Miskolci Egyetem

Állam-és Jogtudományi Kar

Agár-és munkajogi Tanszék

Hátrányos helyzet a jogban

Készítette: Rőczei Nóra Ivett

III. évfolyam

Konzulens: Dr. Jakab Nóra

Egyetemi adjunktus

2

Tartalomjegyzék

1. Bevezetés ............................................................................................................................... 4

2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása ....................................... 6

2.1. Jogi dokumentumok ...................................................................................................... 6

2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig .... 10

2.3. Amszterdami Szerződés óta ........................................................................................ 12

2.4. Egyenlő bánásmód irányelv ........................................................................................ 14

3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái. .................................................. 18

3.1 Közvetlen diszkrimináció ............................................................................................ 18

3.2 Közvetett diszkrimináció ............................................................................................. 18

3.3 Egyenlő bánásmód ........................................................................................................ 19

3.4 Esélyegyenlőség ............................................................................................................. 20

3.5 Jogegyenlőség ................................................................................................................ 20

4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás ......................................................................... 21

4.1. Alkotmányos alapok .................................................................................................... 21

4.2. Jogérvényesítés ............................................................................................................ 24

4.3. Egyenlő bánásmód elmozdításért felelős testület ..................................................... 25

4.4. Egyenlő Bánásmód Hatóság ....................................................................................... 25

4.5. Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ...................................... 27

5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon ............................................................ 28

5.1. Fogyatékosság .............................................................................................................. 28

5.3. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon ............................................. 35

5.4. Statisztika ..................................................................................................................... 38

6. Befejezés, záró gondolatok ................................................................................................ 42

Irodalomjegyzék ..................................................................................................................... 45

3

„ Bármilyen különbség látszódjék is a sorsok között,

mégis van bizonyos egyensúlyozása a szerencsének és

a bajnak, amely egyenlővé teszi őket.”

/ La Rochefoucauld /

4

1. Bevezetés

Diszkrimináció. Napjainkban nagyon használat és ismerősen csengő szó. Eredetét

tekintve latin eredetű szó, jelentés az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint hátrányos

különbségétel, az egyenlő elbánás elvével ellentétes eljárás. A szerző szerint, aki diszkriminál

hátrányos megkülönböztetést alkalmaz.1

A történelem kezdetén megmutatkoztak már a különböző emberi csoportok közötti

különbségtételek. A kor adott joga és politikai felfogásai igyekeztek az adott korszakban

felmerülő problémákat megoldani. Ezek a probléma megoldások sajnos nem jártak mindig

sikerrel. Ezért gondolom úgy, hogy az emberek nagy részének ismernie kell a diszkrimináció

történetét, diszkriminált személyek gondolatvilágát.

Az emberek többsége belesem gondol abba, hogy milyen szerencsés helyzetben

vannak, hiszen mindenük megvan, gondolok itt egészségre, családra, megfelelő munkahelyre.

Az emberi társadalom jelentős része viszont hátrányos helyzetben van. Életük egyáltalán nem

olyan, mint amilyennek elképzelték. Sajnos egyre több a hátrányos helyzetű emberek száma.

Helyzetük ugyan az évek során valamit javultak, de még mindig akadnak megoldandó

problémák.

A 21. század egyik legfoglalkoztatottabb kérdései közé soroljuk a hátrányos

megkülönböztetést. A legfőbb probléma hogy hiába halljuk nap, mint nap hogy

diszkrimináció tilalma nem mindig tudjuk, hogy mit is jelent és hogy a jogban valóban

megvalósul-e? Számtalan egyezménnyről, törvényről hallunk, de nem tudjuk, pontosan mit is

takarnak igazából. Ezért is éreztem fontosnak, hogy dolgozatomban a hátrányos helyezettel és

a hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozzak.

A politika évek óta próbál gyógyírt keresni erre az egész világot érintő problémára.

Véleményem szerint nemcsak a politikának, hanem az emberek hozzáállásnak is változnia

kell, hiszen a közös cél csak közös erőfeszítésekkel érhető el. A közös cél hogy a társadalmi

esélyegyenlőség megvalósuljon, a kirekesztettség megszűnjön és a béke fenntartható legyen.

Ezek megoldása csak közös erőkkel valósulhat meg.

Dolgozatom témája a hátrányos megkülönböztetés megjelenésének bemutatása és

értelmezése, valamint a hátrányos helyzetű emberek. Kutatási kérdéseim során felmerült,

hogy hogyan is alakult ki a hátrányos megkülönböztetés? Mi az, amit ténylegesen hátrányos

1 Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések szótára, Akadémiai kiadó, 1983.

5

megkülönböztetésnek nevezünk, hogyan biztosítja Magyarország az egyenlő bánásmód

érvényesülését, valamint hogy a fogyatékosság valóban hátrány-e? Rövid történelmi

áttekintés után szeretném bemutatni a legfontosabb nemzetközi dokumentumokat, amelyek a

diszkrimináció tilalmára vonatkozó jog kialakulásához vezettek, majd pedig az egyenlő

bánásmóddal kapcsolatos rendelkezésekről írnék. Ezt követően írok, a hátrányos

megkülönböztetés megnyilvánulási formáiról majd pedig bemutatom a magyar anti

diszkriminációs szabályozást, ismertetem a hátrányos megkülönböztetést segítő

intézményeket. Végül kitérek a hátrányos helyzetű emberekre.

Dolgozatom terjedelmére való tekintettel alapvető célom a hátrányos helyzet

bemutatása a jogban. Magyarországon jelenleg a lakosság 10%-a fogyatékossággal élő –

mozgássérült, értelmi sérült, látássérült személy. Legfontosabbnak a nemzetközi szabályozást

ismertetését tartom így csak a legjelentősebb intézkedésekre tértem ki.

Véleményem szerint a hátrányos helyzetnek nagyobb szerepet kellene kapnia nemcsak

az Unió politikájában, hanem az emberek tényleges életében. A cél, hogy egy nyugodtabb

békésebb, diszkriminációtól mentes, elfogadható világ valósuljon meg. A hátrányos helyzet se

minősüljön olyan „hátrányosnak”. Ennek tudatában kezdek neki dolgozatomban a téma

kifejtéséhez.

6

2. Diszkrimináció tilalmára vonatkozó közösségi jog kialakulása

2.1. Jogi dokumentumok

A történelem folyamán a francia forradalom idején fogalmazódott meg a felvilágosult

gondolkodóktól az a gondolat hogy minden ember egyenlő.2 Úgy vélték mindennek az

alapja a jogegyenlőség volt. Jogi dokumentumok formájában az egyenlőség gondolata a

XVIII. században az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban, és a francia forradalom

emberi jogi deklarációjában jelent meg először. Torkel Opshal szerint a jogegyenlőség

főként a bíró előtti egyenlőséget jelentette, amely védelmet nyújtott a végrehajtó

hatalom előtt. A XIX. század elején változást jelentett, hogy a jogegyenlőség, igaz csak

formálisan, de teljessé vált. Számos társadalmi csoport volt teljesen ki zárva mindebből,

csak részben illeték meg őket jogok. Jogegyenlőségért való harcukat a század második

felében kezdték el, először rabszolgák, szegények később vallási, valamint női

mozgalmak formájában. Az egyenlőtlenségek csökkentése érdekében került sor

gazdasági és szociális jogok megfogalmazására. Az Amerikai Egyesült Államokban a

férfiak és nők közötti egyenlőségről valamint a feketék és fehérek közötti tiltó

különbségtételekről rendelkeztek. Ezek a rendelkezések a hátrányos megkülönböztetés

szempontjából meghatározó jognyilatkozatoknak bizonyultak. A XX. században egyre

inkább folytatódott az egyenlőtlenségek kiküszöbölése, de közben nőtt a hátrányos

megkülönböztetettek csoportja főként nemre, vallási hovatartozásra, bőrszínre és etnikai

hovatartozásra való tekintettel. Erre a megkülönböztetésre a második világháború csak

jobban rásegített.

A második világháború borzalmai után 1945-október 24-én alakult meg az Egyesült

Nemzetek Szövetsége melynek fő tevékenységei közé tartozik többek között a nemek közötti

kapcsolatok fejlesztése, az emberi jogok védelme, valamint a nemzetközi jogok fejlesztése.

A második világháború rávilágított az emberi jogok fontosságára így az ENSZ alapokmánya

több ponton – a preambulumban, az 1. cikkben, az 55.cikbben, a 62.cikk (2) bekezdésében, a

68.és 76.cikkebeben utal az emberi jogokra, közöttük az egyenlőséget, a fajra, nemre,

vallásra, való különbség tétel tilalmát említi. A diszkrimináció tilalmának egyik

legérzékenyebb pontja a faji alapú diszkrimináció valamint ennek a tilalma. Az ENSZ már

1965. december 21.-én alkotta meg a faji megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló

nemzetközi egyezményt. Az egyezmény alapgondolata a faji megkülönböztetésen alapul és

2 Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata 1. cikkely

7

erkölcsi szempontból elítélendő. Az egyezmény első cikke a diszkrimináció tilalmának elvét

fekteti le. A faji megkülönböztetés kiküszöböléséről szóló egyezmény rendelkezése alapján a

legtöbb állam csak a különböző külföldiek közötti faji alapú különbségtételre vonatkozólag

fogadta el a dokumentum rendelkezéseit.

Az európai fejlődésben kiemelkedik az Európa Tanács két dokumentuma: az Emberi Jogok és

Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény valamint az Európai Szociális Karta.

Melyet 1961-ben fogadtak el Torinóban s 1965-ben lépett ténylegesen hatályba. A Kartát

szokás „bonyolult szociális konstrukcióként” említeni. A dokumentumok között kirajzolódik,

hogy a Karta a szociális jogok, míg az Egyezmény az emberi jogokra vonatkozik.

A Karta elérően a többi diszkrimináció tilalmával foglalkozó nemzeti dokumentumoktól nem

tesz különbséget a politikai és szociális jogok között.

Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az egyik legfontosabb és legnagyobb horderejű

dokumentuma az Egyesült Nemzetek Szervezetének.

René Cassin 1948 és 1967 között az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának elnöke volt. Az Ő

nevéhez fűződik az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, amelynek koncepciója

kidolgozása után, az ENSZ Közgyűlésén 1948.december 10-én fogadtak el és hirdették ki. Ez

a nyilatkozat a nemzetközi emberi jogvédelmi rendszer alapdokumentumának tekinthető.

Kezdetben a vélemények megoszlottak róla ugyanis viták folytak róla hogy valóban jogi

kötőerővel bír vagy csak deklarációnak minősül. Nem tartalmazza ugyan a ma ismert emberi

jogokat, de egységes szerkezete és az egyetemességre való törekvése miatt az egyik

legszélesebb körben elismert emberi jogi dokumentumnak tekintendő. Az alaptervezetet a

nyugati hatalmak és Szovjetunió éles vitái közepette fogadták el. Szovjetunió és szövetségesei

ugyanis kevesellték benne a szociális jogokra való hivatkozásokat. A nyilatkozat sok emberi

jogot felsorol, amelyek fontosak lehetnek a számunkra.

A 2. cikk az egyenlőség és a meg nem különböztetés alapelveit írja elő az emberi jogok és

alapvető szabadságokat illetően, megtilt „bármely megkülönböztetést, nevezetesen fajra,

színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy

társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármelymás körülményre való tekintettel.” A

3. cikk kinyilvánítja az élethez, szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot. A

gazdasági, szociális és kulturális jogok magukban foglalják a szociális biztonsághoz való

jogot, a munkához való jogot, az egyenlő munkáért egyenlő bérhez való jogot, pihenéshez

8

való jogot, az egészségnek és jólét biztosítására alkalmas életszínvonalhoz való jogot,

neveléshez való jogot és a közösség kulturális életében való részvételhez való jogot. Törvény

előtt mindenki egyenlő és joga van, a törvény egyenlő védelméhez utal erre a 7. cikk. mutat

rá.

Ez a dokumentum ellentétben sok más emberi jogi egyezménnyel nem csak a jogokat, de a

kötelezettségeket is meghatározza.3

Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya

Az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966.december 16-án fogadta el a Polgári és Politikai

Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és egyidejűleg az Első Fakultatív Jegyzőkönyvet is

elfogadták, amely az egyéni panaszok benyújtását tette lehetővé az ENSZ Emberi Jogi

Bizottságához. Az elfogadott két egyezségokmánnyal az Emberi Jogok Egyetemes

Nyilatkozatában foglalt alapelvek és deklarációk ezzel jogi kötőerőt nyertek. 1976.március

23-án léptek hatályba, a Második Fakultatív Jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörlését

tartalmazta. Magyarország 1974.január 17-én csatlakozott az Egyezségokmányhoz, az Első

Fakultatív Jegyzőkönyvet 1988.szeptember 7-én ratifikálta.

Az egyezségokmány 2. cikke egy egyenlőségi szabályt tartalmaz miszerint: „Az

egyezségokmányban részes, valamennyi állam kötelezi magát, hogy tiszteletben tartja és

biztosítja a területén tartózkodó és joghatósága alá tartozó minden személy számára az

egyezségokmányban elismert jogokat, minden megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem,

nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni,

születési, vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

26. cikke mindenfajta megkülönböztetést tilt a törvény előtti egyenlőség joggyakorlása

kapcsán. 4A 2. cikkhez hasonlóan felsorolja a nemzetiségi származást és az egyéb helyzete

alapján történő különbségtétel tilalmát is.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával szemben a szabad mozgáshoz való jogot csak

az ország területén tartózkodókra korlátozza. További fontos jogok a férfiak és nők

egyenjogúsága, az élethez való jog, a kínzás és a kényszermunka tilalma. Speciális

védelemben részesíti a családot, mint a társadalom alapvető csoportját.

3 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

4 Az egyezségokmány 26.cikke kimondja : „ A törvény előtt minden személy egyenlő, és minden

megkülönböztetés nélkül joga van egyenlő törvényes védelemre. Erre tekintettel a törvénynek minden

megkülönböztetést tiltania kell és minden személy számára egyenlő és hatékony védelmet kell biztosítania

bármilyen megkülönböztetés ellen, mint amilyen például a faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb

vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy más helyzet alapján történő

megkülönböztetés.”

9

.A 27. cikkben a diszkrimináció-mentes bánásmódon túlmutató rendelkezés is megjelenik: az

államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbségek

tagjaitól nem tagadják meg azt a jogot „hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját

kultúrájuk legyen, saját vallásukat vallják és gyakorolják vagy, hogy saját nyelvüket

használják.”

A faji diszkrimináció tilalmát érinti a népirtás (genocídium)5 büntetéséről és megtorlásról

szóló 1948-as egyezmény. Ez az egyezmény a népirtást nemzeti, nép, faji vagy vallási alapú

hátrányos megkülönböztetésként tiltja.

Az ENSZ még 1963-ban még kiadott egy nyilatkozatott a faji megkülönböztetés valamennyi

formájának kiküszöböléséről, de ezt az egyezményt csak 1965-ben fogadták el. Az

Egyezmény elsőként határozta meg a nemzeti jogban a hátrányos megkülönböztetés fogalmát.

„ Minden olyan különbségtételt kizárást, megszorítást vagy előnyben részesítést jelent, a

melynek alapja a faj, a szín, a származás, a nemzetségi vagy etnikai származás, és amelynek

célja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális terén vagy a közélet bármely

más terén az emberi jogok és alapvető szabadságok elismerésének, egyenrangú élvezetének

vagy gyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása.”

Európai Szociális Karta6

Mint arra már utaltam az Európai Szociális Karta nem tesz különbséget a politikai és szociális

jogok között. A szociális biztonság tekintetében a munka és a család területén próbálja

előmozdítani az emberi jogok érvényesülését a diszkriminációtól mentes és egyenlő esélyeket

biztosító emberi életekért.

A Karta tekintetében szeretném elemezni a munka szabad megválasztását és a nők

munkafeltételeire vonatkozó részt. Már a személyi hatálynál találkozhatunk a dolgozó

fogalmának meghatározásával. A Karta preambuluma nemre való megkülönböztetés nélkül

biztosítja a bennük foglalt védelmet. Az 1. cikk 2 bekezdése megköveteli a munkavállalás

szabadságát köztük a diszkrimináció és kényszermunka tilalmát is.7 A Szerződő Felek ezáltal

kötelezettséget vállalnak tehát, hogy védik a dolgozók jogait és biztosítják megélhetésüket.

A munkafeltétek tekintetében az állások betöltésével kapcsolatban felmerülő diszkriminációt

az összes Karta tagállam tiltja. Így a munkáltató ragaszkodhat az általa megállapított szakmai

feltételekhez addig, amíg az nem jelenti a nemek közti megkülönböztetést. Egyes szakmák

5 Bakos Ferenc: Idegen Szavak és Kifejezések Szótára

6 Továbbiakban: Karta

7 Európai Szociális Karta

10

azonban természetüknél fogva jelenthetnek kivételt. Főként az állások betöltésével

kapcsolatos hirdetéseknél előfordulhatnak direkt és indirekt diszkrimináció. Gondolnék itt

olyanra, hogy például a hirdetés nyelvezetével zárja ki valamely nemhez tartozókat a

jelentkezésből.

2.2. Egyenlő bánásmód elve az integráció kezdetétől az Amszterdami szerződésig

Az egyenlő bánásmód az integráció kezdetétől az egyik legfontosabb alapelve az Európai

Uniónak. 1957-ben, a Római Szerződésben már rendelkeztek az egyenlő bánásmódról igaz

még csak a nők és férfiak közötti bánásmódról rendelkeztek, arról is kizárólag a bérezésre

való figyelemmel. A nőknek és férfiaknak egyenlő munkáért egyenlő bér jár ezt a közösségi

jogi elvet mondta, aki a Római Szerződés 119.cikkelye. Az alapítók szerették volna elérni,

hogy a nemek közötti megkülönböztetésre vonatkozó nemzeti szabályok közötti eltérések ne

befolyásolják a tagállamok közötti gazdasági versenyt. Az integráció alapítói tehát csak

gazdasági érdekből fogadták el a 119.cikket. A Római Szerződésbe csak olyan elvek és

rendelkezések kerülhettek be, amelyek a közös piac megvalósítását szolgálták vagy

elősegítették a gazdasági célnak az elérését.

A Római Szerződés alapításkori szövege 3 tekintetben korlátozta az egyenlő bánásmód

elvének alkalmazását. Először a tagállamok polgáraival szembeni megkülönböztetés volt

tilos.

Másodszor csak a nemek közötti diszkriminációt tiltotta a közösségi jog, a kor, vallás, faj

szerinti megkülönböztetést nem. Harmadszor a megkülönböztetés nem általánosságban volt

tilos, hanem csak a Római Szerződés 119.cikkében meghatározott módon, tehát a bérezés

tekintetében.1957 és 1975 között az egyenlő munkáért egyenlő bér elvére vonatkozó

szabályok harmonizálására és gyakorlati megvalósítására törekedtek. Ezek a törekvések

erőtlennek bizonyultak. 8Az integráció szociális dimenziójának előtérbe kerülésével függött

össze hogy 1970-es években a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód szociális vonatkozásai

kerültek legfőképpen előtérbe. Szemléletváltást Defrenne II.- esetben hozott ítélete jelentette

1976-ban.9 Ez az ítélet mérföldkőnek bizonyult. Defrenne kisasszonynak 17 év utána

nyugdíjba kellett mennie 40. életéve elérésekor, munkaszerződése ugyanis így rendelkezett. A

férfiakra ugyanez a korlátozás nem vonatkozott, így ők bérelőnyt élveztek, hiszen 40 éves

koruk után is dolgozhattak. Gabrielle Defrenne kisasszony ebbe a döntésbe nem nyugodott

bele és pert indított a Sabena légi közlekedési vállalat ellen. A bérkülönbségben

megnyilvánuló nemek közötti hátrányos megkülönböztetés miatt követelt kártérítést. A

8 Kiss György: Európai Unió munkajoga

9 43/45. Defrenne v. Sabena (1976) ECR 455.

11

felperes azt állította, míg ott dolgozott lényegesen kevesebb bért kapott, mint azon férfi

kollégái, akik szintén utaskísérőként dolgoztak. Álláspontja szerint ez a megkülönböztetés

jogellenes ezért indított kártérítési pert. Az EGK Szerződés 119. Cikke alapján ugyanis a

férfiakat és nőket egyenlő munkáért egyenlő díjazás illeti meg. Mivel a vállalat megsértette

azt az elvet, nevezett légi közlekedési vállalat a férfi utaskísérőknek magasabb jövedelmet

biztosított. A belga munkaügyi bíróság előzetes döntéshozatali eljárás során az előterjesztett

kérdések során azt vizsgálta, hogy a szerződés 119.cikke közvetlen hatállyal bír-e. Ha igen

akkor mely időponttól ismerendő el. A szerződésben rögzített, a férfiak és nők egyenlő

díjazására vonatkozó elvre lehet hivatkozni a nemzeti bíróságok előtt. A nemzeti bíróságok

kötelesek biztosítani az egyének védelmét különösen a diszkrimináció olyan formái esetén

amikor a nők és férfiak ugyanabban az állami vagy magántulajdonú cégnél végzett egyenlő

munkáért egyenlő díjazást kapnak. A Bíróság az indokláskor a Szerződés és az integráció

céljainak értelmezéséből indult ki. Leírta, hogy az EGK megalakításának a célja nem csupán

gazdasági integráció kialakítása, hanem egy társadalmi fejlődés előmozdítása, az

életkörülmények javítása. Ebből a kettős célból adódik, hogy az egyenlő díjazás elve a

Közösség alapelvei közé tartozik. A 119.cikk közvetlenül alkalmazható olyan jogokat

keletkeztet, amelyeket a bíróságoknak védelemben kell részesíteniük. A Bíróság arra is

rámutatott, hogy a 119.cikk mind közvetett és közvetlen diszkrimináció ellen is fel kíván

lépni.10

A Bíróság továbbá azt kimondta, hogy a 119. cikk a „Közösség alapjának része” és

így közvetlenül hatályos, mégpedig az állam és az állampolgárok között is és az egyes

állampolgárok, magáncégek között is. Defrenne tehát erre a cikkre hivatkozva a munkaügyi

perében a belga bíróságnak tehát alkalmaznia kellett az ügy eldöntése során. A nemek közötti

egyenlő bánásmód biztosítását ettől az ítélettől kezdve tekintik a közösség szociális céljának.

A közösségi szociális jog, a közösségi munkajog és a munkahelyi egészség és

biztonságvédelem azon területe, ahol az irányelvek elfogadására sor került, a tagállamok

szabályainak harmonizációja. A Szociális Akcióprogram és a Defrenne-itéletek hatására

sikerült túllépni azon a koncepción, amely a nemek közötti egyenlő bánásmód közösségi jogi

elvét, azaz az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét szűkítette. A diszkrimináció már nem csak

a 119.cikkben meghatározott területen volt tilos. Lépésről lépésre dolgozták ki a tágabb

koncepciót és az azt szolgáló irányelveket. Az első ilyen irányelv a 78/117/EGK irányelv volt,

amely az egyenlő bér elvének gyakorlatban való alkalmazását kívánta elősegíteni. Az egyenlő

munkáért egyenlő bére elve volt az egyetlen olyan rendelkezés az egyenlő bánásmóddal

10

Fazekas Judit: Az európai integráció története

12

kapcsolatban, amely az alapításkor került bele a Római Szerződésben. Az 1951-ben elfogadott

100.számú ILO egyezmény fogalmazta meg először az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét. A

78/117/EGK irányelv 1975-ben született meg, mert közösség erőfeszítései a nemek közötti

megkülönböztetés területén kevés eredményt értek el. Az irányelv a tagállamokkal szemben

öt kötelezettséget fogalmaz meg. Ide soroljuk a jogszabályok megfelelő módosítása és

jogrendszeri adaptációt, megfelelő jogorvoslati lehetőségek biztosítása, védelem a

jogérvényesítésre válaszként érkező, megtorló, munkaadói magatartással szemben,

munkavállalók tájékoztatása, Bizottság értesítése a megtett tagállami intézkedésekről.

A második irányelv 75/207/EGK irányelv viszont már a foglalkoztatást érintő kérdésekben

kötelezte a tagállamokat az egyenlő bánásmód érvényesítésére. A munkajogi szabályok

harmonizációja érdekében két irányelvet hoztak. A 79/7/EGK irányelv a szociális biztonsági

rendszerek tekintetében az egyenlő bánásmód biztosítását írta elő. A rendszerek az állam által

működtetett pénzalapok jogi szabályozására vonatkoztak. Hét évvel később fogadták el a

86/378/EGK irányelvet, ami kizárólag a munkáltatók által munkavállalóik részére létrehozott

foglalkozási szociális biztonsági rendszerekre vonatkozott. Az 1980-as években még

elfogadtak egy irányelvet, ami kiterjesztette az egyenlő bánásmód elvét mindazokra, akik nem

munkaviszonyban, hanem önfoglalkoztatóként végeznek munkát. Így az 1990-es években már

három irányelv jelezte az EU elkötelezettségét az egyenlő bánásmód terén. Elfogadásra került

a munkavédelmi keretirányelv alapján a terhes nők, a gyermekágyas és szoptatósanyák

munkahelyi egészségének és biztonságnak javítására irányuló intézkedések. A felsorolt

irányelvek mind mind más jogterületen érvényesülnek. Szabályozásuk sokszor különböző

mégis közös benne a céljuk. A cél nem más, mint a nők és férfiak jogegyenlőségének

megteremtése a mindennapi életben.

2.3. Amszterdami Szerződés óta

1997. október 2-án írták alá a jellege szerint módosító amszterdami szerződést. Ez a szerződés

átalakította és kibővítette az 1957-ben megkötött Római Szerződést különös tekintettel az

egyenlő bánásmódot érintő szabályozást. Az egyik leglényegesebb változás az volt, hogy

megváltoztatták a közösségi jog elsődleges jog alapításkori koncepciójának második elemét,

amely csak a nemek közötti diszkriminációt tiltja. A Római Szerződés 13. cikkének

elfogadásával ma már a Tanács egyhangú határozattal fogadhat el a nem mellett, származásra,

fajra, etnikai hovatartozásra, vallásra, fogyatékosságra, életkorra, vagy szexuális orientációra

történő megkülönböztetés elleni küzdelemben intézkedéseket. További lényeges módosítás

hogy a közösség céljai közé bekerült a nők és férfiak közötti egyenlőség. A Római Szerződés

13

3. cikkelyének (2) bekezdése szerint „törekedni kell a nemek közötti egyenlőség leküzdésére,

és elő kell segíteni a férfiak és nők közötti esélyegyenlőséget.”11

Megjelent a közösség

szintjén a foglalkoztatáspolitika és a fogyatékos ügy is. Az Amszterdami Szerződés nem

hagyta változatlanul a 119.cikkelyt, hiszen módosította és újabb bekezdésekkel egészítette ki

a korábbi 1957-es szöveget. Így lett a korábbi 119.cikkból 141.cikkely.12

Az Európai Unió

alapító szerződéseiben szükség volt a fogyatékosság megjelenésére, mert a fogyatékosságra

vonatkozó utalás hiányában az addigi fogyatékos ügyi politikák csak ajánlási szintűek voltak

és így jogilag nem voltak végrehajthatóak. A 13. cikk tehát jelentős volt, hiszen bekerült a

fogyatékosügy területe a Közösség kompetenciájába illetve először itt ismerték el a

fogyatékos emberek hátrányos megkülönböztetését, mint egy jelentős problémát.

Az egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése tehát jelentősen megváltozott az 1957 óta eltelt

időszakban. Napainakban Az Európai Unió jogi és nem jogi eszközökkel törekszik arra, hogy

egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az unió

polgárokkal szemben. Az Európa Tanács 2000.decemberi nizzai ülésén fogadták el az

Alapvető jogok chartáját. Ezt egyfajta ünnepélyes politikai nyilatkozatnak is nevezhetjük. A

20. cikke a törvény előtti egyenlőség általános elvét fogalmazza, meg míg a 21. cikk a

diszkrimináció tilalom elvével foglalkozik.13

A charta 23. cikkelye rendelkezik a férfiak és

nők közötti egyenlőségről: „a férfiak és nők egyenlőségét minden területen, így a

foglalkoztatás, a munkavégzés és a bérezés területén biztosítani kell. Az egyenlőség elve nem

akadályozhatja az alulprezentált nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezések

fenntartását vagy meghozatalát.” A Bizottság 2005 tavaszán dolgozott ki egy olyan eljárást,

amely biztosítja, hogy valamennyi uniós jogszabály-javaslatot vizsgáljanak meg az

összeegyeztethetőség szempontjából. Az új rendelkezés megerősíti, hogy minden területen

biztosítani kell a nemek közötti egyenlőséget. Fejlemény volt a Tizenkettedik kiegészítő

jegyzőkönyv, amit az Emberi Jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez

fogadtak el. Az egyezmény jogi szövege ugyanis csak egy általános antidiszkriminációs

klauzulát tartalmazott. A jegyzőkönyv kimondja az általános megkülönböztetés tilalmát. Ez a

kiegészítő jegyzőkönyv a közösségi jog szempontjából fontos, hiszen a benne foglalt emberi

jogok védelmét az Unió alapvető céljának tekinti. Az egyenlő bánásmód elvének a faji és

11

Római Szerződés 3. cikkely

12

Római Szerződés 141.(119.) cikkely 13

Alapjogi Charta 21. cikke kimondja: „Tilos minden olyan megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín,

etnikai vagy társadalmi származás, etnikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más

vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális

irányultság alapján történő megkülönböztetés.”

14

etnikai származástól független alkalmazásáról szól a 2000 júniusában elfogadott 2000/45EK

irányelv. Az irányelv tárgyi hatálya már túlnyúlik a foglalkoztatási kérdéseken és hatálya a

mindennapi élet legkülönbözőbb területeire terjed ki. Túllép tehát a nemek közötti

megkülönböztetés tilalmának elvén, hanem szakít az úgymond „foglalkoztatás-

központúsággal „is.

Elmondható hogy az Amszterdami Szerződés több területen is érezteti nemcsak a nők és

férfiak közötti esélyegyenlőség területén, hanem egyre több fogyatékosokkal, kisebbségi

csoportokkal kapcsolatos intézkedések születnek.1957 óta az egyenlő bánásmód közösségi

jogi jelentése megváltozott. Az Európai Unió arra törekszik, hogy egyetlen tagállamában se

lehessen hátrányos megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. A

tagállamoknak muszáj hatékonyan fellépniük minden diszkriminációs gyakorlattal szemben

az élet oly különböző területein.

2.4. Egyenlő bánásmód irányelv

1957-től a Római Szerződés aláírásától az első Szociális Akcióprogramig a nők és férfiak

közötti egyenlő bánásmódon az Európai Közösségekben az egyenlő munkáért egyenlő bér

elvét értették. 1974-ben a Szociális akcióprogram egy irányelv elfogadását tűzte ki célul az

egyenlő bánásmód érvényesítéséről a szakképzéshez, munkához, szakmai előmenetelhez jutás

illetve a munkafeltételek vonatkozásában. A közösségi jogalkotás az Európai Bíróság bíráival

igyekeztek minél tágabban értelmezi a diszkrimináció tilalmának közösségi fogalmát. Ennek

érdekében több olyan irányelveket fogadott el olyan területeken ahol korábban nem létezett

kötelező érvényű közösségi jog. 1976.február 9-én elsőként a Tanács fogadta el a

76/207/EKG irányelvet, amely az úgynevezett egyenlő bánásmód irányelv, amely a

munkavállalással összefüggő kérdésekben igyekezett az egyenlő bánásmód elvét

érvényesíteni. Ez az irányelv a munka világának egészére kiterjesztette az egyenlő bánásmód

biztosításának a kötelezettségét. Az irányelv célját az 1. cikk a következőképpen fogalmazza

meg: „Az irányelv célja, hogy a tagállamokban megvalósuljon a nők és férfiak közötti

egyenlő bánásmód elve a munkához jutás beleértve a szakmai előmenetelt és a szakképzést -,

valamint a munkafeltételek és a szociális biztonság vonatkozásában a 2. cikkben foglalt

feltételek mellett. Ez az elve az egyenlő bánásmód elve.” 14

Az irányelv felölel minden olyan

élethelyzetet, amely a munkavállalással kapcsolatos és ahol szükséges lehet a diszkrimináció

elleni jogi védelem. Az 1. cikkely meghatározza azokat a szabályozási területeket ahol a

14

Nyárády Gáborné: Esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód

15

tagállamoknak érvényre kell juttatni az egyenlő bánásmód elvét, ilyen terület a munkához

jutás, szakmai előmenetel, szakképzés és a munkafeltételek. Az Európai Parlament javaslata

alapján a szociális biztonsági ellátások csak az anyasági juttatásokra terjedtek volna ki így

végül kimarat az irányelv hatálya alól. Így további irányelvek elfogadását határozták el. A

Tanács további irányelvek elfogadásával szabályozta az egyenlő bánásmód érvényesítését a

szociális biztonság terén, amely a 79/7/EGK és a 86/378/EGK irányelv elfogadásával tett

eleget. 1975-ben fogadták el az önfoglalkoztatásról szóló 86/613/EGK irányelvet.

Az irányelv meghatározza az egyenlő bánásmód jelentését miszerint : „ A nemek között nem

történhet semmiféle közvetett vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetés- különösen

házassági,illetve családi állapotra hivatkozva.” Tehát az irányelv tiltja a diszkrimináció

valamennyi formáját. Az Európai Bíróság számos ítéletben foglalkozott a közvetett

diszkriminációval, kiemelte a házassági vagy családi állapoton alapuló diszkrimináció tilalmát

is. A bíróságnak a legtöbb esetben a terhes nőkkel szembeni diszkrimináció értelmezése adta.

Az irányelv 2. cikke három körben enged kivételt az egyenlő bánásmód értelmezése alól ilyen

a meghatározott foglalkozások, nőket védő jogszabályok, meglévő egyenlőtlenségek

felszámolását célzó intézkedések. A foglalkozási tevékenységekre az irányelv nem ad pontos

definíciót így tág teret enged a tagállamoknak. A 2. cikk 3bekezdése szabályozza a kivételek

második csoportját, amely szerint az irányelv nem tiltja a nők, a terhesség és az anyaság

védelmét szolgáló rendelkezések elfogadását. A rendelkezések a nőket igyekeznek védeni, de

sok esetben eredményeznek diszkriminációt. Ez okból indokolt felülvizsgálni, hogy

indokoltak-e ezek a rendelkezések. Sok kérelem érkezett a férfiak kizárása miatt az Európai

Bírósághoz azonban a bíróság kimondta, hogy az irányelvnek nem a családi szervezet és belső

felelősség megosztás kialakítása a célja ezért elutasította a férfiak által beadott kérelmeket.

A kivételek harmadik csoportjánál az irányelv nem áll ellentétben a nők és férfiak közötti

esélyegyenlőséget elősegítésével, azon fennálló egyenlőtlenségek felszámolását célzó

intézkedésekkel. Az erre vonatkozó cikkely a tagállamok jogalkotóinak felhatalmazást ad a

pozitív diszkriminációra, azaz a nőket előnyben részesítő szabályok elfogadására.

Ugyanakkor azt a felismerést is tükrözi, hogy az egyenlő bánásmód biztosítására hozott

közösségi és nemzeti jogszabályok önmagukban alkalmatlanok a nők és férfiak közötti

tényleges esélyegyenlőség eléréshez. A Tanács ezért a nőket támogató pozitív intézkedésekről

szóló 84/635/EGK ajánlást fogadta el. Az 1990-es években vált valóra a pozitív programok

stratégiája és ekkor jelentek meg az első pozitív diszkriminációt tartalmazó nemzeti

jogszabályok is.

16

Az irányelv 3.4. és 5. cikkelye bontja ki az egyenlő bánásmód jelentését a tagállamok konkrét

kötelezettségeit. A 3. cikkely a munkához és a szakmai előmenetelhez jutással

összefüggésben pontosítja, hogy mit kell egyenlő bánásmódon érteni a jogalkotónak,

jogalkalmazónak és a jogérvényesítőnek. A tevékenységi körtől és a gazdasági ágtól

függetlenül tilos a hátrányos megkülönböztetés a munkához jutás terén főként az

álláshirdetésekben, interjúk és az állás betöltésével kapcsolatban. A tagállamoknak

kötelességük kiiktatni jogrendszerükből az egyenlő bánásmód elvébe ütköző jogi és igazgatási

szabályokat. Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati

szabályzatok hozzájáruljanak az egyenlő bánásmód érvényesüléséhez. Az egyenlő

bánásmóddal összeegyezhetetlen nőket védő jogi és igazgatási rendelkezéseket felül kell

vizsgálni. A szakképzéshez jutással összefüggésben a 4.cikkely pontosítja, hogy mi az

egyenlő bánásmód közösségi jogi jelentése. Érvényesíteni kell a pályaválasztási tanácsadás,

szakmai továbbképzés és átképzés valamennyi fajtájánál. A tagállamok az alábbi

intézkedéseket kötelesek megtenni: Ki kell iktatniuk jogrendszerükből az egyenlő bánásmód

elvébe ütköző jogi és igazgatási szabályokat.

Biztosítaniuk kell, hogy a kollektív szerződések, munkaszerződések, vállalati belső

Szabályzatok egyenlő bánásmódba ütköző rendelkezései semmisnek nyilváníthatók legyenek.

A pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés

valamennyi szintje azonos feltételekkel, a nemek közötti hátrányos megkülönböztetés nélkül

hozzáférhető legyen. Az 5. cikkely szerint a munkafeltételek vonatkozásában az egyenlő

bánásmód azt jelenti, hogy a férfiaknak és nőknek nemre való tekintet nélkül ugyanazokat a

feltételeket kell biztosítani diszkrimináció nélkül. A tagállamok kötelesek biztosítani a bírói

jogorvoslat lehetőségét azoknak, akik szerint a velük szemben alkalmazott intézkedés a 3.4.,

vagy 5. cikk rendelkezéseibe ütközik. A 7. cikk a viktimizáció tilalmát írja elő. A viktimizáció

a hátrányos megkülönböztetés egyik típusa. Szó szerint gyötrelemokozást jelent. Olyan

hátrányokozás, amely a megkülönböztetés miatt fellépő eljárást indító személlyel történik. A

tagállamok kötelesek olyan intézkedést hozni hogy megvédjék a munkavállalókat a

megtorlásként alkalmazott elbocsátással szemben. A tagállamok tájékoztatási kötelezettségét

a 8. cikk írja elő. A tagállamok részéről nem elég elfogadni a jogszabályokat, hanem

tájékoztatni is kell a munkavállalókat jogaikról, jogorvoslati lehetőségekről. Az Európai

Bíróságnál nagyterjedelemben foglalkoztak ezzel. A tagállamok az egyenlő bánásmód

szabályozása szempontjából két csoportba sorolhatóak. Az első csoportba azok a mediterrán

országok (Portugália, Spanyolország, Görögország stb.) tartoznak, akik nem fogadtak el külön

törvényt, hanem ágazati jogszabályok tartalmaznak antidiszkriminációs szabályokat. A másik

17

csoportot alkotó tagállamok Svédország, Írország, Egyesült Királyság külön törvényekben

rendelkeznek az egyenlő bánásmód elvéről. A gyakorlat azokat igazolja, akik rendelkeznek

már ilyen törvénnyel.

18

3. Hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulási formái.

A demokratikus társadalmak alapelve, hogy az egyéneknek joguk legyen a törvény előtti

egyenlőséghez, és védelmet kapjon a hátrányos megkülönböztetés ellen. Hátrányos

megkülönböztetésnél beszélhetünk közvetett és közvetlen valamint aktív és passzív

diszkriminációról. Aktív diszkriminációról akkor beszélhetünk, ha valaki egy terméket vagy

szolgáltatást tagad meg valakitől, azért mert fogyatékos. Ezzel szemben, amikor a környezet

semmit nem tesz azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat megszüntesse, passzív

diszkriminációról beszélhetünk.

A diszkriminációnak két különösen érzékeny területe van: a faji alapú diszkrimináció

valamint a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés. Továbbá tipikus

diszkriminációs forma a vallásgyakorlás szerinti hátrányos megkülönböztetés. Napjaink nagy

problémája az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetés is.

A hátrányos megkülönböztetés rövid ismertetése után most szeretnék rátérni a hátrányos

megkülönböztetés megnyilvánulási formáira.

3.1 Közvetlen diszkrimináció

Közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek vagy más néven nyílt diszkriminációnak minősül

az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személyt, neme, faji hovatartozása,

bőrszíne, nemzetisége, anyanyelve, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozása,

fogyatékossága, egészségi állapota, vallási meggyőződése, politikai vagy más véleménye

miatt, esetleg családi állapota, életkora, vagyoni helyzete, nemi identitása, szexuális

irányultsága, egyéb tulajdonsága vagy jellemzője miatt más személyhez képest

kedvezőtlenebb bánásmódban részesül.

3.2 Közvetett diszkrimináció

Közvetett hátrányos megkülönböztetésnek vagy rejtett diszkriminációnak minősül az a

közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az egyenlő bánásmód

követelményének megfelelő rendelkezés, amelyet a közvetett diszkriminációnál felsorolt

tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat más, összehasonlítható

helyzetben lévő személyhez vagy csoporthoz képest lényegesen nagyobb arányban

hátrányosabb helyzetbe hoz.

19

A közvetett diszkriminációra minden országból így hazánkból is számtalan példa hozható.

Leggyakrabban a pályázati feltételeknél, a munkavégzés feltételiben, részmunkaidőben

dolgozókkal szemben és a munkaidő szervezésében jelentkezik.

Az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy a nemen alapuló közvetlen, közvetett

diszkrimináció tilos.

Standard módon hivatkozott példa a közvetett diszkriminációra, amikor az Európai

Közösségek Bírósága elmarasztalta Franciaországot, ugyanis a francia rendőrség szerveibe

való felvételhez többek között olyan előfeltételeket szabtak, hogy a jelentkezőknek minimum

165 cm magasnak kell lenni. Ez a valóság egyenlő bánásmódra vonatkozó rendelkezéseinek

megfelel, hiszen ugyanúgy vonatkozott a nőkre és a férfiakra, azonban a valóságban a nők

többségét érintette, holott a munkakör megfelelő ellátása objektív nem igényelt ilyen

megszorításokat.

Előfordulhat, hogy a múltban felhámozódott diszkrimináció folytán az egyenlő kiinduló

helyzet megteremtése kevés. Ilyenkor merülhet fel a pozitív diszkrimináció alkalmazása. Ez

egyfajta előnyben részesítést jelent és főként az eredményekre összpontosít. Fontos

hangsúlyozni, hogy ez a fajta megoldás igazolásra szorul és csak szigorú kritériumok

betartása estén lehet indokolt.

3.3 Egyenlő bánásmód

Az egyenlő bánásmód elve a diszkrimináció tilalmát, vagyis a hátrányos megkülönböztetéstől

mentes élethez való jog garantálását jelenti.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az azonos helyzeteket

azonos módon, az eltérő helyzeteket különbözőképpen kell kezelni. Napjainkban az EU jogi

és nem jogi eszközökkel törekszik arra, hogy egyetlen tagállamban se lehessen hátrányos

megkülönböztetést alkalmazni az uniós polgárokkal szemben. Az egyenlő bánásmód elve a

tilalmat megfogalmazó jogszabályokra, vagyis negatív megközelítésre épül. A nemzeti

szabályozás eszköze a közösségi jog harmonizációja. Fontos hogy a tagállamok hatékonyan

lépjenek fel minden hátrányos különbségtételi gyakorlattal szemben az élet legmeghatározóbb

területein.

20

3.4 Esélyegyenlőség

Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fogalmát gyakran használják egymás

szinonimáiként, ami sugallhatja azt is, hogy egy dologról van szó, de ez nem így van.

Az esélyegyenlőség többet jelent az egyenlő bánásmód biztosításánál. Azon jogi és nem jogi

eszközöket jelenti, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a nők a férfiakkal, egyenlő eséllyel

érvényesülhessenek az élet különböző területein. Az esélyegyenlőségi politika területén

közösségi akcióprogramokról szóló határozatokat, ajánlásokat, állásfoglalásokat és

közleményeket fogadtak el. A tagállamok kormányainak aktív szerepvállalása nélkül a nők

helyzetének leküzdése elképzelhetetlen. Ez kizárólag nem lehet a kormány felelőssége,

ugyanis szükség van a kormányzati munka kontrollját végző demokratikus intézményekre.

Így következik az az igény, hogy a kormányzati intézményrendszeren belül és kívül is

legyenek a nők jogainak biztosítására szakosodott intézmények. Nyugat-Európában az

országok egyik bevett általános gyakorlata, hogy létrehoztak a nők jogainak garantálását

biztosító intézményrendszert. Több országban külön minisztérium foglalkozik a nők jogaival.

A tagországokban állami támogatással hoztak létre olyan irodákat, amelyek az Equal

Opportunitiel Committe nevet, vagyis Egyenlő Esélyek Bizottsága nevet viselik. Az Egyenlő

Esélyek Bizottsága a nőket ért sérelmekkel foglalkozik, diszkriminációs ügyeket vizsgálnak,

ajánlásokat fogalmaznak meg és szüksége esetén pert indítanak a sérelmet szenvedett nők

érdekében. További feladatuk az információs kampányok folytatása, társadalomban meglévő

előítéletek leküzdése, közvélemény formálása.

3.5 Jogegyenlőség

A hátrányos megkülönböztetés tilalma valójában a formális jog előtti egyenlőséget jelenti.15

Kihagyhatatlan lépes az egyenlő jogok biztosítása felé ugyanis ahol a diszkrimináció a

múltban bevett gyakorlat volt ott önmagában a hátrányos megkülönböztetés deklarálása

önmagában nem elegendő. Az egyenlő esélyek csak akkor lehetségesek, ha az egyenlő jogok

birtoklásán túl az emberek egyenlő kiindulópontból is léphetnek be a munkalehetőségekért

folyó versengésbe. A cél tehát ne csak az legyen, hogy egyenlő jogokkal, hanem egyenlő

esélyekkel indulhasson mindenki.

15

Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon

4. Magyar antidiszkriminációs szabályozás

4.1. Alkotmányos alapok

A magyar jog kifejezett rendelkezésekkel és közvetett módon tiltja a hátrányos

megkülönböztetést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma alkotmányos alapokon nyugszik.

Korábbi Alkotmányunk 66§(1) bekezdése rögzítette a nemek közötti hátrányos

megkülönböztetés általános tilalmát.16

Az „Alapvető jogok és kötelezettségek” fejezetben

további rendelkezéseket is olvashattunk róla.

Az 1949.évi XX. törvény 70/A. § (1) bekezdése kimondja, hogy „a Magyar Köztársaság

biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve állampolgári

jogokat bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy

más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet

szerinti különbségtétel nélkül.” Zsilinszky János szerint az egyenlőség igazságossági elemét

emeli alkotmányos szintre.17

A törvény bármilyen hátrányos megkülönböztetést szigorúan

bünteti. Deklarálja a (3) bekezdés hogy a jogegyenlőség megvalósulását és az

esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedéseket segíti. Ez a tömör rendelkezés az

Alkotmánybíróság gyakorlatában rajzolódik, ki teljesen. A megkülönböztetés tilalma arra

vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság

alapjogán nem, eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok

azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának

szempontjait meghatározni.18

A magatartás nem ütközik hátrányos megkülönböztetés

tilalmába, amíg egyenlő méltóságú személyként kezelik az érintetteket.

A hátrányos megkülönböztetésnek nemcsak az Uniós, de a magyar fogalomrendszerben is

kiemelkedő helyet foglal el. A megkülönböztetés általában mindig egy másik személyhez

esetleg csoporthoz képest valósul meg.

Az Alkotmány kifejezetten az emberi illetve állampolgári jogokat vonatkozásában tiltotta a

hátrányos megkülönböztetést. Ugyan az Alkotmánybíróság határozatban az egész

jogrendszerre kiterjesztette a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.19

Állítása szerint a

16

1949.évi XX.törvény 66§ 17

Zsilinszky János :Az Alkotmány 70/A §-nak értelmezése az Alkotmánybíróság gyakorlatában. In:

Alkotmánybíróság 2000.pp.127-143.p.137 18

9/1990(IV.25) AB. Határozat 19

61/1992(XI.20) AB. Határozat

22

jogegyenlőség ugyanis csak a 70/A§ (3) bekezdésben jelent meg, holott 70/A átható fogalom.

Nem lehet tehát különbséget tenni faj, nem szín, és egyéb helyzet alapján.

Az Alkotmánybíróság már 1990-ben szigorú korlátozásokat hozott az alapvető jogok

korlátozására. Az alapjog korlátozásához nem elég a puszta észszerűség, hanem szükséges

hogy a különbségtétel elkerülhetetlen legyen. Az Alkotmánybíróság értelmezéseiből

megállapítható hogy a közvetett diszkrimináció tilalma egyáltalán nem alkotmányos alapú

tehát nem következik a 70/A §-ból. Az alkotmányos háttért jelentősen bővítik a hátrányos

megkülönböztetés tilalmát általános és speciális jelleggel történő nemzetközi egyezmények.

Magyarország jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog által elismert szabályokat, biztosítja a

nemzetközi jog belső összhangját.20

Jelenleg hatályos Alaptörvényünk XIV. cikke

rendelkezik a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról. 21

Az Uniós csatlakozásból eredendően a hátrányos megkülönböztetés jogharmonizációs

kötelezettsége az egyenlő bánásmód irányelvből következik. Az Európai Unió már a

csatlakozás előtt felhívta Magyarország figyelmét a diszkrimináció orvoslására.

„Az egyenlő bánásmód követelménye alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó

személyekkel, ezek csoportjaival, valamint a jogi személyekkel és a jogi személységgel nem

rendelkező szervezetekkel szemben e törvény rendelkezései szerint azonos tisztelettel és

körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell eljárni.” Az

egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség biztosításáról szóló 2003.évi CXXV. törvényt

továbbiakban Ebktv. 2003-ban fogadta el az Országgyűlés. Az 1992.évi XX. Munka

törvénykönyve ugyan Ebktv. hatályba lépése előtt tartalmazott rendelkezéseket a hátrányos

megkülönböztetés tilalmáról. Az antidiszkriminációs törvénynek éppen az volt a célja hogy az

ágazati rendelkezések helyett egységes fogalmi szabályozási rendszert adjon.

Szembetűnő változásnak tűnhet tehát, hogy a 2003.évi CXXV. törvény a hátrányos

megkülönböztetés helyett bevezette az egyenlő bánásmód követelményét. 22

A jogalkotó a

hátrányos megkülönböztetés tilalmának érvényesítésére irányuló alkotmányos és európai

uniós követelménynek egységes átfogó törvény megalkotásával tett eleget. Ennek a törvény

elfogadásával valósult meg a magyar antidiszkriminációs jog reformja. A koncepció

könnyedén vázolta fel az antidiszkriminációs törvény alapelveit miszerint az egyenlő

20

1949.évi XX. törvény: Alkotmány 7§ (1). 21

Magyarország Alaptörvény XIV.cikk:„Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely

megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,

nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül

biztosítja.” 22

Továbbiakban: Ebktv.

23

bánásmód feltételeinek megteremtése az állam kizárólagos felelőssége és az

esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölésére irányuló intézkedések az állam és az önkormányzatok

feladata. Az egyenlő bánásmód biztosítása során fontos hogy az állami szervek

együttműködjenek a civil szervezetekkel és egyéb érdekeltekkel. Utalnék itt legfőképp a

munkáltatókra, munkavállalókra valamint az érdekképviseleti szervekre. Az Alaptörvénnyel,

az Alkotmánybíróság gyakorlatával összhangban kell lennie. Minden estben érvényesülnie

kell a hátrányos megkülönböztetés tilalmának.

Az Ebktv. legfontosabb feladata az volt, hogy mely magatartások minősülnek jogellenesnek

illetve melyek nem.

A törvény magánjogi illetve közjogi jellegű ebből következik, hogy a jogalkotó nem

folyamodott büntetőjogi eszközökhöz a diszkrimináció felszámolása érdekében.

A magánjogi jogviszonyban teljesen más helyzet áll fenn ott főszabály szerint a jogalanyok

szabadon dönthetnek arról, hogy kivel létesítenek jogviszonyt. Ebben az esetben az egyenlő

bánásmód követelmények akkor kell érvényesülnie, ha a kötelezett magányjogi jogképessége

bizonyos önkormányzati regisztrációhoz kötött. Ebből az következik, hogy az egyenlő

bánásmód követelménye, ellenőrzése, érvényesítése nem vezethet a magánszféra és a

személyes jogok sérelméhez.

A törvény előkészítése során a hatály megállapítása volt a legvitatottabb kérdés. Eleget kellett

tenni a hatékonyságnak, a magánszféra tiszteletben tartására kellett törekedni valamint

kodifikálhatóságára és alkalmazhatóságra. Végső soron ezek a törvény hatályával függnek

össze.

Az Ebktv. személyi és tárgyi hatálya megállapítja, hogy kik a kötelezettjei a törvényben

megállapított előírásoknak és hogy a szabályozás mely jogviszonyokra terjed ki. Az irányelv

a Közösségre ruházott hatáskörökön belül az oktatás, a foglalkoztatás,az áruk és

szolgáltatások nyújtása,a szociális védelem és az előnyök terén tiltja a hátrányos

megkülönböztetést a köz és magánszektorokban is. Kiterjed a Magyar Köztársaság területén

tartózkodó természetes személyekre és közösségeikre, a magyar jog szerinti jogi személyekre.

A törvény felsorolja, hogy mely szervekre és szervezetekre terjed ki a hatály.23

Mindenekelőtt

a diszkrimináció-tilalom kötelezettjei az állami és önkormányzati szervek, hatóságok és

intézmények. A nem állami és nem önkormányzati szervezeteknek a közjogi jogviszonyaira is

23

Irányelv 3. cikk

24

kiterjed, amelyeket hatósági jogkörrel ruháztak fel. Az utóbbi években rengeteg módosítás és

hatályon kívül helyezés történt erre vonatkozóan. 2012.IV. 7-től azonban újra hatályos.

A hatóságok, közhatalmi szervek tevékenysége gyakorlatilag az irányelv tárgyi hatálya alá

tartozó területeken, szolgáltatói funkciók vonatkozásában tartozik az Irányelv hatálya alá.

Mint arra már utaltam a korábbi széttagolt szabályozás nem alkotott egységes, általánosan

érvényesülő rendszert.

Az Ebktv valós és vélt jellemzők alapján tilt mindenféle hátrányos megkülönböztetést. A

bizonyításnál kiemelt jelentőséggel bír, hogy a tulajdonságok, mind tényleges, mind vélt

fennállás esetén megalapozhatják a hátrányos megkülönböztetést.

Kulcsfontosságú a jogérvényesítés szabályozása. Az Ebktv. megteremtett egy új

jogintézményt, a közérdekű igényérvényesítést, amely módosította a bizonyítási teher

megfordításának szabályait.

4.2. Jogérvényesítés

A hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú momentum a jogérvényesítés szabályozása.

Az Ebtkv. egy új jogintézmény teremtett meg, a közérdekű igényérvényesítést és módosította

a bizonyítási teher megfordításának szabályait.

Az európai jogrendszerben általánosságban ismeretlen a közérdekű igényérvényesítés.

Hazánkban azt jelenti, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt

személyiségi jogpert, munkaügyi pert indíthat az ügyész, törvénnyel létrehozott hatóság vagy

érdekképviseleti szervezet. Akkor lehet élni ezzel, a joggal, ha az egyenlő bánásmód

követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapul, amely egyes ember

személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés személyek pontosan meg nem határozható,

nagyobb csoportját érinti.24

A közigazgatási eljárásban a társadalmi és érdek-képviseleti

szervezetet megilletik az ügyfél jogai.

A bizonyítási teher megfordítása azért lényeges szabály, mert a perjogi szabályokhoz képest

megfordul a bizonyítás terhe. Ugyanis az általános perjogi szabályok szerint köteles

bizonyítani egy tényt, akinek érdekében áll annak elfogadása. A diszkriminációs eljárásokban

az a bizonyítási rend megfordul. Nem a jogsértettnek kell bizonyítania, hogy diszkrimináció

24

2003.évi CXXV 20§(1)

25

történt, hanem a jogsértő köteles bizonyítani, hogy az eljárás nem volt diszkriminatív. A

bizonyítási teher, megfordítására a 97/80/EK irányelv kötelezi a tagállamokat.

4.3. Egyenlő bánásmód elmozdításért felelős testület

Az Irányelv 13. cikke kötelezi a tagállamokat arra, hogy kijelölnek egy vagy több olyan

független testületet, amelynek feladta annak ösztönzése, hogy a személyek faji vagy etnikai

származáson alapuló megkülönböztetés nélküli egyenlő bánásmódja megvalósuljon. 25

A

végrehajtás során a Kormány kezdetben két elméleti lehetőséget vázolt fel. Az első lehetőség

szerint új intézmény állítottak volna fel a meghatározott feladatok megvalósítása érdekében.

Kizárólagos feladata az antidiszkriminációs törvény rendelkezéseinek érvényesítése lett volna.

A második lehetőség szerint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa töltötte volna be.

Ez a jogkör az ombudsman hatósági feladatokkal való felruházását jelentette volna. A

jogalkotó így egy új közigazgatási szerv létrehozását támogatta. Így született meg az Egyenlő

Bánásmód Hatóság.

A hatályos jogszabályok értelmében az EBH mellett több párhuzamos fórum is van az Ebktv.

rendelkezéseinek érvényesítésére. Ilyen például az állampolgári jogok országgyűlési biztosa,

vagy a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

4.4. Egyenlő Bánásmód Hatóság26

Magyarországon az egyenlő bánásmód követelmények érvényesülését országos hatáskörű

közigazgatási szerv ellenőrzi. Ez a hatóság függetlensége aggályos, mivel az a kormány

irányítása alatt működik,27

felügyeletét a kormány kijelölt tagja látja el. A törvény értelmében

a hatóság a Kormány irányítása alatt működő, országos hatáskörű közigazgatási szerv,

melynek felállítására 2005. január 1-jén került sor. A hatóság bármely okból megvalósuló

hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hatáskörrel bír. Kifejezetten egy állami

testületről van szó, amely tehát a hatóság nem a hátrányos helyzetű csoportok képviselőjeként

működik. Feladatainak ellátása során együttműködik a társadalmi és érdekképviseleti

szervezetekkel. Munkájukat így egy Tanácsadó Testület segíti. Mivel a tanácsadó testület

tagjai az emberi jogok védelme valamint az egyenlő bánásmód követelményének

érvényesítése területén kiemelkedő, ezért rendkívüli tapasztalatokkal rendelkeznek.

25

Ebktv.13§(1) 26

Szájbely Katalin: A faji diszkrimináció elleni fellépés az Európai unióban. 27

Ebktv.13§(2)

26

A Hatóság feladata az áldozatoknak segítségnyújtás körében, hogy kérelemre hivatalból

vizsgálatot folytatassanak annak megállapítására, hogy valóban megsértették ezen az egyenlő

bánásmód követelményét valamint támogatást nyújtanak az egyenlő bánásmód megsértése

elleni fellépéshez. Konzultációs, részvételi, jelentéstételi és promóciós feladatai is vannak,

ezek körében véleményezi az egyenlő bánásmódot érintő jogszabályok tervezetét és javaslatot

tesz a hatáskörét érintő szabályokra.

Ahogyan arra már utaltam a testület függetlenségét nézve aggályos lehet a kormányzati

alárendeltség kérdése. A Kormány irányítása alatt és az esélyegyenlőségi ügyekért felelős

miniszter felügyelete alatt működik. Feladatkörében semmiképpen sem utasítható. Elnökét az

igazságügyi miniszter javaslata alapján a miniszterelnök nevezi ki.

Az ECRI –ajánlás 6 elvében foglaltakkal ellenkezőleg az Egyenlő Bánásmód Hatóságnak

nincsenek kirendeltségei. A kirendeltség hiányosságait a Hatóságról és részletes eljárási

szabályairól szóló kormányrendelt próbálja kompenzálni. A kormányrendelt ugyanis előírja,

hogy az EBH székhelyén a lakóhellyel nem rendelkező személyt a lakó illetve tartózkodási

helye szerinti polgármesteri hivatala székhelyén hallgatja meg. A Hatóság nem vizsgálhatja az

Országgyűlés, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, az

állampolgári jogok biztosa, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa,

adatvédelmi biztos valamint a bíróságok és ügyészségek közhatalmi intézkedéseit.28

Kádár

András véleménye szerint ez problematikus.

.Az EB H-hoz 2011-ben összesen mintegy 1000 panasz érkezett. A panaszok számában

csökken, tendencia mutatkozik meg. Megfigyelhető hogy a panaszosok egyre tudatosabbak és

célorientáltabbak. Fokozatosan csökkenek azoknak a kérelmeknek a száma, amelyekben a

hatóság hatáskörének hiánya miatt nem lehet eljárni. Továbbra is megerősítik azt a tényt

miszerint még mindig a munkáltatók és a különféle szolgáltatást nyújtók sértik meg a

legtöbbször az egyenlő bánásmód követelményét. A 201.évi statisztika szerint Budapestről és

Pest megyéből fordulnak legtöbben a hatósághoz. Vannak olyan megyék is ahol szinte

elenyésző számú panaszok érkeznek. Ilyen Tolna és Vas megye. A diszkrimináció egyes

területeit nézve a foglalkoztatás, a munkaerőpiac és az áruk szabad forgalma illetve

szolgáltatásuk igénybevétele a legkárosodottabb.

2012.január 1-től a 2011.évi CLXXIV törvény módosította az egyenlő bánásmódról és

esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003.évi törvényt. Így a hatóság jogállását tekintve

28

Kádár András Kristóf (2004) i.m. p.63.

27

autonóm államigazgatási szervről beszélhetünk. A hatóság szakmai és szervezeti önállósága e

jogszabályváltozással teljesedett ki.

4.5. Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa

A kisebbségi biztos hatáskörének alapjait az Alkotmány is rögzítette. A kisebbségek egyéni és

kollektív jogait a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993.évi LXXVII. Tv fejti ki.

A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a kisebbségi biztos tevékenységének

valamennyi szegmensében jelen van. A kisebbségi biztos már az egyenlő bánásmódról és

esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény elfogadása előtt is aktív részvételt vállalt a

diszkrimináció elleni fellépésben. Így megteremtette a közvetett ellenőrzések lehetőségét.

A továbbiakban szeretném az EBH valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok

országgyűlési biztosának összehasonlítását értékelni. Közös pont bennük hogy mindkét

intézménynek hatásköre van a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó személyeket és

csoportjaikat ért diszkrimináció kivizsgálásához. Számos tekintetben beszélhetünk viszont

különbségről. Tárgyi hatály tekintetében az EgyenlőBánásmódHatóságnáll a magánszféra is

eljárhat addig a kisebbségi biztos kizárólag hatóságok és közszolgáltatók intézkedéseit illetve

mulasztásait vizsgálhatja. Jogsértést a hatóság csupán az Ebktv. szerint bizonyítható esetben

állapíthat meg hátrányos megkülönböztetést. Mindkét intézménynek lehetősége van a békés

megegyezés elősegítésére, az ombudsman intézménynek azonban nincs „kodifikált” jogköre.

Elmondható tehát hogy az ombudsman és a hatóság egészen más jellegű védelmet illetve

jogorvoslatot tud nyújtani a diszkriminációt elszenvedett személy számára. Az intézmények

között jó együttműködés alakult ki. Itt arra céloznék, hogy amennyiben az ombudsman úgy

ítéli, meg hogy hatékonyabb lenne az EBH eljárása akkor átteszi az ügyet a hatósághoz.

28

5. Hátrányos helyzetű emberek a munkaerőpiacon

5.1. Fogyatékosság

Az idősek és a gyerekek mellett a fogyatékosok azok akik segítségre szorulnak. Sok

embernek egy-egy testrésze vagy valamilyen szerve hiányzik, más súlyos gyógyíthatatlan

beteg vagy épp valamiből van többje. A fogyatékkal élő embert annak ellenére taszítják ki,

diszkriminálják, hogy sok megkülönböztető jegy tekintetében azonos a többi személlyel, csak

egyben –kettőben más. A fogyatékkal élők nehézségei súlyosabbak, mint az épeknek

nevezettekéi. A fogyaték rendszerint látható ám mégis magánügy. Mégis az emberi nemnek

voltak olyan nagyjai, akiknek sikerült úrrá lenniük a nehézségeken, súlyos fogyatékosságon

és a legnagyobbak közé küzdeni magukat. Említhetjük Beethovent, Miltont, F. D Rooseveltet,

Herman Ottót és rajtuk még százezreket, akiket nem jegyzett föl az irodalom-, művészet- és

politikatörténet. Ők valóban olyan emberek, akik képesek voltak megküzdeni erős akaratuk és

környezetük segítsége révén az eléjük tornyosuló nehézségekkel. Franklin Delano Roosevelt

felsége úgy összegezte férje állapotát mintha teljesen normális ember lenne, olyan ember

amilyennek látszani szeretett volna.29

A mindennapos használatban gyakran keveredik a fogyatékos, az egészségkárosodott, a

rokkant, rehabilitált és a megváltozott munkaképességű személy fogalma. Ezeket a

kifejezéseket sokféleképpen használják, egységes definícióról azonban nem beszélhetünk.

Különböző szektorok leginkább azokat a kifejezéseket alkalmazzák, amelyek egy

célcsoporttal kapcsolatos tevékenységeiket fejezik ki Az egészségügyben a beteg, míg a

foglalkoztathatóság szempontjából a megváltozott munkaképesség fogalma fogalmazza meg a

fogyatékosság illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot. A rehabilitáció latin

szóból származik és valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte.

A fogyatékosság problémája egyidős magával az emberrel, a mai súlyos formájában

meglehetősen új keletű. A XX. század második fele tette világméretűvé. A modern kor

változatos módon terheli a fogyatékosságot.

A fogyatékkal élők helyzetének taglalásakor tehát pontosítanunk, hogy mit is értünk

„fogyaték” alatt. A legelterjedtebb orvosi megközelítés szerint a fogyatékosság valamely

személy olyan testi vagy szellemi képesség károsodása, amely képességgel mások egy

elfogadott norma szerinti mértékben rendelkeznek. 1980-ban a WHO tartalmilag három

fogalmat határozott meg a fogyatékosságot illetően. A károsodást (impairment) az ember

29

Könczei György: Fogyatékosok a társadalomban

29

fiziológiai és pszichológiai szerkezetének rendellenessége, hiányossága. A hiányosságnál

hiányzó vagy sérült testrészre utalhatunk. A fogyatékosság az ember bizonyos

tevékenységeinek módosult vagy csökkent képessége. A hátrány az egészségkárosodásból és

a fogyatékosságból eredő társadalmi hátrány. A hátrány akadályozza, hogy a fogyatékos

ember betöltse mindennapi szerepét, amelyet a kor, a nem és kulturális tényezők határoznak

meg. A hátrány az egészségkárosodás és a fogyatékosság társadalmivá válása. Ezek a

definíciók kizárólag az egyénekből indultak ki és helyzetüket tekintve elszigetelten kezelik.

A szociális vagy társadalmi megközelítés egy adott szituációban, környezetben értelmezi a

fogyatékosságot azokra a tényezőkre való tekintettel, amelyek ahhoz vezetnek, hogy egy

ember valóban fogyatékossá váljon Az orvosi megközelítés szerint fogyatékosság valamely

testi vagy mentális képesség károsodása olyan képességeké, amellyel mások egy elfogadott

norma szerint rendelkeznek. Itt kizárólag az egyénből indulnak ki. A társadalmi megközelítés

egy adott környezeti helyzet keretében értelmezi a fogyatékosságot. Azokra a módokra figyel,

ahogyan a külső tényezők kényszerítik az embert a fogyatékossá válásra. Ez önmagában nem

számít fogyatékosságnak. Fogyatékká akkor válik, ha a társadalom úgy kezeli, hogy

hátrányossá válik a társadalom számára. Elmondható tehát hogy a testi vagy mentális

károsodásból közvetlenül nem származik hátrány. A hátrány abból származik, ahogyan a

társadalom viszonyul az emberhez,ahogyan kezeli .A fogyaték mérésekor egy skálakülönböző

számértékeihez rendelik a hiányzó illetve meg lévő képességekhez például evéshez,iváshoz

vagy közlekedéshez. Ezeken túl a körömvágáshoz, lépcsőjáráshoz autóbusz eléréséhez

rendelik. A legsúlyosabb a károsodásból vagy fogyatékosságból származó szociális hátrány a

rokkantság. A rokkantság korlátozza és meg akadályozza, hogy az egyén betöltse a kortól,

nemtől társadalmi tényezőktől függő normális, mindennapi szerepét. Elmondható tehát hogy a

rokkantság nem más, mint a károsodás, a fogyatékosság társadalmivá válása, amely igen

súlyos kulturális, társadalmi és, gazdasági következményeket von maga után.

1997-ben a WHO a fogyatékosság fogalmát új tartalommal töltötte meg melynek

kiindulópontja az egészségi állapot volt. Az egészségi állapot korlátozza a személy

aktivitását, a társadalomban való részvételét. A fogyatékosság maga egészen mélyen

összekapcsolódott a transzcendenciával, azaz hogy az emberek eredete valahol látható,

tapasztalható világon túl van. Az ember úgy van a sérülten születéssel, a fogyatékossá

válással, mint a halállal: nehezen képes elfogadni, hogy lehetséges, nem képes értelmezni,

hogy mi okból idéződik elő.

A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet. Az ilyen emberhez fűződő közösségi

társadalmi viszony kétségtelenül meghatározó tényezője az a kép melyet a kor az emberi

30

testről, szellemről alkotott. Szociológusok ugyanis kimutatták, hogy a testi megjelenés

könyörtelenül elhatárol egy társadalmi réteget a másiktól. A modern társadalom estében a

fogyatékossá vált vagy megrokkant ember ritkán élvez elismerést, megbecsülést. Meg kell

különböztetnünk látható és nem látható fogyatékosságot. Le kell szögeznünk a tévedés

veszélye nélkül, hogy az említett értékek nem kifejezetten kedveznek egy tökéletes egészségű,

még csak nem is fiatal, nem produktív a köznapi értelemben nem is szép rokkant ember

respektusának.

A fogyatékosság meghatározása körüli vita nem csupán csatározás, hanem a fogyatékkal élők

jogaival, megítélésről való elvekről van szó. Ugyanis az egészséges embereknél nehezen

érhető el hogy felelősséget viseljen a fogyatékosságuk miatt rendszeresen hátrányokat

szenvedő embertársuk iránt. A fogyatékkal élők hátrányos helyzetének feloldásara csak akkor

van lehetőség, ha az állam számukra a nem sérült emberekkel egyenlő jogot biztosít nekik. A

jogegyenlőség elérésére, mint arra már utaltam három módszer alkalmazható: hátrányos

megkülönböztetés tilalma, egyenlő esélyek biztosítása, pozitív megkülönböztetés. A

diszkrimináció lehet aktív és passzív. Aktív diszkriminációról akkor beszélünk, ha valakitől

szolgáltatást vagy terméket azért tagad meg, mert fogyatékos vagy fogyatékossága miatt nem

alkalmaz egy munkakörben. Ezzel szemben a passzív diszkriminációról akkor beszélhetünk,

ha a társadalmi környezet nem tesz semmit azért, hogy a fogyatékkal élőket sújtó akadályokat

megszüntesse.30

Az Európai Unióban csaknem 38 millió ember, azaz a lakosság 10 százaléka él együtt

valamilyen fogyatékossággal, aminek következtében hátrányos helyzetben van nemcsak a

munkaerőpiacon. Helyzetük folyamatos javul, de ennek ellenére még mindig sok akadállyal

kell szembenézniük, például a közlekedés, épületekbe való bejutás, vagy iskolába,

munkahelyre való felvétel területén. Az Európai Unióban 16 ezer embert felölelő felmérést

végeztek a hátrányos helyzetű emberek irányába tanúsított magatartásról.

Az EU állampolgárok több mint 97 százaléka úgy gondolja, hogy, többet kellene tenni a

hátrányos helyzetű emberekért. Az Európai Bizottság ennek a felmérésnek az eredményeként

fogadta el azt a javaslatot, hogy 2003 éve a fogyatékkal élők európai éve legyen. Anna

Diamantopoulou üdvözölte a döntést, amely 12 millió eurós támogatást jelentett. Szerinte

ugyanis : .A mai Európában tudomásul kell venni a hátrányos helyzetűeket érintő kérdéseket

és meg kell oldani azokat a problémákat, melyek abban akadályozzák őket,hogy a mindennapi

életben teljes jogú emberként élhessenek.”

30

Csernus Eszter: Fogyatékkal élők jogai

31

Magyarországon az 1998.évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének,

önálló életvitelének és a társadalmi életben való aktív részvételének biztosítására született

meg. 31

Ezzel a törvénnyel még bővebben foglalkozom a későbbiekben.

Az Európai Unió fogyatékosokkal kapcsolatos stratégiája mindenki számára nyitott és

elérhető. Ezt a stratégiát három fő pillér alkotja. Az első pillér az Európai Bizottság és a

tagállamok közötti együttműködés. A szubszidiaritás elve ugyanis kimondja, hogy amit a

nemzetállam szintjén meglehet tenni, azt meg is kell tenni. A Bizottságnak fontos szerepe

hogy erősítse a tagállamok közötti kooperációt a tagállamok területén. A tagállamoknak

fogyatékos üggyel foglalkozó képviselői munkacsoportokban találkoznak.

Volt egyszer egy katona, aki sokáig szolgált a király seregében s a háború befejeztével a sok

sebe miatt már nem tudott tovább szolgálni. A király elküldte így hát nekivágott a

nagyvilágnak.32

Ez a kis történet sokban hasonlít a fogyatékossá lett emberek helyzetére.

A fogyatékkal élők problémájának súlyát jól mutatja, hogy az ENSZ alapvető szabályokat

dolgozott ki a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségéről. A tagállamok részéről

politikai és erkölcsi elkötelezettséget jelentenek, rámutatnak a felelősség, a tevékenység, az

életminőség, valamint a teljes részvétel és az egyenlőség elérésének döntő területeire.

Az Európai Unió minden tízedik polgára értelmi vagy fizikai fogyatékossággal él. Az

integráció kezdetén a közösség nem tekintette közös feladatnak a fogyatékkal élő

csoportjának elődleges védelmét.

1957-ben még nem szerepelt a szociálpolitika a Római Szerződés elsődleges jogalkotásai

között. Így a szociálpolitika, a fogyatékosok védelme jelentős károkat szenvedett. Ez a

szemlélet legfőképpen a fogyatékos személyek jogainak biztosítása terén okozott gondot.

Blokkolta ugyanis a közösségi jogalkotást. Ha megnézzük, a Római Szerződés ma hatályos

szövegét rögtön láthatjuk, hogy nem tartalmaz fogyatékosokra utaló szövegrészt. A

fogyatékosok ellátásait még ma sem harmonizálják, csak közösségi szinten koordinálják. A

hetvenes évek közepétől a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a fogyatékkal élők

gazdasági és szociális integrációja vezetett a Közösség politikai célkitűzésévé. 1974-ben a

Szociális Akcióprogram már tartalmazta az első hátrányos helyzetűek szociális integrációját

szolgáló rendelkezéseket.

A Munkavállalók Alapvető Szociális Jogairól Szóló Közösségi Chartában 1989-ben már a

tagállamok kötelezettséget vállaltak többek között a fogyatékos dolgozók mobilitására,

31

1998.évi XXVI. törvény Fogyatékosok jogairól és az esélyegyenlőségek biztosításáról 32

Grimm 1989.213oldal

32

közlekedésre, szakképzésre vonatkozó rendelkezések megalkotására. A Charta szövege első

alkalommal szentelt külön cikkelyt az EU dokumentumaiban a fogyatékosokra vonatkozó

területen. A 26-cikkely:”Minden fogyatékos embernek, fogyatékossága okától és jellegétől

függetlenül, társadalmi és szakmai beilleszkedésének elősegítése érdekében tényleges

kiegészítő támogatást kell biztosítani. Ezeknek az intézkedéseknek, a támogatottak

adottságaival összhangban különösen szakképzésre, munkaegészségügyre, mobilitásra,

közlekedési lehetőségekre és lakáspolitikára kell vonatkozniuk.” Ez a cikkely több üzenetet

hordoz. Kiemelte azokat a területeket, amelyek megoldásával a közösségi intézményeknek

foglalkozniuk kell a jövőben. Minden tagállamtól elvárja a minimális jogok garantálását.

Kétségtelenül az integráció, vagyis a fogyatékosok társadalmi és szakmai beilleszkedésének

elősegítése a közösségi politika centrumába volt a legnagyobb változás. A Charta szövege

szerint a megvalósítás felelőssége elsődlegesen a tagállamokon nyugszik. A Charta

Akcióprogramja gyakorlatilag a közösségi munka „menetrendjét” tartalmazta.

Az 1997.október 2-án aláírt Amszterdami Szerződésben már megjelent a fogyatékosügy is.

Erre azért volt szükség, mert a fogyatékosságra vonatkozó politikák csak ajánlás szintűek

voltak ez által jogilag nem voltak végrehajthatóak. A civil szervezetek kitartó kampányának

köszönhetően antidiszkriminációs cikk, szociálpolitikára vonatkozó rendelkezések és

deklarációk azt jelentették, hogy olyan gyakorlati intézkedések következnek, amelyek hatással

lesznek az unióban élő fogyatékos emberek életére. Az Amszterdami Szerződésben az

általános antidiszkriminációs cikk bevezetése volt a legmeghatározóbb ugyanis itt külön

megemlítette a fogyatékosság miatti hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. A 13. cikk

kimondja: „E szerződés egyéb rendelkezéseinek sérelme nélkül és a szerződés által a

Közösségre átruházott hatáskörök keretén belül, a Tanács a Bizottság javaslata alapján és az

Európai Parlamenttel folytatott konzultációt követően egyhangúan megfelelő intézkedéseket

tehet nemen, faji vagy etnikai származáson, valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon,

koron vagy szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetés leküzdésére.” Ennek a

módosításnak jelentős szerepe volt, mert, itt ismerték el először a fogyatékos emberek

hátrányos megkülönböztetésének a problémáját. A szociális biztonsági rendszerek

koordinációja a zavartalanabb érvényesülést szolgálta. Igyekezett minden közösségi polgár

számára biztosítani a szociális ellátások legszélesebb körét. Ennek a politikának a részét

képezték a 30 millió fogyatékkal élő polgár szociális ellátásai. A szociális biztonsági

rendszereket koordináló 1408/71 számú rendelet, amelyet a tagállamoknak jogi előírására

alkalmazni kell anyasági, betegségi, rokkantsági, özvegységi, özvegyi és árvasági,

33

munkahelyi baleseti és foglalkoztatási betegségi, halálozási, munkanélküliségi és családi

juttatás területén.

1997 őszén több hónapos várakozás után került sor a Fogyatékos személyek jogairól és

esélyegyenlőségük megteremtésről szóló törvény kodifikálására. A kodifikálást összesen 4

szakember végezte mindössze 2hét alatt. A jogszabállyal elsődlegesen a diszkrimináció

tilalmazását és szankcionálását próbálták elérni. A szakemberek úgy vélték, hogy

másodlagosan egy komplex rehabilitáció rendszert kellene felépíteni valamint szükség, lenne

olyan kompenzációs ellátásra, amelyek a súlyos fogyatékossággal élő emberek helyzetükből

adódó többletköltségeit ismeri el. A törvény végleges megalkotása előtt ágazati törvények

valamint egyéb jogszabályok határozták meg a fogyatékos személyekkel kapcsolatos jogokat.

33Magyarország 1998-ban fogadta el az esélyegyenlőségi törvényt ennek következtében a

fogyatékosok ügyét előmozdító átfogó jogalkotás elismeréseként a Franklin Delano Roosevelt

díjat ítélték hazánknak 1999-ben. A törvény szerint fogyatékos személy az aki: érzékszervi-

így különösen látás, hallásszervi, mozgásszervi, értelmi képességei jelentős mértékben vagy

egyáltalán nem birtokolja, illetőleg a kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez

számára tartós hátrányt jelent a társadalmi aktív részvétel során. 34

Az 1998. évi XXVI.

törvény röviden Fot. Preambuluma kimondja, hogy a fogyatékos emberek a társadalom

egyenlő méltóságú, egyenrangú tagjai, akik mindenkit meg illető jogokkal és lehetőségekkel

csak jelentős nehézségek árán vagy egyáltalán nem képesek élni. A jogszabály célja a

fogyatékos személyek jogainak, jogok érvényesítési eszközeinek meghatározása, a fogyatékos

személyek számára nyújtandó komplex rehabilitációs szabályozás és ezek eredményeként

esélyegyenlőségűk, társadalmi életben való aktív részvételének biztosítása. Az alapelvek

részben megfogalmazódik az állam és a társadalom szervezeteinek felelőssége.

Tevékenységüket olyan módon kell végezniük, hogy ne okozzanak károsodást, amely esetleg

fogyatékosság kialakulásához vezethet. Az integráció, vagyis a társadalmi tagság és az állam

eszméjének megfelelően a törvény deklarálja, hogy kiemelten kell kezelni a fogyatékos

személyek sajátos szükségleteit, az őket érintő döntések során tekintettel kell lenni arra, hogy

a társadalom egyenrangú tagjai és minden feltételt meg kell teremteni, amelyek lehetővé,

teszik a társadalomban való aktív részvételt. Az értelmező rendelkezésben meghatározzák a

fogyatékos személyek körét. Eszerint fogyatékos személy az, aki érzékszervi, hallásszervi,

mozgásszervi, értelmi képességét jelentős mértékben vagy egyáltalán nem birtokolja illetve

kommunikációjában számottevően korlátozott, és ez számára tartós hátrányt jelent a

33

Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult 34

1998.évi XXVI. törvény A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.

34

társadalmi életben való aktív részvétel során. A fogyatékos embereknek joguk van

akadálymentes környezet biztosítására, joguk van közérdekű információk hozzáféréséhez

valamint azokhoz az információkhoz, amelyek a fogyatékosokat megillető jogokkal és

részükre nyújtandó támogatásokkal kapcsolatosak. Joguk van tömegközlekedési eszközök

igénybevételére így ezeknek az eszközöknek alkalmasnak kell lenniük. Az önálló életvitel

eszméje alapján a fogyatékos ember számára biztosítani kell a fogyatékossága által indokolt

megfelelő segédeszközöket. A törvény meghatározza az esélyegyenlőség célterületeit.Az

Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testületének akadálymentesítési kötelezettségéről szóló

10 007/3/2006. TT. Számú állásfoglalása szerint: „az akadálymentesítési kötelezettség

elmulasztása közvetlen hátrányos megkülönböztetés”. Az egészségügyi intézményeknek,

oktatási és nevelési intézményeknek alkalmasnak kell lennie, hogy azt a szolgáltatást a

fogyatékos személyek igénybe vehessék. 2010-ig kellett átalakítani a fogyatékos személyek

elhelyezését lehetővé tevő intézményeket, úgy hogy humános, önállóságukat lehetővé tevő

lakóotthonná alakítsák. Egy új támogatási forma jelent meg a törvényben a fogyatékossági

támogatás. A fogyatékossági támogatás a 18. életévüket betöltött, súlyos fogyatékosok

részére, a fogyatékosság folytán keletkező többletköltségek fedezésére vezették be. Ennek a

megvalósítása érdekében jött létre az Országos Fogyatékosügyi Tanács. A Tanácsot

többségében kormányzati tisztségviselők valamint a fogyatékkal élő emberek szervezeteinek

képviselői alkotják. A Tanács feladatai közé tartozik, hogy véleményezze a fogyatékos

személyekkel kapcsolatos jogszabályok tervezetét, javaslatot tesz a fogyatékosokat érintő

programokra, részt vesz a személyeket érintő tevékenységek koordinálásában, rendszeresen

tájékoztatja a kormányt. A Tanács elvileg bármit napirendre tűzhet, ami sérült emberekkel

kapcsolatos. Nagy jelentőséget kapott a törvényben az Országos Fogyatékosügyi Program.

1999. december 10-én fogadta el az Országgyűlés az Országos Fogyatékosügyi Programot,

amely foglalkoztatási, oktatási, egészségügyi, közlekedési tervezésben valamint egyéb állami

tervezési körbe tartozó döntés során kell alkalmazni. A program tartalmazza a

fogyatékossággal élő népesség helyzetének bemutatását, rehabilitációs célokat, fogyatékos

személyeket érintő társadalmi szemléletet és tennivalókat, fogyatékos személyek és családjuk-

életminőségük javításának feltételrendszerét, a társadalom aktív részvételének elősegítését. A

törvény módosítása során 1999-ben az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot közérdekű

igényérvényesítő szerepkörrel ruházta fel a 25§(6) bekezdésében. Az esélyegyenlőségi

törvényben az korábbi alkotmány 70/ A cikke is nyújt bizonyos védelmet fogyatékkal élők

számára. Igazolja ezt egy 1995-ös per, amikor is egy kerekesszékkel közlekedő férfi nem

tudott nem tudott bejutni a bankba ugyanis csak kizárólag lépcsőn lehetett bejutni az épületbe.

35

Ekkor a bíróság a férfinak adott igazat. A törvény pozitívuma hogy a jogok és fogalmak

definiálása mellet a jogok érvényesítési eszközeinek ismertetését sem hagyja ki. Elmondható

tehát hogy a fogyatékos személyek érvényesülési lehetőségei hogy a társadalom aktív részévé

váljanak, az évek során egyre inkább megvalósíthatónak látszik.

5.3. Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

A társadalmi kirekesztés egyik meghatározó eleme a bizonytalan munkaerő piaci pozíciók és

a munkaerőpiacról való kiszorulás. Magyarországon elsősorban a roma és a megváltozott

munkaképességű emberek érintettek a hátrányok által. A munkaerőpiacon a hátrányos

helyzetet nemcsak a fogyatékossággal élőkre vonatkoztathatjuk, hanem a pálya első és utolsó

szakaszában lévőkre, vagyis a tartósan munkanélküliekre és a megváltozott munkaképességű

személyekre. A tartósan munkanélküli, megváltozott munkaképességű személy illetve a

fogyatéksággal élők személyek helyzete lényegesen rosszabb.

A megváltozott munkaképesség fogalma a foglalkoztathatóság szempontjából fogalmazza

meg a fogyatékosság, illetve az egészségkárosodás miatti akadályozottságot.

Az 1991.évi IV. törvény szerint megváltozott munkaképességű az a személy, aki testi vagy

szellemi fogyatékos, illetve akinek orvosi rehabilitációt követően munkavállalási és vannak

megváltozott munkaképességűek.

Megváltozott munkaképességűnek tekinthető az a személy aki: egészségi állapota romlásából

eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörben, rehabilitációs intézkedés nélkül,

teljes értékű munkavégzésre tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági

nyugdíjban, baleseti nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban nem részesül.

Üzemi baleset vagy foglalkozási betegség következtében baleseti járadékban részesül és

eredeti munkakörében munkáltatójánál teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná

vált. Gümőkóros betegség miatt munkáltatójánál, jogszabályi tilalom folytán nem

foglalkoztatható. A fegyveres erőktől, a fegyveres testületektől és a rendészeti szervektől

megváltozott munkaképessége, illetőleg egészségi okból való alkalmatlansága miatt

leszerelt.35

Megváltozott munkaképességű emberek munkaerő-piaci helyzetéről elmondható hogy

marginális. Elhelyezkedési lehetőségeiket korlátozza a munkaerő-piaciszolgáltatásokat nyújtó

intézmények és munkahelyek akadálymentesítésének alacsony szintje valamint a munkáltatói

35

8/1983(VI.29) EÜM-PM rendelet a megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális

ellátásáról

36

oldalról való nem megfelelő fogadókészség. Számuk meghatározásánál adhatja az alapot,

hogy mennyien részesülnek megváltozott munkavégző képességük miatt valamilyen

ellátásban. A fogyatékossággal élők a munkaerőpiacon kiemelt hátránnyal indulnak.

Életkörülményeik jelentősen kedvezőtlenebbek az átlagnépességnél. A megváltozott

munkaképességű, munkavállalók azok a munkavállalók akik a munkaerő piaci jelenlétét

egészségi állapotuk valamilyen módon befolyásolja. Az egészségi problémák az életkor

előrehaladásával egyre nőnek. Az alacsony iskolai végzettség önmagában is jelentős hátrányt

jelent, ez azt jelenti, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók fokozottan nehéz

helyzetben vannak. A munkaerő piacon gazdasági aktivitásai nagyon kedvezőtlenek, erősen

alul prezentáltak. A tapasztalat azt mutatja, hogy a megváltozott munkaképesség fiatalabb

korban aktív munkakereséssel munkanélküliségre hajlamosít. Idősebb korban viszont a

munkaerőpiactól való távolmaradásba való beletörődést vonja maga után.

A megváltozott munkaképességűek és a fogyatékosok munkaerő piaci helyzete komoly

probléma, habár az utóbbi években sokat fejlődött még mindig nem teljesen megoldott

probléma. Az Európai Unióban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási helyzete

illetve esélyegyenlősége magasabb szinten áll, mint Magyarországon.

2008-ban változott a megváltozott munkaképesség változás rendszerének minősítése. A

szakértői bizottság az egészségkárosodás mértékét határozzák meg. Magyarországon az

orvos–szakértői feladat az Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet. A

fogyatékos emberek foglalkoztatásánál 3alaptípust különböztetünk meg. A szociális

foglalkoztatás intézményben ellátott fogyatékos személyek intézményen belüli

foglalkoztatását szabályozzák. A munka rehabilitáció elsősorban értelmileg súlyosan sérültek,

halmozottan fogyatékosok, krónikus munkahely megtartási esélyei testi vagy szellemi

károsodása miatt csökkennek. A definíció sokszínűségéből adódik, hogy pontosan nem lehet

meghatározni, hogy hányan is vannak fogyatékossággal élők és megváltozott

munkaképességű emberek.

Az Amszterdami Szerződés a munkaerő piaci esélyegyenlőséget is biztosította. Ez a szerződés

ugyanis beemelte a Szociális Kartát az Európai Unió alkotmányos jellegű dokumentumai

közé. Az egészségi problémával élők képezték az intézkedések kiemelt csoportjait. Az

egészségi problémával, fogyatékkal élők döntő többsége rokkantsági nyugdíjban részesül. Így

legalább rendszeres jövedelmet biztosít a megváltozott munkaképességűek számára. Az egyén

szempontjából viszont sajnálatos hogy a munkavégzés állapotuknak nem megfelelő. A tartós

egészségi problémával, fogyatékkal élők nagyobb eséllyel jutnak akkor munkához, ha

37

betegségük természete nem befolyásolja munkavégző tevékenységüket. Az egyén igényeihez

és állapotához illeszkedő munkafeltételek megkönnyítik a munka elvégzését.

A fogyatékosok támogatásával kapcsolatban különböző akcióterveket dolgoztak ki. A nemzeti

akciótervek arra épülnek, hogy mivel a fogyatékosok úgyis beleesnek, az általános munkaerő

piaci irányelvekben felállított kategóriákba az irányelveket eleve úgy kell rögzíteni, hogy

azok a fogyatékkal élőre is vonatozzanak. Ezek különböző országokban különböző

modelleken alapszanak. A skandináv országokban szociális partneri konszenzusra épülő aktív

munkaerő piaci irányelvek, míg Németországban vagy Franciaországban a kvótarendszer

vagy annak betartása különböző szankciókkal, Nagy-Britanniában pedig diszkriminációt tiltó

törvényekkel egészül ki. A foglalkoztatás célja általános testi és szellemi fejlesztés,

munkakészség fejlesztése, felkészítés a fejlesztő felkészítő foglalkoztatásra. Ezzel szemben a

fejlesztő felkészítő foglalkoztatás a középsúlyosan más megváltozott munkaképességűekre

terjed ki. Itt a foglalkoztatás célja az önálló munkavégző képesség kialakítása, fejlesztése,

felkészítés az akkreditált munkaerőpiacra. Magyarországnak az EU taggá válást követően

alkalmaznia kellett az 2204/2002/EK rendeletet, amely lényegesen kisebb intenzitást tett

lehetővé így született meg az a döntés, amelynek értelmében be kellett vezetni egy új

támogatási formát. Az új támogatási formának túlnyomóan szociális elemekkel jellemezhető

foglalatoztatáshoz kellett kapcsolódnia, ami nem tartozik a közösségi norma hatálya alá. Így

került be a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglakoztatáshoz nyújtható

költségvetési támogatást szabályozó magyar kormányrendeletbe a rehabilitációs

költségtámogatás szabályozása. A közhasznú szervezetek szerezhetnek jogosultságot

pályázati eljárás alapján védett szervezeti szerződést kötöttek az egészségi állapotuk, illetve

fogyatékosságuk jellege miatt nyílt munkaerőpiacon nem foglalkoztatható személyek

foglalkoztatására.

A magyar jogi szabályozás egyik speciális foglalkoztatási formája, a védett szervezeti

szerződés keretében történő foglalkoztatás. Ez egyfajta átmenet a szociális foglalkoztatás és a

védett foglalkoztatás között. A munkáltatók akkreditálás rendszerének lényeg hogy a

megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató civil szervezetek, gazdálkodó

szervezetek, egyéni vállalkozók csak akkor kaphatnak költségvetési támogatást, ha

akkreditálják magukat. Az akkreditáció célja és hogy tanúsítsa, hogy a munkáltató azokkal a

személyis és tárgyi feltételekkel rendelkezik, amelyek biztosítják a fogyatékos személyek

egészségi állapotának és fogyatékosságának megfelelő munkahelyen való megvalósulását.

Emellett az akkreditáció arra is alkalmas, hogy megkülönböztesse a fogyatékos emberek

38

védett foglalkoztatására alkalmas munkáltatókat, azoktól, akik a fogyatékos emberek integrált

foglalkoztatásának feltételeit megteremtették. A megkülönböztetés akkreditációs

tanúsítványok révén működik. A magyar jogszabályok komoly követelményeket állítanak a

tanúsítvány megszerzéséhez, a rehabilitációs és kiemelt tanúsítvány pedig jelentős

többletkiadásokat tesz szükségessé. Integrált foglalkoztatásnak csak az alaptanúsítvánnyal

rendelkező munkáltatóknál történő munkavégzés minősíthető. Tanúsítvánnyal rendelkezők

száma viszonylag magas, de kevésbé alkalmas az integrált foglalkoztatás elősegítésére. Sajnos

a magyar munkáltatók többsége nincs akkreditálva fogyatékos emberek foglalkoztatására, így

ők fogyatékos emberek foglalkoztatása után nem részesülhetnek költségvetési támogatásban.

Ezek a munkáltatók a Munkaerő Piaci Alapból részesülnek bértámogatásban, ha megváltozott

munkaképességű álláskereső vagy rehabilitációs járadékban részesülő személyt

foglalkoztatását kívánják vállalni. Az integrált foglalkoztatást szorgalmazza az a előírás

miszerint legalább 20főt foglalkoztató munkáltatók létszámuk 5%-áig kötelesek megváltozott

munkaképességű embereket foglakoztatni ellenkező esetben viszont rehabilitációs járadékot

kell fizetniük a Munkaerő-piaci Alapba. Kezdetben ez a járadék nem volt magas 2010től

viszont jelentős mértékben megemelkedett. Láthatjuk tehát, hogy Magyarországon a

hátrányos helyzetű emberek foglakoztatása több formában is megvalósulhat, de ezek döntő

többségben nem integrált foglalkoztatások. Törekedni kell, hogy az integrált foglalkoztatás

keretében minél nagyobb arányban a teljes rehabilitációs szintet elérjék. A magyar rendszer

nagy hiányossága hogy a sikeres foglalkoztatási rehabilitációnak a különböző eseteit nem

különbözteti meg. Gondolok itt a teljes, részleges és védett foglalatoztatást igénylő

rehabilitációra. Közöttük ellenérdekeltség fedezhető fel ugyanis a teljes rehabilitáció nem

nyújt megfelelő támogatást, addig a részleges rehabilitációra a bőkezűség a jellemző. Ez a

fajta nagyvonalú támogatási rendszer napjainkra pénzügyileg teljesen tarthatatlanná vált. Az

Európai Unióban különböző szektorok és ágazatok szereplői között intenzív együttműködésre

és komplex rehabilitációs rendszer kialakítására van szükség.

5.4. Statisztika

A világ összes országában növekedtek a rokkantak és fogyatékosok száma és aránya. Ezt a

növekedést különböző tényezők befolyásolják. Jelentős szerepe van a növekedésben a

demográfiai létszám változásának és a népesség elöregedésének is. Napjainkban a

fogyatékosság jóval differenciáltabb, mint 20évvel ezelőtt. Kelet- Közép Európában a

fogyatékossággal élők számának növekedése jelentős mértékben összefügg a

39

rendszerváltással. Ugyanis a rendszerváltás során munkahelyek tömegei szűntek meg a

változás hatására. Emberek százainak volt mentőöve a leszázalékolás hogy ugyan szerény, de

rendszeres jövedelem révén biztosítsák jövedelem és életfeltételeiket.

A magyar társadalom leghátrányosabb helyzetű emberei a fogyatékosok. Nem csak

egészségügyi állapotuk, de mostoha életkörülményeik miatt is hátrányos helyzetűek. A

fogyatékos emberekkel kapcsolatos témakör a legrégebbi népszámlálásokban is megtalálható

Az 1870 és 1949 közötti valamennyi népszámlálásban megtalálhatóak voltak a „testi és

szellemi fogyatékosokra” vonatkozó kérdések.36

Az ENSZ által 2000 körül kiadott

népszámlálási ajánlás foglalkozik a fogyatékosság témájával. Az ajánlás szerint a

fogyatékosság népességen belüli vizsgálatakor azt a személyt kell fogyatékosnak tekinteni,

aki hosszabb távon jelentkező testi, szellemi vagy egyéb egészségügyi probléma miatt

bizonyos mennyiségű tevékenység ellátására alkalmatlan. A 2001-ben végzett népszámlálás

alapján a fogyatékosság milyenségét tekintve 13típust különböztetünk meg. Ezek a

mozgássérült, alsó-, vagy felső végtag hiánya, egyéb testi fogyatékosság, értelmi fogyatékos,

nagyothalló, siket, beszédhibás, néma, siketnéma, gyengén látó, egyik szemére vak, egyéb

fogyatékos. A 2001-es népszámlálás adatai szerint 577 006 fogyatékossággal élő ember élt

Magyarországon ez a népesség 5,7 százaléka. Az 1990 –es népszámláláshoz jelentős

emelkedést vélhetünk fel ugyanis akkor a népesség 3,5%-a vagyis 368 270 ember vallotta

magát fogyatékosnak. Elképzelhető hogy az évek során egyre pontosabb meghatározások

következtében egyre többen vannak tisztában egészségi állapotuk fogyatékossággal,

kapcsolatos jellegével. Az is megállapítható hogy a fogyatékossággal élő személyek 1990-ben

jóval idősebbek, mint a teljes népesség. Népszámlálás adatai alapján elmondható hogy a

fogyatékos emberek létszáma 1990. évi adatokhoz képest 2001-ben már jelentősen megnőtt.

A statisztikai felmérés nem tett különbséget a fogyatékosok és a megváltozott

munkaképességű munkavállalók között. Véleményem szerint a legtöbb válaszadó a legtöbb

esetben fogyatékosnak vallotta magát, noha megváltozott munkaképességűnek kellet volna. A

fogyatékosként számba vett személyek adatai tartalmazzák a megváltozott munkaképességűek

jelentős részének adatait is.

36

Dr. Lakatos M.(1996) A fogyatékosság számbavétele a magyar népszámlálásokban1869-1949. Statisztikai

Szemle 74.évfolyam sz

40

A fogyatékosok szempontjából érdekes a 15-39 évesek valamint 40-59évesek csoportja. A

kettőbe összesen 289 529 fogyatékos személy tartozott. Szembetűnő az értelmi fogyatékosok

csoportja ugyanis a fogyatékos 9,87%-a tartozik ide. Ha megnézzük, 15-39 évesek csoportját

láthatjuk, hogy az értelmi fogyatékosok száma meghaladja még a mozgássérültek számát is.

Tanulmányom további adatai a 2011-es Központi Statisztikai Hivatal megváltozott

munkaképességűek a munkaerőpiacon népszámlásának adataira épül.37

2011-ben a 15-64 évesek 21,5 %-a számolt be tartósan, legalább hat hónapig fennálló

egészségi problémáról, betegségről. Testi, érzékszervi illetve egyéb korlátozottságról szóló

kérdésre a lakosság 13,6%-számolt be. Ezekből az adatokból nem következik, hogy az ilyen

korú népesség egy harmadát valamilyen egészségi állapottal kapcsolatos rendellenesség

jellemzi. Egy részük halmozottan hátrányos, többségük azonban tartós egészségügyi

problémával él. Tehát alapbetegségből van nehézsége, korlátozottsága. A nők mind egészségi

problémát mind betegséget, korlátozottságot tekintve magasabb arányban jeleztek, mint a

férfiak.2011-ben a magánháztartásban élő tartósan fennálló egészségi problémát, betegséget,

illetve korlátozottságot jelző 15-64 éves személy 52,1%-a nyilatkozott úgy, hogy a

munkavégzésben és a munkavállalásban egészségi állapota miatt akadályozva an. Ez 767 ezer

fő jelent, amiből 354 ezer férfi és 413 ezer nő. Megváltozott munkaképességűnek tekinthető,

hiszen ők azok, akiknek munkaerő piaci jelenlétüket egészségi állapotuk valamilyen

mértékben befolyásolja.

37

KSH 2011.évi Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

41

42

6. Befejezés, záró gondolatok

„ Képzeld el, amit kívánsz, kívánd, amit elképzelsz, és teremts, meg amit kívánsz!”

/G.B.Shaw/

Dolgozatom zárásaképpen néhány összegző gondolatot írnék a hátrányos

helyzetről és a hátrányos megkülönböztetésről.

Mindig is lesznek olyanok, akik valamiért, vagy így vagy úgy de hátrányos

helyzetben lesznek. A jog törekszik a hátrányos helyzetben élők életminőségének javítására.

A kezdeti szabályozásokhoz képest jelentős változások történek. Megjelent közösségi szinten

a diszkrimináció tilalma, esélyegyenlőségek biztosítása, egyenlő bánásmód elvének

alkalmazása.

Magyar viszonylatban gondoljunk csak a 2003.évi CXXV. törvényre, amely Az egyenlő

bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól s ezzel a törvénnyel valósult meg a

magyar jogban a magyar antidiszkriminációs szabályozás.

Kutatásom során a hátrányos helyzet fogalom a közösség életében a másokkal egyenlő szintű

részvétel lehetőségének elvesztését vagy korlátozottságát jelenti. A fogalom célja hogy

ráirányítsa a figyelmet a társadalom számos szervezett tevékenységének hiányosságaira,

amelyek megakadályozzák, a fogyatékossággal élő embereket az egyenlő részvételben.

Hátrányos megkülönböztetés hallatán beszélhetünk közvetlen, közvetett, aktív és passzív

diszkriminációról. Az egyenlő bánásmód követelménye megvalósul nem csak az Európai

Unióban, hanem Magyarországon is. Véleményem szerint miután Magyarországon hatályba

lépett az Ebktv. és létrejött az Egyenlő Bánásmód Hatóság a fogyatékos emberek jogainak

érzékenyebb területe lett az egyenlő bánásmód. Ugyanis a fogyatékos emberek azonnal

odafordultak jogaik sérelme miatt. Úgy gondolom az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy olyan

szerv, ami valóban a fogyatékos emberek valós vagy vélt sérelmeikkel foglalkozik.

Tudásuknak megfelelően igyekeznek „rendet tenni”. Utalnék itt egy olyan ügyre, „amikor is

egy mozgássérült hölgy azzal a panasszal fordult a Hatósághoz, és kérte, hogy állapítsák meg

a jogsértést azzal a társasházzal szemben, amelyben lakik, mivel nem történt meg az épület

akadálymentesítése. Kérelmét a Hatóságnak el kellett utasítania, mivel a társasház nem

tartozik a törvény hatálya alá.”

43

A fogyatékosság kérdése továbbra is megoldandó probléma. Bár már nem annyira

megközelíthetetlen témakör, mint korábban. Az évek során egyre több esélyegyenlőségi

törvény született A fogyatékos személyek emberi jogainak érvényre juttatásának egyik

mérföldköve volt az akadálymentesítési kötelezettség. Az akadálymentesség lényegesen

javított e személyek mindennapi életvitelén.

A diszkrimináció felszámolására nem elég a jogalkotás, hiszen mint arra már utaltam a

társadalom szemléletmódjában kell, hogy bekövetkezzen a végleges szemléletmód váltás.

Ezért fontosnak tartom, hogy különböző programok és rendezvények segítésével hívjuk fel

minél több ember figyelmét. Ilyen például az Országos Esélyegyenlőségi Program, amely

elősegíti az esélyegyenlőség érvényesülését. A program csak akkor érheti el célját, ha épít a

szervezetek munkájára, együttműködik a civil és kormányzati szervekkel, s a civil szféra

bevonására törekszik. Az Európai Unió keretein belül jelentősnek mondható hogy Egyenlő

Esélyek Mindenki Számára Európai Év elnevezésű programsorozatot 2007-ben az

esélyegyenlőség évévé nyilvánították.

Úgy gondolom, hogy az élet minden területén megvalósuljon, az emberek egyenlősége

rengeteg, dolgot kell tenni. Számos megoldási javaslatok születtek már eddig is melyek

egyenként célra vezetőek is. Ha az emberek szemléletmódja legalább kis mértékben változik,

máris előrébb juthat az emberi társadalom Fontos az alkalmazkodás, és hogy mindent

méltósággal viseljünk. Felmerül bennem a kérdés, hogyha az évek során tudtunk javítani a

hátrányos helyzetben lévők sorsán, akkor az elkövetkezendő években mennyire fogunk tudni

nekik még segíteni?!

A hátrányos helyzet tehát mindig is olyan téma lesz, amivel foglalkozni kell. Hiszen a

történelem hajnala óta jelen van a köztudatban. Egy téma melyről beszélnünk kell, hogy

életünk minél jobb és elfogadhatóbb legyen. S ne legyen az emberek között áthidalhatatlan

különbségtételek. Olyan különbségtételek melyek már az ókortól jelen vannak

mindennapjainkban.

44

„ Minél nyitottabb egy társadalom, annál inkább

megjelennek a másokat gondolkodásuk, származásuk,

hajalmaik, politikai, vagy vallási nézeteik alapján elítélők,

vagy épp fordítva van? Lehet, hogy minél nagyobb a

szabadság annál inkább nem tudunk mit kezdeni vele. Úgy

figyeljünk magunkra, hogy közben másokra is odafigyelünk,

mialatt talán az sem olyan nagy baj, ha mindezt az önzés

áhítatával tesszük.”

/Tristan Ore/

45

Irodalomjegyzék

Belicza Rózsa – Dankó Ágnes – Halmai Réka – Szerepi Anna: Megváltozott munkaképességű

és fogyatékkal élő emberek társadalmi és jogi helyzete a világban és Magyarországon,

helyzetfeltáró tanulmány, REVITA Alapítvány, 2007.

Bokorné Szegő Hanna – Környei Ágnes: A diszkrimináció tilalmának modern felfogása, Acta

Humana 2001. N° 43

Borbély Szilvia: Újra munkában! Magyar Szakszervezetek Európai Integrációs Bizottsága,

Budapest, 2002.

Csernus Eszter: Esélyegyenlőségek Magyarországon – A fogyatékkal élők jogai, Szegedi

Társadalomtudományi Szakkollégium

Dr. Tausz Katalin – Dr. Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle,

82. évfolyam 2004. 4. szám

Dr.Nyárády Gáborné : Esélyegyenlőség,egyenlő bánásmód,Budapest 2008

Fogyatékosságügyi statisztikák, Szöveggyűjtemény, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Kar, Budapest, 2009.

Gerencsér Judit: Az Európai Alkotmány – Miért van szükség az Európai Alkotmányra?,

Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, Könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat, 52.

évfolyam (2005) 6. szám, (2009. 09. 24.)

Gyulavári Tamás (szerk.): Az Európai Unió Szociális dimenziója, Szociális és Családügyi

Minisztérium, Budapest, 2000.

Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5

Gyulavári Tamás: A fogyatékos személyek jogai az Európai Unióban, Esély 1998/5. szám

Kiss György (szerk.): Az Európai Unió munkajoga és a magyar munkajog a jogközelítés

folyamatában, Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

46

Kovács Gábor: Fogyatékossággal élő emberek szociális foglalkoztatottsága, Eötvös Loránd

Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar, Budapest, 2009.

Kovárik Erzsébet (szerk.): A hátrányos megkülönböztetés felismerése és kezelése, Tankönyv

a köztisztviselők továbbképzéséhez, Magyar Közigazgatási Intézet, Budapest, 2006.

Könczei György - Kogon Mihály: Valami elindult… Egy egykori törvényalkotó

műhelymunka tanulságai és folyományai, Esély 2000/2 Társadalom- és Szociálpolitikai

Folyóirat

Könczei György : Fogyatékosok a társadalomban,Budapest 1992

KSH 2011: Megváltozott munkaképességűek a munkaerőpiacon

Tausz Katalin - Lakatos Miklós: A fogyatékos emberek helyzete, Statisztikai Szemle, A KSH

folyóirata, 82. évf., 4. szám, 2004. április

Mellékletekként használtam fel: a fogyatékos személyek a fogyatékosság típusa korcsoport

szerint, KSH Népszámlálás 2001

2