lÉlek És Életszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2019-12-ujsag-xi-2.pdf · pál...

16
LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2019. december 24. XI. évfolyam, 2 szám Jézus utat mutatott, kövessük! Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene írnom Önöknek első közös karácsonyunk alkalmából. Még nem vagyok itt annyi ideje, hogy számot tudjak adni a templom szépüléséről vagy bármi hasznos cselekedettemről, ezért inkább az Önök ünnepéhez szeretnék egy kis lelki gondolatot adni, hogy mindenki szeretetben tudjon ünnepelni és örülni. Egy visszajáró tapasztalatom van karácsonnyal kapcsolatban, hogy ilyenkor megváltoznak az emberek. Gyakran lehet hallani szülők szájából, hogy a gyermeknek azt mondják: bárcsak ilyen jó maradnál egész évben. Vagy tapasztaltam már, hogy a harmóniát és a békét kereső emberek nagyon örülnek a szenteste varázsának, mikor végre minden a helyén van. Amikor aztán elmúlnak a szeretet percei, szomorúvá válik az ember, hogy újra kezdődik az év hajtása. Vagy hallottam már olyan panaszt is, hogy valaki nem akart ünnepelni, mert azt látta az év során, az előkészületek rohanásában, hogy a családtagjai, a barátai meg akarnak felelni az ünnepnek, és egy másik arcot mutatnak. Egy biztos, igen, megváltozik valami karácsonykor még azokban az emberek- ben is, akiről nem is gondolnánk, hogy tudnak változni. De nem szabad elége- detlennek lennünk, ha valaki jó lesz egy hétre, egy napra, egy órára. Minden emberben benne van a vágy, hogy jó legyen és boldogan tudjon élni. Sajnos a mai világ megfertőzte a látásunkat és egy szent ünnepen is csak a gyanakvás, Folytatás a 3. oldalon.)

Upload: others

Post on 14-Feb-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

LÉLEK ÉS ÉLET

Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2019. december 24.

XI. évfolyam, 2 szám

Jézus utat mutatott, kövessük!

Sokat gondolkodtam, hogy mit kellene írnom Önöknek

első közös karácsonyunk alkalmából. Még nem vagyok itt annyi ideje, hogy számot tudjak adni a templom

szépüléséről vagy bármi hasznos cselekedettemről, ezért inkább az Önök ünnepéhez szeretnék egy kis lelki gondolatot adni, hogy mindenki szeretetben tudjon

ünnepelni és örülni.

Egy visszajáró tapasztalatom van karácsonnyal kapcsolatban, hogy

ilyenkor megváltoznak az emberek. Gyakran lehet hallani szülők szájából, hogy a gyermeknek azt mondják: bárcsak ilyen jó maradnál egész évben. Vagy tapasztaltam már, hogy a harmóniát és a békét kereső emberek nagyon örülnek a szenteste varázsának, mikor végre minden a helyén van. Amikor aztán elmúlnak a szeretet percei, szomorúvá válik az ember, hogy újra kezdődik az év hajtása. Vagy hallottam már olyan panaszt is, hogy valaki nem akart ünnepelni, mert azt látta az év során, az előkészületek rohanásában, hogy a családtagjai, a barátai meg akarnak felelni az ünnepnek, és egy másik arcot mutatnak.

Egy biztos, igen,

megváltozik valami karácsonykor még azokban az emberek-ben is, akiről nem is gondolnánk, hogy tudnak változni. De nem szabad elége-detlennek lennünk, ha valaki jó lesz egy hétre, egy napra, egy órára. Minden emberben benne van a vágy, hogy jó legyen és boldogan tudjon élni. Sajnos a mai világ megfertőzte a látásunkat és egy szent ünnepen is csak a gyanakvás,

Folytatás a 3. oldalon.)

2019. december 24. Lélek és Élet

2

Mindig – mindenütt

Mindig – mindenütt, ha két ember megbocsát egymásnak, Karácsony van.

Mindig – mindenütt, ha megértést mutattok gyermekeitek felé, Karácsony van.

Mindig – mindenütt, ha gyermek születik, Karácsony van.

Mindig – mindenütt, ha megpróbálsz életednek új tartalmat adni, Karácsony van.

Mindig – mindenütt, ha két ember igazi és mély szeretetben egymásra talál, Karácsony van.

Mindig – mindenütt, ha egymásra a szíveteken keresztül néztek és mosolyogtok, Karácsony van.

Mert megszületett a szeretet. Mert megszületett a béke. Mert megszületett az igazságosság. Mert megszületett a reménység. Mert megszületett az öröm. Mert megszületett Krisztus, az Úr.

Lélek és Élet 2019. december 24.

3

az elégedetlenség és a bizalmatlanság kap előteret. Nem szabad engedni ezeknek a kísértéseknek, hanem azoknak az embereknek, akik boldogok szeretnének lenni, azoknak először szabaddá kell válniuk az előítéletektől és nyitottnak kell lenniük. Csak így fognak örülni az ünnepnek.

Az egyház karácsony előtt négy vasárnapon keresztül várakozik, és

gyertyákat gyújt, hogy az ember örülni tudjon a Megváltó születésének. Mi elmélkedtünk arról, hogy van félelmünk, rossz döntésünk, bizalmatlanságunk és magányunk, s láttuk, Jézus azzal, hogy megtestesült, bátorságot akar adni, jó irányba akar vezetni, maradandóan akar mellettünk lenni és testvérünk akar lenni. Ezt most úgy ünnepeljük, hogy kisdedként van jelen köztünk.

Rajtunk áll, hogy mi mit akarunk megélni. Remélem át tudjuk adni a mai világnak Jézus akaratát, amit velünk szemben megmutatott.

Minden kedves Testvérünknek és családjának áldott Karácsonyt és békés Újesztendőt kívánok!

Zsiga Péter plébános

Légy áldott, ó Atyánk,

ki mérhetetlen szeretetedben ezen az éjszakán egyszülött Fiadat ajándékoztad nekünk. Ő megtestesült a Szentlélektől a Szűzanya legtisztább méhében és mintegy kétezer éve megszületett Betlehemben. Útitársunk lett, hogy vezethessen bennünket. Ó, Atyánk, kérve kérünk, hogy áldd meg családunk minden tagját, akik szent Fiad földre születésének napján hálát adunk Neked. Add, hogy az előttünk álló év legyen a teljes megtérés és a Hozzád való örömteli visszaérkezés éve. Legyen erőnk és időnk, hogy szeretettel forduljunk egymás felé; Jézus fénye legyünk környezetünkben; együttérzők a szükséget szenvedőkkel, készek az irgalmasság cselekedeteire; bocsátsunk meg szívből az ellenünk vétkezőknek, hogy mi is elnyerhessük a Te bocsánatodat. Amen

2019. december 24. Lélek és Élet

4

SZENTESTI LITURGIA A CSALÁDBAN

Szenteste a családok különböző módon, mégis hasonlóan, imádsággal, énekkel köszöntik az Isten fiát, aki határtalan szeretetében gyermekként közénk jött. Közösen a családtagokkal, de egyedül is elimádkozhatjuk az alábbi liturgiát.

Karácsony napjától hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek az éjszakák, mert megszületett a „világ Világossága.”

(A közös ünnepi vacsora előtt végezhetjük. A család a karácsonyfa köré gyűlik. A szobában lehet félhomály.)

Édesapa: Könyörögjünk! Istenünk, köszönjük Neked, hogy elküldted hozzánk egyszülött Fiadat emberi testben. Hála ezért a napért, ezért az éjszakáért, ezért az ünnepért. Kérünk, segíts, hogy találkozzunk szent Fiaddal a békesség és a szeretet légkörében, a szentmiseáldozat felemelő pillanataiban és a segítsége által végbe vitt jó tettekben, aki élsz és uralkodsz, mindörökkön örökké.

Édesanya: Szentlecke Szent Pál apostolnak Tituszhoz írt leveléből (Tit 2,12-14)

Testvéreim! Éljünk becsületesen, buzgón és szentül ezen a világon. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét. Hiszen ő önmagát adta értünk, hogy minket minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és jó tettekben buzgólkodó, választott népévé tegyen. Ez az Isten igéje.

ÉNEK: Dicsőség mennyben az Istennek

Édesapa: Evangélium Szt. Lukács könyvéből (Lk 2,1-20)

ÉNEK: Mennyből az angyal…

Édesapa: Karácsony éjszakáján földre szállt az Isten – őt ünnepeljük ma este. Ő a mi megváltónk és világosságunk. Örvendező szívvel és bizalommal kérjük őt:

A fohászokra feleljük közösen: Légy velünk minden nap!

Gyermek: Ne csak ma, karácsonykor, hanem a hétköznapok világában is…

Gyermek: Ne csak ma, karácsonykor, hanem az ünnepek elmúltával is…

Édesapa: Ne csak ma, karácsonykor, hanem örömeinkben is…

Édesanya: Ne csak ma, karácsonykor, hanem szenvedéseinkben is…

Nagyszülő: Ne csak ma karácsonykor, hanem a kibékülés, a bocsánatkérés idején is…

Lélek és Élet 2019. december 24.

5

Nagyszülő: Ne csak ma karácsonykor, hanem a kételkedés, kétségbeesés idején is…

Édesanya: Ne csak ma karácsonykor, amikor szeretet és békesség tölt el minket, hanem akkor is, ha nehéz szeretni a másikat…

Gyermek: Imádkozzunk most családunk elhunyt tagjaiért, hogy ebben az ünnepi órában lélekben ők is velünk legyenek! Miatyánk… Üdvözlégy…

Adj Uram boldog feltámadást nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik! Nyugodjanak békességben!

VERS - Felolvashatja bárki - vagy más kedves verset is mondhatunk - vagy hangszeren játszó családtag(ok) egy-egy szép karácsonyi éneket játszhatnak.

Eljött már ideje annak, hogy a Gyermek megszülessen, Ő, kit Mária jászolába fektetett, a Gyermek Isten. Jászolában forgolódik, sírdogál a Gyermek Isten, Mária ámulva nézi, színét változtatja minden: Istenben az ember sír fel, emberben örül az Isten, ami egynek s másikának oly szokatlan, ismeretlen. (Keresztes Szt. János: A születésről – részlet. Ford: Takács Zsuzsa)

ÉNEK: Istengyermek… (1-2 versszak)

Édesapa: A végtelenül jóságos Isten, aki Fiának megtestesülésével elűzte a sötétséget a világból, és dicsőséges születésével beragyogta ezt a szent éjszakát (napot), űzze távol tőlünk a bűn sötétségét, és ragyogja be szíveinket az erények világosságával! A mindenható, gondviselő Istennek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le Ránk, távollévő és beteg Szeretteitekre, kísérje útjainkat az új esztendőben, és maradjon velünk mindörökké! – AMEN

„Szent, betlehemi éj, mely e nagy világosságot barlangodba rejted, s kettős sötétséggel födöd és takarod el, belőled kel majd a nap… Szent éj, mely az élet éjét jelképezed s telve vagy néma kérdésekkel, mily hangos feleletet adsz nekünk, kik a Napkeletet, az örök világosság sugárzatát keressük.” Prohászka Ottokár

2019. december 24. Lélek és Élet

6

Hogyan készül a karácsonyra és miként éli meg

Pál Feri atya?

„Keresztény hitünk szépsége és ereje, hogy az adventi készület során elkezdjük tudatosítani magunkban: érdemes azokat a vágyainkat is elevenen tartanunk, amelyek e világi életünkben nem teljesednek be, például az Isten utáni vágyakozásunkat. Érdemes azokat a célokat is ébren tartanunk, amelyeket itt, a földön soha nem érhetünk el, például az életszentséget. Érdemes azokat a tetteinket is egyre hangsúlyosabbá tenni az életünkben, amelyekért lehet, hogy nem kapunk viszonzást, s a gyümölcsüket valószínűleg nem mi fogjuk leszüretelni.

Az advent és a karácsony a várakozás, a mély vágyak és a hosszú távú célkitűzések ideje számomra. Ilyenkor igyekszem képessé tenni magamat arra, hogy amikor majd a kis Jézus születésekor örülünk, akkor se valaminek a beteljesedésén, hanem valaminek a kezdetén örvendezzek. Hogy ebben a mindig beteljesülésre és kielégítettségre törekvő mai világban, ahol szeretnénk állandóan jól érezni magunkat, egy másik világban létezzek. Abban, ahol boldog ember lehetek az élet nehézségeivel együtt is.

József, Mária és a kis Jézus boldogok lehettek, miközben a saját bőrükön tapasztalták az élet drámaiságát. A drámaiságot tehát igyekszem elfogadni, a boldogságot megélni, és személyeknek örülni, nem pedig tárgyaknak.”

Részlet az Új Ember 2017. december 24–31-i számában közölt interjúból

Karácsonyi ajándék tippek:

Az ellenségednek, megbocsájtás.

Az ellenfelednek, tolerancia.

A barátodnak, a szíved.

Egy vásárlónak, szolgálat.

Mindenkinek, emberszeretet.

Minden gyereknek, jó példa.

Önmagadnak, tisztelet.

Oren Arnold

Lélek és Élet 2019. december 24.

7

MIRŐL SZÓL A KARÁCSONY?

Részlet Papp Miklós görögkatolikus lelkésszel készült riportból

A karácsony … a szeretetről szól, de nem akármelyikről. Benedek pápa is felveti a kérdést (Deus caritas est): szeretjük a pizzát, a kutyusunkat, a családunkat és Istent is – de ezek mind egyforma szeretetek? Vagy egymás mellett vannak? Karácsonykor nem egyszerűen a szeretetet ünnepeljük, hanem „a” Szeretetet. Ezt még a keresztényeknek is meg kell gondolniuk, mert előfordulhat, hogy ők is csak az emberi szeretetet ünneplik. Észrevétlenül is azt gondoljuk, hogy akit szeretnek, van családja, nem gyászol, nem vált el, annak jó karácsonya van. S akit elhagytak, aki magányos, aki gyászol, annak nincs jó karácsonya. Ha így beszélünk, ugyanott vagyunk, mint a pogányok. Pedig jó karácsonya mindenkinek van! Mert elsősorban nem az egymástól kapott szeretetet ünnepeljük, hanem a Szentháromságtól felénk forduló agapét. Így ne legyen önelégült, aki tobzódik a jó szeretetkapcsolatokban, s ne keseredjen el, akinek ez hiányzik: az ünnep nem erről szól. Az ünnep közepében szelíden az isteni szeretet pulzál. Akinek volt már borzasztóan rossz karácsonya, s felsejlett a szívében, hogy „mégis” megszületett, és „mégis” ünnepelhetünk, és „mégis” van értéke az életnek, az sejthetett meg sokat a karácsonyi öröm mindent átütő szelíd erejéről.

Karácsonyi ünneplésünk kultúráját ehhez kellene igazítanunk. Ebben elsősorban a legeslegfontosabb, hogy találkozzunk ezzel az elénk siető Istennel: szertartásra menni, szentáldozásban egyesülni Vele, csöndben térdelni a jászol előtt. Aztán fontosak a szeretteink: a minőségi együttlét, amikor időzünk egymásnál, van idő ránézni értékeinkre, közös élményeinkre. Ehhez kellene igazodnia az ajándékainknak is: nem gondolom, hogy fakírként minden ajándékozást el kellene vetnünk. Az ajándékokat mindenki szereti, s jó adni és kapni is. … Szabad egy jót enni, játszani, nagyokat nevetni! Persze az ajándékaink legyenek transzparensek (átlátszó, áttetsző – szerk.) az ünnep lényege felé, legyenek személyesek, legyen egy kultúrájuk – akkor az megóv a pénzközpontúságtól.

A karácsonyban nagyon szeretjük a békességet is. Olyan jól esik odatérdelni a jászol elé, csöndben lenni a nagy éjszakában, olyan jó odabújni Istenhez! Nem kérni, számolni, bocsánatért esedezni, bűneim (válásom, függőségem) miatt szégyenkezni, hanem csak úgy odabújni Istenhez.

2019. december 24. Lélek és Élet

8

A karácsonyi békesség csodajó érzés!

Ám a békesség fogalmát meghamisítjuk, ha nem vesszük észre, hogy ez a béke nem csak átölel, hanem küld is: a Gyermek egy szikra, aki lángra akar lobbantani minket! A

betlehemi csönd megerősítés a szeretetben, aztán küldés a világ küzdelmeibe!

A karácsonyban van békesség és „puskapor”, dinamika, szikra, küldés is.

A teljes szöveg az alábbi honlapon olvasható:

https://777blog.hu/2018/12/18/a-papp-valaszol-szorongas-dinok-karacsony/

Nap mint nap egymással

Folyton azon a kérdésen töprengek: Miért nem tartanak ki az emberek a szeretetben? Miért válik nehezükre, hogy nap mint nap egymással éljenek? Azt hiszem nagyon is szívesen csapjuk be önmagunkat. Esküszünk, hogy szeretjük a másikat, és a valóságban csak magunkat, saját énünket imádjuk.

Az ember túl sokat vár el a másiktól, hogy legyen barátságos, csodáljon engem, hordozzon a tenyerén, tűzön-vízen át szeressen, ne legyenek rossz hangulatai és gyenge oldalai. Jaj neki, ha kritizálni mer. A legkisebb csalódás, és a szívem összetörik. Túl ritkán jut eszünkbe, mennyivel tartozunk a másiknak, mennyi mindent adhatnánk neki, mennyi mindent tehetnénk érte.

Ki ne mondd hirtelen: "Te nem szeretsz engem", mielőtt te magad oda nem adtál mindent.

Phil Bosmans

Lélek és Élet 2019. december 24.

9

Isten emberré lett

Isten fénye, a Teremtő fénye beragyogott a világba, a családjainkba, az életünkbe

Székely János szombathelyi megyéspüspök gondolatai

Krisztus által maga az Isten lépett a világba és ajándékozta nekünk önmagát. A megváltó Jézus születése mindenki számára üdvösséget hoz, aki engedi, hogy lelkében a kegyelem által megszülethessék. Engedjük, hogy megragadja szívünket karácsony lényege, hogy Isten emberré lett, azaz belépett világunkba. Isten kisgyermekként érkezik közénk, aki „született Szűz Máriától”: megszületett a világ Megváltója!

A karácsonyfa Isten ajándékozó szeretetének szimbóluma. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra utal, ágai a keresztet idézik. A karácsonyfa gyertyái a született Világosságnak, díszei pedig az örök dicsőségnek jelei. A fa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag.

Betlehemben egy szegényes barlangistállóban egy védtelen, gyönge gyermek a világra jött: ez a gyermek szeretni tanította a világot. Amikor felnőtt, megtanította a világnak, hogy Isten Atyánk, aki számára minden ember értékes. Ez a gyermek, amikor felnőtt, sok időt töltött Isten imádásával és megtanított szeretni egymást. Nem elítélni jött a világot, hanem felemelni és meggyógyítani.

A karácsony arra hív minden embert, hogy az igazi teremtő erőt engedjük be az életünkbe. A betlehemi gyermek arra tanít, hogy az igazi kincs nem az emberek zsebében, hanem szívében van. Az igazi boldogság, amikor valaki megtanul adni, szeretni. Az igazi erő nem az erőszak, hanem a szeretet hatalma.

Karácsony arra tanít, hogy ez a világ szeretetből lett, az Atya, Fiú, Szentlélek szeretetéből. És mi emberek arra születtünk, hogy megtanuljunk szeretni.

2019. december 24. Lélek és Élet

10

Isten önmagát ajándékozza a világnak, átölel minket Krisztusban. Közel akar kerülni hozzánk. Isten nélkül az életünk csonka, sebzett, töredékes. Isten nélkül a világ csonka, beteljesülés nélküli a történelmünk.

Jézus az évnek ezeket a napjait meghódította, betöltötte az ő békéjével. Éljünk úgy, hogy ne csak ezekben a napokban töltsön be minket jósága, békéje. Hívjuk meg otthonainkba, nehézségeinkbe.

Aranyosi Ervin: Leó és az angyal

Leó oroszlán volt, bizony!

Egy baja volt, a fény-iszony!

Ezért sötét erdőben élt.

Napfényre lépni, juj, de félt.

Ám jött egy angyal, egy napon.

– nem is volt szárny az angyalon –

a földön járt, s mindent tudott,

így hát Leóhoz eljutott.

– Hadd nyissam fel a szemedet,

hogy megéld valós szereped,

hogy boldog légy, ha nap ragyog,

– angyalkísérőd én vagyok.

Szívem varázsa, szeretet,

hitet hoz neked, s meleget,

hogy fényben élhess boldogan,

ahol az öröm megfogan.

S az angyal átölelte Őt,

Varázsos lelke visszatért,

s Leó más lett, mint azelőtt,

s ettől a naptól fényben élt!

-------------------------------------------------------------- ----------------------------------------

-------------------------------------------------------------- ----------------------------------------

-------------------------------------------------------------- ----------------------------------------

Lélek és Élet 2019. december 24.

11

Részletek Barsi Balázs „Adventtől pünkösdig” c. könyvéből

A Karácsony nem csupán egyszeri történelmi esemény, hanem megmaradó valóság. Hiába született volna meg az Úr Jézus Betlehemben, ha benned nem születik meg. És előre sem csak festett egekbe nézünk: nem egy utópiából él a kereszténység, hanem a jelen tapasztalatából. Hiszen az örök élet zálogát vettük. „Amikor elérkezett az idők teljessége – írja Szent Pál a Galatákhoz írt levélben –, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született.” Mit kaptunk tőle? A fogadott fiúságot és a Szentlelket. Tehát az Úr Jézus Isten életére kapcsolta rá a mi életünket, és így állandóan Úrjövetben vagyunk. Nemcsak a vétel pillanatában van itt Krisztus, hanem Kelet és Nyugat egyetemes hite szerint az Oltáriszentségben velünk van mindennap a világ végezetéig.

Isten egyetlen művét sem azért tette, mert mi kiváltottuk belőle. Nem azért jött el, mert vétkeztünk, hanem mert el akart jönni. Karácsony akkor is lett volna, ha soha nem lett volna bűn. Istent semmiféle emberi döntés nem befolyásolja, nem hat rá, csak akkor, ha ő maga akarja. Isten önmagát határozza meg, és önmagából él.

Az első keresztények 300 évig nem ünnepelték a Karácsonyt. Akkor vezették be Karácsony ünnepét, amikor egyes eretnek tanítások megkérdőjelezték Jézus teljes istenségét. Egy Basilides nevű gnosztikus eretnek kezdte először ünnepelni Vízkeresztet. Miért? Mert számára Jézus megkeresztelkedésének jelenete azt bizonyítja, hogy Jézus nem volt Isten, csak a Szentlélektől megszállt próféta. Erre az Egyház bevezette Vízkereszt és a Karácsony ünnepét. Ez az ünnep eretnekek ellen szól, dogmatikus ünnep. Igazságot ünneplünk. Nem győznek a szentatyák arról beszélni régi karácsonyi beszédeikben, hogy ez a betlehemi gyermek Isten. S ők így szólnak a hívekhez: „Fontold meg, ó, keresztény lélek!” – Nemcsak az a teofánia, azaz Isten-jelenés, mikor színében elváltozik, hanem Jézus életének minden perce az. A születése is! Jézus nem a keresztségkor lett Isten, hanem Isten volt Betlehemben is (fogantatásában is és a világ kezdete előtt is).

Ha belehallgatunk Karácsony legnagyobb szónokának, Nagy Szent Leónak beszédeibe, akkor egyébbel sem találkozunk, mint megfontolni való ténnyel. Karácsonykor le kell ülni és gondolkodni kell elsősorban, nem pedig érzelegni. Az érzés majd utána jön. Sajnos, ma Európát az érzelgések, vagyis a nagy, hiteles érzések utánzatai irányítják, és elég pár csillogó papír, egy giccsesen előadott Stille Nacht, hogy az ember érzéki érzelemmel meghatódjon egy estére vagy egy éjszakára, de jobbá nem lesz. Nem ez a Karácsony.

2019. december 24. Lélek és Élet

12

Karácsony az Isten megtestesülése. Enélkül gúnyt űzne belőlünk ez az ünnep. Nem a család ünnepe, legfeljebb annyiban, amennyiben Isten egy családba született bele. Nem a szeretet ünnepe, hanem Istennek az ünnepe, aki maga a szeretet. Karácsony dogmatikus ünnep!

Valóban elhiszed, hogy az, aki Mária méhéből pár perce született, sír és csak biológiai funkciói vannak – mindenséget tartó Isten? Elfogadod azt, hogy akit Mária most tett tisztába és akit most szoptatott meg, az a teremtő Isten? Hogy ez nem valami mítosz? Valóban belegondoltál Karácsony

titkába? Rakjuk félre szépen a karácsonyi érzelmeket… Egy hét múlva talán összeveszünk, s a család ott van, ahol volt. Fontold meg, keresztény lélek, hogy ez a ma született gyermek maga a testté lett Ige, az örök Isten!

Gondolj bele, hogy az, aki a mindenséget összetartja, most tehetetlen! Íme, a halhatatlan halandó lett! Íme, az örökké boldog most sír! Íme, a mindenható most tehetetlen! Íme, a mindentudó most nem tud semmit! Íme, a mindenek teremtője Mária által, az ő méhéből, mint teremtmény mutatkozott meg!

Fontold meg! Gondolkodj el! Enélkül ne vásárolj és ne takaríts, mert nincs értelme! Öntsünk tiszta vizet a pohárba, a szívünkbe! És miután elgondolkodtál, határozd el magad. Ehhez viszont akarat kell. Ezután majd megindulnak az érzelmek, de milyen érzelmek! Sírva fogsz leborulni a Szentség előtt. Érzelgősség és sok édeskés ének helyett énekeld a Szentírás szavait:

„ Gyermek született nekünk! Fiú adatott nekünk!”... és:

„Én Fiam vagy Te! Én ma szültelek téged.” (Éneklő Egyház)

Gyermekkoromra gondolok s arra a sok szép karácsonyestre, amit családom körében eltöltöttem, a viaszgyertyák fényére, a kis csilingelő csengőre, a fenyő pompás illatára, boldog, gyermeki örömömre. De más karácsonyesték emléke sem mosódik el emlékeimben, olyanoké, melyekből hiányzott minden vígság, boldogság, de amelyek mégis – mindennek dacára is, megtartották varázslatos szépségüket. Karl May

Lélek és Élet 2019. december 24.

13

Fekete István: Roráté

Részlet

Mise végére egészen bemelegedett a templom; majdnem otthonos lett, legalább is így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte Hosszú Illés is – ugyanonnan -; bár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, hát inkább nem érezték volna. Nagy harag volt ugyanis a két öreg között, kitartó, régi harag, aminek már formája sem volt, nem is emlékeztek, hogy ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához.

És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás van, hát csak ülnek, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást, de amúgy is ráér. Félszemmel odasandít Mátéra, hogy mozdul-e már, de Máté nem mozdul… - amilyen kutya konok ember volt világéletében – gondolja Illés -, azt akarja, hogy én menjek előbb, de abból nem eszel, pedig már a gyertyákat is eloltogatta a dékány, azaz a harangozó, szóval a sekrestyés.

Azután: csend.

Illés gondol erre, gondol arra, állát belesüllyeszti a meleg nyakravalóba, és szeme szép lassan lecsukódik.

- Nem! – ijedt meg. – Ezt igazán nem szabad – és Mátéra néz, aki – úgy látszik – elaludt.

- Ez hát el, a híres – mosolyodik el -, pedig három hónappal fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán milyen sárga a füle… akár a halotté…

- Jóságos Isten, csak nem lett vele valami?!...

Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendesen odamegy, és kicsit borzongva megérinti Máté vállát:

- Hallod-e, Máté?!

Máté felhorkan:

- No! – és néz Illésre, mint a csodára. – Te vagy az Illés?

- Én hát, mondom megnézlek, mert olyanformán ültél…

És nézi egymást a két öreg.

2019. december 24. Lélek és Élet

14

A templomban meleg csend, a kőszentek mosolyognak.

- Kicsit megszédültem – hazudja Máté, de áhítattal, mert tele van a szíve, és szereti most Illést így közel látni -, már elmúlott.

- Na, hál Istennek, hát akkor menjünk.

És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel az egyik kis pufók angyal Szent Péterre, amikor az ajtó becsukódott. – Olyan meleg lett a szívem egyszerre.

- Két ember kibékült – mondja a főszent, és melegen sóhajt. (…)

Szent Szilveszter pápa

I. Szent Szilvesztert pápa 335-ben született, Rómában, s

majdnem huszonkét évig, 314-től 335-ig, egészen haláláig

töltötte be ezt a hivatalt. volt pápa. Szilvesztert

hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben,

Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust.

Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt

az egyházi élet megszervezése.

Szilvesztertől semmi írott emlék nem maradt ránk. A szerény Szilveszter pápa

alakja a legendák fényében világtörténelmileg egyedülálló jelentőségű, mert ő

volt az a pápa, aki Nagy Konstantinnal együtt történelmet formált.

A szent pápa életéből, aki az

egyháztörténelem fordulópontján

kormányozta az Egyházat, annak a

legendának alapján mondunk el néhány

részletet, amely összekapcsolta őt

Konstantin császárral, és nagy csodatévő

erőt tulajdonított a pápának.

E legenda szerint a császár, miután

Maxentius trónkövetelő fölött győzelmet

aratott és meghódította Rómát, még egyszer üldözést kezdett a keresztények

Lélek és Élet 2019. december 24.

15

ellen. Ezért leprával bűnhődött. Betegségében az egyik éjszaka álmot látott:

megjelent neki Péter és Pál apostol, és megmondták, hogy gyógyulást sehol

máshol nem remélhet, csak Szilveszter pápánál, aki tud egy csodatévő forrásról,

melynek vize mindazokat meggyógyítja, akik megmerülnek benne.

Szilveszter azonban nem volt Rómában, mert az üldözés elől a Soracte- hegy

egyik barlangjában húzódott meg. A császár azonnal követeket küldött hozzá,

és kérte, jöjjön vissza Rómába. Szilveszter vissza is tért, s tanítani kezdte a

császárt a keresztény hitre, megnyittatta vele a börtönöket, melyekben a

keresztény foglyokat őrizték, majd elvezette a keresztelőmedencéhez. Ott a

császár visszanyerte egészségét. Hálából azonnal törvényeket bocsátott ki az

Egyház javára, és nagy ajándékokkal fejezte ki háláját a gyógyulásért.

Szimbolikus jelentése van a sárkányról szóló történetnek. Eszerint egyszer

pogány papok jöttek Konstantinhoz, és keservesen panaszolták, hogy mióta a

császár megkeresztelkedett, megjelent egy barlangban egy hatalmas sárkány és

naponta több embert fal föl. Konstantin értesítette a dologról a pápát, aki

megígérte, hogy ártalmatlanná teszi a sárkányt. Miközben Szilveszter

imádkozott, megjelent neki Szent Péter, és fölszólította, hogy minden félelem

nélkül ereszkedjék le két papjával együtt a sárkány barlangjába, s Jézus Krisztus

nevében kötözzék meg a sárkányt, majd a kereszt jelével pecsételjék le a

barlangot.

Szilveszter tehát

két reszkető pap-

pal útnak indult.

Alászálltak a

barlangba, a sá-

tán lakóhelyére,

megkötözték a

vadállatot, majd

lepecsételték a

mélyen fekvő

barlangot a

kereszt jelével, és

elindultak vissza a felszín felé. A folyosón azonban belebotlottak két holttestbe:

két varázsló lopakodott utánuk kíváncsian, de a vadállat mérges lehelete

megölte őket. Szilveszter mindkettőjüket talpra állította, és együtt jöttek föl a

várakozó emberekhez. Nem csoda, hogy ezután az emberek seregestül kérték a

keresztséget.

Istenünk, kérünk, Szent Szilveszter pápa közbenjárására segítsd népedet, hogy

jelen életét kormányzásod alatt élje, és boldogan találhasson el az örök életre!

Forrás: Diós István: A szentek élete

2019. december 24. Lélek és Élet

16

Krisztus örömét és békéjét kívánjuk szent karácsony ünnepére és az új esztendőre, hogy minden nehézség és kilátástalanság ellenére megerősödjünk abban a tudatban, hogy Ő velünk van minden nap a világ végéig! Amen

Az újság önköltségi ára 150 Ft, szívesen fogadjuk a hozzájárulást.

Nyomdai kivitelezés:

M

e g

t a l

á l

o d

a

20 e

l t

é r é

s t

?