

lövések belehasítottak az éjszakába. Pita épp futásnak eredt, amikor hallotta a húsba csapódó golyók nedves cuppanását. Chen hörgött fájdalmában.

- Fussatok! - visította Shaz. Pita újabb sorozatot hallott a háta mögül. Mohán hörgött, Shaz

pedig újra sikítozni kezdett. - Mohán, kelj fel! Kelj fel, az istenit! Kelj... Az automata fegyver harmadszor is megszólalt, épp amikor Pita

elérte az utca sarkát. Betonszilánkok pattantak le a dzsekijéről, amint megkerülte. Zokogását visszanyelve rohant végig a háztömb mellett. Hallotta, amint valahol mögötte a motor felbőg, a gumik pedig csikorogva felpörögnek. A Lone Star Biztonsági Szolgálat meg akart győződni róla, hogy nem maradtak tanúk.

Pita megkerült még egy sarkot. A lába majdnem kiperdült alóla, amint támasztékot keresett a járdán. A járőrkocsi kék fénye söpört végig a vállán, amikor az árnyékok közé vetette magát. Kapkodó léptekkel, könnyektől homályos szemmel újra és újra nagy adag le-vegőt szívott be, és futott, ahogy a lába bírta. Át még egy sarkon. At egy parkoló autón és egy kereszteződésen. Le egy mellékutcán. És végül egy sikátorba. Megpillantott egy rozsdás tűzlétrát, elrugaszko-dott, és elkapta a legalsó fokot. A létra nyikorgott, és lassan meg-ereszkedett, amint fogásról fogásra végigmászott rajta. Hallotta, hogy a járőrkocsi egyre közeleg, a mellékutcán halad.

A létra végül fülsüketítő reccsenéssel leszakadt. Pita a roncsok közt zuhanva találta magát. Támaszték után kapkodott, nem talált -és egy nyitott tetejű szeméttárolóba esett. Nyálkás szemeteszsákok


fogták fel az esését, és hánytató bűz töltötte meg az orrát. A létra csörömpölve ért földet mellette. Éppen kikecmergett volna, amikor kék villanást látott a tároló fedelén. Úgy döntött, marad, óvatosan még néhány zsákot húzott magára, és mélyebbre túrt a szemét-dombban.

Éles fény vágott végig a sikátoron, szimatoló kutyaként kutatva az árnyakat. Pita egy kocsiajtó csapódását, a közeledő zsaru lépteit hal-lotta. Hullamereven kucorgott, és megpróbált még csak levegőt sem venni. Könyörgöm, imádkozott akármiféle sötét hatalmaknak, akik meghallgathatták, ne hagyjátok, hogy elkapjon! Ne hagyjátok, hogy meglásson! Mintha a zihálása is iszonyúan hangos, áruló vissz-hangot vert volna a tároló belsején. Léptek közeledtek, és egy elem-lámpa fénye játszadozott a szeméttároló nyitott fedelén. Lehunyta a szemét, és erőfeszítésével próbált mozdulatlanná, láthatatlanná vál-ni. Túl késő volt már megmozdulni, vagy azon aggódni, elég gon-dosan kotorta-e magára a szemetet. Hallotta a zsaru kesztyűjének halk súrlódását a tároló fedelén, látta a lámpa fényét zárt szemhéján át az arcába vágódni. A zsaru most már bármely pillanatban fel-emelheti a fegyvert, és...

Nem. Kilökte a képet a tudatából. Nem lát, nem lát, ismételgette újra meg újra, mint egy mantrát. Nem lát, nem lát.

Az elemlámpa fénye odébb söpört, ott hagyta a sötétben. Pita hal-lotta a távoldó lépteket, megint a kocsiajtó csapódását, aztán a jár-őrautó halk mordulását és a motor zaját, ahogy elhajtott az utcán. A megkönnyebbülés hideg, borzongató hulláma öntötte el. Nem tud-ta, kinek mondhatna köszönetet, de valaki vagy valami nyilván meg-hallgatta az imáit.

Immár megengedhette magának, hogy felzokogjon. Shez, Mo-hán, Chen. Nem látta, hogy elestek, de amit hallott a zsaruk elől menekültében, az nem hangzott túl biztatóan. És ahelyett, hogy se-gíteni próbált volna rajtuk, elrohant. Hátat fordított a barátainak, és meglógott. A gyomra összeszorult a bűntudattól. Pita csak rágta az ajkát, míg a vére ízét nem érezte, aztán kiemelkedett a szeméttáro-lóból, és óvatosan visszakocogott a többiek felé.

2

Carla áthajolt Wayne, a netes szerkesztő válla felett, és nézte, ahogy a trideómonitoron lassan felderengenek a betűk: „H... U... M..." Fokozatosan a Humanis Poliklub felirat állt össze belőlük, az-tán feketéről ezüstre váltottak, és élénkvörös cseppeket izzadtak. Egy férfi arca jelent meg mögöttük. Dühösen ráncolta a homlokát, sötét bőre mellett pedig jól látszott vad mosolyának fehérsége. A haját szép szabályosan vágták, arcát simára borotválták.

- Különleges jogokat a metahumánoknak? - A férfi orra elvörösö-dött. - Inkább adnék különleges jogokat egy hullaevőnek. Allatok. Emberalattiak. O, igen, vannak, akik azt állítják, a génállományuk mindig ott volt az emberiben. De ez ostobaság. A gonosz mágia mű-ve. Ezeknek már a gondolati folyamataik is tisztátalanok. Ezért vál-toznak át épp pubertáskorban.

Wayne megrázta a fejét, és begépelt egy szerkesztőparancsot. -A fickó érvelésének köze sincs a logikához. Mi van a kölykökkel,

akik már métaként születtek? Csecsemők tisztátalan gondolatokkal? Hagyjanak már!

Carla felnevetett mögötte. - A közönség nem logikát akar - felelte. - Azt akarja, hogy szóra-

koztassák. A kép felbomlott, és egy közeli felvételbe ment át Carla arcáról.

Az arc a képernyőn kérdést tett fel: - És mi az, amit a Humanis Poliklub ajánl a metahumánok prob-

lémájára? Még több lincselést? Fejek szétverését?


Wayne ujjai a billentyűkön ugráltak. Behívott még néhány egy másodperces kliprészletet a legutóbbi támadások áldozatairól, az-tán leállította a képet.

Carla tanulmányozta egy pillanatig. _ Tedd be az „üss vissza" idézetet az Ork Rehabilitációs Kamará-

tól amit tegnap adtunk le, a végére meg öt másodperc vágást a Mé-ta Madness koncertről Los Angelesben! Azt, ahol az énekes ráhajol a lencsére, leköpi meg üvölt, hogy „Üsd a zsernyákot, ilyen nin-csen, Madness legyen az isten." Ez talán csak beindít valamit.

Wayne nyugtalankodva nézett rá a válla felett. - Biztosan ezt akarod csinálni? Carla mosolygott. - Sose fedez fel senki, ha nem piszkolom be a kezem, és nem mu-

tatom meg, tudok én is úgy turkálni a szennyben, mint a legjobbak. Amíg a szerkesztője dolgozott, a másik képernyő tükrében Carla

az önnön arcát figyelte. Copfba hátrakötött hosszú, fekete haj, sö-tét, éhes szemek. A jobb szem a másodperc törtrészével gyorsabban kapcsolt a balnál; írisze mögött miniatűr kiberkamera rejtőzött. Bő-re alatt a száloptikai kábel, amely a felvett képeket a jobb füle mögé ültetett adatleolvasó csatlakozóhoz vitte, nem volt vastagabb egy emberi hajszál tizedrészénél. Rögtön alatta egy adatjack tette lehe-tővé, hogy letöltse a Wayne által éppen átszabott adatokat. Az ön-magáról készült felvételeket, amelyeken újra meg újra ugyanazt kérdezte, korábban keverték az anyaghoz.

Két évvel a műtét után Carlának még mindig szoknia kellett az új arcát. A szélesebb arccsontok, a kicsit el laposodó orr és a mela-ninadalék egészen elviselhető indiánt csinált belőle. A Bennszülött Amerikai Műsorszóró Társaság természetesen tagadta, hogy bármi-féle pozitív diszkriminációt alkalmazna, de elég volt végignézni a bemondóikon, hogy bárki meggyőződjön az ellenkezőjéről. Carla remélte, hogy hamarosan háta mögött hagyhatja a KKRU garasosko-dó garázsiparát, és átléphet a BAMT kötelékébe. Egy producerük biztos helyet ígért neki, ha be tudja bizonyítani, hogy „tud kemé-nyen játszani a kemény fiúkkal." Ezen olyasmit értett, képes-e kímé-letlen, tényfeltáró anyagokat összeszedni - abból a fajtából, amelyik mélyre nyúl a céges világ szennyesében. „Mutass valamit, amivel megéri foglalkoznunk a BAMT-nál, és komolyan elgondolkozunk a felvételeden", mondta.

16 Lisa Smedman

Carla elszánta magát, hogy megtegye. Méghozzá hamarosan. Az exkluzív interjú a Humanis Poliklub helyi fejével kezdetnek elment, de ennél fajsúlyosabb sztorikra volt szükség, ha bármit is el akart érni.

A trideóképen a Humanis-vezér tovább prédikált. - Nem az erőszakot szorgalmazzuk. - Gyomorforgató mosolyt

eresztett meg a kamerába. - Hanem a szétválasztást. A metahumá-nok a saját fajtájukhoz tartoznak. A nagy társadalomban sosem le-hetnek elégedettek. A tiszta származásúak, mint mi, kisebbrendűsé-gi érzést keltenek bennük. És nem akarjuk, hogy közénk vegyülje-nek. Talán el tudja képzelni, hogy egy veszett, böhöm ork találkoz-gasson a lányával? - Fintort vágott, mintha nagy kanál moslékot kel-lene lenyelnie. - Netán a fia? Valóban goblinizálódott unokákra vá-gyik?

- És vágás - mondta Carla. Odabökött az ujjával a képernyőn fel-tűnt menüre. - Tegyél hozzá egy kicsit a minap agyonvert három ork gyerekből, és keverd oda a Meta Madnesst! Lassan kihalkítva. Erre jöjjön a búcsúszignál, aztán a csatorna lógója, és ennyi!

Nyújtózkodott, és szétnézett a vágófulkében. Valaki megkocogtat-ta a háta mögött az üveget. Carla kinyitotta az ajtót, és kilépett a stú-dióba.

- Igen? Masaki, egy másik riporter a szerkesztőségi szoba végén húzódó

monitorokra bökött a hüvelykujjával. Az egyik a KKRU épületének előcsarnokát mutatta. Fiatal ork ült egy műbőr széken, és idegesen gyűrögette a farmerját. A kölyök tekintete megszállottan kapkodott ide-oda az előtérben.

- Valami ork gyerek meghozta az évszázad sztoriját. Nem áll szó-ba senkivel, csakis Carla Harrisszel, a KKRU Trideóhírek sztárripor-terével.

Carla elnyomott egy ásítást. Hosszú műszak volt, hozzá még há-rom óra ráadás.

- Nem mondta a fiú, miről? - Nem fiú. Lány. - Masaki vállat vont. Túlsúlyos volt, és lihegő

hangon beszélt. Őszülő szakáll és bajusz keretezte a száját, az arcát viszont simára borotválta. - Erről a te Humanis-sorozatodról mo-tyogott valamit. De hiába erőltettem, nem mondott többet. Nehéz megmondani, hozott-e bármi komolyat, de még az sem lehetetlen, hogy igen.


Carla felhorkant. _ Próbálod lenyúlni a sztorimat, mi, Masaki? » A másik rávigyorgott _ Hírhajhásznak ez a dolga. Carla végigment a termen az előtér felé. A recepció sötétített

üvegajtaja előtt megállt egy kicsit, és felvételre állította a kibersze-met. A kölyök valószínűleg egy lesz a számtalan utcalakóból, akik a csak negyedóra hírnevük után kapkodnak, de sosem árt felvenni, amit mondhat.

- Szevasz, kölyök. Carla határozott, egyenes léptekkel suhant át a termen, és erede-

tileg az ork melletti széket célozta meg. Félúton viszont megcsapta az orrát a kölyökből áradó szag. Kukában aludt talán a lány? Elfinto-rította az orrát, és pár méterrel arrébb zöttyent le, egy másik szék-be. Kiberszeme zümmögött, amint közelképet készített az arcról, aztán automatikusan újra fókuszált.

A lányt láthatólag megriasztotta az üdvözlés. Műbőr recsegése hallatszott, ahogy előrehajolt a szék legszélére. Tornacipős lába úgy állt a padló tisztára mosott csempéin, mint a sprinteléshez készülő-dő futóké. Carla a legmegnyugtatóbb modorában hajolt előre.

- Van valami meséinivalód, kölyök? Az ork megnedvesítette az ajkát, és odapillantott az előteret vizs-

lató kamerára. - Ne itt! - suttogta. - Mielőtt beengednélek a stúdióba, meg kell győznöd róla, hogy

hoztál is valamit - vágott közbe Carla. Míg az ork az ajkát rágva próbálta eldönteni, szóljon-e vagy ne,

Carla hagyta, hogy a végigmenjen rajta a kamera. Az ork kölykökről nehéz volt megmondani, milyen idősek lehetnek. Gyorsabban fej-lődtek, mint az embergyerekek. Carla úgy találgatta, ez a lány itt a tízes évei közepén járhat. A ruháiból ítélve valami utcai lelenc. Meg a szagából is. Carla felemelkedett, mint aki ráunt a várakozásra.

- Várjon! A lány ideges kézmozdulattal recsegtette meg az ízületeit. Carla

hördült egyet magában. Ha az interjúból lenne valami, ezt a zajt kü-lön ki kell szerkesztenie.

- Az a híre, amit leadott, a három halott ork gyerekről. A lány ajka egy pillanatra megremegett, ahogy mély levegőt vett. - A barátaim voltak.

, ^ )

1 8 Lisa Smedman

- Sajnálattal hallom, kedves... - Pa... Pita. - felelte a lány. - Családneved nincs is? Pita megrázta a fejét. - És a halálukhoz van valami hozzáfűznivalód? A lány bólintott. - Sajnálom - válaszolta Carla -, de ez már lejárt lemez. Két napja

haltak meg. Harminc másodpercnyi anyagot szántunk rájuk. Kifeje-zetten hosszú vágás, ha azt vesszük, ez már a tizedik Humanis-táma-dás az idén. És ha nem a vérükkel firkálnak a falra, be sem kerülnek a hírekbe.

A lány arca hirtelen elsápadt. Carla csak remélhette, hogy nem rogy a padlóra rögtön ott előtte. Talán nem kellett volna ilyen egye-nesnek lennie, de hát a hírhajhászás kemény meló.

Carla kis híján elszalasztotta a lány suttogását, amint visszafordult az ajtó felé. Csak a jobb fülébe épített halláserősítő kapta el.

- Nem a Humanis Poliklub ölte meg a haverjaim. Hanem a Lone Star Biztonsági Szolgálat.

- Micsoda?! - Carla megpördült, magában átkozódva, amiért nem vette trideóra. - Van rá bizonyítékod, kölyök?

Az ork tekintete egy pillanatra találkozott Carláéval, aztán leha-nyatlott a földre.

- Láttam az egészet. Egy Lone Star járőrkocsiból lőttek rájuk. Pró-báltak engem is kinyírni a zsaruk, de elfutottam. Később visszamen-tem, és láttam... és láttam...

Könnyek futottak végig a lány arcán. Carla leguggolt, hogy a ka-merája jobb szögből vegye. Lassan ráközelített a lány arcára, míg ki nem töltötte a szem egész látóterét, elidőzött három teljes másod-percig, aztán visszahúzta a nézőpontot.

- A barátaim már halottak voltak, de a zsaruk machetékkel vágták őket darabokra - suttogta Pita. - Aztán a vérükkel írták a falra a fir-káikat.

- A boncolás nem talált golyószilánkokat a holttestekben - muta-tott rá Carla. - A boncolóorvos szerint a támadást vágófegyverekkel követték el. És én megbízom a forrásaimban. Ha lett volna bármi szokatlan, hallottam volna róla.

- De az épületekben, ahol megtörtént, kell lennie golyó ütötte lyukaknak a falban - nézett fel reménykedve a lány. - Ez bebizonyí-taná...


_ Nem bizonyít semmit, kölyök. Carla megállta, hogy megcsóválja a fejét. Továbbra is a lányon tar-

totta a kamerát, élénken figyelve a reakciókat. _ Columbia a város rossz felén fekszik. Szinte nincs is arra épület

golyónyom nélkül. És nagyon is sok származik a Lone Startol. - Az egyik zsarunak kiberkeze volt. Ha megtalálnánk, talán... _ A kibernetikus bővítések elég gyakoriak a rendőröknél - vetette

ellen Carla. - Többtucatnyi tiszt szaladgálhat kiberkézzel. _ Tudom, hogy kiberkéz volt, mert csillogott, mint a króm - foly-

tatta Pita. - A zsaru arcát nem láttam, de ezt igen. - Króm kiberkéz? - kérdezte Carla. - Ez úgy hangzik, mintha egy

képregényvideóból vetted volna. Amit láttál, valószínűleg a csatla-kozó volt a zsaru kesztyűjén. Visszaverte a fényt.

A lány megrezzent, és dühös tekintettel nézett vissza Carlára. - Nem most találom ki. - Senki sem állította, kölyök. Carla sóhajtott, és leállította a kiberszemet. - Nagyon megindító történettel álltál elő, Pita, de a Lone Star szó-

ról szóra megcáfolhatja. Semmi komoly bizonyítékod nincs, hogy alátámaszd. Semmi konkrét részlet. Bizonyíték nélkül pedig hírmű-sor sincs.

Az ork lány lesütötte a szemét, és védekezően leeresztette a vál-lát. Carla beütötte a kódot a stúdióba visszavezető ajtón. A küszö-bön habozott egy kicsit, és azon tűnődött, nem kellene-e legalább néhány megnyugtató szót váltania még a kölyökkel. Látta a holttes-teket, miután a Poliklub végzett velük. Ha tényleg a lány barátai vol-tak...

De mire visszafordult, az előtér már üresen állt.

Pita egy sikátorban ült, egy foszladozó heverő árnyékában. Az elő-ző éjjel próbált rajta aludni, de a rugók minduntalan böködték a hátát. Most a kipárnázott karfának dőlt, és nem törődött a bomló anyagból áradó penészszaggal. Harapott egyet a Sweetnut Pufiból, és leöblítette egy korty szójakávéval. A ragadós süteménytől megfáj-dult a foga, így félredobta. Azzal beletúrt a zsebébe.

A sikátort csak halványan világították meg az utca neonfényei. Pi-ta oldalra döntötte a fejét, hogy lásson valamit a sárga izzásból, és a tenyerén heverő kapszulákra nézett. Három ovális bogyó ígérte, hogy véget vet gyomra háborgásának és az éjszakánként kísértő rémálmoknak. Sokba kerültek - kellemetlen szolgálatot kellett ten-nie egy kimenős DocWagon aszisztensnek, akivel egy helyi kocsmá-ban találkozott. Elfintorodott, és még mindig érezte a fickó lucskos csókjait a vállán meg a nyakán. Kicsit sem hasonlított a r r a , amit Chennel csináltak...

Pita kipislogta szeméből a hirtelen támadt csípést, a szájába dob-ta a kapszulákat, és húzott egy korty kávét. Még mindig olyan forró volt, hogy égette az ajkát, de nem törődött vele, csak itta. Nem akar-ta, hogy a kapszulák a torkán akadjanak. Aztán csak várt.

Zörgést hallott valahonnan balról, és odafordította a fejét. Tépett fülű, csapzott macska bújt elő egy süllyesztett ajtónyílásból, és rág-csálni kezdte az elhajított Sweetnut Pufit. Megállt egy pillanatra, ahogy megérezte a lány mozgását, aztán megfordult, hogy rá néz-zen. Két apró, vörös hold volt a szeme, ahogy visszaverődött róluk a fény a sikátor végében. Pita hirtelen kényelmetlenül érezte magát,

3

A LUCIFER- JÁTSZMA 2 1

mintha a macska egyenesen a lelkébe bámult volna. Valahogy a macskában is ott volt az éhség, amely benne égett. Aztán az állat megfordult és elsomfordált, óvatosan sántikálva sérült lábán.

Kellemes melegség hulláma csapott át Pitán. A Mindease kapszu-lák kezdték megtenni a magukét. A lány jóindulatúan intett a macs-ka felé, jöjjön csak vissza nyugodtan, egyen az adományából. A feje mintha csak könnyen libegő léggömb lett volna, zsinórra kötve a teste felett. Valami forró ömlött a másik karjára, és folyt végig rajta könyékig. A kávé. Nyilván égetnie kellett a bőrét. Pita nevetett, és a szájához emelte a poharat. A sötét lé kilöttyent az állára. Olyan szé-lesen vigyorgott, hogy a papírpoharat lehetetlen volt rendesen az ajkai közé illeszteni, így eldobta, és nézte, amint a kávé lassított fel-vételként loccsan szét a betonon.

Fémajtó csapódása hívta fel magára a figyelmét. Odafordította a fejét, pislogott, és mélyebben lesett a sikátorba. A környék iroda-épületei órák óta bezártak. A felsőbb emeleteken helyenként még égett a villany, de csak a takarítók kedvéért. Szemetet kidobni jöttek talán a sikátorba? Pita leguggolt a heverő árnyékába, és felkunco-gott. Mintha csak a virtuális bújócskát játszották volna, a játékot, amit kiskorában annyira szeretett. Úgy is érezte magát, mint ikon a számítógépen, vékonynak és áttetszőnek.

Egy férfi támolygott fel az utcaszintre vezető három lépcsőfokon. Inge elejét szorongatva tűnt fel az átjáróban, és hápogott, mint aki nem kap levegőt. Bár a drog némileg elhomályosította a tekintetét, sötétben látó szemével Pita még ki tudott venni egy-két részletet. A férfi erősen izzadt; drágának tűnő öltönye hónaljában nagy foltok látszottak. Nyakkendője kilazult, izzadság folyt le a nyakán, sötét haja a fejéhez tapadt.

A férfi dülöngélve előrelépett. Tett még egy lépést, és Pita orra előtt a betonra rogyott. Arccal előre, hangos csattanással esett össze. Amikor elfordította a fejét, a lány látta az orrából szivárgó vért. Szája nyitva maradt, szeme fennakadt. Különös, égett szag áradt belőle.

A Mindease Pita józan elméjének minden aggodalmát elsöpörte, kétségeit az agya mélyére száműzte. A lány érdeklődve előrehajolt. Vihogott, kinyújtotta az ujját, és megérintette a férfi arcát. Forróbb volt, mint a szójakávé.

Halvány vörös fény jelent meg az orra és a szája körül. Pita letér-delt, és mélyre hajolt a hűvös betonon, hogy jobban lásson. Égő

2 2 Lisa Smedman

hús szaga töltötte meg az orrát. Aztán egyenletes füst kezdett ömle-ni a férfi orrán-száján. Gőz szállt fel a testéből.

- Megabaró - suttogta Pita, azon tűnődve, az egész vajon a Mindease valami őrült mellékhatása-e. Aztán működésbe léptek ut-cai ösztönei. Átfordította a férfit, és végigtapogatta az öltönyzsebeit. Öltözékéből ítélve a fickó céges fejes lehetett, a zsebe tele minden jóval.

Az öltöny első zsebe egy szmogszűrőt és egy olvadt Growlie cso-kit rejtett, Pita ezeket félredobta. A másikban egy összehajtogatott nyomtatványt és egy optikai csipet talált. Mindkettőt eltette. A csi-pen akár még valami műérzetjáték is lehet. A fickónál ezenkívül nem talált semmit, csak egy csekkrudat. De még ha egymillió nujen is lenne rajta, Pita egy árva kredithez sem férhetett hozzá belőle. Ehhez hüvelykujjlenyomatra, retina- vagy hangmintára lett volna szükség, Pita pedig nem értett az ilyesmi hamisításához. Éppen el-dobta volna a csekkrudat, amikor észrevette az oldalán a mágneses kódcsíkot. Talán, nagyon talán ki lehet nyitni vele egy ajtót, és a túl-oldalán akadhat valami lenyúlnivaló. Zsebre vágta a rudat.

A férfi már úgy rángatózott, mintha elektromos vezetéket érinte-nének hozzá, a bőréhez pedig alig lehetett hozzáérni a forróságtól. És mutatkozott egy még furább jelenség is. Fehér fény ömlött or-rán-száján, a sugarak pedig kemények voltak, és élesek, mint a lé-zer. A test rángatózása szaggatott ívekben szórta szét a fényt. Ahogy mozgott, Pita aranyszínű villanást vett észre a férfi nyakánál. Egy aranylánc volt, rajta kiterjesztett szárnyú angyalt formázó medál. Odanyúlt érte.

- Aúú! Az egyik fénysugár súrolta a karját. Még a Mindease tompító hatá-

sán át is érezte, hogy égeti. Éles, vörös nyom maradt a csuklóján. Visszarántotta a karját, nehogy még egyszer elkapja az izzó fény, de a férfi már nem mozdult, csendesen hevert, fejre félrenyaklott. A sugarak egy pontba gyűltek a falon, és lassan égetni kezdték a be-tont. Pita még mindig vihogott. Kísérletképpen a fénybe tartotta az öltönyzsebben talált papírt, és nézte, ahogy elég.

A fény hirtelen odébb röppent a férfi fejétől. Egyetlen sugárba állt össze, és a sikátor falain, az irodaépületek egyik sötétített ablakától a másikig pattogva eltávolodott. Az éjszakát villogó fény töltötte be, és Pita csak pislogott, amint a sugár ide-oda tükröződve szivárvány-színű szilánkokra hullott, majd megint egybefüggő fehér villanásba


állt össze. A maga megdöbbentő mód ján gyönyörű volt, de izzásá-ban legalább ennyire ijesztő is. Végül mintha megtalálta volna a si-kátorból kivezető utat, és a fény fordított hullócsillagként eltűnt az éjszakai égen. Kis idő múlva villám fénye csapott fel. Pita várta a mennydörgést, de hiába.

Az égett hús szaga elviselhetetlen volt. Pita akaratlanul is öklen-dezett, amikor látta, hogy a férfi ajka és orrlyukai körül a hús meg-feketedett, és repedezni kezdett. Lenézett a holttest csuklójára, és észrevette rajta a DocWagon karszalagját. Villogó fény jelezte, hogy a riasztó bekapcsolt.

Francba! A hullaszállító bármelyik percben itt lehet! A drog mesterséges nyugalma tompította a félelmét. Egyszerűen

csak össze akart gömbölyödni , hogy aludjon végre. Ehelyett kény-szerítette magát, hogy talpra álljon. Más se hiányzott az eddigiek mellé, mint hogy kérdőre vonják egy hulla miatt - ráadásul olyan hulla miatt, akit é p p e n most zsebelt ki.

Beletelt egy percbe, míg Pita összeszedte magát. A Mindease megszédítette, és összezavarta a gondolatait . Fél kézzel a falnak tá-maszkodva kibotladozott a sikátorból. Halványan tudomást vett a férfiről, aki az utca túlsó oldalán egy trideókamerával babrált. A ka-mera lencséje felett apró vörös fény világított. Pitának eszébe jutott, hogyan verte vissza a fényt a macska szeme, és odaintegetett neki.

A férfi felkapta a fejét. Riadt tekintettel a falhoz tapadt, és magá-hoz szorította a kamerát. Aztán némileg megnyugodott , amikor Pita elbotorkált mellette.

- Rohadt narkós - motyogta az orra alatt. A Mindease karjaiba dőlve Pita hagyta, hogy a megjegyzés lepe-

regjen róla, mint olaj a lefolyóba.

- Hé, Carla! Van egy perced? Masaki megragadta Carla karját. A lány kénytelen volt megállni,

és dühösen fordult vissza. - Nem, nincs egy percem, Masaki - csattant fel. - Fél óra múlva

interjút kell készítenem a Chrysler Pacific bemutatótermében. Hu-szonhárom percbe telik az út, vagy többe, ha áll a forgalom. Máris késésben vagyok. - A hóna alá igazított egy kábeltekercset, a szabad kezével pedig lefeszegette magáról Masaki ujjait.

2 4 Lisa Smedman

- Szánj rám harminc másodpercet! - erősködött Masaki. - Szeret-nék mutatni egy rövid kis trideórészletet, a múlt éjjel vettem fel...

- Szállj le rólam, Masaki. Nem most fogom elmagyarázni, hogy keli anyagot vágni.

- Húsz másodperc! Ennyi az egész! Carla megfordult, és végigvonult a termen. Masaki a nyomában

kocogott. Olyan gyorsan beszélt, ahogy csak tudott, és minden szó-nál hangosan szívta be a levegőt.

- A múlt éjjel interjút akartam készíteni. Volt egy fülesem egy fi-atal Mitsuhama osztályvezetőtől. Valami szigorúan titkos új fejlesz-tésről beszélt volna, amin a cég kutatólaborjában dolgoznak. Radi-kális új fejlesztés, amiről szerinte tudnia kellett volna a közvéleménynek. El akart mondani mindent, exkluzív interjú tok-kal-vonóval. Megígérte, hogy ez lesz a karrierem legnagyobb sztori-ja. Adott volna egy adatcsipet meg a projekt részleteit kinyomtatva.

Carla felhorkant. - Igen, persze. Akkor miért nem vitte az egészet valami nagyobb

tévéhez? - Jött nekem eggyel. Mielőtt belépett a Mitsuhamához mint bér-

mágus, volt egy varázsfelszereléseket árusító boltja a Madison utcá-ban. Csináltam vele egyszer egy riportot, és az sok vevőt hozott a küszöbére. - Masaki sóhajtott. - A múlt éjjel megölték, mielőtt meg-csinálhattam volna az interjút. Halálra égett.

- És? - Mindenki tudta, hogy a Mitsuhama kapcsolatban áll a ja-kuzával, és a gyilkosságok sem voltak éppen ritkák.

- Belülről kifelé égett el. Carla érezte, hogy akarata ellenére feltámad az érdeklődése. - Hogyan? Mágia? - Lehet - vont vállat Masaki de ha úgy is volt, ez olyasvalami,

amit még egyszer sem láttam, pedig huszonnyolc éve húzom az igát. És kaptam már elég furcsa dolgot a kamerám lencséjébe, elhi-heted.

- És a kinyomtatott anyag meg az adatcsip, amit adni akart? - A papírból csak hamu maradt, mire odaértem. A csip pedig el-

tűnt. Carla kivágta az ajtót, és a beépített órájára összpontosított. A lá-

tómezeje jobb alsó sarkában izzó vörös számlap szerint pontosan huszonhat perce maradt, hogy odaérjen az interjúra.


_ Ha tényleg lenne valami anyagod arról a fene nagy titkos Mitsu-hama-projektről, hatalmas sztori lenne a kezedben - meg egy nagy, harapós tigris, a farkánál fogva. De most, hogy a forrásod halott, a bizonyíték meg eltűnt, nagyon úgy tűnik, nem maradt semmid. Szóval miért engem boldogítasz?

Átfutott a parkolón az Americar XL-éhez, becsusszant a bőrrel be-vont kormánykerék mögé, és a hangfelismerő rendszerrel begyúj-totta a motort. Felpörgette a gépet, és nézte, amint múltak a pilla-natok a jobb szeme előtt. Masaki megkapta a harminc másodper-cét.

A férfi behajolt a kocsi nyitott ablakán, és hadarni kezdett: - A hordozható kamerámmal szórakoztam, mielőtt találkoztam

volna a forrásommal. Nem vettem észre, hogy bekapcsol ja hagy-tam. De végül is nem ártott. A gyilkosságnak volt tanúja. Emlékszel az ork kölyökre, aki két napja a Humanis Poliklubbal jött? Azt hi-szem, ő az. Még integetett is a kamerába. És mit gondolsz, mi volt a kezében?

- Az adatcsip - suttogta Carla. Elmosolyodott, mert látta, Masaki éppen tálcán nyújtja neki a lehetőséget, a helyet a BAMT-nál. Felne-vetett magában. Ha Masaki kicsit okosabb, kicsit rámenősebb len-ne, egyszerűen megkérdezte volna tőle a kölyök nevét és címét, és nem mondja, miért. De hát így is jó - ő jobban jár, Masaki meg ki-csit rosszabul.

Leállította a kocsi motorját. - Hagyjuk a Chryslert! - mondta Masakinak. - Csak ingyenreklám

a céges fejeseknek. Az egyik fiatal riporter is meg tudja csinálni. Ne-künk meg akadt igazi kutatnivalónk.

4

- Hé, uram! - tartotta ki Pita a tenyerét. - Lenne egy kis aprója va-lami kajára?

A Broadway utcában állt egy napellenző alatt, és a tovasiető járó-kelőket nézte. A ritka eső miatt nem volt túl sűrű a gyalogos forga-lom. Napfényes délelőttökön egy ilyen divatos utca tömve lenne vá-sárolgatókkal, de a szójakávés standok most üresen álltak az út mentén, műanyag székeiken és az asztalokon vízcseppek gyűltek. Ahelyett, hogy kitették volna magukat az elemeknek, a járókelők a város központját átszövő aluljárókban és függőfolyosókon marad-tak.

Rendes körülmények közt Pita itt kéregetett volna. A Lone Starral való találkozása után viszont nem akarta, hogy egyenruhák kerülje-nek a szeme elé. Még az üzletházak biztonsági őreitől is kirázta a hi-deg.

Eső kopogott a ponyván, amint Pita megpróbálta elkapni annak a néhány embernek a tekintetét, akik még kimerészkedtek a járdára. A legtöbben egyenesen előre bámultak, és minden tőlük telhetőt megtettek, hogy úgy tűnjön, észre sem vették. Páran úgy tettek, mintha a karórájukat vagy az elektronikus jegyzettömbjüket tanul-mányoznák. Megint mások - főleg az emberek - nyílt megvetéssel meredtek rá, belé fojtva a szót.

Majdnem egy órányi lejmolás után Pita már azon volt, hogy felad-ja. A divatos ruhaüzletből, amelynek a ponyvája alá bújt, a pénztá-ros egyre elszántabb mozdulatokkal igyekezett, hogy elzavarja. Ép-


pen megfordult, amikor egy kopott kabátos, idősebb nő köszvé-nyes ujjaival egy gyűrött papírpénzt nyomott a kezébe.

- Jézus szeret téged - mondta az asszony. A szeme különösen fénylett. - Hajlandó vagy Őt a szívedbe fogadni?

Pita a pénzre pillantott. Régi UCAS bankjegy volt. Ennyiből még egy sima hamburgerre se futja a McHugh's-nál.

- A jelen pillanatban inkább egy kis ennivalót fogadnék a hasam-ba. - felelte. - De azért kö...

Pita egy férfire lett figyelmes az utca túloldalán. Sötét bőrű tünde volt, szőke haja rasztacsíkjaiba hajlékony, világító kis pöcköket fon-tak. Szivárványszínű plecsnimintás, buggyos kezeslábas lógott vé-kony alakján. Egyik markában kis üveggömbre emlékeztető valamit tartott. Másik kezével a gömböt simogatta finom mozdulatokkal, mintha a sima felületét akarná megtapintani. Minden figyelmével a golyóra összpontosított, mint aki észre sem veszi az esőt. Aztán fel-nézett, és Pitára szegezte a tekintetét.

Az idős asszony közelebb lépett Pitához, és eltakarta előle a tün-dét.

- Hiszel Istenben? - kérdezte. - Hallottad hírét... Halványsárga ragyogás tűnt fel az asszony feje körül, mint a dics-

fény. Pita egy pillanatra azt hitte, valami szentséges csoda szemtanú-ja, de aztán a nő megtántorodott. Sóhajtott, és sűrűn pislogva a jár-dára rogyott.

Pita újra megpillantotta a tündét. Mereven állt, fél kezét elő-renyújtotta, majd a másik kezével ingerülten zsebre vágta a golyót. Pita szívet dermesztő rémülettel döbbent rá, hogy a férfi mágus, és hogy a varázslatot neki szánták. Két jól megtermett, öltönyös férfi futásnak eredt, és egyenesen felé tartott.

A mágus a szemhéjához illesztette az ujjait, Pita pedig egy újabb varázslat tartozékának vélte a mozdulatot. Nem várta meg, mi kö-vetkezik, inkább hanyatt-homlok berontott a legközelebbi bolt be-járatán.

A kirakaton át látta két üldözőjét odakint a járdán. Az egyik testes volt, a másik vékonyabb, mindketten ázsiaiak. Míg az eladók hango-san tiltakoztak, Pita talpra ugrott, és feldöntött egy sor drága öl-tönyt. Nem tudta, eltalálta-e a varázslat, de most nem volt idő ilyes-min tűnődni, se azon, miért támadtak hirtelen üldözői. A két férfi az ajtónál járt.

2 8 Lisa Smedman

A bolt hátsó része felé törtetve Pita jobbra-balra hadonászott, to-vábbi ruhatartókat borogatva rakásra. Egyik üldözője megbotlott, és fogasok meg estélyi ruhák halmában ért földet. A másik átpattant az akadályon, mint egy gátfutó, és előhúzott valamit az öltönyzse-béből. Éles szikrázás reccsent Pita válla mellett, és a lány ózon sza-gát érezte. A lézer épp csak elhibázta.

Ahogy Pita megkerülte a boltot a raktártól elválasztó pultot, a csekkrúdleolvasó mellett az egyik eladó belecsapott a PANICBUT-TON kijelzőjébe. Éles szirénázás töltötte be a levegőt. Pita átrohant a raktáron a hátsó ajtó felé. Az ajtót műanyag ékkel támasztották ki, és a résen át egy újabb, odakinn cigarettázgató eladót lehetett látni. Értetlen arckifejezéssel éppen az ajtó felé nyúlt.

Pita kirúgta az éket, és félrecsapta az ajtót. Mielőtt a riadt eladó bármit tehetett volna, megperdült, és bevágta maga mögött. Eletro-nikus zárnyelvek csapódtak a helyükre. Amíg a riasztót le nem kap-csolják, az ajtó zárva marad, de nem volt idő fellélegezni. A két férfi pillanatnyilag akadályba ütközött, de a rasztahajú mágus előbb-utóbb rájön, hogy Pita itt van, a bolt mögötti sikátorban. A raktáraj-tón, ahol a lány éppen átfutott, valaki belülről dörömbölt.

Az eladó, egy holdvilágképű, tizenéves fiú rémülten figyelte Pitát. - Nincs nálam semmi pénz - mondta, és lassan kihátrált az esőbe.

- A csekkrudam a boltban hagytam. Pita nem törődött vele. A szíve hangosan vert. Merre fusson? Kes-

keny rakodójáratban állt, két épület közt. A sikátor mindkét végén szélesebb utcákra nyílt. Ezeken autók jártak, kerekeik surrogtak a nedves aszfalton. Az egyik oldalon a forgalmat jelzőlámpa tartotta fel. Pita egy Lone Star járőrkocsi jellegzetes fényeit vette észre. Dön-tött, és a járat másik vége felé iramodott.

Most már lazán futott, hosszú, elnyúlt szökkenésekkel. A félelem kiélesítette érzékeit, és felgyorsította a rohanását. Hamarosan több háztömbnyi távolságot gyűjtött maga és a bolt közé. Gyors gyalog-lásra váltott, és idegesen nézegetett hátra a válla felett.

Ki üldözte, és miért? A két öltönyös férfi szabadnapos zsaru len-ne, és azért jöttek hogy eltakarítsák bűntettük egyetlen tanúját? Egyik sem hasonlított a férfi Star-rendfenntartóra, aki kábellékelé-sen érte őket még azon az éjszakán Chezzel, Shannal és Mohannal. De az is lehet, hogy a barátait másik két rendőr kaszálta le. A sötét, egyenruhás alakok, akiket a barátai hullái fölé hajolni látott, háttal


álltak neki. Csak abban lehetett biztos, hogy emberek voltak, a ki-nézetükről fogalma sem volt.

És ki lenne a sötét bőrű tünde a varázsgolyójával és még ki tudja mijével, aki mágiát lőtt rá? Miért tett volna ilyet? A Lone Starhoz tar-tozott ő is? Abból ítélve, ahogy az az öregasszony összecsuklott, Pita biztosra vette, hogy az alak mágus volt, és csak remélhette, hogy legközelebb sem céloz majd jobban.

Újra hátranézett a válla felett, és az arcát törölgette. Égett a sze-me, de győzködte magát, hogy csak az esőtől, és nem a könnyeitől. Miért nem hagyják már nyugton a zsaruk? Tényleg ennyire tartanak tőle, hogy elmondja valakinek, amit azon az éjszakán látott? Mintha bárki is elhinné neki. A riporter a KKRU-nál nem hitte el. És senki más sem, ha már itt tartunk. Kivéve...

Kivéve Chen testvérét, Yaót. Az ő csapata egy millimásodperc alatt közzétenné a történteket. Jó ideig műsoron hagynák a történetet a Lone Star Biztonsági Szolgálatról és arról, hogyan próbálták egy ork meggyilkolását a Humanis Poliklub műveként feltüntetni. Yao gon-doskodna róla, hogy a testvére gyilkosai megkapják a nekik járó fi-gyelmet.

Ehhez már csak meg kell találnia. Yao és a barátai kalózadót mű-ködtettek, egy pillanatra sem maradtak egy helyen. Chennek épp elég volt trideón megtalálni a testvérét, nemhogy élőben. A kalózok minden alkalommal más frekvenciát használtak, egyik kihasználat-lan csatornáról a másikra ugrottak, vagy rendes adók üres óráiban akaszkodtak a sávjukra, a szünetjel helyére nyomva be a műsoru-kat. A kevés alkalommal, amikor felismerhető helyről közvetítettek élőben, egy-két percnél tovább soha nem maradtak adásban. Mire Chen és Pita felpattant az egysínesre, hogy a város másik végén fel-kutassák Yaót, már a nyomát se találták. De ennek így is kellett len-nie. Az Élre az orkkal! kíméletlen műsor volt, szó szerint visszadob-ta a mocskot az olyan cégek kirakatába, amelyek még mindig faji alapon válogatták meg az alkalmazottaikat. Máskor torzítóprogra-mokkal nyúltak az adásba, és átrajzolták mindenki fejét, aki rossz színben tüntette fel az Ork Alagsort. Kiakasztották a műsorszóró vállalatokat, azok pedig nem is egyszer elküldték a rendcsinálóikat, hogy pontot tegyenek a zaklatások végére. Ha a profik sem tudták Yaót felkutatni, mennyi esélye lehet egy magányos utcagyereknek? Mégis meg kellett próbálnia, az első hely pedig, ahol próbálkozha-tott, az Ork Alagsor.

3 0 Lisa Smedman

A Madison utcára érve Pita jobbra fordult, és lefelé indult a domboldalon, az autópályán átívelő felüljáró irányába. Seattle köz-pontja az autópálya túloldalán feküdt. Itt, a Renraku archológia ár-nyékában volt megtalálható az Alagsor számos bejáratának egyike.

Az orkok már évekkel ezelőtt elfoglalták a város föld alatti részét, fokozatosan javítgatva és átépítve a kikötőt átszövő alagútrendszert. A törpéket a 2020-as évek elejére kiutálták, az Alagsort pedig külön várossá változtatták a városon belül, a maga üzletházaival, városhá-zával és biztonsági erőivel. A Lone Star Biztonsági Szolgálat egy-egy letartóztatás kedvéért néha lerándult ide, de szinte soha nem jár-őrözött.

Pita gondolatban tarkón csapta magát, amiért nem jutott koráb-ban eszébe az Alagsor. Nem csak ez lenne a hely, ahol a legnagyobb eséllyel találhatná meg Yaót, de a Lone Star elől is itt rejtőzhetne el a legjobban. Vállat vont, és a Mindease hatásának tudta be a dolgot. Chen halála óta túl sokat nyomott belőle. Hosszú idő óta ez volt az első két olyan napja, amikor teljesen tiszta maradt.

Figyelte, nem bukkan-e fel valahol egy Lone Star járőrkocsi. Nem hagyta nyugodni az eshetőség, hogy a mágus esetleg még mindig a sarkában van, meg abban sem lehetett biztos, hogy jeltelen kocsik-kal nem követik-e. A gondolat meggyorsította a lépteit. Felhajtotta a dzsekije gallérját, behúzta a nyakát, és remélte, ennyi elég, hogy el-rejtse az arcát az elhaladó autók elől.

Átkelt az autópályán, és a Madison felé fordult. Az utca végén a Renraku archológia magasodott; a hét háztömb széles, és több mint kétszáz emelet magas, hegyként tornyosuló piramis. Ezüstös-zöldes ablakaiból szűrt fény áradt, melyet az esővíz tompa, reszkető ragyo-gássá változtatott. A sötétített üveg mögött emberek ezrei éltek és dolgoztak a belső, szabályozott éghajlaton. Seattle nyöghetett viha-ros szélben vagy fagyos jégesőben, a Renrakuban ettől még min-denki járhatott talpig rövidnadrágban és napszemüvegben.

Pita jobbra tartott a First Avenue felé, és hátat fordított az archo-lógiának. A First mentén az épületek modernek voltak, de úgy ter-vezték őket, hogy utcai homlokzatukban megfeleljenek a történel-mi emlékeknek, amelyeket felváltottak. A kirakatok golyóálló üvegből készültek, mégis mindet élethű fautánzat műanyag kere-tezte, a cégtáblákat pedig kézírást utánzó betűkkel festették. Az ut-cát cirádás rézlámpák fogták közre, az úttestet macskakővel fedték. Az autók morgó hang kíséretében suhantak rajta. Ez a környék a


kocsmák, éttermek és a turistáknak szánt trideókat meg pólókat árusító boltok vidéke volt.

A környék egyik legnagyobb étterme az Alagsor bejárataként is szolgált. Pita benyomakodott a Seattle Közműfenntartó épületébe, és elkapott egy lefelé tartó liftet. Ahogy leereszkedett a Big Rhino étterembe, egyre nőtt a háttérzaj. Nagy zabálda volt, zsúfolásig töm-ve a hosszú ebédlőasztalok mellé préselődött vendégekkel. Nagy többségük ork volt, bár elszórtan embereket és törpéket is lehetett látni a nagyobb termetű vendégek közt szorongva. Pincérnők siet-tek oda-vissza az asztalok közt, a kezükben csapolt sörös korsókkal, RealMeat szeletekkel és sült krumplival megrakott tálcák. Kék füst terjengett a plafon lámpái körül; errefelé nem sokat adtak Seattle dohányzást tiltó szabályaira.

A szaftos RealMeat szagától Pitának megkordult a gyomra. Végig-ment az asztalok közt, és beszívta a mennyei illatot, ugyanekkor vi-szont undorral húzta el a száját. Az étterem mindenféle rendű és rangú orkkal volt tele, de mind ugyanúgy csámcsogott és ordibált. Óriási falatokat nyomtak szélesre tátott pofájukba, csontszilánkok-kal piszkálták a foguk, zajosan szürcsölték a sört, és böfögtek, ha ki-ürült a korsójuk. Pita tudta, hogy az efféle viselkedés részben ter-mészetes, részben viszont túlzás. Nem elég baj, hogy orkok voltak, minek még külön rájátszani?

Megrándult az arca. Mintha csak az apját hallotta volna. Az öreg sosem szerette a metahumánokat, egyiket sem. A tündék „hegyes fülű prücskök" voltak neki, a törpék „kis hokedlik", a trollok agyat-lan „szarvasfejűek". Az orkok...

Immár Pita is ork volt. Ez azonban nem jelenti, hogy szeretett is az lenni.

Átsietett egy második, főleg férfi vendégekkel zsúfolt termen. Igyekezett nem odanézni a félig pucér nőre, aki egy magas rézcső mögül vicsorgott csábosán a közönségre. A vetkőzőművésznek ha-talmas mellei voltak, bár nemigen lehetett megmondani, hol vég-ződnek, és hol kezdődnek dagadó hasizmai. Arcát egy ember nő rettenetes paródiájává mázolták át: a sötét szemfestéktől a bőre még zöldesebbnek tűnt, kiugró agyarai pedig teljesen lerontották az ajakrúzs hatását. A férfiak még így is huhogtak és fütyültek, és a színpad mellé nyomakodva próbálták elkapni a táncos tekintetét.

Ahogy elment mellettük, valaki Pitába csípett. A lány idegei még mindig pattanásig feszültek a szabadnapos zsarukkal való találko-

3 2 Lisa Smedman

zástól, tehát felhorkant, megperdült, és fél öklét a magasba emelte. A csipkedő ujjak egy hatalmas trollhoz tartoztak, aki olyan böhöm volt, hogy Pita ökle még ültében is csak a szeméig ért fel.

- J ó segged van, te lány - mondta. - Mi lenne, ha ideülnél vele az ölembe?

- Szakadj le! - vakkantotta vissza Pita. Próbált keménynek tűnni, de a hangja kis híján remegett.

- Oóóó - mondta egy másik férfi a troll mellett. - Úgy nézem, Ralph, nem tetszel neki. De ne aggódj, ha ez az egy lelép, úgyse volt valami nagy szám.

Pita égő arccal elsietetett. Az étterem hátuljában talált egy ajtót, amely egy föld alatti átjáróba vezetett. Körülbelül fele olyan széles volt, mint egy városi utca, és mindkét oldalán boltok és irodák fu-tottak végig. A falakat betonból, téglából és plasztifromból eszká-bálták össze, a plafont rozsdás fémpillérek tartották. A mennyezet-ről hiányos világítótestek vetettek világossággal vegyes árnyékokat. A padló vastag, számtalan láb nyomától kopott linóleumból készült, hegyekben álltak rajta az eldobott papírpoharak meg a romló étel szagától bűzlő csomagolópapírok. Ezerféle ork járt-kelt rajta, nézett be a rácsos ablakokon, vagy tolakodott ki-be az ajtókon. Néhányan elegáns, kétrészes öltönyt hordtak, vagy kosztümöt és magas sarkú cipőt, a legtöbben viszont csak eredetileg emberekre méretezett ócska és kinyúlt ruhákat. Anyák rángatták magukkal kézen fogva til-takozó gyerekeiket, miközben buggyos gatyákba és MetalMesh pó-lókba bújt tizenéves kölykök támasztották az oszlopokat, vagy su-hantak tova zörgő gördeszkákon. Az összhatás furcsa átmenet volt egy zárt bevásárlóközpont és egy lerobbant városi utca közt.

Pita lassan haladt a folyosón, és azon tűnődött, merre induljon. Az üzletházaktól vagy egy archológiáktól eltérően az Alagsornak nem volt utcajegyzéke, se színek szerint kódolt útmutató fényei a padlón, amelyeket követhetett volna. Még a szűk utcák sem követ-tek egyenes vonalat. Ide-oda kanyarogtak a tartóoszlopok körül, el-tűntek egy sarkon, aztán újra megjelentek. A boltokat láthatólag oda suvasztották be, ahova éppen befértek.

Két ork vonult végig peckesen a folyosó közepén, árgus szemmel figyelve a mellettük elhaladókat. Szürke kezeslábast és bőrtokba csatolt, túlméretezett pisztolyt viseltek. Időről időre az egyik vállon kapott egy-egy járókelőt, és odarángatta magához. Ilyenkor gyűrött


papírdollárok cseréltek gazdát, aztán a járókelőt durva lökéssel út-jára engedték.

Pita egy tartópillér mögé húzódott, és a takarásában maradt, míg a két férfi el nem távolodott. Ezek a „biztonsági őrök" szolgál-tak az Alagsor félhivatalos rendfenntartóiként. Nem sokkal múlták felül az egyszeri verőlegényeket, akik védelmi pénzért zaklatták az Alagsor lakóit. És ők voltak az ok is, amiért Pita és a haverjai so-sem merészkedtek ide. Ha valaki nem tudta kifizetni az egyenru-hás őrök követelte védelmi díjat, nyugodtan ledolgozhatta a tarto-zását a kényszermunkacsapatokban. Az ide hurcoltokra hárult az örökké növekedő alagúthálózat bővítésének és javításának nehéz, piszkos és veszélyes munkája, ez pedig nem hangzott túl szóra-koztatónak.

Egy elektronikai bolt tűnt a legvalószínűbb helynek, ahol Yao nyomára akadhatott. Az első három, ahol Pita próbálkozott, nem hozott eredményt. Egyikben sem hallottak Yaóról, vagy nem akar-ták elismerni, hogy adtak el bármit is az Orkot az élre! számára. Ki-merülve és éhesen Pita már azon volt, hogy feladja. Úgy döntött, ke-res valami gyorséttermet és eszeget egy kicsit a maradékokból -összekapargat pár szál zsíros sült krumplit meg a burgermorzsákat a vendégek után -, amikor megpillantott még egy alkatrészboltot. Az utca kanyarulata mögé dugták, áruit pedig rácsos kirakatban mu-togatták. A bejárat felett egy trideókamera pilsákoló hologramja forgott. A kirakatban zárt láncú trideórendszer mutatta a bolt előtt elhaladókat. A látkép ide-oda fordult, mintha valóban a hologram-kamera venné. Menő hatás lehetett volna, ha a trideót nem olyan rosszul állítják be: a képernyőkön alig látszott valami a máktól.

Pita kopogott a bolt ajtaján, és megvárta, hogy a boltos kinyissa a központi zárat. Aprócska üzlet volt, épp csak néhány méter oda és vissza. Kétoldalt a polcokat házi szórakoztatórendszerek borították el, a legtöbb használt. Mindegyikről nagy, sárga árcédula lógott. A bolt közepét alkatrészekkel teli ládák foglalták el: akadtak szálopti-kai kábelek, adatcsipek, minierősítők és csatlakozódugók. Üvegtár-lók alatt divatos karórák és elektronikai játékszerek látszottak, me-nő márkák olcsó másolatai, valószínűleg a Harmadik Világ zugüzemeiből.

A boltos törpe nő volt, egy magas bárszéken ült a pult mögött. Egy kiberdekk fölé görnyedt, és rövid lábát lóbálta. Fél fejét lebo-rotválták, és a csupasz bőrön több adatjack virított. Az egyik csatla-

3 4 Lisa Smedman

kozóból kábel vezetett a dekkhez. A feje másik oldalán a haj egyet-len hosszú varkocsban lógott. Fényes fémszínűre festett körme pat-togó hangott adott, ahogy a pulton dobolt. Először mintha a sem-mibe meredt volna, aztán pislogott, és Pitára nézett.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte, és óvatosan kihúzta a kábelt a füle mögötti csatlakozóból.

Pita hosszákészült, hogy megrázza a fejét. Efféle piti kis boltok törpe eladói mit tudhatnak ork trideókalózokról? De ha már eljött idáig, akár meg is kérdezheti.

- Keresek valakit - mondta. - Yao Wah-t. Yao a keresztneve. Kalóz, aki az Orkot az élre! számára készít trideókat. Gondoltam, esetleg ismeri. Egy barátom bátyja, és mondanom kell neki...

A törpe szeme összeszűkült. - Miből gondolod, hogy ismerhetem ezt a Yaót? Pita vállat vont. - Nem tudom. Azt hittem, talán ide jött valami alkatrészt venni. A törpe szenvtelenül bámult vissza rá. - De azt hiszem, tévedtem - mondta Pita, és a kilincs után nyúlt. - Ismerem. Pita villámgyorsan megfordult. - Komolyan? - Komolyan. Első osztályú szemétláda - mondta a törpe, és elfin-

torította az orrát. - Megvágott egy jelerősítőre. Ötezer nujennel lóg. De kifizet valaha a rohadék? Nem hinném. Bizniszelne inkább a ma-ga fajtájával!

Pita várt, és figyelmesen végigmérte a törpét. - Tudja, hol találhatom meg Yaót? - Megpróbálhatsz üzenetet hagyni neki a mátrixban. Az Orkot az

élre! működtet egy fórumot a seattle-i hálózaton. - Még a nyilvános telekomra sincs elég apróm - mondta Pita. -

Mellesleg élőben kell találkoznom vele. - Arctól arcba kell beszélned vele? - kérdezte a törpe. - Aztán mi-

ért? - Történt valami a tesvérével. Csak személyesen mondhatom el

neki. - Es milyen fontos neki ez a testvére? Yaót szerinted érdekelné,

ha üzennék valamit a gyerekről? Pita bólintott.


- Mondja meg neki, hogy a Daráithús Kiskacsa üzeni. Ebből tudni fogja. Még kicsi korukban hívta így az öccsét, mert olyan dagadt volt.

- Vagy úgy. Várj egy percet! A törpe visszadugta a csatlakozót a fejébe, és lehunyta a szemét.

Egy-két másodperc múltán újra kinyitotta. - Megvan. Egy barátja viszi hozzá az üzenetet. - Remek! - lelkesedett Pita. - Hol találkozhatok vele? - Rögtön itt helyben - felelte a törpe. - De addig nem, amíg ki

nem fizeti a számláját, plusz a külön kamatot a három havi tartozá-sáért. És ne nagyon ugrabugrálj, meg főleg ne akard egymagadban megkeresni! Az ajtó zárva, és benyomtam a riasztót. Ha találkozni akar, majd eljön. Meglátjuk, megér-e neki ötezer nujent a kis Da-rálthúsa.

5

Yao alacsonyabb volt, mint amilyennek a trideón látszott. Körül-belül Pitával lehetett egy magasságban, de a válla szélesebb, a nyaka vastagabb. Ázsiai vágású szemével és egyenes, fekete hajával Chen idősebb kiadásának tűnt. A haját „magasan és mereven" hordta: a fül mentén kopaszra nyírva, felül tüskésen. Kicsit már kezdett őszülni, noha valószínűleg még csak húszas évei közepén járt. Az utcán töltött élet kemény, óvatos tekintetet lopott a szemébe. Ork-hoz képest viszont egészen jóvágású volt keskeny állával, egyenes orrával. Térdben levágott farmert hordott, hozzá fekete bőrmel-lényt egy lötyögős melegítő fölött - valószínűleg szándékos el-lentpontként a legitim hírcsatornák jól fésült bemondói mellé.

A kis műanyag asztal másik felén ült, és nézte, amint Pita befalja a második adag tésztáját is. Nem lehetett megmondani, van-e bármi olyan menő kibővítése, mint egy kiberszem, de a halántékán adat-jack látszott, fél fulcimpájára pedig minirádiót akasztottak. Pita kér-désére annyit mondott, ez egy Lone Star lehallgató-dekódoló egy-ség.

- Egy lépéssel a zsaruk előtt tart - magyarázta, fél karját lazán át-vetve a pad támláján. Pitának feltűnt, hogy fél szemét állandóan az ajtón tartja, ahol a haverja, Anwar téblábolt.

A második kalóz farmert, izompólót és veszkócsizmát viselt. Az aj-tó mellett támasztotta a falat, és fél karján olyan hatalmas tride-ókamerát egyensúlyozott, amelynek terjedelmes tömegéről szinte üvöltött, milyen régi darab - több mint két évtizede elavult, szinte


múzeumi példány. Yaóra vigyorgott, és feltartott hüvelykujjal jelez-te: megjöttek az Alagsor biztonsági verőlegényei.

Pita befejezte a tésztalevesét, és kiitta a maradék üdítőt. Idegesen játszadozott az evőpálcikával, míg Yao finoman a csuklójára nem tette a kezét. A kezet szúrós, fekete sörték tömege borította, Yao nem borotválta, mint néhány ork tette, hogy embeszerűbbnek tűn-jön.

- Hát akkor? - kérdezte. - Mondasz végre valamit Chenről? Vagy meg akarsz vágni még egy tányér levesre?

Pita kezében kettétört a pálcika. - Halott - bukott ki belőle. - Igen. Pita felnézett. - Tudtad? Yao megrázta a fejét. A trideón mindig élénknek és kifejezőnek

tűnt az arca, most viszont fura mozdulatlanságot mutatott. Szeme rebbenése árulkodott csak arról, mit érez.

- Nem tudtam. De találgathatok. Értek valamennyire az emberek-hez. Látom, Chen milyen sokat jelentett neked.

Pita az asztallapra meredt. A szélét cigarettanyomok borították, az égett, barna foltok pedig az alvadt vérplecsnikre emlékeztették a dzsekijén, azon a hajnalon, amikor Chen... amikor a rendőrök...

Könnyek pottyantak a élénksárga asztallapra. Yao átnyúlt az aszta-lon, és vaskos kezével megemelte Pita állát.

- Mi történt? Hogy halt meg? Harcban? Túladagolásban? Hogyan? - A Star - felelte Pita. Nyelnie kellett egyet, mielőtt folytatta: - Le-

lőtték. És két barátját, Shazt és Mohant is. Együtt lógtunk, és pró-báltuk meglékelni az egyik trideókábelt az adásodért. A Lone Star megállított, és...

- És Chen fegyvert rántott. Hülye állat. Azt hinné ez ember, ennél azért több esze volt.

- Nem! - tiltakozott Pita. - Semmi ilyesmi nem történt. A zsaruk először csak összetörték a tródakészletét, amit tőled kapott. De ké-sőbb autóstul jöttek vissza. Shaz hozzájuk vágott egy követ, és tüzet nyitottak ránk. De egyikünknek sem volt fegyvere. A kezünkben biztosan nem. Mohannak akadt egy kése, de az is a zsebében. A zsa-ruk még csak a kocsijukból sem szálltak ki, és fel sem szólítottak semmire. Már lőttek, mielőtt menekülhettünk volna.

- De te meglógtál.

3 8 Lisa Smedman

A bűntudat jeges hullámként csapott át Pitán. - Igen - mormolta, és még egyszer lenézett az asztallapra. - De

később visszamentem, hogy megnézzem, mi lett a többiekkel. És akkor láttam, hogyan vágják őket darabokra. A vérükkel meg Huma-nis-jelszavakat festettek a falra.

- Humanis Poliklub? Chen előrehajolt, a tekintete megkeményedett. - Úgy érted, rendőrök is tagjai annak a szarevő gyűlöletegylet-

nek? - Apró izom ugrált az állkapcsában. - Hát, végül is érthető. Az orkok Seattle lakosságának tizenhat százalékát teszik ki, de a börtö-nökben majdnem ötven százalékkal képviseljük magunk. Nem csak gyakrabban zaklatnak és tartóztatnak le minket, de a rendőrségnél is erősen alulreprezentáltak vagyunk. A városban járőröző Lone Star-tiszteknek csak egyetlenegy retkes százaléka ork. Majdnem nyolcvan százalék ember. Ezeket az adatokat az Ork Rehabilitációs Kamara dokumentálta, és az ő adataik nem hazudnak. A metahumá-nokkal szembeni előítélet mélyen beleivódott a Starba. Loudon fő-kapitánynak lesz mit kimagyaráznia, ha a koalíció átveszi a város irá-nyítását. Az a nap pedig közeleg, és hamarosan eljön.

Pitára mély hatást tett az adatok tömege, amit Yao elősorolt. Tájé-kozott volt, és elszánt.

Elhallgatott, amikor a pincérnő odalépett, hogy leszedje az aszta-lukat. Csinos lány volt - ember -, Pitánál valamivel idősebb, Yao mégis nyílt megvetéssel meredt rá.

- V á r d meg, amíg megesszük, baromarcú! - vakkantotta. Pita gyorsan félretolta a tányérját. - Befejeztem - mondta, de a pincérlány már odébbállt. Yao felállt, és magához intette a haverját. Átvette tőle a trideóka-

merát, és néhány halk szót váltott vele. Anwar vigyorgott, és kilib-bent az étteremből.

- Azt akarom, hogy vigyél el a helyre, ahol megtörtént - mondta Yao Pitának. - Ott helyben meginterjúvollak, Anwar pedig az össze-köttetést felügyeli. Az élő adáshoz hordozható műholdas antennát használunk. Egy szót se szólj, míg oda nem érünk. Úgy természete-sebbnek fog tűnni. Amikor megadom a jelet, elkezded, és nem hagysz ki semmit.

Komoran elmosolyodott, amikor intett Pitának, hogy kövesse. - Talán ez a te sztorid lesz az utolsó szikra, ami beindítja a felke-

lést.


- Felkelést? - visszhangozta Pita Yao nyomában baktatva. A másik gyorsan gyalogolt a zsúfolt folyosókon. Sietnie kellett, ha lépést akart tartani vele.

- Nézz csak körül! - mondta Yao, és lehalkította a hangját. - A zsúfoltság, az életkörülmények meg minden ezekben az odvakban. Nem képzeled, hogy az orkok örökre az Alagsorban maradnak, ugye? Nincs messze a nap, amikor kiözönlünk a városba, és félreta-szítjuk a gyengébb fajokat. Visszavesszük, ami jog szerint a miénk, és visszafizetjük a rohadtaknak, ami '39-ben történt. A Harag Éjsza-kája apróság lesz ahhoz képest, ami történik.

- A szüleim meséltek a Harag Éjszakájáról - mondta Pita. - Még csak kétéves voltam, de anyunak volt egy vicces története arról, hogy apa hogyan rejtett minket a pincébe, aztán hogy ült ki a lép-cső tetejére egy szál sörétes puskával, hogy megvédjen. Csak reggel vette észre, hogy nincs is megtöltve. Kiskoromban sehogy se tud-tam megérteni, mitől ijedhetett meg ennyire. De most már látom, hogy a...

Pita félbeszakította magát. Úgy akarta folytatni, hogy a metahu-mánoktól". Most viszont eltűnődött az apja túlzott reakcióján. Seattle metahumánjai erőszakkal vágtak vissza, amikor a város erő-vel akarta a határain kívül toloncolni őket, de az erőszaknak jól meghatározott célpontja volt. Haragjukat - és az azt követő gyújto-gatásokat, fosztogatásokat, lincseléseket - egy robbantássorozat lobbantotta lángra, amely a deportáltak elszállásolására szolgáló raktárakban történt. A híresztelések szerint a robbantások mögött a Humanis Poliklub egy militáns szárnya állt. Pita tudta, hogy az apja rokonszenvezett a Humanisszal, de csak most gondolt bele komo-lyabban, milyen mély lehetett ez a vonzalom. Apja talán a rasszista klubhoz tartozott, így a válaszcsapások lehetséges célpontjának szá-mított?

- Egen, a Metroplex Őrség meg még rosszabb volt, mint a Lone Star - szakította félbe Yao a gondolatait. Pitára pillantott. - Nem vol-tál ott a raktárakban? Akkor a családod sem szedte össze az Őrség, amikor kezdődött a zűr?

- Á, dehogy. Pita rádöbbent, hogy Yao vélekedése szerint az egész családja

kezdettől fogva ork volt. Abból ítélve, hogy bánt a pincérnővel az étteremben, jobbnak látta nem bevallani, hogy ő is a „gyengébb fa-jok" tagjaként jött a világra.

4 0 Lisa Smedman

- Akkor szerencséd volt - folytatta Yao. - Apám meghalt, amikor a robbanások elkapták a kikötőt. Anyám ezek után sosem jött helyre. Próbálta visszavétetni a lefoglalási parancsot a házunkról, de a vá-ros újra meg újra megfúrt minden fellebbezést, a pénzünk meg egy idő után elfogyott. Anyámnak a végén semmire se maradt ereje azonkívül, hogy üljön és sírjon.

- Schultz kormányzó próbálja eltusolni az egészet, és a jelenlegi „faji harmóniáról" meg hasonlókról hablatyol. Úgy nézem, el se tudja képzelni, hogy a Harag Éjszakája újra megtörténhet. - Yao mosolya elkeskenyedett. - Nahát, hamarosan rádöbben, mekkorát tévedett. Mihelyt a sztorid adásba kerül, beindul a balhé.

6

Az utcakölykök a Space Needle tövében gyülekeztek, és egy műérzetdekket hallgattak. Carlának úgy tűnt, a cucc egy Sony Beau-tiful Dreamer. Két tini közvetlenül vette a zenét, a halántékukba vá-gott adatcsatlakozón át. A zene ütemére mozogtak, szemük távoli, láthatatlan pontra meredt, amint a gép közvetlenül tömte az agyuk-ba a képet, a hangot és más impulzusokat. A többiek csak a hang-szórókból bömbölő hangokat hallották. Néhányan csak lézengtek, és dohányoztak; túlságosan fáztak, hogy értékeljék a szaggatott rit-must. Mások karjukat lengetve táncoltak, vagy fiatal kosok módjára csapkodták össze a homlokukat. A kölykök egyikének - egy fekete bőrgatyába és derékban levágott kimonóba öltözött trolinak - még a kis szarva is megvolt hozzá. Fejük felett az ég egyszínű fekete volt, egy csillag sem látszott.

Carla túlkiabálta a hangszórók zaját. - Ismer valamelyikőtök egy Pita nevű orkot? Az irodámban kere-

sett a minap, de eltűnt, mielőtt rendesen beszélhettünk volna. Az utolsó bagázsban, akikkel beszéltem, azt mondták, errefelé lóg, a Seattle Centernél. Nem látta valaki? így néz ki.

Egy képvisszajátszó egységet tartott maga elé. A lapos kijelzőn Pi-ta állóképe látszott, amint a KKRU előcsarnokában gubbaszt.

A tinik érdektelenséggel vegyes gyanúval lesték a kijelzőt. - Tán te vagy a szociális munkása? - kérdezte az egyik. Abból ítél-

ve, ahogy elfintorította az orrát, míg végignézett Carla drága Arman-té öltönyén, nem volt túlságosan elragadtatva a céges kinézettől. Talán szakadtabban kellett volna öltöznie, mielőtt utcagyerekekkel

4 2 Lisa Smedman

áll szóba, jutott a lány eszébe. De az Armanté amellett, hogy jól né-zett ki, golyóálló is volt.

- Nem szociális munkás vagyok - felelte -, hanem riporter. Carla Harris a KKRU Trideóhírektől. Pitának volt egy sztorija a számomra. Méghozzá olyan sztoria, amelyik mellett hajlandó lett volna kiállni. Mindenképpen szóljatok neki, ha véletlenül látnátok!

A troll abbahagyta a táncot. Odabaktatott Carlához, és fölé maga-sodott. Akkora volt, mint egy ház, szabályosan árnyékot vetett a lányra. Bűzlött az izzadtságtól, de Carla erőt vett magán, és egy lé-pést sem hátrált. Sose hagyd, hogy egy kutya észrevegye a félelmed! gondolta. Csak megjön tőle a kedve, hogy beléd harapjon.

- Remélem, hozott egy kis költőpénzt, hölgyem, mer' ha nem, jobban teszi, ha elhúz most rögtön - morogta.

A parkoló túloldalán kétszer egymás után dudált egy autó. Ez Ma-saki lesz. A férfi átállította a sötétítést az autó ablaküvegén, és kéz-zel-lábbal mutogatott valamit.

Carla a troli szemébe nézett, és elmosolyodott. - Szívesen maradnék csevegni - mondta neki. - De az apám nem

szereti, ha sokáig kimaradok, arra meg különösen kényes, hogy mi-lyen fiúkkal találkozgatok. Ott ül a kocsiban, ni. Nem akarsz talál-kozni vele?

Carla szinte azt kívánta, hogy a troll engedjen az erősködésnek, és igent mondjon. Ha Masaki látná, hogy ez a félelmetes, böhöm ál-lat megindul a kocsija felé, összerondítaná magát. Túl sokáig dolgo-zott az életmódmagazinok kis színeseivel, és teljesen elpuhult. Sztorik kergetése helyett szívesebben töltötte az estéket otthon, a lakása sokszorosan zárt ajtaja mögött. Carlának valósággal úgy kel-lett magával rángatnia ma este. Elindult volna magában is, de a je-len eset hátteréről éppen Masaki tudott többet, amint a mágusról is, aki a Mitsuhama titkos projektjéről akart volna beszélni. De ahogy viselkedett, az még arról sem biztosította, hogy a „társripor-tere" akár fél sort is érdemelne a felirat végén.

A troll épp annyira emelte meg a kimonóját, hogy Carla jól láthas-sa alatta a gatyájába tűzött Streetline Special pisztolyt. A lány tudta, ilyenkor az arcizmának se szabad rándulnia.

- Van vér a pucájában, hölgyem, hogy éjjel ide merészkedik -mondta végül a troll kelletlenül.

Carla édesen rámosolygott. - Hát, nem éppen abban, de van.


A háta mögött Masaki megint kettőt dudált. - Ne feledjétek - mondta a többi gyereknek, amint indulni ké-

szült -, ha látjátok Pitát, mondjátok meg neki, hogy Carla Harris ke-resi a KKRU Trideóhírektől! - Kiosztott pár névjegyet a kölykök kö-zött.

Átsietett a parkolón, és feltépte a kocsi ajtaját. Masakival egész délután és este Pita nyomában jártak, de az utcakölykök kivétel nél-kül letagadták, hogy látták volna. Szőrén-szálán eltűnt - és vitte ma-gával a Mitsuhama adatcsipjét is. Carla és Masaki egy napot kaptak a producerüktől, hogy felhajtsanak valami konkrét bizonyítékot, és megmutassák, egyáltalán van mit kergetniük. Zsákutcákon kívül ed-dig semmit sem találtak. És Masaki is kezdett a lehető leghülyébben viselkedni. Dudált, mint egy rémült gyerek, ráadásul a motort is jár-va hagyta, mintha arra számítania, hogy villámgyorsan kell majd le-lépnie.

- Mi a fenét csinálsz? - kérdezte tőle Carla. - Fel akarod verni az egész várost? Ha nem lennél ilyen kis...

Masaki nem várta meg a sértést. - Ide nézz! - mondta, és a kompakt kis trideóképernyőre muta-

tott a műszerfalon. - Szörfölgettem a csatornák közt, és belebotlot-tam ebbe a kalózadásba. Azt hiszem, megtalálták nekünk ezt a Pi-tánkat.

Carla sietve bekászálódott a kocsiba, és felnyomta a hangerőt az aprócska képernyő mellett. Pita hangja remegve szólalt meg a hang-szóróból, az alakja rezgett. Carla először azt hitte, csak a trideóegy-ség indult be magától, de aztán észrevette a csatorna jelét. Az adás a 115. csatornán jött - olyan csatornán, amelyik a jelen pillanatban csak sima kék monoszkópot sugározhatna. Nyilván kalózadás volt, abból a fajtából, amit jelerősítővel lőnek be egy „holt" csatornára. A kalózok valószínűleg sokszoros áttételen át dolgoztak, hogy elke-rüljék a lebukást, ha valaki visszakövetné az adásukat. Ettől viszont eltorzultak a színek; Pita arca határozottan zöldesnek tűnt. A hang-ja ellenben az időnként berecsegő zajon át is éles és határozott volt.

- Itt történt - mondta enyhén remegve. - Itt ölték meg a baráta-im.

A nézőpont eltávolodott Pitától, láthatóvá téve a háta mögötti fal-szakaszt. Az orkvérrel odamázolt szavak halványan bár, de még min-dig olvashatók maradtak, hála egy eresznek, amely megvédte őket

4 4 Lisa Smedman

az egész nap kitartóan potyogó esőtől. „Emberuralmat!" „Pusztul-jon a góblin horda!" „Tartsd tisztán az emberfajt!"

Carla a képernyőre bökött az ujjával. - Ez a déli Rainier Avenue, a hely, ahol azt a három orkot kinyírta

a Humanis Poklilub. Pár napja készítettem arra felvételeket. Ha az adás élő, Pitának ebben a pillanatban ott kell lennie.

- Persze hogy élő - mondta Masaki, izgalmában reszelősen szed-ve a levegőt. - De ha a kalóznak van egy csöpp esze, nem ad könnyen beazonosítható helyről. Még az intróját se fejezi be, és nyakán a Lone Star.

- Látod ezt a halvány kék derengést? - rajzolta körbe a képen Pita körvonalát egy ujjal. - A kölyök képét úgy illesztették be a sarok fö-lé, ahol lelőtték az orkokat. A kalóz két összekapcsolt hordozható kamerával dolgozik. Keverőegységgel rakja egymásba a két képet.

- Akkor hogy találjuk meg? - kérdezte Pita. - A kamerák legfeljebb pár száz méterre lehetnek egymástól. -

mondta Masaki. - A fazon meg legfeljebb egy-két háztömbnyire le-het tőlük, különben még jobban eltorzulna a jel, és a képek nem il-leszkednének. És valahonnan kintről kell adnia, mert nem halla-nánk a forgalom háttérzaját. Megtaláljuk. - Sebességet váltott, és gázt adott. - Szóval halljuk, minek is akartál hívni? Kis minek?

- Psszt! - pisszegett Carla. - Rá figyelek. Mondott valamit a kö-lyök a halott mágusról?

- Még nem. - Masaki csikorgó kerekekkel befordult egy sarkon. -Eddig semmi lényeges nem ment a bevezetőn kívül. A riporter be-mutatta Pitát, aztán belekezdett a szokott hegyibeszédbe a közelgő forradalomról, meg az igazságtalanságokról a metahumánokkal szemben. A szokásos baromság. De hát sokkal többet nem is lehet-ne várni egy ilyen amatőr propagandista bagázstól, mint az Orkot az élre! Két pofára zabálják a kölyök sztoriját, és...

- Csend! - Carla odahajolt az aprócska képernyőhöz. A kamera újra az ork lányt mutatta, közelképet az arcáról, hogy még a könnyek is látszottak a szeme sarkában. Carla megbizonyosodott róla, hogy a gép veszi az adást arra az esetre, ha később vissza akar-na nézni valamit.

- Egy lakás előtt tartóztattak fel minket, pár háztömbnyire innen. - kezdte Pita, és végigmutatott az utcán. - Két Lone Star zsaru volt. Mi négyen. Én, Chen Wah... - szünetett tartott, és szaporán pislo-


gott. - ...és két fiatalabb ork, Shaz és Mohán Gill. A zsaruk elvették a műérzetdekkünket, és...

Carla felnézett, ahogy az autó leállt. Sárga lámpa elé értek, de az átmenő forgalom nem volt túl sűrű.

- Mozgás, Masaki! - mondta türelmetlenül. - Az a kalóz leadja a műsort, összepakol, és kész, eltűnik.

- A kereszteződést fényképezik - ellenkezett Masaki. - Nem hi-ányzik nekem egy bünte...

Carla megragadta a kormányt, előrecsúszott az első ülésre, és Ma-saki lábán át beletaposott a gázba. Masaki hüledezett félelmében, amint a kocsi átrepesztett a kereszteződésen, éppen csak elhibázva egy szembejövő autót. Utánuk dudáltak, de átjutottak a csomópon-ton, és jó sebességgel haladtak a Rainieren. Masaki gyilkos pillan-tást vetett Carlára, ahogy a lány visszaengedte neki a kormányt, az-tán fogát csikorgatva tovább hajtott. Carla elégedetten látta, hogy egész jó távot tett meg.

Újra a trideóképernyőre fordította a figyelmét. A kalózriporter Pi-ta mellett állt, és óvó mozdulattal ölelte át a fél vállát. Egyenesen a kamerába beszélt, a szeme élénken ragyogott.

- A legtöbbünk átment már ilyesmin, amit Pita épp leírt - mond-ta. -A Lone Star engedély nélkül foglalja le a tulajdonunkat, ok nél-kül zaklat és tartóztat fel, és a lehető legsértőbb hangon szól hoz-zánk. Az Alagsorban éljük életünket, félünk tulajdon városunk utcáira tenni a lábunkat. Egykori otthonainkból kiseprűztek. Schultz kormányzó és Louden főkapitány a Lone Startol arra tettek ígéretet, hogy „megtisztítják" Seattle-t. Úgy tesznek, mintha az utcai bűnözésről lenne szó. De bárki, aki emlékszik a '39-es események-re, és tud a sorok közt olvasni, könnyen rájöhet, hogy a „nagytaka-rítási" akció, amiről beszélnek, sokkal súlyosabb szándékokat rejt azoknál az összefogdosásoknál, melyek a Harag Éjszakáját is kivál-tották. Mi, az Orkot az élre! tagjai feltárjuk az igazságot, és megmu-tatjuk, hol a kapocs városunk biztonsági ereje és a hírhedt polik-lub...

- Közel járunk! - emelte fel a hangját Masaki. - Valahol itt kell lenniük. - Megkerült még egy járművet, bevágott egy teherautó elé, és felhúzódott a járdára.

A kalóz hangja elhalt a recsegő zajban. A trideóképernyő kékre váltott.

4 6 Lisa Smedman

- A francba! - Carla a kijelző felett nyomkodta a műszerfalat. - El-vesztettük a jelet.

- Nem számít. - Masaki a kifújta levegőt, és lelassított. - Itt van-nak!

Carla előrenézett. Az ork kölyök talán egy háztömbnyire volt tőle, a járdaszegély mellett állt. Dermedten, fejét a könyöke közé húzva gubbasztott. Olyannak tűnt, mint egy rémült állat, amely a közelgő autó fényszórójában nem tudja, merre ugorjon. A kalózriporter a lábánál feküdt egy kameraállványba gabalyodva, mintha csak átesett volna rajta. Ülő helyzetbe próbálta húzni magát, és valami fekete kis vackot mutatott fel. Carla először azt hitte, egy hordozható kamera az, de aztán felismerte a pisztoly áramvonalas alakját. Éppen le-eresztette az ablakot, amikor lövések csattantak fel az utca túlolda-láról. Az ork riporter a földre rogyott, és úgy maradt.

- Ezek pisztolyövések! - rikoltotta Masaki, és a fékbe taposott. Körülöttük a többi sofőr is menekülni próbált, ki gyorsítva, ahogy csak a csövön kifért, mások szűk kanyarokban, egy helyben meg-perdülve. A kereszteződésben két kocsi ütközött össze tompa re-csegés és a tépett fém sikolyai közepette.

Ahogy az autójuk félrecsúszva leállt, Carla kilesett Masaki válla mögül. Az utca túloldalán egy férfi éppen a hónaljtokjába tette vissza a pisztolyát. Egy kisebb alak belerohant a forgalomba, és egyenesen az ork lány felé tartott.

Carla az önműködő ablak lassúságát átkozta, és kidugta a fejét a résen.

- Pita! - kiáltotta. - Erre! A lány a másodperc törtrészéig se tétovázott, és a kocsi felé ira-

modott. Az őt üldöző férfi irányt váltott, hogy az úttesten át elé vág-jon. Egy vadul dudáló kocsi épp csak elkerülte, de úgy tűnt, utoléri Pitát.

Masaki rükvercbe váltott. A kocsijuk hátrafelé rándult, a kerekei pörögtek.

- Mit csinálsz? - sikoltotta Carla. - Várd meg a lányt! Masaki hangosan lihegett, nyilvánvalóan megijedt. Hájas kezén

kifehéredtek az ujjak, úgy szorította a kormányt. Tágra nyílt szem-mel rázta meg a fejét.

- A fickónak fegyvere van! Tekerd fel az ablakot, mielőtt idepör-köl!


Carla ehelyett résnyire nyitotta az ajtót, a tolatás lendülete pedig egyből kicsapta. Kihajolt, és Pita után nyúlt, aki eddigre már az autó mellett loholt. Fél kezével az ajtón, másikkal az ork lány csuklóján hátrarántotta magát. Pita ugyanebben a pillanatban elrugaszkodott, és mindketten visszaestek a kocsiba.

A Pitát üldöző alak, egy vékony ázsiai fickó, csak pár lépéssel ma-radt le. Arca elszánt grimaszba torzult. Valami kicsúszott a kezében tartott fegyverből, és izzó elektromos csattanással vágott végig Car-la csuklóján. Fájdalomhullám csapott át a lányon, ahogy az izmai görcsbe rándultak. Egy-két pillanatra forgott körülötte a világ. Vagy talán az autó. Szűk kanyarban fordultak hátra, maguk mögött hagy-va a lézeres férfit. A nyitott kocsiajtó sarkába akadt az inge, egy da-rab kiszakadt belőle, a fickó pedig megperdült. Aztán a kocsi előre száguldott, el a helytől, ahol az ork riportert lekaszálták. Carla ölé-ben valami nehéz súly maradt - az ork lány, emlékezett vissza szé-delgő fejjel. A kölyök aztán átmászott a hátsó ülésre.

Carla megrázta a fejét, hogy összeszedje magát. A jobb csuklója égett; lepillantva élénk, fehér nyomot látott rajta. Pislogott néhá-nyat, és a kiberszem fókuszát próbálgatta. A minikamera reak-cióideje a másodperc törtrészével lassabbnak tűnt, de úgy látszott, maga az egység sértetlen. Reménykedett, hogy sikerült legalább egy tiszta, jó képet lekapnia vele a támadóról. Ha a sztoriból netán len-ne valami, még sok mindenre használhatja.

Masaki mellette folyamatosan káromkodott, halántékán izzadság csorgott. Bajusza és kecskeszakálla hullasápadt ajkakat keretezett. Eljött a pillanat, és végre nem törődött a sebességkorlátozással, ijesztő elszántsággal hajtott át a lámpákon, kereszteződéseken, mindenen.

Az ork lány a hátsó ülésen ült, és ököllel verte a kárpitot. - Rohadt zsernyákok! - Hangja a hisztéria szélén állt. - Rohadt,

tetves szemétládák! - Láttad a fazon vállát? - kérdezte Masaki halkan, rémült pillantá-

sokat vetve a visszapillantó tükörbe. - Tele volt tetoválásokkal. Nem zsaruk voltak, hanem jakuzák. Piszkosul remélem, hogy nem kap-ták le a rendszámomat, különben mindannyiunknak annyi.

- Jakuzák? De mit akarnának tőlem? - A lány hátracsavarodott, és ijedten nézett ki a hátsó ablakon. - Megölték Yaót, nem? Engem akartak, máshogy nem lehetett...

Carla Masakin töltötte ki a dühét.

4 8 Lisa Smedman

- Ezzel nem használsz senkinek! - kiabálta. - És lassíts, nem kö-vet senki.

A lány felé fordult, aki már maga köré font karral, összegörnyed-ve ült. Carla szánt rá egy percet, hogy összeszedje magát, majd igye-kezett megnyugtató hangon megszólalni.

- Minden rendben lesz. Visszaviszünk a stúdióba. Az épületnek szoros biztonsági rendszere van, nem esik bántódásod.

Carla mély levegőt vett, és fél kézzel hátrasimította a haját. A szíve még mindig gyorsan vert, de hogy a félelemtől vagy az izgalomtól, nem tudta megmondani.

Kezdtek összeállni a dolgok. A Mitsuhama valahogy tudomást szerezhetett róla, hogy az ork lány birtokába került az adatcsipjük a kutatási projekt részleteivel, és utána küldték a bérgyilkosaikat. Lát-hatólag volt valami a híresztelésekben, amelyek kapcsolatot tételez-tek fel a jakuza és a MCT Seattle közt. A jakik pánikba estek, amikor látták, hogy a lány interjút ad, és lekaszálták a riportert - ostoba és brutális húzás, éppen az a fajta, ami gengszterektől elvárható. De egyben azt is jelentette, hogy az adatcsip elsőrangú titkokat rejt. Va-lamit, amiért ölni is érdemes.

Carla megnedvesítette az ajkát, és mindent megtett, hogy leplez-ze idegességét.

- Azok az alakok azért üldöztek, mert találtál valamit, Pita. Vala-mit, amit egy sikátorban vettél fel, egy halálra égett férfi hullája mel-lől. Egy optikai memóriacsipet, amilyen a kiberdekkekbe való. Ná-lad van még?

Carla levegőt is alig mert venni. Ha a kölyök eldobta az adatcsi-pet...

- És ha igen? - védekezett Pita. - A fickó már halott volt. Nem mintha loptam volna, vagy valami.

- Ezeknek az itt semmit sem számít - nyugtatgatta Carla. - A csi-pet akarják, és addig nem tűnnek el a nyomodból, míg vissza nem kapják.

- Akkor visszaadom nekik - nyúlt Pita az ablak gombja után. -Most rögtön.

- N e ! Carla ráparancsolt magára, hogy ne üvöltsön. A csip tehát még

mindig a kölyöknél van. Már csak rá kell beszélnie, hogy adja át. - Még ha vissza is kapják a csipet, meg akarnak bizonyosodni ró-

la, hogy nem szivárgott ki róla semmi - mondta. - Huszonnégy órá-


ja a birtokodban van. Még ha kódolták is rajta az adatokat, ennyi idő alatt egy tapasztalt dekás simán letölt róla mindent. Utcagyerek vagy, összeköttetések nélkül, de ezt ők nem tudják. Azt kell feltéte-lezniük, hogy leolvastad róla az adatokat. Ez pedig azt jelenti...

Masaki félbeszakította. - Hagyd abba, Carla! - mondta. - Megijeszted. A frászt hozod rá.

Meg rám is. - Ez pedig, mint mondani akartam - folytatta Carla, jéghideg ár-

nyalattal a hangjában -, annyit jelent, hogy a lehető leggyorsabban le kell adni a sztorinkat a Mitsuhamáról. Ha a csipen található ada-tok nyilvánosságra kerülnek, már nem lesz értelme, hogy a cég el-hallgattasson minket.

- Ó ! Masaki még mindig gyorsan, de nem zabolátlanul hajtott. Már

csak pár háztömbnyire jártak a KKRU épületétől. Későre járt, de Carlát felvillanyozta az üldözés izgalma. Ebből nagy sztori lesz, a csontjaiban is érezte. A Mitsuhama végül is meggyilkolta a mágust, csak hogy gátat vessen a titkos projekt kiszivárgásának, és a nyomta-tott példányt is elégette, amit az Masakinak szánt volna. Mind-azonáltal vicces, hogy a csip felett elsiklottak.

Kitartotta a tenyerét. - A d d ide a csipet, és gondoskodom róla, hogy a sztori adásba ke-

rüljön. És a jakuza ezzel leszáll rólad. A kölyök a dzsekizsebében turkált. Előhúzott egy apró bronzle-

mezkét, de amikor Carla utána nyúlt, visszarántotta a kezét. - Először meg kell ígérned valamit - mondta. -Mi t ? - Hogy leadod a sztorit a barátaimról is - folytatta a kölyök. - Meg

arról, hogyan ölték meg őket a zsaruk. - Oké, kölyök - ígérte Carla sima modorban. - Mihelyt lenyom-

juk a Mitsuhama anyagát is. Mert most az a fontosabb. Hogy leszed-jük a nyakadról azokat a kifútófiúkat.

Pita egy hosszú másodpercig tanulmányozta Carlát, aztán kellet-lenül beleegyezett.

- Oké - morogta, és Carla tenyerébe ejtette az adatcsipet. - Most pedig - mondta Carla - mondj el mindent, ami csak tör-

tént azon az éjszakán, amikor megtaláltad a halott férfit!

7

Amint beértek a stúdióba, Carla máris bevágta az adatcsipet egy dekkbe. Masaki aggodalmaskodott egy sort holmi titkosító eljárá-sok meg önletörlő rutinok miatt, de mint kiderült, a csipet még jel-szóval sem védték.

Ahogy a két riporter a monitor fölé görnyedt, értetlen arckifeze-sükből Pitának nem esett nehezére kitalálni, hogy fogalmuk sincs, mit látnak. A képernyőt különös diagramok, jelképek és hosszú szövegdarabok töltötték be. Bármi is volt, láthatólag a mágiához le-hetett köze, mert Pita afféle szavakat vett ki Carla és Masaki mormo-lásából, mint „hermetikus körök", „asztrális tér" vagy „multi-valami idézés". Végül arra a következtetésre jutottak, hogy valami varázs-latformula lehet.

Mire feladták, hogy maguk fejtsék meg a rejtélyt, kihajnalodott. Hazaindulás helyett úgy döntöttek, inkább meglátogatják Carla egy mágus ismerősét. Annak ellenére, hogy a kimerültség már-már áju-lással fenyegette, Pita úgy döntött, velük tart. Kezdett neki derenge-ni, hogy a riportereket nála sokkal jobban érdekli az adatcsip, de egyszer már kimentették a bajból, és biztonságosabban érezte ma-gát a társaságukban, mint egy idegenekkel teli irodában. Amellett őt magát is érdekelte a csip.

Úti céljuk egy furcsa kis bolt volt a Denny úton, egy múlt századi kinézetű háztömb közepén. Nem volt cégtáblája, sem bármiféle ar-ra utaló jel, milyen bolt lehet. Az elülső, nagy kirakatablakot teljes egészében finom, aranyszínű minták borították. Pita eltűnődött, va-jon mágikus feliratok vagy védőjelek-e.


Amint Carla kopogott, Pita beleskelődött az üvegen. A bolt belse-je sötét volt, de annyit látott, hogy szögletes alakba csomagolt, ki-nyomtatott anyagok rendetlen tornyaival van tele. Könyvek voltak: régimódi, a múlt században oly népszerű, nehézkes adattároló egy-ségek.. Pita fel nem foghatta, mi a vonzerejük, és azt sem értette, egy efféle hely hogyan hajthat hasznot. Ha válogatni lehet, ő gondolko-dás nélkül egy Pocketpad képregényt választana az ilyen poros, ki-vénhedt ócskaságok helyett.

Az ajtó hirtelen kinyílt, és megszólalt felette a rézcsengő. Carla belépett, és intett Pitának meg Masakinak, hogy kövessék. Amint Pi-ta becsukta maguk mögött az ajtót, az egyik könyvhalom tetejéről kis, fehér macska pattant le, és dorombolva dörgölőzött a lábához. A lány lehajolt, hogy megvakargassa a fejét, és körülnézett a bolt-ban. A tulajdonosnak nyoma sem volt.

- Hahó. Üdvözöljük a Belső Titkok Thaumaturgiai Könyvesbolt-ban. Aziz Fader, szolgálatára.

A hang valahonnan elölről jött. Pita hátrahőkölt, ahogy tőle egy-két lépésre egy emberalak jelent meg csak úgy a levegőből. Az egyik pillanatban semmi sem volt előtte, a másikban már ott állt a fickó. Kellemetlen érzéssel töltötte el, hogy az alak egész idő alatt itt lehe-tett, láthatatlanul figyelve. Masaki ugyanígy megriadt, de Carla csak mosolygott.

- Helló, Aziz. Rég nem láttalak. A boltos magas férfi volt, magas homlokából egyenesen hátrafé-

sült koromfekete hajjal. Embernek tűnt, de vékony testalkata alap-ján tünde is lehetett volna. Orra enyhén kampós volt, szeme pedig olyan sötét, hogy nemigen lehetett az íriszét a pupillájától megkü-lönböztetni. Hosszú, bő ujjú, egyrészes köpönyeget hordott, boká-ig érő szegéllyel, kezét pedig összekulcsolva tartotta maga előtt.

Carlára szegezte a tekintetét. Hajszálról hajszálra végigmérte a ri-portert, csinosan összefont hajától és magas arccsontjaitól az ele-gáns kosztümig meg a magas sarkú, drága bőrcipőig.

- Tetszik az új kinézeted - jegyezte meg, és felhúzta fél szemöldö-két. A gyűrött ingben és fésületlen, őszülő frizurában pompázó Ma-sakira alig-alig nézett, de Pitára se nagyon, szakadt farmerében meg olcsó műbőrdzsekijében.

Masaki megköszörülte a torkát. -Azért jöttünk...

52 Lisa Smedman

- Tudom, miért jöttetek, Carla - mondta Aziz, még mindig a ri-porternőhöz címezve a szavait. - Elvégeztem egy tudatleolvasást, mielőtt beengedtelek. Apró biztonsági óvintézkedés, remélem, nem bánod.

- Egyáltalán nem - mondta Carla sima modorban. - Vágjunk is rögtön bele, jó?

Átadta neki a csipet. A tulajdonos egy nagy faasztalhoz terelte őket a bolt hátuljában.

Egyik sarkán egy telekomegység volt elhelyezve, az asztallapot egyébként papírok, adatcsipek és jegyzetlapok tömege borította. Aziz félresöpörte az egészet, és egy ősi adatleolvasó egységet tett láthatóvá, kihajtható képernyővel meg ütött-kopott billentyűzettel. A boltos nyilván igazi régiségbuzi lehetett.

Leült az íróasztalhoz, és bekapcsolta az adatdekket. Carla és Ma-saki széket húztak mellé, Pita viszont, aki ülőhely nélkül maradt, egy könyvtorony tetejére telepedett.

- Nem állsz fel azonnal! - hördült fel Aziz. - Azok nagyon értéke-sek.

Pita felpattant, de a mágus máris az előtte villódzó képernyőre fordította a figyelmét. Motyogva tekerte végig a szöveget. Pita a háta mögött beintett neki.

- Idézővarázslat, az biztos, de ez a fajta ismeretlen előttem -mondta Aziz. - Határozottan hermetikus, és határozottan egy szel-lem megidézésére szolgál. De a hermetikus kör ábrájához hasonlót még sose láttam. A kör általában egy négyzetet fog közre, amely a négy elemi energiát jelöli. Itt viszont mindenestül kihagyták a négy-zetet, és pentagrammát tettek a helyére. Az alsó pontokhoz vésett jelek felismerhetők, sorban a tüzet, vizet, levegőt és földet jelentik. Az ötödiket viszont, itt a pentagramma tetején, nem ismerem. Kicsit mintha egy jin-jang jelre emlékeztetne. Hmmm...

Pitát untatta a boltos szöszmötölése. Ha még egy percig talpon kell maradnia, valószínűleg állva alszik el. Odatéblábolt a macská-hoz, hogy megsimogassa. Az állat a polc széle és egy könyvtorony közti résbe bújt, és a mancsát nyalogatva tettetett tökéletes unalmat és közönyt. Ahogy Pita felnyúlt, hogy megsimogassa az álla alatt, hangos dorombolásban tört ki. Most, hogy a fejük egy szintbe ke-rült, a lánynak feltűntek a macska különös szemei: az egyik élénk-sárga volt, a másik lágy égszínkék.

A LUCIFER- jÁTSZMA 53

A macska a hátára fordult, hogy Pita megyakarhassa a hasát. Hát-só lábaival lökdöste magát előre a polcon, közben véletlenül kirú-gott egy könyvet a helyéről. Pita ösztönösen utánanyúlt, hogy visszaigazítsa. Végigtekintve a polcon viszont látta, hogy a többi könyvet is éppoly rendetlenült tuszkolták be, ahová é p p e n lehetett. Kedve lett volna visszadobni a földre, de a borítón látható kép meg-ragadta a figyelmét. Élénk alapszínekkel festették, és aranyszínnel húzták ki a körvonalait. Gyönyörű nőt mutatott, aki h o m o k o s tala-jon négykézlábolva, izgatottan nézett maga elé. Felette és mögöt te a nő testét fekete árny keretezte, macska alakú árny, szeme helyén két aranyló ponttal. Kétoldalt fura, macskatestű és emberfejű szob-rok álltak. Pitának eszébe jutott, hol látott már ilyet - az egyik törté-nelmi videóanyagban. A nevük is fura volt: fink, spinksz vagy valami ilyesmi.

Pita lassan kibetűzte a könyv címét: A macska útja: sámáni tra-díció az ókori Egyiptomtól napjainkig. Nem hangzott túl izgalma-san. Végigpörgetve a lapokat viszont látta, hogy a könyvben bőven akadnak a borítóhoz hasonló, cs inos képek. Egyáltalán nem hason-lított a vizuális taneszközökre, amelyekkel m é g az iskolában találko-zott, nem voltak benne animált grafikák, és nem jöttek elő kis infó-ablakok sem az ikonokból. Ott mást se kellett csinálni, csak az ikonhoz nyúlni, mire egy hang elmagyarázta, mi van a képen. Eh-hez képest ezek a régi könyvek sokkal nehezebbek voltak: tele a nyomtatott szöveg hosszú bekezdéseivel . Olyannak tűntek, mint a szürke, súlyos kőtömbök. Hihetetlenül unalmas lehet egyenként ki-silabizálni ezt a sok sort, hogy megtudja , mi is van a képeken.

A be l ső borítón egy illusztráció ragadta m e g Pita tekintetét. Macs-kaforma fejéket viselő nőt mutatott, aki különös mintákkal televé-sett falak közt állt. Tucatnyi, mindenféle-forma macska ült a lába kö-rül, és tisztelettel vegyes hűséggel néztek fel rá. De Pitát leginkább a nő magabiztos és büszke fel lépése nyűgözte le. Már a tekintetén is tisztán látszott: nem olyasvalaki, akivel kifizetődő lenne kukoricáz-ni.

Ösztönösen a kép után nyúlt, mintha ikon lenne előtte. Sóhaj-tott, megrázta a fejét, és elolvasta a feliratot: „Basztet, az ókori Egyiptom macskaistennője."

Pita útmutatást keresve a könyv elejére lapozott, és valami Tarta-lomjegyzék nevű dolgot talált. Statikus menünek látszott, olyasfélé-nek, amilyet a szöveges számítógépfáj lok elejére szokás tenni. A

54 Lisa Smedman

menüt „fejezet" nevű részekre osztották, mindegyik előtt egy cím-mel és egy rövid, párbeszédablak-szerű kis szakasszal. Pita elolva-sott néhányat. Voltak fejezetek arról, milyen rítusokkal imádták az ősidőkben ezt a Basztetet, valamiről, amit mumifíkálásnak hívtak, az ősi Aztlan jaguárpapjairól, az afrikai oroszlánkirályokról. De a le-gígéretesebb fejezet címe ez volt: „A macska útja: empátia és tudati-rányítás". Ez igazán jól hangzott. Tudatirányítás. A macskák vala-hogy mindig rávették az embereket, hogy tegyék meg, amit akarnak. Ez a képesség Pitának sem jönne rosszul.

Hátat fordított a többieknek, aztán a dzsekizsebébe csúsztatta a könyvet. Halkan felhúzta a cipzárt. A macska kíváncsian, félrehajtott fejjel leste.

- Nem mondod meg neki, ugye? - kérdezte Pita suttogva. A macska dorombolt, és lehunyta a szemét. Amikor visszatért a többiekhez, Aziz éppen állát vakargatva ült fel

a monitor előtt. Hirtelen talpra ugrott. Pita attól tartott, megint gondolatot olvasott, és a fejébe látott, amikor lenyúlta a könyvet, de a boltos nem törődött vele. Elment mellette, és egy a padlón össze-vissza hányt papírhalomhoz törtetett a padlón. Kotorászott benne egy ideig, és egy repedezett vörös bőrbe kötött könyvet hú-zott elő.

- Itt van - mondta, és visszaült a helyére. - Emlékeztek, mit mondtam az előbb a pentagrammáról? Az ötágú mintáról Ko Hung, az ötödik századi kínai alkimista jutott eszembe.

Aziz beszéd közben végigpörgette a könyvet. - Nem négy, hanem öt elem létezését feltételezte: víz, tűz, fa, föld

és fém. A varázslatformulái ostobaságok - nincs az a hermetikus va-rázslat, amely a levegő eleme nélkül helyesen működne. Egyszerű-en nincs egyensúlyban. És a kiterjedt kutatások ellenére soha senki nem találta meg ezt a bizonyos „ötödik" elemet. Egyszerűen lehe-tetlenség.

- De mi van, ha a Pao Pu Tzu-t félremagyarázták? A kínai alkimis-ták sok rejtjelet használtak - a higanyt sárkánynak hívták, az ólmot tigrisnek. Lehet, hogy az elemek nevét is kódolták.

- Mármost ez a bekezdés - ütögette meg Aziz a könyv egyik olda-lát - az ötödik elemet tűzifának nevezi. Ezt általában sima fának for-dítják. Mindig furcsállottam a különös választást, hogy valaki a fát pécézze ki őselemnek, de mi van, ha a szó eredetileg égő fát jelent? Amikor a fa ég, füstöt termel - nem csak koromrészecskéket, de kü-


lönböző gázokat is. Ko Hung az é g ő fát talán a levegő metaforája-ként használta. így már lenne értelme.

Felnézett a két riporterre. Carla enyhén tátott szájjal előrehajolt, mint aki a poénra vár. Masaki a homlokát ráncolta, és lassan pislo-gott, mintha az elalvás szélén állna. Aziz Pitának háttal ült, de ki-egyenesített gerince szinte hangosan árulkodott róla, a boltos mennyire izgul.

- Mi van akkor - mondta lassan -, ha Ko Hung nem az ötödik elemre, hanem az energia egy formájára hivatkozott? És ha a szöveg nem magára a fémre, hanem a fényes felületére hivatkozik? A pon-tos fordítás akkor nem fém lenne, hanem fényes, vagy...

- Fény - válaszolt Pita. - Pontosan. - Aziz megkocogtatta a képernyőn a körbe vont pen-

tagrammát. - Úgyhogy itt valami kísérleti varázslattal állunk szemben. Egy olyan szellem megidézésével, amelynek a fizikai megnyilvánulása nem a szokásos négy elem egyikéből áll, hanem fényből. - Szünetet tartott, és felhúzta a szemöldökét. - Csakhogy ez lehetetlen...

- De ráillik arra, aminek a kölyök szemtanúja volt - mondta Carla - Azt mondta , a mágusból fény áradt, mielőtt meghalt.

Pita megborzongott a vakító fény és az égett hús emlékétől. Aziz feléje fordult. - Te láttad a szellemet? - kérdezte. Tekintetével Pita s zemébe mé-

lyedt. A lány nem tudott félrenézni, úgy érezte, láthatatlan kezek ta-pogat ják a gondolatait . Dühösen próbálta félrelökni őket. Aztán a m á g u s felsóhajtott, mintha hirtelen kifáradt volna.

- Igen, értem. - Mit? - kérdezte Carla élesen. - A férfi a sikátorban, aki Masakival akart beszélni. Azt állította,

mindent tud a varázslatról, és mivel ő volt az, aki ki akarta borítani a bilit a média felé, valószínűleg részt vett a tervezésében is. Az ed-digiekből viszont úgy hangzik, hogy a szellem ölte meg.

- Miért tett volna ilyet? - kérdezte Masaki. Aziz vállat vont. - Ha megidéznek egy szellemet, a mágusnak elég erősnek kell

lennie hozzá, hogy rákényszerítse az akaratát. Ha a szellem bizo-nyul erősebbnek, nem lehet megkötni. A küzdelem néha úgy le-gyengíti a mágust , hogy elveszíti az eszméletét, és a szellem meg-szökik. Egy irányítatlan szellem pedig veszélyes - és erőszakos. Nem ritkán megöl i a mágust , aki megidézte.

56 Lisa Smedman

- Van itt még egy furcsaság - tette hozzá. Aziz, míg a szöveg végé-re tekert. - Itt az alján hagyott egy feljegyzést Masakinak. Az áll ben-ne, hogy mihelyt adásba kerül az interjú, azonnal felrakja a varázs-lat anyagát a Magicknetre. Úgy látszik, mintha akarta volna, hogy más mágusok is használják. A legtöbb varázsló számára ez viszont egyenlő lenne az öngyilkossággal. Nemcsak hogy a szellem teljesen ismeretlen, de a tetejébe rendkívül erős is. Már abból kiderül, mi-lyen sok órába telik az idézőrituálé.

Carla elgondolkozva ült, jól ápolt körmével az állát ütögetve. - Tehát lehet, hogy nem a Mitsuhama ölte meg a mágust - tűnő-

dött. - Talán csak elég hülye volt hozzá, hogy megidézze a szelle-met, amit aztán nem tudott kézben tartani. Szerencséd, Masaki, hogy nem voltál ott, amikor kiszabadult. Megölhetett volna.

Masaki elsápadt, és megnyalta kiszáradt száját. - Engem nem ölt meg - vetette közbe Pita. - Talán csak szerencséd volt - rázta le Carla a megjegyzést. - Nem értem - mondta Masaki, előrehajolva a székében. - A csi-

pen állítólag egy kutatási tervezet részletei láthatók, amin a Mitsu-hama dolgozott. Fényszellemek idézgetésében hol a profit?

- Már mondtam: fogalmam sincs, hogyan lehetséges, de halálos fegyvert lehetne faragni belőle - magyarázta Aziz. - Tekintve, hogy ennyi energia áll össze egy szellemben, a fénye megvakíthat, meg-égethet, vagy sugárfertőzésbe lökhet bárkit egy pillanat alatt. Kép-zelj el egy másodpercenként 300 000 kilométeres sebességgel köz-lekedő orgyilkost. Fénysebesség. Szó szerint nem is látnád, mikor kapod be. Már ha egyáltalán lehetséges - ismételte meg még egy-szer a végén, és felhúzta a szemöldökét.

- De most már eltűnt, igaz? - kérdezte Masaki. - Lehetséges - válaszolta Aziz. - A szellem, ha megszökik a gazdá-

jától, általában oda tér vissza, ahonnan jött. Néha viszont előfordul, hogy itt ragad a fizikai világban - hogy miért, azt csak ő tudhatja. Az ilyen irányítatlan lény pontos megnevezése szabad szellem. Akad-nak, akik segítőkészek és védelmező szándékúak, de vannak veszé-lyesek. Akár halálosak is. A megidézésük egyetlen módja pedig az, ha megtudjuk az igazi nevüket.

Masaki feszengve pillantott az ablakra. Odakint a nap kitört a fel-hők közül. Fénye lapos sugarakat vetett a boltba, kacskaringós ár-nyékokat rajzolva a padlóra.

- Át tudna jutni az ablakodon egy ilyen szellem, Aziz?


A mágus vállat vont. - A bolt körül ott van minden lehetséges mágikus védelem, ami-

hez csak értek. A falak, a padló , a plafon mind... Megjegyzését a telekom berregése szakította félbe. A kijelzőn fel-

villanó ikon mutatta, hogy a hívást képanyag is kíséri. Aziz oda-nyúlt, hogy felvegye.

Carla lenézett a telekomból a fali aljzatig kanyargó adatkábelre. - Nem juthat be a szellem egy ilyen optikai kábelen? - kérdezte. Masaki szeme elkerekedett. - A francba! - nyüszítette, és a kábelhez ugrott. Egy mozdulattal

kitépte, hogy csak szakadt csonk maradt utána a falban. - Ez m e g mire volt jó? - pattogta Aziz dühösen . - A szellem azt

sem tudja, ki vagy, azt m e g m é g kevésbé, hogy itt vagy. - Masakira meresztette a szemét. - Abban az esetben pedig, ha m e g akart volna ölni, odakint az utcán kezd hozzá. Már halott lennél. Különben m e g mit akarsz csinálni - életed hátralévő részében itt bujdokolni a bol tomban, egyetlen nyamvadt trideócsatorna nélkül?

Masaki idegesen körülnézett, és szenvedéssel teli pillantást vetett Carlára. A lány grimaszt vágott. Nem tett többet, csak feltett egy kér-dést, ami az adott pillanatban tökéletesen logikus volt. Nem mond-ta, hogy essen pánikba, vagy tépegessen kábeleket.

- Elnézést, szeretnék készíteni pár trideófelvételt - emlékeztette őket Carla. - Már ha az idegál lapotunk lehetővé teszi - tette hozzá gúnyosan.

A m á g u s nagy nehezen elszakította Masakiról vasvillatekintetét. Carla é d e s d e d e n rámosolygott.

- Nos , Aziz, ha haj landó lennél szemben ülni, szeretnék egy rövid kis tridet lőni a varázslat je lentőségéről itt a csipen. Mondd rövi-den, és lehetőleg egyszerű szavakkal, hogy az átlagnéző is értse!

Aziz kipattintotta az adatcsipet a dekkből, és Carla felé fordult. Amikor a lány a csip után nyúlt, visszahúzta a kezét.

- Mi lenne, ha a szolgáltatásaimért cserébe nálam maradna? -kérdezte. - Tanulmányozni akarom a varázslatot. S o s e m láttam hoz-zá foghatót. A formula szinte teljes egészében elméleti, igazi ultra-m o d e r n cucc. A szellem, amelyet állítólag megidéz, nem illik a her-metikus mágia egyik ismert kategóriájába sem. Szeretnék többet megtudni róla.

Carla tiltakozni kezdett, de a m á g u s felemelte a mutatóujját .

58 Lisa Smedman

- Nem úgy ismerlek, Carla, mintha nem mentetted volna le ma-gadnak az egészet, nem is egy helyre. Amiatt meg ne aggódj, hogy azelőtt kerülne ki róla valami, mielőtt a sztorid napvilágot lát. Dol-goztam már együtt riporterekkel, tudom, mit jelent a titoktartás meg a források tiszteletben tartása. Senki nem tud meg egy hangot sem.

Carla egy másodpercig tanulmányozta Azizt, majd gyorsan bólin-tott.

- Rendben - felelte. Ha azt hiszed, bármit le tudsz még szűrni az adatokból, hát hajrá. De meg ne próbáld használni a varázslatot! Nem szeretném, ha úgy végeznéd, mint Masaki haverja, belülről ki-felé szétégetve.

Aziz komolyan bólintott, és keresztet vetett a szíve fölé. Pitának azonban feltűnt a szeme mohó csillogása. Carla lehet okos kislány, de úgy tűnik, jóképű fazonoknak képtelen ellenállni. Pita a maga részéről pedig előbb rúgta volna fel a fickót, mint hogy megbízzon benne.

8

Carla fáradtan dörzsölte a halántékat. Az álmatlan éjszaka kimerí-tette, csak a dupla erejű kaffetamintabletták tartották talpon. Ellen-állt a a kísértésnek, hogy szundítson egyet a taxi hátsó ülésén, és úgy döntött, inkább megnézi Masaki öt évvel ezelőtti archív interjúanya-gát a mágusról, akit holtan találtak a sikátorban. Becsatlakozott a képvisszajátszó egységébe, és egy adatcsipet nyomott a készülékbe. Kiberszeme látóterében ikonok bukkantak fel. Összpontosított az egyikre, és beindította a lejátszást.

A hír a szokásos komolytalan kis színes volt, egy új, thaumaturgiai felszereléseket árusító bolt megnyitásáról. A tulajdonost Farazad Samjinak hívták, Indiából származott, és a hermetikus tradíciót kö-vette. A bolt távol-keleti varázsfelszerelésekre specializálódott: ritka füvekre, a Gangesz vizével teli kis üvegcsékre, nyers selyemhernyó-gubókra, csiszolt ékkövekre és kobrabőrökre. Fő vonzereje egy ékí-rásos jelekkel ellátott, égetett téglafajta volt, állítólag egyenesen az ókori Babilon zikkurátjaiból. Akár így volt, akár nem, a tégla hama-rosan igen népszerű cikknek bizonyult azon mágusok körében, akik saját alkimistakemencét akartak építeni. Úgy mondták, már egy tég-la ereje tízszeresére növeli a kemence mágikus hatásfokát.

Farazad Samji megnyerő férfi volt, sötét hajú, szögletes állkapcsú. Nem mindennapi árukészlete ellenére régimódian öltözködött, két-soros öltönyt és sötét színű nadrágot hordott. Lelkesedéssel, hozzá-értéssel és szívesen beszélt a mesterségéről. Bár vidékről szárma-zott, sajátos elgondolásai voltak a mágia modern technikai

60 Lisa Smedman

alkalmazásairól. Carla könnyen megértette, miért ajánlottak neki ál-lást a Mitsuhama kutatási és fejlesztési részlegén.

Az interjú nem volt hosszabb egy percnél, de az eredeti vágatlan anyag fél óránál is hosszabbra nyúlt. Carla merevítette a képet, a hangot hagyta, és míg fél füllel odafigyelt, felidézte, hogy a KKRU ku-tatói mit tudtak meg eddig a mágusról. Farazad házasember volt, a feleségét Ravindernek hívták, gyermekei közül a hétéves lányt Jasmi-ne-nak, a hároméves fiút Balnak. Elegáns, tengerre néző lakásban la-kott North Beachen, Seattle egyik vagyonos negyedében. Hitelké-pességét senki nem vonta kétségbe, csak apróbb adósságokat halmozott fel olykor-olykor, előélete pedig büntetlen volt. Szomszé-dai tiszteletre méltó, hívő embernek mondták, néha ő vezette az imádságot a templomban. Egyszóval nem az a fajta, akire jellemző lenne, hogy koszos sikátorokban végezze.

Farazad három éve adta el a boltját, és lépett be a Mitsuhamához, abban az időben, amikor a társaság nagy erőkkel keresett munka-erőt mágikus kutatási részlegébe. Az állás megajánlott kezdőbére 120 000 nuyen volt - Carla aktuális fizetésének kétszerese. Hogy mekkora lehetett Farazad fizetése a halála idején, csak találgatni le-hetett, az adóhatóság adatbankjaiból mindenesetre nem derült ki. Lakásából ítélve, meg abból, hogy a hely majdnem tehermentes volt, szép summa lehetett.

Carla kinézett a taxiból az elhaladó forgalomra. Amennyire meg tudta állapítani, nem követték. De ha a Mitsuhama kifutófiúi még mindig a sarkában vannak, a taxi az egyik legbiztosabb hely, ahol el-bújhat előlük. A jármű nemcsak golyóálló, de mágikus támadások ellen is védelemmel látták el.

A sofőr, egy termetes, kerek képű férfi kelta kitűzővel díszített fe-kete sapkát viselt. Elkapta Carla tekintetét a visszapillantóban. .

- Furcsa időnk van mostanában, nem? Látta azt a villámlást az éj-jel?

Hangja az utasteret leválasztó plexiüveg közepéből, egy kis hang-szóróból recsegett.

- Nem - felelte Carla. - Egész éjjel dolgoztam. - Hát, az aztán volt valami - folytatta a sofőr. - Bevilágította az

egész eget. Sose láttam... A megjegyzést Carla telefonjának csipogása szakította félbe. - Bocsánat - mondta -, de keresnek. Lehet, hogy személyes. Meg-

tenné, kérem, hogy lekapcsolja a hangot?


- Csak tessék - válaszolta a sofőr. Megérintett a műszerfalon egy ikont, lekapcsolta a hangszórót, aztán az anyósülésre nyúlt. Elővett egy darab csokoládét egy övtáskából, és vidáman csámcsogva me-redt előre az útra.

Carla megnyomta a hívásfogadás gombját. - Igen? - Szevasz, Carla. Én vagyok. A lány felismerte Frances, a KKRU egyik dekásának hangját. - Igen? - A delikvensünk é p p most vett át egy virágküldeményt. Otthon

van, afelől nincs kétség. - Megvan a digitális minta? - Mint a szél. - Frances hangja kicsit önelégültnek hangzott. -

Most dolgozom rajta. - Tökéletes. És kösz. Carla lenyomta a telefon kikapcsológombját, és elmosolyodott .

Kockázatot vállalt vele, hogy bejelentés nélkül állított be Samjiék-hoz, az igaz. Lehetséges volt képanyagot nyerni a telekomról is, de az élő interjúk mindig sokkal jobban festettek a triden. Persze meg-eshet, hogy amikor szembetalálkozik vele, Mrs. Samji egyszerűen az arcába vágja az ajtót. Ugyanígy megeshet az is, hogy megnyílik, és el-mond mindent, amit csak tud a férje munkájáról. Carlára csak annyi marad, hogy találjon valami beszédtémát, amelytől közlékennyé vá-lik. Talán a gyerekek. Carla nyugodtan csinálhat úgy, mintha lenné-nek a Samji-ivadékokkal egykorú gyerekei. Vagy talán az állatok. Az emberek mindig felengedtek, ha a kedvenc dolgaikról kérdezte őket. Egyszerűen ez volt a módja , hogy helyet csináljon a kényelmet-lenebb kérdéseknek. Például hogy a férje miért akarta kiszivárogtat-ni a cég titkait. És hogy a Mitsuhama valóban ezért végzett-e vele.

Carla kibámult az ablakon, és végiggondolta, mit tud a mágus munkaadóiról . A Mitsuhama társaság olyan számítógépes technoló-giákra specializálódott, mint az idegi csatlakozók, robotjárművek önirányító rendszerei, különös tekintettel a fegyvercsatlakozásokra és a számítógépes célzórendszerekre.

Az alapítása óta eltelt néhány évben a Mitsuhama Computer Tech-nologies rohamosan terjeszkedett kiotói székhelyéről, és valódi nemzetközi céggé vált. Leányvállalatai és részlegei átfogták a földgo-lyót, összértéke pedig állítólag az olyan közepes országok nemzeti össztermékével vetekedett, mint az Amerikai Konföderációs Álla-

62 Lisa Smedman

mok. Az MCT észak-amerikai részlege laborok, gyárak és irodák szá-zai felett rendelkezett a földrész különböző országaiban. Csak Seatt-le-ben egy elegáns székház, egy adatprocesszorokat gyártó üzem és két kutatólabor volt a cég birtokában - az egyiket a kibernetikának, a másikat a tisztán mágikus kutatásnak szánták. Az egész élén Tamatsu Sakura, az MCT UCAS-beli szárnyának alelnöke állt.

Ha kicsit jobban rálát majd a történtekre, Carla úgy tervezte, hogy összehoz egy interjút Mr. Sakurával. Az éppen elvégzendő munka vi-szont abban állt, hogy felfedje és bizonyítani is tudja a kapcsolatot a Mitsuhama társaság és a varázslatformula közt, amit Farazad Masaki-nak szánt. Képzeleghetett, amit csak akart a végső lopakodó fegyvert megidéző varázslatról, amije azonban eddig volt (egy szál formula egy jeltelen csipen, amely származhatott akárhonnan), azt nemigen lehetett bizonyítéknak nevezni. Ha a mágus legalább addig életben marad, míg Masaki elkészíti vele az interjút, trideóra rögzíthették volna, mire szánják az új varázslatot.

Carla szemtanúval is szolgálhatott a mágus haláláról, de ez még mindig nem bizonyítana semmit. Pusztán annyit jelentene, hogy a mágussal - aki történetesen épp a Mitsuhamának dolgozott - egy különös szellem végzett, valószínűleg az, amelyet a csipen található varázslattal idézett meg. A fickóba annyi udvariasság sem szorult, hogy a Mitsuhama irodái előtt haljon meg. Nem, neki a felesége munkahelye, egy brókercég épülete mögött, a sikátorban kellett. Carla ebből még nemigen köthette a Mitsuhamát semmihez.

A riporterlány az ölében dobolt az ujjaival, és remélte, Masaki nem lesz olyan ostoba fráter, hogy elszúrja az interjút Pitával. Egy-szerű felvétel volt, közelkép a kölyökről meg arról, ahogy elismétli, mit látott a sikátorban azon az éjszakán. Kép a képben módban akar-ták összemontírozni Masaki felvételével a halott mágusról. A trid alulexponált és rángatózó volt; Masaki csak tíz másodpercnyi anya-got tudott felvenni, mielőtt befutott a DocWagon, és eloldalgott, ahelyett, hogy válaszolt volna a mentősök kérdezősködésére. Wayne viszont feljavíthatja az anyagot, és talán egypercnyire vagy még to-vább is kinyújthatja. És ha a sztorit még ma este leadják, Carla hasz-nálhatja az interjút, ha most elkészíti Farazad özvegyével. Holnap az-tán elcsípheti a Mitsuhama Seattle vezetőségének reakcióját is. Valószínűleg nem kap többet a szokásos „nincs kommentár" szólam-nál vagy egy cáfolatnál, de ha élő adásban vonul be a cég irodájába, az azért hatásos befejezés lenne a sztorihoz.


Ha Masaki csak pár másodperccel korábban esik be a sikátorba, le-kaphatta volna a mágus halálát. Visszatekintve már az is elég nagy csoda, hogy egyáltalán volt bátorsága kitenni a lábát, és éjjel talál-kozni az ismerősével. Talán mégis maradt benne valami a riporter-ből.

Ha maradt is, az ifjú Farazaddal készített régi interjúból ez nem derült ki. Amint Carla újraindította a képet, és visszanézte a régi, szerkesztetlen anyagot, nem győzött rajta csodálkozni, Masaki hány szálat hagyot lógni a levegőben. Ha rajta múlt volna, nyilván meg-kérdezi a boltost a téglák gyanúsan modern mintáiról. Vagy arról, mit jelent, amikor egy ponton „párszi"-nak nevezte magát. Carla úgy vélte, ez valami kevéssé ismert indiai kaszt lehet, de abban biztos volt, hogy Masaki helyében nem hagyná csak úgy elszállni a szót.

Összpontosított az ikonra, amelyik kikapcsolta képvisszajátszót, aztán előhúzta a táskájából az Encyclopedia Cybernetica egységét. Megnyomta a szótári keresés ikonját, és bemondta az egységbe a „párszi" szót. Egy-két másodperc , és szavak özönlöttek a mikroké-pernyőn.

Párszik. Szó szerinti fordításban: „Perzsia népe". A VII. század-ban Indiába vándorolt zoroasztriánusok neve.

Carla kinézett az ablakon. Már majdnem odaértek Samjiék házá-hoz. Újra próbálkozott, ezúttal teljes enciklopédia módba kapcsolva a gépet.

- Zoroasztriánus. Zoroasztriánus. A zoroasztrianizmus, a Zarathustra perzsa filo-

zófus által négy-kilencezer évvel ezelőtt alapított egyistenhitű val-lás híve. Hagyományosan mind a papság, mint a világi tagság öröklődik, a vallás nem fogad be kívülállókat és azokat sem, akik-nek nem volt mindkét szülője a szekta tagja. 2047-ben a vallást már kevesebb mint 20 OOO-en gyakorolták, többségük az indiai Bombay városában.

A szavak áramlását egy pillanatra ezüstkehelyben égő láng képe szakította meg. Lassan másik képbe folyt át: kiterjesztett szárnyú em-beralakba, amit az e n c i k l o p é d i a f a r o b a r , azaz angyal névvel illetett.

A vegyes házasságok szaporodásával úgy tűnt, a zoroasztrianiz-mus egy-két nemzedéken belül kihal. 2048-ban a vallás viszont megnyitotta kapuit az idegenek előtt, és felszentelték az első áttér-teket. A tagság ma már lassan nő, bár hogy e viszonylag ismeretlen vallás megéri-e a következő századot, még a jövő titka.

64 Lisa Smedman

A zoroasztriánus istent, Ahura Mazdát templomban, láng alak-jában imádják, ami...

Carla kikapcsolta az enciklopédiát, ahogy a taxi leállt egy téglafal-lal övezett kovácsoltvas kapu előtt. A fal vályogtégla-utánzatból épült, lépcsőzetes puebló fazonú, ultramodern lakosztályt vett kö-rül. A szürkésbarna lakások furcsán elütöttek a szürke seattlei ég hátterétől.

Elegáns bézs egyenruhás őr kocogtatta meg az üveget Carla mel-lett. A lány leeresztette az ablakot, és átnyújtotta a sajtóigazolványát.

- Interjúra vagyok hivatalos Mrs. Samjihoz, az ötösben. Az őr végigcsúsztatta a kártyát a kézi szkennerén, és visszalépett a

bódéjába. Szól majd Mrs. Samjinak, és visszaigazolja a vendéget. Carla csak várt, és remélte, hogy Francis megtette a magáét. Ha min-den jól megy, az őr hívását ügyesen eltérítik a stúdió egy telekomja felé, ahonnan Mrs. Samji gyorsan újrakevert, digitalizált hasonmása - ahogy lekapták a legutóbbi hívásnál - fogja magát, és szépen rábó-lint a látogatásra. Klasszikus riportertrükk volt, és igen hatásos, noha illegális. Most bejött. Az őr kilépett a bódéból, visszaadta Carla kár-tyáját, és intett a taxinak, hogy mehet.

Ahogy a taxi beállt a Samji-rezidencia elé, Carla a szkennerbe tette a KKRU költőpénzkártyáját, és beütötte a borravaló összegét. A fize-tés megtörténtével a sofőr kinyitotta az ajtókat. Carla kérte, marad-jon egy közeli vendégparkolóhelyen, és várja meg. Biztos menedé-ket akart arra az esetre, ha a Mitsuhama bérgyilkosai újra megjelennének. Tudatában volt, hogy elhúzódhat az interjú Mrs. Samjival, de amennyi túlórát szánt már a sztorira, a stúdió igazán nem hal bele, ha fizeti a parkolódíjat.

Carla kiszállt a kocsiból, lesimította a szoknyáját, és fellépkedett a bejárati ajtóhoz vezető három lépcsőfokon. Az ajtó üzenetablakán egyszerre üdvözlő és fenyegető felirat körözött: „Üdvözöljük a Sam-ji-rezidencián. A területet őrzőszellem védi."

A lakás vidékies és nyugati megjelenésével szemben az ajtó vastag tölgyfából készült. Különös minták díszítették. Carla gyanította, ezek a hívatlan asztrális látogatókat távoltartó mágikus védőminták lehet-nek. Mágneszár nem volt, csak egy ujjlenyomat-leolvasó az ajtó kö-zepébe foglalva. Könnyen átverhető kis biztonsági rendszer, de a vé-delem nagyobb részét itt a fegyveres őr és az épületet körülvevő fal jelentette. A látogatók számára külön telekomot építettek az ajtó mellett a vályogutánzatú falba.


Amint Carla megérintette a gombját , női hang szólalt meg. A tele-kom képernyője üres maradt.

- Ki az, kérem? Túl gyorsan jött a válasz, hogy bármi lehetett volna előre felvett

szövegen kívül. Carla mindenesetre bekapcsolta a kiberszemét, hogy ha Mrs. Samji mégis megjelenne, egy másodpercet se mu-lasszon belőle. Attól a pillanattól fogva, hogy riporterként mutatko-zik be, szinte minden, amit lekap, jogos felvételnek számít, tehát fel-használhatja a hírekben.

- Carla Harris vagyok a KKRU Trideóhírektől - felelte. - Nem akarok riporterekkel beszélni, köszönöm. - A hang ezúttal

élőnek tűnt. - Csak egy-két percbe telne, Mrs. Samji. - Megfeleltem már é p p elég kérdésre - folytatta a hang. - Hát per-

sze, hogy felismertem a férjem holttestét, bár iszonyúan összeégett. Azonosítanom kellett a rendőröknek. Rettenetes volt. Szeretném... szeretném, kérem, ha békén hagyna. Maguk, riporterek, mindig iszonyú kérdésekkel állnak elő. - Hangjából ítélve a nő a sírás szélén állt.

Carla összeráncolta a homlokát. Tényleg beszéltek már vele más-honnan is? Carla tudomása szerint más hírcsatornák nem vették a fá-radságot, hogy foglalkozzanak az üggyel. Egyszerű bűntényként ad-ták elő, egy olyan városban, ahol a rablógyilkosok izomerő helyett éppoly gyakran használtak mágiát is. Farazad Samji számukra nem volt több egy újabb vagyonos céges fejesnél, aki egyszerűen rossz helyen állt, amikor egy erőszakos rablási kísérletnél előkerült a tűz-golyó. A napi gyilkossági rátát nézve nem é p p e n vezető hír. Viszony-lagos uborkaszezonban, lassabb napokon viszont kimehettek a csa-ládhoz megkérdezni, hogyan is éreznek a történtek felől. És nyilván sikeresen belegyalogoltak Mrs. Samji lelkébe. Valószínűleg most már senkivel sem áll szóba. Ha viszont Carla rávenné, hogy legalább egy-két másodpercre álljon elő, néhány gyors kérdéssel feltarthatja, és csinálhat róla pár felvételt, mielőtt az arcába vágják az ajtót.

- Nem azért jöttem, hogy kegyeletsértő kérdéseket tegyek fel, Mrs. Samji - mondta Carla gyorsan. Ihletet keresve végiggondolta, mit olvasott az enciklopédiában. - Vallási cikkekkel foglalkozom. Tu-dom, hogy Mr. Samji egyházának fontos tagja volt. Róla szeretnék a személyiségét tükröző írást készíteni... Rövid kis méltatást az érde-meiről. Azt hiszem, egy ilyen cikk a zorosztriánus vallásra irányíthat-

66 Lisa Smedman

ná a figyelmet. Biztos vagyok benne, a férjének is kedvére való len-ne, ha nőne a hívek száma, és egy ilyen cikk...

A telekom melletti képernyő életre kelt, és Ravinder Samji feje és válla jelent meg rajta. Carla gyorsan ráirányította a kiberszemét.

Mrs. Samji kis termetű nőnek bizonyult, hosszú, fekete haját tar-kójára tűzött kontyban hordta. Mályvaszínű kezeslábast viselt, feltehetően nyers selyemből készült, barna bőrén pedig arany éksze-rek csillogtak. A szeme véreres és puffadt volt, láthatólag sokat sírt. Sötét karikák mélyedtek köré, és nem törődött vele, hogy sminkkel eltüntesse őket. Néha szembenézett Carlával, de többnyire csak lefe-lé bámult.

- Farazad szívesen látott volna egy hírműsort a templomról -mondta, és fehér fogával az ajkába harapott. - Ugye nem kell a halá-láról beszélnem?

- Ha nem akar, nem - felelt Carla. A háta mögött keresztbe tette az ujjait, és nagyon remélte, hogy a telekomon nincs beépített hazug-ságészlel ő varázslat. Egy mágus házában minden megtörténhet.

Mrs. Samji lenézett valamire a képernyőn kívül, tétovázott, majd bólintott.

- Rendben van - mondta. Zárak kattantak, és az ajtó kitárult. Mrs. Samji a köszöbön állt. Carla lenézett, hogy lássa, az előbb mit

bámult annyira. Homályos, kutyaforma alak volt ott - valamilyen mágikus szellem. Ahogy a lény kitrappolt az ajtó mögül, Carla látta, hogy csak részben nyilvánult meg az anyagi síkon. Áttetsző, szellem-szerű, nagyjából terrier méretű testén kínai oroszlánpofára emlékez-tető fejet hordott.

- Nyilván ez az őrzőszellem, amelyről a kijelző szólt - mondta Car-la. - A férje mágikus teremtményei közül való?

- Az őrző? - mocorgott Mrs. Samji kényelmetlenül. - Igen, gondo-lom, az. De Miyuki teremtménye, nem Farazadé. Tegnap hagyta itt, hogy... megvédjen engem és a gyerekeket. Azt mondta, egy védtelen nőtől, aki nemrég vesztette el a férjét, némelyeknek még ötletei tá-madnának. Ez itt sokkal erősebb, mint...

- Igazán kedves volt Miyukitól - mosolygott Carla. - Bizonyára a jó barátja.

Különös kifejezés futott át Mrs. Samji arcán. - Igen, jó barát. A férjemé.


A megjegyzést láthatólag legalább annyira címezték az oroszlánfe-jű kutyának, mint Carlának.

Carla elraktározta a hallottakat. Mrs. Samji láthatólag nem kedvel-te ezt a Miyukit, akárki is legyen, mégis elfogadott tőle egy mágikus lényt, bár amaz nyugtalanította. Érdekes.

- Bejöhetek? - kérdezte Carla. Fél lábával észrevétlenül kitámasz-totta az ajtót arra az esetre, ha az özvegy mégis meggondolná magát.

- A z t hiszem, nincs akadálya - felelt Mrs. Samji, és újra lepillantott a teremtményre.

Az oroszlánfejű kutya eltávolodott, de továbbra is Carlán tartotta a szemét. A lány úgy látta, apró páracseppek hullanak a lény csupasz agyaráról, bár talán csak úgy képzelte. A szellem apró termete elle-nére is érezhetően árasztotta magából a fenyegetést.

Mrs. Samji két túltömött bőrfotellel és egy drága kinézetű tri-deócenterrel berendezett nappaliba terelte Carlát. A szoba egyik szélén katonás rendbe állított gyerekjátékok sorakoztak. A szőnyeg puha érintéséből Carla úgy ítélte, valódi gyapjúból lehet. Az orosz-lánfejű kutya követte őket a szobába, lába halványszürke nyomokat hagyott a fehér szőnyegen. Amint Mrs. Samji elhelyezkedett az egyik fotelben, a lény a lábához ült. Mielőtt megszólalt, az özvegy felé pil-lantott, és Carlának úgy tűnt, a lény feje enyhén megmoccan, mint-ha bólintana.

- Hol a kamerája? - kérdezte Mrs. Samji. Carla leült a szemközti fotelba. - Nem kell - mondta . - Kötetlen interjú lesz, inkább csak beszél-

getés. Míg beszélt, a szemkamerával ráközelített Mrs. Samji kezére. A nő

folyton a gyűrűket csavargatta az ujjain, ez pedig jó ábrázolása lenne az özvegy gyászának. Carla észrevette, hogy egy váza enyhén belóg a képbe, tehát odanyúlt, és kicsivel arrébb húzta. Amint hátradőlt, Mrs. Samji megragadta a vázát, és visszarakta az előző helyére. Ösz-tönös viselkedés volt, olyasvalaki tette, aki szeret mindent a helyén tudni. A pontos helyén.

- A férjem munkájáról akar tudni a templomban? - kérdezte. - Igen, a templomról - mondta Carla. - Beszéljen róla, kérem. -

Ha már bedumálta magát idáig, úgy döntött, inkább hagyja Mrs. Samjit beszélni, és meglátja, mi kerekekedik ki belőle. A Mitsuhamá-ról majd kérdez, ha alkalom adódik.

68 Lisa Smedman

Carla újra távolította a nézőpontot, hogy teljes alakos képet ve-gyen Mrs. Samjiról, és egy kis asztalon felfedezte Farazad hologram-ját. Lassan oldalra vitte a képet, míg a képmás oda nem került Mrs. Samji válla fölé. Carla úgy látta, a mágus hologramja talán épp az egyik újszülött gyermekét tartja a karjában, ez hatásos képelem lett volna.

- Farazad gyakran beszélt a mabadokról - kezdte Mrs. Samji. - Az apja meg a nagyapja is mabad, vagyis pap volt előtte a templomban. Ő is megszerezhette volna a címet, de inkább a mágia tanulmányo-zását választotta. A gyakorlatait vallási cselekedetnek tartotta, olyan útnak, amelyen közelebb kerülhet istenéhez. Azt mondta, a mágia az isteni szikra megnyilvánulása, és mindannyiunkban él...

- Hadd kérdezzem meg még egyszer a férje életpályájáról - vágott közbe Carla. - A papi hivatás helyett mágusként dolgozott. Melyik cégnél?

- Mitsuhama Computer Technologies - mondta Mrs. Samji, mi-után újra lepillantott a lényre a lábánál.

- Halála idején ott alkalmazták? - kérdezte Carla. Mrs. Samji szája elfehéredett, ahogy összeszorította. - Igen. - A mágikus kutatási és fejlesztési osztályukon dolgozott? Hosszabb szünet következett. - Igen. - És milyen fajta munkát végzett nekik? - Fontos ez? - kérdezte Mrs. Samji. - Farazad úgy tervezte, nemso-

kára otthagyja a Mitsuhamát, és a templomnak szenteli magát. - De ha még megosztana egy-két részletet a munkájáról a Mitsu... - Úgy emlékszem, azt mondta, a templomról akar hallani - ráncol-

ta össze arcát az özvegy. - Természetesen - válaszolt Carla folyékonyan. - Ez csak hát-

téranyag lenne - a riporter szokásos kérdései, ha megemlékezést ír. Név, foglalkozás, a hátrahagyott családtagok neve, a cégnél töltött évek száma, milyen munkát végzett a Mitsuhamánál, dolgozott-e bármi különösen fontos dolgon a halála idején...

- Azt hittem, maga vallási cikkeket ír. Az ellenségesség árnyéka vegyült Mrs. Samji hangjába. - Azokat is - hátrált vissza gyorsan Carla. - A zoroasztrianizmust a

világ egyik legérdekesebb vallásának találom. Szívesen hallanék töb-bet a történetéről, az alapítójáról, Zarathustráról. Kezdhetné talán


azzal, hogy róla beszél bővebben. És a templomban égő örök láng jelentőségéről.

Úgy tűnt, legalább egy időre sikeresen elaltatta Mrs. Samji gyanú-ját. A nő a mellette lévő asztalról felvette Zarathustra kétdimenziós portréját, és Carla elé tartotta. A kép sűrű, barna szakállú, hosszú ha-jú fiatal férfit mutatott fehér köpönyegben és kalapban. Lelkesen né-zett felfelé - Carla úgy gondolta, az égre. Mrs. Samji beszélni kezdett a próféta életéről, elmagyarázva, hogyan segítette a szegényeket, ho-gyan bővelkedett az igazság és a jóság erényeiben. Carla kivárt, és leste az alkalmat, hogy újabb kérdét tehessen fel a Mitsuhamáról. Közben a nő válla felett összpontosított egy helyre a kiberkamerával. Résnyire nyitva hagytak egy ajtót a falon. Az éjjellátóval és a képerő-sítővel Carla megállapította, hogy egy dolgozószobába vezet.

A szobában minden rendes és tiszta volt, a fallal pontosan merőle-gesen beállított férfipapucstól az asztal alatt a polcon sorakozó csa-ládi képekig. Az asztalon az irodai munkákra használatos szokásos számítógép, egy munkállomás állt. Az általános rend és tisztaság alól csak a gép jelentett kivételt. Egy interfészkábelt rendetlenül odadob-tak mellette a földre, és adatcsipek műanyag tokjait szórták szét a széken. A kiberdekk maga felfordítva hevert az asztalon, kilátszottak az áramkörei. Úgy tűnt, nemrég vették ki a központi vezérlőegysé-gét.

Carla felállt, és az ajtó felé indult. - Az ott a férje dolgozószobája? - kérdezte. - Talán csinálhatnánk

ott az interjút. Más hátteret adna a... - Ne! - Mrs. Samji felpattant, és megragadta Carla karját. Rémült

kifejezéssel a szemében visszalökte a fotelba. - Nem mehet be oda. Szörnyű a rendetlenség. Nem volt időm összetakarítani, mióta Miyu-ki... mióta Farazad meghalt. Romokban hagyta maga után.

Carla habozott. A magyarázkodás nem illett ide. Mrs. Samji szabá-lyos pedáns rendmániás volt, m é g a gyerekei játékait is sorokba ren-dezte a fal mentén. A felforgatott do lgozószoba látványától rég eszét kellett volna vesztenie. Hacsak...

Az oroszlánfejű kutya most már minden figyelmét Carlára fordítot-ta. Odébb csúszott Mrs. Samji bokájától, és hirtelen pontosan Carla út jában termett, félúton a dolgozószoba felé. Carla rádöbbent, mi folyhat itt valójában. Az íróasztalt azért forgatták fel, mert a Mitsuha-ma már itt járt, méghozzá a terhelő adatok nyomában, amelyeket Fa-razad hátrahagyhatott. Gyaníthatták, hogy é p p e n készül kitálalni a

70 Lisa Smedman

kutatási projektről, és eljöttek az otthonába, hogy meggyőződjenek róla, nem hagyott-e róla bármit a gépén. És arra az esetre, ha a má-gus egy intim pillanatban megosztott volna valamit a feleségével, itt hagyták a szellemet, hogy emlékeztessék az özvegyet, ajánlatos hall-gatnia.

Nem csoda, hogy Mrs. Samji nem volt túl közlékeny. Elég egy rossz szót kiejtenie a férje munkájáról, és oroszlánkutyatáp lesz be-lőle. A szellemlény csak félig testesült meg, de Carla biztosra vette, hogy borzalmas a harapása. Vagy ha neki nem, a gazdáinak biztosan.

Mrs. Samji továbbra is igyekezett Carlát az ajtó felé szorítani. Lát-hatólag rettegett, és azon volt, hogy minél hamarabb véget vessen az interjúnak. Carla próbálta újra szóra bírni. Kiberszeme látóterében gondolatban rábökött a visszajátszás ikonjára, és újraindította a fel-vételt az elmúlt tíz másodpercről.

- Á, éppen Zarathustráról kezdett valamit - vetette közbe. - A ne-ve eredetéről, ha nem csalódom.

Odaértek az ajtóhoz. Az oroszlánfejű kutya a sarkában járt, és Car-la ilyen közelről már érezte a belőle áradó, dermesztő hideget.

- Perzsa szó - felelte Mrs. Samji. - Az ősi nyelvről általában arany-fénynek fordítják. Ahura Mazdát minden fény és minden szeretet forrásaként képzeljük el. E tulajdonságában osztozott a prófétája is. De most már komolyan meg kell kérnem, hogy távozzon. Folytat-hatjuk még máskor az interjút.

Kinyitotta a bejárati ajtót, és intett Carlának. - Minden fény forrásaként - morfondírozott Carla. - Milyen érde-

kes. Megfordult, hogy lekapjon még egy jó, éles képet Mrs. Samjiról.

Az oroszlánfejű kutya felborzolt sörénnyel ült a nő mögött. Carla nem tudhatta, ugrik-e majd a kérdésre, melyet fel készült tenni, de úgy döntött, megkockáztatja. Odahajolt hajolt Mrs. Samjihoz, és kö-zelképbe foglalta a vállát és a fejét.

- Ezért akarta a férje közzétenni a fény szellemét megidéző varázs-latot? - kérdezte gyorsan. - Komolyan úgy hitte, hogy ezek az istené-től, Ahura Mazdától érkező hírnökök? A Mitsuhama pedig amiatt gyilkolta meg, amire a hite késztette?

Könnyek gyűltek Mrs. Samji szemébe. - Farazad tévedett - sírt fel. - Ha a lény tényleg farohar lett volna,

soha...


Az oroszlánfejű kutya előreszökkent. Hihetetlenül gyors volt -gyorsabb, mint Carla számított rá. A lány felnyögött, hátraugrott, és már várta a hideg agyarak érintését a torkán. De a kutya belülről ug-rott az ajtónak, és becsapta.

- A francba! Carla ököllel ütött az ajtóba. Majdnem megvolt. De mi folyhat ott

bent? Belecsapott a telekom gombjába. - Mrs. Samji! Ott van? Nem esett baja? - Kérem - mondta Mrs. Samji a hangszóróból. - Az interjúnak vé-

ge. Nekem a gyermekeim biztonságára is gondolnom kell. Ha nem távozik, hívom a biztonságiakat.

Carlán a megkönnyebbülés hulláma csapott át. Az özvegy sértet-len! Aztán felülkerekedtek a riporterti ösztönök.

- Mrs. Samji! Lenne valami hozzáfűznivalója? Megerősítené, hogy a szellemet, amelyik megölte a férjét, egy Mitsuhama kutatási pro-jekt folyamán idézték meg?

- A Samji család köszöni látogatását - mondta egy géphang. - Je-lenleg sajnos nem fogadunk vendéget. Kérjük, próbálkozzon más-kor.

Carla tablettái kezdték elveszteni a hatásukat. A lány pislogott, és próbált úrrá lenni a fáradtság váratlan hullámán. Hajszálnyira járt tő-le, hogy bizonyítsa a kapcsolatot az adatcsipen lévő varázslat és a Mitsuhama közt. Ha az oroszlánfejű kutya nem ugrál...

Aztán belévágott. A szellem túl céltudatosan viselkedett. Mi van, ha közvetlen telepatikus kapcsolatotban áll a Mitsuhamával? A társa-ságnak nyilván megvoltak az erőforrásai, hogy azonnal ugrasszon va-lakit, talán épp a céges keretlegényeket, akik Pitára lőttek az éjjel. És figyelembe véve, Carla mekkora tájékozottságról tett tanúságot a csippel kapcsolatban, ki tudja, milyen lépésekre lesznek hajlandók. Talán olyanokra, amelyek megnyugtató pontot tesznek az ügy, egy-szersmind Carla életének végére is.

A taxi felé rohant. Kezdett sűrűsödni a sztori. Ideje visszatérni a stúdió meleg, otthonos, hívogató és golyóálló üvege mögé.

9

Pita forgolódott álmában. Tudta, hogy álmodik, de képtelen volt lerázni a szörnyű képeket. Valakik üldözték, és a valakik tetovált bő-rét vízben oldódó vastag festékből festették csak. Az esőben üldöz-ték, és a leolvadó bőr alól csontvázak tűntek elő. Csontos lábuk ko-pogása egyre közeledett, közeledett...

- Hé, kölyök, ébresztő! Kéz rázta meg Pita vállát. Azonnal felébredt, a szíve hangosan

vert. Wayne nézett le a szerkesztőrészlegből. Vörös hajú, harmincas

férfi volt, enyhe sörhassal. Hóna alatt egy dekket tartott, amelynek miniképernyőjén lángokban álló olajfúrotorony állóképe látszott. Wayne elmosolyodott, és a hüvelykujjával az ajtóra bökött.

- Keres valaki az irodában, kölyök. - Komolyan? - Pita azonnal gyanút fogott. - Ki? Átdobta fél lábát a kiságy plasztihab peremén, amelyet a hírolvasó

szoba melletti kis raktárba tuszkoltak be. A résnyire nyitott ajtón hangok mormolását és a stúdióban kevert hangminták zaját hallot-ta.

- Valami hülye hajú fickó. Nem mondta meg a nevét a recepciós-nak. Annyit árult el, hogy a kis daráithusijáról akar veled beszélni.

Pita talpra ugrott. - Yao itt van? Viseltes utcai szkepticizmusa csapott benne össze a reménnyel és

a megkönnyebbüléssel. - Pedig azt hittem, meghalt.


- Nekem nem úgy tűnik - nyitotta ki Wayne az ajtót. - Gyere, nézd m e g magad. Ha akarod, előtte lecsekkolhatod a fickó fejét a biztonsági kamerán. Itt van egy monitoron, ha gondolod .

Pita átment Wayne után a s túdióba. Nagy, nyílt helyiség volt, az egyik fal mentén üvegajtós szerkesztőfülkékkel, középen munkaál-lomásokkal, távközlési cuccokkal és számítógép-terminálokkal. Egy egész falat trideóképernyők százai borítottak be. Mind külön hír-csatornát mutatott. Több képernyőn a „FELVÉTEL" szó villogott nagy betűkkel.

- Melyiken? - tette fel a kérdést Pita. Wayne é p p válaszolni készült, amikor felcsipogott a csuklója.

Odanézett a bőrébe ültetett órára. - Úha. Harminc perc van az adásig. J o b b lesz, ha ös szekapom ma-

gam, ha be akarom fejezni ezt a te interjúdat Masakival. - A bal ol-dali monitorsorra mutatott. - Ott van, ni. A műholdas anyagok m e g az idegen nyelvű csatornák közt.

Az egyik riporter rikkantott o d a a szoba túlsó feléről. - Hé, Wayne! Összeraktad azt a sztorit Quetzalcoatlról? Megy az

idő. - Majdnem kész - kiabálta Wayne, és elsietett. Pita a monitorokra nézett, de ennyivel egyszerre nem tudott mit

kezdeni. Hirtelen egyiken s em látta az előcsarnokot. De mit számít? Yaón kívül senki nem nevezhette Daráthús Kiskacsának. Csak ő le-hetett.

Pita sietve lement az előtérbe vezető folyosón, de az ajtó előtt a biztonság kedvéért megállt. A sötétített üvegen át kilesett a recepci-ós pultra. Egy ork állt ott háttal a bejáratnak, szakadt farmerban és bő műbőrdzsekiben. Fél karját a hóna alá dugta, a vállát pedig le-eresztette, mintha fájdalmai lennének. Amikor átment az egyik székhez, és leült, Pita rögtön felismerte keskeny állát és óvatos te-kintetét. Yao volt, nem más. És élt. Pita napok óta először e lmoso-lyodott.

Valahogy tehát megmenekül t a céges bérgyilkosok elől. Pitát igencsak érdekelte, hogy úszhatta m e g a golyózáport, mert annak le kellett volna kaszálnia, ugyanakkor tartott is tőle, hogy szembe-nézzen vele. Magára hagyta az utcán, amikor rálőttek. Pontosan úgy, mint amikor Chent is lelőtték. Egyszerűbb lenne elbújni a szer-kesztőségi szobában, és letagadtatni magát Wayne-nel. Yao viszont megígérte, hogy leadja a műsort a Lone Starról, és arról, mit tettek

74 Lisa Smedman

Chennel és a többiekkel. Ő pedig Masakitól és Carlától eltérően áll-ja a szavát.

Kinyitotta az ajtót, és odalépett a recepciós pulthoz. Yao azonnal felnézett, és odavillantotta a mosolyát.

- Gondoltam, itt megtalállak - mondta. - Jól vagy? - Sajnálom, hogy ott hagytalak, Yao. Azt hittem... A másik elutasítóan intett. - Golyóálló mellényben nem volt olyan vészes. Pár horzsolást

kaptam, ennyi az egész. - De vért láttam a... - Az egyik eltalálta a karom - vont vállat óvatosan. - Szóval ki volt

az a nő a kocsiban? - Carlának hívják. Itt riporter. - És honnan ismered? Pita fél cipője orrával a padlót csiszolgatta. - Hát, meg akartam kérni, hogy csináljon műsort arról, hogyan

nyírták ki a zsaruk Chent. Gyorsan Yaóra pillantott, hogy lássa, nem dühíti-e. - Először hozzád jöttem, de nem tudtam, hol keresselek. Úgy-

hogy inkább Carlához mentem. De őt nem érdekelte. Nem úgy tűnt, mintha bármennyire is érdekelné, mi lett Chennel.

- Értem - húzta el Yao a száját. - Szóval a konkurenciához vitted volna a sztorit.

Pita felnézett. - Halottnak hittelek. Yao, mégis minek kellett volna... - Felejtsd el! Yao ügyetlenül, még mindig szorosan összehúzott vállal felállt. - Hajlandó vagy akkor most befejezni az interjút? Pita az ajkát rágta. - Nem hiszem, hogy elhagyhatnám a stúdiót. Masaki szerint nem

lennék biztonságban az utcán. Azt mondja, azok az alakok, akik rád lőttek, jakuzák voltak.

- Nem az utcán leszünk - biztosította Yao. - Van egy szobám a szállodában, rögtön itt a háztömb végén. Befejezzük ott az interjút. Ha akarod, utána vissza is kísérlek.

A hírolvasó szoba ajtaja felé intett. - Ott van minden cuccod? Össze kell szedned bármit indulás

előtt?


- Itt látod rajtam minden földi vagyonom - felelt Pita. - Nem vala-mi sok. De honnan tudtad, hogy itt kell keresni?

- Megvolt a kocsi rendszámcsíkja, egy haverom meg bedekázott a járműnyilvántartóba, és megtudta , kihez tartozik. Képzelheted, hogy meglepődtem, amikor kiderült, hogy Juné .

- K i é ? - J u n Masakié. A riporter, aki a kocsit vezette. Egyszer segítettem

neki egy sztoriban, m é g azelőtt, hogy elkezdtem az Orkot az élre! sorozatot. De valószínűleg nem emlékszik rám.

- O! - mondta Pita. - Errefelé mindenki csak a vezetéknevén hív-ja-

Yao kinyitotta az ajtót. - Na mindegy, szóval tudtam, hogy Masaki a KKRU riportere. Úgy

számítottam, talán visszahozott magával a s túdióba. - Közben tar-totta az ajtót Pitának. - És igazam lett.

Pita habozott. - Meg kéne mondanom neki, hova megyünk. - Minek? - kérdezte Yao. - Egy perc, és itt leszünk. Különben sem

hiányolna. Pita sóhajtott. Yaónak valószínűleg igaza volt. Masaki lázasan dol-

gozott, mióta visszatértek Aziz boltjából, és a kialvatlanság ingerlé-kennyé tette. Épp csak a fejét nem harapta le, míg elkészültek az in-terjúval. Rádörrent, amiért érthetetlenül motyogott, vagy a farmerzsebében játszott a vackaival. Azt mondta , a zörgés belezavar a hangfelvételbe, és kipakoltatta a zsebeit. Idegbajos vén fráter.

- Oké - mondta Pita. - Ha fél óra alatt visszaérünk. A hatórai híradóra mindenképp m e g akart jönni, hogy lássa, Ma-

saki bekockázta-e az arcát az anyagában, ahogy ígérte. A céges kifu-tófiúk ugyan már tisztában voltak a kinézetével, de látott rá némi esélyt, hogy a Lone Star zsernyákok talán m é g nem.

Követte Yaót az utcára. - Hé - mondta , amikor észrevette, hogy hiányzik valami a füléről.

- Elhagytad a szkennered. - Egen. Van ilyen. Fél kezét Pita vállára tette, és óvó léptekkel levezette a lépcsőn. A

lányt nyugtalanította valami, ahogy lelépkedett a fokokon. Valami, amit nem tudott pontosan megragadni .

Aztán rádöbbent. Kicsit hátra kellett döntenie a fejét, hogy Yao fü-lére lásson. Ennél alacsonyabbnak kéne lennie. És pár másik apró-

76 Lisa Smedman

ság is furcsának tűnt, legalábbis annak fényében, amit Yaóról tudott Chen elbeszéléseiből. Sosem dolgozott például igazi riporterekkel. Csak kalóztrideókat adott le. És a mozgása meg a testbeszéde sem volt rendben. Yao mindig szemmel tartotta az ajtókat, és sosem for-dított nekik ilyen lazán hátat, ahogy most tette például az előcsar-nokban.

Pita idegesen nézett a mellette haladó férfira. Nem lehetett Yao. És Pita nem akarta megtudni, valójában ki. Kipattant a keze alól,

és visszafelé szökkent, fel a lépcsőn a KKRU főbejáratához. De mi-előtt két lépést tehetett volna, a férfi rövid szentenciát vakkantott mögötte egy különös, dallamos nyelven. Pita hirtelen a levegőben találta magát. Vadul kapálózott, próbálta elérni a talajt, de a lépcső jó fél méterrel alatta maradt. Össze-vissza csavarta magát - épp idő-ben, hogy lássa, ahogy a Yaót alakító férfiról fényes, remegő káprá-zatként foszlik le a bőre. A ruhái, a haja, az arcvonásai - mind hul-lámzott és átváltozott. Az alak egy csapásra kisebb és sötétebb lett. Pita döbbenten ismerte fel a rasztahajú tündét, aki korábban már próbált varázsolni rá. A mágus! Ez vezette az üldözőit! Ostoba mó-don besétált a csapdába, pedig figyelmeztette az álma, és figyelmez-tette Wayne is, nézze meg először monitoron a látogatóját - ahol le-lepleződött volna az igazi alakja. Immár csapdába esett, és meg fogják ölni. Pita felkiáltott, de ekkor már sárga sugár vágott belé a tünde kezéből. A ragyogás körülölelte, és Pita előrezuhant a sötét-be.

Pita egy szállodai szobában tért magához. Az oldalán feküdt egy ágyon, a csuklóját szorosan összekötözték a háta mögött. Szeme ra-gacsos volt, a légzése pedig heves szívverése ellenére lassú és mély. Nehéznek találta, hogy gondolkodjon, hogy bármire is összponto-sítson. Olyan volt, mintha álomból ébredne, amelyből nem akaró-dzik magához térnie - csak az álom ezúttal rémálom. Ijedten fedez-te fel, hogy teljesen meztelen.

Ugyanaz a két férfi bámulta, akik korábban is üldözőbe vették. A termetesebb egy széken ült az ágy végénél, és feldobta a lábát a matracra. Olyan kifejezéstelen arccal lesett rá, hogy Pita még job-ban megrémült. Karját összefonta a mellén, laza ingujjából kicsit ki-látszottak a karjáról a csuklójáig kígyózó mélykék tetoválások. Jaku-


zák, gondolta Pita, és a gondolattal együtt szállt el minden remé-nye.

A vékonyabb férfi egy asztalnál állt, és hátrafelé támaszkodott rá a kezével. Fél keze megmozdult , és az ujjaira húzott gyűrűk végigko-pogtak az asztallapon. A kisujja vége hiányzott. Amikor Pita felnyö-gött, mondott valamit japánul a másiknak, aki válaszul szintén visszamorgott valamit. Aztán Pita felé hajolt.

- Elvettél valamit, ami nem a tiéd - mondta tökéletes, minden ak-centustól mentes angolsággal . - Egy körülbelül ekkora, bronzszínű lemezt. - Nagyjából centiméternyi távolságra tartotta a hüvelyk- és mutatóujját. - Egy adatcsipet. Vissza akarjuk kapni.

- Nem tudom, miről beszél. - mondta Pita. Tökéletesen váratlanul érte az ütés az arcán. A férfi keze olyan

gyorsan mozdult, mint a lecsapó kígyó. A pofon erejétől Pita feje visszapattant az ágyról, és könnyek gyűltek a szemébe. Az arca égett.

A férfi megint az asztalnak támaszkodott . Tekintete végigvándo-rolt Pita pucér testén. A lány s o s e m érezte magát sebezhetőbbnek.

- Bármit megtehetünk veled, amit csak akarunk - mondta a vé-kony férfi. - Szó szerint bármit.

Egy pillanatig hagyta a levegőben lógni a szavakat. - És ne próbálj segítségért kiabálni! Ha megteszed, meghalsz. A nagyobb férfi megmoccant a székében. Pita rettegve pillantott

rá, és próbálta kipislogni a könnyeket a szeméből. - Tudjuk, te vetted csip - m o n d t a mély, teljesen érzelemmentes

hangon. - Csip nem a halott ember zsebében. DocWagon nem vet-te, zsaruk nem vette. Mágus érez, mondja te vetted. De csip nem a ruhádban. Megmondod , csip hol.

Pita az alsó ajkát harapdálta, hogy visszatartsa a zokogását . - És ha megmondom? - kérdezte. - Elengednek? A vékony férfi ajka mosolyra görbült, de a mosoly nem jutott el a

szeméig. - Hát persze. Pita nem tudta, mit tehetne. Egyszerűen nem volt kiút, a leg jobb

esetben is legfeljebb csak egy kis időt nyerhet magának. - Azt hittem, a cs ipen műérzetjáték van - mondta . - Próbáltam a

digidekkemen, de nem ment. Csak ezek a fura ábrák jöttek elő. Gondoltam, talán a mágusok tudják az ilyet valamire használni,

78 Lisa Smedman

úgyhogy próbáltam eladni pár nujenért, elvittem ebbe a boltba a Denny úton. Ott kaptam érte a fazontól egy tízest.

A nagyobb férfi levette a lábát az ágyról, és felállt. - Mi az ember neve? - kérdezte. Pita próbált olyan lazán vállat vonni, ahogy csak futotta tőle, de a

megkötözött karjával moccanni sem tudott. - Csak a keresztnevét hallottam. Aziz. - És a bolt neve? - kérdezte a vékony férfi. - A titkok valamije-nemtudom - válaszolta Pita. A vékony férfi a társára pillantott. Mondott neki valamit japánul,

és az ajtó felé fordult. - Várjon! - mondta Pita. - Én álltam az üzlet egyik felét. Meg-

mondtam, hol a csip. Eresszen el! - Addig nem, míg vissza nem kapjuk. - De talán addig is eloldozhatna, és hagyhatna felöltözni - kö-

nyörgött Pita. Jelentőségteljesen nézett a nagyobb férfira, akire lát-hatólag az őrzés feladatát osztották.

- Még eloldozott kézzel se lóghatnék meg tőle. - Felöltözhetsz - mondta a másik rövid gondolkodás után. - To-

moyuki nyilván bámult már eleget. De utána újra meg kell kötöz-nünk. És ha kiderül, hogy hazudtál a csipről, halott vagy. Még egy esélyt nem kapsz.

10

Carla a telekom ébresztőjének zörgésére ébredt. Morgott néhá-nyat, kidörzsölte az álmot a szeméből, és szétnézett a lakásban. Ru-hástul aludt, csak a cipőjét rúgta le, a dzsekijét pedig szépen egy szék karfájára hajította. Épp csak szundítani akart egy kicsit, de azért beállította az ébresztőt este hatra, ha túlságosan elaludna. A képernyőn máris a KKRU Trideóhírek főcíme és lógója ment, ahogy elkezdődött a híradó.

A kamera Rita Lambrecht és Tim Lang, a ma esti bemondóhíressé-gek arcára közelített. Carla elhúzta a száját. Rita kótyagos tünde volt, aki még a napi halálozási rátát is negédes mosollyal olvasta be, Tim pedig törpe birkózóbajnok, akit csak a férfias külseje meg a mély baritonja miatt ültettek ide. Úgy tűnt, a mai vezető híreket Ri-ta konferálja be. Carla csak remélni tudta, hogy nem sül bele a szö-vegébe.

A vezető hír meglepő módon nem a halott mágussal foglalkozott, hanem egy lázadó csoporttal, akik 127 alkalmazott halálát okozva robbantottak fel egy olajfinomítót a Yucatán-félszigeten. Komor ké-pű aztlani szóvivő ígért „gyors és alapos" elégtételt a támadásért. A jelentést kísérő képanyag kellően véres és látványos volt, Carla sze-rint mégsem érte meg a három percet, amennyit a KKRU ráfordí-tott.

A halott mágust a nemzetközi szekcióban sem említették sehol. Carla a híradó első hét percét végigfüstölögte magában, és azon té-pelődött, nem kellene-e betelefonálnia a stúdióba. De aztán követ-

80 Lisa Smedman

keztek a helyi hírek, és Tim Lang, a „Pici Iszony" belekezdett az első anyag felolvasásába.

- Helyi híreink: a seattle-i lakos, akinek holttestét két napja talál-ták meg egy sikátorban, úgy tűnik, mégsem a „Bűvös Rabló" álné-ven működő rablógyilkos áldozata. Láthatólag egy új, ismeretlen szellemfajta támadásának következtében halt meg, és a szellem még e pillanatban is szabadon járhat városunk utcáin. Következik egy szemtanú, Jun Masaki beszámolójában.. .

Carla izgalmában előrehajolt, annyira várta a jelentést. A híradá-sig még ki kellett húznia egy tíz másodperces reklámblokkot a be-konferálás meg a hír közt. Idegesítette, de ezek a hirdetések tartot-ták életben a KKRU-t, és közvetetten ezek állták Carla fizetését is.

Az anyag Pita bekeretezett képével kezdődött, amint a Masaki ál-tal a sikátorban felvett háttér előtt lebeg. Amikor a földre mutatott, az ork lány mintha a holttestre bökött volna, aztán pedig a tükröző-dő ablakfelületekre, melyeken a rejtélyes fény végigpattogott. Ahogy beszélt, fehér sugarak ömlöttek a hullából, a képernyő alján pedig az UTÓLAGOS MEGJELENÍTÉS szavak haladtak végig. Szoká-sos szerkesztési technika volt; a fényt jelző szaggatott vonal kellően mesterségesnek tűnt ahhoz, hogy a stúdió elkerülje a hamisítás vádját, a bekeretezett kép pedig a néző tudtára adta, hogy szerkesz-tett anyagot lát. A híradás végén Pita leírta, a haldokló férfi hogyan ejtette el az adatcsipet, ő meg hogyan vette fel. Vicces volt, hogy „személyi csip"-nek nevezte, Masakinak erre figyelmeztetnie kellett volna. így nehezebb lesz bármit is bizonyítani a Mitsuhama felé.

Carlát az is bosszantotta, hogy Masaki valami .Átlagjolán" arccal fedte el Pita arcvonásait. A kölyök mindazonáltal jól beszélt, érzék-letesen írta le, mit látott.

A kép két kisebb képernyőre bomlott. Baloldalt Aziz jelent meg a boltja rendetlenségében, jobbra Mrs. Samji. Wayne hibátlanul szer-kesztette össze a két anyagot, a két, egyébként kissé unalmas tátogó fej most úgy beszélt, mintha egymás felvetéseire reagálnának.

Aziz: - A csipen található varázslat a hermetikus tradícióban isme-retlen.

Mrs. Samji: - Férjem a zoroasztriánus vallás híve volt. Aziz: - Szellemek megidézésére szolgáló formula. Mrs. Samji: - Farazad a mágiát a vallásgyakorlás részének tekin-

tette. Gyakran az istentiszteleteken is használta.


Aziz: - A varázslattal megidézhető szellemhez hasonlót sem lát-tam soha.

Mrs. Samji: - Mi, zoroasztriánusok fényként fogjuk fel Istent. Aziz: - Az egyedülálló rítusból láthatólag az következik, hogy a

szellem fény alakjában jelenik meg. Mrs. Samji: - Farazad tévedett, amikor. . . megidézte. . . a lényt. Carla észrevette a hangszín enyhe változását, ami Wayne barkács-

munkáját jelezte. Rendkívül enyhe volt, semmi olyasmi, amit az át-lagnéző észrevenne. A sztori immár akármelyik pillanatban elérhet-te a drámai csúcspontot , amikor végre szóba kerül a Mitsuhama-kapcsolat. Carla várakozástel jesen előrehajolt, a jobb oldali kép pedig gyorsan átváltott az interjúra a boncolóorvossal , aki megvizsgálta a holttestet. A halottkém kötelességszerűen elso-rolta, hogy a mágus nagy erejű belső hőhatástól halt meg - „belül-ről kifelé főtt m e g elevenen", tette hozzá ékesszólóan. Feltételezte, hogy a hő mágikus eredetű, mivel a közvetlen közelben nem talál-tak tűzre utaló nyomokat.

A kórboncnokot magába foglaló képernyődarab felparázslott és széthullott, mintha tűz falná fel. Carla elmosolyodott , és gondolat-ban megveregette az effekttervező vállát.

- Szép munka, Wayne - motyogta magában. De hamar lehervadt a mosolya. Jöt t m é g egy utolsó vágás az Aziz-

interjúból, ahol a mágus arról morfondírozott , hogy a Farazad meg-idézte szellem valahogy kikerülhetett az irányítás alól, és szabad szellem lett belőle, egyfajta mágikus kóbor lélek. A jelenetre egy meteorológus következett, aki m e g arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi két éjszakán a várható átlagnál jóval több száraz villám volt látható Seattle egén. Aztán Carla és Masaki szinkronhangja mondott rövid búcsút.

És ennyi volt. A híradás a s túdióba visszaváltva ért véget. - Nos hát - kommentálta Pici Iszony az elhangzottakat -, vesze-

delmes, új szellem jár-kel Seattle egén. Azt hiszem, ez rögtön más fényben tüntet fel mindent.

A másik hírolvasó vidáman felnevetett a szóviccen. - Tartsák tehát fél szemüket az égen, emberek! További híreink.. . - Micsoda? - ugrott talpra Carla. - Ennyi volt? Villámgyorsan kapta fel a telekom kagylóját, és belecsapott a stú-

dió hívógombjába. Egy-két másodperc múltán a képen Gil Greer, a hat órai híradó producere jelent meg. Ember volt, de kellő megvilá-

82 Lisa Smedman

gításban trolinak nézhette bárki. Dagadó válla majd kirepesztette az öltöny szövetét, és a producer medveszerű imázsához az is hozzájá-rult, hogy a stúdióban jártában-keltében szokása volt az ajtófélfák-hoz dörzsölni a hátát, meg rámorogni a riporterekre. Megeresztette a KKRU riporterei számára fenntartott egysorosát.

- Mi van? - A sztori a halott mágussal - mondta Carla. - Farazad Samjival.

Kinek jutott eszébe kis színesként leadni? - Két napja volt a haláleset - felelte Greer. - Meg különben is csak

ettől a szellem-mint-gyanúsított dologtól lett eladható. Meg attól, hogy ilyen jóvágású csávó a fiúd, meg hogy össze lehetett kötni az időjárás-jelentéssel. Egyébként le se adnánk.

Carla mély levegőt vett, és úgy döntött, nem világosítja fel a pro-ducert arról, hogy Azizt legfeljebb három éve hívhatta volna bárki is a „fiújának". Megtartotta a profik hidegvérét.

- De hova lett a Mitsuhama-vonal? Veszélyes, új mágikus módsze-rekkel kontárkodó megacéggel van dolgunk, nem holmi tetves szá-razvillámokkal.

- Milyen Mitsuhama-vonal? - morgott Greer. - Masaki nem mondta? - kérdezte Carla elképedten. - A csip a ha-

lott mágus zsebéből. A varázslat. A Mitsuhama projektje. - Semmit nem láttam, ami erre utalt. - Farazad Samji a Mitsuhama kutatólaborjában dolgozott - ma-

gyarázta Carla. - A halála előtti napon kapcsolatba lépett Masakival, és megígérte, hogy hírt ad egy szigorúan titkos fejlesztés részlete-iről, amin a cég dolgozott. Útban volt a Masakihoz azon az estén, amikor meghalt.

- Asszem, Masaki nem hitte, hogy az egy szál tanú vallomása elég a Mitsuhama-kapcsolat megalapozásához. Külső megerősítés és bi-zonyíték nélkül nincs sztorink.

Carla elképedten állt. Képtelen volt elhinni, hogy Masaki ilyen könnyen feladta. A csipről szóló hírben szándékosan nem említette a Mitsuhamát, és ezzel ringatta magát a hitbe, hogy biztonságban van. Visszabújhat a kis színesek megnyugtató világába, a nagy go-nosz cégek meg a bérgyilkosaik pedig elmúlnak maguktól. A szo-morú az volt, hogy valószínűleg tévedett.

- Lehet még sztorink - folytatta Carla. - Mégpedig jó. A cégről, amelyik veszélyes mágikus eljárásokkal kísérletezget.


- Nem lehet - vetette ellen Greer. - Addig biztos nem, míg nem látok bármi konkrét bizonyítékot, ami összeköti ezt a hülye szel-lemügyet a Mitsuhamával. - Ingerült volt a hangja, jól hallhatóan a türelme végén járt. Carla m é g s e m akarta veszni hagyni a sztoriját.

- Legalább egy szót ejthetett volna róla a ma estiben, ami sejtet-né. . .

- Dokumentáció nélkül nem kekeckedünk a nagyfiúkkal - vágott közbe Greer. - És nem is célozgatunk. Addig nem, míg a Mitsuhama jogi osztályának nagyobb a költségvetése, mint amennyiben az egész hálózatunk van.

- Csak még egy napot kérek - könyörgött Carla. - Tudom, hogy jutok valamire, ha követem a. . .

Greer valahová oldalra nézett, már nem is nagyon figyelt Carlára. - Adásban vagyunk - emlékeztette. - Nem érek rá pont most cse-

vegni órákig a sztoridról m e g a hitelességéről. - Még egy napot! - erősködött Carla. - Na jó - egyezett bele Greer. - De ha nem találsz semmi újat, zá-

roltuk a sztorit.

11

Pita elóvakodott az ágy mellett, oda, ahol a ruhái hevertek ren-detlen halomban. A nagy jakuza még mindig összefont karral állt az ajtóban. Szemében ott volt a figyelmeztetés: jobb, ha Pita nem próbálkozik semmivel. A lány so sem látott ennyire üres és irgal-matlan arckifejezést. Ösztönösen érezte, ez az ember képes len-ne olyan érzéketlenül megölni, ahogy egy szúnyogot nyomna el.

Hátat fordított neki, felvette az alsóruháit és a farmerét, aztán áthúzta a fején az ingét. Elfintorodott, amikor megcsapta az orrát a gönceiből áradó bűz. Meleg volt a szobában, de felöltötte a dzsekijét is. Ha alkalom adódna, hogy meglóg jon. . .

A jakuza egy pár rendőrégi fazonú műanyag bilinccsel a kezé-ben hajolt fölé. Pita megdörzsölte horzsolt csuklóját. Szorosan csapták rá a műanyagot, a bilincs belemélyedt, és csúnyán össze-dörzsölte a bőrét. Mély, vörös nyomok futottak körbe rajta. A ke-ze még mindig zsibbadt.

- Kérem - mondta -, semmi szükség rá, hogy megkötözzön. Tényleg. Nem próbálok meg semmit, ígérem. Ha a barátja vissza-ér, látni fogja, hogy nem hazudtam. Nem lesz rá szükség, hogy.. . - Nem tudta rászorítani magát, hogy kimondja a többit: „hogy megöl jön" .

A könyv, melyet Pita Aziz boltjából csent el, még mindig a föl-dön feküdt. A lány lehajolt, és felvette. A jakuza láthatólag már át-pörgette, talán arra számított, hogy a lapok közé rejtették a le-mezt. A könyv gerince megtört, a fedele lejárt.


A jakuza az ágyra lökte, és hata lmas kezébe szorította Pita csuk-lóját.

- Marad csendben. N e m beszél . - Várjon! - mondta Pita. - N e m lehetne mos t inkább a b o k á m

megbil incselni? A barát ja jó ideig o d a lesz, a varázsbolt valószínű-leg bezárt. Ha e l e n g e d n é a kezem, lega lább a képeket nézeget-hetném a könyvben, hogy tel jen az idő. Úgy nem is beszé lnék a fülébe, m e g semmi más . C s e n d b e n lennék. És összebil incselt láb-bal ugyanúgy nem tudnék elszökni .

A jakuza fe lmordult , aztán m e g r a g a d t a Pita bokáját , és össze-kattintotta rajta a műanyag bil incset. Visszaült a székére az ágy végénél .

- Néz képeket - mondta , és ugyanolyan közönnyel bámul t rá. -Marad c sendben .

Pita megpi l lantotta p i szkos arcát a tükörben a jakuza háta mö-gött, és ö s z t ö n ö s e n m e g p r ó b á l t a le törölgetni a keze hátuljával. Volt már koszos és izzadt é p p e légszer ezelőtt is, de m o s t vala-hogy zavarta a do log . Aztán a könyvre fordította a f igyelmét, és nagy nehezen kinyitotta é p p Basztet képénél , a macskanőné l , akinek az elszánt tekintete annyira tetszett neki. A következő ol-da lon más pózban , k a r o m s z e r ű e n begörbí tet t ujjakkal ábrázolták ugyanezt a nőt. Lehunyta a szemét , de a macskafe jd í szén r agyogó szemek ádázul villogtak e lő a lapról . Pita átfutotta a szöveget a szemközt i o lda lon, és rábukkant a szavakra, amelyek korábban is megragadták a f igyelmét: tudatirányítás. Puhatolózva húzta végig ujjait a képen , és érezte a m a c s k a s z e m e k helyén az aranyszínű nyomdafes ték kis domborula ta i t . Aztán a nő karomszerű kezét érintette m e g az i l lusztráción, és anélkül , hogy rágondol t volna , ugyanúgy begörbí tet te az ujjait.

Megpróbá l ta végigolvasni a szöveget , de a jakuza fenyegető tö-m e g e pár lépésnyire ott mellette mindunta l an megzavarta . Szö-kési l ehetőség u tán s em mert néze lődni a s zobában , a férfi min-d e n mozdulatá t s z e m m e l tartotta. Még akkor, is amikor rágyúj-tott, egyenesen rá bámult a kavargó kék fü s tön át. Pita képte len volt ö s szpontos í tan i , lehunyta a szemét , és próbá l ta el tüntetni m a g a elől.

N e m törődöt t a szék nyikorgásával , inkább a s a rokban z ú g ó fű-tőegység halk zajára figyelt. A g é p köhögött , a venti látor sur rogá sa ped ig olybá tűnt, mintha lé legezne. Ma jdnem olyan

86 Lisa Smedman

volt, mint egy macska dorombolása , és Pita úgy érezte, a hang va-lahogy megnyugtatja. Légzése lelassult, ahogy koncentrált, és kezdett a ventilátorral egy ütemre szuszogni.

Bár nem minden szót értett tökéletesen, elolvasott egy bekez-dést a szövegből. Az ősi sámánokról szólt, meg arról, hogyan haj-tották uralmuk alá embertársaik érzéseit, a macskák nyugalmát és elszántságát utánozva. Újra megérintette az illusztrációt, és vé-gigfuttatta az ujját az arany fejdísz kiemelkedő vonalán. Azt kí-vánta, bárcsak ikon lenne a kép, a női hang pedig mindent elma-gyarázna róla.

Egyik pillanatról a másikra kész gondolat ugrott Pita elméjébe: kép egy házimacskáról, amint kétségbeesetten vágyik a szabadba, de nem juthat ki, mert bezárták előtte az ajtót. Lelki szemével lát-ta a macskát, amint minden idegszálával az ajtóra összpontosít , mintha hívna valakit, hogy nyissa ki. Látta, amint kéz nyúl a ki-lincs után. A fűtőegység egyre hangosabban és hangosabban do-rombolt, és a kéz megragadta a kilincset, lassan kezdte lenyom-ni.. .

A kép szétfoszlott, amikor Pita lépteket hallott az ajtó felől. Ki-nyitotta a szemét. Talán az első jakuza tér vissza? Most fogják megölni? A torka kiszáradt, a gyomrába pedig hideg, nehéz súly gyűlt. Odarohanjon - azaz odaugrál jon - az ajtóhoz, és próbál jon szökni? A jakuzára pillantott az ágy végénél. A férfi fészkelődött, és előrehajolva figyelte, mit tesz, mintha csak arra várna, mikor moccan. Pita az ajkát rágta, arca eltorzult a feszültségtől és a bi-zonytalanságtól. Mit tegyen?

A léptek mentek tovább a folyosón, el a hotelszoba ajtaja előtt. Valahol kintről Pita ajtónyitódást és -csapódást hallott. Aztán csak a csendet.

A jakuza hátradőlt a széken. Pita a hotelszoba ajtajára meresztette a szemét, a menekülésbe

és szabadságba vezető ajtóra. A kilincsre gondolt , elképzelte, amint mozdul , és elképzelte átsuhanni magát az ajtó lapján. Olyan éles volt a kép, hogy minden apró részletét meg tudta fi-gyelni. Karomformába hajtotta a kezét, és maga elé idézte, amint a karmok a jakuza tarkójába mélyednek. Megszorítják, felemelik a helyéről, az ajtóhoz lökik, és kinyittatják vele. Pita meg egysze-rűen átpattan rajta, és eltűnik a folyosón. Ahelyett pedig, hogy


üldözné, a jakuza halkan bec suk ja u tána az ajtót, visszaül a helyé-re, és. . .

A jakuza kis hördülés t hallatott, és megrázta a fejét, mintha fej-fájás kínozná. Az é g ő cigaretta e l fe ledve lógott fél kezében. A má-sik keze e l fehéredő uj jakkal szorította a szék karfáját. Szokott szenvtelensége helyett a férfi gr imaszolt , és sűrűn pis logott . Az-tán az arca egy pillanat alatt k i fe jezéste lenné vált, eltátotta a szá-ját, és üres s zemmel m e r e d t az ajtóra.

- Kérem! - suttogta Pita. - Nyissa ki! Kérem! A jakuza dülöngélve talpra állt, és lassú, merev léptekkel tette

m e g az ajtóig vezető rövid utat. A kil incshez nyúlt, de a keze két-szer is lecsúszott róla, mire sikerült megmarkolnia . Aztán le-nyomta. Félrehúzta az ajtót, egy pil lanatra megállt, míg a lapját véletlenül a lábába ütötte.

Egy-két sz ívdobbanásnyi ideig Pita az ámulattól azt s e m tudta , mit csináljon, ma jd rájött, mit is tett é p p e n . Másra kényszerítette az akaratát, akárcsak a nő képen , és közvetlenül plántált utasítá-sokat az e lméjébe . De m o s t n e m volt idő megállni , é s e lgondol-kozni mindezen. Leugrott az ágyról, és amilyen gyorsan csak tu-dott, e lpattogott az ajtóig. Elsiklott a nagy jakuza mellett, és kint találta magát a szá l loda fo lyosó ján. Idét len ugrá sok sorozatával elérte a liftet. Rácsapott a h ívógombra , közben fé le lemmel telve pillantott vissza a szobára , a h o n n a n é p p e n megmenekül t . Az ajtó lassan csukódott , és halk kattanással bezárult .

- Most ülj le! - sut togta Pita. G o n d o l a t b a n átnézett az a j tón, és m a g a elé képzel te a jakuzát, amint visszaül a székre, és hű-sége sen őrzi tovább az immár üres ágyat. Odaképze l te magá t is, amint m é g mindig ott fekszik, c s e n d e s e n nézegetve a könyvet.

A liftajtó sziszegve kinyílt. Pita edd ig neki támaszkodott , és fej-jel e lőre esett a liftbe. Szerencsére üres volt. Az ajtó feletti szám-s o r o n látta, hogy a hatodik emele ten van. Amikor a g é p h a n g megkérdezte , hová viheti, az a lagsor parkoló jába utasította. Ezzel remélhető leg e lég időt nyer.

Lehúzta a dzsekijét , a keze köré tekerte, és belevágott a vészle-állítót f e d ő üveglapba . Felkapott egy üvegszi lánkot a földről , és vagdosni kezdte boká ja körül a műanyag bilincset. A bilincs e lég erős volt ahhoz, hogy puszta erővel m é g egy troli se szakí thassa szét. Ha viszont oldalra próbálkozik , az anyag rostjaira merő lege-sen . . .

88 Lisa Smedman

A lift lassult, majd megállt az előtérben. Nyílni kezdett az ajtó, Pita pedig lázasan reszelte a műanyagot az üvegszilánkkal. Már csak az hiányzott, hogy összefusson a kisebb jakuzával, akinek mostanában kellett visszaérnie. Épp kinyílt a lift, amikor a bilincs utolsó darabkája is megadta magát. Pita nagy nehezen talpra állt, de csak a szálloda üres előterét látta. Bárki is nyomta be a hívó-gombot , nyilván a másik lifttel ment fel, amely halk csendülés kí-séretében épp most indult el.

Pita megkönnyebbülten nevetett, és elrugaszkodott egy oldal-kijárat felé. Szabad volt! Kivágódott az ajtón, és eltűnt az utcák sötét jének ismerős fedezékében.

12

Carla a résbe lökte a mágneses kulcsot, és várta, hogy beindul-jon a hangfelismerő. Vörös fények villództak végig a billentyűkön, de a rendszer hihetetlenül lassan működött . Öt teljes másodperc telt el, és a hangleolvasó még mindig nem moccant.

Carla topogott és várt. Fáradt volt, és egyetlen vágya sem ma-radt azonkívül, hogy végre az ajtaja túloldalán legyen. Bedob egy dupla martinit, benyomja a buborékfürdőt , és próbálja elfelejteni napi fáradalmait.

Reggeltől estig koptatta a lábát a Mitsuhama-sztori nyomában. Minden kísérlete kudarcot vallott, hogy interjút kérhessen a cég helyi alelnökétől, John Changtól. A Mitsuhama Seattle Hermeti-kus Kutatólabor feje sem volt hajlandó találkozni vele, ahogy a la-bor projektmenedzsere sem. Az irodai személyzetnek az a pár tag-ja sem tűnt túl közlékenynek, akiket nagy nehezen sarokba szorított, és senki nem adta meg a laborban dolgozó mágusok ne-vét. A Mitsuhama sajtóirodájának főnöke végre szóba ereszkedett vele, de a nő udvariasan semmitmondó volt. Nem, a Mitsuhama nem áll készen, hogy bármit is nyilvánosságra hozzon a laborban folyó kutatás eredményeiből - addig biztosan nem, míg az aszta-lukon nem lesz a megfelelő szabadalom és a szerzői jogi anyagok. És „legjobb tudomása szerint" a Mitsuhama semmi olyan varázs-lattal nem kísérletezik, amilyenről Carla beszélt.

Na persze. Carla elővette a kézitáskájából a mágneskulcsot, és másodszor

is végighúzta a résen. A gép végre reagált.

90 Lisa Smedman

- Kérjük, adja meg a hangmintát. - Fáradt vagyok, éhes vagyok, fáj a lábam - mondta Carla. - En-

gedj be a lakásomba, hülye gép! A billentyűkön a fény zöldre váltott. - Hangminta elfogadva. Riasztórendszer.. . kikapcsolva. Carla benyomta az ajtót. Lehámozta magáról a dzsekijét, és be-

állította a lakás világítását meg a hőmérséklet-szabályozót. Aztán megállt. Valami nincs rendjén. A heverőjéről a földre szórták a párnákat, mellette meg kihúzva álltak a kis fiókos szekrény fiókjai. A nappaliban felhajtották a szőnyeg egyik sarkát, és úgy tűnt, a te-lekomegység egyik fiókját is felfordították, és szétdobálták a tar-talmát.

- A francba - suttogta Carla. Halkan behajtotta maga mögött az ajtót, és előhúzta táskájából a kábítópisztolyt. A fegyver elég kicsi volt ahhoz, hogy zsebben is elférjen, műanyag alkatrészei meg nem indították be a fémérzékelőket. Carla vállmagasságba emelte, és kibiztosította. Ha a betörő még a lakásban lenne. . .

Semmit sem hallott a konyhai óra ketyegésén és a telekomegy-ség mély zümmögésén túl a nappaliból. Az egység képernyővédő-je be volt kapcsolva, a hangszórókon pedig egy gregorián kórus hangfekvését utánzó mély frekvenciájú zajkeverék ment.

Carla halkan besurrant a sarkon, kezében a tüzelésre kész fegy-verrel. A nappali üres volt. A konyha, a fürdőszoba és a hálószoba szintén. A betörők nyilván elmenekültek, de hogy biztos lehessen a dolgában, Carla ellenőrizte a szekrényeket és az ágy alját is. Semmi.

Leeresztette a pisztolyt, és kezdte számba venni a dolgait. Sze-mélyi elektronikai cuccait láthatólag megtalálták, de szétszórva hagyták a padlón. Ez azért meglepő volt, hiszen a laptop és a digi-tális kamera elég nagy értéket képviselt, és könnyen túl lehetett volna adni rajtuk. Ezeket kellett volna először elmarniuk.

A behatolók az ékszereiből sem loptak semmit, noha az ágyára szórták mindet a ruhásfiókból, ahová rejtette őket. Kiborították az aprópénzes üveget is a sarokból, de ebből sem vittek el egy dara-bot sem. A konyhaszekrényeket szintén átkutatták, de még a hű-tőt is - vette észre Carla, amikor kiment valami hideg innivalóért. Hálásan fogadta, hogy legalább a kaját nem kenték szét a földön.

Kivette a hűtőedényt a frigóból, leült a konyhaasztalra, és végig-nézett széthajigált földi vagyonán. A Lone Start hívni értelmetlen


volna. A zsaruk csak ki jönnének, körbenézegetnének, pötyögné-nek pár sort a noteszükbe, és már itt sem lennének. A betörések olyan gyakoriak voltak, hogy a rendőrség nem egyszer csak na-pokkal később szállt ki a helyszínre. A bűntény áldozatai addigra általában ráuntak a várakozásra, és összetakarítottak.

Minél többet törte a fejét, Carla annál va lósz ínűt lenebbnek ta-lálta, hogy rablás lett volna a be törők indítéka. A behato lók szinte minden érték felett elsiklottak, amit csak találtak. Persze, elvitték a műérzetjátékait m e g pár számítógépes csipet - a kölykök általá-ban az ilyesmire mentek. Csak ezek nem kölykök voltak. Profik voltak. Átjutottak a hangfe l i smerő rendszeren - ped ig az hibátlan volt, és m é g digitális mintákkal s em lehetett egykönnyen átverni -, ahogy a mozgásérzéke lőn és a de tektorokon is az e lő szobában . Hogy ilyen messzire e l jussanak észrevétlenül, ahhoz prof iknak kellett lenniük. És elszántnak.

Carla hirtelen rádöbbent , mit kereshettek. Ha nem lett vo lna ilyen fáradt, azonnal kikövetkezteti. Míg a Mitsuhama kapuin dö-römbölt, a cég eljött hozzá. Besietett a há lószobába , és felvette a földről a tegnapi dzsekijét. A z s e b é b e süllyesztette a kezét. Sem-mi. A behato lók végül nem botlottak bele abba, amit kerestek, de megtalálták a másod ik lehető legjobbat . A csip, amire Carla felmá-solta a varázslatot, eltűnt.

De ez n e m sokat számított. Aziznak m é g mindig megvolt az ere-deti, tőle ped ig bármikor visszakaphatja . És a r endőr ségen is volt egy példány; azonnal követeltek egyet, mihelyt meglátták a sztorit a hírekben. A behatolók bizonyára abban a hitben ringatták magu-kat, hogy kezükben van az eredeti . Egyik adatcs ip viszont olyan volt, mint a másik, Carla ped ig az eredet ihez hasonló bronzszínű-re vette fel a magáét . Mivel rajta volt a varázslatformula, melyet kerestek, valószínűleg nem jönnek vissza m é g egyszer. Elvitték az összes többi memóriacs ip jé t is, ped ig könnyen megtudhat ták vol-na, mi van rajtuk, ha egyszerűn benyomják őket a te lekomba. Csak talán gyorsan akartak jönni és menni .

Bos szantó veszteség volt. A műérzet já tékok nem olcsók, m e g az unokahúgáró l készült házi trideófelvétele is pótolhatatlan. Ami a többi csipet illeti, azok mind üre sek voltak, kivéve...

- A jó életbe! - nyögte Carla, és kínjában lehunyta a szemét . - A személyi anyagom.

92 Lisa Smedman

És bizony megtalálták. A fiókot, ahová Carla a magántermészetű felvételeit dugta, kiforgatták. A csip eltűnt, nem volt ott az össze-hajtogatott pulóverek mögött.

Az ágyon ült, és felnézett a plafonra - arra a helyre, ahol az ál-mennyezet színes üvegtömbjei mögött ott rejtőzött a holokamera. A zártláncú rendszer automatikusan beindult, valahányszor valaki belépett a hálószobába. Carla a titkos találkáit vette fel vele, ké-sőbb pedig visszapörgette, és újranézte kedvenc pillanatait. Nem tudta, a benne rejtőző riporter készteti-e rá, hogy felvegye az af-férjait, vagy valami fura nemi hajlam. De most már nem is számí-tott. Valahol valaki nyilván már ebben a pillanatban remekül szó-rakozik a kárára, és gerjed a felvételeken. Talán a csipek már úton vannak az első pornóbolt felé. Vagy talán egy rivális trideócsator-nán várják az esti híreket.

Carla felnyögött, és a kezébe temette az arcát. Hogy lehetett ek-kora barom! Réges-rég le kellett volna törölnie a csipeket, vagy ki-kapcsolni a kamerát, mielőtt a betörők. . .

A betörők! A kamerának fel kellett vennie őket! Carla odaránga-tott egy széket a rejtett megfigyelő alá, és felmászott rá. Felnyúlt, félretolta az álcázó üveglapot, lenyomta a kamera kikapcsoló-gombját, és kipattintotta belőle a csipet. Visszavitte a nappaliba, bevágta házi szerkesztőrendszerébe, és rácsapott a Lejátszás gombjára. Kicsit tekernie kellett; az első, rövidke felvételen magát látta, amint az ágyon ülve bámul felfelé a kamerába, a másodikon egy három héttel ezelőtti randevú részleteit. De végül megtalálta a keresett szakaszt. Figyelt, és előrehajolt, hogy semmit ne sza-lasszon el a pillanatból, amikor az e l ső behatoló belépett a háló-szobába.

A kamera fentről vette a szobát, így felső szögből kapta le a férfi fejét és vállát. A kamerába épített logikai kiegészítőegységgel vi-szont Carla minden irányból megnézhette, ha a gép már összerak-ta a teljes alakot a mintákból, míg a behatoló ide-oda mászkált a szobában.

Ember volt, talán a húszas évei közepén járó indián. Rövid tüsi-hajat viselt, és a jobb keze hátuljára fekete madarat tetováltak. A bal keze csillogó króm volt. Farmert, rojtos ujjú barna bőrkabátot és nehéz, fekete bakancsot hordott. Csak rövid időre állt meg, hogy szemügyre vegye a szobát, aztán rögtön az öltözőszekrény-hez lépett, és kezdte módszeresen kiforgatni a fiókjait.


Egy-két perc után másik hang szólalt m e g a szomszéd szobából . Carla leállította a felvételt, visszatekert pár másodpercet , aztán felerősítette és kiélesítette a hangot .

- Találtál valamit, Holló? A tüsihajú behato ló a fö ldre szórt ruhákban kotorászott , és

adatcsipeket szedegetett elő. - J a - felelte. - Nem is egyet. Van valami ötleted, milyen színű

volt? - A tr ideón bronzsz ínűnek látszott - utasította a másik hang. -

De szedj csak össze mindent , amit látsz! A vicc kedvéért lehet, hogy a sztoriban másikat mutattak.

- Szerinted komolyan megér i , Kent? - szólt vissza a másik. - A riporterek s imán hazudhattak is róla, hogy mi van a cs ipen. Lehet, hogy semmit nem találunk, ami érdekelné a Ren.. .

- Ne légy már ilyen rohadt pessz imis ta - mondta a hang a ké-pen kívül. - Persze, hogy nagyon sokat ér a varázslat. Meg m é g ha nem is, mit érdekel az téged? Elég jól megfizetlek, nem?

A hang erősödött , ahogy a m á s o d i k férfi belépett a kamera látó-szögébe . Carla újfent hagyta menni a felvételt, és összeáll ította az anyagból a behato ló teljes alakját.

Sápadt tünde volt, gyér s zőke haját csapzott lófarokba fogta össze. Látszólag a harmincas évei végét taposta , és buggyos nadrá-got viselt fehér inggel m e g egy régimódi , fekete e sőköpönyegge l . Univerzális csatlakozóval felszerelt optikai kábel lógott az egyik zsebéből , a kezére p e d i g sebészkesztyűt húzott - va lósz ínűleg azért, hogy ne hagyjon uj j lenyomatot .

Lehajolt, hogy kihalásszon egy cs ipet az öl tözőszekrény alól. Carla csak nézte a képernyőt , és eltorzult az arca, ahogy az alak a z sebébe süllyesztette a csipet. Nagyon remélte, ez nem az, amelyi-ken azzal a fickóval...

Újra Holló szólalt meg : - Vegyük át m é g egyszer! A m á g u s felvett téged, hogy szöktesd

meg, úgy, hogy a családját lehető leg ne nyírja ki a cég, miután ki-tette a szennyest a nagy fene titkos kutatási projektjükről . A hír-hajhászokat m e g arra akarta kérni, olyan legyen a felvétel, mintha az elrablóitól kapták volna, nem? Akkor hogy lehet, hogy a végén mégiscsak kinyíródott?

A tünde nekitámaszkodott az ajtófélfának. Tekintete figyelme-sen kutatta végig a szobát .

94 Lisa Smedman

- Biztos, hogy kikapcsoltad a biztonsági rendszert? Carla visszafojtott lélegzettel lesett, és remélte, nem marad le a

beszélgetés hátralévő részéről. Az első férfi önelégült arckifejezéssel nézett fel. - Biztos. Nem erre vettél fel, cimbora? Meg hogy a földön mász-

káljak mindenféle szétszóródott csipek után, ha éppen nincs ked-ved összekoszolni magad?

A tünde halványan rámosolygott. - T u d n i akarod, miért nyírták ki? Használd az agyad! Egyszerű. A

Mitsuhama nyilván megtudta, mire készül a csodagyerekük, és el-hallgattatták. De közben kiengedték a szellemet a palackból. Most már mindenki tudja a titkot - még ha azt nem is, a titok pontosan miben áll. Figyelmetlen húzás volt tőlük, csak így ott hagyni a csi-pet a zsebében.

A másik férfi cöcögő hangokat hallatott a szekrényből. - Hülye seggfejek - mondta megvetően. - Első számú szabály:

mindig nézd meg a zsebét. - Kilépett a szekrényből, és fél kézzel Carla egyik nadrágjában nyúlkált. Já tékosan odapasszolta a tündé-nek, és tovább kutakodott a többi göncben.

- Szóval nem te voltál? - kérdezte Holló. - Már azt hittem, elad-tad Miszter Mágust.

- Nem, a Mitsuhamának nem. De a megbízóm kezd türelmet-lenkedni. Eredményeket látna végre a pénzéért.

- Honnan tudod, hogy tényleg a mi emberünket nyírták ki a si-kátorban? Lehet, hogy téged is átvert, és felvett pár másik vadászt, hogy rendezzék meg a halálát...

- Biztosan ő volt - felelte a tünde. - A felesége azonosította, amikor másnap reggel felhívtam.

- Csak így egyszerűen? A tünde kuncogott. - Azt mondtam neki, riporter vagyok. Carla öntudatlanul bólintott. Nem csoda, hogy Mrs. Samji úgy

érezte, „szörnyű kérdésekkel" zaklatják. Ez a kettő nem tűnt túl cizellált léleknek.

A tünde is bólintott a képernyőn, csak úgy magának. - Még mindig jói jöhetünk ki mindebből, ha megtaláljuk a csi-

pet. A Mr. Johnsonom valószínűleg még jobban is örülne neki, mint egy önfejű mágusnak. Egy adatcsipből nem olyan nehéz ki-verni a titkait.


Az első férfi becsukta a szekrényajtót. - Ennyi - mondta . - Mindent átnéztünk a szobában. A tünde az órájára nézett. - Húsz perce vagyunk itt - mondta . - J o b b lesz, ha lépünk, ha

még a másodikra is sort akarunk keríteni. - Kilépett a hálószobá-ból.

- A boltba megyünk? - ment utána Holló. - A h h o z már késő - válaszolt a tünde. - A múlt éjjel is . . . A felvétel hirtelen véget ért, amikor az indián kilépett a hálószo-

bából . A képernyő villódzott párat, aztán Carla jelent m e g rajta, amint kábítópisztollyal a kézben be lép .

Megnyomta a képernyő Szünet ikonját, ma jd visszatekert pár másodpercet . A kép sarkában számlap mutatta a felvétel óráját , percét, és másodpercé t . Pontosan hajnali 2 óra 16 perckor ért vé-get - több mint öt órával ezelőtt. A behato lók már akárhol lehet-nek.

Carla felugrott i jedtében, amikor megszóla l t a telefon. Elővette a z sebéből , szétnyitotta, és az apró képernyőn Masaki arcát látta. Zaklatott tekintetűnek és idegesnek látszott. Izzadságcsík futott le a halántékán. Letörölte, és gyors hadarásban tört ki, amikor Carla bekapcsol ta a vizuális vevőt.

- Hála az égnek, s emmi ba jod , Carla - lihegte. - Mi a baj, Masaki? - Míg tegnap dolgoztunk, valaki betört a l akásomba, és fenekes-

tül felforgatta. Mihelyt láttam a rendet lenséget , bec suktam az aj-tót, és hívtam a rendőröket . Azt akartam, hogy ők m e n j e n e k be el-sőnek. Semmit n e m akartam kockáztatni, azután, hogy találkoz-tunk a jaku. . .

Óvatosan körülnézett , mintha arra számítana, bármelyik pilla-natban jakuzák vethetik rá magukat a sarokból , aztán megnyal ta kiszáradt ajkát

- . . .azokkal a tagokkal. Az utcán, a múlt este. Nyilván a cs ipet keresik. J o b b a n tennéd, ha nem menné l haza a lakásodra . Ha ott találnak, egyedül . . .

- Ebben a pi l lanatban is itt ülök, itthon, Masaki - m o n d t a Carla. E lmosolyodott a másik döbbent arckifejezésén. - És kösz a figyel-meztetést , de már késő. Az én lakásomat is szétkapták. És valószí-nűleg ugyanazok.

- Hívtad a zsarukat? - kérdezte Masaki.

96 Lisa Smedman

- Ugyan már, Masaki. Tudod, hogy megy az efféle. - Asszem, igen - értett egyet Masaki. Aztán vádló pillantást ve-

tett rá. - Azt mondtad, ezek a verőemberek csak akkor esnek ne-künk, ha leadtuk a sztorit.

- Nem azok voltak - mondta Carla. - Hanem vadászok. - K i k ? - Árnyvadászok - magyarázta Carla. - Látták a hírt, és eljöttek a

csipért, nyilván abban a reményben, hogy lenyúlhatják, és jó áron eladhatják róla a varázslatot. Eredetileg arra vették fel őket, hogy rendezzék meg Farazad eltűnését. Azt mondhatta nekik, nyújtsa-nak fedezetet, míg engedély nélkül kilép, de a szöktetést látható-lag úgy tervezték, hogy a Mitsuhama ne állhasson bosszút, miután kipakol a kutatási projekttel. Farazad úgy tervezte, leadja neked az interjút, reggelre pedig eltűnik. De úgy látszik, a vadászok, aki-ket felvett, vérszemet kaptak, és úgy döntöttek, annak adják, aki a legtöbbet fizet érte.

Masaki hitetlenkedve nézett rá. - És ezt a sok mindent meg honnan tudod? Carla már majdnem megszólalt, hogy elmesél je Masakinak a rej-

tett kamera felvételét. De aztán megtorpant. Masaki szeretett pletykálkodni; ha megtudja, hogy Carla kamerát szerelt a hálószo-bájába, tudni fogja az egész szerkesztőség, mielőtt belehörpinte-ne a következő reggeli kávéjába. És abban sem volt biztos, hogy kódolatlan, nyílt csatornán akar arról beszélni, milyen szép, tiszta felvételei vannak két profi árnyvadászról. A megfelelő lehallgatók-kal egy mobiltelefonos beszélgetésbe bárki belefülelhet.

- Megvannak a forrásaim - mondta, és kacsintott. - Azt mondod, Farazadot el akarták adni? Kinek? Carla visszagondolt a beszélgetésre, amit a kamerája megörökí-

tett. Mit mondott az a Holló nevű árnyvadász? Egy névbe kezdett bele, valami ilyesmibe, hogy „ren". Carla először úgy gondolta, ez egy ember neve. Renny. Vagy talán Reynolds. De aztán rájött, mi lehet. Semmi más. A „Ren" nem ki volt, hanem mi. Egy óriáscég.

- Renraku - suttogta. Masaki elkapta a szót. - A Renraku Computer Systems? Úgy lenne értelme. A Mitsuha-

ma legnagyobb riválisa. Nyilván kíváncsiak rá, mire készül az ősel-lenség.


- És most már tudják is - felelte Carla. - A vadászok megtalálták, amiért jöttek.

Masaki grimaszt vágott, aztán rájött, mire vonatkozik a megjegy-zés.

- Úgy érted, megtalálták a te pé ldányod a va. . . - Masaki! - szakította félbe Carla. - Nem g o n d o l o d , hogy az

ilyesmiről jobb lenne holnap csevegni a s túdióban? Masaki szeme elkerekedett . - Ó, persze - próbált lazának tűnni. - Hát akkor jó éjszakát.

Viszlát holnap. Carla mobiltelefonján a kis képernyő elhalványodott.

13

Pita a seattle-i központi könyvtár egy eldugott sarkában ült. Két ősrégi, huszadik századi könyvekkel teli polc közé fészkelte be ma-gát. Ide menekült, miután megszökött a jakuzáktól a szállodában, és azóta sem tette ki a lábát. A könyvtárban minden megvolt, amit egy utcagyerek kívánhatott - fűtés, fedél az eső elől, mosdók a tisz-tálkodáshoz, ingyen szórakozás, az étteremben pedig Growlie cso-kit, szójakávét és tápszójás rágcsálnivalókat osztogató automaták. És ami a legjobb, a könyvtár a nap huszonnégy órájában nyitva tar-tott. Csak arra kellett ügyelni, hogy a biztonsági őröket elkerülje, ezek ugyanis irgalmatlanul kidobtak mindenkit, akit alváson kap-tak.

A dolog nyitja az volt, hogy folyamatosan járjon a könyvtár egyik részéből a másikba. Csinálj úgy, mintha egy csipet nézegetnél az olvasóteremben, csak unalmadban belealudtál. Aztán szundíts egy kicsit a másodikon, a vetítőfülkékben. Aztán tovább a gyerekrész-legbe, ahol animált hologramok peregtek szünet nélkül. Kicsit nagy a hangerő, de a kipárnázott padok kényelmesek. Aztán át a kézikönyvtárba, ahol egy darab régi adatkábellel könnyen úgy te-hetsz, mintha a városi nyilvántartó dekkekbe csatlakoznál. Aki tu-dott ülve aludni, elhitethette magáról, hogy éppen a kibertérben lóg, és csak azért csukja be a szemét, hogy kiszűrje a külső ingere-ket.

De a legjobb hely az a kicsi, zsúfolt részleg volt, ahol a régimódi, nyomtatott anyagot, vagyis a könyveket tárolták. A polcok közt kes-kenyek és szűkek voltak a folyosók, és senki nem tette ki magát szí-


vesén a fáradalmaknak, hogy egyenként lapozgassa a lapokat, m e g elolvassa, ami rajtuk van. Az adat leolvasó egységek a maguk ani-mált hologramjaival, automatikus szókereső és letöltő funkcióik-kal sokkal népszerűbbek voltak.

A könyvtár egyik feléről a másikra vándorolva Pita s ikeresen szundított párat. Amikor eljött a reggel, és korogni kezdett a gyom-ra, belenyúlt az egyik automatába , kivert belőle egy Growlie csokit és egy szójakávét, majd visszatért a nyomtatott részlegbe. Elővette a zsebéből a papírkötésű könyvet, amit Aziz boltjából lopott , és ne-kikezdett, hogy tüzetesen áttanulmányozza. A színes illusztrációk mintha csak neki szóltak volna, és nemigen tudta levenni róluk a tekintetét. Mély érdeklődést keltettek benne, amilyet az iskolai vi-zuális taneszközök sosem. Elfogta a vágy, hogy mindent megtud-jon a bűvös képekről, amit csak lehet, és ráerőltette magát , hogy elolvassa mellettük a kísérőszöveget.

Nagy része elég bonyolult és nehezen érthető volt, de Pita azért felfogott pár a lapgondolatot . A könyv szerint a világon minden -az emberek, a kövek, a növények, de m é g m a g a a könyv is, melyet a kezében tartott - egyszerre létezett a fizikai világban és az asztrá-lis síkon. Voltak olyan do lgok is, amelyek csak az asztrálsíkon mu-tatták m e g igazi valójukat - például a totemállatok. Köztük a Macs-ka nevű totem.

Ezt állítólag a Macska szolgálatába szegődött ember sámán is megtehette. De mindig a totem volt az, aki választott, s o s e m fordít-va. N e m azon múlott, hogy hozzájut-e valaki mágikus képzéshez, vagy tud-e építeni „orvosságos kunyhót" - bármi legyen is az. Elvé-gezhette ezt az összes baromságot , akkor sem lett belőle sámán. Addig nem, míg a Macska m a g a nem hívja.

Pita ezen elmosolyodott . Elég hülyén hangzott. Elképzelt egy macskát, ahogy hívogatja, nagyjából úgy, ahogy öreg szomszédai hívogatták annak idején estefelé vacsorára a macskájukat. Csak itt nem azt hallaná, hogy „Cic, cic, gyere cica a kajádért", hanem azt, hogy „Cic, cic, gyere, Pita, a mágiádért . "

Pita belefáradt az olvasásba. Félretette a könyvet, állához húzott térddel leült, és gondolkodni kezdett. Rengeteg furcsaság történt vele az utóbbi pár napban. Először is az á lom a s túdióban, amely arra figyelmeztette, ne hagyja, hogy a tünde m á g u s kicsalja a rejte-kéből. Erre jobban kellett volna figyelnie. És ott volt a kü lönös bű-völet, melybe m é g a hote l szobában ringatta azt a jakuzát. Azt jelen-

100 Lisa Smedman

tette talán, hogy van valamilyen mágikus tehetsége? Nagyon remél-te. Mert ez azt is jelentené, hogy több az átlagos utcai söpredéknél - többé nem valami randa orkjány, aki semmire sem viszi. Hanem varázstudó. Valaki különleges.

Pita szája széles vigyorra húzódott, ahogy elgondolta az elé táru-ló lehetőségeket. Például csak ki kell várnia, míg újra össze nem fut a többi gyerekkel, akik egykor az iskolában disznópofának hív-ták. Megmutatja nekik.

Lépteket hallott, és felnézett. Egy biztonsági őr - az, aki koráb-ban már kiugrasztotta a könyvtár másik sarkából - fordult be a polc mellett. Pitát megpillantva megállt, és rábökött az ujjával.

- Na jó, kölök, megvolt az utolsó esélyed - mondta. - Ez itt könyvtár, nem átmeneti szállás utcai mocskoknak. Órák óta itt vagy, most már szedheted a sátorfád. Húzd innen a rongyos seg-ged!

Pita magabiztosan rámosolygott. Keményen szembenézett a fér-fival, és maga elé képzelte, ahogy megfordul és elmegy. Karommá görbítette az ujját, és suttogni kezdett:

- Tűnés. Hagyj békén! Semmi sem történt. Pita szívverése felgyorsult. Az erő, ami egy-

szer már eltöltötte, elhagyta tehát. Újra magára maradt, visszavál-tozott tehetetlen gyerekké, akit perceken belül kidobnak az utcá-ra, az esőre, a jakuza prédájára.

Vadul körülnézett, és készült, hogy nekirugaszkodjon. De nem tudott összpontosítani. Valami történt a szemével. A könyvek el-mosódtak és reszkettek, áttetszővé váltak körben a polcokon. Az őr különös fénybe burkolózott, csúnya bíbor és zöld ködbe, és abban Pita ösztönösen felismerte a dühét.

Vad látomása támadt: a szeme összeszűkült, és függőlegesen állt benne a pupilla, mint egy macskának. A füle mintha hátrafelé la-pult volna a fejéhez félelmében. Kezdett megőrülni? Vagy ez csak a Mindease utóhatása? Vagy valami új mágikus erő ad hírt magáról? Ha igen, nem sokat használt. Pita úgy szédült, hogy mozdulni is alig tudott.

Az őr keze összezárult a gallérján, és talpra rángatta Pitát. A világ egy csapásra újra kiélesedett körülötte, ahogy visszanyerte látását.

- Mozgás, azt mondtam! - De a könyvem...


Pita hátracsavarodott, hogy lássa, hova esett. A könyv a fö ldön hevert.

- Ki akarsz venni egy könyvet, kölök? Könyvtárjegyed van? - Nincs rá szükségem - tiltakozott Pita. - Az a könyv az enyém.

Én hoztam magammal . - Persze, kölök. Az őr felvette a könyvet, és felnyúlt, hogy a polcra tegye. Pita

megragadta a karját. - Az enyém - erősködött . Próbálta kicsavarni a könyvet a férfi ke-

zéből, és kinyitotta a szakadt fedelet. - Nézze. Nincs benne könyv-tári szám.

- Na, ennyi volt. - Az őr már igazán dühödtnek látszott. - Kifelé! Elkapta Pitát a dzsekije gallérjánál fogva, áttaszigálta a könyvtá-

ron, ma jd ki az ajtón. A lány csúszott, mászott , tekergőzött és tilta-kozott, de az őr éppo ly süketnek bizonyult a hangos óbégatásra , mint az e lőbb a gondolat i parancsokra. A forgóa j tóhoz vitte Pitát, és kilökte a járdára.

A lány a könyvtár előtt állt, és reszketett az esti hidegben. Zsebre vágta a könyvet, aztán belecsapott egy l ámpaosz lopba . Kisebb zá-p o r e s ő jutalmazta a lámpáról , a víz eláztatta a haját. Az épületből , az üveg forgóajtó túloldaláról az őr m é g mindig szemmel tartotta, hogy megb izonyosod jon róla, tényleg eltűnik végre. Pita próbált a tudatába hatolni, próbálta o d é b b terelni, de hiába erőltette magát , míg bele nem fájdult a feje, nem történt semmi . Úgy tűnt, a mági-kus tudománya csak akkor bújik elő, amikor akar. Akkor pedig nem jó semmire. Hacsak. . .

Búcsúzóul beintett az őrnek, azzal végigcaplatott az utcán. Ha visszamegy Aziz bolt jába, a m á g u s talán ös sze tudja hozni valaki-vel, aki segíthet neki. Ha másra nem, pusztán arra is nagy szüksége volt, hogy valaki elmagyarázza, mi történik vele, és biztosítsa róla, nem őrül m e g éppen . Aziz fel tehetően igencsak ki fog rúgni rá, ha megtudja , e lmondta róla a jakuzáknak, hogy nála van a Mitsuhama csipje. De ha elmagyarázza, hogy kényszerítették, talán m e g is öl-ték volna, ha nem teszi, valószínűleg megbocsát . Pita végül is csak gyerek volt, n e m hozzá hasonló , nagy hatalmú mágus . És ahogy is-merte azt a ravasz alakot, biztosra vette, mos tanra már tucatnyi példányban másol ta le magának a varázslatot. Az eredetit visszaad-ta a jakuzáknak, túljárt az eszükön valami varázslattal, és út jukra küldte őket.

1 0 2 Lisa Smedman

Pita egyelőre nem aggasztotta magát azon, hogyan veszi majd rá Azizt, hogy segítsen. Talán tartania kell majd a hátát, vagy valami más szívességet vállalni. De így vagy úgy, Pita elszánta magát, hogy kielégíti a különös élményei keltette mély kíváncsiságot.

Pita az esőben állt, és elöntötte a bűntudat. Az utca túloldalán, Aziz boltja helyén csak üres, kiégett rom maradt. A szomszédos bol-tok sértetlenül megúszták, de a köztük lévő helyet sötét betoncson-kok töltötték ki, az egykori üzlet belsejét pedig nedves könyvper-nyehalmok meg a plafonról leszakadt cserépdarabok. Eső vágott végig a pár üvegdarabon, ami még megmaradt a kirakatkeretben, és kormot kent a cirádás ablakmintára. Az égett fa, a nedves papír meg az olvadt műanyag szaga fátyolként lógott a levegőben.

A járdán járó-kelő emberek mintha észre sem vették volna a bolt pusztulását. Az eső elől mélyen behúzott nyakkal, kapkodva szed-ték a lábukat. A kiégett bolt üres volt, teljesen élettelen. Pita elgon-dolkozott, vajon Aziz is itt lelte-e a halálát, és hogy a tűzvészt a má-gikus védelmen valahogy beszivárgó szellem okozta-e. Azért remélte, a mágust valahogy figyelmeztették, és sikerült időben meglógnia.

A romok közül fehér villanás ragadta meg Pita figyelmét. Valami mozgott a könyvek maradványai közt. Pita hátrahúzódott egy kapu-alj fedezékébe, és nagyon remélte, nem a jakuzák hagytak itt valami szellemet, épp erre az esetre, ha előbújna. De aztán a teremtmény kibújt az üres ablakkereten, és Pita látta, mi volt. Megkönnyebbül-ten lélegzett fel, amikor felismerte a bolt macskáját.

A macska valószínűleg éhes volt, és gazdát keresett. Pita a zsebé' be nyúlt, és megtalálta a tápszójarudat, melyet még a könyvtári gép-ből lopott. A papírja szerint marhahús-ízesítésűnek kellett lennie. Nem tudta, hogy a macska bedől-e a mesterséges aromáknak, de megpróbálni még meg lehet.

Pita megvárta, míg ritkul a forgalom, és átment az utca túloldalá-ra. Leguggolt a kitört kirakat elé, kicsomagolta a kaját, és odatartot-ta a macskának. Az állat kényeskedve közelített, a bajusza megrez-dült, ahogy megszimatolta a szójarudat. Aztán rózsaszín nyelvével nyalogatni kezdte a sós bevonatot. Pita letörte a rúd csücskét, és a járdára ejtette. A macska megette, panaszosan felnézett fél sárga és fél kékszemével, és kurrogott egyet.

A LUCIFER-JÁTSZMA 1 0 3

Pita adott még neki a szójából, és amíg falatozott, megvakarta a füle mögött.

- Ez az, cica - mondta neki. - Az utcán senki nem válogat. Eszi, amit talál, és alszik, ahol éppen jön. Remélem, meg tudod húzni magad valahol éjszakára.

A macska megfordult, és elindult a járdán. Pita kíváncsi lett, hová megy, tehát befordult utána a sarkon. Az állat haladt még egy fél háztömbnyit, és befordult egy sikátorba. Pita először nem látta, ho-va tűnt, de aztán észrevette a farkát, amint eltűnik egy kitört ablak-ban.

Az ablak a földszinten volt, és egy áruház pincéjébe nyílt. Az üveg kitört, és a drótháló, amelyik fedte, egyik oldalán kilazult. Nem len-ne nehéz félrehúzni, benyúlni alá, és kinyitni a reteszt.

Pita letérdelt az ablak mellé, és belesett a kidobált lomokkal teli sötét szobába. Próbababák feküdtek habszivacsdobozok tetején, az egyik sarokban reklámtáblák tornyosultak, a földön meg egy törött mosdókagyló hevert. Vastag porréteg borított mindent, Pita több dobozon is látta a macska lábnyomait. A pincébe láthatólag régóta nem léptek.

Pita körülnézett a sikátorban, hogy lássa, nem jár-e arra valaki. Az-tán óvatosan lefeszegette a dróthálót az ablakról. Kicsit nyikorgott, de hamar be tudott nyúlni alá. Félrenyomta a rozsdás reteszt, és az ablak kinyílt. Pita lábbal előre leereszkedett. Becsukta az ablakot, aztán kinyúlt a törött üvegdarabok között, helyreigazította a dróthá-lót.

A pince egész sötét volt, alig szűrődött be egy kis fény a sikátorra néző ablak piszkos, törött üvegén. Fent a bolt csendes volt, éjszaká-ra bezárt.

Elégedetten, hogy senki sem juthat a nyomára, Pita elhelyezke-dett, és oldalára feküdt pár doboz mögött, egy hűtőnyílás mellett. A macska melléje pattant, és nekidörgölőzött a kezének. Pita megsi-mogatta, és ásított. Múlt éjjel nem aludt valami jól; a biztonsági őrök miatt nem futotta többre pár rövid kis szundításnál. Ez a hely sokkal jobb volt. Száraz, meleg, kicsit poros, de jól meg lehet hú-zódni benne. Itt egy ideig a jakuzák elől is elrejtőzhet. Magához húzta a macskát, és arról ábrándozott, bárcsak Chen lenne. Nem is tudta, milyen régóta nem érezte magát ilyen biztonságban...

Zaklatott álmából a feje fölött nyikorgó deszkák zajára ébredt. Napfény áradt be a törött ablakon, fölötte pedig jöttek-mentek a

1 0 4 Lisa Smedman

boltban. Valahonnan a folyosóról vezetékben csörgedező víz hangja jött.

Pita felült, és nyújtózkodott. Éhes volt, még mindig fáradt, ráadá-sul vécére is kellett mennie. Felállt, leporolta a dzsekijét, és az ajtó-hoz ment. Résnyire kinyitotta, és kilesett a folyosóra. Akár a pincét, a folyosót is ócskaságok borították el. Pita végigment az ütött-ko-pott táblák és dobozok közt, és egyenként lenyomogatta a kilincse-ket. A legtöbb ajtó zárva volt, az is, amit egy rövid lépcső tetején ta-lált. A fülét nekinyomva sem hallott semmit. Úgy gondolta, ez az ajtó vezethet a boltba, de a por mennyiségéből ítélve ezt sem nyit-hatták ki hónapok óta.

Pita visszament a folyosón, és talált egy nyitott ajtót. Benyúlt raj-ta, és körbetapogatózott a villanykapcsoló után. Felnyomta, és látta, hogy egy mosdóba jutott. A berendezés régi volt, és koszos, de ami-kor kipróbálta, látta, hogy még működik. Gyorsan el is zárta, a víz messze vartyogó, visszhangzó zajt keltett a csövekben.

Pita elmosolyodott a felfedezésén. Ha el akarja kerülni a lebu-kást, nem kell mást tennie, csak gondosan egyeztetni a klotyóhasz-nálatot odafent a vevőkkel. A csőhálózat zaja mindent elnyom.

Közben pedig maradhat itt. Fél saroknyira akadt egy Growlie Go-urmet meg egy Stuffer Shack is. Az utóbbiból képes lesz lenyúlni egy kis ennivalót, és ha jól időzít, az étteremből is besöpörheti a maradékot, mielőtt megromlik. Próbálta kitalálni, hány óra lehet, és eltűnődött rajta, mikor evett utoljára rendes, meleg ételt. Igencsak éhes volt. És az alvás ellenére még mindig furcsán, bágyadtan érez-te magát. Mondogathatta magának újra és újra, hogy biztonságban van, biztos rejtekhelyet talált a két kifutófiú elől, akiket ráküldtek, de még mindig feszült és ugrásra kész volt.

Valami puha érintette Pita lábát. Odébb ugrott, aztán észrevette, hogy csak a macska az. Felemelte, megsimogatta a fejét, hallgatta mély dorombolását. Ha a macska megmenekült a tűzből, talán Aziz-nak is sikerült. És ha még mindig a városban van, esetleg össze tud-ja hozni egy sámánnal, aki eldöntheti, van-e igazi mágikus tehetsé-ge. Amilyen fajta boltot vezetett, Aziznak nyilván sok mágiával foglalkozó ismerőse kell, hogy legyen.

Csak egy gond volt. A bolton kívül - ami már romokban hevert -fogalma sem volt, hol keresse. Talán szerepel a város címjegyzéké-ben, de Pita nem nagyon hitte, hogy a történtek után otthon üldö-


gél, és várja, hogy bekopogjanak hozzá a jakuzák. Nem, rohadt re-ménytelen volt az egész. Sosem találja meg.

Pita lépteket hallott kinn a sikátorban, és lehúzta a fejét, amikor látta, hogy valaki elhalad a koszos ablak előtt. A valaki öltönynadrá-got és drága cipőt hordott. Jakuza? Pita szíve a torkában dobogott, míg a lépések el nem tűntek az utcai forgalomban.

Szorosan magához húzta a macskát, és remegő kézzel simogatta. Az állat válaszul kurrogott, és az állához dörgölte a fejét. Pita le-hunyta a szemét, és a puha szőrbe fúrta az arcát. Nem merészked-het az utcára, csak később, amikor már nincs annyi járókelő. Addig nincs mit tenni, egyszerűen nem szabad figyelnie korgó gyomrára meg a feje szédelgésére. Az életéről volt szó, és nem akarta odadob-ni egy francos Growlie csokiért.

14

Carla a KKRU szerkesztőségi szobájában ült egy terminálnál, és végignézte a számítógép által megjelölt fájlokat. Úgy állította be, hogy mindent letöltsön, aminek bármi köze van a Mitsuhamához, és a fájl már egy nap alatt hatalmasra növekedett. Megpöccintette az ikont a képernyő alján, és gyorsan végigpörgette a cikkeket. Hul-ladéknak tűnt az egész - reklámanyagok a céges vezetők találkozó-iról, bejelentések egy osakai meg egy londoni üzem megnyitásáról, üzleti elemzések a MCT-részvények tőzsdei teljesítményéről, nevet-séges „fogyasztói felhívás" egy vásárlóról, aki azt állította, egy MCT idegcsatlakozó okozza a családi gondjait, egy hír arról, hogy Toshi-ro Mitsuhama, a vezérigazgató a japán koronaherceggel teázott...

Carla sóhajtott. Megfájdult a feje, mire végigturkálta ezt a sok sze-metet. Talán a seattle-i illetőségű hírekre kellett volna korlátozni a keresést.

Hátradőlt a székében, és Greer irodája felé pillantott. A Mitsuha-ma-sztorit hivatalosan lezárták, vége volt, kész, annyi. De ez nem akadályozhatta meg abban, hogy szabad perceiben tovább kutas-son, és ráakadjon valami nyomra, ami újra pályára állítja a sztorit. Ezzel a passzív keresgéléssel viszont nem jutott semmire. Talán ak-tívabban kellene kezébe venni a dolgokat.

Mai munkája hivatalosan egy Mátrix-beli ügyről szólt. Seattle tele-kommunikációs hálózatán az utóbbi napokban pár hozzáférési pont különös meghibásodásokat mutatott. Nevek keveredtek össze, nem passzoltak a jelszavak és a retinakódok, és a Mátrix for-galmát alternatív szerverekre kellett átirányítani. A Mátrixban más-

A LUCIFER-JÁTSZMA 107

hol is egész rendszerek mondtak csődöt; az egyik legutóbbi áldozat a Washingtoni Egyetem teológiai tanszékéhez tartozott. A telekom-szolgáltatók kézzel-lábbal igyekeztek meggyőzni előfizetőiket, hogy kézben tartják az ügyet, meg különben is csak helyi, elszigetelt problémáról van szó. A szakértők viszont, akikkel Carla ma délelőtt lépett kapcsolatba, úgy találgatták, hogy új, nagy erejű vírus szaba-dult el. Az aggodalmaskodóbbak máris párhuzamot véltek felfedez-ni közte meg a 2029-es nagy lefagyás közt.

Remek interjú volt, és nyilván a frászt hozza majd ország-világ de-kásaira, ha lemegy a hat órai híradóban. De sajnos nem több egyszerű spekulációnál. A puszta tényekre szorítkozva a hírnek nem volt valami nagy súlya. Kit érdekel, ha valami obskurus teológi-ai tanszék anyagai menthetetlenül gallyra mennek? Annyit mind-azonáltal még Carla is elismert, hogy a teológiai tanszék gépeinek lerobbanása remek nyersanyagot adott a dekások poénkodásainak arról, hogy a vírus „isteni közbeavatkozás" műve lehet. Már egy ara-nyos kis nevet is kitaláltak neki: Szentlélek. Egy televangelista háló-zat gépeire is lecsapott Denverben.

Carlának egy szerencsétlen asszonyról készült kis színessel sike-rült némi életet lehelni az interjúba. Úgy látszott, ez a nő mágnes-ként vonzza magához a vírust, bárhova megy. Akármelyik gépen je-lentkezett be Luci Ferraro, a vírus rátalált. Kiégette a saját telekomját, hat nyilvános terminált meg még azt is, amelyen recep-ciósként dolgozott egy fogászati rendelőben. Az interjú remekül il-lett a viccrovatba, főleg Luci megjegyzése után: még a fia is kizárta a szobájából, nehogy hozzányúljon a holojátékgépéhez. Ez megadta a hírnek a szükséges kis pluszt, hogy bekerüljön az esti hírekbe. Jól is jött, mivel a másik jelentős hír össze-vissza egy újabb jelentés volt az Ork Rehabilitációs Kamara követeléseiről. Még mindig a polgár-mesterrel akartak találkozni, noha ez már egy hete lejárt ügynek számított.

Carla átnavigált a zsúfolt szerkesztőségi szobán, és a stúdió kuta-tási osztálya felé vette az irányt. Jól leválasztott szoba volt ez a szer-kesztőség mellett, távol a zajtól és a tülekedéstől, jól felszerelt konyhával meg egy Formfit heverővel. Oldalt külön mosdó gondos-kodott róla, hogy a kutatóknak ne kelljen sorban állással veszteget-ni értékes perceiket, mint mindenki másnak.

Az „osztályon" dolgozó három ifjú dekás elvileg mindig a riporte-rek rendelkezésére állt, de legtöbbször csak egyikük tartózkodott

1 0 8 Lisa Smedman

itt személyesen, műérzetjátékokkal vagy rövid programok irogatá-sával múlatva az időt. A másik kettő távoli munkaállomásokról, ott-honról csatlakozott be.

Ma Corwin Schofeld, egy tizenéves korából épp csak kiöregedett ork volt a soros dekás. Testi valójában nagy, mafla meláknak tűnt, de Carla tudta, hogy ikonja a Mátrixban gyors és furfangos, mint bárki más.

Corwin felnézett, ahogy Carla belépett a szobába. Éppen becsat-lakozni készült, dekkje az ölében hevert, a halántékához adatkábel vezetett.

- Hoi, Carla - mondta széles mosollyal. - Hogy ityeg, te szaglász? Mizújság?

Carla elvigyorodott Corwin keménykedő utcai szlengjén. Tudta, hogy az ork Rosemount Beachen, Bellevue egyik vagyonos előváro-sában nőtt fel. Az affektált duma éppúgy hozzátartozott az imázsá-hoz, mint a műbőr póló, a magas szárú tornacipő és a megszagga-tott farmer. Rendes körülmények közt kicsit ugratta volna vele, de most kisebb gondja is nagyobb volt.

- El kéne végezned egy melót a kedvemért, Corwin - mondta ne-ki.

- Szuper - bólintott buzgón az ork. - Csak mondd meg, hova! - Keménynek tűnik. Céges kutatási fájlok. Jég biztosan lesz raj-

tuk. Talán még fekete jég is. - Egen? Hát aztán? - Corwin lusta, pökhendi pillantást vetett rá. -

Halljuk, mi a pálya? Carla odahúzott egy széket a Formfit heverő mellé, amelyben

Corwin terpeszkedett. - A Mitsuhama társaság mágikus kutatólaborja - mondta. - Veszé-

lyes lehet. Remélte, hogy Corwin felér a feladathoz. Nem szívesen nézett

volna szembe Greerrel azután, hogy engedély nélküli magánakci-ókon égeti darabokra a stúdió felszerelését egyik kedvenc dekásá-val. A producer leüvöltené a fejét, aztán átültetné a sportrovatba vagy a szórakoztatási részlegbe. Városi bunyó meccseket és hason-lókat közvetítene, Greer meg csak nézné.

Corwin hosszú, lassú füttyöt eresztett meg. - Mitsuhama, azt mondod?. Egen, kemény rendszer, de lenyom-

hatom. Mit vágsz róla? t


- Magas szintű kutatási projektről keresek információkat, amin a Mitsuhama dolgozott - magyarázta Carla. - Azt akarom, juss be a kutatási archívumba, és találd meg az összes fájlt, amiben szerepel-nek a fény, szellem vagy Farazad Samji szavak. Mostani projekt, úgy-hogy remélhetőleg nem kell túl sok régi adaton átmenned.

- A Mitsuhama Computer Technologies, ha? Ennek a te sztorid-nak nincs valami köze az új dekkhardverjükhöz vagy az ASIST-inter-fészeikhez? Egy kobei dekástól hallottam, hogy új csipen dolgoz-nak, ami exponenciálisan növelné a MPCP-csipek reakcióidejét.

Corwin izgalmában az utcai szlengről is megfeledkezett. - Amennyire tudom, ennek a projektnek nincs köze a számítógé-

pekhez - rázta meg Carla a fejét. - Valószínűleg a Mitsuhama védel-mi szerződéseivel van kapcsolatban.

- Á! - Corwin keze a dekk bekapcsológombja felett tétovázott. -Szóval a fekete jég holtbiztos. Lehet, hogy csak valami magas fel-bontású, hagyományos olvasztárt nyestek be a helyére. Pár mili-perc, és itt vagyok.

- Várj! - Carla Corwin vaskos karjára tette a kezét. - Én is me-gyek.

- Na nem - rázta most Corwin a fejét. - Ez a cowboy egyedül lo-vagol, értve?

Carla adatkábelt nyomott a stopposcsatlakozóba Corwin dekkje oldalán, és a másik végét a keze köré csavarta.

- Nem. Ha azt akarja, hogy riporter is hitelesítse a menetét, akkor nem.

-A fekete jégtől se ijedsz meg? - kérdezte Corwin. - Szétütheti az agyadat, tudod.

Carla mosolygott. - Nem ijeszt meg. Hát téged? Biztos vagy benne, hogy nem csak

kifogásokat keresel a menet elől? Corwin, hosszú, lapos pillantást vetett rá. Aztán visszatért a vigyo-

ra. - Oké, tehenészlány. Csatlakozz be! Carla a halántékába illesztette a kábel másik végét, és becsukta a

szemét. A következő pillanatban lebegő, háromdimenziós ikonok-kal és távolba nyúló négyzetrácsokkal teli villogó neonvidéken ta-lálta magát. Corwin mátrixbeli ikonja egy méterre lebegett tőle. Fe-hér és szürke rajzfilmnyúl volt, nagy, konya füllel, fehér kesztyűvel és ravasz arckifejezéssel. Megfordult, és Carlára kacsintott.

9 Lisa Smedman

- Mizujs, doki? Carla nem látta az egész, Mátrixban megjelenő „testét". Amikor

kinyújtotta a kezét, enyhén szögletes, elnagyolt emberkézutánzatot látott. Lába elkeskenyedő, a végén lekerekített csonkban végződő henger volt. Corwin láthatólag nem fáradozott sokat a stopposait megjelenítő programmal. Carla beszélni próbált, de rádöbbent, hogy nincs hozzá szája. Megfigyelője lesz csak a menetnek.

- Ééééééés megyünk is! - rikkantotta Corwin vidáman. A nyúlikon kinyújtotta a kezét, és elkapta az egyik kék neonrudat

az őket körülvevő rácson. A karja gumiként nyúlt ki, aztán vissza-pöccent eredeti méretére. Ahogy összehúzódott, Carla száguldani kezdett a térben, madzagra kötött lufiként lengedezve a nyúl után. Rácsminták húztak el lehetetlen sebességgel a fejük felett, ahogy re-pültek a váltakozó geometriai formák útvesztőiben. Többször is irányt váltottak, ahogy Corwin helyi és regionális telekommunikáci-ós hálózatok zavaró szövevényén vezette át őket. Megszokott dekás taktika volt, hogy minél nehezebben lehessen lenyomozni a belé-pési pontot.

A csőszerű vonalak egyik végpontjában megálltak egy percre, amint a nyúl egy ezüstérmére emlékeztető ikonra bökött az ujjával. Újra átszáguldottak az űrön, ezúttal egy távoli objektumokkal tele-szórt vörös mező felett. A lebegő térbeli tárgyak vállalati lógókra ha-sonlítottak, és csillagként lógtak a messzeségben. Előttük ragyogó glóriával körülvett hatalmas pagoda emelkedett, amelyet mintha adatcsatlakozókkal teleszórt, csavarodott száloptikai kábelből fon-tak volna. Az anyag olyannak tűnt, mint a szögesdrót.

Odasuhantak a pagodához, majd a tövében hirtelen lefékeztek. A nyúl habozott, összetette a tenyerét, és elegáns fejessel beugrott két szöges kábel közé.

Carla látómezeje hirtelen más perspektívába váltott. Recepciós szobára emlékeztető helyre kerültek. A plafon, a falak és a padló krómból készült, egy tejüvegtömbből faragott asztal felett pedig egy robotfej lebegett. Szeme pörgő kaleidoszkópminta volt, a szája sötét, ovális üreg. Szavak úsztak végig az asztal elején: A MITSUHA-MA COMPUTER TECHNOLOGIES RENDSZERÉBE LÉPETT BE. KÉRJÜK, ADJA MEG AZ AZONOSÍTÓKÓDOT.

A nyúl kulcsot húzott elő a zsebéből, és odadobta a robotfejnek. A kulcs egyenesen a szájába érkezett, beleállt, elfordult, és a fej zöld fénypermetként hullott szét.


AZONOSÍTÓKÓD ELFOGADVA. LÉPJEN BE! A háttér színt váltott, átment halványzöldbe. Vízcsobogás hallat-

szott, és sötétzöld árnyalatú csíkok áramlottak el mellettük, mintha függőleges vízvezetékben lennének. Derékmagasságban kis ikonok gyűrűje libegett körülöttük. A nyúl gondolkozott egy másodpercig, aztán határozott mozdulattal elkapta az egyik mikroszkóp formájút. Az ikon megremegett.

Carla látása hirtelen elhomályosult. Minden felbomlott körülötte, és kezdett törött négyzetek tömegévé szétesni. Odakint, a valódi vi-lágban érezte az ujjai bizsergését, ez pedig megrémítette. A fekete jég feladata az volt, hogy a dekás hardverén kívül a testét is megtá-madja. És megtámadja a stoppost is. Bízott Corwin képességeiben, hogy elhárít minden jogosultság-ellenőrző programot, de úgy tűnt, tévedett. Lehet, hogy halálosan.

Carla lassan - túl lassan - érezte valódi, hús-vér kezét a halánté-kához emelkedni. Borzalmasan lassan mozdult, milliméterről milli-méterre, a feje pedig szédült. Ki kell csatlakoznia, ki kell...

A világ újra kitisztult. A nyúl feltartotta a mutatóujját. Kicsi pör-gettyű forgott rajta, és úgy tűnt, a forgás örvényt húz maga köré, ami újra kifeszíti a poligonok megcsuklott formáit. Végre megállt.

- Szemét ügy - jegyezte meg a nyúl csak úgy magának. Zsebébe nyúlt a derekán, és előhúzott egy másik ikont. Ez különböző színű, összegabalyodott számok tömkelegének látszott. A nyúl a mikrosz-kóphoz vágta.

A számok egy pillanatig a levegőben táncoltak, majd három közü-lük a mikroszkóp oldalára tapadt. A többi elhalványult. Ugyaneb-ben a pillanatban Carla úgy érezte, hatalmas sebességgel zsugoro-dik, vagy távolodik valamitől. A mikroszkóp nézőkéje óriási, kerek kapuként tátongott előtte - aztán átsuhantak rajta.

Bársonyos, fekete térben libegtek. Körülöttük szögletes, fehér la-pok álltak enyhén lengedezve. Standard fájlikonok voltak, és az ős-régi, nyomtatott nyilvántartókanonokról mintázták őket, amelyeket egykor nyomtatott anyagok visszakeresésére használtak. A tetejü-kön színes csík jelölte mindet.

A nyúl varrótűt húzott elő. A tűbe fűzött cérna a FÉNY, SZELLEM, FARAZAD, SAMJI szavakból állt. A nyúl elhajította a tűt, és leste, ho-gyan kanyarog a fájlok közt, hogyan húzza át mindegyiken a szócér-nát. A végén két kisebb négyzet lógott rajta a szavak közt. A nagy fáj-lokhoz hasonlóan ezeket is színes kódcsíkokkal látták el. A nyúl

1 1 2 Lisa Smedman

kijelölőtollat vett elő láthatólag feneketlen zsebéből, és végighúzta a hegyét az első fájl kódcsíkján. A színsáv betűkké változott: PRO-JEKTSZEMÉLYZET.

A nyúl Carlára nézett. - Letöltsük? - kérdezte. Carla bólintott. A nyúl a zsebébe gyömöszölte a fájlt, és végighúzta a tollat a má-

sik négyzet kódcsíkján. Megint szavak kerültek elő: LUCIFER PRO-JEKT.

- Letö... Fehér fény villanása törölt el egy pillanat alatt mindent. Carla úgy

érezte, támpont nélkül, őrülten pörög az űrben. Nem voltak irá-nyok, nem volt mibe kapaszkodni. Az egész Mátrix egy másodperc alatt eltűnt minden grafikus felületével együtt. Carla tehetetlenül forgott, gyomrát jeges félelem szorította össze. Zuhant, jeltelen fe-hérség tengerében fuldoklott, láthatatlan, fehér tűzzel égett...

Olyan hirtelen ért véget, ahogy elkezdődött. Carla a székében görnyedt a kutatási osztályon. Mellette Corwin tartotta a kábel vé-gét, melyet kitépett a halántékából. Az arca szürke volt, és leolvadt róla minden szokásos pökhendisége.

Mindketten nehezen lélegeztek. Carla ijedten gondolt az eshető-ségre, hogy a jég biovisszakapcsolásos módszerrel felgyorsította, és túlhajszolja a szívüket. Odanézett a faliórára. Tíz másodperc telt el azóta, hogy beléptek a Mátrixba. Mintha egy egész élet lett volna.

- Hát ez meg mi a frász volt? - kérdezte. - Valami jég? Corwin megrázta a fejét. Nem hinném - mondta. - Mindent kicsapott a szektorban. Nem

csak minket. - Azt hiszed, hogy... - Egy pillanat - szakította félbe Corwin. - Meg kell néznem vala-

mit. Visszacsatlakozott a dekkbe, és kifejezéstelen szemmel fölé gör-

nyedt. Amint ketyegtek a másodpercek, Carla látta, hogy egy percre megfeszülnek az ujjai, majd megint kiengednek. Aztán eltátotta a száját, a lélegzete felgyorsult. Szeme gyorsan kapkodott jobbra és balra, mintha gyorsan átfutna valami szöveget. Carla már azon tépe-lődött, nem kellene-e csinálnia valamit, amikor pislogott, és kihúz-ta a fejéből a kábelt

-Tyű! - mondta.


- Na? - Carla repedezett a türelmetlenségtől. - Mi az? - Bármi törölt is ki minket, nem jég volt - mondta Corwin elgon-

dolkozva. - Inkább vírusra hasonlított. Visszasunnyogtam a Mitsu-hama nagygépéhez, csak hogy lássam, mi zsizseg ott. Tudod, mit ta-láltam, amikor megpróbáltam újra hozzáférni a kutatási adatokhoz?

Carla vállat vont. Találgatni se tudott. - Nada. Nuku. Nyista. Nagy rakás semmit. A szektor adatbázisa

teljesen üres, csontig letörölték. Egyetlen pixel nem volt, egyetlen bájt adat sem. És egy program sem működött. Elfüstölt a rendszer. Annyi.

Habozott egy kicsit. - Tudod, mire emlékeztet? - kérdezte. Carla bólintott. Most már tudott találgatni. - Az adatbankra a Washingtoni Egyetem teológiai tanszékén? - Biza. Ponotosságosan. Pont ugyanez az effekt. - Mi van a letöltött fájlokkal? - kérdezte Carla. - Mit tudtál kimen-

teni belőlük? Corwin lenyomott egy gombot a dekkjén. Halk zümmögéssel egy

adatcsip csúszott ki a gép oldalából. - A személyi fájl megvan - felelte. - De a másik törlődött, a labor

adataival együtt. Arra se maradt idő, hogy a dekk a kódnevét leve-gye.

Carla halkan átkozódott magában. Olyan közel járt... De legalább a rejtély aprócska darabját a magáénak mondhatta. Megvolt a sze-mélyi fájl, benne a mágusok listája, akik Farazaddal együtt dolgoz-tak a projekten. Az aktáikból kibányászható információ némi súlyt kölcsönöz majd a szavainak, amikor egyenként meginterjúvolja őket. És tudta a tervezet valószínűsíthető nevét is: Lucifer.

Furcsa név ez egy fegyverprojektnek, tűnődött Carla. A Lucifer la-tin szó, és „fényhozó"-nak szokás fordítani. így hívták az angyalt is, akit letaszítottak a mennyből, és villám alakjában zuhant a földre. Ez legalább illett az eddigiekhez. Az ork lány leírása szerint a szel-lem épp így festett, amikor villámként lőtte magát az égbe a bérmá-gus holttestéből. Nagy, fehér, vakító villanás...

Hirtelen rádöbbent: összes eddigi feltevése hibás. A Mitsuhama nem azért kísérletezett szellemekkel, hogy fegyverként használja őket. Carla hagyta, hogy a tény, miszerint a mágust a szellem ölte meg, elhamarkodott következtetésekre vezesse. Nem, a kutatási

13 Lisa Smedman

projekt kezdettől fogva számítógépekkel, a Mitsuhama fő profiljával foglalkozott.

Carla érezte szíve dörömbölését a bordái közt. - Corwin - kérdezte halkan -, lehetséges, hogy egy szellem be-

lépjen a Mátrixba? Az ork megrázta a fejét. - Lehetetlen. A Mátrix mesterséges valóság, nem több gép gene-

rálta műérzetimpulzusok sorozatánál, a mágia meg lényegénél fog-va elválaszthatatlan az élőlényektől. Teljesen összeegyeztethetetlen a kettő; ezért van a mágusoknak annyi bajuk a műérzettel. Mindegy, miből áll, a szellem élőlény. És élőlény nem léphet a Mátrixba.

- Azt hittem, az előbb épp azt tettük. - Pedig nem. Érzékszervi adatokat töltöttünk le a Mátrixból, eze-

ken át. Kábelt dugott az adatcsatlakozóba a halántékán, és még mindig a

diagnosztikai egység kis képernyőjét nézte. - Valójában nem voltunk „bent" a Mátrixban - csak úgy éreztük,

hogy ott vagyunk. Igazság szerint kódolt fotonsorozatokat töltöt-tünk le, amelyeket az adatcsatlakozóink az agyunk számára érthető jelekké változtattak. Amikor a látszat szerint egy ikonhoz nyúltam, valójában parancsot hajtottam végre, és utasítottam a gépet a funk-ció elvégzésére. A szinapszisaim beszikráztak, és a gondolatot a csatlakozóm kódolt villanásokra fordította le, ami meg beindította a programot a dekkemen.

Szünetet tartott, és egy pillanatra Carlára nézett. - Eddig tudsz követni? - Aha. De mi van, ha a szellem fizikai teste fényből áll? - kérdezte

Carla. - Be tud lépni a Mátrixba, mint bármely más fénysugár, egy sima optikai kábelen?

A dekás egy másodpercig habozott, majd megvonta a vállát. - Talán egy-két millimásodpercre. Másodpercenként háromszáze-

zer kilométeres sebességgel végigdöngetne az egészen, és már nem is lenne sehol.

- És hogy nézne ki? - Mint egy villanás ... Corwin elkerekedett szemmel nézett fel - Szóval ezt láttuk - suttogta halkan. - Bazisúlyos. A dekk elfeledve hevert az ölében. Előrehajolt, és a heverő anya-

ga halk nyikorgással igazította utána magát.


- Egy fényből álló lény eszeveszett vírus lenne - gondolkozott hangosan. - Egy behatolásgátló sem hatna rá, mert azokat a dekás vagy a dekk ellen tervezik. Majdnem lehetetlen lenne észrevenni, mivel nem zavarna bele a párhuzamos adatforgalomba. A fény nem zavar bele magába, hacsak a két sugár nem pontosan ugyanazon a fázison rezeg - ezért lehet egy optikai kábelen egyszerre parancsok ezreit továbbítani. Eggyel több fényhullám semmivel sem terheli meg jobban a kábelt. És nem ártana a hardvernek sem - legalábbis nem hinném. Egyvalaminek viszont igencsak ártana ez a szellem: a tárolt adatokat biztosan szétbarmolná.

Egyre élénkebben mutogatott. - Nos, a merevlemezeken meg a memóriacsipeken fényhullámok

alakjában tárolják az információt, és úgy is olvassák le. A löketek egy fénysugáron belül, meg az egyéni hullámok hegyvölgyei mind az információt kódoló rendszer részei. Ha egy fényből álló lény hir-telen átsöpörne egy adattárolón, mindenestül szétbarmolná a fel-vitt adatokat. Egészen új és teljesen érthetetlen minta maradna utá-na. És ez teszi ezt a szellemet oly tökéletes vírussá. Nincs rá mód, hogy megvédd tőle az adataid. Még ha fel is húznál valami védő-rendszert, a képek és a szavak is, amelyekből ez a rendszer áll, fény alakjában tárolódnak. A lénynek nincs más dolga, csak újrakonfigu-rálja magát, hogy leutánozza a kódot, engedélyezi az adattáron a fé-lülírást, és besétál. Egyedül csak drótzárral lehetne leállítani - vagy-is úgy, hogy leválasztjuk a gépet a Mátrixról. Az pedig egész egyszerűen nem kifizetődő.

- Valahogy persze tudni kell irányítani a szellemet. Különben si-mán letörölne mindent, ami elé kerül. Talán ha egy kódszóra állít-ják rá...

- Ez az! - mondta Carla. - A szellem abban a pillanatban jelent meg a Mitsuhama rendszerének kutatóegységén, amikor visszafej-tettük a projekt nevét. Letörölte a tárolókat egy teológiai főiskolán meg egy televangelista hálózaton is, és minden egyes alkalommal rászáll egy Luci Ferraro nevű nőre, valahányszor az megpróbál bár-mit is egy Mátrixra kötött telekomon vagy terminálon. Mi a közös ebben a négyben?

Carla elmosolyodott. Gondolatban megveregette a vállát, amiért ilyen ügyesen összeszedte a rejtély darabkáit, és várta, az ork mikor jut el idáig.

116 Lisa Smedman

Corwin értetlenül ráncolta a homlokát. Aztán széles, csupafog vi-gyorban tört ki.

- A Lucifer szó. - Tessék, a kódszavad - összegezte Carla. Corwin megcsóválta a fejét. - Nem lenne sok értelme - vetette ellen. - Azt mondod, a szelle-

met egy Mitsuhama-kutatólaborban fejlesztették ki. Miért küldenék rá a saját lerakatukra?

- Talán tesztként? Corwin harákoló nevetést hallatott. - Teszt, ami jó esetben kitörli az egész adattároló szekciót? Nem

hinném. - J ó , akkor nem teszt - állt rá Carla. Aztán belebotlott a válaszba.

- A szellem a saját magáról szóló adatokat törli. Meg közben sok mást is, aminek nincs köze hozzá, csak véletlenül tartalmazza a Lu-cifer szót. De miért érzi szükségét? Már megölte azt, aki megidézte, és szabad szellemé vált. Még ha egyszer valaki uralma alatt is állt, most biztosan nem irányítja senki.

Corwin a dekkje után nyúlt. - Totál őrület az egész. Asszem, jobb, ha szólok a cimboráim-

nak. .. - N e ! Carla megragadta az ork kezét. - Maradjon köztünk, oké? Legalább addig, amíg be nem fejezem

a sztorim. A menet, amit éppen lenyomtál, a KKRU munkaidejében ment, és a stúdió alkalmazottjaként be kéne tartanod a titoktartási fogadalmat. Megegyeztünk?

Corwin hangosan sóhajtott. - Hát, azt hiszem. - Akkor jó. A lány hagyta az orkot morózusan a dekkjére meredni, és visszasi-

etett a szerkesztőségi szobába.

15

Pita a pincében ült, és a fehér macskát simogatta. A szürke abla-kon át beszűrődő fénysugarat bámulta, és próbált nem figyelni a gyomrát mardosó éhségre. Hallgatta inkább a feje felett, a boltban jövő-menő emberek lépteit, a forgalmat és a macska dorombolását az ölében. Önkéntelenül dúdolni kezdett egy szomorú számot, amit a múlt héten hallott a rádióban. Első hallásra kiröhögte, olyan giccses kis dalocska volt; semmiben sem hasonlított az ordibálós rockra, amit általában hallgatott. A dúdolgatástól most valahogy mégis jobban érezte magát.

A macska puha szőrébe túrt, és próbált az érintésére koncentrál-ni, hogy egy irányba terelje gondolatait. Kezdte magát furcsán érez-ni, és kicsit szédült is. Ahogy a gondolatai elkalandoztak, a teste vé-konyabbá, súlytalanná vált. Csak a napfény, a táncoló porszemek és a macska dorombolása létezett. Vagy a saját dúdolása lett volna? A két hang magától értetődő egységben illeszkedett össze.

A padló lassan, először szinte észrevehetetlenül a távolba sodró-dott. Pita lebegett, porszemként bukdácsolt a levegőben. Elképed-ve kinyújtóztatta a lábát a törökülésből, és megállt a padlón. Áttet-szővé változott lábán át látta a saját testét, amint tátott szájjal, félrenyaklott fejjel, csukott szemmel ül még mindig a fal mellett. A melle nem moccant, mintha nem is lélegzett volna.

Csodamódra nem ijesztette meg a látvány. Természetesnek és he-lyénvalónak tűnt. Ez a külső nézőpont valahogy igazabbnak lát-szott, mintha a tükörben nézett volna szembe önmagával. Ebből a szögből széles arca, kiugró fogai és vaskos válla inkább arányosnak,

17 Lisa Smedman

mint csúnyának látszott. Kinyújtotta a kezét, hogy megérintse ma-gát, de elmérte a mozdulatot, és döbbenten látta, amint az ujjai a falba süllyednek. Visszahúzta a kezét. A mesterséges tárgyakon úgy át tudott hatolni, mintha ott sem lennének.

Megint lenézett a testére. A macska összegömbölyödve feküdt az ölében, de aztán az is kilépett a bőréből. Elegánsan oldalra lépett, és kinyújtóztatta gerincét meg a hátsó lábát. Aztán pedig kezdett át-változni. Nagyobb, karcsúbb és hajlékonyabb lett. A szőre cirmos mintázatot vett fel, színe viszont a szivárvány színeibe ment át. Sze-me olvadt aranyként kezdett világítani, a bajusza pedig fura elektro-mos töltéssel zümmögött. Amikor mindenestül átváltozott, felné-zett Pitára, és halk, kísérteties kurrogással üdvözölte.

Pár szívdobbanásnyi ideig Pita megszólalni sem bírt. Végül nagy nehezen egyetlen szót préselt ki magából.

- Macska? Az állat bólintott. Megfordult, kecsesen felugrott egy dobozra,

onnan az ablakpárkányra. Pita nem érzett félelmet - csak égő kíváncsiságot: mindenáron

meg akarta tudni, hová tart ez a bűvös teremtmény. Követte, és úgy mászott át az ablakon, gyalogolt át a falon, mintha ott sem lenné-nek. Egy pillanatra összezavarodtak az érzékszervei, amikor átlépett a falon: érezte az összes betonszemcsét, az összes karcolásnyomot. Aztán a sikátorban állt Macska mellett. Az állat gyorsan visszapillan-tott rá, aztán megkerült egy kukát, és eltűnt egy másik falban.

Pita követte. A felfedezés örömétől bizsergett a feje, s a sok új lát-nivalótól kis híján nevetésben tört ki. Átmehetett a falakon vagy akár egy forgalmas utcán, és az autók átsuhantak szellemalakján. Csak egyszer lökték arrébb, amikor egy autó vezetője találta el. Az embereken kívül még a fák anyagát találta ilyen tömörnek. De ha akart, felmehetett egy lépcsősoron úgy, hogy a lába nem érintette a fokokat, vagy derékig gázolhatott az úttest aszfaltjában, mintha víz lenne. Csak az élő akadályok korlátozták a mozgását, vagyis az em-berek, növények és maga a föld.

És mennyi látnivaló tárult elé! Mágikus erők fortyogtak és kava-rogtak körülötte, mint megannyi színes ködfolt. Néhol erős érzel-mek lenyomatait látta - ott, abban a kereszteződésben valaki nagy fájdalmat szenvedett el. Máshol, egy szobában a kitörő öröm nap-fényszínű ragyogását vette észre. Az utcákon különös, mágikus lé-nyek is előbukkantak. Akadtak kicsi, egérszerű, többfejű és csillogó


szőrű teremtmények, ezek fel-alá mászkáltak, a csatornanyílásokból leskelődtek. Mások természetesebbnek vagy éppen idegenebbnek tűntek. Ahogy Pita áthaladt egy parkon, a fű, a fák és a föld mind ér-zésekkel és élettel telve lüktetett.

Egy zsúfolt járdára keveredve tisztán látta a dühös, bíborszínű aurát, amit egy, a tömegben lökdösődő férfi árasztott maga körül. Lépésnyire ment el mellette, és meglátta a valódi alakját - egyálta-lán nem ember volt, hanem hüllőpikkelyes, patás lábú, torz és ijesz-tő szörny. Pita óvatosan megkerülte a teremtményt, de az ugyanúgy nem vett róla tudomást, mint senki másról sem a tömegben.

Pita egy ideig Macska nyomában ment. Fogalma sem volt, milyen utcákon járnak; a táblákat ugyan látta, de a feliratukból most sem-mit sem tudott kiolvasni. A szavak csak értelmetlen jelek voltak, gu-bancos firkák vagy körök, négyzetek és háromszögek aszimmetri-kus tömkelege. A Renraku és az Aztechnology archológiákhoz viszonyítva a helyzetét azért nagyjából még tudott tájékozódni. És bár a falakon könnyedén átmehetett, át nem látott rajtuk. Általában eltakarták előle, ami mögöttük állt.

Macska végül egy régi, favázas házhoz vezette egy csendes lakóut-ca végén. Úgy tűnt, azelőtt egy Stuffer Shack lehetett, bejárata felett a tábla legalábbis hasonlított, még ha a feliratát Pita nem is tudta elolvasni. Az ablakokat bedeszkázták, az ajtót lánc és lakat zárta le. Az épület sarkába valamikor jármű csapódhatott, ennek nyomát, a nagy, szakadozott lyukat farostlemezekkel fedték le. Macska megállt a bedeszkázott nyílás előtt, visszanézett Pitára, majd eltűnt a lyuk-ban.

Pita követte, és tágas helyiségben találta magát. Valaki a fal mellé tolta a poros polcokat meg a törött fogasokat, kis tisztást nyitva a szoba közepén. A padlón pedig, szétvetett kézzel-lábbal ott hevert Aziz.

Sötét haja felhőként terült szét a feje körül, bő ujjú köpönyegétől úgy tűnt, mintha angyalszárnya lenne. Első pillantásra Pita halott-nak vélte. De aztán látta, hogy mozog a szája, valamit kántál. Az arca olyan eltorzultnak látszott, mintha kiabálna, Pita mégis csak halk susogást hallott, a szavakból pedig nem értett semmit. Értelmetlen halandzsa volt.

A földön ragyogó mágikus vonalak hálózata ragyogott. Kör alakba rendeztek pár piros neoncsövet, és a körben különböző színű vo-nalakkal rajzoltak pentagrammát. A csillag minden sarkába más-

1 2 0 Lisa Smedman

más szimbólumot tettek. Aziz fejjel a csillag egyik csúcsa felé fe-küdt, keze-lába pedig a többi felé mutatott. Egyik kezében égő gyer-tyát szorongatott, a másikban egy marék földet. Egyik lábánál egy tiszta vízzel teli üvegtál, a másiknál egy üres tál volt. A fejét egy föld-re fektetett, törött üvegdarabon nyugtatta, a szeme pedig a plafont vizslatta. Nem adta jelét, hogy észrevette volna Pita érkezését.

Pita halk fújtatást hallott, és lenézett Macskára. A többszínű test felpúposította a hátát. Minden egyes ragyogó szőrszála égnek állt, és reszketett. Karmait kieresztette, és a padlóba mélyesztette. Egye-nesen felfelé, a plafonra lesett.

Pita utána nézett, és ő is látta, mi ijesztette meg Macskát. Örvény-lő valami kezdett alakot ölteni a plafon alatt, átszűrődött a koszos üvegen, és épp azon a ponton sűrűsödött össze, ahová Aziz bámult. Fantasztikusan éles fényt adott, szinte nem is lehetett belenézni, ahogy a napba sem. Eltelt még egy pillanat, és a tornádóforma fényörvény süllyedni kezdett Aziz felé. Ahogy egyre közelebb ért hozzá, a mágus gyorsabban kántált. Rémült kifejezés költözött a szemébe, arca grimaszba fagyott, és ráüvöltött a feje felett megjele-nő lényre. Arcát fény öntötte el, fél kezében a gyertya villámgyorsan leégett és kilobbant. Bal kezében a föld hamuvá égett. Aziz felordí-tott, ahogy hólyagok jelentek meg a bőrén, és elfordította a fejét. Összeszorította a szemét, kapkodott és vergődött, mintha hiába küzdene valami ellen.

Macska dühödt sziszegéssel megfordult és eltűnt. - Aziz! - sikoltotta Pita. Felemelte a karját, hogy valahogy védje a szemét a vakító fénytől.

Rettenetes volt. Aziz a végét járta, elevenen égette el ugyanaz a szel-lem, amely a mágust is megölte a sikátorban. Pita iszonyúan rette-gett, mégsem tudta rávenni magát, hogy meneküljön. Nem a féle-lem, hanem a bűntudat állította meg. Hányszor fordult elő az utóbbi napokban, hogy hagyott valakit meghalni, egyszerűen lelé-pett? Bármennyire nem állhatta Azizt, nem szívesen vette volna, ha a mágus halála is az ő lelkén szárad. Azután főleg nem, hogy a bolt-ja is miatta égett le. És legfőképpen, Pita valójában itt sem volt, a teste még mindig a falat támasztotta az áruház pincéjében. Mi baja történhet?

Imádkozott, hogy igaza legyen, és arca elé emelt karral előreron-tott. Próbált átugrani a kört formáló neoncsöveken, és láthatatlan falról pattant vissza. Döbbenten támolygott hátra.


Recsegő, szaggatott hangot hallott a feje fölül, és felnézett. A ra-gyogó szellem visszahúzódott, újra a plafon felé örvénylett. Ahogy Pita feléje mozdult, mintha elhúzódott volna előle. Aztán vakító vil-lanással kilőtt, és lehetetlen gyorsasággal kiröppent a tetőablakon.

Aziz felhördült, és mereven átfordult a másik oldalára. Lassan felült, pislogott, két kézzel szorította a fejét. Hunyorogva körbe-kémlelt a szobában. Nem úgy tűnt, mintha rendesen látna, a pupil-lái tűhegynyi pontokká zsugorodtak. De aztán Pita felé fordult, mintha megérezte volna a jelenlétét. Feltérdelt, vakon tapogatózott felé, majd leállt, és a halántékához tette a tenyerét. Pita látta, ahogy a varázserő halványan áramlik a feje körül, és a szemébe sűrűsödik.

A mágusnak leesett az álla. - Pita? - lehelte. - Te vagy az? Mi a fenét csinálsz az asztráltérben? Pita próbált válaszolni, de tapasztalnia kellett, hogy meg sem tud

szólalni. Visszhangzó nyávogás terelte máshová a figyelmét, és a bolt falai halványulni kezdtek. Hangtalan vonzást érzett valahol a háta mögött. Homályosan megérezte a testét, gyenge volt, a szívve-rése bizonytalan. Hirtelen sürgető bizonyossággal tudta, hogy vissza kell térnie hozzá.

Megfordult, és átrohant a falon.

16

- Aziz! Veled meg mi történt? Szörnyen nézel ki! Carla odasietett a mágushoz. A férfi ruháját korommal kenték

össze, köpönyege égett tábortűz-szagot árasztott. Keze és arca vö-rös volt, és nedvedző hólyagok borították, mintha súlyosan leégett volna. Sötét haja kócosan állt, és úgy tűnt, kicsivel a homloka alatt lecsaptak belőle. És az arca is furának látszott. Carla egy perc után rájött, miért: a szemöldöke és a szempillája eltűnt. A hírstúdió elő-terében állt, és csöpögött belőle a víz. Odakint kihunyt a reggeli napfény, és újra csak az eső zuhogott.

Aziz Carla háta mögé nézett, a stúdió ajtajára. Sötét szeme könnyezett, és pislogott.

- Hol van a lány? - kérdezte. -Ki? Carla gondolatai még mindig a felfedezéssel birkóztak, melyet

pár perce tettek Corwinnal, a dekással. Épp a letöltött személyi fájl közepén járt, próbálta gyorsan átnézni, és felszippantani a legap-róbb részletet is a három mágusról, akik Farazaddal dolgoztak a Lu-cifer Projekten.

- Az ork lány - mondta Aziz. - Pita. - Nem tudom. - Masaki szerint a múlt éjjel tűnt el, kábé az esti híradó idején.

Egész nap a telefonon lógott, és ingyenkonyhákon meg szociális se-gélyhelyeken érdeklődött utána, de sehol nem látták. - Carla vállat vont. - Ha engem kérdezel, szerintem ráunt az egészre, és vissza-ment az utcai haverjaihoz. Wayne azt mondta, látta az egyiket, kicsi-


vei azelőtt, hogy a csaj eltűnt. Talán ő se bírta ezt a színes mosoga-tólöttyöt, amit itt szójakávé helyett adnak. De akárhogy is van, ne-kem nem nagyon hiányzik. Kíváncsi lennék, mikor fürdött utoljá-ra...

- Meg kell találnom - vágott közbe Aziz. - Fontos. Ő a kulcs a... - Néztél már tükörbe? - kérdezte Carla hirtelen. - Rettenet,

ahogy kinézel. És azok a hólyagok se lehetnek kellemesek. Beütötte a kódot az ajtón a háta mögött, kinyitotta, és intett Aziz-

nak, hogy kövesse. - Gyere a stúdióba! Van az étkezőben egy elsősegélycsomagom.

Teszek valamit az égéseidre. Mi történt? Már megint besült valami varázslatod?

Aziz utána csoszogott a folyosón. - Nem egészen. Carla hátrapördült a sarkán. Egy pillanat alatt rádöbbent az igaz-

ságra. - Aziz! Ugye nem azt a varázslatot próbáltad elsütni a Mitsuhama-

laborból? Azt, amelyik szerinted is felér egy öngyilkossággal? - Nem. Aziz megrázta a fejét, és fájdalmában eltorzult az arca, ahogy a

bőr megfeszült pofacsontjain. - Mást próbáltam. Többet akartam megtudni a Farazad Samji által

megidézett szellem természetéről. Azt hittem, az elementálok vala-mi új formája lehet. Ha Ko Hung írásai megfelelnek a valóságnak, gondoltam, talán létezik egy ötödik, eddig teljesen ismeretlen me-tasík. A fény metasíkja. Úgy számítottam, ha megtalálom ezt a meta-síkot, többet tudhatok meg magáról a szellemről is. Szóval fogtam, és a sikátorból használtam fókuszként egy üvegdarabot a meditáci-óhoz, ahol a szellem állítólag elszabadult. És elindultam, hogy meg-nézzem a szülőhelyét.

- És sikerült? - kérdezte Carla. Aggódott Azizért, de felülkereke-dett riporteri kíváncsisága.

- Nem. Amennyire meg tudtam állapítani, minden pontosan úgy igaz, ahogy eddig hittük. Ötödik metasík nem létezik. Pont. A Fara-zad által megidézett szellem nem egy új metasíkról való, és nem is elementál. Egészen más fajta fenevad. Még abban sem vagyok biz-tos, szellemnek kellene-e hívnunk, de ez az egyetlen szó, ami töb-bé-kevésbé ráillik. A mágia törvényei szerint ilyen lénynek nem sza-badna léteznie.

1 2 4 Lisa Smedman

Vállat vont. - Bármi legyen is ez az entitás, az asztrális küldetésemmel ma-

gamra vontam a figyelmét. Talán azt hitte, hogy az igazi nevét aka-rom megtudni, és megpróbált feltartóztatni. Akármi legyen az oka, a végén megtalált. És, hát... megtámadott.

- Megtámadt? A szerkesztőségi szoba közepén jártak. Néhány riporter és szer-

kesztő felkapta a fejét, és kíváncsian pillantott rájuk. Carla határo-zottan megragadta Azizt a karjánál fogva, és beterelte az ebédlőbe. Szerencsére üres volt. A lány maga elé taszigálta Azizt, és becsukta az ajtót. Előhúzta a fiókból az elsősegélydobozt, megkereste a égés-csillapító kenőcs tubusát, és lecsavarta a kupakot. Aziz belesüppedt a székébe, a kezét pedig mereven tartotta pár centivel maga előtt, mintha félne bármihez is hozzáérni. Carla az ujjhegyével óvatosan a bőrébe dörzsölte a krémet. A kenőcs erős szaga töltötte be a leve-gőt.

- Mondd már, mit történt! - sürgette a mágust. - A szellem elég közel jutott, hogy megégessen - mondta Aziz.

Sötét szeme megrebbent az emléktől. - Azt hittem, végem: eleve-nen sülök meg, ugyanúgy, mint az az ipse a sikátorban. De aztán éreztem, hogy valami át akar törni a hermetikus körömön. A kör ki-tartott, de a próbálkozás valahogy megzavarta a szellemet. Eltűnt, egyszerűen csak így.

Pattintani akart az ujjával, aztán összerándult az arca. - Egy-két másodpercre elveszthettem az eszméletem. Amikor ma-

gamhoz tértem, nem láttam semmit. - Carlára nézett, és könnyeket pislogott ki a szeméből. - Először azt hittem, végleg megvakultam. De aztán eszembe jutottak az asztrális érzékeim. Kinéztem az aszt-ráltérbe, és mit gondolsz, kit láttam ott álldogálni a kör túloldalán?

- Pitát? - kérdezte Carla. Gyengéden dörzsölte a kenőcsöt a má-gus arcára. - Azt akarod mondani, egész idő alatt ott volt melletted, míg a mágiádat művelted?

- Nem szándékosan, de ott volt - felelte Aziz. - És nem az igazi testében. Próbáltam megérinteni, de nem tudtam. Kivetítette magát az asztráltérbe.

- Micsoda? - hitetlenkedett Carla. - Mégis hogy a jó fenében le-hetett képes...

- Kiforratlan mágikus tehetség, azt hiszem - mondta Aziz irigy só-hajjal. - Méghozzá jókora. Én nem csináltam semmit, hogy elűzzem


a szellemet. Szó szerint csak lestem, mint a sült hal, míg Pita oda nem ért. Ő volt az, aki elkergette.

Carla Aziz mellé telepedett a fotelba. - Tyű! - mondta. - Ez már önmagában egész sztori. Több van a

kölökben, mint első pillantásra látszik. - Úgy bizony - mondta Aziz. - És ezért akarom, hogy mellettem

legyen, amikor legközelebb próbálok megtudni valamit az asztrális lényről. Úgy tűnik, valami természetes hatalommal bír felette. A lény azonnal elmenekült, amikor Pita megpróbált átjutni a hermeti-kus körön. Nyilván csinált valamit, amivel elkergette. Megvan a gya-núm, mi lehetett az, de egyelőre még nem látok rá elég bizonyíté-kot.

Megfordította a kezét, feszegette az ujjait, és megint összerándult az arca. Aztán Carlára mosolygott.

- Kösz, máris sokkal jobb. Carla megrázta a fejét. - Te meghibbantál - mondta. - A szellem kis híján megölt. Minek

akaszkodnál össze vele még egyszer? - Nahát, Miss Carla - húzta fel Aziz fél szemöldökét. - Beszél még

így egy kicsit, és a végén azt hiszem, még mindig érdekli, mi törté-nik velem.

Égéscsillapító krémtől szagló ujjaival Carla arcához nyúlt. Carla elhúzta a fejét, és sajnálta, hogy elárulta érzéseit. Aziz még

mindig ugyanaz a menthetetlen futóbolond volt, mágikus kutatását fontosabbnak tartotta bármi másnál, a biztonságánál is. Még Carlá-nál is.

A mágus visszahúzta a kezét, és sóhajtott. - Ha bárki megérthet, az te vagy, Carla - mondta. - Ez egy telje-

sen újfajta szellem. A hermetikus tradícióban eddig sosem ismertek hasonlót. Többet kell tudnom róla.

Próbálta elkapni a lány tekintetét. - Éppen olyan, mint amikor te botiasz valami nagy sztoriba. Kö-

vetned kell a legvégéig. Na, a mágusoknál is pontosan így megy. Ha egyszer valamibe beleakaszkodunk...

Carla felemelte a kezét. - Nem akarom már megint ugyanazt kezdeni elölről. Nem érek

rá. Megvan a magam követnivalója. Felállt.

1 2 6 Lisa Smedman

- Ha akarsz, segíthetsz. De nem szeretnék azon aggodalmaskod-ni, mikor vágod haza magad megint mindenféle gazdátlan szelle-mekkel. Nyugodtabb lennék, ha a boltodban tudnálak, biztonság-ban a védőkörök meg minden mögött.

- Ez meg a másik - mondta Aziz lassan. - A bolt. Nincs többé. - Nincs többé? Úgy mondod, mintha levegővé vált volna. - Tűz ütött ki. Két éjszakával ezelőtt, míg a varázslathoz szüksé-

ges anyagokat szedtem össze. Teljesen kiégett a bolt. Az összes könyv...

Eltorzult az arca, és Carla azt hitte, tényleg könnyekben fog kitör-ni.

- Te jó ég! - mondta. - Az a tűz a Denny úton? A boltod volt? Az-nap éjjel annyira elfoglalt az egész Mátrix-dolog, hogy nem értem rá odafigyelni a trideóanyagokra. Sajnálom, Aziz. Sejtem, mennyi min-dent jelentett neked.

- De legalább volt biztosításom - mondta a mágus keserűen. -Meg egy nyomtatott példányom a Mitsuhama varázslatából. - Meg-tapogatta egyik dagadozó zsebét - A memóriacsip, amit tőled kap-tam, elégett a tűzben.

- Nem hinném - mondta lassan Carla. Visszacsavarta a kupakot, és játszadozni kezdett a tubussal, csak hogy ne kelljen Aziz szemébe néznie.

- Volt valami, amit nem mondtam el neked hajnalban, amikor a boltodba jöttünk. A lányt, aki látta a mágus halálát - Pitát -, két ja-kuza üldözte, amikor összeszedtük. A csipet keresték. Azt hittem, ha leadjuk a hírt a szellemről, leállnak a dologgal. Hiszen akkor már késő lenne, hogy eltakarítsák a botrányt - de úgy látszik, tévedtem. Talán azt hitték, van valami a csipen, ami a Mitsuhamára utal. Való-színűleg látták az interjút, amit veled csináltam, betörtek a boltba, és miután megtalálták, amit kerestek, felgyújtották a házat, hogy el-tüntessék a nyomaikat.

Felsóhajtott. - Sajnálom, Aziz. Komolyan. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz

belőle. - Szóval a Mitsuhama elküldte a verőlegényeit a csip után, ugye?

- kérdezte Aziz. Grimaszt vágott, aztán fájdalmában összeszorította a fogát. - Pitát meg két napja nem láttad? Nem hangzik túl jól.

- Mintha azt mondtad volna, épp az előbb láttad.


- Csak az asztrális alakját - javította ki Aziz. - A fizikai teste ettől még akárhol lehet. Akár a jakuza karmaiban is. Talán segítségért jött.

Carlát megrohanta a bűntudat. Talán jobban kellett volna figyel-nie a kölyökre. De riporter volt, kinyomoznivaló sztorival a kezé-ben. Masaki jobban értett a gyerekpesztráláshoz, foglalkozzon csak ő az utcagyerekkel.

- Valószínűleg kutya baja - mondta túlzott megnyugtató éllel. -Masakinak csomó ismerőse van. Előbb-utóbb megtalálja.

- De szükségem van valamiben a segítségedre. Megismertem a három mágus nevét, akik Farazaddal együtt dolgoztak a varázsla-ton. Ha valamelyikkel tudok interjút készíteni, igazolhatom, hogy a szellemet egy Mitsuhama-projekt részeként hozták létre. Közben meg talán a varázslat működéséről is megtudhatunk egyet-mást.

Aziz érdeklődése rögtön megélénkült. - Hogy hívják ezt a hármat? Esetleg ismerem valamelyiket. A bolt-

ban az évek folyamán Seattle sok mágusa megfordult. Carla elismételte a három nevet a személyi fájlból. - Evelyn Belanger, Rolf Hosfeld, és Miyuki Kishi. - Belanger. Hmm.... Véletlenül nem egy nagydarab, sötét hajú

nő? Harmincas, halk szavú? - A hangját nem hallottam. De a sötét haj ráillik a képére a szemé-

lyi fájlból. Ismered? Aziz bólintott. - Rendszeres vásárlóm, bár pár hónapja elmaradozott a boltból.

Mindig füvekről meg botanikáról keresett ritka könyveket. Lelkes hobbikertész. És ami keveset hallottam a kertjéről, már amiatt is ér-demes lenne megnézni. Fusimunkában gyógyfüveket meg egzoti-kus növényeket termeszt fétisekhez. Tudtam, hogy bérmágus, de azt nem, hol dolgozik. Szóval a Mitsuhama, ugye? Nem csoda, hogy mindig annyi kidobnivalója volt a könyvekre.

- Emlékezne rád? - Persze. Nem egyszer külön rendeltem neki különleges holmi-

kat. - Furcsának találná, ha meglátogatnánk? - Nem, ha beígérném neki valamelyik könyvet, amit régóta keres. - És fel tudnál hajtani egyet ilyen gyorsan? - kérdezte Carla. - És

kikézbesíteni neki még ma délután? És ha már ott vagy, nem tudnál

1 2 8 Lisa Smedman

elbeszélgetni vele valami idézővarázslatról? Mondjuk, egy KKRU-ri-porter kért meg, fűzz hozzá kommentárt...

Ravasz mosoly költözött Aziz arcára. - Van otthon egy könyvem, amelyik tökéletes lenne - mondta. -

Elég ázott, meg hiányzik is pár lapja. Nem hittem, hogy el tudtam volna sózni, úgyhogy a sértetlenebb illusztrációkat beszkenneltem, és kitettem a netre. De a bérmágusunk talán szívesen látná az ere-detiket. A könyv elég ritka és elég értékes, hogy az állapota ellenére is érdekelje.

- Tökéletes - veregette hátba Carla a mágust. - Menj csak, hozd el!

A trükk még jobban működött, mint Carla hitte. Evelyn Belanger otthon volt, amikor Aziz felhívta. Azt mondta, nagyon elfoglalt, és Carlának nem esett nehezére kitalálni miért. Miután a rendszer le-robbant aznap reggel, a mágusokat nyilván hazarendelték, hogy az otthoni fájljaikból próbáljanak meg összeszedni, amennyit csak tudnak. De amikor hallotta, hogy ritka füvészeti szakkönyv került árverésre szinte fillérekért, ami után azért más vevők is érdeklőd-nek, és le is csaphatják a kezéről, ha nem dönt gyorsan, Evelyn rá-állt, hogy szünetet tartson, és fogadja Azizt valamikor délután.

Belanger szerény, talán egy évszázados faházban lakott Brierben, Snohomish egy már-már vidékies környékén. A környék legna-gyobb részére már rátették kezüket az agrárcégek, de elszórva akad-tak még félhektáros hobbikertek. Evelyn otthona az egyik ilyen tel-ken állt, és fészer vagy istálló helyett nagy, virágokkal teli kert feküdt mögötte.

Amint Aziz megmutatta neki a könyvet, Evelyn rögtön meghívta teázni, és beleegyezett, hogy körbevezesse a kertben. Láthatólag él-vezettel dicsekedett vele. Carla egy ösvényről hallgatózott Aziz lát-hatatlanság-varázslatának álcájában, aztán megkerülte a házat, és besurrant egy kiskapun. Felcsatlakozott a két mágus mögé, amikor kiléptek a hátsó ajtón, és lábujjhegyen óvakodott utánuk, ügyelve, nehogy nekimenjen valaminek, vagy más módon keltsen zajt.

Aziz szintén mágiával álcázta a külsejét. Az övé egyszerűbb volt -kisebb maszkvarázslat, amely elrejtette az égésfoltokat meg a hólya-gokat a bőrén. Szükséges óvintézkedés, ha Evelyn meglátja az arcát, egy-kettőre kitalálja, mi hozta ide őket.

A hátsó udvar tágas és parkszerű volt. Természetes kaviccsal fel-szórt ösvények kanyarogtak a virágágyások és a burjánzó növények-


kel teli virágládák közt. Akadtak dús bokrok, tarka kúszónövények buktak át a virágládák cédrusfa lécein, meg nőttek fűszeres szagú gyógyfüvek és széles, sárga szirmú százszorszépek. Itt-ott metélő-hagyma ütötte fel a fejét a fűben, lila virága sajátos illattal töltötte be a levegőt. A kert sarkában bambusztöveket rázott a szél, és víz csörgedezett a fehér vízililiomokkal fedett, kövekkel övezett me-dencében.

Belanger egy pavilonba vezette Azizt a kert közepén, és két, egy-mással szembeállított padra mutatott. Kettejük közé, az asztalra tet-te a teástálcát, és intett Aziznak, hogy üljön le.

Nehogy zajt csapjon a kavicsos ösvényen, Carla megállt, ahol ép-pen volt, pár lépésre a padoktól. A háta mögött eső kopogott hal-kan a leveleken.

Carla óvatosan körülnézett. Jól látható biztonsági berendezése-ket sehol nem vett észre, se elektronikusát, se mágikusát. Evelyn Belanger láthatólag bízott benne, hogy ezen a vidékies környéken ritka a bűnözés, vagy úgy gondolta, bármikor megvédheti magát a mágiájával.

Úgy tűnt, a Mitsuhama Evelynt megbízhatóbbnak ítélte Mrs. Sam-jinál, figyelők vagy más paranormális őrök jelenlétére semmi nem utalt. Az egyetlen állat egy bolyhos macska volt. Végigfutott egy ös-vényen, és felugrott Evelynhez a padra. Megrezdült a bajsza, amikor elment Carla mellett, és a macska kíváncsian szaglászva hátrafor-dult. Belangernek szerencsére nem tűnt fel a viselkedése.

Aziz a padon ült, kamillateát szürcsölt, és udvariasan mormogott, míg Evelyn a körülöttük burjánzó növényekről áradozott. Akadt fes-tőfü, mellyel a régi kelta harcosok mázolták magukat kékre, és igen kedvelték a harci varázslatok modern mágusai is. Mandragóra, amelynek az elágazó, sötét gyökere az érzelmeket befolyásoló va-rázslatokban használatos, főleg a szerelmi mágiákban. A tisztító va-rázslatokhoz szükséges mentavirág. Fagyöngy és sikamlós szilfa, európai druidák és indián sámánok kedvence.

Belanger szeretettel beszélt minden egyes növényről, lágy han-gon ismertetve róluk a tudnivalókat. Nagydarab nő volt, magasabb Aziznál, és talán kétszer annyit is nyomott, mint az egyszálbél má-gus. Egyszerű, földbarna ruhát hordott. Ha akarta, fenyegető is le-hetett volna a megjelenése, de inkább finom vonású, halk szavú nő benyomását keltette, aki az események folyását a bomló rózsa szir-maihaz hasonlóan, csendesen nézi.

1 3 0 Lisa Smedman

Aziz a beszélgetést a múlt éjszaka eseményeire kezdte terelni. Carla ezalatt beállította a szemkameráját, és lassan ráközelített Evelynre. Ezzel párhuzamosan fél kezét a füle mögé illesztette, hogy a beépített mikrofon venni tudja a mágus halk hangját. Kicsit felerősítette a vételt, és felcsavarta a szűrőt, hogy kiszerkessze a le-veleken kopogó gyenge eső zaját.

- .. .láttál a trideón a múlt éjjel? - kérdezte épp Aziz. - A KKRU-tól interjúvolt egy riporter. Azt akarta, véleményezzek egy varázslatfor-mulát, amit egy csipen talált. Csak úgy adták neki. A csipet... na, egy mágus zsebében találták, aki a Mitsuhamánál dolgozott. Fara-zad Samjinak hívták. A riporter nálam hagyta a csipet, hogy tanul-mányozhassam a varázslatot, és azóta is ezzel vesződöm. És úgy gondoltam, hogy mivel együtt dolgoztál a fickóval, akinek megvolt a formula, talán segíthetnél megfejteni...

Elakadt a hangja, amint látta, Belanger hogy vonja össze a szem-öldökét.

- Miből gondolod, hogy bármit is sejtek a varázslatról? - kérdezte a nő.

Aziz eltúlzott lazasággal vonta meg a vállát. - A fájlon ott volt a Mitsuhama lógója - hazudta folyékonyan. -

Úgyhogy feltételeztem, a ti laborotokban fejlesztették ki. - Szép próbálkozás - mondta halkan a bérmágus. Az antik

könyvért nyúlt, melyet Aziz kettőjük közé tett a padra, és visszatol-ta. - Rendszeres vásárlód voltam, de sosem említettem egy szóval sem, hol dolgozom. Ki küldött ide? A riporter?

Carla csendesen káromkodott magában, amint Azizról leolvadt szokott nagyvilági modora. Legalább annyi esze volt, hogy ne néz-zen hátra, ellenőrizendő, Carlán ott maradt-e a láthatatlanság álcá-ja. Ennél biztosabb lebukást elképzelni sem lehetett volna.

- Nem küldött senki - mondta Aziz, és idegesen megnyalta az aj-kát. - Csak azt akartam tudni, miért akarja a Mitsuhama annyira visszaszerezni a varázslatformulát.

Elkomorodott a hangja. - Nem mondták azok az izomfiúk, akiket a céged küldött a csip

után, mit csináltak, miután megtalálták? Nem? Hát, fogták, és fel-gyújtották a boltomat. Minden könyvem - kész, füstté vált. Könyvek, amelyeknek az összegyűjtésével éveket töltöttem. Értékes könyvek. Ritka mágikus kötetek. Elégtek. Annyi. - Vágó mozdulatot


tett a kezével, aztán mély, nehéz sóhajt hallatott. - A tudatlan bar-mok - tette hozzá az orra alatt.

- Sajnálattal hallom, mi történt a boltoddal. Igazán szerettem. Az összes könyved... - Evelyn Belanger sajnálkozása őszintének ha-tott.

- Próbáltam magam megtudni valamit a varázslatról - folytatta Aziz. - Közben sikerült magamra vonni az asztrális entitás figyel-mét, amelyik Farazadot is megölte. Katasztrofális eredménnyel, mint láthatod.

Egy intéssel eloszlatta a varázslatot, és láthatóvá tette hólyagjait meg a leégett, vörös bőrét.

Belanger szeme elkerekedett. Ajkából kifutott a vér, úgy össze-szorította.

- Szerencséd, hogy életben maradtál. Farazad volt az egyetlen, aki kézben tudta tartani ezt a dögöt, és őt is ugyanúgy megölte. Honnan vetted, hogy neked majd jobban sikerül, főleg most, hogy a szellem már szabad szellem?

- Megpróbáltam... Hé, álljunk meg egy percre! - Aziz felült, a sze-mébe csillogás költözött. - Farazad először megidézte a szellemet, és képes volt irányítani? Sikerült megkötnie? Akkor hogy ölhette meg?

Evelyn Azizra bámult. Carla egy pillanatra azt hitte, nem válaszol, hanem szó nélkül elküldi, de úgy tűnt, a végén meggondolta ma-gát.

- Farazad szerint nem helyénvaló fogságban tartani a szellemet -felelte Evelyn. - Talán volt olyan ostoba, hogy szabadon engedte. -Aztán sóhajtott. - Bármi legyen is a magyarázat, a szellem irányítá-sának titka meghalt vele együtt.

Carla elhúzta a száját, és nem tudta, mit gondoljon. Ha Evelyn igazat mondott (márpedig úgy tűnt, komolyan megbízik Azizban), akkor a Lucifer Projektben részt vevő mágusok közül egyedül csak Farazad volt képes uralma alá hajtani a szellemet, miután megidéz-ték. Mindezt annak ellenére, hogy a személyzeti fájl szerint a többi-ek mind képzettebbek voltak nála. Valahogy csak Farazad tudta, ho-gyan találhatják meg a szellemet, és ezt a kritikus fontosságú adatot visszatartotta kutatótársaitól.

A szellem meg nem kötése, aztán meg a szabadon eresztése Fara-zad zoroasztriánus hitének fényében érthető volt. Őszintén hitte, hogy a szellem isteni küldött. Szent hírnököket pedig nem szokás

1 3 2 Lisa Smedman

leláncolni, és ezt valószínűleg más mágusoktól sem várta még azok-tól sem, akik vele dolgoztak a varázslat kifejlesztésén. Farazad ugyanakkor hermetikus kutató volt, ízig-vérig ugyanolyan pedáns rendmániás, mint a felesége. Valahol kellett hagynia néhány feljegy-zést a szellem megkötésének eljárásáról. A Mitsuhama talán úgy gondolta, ezek a jegyzetek is a csipen vannak, melyet Farazad szánt volna Masakinak az interjú alatt. Ez megmagyarázná, miért akarják annyira visszaszerezni. Valaki a cégnél nyilván keservesen csalódott a reményeiben, amikor végre a kezébe kapta.

Aziz nagy figyelemmel nézte a másik mágust, míg beszélt. - Én sem tudom irányítani a szellemet - mondta halkan. Belanger ajka lehangoltan elkeskenyedett. - De ismerek valakit, aki igen. Evelyn hangosan szívta be a levegőt. - Igen? Kit? Carla nyeső mozdulatot tett a kezével a torka előtt, ez volt a vágás

jele adás közben. Ki ne ugraszd a nyulat a bokorból, még ne! -kántálta magában hangosan. - Szót se szólj Pita varázsképessége-iről, mert ha ezek meghallják...

Aziz a másik mágus elé emelte égett mutatóujját. - Ez egyelőre maradjon az én titkom - mondta önelégülten. - Ha

a Mitsuhama kíváncsi a válaszra, fizessen érte. - Felemelte a kezét, hogy elhallgattassa Belanger tiltakozását. - Nem túl sokat, ne ag-gódj! Nem vagyok telhetetlen. Épp csak eleget, hogy visszatérhes-sek a szakmába, úgy nagyjából háromszázezer nujent. A Mitsuhama ennyibe biztosan nem hal bele. Szeretnék egy új boltot, külön thaumaturgiai laborral a hátuljában. Összehozhatnak egy szerző-dést is, amiben privát mágiaügyi konzultánsként lennék feltüntet-ve, annak rendje-módja szerint, szép legálisan. Meg lehetőleg szól-hatnál a főnökségnek, felesleges utánam küldözgetni azokat a keretlegényeket. Jobban értenék a szóból, ha nem győzködnének folyton.

- És hogyan győzzem meg a főnökeim, hogy tényleg van is a ke-zedben valami alkualap?

Aziz enyhén megveregette égett arcbőrét. - Túléltem egy találkozót a szellemmel, nem? Ez bizonyítja, hogy

nekem - és a kollégámnak - van valami eszköz a birtokunkban, amivel legalább részben rákényszeríthetjük az akaratunk. Ez a tudo-mány már csak ér valamit, ugye?


- Meglátjuk. Belanger próbált lazán vállat vonni, de ahogy tartotta magát, egy-

értelműen elárulta a feszültségét. Talpra állt. - Tartsuk a kapcsola-tot! Majd értesítelek, mit szól hozzá a laborvezetője.

A francba! Ennyi lenne az egész? Carla visszakicsinyítette a képet, és egész alakos felvételt készített a jelenetről, amint Evelyn Belan-ger kikísérte Azizt a kerten át. Még mindig nem volt a kezében sem-mi dokumentálható bizonyíték a sztori lezárásához. Belanger töb-bé-kevésbé beismerte, hogy a Mitsuhama-kutatólabor a varázslat forrása, de semmi közvetlen adatot nem mondott, amit betehetne a híranyagba. Aziz túl mohó volt, és a másik mágus túl homályosan válaszolgatott a kérdéseire.

Carla kísértést érzett, hogy felfedje magát, odaálljon Belanger elé, szemtől szemben közölje, mire jutottak eddig, és felvegye az el-képedt mágus reakcióját. De aztán leállította magát. Belanger nem az a fajta, akit ijesztgetéssel szóra lehetne bírni. A ravaszság lett vol-na a kulcs, csakhogy a ravaszkodás csődöt mondott.

Aziz és Belanger odaértek az elülső kapuhoz. Carla sóhajtva leál-lította a felvételt, és kilopakodott egy félreeső ösvényen. Nem tu-dott meg sokat, de talán ezt a keveset használhatja valamire. Ha összehozna egy találkozót Farazad egyik kollégájával a másik kettő közül, esetleg megoldhatná a nyelvét. Hamar le kellene zavarni az interjút, mielőtt Aziz eladná valakinek az ork lányt - ha egyáltalán ez állt a szándékában. Vajon pillanatnyi ötlet volt az egész ajánlata a Mitsuhamának, vagy végig ez járt a fejében?

Egyszer még meg kell kérdeznie.

17

Pita átóvakodott a tapsoló, kiabáló tömegen. Orkok százai - talán ezrei - gubbasztottak az utcán a városháza előtt, és feltett szándé-kuk volt, hogy ott is maradnak. Az Ork Rehabilitációs Kamara tünte-tésére jöttek. Harmincemeletes irodaházzal szemben ültek a Ne-gyedik és a Seneca sarkán, ez foglalta magában a városi tanács székhelyét és a kormányzó irodáit is. Az épület estére bezárt, a vá-lasztott képviselők egy órája hazamentek, de ez nem tartotta vissza a tüntetőket, hogy tovább skandáljanak a hallgatag, festett üvegfa-laknak.

Az Ork Rehabilitációs Kamara hetek óta próbálta összehozni a ta-lálkozót Schultz kormányzóval, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a Lone Star nemtörődöm hozzáállása miatt, amit a Humanis Po-liklub mostanában elharapózó orkgyilkolásaival szemben mutattak. Aznap korábban az ORK tizenkét tagja betört a kormányzó hivatalá-ba, és ülősztrájkba kezdett. A Metroplex biztonsági őrei rövid úton fogták, és kipenderítették őket a járdára. Az ORK erre mozgósította szimpatizánsainak tömegét.

Pita egy ósdi trideókészlet segítségével kapott hírt a tüntetésről, melyet a búvóhelyéül szolgáló pince sarkában talált. Nem csavar-hatta fel túlságosan a hangot, és a kép is idegesítően rezgett. De amennyit látott a tüntetés közvetítéséből, annyi is elég volt, hogy beleborzongjon. Nem csoda, hogy a kormányzó nem hajlandó sem-milyen lépést tenni, gondolta komoran, amikor eszébe jutott bará-tai halála. Akkor is a Lone Star zsaruk hajtották végre a gyilkosságo-kat.


Az ülősztrájkról szóló híradás rövid volt, de több trideócsatornán is felbukkant a hatórai híradóban. A legelszántabb riporterek az Or-köt az élre! kalózai voltak, akik még a műsorukat is megszakították, úgy biztatták Seattle ork népességét, hogy „másszanak ki az Alag-sorból, és mutassák meg a kormányzónak, mit gondolnak a város vezetőségéről".

Pita úgy érezte, kötelessége csatlakozni a tüntetéshez. Mondania kell valamit. Tartozott ennyivel Shannak, Cheznek és Mohannak, halott haverjainak. Nem lenne túl veszélyes - Pita is csak egy lesz az ork pofák tömegében. Ha a bérgyilkosok még mindig követik, nem-igen tudják majd kiszúrni, ráadásul, mivel emberek, valósággal vilá-gítanának a tömegben.

Mindenféle-fajta ork - meg néhány kósza troli - foglalta el állása-it a városháza előtt. Ritka eső kezdett szemerkélni, de ez sem zavar-ta őket. Teljesen elfoglalták a területet az épület előtt; a tömeg szé-lén ingerült autósok dudáltak. A forgalom leállt. Két forgalmi rendőr próbálta terelgetni a berregő járműfolyamot; fújták a sípju-kat, és nem túl nagy meggyőződéssel integettek.

A városháza bejáratánál egy nő állt, kezében megafonnal. Pita fel-ismerte: az Ork Rehabilitációs Kamara tagja volt. Az indiánfőnök Se-attle és Charles C. Lindstrom, a város első kormányzójának szobrai magasodtak fölé, de a hangja messzire szállt, amikor skandálásra kezdte buzdítani a tömeget.

- Orkok, egyesüljetek! Álljatok ki jogaitokért! - A háta mögött, az épület háromszoros biztonsági üvegajtaján túl a városháza bizton-sági őrei szemlélték idegesen az egybegyűlteket. A nő új versikére váltott:

- Egy-két-há-négy, holnap üt, ma még kér! Hat-hét-nyolc, lehull a kolonc!

Pita óvatosan lépegetett az ülő orkok közt, próbált a bejárathoz jutni, ahol a megafonos nő állt. Minél közelebb ért, annál sűrűbben állt össze körülötte a tömeg. Végül pár méterrel a bejárat elé présel-te magát, és leült két jól megtermett férfi közé. A nő beszédbe kez-dett - Pita a „prioritás", az „elégtelen képviselet" meg a „Lone Star eljárások" szavakat kapta el belőle. Megvárta, míg a szónok szüne-tet tart, időnként integetett a többiekkel együtt, és próbálta felcsa-varni a bátorságát. Remélte, hogy a bizottsági tag hagyja szóhoz jut-ni. El akarta mondani mindenkinek, hogyan gyilkolták le a barátait a Lone Star-zsaruk. Még jobb lenne, mintha trideón nyomná le - itt

1 3 6 Lisa Smedman

az egész közönség élő, nem csak az adás. Carla és Masaki hiteget-hették, amivel akarták a KKRU-nál, hogy így meg úgy adásba kerül-nek végre a haverjai, de ezek az emberek - orkok - meghallgatnák. Csak a nő tekintetét kéne elkapnia hozzá...

A szónok leállt, és zavartan leste, mi repül tőle pár méterre a leve-gőben. Valaki sörösüveget vágott az épület füstüveg falához, és a szétloccsanó lé hosszú, habos nyomot hagyott maga után. A nő a dobálózó felé fordította a megafont.

- Kérem! - intette az elkövetőt. - Szándékaink szerint ez békés tüntetés. Maradjon is az! Nem akarunk okot adni a rendőrségnek, hogy...

Pár méterre Pitától talpra ugrott egy ork. Huszonéves alak volt, vad és kócos hajjal, hosszú fekete bőrkabátján recés krómdarabkák-kal. Hadonászott, hogy magára terelje a tömeg figyelmét, és a félbe-szakadt szónoklatot kihasználva új mondókába kezdett:

- Üss vissza! Üss vissza! Üss vissza! Egy-egy szótag után felváltva tapsolt, és csapott ököllel a levegő-

be. A tüntetők felugráltak, hogy kövessék a példát, a megafonos nő pedig próbálta lecsendesíteni az indulatokat. De egyre többen és többen kapták fel a fiatalabb ork dühös skandálását, ütemesen do-bogva hozzá a lábukkal. Pita is talpra állt; vagy megteszi, vagy elta-possák.

Újabb üveg ívelt át a levegőn. A városháza egyik sarkánál a tömeg meglódult, és egészen az épület faláig nyomult. Ököllel, botokkal és üvegekkel csapkodták, és a dühös dobszó még a taps és az ordi-bálás zaját is elnyomta.

Pita mögött lökdösődés támadt, ahogy az immár talpon imbolygó tömeg oldalra sodródott. Megfordult, és próbált lábujjhegyen kiles-ni a fejek fölött. A tér egyik végén Lone Star tömegoszlatók jelentek meg teljes harci szerelésben - mintha csak a levegőből bújnának elő -, és sorfalba álltak. Az elöl lévők sokkolóbotokat fogtak, és üte-mesen ütögették vele a pajzsukat. A dobolás ütemére menetelve, lassan közeledtek az orkok gyülekezetéhez. Mögöttük tömegoszla-tó páncélba bújt zsaruk húztak elő túlméretezett fegyvereket, ame-lyeket a zselégolyókhoz használtak. Pita legalábbis remélte, hogy zselégolyókhoz.

A fegyveres zsaruk látványa jeges félelemmel szorította össze a gyomrát. Rettegésében halk vinnyogást hallatott. El kell tűnnie. Most. Hamarosan minden nagyon rosszra fordul, ezt biztosra vette.


Pilóta nélküli Star-minihelikopter zümmögött elő az épület sarka mögül. Alacsonyan húzott el a tömeg feje felett, ugyanazt a felszólí-tást ismételgetve újra meg újra.

- Ez illegális tüntetés. Kérjük, oszoljanak! Térjenek nyugodtan haza! Ez illegális tüntetés..."

Emberhullám csapott előre az épület bejáratához, és Pitát is vitte magával. A hullám megtört az ajtókon, és Pitát arccal a hideg, kö-nyörtelen üvegnek nyomta. A szónokló nő eltűnt az emberáradat-ban, de a megafonját magához ragadta egy termetes troli.

- Kinyitni! - bömbölt bele. Kezek tapogatták a zárt ajtót. - Enged-jenek be!

Odabent a biztonsági őrök lassan elhátráltak az üvegtől, és bi-zonytalan pillantással néztek egymásra.

Pita visszaküzdötte magát az utcára, lefelé a lépcsőn. Az egész tö-meg mozgásba jött, igyekezett minél távolabb kerülni a tömegoszla-tók közelgő sorfalától. Egyszer csak páncélozott Lone Star jármű állt az útjukba. Begördült a kereszteződés közepére, és leállt, ügyet sem vetve a minden irányból menekülő tüntetőkre. Lőrések nyíltak ki, és Pita hallotta a gázgránátok kilövésének tompa hangját. A tartá-lyok hangos csattanással csapódtak a járdára, és azonnal sziszegő, fehér felhőket kezdtek ereszteni. Pita beleszagolt a huzatba, és sza-porán pislogott, ahogy a szeme égni kezdett. Könnygáz.

Üvöltések és dühös kiáltások szálltak, amikor az orkok felismer-ték, hogy egyik oldalon a tömegoszlatók, a másikon a páncélozott jármű közé szorultak. Újabb üvegek álltak röppályára, és törtek da-rabokra a kereszteződést elálló páncéloson. Más, bátrabb orkok pó-lókat csavartak az arcuk elé, felkapkodták a gáztartályokat, és a zsa-ruk sorfalába hajigálták. Hiába, a zsaruk a páncél mellett gázálarcot is hordtak. A pajzsos rendőrök mögül lövések dördültek, amint a zsaruk második sora célzott, és zselélövedéket lőtt a tömegbe. Az orkok üvöltöttek, a zúzódásaikat szorongatták, és egymást tapos-ták.

A fegyvert használó Lone Star látványa iszonyattal vágott Pitába. Könnyek borították az arcát - a beszippantott gáztól-e vagy a rette-géstől, nem tudta megmondani. Próbált a tömeg szélére lökdösőd-ni, hogy leléphessen. Mindenfelől rángatták, kezek nyúltak felé, ta-szigálták erre vagy arra. Valaki a nyaka köré húzta a dzsekijét, nem kapott levegőt. Másvalaki megbotlott a járdaszegélyben, nekiesett, és kis híján leverte a lábáról. A szervezett, békés tiltakozók őrjöngő

1 3 8 Lisa Smedman

csürhévé változtak. Mindannyiuknak ugyanaz az egy gondolat, a menekülés járt a fejében. És egyikük sem tudta, hol a kiút.

Pita elkeseredésében összeszorította az öklét, és szipogott. Hü-lyeség volt azt hinnie, hogy itt a helye, hogy a jelenléte bármit is megváltoztat. Sosem kellett volna ide jönnie. Mit ért vele? Semmit. Másra sem volt jó a tüntetés, csak újabb okot adott a fajgyűlölő zsa-ruknak, hogy kitöltsék a dühüket a „disznópofákon". Hogy szétver-jék, visszakergessék őket a helyükre, az Alagsorba.

Egy pillanatra pár lépésnyi hely támadt Pita körül, valamennyire összeszedhette magát. Egy hat- vagy hétévesforma ork gyerek szorí-totta véres térdét a járdán, és próbált nem sírni. Pita hozzá lépett, hogy segítsen, aztán megdermedt, amikor a tömegoszlatók első so-ra futólépésben, magasra emelt botokkal támadásba lendült. Vala-honnan Pita mögül egy tizenéves rontott elő, élénk lila tollakkal a hajában. A sorfal felé mutogatott, és két rendőr pajzsát láthatatlan hullám csapta szét. A zsaruk szanaszét gurultak az aszfalton. Aztán az egyik rendőr mögöttük felemelte a fegyverét, célzott, és lőtt. Lila tollak és vér fröccsent szét, ahogy a zselégolyó a szemüregén kapta a tinit, és szétloccsantotta a koponyáját.

Pita összeszorította az öklét. - Rohadt szemétládák! - üvöltötte, és meg sem moccant a közele-

dő pajzsok sorfala előtt. - Mért nem tudtok egyszerűen... Alig látott valamit a koponyájába csapódó sokkolóból. Recsegés

töltötte be a fejét, és gyorsan közeledett felé a járda aszfaltja. A föld-re zuhant, és érezte, amint a hátára fordítják. Pislogva feküdt, arccal az esőtől nyálkás aszfalton, és szédelegve bámulta a szeme előtt úszkáló foltokat. Hátracsavarták a karját, és valami szoros kattant össze a csuklóján. Bakancsokat látott, kevlárnadrágok szárát - aztán a zsaruk ott is hagyták, botjaikat lengetve rohantak tovább az utcán. A járdán feküdt, és próbálta visszatartani gyomra émelygését. A ha-lott fiú egy-két méterre hevert tőle, a fejéből vér szivárgott.

Lassan tisztult a feje, és Pita rádöbbent, mekkora bajba került. El-kapták. És ugyanaz a francos zsernyákosztag, amelyik Chent is elin-tézte. Lehunyta a szemét, és sírt.

18

Carla a bűntény tetthelyét jelző sárga szalag mellett állt, és pró-bált jobb látószöget találni. A zárószalagon belül két járőrkocsi állt villogó fényekkel, kék és vörös villódzásba vonva az éjszakát. Fent egy repülő rendőrségi robot készített légi felvételeket a helyszínről, lent pedig, a járdán civil ruhás nyomozók hajoltak három holttest fölé, amelyeket átlátszó műanyag szemfedővel borítottak be a sze-merkélő eső ellen. Más civil ruhás rendőrök az utcát fésülték át, és töltényhüvelyeket rakosgattak bizonyítékos zacskókba.

A lövöldözés az Underworld 93, egy éjszakai klub előtt történt Puyallupban, Seattle bűnszövetkezetektől nyüzsgő környékén. Két drága öltönybe bújt termetes férfi - valószínűleg a helyi maffiák tag-jai - állt az egyik oldalon, a rendőröket figyelve. Ahogy errefelé mentek a dolgok, valószínűleg hamarabb jutnak hozzá a nyomozás részleteihez, mint maga a Lone Star.

Néhány divatosan öltözött fiatal vendég gyűlt össze a klub bejára-tánál. Kérdésekre válaszoltak, és arrafelé mutogattak, amerre a hul-lák hevertek a járdán. A nyitott ajtón át zene dübörgött ki.

Carla a kibercuccai ellenére sem tudta kivenni az áldozatok arc-vonásait. Eső pergett a műanyag szemfedőkön, elrejtette a profilju-kat. A többit vörös plecsnik fedték el. A betonon vér volt, rengeteg vér. Az esőnek nem volt még ideje elmosni.

Carla leeresztette az esernyőjét, átbújt a szalag alatt, és odament az egy szál Lone Star-tiszthez, aki a rendőrséget munka közben bá-mulni szándékozó pár embert tartotta szemmel. A környéket elnéz-

1 4 0 Lisa Smedman

ve lefizették, és némi „biztatásért" cserébe valószínűleg nem lesz-nek ellenérzései, ha a történtekről kérdezi.

Carla közeledtére a zsernyák azonnal szembefordult vele, fél ke-zét a sokkolóbotra tette az övén.

- Elnézést, hölgyem, belépés csak a rendőrségnek. Kérem, lépjen vissza a... Félbehagyta a mondókáját, és oldalra billentette a fejét. Kesztyűs kezével a sisakjához nyúlt, és felhajtotta a tükröző fényel-lenzőt.

- Carla? Carla mosolyogva ismerte fel az arcát. Enzo Samartino tizedes.

Mekkora szerencse! Pár hónapja készített vele interjút, amikor a Lo-ne Star férfinaptár megjelent. Az állomány tagjainak, akik vállalták, hogy odaállnak a fényképezőgép elé, sikerült botrányba keveredni-ük annak ellenére, hogy a naptár bevétele mindenestül a Seattle Közkórház gyerekosztályának javára ment. Úgy tűnt, a Lone Star ve-zetősége nem rajongott az ötletért, hogy az alárendeltjeik egy szál csizmában és rendőrsapkában pózoljanak. Vagy talán a Lone Star jelvény ötletes felhasználása akasztotta ki őket, mivel az néhány ké-pen megjelent. Akárhogy is, Enzo szolgáltatta Carlának a sztori leg-jobb idézeteit, és ő is nézett ki legjobban az egész társulatból. A lány félrehúzta az ernyőjét, hogy jobban lássa sötét bajszát meg hosszú szempilláit.

- Enzo! De jó, hogy látlak! Mit keres egy ilyen jóképű legény effé-le helyeken?

Enzo viszonozta a mosolyt, és a sisak ellenzőjéhez emelte az uj-ját.

- Ez a munkám, hölgyem. Carla nevetett. - Nekem is. - Nem a belvárosban kéne lenned a többi riporterrel? Úgy hal-

lom, a városházánál az orkok igencsak összeakaszkodtak a közpon-ti részlegünkkel.

Carla megrázta a fejét. - Nekem nem. Nappali műszakom volt. Hivatalosan nem vagyok

szolgálatban. - A szöszmötölő detektívek felé bökött az állával. - Hazafelé, a kocsiban hallottam erről a lövöldözésről a lehallga-

tómon. A környék alapján azt hittem, újabb maffiás leszámolás. De aztán hallottam az egyik áldozat leírását. Bennszülött amerikai, bal kéz króm és kiber, a jobbon madártetoválás...


Enzo kesztyűs keze hüvelykujjával az egyik hullára mutatott a vál-la fölött.

- Ö az. Ismerted a fazont? Még mindig azon szenvedünk, hogy beazonosítsuk. Nem volt helybeli. Egy sima csekkrúdon kívül sem-mi nem volt nála.

Carla a földön összecsavarodva heverő alakra pillantott. A mű-anyag szemfedő eséséből ítélve nem sok maradhatott a fickó fejé-ből.

-Árnyvadász, a Holló néven futott. Egy szőke hajú tündével lóg -fehér, kábé harmincas férfi. De a nevét nem tudom.

- Kíváncsiak voltunk, ki lehet. Az őrmester véletlenül lekaszált já-rókelőként cédulázta fel. Azt mondod, szintén benne volt? Nem mintha sokat számítana. Bevágtuk a mentőbe, de a kórházba szállí-tás közben meghalt. Nem felelget már senki kérdéseire. - Enzo el-fintorodott. - Ez a kettő nem haverod véletlenül?

- Nem éppen. Csak források, ennyi az egész. - Carla kacsintott. -Nem közösködöm senkivel, csak aki a törvény jó oldalán áll.

Enzo nem hagyta magát félrevezetni. - Akkor honnan az érdeklődés? - Csak a szokásos, üldözöm a mentőket - felelte Carla. - Éppen

nem dolgozom, de a szokás nagy úr. Ahol halott árnyvadászok te-remnek, ott sztori is van, az biztos. Mit tudsz mondani a történtek-ről?

Enzo a bajszát rágcsálta, aztán visszanézett a civil ruhás nyomo-zókra.

- Ez hivatalos interjú? Neveket nem mondhatok, míg a leszárma-zottakat nem értesítik. Veled sem szabadna szóba állnom. Ha az őr-mester a gyilkosságiaktól megtudja, hogy bármit elkotyogtam... - A nyomozókat kommandírozó nőre nézett, aztán még idegesebben odapillantott a két öltönyös gengszterre.

Carla látta, hogy ha nem lép gyorsan közbe, elveszíti csekélyke előnyét. Ha pár másodpercen belül nem bírja szóra Enzót, visszate-relik a szalag túloldalára, és reggelig várhat, míg a sajtókonferenci-án megtudja, mit történt itt az este. Már ha a helyi maffiavezérek en-gednek bármi sajtótájékoztatót. Lehet, hogy az árnyvadászok lekaszálásának nincs köze a lakása felforgatásához, de az is lehet, hogy épp innen szerezhetné be a létfontosságú láncszemet, amellyel végre megfejthetné a Mitsuhama-sztorit.

1 4 2 Lisa Smedman

- Ami azt illeti - mondta, és lekapcsolta a kiberszemet -, ezt szi-gorúan kihagyjuk a felvételből. Nem használom fel a neved, a ké-ped vagy a hangod, és megígérem, addig ülök az adatokon, míg hi-vatalosan is ki nem kerülnek. Nem zaklatom az áldozatok rokonait, és megadom az összes értesülést, amit csak sikerül feltúrnom, és ami a Lone Star nyomozás segítségére lehet. - Megvillantotta legel-bűvölőbb mosolyát. - Ha meg az őrmester kérdi, miről beszéltünk, megmondhatod neki, végre összekaptad magad annyira, hogy még egyszer meghívj randizni. Áll az alku?

Elragadtatva látta, hogy a nagy zsaru elpirul. - Na jó - mondta kelletlenül. - Egy keveset elmondhatok, de a

teljes sztorit a detektívekből kell kiszedned, ha kíváncsi vagy rá, és annak nyoma marad. Összesen annyit tudok, hogy a vadász, akit te Hollónak hívsz, kényszeríteni próbálta az Egyes Számú Áldozatot, hogy menjen vele. A Kettes Számú Áldozat közbelépett, nehogy el-rángassák a barátnőjét. Valaki lőni kezdett, másvalaki manalövedé-keket hajigált, és pár percre rá mindhárom halott volt. Vagy talán úgy kéne mondanom, mind a négy, mert állítólag ugye a szőke tün-de is benne van.

- A két áldozat neve és foglalkozása? - tudakolta Carla. - Az Egyes Áldozat - humán nő, neve Miyuki Kishi - céges közép-

vezető. A Kettes Áldozat - Akira Harota - japán állampolgár, és ugyanazon a puyallupi címen lakott az Egyessel. A tetoválásaiból ítélve igazi keményfiú, helyi jakuza. Fura páros, akárhonnan néz-zük, de hát, ahogy mondják, a szerelem vak.

Enzo vállat vont. - Ha engem kérdezel, ez az egész balul elsült szerelmi veszeke-

désnek tűnik. Leszámítva persze, hogy árnyvadászok és egy céges vezető az érintettek. Ennyiből akár szöktetési kísérlet is lehetne. Most te jössz, Carla. Ne mondd már, hogy véletlenül erre jártál ha-zafelé! Rentonban laksz. Nincs valami belső értesülésed?

Carla kényszerítette magát, hogy arcizma se ránduljon. Miyuki Kishi! Ő volt az egyik mágus, aki Farazad Samji mellett dolgozott a Lucifer Projekten. A tetejébe pedig Carla éppen nála tett volna meg-lepetésszerű látogatást, amikor a rádión hírét vette a lövöldözés-nek. Próbált Rolf Hosfeldtől, a Mitsuhama másik bérmágusától is interjút kérni, de nem jutott be a lakása biztonsági rendszerén. Most pedig a másik lehetséges interjúalany is halott. A francba!


Nem volt éppen Carla éjszakája. De Miyukié sem, ha már itt tar-tunk.

Miyuki feltehetően hűséges maradt a cégéhez. Az oroszlánfejű kutya elhelyezésével Samjiéknál megpróbált gátat vetni a további adatok kiszivárgásának. így igen valószínűtlen volt, hogy saját maga rendelte meg az elrablását, ahogy például Farazad tette. De ha még így is állt a dolog, nyilván nem lett volna olyan ostoba, hogy olyan estére tűzze ki a szöktetést, amikor a jakuza lovagja is vele van. Ami azt jelenti, hogy a kísérlet meglepetésként érte. A rablás tehát való-di rablás.

Érdekes, hogy ugyanazok az árnyvadászok hajtották végre, akik Farazadot is eladták a Renraku társaságnak. Valószínűleg már to-vábbadták a szellemidéző formula egy példányát a Renrakunak -azt a példányt, amelyet Carla lakásáról oroztak el tegnap. De az a példány mit sem ér Farazad tudománya nélkül, vagyis hogyan lehet a szellemet idézés után kordában tartani.

Feltéve, hogy a Renraku volt e megbízatás mögött a „Mr. Johnso-n", a cég bizonyára nem örült neki, hogy a munkavállalók ilyen slamposan végezték a dolguk. Nyilván követelték a vadászokon a varázslat hiányzó részleteit, a vadászok meg nyilván magától értető-dően feltételezték, hogy a Farazaddal dolgozó másik két mágus egyikénél van a rejtély nyitja. Igazán kár, hogy a bérmágus meg a lo-vagja ilyen kemény célpontnak bizonyult. A vadászok mégis tudták, hogy mágussal szállnak szembe - még ha azt nem is, hogy ráadásul egy bejelentetlen jakuzával is. Nagyon jól fizethették őket.

Enzo közben Carla válaszát várta. - Tényleg úgy néz ki, mint egy szöktetési kísérlet. - mondta a

lány. - A vadászok valószínűleg Miyuki Kishit akarták, mert a Mitsu-hama Computer Technologies kutatási és fejlesztési laborjában dol-gozott. A Mitsuhama kutatási projektjeiről szóló tudásával értékes célpont lehetett.

Enzo szeme összeszűkült. - Honnan tudtad, hogy ott dolgozik? Egy szóval sem mondtam. Carla szíve összeszorult, ahogy a zsaru a karjára tette a kezét, és

félig a nyomozók felé fordította. - Azt hiszem, jobb lesz, ha ezt elmeséled az őrmesternek is -

mondta. - A négy áldozatból hármat ismersz. Kicsit túl nagy vélet-len, ha engem kérdezel.

1 4 4 Lisa Smedman

- Miyukit nem ismerem személy szerint - hadarta Carla. - Sose találkoztam a nővel. Csak azért ismertem meg a nevét, mert csinál-tam egy sztorit a kollégájáról, Farazad Samjiról, aki négy napja halt meg. Beszélni akartam minden munkatársával a sztorihoz, amit a KKRU hozott le az esetéről. Miyuki is Farazaddal dolgozott együtt a kutatólaborban.

Enzo visszafordult, hogy meghallgassa. Elengedte a karját, de to-vábbra is rajta tartotta szemét, mintha attól tartana, bármelyik pilla-natban elfuthat.

- Hogyan halt meg ez a munkatárs? - Láthatólag megidézett valamilyen szellemet. Nem tudom, ho-

gyan és mivel, de a szellem megölte. A varázslat, amit Farazad hasz-nált, egy adatcsipen volt, amit a haláleset egy szemtanúja megtalált a zsebében.

- Már emlékszem - mondta Enzo. - A céges, aki a sikátorban halt meg. Láttam róla a sztorid. De hol az összefüggés? Honnan veszed, hogy ami ma itt történt, szöktetési kísérlet volt?

- A két vadász, aki meghalt, kapcsolatba lépett... velem... egy napra rá, hogy leadtuk a hírt Farazadról - hazudta Carla. Úgy dön-tött, keverni fogja elmeszüleményeit a tényekkel. - Ki akarták be-szélni belőlünk a mi példányunkat a formulából, feltehetően azért, hogy eladhassák másnak. Van rá esély, hogy a varázslatot a Mitsuha-ma laborjában fejlesztették ki, és más cégek nagy pénzeket adhat-nak érte. De a KKRU nem állt szóba velük.

- Úgy tűnt, Holló meg a tünde haverja mindent megtesz a csipért - folytatta Carla. - Talán azt hitték, Miyukitól megszerezhetik. Min-dent összevetve, a feltevésem, miszerint céges szöktetési kísérlet lett volna az egész, csak találgatás.

Enzo csendesen bámult rá. Carla nem tudta volna megmondani, bevette-e a történetét, vagy nem.

- Figyelj - erősködött tovább -, megadhatok még valamit, ha nem kérdezed meg, honnan tudom, és az őrmesterednek sem adod ki, ki volt a forrásod. A fülesemmel a gyilkosságiak megfejthe-tik ezt a mai esetet. Ha elmondom, beleegyezel, hogy nem kérde-zősködsz tovább?

Enzo karba tette a kezét, egy percre elgondolkozott, és bólintott. - Legyen! - mondta végül. - De érjen is valamit! Tudom, hol ke-

resselek, ha hülyeségekkel etetsz.


- Lényeges, ne aggódj! - mondta Carla. Mély levegőt vett, és bele-kezdett. Sosem árt, ha a rendőröket is dolgoztatja egy kicsit az ügyön, talán kiugraszt vele valamit a bokorból. - Megbízható forrás-ból tudom, hogy a két halott árnyvadász a Renrakunak dolgozott. Feltéve, hogy a cég más vadászokat is talonban tart (és ahogy isme-rem ezt a várost, nem is nagyon kell feltételezni, mert tény), számít-hatunk emberrablási kísérletekre a többi Mitsuhama-bérmágusnál is. Kettőről tudok, akik Farazaddal és Miyukival dolgoztak a labor-ban. A nevük Evelyn Belanger és Rolf Hosfeld.

Enzo szeme elkerekedett. - Azt mondod, ők lesznek a következők? - Hordozható rádiójá-

hoz nyúlt az övén. - Jobb, ha ezt bejelentem. A Mitsuhama talán megerősítené a védelmüket.

Carla megemelte a rendőrségi szalagot, és lehajolt, hogy átbújjon alatta.

- Megígéred, hogy kihagyod belőle a nevem? - kérdezte, és jelen-tőségteljes pillantást vetett a két jól megtermett öltönyösre. - Az egyik áldozat jakuza, úgyhogy rázós ügynek ígérkezik. És nem hi-ányzik, hogy jakik lihegjenek a nyomomban; úgy hallom, egészség-telen.

- Rendben - felelte Enzo. - Addig, amíg te is hallgatsz róla, kitől tudod az áldozatok nevét. - A két jakuzára nézett. - Pontosan ugyanezért.

-Áll az alku. És még mindig érdekel az a munkaidő utáni interjú. Hívj fel egy-két nap múlva, oké?

Carla csókot hintett felé, és visszasietett az autójához.

19

Pita kinézett a rabszállító koszos, dróttal megerősített ablakán, míg a jármű odatolatott egy szürke betonépület falához meg fémla-pokkal borított nagy kapujához. Dülöngélt, amikor a furgon hátsó ajtaja enyhén nekiütközött az épület falán lévő bejáratnak. Lassan, hangos nyikorgással csúszott félre a páncélozott kapu, aztán nehéz, mechanikus zárak kattantak a kocsi hátsó ajtaján. Az ajtó résnyire kipattant, reszkető neonfény pászmája szűrődött be rajta.

A furgon rabszállító fülkéjében életre kelt egy hangszóró. Kelle-mes, jól modulált női hang szólalt meg belőle:

- A Lone Star eljárás előtti előállító létesítményébe érkeztek Se-attle belvárosában. Kérjük, nyugodtan és rendezetten hagyják el a járművet a hátsó...

A Pitával együtt a kocsiba szorult tucatnyi ork közül az egyik felüvöltött, hangja elnyomta az utasítás hátralévő részét. Felpattant a padról a fal mellett, és bakancsos lábával megcélozta a hangszó-rót. Rendkívül hajlékony volt, hiszen hátrabilincselt kézzel is talpon tudott maradni, és megőrizte az egyensúlyát, amikor magasan a fe-je fölé rúgott. A lába viszont simán lepattant a hangszórót védő vas-tag, lyukacsos plexiüvegről. Csak elkent folt maradt utána.

- ...és egyesével bekerülnek az állomás nyilvántartó szobájába, ahol felveszik az adataikat, mielőtt továbblépnének a fogvatartó cel-láikba. Kérjük, haladjanak tovább a kilépőfolyosóra.

Egy huszonéves ork nő, kopasz fején aranyszínű, pókhálómintás biotetkóval, félrenyomta a vállával az ajtót, és kiugrott.


- Itt is vagyunk, cimborák. A földszinten: kibercuccvizsgálat, reti-navizsgálat, vérvétel, génvizsgálat. Most ingyen, nulla egész nuje-nért, havi nulla részletre.

A többiek fáradt nevetésben törtek ki, aztán kicsit meggörnyedve kinyomakodtak a furgon alacsony plafonja alatt. Egyesével leugrál-tak a csőszerű kilépőfolyosó betonpadlójára. Pita botladozott, még mindig zúgott a feje a sokkolóbottól. A biotetkós nő lesegítette, és a vállánál fogva megtámogatta.

- Rendben vagy, kölyök? - kérdezte. Pita bólintott. A hangjában még nem bízott volna. - Sose tartóztattak még le, ugye? - folytatta a nő. - Hát, meg ne

próbálj semmit ügyeskedni a zsarukkal, ha levették a bilincset, és ne hajigálj mágiát! Ha megteszed, pulzusbilincset adnak rád, vagy mágusmaszkot húznak a fejedre.

Amint az utolsó rab is kikászálódott a kocsiból, másik hang szó-lalt meg a fejük felett egy hangszóróból. Ezúttal férfi volt, de ugyan-olyan géphang.

-A külső ajtó hamarosan bezárul. Kérjük, maradjanak távol a sár-ga vonaltól.

Vörös fény kezdett villogni a falon, az ajtó mellett. Minden villa-nást halk, zümmögő hang kísért.

Ugyanolyan fülsüketítő nyikorgással, ahogy kinyílt, a külső ajtó lecsapódott. Elvágta a folyosó egyik végét, és elzárta az orkok elől a rabszállító hátulját. A foglyok skandálva próbálták túlüvölteni a zajt.

-Azt már nem, nem megyünk! Lone Star jöhet, mi megyünk... A hangok oda-vissza visszhangzottak a zárt térben, és az orkok

ütemesen dobogni kezdtek a lábukkal, még nagyobb ricsajt keltve. Egy perc után Pita is utánuk csinálta, fél sarkát csapkodta a földhöz. Nem jut vele semerre, az igaz, de kicsit jobban érezte magát, ha együtt óbégathatott a többiekkel. A kis, dacos bagázs közepén biz-tonságban tudta magát. Mit sem számított, ha az egyik fogolynak dőlt a vére az arcán ejtett sebből, a másik meg valószínűleg törött lábán sántikált. Ha összefognak, ha ellenállnak a zsaruknak...

Pita hirtelen mély rezgést érzett a csontjaiban. A gyomrát mintha egyik pillanatról a másikra láthatatlan kezek csavargatták volna. Meggörnyedt, próbálta visszatartani a hányingerét. Hallotta, ahogy összecsuklik mellette valaki, aztán a hányadék átható bűze töltötte be a levegőt. Másik oldalán a biotetkós nő morgott valamit össze-szorított fogain át.

148 Lisa Smedman

- Szemetek. Mély frekvenciájú zajt nyomnak be. Pita ezzel elöklendezte magát. A gyomrára kellett figyelnie, mert

az most, úgy érezte, jeges vízzel van tele. A rezgés szerencsére elült, mielőtt összeomlott volna. Az orkok

lassan kiegyenesedtek a folyosón, kezük még mindig a hasukat markolászta. Egy-kettő sírt, a félelemtől vagy talán a megaláztatás-tól, miközben a köpetet törölgették a szájukról.

Pita a padlóra köpött, és próbálta kiadni magából a félig emész-tett Growlie csokik ízét. A folyosó levegője bűzlött. Olyan gyengén lélegzett, ahogy csak tudott, a gyomra még mindig remegett. Abból ítélve, hogy a padló az érkezésükkor még tiszta volt, most meg az egész folyosó hányadékban úszott, valószínűleg Pita csoportja volt az első, melyet aznap beszállítottak a tüntetésről. Vagy a leghango-sabb. A lány elhatározta, olyan csendes és béketűrő lesz, amilyen csak lehet. Úgy talán nem tűnik fel a zsaruknak.

A hangszóró újrakezdte fahangú utasításait. - Kérjük, egyszerre egyesével fáradjanak a légzsilipbe az adatfel-

vételhez. Kérjük, egyszerre egyesével... Az orkok ezúttal csendesen baktattak előre. Ahogy a hang mond-

ta tovább a magáét, sorba álltak, és egyenként becsoszogtak a kis aj-tón a folyosó távolabbi végén. A kopasz, tetovált nő épp Pita előtt haladt. Csupafog vigyort eresztett meg a lány felé, majd dacos top-pantással, felemelt fejjel belépett a légzsilipbe. Az ajtó halk sóhajjal csukódott be mögötte.

Egy-két perc múltán Pita következett. Idegesen lépett be a szűk helyre a légzsilip két ajtaja közé. Az ajtó bezárult mögötte, és teljes sötétség borult rá. Tisztán érezte, hogy figyelik, a karján pedig bi-zsergő érzéssel borzolódott fel a szőr.

- Mágia - suttogta maga elé; a rasztahajú mágus támadása után már ismerte az érzést. Csináltak vele valamit. De mit? Túlméretezett szemfogával rágta az ajkát, és imádkozott, hogy csak valami ártal-matlan mágikus letapogatás legyen az egész. Nem hitte, hogy érzé-kelni tudják újonnan elnyert mágikus képességeit, amikor éppen nincs kapcsolatban Macskával, de nem lehetett benne biztos.

A többi lehetőséget végig sem merte gondolni - hogy a rendőrök esetleg a gondolataival szórakoznak, elszívják az energiáit, vagy... Kiűzte fejéből a félelmet, és erőltetette a szemét, hogy legalább egy kicsit lásson. De a feketeség tökéletes volt, még a másik ajtót sem látta pár centivel az orra előtt. Miért nem nyitják már ki? Gyorsan


pislogott, könnyeket rázott ki a szeméből. Talán kiabálnia kellene? Itt felejtették? Rúgjon bele az ajtóba, vagy ezzel csak még jobban felingerelné a zsarukat...

Félrecsúszott előtte az ajtó. A hirtelen támadt éles ragyogásban Pita nem tudott összpontosítani. Kezek ragadták meg a vállát és a karját, majd kirángatták a légzsilipből. Ahogy előrebukdácsolt, sok hang pusmogását és elektronikai berendezések zümmögését hal-lotta. Aztán egy székbe nyomták. A tarkójához ért valami, amit a szék támlájába építettek - a fém hideg érintéséből ítélve valami bi-lincs. Pita nagyot nyelt, és próbálta kitalálni, mi lehet az.

Végre kitisztult a látása. Körülnézett, és látta, hogy a központi te-rem mentén húzódó átlátszó fülkék egyikében ül. Fegyveres, egyenruhás őrök vigyázták mindet. A fülkék fala egykor tiszta, ma már össze-vissza karcolt plexiüvegből volt. A többiben Pita látott né-hányat az orkok közül, akik vele együtt érkeztek a kilépőfolyosóra. Mindegyiken más-más tesztet hajtottak végre az egyenruhás tisztek. Mielőtt a pókhálótetkós nő után nézhetett volna, két zsaru vonult be a fülkéjébe. Pita félelmében megpróbált elhúzódni előlük, meg-bilincselt kezét a szék támlájába préselve. De a kettő nem is nagyon foglalkozott vele. Az egyik a bilincsbe erőltette Pita fejét a szék tám-láján, a másik meg egy kis kamerát húzott le a plafonra erősített, hajlékony kar végén.

- Kérem, nézzen a retinaletapogatóba - mondta az egyik unot-tan. - És ne mozgassa a szemét, mert úgy csak tovább tart!

- Ne aranyoskodj, és ne csukd be a szemed! - tette hozzá a másik. A letapogatás csak egy pillanatig tartott. A kamera halk zümmö-

gést adott ki, és vörös villanás kápráztatta el Pita szemét. Aztán egy gumibotot lengető zsaru átterelte a következő fülkébe.

A rendőrök gyors, alapos egymásutánban lefényképezték Pitát, tűszúrással vért és génmintát vettek az ujjából, valami homályos teszt céljából vágtak egy kicsit a hajából, végül ujjlenyomatot is vet-tek minden ujjáról külön-külön egy elektronikus letapogatóval, úgy, hogy a keze változatlanul össze volt bilincselve a háta mögött. Feltehetően az összes gép hálózatban működött; egyedül csak az a női rendőr pötyögött be adatokat egy számítógépbe, aki kikérdezte a korát, nevét, faját - mintha nem lett volna rohadtul nyilvánvaló -, a címét és a gondviselőjét. Megkérdezték, használt-e kábítószert, végül újra felhívták a figyelmét a jogaira. Aztán egy unott kinézetű rendőrnő megmotozta, latexkesztyűvel a kezén végigtapogatta a ru-

1 5 0 Lisa Smedman

háit. Mindent kipakolt Pita zsebéből: a könyvét a sámánizmusról, pár pénzérmét, melyeket egy síkhülye vendég hagyott még aznap korábban borravalóként egy éttermi asztalon, ő meg lenyúlta, az ezüstgyűrűt, melyet még Chentől kapott, de orkujjaira már nem fért rá, még egy félig evett Growlie csokit is a gyűrött papírjában, majd egész szűkös földi vagyonát egy műanyag zacskóba hegesztet-te. Fogott egy fekete filctollat, és ráírta az elejére: „Patti Dewar, PID 500387378."

Pita a műanyag zacskóra függesztette a tekintetét, amint félrerak-ták.

- Mikor kapom vissza a cuccaim? - kérdezte remegő hangon. - A cellákban személyes holmik nem engedélyezettek - felelte in-

gerülten a zsaru. - Később, a bírósági előállítása után visszakapja az egészet. Már amennyiben letette az óvadékot.

- De nem kaphatnám csak a... - Haladjunk, kérem. - A zsaru máris a következő motozandó nő-

re nézett. - Következő! Pita még egyszer visszanézett a vagyonát rejtő zacskóra, aztán

hagyta magát kelletlenül egy ajtóhoz irányítani az oldalfalon. Ki-nyílt, és két sokkolóbotos tiszt vált mögötte láthatóvá. Pita gyorsan megindult, amerre mutogattak, és igyekezett tisztes távolságot tar-tani a botoktól. Nem volt ínyére, ahogy az egyik zsaru folyton a bot gombja felett nyugtatta a hüvelykujját.

A folyosó cellák sorához vezetett. Az elsőbe két ápolatlan kinéze-tű humánt és tucatnyi ork nőt zártak. A rabok mozgolódtak, dühö-sen morogtak. Fütyültek és odahujjogtak a Pitát terelgető két zsaru-nak. Azok nem törődtek velük. Szembeállították Pitát a cella rácsos ajtajával, és valami forróval leválasztották csuklójáról a bilincset. Égett műanyag szagát érezte, és a karja petyhüdten leesett kétol-dalt, ahogy a bilincs kiengedett.

A rendőrök hátrébb terelték a nőket a cellában, rácson bedugott sokkolóikkal fenyegetve mindenkit, aki nem mozgott elég gyorsan. Aztán kinyitották az ajtót, és belökték rajta Pitát. Mielőtt hátrafor-dulhatott, a cellaajtó hangos csattanással becsapódott.

Pita végignézett az orkokon, akikkel összezárták. Hárman vele voltak a Lone Star rabszállítójában és a folyosón, de a tetovált nőt, aki korábban segített rajta, sehol nem találta. A fizikai zsúfoltság el-lenére teljesen egyedül érezte magát. Égni kezdett a szeme, és pis-logott, hogy elrejtse a könnyeit. Ne légy már ekkora baromarcú!


mondta magának. A központi fogdában vagy. Még ha itt is lenné-nek a zsaruk, akik kinyírták Chent és a többieket, nem csinálhat-nak veled semmit. Mély levegőt vett, és körülnézett.

A cella talán tíz méter hosszú és ugyanilyen széles lehetett. Gyor-san megtelt; a zsaruk újabb és újabb ork nőket vágtak be az ajtón. Nem egy közülük véres horzsolásokat vagy fehér ragtapaszt hor-dott, ahol hozzájuk értek a sokkolók. Néhányan mintha ismerték volna egymást, és levegőbe emelt ököllel meg az Ork Rehabilitációs Kamara jelszavaival üdvözölték a másikat. Ezek kiabáltak és köp-ködtek is, amikor a zsaruk más foglyokat vezettek el a cella előtt, és a képükbe nevettek, amikor „disznópofának" nevezték őket. Meg-int más foglyok - főleg a kicsit jobban öltözöttek - éppoly zavartan és értetlenül álltak letartóztatásuk ténye előtt, mint Pita.

Pita barátságos arcot keresve sorra végignézett mindenkin. Aztán pendülő hangot hallott, amint fém csapódott a cella rácsának.

- Hé, te! - szólt egy férfihang. - Te ott, az a fiatal. Fordulj meg, állj az ajtóval szembe!

Pita hátralesett a válla felett. A cella előtt, a rácson túl egy zsaru állt. A járőröző tisztek kipárnázott bőrdzsekijét, nehéz csizmáját vi-selte, hozzá egy sisakot. A sisak sötétített ellenzője teljesen eltakar-ta az arcát, ezért még fenyegetőbbnek tűnt. Egy pillanatra vörös fény villant fel mögötte; nyilván kiberszeme volt. A dzseki jobb felső csücskén krómozott számok csillogtak: 709.

Pita megfordult, és lassan a cella hátuljába sunnyogott. Most már több mint két tucat nő volt odabenn. Ha sikerül valamelyik mögé elbújnia, talán elkerülheti a zsaru pillantását. Esetleg - de tényleg csak esetleg - lehet, hogy nem is őt keresik. Pita mindazonáltal nem nagyon hitt az ábrándban; ő volt a cellában a legfiatalabb.

Motyogni kezdte a mantrát, ami megmentette azon az estén, ami-kor a szeméttárolóba rejtőzött. Ne hagyd, hogy észrevegyen. Ne hagyd, hogy észrevegyen. De újra fémes csattanás hallatszott; Pita összerezzent, és kizökkent az összpontosításból.

- Hé, te! - mondta a zsaru, most már hangosabban. - A lány a fe-kete dzsekiben meg a szakadt gatyában. Az 500387378-as fogoly. Megfordulni, azt mondtam. Most!

Pita a hirtelen kiüresedett cella közepén találta magát. Ennyit az összetartósdiról meg az ORK jelszavairól - a „nővérei" magára hagy-ták. Visszanyelte a rettegését, és a zsaru felé fordult. És kis híján elá-jult, amikor meglátta, mivel kopogtatott a rácson. A csupasz kezé-

1 5 2 Lisa Smedman

vei. Csillogó krómmal fedett, mesterséges ízületekből álló kéz volt. A kéz felemelkedett, rámutatott, és Pita azonnal felismerte a jelleg-zetes kattogó, zümmögő hangot. Ugyanezt a hangot keltette, ami-kor a machetét forgatta, és darabokra vágta Chent és két haverját.

A remegés visszatért Pita gyomrába. Biztos volt benne, hogy megint rosszul lesz. Fél kezét előrenyújtotta, és reménykedett: vala-melyik fogolytársa majdcsak megérzi szenvedését, és a segítségére siet. »

Nem sietett senki. - Ez a tied? - kérdezte a zsaru. A másik kezében, a húskézben a

könyvet mutatta, amit Pita még Aziz boltjából lopott. Pita kinyitotta a száját, de képtelen volt megszólalni. Csak enyhe

biccentésre futotta tőle. Elkerekedett szemét a zsaru fémkezére sze-gezte.

- Sámán vagy? - É n . . . Pita nem tudott mást kinyögni. Lábában az izmok mintha minden

tartásukat elvesztették volna. Biztos volt benne, hogy csak pillana-tok kérdése, és a padlóra rogy.

- H o l a thaumaturgiai engedélyed? - kérdezte a zsaru. - Ha a vá-ros határain belül akarsz mágiát gyakorolni, engedélyre van szüksé-ged.

Pita majdnem felnevetetett megkönnyebbülésében. Ennyit akar-na a zsaru? Hülye kis jogszabályok miatt akadékoskodik? Végül is le-het, hogy tényleg nem ismerte fel. Az utcán, ahol Chent és a többi-eket legyilkolták, nem volt túl jó a világítás. A zsaruk talán nem látták olyan jól a járőrkocsi sötétített üvege mögül-

A tiszt Pitára bökött a fémujjával. - Velem jössz. Meg kell csinálnunk még egy-két különleges eljá-

rást. Pita keze remegni kezdett. A zsaru tényleg a „különleges" szót

hangsúlyozta? Mit értett rajta? Nem akarta megtudni. Kétségbeeset-ten nézett valami búvóhely után.

De elkésett. A zsaru máris a hóna alá csapta a könyvet, és kinyitot-ta a cella ajtaját.

20

A levegő nem volt hideg, Pita mégis reszketett. Enyhe izzadság-szagtól bűzlő plasztihab széken ült, és idegesen tépegette elvásott farmerét. A szoba kicsi és tökéletesen kopár volt betonfalaival, egyet-len zöld fémajtajával. Fényt csak az egy szál halogénizzó adott a pla-fon mélyedéséből.

A zsaru, aki előrángatta a cellából - ugyanaz a zsaru, aki Chent is megölte -, lassú, ragadozó léptekkel sétált körülötte. Csak egyszer állt meg, míg kikapcsolta a sarokban a szobát megfigyelő kamerát. Egy szót sem szólt, mióta kiléptek a cellából, kivéve pár röviden el-vakkantott parancsot, amivel idáig terelte. Felfutotta a sisakellenző-jét, de ami alatta feltárult, még rosszabb volt: egyik szeme hideg és kék, a másik csillogó fém kiberbeültetés, a közepén pupilla helyett lapos lencsével.

Pita maga elé összpontosított a földre, csak hogy ne kelljen újra ebbe az arcba néznie.

A zsaru hirtelen a képébe ugrott. - Hé, disznópofa! - üvöltötte. Pita hátrahőkölt, és keze remegését álcázandó megmarkolta a far-

mernadrágja szárát. A zsaru halk, mélyről jövő kuncogást hallatott. Még egyszer körbe-

ment Pita körül, majd megállt a háta mögött, ahol nem láthatta. A lány azért érezte a tekintetét a hátán.

- Kérdeztem az előbb valamit - mondta a zsaru mély morgással. -Sámán vagy, vagy nem?

1 5 4 Lisa Smedman

- Nem - suttogta Pita, de nem tudhatta, ezzel hazudik-e. Rendes oktatásban végül is nem részesült. - Csak egyszerű kölök vagyok.

Próbálta egy pontra gyűjteni a gondolatait, mint előzőleg, amikor a jakuza gondolatai felett vette át az irányítást. De nem tudta kiűzni a fejéből Chen emlékképét, ?mint ez az embertelen szörny a véres holttest fölé hajol, darabokra vágja, belemártja a kiberkezét, és a vér-rel firkál szavakat a falra...

- Szerintem nem látszol egyszerű kötöknek. Rohadtul... fejlettnek tűnsz a korodhoz képest, amit megadtál az adatfelvételen.

Hagyta egy percig lógni a szavait a levegőben. Pita nyelt egyet. Ezen meg mit értett? A korához képest tényleg

nagy volt, embernek legalábbis nagy, orknak nem annyira. A mögöt-te álló humán viszont így is nagyobb volt nála, és legalább kétszer olyan izmos. És a kiberkezével úgy roppanthatná össze a fejét, mint a tojáshéjat.

- Nem adtad meg a címed. - Keményem és tárgyilagosan mondta, mint egy vádpontot.

- Nekem olyan nincs. De Puyallupban laktam, amíg... Amíg nem goblinizálódtam, gondolta magában. Amíg a szüleim ki nem dob-tak.

- A Pusztulatban nevelkedtél, mi? - találgatta a zsaru. De tévedett. Pita és a családja eggyel odébb laktak, olyan környéken, ahol a meta-humánokat nem látták szívesen.

A zsaru közelebb hajolt; Pita érezte a leheletét a tarkóján. - Hát, jobban tetted volna, ha ott is maradsz. Az ilyen kis dögevé-

szek okoznak minden gondot a belvárosban. Lejmolnak, betörnek a boltokba, elállják a járdát, míg rajta fetrengenek a koszos pokrócaik-ban, terjesztik a betegségeket meg a tetveket... Mégis mit gondolja-nak a becsületes népek, ha látják, hogy ott lógtok csürhéstül az ut-cán, kábszereket meg magatokat áruljátok, he? A barátnőm a hozzátok hasonló kis rohadékok miatt nem mer éjjel az utcára lépni. De mit lehetne várni - a disznópofák csak szaporodnak, mint a nyu-lak, hullámokban özönlenek elő a Pusztulatból a degenerált fajtá-jukkal. Ideje, hogy valaki közbelépjen. Valaki, akinek megvan a bá-torsága, hogy megtegye, amit kell.

- Csak nem a Humanis Poliklub? A szavak szinte maguktól jöttek. Amint kiejtette őket, Pita máris

megborzongott. Megfeszített vállal várta az ütést. De a zsaru megállt


- levegőt venni, vagy talán kiélvezni a félelmét -, majd más irányból próbálkozott.

- Te meg a drágalátos kamarád különleges jogokat akartok, mi? Azt hiszitek, eléritek, ha elálljátok az utcát, meg szeméttel hajigáljá-tok a kormány épületeit? Arra se' vagytok valók, hogy a városháza előtt üljetek a porban, nemhogy begyalogoljatok, és különleges bá-násmódot követeljetek. Ekkora disznópofák miért nem maradnak az Alagsorban, ahová valók?

Pita leeresztett vállal ült a szentbeszéd alatt. Meg sem mert szólal-ni. Ha ember lenne, mindez nem történne meg. Otthon lenne, biz-tonságban, még mindig a középiskolában, elégedetten a barátai kö-rében. Utált orknak lenni, utálta, ahogy kinézett. De nem annyira, mint ez a férfi mellette.

A zsaru lecövekelt Pitával szemben, és a sokkolóbotja végével fel-emelte az állát. Karnyújtásnyi távolságból piszkálta a bottal, mint aki a szemétben turkál.

- Na áruld csak el, kölyök! Miből élsz az utcán? Nem abból, hogy eladod magad? - A szeme már nem a lány arcát nézte, hanem fel-le söpört a testén.

Pita érezte, hogy könnycsepp csúszik le az arcán. Utálta ezt az ala-kot azért, amit vele tett, ahogyan érezte magát miatta. Olcsó lett a sa-ját szemében is, olcsó és piszkos. Tényleg el kellett adni magát, két-szer, de csak Chen halála óta - a kábszerekért, hogy enyhítse a fájdalmát. Mind a kétszer embereknek, akik így néztek rá, mint ez a zsaru most - vággyal vegyes megvetéssel. .Valami egzotikusát" akar-tak. Nem valakit - valamit. De mit kellene mondania ennek itt? Hogy lopásból tartotta fenn magát? Valószínűleg csak okot keresett, hogy nekiessen. Vagy a sokkolójával, vagy...

Pita hátracsavarta a fejét. Végre összeszedett elég bátorságot, hogy megszólaljon.

- Ha humán lennék, nem tenné ezt velem - mondta remegő han-gon. - A z a nő az adatfeldolgozóban azt mondta, jogom van egy ügy-védhez. Nos, akkor kérek egyet. Most.

A zsaru hangosan felnevetett. - Három hétbe telne, mire sorra kerülnél egy közjogi védőnél -

mondta. - De asszem, igazi ügyvédről beszélsz. Mégis mivel fizetnéd ki, te utcarongya? - A sokkoló végigsimította Pita testét. - Ezzel?

- J o g o m van egy telekomhíváshoz - tiltakozott a lány. A zsaru a vállára illesztette a botot.

1 5 6 Lisa Smedman

- Igazán? És kinek? Nem adtál meg gondviselőt. Talán a stricidnek? Pita visszagondolt, mit mondott Chen a hasonló esetekről. Őt már

tartóztatták le egyszer bolti lopásért. Egy évet töltött egy ifjúsági át-nevelő központban. Pita remélte, még mindig ugyanazok a szabá-lyok vannak érvényben, azt meg főleg, hogy ez a zsaru is követi őket.

- Nem vagyok köteles megmondani . A zsaru még mindig a macskasámánokkal foglalkozó könyvet tar-

totta a húskezében. Pita arcába csapott vele. - Ne add nekem az okostojást, disznópofa! Pita megdörzsölte az arcát. - J o g o m van az egy hívásomhoz - makacskodott. Behúzta a nya-

kát, amikor a zsaru újra felemelte a kezét. De ezúttal csak Pita arca előtt rázta meg a könyvet.

- Semmihez nincs jogod, amíg nem mondom. Sámán vagy, vagy nem?

Egy telekomhívás, gondolta Pita kétségbeesetten. Csak azt az egy hívást engedje meg! Bár nem nagyon tudta, kit hívhatna - ki akarna segíteni rajta? A szülei biztosan nem. A barátai sem, akik magára hagyták, mihelyt goblinizálódni kezdett. De ha egy pillanatra is kijut-hatna a szobából . . .

A zsaru meglengette a könyvet az orra előtt. - Sámánokra különleges el járásunk van. Mágusmaszknak hívják.

Szoros műanyag csuklya, semmi nincs rajta, csak egy cső a száján a lélegzéshez. Egy ilyennel a fe jeden nem látsz és nem hallasz semmit. És ha a fehérzaj-generátor bekapcsol , gondolkodni sem tudsz. - Szü-netet tartott, és Pita hallotta a kiberkeze berregését, amint összezá-rul a sokkolóbot markolatán. - Azt hiszem, pont erre van szükséged.

Pita lehunyta a szemét, és kizárta a tudatából a szobát. Ha valami-lyen ürüggyel kiszabadulhatna valahová, ahol mások is vannak, talán hívhatna segítséget.

Egy telekomhívás. Egy telekomhívás. Egy telekomhívás. Újra és újra ugyanezt mantrázgatta, ajka halkan suttogta a szavakat. Ugyan-akkor kétségbeesetten kiterjesztette a gondolatait, és Macska után tapogatózott. Kérlek, Macska, sírta magában, segíts.

Amikor megjött a válasz ,Pita kis híján elszalasztotta. Az érintés bársonyosan puha volt, mintha mancs érintené a bőrét. Behúzott karmú mancs.

Ahogy láthatatlan jelenlét dörgölőzött a kezéhez, Pita lelki szerbe előtt egy bársonykesztyűbe bújt kéz képe jelent meg. Azonnal meg-


értette, mit kell tennie. Puhán, mint a bársony, be kell suhannia el-lenfele elméjébe. Eggyé válni a gondolataival, titokban irányítani, nem nyers erővel döngölni le az akaratát, ahogy a jakuzával tette a szállodában.

Macska dorombolással fejezte ki elégedettségét, hogy megértették az üzenetét. Az érintés eltűnt.

Pita kifelé, a zsaru irányába terelte gondolatait. Elképzelte, hogy szellemként, felhő alakban suhan, és a fülén át beférkőzik a fejébe. Amikor a férfi gondolatainak dühös hulláma elérte, és átcsapott raj-ta, majdnem hátraugrott, és kis híja volt, hogy megszakítsa a kapcso-latot. Az idegen elme a gyűlölet fortyogó üstje volt, tele a vággyal, hogy megtörje és megalázza. Emlékképeket is talált - egyet négy ork tiniről a járőrkocsi ablakán át, a sötét járdán. Egyet arról, amint az egyik - Shaz, a barátja - felemel egy betondarabot, és a kocsihoz vág-ja. Egyet a zsaru partneréről - egy Reno becenevű férfiről -, amint mosolyog, és elsüti a járőrkocsi elejébe szerelt géppuskát. Egyet há-rom orkról, amint rángatózva, véres bábként összecsuklanak, meg egy negyedikről, aki elrohan az éjszakába. Egyet a menekülő ork haj-kurászásáról, akinek az arca a zsaru elméjében összekeveredett min-den idők minden orkjaival, az összessel, akit valaha is gyűlölt...

Pita hirtelen rádöbbent, hogy a zsaru valójában nem ismerte fel. A szemében csak egy fiatal meta volt, akit azért rángatott ki a fogdából, mert kisebb volt nála, és valószínűleg nyugodtan erőszakoskodhat vele. Nem hitte, hogy bármi mágikus képessége lenne, vagy veszélyt jelentene; a macskasámános könyvet csak ürügyként használta, hogy ide hozhassa. De a tudatában kavargó gondolatok - amelyek kíséretében Pita saját magát is láthatta a széken reszketve - azt is egy-értelművé tették, hogy ez még édeskevés ahhoz, hogy kiszabadul-jon. A zsarut nem érdekelte, melyik orkon töltheti ki megtévedt bosszúvágyát. Csak az érdekelte, hogy eléggé ráijesszen az áldozatra, és elvegye a kedvét attól, hogy később egy szót is merjen szólni vala-melyik zsaru társának.

A tudatába lépni csak egy-két másodperc műve volt. Pita suttogás-ra váltott, és hozzáigazította a gondoláit a zsaruéihoz.

Hadd eressze meg a gyerek az egy hívását!, sürgette magában. Ugy jobb benyomást kelt az egész. Később, pár óra múlva vissza is hozhatod a cellába, mihelyt kicsit csendesedtek a dolgok. Kevésbé lesz gyanús. De ha nem engeded telefonálni, a zsaruk az előállítás-

1 5 8 Lisa Smedman

nál még suttogni kezdenek. Eltűnődnek rajta, miért vitted ki a gye-reket a cellából. Es miért nem követed az eljárást.

Pita még mindig a zsaru elméjében lógott, amikor érezte megmoz-dulni a száját.

- Egy telekomhívás - mondta, egy ütemre a lány suttogásával. -Egy hívás, aztán vissza veled a fogdába. A kihallgatást később folytat-juk.

Pita a rácsos ajtóhoz rohant a folyosó végén, az egyetlen akadály-hoz, amely még elválasztotta a szabadságtól.

- Masaki! - kiabálta. - Hát eljöttél! A riporter odaintegetett neki a nyilvános váróból. Nem nézett ki

éppen hős szabadítónak. Az inge félig kigyűrve lógott a nadrágjából kitüremkedő sörhasa felett. Széles arcát borosta sötétítette, de még ettől sem tűnt elég züllöttnek, hogy ne ríjon ki a fogda várószobájá-ban összezsúfolt kemény kinézetű orkok, szakadt humánok és egyéb utcalakók közül. Öregnek és elpuhultnak látszott, arca túl nyílt és túl barátságos. Ha Pita az utcán látja, első számú célpontnak vette volna a lejmoláshoz. Ebben a pillanatban viszont úgy nézett rá, mint a fényes páncélban beporoszkáló lovagra.

Türelmetlenül várta, hogy a Lone Star zsaru beüsse a nyitókombi-nációt a kis billentyűzetbe az ajtó mögött. Amikor kinyílt, rögtön át-bújt rajta; még mindig tartott tőle, hogy a rohadék az utolsó pillanat-ban meggondolja magát, és visszaparancsolja a cellába.

Masaki félig felemelte a karját, mintha azt várná, hogy megöleljék. Amikor Pita pár lépésre megállt tőle, lassan leeresztette. A lány ide-gesen rávigyorgott.

- Izé, kösz, Masaki. A riporter bólintott. Nem úgy tűnt, mintha túlságosan szívná a fo-

gát az óvadék miatt, de később valószínűleg kézzelfoghatóbb köszö-netet vár el. Mindenki ilyesmit várt el. De ez most nem nagyon szá-mított. Pita örült neki, hogy barátságos arcot láthat - akárkiét, csak barátságosat.

- Szerencséd, hogy megtelt a fogda. Alig várták, hogy túladhassa-nak pár foglyon - mondta Masaki. - Es az is jól jött, hogy csak sza-bálysértésért ültettek le. Bármi súlyosabbért nem engedtek volna el sima óvadékkal. Rögtön a letartóztatásod éjszakáján biztosan nem.

- Azt tudom.


Pita nem tudta elrejteni hangjában az ingerültséget. Masaki máris mintha prédikálna neki. Mégis minek képzeli magát? A francos apjá-nak?

- Azt mondták, a megőrzőirodában veheted vissza a cuccaid - ^ mondta a riporter. - Erre van.

Pita követte a váróból egy másik irodába a folyosó végén. A megőr-zőben a zsaruk először elkérték az aláírását egy elektronikus szken-neren, mielőtt visszaadták a lefoglalt holmijait. Pita megkönnyeb-bült sóhajjal látta, hogy a sámánizmussal foglalkozó könyv is ott van a zacskóban. Utolsó gondolati parancsa tehát, amit a zsarunak adott, célba talált. Kinyitotta a műanyag zacskót, és kivette Chen gyűrűjét, az aprópénzt és a könyvet, aztán a földre dobta a csomagolást. Majd valamelyik baromarcú zsaru feltakarítja.

- A látogatók parkolójában álltam le a kocsival - mondta Masaki. Lépjünk!

Pita követte, és mosolygott, amikor az ajtó bezárult mögöttük. Sö-tét volt, éjjel egy óra felé járhatott. Az éjszakai levegő hűvös és friss volt; az enyhén hulldogáló eső elmosta a szmog nagy részét. Fejük felett, a szakadozott felhők közt pár kósza csillag pislákolt.

Pita mélyen magába szívta a szabadság illatát, míg végigmentek Masaki kocsija felé a parkolóház lépcsőin. Lenyűgöző érzés volt, még jobb, mint egy löket Mindease. Leszámítva persze az enyhe nyugtalanságot, ami még mindig ott bizsergett benne. Mennyi időbe telik, míg az a zsaru - a Hétszázkilences - újra bele nem botlik? Nem fog megtörténni, nyugtatgatta magát határozott hangon. Nem is ke-res. Talál majd másvalakit, akire rászállhat. Mégsem lehetett ennyire biztos a dolgában.

Masaki lassan hajtott, a gyér forgalom ellenére tartotta a sebesség-határt. Pitának csak akkor jutott eszébe megkérdezni, hova mennek, amikor már több háztömbnyi távolságot gyűjtöttek a kocsi és a fegy-intézet közé.

- Haza a lakásomra - felelte a férfi. - Ott ellehetsz reggelig. Pita ferdén nézett rá. - Van már hol aludnom - mondta óvatosan. - Rögtön a Denny út-

nál, a felüljáró mellett. Ott nyugodtan kitehet hazafelé. Vagy mehe-tek gyalog is, ha nem...

- Inkább ne, Pita! Nem hiszem, hogy az utcán biztonságban len-nél. Jobb helyen vagy nálam. A jelen pillanatban legalábbis.

- Nem az utcán lennék, hanem.. .

1 6 0 Lisa Smedman

Masaki hangjába ingerültség vegyült. - Pita, épp most csengettem le ötszáz nujent, hogy kihozzalak ab-

ból a fogdából. Ez már csak feljogosít legalább egy kicsit, hogy bele-szóljak, hol éjszakázz, ugye? Szerinted talán nem?

Pita azonnal elhallgatott. Kibámult az ablakon, és hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Szerette volna hinni, hogy Masaki rendes fa-zon, de már nem lehetett túl biztos benne. Percekkel ezelőtt hozta csak ki a fogdából, és máris a fizetségre célozgatott.

Masaki lakásáig nagyjából negyedórát tartott az út. Magas, emele-tes házban lakott a Bellevue negyedben. A parkolóba kettős kapun át vezetett az út, ahol a vezetőnek két retinavizsgálaton is át kellett esnie, mielőtt beengedték. A lakótömb előterét a szokásos kamerák helyett élő őr tartotta szemmel. Pita úgy látta, az épületet nagyon óvatos vagy nagyon paranoid lakóknak tervezték.

Az őr hosszan nézte Pitát, amint Masaki nyomában átvágott a par-kolón. Miért bámulta ennyire? Orkokat nem engednek az épületbe? Vagy azon csodálkozott, Masaki miért hoz haza magával efféle utca-mocskát kora hajnalban?

Lift vitte fel őket a huszonötödik emeletre. Masaki a vastag plüss-borítású folyosón egy újabb, még több biztonsági berendezéssel ki-díszített ajtóhoz vezette Pitát. Nemcsak a mágneskulcsot húzta végig a résen, de hangmintát és még egy retinaleolvasást is meg kellett ad-nia.

Amikor végre kinyílt az ajtó, Pita vonakodva követte a lakásba. Ki-csit rendetlen volt - egy szekrényrúdról vállfákra aggatott öltönyök potyogtak szét a földön, a mosogatóban tornyokban állt a piszkos edény -, de ettől eltekintve rendes hely. Szebb, mint a szülei olcsó lakása, az utcánál meg főleg szebb. Jó összegbe kerülhetett. A beren-dezés kicsit gyér; Masaki fizetésének nagy részét nyilván a lakbér emésztette fel.

Masaki a rakásra dobta az öltönyét, megérintett egy falba épített szenzort, és bekapcsolta a fürdőszoba világítását. Aztán Pita felé for-dult.

- Talán szívesen lezuhanyoznál, mielőtt... Vagyis hogy tisztálkod-hatnál egy kicsit. - Megvonta a vállát. - Nem mintha koszosnak lát-szanál, csak a börtön meg minden után, gondoltam, fel akarod frissí-teni magad. Ööö. . . amíg megágyazok.

Pita alig tudta megállni, hogy ne biggyessze le az ajkát. Épp csak belépett az ajtón, és Masaki máris előállt az ajánlatával. Ráadásul


tisztán akarta. Pedáns természete alapján kész csoda, hogy nem ve-tette alá rögtön a VITAS-tesztnek.

- Rendben - mondta, és belépett a fürdőszobába. Nem kellett fi-gyelmeztetnie rá, hogy zuhanyozzon - alig várta. De azért beintett neki a csukott ajtón át. Megmutatja Masakinak. Nem fog sokáig mo-sakodni - újabban már nemigen élvezte, ha vizes lehetett -, de azért ellesz egy ideig idebenn, és jó sok vizet elfolyat.

Húsz perccel később résnyire nyitotta a fürdőszoba ajtaját, és ki-kukucskált. Az ajtó előtt egy férfipizsama hevert az előtérben -ügyetlenül összehajtogatva, de tisztán. Pita fél kézzel felkapta, be-csapta az ajtót, és felpróbálta. Azt hitte, nagy lesz rá, Masakinak vé-gül is egész szép sörhasa volt. De illett rá. Ez pedig újra csak azt jut-tatta eszébe, milyen nagy és ormótlan.

Egy percet fordított rá, hogy megfésülködjön, de a párát nem tö-rölte le hozzá a tükörről. A homályos tükörképben egykori ember megfelelőjének is képzelhette magát. Nagydarab lánynak, az igaz. De keskeny állal, szögletes fogakkal, és nem ilyen hegyes füllel, ami idétlen szögben kandikál ki a hajából. Az átváltozásában az egyetlen jó dolog az volt, hogy legalább a melle a teste többi részével együtt arányosan nőtt. Nyaktól lefelé - túl hosszú karját meg a burjánzó szőrt leszámítva - felnőtt női teste volt egy tinilányé helyett. Chen mindig arról beszélt, milyen gyönyörű így. De Chen ork volt, annak született, és úgy is nevelték. Honnan tudta volna, hogyan kell kinéz-nie egy igazi nőnek?

A francba. Már megint kezdi, újra Chennel jön. Megint csak leépí-ti magát. Pita halkan rápirított magára a gondolataiért. Igazi nő -hmmm, azaz ember nő. Mintha csak az apját hallaná. Túl sok évet töltött az öreg gyűlölködő hadovájával a fülében.

Letörölte a tükröt, és alaposan végignézett magán. Próbálta kita-lálni, Masaki mit láthat benne. Aztán felsóhajtott.

- Ideje állni a számlát, édes lányom. Mind az ötszáz nujent. Masaki a lakás nappalijában várta, a faltól falig ablakon nézte a vá-

rost. A Washington-tóra esett innen a kilátás. A tó túlpartján Seattle fényei látszottak. Az Aztechnology-piramis és a Renraku archológia jellegzetes alakját könnyen ki lehetett venni.

Masaki pizsamába öltözött, és amikor Pita belépett, éppen széle-sen ásított. Észrevette a lány tükörképét az ablakon, megfordult, és megköszörülte a torkát.

- Hosszú egy zuhanyzás volt - jegyezte meg.

1 6 2 Lisa Smedman

Pita rögtön védekezni kezdett. - Attól fél, túl nagy francos villanyszámlát csinálok? - kérdezte. -

Megadom az egészet. Ezt is, meg az óvadékot is. Masaki nevetett. - Ne aggódj! - mondta. - A vízszámla benne van a lakbérben.

Használhatsz, amennyi akarsz. Pita végignézett a folyosón, és gondolatban felkészült rá, ami kö-

vetkezik. - Melyik a hálószobaajtó? - kérdezte nyomottan. - Az utolsó balra. Ha bármire szükséged van, ébressz fel nyugod-

tan. Úgysem alszom mélyen. - Masaki feléje lépett, majd a heverőre intett. - Aludhatsz itt. Már megágyaztam.

Pita átnézett a heverő támláján. Masaki igazat mondott. A heverőt takarókkal rakták meg, és egyik végére párnát tettek.

Masaki a szenzorhoz nyúlt a falon, és lesötétítette a világítást. - Nahát, akkor jó éjszakát. Viszlát reggel. Lassan végigment a folyosón a hálószobáig, és halkan betette ma-

ga mögött az ajtót. Pita hitetlenkedve rázta a fejét. Elképesztő. Masa-ki tehát mégis rendes fazon. Vagy ez, vagy csak túl visszataszítónak találta a...

Lekapcsolta a villanyt, és a heverőre halmozott takarók közé fúrta magát. Friss mosószerszagú párnán nyugtatta az arcát, és kinézett a város látképére. Tetszett neki az érzés, hogy ilyen magasan lehet, és letekinthet az utcákra. Hogy tiszta lehet, összegömbölyödhet, és ma-ga köré csavarhatja a takarókat.

Elégedetten sóhajtva lehunyta a szemét, és szinte azonnal mély álomba merült.

Pita Masakit nézte a konyhaasztal túloldalán, amint két instant reg-gelicsomagot dob a mikrosütőbe, és beállítja az időt. Amíg melege-dett, egy doboz valódi tejet halászott ki a hűtőből. Megszagolta, gri-maszt vágott, és a mosogatóba öntötte a darabos fehér folyadékot. A szekrényhez fordult, levett egy doboz narancsízű italport a polcról, és felkeverte két pohár vízzel a szűrőegységből.

- Nem valami nagy konyhatündér, mi? - jegyezte meg Pita. Nem mintha igazán tiltakozott volna. A mesterséges tojás meg a Real Meat szalonna vastag szagával a levegőben főleg nem. Összefutott tőle a szájában a nyál.


- Általában nem reggelizem - magyarázta Masaki. - Felkapok egy poptoastot meg egy szójakávét, és megeszem a kocsiban a stúdió fe-lé. De ha már nem vagyok egyedül, úgy gondoltam, megerőltetem magam, és csinálok valami házi készítésű reggelit.

Pitának ezen el kellett mosolyodnia. Házi készítésű? Mégis ez volt hetek óta a legjobb étkezése.

A mikrosütő csengetett. Masaki kivette a reggelicsomagokat, lefej-tette a tetejükről a vékony műanyaghártyát, és az egyiket Pita elé tet-te. Adott neki egy villát, aztán nekiült a magáénak, míg frissen gőzöl-gött.

Pita evett, míg első éhségét el nem verte. Aztán habozott, és azon gondolkozott, hogyan fogalmazza meg a kérdést, amit fel akart ten-ni. A végén úgy döntött, nem finomkodik.

- Hogy lehet, hogy nem próbálkozott semmivel az este? Azért, mert... - Pita először csúnyát akart mondani, de szándékosan más szót választott. - .. .mert ork vagyok?

Masaki kuncogott, és bekapcsolt egy holoképet, melyet mágnessel rögzítettek a hűtőre.

-Lá tod? Pita ránézett a háromdimenziós képre, és bólintott. Középkorú

orkot ábrázolt, egy szőke hajú, bodros szakállú, testes fickót. - Egen. - A partnerem képe. - A mijéé? - A barátomé. - Ó ! Pita elpirult. Jó előre vesztesként könyvelte el Masakit, akihez sen-

ki sem hajlandó. Pusztán a külseje alapján ítélte meg, pedig ezt ép-pen ő akarta a férfi fejére olvasni. Vicces gondolat volt, hogy valaki-nek az ő korában „barátja" legyen.

Pitának maradt még egy kérdése. - Carla nem adja le a sztorit arról, hogyan ölték meg azok a Lone

Star zsaruk a barátaim, ugye? - Nem - ismerte el Masaki percnyi hallgatás után. - Nem fogja. - Hát maga? Masaki sóhajtott, és az asztalra tette a villáját. - Nem, Pita, én sem fogom. - Miért nem? Nem hisznek nekem?

1 6 4 Lisa Smedman

- Én éppen hiszek - mondta Masaki. - Elhiszem, amit a tele-komon mondtál a múlt éjjel. Hogy felismerted a zsarut, aki lelőtte a haverjaid. Valószínűleg a Humanis Poliklub tagja. De a Lone Star el-len nincs esélyünk. Ekkora társasággal egyszerűen nem lehet mit kezdeni - még a KKRU-val a hátad mögött sem. Túl erősek. Megtalál-nák a módját, hogy megfúrják a sztorit, mielőtt adásba kerül.

Pita orrán felgyűrődött a bőr. - Maga gyáva - közölte a férfival. Masaki nem vette le a szemét a reggelijéről. - Lehet. Felállt, és leszedte az üres tálcákat az asztalról. - Nincs értelme azzal megbosszulni a barátaid, hogy nekiszaladsz

a Lone Starnak; még szóban sem - mondta neki. - A cég hamarabb törölne el, mint a tegnapi adatokat. Most az a fontos, hogy az a rossz zsaru ne tehesse rád még egyszer a kezét.

- És mi van, ha más ork kölykökre teszi rá a kezét? - mormogta. -Vagy a barátjára?

Masaki nem törődött vele. A szemétbe dobta a tálcákat. - Próbálok kibulizni neked egy helyet egy közösségi otthonban,

Portlandben. Van ott egy ismerősöm. J ö n egy szívességgel, és való-színűleg fel tudja tenni a neved a várólistára. Amíg meg nem jön a ví-zumkérelmed, maradhatsz itt.

- Közösségi otthon? Pita lebiggyesztette az ajkát. Kétségbeesetten vágyott valami biztos

búvóhely után, de a nagyfejű tündéktől nyüzsgő város meg a gondo-lat, hogy szociális munkások parancsolgassanak neki, visszariasztot-ta. Portland Tir Tairngire Tündeországához tartozott, és e törékeny, karcsú faj tagjai még jobban emlékeztetnék teste méreteire. Inkább maradt volna itt - rögtön helyben, Masaki kényelmes lakásában. Mi-ért akart megszabadulni tőle? Barátja volt; talán attól tartott, a lány belezavar a kényes egyensúlyba?

Masaki még mindig a magáét mondta. - . . .és ne menj ki a lakásból! Nem tudnál visszajönni az ajtón, és

belépőkártya nélkül az őr sem engedne át az előtéren. De érezd ma-gad otthon! Használd nyugodtan a telekomot, amire akarod, csak ne mászkálj a neten túl messzire! Maradj a helyi hálózaton! És ne csinálj nekem semmi távhívást, ha lehet!

Masaki felkapta a mágneskulcsát, és felvette a zakóját a földről. - V a n pár elintéznivalóm. Délután jövök. Viszlát addig, oké?


Pita nem köszönt vissza, és az ajtócsapódásra sem nézett fel. Még mindig ott égett benne a megaláztatás, amiért nem kerül adásba a sztori a Lone Starról. Minden más lenne, ha Yao még élne. Lenyom-ná a sztorit, mint a huzat, aztán virgoncan szembeköpne minden zsarut, aki szórakozni próbálna vele.

Pita átment a nappaliba, és bekapcsolta Masaki telekomrendsze-rét. Nem telt sokba, míg megtalálta a megerősítést: Yao csakugyan halott. A Közszolgálati Csatorna három napja kelt rendőrségi híradá-sa számolt be egy ork férfi, Yao Wah agyonlövéséről. A zsaruk feltéte-lezése szerint rablógyilkosság volt; az áldozat ismert kalóztévés. Úgy gondolták, a hordozható kamerájáért ölték meg; szemtanúk láttak egy trolit kamerával távozni a tetthelyről. A híradás a tettes személy-leírásával zárult, az pedig Seattle troli lakosságának kilencvenkilenc százalékára ráillett. Egy szóval sem említette a valódi gyilkosokat - a két jakuzát, akik valójában kinyírták Yaót.

Pita a telekom képernyőjére meredt. Kísértést érzett, hogy felhívja Tokiót vagy Párizst, és egy-két óráig csak úgy csevegjen bárkivel, aki felveszi a kagylót. Megmutatja annak a házsártos vén trottynak. Nincs távhívás, mi? Egyetlen hívással kiforgatja minden pénzéből, ha akarja.

De nem akarta. Masaki a gyávasága ellenére segített rajta. Az este is kedves volt hozzá, mégpedig minden hátsó szándék nélkül, amit csak el tudott gondolni. Rábízta ezt a szuper lakást a fantasztikus ki-látással. Megbízott benne. Pitában pedig nemigen bízott senki ez idáig. Az utcán töltött két éve alatt nem túl sűrűn. A boltosok ráme-redtek, a biztonsági őrök bizalmatlanul lesték, valahányszor belépett egy áruházba, a járókelők meg gyorsan a zsebükbe süllyesztették a kezüket, mintha azt keresnék, megvan-e még a tárcájuk, ha elment mellettük a járdán. Jó érzés volt, hogy valaki bizalmatlanság és gya-nakvás nélkül tekint rá. És tisztának meg száraznak lenni is olyan jó érzés.

Pita bekapcsolta a trideót, a helyi adókra állította, és kapcsolgatni kezdett az csatornák között. Átment a heverőhöz, belesüppedt, és feltette a lábát a kávézóasztalra. Nem tudhatta, meddig tart a jó élet, de elhatározta, amíg tart, élvezi.

21

Carla az adatleolvasó előtt ült a KKRU szerkesztőségi szobájá-ban, és éppen-a híreket vette sorra, amelyeket a Scan'n'Sift prog-ram töltött le. Kibővítette a keresés paramétereit, belevett min-dent, aminek bármi köze volt a Renraku Computer Technologieshez. Nem tudhatta, a zsaruk mi mindent túrtak fel még az éjjel.

Eljött a belvárosba, a stúdió irodáiba. Letölthette volna az ada-tokat az otthoni dekkjébe is, de szeretett itt lenni a szerkesztő-ségben, még egy ilyen lassú szombaton, a szabadnapján is. Ne-héznek találta, hogy a stúdió gépeinek megnyugtató zümmögése nélkül dolgozzon, meg hiányolta a tr ideómonitorok sorainak ös szemosódó , ezerféle hangját és a riporterek jövés-menését is. Lakása csendjében nemigen lehetett felpörgetni magát az adre-nalinszintre, amely egy igazán jó sztori hajszolásához kellett.

Ez pedig jó sztori lesz, afelől nem volt kétsége. A rendszerhi-bák és az adatvesztések egyre terjedtek, egyre-másra csaptak le a Mátrix különböző pontjain. A lefagyások gyakorisága növekedett. Többé már nem csak azokban a rendszerekben történtek meg, ahol a fájlokban előfordulhatott a Lucifer szó.

A szellem egyre gyakrabban járt ki-be a Mátrixban, és a látszat szerint mintha előre eltervezett útvonalat követett volna. A pro-tokollproblémák, konfigurációs hibák és rendszerlefagyások idő-zítéséből ítélve óránként egyszer hallatott magáról. Aziz szerint a szellem nem érezhette túl jól magát a Mátrixban. Valójában még arra sem lehetne képes, hogy belépjen. A számítógépek fénykó-


dolt hardverének rideg szerkezete korlátok közé szorítaná, lehe-tetlen, négydimenziós alakba csavarná, és rögtön ki is köpné. De mint a gyertyaláng körül repkedő lepke, a szellem mindig vissza-tért a Mátrixba. Egy nanomásodperc alatt bement és kiment, de ez alatt az egy másodperc alatt is rengeteg kárt okozhatott.

Egyelőre csak Carla, Masaki és Corwin, az ifjú dekás tudták, mi volt a „vírus" valódi forrása. De nem kell hozzá sok idő, hogy más riporterek is megsejtsék az igazságot. Carla pedig mindent meg-tett, hogy elsőnek ő hozza felszínre a sztorit. És hogy bebizonyít-sa, a Mitsuhama - az újabbnál újabb számítógép-technológiák büszke kifejlesztője - a felelős.

- Mondom szevasz, Carla! Carla felnézett, ahogy végre eljutott hozzá a hang. Masaki inte-

getett a szerkesztőségi szoba ajtajából. Odament a gépéhez, köz-ben még mindig beszélt.

- Nem gondoltam, hogy itt talállak szombaton. Azt hittem, ki-vetted a hétvégédet.

- Ki is vettem - mondta Carla. - Csak azért jöttem, hogy átnéz-zem a.. .

A képernyő fölé hajolt, amint végigfutott rajta a Népességnyil-vántartó Hivatal jelentése. Csak pár sort olvasott el belőle, mi-előtt felrikkantott örömében.

- Megvan! - Mi van meg? - kérdezte Masaki. Egy kartondobozban kotorá-

szott, amit a munkaállomását elborító papír- és adatcs ipözönből halászott ki.

- A rejtély még egy darabja - felelte Carla. - A Renraku. Úgy tű-nik, szintén a Mátrixszal meg szellemekkel kísérleteztek. És ahogy kinéznek a dolgok, nem sikerült túl jól.

Masaki odahajolt, és a monitorra pislogott. Carla megmutatta neki a fájlt, amit a keresőprogram megjelölt, és letöltött. Egy bi-zonyos Gus Deighton, a Renraku Seattle alkalmazottjának nekro-lógja volt. Tegnap halt meg váratlanul, munka közben. A nekro-lóg önmagának is ellentmondott, egy helyen úgy írta, hogy Deighton halálát a laborban kiütött tűz okozta, máshol meg „má-gikus okoknak" tulajdonította az esetet. Pár elismerő sorral ért véget Gus főnökétől, Dr. Vanessa Clibertől, aki megemlítette, hogy Deighton tizenhét éve állt a cég tudományos kutatórészle-

1 6 8 Lisa Smedman

gének alkalmazásában. Alig két hónapja lett volna a nyugdíjazá-sig.

- Nem látom az összefüggést - mondta Masaki. Carla a nekrológot kísérő képre mutatott. Augustus Deighton

arcképe volt - disztingvált, magas homlokú tünde, élénk tekin-tettel és dús hajjal.

- A Tudományos Kutatórészleg a Renraku mágikus kutatóosztá-lya - magyarázta. - És ez a nő - Dr. Cliber - a felelős az egész Renraku minden számítógépes műveletéért. Konklúzió: a vadá-szok, akik betörtek a lakásomba, nyilván eladták a Renrakunak a hiányos varázslatot. Ami most egy újabb mágus életébe került.

Masakinak ezúttal gyorsabban járt az agya. - És ez azt jelenti, hogy még egy ilyen szellem jár szabadon a

Mátrixban? - Nem tudom - mondta Carla. Gyorsan átnézte a többi fájlt is,

amely a „Renraku" keresőszóra érkezett. - Feltéve, hogy a szelle-met az archológiában idézték meg, és elszökött a gazdáitól, a leg-közelebbi hely, ahol beléphetett a Mátrixba, a Renraku egyik rendszerelérési csomópont ja . De egyetlen hírt sem láttam a Ren-raku rendszerének hibáiról. Ez persze nem biztos, hogy bármit is jelent; a cég eltitkolhatta, méghozzá gyorsan, hogy adatokat ve-szít, vagy hogy a rendszere bizonyos részei leállnak. Más se' hi-ányozna nekik, mint egy nagy csürhe dekás, akik a rendszer rése-in át özönlenék el azt a bal jós fekete tornyukat.

Carla a képernyőt bámulta, és hangosan gondolkozott. - Aziz az mondta, hogy a szellemek, ha kiszabadulnak a mágus

uralma alól, aki megidézte őket, általában visszatérnek a szárma-zási helyükre - eltűnnek az asztrálsíkon. Százból egy talán szabad szellemként itt marad az anyagi síkon. De ha van még egy ilyen szellemünk, mint Lucifer, a Mátrix nem fog elbírni vele. Olyan lesz megint az egész, mint a 2029-es összeomlás .

- Igen, és mit akarsz tenni ellene? - kérdezte Masaki. - Ellősz valami szenzációhajhász sztorit, amitől egész Seattle-ben egy lé-lek nem mer hozzáérni sem a gépeihez, sem a trideójához, ne-hogy kiugorjon a gonosz szellem, és elevenen elégesse?

- Mégis minek nézel? Valami trágyatúró, felelőtlen baromnak? Masaki szégyenkezve vonta meg a vállát. Carlát elképesztette, hogy Masaki ilyen véleménnyel lehetett

róla. Igen, nagy sztorit akart csinálni, amelyik felrázza az embere-


ket. De pontos és kíméletlen sztorit is akart, nem szenzációhaj-hászt. Ez volt az egyetlen módja , hogy a NABS felfigyeljen rá - és behívják végre arra az interjúra, amit ígértek.

- Olyan sztorit akarok, hogy a Mitsuhama kénytelen legyen vál-lalni a felelősséget az egész katyvaszért, amit okozott - mondta Masakinak. - Olyan sztorit, ami elriasztja a Renrakut, mielőtt a bérmágusai elkövetnék ugyanazt a hibát, mint Farazad. Olyat, ami megakadályozza, hogy a '29-es fagyás megismétlődjön.

Karba tett kézzel dőlt hátra a székében. Jó l hangzott, amit ép-pen mondott. Szinte ő maga is elhitte. Lelke mélyén viszont el kellett ismernie, valójában az a vágykép hízelgett neki, ahogy el-köszön valami igazán égrengető sztori végén, és az a jövő szálló-igéjévé változtatja a nevét. Az egész francos világon.

Masaki morgott, és újra beletúrt a kezében tartott dobozba. - Hát igen, a sztori már mindenestül a tied, Carla. A tied lett

azon az éjszakán, amikor a jakuzák ránk lőttek. - Nem ránk lőttek, hanem a kölyökre. - Engem csak ne említs meg benne, oké? Carla megrázta a fejét. - Amit csak akarsz, szaglász. - Ironikusan megnyomta az utolsó

szót. - Ha már az ork csajról van szó, végül is sikerült megtalál-nod? Vagy még mindig az utcán lődörög?

- Megtaláltam - mondta Masaki. - A Lone Star belvárosi fogdá-jában. És épp jókor, azt hiszem. Kezdtek rászállni. Az a sztori, amit mesélt neked - arról, hogy a járőrözők lőtték le a haverjait -, ami annyira légből kapottnak tűnt, nos, azt hiszem, igaz.

- És ha igen? - kérdezte Carla. - Semmivel nem jutunk előbbre vele.

- De igen - vetette ellen Masaki. - A lány tudja az egyik krómos rendőr szolgálati számát, aki elkövette. Hozzá a partneréét is. Aki meghúzta a ravaszt.

- Komolyan? - Carla érdeklődése akarata ellenére feltámadt. -Nahát, ebből lehet valami. Már hallom is a bevezetőt: „A megko-pott csillag: nappal zsaru, éjjel a Humanis Poliklub gyilkosa."

Carla már a képet is látta maga előtt. Még mindig megvolt a Pi-táról felvett anyag, amit az első nap készített, amikor a lány belé-pett a KKRU stúdiójába. Remekül festene a trideón. Ha a Mitsu-hama-sztori végül is megfeneklik, egy Lone Star-anyaggal még

1 7 0 Lisa Smedman

mindig szerezhet pár jó pontot. A szeme sarkából Masakira pil-lantott.

- És a sztori után veted magad? - Nem tudom. - Masaki habozott, és Carla mintha a bűntudat

árnyát látta volna átsuhanni az arcán. - Lehet. A francba. Azonnal rá kell szállnia erre is, mihelyt a Mitsuhama-

sztori napvilágot lát. Különben Masaki e lhappol ja az orra elől. - Hol van most a kölyök? - kérdezte. - Még mindig a fogdában? - Nálam van. Csak azért néztem be a stúdióba, hogy elhozzam,

amit itt hagyott. - Aziz már nagyon akarna beszélni vele. . . Carla szeme elkerekedett, amikor látta, Masaki mit kotort elő a

dobozból . Egy csekkrudat. Az oldalán egy aranyszínű lógóval. Mégpedig a Mitsuhama Computer Technologies lógójával.

Carla villámgyorsan kapta ki a kezéből. - Ezt meg honnan szedted? - kérdezte izgalmában megemelke-

dett hangon. Masaki vállat vont. - Pitáé. Folyton játszott a cuccaival a zsebében, míg a szemta-

nús felvételeket csináltuk, és a zörgést felvette a testmikrofonja. Kipakoltattam a zsebeit. A csekkrúd is benne volt. Miért? Lopott, vagy valami?

Carla Masaki elé tartotta a lógót, aztán megfordította a csekk-rudat, és megmutatta neki a másik oldalán végigfutó mágneses csíkot.

- Rohadtul hihetetlen! Egész idő alatt itt hevert a stúdióban, csak nem vetted észre. A kölyök csak egyetlen helyről szedhette össze: Farazad holttestéről. És csak egyetlen ajtó van, amit nyit-hat. Samjiék házán nem volt mágneses kulcsrendszer - csak egy ujjlenyomat-leolvasó. Autókulcsokra meg nem szokás kitenni a céges lógót. Mi marad akkor?

Masaki követte a gondolatmenetét . - A hely, ahol Farazad dolgozott. A Mitsuhama-Kutatóközpont. - Úgy van - csörgette meg Carla fél kézzel a csekkrudat. -

Nincs kedved egy engedély nélküli kis dokumentumtrideóhoz a Mitsuhama-laborban? - kérdezte évődve. Tudta, hogy Masakiban nincs hozzá elég gerinc, de nem tudta megállni. Épp, ahogy vár-ta, a férfi arca elsápadt.


- Meghibbantál? - Masaki lihegő lélegzetvétele visszatért. -Nemcsak hogy illegális, de veszélyes is. A Mitsuhama biztonsági erői állítólag a legkeményebbek a szakmában, és a mágikus vé-delmük is több réteg mély. Meg fognak ölni!

Carla elegánsan beigazította a csekkrudat a dzsekizsebébe. - Nem annyira, ha van a hátam mögött egy jó dekás meg egy

szellem - felelte önelégült mosollyal. - Asszem, te megőrültél - mondta Masaki. - Valószínűleg úgy is van - válaszolta Carla. - De ha egyről a

kettőre akarsz jutni a szakmában, valamennyit kockáztatnod kell.

22

Pita kinézett Masaki lakásának ablakán, a város felett alacsonyan húzó, szürke hasú felhőkre. Még csak kora délután volt, de az ég máris teljesen besötétedett. Az eső első cseppjei vékony csíkokat hagytak a vastag, nehéz üvegen.

Egy percnyi csendes gondolkodás után Pita visszafordult Aziz-hoz. A mágus vele szemben ült a heverőn, és próbált lazának tűn-ni. Pita utcai dörzsöltségével viszont látta a feszültséget enyhén szétnyílt ajkain meg a begörbített ujjakon. Döntő fontosságú volt a számára, amit éppen mondani készült. Pita csak azt nem tudta kitalálni, miért.

- Mégis honnan veszi, hogy én űztem el a szellemet? - kérdezte. - Nem tettem mást, csak belezavartam a varázslatába, amikor megpróbáltam átlépni a maga varázskörén.

Aziz ingerültnek látszott. - Egyszer már elmagyaráztam - mondta kurtán. - Az, hogy bele-

csaptál a hermetikus körbe, csak része volt a dolognak. Nem lehe-tett másképp. A szellemre olyasvalami hathatott, amit te tettél vagy mondtál.

Előrehajolt, és Pitára bökött az ujjával. - Most pedig gondolkozz! Mondtál olyan szót, ami névnek han-

gozhat? Tettél-e bármi mozdulatot, vagy gondoltál-e, arra, hogy... - Elmondtam mindent, ami csak eszembe jutott - mondta Pita.

- A z t hittem, a szellem meg fogja ölni, hát segíteni akartam. Macs-ka vezetett magához. Talán... i


- Ezt már mind átvettük - mondta Aziz. - A totemed vezetett hozzám, semmi több. Azt mondtad, a boltból már meglógott, te-hát semmi köze nem volt a szellem elűzéséhez. Nem ennek volt a következménye.

- Miért nem ment vissza a macskájáért, miután leégett a boltja? - kérdezte Pita hidegen. - Maga szerint annak se volt semmihez sem köze, nem igaz?

A lány dühe részben a bűntudatából táplálkozott. Múlt éjszaka óta nem látta Aziz macskáját - azóta, hogy a belvárosba ment, be-ülni a tüntetők közé. Remélte, nincs semmi baja, nem ütötte el egy autó, vagy valami.

Aziz elengedte a kérdést füle mellett. - Ha fel tudnád idézni, pontosan mit... - Figyeljen - szakította félbe a lány -, maga a mágus. Évek óta

ezzel foglalkozik. Én meg csak egy egyszerű kölyök vagyok, akin Macska néha segít, ha éppen kedve van. Csak azért engedtem be Masaki lakásába, mert azt hittem, talán köszönetet akar mondani, amiért megmentettem az életét. Ha keresztkérdésekre vágyom, visszamegyek a francos. . .

Nyelt egyet, és nem tudta befejezni a mondatot, pedig nagy gú-nyosan belekezdett. Nem telt el még elég idő, és még mindig alig tudta elhinni, hogy hajszál híján menekült meg a fogdából és a zsaru markából, aki megölte a haverjait.

- Hálás vagyok, amiért megmentetted az életem - mondta Aziz feszesen. - És már meg is köszöntem. A mágikus képességeid te-rén viszont tévedsz. Igen erős a tehetséged, még erősebb, mint el tudnád képzelni. Jó lenne, ha.. .

A férfi elutasítóan intett felhólyagosodott kezével. Aziznak nem kellett befejeznie, látszott a szemében az irigység. Ez pedig elgon-dolkoztatta Pitát. Talán - tényleg csak talán - tényleg nagy erejű és egyedülálló tehetség van a birtokában. Ha valóban ő űzte el a szel-lemet - amire Aziz összes tudományával és mágikus művészetével sem volt képes -, akkor előnnyel bír. Valamivel, ami különlegessé teszi, és segítheti a túlélésben. Valamivel, ami a veleszületett ké-pességek terén máris jobb varázslóvá tette, mint a vele szemben gubbasztó hermetikus mágus.

- Csak mesélj még egy kicsit az egészről! - mondta Aziz. - Fon-tos.

1 7 4 Lisa Smedman

- Megígéri, hogy összehoz azzal a sámánnal, akiről beszélt? -kérdezte Pita. - Aki ki tud tanítani, hogy használjam az erőm?

- Ebbe már beleegyeztem. - És miből élek közben? Egy árva nujenem sincs. Aziz rosszkedvűen elfíntorodott, és beletúrt a köpönyege belső

zsebébe. Csekkrudat húzott elő, talpra állt, és átment a tele-komegységhez.

- Van bankszámlaszámod? - kérdezte. Pita csak nevetett. - Micsoda, nekem? Persze, kettő is. Aziz a résbe dugta a csekkrudat. - Hogy hívnak? - kérdezte. - Ne az utcai neved mondd - az iga-

zit. Pita megmondta neki. - Születési idő? - J ú l i u s tizenkilencedike, 2037. Aziz begépelt pár parancsot, közben magában motyogott. - Hm. Jelenlegi lakóhelyedként megadjuk Masaki lakását, és

majd úgy csinálunk, mintha a boltomban lennél alkalmazott. Ez meg is tenné.. .

Áthívta Pitát a telekomhoz, utasította, hogy nézzen a gép kame-rájába, aztán megint leültette. Egy-két másodperc múlva a nyom-tatóból előkanyargott a nyomtatott változat. Aziz kitépte, és ele-gánsan Pita felé nyújtotta.

- Ez meg mi? - kérdezte a lány. - Elismervény a bankszámlaszámodról. Nézd csak meg! Pita szája tátva maradt. Ha igaz, amit a lapon látott, Aziz é p p

most helyezett el ezer nujent a Salish Credit Unionnál nyitott számlán. Az ő nevére. Amikor felnézett, a mágus még mindig mo-solygott.

- Nevezzük letétnek! Leeshet még több is ugyanonnan, ahon-nan ez jött, feltéve persze, hogy beleegyezel, és hajlandó vagy együttműködni velem. Megegyeztünk?

Pita némán bólintott. Az ügy valóban sokat érhet a mágusnak. Törte a fejét, a másik milyen szándékokat rejtegethet, és mivel próbál hasznot húzni az egészből. Meg azon is, a tranzakció tény-leg megtörtént-e, vagy csak piszkosul jó átverés.

- Oké - mondta végül. - Kérdezzen bármit! Mit akar tudni?


Aziz helyet csinált a nagyszoba közepén, és gyors kézmozdulat-tal apró kis varázslatot hajtott végre. Fényes zöld kör jelent meg a padlószőnyegen. Pita pislogott, és reménykedett, Masaki nem fog túlságosan kiakadni az összekoszolt szőnyege miatt. Bár amúgy se látszott túl tisztának.

- Mondjuk, ez itt a hermetikus kör, amit akkor használtam, ami-kor ki akartam kutatni, létezik-e a fény metasíkja - mondta Aziz, miközben lefeküdt a kör közepén, és kinyújtotta kezét-lábát. - Itt vagyok, pont a közepén. Most pedig gyere, és közelíts meg ponto-san abból a szögből, ahogy tegnap hajnalban tetted az asztrálsí-kon!

Pita tette, amit mondtak neki, és egy vonalba állt a mágus jobb lábával.

- Most fuss előre! Próbáld ugyanazokkal a mozdulatokkal és ugyanazzal a testtartással, ahogy akkor csináltad!

Pita felnézett a plafonra, és próbálta a poros világítótest helyére képzelni a szellem fényörvényét. Aztán maga elé tartotta a karját, mintha a vakító fénytől védené a szemét.

- Aziz! - üvöltötte, bár kicsit hülyén érezte magát. Előrerohant, és átszökkent a zöld kör felett. Gondolkozott, a hanyatt esést is megismételje-e, de mielőtt eldöntötte, Aziz leállította.

- Ne mozdulj! Talpra kecmergett, és megragadta a lány jobb karját. Megfordí-

totta, és a csuklóját vizsgálgatta. - Mi ez a nyom? - kérdezte. - Égett sebnek látszik. Hozzád ért a

szellem? Pita a vágásnyomra emlékeztető piros csíkot nézte a karján. A

sebhely eltűnt, de az égés nyoma még mindig viszketett, ahogy a szőr é p p kezdett kisarjadni rajta.

- J a , ez? - mondta. - Egen, megégetett. De nem tegnap. Napok-kal ezelőtt volt.

Aziz hosszú, vékony ujjai szoros gyűrűbe fogták a csuklóját. - Mikor? - Azon az éjszakán, mikor az a fazon meghalt a sikátorban. Csak

úgy... ööö, néztem, és a szájából meg az orrából özönlöttek a fénysugarak, és az egyik eltalálta a karom.

- Hmmm. Aziz a messzeségbe bámult, elgondolkozva vonta össze a szem-

öldökét. Pita egy pillanatra már attól tartott, hogy rájött, lenyúlt

1 7 6 Lisa Smedman

valamit a halott mágus zsebéből, és a rendőrök kezére adja. De a mágus láthatólag egészen mással volt elfoglalva.

- A szellem ezen az éjszakán támadta meg Farazadot. - töpren-gett hangosan. - Ezen az éjszakán szabadult el. Hmmm.. .

- Elengedné a karom? - Mi? - nézett le Aziz. - O, bocsánat. Pita megdörzsölte a bőrét, ahol a mágus összeszorította, majd

megint a sebhelyre nézett. - Úgy gondolja, ennek köze van hozzá? - Úgy bizony. - Es megosztaná velem is, vagy valami? Aziz tartózkodó pillantást vetett rá, mintha nem tudná eldönte-

ni, tud-e titkot tartani. - Persze - mondta. - Miért ne? Úgyis szükségem van az együtt-

működésedre. Máshogy egyszerűen nem megy. Mély levegőt vett, és magyarázni kezdett, mint egy középiskolai

oktatóprogram. - Amikor egy szellem lerázza az őt megidéző mágus igáját, néha

nem tér vissza az asztráltérbe, hanem a fizikai világban marad. Szabadulásának pillanata az a perc, amikor önálló szellemmé vá-lik. És ebben a pillanatban nyeri el az igazi nevét is. Egy szabad szellemet bármely mágikus tradícióhoz tartozó varázsló az uralma alá vonhat - legyen mágus vagy sámán -, ha ismeri az igazi nevét. A név használatával a mágus megidézheti, elűzheti, vagy akár meg is semmisítheti a szellemet. Vagy egyszerűen elkergetheti, ahogy te magad tetted. A gond csak az, hogy egy szabad szellem valódi nevét megtudni általában a lehetetlennel határos.

Pita már teljesen elvesztette a fonalat. Grimaszt vágott. - Még mindig nem értem, mi köze ennek a sebhelyhez a karo-

mon. - Rögtön rátérek - felelte Aziz. Fél kézzel hátrasimította a haját.

- A hermetikus elmélet szerint egy szabad szellem nevét a kiszaba-dulás pillanatának helye és ideje szabja meg az asztráltérben. Nem lehetetlen, hogy a szabadságától megrészegült szellem vélet-lenül elordította a nevét, rögtön, mihelyt megtudta.

- Csak én nem hallottam semmit. Semmi igazi nevet, az biztos. Aziz megint megfogta a karját (ezúttal óvatosabban), és az égés-

nyomhoz érintette a mutatóujját.


- Dehogynem - mondta halkan. - A szellem az egyetlen nyelven beszélt, amit értett - fotonpulzusok alakjában. Idevéste az igazi nevét a bőröd sejtjeibe.

Pita a karjára nézett, és nem nagyon tudta, elhiggye-e, amit hal-lott. Hihetetlennek hangzott - mágikus szellem, amely fénysugár-ral égeti a nevét épp az ő karjára. Ugyanakkor viszont logikusan is hangzott. Valahogy elűzte a szellemet. Senki sem volt ott a szobá-ban a tehetetlen Azizon kívül; Pitánál kellett lennie annak a bizo-nyos előnynek. Minél tovább törte rajta a fejét, annál jobban bi-zsergett a bőre. Olyan érzés volt, mint arra ébredni, hogy valaki észrevétlenül valami kibercuccot ültetett a karjába. Mintha többé nem egészen hozzá tartozott volna.

- Azt hiszem, úgy mondta, hogy a varázslónak ismernie kell a valódi nevet - mondta végül. - Hát, én nem ismertem. Nem is tudtam, hogy van ilyen.

- Attól még ugyanúgy ott volt, amikor beléptél az asztráltérbe. Magaddal hordoztad a nevet. És eszközként használtad - bár tuda-tos szándék nélkül - a szellem elkergetésére.

Pita ezen gondolkozott egy percig. - Aszerint tehát, amit most mondott, irányíthatom a szellemet?

Megparancsolhatok neki mindent, amit csak akarok? A bosszú vágyképei futották át a fején. Megmutatja annak a Lo-

ne Star rohadéknak. Elképzelte, amint a zsaru elnyesett zsinórú bábként vergődik a földön, miközben a szellem belülről égeti szét. Véres kép volt, de kéjes elégtételt érzett a láttán. Komor vi-gyort csalt az ajkára, hogy még a görbe agyarai is kivillantak tőle.

Aziz gyorsan elengedte a kezét. - Á . . . igen. Fogalmazzunk inkább úgy, megvan benned a lehető-

ség a szellem irányítására. De megfelelő mágikus oktatás nélkül sosem éred el. Egy szabad szellem feletti uralom nem jön csak úgy magától. Ha megtudtad az igazi nevét, még mindig le kell győznöd az akaratod erejével. Olyan csatában, amely mágikus erődet a szellemével méri össze. - Komoly, súlyos pillantást vetett rá. - És ne ess tévedésbe, a szellem igen nagy erejű. Nem való ját-szadozni vele. ígérd meg, Pita, hogy nem csinálsz semmi ostoba-ságot! Hogy a segítségem nélkül nem próbálod megidézni, vagy irányítani.

Pita ezúttal átlátott rajta. A mágus benne akart lenni az ügyben. Ö akarta uralni a szellemet, csak ehhez Pitára is szüksége volt. Va-

1 7 8 Lisa Smedman

lószínűleg neki is megvolt a maga bosszúhadjárata - csak az övé minden bizonnyal a jakuzák ellen, akik felgyújtották a boltját.

Nos, Pita neki is megmutatja. Ha a szellem csak az ő szavára hallgat, a mágus kénytelen lesz úgy táncolni, ahogy ő fütyül. De nem most rögtön; Pita annyira még nem bízott frissen sarjadt má-gikus képességében. És főleg nem akarta úgy végezni, mint a má-gus a sikátorban. Az emberi elme legyűrése egy dolog volt, egy mágikus fényteremtményé viszont egészen más. Pillanatnyilag na-gyon úgy nézett ki minden, hogy rászorul Aziz „segítségére".

- Oké - mondta -, áll az alku. Csak addig ne idéztesse velem a szellemet, míg nem állok készen!

Aziz halvány mosolyt küldött felé. - Megegyeztünk.

23

Carla kilépett a turistabuszból, és felnézett a Mitsuhama Compu-ter Technologies komplexumának hat felhőkarcolójára. Széles plánra állította kameráját a kiberszemében, és venni kezdte mind a hat épületet. Szívesebben készítette volna a felvételt aznap valami-vel korábban - akkor a megvilágítás jobban kiemelte a plasztibeton falak ezüstjét és a sötétített ablakok csillogását. De a felhőkarcolók még így is hatásos látványt nyújtottak. A sztorija bevezető képsora-inak legalábbis biztosan megteszik.

Lassan ráközelített a központi torony nyilvános bejáratára, benne a Jövőgép kiállítás kapujára, és fokozatosan kiszorította a képből a jól ápolt pázsit meg a Washington-tó nyújtotta hátteret. Az automa-tizált bejárat mindkét oldalán jól vasalt őrök álltak, és figyelték a jö-vő-menő emberáradatot. Csúcsos szövetsapkájukban meg kék egyenruhájuk bal felső zsebén az aranyszínű MCT lógóval az őrök úgy festettek, mint a hordárok valami előkelő szállodában. Látható fegyverzetet vagy kibercuccokat nem viseltek, de nyilvánvaló volt, hogy belső kommunikátorukon állandó összeköttetésben állnak a csapat többi tagjával. Ha a helyzet megkívánta, egy pillanat alatt hív-hattak keményebb felmentő erőket.

Az egyik őr mosolygott, bólogatott a turistáknak, és időnként le-hajolt, hogy egy-két szót váltson némelyik gyerekkel. A szeme vi-szont szakadatlanul a tömeget pásztázta, még akkor is, amikor köz-vetlenül maga előtt beszélt valakivel. Lazának tűnhetett, de Carla látta, hogy éber és harcra kész.

1 8 0 Lisa Smedman

A másik őr acélos tekintettel vizslatta a tömeget, és meg sem pró-bált haverkodni.

Carla hagyta, folytassa a felvételt a szeme továbbra is, amint a töb-bi turista nyomában végigment a kanyargós ösvényen a buszparko-lótól magáig a komplexumig. Ezzel majd bizonyíthatja Greernek, a producernek, hogy tényleg bejutott a Mitsuhama kutatólaborjába. Feltéve persze, hogy eljut odáig.

Határozott, egyenes riporteri léptei helyett - ezek úgyis rögtön elárulták volna - Carla a többiek mögött lézengett, és a turistákhoz hasonlóan bámult jobbra-balra. A felvétel ennek következtében zö-työgős lesz, de amíg folytatólagos, Greernek nem lehet oka panasz-ra.

A csoportban, amelyhez Carla csatlakozott, őt magát is beleszá-mítva összesen ötvenhat ember volt. Ez volt aznap az utolsó előtti turistacsoport - az ötórai menet.

A bejárathoz közeledve erőt vett magán, és szándékosan nem nyúlt a zsebébe, újra ellenőrizendő, megvan-e még a Corwin által készített adatcsip. Az őröknek azonnal feltűnne az ideges mozdulat. Nem tudnák, mit jelent, és valószínűleg nem ítélnék fenyegetőnek, de a figyelmük ettől még ugyanúgy Carlára terelődne. Ő pedig olyan észrevétlen akart maradni, amennyire csak tudott. Elváltoz-tatta a külsejét arra az esetre, ha valaki ráismerne a KKRU hírműso-raiból. Más frizurát hordott, és kendőt kötött a fejére. A vastag kere-tes divatszemüveg egészen másmilyennek tüntette fel a tekintetét.

Pár lépéssel Carla előtt Corwin barátnője, Nina és a kisöccse, Tre-vor imbolygott a turisták között. Trevor még csak nyolcéves volt, de az esze máris úgy vágott, mint a bátyjáé. A lány pedig huszonéves kora ellenére elég idősnek tűnt a neki választott szerepre, különö-sen ebben a szerelésben, melyet Carla állított össze neki. Mindket-ten szívesen ráálltak, hogy részt vegyenek az elterelő műveletek-ben. A bátyja húzásaihoz hasonló merész csínytevés gondolata Trevornak különösen tetszett. Az ő szerepe viszonylag kicsi, és min-den kockázattól mentes lesz. Carla csak remélhette, hogy a gyerek-ben az esze mellett a kellő kötélidegzet is megvan. A színészi képes-ségei biztosan megvoltak; összesen tíz reklámban szerepelt már, mint a kötelező, komisz metahumán kölyök. Túlméretezett agyarai ellenére elbűvölően tudott mosolyogni.

Trevor úgy tett, mintha nem ismerné Carlát. A megbeszéltek sze-rint menetelt Nina oldalán, nem mulasztva el, hogy időnként fel-


mosolyogjon rá, vagy szóljon pár szót. A többi látogató automatiku-san a lány gyerekének nézi majd.

Carla követte a többieket az épületbe. Összetorlódtak egy máso-dik, nehéz üvegkapu előtt, amely az előtér bejáratát őrizte. Ezt a belső bejáratot további két őr vigyázta. Az egyik a kapu mellett állt, és egy automatizált kamerához terelte a vendégeket; az lekapta az arcképüket, majd személyre szóló kártyákat köpött ki egyenként, LÁTOGATÓI ENGEDÉLY felirattal, dátummal, és a csoport érkezé-sének időpontjával. A másik őr az üvegkapu másik felén állt, és unott arccal leste, amint a kifelé tartó vendégek egy gépbe dobták a kártyájukat, automatikusan ellenőrizte és megszámlálta őket. A kár-tyákról ezután az újrafelhasználás előtt letörölték a digitális fényké-peket és a dátumot.

Amikor sorra került, Carla belemosolygott a kamerába, és a kezé-be nyomott kártyát a jakója hajtókájára akasztotta egy fémka-poccsal. A belső kapukon át belépett a többiek után az előtérbe.

Az előcsarnok padlója ezüstborítású fémből készült, melybe régi-módi szilíciumcsipek áramköreire emlékeztető mintát véstek. A te-rem végében liftsorok szállították a látogatókat a második és a har-madik emeletre, ahol a Jövőgép kiállítás volt látható. Mindegyiknek erkélye is volt, ahonnan a vendégek távolabbról csodálhatták a te-rem padlóját.

A felhőkarcoló többi emeletét - és a bennük található irodákat -az épületben máshol elhelyezett bejáratokon át lehetett elérni, az előtérből nem. A Mitsuhama készségesen mutogatta kiállításait a nagyközönségnek, de nem vette szívesen, ha némely látogató elkó-dorog a csoportjától.

A liftbe lépve Carla immár a háta mögül hallotta, miket beszél iz-gatottan Trevor Ninának az új SimSea kiállításról. Megengedett ma-gának egy megkönnyebbült sóhajt. A kölyök remekül játszotta a szerepét; senki figyelmét nem kerülhette el, hogy ő és Nina együtt vannak, és hogy többször is „mamának" hívta a lányt.

Carla járt már ilyen túrán két éve, amikor a szórakoztató rovatba készített műsort egy új, Mitsuhama-fejlesztésű játéksorozatról. Laza munka volt; csak fel kellett csatolnia a sisakot, és máris egy csilla-gok közt száguldozó vadászgép pilótafülkéjében találta magát. Még a súlytalanság állapotát is jól adták vissza.

Annál az alkalomnál Carla meghívott vendég volt. Most viszont behatoló - nem jobb egy közönséges árnyvadásznál. És a Mitsuha-

1 8 2 Lisa Smedman

ma minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy eltávolítsa - bármely szükséges eszközzel.

A Jövőgép kiállítást néhány szomszédos, a második és a harmadik emeletről nyíló szobába zsúfolták be. Felnőttek és gyerekek tucatjai áramlottak egyik tárlótól a másikig, elbűvölt nevetéssel töltve be a levegőt. A hangok zsivaján túl játékok csipogtak és csilingeltek, gép-hangok magyaráztak a tárlók tartalmáról, robotjárművek zümmög-tek és berregtek.

A három Mitsuhama-alkalmazott, akiket az ötórai csoporthoz osz-tottak be, a második emeleten várt. Nem viseltek formális egyenru-hát, mind a cég színeit hordták: fehér inget és kék nadrágot. A dzse-kije alatt Carla is így öltözködött.

Az ötórai csoport felügyeletére rendelt Mitsuhama-dolgozók kö-zül kettő ázsiai volt. A cég beszélhetett az előítélet-mentességről, amit akart, az alkalmazottak adataiból - amelyeket Corwin már megszerzett - egyértelműen kirajzolódott a kép. A magasabb pozí-ciókba többnyire japán származású humánokat vettek fel, nem mást.

Amikor a turistákat háromfelé osztották, Carla abba a csoportba állt be, amelynek az útikalauza testalkatra nagyjából megegyezett vele. Hála a Carla arcát indiánosra átszabó kozmetikai műtétnek, a lány többé-kevésbé japánnak is elment - vagy legalább japán be-ütéssel bíró európainak. Meglehetősen hasonlít majd a nő arcképé-re az azonosítókártyán.

Az egyórás túra elején Carla igyekezett a csoport végén maradni. Először néhány dobozos, múlt századi számítógép mellett álltak meg. Minden gép működött, és a megfelelő adapterekkel a Mátrix-ra is csatlakozni tudtak, hogy a közönség megfigyelhesse hihetetle-nül lassú működésüket. A kiállítás a számítástechnika fokozatos fej-lődését követte nyomon, és a legújabb, közvetlen idegi csatlakozású interfészekkel ért véget - természetesen mindet a Mitsuhama tervezte és gyártotta.

Carla úgy tett, mintha az egyik ilyen ultramodern gépet tanulmá-nyozná. Kihalászta a zsebéből az adatcsipet, és a multiportba illesz-tette a dekk hátulján. A rajta lévő programot Corwin írta nagy siet-ve, még aznap délután. Pontosan egy órával az installálás után felírja majd magát a gép virtuális memóriájába. Aztán a háttérben fut, és átmásolja magát a kiállítóterem központi feldolgozó egysé-gére, míg az a karbantartó rutinokkal van elfoglalva. A rendszerope-


rátornak feltűnhet a rövidke kihagyás a gépen, de valószínűleg hardveregyeztetési problémának tudja be.

A program innen átfurakszik az alcsomópontokra, amelyek a Jö-vőgép gépeit vezérlik, és nyom nélkül rajtuk hagyja a Lucifer nevet. Ettől fogva már csak idő kérdése - remélhetőleg percekbe telik, de egy óránál semmiképpen sem többe -, míg a szellem dühös darázs-ként ront ezekre az egységekre, és a nevét tartalmazó fájlok törlése közben hibát tesz a programjaikba. Ha ez megtörtént, a kiállítás gé-pei lefagynak. A Jövőgép minden számítógép-vezérelte kijelzője, képernyője, világítóteste és hőszabályozója leáll. Az ennek nyomán támadó zűrzavar pedig remélhetőleg elég időt hagy Carlának.

Miután háta mögött hagyta az antik számítógépeket, a csoport különféle tárlók mellett haladt el. Voltak a marsi kutatások során használatos önvezérlő járművek, műérzet-oktatóanyagok CAD/CAM építészeti tervezőrendszerekhez, hologram-rajzfilmfigurák, ame-lyek az ASIST kifejlesztésének történetéről meséltek (és hangsú-lyozták a viszonylag kis szerepet is, amit a Mitsuhama játszott ben-ne), végül egy hatalmas, kétemeletnyi mászóka, melyet egy optikai adattároló rendszerről mintáztak. A gyerekek imádták; mászkálhat-tak a villogó csövekben, és fotonosdit játszhattak. Akár egyesével, akár többen csinálták, különféle fény- és hangeffekteket válthattak ki, mintha a rendszerben szaladgáló adatdarabok lennének. Min-den gyereksereg letörölte elődei nyomát, és bevéshette a maga kombinációit.

Carla elmosolyodott. Valahogy prófétikus volt a látvány. A túra utolsó állomása egy tágas terem volt, ahol hosszú fülkesor

állt a Mitsuhama legújabb műérzetjátékaival. A csoport tagjainak itt először felhívták a figyelmét, hogy pontban hatkor várják őket a busznál, aztán hagyták, hogy a túra utolsó negyedórájában az in-teraktív játékokkal szórakozzanak.

Itt volt az idő, hogy Carla megtegye a lépését. Átóvakodott a te-remben összezsúfolódott turisták közt, biccentett Ninának, és belé-pett az egyik műérzetfülkébe. Többfelhasználós készülék volt; egy-szerre hat főnek szereltek fel benne sisakokat. Szerencsére éppen senki más nem ült előtte.

Carla átnyújtotta Ninának a kártyát. - Ugye emlékszel, mi a dolgod? Az ork lány mosolygott. - Zéró majré, cimbora. Csak be kell dobnom a dobozba.

1 8 4 Lisa Smedman

Carla elhúzta a száját. A barátja után Nina is átvette az utcai szlen-get, pedig nem volt tanulatlan. Kivette Nina kezéből az ő kártyáját, és a zsebébe csúsztatta.

- Hát akkor nyomás! Amint Nina kilépett a fülkéből, Carla a digitális kijelzőre összpon-

tosított a kiberszeme látómezejének szélén. Majdnem hat óra volt. A csoportjának nagyjából most illene visszatérnie a buszhoz. Cor-win programjának pedig most illenék beindulni.

Trevor pár méterről figyelte. Ahogy elment mellette, Carla meg-adta a megbeszélt jelet, azaz a levegőbe bökött a hüvelykujjával, és odacsúsztatta neki Nina látogatói engedélyét. A fiú kacsintott, rá-mosolygott, majd megvárta, míg Nina eltűnik a liftek felé.

Carla mély levegőt vett, és megerősítette a lelkét. A vállalkozás-nak ez a része kikerült a kezéből .

Átment az előtérre néző erkélyre. Feszülten figyelte, ahogy Nina odalép a pulthoz, amelyen beengedték őket. De az őr még csak oda se nézett, amikor a lány az átvevőnyílásba dobta Carla kártyáját, ahol a szkenner automatikusan feldolgozta. Eddig még jó.

Carla várt egy teljes percet, miután Nina elhagyta az épületet, az-tán jelzett Trevornak. A fiú lement a liften, és odarohant az előtér-ben strázsáló őrhöz. Carla nem hallotta, miket beszél, de ismerte a forgatókönyvet; ő maga írta. Trevor könnyek között kérdezte attól az unott őrtől ott a szkenner mellett, nem látta-e az anyját, mert el-keveredett mellőle a túra végén. Bizonyítékként egy kártyát muto-gatott; amit állítólag az anyja „ejtett el" a fotonmászókán.

Az őr valószínűleg emlékezett az ork nőre, aki nemrég lépett ki a kapun, és magában összevetette az arcát a kártyán láthatóval. De mivel közben már többen is átmentek az ellenőrzésen, nemigen tudhatta, ez a bizonyos nő visszaadta-e az engedélyét.

Úgy tűnt, Trevor cselvetése működik. A biztonsági őr kifelé muta-tott, átvette a kártyákat, és mindkettőt a szkennerbe dobta. Trevor könnyek közt mosolygott, és kiloholt a kapun az „anyja" után. Ahogy megegyeztek, nem nézett hátra, egy véletlen pillantással se buktatta le Carlát. Később, amikor a biztonságiak átnézik a kártyá-kat, arra jutnak majd, hogy az ötórai csoport mind az ötvenhat tag-ja elhagyta az épületet.

Carlának most már csak ki kellett várnia, míg az elterelés műkö-désbe lép. Ha beüt, a biztonsági intézkedéseket rögtön megszigo-rítják, és az őrök ellenőrzik, nem maradt-e bárki is a Jövőgép kiállí-


tás területén. Közben biztosan beszedik mindenkitől a kártyákat, és a begyűjtött engedélyek számát összehasonlítják az épületbe aznap belépő turistákéval. Feltéve, hogy tényleg nem téved el senki, ami-kor a szellem lecsap a kiállítás gépeire, az összes aznapi látogatót gyorsan, feltehetően perceken belül számba veszik. És mire végez-nek, Carla már rég a kutatólaborban jár.

Körülnézett a csoport idegenvezetője után. A nő visszament a lift-hez, hogy bevárja a hatórai csoportot. Amint összeterelte a turistá-kat, és végigmondta a betanult üdvözlő szólamokat, Carla óvatosan a nyomában maradt, és ügyelt, nehogy meglássák. Még mindig megvolt az esélye, hogy a nő ráismer a legutóbbi csoport tagjára, és fennakad rajta, hogyan késhette le a buszt. Vagy észreveszi, hogy Carlán nincs látogatói engedély.

A hatórai csoport egészen a fotonmászókáig jutott, amikor a szel-lem lecsapott. Érkezése első jeleként a Jövőgép rendszerére kap-csolt hologramok meg a zene mind leállt a csúszdák áttetsző csöve-iben. Másodikként a plafon világítása kezdett pislákolni. Gyors egymásutánban több kijelző is kihunyt. A szellőzőrendszer forró le-vegőt okádott, recsegve leálltak a rotorjai, a hangszórókból pedig csak az alapzaj sistergése jött.

Két vagy három másodperc sem telt el a hibasorozat kitörése után, és a második meg a harmadik emelet teljes kiállítási területe sötétbe borult. Rémült hangok zsivaja töltötte be a levegőt, és Carla megtette a következő lépést. Végig a csoportvezetőn tartotta a sze-mét; a nő most éppen hangosan kiabált, nyugalomra intve a vendé-geket. Carla egyenesen a hang forrása felé tört, és szándékosan ta-szított egyet a nőn a sötétben. Ugyanekkor lekapta az idegenvezető alkalmazotti kártyáját. A zavart és rémült tömeg lökdösődéséből ítélve, amit még le kellett csendesítenie, Carla nem hitte, hogy egy-hamar feltűnik neki a hiányzó kártya. És ha észre is veszi, első gon-dolata minden bizonnyal az lesz, hogy a nagy kapálózásban verték le róla, és most valahol a kiállítási terület padlóján hever.

Carla kibújt a dzsekijéből, és feltűzte az alkalmazotti kártyát. Az-tán odatapogatózott a fotonmászóka csúszdájához. így távolodhat el leggyorsabban az idegenvezetőtől. Éppen elérte, amikor a vészvi-lágítás néhány lámpája életre kelt - ezek elemről, a központi géptől függetlenül működtek. Ám ezek csak halványan világítottak, maradt még elég árnyék és elég zavar is a fel-alá tébláboló látogatók közt, hogy Carla behuppanjon a csúszdába, és észrevétlenül meglógjon.

1 8 6 Lisa Smedman

Egy-két pillanat alatt le is csúszott a másodikra. A földre huppant, feltápászkodott, és megcélozta az alkalmazottaknak fenntartott kijá-ratot, amelyet már korábban kiszúrt. Villogó piros fény mutatta, hogy az ajtó mágneszára még működik. Szintén saját elemről mű-ködő, egyszerű kártyaleolvasó rés volt. Carla átfordította az alkal-mazotti kártyát, és végighúzta a mágneses csíkot a leolvasón. Ami-kor a villogó fény zöldre váltott, félrelökte az ajtót.

A mögötte feltáruló folyosó világítása hibátlan volt; nyilván külön rendszerről ment. Carla behúzta maga mögött az ajtót, és sietve megindult a folyosón. Biztonsági őr loholt vele szemben az ajtó fe-lé, ahol az imént bejött. Carla elővette legbecsületesebb pillantását, és hátrafelé bökött a hüvelykujjával.

- Rendszerfagyásunk volt! - kiabálta. - Kiment az áram, és nem használhatjuk a telekomot. Megnézem, be tudom-e nyomni leg-alább a világítást.

Az őr válaszként morgott valamit, amint elnyomakodott mellette. - Rohadtul érthető. Mikor jönne mégis ez a tetves fagyás, ha nem

az én műszakomban? - Láthatólag nem volt világos előtte, mi min-denre terjed ki a „fagyás".

Carla szapora gyaloglásra váltott, ahogy megkerült egy sarkot. A liftezést nem merte megkockáztatni, hiszen lehet, hogy a szellem onnan is törölte a rendszert. Keresett inkább egy lépcsőházat, és megindult felfelé. Nyolc lépcsősort mászott meg, megállt egy kicsit kifújni magát, majd kilépett a tizedik emeletre. Itt különböző iroda-helyiségek sorát rendezték be. Már csak ki kellett jutnia a legkülső folyosóra, és ott megtalálni a szomszéd toronyba vezető függőfo-lyosót.

Néhány mellette elrohanó biztonsági őrön kívül, úgy tűnt, nem sok alkalmazottat izgatott a pár emelettel lejjebb kitört kavarodás. A folyosókat beszélgetés moraja és a szokásos irodai háttérzaj töltötte be.

Pár perc keresgélés után Carla megtalálta a K épületbe, azaz a „Krizantém-toronyba" vezető átjárót. Ez volt a fenevad szíve; a többi öt felhőkarcolótól eltérően, amelyeket több más cég is bérelt, a K torony kizárólag a Mitsuhama birtokában állt. Éppen ezért sokkal szorosabban is őrizték, mint az irodakomplexum többi részét. Nemcsak kapu és külön megfigyelőrendszer őrizte a bejáratot, ahol a függőfolyosó az épületbe csatlakozott, hanem élő őr is.


Az őr éles arcvonású, ragyás bőrű fiatal fickó volt. A vezetéknevé-ből ítélve japán. Túlméretezett pisztoly lógott az övén egy tokban. Carla minderre számított, végiggondolta, hogyan dumálhatná be magát egy-két fegyveres őr háta mögé. Amikor viszont meglátta a re-tinaleolvasót a kapu mellett, összeszorult a szíve. Azt sehogy sem le-het átverni.

Nem kéne hozzá egy második pillanat sem, és az őr azonnal rá-jön, a kártyán nem az ő arcképe és kódja szerepel. Követelni fogja, hogy érvényes iratokkal igazolja magát, és hívja a feljebbvalóit, hogy rendezzék le a behatolási kísérletet. Pár percig igencsak fe-szült lesz a helyzet, de amint valaki meglátja a sajtóengedélyét, előbb-utóbb kénytelenek elengedni. Carla egyszerűen túl jól is-mert, túl nyilvános közszereplő ahhoz, hogy keménykedjenek vele. A sajtó mitikus hatalma megvédi. Ezzel együtt rohadtul kiábrándító volt ilyen messzire jutni, és épp itt lebukni, látni, ahogy darabokra hullik a gondosan összeütött terv.

Aztán Carlának feltűnt, hogy az őr milyen idegesen lépeget fel-alá. A viselkedéséből csak úgy sugárzott az ingerültség. A másik őr jutott eszébe róla a folyosón, meg a félhangosan morgott megjegy-zése. Es ettől ötlete támadt.

Az ifjú őr integetve hívta a kapu elé. Amint meglátta az alkalma-zotti kártyáját, érdeklődés csillant a szemében.

- Hallom, valami zűr van lent a kiállításon - mondta élénken, lát-hatólag alig várta, hogy ott rendezkedhessen a zűr közepén.

Carla lesütötte a szemét, és próbált pár könnycseppet előcsalni. Amikor végighúzta azonosítókártyáját a szkenneren, manikűrözött körmét a tenyerébe vájta, és szándékosan felsebezte a bőrét. Ez ha-tott. Könnyek törtek fel a szeméből.

- Hai - mondta, és rövid meghajlással egyenlő, fegyelmezett kis bólintást eresztett meg. Eltökélte, hogy képességei legjava szerint adja az illedelmes, szemét lesütő japán nőt. Az akcentust hibátlanul tudta utánozni, mindazonáltal fennállt a veszély, hogy véletlenül ja-pánra vált, és elárulja magát. Középiskolai japántudományából csak annyi maradt, hogyan kell szusit rendelni, bemutatkozni, és tízig számolni.

- A csoportom két tagja súlyosan megsérült - mondta az őrnek. -Behívtak, hogy tegyek személyes jelentést. - Nagyot sóhajtott, és hagyta, hogy könnycsepp peregjen le az arcán. - Mindig minden az én műszakomban történik.

1 8 8 Lisa Smedman

Az őr együttérzően bólintott, és levette a tartójáról a retinaleolva-sót. Carla a tenyerébe temette az arcát, mintha szégyellné a könnye-it, és rövid hüppögéssorozatot hallatott.

- Sose kértem, hogy tegyenek a kiállításra. A könyvelésen kéne lennem. Oda szól a képzésem. Most meg kirúgnak!

Továbbra is a könnyeit törölgette, szándékosan takarva a szemét a szkenner elől.

Az ifjú őr egyszer-kétszer még megpróbálta Carla arcához emelni a leolvasót, aztán feladta.

- Menjen! - mondta neki végül. - Tegye meg a jelentését! És sok sikert.

- Köszönöm. Carla várt, míg át nem ért a sarkon, majd széles vigyorban tört ki.

Bejutott! Gondolatban az ikonra kattintott a szeme látóterében, ami elé varázsolta a torony térképét. A fájlt Corwin nyúlta le a Mitsuhama rendszere ellen elkövetett legutóbbi támadása során. Carla a kiberszemén végignézhette a letöltött adatokat. Nem ma-radt más dolga, mint követni a térképet a kutatólaborba vezető lif-tig. Meg remélni, hogy minden terv szerint megy. Még mindig zá-tonyra futhat az egész, ha a biztonságiak további akadályaiba botlik. Vagy ha Corwin jégbe ütközik. Vagy ha az őr, aki épp beengedte re-tinaellenőrzés nélkül, rájön, hogy a Jövőgép kiállításon egy alkal-mazott elhagyta a kártyáját. Vagy ha...

Carla megrázta a fejét, megróva magát, amiért hagyta, hogy a két-ségei kerekedjenek felül. Egyetlen dolga most az volt, hogy a lehető legmesszebb jusson. És mindent vegyen a kiberszemével. A háttér-tárként használt csipen volt bőven hely, de ha kell, van még sokkal több is.

24

Carla végigment a folyosón, és próbált nem odanézni a biztonsági kamerákra. A Krizantém-torony tizenharmadik emelete puha szőnye-gek, drága bio-világítótestek és sötét ajtók tartománya volt, amelyeket mintha ébenfából faragtak volna. Ezt az emeletet foglalta el a MCT középvezetői rétege; a csiszolt, fekete ajtókba foglalt csillogó króm-táblákon nem egy olyan ember neve is szerepelt, aki nemrég „nincs kommentár" megjegyzéssel rúgta ki Carlát. A lány ellenállt a kísértés-nek, és nem próbálta kinyitni egyik ajtót sem. Az irodákat nyilván fej-lett riasztók és mágiával aktivált érzékelők védik.

Mivel szombat volt, a legtöbb iroda üresen állt. Időnként elment mellette egy-egy irodai dolgozó a folyosón, de a zsúfolt irodaépüle-tek szokásos sustorgása és háttérzaja hiányzott. Bár a Mitsuhama tar-totta magát a japán hagyományokhoz, és elvárta, hogy az alkalmazot-tai jócskán dolgozzanak a rendes munkaidőn felül is, hétvégén nem sok túlórázó jelent meg személyesen; a legtöbben otthoni munkaál-lomásokon húzták le a munkájukat.

A Carla szeme előtt lebegő térkép szerint a laborba vezető lift már közel volt; épp előtte, a kanyaron túl. Megállt a folyosó közepén, és belökte a mosdó ajtaját. Ahogy várta, a helyiséget nem figyelték ka-merák - első pillantásra legalábbis nem látszottak. Mikrofonok vi-szont feltehetően voltak, úgyhogy a látszat kedvéért lehúzta a vécét, és kinyitotta a csapot, mintha kezet mosna.

Carla elővette a mobilját, lekapcsolta a képmegjelenítést, és be-ütött egy számot. Csengőhangot hallott, rövid szünetet, majd még egy csengetést, amint a hívás végigsuhant pár telekommunikációs há-

1 9 0 Lisa Smedman

lózaton. Ha a Mitsuhama figyelte a forgalmat ezen a frekvencián vala-mi távoli vevővel, a hívás egy bérelt mobiltelefon hívásaként fog meg. jelenni az adataik közt, méghozzá egy rentoni autószerelő műhely-ből. A látszat szerint a hívás egyenesen onnan indult, majd Vancouver, Hong Kong, Szöul és San Francisco telekommunikációs hálózatain át egy seatdei lakásban kötött ki, ahol az ifjú dekás, Cor-win vette fel a kagylót.

- Albert Motorháza. Ha nem megy, erőltesse, aztán hozza hozzánk. Idegessége ellenére Carla elmosolyodott. Bemondta a kódszót,

amelyben megegyeztek. - J ó napot, a kocsi ügyében érdeklődnék, amit ma reggel hagytam

ott. A Mitsubishi Runabout, aminek benyomták az oldalát. Kész van már?

- Megcsináltuk - felelte Corwin. - És az átfestés is tökéletes. Jobb, mint új korában, észre se venné a különbséget.

- Igazán remek - felelte Carla vidáman. - Ma este nem tudok érte menni; van még pár elintéznivaló a listámon. Egy percen belül vissza is kell mennem dolgozni. Benézek holnap reggel.

- Sok sikert az elmaradásaival. Remélem, nem kell sokáig marad-nia, és viszlát reggel.

Carla megszakította a vonalat, és bólintott. Eddig minden rendben. Corwin bejutott a Mitsuhama számítógépes rendszerébe, és sikere-sen megtörte a csomópont védelmét, ami az emelet biztonsági kame-ráit irányította. Az „átfestés", amelyre hivatkozott, Evelyn Belanger di-gitális képének közvetlen beiktatására vonatkozott. Az anyag felhasználásával, amit Carla tegnap vett fel a bérmágusról, letisztítot-ta a kert hátterét a képből, és csak Evelyn sétáló alakját hagyta rajta. A KKRU fejlett Movement Match programjával aztán beillesztette saját képének a helyére, és ezt az anyagot táplálta a kamerába. Ha bármi rosszul ment volna a vonal meglékelésével, mostanra már szólt vol-na, de ezek szerint minden tökétesen futott. A biztonsági kamerákon senki nem veszi észre az átverést.

A maga részéről Carla pedig arra hívta fel Corwin figyelmét, hogy kevesebb mint egy perc múlva eléri a kutatólaborba vezető liftet. Összehajtogatta a mobilját, és zsebre tette. Aztán mély levegőt vett, megerősítette magát lélekben, és kilépett a folyosóra. Megfordult, és megcélozta a liftajtót. Egyenletesen, szorosan maga mellett tartott karral haladt, óvakodott minden hirtelen mozdulattól, amivel a grafi-kai program esetleg nem bírná a lépést.


A lifthez érve Carla egy pillanatra megállt egyenesen és mozdulatla-nul, hogy a biztonsági kamera tiszta képet kaphasson le róla. Elővette Farazad csekkrúdját, és a háromszögletű műanyagcsövet belökte a lifthívó lyukba. Létfontosságú volt, hogy Corwin jól lássa, és az időzí-tésnek is tökéletesnek kell lennie.

Ahogy a csekkrúd a helyére kattant, kellemesen modulált hang szó-lalt meg egy hangszóróból, balra a liftajtó mellett.

- A liftet csak az arra jogosultak használhatják. Kérjük, adja meg a hangmintát. - J apánu l is megismételte az utasítást.

Most jött a cseles rész. Farazad biztonsági számát és mintáit valószí-nűleg törölték a nyilvántartásból, rögtön a halála után. Evelyn Belan-gernek viszont még szerepelni kell. és ha Corwin tényleg olyan nagy-menő dekás, mint amilyennek mondta magát, most képesnek kell lennie, hogy benyomja Evelyn digitális hangmintáját, megfeleltesse a csekkrúdon szereplő zárkombinációnak, és összehozza a kettőt.

Carla várt. Múltak a másodpercek, és a feszültségtől összerándul-tak az izmok a válla között. Ha bármi félresikerül Corwin felé, valahol az épület mélyén megszólal a riasztó. A Mitsuhama biztonsági őrei ro-hannak a folyosókon, fegyverrel a kézben, már ebben a percben...

Halk csendülés hallatszott, és fény gyúlt ki a liftajtó felett. - Hangminta elfogadva - mondta az önműködő rendszer. - Kérjük,

vegye ki a kulcsrudat. Arigato. Carla hosszan, megkönnyebbülten sóhajtott, amikor feltárult a lift

ajtaja. Nem hallotta, hogy felér - vagy nagyon halk volt, vagy már ezen az emeleten állt. Remélte, inkább az utóbbi - ha a lift a laborból jött fel, az azt jelentette, valaki lement vele, kiszállt, és még mindig nem tért vissza, márpedig amennyire Carla meg tudta állapítani, a la-bornak csak egy kijárata volt.

Belépett az ajtón, és lassan körbefordult, hogy a Movement Match egyenletes, nem túl rángatózó képet rajzolhasson róla a lift kamerája elé. A biztonsági kamerát rögtön az ajtó fölé szerelték, a digitális kijel-ző mellé, amely az éppen aktuális emeletet mutatta. Csak két szintet tüntettek fel rajta - a tizenharmadikat és a labort, amit egy nagy L be-tű jelzett. Nem voltak ikonok, amelyeket megnyomva ki lehetett vol-na választani a célállomást.

Az ajtó bezárult, és a lift automatikusan ereszkedni kezdett a kuta-tórészleg, az épület alagsora és a föld mélye felé. Carla tudott annyit a mágiáról, hogy eszébe jusson, miért választották épp ezt a különös helyet a labornak: a pincét körülvevő természetes földréteg távol tar-

1 9 2 Lisa Smedman

totta az asztrális behatolókat. A liftaknában valószínűleg mágikus ér-zékelők is voltak.

A lift gyorsan suhant lefelé, és az ereszkedés könnyed, libegő hatás-sal csapott Carla gyomrába. Gyerekkorában imádta a gyorslifteket, és még mindig szerette a szabadesés részleges érzését, amit meg lehe-tett tapasztalni bennük. A borzongást most másik, erősebb érzés fed-te el, az izgalom. Bejutott! Áthatolt a Mitsuhama biztonsági rendsze-rén - persze Corwin segítségével, az igaz -, és abban a laborban fog felvételeket készíteni, ahol a Mátrixot dúló szellem megszületett. Megtette, amire kevés árnyvadász merészkedne - beszivárgott egy tit-kos kutatólaborba. És a veszély ellenére élvezte minden pillanatát.

A lift lassított, és leállt. Carla gondolatban felkészült, hogy szembe-nézzen egy teremre való kutatóval, akik mind azt akarják majd tudni, mi a frászt keres köztük. Automata fókuszálásra állította a szemkame-ráját, és próbált olyan blazírt lenni, amilyen csak tudott. Egyszerűen csak hagyja a felvételt, hadd menjen, a lehető leghatározottabban, so-rozatban köpi majd a kérdéseket, és reméli, csinálhat pár jó közelké-pet a reakciókról.

Az ajtó azonban üres és sötét laborra nyílt. Az egyeden fényforrás Carla felett és mögött maradt, a liftben. Sötét tócsaként vetette a pad-lóra Carla árnyékát, a nagy, nyílt térség többi részét pedig csak homá-lyosan világította meg. Állott levegő áramlott be a liftajtón; világos volt, hogy a légkondicionáló rendszer nem működik. Valószínűleg tegnap reggel kapcsolták le, amikor a szellem belecsapott a labor szá-mítógépeibe, és törölte a fájlokat.

Az ajtó mellett kettős nyíl alakú ikon jelent meg a lift falán. Egyet-len szó állt mellette: NYITVA TART meg egy japán írásjel, ami feltehe-tően ugyanezt jelentette. Carla megnyomta, majd a lift megnyugtató fényéből kilépett az árnyakkal teli terembe. Ahogy remélte, az ajtó nyitva maradt mögötte. Addig valószínűleg nem csukódik be, míg nem hívják a liftet valahonnan fentről. Ha megtörténik, Carla biztos lehet benne, hogy valami közbejött.

Bekapcsolta a fényerősítőt a kiberszemében. Most már megkülön-böztethette az árnyékokat a formáktól, és lassú, köríves felvételt ké-szített a félhomályos teremről. A hangalámondással nem törődött; azt még később is rárakhatja. A helyiségen mély csend ült; a saját lé-legzetén kívül semmit sem hallott. Még a légkondicionáló sziszegő háttérzaja is hiányzott.


Mostantól csak magára számíthat. A lekapcsolt rendszeren át Cor-win nem tarthatja szemmel. Ahelyett, hogy minden pillanatban jegek támadását kockáztatva lógna a Mátrixban, míg ő itt kutatgat, a dekás minden bizonnyal ezekben a másodpercekben végezte el az utolsó „módosításokat" az épület biztonsági kameráit ellenőrző gépen. Az-tán kicsatlakozik.

A teremben mellig érő, hangszigetelő falakkal elválasztott fülkék álltak, bennük munkaállomások. Mindegyikben egy szék volt, egy adatterminál meg különféle személyes holmik - szójakávés bögrék, családtagok asztali hologramjai, élénk színű műanyag bigyók, raga-dós gyurmával a hangszigetelőre ragasztott régimódi, lapos fényké-pek, és néhány hermetikus fétis, köztük egy míves aranyamulett, és egy darab nyers kristály. Carla egyenletes, gyakorlott léptekkel járta be a szobát, időnként megállt, és ráközelített egy-egy fülkére. Az egyik adatterminál mellett fúvott üvegvázában virágcsokor állt, illata kellemesen töltötte be a levegőt. Carla úgy találgatta, ez lehet Evelyn Belanger helye. Egy másik asztalnál a személyes tárgyakat szép, sza-bályos toronyba rendezték egy nagy műanyagdobozban. A tetején Mrs. Samji hologramját hagyták. Ez meg nyilván Farazadé.

Carla szakított egy percet, hogy átnézze, de semmi érdekeset nem talált. A műanyagdobozban csak egy szójakávés bögre, családi holog-ramok, és más vackok voltak. Kihúzogatta és egyenként ellenőrizte a munkaállomás fiókjait. Az egyik fiókban egy fényceruza csörgött, a hátsó sarkába meg egy papírlap háromszögletű, leszakadt maradvá-nya tapadt, de ettől eltekintve mind üres volt.

A kutatólabor adattermináljai és gépei egytől egyik ultramodernek voltak - természetesen Mitsuhama-modellek. Részben vagy egészben mindegyiket szétszedték. Adtacsipeket húztak ki, meghajtók hevertek kibelezve, és diagnosztikai eszközöket hagytak mindenhol szanaszét szórva. A labor géprendszerének kiakadása után sietős javítómunká-kat végezhettek itt. Carla eltűnődött, vajon meg tudtak-e menteni legalább egy-két fájlt.

Az egyik szerelő külön fényforrást üzemelt be - a padlón tápegység állt, kábelek kígyóztak belőle a világítótestekhez a plafonon. Carla el-gondolkozott, felkapcsolja-e, de inkább az elemlámpát vette fel a földről a tápegység mellett. A csendből és a mozdulatlanságból ítélve rajta kívül egy lélek sem volt a laborban. Még mindig fennállt viszont a lehetőség, hogy valaki a hátsó szobákban dolgozik, tehát úgy dön-

1 9 4 Lisa Smedman

tött, először tüzetesen végignéz mindent, és utána ad hírt a jelenlété-ről a villany kapcsolgatásával.

Carla immár teljes gőzzel nyomozott. A Mitsuhama biztonsági erői feletti aggodalmaskodásnak nyoma sem maradt. Csak a fokozódó iz-galmat érezte, ahogy végre közeledett útja végcéljához. Immár nincs más dolga, csak annyi felvételt készíteni, amennyit csak tud, közben meg keresni valamit, amiért meg is érte ilyen messzire jönni.

A terem mindkét falán és szemközt is egy-egy ajtó volt. Carla kinyi-totta a bal oldalit, és bevilágított az elemlámpával. Egy mosdó. Át-ment a másik oldalra, megpróbálkozott a másikkal. Emögött egysze-rű ebédlő volt, asztallal, kényelmetlennek tűnő fémszékekkel, kávéfőzővel, mikrosütővel meg egy mosogatóval. Az asztalon félig evett ebédadagot hagytak; egy tányéron ráncos alma és egy hervadt kinézetű szendvics hevert.

A hátsó falon lévő ajtón modernnek tűnő mágneszár volt, de rés-nyire nyitva maradt a bevezetett kábel miatt. A mögötte fekvő folyosó mindkét oldalán ajtók nyíltak, egy kivételével mind nyitva, megint csak a kábel miatt, mivel az ki-be kanyargott mindegyiken. Az összes szoba sötéten és üresen tátongott. Az egyetlen zárt ajtón figyelmezte-tés, fekete betűkkel meg japán írásjelekkel: CSAK VESZKIJÁRAT. FI-GYELEM: RIASZTÓVAL ELLÁTVA. Carla elgondolkozott, működhet-e még a riasztó. Ha nem - és az ajtó tényleg a felszínre vezet ez az út-vonal jó menekülési út lehet, ha valaki meglepi a laborban.

A legérdekesebb ajtó a folyosó túlsó végén állt. Úgy nézett ki, mint-ha bolyhos zöld szőnyeggel vonták volna be. Az ajtó közepén, szem-magasságban ablakot hagytak, több centi vastag üveggel. Az üveg mintái az Aziz boltjának kirakatára vésett jeleket juttatták Carla eszé-be.

Az ajtót fedő „szőnyeg" valójában tömött moharéteg volt. Carla le-kapart belőle egy kicsit manikűrözött körme hegyével. Úgy tűnt, a moha több rétegből összepréselt vastag falapban gyökerezik. Carla ezen csodálkozott egy-két percig, majd rájött, valami olyasmivel néz szembe, amit a mágusok „élő falnak" neveztek. A moha élő, szerves akadályt jelentett, melyen asztrális lények nem léphettek át.

Az ablakon át sem látott sokat; a vastag üveg eltorzította a zseblám-pa fényét. De legalább annyit megállapíthatott, hogy a szobában sem-mi nem mozog. Mindezzel együtt borzongás futott végig a hátán, amikor a kilincs után nyúlt - a mohát azért tették ide, hogy kint vagy inkább bent tartson valamit?


Kicsapta az ajtót, fél lábbal kitámasztotta, és bevilágított a zseblám-pával.

Micsoda zsákmány! A szoba teljesen üres volt - semmi más, csak a puszta plasztibeton falak, a plafon meg a padló. A padlóra viszont körbe foglalt ötágú csillagot festettek csillogó fekete festékkel, és mintha apró üvegdarabkákat kevertek volna bele. Carla azonnal felis-merte benne a memóriacsip egyik diagramját. A szellem megidézésé-re használatos hermetikus kör volt.

Tíz másodperces felvételt készített róla az ajtóból, csak hogy bizto-san megörökítse. Aztán sarkon fordult, és visszament a másik szobá-ba a tápegységhez. A kör túl jó látványtéma volt, csak hogy úgy itt hagyja. Valami fényre van szüksége. Pár percen belül sikerült bekap-csolni a tápot. Egyenletes zümmögés töltötte be a levegőt, és a plafo-non felpislákoltak a világítótestek.

Carla visszasietett a szomszédba, a hermetikus körhöz. Először szé-les ívű felvételt készített az egész helyiségről, majd lassan, elegánsan körbement, és lépésről lépésre, minden szögből lekapta a festett padlót. Aztán odahúzott egy széket, felmászott rá, és felső nézetből is csinált pár képet.

- Tökéletes - suttogta maga elé, és elégedetten mosolygott a felfe-dezésén. - Most nézzük, mi jót hagytak még itt a kutatók!

Az első ajtó, melyet kinyitott, szépen dobozolt és felcímkézett má-gikus fétisekkel meg thaumaturgiai nyersanyagokkal zsúfolt raktárra nyílt. Ezekkel ugyan semmivel sem jutott közelebb a sztorihoz, de Carla azért készített róluk pár felvételt. Háttéranyagnak látványos lesz, később meg Wayne odamontírozhatja az alakját, amint éppen azt magyarázza, mit talált a laborban.

A második ajtó tárgyalószobába vezetett, amelynek falát könnyen törölhető fehér műanyag táblákkal borították be. Teljesen letisztítot-ták mindet. A szoba közepén viszont hosszú asztal állt beépített adat-leolvasókkal. Majdnem teljesen elborította a nyomtatványok tömege. A papírok számolatlanul hevertek, némelyik ráncos volt, mint amit összegyűrtek, és újra kisimítottak. A papírkosarak üresen álltak; a tar-talmukat láthatólag az asztalra borították. A papírok nagy része sima szemétnek tűnt, voltak összegyűrt gyorséttermi zacskók, csomagoló-papírok, még pár olyan hulladékcsomó, amit már átküldték az irat-megsemmisítőn.

Carla a tenyerét dörzsölve örvendezett a felfedezésén. Nyilvánvaló volt, mi történt. A gépeiken tárolt fájlok elvesztése feletti kétségbe-

1 9 6 Lisa Smedman

esésükben a kutatók megpróbálták még a szemétből is visszabányász-ni, amit tudtak, és reménykedtek, még találnak valamit a kutatás eredményeiből. Tegnap óta összesen másfél napjuk volt az egészre, és mostanra vagy megtalálták, amit akarta, vagy feladták. A takarítás-sal viszont nem fárasztották magukat. Egy elszánt szaglásznak pedig minden esélye megvolt rá, hogy a hátrahagyott maradványokban megtalálja, ami még hiányzik a sztorijához.

Carla odahúzott egy széket, leült, és nekilátott a nyomtatott anyag átkutatásának. Másfél órával később feladta a keresést. A ledarált pa-pírokat a megfelelő számítógépes programmal talán össze lehetne rakni, de ehhez többórányi szkennelés kellene, nem is beszélve a fel-szerelésről, amije most szintén nem volt. Korábbi derűlátása elpárol-gott. Immár rájött, hogy a Mitsuhama sosem vetemedne ekkora gon-datlanságra. Nyilván nem álltak meg a terhelő anyagok apróra darabolásánál. Bármi, ami valamit is érhetett, mostanra hamuvá vált.

Carla hátradőlt a széken, és kinyújtózkodott. Minden egyes papír-fecnit végigvett már a szobában, mégsem tudott szabadulni az érzés-től, hogy valami felett elsiklott. Felállt az asztaltól, és visszament a munkaállomásokkal felszerelt szobába. Farazad fülkéje előtt habo-zott, és gondolataiba mélyedve megállt. Ösztönszerűen újra kihúzo-gatta a fiókokat, noha már tudta, mind üres. Ahogy kinyitotta a legal-sót, a pillantása egy mágneses kapocsra esett a fémfiók alján. Gyerekjáték volt, egy Pöttöm Parány-pofát ábrázolt, ami Carla érinté-se nyomán elmosolyodott. Mellette tépett papírdarabot látott.

Carla közelebb hajolt. Megpróbálta odébb söpörni, de a papírda-rab nem mozdult. Nem fecni volt - hanem egy nagyobb papírlap sar-ka, amely a fiók borításának két rétege közé csúszott, és odaszorult. Csak a sarka látszott. Carla igyekezett előhúzni, de meg se moccant. Ehelyett fogta a fiókot, kihúzta, átfordította, és kibányászta belőle a lapot.

Hosszú, halk füttyszót eresztett meg, amikor a tekintete végigfutott a kezében tartott nyomtatványon. Nyolc nappal ezelőtt keltezett Iro-dai jegyzet volt - három nappal Farazad halála előtt. A labor igazgató-jának, Ambrose Wilkinsnek címezték, és maga a bérmágus írta alá ku-sza betűivel.

Címzett: Wilkins igazgató Tárgy: A „Lucifer-játszma" (Farohad) projekt


Közvetlen utasításainak megfelelően megidéztem és megkötöt-tem a farohadot. Az igazgatótanácsnak benyújtott formális tilta-kozásom és lelkiismeretem, valamint vallásom parancsai ellenére elvégeztem az Ön által előírt teszteket.

A tesztek eredménye mindennél egyértelműbben bizonyítja, hogy a farohad alkalmatlan az Ön által előírt projekt céljaira. Igaz, hogy a farohad kibocsátotta fényeffektek beléphetnek a Mátrixba, de az erőfeszítések, amelyeket közben a kordában tartására kell tennünk, a kínvallatással határosak. Minden jel azt eddigi feltéte-lezéseinket látszik alátámasztani: mágikus entitások nem állják a Mátrix tisztán technikai környezetét.

Bár kényszeríthetem a farohadot, hogy nyissa meg energiáit, és a próbálgatásos módszerrel azt is megtudtuk, hogyan vihetjük át ezt a fénykoncentrációt a Mátrixba, odabenn már nem vagyunk képesek irányítani az energiáját. Szeretném felhívni rá a figyelmet: ez megmagyarázza, miért nem irányíthatjuk a viselkedését a Mát-rixban. Fénysebességgel mozog, így meghaladja a mi és a legjobb dekásaink képességeit is. A legcsekélyebb hajlamot sem mutatja az együttműködésre, így a farohad idomítása lehetetlen. Legjobb ko-ponyáink sem képesek lépést tartani a tiszta fény áradásának e rö-vid életűfelhasználhatóságával.

Természete lényegéből fakad, hogy egy fényből álló lénynek áramlania kell - aktív állapotban kell maradnia. A farohad nem tud egy helyben „ülni", és parancsra várni. És a Mátrixban sem maradhat legfeljebb egy-két nanoszekundumnál tovább. Élő szel-lemként lénye lényegét veszítené el, ha elemi energiájából túl sokat csapolnánk le, különösen ennyi technikai eszközfelhasználásával. A lény bármely pillanatban felbomolhat, és eltűnhet.

A farohad ily módon tehát képtelen a tőle elvártfunkciók ellátá-sára. Elméletben egy korlátlan adathozzáféréssel bíró Mátrix-prog-ramot utánozna. Bármely jégen áthatolna, megkeresné a jelsza-vat, majd testének egy részét a jelszó alakjára konfigurálva visszatérne a jelszót tartalmazó adathalmazhoz, ezután a kapott adatokat optikai csipre vagy háttértárra írná. Elméletben. Vissza-tekintve egyértelmű, hogy ez nem működik, és nem is működhet. Nem láthattuk előre a lebírhatatlan nehézségeket, amelyeket egy mágikus lény tisztán technikai környezetbe szorítása jelent. Már amikor hozzá is férhettünk az energiáihoz, a fény felett semmi irá-nyításunk nem volt. Az adatok feltörése és átmásolása helyett egy-

1 9 8 Lisa Smedman

szerűen letörli az adatcsipet vagy a háttértárat, amelybe behatolt. Olyasmit szabadítottunk ki az emberi elme irányítása alól, ami, ismét csak elméletben, képes lehet az egész Mátrix megsemmisítésé-re.

Nem szegülhetek tovább szembe lelkiismeretem parancsával, és nem tehetem ki a farohadot ennek a tortúrának, csak hogy kiderít-sük, amit már eddig is tudtunk - hogy mágikus lények nem létez-hetnek a Mátrixban, és hogy a fény meghaladja az emberi gondo-lat sebességét. Úgy gondolom, a birtokunkba került információk alapján, a farohad energiájának felhasználásával képesek lehe-tünk olyan önműködő programok készítésére, amelyek ellátják a szellemnek szánt funkciókat - és a programot legalább irányítá-sunk alatt is tudnánk tartani. A rendelkezésemre álló értesülések alapján szoftverosztályunk is érdeklődik az eredményeink után. Ha hozzájárul, szabadon engedném a farohadot. Nem engedhe-tem, hogy fogságban pusztuljon el. Szándékom, hogy szabaddá te-gyem - és visszaengedjem a paradicsomba, ami természetes élőhe-lye.

Megfogalmaztam már vallási alapú ellenérveimet az iránnyal szemben, amelybe a Mitsuhama Seattle laborjának vezetősége vitte a kutatásomat. Tisztában vagyok vele, hogy a morális meggondo-lások nem veszik el a kedvét, a fent vázolt gyakorlati problémák viszont, remélem, igen. A projektet le kell állítani.

Lelkiismereti okokból többé nem folytathatom a munkám, ezért a Mitsuhamával kötött munkaszerződésem azonnali felbontását kérem.

Farazad Samji

Carla automatikusan levett egy teljes képet a dokumentumról a kiberszemével, aztán ráközelített, és sorról sorra rögzítette. Jól jön majd, ha lassan tovasodródó háttéranyagra lesz szüksége. De míg ezeket a gépies műveleteket végezte, a feje valósággal zúgott a felfe-dezéstől. Nem egyszer, de kétszer is hamis következtetésre jutott. A Mitsuhama nem új parabiológiai fegyverként fejlesztette ki a szelle-met. Még csak nem is vírusnak szánták, bár kétségkívül így is fel le-hetett használni, mint Carla is tette a Jövőgép kiállítás gépein. Nem, a cég a varázslók és dekások szent grálját kereste - az „interfészt",


amely mágiával kapcsolódik a Mátrixra. Szerves, mágiaalapú számí-tógépnek szánták a szellemet - egyszerre hardvernek és szoftvernek. Olyan programnak, amelyik minden jégen áthatol, ki-be jár bármely rendszerbe, és saját testét használja az adatok tárolására, mindegy, mennyire védték le az adott háttértárat. Ha működne, az elképzelhe-tő legjobb lopakodó szoftver, és ultragyors személyiségvezérlő főp-rogram lenne, kettő az egyben.

Leszámítva, hogy nem lenne mágus vagy dekás, aki kézben tudná tartani.

Az ereje pedig ezekben a percekben is a Mátrixban végezte ámok-futását, adatokat törölt, rendszereket égetett ki, csak hogy visszaüs-sön annak az embernek, aki megidézte, és a Mátrixba kényszerítette. Az embernek, aki szabadon engedte, és akit hálából elevenen ége-tett el.

Carla hosszan meredt a projekt nevére: a Lucifer-játszma. Farazad Samji egyértelműen angyalnak tekintette a szellemet - farohadnak. A Lucifer nevet valószínűleg a főnöke találta ki, csak hogy valami ke-resztény beütést adjon az egésznek. Lucifer, a „fényhozó", a fényes angyal, aki később lezuhant a mennyből, és a sötétség urává, a Sá-tánná változott. A névválasztás ironikus, egyben megfelelő is volt. A szellem - Lucifer - tényleg bukott fiúnak bizonyult; engedelmes szolgálat helyett most a társaság birodalmát, azaz a Mátrixot dúlta. Minden tekintetben ugyanolyan engedetlen és ellenséges angyalnak bizonyult, mint az eredeti Lucifer.

Carla összehajtotta a lapot, és zsebre tette. Ennyi; másra már nem volt szüksége. A kutatóútnak vége, sikerrel járt. De mivel alaposság-ra képezték ki, a rend kedvéért még benézett az egyetlen megma-radt szobába, ahol még nem járt - egy magánirodába. A kényelmes túltömött fotelből és a puha szőnyegből ítélve a labor vezetőjéé le-hetett. És ha így volt, a munkaállomásban még lehet pár fontos, ki-egészítő adat, ami hasznosan járulhat hozzá Carla sztorijához.

Az itteni adatterminált szétszedték, akárcsak a másikat az elülső szobában, és kivették a központi feldolgozó egységét. Innen semmit nem tudhat meg. És a szobában máshol sem talált semmi érdekeset: senki sem szórt szét terhelő bizonyítékokat nyomtatott alakban. Car-la éppen megfordult, hogy menjen, amikor észrevette, hogy a mun-kaállomás alatt kis, elektronikus menedzsernaptár esett a padlósző-nyegre. Ultravékony modell volt, és csak pár centi hosszú. Carla felvette, és megnyomta a bekapcsológombját.

2 0 0 Lisa Smedman

A naptár tetején életre kelt az aprócska, folyadékkristályos kijelző. Egy név jelent meg rajta cirádás aranybetűkkel - Ambrose Wilks, a MCT Seattle igazgatója.

Carla kíváncsi lett, mi lehet a feljegyzésekben, és végigtekert az emlékeztetőkön, egészen egy három héttel ezelőtti dátumig. Növek-vő csalódottsággal látta, hogy a bejegyzések személyes, hétköznapi apróságokról szólnak: Valerie iskola után, ebéd Yukival 2-kor. Nyugdtjajándék Sabrinának. Nem csoda, hogy a naptárat még jel-szóval sem védték, tényleg nem volt rajta semmi terhelő adat. Carla azért kötelességtudóan elnyomogatott a legutolsó sorig, a mai dátu-mig. És elakadt lélegzettel látta a nevet: Találkozó Aziz Faderrel, es-te 6, Alabaster Maidén mulató.

Átkozott alak! Evelyn Belanger házában tett látogatásuk után, teg-nap Carla megkérdezte Aziztól, hogyan is tervezi a szellem meg-idézéséhez szükséges adatok elpasszolását a Mitsuhamának. A má-gus azt mondta, először csak tapogatózik, hogy lássa, érdeklődik-e egyáltalán a cég, meg hogy Pita mágikus képességeinek ellenőrzésé-hez legkevesebb egy-két nap szükséges. Komoly ajánlatot csak utána tehet. ígéretet tett, addig nem kezd egyezkedni a vállalattal, míg Car-la le nem zárta a sztoriját. Csakhogy hazudott. Fogta magát, és meg-beszélte azt a találkát a kutatólabor vezetőjével, és még csak azt sem kérdezte meg, nem zavar-e bele mindezzel Carla fáradozásaiba.

Máris eladta Pitát? Szép nagy summa nujenért odanyújtotta a Mitsuhamának a varázslatformula e „kulcsát"? Vagy ami még fonto-sabb, eladta őt magát is? Talán épp ezekben a percekben meséli el, hogyan jutott el Carla a sztori nyomán egészen a kutatási projektjü-kig?

Carlát emésztette a méreg. Az órájára pillantott. Már este kilenc volt; Aziz valószínűleg hazaért a találkozóról Ambrose Wilksszel. Nyilván nem maradt ott bulizni a klubban, még szombat este sem. Ha új varázslatformula nyomára akadt, Aziz éppoly munkamániás volt, mint Carla. Egyenesen hazarohan, folytatja, ahol félbehagyta, és hajnalig le sem fekszik.

Carla elővette a mobilját, és nekilátott, hogy beüsse Aziz számát. De aztán rádöbbent, mit is csinál, és kinyomta a készüléket. A leszá-molás ráér, ha már kijutott innen. A legfontosabb tennivaló most az volt, hogy egyben visszajusson a stúdióba, és rögzítse, amit felvett.

Carla még mindig dühösen visszacaplatott a főterembe, és kikap-csolta a tápegységet. Egy-két percig ott állt a csendben, és azon tépe-


lődött, melyik kijáratot válassza. A „vészkijárat" felirattal jelzett ajtó valószínűleg egyenesen a felszínre vezetett. Ez lenne a leggyorsabb kiút, csak éppen nem tudhatja, mit talál a végén. A mérnöki tudo-mánnyal elrendezett udvart valószínűleg biztonsági őrök járták, és teletűzdelték rejtett érzékelőkkel. Okosabb lenne arra távozni, amerről jött. Végül is még mindig megvolt az alkalmazotti kártyája. És még olyan késő sem volt. Egyszerűen előállhatna azzal, hogy so-káig maradt túlórázni, és kisétálna a főbejáraton. Előtte azonban még ellenőriznie kellett valamit.

Újra a mobilját használta, de ezúttal más számot hívott. Corwin az első csengetésre felvette.

- Albert Motorháza. Mizujság? - Csak a Runabout miatt hívtam vissza. Úgy látszik, még ma este el

tudok menni érte, megvagyok a munkával. Lesz valaki a boltban? - Egy perc türelmet. Meg kell néznem. Pár másodperc múlva Corwin visszatért. Önelégültség csengett a

hangjában. - Persze, hogy elviheti, hölgyem. A bolt üres, de én itt leszek. - Rendben. Köszönöm. Viszlát. Carla elégedett mosollyal szakította meg a vonalat. A tervnek leg-

alább ez a része zökkenőmentesen ment. Corwin újra megsegítette. Afölötti aggodalmában, hogy a Movement Match program feltűnne, ha túl sokáig hagyná a Mitsuhama számítógéprendszerében, rögtön le is törölte, mihelyt Carla kilépett a liftből. Egyszerűbb és feltűnés-mentesebb „hibát" hagyott a helyén. Átírta a liftben lévő kamera és a tizenharmadik emelet hozzá vezető folyosójának a programját is, hogy a biztonsági rendszer csak az előre felvett, ciklikusan körbefu-tó anyagot látta. A kamerákba táplált adatok szerint a lift és a folyosó üres volt - és így is maradt, még akkor is, amikor Carla áthaladt raj-tuk. A lány láthatatlan marad, míg el nem hagyja a liftet, és ki nem fordul a tizenharmadik emelet fő folyosójára. Ha figyeli is a biztonsá-gi monitorokat valami őr, kis szerencsével úgy véli, hogy Carla egy közeli irodából lépett ki. A lány a látszat kedvéért még az ajtó becsu-kását is utánozta a háta mögött. Ha minden jól megy, azt feltételezik majd, hogy Evelyn Belanger még mindig a laborban van.

És onnan már csak azon múlik az egész, hogy kijusson az épület-ből. Ha beütne a ménkű, és súlyos összeütközésbe kerülne a bizton-sági erőkkel, legfeljebb ledobja az álcáját, és a hírnevére - meg a KKRU súlyára - hagyatkozik, hogy megmeneküljön.

202 Lisa Smedman

Carla belépett a liftbe, és belecsapott az ikonba, ami felröpíti a ti-zenharmadik emeletre. Amikor az ajtó sóhajtva kinyílt, kicsörtetett, és égő dühében még mindig Azizt átkozta. Megmutatja annak a...

Mozgást látott, és abban a pillanatban megállt. Nem egészen öt méterre tőle, a háromágú elágazásban, ahol ez a mellékfolyosó az előtérbe csatlakozott, egy hatalmas, szénfekete kutya közeledett. Karmos lába halk kattogással érintette a padlót, ahogy menetelt a fo-lyosón. Két apró, kék láng hajladozott az orrlyukában, amint léleg-zett. Izmos, erős lábain majdnem egy méter magasan állt. Amíg Car-la dermedten reszketett egy helyben, az állat hátranézett, és izzó parázsként ragyogó szemével végigvizslatta a folyosót. Hátralapította a fülét, és vicsorogva villantotta ki csillogó, fehér agyarait. Megvetet-te a lábát, elállta Carla útját, és rámeresztette irgalmatlan hévvel égő tüzes szemét.

Egy-két szívdobbanásnyi ideig Carla moccanni sem mert. Aztán lassan hátrálni kezdett a teremtmény elől. Egy lépés hátra, még egy - és a zárt liftajtó hideg, könyörtelen falába ütközött a háta mögött. A folyosó rövid volt, egyetlen kijárattal - zsákutca, nem más. Még vészlépcső sem volt. Csapdába esett egy mágikus teremtménnyel szemben, amely akármelyik pillanatban a torkának ugorhat. És a leg-halványabb ötlete sem volt, mit tehetne.

A mobilt még mindig a kezében tartotta. Carla végiggondolta a le-hetőségeit, aztán az újrahívás ikonjára csúsztatta az ujját, és kétszer megnyomta. Ahogy a készülék automatikusan hívta Aziz számát, be-kapcsolta a képmegjelenítést. A Mitsuhama figyelheti a forgalmat, de ami a legrosszabb, ami történhet, hogy legfeljebb előbb találják meg, nem utóbb. Mielőtt ez a borzalmas fekete kutya darabokra té-pi.

Ahogy a hívás megérkezett, a mobil aprócska képernyője életre kelt. Aziz látszott rajta, mint egy könyv fölé görnyedve olvas. Éppen egy fényceruzával szkennelte a szöveget, és fel sem nézett, amikor megszólalt.

- Igen? Akkor megegyeztünk? Aztán kis híján összecsuklott, amikor meglátta Carla arcát a tele-

kom képernyőjén. - A, te vagy az, Carla? Bocsánat. Mit akarsz? Carla visszanyelte a dühét, és olyan halkan szólt, ahogy csak tu-

dott. - Bajban vagyok, Aziz. Segítened kell.


- Mi a gond? Carla remegő kézzel elfordította a mobilt, és a minikamera elé ke-

rült a lassan közelgő, vicsorgó fenevad. - Azt a tetves rohadt! - kiáltott fel Aziz. - Ez egy pokolkutya. Ne te-

gyél semmi hirtelen mozdulatot, Carla, mert darabokra szed. Kösz, Aziz, gondolta Carla. Másra se voltam kíváncsi. Aziz habozott, majd közelebb húzódott a telekom képernyőjéhez. - Hol vagy Carla? Ugye nem a... - Elkerekedett a szeme. - Szóval

onnan beszélsz, jól mondom? - Mit csináljak, Aziz? Aziz aggódva vonta össze a szemöldökét. - A dög az épület biztonsági rendszeréhez tartozik, Carla - folytat-

ta. - Csak ne mozdulj, oké? A gondozója rögtön megjön, és vissza-hívja, mihelyt észrevesz az egyik képernyőn. Ha nem teszel semmi fenyegető mozdulatot, nem esik semmi bajod, míg oda nem ér.

Egy-két másodpercre Carla kicsit megnyugodott. A kutya nem jött közelebb. Körülbelül egy méterre állt tőle — még mindig guggolva, ugrásra készen -, de úgy tűnt, pillanatnyilag megelégszik azzal, hogy őrzi és figyeli. Carla még ilyen messziről is érezte a tüzes lehelete he-vét. Nem akarta, hogy közelebb jöjjön. Egyszerűen úgy tesz, ahogy Aziz mondta - mozdulatlanná dermed, míg az állat gondozója meg nem jön.

Aztán felhorkant, és a plafonra emelte a szemét. - Az idomár nem vesz észre, hacsak nincs telepatikus összekötte-

tésben a döggel, Aziz - mondta suttogva, a lehető legenyhébben mozgatva az ajkát. - Megberhelték errefelé a biztonsági kamerákat. Hacsak nem figyelik a mobilok frekvenciáját, senki rá nem jön, hogy itt vagyok.

- Irodaépületben vagy. Előbb-utóbb csak jár arra valaki. Maradj, ahol vagy!

Igen, persze. Várjon, míg valakinek fel nem tűnik, hogy a pokolku-tya eltűnt a képernyőkről, és utánanéz. Élve ugyan kijuthat, de a sztorit elveszti. A Mitsuhama biztonsági őrei megtalálják a zsebében a nyomtatványt, és nem lesz nehéz kitalálniuk, mit keres itt. És való-színűleg eszükbe jut ellenőrizni, nincs-e valami kibercucca, felfede-zik a szemét, és kiveszik belőle a csipet a szemkamera összes adatá-val. És ez pontot is tenne a sztori végére.

Kell lennie más kiútnak. Aziz segítsége fabatkát sem ért. De talán ha...

204 Lisa Smedman

A pokolkutyára pillantva Carla látta, hogy még mindig nem jött közelebb. Lassan, milliméterről milliméterre a dzsekizsebe felé nyúlt a szabad kezével. Ha sikerül kibűvölnie Farazad csekkrúdját a zsebéből, Corwin segítségével talán megint kinyithatja a liftajtót. Ez-úttal a labor hátsó része felé kell mennie, a vészkijárat felé.

- Most leteszem, Aziz. Fel kell hívnom valakit. - Vigyázz, Carla, hogy ütöd be a számokat. Lehet, hogy a pokolku-

tya fegyvernek nézi a mobilodat. Talán úgy idomították, támadjon meg mindenkit, akinél...

Carla már nem figyelt rá. Ujjai megérintették a dzsekije anyagát. Már csak a zsebbe kell csúsztatnia a kezét, és.. .

A pokolkutya egyetlen ugrással rávetette magát. Carla ösztönösen felsikított, és maga elé kapta a karját. Az állat nekiugrott, odacsapta a liftajtóhoz. Aztán a padlón találta magát, a lénnyel maga fölött. Cu-dar, izzó tekintetét Carla szemébe fúrta, a karmai pedig lassan, fáj-dalmasan a bőrébe mélyedtek a ruhája anyagán át. A dög orrlyuká-ban a kék láng fellobbant és kihunyt, lobbant és kihunyt a lélegzet ritmusára, hőhullámokkal perzselve végig Carla arcát. A kutya hara-pásra tátott szájjal, csillogó, fehér agyarakkal állt fölötte. Carla ter-mészetes szemét elöntötték a könnyek, a másikkal viszont még most is közelképet vett a kutya fejéről. Ha meghal, trideófelvétel közben haljon meg. Drámai lesz az utolsó képsora. Tudata vonyított a féle-lemtől, de egy távoli, rejtett kis sarka még most is a bevezető szöve-get fogalmazta:

- E lenyűgöző képsorok Carla Harristől, a KKRU riporterétől szár-maznak, nem sokkal a halála előtt...

Aziz éles hangja visított a mobilból, amely még mindig ott hevert valamivel mögötte a padlón.

- Carla! Mi történt? Élsz még? Carla visszanyelte a zokogását. Lehet, hogy Aziz eladta, az is lehet,

hogy elbarmolta a sztoriját, de most ő az egyetlen, akihez fordulhat. - Aziz - nyögte segíts!

25

- Te meghibbantál! - kiabálta Masaki a telekomegységbe. - A szel-lem veszélyes. Ahogy esetleg megmenti Carlát, ugyanúgy meg is öl-heti!

A telekom vetítőegységéből Aziz háromdimenziós alakja tartotta szemmel a riportert.

- Csak az értékes időt vesztegeted, Masaki. Hozd el a lányt a cím-re, amit megadtam! Most! Minden perc számít.

Pita kidörzsölte szeméből az álmot, és felült. Masaki lakásában, a heverőn aludt, és a beszélgetésből csak foszlányokat hallott. Valami Carláról, a szellemről - és róla. Élénken figyelve előrehajolt.

Masaki megrázta a fejét a telekom előtt. - Nem - mondta határozottan. - Kapcsolatba lépek a biztonsági

őrökkel az épületben. Majd ők leszerelik azt a házőrző kutyát. - Pokolkutya, nem házőrző - pattogta vissza Aziz. - És mit gon-

dolsz, mit csinálnak a gazdái egy behatolóval, aki megsértette egy szigorúan titkos kutatólétesítmény területét? Nem fogják csak úgy szépen, finoman megérdeklődni az őrök, mégis kicsoda, és hogy került ide, aztán elengedni. Akármit is kérdeznek, nem fogják elfi-nomkodni. És ha nem tudják meg, amit akarnak...

- Carla riporter, és a sztorija nyomában jár - vetette ellen Masaki. -A stúdió mögéje áll. - A hangjából viszont árnyalatnyi bizonytalan-ság érződött. Aziz meg is ragadta.

- Továbbá illegális behatoló egy nagy hatalmú társaság magánte-rületén, ebben a tekintetben tehát nem különb holmi árnyvadász-nál. - mondta. - Komolyan azt hiszed, érdekelné a Mitsuhamát a

206 Lisa Smedman

botrány, amikor letudhatja az egészet a biztonsági őrök jól végzett munkájaként? És mi akadályozza meg őket, hogy utána végigvegye-nek mindenkit, akinek köze van a sztorihoz? Te lehetsz a következő, Masaki. A te aláírásod is ott volt az eredeti riportban. Még szerepel-tél is benne, ha jól emlékszem.

A riporter idegesen megnyalta az ajkát. - Még mindig nem tudom, okos dolog-e azt a szellemet... - Mi folyik itt? Masaki hátrafordult, és meglepve vette észre Pitát. Láthatólag el-

felejtette, hogy ő is itt volt. - Carlát a Mitsuhama komplexumában sarokba szorította egy po-

kolkutya. Aziz a szellemet akarja felhasználni ellene. Abban a hitben él, hogy ha újra sikerül magára terelnie a szellem figyelmét, te majd az uralmad alá hajtod. Csakhogy ez őrültség. Nem látom be, hogy segíthetnél bármiben is. Elkapni egy szellemet, amelyik már végzett egy mágussal? Lehetetlen! Egyszerű gyerek vagy, bármiféle mágikus oktatás nélkül. Nem engedem meg.

Pita szeme összeszűkült. Sima utcagyerek, mi? Egen, hülye kis ork, akit tetszés szerint dobálhatnak ide-oda, és ha éppen kényel-metlenné válik, nyugodtan besuvaszthatják valami közösségi ott-honba. A padlóra lökte a takarókat, és felállt. Masaki szemébe fúrta a tekintetét.

- Tudom irányítani - mondta szenvtelen hangon. A telekom felé fordult. - Mit akarsz, Aziz, mit csináljak?

A mágus hadarva beszélt. - Emlékszel arra a bedeszkázott Stuffer Shack boltra? Asztrális

alakból láttad, amikor megtámadott a szellem. Pita bólintott. - Azt akarom, hogy menj oda - személyesen -, amilyen gyorsan

csak tudsz. Megadom a címet. Ott majd találkozunk, és elmondom, mi a teendőd. Rendeltem egy taxit. Mondd meg a sofőrnek, tapos-son bele!

Pita felelni készült, de Masaki félbeszakította. - Hagyjuk a taxit! - mondta Aziznak. - Majd viszem én. Pita rámeresztette a szemét. - Mintha megtiltottad volna, hogy odamenjek. Masaki elköszönt Aziztól, és kikapcsolta a telekomot. Aztán sóhaj-

tott.


- Úgyis megcsinálod ezt az őrültséget, mondhatok akármit. Azt hiszed, egész idő alatt itt akarok ülni, és a kezemet tördelni, nem esett-e bajod? Ott akarok lenni. Arra az esetre, ha bármi rosszul sül-ne el.

Pita meglepetten pislogott. Ha a szellem ellenszegül a parancsa-inak, és támad, Masaki nem sokat tehet. Legfeljebb ropogósra sül-het vele meg Azizzal együtt. A riporter talán mégis törődött vele. De most nem volt idő ezt számítgatni. Aziz azt mondta, siessen. Felkap-ta a dzsekijét a földről, és belebújt az edzőcipőjébe.

Autóval gyorsan odaértek a boltba - szombat estéhez képest ritka a forgalom, és most az egyszer még Masaki is megszegte néha a se-bességhatárt. Egy szót sem szólt Pitához, csak feszült csendben ült egész idő alatt, és fél kézzel, idegesen dobolt a kormányon. Csak akkor szólalt meg, amikor végre odaértek a bedeszkázott Stuffer Shack mellé, és leparkoltak mögé.

- Aziz kért meg, hogy hozzam el - mondta, és a hátsó ülésről elő-vett egy hordozható trideókamerát. - Azt akarja, hogy dokumentál-jam az egészet. Biztos ragadt rá valami, mikor még együtt voltak Carlával. Talán benne is van valami a riporterből.

Kényszeredett mosolyt eresztett meg Pita felé. Nyilván viccelni próbált.

Pita kikászálódott a kocsiból, és odament a körbedeszkázott épü-lethez. A bolt még mindig úgy nézett ki, mint amikor asztrális alak-ban látogatta meg. A pultokat és a kirakat polcait ugyanúgy por bo-rította, de a padlót tisztára söpörték. Enyhén fénylő festékkel pentagrammát festettek rá, azt pedig hermetikus körbe vonták. Aziz mellette térdelt, és földet, vizet meg egy égő gyertyát tett ki a csillag csúcsaira. Felnézett Pitára, és elmosolyodott, amikor meglátta a ri-portert.

- Kösz, hogy eljöttél, Masaki. A kamerát állítsd nagyjából oda, és maradj is ott! Bármi történik, ne próbálj átlépni a hermetikus kö-rön! Csak rontasz mindenen, ha sikerül megtörnöd - arról nem is beszélve, hogy magadat is veszélynek teszed ki. És hagyd, hadd menjen a kamera! Ha a varázslat csődöt mond, a trideóról talán megtudom, mit rontottam el.

Magához intette Pitát. - Te, Pita, itt fogsz ülni, a pentagramma csúcsán. Ha elfoglaltad a

helyed, létfontosságú, hogy ne szakítsd meg a védővarázslatom, és ne próbálj kilépni a körből. A legjobb, ha egyáltalán nem is moz-

208 Lisa Smedman

dúlsz. Koncentrálj a pontra, ahol a szellem a bőrödbe égette a ne-vét. Ha érzed a jelenlétét, használd a vizualizációs technikát, amiről beszéltem, és képzeld tisztán magad elé Carlát. Aztán képzeld el a pokolkutyát - egy nagy, fekete kutyát -, és utasítsd a szellemet, hogy támadja meg. Ha úgy könnyebb, hangosan is kimondhatod a parancsot, nem csak magadban. Ha az akaratod uralma alá kerül, a szellem kénytelen lesz engedelmeskedni.

- És mi van, ha nem tudom irányítani? Pita idegesen rágta az ajkát. Csak most kezdett derengeni előtte,

mekkora veszélybe sodorta magát. Korábbi hetykesége és büszkesé-ge elpárolgott. Az égett sebhelyekre nézett Aziz bőrén, megtapogat-ta a karján a viszkető foltot, és eszébe jutott az éles, csípő érzés, ahogy a szellem megérintette.

- Ha úgy érzed, a szellem kezd felülkerekedni, ha úgy találod, képtelen vagy uralni, emeld fel a karod, és zavard el - felelte Aziz. -Egyszer már elűzted. Ezúttal egy hermetikus körön belül leszel. Az egyszerű gesztus, hogy ráemeled az öklöd, elég kell, hogy legyen az elkergetéséhez, feltéve, hogy az akaratod ereje is mögötte van.

Az akarata ereje. Pita most kezdett csak igazán idegeskedni. Mági-kus képességei szigorú értelemben véve nem álltak az irányítása alatt. Nem lehetett benne biztos, ma éjjel egyáltalán megjelennek-e. Szeme sarkából az ajtót méregette, és kedve lett volna egyszerűen kimenni rajta. Mintha megérezné a bizonytalanságát, Aziz odalé-pett, becsukta, belakatolta, és rátette a láncot.

- Nem hiányzik, hogy félbeszakítsanak - mondta. Visszament a hermetikus körhöz, és türelmetlenül intett Pitának,

hogy üljön le. - Na hajrá! - mondta. - Carla élete múlik rajta. Nem akarod, hogy

megölje a pokolkutya, vagy elkapják az őrök, ugye? Mi vagyunk az egyetlen esélye.

Pita tétovázott. Nem tudta eldönteni, Aziz hangjában ott volt-e az őszinte aggodalom Carla sorsáért. Carla elmondása szerint egyszer elég közel álltak egymáshoz, az igaz. Csak ez évekkel ezelőtt volt. Aziz egész sztorija a pokolkutyáról meg a lányról lehet beugratás is, nem több sima átverésnél, így akarva őt rávenni, hogy segítsen be-fogni a szellemet. Lehet, hogy Carlát nem is fenyegeti semmi. De aztán megrázta a fejét. Nem, így nem lenne értelme. Az utolsó alka-lommal, amikor belekontárkodott, a szellem kis híján végzett Aziz-zal. Jó ok nélkül nem kockáztatná még egyszer az életét. Ugye?


Ha Carla élete komolyan veszélyben forog, Pitának kötelessége mindent megtenni érte, amit csak tud. A riporter talán a levegőbe ígérgetett, amikor azt mondta, leadja a sztorit Chenről és a gyilkos Lone Starról, de kimentette Pitát meg Yaót a jakuzák golyózáporá-ból. Már csak emiatt tartozott neki. Amellett Pita kíváncsi is volt. Tényleg meg tudja csinálni? Megrendszabályozni egy szellemet, amellyel a nagymenő céges mágusok és az Azizhoz hasonló szakér-tők sem bírtak? Csábító volt ennyi hatalom gondolata csak az ő mar-kában. Próbálja még egyszer bárki is „disznópofának" nevezni a szellemmel a háta mögött! Megmutatja nekik.

- Mutasd, hova üljek! - mondta Aziznak. Masaki a bolt sarkából figyelte. - Nem kötelező végigcsinálnod, Pita - mondta. A lihegés vissza-

tért a hangjába. - Még mindig nem késő hívni a... - Csend legyen! - vakkantotta Aziz. - Ha magára tereli a figyel-

met, lehet, hogy a szellem magát szemeli ki célpontnak. Masaki nyelt egyet, és úgy helyezkedett, hogy egy poros pult es-

sen ő meg az idézőkör közé. Idegesen állítgatta a trideókamerát. - Felvétel megy - mondta. Pita leült, ahová Aziz mutatta. Törökülésbe helyezkedett a pen-

tagramma csúcsán. A cipőfűzőjével játszott, míg a mágus is elfoglal-ta a helyét. A hátára feküdt, fejét Pita lábánál nyugtatta, és fél kezé-ben egy törött üvegdarabbal a piszkos tetőablakra meredt. Még egyszer figyelmeztette Pitát és Masakit, eszükbe ne jusson félbesza-kítani, azzal mély levegőt vett, és kántálni kezdett.

Pita egy szót sem értett belőle. Csak a szemét mozgatta, és oda-pislogott Masakira. A karja viszketett, de nem merte megvakarni. Ehelyett a cipője orrát dörzsölgette két ujjal; a testhelyzetén nem akart változtatni.

Masaki idegesen rámosolygott a homályból. Az aggodalom ráncai redőzték az arcát, szürke bajsza pedig rezgett, ahogy ideges rángás ütött az ajkába. A képzelet játszott, vagy Pita tényleg kicsit jobban látta a riportert? Valami világított a tetőablakon át.

Aziz csak kántált tovább, különös, durva hangzású szavakat vissz-hangozva.

Pánik markolt Pita gyomrába, ahogy a Stuffer Shack belseje foko-zatosan világosodni kezdett. Mi a fenét keres itt? Masakinak igaza volt. Akármilyen természetes sámáni tehetséggel született, oktatást nem kapott. Egyszerű utcagyerek, és ezúttal messze az erejét meg-

210 Lisa Smedman

haladó ügybe keveredett. Bátorsága utolsó morzsáit is össze kellett kapargatnia, hogy rábírja magát, ne pattanjon fel, és ne rohanjon.

A szeme sarkából mozgást észlelt. Nem a feje fölött, ahol a szel-lem akármelyik pillanatban megjelenhet, hanem lent, a padló sar-kán. Macskaalakú árnyék lett volna? Masaki kamerájának pergése tényleg dorombolásra hasonlít? Vagy Pita csak kezdett megőrülni?

Aztán puha érintést érzett a kezén. Az érintés megnyugtatta, és felruházta a szükséges bátorsággal, hogy maradjon, ne szaladjon se-hova. Pita gondolatban kieresztette a karmait, és felkészült bármire, ami következhet.

Hirtelen ragyogó fényörvény gyúlt ki a fejük felett, éles árnyakba borítva a termet. Masaki rémült kiáltást hallatott, és széttárt karral levetődött a pult mögé. A kameráját hagyta, hadd menjen. Aziz fel-emelte a törött üvegdarabot a kezében, és hangosabban, erősebben kántált. Elfordította a fejét a fénytől, Pitára meresztette a szemét, és a plafonra mutatott. Azzal szorosan becsukta a szemét.

A termet fájdalmasan erős fény töltötte be. Aziz példája láttán Pita is észbe kapott, és lehunyta a szemét. Nem akart felnézni, nem akarta látni a feje felett lebegő szellemet. A hevét így is érezte a bő-rén. Ugyanekkor borzongás futott végig rajta, és felborzolódott kar-ján a szőr. Ösztönösen megszorította az alkarján a szellem égette nyomot, és kétségbeesetten próbált koncentrálni.

- Carla - krákogta rettegve, és maga elé képzelte a riporter arcát. Összpontosított, és melléje képzelte az őt fenyegető cudar, fekete kutyát is.

- Öld meg! - suttogta vadul a szellemnek. - Mentsd meg! A fény élesen villgott Pita körül, hogy még a csukott szemhéján át

is vörös foltok jelentek meg előtte. Érezte, amint a feje búbját meg a vállát veri a kíméletlen izzás. Izzadság csorgott le a fél arcán. A szellem közelebb nyomult. Érte jött, megpróbálta felszippantani a szédítő örvénybe. Nem tudta rákényszeríteni az akaratát. Soha nem is tudta. Ez a valami atomokra tépi a testét...

-Takarodj ! Pita talpra ugrott, és felemelte égett karját. A tetőablakra muta-

tott, és nyílegyenes vonalba vonta minden akaratát. - Tűnj el! Masaki ugyanebben a pillanatban kezdte visítani a nevét. -Pi . . . !

A LUCIFER- JÁTSZMA

Pita hirtelen magasan a bolt felett találta magát. Fényvillanásként cikázott a csillagokkal felszórt égen. ívben repült felfelé, aztán le, és végigsuhant egy tó sötét felszínén. Szaggatottan száguldott hat, fe-kete üvegablakos torony felé. Átrepesztett az egyik négyzeten. Le-hetetetlen sebességgel pattogott végig iroda helyett egy szögletes homályos, dobozszerű valamin. Hirtelen egy sötét hajú nőre buk-kant, rajta egy kutyára. Hatalmas, fekete kutya, az agyarai pár centi-re a nő torkától. Pita odavillant, egy pillanat alatt átégette a kutya iz-zó, vörös szemét, és az agyába vágott. Aztán újra ki, kettős, fehér sugárként a dög orrlyukán át, olyan gyorsan, hogy összecsuklani se maradt ideje, de még a nő szemrebbenésénél is gyorsabban. Vissza a folyosón, ki az égre. Papírvékony villanásként terjedt, elvegyült a villámokban, kilométerek százaira rohant szét mindenfelé, és csak várt, míg lehetetlen lassúsággal múltak a másodpercek...

Pita tudata nagy nehezen gondolatokat formált. Uralom. Parancs? Érezte a szellem türelmetlenségét - a vágyát az áramlásra és a sza-

badságra. És a dühét. Valahol odalent ott voltak a száloptikai kábe-lek, a zümmögő gépek, a földgolyót láthatatlan hálójukba borító számítógépes csomópontok. A Mátrix. Ragadós pókháló, amelybe a szellem újra és újra belecsapott, visszatért, mert kényszerítették rá. Törd meg, sziszegte Pitának. Szakítsd szét!

Pita érezte a teremtmény dühét izzani a tudatában, aztán a harag találkozott a sajátjával. Kép formálódott a szeme előtt. Egy zsaru ar-ca, amint gyűlölettől eltorzulva mered rá. Egy krómkéz. Egy éjjel száguldó járőrkocsi.

A szellem egy pontba sűrűsödött, majd cikkcakkos villámként vá-gott a város felé. Pita lehetetlen magasságból nézte, ahogy lezuhan a sikátorba, ahol kettős, fagyott jégsugárként ingadoztak a kocsi fényszórói. Be a szélvédő sötétített üvegén.

A szélvédő mögött két iszonyodott arcot látott az éles fényben. Szemüket szorosra zárták, kezüket védekezően emelték az arcuk elé, mintha ütést akarnának felfogni. És az egyik kéz krómkéz volt. A járőrkocsi csúszkálni kezdett, ahogy a kormány kicsúszott a ré-mült vezető kezéből. Megölni? -, suttogta egy hang Pita elméjében.

Ugyanebben a pillanatban Pita visszhangra lett figyelmes. Másik hang nyomta el az elsőt. Valahogy jobban egybevágott Pita önnön gondolataival. Nem, suttogta halk dorombolással. Inkább játssz ve-le!

2 1 1

212 Lisa Smedman

Macska hangját felismerve Pita mosolyogni próbált. Érezte, hogy az agyából megindul az impulzus az ajka felé. A világ viszont, ami-ben most mozgott, ezerszer gyorsabban mozgott annál, hogy ki is várja, míg odaér. Igen, visszhangozta az első hang, mielőtt Pita bár-mit is mondhatott volna a sugallatra. Játsszunk vele!

Fénysugarak nyalták végig a két zsaru arcát a járőrkocsiban. Meg-égette az arcukat, leperzselte a hajukat, egy perc alatt megvakította mindkettőt. Pita egyik fele ujjongott örömében, élvezte a szellem okozta fájdalmat és szenvedést. Ez a két zsaru ölte meg Chent, Shazt és Mohant. Most pedig egyenesen a karmai közé kapta őket. Csinálhat, amit akar, pofozgathatja mindkettőt, amíg csak tetszik, tépheti a bőrüket, vagy apránként folyatva a vérüket lassan, adagon-ként élvezheti a félelmüket.

A lelke másik fele viszont iszonyodva állt. Mit művel itt? Pillanat-nyi kétség nélkül ölette meg a szellemmel a pokolkutyát, az igaz. Ez viszont kínzás. És látványnak is undorító. Hirtelen megrettenve az átváltozásától visszafordult, és elszakította magát a jelenettől...

Valami elpattant. Lelki szeme előtt kihunyt a fény. Ajka ugyanek-kor vigyorra húzódott, ahogy a látszólag órákkal ezelőtt indított pa-rancs elérte az izmokat. Sötét szobában, az arcán bugyuta vigyorral nyitotta ki a szemét.

- Pita? Semmi bajod, Pita? Masaki félelemtől elkerekedett szemmel pislogott rá a pult mö-

gül. Talpra kecmergett, és fél szemét változatlanul a tetőablakon tartva elősunnyogott a pult sarka mellett. Háta mögött a trideóka-mera halk zümmögéssel még mindig ment.

Aziz nyögve átfordult, és a szemét dörzsölte. Majd megint hátra-tekeredett, és a tetőablakra meredt.

- Hol van? - kérdezte hirtelen - Hova tűnt? Pita sóhajtott, és a megkönnyebbülés ellazította az izmait. - Eltűnt. Elengedtem. Aziz a térdére csapott. - Hát képes voltál az uralmad... - Igen - felelte Pita. A karja rettenetesen égett. És halálosan fáradt

volt, a varázslat rengeteg erejét felemésztette. - Most már felkelhe-tek?

- Hát persze. - Aziz felsegítette Pitát, és kivezette a hermetikus körből. - Megcsináltuk! - harákolta, és hátba veregette a lányt. -Markunkban tartottuk a szellemet!


- Úgy érted, Pita tartotta a markában - vetette közbe Masaki. Kö-zelebb lépett Pitához, és óvó mozdulattal átkarolta a vállát. Pita hoz-zádőlt, még arra sem volt ereje, hogy tiltakozzon a bizalmaskodás ellen. Ami azt illeti, kicsit még jól is esett.

- Pita nem egyedül csinálta - mondta Aziz. - Nem gyakorlott... Elektronikus pittyegés szakította félbe a szoba sarkából. Masaki

odaszaladt, és felvette a mobilját. - Igen? Egy-két másodperc után összehajtotta a készüléket. - Carla volt - mondta széles vigyorral. - A pokolkutyának annyi.

Carla meg egy kicsit ütött, egy kicsit kopott, de már kifelé tart a MCT székhelyéről.

26

Carla egy fényceruzát forgatott az ujjai közt, és próbált veszteg maradni, míg szembenézett Greerrel. A pokolkutyával való találko-zás nyomai még mindig vörös hegként húzódtak a kezén.

- Hogy érted, hogy a sztorinak annyi? Megszereztem, amit akar-tál: a bizonyítékot, hogy a Mitsuhama Computer Technologies áll a szellem mögött. Még nyomtatott dokumentumom is van, egyene-sen a kutatólabor főnökének címezve, arról, milyen célokra fordíta-ná a cég a technikát. A francos életemet tettem kockára, és a pokol-kutya kis híján el is intézett közben. Tegnap, a szabadnapomon egész nap azzal foglalkoztam, hogy összeillesszem a darabokat. Vannak felvételeim a hermetikus körről a Mitsuhama laborjában, ami megegyezik a csipen szereplővel, és megvan a feltevésemet megerősítő értesülés egy Renraku-közeli forrásból, amiben elisme-rik, ott is kísérleteznek Farazad varázslatával. Te meg ennyit tudsz mondani az egészre, hogy a sztorinak annyi? Nem hiszem el!

Greer hátradőlt kipárnázott székén, és kényelmetlenül hintázott előre-hátra. Határozottan zavartnak látszott. Rendszerint, amikor behívott egy-egy riportert a hírhedt „magánbeszélgetéseire", dü-hödt medveként ordibált és csapkodott. Az egész szerkesztőségi szoba hallhatta a letolást, akár csukva volt az ajtó, akár nem. Rendes körülmények között foggal-körömmel, az asztal fölött kiabálva mentek volna egymásnak, és Carla talán kiharcolta volna, hogy le-adják a sztoriját. De Greer ma nem hagyta provokálni magát. Felvet-te a bögréjét, és húzott egy kortyot a rég kihűlt szójakávéból.


- Hallottad, mit mondtam - válaszolta nyersen. - A sztori nem fog kikerülni. Felejtsd el!

- Őrültség! - tiltakozott Carla. - Ez a sztori óriási. Nem csak arra célozgat, hogy a mágiát esetleg fel lehet használni a Mátrixban, de valami másra is, ami talán a 2029-es összeomlás megismétlődése le-het. Szenzációs sztori, hozzá ironikus is. Képzeld csak el, egy cég fejleszti ki a szellemet, ami egymagában elpusztíthatja az egész információs és kommunikációs ipart. Ilyen sztorit nem áshatsz el! Ha a KKRU nem adja le, majd leadja más.

- Nem, nem fogják - mondta Greer csendesen, és a bögréje alján lötyögő szójakávéba bámult. Mellette, a falra szerelt monitoron ép-pen szupernehézsúlyú bokszmeccset közvetítettek. A hangot levet-ték; a trollok néma ütéseket váltottak a képernyőn. Greer időnként odapislogott a válla felett.

- Senki nem fogja... Carla túlságosan felhúzta magát, hogy figyeljen rá. Felemelke-

dett, és a producerre mutatott a fényceruzával. - Ha a KKRU nem nyomja le, tudok másik csatornáról, amelyik

igen. A BAMT riporteri állást ajánlott, ha bebizonyítom nekik, hogy érek valamit. Átigazolok ebben a pillanatban - és viszem a Mitsuha-ma-sztorit ha nem adod le.

Erre már Greer is felnézett. Letette a bögréjét, ahogy Carla az ajtó felé törtetett, és félig felemelkedett az asztala mögött.

- Carla, várj! Carla fél kezével a kilincsen megállt. Greer megkerülte az asztalt, és vastag kezét a vállára tette. - Szerintem is igazad van, Carla. Száz százalékig. Kiváló sztori - a

legjobb, amit valaha csináltál. És Wayne is ragyogó szerkesztői mun-kát végzett. Tényleg van huzata. De nem adhatom le, bármennyire is szeretném, mert...

Carla nem volt kíváncsi a kifogásaira. - Téged is elkaptak, mi? - suttogta. Greer tekintetét kereste. -

Nem fér a fejembe, Greer. Mégis mivel fenyegethetett a Mitsuhama? Nincs családod, amelyért aggódnod kéne, és nem is ijedsz meg egy-könnyen. Akkor se gazoltál be, amikor arról a puyallupi szervezett bűnbandáról adtunk, pedig Jimmy Chin megígérte, koktélt dob a kocsidra, ha megpróbálod. Mije lehet a Mitsuhamának, amivel ennyire ki tudott készíteni?

216 Lisa Smedman

Greer keze lehullott Carla válláról. A figyelme megint a boksz-meccset közvetítő monitorra tévedt. A képen az egyik bokszoló ép-pen nagyot nyekkent a matracon. Greer halkan káromkodott, ahogy a másik harcos kesztyűjét a levegőbe emelték. Aztán vissza-ment az asztalhoz, és a székébe rogyott.

- Megvették az állomást - válaszolta végül. - Ma reggel kötötték meg az üzletet, mielőtt munkába értél. A KKRU a Mitsuhama tulaj-dona. Most már úgy táncolunk, ahogy ők fütyülnek. És nem akar-ják, hogy a sztori napvilágot lásson.

Carla arca eltorzult, izzó düh gyűlt fel benne. - Te meg csak hagyod, hogy parancsolgassanak? - pattogta. - Mi

lett belőled, valami céges öleb? Greer mélyen sóhajtott. - Tudom, hogy bűzlik az ügy, Carla. De nem engedhetem meg

magamnak, hogy elveszítsem az állásom. Öt évem van a nyugdíjig, és attól kezdve a céges juttatásból élek.

- De hát trideóproducer is vagy - mondta Carla, és még mindig nem hitt a fülének. - Jó fizetésed van. Nem lehet ekkora szükséged a pénzre.

- De lehet. - Greer széles arca elvörösödött a szégyentől. - Rég-óta... - elhúzta a száját, és képtelen volt befejezni a mondatot.

Carla előtt egy pillanat alatt összeállt a kép. Greer megszállott ér-deklődése a sport iránt, hogy állandóan másokat vágott meg egy-egy italra a sajtószobákban, az aprócska odú, melyet lakás címen bérelt. A monitorra pillantott, majd vissza Greerre.

- Szerencsejátékozol, igaz? - kérdezte halkan. - Mit ajánlott a Mit-suhama, hogy kitörli az adósságod? Mennyivel tartozol?

- Sokkal - motyogta Greer. Szomorú, öngyalázó mosollyal nézett fel. - Asszem, egyáltalán nem is kellett volna sportriporternek men-nem. így kezdődött minden - apró, pár nujenes kis tétekkel, baráti alapon. És azóta megy le a lefolyón mindenem.

- J a j , Gil. - Carla belesüppedt a székbe a producer asztala előtt. Haragja hirtelen sajnálattá változott. - Nem csoda, hogy annyit túl-órázol.

- Hát nem. - Greer újra a kihűlt kávéra fordította a figyelmét. Carlát készületlenül érte a böhöm férfi vallomása. Elszomorította

a tény, hogy a Mitsuhama megtalálta a gyenge pontját, és csinálha-tott vele, amit csak akart. Az efféle megtöretés minden hírhajhász-nak iszonyú csapás lenne, Greernek különösen. Mindvégig büszke


volt kemény, lebírhatatlan riporteri hírnevére. Carla oda akart nyúl-ni, hogy megnyugtassa, de most nem ennek volt itt az ideje.

- Sajnálom, ami történt, Gil - mondta, és felállt. - De nem marad más választásom. Viszem a sztorit a BAMT-hoz.

A férfi felnézett. - Egyszer már próbáltam elmagyarázni, Carla. A BAMT hozzá sem

fog érni. Nem fog senki. A te aláírásoddal biztosan nem. Carlán eluralkodott a közelgő csapás előérzete. Lassan újra leült. - Miért nem? Greer láthatólag még jobban szégyenkezett, amint kihúzott egy

asztalfiókot. - A mai modern technika korában, amikor bármilyen digitális

anyagot át lehet alakítani pár mozdulattal, egy hírállomás nem ha-gyatkozhat másra, csak a hírnevére. A megbízhatóságára. A közön-ségben a gyanú árnyéka sem ébredhet, hogy mindaz, amit a tride-ójukon látnak, a tiszta, érintetlen igazság. Végső soron az állomás riportereinek jó hírén áll vagy bukik minden. Ha a riportereket be-csületesnek látják, elhiszik, amit a csatorna ad. De ha a riporterek bármi módon kompromittálták magukat, ha hazudnak a sztorijaik-ban, vagy... ha megkérdőjelezhető a magánéletük...

Elhallgatott, és becsukta a fiókot. A jelöletlen optikai memó-riacsipre meredt teljes figyelmével, amit elővett belőle, és nem mert Carla szemébe nézni.

Carla sem merte megkérdezni, mi lehet a csipen. Gyomrában a jeges szorítás jelezte, hogy a tudalattija már úgyis kitalálta.

- Az új főnökünktől kaptam ma reggel - mondta Greer. Leütött az asztalán egy gombot, ezzel eltüntette a bokszmeccset a képről, és zárt láncú visszajátszómódba kapcsolta a monitort. Aztán felállt, leeresztette a reluxát az iroda üvegén, és eltakarta Carla megszégyenülésének izgalmas látványát a többi riporter elől, akik a gépeik mögül ki-kikukucskálva leskelődtek.

- Én is tudom, hogy hazugság, Carla, és te is tudod. De ha a nyil-vánosság elé kerül, mi van ezen a csipen, hogy hogyan rejtegetted évekig a titkos pornósztár-karriered, a hitelességed abban a pilla-natban nullára csökken. Senki nem venné komolyan egy szavadat sem, soha többé.

Leült, az asztalba épített lejátszóegységbe tette a csipet, és meg-nyomta az indítóikont. Látványosan hátat fordított a monitoron vil-lódzó képeknek. Nem fáradozott a hang visszakapcsolásával, és

218 Lisa Smedman

Carla ezért hálás is volt. Iszonyodott ámulattal nézte a trideóanya-got önmaga és Enzo - a Lone Star férfinaptár Mr. Novembere - pu-cér kettőséről. Pár másodperc után a kezébe temette az arcát. A Mitsuhama nem csak Greer gyenge pontját találta meg, de az övét is. Méghozzá vastagon. Még mindig nem volt bűntudata, amiért rögzítette romantikus találkozásai emlékét, de a képsorok láttán, amelyek könnyen a pályája végét jelenthették, elfogta a szégyen és a rettentő düh.

Greer odanyúlt, és egyetlen pöccintéssel leállította a lejátszót. Ki-pattintotta a memóriacsipet, és Carla elé tolta.

- Tessék - mondta. - Vidd el! Töröld le! Sajnálom, hogy látnom kellett. Meg se' kérdezem, igaz-e vagy nem.

Carla bénultan nyúlt a csip után. Azonnal felismerte rajta az ere-deti felvétel sárga tokjának karcolásait. Letörölni? Mire menne vele? Ez csak az egyik csip volt. Az árnyvadászok, akik betörtek a lakásá-ba, többtucatnyit elvittek a „személyes felvételeiből." A Mitsuhama lemásolhatta, ahány példányban akarta, maguknál tarthatnak párat, bármikor megtorpedózhatják a karrierjét. És soha nem tudhatja...

- Várj egy percet! - mondta Carla, amint működésbe léptek ri-porteri ösztönei. - Egészen pontosan kitől kaptad a csipet?

- Az új főnökünktől, John Changtól. A Mitsuhama Seattle feje. - De az árnyvadászok, akik ellopták, a Renrakunak dolgoztak. -

mondta Carla, és előrehajolt. - Ez azt jelenti, hogy két számítógé-pes társaság dolgozik vállvetve a sztori eltemetésén. De miért? Kés-hegyre kéne menniük rajta, melyikük fejleszti ki előbb ezt az új má-giaformát. Ha együtt dolgoznak...

- Most már nem sokat számít, vagy igen? - kérdezte Greer, és cél-zatosan a csipre függesztette a tekintetét Carla kezében. - A sztori-nak annyi.

- Azt észrevettem - felelte Carla. - De egyszerűen nem fér a fe-jembe, mit jelenthet hirtelen ez a nagy együttműködés. Még ha a sztori soha nem is kerül ki, a kíváncsiságom megköveteli...

Greer asztalában halkan csilingelt a telekom, és félbeszakította a gondolatait. A férfi felvette, füléhez emelte a kagylót, közben fel-emelt kézzel jelezte Carlának, hogy hallgasson. Egy perc múlva fe-léje nyújtotta a készüléket.

- A tiéd. - Ki az? - tátogta Carla, aztán amikor Greer nem válaszolt, a fülé-

hez tette a kis hangszórót.


A hang a vonal túlsó végén udvarias volt, de határozott, lehelet-nyi kínai akcentussal.

- Ms. Harris? Carla nem ismerte fel a hangot. - Igen? - Itt John Chang, a Mitsuhama Computer Technologies UCAS-

részlegének alelnöke, és a KKRU Hírállomás új igazgatója. Szeret-ném, ha felkeresne az irodámban a Krizantém-toronyban. Úgy hi-szem, pontosan tudja, hol van. Kérem, jelenjen meg ott! Most azonnal.

27

Pita egy nagy dobozban rejtőzött, és égnek állt a szőre. A karton-doboz résén át az utcára nyíló koszos ablakot leste. Az ablakon em-berek néztek be, szemük hidegen pásztázta a pincét. Az egyik, aki maga elé mutatott, Azizra hasonlított. A másik kettő távolról isme-rős, ázsiai kinézetű férfi volt. Az arcuk helyén elkenődött, álomsze-rű, homályos folt.

Pita világa hirtelen a feje tetejére állt, ahogy a dobozt felfordítot-ták. Elterült a poros padlón, karmai támaszték után kapkodtak a be-tonon. De elkésett. Kezek nyúltak utána, hogy felvegyék, ujjak szo-rultak bilincsként aprócska testére.

Pita fogát vicsorgatva fujt, és a törzsét kicsavarva próbált a hátsó lábával is karmolni. Begörbítette a mancsát, és cudar, hegyes kar-mokat eresztett ki. De hiába szabadította ki az egyik lábát, nem tud-ta mozgatni, képtelen volt karmolni vele. Ki kellett volna csúsznia a férfi szorításából, aki a kezében tartotta, de úgy érezte, mintha sűrű iszapban mozogna.

A szoba sarkában életre kelt a trideókészülék. A képernyő kavar-gásából egy ork arca állt össze. Hatalmas mancsában mikrofont tar-tott.

- Hééé! - üvöltött bele. A hangja felerősített elektronikus menny-dörgésként dübörgött.

A Pitát szorongató férfi meg is riadt tőle. Végre kiugorhatott a ke-zéből. A résnyire nyitva hagyott ajtó felé rohant. De a zavar csak pil-lanatnyi volt, és az üldözői újra közelítettek. Még egy pillanat, és a kezek újra összezárultak Pitán. És aztán...

A LUCIFER- JÁTSZMA 2 2 1

- Macska! Pita dübörgő szívveréssel tért magához. Beletelt egy-két másod-

percbe, mire visszaemlékezett, hol is van. Kapkodva körülnézett a szobában, és látta a falon a bekeretezett újságírói diplomát meg a sarokba gyűrt ruhákat. Masaki lakásában volt. Az idő pedig - ahogy hátracsavarodva, a telekom kijelzőjén látta - hajnali öt óra.

Felkelt a heverőről, átment az ablakhoz, és kinézett Seattle látké-pére. A fényes utcáktól keretezett sötét lakótömbök alatt ott volt va-lahol az áruház, amelynek a pincéjében meghúzta magát. És ahová a fehér macska vezette.

Pita nem járt a pincében - milyen régóta már? Majdnem három napja. A hideg üvegen nyugtatta a homlokát, lenézett a sötét város-ra, és próbálta összeszedni rohanó gondolatait. Az álom segélyké-rés lenne? A macska bajba került? Pita az ajkát rágta. Még csak a macska nevét sem tudta - mindig úgy gondolt rá, mint Aziz macská-jára. De meg kellett győződnie róla, nem esett-e baja.

Rövid időre elgondolkozott rajta, ne keltse-e fel Masakit, hogy megkérje, vigye be a városba. De a hálószoba ajtaja csukva volt, és Masaki barátja is átjött. Pita nem akart csak úgy rájuk nyitni. Amel-lett nem is volt szüksége a riporter segítségére.

Döntött, és felvette a dzsekijét a földről. A zsebébe nyúlt, és elvi-gyorodott, amint kihúzta a csekkrudat. Nem bízott még Azizban -nem egészen -, úgyhogy tegnap megkérte Masakit, vigye el a Salish Credit Unionhoz. Lezárta a számára nyitott bankszámlaszámot, és átírta az összeget egy új csekkrúdra. Most próbálja meg Aziz vissza-venni a pénzét!

Visszadobta a csekkrudat a zsebébe, kiment a konyhába, és kivett a hűtőből pár Chickstix rudat. Az újrafeldolgozott csirkevirslit lefa-gyasztották, de mire beér a belvárosba, úgyis kiolvad. Még ha a macskának kutya baja, akkor is éhes lesz.

Pita taxit hívott, és lement az épület előterébe, hogy megvárja. Amikor a jármű begördült a ház elé, óvatosan körülnézett, mielőtt kilépett a lakótömbből. Jó l szemügyre vette a taxit is, mielőtt be-szállt. A sofőrön, egy unott kinézetű ork nőn kívül senki sem ült benne. Amikor meglátta Pitát, csupafog vigyort villantott rá, és fel-jebb csavarta a Meta Madness kazettát, melyet hallgatott.

- Hoi, kölök! Mész a koncertre holnap este? - kérdezte. Vezetés közben ujjával dobolt a kormányon, egy ütemre a bömbölő zene veszett ritmusaival.

222 Lisa Smedman

- Lehet. Pita vállat vont. Mindannak tükrében, ami az utóbbi két hétben

történt vele, nehezére esett ilyen hétköznapi dolgokkal foglalkoz-nia, mint egy rockkoncert.

- Egen, tudom, hogy megy az ilyen - felelte a taxis. - Nem elég, hogy ötven nujent kérnek a jegyért koponyánként, rátesznek még harmincat, hogy az a szolgálati díj. És tudod, miért? Mer' a klubok meg a jegyügynökségek mind a humánok kezén vannak. Emberze-nekarok jegyeire biztos nem húznak rá ennyit, lefogadhatod akár-mibe. Azzal jönnek a rohadtak, hogy mi, orkok, mindig jobban le-rongáljuk a helyet. Pedig nem. Mit mondjak, éppen az emberek csinálják a legtöbb grimbuszt. Az este is két humán kölyköt vittem, és hát...

Pita kinézett az ablakon, és nem nagyon figyelt a sofőr tirádájára. Ugyanakkor viszont elmosolyodott. A taxis feltétel nélkül elfogadta, mint ork testvérét. Akárcsak Blake, Masaki barátja.

Ők ketten és Pita tegnap este a sportcsatornát nézték, sörözget-tek, Blake meg élénk vitába szállt Masakival a japánok döntéséről, hogy kitiltották a metahumánokat a 2056-os olimpiáról. Amikor Masaki részletesen kitért az orkok és trollok nyilvánvaló fizikai elő-nyeire a tündék meg emberek gyengébb fajával szemben, aztán el-magyarázta, miért nem egyenlő a verseny mondjuk egy atlétikai eseményen olyan rövid karú-lábú ellenfelekkel, mint a törpék, Blake oldalba könyöközte Pitát.

- Mondj már valamit, kölyök! - mondta. - Nekünk, orkoknak össze kell tartanunk az ilyesmiben.

Pitának tetszett, ahogy Blake és Masaki oda-vissza ugratták egy-mást. Nyilvánvalóan nem értettek egyet a dologban, de nem hagy-ták, hogy ez a kapcsolatuk útjába álljon. Éles ellentétben állt a kép a szüleivel, akik bár mindketten emberek voltak, idejük nagy részét egymással ordibálva töltötték.

A taxi végül bekanyarodott Aziz kiégett boltja mellett, a sikátor közelében, ahová a macska vezette Pitát. A lány betette a csekkru-dat, bepötyögte a borravalót a taxisnak, és körülnézett az utcán. Kezdett világosodni, bár a nap még nem jött fel. Az utcán viszont egy járókelő sem volt, és csak nagy ritkán húzott el egy-egy autó. Elég biztonságosnak látszott.

- Csak a macskám keresem - mondta a taxisnak. - Itt veszett el pár napja.


- Akarod, hogy megvárjalak? - kérdezte a sofőr. Pita a csekkrúddal játszadozott. Miért ne; végül is gazdag volt. - Persze. Ha nem találom meg a macskát, visszajövök, és szólok.

A címre vigyen vissza, ahonnan hozott. Pita kinyitotta az ajtót, kilépett a taxiból, és a sikátor bejáratához

sietett. Megállt a pincébe vezető törött ablak előtt, és tüzetesen megvizsgálta. Úgy tűnt, nem nyúlt hozzá senki - még a drótháló is úgy állt, ahogy hagyta.

Benyúlt, kinyitotta az ablakot, aztán lecsúszott a nyíláson. Amint leérkezett a poros padlóra, rögtön barátságos kurrogás üdvözölte. A megkönnyebbülés hulláma csapott át rajta, amint a fehér macska előbújt egy doboz mögül, lepattant a padlóra, és dorombolva, kör-be-körbe a lábához dörgölőzött.

Pita karba vette, és a bundáját simogatta. A macska koszos volt és lesoványodott; ettől eltekintve sértetlennek tűnt. Pita letette a pad-lóra, elővette az immár megereszkedett Chickstixet a zsebéből, és odaadta a macskának. Míg evett, a füle mögött vakargatta az állatot, az meg hangos dorombolással jutalmazta.

- ízlik ugye, cica? Éhes lehettél, azt elhiszem. Na, most szépen ve-lem jössz, és kapsz még sok-sok ilyet. Nem kell többet guberálnod. Ez a hely elmegy, de találtunk már jobbat is. Legalábbis egy időre, míg Masaki ki nem vág. Aziz lehet, hogy itt hagyott volna az utcán, de én nem. Bennem megbízhatsz. Biztos kézben leszel.

Amikor a macska befejezte az evést, Pita megfogta, és kitette az ablak elé. Kimászott a sikátorba. Lehajolt a macskáért...

És hirtelen képtelen volt megmozdulni. Aztán felállt, a teste egy pillanat alatt egyenesbe vágta magát. Fél lába előrevágódott, majd a másik is. Mereven mozogtak, egyik lába rángatózó csoszogással kö-vette a másikat. A karja könyökbe fagyva lógott az oldalán, még mindig abban a helyzetben, ahogy lehajolt a macskáért. Kisujját sem tudta mozdítani - még pislogni is csak alig. Mintha rajzfilmfi-gura lenne egy trideójátékban, amit láthatatlan kezek irányítanak egy durva billentyűzeten. Százfelé cikáztak a gondolatai, amint pró-bálta visszaszerezni az uralmat a végtagjai felett, de a teste nem en-gedelmeskett a parancsainak.

Mi történt vele? Pánik futott át Pita tudatán, amint felismerte, a teste beljebb viszi a sikátorba, egyre messzebb a várakozó taxistól. A fehér macska ott kocogott mellette, aggódva kurrogott. Amikor Pita lába elé keveredett, a lány fél lábbal, kíméletlenül felrúgta, ahogy a

224 Lisa Smedman

teste könyörtelenül menetelt tovább. A macska felvarnyogott dühé-ben, azzal elszaladt, fehér csíkként tűnt el valahol Pita háta mögött.

Aztán Pita meglátta a férfit, aki a sikátor végén várt rá: egy raszta-hajú, buggyos kezeslábasba öltözött tündét. Fél kezét ökölbe szorí-totta - kivéve két ujját. Ezekkel a levegőben lépegetett, és valahány-szor mozdultak az ujjak, Pita lába is utána csinálta. A tünde rasztahajába font világító bizsuk halvány dicsfénybe vonták ravasz mosolyát.

Pita még keményebben küzdött, ahogy felismerte a mágust - és a megtermett jakuzát, aki egy közeli kocsi kormányánál ült. A mágus épp feléje terelgette. Izzadság patakzott le a homlokán, de hiába erőltette az akaratát a legvégső határig, nem szabadulhatott a va-rázslat alól. Amint a jakuza lenyomott egy gombot a műszerfalon, kinyílt a hátsó ajtó, és Pita érezte, ahogy a teste összecsuklik. Akara-ta ellenére bemenetelt a hátsó ülésre. Fájdalmas grimaszt vágott be-felé, mert bevágta a fejét az ajtókeretbe, és hallotta a jakuza mély morgását az utasteret leválasztó lyukacsos plexiüvegen át.

- Figyelj oda, R. T.! Nem szabad bántanunk. A tünde pofákat vágott a jakuza felé, és Pitára csapta az ajtót. A lány azonnal visszazöttyent a saját testébe. Rángatózott a fe-

szültségtől, ahogy hirtelen megérezte az ereiben keringő adrena-lint. Az ajtóhoz kapott, de a belső felén nem volt kilincs. Félelemtől űzve csapkodta jókora öklével a leválasztó üveget. A jakuza nem tö-rődött vele, csak beindította a motort, míg a tünde bemászott mellé az első ülésre.

- Hova visznek? - üvöltötte Pita. - Engedjenek ki! Már nincs ná-lam a francos csipjük!

A mágus rámeredt, sötét tekintete felizzott. - Csönd legyen! - sziszegte. - Lehet, hogy nem árthatok, de fáj-

dalmat még okozhatok. Varázslásra görbítette az ujjait. Pita elhallgatott, és próbálta kipislogni szeméből a könnyeket,

míg a kocsi elhúzott a pirkadat fényébe.

28

Carla belépett az előkelő irodába, és bevezető képsor gyanánt azonnal lekapott pár képet az egész szobáról. Aztán észbe kapott. Nem volt semmi értelme. A Mitsuhama biztonsági erői kivetették vele a kiberszemébe épített kamera képtároló csipjét. A szem mű-ködött, de a felvett adatokat sehol nem lehetett tárolni. És a bizton-ságiak a fülfelvevőjéből is kivették a csipet. Nem akarták, hogy Car-la bármilyen formában megörökítse a találkozást.

Carla próbálta leplezni idegességét. Odament egy székhez, melyet a masszív keményfa íróasztallal szemben tettek oda, és bele-süppedt. Az íróasztal másik felén John Chang ült. Kezét lazán nyug-tatta az asztal csiszolt felületén, teljesen nyugodtnak és rendíthetet-lennek tűnt. Koromfekete hajú, vékony férfi volt, manikűrözött körömmel, simára borotvált állal. A válla kisportoltnak tűnt, de le-het, hogy csak a drága Volachi öltöny szabása miatt. Jobb gyűrűsuj-ját aranygyűrű díszítette, amelybe a Mitsuhama-logót formáló nagy gyémántot foglaltak. Vékony csuklókommunikátora is aranyozott volt, a levegőt pedig megülte az arcvize illata.

Hűvösen, sziklaszilárd tekintettel mérte végig Carlát. Ahogy a lány kényelmesebben elhelyezkedett a székén, Chang egy ujjal oda-intett a titkárnőnek, aki az előbb bekísérte Carlát. A nő két csésze teával tért vissza, rövid, majdnem bólintásszerű meghajlást eresz-tett meg feléjük, majd kilépett a szobából.

Carla felvette a teáscsészét, és belekortyolt. Jázmin. Chang kivárt, Carla idegeit próbálgatta. A lány inkább félig hátrafordult, elnézett a Mitsuhama legújabb robotsorozatának hologramjai felett, ki a

226 Lisa Smedman

Washington-tó látványos, ablak-keretezte látképére. Az égen felhő-foltok özönlöttek, a nap kék foltokban ragyogott át köztük, és fénnyel árasztotta el a tó felszínét. Carla csak bámulta a szokatlan összhatást, és eltűnődött, hol lehet most a szellem.

John Chang megköszörülte a torkát. Nyilván készen állt, hogy megszólaljon.

- A producere már értesítette a MCT legújabb szerzeményéről. Inkább állítás volt, mint kérdés. Carla lassan bólintott, és Chang

arcát figyelte. Még mindig nem nyúlt a teájához. Vad, esztelen gon-dolat vágott Carla elméjébe: talán tettek valamit a teába. De le is rázta magáról ezt az ostobaságot. Már belépett az oroszlán barlang-jába, kényére-kedvére bízta magát. Semmi értelme nem lenne, hogy Chang ilyen otromba eszközökhöz nyúljon. Most már, hogy azok az optikai csipek is a birtokában voltak, főleg nem.

- A MCT Seattle hamarosan rövid sajtóközleményt ad ki a KKRU megvásárlásáról. A Mitsuhama örömmel veszi fel a kapcsolatot a he-lyi kommunikációs iparral. Jó alkalom, hogy próbára tegyük né-hány újonnan kifejlesztett trideótechnikánkat. Tervezzük már egy ideje ezt a lépést.

- Nyilván - mondta Carla. - Ha maga mondja. Riporteri ösztönei sikítva tiltakoztak e csupasz hazugság ellen, de

kényszerítette magát, hgy hallgasson. Érdekelte, mi következik. Megint azon kapta magát, hogy Chang arcát fényképezgeti, bár az adatcsipek nélkül nyilván semmire sem ment vele.

- Egy második sajtóközleményt is ki akarunk adni. - A férfi végre felvette a teáját, és belekóstolt. - Szeretnénk, ha a legújabb leány-vállalatunk, a KKRU Hírállomás csinálna belőle beszámolót. Láttam már a munkáját, és kiváló. Gil Greert kérem majd fel a szerkesztésé-re.

Carla elfintorította az orrát. - Nem írok töltelékhíreket - mondta. - Ha egyszerű közleményt

akar, azt akármelyik adatszecskázó megcsinálja. Mit rejteget? John Chang mosolya eltűnt. Láthatólag nem volt hozzászokva,

hogy ilyen nyíltan ellenkezzenek vele. Kicsit előrehajolt. - Mivel ez a beszélgetés nem kerül adásba - mondta, és egy ujjá-

val megveregette csukott fél szemét -, egyszerűen fogom kifejezni magam. Tudok a nemrég összeállított sztorijáról. Arról, amelyikben kapcsolatot tételez fel a kutatórészlegünk és a Mátrixban garázdál-kodó szellem között.


Carla felhorkant. Feltételezés, na persze! Chang még így, adatcsip nélkül is óvatosan fogalmazott.

- A sztori, amit kidobatott Greerrel? Chang nem törődött a piszkálódással. - Szeretnénk, ha kicsit más megvilágításba helyezné a sztorit -

folytatta. - Hajlandók vagyunk elismerni, hogy a szellemet egy ko-rábban általunk alkalmazott mágus fejlesztette ki. A kutatását vi-szont a MCT nem szentesítette. Szerkessze át a sztorit, és ezt a tényt hangsúlyozza.

- Mindketten tudjuk, hogy nem így volt - mondta Carla. - Láttam a hermetikus kört a kutatólaborukban. És az a hivatalos levél...

- Hamisíthatták is mind a kettőt - hárította el Chang sima modor-ban. Megemelte fél szemöldökét. - Végül is a személyes szavahihe-tőségétől, a hitelétől függ minden, nem? Márpedig mindketten lát-tuk, milyen törékeny is lehet ez a hitelesség.

Carla érezte, hogy elvörösödik az arca. A rohadék valószínűleg re-mekül szórakozott a személyes felvételein. De nem hagyta, hogy el-veszítse a hidegvérét. Még nem.

- Továbbra is trideóriporterként akar dolgozni, ugye? - kérdezte Chang.

Carla úgy döntött, felhasználja az egyetlen ütőkártyáját. - Megbízható forrásból tudom, hogy a Renraku - a riválisuk - el-

lopta a varázslatukat, és kísérletezik vele. Figyelte a reakciókat, és igencsak meglepődött, amikor semmi-

lyet sem kapott. Tovább ütötte a vasat. - A kutatóit elhallgattathatja, de a konkurenciát nem. Ha így

megy tovább, előbb-utóbb megismétlődik a 2029-es összeomlás -főleg, ha a Renraku kísérletei szintén bomlasztani kezdik a Mátri-xot. És ha megtörténik, senki sem tarthatja titokban a sztorit. Ha én nem adom le, leadja valaki más. És idővel óhatatlanul kiderül, hogy az eredeti szellem forrása a Mitsuhama, nem más.

- Farazad Samji, nem más, ugye így gondolta? - kérdezte Chang halkan. - Hála a sztorinak, melyet készít róla.

Adatcsipet húzott elő a fiókból, és Carla elé csúsztatta az aszta-lon.

- Ezen a csipen közös nyilatkozatot talál tőlem és Dr. Vanessa Cli-bertől, a Renraku archológia számítógépes részlegének vezetőjétől. Közöljük benne, hogy végre megtaláltuk a Mátrix számos pontján

228 Lisa Smedman

gondokat okozó vírus eredetét: egy szellem, melyet elég sajnálatos módon egy volt Mitsuhama-alkalmazott idézett meg.

Carla felvette a csipet, és az ujjai közt forgatta. - A mágus szabadságot vett ki, és magántermészetű kutatásokkal

foglalkozott - folytatta Chang. - Olyan projekttel, amit a MCT nem ismert el. Társaságunk csak akkor kezdett érdeklődni a szellem után, amikor az megölte Samjit, és károkat okozott a Mátrixban. Mi-vel létfontosságú volt, hogy elhárítsuk a vészhelyzetet, a világ min-den tájáról toboroztunk hozzá szakértőket, még fő riválisunktól, a Renrakutól is. Mindennél lényegesebb volt, hogy kézre kerítsük a szellemet, és kikényszerítsük a Mátrixból. A két vállalat így példa nélkül álló közös erőfeszítéssel egyesítette erőforrásait, és elhárítot-ta a világ kommunikációs és számítógépes iparát fenyegető veszélyt a szellem elűzésével.

- Szóval ezt akarja - szakította félbe Carla. - Farazad Samjit állít-sam be gonosztevőnek, a Renrakut és a MCT-t meg hős lovagnak, akik feltakarítják az egész „szentesítetlen" dzsumbujt, amit okozott. Hát, nem fog menni. Csak kiröhögtetik magukat.

Tudta, hogy Chang hazudik. A Mitsuhama talán azzal eteti a Ren-rakut, hogy elűzték a szellemet, de a maguk részéről biztosan meg-próbálják rátenni a kezüket. Ha nem mágikus eszközként a Mátrix-ban, akkor parabiológiai fegyverként. Carla megpróbálkozott a maga hazugságával.

- Senki sem képes irányítani a szellemet. Csak ígérget a közvéle-ménynek - és senki nem fog örülni, amikor kiderül, hogy a levegő-be ígérgetett.

- Ebben téved - felelte Chang. Recsegett alatta a bőrfotel, ahogy hátradőlt. - Már van egy alkalmazottunk, aki ismeri a szabad szel-lem igazi nevét - és több nem is kell, hogy irányítsuk. Mire a közle-mény napvilágot lát az esti híradóban, a szellem el is tűnt a Mátrix-ból. Találtunk egy mágust, aki elvégzi a munkát.

Kezdett minden a helyére állni. - Aziz Fader? - kérdezte Carla. Nem lehetett más. A mágus nyil-

ván Pitától tudta meg az igazi nevet, felhasználta, és megkötötte a szellemet. Egyetlen fényvillanással megölte vele a pokolkutyát. Most meg átadja mindazokért a javakért cserébe, amelyekkel a MCT-igazgató, Ambrose Wilks kecsegtette. Aziz nyilván rögtön kap-csolatba lépett a céggel, mihelyt siker koronázta az erőfeszítéseit -


és azóta is megszállottan, megszakítás nélkül dolgozik. Ez megma-gyarázná, miért nem vette fel a telefonjait.

Tényleg a mosoly árnyéka bujkált volna Chang tekintetében? Megrázta a fejét.

- Nem, nem Mr. Fader - felelte. - Egy... munkatársa. A hölgy majd a mi kutatóinkkal dolgozik együtt. Meg persze a Renrakuéival.

Carlán egyre inkább elhatalmasodott a rettegés. - A hölgy? Chang csak egyvalakire hivatkozhatott. Ez viszont lehetetlen. Car-

la nem egészen két órája beszélt Masakival, amikor a férfi beteget jelentett, akkor pedig azt mondta, az ork lány biztonságban van a lakásán. Masaki is lepaktált velük? Carla visszanyelte a dühét, és kényszerítette magát, hogy logikusan gondolkozzon. Nem. Valószí-nűbb volt, hogy a Mitsuhama kényszerítette Masakit hazugságra. El sem merte gondolni, mivel szorították rá az együttműködésre. Ta-lán erőszakkal. A képzelete újra borzamas képek sorozatán rohant végig. Masaki már ebben a percben holtan, golyóval a fejében hever a lakása padlóján?

- A lány sértetlen - nyugtatta meg Chang, láthatólag leolvasva Carla kétségbeesett arckifejezését. - Túlságosan értékes erőforrás ahhoz, hogy ártsunk neki, bár a kollégája ezt nem látta be. De neki sincs semmi baja.

Carlán a megkönnyebbülés hulláma csapott át. Egy aggodalom-mal kevesebb. Maga is meglepődött, mennyire aggódik az öreg széltolóért. És a lányért.

Megrázta a fejét. Pitáért aggódni végül is érthető - a lány az egyet-len megmaradt esélye a nagy sztorihoz. Nem a Mitsuhamához, ha-nem a Lone Starban soraiban bujkáló fajgyűlölő elemekhez. Ez volt az egyetlen sztori, amit az új gazdái is engednének leadni - főleg Chang jakuzakapcsolataival. És ez volt a sztori, amely talán felhívja rá a BAMT figyelmét, és ennek segítségével talán nem kell tovább főnökének tudnia ezt a sima modorú szemétládát.

De Carla most nem erre gondolt. Legalábbis nem csak erre. Pita lehet, hogy „sértetlen", de biztosan iszonyúan retteg. Főleg, ha a Mitsuhama tartja fogságban. Legalább annyira, amennyire Carla tet-te a nyakán lihegő harapásra kész pokolkutyával. Némi rokonszen-vet érzett, és azt kívánta, bárcsak tehetne valamit a lányért.

Talán tehetett is.

230 Lisa Smedman

- Megcsinálom a sztorit a sajtóközleményükhöz - mondta Chang-nak. - A legjobb lesz, amit valaha láttak, elmondom benne Farazad Samjit mindennek, aminek csak akarják. Egy... nem, két feltétellel. Az első, hogy eltakarítják azt a tetű szellemet Mrs. Samji házából, és megígérik, hogy nem zaklatják tovább - többek közt azzal sem, hogy visszatartják a nyugdíját.

- Már megtörtént - válaszolta Chang. - Azért itt a MCT-nél sem vagyunk teljesen kőszívűek. Samjiék megkapják az ellátmányukat, a károk ellenére, amelyeket Farazad okozott. A cég jó híre múlik raj-ta.

- A második pedig, hogy beszélhessek Pitával. - Attól tartok, ez lehetetlen... - kezdte Chang. - Ide figyeljen! - Carla előrehajolt, és elővette a leghatározottabb

hangját. - Szüksége van rám. Magáé az egész KKRU, bármelyik ri-porterrel megcsináltathatja a sztorit. De én vagyok az állomás fő ok-nyomozó riportere, és ezt a közönség is tudja. Ha nevemet adom a sztorihoz, később nem vonhatom vissza, és nem mondhatom, hogy hazugság volt az egész. Legalább olyan véglegesen tönkrevágná a hitelemet, mint azok a bizonyos felvételek a csipen. Engedjen oda Pitához, vagy nem végzem el maga helyett a piszkos munkáját.

Chang sóhajtott, és udvarias álarcát fáradt grimasz váltotta fel. - Komolyan meg akarjuk fékezni a szellemet, Ms. Harris. Hatal-

mas gazdasági tehertételt jelenthet. Teljesen alkalmatlan a feladat-ra, amire eredetileg szántuk. Ha Wilks hallgatott volna a kutatóira, ezt a sok kellemetlenséget mind elkerüljük. Szerencséje, hogy idő-ben előállt azzal a trideófelvétellel, és bebizonyította, hogy a szelle-met lehet irányítani. Különben...

- Milyen trideófelvétellel? - kérdezte Carla. ' -Ami t Mr. Fader készített saját magáról, amikor a szellemet hívta.

Próbált úgy tenni, mintha ő kötné meg, és mintha ez az egész erő-demonstráció a Krizantém-toronyban az ő műve lenne. De elég rosszul szerkesztette ki a képből Pitát - azokból a képsorokból, amelyek az ő uralmát voltak hivatottak bizonyítani a szellem felett. Dekásaink megtalálták a maradványokat pár rosszul törölt memó-riaszektorban, és rekonstruálták, mi történt valójában. Kimutatták, valójában a lány az, akire szükségünk van. Ettől fogva csak a megfe-lelő eszköz kellett, hogy magunkhoz csaljuk. De hadd biztosítsam még egyszer, nem esett semmi baja.


Carla pislogott. Pita küldte a szellemet, hogy ölje meg a pokolku-tyát? Pedig Aziz azt mondta... Nem. Aziz egész idő alatt hazudott. El-adta a kölyköt - most pedig valószínűleg eltávolították a képből. A Mitsuhama valószínűleg lefizette neki a csekély jutalmat, ami járt a megtalálónak, azzal elküldte.

- Még mindig ragaszkodom hozzá, hogy láthassam Pitát - mond-ta. Kierőltetett magából egy mosolyt. - Kinek árthat vele? Ha tény-leg nem esett bántódása.

Chang sóhajtott. Egy percig elgondolkozott, mielőtt felelt. - Rendben van - mondta a végén. - Végül is hasznosnak bizo-

nyulhat. Kicsit mintha... vonakodna, hogy a segítségünkre legyen. Maga talán meggyőzheti.

Szigorú pillantást vetett Carlára. - De ha bármivel próbálkozik, a hitelességét kockáztatja - a hír

pedig azonnal kimegy. Egy pillanatra se feledje, míg vele beszél!

29

Pita a széken ült, és kipárnázott karját szorongatta. Érezte a szoro-san arcára simuló műanyag-csuklya szagát meg a parfüm halványuló nyomát, ami a szoba egyik látogatója után maradt. És érezte a meleg légáramlatot a feje felett, a szellőzőből. Érzékszervei egyébként telje-sen megbénultak. A csuklya eltakarta a szemét, a fülébe pedig két kis fülhallgató árasztott egyenletes fehér zajt. A sistergéstől lehetetlen volt gondolkodni, vagy akár fél hangot hallani is.

Ez lehetett a mágusmaszk, amelyre még a fogdában figyelmeztették Pitát a fogolytársai. Már értette, miért használják a zsaruk. Elszigelten, a világtól tökéletesen elzárva érezte magát. Nem hívhatta Macskát, és Macska megnyugtató doromobolását sem hallhatta. Világa pár tapint-ható felületre és a sötét, sistergő zajra csökkent.

Ezúttal nem kötözték meg. Egyszerűen belökték ide az irodába, a fejére húzták a csuklyát, és rázárták az ajtót. Tapogatózva körbejárta a szobát, fokozatosan felfedezett egy asztalt, egy széket meg egy heve-rőt, és a zárt ajtóval is megpróbálkozott. Le akarta venni még a csuk-lyát is, de valahányszor megpróbálta, csak azt érte el, hogy a zaj ke-gyetlenül felerősödött a fülében, megszédítette és legyengítette. Ha eleget várt, a hangerő idővel elviselhető szintre csökkent. így hát csak ült az üres szobában, és próbált egyenletesen lélegezni, meg lecsen-desíteni heves szívdobogását.

Nem tudta, hol van, de jó eséllyel találgathatott. Az Intercity 90-es felüljárón hajtottak Bellevue felé, egy kétszintes, borostyánnal befut-tatott házig. Betaszigálták a bejáraton pár nehézsúlyú biztonsági előtt, végig néhány folyosón, és el egy nagy terem előtt, ahol a padlót és fa-


lakat különös jelek borították. Ez nyilván valami mágikus kutatólabo-ratórium lehetett. Mégpedig a Mitsuhamáé, a cégé, amelynek kifutófi-ói és bélgyilkosai az ügy kezdete óta nem tágítottak a nyomából.

Időről időre emberek léptek a szobába. Lecsavarták a zajgenerátort, és kérdéseket tettek fel Pitának. Úgy tűnt, tisztában vannak minden-nel, ami tegnap és tegnapelőtt éjjel történt. Azzal, hogy Aziz miként vonta magára a szellem figyelmét, és Pita hogyan adott neki parancso-kat. Még azt is pontosan meg tudták mondani, milyen mozdulatokat tettek ők ketten a hermetikus körben, az elhagyatott üzletben. Megta-lálták a szétégett pokolkutyát a Mitsuhama irodaépületében, és gyaní-tották, hogy a szellem Pita parancsára cselekedett. Furcsa módon vé-gig „demonstrációként" hivatkoztak az egészre, nem pedig mentőakcióként, pedig valójában az volt.

De úgy tűnt, Pita vallatói nem értették egészen tisztán, hogyan hasz-nálta a szellem igazi nevét - annak ellenére, hogy tudták, oda van égetve a karjára. Mi több, ez olyasvalami volt, amit még maga Pita sem tudott. Valahogy csak végignézte, ahogy a szellem átszáguldott a váro-son, és a két zsaru ellen irányította, akik megölték a barátait. De magá-tól még ennyit sem árult volna el. A kérdezősködő mágusoknak bizto-san nem. így is elég nagy bajban volt, nem kellett még külön elújságolnia, hogy megtámadta a két zsarut.

A mágusok azt akarták tőle, idézze meg még egyszer a szellemet, és ezúttal adjon neki más parancsokat. Ki kellett volna zavarnia a Mát-rixból. Csak ha Pitában meg is lett volna az elszánás, hogy megint szembenézzen a szellemmel, még akkor sem lehetett biztos benne, képes-e rá, amit a céges öltönyösök várnak tőle. A Mátrix működését nehéz volt megértetni egy magafajta, középiskolából kibukott ifjonc-cal. Annyit ha sejtett, hogy az egész nagy rakás, valahogy összekap-csolt számítógép lehetett; a technikaórákat elbliccelte, és még azt sem igen értette, hogy működik a telekom. És magyarázhatta, ahány-szor akarta, a vallatóit ez egyáltalán nem érdekelte. Csak azt hajtogat-ták, hogy a kísérletet minél előbb el kell végezni, lehetőleg még ma. És afelől is biztosították, hogy ha megpróbálja ellenük fordítani a szellemet, meghal. Mindegy, hány alkalmazottukat égeti darabokra, a Mitsuhama előbb-utóbb utoléri. A társaság óriási volt, kapcsolatok-kal, rengeteg pénzzel és mágiával a világ szinte minden városában. Keresztbe tesz nekik, és máris halott. Erre biztosan számíthatott.

Kinyílt az ajtó, és Pita felemelte a fejét. Volt annyi esze, hogy ne pat-tanjon fel, és rohanjon az ajtó felé; amikor utoljára megpróbálta, két

234 Lisa Smedman

vastag kar ragadta meg, és gyömöszölte vissza a székbe. Aztán meg-érezte az árnyalatnyi parfümöt. Hol is érezte ezt az illatot?

Kezek matattak az arcát fedő műanyag csuklyán. A fehér zaj elhallga-tott, aztán lehúzták a maszkot. Pita pislogott, alig látott az élesen meg-világított szobában. Léptek távolodtak, és az ajtó bezárult. De valaki még maradt vele a szobában.

- Pita? Semmi bajod? Pita levegő után kapkodott, ahogy felismerte az idegent. - Carla! - harákolta. - Te meg mit csinálsz itt? Téged is elkaptak? A riporter átment a szobán, és leült a székre Pita mellett. Nem

olyannak tűnt, mintha bárki durván bánt volna vele. Jól szabott kosz-tümkabátján és szoknyáján gyűrődés nyoma sem látszott, a haját csi-nos copfba fogta össze. A sminkje nem kenődött el, az arcára pedig meggyőző mosolyt illesztett. De ebben semmi meglepő nem volt. Az egyetlen alkalom, amikor Carla külsején némi kifogásolhatót talált, az volt, amikor a jakuzák Pita szeme láttára kaszálták le Yaót, aztán üldö-zőbe vették Masaki kocsiját. És még akkor sem gyűrődött össze a ru-hája. Legalábbis nem nagyon.

- Azért jöttem, mert találkozni akartam veled, Pita - mondta Carla. -Beszélnünk kell.

Pita a riporterre hunyorgott. A fehér falak ragyogása még mindig bántotta a szemét. Nehéznek találta, hogy összpontosítson, de mivel a riporter nem állt ellen, gondolatban beakasztotta a karmát Carla tuda-tának felső rétegébe, és beleskelődött az elméjébe. Amit talált, megri-asztotta és kicsit dühítette is.

- Szóval már a Mitsuhamának dolgozol, mi? Akkor mi a frászért ké-ne szóba állnom veled?

Carlának elakadt a lélegzete. - Honnan...? - Aztán legörbült a szája sarka. - Igaz, hogy nekik dol-

gozom - felelte. De nem önként. És tényleg azért jöttem, hogy lássam, nem esett-e bajod.

Igazat mondott. Pita visszahúzta a gondolatai közül a lelki karmát. - Lehet, de nem tehetsz értem semmit - mondta, és kioldódott fű-

zőjű tornacipője orrával dörzsölgette a padlót. - Senki nem tehet. Ad-dig ragadok itt, ameddig csak akarják - amíg újra rá nem beszélem va-lamire azt a francos szellemet. Szarba se vesznek, csak az érdekli őket, mit tehetek értük. És ha megteszem, csak azt érem el vele, hogy utána szépen kinyírnak. Amikor már nem lesz rám szükségük.


Carla arckifejezéséből Pita látta, nem kell győzködnie, hogy el-higgye, a Mitsuhama eldobható erőforrásnak tekinti az embereket. A társaság céglegényei megölték Yaót, akinek egyetlen bűne az volt, hogy éppen rosszkor fordult elő rossz helyen - valaminek útjában állt, amit a társaság vissza akart szerezni. És Aziz boltját is a legenyhébb té-továzás nélkül gyújtották fel. Pitát is csak az az egyetlen ok tartotta életben, hogy értékes volt a számukra. Vagy ha ő nem, legalább a kar-ja.

Visszatartotta a késztetést, hogy megvakarja magán az égésnyomot. A mágusok, akik vallatták, láthatólag azon a megyőződésen voltak, hogy csak ő tudja „kiolvasni" a húsába égetett jeleket. Ha elég sokat totojázik ahhoz, hogy a szakértők úgy döntsenek, meg tudják fejteni maguknak is, a következő lépés talán az lesz, hogy kisütik, a karján kí-vül tulajdonképpen másra nincs is szükség...

- Pita, ide figyelj! A lány visszaterelte figyelmét a riporterre. - A Mitsuhama nem csak eltüntetni akarja a szellemet a Mátrixból -

mondta Carla. - Tovább akarják tanulmányozni. És ez azt jelenti, hogy téged is életben kell tartaniuk. Te vagy az egyetlen, aki kezelni tudja azt az izét. Te vagy a gazdája. És ezt a Mitsuhama is tudja.

- Figyelj! - mondta közelebb hajolva. - Tudom, hogy rosszul bántak veled. Láttam rajtad a mágusmaszkot, amikor bejöttem. Eddig a rossz zsarut alkalmazták, de rábeszéltem őket, megpróbálkozhatnak a jó zsaru módszerrel is. Hajlandók harmincezer nujent fizetni, ha együtt-működsz. Utána pedig elengednek.

Pita felnézett. Harminc rongy? Az apja ennyit keresett egy év alatt. Gazdag lesz! Talán lehet saját lakása, vehet ruhákat, esetleg egy autót is... De aztán eszébe jutott a valóság. A társaság eddig semmi mást nem tett, csak ide-oda dobálta és pöckölgette. Mi a fenéért fizetnének neki bármit is, ha már elvégezte, amit akartak? És főleg mit csináltatná-nak vele a szellemmel? Valószínűleg arra kényszerítenék, hogy öljön. És Pitának elég volt az a pár perc is, amíg belekóstolhatott a hatalom-nak ebbe a fokába. Nem érezte a zsaruk égett bőrének szagát, ahogy a szellem végignyalt a testükön, de látta a rémületet a szemükben. Epp elég nehéz volt megtenni azzal is, akit gyűlölt; nem volt kedve ártatlan emberek gyilkolásához adni a kezét. Ilyen üzletekbe nem akart bocsát-kozni. Semmi áron.

- Komolyan elhiszed, hogy tényleg kifizetik a pénzt, aztán csak ugy elengednek? - kérdezte Carlát.

236 Lisa Smedman

- Hát persze - felette a riporter. De a feje a centiméter törtrészével megmozdult, balra és jobbra. Testnyelve és ez a minimális fejrázás elá-rulta. Az igazi válasz a „nem" volt. - Közben pedig veled leszek, rajtad tartom a szemem, figyelem, mit csinálnak körülötted. Végül is még mindig hátra van a kettőnk sztorija a Lone Starral.

Pita egy percig elgondolkozva ült. Tényleg nem volt kiút? A riporter-re nézett, és látta, hogy természetes szemében tágul, majd összeszű-kül a pupilla a kiberszem mellett. Először dühös lett a gondolattól, hogy a riporter eseüeg a megkérdezése nélkül veszi. Bár csak kalózok voltak, az Orkot az élre! tagjairól mindig lehetett tudni, hányadán áll velük. Anwar böhöm, terjedelmes kameráját különösen nehéz lett volna eltéveszteni. Pita elgondolkozott, hol lehet most. És egy csapás-ra az eszébe villant, hol az egérút.

- Mondd meg a Mitsuhamának, hogy megcsinálom! - mondta óva-tosan. - Megidézem a szellemet, és új parancsot adok neki. De azt akarom, hogy az Orkot az élre! adjon róla trideóközvetítést, méghoz-zá élőben.

Carla arcán vigyor terült szét. - Élő trideóközvetítés? Remek. Végre kezdesz riporterhez illőn gon-

dolkodni, kölyök. Nem lesz merszük akaratod ellenére továbbra is fogságban tartani - amíg a kamera megy, biztos nem. És addig le sem állunk az élő adással, míg ki nem kerülsz onnan, valami biztonságos helyre.

Biztonságban. Pita elmélázott a szó jelentésén. Lesz-e ezentúl vala-ha is biztonságban? Egyszerű gyerek volt egy egész megatársasággal szemben. De egy kis időt még nyerhet magának. Meg egy kis átmene-ti szabadságot is. Más dolga sincs, csak megidézni egy hihetedenül nagy hatalmú szellemet, és megértetni vele valami fogalmat, amivel ő sem volt tisztában. Gyerekjáték.

- Kérsz valamit? - kérdezte Carla. - Bármit, amit tehetek érted? - Egen - felelte Pita. - Mondd meg azoknak a jaki tetveknek, meg ne

próbálják még egyszer rám tenni a maszkot! És mondd meg nekik, hogy éhes vagyok! Hozzanak szusiburgert, mélyhűtött tésztát, egy Growlie csokit, egy doboz Fizzt, egy közepes Szélesszélű pizzát min-dennel, meg...

- Állj le! - mondta Carla. - Biztos vagyok benne, rögtön hoznak mindent, mihelyt beleegyezel, hogy megcsinálod nekik. De előbb me-sélj, hol találom azokat az Orkot az élre! kalózokat?

30

Az Orkot az élre! kalóza igazított egyet a hordozható háromlábú kamerán, és belenézett a fókuszba. Anwar farmert és rojtos Tribal Wear pólót hordott, a fejére piros kendőt kötött. Még igazi szemkö-tője is volt. A hagyományos, fekete kalózmodell helyett ez tompa ezüstszínben csillogott, és a legkülönbözőbb elektronikai cuccokat zsúfolták bele. Míg ment a kamera, ezen közvetlenül láthatta, mit vett a másik lencse. Pita el sem tudta képzelni, hogyan tudja össze-egyeztetni a kettőt anélkül, hogy imbolyogna, és folyton nekimen-ne mindennek, de úgy tűnt, Anwart a legkevésbé sem zavarja a ket-tős látás. A cucc pedig újnak tűnt, még csak most szokhatott hozzá.

Anwar a kamera elé lépett, és a megérintette a fülében a kis hang-lejátszót.

- Hoi, Alfonz? Veszed, amit mondok? Add meg a kék jelet, ha látsz.

Egy perc hallgatózás után integetni kezdett, hogy magára terelje a szobába gyűltek figyelmét.

- Oké - mondta. - Kész vagyok. Kezdhetjük, amikor csak akarják. - Közvetlenül a Mitsuhama- és Renraku-igazgatók felé fordult. - Az-zal azért jó, ha tisztában vannak, tudni fogok róla, ha megszakad a jel a KKRU továbbjátszó egysége felé. Ha nem megy folyamatos adás a... munkatársaimnak... tudni fogom, hogy belenyúltak a köz-vetítésbe, vagy valamit csináltak vele. Szóval ne ügyeskedjenek, oké? Mindannyian azt akarjuk, hogy simán menjen a műsor.

Pita két öltönyös közt állt, és zavartan toporgott. Középvezetők csoportja gyűlt össze a kutatólaborban, ahová az idézést tervezték.

238 Lisa Smedman

A hátuk mögött mágusok végezték el az utolsó simításokat a herme-tikus körön, elhelyezték a szükséges összetevőket, és ellenőrizték, jól húzták-e meg a vonalakat.

Az egyik igazgató - egy vékony ázsiai fickó, aranygyűrűvel meg csuklókommunikátorral - odabólintott az ork riporternek.

- A mi munkatársaink is figyelik az adást. Ha a hangálcázásban a legapróbb hibát észlelik, netán azt, hogy a szerzői jog védelme alá eső varázslatrészletek mennek az éterbe, azonnal kihúzzuk a ká-belt.

- Megegyeztünk - morogta az ork. Azzal intett a mágusoknak. -Kezdhetjük?

Bólintottak, és az ork felemelte a mikrofonját. Hatalmas mancsá-ban vékony gallynak tűnt. A kamerán kigyulladt a piros fény, Anwar pedig felé fordult.

- Itt Anwar Ingram, élőben jelentkezem a Mitsuhama Computer Technologies Bellevue-i kisegítő kutatólaborából. A mai napon exk-luzív interjút láthatatnak egy fiatal orkkal, név szerint Patti Dewar-ral. Ezt az eddig ismeretlen mágikus tehetséget választották ki a kü-lönleges kísérlet vezetésére, ami a MCT Seattle és a Renraku Computer Technologies összefogásával jöhetett létre.

Valószínűleg látták már Carla Harris, a KKRU riporterének híradá-sát a vállalkozásról, amiben e két nagyvállalat egyesítené erőit a Mátrixban tomboló, jobbra-balra adatokat törlő és rendszereket rongáló renegát szellem megfékezésére. Az Orkot az élre! adásában elsőként láthatják e munka eredményeit - méghozzá élőben! Tri-deóadásban első alkalommal figyelhetik meg a városszerte dühön-gő szellemet. És ha ez nem lenne elég, a szertartás végeztével átme-gyünk Pitával a Street Savers gyerekmenhelyre, ahol a következő pár hónapot tölti majd, hogy ellenőrizze, jóra költik-e a mai mági-kus szolgáltatásaiért kifizetett 30 000 nujent.

Persze, hogy jóra, gondolta Pita. Rám. A menhelynek szánt „ado-mány" valójában csak eszköz volt, hogy rávegyék a céget, fizesse is ki a járandóságát. Még a Mitsuhamának sem állna jól, ha utcagyere-kektől tartaná vissza a pénzt. Amint átkerül az összeg a Street Sa-vershez, Anwar ott dolgozó kollégája egy másik számlára teszi, ahonnan Pita hozzáférhet. Ötezer nujent érintetlenül hagyott neki a számlán, ez jó ár a szolgáltatásért.

A kalózközvetítő egy ideig a fülhallgatójára tapasztotta az ujját, aztán Pita és az öltönyösök mögé lépett. Az egyik igazgató, egy fe-


szükségét méltóságos álcával fedő ázsiai férfi mellé állt, és a vállára tette a kezét - a férfi feszültségét persze nem enyhítette a tény, hogy jól szabott zakóján tudhatja Anwar koszos kezenyomát.

- Bemutatom John Changot, a MCT UCAS alelnökét és a MCT Seattle elnökét. Beleegyezett, hogy elkíséri Pattit a menedékhelyre, és jelen lesz a prezentáción.

Pita bólintott magában. Ez jó volt. Ha az öltönyös is vele tart, sen-ki nem próbálkozik majd útközben merénylettel.

- Komolyan? - kerekedett el Chang szeme. De gyorsan kapcsolt, és szélesen belemosolygott a hordozható kamerába. - Igen, így van. Örömmel nyújtom át az adományt a Mitsuhama Computer Techno-logies nevében.

A kalóz egy ugyanolyan kényelmetlenül toporgó férfi vállára tette át a kezét, aki Pita másik oldalán állt. Ritkuló ősz haja és gőgös arc-kifejezése volt.

- Ő pedig Donald Acres, a Renraku archológia projektmenedzse-re. Mr. Changhoz hasonlóan szintén megjelenik a Street Savers pre-zentációján. A Renraku a maga részéről további harmincezer nujen-nel járul hozzá a menhely üzemeltetéséhez.

Pita felnézett. Ez új volt neki. Nem tudta, kinek támadt az ötlete, hogy dupla összeg kifizetésére szorítsa a cégeseket, de remek ötlet volt.

Acres szeme úgy összehúzódott, hogy szinte hunyorogni látszott. De ő is ugyanolyan gyorsan magához tért, mint Chang.

- Örömmel - mondta, bár kissé kimérten. Anwar Pita elé guggolt, és felemelte neki a mikrofont. - Biztos vagyok benne, hogy Pita szeretné megköszönni mindkét

cégnek e nagylelkűséget. Jól mondom, Pita? Pita dadogott egy kicsit, aztán szélesen elmosolyodott. Ezúttal

egy kicsit sem szégyellte túlméretezett szemfogait. - Nagyon boldog vagyok, hogy alkalmam nyílik segíteni a Street

Saverst, Anwar - ment bele a játékba. - És hogy az adományokkal segíthetem a magamfajta fiatalokat. Remélem, eljössz majd meg-interjúvolni, hogy lásd, mit kezdek a lehetőséggel.

- Megyek majd, Pita - kuncogott a kalóz. - Az Alagsorban nyilván mindenki izgatottan nézi a műsorod. Ma estétől fogva, akár akarod, akár nem, hírességnek számítasz.

Anwar az egyik oldalra terelte a cégeseket, közben hangalámon-dást rögzített a felvételre. A mágusok közben még néhány apró mó-

240 Lisa Smedman

dosítást végeztek a hermetikus körön, amely majd fedezékként szolgál körülöttük a szellem megidézése során. Míg az igazgatók és a többi megfigyelő kióvakodtak a szobából, hogy a varázsjelekkel el-látott vastag abbaküvegen át lessék, mi történik, a mágusok meg-mutatták Pitának, hova üljön. Anwar folytatta a monológját, és elis-mételte Carla korábbi sztoriját arról, hogy a szellem miként használta energiáját a Mátrix programhálójának darabokra szedésé-re. Ahelyett, hogy a két cég bőkezűségéről meg egyesített erőiről áradozott volna, inkább Pita szerepét emelte ki az eseményekben.

Tényleg zavarba ejtő volt. Azonkívül nehezen hihető. Pita híres-ség lesz, mire mindez véget ér. Feltéve, hogy működik. A társaságok nagy kockázatot vállaltak. Mi lesz, ha mégsem tudja irányítani? Meg-nyalta a száraz ajkát, és próbálta lecsillapítani a gyomra remegését, míg a technikusok megfigyelő elektródákat ragasztottak a halánté-kára, a csuklójára és a bal melle fölé. További érzékelőket tettek a karjára az égésnyom mellé, és ezzel minden készen állt.

Három mágus a kör közepén foglalt helyet. Törökülésben ültek, és egymás kezét fogták Pita körül. Egyikük fiatal, kefehajú, nyurga testalkatú ázsiai tünde volt, akin úgy lógott az öltönye, mintha az apja ruháit vette volna fel. A másik kettő közül az egyik ember nő volt, fehér laborköpenye zsebén az élénkvörös Mitsuhama-logóval, a másik pedig indián, akinek gyöngyökkel kivarrt bőrdzsekijén a „Renraku: kattanjon a legjobbakhoz" felirat díszelgett.

Az indián megnyugtatóan mosolygott Pitára. - Null izzadság, gyerek - súgta. - Semmitől sem kell tartanod. -

Aztán a másik két mágushoz hasonlóan hegesztőszemüveget húzott a szemére.

Pita Anwarra pillantott, aki éppen távirányítással eresztette lej-jebb az önműködő kameraállványt. A kamera kerek üvegszeme mintha egyenesen Pita lelkébe, a gondolatai közé fúrt volna. Kizárta a tudatából, becsukta a szemét, és összpontosított. Egész délután a másik három mágussal ismételték át újra meg újra a varázslat lépé-seit meg a parancsszó pontos megfogalmazását, amit majd meg kell adnia a szellemnek, ha megérkezik. Pita eljátszott a gondolattal, ne nézzen-e bele a fejükbe, csak hogy lássa, nem titkolnak-e valamit. De attól tartott, az ő fejükben is csak ugyanazt az idegességet talál-ná.

Ahogy a mágusok kántálni kezdtek, valami puha és szőrös telepe-dett Pita ölébe. Döbbenten nyitotta ki a szemét, de semmit sem lá-


tott maga előtt. Ha viszont lenyúlt, és gyengéden megsimogatta a levegőt az ölében, egy macska puha szőrét érezhette. Újra lehunyta a szemét, megsimogatta a nagy semmit - és kellemes, ujjai végét bi-zsergető borzongás jutalmazta. Lelki szemével látta a szivárványszí-nű macskát, amint az ölében heverészik, és ragyogó aranyszemmel néz fel rá.

Pita a csillámló szőr érintésére koncentrált a keze alatt, és csak Macska mély dorombolására figyelt. A bizsergés lassan egészen a melléig kúszott az ujjain és a karján át. Majd onnan kezdett kifelé sugározni, és egész testét lágy rezgésbe vonta.

- Kész vagyok - mondta. - Kezdjük! - sürgette mellette egy hang. Pita felemelte a karját, és az égésnyomra koncentrált, ahol a szel-

lem a bőrébe véste az igazi nevét. Erezte, hogy felborzolódik a sző-re, a bőre melegedni kezdett. Kiberdekk képernyőjeként képzelte maga elé a karját, és a képernyőn egyetlen szót ismételgetett.

- Gyere! Gyere! Gyere! Ugyanekkor az ajka is enyhén szétnyílt. Egy szó volt a nyelvén -

szó, amit sem megérteni, sem kimondani nem tudott. Egy név. A szoba lassan világosodni kezdett, és Pita meleget érzett a kar-

ján. Csukott szemmel feléje fordult, és úgy élvezte a szellem jelen-létét, mint a nyári napfény ragyogását. Még Anwar borzongó „úristen"-e sem zavarta meg.

Idővel érezte, hogy a levegő egyre hevül, csukott szemhéján át is látta a fény ragyogó örvényét. A hegesztőszemüveg, amellyel ellát-ták, érintetlenül lógott a nyakában. Nem volt rá szüksége, nem is kellett kinyitnia a szemét, hogy lássa a szellemet. Immár nem, ami-kor ők ketten már...

Egyek voltak. Ezúttal nem érzett félelmet. Macska a közelében volt, meleg je-

lenlétként az ölében. A szellem pedig ismerős visszhangként jelent-kezett lassú halandó elméjében.

- Játszunk? - kérdezte fürge hangon, ami olyan gyors volt, mint fény villanása a fémen. Rángatta Pitát, egyszerre sokfelé vitte volna.

Pita ránézett, és csak a szétperdülő fényrészecskék örvényét látta. Végtelen ívű szivárványként nyúlt el, egyik végén a mélylila árnyala-tától, ami inkább rezgésnek tűnt, mint színnek, a másikon a hőtől izzó élénkvörösig. A fotonok egyenként, különálló, őrülten pörgő dervisként vágtak körülötte a levegőbe. Pitát elbűvölte a szépségük,

242 Lisa Smedman

magával ragadta a táncuk. A szellem mintha beszélni akarna, vala-mit valahogy a tudtára adni. Ha felfoghatná, Pita tudta, hogy abban a pillantban minden fény forrásához eljutna, és minden...

Agya lassacskán jelet küldött ki, ami - ha a nanoszekundomok most nem másodpercekként vánszorogtak volna - fejcsóválásban nyilvánulna meg.

Próbált érthető szó-gondolatot formálni. Nem a bonyolult üzene-tet, ahogy a mágusok konstruálták meg, hanem egyszerű üzenetet: Tűnj el!

A szellem egy nanoszekundumig habozott, aztán dühös villanás-sal lobbant fel.

Nem. Marad. Játszik. Pitán a rettenet hulláma csapott át, amikor rádöbbent, mit tett.

Amikor korábban irányította a szellemet, mindig a toteme akaratát követte. Úgy uszította a szellem pusztító erejét a zsarukra, mintha a macskát biztatná, játsszon az egérrel. A szellem élvezte az élményt, és most újra át akarta élni. És nem érdekelte, ki a célpont. Pita ször-nyet szabadított el - olyat, ami a bűnösre épp oly könnyedséggel csapna le, mint az ártatlanra.

Megpróbálta még egyszer. Tűnj el! Karján az égésnyom egy ütemre kezdett lüktetni a fény ingadozá-

sával. Az érzés a teste, önmaga felé hívta vissza Pitát. A szellem ka-cagva lángolt, pörgött és forgott...

A dorombolás. Figyeljen a dorombolásra! Pita egy helyre gyűjtöt-te minden akaratát, lényét a biztos rejtekhely köré fonta, amit Macs-ka tartott fenn neki, és lesújtott. Foggal-körömmel esett a szellem-nek. A szőre felállt, kigyulladt, de nem törődött vele. A lüktetést használta a karján, dühvel keverte a nyugalmat, a tűz izzását jéghi-deg elszántsággal. Még egyszer összegyűjtve akarata minden mara-dékát, utoljára üvöltött rá a lényre:

-MENJ HAZA! Valami megtört. Pita lehetetlen magasságból zuhant vissza a testébe. Le, le a sötét-

ségbe. Amikor kinyitotta a szemét, a laboratóriumra teljes sötétség borult, leszámítva a kamera kis, vörös szemét. Rá bámult. Aztán be-kapcsolt a hordozható kamera automatikus lámpája, és fénysugár vágott végig Pitán. Védekezésképp a szeme elé kapta a karját - és látta, hogy a bőre ép. Meggyógyult. A szellem érintésének halvány-rózsaszín nyoma teljesen eltűnt.


Ekkor bekapcsolt a szoba világítása is, és mindenki egyszerre kez-dett beszélni. Pita csak halványan észlelte a talpra ugró mágusokat, a szomszéd terembe rohanó és egymásnak lelkes kézfogásokkal, vállveregetésekkel gratuláló cégeseket. Anwar valahol mellette állt, izgatottan beszélt a mikrofonjába, és felsegítette Pitát.

- Még nem állíthatjuk biztosan, emberek, hogy a varázslat siker-rel járt. - Megérintette a hangfelvevőt a fülében, és belehallgatott. -A jelentések még csak most kezdenek beérkezni a Mátrixban őrkö-dő dekásoktól. De láthatták, ami ma itt történt, az Orkot az élre! egyenes adásában. A szellemet elűzték. És egy ork volt, aki véghez-vitte.

Pita motyogott valamit válaszképpen Anwar kérdéseire, majd megtántorodott. Halálosan fáradt volt; a szellemmel való birkózás minden erejét felemésztette. Amikor másvalaki is odanyúlt, hogy segítsen, Pita végignézett a segítő kézen, és John Changot látta.

- Nos? - suttogta, és félrehúzta, el a kamera elől. - Láttuk, hogy irányítja a szellemet. Gyönyörűen reagált. Mit kezdett az új paran-csokkal?

- Nem adtam neki új parancsokat - súgta vissza Pita. - Micsoda? - Donald Acres is odatolakodott, és tajtékzott dühé-

ben. - Hogy érti, hogy nem... - elhallgatott, amint Anwar is betop-pant, és Pita arca elé lökte a mikrofont.

- Elűztem - felelte Pita. - Hazazavartam, akárhol is legyen az az otthon. Sosem jön vissza.

Chang arca elsápadt. - De ez volt az egyetlen... Nem sikerült megkötnünk egyet sem

rajta kívül... - A keze megragadta Pita gallérját. - Az lett volna a dol-ga, hogy...

- Igen? - vágott közbe Anwar, gyorsan odalökve a mikrofont. -Van még valami hozzáfűznivalója, Mr. Chang?

Az igazgató megrázta a fejét, sima mosollyal álcázta zavarát, és azonnal elfordult.

A kalózközvetítő nehéz karjával átfogta Pita vállát, és a kamera fe-lé terelte. Technikusok mentek utánuk, és' lehámozták a lány bőré-ről a ráragasztott elektródákat.

- Most pedig meglátogatjuk a Street Savers menhelyet - jelentet-te be Anwar, miközben levette a kamerát az állványról, és karnyúj-tásnyira maga elé tartotta. - Útközben végig folytatjuk a közvetítést, és megtudhatjuk, Pita honnan tanulta mágikus tudományát, ami

244 Lisa Smedman

hozzásegítette a kóbor szellemek elűzéséhez. - Megfordult. - Mr. Acres? Mr. Chang? Erre tessék.

A kijárathoz kísérte Pitát. Chang és Acres magában füstölögve kö-vette a két orkot az utcára, ki a laborból. Komor arckifejezésüket időnként egyenmosolyba vágták, amikor Anwar kamerája éppen fe-léjük nézett, aztán testőreiktől körülvéve beszálltak az elegáns cé-ges járművekbe.

Anwar besegítette Pitát a labor előtt várakozó taxiba. - A barátaidtól úgy hallottam, Patti, minden mágikus tudásod ma-

gadtól tanultad. Ha jól értettem, macskasámán lennél? Pita a lüktető haléntákát dörzsölgette, aztán észrevette, ki a taxi-

sofőr. Az ork nő volt, aki - mikor? még csak ma reggel lett volna? - a Meta Madness koncertről nyomta neki. A nő hátrafordult, és csupa-fog vigyort villantott rá.

- Hoi, kölyök - mondta. - Megtaláltam a macskád. Fehér szőrcsomó ugrott át az ülésen, egyenesen Pita karjába. A

macska hangos dorombolással dörgölőzött Pita állához, és az ing-zsebet szaglászta, ahova a lány annak idején a Chickstixet tette. Sár-ga és kék szemmel nézett fel a gazdájára, és kérdő miaú?-1 eresztett meg.

Pita megsimogatta az állatot, és nem fért a fejébe, hogy történhe-tett meg mindez. Micsoda véletlen, hogy épp ugyanaz a taxi viszi a Street Savershez, mint amelyikkel ma reggel találkozott! De aztán kezdte kibogozni. Még ha a taxis meg is találta volna Aziz macskáját, nem furikázna vele egész nap egy kocsiban. Visszavitte volna Masa-ki címére, aki továbbadta volna Carlának, aki meg...

Anwarra mosolygott, az meg kacsintással igazolta a gyanúját. A hordozható kamera lencséje felzümmögött, ahogy egyszerre vette a látómezejébe Pitát és a macskát.

- Nos - mondta Anwar a mikrofonba. - Mesélnél valamit a macs-kádról? A mágiádban is használod?

Pita nevetett. Kezdte érteni, hogy működik a showbusiness.

31

Carla nézte, ahogy Wayne az utolsó simításokat végzi a Lone Star-sztorin. Annak ellenére, hogy az összes interjúalanya kézzel-lábbal tagadott mindent, a sztori egyvalamit biztosan egyértelművé tett. Pita nem az utcasöpredéke ork gyerek volt többé, hanem a ragyogó ifjú sámán, aki egymagában száműzte a szellemet a Mátrixból. Nem kellett hozzá lángelmének lenni, hogy bárki kikövetkeztesse: ha a zsaruk őt is lekaszálják a barátaival együtt, könnyen megismétlőd-hetett volna a 2029-es összeomlás, katasztrofális következmények-kel a világgazdaságra.

Pita hírnevének köszönhetően egyre-másra özönlöttek az ajánla-tok Seattle ork családjaitól, akik mind magukhoz kívánták venni. Még jóképű fiatal orkoktól is jött néhány telekomüzenet, akik Pita révén másztak volni ki az Alagsorból, a testőreként - vagy a házas-társaként. Egyelőre Pita még mindig Masakinál lakott. Azt mondta, szeret ott lenni - és hogy különösen élvezi a beszélgetéseket Blake-kel, Masaki megtermett ork partnerével. Carla felhorkant. Nem lett volna meglepve, ha ezek ketten úgy döntenek, örökbe fogadják Pi-tát. Jót tenne Masakinak - végre lenne másvalaki, akiért aggodal-maskodhat.

Carla áthajolt Wayne válla felett, és az ujjával körberajzolt egy képzeletbeli négyzetet a képernyőn.

- Tedd ide Pita képét egy ablakba, amint épp elmeséli, mi történt azon az éjjelen, a háttérben meg lassan távolítsd ki az utca látképét, ahol a lövöldözés volt! - osztogatta az utasításokat. - És menjen át az egész a kiszivárgott ballisztikai jelentésbe, ami összeveti a hullák-

246 Lisa Smedman

ban talált golyókat a kocsiban lévő fegyverekkel! Tedd rá a járőrko-csi képét meg a fegyverek adatait, mellé a halálossági statisztikát!

Wayne munkához látott, a fényceruzával vágta-nyeste a képeket, és parancsokat vitt be a billentyűzeten meg az egérrel. Carla nézte, ahogy bevágja az interjút a két zsaruval: Larry Torno tizedessel és Reny „Reno" Mellor közrendőrrel. Szánalmasnak tűntek a kórházi ágyon, bekötözött fejjel és kézzel, a karjukban infúzióval. Az égési sérüléseket a hivatalos jelentés szerint a járőrkocsi ütközése és az ebből keletkezett tűz okozta. Csak ez nem magyarázta meg a sebhe-lyek gyanúsan szabályos mintáit a zsaruk arcán és karján, és azt sem, hogy az égési sérülések mitől lettek harmadfokúak, amikor a kocsi önműködő tűzoltórendszere rögtön bekapcsolt, mihelyt a jár-mű lángra kapott.

Carla egy percig sem hitte, hogy a balesetet egy hirtelen szembe-világító reflektor okozta a rendőrautó sötétített, ragyogástompító szélvédőjén át. Tudta, mi volt a valódi ok, de ezt nem használta fel a sztoriban.

Mindkét zsaru azt állította, a közelében sem járt a helynek, ahol az ork kölyköket megölték, noha a kocsi fedélzeti számítógépének naplója a retusálás félreismerhetetlen nyomait mutatta. William Louden, a Lone Star Police főparancsnoka tagadta, hogy bármit is titkolnának, és állította, hogy csak Torno és Mellor volt a „fekete bá-rány" a szervezet kötelékében. Amikor Carla feltette a kérdést, más Lone Star tiszteknek lehet-e közük az utcakölykök meggyilkolásá-hoz, rövid úton véget vetett az interjúnak. Noha nyilván hiú álom volt, Carla azért remélte, a riportja talán teljes körű nyomozást vált ki a rendőrtársaság rasszista elemei ellen.

Carla utasította Wayne-t, hogy a tisztek tiltakozását az ork kölykök holttestének véres felvételeibe úsztassa át, akiket megöltek azon az éjjelen. Ők érdemelték meg az adásidőt, nem a hazudozó Lone Star rohadékok.

A képanyagot interjú követte, melyet Carla a Humanis Poliklub seattle-i vezérével készített. Legalább annyit elismertetett vele, hogy a zsaruk korábban tagjai voltak a szervezetnek. A klub feje viszont kiemelte, hogy mindkettőjüket hónapokkal ezelőtt kitették, mond-ván, hogy „túl radikálisak", és amit tettek, a saját meggyőződésük-ből tették. Még több mentegetőzés.

Carla sóhajtott.


- Zárjuk a sztorit azzal az Ork Rehabilitációs Kamara-taggal, aki elvesztette a fél szemét még pénteken, a balhéban a városháza előtt! - mondta Wayne-nek. - Ez legalább egy kicsit elgondolkodtat-ja Louden parancsnokot.

Ahogy Wayne Carla búcsúformulájával zárta a híranyagot, Pita lé-pett a szerkesztőfülkébe. Felpattant egy asztalra, és a lábát lógázva nézte, ahogy visszajátsszák a kész műsort. A fehér macska kikukucs-kált a dzsekijéből, ahol bujkált. Úgy tűnt, a lány mostanában min-denhova magával viszi a csapzott kis dögöt. A macska úgy leste a képernyőket, mintha magában értékelné a sztorit. Kék és sárga sze-me ide-oda vágott, ahogy alakok villantak a monitorokon.

- Nos? - kérdezte Carla, és a lány felé fordult. - Hogy tetszik? Az ork lány oldalra fordította a fejét, és a fél arcával simította vé-

gig a macska fejét. Elégedett dorombolás töltötte be a szerkesztő-fülkét. Carla nem tudta volna megmondani, hogy a lányból vagy a macskából jön-e.

- Tetszik mindkettőnknek - mondta Pita halkan. - Chent és a töb-bieket nem hozza vissza, de pár másik kölyköt talán megment a ki-nyírástól.

Carla mosolyt erőltetett az arcára. Kellően nagy léptékből nézve úgy tűnt, semmi sem változott. A Lone Starban még mindig ott ül-tek a rossz zsaruk. A cégek ahelyett, hogy elismerték volna a felelős-ségüket a szellem ügyében, csak a dicsőséget zsebelték be, amiért megmentették a Mátrixot a 2029-es összeomlás megismétlődésétől, és Carla még mindig a Mitsuhama kénye-kedvének kiszolgáltatva állt pályája hátralévő részén.

De legalább Pita jól jött ki az egészből. Egy nap a kölyök talán majd rádöbben, hogy a világ éppoly kopott és kiábrándító, mint mindig is volt. Most azonban - vagy legalább a mai napon - a jövő fényesnek és újnak tűnt.

- Igen, kölyök - mondta végül Carla. - Remélem.

A SZERZŐRŐL

Lisa Smedman szabadúszó játéktervezőként és íróként dolgozik. Számos kalandot írt az Advanced Dungeons & Dragons játékhoz, főleg annak Ravenloft világához, és több más játékkiadónál is vég-zett tervezői munkát. Novellái magazinokban és antológiákban je-lentek meg. Korábban újságszerkesztőként és riporterként műkö-dött, és szerető gonddal ápolja a vonatszerencsétlenségek, gyilkosságok, politikai botrányok és árvizek társaságában töltött napjai emlékét.

Smedman Vancouverben él kisebb macskaseregletével. Évek óta aktív tagja a város science fiction közösségének. A Bootstrap Press Inc., az Adventures Unlimited játékmagazin kiadójának elnöke.

lisa smedman-a lucifer játszma

Documents